SZERZŐDÉSES FELTÉTELEK

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "SZERZŐDÉSES FELTÉTELEK"

Átírás

1 SZERZŐDÉSES FELTÉTELEK I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1.1 Amennyiben a felek eltérően nem állapodnak meg a közöttük létrejött jogviszony a megrendelés elfogadásával (írásban történő visszaigazolásával) jön létre az alábbi feltételek mellett. 1.2 Amennyiben a megrendelés (PO vagy UX) és a jelen szerződéses feltételek között ellentmondás van, úgy a megrendelésben foglaltak irányadóak. 1.3 Felek a nyilatkozatok megtételekor írásbeliként értelmezik az elektronikus levél ( ) formájában kelt, illetve a fax útján közölt dokumentumokat is. 1.4 Felek kötelezettséget vállalnak arra, hogy a szerződéses jogviszonyuk teljesítése során kölcsönösen együttműködnek egymással, valamint haladéktalanul tájékoztatják egymást minden olyan körülményről, mely a teljesítést megakadályozhatja, illetve veszélyeztetheti. II. MEGRENDELÉSEK 2.1 Megrendelő az egyedi megrendelés (PO vagy UX) Szerződő fél részére történő megküldésével megrendeli az abban meghatározott árukat, szolgáltatásokat. A felek közötti jogviszony a megrendelés másik fél általi visszaigazolásával, illetve a Szerződő fél teljesítésének megkezdése által jön létre. Bármelyik fél által kezdeményezett változtatás vagy kiegészítés kizárólag írásban a másik fél általi elfogadással válik hatályossá. III. TELJESÍTÉS 3.1 Szerződő fél az egyedi megrendelésben a Megrendelő által meghatározott teljesítési helyre szállítja az árukat a meghatározott Incoterms 2010 paritással, a megrendelésben meghatározott határidőn belül, a szállítási határidő a megrendelés elfogadásának keltétől számítódik. Amennyiben felek nem határoznak meg teljesítési (szállítási) határidőt, úgy Szerződő fél a Megrendelő felszólítására köteles teljesíteni. Amennyiben felek kölcsönösen kikötötték a teljesítés időpontját, úgy Szerződő fél a Megrendelő jóváhagyásával jogosult ezen időpont előtt teljesíteni. Áruk szállítása esetén amennyiben felek nem állapodnak meg külön a szállítás módjáról, úgy Szerződő fél DDP paritással köteles teljesíteni. Amennyiben felek külön nem állapodnak meg a teljesítés helyéről, úgy Szerződő fél a Megrendelő székhelyére köteles az árut leszállítani illetve a szolgáltatást teljesíteni. 3.2 Szerződő fél tudomásul veszi, hogy a határidőben történő teljesítési kötelezettség elengedhetetlen és elsődleges kötelezettsége. Szerződő fél a terhére felróható teljesítési késedelem esetén, köteles a teljes rendelési érték után napi 1% kötbért fizetni Megrendelő részére, mely nem lehet több a teljes rendelési érték 20 %-nál. Megrendelő fenntartja a jogot, hogy a Szerződő fél díjazásából kötbérkövetelését közvetlenül levonja.

2 3.3 Megrendelő kizárólag a megrendelésben szereplő árukat köteles átvenni, amennyiben azok mennyiségi és minőségi hibáktól mentesek, valamint Megrendelő csak a megrendelésben szereplő áruk, szolgáltatások ellenértékét köteles megfizetni. 3.4 Megrendelő a leszállított árut munkanapokon 9-14 óra között veszi át. Az átvétel helye a Megrendelő által üzemeltetett raktár. Reklámtárgyak, illetve egyéb marketingkommunikációs célt szolgáló áru szállítása esetén a szállított áru átvevője a megrendelésen szereplő kapcsolattartó személy. 3.5 Áru szállítása esetén Szerződő fél köteles a leszállított áruk kísérődokumentumait (szállítólevél, fuvarlevél, stb ), valamint a rendeltetésszerű használathoz szükséges egyéb dokumentumokat (használati útmutató, minőségi tanúsítvány, biztonsági adatlap, stb ) Megrendelő részére átadni, illetve rendelkezésre bocsátani legkésőbb a szállítás időpontjáig a vonatkozó jogszabályi rendelkezéseknek megfelelően. Szerződő fél köteles gondoskodni az áruk megfelelő csomagolásáról és megjelöléséről az irányadó jogszabályok szerint. IV. FIZETÉSI FELTÉTELEK 4.1 Az árakat, kedvezményeket és egyéb fizetési feltételeket a megrendelés tartalmazza. Az árak magukban foglalják az áruk szállításának, illetve szolgáltatás teljesítésének valamennyi szükségszerűen és indokoltan felmerült költségét, amennyiben bármely kivételes esetben többletköltségek merülnek fel, úgy azt Szerződő fél ajánlatának részletezve tartalmaznia kell. 4.2 Megrendelő a számla kiállításának keltétől számított 30 napon belül átutalással fizeti meg az egyedi megrendelésben meghatározott árat a Szerződő fél szerződésszerű teljesítése esetén. 4.3 A számla kötelező mellékletét képezik a teljesítést igazoló okmányok (pl.: áru szállítása esetén szállítólevél, szolgáltatás teljesítése esetén teljesítési igazolás). Szerződő fél köteles a számlán feltüntetni a PO vagy UX rendelési számot. Megrendelő jogosult a kifizetést addig visszatartani, amíg Szerződő fél nem teljesít szerződésszerűen, illetve amíg nem teljesíti hibás teljesítésből eredő kötelezettségeit. V. SZAVATOSSÁG 5.1 A szavatossági időtartamra, kötelező alkalmassági időre, minőségi követelményekre a vonatkozó jogszabályi rendelkezések alkalmazandóak. 5.2 Áruk szállítása esetén Szerződő fél szavatol azért, hogy Megrendelő tulajdonszerzését harmadik személy joga nem korlátozza, nem zárja ki. A

3 vonatkozó jogszabályok szerint a Szerződő fél szavatolja, hogy a leszállított termékek csomagolással együtt - a teljesítés időpontjában az alábbi tulajdonságokkal rendelkeznek: rendeltetésszerű használatra alkalmasak megfelelnek a termékre irányadó dokumentumokban (megfelelőségi tanúsítvány, szállítói nyilatkozat, biztonsági adatlap, stb ) meghatározott követelményeknek bármely rejtett, illetve látható hibától mentesek megfelelnek a szállítás helye szerinti ország szabályainak 5.3 Szolgáltatások teljesítése esetén Szerződő fél szavatol a szolgáltatás I. osztályú minőségben történő elvégzéséért. 5.4 Hibás teljesítés esetén - Megrendelő választása szerint Szerződő fél köteles elsősorban haladéktalanul kicserélni a terméket olyanra, mely megfelel a követelményeknek, vagy kijavítani a terméket, illetve megrendelő árleszállítást igényelhet. Szerződő fél viseli a fenti kijavítással, kicseréléssel járó költségeket. VI. MUNKAVÉDELEM 6.1 Amennyiben a szolgáltatás teljesítése illetve az áruk leszállítása a megrendelő belső szabályzatai szerint munkavédelmi szempontból veszélyeztetett területen történik, úgy Szerződő fél köteles a Megrendelő vonatkozó belső munkavédelmi szabályzatait betartani. Amennyiben Szerződő fél nem rendelkezik a vonatkozó belső szabályzatokkal, úgy kérése esetén Megrendelő rendelkezésre bocsátja. VII. FELELŐSSÉG 7.1 Szerződő fél a neki felróható okból okozott kárért felel a Ptk-ban meghatározott kárfelelősségi szabályok szerint. VIII. SZELLEMI TULAJDON 8.1 Szerződő fél szavatol azért, hogy a jelen szerződés alapján szállított, szolgáltatott termékek használata, értékesítése nem sért szabadalmi jogot, vagy harmadik személyt megillető más szellemi tulajdont védő jogot, szerződő fél által licensz megállapodás alapján harmadik személynek biztosított jogot, mely hátrányos lehet a megrendelőre. 8.2 Amennyiben a szerződés teljesítése során jogi oltalomban részesíthető szellemi alkotás jön létre, Megrendelő kiköti a rendelkezési jogát ezen szellemi alkotás fellett.

4 IX. JOGOK, KÖTELEZETTSÉGEK 10.1 Vállalkozó tudomásul veszi, hogy a Lafarge csoport elfogadta az ENSZ Global Compact megállapodását, így magára nézve kötelezőnek tekinti a 10 alapelvet az emberi jogok, a környezetvédelem és a korrupció terén. A Szerződő fél tudomásul veszi, hogy ő, alkalmazottai, disztribútorai és alvállalkozói kötelesek figyelembe venni és alávetni magukat a teljesítés során minden tekintetben fenti alapelveknek, melyek az alábbi címen érhetők el: Vállalkozó továbbá tudomásul veszi, hogy a LAFARGE üzletviteli szabályzata a szabványok egy olyan gyűjteménye, mely vonatkozik a LAFARGE valamennyi alkalmazottjára a világon mindenhol a LAFARGE Csoporton belül (lsd. LAFARGE honlapján - Ezek szerint az alapszabványok szerint hajtja végre napi feladatait valamennyi LAFARGE alkalmazott. Hasonló elvek betartása elvárt valamennyi LAFARGE beszállítótól világszerte. Megrendelő garantálja, hogy működése és az általa alkalmazott üzleti stratégiák összhangban állnak a LAFARGE beszállítók számára készített üzletszabályzattal. A dokumentum irányelveket és eljárásrendeket tartalmaz, melyek biztosítják, hogy valamennyi alkalmazott tiszteletben tartja és megfelel az üzletszabályzat előírásainak A Szerződő fél amennyiben a szerződéses kötelezettségének teljeítése érintett - köteles a Vegyi anyagok regisztrálását, értékelését, engedélyezését, és korlátozását szabályozó EU-i Parlament és EU-i Tanács rendelet előírásait betartani. X. TITOKTARTÁS 10.1 Szerződő fél köteles a jelen szerződés teljesítése során birtokába jutott és nyilvánosan nem hozzáférhető - a Megrendelő gazdálkodására, működésére vonatkozó, így különösen pénzügyi, gazdasági, műszaki, technológiai - adatot, információt bizalmasan, üzleti titokként kezelni. Szerződő fél figyelemmel az üzleti titok védelmét biztosító jogszabályokban foglaltakra az üzleti titoknak minősülő adatokat, információkat Megrendelő írásos hozzájárulása nélkül nem hozhatja harmadik személy tudomására, nem hozhatja nyilvánosságra, illetve egyéb módon nem élhet vissza vele. Szerződő felet terhelő fenti titoktartási kötelezettsége a szerződés érvényességétől, megszűnésének, megszüntetésének időpontjától függetlenül határidő nélkül fennáll Szerződő fél biztosítja, hogy alkalmazottai, viszonteladói, alvállalkozói tudatában vannak és tiszteletben tartják a jelen szakaszban meghatározott kötelezettséget.

5 XI. ALVÁLLALKOZÓK ALKALMAZÁSA, ENGEDMÉNYEZÉS 11.1.Szerződő fél kijelenti, hogy Megrendelő jogosult a jelen szerződést a szerződő fél előzetes hozzájárulása nélkül engedményezni. A szerződés engedményezése nyomán az engedményes lesz felelős az egyedi megrendelésben foglaltak teljesítéséért. Szerződő fél a Megrendelő előzetes írásos hozzájárulása nélkül nem engedményezheti sem részben sem egészben a megállapodást, és nem alkalmazhat alvállalkozót. XII. ALKALMAZANDÓ JOG ÉS JOGVITÁK 12.1 A jelen szerződésre a magyar jog irányadó. A szerződésben nem szabályozott kérdésekben a Ptk., valamint a mindenkori hatályos vonatkozó magyar jogszabályok alkalmazandóak Felek a Pécsi Járásbíróság, illetve a Pécsi Törvényszék kizárólagos illetékességét kötik ki értékhatártól függően.

eokr_aszf_20140315 1/7

eokr_aszf_20140315 1/7 ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK az OPTEN Informatikai Korlátolt Felelősségű Társaság Egységes Online Követelés-nyilvántartó Rendszer szolgáltatása igénybevételére Az OPTEN Informatikai Korlátolt Felelősségű

Részletesebben

BKV Zrt. VÁLLALKOZÁSI KERETSZERZİDÉS

BKV Zrt. VÁLLALKOZÁSI KERETSZERZİDÉS BKV Zrt. VÁLLALKOZÁSI KERETSZERZİDÉS A jelen vállalkozási keretszerzıdés (a továbbiakban: Keretszerzıdés) létrejött egyrészrıl a Budapesti Közlekedési Zártkörően Mőködı Részvénytársaság Székhely: 1980

Részletesebben

BKV Zrt. VÁLLALKOZÁSI KERETSZERZŐDÉS

BKV Zrt. VÁLLALKOZÁSI KERETSZERZŐDÉS BKV Zrt. VÁLLALKOZÁSI KERETSZERZŐDÉS A jelen vállalkozási keretszerződés (a továbbiakban: Keretszerződés) létrejött egyrészről a Budapesti Közlekedési Zártkörűen Működő Részvénytársaság Székhely: 1980

Részletesebben

BKV Zrt. VÁLLALKOZÁSI KERETSZERZİDÉS. BKV Zrt. VÁLLALKOZÁSI KERETSZERZİDÉS cégnév BKV Zrt. 15/V-84/13

BKV Zrt. VÁLLALKOZÁSI KERETSZERZİDÉS. BKV Zrt. VÁLLALKOZÁSI KERETSZERZİDÉS cégnév BKV Zrt. 15/V-84/13 BKV Zrt. VÁLLALKOZÁSI KERETSZERZİDÉS A jelen vállalkozási keretszerzıdés (a továbbiakban: Keretszerzıdés) létrejött egyrészrıl a Budapesti Közlekedési Zártkörően Mőködı Részvénytársaság Székhely: 1980

Részletesebben

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK HATÁLYOS: 2015. MÁJUS 13-TŐL VISSZAVONÁSIG Tartalom 1. A szállító adatai, elérhetőségi és az általános szerződési feltételekben használt fogalmak... 2 2. Általános rendelkezések...

Részletesebben

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK Jelen Általános Szerződési Feltételek (ÁSZF) szabályozzák azon jogviszony kereteit, amely alapján az Eladó az egyedi szerződésben, illetve a keretszerződésben és a keretszerződés

Részletesebben

SZERZŐDÉS MUNKÁLTATÓI TAG ÁLTAL TELJESÍTENDŐ HOZZÁJÁRULÁSRÓL

SZERZŐDÉS MUNKÁLTATÓI TAG ÁLTAL TELJESÍTENDŐ HOZZÁJÁRULÁSRÓL SZERZŐDÉS MUNKÁLTATÓI TAG ÁLTAL TELJESÍTENDŐ HOZZÁJÁRULÁSRÓL A jelen szerződés (továbbiakban: Szerződés) létrejött egyrészről a Teljes Cégnév: Cégjegyzékszám:... Adószám:.... Bankszámlaszám:.. -....-.......

Részletesebben

SZÁLLÍTÁSI SZERZŐDÉS

SZÁLLÍTÁSI SZERZŐDÉS SZÁLLÍTÁSI SZERZŐDÉS a TIOP 2.1.2. Kistérségi járóbeteg-szakellátó központok kialakítása és fejlesztése tárgyú pályázatok keretein belül kombinált felvételi/átvizsgáló röntgen berendezés és hozzá kapcsolódó

Részletesebben

1/13. A Schneider Electric Hungária Villamossági Zrt., mint megrendelı általános vállalkozási szerzıdési feltételei

1/13. A Schneider Electric Hungária Villamossági Zrt., mint megrendelı általános vállalkozási szerzıdési feltételei 1/13 A általános vállalkozási szerzıdési feltételei 1. Tartalomjegyzék 1. Tartalomjegyzék... 1 2. Értelmezı rendelkezések... 2 3. Általános rendelkezések... 2 4. A Szerzıdés tárgya, terjedelme, minısége...

Részletesebben

BKV Zrt. VÁLLALKOZÁSI KERETSZERZİDÉS

BKV Zrt. VÁLLALKOZÁSI KERETSZERZİDÉS BKV Zrt. VÁLLALKOZÁSI KERETSZERZİDÉS A jelen vállalkozási keretszerzıdés (a továbbiakban: Keretszerzıdés) létrejött egyrészrıl a Budapesti Közlekedési Zártkörően Mőködı Részvénytársaság Székhely: 1980

Részletesebben

ADATFELDOLGOZÁSI MEGBÍZÁSI SZERZŐDÉS. egyrészről a [Irányító Hatóság] ([irányítószám] Budapest,.), mint megbízó (a továbbiakban: Adatkezelő)

ADATFELDOLGOZÁSI MEGBÍZÁSI SZERZŐDÉS. egyrészről a [Irányító Hatóság] ([irányítószám] Budapest,.), mint megbízó (a továbbiakban: Adatkezelő) ADATFELDOLGOZÁSI MEGBÍZÁSI SZERZŐDÉS amely létrejött egyrészről a [Irányító Hatóság] ([irányítószám] Budapest,.), mint megbízó (a továbbiakban: Adatkezelő) Postacím:.. Székhely:.. Aláírásra jogosult képviselője:....

Részletesebben

ETS - Európai Teherautó Szerviz KFT. ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK

ETS - Európai Teherautó Szerviz KFT. ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK ETS - Európai Teherautó Szerviz KFT. ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK ALKATRÉSZ ÉRTÉKESÍTÉSI SZERZŐDÉSHEZ 1. Általános rendelkezések A jelen Általános Szerződési Feltételek (a továbbiakban: ÁSZF) az ETS

Részletesebben

M.9. számú melléklet. EDF DÉMÁSZ Zrt. lakossági fogyasztók villamos energia vásárlási szerződésének egyedi és általános feltételei

M.9. számú melléklet. EDF DÉMÁSZ Zrt. lakossági fogyasztók villamos energia vásárlási szerződésének egyedi és általános feltételei Villamos Energia Kereskedelmi Üzletszabályzat M.9. számú melléklete M.9. számú melléklet Az lakossági fogyasztók villamos energia vásárlási szerződésének egyedi és általános feltételei Villamos Energia

Részletesebben

TERVEZŐI FELELŐSSÉGBIZTOSÍTÁS FELTÉTELE (MJK: TERVFEL 001 2004)

TERVEZŐI FELELŐSSÉGBIZTOSÍTÁS FELTÉTELE (MJK: TERVFEL 001 2004) TERVEZŐI FELELŐSSÉGBIZTOSÍTÁS FELTÉTELE (MJK: TERVFEL 001 2004) A QBE Atlasz Biztosító Rt. (továbbiakban: Biztosító) a fővállalkozó, tervező (továbbiakban: Biztosított) helyett, a jelen szerződésben meghatározott

Részletesebben

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK I. Bevezető és általános rendelkezések: ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK 1.1. A jelen Általános Szerződési Feltételek (a továbbiakban: ÁSZF ) tartalmazzák a Honlapkészítő Kft. (székhely: 1125 Budapest,

Részletesebben

A MISKOLCI EGYETEM BELSŐ ELLENŐRZÉSI KÉZIKÖNYVE

A MISKOLCI EGYETEM BELSŐ ELLENŐRZÉSI KÉZIKÖNYVE A MISKOLCI EGYETEM BELSŐ ELLENŐRZÉSI KÉZIKÖNYVE Miskolc, 2015. 7.1. sz. Egyetemi Szabályzat A MISKOLCI EGYETEM BELSŐ ELLENŐRZÉSI KÉZIKÖNYVE A MISKOLCI EGYETEM SZENÁTUSÁNAK 146/2015. SZ. HATÁROZATA. Készült

Részletesebben

2015/4. SZÁM TARTALOM. Egyéb közlemények

2015/4. SZÁM TARTALOM. Egyéb közlemények 2015/4. SZÁM TARTALOM Egyéb közlemények oldal 1/2015. (II. 02. MÁV-START Ért. 4.) sz. vezérigazgatói munkautasítás a beszerzési folyamatok gyorsításáról... 2 Egyéb közlemények ÉRTESÍTŐ 1/2015. (II. 02.

Részletesebben

A MULTI ALARM ZRT. INGATLAN TÁVFELÜGYELETI SZOLGÁLTATÁSÁNAK ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEI BA 07-02 5.1 Érvényes: 2015. 04. 01.

A MULTI ALARM ZRT. INGATLAN TÁVFELÜGYELETI SZOLGÁLTATÁSÁNAK ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEI BA 07-02 5.1 Érvényes: 2015. 04. 01. A MULTI ALARM ZRT. INGATLAN TÁVFELÜGYELETI SZOLGÁLTATÁSÁNAK ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEI BA 07-02 5.1 Érvényes: 2015. 04. 01. től A jelen általános szerződési feltételek (a továbbiakban: ÁSZF) az Ügyfél,

Részletesebben

SZELLEMITULAJDON-KEZELÉSI

SZELLEMITULAJDON-KEZELÉSI NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM SZELLEMITULAJDON-KEZELÉSI SZABÁLYZAT SOPRON 2011 TARTALOMJEGYZÉK Preambulum... 3 Definíciók... 4 Jogszabályok... 6 A Szabályzat hatálya... 8 A szellemi alkotáshoz kapcsolódó

Részletesebben

A közbeszerzési eljárás eredményeként megkötött szerződés (a továbbiakban: szerződés) tárgya

A közbeszerzési eljárás eredményeként megkötött szerződés (a továbbiakban: szerződés) tárgya FŐBB SZERZŐDÉSES FELTÉTELEK A jelen szerződéstervezetet a felek a szerződéskötés során az ajánlatban megadott és a szerződéstervezetben üresen hagyott feltételekkel és adminisztratív elemekkel kiegészítik.

Részletesebben

ÁLTALÁNOS VÉTELI FELTÉTELEK

ÁLTALÁNOS VÉTELI FELTÉTELEK ÁLTALÁNOS VÉTELI FELTÉTELEK Jelen Általános Vételi Feltételek (ÁVF) Vevő és Eladó közötti ügyletekre vonatkozó szerződéses kapcsolat szabályait tartalmazzák a Megrendelésben foglalt feltételekkel együtt.

Részletesebben

A PÉTÁV Pécsi Távfűtő Kft. Üzletszabályzata 2006. júl. 1-től 2013. aug. 15-ig.

A PÉTÁV Pécsi Távfűtő Kft. Üzletszabályzata 2006. júl. 1-től 2013. aug. 15-ig. A PÉTÁV Pécsi Távfűtő Kft. Üzletszabályzata 2006. júl. 1-től 2013. aug. 15-ig. Bevezetés A PÉTÁV Pécsi Távfűtő Korlátolt Felelősségű Társaság (PÉTÁV Kft.) a felhasználók tájékoztatása, a szolgáltatási

Részletesebben

KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZAT

KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZAT KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZAT DUNAVARSÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZATA Hatályos: 2013. február 13. Elfogadva:../2013. (II.12.) sz. Kt. határozat 1 I. FEJEZET Általános rendelkezések A közpénzek

Részletesebben

VÁLLALKOZÁSI KERETSZERZŐDÉS MINTA. székhely: 5137 Jászkisér, Jászladányi út 10.

VÁLLALKOZÁSI KERETSZERZŐDÉS MINTA. székhely: 5137 Jászkisér, Jászladányi út 10. VÁLLALKOZÁSI KERETSZERZŐDÉS MINTA I. SZERZŐDŐ FELEK egyrészről a MÁV FKG Felépítménykarbantartó és Gépjavító Korlátolt Felelősségű Társaság rövidített elnevezés: MÁV FKG Kft. székhely: 5137 Jászkisér,

Részletesebben

ULTRANET SZÁMÍTÁSTECHNIKAI ÉS SZOLGÁLTATÓ KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK

ULTRANET SZÁMÍTÁSTECHNIKAI ÉS SZOLGÁLTATÓ KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK ULTRANET SZÁMÍTÁSTECHNIKAI ÉS SZOLGÁLTATÓ KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK 2013. szeptember 1. DEFINÍCIÓK Szolgáltató: UltraNet Kft - székhely: 1115. Budapest, Bartók Béla

Részletesebben

B/6 EGYÜTTMŰKÖDÉSI KÖTELEZETTSÉG A SZERZŐDÉSI JOGBAN (ADÁSVÉTEL, VÁLLALKOZÁS, MEGBÍZÁS, BIZTOSÍTÁS)

B/6 EGYÜTTMŰKÖDÉSI KÖTELEZETTSÉG A SZERZŐDÉSI JOGBAN (ADÁSVÉTEL, VÁLLALKOZÁS, MEGBÍZÁS, BIZTOSÍTÁS) EGYÜTTMŰKÖDÉSI KÖTELEZETTSÉG ALAPELVI SZINTEN 4. (1) A polgári jogok gyakorlása és a kötelezettségek teljesítése során a felek a jóhiszeműség és tisztesség követelményének megfelelően, kölcsönösen együttműködve

Részletesebben

Általános Szerződési Feltételek

Általános Szerződési Feltételek Általános Szerződési Feltételek ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK (ÁSZF) A Mana Fashion ruha webáruház böngészésével és használatával Ön kijelenti, hogy elolvasta és elfogadta a Mana Fashion webáruház használatára

Részletesebben

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK. a MÁV-THERMIT Hegesztő Kft. vállalkozási szerződéseihez

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK. a MÁV-THERMIT Hegesztő Kft. vállalkozási szerződéseihez Általános Szerződési Feltételek 1 ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK a MÁV-THERMIT Hegesztő Kft. vállalkozási szerződéseihez Jelen Általános Szerződési feltételek (ÁSZF) elválaszthatatlan mellékletét képezi

Részletesebben

A MEZŐGAZDASÁGI ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI HIVATAL PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA

A MEZŐGAZDASÁGI ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI HIVATAL PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA MEZŐGAZDASÁGI ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI HIVATAL *1766339795* Vonalkód: 1766339795 Iktatószám: 2139/23/1/2016 A MEZŐGAZDASÁGI ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI HIVATAL PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA Tárgy: A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2013. december 12-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2013. december 12-i ülésére Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: 242/2013. ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2013. december 12-i ülésére Tárgy: Előterjesztő: Készítette: Jelzőrendszeres házi segítségnyújtás

Részletesebben

A Confhotel- Net Kft. Általános Szerződési Feltételei Szálláshelyek, rendezvényhelyszínek és szolgáltatók részére

A Confhotel- Net Kft. Általános Szerződési Feltételei Szálláshelyek, rendezvényhelyszínek és szolgáltatók részére A Confhotel- Net Kft. Általános Szerződési Feltételei Szálláshelyek, rendezvényhelyszínek és szolgáltatók részére A jelen Általános Szerződési Feltételek (a továbbiakban: ÁSZF ) a Confhotel- Net Kft. (1033

Részletesebben

ÁSZF. I. A Szolgáltató. II. A tartalmak szellemi tulajdona. III. A Weboldal rendszere

ÁSZF. I. A Szolgáltató. II. A tartalmak szellemi tulajdona. III. A Weboldal rendszere ÁSZF Jelen Általános Felhasználási és Szerződési Feltételek a http://www.iraspszichologia.hu weboldal (a továbbiakban Weboldal), illetve az általa nyújtott Termékek és Szolgáltatások igénybevételét, használatát

Részletesebben

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK. az Opten Informatikai Kft. Törvénytár, EU Törvénytár, Cégtár és APAFI szolgáltatásának igénybevételére

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK. az Opten Informatikai Kft. Törvénytár, EU Törvénytár, Cégtár és APAFI szolgáltatásának igénybevételére ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK az Opten Informatikai Kft. Törvénytár, EU Törvénytár, Cégtár és APAFI szolgáltatásának igénybevételére Az Opten Informatikai Kft., mint szolgáltató (továbbiakban: Szolgáltató)

Részletesebben

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK 2009.

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK 2009. ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK 2009. 1. ÉRTELMEZŐ RENDELKEZÉSEK 1.1. ÁSZF : a Szolgáltató által végzett reklám értékesítésre, és a reklámoknak a Szolgáltató gondozásában megjelenő kiadványokban történő

Részletesebben

VÉGREHAJTÁSI MEGÁLLAPODÁS ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK. Svájci Magyar Együttműködési Program. Hatályos: 2010.

VÉGREHAJTÁSI MEGÁLLAPODÁS ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK. Svájci Magyar Együttműködési Program. Hatályos: 2010. VÉGREHAJTÁSI MEGÁLLAPODÁS ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK Svájci Magyar Együttműködési Program Hatályos: 2010. TARTALOM Általános és adminisztratív rendelkezések 1 Értelmező rendelkezések 2 Alapelvek 3

Részletesebben

NFFKÜ - Nemzetközi Fejlesztési és Forráskoordinációs Ügynökség Zártkörűen Működő Részvénytársaság (1037 Budapest, Montevideo u. 16/A.

NFFKÜ - Nemzetközi Fejlesztési és Forráskoordinációs Ügynökség Zártkörűen Működő Részvénytársaság (1037 Budapest, Montevideo u. 16/A. NFFKÜ - Nemzetközi Fejlesztési és Forráskoordinációs Ügynökség Zártkörűen Működő Részvénytársaság (1037 Budapest, Montevideo u. 16/A.) REGISZTRÁCIÓS FELHÍVÁS a Megbízási szerződés a Városi épített örökség

Részletesebben

VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS

VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS amely létrejött egyrészről : az Országgyűlés Hivatala (1055 Budapest, Kossuth Lajos tér 1-3. adószám : 15300014-2-41) a továbbiakban : Megrendelő másrészről : Mészárosné Hartai Krisztina

Részletesebben

12. számú melléklet. Versenypiaci határozatlan időre szóló mintaszerződés egyetemes szolgáltatásra jogosult nem lakossági ügyfelek számára

12. számú melléklet. Versenypiaci határozatlan időre szóló mintaszerződés egyetemes szolgáltatásra jogosult nem lakossági ügyfelek számára Villamos Energia Kereskedelmi Üzletszabályzat M.12. számú melléklet 12. számú melléklet Versenypiaci határozatlan időre szóló mintaszerződés egyetemes szolgáltatásra jogosult nem lakossági ügyfelek számára

Részletesebben

SZÁLLÍTÁSI SZERZŐDÉS

SZÁLLÍTÁSI SZERZŐDÉS SZÁLLÍTÁSI SZERZŐDÉS amely létrejött, egyrészről, az MFB Magyar Fejlesztési Bank Zártkörűen Működő Részvénytársaság (székhelye: 1051 Budapest, Nádor u. 31., cégjegyzékszáma: 01-10-041712, adószáma: 10644371-2-44;

Részletesebben

Utazási feltételek. A Last Call Travel Kft. által meghirdetett és szervezett utazások általános szerződési feltételei

Utazási feltételek. A Last Call Travel Kft. által meghirdetett és szervezett utazások általános szerződési feltételei Utazási feltételek A Last Call Travel Kft. által meghirdetett és szervezett utazások általános szerződési feltételei Érvényes: 2015. január 1-től visszavonásig 1. Az Utazásszervező 1.1. A Last Call Travel

Részletesebben

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK A jelen Általános szerződési Feltételek (a továbbiakban: ÁSZF) Juhász László Egyéni Vállalkozó (székhelye: H-6090 Kunszentmiklós-Kunbábony 200. adószáma: 43649220-2-23,

Részletesebben

ÜZLETSZABÁLYZAT. ALFA-NOVA Energetikai, Fejlesztő, Tervező és Vállalkozó Korlátolt Felelősségű Társaság SZEKSZÁRD

ÜZLETSZABÁLYZAT. ALFA-NOVA Energetikai, Fejlesztő, Tervező és Vállalkozó Korlátolt Felelősségű Társaság SZEKSZÁRD ÜZLETSZABÁLYZAT ALFA-NOVA Energetikai, Fejlesztő, Tervező és Vállalkozó Korlátolt Felelősségű Társaság SZEKSZÁRD Hatálybalépés időpontja: 2013. február 01. Szekszárd, 2013. február 01. 1 Tartalomjegyzék

Részletesebben

ÉRDI TARTALOM. 2/2016. (I.28.) önkormányzati rendelet a vállalkozásoknak nyújtandó támogatások feltételrendszeréről...4

ÉRDI TARTALOM. 2/2016. (I.28.) önkormányzati rendelet a vállalkozásoknak nyújtandó támogatások feltételrendszeréről...4 ÉRDI VI. évfolyam. 1. szám 2016. január 28. Érd Megyei Jogú Város hivatalos lapja TARTALOM I. Rendeletek 2 1/2016. (I.28.) önkormányzati rendelet a Közgyűlés bizottsági szervezetének átalakításával érintett

Részletesebben

Teljes ellátás alapú menetrendadási kötelezettség nélküli, közvilágítási célú villamos energia kereskedelmi szerződés

Teljes ellátás alapú menetrendadási kötelezettség nélküli, közvilágítási célú villamos energia kereskedelmi szerződés Teljes ellátás alapú menetrendadási kötelezettség nélküli, közvilágítási célú villamos energia kereskedelmi szerződés 1. Szerződő felek Egyrészről Dabas Város Önkormányzata mint villamos energia felhasználó,

Részletesebben

LAKOSSÁGI FOLYÓSZÁMLAHITEL-SZERZŐDÉS (fizetési számlához kapcsolódó hitelkeret-szerződés)

LAKOSSÁGI FOLYÓSZÁMLAHITEL-SZERZŐDÉS (fizetési számlához kapcsolódó hitelkeret-szerződés) Szerződésszám:.. LAKOSSÁGI FOLYÓSZÁMLAHITEL-SZERZŐDÉS (fizetési számlához kapcsolódó hitelkeret-szerződés) amely létrejött egyrészről a Kinizsi Bank Zártkörűen Működő Részvénytársaság (rövidített elnevezése:

Részletesebben

1.4. Márkabolt: a 1091 Budapest, Üllői út 129. cím alatt található FRADI SHOP márkabolt;

1.4. Márkabolt: a 1091 Budapest, Üllői út 129. cím alatt található FRADI SHOP márkabolt; "Tisztelt Érdeklődő! Ezennel kérjük, hogy amennyiben vásárlója, illetve aktív felhasználója kíván lenni szolgáltatásunknak és a Web-boltunknak, akkor feltétlenül figyelmesen olvassa el jelen általános

Részletesebben

BELSŐ ELLENŐRZÉSI KÉZIKÖNYV

BELSŐ ELLENŐRZÉSI KÉZIKÖNYV DATASTEP Kft. 1151 Budapest, Horváth Mihály u.2. Cégjegyzékszám: 01-09-887601 BELSŐ ELLENŐRZÉSI KÉZIKÖNYV KÉSZÜLT A NEMZETGAZDASAGI-MINISZTÉRIUM AJÁNLÁSA ALAPJÁN TARTALOMJEGYZÉK I. BEVEZETÉS...3 II. A

Részletesebben

OKSZI Kft. Internet Szolgáltatására vonatkozó Általános Szerződési Feltételek KIVONATA

OKSZI Kft. Internet Szolgáltatására vonatkozó Általános Szerződési Feltételek KIVONATA A Szolgáltató neve, címe OKSZI Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. 6725,Szeged, Kormányos u. 11. cégjegyzékszáma: 06-09-0016113 adószáma: 11591128-2-06 számlaszáma: CITI Bank: 10800014-00000005-01876704 Honlap

Részletesebben

1.2 A Weboldal célja a 2016-os Márton Áron emlékévvel kapcsolatos információk, események és egyéb tartalmak megjelenítése.

1.2 A Weboldal célja a 2016-os Márton Áron emlékévvel kapcsolatos információk, események és egyéb tartalmak megjelenítése. A WWW.MARTONARON2016.HU WEBOLDAL ADATVEDELMI IRÁNYELVEI A Felhasználó a www.martonaron2016.hu weboldal használatának megkezdésével és az arra történő regisztrációval kifejezetten úgy nyilatkozik, hogy

Részletesebben

Bevezetés 1. MEGHATÁROZÁSOK

Bevezetés 1. MEGHATÁROZÁSOK Bevezetés A Wizz Tours Kft. (a továbbiakban: "Wizz Tours"), 01-09-205337 cégjegyzékszámon bejegyzett korlátolt felelősségű társaság, amelynek székhelye 1103 Budapest, Kőér utca 2/A. A. ép.1. em., Magyarország,

Részletesebben

Földgáz energia beszerzése 2014

Földgáz energia beszerzése 2014 SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA (8600 Siófok, Fő tér 1.) DOKUMENTÁCIÓ Földgáz energia beszerzése 2014 TÁRGYÚ KBT. MÁSODIK RÉSZE SZERINTI NYÍLT [KBT. 83. (1) BEKEZDÉS SZERINTI] KÖZBESZERZÉSI ELJÁRÁSHOZ 2014.

Részletesebben

Mellékletek és Függelékek 2014. január 1. E.ON ENERGIAKERESKEDELMI KFT. FÖLDGÁZ-KERESKEDELMI ÜZLETSZABÁLYZATA MELLÉKLETEK ÉS FÜGGELÉKEK

Mellékletek és Függelékek 2014. január 1. E.ON ENERGIAKERESKEDELMI KFT. FÖLDGÁZ-KERESKEDELMI ÜZLETSZABÁLYZATA MELLÉKLETEK ÉS FÜGGELÉKEK E.ON Energiakereskedelmi Kft. Földgáz-Üzletszabályzat Mellékletek és Függelékek 2014. január 1. E.ON ENERGIAKERESKEDELMI KFT. FÖLDGÁZ-KERESKEDELMI ÜZLETSZABÁLYZATA MELLÉKLETEK ÉS FÜGGELÉKEK 2014. január

Részletesebben

Temetőszabályzat. Bevezető rendelkezések: I. A Szabályzat területi hatálya, a sírkert adatai:

Temetőszabályzat. Bevezető rendelkezések: I. A Szabályzat területi hatálya, a sírkert adatai: Temetőszabályzat A Temetőszabályzat (a továbbiakban: Szabályzat) a Fiumei Úti Sírkert Nemzeti Emlékhely használatának általános rendelkezéseit tartalmazza, figyelemmel a temetőkről és a temetkezésről szóló

Részletesebben

A TATÁRSZENTGYÖRGYI HÉTSZÍNVIRÁG NAPKÖZI OTTHONOS ÓVODA ÉS KONYHA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

A TATÁRSZENTGYÖRGYI HÉTSZÍNVIRÁG NAPKÖZI OTTHONOS ÓVODA ÉS KONYHA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA A TATÁRSZENTGYÖRGYI HÉTSZÍNVIRÁG NAPKÖZI OTTHONOS ÓVODA ÉS KONYHA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 2 Tartalomjegyzék I.ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK... 4 I.1. A Szervezeti és Működési Szabályzat célja, jogi

Részletesebben

Siófok, 2010,.. aláírás

Siófok, 2010,.. aláírás Tel.:84 310-334 Fax: 84 510-053 8600 Siófok, Fő u. 204-210. E-Mail: supra@supraktv.hu URL: www.supraktv.hu EGYEDI ELŐFIZETŐI SZERZŐDÉS Internet (MOBIL) hozzáférés ellátás szolgáltatására Szerződés száma:

Részletesebben

BROADBAND MEDIA HUNGARY Távközlési Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság Általános Szerződési Feltételek

BROADBAND MEDIA HUNGARY Távközlési Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság Általános Szerződési Feltételek BROADBAND MEDIA HUNGARY Távközlési Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság Általános Szerződési Feltételek Kivonat Internet-hozzáférési szolgáltatáshoz Utolsó módosítás kelte: 2015. május 15. Módosítva:

Részletesebben

PRÉMIUM ÖNKÉNTES NYUGDÍJPÉNZTÁR SZOLGÁLTATÁSI SZABÁLYZAT

PRÉMIUM ÖNKÉNTES NYUGDÍJPÉNZTÁR SZOLGÁLTATÁSI SZABÁLYZAT PRÉMIUM ÖNKÉNTES NYUGDÍJPÉNZTÁR SZOLGÁLTATÁSI SZABÁLYZAT Hatályos: 2016. április 2-től Tartalom 1. BEVEZETÉS... 2 2. FOGALMAK... 2 3. A SZOLGÁLTATÁSRA JOGOSULTAK... 3 4. A SZOLGÁLTATÁSRA VONATKOZÓ IGÉNY

Részletesebben

398-30/2014. Tárgy: DAREH Társulás Társulási Megállapodás módosítása Mell.: egységes szerkezetbe foglalt Társulási megállapodás

398-30/2014. Tárgy: DAREH Társulás Társulási Megállapodás módosítása Mell.: egységes szerkezetbe foglalt Társulási megállapodás Csanádpalota Város Polgármesterétől 6913 Csanádpalota, Kelemen László tér 10. Tel.: 62/263-001 Fax: 62/263-105 398-30/2014. Tárgy: DAREH Társulás Társulási Megállapodás módosítása Mell.: egységes szerkezetbe

Részletesebben

CBRE Corporate Outsourcing Kft.

CBRE Corporate Outsourcing Kft. . CBRE Corporate Outsourcing Kft 1. Meghatározások Az Alkalmazandó jog kifejezés a Magyar Köztársaság jogszabályait, törvényeit és más jogszabályait, az Európai Közösségek végrehajtható jogszabályait,

Részletesebben

A SZIGET KULTURÁLIS MENEDZSER IRODA KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG SZPONZORÁCIÓRA VONATKOZÓ ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEI

A SZIGET KULTURÁLIS MENEDZSER IRODA KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG SZPONZORÁCIÓRA VONATKOZÓ ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEI A SZIGET KULTURÁLIS MENEDZSER IRODA KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG SZPONZORÁCIÓRA VONATKOZÓ ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEI Hatályos: 2014. december 15. I. AZ ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK CÉLJA ÉS TÁRGYA

Részletesebben

Az EDIMART Tolmács-és Fordításszolgáltató általános szerződési feltételei (a továbbiakban: ÁSZF)

Az EDIMART Tolmács-és Fordításszolgáltató általános szerződési feltételei (a továbbiakban: ÁSZF) Az EDIMART Tolmács-és Fordításszolgáltató általános szerződési feltételei (a továbbiakban: ÁSZF) Az EDIMART Tolmács- és Fordítóiroda Kft. Megrendelőinek garantált, áttekinthető feltételeket biztosít. A

Részletesebben

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK INTERNET SZOLGÁLTATÁSRA

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK INTERNET SZOLGÁLTATÁSRA InterEuro Computer Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK INTERNET SZOLGÁLTATÁSRA ÜGYFÉLSZOLGÁLAT cím: 1145 Budapest, Törökőr u 62. nyitvatartási idő: munkanapokon 09 00-12 30,

Részletesebben

ÁSZF Általános Szerződési és Felhasználási feltételek

ÁSZF Általános Szerződési és Felhasználási feltételek ÁSZF Általános Szerződési és Felhasználási feltételek Tartalom Üzemeltető adatai Általános tudnivalók Rendelési információk Szállítási feltételek Fizetési feltételek Szavatosság Elállási jog Adatkezelés

Részletesebben

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK Hatályos: 2015. november 23-tól Jelen Általános Szerződési Feltételek (a továbbiakban ÁSZF) határozza meg a SZIGET Kulturális Menedzser Iroda Korlátolt Felelősségű Társaság

Részletesebben

SyscoNet Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.

SyscoNet Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. SyscoNet Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEI INTERNET HOZZÁFÉRÉS SZOLGÁLTATÁS IGÉNYBEVÉTELÉRE Létrehozás dátuma: Budapest, 2008.12.09. Módosítás dátuma: 2010.08.25 Hatálybalépés

Részletesebben

LAKITELEK ÖNKORMÁNYZATA. GONDOZÁSI KÖZPONT 6065 Lakitelek, Béke u. 20. IDŐSEK OTTHONA HÁZIREND

LAKITELEK ÖNKORMÁNYZATA. GONDOZÁSI KÖZPONT 6065 Lakitelek, Béke u. 20. IDŐSEK OTTHONA HÁZIREND LAKITELEK ÖNKORMÁNYZATA GONDOZÁSI KÖZPONT 6065 Lakitelek, Béke u. 20. IDŐSEK OTTHONA HÁZIREND 2015 TARTALOMJEGYZÉK B e v e z e t ő I. A házirend célja... 2 II. A házirend hatálya... 3 III. A házirend nyilvánossága...

Részletesebben

76/2006. (VII.19.) MVH Közlemény

76/2006. (VII.19.) MVH Közlemény 76/2006. (VII.19.) MVH Közlemény a magyar intervenciós készletből származó cukor belső piacon történő értékesítésére vonatkozó folyamatos ajánlattételi felhívás közzétételéről I. Intervenciós készletértékesítés

Részletesebben

VAS MEGYEI KÖZGYŰLÉS ELNÖKE

VAS MEGYEI KÖZGYŰLÉS ELNÖKE VAS MEGYEI KÖZGYŰLÉS ELNÖKE ELŐTERJESZTÉS a Vas Megyei Közgyűlés és a Nyugat-Magyarországi Innovációs Centrum között kötendő együttműködési megállapodásról és helyiségbérleti szerződésről A Vas Megyei

Részletesebben

I. Fejezet A RENDELET HATÁLYA

I. Fejezet A RENDELET HATÁLYA Felsőpakony Község Önkormányzatának 4/2009. (III.25.) számú rendelete az önkormányzat tulajdonában lévő lakások és helyiségek bérletéről (módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva az 1/2011. (I.31)

Részletesebben

TÁRGY: Ajánlat komplex könyvvizsgálati tevékenység elvégzésére a 2016 évre vonatkozóan

TÁRGY: Ajánlat komplex könyvvizsgálati tevékenység elvégzésére a 2016 évre vonatkozóan KISGYÖRGY ILONA Bejegyzett okleveles könyvvizsgáló Magyar Könyvvizsgálói Kamara *006901* Diósd Város Önkormányzat 2049 Diósd, Szent István tér 1. TÁRGY: Ajánlat komplex könyvvizsgálati tevékenység elvégzésére

Részletesebben

1. SZ. MELLÉKLET VOXBONE ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEI

1. SZ. MELLÉKLET VOXBONE ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEI 1. SZ. MELLÉKLET VOXBONE ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEI HATÁLYOS: 2016.03.03 1 1. FOGALMAK 1.1 Megállapodás: Jelen Általános Szerződési Feltételek és bármely vonatkozó melléklet. 1.2 AUP: Az Elfogadható

Részletesebben

Általános szerződési feltételek

Általános szerződési feltételek Általános szerződési feltételek I. Általános rész a feltételek érvényessége Szerződéseket kizárólag csak az alábbiakban leírt általános szerződési feltételek (ÁSZF) figyelembevételével kötünk. Ezek minden

Részletesebben

ÁLTALÁNOS SZERZŐ- DÉSI FELTÉTELEK Palatrans Express Kft. futárszolgálat, mint vállalkozás

ÁLTALÁNOS SZERZŐ- DÉSI FELTÉTELEK Palatrans Express Kft. futárszolgálat, mint vállalkozás ÁLTALÁNOS SZERZŐ- DÉSI FELTÉTELEK Palatrans Express Kft. futárszolgálat, mint vállalkozás 1. A szerződő felek 1.1. A szolgáltató Palatrans Express Kft. (továbbiakban: Szolgáltató) Székhelye: 7100 Szekszárd,

Részletesebben

-biztonsági kamera rendszer kiépítése-

-biztonsági kamera rendszer kiépítése- A Szegedi Közlekedési Kft, mint Ajánlatkérő, felhívást tesz közzé ajánlattételre Szeged Repülőtér biztonságtechnikai fejlesztések beszerzési eljárás ajánlattételi felhívására az alábbi rész vonatkozásában

Részletesebben

Adathálózati (Internet) szolgáltatás Általános Szerzıdési Feltételek (v1.2) Érvényes : 2009.06.18-tól. Tartalomjegyzék

Adathálózati (Internet) szolgáltatás Általános Szerzıdési Feltételek (v1.2) Érvényes : 2009.06.18-tól. Tartalomjegyzék Fejezet- és bekezdés címek Adathálózati (Internet) szolgáltatás Általános Szerzıdési Feltételek (v1.2) Érvényes : 2009.06.18-tól Tartalomjegyzék 1. A szolgáltató adatai 1.1. A szolgáltató megnevezése,

Részletesebben

Általános Szerződési Feltételek

Általános Szerződési Feltételek 1. A szolgáltatás Általános Szerződési Feltételek Az utazási szerződés alapján az International Language Travel Kft. Utazási Iroda (székhelye: 2000 Szentendre, Pomázi út 34. cégjegyzékszáma: Cg. 13-09-141478,,

Részletesebben

Elıterjesztés. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2011. augusztus 25-i ülésére

Elıterjesztés. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2011. augusztus 25-i ülésére Elıterjesztés 8. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2011. augusztus 25-i ülésére Tárgy: Települési szilárd hulladék győjtésére, szállítására és ártalmatlanítására irányuló szerzıdéssel

Részletesebben

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK A Megbízó a megrendelés aláírásával vagy visszaigazolásával egyúttal elismeri az M- Prospect Kft. által alkalmazott Általános Szerződési Feltételek megismerését és elfogadását,

Részletesebben

TARGET MEDIA SALES Kft. Általános Szerződési Feltételek

TARGET MEDIA SALES Kft. Általános Szerződési Feltételek TARTALOMJEGYZÉK I. ÉRTELMEZŐ RENDELKEZÉSEK... 2 II. BEVEZETŐ ÉS ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK... 4 III. A SZOLGÁLTATÁS MEGRENDELÉSÉVEL, TELJESÍTÉSÉVEL KAPCSOLATOS RENDELKEZÉSEK... 4 1. A megrendelés módja, teljesítése...

Részletesebben

ÁLTALÁNOS UTAZÁSI SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK

ÁLTALÁNOS UTAZÁSI SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK ÁLTALÁNOS UTAZÁSI SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK A La Grotta Holidays Idegenforgalmi Kft. (székhelye és levelezési címe: 1065 Budapest, Podmaniczky u. 6., Tel.: +36 1 3540664,65, fax: +36 1 3024840, e-mail: info@lagrotta.hu,

Részletesebben

BorsodWeb Kft. Általános Szerződési Feltételek. Előző módosítás kelte: 2009.01.11. Utolsó módosítás kelte: 2009.10.01. Érvényes: 2009.11.

BorsodWeb Kft. Általános Szerződési Feltételek. Előző módosítás kelte: 2009.01.11. Utolsó módosítás kelte: 2009.10.01. Érvényes: 2009.11. BorsodWeb Kft. Általános Szerződési Feltételek Előző módosítás kelte: 2009.01.11. Utolsó módosítás kelte: 2009.10.01. Érvényes: 2009.11.01-től 2 TARTALOMJEGYZÉK TARTALOMJEGYZÉK.....2 1. A szolgáltató neve,

Részletesebben

SZÁLLÍTÁSI SZERZŐDÉS. amely létrejött egyrészről a szerződéskötés és teljesítése során eljáró szervezet: mint Megrendelő (továbbiakban: Megrendelő)

SZÁLLÍTÁSI SZERZŐDÉS. amely létrejött egyrészről a szerződéskötés és teljesítése során eljáró szervezet: mint Megrendelő (továbbiakban: Megrendelő) SZÁLLÍTÁSI SZERZŐDÉS amely létrejött egyrészről a szerződéskötés és teljesítése során eljáró szervezet: Energetikai Szakközépiskola és Kollégium levelezési címe: H-7030, Paks, Dózsa György út 95. számlavezető

Részletesebben

3. Számú melléklet... 25. Díjak... 25

3. Számú melléklet... 25. Díjak... 25 Tartalomjegyzék 1. A szerződő felek... 3 1.1. A szolgáltató... 3 1.2. Ügyfél, Megrendelő... 3 2. A szerződés tárgya... 4 3. A szerződés létrejötte, módosítása... 4 3.1. A szerződés létrejötte:... 4 3.1.1.

Részletesebben

Pomáz Város Polgármesterétıl 2013 Pomáz, Kossuth Lajos út 23-25. Telefon: (26) 814-300, 814-381 Telefax: (26) 325-640

Pomáz Város Polgármesterétıl 2013 Pomáz, Kossuth Lajos út 23-25. Telefon: (26) 814-300, 814-381 Telefax: (26) 325-640 Pomáz Város Polgármesterétıl 2013 Pomáz, Kossuth Lajos út 23-25. Telefon: (26) 814-300, 814-381 Telefax: (26) 325-640 E L İ T E R J E S Z T É S A Képviselı-testület 2012. szeptember 18. ülésére az önkormányzat

Részletesebben

TÁMOGATÓI OKIRAT. Jelen Támogatói Okiratban foglaltak szerint támogatási jogviszony létrejött

TÁMOGATÓI OKIRAT. Jelen Támogatói Okiratban foglaltak szerint támogatási jogviszony létrejött TÁMOGATÓI OKIRAT Értesítem, hogy a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség, Gazdaságfejlesztési Operatív Program Irányító Hatósága a GOP-2011-2.1.1/M Mikrovállalkozások fejlesztése című pályázati kiírására beérkezett..

Részletesebben

ÁLTALÁNOS KÖZÜZEMI SZERZŐDÉS ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEI ÉPÜLETRÉSZENKÉNTI HŐMENNYISÉGMÉRÉS SZERINTI TÁVHŐSZOLGÁLTATÁSRA

ÁLTALÁNOS KÖZÜZEMI SZERZŐDÉS ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEI ÉPÜLETRÉSZENKÉNTI HŐMENNYISÉGMÉRÉS SZERINTI TÁVHŐSZOLGÁLTATÁSRA ÁLTALÁNOS KÖZÜZEMI SZERZŐDÉS ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEI ÉPÜLETRÉSZENKÉNTI HŐMENNYISÉGMÉRÉS SZERINTI TÁVHŐSZOLGÁLTATÁSRA Az általános közüzemi szerződés (a továbbiakban: Szerződés) általános szerződési

Részletesebben

Vállalkozási szerződés

Vállalkozási szerződés Vállalkozási szerződés amelyet az egyik részről a Magyar Szabadalmi Hivatal (székhelye: 1054 Budapest, Garibaldi u. 2.), mint megrendelő (a továbbiakban: Megrendelő), a másik részről a B+N Referencia Kft.

Részletesebben

SÁROSPATAK VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK. /2012. (XI. 16.) KT. határozata

SÁROSPATAK VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK. /2012. (XI. 16.) KT. határozata SÁROSPATAK VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK /2012. (XI. 16.) KT. határozata az egészségügyi alapellátás fejlesztésére, egészségház átalakítására vonatkozó egyszerősített tervezési szerzıdésrıl

Részletesebben

Általános szerződési feltételek

Általános szerződési feltételek 1. Bevezetés Általános szerződési feltételek Jelen Általános Szerződési Feltételek (továbbiakban ÁSZF) tartalmazza a ajandekok-evfordulora.hu weboldalon (a továbbiakban: honlap) elérhető szolgáltatás igénybevételének

Részletesebben

2013. ÉVI III. TÖRVÉNY A ZELENKA PÁL EVANGÉLIKUS SZOLIDARITÁSI ALAPRÓL

2013. ÉVI III. TÖRVÉNY A ZELENKA PÁL EVANGÉLIKUS SZOLIDARITÁSI ALAPRÓL 2013. ÉVI III. TÖRVÉNY A ZELENKA PÁL EVANGÉLIKUS SZOLIDARITÁSI ALAPRÓL A zsinat elismerve, hogy a Magyarországi Evangélikus Egyház (a továbbiakban: Egyház) tartási kötelezettsége körében felelősséggel

Részletesebben

Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata AJÁNLATTÉTELI DOKUMENTÁCIÓJA

Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata AJÁNLATTÉTELI DOKUMENTÁCIÓJA Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata AJÁNLATTÉTELI DOKUMENTÁCIÓJA Kiskunfélegyháza központtal megvalósuló központi háziorvosi ügyeleti szolgáltatás megrendelése egyszerű közbeszerzési eljárásban 2011.

Részletesebben

ÁLTALÁNOS SZOLGÁLTATÁSI FELTÉTELEK I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

ÁLTALÁNOS SZOLGÁLTATÁSI FELTÉTELEK I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK ÁLTALÁNOS SZOLGÁLTATÁSI FELTÉTELEK Az Általános Szolgáltatási Feltételek ( ÁSZF ) tartalmazzák az ARKON ZRT. (székhely: 1016 Budapest, Mészáros u. 58/a., adószám: 140856222-41, cégjegyzékszám: 01-10-045793),

Részletesebben

I. FEJEZET Általános rendelkezések 1.

I. FEJEZET Általános rendelkezések 1. Oroszlány Város Önkormányzatának 22/2007. (XI.14.) Ör. rendelete az önkormányzati tulajdonban lévő lakások bérletéről, lakbéréről és elidegenítéséről Oroszlány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

SÁRVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA GAZDASÁGI, VÁROSFEJLESZTÉSI ÉS KÖZBESZERZÉSI BIZOTTSÁGA 9600 SÁRVÁR, VÁRKERÜLET 2-3. M E G H Í V Ó

SÁRVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA GAZDASÁGI, VÁROSFEJLESZTÉSI ÉS KÖZBESZERZÉSI BIZOTTSÁGA 9600 SÁRVÁR, VÁRKERÜLET 2-3. M E G H Í V Ó SÁRVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA GAZDASÁGI, VÁROSFEJLESZTÉSI ÉS KÖZBESZERZÉSI BIZOTTSÁGA 9600 SÁRVÁR, VÁRKERÜLET 2-3. M E G H Í V Ó Sárvár város Önkormányzatának Gazdasági, Városfejlesztési és Közbeszerzési

Részletesebben

Általános Szerződési Feltételek

Általános Szerződési Feltételek Általános Szerződési Feltételek A jelen Általános Szerződési Feltételek (a továbbiakban: ÁSzF ) tartalmazzák a Média 11 Tömegkommunikációs és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság (székhely: 1113

Részletesebben

Általános Szerződési Feltételek

Általános Szerződési Feltételek Általános Szerződési Feltételek A jelen Általános Szerződési Feltételek ( ÁSZF ) a kereskedelemről szóló 2005. évi CLXIV törvény, az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal

Részletesebben

M E G H Í V Ó. 2013. június 17-én 14 órakor. kezdődő ülésére az Új Városháza üléstermébe.

M E G H Í V Ó. 2013. június 17-én 14 órakor. kezdődő ülésére az Új Városháza üléstermébe. Gyomaendrőd Város Képviselő-testülete Városfenntartó, Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Bizottságának Elnöke 5500 Gyomaendrőd, Selyem u. 124. Tel./Fax: (66) 386-122 (66) 581-232 Web site: www.gyomaendrod.hu

Részletesebben

KÖNYVTÁRHASZNÁLATI SZABÁLYZAT

KÖNYVTÁRHASZNÁLATI SZABÁLYZAT DUNAÚJVÁROSI FŐISKOLA KÖNYVTÁR ÉS INFORMÁCIÓS KÖZPONT KÖNYVTÁRHASZNÁLATI SZABÁLYZAT A Dunaújvárosi Főiskola szenátusa a 76-2008/2009. sz. határozatával 2009. június 16. napján elfogadta 2009. Dunaújváros

Részletesebben

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK. (1992. évi LXIII. tv. hatályát vesztette: 2011. december 31.) (2011. évi CXII. tv. hatályba lépése: 2012. január 1.

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK. (1992. évi LXIII. tv. hatályát vesztette: 2011. december 31.) (2011. évi CXII. tv. hatályba lépése: 2012. január 1. Billzone.eu ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK Verziószám:..1.5 Hatályba lépés dátuma: 2014.10.31. Változáskezelés Verziószám Dátum Változás leírása 1.0 2010. március 4. Első verzió kiadása 1.1 2012. február

Részletesebben