Kapuvár Térségi Általános Iskola és Pedagógiai Szakszolgálat Osli Tagiskola

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Kapuvár Térségi Általános Iskola és Pedagógiai Szakszolgálat Osli Tagiskola"

Átírás

1 Az napközis csoportjának OTTHONRENDJE 2011/ 2012 tanév Készítette: Osli, Ellenőrizte: 1

2 Tartalomjegyzék 1. A csoportátvétel 2. Az ebédlői rend 3. Az udvari rend 4. A szabadidő 5. A tanóra 6. Az uzsonna 7. A rendrakás 8. Az eltávozás 9. Egyebek 10. Kiemelt feladatok 11. Tervezett programok 2

3 1. Csoportátvétel Az utolsó óra után a napközis csoportvezető a tanulókat a napközis tanteremben veszi át, majd együtt indulnak az udvarra, vagy az ebédeznek. 2. Ebédlői rend A kézmosás az ebédlői mosdónál történik megterített az asztaloknál a tanulók helyet, foglalnak. Helyfoglalás után a pedagógus vezetésével kerül sor az ebéd kikérésére, amit csendben, fegyelmezetten fogyasztanak el. Udvari rend Az udvaron nevelői felügyelet nélkül nem tartózkodhat gyerek. A balesetvédelem szempontjából tiltott területek az udvaron: - a kapuk környéke - a kerékpártároló - a szomszéd kertbe átmenni Az udvar területét csak engedéllyel lehet elhagyni, mind az utca, mind az épület irányába. Az udvarra kihozott eszközökkel (labda, ugráló kötél) csak egymás testi épségére vigyázva, és az épület állagának megóvását figyelembe véve lehet játszani. 3

4 3. Szabadidő Étkezés után ig biztosítjuk a szabadidő hasznos eltöltését változatos tevékenységi formák keretében. (technikai tevékenység stb munkaterv tartalmazza ) 4. A tanóra A tanóra ideje tól ig tart. A tanulók munkavégzése általában önálló, ám új tananyag, vagy nehezebb feladatok esetében a segítségadás a célravezető. Differenciálást gyakorló feladatok megoldásakor alkalmazhatunk. A lecke elkészülte után, a fennmaradó időt gyakorlásra, készségfejlesztésre fordítjuk. 4

5 5. Uzsonna A tanulók 15 oo -kor előkészülnek az uzsonnázáshoz (kézmosás, szalvéta ) Az uzsonna kiosztását a napközis nevelő végzi. A tanulók a helyükön ülve fogyasztják el az uzsonnájukat. Az étkezésre kijelölt idő előtt távozók ennivalójukat becsomagolva vihetik haza. 6. Rendrakás A napközis foglalkozás befejezése után a tanulók rendet tesznek a tanteremben: - szemetet felszedik a földről, padokból. 7. Az eltávozás A tanulók a folyosón sorakoznak 16 órakor, majd köszönés után hazamennek. A korábbi időpontban távozókat csak előzetes szülői írásbeli kérés alapján engedjük el, ami lehet rendszeres, évelejétől, vagy alkalmakként is. 8. Az egyebek Indokolt esetben, a tagintézmény vezetőnek benyújtott írásos szülői kérésre a tanulók a napközis foglalkozás alól mentesülnek. A szokásostól eltérő tanítási napokon (pl.: farsangi bál, rendezvények) a szülők 3 nappal korábban írásban értesülnek a változásokról az üzenő füzeten keresztül. A szülők az üzenő füzet útján értesülnek az étkezési térítési díjak befizetésének időpontjáról. Az adott napon reggel 7 30 tól ig és délután 16 órától óráig. Ebéd lejelentést mindig a következő tanítási napra kell leadni, óráig. A hiányzó tanulók első napi ebédjét a szülők elvihetik, miután egyeztettek az élelmezésvezetővel. 5

6 Heti terv: A havi lebontásnak megfelelően: foglalkozási terv célkitűzéseit érvényesítve mindig az adott témának megfelelően hétfő játék, sport kedd, iskolaújság készítésének segítése: rajz-beszámoló szerda a sport, mozgás, játék napja csütörtök a rajzolás, festés, ragasztás, színezés, dekorációk, készítése péntek sport, mozgásjáték, beszélgetések kötetlenül, a hét zárása, teadélutánok Szakkörök: angol, sport kör, barkács, ügyes kezek informatika, ujságszerkesztő a napközis órán belül tarjuk meg Napi terv ebédidő szabadidő tanulóidő uzsonna hangos olvasás, szabadidő 6

7 Kiemelt feladatok a napközi otthonban : Ebédidőben: helyes, kulturált ebédlőhasználat; helyes táplálkozás, kulturált étkezés Tanulási időben: tanulási idő rendje, fegyelme, ellenőrzés- értékelés-differenciálás, felzárkóztatás.: Az egyik legfontosabb szempont a zavartalan tanulási légkör megteremtése. Előtérbe helyezem a gyermekközpontúságot, azaz kicsit oldottabb légkörre törekszem. Természetesen mindig az adott csoport összetétele határozza meg, hogy mennyire lehetünk oldottak. Feltétlenül beiktatom a mozgást a leckeírás alatt is (szünet, tanulás közben megengedjük, ami helyváltoztatást igényel stb.) Zavartalan tanulási légkör: fontos és elsődleges a csend, de ne érezze a tanuló kényszerűségnek, értse meg, hogy a hatékony tanulás a cél; szükségleteit tudja nyugodtan kielégíteni, ha van rá mód, kérés nélkül. Elsősorban döntő jelentőségű az első osztály, ahol most alakul ki a gyermekben a tanulás szeretete, fontossága. A fokozatosság elvét követve kell rávezetni a tanulókat az önálló feladat megoldásra. :Első lépés mindenképpen az legyen, hogy egyedül kezd hozzá a feladatokhoz, és csak abban az esetben kér tanári (felsőbb harmadik, negyedik osztályokban már tanulói) segítséget, ha egyáltalán nem boldogul- Egyes esetekben szükség lehet azonban a feladat közös megoldására, de nem ez lesz a jellemző! Fontos, hogy a hibákat a tanuló javítsa szintén egyedül, és itt is csak akkor lépek közbe, ha már egyáltalán nem boldogul a gyermek. El kell sajátítaniuk a helyes időbeosztás elvét is: gondolkodtató feladatok először, a rajzos színezős, másolandó feladatok maradhatnak a végére Első és szent a házi feladat. Ezt követhetik a pótfeladatok, melyek már lehetnek személyre szabottak-, ki miben szorul erősítésre, fejlesztésre stb. Ezeket a gyerekek megoldhatják: önálló, páros és csoportmunka keretein belül mindhárom egyformán szolgálja a hatékony tanulást. Önálló munkánál: legalkalmasabb a feladatlap, másolás, szövegértő feladatok stb.-a saját tudására kell támaszkodnia; teljesen egyedül próbálja meg elkészíteni a feladatot a feladatkiírást is beleértve. Páros munka: hasonló formai keretei lehetnek, mint az önálló munkának, de dolgozhat együtt Egy gyengébb és egy ügyesebb tanuló együtt munkálkodása a gyengébb tanuló felzárkóztatására is szolgálhat. Csoportmunka a tananyaghoz kapcsolódó ismeretek feldolgozására is alkalmas,. Olvasni minden nap kell, ha esetleg hamarabb végzett a házi feladatokkal a fennmaradó időt olvasással töltse. Olyan feladatok megoldására kell ösztönöznünk a gyermekeket, ahol önállóan kell dolgoznia, mert az-az ismeret bizonyul tartósnak, melyet önállóan sajátít el. 7

8 Foglalkozások A :tanévre elkészített- foglalkozási terv alapján (adott hónap adott téma) kulturális, technikai és testnevelés (játék, sport, séta) foglalkozásokat tartunk melyek általában a tanulási idő után, kerülnek sorra. Foglalkozásokon: -kulturális, játékos/sportos és technikai tevékenységek, közös programokon az együttes játék örömének megismertetése valamint a kisebbek segítése, tanulás az idősebbektől. Szabadidő, játék: A tanítási órák szellemi munkáját fontos levezetni mozgással, játékkal; melyhez nagy segítséget jelent az iskolaudvaron található játszótér (hinta, mászóka, labdák stb,). Fontosnak tartom, hogy a gyermek sokat és tartalmasan mozogjanak; mind szabadon választott, mind szervezett játékokra van lehetőségük a tanítási órák vége illetve a tanulási idő kezdete közötti időszakban. Törekvésem, hogy az irányított játékokat a tanulók ne kötelező jellegűnek érjék meg! Cél, hogy a tanulók játszva tanulják meg hasznosan eltölteni szabadidejüket. Két havonta a napközis csoport közös programot szervez klubdélután, teadélután formájában. 8

9 TERVEZETT PROGRAMOK Téma: az ősz Klubdélután:: palacsinta sütés Szeptember Ebédlői és udvari fegyelem, valamint a tanulási és foglalkozási idő rendjének kialakítása Október: Téma: a hónap jeles napjai, a változó természet Faliújság dekoráció Téma Egészségügyi hónap Egészségügyi vetélkedő Klubdélután: egészséges ételek készítése November: December: Téma: Ünnepeink Mikulás: vers- és daltanulás, teremdekoráció Karácsony: ajándékok és fenyődíszek készítése, Január: Téma: a tél A kultúra napjához kapcsolódó foglalkozások Sakk malomjátékok Korcsolyázás 9

10 Klubdélután: palacsintasütés Téma: Farsang Február: Jelmezkészítés Terem dekoráció Téma :a tavasz Március: Március 15. (kapcsolódó foglalkozások) Terem dekoráció: Klubdélután:Waffelsütés Április: Húsvét (kapcsolódó foglalkozások) Téma: tavasz (ünnepek, természet stb.) Teremdekoráció Klubdélután: húsvéti formák sütése Május: Téma: tavasz (ünnepek, természet stb.) Anyák napja (meghívók, ajándékok készítése) Klubdélután: szendvicsek, falatkák készítése Június: Téma a nyár (ünnepek, természet stb.) Pedagógusnap (osztályfőnökök köszöntése) Fordított napközis délután A klubdélutánon készített ételek a gyerekek igényeinek megfelelően változhatnak 10

Második otthonom a napközi

Második otthonom a napközi Második otthonom a napközi Tartalom Intézményünk, településünk bemutatása A vizsolyi Rákóczi Zsigmond Általános Iskola napközi otthonos munkaközösségének 2005/2006-os munkaterve Közös programok részletes

Részletesebben

Munkaterv kivonat 2016/2017 tanév

Munkaterv kivonat 2016/2017 tanév I. A tanév időbeosztása Tanévnyitás Munkaterv kivonat 2016/2017 tanév 1. Tanévnyitó munkaértekezlet 2016. augusztus 26. (péntek) 09 00 óra nevelői szoba Résztvevő: minden tanító és tanár, 2. Tankönyvosztás

Részletesebben

A PEDAGÓGIAI MUNKA ELLENŐRZÉSI TERVE IX. X. XI. XII. I. II. III. IV. V. VI. szakmai h.. admin.h.

A PEDAGÓGIAI MUNKA ELLENŐRZÉSI TERVE IX. X. XI. XII. I. II. III. IV. V. VI. szakmai h.. admin.h. Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Általános iskola intézményegység 1-8. évfolyam ELLENŐRZÉSI TERVE 2010/2011. tanév Az intézményen belül folyó munka eredményeinek

Részletesebben

Hírlevél. Mozsgó Biztos Kezdet Gyerekház. 2014. január-június

Hírlevél. Mozsgó Biztos Kezdet Gyerekház. 2014. január-június Hírlevél Mozsgó Biztos Kezdet Gyerekház 2014. január-június Gyerekházunk napi szinten 9-13. h áll a családok rendelkezésére. A napi foglalkozásokon túl folyamatos programokkal a jeles napok megünneplésével

Részletesebben

A Csömöri Mátyás Király Általános Iskola munkaterve

A Csömöri Mátyás Király Általános Iskola munkaterve A Csömöri Mátyás Király Általános Iskola munkaterve Szeptember 1. 1. csütörtök A hét 8.00 Tanévnyitó ünnepély. Első tanítási nap: 1. 3 óra; 2-8. 4 óra. Szülői értekezlet 1. évfolyam. 2. 2. péntek ----

Részletesebben

A 2018/19-ES TANÉV FELADATTERVE

A 2018/19-ES TANÉV FELADATTERVE A tanév rendje: A 2018/19-ES TANÉV FELADATTERVE A 2018/2019. tanévben a tanítási év első tanítási napja 2018. szeptember 3. (hétfő), az utolsó tanítási napja 2019. június 14. (péntek). Az őszi szünet előtti

Részletesebben

Különös közzétételi lista

Különös közzétételi lista Különös közzétételi lista i Általános Iskola A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához 2013/2014. tanév Pedagógus végzettsége Pedagógus szakképzettsége

Részletesebben

2014/2015. tanév munkaterve

2014/2015. tanév munkaterve KT ÁLTALÁNOS -ÉS KÖZÉPISKOLA BEM JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA TELEPHELYE KASKANTYÚ 2014/2015. tanév munkaterve A munkaterv alapdokumentációja: Éves telephelyi feladatok Ütemterv Munkaterv csatolt részei:

Részletesebben

Az iskola nem az élet előszobája, hanem a való élet. Stephen Fry. Szász Endre Általános Iskola és Művészeti Iskola ALSÓ TAGOZATÁNAK MUNKATERVE

Az iskola nem az élet előszobája, hanem a való élet. Stephen Fry. Szász Endre Általános Iskola és Művészeti Iskola ALSÓ TAGOZATÁNAK MUNKATERVE Az iskola nem az élet előszobája, hanem a való élet. Stephen Fry. Szász Endre Általános Iskola és Művészeti Iskola ALSÓ TAGOZATÁNAK MUNKATERVE a 2018/2019-es tanévre Odor Zsuzsanna mkv. 1 A munkaközösség

Részletesebben

Hétfőtől csütörtökig A és B héten 12.35 órától - 15.35-óráig. Pénteken A és B héten 11.45 órától - 15.35-óráig.

Hétfőtől csütörtökig A és B héten 12.35 órától - 15.35-óráig. Pénteken A és B héten 11.45 órától - 15.35-óráig. 2012. A tanulószoba időbeosztása: Hétfőtől csütörtökig A és B héten 12.35 órától - 15.35-óráig. Pénteken A és B héten 11.45 órától - 15.35-óráig. A tanulószoba helyszíne: 6. osztály tanterme A tanulószoba

Részletesebben

(Szentgyörgyi Albert) 2017/2018. tanév helyi rendje (2017. szeptember augusztus 31.) Készült a 14/2017. (VI. 14.) EMMI rendelet alapján

(Szentgyörgyi Albert) 2017/2018. tanév helyi rendje (2017. szeptember augusztus 31.) Készült a 14/2017. (VI. 14.) EMMI rendelet alapján Kisfaludy Utcai Tagiskola Kaposvár Ahogyan ma tanítunk, olyan lesz a holnap (Szentgyörgyi Albert) 2017/2018. tanév helyi rendje (2017. szeptember 01-2018. augusztus 31.) Készült a 14/2017. (VI. 14.) EMMI

Részletesebben

Közzétételi lista. 2014/15-ös tanév. 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztáshoz

Közzétételi lista. 2014/15-ös tanév. 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztáshoz Közzétételi lista 2014/15-ös tanév Az intézmények eredményességéről, felkészültségéről, személyi feltételeihez (személyes adatokat nem sértve) kapcsolódó információkról a szülőket tájékoztatni szükséges,

Részletesebben

Ökoiskola munkaterv 2012/2013.

Ökoiskola munkaterv 2012/2013. Ökoiskola munkaterv 2012/2013. Készítette: Stumpfné Zsolnai Éva M ó r, 2012. szeptember 1. Ökoiskola kritériumrendszere Feladatok tevékenységek határidő felelős A/ Általános elvárások: az iskola tevékenyégének

Részletesebben

NAPKÖZIS MUNKAKÖZÖSSÉGI MUNKATERV 2012/2013.

NAPKÖZIS MUNKAKÖZÖSSÉGI MUNKATERV 2012/2013. NAPKÖZIS MUNKAKÖZÖSSÉGI MUNKATERV 2012/2013. Munkaközösségünk helyzete: 6 napközis csoport működik délutános műszakban. A napközis nevelők munkájába több osztálytanító is bekapcsolódik. Minden napközis

Részletesebben

Kollégiumi munkaterv

Kollégiumi munkaterv Gyulai Szakképzési Centrum Dévaványai Szakképző Iskolája és Kollégiuma 5510 Dévaványa, Mezőtúri út 2. Kollégiumi munkaterv 2015/2016 tanév Készítette: Borsós Mária és Nagy Éva Elfogadta: Dévaványa, 2015-09-01

Részletesebben

Ökoiskola munkaterv 2011/2012.

Ökoiskola munkaterv 2011/2012. Ökoiskola munkaterv 2011/2012. Készítette: Stumpfné Zsolnai Éva M ó r, 2011. szeptember 30. A/ Általános elvárások: az iskola tevékenyégének környezetre gyakorolt hatása 1/a Pedagógusok és diákok környezettudatosságának

Részletesebben

ÉVES PROGRAMOK A 2014/2015. TANÉVBEN

ÉVES PROGRAMOK A 2014/2015. TANÉVBEN ÉVES PROGRAMOK A 2014/2015. TANÉVBEN SZEPTEMBER 1. a 2014/2015-ös tanév első tanítási napja Tankönyvosztás 3-5. Erdei iskola (Tihany) 8. naplók, ellenőrzők, anyakönyvek, adminisztrációs feladatok befejezése

Részletesebben

Alsó tagozatos munkaközösség munkaterve 2017/2018. tanév

Alsó tagozatos munkaközösség munkaterve 2017/2018. tanév Alsó tagozatos munkaközösség munkaterve 2017/2018. tanév A 2017/2018. tanévben munkaközösségünk tagjai: Cseke Réka, Koszna Anita, Zipszer-Kiss Orsolya, Mészáros Zsuzsanna és. NEVELÉSI CÉLKITŰZÉSEINK -

Részletesebben

A Belvárosi Általános Iskola programjai, éves ütemterve

A Belvárosi Általános Iskola programjai, éves ütemterve A Belvárosi Általános Iskola programjai, éves ütemterve időpont program felelős Augusztus 24. Alakuló értekezlet 25. 8 00 Osztályozóvizsga Dr. Kapusiné Szigethi Emese 26. Szakalkalmazotti értekezlet 27.

Részletesebben

Közzétételi lista 2015/2016. tanévre. Az iskola neve: Bajai Szentistváni Általános Iskola Arany János Tagintézménye

Közzétételi lista 2015/2016. tanévre. Az iskola neve: Bajai Szentistváni Általános Iskola Arany János Tagintézménye Közzétételi lista 2015/2016. tanévre Az iskola neve: Bajai Szentistváni Általános Iskola Az iskola címe: 6447. Felsőszentiván Szent István utca 19. OM azonosító: 027735-006 Elérhetőségek: Intézményvezető:

Részletesebben

A 2016/17-ES TANÉV FELADATTERVE

A 2016/17-ES TANÉV FELADATTERVE A 2016/17-ES TANÉV FELADATTERVE AUGUSZTUS 22. alakuló értekezlet 22-23. DIFER mérés 23-31. munkaközösségi szakmai programok, tantermek dekorálása 25. szakmai továbbképzés: Lovasberény 29. tankönyvek átvétele

Részletesebben

Utolsó tanítási nap: június 14. péntek Első félév vége: január 25. péntek Félévi értesítők kiosztása: február 1.

Utolsó tanítási nap: június 14. péntek Első félév vége: január 25. péntek Félévi értesítők kiosztása: február 1. 5. A tanév helyi rendje Tanítási napok száma: 181 Első tanítási nap: 2018. szeptember 3. hétfő Utolsó tanítási nap: 2019. június 14. péntek Első félév vége: 2019. január 25. péntek Félévi értesítők kiosztása:

Részletesebben

A SZÜLŐK, TANULÓK ÉS A PEDAGÓGUSOK EGYÜTTMŰKÖDÉSÉNEK FORMÁI

A SZÜLŐK, TANULÓK ÉS A PEDAGÓGUSOK EGYÜTTMŰKÖDÉSÉNEK FORMÁI A SZÜLŐK, TANULÓK ÉS A PEDAGÓGUSOK EGYÜTTMŰKÖDÉSÉNEK FORMÁI 1. A tanulókat az iskola életéről, az iskolai munkatervről, illetve az aktuális feladatokról az iskola igazgatója, a diákönkormányzat felelős

Részletesebben

MUNKATERV ÁLTALÁNOS ISKOLA 2018/ szeptember 10.

MUNKATERV ÁLTALÁNOS ISKOLA 2018/ szeptember 10. MUNKATERV ÁLTALÁNOS ISKOLA 2018/19 1 Feladatok ütemezése A betervezett napok váratlan, előre nem látható események következtében módosulhatnak! Az Emberi Erőforrások Minisztériumának tájékoztatása szerint

Részletesebben

Intézményi Munkaterv 2013/2014-es tanév

Intézményi Munkaterv 2013/2014-es tanév Debreceni Egyetem Balásházy János Gyakorló Szakközépiskolája, Gimnáziuma és Kollégiuma 4014 Debrecen, Mezőgazdász u. 1. Intézményi Munkaterv 2013/2014-es tanév Debrecen, 2013. szeptember 23. dr. Cserpák

Részletesebben

A 2016/17. tanév munkaterve

A 2016/17. tanév munkaterve A 2016/17. tanév munkaterve Alakuló értekezlet Munkavédelmi oktatás Javítóvizsgák Tankönyvosztás Elsősök előkészítője Szakkörök szervezése Elsős szülői értekezlet Tanévnyitó ünnepély Tanévnyitó értekezlet

Részletesebben

Napközis Munkaközösség Munkaterve. 2013/2014-es tanév. 2013. szeptember 16.

Napközis Munkaközösség Munkaterve. 2013/2014-es tanév. 2013. szeptember 16. Napközis Munkaközösség Munkaterve 2013/2014-es tanév 2013. szeptember 16. Munkaközösségünk helyzete A Napközis Közösség Munkaterve 2013/2014-es tanév Iskolánkban a szülők igényének megfelelően biztosítjuk

Részletesebben

Ökoiskola munkaterv 2010/2011.

Ökoiskola munkaterv 2010/2011. Ökoiskola munkaterv 2010/2011. Készítette: Stumpfné Zsolnai Éva M ó r, 2010. szeptember 30. Ökoiskola kritériumrendszere Feladatok tevékenységek határidő felelős A/ Általános elvárások: az iskola tevékenyégének

Részletesebben

Különös közzétételi lista Mezőszemerei Általános Iskola 3378 Mezőszemere, Szabadság út 127.

Különös közzétételi lista Mezőszemerei Általános Iskola 3378 Mezőszemere, Szabadság út 127. Mezőszemerei Általános Iskola 3378 Mezőszemere, Szabadság út 127. Tel: 06-36-490-005 E-mail: mezisko@gmail.hu Ikt.sz:1074/2013.12.02. Ügyintéző: Bartók István ig. Különös közzétételi lista Mezőszemerei

Részletesebben

A 2015/16. tanév munkaterve

A 2015/16. tanév munkaterve A 2015/16. tanév munkaterve Alakuló értekezlet augusztus 24., hétfő Javítóvizsgák augusztus 25., kedd Tankönyvosztás augusztus 26-27. szerda-csütörtök Elsősök előkészítője augusztus 26-27. szerda-csütörtök

Részletesebben

KOLOZSVÁR UTCAI ÁLTALÁNOS ISKOLA. Programterv 2015/2016-os tanév 1155 BUDAPEST, KOLOZSVÁR U. 1.

KOLOZSVÁR UTCAI ÁLTALÁNOS ISKOLA. Programterv 2015/2016-os tanév 1155 BUDAPEST, KOLOZSVÁR U. 1. KOLOZSVÁR UTCAI ÁLTALÁNOS ISKOLA 1155 BUDAPEST, KOLOZSVÁR U. 1. Tel./Fax: 419-2413 ; 416-0437 e-mail: titkarsag@kolozsvariskola.hu Programterv 2015/2016-os tanév Szorgalmi idő: 2015. IX. 1.(kedd)- 2016.

Részletesebben

ÓRAREND a 2012\2013-as tanév I. félévére

ÓRAREND a 2012\2013-as tanév I. félévére ÓRAREND a 2012\2013-as tanév I. félévére Osztály 1.a 1. 2. 5. rajz testnevelés magyar matematika ének matematika matematika magyar magyar matematika magyar magyar matematika magyar magyar testnevelés magyar

Részletesebben

A 2014/15-ES TANÉV FELADATTERVE 2014. SZEPTEMBER

A 2014/15-ES TANÉV FELADATTERVE 2014. SZEPTEMBER A 2014/15-ES TANÉV FELADATTERVE 2014. SZEPTEMBER 8. osztályok 1. (hétfő) 7.45 ELSŐ TANÍTÁSI NAP 8. (hétfő) 17.00 Szülői értekezlet alsó tagozat 11. (csütörtök) 16.30 Szülői Munkaközösségi értekezlet 15.

Részletesebben

Tóvárosi Általános Iskola

Tóvárosi Általános Iskola Tóvárosi Általános Iskola 2009/2010-es tanév munkaterve A tantestület 2009. augusztus 31-én tartott értekezletén elfogadta. Pokrovenszki László igazgató 2009/2010-es tanév rendje A tanév 2009. szeptember

Részletesebben

Pókaszepetki Festetics Kristóf Általános Iskola. Pakod, Csány László u. 2.

Pókaszepetki Festetics Kristóf Általános Iskola. Pakod, Csány László u. 2. Pókaszepetki Festetics Kristóf Általános Iskola Pakod, Csány László u. 2. MUNKATERV 2014/2015. tanévre Készítette: Ódorné Marton Edit tagintézmény vezető Pakod, 2014. augusztus 25. A 2014-2015 tanév rendje:

Részletesebben

Osztályfőnöki munkaterv. 2016/17-es tanév

Osztályfőnöki munkaterv. 2016/17-es tanév Osztályfőnöki munkaterv 2016/17-es tanév Osztályfőnök: 5.a Fódi Judit 5.b Dienes Gábor 6.a Fekete Nagy Marianna 6.b Orbán Noémi 6.c Brotschollné Szabó Valéria 7.a Lóczy Ágnes 7.b Lipovics Mónika 8.a Arnold

Részletesebben

AS TANÉV KOLLÉGIUMI MUNKATERVE

AS TANÉV KOLLÉGIUMI MUNKATERVE KOLLÉGIUMI MUNKATERV 2017/18. 1. 2017-2018-AS TANÉV KOLLÉGIUMI MUNKATERVE A kötelező tanítási napok száma szakgimnáziumban: 178 nap, a gimnáziumban 179 nap. A tanítási év első tanítási napja 2017. szeptember

Részletesebben

A nevelési-oktatási intézmény nyitvatartási rendje, éves munkaterv alapján tervezett rendezvények, események Az intézmény nyitvatartási rendje

A nevelési-oktatási intézmény nyitvatartási rendje, éves munkaterv alapján tervezett rendezvények, események Az intézmény nyitvatartási rendje A nevelési-oktatási intézmény nyitvatartási rendje, éves munkaterv alapján tervezett rendezvények, események Az intézmény nyitvatartási rendje Az intézmény nyitva tartása tanítási napon: 6.30 órától 18

Részletesebben

Különös Közzétételi Lista

Különös Közzétételi Lista Különös Közzétételi Lista 2016/2017. tanév Kisboldogasszony Katolikus Általános iskola 5932 Gádoros, Iskola u. 4. OM 201747 1. A felvételi lehetőségek Az intézmény az alábbiak szerint határozza meg a felvételi

Részletesebben

havonta of. irányításával, minden hónap 1. hétfője

havonta of. irányításával, minden hónap 1. hétfője Horváth István Általános Iskola 8105 Pétfürdő, Berhidai út 54. Tel/Fax: 06-88/598-910 E-mail: petisuli32@gmail.com Web: www.petfurdoiskola.hu OM: 037023 2. sz.melléklet A 2017/18. tanév programterve Alakuló

Részletesebben

Éves munkaterv 2011/2012

Éves munkaterv 2011/2012 Éves munkaterv 2011/2012 Tanítási Tanítási Napló nap hét Naptári nap Esemény szerinti Képzések Szülői Egyéb sorszáma sorszáma esemény estek augusztus 27. Szombat augusztus 28. Vasárnap augusztus 29. Hétfő

Részletesebben

Különös közzétételi lista. Dél-Zselic Általános Iskola Somogyapáti Általános Iskolája

Különös közzétételi lista. Dél-Zselic Általános Iskola Somogyapáti Általános Iskolája Különös közzétételi lista Dél-Zselic Általános Iskola Somogyapáti Általános Iskolája 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége: Végzettség Szakképesítés 1. Főiskola, tanár matematika-technika,

Részletesebben

Testnevelés és sport munkaközösség munkaterve 2013/2014. tanév

Testnevelés és sport munkaközösség munkaterve 2013/2014. tanév Testnevelés és sport munkaközösség munkaterve 2013/2014. tanév Készítette: Ignácz Krisztina munkaközösség-vezető 2013. szeptember 13. A munkaközösség tagjai: Felső tagozat: Baranyi Katalin Csomor Erika

Részletesebben

1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához

1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Petőfi Sándor Tagiskola Komoró Közzétételi Lista 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához 1. Tanító Fejlesztő pedagógus /szakvizsga/

Részletesebben

Ökoiskola munkaterv 2013/2014.

Ökoiskola munkaterv 2013/2014. Ökoiskola munkaterv 2013/2014. Készítette: Stumpfné Zsolnai Éva M ó r, 2013. szeptember 1. A/ Általános elvárások: az iskola tevékenyégének környezetre gyakorolt hatása 1/a Pedagógusok és diákok 2014.június

Részletesebben

KÖZZÉTÉTELI LISTA OKTÓBER 1.

KÖZZÉTÉTELI LISTA OKTÓBER 1. KÖZZÉTÉTELI LISTA 2018. OKTÓBER 1. Aktív pedagógusok munkakör szakképzettség létszám tanító tanító 11 angol műveltségi terület 1 ember- és társadalom műveltségi terület 1 ének műveltségi terület 6 fejlesztő

Részletesebben

ÖKOISKOLAI MUNKATERV 2013-2014

ÖKOISKOLAI MUNKATERV 2013-2014 ÖKOISKOLAI MUNKATERV 2013-2014 I.CÉL: A fenntarthatóság pedagógiájában a környezettudatos gondolkodás, életmód kialakítása, elmélyítése, együttműködve a város önkormányzatával, a szülői házzal, társadalmi

Részletesebben

Mezőkeresztesi Kossuth Lajos Általános Iskola Alsó tagozatos munkaközösség MUNKATERV tanév

Mezőkeresztesi Kossuth Lajos Általános Iskola Alsó tagozatos munkaközösség MUNKATERV tanév Mezőkeresztesi Kossuth Lajos Általános Iskola Alsó tagozatos munkaközösség MUNKATERV 2016-2017. tanév A jó tanító nem saját tudásának gyümölcsét osztja meg a tanítványaival, hanem megmutatja nekik, hogyan

Részletesebben

Beszámoló. 1. A gyerekek legyenek tisztában azzal, hogy az egészség kincs. 2. Ismerjék meg az ásványi anyagok fontosságát és azok fő forrásait.

Beszámoló. 1. A gyerekek legyenek tisztában azzal, hogy az egészség kincs. 2. Ismerjék meg az ásványi anyagok fontosságát és azok fő forrásait. Kárpáti János Általános Iskola és AMI, Gyenesdiás FENNTARTHATÓSÁGI TÉMAHÉT: 2018.04.20. 2018.04.26. Beszámoló I. A témahét résztvevője: A gyenesdiási Kárpáti János Általános Iskola és Alapfokú Művészeti

Részletesebben

4. Az egyes évfolyamokon tanított tantárgyak, kötelező és választható tanórai foglalkozások,

4. Az egyes évfolyamokon tanított tantárgyak, kötelező és választható tanórai foglalkozások, 4. Az egyes évfolyamokon tanított tantárgyak, kötelező és választható tanórai foglalkozások, ezek óraszámai 4.1 A műveltségterületek és tantárgyak viszonya: Műveltségi területek / Tantárgyak 1-4. 5. 6.

Részletesebben

1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához

1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Különös közzétételi lista Kápolnásnyéki Vörösmarty Mihály Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Verebi Végh János Tagiskolája 2477 Vereb, Berényi u.4.. OM: 030175 2015/2016. tanév 1.

Részletesebben

A tanév helyi rendjének, feladatainak meghatározása. Dátum Esemény Felelős

A tanév helyi rendjének, feladatainak meghatározása. Dátum Esemény Felelős A tanév helyi rendjének, feladatainak meghatározása 12/2016. (VI. 27.) EMMI rendelet a 2016/2017. tanév rendjéről alapján Dátum Esemény Felelős 2016. Augusztus 24. (szerda) 9:00 óra 26. (péntek); 29. (hétfő)

Részletesebben

A tanév helyi rendjének, feladatainak meghatározása. Dátum Esemény Felelős

A tanév helyi rendjének, feladatainak meghatározása. Dátum Esemény Felelős A tanév helyi rendjének, feladatainak meghatározása 12/2016. (VI. 27.) EMMI rendelet a 2016/2017. tanév rendjéről alapján Dátum Esemény Felelős 2016. Augusztus 24. (szerda) 9:00 óra 26. (péntek); 29. (hétfő)

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA ÁLTALÁNOS ISKOLA PERESZTEG

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA ÁLTALÁNOS ISKOLA PERESZTEG KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA ÁLTALÁNOS ISKOLA PERESZTEG Az iskola neve: ÁLTALÁNOS ISKOLA PERESZTEG Az iskola címe:9484 PERESZTEG Fİ u.76 Az iskola OM azonosítószáma: 030679 Személyi feltételek Pedagógusok

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA. 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA. 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához 2011/2012. tanév Ssz. Végzettség 1. 2. szakvizsgázott oligofrénpedagógia,

Részletesebben

Munkaterv SZEPTEMBER OKTÓBER

Munkaterv SZEPTEMBER OKTÓBER SZEPTEMBER 2012.09.02 vasárnap Tanévnyitó ünnepély 18 óra 2012.09.03 hétfő 2012.09.04 kedd 2012.09.05 szerda 2012.09.06 csütörtök Tárlatmegnyitó 2012.09.07 péntek 2012.09.08 szombat 2012.09.09 vasárnap

Részletesebben

EGRY JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA

EGRY JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA EGRY JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA AZ ISKOLA EREDMÉNYESSÉGÉRŐL, FELKÉSZÜLTSÉGÉRŐL, SZEMÉLYI FELTÉTELEIRŐL SZÓLÓ LEGFONTOSABB INFORMÁCIÓK: Az intézmények

Részletesebben

A 2014/2015. tanév fontos időpontjai (a tanév helyi rendje)

A 2014/2015. tanév fontos időpontjai (a tanév helyi rendje) IDŐPONTOK 2014. augusztus 21. csütörtök 9 00 ESEMÉNYEK MEGNEVEZÉSE Együttes alakuló értekezlet Tűz és balesetvédelmi oktatás 2014. augusztus 22. péntek 8 00-12 00 Konzultáció (javító- és osztályozó vizsgás

Részletesebben

Petőfiszállás 1. oldal, összesen: 7. A Petőfi Sándor Általános Iskola M U N K A T E R V E. a 2012/2013-as tanévre. Petőfiszállás, 2012.

Petőfiszállás 1. oldal, összesen: 7. A Petőfi Sándor Általános Iskola M U N K A T E R V E. a 2012/2013-as tanévre. Petőfiszállás, 2012. A Petőfi Sándor Általános Iskola M U N K A T E R V E a 2012/2013-as tanévre Petőfiszállás, 2012. augusztus A MUNKÁT MEGHATÁROZÓ JOGSZABÁLYOK, DOKUMENTUMOK A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. tv. A közoktatásról

Részletesebben

Különös Közzétételi Lista

Különös Közzétételi Lista Különös Közzétételi Lista 2013/2014. tanév Kisboldogasszony Katolikus Általános iskola 5932 Gádoros, Iskola u. 4. OM 201747 1. A felvételi lehetőségek Az intézmény az alábbiak szerint határozza meg a felvételi

Részletesebben

A/ Általános elvárások:

A/ Általános elvárások: Öko iskola kritériumrendszere Feladatok tevékenységek Határidő Felelős A/ Általános elvárások: Az iskola tevékenyégének környezetre gyakorolt hatása. Igényes környezet kialakítása és kialakíttatása a diákok

Részletesebben

A 2015/16-ES TANÉV FELADATTERVE 2015. AUGUSZTUS

A 2015/16-ES TANÉV FELADATTERVE 2015. AUGUSZTUS A 2015/16-ES TANÉV FELADATTERVE 2015. AUGUSZTUS 17. (hétfő) 9:00 alakuló értekezlet 18-31. munkaközösségi szakmai programok, tantermek dekorálása 24-26. DIFER mérés 26. tankönyvek átvétele 27. 7:00 szakmai

Részletesebben

HÉTFŐ 8.00-8.45 9.00-9.45 9.55-10.40 10.55-11.40 11.50-12.35 12.40-13.25 13.30-14.15 14.20-15.05 15.15-16.00

HÉTFŐ 8.00-8.45 9.00-9.45 9.55-10.40 10.55-11.40 11.50-12.35 12.40-13.25 13.30-14.15 14.20-15.05 15.15-16.00 HÉTFŐ OSZTÁLY / 1.A Matematika Magyar Magyar Ének Testnevelés Napközis fogl. Napközis fogl. 2.A Matematika Magyar Testnevelés Magyar Ének 2.B Testnevelés Matematika Magyar Magyar Fejlesztés Napközis fogl.

Részletesebben

2016. augusztus 31. szerda Beköltözés, szülői értekezlet

2016. augusztus 31. szerda Beköltözés, szülői értekezlet A BSZC Gépészeti és Számítástechnikai Szakgimnáziuma és Kollégiumának 2016-2017-es kollégiumi munkaterve a 12/2016. (VI. 27.) EMMI rendelet a 2016/2017. tanév rendjéről alapján 2016. augusztus 31. szerda

Részletesebben

EBÉD EBÉD EBÉD EBÉD EBÉD

EBÉD EBÉD EBÉD EBÉD EBÉD 1.s Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek 1. Önálló tanulás Önálló tanulás Önálló tanulás Önálló tanulás Önálló tanulás 2. Matek Testnevelés Matek Testnevelés Matek 3. Testnevelés Magyar Rajz Magyar Technika

Részletesebben

A földi javak elveszhetnek, az nem nagy baj, de aki becsületét hagyta el, mindenét elvesztette. (Zrínyi Ilona)

A földi javak elveszhetnek, az nem nagy baj, de aki becsületét hagyta el, mindenét elvesztette. (Zrínyi Ilona) A földi javak elveszhetnek, az nem nagy baj, de aki becsületét hagyta el, mindenét elvesztette. (Zrínyi Ilona) Eseménynaptár a 2016-2017-os tanévre Augusztus 24. 8 óra Alakuló értekezlet 24-25. Felkészülés

Részletesebben

AZ EGÉSZSÉGÜNK ÉRTÉK (a témahét tervezete)

AZ EGÉSZSÉGÜNK ÉRTÉK (a témahét tervezete) AZ EGÉSZSÉGÜNK ÉRTÉK (a témahét tervezete) Készítették: Baánné Gruber Irén, Boros Rudolfné, Horváthné Pados Teréz, Ladányiné Karádi Róza, Molnár Edina, Varsányiné Horváth Erika A témahét célja: - A gyermek

Részletesebben

BÁRDOS LAJOS ÁLTALÁNOS ISKOLA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 2014/2015.

BÁRDOS LAJOS ÁLTALÁNOS ISKOLA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 2014/2015. BÁRDOS LAJOS ÁLTALÁNOS ISKOLA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 2014/2015. 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Pedagógusok Végzettség, szakképzettség

Részletesebben

K Ü L Ö N Ö S K Ö Z Z É T É T E L I L I S T A AZ ISKOLA EREDMÉNYESSÉGÉRŐL, FELKÉSZÜLTSÉGÉRŐL, SZEMÉLYI FELTÉTELEIRŐL SZÓLÓ LEGFONTOSABB INFORMÁCIÓK:

K Ü L Ö N Ö S K Ö Z Z É T É T E L I L I S T A AZ ISKOLA EREDMÉNYESSÉGÉRŐL, FELKÉSZÜLTSÉGÉRŐL, SZEMÉLYI FELTÉTELEIRŐL SZÓLÓ LEGFONTOSABB INFORMÁCIÓK: K Ü L Ö N Ö S K Ö Z Z É T É T E L I L I S T A AZ ISKOLA EREDMÉNYESSÉGÉRŐL, FELKÉSZÜLTSÉGÉRŐL, SZEMÉLYI FELTÉTELEIRŐL SZÓLÓ LEGFONTOSABB INFORMÁCIÓK: Az intézmények eredményességéről, felkészültségéről,

Részletesebben

1. Az iskola diákönkormányzatának (DÖK) munkaterve

1. Az iskola diákönkormányzatának (DÖK) munkaterve 1. Az iskola diákönkormányzatának (DÖK) munkaterve A Halmi Telepi Általános Iskola- az érvényes DÖK SZMSZ alapján- egy diákönkormányzat működik, ennek megfelelően határozzuk meg a 2015/2016. tanév céljait,

Részletesebben

Martonvásári Beethoven Általános Iskola 2016/17. tanév

Martonvásári Beethoven Általános Iskola 2016/17. tanév Martonvásári Beethoven Általános Iskola 2016/17. tanév A tanév célja, rendje, feladatai A tanév kiemelt szakmai feladatai: A pályázatokkal kapcsolatos feladatok: 1. TÁMOP 3.1.4 fenntartása 2. TÁMOP 3.1.7.

Részletesebben

MÓRICZ ZSIGMOND ÁLTALÁNOS ISKOLA, GIMNÁZIUM, SZAKKÉPZŐ ISKOLA, KOLLÉGIUM, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY ÉS PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLAT

MÓRICZ ZSIGMOND ÁLTALÁNOS ISKOLA, GIMNÁZIUM, SZAKKÉPZŐ ISKOLA, KOLLÉGIUM, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY ÉS PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLAT MÓRICZ ZSIGMOND ÁLTALÁNOS ISKOLA, GIMNÁZIUM, SZAKKÉPZŐ ISKOLA, KOLLÉGIUM, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY ÉS PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLAT M U N K A T E R V a 2010/2011-es tanévre Tiszakécske, 2010. augusztus

Részletesebben

Török Flóris Általános Iskola éves programja havi bontásban a 2017/2018-as tanévben

Török Flóris Általános Iskola éves programja havi bontásban a 2017/2018-as tanévben Török Flóris Általános Iskola éves programja havi bontásban a 2017/2018-as tanévben AUGUSZTUS 2017. augusztus 28-29. 9 00 Javítóvizsgára és szintfelmérőre felkészítés 2017. augusztus 30. 10 00 Javítóvizsga,

Részletesebben

A 2018/2019-es tanév rendje

A 2018/2019-es tanév rendje A 2018/2019-es tanév rendje Szorgalmi idő A 2018/19. tanévben a szorgalmi idő első napja 2018. szeptember 3. (hétfő), utolsó tanítási nap 2018. június 14. (péntek). A tanítási napok száma 181 nap + 6 tanítás

Részletesebben

2015/2016. tanév rendje

2015/2016. tanév rendje 2. sz. melléklet: 2015/2016. tanév rendje 2015/2016. tanév rendje Első tanítási nap: 2015. szeptember 01. (kedd) Utolsó tanítási nap: 2016. június 15. (szerda) SZEPTEMBER 8.00 Ünnepélyes tanévnyitó (szakközépiskola

Részletesebben

03. szerda 16:30 Első osztályos szülői értekezlet 1.a osztályfőnök és a tanító néni

03. szerda 16:30 Első osztályos szülői értekezlet 1.a osztályfőnök és a tanító néni (1-e) a nevelési-oktatási intézmény nyitva tartásának rendjét, éves munkaterv alapján a nevelési évben, tanévben tervezett jelentősebb rendezvények, események időpontjait 2014/2015 tanév munkaterve: Szeptember

Részletesebben

Nagykőrösi Kolping Katolikus Általános Iskola H 2750 Nagykőrös, Mentovich u (1) e)

Nagykőrösi Kolping Katolikus Általános Iskola H 2750 Nagykőrös, Mentovich u (1) e) 23. (1) e) a nevelési-oktatási intézmény nyitva tartásának rendje, és az éves munkaterv alapján a nevelési évben, tanévben tervezett jelentősebb rendezvények, események időpontjai: A hatályos Szervezeti

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 2012/2013. tanév

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 2012/2013. tanév KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 2012/2013. tanév 1. A KOLLÉGIUMBAN DOLGOZÓ PEDAGÓGUSOK VÉGZETTSÉGE ÉS SZAKKÉPZETTSÉGE Név Igazgató Igazgatóhelyettes végzettség Szakképesítés (kompetencia terület) matematika-

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA Az intézmények eredményességéről, felkészültségéről, személyi feltételeihez (személyes adatokat nem sértve) kapcsolódó legfontosabb információkról a szülőket tájékoztatni szükséges,

Részletesebben

Nevelőtestületi alakuló értekezlet Munkaközösségi értekezletek Javító- pótló-osztályozó- különbözeti vizsgák

Nevelőtestületi alakuló értekezlet Munkaközösségi értekezletek Javító- pótló-osztályozó- különbözeti vizsgák A 2012/2013-as tanév helyi rendje 2012. augusztus augusztus 22-24. augusztus 27. augusztus 28. augusztus 29. Gólyatábor 9. évfolyam Nevelőtestületi alakuló értekezlet Munkaközösségi értekezletek Javító-

Részletesebben

Palonai Magyar Bálint Általános Iskola

Palonai Magyar Bálint Általános Iskola Intézmény neve: Palonai Magyar Bálint Általános Iskola Igazgató: Makkos Csaba Címe: Fonyód Fő u. 8. Telefon / fax: 85 / 361423 Email cím: mbaltisk@tonline.hu OM azonosító: 034007 Telefon: 85361423 1. Pedagógusok

Részletesebben

Komplex instrukciós program munkaterve 2015/2016-os tanév

Komplex instrukciós program munkaterve 2015/2016-os tanév Komplex instrukciós program munkaterve 2015/2016-os tanév Összeállította: Zubai Etelka Idő Tevékenység Hol? Mikor? Felelős Feltételek Eredmény Augusztus Tanmenetek áttekintése, KIP-es, órák ütemezése.

Részletesebben

Palonai Magyar Bálint Általános Iskola

Palonai Magyar Bálint Általános Iskola Intézmény neve: Palonai Magyar Bálint Általános Iskola Igazgató: Makkos Csaba Címe: Fonyód Fő u. 8. Telefon / fax: 85 / 361423 Email cím: mbaltisk@tonline.hu OM azonosító: 034007 Telefon: 85361423 1. Pedagógusok

Részletesebben

Eseménynaptár 2014/2015

Eseménynaptár 2014/2015 Eseménynaptár 2014/2015 SZEPTEMBER 01. hétfő Tanévnyitó ünnepély 1. tanítási nap 8:00 óra 03. szerda Modul órák, szakköri foglalkozások megkezdése. Modul óra és szakkörvezetők 09. kedd Iskolavezetőségi

Részletesebben

Gyermekszervezeti munkaterv Szakmár 2013-2014 A gyermekszervezet és az iskola közös célkitűzései és feladatai

Gyermekszervezeti munkaterv Szakmár 2013-2014 A gyermekszervezet és az iskola közös célkitűzései és feladatai Gyermekszervezeti munkaterv Szakmár 2013-2014 A gyermekszervezet és az iskola közös célkitűzései és feladatai Ebben a tanévben gyermekszervezetünk feladatait nagyrészt az Kultúra és művészetek köré tervezi.

Részletesebben

A pedagógusok iskolai végzettsége, szakképzettsége, tanított szakja

A pedagógusok iskolai végzettsége, szakképzettsége, tanított szakja A pedagógusok iskolai végzettsége, szakképzettsége, tanított szakja 1., közoktatási vezető szakvizsga, tagintézmény-vezető, 4.o. testnevelés 2. 1.osztályfőnöke, egész napos iskola 3. 1.osztály egész napos

Részletesebben

A 2012-2013-as tanév helyi rendje a Szent László ÁMK Középiskolájában Dátum Esemény Megjegyzés

A 2012-2013-as tanév helyi rendje a Szent László ÁMK Középiskolájában Dátum Esemény Megjegyzés A 2012-2013-as tanév helyi rendje a Szent László ÁMK Középiskolájában Dátum Esemény Megjegyzés 2012.08.24. 2012.08.27. Javító, pótló és osztályozóvizsgák Kezdési idő: 8:00 2012.09.03. Veni Sancte Kezdési

Részletesebben

IV. AZ ISKOLAI BESZÁMOLTATÁS, AZ ISMERETEK SZÁMONKÉRÉSÉNEK KÖVETELMÉNYEI ÉS FORMÁI

IV. AZ ISKOLAI BESZÁMOLTATÁS, AZ ISMERETEK SZÁMONKÉRÉSÉNEK KÖVETELMÉNYEI ÉS FORMÁI IV. AZ ISKOLAI BESZÁMOLTATÁS, AZ ISMERETEK SZÁMONKÉRÉSÉNEK KÖVETELMÉNYEI ÉS FORMÁI IV/1. Az általános iskolai oktatásban és a sajátos nevelési igényű tanulók oktatásában a kerettanterv szerint oktatott

Részletesebben

A 2012/2013. tanév fontos időpontjai (a tanév helyi rendje)

A 2012/2013. tanév fontos időpontjai (a tanév helyi rendje) IDŐPONTOK 2012. augusztus 21. kedd 9 00 Alakuló értekezlet 2012. augusztus 22-24. szerda-péntek Gólyatábor ESEMÉNYEK MEGNEVEZÉSE 2012. augusztus 24. péntek 9 00 Konzultáció (javító- és osztályozó vizsgás

Részletesebben

A KŐRÖSI CSOMA SÁNDOR ÉS PÉTERFY SÁNDOR ÁLTALÁNOS ISKOLA. Telephely: 8800 Nagykanizsa, Attila u. 2. ÖKO - MUNKATERVE. a 2011/2012-es tanévre

A KŐRÖSI CSOMA SÁNDOR ÉS PÉTERFY SÁNDOR ÁLTALÁNOS ISKOLA. Telephely: 8800 Nagykanizsa, Attila u. 2. ÖKO - MUNKATERVE. a 2011/2012-es tanévre 3. számú melléklet A KŐRÖSI CSOMA SÁNDOR ÉS PÉTERFY SÁNDOR ÁLTALÁNOS ISKOLA Telephely: 8800 Nagykanizsa, Attila u. 2. ÖKO - MUNKATERVE a 2011/2012-es tanévre Készítette: ÖKO munkacsoport vezetője Jóváhagyta:

Részletesebben

Ökoiskola munkaterv 2014/2015.

Ökoiskola munkaterv 2014/2015. Ökoiskola munkaterv 2014/2015. Készítette: Dugár Györgyné és Ökoiskola kritériumrendszere Feladatok tevékenységek határidő felelős A/ Általános elvárások: 1. ÖKO munkaterv készítése 2012. szeptember 30.

Részletesebben

PIPACSVIRÁG MAGYAR ANGOL KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA A LEENDŐ ELSŐSÖK SZÜLEINEK TÁJÉKOZTATÓJA február 17.

PIPACSVIRÁG MAGYAR ANGOL KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA A LEENDŐ ELSŐSÖK SZÜLEINEK TÁJÉKOZTATÓJA február 17. PIPACSVIRÁG MAGYAR ANGOL KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA A LEENDŐ ELSŐSÖK SZÜLEINEK TÁJÉKOZTATÓJA 2014. február 17. Az iskola rövid története 2001- Az iskola megnyitja kapuit, négy osztály veszi birtokba

Részletesebben

Napközis munkaterv 2010/2011-es tanév

Napközis munkaterv 2010/2011-es tanév Napközis munkaterv 2010/2011-es tanév Fő feladatok: 1. A fegyelem megtartása, javítása 2. Az önálló tanulás megsegítése (tanulásirányítás) különböző módszerek alkalmazásával 3. A szabadidő hosszas eltöltése,

Részletesebben

Debreceni Csokonai Vitéz Mihály Gimnázium. Ökoiskola munkaterv 2014/2015.

Debreceni Csokonai Vitéz Mihály Gimnázium. Ökoiskola munkaterv 2014/2015. Debreceni Csokonai Vitéz Mihály Gimnázium Ökoiskola munkaterv 2014/2015. Készítette: Sümeginé Vitális Éva D e b r e c e n, 2014. szeptember 12. Feladatok tevékenységek határidő felelős A/ Általános elvárások:

Részletesebben

Bakonyszentlászlói Szent László Óvoda. Különös közzétételi lista

Bakonyszentlászlói Szent László Óvoda. Különös közzétételi lista Bakonyszentlászlói Szent László Óvoda Különös közzétételi lista A kormány 229/2012 (VIII. 28.) kormányrendelete a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról 23. -a értelmében az alábbi adatokat

Részletesebben

A Szerencsi Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Óvoda és Bölcsőde különös közzétételi listája

A Szerencsi Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Óvoda és Bölcsőde különös közzétételi listája A Szerencsi Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Óvoda és Bölcsőde különös közzétételi listája Az iskola pedagógusainak végzettsége, szakképzettsége: Sorszám végzettség Tantárgyfelosztás

Részletesebben

1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához

1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Különös közzétételi lista Az intézmények eredményességéről, felkészültségéről, személyi feltételeihez (személyes adatokat nem sértve) kapcsolódó legfontosabb információkról a szülőket tájékoztatni szükséges,

Részletesebben

MUNKATERVI ÜTEMEZÉS Petőfi Sándor Általános Iskolai Tagintézmény

MUNKATERVI ÜTEMEZÉS Petőfi Sándor Általános Iskolai Tagintézmény Püspökladányi Általános Iskola és Előkészítő Szakiskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Pedagógiai Szakszolgálat Petőfi Sándor Általános Iskolai Tagintézmény 4150 Püspökladány Bajcsy-Zs.u.3-5. MUNKATERVI

Részletesebben

A tanév helyi rendjének, feladatainak meghatározása. Dátum Esemény Felelős

A tanév helyi rendjének, feladatainak meghatározása. Dátum Esemény Felelős A tanév helyi rendjének, feladatainak meghatározása 12/2016. (VI. 27.) EMMI rendelet a 2016/2017. tanév rendjéről alapján Dátum Esemény Felelős 2016. Augusztus 24. (szerda) 9:00 óra 26. (péntek); 29. (hétfő)

Részletesebben

1. Pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához

1. Pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához 1. Pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Pedagógusok Végzettség, szakképzettség Tantárgyfelosztás 1. Tanító Közoktatás vezetői szak Közoktatási

Részletesebben