MAROS ISTVÁN életútja
|
|
- Oszkár Katona
- 5 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 MAROS ISTVÁN életútja 2018-ban folytatódott az Arcképek a magyar informatika történetéből videó sorozat. Ennek keretében készült el Maros István portréja. A riport előkészítése során készült az alábbi anyag. Úgy gondoljuk, hogy a leírtak nagyon sok kortörténeti ismeretet, információt ad személyekről, termékekről, intézményekről a számítástechnika/informatika es éveiről, ezért közreadjuk az Írások rovatban. Életrajzi adatok június 1-jén született Nyíregyházán. Tanulmányok, tudományos fokozatok 1964-ben Budapesten, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi karán szerzett kitüntetéses matematikusi oklevelet. A kandidátusi fokozatot 1981-ben szerezte meg az Adaptív elemek a lineáris programozásban című disszertációjával ban egyetemi doktori címet szerzett ban az MTA Doktora lett. Munkahelyek: Az egyetem elvégzése után 1968-ig a Közlekedés- és Postaügyi Minisztérium Autóközlekedési Vezérigazgatóságán dolgozott matematikusként és 1975 között a Nehézipari Minisztérium Ipargazdasági és Üzemszervezési Intézetében (NIM IGÜSZI) a Matematikai Osztály vezetője volt. (NIM IGÜSZI Az intézet 1963-ban jött létre az akkori nehézipar miniszter, dr. Lévárdi Ferenc előterjesztésére. Tevékenységének legfőbb céljai, területe egyrészt a hatékony tervezési módszerek kutatása és terjesztése, másrészt egy-egy iparág fejlesztésével kapcsolatos beruházási-exportgazdaságossági számítások végzése volt. Az intézet eszközparkjához tartozott egy Elliott 803B típusú számítógép, amely Magyarország első nyugati gyártmányú, modern lyukszalagos számítógépe lett. A számítógép a Nehézipari Minisztérium Markó utca 16 sz. alatti épületének földszintjén erre a célra kialakított, modern, légkondicionált számítógépteremben kapott helyet. A számítógép üzemeltetése a Számítóközpont feladata volt, amelynek személyzete alkalmazott és numerikus matematikusokból állt. A gép kezdetben szerényebb kiépítése (4 ezer szavas főtár, 1-1 lyukszalagolvasó, illetve - lyukasztó, 2 mágnesszalag-egység) a későbbiekben fokozatosan bővült (8 ezer szavas főtár, 2-2 lyukszalagolvasó, illetve -lyukasztó, sornyomtató) ban a Számítóközpont négy osztályból (Operációkutatási, Mérnöki számítások, Üzemeltetési, Vegyipari) állt, ezek egyedi feladatokat oldottak meg az ipari és az állami vezetés, illetve más minisztériumokhoz tartozó megrendelők számára. A számítógépen külső intézmények is béreltek gépidőt és saját fejlesztésű programjaikat futtatták. Ilyen volt többek között az Országos Tervhivatal, az Árhivatal, az Alumíniumipari Tröszt, a Bányászati Kutatóintézet, a Bányászati Tervezőintézet, a Villamosenergia-ipari Kutatóintézet, valamint a Csepeli Vas- és Fémművek és a Vegyipari Tervezőintézet végén a NIM és a Magyar Gyógyszeripari Egyesülés közösen vásárolt a 803B-nél nagyobb teljesítményű számítógépet, ez volt az ICL 1903A típusú gép ben jelentős
2 átszervezést hajtottak végre az intézetben, majd 1984-ben Szenzor Szervezési Vállalattá alakult át től holdingként irányították, majd az 1991-es privatizálása óta Szenzor Tanácsadó Rt. néven működik.) 1975-től tíz éven át az Infelor-SZÁMKI-SZÁMALK Operációkutatási Osztályának volt a vezetője. (INFELOR A Központi Statisztika Hivatal (KSH) számítógép-alkalmazási bázisintézeteként 1965-ben alapította meg az INFELOR néven ismertté vált Információfeldolgozási Laboratórium Vállalatot, és igazgatójává dr. Rabár Ferencet nevezte ki. (Neve 1967-től INFELOR Rendszertechnikai Vállalat, 1976-tól hivatalosan Számítógépalkalmazási Kutatóintézet (SzámKI), de nem hivatalos kapcsolataiban megtartotta a már közismertté vált INFELOR nevet is ben a SzámKI egyesült a Számítástechnikai Oktató Központtal (SzámOK), valamint az Országos Számítógéptechnikai Vállalattal (OSZV), és létrejött a Számalk, a Számítógép-alkalmazási Kutató Intézet). Bár az INFELOR sohasem büszkélkedhetett kiváló hardver eszközökkel, mégis a három vezető hazai számítástechnikai műhely egyikévé fejlődött. Szakmai elismertségét nem utolsó sorban annak köszönhette, hogy a programozás megkönnyítéséhez Bakos Tamás vezetésével kifejlesztett egy autokód-típusú programnyelvet (MITRA), másrészt ezen alapuló, dr. Dömölki Bálint és Dettrich Árpád nevéhez fűződő úgynevezett keresztfordító és szimulátor programokat dolgozott ki, amelyek lehetővé tették, hogy idegen számítógépek programozási nyelvén megírt programot is lehessen futtatni az intézet gépén. A vállalat fő profilja vállalati alkalmazások kidolgozása volt. Az INFELOR a klasszikus értelemben vett szoftverház és inkubátorház szerepét töltötte be. Számos új ötlet, gondolat és rendszer az ott kialakult lelkes, kiválóan képzett és önmagát állandóan továbbképző csapattól származott, katalizálva más intézmények és műhelyek alkotó munkáját is. Noha nem ez volt a fő profilja, két részlegében is folytak olyan munkák, amelyek államigazgatási alkalmazásokhoz kapcsolódtak vagy alapul szolgáltak ilyenek kifejlesztéséhez. Az Operációkutatási Önálló Osztály munkatársai matematikai modelleken alapuló feladatmegoldásokat dolgoztak ki, az Ökonometriai Önálló Osztály pedig országos hírnévre tett szert gazdasági számítógépes modellek kidolgozásával, olyannyira, hogy a 70-es évtized közepétől rendszeresen adott neki megbízásokat az Országos Tervhivatal (OT) is. A KSH felügyeletével tulajdonképpen az INFELOR hozta létre 1975-ben az Államigazgatási Számítógépes Szolgálatot (ÁSzSz), amelynek feladata több minisztérium mellett az MTA, az Országos Vízügyi Hivatal (OVH), a SzOT Társadalombiztosítási Főigazgatóság, valamint az Állami Népesség-nyilvántartó Hivatal (ÁNH) számítástechnikai igényeinek korszerű kielégítése és közös számítástechnikai bázis kiépítése volt.) 1985-ben a Magyar Tudományos Akadémia Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézetébe (MTA SZTAKI) került, és 1990-ig az Alkalmazott Matematikai Főosztály vezetője volt. (MTA SZTAKI 1964-ben alakult meg az MTA SZTAKI (egyik) jogelődje, az Automatizálási Kutató Intézet (AKI) a Budapesti Műegyetemen működő akadémiai kutatócsoportok bázisán az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság (OMFB) támogatásával. Az AKI 1973-ban egyesült az Akadémia Számítástechnikai Központjával (SZK), és ekkor kapta az MTA SZTAKI nevet. Az 1960-ban alakult SZK az akadémiai Kibernetikai Kutatócsoportból fejlődött ki, itt építették az első magyar számítógépet (M3) és az egyesüléskor az ország legnagyobb számítógépét (CDC-3300) üzemeltették. Az AKI elsősorban az ipari automatizálás, a számítógéppel segített tervezés és a folyamatirányítás témakörével foglalkozott. Mindkét előd-intézmény a maga szakterületének hazai úttörő kutatógárdájából fejlődött ki. A SZTAKI első igazgatója a születésnél bábáskodó és ennek kétéves folyamatát koncentráltan irányító Vámos Tibor (1926) Széchenyi-díjas villamosmérnök, kutatóprofesszor, akadémikus lett. Az MTA SZTAKI rövid időn belül a műszaki fejlesztés és kutatás, valamint a számítástechnika-alkalmazás egyik hazai alapintézményévé vált.) 1991-től tizenöt éven át különböző külföldi (amerikai és angol) egyetemeken tanított.
3 ben az Egyesült Államokban, a New Jersey-ben található Rutgers Egyetem operációkutatási központjának, a RUTCOR-nak (Rutgers Center of Operations Research) volt nyilvános rendes tanára és 1996 között a londoni Brunel Egyetem Matematikai Tanszékén volt vendégprofesszor tól tíz éven át az ugyancsak Londonban található Imperial College Számítástudományi Tanszékének volt professzora ban tért vissza Magyarországra, és a veszprémi székhelyű Pannon Egyetem Rendszerés Számítástudományi Tanszékének egyetemi tanára lett március 1-től a Pannon Egyetem professor emeritusa. Tevékenységi körök: Tudományos érdeklődési körébe tartozik a lineáris, egészértékű és nemlineáris programozás, hálózati optimalizálás, az optimalizálás számítástechnikai módszerei, az optimalizációs szoftver implementációs technológiája, az operációkutatás alkalmazásai, a döntésmodellezés, a parallel optimalizálás, valamint az optimalizálási módszertan orvosi képfeldolgozás segítésére. Az 1970-es évektől 12 optimalizáló rendszer főkonstruktőre volt, amelyek minden esetben koruk élvonalát jelentették és Maros István elméleti eredményeire épültek. Jelentős eredménye még a Computational Techniques of the Simplex Method című kutatási monográfia elkészítése. Tudományos közéleti tevékenysége, tagságok: 1969-től a Bolyai János Matematikai Társulat, 1976-tól Neumann János Számítógéptudományi Társaság tagja től a Magyar Operációkutatási Társaság alapító tagja, 2014 és 2017 között elnöke ben a philadelphiai székhelyű Mathematical Programming Society (MPS) (2010-től Mathematical Optimization Society), 1998-ban pedig a szintén philadelphiai székhelyű Society for Industrial and Applied Mathematics (SIAM Ipari és Alkalmazott Matematikai Társaság) tagja lett és 1994 között az MTA Tudományos Minősítő Bizottság Matematikai Bizottságának tagja volt. Korábban titkára, most tagja az MTA Operációkutatási Bizottságának, valamint az MTA Matematikai Osztály Doktori Bizottságának. Az MTA Veszprémi Területi Bizottsága (VEAB) Operációkutatási Munkabizottságának elnöke. Magyarország képviselője az IFIP (International Federation of Information Processing) 7-es számú munkacsoportjának (TC7). Elnöke, valamint előadója volt több nemzetközi és magyar operációkutatási, valamint matematikai programozási konferenciának. A tudományos bizottsági tagságok mellett számos folyóirat és könyv szerkesztésében is részt vett és jelenleg is részt vesz.
4 Alapító társszerkesztője a Springer kiadásában 2004 óta megjelenő Computational Management Science című nemzetközi tudományos folyóiratnak. Társszerkesztője a szintén Springer kiadású, 1993 óta megjelenő Computational Optimization and Applications című folyóiratnak ban a European Journal of Operational Research folyóirat vendégszerkesztője, 1994 és 2001 között társszerkesztője votl és 2001 között az Annals of Operations Research 4 kötetének volt vendég társszerkesztője. Tagja az Advances in Computational Management Science című könyvsorozat, valamint az Alkalmazott Matematikai Lapok szerkesztő bizottságának. Tudományos publikációk: Több mint 120 magyar és idegen nyelvű tudományos publikációja jelent meg, ezekre több mint 400 hivatkozás történt. Péter Böröcz, Péter Tar, István Maros: Comparison of Vector Operations of Open-Source Linear Optimization Kernels ACTA POLYTECHNICA HUNGARICA 15:(1) pp (2018) Smidla J, Maros I: Stable vector operation implementations, using Intels SIMD architecture ACTA POLYTECHNICA HUNGARICA 15:(1) pp (2018) Tar P, Stágel B, Maros I: Parallel search paths for the simplex algorithm CENTRAL EUROPEAN JOURNAL OF OPERATIONS RESEARCH 25:(4) pp (2017) Tuboly G, Kozmann Gy, Maros I: Computational Aspects of Electrocardiological Inverse Solutions IFAC PAPERSONLINE 48:(20) pp (2015) Tuboly G, Kozmann Gy, Maros I: Az elektrokardiográfiai inverz probléma megoldásának numerikus korlátai IME: INTERDISZCIPLINÁRIS MAGYAR EGÉSZSÉGÜGY / INFORMATIKA ÉS MENEDZSMENT AZ EGÉSZSÉGÜGYBEN XIII.évf:(3.szám) pp (2014) Jeanguillaume C, Bouali I, Maros I, Faurie J: Median solution and noise sorting, a reconstruction algorithm for emission tomography with large hole collimator In: Bo Yu (szerk.) IEEE Nuclear Science Symposium and Medical Imaging Conference, P Tar, I Maros, S Ravizza, P Holborn (szerk.): Product Form of the Inverse Revisited: 3rd student conference on operational research : SCOR 2012 Kozmann Gy, Maros I, Tarjányi Zs, Tuboly G, Fülöp K: Kadiológiai bioelektromos képalkotás testfelszini és epicardiális szinten IME: INTERDISZCIPLINÁRIS MAGYAR EGÉSZSÉGÜGY / INFORMATIKA ÉS MENEDZSMENT AZ EGÉSZSÉGÜGYBEN 9:(10) pp (2010) Maros I: Computational study of the GDPO dual phase-1 algorithm
5 COMPUTATIONAL MANAGEMENT SCIENCE 7:(2) pp (2010) Maros I: Degeneracy and variable entering/exiting rules In: Cochran J J (szerk.): Wiley Encyclopedia of Operations Research and Management Science. New York: John Wiley and Sons, Inc., pp Maros I: Simplex-based LP solvers In: Cochran J J (szerk.): Wiley Encyclopedia of Operations Research and Management Science. New York: John Wiley and Sons, Inc., pp Maros István, Arabatzis Garyfallos, Sifaleras Angelo: Optimization models in environment and sustainable development: Editorial OPERATIONAL RESEARCH 9:(3) pp (2009) Ezechukwu O C, Maros I: A Generic Algorithm for Automated Model Formulation pp Departmental Technical Reports, 2007/1 Maros István: A duál szimplex algoritmus első fázisának vizsgálata ALKALMAZOTT MATEMATIKAI LAPOK 23: pp (2006) Ezechukwu O C, Maros I: OOF: Open Optimization Framework pp Departmental Technical Reports, 2003/7 Istvan Maros: A Piecewise Linear Dual Phase-1 Algorithm for the Simplex Method COMPUTATIONAL OPTIMIZATION AND APPLICATIONS 26: pp (2003) Istvan Maros: A General Pricing Scheme for the Simplex Method ANNALS OF OPERATIONS RESEARCH 124: pp (2003) Istvan Maros: A Generalized Dual Phase-2 Simplex Algorithm EUROPEAN JOURNAL OF OPERATIONAL RESEARCH 149:(1) pp (2003) Maros István: Computational techniques of the simplex method Boston; Dordrecht; London: Kluwer Academic Publishers, p. (International Series in Operations Research and Management; 61.) Ruuth S, Maros I, Nieminen K: Genetic algorithm for finding a good first integer solution for MILP pp Departmental Technical Reports, 2003/4 Gülpinar N, Mitra G, Maros I: Creating Advanced Bases For Linear Programs Exploiting Embedded Network Structure COMPUTATIONAL OPTIMIZATION AND APPLICATIONS 21:(1) pp (2002) I Maros, M H Khaliq: Advances in Design and Implementation of Optimization Software EUROPEAN JOURNAL OF OPERATIONAL RESEARCH 140:(2) pp (2002) Akrotirianakis I, Maros I, Rustem B: An Outer Approximation Based Branch And Cut Algorithm For Convex 0-1 MINLP Problems OPTIMIZATION METHODS & SOFTWARE 16:(1-4) pp (2001)
6 Maros I, Thielemans K: PET Image reconstruction by vector norm optimization In: Guang Zhong Yang (szerk.) Medical Imaging and Augmented Reality: Proceedings of MIAR pp Gülpinar N, Gutin G, Mitra G, Maros I: Detecting Embedded Networks in LP Using GUB and Independent Set Algorithms COMPUTATIONAL OPTIMIZATION AND APPLICATIONS 15:(3) pp (2000) Maros I, Mitra G: Investigating the Sparse Simplex Algorithm on a Distributed Memory Multiprocessor PARALLEL COMPUTING 26:(1) pp (2000) Maros I, Mészáros CS: A repository of convex quadratic programming problems OPTIMIZATION METHODS & SOFTWARE 11-12: pp (1999) Gülpinar N, Mitra G, Maros I: Detecting Embedded Pure Network Structures in LP Problems TOP: AN OFFICIAL JOURNAL OF THE SPANISH SOCIETY OF STATISTICS AND OPERATIONS RESEARCH 6:(1) pp (1998) Maros I, Mészáros CS: The role of the augmented system in interior point methods EUROPEAN JOURNAL OF OPERATIONAL RESEARCH 107:(3) pp (1998) Maros I, Mitra G: Strategies for Creating Advanced Bases for Large-Scale Linear Programming Problems INFORMS JOURNAL ON COMPUTING 10:(2) pp (1998) Maros I: A Piecewise Linear Dual Procedure in Mixed Integer Programming In: Giannesi F, Komlósi S, Rapcsák T (szerk.) New Trends in Mathematical Programming. Konferencia helye, ideje: Mátraháza, Magyarország, Kluwer Academic Publishers, pp Maros I, Mitra G: Simplex Algorithms In: Beasley J (szerk.) Advances in Linear and Integer Programming. 285 p. New York: Oxford University Press, pp Maros I, Mitra G: Finding Better Starting Bases for the Simplex Method In: Kleinschmidt P (szerk.) Operations Research Proceedings Konferencia helye, ideje: Passau, Németország, New York: Springer-Verlag New York, Inc., pp Maros I, Mészáros CS: Vector norm minimization approaches to image reconstruction problems. (1995) Maros I, Mészáros CS: The role of the augmented system in interior point methods. (1995) Maros I, Mészáros CS: The practical linear algebra of interior point methods for linear programming.(1995) Maros I, Mészáros CS: A numerically exact implementation of the simplex method
7 ANNALS OF OPERATIONS RESEARCH 58: pp (1995) Maros I(szerk.) Symposium on Applied Mathematical Programming and Modeling: APMOD93, Volume of Extended Abstracts, Akaprint, Maros I, Mészáros CS: A numerically exact implementation of the simplex method. (Working paper of the Laboratory of Operations Research and Decision Systems (LORDS) WP )(1993) Maros I (szerk.) APMOD93. Symposium on applied mathematical programming and modeling. Budapest, 1993 Maros I, Levkovitz R, Mitra G: Computational issues of integrating sparse simplex and interior point methods In: Scandinavian workshop on linear programming. Copenhagen, Copenhagen: Technical University of Denmark, pp Maros I: Performance evaluation of the MINET minimum cost netflow solver In: Johnson D S, McGeogh C C (szerk.) Network Flows and Matching: First DIMACS Implementation Challenge. 592 p. Providence (RI): American Mathematical Society, pp (DIMACS Series in Discrete Mathematics and Computer Science; 12.) Network Flows and Matching: DIMACS Implementation Challenge Maros I, Mészáros CS: A numerically exact implementation of the simplex method In: Maros I (szerk.) APMOD93. Symposium on applied mathematical programming and modeling. Budapest, p. Maros I: A practical anti-degeneracy row selection technique in network linear programming ANNALS OF OPERATIONS RESEARCH 47: pp (1993) Bíró M, Maros I: The use of deep knowledge from the perspectives of cooperative problem solving, systems modeling, and cognitive psychology In: Mittermeier R (szerk.) Shifting paradigms in software engineering: Proceedings of the 7th joint conference of the Austrian Computer Society and the John von Neumann Society for Computing Sciences. Konferencia helye, ideje: Klagenfurt, Ausztria, Wien; New York: Springer-Verlag London Ltd, pp Maros I: Performance evaluation of MINET minimum cost netflow solver (1992) Maros I: A practical anti-degeneracy row selection technique in network linear programming (1992) Maros I, Bokor J: A személyi számítógépek hatása az operációkutatásra ALKALMAZOTT MATEMATIKAI LAPOK 14: pp (1989) Maros I: A multicriteria decision problem within the simplex method In: Mitra G (szerk.) Mathematical Models for Decision Support. 765 p. Berlin; Heidelberg: Springer Verlag, pp (NATO ASI Series F:Computer and Systems Sciences; 48.) Maros I: A general Phase-I method in linear programming
8 EUROPEAN JOURNAL OF OPERATIONAL RESEARCH 23: pp (1986) Maros István: Adaptív módszerek a lineáris programozásban, II. ALKALMAZOTT MATEMATIKAI LAPOK 7: pp (1981) Maros István: A bázisból kilépő változó meghatározásáról a szimplex módszer első fázisában ALKALMAZOTT MATEMATIKAI LAPOK 6: pp (1980) Maros I, Mócsi J: Experiences with the dual type GUB algorithm of Grigoriadis In: Prékopa A (szerk.) Survey of Mathematical Programming: Proceedings of the 9th International mathematical programming symposium. Konferencia helye, ideje: Budapest, Magyarország, Maros István: Adaptív módszerek a lineáris programozásban ALKALMAZOTT MATEMATIKAI LAPOK 2: pp (1976) Kitüntetések: Farkas Gyula-díj (Bolyai János Matematikai Társulat, 1976) Kalmár László-díj (Neumann János Számítógép-tudományi Társaság, 1990) Egerváry-díj (Magyar Operációkutatási Társaság, 2011) Összeállította: Sarudi Ágnes november
műszaki tudomány doktora 1992 Beosztás: stratégiai tanácsadó, tudományos tanácsadó Munkahelyek: Nokia -Hungary kft Veszprémi Egyetem
Név: Tarnay Katalin Születési adatok: Nyiregyháza, 1933. május 8 Legmagasabb tudományos fokozat, és elnyerésének éve: műszaki tudomány doktora 1992 Beosztás: stratégiai tanácsadó, tudományos tanácsadó
és alkalmazások, MSc tézis, JATE TTK, Szeged, Témavezető: Dr. Hajnal Péter
Publikációs jegyzék Balogh János Jegyzetek, tézis: [1] Balogh J., Maximális folyamok és minimális költségű cirkulációk; algoritmusok és alkalmazások, MSc tézis, JATE TTK, Szeged, 1994. Témavezető: Dr.
Mi is volt ez? és hogy is volt ez?
Mi is volt ez? és hogy is volt ez? El zmények: 60-as évek kutatási iránya: matematikai logika a programfejlesztésben 70-es évek, francia és angol kutatók: logikai programozás, Prolog nyelv 1975: Szeredi
Drótposta: kovacsea@math.bme.hu ; edith_kovacs@yahoo.com ; Honlapom: http://www.math.bme.hu/diffe/staff/kovacse.shtml
Szakmai önéletrajz 1.1 Személyes adatok: Nevem: Kovács Edith Alice Születési idő, hely: 1971.05.18, Arad Drótposta: kovacsea@math.bme.hu ; edith_kovacs@yahoo.com ; Honlapom: http://www.math.bme.hu/diffe/staff/kovacse.shtml
Publikációs lista. Dr. Molnárka-Miletics Edit Széchenyi István Egyetem Matematika és Számítástudományi Tanszék
Publikációs lista Dr. Molnárka-Miletics Edit Széchenyi István Egyetem Matematika és Számítástudományi Tanszék Folyóirat cikkek: E. Miletics: Energy conservative algorithm for numerical solution of ODEs
Feleségem Hizsnyik Mária, gyermekeim Gyula (1979) és Júlia (1981), unokáim Lola (2007), Kende (2010) és Márkó (2010)
Pap Gyula Születési hely és idő: Debrecen, 1954 Feleségem Hizsnyik Mária, gyermekeim Gyula (1979) és Júlia (1981), unokáim Lola (2007), Kende (2010) és Márkó (2010) TANULMÁNYOK, TUDOMÁNYOS FOKOZATOK Gimnáziumi
Publikációs lista. Gódor Győző. 2008. július 14. Cikk szerkesztett könyvben... 2. Külföldön megjelent idegen nyelvű folyóiratcikk...
Publikációs lista Gódor Győző 2008. július 14. Cikk szerkesztett könyvben... 2 Külföldön megjelent idegen nyelvű folyóiratcikk... 2 Nemzetközi konferencia-kiadványban megjelent idegen nyelvű előadások...
Előrenéző és paraméter tanuló algoritmusok on-line klaszterezési problémákra
Szegedi Tudományegyetem Számítógépes Algoritmusok és Mesterséges Intelligencia Tanszék Dr. Németh Tamás Előrenéző és paraméter tanuló algoritmusok on-line klaszterezési problémákra SZTE TTIK, Móra Kollégium,
Publikációk. Libor Józsefné dr.
Publikációk Libor Józsefné dr. Referált publikációk/ Refereed publications 1, Libor Józsefné, Tómács Tibor: Rényi-Hajek inequality and its applications. ( Annales Mathematicae et Informaticae, 33. Eger,
MTA DOKTORA ÉRTEKEZÉS TÉZISEI. Computational Techniques of the Simplex Method. Írta: Maros István
MTA DOKTORA ÉRTEKEZÉS TÉZISEI Computational Techniques of the Simplex Method Írta: Maros István Budapest, 2004 1. fejezet Az értekezés célkitűzései, tudományos előzmények A benyújtott értekezés egy kutatási
RÉVÉSZ GYÖRGY ÉLETÚTJA
RÉVÉSZ GYÖRGY ÉLETÚTJA 2018-ban folytatódott az Arcképek a magyar informatika történetéből videó sorozat. Ennek keretében készült el Révész György portréja. A riport előkészítése során készült az alábbi
Oktatói önéletrajz Dr. Gábor András
habilitált egyetemi docens Gazdálkodástudományi Kar Információrendszerek Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1999 ISACA CISA Információrendszer Auditor 1977-1979 Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem
Mérnök informatikus (BSc) alapszak levelező tagozat (BIL) / BSc in Engineering Information Technology (Part Time)
Mérnök informatikus (BSc) alapszak levelező tagozat (BIL) / BSc in Engineering Information Technology (Part Time) (specializáció választás a 4. félévben, specializációra lépés feltétele: az egyik szigorlat
Akik még. Fehér Mátyás Fidrich Ilona Háklár László Hatvany József Hoffmann Tibor
Fejezetek az Információ Kultúrtörténetéből Akik még Fehér Mátyás Fidrich Ilona Háklár László Hatvany József Hoffmann Tibor Bitter Krisztina Óbudai Egyetem 2014.05.06. Hatvany József (Bp., 1926. nov. 18.
Mérnök informatikus mesterszak mintatanterve (GE-MI) nappali tagozat/ MSc in, full time Érvényes: 2011/2012. tanév 1. félévétől, felmenő rendszerben
Mérnök informatikus mesterszak mintatanterve (GE-MI) nappali tagozat/ MSc in, full time Érvényes: 2011/2012. tanév 1. félévétől, felmenő rendszerben Tantárgy Tárgykód I. félév ősz II. félév tavasz Algoritmusok
Alkalmazott Matematikai Lapok 27 (2010), KAS PÉTER ( )
Alkalmazott Matematikai Lapok 27 (2010), 101-105. KAS PÉTER (19492009) Kas Péter 1972-ben végezte el az ELTE matematikus szakát. Végzés után az MTA Számítóközpontjába, az MTA SZTAKI egyik jogel djébe került.
Irányítási struktúrák összehasonlító vizsgálata. Tóth László Richárd. Pannon Egyetem Vegyészmérnöki és Anyagtudományok Doktori Iskola
Doktori (PhD) értekezés tézisei Irányítási struktúrák összehasonlító vizsgálata Tóth László Richárd Pannon Egyetem Vegyészmérnöki és Anyagtudományok Doktori Iskola Témavezetők: Dr. Szeifert Ferenc Dr.
HEPPES ALADÁR március 10-én született Kaposváron. Édesapja, vitéz nemes belényesi Heppes Aladár volt.
HEPPES ALADÁR 2018-ban folytatódott az Arcképek a magyar informatika történetéből videó sorozat. Ennek keretében készült el Heppes Aladár portréja. A riport előkészítése során készült az alábbi anyag.
Hálózati folyamok, Bolyai János Matematikai Társulat, Budapest (1969), 263 o.
Alkalmazott Matematikai Lapok 27 (2010), 79-84. KLAFSZKY EMIL (19342009) Klafszky Emil, a magyar operációkutatás fontos és sokak által szeretett alakja 2009. január 31-én elhunyt. Munkásságát a 2005. évi
Süle Zoltán publikációs listája
Süle Zoltán publikációs listája Statisztikai összegzés Referált nemzetközi folyóiratcikkeim száma: 3 (+1) Nemzetközi konferenciakiadványban megjelent publikációim száma: 14 Hazai konferenciakiadványban
Keverési modellek. Színkeverés Beton/aszfalt keverés Benzin keverés Gázkeverékek koncentrációjának a meghatározása
Illés Tibor Keverési modellek Színkeverés Beton/aszfalt keverés Benzin keverés Gázkeverékek koncentrációjának a meghatározása Keverési modellek matematikai jellemzői Nemlineáris sokszor nem konvex optimalizálási
AZ A PRIORI ISMERETEK ALKALMAZÁSA
Doktori (PhD) értekezés tézisei AZ A PRIORI ISMERETEK ALKALMAZÁSA A VEGYIPARI FOLYAMATMÉRNÖKSÉGBEN MADÁR JÁNOS Veszprémi Egyetem Vegyészmérnöki Tudományok Doktori Iskolája Témavezető: dr. Abonyi János
A KUTATÁS EREDMÉNYEI ZÁRÓJELENTÉS 2004-2006.
ÖNELLENŐRZÉS ÉS FUTÁSIDEJŰ VERIFIKÁCIÓ SZÁMÍTÓGÉPES PROGRAMOKBAN OTKA T-046527 A KUTATÁS EREDMÉNYEI ZÁRÓJELENTÉS 2004-2006. Témavezető: dr. Majzik István Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem
CURRICULUM VITAE. Dr. BLASKÓ Gábor
CURRICULUM VITAE Dr. BLASKÓ Gábor SZEMÉLYES ADATOK: Név: Blaskó Gábor Születési idő: 1950. március 8. Születési hely: Szombathely Állampolgárság: magyar Családi állapot: Nős, két gyermekkel Lakcím: 1149
Telefonszám(ok) +36-93-502-916 Mobil +36-30-396-8675 Fax(ok) +36-93-502-900. Egyetem u. 10., 8200 Veszprém. Tehetséggondozás (matematika)
Europass Önéletrajz Személyi adatok Vezetéknév(ek) / Utónév(ek) Bujtás Csilla Telefonszám(ok) +36-93-502-916 Mobil +36-30-396-8675 Fax(ok) +36-93-502-900 E-mail(ek) Szakmai tapasztalat bujtas@dcs.vein.hu
TUDOMÁNYOS ÉLETRAJZ Dr. Garbai László
TUDOMÁNYOS ÉLETRAJZ Dr. Garbai László 1944-ben Újvidéken született. 1967-ben a Budapesti Műszaki Egyetemen gépészmérnöki és mérnöktanári oklevelet szerzett. 1967-től 1987-ig az Energiagazdálkodási Intézet
Oktatói önéletrajz Dr. Molnár Bálint
egyetemi docens Gazdálkodástudományi Kar Információrendszerek Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1976-1981 Eötvös Lóránd Tudományegyetem, Matematikus Tudományos fokozatok, címek:: 1997, PhD Budapesti
Pacemaker készülékek szoftverének verifikációja. Hesz Gábor
Pacemaker készülékek szoftverének verifikációja Hesz Gábor A szív felépítése http://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=fájl:diagram_of_the_human_heart_hu.svg http://en.wikipedia.org/wiki/file:conductionsystemoftheheartwithouttheheart.png
Honlap szerkesztés Google Tudós alkalmazásával
Dr. Mester Gyula Honlap szerkesztés Google Tudós alkalmazásával Összefoglaló: A közlemény tematikája honlap szerkesztés Google Tudós alkalmazásával. A bevezetés után a tudományos teljesítmény mérésének
DR. IMREH CSANÁD EMLÉKÉRE
Alkalmazott Matematikai Lapok 34 (2017), 21 27 DR. IMREH CSANÁD EMLÉKÉRE Imreh Csanád 1975. május 20-án született Szegeden, édesapja Imreh Balázs (1945 2006) matematikus volt. Általános és középiskolai
Elhunyt Rózsa Pál. A temetésen Dr. Péceli Gábor, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem rektora búcsúztatta:
Elhunyt Rózsa Pál Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy Tanszékünk jogelődjének, a Villamosmérnökkari Matematika Tanszéknek korábbi vezetője, Dr. Rózsa Pál nyugalmazott egyetemi tanár, a BME professor emeritusa
Rudas Tamás. Főigazgató
Rudas Tamás Főigazgató Tudományos cím vagy fokozat: MTA doktora, DSc. E-mail: rudas.tamas@tk.mta.hu Telefonszám: 06-1-224-6733 / 460 Épület: PTI épület (Emelet, szobaszám: I. ) Kutatási területek Rudas
E.-Nagy Marianna. Adjunktus, Differenciálegyenletek Tanszék Matematika Intézet, Természettudományi Kar Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem
Önéletrajz E.-Nagy Marianna Személyi adatok Név: Születési név: Publikációs név: Eisenberg-Nagy Marianna Nagy Marianna E.-Nagy Marianna Születési hely, idő: Moszkva, Szovjetunió; 1981.06.05. Állampolgárság:
Szlávi Péter: Szakmai önéletrajz
Szlávi Péter: Szakmai önéletrajz Személyi adatok: Név: Szlávi Péter Születési idő: 1955. augusztus 6. Születési hely: Budapest Lakcím: 1118 Budapest, Gazdagréti tér 1. Telefon: 246 6137 Képzettség: Végzettség:
Dinamikus programozás alapú szivattyú üzemvitel optimalizálási technikák (főként) kombinatorikus vízműhálózatokra
Systeemitekniikan Laboratorio Dinamikus programozás alapú szivattyú üzemvitel optimalizálási technikák (főként) kombinatorikus vízműhálózatokra Bene József HDR, Dr. Hős Csaba HDR, Dr. Enso Ikonen SYTE,
Részletes Önéletrajz
Részletes Önéletrajz Név: Dr. Simon Károly Születési év: 1961 Jelenlegi pozíció: Tanszékvezető egyetemi tanár a BME Matematikai Intézet Sztochasztika Tanszékén Vendég Professzor, Lengyel Tudumányos Akadémia
Oktatói önéletrajz Dr. Békés Csaba János
egyetemi tanár Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar Nemzetközi Tanulmányok Intézet Karrier Felsőfokú végzettségek: 1978-1983 József Attila Tudományegyetem, Szeged,, történelem angol szak Tudományos
Oktatói önéletrajz Bozóki Sándor
egyetemi docens Közgazdaságtudományi Kar Operációkutatás és Aktuáriustudományok Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1996-2001 ELTE-TTK, alkalmazott matematikus 1999-2003 ELTE-TTK, matematika tanár
Oktatói önéletrajz Dr. Gábor András
habilitált egyetemi docens Gazdálkodástudományi Kar Információrendszerek Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1999-2015 ISACA, CISA Információrendszer Auditor 1977-1979 Marx Károly Közgazdaságtudományi
Oktatói önéletrajz Bozóki Sándor
egyetemi docens Közgazdaságtudományi Kar Operációkutatás és Aktuáriustudományok Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1999-2003 ELTE-TTK, matematika tanár 1996-2001 ELTE-TTK, alkalmazott matematikus
1. Katona János publikációs jegyzéke
1. Katona János publikációs jegyzéke 1.1. Referált, angol nyelvű, nyomtatott publikációk [1] J.KATONA-E.MOLNÁR: Visibility of the higher-dimensional central projection into the projective sphere Típus:
Oktatói önéletrajz Dr. Chikán Attila
egyetemi tanár Gazdálkodástudományi Kar Logisztika és Ellátási Lánc Menedzsment Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1971-1972 Stanford University, ICAME Program 1962-1967 Marx Károly Közgazdaságtudományi
Önéletrajz. Burai Pál Debreceni Egyetem, Informatikai Kar Alkalmazott Matematika és Valószín ségszámítás Tanszék
Önéletrajz Burai Pál Debreceni Egyetem, Informatikai Kar Alkalmazott Matematika és Valószín ségszámítás Tanszék Személyes adatok Név: Burai Pál Végzettség: Okleveles matematikus (2003, DE-TTK) Tudományos
(1939. január 3. 2008. június 11.)
Alkalmazott Matematikai Lapok 26 (2009), 143-149. STAHL JÁNOS (1939. január 3. 2008. június 11.) Amikor Stahl János jellegzetes alakját felidézzük a kés bb született olvasó számára, akkor fel kell idéznünk
oklevél száma: P-1086/2003 (summa cum laude) A disszertáció címe: Integrálegyenletek és integrálegyenl½otlenségek mértékterekben
Végzettség: 1983 június Okleveles matematikus József Attila Tudományegyetem, Szeged oklevél száma: 60/1983 (kitüntetéses oklevél) 1991 június Egyetemi doktori cím Eötvös Loránd Tudományegyetem, Budapest
A MaCS konferencia első tizenöt éve
A MaCS konferencia első tizenöt éve The First 15 Years of Joint Conference of Mathematics and Computer Science Primii 15 ani ai conferinţei MACS KÁSA Zoltán Sapientia EMTE Kolozsvár Marosvásárhely Csíkszereda
A megerosítéses tanulás és a szimulált hutés kombinált használata: algoritmusok és alkalmazások
MISKOLCI EGYETEM DOKTORI (PH.D.) TÉZISFÜZETEI HATVANY JÓZSEF INFORMATIKAI TUDOMÁNYOK DOKTORI ISKOLA A megerosítéses tanulás és a szimulált hutés kombinált használata: algoritmusok és alkalmazások Készítette:
VALÓS HULLÁMFRONT ELŐÁLLÍTÁSA A SZÁMÍTÓGÉPES ÉS A DIGITÁLIS HOLOGRÁFIÁBAN PhD tézisfüzet
VALÓS HULLÁMFRONT ELŐÁLLÍTÁSA A SZÁMÍTÓGÉPES ÉS A DIGITÁLIS HOLOGRÁFIÁBAN PhD tézisfüzet PAPP ZSOLT Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Fizika Tanszék 2003 1 Bevezetés A lézerek megjelenését
őszi kezdés ETF I. félév ősz II. félév tavasz III. félév ősz IV. félév tavasz ea gy k kr ea gy k kr ea gy k kr ea gy k kr Alapozó ismeretek
Villamosmérnöki mesterszak mintatanterve (GE-MV) nappali tagozat/ MSc in Electrical Engineering, full time Érvényes: 2012/2013. tanév 1. félévétől, felmenő rendszerben Alapozó ismeretek Tantárgy Tárgykód
Neme nő Születési dátum 26/10/1988 Állampolgárság magyar
SZEMÉLYI ADATOK Nagy Noémi Magyarország, 1165 Budapest, Újszász utca 45/B K. ép. I. lph. 3. em. 2. 06 70 340 7335 matnagyn@uni-miskolc.hu http://uni-miskolc.hu/~matnagyn Neme nő Születési dátum 26/10/1988
Oktatói önéletrajz Dr. Csutora Mária
egyetemi tanár Gazdálkodástudományi Kar Környezetgazdaságtani és Technológiai Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: - 1989 MKKE, Okleveles közgazda mezőgazdasági szakon Tudományos fokozatok, címek::
Szakmai önéletrajz Prof. Dr. Terdik György
Szakmai önéletrajz Prof. Dr. Terdik György Végzettségem: MTA doktora, (D.Sc.) 2006 Habilitáció 1999, KLTE Mat. Tud. Kandidátusa, 1981 Leningrád, honosítás 1982, PhD 1996, KLTE Természettudományok Doktora,
Mérnök informatikus MSc levelező tagozat tanterve
Mérnök informatikus MSc levelező tagozat tanterve Elfogadta a MIK Kari Tanácsa a 2011. április 5-i ülésén Érvényes A 2011/12-es tanévtől kezdve, a képzésben részt vevő összes hallgatókra vonatkozóan azonnali
Oktatói önéletrajz Dr. Dobák Miklós
egyetemi tanár Gazdálkodástudományi Kar Vezetés és Szervezés Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1975-1979 Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem, Népgazdasági tervező-elemző szak, vállalati modellező
Oktatói önéletrajz Dr. Dobák Miklós
egyetemi tanár Gazdálkodástudományi Kar Vezetés és Szervezés Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1975-1979 Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem, Népgazdasági tervező-elemző szak, vállalati modellező
2018. február 2. Referált cikkek / Papers in referred proceedings [11], [12].
Publikációs lista Diviánszky Péter 2018. február 2. Folyóirat cikkek / Journal papers [15], [16], [3], [1]. Referált cikkek / Papers in referred proceedings [11], [12]. Konferencia kiadványban megjelent
Oktatói önéletrajz Csató László
tanársegéd Közgazdaságtudományi Kar Operációkutatás és Aktuáriustudományok Tanszék Operációkutatás és Aktuáriustudományok Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 2009-2011 Budapesti Corvinus Egyetem Közgazdaságtudományi
Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar Regionális Politika és Gazdaságtan Doktori Iskola
Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar Regionális Politika és Gazdaságtan Doktori Iskola Kutatói együttműködések Web 2.0-es PhD kutatói közösség Doktori értekezés tézisei Készítette: Szontágh Krisztina
EGYÜTTMŰKÖDŐ ÉS VERSENGŐ ERŐFORRÁSOK SZERVEZÉSÉT TÁMOGATÓ ÁGENS RENDSZER KIDOLGOZÁSA
infokommunikációs technológiák EGYÜTTMŰKÖDŐ ÉS VERSENGŐ ERŐFORRÁSOK SZERVEZÉSÉT TÁMOGATÓ ÁGENS RENDSZER KIDOLGOZÁSA Témavezető: Tarczali Tünde Témavezetői beszámoló 2015. január 7. TÉMAKÖR Felhő technológián
DR. KOKOVAY ÁGNES. Személyes információk. Születési hely, idő: 1956. május 30. Várpalota. Képzettség
DR. KOKOVAY ÁGNES Személyes információk Születési hely, idő: 1956. május 30. Várpalota Képzettség Középiskolai testnevelő tanár (1978) Aerobic oktató (1983) Kézilabda szakedző (1989) C kategóriás néptáncoktató
Egyesületi díjak átadása. HTE közgyűlés 2013
Egyesületi díjak átadása Dr. Huszty Gábor elnök HTE közgyűlés 2013 2013. május 23. Tiszteletbeli elnökségi tag jóváhagyása Az Egyesület tagjait és tiszteletbeli tagjait az Egyesületben kifejtett évtizedes
Autópálya forgalomszabályozás felhajtókorlátozás és változtatható sebességkorlátozás összehangolásával és fejlesztési lehetőségei
Autópálya forgalomszabályozás felhajtókorlátozás és változtatható sebességkorlátozás összehangolásával és fejlesztési lehetőségei Tettamanti Tamás, Varga István, Bokor József BME Közlekedésautomatikai
A június között Cegléden megrendezett XXXII. Magyar Operációkutatási
Alkalmazott Matematikai Lapok 35 (2018), 197 202 UTÓSZÓ A 2017. június 14-16. között Cegléden megrendezett XXXII. Magyar Operációkutatási Konferenciához kapcsolódóan az Alkalmazott Matematikai Lapok két
Mádi-Nagy Gergely * A feladat pontos leírása. Tekintsünk darab tetszõleges eseményt, jelöljük ezeket a következõképpen: ,...,
Mádi-Nagy Gergely * AZ ESEMÉNYEK UNIÓJÁNAK VALÓSZÍNÛSÉGE BECSLÉS A TÖBBVÁLTOZÓS DISZKRÉT MOMENTUM PROBLÉMA SEGÍTSÉGÉVEL Az események uniója valószínûsége becslésére szolgáló elsõ fontos eredmények a Boole-
Oktatói önéletrajz Dr. Zoltayné dr. Paprika Zita
Dr. Zoltayné dr. Paprika Zita egyetemi tanár Gazdálkodástudományi Kar Döntéselmélet Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1976-1981 Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem, tervgazdasági szak Tudományos
Design of Programming V 5 -
Gazdaságinformatikus (BSc) alapszak nappali tagozat (BGI) / BSc programme in Business Information Technology (Full Time) A mintatantervben szereplő tárgyakon felül a tanulmányok során további 10 kredit
SZAKMAI ÉLETRAJZ. Dr. Szuchy Róbert PhD. egyetemi adjunktus
SZAKMAI ÉLETRAJZ Dr. Szuchy Róbert PhD egyetemi adjunktus Tudományos minősítés PhD 2010 Állam- és jogtudományok Summa cum laude A disszertáció címe: Az összefonódás-ellenőrzés európai uniós szabályai a
Oktatói önéletrajz Dr. Pogány Ágnes
egyetemi docens Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar Szociológia és Társadalompolitika Intézet Karrier Felsőfokú végzettségek: 1978-1982 Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem, pénzügy Tudományos
PUBLIKÁCIÓS ÉS ALKOTÁSI TEVÉKENYSÉG ÉRTÉKELÉSE, IDÉZETTSÉG Oktatói, kutatói munkakörök betöltéséhez, magasabb fokozatba történı kinevezéshez.
FARKAS GABRIELLA PUBLIKÁCIÓS ÉS ALKOTÁSI TEVÉKENYSÉG ÉRTÉKELÉSE, IDÉZETTSÉG Oktatói, kutatói munkakörök betöltéséhez, magasabb fokozatba történı kinevezéshez. könyv, könyvrészlet oktatási anyag folyóiratcikkek
SZTE Nyílt Forrású Szoftverfejlesztő és Minősítő Kompetencia Központ
UNIVERSITY OF SZEGED SZTE Nyílt Forrású Szoftverfejlesztő és Minősítő Kompetencia Központ Gyimóthy Tibor és Ferenc Rudolf Szegedi Tudományegyetem Szoftverfejlesztés Tanszék Szoftverfejlesztés Tanszék Több
Kutató, Tudományos munkatárs (MTA TK KI)
Kállai Ernő Kutató, Tudományos munkatárs (MTA TK KI) Osztály: Romakutatások Osztálya Tudományos cím vagy fokozat: PhD E-mail: kallai.erno@tk.mta.hu Telefonszám: +36-1 224-6700 / 5224 Épület: T (Emelet,
Publikációs jegyzék (Pánovics János)
Publikációs jegyzék (Pánovics János) Könyv 1. Juhász István, Kósa Márk, Pánovics János: C példatár, Panem, Budapest, 2005. Referált cikkek 1. Kádek Tamás, Pánovics János: Some Improvements of the Extended
FOLYÓIRATOK, ADATBÁZISOK
Szakkönyvtár FOLYÓIRATOK, ADATBÁZISOK 2013. szeptember Acta Oeconomica Állam- és Jogtudomány Élet és Irodalom Figyelő Gazdaság és Jog Határozatok Tára HVG Közgazdasági Szemle Külgazdaság Magyar Hírlap
Óbudai Egyetem Neumann János Informatikai Kar. Intelligens Mérnöki Rendszerek Intézet
Óbudai Egyetem Neumann János Informatikai Kar Intelligens Mérnöki Rendszerek Intézet 1034 Budapest, Bécsi út 96/B Tel., Fax:1/666-5544,1/666-5545 http://nik.uni-obuda.hu/imri Az 2004-ben alakult IMRI (BMF)
2004 Nyugat Magyarországi Egyetem, Faipari Mérnöki Kar Okleveles Könnyűipari Mérnök
Szakmai önéletrajz Email: szabo.orsolya@rkk.uni-obuda.hu Felsőfokú tanulmányok 2008 - Nyugat Magyarországi Egyetem, Faipari Mérnöki Kar Cziráki József Faanyagtudomány és Technológiák Doktori Iskola (doktoranduszhallgató)
P-gráf alapú workflow modellezés fuzzy kiterjesztéssel
P-gráf alapú workflow modellezés fuzzy kiterjesztéssel Doktori (PhD) értekezés Tick József témavezető: Dr. Kovács Zoltán Pannon Egyetem Műszaki Informatikai Kar Informatikai Tudományok Doktori Iskola 2007.
Design of Programming V 5 -
Gazdaságinformatikus (BSc) alapszak nappali tagozat (BGI) / BSc programme in Business Information Technology (Full Time) A mintatantervben szereplő tárgyakon felül a tanulmányok során további 10 kredit
Hughes, M.- Dancs, H.( 2007) (eds): Basics of Performance Analysis, Cardiff- Szombathely, Budapest
Szegnerné dr. Dancs Henriette PUBLIKÁCIÓ Könyv, idegen nyelv Szerz, cím, megjelenés helye, 2006 Dancs, H- Hughes, M.- Donoghue, P. (2006) (eds): World Congress of Performance Analysis of Sport 7th, Proceeding,
Oktatói önéletrajz Dr. Hideg Éva
egyetemi tanár Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar Gazdaságföldrajz, Geoökonómia és Fenntartható Fejlődés Intézet Karrier Felsőfokú végzettségek: 1969-1974 Marx Károly Közgazdaságtudományi
List of publications Almási Béla, University of Debrecen
List of publications Almási Béla, University of Debrecen JP1./ JP2./ JP3./ JP4./ JP5./ JP6./ JP7./ JP8./ JP9./ Journal Papers A Queueing Model for a Non-Homogeneous Terminal System Subject to Breakdowns
Módszer köztes tárolókat nem tartalmazó szakaszos működésű rendszerek ütemezésére
Módszer köztes tárolókat nem tartalmazó szakaszos működésű rendszerek ütemezésére Doktori (PhD) értekezés tézisei Holczinger Tibor Témavezető: Dr. Friedler Ferenc Veszprémi Egyetem Műszaki Informatikai
Oktatói önéletrajz Dr. Görög Mihály
egyetemi tanár Gazdálkodástudományi Kar Stratégia és Projektvezetés Tanszék Stratégia és Projektvezetés Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1972-1977 MKKE, Közgazdász-tanár 1995 Harvard Business School,
List of Publications (Pánovics János)
List of Publications (Pánovics János) Book 1. Juhász István, Kósa Márk, Pánovics János: C példatár, Panem, Budapest, 2005. Peer-Reviewed Papers 1. Kádek Tamás, Pánovics János: Some Improvements of the
Kollár László Péter Személyes honlap: http://www.hsz.bme.hu/hsz/htdocs/dolgozok/dolgozo_reszlet.php?felhasznalonev=lkollar
Kollár László Péter Személyes honlap: http://www.hsz.bme.hu/hsz/htdocs/dolgozok/dolgozo_reszlet.php?felhasznalonev=lkollar Oklevelei: Építőmérnöki Diploma: 160/1982 Mérnöki Matematikai Szakmérnöki Diploma:
Tevékenység szemléletű tervezés magyarországi felsőoktatási intézmények pályázataiban
Tevékenység szemléletű tervezés magyarországi felsőoktatási intézmények pályázataiban SÜVEGES Gábor Béla Miskolci Egyetem, Gazdaságtudományi Kar, Miskolc stsuveges@uni-miskolc.hu Az utóbbi években egyre
Mérnök informatikus (BSc) alapszak levelező tagozat (BIL) / BSc in Engineering Information Technology (Part Time)
Mérnök informatikus (BSc) alapszak levelező tagozat (BIL) / BSc in Engineering Information Technology (Part Time) (A képzés közös része, szakirányválasztás a 3. félév végén) Tárgykód Félév Tárgynév Tárgy
SZOFTVEREK A SORBANÁLLÁSI ELMÉLET OKTATÁSÁBAN
SZOFTVEREK A SORBANÁLLÁSI ELMÉLET OKTATÁSÁBAN Almási Béla, almasi@math.klte.hu Sztrik János, jsztrik@math.klte.hu KLTE Matematikai és Informatikai Intézet Abstract This paper gives a short review on software
VEZETÉS- ÉS SZERVEZÉSTUDOMÁNYI PROGRAM KÖTELEZİEN VÁLASZTHATÓ TANTÁRGYAI
VEZETÉS- ÉS SZERVEZÉSTUDOMÁNYI PROGRAM KÖTELEZİEN VÁLASZTHATÓ TANTÁRGYAI TANTÁRGYI TEMATIKA ÉS KÖVETELMÉNYRENDSZER Tantárgy: neve (magyar) Vezetés- szervezéselmélet és vizsgálati módszerei neve (angol)
Dr. Lenkei Péter mérnök, egyetemi tanár
A Baranya megyei Mérnöki Kamara Örökös tagja Dr. Lenkei Péter mérnök, egyetemi tanár Budapesten 1933. május 25-én született. A Moszkvai Építészmérnöki Egyetem Szerkezetépítő Szakán 1956-ban végzett. Diplomája
2007. június 8. XXVII. Magyar Operációkutatási Konferencia, Balatonőszöd 1/22. feladatok megoldásában. Csendes Tibor
2007. június 8. XXVII. Magyar Operációkutatási Konferencia, Balatonőszöd 1/22 Megbízható optimalizálás matematikai feladatok megoldásában Csendes Tibor 2007. június 8. XXVII. Magyar Operációkutatási Konferencia,
MÉLYFÚRÁSI GEOFIZIKAI ADATOK ÉRTELMEZÉSÉNEK MODERN INVERZIÓS MÓDSZEREI
MIKOVINY SÁMUEL FÖLDTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA Doktori értekezés tézisei MÉLYFÚRÁSI GEOFIZIKAI ADATOK ÉRTELMEZÉSÉNEK MODERN INVERZIÓS MÓDSZEREI Írta: SZABÓ NORBERT PÉTER Tudományos vezető: DR. DOBRÓKA MIHÁLY
B/16. számú melléklet Önéletrajz sablon
Europass Önéletrajz Személyi adatok Vezetéknév / Utónév(ek) Tímea Fülep Cím(ek) 3, Törökugrató u. 3., 1118, Budapest, Magyarország Telefonszám(ok) +36 96 50 3308 Mobil: +36 70 210 4319 Fax(ok) +36 1 436
Oktatói önéletrajz Dr. Hideg Éva
egyetemi tanár Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar Gazdaságföldrajz, Geoökonómia és Fenntartható Fejlődés Intézet Karrier Felsőfokú végzettségek: 1969-1974 Marx Károly Közgazdaságtudományi
Szakmai önéletrajz. Személyes adatok: Tanulmányok, munkakörök: Nyelvtudás:
Szakmai önéletrajz Személyes adatok: Név: Bakonyi Péter Születés idő: Budapest, 1978.12.21. Anyja neve: Simon Eszter Lakcím: 1118. Budapest, Előpatak köz 3. II/8. Telefon: 06-70/260-2612 Email: bakonyi@pt.bme.hu
Kémiai és bioipari adatrendszerek és folyamatok minőségellenőrzésének informatikai eszközei. Viczián Gergely
Ph.D. értekezés tézisei Kémiai és bioipari adatrendszerek és folyamatok minőségellenőrzésének informatikai eszközei Viczián Gergely okleveles villamosmérnök-közgazdász Témavezető: Kollárné Dr. Hunek Klára
Baranyáné Dr. Ganzler Katalin Osztályvezető
Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Biokémiai és Élelmiszertechnológiai Tanszék Kapilláris elektroforézis alkalmazása búzafehérjék érésdinamikai és fajtaazonosítási vizsgálataira c. PhD értekezés
A k-szerver probléma
Bevezetés A k-szerver probléma Imreh Csanád SZTE, Informatikai Tanszékcsoport 6720, Szeged, Árpád tér 2. Email: cimreh@inf.u-szeged.hu A gyakorlatban gyakran fordulnak elő olyan optimalizálási feladatok,
Egy iparista életútja Az iskolapadtól a Magyar Tudományos Akadémiáig DR. SZTIPANOVITS JÁNOS
Egy iparista életútja Az iskolapadtól a Magyar Tudományos Akadémiáig DR. SZTIPANOVITS JÁNOS 1946-ban született Pécsett egy iparos család egyetlen gyermekeként. 1960-ban jelentkezett a Zipernowski Károly
Páros összehasonlítás mátrixokból számolt súlyvektorok Pareto-optimalitása
Páros összehasonlítás mátrixokból számolt súlyvektorok Pareto-optimalitása Bozóki Sándor 1,2, Fülöp János 1,3 1 MTA SZTAKI; 2 Budapesti Corvinus Egyetem 3 Óbudai Egyetem XXXI. Magyar Operációkutatási Konferencia
MŰSZAKI TUDOMÁNY AZ ÉSZAK-KELET MAGYARORSZÁGI RÉGIÓBAN 2012
MŰSZAKI TUDOMÁNY AZ ÉSZAK-KELET MAGYARORSZÁGI RÉGIÓBAN 0 KONFERENCIA ELŐADÁSAI Szolnok 0. május 0. Szerkesztette: Edited by Pokorádi László Kiadja: Debreceni Akadémiai Bizottság Műszaki Szakbizottsága