XXI. évfolyam 11. szám június 1. Vadnyugat Csengelén

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "XXI. évfolyam 11. szám június 1. Vadnyugat Csengelén"

Átírás

1 XXI. évfolyam 11. szám június 1. Vadnyugat Csengelén A falunapokról szóló írásunk a 191. oldalon kezdődik! (fotó: Molnár Mihály)

2 NAPTÁR Június ban ezen a napon hunyt el Korom Mihály, aki az 1960-as években a volt malom helyén működő terményforgalmi cseretelepet vezette ban ezen a napon hunyt el Halász Elek, aki 1959-től postai kézbesítő volt ban ezen a napon született Sutka Zoltánné Hell Erzsébet, aki alapításától tagja a népdalkörnek ben ezen a napon született Kiss Nándor, aki 1998-tól a MEBO Kft. ügyvezető igazgatója között önkormányzati képviselő volt ben ezen a napon születet Varga Ferenc ( 2010), aki 1962-től az Aranykalász Tsz agronómusa, 1970-től főagronómusa volt ben ezen a napon született Törköly Ágnes, aki 1999-től a Faluházat vezeti től a Csengelei Alapfokú Művészeti Iskola titkára, a Csengelei Ifjúsági és Művészeti Alapítvány felügyelő bizottságának elnöke ben a nőnapi bál szépének választották ban ezen a napon született Mészáros Jánosné Gyenes Mária, aki 1992-től tagja az egyházközségi képviselő-testületnek ban ezen a napon született Frányó Károlyné Fekete Erzsébet ( 2010), aki között a Vadgerlési, között a belterületi iskolában tanított ban ezen a napon született Táncsa Tamásné Dorogi Mária, aki között a belterületi iskolában képesítés nélküli tanító volt ben ezen a napon hunyt el Balogh Sándor, aki 1957-től boltos, majd a ZÖLDÉRT felvásárlótelep adminisztrátora volt ben ezen a napon született Kasza Ferenc ( 1988), aki postai kézbesítő volt ben ezen a napon született Csáki Tünde, aki között napközis tanár volt az általános iskolában.

3 ban ezen a napon született Papp Illésné Kővágó Franciska, akit 2004-ben "A csengelei iskoláért" plakettel tüntettek ki ban ezen a napon született Lengyel János, aki 1981-től 1992-ig a kelőpataki tehenészeti telepet vezette től a Kelőpataki Kft. ügyvezetője között önkormányzati képviselő volt ban ezen a napon született Valkovics Péterné Tímár Piroska ( 1978), aki 1976-ig a községi tanács hivatalsegéde volt ban ezen a napon született Tóth Tiborné Csókási Ilona, aki között a gyógyszertár asszisztense volt ban ezen a napon született Magony Józsefné Kornokovics Zsuzsanna Kornélia, aki között a takarékszövetkezet csengelei kirendeltségének pénztárosa volt tól a polgármesteri hivatal alkalmazottja ban ezen a napon született Erdélyi Otília, akit 2002-ben "A csengelei iskoláért" plakettel tüntették ki től tagja volt a Csengelei Fúvószenekarnak ben ezen a napon született Tisóczki Péter, aki 1965-től az ÁFÉSZ-bolt iparcikk részlegét vezette ban ezen a napon született Csókási Ferenc, aki az ÁFÉSZ csengelei táptakarmányboltját vezette ban ezen a napon született Varga Györgyi, aki 2003-tól dolgozik óvónőként az óvodában ben ezen a napon született Balázsné Németh Emese tanár, aki 1989-től tanít Csengelén ben ezen a napon halt hősi halált haslövés következtében Vincze József. Sopronban temették el ben ezen a napon hunyt el Vígh István, aki között folyami hajósként tevékenykedett től a csengelei focicsapatban játszott ben a Szeged járási serdülő válogatott tagja volt, mellyel bajnokságot nyert ban a Szeged járási ifjúsági válogatottba került ben a Csengele Községi Sport Egyesület focicsapatának edzője volt ban ezen a napon született Kopasz Ferenc ( 1995) kovács, aki rövid ideig a tanyájában boltot működtetett.

4 A III. Tollaslabda bajnokság eredményei Május 5-én került sor a tollasozók harmadik bajnokságára. Délelőtt a fiataloké volt a terep. Mindössze négy gyerek jelentkezett a versenyre, így körmérkőzés keretében gyorsan el is dőlt a sorrend. Az első két helyezett az első helyezésért, a harmadik-negyedik pedig a bronz éremért küzdhetett. A végső sorrend a következő lett: I. Nagymihály Norbert II. Lesták Arnold III. Kiss Bernadett IV. Kiss Alexandra Ifi tollasozók a bíróval

5 A páros mérkőzésen a Kiss Alexandra-Lesták Arnold és a Kiss Bernadett-Nagymihály Zoltán duók küzdöttek meg az első helyért. Az első meccsen a Kiss-Nagymihály páros győzött 21:15-re, míg a másodikon a Kiss-Lesták duó. A döntő mérkőzésen újra Kiss-Nagymihály páros győzött 21:19-re. Az ifi mérkőzéseket dr. Torontáli Renáta vezette. Köszönet a közreműködéséért! Délután a felnőtt tollas barátok mutathatták be tudásukat. Elsőként egy újszerű versenyszám, a házaspáros került megrendezésre. Kemény küzdelmek után az alábbi sorrend alakult ki: I. Dr. Torontáli Renáta - Rényi László II. Csákiné Géczi Rozália - Csáki István III. Kiss Nándorné - Kiss Nándor IV. Törköly Ágnes - Peter Vetter. A házaspáros vetélkedő résztvevői

6 A házaspáros versenyszám után jött a "normál" páros, melyre 8 duó nevezett be. Itt férfiak-nők vegyesen alakítottak párokat. Két csoportban folytak a küzdelmek, majd a csoportgyőztesek az első helyért, a másodikok a harmadik helyért mérkőzhettek meg. A végső sorrend a következő lett: I. Tisóczki Ferenc - Pigniczki Árpád II. Dr. Torontáli Renáta - Pálinkásné Kordás Ágnes III. Lesták Mátyás - Molnár Mihály IV. Csákiné Géczi Rozália - Csáki István A férfi egyéni versenyszámba 8 fő nevezett be. Két csoportban folytak a mérkőzések, majd az első helyezettek az első helyért, a második helyezettek pedig a bronz éremért küzdhettek. Az aranyéremért kemény vetélkedés folyt, végül Pigniczki Árpád re A tollas bajnokság felnőtt résztvevői

7 győzött. A férfi egyes versenyszám eredményei: I. Pigniczki Árpád II. Molnár Mihály III. Tisóczki Ferenc IV. Kiss Nándor Női egyénibe egyedül Magony Ágnes nevezett be, így játék nélkül megszerezte az első helyet. Forgó Emília teljesítményéért különdíjban részesült. M. M. A XIX. Csengelei Falunapok eseményei Az idei falunapok május között zajlottak le, az eddig eltelt közel két évtized alatt első alkalommal négy nap alatt. A mozgalmas napok eseményeiről az alábbiakban adunk összefoglalót. A falunapok első rendezvényét péntek délután nyitották meg a faluházban. Ennek apropóját az adta, hogy 100 évvel ezelőtt nyílt meg az első posta Csengelén, akkor még a vasútállomás épületében. Elsőként trombitások (Széplaki Lili, Árvai Kitti, Pigniczki Dóra és Bánhidi Betti) léptek fel, és Sugár Rezső, illetve Campagnoli duóit adták elő. Utánuk Fődi Ilona és Kontesz Adrián következett, akik postásokról szóló verseket szavaltak. A megjelenteket a helyi polgármester és a szegedi I. számú megyei posta vezetője köszöntötte, előbbi oklevelekkel ismerte el a kiállítási anyagot biztosító alapítvány elnökének, Tóth László a közreműködését, Ceglédi Jánosnak a munkáját, valamint a helyi posta vezetőjének, Olajos Zsuzsannának a szervezői tevékenységét. A megnyitó végén Tóth László röviden bemutatta a kiállítás anyagát. A nézelődés után állófogadáson látták vendégül a vendégeket.

8 A kiállítás törzsanyagát a Dél-Alföldi Postatörténeti Alapítvány adta, melyet helytörténeti anyagokkal egészítettek ki. Tablókon lehetett végigkövetni a posta fejlődését a kezdetektől napjainkig, ugyanígy a bélyegek fejlődését. A Szegeden élt Kass János bélyegterveit is megnézhette a közönség. A helyi részlegben régi csengelei feladóvevényeket, egykori postások fotóit és a Ceglédi házaspár postai emléktárgyait állították ki. Ceglédi János a nem mindennapi évfordulóra megírta egy kis füzetben a 100 éves posta történetét, amiből minden érdeklődő kaphatott egy-egy példányt. A kiállítást látogatók kaptak egy-egy csengelei képeslapot, melyet a polgárőrség még 15 évvel ezelőtt jelentett meg. A lapra az erre az alkalomra készült falunapi bélyegzés került. A csengelei posta alkalmazottai a kiállítás ideje alatt árusítottak is, így az egyik kaparós sorsjegy vásárlója 5000 Ft-tal lehetett gazdagabb. A tárlatot vasárnap délutánig lehetett megtekinteni. Hosszabb nyitva tartás azért nem volt lehetséges, mert a kiállítási anyagot már várták egy újabb jubiláló településen. A házigazda a helyi posta vezetője volt (fotó: Verők István)

9 A szombati nap korán kezdődött, nyolc órára már a faluházba várták az érdeklődőket a képzőművészeti kiállítások megnyitójára. A tükörteremben Rényiné dr. Torontáli Renáta üvegfestményeit és rajzait, Koncz Lajosné csuhé és gyapjú figuráit, Dinynyésné Koncz Erika gyöngyfűzéseit és horgolásait, Dinnyés Heni grafikáit, a kisteleki Majoros László festményeit mutatta be. A teleház részben Vincze János fafaragásait lehetett megtekinteni. A kiállítók közül érdekesség volt, hogy a már többször szerepelt Koncz Lajosné mellett lánya és unokája is bemutatta alkotásait. A polgármestertől minden kiállító emléklapot kapott a szerepléséért. A kiállítási közönség iparkodhatott a nézelődéssel, hiszen 9 órakor már a mazsorettek indultak el a polgármesteri hivataltól körútjukra. A helyiek mellett a Solti mazsorett csoport is felvonult. A zenét a Csengelei fúvószenekar és a Kalocsai ifjúsági zenekar szolgáltatta. A falujárók a faluház előtt pihenőt tartottak, ahol süte- Majoros László helyben is rajzolt portrékat

10 Ifjú táncosok a színpadon ményekkel és italokkal frissíthették fel magukat. Egy újabb kerülő után a felvonulók a József Attila téri színpadhoz tértek vissza, ahol a két zenekar együtt adott elő egy számot. Utána mindkét együttes külön-külön mutatta be programját, a helyi mazsorettek bevonásával is. Dél felé közeledve jött a kulturális műsor, melyet a Csengelei ütőegyüttes kezdett el. Utánuk a művészeti iskola táncosai szerepeltek, majd a Csengelei népdalkör és citerazenekar zárta a programot. A 14. Motoros Találkozóra már délelőtt gyülekeztek az ifjúsági táborozóhelynél, de a vetélkedők csak 13 órakor indultak el. A konferanszié a nagy rádiós múlttal rendelkező Sövény Tibor volt. A vállalkozó kedvűek rönkhajításban, traktorgumi forgatásban és kamionhúzásban mutathatták meg tudásukat. Jelentkezőben nem volt hiány, így a tervezetthez képest egy órás késéssel indult el a motoros felvonulás a Vetter Hungary Kft. telepéig, majd vissza a faluba. Este még szalonnasütésre várták az érdeklődőket.

11 Háromkerekű járművek a motoros felvonuláson A szombati nap szentmisével kezdődött, majd az I-II. világháborús emlékműveknél volt megemlékezés. A polgármester elevenítette fel a két világégés korát, majd a helyi intézmények vezetői és a lakosság helyezte el koszorúit, virágait az emlékműnél. A koszorúzással azonos időben indult a sportpályán a női focitorna, mely a Csongrád megyei női labdarúgó torna III. állomása volt. Első helyezett a Szeged AK csapata lett. Második helyen Szentmihály végzett, míg a csengelei lányok harmadikok lettek. Kiskundorozsmának csak a negyedik hely jutott. A csengelei csapat játékosai voltak: Annus Krisztina, Sági Anikó, Jankó Edit, Vörös Csilla, Király Edit, Király Istvánné, Túri Herietta, Kuklis Anita, Csáki Szandra, Béleczki Erika, Turcsán Antalné, Farkas Lászlóné, Nagymihály Zoltánné, Sági Ildikó, Csúri Ildikó, Bozó Anett, Turcsán Dóra, Sági Viktória, Vörös Judit, Csillag Stella, Fődi Krisztina és Kordás Mária. Tíz órától az általános iskola udvarán indult a szokásos tortatúra, melyre hat csapat nevezett be. Rényiné dr. Torontáli Renáta idén is furfangos feladatokat talált ki, mint pl. Forgó Jenő házassági

12 Pillanatkép az egyik női focimeccsről A torta-túra egyik feladata

13 fotóját kellett elhozni, de volt olyan is, akinek a fogorvostól kellett beszerezni olyan igazolást, miszerint mintás és kockás fogak javítását is vállalja. Az ügyességi játékok között vasgolyókat kellett célba gurítani, terpeszbe álló játékostársak alatt medicinlabdát tologatni, kosárlabdát dobni, bekötött szemmel dominókat gyűjteni. A szellemi részben adott szavakból dalt kellett összeállítani, sőt azt el is kellett énekelni. A túra végén a szokásos csapatversenyben megfuttatták a játékosokat. Az eredményhirdetés után jött a szokásos nagy epertorta, amit főleg a fiatalabbak fogyasztottak nagy szeretettel. Az idősebbek inkább a töltött húsokat választották. A csapatok fantázia neveket viseltek, kivéve a Tollas Sasokat, akik a tollaslabdázók köréből verbuválódtak, illetve a Katonák, akik nem marcona emberek voltak, hanem a Katona-Zólyomi család tagjaiból állt. Délután kettő órakor a faluháztól indult a lovas kocsis felvo- Kicsi a ló, de erős

14 Sokan alig ismerték fel a Széll házaspárt nulás, melyen rekord számban vettek részt. Zeneszóval előbb Csókási László telephelye melletti területre hajtottak, ahol falunkban elsőként western show-t mutattak be, westernfilmek zenéjének kiséretével. A lovasok postakocsi rablást adtak elő, mely közben elrabolták a helyi polgármester feleségét. Közben lovas kaszkadőr mutatványokat láthattunk, fel-le ugráltak a lóról, felálltak rá, és egy rövid ideig lóval a földön vonszolták a sheriffet. A bemutató után tombolán kisorsoltak egy pónilovat, melyet Jens Vetter gyermeki nyertek meg. A társaság ezután felkerekedett és a Magony tanyánál vendégeskedett. A következő itatóhely a presszó és a vendéglő volt, majd utolsó vendéglátóként a Baranyi-Beregi család fogadta őket az Arany János utcában. Egy újabb kör után a víztoronynál volt az emléklapok és ajándékok kiosztása. Este utcabál volt a polgármesteri hivatal mellett, melyen Dankó Szilvia énekes is fellépett.

15 Pillanatkép a kispályás focitornáról Hétfőn voltak a hagyományos kispályás labdarúgó Falunapi Kupa mérkőzései. A megmérettetésre 12 csapat nevezett be. Közülük a szegedi Porsche Tolvajok szerezték meg a vándorkupát. Második helyen a kisteleki Játékosok Klubja végzett, a pálmonostorai Mono-Pol-Team harmadik lett. A bírók szavazatai alapján a legjobb játékos a porschés Faragó Bence, a legjobb kapus Keresztes László (Játékosok Klubja) lett. A gólkirály címet a Játékosok Klubja focistája, Czibolya Árpád szerezte meg. Az eredményhirdetést a Gól söröző teraszán rendezték meg. A polgármester zárszavával értek véget az idei falunapok. Évek óta megszokott dolog, hogy a település bejáratánál szalmabálákból készült, hatalmas női és férfi bábú fogadja a vendégeket, és azok a falunapok után is néhány napig még kint maradnak. Most ennek egy őrült úgy vetett véget, hogy egy hajnali órán a férfi alakot felgyújtotta, ezzel megsemmisítve a nagy munkával készült jelmezt is. A szalmabálák eléggé el voltak ázva, így a gyújtogatónak nem lehetett egyszerű dolga. Kép és szöveg: Molnár Mihály

16 A hangszeres tanulók versenye Május 10-én rendezték meg a Művészeti Iskolák Hangszeres Tanulóinak versenyét a csengelei faluházban. A megmérettetésre számosan beneveztek, a zsűri munkájában az egykor falunkban tanúló Vörös József is részt vett. A szigorú zsűri döntésének megfelelően Csengeléről négyen kaptak elismerést. Az I. korcsoportban (2-3. osztály) két harmadik helyezés született falunk fellépői számára: Katona Johanna és Pigniczki Attila trombitán játszott. A második korcsoportban (4-5. osztály) Széplaki Vivien vadászkürtjével I. helyezést ért el. A III. korcsoportban (6-7. osztály) nem született helyi elismerés. A IV. korcsoportban (8. osztálytól felfelé) a már sok díjat nyert Farkas Ákos, aki kürtön játszott, II. helyezést szerzett. M. M. Széplaki Vivien I. helyezett lett (fotó: Molnár Mihály)

17 Svéd ajándék Csengelére Nemrég egy rászoruló, gyermeket váró asszony kapott egy ajándékcsomagot falunkban. Az adományozást a dél-svédországi Skanör-Falsterbo Lions Klubjának jótékonysági gyűjtése tette lehetővé, amelyet a magyarországi Wesselényi és Budapest Royal Lions Klub szervezésében juttattak el Magyarországra a Waberer's szállítmányozási vállalkozás közreműködésével. A csecsemőruhákból, játékokból álló adományt Anders Rendik, az Skanör-Falsterbo Lions Klub tagja, a dél-svédországi Lions Mozgalom leendő zónaelnöke és Rónyai Rita, a Budapest Royal Lions Klub elnöke hozták el Csengelére. A Lions Mozgalom a világ 205 országában működő jótékonysági szervezet, amely nagy hangsúlyt helyez a rászorulók személyes támogatására is, amellett, hogy világszerte is számos segélyprogramot működtet pl. a látássérültek támogatására. Hogyan látta a svéd látogató falunkat? Szemének kedves volt a falu rendezettsége, ám szokatlanul hatott számára a kertek végében és a földeken kinövő számtalan fóliasátor látványa. A svéd falun ugyan jellemző a kiskertművelés, sőt egyes gondos háziaszszonyok növénynevelő szekrénykét is tartanak teraszukon, de az szinte minden háznál megtalálható ipari méreteket mutató primőrtermesztés még látványosságként is eladható lenne az ízletes termés mellett. Úgy tetszett, a svéd gyerekek is otthon éreznék magukat a kerti játékokkal gazdagon felszerelt óvodában, és az iskolát is szívesen birtokba vehetnék sajátjukként, mert kívülről az sem marad alul svédországi társaihoz képest. A polgármesteri hivatal előtti tavacska pedig már-már láblógatós napfürdőzésre is hívná bármely, a vidámságban hiányt nem mutató, de a csengelei napfényt biztosan nagyra értékelő svéd honpolgárt. Sz. K.

18 H i r d e t é s e k A Deák Ferenc u. 4. szám alatti, 1500 négyzetméteren lévő ingatlan eladó, vagy üzlethelyiségnek bérelhető / Faluhoz 1 km-re levő, 2,5 szobás, fürdőszobás tanya, fúrott kutakkal, ipari árammal, 4 kh földdel, értékes fákkal eladó. Érdeklődni lehet a 06-70/ telefonszámon. Régi pénzeket, iratokat, könyveket, egyéb régiséget, esetleg teljes hagyatékot vásárolnék. Telefon: Verovszki József Használt akkumulátort, háztartási gépeket (kazánt, radiátort, tűzhelyeket) és ócskavasat felvásárolom. Telefon: 06-30/ Emeletes, szobás, konyhás, fürdőszobás, mosókonyhás, külön WC-s, nagy garázsos szerkezetkész (ajtó, ablak bent van) tégla ház, dupla portával (2 utcát átérő) eladó. Irányár 5 millió forint. Érdeklődni telefonon lehet: 06-62/ és 06-62/ Csengele, Dózsa György. u. 1/A. Pí-víz kapható a csengeli benzinkúton. A japán szabadalom alapján előállított nagy tisztaságú, vegyszer és ionmentes víz fizikai és biológiai tulajdonságai eltérnek a csapvízétől. A tapasztalatok szerint segíti a szervezet méregtelenítését, erősíti az immunrendszert, növeli az ellenálló képességet a betegségekkel szemben, gátolja a kórokozók terjedését a szervezetben, fokozza a regenerálódást, a sérült szövetek helyreállítását, csökkenti az allergiás tüneteket, hatásosan csökkenti a stressz érzékenységet, növeli a teherbíró képességet és lassítja az öregedést. Hatása néhány hét után észlelhető. Naponta 1-1,5 liter fogyasztása ajánlott. 1,5 literes műanyag flakonokban kapható, szénsavas és szénsavmentes változatban. Egy üveg ára 120 Ft. Az embereknek a jövőben nem arra van szükségük, hogy több gyógyszert szedjenek, hanem hogy ismét elegendő vitális anyagot fogyasszanak. Erre ajánlják a világújdonsággal bíró alga termékeket. A mikroalgák tudományosan bizonyítva elősegítik a sejttisztítást, sejtvédelmet és a legerősebb antioxidánsok. Próbálja ki Ön is elérhető áron, garanciával! Érdeklődni lehet a 06-20/ telefonszámon.

19 Tárcsázást, szántást és aratást vállalok. Érdeklődni: Széll János / A Csengele, Felszabadulás u. 2/C. szám alatti 2 szintes családi ház gazdasági épületekkel eladó! Irányár: 10,5 millió forint. Érdeklődni: 06-30/ és 06-30/ telefonszámokon. A Virág soron összkomfortos tanya eladó! A melléképületek javításra szorulnak. Ugyanitt fejős kecske is eladó! db 8,5 méter széles belterületű, 30 méter hosszú fóliaváz, fóliával együtt eladó. Érdeklődni: Szántást (8000 Ft/hold) és tárcsázást (4500 Ft/hold) vállalok! Balázs Tibor / A sportpályához 100 méterre, ipari árammal, fúrott kúttal hobbikert eladó. Érdeklődni: Béres Lajosné, Csengele, Kossuth u / Aratást, bálázást, szántást, vetést vállalok. Csókási Tibor / Kártyás mobiltelefonok azonnali elektronikus feltöltése Novák Imréné vegyesboltjában (Felszabadulás u. 18.), Telenor, T-Mobile és Vodafone szolgáltatók készülékeire. G é p i h í m z é s! Céglogók, emblémák, saját tervezésű rajzok, óvodai jelek, névre szóló törülközők stb. gépi hímzését vállaljuk egyedi elképzelés szerint cégeknek, motoros kluboknak, vadásztársaságoknak, baráti köröknek, magánszemélyeknek. Várjuk szeretettel! Bővebb tájékoztatás: TTM CREATOR HÁZ Szeged, Kossuth Lajos sgt. 75., telefon/fax: (06-62)

20 Táp-takarmány kereskedésemben tüzelő- és építőanyagot (PB-gáz, betongerenda, cserép, tégla, kőpor, cement, mész, faanyag, sóder stb.) is árusítok. Előrendelés esetén néhány napos határidővel házhoz szállítom a megrendelt anyagot. Gyors kiszolgálás, kedvező árak! Nyitvatartási idő: keddtől szombatig 7-től 13 óráig. Baranyi József kereskedő Csengele, Arany J. u / Fotó és videó felvételek készítése - Vállalom esküvő, lakodalom és egyéb rendezvények fényképezését és videózását. - Gyermek felvételek készítése háznál. - Olaj, pasztell és akvarell képek árusítása Elérhetőségeim: Nacsa Jánosné fényképész Szeged, Zentai u / nacsafoto@t-online.hu Havonta kétszer megjelenő közéleti lap Kiadja és sokszorosítja: Csengelei Krónikás Egyesület Szerkesztőség és kiadóhivatal: 6765 Csengele, Felszabadulás u. 2/A csengele@fre .hu Példányszám: 100 Felelős kiadó és felelős szerkesztő: Gémes Antal Copyright reserved! A lap másolása csak a kiadó előzetes írásbeli engedélyével lehetséges. Az újság szívesen fogad a szerkesztőség álláspontjával ellentétes, nem megrendelésre készült írásokat is. =========================================================

19. évfolyam 17. szám szeptember 1. Országos siker

19. évfolyam 17. szám szeptember 1. Országos siker 19. évfolyam 17. szám 2011. szeptember 1. Országos siker Vincze János kiállításáról szóló írásunk a 2. oldalon olvasható! (fotó: Molnár Mihály) - 246 - NAPTÁR Szeptember 1. 2. 4. 5. 6. 1929-ben ezen a

Részletesebben

A II. kakasfőző verseny résztvevői

A II. kakasfőző verseny résztvevői XXII. évfolyam 15-16. szám 2014. augusztus 1-15. A II. kakasfőző verseny résztvevői A vetélkedőről szóló írásunk a 249. oldalon olvasható! (fotó: Molnár Mihály) - 246 - NAPTÁR Augusztus 1. 2. 3. 5. 6.

Részletesebben

XVII. évfolyam 3. szám 2009. február 1. Szűcs Erik szüleivel. Az új polgárőr bébiről szóló írásunk a 36. oldalon olvasható! (fotó: Molnár Mihály)

XVII. évfolyam 3. szám 2009. február 1. Szűcs Erik szüleivel. Az új polgárőr bébiről szóló írásunk a 36. oldalon olvasható! (fotó: Molnár Mihály) XVII. évfolyam 3. szám 2009. február 1. Szűcs Erik szüleivel Az új polgárőr bébiről szóló írásunk a 36. oldalon olvasható! (fotó: Molnár Mihály) - 34 - NAPTÁR Február 1. 2. 3. 6. 7. 1956-ban ezen a napon

Részletesebben

XXI. évfolyam 8. szám 2013. április 15. A gólyát nem zavarja a belvíz

XXI. évfolyam 8. szám 2013. április 15. A gólyát nem zavarja a belvíz XXI. évfolyam 8. szám 2013. április 15. A gólyát nem zavarja a belvíz A belvízhelyzetről szóló tudósításunk a 137. oldalon olvasható! (fotó: Molnár Mihály) - 134 - NAPTÁR Április 16. 17. 18. 19. 1881-ben

Részletesebben

Polgárőrök az iskola előtt

Polgárőrök az iskola előtt 20 éves a XX. évfolyam 19. szám 2012. október 1. Polgárőrök az iskola előtt Írásunk a 284. oldalon olvasható! (fotó: Molnár Mihály) - 282 - NAPTÁR Október 1. 2. 3. 6. 7. 1890-ben ezen a napon kezdődött

Részletesebben

XVI. évfolyam szám augusztus Tetőcsere az orvosi rendelőn

XVI. évfolyam szám augusztus Tetőcsere az orvosi rendelőn XVI. évfolyam 15-16. szám 2008. augusztus 1-15. Tetőcsere az orvosi rendelőn A felújításról szóló írásunk a 229. oldalon olvasható! (fotó: Molnár Mihály) - 226 - NAPTÁR Augusztus 1 2 3 5 6 7 8 1932-ben

Részletesebben

Gólyafiókák a majsai út mellett

Gólyafiókák a majsai út mellett XVII. évfolyam 15-16. szám 2009. augusztus 1-15. Gólyafiókák a majsai út mellett (fotó: Molnár Mihály) - 234 - NAPTÁR Augusztus 1. 2. 3. 5. 6. 7. 1932-ben ezen a napon született Rácz Tibor ( 1976), aki

Részletesebben

20. évfolyam 4. szám február 15. Belepte a hó Csengelét

20. évfolyam 4. szám február 15. Belepte a hó Csengelét 20. évfolyam 4. szám 2012. február 15. Belepte a hó Csengelét Cikkünk az 57. oldalon olvasható! (fotó: Molnár Mihály) - 54 - NAPTÁR Február 16. 17. 19. 20. 21. 1895-ben ezen a napon született Balog Imre

Részletesebben

XXII. évfolyam 22. szám 2014. november 15. Átadták a felújított focipályát

XXII. évfolyam 22. szám 2014. november 15. Átadták a felújított focipályát XXII. évfolyam 22. szám 2014. november 15. Átadták a felújított focipályát Az ünnepségről szóló írásunk a 353. oldalon olvasható! (fotó: Molnár Mihály) - 346 - NAPTÁR November 16. 18. 20. 21. 23. 24. 25.

Részletesebben

XXI. évfolyam 9. szám 2013. május 1. Üllési néptáncosok

XXI. évfolyam 9. szám 2013. május 1. Üllési néptáncosok XXI. évfolyam 9. szám 2013. május 1. Üllési néptáncosok A Szomszédolóról szóló írásunk a 154. oldalon kezdődik! (fotó: Molnár Mihály) - 150 - NAPTÁR Május 1. 2. 3. 4. 1925-ben ezen a napon született Putnoki

Részletesebben

Telefonkönyv Csengele

Telefonkönyv Csengele Ábel Vincéné Egyetértés utca 7. 30-4876946 Agárdi Ferenc Tanya 257. 30-3114280 30-3114267 Agárdi János Május 1. utca 39. 62-286060 Állatorvosi rendelő Deák Ferenc utca 40. 30-5191829 Almási Attila Tanya

Részletesebben

19. évfolyam 11. szám 2011. június 1. Virágszentelés

19. évfolyam 11. szám 2011. június 1. Virágszentelés 19. évfolyam 11. szám 2011. június 1. Virágszentelés Az elsőáldozásról szóló írásunk a 178. oldalon olvasható! (fotó: Nacsa Jánosné) - 170 - NAPTÁR Június 2. 3. 4. 5. 6. 7. 1988-ban ezen a napon hunyt

Részletesebben

19. évfolyam 17. szám 2011. szeptember 1. Leánybúcsú csengelei módra

19. évfolyam 17. szám 2011. szeptember 1. Leánybúcsú csengelei módra 19. évfolyam 17. szám 2011. szeptember 1. Leánybúcsú csengelei módra Írásunk a 249. oldalon olvasható! (fotó: Molnár Mihály) - 246 - NAPTÁR Szeptember 1. 2. 4. 5. 6. 1929-ben ezen a napon született Csókási

Részletesebben

2006/2007 ORSZÁGOS. verseny helyezettek felkészítő. I. hely: Kotyinszki Nikolett 5.b. I. hely: Stojka Barbara 7.a

2006/2007 ORSZÁGOS. verseny helyezettek felkészítő. I. hely: Kotyinszki Nikolett 5.b. I. hely: Stojka Barbara 7.a Versenyeredmények 2006/2007 ORSZÁGOS helyezettek felkészítő "VI. Kele Napja" Fekete István Általános Iskolák Országos Találkozója I. hely: Kotyinszki Nikolett 5.b Irodalmi pályázat II. hely: Turányi Csilla

Részletesebben

Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.)

Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.) 2008/2009-es tanév Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.) Iskolánk tanulói az országos döntőben az alábbi eredményeket érték el. Fliszár Tímea (12.B osztály)

Részletesebben

XV. évfolyam 3. szám 2007. február 1. Darts-bajnokok a szervezővel

XV. évfolyam 3. szám 2007. február 1. Darts-bajnokok a szervezővel XV. évfolyam 3. szám 2007. február 1. Darts-bajnokok a szervezővel A versenyről szóló beszámolónk a 40. oldalon olvasható! (fotó: Molnár Mihály) - 38-1 %-ot a civil szervezeteknek! Csengelén az alábbiaknak

Részletesebben

XV. évfolyam 23. szám 2007. december 1. Polgárőrök éjszakai akcióban

XV. évfolyam 23. szám 2007. december 1. Polgárőrök éjszakai akcióban XV. évfolyam 23. szám 2007. december 1. Polgárőrök éjszakai akcióban Írásunk a 366. oldalon olvasható! (fotó: Molnár Mihály) - 358 - Nyilatkozat Alulírott képviselők, mint Csengele Község Önkormányzatának

Részletesebben

KÖZÉLET KULTÚRA SPORT TÁRSADALOM OKTATÁS. Figyelem!

KÖZÉLET KULTÚRA SPORT TÁRSADALOM OKTATÁS. Figyelem! 2013. április 8. Csengelei KÖZÉLET KULTÚRA SPORT TÁRSADALOM OKTATÁS OBJEKTÍV, KÖZÉLETI HAVILAP Ingyenes Figyelem! Felhívjuk a Tisztelt Lakosság figyelmét, hogy Önkormányzatunk 2013. május 6-tól 10-ig egészségügyi

Részletesebben

Csengelei. hírek. Önkormányzati hírek. "Kompetencia alapú oktatás bevezetése és fejlesztése Csengelén" címû pályázat záró rendezvénye

Csengelei. hírek. Önkormányzati hírek. Kompetencia alapú oktatás bevezetése és fejlesztése Csengelén címû pályázat záró rendezvénye 2013. július 8. Csengelei KÖZÉLET KULTÚRA SPORT TÁRSADALOM OKTATÁS OBJEKTÍV, KÖZÉLETI HAVILAP Ingyenes Önkormányzati "Kompetencia alapú oktatás bevezetése és fejlesztése Csengelén" címû pályázat záró rendezvénye

Részletesebben

Avar kori korsó. 20 éves a. XX. évfolyam 23. szám 2012. december 1.

Avar kori korsó. 20 éves a. XX. évfolyam 23. szám 2012. december 1. 20 éves a XX. évfolyam 23. szám 2012. december 1. Avar kori korsó Az új csengelei leletről szóló írásunk a 358. oldalon olvasható! (fotó: Molnár Mihály) - 354 - NAPTÁR December 1. 2. 3. 4. 5. 1888-ban

Részletesebben

53. OPTTTT-Budapest Eredmények

53. OPTTTT-Budapest Eredmények A2 (turista) kategória Helyezés Csapat Csapattagok ep.hiba idő hiba elmélet hiba Összesen 1. MTDSC6 Mánik Ágnes; Varga Tibor 50 20 38 108 2. MTDSC 2 Lukács László; Lukácsné Nagy Zsuzsanna; Lukács Henrietta

Részletesebben

XXI. évfolyam 17. szám szeptember 1. A 11-es rúgó verseny dobogósai

XXI. évfolyam 17. szám szeptember 1. A 11-es rúgó verseny dobogósai XXI. évfolyam 17. szám 2013. szeptember 1. A 11-es rúgó verseny dobogósai További sportnapi fotók a 275. oldalon láthatók! (fotó: Molnár Mihály) - 266 - NAPTÁR Szeptember 1. 2. 4. 5. 6. 1929-ben ezen a

Részletesebben

Versenyeredmények a Szegedi Petőfi Sándor Általános Iskolában

Versenyeredmények a Szegedi Petőfi Sándor Általános Iskolában Versenyeredmények a Szegedi Petőfi Sándor Általános Iskolában 2016-2017. A verseny, pályázat elnevezése Szint Eredmény Tanuló Osztály Felkészítő tanár Móra-olvasóverseny Kitűnő olvasó 8. hely Szécsi Ninetta

Részletesebben

KÖZÉLET KULTÚRA SPORT TÁRSADALOM OKTATÁS. Jegyek elõvételben 2016. március 7-ig Nagy Mihálynál, és a Faluházban 4800 Ft/fõ áron kaphatók.

KÖZÉLET KULTÚRA SPORT TÁRSADALOM OKTATÁS. Jegyek elõvételben 2016. március 7-ig Nagy Mihálynál, és a Faluházban 4800 Ft/fõ áron kaphatók. 2016. február Csengelei KÖZÉLET KULTÚRA SPORT TÁRSADALOM OKTATÁS KÖZÉLETI HAVILAP Ingyenes Lakodalmas Zenekarok és Vofélyek IX. Találkozója 2016. március 19-én 18 órai kezdettel a csengelei Faluházban.

Részletesebben

XXII. évfolyam 1. szám január 1. Varga doktor újabb elismerései

XXII. évfolyam 1. szám január 1. Varga doktor újabb elismerései XXII. évfolyam 1. szám 2014. január 1. Varga doktor újabb elismerései A kitüntetésekről szóló írásunk a 6. oldalon kezdődik! - 2 - NAPTÁR Január 1. 2. 3. 1913-ban ezen a napon született Csókási György

Részletesebben

Tanuló neve azonosító felvételi sorrend Megjegyzés

Tanuló neve azonosító felvételi sorrend Megjegyzés Élelmiszer- és vegyiáru eladó Tervezett létszám: 12 fő Süveges Attila 10. B 1 felvéve Földvári Beáta 10. B 2 felvéve Vadász Brigitta 10. B 3 felvéve Kun Ibolya 10. B 4 felvéve Baktai Vivien 10. B 5 felvéve

Részletesebben

A Földmunkás Szövetség Csengelei Csoportja 1919-ben

A Földmunkás Szövetség Csengelei Csoportja 1919-ben A Földmunkás Szövetség Csengelei Csoportja 1919-ben Molnár Mihály A 20. század elején indult meg Magyarországon a paraszti szakszervezeti mozgalmak szervezése. Ennek keretében 1905. április 22-én országos

Részletesebben

Kimutatás Nyírvasvári Község Önkormányzata által tűzifa juttatásban részesítettekről - 1/2013.(I.10.) önkormányzati határozat alapján -

Kimutatás Nyírvasvári Község Önkormányzata által tűzifa juttatásban részesítettekről - 1/2013.(I.10.) önkormányzati határozat alapján - 1. 5-2/2013 Terdik Ferenc Kossuth 2. 1 m3 2. 5-4/2013 Nagy Ferencné Kossuth 17. 1 m3 3. 5-5/2013 Cseh Gyula Kossuth 20. 1 m3 4. 5-6/2013 Lukács György Kossuth 38. 1 m3 5. 5-7/2013 Deák László Kossuth 49/b.

Részletesebben

III. éves tanító szakos hallgatók beosztása VMT csoportos tanítási gyakorlat névsora B-TAKG017 2013/2014. tanév II. félév

III. éves tanító szakos hallgatók beosztása VMT csoportos tanítási gyakorlat névsora B-TAKG017 2013/2014. tanév II. félév Szakvezető: Szakter Zsuzsa Tantárgy: angol VMT Ideje: hétfő 10-12:35 óra Helye: 4. d osztály ANATABF.SZE Antal Anett angol BERTABF.SZE Bertalan Renáta Melinda angol DEETABF.SZE Deák Erzsébet angol KIVTAAF.SZE

Részletesebben

Zsoldos Napok 2012. október 18-19. 2012. október 18. csütörtök

Zsoldos Napok 2012. október 18-19. 2012. október 18. csütörtök Zsoldos Napok 2012. október 18. csütörtök 8 óra: A Zsoldos Napokat megnyitja: Pintér Etelka igazgatónő 8 óra: Nullenergiás házak előadás Előadó: Pászti Tóth Gyula Helyszín: B épület 2. terem 8 óra: 8.

Részletesebben

15 km Férfi 18 év alatt. 15 km Férfi km Férfi km Férfi 40-49

15 km Férfi 18 év alatt. 15 km Férfi km Férfi km Férfi 40-49 15 km Férfi 18 év alatt 1 Holló-Szabó Martin 108 0:59:44 0:59:44 2 Csáni Bendegúz 110 1:19:50 1:19:55 3 Varga István 81 1:31:01 1:31:01 15 km Férfi 18-29 1 Oláh Norbert 49 0:57:23 0:57:23 2 Szabó Milán

Részletesebben

Délelőtt a 4.c osztályosokkal előkészültünk a műsorra. Felraktuk a dekorációt, berendeztük az aulát. 14 órakor kezdődött a

Délelőtt a 4.c osztályosokkal előkészültünk a műsorra. Felraktuk a dekorációt, berendeztük az aulát. 14 órakor kezdődött a Az Újpesti Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola és Gimnáziumban ezen a pénteki napon került megrendezésre a Gyerek-Faktor. Az előző években elkezdett Csillag Születik vetélkedőt folytattam, csak a nevét

Részletesebben

Versenyeredmények. a Bálint Sándor Tagiskolában területi 1. helyezett Donka Anita 3. osztály Fodorné Kiss Magdolna

Versenyeredmények. a Bálint Sándor Tagiskolában területi 1. helyezett Donka Anita 3. osztály Fodorné Kiss Magdolna a Bálint Sándor Tagiskolában Versenyeredmények 2015-2016. A verseny, pályázat elnevezése Szint Eredmény Tanuló Osztály Felkészítő tanár területi 1. helyezett Donka Anita 3. osztály Fodorné Kiss Magdolna

Részletesebben

MEGHÍVÓ. Dunavarsányi Napok 2011. június 2-5.

MEGHÍVÓ. Dunavarsányi Napok 2011. június 2-5. MEGHÍVÓ Dunavarsányi Napok 2011. június 2-5. 2011. június 2. csütörtök 18.00 óra A Dunavarsányi Napok rendezvénysorozat nyitóünnepsége, az Erkel Ferenc Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Év végi Hangversenye

Részletesebben

KARÁCSONY SÁNDOR ÁLTALÁNOS ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA IGAZGATÓJA. a Képviselő-testülethez

KARÁCSONY SÁNDOR ÁLTALÁNOS ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA IGAZGATÓJA. a Képviselő-testülethez KARÁCSONY SÁNDOR ÁLTALÁNOS ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA IGAZGATÓJA 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 6. /Fax: (54) 531 008 E-mail: muvhfold@t-online.hu Iktatószám: /2013. 13. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez

Részletesebben

IV. DEBRECENI FUTÓKARNEVÁL 2. Nap -- TEREPFUTÁS augusztus 23. Kategória Eredmények

IV. DEBRECENI FUTÓKARNEVÁL 2. Nap -- TEREPFUTÁS augusztus 23. Kategória Eredmények 10km Férfi 10-18 éves 1 2064 Lovas Bence 2004.04.04 11 0:35:29 1:14:41 10km Férfi 19-30 éves 1 2044 Szabó József 1990.02.16 25 0:21:54 0:44:37 2 2099 Szaniszló Máté 1988.08.23 26 0:23:08 0:47:23 3 2105

Részletesebben

1. TEVK 1. számú szavazókör (Művelődési és Ifjúsági Központ, Deák F. u. 6.)

1. TEVK 1. számú szavazókör (Művelődési és Ifjúsági Központ, Deák F. u. 6.) A 2010. október 3. napjára kitűzött helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek általános választásán Kisújszállás városban működő szavazatszámláló bizottságok választott tagjai, póttagjai 1. TEVK

Részletesebben

Fiatalok a tollasbajnokságon

Fiatalok a tollasbajnokságon 20 éves a XX. évfolyam 20. szám 2012. október 15. Fiatalok a tollasbajnokságon A versenyről szóló beszámolónk a 305. oldalon kezdődik! (fotó: Molnár Mihály) - 298 - NAPTÁR Október 16. 17. 18. 19. 20. 1913-ban

Részletesebben

Felkészülve a belvízre

Felkészülve a belvízre Alapítva 2011. FELGYŐI HÍREK KIADJA: FELGYŐ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA Felgyő, Széchenyi út 1. 2013. Február-Március III. évfolyam 2-3. szám felgyo.hu/felgyoihirek TELEFON/FAX: 06-63/580-061 FELELŐS KIADÓ: HORVÁTH

Részletesebben

Férfi soft I. osztály eredmény

Férfi soft I. osztály eredmény Férfi soft I. osztály eredmény 1 Várady György Soul DC 20 2 Takács Gábor Pestújhelyi SC 16 3 Balogh Béla Pestújhelyi SC 13 4 Silárszky István WBSE 11 5 Juhász Béla Vecsési SE 9 5 Őri József Smile DC 9

Részletesebben

Az Érdi Batthyány Sportiskolai Általános Iskola diákújságja

Az Érdi Batthyány Sportiskolai Általános Iskola diákújságja Az Érdi Batthyány Sportiskolai Általános Iskola diákújságja http://erdisportiskola.sulinet.hu 2015. január A 2014/15 tanév első féléve január 16-án fejeződött be. A tanulók az eltelt időszakban nyújtott

Részletesebben

SPORTSZAKOS HALLGATÓK 59. SPORTTALÁLKOZÓJÁNAK VERSENYEREDMÉNYEI

SPORTSZAKOS HALLGATÓK 59. SPORTTALÁLKOZÓJÁNAK VERSENYEREDMÉNYEI SPORTSZAKOS HALLGATÓK 59. SPORTTALÁLKOZÓJÁNAK VERSENYEREDMÉNYEI 2010. október 2-3. Nyíregyháza ATLÉTIKA Versenyszámok: Férfiak: 100 m Kása Tibor Szombathely I. hely (10,5) Lengyel Roland Szeged II. hely

Részletesebben

Név Telefon Mellék Ajtó E-mail Keller Anikó. 74/505-672 224 kellera@lab.hu igazgató

Név Telefon Mellék Ajtó E-mail Keller Anikó. 74/505-672 224 kellera@lab.hu igazgató TOLNA MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONTJA 7100, Szekszárd, Szent István tér 11-13. Honlapcím: http://kozig.tolnamegye.hu Központi tel.szám:74/505-600 Fax:74/415-686 e-mail: tolnakh-mk@lab.hu Név

Részletesebben

KÖZÉLET KULTÚRA SPORT TÁRSADALOM OKTATÁS. XVII. Csengelei Falunapok június 11-12-13.

KÖZÉLET KULTÚRA SPORT TÁRSADALOM OKTATÁS. XVII. Csengelei Falunapok június 11-12-13. 2011. június 8. Csengelei KÖZÉLET KULTÚRA SPORT TÁRSADALOM OKTATÁS OBJEKTÍV, KÖZÉLETI HAVILAP Ingyenes XVII. Csengelei Falunapok június 11-12-13. Június 11. (szombat) 08 00 Kiállítások megnyitója a Faluházban

Részletesebben

Összefoglaló a "Play with us" játékos angol nyelvi csapatversenyről

Összefoglaló a Play with us játékos angol nyelvi csapatversenyről Összefoglaló a "Play with us" játékos angol nyelvi csapatversenyről A verseny megrendezésének időpontja: 2018. november 22. 14.00 Rendező intézményének neve: Kazinczy Ferenc Református Általános Iskola,

Részletesebben

!"#$ ,"-*"$"$ "-%!$)"%""-%*(. / -&0& 1 -*" ,#*"5,#! 1 A! $ "" $ & B! "" $ '(" $ " " A!% E % D2"% D D

!#$ ,-*$$ -%!$)%-%*(. / -&0& 1 -* ,#*5,#! 1 A! $  $ & B!  $ '( $   A!% E % D2% D D $ % $ & & '(& )'(' +,-./01 ) & 20(3 % & 4( 3 5 $ & 6 7 % )& (%83% 2 ) 5 98..'1 : & % $ $% $ $& 7 % % ; & & % $ ) &<

Részletesebben

Lövészek a polgárőrnapon

Lövészek a polgárőrnapon 20 éves a XX. évfolyam 15-16. szám 2012. augusztus 1-15. Lövészek a polgárőrnapon A rendezvényről szóló írásunk a 232. oldalon kezdődik! (fotó: Molnár Mihály) - 226 - NAPTÁR Augusztus 1. 2. 3. 5. 6. 1885-ben

Részletesebben

Tanulmányi versenyek eredménye tanév Verseny megnevezése Forduló Helyezés Tanuló neve Évfolyam Felkészítő tanár

Tanulmányi versenyek eredménye tanév Verseny megnevezése Forduló Helyezés Tanuló neve Évfolyam Felkészítő tanár Tanulmányi ek eredménye 2013-2014. tanév Verseny megnevezése Forduló Helyezés Tanuló neve Évfolyam Felkészítő tanár Simonyi Zs. Helyesíró Verseny iskolai 2. Gulyás Anna 5. Madarasi 1. Fábián Zsombor 6.

Részletesebben

Futapest Crossfutás Csömör december 12.

Futapest Crossfutás Csömör december 12. Futapest Crossfutás Csömör 2010. december 12. Végeredmény 4 KM Gyerek Absz.hely Név Szül.év Rajtszám Idö 1. Gerlei Máté 1996 307 18:05 2. Sütö Zsombor Soma 1997 287 18:31 3. Szabó Csenge 2000 284 19:39

Részletesebben

2006-ban, 2007-ben és 2008-ban a Jászkun Világ Művészeti szemle megyei döntőjén nívó díjat értek el.

2006-ban, 2007-ben és 2008-ban a Jászkun Világ Művészeti szemle megyei döntőjén nívó díjat értek el. Kóródi Bettina (1995.) és Sági István Balázs (1996.) a martfűi Damjanich János Általános Iskola, Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium, illetve a Szolnoki Műszaki Szakközép- és Szakiskola Jendrassik

Részletesebben

Futapest Crossfutás Csömör december 11.

Futapest Crossfutás Csömör december 11. Futapest Crossfutás Csömör 2011. december 11. Végeredmény 4 KM Gyerek 1. RAJSZKI LILI 1998 280 15:55 2. Turschl Bence 1999 241 16:56 3. Bócz Patricia 1998 244 16:59 4. Kiss Viktor Zsolt 1997 246 17:57

Részletesebben

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2003/2004 tanév Debrecen, március III-IV. korcsoport "B" kategória leány csapatbajnokság

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2003/2004 tanév Debrecen, március III-IV. korcsoport B kategória leány csapatbajnokság Debrecen, 2004. március 26-28. Helyezés Cím Csapatnév 1 Debrecen Bocskai István Ált. Isk. 48,700 47,400 47,600 143,700 2 Kecskemét Lánchíd utcai Ált. Isk. 47,850 46,300 47,250 141,400 3 Ózd Újváros téri

Részletesebben

INTÉZMÉNYÜNK AZ ÁMK ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA (JOGELŐDEJE A TENGELICI ÁLLAMI ELEMI / ÁLTALÁNOS ISKOLA)

INTÉZMÉNYÜNK AZ ÁMK ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA (JOGELŐDEJE A TENGELICI ÁLLAMI ELEMI / ÁLTALÁNOS ISKOLA) KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS INTÉZMÉNYÜNK AZ ÁMK ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA (JOGELŐDEJE A TENGELICI ÁLLAMI ELEMI / ÁLTALÁNOS ISKOLA) ALAPÍTÁSA 100. ÉVFORDULÓJÁT ÜNNEPLTE 2006.09.02-án szombaton. KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Intézményünk

Részletesebben

Összefoglaló a "Play with us" játékos angol nyelvi csapatversenyről

Összefoglaló a Play with us játékos angol nyelvi csapatversenyről Összefoglaló a "Play with us" játékos angol nyelvi csapatversenyről A verseny megrendezésének időpontja: 2017. 05. 10. 14.00 rendező intézményének neve: Kazinczy Ferenc Református Általános Iskola, Tiszaújváros

Részletesebben

Medgyesbodzás, Gábortelep telefonkönyv

Medgyesbodzás, Gábortelep telefonkönyv , Gábortelep telefonkönyv ÁFÉSZ, Medgyesegyháza és Bánkút Mini ABC 5663 Széchenyi utca 39-68 425480 ÁFÉSZ, Medgyesegyháza és Bánkút Vegyesbolt 5664 Gábortelep, Vasút utca 44-68 425482 Annus Imréné 5664

Részletesebben

2012/2013. évi tanulmányi versenyeredmények ORSZÁGOS. TITOK angol nyelvi levelezős verseny. Eredmény:

2012/2013. évi tanulmányi versenyeredmények ORSZÁGOS. TITOK angol nyelvi levelezős verseny. Eredmény: 2012/ évi tanulmányi eredmények ORSZÁGOS 2012/ levelezős TITOK angol nyelvi levelezős Csóti Eszter 7. o. 22. helyezés Bigors Fanni 6. o. 21. helyezés Börcsök Brigitta-Sebők Boglárka 4. o. 11. helyezés

Részletesebben

18. évfolyam 6. szám 2010. március 15. A Nemere házaspár

18. évfolyam 6. szám 2010. március 15. A Nemere házaspár 18. évfolyam 6. szám 2010. március 15. A Nemere házaspár A házaspárral készült interjúnk a 83. oldalon kezdődik! (fotó: Molnár Mihály) - 76 - NAPTÁR Március 16. 18. 19. 1947-ben ezen a napon született

Részletesebben

Sporteredmények 2011/2012

Sporteredmények 2011/2012 Sporteredmények 2011/2012 Időpont Szeptember 22-24. Verseny megnevezése Tiszaligeti Napok Eredmény Résztvevők 4. hely Lány csapat: 12.D;; Hegyi Réka 12.A;;; Horváth Zsófia 10.B; Graff 11.C; Gazdag Zsófia

Részletesebben

A 2010/2011-es tanév versenyeredményei

A 2010/2011-es tanév versenyeredményei 3. sz. melléklet A 2010/2011-es tanév versenyeredményei Szorobán 2. évfolyam Nyíri Bence megyei 3. hely országos 7. hely Bartha Dorottya megyei 2. hely országos 7. hely Felkészítő tanár: Szegváriné Balpataki

Részletesebben

ITDK és Bolyai napi rendezvények ünnepélyes eredményhirdetése és díjátadása

ITDK és Bolyai napi rendezvények ünnepélyes eredményhirdetése és díjátadása ITDK és Bolyai napi rendezvények ünnepélyes eredményhirdetése és díjátadása A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Dísztermében 2013. december 12-én a Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar 2013. őszi Intézményi

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ A REGIONÁLIS ANGOL KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ VERSENYRŐL

ÖSSZEFOGLALÓ A REGIONÁLIS ANGOL KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ VERSENYRŐL ÖSSZEFOGLALÓ A REGIONÁLIS ANGOL KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ VERSENYRŐL A verseny megrendezésének időpontja: A nyelvi témahét ( 2018. november 12-16.) programsorozat keretei között került megrendezésre 2018. november

Részletesebben

Aranyosok Arany-hete

Aranyosok Arany-hete Aranyosok Arany-hete Arany János születésének 197. évfordulója alkalmából március másodikától egy teljes tanítási héten keresztül változatos programokon idéztük meg iskolánk névadójának szellemét, tudtunk

Részletesebben

Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár Kiss Hunor 1.a 1. 1. Gál Csabáné. Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár

Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár Kiss Hunor 1.a 1. 1. Gál Csabáné. Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár TUDÁSBAJNOKSÁG MEGYEI DÖNTŐ - ANYANYELV Kiss Hunor 1.a 1. 1. Gál Csabáné TUDÁSBAJNOKSÁG MEGYEI DÖNTŐ - ANYANYELV Fónagy-Árva Péter 2.a 18. 2. Nagy Levente 2.b 26. 2. Bodnárné Bali Krisztina TUDÁSBAJNOKSÁG

Részletesebben

Összefoglaló a Törd a fejed! óvodai matematikai versenyről

Összefoglaló a Törd a fejed! óvodai matematikai versenyről A verseny Összefoglaló a Törd a fejed! óvodai matematikai versenyről megrendezésének időpontja: 2017. 03.24. rendező intézményének neve: Dr. Enyedy Andor Református Általános Iskola, és Bölcsőde szervezőjének

Részletesebben

NEM NYERTES PÁLYÁZÓK febrár 8. és február 22. között kiírt KÖLTSÉGELVŰ LAKÁSPÁLYÁZAT

NEM NYERTES PÁLYÁZÓK febrár 8. és február 22. között kiírt KÖLTSÉGELVŰ LAKÁSPÁLYÁZAT NEM NYERTES PÁLYÁZÓK 2016. febrár 8. és február 22. között kiírt KÖLTSÉGELVŰ LAKÁSPÁLYÁZAT Ssz. Név 1. Bakos Zoltán 2. Bakos Zoltán 3. Bakos Zoltán 4. Bakos Zoltán 5. Balog Csaba 6. Balog Csaba 7. Balog

Részletesebben

KŐRÖSHEGY KÖZSÉG Ö N K O R M Á N Y Z AT HUMÁN BIZOTTSÁGA 8617 Kőröshegy, Petőfi S. u. 71. Tel.: , fax: ,

KŐRÖSHEGY KÖZSÉG Ö N K O R M Á N Y Z AT HUMÁN BIZOTTSÁGA 8617 Kőröshegy, Petőfi S. u. 71. Tel.: , fax: , KŐRÖSHEGY KÖZSÉG Ö N K O R M Á N Y Z AT HUMÁN BIZOTTSÁGA 8617 Kőröshegy, Petőfi S. u. 71. Tel.: 340-011, fax: 540-044, E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2016. október 24-i ülésére Tárgy: JELENTÉS

Részletesebben

Dabrony: falunap és búcsú augusztus 21. vasárnap, 09:30

Dabrony: falunap és búcsú augusztus 21. vasárnap, 09:30 Az idén is megrendezésre került a már hagyományosnak számító falunap - augusztus 13-án majd másnapi a búcsú. Ezen a szombati napon az égiek is kedveztek az ünnepléshez, mert a korábbi borús napok után

Részletesebben

Otthon Melege Program ZBR-NY/14 "Homlokzati Nyílászárócsere Alprogram" Nyugat-Dunántúli régió pályázatainak miniszteri döntése

Otthon Melege Program ZBR-NY/14 Homlokzati Nyílászárócsere Alprogram Nyugat-Dunántúli régió pályázatainak miniszteri döntése dátuma: 2015.03.31. 1 NYZCS/14/12289497 SIMON GYULA 4 357,00 520 000 520 000 2 NYZCS/14/12290655 CZUBOR SÁNDORNÉ 3 101,00 450 000 450 000 3 NYZCS/14/12289468 KINCSES GÁBOR FERENC 2 520,00 520 000 520 000

Részletesebben

XVIII. Utcai Futóverseny Óvodások Martfűi Úszó és Triatlon Klub

XVIII. Utcai Futóverseny Óvodások Martfűi Úszó és Triatlon Klub Óvodások Összesen 1. 181 DÓCZI LILI MARTFŰ 2009 00:00,0 2. 187 TÓTH KIRA MARTFŰ 2010 00:00,0 3. 190 DUNAI PÉTER MARTFŰ 2007 00:00,0 4. 121 GÁSPÁR BARNABÁS KENGYEL 2006 00:00,0 5. 120 SZIKSZAY NÁNDOR MARTFŰ

Részletesebben

VERSENYEREDMÉNYEK Tagintézmény. Pék- cukrász OSZKTV Szakma Kiváló Tanulója. Lótenyésztő OSZKTV Szakma Kiváló Tanulója

VERSENYEREDMÉNYEK Tagintézmény. Pék- cukrász OSZKTV Szakma Kiváló Tanulója. Lótenyésztő OSZKTV Szakma Kiváló Tanulója VERSENYEREDMÉNYEK Tagintézmény 2003. Vadász-Ember Andrea 9/E birkózás Orbán Barbara 12/KÉ Gödri Zoltán 13/PC Szalai Dávid 13/PC Horváth Annamária 12/L Pacsi Terézia 12/L Boros Mónika 12/KÉ Takács Szelina

Részletesebben

Magyar Egyetemi- Főiskolai Országos Bajnokság Kosárlabda Döntő

Magyar Egyetemi- Főiskolai Országos Bajnokság Kosárlabda Döntő Magyar Egyetemi- Főiskolai Országos Bajnokság Kosárlabda Döntő Szombathely, 2012.06. 1-3. EREDMÉNYEK Végeredmény női: M Gy V Pont Kosár 1. Szegedi Tudományegyetem 3 2 1 5 202:203 2. Semmelweis Egyetem

Részletesebben

FELNŐTT ORSZÁGOS BAJNOKOK

FELNŐTT ORSZÁGOS BAJNOKOK FELNŐTT ORSZÁGOS BAJNOKOK Férfi egyes 1905. Redlich Béla 1906. Tolnai József 1907-08. László Albert 1909-10. Jacobi Roland 1911. Mechlovits Zoltán 1912. Pécsi Dániel 1925-26. Mechlovits Zoltán 1927. Glancz

Részletesebben

Név oszt. helyezés korcsoport felkészítő tanár. Név oszt. helyezés korcsoport felkészítő tanár LANGWEST ORSZÁGOS TEHETSÉGKUTATÓ TANULMÁNYI VERSENY

Név oszt. helyezés korcsoport felkészítő tanár. Név oszt. helyezés korcsoport felkészítő tanár LANGWEST ORSZÁGOS TEHETSÉGKUTATÓ TANULMÁNYI VERSENY CSODÁT VIRÁGZIK A JELEN REFORMÁTUS ISKOLÁK ORSZÁGOS E - VERSMONDÓ KATEGÓRIA Fekete Kiara Mercédesz 6.a 2. Simonné Varga Katalin ANYANYELVI JÁTÉKOK JÁTÉKOS ANYANYELV ORSZÁGOS DÖNTŐ Takács Noémi Nagy Nelli

Részletesebben

HORVÁTH MIHÁLY EMLÉKVERSENY 2008.

HORVÁTH MIHÁLY EMLÉKVERSENY 2008. 2.Ternai 2.Zelei 3.Katona 1.Sebesi 1.Makai Melitta Anikó Marianna 6Dr.Pálfi 6Lőrincz Edit Tiborné Városi Kiss Bálint Általános Református Iskola Kunszentmárton 2.Füzi Balázs Viktória Hajnalka 6Szemerédi

Részletesebben

A turai Hevesy György Általános Iskola 2012/2013 tanévéről. Körzeti és kistérségi eredményeink Dicsőségkönyv III.

A turai Hevesy György Általános Iskola 2012/2013 tanévéről. Körzeti és kistérségi eredményeink Dicsőségkönyv III. A turai Hevesy György Általános Iskola 2012/2013 tanévéről Körzeti és kistérségi eredményeink Dicsőségkönyv III. Matematika Bajza verseny Lajtos Laura 7. a Meleg Eszter 8. d Mekes Cintia 8. d 2. hely 6.

Részletesebben

EREDMÉNYLAP ***TELJES*** Turul Koppány Íjászai HE, Hunvér Kft.

EREDMÉNYLAP ***TELJES*** Turul Koppány Íjászai HE, Hunvér Kft. Korosztály: 0-10 1. 58 HORVÁTH ANNA KHTK-FÉNYPÁRDUCOK 372 pont 59 % 2. 107 HORVÁTH KATICA TURUL KOPPÁNY 284 pont 45 % Korosztály: 10-14 1. 83 STEITZ ADELINA TURUL KOPPÁNY 375 pont 59 % 1. 39 FARKAS SZABOLCS

Részletesebben

Március végi és áprilisi versenyeredményeink

Március végi és áprilisi versenyeredményeink Március végi és áprilisi versenyeredményeink A budapesti Béres Ferenc Országos Népdal és Zsoltáréneklő Versenyen Matuska Luca (1.b) ezüst, Matuska Villő (4.b) arany, Győrffy Virág (5.b) bronz, Németh Virginia

Részletesebben

Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS

Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS 2008. június 14. szombat 18 óra RAFFAY BÉLA szobrászművész kiállításának megnyitója a Tóparti Galériában (Révfülöp, Halász utca 6.). A kiállítást megnyitja: Kancsal Károly,

Részletesebben

Iskolagyűlés 2015.10.20.

Iskolagyűlés 2015.10.20. Iskolagyűlés 2015.10.20. Nagyon mozgalmas 2 hónap áll már mögöttünk, rengeteg csodaszép eredménnyel. És hol van még a tanév vége?! 2015.09.19-én, szombaton reggel a szokásokkal ellentétben tárva-nyitva

Részletesebben

7Km összetett eredmény:

7Km összetett eredmény: 7Km összetett eredmény: Helyezés Rajtszám Név: Idő eredmény: Tempó: Nem: 1 296 Zvekan zsombor 0:28:21 04:03 Férfi 2 166 Vörös Attila 0:28:51 04:07 Férfi 3 401 Kárpi Róbert 0:28:54 04:08 Férfi 4 664 Csorba

Részletesebben

KTF TRAIL, RÉSZLETES EREDMÉNYLISTA futónaptár.hu 10 KM

KTF TRAIL, RÉSZLETES EREDMÉNYLISTA futónaptár.hu 10 KM KTF TRAIL, RÉSZLETES EREDMÉNYLISTA 2016. futónaptár.hu 10 KM Összesített eredmények: Helyezés Név Rajtszám Teljesítés ideje 1. Varga József 322 00:40:43 00:00:00 2. Hajduska Balázs 320 00:44:22 00:03:39

Részletesebben

Lezajlott a Gyermeknap az Igali Gyógyfürdőben

Lezajlott a Gyermeknap az Igali Gyógyfürdőben Lezajlott a Gyermeknap az Igali Gyógyfürdőben 2011-ben is bekerült az Igali Gyógyfürdő nyári rendezvénysorozatába a már évek óta hagyományosan megrendezésre kerülő és töretlen sikernek örvendő gyermeknap,

Részletesebben

KÖSZÖNTŐ. Örömmel köszöntöm a Magyar Egyetemi és Főiskolai Országos Bajnokság futsal-döntőjének csapatait, sportolókat és vezetőiket.

KÖSZÖNTŐ. Örömmel köszöntöm a Magyar Egyetemi és Főiskolai Országos Bajnokság futsal-döntőjének csapatait, sportolókat és vezetőiket. MAGYAR EGYETEMI-FŐISKOLAI ORSZÁGOS BAJNOKSÁG NŐI FUTSAL DÖNTŐ A KUPÁÉRT FÉRFI FUTSAL DÖNTŐ A KUPÁÉRT Széchenyi István Egyetem Győr 2009. március 9-10. KÖSZÖNTŐ Örömmel köszöntöm a Magyar Egyetemi és Főiskolai

Részletesebben

Eger, április 26.

Eger, április 26. Magyar Ugrókötelesek Szövetsége 2836 Baj, Petőfi S.u.137. ugrokotel@gmail.com Tel.: +3670/3650236 VERSENYKIÍRÁS ZF Lenksysteme Mesterek Tornája és Demó Kupa Eger, 2015. április 26. Időpont : 2014. április

Részletesebben

A DALLAMOK RENDJE a MNT I. kötete alapján

A DALLAMOK RENDJE a MNT I. kötete alapján A DALLAMOK RENDJE a MNT I. kötete alapján II. A dallam magva s l s m A. 1. a) Csön-csön, gyűrű 677, 677* b) Csipi-csóka 32, 33 a) b) 2. b) Érik a meggyfa 535 f) Egyéb 555 3. a) Fehér liliomszál 540, 541

Részletesebben

Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár. Név oszt. helyezés korcsoport felkészítő tanár Sajgó Mátyás 8.a 22.

Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár. Név oszt. helyezés korcsoport felkészítő tanár Sajgó Mátyás 8.a 22. HERMANN OTTÓ ORSZÁGOS KÖRNYEZETISMERETI VERSENY Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár Tóth Csilla 4.b 2. 4. évfolyam Deák Zoltánné Hajdúné Mátrai Judit Vajani Viktória 4.b 4. 4. évfolyam Deák Zoltánné

Részletesebben

A házigazda küldöttség világbajnoki versenyprogramja

A házigazda küldöttség világbajnoki versenyprogramja https://www.fina-budapest2017.com/hu/hirek/620/a-hazigazda-kuldottseg-vilagbajnoki-versenyprogramja A házigazda küldöttség világbajnoki versenyprogramja 2017.07.13. 09:09 CET A 17. FINA Világbajnokság

Részletesebben

VIKING TIMING CHIPES IDŐMÉRÉS 2016

VIKING TIMING CHIPES IDŐMÉRÉS 2016 VIKING TIMING CHIPES IDŐMÉRÉS 2016 Férfi 2500 m 10-14 év közt 1 Fazekas Mihály 281 0:10:45 0:10:47 2 Radics Tibor 260 0:10:53 0:10:53 3 Tóth Martin 275 0:11:07 0:11:08 4 Szabó Barnabás 274 0:11:44 0:11:44

Részletesebben

VIKING TIMING CHIPES IDŐMÉRÉS 2016

VIKING TIMING CHIPES IDŐMÉRÉS 2016 VIKING TIMING CHIPES IDŐMÉRÉS 2016 Férfi 2500 m 10-14 év közt 1 Fazekas Mihály 281 0:10:45 0:10:47 2 Radics Tibor 260 0:10:53 0:10:53 3 Tóth Martin 275 0:11:07 0:11:08 4 Szabó Barnabás 274 0:11:44 0:11:44

Részletesebben

KERÉKPÁROS ISKOLA KUPA TERÜLETI VERSENY. Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár. Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár

KERÉKPÁROS ISKOLA KUPA TERÜLETI VERSENY. Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár. Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár KERÉKPÁROS ISKOLA KUPA TERÜLETI VERSENY Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár Réti Márton 6.b 1. 5-8 osztály Kovács Róbert Péterné Ágoston László 7.b 3. 5-8. osztály Kovács Róbert Péterné DIÁKOLIMPIA

Részletesebben

Szervező, rendező: TISZADOBI SZÉCHENYI ISTVÁN ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA ALSÓS MUNKAKÖZÖSSÉGE ÉS SZÜLŐI MUNKAKÖZÖSSÉGE

Szervező, rendező: TISZADOBI SZÉCHENYI ISTVÁN ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA ALSÓS MUNKAKÖZÖSSÉGE ÉS SZÜLŐI MUNKAKÖZÖSSÉGE Szervező, rendező: TISZADOBI SZÉCHENYI ISTVÁN ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA ALSÓS MUNKAKÖZÖSSÉGE ÉS SZÜLŐI MUNKAKÖZÖSSÉGE Programfelelős: Tóth Erzsébet tanító Célcsoport: Tiszadobi Széchenyi

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ A TÖRD A FEJED! ORSZÁGOS TEHETSÉGGONDOZÓ MATEMATIKAVERSENYRŐL

ÖSSZEFOGLALÓ A TÖRD A FEJED! ORSZÁGOS TEHETSÉGGONDOZÓ MATEMATIKAVERSENYRŐL ÖSSZEFOGLALÓ A TÖRD A FEJED! ORSZÁGOS TEHETSÉGGONDOZÓ MATEMATIKAVERSENYRŐL A verseny megrendezésének időpontja: 2019. március 22. rendező intézményének neve: Dr. Enyedy Andor Óvoda és Bölcsőde szervezőjének

Részletesebben

2017. április 22-én iskolánk 6.a osztályos tanulója Szittya Marcell a Mozaik Országos angol tanulmányi versenyen 5. helyezést ért el.

2017. április 22-én iskolánk 6.a osztályos tanulója Szittya Marcell a Mozaik Országos angol tanulmányi versenyen 5. helyezést ért el. Természetismereti verseny Iskolánk tanulói 2017. május 28-án, a Műszaki Egyetemen megrendezett Herman Ottó országos természetismereti verseny döntőjén vettek részt. Eredményeik: Nagy Ádám (4.c) 3. hely

Részletesebben

Kapocsi Judit 11.AH Andrási Máté 11.B Kovács Zsanett 11.B Magyari Diána 11.B

Kapocsi Judit 11.AH Andrási Máté 11.B Kovács Zsanett 11.B Magyari Diána 11.B 2012.09.19 Berekfürdő Duatlon megyei döntő Sportversenyek eredményei 2012/2013. I. félév Vass Viktória 9.B Hidasi Dorottya 9.C Potornai Lilla 9.C Hamar János 10.B csapat 1.hely Kapocsi Judit Vályi-Nagy

Részletesebben

Oktazon Vezetéknév keresztnév Végzettség középfokú iskolai

Oktazon Vezetéknév keresztnév Végzettség középfokú iskolai Oktazon Vezetéknév keresztnév Végzettség középfokú iskolai 72332609070 András Anikó végzettség 74350268240 András Istvánné főiskola 78444637868 Argat Rita Mária főiskola 72481668200 Bagó Henrietta főiskola

Részletesebben

NŐI Ifjúsági II.o. CSB. 2. ford.

NŐI Ifjúsági II.o. CSB. 2. ford. . forduló eredménye MTK 0,00 MVSI,900 PSN Zrt.,0 FTC,90 Győri AC,0 Galaxis TF SE,0 Arany Torna DSE "A" 0,00 Pátyi SE 0,00 9 Arany Torna DSE "B",00 ORSZÁGOS BAJOKSÁG. ford.. ford. Össz. MTK,00 0,00,0 MVSI,0,900,0

Részletesebben

Hely. Rajtszám Atléta Sz. év Egyesület Sorrend Csapatnév Eredmény Rekord

Hely. Rajtszám Atléta Sz. év Egyesület Sorrend Csapatnév Eredmény Rekord EREDMÉNYEK Férfi 10 km utcai futás Döntő 13:05 1. nap 1 029 Bicsák Bence 1995 Psn Zrt 14 A 30:27 PB 2 007 Jenkei Péter 1992 Vasas 32 A 30:45 PB 3 003 Csere Gáspár 1991 BEAC 36 A 31:00 SB 4 005 Farkas Dárius

Részletesebben

Sz. 1 50m Gyorsúszás Férfi 7 éves és idősebb ben születettek Nincs szintidő

Sz. 1 50m Gyorsúszás Férfi 7 éves és idősebb ben születettek Nincs szintidő Oldal 1 Sz. 1 50m Gyorsúszás Férfi 7 éves és idősebb 2006.11.25. 98-99-ben születettek Nincs szintidő 1. Atyi Ádám 98 006 37.49 2. Ujlakán Kálmán 98 006 40.89 4. Nagy Balázs 98 006 43.91 3. Varga Márton

Részletesebben

Zsoldos Napok október

Zsoldos Napok október Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum 2016. október 20. csütörtök 8 óra: A Zsoldos Napok megnyitója Programok az A épületben Zsoldos Napok 2016. október 20-21. 8 12 óra: A szentesi laktanya (II. Rákóczi

Részletesebben

Nemzeti Ünnepünk október 23-a alkalmából. a SZOLGÁLATI ÉRDEMJEL arany fokozatát adományozza. rendőr ezredesnek

Nemzeti Ünnepünk október 23-a alkalmából. a SZOLGÁLATI ÉRDEMJEL arany fokozatát adományozza. rendőr ezredesnek Magyarország honvédelmi minisztere a társadalmi szervezetek és a nyugállományú klubok kezdeményezésére, a honvédelem, illetve a nyugállományú katonák érdekében végzett tevékenysége elismeréséül Nemzeti

Részletesebben