Honismereti Szövetség 1088 Budapest, Múzeum krt JEGYZŐKÖNYV
|
|
- Kornél Fazekas
- 4 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Honismereti Szövetség 1088 Budapest, Múzeum krt JEGYZŐKÖNYV I. 1. A szerv neve: (a válasz aláhúzandó) a. közgyűlés b. elnökség c. kuratórium d. egyéb 2. Az ülés időpontja: de.10:00 óra 3. Helye: Budapest, a Magyar Nemzeti Múzeum Pollach-terme 4. Az ülésen jelen vannak: ld. mellékletben a Jelenléti íven 1. Debreczeni-Droppán Béla, a Honismereti Szövetség elnöke: köszönti a Honismereti Szövetség Közgyűlésén és elnökségi ülésén megjelenteteket és gratulál a Magyar Kultúra Napja alkalmából kitüntetetteknek: Somfai Tibornénak (Gárdonyi-díj), Rásky Mihályné (Magyar Örökség-díj), Tolna megyei Honismereti Egyesület (Az év egyesülete). Felkéri a Mandátumvizsgáló bizottság elnökét tegyen jelentést a küldöttek számáról és a Közgyűlés határozatképességéről. Bóta Piroska, Mandátumvizsgáló bizottság elnök: jelenti, hogy 15 küldött írta alá jelenléti ívet és vette át a szavazócédulát. Debreczeni-Droppán Béla: megállapítja, hogy a 20 küldöttből 15 küldött van jelen. Ez a küldöttek 75%-a, tehát a Közgyűlés határozatképes. Javaslatot tesz a levezető elnök, a jegyzőkönyvvezető és a jegyzőkönyv-hitelesítők személyére. Levezető elnöknek: Debreczeni-Droppán Bélát Jegyzőkönyvvezetőnek: Halminé dr. Bartó Annát A jegyzőkönyv hitelesítésére: Dr. Heilauf Zsuzsannát és Dr. Bolla Dezsőt javasolja. Megkérdezi van-e más javaslat? Nincs. Szavazásra teszi fel a kérdést egyenként a személyekre. Szavazás eredménye: 15 igen, a Közgyűlés egyhangú szavazattal a jelölt személyeket elfogadja. 2. Debreczeni-Droppán Béla (továbbiakban Levezető elnök): Ismerteti a Közgyűlés kiküldött meghívója szerinti napirendi pontokat A Honismereti Szövetség évi szakmai beszámolója megvitatása és elfogadása (a beszámolót a küldöttek előzetesen írásban megkapták). - Előadó: Bartha Éva - 2. A Honismereti Szövetség évi közhasznú pénzgazdálkodásáról készült beszámoló (mérleg) megvitatása és elfogadása (a beszámolót a küldöttek előzetesen írásban megkapták). - Előadó: Medve Józsefné, a Honismereti Szövetség könyvelője Levezető elnök: szavazásra teszi fel a kérdést, elfogadják-e a küldöttek a napirendi pontot? Szavazás eredménye: 15 igen, a Közgyűlés egyhangú szavazással elfogadja az 1. napirendi pontot A Felügyelő Bizottság jelentése a Közgyűlésnek Előadó: Dr. Heilauf Zsuzsanna, a Felügyelő Bizottság elnöke II.
2 Szavazás eredménye: 15 igen, a Közgyűlés egyhangú szavazással elfogadja az 2. napirendi pontot A Honismereti Szövetség tervei a évre ajánlások az elnökségnek Előadó: Debreczeni-Droppán Béla, a Honismereti Szövetség elnöke és Bartha Éva Szavazás eredménye: 15 igen, a Közgyűlés egyhangú szavazással elfogadja az 3. napirendi pontot A Honismereti Szövetség titkárának megválasztása titkos szavazással, szavazatszámlálás, a szavazás eredményének kihirdetése. Levezető elnök: szavazásra teszi fel a kérdést, elfogadják-e a küldöttek a napirendi pontot? Szavazás eredménye: 15 igen, a Közgyűlés egyhangú szavazattal elfogadja az 4. napirendi pontot. Levezető elnök: megkérdezi, van-e javaslat további napirendi pontokra. Miután nincs több javaslat, rátérnek a napirendi pontok megvitatására. 1. Levezető elnök: Felkéri Bartha Évát, tegye meg kiegészítését a Honismereti Szövetség évi közhasznú tevékenységének tartalmi beszámolójához. Bartha Éva: Köszönti a résztvevőket. Miután minden küldött előzetesen megkapta a tartalmi és a számviteli beszámolót, nem kíván hosszabb kiegészítést tenni. Elmondja, hogy minden tervezett rendezvényt sikerült megtartani. A szakmai ad hoc bizottságok azonban nem mindig tudtak 100%-san működni, de sikerült így is megoldani a felmerülő problémákat, így a szakmai és tartalmi részek is jó színvonalúak voltak, amit a neves előadók személye külön is biztosított. A rendezvények létszáma megfelelt az elvárásoknak, illetve a terveknek, csak az Ifjúsági Akadémiáknál mutatkozott hiányosság a hazai jelentkezők részéről. Ennek valószínűleg az időpont megválasztása az oka, de tervezik, hogy próbálkoznak más időpontban megrendezni a jövőben, illetve még tanácskoznak majd erről a kérdésről a pedagógiai bizottsággal. A Honismeret folyóirat mind a hat száma időben megjelent, arculata megújult. Örömmel jelenti, hogy sikerült a folyóirat oldalszámát növelni és betűméretekkel az olvashatóságot javítani. Magújult a Honlap és megjelent a Hírlevél. Jól sikerült a Hon- és Népismereti konferencia Szekszárdon, melynek témája a honismereti szakkörök voltak. Ennek a szervezésénél is gondok vannak, mert a felsőoktatásban ezeken a konferenciákon részt venni nem kötelező. Akik eljönnek, azt mondják, jó és értékes, csak a létszámot emelni kellene. Ehhez ígéretet kaptunk a felsőoktatásban dolgozó tanároktól. A középiskolásoknak a kiegyezés koráról kiírt vetélkedője ez év március 25-én a Magyar Nemzeti Múzeum dísztermében zárul. A működéshez kapott támogatásokkal jól állunk. A 2017-ben beadott 12 pályázatunkból 11 nyertes volt. Végre, először, van egy kis megtakarításunk is. A Felügyelő Bizottság látogatása alkalmával minden dokumentumot végig nézett és rendben talált. Levezető elnök: Megkérdezi van-e kérdés, hozzászólás. Debreczeni-Droppán Béla: Elmondja, hogy a Szövetség rendezvényei nemcsak komoly, tudományos és tartalmas konferenciák, de egyúttal családias baráti találkozók, összejövetelek is, ami hangulatosabbá, emberközelibbé teszi ezeket az alkalmakat. A hon és népismereti konferenciák rendezésében nagy áttörés lenne, ha sikerülne elérni, hogy a hallgatók kreditpontokat szerezhessenek vele. Ezzel a kérdéssel foglakozott már a pedagógiai bizottság is és arra az elhatározásra jutottak, hogy a minisztériumon keresztül próbálnak megoldást találni. Az valóban jó lenne, ha ennek is egy nyári tábori formát tudnánk találni, hogy az ország minden részéből el tudjanak jönni. A Honismeret folyóirat az elmúlt évben sokat változott előnyére. A hatos szám már kilenc ívesre sikeredett, ami az akadémia témáját jelentő reformációról elhangzott előadások írásos változatainak köszönhető. Ebből következik, hogy ebben az évben komolyan kell majd foglalkoznunk a terjesztéssel. Sajnálattal vette tudomásul, hogy sok megyéből nem kapták meg a címlistát a Hírlevélhez. Jelenleg címre tudják
3 kiküldeni, de ez a szám lehetne ennek a háromszorosa is. Ez sokat javíthatna a Szövetség és a tagság közvetlen kapcsolatán. Ha valakinek majd nem tetszik, le lehet iratkozni a lapról. Kéri, hogy, aki még nem küldte el a címlistát tegye meg. De kéri azt is, hogy a megyék minél több eseményről tudósítsák az elnökséget, hogy a Hírlevél tartalmasabb, színesebb lehessen. Természetesen a Hírlevélnek még vannak hibái, de hiszen még gyerekcipőben jár. Ezeket folyamatosan és a lehetőségekhez mérten tartalmilag is és programozással is javítják. Levezető elnök: Megkérdezi akar-e még valaki hozzászólni. Jelentkező nincs. Megköszöni Bartha Évának a tartalmi beszámolóhoz tett kiegészítést és megköszöni az elmúlt időszak titkárhiánya miatt tett segítségét. Szavazásra teszi fel a kérdést, elfogadják-e a küldöttek a Honismereti Szövetség évi tartalmi beszámolóját és a kiegészítést? Szavazás eredménye: 15 igen; a Közgyűlés egyhangú szavazattal elfogadja a Honismereti Szövetség évi tartalmi beszámolóját. 2. Felkéri Medve Józsefnét, ismertesse a Honismereti Szövetség évi közhasznú pénzgazdálkodásáról szóló beszámolóját és a kiegészítést. Medve Józsefné: Köszönti a Küldöttgyűlést, majd elmondja, hogy az elmúlt esztendő sikeres pályázataiból 25 millió 975 ezer folyt be. A saját bevétel 742 ezer forint volt és hosszú évek óta először volt nyereséges a mérleg. Az elmúlt évben a megyék elszámolt költsége pedig ezer forint volt. Adományokból 350 ezer forint folyt be. a tiszta nyereség pedig ezer forint. Elmondja, hogy ezek a pénzek biztosítják azt az alapot, amivel biztosítani tudjuk azt az alapot, amivel a pályázatok önrészét tudjuk igazolni. Javasolja, hogy a Szövetség nyisson több bankszámlát, hogy a különböző összegeket külön tudja tartani. Felveti az alapítvány kérdését. Levezető elnök: Bejelenti, hogy az alapítványt megszüntetik, amely jelenleg ügyvédi szakaszban van, így az alapítvány pénze szabad felhasználású összegként kerül majd a Szövetség számlájára. Megkérdezi, van-e valakinek kérdése, kiegészítése, vagy javaslata. Nincs jelentkező. Szavazásra teszi fel a kérdést, elfogadják-e a küldöttek a Honismereti Szövetség évi közhasznú pénzgazdálkodásáról készült beszámolót beszámolóját és a kiegészítést. Szavazás eredménye: 15 igen; a Közgyűlés egyhangú szavazással elfogadja a Honismereti Szövetség évi közhasznú pénzgazdálkodásáról készült beszámolót és a kiegészítést. 3. Levezető elnök: Felkéri dr. Heilauf Zsuzsannát tegye meg jelentését a Közgyűlésnek. Dr. Heilauf Zsuzsanna: Beszámol róla, hogy a Felügyelő Bizottság február 7-én végzett ellenőrzést a Honismereti Szövetség elnökségénél. Megállapították, hogy az ellenőrzés átfogó volt. A rendelkezésre bocsátott anyag nemcsak gondosan összeállított volt, hanem tartalmát tekintve is pontos és tartalmas volt. Bartha Éva szóban számolt be a évben végzett munkáról. A Felügyelőbizottság az alábbi javaslatokat teszi a Szövetség elnökségének a további munkához: - javítani kell a Honismeret folyóirat terjesztésén; pl. a folyóiratban elhelyezhetnék az előfizetéshez a csekket; - örömmel vették a kommunikációs fejlesztéseket és a Hírlevél jelentkezését, amiket e- mailben küld a Szövetség a tagság részére; - megköszönték a folyóirat szerkesztőbizottságának és a pedagógiai bizottság lelkiismeretes munkáját; - sajnálattal vették tudomásul az ifjúsági bizottság nehézségeit és kérik, hogy próbálják meg más úton is közelíteni a problémákhoz;
4 - dicséretet érdemelnek mind a Szövetség, mind vendéglátó megyei egyesületek a rendezvények létszámának növekedéséért; - köszönik, hogy a titkári intervallumban a Szövetség segítségére sietett a Bartha Éva, volt titkárunk, aki biztosította folyamatosságot; - megköszönik Medve Zsuzsa könyvelő munkáját, aki most teljesítve ezt a pénzügyileg is elég sűrű első évet, megismerte a tevékenységünket, és nagyszerűen helytállt. Az Felügyelő Bizottság mindent dokumentumot rendben talált. Összegzésként úgy értékelik, hogy a év sikeres volt. További jó és eredményes munkát kívánnak. Várják, hogy ezzel a példamutató munkával minél többen álljanak a mozgalom mellé. Levezető elnök: Megköszöni az Felügyelő Bizottság beszámolóját. Megkérdezi, van- e kérdés, hozzászólás. Bartha Éva: Elmondja, hogy a Honismert folyóirat rendeléséhez a csekkeket, csak a nyomdával tudják megbeszélni, illetve hogy a HELÍR-rel egyelőre nem sikerült megegyezni, de tervezik, hogy mmegpróbálnak a terjesztéssel kapcsolatban tárgyalni. Levezető elnök: Mivel nincs több jelentkező, szavazásra teszi fel a kérdést: Elfogadja-e a közgyűlés az Felügyelő Bizottság jelentését. Szavazás eredménye: 15 igen; a Közgyűlés egyhangú szavazással elfogadja az Felügyelő Bizottság jelentését. 4. Levezető elnök: A harmadik napirendi pontban a év feladat és költségtervét kell megbeszélnünk. Debreczeni-Droppán Béla: Már most jelzi, hogy sűrű programok várnak a Szövetségre az idei évben is. Az első két program bonyolítása, illetve előkészítése már folyamatban van. Március 25-én lesz a Magyar Nemzeti Múzeum dísztermében a középiskolások kiegyezés kori vetélkedőjének döntője, melynek első három helyezettje egy Budapest-Pozsony-Bécs-Budapest (Soproni szállással) 3 napos tanulmányúton vesz majd részt. Most van szervezés alatt az április én, Gödöllőn megrendezendő XVII. Országos Kiadványszerkesztői Konferencia. A következő feladatunk, hogy benyújtsunk egy kérelmet az Országgyűléshez, hogy hivatalosan is iktassák törvénybe, hogy a március 24-e a Honismeret Napja legyen. Levezető elnök: Kéri, hogy Bartha Éva ismertesse az év további programpontjait. Bartha Éva: A évben egy Közgyűlést terveznek tartani. Ebben az évben is megtartják minden negyedévben az elnökségi üléseket. Hat szerkesztőbizottsági ülést tartanak. A programok szerint összeülnek az ad hoc bizottságok, illetve a pedagógiai bizottság, és külön kell foglalkozni majd az ifjúsági munkával. A Felügyelő Bizottság két ülést tervez, de várjuk őket minden alkalomra, ülésre és rendezvényre. Az év első rendezvénye Gödöllőn a XVII. Országos Honismereti Kiadványszerkesztői Konferencia lesz. Témája a Hagyományok átörökítése a honismeret-helytörténet kiadványokban. A tavasz folyamán kerül sor a Honismeret Napi rendezvényekre a megyékben. A legnagyobb rendezvényünk idén is az Országos Honismeret Akadémia lesz, melyre ebben az évben június 1-je és július 6-a között, Győrben kerül sor. Ennek témája a víz és az élet. A nyár folyamán először szeretnék megrendezni táborozással az Országos Ifjúsági Honismereti Akadémiát, reméljük öt napra és több résztvevővel, amelynek témájául a gyerekek a gasztronómiát választották. A vendéglátónk a Baranya megyei Honismereti Egyesület, a helyszín: Szigetvár, az időpont augusztus A felsőoktatás hallgatói számára Komárom-Esztergom megyei Honismereti Egyesület rendezi meg a Hon- és Népismereti Konferenciát, amelynek témája a honismereti táborok és az erdei iskolák lesz. A Honismeret folyóiratot ettől az évtől szeretnénk nyolc ívre növelni. Tovább is fenntartjuk és szerkesztjük a Honlapot és a Hírlevelet. A siker most már csak a nyertes pályázatokon múlik.
5 Levezető elnök: Megkérdezi van-e kérdés, kiegészítés, javaslat. Tóth Sándor: Javasolni szeretné a évre, hogy az Országos Honismereti Akadémia témájául válasszák a honvédelmet, helyéül pedig Szentendrét, amelyhez szerencsés volna kérni a Honvédelmi Minisztérium segítségét. Az apropót az es forradalom és szabadságharc 170. évfordulója adná. Debreczeni-Droppán Béla: Ígéri, hogy fognak erről beszélni a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei elnökséggel beszélni. De az L. Országos Honismereti Akadémiát Budapesten szeretnék megrendezni, mert itt csak az első és az egyetlen Akadémia volt még. Elmondja, hogy a győri Akadémia fővédnökéül Áder Jánost szeretnék felkérni, remélik elvállalja. Bartha Éva: Bejelenti, hogy ebben az évben szeretnék megújítani az alelnöki testület tevékenységét. Erre össze fogják hívni a megyei elnököket és titkárokat, hogy történjen az együttműködés. Debreczeni-Droppán Béla: Ebből az apropóból felkérték Zsámboki Árpád alelnököt, hogy állítson össze ebben a témában egy dokumentumot, ami a Honismereti Szövetség stratégiai feladattervének kialakításához használnak majd fel. Ennek ebben az évben mindenképp el kell készülnie. A feladat végrehajtása az év egyik kiemelt célkitűzése. Levezető elnök: Megkérdezi, van-e még jelentkező. Mivel nincs több jelentkező, szavazásra teszi fel a kérdést: Elfogadja-e a közgyűlés a Honismereti Szövetség évi feladat és költségtervét. Szavazás eredménye: 15 igen; a Közgyűlés egyhangú szavazással elfogadta az Honismereti Szövetség évi feladat és költségtervét. 5. Levezető elnök: Bejelenti, hogy a Honismereti Szövetség új titkárának megválasztása következik. A választás szükségességének előzménye volt, hogy az elmúlt év októberében megválasztott Kőrösi Dalma bejelentette, hogy január elsejével családi okokra hivatkozva és a feladat nagyságával szembesülve kilép. Az elnökség januárban meghirdette az állást. Kilenc jelentkezőből egyet elutasítottak, mert komolytalan volt a pályázata, így a motivációs levelek alapján nyolc jelöltet hallgattak meg. Közülük a megbeszélések és informálódások alapján az elnökség Végső István személye mellett döntött. A 39 éves jelölt Kiskunhalasról jött, a Bács- Kiskun megyei Honismereti Egyesület tagja, maga is több civil szervezet vezetője és szervezője, helytörténetkutató. Pályázatírásban több éves gyakorlata van. Az elnökség őt ajánlja a Közgyűlésnek a titkári tisztség betöltésére, illetve megválasztására. Javasolja a Közgyűlésnek fogadja el a szavazatszámláló bizottság tagjainak Bóta Piroskát és Dr. Heilauf Zsuzsannát. Szavazás eredménye: 15 igen; a Közgyűlés egyhangú szavazással elfogadja Bóta Piroska és Heilauf Zsuzsanna személyét. Felkéri Bóta Piroskát, ismertesse a szavazás menetét. Bóta Piroska: Minden szavazólapon egy név, a Végső István neve szerepel. Érvényes az a szavazólap, amelyen aláhúzással, vagy bekarikázással jelöli a szavazólapon szereplő személy nevét, vagy a szereplő nevét áthúzva új nevet ír a szavazólapra. Érvénytelen az a szavazólp, amelyen nincs sem jelölés, sem új név. Levezető elnök: a szavazás idejére szünetet rendel el. SZÜNET Levezető elnök: Felkéri Bóta Piroskát, ismertesse a szavazás eredményét. Bóta Piroska: A szavazatszedő bizottsághoz 14 szavazólapot adtak le. Valamennyi szavazólap érvényes, amelyen egyhangúan, vagyis 14 szavazattal Végső Istvánt választották a titkári tisztségre.
6 Levezető elnök: Gratulál az új titkárnak. Kívánja, hogy érezze magát jól közöttünk. A korábbinál ugyan nagyobb feladatok várnak rá, de reméli, sikeresen megbirkózik vele. Ehhez biztosíték a volt tikár, Bartha Éva személye, aki segítségére lesz, amíg meg nem ismer mindenkit és minden feladatot. De itt leszünk mi is, hiszen ez egy közösségi munka. Várjuk, hogy a feladatokban és a munkában a saját személyisége, a saját stílusa jelenjen majd meg. Ehhez kíván az elnökség és a Közgyűlés nevében jó egészséget, sok erőt, kitartást és legfőképp türelmet. Végső István: Köszöni a szavazatokat és a bizalmat. Igyekszik rászolgálni és felhasználni minden eddigi tapasztalatát és gyakorlatát. Debreczeni-Droppán Béla: Bizakodással tekintünk az új titkárunkra és az elkövetkező három évre, amelyre a megbízatás szól. Ehhez a munkához mindig lehet hozzátenni, de kéri, hogy őrizzük meg a hagyományokat is. Még egyszer megköszöni Bartha Évának az elmúlt hónapokban végzett kisegítő munkáját. Levezető elnök: Megköszöni a részvételt és bezárja a Közgyűlést. Budapest, március 2.
JEGYZŐKÖNYV a Honismereti Szövetség tisztújító küldöttgyűléséről Budapest, június 22
JEGYZŐKÖNYV a Honismereti Szövetség tisztújító küldöttgyűléséről Budapest, 2010. június 22 Helye: Magyar Művelődési Intézet (Budapest I. Corvin tér 8) I. Levezető elnök: Halász Péter 1. Köszönti a résztvevőket,
RészletesebbenHonismereti Szövetség 1088 Budapest, Múzeum krt JEGYZŐKÖNYV
Honismereti Szövetség 1088 Budapest, Múzeum krt. 14-16. JEGYZŐKÖNYV I. 1. A szerv neve: (a válasz aláhúzandó) a. közgyűlés b. elnökség c. kuratórium d. egyéb 2. Az ülés időpontja: 2017.10.13. de.10:00
RészletesebbenJegyzőkönyv a Szegedi Szlovákok Egyesülete február 27-én megtartott közgyűléséről
Jegyzőkönyv a Szegedi Szlovákok Egyesülete 2012. február 27-én megtartott közgyűléséről Közgyűlés helye: Szeged, Osztrovszky u. 6. Időpontja: 2012. február 27.16.30. óra Taglétszám: 80 fő Megjelentek száma:
RészletesebbenSZAKMAI BESZÁMOLÓ a Honismereti Szövetség közhasznú civil szervezet évi tevékenységéről
SZAKMAI BESZÁMOLÓ a Honismereti Szövetség közhasznú civil szervezet 2018. évi tevékenységéről Honismereti Szövetségünk Elnöksége 2018-ban is a küldöttek által elfogadott Feladatterv szerint végezte munkáját
RészletesebbenJegyzőkönyv a Szegedi Szlovákok Egyesülete 2013. június 22 -én 15 órára ősszehívott közgyűléséről
Jegyzőkönyv a Szegedi Szlovákok Egyesülete 2013. június 22 -én 15 órára ősszehívott közgyűléséről Mellékletek: jelenléti ív meghívó Módosított alapszabály Közgyűlés helye: Szeged, Szent-Györgyi Albert
RészletesebbenHatározatok tára Honismereti Szövetség
ok tára 2011-2018 1 Közgyűlési ülések - 2012 1/2012 A 2011. évről készült közhasznú beszámoló megvitatása és elfogadása. 2/2012 A 2011. évi pénzgazdálkodás megvitatása, elfogadása. 2012. február 27. 2012.
RészletesebbenJegyzőkönyv. A MAGISZ március 28.-i közgyűléséről. Helyszín: Agrárgazdasági Kutatóintézet földszinti tanácsterme. Budapest, Zsil u 3-5.
Jegyzőkönyv A MAGISZ 2014. március 28.-i közgyűléséről Helyszín: Agrárgazdasági Kutatóintézet földszinti tanácsterme. Budapest, Zsil u 3-5. Jelen vannak: 2 jelenléti ív. (mellékelve) 18 szavazásra jogosult
RészletesebbenJ e g y z ő k ö n y v
J e g y z ő k ö n y v Készült: Pénzügyi Bizottsága által 2016. május 19-én 17.00 órai kezdettel megtartott üléséről Jelen vannak: Mellékelt jelenléti ív szerint Helye: Önkormányzat hivatalának tanácskozó
RészletesebbenKözgyűlési jegyzőkönyv. A közgyűlés helyszíne: Bem József Általános Iskola, Budapest, X. Hungária krt. 5-7.
Közgyűlési jegyzőkönyv Készült 2010. december 05-én 8,30 órakor a TKTE határozatképtelenség miatt megismételt - közgyűléséről A közgyűlés helyszíne: Bem József Általános Iskola, Budapest, X. Hungária krt.
RészletesebbenOrosházi Sakk Egyesület - jegyzőkönyv közgyűlésről JEGYZŐKÖNYV. közgyűlésről
JEGYZŐKÖNYV közgyűlésről,amely készült 2016 év február hó 19. napján 18.30 órai kezdettel, 5900 Orosháza, Pacsirta utca 8. szám alatt az Orosházi Sakk Egyesület (továbbiakban az Egyesület ) közgyűléséről.
RészletesebbenJEGYZŐKÖNYV a Honismereti szövetség Küldöttgyűléséről a február 20-án megtartott
JEGYZŐKÖNYV a Honismereti szövetség Küldöttgyűléséről a 2013. február 20-án megtartott Helye: MNM Széchényi terem Jelen van: 17 küldött (21 főből) 2 elnökségi tag (elnök, titkár) 1 fő könyvelő 1 fő Felügyelő
RészletesebbenJegyzőkönyv. A MAGISZ március 24.-i ismételt- közgyűléséről
Jegyzőkönyv A MAGISZ 2017. március 24.-i ismételt- közgyűléséről Az Egyesület adatai: Neve: Magyar Agrárinformatikai Szövetség (MAGISZ) Székhelye: 4032 Debrecen, Böszörményi út. 138. Adószáma: 18234873-1-09
RészletesebbenA Horgász Egyesületek B.A.Z. Megyei Szövetsége Küldött közgyűléséről
J E G Y Z Ő K Ö N Y V A Horgász Egyesületek B.A.Z. Megyei Szövetsége Küldött közgyűléséről Helye: Az MSZP Miskolci székhelye 3530 Miskolc Corvin út 9 Ideje: 2016. április 23. / szombat / 9,00 óra dr. Kovács
RészletesebbenMOZGÁSSÉRÜLTEK MEZŐKÖVESDI EGYESÜLETE
MOZGÁSSÉRÜLTEK MEZŐKÖVESDI EGYESÜLETE Tel : 49/411-346; 500-169 Fax : 0649/500-170 Adószám:18417803-1-05 Bank Sz.:55100162-12001462 A szervezet neve: Mozgássérültek Mezőkövesdi Egyesülete Jegyzőkönyv Helye:
RészletesebbenPétervásárai Tamási Áron Általános Iskola 3250 Pétervására, Szabadság tér 12. Telefon: 36/
Pétervásárai Tamási Áron Általános Iskola 3250 Pétervására, Szabadság tér 12. Telefon: 36/568-000 E-mail: iskola@petervasara.hu Ikt.sz: 37-4/2017. JEGYZŐKÖNYV Készült: Pétervásárai Tamási Áron Általános
RészletesebbenMOZGÁSSÉRÜLTEK MEZŐKÖVESDI EGYESÜLETE
MOZGÁSSÉRÜLTEK MEZŐKÖVESDI EGYESÜLETE Tel : 49/411-346; 500-169 Fax : 0649/500-170 Adószám:18417803-1-05 Bank Sz.:55100162-12001462 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2010. március 27-én Mezőkövesden, az Ipartestületek
RészletesebbenKözgyűlési jegyzőkönyv
1 Közgyűlési jegyzőkönyv Amely készült a Balatonvin Borlovagrend Balatonfüred-Csopak Egyesület (8230 Balatonfüred, Bocsár dűlő 0118/12 hrsz.) a Koczor Pincészetben, 2016.05.08-án d.u. 15:00 órakor kezdődő
RészletesebbenGyáli Kodály Zoltán Alapfokú Művészeti Iskola - Pe Gyál, Bartók Béla utca 75. Ikt.sz.: 206 / JEGYZŐKÖNYV
JEGYZŐKÖNYV Készült a Gyáli Kodály Zoltán Alapfokú Művészeti Iskolában 2017. november 27-én 11 órakor tartott alkalmazotti értekezletén, mely az intézményvezetői pályázat Véleményező alkalmazotti értekezlete
RészletesebbenMagyar BMX Cross-Triál Szövetség JEGYZŐKÖNYV
Magyar BMX Cross-Triál Szövetség JEGYZŐKÖNYV Készült a Magyar BMX Cross-Triál Szövetég 2001. Április 24-én megtartott közgyűléséről és az ott hozott határozatokról. Közgyűlés időpontja: 2001. Április 24.
RészletesebbenJegyzőkönyv. készült a Felsőoktatási Kollégiumok Országos Szövetségének Küldöttgyűlésén
Jegyzőkönyv készült a Felsőoktatási Kollégiumok Országos Szövetségének Küldöttgyűlésén Helyszín: Budapesti Műszaki Főiskola Kollégium Bánki Donát Tagkollégium Időpont: 2008. május 9. (péntek) 11.00 11.00
RészletesebbenA szervezet neve: Óbarokért Sport és Szabadidő Szervező Egyesület. Jegyzőkönyv. a. közgyűlés b. elnökség c. kuratórium d. egyéb:
A szervezet neve: Óbarokért Sport és Szabadidő Szervező Egyesület 1.A szerv neve: (a válasz aláhúzandó) Jegyzőkönyv a. közgyűlés b. elnökség c. kuratórium d. egyéb: 2.Az ülés időpontja (év/hónap/nap/óra):
RészletesebbenJegyzőkönyv. Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Nyíregyháza I. Köszöntő
Jegyzőkönyv Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Nyíregyháza 2013. 02. 06. Lovassport Szövetség Hotel Pagony Konferencia Terem Tisztújító Közgyűlése Jelen vannak az elnökség részéről: Bubán Zsolt szakmai alelnök
RészletesebbenPétervásárai Tamási Áron Általános Iskola 3250 Pétervására, Szabadság tér 12. Telefon: 36/
Pétervásárai Tamási Áron Általános Iskola 3250 Pétervására, Szabadság tér 12. Telefon: 36/568-000 E-mail: iskola@petervasara.hu Ikt.sz: 37-3/2017. JEGYZŐKÖNYV Készült: Pétervásárai Tamási Áron Általános
RészletesebbenJegyzőkönyv. Az elnökségi ülés helyszíne: Magyar Sport Háza (1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3.), IV. emeleti ovális tárgyaló
Jegyzőkönyv a Fogyatékosok Országos Diák-, és Szabadidősport Szövetségének (a továbbiakban: FODISZ) 2015. május 13-án megtartott elnökségi üléséről (a továbbiakban: ülés) Az elnökségi ülés helyszíne: Magyar
RészletesebbenJEGYZŐKÖNYV. A Magyar Közgazdasági Társaság évi küldöttközgyűléséről május 24., péntek 10 óra Kossuth Klub (Budapest VIII., Múzeum u. 7.
JEGYZŐKÖNYV A Magyar Közgazdasági Társaság 2013. évi küldöttközgyűléséről 2013. május 24., péntek 10 óra Kossuth Klub (Budapest VIII., Múzeum u. 7.) Jelen vannak: a Magyar Közgazdasági Társaság megyei
RészletesebbenÁszár Község Képviselő-testülete Ikt. sz.: 2800/2014/A JEGYZŐKÖNYV
Ászár Község Képviselő-testülete Ikt. sz.: 2800/2014/A JEGYZŐKÖNYV Készült: Ászár Község Önkormányzata Képviselő-testületének alakuló ülésén 2014. október 22. napján 16.00 órakor, a Közösségi Ház Dísztermében
RészletesebbenIkt.szám:42-46/2014. NÓGRÁD MEGYEI SZLOVÁK NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT JEGYZŐKÖNYV
Ikt.szám:42-46/2014. JEGYZŐKÖNYV Készült: : a Nógrád Megyei Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat 2014. október 27-én, a Megyeháza Hadady-Hargitay termében tartott alakuló ülésén. Jelen vannak: Gyöngyösi Sándorné,
RészletesebbenJegyzőkönyv Készült: MKE Pest Megyei Szervezetének tisztújító közgyűlésén
M a g y a r K ö n y v t á r o s o k E g y e s ü l e t e P e s t M e g y e i S z e r v e z e t e 2 0 0 0 S z e n t e n d r e, P á t r i á r k a u t c a 7. w w w. p e m e k s z. h u Jegyzőkönyv Készült:
RészletesebbenJEGYZŐKÖNYV. A Magyar Floorball Szakszövetség megismételt éves rendes közgyűlése
JEGYZŐKÖNYV A Magyar Floorball Szakszövetség megismételt éves rendes közgyűlése Dátum: 2014. május 31. 10 óra 30 perc Helyszín: Komáromi Városi Sportcsarnok (2900 Komárom, Czuczor Gergely utca 62.) Résztvevők:
RészletesebbenA kuratóriumi tagok jegyzőkönyvvezetőnek egyhangúlag megválasztották Puskás Norbertet, jegyzőkönyv hitelesítőnek Szabó Márta kuratóriumi tagot.
2/2016 JEGYZŐKÖNYV Készült: a Derkovits Iskoláért Alapítvány kuratóriumának üléséről. Időpont: 2016. október 13. 17.00 óra Helyszín: Derkovits Gyula Általános Iskola Szombathely Bem J. u. 7. Jelen vannak:
RészletesebbenJEGYZŐKÖNYV A Dunaharaszti Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola igazgatói megbízásával összefüggő véleményező alkalmazotti értekezletről
JEGYZŐKÖNYV A Dunaharaszti Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola igazgatói megbízásával összefüggő véleményező alkalmazotti értekezletről Az intézmény neve, címe: Dunaharaszti Kőrösi Csoma Sándor Általános
RészletesebbenMagyar Naturisták Egyesülete Székhely, levelezési cím: 2337 Délegyháza, Naturista part 1318
Jegyzőkönyv kivonat a Magyar Naturisták Egyesületének rendes közgyűlésén hozott határozatairól Időpont: 2016. április 16. 10 óra Helyszín: Délegyháza Művelődési Ház, Délegyháza, Szabadság tér 1. Jelen
RészletesebbenGyáli Kodály Zoltán Alapfokú Művészeti Iskola - Pe Gyál, Bartók Béla utca 75. Ikt.sz.: 205 / JEGYZŐKÖNYV
JEGYZŐKÖNYV Készült a Gyáli Kodály Zoltán Alapfokú Művészeti Iskolában 2017. november 27-én 10 órakor tartott tantestületi értekezletén, mely az intézményvezetői pályázat Véleményező nevelőtestületi értekezlete
RészletesebbenJEGYZŐKÖNYV. Jelen vannak: a jelen jegyzőkönyv jelenléti ívén szereplő 9 szavazásra jogosult egyesületi tag és négy vendég.
JEGYZŐKÖNYV amely készült 2012. május 26. 10 óra 00 perces kezdetel a Wikimédia Magyarország Egyesület megismételt közgyűlésén, az 1039 Budapest, Piroska utca 2. szám alat. Jelen vannak: a jelen jegyzőkönyv
RészletesebbenMagyar Radiológus Asszisztensek Egyesülete Rendes évi Közgyűlése 2013. április 13.
Magyar Radiológus Asszisztensek Egyesülete Rendes évi Közgyűlése 2013. április 13. JEGYZŐKÖNYV KIVONAT Közgyűlés helye: SE- I. sz. Sebészeti Klinika Előadóterme 1082 Budapest, Üllő út 78/a., 2. emelet
RészletesebbenJEGYZŐKÖNYV. 1/2011. (IV.15.) számú Zirc és Környéke Ipartestület közgyűlési határozat
JEGYZŐKÖNYV Készült 2011. április 15-én 18.30 órakor a Zirc és Környéke Ipartestület közgyűlésén a Zirc és Környéke Ipartestület székházában a Zirc, Vak B. u. 1. szám alatt. Jelen vannak: jelenléti ív
RészletesebbenJEGYZÖKÖNYV. A Közgyülés egyhangúlag elfogadja a javasolt személyeket.
JEGYZÖKÖNYV A Balatonkenesei Horgászegyesület Közgyülése a kiküldött meghívónak megfelelöen 2014. március 1-én 9:00 órakor elkezdödött. Helye: Balatonkenese, Faluház A levezetö elnök, Mészöly Sándor felterjeszti
RészletesebbenEGYESÜLETI KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV
H-1111 Budapest, Egry József utca 1. E. 7/703. E-mail: elnokseg@wikimedia.hu Honlap: http://wikimedia.hu/ EGYESÜLETI KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV a 2019. május 4-én tartott közgyűléséről és megismételt közgyűléséről
RészletesebbenJelen vannak: a mellékelt jelenléti ív szerint.
1 J EGYZŐKÖNYV készült a Szilikátipari Tudományos Egyesület (Székhely: 1034 Budapest, Bécsi út 122-124.) 2018. május 15-én a MESSER Hungarogáz Kft. tárgyalótermében (1044 Budapest, Váci út 117.) megtartott
RészletesebbenTÁRGYMUTATÓ. Fegyvernek Város Önkormányzat Képviselőtestülete 2014. október 21-ei alakuló ülésének jegyzőkönyvéhez
TÁRGYMUTATÓ Fegyvernek Város Önkormányzat Képviselőtestülete 2014. október 21-ei alakuló ülésének jegyzőkönyvéhez 161/2014.(X.21.) sz. önk.hat. 18/2014.(X.29.) önk.rend. 162/2014.(X.21.) sz. önk.hat. Napirendek
RészletesebbenMOZGÁSSÉRÜLTEK MEZŐKÖVESDI EGYESÜLETE
MOZGÁSSÉRÜLTEK MEZŐKÖVESDI EGYESÜLETE Tel : 49/411-346; 500-169 Fax : 0649/500-170 Adószám:18417803-1-05 Bank Sz.:55100162-12001462 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2011. április 09-én, Mezőkövesden, az
RészletesebbenJegyzőkönyv. Jelen vannak: Ügyrendi Bizottság részéről:
Jegyzőkönyv Készült: 2015. május 13-án, szerdán, 9.15 órakor, Szolnokon, a Megyeháza Márványtermében megtartott Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés Ügyrendi Bizottsága, valamint a Pénzügyi és Területfejlesztési
RészletesebbenDeutsche Minderheitenselbstverwaltung der Stadt Miskolc mit Komitatsrecht JEGYZŐKÖNYV
Deutsche Minderheitenselbstverwaltung der Stadt Miskolc mit Komitatsrecht Német Nemzetiségi Önkormányzat Levelezési cím: 3535 Miskolc, Bartók Béla út 54 Miskolc Megyei Jogú Város Német Nemzetiségi Önkormányzata
RészletesebbenJEGYZŐKÖNYV. Jelen vannak: a jelen jegyzőkönyv jelenléti ívén szereplő 12 szavazásra jogosult egyesületi tag és 1 vendég
JEGYZŐKÖNYV amely készült 2011. szeptember 25. 11 óra 36 perces kezdetel a Wikimédia Magyarország Egyesület megismételt közgyűlésén, a 2083 Solymár, Orgona utca 9. szám alat. Jelen vannak: a jelen jegyzőkönyv
RészletesebbenJegyzőkönyv. Készült a Vakok és Gyengénlátók Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Egyesülete május 3. napján tartott küldöttgyűlésén.
Jegyzőkönyv Készült a Vakok és Gyengénlátók Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Egyesülete 2018. május 3. napján tartott küldöttgyűlésén. Küldöttgyűlés helye: 4400 Nyíregyháza, István utca 3. Küldöttgyűlés ideje:
RészletesebbenJEGYZŐKÖNYV. Jelen vannak: A Görög Nemzetiségi Önkormányzat megválasztott képviselői: Mokka Pinelopi Hegedűsné Szambanisz Zója Dr. Pecaszné Leskó Éva
Miskolc Megyei Jogú Város Görög Nemzetiségi Önkormányzata JK: 271.020-18/2015. JEGYZŐKÖNYV Készült: Miskolc Megyei Jogú Város Görög Nemzetiségi Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. október 2. napján
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V a Magyar Mozgás- és Táncterápiás Közhasznú Egyesület (továbbiakban: Egyesület, székhely: 1112 Budapest, Zólyomi út 34/b-36.) 2017. február 14. napján 18.15 órakor tartott megismételt
RészletesebbenIkt.sz.: 33-80/2014. NÓGRÁD MEGYEI ROMA NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT JEGYZŐKÖNYV
Ikt.sz.: 33-80/2014. NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT JEGYZŐKÖNYV Készült: a Nógrád Megyei Roma Nemzetiségi Önkormányzat 2014. november 20-án, Salgótarjánban, a Megyeháza Hadady-Hargitay termében megtartott ülésén.
RészletesebbenJEGYZŐKÖNYV. Jelen vannak: a Görög Nemzetiségi Önkormányzat megválasztott képviselői: Hegedűsné Szambanisz Zója Kiriosz Judit
Miskolc Megyei Jogú Város Görög Nemzetiségi Önkormányzata JK: 80. /2014. JEGYZŐKÖNYV Készült: Miskolc Megyei Jogú Város Görög Nemzetiségi Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. november 4. napján 09.00
RészletesebbenBFTE - Megismételt rendkívüli taggyűlés Jegyzőkönyv
Helye: Ökológiai Intézet, BFTE iroda. 3525 Miskolc, Kossuth u. 13. I. emelet Ideje: 2016.08.23., kedd 17.00 óra BFTE - Megismételt rendkívüli taggyűlés 2016. Jegyzőkönyv Makár Richárd: Köszöntöm a megismételt
RészletesebbenJegyzőkönyv. A B.-A.-Z. Megyei Természetjáró Szövetség elnöke órakor üdvözli a megjelenteket és megnyitja a Közgyűlést.
Jegyzőkönyv Készült a B.-A.-Z. Megyei Természetjáró Szövetség Közgyűlésén 2017. május 26-án a Zöld Kapcsolat Egyesület tárgyaló termében (3525 Miskolc, Kossuth u. 13. szám) Jelen vannak: a mellékelt jelenléti
Részletesebben/2014. ikt.sz. 1/2014.
Füzesgyarmati Roma Nemzetiségi Önkormányzat K é p v i s e l ő - t e s t ü l e t e 5525 Füzesgyarmat, Szabadság tér 1. Tel: 66/491-058, fax: 66/491-361. -------------------------------------------------------------------------------------------------
RészletesebbenAz Elnök az Alapszabály értelmében felkérte a jegyzőkönyv vezetésére a titkárt, Kozma Lászlót.
TAGGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV felvéve a Magyar Dragon Szövetség Taggyűlésén, 2014. március 11-én, a Virányos Klinikán (Budapest, XII. ker., Virányos út 23/d.) Taggyűlés kezdete 19.10 óra. Jelen vannak: Tagok:
RészletesebbenJEGYZŐKÖNYV. Készült: a Nógrád Megyei Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat szeptember 11-én tartott ülésén. (Bánk, Petőfi S. út 25.
Ikt.szám:42-39/2014. JEGYZŐKÖNYV Készült: a Nógrád Megyei Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat 2014. szeptember 11-én tartott ülésén. (Bánk, Petőfi S. út 25.) Jelen vannak:, a testület e dr. Egyed Ferdinánd,
RészletesebbenJegyzőkönyv. készült a Felsőoktatási Kollégiumok Országos Szövetségének Küldöttgyűlésén
Jegyzőkönyv készült a Felsőoktatási Kollégiumok Országos Szövetségének Küldöttgyűlésén Helyszín: Óbudai Egyetem Kollégium Bánki Donát Tagkollégium Időpont: 2010. május 14. (péntek) 11.00 11.00 (elnök)
RészletesebbenEGYESÜLETI KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV
H-1111 Budapest, Egry József utca 1. E 7/703. Honlap: https://wikimedia.hu/ E-mail: info@wikimedia.hu EGYESÜLETI KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV a Wikimédia Magyarország Egyesület 2017. november 20-án tartott közgyűléséről
RészletesebbenMátramindszent Községi Önkormányzat Képviselő-testületének december 13-i Mátramindszent Szuha Dorogháza Önkormányzatok Képviselő testületeinek
Mátramindszent Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. december 13-i Mátramindszent Szuha Dorogháza Önkormányzatok Képviselő testületeinek együttes üléséről készült 16/2012. számú Jegyzőkönyve
RészletesebbenJEGYZŐKÖNYV A Magyar Közgazdasági Társaság évi küldöttközgyűléséről május 25., péntek, 10 óra Károli Gáspár Református Egyetem díszterme B
JEGYZŐKÖNYV A Magyar Közgazdasági Társaság 2012. évi küldöttközgyűléséről 2012. május 25., péntek, 10 óra Károli Gáspár Református Egyetem díszterme Budapest IX., Ráday u. 28. Jelen vannak: a Magyar Közgazdasági
RészletesebbenJEGYZŐKÖNYV A Honismereti Szövetség Küldöttgyűléséről február 27.
JEGYZŐKÖNYV A Honismereti Szövetség Küldöttgyűléséről 2012. február 27. Helye: Magyar Nemzeti Múzeum (Pollack Mihály terem) Debreczeni-Droppán Béla elnök köszönti a Küldöttgyűlés résztvevőit,a jelenléti
RészletesebbenKözgyűlés lebonyolításának rendje és választási szabályzata
SzMSz 3. sz. melléklete Közgyűlés lebonyolításának rendje és választási szabályzata Érvényes: 2012. május 24-től visszavonásig 1 Hűtő- és Klímatechnikai Vállalkozások Szövetsége tisztújító/választó közgyűlés
RészletesebbenJEGYZŐKÖNYV. A Rákospalotai Kossuth Lajos Általános Iskola igazgatói megbízásával összefüggő véleményező alkalmazotti értekezletről
JEGYZŐKÖNYV A Rákospalotai Kossuth Lajos Általános Iskola igazgatói megbízásával összefüggő véleményező alkalmazotti értekezletről Az intézmény neve, címe: Rákospalotai Kossuth Lajos Általános Iskola 1151
RészletesebbenJEGYZŐKÖNYV A MAGYARORSZÁGI AMERIKAI STAFFORDSHIRE TERRIER EGYESÜLET KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV, 2015. MÁJUS 29. 1. OLDAL
1. OLDAL JEGYZŐKÖNYV Készült a Magyarországi Amerikai Staffordshire Terrier Egyesület (továbbiakban, de nem kizárólagosan: Egyesület) rendkívüli Közgyűlésén, Dunavarsányban, a Gyóni Géza utca 5 szám alatt.
RészletesebbenJEGYZŐKÖNYV a Gazdálkodási és Tudományos Társaságok Szövetségének május 27-én órától megtartott Közgyűléséről
JEGYZŐKÖNYV a Gazdálkodási és Tudományos Társaságok Szövetségének 2014. május 27-én 10.55 órától megtartott Közgyűléséről PROGRAM: Elnöki megnyitó VALENTA LÁSZLÓ, a GTTSZ elnöke Tisztelt Közgyűlés! Kedves
RészletesebbenA mandátumvizsgáló bizottság elnöke bejelenti, hogy 14:00 órakor az 77 tagból 7 tag van jelen.
Helyszín: Gastland M0 Étterem és Konferenciaközpont 2311 Szigetszentmiklós (M0 Autóút 19 km) Időpont: 2018. május 22. (kedd) 14:00 Jelenlévők: A csatolt jelenléti ív szerint Hermann Henrik levezető elnök
RészletesebbenSzám: 302-4/2017. A D Á S Z T E V E L
Szám: 302-4/2017. A D Á S Z T E V E L Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. május 26. napján 18 óra 30 perckor megtartott rendkívüli képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv
RészletesebbenJEGYZŐKÖNYV. 2. Javaslat a Nógrád Megyei Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat évi költségvetésének IV. számú módosítására
JEGYZŐKÖNYV Készült: a Nógrád Megyei Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat 2013. november 5-én, Vanyarcon, a Könyvtár termében tartott közmeghallgatással egybekötött ülésén. Jelen vannak:, a testület e dr.
RészletesebbenKészült: Csopak Község Önkormányzata Képviselő-testülete október 22-én órai kezdettel tartott alakuló üléséről.
Szám: 1/1337-2/2014. JEGYZŐKÖNYV Készült: Csopak Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. október 22-én 17.00 órai kezdettel tartott alakuló üléséről. Jelen vannak: Ambrus Tibor polgármester, Balogh
RészletesebbenJEGYZŐKÖNYV. Készfiit; a Tompái Víziközmű Társulat május 8-án tartott rendkívüli közgyűléséről május 8.
JEGYZŐKÖNYV Készfiit; a Tompái Víziközmű Társulat 2013. május 8-án tartott rendkívüli közgyűléséről 2013. május 8. JEGYZŐKÖNYV Készült: Bács-Kiskun megyében, Tompa Város Polgármesteri Hivatalában, Tompa,
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V
8/2018. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Egyek Nagyközség Polgármesteri Hivatalának tanácskozó termében 2018. augusztus 27. napján 14:00 órai kezdettel az Ügyrendi Bizottság nyilvános ülésén. Jelen vannak:
RészletesebbenZÉOSZ KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV
ZÉOSZ KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV Közgyűlés helye: Budapest, XI. Műegyetem rakpart 3. K.240 BME Épültszerkezettani Tanszék konzultációs terme ideje: 2016. május 11. 16.00 A közgyűlés kezdő időpontjában a szavazati
RészletesebbenJegyzőkönyv. Kérte a testület határozathozatalát a napirendet illetően.
Jegyzőkönyv Készült: Szegvári Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. november 27-én Szegvári Közös Önkormányzati Hivatal tanácskozó termében tartott ALAKULÓ ÜLÉSÉRŐL. Jelen vannak:
RészletesebbenJ e g y z ő k ö n y v
2/2012. RNÖ J e g y z ő k ö n y v Készült: Egyek Polgármesteri Hivatal hivatalos helyiségében, 2012. február 13.-án Egyeki Roma Nemzetiségi Önkormányzat nyílt testületi ülésén. Jelen vannak: mellékelt
RészletesebbenJ e g y z ő k ö n y v
Szám: D-20-11 /2014. J e g y z ő k ö n y v Készült: Oroszi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. október 20-án 17 órai kezdettel megtartott nyilvános alakuló üléséről. Ülés helye: Képviselő-testület
RészletesebbenJegyzőkönyv a Magyar Könyvtárosok Egyesülete (MKE) Küldöttközgyűléséről
M A G Y A R K Ö N Y V T Á R O S O K E G Y E S Ü L E T E Association of Hungarian Librarians Verein Ungarischer Bibliothekare Association des Bibliothècaires Hongrois Oбщество Венгерских Библиотекарей 1827
RészletesebbenJEGYZŐKÖNY. A levezető elnök tájékoztatta az alakuló taggyűlést a jegyzőkönyv hitelesítés szükségességéről és a hitelesítőinek feladatáról.
JEGYZŐKÖNY Készült 2009. május 28-án a FESTO-AM Gyártó Kft. 1037 Budapest, Csillaghegyi út 32-34. szám alatti rendezvénytermében a FESTO-AM Sport Egyesület éves rendes taggyűlésén. Az első időpontra meghirdetett
RészletesebbenJegyzőkönyv A Szövetség az Elektronikus Kereskedelemért Közhasznú Egyesület Elnökségi ülésének jegyzőkönyve.
Jegyzőkönyv A Szövetség az Elektronikus Kereskedelemért Közhasznú Egyesület Elnökségi ülésének jegyzőkönyve. Időpont: 2016. február 29. 16:00 óra Helyszín: Selfie Grill & Beer 1088 Budapest, Rákóczi út
RészletesebbenJ e g y z ő k ö n y v (hangszalagos rögzítéssel)
J e g y z ő k ö n y v (hangszalagos rögzítéssel) Készült: Sárbogárd Város Önkormányzat Képviselőtestületének, Hantos Községi Önkormányzat Képviselőtestületének és Nagylók Községi Önkormányzat Képviselőtestületének
RészletesebbenA Magyar Közgazdasági Társaság küldöttközgyűlésének. J e g y z ő k ö n y v e
A Magyar Közgazdasági Társaság küldöttközgyűlésének J e g y z ő k ö n y v e Időpont: 2016. május 20., péntek 10 óra Helyszín: a Budapesti Gazdasági Egyetem Aulája (Budapest V., Markó utca 29 31.) Jelen
RészletesebbenJegyzőkönyv A Szövetség az Elektronikus Kereskedelemért Közhasznú Egyesület Elnökségi ülésének jegyzőkönyve.
Jegyzőkönyv A Szövetség az Elektronikus Kereskedelemért Közhasznú Egyesület Elnökségi ülésének jegyzőkönyve. Időpont: 2016. október 17. 14:00 óra Helyszín: HD marketing iroda 1053 Budapest, Veres Pálné
RészletesebbenJ e g y z ő k ö n y v
3/2013. (együttes, nyilvános) J e g y z ő k ö n y v Készült: Gara Község Önkormányzat Képviselő-testületének és Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. április 30-án tartott együttes, nyilvános üléséről.
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V a Magyar Geocaching 2011. október 1-én tartott közgyűléséről. Jelen jegyzőkönyv 2 darab mellékletet tartalmaz: 1. melléklet: a közgyűlés hivatalos meghívója 2. melléklet: jelenléti
Részletesebben2016. évi HATÁROZATOK JEGYZÉKE II. ELNÖKSÉGI HATÁROZATOK
2016. évi HATÁROZATOK JEGYZÉKE I. KÖZGYŰLÉSI HATÁROZATOK II. ELNÖKSÉGI HATÁROZATOK I. Közgyűlési Határozatok 2016.04.19./1.sz. KGY. határozat: A Közgyűlés elfogadja a meghívóban kiküldött napirendi pontokat.
RészletesebbenJegyzőkönyv. Készült: május 27-én, a Szent Adalbert Központ Földszinti Fogadótermében (2500 Esztergom, Szent István tér 10.)
Jegyzőkönyv Készült: 2015. május 27-én, a Szent Adalbert Központ Földszinti Fogadótermében (2500 Esztergom, Szent István tér 10.) Jelen vannak: a mellékelt jelenléti ív szerint Tárgy: a Magyar Vízkútfúrók
RészletesebbenTANÍTÓ- ÉS ÓVÓKÉPZŐ KAR HALLGATÓI ÖNKORMÁNYZAT
ELTE TÓK HÖK Küldöttgyűlés jegyzőkönyve 2015. február 27. (ELTE TÓK, 123.) IDŐPONT: 2015. február 27. HELYSZÍN: ELTE Tanító- és Óvóképző Kar 123. terem AZ ÜLÉS KEZDETE: 16:30 A megjelent küldöttgyűlési
Részletesebben1./ Helyi Választási Bizottság tájékoztatója a választás eredményéről Előadó: Eisenberger Nóra HVB elnök
Jegyzőkönyv Készült: 2014. október 22-én megtartott alakuló ülésén. Az ülés helye: Művelődési Ház, Alattyán Jelen vannak: Koczkás Gábor Budai Gábor Bárkányi Adrienn Ferencsik Gyula Józsáné Kovács Mónika
Részletesebben19:07 Jakab Annamária elnök ismerteti az alapszabály módosítás részleteit.
Teljesítménytúrázók Társasága Levélcím: 1590 Budapest, Pf. 110. Székhely: 1035 Budapest, Raktár u. 6. e-mail: ttt.levelek@gmail.com Telefon: +36 70 9412258 elnök: Jakab Annamária Jegyzőkönyv a Teljesítménytúrázók
RészletesebbenJEGYZŐKÖNY. 1. FESTO-AM Sport Egyesület tisztségviselő választás 2. A szavazás végeredményének kihirdetése a szavazat számláló bizottság által
JEGYZŐKÖNY Készült 2011 március 07-én a FESTO-AM Gyártó Kft. 1037 Budapest, Csillaghegyi út 32-34. szám alatti rendezvénytermében a FESTO-AM Sport Egyesület második Vezetőség választásán. Az első időpontra
RészletesebbenMAGYAR VÉDŐNŐK EGYESÜLETE
MAGYAR VÉDŐNŐK EGYESÜLETE 2014. év március hó 28. napján a Küldött Közgyűlés által elfogadott módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt Az Egyesület Vezető és szakosztályi tisztségviselőinek, Testületi
RészletesebbenJEGYZŐKÖNYV a Fényszaruiak Baráti Egyesületének Közgyűléséről II. 2014. május 23. 17 óra 30 perc
JEGYZŐKÖNYV a Fényszaruiak Baráti Egyesületének Közgyűléséről II. 2014. május 23. 17 óra 30 perc J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2014. május 23-án (péntek) a jászfényszarui Városháza Dísztermében 17 óra
RészletesebbenAlpek Zoltán Sárréti Híd c. laptól.
J e g y z ő k ö n y v (hangszalagos rögzítéssel) Készült: Sárbogárd Város Önkormányzat Képviselőtestületének, Hantos Község Önkormányzat Képviselőtestületének és Nagylók Község Önkormányzat Képviselőtestületének
RészletesebbenJegyzőkönyv hitelesítésére felkérem Dr. Halász Mátyásné és Tóthné Mátyus Monika kollégákat.
Jegyzőkönyv Készült az Árpád Fejedelem Általános Iskola intézményvezető választásának nevelőtestületi véleményező értekezletéről 2013. 06. 21. 8 óra Novák Lászlóné a Választási Bizottság elnöke köszönti
RészletesebbenKÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV
KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV amely közgyűlési jegyzőkönyv készült a Fogyatékosok Országos Diák- és Szabadidősport Szövetsége (a továbbiakban Szövetség) 2017. március 25-én 10 órakor megtartott rendes éves Közgyűléséről:
RészletesebbenSomogyi Miklós (SM) KSI, Budapest Rozsenich Tamás (RT) Felügyelő Bizottság elnök Radasics Tibor (RTib) elnökségi tag, jegyzőkönyv hitelesítő
Magyar BMX Cross-Triál Szövetség Rendkívüli Közgyűlés Jegyzőkönyv Időpont: 2011.03.06 Helyszín: Budapest, Millenáris, Szabó József utca Résztvevők: Nagy Tamás (NT) Sopron és KTM (meghatalmazással) Fulainé
RészletesebbenJEGYZŐKÖNYV. Jelen vannak: a mellékelt jelenléti ív szerint 6 fő teljes jogú tag 2 fő egyesületi tag, (szavazati joggal nem rendelkezik)
1 JEGYZŐKÖNYV amely készült a HAJDÚ-BIHAR MEGYEI SAKKSZÖVETSÉG Közgyűléséről Időpontja: 2015. június 12. 16 óra 00 perc Helye: Debrecen, Maróthy Gy. U. 5-7 (CTS Irodaház oktatóterem) Jelen vannak: a mellékelt
RészletesebbenA képviselő-testületi ülés helye: Közösségi színtér tanácskozó terme, Tárnokréti
Tárnokréti Község Képviselő-testülete 3-10/2010./NY. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2010. október 11-én tartott nyilvános alakuló üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 19 00 óra A képviselő-testületi
RészletesebbenTarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének március 3. napján megtartott képviselő-testületi üléséről
Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. március 3. napján megtartott -testületi üléséről Hozott döntések: Határozat száma 12/2016.(III.03.) Önkormányzati határozat 13/2016.(III.03.)
RészletesebbenAz ELSŐ HAZAI ENERGIA-PORTFOLIÓ NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ. RÉSZVÉNYTÁRSASÁG HU-1118 Budapest, Ménesi u. 22. szám
Cégjegyzékszáma: Fővárosi Törvényszék Cégbírósága: 0l-10-043313 KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV A TÁRSASÁG 2013. 04. 19-I ÉVI RENDES KÖZGYŰLÉSÉRŐL Készült: Az ELSŐ HAZAI ENERGIA-PORTFOLIÓ NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ (a
RészletesebbenHONVÉD ZRÍNYI SPORTEGYESÜLET SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT
1 HONVÉD ZRÍNYI SPORTEGYESÜLET SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT 2 A HONVÉD ZRÍNYI SPORTEGYESÜLET SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA A szabályzat célja a Honvéd Zrínyi Sportegyesület (a továbbiakban: Egyesület)
RészletesebbenJEGYZŐKÖNYV. Vál Község Önkormányzat Képviselő-testülete 1/2015. (I.27.) számú határozata a 2015. január 27-i együttes ülés jegyzőkönyv hitelesítőiről
JEGYZŐKÖNYV Készült: Helye: Vál Község Önkormányzat Képviselő-testülete, Gyúró Község Önkormányzat Képviselő-testülete és Kajászó Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. január 27-i együttes üléséről
RészletesebbenJegyzőkönyv. Készült: április 7 én, 16 órakor, a Gulner Gyula Általános Iskola nevelőtestületi és alkalmazotti értekezletén.
Jegyzőkönyv Készült: 2011. április 7 én, 16 órakor, a Gulner Gyula Általános Iskola nevelőtestületi és alkalmazotti értekezletén. Jelen vannak: a tantestület, később az alkalmazotti testület, a mellékelt
Részletesebben