PROSYSTEM Inside. PROSYSTEM csoport a PPDExpo-n március Március. SCHMEDT PräDeka manuális táblakészítő sor

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "PROSYSTEM Inside. PROSYSTEM csoport a PPDExpo-n március Március. SCHMEDT PräDeka manuális táblakészítő sor"

Átírás

1 Márciusi hírlevelünk tartalmából: Prosystem csoport a PPDExpo-n Open House a Perfecta-nál Eladó használt gépek PROSYSTEM csoport a PPDExpo-n március Szeretnénk Önt ezúton meginvitálni a közelgő PPDExpo-ra, mely idén is a BOK (volt SYMA) csarnokban kerül megrendezésre március 28. és 30. között. A kiállítást most is számos szakmai konferencia, kerekasztal beszélgetés, nyilvános fórum, díjátadók és sajtósziget kísér, így a standok meglátogatása mellett több lehetőség is adott arra, hogy a nyomda- és csomagolóipar képviselői személyesen is találkozzanak, és tapasztalatokat cseréljenek. A PROSYSTEM csoport ebben az évben is egy közel 100 négyzetméteres standdal vesz részt a kiállításon, ahol a látogatók idén is élőben láthatnak különböző berendezéseket programunkból. A kiállított gépek természetesen működés közben is kipróbálhatóak majd. Most pedig lássuk részletesen, mely gépeket láthatnak nálunk a látogatók a PPDExpo-n: SCHMEDT PräDeka manuális táblakészítő sor Ezzel a komplett rendszerrel közel tábla készíthető el óránként. A modulokból felépülő rendszer a következő egységekből áll: - PräziCoat XS kéthengeres enyvfelhordógép meleg és hidegragasztáshoz, - PräDeck manuális táblakészítőgép, - PräKant borítószél behajtó, - állítható bázisasztal.

2 SCHMEDT PräziBand oromszegő-szalagfelrakó berendezés A berendezés alkalmas az oromszegő-szalag könyvtestre való egyszerű és gyors felhelyezésére. Schmedt PräLeg XL beakasztó gép A berendezés egy könyvtest-enyvező és beakasztó gépsor, mely szortimentek és szériák gyártására alkalmas. A gép programozása és beállítása érintőképernyőn keresztül történik. A PräLeg integrált víz- és ragasztóadagolással, valamint pumpákkal rendelkezik. A gép tisztítása félautomata módon történik. Könyvtest vastagság: kb mm Könyvtest szélesség: mm Könyvtest magasság: mm SCHMEDT PräForm könyvprés és nyílásbeégető gép A gép a könyvek beakasztás utáni préseléshez és az azonos idejű nyílásbeégetéshez alkalmas. A PräForm mindenekelőtt a PräLeg beakasztó géppel való együttes alkalmazáshoz lett tervezve és egyes könyvek gyártásához szortimentben, valamint szériák készítéséhez ipari területen egyaránt jól beválik. Nincsenek formátum-beállítások, vizuális nyílásjelzővel rendelkezik. A beégető síneket nyomólevegő vezérli, ezért 6 bar nyomólevegőcsatlakozás szükséges a berendezéshez. Préselési idő, préselési nyomás és beégetési hőmérséklet az érintőképernyőn keresztül beállítható.

3 A PROSYSTEM csoport most már évek óta foglalkozik használt gépek értékesítésével is, illetve ezen a területen segíti partnereit az általuk eladásra szánt nyomda- és csomagolóipari berendezéseik továbbközvetítésében. Ebből a célból hoztuk létre kb. fél évvel ezelőtt a használtgépes honlapunkat, azaz a Ennek a területnek a promotálására idén először egy használt berendezést is szeretnénk kiállítani a vásáron, jelen esetben egy tandem pántoló gépsort, mely standunkon működés közben is kipróbálható lesz. SMB C-Line Ci tandem pántoló gépsor Gyártási év: 2010 A gépsor 2 db pántológépből áll, és keresztpántolásra alkalmas. Pántolható maximális csomagméret 600 x 600 mm Látogasson meg bennünket a PPDExpo-n. Standszámunk: F31 (Prosystem csoport) A PPDExpo helye és időpontja: BOK (volt SYMA) Csarnok 1146 Budapest, Dózsa György út március Nyitva tartás a látogatók részére: 2017.március 28. kedd, óra március szerda-csütörtök, óra A belépés a kiállításokra és a fesztiválprogramokra előzetes online regisztrációval ingyenes. Ingyenes belépést biztosító regisztráció itt.

4

5

6 Eladó használt gépeinkről az alábbi weboldalon talál bővebb információkat: és akár Ön is feltöltheti erre az oldalra eladó használt gépeit. Akciós ajánlatunk! KOLBUS ZU KM 470 ragasztókötő gépsor, használt (1997) A gépsort 2007-ben a KOLBUS cég kompletten felújította! A gép tartozékai: - Kolbus ZU 801 összehordó gép, gépszám: 223, gyártási év: 1997 max 310 x 460 mm, min 100 x 125 mm max, 3000 ütem/óra - 24 összehordó állomás + 1 kézi berakó - csatlakozó egység a ragasztókötőgéphez - Kolbus KM 470 ragasztókötő gép, gépszám: 131, gyártási év: kocsis, gerincmegmunkáló egység, - hotmelt gerinc és szélkenő egység - borító adagoló + bígelőegység 4 bígelővel - sapkázó egység - Kolbus előmelegítő - 2 présállomás - oldalra leborító egység - szárító pálya kb. 30m - SMG SE20 felezővágó gépszám: 0153, gyártási év: Kolbus HD 140 háromkéses vágógép, gépszám 40, gyártási év: 1997 max.: 305 x 420 x 60 mm min.: 75 x 100 x 6 mm - SOLEMA (15034) keresztkirakó gépszám: 3046, gyártási év: 1999 A gépsor fóti raktárunkban megtekinthető! A komplett gépsor akciós ára: ,- EUR + Áfa Videó a gépsorról itt megtekinthető! Köszönjük, hogy elolvasta hírlevelünket. Prosystem csoport

PROSYSTEM Inside. A Hugo Beck innovatív automatizálási megoldásai a fóliacsomagoláshoz Június

PROSYSTEM Inside. A Hugo Beck innovatív automatizálási megoldásai a fóliacsomagoláshoz Június Júniusi hírlevelünk tartalmából: Hugo Beck innovatív automatizálási megoldások Kolbus luxus dobozok gyártása Kolbus lekerekített sarkú könyvtáblák gyártása Eladó használt gépek A Hugo Beck innovatív automatizálási

Részletesebben

RAKTÁRRÓL ELADÓ HASZNÁLT GÉPEK, Aktualizálva: 2015.02.23.

RAKTÁRRÓL ELADÓ HASZNÁLT GÉPEK, Aktualizálva: 2015.02.23. RAKTÁRRÓL ELADÓ HASZNÁLT GÉPEK, Aktualizálva: 2015.02.23. STAHL Beakasztó gépsor Gyártási év: 1998 (S) Áll a következőkből: 1 db STAHL VBF BL 500 beakasztó gép Használt; gyártási év: 1998 Gyári szám: 2737,

Részletesebben

Új képekkel és videókkal!!! Kérje árajánlatunkat!!! Újabb gépekkel bővült listánk!!!!!

Új képekkel és videókkal!!! Kérje árajánlatunkat!!! Újabb gépekkel bővült listánk!!!!! RAKTÁRRÓL ELADÓ HASZNÁLT GÉPEK, Aktualizálva: 2014.12.15. Új képekkel és videókkal!!! Kérje árajánlatunkat!!! Újabb gépekkel bővült listánk!!!!! Schmedt Prädeka kompact táblakészítő rendszer Gyártási év:

Részletesebben

PROSYSTEM Inside. Márciusi hírlevelünk tartalmából: PPDExpo előzetes. Érdemes lesz kilátogatni!

PROSYSTEM Inside. Márciusi hírlevelünk tartalmából: PPDExpo előzetes. Érdemes lesz kilátogatni! Márciusi hírlevelünk tartalmából: PPDExpo előzetes Eladó használt gépeink PPDExpo előzetes Érdemes lesz kilátogatni! A PROSYSTEM csoport az idei PPDExpo-n az E10-es standon összesen 110 négyzetméteren

Részletesebben

Új képekkel és videókkal!!! Kérje árajánlatunkat!!! Újabb gépekkel bővült listánk!!!!!

Új képekkel és videókkal!!! Kérje árajánlatunkat!!! Újabb gépekkel bővült listánk!!!!! RAKTÁRRÓL ELADÓ HASZNÁLT GÉPEK, Aktualizálva: 2014.11.15. Új képekkel és videókkal!!! Kérje árajánlatunkat!!! Újabb gépekkel bővült listánk!!!!! Schmedt Prädeka kompact táblakészítő rendszer Gyártási év:

Részletesebben

RAKTÁRRÓL ELADÓ HASZNÁLT GÉPEK, Aktualizálva: 2015.12.07.

RAKTÁRRÓL ELADÓ HASZNÁLT GÉPEK, Aktualizálva: 2015.12.07. RAKTÁRRÓL ELADÓ HASZNÁLT GÉPEK, Aktualizálva: 2015.12.07. SIGLOCH Könyvblokk készítő sor Gyártási év: 1998/99 (S) Tegyen ajánlatot a gép megvásárlására! Áll a következőkből: 1 db SIGLOCH SB 6000/1E könyvblokk-készítő

Részletesebben

A LISTA VÉGÉN ÚJABB GÉPEK KERÜLETEK A LISTÁBA

A LISTA VÉGÉN ÚJABB GÉPEK KERÜLETEK A LISTÁBA RAKTÁRRÓL ELADÓ HASZNÁLT GÉPEK, Aktualizálva: 2016.02.17. A LISTA VÉGÉN ÚJABB GÉPEK KERÜLETEK A LISTÁBA SIGLOCH Könyvblokk készítő sor Gyártási év: 1998/99 (S) Tegyen ajánlatot a gép megvásárlására! Áll

Részletesebben

RAKTÁRRÓL ELADÓ HASZNÁLT GÉPEK, Aktualizálva: 2015.01.26.

RAKTÁRRÓL ELADÓ HASZNÁLT GÉPEK, Aktualizálva: 2015.01.26. RAKTÁRRÓL ELADÓ HASZNÁLT GÉPEK, Aktualizálva: 2015.01.26. STAHL Beakasztó gépsor Gyártási év: 1998 (S) Áll a következőkből: 1 db STAHL VBF BL 500 beakasztó gép Használt; gyártási év: 1998 Gyári szám: 2737,

Részletesebben

RAKTÁRRÓL ELADÓ HASZNÁLT GÉPEK, Aktualizálva: 2015.04.23.

RAKTÁRRÓL ELADÓ HASZNÁLT GÉPEK, Aktualizálva: 2015.04.23. RAKTÁRRÓL ELADÓ HASZNÁLT GÉPEK, Aktualizálva: 2015.04.23. PERFECTA 76 TS E Egyenes vágógép Gyártási év: 2015 vásári bemutató gép Vágási szélesség: 760 mm Berakási magasság: 110 mm Min. maradék csík: 15

Részletesebben

PROSYSTEM Inside. Nyílt napok a Herzog + Heymann-nál Szeptember

PROSYSTEM Inside. Nyílt napok a Herzog + Heymann-nál Szeptember Szeptemberi hírlevelünk tartalmából: Nyílt napok a Herzog + Heymann-nál (szept. 19-22.) Nyílt napok a Meccanotecnica-nál (szept. 20-28.) FachPack Nürnbergben (szept. 25-27.) Szakfordítást vállalunk Eladó

Részletesebben

RAKTÁRRÓL ELADÓ HASZNÁLT GÉPEK, Aktualizálva: Új képekkel és videókkal!!! Kérje árajánlatunkat!!! Újabb gépekkel bővült listánk!!!!!

RAKTÁRRÓL ELADÓ HASZNÁLT GÉPEK, Aktualizálva: Új képekkel és videókkal!!! Kérje árajánlatunkat!!! Újabb gépekkel bővült listánk!!!!! RAKTÁRRÓL ELADÓ HASZNÁLT GÉPEK, Aktualizálva: 2014.09.01. Új képekkel és videókkal!!! Kérje árajánlatunkat!!! Újabb gépekkel bővült listánk!!!!! Schmedt Prädeka kompact táblakészítő rendszer Gyártási év:

Részletesebben

RAKTÁRRÓL ELADÓ HASZNÁLT GÉPEK, Aktualizálva:

RAKTÁRRÓL ELADÓ HASZNÁLT GÉPEK, Aktualizálva: RAKTÁRRÓL ELADÓ HASZNÁLT GÉPEK, Aktualizálva: 2016.12.12. KOLBUS ZU 801 összehordó gép 1990 1997-ben a CCI System felújította, 2007-ben a KOLBUS cég felújította KOLBUS ZU 801 összehordó gép gyártási szám:

Részletesebben

RAKTÁRRÓL ELADÓ HASZNÁLT GÉPEK, Aktualizálva:

RAKTÁRRÓL ELADÓ HASZNÁLT GÉPEK, Aktualizálva: RAKTÁRRÓL ELADÓ HASZNÁLT GÉPEK, Aktualizálva: 2016.11.14. KOLBUS ZU 801 összehordó gép 1990 1997-ben a CCI System felújította, 2007-ben a KOLBUS cég felújította KOLBUS ZU 801 összehordó gép gyártási szám:

Részletesebben

RAKTÁRRÓL ELADÓ HASZNÁLT GÉPEK, Aktualizálva: (újabb gépek a lista végén!!!)

RAKTÁRRÓL ELADÓ HASZNÁLT GÉPEK, Aktualizálva: (újabb gépek a lista végén!!!) RAKTÁRRÓL ELADÓ HASZNÁLT GÉPEK, Aktualizálva: 2016.08.17. (újabb gépek a lista végén!!!) KOLBUS ZU 801 összehordó gép 1990 1997-ben a CCI System felújította, 2007-ben a KOLBUS cég felújította KOLBUS ZU

Részletesebben

PROSYSTEM Inside. Mi újság a Newfoil háza táján? November

PROSYSTEM Inside. Mi újság a Newfoil háza táján? November Novemberi hírlevelünk tartalmából: Newfoil kitekintő Ipex 2017 Palamides delta 1005 automata kirakó akciós áron Használt gépek eladók Mi újság a Newfoil háza táján? Az idei LabelExpo 2017 kiállításon Brüsszelben

Részletesebben

A tehetség nem tör utat magának! A TALENT. A TALENT n Konferencia a La femme 50 tehetséges t magyar fiatal program

A tehetség nem tör utat magának! A TALENT. A TALENT n Konferencia a La femme 50 tehetséges t magyar fiatal program A tehetség nem tör utat magának! Támogatni, ösztönözni kell és megmutatkozási lehetőséget biztosítani számára. A TALENT n Konferencia ezért jött létre. Ram Colosseum, 2013. szeptember 26. A TALENT n Konferencia

Részletesebben

Hirdetési lehetőségek: Szponzorációs csomagok:

Hirdetési lehetőségek: Szponzorációs csomagok: Hirdetési lehetőségek: A programfüzetben a megjelenés az alábbi árak szerint : Borító, hátsó külső oldal: 60 000,- HUF + ÁFA Borító, hátsó belső oldal: 45 000,- HUF + ÁFA Belső oldalak: 35 000,-HUF + ÁFA

Részletesebben

RAKTÁRRÓL ELADÓ HASZNÁLT GÉPEK, Aktualizálva: 2015.03.23.

RAKTÁRRÓL ELADÓ HASZNÁLT GÉPEK, Aktualizálva: 2015.03.23. RAKTÁRRÓL ELADÓ HASZNÁLT GÉPEK, Aktualizálva: 2015.03.23. STAHL Beakasztó gépsor Gyártási év: 1998 (S) Áll a következőkből: 1 db STAHL VBF BL 500 beakasztó gép Használt; gyártási év: 1998 Gyári szám: 2737,

Részletesebben

25. JUBILEUM! KÜLÖNLEGES MEGJELENÉSEK LEHETŐSÉGEK. 25. BEAUTY FORUM HUNGARY Szépségipari szakkiállítás és vásár november 5-6.

25. JUBILEUM! KÜLÖNLEGES MEGJELENÉSEK LEHETŐSÉGEK. 25. BEAUTY FORUM HUNGARY Szépségipari szakkiállítás és vásár november 5-6. MILLENÁRIS B csarnok 1024 Budapest, Kis Rókus utca 16-20. XXXXXXX bőrápolás rubrik üzlet 25. JUBILEUM! A SZÉPSÉGSZAKMA PIACVEZETŐ FÜGGETLEN MÉDIÁJA 25. BEAUTY FORUM HUNGARY Szépségipari szakkiállítás és

Részletesebben

Niko érintőképernyő. Méret: 154 x 93mm (kb. 7 ) Felbontás: 800 x 480 pixel Képarány: 16:9

Niko érintőképernyő. Méret: 154 x 93mm (kb. 7 ) Felbontás: 800 x 480 pixel Képarány: 16:9 Niko érintőképernyő 1. Általános leírás A Nikobus érintőképernyő segítségével könnyen kezelhetővé válik a telepített épületautomatizálási rendszer. A képernyő könnyen felszerelhető a falra, csak 1 szerelő

Részletesebben

Kalkulációs adatlap 1. rész

Kalkulációs adatlap 1. rész Kalkulációs adatlap 1. rész gép, 1 db Rizs adagoló és csomagoló gépsor Részei: Vibrációs adagoló garat. fedett ferdefelhordó, volumetrikus adagoló, függőleges rendszerű csomagológép, továbbító szalag Gyártás

Részletesebben

2016. Május. Általunk képviselt gyártók a DRUPA-n

2016. Május. Általunk képviselt gyártók a DRUPA-n Májusi hírlevelünk tartalmából: DRUPA minden mennyiségben Eladó használt gépek Elkezdődött a visszaszámlálás, már csak néhány nap és megnyitja kapuit a 2016-os DRUPA. Az általunk képviselt gyártók nagy

Részletesebben

Találkozzunk a DRUPA-n!

Találkozzunk a DRUPA-n! TARTALOM Általános információk a DRUPA-ról PNYME DRUPA információk Képviselt cégek a DRUPA-n Bemutatkozik az Alföldi Nyomda Bemutatkozik a Révai Nyomda PROSYSTEM Hírek, Magyarország Legújabb gépeladásaink

Részletesebben

Részvételi és szponzorációs ajánlat

Részvételi és szponzorációs ajánlat Részvételi és szponzorációs ajánlat Elsı Önkormányzati Projektbörze és Szakmai Konzultáció Budapest, 2010. március 31. Az európai uniós fejlesztési források elnyerése érdekében készült Integrált Városfejlesztési

Részletesebben

Élő online bemutatók a www.webkiallitas.hu oldalon v1.0

Élő online bemutatók a www.webkiallitas.hu oldalon v1.0 Élő online bemutatók a www.webkiallitas.hu oldalon v1.0 2014.11.20. Netex-Magyarország Kft. Bevezető A www.webkiallitas.hu oldalon a kiállítóknak lehetőségük van úgynevezett online események, így például

Részletesebben

EURÓPAI MOBILITÁSI HÉT Dunaújvárosban is!

EURÓPAI MOBILITÁSI HÉT Dunaújvárosban is! SZERETETTEL MEGHÍVUNK MINDENKIT AZ ALÁBBI PROGRAMJAINKRA AMIT AZ EURÓPAI MOBILITÁSI HÉT KERETÉBEN SZERVEZÜNK DUNAÚJVÁROSBAN Várjuk a miel?bbi jelentkezéseket: e-mailben kornyved@pmh.dunanet.hu címre a

Részletesebben

smepro.eu tananyagbázis és kurzusrendszer portálok felépítése

smepro.eu tananyagbázis és kurzusrendszer portálok felépítése smepro.eu tananyagbázis és kurzusrendszer portálok felépítése Az SMELearning módszertan egyik legfontosabb ajánlása, egybehangzóan az előzetes szükségletelemzés következtetéseivel a következő: a kis-és

Részletesebben

V. Klinikai Vizsgálati Konferencia és GCP Tanfolyam. Tájékoztató és megrendelőlap kiállítók és hirdetők számára

V. Klinikai Vizsgálati Konferencia és GCP Tanfolyam. Tájékoztató és megrendelőlap kiállítók és hirdetők számára és GCP Tanfolyam Tájékoztató és megrendelőlap kiállítók és hirdetők számára Tisztelt Cégvezető! 2019. április 24-26. között Balatonfüreden kerül megrendezésre a Magyarországi Klinikai Vizsgálatszervezők

Részletesebben

MŰSZAKI LEÍRÁS fejlesztési gépbeszerzés

MŰSZAKI LEÍRÁS fejlesztési gépbeszerzés MŰSZAKI LEÍRÁS fejlesztési gépbeszerzés 1. A VPS 2000 AUTOMATIZÁLÁSA: A MEGLÉVŐ JELENLEG FÉLAUTÓMATA VPS-2000 automatikával való ellátása. De ez mellett fontosabb szempont, hogy a gyártási lépéseket (adagolás

Részletesebben

Szenvedély van. programod van. Fotó: Gémesi Jóka

Szenvedély van. programod van. Fotó: Gémesi Jóka Szenvedély van. programod van Fotó: Gémesi Jóka MIT NYÚJT A BUDAPEST BOAT SHOW? Szakmai találkozóhelyet a motoros hajópiac számára, és helyszínt, ahol a kiállítók bemutathatják termékeiket, szolgáltatásaikat

Részletesebben

Hirdetési lehetőségek: Szponzorációs csomagok:

Hirdetési lehetőségek: Szponzorációs csomagok: Hirdetési lehetőségek: A programfüzetben a megjelenés az alábbi árak szerint : Borító, hátsó külső oldal: 60 000,- HUF + ÁFA Borító, hátsó belső oldal: 45 000,- HUF + ÁFA Belső oldalak: 35 000,-HUF + ÁFA

Részletesebben

E-Beszerzés sikertényezői

E-Beszerzés sikertényezői E-Beszerzés sikertényezői Szomor László és S.Farkas Imre 1 Tartalom Az elektronikus beszerzés módjai Logisztikai webáruház a www.zenitkft.hu www.zenitkft.hu sikertényezői Logisztika Portálban rejlő lehetőségek

Részletesebben

Preferred Packaging Food

Preferred Packaging Food Preferred Packaging Food Petruzalek Kft. Sörház utca 3/b 1222 Budapest Tel.: +36 1 424-0540 Preferred Packaging Food A csomagológépek legújabb generációja, a fóliahegesztő és vákuumcsomagoló gépek alkalmasak

Részletesebben

MIT KELL TUDNUNK A BALATONI HAJÓKIÁLLÍTÁSRÓL? PARTNEREINKTŐL TUDJUK: 2016-BAN A KIÁLLÍTÁSHOZ KÖTHETŐEN SZÁMOS HAJÓ ÉRTÉKESÍTÉSRE KERÜLT

MIT KELL TUDNUNK A BALATONI HAJÓKIÁLLÍTÁSRÓL? PARTNEREINKTŐL TUDJUK: 2016-BAN A KIÁLLÍTÁSHOZ KÖTHETŐEN SZÁMOS HAJÓ ÉRTÉKESÍTÉSRE KERÜLT A Balaton Boat Show csupán egy órányi autóútra Budapesttől, Magyarország legmeghatározóbb vízi hajókiállításaként széles hajókínálattal, változatos hajózáshoz kapcsolódó kiállítói körrel, izgalmas és színes

Részletesebben

RAKTÁRRÓL ELADÓ HASZNÁLT GÉPEK, Aktualizálva: 2015.09.14.

RAKTÁRRÓL ELADÓ HASZNÁLT GÉPEK, Aktualizálva: 2015.09.14. RAKTÁRRÓL ELADÓ HASZNÁLT GÉPEK, Aktualizálva: 2015.09.14. PERFECTA 76 TS E Egyenes vágógép Gyártási év: 2015 vásári bemutató gép Vágási szélesség: 760 mm Berakási magasság: 110 mm Min. maradék csík: 15

Részletesebben

MAGAZIN ONLINE DIGITÁLIS FACEBOOK

MAGAZIN ONLINE DIGITÁLIS FACEBOOK 2019 MÉDIAAJÁNLAT MAGAZIN ONLINE DIGITÁLIS FACEBOOK 2 MAGAZIN 1991 alapítás éve 4000 példányszám 12 szám/év megjelenés 76 oldal terjedelem Olvasói csoport: előfizetők. Eloszlás: 3000 előfizető, 1000 további.

Részletesebben

Miért érdemes csatlakozni? Az Internetes Vásárlás Napja szervezője bemutatja:

Miért érdemes csatlakozni? Az Internetes Vásárlás Napja szervezője bemutatja: Miért érdemes csatlakozni? Az Internetes Vásárlás Napja szervezője bemutatja: Kontakt Répási Erna Neo Interactive Telefon: +36 1 789 5000 Mobil: +36 70 369 0729 E-mail: repasi.erna@neo-interactive.hu www.szabadpentek.hu

Részletesebben

HÁZI KIÁLLÍTÁS 2014 SZERSZÁMGÉPEK EGYEDI ÁRON A HELYSZÍNEN

HÁZI KIÁLLÍTÁS 2014 SZERSZÁMGÉPEK EGYEDI ÁRON A HELYSZÍNEN HÁZI KIÁLLÍTÁS 2014 SZERSZÁMGÉPEK EGYEDI ÁRON A HELYSZÍNEN EMV600 Siemens-828D Megmunkálóközpont Fôorsóteljesítmény: 9/13 kw Fôorsó fordulatszám: 10.000 ford / perc Munkaasztal méret: 700 450 mm Mozgástartomány:

Részletesebben

Targoncavásár használt targoncák a Jungheinrichtől

Targoncavásár használt targoncák a Jungheinrichtől Targoncavásár használt targoncák a Jungheinrichtől A gépek 2013. június 4-5-6. között megtekinthetők Biatorbágyon, a Jungheinrich Hungária Kft. telephelyén 8.00 és 16.00 óra között. Bomba árak! Extra kedvezmények!

Részletesebben

XXII. Magyarországi Egészségügyi Napok Debrecen, 2015. október 7-9. eunapok.kmcongress.com

XXII. Magyarországi Egészségügyi Napok Debrecen, 2015. október 7-9. eunapok.kmcongress.com 1. oldal CÉGES TÁJÉKOZTATÓ I. 1. BEVEZETÉS Ezt a tájékoztatót a kongresszuson résztvevő cégek és kiállítók tájékoztatására és felkészülésük segítésére állítottuk össze. Bár a tájékozató a lapzárta -kor

Részletesebben

KEDVEZMÉNYES KOLLEKTÍV STANDMEGJELENÉSI AJÁNLAT A CONSTRUMA / RENEO 2014-RE. Energiabarát Kft.

KEDVEZMÉNYES KOLLEKTÍV STANDMEGJELENÉSI AJÁNLAT A CONSTRUMA / RENEO 2014-RE. Energiabarát Kft. KEDVEZMÉNYES KOLLEKTÍV STANDMEGJELENÉSI AJÁNLAT A CONSTRUMA / RENEO 2014-RE CONSTRUMA / RENEO 2014 A HUNGEXPO Zrt. szakmai partnereként ismét nagyon kedvező áron kínálunk megjelenési lehetőséget a jövő

Részletesebben

Médiaajánlat logisztikai és beszerzési szakemberek elérésére

Médiaajánlat logisztikai és beszerzési szakemberek elérésére MLBKT hírlevél Logisztika.hu Médiaajánlat logisztikai és beszerzési szakemberek elérésére A Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság nonprofit szaklapján, a n, a heti hírlevélen és a logisztika.hu

Részletesebben

PANAC Éves Taggyűlés 2008.

PANAC Éves Taggyűlés 2008. PANAC Éves Taggyűlés 2008. PRINZHORN HOLDING Jelenlétünk Európában Dunapack Zrt. értékesítés nettó árbevétel adatai Az autó- és háttéripar, illetve az elektronikai ipar aránya a Dunapack Zrt. termelésében

Részletesebben

Egyedi megjelenési és reklám / hirdetési lehet ségek a Gazdivonal.hu portálon

Egyedi megjelenési és reklám / hirdetési lehet ségek a Gazdivonal.hu portálon Gazdivonal közösségi portál Egyedi i és reklám / hirdetési lehet ségek a Gazdivonal.hu portálon Ár kialakítás Ár kialakítás VIP Ár kialakítás VIP+ El fizetés: * * * * 1 hónap * * * * 3 hónap * * * * 6

Részletesebben

Tudatos Vállalkozók Országos Konferenciája

Tudatos Vállalkozók Országos Konferenciája Mutassa be cégét és termékeit innovatív és tudatosan fejlődő cégek vezetőinek és legyen a Tudatos Vállalkozók Országos Konferenciájának kiállító partnere 2014. október 8-án Kedves Kiállító Partnerünk!

Részletesebben

KREATÍV MÉDIAAJÁNLAT TERJESZTÉSI ADATOK OLVASÓI ÖSSZETÉTEL VÁLLALATI DÖNTÉSHOZÓ 35% 53% KKV AB STÁTUSZÚ 90% KONTAKT. Professional Publishing Hungary

KREATÍV MÉDIAAJÁNLAT TERJESZTÉSI ADATOK OLVASÓI ÖSSZETÉTEL VÁLLALATI DÖNTÉSHOZÓ 35% 53% KKV AB STÁTUSZÚ 90% KONTAKT. Professional Publishing Hungary KREATÍV Professional Publishing Hungary MÉDIAAJÁNLAT SZAKLAP ÉS TARTALOM A Kreatív több, mint 20 éves múltjával, a kommunikációs szakma legismertebb, mérvadó szaklapja, amely havonta jelenik meg. Olvasói

Részletesebben

PlayIT. A Szakértő Bizottság döntése alapján 2015. évben a. márka elnyerte a Superbrands kitüntetést.

PlayIT. A Szakértő Bizottság döntése alapján 2015. évben a. márka elnyerte a Superbrands kitüntetést. I S M E R T E T Ő 2015 A Szakértő Bizottság döntése alapján 2015. évben a A PlayIT Magyarország legnagyobb Gamer és IT rendezvénye, valamint a legnagyobb látogatói számmal rendelkező hazai kiállítás, mely

Részletesebben

A KRÉTA bemutatása. Gyors Áttekintő Segédlet

A KRÉTA bemutatása. Gyors Áttekintő Segédlet A KRÉTA bemutatása Gyors Áttekintő Segédlet KRÉTA alapfogalmai Mi az a KRÉTA? A Neptun KRÉTA (Köznevelési Regisztrációs és Tanulmányi Alaprendszer) a továbbiakban KRÉTA a köznevelési intézmények oktatás-szervezői

Részletesebben

IV. ÖKOINDUSTRIA. Nemzetközi Környezetipari, Energiahatékonysági és Megújuló Energiaforrások Szakkiállítás

IV. ÖKOINDUSTRIA. Nemzetközi Környezetipari, Energiahatékonysági és Megújuló Energiaforrások Szakkiállítás IV. ÖKOINDUSTRIA Nemzetközi Környezetipari, Energiahatékonysági és Megújuló Energiaforrások Szakkiállítás Hírlevél 2015. július A Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetsége 4. alkalommal rendezi

Részletesebben

VIDEÓ KAPUTELEFON EGY MONITORRAL SILVERCLOUD HOUSE ÁTMÉRŐS KÉPERNYŐVEL. Használati útmutató

VIDEÓ KAPUTELEFON EGY MONITORRAL SILVERCLOUD HOUSE ÁTMÉRŐS KÉPERNYŐVEL. Használati útmutató VIDEÓ KAPUTELEFON EGY MONITORRAL SILVERCLOUD HOUSE 715 7 ÁTMÉRŐS KÉPERNYŐVEL Használati útmutató 1. Műszaki adatok: Beltéri egység Ÿ Anyag: műanyag +alumínium övezet Ÿ Telepítési mód: falra Ÿ TV rendszer:

Részletesebben

HVG Állásbörze 2011 ősz. Tájékoztató KépzésTér

HVG Állásbörze 2011 ősz. Tájékoztató KépzésTér HVG Állásbörze 2011 ősz Tájékoztató KépzésTér A HVG Állásbörze hazánk legnagyobb állás és képzésvására Évente két rendezvény 7.500-9.000 látogató a helyszínen Rendezvényenként 120-150 kiállító és több

Részletesebben

ISO-BUTIL 1000 Primer tömítő extruder hőszigetelő üveggyártáshoz

ISO-BUTIL 1000 Primer tömítő extruder hőszigetelő üveggyártáshoz Speciális gép 5. ISO-BUTIL 1000 Primer tömítő extruder hőszigetelő üveggyártáshoz A butilozó gép segítségével a hőszigetelő üvegszerkezetben lévő, alumínium távtartó lécek primer tömítését végezhetjük

Részletesebben

SAJÁT WEBÁRUHÁZ 15 PERC ALATT!

SAJÁT WEBÁRUHÁZ 15 PERC ALATT! SAJÁT WEBÁRUHÁZ 15 PERC ALATT! Gratulálunk az új webáruházához! Hogy még egyszerűbbé tegyük tennivalóit, röviden igyekeztünk összeszedni azokat a legfontosabb lépéseket, amiken szerintünk célszerű végigmennie,

Részletesebben

Miért érdemes csatlakozni? Az Internetes Vásárlás Napja szervezője bemutatja:

Miért érdemes csatlakozni? Az Internetes Vásárlás Napja szervezője bemutatja: Miért érdemes csatlakozni? Az Internetes Vásárlás Napja szervezője bemutatja: Koncepció Az őszi Internetes Vásárlás Napja az e-kereskedők és az online vásárlók közös mozgalma, immár 7. éve. Most közösen

Részletesebben

Bemutatkozik a P.Max Technológia Kft.

Bemutatkozik a P.Max Technológia Kft. Bemutatkozik a P.Max Technológia Kft. Cégünk, a 2001. évben alakult, 100 százalékban magyar tulajdonú vállalatként. Központi telephelyünk, üzemünk, raktárunk Balatonfűzfőn, az Ipari Park területén található.

Részletesebben

Könyvkötő Szimpózium 2006. OKTÓBER 12 13., SZEKSZÁRD TENGELIC. Szalai Sándor MEGNYITÓ, A VENDÉGLÁTÓ SZEKSZÁRDI NYOMDA BEMUTATKOZÁSA

Könyvkötő Szimpózium 2006. OKTÓBER 12 13., SZEKSZÁRD TENGELIC. Szalai Sándor MEGNYITÓ, A VENDÉGLÁTÓ SZEKSZÁRDI NYOMDA BEMUTATKOZÁSA Könyvkötő Szimpózium 2006. OKTÓBER 12 13., SZEKSZÁRD TENGELIC Szalai Sándor MEGNYITÓ, A VENDÉGLÁTÓ SZEKSZÁRDI NYOMDA BEMUTATKOZÁSA Szikszay Olivér, a nyomdaipari szakosztály elnökének megnyitója után Vadász

Részletesebben

fűtésrendszer árlista

fűtésrendszer árlista Érvényes 215. szeptembertől visszavonásig MEGFELELŐEN KIVÁLASZTTT FŰTŐPANEL = ENERGIAMEGTAKARÍTÁS! Válasszon'egy'NB'fűtőpanelt'amely'25'wa\/m3' teljesítményt'ad.'példa:'a'fűtendő'helyiség'alapterülete'1m2,'

Részletesebben

www.boatshow.hu www.facebook.com/budapestboatshow programod van Fotó: Gémesi Jóka

www.boatshow.hu www.facebook.com/budapestboatshow programod van Fotó: Gémesi Jóka www.boatshow.hu www.facebook.com/budapestboatshow programod van Fotó: Gémesi Jóka MIT TESZÜNK KIÁLLÍTÓINKÉRT, KIÁLLÍTÁSI RÉSZVÉTELÜK SIKERESSÉGÉÉRT? Több 10 000 e-dm-et küldünk ki adatbázisunkra a potenciális

Részletesebben

WESAN WP E WOLTMAN ELEKTRONIKUS VÍZMÉRŐ

WESAN WP E WOLTMAN ELEKTRONIKUS VÍZMÉRŐ ALKALMAZÁSI TERÜLET Teljesen elektronikus nagyvízmérő hidegvíz (30 C-ig) fogyasztások pontos mérésére jellemzően nagy térfogatáramok esetén, alacsony nyomásveszteség mellett. JELLEMZÖK 4 Cserélhető, önállóan

Részletesebben

A Scania 2011-es kortrijk-i Busworld kiállításon

A Scania 2011-es kortrijk-i Busworld kiállításon Sajtóközlemény A Scania 2011-es kortrijk-i Busworld kiállításon Biatorbágy, 2011. október 20. Négy járművet állít ki a Scania a 6-os pavilonban található 602. számú standon. A Citywide a stílusos városi,

Részletesebben

WESAN WPV E WOLTMAN ELEKTRONIKUS VÍZMÉRŐ

WESAN WPV E WOLTMAN ELEKTRONIKUS VÍZMÉRŐ ALKALMAZÁSI TERÜLET Woltman rendszerű nagyvízmérő ingadozó téfogatáramok mérésére, elektronikus számlálóval. JELLEMZŐK 4 Önállóan hitelesített, egy egysében cserélhető mérőbetét: mérőbetét a főmérőhöz,

Részletesebben

Egy szenvedélyes báros, a legjobb karnagy egy kávézóban, a legjobb zenemû egy olasz gép a legjobb zenekar

Egy szenvedélyes báros, a legjobb karnagy egy kávézóban, a legjobb zenemû egy olasz gép a legjobb zenekar Míg gondolataim terelgetem, a következõ pihenõhelyre érek, a következõ szerviz állomásra. Ez már állandó velejárója a hosszú utazásaimnak, inni egy jó kávét és remélni, hogy olasz géppel készült. Végül

Részletesebben

MOBIL INSTALLÁCIÓS ESZKÖZÖK

MOBIL INSTALLÁCIÓS ESZKÖZÖK MOBIL INSTALLÁCIÓS ESZKÖZÖK Mobil-prezentációs eszközök Hordozható prezentációs állványok X Banner A 4.800,- X Banner B 5.800,- X Banner C 1200 x 2000 14.800,- X Banner Bamboo 4.600,- X Banner With Water

Részletesebben

Targoncavásár Jungheinrich JungSTARs

Targoncavásár Jungheinrich JungSTARs Targoncavásár Jungheinrich JungSTARs Használt gépek vására 2015. május 14-től a Jungheinrich Hungária Kft. telephelyén 8.00 és 16.00 óra között. 4 csillagos használt targoncák kedvező árakon! Látogasson

Részletesebben

Ismertető. Kapcsolattartó: Gáll Kálmán NetSoft Informatika Kft

Ismertető. Kapcsolattartó: Gáll Kálmán NetSoft Informatika Kft Ismertető Kapcsolattartó: Gáll Kálmán + 36 20 548 6112 Kedves Ügyfelünk! Először is szeretnénk megköszönni érdeklődését termékünk iránt. Cégünk közel 20 éve alakult egyedi szoftverek gyártása és forgalmazása

Részletesebben

CORONA E / FLYPPER TÖBBSUGARAS ELEKTRONIKUS VÍZMÉRŐ

CORONA E / FLYPPER TÖBBSUGARAS ELEKTRONIKUS VÍZMÉRŐ ALKALMAZÁSI TERÜLET Teljesen elektronikus szárnykerekes vízmérő hideg és meleg vízfelhasználás mérésére. Nagyon pontos adatrögzítés minden számlázási adatról 90 C közeghőmérsékletig. JELLEMZÖK 4 Kompakt,

Részletesebben

Médiaajánlat 2012. Rólunk írták. logisztikai és beszerzési döntéshozók, valamint beszállítóik elérésére

Médiaajánlat 2012. Rólunk írták. logisztikai és beszerzési döntéshozók, valamint beszállítóik elérésére Médiaajánlat 2012 logisztikai és beszerzési döntéshozók, valamint beszállítóik elérésére Rólunk írták» Szakmailag az ország leghitelesebb szervezete.» Nagyszerű szakmai rendezvények.» Gyors és rugalmas

Részletesebben

drupa 2008 nyomtatványfeldolgozás

drupa 2008 nyomtatványfeldolgozás drupa 2008 nyomtatványfeldolgozás Szalai Sándor A kiállítás hatalmas területen helyezkedett el, a pavilonok között gyalog vagy busszal tudtunk közlekedni. Az idő rövidsége miatt lehetetlen teljes körű

Részletesebben

Vásárok Fesztiválok. A Full csoport regisztráció előnyei. (További részletek a honlapunk Regisztrációk oldalán.)

Vásárok Fesztiválok. A Full csoport regisztráció előnyei. (További részletek a honlapunk Regisztrációk oldalán.) Vásárok Fesztiválok A Full csoport regisztráció előnyei - Nem kell órákat ülnie a számítógép előtt, hogy rendezvényeket keressen, - Rendszeresen tájékoztató hírleveleket kap a vásárokhoz, fesztiválokhoz,

Részletesebben

MEZŐGAZDASÁGI GÉP ALKATRÉSZ KENŐANYAG - SZERVIZ Telephely: 7522 Kaposújlak, 610-es Fő út, 095/3 hrsz. Telefon: 82/713-274, 82/714-030, 30/336-9804,

MEZŐGAZDASÁGI GÉP ALKATRÉSZ KENŐANYAG - SZERVIZ Telephely: 7522 Kaposújlak, 610-es Fő út, 095/3 hrsz. Telefon: 82/713-274, 82/714-030, 30/336-9804, METAL-FACH bálázók Z562 A Z562 bálázógép gyártásánál a Metal-Fach elsőként az országban alkalmazott olyan innovatív gyártási módszert, ahol a megbízhatóságot és a magas fokú préselést (szorítást) a teljesen

Részletesebben

Akkor legyen Ön is kiemelt állásajánlónk területi kizárólagossággal!

Akkor legyen Ön is kiemelt állásajánlónk területi kizárólagossággal! Jelen lenne a jó szakemberek karrierépítési folyamatának minden állomásán? Közvetlenül és hatásosan kommunikálna feléjük? Igen? Akkor legyen Ön is kiemelt állásajánlónk területi kizárólagossággal! Mivel

Részletesebben

Demján Sándor üzletember kapta a. Figyelő Év Embere évi elismerését

Demján Sándor üzletember kapta a. Figyelő Év Embere évi elismerését Demján Sándor üzletember kapta a Figyelő Év Embere 2015. évi elismerését Budapest, 2016. január 6., szerda (MTI) Lambert Gábor, a Figyelő hetilap főszerkesztője a szerdai díjátadáson elmondta, a cím odaítélésével

Részletesebben

MÉDIA AJÁNLAT 2018/2019

MÉDIA AJÁNLAT 2018/2019 MÉDIA AJÁNLAT 2018/2019 M I O T T V A G Y U N K.... A M I K O R N Ö V E K S Z I K A Z Ö N B I Z A L O M.. A M I K O R A L E G M A G A S A B B A Z E N D O R F I N S Z I N T.. A M I K O R C É L B A É R N

Részletesebben

Médiaajánlat logisztikai és beszerzési szakemberek elérésére

Médiaajánlat logisztikai és beszerzési szakemberek elérésére MLBKT hírlevél Logisztika.hu Médiaajánlat logisztikai és beszerzési szakemberek elérésére A Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság nonprofit szaklapján, a n, a heti hírlevélen és a logisztika.hu

Részletesebben

DEVI fűtőkábelek alkalmazásai:

DEVI fűtőkábelek alkalmazásai: DEVI fűtőkábelek alkalmazásai: Hó- és jégolvasztás, fagyvédelem: Ereszcsatornák fagymentesítése Elektromos padlófűtés: Csővezetékek fagyvédelme Kizárólagos padlófűtés Garázsbejárók, rámpák fűtése Kiegészítő

Részletesebben

Körvágó olló KS 1 HTBS 650-15 M. Manuális táblalemezollók. BSS 1000 BSS 1020 BSS 1250 FTBS M - sorozat. FTBS P - sorozat. Motoros táblalemezollók

Körvágó olló KS 1 HTBS 650-15 M. Manuális táblalemezollók. BSS 1000 BSS 1020 BSS 1250 FTBS M - sorozat. FTBS P - sorozat. Motoros táblalemezollók Metallkraft_01-71.qxp 2007.08.13. 13:06 Page 13 Körvágó olló KS 1 Asztali manuális táblalemezollók HTBS 650-15 M Manuális táblalemezollók BSS 1000 BSS 1020 BSS 1250 FTBS M - sorozat Pneumatikus táblalemezollók

Részletesebben

EMLÉKEZTETŐÜL: VII. MBF Konferencia összefoglaló videó: ITT

EMLÉKEZTETŐÜL: VII. MBF Konferencia összefoglaló videó: ITT EMLÉKEZTETŐÜL: VII. MBF Konferencia összefoglaló videó: ITT Résztvevők aránya Hatóság 23% 5% Megbízó 30% Biztonságtechnika 12% Szolgáltató 30% Egyéb A helyszín: Kecskemét Four Points by Sheraton Miért

Részletesebben

Boldog békés Karácsonyt, és eredményekben gazdag újévet kívánunk!

Boldog békés Karácsonyt, és eredményekben gazdag újévet kívánunk! Boldog békés Karácsonyt, és eredményekben gazdag újévet kívánunk! Szabad vállalkozási zónák 1. Az EU-s támogatásokkal feltámadhatnak a szabad vállalkozási zónák? Bár a kormány kis- és közép vállalkozásoknak

Részletesebben

MÉDIAAJÁNLAT. Oxygen Wellness Naphegy

MÉDIAAJÁNLAT. Oxygen Wellness Naphegy MÉDIAAJÁNLAT Oxygen Wellness Naphegy M I O T T V A G Y U N K.... A M I K O R N Ö V E K S Z I K A Z Ö N B I Z A L O M.. A M I K O R A L E G M A G A S A B B A Z E N D O R F I N S Z I N T.. A M I K O R C

Részletesebben

kreatív MÉDIAAJÁNlat CÉLCSOPOrt

kreatív MÉDIAAJÁNlat CÉLCSOPOrt kreatív MÉDIAAJÁNlat SZAKLAP ÉS TARTALOM A Kreatív több, mint 25 éves múltjával, a kommunikációs szakma legismertebb, mérvadó szaklapja, amely havonta jelenik meg. Olvasói a reklámipar, a média és a marketingesek

Részletesebben

E-DiscountGroup Partneri tájékoztató

E-DiscountGroup Partneri tájékoztató E-DiscountGroup Partneri tájékoztató Mi az E-DiscountGroup? Ahhoz, hogy erre választ adhassunk, azt írjuk körül elsőként, hogy mi nem. Ismer nagy kedvezménnyel terméket/szolgáltatást (összességében: ajánlatokat)

Részletesebben

Készüléke regisztrálása a meghosszabbított garancia keretében

Készüléke regisztrálása a meghosszabbított garancia keretében Készüléke regisztrálása a meghosszabbított garancia keretében 1. Készülékét az alábbi oldalon tudja regisztrálni: www.candygarancia.hu www.hoovergaranica.hu Kattintson ide a regisztráció indításához. 1

Részletesebben

Targoncavásár Jungheinrich JungSTARs

Targoncavásár Jungheinrich JungSTARs Targoncavásár Jungheinrich JungSTARs Használt gépek vására 2014. szeptember 29-től Biatorbágyon, a Jungheinrich Hungária Kft. telephelyén 8.00 és 16.00 óra között. 4 csillagos használt targoncák kedvező

Részletesebben

28 SZORÍTÓK & TARTOZÉKOK

28 SZORÍTÓK & TARTOZÉKOK 28 SZORÍTÓK & TARTOZÉKOK 312 siegmund 28 Szorítók 314 Oldal Professional Csavaros rögzítő 316 Professional Csavaros rögzítő XL 318 Professional Csavaros rögzítő 45 /90 320 Professional gyorsfeszítős szorító

Részletesebben

HVG Állásbörze 2011 ősz. Tájékoztató

HVG Állásbörze 2011 ősz. Tájékoztató HVG Állásbörze 2011 ősz Tájékoztató A HVG Állásbörze hazánk legnagyobb karriervására Évente két rendezvény 7.500-9.000 látogató a helyszínen Rendezvényenként 120-150 kiállító és több mint 1.500 állásajánlat

Részletesebben

IV. MIÉNK A VÁR! Országos hagyományőrző és kulturális várfesztivál VAJDAHUNYADVÁR Pünkösd, május

IV. MIÉNK A VÁR! Országos hagyományőrző és kulturális várfesztivál VAJDAHUNYADVÁR Pünkösd, május IV. MIÉNK A VÁR! Országos hagyományőrző és kulturális várfesztivál VAJDAHUNYADVÁR Pünkösd, 2016. május 14 16. Komplex rendezvény 2013-tól A rendezvény 2013-tól évente Pünkösdkor a események harmonikusan

Részletesebben

médiaajánlat

médiaajánlat 2016. 2017. médiaajánlat AZ ARTMAGAZINT 2003-BAN ALAPÍTOTTA TOPOR TÜNDE, WINKLER NÓRA ÉS EINSPACH GÁBOR. AZ ARTMAGAZIN OLVASMÁNYOS MŰVÉSZETI MAGAZIN, AMELYNEK FÓKUSZÁBAN A KÉPZŐMŰVÉSZET ÉS A MŰTÁRGYAK

Részletesebben

AKTUÁLIS RENDEZVÉNYEK, ESEMÉNYEK

AKTUÁLIS RENDEZVÉNYEK, ESEMÉNYEK A Magyarországi Németek Pécs-Baranyai Nemzetiségi Köre szeretettel vár minden érdeklődőt márciusi programjaira, a Mit vétettem? Író-olvasó találkozóra és a GULÁG-GUPVI Emlékévben készült filmek Pécs-Baranyai

Részletesebben

KIÁLLÍTÓI ÉS TÁMOGATÓI FELHÍVÁS

KIÁLLÍTÓI ÉS TÁMOGATÓI FELHÍVÁS Magyar Állatorvosi Kamara Fővárosi Szervezetének Továbbképző Konferenciája Helyszín: Ramada Resort Aquaworld Budapest 1044 Budapest, Íves út 16. Időpont: 2016. január 16 17. (Szombat Vasárnap) KIÁLLÍTÓI

Részletesebben

Inform Média Lapkiadó Kft. Nyomda Műszaki jellemzők

Inform Média Lapkiadó Kft. Nyomda Műszaki jellemzők Inform Média Lapkiadó Kft. Nyomda Műszaki jellemzők Debrecen 2018 Bevezető Ezúton próbálunk segíteni a meglévő és leendő ügyfeleinknek, hogy a közös munka hatékony és jól követhető legyen valamint a végeredmény

Részletesebben

Árlista. térfogat (l / 100 km) kombinált ÁFA nélkül 27% ÁFÁ-val városi / g/km (HUF) (HUF) országúti / kombinált

Árlista. térfogat (l / 100 km) kombinált ÁFA nélkül 27% ÁFÁ-val városi / g/km (HUF) (HUF) országúti / kombinált Vito zárt áruszállító térfogat (l / 100 km) ÁFA nélkül 27% ÁFÁ-val városi / g/km 109 CDI ** OM622 65 kw 6-fokozatú, manuális 447.601.13 1598 cm 3 7,7/5,3/6,2 162 kompakt 6 058 000 7 693 660 88 LE 447.603.13

Részletesebben

Szponzorációs ajánlat

Szponzorációs ajánlat REevolutio Regionális Fejlesztési Konferencia és Kerekasztal Román-magyar területi együttműködések a gazdaságfejlesztés szolgálatában Szponzorációs ajánlat Debreceni konferencia 2009. június 3. Megjelenési

Részletesebben

EFFEKT Hungary Kft. MÉDIABEMUTATÓ

EFFEKT Hungary Kft. MÉDIABEMUTATÓ EFFEKT Hungary Kft. 2010 MÉDIABEMUTATÓ TERJESZTÉS Kiadványainkat ingyenesen terjesztjük: Biztonságtechnikával, vagyonvédelemmel foglalkozó cégek döntéshozói (tervezők, telepítők, kivitelezők, távfelügyeleti

Részletesebben

Uniós fejlesztések nyílt napja

Uniós fejlesztések nyílt napja Uniós fejlesztések nyílt napja A rendezvény keretében az európai uniós támogatásból megvalósult több tízezer fejlesztés közül a legizgalmasabbak kulisszatitkaiba tekinthetnek be az érdeklődők. Március

Részletesebben

15. EDUCATIO Nemzetközi Oktatási Szakkiállítás. Kiállítói tájékoztató

15. EDUCATIO Nemzetközi Oktatási Szakkiállítás. Kiállítói tájékoztató Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft. 1122 Budapest, Maros u. 19-21. postacím: 1538 Budapest, Pf.: 496 telefon: +36 1 477-3100 fax: +36 1 477-3136 www.educatio.hu 15. EDUCATIO Nemzetközi Oktatási

Részletesebben

SZINIMPEX KFT. ELEKTROMOS FŰTŐELEMEK GYÁRTÁSA ÉS FORGALMAZÁSA

SZINIMPEX KFT. ELEKTROMOS FŰTŐELEMEK GYÁRTÁSA ÉS FORGALMAZÁSA SZINIMPEX KFT. ELEKTROMOS FŰTŐELEMEK GYÁRTÁSA ÉS FORGALMAZÁSA BEMUTATKOZÁS A Szinimpex Kft. magyar tulajdonban lévő vállalkozás, mely 2013 óta kínál széles választékban elektromos fűtőelemeket, Kecskeméten.

Részletesebben

1. MEGRENDELŐ LAP 18. Budapesti Lakásvásár 2011. március 4-6.

1. MEGRENDELŐ LAP 18. Budapesti Lakásvásár 2011. március 4-6. 1. MEGRENDELŐ LAP 18. Budapesti Lakásvásár 2011. március 4-6. A megrendelő lap leadásának határideje a stand kijelölésétől számított egy hét, de legkésőbb 2011. február 21. 2011. február 21. után további

Részletesebben

Szenvedély van február programod van. Fotó: Gémesi Jóka

Szenvedély van február programod van. Fotó: Gémesi Jóka Szenvedély van. 2017. február 23-26. programod van Fotó: Gémesi Jóka BUDAPEST BOAT SHOW 2017 Magyarország legnagyobb szárazföldi kikötője, a hajózás és a vízi sportok szezonnyitó nagyrendezvénye a HUNGEXPO

Részletesebben