Pécsi Tudományegyetem
|
|
- Nikolett Fábián
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Név: dr. Balog Ádám Születési hely, idő:. Jászberény, Jogi diplomát szerzett a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karán 2005 Community of European Management Schools International Management mesterszakán diplomázott 2003 Okleveles közgazdászként végzett a Budapesti Közgazdaság- és Államtudományi Egyetem Gazdálkodástudományi Karán Tudományos folyamatban lévő PhD fokozat megszerzésére irányuló tanulmányok fokozat: Munkahelyek: Magyar Külkereskedelmi Bank Zrt. elnök-vezérigazgatója Magyar Nemzeti Bank alelnöke Nemzetgazdasági Minisztérium adóügyekért felelős helyettes államtitkára Pricewaterhouse Coopers Könyvvizsgáló és Gazdasági Tanácsadó Kft. adóosztályán menedzser GE Tungsram Lightning Zrt.-nél kontroller Szakmai és közéleti tevékenység: Pallas Athéné Domus Scientiae Alapítvány kuratóriumának elnöke A Magyar Közgazdasági Társaság elnökségének tagja A Hitelintézeti Szemle szerkesztőbizottságának elnöke Pallas Athéné Domus Animae Alapítvány kuratóriumi tagja a Heller Farkas Szakkollégium tagja, majd 2003-tól szenior tagja Díjak: A Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjének kitüntetettje Angol szakmai középfok, Német szakmai középfok
2 Dr. Káposztás Zsolt Születési hely, idő: Bercel, Tudományos fokozat: Munkahelyek: Kecskeméti Piarista Gimnázium Általános Orvostudományi Kar Általános Sebészet Szakvizsga Amerikai USMLE vizsgák, ECFMG tanúsítvány, Houston, Texas, USA Amerikai Transzplantáció Társaság (ASTS) tanúsítvány 2 éves fellowshipet követően (University of Texas, Health Science Center at Houston, USA) Europai Transzplantációs Diploma PhD : Pécsi Orvostudományi Egyetem Sebészeti Klinika : University of Texas, Health Science Center at Huston, Dept. Of Immunology and Organ Transplantation, Houston, TX, USA : Sebészeti Klinika, Májsebészeti és Transzplantációs részleg : University Hospiatal of Wales, Cardiff, UK Dept. of Surgery and Cardiff Transplant Center, konzultáns transzplantációs és májsebész : Országos Onkológiai Intézet, Viscerális Sebészet részleg, majd osztályvezető : University Hospital of Wales, Cardiff, UK Dept. of Surgery, konzultáns májhasnyálmirigy és általános sebész :Somogy Megyei Oktató Kórház, Kaposvár Máj és Hasnyálmirigy Sebészet, Egységvezető főorvos január-: Duna Medical Center, Onkológus Sebész Szakmai és közéleti tevékenység: Az emésztrőtraktus elsősorban daganatos, de benignus elváltozásainak nyitott és minimal invazív, laparoscopos sebészeti ellátásával foglalkozom, fő profilként a máj, epeutak, hasnyálmirigy betegeségeire fókuszálva. Széles látókört adó sebészeti képzésemet a Sebészeti Klinikáján kaptam. Amerikában, Houstonban töltöttem két évet fellow -ként, ahol transzplantációs ismereteket, gyakorlatot szereztem, melyeket aztán Cardiffban, az Egyesült Királyságban hasznosítottam konzultáns sebészként. Mindemellett érdeklődésem folyamatos maradt a máj, epeutak és hasnyálmirigy sebészetének vonatkozásában is. Mivel mindkét terület rendkívüli odafigyelést és áldozatokat kíván, a transzplantációs munkát abbahagytam és az onkológiai sebészet felé irányítottam figyelmemet az elmúlt években, dolgozva az Egyesült Királyságban és az Országos Onkológiai Intézetben is. Ezen helyeken hozzájárultam a máj és hasnyálmirigy sebészeti centrum létrehozásában. Sorsom végül Kaposvárra hozott, ahol főbb érdeklődési területemnek a daganatsebészetnek megfelelően tevékenykedem a nemrég átadott, új épülettel rendelkező Kórházunkban, ahol modern
3 eszközök rendelkezésünkre állnak a magas színvonalú működéshez. Országunk modern és innovatív magánkórházához is örömmel csatlakoztam, mivel a külföldön szerzett tapasztalatom és nézeteim a Duna Medical Center filozófiájával és perspektívájával messszemenőkig összhangban állnak. Több szakmai konferencia szervezésében is részt vettem karrierem során. Itthon és külföldön egyaránt, mindvégig kiemelt fontosságúnak tartottam az orvostanhallgatók és fiatal kollégák oktatását, képzését a folyamatos kutatói munka végzése mellett. Díjak: Magyar Köztársasági Ösztöndíj TEVA-Biogal Ösztöndíj 2000 Angol szövegértés, beszéd, írás folyékonyan, középfokú C típúsú vizsgával rendelkezem Orosz alapfokú nyelvvizsga
4 Dr. Kovács Patrik Születési hely, idő: Budapest, PTE-ÁJK Jogász Tudományos fokozat: Munkahelyek: FIVOSZ, JEUNE, saját vállalkozás Szakmai és közéleti tevékenység: JEUNE FIVOSZ Young Entrepreneurs Organization of the European Union Fiatal Vállalkozók Országos Szövetsége elnök alapító elnök G20YEA G20 Young Entrepreneurs Allience EU sherpa 2012 WAYE World Alliance of Young Entrepreneurs alapító, társelnök EuCham European Chamber alapító tag WEF World Economic Forum Global Shaper Magyar Országgyűlés Innovációs és fejlesztési eseti bizottság egykori állandó szakértő EFH Entrepreneurship Foundation Hungary kuratóriumi tag BP Állatkert EB PTE Alapítvány a Budapesti Állatkertért Európai Bizottság kuratóriumi tag új narratíva nagykövet konzisztóriumi tag Díjak: Magyar Gazdaságért Díj 2014, ENTREPS Vállalkozásfejlesztési Díj Magyar, Angol
5 Dr. Szabó László Születési hely, idő: Nagyvárad, jogász Tudományos fokozat: - Munkahelyek: Pesti Vigadó Nonprofit Kft. Jogi és gazdasági vezető Studiorum Consulting Kft. ügyvezető (Felsőoktatást érintő fejlesztések, felsőoktatási gazdasági és fejlesztési szaktanácsadás) HÖOK Hallgatói Szolgáltató Kht. ügyvezető (A felsőoktatási hallgatók részére szociális, tanulmányi és szabadidős szolgáltatások szervezése és lebonyolítása, a társaság szakmai és pénzügyi vezetése, a működés finanszírozását elősegítő pályázatok elkészítése, szakmai programok lebonyolítása.) Szakmai és közéleti tevékenység: Oktatási Hivatal szakértő (Intézményfejlesztési Tervek értékelése) ESZA Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft. értékelő (TÁMOP 4. prioritású (felsőoktatás-fejlesztési) pályázatok értékelése) Díjak: - német, angol
6 Janovics László Születési hely, idő: Baja, egyetem (közgazdász) Tudományos - fokozat: Munkahelyek: Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara Szakmai és közéleti tevékenység: 2008 óta a Baranya Megyei Kosárlabda Szövetség elnöke, 2010 óta a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének elnökségi tagja, 2011-ben a Társadalmi Szenátusának tagjává választottak, között a Dél-dunántúli Regionális Fejlesztési és Képzési Bizottság elnöke, 2012 óta a Baranya Megyei Fejlesztési és Képzési Bizottság tagja Díjak: 1998-ban "Munkaügyért" miniszteri kitüntetés 2010-ben a Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése, Közszolgálati Díj 2012-ben a Nemzetgazdasági miniszteri oklevél 2015-ben a Belügyminiszteri oklevél Angol középfokú A típusú nyelvvizsga
7 Kleisz Zoltán Születési hely, idő: Pécs, Technikum Tudományos fokozat: - Munkahelyek: Szakmai és közéleti tevékenység: Baksai Mezőgazdasági Termelőszövetkezet elektroműszerész Sorkatonai szolgálat Zipernovszky K. Szakközépiskola elektroműszerész Traub AG/Németország szervíztechnikus MATRO Kft tulajdonos/ügyvezető DDGK Elnökségi tag, Baranya Megyei MFKB Elnök Díjak: 2007 PBKIK Az év vállalkozója, 2015 PBKI Angster díj, 2015 PMJV Pro Civitate Német felsőfok, Angol alapfok
8 Varga Zoltán Születési hely, idő: Bonyhád, Közgazdász Tudományos fokozat: Munkahelyek: Szakmai és közéleti tevékenység: Central Médiacsoport Zrt. Media Records Zrt. Central Tertius Zrt. Első Magyar Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt. Central-Fund Zrt. Centrál-Faktor Pénzügyi Zrt. Centrál Workout Pénzügyi Zrt. Credit Suisse First Boston Budapesti Értéktőzsde Dresdner Bank AG Pénzügyi befektető több vállalatnál (WizzAir, Office Depot, Eispro, EME Zrt.) Díjak: Angol Német
Pető András Főiskola
Név: Dr. Kullmann Lajos Intézmény: Születési hely, idő:. Budapest, 1941. május 26 Végzettség: - Budapesti Orvostudományi Egyetem, Általános Orvosi Kar, általános orvos, 1959-65 - Budapesti Közgazdaságtudományi
Budapesti Corvinus Egyetem. 1.) Biztosítási és pénzügyi matematikus-közgazdász (MSc) aktuárius szakirány 2010. szeptember - 2012.
Név: Benkő Klaudia Születési hely, idő: Dunaújváros, 1989.04.13. 1.) Biztosítási és pénzügyi matematikus-közgazdász (MSc) aktuárius szakirány 2010. szeptember - 2012. június és Eötvös Loránd Tudományegyetem
Szegedi Tudományegyetem
Név: dr. Szabó Imre Szilárd Születési hely, idő: Budapest, 1990. március 14. Jogász (PPKE JÁK 2009-2014) Munkajogi szakjogász (PTE ÁJK 2014- záróvizsgázó) Tudományos fokozat: Munkahelyek: Munkástanácsok
MKB BANK ZRT. 250.000.000.000 forint együttes keretösszegű MKB Bank Kibocsátási Program 2014/2015 ALAPTÁJÉKOZTATÓ. 3. sz.
MKB BANK ZRT. 250.000.000.000 forint együttes keretösszegű MKB Bank Kibocsátási Program 2014/2015 ALAPTÁJÉKOZTATÓ 3. sz. KIEGÉSZÍTÉS A Kiegészítés közzétételét engedélyező MNB határozat száma és kelte:
Debreceni Egyetem. dr. Ábrahám László. Születési hely, idő: Nagykőrös, 1955. január 15. Villamosmérnök. Végzettség: Egyetemi kisdoktori cím dr. tech.
Név: dr. Ábrahám László Születési hely, idő: Nagykőrös, 1955. január 15. Villamosmérnök Egyetemi kisdoktori cím dr. tech. NI Hungary Kft., ARTESYN Hungary Kft, IBM Székesfehérvár, JSCH Kft, VIDEOTON Székesfehérvár
Óbudai Egyetem. Ablonczy Balázs. Születési hely, idő: Kazincbarcika, 1973.04.25. Főiskola, MBA. Végzettség: Tudományos fokozat:
Név: Ablonczy Balázs Születési hely, idő: Kazincbarcika, 1973.04.25. Főiskola, MBA Munkahelyek: 2009-jelenleg SAP Hungary Kft., Ügyvezető igazgató 2008-2009 Duna Elektronika Kft., Ügyvezető igazgató 2005-2008
Eötvös Loránd Tudományegyetem
Név: Baladincz Jenő Születési hely, idő: Zalaegerszeg, 1960. július 26. 2002 MBA Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gazdasági és Társadalomtudományi Kar 1987 Kutató- fejlesztő-tervező szakmérnök
ELTE Szociológia Intézet. ELTE Szociológia Intézet. ELTE Szociológia Intézet. József Attila Tudományegyetem, Szeged
Europass Önéletrajz Személyi adatok Vezetéknév / Utónév(ek) SÁGI Matild Cím(ek) 1084 Budapest, Mátyás tér 9. 1. em. 1/A Telefonszám(ok) Mobil: (+36) 20 433 1982 Fax(ok) E-mail(ek) matild.sagi@gmail.com
PROGRAMFÜZET. Dr. PAPP LÁSZLÓ EMLÉKÉRE PÉCS, 2015. OKTÓBER 27. OKTÓBER 28. A RENDEZVÉNY SZAKMAI TÁMOGATÓJA:
Dr. PAPP LÁSZLÓ EMLÉKÉRE PÉCS, 2015. OKTÓBER 27. OKTÓBER 28. PROGRAMFÜZET A RENDEZVÉNY SZAKMAI TÁMOGATÓJA: TÁMOP-4.2.1.C-14/1/KONV-2015-0010 TUDÁS-PARK FEJLESZTÉSE A PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM BÁZISÁN EMLÉKEZÜNK
Rába Járműipari Holding Nyrt. FELELŐS TÁRSASÁGIRÁNYÍTÁSI JELENTÉS
Rába Járműipari Holding Nyrt. FELELŐS TÁRSASÁGIRÁNYÍTÁSI JELENTÉS 2008 Tartalomjegyzék 1. Általános megjegyzések...3 2. Igazgatóság, Bizottságok...3 2.1. Igazgatóság...3 2.1.1. Az Igazgatóság működésének
SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ. Kiemelt pontok:
SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ Név Munkahely Tóth Miklós Egészségtudományi és Sportorvosi Tanszék, Semmelweis Egyetem Tel/Fax xx -36-1 4879275, 06/20 9579571, e-mail: tothmik1@hotmail.com Kiemelt pontok: 1991-2009
Savaria Egyetemi Központ Hallgatói Hírlevél
Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központ Hallgatói Hírlevél II. évf. 5. szám, 2009.02.24. szki@sek.nyme.hu Vitaest a válságkezelésről A gazdasági válság következtében megszűnt munkahelyek
Oktatói önéletrajz. Dr. Rostoványi Zsolt. Karrier. egyetemi tanár. Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar Nemzetközi Tanulmányok Intézet
Dr. Rostoványi Zsolt egyetemi tanár Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar Nemzetközi Tanulmányok Intézet Karrier Felsőfokú végzettségek: 1971-1975 Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem,
ÖNÉLETRAJZ. 2006 - jelenleg dr. Varga Nelli Ügyvédi Iroda tagjaként ügyvéd
ÖNÉLETRAJZ SZEMÉLYES ADATOK Név: dr. Varga Nelli Születési hely, idő: Debrecen, 1978. szeptember 3. Fogadóóra: hétfő 11.30.-13.30. ÁJK 102. szoba E-mail: varga_nelli@hotmail.com MUNKAHELY 2002-2006. ügyvédjelölt
Dr. Merkely Béla Péter részletes szakmai önéletrajza
Dr. Merkely Béla Péter részletes szakmai önéletrajza Születési hely, idő Budapest, 1966. június 28. Tudományos fokozat 1999 PhD. 2006 MTA doktora (D.Sc.) 2006 Habilitáció Semmelweis Egyetem (Kardiológia)
AZ ÖNKORMÁNYZATI MINISZTÉRIUM
XIX. ÉVFOLYAM 20. SZÁM 2008. OKTÓBER 15. ÁRA: 1365 Ft AZ ÖNKORMÁNYZATI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA TARTALOM MINISZTERI UTASÍTÁS Az önkormányzati miniszter 6/2008. (HÉ 40.) ÖM utasítása az ÖM fejezethez
SZÉKESFEHÉRVÁR. XV. Országos TDM Konferencia Székesfehérvár, 2016. 05. 18-20.
SZÉKESFEHÉRVÁR XV. Országos TDM Konferencia Székesfehérvár, 2016. 05. 18-20. KÖZÉPPONTBAN HELYI TDM SZERVEZET: SZÉKESFEHÉRVÁR + FEHÉRVÁRON TÚL VELENCEI-TÓ PÁKOZD: KEMPP TÁC: GORSIUM VÉRTES ÉS MÓR FEHÉRVÁRCSURGÓ
Dr. Masszi András PhD
CURRICULUM VITAE Dr. Masszi András PhD Születési hely és idő: Budapest; 1975. 05. 13. Állampolgárság: magyar Jelen beosztás: Egyetemi tanársegéd III. számú Belgyógyászati Klinika Kezdés dátuma 2010. jún.
Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem
Név: Devich Márton kulturális újságíró, szerkesztő Születési hely, idő: Budapest, 1965. július 15. egyetemi diploma (BME, okleveles gépészmérnök, 1990), újságírói oklevél (Kölcsey Akadémia Konrad Adenauer
HANYATLÁS SZABADSÁGOT TAGADÓ GAZDASÁGI-TÁRSADALMI KÖRNYEZETBEN
HANYATLÁS SZABADSÁGOT TAGADÓ GAZDASÁGI-TÁRSADALMI KÖRNYEZETBEN Bokros Lajos, egyetemi tanár, Közép-Európai Egyetem, elnök, Modern Magyarország Mozgalom HBLF-konferencia, 2015. XI. 27. PIAC = SZABADSÁG
Szakmai önéletrajz. Nyelvvizsga: Angol orvosi szaknyelv középfok (Bizonyítvány száma: D A 794/1997), orosz alapfok.
Szakmai önéletrajz Személyi adatok Név: Dr. Deli József Születési hely, idő: Baja, 1956. március 6. Állampolgárság: magyar Családi állapot: nős, 2 gyermek apja (Orsolya 1985, Kristóf 1988) Lakcím: 7634
Miskolci Egyetem. fővállalkozói szakközgazdász. 2012-től stratégiai vezető Nord Tender Kft., Miskolc
Név: Bihall Tamás Születési hely, idő: Miskolc, 1955.08.30. Végzettség: fővállalkozói szakközgazdász Tudományos fokozat: - Munkahelyek: 2012-től stratégiai vezető Nord Tender Kft., Miskolc 2010-2012. cégvezető
ELMER DIÁNA diana.elmer@etk.pte.hu
Ö N É L E T R A J Z SZEMÉLYES ADATOK Név E-mail Állampolgárság ELMER DIÁNA diana.elmer@etk.pte.hu Magyar Születési hely, idő Budapest, 1991.07.03. TANULMÁNYOK 2004-2010 Szerb Antal Gimnázium (Budapest)
134900 Ft helyett csak 121 410 Ft 14 990 Ft/hó helyett csak 13 491 Ft/hó
Tanfolyami összefoglaló Tervezett kezdés: 2016-09-10 Ütemezés: Időtartam: Hetente 10 hónap Helyszín: Budán: XI. Villányi út 5-7. vagy Pesten: XIII. Frangepán u. 19. Tanfolyami napok: szombat 9:00-15:30,
Önéletrajz. Személyi adatok: Szakmai tapasztalat: Tanulmányok: Egyéni készségek és kompetenciák: Szakmai vizsgák: Jogi szakvizsga 1996.
Önéletrajz Személyi adatok: Név: Dr. Szűcs Lászlóné Dr. Siska Katalin Születési hely, idő: Miskolc, 1961. december 24. Családi állapot: Férjezett (Férj: Dr. Szűcs László bíró, Nyíregyházi Városi Bíróság).
MInden élménnyel több leszel. Turizmus Magyarországon 2014. végleges adatokkal
MInden élménnyel több leszel Turizmus Magyarországon 2014 végleges adatokkal Tények és adatok A nemzetközi turistaérkezések száma (millió fő; 2014/2013) Európa (581,7; +2,7%) Afrika (55,8; +2,6%) Amerika
https://jak.ppke.hu/karrier-iroda/munka/ugyvedjeloltet-keresunk-munkaugyi-teruletre
Ügyvédjelölteket keresnek munkaügyi területre: https://jak.ppke.hu/karrier-iroda/munka/ugyvedjeloltet-keresunk-munkaugyi-teruletre Budapesti munkavégzésre, minimum fél éves, ügyvéd mellett szerzett gyakorlattal
Általános tudnivalók. 2012. EüK. 8. szám pályázati felhívás. Tisztelt Hirdetık, Olvasók!
Általános tudnivalók 2012. EüK. 8. szám pályázati felhívás hatályos: 2012.05.09 - Tisztelt Hirdetık, Olvasók! A pályázati hirdetményeket terjedelmi okokból és a jobb áttekinthetıség érdekében táblázatos
AZ EGYETEM TÖRTÉNETE. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Magyarország legrégebbi folyamatosan m{köd[, s egyben legnagyobb egyeteme.
AZ EGYETEM TÖRTÉNETE Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Magyarország legrégebbi folyamatosan m{köd[, s egyben legnagyobb egyeteme. Pázmány Péter esztergomi érsek 1635-ben Nagyszombat városában alapította
Dél dunántúli Régió innovációs potenciálja és a kistérségek lehetőségei
Dél dunántúli Régió innovációs potenciálja és a kistérségek lehetőségei Kocsis Tamás PhD. hallgató DDRIÜ Nonprofit Kft. Ügyvezető igazgató Pécs 2011.01.28. Helyzetelemzés: A régió földrajzi jellemzői,
Pályázati hirdetmény betölthető állásokra. 2016. EüK. 7. szám pályázati felhívás (hatályos: 2016.04.21 - )
ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK Tisztelt Hirdetők, Olvasók! Pályázati hirdetmény betölthető állásokra 2016. EüK. 7. szám pályázati felhívás (hatályos: 2016.04.21 - ) A hirdetményeket külön ez irányú kérelemre legfeljebb
Pályázati hirdetmény betölthető állásokra. 2016. EüK. 2. szám pályázati felhívás. hatályos: 2016.01.19 - ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK
Pályázati hirdetmény betölthető állásokra 2016. EüK. 2. szám pályázati felhívás hatályos: 2016.01.19 - ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK Tisztelt Hirdetők, Olvasók! A hirdetményeket külön ez irányú kérelemre legfeljebb
1985-1990 Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem, Okleveles közgazdász, Külgazdaságtan szak,
Dr. Gelei Andrea egyetemi tanár Gazdálkodástudományi Kar Logisztika és Ellátási Lánc Menedzsment Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1985-1990 Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem, Okleveles közgazdász,
Önértékelés. A Pannon Egyetem Gazdálkodás- és Szervezéstudományi Doktori Iskolájáról
1 Önértékelés A Pannon Egyetem Gazdálkodás- és Szervezéstudományi Doktori Iskolájáról A Pannon Egyetem Gazdálkodás- és Szervezéstudományi Doktori Iskolája (GSDI) 2000. decemberében kezdte el működését.
MKB BANK ZRT. 250.000.000.000 forint együttes keretösszegő MKB Bank Kibocsátási Program 2013/2014 ALAPTÁJÉKOZTATÓ. 3. sz.
MKB BANK ZRT. 250.000.000.000 forint együttes keretösszegő MKB Bank Kibocsátási Program 2013/2014 ALAPTÁJÉKOZTATÓ 3. sz. KIEGÉSZÍTÉS A Kiegészítés közzétételét engedélyezı MNB határozat száma és kelte:
Zalaegerszeg Felsőfokú Oktatásáért Közalapítvány Nyilvántartási szám: 850/2001. Apk. 60.011/2001./4. Adó száma: 18964549-1-20. Közhasznú jelentése
Zalaegerszeg Felsőfokú Oktatásáért Közalapítvány Nyilvántartási szám: 850/2001. Apk. 60.011/2001./4. Adó száma: 18964549-1-20 Közhasznú jelentése A Zalaegerszeg Felsőfokú Oktatásért Közalapítványt a Zalaegerszeg
Kollár László Péter Személyes honlap: http://www.hsz.bme.hu/hsz/htdocs/dolgozok/dolgozo_reszlet.php?felhasznalonev=lkollar
Kollár László Péter Személyes honlap: http://www.hsz.bme.hu/hsz/htdocs/dolgozok/dolgozo_reszlet.php?felhasznalonev=lkollar Oklevelei: Építőmérnöki Diploma: 160/1982 Mérnöki Matematikai Szakmérnöki Diploma:
Tűzoltók angol nyelvi képzésének tapasztalatai a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Katasztrófavédelmi Intézetében
Tűzvédelmi Szakmai Nap 2016 Tudományos Konferencia Szentendre, 2016. március 2. Tűzoltók angol nyelvi képzésének tapasztalatai a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Katasztrófavédelmi Intézetében Kuk Enikő Doktorandusz
Kislőd Község Önkormányzat és Magyarpolány Község Önkormányzat Képviselő-testületei
Kislőd Község Önkormányzat és Magyarpolány Község Önkormányzat Képviselő-testületei JEGYZŐKÖNYV Készült: Kislőd és Magyarpolány községi Önkormányzatok Képviselő-testületeinek 2011. augusztus 1-jén 17.00
HUMÁN ERÕFORRÁS ALAPÍTVÁNY
HUMÁN ERÕFORRÁS ALAPÍTVÁNY Idõpont: 2005. február 16 18. Helyszín: A konferencia elnöke: Liszt Ferenc Konferencia Központ 9400 Sopron, Liszt Ferenc tér 1. Dr. Csizmadia László fõiskolai tanár, Budapesti
E L Ő TERJESZTÉS A BARANYA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK 2005. DECEMBER 15-I ÜLÉSÉRE
E L Ő TERJESZTÉS A BARANYA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK 2005. DECEMBER 15-I ÜLÉSÉRE IKTATÓSZÁM: 2369/2005. MELLÉKLETEK: 1 DB TÁRGY: Tájékoztató az Európa Kulturális Fővárosa-projekt irányítási szerkezetének
PTE_DPR_Hallgatok_2015. Válaszadók száma = 4620. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián 25% 50%
Válaszadók száma = 60 Felmérés eredmények Jelmagyarázat Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián Kérdésszöveg Bal pólus % 0% 0% 0% % Jobb pólus n=mennyiség átl.=átlag md=medián elt.=átl. elt.
Pályázati hirdetmény betölthető állásokra. 2016. EüK. 8. szám pályázati felhívás (hatályos: 2016.05.11 - )
ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK Tisztelt Hirdetők, Olvasók! Pályázati hirdetmény betölthető állásokra 2016. EüK. 8. szám pályázati felhívás (hatályos: 2016.05.11 - ) A hirdetményeket külön ez irányú kérelemre legfeljebb
KÉRDŐÍV AZ EGYETEMI DOCENSI PÁLYÁZATOK ELBÍRÁLÁSÁNAK SZEMPONTJAIHOZ. A PÁLYÁZÓ NEVE: Dr. Remport Ádám Születési éve: 1959
KÉRDŐÍV AZ EGYETEMI DOCENSI PÁLYÁZATOK ELBÍRÁLÁSÁNAK SZEMPONTJAIHOZ A PÁLYÁZÓ NEVE: Dr. Remport Ádám Születési éve: 1959 A megpályázott állás: teljes munkaidős egyetemi docens, SE Transzplantációs és Sebészeti
TUDOMÁNYOS ÖNÉLETRAJZ
TUDOMÁNYOS ÖNÉLETRAJZ Személyes Adatok Név: Dr. Marciniak Róbert Születési hely és idő: Gyula, 1980.09.19 Munkahely: Miskolci Egyetem, Vezetéstudományi Intézet Munkahely címe: Beosztás: E-mail: MTMT: MTA:
1/2015. sz. Határozat A Kari Tanács 2015. március 6-án megtartott ülésén
1/2015. sz. Határozat A Kari Tanács 2015. március 6-án megtartott ülésén A Kari Tanács a Tanulmányi és Vizsga Bizottság javaslatát a Kari Térítési és Juttatási Rend kiegészítésére az alábbiakkal egyhangúlag
1. sz. Hírlevele. 2014. szeptember 3.
1. sz. Hírlevele 2014. szeptember 3. Kedves Olvasó! Ön Karunk új szervezeti egységének, a Pécsiközgáz Továbbképző és Pályázatíró Központnak (TPK) első, bemutatkozó hírlevelét olvassa. A Központ a végzős
CV - Dr. Kurucz Rózsa CSc
CV - Dr. Kurucz Rózsa CSc Dr. Kurucz Rózsa CSc fõiskolai tanár, intézetigazgató, neveléstudomány kandidátusapedagógusképzõ Intézet Iroda: A épület, 202. irodatelefon: 74/528-300/1206Email: kurucz@igyk.pte.hu
12.600.000,- Ft + ÁFA. Alapszerződés dátuma: 2014. július 1.; 1. számú módosítás keltezése: 2014. október 6.
Pallas Athéné Domus Animae Alapítvány - Szerződések Szerződés kelte Szerződő fél Szerződés tárgya/típusa Szerződés ellenértéke Pallas Athéné Domus Animae Alapítvány 2014. "Óvárosháza" Szerződések 2014.
Dr. Fischerné dr. Dárdai Ágnes
Dr. Fischerné dr. Dárdai Ágnes SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ Születés helye, ideje: Siklós, 1954. július 29. Munkahely Pécsi Tudományegyetem Könyvtára H- 7622 Pécs, Universitas u.2/a. fõigazgató PTE BTK?Oktatás és
SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ Dr. Horváth Györgyi
SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ Dr. Horváth Györgyi Születési hely, idő: Kaposvár, 1976. június 21. e-mail: gyorgyi.horvath@aok.pte.hu Nyelvtudás: 2013 angol felsőfokú B típusú orvosi szaknyelvi (Profex) nyelvvizsga
IGAZGATÓ ÚR. Andrási Béla életútja képekben 1
188 Kilencvenéves a Képzõ IGAZGATÓ ÚR Andrási Béla életútja képekben 1 1915. október 30-án született Budapesten 1934. május 14-én érettségizett a Jászberényi Magyar Királyi József Nádor Reálgimnáziumban
SZERZŐINK (2015/5/3)
SZERZŐINK (2015/5/3) dr. jur. Bencsik András Ph.D Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar Közigazgatási Jogi Tanszék, egyetemi adjunktus Prof. dr. habil., dr. jur. Fazekas Judit CSc Széchenyi
Munkahely: ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar (1097 Bp., Ecseri út 3.) Gyógypedagógiai Pszichológiai Intézet (1071 Bp., Damjanich utca 41-43.
Ö N É L E T R A J Z Név: Gereben Ferencné Várbíró Katalin Munkahely: ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar (1097 Bp., Ecseri út 3.) Gyógypedagógiai Pszichológiai Intézet (1071 Bp., Damjanich utca 41-43.)
Ráthonyi Kinga. 1992: Magyar Iparmûvészeti Fõiskola; kerámia és porcelánipari formatervezõ diploma
Ráthonyi Kinga Ráthonyi Kinga DLA Budapest, 1968.04.10. Galéria mûvekbõl TANULMÁNYOK 1992: Magyar Iparmûvészeti Fõiskola; kerámia és porcelánipari formatervezõ diploma 1994: Heriott Watt University, Edinburgh
CIB Csoport Fenntarthatósági jelentés 2009.
CIB Csoport Fenntarthatósági jelentés 2009. Alternate jelentésértékelés Arany fokozat A munkafolyamat bemutatása Készítette: Alternate Kft. október 1. A megbízás A CIB Csoport azzal bízta meg az Alternate
Portfolio.hu Property Investment Forum 2010
Portfolio.hu Property Investment Forum 2010 Helyszín: Időpont: Budapest, Europa Congress Center (II. ker. Budakeszi út) 2010.11.03-2010.11.03 EXKLUZÍV, ZÁRTKÖRŰ, VEZETŐI KOKTÉLPARTI 19:00-21:00 Szűk körű,
SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ. Alapadatok: Név: E -mail: Telefonszám: Dr. Dévényi Márta devenyi@ktk.pte.hu 501-599/ 23254 2007-1990-2007 1984-1990
SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ Alapadatok: Név: E -mail: Telefonszám: Dr. Dévényi Márta devenyi@ktk.pte.hu 501-599/ 23254 1. Munkahelyi adatok (beosztás, mikortól): Beosztás: egyetemi adjunktus Pécsi Tudományegyetem
A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának szervezete
A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának szervezete 2015. október 21. ELNÖK Dr. Bendzsel Miklós MŰSZAKI ELNÖKHELYETTES GAZDASÁGI FŐIGAZGATÓ JOGI ELNÖKHELYETTES ELNÖKSÉGI KABINET Dr. Péntek Gábor fő Farkas
A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának szervezete
2016. január 23. A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának szervezete ELNÖK Dr. Bendzsel Miklós MŰSZAKI ELNÖKHELYETTES GAZDASÁGI FŐIGAZGATÓ JOGI ELNÖKHELYETTES Farkas Szabolcs Horváth Zoltán Dr. Ficsor Mihály
Oktató-kutatás - tudományos. Oktatás - kutatás - tudományos
SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ Europass Önéletrajz Személyi adatok Vezetéknév / Utónév Dr. Czuprák Ottó E-mail Czuprak.Otto@uni-nke.hu Állampolgárság magyar Születési dátum 1951. 0. 10. Neme férfi Szakmai tapasztalat
SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ MEDVE ANNA
SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ MEDVE ANNA SZEMÉLYI ADATOK Név: Születési hely: Pécs Dr. Medve Anna Születési idő: 1953. március 7. Beosztás: egyetemi docens, szeminárium-vezető (Általános Nyelvészeti és Anyanyelvi
Semmelweis Egyetem Kardiológiai Központ - Kardiológiai Tanszék 1122 Budapest, Városmajor u. 68.
Személyi adatok: Születési hely, idő: Budapest, 1962.04.11 Családi állapot: nős, felesége Dr.Becker Krisztina bőrgyógyász (Semmelweis Egyetem Bőrklinika), gyermekei: Dorottya (1987), Áron (1988), Franciska
TEHETSÉG HÍRLEVÉL. Ösztöndíjpályázat a Nemzet Fiatal Tehetségeinek támogatására
TEHETSÉG HÍRLEVÉL A hetedik (áprilisi) szám A hetedik számban továbbra is szerepel néhány olyan pályázati lehetőség, amely még nem járt le, így szeretnénk ezekre újra felhívni a hallgatók figyelmét. Ugyanakkor
Onkológiai betegút menedzselés gyakorlati megvalósítása
Onkológiai betegút menedzselés gyakorlati megvalósítása Dr. Moizs Mariann 1, Dr. Ruzsa Ágnes 2, Prof. Dr. Repa Imre 3, Dr. Cselik Zsolt 3, Dr. Völgyi Zoltán 2, Király Gyula 4, 1 Somogy Megyei Kaposi Mór
Budapest Főváros Kormányhivatala Munkaügyi Központ
2014. január 28. III. évfolyam 2. szám Kedves Ügyfelünk! Budapest Főváros Kormányhivatala Munkaügyi Központ Az Önök véleménye továbbra is fontos számunkra, így ha bármilyen észrevételük, kérdésük, javaslatuk
PROGRAM. Gyermekbiztonsági konferencia. 2011. június 15. A 3. Európai Biztonsági Konferencia szatellit rendezvénye magyar résztvevők számára
PROGRAM Gyermekbiztonsági konferencia 2011. június 15. A 3. Európai Biztonsági Konferencia szatellit rendezvénye magyar résztvevők számára Erzsébet Királyné Szálloda GÖDÖLLŐ A rendezvényt a Közös kincsünk
Tisztelt Kamarai Tagunk!
BÉKÉS MEGYEI KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA Chamber of Commerce and Industry of Békés County Békéscsaba, Penza ltp. 5. H-5601 Pf.: 135. Tel./Fax:(36-66) 324-976, 451-775 email: bmkik@bmkik.hu web: www.bmkik.hu
Kórházi Gyógyszerészek XIX. Kongresszusa Tapolca 2013. október 18-20. Társasági kitüntetések
Kórházi Gyógyszerészek XIX. Kongresszusa Tapolca 2013. október 18-20. Társasági kitüntetések 1. A Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság Kórházi Gyógyszerészeti Szervezet elıterjesztésében, az MGYT jóváhagyásával
LII. ÉVFOLYAM, 22. SZÁM Ára: 945 Ft 2008. NOVEMBER 24.
LII. ÉVFOLYAM, 22. SZÁM Ára: 945 Ft 2008. NOVEMBER 24. FELHÍVÁS! Felhívjuk tisztelt Elõfizetõink figyelmét a közlöny utolsó oldalán közzétett tájékoztatóra és a 2009. évi elõfizetési árainkra TARTALOM
2013. EK. 19. szám pályázati felhívás Betölthető állásokra. Általános tudnivalók. Tisztelt Hirdetők, Olvasók!
2013. EK. 19. szám pályázati felhívás Betölthető állásokra hatályos: 2013.12.23 - Általános tudnivalók Tisztelt Hirdetők, Olvasók! A pályázati hirdetményeket terjedelmi okokból és a jobb áttekinthetőség
SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ SZEMÉLYI ADATOK: Név: dr. Nagy Marianna Szül. idő: 1963. június 1. Szül. hely: Kisvárda. Munkahelyek:
SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ SZEMÉLYI ADATOK: Név: dr. Nagy Marianna Szül. idő: 1963. június 1. Szül. hely: Kisvárda Munkahelyek: Munkahely: ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Közigazgatási Jogi Tanszék Munkahely címe:
pnyme közgyűlés 2008 Faludi Viktória
pnyme közgyűlés 2008 Faludi Viktória November 19-én a Közlekedési Múzeum adott otthont egyesületünk XXIV. Tisztújító küldöttközgyűlésének. Az eseményen 94 fő jelent meg, ebből 61-en rendelkeztek szavazati
GRI Szervezeti tagságok 2018
GRI 102-13 Szervezeti tagságok 2018 OTP Bank Nyrt. Szervezeti tagságai American Chamber of Commerce in Hungary BACEE Közép- és Kelet-európai Bankok Szövetsége Befektetési Szolgáltatók Szövetsége Budapesti
Táncsics u. 21., 6115 Kunszállás (Magyarország) 70/3322902 poszmet.tibor@gmail.com. Neme Férfi Születési dátum 1987. 02. 15. Állampolgárság magyar
Önéletrajz SZEMÉLYI ADATOK Pöszmet Tibor Táncsics u. 21., 6115 Kunszállás (Magyarország) 70/3322902 poszmet.tibor@gmail.com Neme Férfi Születési dátum 1987. 02. 15. Állampolgárság magyar POZÍCIÓ / BEOSZTÁS
BDPK_DPR_2015_végzett 2010, 2012, 2014. Válaszadók száma = 93. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt.
BDPK_DPR_2015_végzett 2010, 2012, 2014 Válaszadók száma = 93 Felmérés eredmények Jelmagyarázat Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián Kérdésszöveg Bal pólus Skála 25% 1 0% 2 50% 0% 25% 3 4
Az írásbeli záróvizsgára történő jelentkezés feltételei: A 2013/14. tanév záróvizsgák és avatások időpontjai:
SZTE ÁLTALÁNOS ORVOSTUDOMÁNYI KAR ZÁRÓVIZSGA TÁJÉKOZTATÓ 2014. Az írásbeli záróvizsgára történő jelentkezés feltételei: abszolutórium megszerzése (utolsó szigorlat abszolválása), leckekönyv, hiányzó kurzusteljesítési
Előterjesztés. A PTE BTK Kari Tanácsa.. ülésére 2007. április 18. Tárgy: A Szociológia MA szak szakindítási kérelmének elbírálása.
Előterjesztés A PTE BTK Kari Tanácsának. ülésére 2007. április 18. Előterjesztő: Dr. Szijártó Zsolt a Professzió Bizottság elnöke Tárgy: A Szociológia MA szak szakindítási kérelmének elbírálása. Előzmények:
A pályakezdő szakmunkások munkaerő-piaci helyzete 2012
A pályakezdő szakmunkások munkaerő-piaci helyzete 2012 Az elemzés a Szakiskolai férőhelyek meghatározása 2012, a regionális fejlesztési és képzési bizottságok (RFKB-k) részére című kutatási program keretében
A Bács-Kiskun megyei, pályaválasztás előtt álló tanulók szakmák iránti érdeklődésének felmérése 2013
A Bács-Kiskun megyei, pályaválasztás előtt álló tanulók szakmák iránti érdeklődésének felmérése 2013 Elemzés a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara számára MKIK Gazdaság- és Vállalkozáskutató
MINTA. DPR2014 - Hallgatói blokk DPR felmérés, hallgatói motivációs kérdőívmodul
EvaSys Pécsi Tudományem 2014 2014 Válasz megjelölése: Javítás: DPR felmérés, hallgatói motivációs kérdőívmodul Kérem, használjon tollat vagy vékony hegyű filcet. Az űrlap automatikus feldolgozásra kerül.
Közalkalmazotti önéletrajz
Közalkalmazotti önéletrajz arckép helye 1. Személyi adatok Vezetéknév/Utónév: dr. Gellérthegyi István Születési név: Gellérthegyi István Anyja születési neve: Tóth Irma Neme: férfi Születési idő (év, hó,
Általános tudnivalók. 2013. EüK. 13. szám pályázati felhívás (hatályos: 2013.09.10 - ) Tisztelt Hirdetık, Olvasók!
Általános tudnivalók 2013. EüK. 13. szám pályázati felhívás (hatályos: 2013.09.10 - ) Tisztelt Hirdetık, Olvasók! A pályázati hirdetményeket terjedelmi okokból és a jobb áttekinthetıség érdekében táblázatos
A fiatalok magyar és globális kihívásai. Fiatal Vállalkozók Országos Szövetsége
A fiatalok magyar és globális kihívásai Fiatal Vállalkozók Országos Szövetsége A fiatalok globális helyzete A munkanélküli fiatalok nagy száma, jelenleg kb. 75 millió, globális szintű gazdasági-társadalmi
SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ. 1996-2000 Texas Christian University, Fort Worth, Texas, USA
SZISZKOSZNÉ DR. HALÁSZ DOROTTYA SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ SZÜLETÉSI ÉV 1973 TANULMÁNYOK 1996-2000 Texas Christian University, Fort Worth, Texas, USA Ph.D. fokozat, 2000 (Honosítva: Debreceni Egyetem, 2001) Főtárgy:
A technológiai inkubáció elmélete és alkalmazási lehetőségei hazánk elmaradott térségeiben
Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Kar Közgazdaságtudományi Doktori Iskola Bajmócy Zoltán A technológiai inkubáció elmélete és alkalmazási lehetőségei hazánk elmaradott térségeiben Doktori értekezés
Önéletrajz Dr. Bányai Orsolya. banyai.orsolya@law.unideb.hu
SZEMÉLYI ADATOK Dr. Bányai Orsolya 52/512-700/74808 banyai.orsolya@law.unideb.hu Születési dátum 1982.06.11. Állampolgárság Magyar SZAKMAI TAPASZTALAT 2014-2008-2014 Egyetemi adjunktus Egyetemi tanársegéd
Gyorshírek 2012-51. Tartalom
Gyorshírek 2012-51 Tartalom 1. A JVSZ következő rendezvényei 1.a/ 2012. november 30. 9.30 13.30 Katalizátorok, Nemzetközi vállalatok Magyarországon konferencia 1.b/ 2012. december 4. 9.00 11.00 Adóváltozások
Kézhigiénés továbbképzések - 2010. Előadó neve Dr. Orosz Márta, Dr. Farkas Anikó Helyszín: SE Menedzserképző Bp. Kútvölgyi út. Időpont: 2010.
Kézhigiénés továbbképzések - 2010. Előadó neve Dr. Orosz Márta, Dr. Farkas Anikó Helyszín: SE Menedzserképző Bp. Kútvölgyi út. Időpont: 2010. április 1. A kézhigiéne életeket ment! 2005. - a WHO elindította
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Szám: 6/2011. Ö.ü. Készült: 5 példányban J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Az ülés helye: Balatonkenese Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. március 4-én 18,00 órai kezdettel megtartott rendkívüli
Az Adept (ikodextrin 4% oldat) laparoszkópos adhesiolysis műtéteknél alkalmazva csökkenti az adhéziókat
Az Adept (ikodextrin 4% oldat) laparoszkópos adhesiolysis műtéteknél alkalmazva csökkenti az adhéziókat Fertility and Sterility, Vol. 88, No. 5, November 2007, kiadó: American Society for Reproductive
Salgótarján Megyei Jogú Város
Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesterétıl 3100 Salgótarján, Múzeum tér 1., Tel.: 32/312-250, Fax: 32/422-386 polgarmester@salgotarjan.hu Szám: 20920/2009. Javaslat a Nógrád Megyei Közoktatási Közalapítvány
1993-1997 Debreceni Orvostudományi Egyetem Orvosi Pszichológia Oktatócsoport idegen nyelvű képzésének tanulmányi felelőse
Dr. Forgács Attila egyetemi docens Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar Magatartástudományi és Kommunikációelméleti Intézet Karrier Felsőfokú végzettségek: 1982-1987 Kossuth Lajos Tudományegyetem,
A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának szervezete
A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának szervezete 2015. július 22. ELNÖK Dr. Bendzsel Miklós MŰSZAKI ELNÖKHELYETTES Farkas Szabolcs GAZDASÁGI FŐIGAZGATÓ Horváth Zoltán JOGI ELNÖKHELYETTES Dr. Ficsor Mihály
Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem
Név: Eppel János Születési hely, idő: Szekszárd, 1955. 05. 16. Tudományos fokozat: Munkahelyek: Pécsi Tudományegyetem, Közgazdaságtudományi Kar, közgazdász nincs Konsumex Külkereskedelmi Vállalat Trade
PROGRAMFÜZET. Magyar Ápolási Egyesület Hematológiai Szekciójának Országos Konferenciája. 2014. október 17-18., Visegrád. Magyar Ápolási Egyesület
PROGRAMFÜZET Magyar Ápolási Egyesület Hematológiai Szekciójának Országos Konferenciája 2014. október 17-18., Visegrád Magyar Ápolási Egyesület Helyszín: Visegrád Hotel Visegrád***/**** Tisztelt Kolléganők,
15-éves a Studium Alapítvány Ünnepi Hét Programja
15-éves a Studium Alapítvány Ünnepi Hét Programja Hétfő, október 7. 19 00 Vártemplom Gótikus terem Studium Alapítvány Ünnepi Kuratóriumi Ülés Kedd, október 8. 16 30 17 00 Bolyai Farkas Elméleti Líceum
ÖNÉLETRAJZ ÉS A SZAKMAI TEVÉKENYSÉG BEMUTATÁSA IDŐRENDBEN
ÖNÉLETRAJZ ÉS A SZAKMAI TEVÉKENYSÉG BEMUTATÁSA IDŐRENDBEN Hivatkozási jegyzékkel kiegészítve Németh Sándor Születési idő, hely: 1979. április 30., Szombathely Lakóhely: 9737 Bük Tanulmányok, képzettségek,
Oktatói önéletrajz. Dr. Racskó Péter. Karrier. tudományos tanácsadó. Gazdálkodástudományi Kar Információrendszerek Tanszék. Felsőfokú végzettségek:
Dr. Racskó Péter tudományos tanácsadó Gazdálkodástudományi Kar Információrendszerek Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1965-1970 Lomonoszov Egyetem, matematika Tudományos fokozatok, címek:: 1978,