1905-ben megjelent magyar könyvek.
|
|
- Alexandra Mészárosné
- 5 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 1905-ben megjelent magyar könyvek. Abonyi Árpád. K ét leány regénye. Ld. : Athenaeum olvasótára. X II. 24. Szabad ég alatt. Ld. : Kis kőnytár 4. Abonyi Lajos munkái I V. kötet. Sajtó alá rendezte Endrődi Sándor. (8-r.) Budapest, Révai testvérek. Egy-egy kötet 4 k. Vászonba kötve 6 kor. A mi nótáink. L, II. kötet. Illusztrálta Sarkadi Emil. (374, 375 ' ) A fonó krónikája. I., II. kötet. Illusztrálta Sarkadi Emil. (334, Itt a szép alíöldön. Illusztrálta Garay Ákos. (344 1.) Ábrányi Kornél, Ifj. Iván. Regény a lovagkorból. Hat énekben. (X X V fejezet) (8-r. VII, ) Bpest, Légrády Testvérek 6 kor. Acsay Antal dr. A Renaissance Itáliában. (Lex. 8-r ) Bpest, Szent-István-Társ. bizom. 5 kor. Lubrich Ágost emlékezete. L d.: Szent-István- Társulat felolvasó üléseiből 51. A csay Ferenc. If úsági szentbeszédek. I. kötet. A rendfő és főpásztor jóváhagyásával. (N. 8-r. I V III. és ) Győr, W olf Gyula bizom. 5 kor. Adatok az egri egyházmegye történelméhez. Harmadik kötet. II. füzet. Az Egri Egyházmegyei Irodalmi Egylet választmányának megbízásából szerkeszti Kandra Kabos, (8-r ) Eger Szolcsányi Gyula bizom. 1 kor. 60 fill. Ugyanaz. Harmadik kötet. III. füzet. Ordinarius secundum veram notulam sive rubricam alme Ecclesie Agriensis de observatione divinorum officiorum et horarum canonicarum. A krakói unicum könyvpéldány után közzéteszi %andra Kabos. Az egri főkáptalan hazafias áldozatával kiadja az Egri Egyházmegyei Irodalmi Egyesület. (8-r. X X X V I ) Eger U. o. 3 kor. Adatok és vélemények a tagosítás és birtokrendezés új törvényhozási rendezéséhez. Tallián Béla földmív. minister megbízásából összeállította a m. kir. földmivelésügyi ministerium mezőrendőrségi és birtokrendezési ügyosztálya. (8-r. X X X V, ) Bpest, Eggenberger bizom. 2 kor. Adjutus Secundus. Katholikus vallástan. Felsőbbfokú iskolák számára és magánhasználatra. II. rész. Erkölcstan. (Morális.) A Szatmár egyházmegyei hatóság jóváhagyásával. (8-r. n o 1.) Szatmár-Németi, 1905, Reizer János bizom. 1 kor. Magyar könyvker. egyl. évkönyve. XV I. évi. I
2 2 M A G Y A R K Ö N Y V JE G Y Z É K I 9 O 5. Ágh Géza dr. Földrajz. A polgári fiúiskolák használatára. III. rész. Afrika, Amerika és Ausztrália. A III. osztály tananyaga. (8-r. I IV és 81 1.) Bpest, Lampel R. r.-t. i kor. 20 fill. Kereskedelmi földrajz. Női kereskedelmi szaktanfolyamok számára. Szecskay István kereskedelmi földrajza és áruismerete nyomán. Magyarország vasúti térképével. (3 -r ) Bpest, U. o. 1 kor. 80 fill Ágh Géza dr. és Földes Gábor. Földrajz. A polgári leányiskolák számára. I. kötet. Földrajzi alapismeretek. Magyarország. Európa. 94 ábrával és 15 részint színes térképpel. (8-r ) Bpest, U. o. 2 kor. Ágoston Péter dr. A zálogjog általános tanai. (Kapcsolatosan azok fejlődésével.) (8-r ) Nagyvárad, Poiitzer-féle kkv. Bpesten. 5 kor. ' A magyar zálogjog története. (8-r ) Bpest, U. o. 2 kor. Agucz Lajos. Kölcsönös hatások a hazai nyelvek közt. Ld. : Nyelvészeti füzetek 19. Agyagási Károly dr. Orvos és közönség. (Etika.) (8-r ) Marosvásárhelyt, Szerző sajátja. Reichardsperg és társa bízom. 1 kor. A jtay József dr. Harc a hegemóniáért. A magyar-osztrák monarchia válsága. Történeti, fajnépességi és gazdasági szempontból. (8-r ) Bpest, Kilián Frigyes utóda 1 kor. A jtai Rezső. Paedagogiumi tanulmányok. A székesfővárosi elemi iskolák uj tanitástervezete. Jellemképzés. Földrajztanításunk. A gyermek szózata. (8-r ) Budapest, Grill Károly 1 kor. Akczió a SzékelyfCldön, Ipari. Javaslatok az iparnak a Székelyföldön való fejlesztéséhez. Kiadja a kereskedelemügyi m. kir. minister. (Lex. 8-r ) Bpest, Athenaeum r.-t. 3 kor. Aknay B. Politikai számtan. Ld. : Kereskedelmi zsebkdnyvtár Á lba Nevis. A hét csuda. Költemények. (8-r ) Bpest, Ifj. Nagel Ottó 2 kor. 20 fill. A lbrecht János. Német olvasókönyv. Szótárral, beszéd- és fordítási gyakorlatokkal. I. kötet. A reáliskolák I. és a gimnáziumok II. osztálya számára. Hatodik, az évi tantervhez alkalmazott kiadás. Az uj magyar és német helyesírással. (8-r. I IV ) Bpest, Stampfel-féle kkh. 1 kor. 80 fill Alíöldy Ede. A magánjogi vétség, joggyakorlatunk és az általános polgári törvénykönyv szempontjából. (8-r ) Bpest, Grill Károly könyvkiadóvállalata 1 kor. Állami számvitel és községi háztartás tankönyve. A közigazgatási tanfolyam hallgatói számára. (8-r ) Debrecen, Hegedűs és Sándor ' 1 kor. 40 fill. Almási Kálmán. Természetrajz. A népiskola V. osztálya számára. A Tiszántúli ev. ref. egyházkerület tanterve szerint. (K. 8 r ) Hajdúböszörmény, Hegedűs és Sándor D ebrecen _ 20 fill. Ambros József és Kopeczky Ferenc. Számtani példatár az elemi népiskolák számára. A. J. és K. F. hasoncímű műve után átdolgozta a Csáktornyái községi elemi népiskola tanítótestülete. I. füzet. I. iskolaév. Egyedül jogosított V-ik, a koronaérték alapján átdolgozott kiadás. (8-r. ^o 1.) Nagykanizsa, Fischel Fülöp. 30 f, Kötve 40 fill.
3 M A G Y A R K Ö N Y V JE G Y Z É K I Ugyanaz IV. füzet. IV iskolaév. Egyedül jogosított Vl-ik, az új tantervhez alkalmazott kiadás. (8-r ) Nagykanizsa, U. o. 30 fill. Kötve 40 fill! Ugyanaz V. füzet. V. iskolaév. Egyedül jogosított V-ik, az új tantervhez alkalmazott kiadás. (8-r ) Nagykanizsa, iqck. U. o. 30 fill. Kötve 40 fill. Ambrózy Gyula. A harmadik javára szóló szerződések. (8-r. 47 I.) Bpest, Toldi Lajos bizom. 60 fill. Andorkó Kálmán, Névjegyzék és tárgymutató a K. M. Természettudományi társulat folyóiratához ig. (N. 8-r. I IV és ) Bpest, Term. tud. társ. Kilián Fr. biz. és Lampel R. szórt, bizom. 3 kor. Andrássovich Géza. (Aracsi.) Házinyúl-tenyésztés és értékesítés. Második, bővített kiadás. (8 r ) Bpest, Pátria 2 kor. Andrássy Jenő dr. és Fülöp Zsigmond dr. Jogi ism eretek a felső kereskedelmi iskolák tanulóifjúsága részére. (Dióhéj érettségi vizsgálatok megkönnyítésére.), (K. 8-r ) Szeged, Schulhoí Károly 80 fill. Angyal Dávid. Adalékok II. Rákóczi Ferenc törökországi bujdosása történetéhez. Francia levéltári közleményekkel. Különlenyomat a Századokból és a Történelmi Tárból. (8-r ) Bpest, Kilián F. utóda bizom. 1 kor. 20 fill. Angyal Pál dr. Büntetőjogi előadásai. Kézirat gyanánt. III. füzet. (Büntetés-tan) (K. 4-r ) Pécs, Lechner Kornél. 2 kor. A büntetési nemek reformjához. (8-r ) Bpest U. o. 20 fill. Arany János válogatott költeményei. Az ifjúság számára összeválogatta Benedek Elek. Arany János életrajzával. (8-r ) Bpest Lampel R. r.-t. 1 kor. munkái. Ld. : Magyar remekírók 44. A nemzeti versidomról Ld. : Olcsó könyvtár Arany Dániel és Magyar László. Az élet- és járadékbiztosítás1 üzlet elmélete. I. rész. Egy egyén életétől függő biztosítások- (8-r ) Bpest, Lampel Róbert 1 kor. 50 fill- Arany Dániel és Szíjártó Miklós. Algebra. A középiskolák felső osztályai számára. Á legújabb tanterv és utasítások nyomán. II. rész. A VI., VU. és V III. osztály tanítási anyaga. (8-r ) Bpest, Lampel Róbert r.-t. 3 kor. 20 fill. Arkövy Richárd dr. A kartellek és trustök kérdése. (8-r ) Bpest, Kilián F. utóda bizom. 3 kor. 60 fill. Az önálló gazdasági berendezkedés előfeltételei. Különlenyomat a «Közgazdasági Szemleo május havi füzetéből. (8-r ) Bpest, U o. 50 fill. v - Vámszövetség vagy önálló vámterület. (8-r ) Bpest, 1905, U. o. 1 kor. Árubörzék szokásai. Ld. : Kereskedelmi zsebk'ónyvtár 1. Aschenbrenner József. Aranykönyv. G. Belcze után franciából. (K. 8-r ) Bpest, Szt.-István-Társ. Vászonba kötve 2 kor. 60 fill. Aszlányi Dezső. Nőkről-Szerelemről. Essay. Második bővített kiadás. (8-r ) Bpest, Pátria r.-t. 2 kor. 1 *
4 4 M A G Y A R K Ö N Y V JE G Y Z É K Athenaeum olvasótára. X II. évf. 18., 19 kötet. (8-r.) Bpest, Athenaeum r.-társ. Egy-egy kötet vászonba kötve 1 kor. 18. kötet. Szende Dárday Olga. Forgácsok. Elbeszélések. (: 55 l.v kötet. Tutsekné Bexbeft Lilly. Romok felett. Regény. 2 kötet. (155, ) 21. kötet. M. H ra b o v sz k y Júlia. Apró történetek a nagyvilágból. Elbeszélések. Í15S. 1.) kötet. M arriot Emil. Fiatal házastársak. Regény két kötetben. (152, 142 1) 24. kötet. Abonyi Árpád. Két leány regénye. A fráterek és a Grabowskiak. (169 1.) Aubermann Miklós. Bibliai történetek. Az elemi I II. osztály számára. Róder Alajos nyomán írta A. M. (8-r ) Bpest, Szt.-István-Társ. bizom. Kötve 50 fill. Egvptom és, Hellasz földjén. 83 teljesen uj klisével nyomott illusztrációval. (8-r ) Bpest, Stephaneum nyomása. A szerző sajátja. Ifj. Nagel Ottó biz. 3 kor. 20 fill. Auspitz Jenő. Legcélszerűbb és legpontosabb kamattáblázat. Számítási és sajtóhiba nélkül. (8-r ) Bpest, Ifj. Nagel Ottó bizom. 1 kor. Avszjejenko G. V. Zsuzsanna kisasszony. Ld. : Olcsó könyvtár Babura László dr. Az alkoholismus és a papság. (8-r ) Temesvár, Szent-István-társ. bizom. Bpesten 50 fill. Bachmann Károly. Az olajfestészet. Gyakorlati útmutató kezdő festők és műkedvelők számára. 43 ábrával. (8 r ) Bpest, Kreutle Ferencz. Kötve _ 5 kor. Baclimann Péter. Német abc és olvasókönyv. Átnézte Gokler A.ntal. Második, lényegében változatlan kiadás. (8-r ) Temesvár, Polatsek-fél kk. Kötve 40 fill. Német olvasókönyv elemi népiskolák részére. II. rész. Átnézte Gokler Antal. (8-r ) Temesvár, U. o. Kötve 60 fill. Badies Ferencz dr. Magyar olvasókönyv. Az új tantervhez alkalmazva. I. kötet. Á középiskolák első osztálya számára Ötödik lényegében változatlan kiadás. (8-r. I V III és ) Bpest, Lampel R. r.-t. 2 kor. 40 fill. Baksai Dániel. Köznapi imádságok templomi használatra. Második kiadás. Sajtó alá rendezte Csiky Lajos. (8-r. I X. és ) Rimaszombat, Kókai Lajos Bpesten. Kötve 5 kor. Baksay Sándor. Szeder-Indák. Elbeszélések. Második kiadás. (8-r ) Bpest, Franklin-T. Vászonba kötve 5 kor. 60 fill. Balás Károly dr. A népesedés. (Közgazdasági tanúlmány.) (8-r ) Bpest, Politzer-féle kkv. 6 k. Balassa Bálint báró munkái. Ld. : Magyar remekírók 1. kötet. Balassa József. Magyar olvasókönyv. Felső kereskedelmi iskolák használatára. Átdolgozta Porzsolt Jenő. I. kötet. A prózai írásművek elméletével. Az alsó osztály használatára. IV. javított kiadás. (8-r ) Bpest, Lampel Róbert r.-t. 3 kor. Szemelvények a codexek irodalmából II. L d.: Magyar könyvtár 422.
5 M A G Y A R K Ö N Y V JE G Y Z É K I Balassa Lajos. Hajnali mise. Regény. (8.-r ) Bpest, Pallas r.-t. biz. 2 kor. Balits Antal dr. Jézus Kristus isteni megváltónk élete. A négy evangéliumból időrendben összeállította és magyarázó jegyzetekkel ellátta: B. A. Második bővített kiadás. Főpásztori engedélylyel. (N. 8-r. VII ) Győr, Szent-István- Társ. bizom. 2 k., kötve 3 kor. B alla Miklós. Tilalomfa és egyéb költemények. (8-r ) Bpest, Lampel R. r.-t. szortimentje. 3 k. Vászonba ^kötve 5 kor. Baló József dr. Népiskolai nevelés- és oktatástan. A tanító- és tanítónőképző-intézetek III. osztálya számára. Az új tanterv figyelembevételével. (8-r ) Bpest, Lampel R- r.-t. 2 kor. 50 fill. A nevelés története. A tanító- és tanítónőképző-intézetek IV. osztálya számára. Az új tanterv figyelembevételével. (S-r ) Bpest, U. o. 2 kor. A magyar népoktatásügy szervezete. A tanító- és tanítónőképző-intézetek IV. osztálya számára. Második javított kiadás. (8-r ) Bpest, U. o. 2 kor. Balog Arnold dr. Törvény és biró. Dolgozatok az igazságügy köréből. (8-r. X L V III ) Bpest, Politzer-féle kkv 6 kor. Balogh Arthur. Politikai jegyzetek. (8-r ) Bpest Politzer-féle kkv. 10 kor. Balogh Benedek, barátosi. Dai nippon I. Útirajzok. 103 képpel. (S-r ) Bpest, Lampel R. r.-t. bizom. Vászonba kötve I2 kor. Balogh Bertalan. Magyar nemzeti közművelődés. A magyar közművelődési egyesületek szövetségéről, a nemzeti érzés ápolásáról az irodalmi, művészeti és zenei kultura fejlesztéséről és deczentralizálásáról, a magyarosításról és a magyarság erősítéséről és fejlesztéséről. (8-r. 66 L). Bpest, igos.'h ornyánszky Viktor _ j kor. Balogh Elemér dr. Fejezetek a litis contestatio kérdéséhez a formuláris eljárásban. Római perjogi tanulmány. (8-r ) Bpest, Politzer-féle kkv. ' 2 kor. Magánjogi fejezet-vázlatok. Az első füzet első fele. (8-r. T17 ].j Bpest U. o. 2 kor. Az eltűnés és holttányílvánítás a magyar és a német jogban. Különös tekintettel a magyar általános polgári törvénykönyvtervezetére és a magyar polgári perrendtartás javaslatára. Magánjogi és perjogi tanulmány. (8-r ) Bpest, Grill Károly kkv. 4 kor. Balogh Jenő dr. Az igazságügyi orvosi tanács munkálatai. Ld. : M unkálatai. Balogh Tihamér dr. Magánegészségtan. (Diátetika.) Vezérfonal felsőbb leányiskolák, polgári leányiskolák és tanítónőképzők számára. Ötödik kiadás. (8-r ) Bpest, Franklin- Társ. 2 kor. 40 fill. A nyakmerevülés orvoslása. (8-r ) Bpest Sinser és Wolfner bizom. 40 gu Bán Aladár dr. Képek a finn nép életéből Ld. : Szent István- Társulat tudom, és irod. oszt. felolvasó üléseiből 52.
6 6 M A G Y A R K Ö N Y V JE G Y Z É K Bandi Endre Biblia ünnep az angol biblia terjesztő társulat fennállásának századik évfordulóján. (N. 8-r ) Léva Kókai Lajos bizom. Bpesten 60 fill. Bánóczi József és Weszely Ödön. Poétika, Retorika és olvasókönyv. A tanító- és tanitónő-képző intézetek harmadik osztálya számára. (8-r ) Budapest, Lampel R. r.-t. 3 kor. 60 fill. Barabás Atala. Ecsetvonások. (Elbeszélések.) (8-r ) Bpest, Ifj. Nagel Ottó. bizom. 2 kor. Bárány Gerő dr. Bűn és bűnhődés (8-r ) Bpest, Lampel R. r.-t. szortimentje. 3 kor. Baranyai Gyula és Perjéssy László. Geometria. A polgári fiúiskolák I. és. II. osztálya számára. Második javított kiadás, í8-r. I IV és ) Bpest, Lampel R. r.-t 1 kor. 80 fill. Baranyay József dr. Buddha a bölcselő. Krisztus a megváltó. Külónlenyomat a ((Hittudományi Folyóirat)) 1905-iki évfolyamából. (8-r ) Bpest, Athenaeum nyomása. Szolcsányi Gyula bizom. Eger 1 kor. Barcsa János dr. A debreczeni kollégium és pártikulái. (Lex. 8-r ) Debreczen, Szerző kiadása. Lampel R r.-t. Szortimentje bizom. Bpesten 3 kor. Barcsay Domonkos képviselőházi és egyéb adomái. Összegyűjtötte Sisakos. (8-r. 164, IV. 1.) Bpest, Lipcsey Kálmán 2 kor. Bárd Rezső. Számtani példatár. Ld. : Füredi Ignácz. Bárdossy Jenő dr. Az állatok, állati nyerstermények és ragályfogó tárgyak Ausztria és Magyarország közötti kölcsönös forgalmának szabályozása tárgyában szeptember 23-án 75,500. sz. alatt kiadott, s ezt kiegészítő földmívelésügyi miniszteri rendeletek magyarázata. A m. kir. földmívelésügyi miniszter megbízásából írta B. J. (8-r. 126 I.) Bpest, Kiadja a m. kir. földmívelésügyi minisztérium Eggenberger bizom. 1 kor. Barna J. Magyarország története. Az újabb miniszteri tanterv a'apján népiskolák használatára. Nyolczadik kiadás (8-r ) Bpest, Ifj. Nagel Ottó. Kötve 60 fill. Bársony István. Szabad ég alatt. Ld. : Kis kofiyvtár 4. : Szelek útján. Regényes történet. (8-r ) Bpest, Singer és Wolfner 2 kor. 50 fill. Ugyanaz. Ld. : Egyetemes regínytár X X II. 8. Tréfás történetek. Ld.. Vidám könyvek. Bartalos Gyula dr. A szarvas tragoediája. Kiadja a Kárpátegylet egri bükkosztálya. (8 -r ) Eger, I905. Szent-István-társ. bizom. ' 1 kor. Bartha Béla dr. A magyar közigazgatási jog tankönyve. A községi közigazgatási tanfolyamok számára. I. kötet. (8-r ) Debreczen, Hegedűs és Sándor 3 kor. A magyar közjog és közigazgatási jog tankönyve. A községi közigazgatási tanfolyamok számára. II. kötet. (8-r ) Debreczen, U. o. 8 kor. A jogi szakoktatás és államvizsgálati rendszer reformja. (8-r ) Debreczen U. o. 1 kor. Bartos Fülöp és Chovancsák István dr. Franczia nyelvtan és olvasókönyv. Iskolai és magánhasználatra. I, rész. Tizen-
7 M A G Y A R K Ö N Y V JE G Y Z K K I kettedik kiadás. (S-r. I V III és ) Bpest, Lampel R r:-t. 2 kor. Batizfalvy István. Bibliaismertetés. Evangeliomi középiskolák felső osztályai és tanítóképzők számára. Átdolgozta Bereczky Sándor. Harmadik átdolgozott kiadás. (8-r ) Bpest, Kókai Lajos 1 kor. 60 fill. Bátory Ármin. Havasi növények gyűjteménye. A hazai tanuló ifjúság, turisták és természetkedvelők számára, különös tekintettel a hazai viszonyokra. 97 művészi kivitelű színes képpel. (16-r. 12 tábla és 14 1.) Szeged, Várnay L. 1 kor. Bauer Lajos dr. Gyermekgyógyászati diagnostika. A szöveg közé nyomott számos ábrával. Második olcsó (czímlap) kiadás. (8-r. IV, 271, X X 1.) Bpest Mai H. és fia 2 kor. 50. fill. Gyermekhygiéme. Ld. : Kármán Samu. Baum garten Alajos. Rikkardo Acutó. Regényes korrajz a firenzei renaissance idejéből (8-r ) Bpest, Toldi Lajos 5 kor. Baumgarten Nándor dr. A magyar vasúti jog vázlata. Különlenyomat a «Jogi lexikona VI. kötetéből. (8-r ) Bpest, Grill Károly kkv. 1 kor. Baumgartner Alajos. Kísérleti természettan. A kereskedelemügyi m. kir. miniszter megbízásából írta B. A. (Lex. 8-r. 134 I.) Bpest, Kilián F. utóda bízom. 2 kor. 50 fill. Beeker Nándor. A Hayreuthi Szent Grál és megteremtője Wagner Rikárd. Tanulmány. (8-r ) Bpest, Pesti kny. r.-t. 2 kor. Beke Ödön. A pápa vidéki nyelvjárás. Ld. : Nyelvészeti füzetek 17. A vogul határozók. Ld. : U. o 25. Békeii Rémig. Emlékbeszéd Czobor Béla fölött. Ld. : Emlékbeszédek XII. 10. Békey Imre Gábor. Reform sakk. (8-r ) Bpest, Nagel Öttó bizom. 3 kor. 60 fill. Beksics Gusztáv. Mátyás király birodalma és Magyarország jövője. (S-r. VIII ) Bpest, Franklin-Társ. 4 kor, Bellovits I. Énektan. Ld. : Goll János. Bender Béla dr. A biztosítás a kereskedelem szolgálatában. Ld. : Kereskedők könyvtára III. 10. Benedek Elek, Nagy magyarok élete. I. (8-r. I IV és ) Bpest, Athenaeum r.-t. Vászonba kötve 2 kor. Ugyanaz. II. (8-r ) Bpest Athenaeum r.-t. Vászonba kötve 2 kor. Ugyanaz. I II. (8-r. 137 I.) Bpest, 1905 U. o. Egy kötetbe kötve ' ' 4 kor. Magyar fiú verses könyve. Ld. : Kis könyvtár Magyar leány verses könyve. Ld. : U. o Szabad ég aiatt. Ld. : U. o. 4. Elek apó meséi III. Ld. : Filléres könyvtár 219. Benedek Elek és Földes Géza. Olvasókönyv a gazdasági ismétlő iskolák számára. A m. kir. földmívelésügyi minister pályadíjával kitüntetett könyv. Tizedik, az új tanterv szerint átdolgozott kiadás. (8-r ) Bpest, Lampel Róbert. Kötve 1 kor. Benedek Elek, Túry M. István. Pósa Lajos, Földes Géza. Elbeszélések az állatvilág köréből. Az országos állatvédőegyesület
8 M A G Y A R K Ö N Y V JE G Y Z É K I megbízásából az ifjúság számára összeállította F. G. Széchy Gyula rajzaival. Második kiadás. (8-r ) Bpest, Franklin-Társulat. Kötve 2 kor. Beniczkyné Bajza Lenke. Az élet könyve. Regény egy kötetben. (8 r ) Bpest, Lampel R. r.-t. 2 kor. 40 fill. Beöthy Vladimír. Magyar nyelvtan. Ld. : Glósz Ferencz. Beöthy Zsolt. Jókai Mór emlékezete. Ld. : Magyar könyvtár 427. Berczeller Imre dr. A szülészeti és sebészeti antisepsis története. (8-r ) Bpest, Singer és W olfner 2 kor. Bérezik Árpád. A figyelmes férj és más elbeszélések. (8-r ) Bpest Franklin-Társulat. 3 kor. Szigeti József emlékezete. Ld. : Emlékbeszédek. X II. 12. Az udvari tanácsos. Ld. : Olcsó könyvtár Berecz Antal. A csillagászati földrajz elemei. Ötödik kiadás (8-r ) Bpest, Rényi Károly bizom. Kötve 1 kor. 60 fill. Berecz Ede. Népszerű vegytan. Állami felsőbb leányiskolák és tanítóképző intézetek számára. Harmadik átdolgozott kiadás. (86 ábrával. (8-r ) Bpest Stampfel-féle kkh. 1 kor. 80 fill. Bereczky Sándor. Keresztyén hittan és erkölcstan. Középiskolák és polgári iskolák számára. Az ágostai hitvallású evangélikus egyetemes egyház által elfogadott tankönyv. Negyedik kiadás. (8-r ) Bpest, Kókai Lajos. Kötve 1 kor. Berényi Sándor dr. és Tarján Nándor dr. A magyar állompolgárság megszerzése és elvesztése. (Honosság. Letelepülés. Kivándorlás. Utlevélügy.) Az évi 4. tórvényezikk és az ezzel kapcsolatos törvények s rendeletek gyűjteménye és megyarázata. Kézikönyv jogászok, közigazgatási tisztviselők és a nagyközönség használatára. (8-r ) Bpest, Grill Károly 3 kor. Berger Mátyás dr. Törvényszéki orvostan. Orvostanhallgatók és törvényszéki orvosok használatára. Szakmunkák nvomán. Harmadik bővített kiadás. (í-r. 200 l.i Bpest Mai H. és fia 7 kor. Bernát István. A magyar földbirtok tehermentesítése. (8-r. VIII, ) Bpest, Kilián F. utóda bizom. 3 kor. Ugyanaz. II. kiadás. (N. 8-r. I X II és ) Pécs U. o. 2 kor Berzeviczy Albert. Beszédek és tanulmányok. 2 kötet. (8-r. 484, ) Bpest, Singer és Wolfner 10 kor. A cinquecentó festészete és szobrászata. L d.: Népszerű főiskola könyvtára III. Bieliczky Elek. Nyitra vármegye földrajza a Nyitra vármegyei népiskolák Ill-ik osztálya számára. Negyedik kiadás. Nyitra vármegye térképével. (8-r ) Nyitra, Huszár István 5 AH. Bilinszky Alajos dr. Magyar olvasókönyv. Polgári és felsőbb leányiskolák első osztálya számára. Első rész. Képekkel. (8-r ) Bpest, Stampfel-féle kkh. Világtörténet. L d.: Schultz Imre. Birtha József. A biblia olvasásának haszna. Egyházi beszéd a «bibliai vasárnapra)). Az angol bibliaterjesztő társaság száz éves fennállásának évi márczius hó 6-án tartott ünnepélyére. (8-r ) Léva, Kókai Lajos bizom. Bpest, 40 fill. Bleyer Dezső. Jónás vigécz. Ld. : A fővárosi mulatók műsorából 3.
9 M A G Y A R K Ö N Y V JE G Y Z É K I Bocsor Lajos ifj. Beköszöntő egyházi beszéd. (8-r ) Tab Kókai Lajos bizom. Bpesten 50 fill. Egyházi beszédek. (8-r ) Tab U fill. Bodnár Gáspár. A mi népünk. Egyszerű történtek a falusi tűzhelyekről. Második könyv. (8-r ) Bpest, Franklin- Társ. 1 kor. 50 fill. Bódogh János. A magyar gyorsírás kimerítő tankönyve. A Gabelsberger-Markovits rendszer szerint. Középiskolák és kereskedelmi iskolák használatára kiváló tekintettel a magántanulásra. Tizedik, teljesen átdolgozott kiadás. I. rész. Levelező gyorsírás. (8-r. 88 és I X X IV. 1.) Szeged, Várnay L. 1 kor. 20 fill. Levelező gyorsírás. Ld. : Tudományos Zsebk'ónyvtár 54. Bodola Lajos. Zágoni. A mérési hibák elmélete és a legkisebb négyzetek módszere. I. füzet. Elmélet (Lex. 8-r. VII, f97 1.) Bpest Kiadja a magy. mérnök- és építész-egylet. Kilián F. utóda bizom. 6 kor. Bodor Aladár. Az embef tragédiája mint az egyén tragédiája. (N. 8-r ) Bpest, Lampel Róbert r.-t. szortimentje 1 kor. Bodrossi Lajos. A főbb kristályoptikái vizsgálati módszerek. Szerző saját rajzaival. (8-r ) Liptórózsahegy, Lampel R. r.-t. szortimentje Bpesten. 1 kor. 80 fill. Bognár Mátyás dr. Esküdtszéki esetek és védőbeszédek. (8-r ) Bpest Schen% Ferencz bizom. 1 kor. Bogyó Alajos. Korrajzok az iki szabadságharcz és annak elnyomatása idejéből, (8-r ) Pécs, Lechner Kornél bizom. 2 k., kötve 3 kor. Bogyó Samu. Kereskedelmi számtan. Ld. : Havas Miksa. Bokelberg Ede. Budapesti útmutató. Ld. : Rédey Miklós. Bolyai de Bolya, Wolfgangi. Tentamen. Juventutem stúdiósam in elementa matheseos purae elementáris ac sublimioris methodo intuitiva evidentiaque huic propria introducenti. cum appendice tripli. Editio secunda. Tomus II. Elementa geometriáé et appendices. Mandato Academiae scientiarum Hungaricae suis adnotationibus adiectus ediderunt Josephus JCürschák, Mauritius Réthy. Béla Totössy de Zepethnek. Pars prima. Texus. (4-r. I L X I1I és ) Pars secunda. Figuráé. (4-r. I VIII. I - L X X X V és I V II 1.) Bpest, Magy. tud. Akadémia. I II. félbőrkötésben 40 kor. Bonfiniból szemelvények. Ld. : Magyar könyvtár 414. Boothby Guy. D oktor Nikola Ld. : Egyetem es repnytár X X L Booz D. Albert köpetzi. A szendi Robinson vagy a fin de siécle hőse. Verses regény X II énekben. (8-r ) Kolozsvár, Fabritius Erik 5 kor. Borbély István. A magyar nemzeti irodalom történeti ismertetése. I. Régi magyar irodalom. (? 1773.) (16-r. 15s 1.) Kolozsvár, Stein János bizom. és 1905 Lampel R, r.-t. szortimentje biz. Bpest. 2 kor. Boross János. A római katholicizmus és a protestantizmus befolyása és jelentősége az államra. (8-r ) Bpest, Kókai Lajos 1 kor. 50 fill. Borsodi Lajos. Mesék. Merengések. (Költem ények) (K. 8-r ) Bpest, Singer és Wolfner bizom. 2 kor.
10 M A G Y A R K Ö N Y V JE G Y Z É K I 9 O 5. Borszéky Soma, Székel yvasutat a Székelvségnek. (8-r ) Székelyudvarhely, Betegh Pál és Társa bizom. 3 kor. Bozóky Géza dr. A bizományi ügylet. (N 8-r. I - X 1I. és ) Nagyvárad, Szerző sajátja. 5 kor. 40 fill. Brach József. A két szerecsen. L d.: Legényegyesületi szinműtár 3. Brackel Feídinande báró. A műlovas leánya. Ld. : Családi regénytár B reh m Alfréd. Az állatok világa. V III. kötet. Halak. Ismereteink mai színvonalához és a hazai viszonyokhoz alkalmazta Kohaut Rezső. 146 képpel a szövegben és 11 műlappal. (Brauné H., Gerber C., Coch R., Kretschernber R. és Mützer G. rajzaival.) L ex. 8-r. X V I ) Bpest, Légrády Testvérek Félbőrkötésben 18 kor. Ugyanaz IX. kötet. Rovarok, százlábúak és pókok. Ismereteink mai színvonalához és a hazai viszonyokhoz alkalmazta Lósy József. 307 képpel a szövegben és 21 mülappal. (Schmidt Emil, Morin Henrik és Lósy József rajzaival.) (Lex. 8-r. X X V II ) Bpest, U. o. Félbőrkötésben 18 kor. Bresskó József. A háziállatok bonczolás körébe tartozó eljárások alapvonalai. Az anatómia egyes fejezeteinek repetitoriumával. Rövid tájékoztató az állatanatómiai gyakorlatokhoz. (K. 8-r ) Bpest Nagel Ottó biz. 4 kor. Bret-Harte. Az aranyásó. Regény az amerikai életből. (8-r ) Bpest, Érdekes Könyvtár kiadóhiv. 1 kor. Brett Mór és Singer Adolf. Magyar nyelvtan elemi népiskolák II. osztálya számára. II. rész. (8-r. 40 L) Balassagyarmat, Darvai Ármin utóda. Kötve 50 fill. Brink Bernát, Ten. Shakspere. L d.: Olcsó könyvtár Bródy Sándor. Egy rossz asszony természetrajza. Ld. : Egyetemes régénytár X X. 11. Brück Miksa. A gyermekek akut fertőző betegségeinek therapiája. Ld. : Therapia V J1. Brummel Gyula. A sertésvész gyógyítása Gazdák, állatorvosok, sertéstenyésztők és hizlalók használatára. (K. 8-r ) Bpest Pátria r.-t. bizom. 3. kor. Brunowszky Rezső. Képes magyar olvasókönyv a vegyes ajkú elemi népiskolák II. osztálya számára. Harmadik változatlan kiadás. (8-r ) Bpest, Polatsek-féle kk. Temesvár. Kötve 60 fill., Ugyanaz. III. oszt. Bpest Polatsek-féle kk. Temesvár. Kötve 60 fill. Képes magyar nyelvgyakorló, kapcsolatban a magyar nyelv elemeinek ismertetésével. A vegyesajkú elemi népiskolák II. osztálya számára. (8-r ) Temesvár, Polatsek-féle kk. Kötve 30 fill. Magyar olvasókönyv. A polgári fiúiskolák számára. Második kötet. A második osztály számára képekkel. (8-r. I VIII ) Bpest, Franklin-társ. 2 kor. 40 fill. Budai János. Kálvin János. Ld. : Koszoríi 114. Budapest székesfőváros iskolai hatóságai és intézetei az iskolai években. (8-r. IV, ) Bpest Ifj. Nagel Ottó bizom. 2 kor.
11 M A G Y A R K Ö N Y V JE G Y Z É K I Budapest székesfőváros statisztikai hivatalának közleményei. X X X V II. köt. (Lex. 8-r.) Bpest, Benkő Gyula bizom. X X X V II. kötet. Körösy József dr. Bpest székesfőváros szegényügye az évben. (83 1.) 2 kor. Budapest székesfőváros szabályrendeletei. Szabályzat a székesfővárosi községi tanszemélyzet fizetéseiről. (8-r ) Bpest, Ifj. Nagel Ottó bizom. ' 32 fill. Szabályrendelet a székesfővárosi állategészségügyi telep és szolgálatai tárgyában. (S-r ) Bpest, Székesfőváros kiadása. U. o. 20 fill. Szabályrendelet a kéménvseprő-ipar gyakorlására Budapest székesfőváros területén. (1884. évi X V II. törvénycikk 10. ának d) pontja.) (8-r ) Bpest Nagel Ottó bizom. 36 fill. Szabályrendelet'a sütőipar gyakorlása s a műhelyek berendezése, a kenyér s a péksütemények forgalomba hozatala, valamint a munkaadók és segédszemélyzetük között való munkaviszony tárgyában. (8-r ) Bpest, Nagel Ottó bizom. 36 fill. Szabályrendelet a szegény ügyről. (8-r ) Bpest, Nagel Ottó biz. 32 fill. Szabályrendeletek, szabályzatok és utasítások. A II IV. csoportokhoz tartozó szabályrendeletek, szabályzatok és utasítások. A székesfőváros tanácsának rendeletéből kiaoja a székesfőváros levéltári hivatala. (8-r ) Bpest, Nagel Ottó biz. 4 kor. Kötve 5 kor. 50 fill. Szabályzatai és Utasításai 6-ik kötet. Szabályrendeletek, szabályzatok és utasítások az I. csoporthoz tartozó szabályrendeletet, szabályzatok és utasítások. Á székes főváros tanácsának rendeletéből kiadja a székes főváros levéltári hivatala. Egyedül jogosított kiadás. (8-r. VII ) Bpest, U. o. 3 kor. kötve 4 kor. 50 fill. Budapesti utmutató. Rendőrségi zsebkönyv Szerkesztik és kiadják Ridey Miklós és Bokelberg Ede. VII. évfolyam (16-r ) Bpest Ifj. Nagel Ottó. Kötve 2 kor. Bugyi Sándor. Tapasztalatok a lú víginéi meg gyalogszerrel. (8-r ) Debreczen, Hegedűs és Sándor 2 kor. Bún Samu. Könyvviteltan. Kereskedőtanoncz és polgári iskolák valamint női kereskedelmi tanfolyamok részére. Ötödik javított kiadás. (8-r ) Bpest, 1906 Lampel R. r.-t 2 kor. 80 fill. Az egyszerű könyvvitel dióhéjban, egyúttal könyvviteli mintaés gyakorló-füzet iparostanoncz-iskolák számára. Harmadik kiadás. (4-r ) Nagykanizsa, Fischel Fülöp 60 fill. Burger Péter dr. Védekezzünk az iszákosság ellen. 18-r ) Debreczen, Hegedűs és Sándor 1 kor. Búza János. Természetrajz népiskolák részére. Hetedik kiadás. A szöveg közé nyomott 51 ábrával. (8-r ) Kiadja a osárospataki irodalmi kör» a főiskola költségén. Sáraspatak, Trócsányi B. bizom. Kötve 60 fill. Btichler Rózsa. Schiller Wilhelm Tell-jének keletkezési történelme. A költő halálának centenáriuma alkalmából. (N. 8-r ) Kolozsvárt, Lepage Lajos bizom. 1 kor. 50 fill. Büntetőjog. (Jegyzet.) Dr. Lukács Adolf egyetemi tanár úr előadásai után. Minden jog fentartásával. (K. 4-r ) Kolozsvár, Lepage Lajos 10 kor.
12 12 M A G Y A R K Ö N Y V JE G Y Z É K B. Büttner Lina. A mit a csillagok látnak. Elbeszélés az ifjúság számára. (K. 8-r ) Bpest, Szent-István-Társulat. Kötve _ 1 kor. 40 fill. Szabadság földön, égen! Elbeszélés az ifjúság számára. Széchy Gyula rajzaival. (8-r ) Bpest, Franklin-Társulat. Kötve 3 kor. Censor. «Nem illik!» Útmutató a társadalmi érintkezésben többékevésbé elterjedt visszásságok, nyelvbeli hibák s egyéb botlások elkerülésére. Az angol «Don t» nyomán a honi viszonyokra alkalmazta M. T. Bevezetéssel ellátta.porzó. Tizenkettedik kiadás. (16-r. I X X X és 79 I.) Bpest, Singer és W olfner ' t kor. Cervantes. Don Quijote de L a Mancha. A magyar ifjúság számára átdolgozta Radó Antal. Dóré Gusztáv rajzaival. Második kiadás. (8-r ) Bpest, Lampel R. r.-t. 4 kor. 50 fill. Chantepleure Guy. Rózsaszínruhás lelkiismeret. Ld. : Egyetemes regénytár X X I. 12. Chincholle Charles. A királyfi. L d.: Legjobb könyvek Chinorányi Ede és Halmos Viktor. Természetrajz a középiskolák I. osztálya számára. (8-r ) Bpest, Stampfel-féle kkh. 1 kor. 80 fill." Chovancsák István dr. Francia nyelvtan. Ld. Bartos Fülöp. Chyzer Kálmán. Egészségügyi almanach. Orvosok, állatorvosok és gyógyszerészek névjegyzéke Magyarországban. Hivatalos adatok alapján. II. évfolyam. (8-r ) Bpest, Ifj. Nagel Ottó bizom. 3 kor. Chyzer Kornél dr. Az egészségügyre vonatkozó törvények és rendeletek gyűjteménye. III. kötet. 1900^ (N. 8-r. 601 l.)bpest, Franké Pál 10 kor., vászonkötésben 11 kor. 50 fill. Claveríng Gunter. Archibald. A sehonnai kisasszony. L d.: Legjobb könyvek 118. * Compendiumok gyűjteménye. Jogi. III Illa/b., X X V., X X X X X X I. kötet. (8-r.) Bpest, Politzer-féle k ö n y v K i a d ó v á l l. Egy-egy kötet 1 kor. óo fill. III Illa/b kótet. Politika compendiuma. A. I. rész. Alkotmány-politika. II. rész. -Közigazgatási politika. Harmadik bővített és javított kiadás. (224 I.) X X V. kötet Szende Pál dr. A végrehajtási eljárás és a csődjog vázlata. Szigorlók, ügyvédi s birói vizsgára készülők valamint a gyakorlat emberéi részére. II. Teljesen átdolgozott kiadás, fi 30 1.) X X X X X X I. kötet. Pandektajog fogalma, A. (179 1.) Concha Győző. Politika. Második kötet. (Első fele.) Közigazgatástan. (8-r. I VIII. és ) Bpest, Grill K. kkv. 10 kor. Cooper Fenimore, Útmutató. Képekkel. Angol eredetije nyomán az.ifjúság számára átdolgozta Mikes Lajos. (8-r ) Bpest, Lampel R r.-t. Vászonba kötve 3 kor. 20 fill. Vadölő. Képekkel. Angol eredetije nyomán az if]úság számára átdolgozta Mikes Lajos. (8-r ) Bpest, U. o. Vászonba kötve ^ 3 kor. 20 fill. Az utolsó mohikán. Angol eredetije nyomán az ifjúság számára átdolgozta Mikes Lajos. (8-r ) Bpest, U. o. Vászonba kötve 3 kor. 20 fill.
13 M A G Y A R K Ö N Y Y JE G Y Z É K Cooper Fenimore. Vadfogó. Képekkel. Angol eredetije nyomán az ifjúság számára átdolgozta Mikes Lajos. (8-r ) Bpest, U. o. Vászonba kötve 3 kor. 20 fill. Corpus Ju ris Hungarici, (Magyar Törvénytár.) ^1904. évi törvénycikkek. Jegyzetekkel ellátta Márkus Dezső dr. (8-r. VIII, ) Bpest, Franklin-Társ. 5 kor., félbőrkötésben 7 kor. Coulevain Pierre, de. A diadalmas Éva. I. Ld. : Egyetemes regény tár X X II. évf. 6 7* Croker M. B. Jasra gyöngyök. I III. Ld. : Egyetemes regénytár X X I Csabay Géza dr. A kórháztervezés alapvonalai. Kapcsolatban Kecskem ét t. h, város közkórházának egyik tervezetével. Hat kőnyomatú táblával. (8-r ) Kecskem ét, Gallia-féle könyvkereskedés (Komor Gyula) 3 kor. Csanády Gusztáv dr. Útmutatás a must és bor okszerű kezelésére. Kisebb földbirtokosok számára. Különös tekintettel az 1893 : X X III. t.-c. végrehajtására. 27 ábrával. (K. 8-r.) Bpest Kiadja a m. kir. földmív. minisztérium. Eggenberger bizom. 40 fill. Gsapodi István dr. és Gerlóczy Zsigmond dr. Egészségtan. A polgári és felsőbb leányiskolák számára. Kilencedik kiadás. (8-r ) Bpest, Lampel R. r.-t. 1 kor. 60 fill. Csatáry Lajos dr. A vasúti egészségügy kézikönye. (8-r ) Bpest, Pfeifer Ferdinánd 3 kor. Csávolszky Lajos. Mi lesz? A mai politikai helyzet. (8-r ) Bpest, Világosság könyvnyomda r.-t. Szerző sajátja 30 fill. Csengeri János. Latin olvasó és gyakorlókönyv. A gimnázium I. és II. osztálya számára. Negyedik, lényegében változatlan kiadás. (8-r. I V III és ) Bpest, Lampel R. r.-t. 2 kor. 40 fill. Cserép József dr. Szemelvény Caius Julius Caesar commentarii de bello gallico című művéből. A gimn. IV. osztály használatára. Magyarázattal s szótárral ellátva. 35 képpel. (8-r ) Bpest, Szent István-Társ. 2 kor. 60 fill. Cserey. Kis növényhatározó. L d.: Tudományos zsebk'ónyvtár Csíki Ernő. Magyarország bogárfaunája. Vezérfonal a magyar korona országainak területén előforduló bogarak megismerésére. I. kötet. 1. füzet (8-r ) Bpest Kilián í. utóda bizom 2 kor. 40 fill. Csiky Kálmán dr. Magyar alkotmánytan. A honpolgári jogok és kötelességek rövid ismertetése. Népiskolák számára. Tizedik átdolgozott kiadás. Harmadik lenyomat. (8-r ) Bpest, Lampel R. r.-t. Kötve 4 fill- Csizmadia J. Gyula. Földrajzi alapismeretek. Az egy és két tani tóval biró falusi népiskolák számára. VI. kiadás. (8-r Bpest, Stampfel-féle kkh. 20 fill. Történelmi alapismeretek. Az egy és két tanítóval biró falusi népiskolák számára. IV. kiadás (8-r ) Bpest, U. o. 20 fill. Természettani alapismeretek. Az egy és két tanítóval biró falusi népiskolák számára. II. kiadás. (8-r ) Bpest, i 9 5- U. o. 20 ffll
14 M A G Y A R K Ö N Y V JE G Y Z É K I 9 O 5. Vidor dr. Gyémántok. Kath. imakönyv. Egyházi jóváhagyással. (32-r ) Nagybánya, Kovács Gyula. 40 fill., kemény papirkötés 60 fill., vászonkötés 70 fill., vászonkötés jobb 80 fill., bőrkötés 1 kor. 40 fill., bőrkötés vattázva 1 kor. 60 fill. bőrkötés vattázva jobb 2 kor. Csokonai Vitéz Mihály válogatott költeményei. Az ifjúság számára összeválogatta Benedek Marcel. Csokonai Vitéz Mihály életrajzával. (S-r ) Bpest, Lampel R, r.-t. 1 kor. Ugyanaz. L d.: Kis könyvtár Munkáiból. Ld. : Magyar remekírók 8. Csomory Gyula. A Duna titka. Bűnügyi regény a régi Pest világából. (8-r ) Bpest, Érdekes Könyvtár kíadóhiv. 1 kor. Csongor György és Hankó Vilmos dr. Chemia és árúismeret. A felső kereskedelmi iskolák és kereskedelmi akadémiák használatára. Az új tanterv alapján. II. rész. A szöveg közé nyomott számos képpel. Második kiadás. (8-r ) Bpest, Lampel R. r.-t. 2 kor. 80 fill. Csongor György és Sziklás Adolf. Kémia, ásványtan és földtan. Polgári leányiskolák használatára, A szöveg közé nyomott számos képpel. Második kiadás. (8-r ) Bpest, Lampel R- r- - 1 kor. 40 fill. Csorba György. Az invariáns elmélet angol iránya. (8-r ) Miskolc, Ferenczi B. bizománya. 60 fill. Csurka István és Kozma László. Földrajz a népiskolák V. és VI. oszt számára. (K. 8-r. i n 1.) Debrecen, Hegedűs és Sándor. Kötve (,0 fi]] Q. Curtii Rufi. Historiarum Alexandri Magni. Ld. : Praefaratiók 79. Curtius Rufus. Nagy Sándor története. L d.; Tanulók könyvtára. 95. Czárán Gyula. A révi Zichy-cseppkőbarlang. Különlenyomat az «Erdély)) , sz.-ból (8-r ) Kolozsvár, Lepage Lajos bizom.... 2G fj]]_ Czettler Jenő dr. A magyar állam mezőgazdasági szociálpolitikája. (8-r. 25 I.) Bpest, Kilián Fr. utóda biz, 50 fill. Czike Imre. A kaszálók és legelők ápolása. Ld. : Néfiratkák 221. Címjegyzéke. A budapesti magyar kir. tudomány-egyetem könyvtárának. X X V III évi gyarapodás. (8-r. X V II, ) Bpest, Kilián F. utóda bizom. 60 fill. Czuczor Gergely válogatott költeményei. Az ifjúság számára összeválogatta Gaál Mózes. Czuczor Gergely életrajzával. (8-r ) Bpest, Lampel R. r.-t. 1 kor. Dáday István. Á fiatal korúak kriminalitása. L d.. Kun Béla dr. Dániel Arnold. A szociális kérdés a kereskedelemben. Különlenyomat a Huszadik Századból. (8-r 15 1.) Bpest, Politzer Zs. és fia. 40 fill. Dános Miklós. A vizjogi törvény. L d.: Kovácsy. D audet Alphonse. Az utolsó leczkeóra és egyéb történetek. L d.: Magyar könyvtár 438. Dávid István. Herodotos művéből való szemelvények. Ne'gyedik javított kiadás. K ét térképpel. (8-r ) Bpest, Lampel R. r.-t. l kor. 80 fill. Rövid latin nyelvtan. Gimnáziumok és reáliskolák számára. Negyedik javított kiadás, (8-r. I V III. és ) Bpest U. o. 2 kor.
15 M A G Y A R K Ö N Y V JE G Y Z É K I D ávid István. Rövid latin olvasó- és gyakorlókönyv. Gimnáziumok és reáliskolák számára. I. rész. Az I. és II. osztály számára. 34. ábrával. Harmadik javított és nagyrészt mggváltozott kiadás. (8-r. I VIII. és ) Budapest U kor. Deák Ferencz. Válogatott munkái. Ld. : Remekírók képes könyvtára. Debreczeni lelkészi tár. Szerkesztette S. Szabó József. (8-r. X IV, ) Debreczen Telegdi K. Lajos. Vászonba kötve 10 kor. Décsi Károly dr. A gyermekek gyakorlatilag fontosabb szellemi rendellenességei. Á vallás- és közoktatásügyi magy. kir. minisztérium megbízásából. Szülök, paedagogusok és az érdeklődök részére. (8-r ) Bpest, Toldi L. biz. 1 kor. Dedek-Crescens Lajos, Mária Legendák. A magyar ifjúság számára. Udvary Géza rajzaival. _(K. 4-r ) Bpest, Kiadja a Szent-ístván-Társulat. Ára kötve 2 kor. 40 fill. Dekoppet Ágoston. Ifjak kalauza. Francziából átdolgozta Adorján Ferencz. I. kötet. (8-r. V II, ) Bpest, Kiadja aluther- Társaság. Hornyánszky Viktor bizom. 1 kor. 40 fill. Ugyanaz Ld. : Á Luther-T ársaság kiadványai 51. Demény Dezső. Imakönyv. Fra Angelico képeivel. (K. 8-r ) Bpest, Szt.-István-Társulat. Vászonkötésben 1 kor. 60 fill. Bőrkötésben 2 kor. 60 fill.-tői 8 kor.-ig. Ugyanaz. Díszkiállítás. Chagrinbőrkötés 16 kor. 50 fill. Maroquinbőrkötés 20 kor.-tól 35 kor.-ig Bagariabőr 22 kor. Trifolium vagy három jó madár kalandjai, melyeket az ifjúság épülésére elmond a Trifolium egyik tagja. (K. 8-r. 88 I.) Bpest,, 1,905. Szent-István-Társulat. Kötve 60 fill. Demkovits Ágoston dr. A kath. egyház rövid története. Népiskolák számára. A tőegyh. hatóság sz. engedélyével. (8-r ) Bpest, Szent-István-Társulat. Kötve 20 fill. Dénes Károly és Pacséri Károly dr. Magyarország története szemléltető képekkel és három történeti térképpel. Az elemi népiskolák V. és VI. osztálya számára. Az új miniszteri tanterv utasításai szerint. (8-r ) Bpest, Polatsek-féle kk. Temesvár. Kötve 60 fill. Dénes Lajos dr. Arany János esztétikai nézetei. (N. 8-r ) Bpest,, Lampel R. r.-t. szortimentje 80 fill. Déri Gyula. A magyar university extension és előkészítő intézményeinek évkönyve az 1903/4. évről. Tanulótervvel ipari, kereskedelmi és gazdasági alkalmazottak számára az 1904/5 évre. IV. évfolyam. (8-r. I IV. és 92 1.) Bpest, A ((Nemzeti Szemle» kiadása. Szerző sajátja. 5 kor. Descartes. Értekezés az értelem helyes használatának s a tudományos igazságok kutatásának módszeréről. Ld. : Filozoiiai írók tára I. kötet. Dessewffy Arisztid. Párbajellenes mozgalom Magyarországon. (8-r ) Bpest, Singer és Woífner. 1 kor. Deutsch Ernő dr. Gyermekhalandóság és ingyentej-intézmény. Ld. : Klinikai füzetek X V. évf Deutsch Kálmán. Szülőmegyénk földrajza. A Baranya vármegyei r. kath. elemi osztott és különösen osztatlan népiskolák III. oszt. tan. számára. Egyházhatósági bírálat alapján. Második átdolgozott kiadás. Tíz térképpel. (8-r ) Pécs, Blancz József, Kötve 5 ÍW-
16 M A G Y A R K Ö N Y V JE G Y Z É K I 9 O 5. Deutsch J. és Garai E. Német nyelvtan és olvasókönyv. Mindkét nembeli polgári iskolák I. és II. osztályai számára. A közvetlen tanításmódhoz alkalmazva az új magyar és az egységes német helyesírás szabályai alapján teljesen átdolgozta G. E. Tizedik kiadás. (8-r. I IV és ) Bpest, Lampel R. r.-t. 2 kor. 40 fill. Ugvanaz. Mindkét nembeli polgári iskolák III. osztálya és a felsőbb leányiskolák II. oszt. számára. A közvetlen tanításmódhoz és az új helyesíráshoz alkalmazva teljesen átdolgozta G. E. Hatodik kiadás. (8-r ) Bpest, (J. o. 2 kor. 40 fill. Deutschlánder Ármin. A nemzetközi gabonakereskedés. L d.: Magyar kereskedők könyvtára III Dézsi Lajos dr. Balassa és Rimay istenes énekeinek bibliographiája. (Harminczegy hasonmással.) (8-r ) Bpest, Ráth Mór bizom. (Csupán 30 példányban nyomatott.) 4 kor. Mankóczy István viselt dolgai. L d.: Magyar irodalomtörténeti értekezések 4. Dezső József. Egy szál mirtusz. Színmű egy felvonásban. (8-r ) Bpest, Ifj. Nagel Ottó bizom. 60 fill. Diner-Dénes József. Lionardó da Vinci és a renaissance kialakulása. L d.: Művészeti könyvtár. Dingha Béla. Kókumfity király. Ld. : Filléres könyvtár 217. Divéky Adorján. Felső-Magyarország kereskedelmi összeköttetése Lengyelországgal. Ld. : A Szent-István-Társulat tudományos és irodalmi osztályának felolvasó üléseiből. 54. Dolgozatok, Ünnepi, a társadalom tudományok köréből. Földes Béla kir. magy. tudomány-egyetemi ny. r. tanárnak a budapesti kir. magy. tudomány-egyetem nemzetgazdasági és statisztikai semináriumának 25 éves fennállása emlékére tisztelettel és hálával ajánlják a seminarium egykori ta g ja i: Fellner Frigyes, Hegedűs Lóránt, Kenéz Béla, Márki Hugó, Navratil Ákos, Somogyi Manó. (4-,. II ) Bpest, Pallas r.-t. ny. Politzer Zs. és_fia bizom. 6 kor. Dombay Hugó műveiből. I. versek. Első rész. (8-r ) Nyitra, A «Nyitramegyei Ellenőr» kiadása. Huszár István bizom. 1 kor. Domokos István. Barázdák a szántóföldön. Elbeszélések. (8-r ) Bpest, Szt.-István-Társulat 40 fill. Don Quichotte kalandjai. Ld. : Mesekönyvecske I. Doroghi Ignácz. Népszerű káté kazánfűtők, locomobil- és stabil gőzgép-kezelők, valamint kazán- és gőzgép-tulajdonosok számára. Négy kőnyomatú rajzlappal. Nyolczadik kiadás. (8-r ) Temesvár, Nagel Ottó bizom. Budapesten 2 kor. Doyle A. Conan. Scherlock Holmes újabb esetei. (K. 8-r ) Bpest, Rákosi Jenő 1 kor 20 fill. A külvárosban. Ld. : Legjobb könyvek 23. Rodney Stone. Ld. : U. o. i n. Scherlock Holmes halála és feltámadása. Ld.. U. o Scherlock Holmes kalandjai. Ld. : U. o A' Korosko tragédiája. Ld. : U. o Doktor Holmes kalandjai VI. Ld. : Magyar könyvtár 417.
17 M A G Y A R K Ö N Y V JE G Y Z É K : Dömény Józsefné özv. Legújabb eredeti alföldi vőfénykönyv, a magyar nép számára. (K. 8-r ) Békés, Véver Oszkár 20 fill. Versek. (8-r. 105, 3 1.) Békés Szerző tulajdona U. o. 1 kor. 40 fill. Döntvénytár, Büntetőjogi. Az anyagi büntetőjog és a bűnvádi perrendtartás körébe tartozó elvi jelentőségű határozatok gyűjteménye. Kiadja a Jogtudományi Közlöny szerkesztősége. V. kötet. (8-r. I X X X II, ) Budapest, Franklin- Társulat 4 kor. Döntvénytár. A felsőbíróságok elvi jelentőségű határozatai. Jegyzetekkel ellátva kiadja a (Jogtudományi Közlöny)) szerkesztősége. Harmadik folyam. X X V II. kötet. Az egész gyűjtemény 95 kötete (S-r. L X X II, ) Bpest, Franklin-Társ. 4 kor. Ugyanaz. Negyedik folyam. I. és II. kötet. Az egész gyűjtemény 96 és 97 kötete (8-r. I L X, és L X ) Bpest Franklin-Társ. Egy-egy kötet 4 kor. Döntvénytár, Grill-féle, VI. kötet. Szerkeszti Vavrik Béla dr. és Gyomai Zsigmond dr. Polgári törvénykezés. I. Általános határozatok. Rendes eljárás. Sommás eljárás. (1868. LIV. t.-cz ; L IX. t.-cz. ; 1893 X V III. t.-cz.) Gaár Vilmos dr. közreműködésével szerkesztették Pap József dr. és Térfi Gyula dr. dr. (8-r. X II ) Bpest, Grill K. kk. váll. Kötve 10 kor. Döntvénytár, Magyar. A magyar kir. Curia, kir. Ítélőtáblák, nemkülönben más legfelsőbb fokú itélőhatóságok elvi jelentőségű határozatai. Szerkeszti Grecsák Károly. VI. és VII. kötet. N. 8-r. Bpest, Politzer Zs. és fia. Egy-egy kötet vászonba kötve 12 kor. VI. kötet. A magyar büntetőtörvényekhez a bűnvádi perrendtartás és a sajtótörvényhez hozott felsőbirósági határozatok. A magy. kir. Curiának, a kir. ítélőtáblának és más itélőhatóságoknak elvi jelentőségű határozatai. A törvények szakaszai sorrendjében betűrendes tárgymutatóval összeállította Németh Péter. (VI, ) VII. kötet. A személyjog, családjog, házassági törvény és az öröklési jogra vonatkozó felsőbirósági határozatok. A magy. kir. Curiának, a kir. Ítélőtáblának és más itélőhatóságoknak elvi jelentőségű határozatai. Összeállították Zachár Emil. Stand Lajos dr., Lattesttmtcs János dr., Tátiéi Péter dr. és Z.achár Gyula dr. (I V III. és ) Döntvénytár Közigazgatási. Szerkeszti Dolenecz József dr I. évf. 1 4 füzet. A közigazgatási ügyekben hozott elvi határozatok egyetemes gyűjteménye. (8-r ) Bpest, Toldi Lajos bizom. Egy-egy füzet 1 kor. 20 fill. A teljes évfolyam 4 kor. 80 fill. Dőri S. Zsigmond. Kísérleti pedagógia és didaktika. Tanulmány. (8-r ) Bpest, Lampel R. r.-t. szórt, bizom. 1 kor. Tanulmányok a pedagógiai lélektan köréből. Ld. : Népnevelők könyvtára 26. Dőzsei Ferencz. Költemények. (8-r. VIII, 188 t.) lépest, 190&. Franklin-Társ. 3 kor. Magyar könyvker. egyl. évkönyve. X V I. évf. 2
18 M A G Y A R K Ö N Y V JE G Y Z É K I Draskóczy Lajos ifj. Az evangélikus lelkipásztor hivatalában és a szószéken. (8-r ) Eperjes, Kókai L. bizom. Budapesten.,.. 1 kor. Alkalmi beszéd a kassai ág. hitv, evang. i. anyaegyházközség temploma alapkőletétele 100-ik évfordulójának, a tem plom éi orgona megújításának emlékére. (8-r. xo 1.) Kassa, U. o. tí,. 25 Drechsler D. A modern női műszabászati rajz tankönyve egybekapcsolva, egy jelmeztörténettel. A szabászatnak magánúton való megtanulása. (4-r ) Pozsonv, Lampel R. r.-t. szórt. Bpest 4 kor. 40 fill_ Dreisziger Ferencz. A népiskolai történettanítás módszeréről. Ld. : Népnevelők könyvtára Driesch János, Von den. A mennyország aranykulcsa vagyis a tökéletes bánat. Fordította Ber'nhárd Zsigmond. Az ajánló előszót írta Lehmkuhl Ágoston. Az esztergomi egyh. főh. 4161/1904. sz. a. kelt. eng. (K. 8-r ) Bpest, Szent- István-Társ.,5 fij] Drozdy Győző. Rózsák az aranyünnepre. Óda és élőképek. F ő magasságú Vaszary Kolos Magyarország bíboros herczegprimásának aranymiséjére. (8-r ) Esztergom, Buzárovits G. q0 fjn Drucker Jenő dr. Magyarország szőlőgazdasága As augusztus ig Tátralomniczon rendezett borkiállítás alkalmából. A bevezető részt irta Molnár István dr. A borkiállítás katalógusával. (8-r. 84 és I VII. 1.) Bpest, Pátria r.-t. 2 kor. 50 fill. Dudek János dr. Andrássy Gyula gróf könyvéből. (Részlet az Árpádok korából.) (4-r ) Nyitra, Huszár István fill. Kritikai tanulmányok Acsády Ignácznak a Magyar birodalom története csímű művéről. (8-r ) Nyitra.' Szent- István-Társ. bizom. ' 4 kor. Dugovich Titusz. Az általános választói jog és a felvidék. (8-n 16 1.) Turócz-Szent-Márton, Moskóczi Ferenczné bizom'. _ T 5 fill- Durmits Imre. A betűszedés elméleti és gyakorlati kézi könyve. Ld. : IVózner Ignácz. Éber Ernő. Fajok harcza. Adatok az erdélyi nemzetiségi kérdéshez. Eg (8-r. IV, ) Bpest, Kilián F. utóda bizom. 2. kor. A csillagos. Közép-Európa számára. Forgatható korong., Bpest, Magy. Földr. Int. r.-t. 1. kor. 70 filf. Egán Ede. Hajógéptan. 100 szövegábrával. (8-r ) Bpest, Hajóstiszti tanfolyam kiadványa 5 kor. Egan Lajos id. Írország. Történelmi vázlatok. (8-r ) Bpest Horváth J. és társa 3 kor. Eggloston Edward. A világ vége. Amerikai falusi regény (8-r. 168 I.) Bpest, Érdekes könyvtár Kiadóhiv. x kor. Ecfri György. Igaz is, nem is. IV. Ld. : Filléres könyvtár 209. Egyedy Sándor. Rövid bibliai történetek az ó- és újszövetségből. Imák. A népiskola második osztálya számára. Negyedik kiadás. (K. 8-r ) Bpest, Hegedűs és Síndor Debreczen 24
19 M A G Y A R K Ö N Y V JE G Y Z É K I Éhen Gyula. A polgár. (8-r ) Bpest, Ifj. Nagel Ottó bizom. 1 kor. 40 fill. Eju ry Lajos dr. Jegyzetek a mezőgazdasági természettanból. Hallgatói részére összeállította E. L. (N. 8-r ábra), Kassa, Vitéz A. 3 kor. Éltes Mátyás. Közérdekű tudnivalók a gyenge tehetségű gyermekek oktatására szolgáló kisegítő iskolákról. (8-r ) Bpest, Toldi Lajos bizom. 1 kor. Ember Károly. Lehr- und Lesebuch für den III IV. Jahrgang dér ungetheilten katholischen Volksschulen. Auf Grund des neuen Lehrplanes verfasst von E. K. In deutscher Bearbeitung von Székely Kari. (8-r ) Bpest, Szt. István-társ. Kötve 1 kor. 40 fill. Ember Károly, Győrffy János és Hortobágyi Antal Magyar olvasókönyv. A katholikus fiú- és leányiskolák II. oszt. számára. A legújabb tanterv szerint. Negyedik kiadás. 8-r ) Bpest, Lampel R. r.-t. Kötve 60 fill. Ember Károly és Hortobágyi Antal. Irály- és költészettan olvasmányokkal. Katholikus polgári és felsőbb leányiskolák harmadik osztálya számára. Második átdolgozott kiadás. (8-r ) Bpest, Lampel R. r.-t. 2 kor. 80 fill. Emericzy Géza dr. és Kárpáti Endre Számtani példatár. I. füzet. A népiskolák I. évfolyambeli növendékei számára. A tanterv alapján teljesen átdolgozta. K. E. 13-ik a korona éltékhez alkalmazott kiadás. (Uj lenyomat.) (8-r ) Bpest, Stampfel-féle kkh. 20 fill. Emésztési szervek betegségei. írták Szontagh Félix dr., Irsai Arthur dr.,_ Bókái János dr., Janny Gy. dr., Kétli Károly dr., Hirschler Ág<3st dr., Stiller B. dr., Müller Kálmán dr., Korányi Frigyes dr., Ángyán B. dr. A szöveg közt számos ábrával és két tábla melléklettel. (Új borítékkiadás.) (8-r. 1054, X X V. I.) Bpest, é. n. Stampfel-féle kkhivat. 21 kor. Emlékbeszédek, A Magyar tudományos Akadémia elhunyt tagjai fölött tartott. Szerkeszti a főtitkár. X II. kötet, szám. (8-r.) Bpest, Magyar tud. Akadémia. 9. szám. Téglás Gábor. Emlékbeszéd Torma Károly r. tag fölött. (32 1.) 60 fill. 10. szám. Békefi Rémig. Emlékbeszéd. Czobor Béla r. tag fölött Arczképpel (34 1.) 80 fill. 11. szám. Vargha Gyula. Emlékbeszéd Ráth Zoltán 1. tag fölött. (27. 1.) _ 60 fill. 12. szám. Bérezik Árpád. Szigeti József emlékezete ) (11 1.), 45 fül- Emlékkönyv Bloch Mózes tiszteletére. Életének kilenczvenedik évfordulója alkalmából kiadják tanítványai. (8-r. X X IV, ) Bpest, 1905 Singer és Wolfner bizom. 7 kor. Emlékkönyv a «Zalamegyei ált. tanítótestület)) julius hó 4-én Keszthelyen tartott rendes közgyűlésről. (8-r ) Nagykanizsa, Fischel Fülöp 1 kor. Énekeskönyv az erdélyi evang. ref. egyházkerület használatára, Megújított. Az egyházkerület állandó igazgatótanácsának helybenhagyásával közrebocsátva. (8-r. X V I, 2,69 1.; Kolozsvár, Stein János. Kötve 1 kor.
20 2 0 M A G Y A R K Ö N Y V JE G Y Z É K I 9 O 5. Endrei Ákos. Erkölcsi nevelés a középiskolai tanítással kapcsolatban. Különlenyomat a ((Gyakorlati Paedagogia» ez. folyóiratból. (8-r ) Szeged, Lampel R. r.-t. szortimentje bizom. Bpesten., 1 kor. Endrodi Sándor. Őszi harmat után... Költemények. (K. S-r ) Bpest, Singer és Wolfner 2 kor. 50 fill. Engels válogatott művei. Ld. : M arx alatt. Eötvös József báró munkáiból. I. kötet. Ld. : Magyar remekírók 30. kötet. Eötvös Károly munkái X III X V I. kötet (8-r.) Bpest Révai Testvérek írod. int. r.-társ. Egy-egy kötet 4 kor., kötve 6 kor. X III X IV. kötet. Deák Ferencz és családja. 2 kötet. (313, ) X V. kötet. Tünemények. (320 1.) XVI. kötet. A nagy év. (311 1.) Eötvös Károly Lajos. Rákóczi-színmüvek. (K. 8-r ) Bpest,. 1,905. Lampel R. r.-t. 2 kor. Útmutató az alkoholizmus elleni oktatáshoz. Függelékül Stein Fülöp dr. A szesz. Elbeszélés ((Óvakodjunk a szeszes italoktól)) czímű falitáblához. (8-r 15 1.) Bpest, Polatsek-féle kk. Temesvár 40 fill. Epstein László dr. Az évi október 23-ikán és 24-én Bpesten tartott harmadik országos elmeorvosi értekezlet munkálatai. (8-r. 245 l.j Bpest, Szerző sajátja. Grill udv. könyvker. (Benkő Gyula) bizom. 5 kor. Erdélyi Géza. Egy elhibázott élet története. Regény. (8-r ) Gyoma, Lampel R. r.-t. Szórt, bizom. és Nagel Ottó bizom. Bpest 2 kor. Erdélyi Lajos. Nyelvjárásaink ügye és teendőink. Irodalmuk és területeik ismertetése. (8-r ) Bpest, Tiringer Béla 40 fill. Erdődi János. Lélektan. Tekintettel a nevelés feladataira. Tanítóképző-intézeti növendékek, tanító-jelöltek és tanítók számára. Az új tanterv szerint átdolgozta Guzsvenitz Vilmos. Hatodik kiadás. (8-r ) Bpest, Lauffer Vilmos-féle kkh. 1 kor. 60 fill. Erdős Renée. Csodálatos mezőkön. (8-r ) Bpest, Pallas r.-t. 4 kor. Új dalok. Kleopatra. (8-r ) Bpest, U. o. Vászonba kötve 6 kor. E rd ősi Károly, R ákócziért! Regényes színmű 3 felvonásban. II. Rákóczi. Ferencz korából. (IC. 8-r ) Bpest, Szent- István-Társ. 80 fill. Félszázad az oltár-előtt. Ünnepi kép. Vaszary Kolozs herczegprimás félszázados papi jubileumára írta E. K. (8-r. 15 1). Bpest, Stephaneum nyomda r.-t U. o. 24 fill. Szent József tisztelete szavalatokban és élőképekben. L d.: Néfiratkák 227. Erhardt Viktor. A nem keresztény népek hite, istentisztelete, hagyományai és szertartásai. A főtiszt, főegyházmegyei hatóság engedélyével. (8-r ) Esztergom, Szent-István-Társ. bizom. Bpesten., 6 kor. Erney József. Gyakorlati Énektan. Dalokkal és elméleti függelékkel. Középtanodák, polgári iskolák és magánintézetek hasz-
21 M A G Y A R K Ö N Y V JE G Y Z É K I nálatára. II. rész. Harmadik és negyedik osztály számára. Hatodik új lenyomat. (8-r és függelék 20 1.) Bpest, Stampfel-féle kkh. 1 kor. 20 fill. Erney József. Énektan. L d.: Goll János. Erődi Ernő és Szent irály Gyula. Módszeres énektan. I. kötet. A polgári fiú-, leány- és felsőbb leányiskolák, valamint a középiskolák I osztálya számára. 2. kiadás. (8-r ) Bpest, Lampel R. r.-t. 1 kor. - - Ugyanaz. II. kötet. A polgári fiú-, leány- és felsőbb leányiskolák. valamint a középiskolák II. osztálya számára. (8-r ) Bpest, U. o. ' 1 kor. 80 fill. Erős Vilmos Dr. Váltó jog. Kérdések és feleletek. (8-r ) Bpest, Lepage Lajos bizom. Kolozsvárt. Kötve 4 kor. Erőss Lajos dr. Ásvány-, kőz"t- és földtan. (Kémiai alapon írt tankönyv, különös tekintettel a gyakorlati élet kívánalmaira.) Polgári iskolák III. osztálya számára. A hivatalos tanterv utasítása szerint 6 táblával és 109 ábrával (8-r. VIII, ) Bpest, Stampfel-féle kkh. 1 kor. 60 fill. Apologétika. (8-r ) Debreczen, Hegedűs és Sándor. Vászonba kötve 8 kor. Értekezések. Egyházjogi és cgyháztörténeti. Időhöz és számhoz nem kötött sorrendben szerkeszti és kiadja Hanuy Ferencz dr. Első kötet I., II. füzet. (8-r.) Pécs, Szent-István-Társ. bizom. Bpest. I. füzet. Hanuy Ferencz dr. A keresztség kiszolgáltatása az egyházjog és a magyar közjog szempontjából. (A gyermekek vallásáról szóló magyar törvények teljes magyarázatával.) (67 1.) II. füzet. A vegyes házasságokra vonatkozó tételes jog és gyakorlati eljárás. A pécsi egyházmegyei hatóság jóváhagyásával. (154 1.) Értekezések Magyar irodalomtörténeti szám. Szerkeszti Dézsi Lajos dr. (8-r.) Bpest Ráth Mór. 4. szám. Dézsi Lajos dr. Mankóczi István viselt dolgai. B e vezetéssel ellátva kiadja D. L. (Egy hasonmással.) (20 1.) 1 kor. 5. szám. R. Kiss István. Adalékok a Rákóczi kor irodalomtörténetéhez. (46 1.) 1 kor. 6. szám. Szinnyei Ferencz dr. Arany, Toldi szerelmének forrásai. (44 1.) 1 kor. Értekezések a nyelv és széptudományok köréből. Kiadja a Magyar tud. Akadémia. Az I. osztály rendeletéből szerkeszti Gyulai Pál. X IX. kötet szám. (8-r.) Bpest, Magyar tud Akadémia. 4. szám. Melich János. A brassói latin-magyar szótártöredékek (35 1.) 60 fill. 5. szám. Pecz Vilmos. A classica philologia jövője tekintettel hazai viszonyainkra. Székfoglaló. (31 1.) 60 fill. 6. szám. Hegedűs István. Petrarca «Szózatja» és egyik latin költői levele. (21 1.) 50 fill. Értekezések a társadalmi tudományok köréből. A II. osztály rendeletéből szerkeszti Pauer Imre dr. X III. kötet. 4 szám. í8-r.) Bpest, Magyar Tudományos Akadémia. 4. szám. Földes Béla. Statisztikai vizsgálódások a X IX. század gabonaárainak alakulásáról. (102 1.) 2 kor.
22 22 M A G Y A R K Ö N Y V JE G Y Z É K I 9 O 5. Értekezések a történeti tudományok köréből. Kiadja a Magyar tud. Akadémia. A II. osztály rendeletéből szerkeszti Pauer Imre. X X. kötet szám. (8-r.) Bpest, Magy. tud. Akadémia. 2. szám. Téglás Gábor. Az alföldi sánczok maros-dunaközi csoportjának helyrajza és technikai szerkezete. (16 szövegközti ábrával.) (44 1.) 60 fill. 3. szám. Karácsonyi János. A székelyek eredete és Erdélybe való települése. Székfoglaló értekezés. (74 1.) 1 kor. 20 fill. 4. szám. Thallóezy Lajos. Mantovai követjárás Budán. (112 1.) _ 2 kor. Értesítő, Elemi iskolai. Az állami népiskolai «Értesítő» mintájára időszaki beosztással összeállította Gtitsohn Adolf. (8-r ) Újvidék Herger Ágoston. Kötve 10 fill. Értesítő könyvecske, Elemi népiskolai. (8-r ) Temesvár, Polatsek-féle kk. Kötve 10 fill. Értesítő könyvecske. A békési izraelita elemi népiskolai. (8-r. 9 1.) Békés, Véver Oszkár 20 fill. Erzsébet királyasszony emlékének. Hódolat Magyarország nagy királynéjának. A királyi ház fenséges tagjainak és a magyar nemzet jeleseinek kegyeletes közreműködésével. A szerkesztő bizottság elnöke Báró Dániel Ernőné. Főszerkesztő Gábel Gyula. (4-r ) Bpest, Glóbus műintézet nyomása. Erzsébet album-kiadóhivatala VII., Erzsébet-körút 50. Vászonba kötve 20 kor. Escott T. H. S. A mai Anglia. Fordította György Endre. Első kötet. (8-r X II ) Bpest, Magyar Tudományos Akadémia. Estéli András. Költemények L d.: Szvoboda Román. Euklides. Az elemek első hat könyve. A Haiberg-féle szövegkiadás felhasználásával fordította Baumgartner Alajos. (L ex. 8-r. X II, 184 l. 1 Bpest, Franklin-Társ. 4 kor. É v krónikája, Az (8-r ) Bpest, Szilágyi Béla bizom. 1 kor. Évkönyv, Magyar biztosítási. VIII. évfolyam Szerkeszti több biztosítási szakíró közreműködésével Török Jenő Endre. Kiadják a Biztosítási és Közgazdasági Lapok. (8-r ) Bpest, Kilián Fr. ut. bizom. Vászonba kötve 4 kor. Évkönyve, A magyar kir. földtani intézet. X IV. kötet. 4. füzet. (Lex. 8-r.) Bpest Kilián Fr. ut. bizom. 4. füzet. Ifj. Nopcsa Ferencz báró. A Gyulafehérvár, Déva, Ruszkabánya és a romániai határ közé eső vidék geológiája. (XV táblával.) ( ) Évkönyvei, A m. kir. országos meteorológiai és földmágnességi intézet. Hivatalos kiadvány. X X X III. kötet évfolyam. I. rész. (Jarbücher dér königl. Ung. Reichanstalt für Meteorolorie und Erdmagnetismus.) (4-r. I X. és ) Bpest, Toldi L. biz. 4 kor. Ugyanaz III. rész. Az évi zivatarmegfigyelések eredményei. (Ergebnisse dér Gewitterbeobachtungen in dem Jahre 1903.) (4-r. I X X V III. és 30 1.) U. o. 4 kor. Evolucio vagy Revolucio? Felelet D. G.-nek «4S-as politikát csak 67.es alapon lehet csinálni)) czímű röpiratára. Irta K. B. (8-r ) Bpest, Légrády Testvérek 50 fill.
23 M A G Y A R K Ö N Y V JE G Y Z E K I Exner Leó. Vezérkönyv gyermekmenedékházakat vezető nők számára. L d.: Peres Sándor. Faragó bácsi. Mindentudó képeskönyv. I. rész. Második kiadás. (8 r ) Bpest, Lampel R. r.-t. Kötve 3 kor. Ugyanaz. II. rész. (8-r ) Budapest, U. o. Kötve 3 kor. Ugyanaz. I II. rész egybekötve. (8-r ) Bpest, U. o. Vászonba kötve 6 kor, Farjeon ]. B. A f vörös kilenczes. Bűnügyi regény. (8-r ) Bpest, Érdekes Könyvtár kiadóhiv. 1 kor. Félix titka. Ld. : Legjobb könyvek Farkas Béla. Vándorúton. Pékár Gyula előszavával, (8-r ) Bpest, Lampel R. r.-t. szortimentje 2 kor. Farkas Imre. Egy levél. L d.: Motiológok 147. Tanulni kell. Ld. : U Farkas Laios dr. A római jog történelme. Alapintézmények az első alakulás szerint. I. kötet. Negyedik javított kiadás. (8-r. I X X. és ) Kolozsvár, Stein János 10 kor. Farkas László dr. A nő az egészségügy szolgálatában. L d.: Olcsó könyvtár F a rk a s Pál. Olga. Szinmű négy felvonásban. (8-r ) Bpest, Singer és Wolfner 2 kor. 50 fill. Az imrefalvi leány. Regény. (8-r ) Budapest Singer és Wolfner ' 3 kor. 50 fill. Farkas Sándor. A magyar nemzet történelme. Tanító- és tanítónőképzők számára. (8-r ) Bpest, Lampel R. r.-t. 2 kor. 40 fill. Egyetemes történet tanító- és tanítónőképzők számára. Első kötet. O- és Középkor. Második kiadás. Öt színes térképpel. (8-r. I VIII. és ) Budapest, U. o. 3 kor. Borongás. Költemények. (8-r ) Zilah Seres Samu. 2 kor. Kötve 3 kor. Farkas Zsigmond. A hosszú élet, jó egészség s a betegségek gyógyulásának titkai... Második és bővített kiadás. (8-r. I X V I. és ) Miskolcz, Szent-István-Társulat biz. Budapesten 3 kor. Ugyanaz. Népies kiadás. (8-r ) U. o. 60 fill. Fayer László dr. A magyar bűnvádi perrendtartás vezérfonala. Teljesen átalakított negyedik kiadás. (8-r. I X X V III. 816 l.j Bpest, Franklin-Társulat. 16 kor. Á magyar büntetőjog kézikönyve. Harmadik bővített kiadás. 2 kötet. Első kötet. Bevezető rész általános tanok. Második kötet. Különös rész. (8-r. X X, 447, X I, ) Bpest, Franklin-Társ. A teljes munka 20 kor. Feh ér Gyula. Az anyaszentegyház története főbb vonásokban. A népiskolák felső osztályai, valamint a felsőbb leányiskolák rom. katholikus tanulói számára. Ötödik kiadás. Az egyházmegyei hatóság jóváhagyásával. (8-r ) Bpest, Szolcsányi Gyula 40 fill. Szertartástan. A népiskolák felsőbb osztályai, valamint a polgári és felsőbb leányiskolák kath. tanulóinak használatára. Hetedik kiadás. Az egyházmegyei hatóság jóváhagyásával. (8-r ) Eger, Ü. o. '3 0 fill.
24 24 M A G Y A R K Ö N Y V JE G Y Z É K I Fejes Áron. A magyar helyesírás szabályai. L d.: Tudományos zsebkönyvtár 173. Félegyházy Ágost dr. A budapesti tőzsde könyve. A budapesti árú- és értéktőzsde egész tervezetére, valamint a tőzsdei választott bíróságra vonatkozó összes szabályzatok és törvények, az érvényben levő összes tőzsdei szokások, valamint a tőzsdei forgalmat érintő törvények teljes gyűjteménye. Harmadik teljesen átdolgozott kiadás. (16-r. I X és ) Bpest, Grill Károly kkv. 8 kor. A budapesti tőzsde könyve. Az évi áruüzleti szokások és az áruüzleti leszámoló-rend. (8-r ) Bpest, U. o. 2 kor. Fényes Elek. Utazások az északi sarkvidékeken. L d.: Vasárnapi könyvtár 7. Fenyvesi Soma dr. Az erdélyrészi magyarság hitelügye. (Külön - lenyomat az «Országos Magyar Szövetség»-nek hivatalos lapjából, a ('Magyar Szövetség»-ből.) (8-r ) Bpest, Singer és Wolfner bizom. 4o fill. Fergus Home. A rejtélyes ékszer. I II. Ld. : Legjobb könyvek Festetics Rudolf gróf. Emberevők között. Ld. : Magyar Földrajzi társaság könyvtára VI. Festők, Modern. Magyar és idegen művészek alkotásai az eredeti színekben és magyarázó szöveggel szerkeszti Térey Gábor dr füzet 1 6 kép. (N. 4-r.) Budapest Franklin-Társulat. A teljes évfolyam füzet 30 kor., egy-egy füzet 3 kor. 60 fill., egyes lap 1 kor. 20 fill. Filozófiai társaság közleményei. A magyar. X I I I X V. füzet. (8-r ) Kiadja a Magyar Filozófiai-Társaság. Bpest, Pfeifer Ferdinánd. Egy-egy füzet 1 kor. 50 fill. Finkey Ferencz dr. A magyar büntetőjog tankönyve. Átdolgozott és bővített második kiadás. (N. 8-r. X X III ) Bpest, Politzer-féle kk. váll. 16 kor. Büntetési rendszerünk egyszerűsítése. Különlenyomat a «Magyar Jogász-Ujság»-bóL (8-r ) Bpest, Politzer Zs. és fia bizom. 2 kor. 50 fill. Újabb bűnügyi esetek. Ld. : Grill-féle jogi könyvtár X V. Finn-ugor kézikönyvek. III IV. kötet. Szerkeszti Szinnyei József (8-r.) Budapest, Hornyánszky V. III. kötet. Szinnyey József. Magyar nyelvösszehasonlítás. (1. Bevezetés a finn-ugor összehasonlító nyelvészetbe. II. Vázlatos összehasonlító magyar nyelvtan. III. Összehasonlító széljegyzet. Harmadik javított és bővített kiadás. (I X V I. és ' 4! ) 3 kor. IV. kötet. Szinnyei József. Finn-magyar szójegyzék. (VI, I29! ) 3 kor. Firduszi. A szahnaméból. L d.: Remekirék képes könyvtára. Fodor Ármin dr. Magyar magánjog. I. kötet. Általános rész. írtá k : Kiss Mór dr., Kolosváry Sándor dr., Szladits Károly dr., Almási Antal dr. (8-r. X IX, ) Bpest, Singer és W olfner n kor., kötve 13 kor. 60 fill. Fodor Lajos. Vezérkönyv gyermekmenedékházakat vezető nők számára. Ld. : Peres Sándor.
25 M A G Y A R K Ö N Y V JE G Y Z É K I Fodor L. dr. és Wagner A. Rajzoló planimétria. A középiskolák első osztálya számára. A tanítás új terve és az utasítások szerint. 143 ábrával és 17 táblával. Nyolczadik kiadás. (8-r. I IV. 110 és I VI. 1.) Bpest Lampel R. r.-t. 1 kor. 60 fill. Fogarasi Jenő és Nagy Sándor. Olvasókönyv ev. ref. ismétlő iskolák és protestáns családok számára. (S-r ) Sárospatak, Trocsányi B..K ötv e 1 kor. 80 fill, Fokányi László. Állategészségügyi törvények, rendeletek és elvi határozatok 2 kötet. (8-r. 301, ) Bpest, Ifj. Nagel Ottó bizom. 10 kor. Fónagy József. A vizsla idomítása. Fü ggeléke: A beteg ebek gyógykezelése. Harmadik kiadás. (8-r. X V, ) Bpest, Athenaeum r.-társ. Kötve 6 kor. Fonyó István. Kezdők katekizmusa a falusi népiskolák I. osztályú katholikus tanulói számára. Deharbé nyomán és apró kérdésekben összeállította F, I. (K. 8-r ) Bpest, 1,0 6. Polatsek-féle kk. Temesvár 20 fill. Képes elemi katekizmus, a falusi népiskolák II. és III. osztályú katholikus tanulói számára. Deharbé nyomán és elemies kérdésekben összeállította F. I. (IC. 8-r ) Budapest, U. o. Kötve 32 fill. Rövid bibliai történetek a II. és III. osztályú katholikus gyerm ekek számára, tekintettel a falusi és állami népiskolák szükségletére. (K. 8-r ) Bpest, U. o. Kötve 40 fill. Forgon Lajos dr. A kereskedelmi és vámszövetség alapkérdései. (8-r ) Bpest, Lampel R. r.-t. sortimentje 1 kor. 20 fill. Útmutató a posta, távirda és távbeszélő használatára. Felső kereskedelmi iskolák, kereskedelmi tanfolyamok és a közönség számára A fennálló szabályok alapján. (8-r. 16 I.) Pécs, Lechner Kornél bizom. 50 fill. Forrai Soma. A magyar gyorsírás tankönyve. A Gabelsberger Markovits-rendszer szerint. Iskolai és magánhasználatra. I. kötet. Tizedik kiadás. Levelező rész. (S-r. I X V I. és ) Bpest, Lampel R. r.-t. 1 kor. 30 fill. Forráspéldák a birtoktanhoz. L d.: Római jogi gyakorlatok VII. Főelőadmány és a tervezetre vonatkozó birálati anyag. A magyar általános polgári törvénykönyv tervezetének további tárgyalását előkészítő. Előterjeszti az igazságügyministeriumban szervezett állandó bizottság vezetősége. IV. kötet (8-r ) Bpest, Grill Károly 2 kor. Kötve 3 kor. 60 fill. Földes Béla. Statisztikai vizsgálódások a X IX. század gabonaárainak alakulásáról. Ld. : Értekezések a társadalmi tudományok köréből. 4 sz. Földes Gábor. Földrajz. Ld. : Ágh Géza. Földes Géza. Elbeszélések az állatvilág köréből. Ld. : Benedek Elek. Gazdasági olvasó. L d.: Benedek Elek. Földes Géza és Kozma Gyula. Világtörténet polgári fiúiskolák számára. (8-r. I IV. és 240 1) Bpest, Franklin-Társ. 3 kor. F ran cé Anatole. Gallio L d.: Magyar könyvtár 421. Francia elbeszélők tára. L d.: Magyar könyvtár 416. F ran cia kereskedelmi levelezés. L d.: Kereskedelmi zsebkönyvtár
26 2 6 M A G Y A R K Ö N Y V JE G Y Z É K I 9 O 5. F ran cia négyes magyarázata francia és magyar értelemben. (24-r. 8 1.) Nagybánya, Kovács Gyula ' 40 fill. Francia szállóigék. Ld. : Segédkönyvek a francia nyelv- és irod. tanít. 12. Frisch Ármin dr. Szemelvények a zsoltárok könyvéből. Bevezetéssel, tárgyi és nyelvi magyarázatokkal. A pesti izr. hitközség megbízásából. (8-r ) Bpest, Lampel Róbert biz. Kötve 2 kor. Szemelvények a prófétai könyvekből. Bevezetéssel, tárgyi és nyelvi magyarázatokkal. A pesti izr. hitközség megbízásából. (8-r ) Bpest, U. o. Kötve 2 kor. 50 fill. Frithioi monda Á. L d.: Remekírók képes könyvtára. Fromentin Jenő. Rubens és Van Dyck. L d.: Olcsó könyvtár szám. Frühw irth Lajos. Egyházi énekdallamok. A pozsonyi ágostai hitv. evang. gyülekezet által elfogadott vallástananyag alapján és használatban levő korálkönyv nyomán elemi népiskolák számára. Magyar és német szöveggel. (K. 8-r ) Pozsony, Drodtleff Rudolf biz. 80 fiíl. Fuchs Vilmos. A budapesti értéktőzsdén jegyzett papírok kamat számítási táblázatai. (0 alak magyar és német szöveggel.) Bpest, Franklin-Társulat 6 kor. Fuhrmann Árwéd dr. A theodilit berendezése, alkalmazása, megvizsgálása és kiigazítása. Gyakorlati kézikönyv mérnökök, építészek, erdészek stb. számára. Fordította Grőh Géza. (8-r. VI ) Esztergom, Kilián F. ut. biz. Budapesten 3 kor. Bevezető füzet a mérnöki műszerek s azok távcsövei és libellái. Gyakorlati kézikönyv mérnökök, építészek, geodaeták stb. számára Fordította s részben bővítette Gróh Géza. (8-r. X IV ) Esztergom, U. o. 1 kor. 50 fill. A távcsöves vonalzók s azok alkalmazása, megvizsgálása és kiigazítása. Gyakorlati kézikönyv mérnökök, építészek, geodaeták stb. számára. Fordította Gróh Géza. (8-r. IV ) Esztergom, U. o. 1 kor. 50 fill. A lejtmérő műszerek s azok használata s megvizsgálása és kiigazítása. Gyakorlati kézikönyv mérnökök, építészek geodaeták stb. számára. Fordította Gróh Géza. (8-r. IV, 52 1.) Esztergom, U. o. 1 kor. 50 fill Függelék a budapesti építésügyi szabályzathoz. Az épületek vakolására és használatba vételére vonatkozó új rendelkezések. A ((Fővárosi Közmunkák Tanácsa;) hivatalos kiadása. (8-r. 8 1.) Bpest, Légrády Testvérek 20 fill Fülöp Zsigmond dr. Jogi ismeretek. Ld. : Andrássy Jenő. Füredi Ignácz. Számtani példatár. Magyarázó jegyzetekkel és megoldásokkal. Az elemi népiskola II. osztálya használatára. Átnézte B á rd Rezső. Hetedik kiadás. (8-r ) Bpest, Ifj. Nagel Ottó. Kötve 40 fill. Ugyanaz. Az elemi népiskola III. osztálya használatára. H etedik kiadás. (8-r ) Bpest, Ifj. Nagel Ottó. Kötve 40 fill. Ugyanaz. Az elemi népiskola V. és VI. osztálya használatára. Harmadik átdolgozott kiadás. (8-r. 104 I.) Bpest, Ifj. Nagel Ottó. Kötve 72 fill.
27 M A G Y A R K Ö N Y V JE G Y Z É K I Füredy Lajos. A len mint fonalos növény, annak termelése, kikészítése és értékesítése gyakorlati gazdák számára. (8-r ) Kassa, Vitéz A 3 kor. Füzetek, Klinikai. Előadások a gyakorlati orvostan összes ág.uból füzet. Szerkeszti Donáth Gyzila dr. (8-r.) Bpest, ifj. Nagel Ottó. X V. évfolyam. Egy-egy füzet 90 fill 7 8. füzet. Tóvölgyi Elemér dr. Az énekesek hangzavarairól. ( ) 9. füzet. Torday Árpád dr. Ada'ok a leukaemia kérdéséhez. Ursziny Gyula dr. Mik az okai a mai nap oly gyakori légutak hurutjának és mit lehetne ellene tenni. ( Ü) 10. füzet. Torday Árpád dr. Adatok a leukaemia kérdéséhez. (367 39S 1.) füzet. Deutsch Ernő dr. Gyermekhalandóság és ingyentej-intézmény. ( ) Füzetek, Közgazdasági. Kiadja a Magyar Közgazdasági T ársaság. I. évfolyam 1., 2. szám. (8-r.) Bpest, Politzer-féle könyvkiadó vállalat. 1. sz. Matlekovits Sándor. A vámpolitika mai helyzete. (8-r ) 1 kor. 50 fill. 2. sz. Halász Sándor. Községi takarékpénztárak Magyarországon. (8-r ) 2 kor. 40 fill. Füzetek, Nyelvészeti. Szerkeszti Sii?ionyi Zsigmond szám. (8-r.) Bpest, Athenaeum r.-társ. 17. szám. Beke Ödön. A pápavidéki nyelvjárás. Veszprém vármegye s a pápai Jókai-kör támogatásával. Három rajzmelléklettel. (72 1.) 2 kor. 18. szám. Simonyi Zsigmond. Az ikes ragozás története. Különnyomat a Magyar nyelvőrből. (57 I.) 1 kor. 19. szám. Valló Albert, Águcz Lajos, Szenttam ási János és Stan Vazul. Kölcsönös hatások a hazai nyelvek közt. ]. Tót jövevényszók. Magyar elemek a mócok nyelvében. Különnyomat a Magyar Nyelvőrből. (50 1.) 1 kor. 50 fill. 20. szám. Szücs István és Gencsy István. Nyelvjárási tanulmányok III. A nyitravidéki palócz s a gyergyói székely nyelvjárás. Különnyomat a Magyar Nyelvőrből. (62 1.) 1 kor. 50 fill. 21. szám. Kertész Manó. Analógia a mondatszerkesztésben nyelvtörténeti és lélektani szempontból. Jutalmazott egyetemi pályamunka. Különnyomat a Magyar Nyelvőrből. (56 1.) 2 kor. 22. szám. Vértes József. A gyermeknyelv hangtana. Javított lenyomat a Magyar Tanítóképzőből. (32 1.) 1 kor. 23. szám. Szegleti István. A főnévi igenév Arany Jánosnál. Különnyomat a Magyar Nyelvőrből. (32 1.) 1 kor. 24. szám. Reger Béla, A határozott névmutató. Különnyomat a Magyar Nyelvőrből. (41 1.) 1 kor. 50 fill. 25. szám. Beke Ödön dr. A vogul határozók. Különlenyomat a Nyelvtudományi Közlemények X X X V. kötetéből. (63 1.) 2 kor. 26. szám. Oláh Gábor. A debreczeni nyelvjárás. Debreczen város és a debreczeni Csokonai-kör támogatásával. (63 1.) ( kor. 50 fill. 27. szám. Nádai Pál. A magyar népetimologia. (38 1) 1 kor.
28 28 M A G Y A R K Ö N Y V JE G Y Z É K I 9 O 5. Gaál Mózes. Anyai szív. Regény. (4-r ) Bpest, Singer és Wolfner. Kötve 6 kor. 50 fill. Hiúság. Ld. : Egyetemes regínytír X X I. 15., 16. Lucza napján. Ld. : Ifjúsági színház 3. - A majálisi elnök. Ld. : U. o. 4. A kegyencz. Ld. : U. o. 5. A javíthatatlan. Ld. : U. o. 6. A szurtos kis inasról. Ld. : Filléres könyvtár 218. Tompa Mihály élete és költészete. L d.: Nemzetünk nagy költői 1. Petőfi Sándor élete és költészete Ld.; U. o. 2. Arany János elete és költészete. L d.: U. o. 3. Gaal Zsigmond. Érzések. Versek. (K. 8-r ) Brassó, Brassói Lapok kiadóhivatala 1 kor. Gállégó Ede dr. A kivándorlásról. Orvosi tapasztalatok és intelmek. (16-r ) Bpest, Szerző tulajdona. Toldi Lajos bizom. 20 fill. G arai E. Német nyelv- és olvasókönyv. Ld. : Deutsch J. G arai Ferencz. Hamis gyémántok. Elbeszélések. (8-r, ) Bpest, Bernáth József 2. kor. Garay János válogatott költeményei. Az ifjúság számára összeválogatta Gaál Mózes. Garay János életrajzával. (8-r ) Bpest, Lampel R. r.-t. 1 kor. Gárdonyi Géza. A bor. Falusi történet 3 fölvonásban. Harmadik kiadás Hatodik ezer. (8 r ) Bpest, Singer és Wolfner 2 kor. Az öreg tekintetes. Regény. (8-r ) Bpest, U. o. 3 kor. Fehér Anna. Betyár történet 3 felvonásban. (8-r ) Bpest, U. o. 2. kor. Gazdaczímtára, A magyar korona országainak. A földmívelésügyi magyar kir. miniszter megbízásából szerkeszti és kiadja a magyar kir. központi statisztikai hivatal. (N. 4-r. X, 670, X X V I. 1.) Bpest, Eggenberger bizom. 30 kor. Gedeon Alajos. Német hősmondák. Az ifjúság számára (8-r ) Bpest, Lampel r.-t. 3 kor. 20 fill. Az alsómeczenzéfi német nyelvjárás hangtana. Ld. : Magyarországi német nyelvjárások. I. füzet. Gegus Ida. Az én meséskönyvem. I. Mesék és történetek gyermekek számára. Második kiadás (4-r ) Bpest, Singer és Wolfner. Kötve 2 kor. 50 fill. Ugyanaz. II. Második kiadás. (4-r ) Bpest, U. o. Kötve 2 kor. 50 fill. Ugyanaz. I II. (4-r. 77, 781.) Bpest, 1905, U. o. K ötve 5. kor. L d.: Urfiak és kisasszonykák. Gellius A. ((Attikai éjszakák)). I. kötet. I IX. könyv. II. kötet. X X X. könyv. Fordították Barcza József és Soós József. (8-r. 336, ) Bpest, Franklin-T. Egy-egy kötet 3 kor. 50 fill. Ugyanaz. Latinul és magyarul. (8-r. 616, 708 I.) Bpest U. o. Egy-egy kötet 8 kor. Genesy István. Nyelvjárási tanulmányok III. Ld. : Nyelvészeti füzetek 20. Genersich Antal dr. Az igazságügyi orvosi tanács munkálatai. Ld. : Munkálatai.
29 M A G Y A R K.Ö JN Y V JE G Y Z E K I Gerebenics Sándor. A Messiás és a bűn. Ádventi és nagyböjt! szentbeszéd-sorozat. A győri ft. egyházm. hatóság engedélyével. (8-r ) Győr Szent-István-Társulat bízom, 2 kor. 20 fill. Gerevich Emil dr. Rajzoló geometria. A középiskolák I. osztálya számára. I. rész : Planimetria. Az új tanterv és a reá vonatkozó utasítások alapján átdolgozta Király Lajos. (8-r és 3 színes táblával.) Budapest, Laufer Vilmos-féle kkh. 1 kor. 60 fill. Gerley Szevér. Eiemi népiskolai magyarnyelvi föladatok példatára. (Kézirat gyanánt) (8-r. 301.) Budapest, Szerzősaját kiadása 4o fill. Gerlóczy Zsigmond dr. Egészségtan. L d.: Csapodi István dr. Gerő Attila. Mámor. Költemények. (8-r ) Bpest, Lampel R. Szortiment. 4 kor. Gerő Gyula. A magy. kir. honvéd és csendőrtisztek nősülési ügyei körüli eljárás. A fennálló törvényekből és szabályokból egybeállította, mintákkal és magyarázó jegyzetekkel ellátta G. Gy. Harmadik kiadás. (8-r. VII ) Budapest, Grill IC. Kötve 2 kor. 60 fill. Gidró Bonifácz. Számtan a középiskolák alsóbb osztályai számára Az új tanterv és utasítások alapján. (8-r ) Bpest, 1905 Szent István-Társ. 2 kor. 60 fill. Glósz Ferencz és Beöthy Vladimír. Magyar nyelvtan és olvasókönyv mindkét nembeli polgári iskolák számára. A vegyes ajkú (magyar-német-tót) nyelvtestületek iskolái különleges érdekeinek szem előtt tartásával.) Második kötet. (8-r ) Bpest, Lampel R. r.-t 2 kor. 60 fill. Góbi Imre. Magyar nyelvtan. Középiskolák II. osztálya számára. (8-r ) Bpest, Lampel R. r.-t. 90 fill. Gókíer Antal és Halász Gyula. Módszeres magyar nyelvtan mondattani alapon. A polgári iskolák és felsőbb leányiskolák I. osztálya számára. (8-r. VI, és 1 tábla.) Bpest, Stampfel-féle kkh. 1 kor. 20 fill Golarski Miczi. Elbeszélések (8-r ) Bpest. Ifj. Magéi Ottóbizom. 3 kor. Goll János. Énektan. Szerkesztették Goll J., Halász Gy., Bellovits I., Ernyei ]., Vajdaffy B. Polgári iskolák és felsőbb leányiskolák számára átdolgozta és iskolai dalgyűjteménynyel bővítette G. J, Tizenharmadik, teljesen átdolgozott kiadás. II. füzet. A III. és IV. osztály számára. (8 r. 1 4, I IV. és 75 1.) Bpest Kókai Lajos 1 kor. 60 fill. Gorkij Maxim. Három elbeszélés. Ld. : Egyetemes vegénytár X X I. 10. Gottl Ágost. A magyar kir. Curia felülvizsgálati tanácsa által a sommás eljárásról szóló törvény (1S93. X V III. t.-c.) alapján hozott határozatoknak gyűjteménye. IX. kötet. (1903., 1904.) ( sz. határozatok) (8-r. L X IV, ) Bpest Franklin-Társ. Kötve 10 kor. Ugyanaz. X. kötet. (1904, 1905.) ( sz. határozatok.) (8-r.-. L ili, ) Bpest, U. o. Kötve 10 kor. Gömbösné Galamb Margit. Az úriasszony. (K. 8-r ) Bpest Nagel Ottó bizom. 3 kor..
30 30 M a g Y A K k ö n y v j e g y z é k Görgei Arthur. Gazdátlan levelek. Második kiadás. (8-r ) Bpest, Kilián F. utóda bizom. 2 kor. Görög Ferencz dr. Báthory Gábor és Bethlen viszonya a két oláh vajdasághoz. (8-r ) Kolozsvárt, Singer és Wolfner bizom. és Lampel R. szortim. bizom. Bpesten 70 fill. G rigercsik Géza. Segédkönyv a felsőbb mennyiségtan gyakorlati alkalmazásaihoz. (8-r. 1 V III és 74 1.) Selmeczbánya, Joerges Á. özv. és fia 1 kor. 60 fill. Gubicza Lajos. A domonyi éjféli mise. Ld. : Népiratkáh 222. Gulyás Pál dr. De Maislre József gróf mint ember, író és gondolkodó. (Lex. 8-r ) Bpest, Szent-István-Társulat bizom., 1 kor. 20 fill. Gulyás és Radó. Útmutatás az egyévi önkéntes-jelöltek, a közös hadsereg (hadi tengerészet) és honvédség bármely fegyverneméhez tartozó egyévi önkéntesek, hadapródjelöltek, nadapródok és tartalékos tisztek (tisztviselők) részére. (A katonai viszonyukból kifolyó összes tudnivalók felsorolása, a folyamodványok és a csatolandó mellékletek mintáival. (8-r, 76 1.) Pécs, Toldi L. bizom. Bpest. 2 kor. G utsohn Adolf. Értesítő. L d.: Elemi iskolai értesítő. Gyakorlatok, Római jogi, seminariumi használatra. Kiadja Schwarz Gusztáv dr. VII. füzet. (8-r.) Bpest, Politzer-féle könyvkiadó váll. V II. füzet. Forráspéldák a birtoktanhoz. (15 1.) 50 fill. L. Gyárfás Elemér, A román görög katholikusok autonómiája. Különlenyomat a <Katholikus Szemle» X IX. évfolyamából. (8-r ) Bpest Szent-István-Társ. bizom. 1 kor. Gyertyánífy István. Kiss Áron dr. és Krammer József. Magyar olvasókönyv. Polgári fiúiskolák számára. Első kötet. Az első osztály számára. Harmadik, javított és bővített kiadás. (8-r ) Bpest, Franklin-társ. 1 kor. 80 fill. G yógyszerárszabás a m. kir. honvédség számára. Érvényes évi okt. hó 1-tő! H 2. (K.8 r ) Bpest, Pallas r.-t. 46 fill. Gyöngyösi István munkái. Ld. : Magyar remekírók 3. Gyöngyösy László. Gyöngyösy István élete és munkái. A költő arcképével és címerével. (8-r ) Bpest, Lampel R. r.-t. Szortimentje bizom. 3 kor. Gyorffy Gyula dr. Tíz év a magyar parlament történetéből (8-r ) Bpest Nagel Ottó bizom. 1 kor. Győrffi János. Magyar olvasókönyv. Ld. Ember Károly. Gyorffy János és Hámori Márton. Természettan és vegytan. A városi népiskolák felső osztályai számára. Az új tanítástervezet szerint. (8-r ) Bpest Szt.-István-társ. Kötve 1 kor. Győrífy János és Kiss Ildebert. Földrajzi előismeretek. Arad vármegye rövid földrajza. Az arad vármegyei népiskolák III. osztályú tanulói számára. Arad vármegye színes térképével. (8-r ) Bpest Szent István-Társ. Kötve 40 fill. Gyorffy János és Paulovits Alajos. Földrajzi előismeretek. Fejér vármegye rövid földrajza. A fejér vármegyei népiskolák III. osztályú tanulói számára. Fejérm egye színes térképével. (8-r ) Bpest, Szent István-Társ. 40 fill. Gyorffy János és Zelliger Arnold. Földrajzi előismeretek. Nyitra vármegye földrajza. A nyitramegyei népiskolák III. osztályú
31 M A G Y A R K Ö N Y V JE G Y Z É K I tanulói számára. Nyitra vármegye színes térképével (8-r. 60 ].) Bpest, Szent István-Társ. Kötve 40 fill. Györííy Johann. Lese- und Lehrbuch für Landschulen. Zum Gebrauche für die III IV7. Klasse dér ungeteilten Volks- und für die Wiederholungsschulen. lm Anschlusse an den ministeriellen Lehrplan. In deutscher Bearbeitung von Emerich Sehultz. 4-te. verhesserte Auflage. (8-r ) Bpest, Lampel R. r.-t. Kötve. 96 fill. György Aladár. A föld és népei. Népszerű földrajzi és népism i kézikönyv. Második újból írt kiadás. Ötödik k ö tet: Magyatország. Tizenhárom színes melléklettel, egy térképpel, tizenkilenc egész lapnyi rajzmeiléklettel és 419 a szöveg közé nyomott rajzzal. (8-r ) Bpest, Franklin-Társulat. Díszkötésben 1- kor. György Endre. Közgazdasági tanulmányok. G. E. a magyar kir. töldrnívelésügyi minister londoni szaktudósító jelentései és tanulmányai. Tallián Béla magyar királyi földmívelésügyi minister rendeletére összeállítva. (8-r ) Bpest, Nagel Ottó bizom. 3 kor. Győri Adolf. Az izraelita vallásoktatás elemi iskolai vezérfonala. III. rész. A községi népiskolák III. osztálya számára. A pesti izr. hitközség megbízásából. Második javított kiadás. (8-r. 1* 48* és 49 1.) Bpest, Lampel R. r.-t. biz. Kötve 60 fill. Győry Elemér. A borkezelésről. Ld. : Falusi könyvtár 14. Győry Vilmos. Dr. Luther Márton kis kátéja. Ágost. hitv. evang népiskolák számára. Hatodik kiadás. (8-r ) Bpest, Kókai Lajos. Kötvs 50 fill. Györke Lajos. A m es;ei'iéges selyemről. Különlenyomat a brassói m. kir. állami felső kereskedelmi iskola évi értesítőjéből. (8-r ) Brassó, Szerző saját kiadása 1 kor. A vasérctelepek képződéséről. Különlenyomat a brassói áll. felső kereskedelmi iskola évi értesítőjéből. (8-r ) Brassó, Szerző saját kiadása 1 kor. Gyurátz Ferenc. A hit oltára. Imakönyv evangélikus keresztyének számára. Harmadik kiadás. (K. 8-r ) Bpest, Kiadja a Luther-Társ. Hornyánszky Viktor bizom. Vászonba kötve 1kor. 60 fill. Gyüjtemeny, Magyar népköltési. VII. kötet. Székelyföldi gyűjtés. Gyűjtötte és szerkesztette Mailand Oszkár." Kiadja a Kisfaludy-társaság. (8-r. I - X X V I és ) Bpest, Athenaeum r.-társ. 6 kor. Gyürky Antal. A szőlő mint kincsbánya. Miként lehet a szőlőt, a tudomány elveinek megfelelő mívelés- és mellékterménveinek teljes kihasználása által valóságos kincsbányává tenni, s miként lehet bortermelésünket is fejleszteni. Második, a legújabb tapasztalatok felhasználásával átdolgozott kiadás. (8-r. 96 I.) Bpest, i'9o 6. Franklin-Társulat 1 kor. 20 fill. Haladási napló. A m. kir. vallás- és közoktatásügyi minister úrnak sz. rendeletével kiadott «Utasítás» VII. sz. melléklete szerint tanügyi szakemberek meghallgatása után szerkesztette s minden jog fentartásával kiadja Betegh Pál és Társa. IV. kiadás. Székelyudvarhely (4-r 168 1) Kötve ' 1 kor
32 32 M A G Y A R K Ö N Y V JE G Y Z É K I 9 O 5. Halász Gyula. Módszeres magyar nyelvtan. L d.: Gókler Antal. Énektan. Ld. : Gott János. Halász Ignácz. Magyar nyelvtan mondattani alapon. A közép- és polgári iskolák I. osztálya számára. A legújabb tanterv és utasítások alapján átdolgozott harmadik kiadást sajtó alá rendezte Morvay Győző. '(8-r ) Bpest Lampel R. r.-t. 1 kor. Halász Sándor. A közigazgatási hatóságok pénzkezelése. L d.: Gyakorlati közigazgatási kónyytár III. Községi takarékpénztárak. Ld. : Közgazdasági füzetek 2. Halm ai Elemér dr. A király nem haragszik. (8-r ) Bpest, Ráth Mór. 80 fill. Halmos Viktor. Természetrajz. Ld. : Chinorányi Ede. Hám Antal dr. A középiskolai kath. vallásoktatás módszere. T e kintettel a magyar püspöki kartó! 1900-ban kiadott tanítási tervre. (8-r II. 1.) Bpest, 1905, Lampel R. r.-t. 1 kor. 50 fill. Hámori Márton. Alkotmánytan. A polgári jogok és kötelességek kézikönyve városi elemi iskolák V. és VI. osztálya számára. Az új tanterv nyomán.. (8-r ) Budapest, 190S. Szt.-Istvántárs. Kötve 48 fill. Természettan és vegytan. Ld. : Győ7ffy János. Mértani példatár. Az elemi népiskolák V. és VI. oszt. számára. Az új tanterv szerint. (8-r ) Bpest Szent- István-Társulat. Kötve 48 fill. Hankó Vilmos dr. Chemia, az ásványtan és földtan elemeivel. A polgíri leányiskolák használatára. Számos képpel. Negyedik liiadás. (8-r ) Bpest, Lampel R. r.-t. 1 kor. 80 fill. Chemia és áruismeret. Ld. : Csongor Györgv. Magyarország fürdői és ásványvizei. Tájékoztató a fürdők, gyógyítóhelyek és ásványvizek megválasztásánál. (8-r ) Bpest, Toldi Lajos bizom. 1 kor. Régi magyar tudósok és feltalálók. Ld. : Magyar könyvtár 439. H antos Elemér dr. A konverziós törvény (1881 : L X X. t. c.) reformja. (8-r ; Bpest, 1905 Grill udv. könyvkeresk. (Benkö Gyula) biz. 1 kor. geb- Pénzintézetek ellenőrzése Magyarországon. (8-r ) Bpest, Kilián Fr. biz. 2 kor. 40 fill. Hanusz István. Fűben, fában. (8-r ) Bpest, Athenaeum r.-t. 2 kor. 50 fill. Hanuy Ferencz dr. A vegyes házasságok jogtörténete, különös tekintettel Magyarországra. Tanulmány. (8-r ) Pécs, Szt.-István-társ. biz. 4 kor. Katholikus egyetem Pécsett. Tanulmány. (Külön lenyomat a Pécsi püspöki intézetnek 1902/3. évi évkönyvéből.) Pécs, U. o. 3 kor. A keresztség kiszolgáltatása az egyházjog és magyar közjog szempontjából. Ld. : Egyházjogi és egyháztörténeti értekezések I. ifgjlj- A vegyes házasságokra vonatkozó tételes jog és gyakorlati eljárás Ld. : U. o. II. A vallásváltoztatás. Az egyházjog és a magyar államjog szerint. (8-r ) Pécs, Szent-István-Társ. biz. 6 kor. - A pápa szuverénsége jogi szempontból. (8 r ) Pécs, U. o. 3 kor.
33 M A G Y A R K Ö N Y V JE G Y Z É K I Harcz az egy gyermekrendszer ellen. Ld. : A barsi ev. ref. egyházmegye lelkészi értekezletnek népies kiadványai i. Harkányi Ede dr. A holnap asszonyai. Tanulmány a társadalomtudomány köréből. (8-r ) Bpest, Politzer Zs. és fia. 6 kor. Harrer Ferencz dr. A parlamenti választói jog terjedelme a nagyobb európai államokban. Különlenyomat a Huszadik Század-ból. (8-r ) Bpest, Politzer Zs. és fia. 1 kor. Harsányi István. Az apostolok cselekedeteiről irott könyv. Ú j szövetségi irodalom-történeti tanulmány theologiai magántanári vizsgálatra. (8-r ) Sárospatak, Kókai Lajos bizom. Bpesten. 2 kor. 40 fill. Hasznos olvasmányok. Ld. : Iparosok olvasótára X I Határoz ványok, Szervi. 0 felsége a császár és király testőrsége számára. A 2, e. e. (4-r ) Bpest, Pallas r.-t. 76 fill. Havas István. Csipkerózsák. Ld. : Filléres könyvtár 202. Havas Mihály. Hősök. Ld. : Filléres könyvtár 208. Havas Miksa. Kereskedelmi számtan. Átdolgozták Bogyó Samu és H. M. Első rész. Negyedik, javított kiadás. (8-r ) Bpest, Lampel R. r.-t. 2 kor. 40 fill. Algebra. Ld. : Szuppán Vilmos. Havas Miksa és Mittelmann Nándor. Feladatok a kereskedelmi számtanból és a könyvviteltanból. Kézirat gyanánt. (8-r.' 174 I.) Bpes., Lampel R. r.-t. 2 kor. 50 fill. Havass Rezső dr. Dalmáczia, különösen a Bocche di Cattaro közgazdaságijelentősége, valamint a Montenegróban és Albániában kínálkozó ipari és kereskedelmi előnyök. Különlenyomat az O. M. K. E évi számaiból. (8-r és 2 tábla.) Bpest, Franké Pál bizom. Landau J. bizom. 60 fill. Dalmát irodalom. (8-r ) Bpest, Laudau József biz. Heged; s István, Petrarca «szózatja» és egyik költői levele. Ld. : Értekezések a magyar nyelv és széptudományok köréből. X IX. 6. Hegedűs Izidor. Német nyelv- és olvasó. Ld. : Markovics Sándor. Heimann Jenő dr. A miniszterek közjogi állása és felelőssége Magyarországon. (S-r ) Bpest, Kilián Frigyes utóda. 1 kor. Heimburg W. Öreg barátnőm. Ld. : Egyetemes regénytár X X I Heinrich Gusztáv. Bevezető ismeretek a német nyelvtanhoz. Függelék H. G. német olvasókönyvének I. részéhez. (8-r ) Bpest, I9o6._ Lampel R. r.-t. 40 fill. Heksch Ödön. Állatorvosi arecipe»-minták. 955 «recipé»-vel (16-r. I X IV és ) Torda, Pátria r.-t. biz. kötve 5 kor. Helle Károly dr. Megtartási jog. Adalékok a magyar kereskedelmi törvénykönyv 309. s 310. és a magyar váltótörvénykönyv 108. és ainak értelmezéséhez. (8-r ) Debreczen, Hegedűs és Sándor. 2 kor. Az erőhatalom (Vis major) fogalma a római és a mai jo g ban. (8-r ) Kecskem ét, U. o. 3 kor. A jogsegély alapjai a modern kereskedelmi törvénykönyvekben. Székfoglaló értekezés. (8-r. 52 I.) Debreczen, U. o. 2 kor. Magyar könyvker. egyl. évkönyve. X V I. évf. 3
34 M A G Y A R K Ö N Y V JE G Y Z É K I 9 O 5. Heller Ágost. Természettan. Ld. : Schubert Károly. Heltai Jenő. Madmazel. (8-r ) Bpest, Singer és W olfner. 3 kor. 50 fill. Ugyanaz. Ld. : Vidám könyvek. A Vénusz-bűnügy. Ld. : Magyar könyvtár 423. Hentaller Lajos Sérelmeink a Habsburgok alatt. Történeti tanulmány. (4-r ) Bpest, Singer és Wolfner. 1 kor. Herczeg Ferencz. A honszerző. Regény. (8-r ) Bpest, Singer és Wolfner 4 kor., díszkötésben 6 kor. Böske, Erzsi, Erzsébet. (8-r ) Bpest, Singer és Wolfner 3 kor. 50 fill. Ugyanaz. L d.: Vidám könyvek. A bekvártélyozás. Ld. : Monológok 142. Hermán Ottó. A madarak hasznáról és káráról. Darányi Ignácz m. kir. földmív. miniszter megbízásából írta H. O. Második bővített kiadás. Százöt ábrával. (8-r ) Bpest, K i adja a m. kir. földmív. minisztérium. Eggenberger bizom. 1 kor. Herm áim Ottóné. Evike. Regény. (8-r ) Bpest, Singer és Wolfner. Vászonba kötve 4 kor. Pitypalatty. Sok képpel. (Lex. 8-r ) Bpest, U. o. Kötve 2 kor. 50 fill. Pitypalatty. Ld. : Urfiak és kisasszonykák. Ok ketten. Ld. : Filléres könyvtár 203. Herodotos műveiből való szemelvények. L d.: Tanulók könyvtára 93. Hertzka Tivadar dr. Váljunk el! Hogy jutunk önálló vámterülethez s hogy vehetjük hasznát, ha megvan. (8-r ) Bpest, Lampel R. r.-t. Szortimentje. 1 kor. Hesslein Henrik dr. Hűségeskü az alkotmányra. Az általános választói jog törvénytervezete és indokolása. (8-r ) Bpest, Ifj. Nagel Ottó bizöm. 60 fill. Hevesi József. Nászúton. Ld. : Magyar könyvtár 407. Hilarius Páter. Mit kell minden katholikusnak tudnia. Az egri katekizmusból közli P. H. (K. 8-r. 8 1.) Nagybánya, Kovács Gyula 6 fill. A ministráczió módja. (K. 8-r. 8 1.) Nagybánya, U. o. 6 fill. Hittig Lajos. Méréstan polgári fiúiskolák számára. II. Szerkesztő és gyakorlati méréstan. A III. és IV. osztály számára. (8-r ) Bpest, Lampel R. r.-t. 2 kor. 60 fill. Hittrich Ödön dr. Latin olvasó és gyakorlókönyv. A gimnázium I. osztálya számára. Második kiadás. (8-r ) Bpest, Franklin-Társ. 6 kor Hock János. Jézus élete. (4-r ) Bpest, Athenaeum r. t. Kötve 5 kor., Díszkötésben 8 kor. Imakönyv. Egyházmegyei jóváhagyással. (K. 8-r. 512 I.) Bpest, Athenaeum r.-t. Vászonba kötve 3 kor. 50 fill. Nettó. Bőrbe kötve nettó 5 kor. H ódítás eszközei. A. Bizalmas tanácsok a szépségápolás és öltözködés titkaiból. Hazai és külföldi szaktekintélyek véleménye nyomán, számos reczepttel ellátva írta Egy előkelő hölgy. (8-r ) Bpest, Érdekes Könyvtár kiadóhiv. 4 kor., díszkötésben 6 kor.
35 M A G Y A R K Ö N Y V JE G Y Z É K I Hofmann. A kert és mező kártékony rovarai. Ld. : Ja g er alatt. Hoffmann Ferencz. A derék finn. Fordította Dékány Mihály. (K. 8-r ) Bpest, Toldi Lajos bizom. Kötve 2 kor. Hoffmann Mihály. A jövedéki büntető törvények és a jövedéki büntető eljárás magyarázata. Útmutató és tanácsadó, a mely kiterjed az egyenes adók, illetékek és állami jövedékekre vonatkozó összes törvények és szabályok áthágásából származó jövedéki kihágásokra. (8-r ) Bpest, Singer és Wolfner bizom. 8 kor. Homeros Odysseiája bő szemelvényekben. Az eredeti versm értékben fordította, bevezetéssel és jegyzetekkel ellátta Kem pf Jó zsef. Második javított kiadás. 4 képpel. (8-r. I X L V III és ) Bpest, Lampel R. r.-t. 3 kor. 60 fill. Ugyanaz. Ld. Remekírók képes könyvtára. Ugyanaz. Ld. : Tanulók könyvtára 94. Iliása. Ld. : Tanulók könyvtára 40. Honvéd gyalogság felszerelésében. Változások a. E 19. (K. 8-r ) Bpest, Pallas r.-t. 75 fill. Hope. A herczegnő nyakláncza. Ld. : Legjobb könyveli 105. Horn Emil, Magyarországi Szent Erzsébet. A franczia akadémia által jutalmazott mű. Rada István dr. (8-r és 1 tábla.) Bpest, Szent-István-Társ. 2 kor. Hornung C. W. Raffles a műkedvelő betörő. L d.: Legjobb könyvek 109. Horovitz Jakab. A gyermek védelme. (8-r ) Hódmező-Vásárhely, Káldor és Nemes bizom. 1 kor. Horti Henrik dr. Rajzoló geometria. Első rész. Planimetriai alaktan. A középiskolák első osztálya számára. Átdolgozta : Szinte Gábor. Tizenhat táblával és 133 szöveg közé nyomott ábrával. Hatodik kiadás. (8-r, és 16 tábla.) Bpest, Lampel R. r.-t. 2 kor. Ugyanaz. Második rész. Stereometriai alaktan. A középiskolák második osztálya számára. Nyolcz táblával és 86, a szöveg közé nyomott ábrával. Negyedik, javított kiadás. (8-r és 8 ábra.) Bpest, U. o. 2 kor. Hortobágyi Antal. Német nyelv- és olvasókönyv. I. rész. Mindkét nembeli polgári iskolák és a felsőbb leányiskola I. és II. osztálya számára. Ötödik kiadás (8-r. I IV ) Bpest, Lampel R. r.-t. 1 kor. 80 fill. Irály és költészettan. Ld. : Ember Károly. Magyar olvasókönyv. L d.: Ember Károly. Horvay Éde. Rendszeres német nyelvtan. Tanító- és tanítónőképző intézetek felső osztályai részére. (8-r. VI, ) Bpest, Lampel R. r.-t. 2 kor. 60 fill. Német olvasókönyv. Tanító- és tanítónőképzők III IV. osztályai részére. (8-r ) Bpest, U. o. 3 kor. Horváth Balázs Görög régiségek és a görög irodalomtörténet vázlata. Ld. : Wágner József. Horváth. János dr. Adalékok az 1847/48. évi országgyűlés történelméhez. (Az 1867: X II. t.-czikk szempontjából.) (8-r ) Bpest, 1905 Politzer-féle könyvkiadóváll. 2 kor. Horváth E. János. Három balta. Ld. : Népiratkák 220. Példabeszédek és közmondások. Ld. : V *
36 36 M A G Y A R K Ö N Y V JE G Y Z É K I 9 O 5. Horváth Jenő. Az erdélyi szász városok közgazdasági viszonyai a nemzeti fejedelemség megalakulásáig. A Pasquich-díjjal jutalmazott pályamű. Bölcsészetdoktori értekezés. (8-r. I X V I és ) Gyula, Kilián Fr. utóda biz. Bpest. 2 kor. M. Hrabovszky Júlia. Női szivek. Ld. : Családi regénytár 45. Apró történetek a nagyvilágból. L d.: Athenae-um olvasótára X II. 21. Hreblay Emil. Baromfitenyésztés, mely felöleli és részletesen tárgyalja a hazai és külföldi baromfifajtákat, tenyésztési eljárásokat, az értékesítést és a baromfibetegségek orvoslását. Kézikönyv a nép részére és tankönyv a tanuló ifjúság számára. 115 szövegközti ábrával. (8-r ) Bpest, Pátria r.-t. bizom. és Vitéz A. biz. Kassán. 5 kor. Hubert Emil dr. A művészi zene népszerűsítése. (8-r ) Bpest, Politzer Zs. és fia. 2 kor. Húgy-ivarszerveJs betegségei. Venereás és syphilitikus betegséségek. Bőrbetegségek. írták Plósz Pál dr,, Korányi Sándor dr., Csatáry Ágoston dr., Paky Ákos dr., Tauffer Vilmos dr., Réczei Imre dr.. Korányi Frigyes dr., Janny Gyula dr., Bókay János dr.. Róna Sámuel dr., Havas Adolf dr., Nékam Lajos dr., Tauffer Emil dr., Török Lajos dr. A szöveg közt számos ábrával és egy táblával. (Új boríték kiadás.) (8-r. 1037, X X I. 1.) Bpest, é. n. Stampfel-féle kkhivat. 21 kor. Hume. Vizsgálódás az emberi értelemről, L d.: Filozof. írók tára III. Huszár Elemér dr. A Visitatio liminum. Egyházi tanulmány. (8-r ) Bpest, Szent-István-Társ. bizom. 3 kor. Huttkay Lipót dr. Mikes Kelemen Törökországi levelei. Az egri érsekmegyei könyvtár eredeti kézirati kincseiből. Mikes arczképével s II. Rákóczi Ferencz betegségét, halálát, eltemetését leiró eredeti levelek hasonmásával. (Lex. 8-r ) Eger, Rényi Károly bizománya Budapesten. 3 kor. Idegrendszer és az izomzat betegségei. Az. írták Jendrassik Ernő dr., Korányi Sándor dr., Kétli Károly dr., Bókay János dr., Dollinger Gyula dr., Kétli. László dr.; Navratil Imre dr., Korányi Frigyes dr., Laufenauer Károly dr., Hochhalt Károly dr. A szöveg közt számos ábrával, 2 táblával. (Új boríték kiadás.) (8-r. 1258, X X II. 1.) Bpest, é. n. Stampfel-féle kkhivat. 28 kor. Ignotus. Olvasás közben. Jegyzetek és megjegyzések. (8-r ) Bpest, Franklin-Társ. 4 kor Ilosvai (Kollár) Vilmos. Az Egy-Isten Szentháromságának fogalma fejlődéstörténeti és ismerettani szempontból. (8-r ) Bpest, Szent-István-Társ. bizom. és Kókai Lajos bizom. 1 kor. Ilosvay Lajos. Bevezetés a szerves chemiába. I. Szénhidrogének. Tizenkilenc rajzzal. (8-r. X, ) Bpest, Kilián Fr. ut. Vászonba kötve 7 kor. Imakönyv katholikus hívek számára. (24-r ) Bpest, Szent-István-Társulat. Vászonba kötve t kor. 60 fill., bőrkötés 2 kor. 60 fill., bőrkötés arany metszéssel 3 kor., chagrinbőr 3 kor. 60 fill., longrébőr 6 kor., ecrassébőr 8 kor. Imling Konrád dr. Á végrehajtási törvény (1881. évi L X. törvényczikk) magyarázata. Negyedik javított és bővitett kiadás. (8-r ) Bpest, Franklin-Társ. 12 kor.
37 M A G Y A R K Ö N Y V JE G Y Z É K I Imre József. Kis szavaló. Szavalásra alkalmas költemények gyűjteménye. (K. 8-r ) Hajdúböszörmény, Hegedűs és Sándor Debrecen 30 fi]], Természetrajz. A népiskola Ill-ik osztálya számára. A Tiszántúli egyházkerület tanterve alapján. Hatodik kiadás. (K. 8-r ) Debreczen Hegedűs és Sándor 30 fill. Ugyanaz. A népiskola IV -ik osztálya számára. Negyedik, ja vított kiadás (K. 8-r ) Debreczen, U. o. ' 24 fill. Imre József dr. Vezérkönyv gyermekmenedékházakat vezető nők számára. Ld. : Peres Sándor. Incze Béni dr. Tacitus élete és művei. (8-r. VII, ) Kolozsvárt, Stein János bizom, és Lepage Lajos bizom. 5 kor. Incze Lajos. Költemények. (8-r ) Nagybánya, Kovács Gyula 2 kor. 50 fill, kötve " 3 kor. 50 fill. Iparoktatás Magyarországon és külföldön. Az. Kiadja a kereskedelemügyi m. kir. miniszter. (N. 8-r ) Bpest, Athenaeum r.-társ. 5 kor. Iparosok olvasótára. X I. évfolyam szám. Szerkeszti Mártonfy Márton. (8-r.) Bpest, Lampel Róbert. Egy-egy szám _ 6o fin szám. Strausz Adolf. Törökország (Ázsiai rész) gazdasági tanulmány ) szám. Hasznos olvasmányok. írták : Többen. (95 1.) Ugyanaz. Tizenegyedik évfolyam teljesen. I ^ X. füzet. Szerkeszti Mártonfy Márton. (8-r. 56, 95, 51, 96, 95, 95 1.) Bpest, Lampel R. r.-t. Kötve 7 kor. írók tára, filozófiai. A Magyar Tudományos Akadémia támogatásával szerkeszti Alexander Bernát és Bánócsi József. I., III., IV. kötet. (8-r.) Bpest, Franklin-társ. I. kötet. D escartes. I. Értekezés az értelem helyes használatának s a tudományos igazságok kutatásának módszeréről. II. Elm élkedések a metafizikáról. III. A filozófia elvei. I. rész. Második javított és bővített kiadás. Fordította és magyarázatokkal ellátta Alexander Bernát. (275 íil 4 kor. III. kötet. Hume. Vizsgálódás az emberi értelemről. Fordította és magyarázatokkal ellátta Alexander Bernát. Második javított és bővített kiadás. (I VIII és ) 3 kor.' 20 fill. IV. kötet. Taine, Francziaország klasszikus filozófusai a X IX. században. Az eredetinek negyedik kiadása után fordította Péterfy Jenő. Második javított és bővített kiadás. Rendezte Alexander Bernát. (240 1.) Isoz de Cháteau d oex Emilien. Syllabaire Frangais. A franczia nyelvtan első foka a kiejtés megjelölésével. A Ploetz Nagy-féle Syllabaire frangais teljesen átdolgozott második kiadása. (8-r. 1 V II1 és ) Bpest, Ifj. Nagel Ottó 2 kor. Ivánka István. A vasúti kártalanítási becslés. (K. 8-r. 36 I.) Ipolyság Heumann-nyomda. Szerző sajátja. Pátria r.-t. biz. 1 kor. Iványi Béla dr. Egy előtti ismeretlen kéziratos formulás könyv. Ism erteti dr. Iványi Béla. (8-r ) Bpest, Faragó Zsigmond bizom. " 1 kor. Jablonow ski József. Útmutatás a komlót pusztító állatok irtására. 11 ábrával. Kiadja a m. kir. földmiv. miniszter. (S-r ) Bpest, Ifj. Nagel Ottó bizom., Eggenberger bizom. 40 fill.
38 38 M A G Y A R K Ö N Y V JE G Y Z É K I 9 O 5. Já g er és Hofmann. A kert és mező kártékony rovarai. A mezőgazdaságra nézve hasznos, valamint kártékony állatok V. és VI. tábla képeihez való magyarázó szöveg. (8-r ) Bpest, Stampfel-féle kkh. 1 kor. Jankó Miksa dr. Hódmezővásárhely gazdálkodási viszonyai. Az O. M. G. E. megbízásából a helyszínen gyűjtött adatok alapján. (8-r ) Bpest, Pátria r.-t. 1 kor. 50 fill. Jankovits István. A papi rend. Ld. : Lohmann K ér. János. Jánosi Zoltán. Isten könyve. Az 1804-ben alapított britt-biblia* társaság fennállásának százados ünnepén tartott egyházi beszéd elő- és utóimádsággal. (8-r ) Debrecen, Hegedűs; és Sándor 30 fill. Jászi Oszkár. Kulturális elmaradottságunk okairól. Különlenyomat a ((Huszadik század»-ból. (8-r ) Bpest, Politzer Zs. és fia 40 fill. A történelmi materializmus állambölcselete. L d.: Társadalomtudományi könyvtár II.I. Jeske-Choinski Tivadar. Az utolsó rómaiak. Történeti elbeszélés Theodosius császár idejéből. Fordította Rada István. 2 kötet. (8-r. 338, ) Veszprém, Szent-István-Társ. bizom. Bpesten 5 kor. Jogtörténeti zseblexikon. (Középkor.) Irta G. R. (16-r ) Bpest, Kókai L ajos 2 kor. Jókai Mór újabb munkái. X X V I X X X V. (8-r.) Bpest, Révai testv. írod. int. r.-t. Egy-egy kötet 4 kor. X X V I. Fráter György I. (326 1.) X X V II. Ugyanaz II. (318 L) X X V III. Páter Péter. Asszonyt kísér, Istent kísért. (274 1.) X X IX. A czigánybáró. Minden poklokon keresztül. (289 1.) X X X. Nincsen ördög. A Magláy család. A ki a holta után áll bosszút. (323 1.) X X X I. A fekete vér. L nczi Fráter (273 1.) X X X II. A két Trenk. Trenk Frigyes. (360 1.) X X X III. Sárga rózsa. A kráó. (288 1.) X X X IV. Magnéta. Tégy jót. (245 1.) X X X V. De kár megvénülni. Egy vén öcsémuram élményei után. (304 1.) : Régi jó táblabirák. Ld. : Szépirodalmi könyvtár. Az elátkozott család. Ld. : U. 0. Egy az Isten. Ld. : U. 0. Politikai divatok. L d.: U. 0. A magyar nemzet története regényes rajzokban. Hatodik képes kiadás. (8-r ) Bpest, Franklin-Társulat. Félbőrkötésben 24 kor. kisebb művei. Elbeszélések. Útirajzok. Az ifjúság számára összeválogatta Benedek Elek. Jókai Mór életrajzával. (8-r. 13S 1.) Bpest Lampel R r.-t. 1 kor. Ugyanaz. L d.: Kis könyvtár Jónás János és Sehack Béla dr. Magyar és német iskolai kereskedelmi levelező. Felső kereskedelmi iskoláknak. III. rész. A ftlső osztály számára. (8-r ) Bpest, Lampel R. r.-t. 2 kor. 40 fül.
39 M A G Y A R K Ö N Y V JE G Y Z É K I 9 O Jörgné Draskócy Ilma. Versek. (K. 8-r ) Bpest, Singer és Wolfner bizom. 3 kor. Ju ckel Gyula dr. Politikai számtan. L d.: B. Lengyel Sándor. Juhász László. Mélység és magasság. Imádságok és elmélkedések. (S-r ).Bpest, Franklin-Társ. 2 kor., kötve 3 kor. Juhász Vilmos. Állattenyésztési falitáblák a gazdasági ismétlő iskolák részére. (X V III tábla.) Temesvár, Polatsek-féle kk. 10 kor. Kabos Ede. Az eleven kulcs. Egy szép ördög naplója. (8-r ) Bpest, Pallas r.-t. ' 3 kor. A verebek. Regény. (8-r ) Bpest, Pallas r.-t. Vászonba kötve ' 6 kor. Fehér éjszakák. Regény. (8-r ' Bpest, Pallas r.-t. Vászonba kötve 6 kor. K ét halott regénye. Elbeszéli az egyik. (8-r ) Bpest, Pallas r.-t. Vászonba kötve 6 kor. Kaeziány Géza. Magyar vértanuk könyve. (8-r ) Bpest, Vass József. Vászonba kötve 6 kor. 80 fill. Kadelburg Gusztáv. Az arany patkó. Ld. : Fővárosi színházak műsora F. Kaffka Margit. Levelek a zárdából. Nyár. L d.: Magyar könyvtár 437. Kakujay Károly. A közúti elektromos vasutak berendezése és üzeme. I. kötet. A szöveg közé nyomtatott 660 ábrával. (Lex. 8-r. VIII ) Bpest, Kiadja a magy. mérnök és építész-egylet. Kilián F. utóda bizom. 8 kor. Kálmán László dr, Genie és talentum. (K. 8-r ) Bpest, Politzer Zs. és fia 2 kor. K álnoki Izidor. Az ördög bibliája. Egy kártyakirály tanításai. ("8-r ) Bpest, Singer és W olfner 3 kor. Karácsonyi János dr. Az argyasi püspökség. Ld. : Szent-lstván- Társulat tud. és irod. felolvasó üléseiből 53. A székelyek eredete. Ld. : Értekezések a történeti tudományok köréből X X. 3. K anm boljáték és versenyszabályai. A. (32-r ) Bpest, Érdekes Könyvtár kiadóhiv. 20 fill. Kardos Samu dr. Báró Wesselényi Miklós élete és munkái. 2 kötet. Minden jogot fenntart a szerző. (N. 8-r. L X IV, 514, számos képpel és facsimileval.) Bpest, Légrády T estvérek bizom. K ét félbőr díszkötésben 30 kor. Karenovics József. Zrinyi Miklós a szigetvári hős, költészetünkben. Öt képpel. (8-r ) Bpest, Lampel R. r.-t. szórt. 3 kor. 50 fill. K. Karlovszky Geyza és W inkler Lajos. Zsebkommentár a magyar gyógyszerkönyv chemiai részéhez. Függelékül a térfogatos elemzés vázlatával. Orvosok és gyógyszerészek használatára. (K. 8-r ) Bpest, Mai H. és fia 5 kor. Kötve 6 kor. K árm án Mór dr. Renan. Ld. : Francia könyvtár 28. K árm án Samu dr. és B auer Lajos dr. Gyermekhygiene. Útmutató anyák számára a gyermekápolásban. Második olcsó (czímlap) kiadás. (8-r ) Bpest, Mai H. és fia 2 kor. Kárpáti Endre. Számtani példatár. L d.: Emericzy Géza.
40 40 M A G Y A R K Ö N Y V JE G Y Z É K K assa Gyula dr. Dekadenciában van-e a magyar tudományosság? Beszéd, melyet a budapesti m. kir. állatorvosi főiskola tanévmegnyitó ünnepélyen évi szeptember hó 19-én mondott K. Gy. dr. (8-r ) Bpest, Kilián Frigyes biz. 1 kor. K assa szab. kir. város és Abaujtorna vármegye czím- és lakásjegyzéke (Lex. 8-r. I IV., 215. és ) Kassa, Koczányi Béla 6 kor. Kassai százéves egyházmegye történeti névtára és emlékkönyve. A i! kötet. Abauj- és Sárosmegye 42 melléklettel és 124 szöveg közé nyomott képpel. (4-r ) II. kötet. Zemplénmegye, névtár és iskolák. 57 melléklettel és 47 szöveg közé nyomott képpel. (4-r ) Kassa, Vitéz A. Kötve 20 kor. Kaszás Péter. A gazda ember tüköré. Jó tanácsok a szántóvetőnek és kertésznek az esztendő minden hónapjára. Számos képpel. Második bővített kiadás. (8-r ) Bpest, Franklin-Társ. 4 kor., kötve 5 kor. Katona József. Munkás. Ld. : Magyar remekírók 15. Katona Lajos. Barlám és Jozafát legendája és a Bod-kodex egy példája. L d.: Magyar könyvtár 436. Katonadíjszabás. Vasúti szállítmányokra érvényes. Érvényes évi május hó 1 -tő 1. Ezen díjszabással az évi január i-től érvényes összes katonadíjszabások pótlékaikkal együtt érvényen kívül helyeztetnek. E 26. (N-r ) Bpest, Pallas r.-t. 1 kor. 15 fill. Kautz Gyula. A kelet népe és a politikai programmtöredékek méltatása. L d.: Széchenyi István gróf munkái. II. sorozat. Kazincy Ferencz levelezése. A M. T. Akadémia irodalom történeti bizottsága megbízásából közzéteszi Váczy János dr. Tizenötödik kötet január S. márczius 31. (8-r, X X X V II ) Bpest, M. T. Akadémia 10 kor. Kecskeméthy István dr. Kezdetben. Egy könyv a könyvek könyvéből. Gyakorlati bibliamagyarázatok (8-r ) Kolozsvár, Gombos Ferencz könyvnyomdája. Stein János biz. Kókai Lajos biz. Bpest 4 kor. Keller Gyula. Mezőgazdasági házi ipar. Darányi Ignácz földmív. m. kir. miniszter megbízásából írta K. Gy. (K. 8-r ) Bpest, Kiadja a m. kir. földmív. minisztérium Eggenberger bizom. 30 fill. Keller Helén siket-néma-vak leány önéletleirása. Igaz történet. Angol eredetiből átdolgozta és előszóval ellátta dr. Boros György. (8-r ) Bpest, Franklin-Társ. 2 kor. Kemechey Jenő. A kis király. Történeti regény. (8-r ) Bpest, Singer és Wolfner. Kötve 1 kor. 60 fill. Kem ény Ferenc. Rendszeres német nyelvtan. Gyakorlatokkal és a verstan elemeivel. Az új tantervek alapján a gymnasiumok V VIII. és a reáliskolák III VIII. osztálya, továbbá a tanítóés tanítónőképezdék, a polgári, felső kereskedelmi- és felsőbb leányiskolák számára. Második, javított kiadás. (8-r ) Bpest, Lampel R. r.-t. 2 kor. Kemény Zsigmond báró munkáiból. L d.: Magyar remekírók 32. kötet.
41 M A G Y A R K Ö N Y V JE G Y Z É K I 9 O Keményfy K. Dániel. A modern kereszténypolitika érvényesülésének akadályai. (8-r ) Bpest, Szent-lstván-Társ. biz. 2 kor. 50 fill. Kende István. Az aquarellfestés kézikönyve. Kezdők számára. 12 ábrával és 2 szines melléklettel. (8-r ) Bpest, Kreutle Ferenc. Kötve 5 kor. Kenessey Béla. Női jellemképek. (8-r. 339 h) Bpest, Kiadja a Prot. irod. társ. Hornyánszky V. bizom. Kötve 2 kor. Kenéz Béla dr. A városok fejlődése és jelentősége. (8-r ) Bpest, Grill Károly kkv. 2 kor. Képessy Imre. Magyar László és Zettner Ede. Számtan. Polgári fiúiskolák számára. A miniszteri tanterv alapján. I. rész. Az I. és II. osztály számára. Negyedik, változatlan kiadás. (8-r ) Bpest, Lampel R. r.-t. 1 kor. 80 fill. Kér János dr. Egyházi beszédei. Fordította: Csizmadia Lajos. (8-r. V III, ) Pápa, Kiss Tivadar 4 kor. Kerekes György. Magyar iskolai helyesírás. Az március 14-iki min. rend. alapján. (16-r ) Kassa, László Béla 20 fill. Kereskedők könyvtára. Magyar. III. évf szám. Szerkeszti Schack Béla dr* (8-r.) Bpest, Lampel R. r.-t. Egyegy szám. 1 kor 50 fill. 7 8 szám. Deutschlander Ármin. A nemzetközi gabonakereskedés. (180 1.) 9. szám. Lőw Tibor dr. A csődeljárás. (72 1.) 10. szám. Bender Béla dr. A biztosítás a kereskedelem szolgálatában. (75 1.) Ugyanaz. III. évfolyam teljesen. (8-r. 96, 176, 94, 92, 96, 180, 72 és 76 1.) Bpest, Lampel R. r.-t. Kötve 12 kor. Ugyanaz. IV. évf füzet. (S-r.) Bpest, Lampel R. r.-t. 1 2 füzet. M akai Ernő dr. Az államadósságok törlesztése. (154 1-) 3 kor. Kersch Ferencz. Alapvető összhangzattan. Különös tekintettel a magyar egyházi népének és az egyházias orgonajáték követelményeire. Iskolai és magánhasználatra. (8-r. I X V I és ) Bpest, Szt.-István-társ. biz. 4 kor. Kertész K. Róbert. Képek Ázsia keletéről. Pillanatfelvételek egy világkörüli sétáról. Két szines és két fekete melléklettel, valamint i 70 szövegközti ábrával. (Lex. 8-r ) Bpest, Pátria r.-t. 10 kor. Kertész Manó. Analógia a mondatszerkesztésben. Ld. : Nyelvészeti füzetek 21. Kidd Benjámin. Társadalmi evoluczió. Angolból fordította Geöcze Sarolta. Átnézte Tárnái János. (8-r. X II, ) Bpest, M. T. Akadémia. Kimnach Ödön. A magyar névmások használatának fejlődése a legrégibb nyelvemlékek kora óta. (K. 8-r. VI és ) Karczag, Lampel R. r.-t. szórt. biz. Bpesten 2 kor. Magyar-Sumir kis kézi szótár. (8-r ) Karcag, U. o. 1 kor. Kis Ernő. Veszprémvármegye gazdasági leírása. Különlenyomat a ccközgazdasági Szemles évi augusztusi füzetéből. (N. 8-r ) Bpest, Magy. tud. Akadémia 40 fill.
42 42 M A G Y A R K Ö N Y V JE G Y Z É K I 9 O 5. Kisfaludy Károly munkái. L d.: Magyar remtkirók it. Válogatott költeményei. Ld. : Kis könyvtár Kisfaludy Sándor munkái II. Ld. : Magyar remekírók 11 kötet. Válogatott költeményei Ld. : Kis könyvtár Kisfaludy Sándor és Kisfaludy Károly válogatott költeményei. Az ifjúság számára összeválogatta Benedek Elek. A szerzők életrajzaival. (8-r ) Bpest, Lampel R. r.-t. 1 kor. Kisfaludy Társaság Évlapjai. Uj folyam. Harminczkilenczedik kötet (8 r. IV, ) Bpest, Franklin Társ. Kötve 7 kor. K iss Arnold. Jób. Drámai költemény. A bibliai eredetinek verses feldolgozása és műfordítása. (8-r ) Budapest, Lampel R. r.-t. szórt, bizom. 3 kor. K iss Áron. Losontzi István életrajza. L d.: Népnevelők könyvtára 27. Magyar olvasó. Ld. : Gyertyánffy István. K iss Béla. Egy tanuló naplójából. (8-r ) Újpest, Vágner Jenő könyvnyomdája. Szerző sajátja. Kötve 70 fill. K iss Géza dr. Az örökség elidegenítése a római jogban. (S-r. 11, 102. III. 1.) Bpest, Grill K. kk. váll. 2 kor. A parlamenti költségvetési jog természete és határai. (8-r ) Bpest, Politzer-féle kkv. 3 kor 20 fill. K iss Ildebert. Arad vármegye földrajza. Ld. : Gyorffy János. R. K iss István. Adalékok a Rákóczi kor irodalomtörténetéhez. Ld. : Magyar irodalomtörténeti értekezések 5. H. Kiss Kálmán. Ev. reform, keresztyén vallástudomány. (Hit és erkölcstan) Gymnasiumok. tanító- és tanitónő-képezdék, polgári iskolák számára. Harmadik átdolgozott kiadás. (8-r. 87 I.) Nagykőrös 1905, Kókai L. bizom. Bpest, 1 kor. 20 fill. Sz. K iss Károly. Bibliai képek. Rövid s népszerű biblia magyarázatok, temetési és egyéb szertartási beszédek. V. kötet. (8-r. 144 és 86 1.) Komárom, Kókai Lajos Bpest, 5 kor. K iss Menyhért. Verőfényes emberek. (8-r ) Bpest, Singer és W olfner 2 kor. Az arany pók. Ld. : Családi regénytár 44. Kiss Mózes. A csorvási reform, lelkész két évig tartó üldöztetésének története. Melléklet a perújításhoz. Kézirat gyanánt. (8-r ) Békés, 1904, Véver Oszkár. K iss Zoltán a fényképezés kézikönyve. Gyakorlati útmutató úgy a kezdő mint az előrehaladottabb műkedvelők részére. III. javított és bővített kiadás. 16 önálló képmelléklettel. (K. 8-r ) Bpest, Calderoni és Társa kiadása. Kilián F. utóda bizom. _ 1 kor. 60 fill. Klein Jakab és Pálosi Dénes. Építési könyvvitel. A kereskedelemügyi m. kir. miniszter megbízásából ipariskolák számára írták K. J. és P. D. (Lex. 8-r ) Bpest, Kilián F. utóda bizom. 2 kor. Kleiszt Henrik. Az eltört korsó. Vígjáték egy felvonásban. Fordította Sebestyén József. (8-r ) Budapest, Lampel R. r.-t. Szórt, bizom. 1 kor. Kiinda Károly. Az olvasás, írás vezérkönyve a phonomimika szerint, (8-r ) Bpest, Szt.-István-Társ. 1 kor. 20 -fill. Knopfler Sándor. Vallástan. Polgári leányiskolák és hasonló nemű tanintézetek izr. tanulói részére Szerkesztette Gárdos Mór
43 M A G Y A R K Ö N Y V JE G Y Z É K I 9 O közreműködésével K. S. I. rész. Polgári leányiskolák és hasonló nemű tanintézetek I. és 11. osztálya számára (8-r. I VIII. és 96 1.) S.-A.-Ujhely Alexander Vimos. Kötve 60 üli. K n opfler Sán d or II. rész. Polgári leányiskolák és hasonló nemű tanintézetek III. és IV. osztálya számára. (8-r. I VIII. és 148 I.) S.-A.-Ujhely U. o. Kötve 80 fill. Koch Ferencz dr. és Kovács János dr Kémia és ásványtan. Tanitó- és tanitónő-képzők számára. (8-r ) Bpest, Franklin-társ. 3 kor. 80 fill. Kogutow icz Manó. Középiskolai földrajzi atlasz. A nm. vallás- és közoktatásügyi m, kir. minisztérium megbízásából dr. Cbolnoki Jenő közreműködésével a középiskolai új tanításterv szellemében tervezte és rajzolta K. M. Ötödik tetemesen bővített és javított kiadás. Tartalma 44 fő és 5 melléktérkép (4-r.) Budapest, Magy. Földr. Int. r.-t. Vászonba kötve 6 kor. Történelmi iskolai atlasz. A vallás- és közoktatásügyi m. kir. minisztérium megbízásából tervezték Acsádi Ignácz dr., Brózik Károly dr., Cherven Floris dr., Csánki Dezső dr., Goldzieher Ignác dr., Marczali Henrik dr., Márki Sándor dr., Pauler Gyula dr. Rajzolta K. M. Tartalma 27 térkép. (4-r.) Bpest, U. o. Vászonba kötve 6 kor. Kollányi Ferencz. A magyar nemzeti muzeum Széchenyi országos könyvtára I. kötet. A könyvtár megalapításától gróf Széchenyi Ferenc haláláig. (8-r és számos képpel és m elléklettel) Bpest, 1905 Kiadja a M. N. Muzeum Széchenyi országos könyvtára. Ranschburg Gusztáv bizom. 6 kor. Kolossváry Ödön. Magyarország mederrendező és árvédelmi munkálatainak fejlődése 1899-ig. (Lex. 8-r. V II, ) Bpest, Ifj. Nagel Ottó bizom. 4 kor. Kolumbán Samu. Lélektan és logika s a lelki működések fejlesztésére vonatkozó íőbb nevelési elvek ismertetése. Tanító- és tanítónő-képző intézetek, valamint felsőbb leányiskolák számára. II. kiadás. (8-r ) Budapest, Lauffer Vilmos-féle kkh. 2 kor. Komáromy Lajos. Rendszeres magyar nyelvtan. Az elemi isk. tanító- és tanítónő-képző intézetek számára. Második kiadás. (8-r ) Bpest, Lampel R. r.- t. 2 kor. Komáromy Sándor dr. A karlsbádi ivó és diaetetikus gyógymódról gyomor- és bélbetegségeknél. (8-r ) Pozsony, Stampfel Károly 4 fill. Kondor Ignácz. Az izraelita vallásoktatás elemi iskolai vezérfonala I. rész. A községi népiskolák I. osztályú növendékei számára. A pesti izr. hitközség megbízásából. Harmadik javított kiadás. (8-r. ír 53* és 27 1.) Bpest, Lampel Róbert bizom. kötve 60 fill. Konkoly-Thege Miklós dr. Utazás a «Gotthardon» hajdan és most. (Tanulmány.) (8-r ) Bpest, Toldi Lajos bizom. 60 fill. Konrádi Dániel dr. A koleráról. (16-r ) Kolozsvár, 1905, Stein J. bizom. 20 fill- Kopeozky Ferencz. Számtan. Ld. : Ambros József.
44 44 M A G Y A R K Ö N Y V JE G Y Z É K I Korányi Frigyes ifj. Egy új asszony levelei Ld. : Olcsó könyvtár Korchmáros Kálmán dr., kisünyom i. Montecarló és játéktermei. (8-r ) Bpest Kunossy, Szilágyi és társa 4 kor. Koréh Endre. A beresztei lelkész. Ld. : Koszorú 115. Korén Pál. Jézus szenvedése. (Az utolsó nap története), (8-r ) Békéscsaba, Kókai Lajos bizom. Bpesten 5 kor. Koritsánszky Ottó. Jáva szigetén. Egy tolnamegyei ifjú tapasztalatai és kalandjai. (8-r ) Szegzárd, Nagel Ottó bizom. Bpesten 3 kor. Kormos Alfréd. Nyilvános számadásra kötelezett vállalatok adói és illetékei. (8-r. I X II. és ) Bpest, Apolló r.-t. Vászonba kötve 10 kor. - Pénzügyi Compass. A nyilvános számadásra kötelezett vállalatok és a nagyipar évkönyve. Tizenötödik évfolyam b. év. (8-r. I X L II. és ) Bpest, Apolló r.-t. Vászonba kötve 12 kor. Koroda Pál dr. A községek postája. L d.: Gyakori, közigazg. könyvtár IV. Kosinsky Viktor. A szőlőoltványok előhajtatással való előállítása. A m. kir. földmívelésügyi miniszter megbízásából írta K. V. H ét ábrával. (Lex. 8-r ) Bpest, Ifj. Nagel Ottó bizom. Eggenberger bizom. 30 fill. Kossuth Lajos beszédei. Sajtó alá rendezte Kossuth Ferenc. Első kötet (8-r. 517 Éj Bpest, Athenaeum r.-t. 10 kor. Vászonba kötve t i kor. 60 fill. Koszortí. A Magyar Prot. Irodalmi Társaság népies kiadványa, i n 120. szám. (K. 8-r.) Bpest, Hornyátiszky Viktor. Egy egy szám " 8 fill. i n. szám- Szentkuti Károly. Régi dicsőségünk. (20 1.) 112. «Kafíay Sándor. Péter apostol (20 1.) 113. «Kovács Zsigmond. A kétszeresen száműzött. Egy kassai főbíró Bocskai idejében. (24 1.) 114. «Budai János. Kálvin János (20 1.) 115 «Koréh Endre. A beresztei lelkész. (20 1.) «P. Tóth János. Imádkozzál és dolgozzál (20 1.) 117. «Sántha Károly. Hárfahangok (19 1.) 118. «Vargha László.A reformáció emlékünnepére (12 1.) 119. «Lőcsei Emma. El ne hagyd a hazát. (16 1.) 120. «Orth Ambrusné. Imádság nélkül, (16 1.) Kovács Emil, Kováts Lajos és Székely József. Bibliai történetek. Az elemi iskolák II. és III. osztályai számára. (8-r ) Budapest, Kókai Lajos biz. Kötve 50 fill. Kovács János. Chemia és ásványtan. Ld. : Koch Ferenc. Kovács Kázmér. Nagy verses vó'fénykönyv. Melyben foglaltatik a nagy- és kis-vőfény minden teendője. Találós kérdésekkel és a legjobb népdalokkal bővítve. (8-r. k6 1.) Esztergom, 190;. Buzárovits G. 30 fill. Kováts Lajos. Bibliai történetek. Ld. : Kovács Emil. Kováts S. János dr. Francia nyelvtan és olvasókönyv. I. rész. A felső kereskedelmi iskolák alsó osztálya számára. Harmadik, javított kiadás. (8-r ) Bpest, Franklin-Társulat 1 kor. 80 fill.
45 M A G Y A R K Ö N Y V JE G Y Z É K Kováts S. János dr. Magyar-francia kereskedelmi szótár főtekintettel az üzleti levelezésre, iskolai és magánhasználatra. Második, bővített kiadás. (8-r ) Bpest, U kor. 20 fill., kötve 4 kor. Kovács Zsigmond. A kétszeresen száműzött. Egy kassai főbíró Bocskai idejében. L d.: Koszorú 113. Kovácsy Sándor. Bibliai vallástan. Ötödik kiadás. (8-r és 1 térkép.) Sárospatak, Kiadja a ('Sárospataki irodalmi kör» a főiskola költségén. Trócsányi B. bizom. Kötve 1 kor. 60 fill. Keresztyén vallástan. I. rész. Keresztyén hittan és egyházi szertartástan. A gimnázium III. osztálya számára. Második javított kiadás. (8-r ) Sárospatak, U. o. Kötve 1 kor. 20 fill. Kovácsy-Kvassay. A vízjogi törvény, a kapcsolatos törvények és reájuk vonatkozó rendeletek. A K.-K.-féle műnek bővített és átdolgozott kiadása. Összeállította Dános Miklós. 2 kötet. (S-r. X X III, 485, VI, 296 l) Bpest, Pátria r.-társ. Vászonba kötve 20 kor. Kozári Gyula. Comte, a positivismus és az evolucio. (Ismertetés és kritika.) (Korunk bölcselete, második rendkívül megbovített, teljesen átdolgozott és megjavított kiadása.) 2 kötet. (8-r. VI, 227, 307, 98 1.) Bpest, Ifj. Nagel Ottó bizom. 14 kor. Átöröklés és nemzeti nevelés. Természetbölcseleti és neveléstani tanulmány. (8-r ) Bpest, U. o. 2 kor. 40 fill. Essayek. Bourget-M aeterlinck-tolstoj. (8-r ) Nagyvárad, Sebő Imre 1 kor. 50 fill. Kozma Bernát. A kereskedelmi gyorsíró gyakorlókönyve. Vitaírás a Gabelsberger-Markovits rendszer szerint. Kereskedelmi aka démiák, felső kereskedelmi iskolák és hasonló rangú tanintézetek számára, egyúttal különös tekintettel az önképzésre. (8-r ) Bpest, Toldi Lajos bizom. 1 kor. Kereskedelmi levelek és üzleti jelentések. Diktálókönyv kereskedelmi gyorsírók számára. «Á kereskedelmi gyorsíró gyakorlókönyve)) összes mintasztenogrammjainak áttétele. (Kulcs.) (8-r ) Bpest, U. o. 50 fill. Kereskedelmi gyorsírás. Vitaírási tan- és gyakor'tókönyv a Gabelsberger-Markovits rendszer szerint. Kereskedelmi akadémiák, felső kereskedelmi iskolák, valamint hasonló rangú tanintézetek számára és különös tekintettel a magántanulásra. Negyedik, újból átdolgozott és bővített kiadás. (8-r ) Bpest, Szerző sajátja. U. o. 2 kor. Kozma Dénes. A tej kereskedelem ellenőrzése közegészségügyi szempontból. A tejfélék és tejtermékek általános ism ertetésével. Hatóságok, vegyészek, tejtermelők, tejszövetkezetek és kereskedők vezérfonala, útmutatója és kézikönyve. A szerző tulajdona. (8-r. X X X II ) Bpest, Pátria r.-t. bizom. 5 kor. A tejtermelés és a tejhamisítás, tekintettel az állatorvosi ellenőrzésre. Előadva a ((Magyar Országos Állatorvos Egyesület)) márciusi szakülésén. (8-r ) U. o. 50 fill. Tejfélék és tejtermékekről a fogyasztók szempontjából. E lőadva a budapesti ^Erzsébet népakadémiábano 1904/5-ben.
46 46 M A G Y A R K Ö N Y V JE G Y Z É K I (8-r ) Bpesl, Müller Károly könyvnyomdája. U o. 1 kor. 50 fill. Kozma Dénes. Budapest székesfőváros dunapartja jövedelmezősége és felügyelete. Az érvényben lévő III. javadalmi díjjegyzékkel, több iratszerkesztési példával, táblázatmintával és egy szem 1 áltető térképpel. (8-r. VII., ) Bpest, Ifj. Nagel Ottó biz. 2 kor. 50 fill. Kozma Gyula. Világtörténet. Ld. : Földes Géza. Kozma Gyula és Körösi Albin. Rendszeres földrajzi atlasz. Középiskolák, tanítóképezdék, polgári fiú- és leányiskolák használatára. Kiváló tekintettel a természeti viszonyokra. Harmincnyolc fő- és huszonhárom melléktérkép. Tizenhatodik, tetemesen bővített kiadás. (4-r ) Bpest, Stampfel-féle kkh. Kötve 2 kor Általános földrajzi atlasz. A legújabb földrajzi ismeretek alapján. Népiskolai használatra. Haszonötödik teljesen átdolgozott és bővített kiadás. Budapesti kiadás. (4-r. 17 térkép és jellemképek.) Bpest, U. o. 70 fill. Ugyanaz, Vidéki kiadás. Bpest, U. o. 70 fill Kozma László. Földrajz. Ld. : Csurka István. König Dénes. Mathematikai mulatságok II. Ld. : Magyar könyvtár 418. König Vilmos dr. A váltótörvény magyarázata. (8-r ) Bpest, Grill-féle kkv. 6 kor. Kőerfer István dr. Tejgazdaság. Ld. : Sieríán János. Könyöki József. A középkori várak különös tekintettel Magyarországra. A M. T. Akadémia történelmi bizottságának megbízásából sajtó alá rendezte Nagy Géza. (676 ábrával.) (Lex. 8-r ) Bpest, M. T. Akadémia 16 kor. Könyvek. Legjobb. 23., 66., kötet. (8-r.) Bpest, Légrády Testvérek. Egy-egy kötet 60 fill., vászonba kötve 1 kor. 23. kötet. Doyle A. Conan. A külvárosban. Elbeszélés. (143 1.) 66. kötet. Voss Richárd. Szigurd Eckdal menyasszonya. R e gény. (141 1.) 105. kötet. Hope Antony. A hercegnő nyaklánca. (163 1.) kötet. Chincholle Charles. A királyfi. Regény. 2 kötet. (154, 119, 35 1.) 108. Doyle A. Conan. A koroskó tragédiája. Regény. (161 1.) 109. kötet. Hornung C. W. Raffles a műkedvelő betörő. (179 1) 110. kötet. Morrison Arthur. A kék gyémánt. Bűnügyi regény. (180 1.) 111. kötet. Doyle A. Conan. Rodney Stone. (186 1.) kötet. Fergus Home. A rejtélyes ékszer. 2 kötet. (144, ) kötet. B. J. Farjeon M. Félix titka. 2 kötet. ( ) 116. kötet. Doyle A. Conan. Sherlock Holmes halála és feltámadása. (131 1.) 117. kötet. Sherlock Holmes kalandjai. (141 1.) 118. kötet. Clavering Gunter, Archibald. A sehonnai kisasszony. Amerikai regény. (150 1.)
47 M A G Y A R K Ö N Y V JE G Y Z É K I 9 O Könyvek. Vidám. (Számozatlan kötetek.) (8-r.) Bpest, Singer és Wolfner. Egy-egy kötet fűzve 3 kor. 50 fill., kötve S kor. Heltai Jenő. Madmazel. Elbeszélések. (254 1.) Herceg Ferenc. Böske, Erzsi, Erzsébet. Elbeszélések. (29 1.) Sas Ede. Mai tündérek. Elbeszélések. (264 1.). Szomaházy István. Költöző nimfák. Elbeszélések. (268 1.) Tábori Róbert. Beszédes Kalára. Elbeszélések. (268 1.) Mikszáth Kálmán. Páva a varjúval. (262 1.) B ársony István. Tréfás történetek. (287 1.) Malonyay Dezső. Az ifijúr és a többi. (284 1.) Töm örkény István. Förgeteg János mint közerő. (287 1.) Nagy Endre. A Geödhyek. (267 1.) Szöllőssy Zsigmond. A híres Bodolay. (286 1.) Könyves Tóth Kálmán. A hit temploma. (Uj folyam.) II. kötet. Egyházi beszédek. Részben Spurgeon, Decoppet és Talmage nyomán. (8-r ) Bpest, Kókai L. 3 kor Könyvtár és Döntvénytár. Gyakorlati közigazgatási. Szerkesztő és kiadó Dolenec József dr. I V. szám. (8-r.) Bpest, Toldi Lajos bizom. I. szám. Papp Antal dr. Italmérők könyve. Az italméréssel és elárúsítással foglalkozókat érdeklő pénzügyi, ipari rendőri és egészségrendőri törvények és szabályok rendszeres gyűjteménye. (158 1.) 2 kor., vászonba kötve 3 kor. II. szám. Lengyel Vilmos. A községi háztartás és számvitel. (240 1.) 3 kor., vászonba kötve 4 kor. III. Halász Sándor. A közigazgatási hatóságok pénzkezelése a postatakarékpénztári cheque- és clearing-forgalomban. (80 1.) 2 kor., vászonba kötve 3 kor. IV. szám. Koroda Pál dr. A községek postája. Útmutatás a községeknek új postahivatalok felállítása körül. (26 1.) 60 fill. V. szám. W iesinger Frigyes dr. A községek teendője a közegészségügy terén. (81 1.) 1 kor. 50 fill_ Könyvtár. Falusi. 14., 25. szám. (8-r.) Bpest, Franklin- Társ. Egy-egy szám 1 kor. 14. szám. Győry Elemér. A borkezelésről. Tizennégy ábrával. (101 1.) 25. szám. Verner Jenő. A földmíves gazda ingyen munkásai. Huszonhét képpel. (94 1.) Könyvtár, filléres kötet. (8-r.) Bpest, Singer és Wolfner. Egy-egy kötet kötve 50 fill szám. Havas István. Csipkerózsák. Versek. Fiuknak, leányoknak. (47 1.) 203. kötet. Hermann Ottóné. Ok ketten. Mesék, történetek gyermekeknek. Sok képpel. (48 1.) szám. Lengyel Laura. A virradat hajnala. Elbeszélés képekkel. (136 1.) 207. szám. Pósa Lajosné. Olvassuk csak. (46 1.) 208. szám. Havas Mihály. Hősök. Történeti elbeszélések. (46 1.) 209. szám. Egri György. Igaz is, nem is. IV. gyűjtemény. (46 1.) szám. Sas Ede. A virágok költője. Elbeszélés (K é pekkel. (78 1.)
48 48 M A G Y A R K Ö N Y V JE G Y Z E K Könyvtár, filléres, 214. kötet. Krúdy Gyula. Előre. Hazafias elbeszélések. (48 1.) 217. szám. Dingha Béla. Kókumfitty király országa és egyéb történetek. (47 l.j 218. kötet. Gaal Mózes. A szurtos kis inasról és egyéb elbeszélések. (47 1.) 219. szám. Benedek Elek. Elek apó meséi. III. gyűjtemény. (4 7, L) Könyvtár. Francia. 28. kötet. Szerkesztik Theisz Gyula dr. és. Matskássy József. (16-r.) Bpest, Lampel R. r.-t. Egy-egy kötet vászonba kötve 70 fill. 28. kötet. Kárm án Mór dr. Renan. Les sciences de la natúré et les sciences historiques. Berthelot. La science ideale et la Science positive. (108 1.) Könyvtár. Grill-féle jogi. X V. füzet. (16-r.) Bpest, Grillféle kkv. X V. füzet. Finfeey Ferenc dr. Újabb bűnügyi esetek. Büntetőjogi praktikumok részére. (40 1.) 60 fill. Könyvtár, 30 filléres szám. (16-r.) Nagybánya, K o vács Gyula. Egy-egy szám 30 fill. 1. szám. Róka P. Pál. Három a tánc. (36 1.) 2. szám. Pataki Béla. A méhészet vezérelvei. (32 1.) 3. szám. Szász János. Útmutató a gyűmölcstenyésztésről és a fák neveléséről. (40 1.) 4. szám. Pálinkás Béla. A szőlő ellenségei. (32 1.) Könyvtár. Kis. 4., , kötet. Szerkeszti Benedek Elek. (8-r.) Bpest, Lampel Róbert. Egy-egy kötet kötve 50 fill. 4. kötet. Bársony István, Abonyi Árpád, Benedek Elek. A szabad ég alatt. Második kiadás. (48 1.) kötet. Csokonai Vitéz Mihály. Válogatott költeményei. Az ifjúság számára összeválogatta Benedek Marcel. Csokonai Vitéz Mihály életrajzával. (96 1.) kötet. Petőfi Sándor: Válogatott költeményei. Az ifjúság számára összeválogatta Benedek Elek. Petőfi Sándor életrajzával. (136 1.) kötet. Jókai Mór : Kisebb művei. Elbeszélések, útirajzok. Az ifjúság számára összeválogatta Benedek Elek. Jókai Mór életrajzával. (135 1.) kötet. Kisfaludy Sándor és Kisfaludy K ároly: Válogatott költeményei. Az ifjúság számára összeválogatta Benedek Elek. A szerzők életrajzával. (96 1.) kötet. Benedek Elek. Magyar fiú verses könyve. Serdülő fiúk számára. (116 1.) kötet. Benedek Elek. Magyar leány verses könyve. Serdülő leányok számára. (96 I.) 89. kötet. Lőrinezy Gyula. Játék közben. (58 1.) kötet. Lengyel Laura. Asztalos Pál története. Ifjúsági regény. (84 1.) 92. kötet. Peres Sándor. Gyermekversek, köszöntők. Kis gyermekek számára. (38 1.) Könyvtár. Magyar szám. Szerkeszti Radó Antal. (16-r.) Bpest, Lampel Róbert. Egy-egy szám 30 fill szám. Maupassant Guy de. Gyöngy kisasszony és egyéb elbeszélések. Fordította Ambrus Zoltán. (63 1.)
49 M A G Y A R K Ö N Y V J E G Y Z É K I9O5. 49 Könyvtár, Magyar szám. Székely Sándor. Aranyos-Rákosí. A székelyek Erdélyben. Hősköltemény három énekben. Bevezetéssel ellátta és sajtó alá rendezte Barátosi Balogh Benedek. (39 1.) ' 407. szám. Hevesi József. Nászúton és egyéb elbeszélések. (63 1.) 408. szám. Orosz elbeszélők tára. II. Gorkij. Csehov. Baranzevics. Nemirovics-Dacsenko. Fordította Ambrozovics Dezső. (64 1.) szám. Mikszáth Kálmán. Egy választás Magyarországon vagy a Körtvélyesi csiny. (48, 49 96, ) szám. Sardou Victorien. A boszorkány. Dráma öt felvonásban. Fordította F á i J. Béla. (91 1.) 414. szám. Bonfiniból szemelvények. (Képek Mátyás király korából.) Fordította, bevezetéssel és jegyzetekkel ellátta Császár Mihály dr. (64 1.) 415. szám. Szomaházy István. Kemény doktor karrierje és egyéb történetek. (64 1.) 416. szám. Francia elbeszélők tára. Ötödik sorozat. Pierre Louys. Marcel Prévost. Fordította Gábor Andor. (64 1.) 417. szám. Doyle Conan. Doktor Holmes kalandjai. (Detektivtörténetek.) Hatodik sorozat. Fordította Adorján Andor. (75 1.) 418. szám. König Dénes. Mathematikai mulatságok. Második sorozat. 19 ábrával. (72 1.) szám. M ikszáth Kálmán. A demokraták I II. füzet. (32, ) 421. szám. Francé Anatole. Gallio. Elbeszélés. Fordít. Gábor Andor. (60 l.j 422. szám. Balassa József. Szemelvények a kódexek irodalmából. II. Legendák, példák. (47 1.) 423. szám. Heltai Jenő. A Vénuszbűnügy és egyéb elbeszélések. (64 1.) 424. szám. Tóth Rezső. Olasz faluk és városok. (64 1.) szám. Mikszáth Kálmán. Ne okoskodj Pista! (92 1.) 427. szám. Beöthy Zsolt. Jókai'M ór emlékezete. Jókai arcképével. (39 1.) 428. szám. Szavalókönyvek I. Angol költőkből. Fordította Radó Antal (63 1.) szám. Mikszáth Kálmán. A németke és egyéb elbeszélések. I II. füzet. (48., ) szám. Mikszáth Kálmán. Kisértet Lublón. I II. füzet. (64, ) 433. füzet. Molnár Ferenc. Gyerekek. Rajzok. (68 1.) füzet. Sardou Victorien. Andrea. Vígjáték négy felvonásban. Fordította F á i J. Béla. (107 1:) 436. füzet. Katona Lajos. Barlám és Jozafát legendája és a Bod-kódex egy példája. A kódexek szövegéből bevezetéssel és jegyzetekkel kiadta K. L. (47 1.) 437. sz. F. Kaffka Margit. Levelek a zárdából. Nyár. (62 1.) 438. sz. Daudet Alphonse. Az utolsó leckeóra és egyéb történetek. (A contes du lundiből.) Franciából fordította Marquis Géza dr. (59 1.) 439 sz. Hankó Vilmos dr. Régi magyar tudósok és feltalálók. (63 1.) Magy. könyvker. egyl. évkönyve. XV I. évf. 4
50 50 M A G Y A R K Ö N Y V JE G Y Z É K I 9 O 5. Könyvtár, Magyar sz. Német balladák és románcok. Fordította Teleki Sándor. (47 1.) Könyvtár. Művészeti. (Számozatlan kötetek.) Szerkeszti Ií. Lippich Elek dr. (Lex. 8-r.) Bpest, Lampei R. r.-t. Diner-Dénes József. Lionardo da Vinci és a renaissance kialakulása. Száztizenhárom szövegképpel, tizenhat melléklettel. (246 1.) Díszkötésben 10 kor. Wollanlca József. Raffael. 107 szövegképpel, 13 melléklettel. (222 1.) Díszkötésben 10 kor. Malonyay Dezső. A fiatalok. Ferency Károly, Grünwald Béla, Katona Nándor, Magyar-Mannheimer Gusztáv, Rippl-Rónai József. 16 melléklettel, 3 hasonmás és 197 szövegbe nyomott képpel. (220 1.) Díszkötésben 10 kor Könyvtár, Olcsó szám. Szerkeszti Gvulai Pál (16-r.) Bpest, Franklin-Társ. Egy-egy szám 20 fill szám. Pap Endre költeményei. Harmadik kiadás (167 1.) szám. Szigligeti. II. Rákóczi Ferenc fogsága. Eredeti történeti dráma öt felvonásban. (93 1.) szám. Macaulay T. B. Goldsmith Olivér. Bunyán János. Angolból fordította Aszalay Gyula (77 1.) szám. Arany János. A nemzeti versidomról és az Asszonáncról. (72 1.) szám. Rousseau J. J. Az emberek közötti külömbségek. Franciából fordította Bogdánfy Ödön. (202 1.) 139S szám. Avszieienko G. V. Zsuzsánna kisasszony. Elbeszélés (88 1.) szám. Ouida. A Pitti-palotában. Jelenet. (Valódi történet.) Angolból fordította F. L. (55 1.) > szám. Fromentin Jenő. Rubens és Van Dyck Franciából fordította Erdey Aladár dr. (145 1.) szám. Farkas László dr. A nő az egészségügy szogálatában és miss Nightingale. (62 1.) szám. Vörösm arty Mihály. Lyrai és vegyes költeményei (391 1.), szám. Bérezik Árpád. Az udvari tanácsos. Vígjáték három felvonásban. (103 1.) szám. Ifj Korányi Frigyes. Egy új asszony levelei. Elbeszélés. (64 1.) , szám. Brink Bernát, Ten. Shakspere. Német bői fordította Berkovics Miklós dr. (155 1.) Könyvtár, Protestáns családi. (Koszorú.) X X I X X II. kötet. (K. 8-r.) Bpest, Kiadja a magyar prot. írod. társ. Hornyánszky Viktor bizom. Egy-egy kötet kötve 60 fill. Könyvtár, Szépirodalmi. (8-r.) Bpest, Franklin-Társulat. Egy-egy kötet vászonba kötve 2 kor. Jókai Mór. Az elátkozott család. Regény. Ötödik kiadás I. II. kötet. ( ) A Régi jó táblabírák. Hetedik kiadás. 2 kötet. (262, ) Egy az Isten. Ötödik kiadás. 3 kötet. (236, 221, ) Politikai divatok. Ötödik kiadás 3 kötet. (207, 182, ) Könyvtár, Társadalomtudományi. II., III. kötet. (8-r.) Bpest, Politzer-féle kkv.
51 M A G Y A R K Ö N Y V JE G Y Z É K I Könyvtár, Társadalomtudományi. II. kötet. Somló Bódog. Állami beavatkozás és individualismus. Második kiadás. (X, ) 4 kor. III. kötet Jászi Oszkár dr. A történelmi materializmus állambölcselete. Második kiadás. (VIII, ) 4 kor. Könyvtár, Vasárnapi. 7., , 20 szám. (K. 8-r.) Bpest Franklin-Társ. Egy-egy szám 40 fill. 7. szám Fényes Elek. Utazások az északi sarkvidékeken. Átdolgozta S z í v ó s Béla. Húsz képpel (104 1.) 10. szám. Szívós Béla. A természet csodái. I. (104 1.) 11. szám. Vetési László. Boldog háziesték. Tanulságos történet a magyar nép számára. I. kötet (91 1.) 12. szám. Ugyanaz. II. kötet (79 1.) 20. szám. Szívós Béla. Az állatvilág csodái. II. (104 1.) Könyvtára, A Magyar Földrajzi Társaság. V I. kötet. Szerkeszti Lóczy Lajos. (8-r.) Bpest, Lampel R. r.-t. Egy-egy kötet kötve 7 kor. VI. kötet. Festetics Rudolf gróf. Emberevők között. Nyolc évi csendes-óceáni hajózás a «Tolna» Yachton. 55 képpel és 1 térképpel. Franciából fordította Sárosi Bella. (278 1.) Könyvtára, Népszerű főiskola. Szerkesztik: Földes Béla dr., Lóczy Lajos dr., Alexander Bernát dr. 1 3, kötet. (8-r.) Bpest, Franklin-Társ. Egy-egy kötet kötve 2 kor. 1. kötet Marczali Henrik. A nemzetiség történetbölcseleti szempontból. A Népszerű Főiskolán (University Extension) előadta M. H. (116 1.) 2. kötet. Salgó Jakab dr. A szellemi élet hygienája. A Népszerű Főiskolán (University Extension) tartott előadásai nyomán írta S. J. ( 19 1 ' ) 3. kötet. Berzeviczy Albert dr. A cinquecento festészete és szobrászata. (Tekintet nélkül Velencére.) A népszerű főiskolán tartott előadásai nyomán írta B. A. ( Kötve 2 kor. Könyvvitel. Ld. : Kereskedelmi zsebkönyvtár Körösi Albin. Földrajz a középiskolák I. osztálya számára. 90, részben az «Osztrák-Magyar monarchia írásban és képben» czímű vállalatból vett képpel. Hatodik javított kiadás. (8-r ) Bpest, 1906 Lampel R. r.-t. 1 kor 40 fill Rendszeres földrajzi atlasz L d.: Koz?na Gyula. Általános földrajzi atlasz. Ld. : U. 0. Körösi Kálmán dr. Jegyzetek a magánjog és a polgári törvénykezési rendtartásról. (8-r ) Debrecen, Hegedűs és Sándor _ 5 kor. K öváry László dr. Magyarország története nemzeti helyzetünk szempontjából. Első füzet. A magyar monarchia megalakulása, Álmos, Árpád, Szent István alatt. (8-r ) Kolozsvár, 1906, Stein János 1 kor. 50 fill. Közbiztonság és rendészet köréből. Fontos tudnivalók a. Magyarázó példákkal a csendőrségi zsebkönyv _ évfolyamaiból. Jegyzők, körjegyzők, községi elöljárók, szolgabírák, rendőrhatóságok stb. számára. I. kötet. (8-r ) Bpest, Franklin-Társ. Kötve. 2 kor. Középiskola reformja, A. Vita a középiskolai kérdésről. Rendezte a ((Társadalomtudományi Társaság)). Első kötet.
52 M A G Y A R K Ö N Y V JE G Y Z É K I (8-r. 2Ő9 1.) Bpest, Deutsch Zs. és tsa. A teljes ura ára 6 kor. Közlemények. Magyar statisztikai. Uj sorozat 7., 9., 13., 14. kötet. (4-r.) A kereskedelemügyi m. kir. miniszter rendeletéből szerkeszti és kiadja a Magyar kir. központi statisztikai hivatal. Kilián Frigyes utóda bizom. 7. kötet. Népmozgalma, A magyar korona országainak 1900., és évi. Négy grafikai térképpel. A magyar kir. kereskedelemügyi miniszter rendeletéből szerkeszti és kiadja a Magy. kir. központi statisztikai hivatal. (I VIII., 1* 106* és ) Kilián Fr. utóda bizom. 8 kor. 9. kötet. Népszámlálása, A magyar korona országainak évi -. Negyedik rész. A népesség foglalkozása részletesen. (I V III, i* 82* és ) Vászonba kötve 12 kor. 13. kötet. Külkereskedelmi forgalma, A magyar korona országainak. (1* 130* és ) Vászonba kötve 5 kor. 14 kötet. Népszámlálása, A magyar korona országainak évi -m Hatodik rész. Az ipar körébe tartozó tisztviselő és egyéb segédszemélyzet munkaideje és munkabére (I VIII, ), Vászonba kötve i 0 kor. Közlemények, Mathematikai és Természettudományi t, vonatkozólag a hazai viszonyokra. Kiadja a Magyar tud. Akadémia mathematikai és Természettudományi állandó bizottsága. Szerkeszti Lengyel Béla dr. X X V III. kötet. 3. szám. (8-r.) Bpest, Magyar tud. Akadémia. 3. szám. Sóbányi Gyula. A Duna balparti mellékfolyóinak hydrografiája. Különös tekintettel a terasse-képződményekre. A Magyar tudományos Akadémia által gróf Széchenyi Béla adományából 200 aranynyal jutalmazott pályamű. ( számos képpel és képmelléklettel.) 5 kor. K rál Miklós dr. Magyar tengerészeti igazgatás. (8-r ) Bpest Lampel R. r.-t. szórt, bizorm 5 kor A hajótulajdonos magánjogi felelősségének korlátozásai. (8-r ) Bpest, U. o. 50 fill K rálik Lajos. Demosthenes. Dráma. (8-r ) Bpest 190c. Franklin-Társ. i kor. K ram m er József. A lecketanulás és a szorgalom, (8-r ) Bpest, Frankin-Társ. 60 fill. i Magyar olvasó. Ld. : Gyertyánffy István. Krúdy Gyula. A cirkusz-király. Ifjúsági regény. (8-r ) Bpest, Franklin-Társulat. Kötve. 2 kor. 50 fill Diákkisasszonyok. Elbeszélések. (8-r ) Bpest, 1905 Singer és Wolfner. Kötve 1 kor. 60 fill Előre. Ld. : Filléres könyvtár 214. Krump Miklós. Állatvédelem embervédelem, vagy mit akarnak az állatvédő-egyesületek? (8-r ) Bpest Grimm Gusztáv 30 fill. Krüger. Aladár dr. A régensség a magyar közjogban. (8-r ) Nagyvárad, Sebő Imre bizom. " 1 kor. Kubinyi Lajos. Kisbirtokosok tanácsadója. Válogatott források nyomán számos ábrával. Harmadik teljesen átdolgozott kiadás., (8-r. 224.I.) Bpest, Fránklin-Társ. 3 kor, 20 fill.
53 M A G Y A R K Ö N Y V JE G Y Z É K I :3 Kum lik Emil. A szabadságharc pozsonyi vértanúi. Pozsony szereplése 1848/49-ben. A pozsonyi tizenhárom.. Egyéb pozsonyi Ítéletek. Pozsonyiak Aradon és Budapesten. A Toldy-kör 1904 évi Vutkovich-dijával kitüntetett pályamunka. Öt arcképpel, hat hasonmással. (8-r ) Pozsony, Stampfel Károly bizom. 1 kor. 50 fill. Kun Béla dr. és Dáday István. A fiatal korúak kriminalitása ellen való küzdelem Magyarországon. Közzéteszi a m. kir. igazságügyminiszterium. (N. 8-r. I V III és ) Bpest, Politzer Zs. és fia bizom. 5 kor. Kunos Ignác dr. Oszmán-török nyelvkönyv. Nyelvtan, szótár, olvasmányok. (8-r. V III., 530, 90 1.) Bpest, Lampel R. r;-t. szórt. biz. 15 kor. Kutas&y Béla. Tanácsadó katonai ügyekben, az egyévi önkéntesi kedvezmény elnyerése tárgyában, továbbá a védtörvényben. biztosított egyéb kedvezmények elnyerése iránt. A védtörvény és egyéb, utasítások alapján. Második kiadás. 12 kérvénymintával és X. melléklettel. (K. 8-r ) Bpest, Nagel Ottó bizom. 1 kor. 20 fill Kuzsinszky Bálint dr. Az aquincumi ásatások és múzeum ismertetése. Negyedik átdolgozott és bővített kiadás. Egy melléklettel és 17 képpel. (8-r ) Bpest, Kilián Frigyes bizom. 60 fill. Külkereskedelmi forgalma. A magyar korona országainak. Ld. : Magyar statisztikai közlemények 13. Kvassay. A vízjogi törvény. Ld. : Kovácsy. Kvassay István. Megbízás nélkül... Adalékok az aktuális válsághoz. (8-r ) Bpest, Grill Károly kkv. bizom. 1 kor. Laehne Hugó. Német gabona-raktár-szövetkezetek. (8-r ) Arad Pátria bizom. Bpesten 5 kor. Laky Imre. Hulló csillagok. Rajzok, elbeszélések. 8-r ) Bpest, Szilágyi Béla 2 kor. Lán g Incze dr. Katholikus erkölcstan. A középiskolák VI. oszt. számára és magánhasználatra. Jelesebb szerzők után franczia eredetiből fordítva s az új tantervre alkalmazva. A székesfehérvári egyházmegyei hatóság engedélyével. (8-r ) Székesfehérvár, Szent-István-Társ. bizom. Bpesten 1 kor. 50 fill. Lán g Lajos. A harmadik egyetem. Rektori székfoglalóul mondotta L. L. a budapesti kir. magyar tud. egyetem tanév, megnyitása alkalmából évi szeptember hó 15-én. (8-r ) Bpest, Kilián Fr. ut. bízom. 50 filli Lányok, Magyar. Képes hetilap fiatal leányok számára. Szerkeszt. Ttitsek Anna Második kötet. (4-r ) Bpest, Singer és Wolfner. Kötve 8 kor. Ugyanaz kötet (4-r ) Bpest U. o. Kötve 8 kor Lasz Samu. Földrajz. A gymnáziumok számára. Az új tanterv és utasítások szerint. II kötet. A gymnáziumok II. osztályának tankönyv. Európa, Ázsia és Afrika. Második javított kiadás. (8-r. I - I I I 188 és I X X X.) Bpest, Lampel Róbert r.-t. 2 kor 20 fill. László Andor. Versek. (8-r ) Zilah Seres Samu 3 k. Vászonba kötve 4 kor.
54 54 M A G Y A R K Ö N Y V JE G Y Z É K I Lawn-Tennis. Évkönyv (8-r ) Bpest, Kilián F. utóda bizom. 1 kor. Legányi Gyula dr. Az oktatás egészségtana. Különös tekintettel az elemi és középiskolai megterhelésre. (8-r ) Debreczen, Hegedűs és Sándor 2 kor. Lekky István. Magyar mezőgazgasági közigazgatás. Ld.: Lestyánszky Sándor alatt. Lengyel Laura. Asztalos Pál története. Ld. : Kis könyvtár go 91. A virradat hajnala. Ld. ' Filléres könyvtár B. Lengyel Sándor és Juckel Gyula dr. Politikai számtan. A felső keresk. iskolák számára. (8-r ) Bpest Lampel R. r.-t. 2 kor. Lengyel Vilmos. A községi háztartás és számvitel. L d.: Gyakorlati közigazgatási könyvtár II. Lenkey Vilmos Dani dr. Különféle gyógyító eljárások művelt laikusok számára. (8-r.) Veszprém, é. n. Pósa Endre 60 fill. Lestyánszky Sándor és Lekky István. Magyar mezőgazdasági közigazgatás. Tankönyv a községi közigazgatási tanfolyamok és kézikönyv a közigazgatási tisztviselők, valamint a mezőgazdasággal foglalkozó közönség számára. A m. kir. földmív. miniszter megbízásából. (8-r ) Bpest, Kiadja a m. kir. földmív. minisztérium. Eggenberger bizom. 2 kor. Lótmányi Nándor dr. Magyarország története. I. kötet ig Középiskolák harmadik osztálya számára. Az új tanterv és utasítások alapján. Képekkel és térképmelléklettel (8-r ) Bpest Stampfel-féle kkh. 1 kor. 40 fill. Létmányi Nándor dr. és Sebestyén Károly dr. Az ó-kor története. Középiskolák használatára. Egy színnyomatú melléklettel négy térképpel és számos a szövegbe nyomott ábrával (8-r ) Bpest, Stampfel-féle kkh. 2 kor 40 fill. Lévay Ede dr. Csillagászati és fizikai földrajz. Tanító és tanítónőképző intézetek számára 65 fametszettel. (8-r. 124 I.) Bpest, Szent-István-Társ. 1 kor. 40 fill. Mikes Kelemen. Ifjak kalauzának ismertetése (8-r ) Bpest Franklin-Társ. 50 fill. Számtan. Első rész. A polgári iskolák I. és II. osztálya számára. A polgári iskolák tanterveinek megfelelően átdolgozta Csomóssy Sándor. Második kiadás. (8-r ) Bpest Stampfel-féle kkh. 2 kor. Lévay Imre. Népiskolai magyar nyelvtan. Az elérni népiskolák II osztálya számára. (8-r ) Hajdúböszörmény, Hegedűs és Sándor Debreczen. Kötve 20 fill. Ugyanaz. III. és IV. osztály számára. Harmadik javított kiadás. (S-r. 120 I.) Hajdúböszörmény, U. o. Kötve 40 fill. Ugyanaz. V. és VI. osztály számára. Harmadik javított kiadás. (8-r ) Hajdúböszörmény, U. o. Kötve 40 fill. 'r - Ugyanaz. III., IV., V., VI. osztály számára. Második javított kiadás. (8-r ) Plajduböszörmény, U. o. Kötve 60 fill. Lévai Izor. Vallástan. Az elemi népiskola V. és VI. osztályai, valamint az alsófokú ipar- és kereskedelmi iskolák számára. A pesti izraelita hitközség megbízásából. Második javított kiadás (8-r. 1* 98* és 106 Is) Bpest, Lampel Róbert r.-t. bizom. Kötve 1 kor. 60 fill
55 M A G Y A R K Ö N Y JE G Y Z É K I 9 O Lévai Lajos. Egyházi beszédek. Negyedik kötet. (8-r ) Debrecen, Hegedűs és Sándor. Vászonba kötve 6 kor. Lexikon, Mezőgazdasági. Állatgyógyászat, állattenyésztés baromfitenyésztés. borászat, építészet, erdészet, gazd. eszközök, gazd. üzletvitel, gyümölcsészet, haltenyésztés, kártételek, kertészet, méhészet, mellékhaszonvételek, mezőgazd.közigazgatás, növénytermesztés, rét és legelő, selyemhernyótenyésztés, szőlőszet, takarmányozás, talaj és javítása, tejgazdaság és egyéb, a mezőgazdaságra vonatkozó közlemények. A szöveg közé nyomott számos ábrával. Szerkesztették Bezerédj Adorján és Szilassy Zoltán. I. kötet. (Lex. 8-r. I VI. és ) Bpest, Grill Károly könyvkiadó vállalata. A teljes mű ára 30 kor. Félbőrkötésben 35 kor. Ligárt János Hadseregünk. Naplószerű jegyzetek. (8-r. I IV. és 83 1.) Bpest, Benkő Gyula bizom. 1 kor, Lim bacher Károly. A korai főzelék és zöldségfélék termelése. (16-r ) Lőcse, Pátria r.-t. bizom. Bpest 1 kor. Lindensehmidt Mihály. A verbászi német nyelvjárások alaktana. Ld. : Magyarországi német nyelvjárások. 2. füzet. Lőcsei Emma. Amanda vagy Juci? Ld. : Ifjúsági színház 1. A megzavart mulatság. L d.: U. o. 2. A rokon. Ld. : U. o. 8. Jó szív. Ld. : U. o. 9. El ne hagyd a hazát. Ld. : Koszorú 119. Lohmann kér. János. S. J. A papi rend. Németből fordította Ja n - kovits István. Egyházhatósági engedélylyel. (8-r ) Bpest, Szt.-István-Társ. 2 kor. 70 fill. Kötve 3 kor. 70 fill. Lorim er George Horace. Egy dollárkirály levelei fiához. (8-r ) Bpest, Rákosi Jenő Budapesti Hírlap. Ujságvállalata 4 kor. Lósy József. Állattan a polgári fiú- és leányiskolák számára. A hivatalos tanterv utasítása szerint. 10 szines táblával és 135 ábrával. (8-r ) Bpest, Stampfel-féle kkh. 2 kor. Lőrincy György. Gereblyém alól. (8-r ) Bpest, Singer és Wolfner 3 kor. Lőrincy Gyula. Játék közben. Ld. : Kis könyvtár 89. Lőw Lóránt dr. Viszonylagos semmiség.. Tanulmány a magyar általános polgári törvénykönyv tervezetének jogügyleteiről (8-r ) Bpest, Politzer-féle könyvk. váll. 2 kor. Lőw Tibor. A csődeljárás. Ld. : Magyar kereskedők könyvtára III. 9. Luczerna és a lóher termesztése, Á. (8-r ) Bpest, Kiadja a m. kir. földmívelésügyi miniszter. Eggenberger bizom. 30 fill. Ludvig Blanka, Mesék picziknek és nagyoknak. Sok-sok képpel. Rajzolta Nagy Sándorné Kriesch Laura. (N. 8-r ) Bpest, Franklin-Társulat. Kötve 10 kor. Lukács Adolf dr. A vádaláhelyezés, a közvetlen idézés és a főtárgyalás. Harmadik teljesen átdolgozott és bővített kiadás. (8-r. II ) Kolozsvárt, Lepage Lajos 5 kor. Lukács Géza. Tarifapolitika. (8-r ) Bpest, Benkő Gyula bizom. 50 fill. Luther Márton Egyházreformáló iratai. Történeti rendbeszedve, bevezetésekkel és magyarázó jegyzetekkel. Sajtó alá rendezte Massnyik Endre dr. I. kötet. Az első időszakból (1517 okt. 31.
56 56 M A G Y A R K Ö N Y V JE G Y Z É K jun. 26.) való iratok Luther egykori arczképével. (8-r ) Pozsony Kókai L. bizom. Budapesten. Vászonba kötve _ 8 kor. 50 fill. Luther Márton II. kötet. Az első időszakból (1520 aug máj.6.) való iratok. (8-r, 503 t,j Pozsonv, Kókai L. bizom. Bpest _ ' 8 kor. Luther Márton dr. Kis kátéja. Magyarázatokkal ellátta Majba J. Vilmos. Az egyetemes közgyűlés által engedélyezett tankönyv. III. kiadás. (S-r ) Bpest, Hornyánszky Viktor. 16 f. Kötve ' " 24 fill. Luther-Társaság kiadványai, A kötet. (8-r.) Bpest, Hornyánszky Viktor. 51. kötet. Dekoppet Ágoston. Ifjak kalauza. Francziából átdolgozta Adorján Ferencz. I. kötet. (169 1.) 1 kor. 40 fill. 52. kötet. Payr Sándor. A Perlakiak négyszázados Ároni háza. Egyháztörténeti monográfia. (82 1.) 70 fill. 53. kötet. Paulik János. Vallásos nevelés a családban. (Keresztyén szülők figyelmébe.) (37 1.) 20 fill. L ux Terka. Lenci naplója. Fáni és Dani. (8-r ) Bpest, Faragó Zsigmond 2 kor. 40 fill, Macaulay!'. B. Goldsmith Olivér. L d.: Olcsó könyvtár Bunyán János. Ld. : U. 0. Machacsek Ferencz. A belga óriási nyúl tenyésztése és ápolása. (8-r- 39! ) Bpest, Ifj Nagel Ottó bizom. 1 kor. 20 fill. Mácsay Sándor. Csokonai-dalok. Négyszólamú férfikarra átírta M. S. A költő halálának százados évfordulója alkalmából kiadja a «Csokonai-Kör», (N. 8-r ) Debreczen, Csáthy Ferenc bizom. 4 kor. Madarász Flóris dr, A tékozló fiú. Bibliai zenés színjáték négy felvonásban. Zenéjét Auber «L enfant prodigue» czímű operájából összeállította és az énekek szövegét készítette Küzdi Aurél. (K 8-r, 56 1.) Bpest, Szent-István-társ. bizom. 40 fül. Madarász Gyula dr. Magyarország madarai. A hazai madárvilág megismerésének vezérfonala. 170 eredeti szövegrajzzal és 9 műmelléklettel. Anhgang : Die Vögel Ungarns. Auszug in deutscher Sprache. (4-r. X X X III, ) Bpest, A Magyar Nemzeti Muzeum kiadványa. Toldi Lajos bizom. 40 kor. Máday Izidor, Adatok az alkoholizmus kérdésének ismertetéséhez. (Lex. 8-r. 187 I.) Bpest, 19O5. Kilián F. utóda bizom. 2 kor. Madelaine Godefréd. Szent Norbert élete. Francziából átdolgozta Takács Menyhért dr. (N. 8-r ) Bpest, Szent-István- Társ. bizom. 5 kor. M agyarország külön czímerének és a magyar korona országai egyesített czímerének leírása és rajza. (Royalalak 3 1., 4 színes és 4 fametszettel). Bpest, Nyom. az államnyomdában. Toldi Lajos " 4 kor. Magyarország vármegyéi és városai. Országos monográfia. Magyarország történetének, földrajzi, képzőművészeti, néprajzi, hadügyi és természeti viszonyainak, közművelődési és közgazdasági állapotának encyklopédiája számos képpel, szinnyomattal, műmelléklettel és térképpel. A ((Magyarország vármegyéi és városai)) állandó munkatársainak bizottsága közreműködésével szerkeszti : Dr. Borovszky Samu. (4-r.) Bpest, é. n. ((Apolló))
57 M A G Y A R K Ö N Y V JE G Y Z É K I r. társ. Egy-egy kötet előfizetési ára kötve- 16 kor. bolti ára _ 20 kor. Abauj-Torna vármegye és K assa. Jókai Mór előszavával. ( szövegkép, 4 térkép, 4 színnyomat és 10 műmelléklet.) Fium e és a magyar-horvát tengerpart. Gróf Batthyány Tivadar előszavával. (510 I.,, 350 szövegkép, 4 fénynyomat, 4 színnyomat, 3 műmelléklet és 1 térkép.) Vas várm egye Szombathelylyel és Kőszeggel. Rákosi Jenő előszavával. (622 1., 458 szövegkép, 5 színes kép, 3 térkép, 7 fénynyomat, 8 műmelléklet és 8 egész oldalas kép.) Bars vármegye Lévával, Körmöczbányával és Újbányával. Dr. Ruffy Pál előszavával. (568 1., 370 szövegkép, 4 színnyomat, 3 térkép, 8 műmelléklet.) Bihar vármegye és Nagyvárad. Tisza Kálmán előszavával. (684 1., 8 egész oldalas kép, 5 szines kép, 4 térkép, 2 színes autotypia, 414 szövegkép.) Szabolcs vármegye és Nyíregyháza. Kállay András előszavával. (574 I., 350 szövegkép, 14 egész oldalas kép, 4 színnyomat, 3 térkép, 8 műmelléklet.) Nyitra vármegye Nyitrával, Érsekújvárral és Szakolczával. Fraknói Vilmos előszavával. (736 1., 345 szövegkép, 20 egész oldalas autotypia, 7 fénynyomat 4 színes kép, 3 térkép.) Gömör-Kishont vármegye Rimaszombat, Rozsnyó, Dobsina, Jolsva és Nagyrőcze városokkal. Gróf Andrássy Géza előszavával. (677 1., 310 szövegkép, 4 színnyomatú kép, 2 térkép, 7 egész oldalas kép és 8 műmelléklet.) Pozsony vármegye Pozsony, Nagyszombat, Bazin, Modor és Szentgyörgy városokkal. Gr. Pálflfy István előszavával. (750 1., 350 szövegkép, 4 színnyomat, 2 térkép, 8 műmelléklet.) Magvak választéka. A kolozsvári Ferenc József tudományegyetem botanikus kertjében évben termesztett és cserére gyűjtött magvak választéka. (Dilectus seminum in horto botanico universitalis litterarum Francisco-Josephinae, anno permutandi causa collectorum et hortis botanicis omnibus oblatorum, aedita revisione cnautiarum. (8-r ) Kolozsvár, Stein János bizom. 2 kor. Magyar hadsereg előkészítés. A. Tanulmány és törvénytervezet. Irta N. (8-r , Bpest, Kilián F. utóda bizom. 50 fill. Magyar László. A csillagászati földrajz elemei. Polgári és felsőbb leányiskolák iv. osztálya számára. 65 rajzzal. (8-r ) Bpest, Lampel R. r.-t. 1 kor. Az élet- és járadékbiztosítási üzlet elmélete. L d.: Arany Dániel. Számtan. Ld. : Képessy Imre. Számtan. Ld. : Zettner Ede. Makai Ernő dr. Az államadósságok törlesztése. Ld. : Magyar kereskedők könyvtára IV Makara Lajos dr. A végtagok sebészeti bántalmainak gyógyítása. Ld. : Therapia VIII. Makay Iván, makói. A modern nőnevelés és ennek következményei. (8-r ) Temesvár, Tóth Béla bizom. 50 fill. Malonyay Dezső. A fiatalok. Ld. : Művészeti könyvtár. Az ifijúr és a többi. Ld : Vidám könyvek.
58 58 M A G Y A R K Ö N Y V JE G Y Z É K I Mandel Pál. A kőszénkérdéshez két cikk. Különlenyomat a «Közgazdasági Szemlé»-ből. (8-r ) Bpest Kilián Fr. utóda bizom. 2 kor. Mándoky Lajos. Egy darab élet Budapestről. (8-r ) Bpest, Eisler G. bizom. 2 kor. Marezali Henrik. A nemzetiség történetbölcaeleti szempontból. Ld. : Népszerű főiskola könyvtára 1. Margitai József. Horvát nyelvtan. Tankönyvül és magánhasználatr. Ill-ik kiadás. (S-r ) Nagykanizsa, Fischel Fülöp. Kötve 3 kor. Mariot Emil. Fiatal házastársak. L d.: Athenaeum olvasótára X II Mariska Vilmos dr. Az államgazdaságtan kézikönyve. Ötödik, átdolgozott kiadás. (8-r. X II, ) Bpest, Franklin- Társulat 14 kor. A magyar pénzügyi jog kézikönyve. Nyolcadik, teljesen átdolgozott kiadás. (8-r. X X ) Bpest, 1905, Franklin- Társulat 18 kor. Márki Hugó dr. Schwartner Márton és a statisztika állása a. X V III. és X IX. század fordulóján (8-r ) Bpest, Politzer-féle kk. váll. 2 kor. 50 fill. Márki Sándor dr. Földrajz. Gimnáziumok és reáliskolák használatára. Az évi miniszteri tanterv nyomán. Első füzet- Magyarország földrajza. Az első osztály számára. 82 képpel és 12 színes térképpel. Hatodik rövidített kiadás. (8-r ) Bpest, Franklin-Társ. 1 kor. 20 fill. Ugyanaz. Második füzet. A föld öt része. A II. és III. osztály számára. Sok képpel és 29 színes térképpel. Ötödik rövidített kiadás. (8-r ) Bpest, Franklin Társ. 3 kor. 20 fill. Markovics Sándor és Hegedűs Izidor dr. Német nyelv-, olvasóés gyakorlókönyv szemléltető alapon. Első rész. A gimnáziumok I II, a reáliskolák, felsőbb leányiskolák és polgári iskolák I. osztálya számára. Harmadik, javított kiadás. (8-r. IX., 1.) Bpest, Hornyánszky Viktor 1 kor. 80 fill. Márkus Dezső. Felsőbíróságaink elvi határozatai. A m. kir. cúria és a kir. itélő tábla elvi jelentőségeinek rendszeres gyűjteménye. X V. kötet Ezzel kapcsolatban : a m. kir. ministeriumnak hatásköri összeütközések tárgyában hozott határozatai. Szerkesztik Sánta Elemér dr. és Tírfi Gyula dr. (8-r. I X V I. és ) Bpest, Grill Károly könyvkiadó vállalata 10 kor. Vászonba kötve 12 kor. Félbőrkötésben 14 kor. Magyar közjog. A hatályban levő tételes jogforrások alapján. (8-r ) Bpest, U. o. 12 kor. Magyar magánjog mai érvényében Ld. : Magyar törvények. Grill-féle kiadása. Az elmebetegek gondnokság alá helyezésének és a gondnokság megszüntetésének eljárása. (Klinikai füzetek , 5., 6. száma.) (8-r.) Bpest, Ifj. Nagel Ottó bizom. 2 kor. 70 fill. K. M ártonffy Imre. Dinasztia és nemzet. Politikai tanulmány. Különlenyomat a «Székely-Udvarhely» 48-as függetlenségi üjság X I. évfolyamából. (8-r ) Székely-Udvarhely, Betegh Pál és Társa. ' 50 fill.
59 M A G Y A R K Ö N Y V JE G Y Z É K I 9 O Mál tonfy Márton. Módszeres magyar nyelvtan mondattani alapon. Ld. : Weszely Ödön. Mártonfy Márton és T rá jtler Károly. Magyar olvasókönyv az iparostanonc-ikolák első osztálya számára. Teljesen átdolgozott kiadás, 2-ik lenyomata. (224 1.) Bpest, Lampel. R. r.-t Kötve 1 kor. 20 fill. Marx és Engels válogatott művei. Szerkesztette bevezetésekkel és jegyzetekkel kisérte és a fordítást átnézte Szabó Ervin. I. kötet. Fordították Bresztovszky Ernő, Csizmadia Sándor, Garami Ernő, Kunfi Zsigmond és Szabados Sándor. (8-r. X V, ) Bpest, Politzer Zs. és fia. A teljes munka ára kötve 20 kor. Masznyik Endre dr. Pál apostol élete. Olcsóbb kiadás (8-r. X X X V III ) Bpest, Kókai Lajos 6 kor. Pál apostolnak a korinthusiakhoz irott első levele. (Külön kiadás a «Pál apostol élete és levelein című műből.) (8-r ) Bpest, U. o. 6 kor. Pál apostolnak a tbesszalonikaiakhoz irott első és a galatákhoz írott levele. (Különkiadás a «Pál apostol élete és levelei)) czímű műből.) (8-r.) Bpest, U. o. 4 kor. Matlekovits Sándor. Közös vámterület és a gazdasági elválás Ausztriától. (8-r ) Bpest, Pallas r.-társ. 3 kor. A vámpolitika mai helyzete. Ld. : Közgazdasági füzetek 1. Máthó György. Anthologia lyrica graeca. Szemelvények a régi görök lyricusok költeményeiből (8-r Bpest, Lampel R. r.-t. ' 2 kor. 80 fill. Matusik Márton. Füleslabda. A Magyarországi Tornaegyletek szövetségének versenyszabályzata. (32-r ) Bpest, Érdekes Könyvtár kiadóhiv. 20 fill. Matuska Mihály- Kath. keresztény erkölcstan. Az évi hitoktatási tanterv alapján a középiskolák VI. osztálya számára. (8-r ) Bpest, Szent-István-Társ. 1 kor. 20 fill. Maupassant. Gyöngykisasszony. Ld. : Magyar könyvtár 405. Mayer Miksa. Alak- és_ méréstan. A polgári leányiskolák I IV. osztályai számára. Átdolgozták Zett-^er Ede és Scherter Gyula, Tizenegyedik kiadás. (8-r. 157 és I X X 1.) Bpest, Lampel Róbert r.-t. 2 kor. Rövid alkotmánytan népiskolák számára, X X IX. javított kiadás. Új lenyomat. A nm. m kir. vallás- és közokt. minisztérium által 862/1903. sz. a. kiadott iskolai helyesírás figyelembe vételével. (S-r ) Bpest U. o. 32 fill. Megyery István dr. A magyar börtönügy és az országos letartóztatási intézetek. Közzéteszi a magyar kir. igazságügyminiszterium. (N. 8-r. I VIII, és ti melléklet.) Bpest Politzer Zs. és fia c, kor. Méhely Lajos. Kis-apsai Magyarország denevéreinek monographiája. 22 táblán 188 eredeti rajzzal. A Magyar tudom. Akadémia támogatásával kiadja a Magy. nemz IV^uzeum. (Lex. 8-r. X I ) Bpest, Toldi Lajos bizom. 10 kor. Adatok az Uj-Guineai szűkszájú békák (Engvstomatidae) ismeretéhez. (Kilencz tábla eredeti rajzzal.) (N. 8-r és X II. tábla.) Bpest U. o. 4 kor. A származástan mai állása. (26 rajzzali. I. A származástan
60 ó o M A G Y A R K Ö N Y V JE G Y Z É K I rövid áttekintése. II. Az evolutió bizonyítása. III. Az ember a származástan világításában. (8-r. 50 I.) Bpest, U. o... 1 kor. 20 fill. IVleiczer Gyula. Magyar passió. A mi urunk Jézus Krisztus kínszenvedésének és halálának szent története. Az Pozsonyban kiadott szöveg nyomán fordította M. Gy. Harmadik kiadás. V8-r ) Bpest, Hornyánszky Viktor. Kötve. 32 fill. Mehch János. Szláv jövevényszavaik. I. köt. 1. rész. Az Ó-bolgár nyelvemlékek szókészlete és a magyar nyelv szláv jövevényszavai I. köt. 2. rész. A magyar nyelv keresztény terminológiája. í8-r. 181, ) Bpest, Pfeifer Férd. bizom. I. 1 2 rész ára 5 j-or A brassói latin-magyar szótártöredék. L d.: Értekezések a nyelvés széptudományok köréből X IX. 4. Menyhárth Gáspár dr. Dolgozatok a magánjog köréből. (8-r. 22$ 1.) Kolozsvár, Lepage Lajos 4 kor. Jogcselekmények (különösen az ajándékozás) hatálytalanításáról csődön kívül. (Magánjogi tanulmány. I VIII. és ) Kolozsvár, U kor. Merrimann Charles Eustace. A dollárkirályfi levelei papájához. (8-r ) Bpest, Rákosi Jenő Budapesti Hírlap Ujságváll. Mesekönyvecske 1. kötet. (8-r.) Bpest, Franklin-Társ.4 Eayegy kötet kötve x kor. 1. kötet. Don Quichotte kalandjai. Az ifjúság számára mulatságos olvasmányul. Képekkel harmadik átdolgozott kiadás. (123 I.) Michels Róbert. A Szociáldemokrácia helyzete Németországban. Különlenyomat a Huszadik századból. (8-r. 1.) Bpest, F olitzer Zs. és fia 60 fill. Mihályfi József. Legújabb Budapesti U!mutató Hiteles adatok alapján. 50. képpel és Bpest legújabb színes térképével. (16-r ) Bpest, Pátria r.-t. 80 fill. Mika Sándor. Magyar történelmi olvasókönyv. 1. rész. Magyarország történelme a mohácsi vészig. (8-r ) Bpest, Lampel R - r--t- 3 kor. Mikes Kelemen. Törökországi levelei. L d.: Remekírók képes könyvtára. Miklós Ferenc. Német olvasókönyv. A német irodalomtörténet nevezetesebb fejezeteinek vázlatos ismertetésével. A középiskolák V II. és V III. osztálya számára. (8-r ) Bpest, Franklin-társ. ' 3 kor. 40 fill. Mikszáth Kálmán munkái X X I X X IV kötet. (8-r.) Bpest, Révai Testvérek. Egy-egy kötet 4 kor. Vászonba kötve 6 kor. X X I. kötet. Akii Miklós cs. kir. udvari mulattató története. (294 l.j X X II. «A szelistyei asszonyok. (348 1.) X X III. «Mikor a mécses már csak pislog. (316 1.) X X IV. a A vén gazember. (238 1.) Mikszáth Kálmán. Egy választás Magyarországon, vagy a körtvélyesi csiny. A demokraták. (16-r. 130 és 70 1.) Bpest, Lampel R. r.-t. Vászonba kötve 2 kor. 40 fill. A gavallérok. Ne okoskodj Pista. (16-r. 90 és 92 1.) Bpest, I9 S- U. o. Vászonba kötve 2 kor.
61 M A G Y A R K Ö N Y V JE G Y Z É K I l Mikszáth Kálmán. Kisértet Lublón. (16-r ) Bpest U. o. Vászonba kötve 1 kor. 2o fill! A németke és egyéb elbeszélések. (16-r. 106 és 64 1.) Bpest! U. o. Vászonba kötve t kor. 50 fill! A paraszt komtesz és egyéb elbeszélések. (8-r. 64, 64, 64 1.) Bpest, Érdekes Könytár kiadóhiv. K ötve 1 kor. Páva a varjúval. Ld. : Vidám könyvek. válaszás Magyarországon. L d.: Magyar könyvtár 409 4x1. A demokraták. L d.: U Ne okoskodj Pista. L d.: U. o Kisértet Lublón. Ld. : U. o A németke és egyéb elbeszélések. L. : U. o Minké Béla. Az élet nyarán. Költemények. (8-r ) Bpest, Varga Ármin bizom. 3 k., díszkötésben 4 kor. Mintalapok iparosok és ipariskolák számára füzet. Ujfolyam III. (XI.) A kereskedelemügyi m. kir. miniszter megbízásából kiadja: A Magyar iparművészeti társulat Bpest. Szakbizottság közreműködésével szerkeszti Ráth György. (Royal alak 40 1) Bpest, Athenaeum r.-társ. Egy-egy füzet 3 kor. 50 fill. Miraco. Smokkék. Apró komédiák a Smokk-család életéből. Linek Lajos és Bér Dezső rajzaival. (8-r ) Bpest, Szilágyi 1 kor. 50 fill. Mit kivan a magyar nemzet? Az új 12 pont. Az igazi válság. A kibontakozás programmja. Polgári balpárt. (8-r ) Bpest, Pallas r.-társ. ' ö0 fin_ Mittelmann Nándor. Feladatok a kereskedelmi számtanból és a könyvviteltanból. L d.: Havas Miksa. Mittner Zoltán. Vezérkönyv a magyar nyelvtan tanításához. A fiumei tanítóegyesület által ötven korona jutalomban részesített pályamunka. (S r. 60 I.) Fiume, Michovich E. kő- _ és könyvnyomdái intézete. Szerző sajátja. 1 kor. 5o fill. Mocnik Ferencz Számtan. A középiskolák 1. osztálya számára. A 25-ik magyar kiadás után átdolgozták Égly Károly és Babiák Nándor. X X V I. magyar kiadás. (8-r. 129 I.) Bpest Lampel Róbert r.-t _ 1 kor. 50 fill. Számolókönyv. A népiskolák számára. A 18-dik eredeti kiadás után átdolgozta s a legújabb m. kir. miniszteri tantervnez alkalmazta Orbók Mór. I. füzet. Az I. osztály számára. Tizenkettedik, szerző által egyedül jogosított magyar kiadás. (8-r ) Pozsony, Drodtieff R. Kötve 40 fill. Ugyanaz. A 1 S-ik eredeti kiadás után átdolgozta s a legújabb m. kir. miniszteri tantervhez alkalmazta: Orbók Mór. 2. füzet. A II. osztály számára. Huszonötödik, szerző által egyedül jogosított magyar kiadás. (8-r ) Pozsony, U. o. Kötve ' 40 fill. Ugyanaz. 17-ik eredeti kiadás után átdolgozta s a legújabb miniszteri tantervhez alkalmazta: Orbók Mór. 3. füzet. A III. osztály számára. Huszonnegyedik, szerző által egyedül jogosított magyar kiadás. (8-r ) Pozsony, U. o. 40 fill. Ugyanaz. A 17-ik eredeti kiadás után átdolgozta..s a legújabb m. kir. miniszteri tantervhez alkalmazta Orbók Mór. 4. füzet. A IV-dik osztály számára. Huszadik, szerző, által egyedül
62 6 2 M A G Y A R K Ö N Y V JE G Y Z É K I jogosított magyar kiadás. (8-r ) Pozsony, U. o. Kötve 4 AH. Mocsáry Lajos. A válság. Vezényszó, politika, nemzetiségi kérdés. (8-r ) Eger, Rényi Károly. Bpest, 60 fill. Mócsy László. A sertés tenyésztése és hizlalása. L d.: N éfiratkák Mohr Béla. Keresztény imádságos könyv. Az ágost. hitv. ev. hivek részére. (16-r ) Ungvár, Székely és Illés. Kötve 90 fill. Molnár Ferencz. Gyerekek. L d.: Magyar könyvtár 433. Mólnál- Gyula. Bayard lovag. L d : Fővárosi színházak műsora Molnár István, rudinai. A fatenyésztés. Különös tekintettel a községi faiskolákra és befásitásokra. A m. kir. földmiv. miniszter megbízásából. 91 ábrával. Ötödik átnézett és bővített kiadás. (8-r ) Bpest, Kiadja a m. kir. földmív. minisztérium. Eggenberger bizom. 1 kor. A nemes fűz termelése. Darányi Ignác m. kir. földmív. miniszter megbízásából. 23 ábrával. (8-r ) Bpest Kiadja in. kir. földmív. minisztérium. Eggenberger bizom. 40 fill. Magyar pomologia. Darányi Ignác dr. m. kir. földmívelésügyi miniszter megbízásából összeállította M. J. I III. (Pomologie Hongroise. Redigée de pár ordre de M. Ignace Darányi ministres royal Hongrois de l agriculture pour Etienne Molnár I III. Livraison.) (N. Royal alak és 18 színes műmelléklet, magyar és francia szöveggel. Bpest, é. n. Kiadja a m. kir földmív. minisztérium. Eggenberger bizom. Egy-egy füzet. 3 kor. Monológok. Víg és komoly magánjelenetek füzet. (8-r.) Bpest, Singer és Wolfner. Egy-egy füzet 30 fill füzet. Wolfner Pál. Új élet. Monológ. (7 1.) 142 füzet. Herczeg Ferenc. A bekvártélyozás. Magánjelenet. (8 1.) 143. «Zöldi Márton. A titkár. Monolog. (8 1.) 144. «Nagy Endre. A világlátott leány. Monológ. (5 1.) 145. «Zöldi Márton. A nyoszolyóleány. Monológ. (7 1.) 146. «Nagy Endre. Ha férfi volnék! Monológ. (6 1.) 147. «Farkas Imre. Egy levél. Monológ. (5 1.) 148. «Nagy Endre. A babonás ember. Magánjelenet. (5 1.) 149. «Zöldi Márton. Kritikus pillanatok. Monológ. (6. 1.) 150. «Nagy Endre. A csodagyermek. Monológ. (5 1.) 151. «Farkas Imre. Tanulni kell. Monológ. (5 1.) 152. «Zöldi Márton. Tizennégy év után. Párbeszéd. (7 1.) 153. «Róna Béla. Másodvirágzás. Párjelenet. (7 1.) 154. «Szikra. A nagyon gazdag leány. Monológ. (8 1.) 155. «Zöldi Márton. A kis gazdasszony. Monológ. (6 1.) Monostori Károly. A sertéstenyésztés alapvonalai. Második javított és bővített kiadás. A kisgazdák szükségleteihez mérve írta és 36 ábrával ellátta M. K. (8-r ) Budapest, Nagel Ottó 2 kor. Moravcsik E. Emil dr. Az igazságügyi orvosi tanács munkálatai. L d. : Munkálatai, Morrison Arthur. A kék gyémánt. L d.: Legjobb könyvek n o. Morva Rezső. Kézikönyv a gőzkazánok, locomobil és stabilgőzgépek kezeléséről. A kazánfűtők, locomobil és stabil gőzgépkezelők, valamint a magas és alacsonynyomású és sűrítővei
63 M A G Y A R K Ö N Y V JE G Y Z É K I 9 O működő gőzgépekről vizsgázók előkészítésére. 659 kérdés és felelet. 123 szövegbe nyomtatott ábrával. Ötödik bővített kiadás. (8-r ) Bpest, Szilágyi Béla 4 kor. Morva Rezső. Kézikönyv a mozgony (locomobil) gőzgépek és mozgony (locomobil) gőzkazánok kezeléséről. A (locomobil) kazánfűtők és gőzgépkezelésről vizsgázók előkészítésére. 459 kérdés és felelet. Szövegbe nyomtatott 46 ábrával. Ötödik bővített kiadás. (8-r. 130 L) Bpest, U. o. 2 kor. 50 fill. Kézikönyv a (locomobil) mozgony-gőzgépek kezeléséről. A (locomobil) mozgony-gőzgépkezelésről vizsgázók előkészítésére. 201 kérdés és felelet. Szövegbenyom tatott 10 ábrával. Ötödik bővített kiadás. (4-r ) Bpest, U. o. 1 kor. Kézikönyv. A mozgony (locomobil) gőzkazánok fűtéséről. Kazánfűtői vizsga előkészítésére. 258 kérdés és felelet. 32 szövegbe nyomtatott ábrával. Ötödik bővített kiadás. (8-r ) Bpest, U. o. 1 kor. 50 fill. Morvay Győző. Magyar nyelvtan mondattani alapon. L d.: Halász Ignác, Mosdóssy Imre. Az ősi ház. Történeti elbeszélés. W inkler Elemér négy rajzával. (8-r ) Bpest, 19O6. Singer és Wolfner. Kötve 1 kor. 60 fill. Az eszmény a népiskolában. L d.: Népnevelők könyvtára 25. Mulatók műsorából. A fővárosi. Kupiék, magánjelenetek és népdalok gyűjteménye. 3. sz. Szerkeszti Opperi keim Vilmos. (K. 8-r.) Bpest, Téry Benő bizom. Egy-egy szám 20 fill. 3. szám. Bleyer Dezső. Jónás vigéc. Énekes magánjelenet. 7 1.) Munkácsy Kálmán. A meglepetés. L d.: Ifjúsági színház 7. Munkálatai, Az igazságügyi orvosi tanács. Kiadja a m. kir. igazságügy minisztérium. Szerkesztők Korányi Frigyes dr., Réczey Imre dr., Balogh Jenő dr., Genersich Antal dr., Moravcsik Emil dr., Scháchter Miksa dr., 1 4. füzet. (Lex. 8-r. 160., , , ) Bpest, i 9 5 Politzer Zs. és fia bizom. Egy-egy füzet 4 kor. Munkás-betegsególyezési törvény módosítása, A I. kötet. Hazai anyag három részben. Első rész : Joganyag. Második rész : Kívánságok és javaslatok. Harmadik rész : Statisztika. (Lex. 8-r ) Bpest, Athenaeum r.-t. 4 kor. Ugyanaz. II. rész. Külföldi anyag. (L. 8-r ) U. o. 4 kor. Murray Christie. Gábriel Kenyon. Angol regény. i8-r ) Bpest, Érdekes Könyvtár kiadóhivatala 1 kor. Müller Kálmán dr. Az appendicitisről. A X I. Szünidei Orvosi Cursusban évi junius hó i-én tartott előadás. (8-r és 3 tábla.) Bpest, Franké Pál bizom. _ 1 kor. Műszaki oktatás a m. kir. honvéd lovasság utászszakaszai és századutászai számára. Függelék. E 23, a. (K. 8-r és X I tábla.) Bpest, Pallas r.-t. Műveltség Könyvtára, A. A technika vívmányai az utolsó száz évben. Szakférfiak közreműködésével szerkesztik Hollós József és Pfeifer Ignác. 500 szövegképpel és 60 műmelléklettel. (Lex. 8-r. IX, ) Bpest, Athenaeum r.-t. Félbőrbe kötve 24 kor. Az ember testi és lelki élete, egyéni és faji sajátságai. Szakférfiak közreműködésével szerkesztik Alexander Bernát és
64 64 M A G Y A R K Ö N Y V JE G Y Z É K I 9 O 5. Lmhossék Mihály. 470 szövegképpel és 39 műmelléklettel. (Lex. 8-r ) Bpest, U. o. Félbőrkötésben 24 kor. Művészetek története, A. A legrégibb időktől a X IX. század végéig. A vallás- és közoktatásügyi m. kir. miniszter megbízásából szerkeszti Beöthy Zsolt. I. kötet. Ó-kor. írták Sebestyén Gyula, Mahler Ede, Láng Nándor, Zsámfyoki Gyula, Kuzsinzsky Bálint. (4-r. I X II és ) Bpest, Lampel R. r.-t. Vászonba kötve 16 kor. Nádas László dr. A kartellek és trust-ök kérdése. A Magyar Tudományos Akadémia által kitüntetett pályamunka. (8-r. I X V. és ) Bpest, Grill-féle kkv. 8 kor. Nádasi József. Jancsi és Juliska. (Költemény.) (8-r ) Pécs Fischer Ferenc 2 kor. 50 fill. Náday Pál. A magyar népetimológia. Ld. : Nyelvészeti füzetek 27. Nagy Dezső, Dinamika. A szöveg közé nyom tatott 259 ábrával. (Lex. 8-r. X I, ) Bpest, Kiadja a magy. mérnökés építész-egylet. Kilián F. utóda bizom. 8 kor. Nagy Endre. A birsai vándorfonás. (8-r ) Bpest, Franklin-Társ. 3 kor. A világlátott leány. Ld. : Monológok 144. A csodagyermek. L d.: V. o Ha férfi volnék. L d.: U A babonás ember. Ld. : U. o A Geődhyek. Ld. : Vidám könyvek. Nagy Ernő. Magyarország közjoga. (Államjog.) Ötödik átdolgozott kiadás. (Lex. 8-r. X II. és ) Bpest Athenaeum r.-t. 9 kor. Nagy_ Géza. Első fogadalmi templom Erzsébet királyné emlékére. Épült Edelényben, (4-r ) Bpest, Szt.-István- társulat. 1 kor. Kötve 2 kor. Nagy László. Fejezetek a gyermekrajzok lélektanából. 53 ábrával és 3 táblával. 8-r ) Bpest, Singer és Wolfner 2 kor. 50 fill. Nagy Sándor gyorsírása. I. A népszerű gyorsírás tankönyve. X II. kiadás. (8-r. 1. Bpest, Ifj. Nagei Ottó. 40 fill. Ugyanaz. II. Az iskolai gyorsírás tankönyve. IV. kiadás. 8-r. 61. I.) Bpest, o. 80 fill. Ugyanaz. Az iskolai gyorsírás rövidítéseinek gyűjteménye. (8-r ) Bpest, fill. Olvasókönyv. Ld. : Fogarasi Jenő alatt. K. Nagy Sándor. Bűn és bűnhődés. A büntető törvénykönyv példákban. Második kiadás. (8-r. 254 I.) Bpest, Franklin-Társ. Az ember és a kutya. Védekezés a veszettség ellen. (K. 8-r ) Bpest, Örsz. Állatvédő Egyesület. Grimm Gusztáv bizom. 30 fill. Sz. Nagy Sándor. A latorczavölgyi pap. Podlaha Vilmos elbeszélései nyomán az országos állatvédő-egyesület megbízásából az ifjúság számára írta N. S. Széchy Gyula rajzaival. Második kiadás. (8^r ) Bpest, Franklin-Társ. Kötve 2 kor. Nagy Vince. L élek az, a mi megelevenít. (Templomi egyházi beszédek). (8-r ) Ipolyság, Kókai Lajos bizom. Bpesten: 2 kor. 50 fill.
65 M A G Y A R K Ö N Y V JE G Y Z É K I 9 O P, Nagy Zoltán. Csokonai-dalok. Zongorára és énekhangra átírta P. N. Z. A költő halálának százados évfordulója alkalmából. I. füzet. Debreczen, Csáthy Ferenc bizom. 3 kor. Naptárak. Állatorvosi zsebnaptár Szerkeszti Ligeti Leó. VI. évfolyam (16-r ) Bpest, Pátria r.-t. Vászonba kötve 5 kor. Athenaeum magyar közigazgatási kalendáriuma az 1906-ik évre. Hivatalos adatok alapján szerkesztett tiszti címtárral. Tizenötödik évfolyam. (Lex. 8-r. 40., 244., X V I. 1. (Bpest, Athenaeum r.-t. Kötve 1 kor. 40 fill. Athenaeum nagy képes naptára az 1906-ik közönséges évre. Hivatalos adatok alapján szerkesztett tiszti címtárral. Negyvenhetedik évfolyam. (Lex. 8-r. 120., 244., X V I. 1.) Bpest, U. o. Kötve 2 kor. Bátyám uram nevessünk naptára. Képes kalendárium az 1906-ik közönséges évre. (4-r. 64, 16 1.) Bpest, Méhner Vilmos _ 60 fill. Borászati Lapok zsebnaptára. Az évre. Szerkeszti és kiadja Drucker Jenő dr. Hetedik évfolyam. (16-r ) Bpest* Pátria r.-t. Vászonba kötve 3 kor. 20 fill. Borászati naptár az 1906-ik közönséges évre. Szerkeszti S z ív ó s Béla. (Lex. 8-r. 76, 16 1.) Bpest, Méhner Vilmos 1 kor. 20 fill. Budai képes naptár. Magyar- és Erdélyország számára. Krisztus Urunk születése után 1906-ik évre. (N. 8-r. 40, 16 1.) Bpest, U. o. 40 fill. Budapesti Tattersall 1906-ik évi tárcanaptára (16-r.) Bpest, Pátria r.-t. 1 kor. Bucsánszky Alajos Képes Honvéd Naptára közönséges évre. X X X V III. évfolyam. (Lex. 8-r. 66, 13 1.) Bpest, Rózsa Kálmán és neje 60 fill. Bucsánszky Alajos Képes Kossuth-naptára közönséges évre. X X X V II. évfolyam. (N. 8-r. 40, 16 1.) Bpest, U. o. 40 fill. Bucsánszky Alajos Keresztény képes naptára közönséges évre. Ötvennyolcadik évfolyam. (N. 8-r. 40, 16 I.) Bpest, U. o. 40 fill. Bucsánszky Alajos Kis képes naptára közönséges évre. ötvennyolcadik évfolyam. (N. 8-r. 40, 16 1.) Bpest, U. o. 40 fill. Bucsánszky Alajos Nagy képes naptára közönséges évre. Ötvenkilencedik évfolyam. (N. 8-r. 160, 16 1.) Bpest, U. o. _ 80 fill. Családi naptár, képes közönséges évre. Sok képpel. (4-r. 156, 12 1.) Bpest, Méhner V. 1 kor. 20 fill. Családi naptár, képes. Az közönséges évre. Ötvenedik évfolyam. (K. 4-r. 202, 13 1.) Bpest, Rózsa K. és neje 1 kor. 20 fill. Csáthy-féle debreceni tárcanaptár évre. XI. évfolyam. Debrecen, Csáthy Ferenc 20 fill. Ugyanaz. Díszkiadás. Debrecen U. o. 50 fill. Csáthy lap naptára. 190b. évre. X I. évfolyam. Debrecen, fill. Magyar könyvker. egyl. évkönyve. XV I. évf. 5
66 6 6 M A G Y A R K Ö N Y V JE G Y Z É K I Naptárak. Csongrád vármegyye nagy képes naptára az évre. Csongrád vármegye. Szeged, Hódmezővásárhely, Szentes tiszti cím- és névtárával. Fehérvári József és Pótsilm re közreműködésével szerkesztette Knébel István. (N. 8-r. 98, 18 1.) H.-M.-Vásárhely, Grossmann B. ut. 1 kor. Egész életre való naptár Kivonat a Gárdonyi Géza-féle Örök naptárból. (2 1.) Bpest, Méhner Vilmos 2 kor. Egészségnaptár. Köszhasznú tanácsadó az egészségtani ismeretek népszerűsítése céljából. Szerkesztik Marton Sándor dr. és Zilahi Dezső. Negyedik évfolyam (8-r ) Bpest, Rákosi Jenő Budapesti Hírlap Ujságvállalata. Kötve 1 kor. Ellenzéki naptár, a magyar népet oktatva boldogító évre. Szerkeszti Igazfi Árpád. Kiadja vidéken egyesült ellenzék (Lex. 8-r. 66, 13 1.) Bpest, Rózsa K. és neje 60 fill. Építészek naptára Jegyző- és zsebkönyv építészek, építővállalkozók s általában az építészettel foglalkozók, vagy iránta érdeklődők számára. Szerkesztette szaktársak közreműködésével Palóczi Antal X. évfolyam. (16-r ) Bpest, Nagel Ottó biz. Vászonba kötve 3 kor. Ezeresztendős Magyarország képes naptára az 1906-ik közönséges évre. (4-r. 64, 16 1.) Bpest, Méhner Vilmos 60 fill. Ezernyolcszáznegyvennyolc. Képes kalendáriom az 1906-ik közönséges évre. (4-r ) Bpest, U. o. 60 fill. Fali naptár az ic.06. közönséges évre. (1 1.) Bpest, U. o. 30 fill. Ugyanaz. Nagyobb kiadás. (1 1.) Bpest, U. o. 40 fill. Falusi gazda naptára az 1906-ik évre. A magyar gazdák, kertészek, lelkészek és tanítók számára. Szerkeszti Szívós Béla. (Lex. 8-r. 80, 16 1.) Bpest, U. o. 1 kor. 20 fill. Függetlenségi nap tár az 1906-iki évre. (N. 8-r. 32, 22 1.) Bpest, U. o. 40 fill. Gazdasági népnaptár évre. Gazdák, földmívesek, kertészet-, szőlészet-, méhészet-kedvelők stb. számára. A főbb teendőkben irányadó, a jók javát feltüntető közhasznú közleményekkel ellátva. Szerkesztette Márton gazda. X X I. évfolyam. (Lex. 8-r. 66., 13 1.) Bpest, Rózsa K. és neje. 60 fill. Gazdasági számviteli naptár évre. Szerkesztő Szilassy Zoltán. V II. évfolyam. (4-r ) Bpest, Pátria r.-t. Vászonba kötve 2 kor. Gazdasági zsebnaptár, Kodolányi-féle. Az évre. Negyvenhatodik évfolyam. Kiadja a ogazdasági Lapok» kiadóhivatala. (16-r. 243, napló és X V II 1.) Bpest, Lampel R. r.-t. szortimentje 2 kor. 80 fill. Geodéziai zsebnaptár. Vezérfonal mindenféle geodeziai munkálatokhoz. Az évre. Szerkeszti Gánócy Sándor. II. évf. (16-r ) Bpest Szerző sajátja. Vászonba kötve 6 kor. Gyermek naptár. 1905/1906. Kiadja az országos állatvédő egyesület Budapesten. (K. 8-r ) Bpest, Grimm Gusztáv bizom. 10 fill. Határidő napló ügyvédek és közjegyzők részére évre. X. évfolyam. Szerk.: Török Sándor dr. (4-r.) Budapest, Grill Károly kkv. Kötve 3 kor.
67 M A G Y A R K Ö N Y V JE G Y Z É K I Naptárak. Heti előjegyzési naptár évre. Bpest, Méhner V. 1 kor. 50 fill. Hit, remény, szeretet és a szent család nagy képes naptára. Krisztus urunk születése után az 1906-ik közönséges évre. (4-r. 78, 16 1.) Bpest, U. o. 80 fill. Hölgyek naptára Szerkeszti Sz. Nogáll Janka. (16-r ) Bpest, Légrády testv. Selyem bekötve 3 kor. 60 fill. Honvédnaptár az közönséges évre. A magyar nép számára. (Lex. 8-r. 62, 16 1.) Bpest, Méhner V. 60 fill. Igazságos Mátyás király képes naptára az 1906-iki közönséges évre. (N. 8-r. 32, 22 1.) Bpest, U. o. 40 fill. István bácsi naptára, vagyis családos házigazdáknak és gazdaasszonyoknak, népnevelőknek, helységi elöljáróknak, iparosoknak és földmívelőknek való képes kalendáriom az 1906-ik közönséges évre. Alapitá Majer István. Szerkeszti Kőhalmi József. (Lex. 8-r. 80, 16 1.) Bpest, U. o. 80 fill. Izraelita családi naptár (1905-6) évre. Szerkeszti és kiadja Ötvös Károly. (8-r ) Bpest, ifj. Nagel Ottó bizornánya 1 kor., vidékre 1 kor. 20 fill. Jogásznaptár évre. Szerkeszti Szántó Béla. Harmincadik évfolyam. (16-r és napló.) Bpest, Pallas r.-t. Vászonba kötve 2 kor. Kecskeméti Nagy Képes naptár közönséges évre. X V. évfolyam. (8-r I X X III.) Kecskem ét, Gallia-féle könyvkereskedés (Komor Gyula) 2 kor. Képes földmivelési naptár az 1906-iki évre. (N. 8-r. 32, 22 1.) Bpest, Méhner Vilmos 40 fill. Képes kis házi naptár az 1906-iki évre. (N. 8-r. 32, 22 1.) Bpest, U. o. 40 fill. Képes Komáromi Kalendáriom. Krisztus urunk születése után közönséges esztendőre. (K. 8-r ) Bpest, Rózsa K. és neje 40 fill.. Képes Kossuth naptár az 1906-ik évre. Sokféle hasznos és mulattató olvasmányokkal. (Lex. 8-r. 62, 16 1.) Bpest, Méhner V. 60 fill. Képes naptár a magyar nép számára. Sok szép képpel és különféle hasznos olvasmányokkal az 1906-ik keresztény közönséges évre. (4-r. 64, 16 1.) Bpest, U. o. 60 fill. Képes Petőfi naptár az 1906-ik évre. Sokféle hasznos és mulattató olvasmányokkal. (Lex. 8-r. 62, 12 1.) Bpest, IL o. ' _ 60 fill. Képes Szentháromság naptár. Krisztus urunk születése után az 1906-iki évre. (N. 8-r. 32, 22 1.) Bpest, U. o. 40 fill. Képes Tündér naptár közönséges évre. (N. 8-r. 40, 16 1.) Bpest, Rózsa K. és neje 40 fill. Kincses kalendáriom. A gyakorlati élet általános útmutatója. Tizedik évfolyam. (8-r ) Bpest, Rákosi Jenő Budapesti Hirlap Ujságvállalata. Kötve 2 kor., vászonba kötve 3 kor., bőrbe kötve 4 kor. 40 fill. Kis képes családi naptár Szerkeszti D arvas Gábor (N. 8-r. 49, 16 1,) Bpest, Pallas r.-t. 40 fill. Kis képes mesélő naptár az 1906-iki évre. (N. 8-r. 32, 22 1.) Bpest, Méhner Vilmos 40 fill.
68 68 M A G Y A R K Ö N Y V JE G Y Z É K I 9 O 5. Naptárak. Kossuth apánk nagy képes naptára Szerkeszti Kurucz Péter. (N. 8-r. 48 és X V I. 1.) Bpest Pallas r.-t. 40 fill. Kossuth Lajos nagy naptára. Az évre. Lex. 8-r. 66, 13 1.) Bpest, Rózsa K. és neje 60 fill. Közhasznú zsebnaptár mindenki számára évre. Hasznos tudnivalókkal és jegyzéknaplóval. Huszonötödik évfolyam. (16-r és napló.) Bpest, Pallas r.-t. Vászonba kötve 2 kor. Közigazgatási nemzeti kalendáriom hivatali és irodai használatra az 1906-ik évre. Huszonhatodik évfolyam. (N 8-r. 244 és X V I. 1.) Bpest, U. o. Kötve 1 kor. 40 fill. Köztelek zsebnaptár Szerkesztik és kiadják Rubinek Gyula és Szilassy Zoltán. Tizenkettedik évfolyam (16-r ) Bpest, Pátria r.-t. Kötve 3 kor. 50 fill. Legújabb Jász-Kún képes naptár. Az közönséges évre. mely 365 napból áll. (N. 8-r. 40, 16 1.) Bpest, Rózsa K. és neje 40 fill. Lidércz-naptár az 1906-ik évre. (Lex. 8-r. 76, 16 1.) Bpest, Méhner V. 80 fill. Lurdi Szűz Mária és a szent család képes naptára. Krisztus urunk születése utáni közönséges évre. (Lex. 8-r. 98, 13 1.) Bpest, Rózsa K. és neje 60 fill. Magyar család naptára, A. Az közönséges évre. (4-r. 78, 16 1.) Bpest, Méhner Vilmos 80 fill. Magyar ember képes naptára, A ik közönséges évre. Képes kalendárium hasznos és mulattató olvasmányokkal ellátva. (Lex. 8-r. 62, 16 1.) Bpest, U. o. 60 fill. Magyar ember naptára, A. Az 1900-ik esztendőre. Szerkeszti Kuruez Péter. Tizennyolczadik évfolyam. (N. 8-r. 48 és X V I 1.) Bpest Pallas r.-t. 40 fill. Magyar gazdálkodók naptára az 1906-ik esztendőre. Szerkeszti Szőlösi István. (N. 8-r. 48 és X V I 1.) Budapest, Pallas r.-t. 40 fill. Magyar hősök naptára, Képes kalendáriom az 1906-ik közönséges évre. (4-r. 78, 16 1.) Bpest, Méhner V. 80 fill. - Magyar iparosok naptára. Sok érdekes olvasmánynyal és szép képekkel (N. 8-r. 144, 16 1.) Bpest, Rózsa K. és neje 70 fill. Magyar nemzet nagy képes naptára, A Az közönséges keresztény évre (4-r. 78, 16 1.) Bpest, Méhner Vilmos 80 fill. Magyar nép naptára, A ik évre. Képes kalendáriom sokféle hasznos és mulattató olvasmányokkal ellátva. (Lex. 8-r. 64, 16 1.) Bpest, U. o. 80 fill. Magyar nők házi naptára, A.a z 1906-ik közönséges évre. (I.ex. 8-r. 76, 16 1.) Bpest, U. o. 80 fill, Magyarország és Erdélyországi Legújabb kis képes naptár, Krisztus Urunk születése után 1906-ik közönséges évre. mely 365 napból áll. (N. 8-r. 40, 16 1.) Bpest, 1905 Rózsa K. és neje 40 fill. Magyar Szabadsághősök képes emlék-naptára. Az közönséges évre. (N. 8-r. 40, 16 1.) Bpest, U. o. 40 fill.
69 M A G Y A R K Ö N Y V JE G Y Z É K , 69 Naptárak. Mátyás király naptára közönséges évre, vagy: Meghalt Mátyás király, oda az igazság! (N. 8-r. 40, 16 1.) Budapest, U. o. 40 fill, Méhner Vilmos magyar gazda naptára az 1906-ik évre. Érdekes olvasmányokkal és számos szép képpel. (8-r. 32, 22 1.) Bpest, Méhner V. 40 fill. Méhner Vilmos m agyar mesemondó naptára az 1906-ik évre. Érdekes olvasmányokkal és számos szép képpel. (8-r. 32, 22 1.) Bpest, U. o. 4o fill. Méhner Vilmos magyar képes népnaptára az 1906-ik évre. Képes kalendáriom hasznos és mulattató olvasmányokkal ellátva. (Lex. 8-r. 62, 16 1.) Bpest, U. o. 60 fill. Méhner Vilmos Regélő bácsi naptára az 1906-ik évre. K ét nagy regénynyel és más olvasmányokkal, (8-r. 172, 22 1.) Bpest, U. o. 80 fill. Méhner Vilmos mulattató képes naptára az 1906-ik évre. Sírva-vigadva cselekedte Víg cimbora. (Lex. 8-r. 56, 16 1.) Bpest, U. o. 60 fill. Méhner Vilmos kis képes Kossuth naptára az 1906-ik évre. Érdekes olvasmányokkal és számos képpel. (8-r. 32, 22 1.) Bpest, U. o. 40 fill. Méhner Vilmos közhasznú nagy képes népnaptára az 1906-ik közönséges évre. ^8-r. 130, ) Bpest, U. o. 80 fill. Méhner Vilmos kis budapesti naptára az 1906-ik évre. Érdekes olvasmányokkal és számos szép képpel. (8-r. 32, 22 1.) Bpest, 1905 U. o. 40 fill. Méhner Vilmos kis képes naptára az 1906-ik évre az 1906-ik közönséges évre. Í , 22 1.) Bpest U. o. 40 fill. Méhner Vilmos keresztény képes naptára az 1906-ik évre. (8-r. 32, 22 1.) Bpest, Méhner V. 40 fill. Méhner Vilmos kis Boldogságos szűz Mária naptára az 1906-ik évre. Érdekes olvasmányokkal és számos képpel (8-r. 32, 22 1.) Bpest, U. o. 40 fill. Mesélő bácsi nagy képes naptára az 1906-iki évre. Sok szép képpel és hasznos olvasmányokkal. (N. 8-r. 142, 22 1.) Bpest, U. o. ^ 80 fill. Nagy képes keresztény naptár. Krisztus urunk születése után az 1906-ik közönséges évre. Kilencedik évfolyam. (4-r. 64, 16 1.) Bpest U. o. 60 fill. Nagy képes mese-naptár közönséges évre. (4-r. 64, 16 1.) Bpest, U. o. ' 60 fill. Nagy Kossuth naptár az 1906-ik közönséges évre. (4-r, 64, 16 1.) Bpest. U. o. 60 fill. Nagy Petőfi naptár közönséges évre. (4-r. 64, 16 1.) Bpest U. o. 60 fill. Negyvennyolcas függetlenségi népnaptár az 1906-ik esztendőre. Szerkeszti Szőlősi István. (N. 8-r 48 és X V I 1.) Bpest, Pallas r.-t. 40 fill. Orvosi zsebnaptár és kézikönyv az évre Szerkeszti Stigár K. Márton dr. (16-r ) Bpest, Légrády Testvérek. Vászonba kötve 2 kor. 80 fill.
70 7o M A G Y A R K Ö N Y V JE G Y Z É K I 9 O 5. Naptárak. Obsitos, jókedvű kalandáriom az 1906-ik esztendőre, Az. Tizennyolcadik kiadás. (N. 8-r. 48 és X V I 1.) Bpest, Pallas r.-t. 40 fill. Örök naptár. Magában foglalja a Krisztus születésétől a 3301-ik évig terjedő időt. Csinálta Gárdonyi Géza. (N. 8-r ) Bpest, Méhner Vilmos 2 kor. Ős magyarok naptára az 1906-iki évre. (N. 8-r. 32, 22 1.) Bpest, U. o. 40 fill. Páduai Szent Antal Kis Képes Naptára. Krisztus urunk születése után 1906-ik közönséges esztendőre. Sok szép képpel díszítve. (N. 8-r , 16 1.) Bpest, Rózsa K. és neje 40 fill, Pallas nagy képes családi naptára az 1906-ik évre. Szerkeszti Darvas Gábor. (N. 8.-r. 48 és X V I 1.) Bpest, Pallas r.-t. 40 fill. Pallas zsebnaptár (16-r ) Bpest, Pallas r.-t. 40 fill. Peleskei nótárius naptára, A. Vagyis : sok képpel és képtelenséggel teljes igazmondó és szomorúságkergető kalendáriom az ügyes-bajos 1906 esztendőre. Nagyzajtai Zajtay István, Istenben boldogult hírneves peleskei nótárius túlvilágról küldözött utasításai szerint megcselekedte Dániel diák, magyar garaboncás. (Lex. 8-r ) Bpest, Rózsa K. és neje 60 fill. Pénzintézeti tisztviselők zsebnaptára, Vidéki. Az évre. I. évfolyam. Szerkeszti Csira Endre. (16-r ) Karcag, Sződi S. bizom. 2 kor. Pónztárcza naptár évre. Bpest, Pallas r.-t. 30 fill. Petőfi-naptár. Az közönséges évre. (Lex. 8-r. 66, 13 1.) Bpest, Rózsa K. és neje. 60 fill. Protestáns árvaházi képes naptár az közönséges évre. Szerk. Kenessey Béla. Harminckettedik évfolyam. (N. 8-r Bpest, Hornyánszkv Viktor 60 fill. Protestáns új képes naptár az 1906-ik évre. Szerkesztette: legifj. Szász Károly. (Lex. 8-r. 80, 161.) Bpest, 1905.U.o. 80 fill. Regélő-naptár közönséges évre. (N. 8-r. 176, 16 1.) Bpest, Rózsa K. és neje 80 fill. Sanyaró naptár az 1906-ik sanyaró esztendőre. Tessék elhinni: hogy a milyen bús vagyok magam meg ez az esztendő, olyan víg ez a könyvecske. 140-nél több képpel. Rajzolták: Homicskó A., Garay B ér D., Polgár M. Mühibeck K, Csernek F., Márktis meg egy sereg egyéb piktor. (8-r ) Bpest, Athenaeum r.-t. 2 kor. Szabadságharcz nagy képes naptár az esztendőre. Szerkeszti Kurucz Péter. (N. 8-r. 48 és X V I. 1.) Bpest, Pallas r.-t. 50 fill. Szántö-vecők naptára. Nagy képes kalendáriom az 1906-ik közönséges keresztény évre. (4-r. 64, 16 1.) Bpest, Méhner Vilmos 60 fill. Székely-egyesületi képes naptár és évkönyv az közönséges évre. A központi választmány megbízásából szerkeszti Benedek Elek. Huszonnegyedik évfolyam. (Lex. 8-r ) Bpest, U. o. 60 fill.
71 M A G Y A R K Ö N Y V JE G Y Z É K I Naptárak. Szent család képes naptára, a Krisztus Urunk születése után 1906-ik évre. (Lex. 8-r. 78, 16 1.) Bpest, U. o. 60 fill. Szent Erzsébet keresztény honleányok naptára az 1906-ik esztendőre. Szerkeszti Jám bor Flórián. (N. 8-r. 48 és X V I 1.) Bpest, Pallas r.-t. 40 fill. Szent István király keresztény családok naptára az 1906-ik esztendőre. Szerkeszti Jám bor Flórián. (N. 8-r. 48 és X V I. 1.) Bpest, U. o. 4o fill. Szent István-Társulat naptára, A (Lex. 8-r ) Bpest, Szt. István-Társ. 80 fill. Tárca naptár az évre. Huszonnegyedik évfolyam. (16-r ) Bpest Pallas r.-t. 40 fill. Tárca naptár közönséges évre. (32-r ) Bpest, Méhner Vilmos 40 fill. Török-magyar naptár. Az 1906-ik évre. (N. 8-r. 64, 16 1.) Bpest, Rózsa K. és neje 50 fill. T rattner-féle megbővített közhasznú Nemzeti vagy Hazai Kalendárium. Magyarországi és erdélyi katholikusok, protestánsok, ó hitüek és zsidók számára az 1906-ik közönséges évre. X C II. évfolyam. (Lex. 8-r. 286, 13 1.) Budapest, Rózsa K. és neje 1 kor. 60 fill. Tündérek naptára az 1906-iki évre. (N. 8-r. 32, 22 1.) Bpest, Méhner Vilmos 40 fill. Uj K ecskem éti naptár, vagy Kalendárium, Krisztus urunk születése után 1906-ik közönséges, azaz 365 napból álló évre. (N. 8-r. 40, 16 1.) Bpest, Rózsa K. és neje 40 fill. Uc.yvédi Almanach Szerkeszti Fayer Gyula dr. Ügyvédek, közjegyzők, bírák jegyzéknaplójának negyvenkettedik évfolyama. (16-r és jegyzéknapló.) Budapest, Légrády Testvérek ' 2 kor. 80 fill. ügyvédi zsebnaptár évre. Szerkeszti Szántó Béla, Harmincadik évfolyam. (16-r és napló.) Budapest, Pallas r.-t. Vászonba kötve 2 kor. Vadász-naptár az évre. Szerkeszti remetei Köváry János. II. évfolyam (16.-r és napló). Budapest, Nagel Ottó. Vászonba kötve 3 kor. Vasmegyei képes naptár és címtár. Az évre. (8-r. 90, 16 1.) Szombathely, Seiler H. ut. 50 fill. Vasúti szaknaptár, Magyar. Közlekedési Almanach és Sematizmus. Első évfolyam S zerk.: Récsiy Emil. (16-r. V, ) Bpest Lampel R. r.-t. Szortimentje kötve 5 kor. Négyesy László. Stilisztika. A középiskolák IV. osztálya számára. Ötödik kiadás. (8-r. I IV. és 262 I.) Bpest, Lampel R. r.-t. 3 kor. Magyar olvasókönyv. Közép- és polgári iskolák első osztályai számára. Második kiadás 20 képpel. (8-r. I IV. és ) Bpest, Lampel R. r.-t. 2 kor. 48-as p o litikát csak 67-es alapon lehet csinálni. Irta D. G. (8-r ) Bpest, Légrády Testvérek 50 fill. Német balladák és románcok. Ld. : Magyai- könyvtár 440.
72 72 M A G Y A R K Ö N Y V JE G Y Z É K I 9 O 5. Német kereskedelmi levelezés. Ld. : Kereskedelmi zsebkönyvtár S 7- Németh Andor. A football labdajáték könyve. Mannó Miltiades rajzaival. (16-r. 161.) Bpest, Nagel Ottó bizom. Vászonba kötve 2 kor. Némethy Géza. A római elegia. (8-r. X V I, ) Bpest, M. T. Akadémia. Némethy Károly dr. Földrajz. A gimnáziumok, reáliskolák és felsőbb leányiskolák használatára. Első kötet előismeretek és Magyarország. Az I. osztály tananyaga. Hatodik kiadás 198 ábrával, 10 térképpel és 2 melléklettel. (8-r ) Bpest, Lampel R. r.-t. 2 kor. 40 fill. Ugyanaz. A reáliskolák használatára. Harmadik kötet. Afrika Amerika, Ausztrália, sarkvidékek s fölfedezések. A III. osztály tananyaga. Ötödik kiadás. 165 ábrával és 13 térképpel. (8-r ) Bpest, U. o. 2 kor. 40 fill. - Földrajz. A felsőbb leányiskolák használatára. Harmadik kötet. Afrika, Amerika, Ausztrália, sarkvidékek s a fizikai földrajz. A III. osztály tananyaga. Ötödik kiadás, 209 ábrával és 13 térképpel. (8-r ) Bpest, U. o. 2 kor. 40 fill. Földrajz. Tanító- és tanítónőképző intézetek használatára. Az új tanterv szerint. III. kötet. A Magyar állam földrajza. A III. osztály tananyaga. (8-r. IV, 2"4 1.) Bpest, U. o. 2 kor 50 fill. Nemó. Le az álarccal, vagy hol a kibontakozás? (8-r ) Bpest, Athenaeum r.-t. nyomd. 60 fill. Nemzetünk nagy költői füzet. (8-r.) Bpest, 1905 Stampfelféle kkhivatal. Egy-egy füzet 40 fill. 1. füzet. Gaal Mózes. Tom pa Mihály élete és költészete. (48 1.) 2. füzet. Gaal Mózes. Petőfi Sándor élete és költészete. Második kiadás. (64 1.) 3. füzet. Gaal Mózes. Arany János élete és költészete. Második kiadás. (64 1.) Népies kiadványai. A barsi ev. ref. egyházmegye lelkészi értekezletének. Szerkeszti Birtha József. 1. szám. (8-r.) Léva, Kókai Lajos bizom. Bpesten. 1. szám. Harc az egygyermekrendszer ellen. (16 1.) 4 fill. Népiratkák szám. (IC 8-r.) Bpest, Szent-István- T á rs szám. Horváth E. János. Három balta. Rege. Olcsó húsnak híg a leve. Tanulmányos história. (16 1.) 8 fill szám. Cike Imre. A kaszálók és legelők ápolása. ( i 4 1.) 10 fill szám. Guinea Lajos. A domonyi éjféli mise (21 1.) 10 fill szám. Sashegyi Tihamér A pataházi menyegző. (22. 1.) 10 fill szám. Mócsy László. A sertés tenyésztése és hizlalása. (29. 1.) 12 fill szám. Sissovics Miklós dr. Melyek a polgár kötelességei? Hasznos útbaigazítások a törvények megtartására. (54. 1.) 24 fill. 226 szám. Horváth E. János. Példabeszédek és közmondások. (50 1.) 24 fill.
73 M A G Y A R K Ö N Y V JE G Y Z É K I Népiratkák szám. Erdősi Károly. Szent József tisztelete szavalatokban és élőképekben. (20 1.) 16 fill. Népmozgalma. A magyar korona országainak 1900., és évi. L d.: Magyar statisztikai közlemények 7. kötet. Népnevelők könyvtára füzet. A Magyar tanítók otthjínának tulajdona. Szerkeszti Peres Sándor. (8-r.) Bpest, Lampel Róbert, r.-t. Egy-egy fűzet 1 kor füzet. Dreisziger Ferenc. A népiskolai történettanítás módszeréről. Tanítók és tanítónövendékek számára. (192 1.) 24. füzet. Somogyi Béla. A francia népoktatás. (128 1.) 25. füzet. Mosdóssy Imre. Az eszmény a népiskolában. (108 1.) 26. füzet. Dőri S. Zsigmond. Tanulmányok a pedagógiai lélektan köréből. (128 1.) 27. füzet. Kiss Áron dr. Losontzi István életrajza. (63. 1.) Népszámlálása, A magyar korona országainak évi. Negyedik rész. Ld. : Magyar statisztikai közlemények 9., 14. Neumann Ede dr. Zsidó vallástörténet I. kötet. A pesti izraelita hitközség megbízásából. (8-r ) Bpest, Lampel Róbert bizom. kötve 1 kor. 60 fill. - Ugyanaz II. kötet. A perzsa uralomtól a talmud lezártáig terjedő korszak. (8-r ) Bpest, U. o. kötve 3 kor. 60 fill. Neumann Szigfried. A női betegségek gyógyítása. Ld. : Therapia IX. Névkönyve, A magy. kir. honvédelmi minisztérium, a honvédség és csendőrség évre. Rendfokozati és beosztási kimutatással. Hivatalos kiadás. (8-r. IX, ) Bpest, Pallas r.-t. Kötve 3 kor. 20 fill. A magy. kir. népfölkelés évre. Hivatalos kiadás. (8-r. V II, ) Bpest, U. o. 6 kor. Á magy. kir. honvéd törzsőrmesterek, törzsőrmester-jelöltek, fegyvermesterek, foglárok és műmesterek évre. (8-r ) Bpest, U. o. 2 kor. 50 fill. Niebelung-ének, A. Ld. : Remekírók képes könyvtára. Nopcsa B'erencz báró. A Gyulafehérvár, Déva, Ruszkabánya és a romániai határ közé eső vidék geológiája. Ld. : A magyar kir. földtani intézet Évkönyve 4. Novák Sándor. Szász Károly élete és művei. (9-r ) Mezőkövesd, Trócsányi B. bizom. Sárospatak 2 kor. 40 fill. Nyelvjárások, Magyarországi, német. A Magy. tud. Akadémia nyelvtudományi bizottságának megbízásából szerkeszti Petz Gedeon. 1., 2. füzet. (8-r.) Bpest, Magy. tud. Akadémia, t. füzet. Gedeon Alajos dr. Az alsó-mecenzéfi német nyelvjárás hangtana. (77 1.) 1 kor. 50 fill. 2. füzet. Lindenschmidt Mihály. A verbászi német nyelvjárás alaktana. (37 L) 90 fill. Nyizsnyay Iván. Az egri főszékesegyház új szentélye. (8-r. 16.) Bpest. 1905, Kiadja az egri Egyházmegyei Irodalmi Egyesület. Szolcsányi Gyula bizom. 30 fill. Ohorn Antal. A szentbernáti barátok. L d : Fővárosi színházak műsora Oláh Gábor. A debreczeni nyelvjárás. Ld. : Nyelvészen füzetek 26. Olchváry Ö. A magyar függetlenségi harcz ben a délvidéken. Egy áttekintő és 9 csatavázlattal. Második olcsóbb kiadás. (8-r ) Bpest, Heumann Mór bizom. Szabadkán.
74 74 M A G Y A R K Ö N Y V JE G Y Z É K I Olvasmányok, Hasznos. IX. sorozat. írták többen. (8-r. 96, és 95 1.) Bpest, Lampel R. r.-t. Kötve ' 3 k. 20 fill. Olvasmányok, irodalomtörténeti ^ I. Szemelvények a Margitlegendából. Bevezetéssel és magyarázatokkal ellátta Bartha 0 József dr. áll. főgimn. tanár. (8-r ) Bpest, Kiadja a Szent-István-Társulat. 80 fill. Önszámító, A csalhatatlan. Nélkülözhetetlen kézikönyv vásárlók és eladók számára. Százaléki-, folyadék-átszámítási-, szorzó-, bélyegilletéki-. vasúti zóna- és podgyász-díjszabás, valamint pénzösszehasonlító táblázattal. (Koronaértékben számítva.) 4. kiadás. Magyar és német szöveggel. (16-r. V III., ) Bpest, Lampel R. r.-t. Kötve 70 fill. Oosterzee János Jakab. Van. A heidelbergi káté ötvenkét egyházi beszédben. Fordította Antal Géza dr. Második kiadás. I. kötet. Pápa Hegedűs és Sándor. Debrecen. Vászonba kötve 12 kor. Orbók. Számolókönyv. L d.: Mocník Ferenc. Ordódy Lajos, Ordódi és Alsó-Lieszkói. A külön vámterület és a mezőgazdaság. A mezőgazdaságra háramló hátrányok és azok lehető mellőzése. (8-r ) Bpest; Eggenberger bizom. 80 fill. Ormándy Miklós dr. Növénynevek etymologiája. (8-r ) Bpest, Franklin-Társ. 1 kor. Orosz elbeszélők tára. L d.: Magyar könyvtár 408. Orth Ambrusné. Imádság nélkül. Ld. : Köszöni 120. Ortvay Tivadar dr. Pozsony város utcái és terei. A város története utca- és térnevekben. Eredeti kutatások alapján. Különlenyomat a «Nyugatmagyarországi Híradó» politikai napilapból. (8-r és egy térkép.) Pozsony, Steiner Zsigmond 3 kor. 60 fill. Osváth Pál. Közbiztonságunk múltja és pandurkorom emlékei. (Régi magyar élet feltüntetésével.) (8-r ) Bpest, Szerző sajátja 2 kor. Osszián (Székely Béla). Három éj meséje és egyéb elbeszélések... Hét novella. (8-r ) Bpest, Magyar Figaro kiadása. Szilágyi Béla bizom. 2 kor. Oszipov Andréj. A varég. Regény. Orosz eredetiből fordította Ambrozovics Dezső. Képekkel (8-r ) Bpest, Franklin-Társulat 2 kor. 40 fill. Osztrák-Magyar hadsereg egysége. Az. (Egy öreg katona hadügyi politikai elmélkedése.) (8-r ) Bpest, Kilián F. utóda bizom. 50 fill. Ouida. A Pitti palotában. Ld. : Olcsó könyvtár, szám. Óvakodjunk a szeszes italoktól. (Fali tábla.) Bpest, Polatsekféle kk. Temesvár 2 kor. P. Ovidius Nasó műveiből való szemelvények. L d.: Tanulók könyvtára 49. Öveges Kálmán és Wiemann Béla. Hangutánzó abc. (8-r ) Bpest, Szent-István-Társulat. Kötve 50 fill..öveges Kálmán. Vezérfonál az Öveges-Wiemann-féle hangutánzó magyar abc-hez. (8-r ) Bpest, Szt.-István-Társulat. 50 fill. Fali olvasó táblák az Öveges-Wiemann-féle hangutánzó abc-és könyvhöz. 7 tábla 1 kor. 20 fill.
75 m a g y a r k ö n y v j e g y z é k Pacher Ferencné Babinetz Emma. A fehérnemű és ruhaderék szabása. Kézikönyv a polgári iskola kézimunka oktatásához III. és IV. osztályban. Második átdolgozott kiadás. (8-r és 10 tábla.) Bpest, Hambach Ferencné. Csillag Ödön biz. 1 kor. Pacséri Károly dr. Torontál vármegye földrajza. Bevezetésül a földrajzi előismeretekkel, szemléltető képekkel és térképvázlatokkal. A torontál vármegyei elemi népiskolák III. osztálya számára. Az új ministeri tanterv utasításai szerint. (8-r ) Bpest, Polatsek-féle kk. Temesvár. Kötve 60 fill. Magyarország története szemléltető képekkel. L d.: Dénes Károly. Pajor Árpád. Iparfejlődés a külföldön és iparpolitikánk. Tanulmány. (8-r ) Bpest, Korvin Testvérek ny. Eisler G. bizom. 1 kor. Pakots József. Mindenféle a folyosóról. (A t. Ház humora.) Rákosi Viktor (Sipulusz) előszavával (Bér Dezső és Linek Lajos karrikaturáival). (8-r ) Bpest, Szilágyi Béla 2 kor. Pálinkás Béla. A szőlő ellenségei. Ld. : 30 filléres könyvtár_ 4. Pálos Béla. E gy kis telepről. Elbeszélések a vasúti életből. (8-r ) Szeged, Schulhof Károly 3 kor. Pálosi Dénes. Építési könyvvitel. Ld. : Klein Jakab. P ályi Ede dr. Bölcsészet. (8-r ) Budapest, Singer és W olfner bizom. 3 k r- P andektajog fogalma, A. L d.: Jogi compendiumoh gyűjteménye X X X X X X I. Pándy Kálmán dr. Gondoskodás az elmebetegekről más államokban és nálunk. X X V III. táblával. (8-r. I V ili és ) Gyula, Pfeifer Férd. bizom. Bpest. 10 kor. Pap Dezső dr. A kötvénykibocsátások biztosítása. Különlenyomat a «Közgazdasági Szemle* évi szeptember és október havi füzeteiből; (8-r ) Bpest, Toldi L. bizom. 1 kor. 20 fill. Pap Endre költeményei. Ld. : Olcsó könyvtár Papay József. Osztyák népköltési gyűjtemény. Ld. : Zichy Jenő gróf harmadik ázsiai utazása. V. kötet. Reguly Antal emlékezete. Nyelvészeti hagyatékának földolgozása alkalmából. (8-r ) Bpest, Tiringer Béla 40 fill. Papp Antal dr. Italmérők könyve. Ld. : Gyakorlati közigazgatási könyvtár I., P árbajszabályok. (24-r ) Budapest, Érdekes Könyvtár kiadóhivatala 20 fi"- Páris Frigyes. Szervezett magyar társadalom. (8-r ) Bpest, Singer és Wolfner bizom. 1 kor. Fataki Béla. A méhészet vezérelvei. Ld. : 30 filléres könyvtár 2. Pataki Simon. Földrajz. L d.: Tergina Gyula. P au lik János. Passió vagyis Krisztus urunk szenvedésének es halálának szent története. Az evangélikus híveknek istentiszteleti használatra. Második bővített kiadás. (8-r. 56 k) Bpest, Kókai Lajos. Kötve ;, 5 fi'1- Vallásos nevelés a családban. ívd. : A Luther- Társaság kiadványai 53. Paulovits Alajos. Fejér vármegye földrajza. Ld. : Gyorffy János.
76 76 M A G Y A R K Ö N Y V JE G Y Z É K I 9 O 5. Pavlovié Márk dr. A német tengeri biztosítási jog. Egyéb fontosabb külföldi valamint a hazai tengeri bizt. jog párhuzamos, nemkülönben az új német és francia ált. biztosítási törvényjavaslatok külön ismertetésével. Egy kötet. (8-r ) Tem esvár, Toldi L. bizom. Bpest. 5 kor. Pavlovszky J. Alajos. A betűszedés elméleti és gyakorlati kézikönyve. Ld. : Wózner Ignác. Payot Gyula. Az akarat nevelése. Franciából fordította Veszély Ö. Átnézte Aml/rus Zoltán. (8-r. X X II, ) Budapest, M. T. Akadémia. Payr Sándor. A Perlakiak négyszázados Ároni háza. Ld. : A Luther- Társaság kiadványai 52. Peehány Adolf dr. Mértan. Tanítóképző intézetek használatára. A Mocnik-féle mértan ötödik eiedeti kiadása után átdolgozta P. A. A negyedik kiadást az új tanfervhez alkalmazta Bozzay Zoltán. (8-r ) Bpest, Stampfel-féle kkh. 2 kor. 20 fill. Peez Vilmos A classica philologia jövője. L d.: Értekezések a nyelvés széptudományok köréből X IX. 5. P ékár Gyula. Delilah nyoszolyája. Ld. : Egyetemes regénytár X X I. 11. P ék ár Károly. Modern felfogásunk és az ember világhelyzete. L d.: Urania könyvtár V. Perezelné Kozma Flóra. Tolstoj és a szabadelvű egyházak. (8-r ) Bpest, Kókai L. bizom. 40 fill. Perényi József dr. Német olvasó és gyakorlókönyv. Az új tantervek alapján. II. rész. gimnáziumok V. és VÍ. s a reáliskolák III. és IV. osztálya számára. Negyedik átdolgozott kiadás. (8-r ) Bpest, Franklin-társ. 1 kor. 80 fill. Rendszeres német nyelvtan. Középiskolák használatára. (8-r ) Bpest, Franklin-társ. 1 kor. 60 fill. Peres Sándor. Gyermekversek, köszöntők. Ld. : Kis könyvtár 92 Peres Sándor, Fodor Lajos, Exner Leó, Imre József dr. Vezérkönyv az állandó gyermekmenedékházakat vezető nők számára. Kiadja a vallás- és közoktatásügyi ministerium. (8-r és 18 mintalap.) Bpest, M. k. tudom, egyetemi nyomda Sziklai S. Erzsébet-körút kor. Perger Kálmán dr. A képviselőtestület szervezése és a tisztújítás kis és nagyközségekben. (8-r ) Bpest, Toldi L. bizom. 2 kor. Perjessy László. Geometria. Ld. : Baranyai Gyula. P éterfi Dénes. Chrysostomos két beszéde. (8-r ) Kolozsvár, Kókai Lajos bizom. Budapesten. 1 kor. Péterfy Tamás. Közös sors. Eredeti székely regény. Második kiadás. Vladár Ernő rajzaival. (8-r ) Budapest, 1906 Pátria r.-t. 2 kor. Petőfi Sándor válogatott költeményei. Az ifjúság számára összeválogatta Benedek Elek. Petőfi Sándor életrajzával. (8-r Bpest, Lampel R. r.-t. Ugyanaz. Ld. : Kis könyvtár kor. Petrovits Sándor. A katholikus egyház szertartásainak elemei a felső nép-, ismétlő- és tanonc-iskolák részére. A Csanádi egyházmegyei hatóság engedélyével. (8-r. 24 I.) Temesvár, Polatsek-féle kk. 20 fill.
77 M A G Y A R K Ö N Y V JE G Y Z É K I Petrovits Sándor. Ugyanaz. Német nyelvű segédszöveggel. (8-r ) Temesvár, U. o. 32 fill. Pfeiifer József. Távirdai kézikönyv. (Szakvizsgákra készülőknek.) 29 ábra és 12 kapcsolási táblázattal. (8-r ) Veszprém, é. n. Pósa Endre 2 k r- Philip F. C. Bűnhődés. (16-r ) Bpest, Rákosi Jenő, Budapesti Hírlap ujságváll. 1 kor. 60 fill. Pikler Gyula. Az emberi egyesületek és különösen az állam keletkezése és fejlődése. P. Gy. egyetemi előadásai. Első folytatás a Jo g keletkezéséről és fejlődéséről című könyvhöz. Ötödik javított és bővített kiadás. (8-r ) Bpest, Politzerféle könyvk. váll 5 kor. Pintér Pál. Természetrajz. A középiskolák II. osztálya számára. 126 képpel és 6 színes táblával. (8-r ) Budapest, Lampel R. r.-t. _ 3 kor. Pirchala Imre. A Magyarországi középiskolák rendje. Törvényeink, szabályzataink, utasításaink és rendeleteink alapján. A m. kir. vallás- és közoktatásügyi minister megbízásából összeállította P. J. 2 kötet. (N. 8-r. X V III, 367, ) Budapest, Athenaeum. A két kötet 18 kor. Latin olvasókönyv. A gimnázium III. és IV. osztálya számára. Cornelius Nepos, Curtius Rufus, C. Jalius Caesar, Phaedrus és Ovidius műveivel. I. kötet. Szöveg és történelmi bevezetések. IV. kiadás. 34 képpel és 3 térképpel. (8-r ) Bpest, Stampfel-féle kkh. 2 kor. 70 fill. Ugyanaz. II. kötet. Magyarázó jegyzetek, fordítási gyakorlatok és szótár. IV. kiadás. (8-r ) Bpest, U. o. 2 kor. 70 fill. Latin olvasó és gyakorlókönyv. A gimnázium I. és II. oszt. számára. VII. kiadás. (8-r. I V ili ) Bpest, U. o. 2 kor. Latin nyelvtan gimnáziumok számára. X. kiadás. (8-r ) Bpest, U. o. 1 kor. 80 fill. Pirovits Aladár. Hazai városaink egészségügye a városcsatornázás és vízellátás tárgyában. Különös tekintettel sajátos hazai viszonyainkra és a tudomány mai álláspontjára. A szöveg közé nyomott 36 ábrával. (8-r. V II, ) Bpest, Ifj. Nagel Öttó bizom. 5 kor. Városaink közigazgatásának reformja és a modern városrendezés. (8 r ) Bpest, U. o kor. Pisztóry Mór dr. Nemzetgazdaságtan. Negyedik bővített és javított kiadás. (8-r ) Bpest, Révai Testvérek r.-t. 6 kor. Platz Bonifác dr. Az ember eredése, faji egysége és kora. (Lex. 8-r. X, ) Bpest, Szent-István-Társ. 5 kor. Ploetz Károly dr. Syllabaire francjais. Bevezetés a francia nyelvbe. Fokonként haladó tanmód. A huszonharmadik eredeti kiadás szerint átdolgozta Varga Bálint dr. Kilencedik javított és bővített kiadás lenyomata. (8-r ) Bpest, Lampel R. r.-t. Kötve 1 kor. 60 fill. Podmaniczky Gyula báró. Magyarország állami és magánménesei lótenyésztésének kézikönyve. A m. kir. földmiv. minister megbízásából összeállította P. Gy. br. (Lex. 8-r és 1 térkép.) Bpest, Kiadja a m. kir. földmív. ministerium. Eggenberger bizom. 1 kor.
78 78 M A G Y A R K Ö N Y V JE G Y Z É K I905. Politika compendiuma. Ld : Jogi compendiumok gyűjteménye III. Pollák Illés. A művészi teremtés törvénye. Természettudományi bölcseleti tanulmány. (8-r ) Budapest, Deutsch Zs. es tsa. ^ kor Polonyi Manó. A baromfitenyésztés nagyban és kicsinyben, mint biztos kereseti forrás. Telepberendezés és költségvetés tervrajzakkal. (8-r ) Bpest, Pátria r.-t. bizom. 1 kor. Pongrácz József. Katholikus egyháztörténelem. Polgári iskolák számára. A püspöki utasítások szerint. Képekkel. (8-r ) Bpest, Szent-István-Társulat 80 fill. Pór Antal. Készéi Miklós. (N. 8-r számos képpel és képmelléklettel.) Bpest, A Magyar történelmi társ. kiadása. Athenaeum r.-t. 3 kor. 20 fill. Pór Imre, öreg. A magyar nemzet történetének új alakulása. Történelmi és más irodalmi adatokból s folyó eseményekből. (8-r. I VIII, ) Bpest, Franklin-Társ. bizom. 5 kor.. Pósa Lajos munkái. I III. kötet. (N. 8-r.) Bpest, 1905 Singer és Wolfner. A három kötet ára 13 kor. 50 fill. Vászonba' kötve 18 kor. I. kötet. Mesék. I. kötet. (287 1.) II. «Mesék. II. kötet. (300 1.) III. «Apró történetek, életképek. (277 1.) Arany abc. A képeket rajzolta Ujváry Ignác. (4-r ) Bpest, Singer és Wolfner. Kötve 4 kor. Gyermekversek. Ld. : Urfiak és kisasszonykák. Elbeszélések az állatvilág köréből. Ld. : Benedek Elek. Pósa Lajosné. Olvassuk csak. L d.: Filléres könyvtár 207. Posta Béla. Régészeti tanulmányok az orosz földön. Ld. : Zichy Jenő alatt. VII. Pótlék a magyar korona területén érvényes vasúti üzletszabályzathoz. (8-r. 15 J Bpest, Kiadja a m. kir. belügyminister. Toldi L bizom. 12 fill. Pottyondy Tihamér. Uj lokomotivok szereléséről, gyártásáról. (8-r ) Bpest, Ifj. Nagel Ottó bizom. 1 kor. «Pozsonyi Toldy kör» harminc éves története, A.A ((Nyugatmagyarországi Hiradó» politikai napilapban megjelent tárcák bővített kiadása. (8-r. I X II és ) Pozsony, Stampfel Károly bizom. 5 kor. Pozsonyi útmutató. Közhasznú üzleti naptár teljes címtárral. (Magyar és német szöveggel.) 25. évfolyam. 18-r. 472 és ) Pozsony, Drottleff R. 3 kor. Practious. Népszerű tanulmány a vámterület kérdéséhez. (8-r ) Bpest, Grill Károly kkv. 1 kor. Praeparatio, Latin és görög iskolai classikusokhoz való, Szerkeszti D ávid István. 74., füzet. (8-r.) Budapest, Lampel R. r.-t. Egy-egy füzet 50 fill. 74. füzet. Homeros Odysseája. V I X II. ének. Magyarázta Szőke Adolf. VI. füzet. Odyss. VI. 103 végig. VII ( I ) 78. füzet. Taeiti Co/nelii Annales. Magyarázta Boros Gábor dr. VI. füzet. Ann. VI. 8 végig. X I. k ( ) 79. füzet. Q. Curtii Rufi, Historiarum Alexandri Magni Macedonis libri qui supersunt. (Lib. III., IV., et V.) Magyarázta L.
79 M A G Y A R K Ö N Y V JE G Y Z É K I 9 O Keczer Géza dr. V. füzet. Lib. IV. lap. 13. V. 4. ( ) 80. füzet. Homeros Iliasa. Magyarázta Szőke Adolf, VI. füzet. V. ének 723--végig. VI. ének ig. ( ) Prém József. Helikoni ünnep. L d.: Fővárosi színházak műsora 200. Prónay Dezső báró. Magyar evangélikus egyháztörténeti emlékek. A tótprónai és blatnicai Prónai nemzetség acsai levéltárából és könyvtárából. Sajtó alá rendezte Stromp László. (8-r ) Bpest, Hornyanszky Viktor 8 kor. Protestáns Irodalmi társaság házikincstára, A. (K. 8-r.) Bpest, Hornyánszky Viktor. Kötve 2 kor. III. kötet. Szabolcska Mihály. Ahitat, szeretet. Vallásos és hazafias költemények. Második változatlan kiadás. (232 1.) Puskin Sándor. Dubrovszky. Elbeszélés. Oroszból fordította Tóth János dr. (16-r ) Nyitra, Huszár István 1 kor. Rácz Gyula, A Magyar föídbirtokosság anyagi pusztulása. (N. 8-r ) Bpest, Deutsch Zzigmond és társa 1 kor. 60 fill. Gazdasági önállóság alkotja meg nemzeti és világgazdasági függetlenségünket- (8-r ) Bpest, Politzer Zs. és fia 2 kor. Rácz Károly. Hollós vár. (8-r. 25 1). Lúgos, Kókai L. biz. Bpesten, 20 fill. Rácz Lajos dr. A kartellek és szabályozásuk. (N. 8-r ) Bpest, Politzer-féle kkv. 4 kor. Rácz Sándor. A homoki szőlőmívelés. A m. kir. földmív. miniszter megbízásából. Második, teljesen átdolgozott és bővített kiadás. (8-r ) Bpest, Kiadja a m. kir. földmív. minisztérium. Eggenberger bizom. 40 fill. Rada István dr. A mátkapár. Ld. : Legényegyesületi szinműtár 1, Radnóti Dezső. Erdélyi kalauz. Útmutató Magyarország erdélyi részében. Az Erdélyi Kárpát Egyesület tulajdona. (K. 8-rt. X IX ) Kolozsvár, Lampel R. r.-t. szórt, biz, Bpesten. Vászonba kötve 6 kor. Radó. Útmutatás. Ld. Gulyás. Radó Antal. Idegen szavak szótára II. javított kiadás. (8-r ) Bpest, Lampel R. r.-t. Kötve 4 kor, Költők albuma. Jelenkori magyar költők verseinek gyűjteménye. Harminchárom magyar festőművész rajzaival. (4-r ) Bpest, U. o. Vászonba kötve 15 kor. Mesék az íróvilágból. (K. 8-r ) Bpest, Franklin- Társ. 2 k. Vászonba kötve 3 kor. 50 fill. Radvánszky Béla, báró. Balassa és Rimay barátsága. (8-r ) Bpest, Ráth Mór bizom. 1 kor. Rimay János szerelmes versei. (8-r ) Bpest, U. o. 60 fill, Radvánszky János versei. ( ) Bevezetéssel ellátva kiadja. B Radvánszky Béla. (8-r ) Bpest, Ráth Mór bizom. 2 kor. R afiay Ferencz dr. Osztrák magánjog. I. füzet. Kézirat gyanánt. (8-r ) Eperjes, Sziklai Henrik 6 kor. Raffay Sándor. Uj-szövetségi apokrifusok. (8-r ) Pozsony, Kilián Fr. ut. biz. Kókai L. biz. Bpest. 6 kor. A hellenismus és a philonismus kosmogoniája. (8-r ) Bpest, Kókai L. bizom. 60 fill.
80 8o M A G Y A R K Ö N Y V JE G Y E K 190). Raífay Sándor. Jézus példázatai. (8-r ) Bpest, Hornyánszky V iktoi. Vászonba kötve 2 kor. Péter apostol. Ld. : Koszorú 112. II. Rákóczi Ferenc fejedelem önéletrajza. A latin eredetiből fordította Dómján Elek. (VIII. és ) Miskolcz, 1903 Hegedűs és Sándor Debreczen 7 kor. 50 fill. Rákosi Jenő színművei. 20 kötet. (16-r. Bpest, Rákosi Jenő Bpesti Hírlap Ujságvállalata 60 kor. Ötödik László. (178 1.) A szent korona varázsa. Az ezredév ünnepe. (144 1.) Színre szint. (175 1.) A krakói barátok. (199 1.) Endre és Johanna. (205 1.) István vezér. (Királynék harca.) (174 1.) Budavár megvétele. (149 1.) Tágm a királyné. (167 1.) A szerelem iskolája. (153 1.) Ezopusz. (170 1.) Ida. (224 1.) Szélháziak. (217 1.) A báröné levelei. (202 1.) Magdolna. (214 1.) Éjjel az erdőn. (168 1.) Tempefői. (178 1.) Világszép asszony Marcia. (150 1.) A négy király. (163! ) A bolond. ( ) Heten Tóba ellen. A perzsák. (144 1.) Rákosi Viktor. A császárok sírjai. Az ifjúság számára. Linek Lajos rajzaival. (8-r ) Bpest, Lampel R. r.-t. Vászonba kötve 4 kor. 80 fill. Récsei Ede. Erzsébet királyné hazai túrista útjai. A «l\iagyar Tanítók Túrista Egyesülete;) által 200 koronával kitüntetett pályamű. (8-r ) Bpest, Lampel R. r.-t. szórt bizom. 3 kor. Rédei Károly. A magvetőről szóló példázat. Egyházi szentbeszéd (8 r ) Szekszárd, Kókai L. bizom. Bpesten. 50 fill. Rédey Miklós és Bokelberg Ede. Bpesti útmutató, Rendőrségi zsebkönyv. VIII. évfolyam (16-r ) Bpest, Nagel Ottó biz. Vászonba kötve _ 2 kor. Regenspursky, regényi. Harczászati tanok. Átdolgozta Mandl Lajos. (8-r ) Erzsébetváros Scholtes Albert 2 kor. Regénytár, Családi kötet. (8-r.) Bpest, kiadja a Szent-István-Társulat. Egy-egy kötet vászonba kötve 1 kor. 41, Báró Brackel Éerdinande, A műlovas leánya. Regény 3 kötetben. Fordította Rada István dr. Második kiadás. (154 I.; ; ) 44 kötet. K iss Menyhért. Az arany pók és egyéb elbeszélések. (155 1.) 45. kötet. M. Hrabovszky Júlia. Női szívek. Elbeszélések. ( )', Regénytár, Egyetemes. X X. évf kötet. (8-r.) Bpest, Singer és Wolfner. Egy-egy kötet vászonba kötve 1 kor.
81 M A G Y A R K Ö N Y V JE G Y Z É K I kötet. Bródy Sándor. Egy rossz asszony természetrajza. ( ) 12. kötet.. Királyidillek. (172 1.) Regénytár. Ugyanaz. X X I. évf kötet. (8-r.) Bpest, Singer és Wolfner. Egy-egy kötet vászonba kötve 1 kor kötet. Szikra. A fölfelé zülló'k. Regény. 2 kötet. (153, ) 10. kötet. Gorkij Maxim. Három elbeszélés. Orosz eredetiből fordította Ambrozovics Dezső. (165 1.) 11. kötet. Pékár Gyula. Delilah nyoszolyája és egyéb elbeszélések. (159 1.) 12. kötet. Chantepleure Guy. Rózsaszínruhás lelkiismeret. Fordította F ia á k Mártha ( íjo 1.) kötet. Heimburg V. Öreg barátnőm. Fordította Sárost Bella 2 kötet. (140, ) kötet. Gaal Mózes. Hiúság. Regény, 2 kötet. (154, ) kötet. Boothby Guy. Doktor Nikola 2 kötet. (152, ) Ugyanaz. X X II. évf kötet. (8-r.) Bpest, Singer és Wolfner. Egy-egy kötet vászonba kötve 1 kor. 1 3 kötet. Croker M. B. Jasra gyöngyök. 3 kötet. Fordította Noveily Riza (142, 149, ) 4 5. kötet. Almanach. Az évre Szerkeszti Mikszáth Kálmán. (276 1.) 6. kötet. Coulevain Pierre, de. A diadalmas Éva. Regény 2 kötetben. I. kötet. Fordította I saák Mártha. (158 1.) 7. kötet. Coulevain, Pierre de. A diadalmas Éva. Fordította I saák Mártha. Második kötet. (160 1.) 8. kötet. Bársony István. Szelek útján. Regényes történet. (175 > ) Reger Béla. A határozott névmutató. Ld. : Nyelvészeti füzetek 24. Reinach Salamon. A művészet kis tükre. A képzőművészetek általános története. Fordította és a magyar művésztörténeti részszel kibővítette Lázár Béla. 600 szövegképpel. (8-r ) Bpest, Athenaeum r.-t. Vászonba kötve 5 kor., bőrbe kötve 7 kor.* Relkovic Néda, Davori. Buda város jogkönyve. (Ofner Stadtrecht.) (8-r ) Budapest, Benkő Gyula 5 kor. Remekírók képes könyvtára. V. sorozat. (7 kötet.) (8-r.) Bpest, Lampel R. r.-t. A teljes sorozat kötve 35 kor., egyes kötetek á 6 kor. Firduszi. A sahnáméból. Feridun és fiai. Szijavus. Zál és Rudabé. Fordította és bevezetéssel ellátta Radó Antal. (388 1.) Homeros Odysseiája. Az eredeti versmértékben fordította Kemenes (Kempf) József. (366 1.) M ikes Kelemen. Törökországi levelei. Kiadta, bevezetéssel és jegyzetekkel ellátta Császár Élem ér dr. (311 1.) Deák Ferencz. Válogatott munkái. Kiadta, bevezetéssel és jegyzetekkel ellátta Ferenczi Zoltán (362 1.) Schakspere remekei. John Gilbert rajzaival. Harmadik kötet. A SzentTván-éji álom. Julius Caesar. Lear király. (325 1.) Magyar könyvker. egyl. évkönyve. X V I. évf. 6
82 82 M A G Y A R K Ö N Y V JE G Y Z É K I 9 O 5. Remekírók képes könyvtára. Nibelung ének, A. Fordította Szász Károly. Frithiofmonda, A -. Fordította Győry Vilmos. I. kötet. (298 1.) Ugyanaz. II. kötet. (342 1.) Az egyes kötetek külön nem adatnak. Remekírók, Magyar. A magyar irodalom főművei. i.i 3., 8., n., 12., 15., 30., 32., 40., 44. kötet. (8-r.) Bpest, Frankiin- Társulat. A teljes gyűjtemény 55 kötet vászonba kötve 220 kor. (Egyes kötetek külön nem adatnak.) I. kötet. B a la ssa Bálint báró' és Zrínyi Miklós gróf. Sajtó alá rendezte és bevezetéssel ellátta Széchy Károly. (364 1.) 3. kötet. Gyöngyösi István munkái. Az első kiadások után sajtó alá rendezte és bevezetéssel ellátta Badics Ferenc. (383 1.) 8. kötet. Csokonai V. Mihály munkáiból. Sajtó alá rendezte és bevezetéssel ellátta Bánóczi József. (276 1.) II. kötet. Kisfaludy Sándor munkái. II. kötet. Regék. Sajtó alá rendezte és bevezetéssel ellátta Heinrich Gusztáv. (306 1.) 12. kötet. Kisfaludy Károly munkái. Sajtó alá rendezte és bevezetéssel ellátta Heinrich Gusztáv. I. kötet. Költemények, Irene. Kemény Simon. (296 1.) 15. kötet. Katona József és gróf Teleki László. Sajtó alá rendezte és bevezetéssel ellátta Rákosi Jenő (279 1.) 30. kötet. Eötvös József báró munkáiból. Sajtó alá rendezte és bevezetéssel ellátta Voinovich Géza. I. kötet. Szépirodalmi művek. (309 1.) 32. kötet. Kem ény Zsigmond báró munkáiból. Sajtó alá rendezte és bevezetéssel ellátta Gyulai Pál. (301 1.) 40. kötet. Tompa Mihály munkái. Sajtó alá rendezte és bevezetéssel ellátta Lévay József. IV. kötet. Népregék. Virágregék. (248 1.) 44. kötet. Arany János munkái. Sajtó alá rendezte és bevezetéssel ellátta Ritái Frigyes.^ IV. kötet. Buda halála Csaba királyfi. Az utolsó magyar. Édua. Öldöklő angyal. Daliás idők. Murány ostroma. (345 1.) Remekírók, Római. Magyar fordításban. 32. kötet. (16-r.) Bpest, Lampel Róbert r.-társ. Egy-egy szám 60 fill. 32. kötet. Vergil Aeneise. Fordította Gyurils Antal. III. füzet. IV. kiadás. (193 28S 1.) Rendeletek, Az építőmesterségek gyakorlása iránt érvényben levő miniszteri. Második kiadás. (8-r ) Bpest Nagel Ottó 50 fill. Rendeletek Tára, Magyarországi. Harmincnyolcadik folyam Kiadja a m. kir. belügyminisztérium (8-r. L X X X, ) Budapest, Toldi Lajos bizom. 13 kor. 80 fill., vászonba kötve 15 kor. 40 fill. Ugyanaz. X I X II. füzet. (8-r. L X X X, ) Bpest, U. o. 1 kor. 70 fill. Ugyanaz. Harminckilencedik folyam Kiadja a m. kir. belügyminisztérium. I X. füzet. (8-r ) Bpest U. o. 10 kor. Révai Miksa. Az izraelita vallásoktatás elemi iskolai vezérfonala. II. rész. A községi népiskolák II. osztályú növendékei számára. A pesti izr. hitközség megbízásából. Második javított kiadás. (8-r. 1* 47* és 44 1.) Bpest, Lampel Róbert r.-t. Kötve 64 fill.
83 m a g y a r k ö n y v j e g y z é k S3 R évész Béla dr. Paralysis progressiva és syphilis. (8-r ) Gyula, Singer és Wolfner bizom. Bpesten 60 fill. R éz Mihály. A kiegyezésről. (A közjogi conservativismus alapindokai). Előszóval ellátta Kautz Gyula. (8-r. X I, 80 1.) Bpesten, Kilián F. utóda 1 kor. Rézbányay József dr. Az egyházi szónoklat kézikönyve. Az egyház- megyei hatóság 1680/1904. sz. jóváhagyásával. (Lex 8-r ) Budapest, Lechner Kornél bizom. Pécs 7 koré Rézi néni. Szegedi szakácskönyv. (Igaz magyar konyha.) Ezernél több ételkészítési utasítással. Nyolcadik javított s a legújabb ételreceptekkel bővített kiadás. (8-r. X IV, ) Bpest, Athenaeum r.-t. Kötve 4 kor. Rhé Gyula. A Balaton tudományos tanulmányozásának eredményei. A nagyméltóságú magyar királyi földmívelésügyi és a vallásés közoktatásügyi minisztérium támogatásával kiadja a m. földrajzi társaság Balaton-bizottsága. Harmadik kötet. A Balaton környékének társadalmi földrajza. Első rész. A Balatonmellék történelme. I. szakasz. Os- és ókori nyomok Veszprém körül. Egy színes táblával és húsz szövegközti ábrával. (4-r. 29 1). Bpest, Kilián Frigyes utóda bizom. 4 kor. Richter Aladár dr. Egy magyar természetbúvár úti naplójából. II. kötet. 6 táblával és 201 képpel, ezek közül 44 részben kettős autotypia melléklet. (N. 8-r. I X X X. és ) Kolozsvár, Stein János 20 kor. A magyar kir. tudományegyetemen és az erdélyi nemzeti muzeum botanikus muzeuma Kolozsvárt. 2 táblával és 10 képpel. (8-r ) Kolozsvár, U. o. 1 kor. R ied l Frigyes. Retorika és retorikai olvasókönyv. Hatodik, az új tanterv szerint javított kiadás. (8-r ) Bpest, Lampel R. r.-t. 2 kor. 60 fül. Rihocsek Gusztáv. Kecskem ét törvényhatósági város helyrajzi térképe. Kecskem ét, Gallia-féle könyvkereskedes 1 kor., vászonra húzva 2 kor., léczekkel 2 kor. 50 fill. Ritoók Emma. Egyenes úton egyedül. Regény. Az «Uj Idők pályázatán 2000 koronát nyert mű (8-r ) Bpest, Singer és Wolfner 2 kor. 50 fill. Róder Alajos. Bibliai történetek. Ld. : Aubermann Miklós..Rodiczky Jenő dr. Körültekintés a baromfitenyésztés összes ágaira. A szöveg közé nyomott számos ábrával. (8-r ) Bpest, Pátria r.-t. 2 kor. A kecske tenyésztése és haszonvétele. A szövegbe illesztett színes ábrával. A «Kodolányi» alapítványból jutalmazott mű. (8-r ) Bpest, U. o. 1 kor. 50 fill. Róka P. Pál. Három a táncz. Ld. : 30 filléres könyvtár 1. Róna Béla. Másodvirágzás. Ld. : Monológok 153. R,ósa Ferenc dr. A m. kir. közigazgatási biróság évi joggyakorlata. (8-r. I X IV ) Bpest, Orsz. közp. közs. ny. 2 kor. R o sch er Vilmos. A szegény-gyámolítás és szegényügyi politika rendezése. Magyarra f o r d í t o t t a Kiss János. (8-r. X V, ) Szeged, Schulhof Károly 6 kor. 6 *
84 s4 M A G Y A R K Ö N Y V JE G Y Z É K I Roseth Arnold. Latin nyelvtan. II. Mondattan. Gimnáziumok számára. Második, lényegében változatlan kiadás. (8-r ) Bpest, Franklin-Társ. 1 kor. 80 fill. Rosty Kálmán S. J. Magyar szentek legandái. Második kiadás. (8-r ) Bpest, Szt.-István-Társ. Kötve 1 kor. 40 fill. Rousseau J. J. Az emberek közötti különbségek. L d.: Olcsó könyvtár Rubinek Gyula. A német kereskedelmi szerződés. Az önálló berendezkedés. (8-r ) Bpest, Pátria r.-t. 1 kor. Ruzitska Béla dr. Az élelmi szerek chemiai vizsgálata. A magyar chemiai folyóirat X. és X I. évfolyamának melléklete. 30 ábrával. (Lex. 8-r. X IV. és ) Budapest, Kilián Fr. ut. bizom. 6 kor. Ruzitska-féle tájékoztató zsebkönyv. Szerkeszti és kiadja Ruzitska Ármin. Útmutató, az egyes kerületek, valamint Újpest, Rákospalota és Erzsébetfalva térképével. (16-r. L X IV ) Bpest, Ruzitska Ármin. Kötve 60 fiit., vászonba kötve 80 fill. Sági János. Néprajzi kincseink gyűjtése. K iad ja: Az állami felügyelet alatt álló balatoni muzeum-egyesület Keszthelyen. (8-r.) Keszthely, Mérei Ignác 60 fill. Salamon István. A közhasználatra szánt telefonokról. Telefontarifák és egyéb tudnivalók a közönség tájékoztatására. 14 mintával és 12 táblázattal. Bpest, Rákosi Jenő Budapesti Hírlap Ujságvállalata 2 kor. Salgó Jakab dr. A szellemi élet hygienája. Ld. : Népszerű főiskola könyvtára II. C. Sallusti Crispi. De bello Jugurthino liber. Iskolai használatra. Bevezetéssel magyarázó jegyzetekkel és frazeológiával ellátták Bu rián János és K ara Győző. (8-r ) Bpest, Lampel R. r.-t. 3 kor. Sántha Károly. Hárfahangok. Ld. : Koszorú 117. Sarkady Sándor. Betű- és hangrögzítő képletes magyar abc és olvasókönyv. (8-r ) Bpest, Stampfel-féle kkhiv. Kötve 40 fill. Sardou Victorien. A boszorkány. L d.: Magyar könyvtár Andrea Ld. : U Sas Ede. Legendás idők legendás hőse. Kossuth Lajos élete. Nyolc képpel. (4-r ) Bpest, Singer és Wolfner Kötve 7 kor. Mai tündérek. (8-r ) Bpest, U kor. 50 fill. Ugyanaz. Ld. : Vidám könyvek. A virágok költője. Ld. : Filléres könyvtár Szürke vértanúk. (8-r ) Gyoma, Toldi Lajos biz. Bpesten 3 kor. Sashegyi Tihamér. A pataházi menyegző L d.: Nípiratkák 223. Schack Béla dr. Németolvasókönyv és nyelvgyakorló. Felső kereskedelmi iskolák használatára. Harmadik rész a felső osztály számára. A harmadik részt teljesen átdolgozta dr. Sckack Béla és Hauser Rezső. (8-r. I IV, és anyaggyűjtemény 40 1.) Bpest, Stampfel-féle kkh. 3 kor. Német kereskedelmi iskolai levelező. Ld. : Jónás János. Schaffer Antal. A Duna és nagyobb mellékfolyói mentén feltárt kőfejtő telepek és mívelésök leírása. A bányák vizsgálatára
85 M A G Y A R K Ö N Y V JE G Y Z É K I vonatkozó jegyzőkönyvek alapján. (N. S-r ) Bpest, Nagel Ottó bizom. Eggenberger bizom. 2 kor. 50 fill. Schakspere remekei. III. kötet. Ld. : Remekírók képes könyvtára. Scheeben M. József dr. Az isteni malaszt fensége. P. Nieremberg nyomán. W eiss A. M. 0. Pr. hetedik javított kiadása után fordította és kiadja a Budapesti Papnövendékek Magyar Egyházirodalmi iskolája. (8-r ) Bpest, Szt.-István-társulat 5 kor. Kötve 6 kor. Scheiber Endre. Magyar közgazdasági politika. Közös vámterület. Önálló vámterület. Magyar vámterület. (N. 8-r ) Bpest, Kilián F. utóda 2 kor. Scherer Gyula. Növénytan. A polgári fiú- és leányiskolák számára. A hivatalos tanterv utasítása szerint. 6 színes táblával és 170 ábrával. (8-r ) Bpest, Stampfel-féle kkh. 2 kor. Scherter Gyula. Alak- és méréstan. Ld. : Maytr Miksa. S ch iller, Friedrich von. Wallenstein Tód. Ld. : Segédkönyvek a német nyelv és irodalom tanításához, 7. Schneider. Égi hangok. L d.: Vida. Schneller István. Paedagogiai dolgozatok. Második kötet. Németországi tanulmányút a gyakorlati tanárképzés ügyében. (8-r ) Bpest, Hornyánszky Viktor 10 kor. Sebőn Dávid. A zsidók története a babiloni fogságtól a talmud befejezéseig. A pesti izr. hitközség megbízásából. (8-r ) Bpest, Lampel Róbert biz. kötve 1 kor. 40 fii). Az izrealita valásoktatás polgári iskolai vezérfonala. III. rész. A pesti izr. hitközség megbízásából. (8-r ). Bpest, Lampel Róbert r.-t. biz. Kötve 1 kor. 60 fill. Sehrempf József. A temetési szertartások könyve (32-r ) Pécs, Lechner Kornél bizom. 20 fill. Schubert Károly és Heller Ágost. Természettan. A csillagászati földrajz alapelemeivel. Polgári fiú- és leányiskolák számára. Sch. K. és H. A. nyomán írta Nánai András. Számos ábrával. Tizennegyedik kiadás (8-r ) Bpest, Lampel R. r.-t. 2 kor. 40 fill. Schultz Imre. Leányiskolái számolókönvv. 4 részben. III. rész. A negyedik osztály számára. Második kiadás. 9 ábrával. (8-r ) Bpest Stampfel-féle kkh. Kötve 40 fill. Leányiskolái olvasókönyv katholikus iskolák számára. III. rész. A negyedik osztály számára. Negyedik, javított kiadás. 2 színes térképpel, 2 színes növénytáblával és 112 ábrával. (8-r ) Bpest, U. o. Kötve 1 kor. 40 fill. Fiúiskolái olvasókönyv katholikus népiskolák számára. II. rész. A harmadik osztály számára. Második, bővített és javított kiadás. 58 ábrával és 2 színes növénytáblával. (8-r ) Bpest, U. o. Kötve 80 fill. Képes reálolvasókönyv, vegyesnemű katholikus népiskolák számára. A III. évfolyam számára. 80 ábrával s 2 színes növénytáblával. Nyelvgyakorlatokkal és rajzmintákkal bővített kiadás. (8-r ) Bpest, U. o. Kötve 70 fill. Ugyanaz. Áz V. és VI. évfolyam és az ismétlő-iskolák számára. 126 ábrával, 2 színes térképpel és 2 színes növénytáblával. Harmadik, javított és bővített kiadás. (8-r ) Bpest, U. o. Kötve 1 kor. 36 fill.
86 86 M A G Y A R K Ö N Y V JE G Y Z É K I Schultz Imre. Illustriertes Real-Lesebuch für die katholischen Volksschulen in Ungarn. Für den III-ten Jahrgang. Mit 66 Abbildungen and 2 kolorirten Fflanzentafeln. Dritte, mit Sprachübungen und Heimatskunden versehene Auflage. (8-r ) Bpest, U. o. Kötve 68 fill. Fiúiskolái olvasóköny katholikus népiskolák számára. I. rész. A második osztály számára 49 ábrával. Ezen tankönyvet a pécsi. ft. püspöki hatóság 3375/1899 sz. alatt jóváhagyta s ajánlta. II. bővített s javított kiadás. (8-r ) Bpest, U. o. 60 fill. Világtörténet. Katholikus polgári leányiskolák számára. Teljesen átdolgozta Bilinszky Lajos dr. Első rész. A második osztály számára. Képekkel. (8-r ) Bpest, U. o. 1 kor. 40 fill. Schultz Emerich. L ese- und Lehrbuch für Landschulen, L d.: Johann Györffy. Schuster Alfréd. Német nyelvtan direckt módszer alapján. I. rész. Középiskolák (a gimnáziumok III. és IV., a reáliskolák I. és II. osztálya) és polgári iskolák számára. (8 r, és függelék 40 1.) Bpest, Athenaeum r,-t. 2 kor. Schwabl József. József Egyiptomban. Bibliai dráma 3 felvonásban. Mehul hasonnevű operája után írta. Az eredeti szövegkönyvvel egybevetve fordította Küzdi Aurél. (8-r ) Bpest, Szent-István társulat. Ára kötve 80 fill. Scossa Dezső. Almanach. (Évkönyv.) Tanítók, tanítónők, óvónők, iskolai hatóságok számára tanévre. I. évfolyam. (K 8-r és osztályzati jegyzék.) Szeged, Várnay L. Vászonba kötve 1 kor. Háztartási és gazdasági ismétlő leányiskolák könyve. L d.: Végess Sándorné. Scott W alter. Durward Quentin. Az ifjúság számára átdolgozta Telekes Béla (8-r ) Bpest, Lampel R. r.-t. Vászonba kötve 3 kor. Scribe-Kalcsok. Az én szerencsecsillagom. L d.: Legényegyesületi színviűtár 4. Sebestyén Gyula. Az Árpádok története. II. kiadás. (8-r ) Bpest, Franklin-Társulat 3 kor. Egyetemes történet. Tanítóintézetek számára. Átdolgozták Felméry- Albert és Bellosics Bálint. I. kötet. O- és középkor. 109 képpel és 5 térképpel. (8-r. I IV ) Bpest, U. o. 3. kor. 40 fill. ' A magyar honfoglalás mondái. Milleniumi díjjal jutalmazott pályamű. Második kötet. Kiadja a Kisfaludy-Társaság. (S-r. X III, ) Bpest, U. o. 6 kor., vászonkötésben 7 kor. 60 fill. Sebestyén Károly. Shakespeare Athéni Timonja. (8-r ) Budapest, Rákosi Jenő Budapesti Hirlap Ujságvállalata bizom. ' 1 kor. Az ó-kor története. Ld. : Létmányi Nándor. Sebők Zsigmond. Mackó úr újabb utazásai. Mackó úr a Balatonon. Mackó úr Budapesten. Mackó úr úton. (A 7-ik, 8-ik és 9-ik utazása.) Mühlbeck Károly rajzaival. (Lex. 8-r ) Bpest Singer és Wolfner 6 kor. 50 fill. Tarka mesék. Ld. : Urfiak és kisasszonykák.
87 M A G Y A R K Ö N Y V JE G Y Z É K I 9 O Segédkönyvek a franczia nyelv és irodalom tanításához. 12. füzet. (8-r.) Bpest, Stampfel-féle kkh. 13. füzet. Francia Szállóigék. Magyarázattal s a forrás szövegével ellátta Klimó Mihály. (67 1.) 60 fill. Segédkönyvek a német nyelv és irodalom tanításához. 7. füzet. (8-r.) Bpest, Stampfel-féle kkhiv 7. füzet. Schiller Friedrich von. Wallenstein Tód... Ein Trauerspiel. Bevezetéssel és jegyzetekkel ellátta Szeiényi Ödön dr. (167 1.).., 80 fill. Seyíried Károly dr. Gazdasági Ügyirálytan. Útmutató a gazda üzleti és polgári életében előforduló irományok fogalmazására és készítésére. Gazdasági tanintézeti, hallgatók ás gyakorlati gazdák számára. (8-r ) Kassa, Vitéz A. 6 kor. Sienkiewicz Henrik Vízözön. (K. 8-r ) Bpest, Rákosi Jenő Budapesti Hírlap Ujságvállalata 2 kor 80 fill. Sierbán János és Kőerfer István dr. Tejgazdaság. Tankönyv tejgazdasági, szakiskolai és felsőbb szakoktatási intézetek hallgatói részére. Kézikönyv gyakorlati gazdák és tejszövetkezetek részére. (8-r ) Budapest, Pátria r.-t. 4 kor, Sigmond Andor dr. A magyar alkotmányjog alapintézkedései. Tekintettel az 1848., és évre. (8-r ) Bpest Athenaeum r.-t. 6 kor. Simon Péter. A székely kivándorlás, kivált vallási nemzeti és közgazdasági szempontból. A Magyar Tudományos Akadémia által pályadíjjal kitüntetett tanulmány. (8-r. I X X IV, ) Bpest, 1905 Stein János bizom. Kolozsvár 2 kor. Simonyi Ernő. Vegytani gyakorlatok. Reál- és felsőkereskedelmi iskolai tanulók számára. (Lex. 8-r ) Nagyvárad, Szerző tulajdona. Sebő Imre bizom. 3 kor. Simonyi Zsigmond. Az ikes ragozás története. Ld. : Nyelvészeti füzetek 28. Singer Adolf. Magvar nyelvtan. Ld. : Brett Mór. V. Sipos Ida. Mesék és képek. (8-r ) Kecskemét, G. Fekete Mihály 2 kor. Sipos István dr. A szemléltető módszer a kath. hitoktatásban. A pécsi egyházmegyei hatóság jóváhagyásával. (8-r ) Pécs, Lechner Kornél bizom. 1 kor. 50 fill. Sissovics Miklós dr. Melyek a polgár kötelességei? Ld. : Népír atkák 225. Smiles. Kötelesség. Jellemrajzokban és példákban. S. után a hazai viszonyokhoz alkalmazta Könyves Tóth Kálmán. Második javított kiadás (8-r. I - V I I I és ) Bpest, 1905 Légrády Testvérek 4 kor. 80 fill., kötve 6 kor. Sóbányi Gyula. A Duna balparti mellékfolyóinak hydrographiája. Ld. : Mathem. és Természettudományi közlemények X X V III. 3. Soltész Elemér. Beteg hívek lelki gondozása. (8-r ) Debrecen, Kókai L. bizom. Bpest 20 fill- Somló Bódog. Állami beavatkozás és individualizmus. Ld. : Társadalomtudományi könyvtár II. Somló Erzsi. A szív meséiből. Költemények prózában. (8-r ) Bpest, Pallas r.-t. bizom. 3 kor. Somló Gyula. Földtehermentesítés és a kisbirtokosok országos földhitelintézete. (8-r ) Bpest, Pallas r.-t. 50 fill.
88 88 M A G Y A R K Ö N Y V JE G Y Z É K I Somló Gyula. Pénzintézeti évkönyv Tartalmazza a budapesti tőzsdén jegyzett értékpapírok ismertetését a vonatkozó törvénycikkek és szabályzatokkal, továbbá a hazai bankok és takarékpénztárak, úgyszintén a budapesti szövetkezetek évi zárószámadásait. II évfolyam. (8-r. 818 I.) Bpest, Pallas r.-t. bizom. Vászonba kötve 15 kor. Somogyi Béla. A franczia népoktatás. Ld. : Népoktatás könyvtára 24. Stan Vazul. Kölcsönös hatások a hazai nyelvek közt. Ld. : Nyelvészeti füzetek 19. Stassik Ferenc dr. Magyar kisajátítási jog. (8-r ) Nagybecskerek, Pleitz Ferenc Pál. Grill-Benkő bizom. Budapesten 12 kor. Staub Móric dr. A Cinnamomum-nem története. K ét térképpel és huszonhat táblával. A Magy. Tud. Akadémia és a M. kir. földtani intézet támogatásával kiadja a Magyarhoni Földtani Társulat (Magyar és német nyelvű szöveggel). (4-r. VIII, ) Bpest, Kilián F. utóda bizom. 10 kor. Steiner Lajos. Financiák és financierek Amerikában. (8-r ) New-York, Lampel R. r.-t. szórt. biz. Bpest. 1 kor. 30 fill. Stenografus (Ifj. Friebeisz Gyula). Magyarország statisztikája. Nemzetközi összehasonlításokkal s általános részszel mint bevezetéssel Dr. Vályi Gábor egyetemi tanár előadásai után. Minden jog fentartásával. (K. 4-r. 330, V II 1.) Kolozsvárt, Lepage Lajos 10 kor. Polgári törvénykezési jog. (Jegyzetek.) D. Jancsó György egyet, tanár ur előadásai után. Minden jog fentartásával. (K._4-r. 316, V III 1.) Kolozsvár, U. o. 12 kor. Stern Ábrahám. Izrael története. I. kötet. Bibliai történet a honfoglalásig. Olvasmányokkal, héber szentírási szemelvényekkel és nyelvi magyarázatokkal. (8-r ) Bpest, Lampel Róbert bizom. Kötve 1 kor. 80 üli. Ugyanaz II. kötet. A honfoglalástól az első templom elpusztulásig. Harmadik kiadás. (8-r Budapest, U. o. Kötve 2 kor. Stockton N._ Frank. Vízen és szárazon. Elbeszélések. Fordította Zigány Árpád. Az eredeti angol képekkel. (8-r ) Bpest, Franldin-Társ. 2 kor 50 fill. Stoddy Ralph. Labdarúgás. Az «Eng. Associaton Fotball Union» kötelezőknek elismert játékszabályainak hű fordításával. (32-r ) Bpest Érdekes Könvvtár kiadóhiv. 20 fill. Lawn-Tennis. Az «Angol Lawn-Tennis Szövetség)) versenyszabályainak eredeti fordításával. (32-r ) Budapest, U. o. 20 fill. Straub Sándor. Elektrotechnika füzet. III. rész Váltakozó áramok. Többfázisú áramok. Váltakozó áramú dinamók. Többfázisú dinamók. Transzformátorok. 4-ik füzet. A szövegbe nyomott számos ábrával (8-r X V I 1. számos képpel.) Bpest, Szerző kiadása, Pallas r.-t. ny. 14. füzet 1 kor. 40 fill füzet á 1 kor. 75 fill. Strau sz Adolf. Törökország, Ld. : Iparosok olvasótára 7 8. Strindberg. Az apa. L d.: Thália esték II. Stromp László. Magyar protestáns egyháztörténeti adattár. IV. évfolyam. (8-r ) Bpest, Kiadja a Magyar protestáns irod. társ. Hornyászky V. bizom. 3 kor.
89 M A G Y A R K Ö N Y V JE G Y Z É K I 9 O Sw ift Jonathán. Gulliver utazásai. S. J. után magyarra átdolgozta E g ri György. Muhits Sándor négy színes rajzával (4-r ) Bpest, Singer és Wolfner. Kötve 4 kor. Gulliver utazásai ismeretlen országokba. Fordította Vajdafy Ernő. (8-r ) Budapest, Lampel R. r.-t. Vászonba kötve 3 kor. 60 fill. Szabályzat a m. kir. honvédség egészségügyi szolgálat ára. IV. rész. Egészségügyi szolgálat háborúban. H 14. (K. 8-r ) Bpest, Pallas r.-t. 1 kor 88 fill Mellékletek hozzá. H l í. (K. 8-r ) Bpest, U. o. 11 kor. Szabó Aladár dr. A keresztyén egyház eszményképe. Beköszöntő beszéd. (8-r ) Bpest, Kókai Lajos 40 fill. Szabó Endre. Sírva vigadók. Regény. (8-r ) Bpest, Érdekes Könyvtár kiadóhivatala 1 kor. Szabó Ferenc, nagysolymósi. A tűzrendészet kezelése a közigazgatási hatóságok által. (8-r ) Bpest, Toldi Lajos bizom. 2 kor. Szabó Ignác dr. Magyar nyelvtan. Mondattani alapon. Polgári iskolák és felsőbb leányiskolák II. oszt. számára. Képekkel. (8-r ) Bpest, Lampel R. r.-t. 80 fill. Magyar olvasókönyv. Polgári iskolák első osztálya számára. (8-r ) Bpest, U. o. 1 kor. 80 fill. Rendszeres magyar nyelvtan közép- és polgári iskolák és felsőbb leányiskolák III. oszt. számára. (8-r ) Bpest, U. o. 1 kor. 20 fill. Magyar olvasókönyv. Közép- és polgári iskolák és felsőbb leányiskolák II. osztálya számára. Képekkel. (S-r. 24S 1.) Bpest, U. o. r kor. 50 fill. S. Szabó József. Gyakorlati ev. ref. papi Lexikon. Második kötet. Debreceni lelkészi tár. Szerkeszti S. Sz. J. II. (8-r. X IV, ) Debrecen, Telegdy K. Lajosutóda. Vászonbakötve 10 kor. Szabó L. Magyar olvasókönyv. Német tannyelvű népiskolák számára. (Gyakorlókönyv a hazai nyelv megtanulására.) II. rész. Haladók számára, IV. kiadás, (á-r. VIII ) Bpest, Stampfel-féle khh. kötve 54 fill. Szabolcska Mihály. Költemények. Harmadik kiadás. (K. 8-r ) Bpest, Singer és Wolfner 2 kor. 40 fill. Áhitat, szeretet. Ld. : Protestáns irod. társ. házi kincstára III. Szabolcsy Antal dr. Mennyit kell az államvasutaknak jövedelmezniök? Közlekedéspolitikai tanulmány. (8-r ) Bpest, Lampel R. r.-t. szórt, bizom. 2 kor. Szabóné Nogáll Janka. Szerelmes asszonyok. Tizenhárom történet. Kiadja a Petőfi Társaság. (8-r ) Bpest, Érdekes Könyvtár kiadóhiv. bizom. 2 kor., díszkötésben 4 kor. Szádeczky Lajos dr. A csíki székely krónika. (8-r ) Bpest, M. T. Akadémia 4 kor. 80 fill. Szalay József dr. A magyar nemzet története. A millenium alkalmából átdolgozta és újból sajtó alá rendezte Baráti Lajos dr. Közel hétszáz illusztrációval és számos műmelléklettel. 4. kötet. (4-r. VII, 433, 509, 556, 568 X X II. 1.) Bpest, é. n. Lampel R. r.-t. Egy-egy kötet félbőrkötésben 17 kor. 50 fill., a teljes mű 70 kor.
90 90 M A G Y A R K Ö N Y V JE G Y Z É K I Szalay József. Szívművelő. Lelki képek a földmíves életéből. Második kiadás. (K. 8-r ) Gyula, Kókai Lajos bizom. Bpesten 24 fill. Evangyéliomi keresztyén tanítások. III. kötet. Kiadja a «Keresztyén Evangélista-) szerkesztősége, (K. 8-r Nagybecskerek, U. o. Bpesten 2 kor. Szalay Károly. A sivatagban. Költemény. Szerző sajátja. (8-r ) Bpest, Nagel Ottó bizom. 3 kor. Vászonba kötve 5 kor. Szalay László, üjabb adatok Magyarország villámcsapás statisztikájához. (Magyar és német szöveggel.) (4-r ) Budapest, Toldi Lajos bizom. 1 kor. S z a ltk i Elek. Parasztszivek. L d.: Fővárosi színházak műsora Számord Ignác Kisdednevelés- és módszertan. A római kath. kisdedóvónőképző intézetek és családok számára. I. rész. A Szent-István-Társulat által jutalmazott pályamunka. Második kiadás. (8-r ) Bpest Szt.-lstván-társ. 1 kor. 40 fill. Szász János. Útmutató a gyümölcstenyésztésről és a fák neveléséről. L d.: 30 filléres könyvtár 3. B. Szász Piroska. Versek. (K. 8-r ) Bpest, Franklin- Társulat 2 kor. Szász Zsombor. Norvég democratia. (8-r. V II, ) Kolozsvár, 1902, Singer és Wolfner bizom. Bpest 6 kor. A norvég és svéd államkapcsolat története, kezdetétől napjainkig. (8-r. V III, 404 1) Kolozsvár, U. o. 8 kor. Szavaló.. Szavalni való költemények népiskolai fiú- és leánytanulók részére. (8-r ) Esztergom, Buzárovits Gusztáv 40 fill. Szavalókönyvek I. Angol költőkből. Ld. : Magyar kötiyvtár 428. Széchenyi István gróf munkái. II. sorozat. A M. T. Akadémia megbízásából sajtó alá rendezi Szily Kálmán. II. kötet. Stádium. A kelet népe Politikai programmtöredék. Bevezetésül V iszota Gyula. A stádium megjelenésének története. A stádium. Kautz Gyula. A kelet népe és a politikai programmtöredék méltatása. (8-r. L II, 260, X X V III, 277, X V II és 140 y Bpest, M. T. Akadémia 10 kor.. Széchenyi István gr. emlékkönyv A M. Tud. Akadémia nyolcvanéves évfordulója és a Széchenyi-muzenm megnyitása tiszteletére. Szerkesztette a gr. Széchenyi István emlékének ápolására alakult bizottság. (8-r. 112 I.) Bpest, H ornyánszky Viktor 1 kor. Szécskay István. Kereskedelmi földrajz. L d.: Ágh Géza. Szegedi Á rp'd. A szálas anvagok ipartana. A kereskedelemügyi m. kir. miniszter megbízásából írta Sz. A. (Lex. 8-r ) Bpest, Kilián F. utóda bizom. 4 kor. Szeghalmi Gyula. Amatőr fégyképészek könyve. 258 szövegképpel, 4 háromszínnyomást föltüntető s 18 monochróm műmelléklettel. (N. 8-r ) Gyoma, Toldi Lajos bizom. Bpesten 6 kor. Szegleti István. A. főnévi igenév Arany Jánosnál. Ld. : Nyelvészeti füzetek 23.
91 M A G Y A R K Ö N Y V JE G Y Z É K I 9 O Székely Árpád. Beszéd- és értelemgyakorlat leckékben. Az első osztály anyaga. (8-r ) Nagybánya, Kovács Gyula 2 kor. 40 fill. Ugyanaz. A második osztály anyaga. (8-r ) Nagybánya, U. o. 2 kor. 40 fill. Székely József. Bibliai történetek. Ld. : Kovács Emil. Székely Sándor. Székelyek Erdélyben. L d.: Magyar könyvtár 406. Szemák István. Német nyelvkönyv. Az egységes német helyesírás alkalmazásával. A polgári felső leányiskolák és tanítóképző intézetek használatára. II. rész. A III. és IV. osztály számára, (8-r. IV, 220_ 1.) Bpest, Lauffer Vilmos-féle kkh. 2 kor. Szemere Emil. Őszi rózsák. I., II. (8-r. 142, ) Bpest, Hornyánszky Viktor 5 kor. Szemere Samu dr. Az aesthetikai játékelmélet. Kölönlenyomat a M. T. Akadémia «Athenaeum» c. folyóiratából. (8-r ) Bpest, Pfeifer Ferdinánd 1 kor. 50 fill. Szemenyei Mihály. Szent József tisztelete. Iparosok, kézművesek, munkások nép'-imakönyve. Reggeli, esti szent miseimák szent József, a szent család, lézus legszentebb szive és szűz Mária szeplőtelen szíve tanításainak imagvakorlatai s egyéb a lelki élethez szükséges könyörgések, fohászok és bucsu-imák. A pécsi egyházmegyei hatóság jóváhagyásával. Kiadja Virág Ferenc. V ll. kiadás. (K. 8-r ) Pécs, Lechner Kornél. Kötve 2 kor. Szende Dárday Olga. Forgácsok. Ld. : Athenaeum olvasótára X II. 18. Szende Pál. A végrehajtási eljárás és a csődjog vázlata. Ld. : Jogi compendiumok gyűjteménye X X V. Szendrei János dr. A magyar viselet történeti fejlődése. 174 szqvegközti képpel és hat táblával. A Magy. Tud. Akadémia régészeti bizottsága megbízásából írta Sz. J. dr. (N. O-alak ) Bpest, Magyar tud. Akadémia 12 kor. Miskolc város monographiája. II. kötet. 125 fametszetű ábrával. (Lex. 8-r ) Kiadja Miskolc város közönsége. Ferenci B. bizom. 12 kor. Szent Benedek-Rend története, A pannonhalmi. A magyar kereszténység, királyság és bencés-rend fönnállásának kilencszázados emlékére kiadja a Pannonhalmi Szent-Benedek-Rend. Szerkeszti Erdélyi László dr. Kilencedik kötet. A bakonvbéli apátság története II. A Pannonhalmától függés kora 1548-tól napjainkig, írta Sörös Pongrác. (4-r ) Bpest, Szent-István-Társ. bizom. 16 kor. Szent-Gály Gvula. Módszeres énektan. Ld. : Erödi Ernő. Szent-István-Társulat tudományos és irodalmi osztályának felolvasó üléseiből. 51 szám. (8-r.) Bpest Szt.-István-Társ. 51. szám. A csaya ntal dr. Lubiich A-gost em lékezete.(i ). (61 1.) 52. szám. Bán Aladár dr. Képek a finn népéletből. (Néprajzi tanulmány.); Képekkel (70 1.) 1 kor. 80 fill. 53. szám. Karácsonyi János dr. Az argyasi (argesi, ardisi) püspökség. (8 1.) 40 fill. 54. szám. Divéky Adorján. Felső-Magyarország kereskedelmi összeköttetése Lengyelországgal, főleg a X V I X V II. században. Felolvastatott a Szent-István-Társulat Tud. és Irodalmi Oszt február 9-én tartott ülésén. (I VIII és 70 1.) 80 fill.
92 92 M A G Y A R K Ö N Y V I E G Y Z É K I Szentkuti Károly. Régi dicsőségünk. Ld. Koszorú I I I. Szenttam ási János. Kölcsönös hatások a hazai nyelvek közt. Ld : Nyelvészeti fűzitek 19. Szigethy Lehel dr. A tóríesztéses államadósságok. Köz- és államgazdasági tanulmány. (8-r ) Bpest, Politzer Zs. és fia 1 kor. 50 fill. Szigligeti. II. Rákóczi Ferenc fogsága. Ld. : Olcsó Könyvtár Szijártó Miklós. Algebra. L d.: Arany Dániel. Sziklás Adolf. Kémia, ásványtan és földtan. Ld. : Csongor György. Sziklay János dr. A Balaton tudományos tanulmányozásának eredményei. A nm. m. kir. földmívelésügyi és a vallás- és közoktatásügyi minisztérium támogatásával kiadja a m. földrajzi társaság Balaton-bizottsága. Harmadik kötet. A Balaton környékének társadalmi földrajza. Ötödik rész. A Balaton bibliografiája (4-r ) Bpest, Kilián Fr. ut. bizom. 4 kor. Szikra. A fölfelé züllők. Ld. : Egyetemes regénytár X X L 8 9. A nagyon gazdag leány. Ld. : Monológok (54. Szilágyi S. Aladár. Gabelsberger rendszerű német kereskedelmi gyorsírás. Magyar kereskedelmi tanintézetek és oly magántanulók részére, kik a magyar levelező gyorsírásban már jártasak. I. rész. Levelező-irás. (8-r ) Budapest, Steiner Zsigmond bizom. Pozsony 2 kor. Szilágyi Gyula dr. A szeszgyártás üzemének ellenőrzése. A szöveg k ő ié nyomott 43 ábrával, két szeszgyári tervrajzzal és egy színes lappal. (8-r. VIII és II. tábla.) Bpest, Pátria r.-t. bizom. Vitéz A. bizom. Kassa. Vászonba kötve 9 kor. Szilágyi János. A szőlőművelés és a borkezelés alapvonalai. Segédkönyv a vincellér, földmives és gazdasági ismétlő iskolák növendékeinek oktatásához. Második, bővített kiadás. (8-r ) Pécs, Pátria r.-t. Bpest és iíj. Nagel Ottó bizom. 3 kor. Szilágyi János és Treitz Péter. Megfigyelések a meszes talajok s a meszes talajokra alkalmas amerikai szőlőfajokról. Második bővített kiadás. (8-r ) Pécs, Pátria r.-t. bizom. Budapesten 3 kor. Szilárd Béla. Rádium és Radioaktivitás. Előszóval ellátta Ilosvay Lajos. (8-r ) Bpest, Mai H. és fia 3 kor. A radioaktív sugárzások biologiai hatásáról. (8-r ) Bpest, Nagel Ottó 1 kor. 20 fill. Szilárd Gyula. Szőlőművelés és borkezelés könyve. (8-r ) Bpest, Eggenberger 4 kor. Szilassy Juliska. A háztartás könyve. Különféle jobbnál jobb étkek kipróbált receptjeivel ellátva. (8-r ) Budapest, Pátria r.-t. Kötve 4 kor. Szilvek Lajos dr. Egyház és socialdemokratia. Különlenyomat a «Religio»-ból. (8-r ) Bpest, é. n. Szent-István-Társulat bízom. 1 kor. 60 fill. Vallás és papság Franciaországban. Franciából szabadon fordította Sz. L. (8-r. 43 I.) Esztergom, U. o. 80 fill. A test feltámadása. (8-r ) Bpest, U. o. 1 kor. Szinház Ifjúsági füzet. (K. 8-r.) Bpest, Stampfelféle kkh.
93 M A G Y A R K Ö N Y V JE G Y Z É Ü I Színház ifjúsági. i. füzet. Lőcsei Emma. Amanda vagy Ju ci? V ígjáték egy felvonásban. (20 1.) 30 fill. 2. füzet. Lőcsei Emma. A megzavart mulatság. Vígjáték egy felvonásban. (23 1.) 30 fill. 3. füzet. Gaal Mózes. Luca napján. Vígjáték egy felvonásban. (15 ' ) 20 filí. 4. füzet. Gaal Mózes. A majálisi elnök. Vígjáték egy felvonás - bán. (16 1.) 20 fill. 5. füzet Gaal Mózes. A kegyenc. Színmű két felvonásban. (22 1.) 20 fill. 6. füzet. Gaal Mózes. A javíthatatlan. Színmű egy felvonásban. (14 1.) _ 20 fill. 7. füzet. M unkácsy Kálmán. A meglepetés. Vígjáték egy felvonásban. (16 1.) (20 fill.) 8. füzet. Lőcsei Emma. A rokon. Vígjáték egv felvonásban (14 ' ) S 2 0 fill. 9. füzet. Lőcsei Emma. Jó szív. Vígjáték egy felvonásban. (23 ifjtac : / ' 30 fill. Ugyanaz. Teljes füzet. (K. 8-r. 20, 23, 15, 16, 22, i 4) 16, 14, 23 1.) Bpest, U. o. Vászonba kötve 2 kor. Szinházak műsora, Fővárosi szám. (K. 8-r.) Bpest. T 905. Lampel Róbert. Egy-egy szám 3 0 fill szám. Prém József. Helikoni ünnep. A tud. Akadémia gróf Teleki pályázatán száz aranynyal jutalmazott vígjáték három felvonásban. (9 0 1.) szám. Kadelburg Gusztáv. Az arany patkó. Vígjáték három felvonásban. Fordította Timár Szaniszló. (80 1.) szám. Ohorn Antal. A szentbernáti barátok Színmű öt felvonásban. Fordította Thury Zoltán. (87 1.) szám. Szalóki Elek. Parasztszívek. Tanyai történet, három részben. Balassa Ármin dr. hasonló című egyfelvonásos népszínműve után. (72 1.) szám. Molnár Gyula. Bayard lovag. Színmű három felvonásban. (72 1.) Szinműtár, Legényegyesületi. Szerkeszti Tólcsíry Ferenc szám. (S-r.) Veszprém, Pósa Endre. 1. szám. Rada István dr. A mátkapár. Színmű 3 felvonásban. 5 AH- 2. szám. Tölcséry Ferenc. Húshagyó kedden. Bohózat 2 felvonásban 30 fill. 3. szám. Brach József. A két szerecsen. Bohózat 1 felvonásban. 20 fill. 4. szám. Scribe-Kalcsok. Az én szerencsecsillagom. Vígjáték i felvonásban 50 fill. 5. szám. Szkokán Sándor. A nyomdahiba. Bohózat x felvonásban 20 fill. Szinnyei Ferenc dr. Bacsányi János (N. 8-r. 210 számos képpel és képmelléklettel.) Bpest, Á Magyar történelmi társulat kiadása. Athenaeum r.-t. 6 kor. 40 fill. Arany Toldi szerelmének forrásai. Ld. : Magyar irodalomtörténeti értekezések 6.
94 94. M A G Y A R K Ö N Y V JE G Y Z É K I 9 O 5. Szinnyei József. Magyar írók élete és munkái. X. kötet. O tócska Popea. (8-r I.) Bpest, Hornyánszky Viktor. Kötve 12 kor. Petőfi Sándor. (16-r és 1 arcképpel). Budapest, U. o. 1 kor. Rendszeres magyar nyelvtan. A középiskolák és polgári iskolák harmadik osztálya, valamint felsőbb leányiskolák, tanítóés tanítónő képző intézetek számára. Tizedik javított kiadás. (8-r. 124 I.) Bpest, Hornyánszky Viktor 1 kor. 20 fill. Magyar olvasókönyv. Harmadik rész. A középiskolák harmadik osztálya számára. Hetedik, az új tanítási tervnek megfelelő kiadás. (8-r ) Bpest, Hornyánszky Viktor 2 kor. Magyar nyelvösszehasonlítás. L d.: Finn-ugor kézikönyvek III. kötet Finn-magyar szójegyzék. Ld. : U. o. IV. Szinte Gábor. Rajzoló geometria. Ld. : Horti Henrik. Szitnyai Elek. A hibás gondolkodás mint a boldogulás legfőbb akadálya. Lélektani és logikai tanulmány. Bemutatva a Magvar Filozófiai Társaságnak október 4-én tartott ülésén. (8-r. S3 1.) Bpest, Franklin-Társ. 1 kor. S zívós Béla. A természet csodái. Ld. : Vasárnapi könyvtár 10. Az állatvilág csodái. Ld. : U Szkokán Sándor. A nyomdahiba. L d.: Legényegyesületi színműt ár 5. Szőke József dr. Gardéniák. Négy elbeszélés a rokokó világból. (8-r ) Bpest, Rimmer Gyula biz. 1 kor. Szokolszky Bertalan. A százéves kassai püspökség Számos arcképpel. (4-r ) Kassa, Vitéz A. Kötve 10 kor. Szolgálati könyvek árjegyzéke. A 33. c. (4-r ) Bpest, Pallas r.-t. 2 kor. 13 fill. Szőllőssy Zsigmond. A híres Bodolay. Ld. : Vidám könyvek. Szolnoky Gerzson. Vasárnapi, ünnepnapi és alkalmi imádságok, templomi használatra. Hajdúböszörmény, Hegedűs és Sándor Debrecen. Vászonba kötve 6 kor. Szomaházy István. Költöző nimfák. (8-r ) Bpest, Singer és Wolfner 3 kor. 50 fill. Ugyanaz. L d.: Vidám könyvek. Mesék az Írógépről. (K 8-r ) Bpest, Singer és Wolfner 3 kor. Kemény doktor karrierje. Ld. : Magyar könyvtár 415. Szontágh Ernő. Hogyan módosítsuk a pártszervezeti szabályzatot? Javaslat a magyarországi szocialdemokrata-párt évi pártgyűlése napirendjének 3. pontjához. (8-r ) Bpest, Tarczai Lajos _ 6 fill. Szontágh Miklós dr. Tátrakalauz. Útmutató a magas Tátrába s a Tátravidéki fürdőkbe. A Magyarországi Kárpátegyesület közreműködésével szerzette. A szerző halála után átnézte Jármay László dr. III. kiadás. Térképekkel. (K. 8-r ) Bpest, Singer és Wolfner. Kötve 2 kor. Szőts Farkas. Református keresztyén hittan. A középiskolák III. osztálya számára. (8-r ) Bpest, Kókai Lajos biz. Kötve 1 kor.
95 M A G Y A R K Ö N Y V JE G Y Z É K I Szőts Farkas. Református keresztyén erkölcstan. A középiskolák IV. osztálya számára. (8-r ) Bpest, U. o. kötve i kor. Református keresztyén hit- és erkölcstan. A középiskolák VII. osztálya számára. (8-r ) Bpest, U. o. 1 kor. 50 fill. Szövetkezeti törvényhozásunk és a kereskedő körök állásfoglalása. Anyaggyűjtemény. Kiadja a kereskedelemügyi m. kir. miniszter; (4-r ) Bpest, Athenaeum r.-társ. 5 kor. Szövetkezeti törvényjavaslat tárgyalása, A. A Magyar Gazdaszövetség által összehívott ' szaktanácskozás Nagy Ferenc szövetkezeti törvényjavaslata fölött évi november hó 5. és 6-án folyt le a Közteleken. Különlenyomat a Magyar Gazdák Szemléjéből. (8-r Bpest, Kilián F. utóda bizom. 1 kor. 50 üli. Sztehló Kornél. A koalíció forradalma a magyar közjog szempontjából. Közjogi tanulmány. (8-r. 23 I. Bpest, 1905.) Toldi Lajos bizom. 40 fill. Szuppán Vilmos és Havas Miksa. Algebra. A felső kereskedelmi iskoláknak. (8-r. I IV. és ) Budapest, Lampel R r.-t. 2 kor. 60 fill. Szuszai Antal. A nagy mesterség, vagyis a gyermekek első házi nevelésének a mestersége. (8-r ) Budapest, Szt.- István-Társ. 1 kor. Szutorisz Frigyes. A növényvilág és az ember. Művelődéstörténeti tanulmányok. Átvizsgálta Klein Gyula. 198 képpel. (Lex. 8-r. X IV és ) Bpest, Természettudományi Társulat kiadása. Kilián Fr. utóda bizom. Vászonba kötve 18 k Szűcs István. Nyelvjárási tanulmányok III. Ld. : Nyelvészeti füzetek 20. Szüts István. Gyümölcstermelési kézikönyv. (8-r ábrákkal.) Veszprém, é. n. Pósa Endre 1 kor. Szvoboda Rom án-estéli András. Költemények. (8-r ) Esztergom Buzárovits G. 2 kor. Tábori Róbert. Beszédes Kalára. (8-r ) Bpest Singer és Wolfner 3 kor. 50 fill. Ugyanaz. Ld. : Vidám könyvek. Tábori Róbert. Útirajzok és elbeszélések. (8-r ) Bpest, Singer és W olfner. Kótve 1 kor. 60 fill. A csodás Atlantisz. Ifjúsági regény. (8-r ) Bpest, U. o. Kötve 1 kor. 60 fill. Tacitus évkönyvei. I. füzet. Ld. : Tanulók könytára 45. Történeti könyvei. L d.: Tanulók könyvtára 96. Taine. Franciaország klasszikus filozófusai a X IX. században. Ld. Filozófiai ír ük iára IV. kötet. Taksonyi József. Haza és szerelem. Költemények. (8-r ) Bpest, Lampel R. r.-t. szórt. 3 kor. Tanfi Iván. Geometria. II. rész. Az új tanterv alapján az elemi tanító- és tanítóképző intézetek III. és IV. osztálya számára. (8-r ) Bpest, Lampel Róbert r.-t. 2 kor. 80 fill. Tanításterve, A Magyarországi latin- és görög-szertartási római katholikus tanító- és tanítóképző intézetek. Kiadja az Országos kath. tanügyi tanács. (8-r ) Bpest, Szent-István- Társ. bizom. 80 fill.
96 96 M A G Y A R K Ö N Y V JE G Y Z É K I Tanterve. A magyarországi latin és görög szertartású római katholikus népiskolák. Kiadja a Katholikus tanügyi tanács. (8-r ) Bpest, Szent-István-Társ. 50 fill. Tanulók könyvtára. Latin és görög classicusok fordítása és magyarázata. Szerkeszti Dávid István. i., 9., 25., 32., 40,, 44., 45., 49., , szám. (K. 8-r.) Bpest, Stampfelféle kkh. Egy-egy szám 60 fill. I. szám. L i v i u s I. füzet X X I. könyv Fordította és magyarázta D ávid István. VI. javított kiadás. (64 1.) 9. szám. L i v i u s II. füzet X X I. könyv, Ford. és magy. Dávid István. IV. javított kiadás. ( ) 25. füzet. Homeros Iliasa I. füzet. Fordította és magyarázta Kempf József. III. javított kiadás. (64 1.) 32. szám. Homeros Iliasa II. füzet. I. ének III. ének Ford. és magy. Kim pf József II. javított kiadás. ( ) 40. füzet. Homeros Iliasa (III. ének 30 végig. IV. ének ) Fordította és magyarázta Kempf József. Második javított kiadás. ( ) 44. szám. P. Ovidius Naso műveiből való szemelvények. A IV. és V. osztályban használt Anthologiák s olvasókönyvek alapján. I. füzet. Szemelvények az átváltozásokból. Fordította és magyarázta Dr. Kapossy Lucián. III. átdolgozott kiadás. (64 1.) 45. füzet. Tacitus évkönyvei (Annales.) I. füzet. Tacitus Annales Fordította és magyarázta Fodor Gyula dr. Harmadik javított kiadás. (64 1.) 49. füzet. P. Ovidius Naso műveiből való szemelvények. A IV. és V. osztályban használt Anthologiák és olvasókönyvek alapján. II. füzet. Átváltozások és Keservek. Fordította és magyarázta Kapossy Lucián dr. Harmadik javított kiadás. ( I) 64. szám. Homeros Odisseiaja I. füzet I. könyv, i-végéig II. x 905. Fordította és magyarázta Boros Gábor dr. II. kiadás. (64 1.) 73. szám. Vergilius Aeneise. VI Ford. és magy. D ávid István. II. javított kiadás. ( ) 91. szám. Cicero Negyedik beszéde Verres ellen. De signis II. füzet, Cic. in Verr. IV. 26 végig. Ford. és magy Zsámloki Gyula. ( ) 92. szám. Vergilius Aeneise. VII. füzet. VI. könyv. 580 vs.-től végig VII Fordította és magyarázta D ávid István. ( ) 93. füzet. Herodotos műveiből való szemelvények. Dávid Istvánnak a Lauffer (Révai)-féle Epitome című kiadása szerint. III. füzet. Epitome I X. Fordította és magyarázta D ávid István. (64 1.) 94. füzet. Homeros Odysseiája. III. füzet. III. ének 346 végig, IV. ének v. Fordította és magyarázta Boros Gábor dr. ( ) 95. füzet. Curtius Rufus. Nagy Sándor története. IV. füzet. Fordította és magyarázta L. Keczer Géza dr. ( ) 96. füzet. Tacitus történeti könyvei (Históriáé). Második füzet. Fordította és magyarázta Kapossy Lucián dr. ( )
97 M A G Y A R K Ö N Y V JE G Y Z É K I Tarczali Dezső. Névtelen könyv. Elbeszélések. (K 8-r ) Bpest, Lampel R. r.-t. Szórt, bizom. 2 kor! Tarján Nándor dr. A magyar állampolgárság megszerzése és elvesztése. Ld. : Berényi Sándor. 1 kor 60 fill. Tassy Károly. Az országgyűlés képviselőinek sematizmusa. Hivatalos adatok alapján. I. kiadás. (16-r ) Bpest, Ráth Mór bizom. 1 kor. Tedeschi Borbála dr. Lionardo Da Vinci mint természettudós (8-r ) Bpest, Lampel R. r.-t. szórt. 50 fill. Téglás Gábor. Az alföldi sánczok maros-dunaközi csoportjának helyrajza stb. L d.: Értekezések a történeti tudományok köréből X X. 2. Emlékbeszéd Torma Károly fölött. Ld. : Emlékbeszédek X II. 9. Telegdy István. Telekkönyvi rendtartás. Jancsó György dr. egyetemi ny. r. tanár előadásai nyomán. (8-r ) Kolozsvár, Lepage Lajos 5 kor. Teleki László. Ld. : Magyar remekírók 15. Teleki Mihály levelezése. A széki gróf Teleki család és a Magyar Tudományos Akadémia költségén kiadja a Magyar Történelmi társulat. Szerkeszti Gergely Sámuel. Első kötet (8-r. X X IV, ) Bpest, Kilián Frigyes, utóda, bizom. 9 kor. Tórfi Gyula dr. A királyi Ítélőtáblák felülvizsgálati tanácsainak elvi jelentőségű határozatai. VIII. kötet Összeállította és összegyűjtötte T. Gy. (8-r. C X II, ) Bpest, Franklin-Társ. Vászonba kötve 12 kor. Tergina Gyula dr. és P ataki Simon. Földrajz a polgári leányiskolák számára. I. rész. Az első osztály használatára. A legújabb miniszteri tanterv nyomán. Harmadik kiadás. (8-r. 140 és I X V I. 1.) Bpest, Lampel R. r.-t. 1 kor. 80 fill. Ugyanaz. II. rész. A második osztály használatára. Második kiadás. (8-r ) Bpest, U. o. 2 kor. Ugyanaz. A polgári fiúiskolák IV. osztálya számára. A legújabb adatok felhasználásával. (8-r ) Bpest, S905. U. o. 2 kor. Térképek. Dél-Am erika iskolai fali térképe. A vallás- és közoktatásügyi m. kir. miniszter megbízásából tervezte és rajzolta Kogutowicz Manó. Mérték 1 : 8, Harmadik javított kiadás. Bpest, Magyar Földrajzi intézet r.-t. Vászonra vonva védőborítékban 15 kor. 40 fill., lécekkel 18 kor. 40 fill. Észak-Amerika iskolai fali térképe. A vallás- és közoktatásügyi m. kir. miniszter megbízásából tervezte és rajzolta Kogutowicz Manó. Mérték 1 :8, Harmadik javított kiadás. Bpest, Magyar Földrajzi intézet r.-t. Vászonra vonva védőborítékban 15 kor. 40 fill., lécekkel 18 kor. 15 fill. Ausztrália és Polinézia iskolai fali térképe. A vallás- és közoktatásügyi m. kir. miniszter megbízásából tervezte és rajzolta Kogutowicz Manó. Középmérték 1 : 8, Harmadik bővített kiadás. Bpest, Magyar Földrajzi Intézet r.-t. Vászonra vonva védőborítékban 19 kor. 80 fill,, lécekkel 24 kor. 20 fill. Budapest székes-főváros és környékének legújabb térképe. Szerkesztette Homolka József. Mértók 1 : 20,000. Bpest, Eggenberger 1 kor. 60 fill. Magyar könyvker. egyl. évkönyve. XV I. évf. 7
98 98 M A G Y A R K Ö N Y V JE G Y Z É K I 9 O 5. Térképek. Budapest legújabb térképe ( 1.1.) Bpest, Ruzitska Ármin 3 AH- Cegléd térképe. Összeállította Bezzegh Pál. (1 1.) Cegléd, Sebők Béla. 1 kor. Európa a népvándorlás korában az 500. évben. A vallás- és közoktatásügyi m. kir. minisztérium megbízásából tervezte Dr. M árki Sándor, Rajzolta Kogutowicz Manó. Mérték 1 :4, Második kiadás. Bpest, Magyar Földrajzi Intézet r.-t. Vászonra vonva védőborítékban 16 kor. 50 fill., lécekkel 19 kor. 80 fill. Föld képe féltekékben, A. A vallás- és közotatásügyi m. kir. miniszter megbízásából. Tervezte és rajzolta Kogutovicz Manó. Középmérték 1 :20, Ötödik kiadás. Bpest, A Magyar Földrajzi Intézet r.-társ. Vászonra felhúzva védborítékban 18 kor. 70 fill., lécekkel 23 kor. 10 fill. Gaecia történelmi fali térkép. A vallás- és közoktatásügyi m. kir. minisztérium megbízásából tervezte D r. Cherven Flóris, rajzolta Kogutovicz Manó. Mérték 1 : Második kiadás. Bpest, Magyar Földrajzi Intézet r.-t. Vászonra vonva védőborítékban 16 kor. 50 fill., lécekkel 19 kor. 80 fill. Magyar korona országainak iskolai fali térképe, A. (Politikai kiadás.) A valiás- és közoktatásügyi m. kir. miniszter megbízásából tervezte és rajzolta Kogutovicz Manó. A eredeti adatokkal összehasonlította Lóczy Lajos. 8-ik javított kiadás. M érték 1 : 600,000. Nagysága 178X 127 cm. Nyolc színben nyomva, ^Budapest és környékei) tervrajzával. Bpest Földrajzi intézet. Vászonra felvonva védborítékban 12 kor. 65 f. Vászonra felvonva lécekkel 15 kor. 40 fill. M agyar korona országainak hegy- és vízrajzi térképe. A vallás- és közoktatásügyi m. kir. minisztérium megbízásából tervezte és rajzolta Kogutovicz Manó. Mérték 1 : Negyedik kiadás. Magyar Földrajzi Intézet r.-t. Bpest, Vászonra vonva védőborítékban 12 kor. 65 fill., lécekkel 15 kor. 40 fill. M agyarország úthálózatának távolsági térképe. Rajzolta Homolka József. Mérték 1 : 1,300,000. A Magyar Automobil- Club megbízásából kiadja az Eggenberger-féle kks. 3 kor., vászonra felhúzva 4 kor. M agyarország vármegyéinek közigazgatási és földmívelési térképei. Szerkesztetett és nyomatott a m. kir. államnyomdában. Mérték 1 : 144,000. Bpest, Toldi Lajos bizom. Bács vármegye térképe 4 lapon. 4 kor., vászonra vonva összehajtva tokban 8 kor., lécekkel io kor. Hajdú várm egye térképe 1 lapon 1 kor., vászonra vonva összehajtva tokban 2 kor., lécekkel 4 kor. Komárom várm egye térképe 1 lapon 1 kor., vászonra vonva összehajtva tokban 2 kor., lécekkel 4 kor. Temes várm egye térképe 4 lapon 4 kor., vászonra vonva összehajtva tokban 8 kor., lécekkel 10 kor. Skandináv-félsziget (Svédország és Norvégia). Iskolai fali térképe. A vallás- és közoktatásügyi m. kir. miniszter úr megbízásából tervezte és rajzolta Kogutovicz Manó. Mérték 1 : 1, Bpest, Magyar Földrajzi Intézet r.-t.
99 M A G Y A R K Ö N Y V JE G Y Z É K Vászonra felvonva, védőborítékban 22 kor., vászonra felvonva, lécekkel, 26 kor. Térképek. Tátra turistatérképe, A Magas Kiadta Ottó Ágost dr. Mértéke 1 ; 50,000 Kassán, Maurer Adolf 2 kor. 40 fill. Térkép a magyar országgyűlési képviselőválasztások eredményéről 1905-ben. Gróf Kreith Béla közreműködésével. (1 1.) W ien,,1905. Freytag és Berndt 1 kor. Tetétleni Ármin dr. A választási bíráskodás elmélete és gyakorlata I. kötet. Jogelvi rész. Tényálladéktan első fele. (8-r. VIII ) Bpest, Politzer Zs. és fia. A három kötetből álló teljes mű előfizetési ára 10 kor. Thália-esték. II. (8-r.) Bpest, Deutsch Zs. és Társa bizom. E gy-egy kötet 1 kor. 50 fill. II. kötet. Strindberg. Az apa. Szomorújáték három felvonásban (7 i 1.) Thallóczy Lajos. Mantovai követárásbudán. Értekezések a történeti tudományok köréből. X X. 4. Tbaly Kálmán. Ocskay László. II. Rákóci Ferenc fejedelem brigadérosa és a felső magyarországi hadjáratok Történeti tanulmány. Eredeti levelezések s más egykorú kútfők nyomán. Második bővített és illusztrált kiadás. (Lex. 8-r. I. kötet 400, II. kötet ) Bpest, Franklin-Társulat. A két kötet kötve 35 kor. Theisz Gyula dr. A francia nyelv elemi tanfolyama. Gyakorlókönyv. Olvasókönyv. Nyelvtani táblázatok. Szókönyvecske. A leányiskolák második osztálya számára. Ötödik kiadás. Cours élementaire de langue francaise. Exercices pratiques lectures. Tableaux de grammaire. Vocabulaire. A l'usage de la Il.-e classe des ecoles de jeunes filles. Cinquiéne edition. (8-r. I X. és ) Bpest, Lampel Róbert r.-t. 2 kor. Theokritos költeményei. Görögből fordította, bevezetéssel és jegyzetekkel ellátta Vértesy Dezső. (K. 8-r ) Bpest, Kókai L. bizom. 3 kor. Therapia, a gyógyító tudományok könyvtára. Szerkesztik Justus Jakab dr. és Szerb Zsigmond dr. V ÍI IX. kötet (8-r.) Bpest, Singer és Wolfner. VII. kötet. Brück Miksa dr. A gyermekek akut fertőző betegségeinek therapiája. (260 1.) Kötve 6 kor. 40 fill. VIII. kötet. Makara Lajos dr. A végtagok sebészeti bántalmainak gyógyítása. (276 1.) Kötve _ 7_kor. IX. kötet. Neumann Szigfried. A női betegségek gyógyítása. (395 1.) Kötve 8 kor. Thiering Ószkir. A szövés szerszámtana. A kereskedelemügyi m. kir. miniszter megbízásából írta T. O. 2 kötet. I. kötet. A kézi szövés szerszámtana. II. kötet. A gépszövés szerszámtana. (Lex. 8-r. 187, ) Bpest, Kilián F. utóda bizom. Egy-egy kötet 3 kor. 50 fill. Thirring Gusztávné. Apró mesék, példabeszédek. Az ifjúság számára. (K. 8-r ) B p e s t, Kilián Fr. utóda bizom. 1 kor. Thurzó Ferenc. A nagybányai ev. ref. főiskola (Schola Rivulina) története (Függelék: Mátrix Illustris Scholae Rivulinae.) (8-r. VI., ) Nagybánya, I 9 5- Kovács Gyula 4 kor. 7*
100 100 M A G Y A R K Ö N Y V JE G Y Z É K I 9 O 5. Tibulli Albii Carmina. Accedunt sulpiciale elegidia. Edidit, adnotationibus exegeticis et criticis instruxit Némethy Geyza. (6-r ) Bpest, Magy. tud. Akadémia 6 kor. Tisza István. A helyzetről. (8-r ) Bpest, Athenaeum r.-t. 1 kor. Tiszt, Egy magyar. A magyar válságról és a hadsereg kérdéséről. (8-r ) Bpest, Ifj. Nagel Ottó bizom. 1 kor. Titz Antal. Katholikus erkölcstan. A középiskolák VI. osztálya számára. II. a vallástanítás új tanterve szerint átdolgozott kiadás. Az esztergomi főegyházmegyei hatóság jóváhagyásával. (8-r ) Bpest, Lampel Róbert r.-t. 1 kor. 60 fill. Toldy Géza dr. Fiat lux! Fénykévék polgári törvénykezésünknek székesfővárosunkban tapasztalt állapotaira. (8-r ) Bpest, Pátria r.-t. 6 kor. Tomcsányi Móric dr. A vagyoni felelősség elve a közigazgatásban. Az állam (közhivatalnokok) vagyoni felelősségének rendszere. (N. 8-r. X V, ) Bpest, Politzer-féle kk. váll. 5 kor. Tomcsányinó Czukrász Róza. A magyar gyermek első könyve (Magyar abc és olvasókönyv). Az elemi népiskola I. osztálya számára. A phonomimikai módszer szerint. Képekkel. Hetedik kiadás. (8-r ) Bpest, Lampel R. r.-t. Kötve 50 fill. Tominac József. Magyar szent korona országainak vasutai Előszóval ellátta farádi Vörös László. (4-r és 14 melléklet.) Bpest, Klösz Gy. és fia műintézete. Lampel R. r.-t szortiment bízom. 15 kor. Tompa Mihály munkái L d.: Magyar remekírók 40. kötet. válogatott költeményei. Az ifjúság számára összeválogatta Lengyel Miklós dr. Tompa Mihály életrajzával. (8-r ) Bpest, Lampel R. r.-t. 1 kor. Tordai Miksa. Gyakorlati bevezetés vasutak nyomjelzésébe. Különös tekintettel a hegyi pályákra. 127 szövegábrával, táblázatokkal és 2 rajzmelléklettel. (N. 8-r. I IV és ) Bpest, Kilián F. bizom. és Pátria r.-t. bizom. 14 kor. Torday Árpád dr. Adatok a leukaemia kérdéséhez. L d.: Klinikai füzetek X V. 9., 10. Tormay Béla. Általános állattenyésztéstan. Harmadik kiadás. (8-r. IX, ) Bpest, Pátria r.-társ. Kötve 7 kor. A falusi lótenyésztő. A m. kir. földmív. miniszter megbízásából. 57 ábrával. (8-r. V, 1671.) Bpest, Kiad a a m. kir. földmív. minisztérium. Eggenberger bizom. 1 kor. Torm ay Cecile. Apró bűnök. Elbeszélések. (8-r ) Bpest, Franklin-Társulat 3 kor. Tóth Aladár. A keresztyény anyaszentegyház rövid történelme. Ág. hitv. evang. népiskolák számára..- (8-r ) Nagyszombat Horovitz Adolf. Kötve 50 fill. Tóth Béla. Szálló igék lexikona. (8-r. VIII és ) Bpest, Frankin-Társ. 5 kor. Tóth János. Adatok a nyitrai papnevelde történetéhez. Kézirat gyanánt. (8-r ) Nyitra, Huszár István 1 kor. 60 fill. P. Tóth János. Imádkozzál és dolgozzál. L. : Koszorú 116. Tóth József. A kath. egyház történelme. Különös tekintettel Magyarországra. Iskolai használatra. A szatmári ft. egyhm.
101 M A G Y A R K Ö N Y V JE G Y Z É K I IOI hatóság engedelmével. (8-r ) Szatmár-Németi, Reizer János bízom. 80 fill. Tóth Kálmán válogatott költeményei, az ifjúság számára összeválogatta Lengyel Laura. Tóth Kálmán életrajzával. (8-r ) Bpest, Lam pel R. r.-t. 1 kor. Tóth Károly dr. A váltó fogalma. (8-r ) Bpest, Politzer Zs. és fia biz. 2 kor. Önkormányzat. (8-r ) Bpest, U. o. 1 kor. Tóth Mike. A keresztény kötelesség gyakorlása. Rodriguez Alfonz J. T. nyomán minden rendű és nemű keresztény hívek lelki olvasmányául szabadon átdolgozta T. M. A kalocsai főegyházmegyei hatóság jóváhagyásával. I III. kötet. (8-r. 631, 616 és ) Kalocsa, Szerző saját kiadása. 9 kor. 65 fill. Kötve 11 kor. 25 fill. Tóth Rezső. Olasz faluk és városok. Ld. : Magyar könyvtár 424. Tóvölgyi Elemér dr. Az énekesek hangzavarairól. Ld. : Klinikai füzetek X V. évf Tőkés Lajos. Természetrajz. Középiskolák I. osztálya számára. 114 képpel. (8-r ) Bpest, Szent-István-Társulat 1 kor. 60 fill. T ö lcféry Ferenc. Húshagyó kedden. L. : Legényegyesületi szímütár 2. Tömörkény István. Förgeteg János mint közerő. L d.: Vidám könyvek. Törvények, Grill-féle kiadása. Magyar. (8-r.) Bpest, Grill Károly. Egy-egy kötet vászonba kötve 24 kor., a teljes 10 kötetből álló gyűjtemény vételénél 10 kor. Márkus Dezső dr. Magyar magánjog mai érvényében. Törvények, rendeletek, szokásjog, joggyakorlat. I. kötet. Jogforrások. Személyjog. Családjog. Második javított kiadás. (X X I, ) Törvényjavaslat a telepítésről és a birtokfeldarabolásról' (Előadói tervezet.) Darányi Ignác földmív. miniszter megbízásából kiadja a m. kir. földmívelésügyi minisztérium telepítési osztálya. (S-r ) Bpest, Eggenberger bizom. 1 kor. Törvénykönyv, A magyar általános polgári tervezetének további tárgyalását előkészítő főelőadmány és a tervezetre vonatkozó bírálati anyag. Előterjeszti az igazságügyminiszteriumban szervezett állandó bizottság vezetősége. V. kötet. (8-r ) Bpest, Grill Károly könyvkiadó vállalat 2 kor. Ugyanaz. VI. kötet. (8-r ) U. o. 2 kor. Tőry Gusztáv dr. A hágai negyedik nemzetközi magánjogi konferencia határozatairól. Tanulmány. (S-r ) Bpest, Grill-féle kkv. 2 kor. Trájtler Károly. Magyar olvasókönyv az iparostanonciskolák első osztálya számára. Ld. : Mártonfy Márton. Trautm ann Henrik. Ipari könyvviteltan. A kereskedelemügyi m. kir. miniszter megbízásából. Felső ip'riskolák és ipari szakiskolák számára. (4-r Bpest, Kilián Fr. utóda bizom. 3 kor. Trine Ralph Waldo. Harmónia a mindenséggel. Angolból fordította Révész Paula. (8-r ) Athenaeum. Vászonba kötve 3 kor. 50 fill. Tuba Károly. Hallgassatok meg... Költemények. (8-r ) Komárom, Nagel O. bizom. Bpest. 2 kor.
102 102 M A G Y A R K Ö N Y V JE G Y Z É K I Tudnivalók, fontos. A közbiztonság és rendészet köréből. Magyarázó példákkal a Csendőrségi zsebkönyv évfolyamaiból. Jegyzők, közjegyzők, községi elöljárók, szolgabirák, rendőrhatóságok számára. II. kötet. (8-r ) Bpest, Franklin-Társ. Kötve 2 kor. Turcsányi A. M. Bibliai történetek. Elemi iskolák számára. A dunántúli ág. hitv. egyházkerület megbízásából. Wangemann L. nyomán. (A szövegbe nyomott 16 képpel) I. rész. Az alsóbb osztályok számára. Nyolcadik kiadás. (8-r ) Bpest, Hornyánszky Viktor. Kötve 60 fill. Bibliai történetek. Iskolai és házi használatra. (A szövegbe nyomott 25 képpel.) II. rész. A felsőbb elemi osztályok és középiskolák számára. Negyedik kiadás. (8-r ) Bpest, U. o. Kötve 80 fill. Turgenyev Iván. Bazaroff. Orosz regény. (8 r ) Bpest, Érdekes Könytár kiadóhivat. 1 kor. Túry M. István. Elbeszélések az állatvilág köréből. Ld. : Benedek Elek. Tutsekné Bexheft Lilly. Romok felett. Ld. : Athenaeum olvasótára X II. 9. Újságom, Az én. Képes gyermeklap. Szerkeszti Pósa Lajos Második kötet. (K. 4-r ) Bpest, Singer és W olfner. Kötve 5 kor.. Ugyanaz I. kötet. (K ) Bpest, U. o. Kötve 5 kor. Ujváry Aladár. A makrobiotika vagy az élet meghosszabbításának és az egészség fentartásának titka dióhéjban. (16-r ) Czegléd, Szerző kiadása 40 fill. Szabad szerelem-e vagy polgári házasság? (8-r ) Bpest, U. o. 40 fill. A modern női nevelés. (16-r ) Czegléd, Szerző kiadása 40 fill. Az egészség fentartása. (Makrobiotika.) (32-r ) Bpest, Pfeifer Manó 12 fill. A meleg-, hideg- és gőzfürdők előnyei és használati módja. (16-r ) Bpest U. o. 20 fill. Újvári Endre dr. Kath. szertartások. (8-r ábrával.) Veszprém, é. n. Pósa Endre. Kötve 20 fill. Ullerich Gyula és Weszely Ödön. Magyar olvasókönyv. A polgári fiúiskolák számára. III. kötet. A harmadik osztály számára. (8-r ) Bpest, Lampel R. r.-t. 2. köt. 40 fill. Ullmann Béla, baranyavári. Jour-versek. (8-r Bpest, Deutsch Zs. és Társa 2 kor. Uránia könyvtár. V. kötet. (8-r.) Bpest, Lampel R. r.~t. Szórt, bizom. V. kötet Pékár Károly dr. Modern felfogásunk és az ember világhelyzete (95 1.) 1 kor. Urbanek Károly dr. Miért üldözik a klasszikus nyelveket. (8-r ) Zalaegerszeg, Kilián Frigyes utóda bizom. Bpest 1 kor. Urfiak és kisasszonykák. Tartalm a: Pósa Lajos. Gyermekversek. Hermán Ottóné. Pitypalatty. G-egus Ida. Az én meséskönyvem. Sebők Zsigmond. Tarka mesék. (4-r. 78, 79, 77, 78 1.) Bpest, Singer és Wolfner. Vászonba kötve 10 kor.
103 M A G Y A R K Ö N Y V JE G Y Z É K I I 3 ürsziny Gyula dr. Mik az okai a mai nap oly gyakori légutak hurutjának és mit lehetne ellene tenni. Ld. Klinikai füzetek X V. 9..,,. ürsziny Gyula dr. és Homor Lajos. Gyakorlati egészségtan iskolai és magánhasználatra. (8-r. III, ) Bpest, Lővy J. fia bizom.!,; Utasítás, Ideiglenes. A bőrből készült ruházati és íolszerelo czikkeket leginkább megtámadó kártékony rovarok ellen való védekezésről. S 17, a. (K. 8-r és V II. tábla.) Bpest, Pallas r.-t. _, Utasítás a pénzutalványozási és számellenőrzési szolgalat ellatasara a magyar királyi honvédségnél mozgósítás alatt. G 28, a. (4-r ) 'Bpest, Pallas r.-t. 4 kor. 18 fill. Mellékletek hozzá. G 2 8, a-hoz. (4-r ) Bpest, Pallas r.-t. Útmutatás a darazsak irtására. (8-r. 4 1.) Bpest, é. n. Kiadja a m. kir. földmív. minisztérium. Eggenberger bizom. 20 fill. a gabonazsizsik (Calandra granaria L.) irtására. (8-r. 4 1.) Bpest, é. n. U. o. ^ 20 a főbb rovarirtó anyagok alkalmazására. (8-r. 7 1.) Bpest, é. n. U. o.. 2 néhány egyszerű rovarirtó eszköznek, továbbá a baromfinak s a sertésnek rovarirtására való felhasználására. (8-r. 7 1.) Bpest, é. n. U. o. 2 fil'- a szőlőiloncza (Tortrix pilleriana) irtására. (8-r. 5 1-) Bpest, é. n. U. o.. 2 fill a veresnyakú árpabogár irtására. (8-r. 6 1.) Bpest, e. n. U. o. 20 fill. a vértetü keresésére, megismerésére és irtására. (8-r. 7 1.) Bpest, é. n. U. o. 20 ffll a zsizsikes borsó és lencse fertőtlenítésére. (8-r. 8 1.) Bpest) é. n. U. o., 20 fill a gyümölcsfák kártékony hernyóinak irtására. (8-r. 8 1.) é. n. A földmív. m. kir. miniszter kiadványa. U. o. 20 fill. Vaday József. Gazdasági ismétlő iskolások^könyve. Az miniszteri tantervhez átdolgozták Dénes Károly, Pacseri Károly dr Juhász Vilmos. V. javított kiadás. (8-r ) Bpest, Polatsek-féle kk. Temesvár. Vászonba kötve 1 kor. Vadnay Károly. Irodalmi emlékek. Kiadja a Kisfaludy-Társaság. (8-r. íq8 1.) Bpest, Franklin-Társulat 6 k, vászonkötésben V k r- 60 fill. Váqner József. Görög régiségek és a görög irodalomtortenet vazlata. A tanulóifjúság használatára. A szerző engedelmevel a negyedik kiadás után fordította Horváth Balázs dr. Második kiadás. (8-r. 196 és I IV. 1.) Bpest, Lampel R. r.-t 3 kor. Vajda Gyula dr. Magyar irodalomtörténeti olvasókönyv.^ Ili. rész. Irodalomtörténet. Felsőbb leányiskolák és tanítónőképzők szamára. (8-r. II ) Bpest, Lampel R r.-t. 4 kor. 50 fill. Vajda Pál. Szépírási minták. Az elemi iskolák IV., V. es VI. osztalya, továbbá alsófokú ipar- és kereskedelmi iskolák szamara. Magyarázatokkal ellátva. Módszertanilag rendezte. V. P. Magyar és német írás. (8-r ) Bpest, Lampel R.. r.-t 40 HU. Ugyanaz. Gymnasiumok-, reál-, polgári- és középkereskedelmi iskolák, tanítóképzők és hasonrangú tanintézetek szamara
104 104 M A G Y A R K Ö N Y V JE G Y Z É K I továbbá magánhasználatra vezérkönyvül, magyarázatokkal ellátva, módszertanilag rendezte és kiadta V. P. Magyar és német írás. (8-r. 34 l.j Bpest, Lampel R. r.-t. 80 fill. Vajda Viktor É. Rába-bogyoszlói. A házinyúltenyésztésre vonatkozó általános tudnivalók. (8-r ) Pozsony, Drodtleff Rudolf biz. 3o fi[]é Vajdafíy B. Énektan. Ld. : Goll János. Vallás és Szabadság. Felolvasások az unitárius és más szabadelvű vallásos gondolkozók és munkálkodók nemzetközi tanácsának Amsterdamban szeptember hóban tartott gyűlésén. Fordították. Az unitárius lelkészek és tanárok. (8-r. V III, ) Kolozsvárt, Stein J. bizom. Lepage Lajos bizom. 3 kor. Vallásos gondolkozás, Szabadelvű a X X. század kezdetén. Angolból fordították : Az unitárius lelkészek és tanárok. (8-r. V ili ) Kolozsvár, Lepage Lajos bizom. 3 kor. Valló Albert. Kölcsönös hatások a hazai nyelvek közt. Ld. : Nyelvészeti füzetek 19. Vályi Sándor dr. Magyar czégjog. A czégbejegyzések és a czégjegyzék birói felügyelet-szabályainak kézikönyve. Az erre vonatkozó törvények, rendeletek és birói határozatok összegyűjtésével és a budapesti kir. kereskedelmi és váltótörvényszék gyakorlatára különös figyelemmel. (8-r. I X V I. és ) Bpest Franklin-Társulat. 16 k. Vászonba kötve 18 kor. Vám béry Ármin. Küzdelmeim. (8-r. V II, számos képpel és ö aso nmáss a ) Bpest, Franklin-társulat 10 kor. Indiai tündérmesék. Az érettebb ifjúság számára. Angolból fordította Jónás János. LIarmadik javított kiadás. (8-r. V II, 367 _1.) Bpest, Franklin-Társulat. 3 k. kötve 5 kor. Vámbéri Rusztem. A pénzbüntetés mint mellékbüntetés. Különlenyomat a «Jogtudományi Közlöny* évfolyamából. (8-r ) Bpest, Politzer Zs. és fia bizom. 50 fill. Vámszövetség és fogyasztási adóvonal. Irta M. B. br. Különlenyomat a ((Budapesti Szemle» 341. és 342. számaiból. (8-r ) Bpest, Politzer Zsigmond és fia 2 kor. Várady. Kamatszámító kulcs. Ld. : Vidor. Varasdy Lajos. Magyarország közkormányzati rendszerének újjászervezése a keresztyén demokratia elvei szerint, (8-r ) Szekszárd, Báter János ny. Ifj. Nagel Ottó biz. 5 kor. Vargha Gyula. Emlékbeszéd Ráth Zoltán 1. tag fölött. L d.: Emlékbeszédek X II. 11. Vargha László. A reformáczió emlékünnepére. Ld. : Koszorú 118. Vargyas Endre. Magyar Nyelvtan. A ministeri tanítási tervezet és az új helyesírás elvei szerint. Mondattani alapon. A népiskolák II., III., IV., V. és VI. évfolyamai számára. Második kiadás. Tizennegyedik lenyomat. (8-r ) Bpest, Lampel R. r.-t. Kötve 40 fill. A magyarok története. Tekintettel a világtörténet főbb eseményeire. Életrajzi és korszaki képekben. A miniszteri tanítási terv szerint. A több tanítóval biró falusi népiskolák V. és VI. évfolyamai számára. Második kiadás. Tizennegyedik lenyomat. (8-r ) Bpest, U. o. 40 fill. Természettan. Tekintettel a közéletre. Kísérleti útmutatásokkal. A miniszteri tanítási tervezet szerint. Módszeres előadásban.
105 M A G Y A R K Ö N Y V JE G Y Z É K I 9 O 5. I 0 5 A népiskolák V. és VI. osztályai s az ismétlő tanfolyamok számára. Második kiadás. Tizenegyedik lenyomat. (8-r ) Bpest, U. o. 52 fill. Magyar nyelvgyakorló. Egy tanítóval biró falusi népiskolák számára. Negyedik kiadás. (8-r. 24 I.) Bpest, U. o. 20 fill. Földrajz. Egy tanítóval bíró falusi népiskolák számára. H atodik kiadás. (8-r ) Bpest, U. o. 20 fill. Természettan. Egy tanítóval biró falusi népiskolák számára. Ötödik kiadás. (8-r ) Bpest, U. o. 20 fill. Gazdaságtan. Egy tanítóval biró falusi népiskolák számár?.. Harmadik kiadás. (8-r ) Bpest, U. o. 20 fill. Várhelyi Ferenc. 600 új mathematikai példa a középiskolai tananyag köréből. (8-r ) Bpest, Franlin-Társ. 5 kor. Varsányi Gyula. A rózsabokor. Vígjáték egy felvonásban. Kún László. Koczán-díjjal jutalmazott színmű négy felvonásban. (8-r ) Bpest, Singer és Wolfner 2 kor. Vásárhelyi Zoltán dr. A mezőgazdasági érdekképviselet fejlődése. (8-r. 212 I ) Bpest, Pallas r.-t nyomdája. Pátria r.-t. biz. v kor. Vásárhelyi Zsigmond. A mi hitünk és prédikálásunk. Protestáns egyházi szónoklatok. (8-r ) Zombor, Hegedűs és Sándor Debreczen 4 kor. Vay Ödön báróné. Tanulmányok a szellemvilágról. Fordította Szy. Zsigmond. Vay Ödön br. hat médium rajzával és más, a szöveg közé nyomott ábrákkal. (8-r. IV, ) Hajdúböszörmény, Ifj Nagel Ottó bizom. Bpesten 5 kor. 50 fill. Vázsonyi Jenő. A balesetveszedelemről (8-r ) Bpest, Ifj. Nagel Ottó bizom. 1 kor. Balesetelhárítás a mezőgazdasági gépek körül. (8-r ) Bpest, U. o. 1 kor. Vécseiné Jankovich Luiza. Török Klára házassága. Regény két kötetben. (8-r. 160, ) Bpest, Athenaeum r.-t. 3 kor. Védekezés, A mezei poczkok és egerek, valamint az ellenök való. (8-r ) Bpest, é. n. Kiadja a m. kir. földmív, minisztérium. Eggenberger bizom. 20 fill. Védelem érdekében. A közös. Irta egy öreg katona. (8-r ) Bpest, Ráth Mór bizom. 50 fill. Végess Sándorné özv. és Scossa Dezső. Háztartási és gazdasági ismétlő leányiskolák könyve. I. rész. (8-r ) Bpest, Lampel R. r.-t. kötve 90 fill. Velősy Lipót. Földrajzi eredménytár. Az elemi iskolák III. osztálya számára. Hatodik javított kiadás. (K. 8-r ) Bpest, Nagel Ottó 30 fill. Gyakorlatok a helyesírás és fogalmazás tanításához. Az elemi iskola összes osztályai számára külön-külön csoportosítva összeállította és módszertani utasításokkal ellátta V. L. (8-r ) Bpest, U. o. 2 kor. Veress Endre dr. zalánkeményi Kakas István. (8-r ) Bpest, Athenaeum r.-t. 4 kor. Veress Vilmos dr. Ipari számvetés az ipari tanoncz-iskolák számára a legújabb miniszteri tanterv alapján. I. füzet. Az első osztály számára. Ötödik kiadás. (8-r ) Bpest, Lampel R. r -t. Kötve 80 fill.
106 106 M A G Y A R K Ö N Y V JE G Y Z É K I Vergilius Publius Maró Eclogai. Fordította, bevezetéssel és jegyzetekkel ellátta VUtortss József dr. (8-r ) Bpest, Franklin-Társ. 80 AU. Ugyanaz. Latinul és magyarul. (8-r ) Bpest, U. o. 1 kor. 20 fill. Vérkeringési és légző szervek betegségei. írták Kétli K. dr., Stiller Bertalan dr., Jendrassik Ernő dr.. Baumgarten E. dr., Irsai Arthur dr., Lőri Ede dr., Ónodi Adolf dr., Korányi Frigyes dr., Navratil Imre dr., Dollinger Gyula dr. A szöveg közt számos ábrával és két színes tábla melléklettel. (Uj boríték kiadás.) (8-r. 1042, X IX. 1.) Bpest é. n. Stampfel-féle könyvkiadóhivatal 2? kor. Verne Gyula. Az Antillák világa. Regény. Fordította Zigány Árpád. 48 képpel. E g y ed ü l jogosított magyar kiadás. (8-r ) Bpest, Franklin-Társ. 2 kor. 50 fill., vászonba kötve 4 kor. 20 fill. A Grant kapitány gyermekei. Fordította Vértesi Arnold. Negyedik egyedül jogosított kiadás. Százhetvenkét képpel. (8-r ) Bpest, U. o. 5 kor. 60 fill., vászonköt. 7 kor. 20 fill. Névtelen család. Francziából fordította Huszár Imre. Második kiadás. 80 képpel. (8-r ) Bpest, U. o. 4 kor., vászonkötésben 5 kor. 60 fill. Verner Jenő. A földmívesgazda ingyenmunkásai. Ld. : Falusi könyvtár 25. V értes József. A gyermeknyelv hangtana. L d.: Nyelvészeti füzetek 22. V értesy Jenő költeményei. (8-r ) Bpest, Pfeifer Férd. bizom. 3 kor. Vértesi Károly. Spanyolország és Portugália. A lisszaboni nemzetközi sajtókongresszus. Útleírás hetvenkét tárcaczikkben. Százöt képpel. (8-r ) Zombor, Szilágyi Béla biz. Bpesten. Vászonba kötve 10 kor. Vetési László. Boldogházi esték. L d : Vasárnapi könyvtár Vezérfonal a filoxerás szőlőknek szénkéneggel való gyérítésére. M ódosított új kiadás. 5 ábrával. (Lex. 7-r ) Bpest, Kiadja a m. kir. földmív. minisztérium 3 fiu. Viczián Ede. Magvarország vízierői. Általános fölvétel. A m. kir. földmívelésügyi miniszter megbízásából a fölvételt vezette és eredményeit összefoglalta V. E. (N. 8-r és 2 térképmelléklet.) Bpest, Nagel Ottó bizom. Eggenberger bízom. Vászonba kötve 5 kor. Vida-Sehneider. Égi hangok. Róm. kath. magyar-német ima- és énekkönyv. Veszprémi püspöki hatóság jóváhagyásával. (16-r.) Veszprém é. n. Pósa Endre. Kötve 80 fill. Vidor Dezső. A színpadi rendező és munkája. (8-r. 11S 1.) Bpest, Nagel Ottó 2 kor. 40 fill. Vidor Ede. Korona-értékben kiszámított százalékok szakkönyve. Az összes állami és megyei hatóságok, királyi-, városi- és községi adóhivatalok, takarékpénztárak és hitelintézetek, mindennemű részvénytársulatok, uradalmak, kereskedők és iparosok, valamint különösen kir. közjegyzők és ügyvédek használatára. Előszóval ellátta Lánczy L eó (4-r ) Bpest Ráth Mór bizom. Kötve 15 kor.
107 M A G Y A R K Ö M Y V JE G Y Z E K. I Vidor és Várady-féle Kamatszámító kulcs 3 /0-tól 8% -ig. (32-r ) Bpest, Politzer Zs. és fia 60 fill. III. Viktor Ernáim éi olasz király fölhívása a nemzetközi mezőgazdasági kamara ügyében s az erre vonatkozó okiratok. Fordította Szabó László. (8-r ) Bpest, Kilián F. utóda bizom. i k o r. Vineze József dr. Magyar szentek legendái. (Szemelvények az Érdykodexből.) (S-r, 50 I.) Bpest, Szt.-István-Társ. 60 fill. Vinifred Graham. A világszép asszony. Fordította Főcze Gyuláné. (16-r ) Bpest, Rákosi Jenő Budapesti Hírlap Ujságváll. 1 kor. 60 fill. Viszota Gyula. A stádium megjelenésének története. Ld. : Széchenyi István gróf munkái II. sorozat. Vitkai Imre. Néhány szó a baromfitenyésztés és az ezzel való kereskedelem fejlesztéséhez. (8-r ) Bpest, mos. Ifj. Nagel Ottó bizom. 30 fill. Volkenberg Alajos dr. Gyászbeszéd, melyet néhai meszleni Meszlényi Gyula emlékére április hó 12-én a szatmári székesegyházban tartott : V. A. (8-r ) Szatmár, Reizer János bizom. 50 fill. Vörösm arty Mihály válogatott költeményei. Az ifjúság számára összeválogatta Gaál Mózes. Vörösmarty Mihály életrajzával. (8-r ) Bpest, Lampel R. r.-t. 1 kor. L yrai és vegyes költeményei (16-r ) Bpest, Franklin-Társ. 60 fill. Vászonba kötve 1 kor. U. a. L d.: Olcsó könyvtár Voss Richárd. Szigurd Ekdal menny asszony a. Ld. : Legjobb könyvek 66. W agner A. Rajzoló planimetria. L d.: Fodor L. W agner János A természetrajz tanításának módja és eszközei. Különös tekintettel a hazai tanítóképző intézetek céljaira. (8-r ) Arad, Szerző kiadása. Kilián Fr. ut. bizom. Bpest. 2 kor. Weber Soma. Az izraelita vallásoktatás elemi iskolai vezérfonala. IV. rész. A községi népiskolák IV. osztálya számára. Harmadik javított kiadást rendezte Lévai Izor. (8-r. 1* 83* és 71 1.) Bpest, Lampel Róbert r.-t. bizom. Kötve 80 fill. Weszely Ödön. A grammatika szerepe a paedagógiában. (8-r ) Bpest, 1905, Lampel R. r.-t. szórt. 80 fill. Népiskolai neveléstan, tanítástan és módszertan. Tanító- és tanítónőképző intézetek számára. II. füzet. Tanítástan. (8-r ) Bpest, Lampel R. r.-t. 1 kor. 50 fill. Módszeres magyar nyelvtan mondattani alapon. Mhrtovfy Márton nyomán a középiskolák és felsőbb leányiskolák 1. és II. osztálya számára írta W. Ö. Hetedik, az új iskolai helyesírás elvei szerint javított kiadás. (8-r ) Bpest, Lampel R. r.-t. 1 kor. 60 fill. Népiskolai neveléstan, tanítástan és módszertan. Tanító- és tanítónőképző-intézetek számára. Az új tanterv szerint. (8-r. I IV és ) Bpest, Lampel Róbert r.-t. 3 kor. 40 fill. Magyar olvasókönyv. Ld. : Ullerich Gyula. Poétika. Ld. : Bánóczi József. Pedagógia. Ld. : Tudományos zsebkönyvtár
108 108 M A G Y A R KÖNYVJEGYZÉK I Wiemann Béla. Hangutánzó Abc. Ld. : Öveges Kálmán. W iesinger Frigyes dr. A községek teendője a közegészségügy terén. Ld. : Gyakorlati közigazgatási könyvtár V. Winkler Lajos. Zsebkönyvtár a magyar gyógyszerkönyv chemiai részéhez. Ld. : K. Karlovszlty Geyza. Wirth Zwingli. Uj idők, régi igazságok. Fordította Rohoska József. (8-r ) Sárospatak Trócsányi B. 3 kor. W lassics Gyula dr. Hazánk és a büntetőjog fejlődése. Különlenyomat a «Jogállam» október; számából. (8-r ) Bpest, Kilián F. utóda bizom. 50 fill. Wolíner Pál dr. Osztályharcok a X IX. században. (8-r ) Bpest, Franklin-Társ. 2 kor. Új élet. Ld. : Monológok 141. Wollanka József. Raffael. Ld. : Művészeti könyvtár. Wózner Ignác, Durmits Imre, Pavlovszky J. Alajos. A betűszedés elméleti és gyakorlati kézikönyve. (N. 8-r. I X IV. 228 old.) Az Athenaeum r.-t. nyomása. (Kapható : W ózner Ignác-nál az Athenaeum nyomdai művezetőjénél.) 3 kor. Yartin József. Ötödik evangélium. (8-r ) Bpest, Singer és W olfner 2 kor. Zachár Gyula dr. Magánjogi tanulmányok az igényper keretében különös tekintettel a legújabb birói gyakorlatra. (N. 8-r. V II, ) Bpest, Politzer-féle könvvkiadóváll. 6 kor. Zakariás Sándor. A Vág eredete. Magyar rege-ábránd öt énekben. (8-r ) Bpest, Lampel R. r.-t. Szortimentje bizom. 1 kor. Bélavár. Történelmi rege három énekben. (8-r ) Bpest, Lampel R. r.-t. szórt. 1 kor. Zalka Zsigmond. Mezőgazdasági szeszgyártás. Második javított és bővített kiadás, a szöveg közé nyomott 85 ábrával. (N. 8-r ) Kassa, Vitéz A. 8 kor. Kötve 9 kor. Zelliger Arnold. Nyitra vármegye földrajza. Ld. : Györffy János. Zemplén Győző. A testek radioaktív viselkedéséről. 14 ábrával. A Kir. Magy. Természettud. Társulat januárius 28-iki közgyűlésén Bugát-díjjal kitüntetett pályamű. (8-r ) Bpest, Kir. Magy. Természettudományi Társulat. Lampel R r.-t. szórt, bizom. és Kilián F. bizom. 1 kor. Zerdahelyi Ferenc. Sírvirágok (8-r ) Bpest, Athenaeum r.-t. nyomása. Deutsch Zsigmond és társa bizom. 2 kor. Zerkovitz Emil. Amerikai kereskedők. (N. 8-r ) Bpest, Singer és Wolfner 3 kor. Zettner Ede. Alak- és méréstan. Ld. : Mayer Miksa. Számtan. Ld. : Képessy Imre. Zettner Ede és Magyar László. Számtan polgári leányiskolák számára. I. rész. Az I. és II. osztály számára. Ötödik változatlan kiadás. (8-r. 138, II 1.) Bpest, Lampel R. r.-t. 1 kor. 40 fill. Zichy Jenő gróf. Harmadik ázsiai utazása. III., IV., V., VI. kötet. (N. 4-r.) Bpest, Hornyánszky Viktor. ÍII. kötet. Zichy Jenő gróf. Régészeti tanulmányok az Oroszföldön. Első rész. Irta Posta Béla. 340 ábrával. ( magyar és német nyelvű szöveggel.) IV. kötet. Ugyanaz. Második rész. ( ) A két kötet 60 kor.
109 M A G Y A R K Ö N Y V JE G Y Z É K I905. I09 V. kötet. Pápay József. Osztyák népköltési gyűjtemény. Az osztyák nép hitvilágára vonatkozó hősi énekek, Istenidézö igék és medveénekek. Reguly Antal hagyatéka és a saját gyűjteménye alapján közzéteszi P. J. (I L X X X II. és ) 24 kor. VI. kötet. Zichy Jenő gróf. Keleti kutatások a magyarság eredetének felderítése érdekében. Történelmi áttekintés és észleleteim, tapasztalataim különös tekintettel expeditióm eredményeire. 106 ábrával. ( magyar és német nyelvű szöveggel.) 24 kor. Ziffer Emil dr. Gleichenberg gyógyhely (8-r ).Bpest, Kilián F. utóda bizom. 1 kor. 60 fill. Zöldi Márton. A titkár. Ld. : Monológok 143. Tizennégy év után L. : U A kis gazdasszony. Ld. : U Kritikus pillanatok. Ld. : U , A nyoszolóleány. Ld. : U Zrínyi Miklós gróf munkái L d.: Magyar remekírók i. kötet. Zsasskovszky Ferenc és Endre. Egri énekkáté vagyis az ének elemei. Kérdések és feleletekben. Az elemi tanodák s minden kezdő használatára. Tizenharmadik változatlan kiadás. (K 8-r ) Eger, Szolcsányi Gyula. 40 fill. Zsebkönyv, Magvar nemzetiségi. M ásodik rész : Nemes családok. Első kötet. Kiadja a Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság. (K. 8-r. V III ) Bpest, Franklin-Társulat. Kötve 12 kor. Zsebkönyvtár, Kereskedelmi szám (32-r.) Bpest, Rónai Miksa. Egy-egy szám 40 fill. 1. szám. Árubörzék szokásai. A bndapesti, bécsi és a külföldi érték- és árubörzék szokásai. Összeállította: Mercur. 2-ik javított és bővített kiadás. (20 1.) 2 4. szám. F ra n cia kereskedelmi levelezés, (27, III., 25, IV., 29, III, 1.) 5 7. szám. Német kereskedelmi levelezés (az új helyesírás szerint). I. rész. Áru-üzlet. II. rész. Bank és váltó üzlet. III. rész. Levelek különböző üzleti levelekről. (32, 24, 24 1.) szám. Könyvvitel. I. rész. Folyószámlák. Veszteség- és nyereség kimutatás. II. és III. rész. II. rész. Bizományi elszámolás. III. rész. A méta áruüzlet. Szerkesztette : «Saldaconto». (3i, 45 ' ) szám. Aknay B. Számtan politikai. I. rész. Kamatos kamat. II. rész. Járadék. III. rész. Törlesztési <tervek. (64. 1.) Zsebkönyvtár, Tudományos , 54., szám, (K. 8-r.) Bpest, Stampfel-féle könyvkiadóhivatal. Egyegy szám 60 fill szám. Cserey Adolf dr. Kis növényhatározó Számos képpel. Második javított kiadás. (213 1.) 54. szám. Bódogh János. Levelező gyorsírás II. kiadás. (76 1.) szám. Veszely Ödön dr. Pedagógia. Nevelés- és tanítástan. (168 1.) r 173. szám. F ejes Áron. A magyar helyesírás szabályai. (Szójegyzékkel.) Iskolai és magánhasználatra a helyesírásra vonatkozó miniszteri rendelet alapján. (94 I.)
110 I IO M A G Y A R K Ö N Y V JE G Y Z É K I Zsengeri Manó. Könyvvitel és mérleg. Tekintettel a fönnálló és létesítendő jogszabályokra. Gyakorlati kézikönyv kereskedők, gyárosok, pénzintézetek és egyéb kereskedelmi vállalatok, továbbá ügyvédek és bírák számára. Előszóval ellátták Nagy Ferenc dr. és Schneller Alajos. (N. 8-r. X II, ) Bpest, Lampel R. r.-t. szortimentje 10 kor. Kötve 12 kor. Zsigmond Ferenc. Lévay József élete és költészete. (8-r ) Bpest, Grill-féle kkv. _ 3 kor. Zsiray Károly. Kongrua-kézikönyv. Útmutató a lelkészi jövedelem kiegészítéséről szóló évi X IV. törvénycikk alkalmazásához. A törvény és annak végrehajtási utasítása, valamint a vonatkozó elvi határozatok és megállapodások nyomán. II. kiadás. (8-r ) Bpest, Kókai Lajos bizom. 1 kor. 50 fill. Zsolna. Tassy galambjai és más históriák. (8-r ) Bpest, Szent-István-Társ. bizom. 4 kor. Zw ingli Ulrik. Commentárius vagyis az igaz és a hamis vallás magyarázata. Fordították Tüdős István dr. és Pruzsinszky Pál. Átnézte Szóts Farkas. (8-r ) Bpest, Hornyánszky Viktor 4 kor.
111 Mutató a Magyar Hírlapirodalomhoz. Abauj-Kassai K ö z lö n y... Abauj-Szántó és Vidéke... Abauj-Tornavármegye Hivatalos Lapja Abony Ácsok szaklapja Adai néplap Ada-Moholi Közlöny... Adalékok Zemplénvármegye történetéhez Adóügyi Szaklap.... Aéronauta, A z... Aesculap Akadémiai Értesítő... A lföld... Alföldi E llenzék _ Alkotmány Államgazdasági Szemle Állami tisztviselők Lapja... Állandó Havi É rte sítő... Allategészség......_ Állategészségügyi Értesítő... Állategészségi Szemle Állatkereskedelmi Újság... Állattani közlemények... Állatok védelm e Állatorvosi Lapok... Állatorvosi Közlöny... Állattenyésztési és Tejgazdasági Lapok Alsófehérvárm. Hivat. Lapja Alsófehérmegyei tanügy... Alsó-Lendvai Híradó Általános Műszaki Értesítő Általános Pénzügyi Merkúr Általános Pénzügyi Szem le... Általános Szeszipari Közlöny Amateur Amateur-fényképészek Lapja Annales historico-naturales A polló Aquila Aradhegyalja Arad és Vidéke Aradi G azda Aradi Híradó Aradi K özlöny Aradmegyei Hírlap Aradvármegye Hivatalos Lapja Aradvidéki Iparegyesület Arany- és Ezüstműves-Ipar Aranyos Vidék Archeológiái Értesítő Armenia Artista Lap Árvamegye Hivatalos Lapja 163 Árvamegyei H írlap Aesculap Aszód és Vidéke._ Athenaeum Athmosphaera Bába Kalauz.._ Babszem Jankó Bácsbodrog vm. Hív. Lapja 163 Bácska Bácskai Ellenőr Bácskai H atárvidék Bácskai Hírlap Bácskai Kis Gazda Bácskai Újság Bács-Kulai Hírlap Bácsmegyei Gazdasági Egyesület Hivatalos Közlönye 180 Bácsmegyei Napló Bácsország Bács-Topolyai Hírlap 153 Bádogosok és Szerelők Lapja 140 Bagoly Bajai Friss Újság... _ 127 Bajai Független Újság Bajai Hírlap Bajai Közlöny [ Balatonvidék
112 112 MUTATÓ A MAGYAR HÍRLAPIRODALOMHOZ. Balneologiai L ap ok Bányászati és Kohászati Lapok 151 Bárd zeneirodalmi újdonságok É rtesítője Baranya Vármegye... 16'-! Barcs és V idéke Bars Barsmegyei Tanügyi Értesítő 180 Baromfitenyésztés Barsi Ellenőr Bártfa-Fürdő Hiradó Bártfafürdői Hírlap Bátaszék és Sárköz Battonya és Környéke... _ 15i A Bécsi ciallgemeine Versorgungs-Anstalt» Békehirnök Békés Békési Lapok Békésmegyei Hiradó Békésmegyei Közlöny Békésvármegye Belényes és v id é k e_ Belügyi Közlöny Bélyeggyűjtő _ Bereg Beregvármegye Hivatalos Lapja Bérkocsisipar A Bérkocsissegéd B esztercze _ Beszterczebánya és Vidéke 154 Besztercz-Nászodvármegye Hivat. Lapja Betegsegélyző Biharmegyei Gazdasági Egyesület Hivatalos Közlönye 180 Biharvármegye Hivat. Lapja 163 Bírósági Végrehajtók K özi Bolond Istó k Borászati L ap ok Borromaeus Borsodmegyei Lapok Borsodvárm. Hivat. Értesít. 166 Borsodmegyei, Gazdasági Egyesület Értesítője Borsodvármegye Hivat. Lapja 163 Borsszem Jankó Bortermelők Lapja Bölcseleti Folyóirat Bőripar Bőripari Szemle... _ Brassói Értesítő.... Brassói Lapok _ Brassóvármegye Hivatalos Lapja Buda és V idéke Budafok és Vidéke._ Budai Hírlap Budapest... _ Budapest Főváros Statisztikai Havi-Füzetei Budapesti Áru- és_ É rtéktőzsde Hivatalos Árjegyző Lapja Budapesti Bazár Budapesti Építészeti Szemle 141 Budapesti Friss Újság Budapesti Gyorsíró Budapesti Hétfői Hírlap Budapesti Hetivásári Jelentés 141 Budapesti Hírlap _ Budapesti Képes Lapok Budapesti Közlöny _ 125 Budapesti Közlöny Hivatalos Értesítője Budapesti Lakáshirdető _ 141 Budapesti Lapok Budapesti Napló Budapesti Orvosi Újság Budapesti Polgári Lövészegyesület hivatalos Értesítője 168 Budapest Regénycsarnoka Budapesti szállodások, vendéglősök és korcsmárosok ipartársulatának Értesítője 168 Budapesti Szemle Budapest Tattersall Értesít. 168 Budapesti Vásárcsarnoki Ú j ság _ Buziási Közlöny Concordia Corvina Csaczai H atárőr Csákóvá és V id éke Csak Szorosan Család és Iskola_ Csallóközi Lapok Csanádvármegye Hivat. Lapja 163 Csepreg és Vidéke Csíki Gazda Csiki Lapok Csikvármegye Hivat. Lapja. 163 Csíkszereda Csokonai Lapok_ , 138 Csongrádi Lap
113 MUTATÓ A MAGYAR HÍRLAPIRODALOMHOZ. 113 Csongrádi Újság Csongrádmegyei H írlap... Csurgó és Vidéke Curiai H atározatok... Cyankali Czegléd Czeglédi Újság Cimbalom a Családi Körben Cimbalom Szalon... Czipész, A _ Czipész Szaklap... Czipő felsőrészkészítők Szaklapja Czukrászok Lapja D. M. K. E. ' Darázs Dárda és vidéke Debreczen Debreczeni Főiskolai Lapok Debreczeni Független Újság Debreczeni Gazdasági Lapok Debreczeni Protestáns L ap... Debreczeni Színpad Debreczeni Újság Déli Kárpátok Déli Vaspálya^társaság, Cs. kir. szab. Körözvénye Délmagyarország Délmagyarországi Közlöny... Délsomogy _ Délvidéki Ifjúsági Közlöny... Délvidéki Tanügy Délvidéki Ügyvédek Lap ja... Demimond Derű Déva és V idéke _... Diák-Világ Dijnokok K özlönye D ivat Szalon Divat Újság Dohányárusok Közlönye... D ongó _ Drogista-Közlöny Dunántúli Hírlap Dunántúli Napló Dunántúli Protestáns Lap... Ébredés Ébredünk Ébresztő Egészség... _ Egészségőr É gi Világosság E gri Egyházmegyei Közlöny löt ) Magyar könyvkén egyl. évkönyve. XV I. évf. Egri H íra d ó Egri Újság Egyenlőség _ Egyesületi Értesítő Egyetemi gyorsíró... _ Egyet. Philologiai Közlöny 169 Egyetemi L ap ok... _ 1.36, 134 Egyetértés Egy krajczáros tréfás Herkó Páter Egyházi műipar Egyházi Közlöny Egyleti É rte sítő Ejnye be j ó Ellenzék Ellenzéki Ú js á g Emberszeretet E. M. K. E É n Újságom, Az Eperjesi Lapok Építési és Műszaki Közlöny 169 Épitő Ipar Építő Munkás Érdekes Könyvtár Erdély.' Erdélyi Gazda Erdélyi Közgazdasági lap Erdélyi Munkás Erdélyi Muzeum Erdélyi Protestáns L a p... _ 136 Erdélyi Sportláp Erdészeti Lapok._ Erdészeti Kísérletek Erdészeti Újság Erdővidék Érmelléki szőlőszeti és borászati szakközlöny Érsekújvár és Vidéke Érsekújvár! róm. kath. népnév, egyes, időszakos Értesítője 182 Értékpapír Szemle Értesítés Értesítő...._ , 169 Esztergomvármegye Hivat. Lapja Értesítő az áll. tanítók orsz. egyes, működéséről Értesítő az Erdélyi Muzeumegylet orvos-természettudományi szakosztályából 190 Értesítő Magyarország kath. papsága részére Erzsébetfalvai K özlöny_
114 I i 4 MUTATÓ A MAGYAR HÍRLAPIRODALOMHOZ. Esti Újság Esztergom Esztergom és Vidéke... _ Esztergomi Közlöny Esztergomi Lapok Ethnographia Evangélikus Családi Lap... Evang. Egyház és Iskola... Evangélikus Egyházi Szemle Evangélikus Népiskola Evangélikus Órálló Evangyélium Énekesek Lapja Évszak , Export-Revue... F. M. K. E F a - és szénkereskedők Szakközlönye Facseti Újság Faipari és Fakeresk. Értesítő Fák ly a Favorit Falu szája Fam unkások Szaklapja Fejérm. gazd. egyes. Ért.... Fejérm egyei Napló Fejérvárm egye Hivatalos Lapja Félegyházi Hírlap Félegyházi Közlöny... Fé'egyházi Újság Felsőbányái Hírlap Felső-Borsod Felső-Borsodi Lapok.. Felső-Magyarország Felsőmagyorországi Hétfői Újság Felső-Magyarországi Hírlap Felső-Sárosi Hírlap Felső-Torontál... Felső-Zemplén Felvidék Felvidéki Hiradó... Felvidéki Újság Fényképészeti Hetilap Fényképészeti Szemle Férfi Divat Férfi Szabó Festő k Szaklapja Fium ei Szemle... Fodrász Újság... _... Fogadó _.... Fogaras és V id ék e Fortuna Fotográfia F ő - és Székvárosi Hirlap Földmívelő Földmívelési Értesítő Földrajzi Közlemények Földtani Közlöny Fővárosi Közlöny A Franklin-Társulat Irodaim Értesítője Friss Újság Fuvarosok Lapja Független H ajdúság Független Hírmondó Független Magyarország 126 Függetlenség , 126 Független Ú jság Füles Bagoly Fürdői Lapok Füszerkereskedők Lapja Galamblövők L apja Galántha és V id éke _ 155 Garamvidéke A Gazdák biztosító szövetkezete közleményei Gazdák Hetilapja Gazdák Lapja Gazdasági Értesítő Gazdasági Figyelő _ Gazdasági Ismétlő Iskola Gazdasági Közlöny , 182 Gazdasági Lapok Gazdasági Mérnök Gazdasági Néplap Gazdasági Titkár Gazdasági Tudósitó Genealógiai Füzetek Gépész _ Gépkezelők Lapja Gödöllő és Vidéke Gödöllői Hirlap Gömöri Hirlap Gömör-Kishont Gömör-Kishont, t. e. Vármegye Hív. Értesítője Győregyházmegyei Katholikus Tanügy Görög Katholikus Egyházi Értesítő Görög Katholikus Hirlap Görög Katholikus Szemle Grafikai Szemle Graphica Gyakorlati Mezőgazda
115 MUTATÓ A MAGYAR HÍRLAPIRODALOMHOZ. Gyakorlati Paedagogia Gyakorlati Székely Gazda 152 Gyámintézet Gyergyó _. 156 G-yergyói Hírlap... L Gyermekdivat Gyermekorvos Gyermekujság Gyermekvédelem Gyógyászat Gyógyszerész _ Gyógyszerészi Értesitő Gyógyszerészi Hetilap Gyógyszerészi Közlöny... _ 142 Gyorsírási Szemle... _ 170 Gyorsírászati L ap ok... _ Gyöngyösi Újság _ Győri Munkások Lapja Győri Hírlap Győr sz. kir. város Hivatalos Értesítője , 164 Győrvárm. Hív. Értesítője Győri Vasárnapi Újság Gyulafehérvári Hírlap _ Gyümölcskertész Habarcs A Hadsereg A Böszörmény és Vidéke Hajdúsági Méhész Hajdú vármegye Hajnal-Csillag Haladás , 166, 156 Halászat Háromszéki H íradó Háromszékmegye Hivatalos Lapja Hasznos Mulattató Határőr... _ Hatvan és Vidéke...._ Havi füzetek , 171 Havi Közlöny az elm. és gyak. lelki pásztorság köréből Havi Szemle Hazában és Távolban széttekintő Méhész _ 183 Hazai ipar Hazánk Házfelügyelő._... Házfelügyelők Lapja 171, 142 Házi Barát Házi Kincstár Háztartás Háztulajdonos Hermes Hét, A _ 134 Heti Szemle , 127 Heves és Vidéke Hevesmegyei Gazdasági Egyesület É rtesítője Hevesmegyei Lapok Hevesmegyei Tanügy Hevesvármegyei Hírlap Hevesvármegye Hivat. Lapja 164 Hitel, A Hiteles Merkúr......_ Hiteles Sorsolási Értesitő Hitszónoklati Folyóirat Hittudományi Folyóirat Hivatalos Értesitő , 143 Hivatalos Közlöny Hivatalos Közlönye Hivatalos Lap Hivatalos Vásárcsarnoki Ért. Hód-mező-Vásárhely Homok Homonna és Vidéke Honi Ipar Honti L ap ok Hontvárm. Hivat. Közlönye 164 Honvédorvos Hungaria Hunyad vármegye _ 131, 127 A Hunyadvármegyei általános tanító-egyesület értesítője 184 Huszadik Század Hűbele Balázs Hüvelyk Matyi Időjárás Időleges Közlemények Ifjúsági Könyvtárjegyzék Ifjúsági Lapok Igaz Eszme , 138 Igazmondó Igazság Igazság Tanúja Igazságügyi Javaslatok Tára 171 Igazságügyi Közlöny Igaz szó Iparegészségügy Ipar és Kereskedelmi Heti É rtesítő Iparosok Olvasótára írások könyve Irodalom tört.közlem ények Iskoláink Isten Igéje Szentbeszédekben 184
116 u6 MUTATÓ A MAGYAR HÍRLAPIRODALOMHOZ. Izr. Tanügyi Értesítő Járási Hivat. Lap Jász-Apáti és Vidéke Jászberény és Vidéke Jász-Nagykún-Szolnokmegyei Független Hirlap J ász-nagykún-szolnokmegyei Lapok Jász-Nagykún-Szolnokmegyei Lapok Színházi L ap ja Jász - Nagykún - Szolnok vármegyei gazdasági egyesület fogyasztási és értékesítő Szövetkezetének üzleti értesítője _ Jegyesek Lapja Jegyzők Lapja Jelentés Magyarországi Zivatarokról Jézus Szentséges Szívének Hírnöke Jo ck ey Jog, A Jogállam Jogélet Jo g e se te k Jogi és Közigazg. Útmutató 172 Jogtudományi Közlöny Jó Egészség Jó Pásztor Journal Universal Jövendő Kakas Márton Kalazantinum Kalocsa és Vidéke Kalocsai Néplap Kálvinista Öntudat _ Kaposvár Karczag és V id ék e Karánsebes és Vidéke Karikas Kassai Hirlap Kataszteri Közlöny i7 2 Katholikus Egyházi Értesítő 172 Kath. Hitterjesztés L a p ja i Kathol. Egyh. Zene-Közlöny 172 A kath. írók és hírlapírók orsz. Pázmány-egyesületének hivatalos közlönye Katholikus Hitvédelmi Folyóirat 172 Katholikus Paedagogla Katholikus Szemle Katholikus Tanügy Kávéfőzők Szaklapja Kazán- és Gépujság Kecskem éti Ellenőr Kecskem éti Lapok _ 131 Kecskeméti Munkás Kegyelet K e le t Keleti Szemle _ Kemenesvidék Képes Családi Lapok Képes Folyóirat Képes Néplap és Politikai Hiradó _ Képes Olvasótár Kereskedelem és Ipar Kereskedelmi Alkalm azott Kereskedelmi jog Kereskedelmi Muzeum Kereskedelmi Szakoktatás Kereskedelmi Tudósító Keresztények L ap ja Keresztény Magyar Ifjúság Keresztény Magvető Keresztyén Evangélista_ Kert, Á Kertészeti Lapok Keszthely-Hévíz Keszthelyi Hirlap Kir. Közjegyzők Közlönye K isbér és Vidéke Kisdednevelés Kisdedovók Lapja Kis Élczlap Kisérletügyi Közlem ények Kisiparosok Lapja Kiskereskedők Lapja Kiskun-Halas Helyi Ért Kiskereskedők és Kisiparosok L a p ja Kis-Küküllő Kis Lap Kis Magyar-Alföld Kis-Pest-Szent-Lőiinczi Lapok Kis-Pest-Szent-Lőrinczi Újság 157 Kisújszállás és V id ék e Kisvárdai Lapok Kis Ú jság Kitartás Kivándorló Kivándorlási Értesítő Kiviteli Szemle
117 MUTATÓ A MAGYAR HÍRLAPIRODALOMHOZ. 117 Klinikai Füzetek Kocsigyártó Ipar K ocsisok Szaklapja Kolozsvári (Erdélyi) Friss Uj ságl28 Kolozsvári Hiradó Kolozsvári Hirlap Kolozsvári Munkás Kolozsvármegye Hivatalos Közlönye Kolping Komárom és Vidéke Komáromi Friss Ú jság... Komáromi Hirek Komáromi Lapok Komáromi Napló Komáromi Újság _ Komárommegyei Értesítő Jíomáromvármegye Hivatalos Lapja 164 Kőbányai H írlap Kőfaragó A Konfekcziós Korcsma Korcsmáros Könyvkötők Lapja Körlevél Körmend és Vidéke Kőszeg és Vidéke Kővárvidék...._ Közegészségügyi Kalauz Közegészségügy és Törvény - széki Orvostan Közegészségügyi Tudósitó Közép-Bácska _ Középiskolai Mathematikai Lapok K özérdek , 131 Közgazdaság , 144 Közgazdasági Hiradó Közgazdasági és Közlekedési Szemle Közgazd. Közlemények 173, 152 Közgazdasági Lapok Közgazdasági Szemle Közlöny Közművelődés Központi Értesítő Központi Védjegy Értesítő 173 A Község Községi Közlöny Köztelek Köztisztviselők Országos H itelértesítője Közvélemény , 129 Krassó-Szörényi L ap ok Külmisszió A Lakatos Munkások Havi É rtesítője Kun-Majsa Kún-Szt.-Márton és Vidéke 158 Kuruc Újság Lampel Róbert (Wodianer F. és fiai) irodalmi Értesítője 173 Lakatosok és Fém iparosok Lapja... _ Lányok Lapja Legszentebb Rózsafüzér K i rálynéja 185 Lippai Ú jság Liptó A Liptómegyei Gazdasági Egyesület Hivatalos Értesítője Liptóvármegye Hivatalos Közlönye Lithographia Losoncz és V id ék e Ludovika Akadémia Közlönye Luther-társaság Egyházirodalmi É rtesítője M. K. Orsz. Meteorologiai és Földmágnességi Intézet Térképes Időjárási sürgönyjelentései Magántisztviselők Lapja Magnetismus Magyar Állam A ((Magyar Állam» Sorsolási Tudósítója Magyar állami, alkalmazottak Egyesülete É rtesítő je Magyar Bazár Magyar Biztosítási Hirlap Magyar Borkereskedelem _. 144 Magyar Botanikai Lapok Magyar B ő rip a r Magyar Chemiai Folyóirat Magyar Család Magyar céllövők Lapja Magyar Czipészujság Magyar Czukoripar Magyar Dal- és Zeneközlöny 174 Magyar Dohány Újság Magyar D rogista Magyar Erdész
118 1 1 8 MUTATÓ A MAGYAR HÍRLAPIRODALOMHOZ. Magyar Esti Lap... Magyar Evezős Sport... Magyar Fakereskedő Magyar Fém - és Gépipar... Magyar Fényképészek Lapja Magyar Figaró Magyar Fogászati Szemle _ Magyar F ogtechnikusok Közi. Magyar Földbirtokos Magyar Földmivelő... Magyar Földmives... Magyar Fűszerkereskedő... Magyar Gazda... Magyar Gazdák Lapja Magyar Gazdák Szemléje... Magyar Gazdaságtörténelmi Szemle Magyar Géniusz Magyar G épipar Magyar Gyorsirási Újság... Magyar Hajózás Magyar Herkó Páter Magyar Hírlap Magyar Hírmondó... Magyar Hitel Magyar Ipar Magyar Iparművészet Magyar Iparoktatás Magyar Jogászújság Magyar Kalapos Újság... Magyar Kereskedők Lapja... Magyar Kertésztőzsde... Magyar Közérdek Magyar Királyi Államvasutak Hivatalos Lapja Magyar kir. Közigazgatási bíróság határozatai Magyar kir. Közigazg. bíróság pénzügyi határozatai... Magyar kir. Posta-és Távirda- Rendeletek Tára Magyar kir. Postatakarékpénztári Közlöny , Magyar Kisdednevelés és Népoktatás Magyar korona országai külkeresked. forgalmának havi eredményei Magyar Könjrvészet Magyar Könyvszemle Magyar Közélet Magyar Közgazdaság Magyar Közigazgatás Magyar Közlekedés Magyar Közlöny , 145 Magyar L ant Magyar L á n y o k Magyar Lloyd _ Magyar Malom és Gazdasági Értesítő Magyar Malom Közlöny Magyar Méh _. 175 Magyar Mérnök- és Épitészegylet H eti Értesítője Magyar Mérnök- és Épitész- Egylet Közlönye Magyar Mezőgazdák Szövetkezetének Üzleti Értesítője 146 Magyar Műkertész._ Magyar Nemesfém-ipar Magyar Nemzet Magyar Nemzetgazda Magyar Nemzeti Muzeum néprajzi osztályának É rtesítője Magyar Néplap Magyar Nők Szaklapja Magyar N yelvőr Magyar Nyomdászat Magyarok Vasárnapja Magyar Órások Szaklapja Magyarország...._ Magyarország és a Nagyvilág 189 Magyarországi Borbély- és Fodrászsegédek Szaklapja 175 Magyarországi kéményseprő szaklap Magyarországi munkások rokkant- és nyugdíj - egylet hivat. Közlönye Magyarországi papi Imaegyesületi és Eucharistia társulat Értesítője, A Magyarországi Pincérek Szaklapja Magyar Orvosi Archívum Magyar Orvosi Revue Magyaróvári Hírlap _ 158 Magyar Paedagoia Magyar Pályázatok Magyar Paizs Magyar Pénzügy Magyar Pénzügyőr Magyar Pestalozzi Magyar rajztanárok orsz. egyes. Értesítője
119 MUTATÓ' A MAGYAR HÍRLAPIRODALOMHOZ. 9 Magyar Sión Magyar Serfőzők és Komlótermelők Lapja... Magyar Sportláp Magyar Sütők Lapja... Magyar Szemle Magyar Szalon Magyar Székesfőváros Magyar Szesztermelő Magyar Szó...._ Magyar Tanítóképző... Magyar Tanügy Magyar Tejgazdasági Lapok Magyar T en gerp art Magyar Tisztviselők Orsz. Egyes. Ertesitőj r_ Magyar T u rf Magyar Turista-Egyesület budapesti oszt. Értesítője Magyar Utazó Kereskedő... Magyar Üveg- és Agyagipar Magyar városok közügyei... Magyar Vaskereskedő Magyar V a su ta s Magyar Vendéglős és Kávésipar Magyar Vörös-Kereszt Magyar Zenészek Lapja Magyar Zsidó Szemle Magyar Zsinagóga Majsa és Vidéke Makói Hirlap _... Makói Színházi L a p o k... Máramaros Máramarosi Hiradó Máramaros Megye... Máramarosi Lapok Margitta és Vidéke Mária Kert Maros M aros-torda Marosujvár és vidéke Mathematikai és Phisikai L a p o k Mathematikai és Természettudományi Értesítő Mátyás Diák Mauthner Útmutatója... Méhész (Lásd: Hazában stb. a.) Méhészet Méhészeti Közlöny Mékhas Mentők Lapja _ Mercur Mészárosok és Hentesek Lapja Mészárossegédek Közlönye Meteor Mezőgazdasági Szövetkezetének É rtesítő je Mezőgazdasági Szemle Mezőföldi Hirlap Mezőkövesd és Vidéke Mezőség Mező'ségi H iradó Mezőtúr és Vidéke Mi Érdekeink, A Miskolczi Napló M ódos _ Mohács Mohács és Vidéke Molnárok Lapja Monor és Vidéke Monorkerületi Lapok Moór és V idéke Mosonvármegye Hivat. Lapja 164 M unka Muraköz Muraszombat és Vidéke Mustármag Műcsarnok M űvészet Művészeti Krónika Művezetők Lapja lí-7 A onádor»-hoz címzett gyógyszertár évnegyedes szakközleményei Nagyasszonyunk Nagybánya Nagybánya és Vidéke Nagybecskereki Hirlap Nagykanizsai Friss Újság Nagykároly és Vidéke Nagykátai Hirlap Nagykőrösi D iá k la p Nagykőrösi Hirlap Nagykőrösi Újság Nagy-Kúnság Nagy-Küküllő Nagyküküllőmegye Hivatalos Közlönye Nagyszebeni Újság Nagyszombati Hetilap Nagyszombati Hirlap Nagyvárad Nagyváradi Friss Ú jság
120 I 2 0 MUTATÓ A MAGYAR HÍRLAPIRODALOMHOZ. Nagyváradi Napló... Napló Negyvennyolcz Nemzetgazdaság Nemzetgazdasági Szemle... Nemzeti É rtesítő Nemzeti Hírlap , Nemzeti Iskola Nemzeti Nőnevelés Nemzeti Sport Nemzeti Szemle Nemzeti Szövetség Nemzeti Újság Népakarat Népiskolai Tanügy Népjog Néplap Népnevelő _ Népnevelési Közlöny Népnevelők Lapja _ Népoktatás Néppárt Népszava Népszerű Gyorsíró Néptanoda Néptanítók Lapja... Népzászlója (A ) Nevelés Nógrádi Lapok és Honti Híradó Nógrádmegye Hivatalos Lapja Nógrádmegyei Tanügy Növénytani Közlemények... Numizmatikai Közlöny Nyelvtudom. Közlemények... Nyilvántartás Nyíregyházi Friss Újság... N yírvidék Nyitrai Hírlap Nyitrai Lapok Nyitrai Ú jság Nyitramegyei Ellenőr Nyitramegyei Szemle Nyitravármegye Hivat. Lapja Nyitravölgyi Lap _ Nyomdaipar Magyarországon Nyomdászok Élczlapja Nyugatmagyarországi Híradó Ó-Becse és Vidéke O iajág Oravicai H íradó Orosházi Közlöny Orosházi Szinházi Lapok Orsóvá és Vidéke Orsovai Hírlap Ország;Világ Orsz. Által. Pályázati Hírlap 147 Országos Cselédhirdető Közlöny Országos Ellenőr Országos Fogászati Szemle 190 Országos Hirdetési Közlöny 163 Orsz. Középisk. Tanáregyesületi Közlöny_ Orsz. Központi Hitelszövetkezeti Értesitő Az Országos Magyar Szövetség É rte sítő je _ 137 Orsz. Műszaki Egy. Értesítője Országos Orvos-Szövetség Orsz. Pályázati Közlöny Országos Táncztanítók Kölönye Orsz. Vásári Értesítő Orvosi Hetilap _ Orvosi Heti Szem le Orvosok Lapja Otthon 177 Otthonunk Őrangyal Örökimádás Örömhír Összetartás Őrszem...._ Páduai Szent Antal Lapja Paedagogiumi Lapok 177, 137 Palánkai Járási Közlöny Pályázat Pannónia Pápai H írlap Pápai Közlöny Pápai L a p o k._ Papir Pásztó és Vidéke (30 Pátria havi értesítője Patyolat Pécsi Közlöny Pécsi Napló Pécskai Újság Pénz és Ingatlan Újság _.... Pénzintézeti Közlöny... _ 148 Pénzintézeti Szemle Pénzügyigazgatás Pénz és föld Pénzügyi Hírlap *
121 MUTATÓ A MAGYAR HÍRLAPIRODALOMHOZ Pénzügyi Közlöny... A Pénzügyi Közlöny melléklapja Pesti Alsó-járási Hiradó... Pesti H ir la p Pesti Napló Pesti Újság Pest-Pilis-Solt-Kis-Kun vármegye gazd. egy. Ertesitője Pest-Piüs-Solt-Kis-Kún Vármegye Hivatalos Lapja... Petrozsény és Vidéke,... Pharmakotherapiai Értesítő Philologiai Közlöny Ld. : Egyetemes alatt Polgári isk. Közlöny... Politechnikai Szemle... Politikai Ellenőr_ , Politikai H eti Szemle._... Politikai Újdonságok Posta Közlöny Postai Tarifák Posta- és Táv. Közlemények Pótfüzetek a Természettudományi Közlönyhöz Pozsonyi Gazda Pozsonyvárm. Hív. Lapja Pozsonyvármegye tűzrendészed É rtesítője... Protestáns Egyh. és Isk. Lap Protestáns Pap Protestáns Szemle......, a. Regénytár _ Religio. Vallás Remény Reménységünk Rendeleti Közlöny Rendőri Közlöny Rendőri Lapok _ , Resiczai Lapok Rovartani Lapok Rózsahegyi Hirlap Rozsnyói H iradó Ruttkai Hirlap Sajó-V idék Salon-Ujság Sárospataki Füzetek Sárosvármegyei gazdák fogyasztási és értékesítési szövetkezetének üzleti É r tesítője Sárospataki Ifjúsági Közlöny Sárospataki Lapok U S Sárosvármegye Hivat. Lapja 164 S á rré t ' 160 Sárvári Hirlap Selmeczbányai Hiradó Siketnémák Közlönye Somlyóvidéki Hirlap Somogy Somogyi Hirlap Somogyi Újság Somogymegyei Vendéglősök Lapja Somogyvármegye Hív. Lapja 165 Sopron Soproni Gyorsíró Soproni Iveresk. Lapja 152, 186 Soproni Napló Sopronmegyei Gazdasági Égyesület Értesítője Sopronvármegye Hivatalos Lapja _ li Sorsolási Ellenőr Sorsolási Tudósitó , 148 Sportélet...._ Sporthiradó Sport-Világ _ Statiszt. Havi Közlemények 178 Statisztikai Heti Kimutatás 149 Stomatologiai Közlöny Sütők Szaklapja Sütőmunkás Styx _ 138 Sümeg és Vidéke Szabadalmi Értesítés Szabadalmi Közlöny Szabadalmi Újság... _ Szabad Egyház Szabadka és Vidéke Szabadkai Friss Újság Szabadkai Közlöny A Szabad Lyceum Szabad polgári Értesítő Szabad Sajtó... - í g Szabadság 138, 132, 129, 128 Szabadság, Egyenlőség, Testv. 138 Szabad Szó Szabóhirlap _ Szabó Ipar , 149 Szabó Iparosok Közlönye Szabó Kisiparos Szabolcs Szabolcsvármegye Hiv. Lapja 165 Szabók Szaklapja Szakolcai Határőr
122 122 MUTATÓ A MAGYAR HÍRLAPIRODALOMHOZ. Szakszervezeti Értesítő... Szálló Levelek Szalontai L ap ok Szamos _ Szamosujvári Közlöny Szárnyasaink Szarvasi Lapok Szarvasi Hírlap Szarvas és Vidéke Szászváros Szatmár... Szatmár és Vidéke... Szatmárvármegye Hivatalos Lapja Szatmármegyei Közlöny Szatmár-Xémeti Századok Szeben vármegye Hivatalos Lapja Szeged és Vidéke......,.. Szegedi Ellenzék Szegedi Friss Ú jság Szegedi Gyorsíró Szegedi Híradó Szegedi Jogász-Lapok Szegedi Napló Székelyföld Székelyföldi H írnök Székely Gazda... Székely Hírlap Székelykeresztút Székely Lapok Székely Nemzet Székelység Székely T a n ü g y Székely-Udvarhely Székesfehérvári Friss Újság Székesfehérvári Hírlap Székesfehérvár és Vidéke... Székesfővárosi Tudósító Szekszárdi Friss Ú jsá g Szem észet Szemle Szent Család kis Követe... Szentendre és Vidéke Szentes és Vidéke Szentesi Friss Újság Szent Gellért Szent-Gotthárd Szent József Hírnöke Szent József Lapja Szepesi Ellenzék.... Szepesi Hírlap L Szepesi Hírnök Szepesi Lapok L Szepes vármegye Hivatalos Lapja Szépirodalmi Kert Szerencse Híradó Szilágy Szilágy-Somlyó Szilágyvármegye Hiv. Lapja 165 Szilágyvármegyei Tanügy Szinérváralja Színészek Lapja Szinészeti Közlöny Színház és Élet Színházi H ír la p_ Színházi Újság , 149 Szoboszló és Vidéke Szocialismus Szolnok-D oboka Szombathelyi Friss Újság Szombathelyi Ú jság._ Szőlőben A Szőlőszeti és Borászati Lap Szöveges és Kép. Szinh. Lapok 149 Szöveges és Kép. Szinh. Újság Szövetkezés Szövetkezeti Híradó _ Szövetkezeti Szemle Szövetkezzünk Szövetségünk Szt.-Lukács-fürdő Szünóra Takarékpénztári Közlöny Táncztanitók Lapja Tanitótestületi É rtesítő Tanulók Lapja Tanügyi Értesitő Tanügyi Tanácskozó Tapolczai Lapok Tarka élet_ Társulati Értesítő... _ Tata és Tóváros Tata-Tóvárosi Híradó Technológiái Lapok Técső és Vidéke Telecska Telekkönyv Téli Újság Temesi Gazda Temesvári Színpad Temesvármegye Hiv. Lapja 167 Természet, A Természetrajzi Fü zetek......
123 MUTATÓ A MAGYAR HÍRLAPIRODALOMHOZ. 123 Természettudományi Füzetek Természettudományi Közlöny Tengerpart _ T h a lia Theologiai Szaklap,... Tiszántúl Tisza Vidék La Toilette _ Tokaj és V id éke Tokaj Hegyalja Tolnamegyei Közlöny Tolnai Világ Lapja Tolnavármegye Tolnavármegye Hivat. Lapja Törnaügy_ Torontál _ Torontáli Közlöny Torontálmegyei Gazdasági Egyesület Értesítője Torontálvármegye Hí v. Lapja Történelmi és Rég. Értesítő Történelmi T á r Törvényszéki és Rend. Újság Trencsénvármegye Hivatalos Közlönye Tuberkulózis _ _... Turista-K özlöny _ Turisták Lapja _... Túrkeve Turul Tűzrendészeti Közlöny.... Typographia Udvarhelyi Hiradó Udvarhelyvárm. Hiv. Lapja Ugocsa Ügyvédi Kamarai Közlöny... Uj Bács-kulai Hirlap Uj Budapest Uj Hirek... Uj Idők Uj Lap , Uj Magyar Szemle... Újpesti Közlöny Újság Újságkiadók Lapja Uj Század Újvidék Uj Világ.. Ung Ungvári Közlöny Ungvármegye Hivat. Lapja Unió Unitárius Közlöny U ram bátyám Urania 179 Útmutató Ügyvédek L ap ja Üstökös _ _. 139 V. H. O. S z. 188 Váczi Hirlap Váczi Közlöny Vadászat és Állatvilág Vadász-Lap Vadász- és Verseny-Lap Vágvölgyi Lap Vakok ü g y e Vállalkozók Lapja Várm egye , 162 Vármegyei Hivat. L a p Vármegyei Közlöny A Város Városi Közlöny Varrógép-, kerékpár- és Automobil-ujság Vásárcsarnoki Hiradó Vásárhelyi Ellenzék Vásárhelyi Hiradó Vásárhely és Vidéke Vasárnap , 134 Vasárnapi Tariitó Vasárnapi Ú jság Vas- és Fémműnk. Szaklapja 150 Vaskereskedők Lapja Vasmegyei. Napló Vasvármegyei Tűzrendészeti Közlöny Vasút Vasúti és Hajózási Hetilap 150 Vasúti és Köziek. Közlöny 150 Vasvármegye V ég v id ék Vegyi Ipar Vendéglősök L a p ja Veszprémi Hirlap Veszprémi Napló Veszprém vármegye Veszprém vármegyei Gazdasági Értesítő _ 188 Veszprémvármegyei Hivatalos Lap _. 165 Világkrónika Virágfakadás Visói Hirlap _ Visó és Vidéke Vízügyi és Hajózási Közlöny 151 Zala
124 124 MUTATÓ A MAGYAR HÍRLAPIRODALOMHOZ. Zalai Közlöny Zalamegye Zalamegyei gazd. Egyes. É r tesítője... Zalavármegye Hivat. Lapja Zaránd Zászlónk Zemplén Zempléni Hirlap Zeneközlöny Zenelap Zenélő Magyarország Zenevilág Zentai G yorsíró Zentai Híradó Zentai Közlöny Zólyom és Vidéke Zólyomvármegyei Hirlap Zólyomvármegye Hiv. Lapja 165 Zombor és Vidéke Zoologiai L ap ok Zsidó Híradó Zsidó N éplap Zsombolya _
125 I. A magyar hírlapirodalom I. Politikai napilapok. II. Politikai hetilapok. III. Vegyes tartalmú hetilapok. Képes hetilapok. IV. Egyházi és iskolai lapok. V. Szépirod. és vegyes tart. lapok. VI. Humorisztikus lapok. VII. Szaklapok ben* ld. Szin n yei Jó zseftő l. Az árak egész évre szólanak. V III. Vidéki lapok. IX. Hirdetési lapok. X. Vegyes melléklapok. X I. Folyóiratok. X II. Hazai nem magyar- nyelvű hirlapirodalom. X III. Nem magyar nyelvű folyóiratok. I. P O L I T I K A I N A P IL A P O K. ** Budapesten. M k o lm á n y. Szerk. Bonitz Ferencz; kiadó-tulajd. Molnár János. Nyomt. a Stephaneum. IX. é v f.; ára 28 kor. B u d a p e s t. Szerk. Gracza György; kiadó-tulajd. Wodianer F. és fiai. X X V III. évf. ára helyben 20 kor., _vidékre 24 kor. B u d a p e s t i F r i s s Ú jsá g. Szerk. Illosvai Hugó, V. évf. Nyomt. a Hirlapterjesztő-vállalat. Egyes számnak ára 2 fillér. B u d a p e s ti, H ír la p. Főszerk. Rákosi Je n ő ; felelős szerkesztő. Csajthay Ferencz; kiadó és laptulajd. a Budapesti Hirlap ujságvállalata. X X V. évfolyam ; ára 28 kor. B u dapesti K ö z lö n y. Hivatalos lap. Fel. szerk. Beksics Gusztáv. X X X V III. évf. Kiadja az Athenaeum ; ára a ((Hivatalos É rtesítőn-vei együtt 40 kor. B u d a p e s t i N a p ló. Főszerk. Vészi József; fel. szerk. Braun Sándor ; kiadja a szerkesztőség. IX. évf. Nyomt. saját nyomdájában ; ára 14 kor. E g y e t é r t é s. Szerk. dr. Pap Zoltán ; tulajdonos és kiadó Magyar újságkiadó részv.-társ. X X X V III. évf. Nyom. Nagy Sándor ; ára 40 kor. * ld. S z in n y e i Jó z s e f úr szives engedelmével, annak összeállítása szerint. ** Azon hírlapok és folyóiratok vétettek fel, melyek mint köteles példányok érkeztek be a M. Nemzeti Muzeumba.
126 1 2 6 I. POLITIKAI NAPILAPOK. E s t i Ú jsá g. Szerk. Barna Izidor; kiadó-tulajd. Rákosi Jenő Budapesti Hirlap ujságvállalata (Zilahy Simon). IX. évfolyam ; ára helyben 9 kor. 60 fill.; vidéken 13 kor. 20 fill.; számonként 2 fill. F v 'is s Ú jsá g. Szerk. Habár Mihály; kiadó-tulajd. a «Magyar Hirlap kiadó-társaság». IX. é v f.; ára 1 hóra 1 kor. 20 fill.; egyes szám 2 fillér. F ü g g e t le n H írm o n d ó. Szerk. Györffy József. II. évf. Nyomt. Magyar Sajtó ; ára havonként 10 kor. F ü g g e t le n M a g y a r o r s z á g. Főszetk. dr. Lengyel Zoltán, fel. szerk. Lóránt Dezső. III. évfolyam. Nyomt. a F. M. hírlapkiadó r.-társ. kny., ára 28 kor. F ü g g e t le n s é g. Szerk. Palotai Hugó. II. évf. Nyomt. Beer E. r.-t. ára 1 hóra 1 kor. 20 fill. Egyes szám 2 fill. H a z á n k. Szerk. Buday Barna; kiadó-tulajd. Korbuly József. Nyomt. Stephaneum. X I. évf., ára 28 kor. J í is - U j s á g. Szerk. Dr. Kovács Dénes : kiadó-tulajd. W odianer F. és fiai nyomd. XVIII. évf. ; ára helyben 14 kor. vidékre 18 kor. f<jt/rucz Ú jsá g. Szerk. Szeredai L e ó ; kiadó-tulajd. a Magyar Újságkiadó r.-t. ny. II. év f.; ára 2 kor. 20 fill. Egyes szám 2 fillér. M a g y a r M la m. (Idők Tanúja.) Főszerkesztő dr. Hortoványi József; felelős szerk. Szemnecz E m il; laptul, Lonkai Antalné örökösei X L V. év f.; ára 40 kor. M a g y a r E s t i C a p. Szerk. Timár Szaniszló ; kiadók dr. Szalay Mihály és Székely Jó zsef; tulajd. a M EL. hirlapkiadó részv.- társ. Nyomt. «Európa» X I. évf. ; ára 9 kor. 30 fill. M a g y a r H ír la p. Főszerkesztő dr. Hertzka T ivad ar; fel. szerk. Márkus M iksa; kiadó-tulajd. Magyar Hirlap kiadó részv.-társaság. X V. évf. ára 28 kor. M a g y a r JV e m z e t. Főszerk. dr. Jókai Mór és Beksics Gusztáv; fel. szerk. Adorján Sándor ; kiadó-tul. az Athenaeum irod. és nyomd, r.-társ. VI. évf.; ára 24 kor, M a g y a r o r s z á g. Főszerk. Holló L a jo s ; túl. a «Magyarország» hirlapkiadó r.-társ. Nyomt. a «Globus» X I. év f.; ára 28 kor. M a g y a r S z ó. Felelős szerk. dr. Pályi Ede. V. évf. Nyomt. Magyar- Hirlap-kiadó r. t., ára 28 kor. JV e m z e ti Ú jsá g. Szerkesztő Forrai F. Oszkár. VI. évf. Nyomt. a «Hirlapterjesztő-vállalat (Székely Viktor), egyes szám ára 2 fill. P e s t i H ir la p. Szerk. dr. Légrády Im re; kiadják és nyomt. a Légrády testvérek. X X V. évf. ; ára 28 kor. :'P esti JS /ap ló. Szerk. Szerdahelyi Sándor; kiadó-tul. a Pesti Napló részv.-társaság. LV. év f.; ára 28 kor. 'P esti Ú jsá g. Szerk. Ney J. Je n ő ; Nyomt. a Hirlapterjesztővállalat, V. év f.; ára? U j H ire Jc. Szerk. Ilosvay Hugó. III. évf. Nyomt. Székely Viktor. Egyes szám ára 2 fillér. U j L a p. Szerk. Gyürky Ö dön; kiadó-tul. a Kath. egyesületek orsz. szövetkezete. III. évf. Nyomt. a «Stephaneum», egyes szám ára 2 fill. Zrjs á g. (j í z ) Szerk. Gajári Ödön ; kiadó-tulajd. Az Újság részvénytársaság. II. évf. Nyomt. az Athenaeum; ára 28 kor.
127 I. POLITIKAI NAPILAPOK. 127 V id é k e n. A r a d és V id é k e. (Arad.) Szerk. Schröder Béla. X IV. évf. Nyomt. Gyulai István, ára helyben 24 korona, vidéken 28 korona.. A r a d i K ö z lö n y, (Arad.) Szerk. Stauber József; kiadja az «Aradi nyomda-társaság». X IX. évf. ; ára 24 kor. B á c s k a i H ir la p. (Szabadka.) Szerk. Braun Henrik. IX. évf. Nyomt. Fischer ; ára 16 kor. B á c s m e g y e i J \ a p ló. (Szabadka.) Szerk. dr. Csillag K ároly; laptulajd. dr. Janiga János és Vojnich Gyula. II. évf. Nyomt. ^ Kladek István és Hamburger M ór; ára 16 kor. B á c s o r s z á g. (Szabadka.) Szerk. és kiadja dr. Csillag Károly. I. évf. Nyomt. Krausz és Fischer, ára 12 kor. B a j a i F r i s s Ú jsá g. (Baja.) Szerk. Fodor K ároly; kiadó R othschild Zsigmond. IV. évf. Nyomt. a Bajai Friss Újság szerződéses ny. B o r s o d m e g y e i L a p o k. (Miskolcz.) Főszerk. Szombati László, társszerkesztő Forster Rezső, X X III. évf. Nyomt. Forster Klein és Ludwig, ára? B r a s s ó v á r m e g y e H iv a t a lo s L a p ja. (Brassó.) Szerk. dr. Jekel Frigyes. II. évf. Nyomt. A. Gust; ára 20 kor. B r a s s ó i Z a p o k. (Brassó.) Szerk. dr. Vajna Gábor. X. évf.. Nyomt. a tulajd. Trattner H.; ára 20 kor. D e b r e c z e t i. (Debreczen.) Főszerk. Benedek János. Szerk. és kiadó Székely Imre. X X X V I. évf. hetenk. 5-ször; Nyomt. a városkönyvny., ára 20 kor. B e b r e c z e n i J /ü g g e t le n 7 7 jsá g. (Debreczen.) Szerk. és kiadó-tul. ifj. Móricz Pál. II. évf. Nyomt. Hoffmann és Kronovitz, ára. helvben 12 k o r, vidéken 18 kor. D e b r e c z e n i Ú jsá g. (Debreczen.) Szerk. és laptul. Thán Gyula. Nyomt. a városi könyvny. VIII. évf. ; ára 12 kor. B é l m a g y a r o r s z á g i A ö z lö n y. (Temesvár.) Szerk. és laptul. Lendvai Miklós. Nyomt. Csendes Jakab. X X V. évf. ; ára 28 kor. E l l e n z é k. (Kolozsvár.) Főszerk. Bartha Miklós ; szerk. és kiadótul. Magyary Mihály nyomdász. X X V. é v f.; ára 32 kor. F é le g y h á z i Ú jsá g. (Kunfélegyháza.) Szerk. Feuer Illés. III. évf. Nyomt. Politzer Vilmos laptul. Egyes szám 2 fillér. B e ls ő - M a g y a r 0r s z á g. (Kassa.) Szerk. dr. Hohenauer Ignácz. X X. évf. Nyomt. Vitéz A. utóda ; ára 20 kor., F ü g g e t le n s é g. (Arad.) Szerk. Müller Károly. III. évf. Nyomt_ saját nyomd. ; ára helyben 20 kor., vidékre 24 kor. F ü g g e t le n s é g. (Szentes.) Kiadó-tul. és szerk. Kecskem éti Szabó Kálmán nyomdász. II. évf. Egyes szám 2 fill. F ü g g e tle n t é g. jjj (Pestmegyei Hirlap. Kecskemét.) Főszerk. Szappanos Istv án ; fel. szerk. dr. Mészáros Ferencz. X V II. évf. Nyomt. Szappanos István ; ára 10 kor. G y ő r i / ű r l a p. (Győri Közlöny, Győr.) Szerk. és kiadó-tul. Szávay Gyula; X L V III. évf. Nyomt. Pannónia: ára 24 kor. H e t i S z e m le. (Szatmár.) Szerk. Báthori Endre. XIII. évf. Nyomt.. a kiadó Pázmány-Sajtó ; ára.6 kor. H u n y a d v á /r m e g y e. Szerk. Zádory Károly. III. évf. Nyomt. Hirsch. Adolf. Hetenként 2-szer ; ára 12 kor.
128 128 I. POLITIKAI NAPILAPOK. K o lo z s v á r i ( E r d é ly i) F r i s s Ú jsá g. Kolozsvár. III. évf. Nyomt. Gámán János örökösök ; ára? K o lo z s v á r i H ir a d ó. (Kolozsvár.) Fel. szerk. Csokonai Vitéz Mihály. I. évf. Nyomt. Gámán J. örököse kiadó-tulajd. Egyes szám 2 fill. K o lo z s v á r i H ir la p. Főszerkesztő dr. Óvári E lem ér; fel. szerk. Csokonai Vitéz Mihály. I. évf. Nyomt. Gámán J. örököse. Számonként 2 fill..i t a g y a r T e n g e r p a r t. (Fiume.) Szerk. és kiadó-tul. Hegyi Jenő. Nyomt. az Unió ny. X II. évf. ; ára 24 kor. M is k o lc z i N a p ló. (Miskolcz.) Szerk. dr. Kovács József és B ú bért János. Nyomt. Szelényi és társa. IV. év f.; ára helyben 12 kor., vidékre 16 kor. N a g y b e c s k e r e k i H ir la p. (Nagybecskerek.) Főszerk. Sándor Mihály, fel. szerk. Illés Jenő. Nyomt. Seprős Valter, IV. évf.; ára 20 kor. N a g y k a n i z s a i F r i s s Ú jsá g. (Nagykanizsa.) Szerk. Kramer Lajos ; kiadó-tul. Krausz és Farkas. Nyomt. a Nagykanizsai Friss, Újság szerződéses ny. IV. évf.; ára 14 kor. 40 fill. N a g y v á r a d. (Nagyvárad.) Kiadó túl. a nagyváradi hirlapkiadó r.-t. fel. szerk. Sas Ede és Márton Manó. Nyomt. Láng József. X X X V. évf. ; ára helyben 24 k o r.; postán küldve 28 kor. N a g y v á r a d i F r i s s Ú jsá g. (Nagyvárad.) Szerk. Halász Lajos. V. évf. Nyomt. Boros Jenő. N a g y v á r a d i, JV a p lö. (Nagyvárad.) fel. szerk. dr. Dési Géza, szerk. Fehér Dezső és Ady Endre. Nyomt Boros Jenő. V II. évf. ára helyben 24 kor., vidékre 28 kor. N a p ló. (Kolozsvár.) Főszerk. dr. Óváry Elemér, fel. szerk. Szász Ö d ön; kiadó a «Napló» hírlap-kiadó vállalat. I. évfolyam. Nyomt. Újhelyi M. és társa. Ára 24 kor. N e m z e t i H i r l a p. (Kolozsvár.) Szerk. _ Hegyesy V ilm os; kiadó Ajtai K. Albert nyomdász. I. évf. Ára 28 kor. J \ y ir e g y h á z i F r i s s Ú jsá g. (Nyíregyháza.) Szerk. Bokor Im re ; kiadó Tóth Sándor és társa. I. évf. Nyomt. Grosz A. és társa Budapesten. Egyes szám 2 fill. N y it r a m e g y e i E ll e n ő r. (Nyitra.) Szerk. dr. Kiss Gereben, kiadó-tulajd. a nyitram. irod. és ny, vállalat. III. évf. Nyomt. Iritzer Zsigmond..N y u g a t m a g y a r o r s z á g i H ir a d ó. (Pozsony.) Szerk. és laptul. dr. Vutkovich Ödön. X V II. évf. Nyomt. Wigand F. K. ; ára 24 kor. P é c s i K ö z lö n y. (Pécs.) Főszerk. dr. Késmáry István, fel. szerk. Döme Anzelm ; kiadó-tul. Madarász Béla. X II. évf. Hetenként 2-szer. Nyomt. líceumi ny. ; ára 24 kor. P é c s i N a p l ó. (Pécs.) Főszerk. Lenkei L a jo s; kiadó-tul. a Pécsi irod. és könyvny. részvény-társaság. X X III. évf. ; ára 24 kor. S o p r o n. (Sopron.) Szerk. dr. Kovács István és dr. Meiszner Ernő ; kiadó-tul. Ber.ecz Ábel. Nyomt. Romwalter Alfréd nyomdász. X X X IV. é v f.; ára 16 kor. - S z a b a d k a i F r i s s Ú jsá g. (Szabadka.) Szerk. Pusztai Béla. Nyomt. a szerződéses nyomda. IV. évf. Egyes szám ára 4 fillér. S z a b a d s á g. (Nagyvárad.) Szerk. Hegyesi M árton; kiadó-tul. Laszky Ármin nyomdász. X X L évfolyam; ára helyben 24 kor., vidéken 28 kor.
129 It. POLITIKAI HETILAPOK. I29 S z a b a d s á g. (Debreczen.) Szerk. Rudnyánszky Gyula. III. évf. Kiadótul. László József nyom d.; ára 20 kor. S z eg ed és yidéke. (Szeged.) Szerk.-tul. dr. Balassa Ármin. III. évf. Nyomt. Schulhof K ároly; ára 24 kor. S z eg ed i F r is s Ú jság. (Szeged.) Szerk. Újlaki A ntal; kiadó-tul. Endrényi Lajos nyomdász. V. évf. ; ára 14 kor. S z e g e d i H ir a d ó. (Szeged.) Szerk. Palócz László ; kiadó túl. Endrényi Imre nyomdász. X L V I. év f.; ára 28 kor. S z e g e d i JV a p ló. (Szeged.) Fel. szerk. Békefi A ntal; kiadó Engel Lajos. X X V II. évf. ; ára 28 kor. S z é k e ly H ir la p. (Marosvásárhely.) Szerk. Liptófalvi H. István. I. évf. Nyomt. Adi Árpád; ára 14 kor. S z é k e ly s é g. (Marosvásárhely.) Szerk. dr. Sárkány Miklós., dr. Hegyi Zsigmond és dr. Szász Albert. VII. évf. Nyomt. Adi Árpád ;. ára 14 kor. (Előbb Székely Ellenzék.) S z é k e s fe h é r v á r i F r i s s Ú jsá g. (Székesfehérvár.) Főszerk. Ilosvay Hugó, fel. szerk. Zeley Imre. Nyomt. a szerződéses nyomda Budapesten. IV. é v f.; ára helyben 7 kor., vidéken 14 kor. S z e k s z á r d i F r i s s Ú jsá g. (Szekszárd.) Szerk. Straub Ödön. I. évf. Nyomt. Árva J. kiadó. Egyes szám 2 fill. S z ó n i b a t J ie l y i F r i s s Ú jsá g. (Szombathely.) Szerk. Füredi Béla ; kiadó-tul. Breitfeld Dezső. IV. évf. Nyomt. Seiler Henrik utódainál. Egyes szám ára 4 fill. T is z á n tú l. (Nagyvárad.) Fel. szerk. Vucskics G yula; laptulajd. «Szent-László-nyomda» r.-t. X. évf. ; ára 16 kor. l o r o n t á l. (Nagybecskerek.) Szerk. dr. Brájjer Lajos ; kiadja Pleitz Ferencz Pál nyomdász. X X X I. évf. ; ára 24 kor. 'V á s á r h e ly i E l l e n z é k. (Hódmező-Vásárhely.) Főszerk. dr. Gonda Géza, fel. szerk. Espersit János ; kiadó a szerkesztőség. I. évf. Nyomt. Wesselényi Géza Budapesten ; ára 8 kor. II. P O L I T IK A I H E T IL A P O K. Budapesten. S u d a p e s t i H é t f ő i H ir la p. Szerk. Szomaházy István. III. évf. Nyomt. az Ótthon n y.; ára 5 kor. É b r e d é s. Szerk. Gara József; laptul. Misoga Sándor, társszerk. Nyomt. W odianer F. és fiai. IV. évf. ára 8 kor. F ü g g e t le n U /s á g. A magyar gazdaszövetség közlönye. Szerk. Szilassy Zoltán ; kiadó-tul. Zsitvay Sándor. X. évf. Nyomt. «Pátria» ára 5 kor 20 fill. A é p e s JV é p la p é s ' P o lit ik a i H ir a d ó. Szerk. Nagy Miklós; kiadja a Franklin-Társulat. X X X II. évf. ; ára 4 kor. 80 fill., a «Világkróniká»-val együtt 8 kor. K ö z v é lem é n y. Főszerk. Hajdú Dezső, fel. szerk. dr. Szabados József. I. évf. Nyom. Plestity és Horváth kiad ók.; ára 7 kor. 20 fill. M a g y a r K ö z é le t. Szerk. dr. Halmai Elem ér és Zigány Áipád III. évf. Hav. á-er. Nyomt. Országos közp. közs. ny. ; ára 24 kor. M a g y a r A ö z é r d e k. Szerk. Margulit Kálmán. II. évf. Nyomt. Gelléri és Székely; ára 16 kor. Magyar könyvker. egyl. évkönyve. X V I. évf. 9
130 130 II. POLITIKAI HETILAPOK. M a g y a r J v é p la p. Szerk. és kiadja Buday Aladár. Nyomt. «Pazmaneumi). X III. évf. ; ára 3 kor. 60 fill. N e m z e ti H ir la p. Szerk. Kosa Rezső ; laptulajdonos Rózsa Kálmán és neje nyomd. X X. évf. Hetenként kétszer ;_ára 12 kor. N é p p á r t. Szerk. Rakovszky István és Izsóf A lajos; kiadó-tulajd. Molnár János. VI. é v f.; ára 3 kor. A A é p Z á s z ló ja. Szerk. és kiadó-tulajdonos Lukáts Gyula. Nyomt. «Pallas». X IX. é v f.; ára 8 kor. P o l i t i k a i H e t is z e m le. Szerk. és laptulajd. Székely Sámuel. X I. évf. Nyomt. Neumayer Ede; ára 20 kor. P o li t i k a i Ú jd o n sá g o k. Szerk. Nagy M iklós; kiadó-tulajdonos a Franklin-Társulat magyar irodalmi intézet és könyvnyomda. L. évf. ; ára 10 kor., a «Vasárnapi Ujság»-gal együtt 24 kor. U j S z á z a d. Főszerk. dr. Vázsonyi Vilmos. Kiadó-tulajd. Bálint Dezső. V. évf. Nyomt. Birauc D öm e; ára 10 kor. Vidéken. A b a u j- K a s s a i K ö z lö n y. (Kassa.) Főszerk. Stekker Károly, fel. szerk. Szauber Béla; kiadja a szerkesztőség. Nyomt. Vitéz A. utóda X X X III. évf. Hetenk. 2-szer ; ára 12 kor. A l f ö l d i E ll e n z é k. (Szentes.) Szerk.-tul. Vajda Ernő. Nyomt. saját nyomdájában. V. évf. Hetenk. 3-szor; ára 12 kor. j" B á c sk a. (Zombor.) Szerk. dr. Baloghy Ernő ; laptulajd. és kiadó Bittermann Nándor nyomdász. X X V II. évf. Hetenként kétszer; ára 12 kor. B á c s k a i E l l e n ő r. (Baja.) Szerk. Stoczek K ároly; kiadó Jacobs Artúr, Nyomt. Szabados Sándor. X X V. évf. Hetenkint 4 -szer; ára 12 kor. ' B a ja i F ü g g e t le n U fsá g. (Baja.) Főszerk. dr. Reich Aladár. Szerk. dr. Szirmai Vidor. Nyomt. Nánay Lajos. IV. év f.; ára 6 kor. B a j a i H i r l a p. (Baja.) Szerk dr. Lem berger Ármin ; kiadja és nyomatja Kollár A. IX. évf. Hetenkint egyszer; ára 10 kor. B é k e s m e g y e i K ö z lö n y. (Békés-Csaba.) Szerk. Maros G yörgy; laptul. Szihelszky József; kiadja a «Corvina» könyvnyomda. X X X I. évf. H etenként kétszer; ára 12 kor. B e s z t e r c z e. (Besztercze.) Szerk. és kiadó-tul. Balázs József. Nyomt. Botschár Tivadar. X X I. é v f.; ára 8 kor. C s ík i J f a p o k. (Csik-Szereda.) Szerk. dr. Fejér Antal; kiadó Szvoboda testvérek nyomdász. X V. é v f.; ára 8 kor. 'D u n á n tu li H ir la p. (Győr.) Szerk. Giesswein Sándor és Bihar Jenő ; kiadó a Győregyh.-megye könyvnyomda. X I. évf. H etenként 2-szer; ára 12 kor. E g r i H ír a d ó. (Eger.) Szerk. dr. Csutorás László ; kiadó-tul. az érseki lyceumi nyomda. X II. évf. Hetenként 2-szer ; ára 10 kor. E g r i Ú jsá g. (Eger.) Szerk. dr. Setét Sándor; kiadja Löw B. nyomdász. X I. é v f.; ára 12 kor. E l l e n z é k i Ú jsá g. (Újpest.) Főszerk. dr. Aradi Béla, fel. szerk dr. Fehér M árton; III. évf. Nyomt. W agner J. Jenő Budapesten. Ára? E s z t e r g o m. (Esztergom.) Főszerk. dr. Csajka Ernő ; szerk. Dvihally G éza, kiadó-tul. dr. Prohászka Ottokár. Nyomt. Buzárovits Gusztáv. IX. év f.; ára 10 kor.
131 II, POLITIKAI HETILAPOK. 131 jp e jé r m e g y e i JV a p ló. (Székesfejérvár,) Szerk. Bilkey Feren cz; X I. évf. Nyomt. Egyházm. kny. Hetenk. 3-szor ; ára 12 kor. L e ls ö m a g y a r o r s z á g i H i r la p. (Sátoralja-Ujhely.) Szerk. Búza Barna és Rosner Imre. Nyomt. Landesmann Miksa és társa kiadó. VII. évf. Hetenként kétszer ; ára 10 kor. F e ls ő - lo r o n t á l. Előbb Nagy-Szent-Miklós. (Nagy-Szent-Miklós.) Szerk. és laptulajd. dr. Jeszenszky Géza. Nyomt. W iener Náthán Perjámoson. X III. évf. Hetenként 2-szer; ára 10 kor. J r e lv id é k i H ír a d ó. (Turócz-Szent-Márton ) Szerk. Berecz Gyula; kiadó-tul. a Magyar nyomda. X X II. évf. ; ára 8 kor. F ü g g e t le n H a jd ú s á g. (Hajdu-Szoboszló.) Főszerk. Kovács Gyula ; Szerk. és kiadó Bor János ; laptul. Ádám János. II. évf. Nyomt. Plósz G y.; ára 8 kor. G y u la f e h é r v á r i H í r la p. (Gyulafehérvár.) Szerk. és laptulajd. Avéd Jákó; kiadó Papp György ny. X V III. é v f.; ára 8 kor. H a t á r ő r. (Pancsova.) Szerk. W ittigschlager L a jo s ; kiadó-tulajdonos Wittigschlager Károly nyomdász, X III. évf. ; ára 10 kor., vidékre 11 kor. H e t i S z em le. (Szatmár.) Szerkesztő Báthory E n d re; kiadó a «Pázmány-sajtó». X III. év f.; ára 6 kor. H e v e s v á r m e g y e i H i r la p. (Eger.) Főszerk. Babocsay Sán d o r; fel. szerk. dr. Pásztor Bertalan ; kiadó-tulajd. az Egri nyomda részvény-társaság. X II. évf. H etenként háromszor ; ára 12 kor. H ó d m e z ő - V á s á rh e ly. (Hódmező-Vásárhely.) Főszerk. dr. Ernyei István, fel. szerk. Kun Béla._ X X X IV. évf. Hetenként 2-szer. Nyomt. Ny. és kiadó társ. Ara 8 kor. H u n y ú d v á r m e g y e. (Déva.) Szerk. Zádory Károly. III. évf. Hetenként 2-szer. Nyomt. Hirsch Adolf. Ara 12 kor. J á s z b e r é n y és V id ék e. (Jászberény.) Szerk. Grün Hermann ; tulajd. Török Aladár ; nyomt. Brünauer Adolf. X X X V I. évf. ; ára 8 kor. Já s z - JV a g y lc a n -S z o ln o k m e g y e i F ü g g e t le n H i r la p. (Szolnok.) Szerk. dr. Mandel Sándor. II. évf. Nyomt. Fuchs Lipót és fia ; ára 8 kor. J á s z - J\ "a g y k u n - S z o ln o k m e g y e i L a p o k. (Szolnok.) Szerk. és kiadó Vezéry Ödön nyomdász. X V. évfolyam. Hetenként kétszer; ára 12 kor. -K a lo csa i JV ép la p. (Kalocsa.) Szerk. Mócsy A ntal; hely. szerk. Virág István, lapkiadó Jurcsó Antal ny. X X V II. év f.; ára 4 kor K e c s k e m é ti F l l e n ő r. (Kecskemét.) Szerk. dr. Rády L a jo s ; kiadó-tul. Fekete Mihály nyomd. III. évf. ; ára 8 kor. K e c s k e m é t i L a p o k. (Kecskemét.) Szerk. dr. Nagy Mihály ; kiadja az első kecskeméti hirlapkiadó és kny. r. t. X X X V II. év f.; ára 10 kor. K ö z érd ek. (Hátszeg.) Szerk. dr. Nagy Ignácz. II. évf. Nyomt. Klafter I. ; ára 8 kor. K ö z é r d e k. (Marosvásárhely.) Szerk.-tul. Pálfy Mihály. X V I. évf. Nyomt. Adi Árpád; ára 12 kor. K ö z é r d e k. (Nagy-Enyed.) Szerk. dr. Magyari Károly és Török Bertalan ; kiadja a Nagyenyedi könyvny. és papírgyár részv.-t X X III. évf. Hetenként kétszer; ára 12 kor. Jt fa k ó i H i r la p. (Makó.) Szerk. Nagy Károly és Purjesz M ó r; kiadó-tulajdonos Neumann József nyomdász. X V III. évf. Hetenként kétszer; ára 8 kor.
132 132 II, POLITIKAI HETILAPOK. M á r a m a r o s. (M.-Sziget.) Szerk. Visky Krüzsely B álin t; laptul. Várady Gábor. X L. évf. Nyomt. Sichermann Mór, kiadó. Ára 11 kor. M á r a m a r o s i H ir a d ó. (M.-Sziget.) Szerk. Rományi István és dr. Pap József; kiadó-tulajd. Berger Miksa nyomd. IX. év f.; ára 8 kor. M á r a m a r o s M e g y e. (Máramaros-Sziget.) Szerk. dr. Heller Zsigmond. I. évf. Nyomt. Berger Miksa kiadó ; ára 8 kor. M a r o s. (Makó.) Szerk. Barna Sándor és Tárnái Iv o r; kiadótulajd. Gaál László nyomd. X X X V. évf. Hetenként kétszer; ára 8 kor. M a r o s - T o r d a. (Marosvásárhely.) Szerk. Orbán Balázs. Nyomt. Adi Árpád. V. évf. ; ára 12 kor. M o h á c s é s Y id é k e (Mohács.) Szerk. Margitai Péter ; kiadó Blandl János nyomdász. X X III. évf. ; ára 8 kor. «N e g y v e n n y o lcz». (Puszta-Monostor.) Szerk.-tul. Nedeczky Szendrő, társszerk. Nedeczky Lóránt és Tattárszky Andor. I. évf. Nyomt. Kubicza János Jászberényben. JV é p jo g. (Kaposvár.) Szerk. Rusa E tn ő ; kiadó-tul. a szerk. és Szalay Károly. VIII. évf. Nyomt. Réthelyi és társa. j ft ó g r á d i L a p o k é s H o n fi H ir a d ó. (B.-Gyarmat.) Szerk. Horváth Danó : kiadó-tul. a balassa-gyarmati konyvny. részv.-t. X X X II. é v f.; ára 10 kor. J V y it r a i H ir la p. (Nyitra.) Szerk.-tul. Grünfeld Náthán. X V I. évf. Nyomt. Iritzer Zsigmond: ára 12 kor. (Magyar és német szöveggel.) J V y it r a i L a p o k. (Nyitra.) Szerk.-tul. W eiss József. X X X V. évf. Nyomt. Löwy Antal. Ára 10 kor. 40 fill. (Magyar és német szöveggel.) JV y itr a m e g y e i S z e m le. (Nyitra.) Szerk. és laptulajd. dr. Tóth Já n o s ; társ-szerk. Franciscy Lajos. Nyomt. Huszár István. X II. évf.; ára 10 kor. JV y itr a v ö lg y i L a p. (Nagytapolcsány.) Szerk. Szalay Pál és Maliász A ntal; kiadó-tul. Platzkó Gyula nyomd. V. évf. ; ára S kor. S o m o g y. (Kaposvár.) Szerk. és tulajdonos Roboz István; lapkiadó Hagelman Károly nyomdász. X L. évf. ; ára 10 kor. S o p r o n i JV a p ló. (Sopron.) Szerk. és kiadó-tul. Rábel László. Nyomt. Röttig Gusztáv. Hetenk. kétszer. V. évf. ; ára 16 kor. S z a b a d k a é s y id é k e. (Szabadka.) Szerk. Czeisz M áté; laptulajdonosok az alapítók. X II. évfolyam. Nyomt. Bittermann Jó z se f; ára 6 kor. S z a b a d s á g. (Esztergom.) Szerk.-tul. Bártfay Géza. IX. évf. Nyomt. Tábor Adolf. Hetenként 2-szer; ára 12 kor. S z a b o lc s. (Nyíregyháza.) Szerk. Pröhle V ilm os; kiadó-tul. Schlicbter Gyula. III. évf. Nyomt. Piringer János. Ára 8 kor. S z á sz v á ro s. (Szászváros.) Szerk. és laptulajd. Simon Feren cz; kiadó Scháser A. nyomdász. X. é v f.; ára 8 kor. S z e g e d i E l l e n z é k. (Szeged.) Szerk. Róna L a jo s ; társ-szerk. és laptul. Székely Jenő. I. évf. Nyomt. Várnai L. ; ára 8 kor. S z é k e ly fö ld. (Kézdí-Vásárhely.) Szerk. Dobay János ; kiadó-tul. ifj. Jancsó Mózes nyomdász. X X III. évf. H etenként kétszer : ára 10 kor. S z ék ely L a p o k. (Marosvásárhely.) Szerk. és kiadó-tul. dr. Szász
133 II. POLITIKAI HETILAPOK. 133 Károly ; Nyomt. Benkő László. X X X IV. évf. Hetenk. négyszer; ára 16 kor. S z é k e ly JVem zet. (Sepsi-Szent-György.) Szerk. Málik Loránd ; laptul. és kiadó a «Jókai-nyomda részvénytársulat» X X II. évf. Hetenként négyszer; ára 20 k or- S z é k e s fe h é r v á r és y id é k e. (Székesfehérvár.) Szerk. dr. Luria Aladár; kiadó-tulajd. «A székesfehérvári politikai hírlapkiadótársaság)). Nyomt. Számmer Imre. X X X II. évf. Hetenk. 3-szor ; ára 16 kor. S z é k e s fe h é r v á r i H i r la p. (Székesfehérvár.) Szerk.-tulajd. Tóth Arthur. IX. évfolyam. H etenként 3-szor. Nyomt. Számmer K. ; ára 16 kor. S z e p e s i E lle n z é k. (Lőcse.) Szerk. dr. Lederer Miksa. I. évf. Hetenként 2-szer. Nyomt. Szepes vm. közig. kny. S z o m b a th e ly i Ú jsá g. (Szombathely.) Szerk. Császár Jó z se f; laptulajd. az egyházmegyei könyvny. X. évf.; ára 10 kor. T a t a - T ó v á r o s i H ir a d ó. (Tata-Tóváros.) Szerk. Szomory S. F eren cz; kiadó-tul. Englánder és társa nyomd. X X V. évf. Hetenk. kétszer; ára 8 kor. T o ln a v á r m e g y e. (Szegzárd.) Szerk.-tulajd. dr. Leopold K o rn él; segédszerk.: Székely Ferencz. Ny. Újfalusy Lajos. XIV. é v f.; ára 12 kor. 'T o r o n tá li K ö z lö n y. (Nagy-Kikinda.) Szerk. és tulajd. dr. Kiss K ároly; kiadó Prehajszky Zsarkó. Nyomt. Szegyakov M. X X III. évf. Hetenként kétszer; ára 14 kor. Ú jv id é k. (Újvidék.) Szerk. Zanbauer Ágoston. Nyomt. Fuchs Em i és társa. X X IX. évf. ; ára 12 kor. Y á c z i Jíö z lö n y. (Vácz.) Szerk. és lap-tulajd. Fridrich Sán d o r; fel. szerk. Koncz József. Nyomt. Mayer Sándor. X X V I. évf. ; ára 12 kor. y á s á r h e ly és y id é k e. (Hódmezővásárhely.) Főszerk. dr. Endrey G yula; fel. szerk. Bibó Lajos. Nyomt. a Vásárhely és Vidéke ny. kiadó. X X II. évf. Hetenk. kétszer ; ára 8 kor. Y á s á r h e ly i H ir a d ó. (Hódmezővásárhely.) Szerkesztő és kiadótulajdonos dr. Kenéz Sándor. V. évfolyam. Nyomt. Lévai F. ára 8 kor. Y a si á r m e g y e. (Szombathely.) Szerkesztő Kővári Kaffehr B éla; kiadó-tulajd. Bertalanffy József nyomdász. X X X V II. évf. Hetenként kétszer; ára 16 kor. y é g v id é k. (Pancsova.) Szerk. Feyermann Gyula; kiadó-tul. dr. Hódy Antal. Nyomt. W ittigschlager C., V II. évf.; ára 12 kor. y e s z p r é m i H i r la p. (Veszprém.) Szerk. Szánthó László ; kiadótul. az egyházmegyei könyvny. X II. évf.; ára 12 kor. Y e s z p ré m v á rm e g y e. (Veszprém.) Szerk. Kápolnai Paur Ödön. Nyomt. Dunántúli könyvny. V ll. évf.; ára 12 kor. Z a la. (Nagykanizsa.) Szerk. Szalay Sándor és Révész L a jo s ; kiadó-tulajd. Fischel Fülöp nyomd. Hetenként kétszer. X X X I. évf. ; ára 12 kor. Z e m p lé n. (Sátoralja-Ujhely.) Főszerk. ifj. Meczner Gyula ; fel. szerk. dr. Szirmay István. X X X V. évf. Nyomt. «Zemplén» nyomda. Z o m b o r és y id é k e. (Zombor.) Szerk. dr. Donoszlovits Vilmos ; kiadó-tul. Obláth Károly nyomdász. Hetenk. 2-szer. X X III. évf. ára 12 kor.
134 134 m - VEGYESTART. KÉPES HETILAPOK. IV. EGYHÁZI ÉS ISK. LAPOK. III. V E G Y E S T A R T A L M U K É P E S H E T IL A P O K. Budapesten. E v s z a J c. Szerk. és kiadó Csernicsek Imre II. évf. Nyomt. Székely Viktor ára 4 kor. A H ét. Szerk. és kiadó-tul. Kiss Józef. Nyomt. az Athenaeum. X V. évf. ; ára 20 kor. K é p e s C s a lá d i L a p o k. Szerk. Csillag Máté. Nyomt. «Európa» X X V I. év f.; ára 12 kor. A é p e s F o ly ó ir a t. A «Vasárnapi Újsága füzetekben. Szerk. Nagy Miklós. X V III. évf. Kiadja a Franklin-Társulat. Havonként kétszer; ára 14 kor. 40 fill. K ő b á n y a i H i r la p. Szerk.-tulajdonos Naszluhácz Ödön. I. évf. Nyomt. Goldschmied, ára 12 kor. M a g y a r G é n iu s. Szerk. Gellért Oszkár. Nyomt. a Thaliá nyomda. X III. évi. ; ára 18 kor. O r s z á g - V ilá g. Szerk. dr. Várady Antal és dr. Falk Zsigmond ; kiadója az Országos irodalmi részv.-t. Nyomt. a Pesti könyvny. részvény-társulat. X X V. évf.; ára 16 kor. S á lo n Ú jsá g. Szerk. Holló Tivadar. Nyomt. Stephaneum. IX. évf. ; ára 40 kor. U j Id ő k. Szerk. Herczeg Feren cz ; kiadja Singer és Wolfner. Nyomt. a Budapesti Hirlap ny X., é v f.; ára 16 kor. 'V a s á r n a p i Ú jsá g. Szerk. Nagy M iklós; kiadó-tul. a Franklin- Társulat magyar irod. intézet és könyvnyomda. L. évf. «Regénytár» heti m elléklettel; ára 16 kor. a «Politikai Ujdonságok»-kal együtt 24 kor. Vidéken. A lfö ld. (Arad.) Szerk. Honisch L. István. Nyomt. Aradi ny. r.-t. IV. évf. Hav. 2-szer ; ára 10 kor. V a s á r n a p. (Székely-Udvarhely.) Szerk. Nagy Károly és Vajda Ferencz. IV. évf. Nyomt. B ecsek D. fia, ára 4 kor. IV. E G Y H Á Z I É S I S K O L A I L A P O K. Budapesten. S é k e h ir n ö k. Szerk. Udvarnóki András és Csopják Attila. Nyomt. Fritz Ármin. X. évf. Havonk kétszer ; ára 3 kor. 60 fill. E g y e n lő s é g. Zsidó felekezeti és társadalmi hetilap. Szerk. Szabolcsi Miksa. Nyomt. Brózsa Ottó. X X III. évf.. ára 16 kor. E g y e t e t n i L a p o k. Szerk. Hencz Károly és Nagy Jó z se f; kiadótul. az Egyetemi kör. Nyomt. Stephaneum. X V II. évf. Havonként kétszer; ára io k o r. E g y h á z i A ö z lö n y. Szerk. Gerely József. Nyomt. Stephaneum. X V I. évf. ; ára 10 kor. A z E n Ú jságom. Szerk. Pósa Lajos ; X V. évf. Nyomt. ((Hungária)) ; ára 8 kor.
135 IV. EGYHÁZI ÉS ISKOLAI LAPOK. 135 E v a n g é lik u s C s a lá d ila p. Szerkesztő Böngérfi János. Nyomt Hornyánszky Viktor. IX. évf. Habonként kétszer ; ára 2 kor. E v a n g é lik u s O rá lló. Szerk. Kovács Sándor. I évf. Nyomt. Hornyánszky Viktor, ára? G ö r ö g - K a t h o lik u s H i r la p. Főszerk. és kiadó-tul. dr. Demkó Kálmán, fel. szerk. Prodán János. II. évf. Nyomt. Stephaneum ; ára 12 kor. G y e r m e k Ú js á g. Szerk. Som ogyi Á rp á d ; kiadja Rosenfeld Lajos. II. évf. Nyomt. Fritz Á rm in ; ára 1 kor. H a s z n o s M u la tta tó. Szerk. és kiadja Dolinay Gyula. Nyomt. a Belvárosi ny. X X X II. évf. Havonként kétszer; ára 8 kor. K e r e s z t é n y e k L a p j a. Szerk. Erdélyi Gyula. II. évf. Nyomt. Kram m er és Erhardt. K e r e s z té n y M a g y a r I f jú s á g. Szerk. ifj. Majláth György gróf és Schandl Károly. II. évf. Nyomt. Stephaneum ; ára 8 kor. A is d e d n e v e lé s. Szerk. Peres Sán dor; kiadja a ((Kisdednevelők országos egyesülete». Nyomt. Rózsa K. és neje. X X X III. évf. Havonként kétszer; ára 6 kor. K i s L a p. Szerk. Forgó bácsi (dr. Ágai A dolf); kiadó-tulajd. az Athenaeum. X X X III. é v f.; ára 8 kor. L á n y o k L a p ja. Szerk. és kiadó-tul. Dolinay Gyula. Nyomt. a W erbőczy-ny. X X X. évf. Hav. 2-szer; ára 8 kor. M a g y a r L á n y o k. Szerk. Tutsek A n n a ; kiadja Singer és Wolfner. Nyomt. a Hungaria. X I. é v f.; ára 12 kor. M a g y a r P e s t a lo z z i. Szerk. és kiadó-tulajd. Dániel Jen ő n é; kiadó a belvárosi könyvnyomda. VII. évf. Nagy szünidő kivételével hetenként; ára S kor. M a g v a r 2 a n ü g y. Szerk. és kiadja dr. Lázár Béla. I. évf. Nyomt. Lipinszky és társa. Ára 8 kor. ja e m z eti I s k o la. Szerk. és tulajdonos Benedek Elek, helyettes szerk. Földes G. Ny. Markovits és Garai. X I. é v f.; ára 8 kor. N é p n e v e lő. Kath. nevelés-oktatásügyi közlöny. Szerk. Ember Károly. Kiadja a Szent-István társ. Nyomt. «Stephaneum». X V. (Uj F. V III.) évf. ; ára 6 kor. JV é p n e v e lő k L a p j a. Szerk. Szabó Bugát L ászló ; kiadó «Hunnia» nyom da; laptúlajdonos a ((Népnevelők budapesti egyesülete)). X X X IX. évf. ; ára 8 kor. N é p t a n ít ó k L a p ja. Kiadja a vallás- és közoktatásügyi m. kir. minisztérium. Szerk. Újvári Béla és dr. Göőz József. Nyomt. az egyetemi ny. X X X V II. évf.; ára 10 kor. O rsz á g o s.k ö z é p is k o la i T a n á r e g y e s ü le t i K ö z lö n y. Szerk. Balogh Péter Nyomt. Athenaeum. X X X V III. évf. 1904/5. A tagok tagsági dij (8 kor.) fejében kapják. P á d u a i S z e n t A n t a l L a p ja. Szerk. és kiadják Mészáros Kálmán és Buday Aladár. V I. évf. Nyomt. Stephanaeum. H avonként kétszer ; ára 3 kor. 20 fill. P r o t e s t á n s E g y h á z i és I s k o l a i L a p. Szerk. és lap-tulajdonos Szőts F ark as; kiadja Hornyánszky Viktor nyomdász. X L V II. évf.; ára 9 kor. lie l i g i o Y a llá s. Szerk. és kiadó-tul. dr. Breznay Béla. Nyomt. ÍSIagy Sándor. L X III. évf. Hetenk. kétszer; ara 10 kor. S z e n t J ó z s e f L a p ja. Szerk. és kiadják Szentessy Alfonz és H ets Ödön, II. évf. Nyomt. Müller Károly. Hav. 2-szer; ára 3 kor.
136 136 IV. EGYHÁZI ÉS ISKOLAI LAPOK. T a n u ló k L a p j a. Szerk. Gaál M ózes; kiadja a Franklin-Társulat nyomd. X I. évfolyam ; ára 9 kor. 60 fill. 2 é li Ú jság. Vallásos irányú olvasmányok a m agyar nép számára. Szerk. Szabolcska M ih ály; kiadja a vallásos iratokat terjesztő egyesület. Nyomt. Hornyánszky Viktor. X X V I. évi. D ecz., jan. és febr. hónapokban minden szerdán. Egyes szám ára 4 fill. Z s id ó J^ ép> lap. Szerk. Dömény Lajos és Bokor Ármin. I. évf. Nyomt. Franklin-Társ. ára 10 kor. Vidéken. C s a lá d é s I s k o l a. (Kolozsvár) Szerk. Sólyom János ; kiadja a kolozsmegyei tanítótestület. X X X. évf. Jul. és aug. hónapokat kivéve, havonként kétszer. Ny. Gombos Ferencz ; ára 6 kor. D e b r e c z e n i F ő i s k o l a i L a p o k. (Debreczen.) Szerkeszti Lukács Tiham ér ; kiadja : A m agyar irodalmi önképző társulat. X L V II. évf. 1904/5. Havonként 2-szer. Nyomt. a városi kön yvn y.; ára 6 kor. D e b r e c z e n i 'P r o te s tá n s L a p. (Debreczen.) Szerk. Erőss Lajos. Nyomt. Hoffmann és Kronovitz. X X IV. é v f.; ára 12 kor. D e b r e c z e n i S z ín p a d. (Debreczen.) Szerk.-tulajd. Krém er Jenő. I. évf. Minden évadra 5 kor. D é lv id é k i 'T a n ü g y. (Temesvár.) Szerk. Reitter F eren cz; kiadja a «Délmagyarországi tanitó-egylet». Nyomt. az «Unió» ny. IX. évf. Havonként 2-szer. (jul. és aug. kivételével); ára 8 kor. D u n á n t ú li :P r o t e s t á n s L a p. (Pápa.) Szerk. és túl. K is József. X V. é v f.; Nyomt. a ref. főtanoda. n y.; ára 8 kor. E g r i E g y h á z m e g y e i K ö z lö n y. (Eger.) Szerk. dr. Böhm János. Nyomt. az érseki lyceum ny. X X X V I. évf. Minden hó i-én és 16-án ; ára 4 kor. E g y e t e m i L a p o k. (Kolozsvár.) Szerk. Révész László ; k ia d ja : az egyetemi kör. Nyomt. Gom bos Ferencz. V III. évf. 1903/4. Havonként 3 szám ; ára 3 kor. E r d é l y i 'P r o te s tá n s L a p. (Kolozsvár.) Szerk. Molnár A lbert; laptul. az érd. ev. ref. egyházkerület. Nyomt. «Ellenzék)> ny. V II. évf.; ára 12 kor.,v a n g. E g y h á z é s I s k o l a. (Orosháza.) Szerk. és kiadó Veres József. X X II. évf. Nyomt. Veres L a jo s; ára 12 kor. G ö r ö g K a t h o l i k u s S z e m le. (Ungvár.) Főszerk. Kam inszky Géza ; fel. szerk. Duliskovich E le k ; kiadó-tul. az Unió részv.-társ.; kiadja a Sz. Bazil-társulat ny. V I. évf.; ára 8 kor. G y ő r e g y h á z m e g y e i K a t h o l i k u s T a n ü g y. (Győr.) Szerk. és kiadó Öveges Kálmán. III. évf. Hav. 2-szer. Nyomt. Győregyházm. kny. ; ára 6 kor. I g a z m o n d ó. (Debreczen.) Szerk. és tulajd. Budai János és S. Szabó József IV. évf. Nyomt. Csoknai n y.; ára 3 kor. 40 fill. K á lv in is ta Ö n tu d at. (Békés.) Szerk. Nyárády László. I. évf. Nyomt. V éver Oszkár kiadó ; ára 4 kor. K e r e s z t y é n E v a n g é lis t a. (Gyula.) Szerk. és kiadó Szalay József. X III. évf. Nyomt. a Corvina. ' Havont 2-szer; ára 2 kor.
137 V. SZÉPIRODALMI És VEGYES TARTALMÚ LAPOK. 137 K ö z lö n y. (Debreczen.) A m agyarországi ev. ref. theolog. ifjúság hivatalos lapja. Szerk. Erdei Károly. Nyom. a városi ny. X X X IV. évf. Hav. kétszer ; ára 6 kor. K ö z m ű v e lő d é s. (Gyula-Fehérvár.) Szerk. Zlamál Á g o s t; kiadja az erdélyi rom. kath. irodalmi társulat. Nyomt. Papp György. X X V II. évf.; ára 8 kor. A ö z m ű v e lő d é s. (Sátoralja-Ujhely.) Főszerk. dr. Perényi József, szerk. H odossy Béla és Gál Lajos I. évf. Nyomt. L ö v y A dolf kiadó-tulajd.; ára 4 kor. N a g y - K ö r ö s i D iá k la p. (Nagy-Kőrös.) Szerk. Tonelli Sándor. V. évf. Nyomt. Ottinger Kálmán ; ára 4 kor. N é p is k o la i. T a n ü g y. (Eger.) Szerk. és k ia d ó : Breznay Imre. Nyomt. az érseki lyceumi ny. X X X I. é v f.; ára 8 kor. N é p n e v e lé s i K ö z lö n y. (Nagy-Várad.) Szerk. Gábel Jakab ; kiadja a biharmegyei népnevelési egyesület. Nyomt. Laszki Ármin. X X. évf. Havonként 2-szer; ára 4 kor. JV é p ta n o d a. (Pécs.) Szerk. és kiadó-tulajd. Schneider István. X X X V II. évfi.julius és augusztus hónapokban szünetel. Nyomt. Taizs József; ára 8 kor. Ő ra n g y a l. (Győr.j Szerk. Kárpáti E n d re ; Kiadja Gladich Pál. X IX. évf. Hav. 2-szer; ára 2 kor. 'P á ly á z a t. (Székesfehérvár.) Szerk. Péterfi J. ; kiadó-tul. Singer Ede nyomdász. X III. é v f.; ára 8 kor. (Magyar és német.) P a e d a g o g iu m i T á p o k. (Csik-Szereda.) Szerk. Laszczik Ernő. IV. évf. Hav. kétszer. Müller K á ro ly ; ára 6 kor. S á r o s p a t a k i T á p o k. (Sárospatak.) A sárospataki irodalmi kör közlönye. Szerk. dr. Tüdős István. Nyomt. Steinfeld Jenő. X X III: é v f.; ára 10 kor. S z é k e ly 2 a n ü g y. (Marosvásárhely.) Szerk. Máthé József. V. évf. Hav. 2-szer. Nyomt. Adi Á rp ád : ára 4 kor. T é l i E s t é k. (Nagyvárad.) Szerk.-tulajd. Budai János. I. évf. Nyomt. Boros Jenő. E gyes szám 4 fill. V. S Z É P IR O D A L M I É S V E G Y E S T A R T A L M Ú L A P O K. Budapesten. 'B u d a é s y id é k e. Szerk. és kiadó-tulajd. mindszenti Erdélyi Gyula. ; szerk. Jurisztovszky Ödön. Havonk. 3-szor. X III. évf. Nyomt. Hornyánszky Viktor ny. ; ára 12 kor. 'B u d a i H ir la p. Szerk. a kiadó Fischer Vilmos III. évf. Nyom. Löbl Dávid és fia; ára 16 kor. B u d a p e s t i B a z á r. Szerk. Radnay Erna. II. évf. Nyomt. «Stephaneum». Hav. 2-szer; ára 12 kor. B u d a p e s t i Z a p o k. Szerk. Böszörményi Sándor; kiadja a fürdőügyi iroda. III. évf. Nyom. «Pátria»; ára 20 kor. D e m im o n d. Szerk. Braun Miska. I. évf. Kronstein és Teri Á rpád; ára 10 kor. D iv a t - S á lo n. Szerk. Szabóné Nogál Janka; kiadó-tul. Mezei Antal. Nyomt. Athenaeum-nyomda X V I. évf. Havonként 2-szer ; ára 12 kor.
138 138 V. SZÉPIRODALMI ÉS VEGYES TARTALMÚ LAPOK. É v s z a k. Szerk. és kiadó Csernicsek Imre. I. évf. Nyomt. Székely V ik to r; ára 4 kor. I g a z esz m e. Szerk. Heller Antal. I. évf. H av. 2-szer. Nyomt. «Árpád<> ny. ; ára 2 kor. I g a z sz ó. Szerk. Haller István. I. évf. Hav. 2-szer. Nyomt. «Stephaneum» ; ára 2 kor. J ö v e n d ő. Szerk. Bródy Sándor. II. évf. Nyomt. Pallas ; ára 12 kor. M a g y a r ' B a z á r, mint a nők munkaköre. Szerkeszti S. Hentaller Elm a és ifj. Lónyay Sándorné ; kiadja az Athenaeum X X X V X. évf. H avi 2 s z.; ára 16 kor. M a g y a r S z é k e s fő v á r o s. Szerk. és tulajd. dr. Bartha Sándor. Nyom. belvárosi ny. V II. é v f.; ára 12 kor. M a g y a r S z e m le. Főszerk. és kiadó-tul. Kaczvinszky Lajos ; szerk. Kaposi József. «Hunyadi M átyás* ny. X V II. évf. H etilap; ára 12 kor. S ty x. Szerk. Orpheus. Kiadó-tul. Singer A. C. özv. V. évf. Nyomt. Gross és Grünhut. Hav. 3 -szór ; ára 16 kor. S z a b a d s á g, E g y e n lő s é g, T e s t v é r is é g. Szerk. Csupó Im re ; kiadják a szocziáldemokrata párt tagjai. II. évf. Nyomt. Neuwald Illés ; ára 4 kor. S z a b a d S zó Főszerk. Mezőfi Vilm os. V I. évf. Nyomt. Beer E. és t. ; ára 4 kor. l o l n a i V ilá g la p ja. Szerk.-tulajd. Tolnai Simon. Nyomt. Beer E. és Tsa'(előbb «Kosmos»). IV. é v f.; ára 3 melléklappal 8 kor. U j V ilá g. (Előbb : Előkelő Világ.) Szerk. és kiadja Lengyel Gizella. Nyomt. Károlyi G yörgy. V I. é v f.; ára 16 kor. V i r á g f a k a d á s. Szerk. Endrődi Béla. I. évf. H av. 2-szer. Nyomt. Barcza Jó z se f; ára 8 kor. Vidéken. B á c s k a i H a t á r v i d é k. (Sajkásgyörgye.) Szerk. Reiter József I. évf. Nyomt. «Hungaria» Újvidéken ; ára 16 kor. C s o k o n a i l a p o k. (Debreczen.) Szerk. Rudnyánszky Gyula ; kiadótulajd. M orvay Zoltán. I. évf. Havonk. 2-szer. Nyomt. Csokonai n y.; Ára 10 kor. I g a z E sz m e. (Békés-Csaba.) Szerk. Máté Jenő és Nigrinyi János. II. évf. Nyomt. C orvin a; ára 5 kor. M a g y a r L a t it. (Győr.) Szerk. dr. Angyal Armand és dr. Vajda Em il. Nyomt. «Pannonia», zenei mellékletét pedig (Budapesten) K unosy V ilm os és fia. IV. évf. Hav. kétszer ; ára 4 kor. S z á lló L e v e l e k. (Nyirád.) Szerk. Polgár Béla. V III. évf. Nyomt. Pannónia Győrben ; ára 12 kor. K ülföldön. M a g y a r H ír m o n d ó. (Cleveland.) Szerk. Baracs H e n rik ; kiadja a lapkiadó-társulat. V. évf. ; ára 3 dollár. M a g y a r o k V a s á r n a p ja. (Cleveland.) A görög kath. szövetség hivatalos Lapja. IV. évf. S z a b a d s á g. (Cleveland.) Szerk. és kiadó Kohány Tihamér. X IV. é v f.; ára 12 kor.
139 VI. HUMORISZTIKUS LAPOK. 139 V I. H U M O R IS Z T IK U S L A P O K Budapesten. Habszem, Jan kó. Szerk. Reim Lajos, kiadó-tul. M. Hirlap nyomdája. VI. évf. ; ára 3 kor. 'Bolond Istók. Szerk. és tulajd. Baróti Lajos. Nyomt. Franklintárs. X X V II. é v f.; ára 16 kor. Borsszem Jan kó. Szerk. Csicseri Bors (dr. Agai A d o lf); kiadótulajd. az «Athenaeum». X X X V II. évi.; ára 16 kor. Cyankali. Szerk.-tulajd. Manswirth L. X X I. évf. Nyomt. Löbl D ávid és F ia.; ára 20 kor E g yk ra jczá ro s tréfás képes H erkó 'Páter. Szerk. M arkos Gyula. Hetenk. 2-szer. V ili. évf. Nyomt. «Stephaneum» ; ára 2 kor. 40 fill. E jn y e be j ó! Szerk. Szentirmai Géza. II. évf. Nyomt. W odianer F. és fiai; ára 2 kor. 70 fill. K akas Mártó?). Szerk. Sipulusz (Rákosi Viktor) és Faragó Jó zsef; kiadó-tul. Rákosi Jenő Budapesti Hirlap ujságvállalata. X I. évf. ; ára 8 kor. K is Elczlap. Tulajd., szerk. és kiadó Biró M iksa; III. évf. Nyomt. «Globus» ; ára 8 kor. M a g ya r F ig a ro. Főszerk. Kunosy Frigyes, fel. szerk. Faragó Je n ő ; kiadó-tul. Kunosy Vilm os és fia nyomd. X X II. é v f.; ára 16 kor. M agyar T/erkó Páter. Szerk. és tulajdonos M arkos Gyula. Nyomt. Stephaneum. X II. évf. ; ára 12 kor. M átyás D iák. Szerk. Murai K áro ly; kiadják W odianer F. és fiai nyomd. X V II. évf. ; ára 12 kor. JVyomdászok Elczlap/a.VeX. szerk. «Tenákulum» ; kiadó-tulajd. László Vincze. III. évf. Nyomt. R évai és Salamon. H av. 2-szer ; ára 2 kor. 40 fill. Urambátyám. Szerk. és laptul. Erdélyi Zoltán, társszerk. Baróti Lajos. Nyomt. a Franklin-társ. X IX. évf. ; ára 16 kor. Üstökös. Szerk. Szabó Endre. Nyomt. a Pallas. X L V II. é v f.; ára 16 to r. Vidéken. Bagoly. (Miskolcz.) Szerk. Gordon ; kiadó-tulajd. Groszmann Jágó. I. évf. nyomt. Szelényi és társa ; ára? 3)ará zs. (Szarvas.) Főszerk. Belopotoczkv István, szerk. Pataky József és dr. Salacz E m il; kiadó-tulajd. D óka Gyula nyomdász. I. évf. Hét. 2-szer ; ára 8 kor. IDerü. (Marosvásárhely.) Szerk.-tulajd. Oroszlány Gábor. II. évf. Nyomt. A di Árpád ; ára 4 kor. 80 fill. Dongó. (Debreczen.) Szerk. Székely Im re ; kiadó és laptulajd. Székely Imre. Nyomt. Hoffmann és Kronovitz. V. évf. ; ára 8 kor. JSalu Szája. (Jászapáti.) Szerk. Tóth Andor. II. évf. Nyomt. Adler József H evesen ; ára 8 kor.
140 140 VII. SZAKLAPOK. F ü le s 'B a g o ly. (A rad ) Szerk. «Füles Bagoly. Nyomt. Aradi nyomda r-t. X V. é v f.; ára 2 kor. 80 fill. E gyes szám 10 fill. K a r i k á s. (Debreczen.) Kiadó-tul. ifj. Scheppel Gyula. II. évf. Nyomt. Városi nyom da; ára 5 kor. V II. S Z A K L A P O K. Budapesten. Á c s o k S z a k l a p j a. Szerk. Sterbinszky L ip ó t; laptulajd. Mácza Mihály. I. évf. Hav. 2-szer; ára 2 kor. 40 fill..a d ó ü g y i S z a k la p. Szerk. Hoffmann Mihály M iksa; kiadó-tul. dr. Hoffmann A. Nyomt. Beer és trsa. X IV. évf.; ára 12 kor. jíe s c u la p. Szerk. Hirschfeld Lajos, kiadja «Aesculap» szakirodalmi vállalat. Nyomt. Röttig Gusztáv Sopronban. II. évf. Hav., 2-szer. (Magyar és német szöveggel.) M ia m i T is z t v is e lő k L a p j a. Szerk. és kiadótulajdonos Csikvári Jákó. X X V. évf. Havonként háromszor. Nyomt. Franklin-társ.; ára 10 kor. Á lla t e g é s z s é g ü g y i É r t e s ít ő. Kiadja a kereskedelm i m. kir. minisztérium. Nyomt. Légrády testvérek. X I. évf. Hivatalból _ küldetik. Hetenként több szám. Á lla t o r v o s i K ö z lö n y. Szerk. Lukács Aladár és Vám os Jenő., Nyomt. «Otthon» ny. II. évf. H avonként 2-szer; ára 6 kor. M la t o r v o s i L a p o k. (Veterinarius.) Szerk. dr. Hutyra Ferencz és dr Rácz István. Nyomt. Pátria. X V III. évf. Hav. 2-szer; _ ára 16 kor. Á lla t t e n y é s z t é s i é s T e j g a z d a s á g i L a p o k. Szerk. Jeszensky Pál. Nyomt. Stephaneum. IV. é v f.; ára 10 kor. Á lt a lá n o s M ű s z a k i É r t e s ít ő. Szerk.-tul. Singer Gyula V III. évf., Havonk. 2-szer. Ny. Fővárosi nyomda. M t a lá n o s 'P én z ü g y i S z e m le. Főszerk. Gyurányi Ferencz, fel., szerk. Lem bert Nándor. VI. évf. Nyomt. Thalia. M t a lá n o s S z e s z ip a r i K ö z lö n y. Szerk. és kiadó Goldfinger Gábor. V II. évf. H avonként 2-szer. Nyomt. Műszaki irod. és ny. r.-t. ; ára 14 kor. A m a t e u r (Az.) Szerk. Kohlman Arthur I. évf. Hav. 2-szer. ára 14 kor. B á d o g o s o k é s S z e r e lő k L a p j a. Szerk. Laendler Izsó. II. évf. Nyomt. Pátria Hav. 2-szer ; ára 4 kor. S a l n e o l o g i a i L a p o k Fel. szerk. Beck Mosin, szerk. Dóczi Imre ; kiadja a szerkesztőség. IV. évf. (Bártfafürdői Hirlap folytatása). Nyomt. Athenaeum. 'B a r o m fite n y é s z té s. Szerk. H reblay Em ilné Dedinszky Adél. II. évf. Nyomt. Lipinszky és társa. ; ára 8 kor. jb e lü g y i JL ö z lö n v. Szerk. dr. Némethy K á ro ly ; kiadja a m. kir. belügyministerium. Nyomt. a Pesti kny. r.-t. V II. évf. Hav. 2-szer; ára 6 kor. B o r á s z a t i L ^ a p o k. Szerk.-kiadó Baross Károly, szerk. dr. Drucker Jenő. Nyomt. a «Pátria». X X X V I. é v f.; ára 10 kor. :' B o r te r m e lő k L a p _ a. Szerk. Rom bay Dezső. I. évf. Nyomt. Lipinszky és tá rsa.; ára 12 kor.
141 VII. SZAKLAPOK. 141 S ö r i p a r. Szerk. és kiadó Meller Jerom e. Nyomt. «Europa.» X I. évf. Havonként három szor; ára 12 kor. (Magyar és német szöveggel.) B ő r i p a r i S z e m le. (Tímárok Lapja.) Szerk. és kiadó-tul. Hűvös Jakab. II. évf. Nyomt. Goldschmidt testvérek. H av. 2-szer; ára 6 kor. ^, A B u d a p e s t i Á r u - é s É r t é k t ő z s d e H iv a t a lo s Á r je g y z ő Z,a p ja. Kiadja a miniszteri tőzsdebiztos; szerkeszti Hirsch Antal. X L I. évf. Minden tőzsdenapon. Nyomt. a Pesti Llo yd - társulat; ára 24 kor. ; postán 28 kor. (Magyar-német szöveggel.) B u d a p e s t i É p ít é s z e t i S z e m le. Szerk. ifj. Bobula János. X III. évf. Hav. kétszer. Nyomt. Gelléri és Székely ; ára 16 kor. B u d a p e s t i H e t i v á s á r i J e l e n t é s, kiadja Braun József és fia. X X V. évf. Nyomt. Berger Géza. B u d a p e s t i L a k á s h ir d e t ő. Szerk. és laptul. Weisz Mór. X V III. évf. Havonk. háromszor, m agyar és német nyelven ára ; 7 kor. 50 fill. Nyom t. Pallas. B u d a p e s t i O r v o s i Ú jsá g. Szerk. dr. Agyán Béla és dr. Schuschny Henrik. II. évf. Nyomt. Athenaeum. ára 12 kor. B u d a p e s t i V á s á r c s a r n o k i Ú jsá g. Szerk. Geley József. III. évf. Nyomt. Károlyi G y ö rg y ; ára 4 kor. C o r v in a. A m agyar könyvkereskedők egyletének közlönye. Szerk. W iesner Jakab Túl. a Magyar könyvkeresk. egylete. X X V II. évf. Minden hó 10., 20. és 30-án ; ára 16 kor. Nyom t. Pallas. Az egylet tagjai ingyen kapják. t s. k i r. s z a b. B é l i ' V a s p á ly a - t á r s a s á g A ö r ö z v é n y e. Kiadja az üzlet-igazgatóság. Nyomt. Pesti kny. r.-társ. IV. évf. A C z ip é s z. F'el. szerk. Czikora Já n o s; kiadó-tulajd. a «Czipész» alapitói. X IV. évf. H avonként kétszer. Nyomt. Neuwald Illés ; ára 2 kor. 80 fill. C z ip é s z - S z a k la p. Szerk. Bodh József. Nyomt. Müller Károly. V. évf. Havonként 2-szer; ára 8 kor. " D iv a t-ú jsá g. Szerk. Csepreghy Ferenczné ; kiadó-tulajd. Rákosi Jenő Nyomt. a Budapesti Hirlap ujságváll. nyomd. X I. évf. Havonk. kétszer; ára 8 kor. 80 fill. jo o h á n y á r u s o k K ö z lö n y e. Szerk. és kiadó-tul. H atsek Adolf. Nyomt. Löblovitz Zsigmond. X II. évf. H avonként 2-sz e r; ára 10 kor. É g i V ilá g o s s á g. Védnök báró Vay Ö dön; szerk. dr. Grünhut Adolf. Nyomt. Spitzer Márk. V II. évf. H avonként 2-szer; ára 8 kor. É p í t ő I p a r. Főszerk. Ney B éla ; fel. szerk. Mihályfi József; kiadó-tulajdonosok képviselője Pártos Gyula. Nyomt. Pátria. X X V III. é v f.; ára 16 kor. É r t é k p a p ír - S z e m le. Szerk. Korm os Gyula. Nyomt. Hunnia. X IV. évf. Havonként 2-szer; ára 2 kor. É r t e s ít é s a budapesti hitelezői védegylet tagjaihoz. Nyomt. K álmán és társa. X X II. évf. Havonk. kétszer. Az egylet tagjainak ingyen küldetik. I n - é s S z é n k e r e s k e d ő k S z a k k ö z lö n y e. Szerk. Franki Sán d o r; laptulajd. Sághy József. I. évf. ; ára 8 kor., F a m u n k á s o k S z a k l a p j a. Szerk. Pelczéder Ágoston IV. évf. Nyomt. Fried és Krakauer. H av. 2-szer; ára 2 kor. 40 fill.
142 142 VII. SZAKLAPOK. F a v o? 'it. Szerk. Appl Ferencz. I. évf. Minden verseny előtti napon. Nyomt. Pesti kny. r. t. ára 20 kor. F e s t ő k S z a k l a p j a. Szerk. Herczeg F eren cz.; kiadja a lapbizottság. Nyomt. Krammer és Erchardt. ; ára 2 kor. 88 fill. F o d i' á s z jsá g. Szerk. Paulik Jó z se f; nyomt. és kiadja Nagel István. X II. évf. Havonként 2-szer; ára 8 kor. F o g a d ó. Szerk.-tulajd. F lór Győző. VII. évf. Nyomt. Heisler J. ; ára 12 kor. F ő - é s S z é k v á r o s i H ir la p. Szerk. és kiadó-tulajd. Békéi Soma. X II. évf. Nyomt. Schlesinger és Kleinberger. H av. 3-szor; ára 24 kor. F ö ld m iv e lé s i É r t e s ít ő. Kiadja a m. kir. földm ívelésügyi minisztérium. X V. évf. Nyomt. a Franklin-társ. ; ára 4 kor. F ő v á r o s i K ö z lö n y. Budapest főváros hivatalos lapja. Szerk. Hajnal Istv á n ; kiadja Budapest főváros közönsége. X IV. évf. H etenként kétszer. Nyomt. a székesfővárosi házi n yom d a; ára 12 kor. F u v a r o s o k L a p j a. Szerk. Forrai Soma. I. évf. Nyomt. Fried és Krakauer. H avonként 2-szer; ára 12 kor. F ű s z e r k e r e s k e d ő k L a p j a. Főszerk. és túl. Hoffmann Mihály, szerk. Öcsényi Zoltán ; kiadja a «Fűszerkereskedők egylete». Nyomt. Márkus Samu. V III. évf. H av. 2-szer ; ára 8 kor. G a la m b lö v ő k L a p j a. Szerk. Gyapai Nándor. I. évf. Verseny idején naponként. Nyomt. P allas; ára 20 kor. G a z d á k H e tila p ja. Szerk.-tul. Rédei Ferencz. I. évf. Nyomt. Lipinszky és társa ; ára 12 kor. G a z d a s á g i L a p o k. Fel. szerk. Ordódy Vilmos, Baranyai Ödön és Nagy Dezső ; szerk.-tul. Ordódy Lajos. LVI. évf. Nyomt. W odianer F. és fiai; ára 16 kor. G a z d a s á g i M é r n ö k. Szerk. Gondos Viktor. Nyomt. Lukács L. X X V III. évf. ; ára 24 kor. (E zelőtt: Műszaki Hetilap ez.). G ép ész. Szerk. Morva Rezső. I. évf. Havonként 2-szer. Nyomt. Árpád k n y.; ára 3 kor. 60 fill. G é p k e z e lő k L a p j a. Szerk. Vecsei Ede. Nyomt. Friedmann Mór. V. évf. Havonként 2-szer; ára 8 kor. G y ó g y á s z a t. Szerk. és kiadó Scháchter Miksa X L V. évf. Nyomt. a Franklin-társulat; ára 20 kor. G y ó g y s z e r é s z i É r t e s ít ő. Szerk. és tulajd. Lukács István ; kiadja a Központi gyógyszerészeti iroda. X II. évf. Nyomt. a belvárosi n y.; ára 20 kor. G y ó g y s z e r é s z i H e t ila p. Szerk. dr. Varságh Zoltán. Nyomt. «Stephaneumo. X L III. évf. ára 20 kor. G y ó g y s z e r é s z i.k ö z lö n y. Szerk. és kiadja K. Karlovszky Géza ; segédszerk. Em ber Elek. X X. évf. Nyomt. Pallas; ára 12 kor. G y ü m ö lc s k e r t é s z. Szerk. Molnár Istv á n ; kiadja a földmivelésügyi m agyar kir. minisztérium. X IV. évf. Nyomt. az Athenaeum. Hav. kétszer; ára 2 kor. H a l á s z a t. Szerk. Lan d graf János ; kiadja az országos halászati egyesület. V. évf. Hav. 2-szer. Nyomt. a «Pátria» ; ára 6 kor. H a z a i i p a r. Főszerk. Halász Dezső, szerk. Halász Aladár. II. évf. H avonk. kétszer. Nyomt. a «Pázmáneum». ; ára 14 kor. H á z fe lü g y e lő k F ő a p ja. Szerk. dr. Zilahy Géza. I. évf. ; Hav. 2-szer. Nyomt. Krausz S. és tá rsa.; ára 8 kor.
143 VII, SZAKLAPOK. 143 H á z t a r t á s. Szerk. Kürthy Emilné ; kiadótul. az Athenaeum. X. évf. Havonként 3-szo r; ára 12 kor. H á z t u la jd o n o s. A «Székes fővárosi háztulajdonosok testületé»- nek közlönye. Szerk. Sim onovics Béla. III. évf. Nyomt. W o- dianer F. és fia i; ára 8 kor. H erm es. Szerk.-tul. Fleissig Sándor. XITI. évf. Nyomt. Hunnia. Hav. 2-szer; ára 2 kor. A H ít e l. Szerk. és kiadó Kálnoki Henrik. V I. évf. Nyomt. Pallas. ára 12 kor. H it e le s M e r c u r. Szerk. Hecht S. ; kiadó és túl. Hecht-bankház. X I. évfolyam. Havonként 2-szer. Nyomt. Spitzer Márk ; ára 2 kor. H iv a t a lo s É r t e s ít ő. Kiadja a cs. kir. szab. Kassa-oderbergi vasút V II. évf. Nyomt. a Pesti könyvny. r. t. H iv a t a lo s Á ö z lö n y. Kiadja a m. kir. vallás- és közoktatásügyi minisztérium. X. évf. Havonként kétszer; ára 5 kor. H o n i ip a r. Szerk. Sugár Ottó és Gyárfás Oszkár. V. évf. Nyomt. «O tthon».; ára 10 kor. I p a r e g é s z s é g ü g y. Szerk.-tulajd. dr. Nagy Béla. III. évf. Nyomt. Gelléri és Székely. Hav. 2-szer ; ára 10 kor. J e g y e s e k L a p j a. Kiadja Békési József. V. é v f.; Gépírással Preiszler Mihály ; ára 80 kor. J e g y z ő k L a p j a. Főszerk. M akay István I. évf. Nyomt. Gelléri és Szék ely.; ára 12 kor. J e l e n t é s a M a g y a r o r s z á g i Z i v a t a r o k r ó l. Nyomt. a Pesti kny. r.-t. (Magyar_és franczia szöveg.) Jockev- Szerk. Őszi Kornél kiadótulajd. I. é v f Nyomt. «Pallas», J ó E g ész sé g. Szerk. dr. Nagy A. III. évf. Hav. 2-szer. Nyomt. R évai és Salam on ; ára 2 kor. A J o g. Szerk. és kiadják dr. R évai Lajos és dr. Stiller Mór. Ny. a Pallas. X X III. é v f.; ára 12 kor. J o g t u d o m á n y i Á ö z lö n y. Főszerk. dr. Dárday Sándor, felelős szerk. dr. Fayer László, kiadó-tulajdonos a Franklin-Társulat. X X X IX. évf. «Curiai határozatoka m elléklappal; ára 12 kor. H a z á n - é s G é p u js á g. Szerk. Pfeifer Ignácz. III. évf. Nyomt. Pallas. Hav. 2-szer ; ára 4 kor. K e r e s k e d e lm i A lk a lm a z o t t. Szerk. Zerkovitz E. Nyomt. Márkus Samu. III. évf. H av. 2 szám ; ára 4 kor. H e r e s k e d e lm i J o g. Főszerk. Grecsák Károly, szerk. dr. Bender Béla. I. évf. Hav. 2-szer. Nyom. Orsz. Közp. Községi n y.; ára 20 kor. J í e 7' e s k e d e lm i M u z e u m. (Konzuli közlemények.) Tulajd.-kiadó a m. kir. keresked. muzeum. Nyomt. az «Athenaeum». X V I. évf. Hetenként 3-szor. A J t e r t. Szerk. és tulajd. Mauthner Ödön. Nyomt. Athenaeum. X. évf. Hav. kétszer; ára 6 kor. K i s i p a r o s o k L a p j a. Szerk. Harmat Jenő. V. évf. Nyomt. Spitzer Márk. Havi 2 szám ; ára 8 kor. K i s k e r e s k e d ő k é s K i s i p a r o s o k L a p j a. Főszerk. Nagy Gyula, fel. szerk. dr. Gáspár Izsó. I. évf. Ny. Schlesinger Vilmos, ára 8 kor. K iv á n d o r ló. Szerk. és kiadja Tim ár Szaniszló. I. évf. Nyomt. «E u ró p a s.; ára 4 kor. (Magyar és német szöveg.)
144 144 VII. SZAKLAPOK. K i v á n d o r l á s i É r t e s it ő. Szerkeszti H egyi Jenő. II. év. Hav. 2-szer. Nyomt. «Unio».; ára 10 kor. (Magyar és horvát szöv.) K o c s ig y á r t ó I p a r. Szerk. Bodolló E n d re ; kiadja a «Corvina» műintézet. II. évf. Nyomt. Berger Géza. Hav. 2-szer ; ára 6 kor. K o c s is o k S z a k l a p j a. Szerk. Schönherr József. II. évf. Nyomt. Friéd és Krakauer. Hav. 2-szer; ára 2 kor. 80 fill. K o r c s m á r o s. Szerk. Szűcs Béla. I. évf. Hav. 2-szer. Nyomt. Kram m er és Erchadt. ; ára 12 kor. K ö n y v k ö t ő k L a p j a. Szerk. és k ia d ó : Petrók Károly. Nyomt. Orsz. közp. közs. ny. H av. 2-szer,V. é v f.; ára 5 kor. 20 fii. K ö z e g é s z s é g ü g y i K a la u z. Szerk. dr. Jutassy Jó z s e f; tulajd. dr. Lőrinczy Ferencz özv. Havonként 3-szor. Nyomt. Pátria. X X V I. é v f.; ára 12 kor. K ö z g a z d a s á g. Szerk. és kiadják Galánthai Nagy Sándor és G áspár í. Im re ; társ-szerk. Éber Antal. Nyomt. Franklintársulat. V. évf. ; ára 20 kor. K ö z g a z d a s á g i é s K ö z l e k e d é s i S z e m le. Szerk. Keleti Márton. II. évf. Nyomt. Műszaki ir. és ny. t. ; ára 16 kor. K ö z g a z d a s á g i H ír a d ó. Szerk. Benes Já n o s ; kiadó-tul. Reimann Gyula. Ny. W odianer E. VI. é v f.; ára 12 kor. K ö z g a z d a s á g a i L a p o k. II. évf. Nyomt. Muskát Miksa. K ö z p o n t i É r t e s it ő. K iadja a kereskedelmi m. k. ministerium ; szerk. Lakatos Aladár. Nyomt. a Pesti kny. r.-t. X X IX. évf. Hetenként kétszer, évenként mintegy 250 i v ; ára helyben 16 kor., vidéken 20 kor. IC ö z s é g i K ö z lö n y. Szerk. és kiadó dr. Lipcsey Ádám. Nyomt. az Országos központi községi nyomda r.-t. X X V I. é v f.; ára 12 kor. K ö z t e le k. Főszerk. és a kiadásért fel. Forster G éza; szerk. Szilassy Zoltán és Fed ák István. Az országos m agyar gazdasági egyesület tulajdona. Nyomt. a Pátria. X IV. évf. Hetenként kétszer; ára 20 kor. L a k a t o s o k é s K é m ip a r o s o k L a p j a. Szerk. és laptulajd. Pap Tam ás. Nyomt. Pesti kny. r.-t. V ili. évf. H avonként 2-szer; ára 10 kor. L i t h o g r a p h ia. I. évf. H avonta 2-szer; Ny. Krausz S. és társa. M a g á n t is z t v is e lő k L a p j a. Főszerk. Kreutzer Lipót, fel. szerk. F. Halas Á rp ád ; laptul. a ('Magántisztviselők országos szövetsége. Nyomt. Gelléri és Székely. X. évf. H avonként 2-szer ; ára 8 kor. M a g y a r B iz t o s ít á s i H ir la p. Szerk. A por Sándor. Nyomt. a Belvárosi ny. IX. évf. Havonként kétszer; ára 10 kor. M a g y a r ' B o r k e r e s k e d e le m. Szerk. és kiadja Molnár Lipót. Nyomt. Schlesinger és Kleinberger. IV. évf. ára 12 kor. (Magyar és német szöveg.) M a g y a r S ö r i p a r. Főszerk. és kiadó-tulajdonos Leitersdorfer L ip ó t; szerk. W iesel Károly. X I. évf. Havonként háromszor. Nyomt. Gelléri és Székely, ára 12 kor. (Magyar és német szöv.) M a g y a r C z ip é s z - Ú js á g. Szerk. Szenes Izidor és Úri Imre. Ny. Fritz Ármin. X III. évf. Havonk. kétszer; ára 8 kor. M a g y a r C z u k o r ip a r. Szerk. és kiadó dr. Telbisz János. Nyomt. Buschmann F. X III. évf. Havonként három szor; ára 12 kor. (Magyar és német szöveggel.) M a g y a r D o h á n y - Ú jsá g. Szerk. és kiadó-tulajd. Daróczi Vilmos
145 VII. SZAKLAPOK. 145 Nyomt. Márkus Samu. X X I. évf. Megjelenik minden hó i-én és 16-án ; ára 12 kor. M agyar Fakereskedő. Szerk. és kiadó-tul. Székely Ignácz. X. évf. Hav. 2-szer. Nyomt. Révai és Salamon ; ára 14 kor. M a gya r Fogtechnikusok Közlönye. Szerk. és kiadja Appel József II. évf. Nyomt. (?) Hav. kétszer; ára 10 kor. (Magyar és német.) M a gyar F ű sz er kereskedő. Szerk. dr. Gyarmati Viktor. I. évf. Hav. 2-szer. Nyomt. Biraucz Döme és társa ; ára 6 kor. M agyar G azdák L a p ja. Főszerk. és laptulajd. Merza Márton, fel. szerk. Szabó Ferencz; laptul. dr. Ecséry Lajos. X I. évf. Nyomt. Hornyánszky V iktor; ára 16 kor. M a gya r G épipar. Szerk. Kandó Gyula és Kovács Rezső. X III. évf. H av. 2-szer. Nyomt. Spitzer Márk. M a gyar H ajózás. Szerk. R ácskay G y u la ; kiadja Gonda Béla. Nyomt. Műszaki irod. nyomda. V III. évf. Hav. 2-szer; ára, 12 kor. M a gyar H itel. Szerk. Auer József. IV. évf. Nyomt. Thalia ny. ; ára 16 kor. M agyar Ip a r. «Iparügvek.» Szerk. Gelléri Mór. Nyomt. «Európa». X V III. évf. ; ára 12 kor. M a gya r Iparoktatás. Az Országos iparoktatási tanács hivatalos közlönye. Szerk Szterényi Sándor. Nyomt. Korvin testvérek. V III. évf. H avonként kétszer (jul. és aug. kivételével); ára 10 kor. M agyar Jog ász-ú jság. Szerk. dr. Barna Ignácz és dr. R ósa Ferencz. III. évf. Hav. 2-szer. Nyomt. Orsz. közp. községi ny. ; ára 16 kor. M a gya r Kereskedők L a p ja. Szerk. Korm os Alfréd. Nyomt. a fővárosi ily. X X IV. é v f.; ára 8 kor. M a g ya r Kertésztőzsde. Szerk. Szeredai L e ó ; kiadó Winter Miksa. I. évf. N,vomt. Pátria. M a gyar K irá lyi Á llam va su tak H ivatalos L a p ja. K iadja a m agyar kir. államvasutak igazgatósága. Nyomt. Hornyánszky Viktor. X V III. évf. Havonként 6 7 szám. Hivatalból küldetik. M. IC. Országos M eteorologiai és Földm ágnességi Intézet Térképes Idő járási Sürgönyjelentései. X V II. évf. (Kőnyomat.) A M a gya r K irá lyi 'Posta- és lá v ir d a - Pendeletek Iá r a. Kiadja a kereskedelem ügyi ministerium. Nyomt. Hornyánszky Viktor. X X X V III. évf. A postai és távirdai hivataloknak ingyen küldetik. M a gya r Közgazdaság. Szerk. dr. É ber Antal. Nyomt. Pesti könyvny. r.-t. IV. évf. ; ára 20 kor. M a gyar Közigazgatás. Szerk. és kiadó-tulajd. Boncza Miklós. Nyomt. a Pallas. X X II. évf. ; ára 16 kor. M agyar Közlekedés. Szerk. H unyady Ferencz és Rendes Zsigmond ; kiadja a lap kiadó-vállalata. Ny. Schmelcz és Schillinger. X I. évf. Hav. 3-szor; ára 10 kor. M a gya r Közlöny. Szerk. Virág Gyula. Nyomt. Schlesinger és Kleinberger. X II. évf. Havonként 3-szor; ára 20 kor. M a gya r M alom- és Gazdasági Értesítő. Szerk. Gondos Jen ő; túl. és kiadó W eiss Lajos. X II. évf. Hav. kétszer ; ára 6 kor. Magyar könyvker. eg jl. évkönyve. X V L évf. 10
146 146 VII. SZAKLAPOK..1[agyar M alom Eözlöny. Szerk. és kiadja Markstein Ignácz. Nyomt. Fried és Krakauer. VI. évf. Havonk. kétszer ; ára 6 kor. A. M, M érnök- és É p ítész-je g yiét H eti Értesítője. Szerk. Mihályi! Jó zsef; kiadja a M agyar Mérnök- és Epitész-Egylet. X X III. évf. Az egyesület tagjainak minden utánfizetés nélkül küldetik. Nyomt. a «Patria». M a g ya r M ezőgazdák Szövetkezetének Üzleti Értesítője. Szerk. fel. Vidats Elem ér. Nyomt. Hornyánszky V iktor. X I. évf. Hav. kétszer. A tagok ingyen kapják..m agyar jxemzetgazda. Szerkesztő és kiadó-tulajdonos Mende Bódogé Nyomt. a Franklin-társulat. X X I. évf. ; ára 20 kor. M agyar Órások Szaklapja. Szerk. Nagy László ; kiadja a Magyarországi órássegédek szakegylete. V I. évf. ; Nyomt. Krausz és Kalmár. Havonként 2 -sz e r; ára nem tagoknak 8 kor. M agyarországi 'Pinczérek Szaklapja. Szerk. Farkas János. II. évf. Hav. 2-szer. Nyomt. Nagel István ; ára 4 kor. M a g ya r Orvosi 2ievite. Szerk. dr. Mahler Gyula és Bodon K ároly. Nyomt. Posner Károly Lajos és fia ; kiadja Franké Pál. VIII. évf. Havonként kétszer ; ára 8 kor. M a g ya r 'Pénzügy. Szerk. Korm os Alfréd. Nyomt. a fővárosi ny. XXIV._ évf. ; ára a «M. Kereskedelm i Muzeum és Hiteles Sorsolási Ertesitő»-vel 20 kor. M a gya r Pénzügyőr. Szerk. Iklódy Győző. Nyomt. «Stephaneum» ny. X V. évf.; ára 12 kor. M a gyar P in czér. Főszerk. Ólmosi József, fel. szerk. Révész Ferencz. II. évf. Hav. 2-szer. Nyomt. Károlyi G yörgy ; ára 6 kor. M a gya r Sör/o'zők és Eomlóterm elők L a p ja. Szerk. Zerkowitz Imre. Hl. évf. Nyomt. Hornyánszky Viktor. Hav. 2-szer; áia 10 kor. (Magyar és német szöveggel.) M agyar Sportláp. Szerk. Horváth József. X. évf. Nyomt. E lek L ip ó t ; ára 20 kor. M a g ya r Sütők L a p ja. Szerk. és kiadja Steiner Gyula. II. évf. Nyomt. Gross és G rünhut; ára 10 kor. Tfagyar Szesztermelő. Kiadásért és szerkesztésért felelős Rubinek Gyula. Nyomt. a Pátria. Hav. kétszer. V II. évf. ; ára 10 kor. M a g ya r 2 ejgazdasági Lapok. Szerk.-kiadó Verbói A. I, évf. Nyomt. Muskát Miksa. Havonként 2-szer ; ára 4 kor. M agyar 2 u rf. Lóversenyujság. Szerk. és kiadó-tulajdonos Őszi K orn él és társa. Minden lóverseny előtt való napon. V. évf. Ny. Pallas ; ára 12 kar. M a gyar Utazó Kereskedő. Szerk. dr. Radvány Je n ő ; kiadja a magyarországi utazók egyesülete. Nyomt. a pesti Lloydtársulat.ny.; X IV. évf. Hav. kétszer; ára 8 kor. M a gya r Üveg- és A gyagu jság. Szerk. ifj. Garai Károly és Zsolnay Miklós. V. évf. Nyomt. az Athenaeum. Hav. 2-szer ; ára 16 kor. (Magyar és német szöveggel.) M a gya r városok közügyéi. Szerk. Lovas Zsigmond. I. évf. H avonk. 3-szor. Nyomt. Pallas. M a g ya r Vaskereskedő. Főszerk.-tulajd. Krausz Zsigm ond; szerk. Biró Ármin. IV. évf. Nyomt. Országos községi központi ny. ; ára 16 kor. M agvar Vasutas. Szerk.-kiadó Faragó Pál. I. évf. Havonként 2-szer. Nyomt. Kram m er és E rh a rd t; ára 4 kor. 80 fillér.
147 VII. SZAKLAPOK. 147 M a g y a r V e n d é g lő s - é s K á v é s ip a r. Főszerk. dr. Solti Ödön, fel. szerk. F. K iss Lajos. VI. évf. Nyomt. Pátria; ára 12 kor. M a g y a r Z e n é s z e k L a p j a. Főszerk. Sztojanovics Jenő, fel. szerk. dr. Olgvay István. I. évf. Hav. 2-szer. Nyomt. Müller K á ro ly ; ára 8 kor. M a u th n e r Ú tm u ta tó ja. Szerk. és kiadó Mauthner Ödön magkereskedő. V. évf. Nyomt. az Athenaeum. M e r o u r. Hiteles sorsolási tudósitó. Szerk. Berger Mór. Nyomt. a Hungária társaság. X X IX. évf. Minden húzás után magyar és német szöveggel; ára 4 kor. Lenyom atai, más czím a la tt: M a g y a r M e r c u r. ^ B u d a p esti M e r c u r. F ő v á r o s i M e r c u r. M a g y a r F ő v á r o s i M e r c u r. S o r s o lá s i M e r c u r. t ő z s d e i M e r e m -. U j M e r c u r. P é n z ü g y i M e r c u r. P e s t i M e r c u r. M é s z á r o s o k é s H e n t e s e k L a p j a. Szerk. Komáromi S á n d o r; kiadó Róna Lajos. X II. évf. Nyomt. Elek L ip ó t ; ára 12 kor M é s z á r o s s e g é d e k K ö z lö n y e. Főszerk. Miroczky Gusztáv, fel. szerk. Székely Simon. II. évf. Nyomt. Spitzer Márk. H avonként 2-szer; ára 6 kor. M e z ő g a z d á k S z ö v e t k e z e t é n e k É r t e s ít ő j e. Szerk. Zachár Gyula. X I. évf. Hav. 2-szer. Nyomt. Pátria. M o ln á r o k L a p j a. Az «Országos Molnár-Egyesület Hivatalos Közlönyei. Szerk. és laptulajd. Jutassy Ödön. Nyomt. Lipinszky és társa. X I. évf. Havonként kétszer; ára 8 kor. M ű v e z e tő k L a p j a. Szerk. W opaletzky Károly, kiadó-tulajdonos a szövetkezet. Nyomt. «Stephaneum.» V II. évf. Hav. 2-szer; ára 8 kor. N e m z e t g a z d a s á g. Szerk. Apor Sándor. Nyomt. Nágel István. IV. évf. Hav. 2 szám ; ára 20 kor. (!) N e m z e t g a z d a s á g i S z e m le. Szerk. Katona Béla. Nyomt. az Athenaeum ny. VI. évf. H av. 3-szor; ára 20 kor. N e m z e t i S p o r t. Alapította Fodor Károly. II. évf. Nyomt. L é g rády ; ára 12 kor. N e m z e t i S z e m le. A nemzeti szövetség értesítője. Szerk. Déri G yu la ; kiadó-tul. Leidenfrost J. Nyomt. M arkovits és Garai. V II. évf. Havonként 2-szer; ára 16 kor. N é p la p. Gazdasági heti közlöny. Szerk. István gazda. (Rom bay Dezső.) X I. évf. Nyomt. Franklin-társulat; ára 3 kor. N é p s z a v a. A magyarországi általános munkáspárt központi közlönye. Szerk. Karczagi J., kiadó-tul. Faragó K. Nyomt. Fried és Krakauer. X X X V III. évf. Hetenként h árom szor; ára 8 kor. 80 fill. N y o m d a ip a r M a g y a r o r s z á g o n. Szerk. Molnár Mór, nyomdász. II. évf. Havonként 2-szer. Díjtalan. O r s z á g o s Á lt a lá n o s P á l y á z a t i H í r l a p. Szerk. Ligeti I. Imre. II. évf. Nyomt. Fritz Ármin ; ára 30 kor.
148 VII. SZAKLAPOK. Országos Cseíéáhirdető Közlöny. Szerk. Bokor János. I évf. Nyomt. «Uránia». Országos K özponti Hitelszövetkezeti Értesítő. Szerk. dr. Baross Lajos. V. évf. Nyomt. az ((Athenaeum Hav. 2-szer. Ingyen. Országos P á lyá za ti Közlöny. Főszerk. Katona L a jo s ; fel. szerk. Radó Sándor. Nyomt. Vigyázó Tivadar. III. é v.; ára 4 kor. Országos V á sá ri Értesítő. Főszerk. Spitzer Je n ő ; fel. szerk Spitzer József kiadó. II. évf. Nyomt. Radó Iz o r; ára 16 kor. (Magyar és német szöveg.) Orvosi H etilap. Szerk. és kiadó-tulajd. H őgyes Endre és Székely Ágoston. X L V III. évf. Pesti Lloyd-társulat ny. ; ára 20 kor. Orvosi H eti-szemle. Szerk. és kiadó-tul. dr. Flesch Nándor. X X X II. évf. Nyomt. a Pallas ; ára iő kor. Orvosok L a p ja. Szerk. és laptulajd. dr. W alkó Rezső. Nyomt. Pallas. X V. é v f.; ára 10 kor. (Ezelőtt: Gyakorló Orvos ez.) Őrszem (Az.) Szerk. Künstler Je n ő ; kiadótulajd. W odianer F. és fia nyomd. Hav. 2-szer. I. é v f.: ára? Pannónia. A fővárosi váltó üzlettársaság sorsolási tudósítója. Szerk. Adler Gyula. Nyomt. Korvin testv. X X. évf. H avonként 2 3 szór; 'ára 2 kor. Pénzintézeti Közlöny. Szerk. Grósz N án d or; kiadó-tul. Fehér Brúnó. Nyomt. Gelléri és Székely. IV. évf. Hav. 2-szer ; ára 12 kor. Pénzintézeti Szemle. Szerk. dr. Hantos Elem ér, M. Pénzint. Orsz. Siöv. közlönye. I. évf. Hav. 2-szer. ; Nyomt. Fővárosi ny. Pénzügyigazgatás. Szerk. dr. E xn er Kornél. Nyomt. Márkus Samu. X IV. évf. Hav. kétszer; ára 8 kor. 'Pénzügyi H irlap. Szerk. és kiadja Lendvay Sándor. X. évf. Nyomt. Pátria. Hav. 2-szer ; ára 3 kor. Pénzügyi Közlöny. Kiadja a m. kir. pénzügyminisztérium. X X X I. évf. Havonként többször ; ára 4 kor. Nyomt. a m. kir. államnyomda. 'Polytechnikai Szemle. Szerk. W olf Sándor és tá rsa i; kiadó Szterényi Bertalan. Nyomt. Fővárosi nyomda. IX. évf. Hav. 3-szor; ára 16 kor. Posta-Közlöny. Szerk. Jancsó D ezső; kiadó-tulajdonos Böszörményi Kálm án.; Nyomt. Buschmann F. X X X V III. évf. Hav. három szor; ára 10 kor. 'RendeletiKözlöny. A magyar királyi honvédség számára. Kit kiadás. Személyi Ü g y e k ; és : Szabályrendeletek. Nyomt. ((Pallas. X X X. évf. Megjelen havonkint 2 3 szám. "Rendőri Lapok. Főszerk. Tahy Iván. Kiadó-tul. Mezei Sándor. Szerk. Guthi Imre. X I. évf. Nyomt. Légrády testv. ; ára 14 kor. Sorsolási Ellen őr. Szerk. Kónyi Hugó. V I. évf. Nyomt. Kállai Ármin. Hav. 2-szer; ára 3 kor. Sorsolási Tudósitó. Szerk. és kiadja Aradi Rezső. Nyomt. Hunnia. X X X IV. évf. Minden húzás után magyar és német szöveggel. Hav. 2-szer ; ára 3 kor. Lenyomatai, más czím a la tt: Fortuna. Hiteles Sorsolási Értesítő.
149 VII. SZAKLAPOK 149 J S e m ie t i M e r k ú r. Sorsolási H ungaria. S e r n t é s. JXyeremény. j 'h ö n i x. M ercílr Tudósító. S z e r e n c s e H ír a d ó. Pannónia. é j M a gyar M ercur. Sportélet. Szerk. Őszi Kornél. Nyomt. Beer E. és társa X I. évf. ; ára 16 kor. Sporthiradó. Szerk.-kiadó Friedrich István. I. évf. Nyomt. Gelléri és Szék ely.; ára 4 kor. Sport- Világ. Szerk. és kiadja a «Sport-Világ-társaság» ; képviseli Iszer Károly. Nyomt. a Pesti Lloyd-társaság. X I. évf. ára 8 kor. Statisztikai H eti Kim utatás. Szerk. Körösi Jó z s e f; kiadja a fővárosi statisztikai hivatal. Nyomt. a Pesti könyvny. r.-t. X X X II. é v f.; ára 6 kor. (Magyar és német szöveg.) Sütők Szaklapja. Szerk. Tatár Dénes, kiadó-tulajd. az alapítók. IV. évf. Nyomt. Kram m er és Erhardt. Hav. 2-szer ára 4 kor. Sütőmunkás (A). Szerk. Holics Ferencz. I. évf. Hav. 2-szer. Nyomt. Biraucz D öm e.; ára 4 kor. Szabadalm i Hrtesitő. Szerk. E dvi Illés István. I. évf. Nyomt. Pesti kny. r.-t. ; ára 16 kor. Szabadalmi Közlöny. Szerk. Frecskay János. Nyomt. a Pallas. IX. évf. ; ára 20 kor. Szabadalm i tjjság. Fel. szerk. dr. Halász A ladár; szerk. Jeremiás Arnold. IL évf. Nyomt. Franklin-társ.; ára 8 kor. Szabad p o lg á ri Értesítő. Szerk. és kiadja Budai Lajos. I. évf. Hav. 2-szer. Nyomt. Müller Károly. ; ára tagoknak 2 tkor., nem tagoknak 3 kor. Szabó-Ipar: Szerk. Fülöp Sándor. Nyomt. Buschmann IV évf. H av. kétszer; ára 8 kor. Szárnyasaink. Szerk. Parthay Géza. Az országos baromfitenyésztési központ hivatalos közlönye. Nyomt. a Fővárosi nyomda. X IX. évf. Havonk. 2-szer; ára 8 kor. Szerencse Híradó. Szerk.-tulajd. Faragó Lajos. I. évf. Hav. 2 szer. Nyomt. Neuwald Illés. ; ára 1 kor. 20 fill. Színészek L a p ja. Szerk. Mészáros Kálmán ; kiadja a m agyar szinészegyesület központi igazgató tanácsa. Nyomt. Löblovitz Zsigmond. X X II. évf. Minden 10 napban: ára 8 kor. 9 ' Szinészeti Közlöny. Szerk. és kiadó-tulajd. Réthy L. Pál, hely, szerk. Radó Pál. Nyomt. Müller K árolyx V II. évf. Hav. 2-szer; ára 8 korv Színház és JSlet. Szerk. Falk Richard. I. évf. Nyomt. Neuwald Illés ; ára 10 kor. 'Színházi Újság. Szerk. Schmidt Károly. I. évf. Nyomt. Markovits és Garai. E gyes sz. 20 fill. Szöveges és Képes Színházi Lapok. Szerk. Forrai Soma. Nyomt. Fritz Ármin. V III. évf. Napilap ; ára 36 kor. Szövetkezeti H íradó. II. évf. Nyomt. Pátria ; ára 8 kor. Szövetkezeti Szemle. Szerk. és laptul. W echsler Gyula. VIII. évf. H avonként kétszer. Ny. Márkus Samu ; ára 16 kor. Lenyomata :
150 VII. SZAKLAPOK. S z ö v e tk e z z ü n k. Szerk. Luzsénszky Zsigmond báró és ld. Egán Lajos. I. évf. Nyomt. a Szent László ny. ; ára 5 kor. T a k a r é k p é n z t á r i K ö z lö n y. Szerk.-tulajd. W echsler Gyula. VI. évf. Nyomt. Márkus Samu. Hav. 2-szer; ára 16 kor. S á r s u la / i É r t e s ít ő. Szerk. és kiadó-tul. dr. Gyürky Ödön. Nyomt. Buschmann F. X III. évf. H ív. kétszer; ára 4 kof. it e c h n o ló g iá i L a p o k. Főszerk. Szabó Gusztáv, fi. szerk. Sziklay János. Kiadja és nyomt. Kertész József. X V I. évf. Havonként kétszer; ára 16 kor. A T e r m é s z e t, állattani és vadászati folyóirat. Szerk. dr. Lendl Adolf. VIII. évf. Havonként kétszer. Nyomt. W esselényi Géza; ára 6 kor. lö r v é n y s z é k i és R e n d ő r i, Ú jsá g. Szerk. és kiadó dr. Horváth Gyula és Víg Viktor. VI. évf. Nyomt. Pátria ; ára 16 kor. - ly p o g r d p h ia. Szerk. és kiadó-tul. Rothenstein Mór. Nyomt. Világosság ny. X X X V I. évf. Egyes szám 30 fillér. (((Gutenberg* német melléklettel.) U n ió. A sütők, czukrászok és mézeskalácsosok ipartestülete hivatalos szakközlönye. Szerk. Prindl Ede. Nyomt. Urania ny. VIII. évf Havonként kétszer; ára 8 kor. (Magyar és német szöveggel.) Ü g y v é d e k L a p ja. Szerk. dr. W olf Vilmos és dr. Löwy Gábor. Ny. Márkus, S. X X I. évf.; ára 12 kor. "V a d á sz a t és Á lla t v ilá g. Főszerk. Fónagy Jó z se f; szerk. Parthay Géza. Nyomt. Hornyánszky Viktor. IV. évf. Hav. kétszer ; ára 8 kor. V a d á s z - é s V e r s e n y - L a p. Főszerk. Ferdinandy Béla, szerk. Lövik K ároly; kiadó-tulajd. Sárkány János Ferencz; fel. szerk. Ferdinandy Béla. Nyomt. «Pallas» ; X L V III. évf. ; ára 24 kor. V a d á s z - L a p. Szerk. Egerváry Gyula ; kiadó-tulajd. Sárkány János Ferencz és Egerváry Gyula. Nyomt. «Pallas». Minden hó 5., 15. és 25-én. X X V. évf. ; ára 12 kor. V á lla lk o z ó k L a p ja. Főszerk. és kiadó.-túl. Lakatos Lajos ; társszerk. Sós (Salzer) Izor. Nyomt. a Belvárosi ny. X X V. év f.; ára 12 kor. V á s á r c s a r n o k i H ír a d ó. (Tojás és vaj.) Szerk.-tulajd. Pintér Mór. III. évf. Nyomt. Pless Ignácz. ; ára 16 kor. V a s - és F é m m u n k á s o k S z a k la p ja. Szerk. és laptul. Teszársz Károly. Nyomt. Neumayer E. X II. évf. Havonként kétszer; ára 2 kor. 40 fill. Y a s k e r e s k e d ő k L a p ja és Magyar Vas és Gépujság. Szerk. és kiadó-tulajd. Nagel J., II. évfolyam Hav. 3-szor. Nyomt. Pesti könyvnyomda r. t. ; ára 6 kor. V a s ú t. Főszerk. és laptulajd. Keleti (Österreicher) Lajos. Nyomt. Elek Lipót. VII. évf. ; ára 16 kor. V a s ú ti és H a jó z á s i H e t ila p. Szerk. dr. Szabolcsy Antal. VI. évf. Nyomt. Hornyánszky V ik to r; ára 16 kor. V a s ú ti és K ö z le k e d é s i K ö z lö n y. Szerk. és kiadó-tulajd. dr. Heltai Ferencz. Nyomt. a Pesti kny. r. t. X X X V. évf. Hetenként 3-szor ; ára 24 kor. V e g y i I p a r. Szerk. Lázár Albert. III. évf. Nyomt. Neuwald Illés. Hav. 2-szer; ára 10 kor.
151 VII. SZAKLAPOK. V e n d é g lő s ö k L a p ja. Szerk. Ihász György. X X. évf. Nyomt. Gondos és Gofdschmidt; ára 12 kor. V íz ü g y i és H a jó z á s i K ö z lö n y. Szerk. és kiadó-tulajd. «Nautilus.» Nyomt. az «Atíienaeum». X IV. évf.; ára 16 kor. Z e n e k ö z lö n y. Szerk. Kemény Dezső, Hoppé Rezső, Vavrinecz Mór, III. évf. Nyomt. Pesti kny. r. t. Hav. 2-szer ; ára 10 kor. Z e n e la p. Szerk. és kiadó-tul. Ságh József. Nyomt. Szent Gellért ny. X V III. évf. Havonként 3-szor (jul. és aug kivételével) Német m elléklettel; ára 8 kor. Z e n é lő M a g y a r o r s z á g. Szerk. és kiadó Klökner Ede. Nyomt. Kunosy Vilmos és fia. X I. évf. Havonként 2-szer; ára 8 m. Z e n e v ilá g. Szerk. Hackl N. Lajos. fel. szerk. Kacsoh Pongrácz. Időnként német melléklappal. Nyomt. Károlyi György VI. évf. Hetilap ; ára 16 kor. Z o o ló g iá i L a p o k. Szerk. Parthay Géza. VI. évf. Nyomt. H ornyánszky Viktor. Havonk. 2-szer ; ára 8 kor. V id éken. jír a d h e g y a íja. (Borosjenő.) Szőlőszeti és borászati hetilap. Főszerk. Vuculescu Titus, fel. szerk. Gálik Mátyás, I. évf. Nyomt. Ungár J. ; ára 8 kor., jí r a d v i d é k i I p a r e g y e s ü le t. Heti Értesítője. (Arad.) Szerk. Edvi- Illés L ászló ; kiadja az aradi iparegyesület. IV. évf. Nyomt. Gyulai István ; ára 2 kor. B á n y á s z a t i és K o h á s z a t i L a p o k. (Selmecz.) A m. kir. bányászati akadémia közlönye. Szerk. Gálócsy Árpád. Nyomt. az Athenaeum. X X X V II. évf. Minden hónap 1. és 15-én ; ára 16 kor. S á r i j a - F ü r d ő i H ír a d ó. (Bártfa.) Szerk. Arányi Dezső ; kiadó : Felsővárosi kny. VIII. évf. Egész évadra 2 kor. B á r t f a f ü r d ő i H ir la p. (Bártfa.) Szerk. Beck M. és Dóczi Imre. IV. évf. Nyomt. Athenaeum Budapesten. B ete g se g é ly z ő. (Győr.) Szerk. és kiadja Vizkeleti Sándor. Nyomt. Győregyházmegyei kny. IV. évf. ; ára 10 kor. D e b r e c z e n i G a z d a s á g i L a p o k. (Debreczen.) Fel. szerk. ifj. Sporzon Pál ; szerk. Rácz Lajos. VI. évf. Havonként 2-szer. Nyomt. a városi ny. ; ára 4 kor. D é lv id é k i Ü g y v é d e k L a p ja. (Temesvár.) Szerk. Korniss G éza; tulajd.-kiadó a kamara. Ny. Csendes Jakab. V. é v f.; ára 10 kor. E r d é l y i G a z d a. (Kolozsvár.) Szerk. és kiadó Tokaji L ászló ; társszerk. Jakab László; segédszerk. Éber E rn ő ; kiadja az Erdélyi gazdasági egylet. X X X V I. évf. Nyomt. Gámán János, ára 12 kor. E r d é l y i K ö z g a z d a s á g i L a p. (Kolozsvár.) Szerk. és kiado-tulajd. Ferenczy Dezső. II. évf. Hav. 2-szer. Nyomt. «Gutenberg» K olozsvárt; ára 2 kor. E r d é s z e t i Ú js á g. (Szászsebes.) Szerk. és kiadó-tulajd. Podhradszky Emil. II. évf. Nyomt. Stegmann Já n o s; ára 6 kor. F é n y k é p é s z e t i H e t ila p. (Nyitra.) Szerk -tulajd. Rasofszky Béla. I. évf. Nyomt. Kapsz Géza és Kramár Vilmos ; ára 6 k rlö ld m i v e lő. (Hódmezővásárhely.) Szerk. Szathmári Péter, kiad ja: Mucsi Lajos és B. Molnár Imre. V. évf. Nyomt. Engel Lajos, ára 4 kor. 40 fill.
152 152 Vlt. SZAKLAPOK. F ü r d ő i L a p o k. (Sepsi-Szent-György.) Szerk. Bodor Lajos és Végh Zsigmond. I. évf. Hav. 2-szer. Nyomt. Moritz István és Vajna Lajos. G a z d á k L a p ja (Szatmár.) Szerk. Poszvék Sándor. III. évf. Nyomt. Szabad Sajtó ; ára 6 kor. G y a k o r la t i M e z ő g a z d a. (Kassa.) Szerk. és kiadó Gerlóczy Géza. X X X IX. évf. Nyomt. Vitéz A. utóda. Hav. 2-szer; ára 8 kor. G y a k o r la t i S z é k e ly G a z d a. (Angyalos.) Szerk.-tulajd. Incze Manó. I. évf. Nyomt. Móricz István és Vajna Lajos Sepsi- Szent-György ön ; ára S kor. G y ő r i M u n k á s o k L a 2 ) ja. (Győr.) Szerk. Barsi József. III. évf. Nyomt. Nitschmann Jó zsef; ára, 5 kor. I p a r - é s K e r e s k e d e lm i H e t i É r t e s ít ő. (Arad.) Szerk. Edvi Illés László. Nyomt. Gyulai István ; ára 4 kor. Já s z - A 'a g y k u n - S z o ln o k m e g y e i L a p o k S z ín h á z i L a p ja. (Szolnok.) Szerk. Vécsei Miklós. I. évf. Nyomt. Bahos István. Naponként. Egyes sz. 4. fill. J o g é le t. (Szabadka.) Szerk. dr. Pillér Artúr. dr. Révész Ernő és Szilasi Fülöp ; kiadó Braun Adolf nyomdász. III. évf.; ára 6 kor. K ö z g a z d a s á g i K ö z le m é n y e k. (Beszterczebánya.) Szerk. dr. Holesch István ; kiadja a beszterczebányai kereskedelmi és iparkamara Nyomt. Hungária. VIII. évf. Havonként 3-szor. ; ára? K ö z g a z d a s á g. (Debreczen.) Szerk. Grünwald Béla. I. évf. Nyomt. «Csokonai» ny. ; ára 12 kor. M a g y a r E r d é s z. (Ungvár.) Szerk. és kiadó Imecsfalvi Imecs Béla. Nyomt. Székely és Illés, IV. évf. Hav. 2-szer; ára 10 kor. M a g y a r F & ld m iv e lő. (Szatmár.) Szerk. és kiadó-tulajd. Bodnár Gáspár. Nyomt. Morvái János. V II. évf. ; ára 4 kor. M a g y a r M ű k e r t é s z. (Szeged.) Szerk. Mayer Miklós; laptulajdonosok a magyar műkertészek. Nyomt. Schulhof Károly. X III. évf. Havonként 2-szer ; ára 8 kor. M a k ó i S z ín h á z i L a p o k. (Makó.) Szerk. Irlanda Dezső és Purjész Mór. II. évf. Nyomt. Kovács Antal. «M eteom Id ő je lz ő le v e le. (Szeged.) Szerk. Vozáry Pál. II. évf. Nyomt. Seiler Henrik utóda ; ára 5 kor. A.M i É r d e k e in k. (Nagyvárad.) Szerk. Sarkady József. II. évf. Nyomt. Neumann Vilmos. Hav. 2-szer; ára 10 kor. JV é p a k a r a t. (Veszprém.) Szerk. Takács Szilveszter. Nyomt. a Vörösmarty ny. VII. évf. ; ára 8 kor. O r o s h á z i S z ín h á z i Ú jsá g. Szerk. Pálffi Zoltán II. évf. Nyomt. Pless A. 'R e n d ő r i L a p o k. (Szatmár.) Összeállította Tankóczi Gyula felügyelete alatt a tisztikar. I. évf. Hav. 2-szer. Nyomt. Szabadsajtó ny. S o p? 'o n i K e r e s k e d ő k L a p ja. (Sopron.) Szerk. Kuppis Uzor. II. évf. Nyomt. Röttig Gusztáv. Hav. 2-szer; ára 4 kor. S z e g e d i J o g á s z - L a p o k. (Szeged.) Szerk. Reiniger Jakab. Nyomt. Endrényi Lajos. X III. évf. ; ára 12 kor. S z é k e ly G a z d a. (Szepsi-Szent-György.) Szerk. és túl. Mika O ttokár. II. évf Nyomt. Móritz János és Vajna Lajos ; ára 10 kor. S z ín h á z i H i r la p. (Szabadka.) Szerk. Pusztai Béla. Nyomt. Kladek és Hamburger. II. évf.
153 VIII. VIDÉKI LAPOK, NEM POLIT. TARTALOMMAL. S z o c z ia lis m u s. (Szombathely.) Szerk. Stettner Lajos ; kiadó Horvát János. I. évf. Nyomt. Geist Márton ; ára 3 kor. 12 fillér. S z ín h á z i Z fjság. (Szarvas,) Főszerk br. Salacz Elemér ; fel. szerk. Feleki Adolf I. évf. Nyomt. Dóka Gyula. Egyes szám 4 fill. T e m e s v á r i S z ín p a d. (Temesvár.) Szerk. Neuhausz Ernő és Osztie Andor. Nyomt. Unió ny. IV. évi. N aponk.; ára 16 kor. 2 h a li a (Újvidék.) Szerk. Herger Tihamér I. évf. Hav. 2-szer. Nyomt. Hirschenhauser Benő ; ára 8 kor. VIII. V ID É K I L A P O K (nem politikai tartalommal.) A b a u j-s z á n ló és y id é k e. (Abauj-Szántó.) Szerk. és njom t. Baksy Barna. V ili. évf. Ára 8 kor. M o n y. (Abony.) Szerk. Temeskózy Gerzson, kiadó-tulajdonos Szerdahelyi János nyomdász. VII. évf. ; ára 8 kor. A d a i N é p la p. (Ada.) Szerk. Pillér György. I. évf. kiadó-tulajd. Szavadill József nyomdász Apatinban ; ára helyben 6 kor., vidéken 7 kor. A d a - M ó h o li A 'ö z lö n y. (Ada.) Szerk. és tulajd. Berger Adolf. X III. évf. Nyomt. Berger L. ; ára helyben 8 kor., vidéken 10 kor. A ls ó - L e n d v a i H ír a d ó. (Álsó-Lendva.) Szerk.-tulajd. és kiadó Balkányi Ernő. IX. évf. Nyomt. Balkányi Ernő ; ára 8 kor. A r a d i H ira d ó. (Arad.) Szerk. és laptulajd. Cs. Endes Dániel. X I. évf. Nyomt. Gyulai István ; ára 8 kor. A r a d t n e g y e i H Í7 'la p. (Borosjenő.) Főszerk. dr. Sorbán Kornél, fel. szerk. Petkovich István. Nyomt. Ungar J. V. é v f.; ára 8 kor. A r a n y o s - Y id é k. (Torda.) Szerk. Lovassy A ndor; X IV. évf,, Nyomt. Füssy és Sztupjár kiad ók; ára 8 kor. A n a m e g y e i H i r la p. (A lsók ubin.) Szerk. dr. Divéky István, kiadó Trnkóczy József nyomdász. X V II. évf. ; ára 8 kor. A sz ó d és y id é k e. (Aszód.) Szerk. Nyiry Lajos. Nyomt. Schulz J. V. é v f.; ára 12 kor. S á c s k a i V js á g. (Apatin.) Szerk. és kiadó-nyomdász Szavadill József. IX. évf. (Magyar és ném et); á ra '6 kor, S á ic s -7Ú.Ila i H ir la p. (Kula.) Szerk. és kiadó-tulajd. Berkovits Márk nyomdász. V III. év f.; ára 8 kor. S á c s - / o p o ly a i H i r la p. (B.-Topolya.) Szerk. dr. FárnekD ezső; kiadó-tulajd. Wilheim Miksa nyomdász. IX. évf. ; ára 8 kor. H a ja i K özlön y-,. (Baja.) Szerk. és tulajd. Erdélyi Gyula ; kiadó Rajkovits Károly nyomdász. X X V II. évf. ; ára 10 kor. B a la t o n r id é k. (Keszthely.) Szerk. Németh János ; laptulajd. Bontz József. V III. évf. Nyomt. a kiadó Sujánszky József ; ára 10 kor. B a rc s és y id é k e. (Barcs.) Szerk. és kiadó Skribanek Géza nyomdász. IX. évf.; ára 8 kor. S a r s. (Léva.) Szerk. Holló Sándor. Nyomt. Nyitrai és táisa. X X V. év f.; ára 10 kor. H a r s i E l le n ő r. (Aranyos-Marót). Szerk. és kiadó-tulajdonos dr. Bottka Győző. Nyomt. «Dóczi» ny. X X III. év f.; ára 8 kor.
154 154 VIII. VIDÉKI LAPOK, NEM PQLIT. TARTALOMMAL. B á t a s z é k és S á r k ö z. (Bátaszék.) Szerk. Joó Károly ; kiadó Szélig Gáspár. III. évf. Nyomt. Báter János Szegszárdqn ; ára 8 kor. B a t t o n y a é s A ö r n y é k 'e. (Battonya.) Szerk.-tulajd. Szabó Lajos. III. évf. Nyomt. Ruber I. ; ára 8 kor. 'B ékés. (Gyula.) Főszerk. Bodoky Zoltán, Szerk. Kohn D ávid ; kiadó-tulajd. Dobay János nyomdász. X X X V I. évf.; ára io kor. B é k é s i L a p o k. (Békés.) Szerk. Farkas Ferencz, segédszerk. Nyárády L ászló; kiadó-tulajd. b. Drechsel Géza nyomdász. IV. é v f.; ára 8 kor. B ék ésm eg y ei' H íra d ó. (Békés-Csaba.) Szerk. Szentmiklósi József. II. évf. Nyomt. Teván Adolf. Naponként egy szám 2 fillér. B e lé n y e s és V id éke. (Belényes). Szerk. Bácsfaívy Gyula I. évf. Nyomt. Süssmann L ázár; ára 10 kor. S e r e g. (Beregszász.) Szerk. Janka Sándor és Kosári István ; kiadó-tulajd. a «Haladás» könyvnyomdája. X X X I. évf.; ára 8 kor. B e s z t e r c z e b á n y a és V id é k e. (Beszterczebánya.) Szerk. Kiima Lajos, tulajd. Sonnenfeld Mór. Nyomt. a Hungaria. X V. év f.; ára 8 kor. B u d a f o k és V id é k e. (Budafok); IV. évf. B u z i á s i K ö z lö n y. (Buziás,) Szerk. és kiadó-tul. Dimitrovits Milos. Nyomt. ifj. Brach József IV. é v f.; ára io kor. C z e g lé d i Ú js á g. (Czegléd.) Szerk. dr. Molnár A lb ert; kiadó-tulajd. a szerkesztő-bizottság. Nyomt. Nagy Elek. X IV. évfolyam ; ára 6 kor. C s a c z a i H a t á r ő r. (Csacza.) Szerk. dr. W ix Mór. III. évf. Nyomt. Braun Rezső ; ára io kor. C sá k ó ra és V id ék e. (Csákovaer Zeitung.) Szerk. W ittlin Győző. II. évf. Nyomt. a kiadó Grádl P éte r; ára 8 kor. C s a lló k ö z i L a p o k. (Dunaszerdahely.) Szerk. dr. Csáder Ernő. Nyomt. Goldstein Józsua. IV. évf. ; ára 8 kor. C s e p r e g é s V id é k e. (Csepreg). Szerk. Szentpétery Rezső ; kiadótulajd. Menyhárt Júlia nyomt. I. évf. ; ára 5 kor. 60 fill. C s ík s z e r e d a. (Csíkszereda.) Szerk. dr. Szántó Samu. II. évf. Nyomt. a kiadó-tulajd. Gyönös Gyula. C so n g rá d i L a p. (Csongrád.) Szerk. Éder János és Holló Adolf; kiadó-tulajd. Weisz Márk nyomdász. X IV. évf. ; ára 8 kor. C s o n g r á d i Ú js á g. (Csongrád.) Szerk. Réti Ferencz és Sághy Mihály. II. évf. Nyomt. Bozó és Justin kiadó-tulajd.; árad k o r. C s o n g r á d m e g y e i H ir la p. (Szentes.) Szerk. dr. Mikecz Ödön. Nyomt. Vajda Bálint. VI. évf. Hetenk. 2-szer; ára 10 kor. C su rg ó és V id éke. (Csurgó.) Szerk. dr. Jünker Elek ; kiadótulajd. Vágó Gyula, nyomdász. X II. évf. ; ára 8 kor. C z e g lé d. (Czegléd.) Szerk. Illés Gyula, kiadó-tulajd. Sebők Béla nyomdász. X X II. évf. ; ára 6 kor. D á r d a és V id éke. (Dárda.) Szerk. dr. Berger Lajos. IV. évf. Nyomt. Frank Béla ; ára 8 kor. D é lsom o g y. (Szigetvár.) Szerk. Bárvárth Gyula. Nyomt. a kiadó Kozáry Ede. V. évf. ; ára 8 kor. D é v a é s V id é k e. (Déva.) Szerk.-tulajd. Leitner Mihály kiadó Kroll Gyula nyomdász. X III. évf. ; ára 8 kor. D u n á n t ú li JV a p ló (Pápa). Főszerk. Molnár Kálmán ; fel. szerk. Szentgyörgyi Sándor. I. évf. Nyomt. Dinkgreve Nándor Cell- Dömölkön ; ára 8 kor.
155 VIII. VIDÉKI LAPOK, NEM POL1T. TARTALOMMAL. 155 E p e r je s i L a p o k. (Eperjes.) Szerk. dr. Mikfer Károly. X X IX. évf. Nyomt. Kósch Árpád; ára 10 kor. E r d ő v id é k. (Baróth.) Szerk. dr. Ferenczy Géza. II. évf. Nyomt. Rozsondai János ; ára 8. kor. É r s e k ú jv á r és V id é k e. (Érsekújvár.) Szerk. Aigner Adolf. X X. évf. Nyomt. W inter Zsigmond ; ára io kor. E r z s é b e t f a lv a i A ö z lö n y. (Erzsébetfalva.) Szerk. és kiadó-tulajd. Erdélyi M ih á ly fe l. szerk. Radó Károly. IX. évf. Nyomt. Matkovich A. ; ára 8 kor. E s z t e r g o m é s Y id é k e. (Esztergom.) Szerk. dr. Porokopp Gyula ; laptulajd. és dr. Brenner Ferencz. X X V I, évf. Nyomt. Hunnia. Hetenként kétszer; ára 12 kor. E s z t e r g o m i A ö z lö n v. (Esztergom.) Szerk. és kiadó-tulajd. Haan Rezső. Nyomt. Laiszky János. X X V. évf. ; ára 8 korona E s z t e r g o m i L a p o k. (Esztergom.) Szerk. és tulajd. Gerenday József. Nyomt. a «Hunnia» nyomd. X III. évf. Hetenként kétsz er; ára 12 kor. E a c s e t i Ú js á g. (Facset.) Szerk.-tulajd. Rónai József. III. évf. Nyomt. Molnár Árpád ; ára 6 kor. F é le g y h á z i H ir la p. (Félegyhaza.) Szerk. Dobák Ferencz ; kiadja Vesszősijózsefnyom dász.hetenként 2-szer X X II.évf.; ára 8 kor. F é le g y h á z i A ö z lö n y.. (Félegyháza.) Szerk. Feuer Illés; tulajd. Politzer Vilmos nyomdász. III. évf. ; ára 6 kor. F e ls ő b á n y á i H ir la p. (Nagybánya.) Szerk. Imre K ároly; kiadó Nánásy István nyomdász. VIII. évf. Hav. 2-szer; ára 4 kor. F e ls ő - B o rs o d. (Sajó-Szent-Péter.) Szerk. Orbán József. II. évf. Nyomt. Szabó Sámuel ; ára 10 kor. E e ls ő - 'U o r s o d i L a p o k (Miskolcz.) Szerk.-tulajd. Román Sándor. I. évf. Nyomt. Szelényi és társa ; ára 8 kor. E e l s ő m a g y a r o r s z á g i H é t fő Z js á g (Galgócz.) Szerk. Gelenczey Miháltz János III. évf. (Előbb Galgócz és Vidéke.) Kiadótulajd. Szóld Jakab nyomdász; ára 10 kor. F e ls ő - S á r o s i H ir la p. (Bártfa.) Szerk. és laptulajd. Uhlig Leó. Nyomt. Felsősárosi ny. V. évf. ; ára 8 kor. E e ls ő - Z e m p lé n. (Nagy-Mihály.) Szerk. dr. Kállay József. IX. évf. Nyomt. Landesmann B. ; ára 8 kor. F e lv id é k. (Beszterczebánya.) Szerk. Ferenczy Ödön ; kiadó-tulajd. Machold F. nyomdász. X. évf. ; ára 8 kor. F e lv id é k. (Verebély.) Szerk. dr. Oravetz Kálmán és Svarba István. II. évf. Nyomt. Neufeld Sánd or; ára 8 kor. F e l v i d é k i Ú jsá g. (Zsolna.) Szerk. Szőgyi Gusztáv; kiadó-tulajdonos Garai Lajos. Nyomt. Glasel Samu nyomdász X I. évf. ; ára 8 kor. F iu m e i Szem le. (Fiume.) Szerk. Garády Viktor és Szegfy László II. évf. Nyomt. Mohovich E. ; ára 10 kor. (Magyar és olasz szöv). F o g a r a s é s Y id é k e. (Fogaras.) Szerk. és kiadó-tulajd. Thierfeld Dávid. II. évf. Nyomt. Thierfeld; ára 8 kor. G a lá h t a és y id é k e. (Galánta.) Szerk. Vöröss Feren cz; kiadótulajd. Neufeld Samu nyomdász. IX. év f.; ára 8 kor. G a ra m v id é k e. (Breznóbánya.) Szerk. Zsemley Oszkár. Tulajd. és kiadó Kreisler József nyomdász. V. évf. ; ára 8 kor. G ö d ö llő é s Y id é k e. (Gödöllő.) Szerk. Nyiry Lajos. Nyomt. az aszódi m. kir. javítóintézet ny. VI. évf.; ára 12 korona.
156 VIII. VIDÉKI LAPOK, NEM FOLIT. TARTALOMMAL. G ö d ö llő i H ír la p (Gödöllő.) Szerk.-tulajd. dr. Rosenfeld Sándor. II. évf. Nyomt. Schulcz J. ; ára 8 kor. G ö m ö ri H ir la p. (Rimaszombat.) Szerk. a kiadó-tul. Nárai J. Á. nyomdász. XV I, évf. ; ára 8 kor. G ö m.ö r -K ish o n t. (Rimaszombat.) Szerk. dr. Terhes Sámuel. X X V. évf. Nyomt. Rábely Miklós ; ára 8 kor. G y e rg y ó. (Gyergyó-Szent-Miklós.) Szerk. Kálmán István. ISyomt. Sándor Mihály és társa IV év f.; ára 8 kor. G y e r g y ó i H ir la p. (Gyergyó-Szent-Miklós.) Szerk. Kalmár Ignácz. VII. évf. Nyomt. Létz János ; ára 8 kor. G y ö n g y ö s i Ú js á g. (Gyöngyös.) Szerkesztő és kiadó-tulajd. Dudás Adolf. V. évf. Nyomt. Sima D ávid; ára io kor. G y ő r i V a s á r n a p i Ú js á g. (Győr.) Szerk. és laptulajd. Malcsiner Sándor. Nyomt. H eckenast György. V. évf. ; ára 8 korona. H.-'H ö s z ö rm é n y é s V id é k e. (Hajdu-Böszörmény.) Szerk. Porcsalmy Gyula; kiadó-tulajd. Szabó Ferencz nyomdász. X IV. évf.. ára 6 kor. H a la d á s. (Miskolcz.) Szerk. és tulajd. Banovits László és Zsivkovics Antal. III. évf. Nyomt. Szelényi és társa ; ára 8 kor. H á r o m s z é k i H ír a d ó. (Szepsiszentgyöi gy.) Szerk. Vitályos B é la ; kiadó-tul. Móritz István és Vajna L. nyomd. III. é v f.; ára 6 kor. H a tv a n és V id ék e. (Hatvan.) Főszerk. Hirling Gyula, fel. szerk. Nyiry Lajos. VI. évf. Nyomt. Erzsébel ny. Gödöllőn, ára 12 kor. H e v e s é s V id é k e. (Heves.) Szerk. Maczky Emil és Tomcsányi Ferencz. Nyomt. Adler József. IV. é v f.; ára 8 kor. H e v e s m e g y e i U a p o k. (Gyöngyös.) Szerk. Vadász Lajos. X III. évf. Nyomt. kiadó-íulajdonos Hevesm. Lapok ny. H o m o n n a és V id é k e. (Homonna.) Szerk. dr. Dick Sán d o r; kiadó-tul. Walter H. és társa, IV. é v f.; ára 8 kor. H o n fi Lap>ok. (Ipolyság.) Szerk. Halász Ferencz. X. évf. Nyomt. Neumann Jakab. ; ára g kor. J á s z - A p á t i é s V id é k e. (Jász-Apáti.) Szerk. László A ndor; fel. szerk. és kiadó-tul. Galamb Zoltán nyomdász. III. évf. ; ára 6 kor. K a lo c s a és V id é k e. (Kalocsa.) Szerk. dr. Battlay János és dr. Nyáry Béla. I. évf. Hét. 2-szer. Nyomt. Jurcsó Antal kiadó, ára 8 kor. K a p o s v á r. (Kaposvár.) Szerk. és laptul. Csondor János. X IX évf. Nyomt. Gerő Zsigmond. Hetenként 2-szer; ára 12 kor. K a r á n s é b e s é s V id é k e. (Karánsebes.) Szerk. Nemes Sándor. VI. évf. Nyomt. Fleissig L ip ó t; ára 8 kor. A a? 'c z a g és V id éke. (Karczag.) Szerk. Tassy Becz Géza. II. évf. Nyomt. Klein Jó zsef; ára 6 kor. K a s s a i H ir la p. (Kassa ) Szerk. Seress Imre és Ladomérszky Gyula I. évf. Nyomt. László Béla, ára 8 kor. A e m e n e s v id é k. (Kis-Czell.) Szerk. Huss Gyula és Dőzsei Feri. VI. évf. Nyomtatja a kiadó-tulajd. Vörösmarty-nyomda Devecseren, ára 8 kor. R e s z t h e ly - H é v íz. (Keszthely.) Szerkesztő és kiadó-tulajd. Kóródi Simon. IV. évf. Nyomt. Mérei Ignácz. Idényre 3 kor. K e s z t h e ly i H ir la p. (Keszthely.) Szerk. dr. Lovassy S á n d o r; kiadó-tul. Mérei I. Ny. Farkas János. X X V II. évf. ; ára 10 kor. K is b é r és V idéke. (Kisbér.) Szerk. és kiadó-tulajd. Haftl Kálmán nyomd. X III. évf. ; ára 8 kor.
157 VIII. VIDÉKI LAPOK, NEM POLIT. TARTALOMMÁ^. 157 K is k u n - H a la s H e ly i É r t e s ít ő je. (Kiskun-Halas.) Szerk. és kiadó Práger Ferencz nyomdász. IV. évf. ; ára 2 kor. 80 fill. K i s - K 'ü k iillő. (Dicső-Szent-Márton.) Szerk. Kedves Jó z se f; kiadótul. Hirsch Mór nyomd. XIV. évf ; ára 8 kor. R is.m a g y a r A lfö ld. (Érsekújvár.) Szerk. Haverla József III. évf. Nyomt. Pálinkás I. Géza ; ára 8 kor. R is - P e s t - S z e n t - L ő r in c z i- L a p o k. (Kis-Pest Szent-Lőrincz.) Szerk. kiadó Seper Kajetan. IV. évf. Nyomt. Szent-Gellért ny. Budapesten, ára 10 kor. K is - P e s t - S z e n t - L ő r in c z i Ú jsá g. (K is-pest Szent-Lőrincz). Szerk. Hegedűs András. I. évf. Nyomt. Berger Géza (Corvina) Budapesten, ára 8 kor. K is ú js z á llá s és V id ék e. (Kisújszállás.) Szerk. dr. Pallagi Gyula ; kiadó-tulajd. Szekeres József nyomd. X II. évf. ; ára 8 kor. R is v á r d a i L a p o k. (Kisvárda.) Szerk. és laptul. dr. Vadász Lipót. Nyomt. Berger Ignácz. X V II. évf. ; ára 8 kor. K o m á r o m és V id ék e. (Komárom.) Szerk. Berinkei Bálint. I. évf. Nyomt. Ehrenfeld Dezső, ára helyben 4 kor., vidéken 5 kor. 20 fill. K o m á r o m i L a p o íc. (Komárommegyei Közlöny.) (Komárom.) F ő szerk. Tuba János; fel. szerk. dr. Kiss Gyula. Nyomt. Spitzer Sándor. X X V. évf. ; ára 10 kor. K o m á r o m i.a a p ló. '((Komárom.) Fcszerk. Czonik József, fel. szerk. Rechnitz Ignácz. I. évf. Nyomt. Pannónia, ára 7 kor. 20 fill. K o m á r o m i Ú jsá g. (Komárom.) Szerk. Alapi Gyula. Nyomt. Freisinger Mór. IV. évf. ; ára 10 kor. R o m á r o n it n e g y e í M r te s itő. (Komárom.) Szerk. és kiadó-tulajd. Jankovich Lajos ; társszerk. Miklósi Pál. X IV. évf. Ny. Hacker Richard ; ára 10 kor. K ö r m e n d és V id é k e.. (Körmend;) Szerk. Fülöp József; laptul.- kiadó Bertalanffy József ny. Szombathelyen. III. évf. ; ára 8 kor. K ő s z e g és V id é k e. (Kőszeg.) Szerk. és kiadó-tul. Feigl Gyula nyomdász X X IV. év f.; ára 8 kor. K ő v á rv id é k. (Nagysomkut.) Szerk. Barna Benő. I. évf. Nyomt. Vider Jakab, ára 8 kor. K ö z é ji- 'P á c sk a. (Szivácz.) Szerk. Kovácsfy Antal I. évf. Nyomt. Sonnenfeld Arthur kiadó-tulajd. ára 7 kor. K ö z é r d e k. (Újpest.) Szerk. Brankovics György ; nyomt. Fuchs Antal kiadó-tul. IX. é v f.; ára 8 kor. K ö z é r d e k. (Kun-Szent-Márton.) Szerk. és kiadó-tul. dr. Bozóky Árpád, szerk. Sas István. III. évf. Nyomt. Vajda B. utóda Szentesen ; ára 4 kor. K ö z vé lem én y. (Vág-Szered.) Szerk. Salgó Károly. III. évf. Nyomt. Löwy Antal Nyitrán ; ára 8 kor. K ö z v é le m é n y. (Erzsébetfalva.) Főszerk. dr. Nemes Bertalan, felelős szerk. dr. Kaál Elek. I. évf. Nyomt. Matkovich A. ára 8 kor. K ö z v é le m é n y. (Zenta.) I. évf. Nyomt. Plestity és Horváth. R r a s s ó - S z ö r é n y i L a p o k. (Lúgos.) Szerk. Issekutz Aurél és Milutinovics János és kiadó-tulajd. Virányi János nyomdász. X X V I. évf. ; ára 12 kor. R u n - M h js a. (Kun-Majsa.) Szerk. és kiadó-tul. SaBvári Sándor. Nyomt. Szent László nyomda. V II. évf. ; ára 6 kor.
158 VIII. VIDÉKI LAPOK, NEM POLIT. TARTALOMMAL. J íu n - S z t.-m á r t o n és Y id é k e. (Kun-Szentmárton.) Szerk. Csanády Jó zsef; kiadó-tul. özv. Csanády Józsefné nyomdász. V III. évf. ; ára 8 kor. L ip p a i Ú jsá g. (Lippa.) Szerk. König Sándor. I. évf. Nyomt. Rafila Demeter kiadó-tulajd., ára 8 kor. L ip tó. (Liptó-Szent-Miklós.) Szerk. Pereszlényi Zoltán. X II. évf. Nyomt. Steier Izidor ; ára S kor. L o s o n c z é s Y id é k e. (Losoncz.) Ideigl. fel. szerk. Jeszenszky Ráfael és Herczeg Jenő ; laptulajd. képviselője Kovács Ferencz. X X V. évf. Nyomt. Losonczi Sándor; ára 10 kor. M a g y a r ó v á r i H i r la p. (Magyar-Óvár.) Szerk. Anda Gyula és Gálosi Soma. II. évf. Nyomt. Pannónia G yőrött; ára 8 kor. M a g y a r 'P a iz s. (Zala-Egferszeg.) Szerk. Z Horváth L a jo s ; kiadótul. az alapitó. Nyomt. Breisach Sámuel. V. évf. ; ára 4 kor. M a js a és Y id ék e. (Iiiskunmajsa.) Szerk. Gyulai János. II. évf. Nyomt. Politzer Vilmos ; ára 6 kor. M u r a m a r o s i L a p o k. (M.-Sziget.) Szerkesztő Szépfaludi Örlősy Ferencz és br. Kricsfalusy Sándor. X IX. évf. Nyomt. Sichermann Mór kiadó, ára 12 kor. M a r g it t a és y id é k e. (Margitta.) Szerk. és kiadó-tul. Pollák Lajos, nyomd. III. évf. ; ára 8 kor. M a r o s u jv á r és v id ék e. (Marosujvár.) Szerk. Füssy József. I. évf. Nyomt. Füssy és Sztupjár, ára 8 kor. M a ro s v ö lg y. (Marosvásárhely ). Szerk.-tul. Svéd Oszkár János. III. évf. Nyomt. Adi Á rpád; ára 8 kor. M e z ő fö ld i H ir la p. ^Székesfejérvár.) Szerk.-tul. ifj. Kohn Gyula. VIII. évf. Nyomt. Kusovits Lajos ; ára 8 kor. M e z ő k ö v e s d és Y id é k e. (Mezőkövesd.) Főszerk. Harsányi Gyula : fel. szerk. és kiadó Balázs Ferencz nyomdász. VIII. évf., ára 8 korona. M e z ő sé g.\ Nagysármás.) Szerk.-tulajd. Nagy László. I. évf. Nyomt. Adi Árpád. Marosvásárhely, ára 8 kor. M ez ő ség i H ira d ó. (Mqcs.) Szerk. és kiadó-tulajd. Dániel Géza. I. évf. Nyomt. Adi Árpád Marosvásárhelyt, ára 8 kor. M e z ő t ú r és y id é k e. (Mezőtúr.) Szerk. és kiadó-tulajd. Fadgyas Károly. Nyomt. Kanyó Antal. X X. évf. ; ára 8 kor. M e z ő t ú r i H ir la p. (Mezőtúr.) Szerk. dr. Nyiry Kálmán és Kolosvári Aladár; laptulajd. Fülöp Ferencz. VI. évf. Nyomt. Dolesch és Braun, ára 8 kor. M ó d o s. (Módos.) Szerk. Hoffmann Béla és dr. Schimpl Já n o s; kiadó-tul. Lustein Márkus nyomdász. V. évf. ; ára 8 kor. (Magyar és német szöveg.) M o h á cs. (Mohács.) Szerk. és kiadó-tulajd. Rosenthal Márk nyomdász. IV. évf., ára 8 kor. M o n o r és Y id ék e. (Monor.) Szerk. Mikola László. III. évf. Nyomt. Nagy Elek Czegléden ; ára 8 kor. M o n o r k e r ü le t i L a p o k. (Monor.) Szerk. Mikola László ; kiadótulajd. Molnár Sándor. Nyomt. Monorkerületi kny. IV. évf. ; ára 12 kor. M o ó r és Y id é k e. (Moór.) Szerk. Reszler Jakab nyomdász. X V I. évf. ; ára 10 kor. M u r a k ö z. (Csáktornya.) Szerk. Margitai Jó z se f; kiadó Fischel Fülöp nyomdász. X X I. év f.; ára 8 kor. (Magyar és horvát szöveggel.)
159 VIII. VIDÉKI LAPOK, NEM POLIT. TARTALOMMAL. M u r a s z o m b a t és Y id é k e. (Muraszombaté Szerk. Sinkovits Elek kiadó a vendvidéki magyar közművelődési egyesület. Nyomt. Hirschl N. X X. évf. ; ára 6 kor. N a g y b á n y a. (Nagybánya.) Szerk. Égly Mihály. II. évf. Nyomt. Morvay és U ndy; ára S kor. N a g y b á n y a, é s Y id é k e. (Nagy-Bánya.) Szerk. Révész Imre ; kiadótulajd. Molnár Mihály nyomdász. X X X. évf. ; ára S kor. N a g y - K 'á r o ly és 'y 'íd é k e. (Nagy-Károly.) Szerk. dr. Adler A d o lf; ' kiadó-tulajd. Sarkadi Nagy Zsigmond nyomdász. X X I. évf. ; ára 8 kor. N a g y k á t a i H ir la p. (Nagy-Káta.) Szerk. Gárdonyi Rezső és Salukon Károly. Nyomt. a monorkerületi kny. VI. é v f.; ára 8 kor. N a g y - K ö r ö s i H ir la p. (Nagy-Kőrös.) Főszerk. Tóth József; szerk. Takács Béla; társszerk. Plager Gyula és dr. Joó Im re; laptulajd. Plager és társa. Nyomt. Ottinger Kálmán. X X V II. évf. ára io kor. N a g y - K ö r ö s i Ú js á g. (Nagy-Kőrös.) Szerk. Benkő Imre ; kiadótulajd. Bazsó Lajos nyomdász. V. évf. ; ára 6 kor. N a g y - K u n s á g. (Karczag.) Szerk. Szécsy János ; laptulajd. Szodi Miksa. X X IX. évf. Nyomt. Sződi S. ; ára 8 kor. N a g y - A ü k ü llő. (Segesvár.) Szerk. Gyöngyössy István ; kiadótulajd. Michailovics József nyomdász Székelyudvarhelyt. VI. évf.; ára 8 kor. N a g y s z e b e n i Ú js á g. (Nagyszeben.) fel. szerk. Erter H en rik ; tulajd. hirlapkiadó társaság. I. évf. Nyomt. Heinhausen ; ára 8 kor. N a g y s z o m b a t i H e t ila p. (Nagyszombat.) Szerk. és tulajdonos, Thinágl János Henrik. Nyomt. W inter Zsigmond. X X X V Í. évf. ; ára 4 kor. (Magyar és német szöveggel.) N a g y s z o m b a t i H ír la p. (Nagyszombat.) Főszerk. Kányay Vilmos, fel. szerk. dr. Antal János. II. évf. Nyomt. Löwy Antal Nyitrán ; ára 8 kor. N y ir v id é k. (Nyíregyháza.) Szerk. Inczédy L a jo s ; kiadó-tulajd Jóba Elek nyomdász. X X V. é v f.; ára 8 kor. N y it r a i Ú jsá g. (Nyitra.) Szerk.-tulajd. Deák József. I. évf. Hét. 2-szer. Nyomt. Kapsz Géza és Kramár Vilmos. Megszűnt). Ó S e c s e és Y id é k e. (Ó Becse.) Szerk. dr. Grünbaum P á l; kiadótulajd. Löwy Lajos nyomdász. X V II. évf. ; ára 8 kor. O r a v ic z a i H ir a d ó. (Oravicza.) Szerk. Nagy B é la ; kiadó-tulajd.. Wunder Károly nyomdász. II. évf.; ára 12 kor. O r o s h á z i H ir la p. (Orosháza.) Szerk. Szikes Antal. I. évf. Nyomt. G. Szabó Lajos ; ára 8 kor. O r o s h á z i K ö z lö n y. (Orosháza.) Főszerk. Pless Ignácz; felelős; szerk. Kis Mór, kiadó-tulajd. Pless N. X X V I. é v f.; ára 8 kor. O r s ó r a és y id é k e. (Orsóvá.) Főszerk. Ghyczy L ászló ; felelős szerk. Gáspárdy Alajos. Ny. Tillmann R. X X. évf. ; ára 8 kor. O rso ra i H ir la p. (Orsóvá.) Szerk. Mihalik J. Sándor, tulajd.. Kopeczik Ferencz. II. évf. Nyomt. Handl Jó z se f; ára 8 kor. O rs z á g o s E l le n ő r. (Kecskemét.) Szerk. Somogyi János. III. evf. Nyomt. Ohinger. Ö s s z e ta r tá s. (Zenta.) Szerk. dr. Ellinger Jenő. Nyomt. Beretka Imre. IV. évf. Hét. 3-szor; ára 4 kor. 80 fill. P á p a i H ir la p. (Pápa.) Szerk. és tulajd. dr. Kőrös Endre. II. évf. Nyomt. ev. ref. ny. ; ára 12 kor.
160 i6o VIII. VIDÉKI LAPOK, NEM POLIT. TARTALOMMAL. P á p a i K ö z lö n y. (Pápa.) Szerk. és kiadó-tulajd. Pollatsek Frigyes. Nyomt. Nobel Ármin. X IV. évf.; ára 12 kor. ;P á p a i L a p o k. (Pápa.) Szerk. dr. Kőrös Endre ; laptulajdonos dr. Fenyvessy Ferencz. X X X I. évf. Nyomt. Goldberg Gyula; ára 12 kor. P á s z tó és V id éke. (Pásztó.) Főszerk. dr. Platthy Adorján. Szerk. Kemény Dezső. IV. évf. Nyomt. Schlesinger Mihály. :'P é c s k a i l Tjs á g. (Pécska.) Szerk. Cs. Endes Dániel. III. évf. Nyomt. Ruber II. ; ára 8 kor. P etro z sén y és V id ék e. ^(Petrozsény.) Szerk. Nagy Miklós, laptul. Figuli Antal nyomdász. VIII. év f.; ára 8 kor. 'R e sic a i L a p o k. (Resiczabánya.) Szerk. Deák Gyula; kiadó-tulajd. Weisz Adolf nyomdász. V. évf. ; ára 9 kor. 60 fill. P ó z s a h e g y i H ir la p. (Rózsahegy.) Főszerk. Sárffy Ignácz; fel. szerk. Bodrossy Lajos I. évf. Nyomt. ^Magyar ny.» ; ára 8 kor. R o z s n y ó i S i r a d ó. (Rozsnyó.) Szerk. Komoróczy Miklós ; kiadj. 1 és nyomt. Görbics és Bauer. X X V II. év f.; ára 8 kor. 'P a t ik a i H ír la p. (Ruttka.) Főszerk. Kafenda Frigyes, fel. szerk. Böhm Albert nyomd. Kiadja a szerkesztőség II. évf. ; ára 8 kor. S a jó - V id ék. (Rozsnyó.) Szerk. Gömöri ; tulajd. Hermán Istvánné. Nyomt. a Sajóvidék ny. V II. évf. ; ára 8 kor. S á r r é t. (Berettyó-Ujfalu.) Szerk. Kiss Sánd or; kiadó-tul. Adler Béla nyomdász. IV. évf. ; ára 8 kör. S á r v á r i H ír la p. (Sárvár.) Szerk. Cséplő Ernő ; kiadó-szerk. llusz Gyula. III. évf. Nyomt. Vörösmarty n y.; ára 8 kor. S e lm e c z b á n y a i H ír a d ó. (Selmeczbánya.) Szerk. és kiadó Kuti István ; Joerges Ágost özv. és fia nyomd. X V. évf. ; ára 8 kor. S o m ly ó v id é k i H ír la p. (Devecser.) Szerk. Huss G yula; kiadja a «Vörösmarty» nyomda. IX. évf. ; ára 8 kor. S o m o g y i H ir la p. (Kaposvár.) Szerk. Karácsonyi Aladár. I. évf. Naponként. Nyomt. Gerő Zsigmond; ára helyben 12 kor., vidéken 16 kor. S o m o g y i Ú js á g. (Kaposvár.) Szerk. és kiadó Poór Sándor. Nyomt. Hagelmann Károly. X I. évi. ; ára 8 kor. S ü m e g és V id ék e. (Sümeg.) Szerk. Éles Károly. Nyomt. Horváth Gábor. X II. évf. ; ára 8 kor. S z a b a d k a i Jc ö z lö n y. (Szabadka.) Szerk. és kiadó-tulajdonos Szabados Sándor nyomdász. X X IX. évf. ; ára 4 kor. S z a b a d S a jtó. (Zenta.) Szerk. Biró János nyomdász. III. évf. Hetenk. 3-szor. S z a k o lc z a i H a t á r ő r. (Szakolcza.) Szerk. Weisz Sam u ; kiadótulajd. a Nyitramegyei irod. és ny. vállalat. II. évf. Nyomt. Kramár Vilmos ; ára 8 kor. S z a lo n t a i L a p o k i (Nagy-Szalonta.) Szerk. Nagy Márton és Kornstein Hermán ; lapkiadó-tulajd. Reich Jakab nyomdász. X V I. évf. ; ára 8 kor. S z a m o s. (Szatmár.) Szerk. dr. Hantz Je n ő ; kiadó-tul. Litteczky Endre a Szabadsajtó ny. X X X V. évf. Hetenk. 2-szer ; ára 8 kor. S z a m o s ú jv á r i K ö z lö n y. (Szamosujvár.) Szerk. Bányai Elemér. II. évf. Nomt. Todorán Endre ; ára 8 kor. S z a r v a s és V id é k e. (Szarvas.) Szerk. Benczúr Sándor ; kiadó-tulajd. Sámuel Adolf. Nyomt. a Szarvas és Vidéke ny. X V. évf. ; ára 8 kor.
161 VIII. VIDÉKI LAPOK, NEM POLIT. TARTALOMMAL. IÓI S z a r v a s i H ir la p. (Szarvas.) Szerk.-tulajd. Benczúr Sándor ; III. évf. Nyomt. Dolesch József; ára 8 kor. S z a r v a s i L a p o k. (Szarvas.) Szerk. Szikes Antal. Nyomt. Dantzky Sándor. X X I. évf.; ára 10 kor. S z a t m á r. (Szatmár.) Szerk. Bottyán P á l; kiadó-tulajd. Kálik és Szerémy nyomdászok. X X IX. évf. ; ára 5 kor. 60 fill. S z a t m á r é s y id é k e (Szatmár.) Szerk. dr. Fejes István ; kiadótulajd. Morvái János nyomdász. X X I. évf. ; ára 6 kor. S z a t m á r m e g y e i K ö z lö n y. (Nagy-Károly.) Szerk. Baudisz Jenő ; tulajdonos Roth Károly nyomdász. X X IX. é v f.; ára 8 kor. S z a tm á r - A é m e ti. (Szatmár.) Szerk. Mátray Lajos ; kiadó-tulajd. W einberger testvérek. VIII. évf. ; ára 4 kor. S z é k e ly fö ld i H írn ö k. (Székelykeresztur.) Szerk. és kiadó-tulajd. Szabó Kálmán nyomdász. í. évf. Egyes szám 20 fill. S z é k e ly k é r e s z t ú r. (Székelykeresztur.) Szerk. és kiadó-tulajd. Szabó Kálmán nyomdász. I évf. ; ára 6 kor. S z é k e ly - U d v a r h e ly. (Sz.-Udvarhely.) Szerk. és kiadó-tul. Betegh Pál nyomdász. X. év f.; ára 8 kor. S z e n te s és y id é k e. (Szentes.) Szerk. és kiadó-tulajd. dr. Mátéffy Ferencz, társszerk. Bánfalvi L a jo s ; Nyomt. a Szentes és Vidéke ny. X X V. évf. Hetenként 2-szer; ára 10 kor. S z e n t - G o tth á rd. (Szent-Gotthárd.) Szerk. Matheisz kiadó-tul. Wellisch Béla nyomdász. IX. év f.; ára 8 kor. S z e p e s i H ír n ö k. (Lőcse.) Szerk. Hensch A ladár; kiadó-tulajd. dr. Nagy Árpád. Nyomt. Reiss Jós. Th. X L II. évf. ; ára 8 kor. (Magyar és német szöveggel.) S z ep esi L a p o k. (Igló.) Szerk. és kiadó-tulajd. Prohászka Lajos. Nyomt. a «Tátra» ny. X X. évf. ; ára 8 kor. S z ilá g y. (Zilah.) Fel. szerk. dr. Both István és ifj. Kapus Sánd or; kiadó Seres Samu nyomdász. X X II. é v f; ára 8 kor. S z ilá g y - S o m ly ó. (Szilágy-Somlyó.) Szerk. és kiadó-tul. Bölöni Sándor nyomdász. X X ÍI. évf. ; ára 8 kor. S z in é r v á r a lja. (Szinérváralja.) Főszerk. Hosvay Gusztáv; szerk.- tulajd. H aba Tihamér és Katona Sándor dr. I. évf. Nyomt. Morvay és Undy Nagybányán ; ára 6 kor. S z o b o s z ló és V id é k e. (Hajdu-Szoboszló.) Szerk. és kiadó-tul. Fehér Gábor. Nyomt. Plón Gy. X IV. évf. ; ára 8 kor. S z o ln o k -T to b o k a. (Deés.) Szerk. dr. Horváth Emi! ; kiadó Veress Dezső. Nyomt. Demeter és Kiss. X X IX. évf.;_ára 12 kor. T a p o lc z a i L a p o k. (Tapolcza.) Szerk. Kollányi Ö dön; kiadótulajd. Löwy B. II. évf. ; ára 10 kor. T a ta és T ó vá ro s. (Tata.) Szerk. Fogassy Ivázmér és Szomori S. Ferencz; laptul. Nobel Adolf nyomd. VIII. évf.; ára 8 kor. T é c s ö es y id é k e. (Técső.) Szerk. K atz Izsó. II. évf. Nyomt. Vidor és Rosenthal M.-Szigeten. Hav. 2-szer ; ára 4 kor. 2 e m e s - V in g a i H i? 'a d ó. (Vinga.) Szerk.-ldadó Molnár János. I. évf. Nyomt. Gyulai István Aradon ; ára 8 kor. 80 fill. (Magyar és bolgár szöveg.) T e n g e r p a r t. (Fiume.) Főszerk. Szemeijai Kovács Zoltán; fel. szerk. Murai Jenő. 1. évf. Napilap. Nyomt. Unió ny. kiadó; ára 24 kor. í i s z a v id é k. (Szolnok.) Szerk. Merényi György. VI. évf. Nyomt. a kiadó-tul. W achs Pál. Magyar könyvker. egyl. évkönyve. X V I. évf. II
162 IÖ2 VIII. VIDÉKI LAPOK NEM POLIT. TARTALOMMAL. 2 o k a j és V id éke. (Tokaj.) Szerk. Engel Jakab és Szécsén Vilmos. I. évf. Nyomt. Gestetner Adolf; ára 8 kor. 2 o k a j- H f g y a lja. (Szerencs.) Szerk. és kiadó-tul. Simon József nyomdász. X II. év f.; ára 8 kor. 2 o ln a m e g y e i K ö z lö n y. (Szegzárd.) Szerk. és kiadó-tul. Boda Vilmos. Nyomt. Molnár Mór. X X X II. évf.; ára 12 kor. 2 ú r k é r e. (Túrkeve.) Szerk. és laptul. Bentsik Emma. Nyomt. Fölföldy Györgyné. X IV. évf.; ára 8 kor. U d v a r h e ly i H ír a d ó. (Székely-Udvarhely.) Szerk. és kiadó-tul. Becsek Aladár. Nyomt. Becsek D. fia. V II. év f.; ára 8 kor. U g o c sa. (Nagy-Szőllős.) Szerk. D. J., lapkiadó-tulajdonos D oktor István nyomdász. X X. évf. ; ára 8 kor. Ú jp e s ti K ö z lö n y. (Újpest.) Szerk. és kiadó-tul. Mártonffy Imre. Nyomt. ifj. Keliner Ernő. X II. év f.; ára 8 kor. Ú jv id é k i H ír la p. (Újvidék.) Szerk. dr. Nemes Sándor. X III. évf. Nyomt. Hirschenhauser Benő, ára 12 kor. U n g. (Ungvár.) Szerk. Bánóczy B é la ; kiadó-tul. Székely és Illés nyomdászok. X III. évf. ; ára 8 kor. U n g v á r i K ö z lö n y. (Ungvár.) Szerk. Schürger Ferencz ; kiadótul. Lévai Mór nyomdász. X X V I. évf. ; ára 8 kor. V á c z i H i r la p. (Vácz.) Szerk. Kulcsár E rn ő ; kiadja K orach Ernő. Nyomt. Mayer Sándor. X V III. év f.; ára 12 kor. y á g v ö lg y i Z,á p. (Trencsén.) Szerk.-kiadó Skarnitzl X. Fér. nyomd. X X X I. évf. ; ára 8 kor. (Magyar és német szöveggel). V árm egye.- (Alsó-Kubin.) Szerk. dr. Horváth József. II. évf. Nyomt. Trnkóczy József; ára 12 kor. A. V á ro s. (Debreczen.) Főszerk. Vecsey Imre, szerk. Koncz Ákos kiadó-tulajd. I. évf. Nyomt. a városi ny. V a s m e g y e i a p ló. (Szombathely.) Főszerk. dr. Czifrák János, fel. szerk. dr. Dömötör Géza, Breitfeld Dezső társszerk. I. évf. Hét. 3-szor. Nyomt. Seiler Henrik utódai, ára 12 kor. V e s z r p é m i A a p ló. (Veszprém.) Szerkesztő Húsz Gyula, kiadótulajd. a Vörösmarty ny. Devecseren. I. évf., ára 10 kor. V isó é s V id é k e. (Felső-Visó.) Szerk. Cseh N ándor; kiadó-tulajd. a felső-visói társaság. Nyomt. Schiífmann H., IX. évf. Hav. 2-szer; ára 8 kor. V ísó i H ir la p. (Felső-Visó.) Szerk. és kiadó-tul. Aczél Ödön. Nyomt. Schiffmann H. Máramaros-Sziget. V. évf. ; ára 8 kor. Z a l a i K ö z lö n y. (Nagy-Kanizsa.) Szerk. dr. Villányi Henrik ; kiadó ifj. W ajdits József nyomdász. X L III. évf.; ára 10 kor. Z a la m e g y e. (Zala-Egerszeg.) Szerk. dr. Csák K ároly; szerk. és kiadó-tul. Udvardy Ignácz. Nyomt. Unger Antal. X X III. évf. ; ára 8 kor. Z a r á n d. (Brád.) Szerk. Brády Albert. III. évf. Nyomt. Róth Ferencz. Z e m p lé n i H ir la p. (Sátoralja-Ujhely.) Szerk. Pataky Miklós. Nyomt. a «Pannonia». X II. év f.; ára 10 kor. Z e n t a i H ír a d ó. (Zenta.) Szerk. és kiadó-tul. K abos Ármin nyomdász. IX. é v f.; ára 10 kor. Z e n t a i Jíö z lö n y. (Zenta.) Szerk. és kiadó-tul. Fekete Sándor nyomdász. X V I. évf. ; ára helyben 6 kor., vidéken 8 kor. Z ó ly o m és V id é k e. (Zólyom.) Szerk. és tulajd. Friedmann Mór. Nyomt. Zólyom és Vidéke könyvny. V II. évf. ; ára 8 kor.
163 IX. MEGYEI ÉS HIRDETÉSI LAPOK. 163 Z ó ly o m v á r m e g y é i H ír la p. (Zólyom.) Szerk. és kiadó-tul. Nádosy Gyula nyomdász. X V III. évf. ; ára 8 kor. Z s o m b o ly a. (Zsombolya.) Szerk. és kiadó Porse Vilmos. Nyomt. Wunder Rezső kiadó. IV. é v f.; ára 6 kor. IN. M E G Y E I É S H IR D E T É S I L A P O K. B u d ap esten. O rs z á g o s H ir d e t é s i K ö z lö n y. Szerk. és tulajd. Gerő József. X. évf. Nyomt. Európa. Havonként kétszer; ára 10 kor. (Megszűnt.) P e s t - P ilis - S o lt - A i s - R u n V á r m e g y e H iv a t a lo s L a p ja. Szerk. Fazekas Ágost és Szabó Géza. II. évf. Nyomt. Monorker kny. ; ára 12 kor. S z é k e s fő v á r o s i T u d ó s ító. Szerk. dr. Radó Károly. II. évf. Nyomt. Löblowitz Zsigmond ; ára 20 kor..4 V á rm e g y e. Szerk. dr. Horváth József. I. évf. Nyomt. Károlyi György; ára 12 kor. Vidéken..y lb a u j- 7 o r n a v á r m e g y e H iv a t a lo s L a p ja. (Kassa.) Szerk. Abauj-Tornavármegye alispáni hivatala. IV. évf. ; ára 6 kor. M s ó F e h é r V á r m e g y e H iv a t a lo s L a p ja. (Nagy-Enyed.) Szerk. Cirner Ákos. II. évf. Nyomt. a részv. ny. ; ára 10 kor. c ú r a d v á r m e g y e H iv a t a lo s L a p ja. (Arad.) Szerk. Hanthó Jenő. II. évf. Nyomt. Réthy Lipót és fia ; ára 6 kor. JÍ r v a m e g y e H iv a t a lo s L a p ja. (Alsó-Kubin.) Szerk. Chityil Guidó. II. évf. Nyomt. Trnkóczy József; ára 12 kor. S á c s - S o d r o g V á r m e g y e H iv a t a lo s L a p ja. (Zombor.) Szerk. Szalay Frigyes. II. évf. Nyomt. Bittermann Nándor és fia ; ára 24 kor. S a r a n y a V á r m e g y e H iv a t a lo s L a p ja. (Pécs.) Szerk. és kiadja Várady Ferencz. Nyomt. Taizs József. VII. évf. f ía r s v á r m e g y e H iv a t a lo s L a p ja. (Aranyosmaróth.) Szerk. Bodó János, II. évf. Nyomt. Dóczi ny, ára 10 kor, S é k é s m e g y e H iv a t a lo s L a p ja. (Gyula.) Kiadja a vármegye alispánja. VII. évf. Nyomt. Dobay Ján os; ára 8 kor. S e r e g v á r m e g y e H iv a t a lo s L a p ja. (Beregszász.) Szerk. Nagy Ernő. II. évf. Nyomt. Haladás ; ára 4 kor. '/ íe s z le r c z e -.\'a s z ó d V á rm e g y e H iv a t a lo s L a p ja. (Besztercze.) Szerk. Takáts Károly. II. évf. Ny. Botschár Tivadar ; ára 18 kor. S ih a r v á r m e g y e H iv a t a lo s L a p ja. (Nagyvárad.) Szerk. Baranyi András. II. évf. Nyomt. Laszky Ármin ; ára 7 kor. S o r s o d v á r m e g y e H iv a t a lo s L a p ja. (Miskolcz.) Szerk. dr. Kazay László. II. évf. Ny. Forster, Klein és L u d vig; ára 10 kor. C s a n á d v á r m e g y e H iv a t a lo s L a p ja. (Makó.) Szerk. Barna Sándor. II. évf. ; ára 12 kor. C s ik v á r m e g y e H iv a t a lo s L a p ja. (Csíkszereda.) Szerk. és kiadja az aiispáni hivatal. III. évf. Megjelen havonként kétszer.. 11*
164 IX. MEGYEI ÉS HIRDETÉSI LAPOK. E s z t e r g o m v á irm e g y e H iv a t a lo s L a p ja, (Esztergom.) Szerk. és kiadó Haan Rezső. II. évf Nyomt. Buzarovics Gusztáv; ára i o kor. F e jé r v á r m e g y e H iv a t a lo s L a p ja. (Székesfehérvár.) Szerk. dr. Balassa Imre. I. évf. Nyomt. Csitári K. és t._; ára 8 kor. G ö m ö r-k ish o n t- t. e. 'V á r-m eg ye H iv a t a lo s É r t e s ít ő je. (Rimaszombat). Szerk. és kiadja a vármegyei alispáni hivatal. Szerk. Komáromy István aljegyző. Nyomt, Rábély Miklós. X V. évf. Hivatalos hetilap ; ára S kor. G y ő r s z a b. k i r. v á r o s h iv a t a lo s É r t e s ít ő je. (Győr.) X IV. évf. G y ő r v á r t n e g y e H iv a t a lo s é r t é s itő je.{ (Győr.) Nyomt. Gross testvérek. V. évf. Havonként kétszer. H a jc lu vá rm eg y e. (Debreczen.) Szerkesztő dr. Czeglédy Mihály. I. évf. Nyomt. a városi kny. ; ára 20 kor. H á r o m s z é k m e g y e H iv a t a lo s L a p ja. (Kézdi-Vásárhely.) Szerk. dr. Demeter G yula; kiadja Háromszékvármegye alispáni hivatala. X X I. évf. Nyomt. ifj. Jancsó Mózes. Havonk. kétszer; ára 8 kor. H e v e s v á r m e g y e H iv a t a lo s L a p ja. (Eger.) Szerk. Puchlin Lajos. X X X. évf. Nyomt. az egri ny. r.-t. H iv a t a lo s K ö z lö n y e Torda-Aranyos vármegye törvényhatóságának. (Torda.) Nyomt. Füssy és Sztupjár. V. évf. H iv a ta lo s L a p. (Segesvár.) Szerk. Lendvay Sándor; kiad.-túl. Nagy-Küküllő vármegye. X III. évf. Nyomt. Michailovits J. H o n t v á r m e g y e H iv a t a lo s A ö z lö n y e. (Ipolyság.) Szerk. a vármegye jegyzői kara. X II. évf. Havonként 3-szor. Nyomt. Neumann Jakab ; ára 6 kor. J á r á s i H iv a t a lo s L a p. (Nagyvárad.) Szerk. Nagy Márton. II. évf. Nyomt. Láng József. A C o lo z svá rm e g y e H iv a t a lo s A ö z lö n y e. (Kolozsvár.) Szerk. Hory Béla dr, Láposi Hegedűs Árpád és dr. Pavlik Sándor. Nyomt. Gámán János örököse. X X V II. évf. : ára 8 kor. A o m á r o n iv á r m e g y e H iv a t a lo s L a p ja. (Komárom.) Szerk. W i- tausek Károly II. évf. Nyomt. Freisinger Mór. L ip t ó v á? 'm e g y e H iv a t a lo s R ö z lö n y e. (Liptó-Szent-Miklós.)IÜ. évf. Nyomt. Steier Izidor ; ára 4 kor. M o s o n v á r m e g y e H iv a t a lo s L a j j j a. (Magyar-Óvár.) Szerk. Skultéti Miklós. II. évf. Nyomt. Czéh Sándor. JV a g y k a k ü llő m e g y e H iv a t a lo s A ö z lö n y e. (Segesvár.) X III. évf. Nyomt. Michaitovits József. JY ó g r á d m e g y e H iv a t a lo s L a j) ja. (Balassa-Gyarmat.) Kiadja a vármegyei jegyzői hivatal. Nyomt. a balassagyarmati könyvny. r.-társ. L X I. évf. H eten ként; ára 8 kor. jv y it r a v á r m e g y e H iv a t a lo s L a p ja. (Nyitra.) Szerk. dr. Szathmáry István. István. II. évf. Nyomt. Neugebauer Nándor, ára 8 kor. P a lá n k a t J á r á s i A ö z lö n y. (Német-Palánka.) Szerk. Krenedits Ödön. II. évf. Nyomt. Kristófek és B lázek; ára 6 kor. P o z s o n y V á r m e g y e H iv a t a lo s L a p ja. (Pozsony.) Szerk. és kiadja Klempa Bertalan alispán. Nyomt. Wigand F. K., X III. évf. Havonként z 3-szor; ára 4 kor. S á r o s v á r m e g y e H iv a t a lo s L a p ja. (Eperjes.) Szerk. és kiadja Sárosvármegye alispáni hivatala. Nyomt. Kósch Árpád. IX. évf. H etenként; ára 4 kor.
165 X. VEGYES SIKLLÉKLAPOK. S o m o g y v á r m e g y e H iv a t a lo s L a p ja. (Kaposvár.) Szerk. és laptul. Roboz István. X X III. évf. Kiadó Hagelmann K. nyomd. S o p r o n v á r m e g y e H iv a t a lo s L a p ja (Sopron) Szerk. Zalka P á l; kiadja Sopronvármegye törvényhatósága. Nyomt. Röttig Gusztáv. IV. é v f.; ára 2 kor. S z a b o lc s v á r m e g y e H iv a t a lo s L a p ja. (Nyíregyháza.) II. évf. Nyomt. Jóba Elek. S z a tm á r v á r m e g y e H iv a t a lo s L a p ja. (Nagy-Károly.) Szerk. Kerekes Zsigmond. II. évf. Nyomt. Róth K ároly; ára 10 kor. S z e b e n v á r m e g y e H iv a t a lo s L a p ja. (Nagyszeben.) Szerk. Schieb Viktor. II. évf. Nyomt. Reisszenberger A.; ára 10 kor. S z e p e.iv á r m e g y e H iv a t a lo s L a p ja. (Lőcse.) Szerk. Madarassy Mór. II. évf. Nyomt. Szepesvárm. közig. ny. ; ára 8 kor. S z ilá g y v á r m e g y e H iv a t a lo s L a p ja. (Zilah.) Szerk. dr. Somogyi Kálmán. II. évf. Nyomt. Seress Samu. T o t n a v á r m e g y e H iv a t a lo s (Szekszárdi):'Szerk. Székely F eren cz; kiadó Molnár Mór nyomdász. II. évf.; ára 12 kor. T o r o n t á lv á r m e g y e H iv a t a lo s L a p ja. (Nagy-Becskerek.) Szerk. Bielik Antal. X X. évf. Nyomt. Pleitz Fér. Pál. T r e n c s é n r á r m e g y e H iv a t a lo s K ö z lö n y e. (Trencsén.) Szerk. Baross Jusztin alispán ; kiadja Skarnitzl X. Ferencz nyomdász. Hav. kétszer; X IX. évf. ; ára 4 kor. U d v a r h e ly v á r m e g e H iv a t a lo s L a p ja. (Székely-Udvarhely.) Szerk. Gróf Lázár Ádám ; kiadja Betegh Pál nyomd. II. év f.; ára 6 kor. Ü n g v á r m e g y e H iv a t a lo s L a p ja. (Ungvár.) Szerk. Bánóczy Béla. II. évf.; ára 12 kor. T á r m e g y e i H iv a t a lo s Z,a p. (Sátoralja-Ujhely.) Kiadja Zemplén vármegye. III. évf. Nyomt. a «Zemplén» ny. ; ára 8 kor. V á r m e g y e i K ö z lö n y. (Torda.) Kiadja T orda-aranyosmegye alispánja. II. évf. Ny. Füssy és Sztjupár ; ára a főlappal 16 kor. Y e s z -p r é m v á r m e g y e i H iv a t a lo s L a p. (Veszprém.) Szerk. dr. Horváth Lajos. VI. évf. Nyomt. Dunántúli könyvnyomda. Z a la v á r m e g y e H iv a t a lo s L a p ja. (Zalaegerszeg.) Szerk. Bődy Zoltán és Kauffmann M. II. évf. Ny. Tahy Rozália; ára 4 kor. Z ó ly o m v á r m e g y e H iv a t a lo s L a p ja. (Beszterczebánya.) Szerk. és kiadja Zólyomvármegye alispáni hivatala. V. évf. Nyomt. Machold F. ; ára 4 kor. X. V E G Y E S M E L L É K L A P O K. B u d ap esten. Á lla n d ó H a v i É r t e s ít ő. II. évf. A ((Gyógyszerészi Értesitőa _ melléklete. t / a!e g é s z s é g i S z e m le. A ((Mészárosok és H entesek 0 heti mel- ^ léklete. I. évf. A lla t k e r e s k e d e lm i Ú js á g. I. A ((Mészárosok és Hentesek h e j melléklapja. A r tis ta L a p. I. évf. «Das Artistenblatt» melléklapja. I. évf. Nyomt. Gelléri és Székely. S it d a p e s t i K é p e s L a p o k. Fürdőügyi Értesitő heti melléklete. I. évf.
166 166 X. VEGYES MELLÉKLAPOK. A 'B u d a p e s t i K ö z lö n y H iv a t a lo s É r t e s ít ő je. X X X II. évf. Hetenként hatszor. A «:'B u d a p e s t» 'R e g é n y c s a r n o k a. Heti melléklap. X X II. évf. C u r ia i H a t á r o z a t o k. A ((Jogtudományi Közlöny# melléklapja. G a z d a s á g i I s m é t lő I s k o la. A ((Néptanítók Lapja* melléklapja. G y e r m e k o r v o s. A ((Budapesti Orvosi Újság* melléklapja. II. évf. H it e le s S o r s o lá s i É r t e s ít ő. «A Magyar Pénzügyi) melléklete. Nyomt. Neuwald Illés. Hav. 2-szer. H o n véd o rvo s. A ((Gyógyászat» havi melléklete. Jo g e s e t e k. X IX. évf. Melléklet a «Jog»-hoz és az ((Ügyvédek Lapjá*-hoz. K a t h o lik u s T a n ü g y. A ((Magyar Allam» melléklapja. Szerk. dr. Zelliger Vilmos. X. évf. ; ára 4 kor. K é p e s O lv a s ó t á r. ((Tolnai Világlap»-ja melléklapja. III. évf. Nyomt. ('Európa*. K ö z e g é s z s é g ü g y és T ö r v é n y s z é k i O rv o s ta n. Szerk. Fodor József tanár. Az ((Orvosi Hetilap» mellékletei. L u t h e r - T á r s a s á g E g y h á z ir o d a lm i É r t e s ít ő je. Az ((Evangélikus Családi Lap» havi melléklete. IV. évf. A M «a g y a r Á lla t n a S o r s o lá s i T u d ó s ít ó ja. Havonként. M a g y a r C s a lá d. A ((Magyarsága szépirodalmi melléklete. M a g y a r G a z d a. A ((Politikai Újdonságok* havi melléklete. M a g y a r ' G a z d a. Szerk. Bálint Gazda. ('Magyar Néplap* szak- " melléklete. II. évf Nyomt. és kiadja a Pázmáneum ; ára 4 kor. M a g y a r K ö n y v é s z e t. A ((Corvina* havi melléklete. Szerk. Rényi Károlv M a g y a r 'L lo y d. A «Magyar Kereskedők Lapja* heti melléklete. X X IV. évf. N y ilv á n t a r t á s. A ('Rendőri Lapok» melléklapja. IX. évf. (Magyar és német szöveggel.) A «P é n z ü g y i K ö z lö n y * melléklapja. P o s t a - és T á v ir d a i K ö z le m é n y e k. Melléklet a M. kir. Postaés Távirdai Rendeletek Tárához. R e g é n y t á r. A ('Vasárnapi Újság* heti melléklete. X. évf. R e n d ő r i K ö z lö n y. A ((Belügyi Közlöny* melléklapja. X X X III. évf. S o r s o lá s i 'lu d ó s it ó. A ('Pénzügyi Ujság» melléklete. IX. évf. S z em ész et. Az «Oryosi Hetilap* melléklete. Szerk. Schulek Vilmos tanár iskolája. Évi 4 szám. S z é p ir o d a lm i R e r t. Szerk. Cziklay Lajos. Heti melléklet a a «Magyar Állam»-hoz X V III. évfolyam. S zö vetkezés. A «Hazánk» félhavi melléklete X V. évf. ZTj S u d a p e s t. A «Budapest» képes heti melléklete. (Élczlap.) X X V I. évf. ; ára a főlap nélkül 6 kor. V a sá rn a p. A «Hazánk» heti melléklapia. V ilá g k r ó n ik a. A ((Vasárnapi Újság* és ((Politikai Újdonságok* és a ((Képes Néplap* melléklapja. X X V III. évf. Vidéken. H o r s o d v á r m e g y e H iv a t a lo s É r t e s ít ő je. (Miskolcz.) A «Borsod» melléklete. H a la d á s. (Nagyvárad.) A Népnevelési Közlöny melléklapja. H ü b ele fía lá z s., (Arad.) Az «Aradi Hiradó* élczlap melléklete
167 XI. FOLYÓIRATOK. H ü v e ly k M a t y i. (Szeged.) A «Szegedi Napló» melléklete. X I. évf. K o m á r o m i H ír e k. (Komárom.) Szerk. ifj. Germány Gyula. A Függetlenség# melléklete. ' P o litik a i E lle n ő r. (Kecskemét.) A ((Politikai Ellenőr# társlapja. II. évf. T e m e s v á r m e g y e H iv a t a lo s L a p ja. (Temesvár.) «Délmagyarországi Közlönya melléklete. Hetenként 2-szer. X IV. évf. H j L a p. (Székesfejérvár.) Kiadja Kirisits Bódog. III. évf. X I. F O L Y Ó IR A T O K. Horváth Ignácztól. I. M agyar nyelvű folyóiratok. Budapesten. A z A e ro n a u ta. Léghajózási szaklap. A magyar aéro-club hivatalos közlönye. Szerk. Kral Sándor. Nyom. Beer E. és Tsa. III. évf. Megj. havonta; ára 6 kor. A k a d é m ia i É r t e s ít ő. A m. tud. Akadémia megbízásából szerk. Szily Kálmán főtitkár. Nyom. Hornyánszky Viktor. X V. köt., Megjelenik havonként; ára 6 kor. A lla m g a z d a s á g i S z e m le. Szerk. és kiadják Zachár Gyula, Olgyay Kálmán és Fináczy Béla. Nyom. a «Pátria» knyomda., V II. évf. Megjelenik havonként; ára 20 kor. A lla te g é s z s é g. Folyóirat az állategészségügyi ismeretek terjesztésére. Szerk. Rátz István. Kiadja és nyomatja a Szent-László, knyomda. V III. évf. Megjelenik havonként ; ára 6 kor. Á lla t t a n i k ö z le m é n y e k. Szerk. Méhely Lajos. Nyom. Pesti _ Lloyd kny. II. évf. Kéthavonként; ára 5 kor. Á lt a lá n o s p é n z ü g y i M e r c u r. Hitelügyi szaklap. Szerk. Weisz Márk. Nyom. Quittner József. VII. évi. (Előbb a hírlapok között.) A m a t e u r - fé n y k é p é s z e k L a p ja. Fényképészeti és reproductio műveletekkel tudományosan foglalkozó művészeti szaklap. Szerk. Bodor Imre. Nyom. Kállai Ármin. I. évf. Megjelenik havonként; ára 6 kor. A p o lló. Szerk. Goll János. Kiadja az ((Országos magyar daláregyesület.a Nyom. a Pesti knyomda. X V III. évf. Megjelenik évenként négyszer ; ára 5 kor. A r a n y - és E z ü s t m ű v e s - ip a r. Szerk. Pilisy István. Nyom. Buschmann F., IV. évfolyam. Megjelenik havonként: ára tagok részére 5 kor., mások részére 6 kor. A r c h e o ló g iá i É r t e s i tő. Szerk. Hampel József. Kiadja a m. tud. Akadémia. Ny. a Franklin-Társ. Uj folyam X X IV. köt. Évenk. 5 füzet; ára 12 kor. A társ. tagjai tagdíj (10 kor.) fejében kapják. A t h e n a e u m. Szerkeszti Pauer Imre. Kiadja a m. tud. Akadémia. Nyom. Hornyánszky Viktor. X III, évf. Megjelenik évnegyedenként ; ára 10 kor.
168 1 68 XI. FOLYÓIRATOK. M h m o sp h a e ra. előbb «Az időjárás ; Meteorologiai és léghajózási havi folyóirat. Szerk. és kiadja Héjas Endre és Raum Oszkár. V ili. évf. Nyom. a Pesti knyomda. Megjelenik havonként ; ára 8 kor. B á b a - Á a la u z. Szerk. Hoffmann Péter. Kiadja Dirner Gusztáv és Hoffmann Péter. Nyom. Buschmann F. X I. é*ií. Megjelenik havonként; ára 4 kor. B á r d z e n e ir o d a lm i ú jd o n s á g o k JS r t e s itő jé. Szerk. Bárd Ferencz. Nyom. Bárd J Havonként. Ingyen. A 'B é ly e g g y ű jt ő A levélbélyeggyüjtők első hazai egyesületének hivatalos közlönye. Szerk. Schomann Antal. Nyomt. Krausz S. és Tsa. II. évf. Megjelenik havonként; ára 3 kor. 'B é rk o c s is ip a r. Szerk. dr. Bárdi József. Nyomt. Hell I. Ede. II. évf. Megielenik havonként: ára 4 kor. A B é rk o c sis se g é d. A bérkocsissegédek érdekeit képviselő társadalmi, közgazdasági és szépirodalmi havilap. A ttmagyarországi bérkocsisok és személyszállító vállalatok forgalmi alkalmazottjai szakegyesületé»-nek hivatalos közlönve. Szerk. Holló Jenő. Nyom. Wellesz Béla. I. évf. Megjel. havonk. ; ára 2 kor. 40 fill. 'B ö lc s e le t i F o ly ó ir a t. Szerk. és kiadja Kiss János. Nyom. az Athenaeum r.-társaság. X IX. évf. Megjelenik évnegyedenként ; ára 10 kor B u d a p e s t i G y o r s írd. Szerkeszti Bódogh János. Kiadja az Orsz. magyar gyorsíró-egyesület. Nyom. a Pesti knyomda. X V I. évf. Evenként 10 szám ; ára 4 kor.,?/ B u d a p e s t i P o lg á r i, L ö v é s z e g y e s ü le t h iv a t a lo s Ji'r t e s it ő je. Szerk. Jaritz András. Nyom. Hornyánszky Viktor. X I. évf. Megjelenik időszakonként. Az egyesület tagjai ingyen kapják..a. B u d a p e s t i s z á llo d á s o k, v e n d é g lő s ö k é s k o r c s n iá r o s o k i p a r t á r s u la t á n a k JS r t e s itő je. A választmány megbízásából szerkeszti a titkár. Kiadja az ipartársulat Nyom. Műszaki irod. és nyomd. r.-t. X IV. évfolyam. Megjelenik havonként. A tagok ingyen kapják. B u d a p e s t i S z e m le. Szerk. Gyulai Pál. Kiadja a M. t. Akadémia, Nv. a Franklin-Társulat. C X V II -C X X I. kötet. Megjelenik havonként; ára 24 kor. B u d a p e s t i 2 a t t e r s a ll JS r t e s itő jé, Szerk. Gál Kropf Béla. Kiadja a Lótenyésztés emelésére alakult részvénytársaság. Nyom. a «Pátria» knyomda. IX. évfolyam. Megjelenik havonként.a C im b a lo m c s a lá d i k ö r b e n. Szerk. Állaga Géza. Kiadja Schunda V. József. Nyom. Eberle és Tsa. X IV. évf. Megjelenik évnegyedenként; ára 4 kor. C im balo m S z a lo n. Szerk. Erdélyi Dezső. Kiadja Nádor Kálmán. Nyom. a Pesti knyomda. VI. évf. Megjelenik havonként; ára 12 kor. C sa k sz o ro sa n. Mágyarországi könyvkereskedő-segédek egyesületének közlönye. Szerk. Gergolovits Vilmos. Ny. Rózsa Kálmán és neje. IV. évf. Megjelenik havonként; ára 4 kor. Tagok ingyen kapják. C z ip ő fe lsőr é s z k é s z it ő k S z a k la p ja. A budapesti czipőfelsőrészkészitő munkások és munkásnők szakegyesületének közlönye. Szerk. Frank Lipót. Nyom. Spatz Henrik. I. évf. Megjelenik havonként; ára 2 kor. 80 fill.
169 XI. FOLYÓIRATOK. C z u k r á s z o k L a p ja. A magyarországi czukrászsegédek szakegyesületének és önképzőkörének hivatalos közlönye. Szerk. Bernsdorfer József. Nyom. Krammer és Erhardt. II. évf. Megjelenik havonként; ára 8 kor. D iá k - V ilá g. Havi közlemények. A ((Közlemények)) ez. folyóirat folytatása. Szerk. Pivany Kálmán. Nyom. Kellner és Mohrlüder. I. évf. Megj. havonként; ára? D ijn o k o k K ö z lö n y e. Az országos dijnokegylet és nyugdijintézet hivatalos lapja. Szerk. Paczona Antal. Nyom. Löbl Dávid, X. évf. Megjelenik havonkint; ára 3 kor. 20 fill. D r o g is t a A ö z lö n y. A «Drogista ifjak egyesületé -nek hivatalos közlönye. Szerk. Göllner Kornél. Nyom. Szent László knyomda. I. évf. Megj. havonként; ára 8 kor. É b r e d ü n k. A magyar kispapok lapja. Szerk. Purt Iván és Glattfelder Gyula. Nyom. a Stephaneum. III. évf. Évenként 10-szer; ára 3 kor. É b r e s z t ő. A magyar evangéliumi ifjúság lapja. Kiadja a bpesti ref. ifj. egylet. Szerk. Csűrös István. Nyom. Nagy Sándor. V. évf. Megjelenik évenként 10 szám ; ára 2 kor. E g é sz sé g. Szerk. Gerlóczy Zsigmond. Kiadja az orsz. közegészségi egyesület. Nyom. a Franklin társulat. X V III. évf. Havonként jelenik m e g ; ára 6 kor. Az egyesület tagjai tagdíj (6 kor.) fejében kapják. E g y e t e m e s 'P h ilo lo g ia i A ö z lö n y. Heinrich Gusztáv és P. Thewrewk Emil közreműködésével szerk. Katona Lajos. Nyom. Franklin társulat. X X V III. évf. Evenként 10 füzet ; ára 12 kor. E g y h á z i M ű ip a r. Szerk. Cziklay Lajos. Nyom. a Pázmáneum kny, V. évf. Megjelenik havonként; ára? E m b e r s z e r e te t. A «Báró Hirsch Mór» jótékonysági és önsegélyző egyesület hivatalos lapja. Szerk. dr. Stössel Lipót. Nyom. a Thalia kny. IX. évf. Megjelenik havonként ; ára 2 kor. Az egyesület tagjainak 60 fill. E m b e r s z e r e t e t. A oszeretetházi Nevelők Országos Egyesületének)) közlönye. Szerk. Cavalloni Pál. Nyom. Markovits és Garai. II. évf. Megj. negyedévenkint ; ára 2 kor. A tagok a tagdíj fejében kapják. É p ít é s i és m ű s z a k i k ö z lö n y. Az építési és műszaki rajzolók orsz. egyesületének hivatalos lapja. Szerk. Horváth Antal. Nyom. a műszaki ny. r. t. III. évf. H avonként; ára 6 kor. E p itó 'm u n k á s. A magyarországi épitőmunkások orsz. szakegylete hivatalos közlönye. Szerk. Garbai Sándor. Nyom. Fried és Krakauer. II. évf. Megjelenik havonként; ára 2 kor. 40 fill. E r d é s z e t i L a p o k. Az Országos Erdészeti Egyesület közlönye. Szerk. Bund Károly. Nyom. a «Pátria» írod. vállalat. X L III. évf. Havonként jelenik meg ; ára 16 kor. A tagoknak tagdíj (16 kor.) fejében küldetik É r d e k e s A ö n y v t á r. Havi folyóirat. Szerk. Szabó Endre és Halmay Béla. Nyom. Pallas r.-t. I. évf. Megjelenik havonként; ára 4 kor. É r t e s ít ő a ((Magyar Szakírók Egyesülete)) tevékenységéről. Szerk. az Elnökség. Nyomt. Európa kny I. évf. Megjelenik időközönkint. Ingyen.
170 XI. FOLYÓIRATOK. E t h n o g r a p h ia. A magyar néprajzi társaság értesítője. Szerkeszti Munkácsi Bernát és Sebestyén Gyula. Nyom. Hornyánszky Viktor. X V. évfolyam. Évenként 10 füzet; ára 6 kor. A tagoknak tagdíj fejében jár. J S v a n g y é liu m i É n e k e s e k L a p ja Szerkeszti Orosz István és Szabady F. Gusztáv. Nyom. Fritz Ármin. I. évf. Megjelenik évenként 4-szer; ára 1 kor. F a i p a r i é s fa k e r e s k e d e lm i É r t e s ít ő. A magyar faipar, fakereskedelem és erdőhasználat érdekeit szolgáló szaklap. Szerk. Kirz Adolf. Nyom. Révai és Salamon. VIII. évf. Megjelenik havonként; ára 8 kor. F é n y k é p é s z e t i S z e m le. Szerk. és kiadja P ejtsik Károly. Nyomt. Rigler részv.-társ. IV. évf. Megjelenik negyedévenkint ; ingyen. F é r fi, 'D iva t. Szerk. Mangold Béla Kolos. Kiadja Várady Béla. Nyom. a Budapesti Hirlap kny. és Wodianer F. és Fiai. VI. évf. Negyedévenként; ára 2 kor. A F r a n k li n - T á r s u l a t I r o d a lm i É r t e s ít,ő je. Szerk. Danielisz Ágoston, Nyom. Franklin-társ. X. évf. Megjelenik negyedévenként. Ingyen küldetik. G a z d a s á g i F ig y e lő. Havi folyóirat. Szerk. dr. Kibédi Biasini Domokos. Nyom. ifj. Kellner Ernő. TI. évf. Megjelenik havonként ; ára 2 kor. A G a z d á k b iz to s ító s z ö v e tk e z e te k ö z le m é n y e i. Szerk. Altenburger Gyula. Nyom. Pátria r.-t. II. évf. Megjelenik havonként. Ingyen. G a z d a s á g i T it k á r. Mezőgazdasági, hazai ipari és kereskedelmi folyóirat. Szerk. Máday László. Nyom. Biraucz Döme és tsa. III. évf. Havonként; ára 10 kor. G ö r ö g A a t h o lik it s F g y h á z i É r t e s ít ő. Szerk. Gavora József. Nyom. Morvái János. Szatmár. I. évf. Megj. havonk. Ingyen. G r a fik a i S zem le. Szerk. Tanay József. Kiadja a ('Könyvnyomdászok Szakköre». Nyom. a Pesti knyomda. X IV. évf. Megjelenik havonként; ara 4 kor. G ra p h ic a. Szerk. Szőllősy Mihály. A budapesti könyv- és kőnyomdal őnökök egyesületének hivatalos lapja. Nyom. Schlesinger Vilmos. X V Í. évfolyam. Megjelenik havonként; ára 2 kor. G y e r m e k d iv a t. Szerk. Csepreghy Ferenczné. Kiadja és nyom. Rákosi Jenő Budapesti Hirlap vállalata. X I. évfolyam. Megjelenik havonként; ára 4 korona. Vidékre 4 kor. 40 fill. G yó g ysz erész. A gyógyszerészet tudományos és közérdekű folyóirata. Szerk. Grósz Samu. Nyom. Neuwald Illés. VI. évf. Havonként. Ingyen. G y o r s ír á s t S z e m le. A ((Budapesti Egyetemi Gyorsíró Egyesület# és az ((Országos Diák Gyorsíró-szövetség)) hivatalos közlönye. Szerk. Csomay Győző. Nyom. Barcza József. I. II. évf. Megj. évenként 10-szer ; ára 4 kor. G y o r s ír á s z a t i l a p o k. Szerk. Vikár Béla és Téglás Géza. Kiadja az ((Országos magyar gyorsiró-egyesület». Nyom. a Pázmáneum. X L II. évf. Évenként 10 szám ; ára a ((Budapesti Gyorsiró»-val együtt 8 kor. Az egyesületi tagoknak ingyen. H a b a r c s. A magyarországi épitőmunkások élczlapja. Szerk. Latzkó József. Nyom. Pátria r.-t. I. évf. Megjelenik havonként; ára 1 kor. 20 fill.
171 XI. FOLYÓIRATOK. H a la d á s. A budapesti szobafestők, czimfestők, mázolok, aranyozok és fényezők ipartestületének hivatalos szakközlönye. Szerk. Fock Géza. Nyom. Elek Lipót. V. évf. Megjelenik havonként; ára 8 kor. H a v i F ü z e t e k. Szerk. és kiadja Dvorzsák János. Nyom. Müller Károly Havonként. Ingyen. H á z fe lü g y e lő k L a p ja. A budapesti házfelügyelők jogvédő egyesületének hivatalos közlönye. Szerk. Rákóczi Károly. Nyom. Krausz S. és tsa. I évf. Megj. havonként; ára 8 kor. H á z i k in c s t á r. «Tolnai Világlapjáénak melléklete. Ny. «Globus» r.-t. III. évf. Havonta ; ára a főlappal 8 kor. H it t u d o m á n y i F o ly ó ir a t. Szerk. és kiadja Kiss János. Nyom. az Athenaeum r.-társ. X V. évf. Megj. évnegyedenként; ára 10 kor. H iv a ta lo s É r te s itő. A «Magyarországi tanítók országos bizottságának* közlönye. Szerk. Hajós Mihály. Nyom. Adám Hermán. VI. évf. Évnegyedenként jelenik ; ára 2 kor. H u s z a d ik S z á z a d. Társadalomtudományi havi szemle. Szerk. Kégl János. Nyom. Révai és Salamon. V. évf. Megjelenik havonként; ára 16 kor. j í z I d ő já r á s. Lásd : Athmosphaera. I d ő le g e s K ö z le m é n y e k egyházi szerekről. Szerk. Szüts és Társa. Nyom. Rózsa K. és neje évf. Megjelenik évenként 4-szer. Ingyen. I f jú s á g i K ö n y v t á r je g y z é k. Szerk. és kiadja Szemák István. Nyom. Neuwald Illés évf. Megjelenik évenként kétszer, ára 1 kor. 20 fill. I f j ú s á g i L a p o k. Szerk. Rothauser Gy. Nyom. Pressler M. II. évf. Megjelenik havonként.; ára? I g a z E s z m e. A magyarországi újjászervezett szocziáldemokrata párt Szépirodalmi Lapja. Szerk. Beller Antal. Árpád kny. I. évf. Megj. havonként. ; ára 2 kor. A.z I g a z s á g t a n ú ja. A magyar baptisták közlönye. Szerk. és kiadja Meyer H. Nyom. Rózsa Kálmán és neje. X. évf. Megjelenik havonként; ára 2 kor. I g a z s á g ü g y i K ö z lö n y. Kiadja a magy. kir. igazságügyminiszterium. Nyom. a Pesti knyomda. X III. évf. Megjelenik havonként ; ára 4 kor. I g a z s á g ü g y i J a v a s la t o k T á r a. Az Igazságügyi Közlöny melléklapja. Kiadja a magy. kir. igazságügyminiszterium. Ny. a Pesti kny. r.-t. IV. évf. Megj. időközönkint. ; ára a Közlönynyel együtt 4 kor. I p a r o s o k O lv a s ó t á r a. Szerk. Mártonfy Márton. Kiadja Lampel Róbert. Nyom. Wodianer F. és fiai. X. évf. Megjelenik évenként 10 füzet; ára 6 kor. ír á s o k K ö n y v e. Szerk. és kiadja Erdős Renée. Nyom. «Arpád» kny. I. évf. Havonk. Egyes szám ára 1 kor. I r o d a lo m t ö r t é n e t i K ö z le m é n y e k. Szerk. Szilády Áron. Kiadja a m. tud. Akadémia. Nyom. az Athenaeum r.-t. X IV. évf. Megjelenik évnegyedenként; ára 10 kor. I z r. T a n ü g y i É r t e s it ő. Szerk. Kornfeld Gyula. Kiadja az «Orsz. izr. tanitó-egyesület». Nyom. Neuwald Illés. X X lx. évf. Megjelenik havonként; ára 4 kor. Az egyesületi tagok tagdíj fejében kapják.
172 172 XI. FOLYÓIRATOK. J o g á lla m. Jog- és államtudományi szemle. Szerk. Illés Károly. Nyom. a Franklin-Társulat. IV. évfolyam. Evenként 10 szám; ára 16 kor. J o g i és k ö z ig a z g a t á s i Ú tm u ta tó (Előbb Jogi Tanácsadó). Szerk. és kiadja Istóczy Győző. Nyom. Buschmann F., X I. évf. Megjelenik havonként; ára 3 kor 50 fül. J ó P á s z t o r. Egyházszónoklati folyóirat. Szerk. és kiadja Pelikán Krizsó. Nyom. a Stephaneum knyomda. X X II. évf. Megjelenik havonként; ára 8 korona. K a t a s z t e r i K ö z lö n y. Szerk. és k id ja Gánóczy Sándor. Nyom. Pátria r.-t. X III. évfolyam. Megjelenik havonként ; ára 8 kor. K a t h o lik u s E g y h á z i É r t e s ít ő. Szerk. Gavora István. Nyom. Morvái János, Szatmár. II. évf. Megj. havonként. Ingyen. K a t h o lik u s e g y jiá z i Z e n e? e ö z lö n y. Az orsz. magy. Czecziliaegyesület hivatalos közlönye. Szerk. Bundala János. Nyom. a Stephaneum knyomda. X I. évf. Megjelenik havonként; ára 3 kor. 20 fill. K a t h o lik u s h itvé á e lm i F o ly ó ir a t. Szerk. T. Pelikán Krizsó és Kemenyfy K. Dániel. Nyom. a Stephaneum kny. X V I. évf. Havonként jelenik meg ; ára 8 kor. K a t h o lik u s P a e d a g ó g ia. Szerk. és kiadja Gyürky Ödön. Nyom. Elek Lipót. VII. kötet. Megj. időközönkint. ; ára 8 kor. K a t h o lik u s S z e m le. Szerk. Mihályfi Ákos. Kiadja a Szent-István társulat. Nyom. a Stephaneum-nyomda. X V III. kötet. Évenként 10 füzet; ára 10 kor. Tagoknak a tagdíj fejében jár..4 k a t h. ir ó k és h í r l a p í r ó k o r s z. P á z m á n y - e g y e s ü le t é n e k h iv a t a lo s k ö z lö n y e. Szerk. dr. Sziklay János. Nyom. Uránia kny Megjelenik? Tagoknak ingyen. (Előző évfolyamok Orsz. Pázmány-egyesület czim alatt.) K á v é fő z ő k S z a k la p ja. A magyarországi kávéfőzők és segédmunkások érdekeit védő szak- és társadalmi havilap. A Kávéfőzők Szakegyesületének hivatalos közlönye. Szerk. Schönherr József. Nyom. Fried és Krakauer. I. évf. Megj. havonként.; ára 1 kor. t>8 fii). K e g y e le t. Központi szaktudósító. Temetkezési intézetek stb. szaklapja. Szerk. Hohenberg Ferencz. Nyom. Fővárosi ny. r.-t. III. évf. Megjelenik havonként; ára 4 kor. K e le t. A magyarországi symbolikus nagy páholy hivatalos közlönye. Szerk. Gelléri Mór. Nyom. Márkus Samu. XVI. (1904.) évf. Havonként. Tagoknak ingyen küldetik. K e r e s k e d e lm i S z a k o k ta tá s. A keresk. szakisk. tanárok orsz. egyesületének közlönye. Szerk. Koltay Virgil Nyom. Márkus Samu. X II. évf. Evenként 10 szám ; ára 8 kor. Tagoknak tagdíj fejében jár. K e rté sz e ti L a p o k Az orsz. magyar kertészeti egyesület hivatalos közlönye. Szerk. Useman Keresztély és Kardos Árpád. Nyom. az Athenaeum r.-társ. X IX. évf. Megjelenik havonként; egyes szám ára 1 kor. Az egyesületi tagok tagdíj fejében kapják. K i r. K ö z je g y z ő k K ö z lö n y e. Folyóirat a perenkivüli törvénykezés és a közjegyzői gyakorlat számára. Szerk. Charmant Oszkár. Nyomt. Károlyi György. VII. évf. Megj. havonként; ára 10 kor,
173 XI. FOLYÓIRATOK. 173 A is é r le t ü g y i K ö z le m é n y e k. Közrebocsátja a földmivelésügyi m. királyi minisztérium mezőgazdasági kisérletügyi központi bizottsága. Nyom. a Pallas r.-t. VII. kötet. Évenként 4 füzet. A it a r t á s. Kölcsönösen segélyző egyesület havilapja. Szerk. Turtsányi Vilmos. Nyomt. Buschmann F. VI. évf. Megjelenik havonként; ára 12 kor. A i v i t e l i S z e m le. Szerk. és kiadja Zerkovitz Emil Nyom. Krausz S. és T évf. Megjelenik havonként; ára 10 kor. A l i n i k a i A ü z e t e k. Előadások a gyakorlati orvostan összes ágaiból. Szerk. Donáth Gyula. Nyom. Bró.sa Ottó. X IV. évf. Évenként 12 füzet, ára 8 kor A 'o lp in g. A magyarországi kath. legényegyesületek orsz. szövetségének hivatalos közlönye. Szerk. Schiffer Ferencz és Erdősi Károly. Nyom. a Stephaneum kny. VI. sorozat évfolyam. Időközönként jelenik meg. A L ío n fek cz ió s. A budapesti női munkások és munkásnők érdekeit képviselő szaklap. Szerk. Gerő Lipót. Nyom. Spatz Henrik. I. évf. Megj. havonként ; ára 2 kor. 40 fill. K o r c s m a. Italmérök, italárusok, szövetkezetek, kávésok stb. országos szakközlönye. Szerk. Baros Gábor. Nyom. Pázmáneum. I. évf. Megj. havonként; ára 10 kor. K ö r le v é l. A budapesti kereskedő-ifjak társulatának és a szegedi rokonegyesületnek hivatalos közlönye. Szerk. Pásztor József. Nyom Barcza József. X X IV. évf. Megjelenik havonként; ára 2 kor. A társulati tagok tagdij fejében kapják. K ö z e g é s z s é g ü g y i T u d ó sitó. A Gyógyszerész Hetilap társlapja. Szerk. Varságh Zoltán és Rossberger F. Nyom. Stephaneum. VI, évf. Megjelenik havonként; ára 2 kor. K ö z é p is k o la i m a t h e m a t ik a i L a p o k. Szerkeszti és kiadja Rátz László. Nyom. a Franklin-Társ. X I. évf. Évenként 10 szám; ára 4 korona. K ö z g a z d a s á g i K ö z le m é n y e k. Közgazdasági és biztositásügyi folyóirat. Szerk. Turchányi Elemér. Nyomt. Kaufmann és W oititz. IV. évf. Megjelenik havonként; ára 5 kor. K ö z g a z d a s á g i S z e m le. A Magyar közgazdasági társaság hivatalos közlönye Szerk. Hegedűs Lóránt és Mandelló Gyula. Nyom. a Pesti knyomda. X X V III. évf. Megj. havonként; ára 16 kor. A társaság tagjai a tagdii fejében kapják. K ö z p o n t i yédje g y - É r t e s ít ő. Kiadja a kereskedelemügyi magy. kir. minisztérium. Nyom. Pallas knyomda Havonként jelenik meg.; ára 8 kor. A L a k a t o s M u n k á s o k S a v i É r t e s ít ő je. Politikai és közgazdasági havile., Szerk. és kiadja «Vulkán». Nyom. Spatz Henrik. I. évf. Megj. havonként. ; ára? K ö z t is z t v is e lő k O rs z á g o s JL t t e lé r t e s it ő je. A magyar köztisztviselők hiteléidekeit képviselő pénzügyi lap. Szerk. Weisz Mihály. Nyom. Andai Gyula. I. évf. Megj. havonként. Ingyen. L a m p e l 'H ó h ért ( W o d ia n e r A. é s A ia i) ir o d a lm i É r t e s ít ő je. Melléklet a ((Hivatalos Közlöny»-höz. Nyom. Wodiáner F. és fiai. III. évf. Megj. havonként. Ingyen küldetik. A L u d o v ik a A k a d é m ia K ö z lö n y e. Szerk. és kiadja a na. kir. honvédségi Ludovika Akadémia tanári kara. Nyom. a Pesti knyomda. X X X I. évf. Havi folyóirat; ára 8 korona.
174 174 XI. FOLYÓIRATOK. j í M a g á n t is z t v is e lő k O rs z á g o s JV y u g d ije g y e s ü le t é n e k É r t e s ít ő je. Szerk. Meisl Gusztáv. Nyom. Pallas r.-t. X I. évf. Az egyesületi tagok díjtalanul kapják. M a g n etism u s. Az életdelejes jelenségeket tudományosan fejtegető és gyógyító alkalmazásukra szakszerűen oktató folyóirat. Szerk. W ajditsch Alajos. Nyom. Lipinszky és tsa. I. évf. Megj. havonkint, ára 7 kor..'1 m a g y a r á lla m i a lk a lm a z o t t a k E g y e s ü le t e É r t e s ít ő je. Szerk. az elnökség. Kiadja az egyesület. Nyom. Rózsa K. és neje. VII. évf. ; ára 40 fillér. M a g y a r c h e m ia i F o ly ó ir a t. Szerk. Ilosvay Lajos és Molnár Nándor. Kiadja a kir. m. Természettud. Társulat chemiaásványtani szakosztálya. Nyom. a Pesti Lloyd-társulat knyom. X. évf. Megjelenik havonként; ára 10 kor. Tagoknak 6 kor. M a g y a r c z é llö v ő k L a p ja. Szerk. Száva Gábor. Nyomt. Heisler J. I. évf. Megj. havonként, ára 5 kor. M a g y a r 3) a l- é s Z e n e k ö z lö n y. Szerk. Falk Zsigmond. Kiadja az országos magyar daláregyesület. Nyom. a Pesti knyomda. X. évf. Megjelenik havonként; ára 4 kor. Tagoknak 2 kor. 40 fill. M a g y a r D r o g ist a.. A magyarországi drogisták, illatszerészek és festékkereskedők szakközlönye. Szerk. Radnai Rezső. Nyom. W odianer F. és fiai. I. évf. Megj. havonként, ára főnököknek 10 kor., segédeknek 6 kor. M a g y a r É v é z ö s S p o r t. Szerk. Záborszky István. Ny. Hunyadi Mátyás kny. IV. évf. Megjelenik havonként; ára 5 kor. T a goknak 3 kor. M a g y a r F é n y k é p é s z e k L a p ja. A Fényképész-egyesület hivatalos közlönye. Szerk. Löwinger Mór. Nyomt. Schlesinger Vilmos. V III. évf. Megjelenik havonk. ; ára 8 kor. M a g y a r G a z d á k S z e m lé je. A magyar gazdaszövetség folyóirata. Szerk. Bernát István. Nyomt. a Budapesti Hirlap ny. IX. évf. Megjel. havonként; ára 12 korona. M a g y a r g a z d a s á g t ö r t é n e lm i S z e m le. Szerk. dr. Kováts Ferencz. Kiadja az Országos magyar gazdasági egyesület. Ny. a Pátria knyomda. X I. évf. Évenként 10 füzet; ára 4 kor. M a g y a r G y o r s ir á s i Ú js á g. Vegyes tartalmú gyorsirási folyóirat a Gabelsberger-Markovics rendszer szerint. Szerk. Forrai Soma. Nyom. Faludi Gábor. III. évf. Megj. évenk. 10 szám; ára 4 korona. M a g y a r Ip a r m ű v é s z e t. Az orsz. m. iparművészeti társulat közlönye. Szerk. Fittler Kamill. Nyom. az Athenaeum részv.-társ. VII. évf. Megjelenik kéthavonként; ára 10 korona. M a g y a r F a la p o s Ú jsá g. A Magyar férfikalap divat-egylet hivatalos közlönye. Szerk. Kiss Zsigmond. Nyom. Gelléri és Székely. IX. évf. Megjel. havonként; ára 3 kor. á m - k i r. k ö z ig a z g a t á s i b írós á g á ltalá n o s k ö z ig a z g a t á s i o s z t á ly á n a k d ö n tv é n y e i és e l v i je le n tő s é g ű h a t á r o z a t a i. Szerk. Farkas Zoltán. Nyom. Heisler J. VIII. évfolyam Évenként 4 szám ; ára 2 kor..4 m. k i r. k ö z ig a z g a t á s i b ír ó s á g p é n z ü g y i o s z t á ly á n a k d ö n tv é n y e i és e l v i je le n t ő s é g ű h a t á r o z a t a i. Szerk. Vályi László. Nyomt. Heisler J. VIII. évf. Évenk. 4 szám; ára 2 kor.
175 XI. FOLYÓIRATOK. 175 M a g y a r k i r á l y i P o s t a t a k a r é k p é n z t á r i K ö z lö n y. Kiadja a m. kir. postatakarékpénztár. Nyomt. a Pallas kny. X IX. évf. Megjelenik havonként. A m a g y a r k o r o n a o r s z á g a i k ü lk e r e s k e d e lm i f o r g a lm á t la k h a v i E r e d m é n y e i. Szerk. és kiadja a kir. közp. statisztikai hivatal. Nyomt. a Pátria r.-t Megjelenik havonként; ára 12 kor. M a g y a r K ö n y v - S z e m le. A Magyar Nemzeti Muzeum könyvtárának közlönye. Szerk. Kollányi Ferencz. Nyom. az Athenaeum r.-t. Uj folyam. X I]. kötet. Megj. évnegyedenként; ára 6 kor. M a g y a r K ö z lö n y. Közgazdasági, kereskedelmi és társadalmi lap. Szerk. Virág Gyula. Nyom. Kállai Ármin. X II. évf. Megjel. havonként, ára 20 kor. M a g y a r M é h. A magyar országos méhészeti egyesület közlönye. Szerk. Binder Iván. Nyomt. Brózsa Ottó. X X V. évf. Megjelenik havonként; ára 6 kor. Az egyesületi tagok tagdíj (4 kor.) fejében kapják. A m a g y a r M é r n ö k - é s É p ít é s z - e g y le t K ö z lö n y e. Szerk. Edvi Illés Aladár. Nyom. a Pátria knyomda. X X X V III. kötet. Megjelenik havonként; ára 20 kor. A M a g y a r N e m z e t i M ú z e u m N é p r a jz i o s z t á ly á n a k É r t e s ít ő je. Az Ethnographia melléklete. Szerk. dr. Semayer V Nyomt. Hornyánszky Viktor. V. évf: Megj. havonként. M a g y a r N y e lv ő r. Szerk. Simonyi Zsigmond. Kiadja a m. tud. Akadémia. Nyomt. az Athenaeum r.-t. X X X III. évf. Megjelenik havonként; ára 10 kor. M a g y a r N y o m d á s z a t. Szerkeszti és kiadja Pusztai Ferencz. Nyom. a Pallas nyomda. X V II. kötet. Megjelenik havonként r ára 6 kor. M a g y a r o r s z á g i B o r b é ly - és F o d r á s z s e g é d e k S z a k la p ja. A budapesti borbély- és fodrászsegédek szakegyletének hivatalos közlönye. Szerk. Földessy Pál. Nyom. Spatz Henrik. I. évf. Megj. havonként,, ára 2 kor. 40 fill. M a g y a r o r s z á g i m u n k á s o k r o k k a n t - é s n y u g d íj- e g y le t é n e k h iv a ta lo s K ö z lö n y e. Társadalmi havilap. Szerk. Pethő Sándor. Nyom. a P-dlas r.-t. III. évf. ; ára 1 kor. 20. fill. M a g y a r O r v o s i A r c h ív u m. Szerk. és kiadják Bókay Árpád, P ertik Ottó és Lenhossék Mihály. Nyom. a Pesti Lloyd kny. Uj folyam. IV. kötet. É venkén t 6 füzet; ára 20 kor. M a g v a r p á ly á z a t o k. Szerk. Fejér Lajos és Ritter Ignácz. Nyom. Pátria r.-t. II. évf. Megj. hav. ; ára 20 kor. M a g y a r P a e d a g o g ia. A «Magyar Paedagogiai Társasága folyóirata. _Szerk. Kovács János. Nyom. a Franklin-társulat. XIII.. évf. Évenként 10 szám ; ára 10 kor. A társaság tagjai tagdíj fejében kapják. A m a g y a r r a jz t a n á r o k o r s z á g o s e g y e s ü le té n e k É r t e s ít ő je. Szerk. Boros Rudolf. Nyom. Károlyi György. V II. évf. Megjelenik évnegyedenkint; ára 4 kor. Tagoknak tagdíj fejében jár. M a g y a r S z a lo n. (Otthon.) Szerk. és kiadja Hevesi József. Nyom. a Stephaneum könyvny. X X I. évf. Megjelenik havonk. ; ára 20 korona. M a g y a r T a n ító k é p z ő. A tanítóképző-intézeti tanárok országos egyesületének közlönye. Szerk. Nagy László. Nyom. a Hun
176 XI. FOLYÓIRATOK. gária Icnyomda. X IX. évf. Évenként 10 füzet; ára 8 kor. Egyesületi tagok tagdíj (8 kor.) fejében kapják. M a g y a r T is z t v is e lő k O rs z á g o s E g y e s ü le t é n e k É r t e s ít ő je. Szerk gr. Fesztetics Géza. Nyom. a Pesti Lloyd-társ. nyomdája. X V I. évf Megjelenik évnegyedenkint. Az egyesület tagjai díjtalanul kapják., j í M a g y a r T u r is t a - E g y e s ü le t b u d a p e s t i o s z t á ly á n a k É r t e s í tő je. Nyom. a Pesti Lloyd kny évf. Időközönként. M a g y a r V ö rö s- A e r e s z t. Szerk. Argay János. Nyom. a Pesti Lloyd kny. V. évf. Megjelenik havonként, ára 3 kor. M a g y a r - Z s id ó S z e m le. Szerk. Blau Lajos. Nyom. az Athenaeum rszv. társ. X X I. évf. Negyedévenként; ára 12 kor. M a t h e m a t ik a i és p h y s i k a i L a p o k. Szerk. Kövesligethy Radó és Rados Gusztáv. Kiadja a Math. és physikai társulat. Nyom. a Franklin-Társulat. X III. évfolyam. Évenként 8 füzet; ára 10 kor. Az egyesületi tagok tagdíj (Budapesten 10, vidéken 6 kor.) fejében kapják. M a t h e m a t ik a i é s t e r m é s z e ttu d o m á n y i É r t e s ít ő. Szerk. König Gyula. Kiadja a m. tud. Akadémia. Nyom. a Franklin-Társulat. X X II. kötet. Évenk. 5 füzet; ára? J\ré h é s z e t. Szerk. Idősb Bonczonádi Szabó Imre. Nyom. Engel S. Zsigmond. I. évf. Megj. havonként, ára 4 kor. M é h k a s. Szövetkezeti folyóirat. Szerk. Majer Gyula. Nyom. Müller Károly Megjelenik? ára? M e n tő k L a p ja. A budapesti önk. mentő egyesület közlönye. Szerk. dr. Kovách Aladár. Nyom. Pesti kny. r.-t. II. évf. Megjelenik havonként ; ára 6 kor. M u s t á r m a g. Magyar keresztyén nők lapja. Szerk. Vargha Gyuláné. Nyom. Nagy Sándor. II. évf. Megjelenik havonként; ára 2 kor. M ű c sa rn o k. Az országos magyar képzőművészeti társulat hivatalos értesítője. Szerk. Ambrozovics Dezső. Nyom. A Budapesti Hirlap kny. VII. évf. Megjelenik kéthav. mint a Művészet melléklete. M ű v é s z e t. Magyar művészeti folyóirat. Szerk. Lyka Károly. Nyom. Hornyánszky Viktor. III. évf. Megjelenik kéthavonként; ára 18 kor. M ű v é s z e t i K r ó n ik a. Szerk. Observator. Nyom. Révai és Salamon. I. évf. Megjelenik havonként, ára 2 kor. A. «uvádor>> -h o z c z im z e t t g y ó g y s z e r t á r é v n e g y e d e s s z a k k ö z le m é n y e i. Szerk. Mikovényi Árpád. Nyom. W odianer F. és Fiai. Megj. évnegyedenként. Ingyen. JV em z eti É rte s ítő. Hasznos tudnivalók közlönye mindenki számára. Szerk. Losonczi Gusztáv. Nyom. Hornyánszky Viktor. 1. évf. Megj. havonként, ára? N e m z e t i N ő n e v e lé s. Szerk. Sebestyénné Stetina Ilo n a ; kiadja az Erzsébet-nőiskola tanári testülete. Nyom. a Franklin-Társulat. X X V. évfolyam. Évenként 10 füzet; ára 4 kor. N e m z e t i S z ö v e tsé g. Szerk. Balázs Árpád. Nyom. Athenaeum kny. r.-t. IV. évf. Megjelenik évnegyedenként. (Tagilletmény 4 kor.) N e p s z e r ü G y o r s ír ó. Szerk. és kiadja Nagy Sándor. Nyom. Grund V. utódai. XV. évf. Évi 10 szám; ára 4 kor.
177 XI. FOLYÓIRATOK. 177 N ö v é n y t a n i K ö z le m é n y e k. A kir. magyar természettudományi társulat folyóirata. Szerk. Schilberszky Károly. Nyom. a Pesti Lloyd-társ. III. kötet. Megjelenik időközönként; ára? N u m iz m a t ik a i K ö z lö n y. Szerk. Gohl Ödön. Nyom. Hornyánszky Viktor. III. év f.; megjelenik negyedévenként; ára? N y e lv t u d o m á n y i K ö z le m é n y e k. Szerk. Szinnyei József. Kiadja a m. t. Akadémia. Nyom. a Franklin-Társulat. X X X IV. kötet. Megjelenik negyedévenként; ára 6 korona. O la já g. A magyar ev. kér. nők lapja. Szerk. Dessewffy Emma. Nyom. Hornyánszky Viktor. IV. évf.,évi 10 szám ; ára 2 kor. J Í z O rs z á g o s M a g y a r S z ö v e ts é g É r t e s ít ő je. Szerk. Jancsó Benedek. Nyom. Hornyánszky Viktor. I. évf. Megjelenik kéthavonként. Ingyen. O r s z á g o s T á n c z t a n it ó k K ö z lö n y e. A tánczmesterek országos egyesületének hivatalos értesítője. Szerk. Saphir M. Imre. Ny. Hedvig Sándor. I. évf. Megjelenik havonként; ára 6 kor. O rsz á g o s O rvo s-szö vetség. Az Országos orvos-szövetség hivatalos lapja. Szerk. Flesch Nándor. Nyom. a Pesti Lloydtársulat knyomdája. VII. évf. ; megjelenik havonként. A szövetség tagjai ingyen kapják. O ttho n. Képes havi folyóirat. Szerkeszti Hevesi József. Nyom. Pesti kny évf. ; ára 12 kor. O tth o n u n k. Az «Otthon» írók és hírlapírók köre hivatalos értesítője. Szerk. Révész Gyula. Nyom. a Budapesti Hirlap kny. VIII. évf. Megjelenik havonként. A kör tagjai ingyen kapják. O r ö k im á d á s. A Központi oltár-egyesület hivatalos közlönye. Szerk. Glattfelder Gyula Nyom. a Stephaneum. V. évf. Megjelenik havonként; ára 3 kor. Ö? 'ö m h ír. Gyermekek Lapja. Kiadja a Lorántffy Zsuzsanna-egyesület. Szerk. Fráter Eszter és Stőry Gyula. Nyom. Hornyánszky Viktor. IX. évf. Megj. havonként; ára 60 fill. P a e d a g o g iu m i L a p o k. A polgárisk. tanárjelöltek körének lapja. Szerk. Gábos Győző. Nyom. Müller Károly. III. évf. Megjelenik havonk. ; ára 3 kor. P a p í r. Szaklap a papír- és írószer-kereskedelem, könyvkötészet és rokonszakmák számára. Szerkesztik és kiadják Barta Lajos és Landau József. Nyom. Pátria kny. VI. évf. Megjelenik havonként; ára a «Könyvkötő Ipara melléklettel együtt 4 kor. P á t r ia h a v i értesítő je. Szerk. Elek Emil. Nyom. Pátria r.-t. II. évf. Megjelenik havonként. Ingyen. P a t y o la t. Szerk. Csepreghy Ferenczné. Kiadja és nyom. Rákosi Jenő Budapesti Hirlap ujságvállalata. XI. évfolyam. Megjelenik havonként; ára 4 kor., vidékre 4 kor. 40 fill. P é n z és E ö ld. Szaklap Magyarország jelzálog- és földbirtok-forgalmának okszerű előmozdítására. Szerkeszti Benke Béla. Nyom. Orsz. közp. községi knyomda. X I. évf. Megjelenik havonként; ára 12 kor. P e s t - 'P i l is - S o lt - K is - R ú n v á r m e g y e g a z d a s á g i e g y e s ü le te É r te s ítő je. Szerk. Serfőző Géza. Nyom. Rózsa K. és neje. IV. évf. Megjelenik havonként; ára 4 kor. Tagoknak ingyen. P f ia r m a k o t h e r a p ia i É r t e s ít ő. Közlemények az Oranotherapia köréből. Szerk. Richter Gedeon. Nyom. Franklin-társ. I. évf. Megj. negyedévenként. Ingyen. Magyar könyvker. egyl. évkönyve. X V I. évf. 12
178 178 XI. FOLYÓIRATOK. P o lg á r i I s k o la i K ö z lö n y. A z Or z. polgári iskolai egyesület folyóirata. Szerkeszti Volenszky Gyula. Nyom. Hornyánszky Viktor. VIII. évf. Évenként 10 szám; ára 8 kor. Az egyesület tagjai tagdij fejében kapják.. P o s t a i T a r i f á k. Szerkeszti és kiadja Klebersberg Géza. Nyom. Európa kny. IX. évfolyam. Évenként 4-szer ; ára 2 kor. P ó t f ü z e te k a T e r m é s z e ttu d o m á n y i K ö z lö n y h ö z. Szerkesztik Csopey László és Paszlavszky József. Kiadja a k. m, T ermészettudományi Társulat. Nyom. a Pesti Lloyd-társaság knyomdája Megjelenik évnegyedenként.; ára a Term é szettudományi Közlönynyel 12 kor. A társulat tagjai 2 kor, ráfizetéssel kapják. P r o t e s t á n s S z e m le. Szerk. Szöts Farkas. Kiadja a magyar protestáns irodalmi társaság. Nyom. Hornyánszky Viktor. XVI. évfolyam. Évenként : o füzet; ára 8 kor. Az egyesület tagjai a tagdij (12 kor.) fejében kapják. R em ény. Szerk. Halász Gyula. Kiadja a Hecht bankház. Nyom. a «Globus» műijitézet kny Havonként jelenik m e g ; ára 2 kor. S t a t is z t ik a i h a v i K ö z le m é n y e k. Szerkeszti és kiadja a m. kir. központi statisztikai hivatal. Nyom. a «Pátria» r.-t. VIII. év f.; ára 12 kor. S to m a to / o g ia i K ö z lö n y. A stomatologusok (fogorvosok) orsz. egyesületének hivatalos közlönye. Szerk. Szabó József. III. évf. Megjelenik havonként; ára 8 kor. j í S z a b a d T y c e u m, tudományt és ismeretet terjesztő tarsaság Értesítője. Szerk. Pályi Sándor. Nyom. Czettel és Deutsch Megj. havonként; ára? S z a b ó h ir l a p. Szerk. Zalai János. Nyomt. «Anglo-nyomdaa. II. évf. Megjelenik havonként; ára 2 kor. 40 fill. S z a b ó - ip a r. A budapesti férfiruhakészítő-ipartestület hivatalos közlönye. Szerk. Fülöp Sándor. Nyom. Buschmann F. IV. évf. Megj. havonként; ára 4 kor. S z a b ó -ip a r o s o k K ö z lö n y e. A szabó-iparosok társadalmi és anyagi érdekeit képviselő havi szaklap. Szerkeszti és kiadja Csontos Imre. Nyom. Révai és Salamon. XVIII. évf.; ára 14 kor. D ivatk ép p nélkül 5 kor. 60 fill. S z a b ó K is ip a r o s. Társadalmi és közgazdasági szakközlöny. Szerk. Ferenczy Gyula. Nyom. Krausz S. és Tsa. I. évf. Megjelenik havonként ; ára 2 kor. 40 fill. S z a k s z e r v e z e t i K r t e s it o. A magyarországi szakszervezeti tanács hivatalos közlönye. Szerk. Jászai S. Nyom. Spatz Henrik. I. évf. Megj. havonként; ára 1 kor. 20 fill. S z á z a d o k. A magyar történelmi társulat közlönye. Szerk. Nagy Gyula. Nyom. az Athenaeum r.-társ. X X X V III. évfolyam. Megjelenik évenként 10 füzetben; ára 12 kor. Tagok a tagdij (10 kor.) fejében kapják. S zö vetség ü n k. Az állami dijnokok országos szövetségének hivatalos közlönye, Szerk.? Nyom. Kálmán M. és Tsa. I. évf. Megj. havonként; ára 5 kor. S z ü n ó r a. Szerk. Endrődi Béla. Nyom. Barcza József VIII. évfolyam. Megjelenik havonként; ára 2 kor. 40 fill.
179 XI. FOLYÓIRATUK. lá n c z ta n itö k L a p ja. Szerk. Róka Pál. Kiadja a Magy. táncztanitók egyesülete. Nyom. Bichler I. X I. évf. Megjelenik havonként; ára 8 kor. 2 a r k a élet. Szépirodalmi folyóirat. Szerk. Kuncz Gusztáv. Nyom. Buschmann F. III. évf. Megjelenik évnegyedenként; ára 4 kor. T á r s a d a lo m p o lit ik a i K ö z le m é n y e k. Szerk. dr. Somogyi Manó. Nyom. Márkus Satou. I. kötet. Megjelenik időközönként; ára füzetenként 2 kor. T e r m é s z e ttu d o m á n ' i K ö z lö n v. Szerk. Csopey László és Paszlavszky József. Kiadja a kir. magy. Természettudományi Társulat. Nyom. a Pesti Lloyd társ. knyomdája. X X X V I. kötet. Megjelenik havonkint; ára 12 kor. Tagoknak tagdij fejében jár. lo r n a ü g y. Felelős szerk.-bizottság : Maurer János, dr. Ottó József, Szavka Manó. Kiadja a Magyarországi tanítók egylete a Nemzeti tornaegylet hozzájárulásával. Nyom. Rózsa Kálmán és neje. X X I. évf. Megj évenként 10-szer; ára 6 kor. Z ö r t é n e lm i T á r. Kiadja a Magyar történelmi társulat közvetítése mellett a m. tud. Akadémia történelmi bizottsága. Szerk. Komáromy András. Nyom. az Athenaeum r. társ évf Uj folyam. V. Megjelenik évnegyedenként; ára 10 kor. 40 fill. A történelmi társulat tagjainak 5 kor. 60 fill. T u b e r k u ló z is. A gűmőkór elleni védekezés közlönye. Szerk. dr. Kúthy Dezső és dr. Tauszk Ferencz. Nyom. Budapesti Hirlap nyomda. II. évf. Megjelenik havonként; ára 1 kor. T u r is t a K ö z lö n y. Szerkeszti Moussong Géza. Kiadja a Magyar tanítók turista-egyesülete. Nyom. Elek Lipót. X I. évf. Megjelenik havonkint; ára 6 kor. A tagok tagdíj fejében kapják. 2 u r is t á k L a p p ja. Szerk. Téry Ödön és Petrik Lajos. Kiadja a Magyar turista-egyesület. Nyom. a Pesti Lloyd-társ. nyomdája. X V I. évf. Megjelenik kéthavonként; ára 10 kor. A tagok tagdij fejében kapják. T u r u l. A magyar heraldikai és genealógiai társaság közlönye. Szerk. Schönherr Gyula és. Varjú Elemér. Nyomt. a Franklintársulat. X X II. kötet. Évnegyedenként jelenik meg. A társaság tagjai tagdij (10 kor.) fejében kapják. T ű z r e n d é s z é t i K ö z lö n y. Az orsz. tüzoltószövétség hivatalos lapja. Szerk. Markusovszky Béla. Nyom. Ifjabb Kellner Ernő. II. évf. Megj. havonként; ára 5 kor. U j I f a g y a r S z e m le. Politikai, társadalmi, irodalmi és művészet: folyóirat. Szerk. Várnai Sándor. Nvomt. Károlyi György. III évf. Megjelenik időszakonként; ára 24 kor. Ú js á g k ia d ó k L a p ja. Szerk. Lenkei Zsigmond. Kiadja a Magyai Újságkiadók orsz. szövetsége. Nyom. a Budapesti Hirlap kny. V. évf. Megjelenik havonk. ; ára 12 kor. Tagoknak ingyen. U r á n ia. Népszerű tudományos folyóirat. Szerk. Klupathy Jenő és legifj. Szász Károly. Nyom. Hornyánszky Viktor. V. évf. Megjelenik havonként; ára 8 kor. Tagoknak ingyen. Ú tm u ta tó. A magyar és közös közlekedési vállalatok hivatalos menetrendkönyve. Kiadja a ovasuti és közlekedési közlöny». Nyom. a Pesti kny. X X III. évf. Évenként 12 füzet; ára 10 kor. Ü g y v é d i K a m a r a i K ö z lö n y. A budapesti ügyvédi kamara hivatalos lapja. Szerk. Pap József. Nyom. Árpád-nyomda. I. évf. Megj. havonként; ára?
180 i8o Xi. FOI.YÓIRATOK. y a k o k ü g y e. A magyarországi vakok érdekeit szolgáló havi folyóirat. Szerk. Vitár Rezső. Nyom. Stephaneum kny. I. évf. Megj. havonként, ára i kor. 20 fill. Z á sz ló 7 ik. Ifjúsági lap. Szerk. és kiadja a budapesti Mária-congregatio. Nyom. a Stephaneum. III. évf. Megjelenik évenként 10-szer; ára 2 kor. Z s id ó H ir a d ó. Orthodox zsidó felekezeti és társadalmi havi folyóirat. Szerk. Viador. Nyom. Elek Lipót. X IV. évf. Megj. havonként, ára 12 kor. Vidéken. A d a lé k o k Z e m p lé n v á r m e g y e tö rté n e té h e z. (Sátoralja-Ujhely.) Szerk. Dongó Gyárfás Géza. Nyomt. a «Zemplén» könyvny. X. évf. Havi folyóirat; ára 6 kor. Á lla t o k Y é d e lm e. (Kolozsvár.) A kolozsvári állatvédő-egyesület havi közlönye. Szerk. Éber Ernő. Nyomt. Gombos Ferencz. IX. évf. ; ára 2 kor. Tagoknak a tagdíj fejében jár. A ls ó / e h é r m e g y e i t a n ü g y. (Gyulafehérvár.) Paedagogiai és szépirodalmi havi folyóirat. Szerk. Balla István. Nyom. Papp György. III. évf. H avonként; ára 6 kor. A r a d i G a z d a. (Arad.) Az aradi gazdasági egylet hivatalos értesítője. Szerk. Laehne Hugó. Nyomt. Gyulai István. VI. évf. Havonk jelenik meg. Tagoknak ingyen. A r a d v á r m e g y e i gazdasági egyesület fogyasztási és értékesítő szövetkezete üzleti Értesítője. (Arad.) Megjelenik az «Aradi Gazdá»-val együtt. A r m e n ia. (Szamosújvár.) Szerk. és kiadja Szongott Kristóf. Nyom. Todorán Endre «Auróra» knyomda. X V III. évf. Megj. havonként; ára 8 kon íia r s m e g y e i T a n ü g y i É r t e s ít ő. (Léva.) A barsmegyei népnevelők egyesületének és a kir. tanfelügyelőségnek hivatalos közlönye Szerk. Végh István és Bányai Ferencz. Nyom. Nyitrai és Tsa évf. Megjelenik évenként kétszer, ára 2 korona. S á c s m e g y e i G a z d a s á g i E g y e s ü le t H iv a t a lo s K ö z lö n y e. (Zombor.) (Gazdasági Értesítő.) Szerk. Pető Lajos. Nyomt. Braun Adolf. X IX. évf. Megjelenik havonként, ára 4 kor. Tagoknak ingyen. 'S ih a r m e g y e i g a z d a s á g i e g y e s ü le t h iv a t a lo s K ö z lö n y e. (Nagyvárad.) Szerk. Weingártner Andor. Nyom. Laszky Ármin. IV. évf. Megjelenik havonként; ára 4 kor. Tagoknak ingyen. B ir ó s á g i y é g r e h a jtó k. A Bírósági Végrehajtók Orsz. Egyesületének hivatalos közlönye, (lgló.) Szerk. Radnóti Adolf. Nyom. Pannonia-knyomda. Győr. I. évf. Megjelenik havonkint; ára 8 korona. S o r r o m a e u s. (Ó-Szőny.) Kath. hitszónoklati havi folyóirat. Szerk. és kiadja Nagy Antal. Nyom. a győregyházmegyei knyomda Győrött. X V III. é v f.; ára 8 kor. A B o r s o d m e g y e i G a z d a s á g i E g y e s ü le t É r t e s ít ő je. (Miskolcz.) Szerk. Vértessy Tivadar. Nyom. Forster, Klein és Ludvig. V. évf. Megjelenik havonként; ára 4 kor. (Előző évfolyamok «Borsodi Gazda» czímen a Hírlapok közt.)
181 XI. FOLYÓIRATOK. C s ík i G a z d a. Gazdasági Értesítő. (Csik-Szereda.) A Csikmegyei gazd. egyesület közlönye. Szerk. T. Nagy Imre. Nyom. Szvoboda testvérek. X V III. évf. Megjelenik havonként; ára 6 kor. Tagoknak ingyen. C s o k o n a i L a p o k. (Debreczen.) Szépirodalmi folyóirat. Szerk. Rudnyánszky Gyula. Nyom. Csokonai nyomda. I. évf. Megjelenik? ára félévre 5 kor. D é li K á r p á t o k. (Temesvár.) A délvidéki Kárpátegyesület és a temesvári muzeum délmagyarországi táj- és néprajzolati osztályának értesítője. Szerk. Czirbusz Géza és Kováts Géza. Nyom. Csanádegyházmegyei kny. I. évf. Megjelenik 4-szer évenkint, ára 5 kor. Tagoknak ingyen. E g y e s ü le t i L r t e s it ő. (Alsó-Kubin.) Az árvamegyei általános tanítóegyesület közlönye. Szerk. Hortobágyi Ágost. Nyom. Trnkóczy Jó zsef. II. évf. Havonként, ára 2 kor. E g y e s ü le t i É r t e s ít ő. (Békés-Csaba.) A Békésmegyei gazdasági egyesület hivatalos közlönye. Szerk. Pfeifer István. Nyom. a Corvina knyomda. X L V. évf. Havonként jelenik meg. (Előbb évkönyv alakban.) E g y e s ü le t i É r t e s ít ő. (Szombathely.) A Vasmegyei gazdasági egyesület megbízásából szerkeszti Röszler Károly. Nyom Seiler Henrik utódai. X X V. évf. Időszakonként jelenik m eg; ára 2 kor. E g y e t e m i g y o r s ír ó. (Kolozsvár.) Gabelsberger-Markovics rendszerű folyóirat. Szerk. ifj. R. Friebeisz Gyula. Nyom. Corvina kny. Budapesten. III. évf. Évenként 10 szám ; ára 2 kor. E g y le t i É r t e s ít ő. (Deés.) A Szolnok-dobokavármegyei gazdasági egylet hivatalos közlönye. Szerk. Szemmáry József. Nyom. Demeter és Kiss. X V II. évf. Megjelenik havonként; ára 8 kor. Az egylet tagjai ingyen kapják. E. M. A. E. (Kolozsvár.) Az egyesület hivatalos értesítője. Szerk. Sándor József. Nyom. Ellenzék-nyomda. X I. évf. Megjelenik havonként; ára 2 kor. E r d é ly. (Kolozsvár.) Honismertető lap. Szerk. Merza Gyula Kiadja az Erdélyi Kárpát-Egyesület. Nyom. Gombos Ferencz. X III. évf. Évenk. 12 szám ; ára 10 kor. Tagok ingyen kapják. E r d é l y i M u n k á s. (Kolozsvár.) Szocziáldemokrata politikai havilap. Szerk. Tatai Gyula. Nyom. Gámán J. örököse. II. évf. Havonként, ára 1 kor. E r d é l y i M ú z e u m. (Kolozsvár.) Az Erdélyi múzeum-egylet kiadványa. Szerk. Szádeczky Lajos. Nyom. Ajta K. Albert. X X I. kötet. Évenként 10 füzet; ára 6 kor. Az egyleti tagok tagdíj (6 kor.) fejében kapják. E r d é l y i S p o r t lá p. A kolozsvári athletikai club hivatalos lapja. Szerk. Sárpy István. Nyom. Ajtai K. Albert. II. évf. Megjelenik havonként, ára 6 kor. E r d é s z e t i K ís é r le t e k. (Selmeczbánya.) A m. kir. központi erdészeti kísérleti állomás folyóirata. Szerk. Vadas Jenő. Nyom. Joerges Á. özv. és fia. VI. évf. Megj. 4 szám évenkint, ára? E r m e ll é k i s z ő lő s z e ti és b o r á s z a t i s z a k k ö z lö n v mint orsz. hirdetési kalauz. Szerk. Czirják Károly. Nyom. Hedvig Sándor Budapesten. I. évf. Megj. havonként, ára 4 kor.
182 I S 2 XI. FOLYÓIRATOK. É r t e s ít ő. (Ipolyság.) A hontmegyei gazdasági egyesület hivatalos közlönye. Szerk. Ivánka István és Pályi Pál. Nyom. Neumann Jakab. I. évf. Megjelenik havonként, ára 2 kor. A z é r s e k ú jy r ír i r. k a t h. n é p n e v e lő k e g y e s ü le té tie k id ő s z a k o s É r t e s ít ő je. (Galánta.) Kiadja az egyesület központi bizottsága. Nyom. JNeufeld Samu. III. évf. Evenként kétszer; ára 1 kor. É r t e s ít ő a z á lla t n i t a n ít ó k o r s z, e g y e s ü le té n e k m ű k ö d é s é r ő l. (Debreczen.) Szerk. Kozma László. Nyom. a Csokonay, kny. VII. évf. Evenként 4-szer. É r t e s ít ő M a g a r o r s z á g k a t h. P a p s á g a r é s z é r e. (Pozsony.) Szerk. és kiadja Heindl János. Nyomt, Kath. irod. r.-t. IV. évf Havonk. jelenik meg. Ingyen küldetik. E v a n g é lik u s e g y h á z i S z e m le. (Békés-Csaba.) Szerk. és kiadja Hurtay György. Nyom. a Corvina knyomda. X. évf Megjelenik havonk. ; ára 4 kor. E v a n g é lik u s h o m ile t ik a i f ö l ó ir a t. (Nyíregyháza.) Az evangéliumi és epistolai alapigék évfolyama. Szerk. Geduly Henrik. Nyom. Jóba Elek. II. évf. Megj. havonként, ára 10 korona. E v a n g é lik u s N é p is k o la. (Sopron.) Szerk. és kiadja Papp József. Nyomt. Röttig Gusztáv. X V I. évf. Megj. havonként, ára 6 kor. F á k l y a. (Nagyvárad.) Szerk. Haraszthy Lajos. Nyom. Neumann Vilmos Megjelenik? ára?. F e jé r m e g y e i g a z d. E g y e s ü le t É r t e s ít ő je. \Sz.-Fejérvár.) Szerk. dr. Burchard Bélaváry Rezső. Nyom. Csitári K. és tsa IV. évf. Havonként jelenik meg, ára 6 kor. Tagoknak ingyen küldetik. F..Vt. K. E. (Nyrtra.) A felvidéki magyar közművelődési egyesület hivatalos lapja. Szerk. Clair Vilmos. Nyom. Kapsz Géza és Kramár Vilmos. II. évf. Megj. havonként, ára 4 korona. F o t o g r á fia. (Szombathely.) Fényképészeti havi folyóirat. Szerk. Kiss Zoltán. Nyom. Bertalanffy József. 1. évf. Megj. havonként, ára 6^ kor. G a z d a s á g i É r t e s ít ő. (Eperjes.) A «Sáros vármegyei gazdasági egyesület;) hivatalos közlönye. Szerk. Lukovits Aladár. Nyom. Kósch Árpád. IX. évf. Megjelenik havonként; ára 6 kor. Tagoknak ingyen küldetik. G a z d a s á g i É r t e s ít ő. (S -A.-Újhely.) A Zemplén vármegyei gazdasági egyesület megbízásából szerk. Nemthy József és Berzeviczy Béla. Nyom. a «Zemplén» kny. X III. évf. Megj. havonként ; ára 4 kor. G a z d a s á g i É r t e s ít ő. (Szolnok.) A Jász-Nagykún-Szolnok vármegyei gazdasági egylet hivatalos közlönye. Szerk. Gaylhoffer István. Nyom. Bakos István. X X.1évf. Megjelenik havonként, ára 6 kor. A tagoknak ingyen küldetik. G a z d a s á g i É r t e s ít ő. (Komárom.) (A Komáromi Újság melléklapja.) A komárommegyei gazdasági egyesület hivatalos értesítője. Szerk. Ágoston Miklós. Nyom. Spitzer Sándor. II. évf. Megjelenik havonként; ára 3 kor. G a z d a s á g i K ö z lö n y. (Komárom.) Havi Értesitő. Szerk. Sarlay Károly. Nyom. Spitzer Sándor. X X II. évf. Megjelenik havonként ; ára 1 kor.
183 XI. FOLYÓIRATOK. I83 G a z d a s á g i A ö z lö n y. (Makó.). A Csanád vármegyéi gazdasági egyesület értesítője. Szerk. Tőkey Jenő. Nyomt. Kovács Antal. IX. évf. Megjelenik havonk.; ára 3 kor. G a z d a s á g i N é p la p (Pécs.) Népszerüen oktató szaklap a földműves kisgazdák részére. Szerk. Förster Jenő. Nyom. Taizs József. X X X. évf. Megjelenik havonként; ára 2 kor. Tagoknak ingyen jár. 1G a z d a s á g i lu d ó s ít ó. (Veszprém.) (L ásd : ((Veszprém vármegyei Gazdasági Értesítő alatt.) G a z d a s á g i T u d ó s ító. (Putnok.) A Gömör-Kishont vármegyei gazdasági egyesület hivatalos értesítője. Szerk. Lakner László. Nyom. Rábely Miklós Rimaszombat. V III. évf. Megjelenik havonként. Tagoknak ingyen. G e n e a ló g ia i f ű z e te k. (Kolozsvár.) Családtörténeti folyóirat. Szerk. Sándor Imre és Sebestyén József. Nyom. Gámán J. örökösei. II. évf. Megjelenik havonként; ára 8 kor. G y a k o r la t i P a e d a g o g ia. (Szeged.) Módszeres havi folyóirat. Szerk. Madzsar Gusztáv. Nyom. Várnay Lajos. I. évf. Megj. havonként; ára 1 o kor. G y á m in té z e t. (Lóvászpatoná.) Szerk. Bognár Endre. Kiadja a magyarhoni egyet. ev. egyh. gyámintézet. Nyom. a főiskolai nyomda Pápán. X X L, X X II. évf. Megjelenik évenként hatszor. Ingyen küldetik. G y e r m e k v é d e le m. (Szombathely.) Szerk. Jánossy Gábor és Gerlits Sándor. Nyom. Egyházmegyei kny. Szombathely. I. évf. Megj. havonként; ára 2 kor. G y ő r s z a b. k i r. v á r o s H iv a t a lo s É r t e s ít ő je. (Győr.) Nyom. a Pannónia kny. X IV. évf. Időközönként jelenik meg..>/ H a d s e r e g. '(Arad.) Képes havi folyóirat. Szerk. Hehs Aladár. Nyom. Réthy L. és fia. I. évf. Megj. havonként; ára 16 kor. H a jd ú s á g i M é h é s z. (Debreczen.) A hajdúsági méhészegylet közlönye. Szerk. Nagy Sámuel. Nyom. Debreczen városi kny. I. évf. Megjelenik havonként; ára 4 kor. H a jn a l C s illa g. (H.-Böszörmény.) Szerk. Balogh Lajos. Kiadja a h.-böszörményi baptista hitközség. Nyom. Hoffmann és Kronowitz. Debreczenben. VI. évf. Megjelenik havonként; ára 48 fillér. H a v i A ö z lö n y a z e lm é le t i és g y a k o r la t i L e lk ip á s z t o r s á g k ö r é b ő l. (Temesvár.) Szerk. és kiadja Patzner István. Nyom. a csanádegyházmegyei knyomda. X X V II. évf. Megjelenik havonként; ára 10 kor. H a v i S z e m le. (Beszterczebánya.) Szerk. dr. Olgyai Bertalan. Nyom. Hungaria kny. IV. évf. Megj. havonként ; ára 4 kor.,?í H a z á b a n és T á v o lb a n s z é t t e k in t ő M é h é s z. (Sajtény, Csanádmegye.) Szerk. és kiadja Gallovich István. Nyom. Kovács Antal Makón. IX. évf. Megjelenik havonként ; ára 4 kor. H á z i T ia r á t. (Sümeg.) Szerk. és kiadja Darnay Kálmán. Nyom. Horváth Gábor. V. évf. Megjelenik időszakonként. Ingyen küldetik. A H e v e s m e g y e i g a z d a s á g i e g y e s ü le t é r t e s ít ő je. (Gyöngyös.) Szerk. Engel Hermán. Nyom. «Hevesmegyei Lapoka kny. X X. évf. Megjelenik havonként ; ára 20 fill. számonként. T a goknak ingyen.
184 184 XI. FOLYÓIRATOK. H e v e s m e g y e i T a n ü g y. (Eger.) Szerkeszti Kolacskovszky János. Kiadja a hevesmegyei általános tanitó-egyesület. Nyom. Lőwy B. IX. évf. Megjelenik havonként; ára 4 kor. Az egyesületi tagok tagdíj fejében kapják. E it s z ó n o k la t i F o ly ó ir a t. (Pilis-Marót.) Szerk. és kiadja Karkecz Alajos. Nyom. Endrényi Lajos Szegeden. X V. evf. Megjelenik havonként; ára 8 kor. H o m o k. (Kecskemét.) Szakfolyóirat szőlősgazdák számára. Szerk. Kenéz Zoltán. Nyom. Szilád! László. V. évf. Megj. havonként ; ára 2 kor. j í H u n y a á v á r m e g y e i á ltalá n o s t a n ít ó -e g y e s ü le t é r t e s ít ő je. (Déva.) Szerk. Bereczky Lajos. Nyom. Kroll Gyula. V. évf. Megjelenik negyedévenként; ára 3 kor. Ig a z s á g. (Zombor.) Politikai havi-szemle. Szerk dr. Pataj Sándor. Nyom. Baits Vladimír. I. évf. Megj. havonként; ára 5 kor. I s k o lá in k. (Rimaszombat. 1 A Gömör-Kishont vármegyei általános tanító egyesület hivatalos értesítője. Szerk. Járossy Endre. Nyom. Lévay Izsó. VII. évfolyam. Megjelenik havonként; ára 4 kor. Tagok ingyen kapják. Is te n I g é je S z e n tb e s z é d e k b e n. (Esztergom.) Szerk. Babura László. Kiadja és nyom. Buzárovits Gusztáv. X X IX. évf. Megjelenik havonként; ára pótfüzettel 5 kor. 20 fill. J á s z - N a g y k u n - S z o ln o k v á r m e g y e i g a z d a s á g i e g y e s ü le t f o g y a s z t á s i é s é r t é k e s ít ő S z ö v e tk e z e té n e k ü z le t i é r t e s í. tő je. (A Gazdasági Értesítő (Szolnok) melléklapja.) J é z u s s z e n ts é g e s S z iv é n e k H ír n ö k e. (Kalocsa.) Szerk. Tóth Mike. Nyom. Jurcsó Antal. X X X V III. évf. Havi folyóirat; ára 3 kor. R a la z a n t in u m. (Kolozsvár.) Szerkeszti Babos Dezső. Kiadja a «Kalazantinum» hittudományi és tanárképző intézet. Nyom. Lepage Lajos. IX. évf. Évenként 10 szám; ára? A A á t. h itt e r je s z t é s la p ja i. Képes folyóirat. (Nagyvárad.) Tulajd. szerk. Nogely István. Nyom. a Szent László kny. X X III. évf. Megjelenik évenként 10 füzet; ára 6 kor. K e c s k e m é t i M u n k á s. (Kecskemét.) Szocziáldemokrata, politikai és közgazdasági havilap. Szerk. Benedek József. Nyom. Ottinger K. Nagykőrös. II. évf. Megj. hav. ; ára 1 kor. 20 fill. K e r e s k e d e le m é s I p a r. (Csongrád ) Szerk. Éekete Lajos. Nyom. és kiadja Weisz Márk. IV. évf. Havonként jelenik meg ; ára 2 kor. K e r e s k e d e lm i T u d ó s ító. (Kolozsvár.) Szerk. Császár Károly. Nyom. Gán-án J. örököse. I. évf. Megj. havonként. Ingyen. K e r e s z t é n y M a g v e tő. (Kolozsvár.) Szerkesztik és kiadják Péteri! Dénes és Kovács János. Nyom. Ajtai K. Albert. X X X IX. évfolyam. Megjelenik kéthónaponként; ára 4 kor. K is d e d ó v ó k l a p j a. (Hatvan.) Kisdedóvók, gyermekkertésznők és gyermekmenház-vezetők használatára. Szerk. Kobány Mihály. Nyom. Erzsébet kny. Gödöllőn. I. évf. Megj. hav. ; ára 3 kor. K is k e r e s k e d ő k l a p j a. (Nagyvárad.) Szerk. Lindenfeld Zsigmond. Nyom. Neumann Vilmos. IV. évf. Megjelenik havonkint; ára 1 kor. 20 fill. K o lo z s v á r i M u n k á s. (Kolozsvár.) Szocziáldemokrata politikai havilap. Szerk. Schwarcz Miksa. Nyom. Gámán J. örököse. I. évf. Megj. havonként ; ára 1 kor.
185 XI. FOLYÓIRATOK. 185.'J A ö z s é g. (Köröstarcsa.) Szaklap a közigazgatás, a községi élet és a közs. jegyzők érdekeinek előmozdítására. Szerk. Petneházy Ferencz. Nyom. Kner Izidor, Gyoma. I. évf. Megjelenik havonként; ára 8 kor. R ü lm is s z ió. (Ágfalva.) Evangélikus hittérítési folyóirat. Szerk. Scholtz Ödön. Nyom. Róttig Gusztáv, Sopron. V III. évf. Megjelenik negyedévenként; ára 1 kor..?/ L e g s z e n te b b F tó z s a fü z é r K i r á ly n é ja. (Szombathely.) Szerk. Vörös László Mária. Kiadja a sz. Domokosrend szombathelyi zárdája. Nyom. az egyházmegyei knyomda. X X. évf. Megjelenik havonként; ára 2 kor..;/ L ip t ó m e g y e i G a z d a s á g i E g y e s ü le t H iv a t a lo s É r t e s ít ő je. (Liptó-Szent-Miklós). Nyom. Steier Izidor. Megj. hav.; ára?.m a g y a r F ö ld m ív e s. (Gyúró.) Szerk. és kiadja Vasadi Balogh Lajos. Nyom. «Budafoki nyomda. X X II. évf. Megjelenik havonként; ára 2 kor. M a g y a r A 'is d e d? ie v e lé s é s N é p o k t a t á s. (Eperjes.) A sáros vármegyei kir. tanfelügyelőség és az eperjesi Széchenyi-kör népnevelési szakválasztmányanak hivatalos közlönye. Szerk. Beér Ferencz. Nyom. Kósch Árpád. X. évf. Megjelenik havonként; ára 4 kor. M a g y a r o r s z á g i k é m é n y s e p r ő s z a k la p. (Nyitra.) Szerkeszti Ronchetti Oszkár. Nyom. Kapsz és Kramár. II. évf. Megjelenik havonként; ára 6 kor..4 m a g y a r o r s z á g i p a p i I m a e g y e s ü le t é s E u c h a r is t ia - t á r - s u la t L r t e s ít ő je. (Győr.) Szerkeszti Molnár Ignácz. Nyom. a győregyházmegyei knyomda. X V III. évf. Megjelenik évenként 8 szám ; ára 1 kor. 20 fill. A társulat tagjainak tagdíj (2 kor.) fejében jár. M a g y a r S ió n. (Esztergom.) Szerk. Trikál József és Prohászka Ottokár. Nyom. Buzárovits Gusztáv. Uj folyam. X V III. évf. Megjelenik havonként; ára 12 kor. M a g y a r Z s in a g ó g a. (Baranya-Mágócs.) Gyakorlati szakközlöny. Szerk. Lebovits József. Nyom. Kaufmann Á. és Fiai. M.-Sziget V. évf. Megj. havonként; ára 6 kor. M á r ia A e r t,. (Szűz Mária virágos kertje.) (Kalocsa.) Szerk. Tóth Mike. Nyom. Jurcsó Antal. X X. évf. Havi folyóirat ; ára 2 kor. M é h é s z e ti A ö z lö n y. (Kolozsvár.) Az erdélyrészi méhész-egylet szakközlönye. Szerk. Nagy Géza Nyom. Gámán János örökösei. X IX. évf. Megj. havonként; ára 8 kor. Tagoknak tagdíj fejében küldetik. M e z ő g a z d a s á g i S z e m le. (Magyar-Ovár.) Szerk. és kiadják Cserháti Sándor és Kosutány Tamás. Nyom. Czéh Sándor-féle nyomda. X X II. évfolyam. Havi folyóirat; ára 10 kor. M u n k a. (Ózd.) Magyar bánya- és kohómunkások társadalmi lapja. Szerkeszti Csepela L. és Kablay J. Nyom. Forster, Klein és Ludvig Miskolczon. III. évfolyam. Megjelenik havonként; ára 1 kor. 20 fill. N a g y a s s z o n y u n k. (Győr.) Mária Congregácziók lapja. Szerk Nitsch Árpád János. Nyom. Győregyházm. kny. 1. évf. Megj. havonként ; ára 4 kor.
186 i 86 XI. FOLYÓIRATOK. JV é p o k ta t á s. (Lúgos.) Krassó-Szörény vármegyei tanitó-ecryesület hivatalos közlönye. Szerkeszti Chaíupka Rezső. Nyom. Weisz és Sziklai. IX. évf. Evenként 10 szám ; ára 8 kor. N e v e lé s. (Máramarossziget.) Szerkeszti Bökényi Dániel. Kiadja a «Máramarosi általános tanitó-egyesület.» Nyom. Berger Miksa X X L évf. Megjelenik havonként; ára 5 kor. N ó g r á d m e g y e i T a n ü g y. (Salgótarján.) A nógrádmegyei tanitóegyesület és a nógrádmegyei kir. tanfelügyeló'ség hivatalos. közlönye. Szerk. Magyar Béla. Nyom. Boros R. V. évf. Havonként ; ára 2 kor. P e s t i 'A ls ó - já r á s i H ír a d ó. (Erzsébetfalva.) A pesti alsó-járás érdekeit felölelő, társadalmi, közgazdasági és vegyes tartalmú időszaki lap. Szerk. Trakostyáni Draskovich Józ ef. Nyom. Fischof Henrik. Kispest. I. évf. Megj. időközönként ; ára 2 kor. P o li t i k a i E lle n ő r. (Kecskemét.) Az «Országos Ellenőr* társújságja Kecskeméten. Szerk. és kiadja Somogyi János. Nyom. Szappanos István. II. évf. Megjelenik havonként; ára az «Országos Ellenőrrel* együtt 10 kor. P o z s o n y i G a z d a. (Pozsony.) A ((Pozsony vármegyei gazdasági egyesület* értesítője. Szerk. Horváth Jenő. Nyom. Eder István, VI. évf. Megjelenik havonk.; ára 8 kor. Tagoknak ingyen jár. P o z s o n y v á r m e g y e i, t ű z r e n d é s z e t i É r t e s ít ő. (Pozsony.) Szerk. Dr. Michaelis Béla. Nyom. Wigand F. K. III. évfoly. Megje len ik? ára 4 kor. P r o t e s t á n s P a p. (Kölesd.) Szerk. és kiadják Lágler Sándor és Kálmán Dezső. Nyom. Tóth László Kecskeméten. X X V. évf. Megjelenik havonként; ára 8 kor. P e m é n y s é g ü n k. (Csánytelek.'í Az oltáriszentség-imádás és Máriatisztelet havi folyóirata Szerkeszti és kiadja Varga Mihály. Nyom. a Stephaneum kny. Budapesten. IX. évf. Havi folyóirat ; ára 2 kor. 60 fill. S á r o s p a t a k i É ü 'z e t e k. (Sárospatak.) Szerk. Horváth Cyrill. Nyom. Landesmann M. és Tsa. S.-A.-Üjhely. I. évf. Megj. negyedévenként ; ára 6 kor. S á r o s p a t a k i I f jú s á g i. K ö z lö n y. (Sárospatak.) Kiadja a ((Magyar irodalmi önképzö-társulat.* Szerk. Kovács Lajos. Ev. ref főiskola knyomdája. X X. évf. Havonként jelenik meg ; ára 4 kor. S á r o s v á r m e g y e i g a z d á k f o g y a s z t á s i é s é r t é k e s ít é s i s z ö v e t k e z e té n e k ü z le t i É r t e s ít ő je. (Eperjes.) A «Gazdasági É rtesítő* melléklete. Nyom. Kósch Árpád évf. Havonként jelenik meg. Tagoknak ingyen. S ik e t n é m á k K ö z lö n y e. (Váez.) Szerk. Borbély Sándor. Nyom. Mayer Sándor. IV. évf. Megjelenik havonként; ára 4 kor. S o m o g y m e g y e i 'Y e tid é g lő sö k L a p ja. (Kaposvár.) A somogvmegyei vendéglősök és korcsmárosok egyesületének hivatalos közlönye. Szerk. Hirschfeld Jakab és Lengyel József. Nyom. Szabó Lipót. I évf. Megj. havonként; ára 8 kor. S o p r o n i G y o r s ír ó. (Sopron.) Szerk. Kiss Samu és Teke Sándor. Kiadja az evang. főgymna«iumi gyorsiró-kör. Nyom. Romwalter Alfréd. X X X. évf. Megjelenik havonként; ára 2 kor. S o p r o n i K e r e s k e d ő k L a p ja. (Sopron.) ((Soproni Kereskedők egyesületének* hivatalos közlönye. Szerk. Kuppis Uzor. Nyom. Romwalter Alfréd. II. évf. Megj. havonként; ára 3 kor.
187 XI; FOLYÓIRATOK. S o p r ó n m é g y e i g a z d a s á g i e g v c s ü le t _É r t e s ít ő je. (Sopron.) Nyom. Romwalter Alfréd évf. Évi 3 füzet. S z a b a d E g y h á z. (Szapáryfalva.).Független magyar református lap. Szerk. Rácz Károly. Nyom. Virányi János, Lúgos. X X. évf. Megjelenik havonként; ára 5 kor. S z e g e d i G y o r s ír ó. Havi folyóirat a Gabelsberger-Markovits rendszer szerint. A szegdi gyorsíró-egyesület és a szegedi ifjúsági gyorsíró körök hivatalos lapja. Szerk. Jakab Lajos. Nyom. Várnay L. I. évfolyam. Megjelenik havonként; ára 2 kor. S z e m le. (Kecskemét.) Siketnémák, vakok, hülyék, gyengeelméjüek, dadogok és hebegők oktatásával foglalkozók szakközlönye. Szerk. Németh László. Nyom. Sziládi László VI. évf. Megjelenik havonként; ára 8 kor. (Előző évfolyamok «Gyógypaedagogiai Szemle ozím alatt.) s í S z e n t C s a lá d k is K ö v e te. (Pécs;) A názáreti szent család és a Szent-József társulatának közlönye. Szerk. Virág Ferencz. Nyom. Taizs József. X V. évf. Megjelenik havonként ; ára 1 k or. 44 fill. S z e n t G e llé r t. (Pannonhalma.) Ifjúsági hitszónoklati folyóirat. Szerk. és kiadják Schermann Egyed. Nyom. az egyházmegyei knyomda Győrött. VI. évf. Megjelenik évenként 10-szer; ára 8 kor. S z ilá g y v á r m e g y e i T a n ü g y. (Zilah.) Szerk. Havas Antal. Kiadja a szilágyvármegyei általános tanítótestület. Nyom. Seres Samu. VII. évf. Megjelenik évenként 10-szer ; ára 2 kor. J Í S z ő lő b e n. (Gyöngyös.) (Ezelőtt: «Egy év a szolőben».) Szerk. és kiadó-tulajdonos Csömör Béla. Nyom. Sima D. X III. évf. Megj. havonként; ára 4 kor. 2 a n ítót e s t ille t i É r t e s ít ő. (Torda.) A Torda-Aranyos vármegyei ált. tan. testületnek havonként megjelenő hivatalos közlönye. Szerk. Csiky Viktor. Nyom. Füssy és Sztupjár. VI. évfolyam ; ára 2 kor. Tagoknak 1 kor. T a n ü g y i É r t e s ít ő, (Besztercze.) A «Besztercze-Naszód vármegyei ált. tanító-egyesület és a vármegyei kir. tanfelügyelőség hivatalos közlönye. Szerk.^ Sebestyén József. Nyom. Botschár^Tivadar. IX. évfolyam. Évenként 10 szám; ára 4 kor. T a n ü g y i É r t e s ít ő. (Beszterczebánya.) A zólyomvármegyei m. kir. tanfelügyelőség hivatalos közlönye. Szerk. Szokolszky Rezső. Nyom. Hungaria kny. I. évf. Megjelenik havonként ; ára 3 kor. Tagoknak ingyen. T a n ü g y i É rte s ítő. (Győr.) A győrvidéki tar.itó-egyesület hivatalos lapja. Szerk. dr. Teli Anasztáz és Benedek Vincze. Nyom. Heckenast és Gróf kny. X X V II. évfolyam. Megjelenik havonké/it; ára 4 kor. T a n ü g y i É r t e s ít ő. (Komárom.) A komárommegyei tanitó-testület közlönye. Szerkeszti Lakatos Károly. Nyom. Spitzer Sándor. V. évf. Megjelenik havonként; ára 2 kor. T a n ü g y i É r t e s ít ő. (Szatmár.) A szatmárvármegvei általános tanitó egyesület hivatalos közlönye. Szerk. Kótai Lajos. Nyom. Kálik és Szeremy. III. évf. Megjelenik havonként;. ára évenként 1 kor. T a n ü g y i É r t e s ít ő. (Székesfehérvár.) Szerk. Magó Károly. Nyom. Csitáry K. és tsa. II. évf. Megjelenik havonként; ára 4 kor.
188 i SS XI. FOLYÓIRATOK. T a n ü g y i T a n á c s k o z ó. (Deés.) A szolnok-dobokamegyei tanitótesiület hivatalos közlönye. Szerk. Daday István. Nyom. Demeter és Kiss. X I. évf. Megjelenik évenként io-szer, ára 2 kor. 40 fill. Tagoknak tagsági díj fejében jár. T e le k k ö n y v. (Szeged.) Szerk. Káplány Géza. Nyom. Nagy Elek Czegléden. IX. évfolyam. Megjelenik havonként. ára 8 kor. T em esi G a z d a. (Temesvár.) A Temesvármegyei gazdasági egyesület hivatalos lapja. Szerk. De Pettere Brúnó. Nyom. Unió kny. III. évf. Megjelenik havonként; ára 4 kor. T e r m é s z e ttu d o m á n y i F ü z e t e k. (Temesvár.) A Délmagyarországi természettudományi társulat közlönye. Szerk. Tőkés Lajos Nyom. Uhrmann Henrik. N X V I1I. évfolyam. A társulat tagjai tagdíj fejében kapják. T h e o lo g ia i S z a k la p. (Pozsony.) Szerk. Raffai S., Hornyánszky A.; Pokoly József, Tüdős István. Nyom. Wigand F. K. III. évf. ; Megjelenik negyedévenként; ára 6 kor. j í T o r o n tá l-m e g y e i g a z d a s á g i e g y e s ü le t É r t e s ít ő je. (N.-Becskerek.) Szerkeszti Marton Andor. Ny. Pleitz Fér. Pál. X IX. évf. Megjelenik 6 füzetben ; ára 2 kor. A tagok díjtalanul kapják. T ö r t é n e lm i é s r é g é s z e t i É r t e s ít ő. (Temesvár.) A délmagyarországi történelmi és régészeti muzeumi társulat közlönye. Szerk. Berkeszi István. Nyom. a csanádegyházmegyei kny. X X. (uj) évf. Megjelenik évnegyedenként; ára 8 korona. A társulati tagoknak ingyen jár. V n it á r iu s K ö z lö n y. (Kolozsvár.) Szeik. Boros György. Kiadja a Dávid Ferencz egylet. Nyom. Gámán János örök. X V II. kötet. Megj. havonként ; ára 2 kor. 40 fill. Egyleti tagoknak 2 kor. y á r o s i A ö z lö n y. (Temesvár.) Hivatalos folyóirat. Kiadja a városi tanács. Nyom. Csendes Jakab. VII. évf. Megjelenik havonként. V a s á r n a p i T a n ító. (Hajdú-Böszörmény.) Szerk. Balogh Lajos. Nyom. Hoffmann és Kronowitz Debreczen. VIII. évf. Megjelenik havonként ; ára 2 kor. 40 fill. y 'e s z p r é m v á r m e g y e i G a z d a s á g i É r t e s ít ő. A ((Veszprém vármegyei gazd. egyesület)) hivatalos közlönye. Szerk. Paur Ödön. Nyom. Krausz A. fia. III. évf. Megjelenik havonként; ára 4 kor Tagok ingyen kapják. V. At. O. S z. (Szeged.) A vidéki hirlapirók országos szövetségének hivatalos értesítője. Szerk. a Szövetség titkára. Nyom. Endrényi Imre. V III. évf. Meg nem határozott időben jelenik meg. A szövetség tagjainak ingyen jár. J Í Z a ía v á r m e g y e i G a z d a s á g i E g y e s ü le t É r t e s ít ő je. (Zalaegerszeg.) Szerk. Orosz Pál. Nyom. Unger Antal 1904, évf. Z e n t a i g y o r s ír ó. Szerk. Fülöp Adorján. Nyom. Traub B. és trs. Szeged. IV. évf. Megjelenik évenként 10 szám ; ára 2 kor. II. 7 obbnvelvü folyóiratok. Budapesten. A n n a le s h is t o r ic o - n a t u r a le s. Musei Nationalis Hungarici. A Magyar Nemzeti Múzeum Természetrajzi osztályainak folyóirata. (Magyar, német, franczia, latin.) (A Természetrajzi Füzetek folytatása.) Szerk. dr. Horváth Géza. (Nemzeti Mu-
189 XI. FOLYÓIRATOK. zeum.) Nyom. a Franklin-társ. II. évfolyam Évenként 2 füzet; ára 30 kor. j í q t i i l a. (M. és német.) Szerk. Hermán Ottó. Kiadja a Magyar Ornithologiai Központ. Nyom. a Franklin-Társulat. NI. évf. Évenként 4 füzet; ára 10 kor. 'B u d a p e s t F ő v á r o s S t a t is z t ik a i H a v ifü z e t e i. Monatshefte des Budape^ter Communal-Statistischen Bureaus. (M. és német.) Szerk. Körösy József. X X X II. évf. Nyom. a Sz.-föv. háziny.; ára 8 kor. F g é sz sé g Ő 7 \ (M. és német.) A «Zion» jótékonysági egylet népszerű közlönye. Nyom. Berkovits János. IX. évf. Megjelenik havonként. Tagoknak ingyen jár. E x p o r t - ít e v u e. (Magyar, német, franczia, angol.) Szerk. és kiadja Zerkowitz Emil. Nyom. Athenaeum. III. évf. Megjelenik havonként; ára 10 kor. F é r fi Szabó. (Magyar-német.) Szerkeszti Stikarovszky Norbert. Nyom. Fried és Krakauer. V. évf. Havonként. Ingyen küldetik. F ö l d r a jz i K ö z le m é n y e k. Bulletin de la Société Iíongroise de Géographie. (M. franczia kivonattal.) Szerkeszti Cholnoky J. Nyom. Fritz Ármin. X X X II. kötet. Évenként 10 füzet; ára 10 kor. Tagoknak ingyen. F ö ld t a n i A ö z lö n y Geologische Mittheilungen. (M. és német.) Szerk. dr. Pálfi Mór. Nyom. a Franklin Társulat. X X X IV. kötet. Megjelenik havonként; ára 10 kor. Tagoknak ingyen. H a v i F ü z e t e k. (M. és német). Szerk. és kiadja Dvorzsák János. Nyomt. Müller Károly Havonként. Ingyen. H u n g a r ia. A magyar ált. tkpénztár r.-t. váltóüzletének sorsolási tudósítója. Verlosungs-Anzeiger stb. Szerk. Weil Miklós. Nyom. Neuwald Illés. I. évf. H avonként; ára 4 kor. J o u r n a l F n iv e r s e l. Publication bimensuelle polyglotte. (Francziamagyar.) Szerk. Rónai Fr. Nyom. Pesti kny. r.-t. I. évf. Megj. kéthavonként; ára 12 kor. F e l e t i S z e m le. Közlemények az uralajtaji nép és nyelvtudomány köréből. (Revue Orientale). (Magyar, német, angol, franczia.) Szerk. Kúnos Ignácz és Munkácsi Bernát. Nyom. a Franklin- Társulat. V. évf. Évnegyedenként; ára 8 kor. F ő fa r a g ó. (Magyar és német.) Szerk. Steidl István. Nyom. Fried és Krakauer. V. évf. H avonként; ára 1 kor. 20 fill. M a g y a r 'B o t a n ik a i L a p o k. (Ungarische botanische Blátter.) (Magyar és német.) Szerk. Alföldi Flatt Károly. Nyom. Pallas r.-t. kny. III. évf.; ára 10 kor. M a g y a r k i r. P o s t a t a k a r é k p é n z t á r i F ö z lö n y. (M. és horvát.) Nyom. a Pallas r.-t. X IX. évf. Megjelenik havonként. M a g y a r N e m e s - F é m ip a r. (Ungarische Edelmetall-Industrie.) Szerk. Révész Károly. Nyom. Légrády test. IV. évf. Megjelenik havonként; ára 8 kor. M a g y a r N ő k S z a k la p ja. (Magyar és német.) Ungarische Frauen- Zeitung. Szerk. Szőllősi Mihály. Nyom. W odianer F. és fiai, I. évf. Megj. havonként.; ára 4 korona..m a g y a r o r s z á g é s a N a g y v ilá g. (Magyar és német.) Ungarn und die Weitenwelt. Szerk. Dessewffy Arisztid. Nyom. Hornyánszky Viktor. III. évf. Megj. havonként; ára 3 kor.
190 190 XI, FOLYÓIRATOK. O rs z á g o s F o g á s z a t i S z e m le. (M. és német.) Revue dér Zahntechnicker Ungarns. A fogtechnikusok orsz. szöv. Iiivatalos közlönye. Szerk. Prohászka Henrik. Nyom. Adler K. II. évf. Megj. havonként. ; ára 8 kor. R o v a r t a n i L a p o k. (Német kivonattal.) Szerkesztik Abafi Aigner Lajos, és Csiki Ernő. Nyom. Schmidl H. X I. kötet. Évenként 10 szám ; ára 8 kor. S z a b ó k s z a k la p ja. (Magyar és német.) Schneider Fachblatt- Szerk. Honti Géza. Nyom. Fried és Krakauer. X II. évf. Megjelenik havonként ; ára 2 kor. 40 fill. $.z t.~ L u k á c s - f ü rd ő. (Melléklete román ny.) Szerk. Bosány Béla. Nyom. Pallas r. t. kny. X V II. évf. Megjelenik havonként. L a T o ile t t e. (Magyar és német.) Szerk. Krausz Adolf. Nyomt. Buschmann F. X X III. évf. Megjelenik havonként. Ingyen küldetik. y a r r ó g é p -, k e r é k p á r - és jíu t o m o b il- u js á g. (Magyar-német.) Náhmaschinen-, Fahrrad- u. Automobil-Zeitung. Szerk. Sándor Gyula. Nyom. Országos közp. községi ny. II. évf. Megj. havonként. ; ára 8 kor. Vidéken. ''B á c sk á t K i s G a z d a. (Hódság.) A Bács-Bodrog vármegyei gazd. egyesület Hódság-járási fiók-egylet hivatalos közlönye. (M. és német.) Szerk. W issinger Richárd. Nyom. Raab János. II. évf. Megjelenik havonként, ára 2 kor. Tagoknak ingyen. 'I S é c s i «.A U ffe m e in e V e r s o r g u n g s -A n s t a lt* tagjai érdekeinek megvédését czélzó pozsonyi egyesület közleményei (Pozsony). Szerk.? Nyomt. Angermayer Károly M egjelenik? ára? C o n c o r d ia. (Pozsony.) A pozsonyi «Concordia» Gabelsbergergyorsiró-egyesület közlönye. (Magyar és német.) Szerkeszti Theiss. Nyom. Wigand F. K. X IX. évf. Évenként 6 szám ; ára 2 kor. 40 fill. D é lm a g y q r o r s z á g. (Vajszka.) Juzna Ugarska. (Magyar-horvát.) Szerk. dr. Tumbász István. Nyom Bittermann József. III. évf. Megjelenik havonként; ára 2 kor. 40 fill. D. J\f. K. / i. (Szeged,) A Délmagyarországi magyar közművelődési egyesület hivatalos értesítője. Szerk. Gallovich Jenő. Nyom. Várnay L. I. évf. Megjelenik havonként. Tagdíj fejében jár. D é lv id é k i I f jú s á g i K ö z lö n y. (Tem esvár) Szerk. Farkas János. Nyom. Csanádegy ház megyei kny. I. évf. Megj. havonként. ára 6 kor. É r t e s ít ő a z E r d é l y i A C u z e u m -E g y le t O r v o s - T e r m é s z e t- 7 u d. S z a k o s z t á ly á b ó l. Sitzungsberichte dér Medicinisch- Naturwissenschaftlichen Section des Siebenbürgischen Museumvereines. (Magyar és német.) Szerk. Szabó Dénes és Fabinyi Rudolf. Nyom. Ajtai K. Albert. X X IX. évf. Megjelenik időközönként ; ára 6 kor. M a g y a r F ö ld b ir t o k o s. Ungarischer Grundbesitzer. (Sopron.). (Magyar és német.) Szerk. Breuer Lajos. Nyom. Röttig G. V. évf. Megjelenik havonként. Ingyen.
191 XII. A HAZAI NEM MAGYAR NYELVŰ HIRI.APIÜO DALOM. I-9I 77j S á c s - h u l a i S i r la p. (Kula.) Társadalmi és közgazdasági közlöny. (Magyar-német.) Szerk. Peitsche János. Ny. Csanádegyházmegyei kny. Temesvár. I. évf. Megj. időszakonként - ára 4 kor. V a s v á r-m e g y e i T ű z r e n d é s z e n A ö z lö n y. (Szombathely.) (Melléklete német.) Szerk.. Barabás István. Nyom. Bertalanffy József. X I. évf. Megjelenik havonként; ára' 2 kor. X I I. A H A Z A I N EM M A G Y A R N Y E L V Ű H ÍR L A P IR O D A LO M. Kereszty Istvántól. I. Német lapok. a) Politikai tartalmúak. B u d ap esten. M lg e p n e in e J ü d is c k e Z e it u n g. (Héber betűkkel.) Szerk. túl. Grossberg Lipót. Ny. Fried és Krakauer. X V II. évf. Heti 5 szám ; ára 20 kor. S u d a p e s t e r T a g b la t t. Fel. szerk. Bolgár Ferencz ; kiadja Európa., r.-t.. Ny. Európa. X X I. évf. Napilap ; ára 28 kor. / ix t r a h la t t. A Neues Budapester Abendblatt lenyomata, VI. évf. jd a s F r e ie T fo r t, (A Szabad Szó melléklete.) Főszerk. Mczőfi Vilmos, Kiadja a Magyarországi Újjászervezett Szocziáidemokrata Párt. Ny. Nagel István. VI. évf. Félhavi ; ára 4 kor. JK o n ta g b la tt. Fel. szerk. túl. Viola Miksa. Ny. Kállai Ármin. XVI. évf. H etilap; ára 12 kor. N e u e s S u d a p e s t e r A b e n d b la t t. Szerk. Singer Arthur, kiadó ő és Barna Tódor. Ny. Glóbus. V. évf. Napilap. Száma 2 fillér. N e u e s A le in e s J o u r n a l. Szerk. Vida Bódog, Túl. ny. Európa r.-t. VIII. évf. ; ára naponta 2 fill. N e u e s P e s t e r J o u r n a l. Fel. szerk. Bródy Lajos ; kiadó-tul. Bródy Zsigmond. Ny. Hungaria ny. X X X III. évf. Napilap ; ára 28 kor. N e u e s P o lit is c h e s V o lk s b la //. Fel. szerk. dr. Fleischmann Sándor; kiadó túl. Mérey Miksa. Ny. Kosmos. X X V III. évf. Napilap ; ára 20 kor., a W itzrakete melléklappal együtt 22 kor. 40 fill. 'P ester C o rresp o n d en z. Szerk. Kiadó Lichtenstein F. Lajos. Kövön ny. Pressler Mihály. X L I. évf. Napilap; ára 600 kor. í"te ste r A lo y d. Fel, szerk. dr. Falk Miksa ; kiadó. ny. a Pesti Lloyd-Társulat. L. évf. Napilap, estilappal; ára 44 kor. IP o litisch es V o lk sb la tt. Fel. szerk. Sipos J. ; kiadó-tul. a Hungaria vállalat. Ny. Hungaria. X X X. évf. Napilap, ára 20 kor. Y o ljcss tim m e. Szerk. Karczagi J. Tulajd. Magyarország szocziáldemokrata pártja. Ny- Fried és Krakauer. X X X II. évf. Heti ; ára 4 K 80 í.
192 192 XII. A HAZAI NEM-MAGYAR NYELVŰ HIRLAPIKODALOM. V id ék en. 'D e u ts c h e s la g b l a t t f ü r U h g a r n. (Temesvár.) Főszerk. Orendi- Hommenau V ik to r; fel. sz. Feisthammel Kálmán. K iadó: Gutenberg-társ. Jokl Jakab és Társa. Ny. Gutenberg ny. IV. évf. Napilap ; ára 18 kor. 'D o n a u - /e m e s-'d o te vorm. Banater Post.' (Pancsova.) Szerk. túl., ny. W ittigschlager K. X X X V. évf. Hetenként két szám ; ára 16 kor. 'D é r P r e im ü t ig e. (Südungarisches Volksblatt.) (Temesvár.) Fel. szerk. Dőld István, túl. Kraushaar és Emmer. Ny. Délmagyarorsz. ny. X IX. évf. H etilap; ára 9 kor. F ű n f k i r e h n e r Z e it u n g. (Pécs.) Főszerk. Lenkei Lajos, fel. szerk. Verbói Ármin, túl. Guttmann J. özv. Ny. Pécsi irodalmi és kny. r.-t. X X X V. évf. Hetenként 2 szám ; ára 16 kor. G le ic h h e it. (Bécsújhely.) Szerk. Ausofsky Alajos. Kiadótul. az alsó-ausztriai IX. választókerület szocziáldemokracziája. Ny. (Lajta-Szt.-Miklós) Stiborsky Fölöp (a 20. sz. óta Bécs-Ujhelyben ny.) X. évf. Hetilap. Száma 10 fill. F t e r m a n n s t a d t e r Z e it u n g. Vereinigt mit dem Siebenbürger Botén. (Nagy-Szeben.) Fel. szerk. Roth Frigyes; kiadó ny. Reissenberger Adolf. C X X. évf. Napilap ; ára 20 kor. JC r o n s t a d t e r Z e it u n g. (Brassó.) Fel. szerk. Vachter G u idó; kiadótul. Gött János fia. Ny. Gött J. fia. L X V III. évf. Napilap ; ára 19 kor. 20 fill. D é r L a n d b o te. (Temesvár.) Szerk. túl. Kraushaar K áro ly; túl. Kraushaar és Emmer. Ny. Csanádegyházmegyei ny. X X X III. évf. Hetilap ; ára 4 kor. JV e u e Z e m e s v á r e r Z e it u n g. (Temesvár.) Fel. szerk. Dévay F e rencz ; túl. kiadó Steger E. utódai. X X X V II. évf. Napilap ; ára 32 kor..a ette W e rs c h e tz e r Z e it u n g. Fel. szerk. Veronits Jó z se f; kiadótul. ny. W ettel és Veronits ezég. X X III. évf. Hetenként 1 szám ; ára 10 kor. JV e u e Z e it u n g. (Sopron.) Szerk. dr. Arnhold Károly és Breyer Mór. Nyom. Röttig Gusztáv. VII. évf.; ára 14 kor. O e d e n b u rg e? Z e it u n g. (Sopron.) Fel. szerk. Marbach E rn ő ; kiadó ny. Romwalter Alfréd. X X X V II. évf. N apilap; ára 20 kor. P r e s s b u r g e r P r e s s e. (Pozsony.) Szerk. túl. Engyeli Jenő. Ny. Alkalay Adolf és fia. VI. évfolyam. Hetilap ; ára 8 korona. P r e s s b u r g e r T a g b la t t. (Pozsony.) Szerk. Gaibl Sándor; kiadó ny. Kath. irodalmi r.-t. VIII. évf. Napilap ; ára 16 kor. P r e s s b u r g e r Z e it u n g. (Pozsony.) Fel. szerk. Lövő R u dolf; kiadó túl. ny. Angermayer Károly. CXLI. évf. Napilap esti lappal; ára 24 kor. D t a d ik a l. (előbb : Oedenburger Rundschau.) (Sopron.) Szerk. Jenker Oszkár, túl. Zsombor Géza. X. évf. Heti 2 szám ; ára 12 kor. P e f o r n i (előbb : W estungarische Volks-Zeitung.) (Pozsony). Szerk. kiadó Zalkai L. Alajos. Ny. Kath. írod. Részv.-Társ. IX. évf. Hetilap ; ára 8 kor.
193 XII. A HAZAI NEM-MAGYAR NYELVŰ HÍRLAPIRODALOM. I 93 1H u th e n tsc h e H e v u e. (Wien.) Fel. szerk. Sembratowycz Román. Kiadó : u. ő, Jaworskyj B. lovag és dr. Kos András. I\y. (Sopron) Röttig Gusztáv. II. évf. F élh av i; ára 8 kor. S & e b e n b ü rg isc h -D e tits c h e s 2 a g e b la t t (Nagy-Szeben.) Lapvezér Haner Henrik ; főszerk. dr. Schuller Rudolf, fel. szerk. Teutsch Gyula; kiadó ny. Drotleff József. X X X I. évf. Napilap ; ára 24 K. S la ris c h e s JEcho. (Wien.) Szerk. túl. Podgornits Frigyes. Ny. (Pozsony.) Alkalay Adolf és Fia. IV. évf. Félhavi; ára 8 kor. S ü d u n g a r isc h e S o t e. (Lúgos.) Szerk. túl. Reiner A d olf; ny. W eiss és Sziklai. VI. évf. Heti 3 szám ; ára 16 kor. S ü d u n g a r isc h e S ü r g e t '- Z e it u n g, (előbb : T o r o n ia le r Z e it u n g ) (Terjámos). Szerk. túl. ny. Pirkmayer Alajos. VIII. évf. K ét kiadás; heti egy és heti két szám ; ára 10, illetőleg 3 kor. S ü d u n g a r is c h e 'R e fo r m. (Temesvár.) Szerk. túl. ifj. Steiner Károly. Ny. Unió. X V I. évf. Napilap ; ára 28 kor. S ü d u n g a rti. (Lúgos.) Szerk. Teichner Emil. Ny. Szidon József. X II. évf. Heti 2 szám; ára 16 kor. T e m e s v á r e r V o lk.rtjla tt. (Temesvár.) Szerk. Kastriener Samu. Túl. egy konszorczium. Ny. Minerva utóbb a Délmagy. ny. III. évf. Napilap ; ára 8 kor. 40 fill. 2 e m e s r á r e r Z e it u n g. (Temesvár.) Fel. szerk. Barát Á rm in; kiadó-tul. Heim Antal. Ny. Mangold Sándor, L ili, évf. Napilap ; ára 32 kor. D é r V o lk s fr e u n d. (Szombathely.) Fel. szerk. és kiadó ny. Gábriel A. X X II. évf. Hetilap ; ára 8 kor. ' W e s tu n g a r isc h e s V o lk s b la tt. (Sopron.) Szerk. Beitl Károly ; túl. az alapítók. Ny. Török és Kremszner. X II. évf. Heti 3 szám és külön egyheti népkiadás ; ára 12 kor., a népkiadás 5 kor. 20 fillér. W e s tu n g a r is c h e r G -ren z b o te. (Pozsony.) Fel. szerk. Mauthner Gusztáv; kiadó túl. Simonyi Iván. Ny. Zindl József. X X X V. évf. Napilap ; ára 28 kor. 80 fill. b) Szaklapok és vegyestartalmúak. B ud apesten. D é r jíte H o n a r. Szerk. Püspök K. Ny. Pazmaneum. II. évf. Havi 2 szám ; ára 5 kor. A m tu c h e N a c h r i c h t e n Kiadó Cs. kir. szab. Kassa-Oderbergi vasút. Ny. Pesti kny. r.-t.... évf. D a s JÍr tis ie n b ta tt (M elléklapja: Artistalap.) Szerk. kiadó Fürst B. Ny. Gelléri és Székely. I. évf. Félhavi ; ára 8 kor. jls s e c u r a n z - u n d y o lk s n ir t s c h a f t lic h e S la t t e r. (Biztosítási és Közgazdasági Lapok.) [Wien.] Szerk. Török Jenő Endre és Steiner Adolf. Ny. (Budapest) Gross és Grünhut. X. évf. Félhavi ; ára 20 kor. JÍ u s le g u n g e n d e s k. u n g. P a te n ta m te s. Szerk. Révi Gyula. Kiadja a fölesküdt szabadalmi ügyvivők egyesülete. Ny. Neuwald Illés. V. évf. Hetilap. Ingyen. / I á n k - u n d S a n d á i# - Z e it u n g. Szerk. Basch Lajos. Ny. Révai és Salamon. IV. (V.) évf. Havi 2 szám ; ára 3 kor. Magyar könyvker. egyl évkönyve. XV I. évf. 13
194 194 Xlí. A HAZAI NEM-MAGYAR NYELVŰ HÍRLAPIRODALOM. 3) e r ffa u -Z T n t e r n e h m e r u n d L ie f 'e r a n t. (A ((Vállalkozók Lapja* német kiadása.) Fel. szerk. Sós (Salzer) Izor; kiadótul. Salzer I., Lakatos L. és Bendik G. Ny. Otthon kny. X X III. évf. Havi 3 szám ; ára 16 kor. 'B u d a p e s t e r ( O e s te r r e ic h - t Jn g a r is c h e r ) A n t e n n á ig u n g s b la t t. Szerk, túl. Sikray S. Ny. Brózsa Ottó. X X II. évf. Félhavi. - Junius óta magyar, czíme : Budapesti Hirdetési Közlöny. S u d a p e s t e r M o n ta g s Z e it u n g. Szerk. túl. Büchler Baján Vilmos. Ny. Glóbus. V III. évf- Évente csak nehány szám ; ára 8 kor. 'B u d a p e s t e r S o n n - u n d M o n t a g s -Z e itu n g. Szerk. Eichner S. Ny. Muskát M. II. évf. C h rislh ch es V o lk sb la tt. Szerk. Auer István; túl. Molnár János. Ny. Stephanaeum ny. IX. évf. Hetilap ; ára 4 kor. 'D é r C o lo n ia l- u n d G e m is c h t w a a r e n - S a n d le r. Szerkesztő és kiadó Hoffmann Mihály, Ny, Glóbus. I. évf. Félh av i; ára 8 K. C o m m e rc ie tte r A n z e / g e r. Fel. szerk. Stein Mór, tú l., Stein M. és Tsa. előbb Assistenz iroda. Ny. Schlesinger Vilmos. V II. (X X X V I.) évf, Hetilap; ára 24 kor. C o m m e r c ie tte r S e o b a c iite r. Szerk. tulajd. Zwillinger Lipót. Ny. W eissenberg Ármin. X IV. (((XXXIII.») évf. Heti lap ; ára 24 kor. C o m m e r c ie lle R u n d s c h a u. (Kereskedelmi Szemle.) Szerk. kiadó Vécsei Leó. Ny. Gross és Grünhut. V III. évf. Havi 3 szám ; ára 12 kor. j& ise n b a h n - T a r i f - u n d 'V e r k e h r s - A n z e ig e r < Szerk. kiadó Weiszmayer Brúnó. Ny. Radó Izor. V III. évf. Havi 2 szám ; ára 20 kor. f iin a n z ie lle '/H á tté r. Fel. szerk. Pick Ignácz. Ny. Zeisler M. Megjelenik bizonytalan időközökben, ismétlődő tartalommal. H a n d c ls - u n d G e w e r b e b la t t ; lo c a t - Z e it u n g czímű zuglapokkal azonos ; ára 20 kor. (!) B in a n z ie tle r 'R a tg eb er. Szerk.-kiadó Geiger V. Ny. Pallas. II. évf. Havi 2 szám; ára 10 kor. 3) ie F in a n z ie tte W acht. Szerk. túl. Berger Lajos. Ny. Pallas. I. évf. Félhav i; ára 4 kor. G e n e ra l- A n z e ig e r. Szerk. Krausz Sándor. Ny. Löblovitz Zsigmond. X V II. évf. Megjelenik bizonytalan időközökben; ára 16 kor. (!) Azonos az U n g. H a n d e ls -M u s e u m ez. zuglappal. G lo c k e. Szerk. Fuchs Hermann, kiadó Barna Mária. I. évf. G lü c k s b o te. (Szerencse-Híradó.) [A Sorsolási Tudósító lenyomata.] Szerk. Aradi Rezső. Ny. Neuwald Illés.? évf. Havi 2 szám; ára 3 kor. H a n d e ls - m id G e w e r b e b ta tt. Szerk. Paul Gábor. (A f iin a n z ie lle B lá tter-xex azonos.) H a n s - Jö r g e l. Szerk.-kiadó Czukelter Ferencz. Ny. Neuwald Illés. X X V II. évf. Kétheti lap ; ára 16 kor,, nyilvános helyiségeknek 12 kor. H e it e r e B la t t e r. Fel. szerk. Hátsek A dolf; társszerk. dr. Maigrün. Ny. Európa ny. X I. évf. Hetilap ; ára 8 kor. I n t e r n a t io n a le A r t is t e n - R e r u e. Fel. szerk. és kiadó-tul. Kiss Dávid. Ny. Markovits és Garai. X IV. évf. Havi 3 szám ; ára 12 kor. R o r r e s p o n d e n z H u n g a r ia. Szerk. Stern Bernát. Kövön ny.... V. évf. Heti 2 szám ; ára }
195 j XII. A HAZAI WEM-MAGYAR NYELVŰ HÍRLAPIRODALOM. I95 h o c a l- Z e i t u n g. A U n a n z ie lle 'B la tte r-v A azonos. M a iit / m e r s l i í h r e r d u r c / i U etd u n d G a r te n. Szerk. kiadó Mauthner Ödön magkereskedése. Ny. Athenaeum. VI. évf. Heti 2 szám, ingyen. J\ a tio n a lö k o n o m is c h e S l a t t e r. Szerk. Fejér Gyula, túl. Friedmann L. Ny. Gross és Grünhut. X X X. évf. Hetilap ; ára 16 K. O e s t-v n g. J o u r n a l. A J / in a n z ie lle S la tte r -x tíí azonos. P e s t e r.m e d iz in is c h - C h ir u r g is c h e 'P re sse. Szerk. dr. Török Lajos. Ny. Orsz. Közp. Községi kny, X L. évf. H e ti; ára 12 kor. P o p u lü r e l i n a n z - H e m e. Szerk. Haar E. Ny. Glóbus. X IV. évf. Havi 3 szám ; ára 4 kor. S a p h i r s S ty x. Szerk. Rózsafy Manó. Ny. Neuwald Illés. X X X V. évf. Félhavi lap ; ára 10 kor. U n g a r is c h e M lg e m e in e Y e rz c eh rs-z eitu n g. Szerk. túl. Schreiber Adolf örököse Andics Jusztina. Ny Műszaki Irodalmi és Nyomdai Vállalat (Feldmann Mór). X X V I. évf. Havi 2 szám ; ára 12 kor. U n g a r is c h e S a u z e it u n g. Szerk. túl. Sommer József. (Újpest.) Ny. Franklin-társulat. IX. évf. Havi 3 szám ; ára 20 kor. U n g a r is c h e IS is e n -Z e itu n g. Szerk. Zárai Sándor. Ny. Orsz. közp. községi kny. r.-t. I. évf. Havi 3 szám ; ára 12 kor. U n g a ris c h e s H a n d e ls b la tt. Szerk. túl. Kelemen B. Az Oest.- U ng. Jo u r n a l-\ d \ azonos, csakhogy ára 24 kor. (!) U n g a r is c h e r I lo lz h á n d le r. (A «Magyar Fakereskedő» német fordítása.) Szerk. és túl. Székely Ignácz. Ny. Fővárosi ny. és vonalozó r.-t., utóbb Révai és Salamon. X I. évf. Hav. 2-szer; ára 4 kor., a magy. kiadással együtt 10 kor. D é r U n g a r is c h e I s r a e lit. Fel. szerk. dr. Bak Illé s ; túl. Bak Ignácz özv. Ny. Márkus Samu. X X X I. évf. Félh av i; ára 12 K. U n g a r is c h e M e d iz in is eh e P r e s s e. Szerk. és kiadó dr. Tuszkai Ödön. Ny. Gelléri és Székely. IX. évf. Hetilap ; ára 10 kor. U n g a r is c h e r M e t a lla r b e it e r. Szerk. túl. Nagel J. társszerk. Elszász Rudolf. Ny. Pesti kny.-r.-t. X X II. évf. Hetilap ; ára 16 K. U n g a r is c h e M o n t a n - I n d u s t r ie - u n d H a n d e ls z e it u n g. Szerk. és kiadó Silberstein Arnold. Ny. Márkus Samú. X. évf. F élhavi lap ; ára 20 kor. U n g a r is c h e r 7fe in b a u. Szerk. Baross Károly és dr. Drucker Jenő ; túl. Baross K. Ny. «Pátria» ny. r. t. V III. évf. Hetilap ; ára 12 kor. U n g a r is c h e o c h e n s c h r ift. Független Magyar Hetilap. Főszerk. Gábel Gyula, szerk. dr. Benkő Géza. Ny. Gross és Grünhut. X. évf. Helilap ; ára 12 kor. y o lk s b la tt. Fel. szerk. «István sógor.» Ny. «Franklin» társulat. X I. é A f. H etilap ; ára 5 kor. y b lk s w ir t h s c h a ft lic h e S o m n ta g s-iie vtte. Fel. Szerk. és túl. Reinitz Tódor. Ny. Neuwald Illés. X X V II. évf. Hetilap; ára 24 kor. y b lk s w ir t h s c h a ft lic h e Z e it u n g. Szerk. Bauer C. Ny. Kállai Ármin. X V I. évf. 8. szám ; ára 20 kor. D ie V it z r a k e t e. (Melléklap a Neues Polit. Volksblatthoz.) Szerk.? Kiadó a N. P. Vbl. társaság. Ny. Gross Jakab. X. évf. ; á ra : a főlap előfizetőinek 2 kor. 40 fill., különben 9 kor. 60 fill. 13
196 196 XII. A HAZAI NKM-MAGYAR NYELVŰ HÍRLAPIRODALOM. V id ék en. jír c h it e k t e n - u n d 'B c iu m e is te r -Z e it u n g. Szerk. (Wien.) Szerk. Gruber Mihály; túl. W erner F. Ede. Ny. (Pozsony) Alkalay Adolf és Fia X III. évf. H etilap; ára 16 kor. S á c s - D o d r o g h e r P r e s s e. (Újvidék.) Fel. Szerk. Mack K. kiadó Fuchs Emil. Ny. Fuchs Emil és társa. X L IX. évf. Hetilap ; ára 10 kor. :'B á c s k á é r 7 o lk s b la tt. (Zombor.) Fel. szerk. és túl. ny. O blatt Károly. X V I. évf. Hetilap ; ára 8 kor. D ie B e r z a v a. (Resiczabánya.) Szerk. kiadó; ny. Popovics Miklós. X X IX. évf. Hetilap ; ára 9 kor. 60 fill. B is t r it z e r H b c k e n s c h r ift. (Besztercze.) Szerk. Kiadó Schell Károly. Ny. Csallner Károly. X X X III. évf. Hetilap ; ára 8 kor. So fill. B is t r it z e r Z e itu n g. (Besztercze.) Szerk. kiadó Hann Iános. Ny. Botschar Tódor. X IV. évf. ; ára 8 kor. S o g s 'á t ie r Z e it u n g. Krassó-Szörényer Post. (Német-Bogsán.) Szerk., túl. nv. Rosner Adolf. X III. évf. Hetilap ára 8 kor. C e n t r a l- B la t t f ú r G la s - I n d u s t r ie u n d l í e r a m i k. (Wien.) Főszerk..Loew enthal Hermann ; szerk. Nelken Siegfried. Ny. (Pozsony.) Alkalay Adolf. X IX. évf. Félhavi; ára 12 kor. :V e u t s c h -u n g a r is c it e r y o lk s f r e u n d. (Temesvár.) Szerk. túl. Orendi-Hommenau Viktor. Ny. Délmagyarországi kny. (Csirovits T. D.) V. évf. H etilap; ára 8 kor. D e t t a e r Z e it u n g. (Detta.) Fel. Szerk. Drechsler B ern át; kiadótul., ny. Tringl és Kirsch. X X IV. évf. Hetilap ; ára 8 kor. D é r JP riéd en sb o te. Szerk. Schmidt C. E. (Pozsony); kiadó Scholtz Ödön (Ágfalva). Ny. Wigand F. K. (Pozsony). 1903/1904. VII. évi. Kétheti la p ; ára 2 kor. G r o s s - S e c s k e r e k e r JY ó ch en blatt. Fel. szerk. Mayer R u d o lf; kiadó ny. Pleitz Ferencz Pál. L IV. évf. H etilap; ára 10 kor. G r o s s - J í i k in d a e r Z e it u n g. (N.-Kikinda.) Szerk. túl. Kolb Vilmos ; Ny. M ilenkovits-féle ny. X X X. évt. Hetilap ; ára 8 kor. G r o s s - A n k le r Hote. (Segesvár.) Szerk. túl. ny. Horeth J. Frigyes. X X V I. évf. Hetilap ; ára 8 kor. G ü n s e r A n z e ig e r. (Kőszeg.) Fel. kiadó Feigl G. Adolf. Ny. Feigl Frigyes. X X X I. évf. Hetilap ; ára 7 kor. 60 fill. G ü n s e r Z e it u n g. (Kőszeg.) Szerk. kiadó. Ny. Feigl Gyula. X X II. évf. Hetilap ; ára 4 K 80 f. U a n d e ls - JÍ n z e ig e r. (Bécs.) Szerk. kiadó. Weisslitz M. Ny. (Sopron) R öttig Gusztáv. X III. évf. Havi 2 szám ; ára 12 kor. H e r m a n n s t a d t e r V e rg n ü g u n g s -A.n z e ig e r (a Siebenbürgisch- Deutsches Tageblatt melléklete.) (N.-Szeben.) H ó d s á g e r Z e it u n g. (Hódság.) Fel. szerk. Horn János. Túl. ny. Raab János. I. évf. Heti ; ára 8 kor. l í l u s t r i r t e l e u e r w e b r - Z e i t u n g. (Pozsony.) Szerk. Groidl Gyula. Túl. ny. Alkalay Adolf és fia. X X. évf. Havi 2 szám ; ára 6 kor. I n t e r n a t io n a le M in e r a lq u é U e n Z e it u n g. (Bécs.) Fel. szerk. Deutsch Gusztáv. Kiadótul. Hirschfeld Lajos. Ny. (Röttig Gusztáv. V. évf. Havi 2 S2ám ; ára 12 kor.
197 XII. A HAZAI NEM-MAGYAR NYELVŰ HÍRLAPIRODALOM. 197 A u r a n s e b e s e r TVochenblatt. (Karánsebes.) Szerk. túl. Jacobovits József. Ny. (Lúgos) Weisz és Sziklai. XV II. évf. Hetilap ; ára 8 kor. K á r o l y f a l v a e r W ochen blatt. (Károlyfalva.) Szerk. Gronwald Frigyes ; kiadó ny. W ettel és Veronits. (Versecz). V III. évf. Hetilap ; ára 8 kor. K á r o l y f a l v a e r Z e itu n g. (Károlyfalva.) Szerk. túl. ny. Kehrer Viktor. 1 évf. H eti.; ára 8 kor. K a r p a t h e n - S o s t. (Késmárk.) Szerk. túl. ny. Sauter Pál. X X IV. évf. Hetilap ; ára 8 kor. K a r t e ll- 'R u n d s c h a u. Szerk. kiadó (Becs.) Berger József. Ny. (Sopron.) Litfass utóda Röttig Gusztáv. II. évf. Havi 2 szám. ; ára 25 kor. K a s c h a u e r Z e it u n g. Kassa-Eperjesi Értesítő. (Kassa.) Fel. szerk. Rorwell S. ; kiadó ny. W erfer Károly. L X V I. évfolyam. Heti 3 szám ; ára 10 kor. K ir c h lic h e "S la tter. (N.-Szeben.) Szerk. túl. W agner János. Ny. Krafft V. 1903/1904. V III. évfolyam. H etilap; ára 6 korona. K is m a r t o n e r IV o c h e n sch rift. (Kismarton.) Szerk. kiadó Breier Samu, decz. 25. Breier Móricz. Ny. Dick Ede. II. évf. Heti. ára? R is m a r t o n e r Z e it u n g, vormals K isen std d te /r Z e it u n g. (Kismarton.) Szerk. túl. Laschober M átyás; ny. Dick Ede. X V III. évf. Hetilap ; ára 8 kor. S e r K n e t p p ia n e r. [Krapina.] Szerk. Okic J. Ny. (Perjámos) Pirkmayer Alajos. I. évf. Félh av i; ára 8 kor. K r o n s t a d t e r 'H ocjien blatt. (Brassó.) Szerk. Gabonyi Vilmos. [Melléklapja : S o n d e r b ü n d le r s I d e a le. Erstes siebenbürgischsáchsisches Künstlerblatt. I. évf. Fel szerk. Aragossa Joachim Mihály.] Ny. Gust A. IV. évf. Hetilap ; ára 4 kor. L a n d w ir t s a f t lic h e S l a t t e r. (N.-Szeben.) Szerk. Gottschling Adolf és W ittstock Oszkár ; kiadó az Erdélyi szász gazd. egyesület felügyelőbizottsága. Ny. Drotleff József. X X X II. évf. Havonta 2 szám ; ára egyl. tagoknak 1 kor. 20 üli., nem tagoknak 3 kor. 20 fill. M a s c h in e n - u n d M e t a ll- I n d u s t r ie - Z e it u n g. [Wien.] Sz. Gruber, Túl. W erner F. Ny. (Pozsony) Alkalay Adolf és Éia. I X évf. H e ti.; ára 12 kor. M e d ia s c h e r H o ch en b la tt. (Medgyes.) Szerk. túl. ny. Reissenberger G. A. X II. évf. Hetilap ; ára 6 kor. A 'a g y - K ik in d a. (U. o.) Szerk-tul. dr. Hochstasser János. Túl. Ny. Szegyakov Milán. X. évf. Hetilap ; ára 4 kor. J Y e p p e n d o r fé r S l a t t e r. (Kis-Torony.) Szerk. kiadó Botschner József. Ny. (N.-SzebenJ Drottleff József. II. évf. Félhavi ; ára ; kor. S i e JV era. (Ung. W eisskirchner Zeitung.) (Fehértemplom.) Szerk. kiadó ny. W under Gyula X X X V III. évf. Hetilap ; ára 9 kor. 20 fill. N e u e S a h n e n. (Bécs.) Szerk. Klob M. Károly, kiadó Stauf vor dér March Ottokár. Ny. Röttig Gusztáv (Sopron). IV. évf. Havi 2 szám ; ára 12 kor. N e u t r a e r Z e it u n g. Nyitrai Hirlap. (Nyitra.) Szerk. Túl. Grünfeld Náthán. Ny. Iritzer'Zsigmond. XV. éfv. Heti lap; ára 12 kor.
198 198 XII. A HAZAI NEM-MAGYAR NYELVŰ HTRLAP1R0DALOM. O b é r w a r t h e r S o n n ia g s -Z e itu n g. (Felső-Őr.) Kiadó-tul. ny. Schodisch Lajos. X X V. évf. Hetilap ; ára 8 kor. O e s te rre ic h is c h e S ü r g e r m e i s ie r - u. G e m e in d e - Z e itu n g. [Wien.] Szerk. túl. Pranies Adolf. Ny. (Pozsony.) Angermayer Károly. IV. évf. Félhavi; ára 8 kor. O r a v ic z a e r W ochenblatt. (U. ott.) Fel. szerk. és túl. Ny. Wunder Károly. X X X III. évf. H etilap; ára 9 kor. 20 fill. O r a v ic z a e r Z e it u n g. (Oravicza.) Fel. szerk. túl. Weisz Félix. X IX. évf. Hetilap ; ára 8 kor. O rso va er Jlo c h e n b la tt. (Orsóvá.) Szerk. Hutterer Géza. túl. ny. Handl József. X X X II. évf. Hetilap ; ára 9 kor. 60 fill. íp e rja m o s u n d U m g e b u n g. (Perjámos.) Szerk. Frischmann József. Ny. Hungaria. VIÍI. évf. Hetilap ; ára 8 kor. 'R ecla m e. Ingyenes hirdető lap. (Uj-Verbász) Szerk. kiadó Knisel János. Ny. (Újvidék) Hirschenhauser Benő. I. évf. Heti. '/lesicza.er Z e it u n g. (Resicza.) Szerk. és kiadó-tul. ny. Weisz Adolf. XVIII. évf. Hetilap ; ára 9 kor 60 fill. S c h a s s b t ir g e r Z e itu n g. (Segesvár.) Felelelős kiadó. ny. Jördens testvérek. X X X II. évf. Hetilap ; ára 5 kor. S c h u l- u n d H irch e n b o te, (Brassó.) Szerk. dr. Morres Ede. Kiadja Zeidner H. Ny. Gött J. fia. X X X IX. évf. Havi 2 szám : ára 5 kor. S o n n ta g s z e itu n g. (Temesvár.) Szerk. túl. Barát Ármin. Ny. Mangold Sándor. I. évf. H e ti; ára 8 kor. S ü d -H á c s k a e r Z e itu n g. (Cservenka.) Szerk. túl. ny. W elker Ádám. IX. évf. H e ti; ára 6 kor. S iid u n g a r is c h e G e w e r b e -H u n d e s z e itu n g. (Temesvár.) Szerk. ifj. Steiner Károly ; túl. Délmagy. Iparszövetkezet. Ny. Unió. VI. évf. Havi 2 szám ; ára 2 kor. S iid u n g a r is c h e? ' Z i'jcerű ci. (Újvidék.) Szerk. kiadó Fuchs J. Nyomt. Hirschenhauser Benő. II. évf. Hetilap. ; ára 5 kor. (Megszűnt.) 'le le c s k a (Bács-Kula.) Szerk. ny. Berkovits Márk. X X II. évf. Hetilap ; ára 6 kor. J 'e m e s - A a b in e r W ochen blatt. (T-Kubin.) [Lenyomat a JV eue JY e rs c h e tz e r Z e itu n g b ó l.] Szerk. Oberlauter Róbert. Ny. W ettel és Veronits. (Versecz.) IV. évf. H etilap; ára 10 kor. 2 o r o n t a le r P r e s s e (előbb S iid u n g a r is c h e r G re n z b o te ) (Nagy- Becskerek.) Szerk.-tul. Jokly Lipót Ny. Jokly I. V I I = X X. évf. Hetilap ; ára 12 kor. D é r U n g a r is c h e L a n d w ir t h. (Dér Volksfreund.) (Temesvár.) Szerk. Kraushaar Károly. Ny. csanád-egyházmegyei ny. X V I. évf. H etilap; ára 4 kor. U n g.- I f e is s k ir c h n e r yo ljcsb la tt. (Fehértemplom.) Szerk. Schümichen Jakab ; túl. ny. Kuhn Péter. IX. évf. Hetilap ; ára 8 kor. U n s e r J ú n d. (Sopron.) Szerk. Handler S. Kiadó W eiss Alfréd. Nyom. Littfass K. utóda Röttig Gusztáv. II. évf. Félhavi lap ; ára 5 kor. Y o lk s w itte. (Temesvár.) Szerk. Horacsek G yula: kiadó külön lapbizottság. Ny. Délmagyarországi kny. X. évf. Hetilap; ára 4 kor. 80 fill. yyersch etz er y o lk sb la tt. (Versecz.) Szerk. túl. ny. Neuman H. I. évf. Hetilap ; ára 6 kor.
199 XŰ. A HAZAI NEM-MAGYAR NYELVŰ HÍRLAPIRODALOM. 199 Jt'e s ttm g a r is c fie 7 o tk sstim m e. (Pozsony.) Szerk. Kalmár E. H- Túl. pozsonyi munkások sajtóbizottsága. Ny. Alkalay Adolf és fia. III. évf. Hetilap; ára 4 kor. 80 fill. 7 >cr W e stu n g a ris ch e k a n d w ir t h. (Nezsider.) Szerk. Gábor J. Ny. Horváth J. II évf. Hetilap ; ára 5 kor. 71est u n g a r is c h e r JV ein berg sbote. (Pozsony.) Szerk. túl. Vetter Pál K. Ny Alkalay Adolf. VIIL évf. Havi 2 szám ; ára 8 kor. V e h e r k 'a t e n d r r f ú r ZPngarn (O-széplak.) Kiadó ny. a Nyitravólgyi gazdasági egyesület. Ny. (Rózsahegy.) Kohn. X X II. évf. Hetilap. Tagilletmény, különben ára 8 kor. J t ie s e lb u r g e r Z e it u n g. (Mosony.) Szerk. túl. Manninger József. Ny. (Győr). Gross Gusztáv IV. évf. Hetilap ; ára 8 kor. (Megsz.) 1! o ch e n le h re. (Bethlen.) Szerk. kiad ó l > Héber betűkkel ny. [Máramarossziget] Kaufman Abrahám és Fia. I. évf. P le ti; ára 8 kor. Z so m b o ly á é t' Z e it u n g. (Hatzfelder Zeitung.) (Zsombolya.) Szerk túl. Ny. Wunder Rudolf. X V II. évf. Hetilap ; ára 8 kor. II. Horvát lafok. a) Politikai lap. Vidéken. 1 o y i L is t. (Fiume.) Szerk. kiadó Supilo Perencz. Ny. Fiumei részv. ny. V II évf. Napilap ; ára 20 kor. b) Szaklapok. Budapesten. M n a n c i j a ln i G la s n ik. Szerk. Strazimir Milán. Ny. Stephaneum. V. évf. Havi 2 szám ; ára 9 kor 20 fill. P ö y la s t ic n i V ije s n ik. Szerk. Frecskay János. Ny. Pallas. IX. évf. Hetilap ; ára 20 kor. III. Szerb lafok. a) Politikai tartalmúak. Bud apesten. Mű m Hoeuue. Szerk. Markovits M iklós; kiadó Guszkov Gyoka. Ny. Grósz A. és Társa. IV. évf. Napilap; ára 14 kor. 40 fill. CpacKe Hoeocmu. A szerk. bizottságban felelős: Petrovits Milán. Kiadja egy társaság. A nyomtatásért felelős : Krnyác Jován. III. évf. Napilap; ára 14 kor. 40 fill. Vidéken. EpauuK. (Újvidék.) Főszerk. Polit-Deszancsitcs Mihály, fel. szerk. Perits Jankó ; kiadó a Druzsina Branika. Ny. Popovits M. testv. X X. évf. Heti 3 szám ; ára 24 kor.
200 200 XII. A HAZAI NEM-MAGYAR NYELVŰ HÍRLAPIRODALOM. 3 acmaea. (Újvidék.) Főszerk. Tomits J á s a ; fel. szerk. Bradvarovits Konstantin. Ny. Miletits Szvetozár. X X X V III. évf. Napilap; ára 28 kor. Hatue ff06a. (Újvidék.) Fel. szerk. dr. Pavlovits István. Ny. Fuchs E. és társa. X X. évf. Heti 2 szám ; ára 20 kor. b) Szaklapok és vegyes tartalmúak. Budapesten. F m ich u k. Főszerk. túl. Dojin D em eter; fel. sz. Petrovits Milán ny. Vasziljevits P. Adria ny. I. évf. N api; ára 14 kor. Hapodua Peu. Szerk. Zsivanits Gábor. Kiadja a Magyar szocziáldemokrata párt. A N é p s z a v a félhavi melléklete. III. évf. Ibiiea. Szerk. «István gazda» (= R om bay Dezső). Ny. Franklin-társ. VII. évf. Hetilap ; ára 3 kor. Vidéken. EauamcKa 3 actuaea. (Török-Kanizsa.) Szerk.-tul. Bogoszavlyevits Györgye (=«Bábá»). Ny. Szegyakov Sándor. II. évf. Hetilap ; ára 8 kor. rojiyő. (Zombor.) Szerk. Blagojevits Jo v á n ; kiadó Karakasevits Milivoj könyvkereskedése. Ny. Bittermann Nándor. X X V I. évf. Félhavi ifjúsági lap ; ára 2 l/ dinár. Hapod. (Oroszlámos.) Szerk.-tul. Ájvaz Sz. Szvetozár. Ny. (Nagy- Kikinda) Radák János. II évf. Hetilap ; ára 2 hóra 2 kor. 20 fill. Hapodnu TjiacuuK. (Nagy-Kikinda.) Fel. szerk. Sztankoí Nika, ápr. 19. óta Rajkov Jován. Kiadja egy társaság. Ny. Milenkovits utóda Gajin Vásza. III. évf. H etilap; ára 8 kor. Heeen. (Újvidék.) Túl. szerk. Milojanovits Kuzman. Kiadja crada n-társaság (Ruma.) Ny. Miletits Szvetozár. IV. évf. 1904/1905. Kétheti gyermeklap; ára 6 kor. Ho3opumme. (Újvidék.) Szerk. nincs megnevezve. Kiadja a Szerb. Nemzeti Szinház Társaság vezetősége. Ny. Popovits M. testv. X X IX. évf. Havonta 80 fill. PodoJbíjS. (Versecz.) Szerk. túl. ny. Pavlovits P. Milán. V. évf. Hetilap ; ára 6 kor. Cee 3a Pod. (Zombor.) Szerk. kiadó Popovits J. Ny. Bajits. P. Vladimír. I. évf. H e ti; ára 5 kor. H I k o jic k u OdjeK. (Újvidék.) Szerk. Milovanovits Kuzman. Nyom. Miletits Szvetozár. V III. évf. Havi 3 szám ; ára 8 kor. TpaoeauKe Hoeuue. (Újvidék.) Szerk. Miroszavlyevits P, György., Kiadja egy kereskedő társaság. Ny. ívkovits György. II. évf. H etilap; ára 8 kor. B paii JJoeofau. (Újvidék; előbb Zágráb.) Fel. szerk. Teodorovits Szvetozár. Kiadó Lázits Szima Lukin. Ny. Miletits Szvetozár. IX. évf. Havi 2 szám ; ára 8 kor. 3 emjbopadmuk. (Szt.-Tamás.) Szerk. Szavits Gábor. Túl. 14-tagú társaság. Ny. Független szoczialisták. II. évf. Félhavi lap ; ára I kor. 40 fill.
201 XII. A HAZAI NEM-MAGYAR NYELVŰ HÍRLAPIRODALOM. 20 t: IV. Román lapok. a) Politikai tartalmúak. V id ék en. J Í c t iv it a t e a. (Szászváros.) Fel. szerk. Bercian L aurián ; főszerk. túl. dr. Muntean Aurél. Ny. Minerva. IV. évf. Hetilap : ára 6 kor. C o n tr o la. (Temesvár.) Fel. szerk. és kiadó Maglas Emanuel. Ny. Délmagyarorsz. kny. Cirovici D. Tamás. jul. óta Mangoíd Sándor. X. évf. ; ára 16 kor. D r a p e l u l. (Lúgos.) Fel. szerk. Jurca K o rn él; túl dr. Branisce Valér. Ny. Traunfellner Károly. IV. évf. Heti 2 sz. ; ára 12 kor. D r e p t a t e a P o p o r u lu i s i L u m i n a 'P o p o ru lu i, (Temesvár.) Szerk. túl. Mitru Miklós. Ny. ;f angold Sándor. I. évf. Heti. ; ára 5 kor. A 22. sz. megszűnt. JP o a ia P o p o r u lu i. (Nagy-Szeben.) Fel. szerk. Moldo\an Szilveszter; túl. «Tipograűa» r.-t. X II. évf. H etilap jára 6 kor. G a z e t a T r a n s ilv (in ie i\ (Brassó.) Fel. szerk. Popp Traján ; túl. ny. Muresianu Aurél. L X II. év f.; ára [a napilapé] 24 kor., illetőleg [a vasárnapi kiadásoké] 4 kor. P i c e r t a t e a. (Szászváros.) Szerk. kiadó Ivsnovici Gyula. Ny. «uj. ny.» III. évf. Hetilap ; ára 6 kor. T e le p r a j u l P o m a n. (N.-Szeben.) Szerk. Pacatian V. Tódor. Ny. gór. kel. főegyházmegyei ny. L II. évf. Heti 3 szám ; ára 14 kor. T r ib u n a. A P r i b ú n á P o p o r u lu i folytatása. (Arad). Fel. szerk. B.OCU Szevér.. tyl. Popovici-Barcianu Aurél. VIII. évf. N api.; ára 20 kor. Zi n ir e a. (Balázsfalva.) Fel. szeik. és kiadó Domsa Aurél C. Ny. Gör. kel. főegyházmegyei szemináriumi ny. X IV. évf. Hetilap ; ára 12 kor. V ilit u r u l. (Nagyvárad.) Szerk. túl, dr. Ardelean Jusztin. Ny. Szt.- László ny. X lii. evf.: Félhavi; ára 8 kor. b) Szaklapok és vegyes tartalmúak. B u d a p e s t e n. jíd e v e r u l. (Glasul Poporului.) Főszerk. Ponta P é te r; fel. szerk. Cristea Aurél. Kiadó a szocziáldemokrata párt. Ny. Fried és Krakauer. II. évf. Hetilap ; ára 3 kor. 20 fill; P o i a T lu s t r a t a 'p o m a n a. Kiadja Sandbrand D. Ny. Krammer Lipót, II. és III, évf. Hetilap, száma 20 fill. G a z e t a D e D u m in e e a. (Szilágy-Somlyó.) Szerk. Pop Reteganul Ján o s; kiadó Lazar P. Jáncs. Ny. Victoria. I. évf. H etilap; ára 6 kor. L u c e a f e r u l. Főszerkesztő Ciura Alexandru ; fel szerk. Goga Oktavián, túl. Taslavanu Oktáv. Ny. Birautz D. és Tsa. II. évf. Havi 2 sz. ; ára 10 kor. P o p o r u l. Fel. szerk. Coresi pópa. Ny. Franklin-társ. X I. évf: Hetilap, ára 3 kor. í p p o r i i l y íía n ia n ^ Szerk. kiadó Birautiu Demeter és Társa. Ny. a lap ny. III. évf. Heti 2 szám ; ára 4 kor
202 2 02 XII. A HAZAI NEM-MAGYAR NYELVŰ HÍRLAPIRODALOM. V i d é k e n. :'B iserica s i S c o a la {Arád.}- Fel. szerk. Ciorogariu R. Román. Kiadó ny. g kel. egyházmegyei ny. X X V III, évf. H etilap; ára 10 kor. 3 } u n u ( JS eon om. (Szászváros.) Túl. Barcianu P. Aurél. Ny. Minerva ny. V. évf. Hetilap ; ára 4 kor. C a t im a n e s c i C a c iu la t a (Kurliste). (Nagyszeben.) Ny. Ivrafft V. I. évf. F a m i l i a. (Nagyvárad.) Fel. szerk. és kiadó Vulcanu József. Ny. Láng József. X L. évfolyam. Hetilap ; ára 16 kor. / ' o a ia íjie c e s c m a. (Karánsebes.) Szerk. Barbu Péter. Ny. kiadó Gór. kel. egyházm. ny. XV III. évf. Hetilap ; ára 10 kor. _F o a i a S c o la s t ic a. (Balázsfalva.) Szerk. Negrutiu (Fekete) János. Kiadja tanítóegyesület. Ny. gór. kel. főegyházmegye. VI. évf. Havi 2 szám ; ára 6 kor. G a z e ta de CDumtneca. (Szilágysomlyó.) Szerk. Regan Ján o s; túl. Lazar P. János. Ny. Victoria. I. évf. H e ti; ára 6 korona. L u m in a s i.~a(leverni. (Sajtény.) Szerk. Román János ; Ny. (Arad.) Popovici-Barcianu Aurél. II. évfolyam. H etilap; ára 4 kor. 'R e v is ta C atolicu. (Nagy-Bánya.) Szerk. kiadó dr. Lucaciu Vaszily. Ny. Nánásy István. II. évf. Félhavi lap ; ára 16 kor. 'R evasu l, (Kolozsvár.) Fel. sz. Flórian G yula; kiadó dr. Daianu E. Ny. Baritz Péter. I. évfolynm. Hetilap ; ára 3 kor. 20 fillér. ír evista fíco n o m ic a. (N.-Szeben.) Szerk. dr. Diaconovich Kornél. Ny. gör. kel. egyházmegyei kny. VI. évf. Hetilap ára 16 kor. S c o lp s i F a m í l i a. (Brassó.) Szerk. Dariu Jónás. Ny. Muresianu A. V. évf. Félhavi lap ; ára 6 kor. y o in t a. (Besztercze.) szerk. túl. Bolcas Lucián. Ny. Csallner K á roly. I. évf. H e ti; ára 8 kor. y o t u l P o p o r u lu i. (Temesvár.) Fel. szerk. Voichescu Athanáz. Túl. a délmagyarországi szocziáldemokrata párt. Ny. Délmagy. ny. Csirovics D. Tamás. II. évf. Hetilap ; ára 4 kor. 80 fillér. V. Tót lapok, a) Politikai tartalmúak. B u d a p e s t e n. J i r e s / a n. Fel. szerk. dr, Ernszt Sándor, kiadó-tul. Molnár János. Ny. Stephanaeum ny. X I. évf. Hetilap ; ára 4 kor. S lo v e n s k é.a o v in y. Fel. szerk. és kiadó ny. Hornyánszky Viktor. X I X j évf. Heti 3 szám ; ára 12 kor. (M elléklapja: Opravdovy Krestan.) S lo v e n s k y T y z d e n n ík. Szerk. kiadó Hodza Milán. Ny. Urania I. évf. Hetilap ; ára 4 kor. V i d é k e n. JV á r o d n ie JV ovin y. (Turóc-Szent-Márton.) Fel. szerk. Piétor Ambrus ; kiadók Mudron Pál és társai. Ny. részv.-társ. X X X V. évf. Napilap ; ára 24 kor.
203 XII. A HAZAI NEM-MAGYAR NYELVŰ HÍRLAPIRODALOM ) Szaklapok és vegyes tartalmúak. B u d a p e s t e n. y i a s t a Sret. Fel. szerk. Stefan-gazda. Ny. Franklin-társ. X IX. évf. Hetilap, ára 3 kor. V i d é k e n. JH 'atolicke JV o v in y. (Nagy-Szombat.) Fel. szerk. Bielek A ntal; túl. kiadó Kollár Márton és Blahó Pál. (Nádas.) Ny. Horovitz Adolf, Teslik József. LV. évf. Félhavi la p ; ára 4 kor. l í r á j á n. (Beszterczebánya.) Szerk. dr. Rippely Ede. Ny. Machold F. I. évf. H e ti; ára 2 kor. L u d o v é JV o v in y. (Turócz-Sz.-Márton.) Szerk. kiadó Bielek Antal. Ny. (Liptó-Rózsahegy.) Salva és Herle. VIII. évf. H etilap; ára 4 kor. JV á r o d n i JL la s n ik. (Turócz-Szt.-Márton.) Szerk.-kiadó Pietor Ambrus. Ny. r.-t. X X X V II. évf. Havi 2 szám ; ára 2 kor. P o k r o k. (Szakolcza.) Szerk. Blaho Pál. Túl. ny. Teslik József. II. évf. Hetilap ; ára 2 kor. VI. Orosz lapok. Szaklapok. B u d a p e s t e n. S é d ijin. Szerk. Iván gazda ( = Vrabely Mihály). Ny. Franklin-társulat. VII, évf. Hetilap ; ára 4 kor. VII. Franczia lapok. Politikai tartalmúak. B u d a p e s t e n. 'R evite d O r ie n t e t d e J J o n g r i e. Szerk. Lévai András ; fel. kiadó Gunszt Miklós ; igazgató W inter Lajos. Ny. Wesselényi Géza. X IX. évf. H etilap; ára 12 kor. VIII. Olasz lapok. Politikai tartalmúak. V i d é k e n. L a B ila n c ia. (Fiume.) szerk. Mohovich Vitusz. Ny. Mohovich Máriusz. X X X V III. évf. Napilap estilappal. (Heti melléklete : JS rtesitö, Avvisatore); ára 24 kor. l l 'Popolo. (Fiume.) szerk. Corradini Umberto; túl. ny. Mohovich Etnidio. III. évf. Napilap; ára 7 kor. 20 fill. L a Voce d é l P o p o lo. (Fiume.) Szerk. kiadó Chiuzzelin A. Ny. Chiuzzelin és Társa. X V I. évf. Napilap; ára 12 kor.
204 204 XlII. NEM-MAGYAR NYELVŰ FOLYÓIRATOK. N e m politikai. A v v is á t o r é U ffiic ia le d é l A fu n ic ip io d i F iu m e. Szerk. Dardi Basilio. Ny. Mohovich Emidio. V. évf. Heti 2 szám ; ára > IX. A ngol lap. N e m politikai. Budapesten. H u n g a r y. Szerk. kiadó Golonya Jenő. Ny. Stephaneum. I. évf. Félhavi lap ; ára 14 kor. X. H éber lap. Szaklap. Vidéken. (Tél Tálpiosz.) (Vácz.) Szerk. túl. Katzburg. D. Ny.? Havi 2 szám.? évf. ; ára 8 kor. X I I I. N E M - M A G Y A R N Y E L V Ű F O L Y Ó I R A T O K. I. Ném etek. B u d a p e s t e n. M le /e m e in e 'R undschau,. Szerk. Brody H. Nyom. Goldschmidt Testvérek évf. Időhöz nem kötve jelenik m eg; ára 24 kor. jb a u a r b e it e r. Organ für die Interessen aller im Baugewerbe bescháftigten Arbeiter Ungarns. Offizielles Organ des Fachvereins dér ungarlándischen Bau- und deren Hilfsarbeiter. Szerk. Garbai Sándor. Nyom. Fried és Krakauer. II. évf. H avonként; ára 2 kor. 40 fill. (Az «Építőmunkás»-sal együtt jelenik meg.) J S th n o lo ffis c h e JW d th e ilu n g e n m is Ű h ffa r n. Szerk. dr. Herrmann Antal. Ny. Hornyánszky Viktor. V I. kötet. Megjelenik időközönként. M it t e ilu n g e n a u s d é r S c h m a ls p u r b r a n c fie. Szerk. Nagel Zsigmond. Nyom. Hornyánszky Viktor. V. évfolyam. Megjelenik havonként. O rie n t. Organ dér symb. Grossloge von Ungarn. Szerk. Pay r Ede. Ny. Márkus Samu. X V I. ( = 29 ) évfolyam. Havonként jelenik meg. Tagoknak ingyen. ' P h a r m a k o t h e r a p e u t is c h e R u n d s c h a u. Mitteilungen aus dem Gebiete dér Organtherapie. Szerk. Richter Gedeon. Nyom. Franklin-társ. I. évf. Megjelenik negyedévenként. Ingyen. 'P ietat. Central-Fachorgan für Leichenbestattungen, Aufbahrungen und allé ins Fach schlagenden Angelegenheiten. Szerk. Hohenberg Ferencz. Nyom. Posner Károly Lajos és fia. I. évt. Megj. havonként; ára 4 kor.
205 XIII. NEM-MAGYAR NYELVŰ FOLYÓIRATOK S a n c t -Á n t o n in s 'S la t t e r. Szerk. Buday Alfréd. Nyom. Pázmáneum kny. V. évf. Évenként 12 füzet; ára 2 kor. U n g a r is c h e S ie n e. Szerk. Binder Iván. Kiadja a Magyar Méhészek Egyesülete. Nyom. Brózsa Ottó X X X II. évf. Havi folyóirat; ára 6 kor., az egyesület tagjai 4 kor. tagdíj fejében kapják. U n g a r is c h e m e d ic in is c h e K e v u e. Szerk. és kiadja Schneider Siegfried. Nyom, Spatz Henrik. IV. éfv. Megjelenik havonként ; ára 6 kor. U n g a r is c h e p a d a g o g is c h e I t e v u e Szerk. Szőllősy Jenő. Nyom. Schlesinger Vilmos Megj. havonkét; ára 7 kor. 20 fill. U n g a r is c h e 'R u n d s c h a u. Familienmonatsschrift für Belletristik, Kunst. Literatur, W issenschaft und sociale interessen. Szerk. Kun Jenő. Nyom. Európa kny. I. évf. Megj. havonként ; ára 8 kor 40 fill. Z e i t s c h r if t f ú r U n g a r is c h e s Ö ffentm ches m id P r iv a t r e c h t. Szerk. Ságody (Sgalitzer) Gyula. Nyom. Európa kny. X. évf. Meg nem határozott időben jelenik meg ; ára 20 korona. Vidéken. Die A d v o k a t u r s - u n d JV o t a r ia t s k a n z le i. Unparteiisches Fachblatt zűr Förderung dér Berufs- und Standesinteressen dér Advokaturs- und Notariats-Beamten in Oesterreich. (Bécs.) Szerk. Haustein József. Nyom. Röttig Gusztáv. Sopron. II. évf. Megjelenik havonként; ára 4 kor. A Jc a d e m is c h e 'S tá tte r. (N.-Szeben.) Organ d. siebenbürgischsáchsischen Hochschüller. Szerk. Georg Barthmes. Ny. Krafft Vilmos, VIII. évf. Megj. havonként; ára 4 korona. M lg e m e in e r M iih le n - M a r k t. (Bécs.) Fach und Oífertenblatt für den gesammten Geschaftsverker dér Mühlen- und Ságenbranche. Szerk. Poech József. Nyom. Alkalay Adolf és fia. Pozsony. V. évf. Megj. havonként; ára 4 korona. A r c h í v d es Y e re in e s f ű i " sie b e n b iir g is c h e L a n d e s k u n d e. (N.-Szeben.).Uj folyam. Ny. Krafft Vilmos. X X X III. köt. Időhöz nincs kötve. Kötete 4 kor. 20 fill. P e r i t h a m. (Lipcse.) Ein Monatsblatt zűr Be'ehrung u, Unterhaltung. Szerk. Dalman Gusztáv. Nyom. Márkus Samu. Budapest. X II. évf. Megjelenik havonként; ára? 'B r ie f m a r k e n - C o u rie r. (Temesvár.) Zeitschrift für Philatelie. Organ des Ver. intern. Briefmarken Sammler Vereins in Temesvár. Szerk. dr. Mayo Sándor. Nyom. Lustig Mór. Budapesten. 1. évf. H avonként; ára 2 márka. C o r r e s p o n d e n z L e w y. (Bécs.) Organ dér Theater- und Concert- Agentur Gustav Lewy. Szerk. Lewy Richárd. Nyom. Alkalay Adolf és fia. Pozsony. X X V II. évf. Megj. havonként; ára? G u t L i c h t / (Bécs.) Zeitschrift für Amateur-Photographie. Szerk. Richter R. Nyom. Röttig Gusztáv. Sopron. III. évf. Havonként ; ára 5 kor. M e ilm itte l-h e v u e. (Bécs.) Therapeutisches Organ, mit dem Bei- Blatte «Balneotherapeutische Revue» Szerk. Goldmann Hugó. Nyom Röttig Gusztáv, Sopron. II. évf Magjelenik havonként. Ingyen küldetik.
206 2 0 6 XIII. NEM-MAGYAR NYELVŰ FOLYÓIRATOK.. J a h r b u c h f ü r d ie V e r tr e tu n g u n d V e rw a U im g d é r e v a n - g e l i s c h e n Z a n d e s k i r c h e A : C. in d en s ie b e n b ü r g is c h e n Z a n d estei'le n U n g a r n s. (Nagy-Szeben.) Kiadja a tartományi consistorium. Ny. Drotleff József. X II. kötet. Időhöz nincs kötve ; ára 2 kor. 40 fill. R o r r e s p o n d e n z b t a t t d e s V erein s f ü r s ie b e n b ü r g is c h e Z a -n d esk u n d e. (N.-Szeben.) Szerk. dr. Schullerus A.' Ny. Krafft Vilmos. X X V II. évf. Havonként jelenik m eg ; ára 2 kor. Das L i t e r a r i s c h e D e u t s c h - O e s te r r e ic h. Unabhángige illustrirte Monatschrift für Literatur. Theater, Kunst und Politik. (Bécs.) Szerk. Richter Rudolf. Nyom. Röttig G. Sopron. IV. évf. Megjelenik havonként; ára 6 kor. M o n a t h c h e r A n z e ig e r des Christlichen Vereins Junger Mánner. (Bécs.) Szerk. Haberl János. Ny. Hornyánszky Viktor Budapesten. VIII. évf. Havi lap ; ára 60 fillér. M fjn a t s s c h r ift für die Geschichte u. W issenschaft des Judentums. (Boroszló.) Szerk. és kiadja Braun M. Nyom. Alkalay Adolf é s fia. Pozsony. X L V III. évf. Megjelenik havonként; ára 9 kor. N a c h r ic h t e n d es S o p r o n e r C o m i t a t s - jí g r ic u lt u r - V erein s. (Sopron.) Nyom. Romwalter Alfréd évf. Megjelenik időközönként. J V e p p e n d o r fe r 'S lq tle r. (Nagyszeben.) Szerkesztő Botschner I. I. Nyom. Drotleff József. II. évf. Megj. H avonként; ára 1 kor. 50 fill. Ö s t e r r e ic h is c h e - T T h g a risch e S e r u e. (Bécs.) Szerk. Habermann Gyula. Nyom. Röttig G. Sopron évfolyam. Megjelenik havonként; ára 19 kor. 20 fill. S c h u l- u. A ir e h e n b o t e. (Brassó.) (Lásd az újságok között.) 7 J n g a r la n d is c h e s 'A a u c h f a n g k e h r e r A a c h b la t t. (Nyitra.)Szerk. Ronchetti Oszkár. Nyom. Kapsz és Kramár. II. évf. Megj. havonként; ára 8 kor. V o lk s g e s u n d h e it. (Medgyes.) Szerk. Siegmund Henrik. Nyom. Reissenberger G. A. III. évf. Megjelenik havonként; ára 4 kor. 80 fill. Z e i t s c h r i ft f ü r H a n d e l u n d G e w e r b e. (Béés.) Organ des Verbandes dér Ganzfabrikaten-Industrien. Szerk. dr. Herbatschek Henrik. Nyom. Röttig Gusztáv, Sopron. X. évf. Megj. havonként ;. ára 12 kor. Z e i t s c h r i ft d es I n t e r n a t io n a le n A n w a lt - V e rb a n d es. (Bécs.) Szerk. Löszl Henrik. Nyom. Röttig Gusztáv. Sopron. II. évf. Megjelenik havonként; ára 5 kor. I I. O lasz. V id é k e n. L i b u r n i a. (Fiume.) Rivista bimestrale dél «Club Alpino Fiumano». Nyom. Mohovich E. III. évf. Kéthavonként; ára 2 korona. I I I. S zerbek. V idéken. Hjiycmpupoeauu I 'jicicuuk. Szerk. Teodorovics Szvetozár. Nyom. Miletics Szvetozár. I. évf. Mejelen havonként; ára 10 kor. 50 fill
207 XIII. NEM-MAGYAR NYELVŰ FOLYÓIRATOK 207 Jlamomic Mamuté CpucKe, (Újvidék.) Szerk. Szávics Milán. Nyom. Popovits testv évf. Évenként hat füzet; ára 1 kor. 40 fill. IloJiem. (Versecz.) Oktató, mulattató és nevelési folyóirat. Szerk. Pavlovics M. P. Nyom. Pavlovics M. P. I. évf. Megj. havonként ; ára 3 kor. CuoMeuaK. (Pancsova.) Szerk. és kiadja Martinovics Iván. Nyom. Jovanovits testv. X II. évf. Havi lap ; ára 2 frt. Cpncxa Be3iwba. (Versecz.) Szerk. Pavlovics Milán P. Nyom. Pavlovics Milán P. II. évf. Megj. havonként; ára 5 kor. skencku Ceem. (Újvidék.) A szerb jótékony-egylet lapja. Szerk. Varagyanin Árkád. Ny. Ivkovics György. X IX. évf. Havi lap ; ára 2 kor. IV. Tótok. B u d ap esten. L i s t y S v á tc h o J Í n t o v a. Szerk. Buday Alfréd. Ny. Pázmáneum kny. IV. évf. Megjelenik havonként; ára 2 kor P o so l Svatéh o JL ntona. Szerk. Sánodorfi Ede. Nyom. Stephaneum kny. II. évf. Megjelenik havonként; ára 2 kor. V idéken. C a so p is M u s e á ln e j S lo v e n s k e j S p ó lo c n o sti. (Turócz-Sz.-Márton.) Szerk. Sokolik A. Kiadja a tót nemzeti múzeum. Ny. részvtárs. (Társlapja: Sbornik...) VII. évf. Évenként 6 szám ; ára 2 kor. C ernotcnazniic. (Turócz-Sz.-Márton.) Szerk. Cajda György. Ny. Részv. társ. X IX. évf. Havilap ; ára 4 kor. C irtcevn é L is t y. (Liptó-Szent-Miklós.) Fel szerk. Janoska György. Ny. Klimes és Pivko. X V IIl. évf. Havilap ; ára 6 korona. D é k n ie a. (Modor.) Zensky üst pre poucenie a zábavu Szerk. Vansová Teréz Ny. Rohacek Simon. V II. évf. H avonként;, ára 3 korona. 'D o ln o z em szk y S lo v á k. (Újvidék.) Politico-spolocensky mesacnik. Szerk. Micátek L. Nyom. Rohacek Simon, Modor. II. évfolyam. Megjelenik havonként; ára 1 kor. 50 fill. H la s. (Szakolcza.) Mesacnik pre literaturu, politiku a otázku sociálnu. Szerk. Srobár Vavro. Nyom. Klimes és Pivko. Liptó- Szt.-Miklós. VI. évf. Megj. havonként; ára 6 kor. S o s p o ilá r s tc e n o v in y. (Turócz-Szt.-Márton.) Casopis pre vsetky odvetvia hospodárstva, domáci priemysel a národné hospodárstvo. Szerk. Kompis Péter. Nyom. Turócz-szt mártoni r. t. ny. V. évf. Megj. havonként; ára 2 kor. J ía z a t e l n a. (Lenge.) Szerk. Osvald Fér. Rikhárd. Nyom. Salva Károly Liptó-Rózsahegy. X X IV. évf. Megjelenik havonként ; ára 8 kor. R r á l ó v n a S v. H u z e n c a. (Trsztena.) Szerk. túl. Pironcsák István. Nyom. Trnkóczy József Alsókubinban. X V I. évf. Havi la p ; ára 1 kor. 60. fill. L ip in rs tc o - O ravstce N o v in y. (Liptórózsahegy.) Szerk. Styk Aurél. Nyom. Szalva Károly. III. évfolyam. Megj. havonként ; ára 1 kor. 50 fill.
208 208 XIII. NEM-MAGYAR NYELVŰ FOLYÓIRATOK. JV o v in y m a ly cjt s m n o h y m i o b r n z k a m i. (Szenicze.) Szerk., kiadja és nyom. Bezsó János. V. évf. Évenként 8 szám. Egyes szám ára 4 fill. O bzor. (Liptó-Szielnicz.) Casopis prekospodárstvo, remco lo adomáéi zivos. Szerk. Babka György. Nyom. Salva Károly. X V I. évf. Megjelenik havonként; ára 2 kor. : P o lit ic n é c lá n k y. (Beszterczebánya.) Vychodia ráz za mesiac. Szerk. Rippely Ede. Nyom. Machold F: I. évf. Megj. havonként ; ára 2 kor. IPosol b. S r á c a Je z is o v é h o. (Nagyszombat.) Szerk. Daubner Alajos. Ny. W inter Zsigmond. V III évf. Havi folyóirat; ára ; 1 korona 60 fill. 'P o va zslce i- ln.y. (Vágujhely.) Politicko-spolocensky mesacnik. Szerk. Hru.sovszky Igor. Nyom. Rohacsek Simon Modorban. III. évf. Megjelenik havonként ; ára 1 kor. 50 fill. 'P ra Jc ticfc y v c e la r. (Cserény.) Casopis venovány záujmom vcelár- stva. Szerk. Pornekács M. Nyom, Mahold F. iieszlerczebányán. I. évf. Megj. havonként; ára 4 kor. 'F ío d in a a S k o la. (Turócz-Szent-Márton.) Casopis pre rodicov a ucitelov. Szerk. Vajansky Szvetozár Húrban. Nyom. a turóczszent.-mártoni részv. nyomda. V. évf. Megj. havonként; ára? S b o rn ife m -j.seá ln ej s lo v e n s k e j spo/oc n o sti. (T.-Sz.-Márton.) Melléklet a Casopis Mus. slov. spolocnosztihoz. Szerk. Sokolik A. Nyom. a turocz-szt.-mártoni kny. r.-t. IX. évf. Megjelenik évenként kétszer. S lo vrn sk é 'P o h l a d y. (Turócz-Szent-Márton.) Szerk. és kiadó Skultéty József. Ny. a turócz-szt.-mártoni kny. r.-t. X X IV. évf. Havi folyóirat; ára 10 kor. S / rá z.a'ci Sio n e. (Modor.) Szerk.-kiadó Zoch Pál. Ny. Rohacek Simon Modoron. X II. évfolyam. Havi folyóirat; ára 2 kor. ^ fro tn S e rv fic lc y. (Szakolcza.) Mesacnik, venovany pre terciárov III. Sv. Frantiska. Szerk. Zsekó Károly. Nyoml Teslik József. I. évf. Megj. havonként; ára 1 kor. 50 fill. Sreflo. (Vágujhely.) List spolkov modrého krizá. Szerk. Horvát János Ny. Salva Károly. V. évf. Havonként ; ára 1 korona. Z vo/en s/cé JV o v in y. (Zólyom.) Politickos polocensky mesacnik. Szerk. Fajnor Vladimír. Nyom. Klimes és Pivko, L ip tó-szt- Miklós. I. évf. Megj. havonként; ára 1 kor. 50 fill. V. H orvát. B ud apesten. C rrena Sloboda. Radnicki list. Szerk. Hudic Iván. Nyom. Krammer és Erhardt. III. évf. Havonként; ára 1. kor..20 fill. V id éken.. 1 //.\v/ Siiciga. (Zágráb.) Srednjoskolsko Glasilo. Szerk. Tusanovic Dusán. Nyom. Krammer és Erhardt Budapesten. I. évf. Megjelenik havonként; ára füzetenként 50 fill.
209 XIII. NEM-MAGYAR NYELVŰ FO LYÓ IRATO K VI. Rom ánok, Vidéken. A d ro cat.11/ :'P o p o ra l. Fóie iuridicá-administrativá. (Temesvár.) Szerk. Rotariu P. Nyom. Csirovics D. T. II. évf. Megjelenik havonként; ára 6 kor. G a lia u l. Humor i Satira. (Nagyszeben.) Szerk. Pop J. Nyom. Steinhausen T. utóda, Reissenberger Adolf. X V II. évf. Megjelenik havonként; ára 6 kor. L u m i n a L u m e í. (Fóia crastinilor botezati, muniti baptisti.) (Arad.) Szerk. Slev György. Nyom. Réthy Lipót és fia. I. évf. Megjelenik havonként; ára 2 kor. 40 fill. T te u n iu n e a in r a t a t o r ilo r, romani dela gkoalele poporale confesionale ortodócse. (Arad.) Organ periodic olicios. Szerk. Moldován József. Nyom. Gör. kel. rom. egyházm. knyomda. I. évf. Időközönként; ára 5 kor. S té u a D im in e te i. (Talpas.) Szerk. Brumár Mihály. Nyom. Székely I. Nagy-Szalonta I. évf. Megj. havonként; ára? '/r a n s i lv a n ia. (Nagy-Szeben.) Szerk. Diaconovich Kornél. Ny. Főegyházmegyei ny. X X X V. évf. Évenként 6 szám ; ára 10 korona. V II 'Bunyevácz. V id éken. A eren. (Szabadka.) Szerk. Szudarevics V. ; Nyom. Kladek és Hamburger. X X I. évf. H avilap; ára 2 kor. V III. Vend nyelven. Vidéken..V ér/epetio p o p r ije t a 7)erica, M a r i ja. (Szombathely.) Zmozsna goszpa vogrszka. Szerk. Klekl József. Nyom. Szombathelyi egyházmegyei kny. I. évf. Megj. havonként; ára r IX. Esperanío nyelven. Vidéken. L i n g v o in t e r n a c ia. (Szegszárd.) Monata gazeto por la lingvo esperanto. Szerk. Fruictier Pál Upsalában. Nyom. Lengyel Pál. IX. évf. Megjelenik havonként; ára? Magyar könyvker. egyl. évkönyve. XV I. évf. 14
DIGITALIZÁLÁSRA JAVASOLT BÜNTETŐJOGI válogatott szakirodalom 1945 előtt
Aczél Jenő Az anyagi bünetőjog mai alakjában a törvényhelyek megjelőlésével / összeáll. Aczél Jenő. - Debrecen : Pannónia Ny., 194. - B5/139 8 194 A magyar anyagi büntetőjog hatályos jogszabályai /, Rácz
35. ábra (folyt.) 36. ábra
41. Madách Imre munkái: Az ember tragédiája és Madách Imre költeményei Madách Imre képével (Budapest, 1904, Franklin-Társulat megyar irodalmi intézet és könyvnyomda) (2) + 292 l + 1 t, 20 cm, a Magyar
DIGITALIZÁLÁSRA KIVÁLASZTOTT DÖNTVÉNYEK (Digitalizált Törvényhozási Tudástár) 2011.05.20.
Magyarországi főtörvényszék ítéleteinek gyűjteménye a mostani időig : a különböző tárgyak szerint rendezve, a jog közelebbi átalakulásaihoz alkalmazva, s a bennök kifejtett jogelveket megismertetve : bírák,
ID. SZINNYEI JÓZSEF ( ): TERMÉSZETTUDOMÁNYI ÉS MATEMATIKAI ÍRÁSOK
ID. SZINNYEI JÓZSEF (1830 1913): TERMÉSZETTUDOMÁNYI ÉS MATEMATIKAI ÍRÁSOK A HAZAI FOLYÓIRATOKBAN (1778 1873) A szöveget sajtó alá rendezték a Magyar Tudománytörténeti Intézet munkatársai, Gazda István
II. Az ember tragédiája Athenaeum díszkiadásai
II. Az ember tragédiája Athenaeum díszkiadásai 17. A Tragédia első díszkiadása (Budapest, 1887, Athenaeum), (2) + 231 l + 15 t, 34 cm, 15 Zichy Mihály rézmetszetes illusztrációval jelent meg keretdíszes
A TANÁROK ÉVKÖNYVEKBEN MEGJELENT ÍRÁSAI
A TANÁROK ÉVKÖNYVEKBEN MEGJELENT ÍRÁSAI Balás Imre: Eszmetöredékek a történelem oktatásának módszeréről. A szabadkai Városi Főgymnasium értesítvénye az 1873 74. tanévben. 3 4. Bölcskey Lajos: Van-e a középiskolában
Tanítóképzők, tanítók a 20. századi Magyarországon. A budai képző 100 éve. TBN08M15
Tanítóképzők, tanítók a 20. századi Magyarországon. A budai képző 100 éve. TBN08M15 2012. február 22. A félévi munka megbeszélése: tematika, ütemterv, követelmények. 2012. február 29. Tanítóképzők, tanítók
Fővárosi helyi védelemmel érintett építészeti örökség
2. sz. függelék Fővárosi helyi védelemmel érintett építészeti örökség 1. Építmények Cím Helyrajzi szám Védelem tárgya 8.1.1. Alföldi utca 20. lásd: Fiumei út 19/A, B 8.1.2. Baross utca 11. lásd: Üllői
REPERTÓRIUM. Benkó Imre, Arany János tanársága N.-Kőrösön. Ism. dr. :ilázár Béla. Nemzet 194. sz.., r,
REPERTÓRIUM. Abonyi Lajos. (1843-1898.) (Képpel). Vasár, Ujs., 18. sz.' t /,... Ábrányi Emil, Garay János emlékezete. Budap. Napló "155. -sz. Ábrányi Emil. Abonyi Lajos. Budáp. Napló 118. sz, Ambrus Zoltán.
V. 1948 után megjelent Tragédia kiadások. V.1. Helikon díszkiadások és minikönyv kiadások
V. 1948 után megjelent Tragédia kiadások V.1. Helikon díszkiadások és minikönyv kiadások 66.-68. Az ember tragédiája (Budapest, 1958, Magyar Helikon) (2) +188 l + 20 t + 34 l, 28 cm, Révai József tanulmányával.
Név Város Iskola Felkészítő tanár 1. 2. 3. 4. 5. összesen. 1. Csire Roland Debrecen DRK Dóczy Gimnáziuma Tófalusi Péter 14 18 20 10 13 75
9. osztályosok Név Város Iskola Felkészítő tanár 1. 2. 3. 4. 5. összesen 1. Csire Roland Debrecen DRK Dóczy Gimnáziuma Tófalusi Péter 14 18 20 10 13 75 2. Bartók Imre Debrecen DRK Dóczy Gimnáziuma Tófalusi
PEDAGÓGUSKÉPZÉS TÁMOGATÁSA TÁMOP-3.1.5/
A tanárképzés történeti hagyományai Magyarországon Pukánszky Béla Szegedi Tudományegyetem Kétféle pedagógus szakma A felvilágosodás retorikája az alsóbb és felsőbb rétegek iskoláztatásáról. Kétféle pedagógus-szakma,
A MAGYAR FILM OLVASÓKÖNYVE (1908-1943)
A MAGYAR FILM OLVASÓKÖNYVE (1908-1943) SZÖVEGGYŰJTEMÉNY Válogatta, szerkesztette és a jegyzeteket írta KÓHATI ZSOLT MAGYAR NEMZETI FILMARCHIVÜM Budapest 2001 \/\\ / BEVEZETŐ 9 FILMELMÉLET 15 BRESZTOVSZKY
Magyar irodalmi sajtókiadványok
1779 1788 (az első szám dátuma: 1780. jan.1.) Magyar Hírmondó Magyar irodalmi sajtókiadványok úttörők az első magyar nyelvű sajtókiadványunk, Pozsony, hetente kétszer, irodalmi-tudományos eseményekről
Péterfi Gábor. Bölcsészettudományi Kar, Politikaelmélet speciális képzés József Attila Tudományegyetem
Péterfi Gábor MUNKAHELYEK 2013 - Evangélikus Pedagógiai Intézet, történelem tantárgygondozó 2000 - Aszódi Evangélikus Petőfi Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium, középiskolai tanár, tanított szaktárgyak:
TARTALO M - JEG YZÉK.
TARTALO M - JEG YZÉK. I. Ónálló értekezések. Oldal 1. Jubileumunk évében : Borbély Sán dortól... 1 2. A beszéd tízparancsolata: Várad! Zsigm ondiéi... 5 3. A gyógypaedagogia propagálása : Juba Adolf d
*?*A múzeumok szervezeti és ügykezelési szabályzata. Budapest: Népművelési Minisztérium Múzeumi Főosztálya, 1954. 141 p.
2014. július 21. Törvények, Adattárak, címtárak Levéltári forrás Lexikonok Törvények *1929. XI. *1934. VIII. t.-c. *A vallás- és közoktatásügyi miniszter végrehajtó 9300/1935. III. számú rendelete *A vallás-
Osztályozó vizsga anyaga történelemből
Miskolci Magister Gimnázium Osztályozó vizsga anyaga történelemből Ismeretszerzési és feldolgozási képességek A tanulónak írott forrásokat kell tudni értelmezni, feldolgozni és feladatokban alkalmazni.
SZÍNEK, EVEK, ÁLLOMÁSOK
SZÍNEK, EVEK, ÁLLOMÁSOK In memóriám Kaffka Margit NAP KIADÓ TARTALOM CSAK A SZÓT MEGTALÁLJAM" Kaffka Margit: Önéletrajz (In: Az Érdekes Újság Dekameronja, II. k. Bp., 1912) 7 Karlka Margit levelei Nemestóthy
Egyed István élete és munkái
2016. évi 12. szám Koi Gyula Egyed István élete és munkái Nemzeti Közszolgálati Egyetem National University of Public Service Budapest ISSN 2498-5627 www.allamtudomany.hu Koi Gyula 1 Egyed István élete
MAGYAR KÖNYVJEGYZÉK. 1910. ' í
MAGYAR KÖNYVJEGYZÉK. 1910. ' í d* 1910-ben megjelent magyar könyvek. Abádi Imre. A csók koldusai. Elbeszélések. (8-r. 116 I.) Bpest 1910. Népszava kk. 2 kor. Abonyi Lajos. A betyár kendője. Népszínmű
Eötvös József Koszorú
Eötvös József Koszorú (1993-2011) 2011 Báldi Tamás, a földtudományok doktora, Fésüs László, az állatorvos-tudomány doktora Józan Péter, az orvostudomány doktora Lantos Béla, a műszaki tudományok doktora
VI. korcsoport Leány: 2016. január 16. (szombat), 9.00 óra
VI. KORCSOPORT LEÁNY 1 Bács-Kiskun Kecskeméti Református Gimnázium Kecskemét 2 Bács-Kiskun Kecskeméti SZC Lestár Péter Szakközépiskolája és Szakiskolája Kecskemét 3 Budapest Kölcsey Ferenc Gimnázium Budapest
Sorszám / Helyezés. Szóbeli pontszámok Elért eredmény. Hozott pontszám. Magyar nyelv. Matematika. Tagozat Számítógép-szerelő,karbantartó
42 Ágoston Dávid Roland Balla Károly Ált. Isk. 2212 Csévharaszt 163 32 19 7 48 106 55 Antal Renátó 44 Báki István 22 Bari Richárd 40 Benkő Balázs 61 Bényei Krisztián 58 Bíró Dominik 41 Borsós Dominik Szebasztián
ORSZÁGOS DÖNTŐ SORSOLÁS CSOPORT BEOSZTÁSOKRA. Komárom, Szőnyi Bozsik József Általános Iskola december 23.
ORSZÁGOS DÖNTŐ SORSOLÁS CSOPORT BEOSZTÁSOKRA Komárom, Szőnyi Bozsik József Általános Iskola 2013. december 23. 1 2013/2014. TANÉVI KISPÁLYÁS FLOORBALL DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ Komárom Városi Sportcsarnok,
I. korcsoport 2005-ben és utána születettek idő B kategória Név Szül.év Város Iskola
I. korcsoport 2005-ben és utána születettek 1. Bácsi Fruzsina 2005 Hajdúböszörmény Baltazár D.Ref.Ált.Isk. 8:45 2. Pusztai Dóra 2006 Debrecen Óvoda 9:09 3. Eszenyi Gréta 2005 Hajdúböszörmény Baltazár D.Ref.Ált.Isk.
TANíTÓKÉPZŐ. A TANíTÓKÉPZŐ-INTÉZETI TANÁROK ORSZÁGOS EGYESÜlETÉNEK NAGY ~903 BUDAPEST X:ÖZLÖ:N""YE SINGER ES WOLFNER KÖNYVKERESKEDÉSE ANDRÁSSY -ÚT 10.
TANíTÓKÉPZŐ A TANíTÓKÉPZŐ-INTÉZETI TANÁROK ORSZÁGOS EGYESÜlETÉNEK X:ÖZLÖ:N""YE FELELŐS SZERKESZTŐ: NAGY ~903 XVIII. ÉVFOLYAM BUDAPEST SINGER ES WOLFNER KÖNYVKERESKEDÉSE ANDRÁSSY -ÚT 10. Hungaria könyvnyomda
OSZTÁLYOZÓ- ÉS JAVÍTÓVIZSGA LEÍRÁSA IRODALOM TANTÁRGYBÓL 2013-2014 9-12. ÉVFOLYAM
OSZTÁLYOZÓ- ÉS JAVÍTÓVIZSGA LEÍRÁSA TANTÁRGYBÓL 9-12. ÉVFOLYAM A felsorolásban megjelölt, a tankönyvben elemzett irodalmi művek (versek, novellák és regények ismerete, azok elolvasása) kötelező. A vizsga
KÖRZETLEÍRÓ LISTA. Közterület neve jellege Kapubejárat tartomány Intervallum típusa
Lapszám: 1 001. szavazókör, a Ve. 78. -a szerint a települési szintû lakóhellyel rendelkezö választópolgárok szavazására kijelölt szavazókör is Azonosító: 14-085-001-4, Cím: Napközi otthon, Bajcsy Zs.
Hely. Cím Csapatnév Össz.
Hely. Cím Csapatnév 1 Nagykőrös Toldi Miklós Élelm. Szki. 46,050 2 46,050 2 47,950 1 47,350 1 46,200 1 45,400 2 279,000 2 Nyíregyháza Eötvös József Gyak. Ált. Isk. és Gimn. 46,950 1 47,250 1 47,050 2 47,300
BALOGH ISTVÁN MŰVEINEK BIBLIOGRÁFIÁJA 1990-1996. 1990.
Major Zoltán László BALOGH ISTVÁN MŰVEINEK BIBLIOGRÁFIÁJA 1990-1996. 1990. Balogh István: Pusztai pásztorélet és szállások a XVIII. század végén. (Egy debreceni emlékirat 1794-ből) = Történeti-néprajzi
Egyéni Összetett Jegyzõkönyv - IV.korcsoport
Egyéni Összetett Jegyzõkönyv - IV.korcsoport Atlétika Diákolimpia Országos Budapest F 211.6.8. Versenyzõ Szül Iskola Város 1 Kemenes Ákos 1996 PTE 1. sz. Gyakorló Általános Iskola Pécs 11,85 224 73, 221
KÖNYV-ÉS KÖNYVTÁRHASZNÁLATI ISMERETEK. 2017/2018 tanév
KÖNYV-ÉS KÖNYVTÁRHASZNÁLATI ISMERETEK TANMENETEK 2017/2018 tanév Dobó István Általános Iskola Balatonszentgyörgy, 2017. szeptember.1. Készítette: Ottné Bene Teréz TANMENET Könyv- és könyvtárhasználati
SPIE Hungaria Kft. Telefonkönyv szakterületenként Név Beosztás Telephely Telefon Telefax Mobil Ügyvezetés
Név Beosztás Telephely Telefon Telefax Mobil Ügyvezetés Fekete Zoltán ügyvezető igazgató Budapest (1) 238-4858 (1) 238-4859 n.n. titkárságvezető Budapest (1) 238-4858 (1) 238-4859 Nagy Attila IIR vezető,
I. számú katonai felmérés térkép http://wiki.utikonyvem.hu/hu/index.php?title=k%c3%a9p:kat1szabadbattyan.jpg letöltés ideje: 2010. február 21.
Felhasznált irodalom: I. számú katonai felmérés térkép http://wiki.utikonyvem.hu/hu/index.php?title=k%c3%a9p:kat1szabadbattyan.jpg letöltés ideje: 2010. február 21. II. számú katonai felmérés térkép http://wiki.utikonyvem.hu/hu/index.php?title=k%c3%a9p:kat2szabadbattyan.jpg
2015. Teológiai tárgyak. Nappali tagozat
ZÁRÓVIZSGAI TÉTELEK A HITTANÁR-NEVELŐ SZAKON 2015. Teológiai tárgyak Nappali tagozat 1. Pál apostol élete (tételgazda: dr. Peres Imre) Irodalom: Saffrey, H.-D., Pál apostol története, 2001; Tarjányi Béla,
100 m fiú VI. kcs. 1. ief. 1.
FIÚ EREDMÉNYEK - VI. KORCSOPORT ssz név szül. év Iskola (Feladatellátás helye) város (cím) OM kód megye eredmény 100 m fiú VI. kcs. 11.6 Kiss István 1999 Eötvös József Gimnázium Tiszaújváros 11.6 1. Ajide
IMPLOM JÓZSEF KÖZÉPISKOLAI HELYESÍRÁSI VERSENY ORSZÁGOS DÖNTŐ január EREDMÉNYEK
1 / 6 oldal Helyezés Kódszám Név és keresztnév Osztály IMPLOM JÓZSEF KÖZÉPISKOLAI HELYESÍRÁSI VERSENY ORSZÁGOS DÖNTŐ 2011. január 27 29. EREDMÉNYEK Tollbamondás Feladatlap Iskola Megye Felkészítı tanár
Budapesti Diákolimpia Döntő IV. korcsoport fiú eredmények Budapest, május , , , , :24,
IV. korcsoport FIÚ EGYÉNI végeredmény Hely Név Szév 100 m p Távol p Kislabda p Súly p 800 m p Összpont 1. Zuigéber Ákos 2002 IV. Bene Ferenc Általános 12,22 209 5,28 164 61,79 177 10,41 139 02:22,59 187
Arany János Ált. Isk.
1 12 Szeged Vezető: Bélteki Pál, Horváth Alex Arany János Ált. Isk. Berényi Kristóf 9,000 9,300 0,000 18,300 Nagy Dominik 9,050 9,300 9,500 27,850 Kálai Gábor 9,500 9,300 9,500 28,300 Selényi Márk 9,450
A Mozaik Kiadó kiadványai 3., 7. és 11. évfolyam (2018/2019) 3. ÉVFOLYAM
A Mozaik Kiadó kiadványai 3., 7. és 11. évfolyam (2018/2019) A meglévő iskolai könyvtári állomány további használhatósága A 2014-ben életbe lépett jogszabályi változások miatt a 3., 7. és 11. évfolyamos
Tárgy: A nevelési-oktatási intézményekben indítható osztályok és csoportok, valamint alkalmazotti létszámok meghatározása
Kivonat Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2012. április 26. napján tartott ülésének jegyzőkönyvéből: IV-114/2789/2012. sz. határozat Tárgy: A nevelési-oktatási intézményekben indítható osztályok
Középméretű énekeskönyv
Az egyházi ének tanításához ajánlott énekeskönyvek és kórusgyűjtemények 1./ A Református énekeskönyv Magyarországon, 1948- ban jelent meg. Kiadja a Magyarországi Református Egyház. Több kiadást ért meg.
Keresztény Magvető. Az Unitárius Irodalmi Társaság folyóirata. Szerkesztettek: VÁRI ALBERT P. SZENTMÁRTONI KÁLMÁN. LXXIV. KÖTET. 1942. ÉVFOLYAM.
Keresztény Magvető. Az Unitárius Irodalmi Társaság folyóirata. Szerkesztettek: VÁRI ALBERT és P. SZENTMÁRTONI KÁLMÁN. LXXIV. KÖTET. 1942. ÉVFOLYAM. 1 942. Lengyel-nyomda Kolozsvár, Bólyai-u. 7. Felelős
A Magyar Nemzeti Levéltár Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltárának Szakkönyvtára. A hely, ahol a helytörténet- és a családkutatás kezdődik
A Magyar Nemzeti Levéltár Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltárának Szakkönyvtára A hely, ahol a helytörténet- és a családkutatás kezdődik A könyvtár rövid története 19. századi források A könyvtár rövid
2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT NYILVÁNOS SORSOLÁS. Budapest, 2015. március 10.
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ NYILVÁNOS SORSOLÁS Budapest, 2015. március 10. 1 ORSZÁGOS DÖNTŐ SORSOLÁS Budapest, 2015. március 10. (kedd),
ERDÉLYI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET
ERDÉLYI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET Az Erdélyi Református Egyházkerület 2006. december 8 án, Kolozsváron tartott Tisztújító Közgyűlésének eredményei Pap Géza 118 Molnár János 5 Kiss Jenő 1 Kató Béla 1 PÜSPÖK
TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2004/2005 tanév Pécs, április V-VI. korcsoport "B" kategória fiú csapatbajnokság
Pécs, 2005. április 15-17. Hely. Cím Csapatnév 1 Makó Erdei Ferenc Szki. 47,700 47,750 47,250 47,250 47,600 46,400 283,950 2 Sárospatak Református Koll. és Gimn. 47,550 47,250 46,450 46,700 47,150 46,100
Helyismereti elektronikus könyvtárak és portálok (és egyéb elektronikus tartalmak: képeslapgyűjtemények stb.)
MEGYEI Helyismereti elektronikus könyvtárak és portálok (és egyéb elektronikus tartalmak: képeslapgyűjtemények stb.) Verseghy Ferenc Elektronikus Könyvtár http://www.vfmk.hu/vfek Jász-Nagykun-Szolnok Megyei
Descendants of Urbanus Benedek
Descendants of Urbanus Benedek 1 1 Urbanus Benedek 1430 -... 2 Name Benedek... 3 János Benedek... 3 Péter Benedekfi... 2 Antal Benedek... 3 Balázs Benedek... 4 János Benedek... 5 Balázs Benedek... 6 Mihaly
Bödõk, Ilona b: 1947 in Csicsó Mad. Nagy, Tibor "Dr" b: 1946 in Mad m: 1976. Nagy, Szabolcs "állatorvos Dr" b: 1976 in Mad
Nagy, Vilma b: 1911 in Csicsó d: 2005 in Csicsó anyja Pálffy Vilma Fél Antal d.u. Bödõk, Pál b: 1905 in Csicsó m: 1947 d: 1965 in Csicsó anyja Kollár M.Bödõk Ksz.Tarcsi Géza, Balá gy.k.sz. Beke Károly
A választók névjegyzéke
A választók névjegyzéke 1. Czikhardt Gyula 41. Fekete Lídia 81. Tarcsi Béla 2. Egyházy Béla 42. Csizmadia Zoltán 82. Tarcsi Béláné 3. Egyházy Sarolta 43. Ifj. Csizmadia Zoltán 83. Kovács Gáspárné 4. Ifj.
NEMZETI EGYÜTTMŰKÖDÉSI ALAP
Eredmények A verseny időpontja: 2013. OKTÓBER 12. 09-14 óra A verseny színhelye: SZOLNOKI FÜVES SPORTREPÜLŐTÉR A verseny rendezői: SZOLNOKI HONVÉD SPORTEGYESÜLET MH 86 SZOLNOK HELIKOPTER BÁZIS Versenyt
5. Jeremiás Roland Dávid 2002 Érdi SZC Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskolája és Kollégiuma Pest Megyei D 13,0
FIÚ EREDMÉNYEK - V. KORCSOPORT ssz név szül. év Iskola (Feladatellátás helye) város (cím) OM kód megye eredmény 100 m fiú V. kcs. 11.7 Tokos Zsolt 2002 Perczel Mór Gimnázium 11.7 1. Tóth Csaba 2002 Törökbálint,
2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY IV. KORCSOPORT. Debrecen, 2015. június 05-07.
2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY IV. KORCSOPORT Debrecen, 2015. június 05-07. 1 A KOSÁRLABDA DIÁKOLIMPIA VERSENYPROGRAMJA RÉSZTVEVŐK, SORSOLÁS LEÁNYOK Ssz. Megye Iskola neve Település Testnevelő,
Országos művészeti versenyek 1-3. helyezései ( ) - forrás: OH
Országos művészeti versenyek 1-3. helyezései (2006-2014) - forrás: OH 1. Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola 230 2. Nyíregyházi Művészeti Szakközépiskola 83 3. Pécsi Művészeti Gimnázium és Szakközépiskola
Makó Csenge 1. Baky Boglárka Makó Csenge 2. Hegyi Petra Szűcs Helga 21:08 3. Rétháti Lili Kiss Fanni Dóra Makó Csenge 4. Makó Csenge Kiss Fanni 21:16
Makó Csenge 1. Baky Boglárka Makó Csenge 2. Hegyi Petra Szűcs Helga 21:08 3. Rétháti Lili Kiss Fanni Dóra Makó Csenge 4. Makó Csenge Kiss Fanni 21:16 5.-6. Kiss Fanni Kovács Debóra 21:14 Kiss Fanni 5.-6.
Az iskola könyvtár gyűjtőköri leírása
1. sz. melléklet Melykóné Tőzsér Judit iskolai könyvtári szakértő véleménye alapján módosítva 2005. jan. 5-én. Az iskola könyvtár gyűjtőköri leírása Az iskolai könyvtár gyűjtőkörének alapelvei A Könyvtár
2015/2016. Tanévi AMATŐR KOSÁRLABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT Kecskemét, április
SORSOLÁS Budapest, 2016. március 09. (szerda), 11:00 óra A csoport A csoport A/1 Szekszárd, Garay A/1 Orosháza, Táncsics A/2 Baja, Szent László A/2 Gyula, Erkel A/3 Pannonhalma, Bencés A/3 Ajka, Bródy
No. Cím Író Kiadva Kiadó
No. Cím Író Kiadva Kiadó 1 Nagy indiánkönyv J.f.cooper 1965 Móra könyvk. 2 Fiúk évkönyve 1970 1969 Móra könyvk. 3 Mózes Madách imre 1966 Magvető 4 Kis gyermekek nagy mesekönyve 1955 Ifjusági kk 5 Egeszség
VIII. 55. ZALAEGERSZEGI ÁLLAMI FŐGIMNÁZIUM DEÁK FERENC MAJD ZRÍNYI MIKLÓS GIMNÁZIUM IRATAI 1895-1980
ZALA MEGYEI LEVÉLTÁR Zalaegerszeg, Széchenyi tér 3. RAKTÁRI JEGYZÉK VIII. 55. ZALAEGERSZEGI ÁLLAMI FŐGIMNÁZIUM DEÁK FERENC MAJD ZRÍNYI MIKLÓS GIMNÁZIUM IRATAI 1895-1980 Terjedelem: 40 doboz + 59 kötet
OM Intézmény neve Intézmény címe Jogcím Helyrajzi szám m2
Ingyenes használat OM Intézmény neve Intézmény címe Jogcím Helyrajzi szám m2 028948 028949 Bársony-Hunyadi Általános Iskola 3531 Miskolc, Bársony J. u. 27/a. ingyenes használat 22336/61 8551 13. sz. Hunyadi
Atlétika - Mezei futó Diákolimpia országos döntő
Csapat neve: Dunaújváros, Széchenyi István Gimn. Egyéni absz. helyezési összeg:60 Csapat helyezése:1 3 1532 MATKÓ Csaba 00:16:24 7 1529 BUDAI Levente 00:16:49 20 1533 SALAMON Zalán 00:17:58 30 1530 CSATHÓ
Háziorvosi körzetek. Dr. Balla Ferenc általános orvostan, sebész, Traumatológia szakorvos, háziorvostan
Háziorvosi körzetek Körzet megnevezése/ Rendelés helye/ Háziorvos neve/ képesítési adatai I. számú felnőtt Kálvin tér 7. Dr. Király Tímea II. számú felnőtt Petőfi u. 14. Dr. Ungvári Zsigmond általános
Diákolimpia Pest Megyei Mezei Futóbajnokság
Csapat neve: Gyál, Zrínyi Miklós Ált. Isk. Egyéni absz. helyezési összeg:66 Csapat helyezése:1 4 454 FEKETE Olivér 00:05:43 10 453 FEKETE Márk 00:05:54 25 455 GÉGÉNY József 00:06:10 27 456 ROSTÁS Zsolt
2014/2015. tanév Út az érettségihez alprogram Intézményi továbbfutói lista. Kifizetendő Pályázat. Intézmény Intézmény neve.
i továbbfutói lista neve város 1 UE-T-5142 "Kis Tigris" Gimnázium, és 200475 Komló Dél-Dunántúl 35 11 6 420 000 Ft 2 UE-T-5105 Abigél Két Tanítási Nyelvű Általános, Alapfokú Művészeti, Szakképző, Gimnázium,
A ZSOLTÁR A RÉGI MAGYAR IRODALOMBAN Tudományos konferencia Csurgó, 2007. május 24 26. A konferenciát rendezi a Magyar Tudományos Akadémia Irodalomtudományi Intézetének Reneszánsz Osztálya és a Károli Gáspár
Vénusz Aquatlon Martfű, Martfűi Úszó és Triatlon Klub
Óvodások 33 1/3 m Összesen 1. 114 BAJUSZ LUCA MARTFŰ 2007 00:50,4 00:50,4 2. 119 NÉMETH NOÉMI MARTFŰ 2007 00:51,7 00:51,7 3. 160 PALATINUSZ PETRA SZOLNOK 2007 00:56,2 00:56,2 4. 120 SZIKSZAY NÁNDOR MARTFŰ
Sapientia EMTE Gazdaság- és Humántudományok Kar. Közgazdaság képzési ág Csoportbeosztás tanév
Közgazdaság képzési ág 1 Ambrus K. Norbert A A1 2 Antal V. Tamás A A1 3 Babota G. Zoltán A A1 4 Baczoni G. Gyopárka A A1 5 Baló Cs. Zsolt A A1 6 Baricz C. Anita A A1 7 Bartha L.-J. Boglarka A A1 8 Bartók
TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ 2014/2015 tanév Budapest "Nyílt" kategória V-VI. korcsoport KEZDŐ fiú csapatbajnokság
Hely. Cím Csapatnév 1 Kiskunhalas Bibó István Gimn. 37,950 36,700 37,000 36,300 147,950 2 Kisújszállás Móricz Zsigmond Református Koll., Gimn., SzKI és Ált. Isk. 34,800 36,550 36,400 36,450 144,200 3 Nagykőrös
Felnőtt férfi Szuper Liga 14:20 1. nap
EREDMÉNYEK Férfi Mezei futás Időfutam Felnőtt férfi Szuper Liga 14:20 1. nap 1 Gregor László 1992 Békéscsabai AC 17 17:45 2 Minczér Albert 1986 VEDAC 10 17:58 3 Pápai Márton 1995 DSC-SI 4 18:09 4 Kazi
A TUDOMÁNYOS. ISMERETTERJESZTŐ TÁRSULAT SZOLNOK MEGYEI SZERVEZETÉNEK FOLYÓIRATA. VII. évfolyam Felelős szerkesztőt Szurmay Ernő
JiSZ KUNSÁG A TUDOMÁNYOS. ISMERETTERJESZTŐ TÁRSULAT SZOLNOK MEGYEI SZERVEZETÉNEK FOLYÓIRATA VII. évfolyam 1961. Felelős szerkesztőt Szurmay Ernő Szerkesztő bizottság* Barna Gábor, Kaposvári Gyula, Lévai
TORNA DIÁKOLIMPIA BUDAPESTI TERÜLETI DÖNTŐ 2006/2007 tanév Budapest, március V-VI. korcsoport "B" kategória fiú csapatbajnokság
Budapest, 2007. március 9-10. Hely. Cím Csapatnév 1 Nagykőrös Toldi Miklós Gimn. 47,100 43,900 47,250 47,250 47,400 46,300 279,200 2 Nagykőrös Arany János Ref. Gimn. 45,800 45,350 45,650 47,800 45,650
Monori Kossuth Lajos Óvoda (2200 Monor, Kossuth Lajos utca 37.) felvételi körzete:
Monori Kossuth Lajos Óvoda (2200 Monor, Kossuth Lajos utca 37.) felvételi körzete: 1. Acsádi utca 2. Ady Endre utca páratlan oldala (vasút és a Kossuth Lajos utca közötti szakasz) 3. Arany János utca 4.
PÁRTÁLLAM ÉS NEMZETISÉGEK ( )
PÁRTÁLLAM ÉS NEMZETISÉGEK (1950-1973) Összeállította, jegyzetekkel ellátta és a bevezető tanulmányt írta: Tóth Ágnes Kecskemét, 2003 TARTALOM Bevezető. 1. Budapest, 1950. március 21. A Vallás- és Közoktatási
2017/2018. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG V-VI. KORCSOPORT ORSZÁGOS DÖNTŐ RAJTLISTA
017/018. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA V-VI. KORCSOPORT ORSZÁGOS DÖNTŐ RAJTLISTA Helyszín: Budapest, Ikarus BSE Atlétikai Centrum Időpont: 017. október 15. A Versenybíróság elnöke: Szöllösné Patinszki Andrea
Molnár-Kovács Zsófia. A dualizmus kori magyar középiskolai egyetemes történelemtankönyvek és azok változatai
Történelemtanítás Online történelemdidaktikai folyóirat (LI.) Új folyam VII. 2016. 3 4. szám www.folyoirat.tortenelemtanitas.hu Forrás: http://www.folyoirat.tortenelemtanitas.hu/2016/12/molnar-kovacs-zsofia-a-dualizmus-kori-magyarkozepiskolai-egyetemes-tortenelemtankonyvek-es-azok-valtozatai-07-03-06/
Osztályozó- és javítóvizsga Irodalom tantárgyból 2015-2016
Osztályozó- és javítóvizsga Irodalom tantárgyból 2015-2016 A félévi vizsga szóbeli vizsga az első félévre megadott témakörökből. Az év végi vizsga írásbeli vizsga (feladatlap) az egész évre megadott témakörökből,
Pannonhalma (Szent Márton hegy) kb. 966. Kolostori iskola, a Benedek-rend regulái szerint
Kaposi József Pannonhalma (Szent Márton hegy) kb. 966. Kolostori iskola, a Benedek-rend regulái szerint egyházi, állami hivatalnokok képzése új hitvilág és erkölcsi felfogás terjesztése mindennapok élete
I. A Soproni Evangélikus Egyházközség Levéltára 1. Gyülekezeti iratok
I. A Soproni Evangélikus Egyházközség Levéltára 1. Gyülekezeti iratok évkör Terjedelem a. Vallásgyakorlat (I.jelzet) 1575-1872 1,01 ifm b. Tanügy (II.jelzet) 1648-1872 1,26 ifm c. Alapítványi iratok (III.jelzet)
,t ~===============~ ~ :f fer /!L~
i/ii/i//i/iii//ii/iiii!iiiii/iiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii/1111111111111111'1111111111111111111111111111111111111iiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiilli1\llliii111\111111111\lillll/1\11111 'o 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12
MJSZ U - 18 / U20 Válogatott Május 15-17. Jégpalota
Szállás 52 1 Pados László 1995.09.11 Igen D Fehér 2 Láday Tamás 1996.03.20 Igen D Fehér 3 Jacsó Richárd 1996.12.25 Nem D Fehér 4 Antal Arnold István 1997.04.14 Igen D Fehér 5 Szabó Bence 1998.02.02 Igen
KIS ISKOLÁK ATLÉTIKA CSAPATVERSENYE FIÚ ORSZÁGOS DÖNTŐ
KIS ISKOLÁK ATLÉTIKA CSAPATVERSENYE FIÚ ORSZÁGOS DÖNTŐ Nyíregyháza Bethlen Gábor Gimnázium, Általános Iskola Óvoda és AMI Bíró Benett 340 34,65 70 p 296 p Gunyecz Péter 9,60 372 39,78 85 p 102 p 322 p
TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2011/2012 tanév Makó, március 31 - április 1. V-VI. korcsoport "B" kategória fiú csapatbajnokság
Hely. Cím Csapatnév 1 Nagykőrös Toldi M. Élelm. Ip. Középisk. 45,150 2 44,450 2 47,450 1 46,500 1 45,200 3 43,100 4 271,850 2 Nyíregyháza Eötvös J. Gyak. Ált. Isk. és Gimn. 46,000 1 43,850 4 45,200 3 44,400
IV. Korcsoport Fiú Csapateredmények a 4 legjobb csapattaggal
Ráckeve, Ady Endre Gimnázium Egyéni absz. helyezési összeg: 89 Csapat pozició: 1 1 3 1011 NOVÁK Levente 2003 00:13:06.420 2 8 1010 MIKOLA Bálint 2003 00:14:32.410 3 37 1009 KUKOVECZ Ákos 2003 00:15:51.647
Intézmény Ir.sz. Település Utca Tel.szám Óvodák
Óvodák Lámpás Református Óvodája 2314 Halásztelek Iskola u. 2. 24 452 997 Budapest Fasori Református Egyházközség Csipkebokor Óvodája 1071 Budapest Városligeti fasor 29. 1 322 1933 Budapest-Budafoki Református
9. évfolyam. 10. évfolyam
9. évfolyam 09. évfolydiák ford. Term. föld. Ter. elem. Gyak 1. Szuda Ágnes 2. Gyüre Noémi 3. Boros János Mátyás 4. Simon Áron 5. Gelencsér Orsolya 6. Bakos Bence 7. Ambrus Hunor 8. Dzama Demjén László
TOUR DE VELENCEI-TÓ 2016 VELENCEI-TÓ MINI MARATON 55KM
NŐI ABSZOLÚT 1 632 Ringelhann Fanni Felnőtt 1:31:54 2 637 Péteri Niké U19 1:34:48 3 682 Pribisán Brigitta Felnőtt 1:40:36 4 635 Budai Katalin Master 1:40:37 5 560 Molcsan Eleonora Master 1:40:39 6 617
TELEKOM LABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA
TELEKOM LABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ LEÁNY V-VI. KORCSOPORT 1 TELEKOM LABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA 2013/2014. TANÉVI TELEKOM LABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA AZ ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNYE LEÁNY V-VI. KORCSOPORT
Iskolánk rövid története
1887 1979 2003 1 Iskolánk rövid története Korszakok, elnevezések: Iskolánk 1887-ben Református Felekezeti Elemi Népiskola néven kezdte meg működését egy 1927/28-as iskolai statisztikai jelentés szerint.
TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2005/2006 tanév Budapest, március 31-április 1. V-VI. korcsoport "B" kategória fiú csapatbajnokság
Budapest, 2006. március 31-április 1. Hely. Cím Csapatnév 1 Makó Erdei Ferenc Ker. és Közg. Szki. 48,250 45,050 46,200 45,950 46,650 46,700 278,800 2 Nagykőrös Toldi Miklós Szki. 46,800 44,400 46,550 45,900
Pont Hely
Ssz. Budapesti Felnőtt II. o.. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9... 2. Hely. Barcza GSC II 7, 3,5 4, 4,5 -. 2. A. Láng MKKE 5, 6, 3,5 4,5 -. 3. MTK Budapest III 8,5 9,5 7, 25, 2. 4. HÜSI SC II 8, 5, 6, 9, 4-5. 5.
NÉV CSAPAT GÓLOK SZÁMA
A III. osztály góllövőlistája 30 forduló után H. NÉV CSAPAT GÓLOK SZÁMA 1 Bazsonyi Bence Gyula-tel 59 2 Nagy Máté Bowling Center 49 3 Császi Richárd Gyula-tel 29 4 Timár Martin Gyula-tel 26 4 Suki István
Budapest és környéke párbajtőr Diákbajnokság
Budapest és környéke párbajtőr Diákbajnokság párbajtőr Budapest, Diadal úti Általános Iskola 2017. február 25. szombat Főbíró: Budai István Számítógépes főbíró: Nagy Zsolt SZTE-VK Versenyorvos: Erdélyi
KÖZÉPISKOLAI FELVÉTELI RANGSOR TANÉV
Dankó Pista Egységes Óvoda - Bölcsőde, Általános Iskola, Szakképző Iskola, Gimnázium és Kollégium 4235 Biri Mező Imre út 21. Tel/fax: 42-263-137 e-mail: info@dankop.hu, www.dankop.hu KÖZÉPISKOLAI FELVÉTELI
1.osztályos tankönyvek:
1.osztályos tankönyvek: Ének-zene /nat 2012/ Nemzedékek Kiadó Az én ABÉCÉM Első olvasókönyvem Első technikakönyvem A képzelet világa Játékház: betűtanítás- írásfűzet Játékház: képes olvasókönyv / Hargitai
Név Város Iskola Felkészítő tanár 1. 2. 3. 4. összesen
9. osztályosok 1. Koncz Imre Debrecen Debreceni Református Kollégium Gimnáziuma Bertalan Mária, Bán István 20 15 20 16 71 2. Csathó Botond Debrecen DRK Dóczy Gimnáziuma Tófalusi Péter 20 12 20 17 69 3.
A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET TUDOMÁNYOS GY JTEMÉNYEI
A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET TUDOMÁNYOS GY JTEMÉNYEI Köntös László gy jteményi igazgató (Pápa) 2015 Szabadon tenyészik A Pápai Református Kollégium a történeti hagyomány szerint 1531 óta m ködik
1956-os forradalom évfordulójára Hangdokumentumok: 1956 12 nap válogatott hangdokumentumai (kazetta)
Csak akkor születtek nagy dolgok, Ha bátrak voltak, akik mertek S ha százszor tudtak bátrak lenni, Százszor bátrak és viharvertek. (Ady: A Tűz csiholója) Az 1956-os forradalom évfordulójára készített összeállításunkkal
TANULMÁNYI EREDMÉNYEK
Az eredmények érkezésével folyamatosan frissülő táblázat, ezért kérjük, hogy a legújabb változat letöltése érdekében mindig kattintson a böngésző frissítés gombjára! Név TANULMÁNYI EREDMÉNYEK 2018-2019.