RENDŐRKAPITÁNYSÁG KAPOSVÁR

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "RENDŐRKAPITÁNYSÁG KAPOSVÁR"

Átírás

1 RENDŐRKAPITÁNYSÁG KAPOSVÁR BESZÁMOLÓ Kaposvár Megyei Jogú Város közbiztonságának évi helyzetéről

2 2 Tisztelt Polgármester Úr! Tisztelt Közgyűlés! I. BEVEZETÉS Jelen korunkban a biztonság az egyik legnagyobb kihívás, amellyel a társadalom szembenéz, ugyanakkor az egyik legnagyobb értékünk is. A biztonság a jólét, a fejlődés alapja, a társadalom, a közösségek és az egyén boldogulásának, a Közjónak egyik legfontosabb pillére. Magyarország Alaptörvénye Szabadság és felelősség című fejezetének IV. cikk (1) bekezdésében rögzíti, hogy Mindenkinek joga van a szabadsághoz és a személyi biztonsághoz. Alaptörvényünk 46. cikkének (1) bekezdésében az ezzel kapcsolatos állami feladatok egy részét a rendőrségre bízta, amikor kimondja, hogy a rendőrség alapvető feladata a bűncselekmények megakadályozása, felderítése, a közbiztonság, a közrend és az államhatár rendjének védelme. Az Alaptörvény által meghatározottakat több mint háromszáz jogszabály és közjogi szervezetszabályozó eszköz bontja le részletes feladatokra, hatáskörökre és illetékességre. Kaposvár Megyei Jogú Város közgyűlése ezen elvek alapján tett és tesz fontos intézkedéseket polgárai biztonsága érdekében. Ennek egyik fontos eszköze, hogy a Rendőrségről szóló évi XXXIV. törvény 8. (4) bekezdése alapján a rendőrkapitányság vezetőjét évente beszámoltatja a közbiztonság helyzetéről és a közbiztonság érdekében tett intézkedésekről. Alaptörvényünkben meghatározottak szerint a bűncselekmények megakadályozása a bűncselekmények számának változásában és a bűnmegelőzési tevékenységben, a bűncselekmények felderítése a nyomozás eredményességében jelenik meg mérhető formában. A közrend és a közbiztonság védelme a közterületi jelenlétben, a közterületen szolgálatot ellátó rendőrök tevékenységében, a szabálysértésekkel, a tulajdon elleni szabálysértésekkel, a közigazgatási eljárás alá tartozó jogsértésekkel, továbbá a balesetmegelőzésben vizsgálható. Az államhatár rendjének védelme az utóbbi években az illegális migrációval kapcsolatban végzett tevékenységben ragadható meg. Ezek alapján terjesztem be Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlése elé a Város közbiztonságának évi alakulásáról szóló beszámolót.

3 3 II. KAPOSVÁR KÖZBIZTONSÁGI HELYZETÉNEK ÉRTÉKELÉSE 1. A BŰNÜGYI HELYZET BEMUTATÁSA 1.1 A regisztrált bűncselekmények számának alakulása A regisztrált bűncselekmények számában a óta tartó csökkenő tendencia 2018-ban sem tört meg. Kaposvár területén 2017-ben 1382 volt az összes bűncselekmény száma, 2018-ban pedig 942 bűncselekményt regisztráltunk. Ez 32%-os csökkenést jelent. Az adatokhoz hozzá kell tenni, hogy ben egy 313 cselekményt magába foglaló közokirat-hamisítás sorozat volt Kaposváron, amelyet nem számítva 1069 volt a regisztrált bűncselekmény szám. Amennyiben ehhez a számhoz hasonlítjuk a évi összes regisztrált bűncselekmény számát, akkor 12%-os csökkenésről beszélhetünk. Ha a tendencia alakulását a évhez viszonyítjuk, akkor a bűncselekmények számának csökkenése ettől az évtől 79%. 1.2 A közterületen elkövetett, regisztrált bűncselekmények számának alakulása Kaposvár területén a közterületen elkövetett bűncselekmények száma 2010-től 2016-ig folyamatosan csökkent, ez alatt az idő alatt 54%-kal esett vissza. Ezt követően az elmúlt két évben a szám stagnál, 2018-ban öttel történt több bűncselekmény a közterületen, mint 2016-ban és kettővel, mint 2017-ben, összesen 291. Ebből az is látható, hogy az összes bűncselekmény 31%-a történt közterületen. Azt is meg kell említeni, hogy a közterületen elkövetett cselekmények között mennyi az ittas járművezetés, amit kollégáim feltárnak és ez 2018-ban 10%-kal volt több, mint előtte évben. 1.3 A regisztrált bűncselekmények 100 ezer lakosra vetített aránya, változása A Kaposváron élő állampolgárok bűnözéssel érintettsége a 100 ezer lakosra jutó bűncselekmények nagyságrendjével jeleníthető meg. A 2017-es évben 2150 bűncselekmény történt 100 ezer lakosra vetítve, azonban az 1.1 pontban említett, 2017-ben regisztrált, nagy rendbeliségű, de a lakosság által egyáltalán nem érzékelt bűncselekménysorozat nélkül 14%-kal kevesebb, 1663 bűncselekményt jelentett 100 ezer lakosonként. A 2018-as évre ez az arány 1465 bűncselekményre csökkent. 1.4 A kiemelten kezelt bűncselekmények számának alakulása A rendőrség azokat a bűncselekményeket kezeli kiemelt bűncselekményként, amelyek a lakosság szubjektív közbiztonság érzetére a leginkább hatnak. Emiatt prioritást élvező feladat ezek elkövetésének megakadályozása. Ezen cselekmények száma összességében 74%-kal csökkent óta, az elmúlt két évet összehasonlítva pedig 2017-ben 556, 2018-ban 479 ilyen jellegű bűncselekményt tapasztaltunk. Testi sértés 43 történt Kaposváron 2018-ban, szemben a 2017-ben regisztrált 58 cselekménnyel. A testi sértések előfordulása a város területén az évtized első felében jellemző százas nagyságrendről kevesebb, mint felére csökkent. A kiskorú veszélyeztetések száma nagyságrendileg nem változott, egyel kevesebb, összesen 2 elkövetést regisztráltunk, mint a megelőző évben. Garázdaság azonban sokkal kevesebb történt, mindössze 18, a évi 47 ilyen bűncselekménnyel szemben. Önbíráskodást három esetben észleltünk a megelőző évben történt egy cselekménnyel szemben.

4 4 A terjesztői magatartással megvalósított visszaélés kábítószerrel bűncselekmények elkövetőit igyekszünk minél teljesebben felderíteni. Ennek kapcsán 2018-ban 7 esetet tártunk fel szemben a évi 9-cel. A kiemelten kezelt bűncselekmények nagyságrendjét Magyarországon még mindig a lopások száma határozza meg. Tavaly 346 lopást regisztráltunk Kaposváron. Ez azt jelenti, hogy óta majdnem az ötödére esett vissza a számuk, viszonylatában pedig 10%-kal, 382-ről. Tavaly személygépkocsit nem loptak el Kaposváron, az adatok szerint, zárt gépjárművet 21 esetben törtek fel, ami az előző évinél 9-cel kevesebb, a évhez képest pedig több, mint 81%-os a csökkenést jelent. A betöréses lopások száma óta kevesebb, mint ötödére csökkent, 2018-ra az azt megelőző évről további 8%-kal kevesebb, összesen 90 elkövetést regisztráltunk. Lakásbetörés 47 történt, amely 29%- kal kevesebb, mint a 2017-es szám és 82%-kal, mint a 2010-es. Rablás bűncselekmény 2018-ban nem történt Kaposváron. Kifosztásból 2017-hez képest öttel kevesebb történt, nevezetesen 7, azonban továbbra is megjegyzendő, hogy esetről-esetre kell vizsgálni azt, hogy büntetőjogi szempontból a sértett személyére tekintettel egy azonosnak tűnő cselekmény lopásnak vagy kifosztásnak minősül-e, ezért ennek a számnak nincs alapvető jelentősége a közbiztonságra gyakorolt hatás szempontjából, mert ettől függően jelentkezik valamelyik kategóriában. Zsarolást a 2017-es évhez hasonlóan tavaly sem regisztráltunk. A rongálások terén emelkedés történt, ami azt jelenti, hogy a 2018-as 43 elkövetett bűncselekmény egy enyhe hullámzással, de stagnálni látszik óta, amely nagyságrendileg kevesebb, mint harmada a évi számnak. Az orgazdaságok száma az előző évhez hasonlóan alakult, akkor kettő, tavaly egy ilyen esetet regisztráltunk. A közlekedés körében elkövetett bűncselekmények közül a segítségnyújtás elmulasztását és a cserbenhagyást kell a kiemelten kezelt bűncselekményi kategóriába sorolni. A segítségnyújtás elmulasztások esetszáma jelentősen nőtt, összesen 8 alkalommal fordult elő, a korábbi 2-vel szemben. Cserbenhagyás tavaly is egy történt. 1.5 A közbiztonság szempontjából kiemelt érdeklődést kiváltó bűncselekmények A év Kaposváron nem hozott olyan nagy horderejű bűncselekményt, amely felkavarta volna a közvéleményt. Ebben az évben célul tűztük ki magunknak, hogy a betöréseket még inkább visszaszorítsuk, így az alábbiakban néhány érdekes eset rövid leírása látható. Cs.G.-t négy rendbeli betöréses lopás miatt fogtuk el és állítottuk bíróság elé, amely betöréseket egy Tallián Gy. utcai iroda, egy Szegfű utcai családi ház, a Rákóczi Stadion büféje, és a Szent Imre templom melletti újságos pavilon sérelmére követett el. A tettes nem volt válogatós készpénzt, ékszert, műszaki cikket és még italokat, élelmiszert is vitt. L.J. kaposvári lakost öt betörés miatt állítottuk bíróság elé. Családi házakba tört be Kaposváron és elmondhatjuk, hogy az egész várost bejárta, hiszen a helyszínek között volt a Kaposrétsor, a Lorántffy utca, a Fonyód utca, a Kisfaludy utca és az Erdősor utca is.

5 5 F.J. kaposvári lakost hat rendbeli betörésért állítottuk bíróság elé, aki a Jókai utcában, a Bartók Béla utcában, a Kisfaludy utcában, a Maros utcában és az Eötvös utcában követett el bűncselekményeket, de ebben az ügyben vonták felelősségre egy Pécsett a Tettyén elkövetett betörés miatt is. 2. A BŰNÜLDÖZŐ MUNKA ÉRTÉKELÉSE A nyomozáseredményességi mutató alakulása A Kaposvári Rendőrkapitányság összes regisztrált bűncselekménnyel kapcsolatos nyomozáseredményessége 2017-ben 70,8% volt, 2018-ban 79,9%. 2.2 A közterületen elkövetett, regisztrált bűncselekmények nyomozáseredményességi mutatója A közterületen elkövetett bűncselekmények nyomozáseredményessége 2017-ben 81,8%, 2018-ban 84,1% volt. 2.3 A rendőrkapitányság eljárásaiban regisztrált, egyes kiemelten kezelt bűncselekmények nyomozáseredményességi mutatója A testi sértéssel kapcsolatban lefolytatott nyomozások eredményessége a 2017-ben 69,6%, 2018-ban 98,2% volt. Ezeken belül a súlyos testi sértések esetében ez az arány 67,3%-ról 97%-ra módosult. A kiskorú veszélyeztetések miatti nyomozások száma és eredményessége az évek során hektikusan alakult a cselekmények jellege, bizonyíthatósága alapján, így ez 2017-ben 46,7%-ot, tavaly pedig 100%- ot hozott. Embercsempészés miatt nem folytattunk nyomozást. A garázdaságok miatti nyomozások eredményessége 72,2%-ról 95,8%-ra javult az elmúlt két év viszonylatában. Az önbíráskodások terén végzett nyomozások 2017-ben 80%-os eredményeséggel zárultak, 2018-ban ez 100%-ra emelkedett. A kábítószerrel kapcsolatos cselekmények közül társadalomra veszélyessége miatt a kereskedői magatartásokról adunk számot. Az ezen cselekményekkel kapcsolatos felderítő munka 100%-ban eredményes volt 2018-ban, ami azt jelenti, hogy a felderített esetekben a bizonyítást is teljes sikerrel tudtuk véghez vinni, ami előző évben nem minden esetben volt így. A lopások nyomozás eredményessége 36,2%-ról 58,5%-ra emelkedett. A talán egyik legnehezebb bizonyítási kategóriába tartozó zárt gépjármű feltörések nyomozáseredményessége 2017-ben egy sorozat felderítés következtében 57,9%-ra emelkedett, mely az értékelt évben 48,1%-ra esett vissza. A betöréses lopások nyomozások és bizonyítások 24,7%-a volt eredményes 2017-ben. Ebben 52%-ra sikerült előre lépni, ami messze az országos átlag felett van. A lakásbetörésekkel szembeni nyomozások eredménye 2017-ben 24%, 2018-ban 48,9% volt. Rablás és zsarolás nem történt.

6 6 A kifosztások terén 2017-ben 88,9% volt a nyomozáseredményesség, 2018-ban valamennyi eljárást sikeresen fejeztük be. A rongálások terén a nyomozás eredményesség egytized százalékkal 47,8%-ról 47,9%-ra változott. Jármű önkényes elvétel miatt indított nyomozások 91,7%-át zártuk sikerrel. Az egy regisztrált orgazdaságban sikerült kellően bizonyítani az elkövetést, így a nyomozás eredményességi mutatója 100%-os. A segítségnyújtás elmulasztása miatti nyomozások eredményessége 80%-ról 88,9%-ra változott, a cserbenhagyásé 100% lett 2018-ban is. 3. A TULAJDON ELLENI SZABÁLYSÉRTÉSEKKEL KAPCSOLATOS TAPASZTALATOK, ADATOK. Tulajdon elleni szabálysértés elkövetése, illetve elkövetésének gyanúja miatt 2018-ban 470 eljárást indítottunk, ami közel százzal kevesebb a évi 564 esetnél. Az elkövetések nagy többsége a bűncselekményi értékhatárt el nem érő lopás, illetve rongálás volt. A tulajdon elleni szabálysértési eljárások gyorsítása a szankció visszatartó erejének növelése - érdekében foganatosítható szabálysértési őrizet elrendelések száma 2018-ban 71, 2017-ben 93 volt. A befejezett eljárások vonatkozásában a felderítési mutató a korábbi évekhez hasonló mértékben 40% volt. 4. A KÖZLEKEDÉSBIZTONSÁGI HELYZET, AZ ABBAN BEKÖVETKEZETT VÁLTOZÁSOK. Kaposvár területén évben összesen 687 közlekedési baleset történt, 51-el több, mint a 2017-es 636, ami pozitívum, hogy az előző évinél 10-el kevesebb, 94 járt személyi sérüléssel. A csak anyagi kárral járó balesetek száma 61-el emelkedett. Ezek között továbbra is nagy számban vannak jelen az úgynevezett helyszín elhagyások, ami azt jelenti, hogy a parkolókban történt koccanások során a kárt okozó autós nem hagyja hátra személyi adatait, hanem elhajt. A személyi sérüléssel járó balesetek között 2 halálos kimenetelű volt, ami megegyezik az előző évben történt halálos balesetek számával. A 18 súlyos sérüléssel járó baleset 6-al kevesebb, mint előző évben, 74 könnyű sérülést okozó pedig 4-el kevesebb, mint a 2017-es 78 volt. A balesetekben ugyanannyian, összesen 2-en haltak meg, mint az előző évben. 18-an sérültek meg súlyosan és 100-an könnyebben. Kaposváron a személyi sérüléssel járó balesetek okai között az elsőbbségi jog meg nem adása vezet, emellett a gyorshajtás és a kanyarodás szabályainak megszegése emelendő ki, mint több baleset oka. Az okozók elemzése alapján azt kell megállapítani, hogy természetesen az utakon legmagasabb számban jelen levő személygépkocsi vezetők okozták a baleseteket legnagyobb arányban, őket a segédmotorosok követik. Az ittas állapotban okozott személyi sérüléssel járó közúti közlekedési balesetek aránya nagy mértékben emelkedett, 4-ről 11-re annak ellenére, hogy a közterületi szolgálatot ellátó rendőrök sokkal több, összesen esetben alkalmaztak alkohol szondát a közúti ellenőrzéseik során.

7 7 5. AZ ILLEGÁLIS MIGRÁCIÓ HELYZETE Kaposvár közvetlenül nem volt érintett az illegális migrációval, a fő migrációs útvonalak nem keresztezik. Ettől függetlenül másodlagos, keletről-nyugatra vezető útként a 61. számú főút szerepelhet. A határrendészeti jelzések alapján a 67. számú főút a szerb határszakasz fokozódó ellenőrzésének eredményeként felmerült alternatív útvonalként, azonban az elmúlt időszak tapasztalatai ezt nem erősítették meg. Felmérésre kerültek a két főútvonal körzetében azon területek, ahol pihenést, átszállást lehet végrehajtani. A járőrszolgálat szervezésében ezt rendszeresen figyelembe vettük és ellenőriztük. A Kaposvári Rendőrkapitányság is végrehajtja illetékességi területén a schengeni egyezmény szerinti mélységi ellenőrzést. Ennek során kerültek két esetben illegális migránsok Kaposvár közelében elfogásra. A Magyarországra terhelődő migrációs nyomás kezeléséből a rendőrkapitányság állománya is kivette a részét, még ha a Készenléti Rendőrség új határvadász egységeinek szolgálatba állásával erre kisebb mértékben volt szükség, mint korábban. Magyarország határának védelmében 73 kaposvári rendőr összesen 5072 szolgálati órát töltött határvédelemmel. Emellett a nyári időszakban ismét rendeltünk át kaposvári rendőröket a Balaton partjára, az idegenforgalmi szezon zavartalanságának biztosítására, amely az ebben az időszakban a Kaposváron szolgálatot teljesítőkre is nagyobb terhet rótt. III. A KAPOSVÁRI RENDŐRKAPITÁNYSÁG ÁLTAL A KÖZBIZTONSÁG ÉRDEKÉBEN TETT INTÉZKEDÉSEK ÉS AZ AZZAL KAPCSOLATOS FELADATOK 1. A KÖZTERÜLETI JELENLÉT MÉRTÉKE, A KÖZTERÜLETEK, NYILVÁNOS HELYEK BIZTONSÁGA A közterületi szolgálat ellátás alapját 2018-ban is a körzeti megbízotti csoportok jelentették. Kaposváron négy körzeti megbízotti csoport működött, az adott időszakban. Ezzel a rendszerrel egyidőben nagyobb létszámú erő van a közterületeken, mint általában más nagyvárosokban. Az egységek továbbra is rendelkeznek egy 24 órában hívható telefonnal, amely a lehető leggyorsabb elérési módot és legjobb reagálási lehetőséget rejti. Év végén reagálva a korábban említett baleseti számra a négy egység közül az egyiket elsősorban közlekedésrendészeti feladatokkal bíztuk meg. A 2017-es évhez képest Kaposváron a közterületi vezénylési alkalmak száma 4,7%-kal, a közterületen töltött szolgálati órák száma pedig 5,1%-kal csökkent 2018-ban. Ez a gyakorlatban nem volt észrevehető, továbbá meg kell említeni, hogy a Készenléti Rendőrség kaposvári egységeinek jelenléte még emelte is a rendőri jelenlétet a korábbi évekhez képest. A közrendvédelmi szolgálati ág a közterületi jelenléte során főként a bűncselekmények megelőzésére, megszakítására, az elkövetők felkutatására és elfogására, a kiemelt szabálysértések szankcionálására, azok elkövetőinek felderítésére figyelt. Ennek során 20,6%-kal több szabálysértési feljelentést tettek, illetve alkalmaztak helyszíni bírságot, mint az előző évben, de mivel a büntetést továbbra sem célnak, hanem eszköznek tekintjük, meg kell említeni, hogy közel háromszor annyi esetben, mint 2017-ben csak figyelmeztették az esetleges szabálytalankodókat. Továbbra is prioritást élvezett a belvárosi közterületek és nyilvános helyek biztonságának erősítése. Rendszeresen ellenőriztük a városközpontot (Kossuth tér, Fő u., Noszlopy u., Ady E. u.), kiemelten az ott található vendéglátóhelyeket és a közterület rendjét zavaró személyeket. Fokozottan ellenőriztük a Csert és a Donnert, és amennyiben a Készenléti Rendőrségtől megerősítést kaptunk, kiemelten ezeket a területeket jelöltük ki fokozott ellenőrzésre.

8 8 2. A KÖZRENDVÉDELMI SZOLGÁLATTELJESÍTÉS GYAKORLATA (A TETT INTÉZKEDÉSEK SZÁMA ÉS AZOK EREDMÉNYEI), A KÉSZENLÉTI RENDŐRSÉG MEGERŐSÍTŐ ERŐKÉNT TÖRTÉNŐ SZOLGÁLATELLÁTÁSÁRA VONATKOZÓ ADATOK A szervezettség és a folyamatos rendőri jelenlét megvalósítása érdekében Kaposvár területén maradt a 4 körzeti megbízotti (gépkocsizó járőr) útirány, 4 mozgóőr (gyalogos járőr) útirány, illetve a cseri és szentjakabi városrészekben további 2 gyalogjárőr útirány. A járőr körzetek kialakítása úgy valósult meg, hogy a különböző területek egymást kiegészítve teljes lefedettséget biztosítanak. Kaposvár területének lefedése a szolgálat szervezése során kiemelt figyelmet élvez. A rendőrkapitányság reagáló képessége tovább javult a korábbi évekhez képest, ami azt jelenti, hogy a bejelentésekre a helyszínre érkezési idő rövidült. A megyeszékhelyen a járőrök a nap 24 órájában néhány percen belül képesek adott helyszínre érni vagy szükség esetén kisebb területre nagyobb erőt koncentrálni. A közterületi jelenlét aktivitását mutatja, hogy a személy igazoltatások száma Kaposváron több, mint 3000-el emelkedett és meghaladta a et. Ezen tevékenységnek is köszönhetően 541 személyt fogtunk el, akik közül 384 bűncselekmény elkövetésén tetten ért elkövető volt, mindegyik szám magasabb, mint a korábbi évben volt. Összesen 1355 embert állítottak elő kollégáim, közülük 442 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Különböző okok miatt veszélyeztetett helyzetbe került embereket 556 esetben segítették ki a rendőrök, a különböző hatóságok által elrendelt elővezetéseket 74%-os arányban hajtották végre. 3. A RENDEZVÉNYBIZTOSÍTÁSOK Kaposváron jellegük szerint továbbra is három nagy csoportba voltak sorolhatók azok a rendezvények, amelyek biztosítását el kellett végezni. Ezek a sportrendezvények, a gyülekezési jogról szóló törvény hatálya alá tartozó rendezvények és az egyéb (pl: kulturális) események. A sportrendezvények közül meg kell említeni, hogy a városban élvonalbeli kosárlabda, röplabda, vízilabda klub, továbbá immár másodosztályban szereplő labdarúgó egyesület is található, amely csapatok mérkőzéseinek külső biztosítását a sportról szóló törvény előírja a rendőrség számára. A tavalyi évben egyharmadával, 43-ra emelkedett a sportrendezvény biztosítások száma, amit összesen 341 fővel hajtottunk végre. A gyülekezési jogról szóló törvény hatálya alá tartozó rendezvények kapcsán változást hozott a as év, az új törvény hatályba lépésével. A gyűléseket a szervezők és rendezők a bejelentéseiknek megfelelően tartották meg, az egyeztetések során teljes mértékben konstruktív volt az együttműködés, amit köszönök a szervezőknek. Az értékelt évben 16 gyülekezési jog hatálya alá tartozó gyűlést biztosítottunk összesen 321 fő rendőr bevonásával, mintegy 954 órában. A gyülekezési jogról szóló törvény célja és szellemisége az, hogy mindenki gyakorolhassa a békés gyülekezés, és ennek során a véleménynyilvánítás jogát, ennek eleget téve végeztük az egyeztetéseket, mérlegeltük a gyűléssel esetlegesen zavart más alapjogok sérelmét és az egyeztetéseket, tudomásul vételeket, illetve a biztosítási feladatokat így hajtottuk végre. Kaposvár magas színvonalú kulturális, ifjúsági, illetve egyéb rendezvényeknek ad helyet. Tavaly ezekből a teljes illetékességi területünkön 99-et biztosítottunk összesen 369 rendőrrel, melynek során mindössze 1 intézkedés foganatosítására került sor. Ezen rendezvények közül a legnagyobb létszámmal járók, legnagyobb érdeklődésre számot tartók Kaposváron voltak. A jelentősebb sportrendezvények, a Youth Fesztivál, illetve a nagy érdeklődésre számot tartó, nagy résztvevői körrel megrendezett kulturális rendezvények, mint például a Rippl-Rónai Fesztivál, a

9 9 szilveszteri programok, a Miénk a város program, a Somogyi Borok Fesztiválja vagy a farsangi felvonulás biztosítása során együttműködtünk a Katasztrófavédelemmel, a Polgárőrséggel és a Közterület-felügyelettel is. Ezen rendezvények előtt is minden alkalommal részletesen egyeztettünk a szervezőkkel. 4. BEKÖVETKEZETT KATASZTRÓFA, ILLETVE VESZÉLYHELYZETTEL KAPCSOLATBAN VÉGREHAJTOTT RENDŐRI FELADTOK Kaposváron 2018-ban katasztrófa vagy veszélyhelyzet nem következett be. A hirtelen lezúduló nagy mennyiségű csapadék nyomán Kaposvár mélyebben fekvő területein tereléseket, forgalom irányítást kellett néhány esetben végrehajtani. Az esetleges katasztrófahelyzet vagy nagyobb baleset nem érheti váratlanul az azok kezelésére, elhárítására hivatott szerveket, ezért 2018-ban két esetben vettünk részt ilyen jellegű gyakorlaton a Katasztrófavédelemmel közösen. 5. A KÖRZETI MEGBÍZOTTI STÁTUSZOK FELTÖLTÖTTSÉGE ÉS TEVÉKENYSÉGÜK ÉRTÉKELÉSE A körzeti megbízotti beosztásokban dolgozó rendőrök létszámát Kaposváron sikerült gyakorlatilag 100%-os arányon tartani. Biztosított a körzeti megbízottak rendszeres kapcsolattartása a működési területükön az ott élőkkel, társadalmi vezetőkkel, együttműködő szervezetekkel (polgárőrség, rendészeti együttműködők, Közterület-felügyelet, vagy mezőőr, erdész). A körzeti megbízottak kapcsolattartása a lakosság felé több központilag elrendelt fokozott ellenőrzésen túl az időskorúakkal, az áldozatokkal való kapcsolatfelvétellel, a lakossággal való folyamatos, napi információcserével is megvalósul, megfelelő mértékű személy és helyismeretet biztosítva az egész működési területen. 6. AZ ÜGYELETI TEVÉKENYSÉG ÉS A TEVÉKENYSÉG-IRÁNYÍTÁSI KÖZPONT MŰKÖDÉSE Az ügyeleti feladatokat a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központja látja el. A Rendőrkapitányság állományának, ezen belül a szolgálatirányító parancsnokoknak az együttműködése a Tevékenység-irányítási Központtal folyamatos, a bejelentések kezelése és azokra történő reagálás magas szinten biztosított. 7. AZ IGAZGATÁSRENDÉSZETI TEVÉKENYSÉG Az igazgatásrendészet tevékenységét a évben a már korábban említett tulajdon elleni, illetve egyéb elzárással is büntethető és ezáltal bírói elbírálás alá eső szabálysértések miatt indított előkészítő eljárásokon felül - az egyéb szabálysértési, az engedélyügyi, a közigazgatási bírsággal szankcionálható cselekmények kapcsán végezte. A Kaposvár területén elkövetett cselekményekkel kapcsolatban a szabálysértési hatósághoz érkezett feljelentések száma a 2018-ban 2397 volt, ami több, mint százzal kevesebb, mint egy évvel korábban. Az eljárások döntő többsége továbbra is közlekedési szabálysértés elkövetése miatt indult. Az engedélyügyi szakterületen belül az engedélyezett fegyverek száma minimálisan csökkent, jelenleg 4514, a személy- és vagyonvédelmi, valamint magánnyomozói tevékenység végzéséhez szükséges engedéllyel rendelkező vállalkozások száma 165, összesen 887 fővel. A közigazgatási bírság kiszabásával kapcsolatban kezdeményezett eljárások a biztonsági öv használatának elmulasztása, ittas gépjárművezetés, ittas egyéb járművezetés és néhány további ok

10 10 (pl: a Kaposvár MJV Közterület-felügyelete által kezdeményezett behajtási tilalom megszegése) miatt indultak. A kezdeményezett eljárások jelentős hányada helyszíni határozattal zárult, kisebb arányban bizonyítási eljárás került lefolytatásra és ezt követően került sor döntés meghozatalára. 8. A BŰN- ÉS BALESET-MEGELŐZÉS 8.1. A bűnmegelőzési tevékenység helyzete, folyamatban lévő programjai A Kaposvári Rendőrkapitányságon a bűnmegelőzési tevékenység során 2018-ban is prioritásként kezeltük az életkoruknál vagy állapotuknál fogva veszélyeztetett csoportokat, különösen az iskolás, illetve az idős korosztályt. A központi bűnmegelőzési iskolai programokon túl a rendőrkapitányságnak saját kezdeményezései is voltak. A bűnmegelőzési szakemberek rendszeresen tartottak prevenciós előadásokat diákoknak, tantestületeknek, szülőknek. Széles körű a szakmai együttműködés a társszervekkel (SZOCIONET, alapszolgáltatók, gyámügyi szervek, igazságügyi szervek, áldozatsegítő szervek, Cigány Kisebbségi Önkormányzatok, helyi önkormányzat, oktatási intézmények, civil szervezetek, gazdasági társaságok). A megelőző vagyonvédelem területén 5 témakörben (hétvégi ház feltörések, gépkocsi feltörések, falopások, trükkös lopások és ünnepek előtti értékvédelem) készültek szórólapok. Ezek fokozott ellenőrzések és bűnmegelőző, felderítő nyomozó portyák során az abban részt vevő bűnügyi és körzeti megbízotti állomány segítségével jutottak el az érintett sértetti körhöz. A Házhoz megyünk program folytatódott, 1 kiemelt rendezvény volt. Itt a vagyonbiztonság, ezen belül is a lakásbetörések, családi ház betörések megelőzésének fontosságára és a védekezés lehetőségeire hívták fel az előadók a polgárok figyelmét. A Rendőrkapitányság a megelőző vagyonvédelem viszonylatában is kapcsolatot tartott a közterület-felügyelőkkel és a polgárőrökkel. Folytattuk Kaposváron a Boldog Biztonságos Karácsony című programot, amelynek során közvetlenül találkoztunk az emberekkel, láttuk el őket bűnmegelőzési, vagyonvédelmi tanácsokkal Gyermek- és ifjúságvédelmi tevékenység értékelése. A gyermek- és ifjúságvédelmi tevékenységünket az oktatási és gyermekvédelmi intézményekkel szorosan együttműködve végeztük. Ennek fő színterei az iskolai előadások, az eset feldolgozások és a rendezvényeken való megjelenések voltak, de 2018-ban is részt vettünk szülői értekezleteken is. A Rendőrkapitányság bűnmegelőzési munkájával kapcsolatban az oktatási intézmények megítélése pozitív, év szeptemberétől bűn-és baleset-megelőzési napok kerültek megszervezésre, melyben 3 fő bűnügyi kolléga, 2 fő baleset-megelőzési kolléga, 1 fő iskolarendőr (közrendvédelmi) vett részt. Szükség esetén, ami az iskolai létszámtól függött, más kollégák is besegítettek. Így összesen a évben 197 előadás került megtartásra 3515 főnek. A Rendőrkapitányságon rendelkezünk gyermekbarát meghallgató szobával, ami oldottabb környezetet jelent egy kisgyermek meghallgatása során A hozzátartozók közötti erőszak helyzete, áldozatvédelem. A hozzátartozók közötti erőszak esetében rendkívül nagy a látencia, annak ellenére, hogy mindent elkövettünk a krízishelyzetekben segítő megoldásokra irányuló felvilágosító tevékenység javítására. A Kaposvári Rendőrkapitányság évben 1 esetben rendelt el ideiglenes hatályú gyermek elhelyezést és a korábbi évinél háromszor több, összesen 15 esetben ideiglenes megelőző távoltartást.

11 11 A feladat végrehajtása során az a tapasztalat, hogy a hozzátartozók között hosszabb ideje fennálló együttélési zavarok a távoltartás elrendelésével nem szűnnek meg, azonban a különélés alatt talán mindkét félnek van ideje arra, hogy rendezze a kapcsolatát. Az eljárások során gyakran tapasztalható, hogy az ideiglenes megelőző távoltartó határozat meghozatalát követően az eljárást kezdeményezők a bírói meghallgatásokon visszavonják kérelmüket, elsősorban az anyagi körülményeikre hivatkozva. 8.4 A kábítószer prevenció helyzete. A kábítószer fogyasztás megelőzése beleilleszkedik az általános gyermek-és ifjúságvédelmi tevékenységbe. A fiatalok kábítószer fogyasztása területén évben folytatódott az a trend, amely a mindig újabb anyagok felbukkanását jelenti. Ezeket gyakran legális úton, interneten is be lehet szerezni, mivel nem szerepelnek a kábítószerek, illetve a pszichoaktív anyagok listáján. A 18 év alatti személyek tekintetében a kábítószer fogyasztás túlnyomó részt csak ezekre a szerekre korlátozódott. Jellemző a kereskedelmi forgalomban szabadon kapható gyógynövények (orvosi ziliz, stb.) használata is. Az intézményekben felmerülő problémák során a konkrét esetek megoldása mellett ismeretterjesztő előadásokra kérik fel az előadókat. A problémás gyerekek ügyeiben az oktatási intézményekben a gyermekvédelmi szervekkel együtt esetmegbeszéléseket tartottunk, továbbá szülői és tantestületi értekezleteken is részt vettünk. 8.5 A baleset-megelőzési tevékenység, a helyi baleset-megelőzési bizottság tevékenységének és programjainak bemutatása. A baleset-megelőzési tevékenység keretein belül rendszeresek a tanintézmények, óvodák, nyugdíjas és más szervezetek részére tartott előadások, a vetélkedők, az oktatások. A baleset-megelőzési előadók 2018-ban 9 nagyobb programot hajtottak végre, melyek során iskolások, óvodások számára tanították meg a helyes közlekedés szabályait, 73 foglalkozás keretében, amelyből 17 alkalommal általános iskolában, 4-szer középiskolában, 13 esetben óvodában tartottak órákat és még bölcsödében is voltak 2-szer, de a Rendőrkapitányságon is tartottak nyílt napot 4 alkalommal. A tavalyi évben mutatta be Kaposváron a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Törés című bűn- és balesetmegelőzési előadását, amelyből film is készült és amely az alkohol fogyasztás és vezetés veszélyeire próbálja a figyelmet felhívni. A Kaposvár Városi Baleset-megelőzési Bizottság a közlekedésbiztonság javítása érdekében fejti ki tevékenységét korosztályonként egymásra épülő, specifikus közlekedésre nevelési, közlekedésbiztonsági felvilágosító programokkal. Az "Útban a biztonság felé" időskorúak részére szóló megelőzési program, a "Biztonságosan közlekedni egy életúton" a Magyar Autóklub és a Kaposvári Rendőrkapitányság közös baleset-megelőzési programja, valamint a "Közlekedik a család" elnevezésű vetélkedő került végrehajtásra közös szervezésben. Az ORFK és az Országos Baleset-megelőzési Bizottság több pályázatot hirdetett, amit a Rendőrkapitányság eljuttatott az illetékességi területen működő valamennyi oktatási, illetve nevelési intézmény számára. Ezek voltak a Pindúr-pandur Ki, Mit Tud, a "Biztonságos közlekedés gyerekszemmel" című rajzpályázat, a "Kerékpáros Iskola Kupa" vetélkedő, a Ki a mester két keréken vetélkedő, és a "Középiskolás Közlekedésbiztonság Kupa" vetélkedő Folytatódott a Sulimoped program is, amelynek keretében - az iskola támogató javaslata alapján - a hátrányos helyzetű, illetve a kiemelkedő tanulmányi eredményekkel rendelkező tanulók KRESZ alaptanfolyamon vehetnek részt és segéd-motorkerékpár vezetéshez szükséges jogosítványt szerezhettek.

12 Az Iskola Rendőre Program Az Iskola rendőre program elsődleges célja a Rendőrség oktató-nevelő munkában való aktív részvételével a gyermekbalesetek megelőzése, illetve visszaszorítása. Fentieken túl fontos célkitűzés a jól működő kapcsolat kiépítése az iskolák vezetősége és a rendőrség között. Kaposváron 20 oktatási intézményben vagyunk jelen a programmal 13 rendőrrel. A tanév során a programhoz csatlakozott intézményekben felkérésre az iskolarendőrök bűnmegelőzés, illetőleg baleset-megelőzés témakörökben (így pl.: áldozattá válás, drog prevenció, az internetezés veszélyei, zsarolás esetén a helyes magatartás, bevezetés a jogszabályok ismeretébe, gyalogos és kerékpáros közlekedés szabályai, stb.) tartottak előadásokat. Az ORFK által meghatározottak alapján szeptember hónaptól kezdődően a frekventált belvárosi iskolák előtt, elsősorban a reggeli iskolakezdési időszakban, a Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya - a helyi polgárőrök bevonásával - segítette a gyermekek közlekedését. 9. EGYÜTTMŰKÖDÉS 9.1 Az önkormányzattal folytatott együttműködés. A rendőrkapitányság évek óta hagyományosan jó munkakapcsolatban van Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzatával. Tekintettel arra, hogy a rendőrkapitányság székhelye és illetékességi területünk legjelentősebb települése Kaposvár, az együttműködés folyamatos. Ki kell emelni Kaposvár Közterület-felügyeletével és a Városgondnoksággal kialakult magas szintű munkakapcsolatot Térvédelmi rendszer A térfigyelő rendszer kialakításával és folyamatos bővítésével országosan egyedülálló projektet valósított meg Kaposvár polgárai biztonságának javítása érdekében. A kamerarendszer pozitív hatása két irányban jelentkezett az évek során. Az egyik, hogy a bűncselekmények különösen a közterületi bűncselekmények száma csökkent. Ez különösen fontos abban a tekintetben, hogy a közösségi terek rendje nagy mértékben befolyásolja a polgárok biztonság- és komfort érzetét, továbbá azok a befektetések, amelyekkel ezeket a tereket a város újjá varázsolta sokáig új állapotukban maradjanak meg. Elmondható, hogy ebben a tekintetben komoly eredményt hozott a rendszer, hiszen az elkövetett cselekmények számának csökkenése látható, különösen a kamerákkal védett területeken. A másik terület az elkövetett cselekmények felderítése, az elkövetők üldözése. Az eltelt időszakban több példa is volt arra, hogy az elkövetőket a kamerák képei alapján sikerült azonosítani. Ez nemcsak a közterületeken elkövetett cselekmények esetén védi Kaposvár polgárait, hanem a magánterületen elkövetett cselekmények nyomozásában is használjuk, hiszen a magánterületet is közterületről lehet legtöbbször megközelíteni vagy onnan távozni. A 2018-as évben is a korábbihoz hasonló mértékben - mintegy 300-as nagyságrendben - alkalmaztuk a kameraszoba eszközeit és tekintettünk meg felvételeket bűncselekmények, szabálysértések, balesetek elkövetőinek, illetve okozóinak azonosításához. Egyre inkább a nyomozások szerves része, hogy rendőrök minden nap esemény alapú, célirányos kutatómunkát végeznek a felvételeken.

13 13 Az üzemeltetés és a bővítés tekintetében is napi szintű, hatékony, kétoldalú, konstruktív kapcsolat alakult ki a rendőrség és az önkormányzat - különösen a Közterület-felügyelet - között A bírósággal és az ügyészséggel folytatott együttműködés helyzete. Az illetékes ügyészségekkel és bíróságokkal konstruktív, párbeszéden alapuló szakmai együttműködést folytattunk 2018-ban is különösen az új Büntetőeljárásról szóló törvény hatályba lépése kapcsán keletezett új feladatok megoldására, illetve a bűncselekményt vagy elzárással is büntethető szabálysértést elkövetők minél gyorsabb felelősségre vonása érdekében. 9.3 Az oktatási intézményekkel, egyházakkal, civil szervezetekkel folytatott együttműködés helyzete. Az oktatási intézményekkel történő együttműködés egyik szegmense a korábban már részletezett bűnmegelőzési tanácsadó tevékenység folytatása volt négy szakközépiskolában. Az értékelt időszakban a gyermekvédelmi jelzőrendszer tagjai 319 alkalommal éltek jelzéssel. Az észlelő- és jelzőrendszeri esetmegbeszélésre 9 alkalommal került sor. A kaposvári Napkerék Egyesülettel már régóta folyamatos az együttműködés, melynek célja a roma származású emberek beilleszkedésének segítése elsősorban képzésekkel, pályázatok támogatásával. Több éve részt veszünk az egyesület által szervezett rendezvényeken. A Vöröskereszt Somogy Megyei Szervezetével már hagyományosan minden évben közösen vesz részt a Rendőrkapitányság rendezvények biztosításában, szervezésében, bűn- és baleset-megelőzési előadásokon. 9.4 A polgárőr egyesületekkel történő együttműködés értékelése, a megkötött együttműködési megállapodások száma, ellátott közös szolgálatra vonatkozó adatok. A Kaposvár Megyei Jogú Város területén a Kaposvári Kistérségi Polgárőr Egyesület végez szolgálatot. A polgárőrökkel rendszeres a közös szolgálatok szervezése, a nagy létszámú rendezvénybiztosítási feladatokban szinte minden esetben több polgárőr segíti a rendőri tevékenységet. Közös rendőr-polgárőr szolgálat 61 alkalommal, 73 rendőr és 78 polgárőr bevonásával, 558 órában történt. A polgárőrök önállóan 558 alkalommal, 1196 fő polgárőrrel, 4022,5 órában segítették a közbiztonság fenntartását, illetve bűncselekményekkel kapcsolatos információ adásával rendszeresen segítik a munkavégzésünket. Ki kell emelni azt az esetet, amikor a belvárosban felállított pavilont felgyújtó elkövetőt egy szolgálaton kívüli polgárőr tartotta vissza. 9.5 Az egyes rendészeti feladatokat ellátó szervekkel, személyekkel történő együttműködés. Az egyes rendészeti feladatokat ellátó szervekkel, személyekkel történő együttműködés Kaposvár város területén a Közterület-felügyelettel való kapcsolattartásban valósult meg. Ez az együttműködés folyamatos, hatékony és konstruktív volt, melynek elsődleges területe a közbiztonság javítása érdekében az információ csere, illetve egymás intézkedéseinek a segítése volt. Több alkalommal láttunk el közös szolgálatot és jelenleg is egy ilyen projekten dolgozunk. 9.6 Az együttműködő partnerekkel közös európai uniós projektekben történő részvétel

14 14 A Németh István program keretében megvalósuló beruházások kapcsán véleményeztük a biztonsági szempontokat, közreműködtünk a tervezésben és amennyiben szükséges, a kivitelezők munkáját is segítjük. A roma kisebbségi önkormányzat pályázatai tekintetében a rendőrkapitányság rendszeres partner az előkészítésben és nyertes pályázat esetében a megvalósításban is. 10. Önkormányzati értékelés eredménye A Belügyminisztérium 2018-ban is megkérdezte az önkormányzatok véleményét a közbiztonságról és a rendőrség tevékenységéről. Ennek a felmérésnek az eredménye mutatja, hogy a tevékenységünket milyen irányba kell fejleszteni. A felmérés során hat csoportban, összesen tizenhat kérdést tettek fel a válaszadóknak. A kérdések első csoportja a rendőrség tájékoztatási tevékenységével volt kapcsolatos, a második kérdéscsoport a rendőrség iránti bizalommal kapcsolatos kérdéseket tett fel, a harmadik és negyedik csoport a település közbiztonsági állapotára vonatkozott, az ötödik a rendőrség és a települési önkormányzat kapcsolatára, a hatodik pedig a rendőrség össztevékenységének értékelésére. Az értékelés során az osztályzatokat 1-5. skálán adták meg. A felmérés eredménye alapján Kaposvár Megyei Jogú Város önkormányzata rendkívül megtisztelő és példa nélküli 5-ös osztályzatra értékelte Kaposvár közbiztonságát és a Kaposvári Rendőrkapitányságot. Ezen felül az a megtiszteltetés érte a Kaposvári Rendőrkapitányságot, hogy Kaposvár Megyei Jogú Város Kaposvár rendvédelméért végzett tevékenységéért Pro Urbe Kaposvár kitüntetést adományozott.

15 15 IV. ÖSSZEGZÉS, KITŰZÖTT FELADATOK A KÖVETKEZŐ IDŐSZAKRA Tisztelt Közgyűlés! Kaposvár bűnügyi, közbiztonsági helyzete 2018-ban is stabil, szélsőségektől mentes volt. A lakosság szubjektív biztonságérzetét alapjaiban megingató súlyos, vagy hosszabb ideig tartó bűncselekmény, illetve bűncselekmény-sorozat nem történt, a nyomozások hatékonysága javult. Ehhez hozzájárult a térfigyelő rendszer és az önkormányzat szerveivel történő együttműködés is, amit szeretnék megköszönni. A beszámoló tényszerűen tartalmazza Kaposvár rendjének és közbiztonságának mérhető adatait. Azonban nem elég, ha csak a statisztikai adatok tükrében értékeljük a közbiztonságot és az ezért végzett szolgálatot. Ezért fontos a visszajelzés számunkra is, és ezt szolgálja, hogy az önkormányzatok évente ismétlődő kérdőíves felmérés keretében értékelik az egyes rendőri szervek tevékenységét. Kaposvár Megyei Jogú Várostól 2018-ra kapott ötös osztályzat rendkívül megtisztelő, de tisztában vagyok azzal, hogy felelősséget is ró a vállunkra. Ugyanígy a talán példa nélküli és nagyon felemelő Pro Urbe Kaposvár kitüntetés is, amelyet ezúton is köszönünk. Kaposvár lendületesen fejlődő város, és ez a fejlődés biztonság nélkül elképzelhetetlen. Bízom abban, hogy a rendőrség és a vele együttműködő szervek, személyek munkája által ezt a továbbiakban is biztosítani tudjuk és elérjük, hogy 2019-ben Kaposváron még kevesebb jogsértés történjen, a megtörtént cselekmények felderítésre kerüljenek és ezáltal Kaposvár még biztonságosabbá váljon. Szeretném megköszönni Kaposvár Közgyűlésének, a városi intézmények vezetőinek az elmúlt évben kapott segítséget és együttműködést. Bízom abban, hogy a Kaposvári Rendőrkapitányság és Kaposvár Önkormányzata kapcsolatát a jövőben is hatékony és a lakosság nyugalma, biztonsága érdekében való közös munka fogja jellemezni. Kaposvár, február 19. Tisztelettel: dr. Heffer Attila r. ezredes kapitányságvezető

ÜDVÖZÖLJÜK VENDÉGEINKET!

ÜDVÖZÖLJÜK VENDÉGEINKET! ÜDVÖZÖLJÜK VENDÉGEINKET! Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Rendőr-főkapitányság 4400 Nyíregyháza, Bujtos u. 2. sz. Tel. BM: (03/32) 30-00, 30-01 Városi: (06/42) 524-601 Fax. BM: (03/32) 30-02 Városi: (06/42)

Részletesebben

Rendőri eljárásban regisztrált bűncselekmények számának és nyomozás-eredményességének alakulása az ENyÜBS évi adatai alapján

Rendőri eljárásban regisztrált bűncselekmények számának és nyomozás-eredményességének alakulása az ENyÜBS évi adatai alapján 428 785 Rendőri eljárásban regisztrált bűncselekmények számának és nyomozás-eredményességének alakulása az ENyÜBS 21-216. évi adatai alapján 431 935 451 51 358 81 39 394 267 628 278 263 Bűncselekmények

Részletesebben

Forrás: ENyÜBS. 18 d 000

Forrás: ENyÜBS. 18 d 000 Összes bűncselekmény 14 kiemelten kezelt bűncselekmény összesen 3 d 25 2 15 1 5 Felderítési eredményesség (%) 1 % 6,6 56,2 58, 51,8 51,5 55,2 56,6 47,4 41,5 26 13 22 255 27 18 23 424 18 915 16 617 14 991

Részletesebben

Erdélyi Gábor r. alezredes kapitányságvezető-helyettes február 22.

Erdélyi Gábor r. alezredes kapitányságvezető-helyettes február 22. Erdélyi Gábor r. alezredes kapitányságvezető-helyettes 217. február 22. Az Egri Rendőrkapitányság megítélése az önkormányzati felmérések alapján 5 5 4 4 3 3 2 2 1 1 3,99 4,18 4,3 214. év 215. év 216. év

Részletesebben

A SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG 2013. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉNEK ÉRTÉKELÉSE

A SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG 2013. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉNEK ÉRTÉKELÉSE A SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG 2013. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉNEK ÉRTÉKELÉSE Kiemelt célkitűzések A polgárok szubjektív biztonságérzetét befolyásoló jogsértésekkel szembeni fellépés; Időskorúak

Részletesebben

A JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG 2016.

A JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG 2016. A JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG 216. Rendőri eljárásban regisztrált 1 ezer lakosra jutó bűncselekmények megoszlása országtérkép A regisztrált összes bűncselekmény számának alakulása

Részletesebben

1 32 9 658 9 924 7 962 5 82 5 139 22 958 23 591 25 763 21 21 19 639 14 891 24,9 2, 17,1 24,2 25,4 31,6 36 12 41 983 46 726 32 621 31 319 26 551 2 928 3 392 3 753 2 678 2 566 2 165 Összes bűncselekmény

Részletesebben

KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG DOROGI RENDŐRKAPITÁNYSÁG

KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG DOROGI RENDŐRKAPITÁNYSÁG KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG DOROGI RENDŐRKAPITÁNYSÁG Szám: 11020-462/ /2017.ált. BESZÁMOLÓ Piliscsév település közbiztonsági helyzetéről, a közbiztonság érdekében tett intézkedésekről

Részletesebben

Önkormányzat- Rendőrség kérdőíves felmérés 2015.

Önkormányzat- Rendőrség kérdőíves felmérés 2015. 1 Önkormányzat- Rendőrség kérdőíves felmérés 215. VI. Hogyan minősíti összességében a településen végzett rendőri tevékenységet? kérdésre adott válaszok megoszlása (értékelési skála 1 5) 211 2,96% 18,65%

Részletesebben

GÖDÖLLŐI RENDŐRKAPITÁNYSÁG VEZETŐJE B E S Z Á M O L Ó GÖDÖLLŐ VÁROS KÖZBIZTONSÁGÁNAK HELYZETÉRŐL, A KÖZBIZTONSÁG ÉRDEKÉBEN TETT INTÉZKEDÉSEKRŐL

GÖDÖLLŐI RENDŐRKAPITÁNYSÁG VEZETŐJE B E S Z Á M O L Ó GÖDÖLLŐ VÁROS KÖZBIZTONSÁGÁNAK HELYZETÉRŐL, A KÖZBIZTONSÁG ÉRDEKÉBEN TETT INTÉZKEDÉSEKRŐL GÖDÖLLŐI RENDŐRKAPITÁNYSÁG VEZETŐJE Szám: 13040/386/2019.Ált. B E S Z Á M O L Ó GÖDÖLLŐ VÁROS KÖZBIZTONSÁGÁNAK HELYZETÉRŐL, A KÖZBIZTONSÁG ÉRDEKÉBEN TETT INTÉZKEDÉSEKRŐL -- 2018. évről -- 1 Tisztelt Képviselő

Részletesebben

Gyulai Rendőrkapitányság 5700 Gyula, Béke sgt. 51., Pf.: 67; : 66/ , BM: Fax: 66/ , BM: 33/

Gyulai Rendőrkapitányság 5700 Gyula, Béke sgt. 51., Pf.: 67; : 66/ , BM: Fax: 66/ , BM: 33/ Ügyszám: 04030/ 2159-4/2015.ált. Gyulai Rendőrkapitányság 5700 Gyula, Béke sgt. 51., Pf.: 67; : 66/361-644, BM: 51-00 Fax: 66/361-644, BM: 33/51-01 E-mail : gyula.rk@bekes.police.hu. Jóváhagyom: Gyula,

Részletesebben

RENDŐRKAPITÁNYSÁG NAGYATÁD KÖZRENDVÉDELMI OSZTÁLY T Á J É K O Z T A T Ó. Tisztelt Képviselőtestület!

RENDŐRKAPITÁNYSÁG NAGYATÁD KÖZRENDVÉDELMI OSZTÁLY T Á J É K O Z T A T Ó. Tisztelt Képviselőtestület! Ügyszám: 14050/1058/2013. ált. RENDŐRKAPITÁNYSÁG NAGYATÁD KÖZRENDVÉDELMI OSZTÁLY Cím: 7500 Nagyatád Zrínyi u.7. / Pf.:14. Tel :82/553-210 / BM: 03-23/55-11 E-mail: nagyatadrk@somogy.police.hu T Á J É K

Részletesebben

Összes b ncselekmény az ENyÜBS -6. évi adatai alapján Püspökladányi Rend rkapitányság 8 6 4 8 6 4 6 49 B ncselekmények száma 7. év. év. év. év 4. év. év 6. év 747 78 4 kiemelten kezelt bcs összesen az

Részletesebben

T Á J É K O Z T A T Ó Kétegyháza Nagyközség közrendjéről, közbiztonságáról

T Á J É K O Z T A T Ó Kétegyháza Nagyközség közrendjéről, közbiztonságáról Gyulai Rendőrkapitányság 5700 Gyula, Béke sugárút 51. Pf.:67. Tel: 06-66/361-644 Fax: 06-66/361-644 e-mail: gyula.rk@bekes.police.hu Ügyszám: 04030/2089/2012/ ált. Tisztelt Képviselő-testület! T Á J É

Részletesebben

T Á J É K O Z T A T Ó Kétegyháza Nagyközség közrendjéről, közbiztonságáról

T Á J É K O Z T A T Ó Kétegyháza Nagyközség közrendjéről, közbiztonságáról Szám: 04030/2379-1 /2011. ált. Tisztelt Képviselő-testület! 1 Gyulai Rendőrkapitányság 5700 Gyula, Béke sgt. 51., Pf.: 67; : 66/361-644, BM: 51-10 Fax: 66/361-644, BM: 33/51-01, 33/51-06 Email : gyula..rk@bekes.police.hu.

Részletesebben

Cím: 3525 Miskolc, Fábián kapu 4. Pf.: 185 Telefon: (46) 514-511, BM: (31) 26-15; Fax: (46) 514-511/21-45 e-mail: miskolcrk@borsod.police.

Cím: 3525 Miskolc, Fábián kapu 4. Pf.: 185 Telefon: (46) 514-511, BM: (31) 26-15; Fax: (46) 514-511/21-45 e-mail: miskolcrk@borsod.police. 1 RENDŐRKAPITÁNYSÁG MISKOLC Cím: 3525 Miskolc, Fábián kapu 4. Pf.: 185 Telefon: (46) 514-511, BM: (31) 26-15; Fax: (46) 514-511/21-45 e-mail: miskolcrk@borsod.police.hu Szám: 05010/.././2015.Ált. Jóváhagyom:

Részletesebben

2013. január május hónapok közrendvédelmi helyzete

2013. január május hónapok közrendvédelmi helyzete 2013. január május hónapok közrendvédelmi helyzete Személyi szabadságot korlátozó intézkedések I./1. Elfogások Az elfogások száma 38,9%-kal emelkedett az előző év azonos időszakában regisztráltakhoz viszonyítva

Részletesebben

B E S Z Á M O L Ó. A Dunaharaszti Rendőrőrs évi tevékenységéről

B E S Z Á M O L Ó. A Dunaharaszti Rendőrőrs évi tevékenységéről SZIGETSZENTMIKLÓS VÁROSI RENDŐRKAPITÁNYSÁG DUNAHARASZTI RENDŐRŐRS 2330 Dunaharaszti, Dózsa György út 24. Telefon/Fax: 06 24 470 007 IRM: 30-082 Mobil: 06 70 338 74-65 Szám: 13130- /2013. ált. Jóváhagyom:

Részletesebben

A rendőrség és az ORFK-OBB szerepe a gyermekek és a kerékpárosok közlekedésbiztonságának fejlesztésében

A rendőrség és az ORFK-OBB szerepe a gyermekek és a kerékpárosok közlekedésbiztonságának fejlesztésében Kiss Csaba r. alezredes ORFK- Autópálya-felügyeletei és Balesetmegelőzési Osztály vezetője, ORFK OBB főtitkára A rendőrség és az ORFK-OBB szerepe a gyermekek és a kerékpárosok közlekedésbiztonságának fejlesztésében

Részletesebben

B e s z á m o ló Alsózsolca Város 2013. évi bűnügyi, közbiztonsági helyzetéről

B e s z á m o ló Alsózsolca Város 2013. évi bűnügyi, közbiztonsági helyzetéről 1 RENDŐRKAPITÁNYSÁG MISKOLC Cím: 3525 Miskolc, Fábián kapu 4. Pf.: 185 Telefon: (46) 514-511, BM: (31) 26-15; Fax: (46) 514-511/21-45 e-mail: miskolcrk@borsod.police.hu Szám: 05010/.././2014.Ált. Jóváhagyom:

Részletesebben

A gyermekek közlekedés-biztonságával kapcsolatos ORFK-OBB kampányok, programok

A gyermekek közlekedés-biztonságával kapcsolatos ORFK-OBB kampányok, programok Berzai Zsolt r. őrnagy kiemelt főreferens ORFK Közlekedésrendészeti Főosztály Autópálya-felügyeletei és Balesetmegelőzési Osztály Tel.: +36-1-443-5690 berzaizs@orfk.police.hu A gyermekek közlekedés-biztonságával

Részletesebben

RENDŐRKAPITÁNYSÁG NAGYATÁD RENDŐRŐRS CSURGÓ Cím: 8840 Csurgó Petőfi tér 36. Tel.:82/471-004 / BM: 03-23/27-42 E-mail: nagyatadrk@somogy.police.

RENDŐRKAPITÁNYSÁG NAGYATÁD RENDŐRŐRS CSURGÓ Cím: 8840 Csurgó Petőfi tér 36. Tel.:82/471-004 / BM: 03-23/27-42 E-mail: nagyatadrk@somogy.police. RENDŐRKAPITÁNYSÁG NAGYATÁD RENDŐRŐRS CSURGÓ Cím: 8840 Csurgó Petőfi tér 36. Tel.:82/471-004 / BM: 03-23/27-42 E-mail: nagyatadrk@somogy.police.hu Ügyszám: 14050/2017/2014/ált. Kezelési jelzés: "Nyílt"

Részletesebben

2012. január augusztus hónap közrendvédelmi helyzete

2012. január augusztus hónap közrendvédelmi helyzete 2012. január augusztus hónap közrendvédelmi helyzete Személyi szabadságot korlátozó intézkedések I./1. Elfogások Az elfogások száma 1,3%-kal csökkent az előző év azonos időszakában regisztráltakhoz viszonyítva

Részletesebben

KOZÁRMISLENY VÁROS ÉVI KÖZBIZTONSÁGÁNAK HELYZETÉRŐL, A KÖZBIZTONSÁG ÉRDEKÉBEN TETT INTÉZKEDÉSEKRŐL ÉS AZ AZZAL KAPCSOLATOS FELADATOKRÓL

KOZÁRMISLENY VÁROS ÉVI KÖZBIZTONSÁGÁNAK HELYZETÉRŐL, A KÖZBIZTONSÁG ÉRDEKÉBEN TETT INTÉZKEDÉSEKRŐL ÉS AZ AZZAL KAPCSOLATOS FELADATOKRÓL Szám: /8/5.ált. RENDŐRKAPITÁNYSÁG PÉCS KAPITÁNYSÁGVEZETŐ 76 Pécs, Vargha D. u. 3. 76 Pécs, Pf: 49. Tel.: 7/54-45, fax: 7/54-44 Belügyi tel.: 3/-55, fax: 3/3-98 E-mail: KorontosZ@baranya.police.hu B E S

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. mely készült Ordacsehi Község Önkormányzatának 2013. április 24 - i testületi ülésére a. 2.sz. napirendi ponthoz.

E L Ő T E R J E S Z T É S. mely készült Ordacsehi Község Önkormányzatának 2013. április 24 - i testületi ülésére a. 2.sz. napirendi ponthoz. E L Ő T E R J E S Z T É S mely készült Ordacsehi Község Önkormányzatának 2013. április 24 - i testületi ülésére a 2.sz. napirendi ponthoz. Tárgy: Beszámoló Ordacsehi közbiztonsági helyzetéről Előadó: Dr.

Részletesebben

Bonyhádi Rendőrkapitányság Vezetője 7150. Bonyhád, Kossuth L. u. 1-3. 74/550-951, BM: 23/6411, Fax: 23/6493 marcseks@tolna.police.

Bonyhádi Rendőrkapitányság Vezetője 7150. Bonyhád, Kossuth L. u. 1-3. 74/550-951, BM: 23/6411, Fax: 23/6493 marcseks@tolna.police. Bonyhádi Rendőrkapitányság Vezetője 7150. Bonyhád, Kossuth L. u. 1-3. 74/550-951, BM: 23/6411, Fax: 23/6493 marcseks@tolna.police.hu Szám: 17020/900/2014.-ált. Beszámoló Hőgyész közbiztonsági helyzetéről,

Részletesebben

KOMÁROM-ESZTEGOM MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG KISBÉRI RENDŐRKAPITÁNYSÁG BESZÁMOLÓ

KOMÁROM-ESZTEGOM MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG KISBÉRI RENDŐRKAPITÁNYSÁG BESZÁMOLÓ KOMÁROM-ESZTEGOM MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG KISBÉRI RENDŐRKAPITÁNYSÁG BESZÁMOLÓ KISBÉR VÁROS KÖZBIZTONSÁGI HELYZETÉRŐL, A KÖZBIZTONSÁG ÉRDEKÉBEN TETT INTÉZKEDÉSEKRŐL ÉS AZ AZZAL KAPCSOLATOS FELADATOKRÓL

Részletesebben

Tájékoztató. az ismertté vált kiemelt bűncselekmények sértettjeiről, valamint a sértettek és elkövetők kapcsolatairól a években

Tájékoztató. az ismertté vált kiemelt bűncselekmények sértettjeiről, valamint a sértettek és elkövetők kapcsolatairól a években Tájékoztató az ismertté vált kiemelt bűncselekmények sértettjeiről, valamint a sértettek és elkövetők kapcsolatairól a 2004-2008. években 2009. év Kiadja: Legfőbb Ügyészség Számítástechnika-alkalmazási

Részletesebben

Ügyszám: 14050/2209/2013/ált. Kezelési jelzés: "Nyílt" Tárgy: Beszámoló Hiv.szám: 985/2013. Ügyintéző: Baranyai Gábor r. őrgy. Tisztelt Jegyző Úr!

Ügyszám: 14050/2209/2013/ált. Kezelési jelzés: Nyílt Tárgy: Beszámoló Hiv.szám: 985/2013. Ügyintéző: Baranyai Gábor r. őrgy. Tisztelt Jegyző Úr! RENDŐRKAPITÁNYSÁG NAGYATÁD RENDŐRŐRS CSURGÓ Cím: 880 Csurgó Petőfi tér 36. Tel.:82/71-00 / BM: 03-23/27-2 E-mail: nagyatadrk@somogy.police.hu Ügyszám: 1050/2209/2013/ált. Kezelési jelzés: "Nyílt" Tárgy:

Részletesebben

3100 Salgótarján, Rákóczi út 40. Telefon: (46) /20-52, fax: 23-22

3100 Salgótarján, Rákóczi út 40. Telefon: (46) /20-52, fax: 23-22 NÓGRÁD MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG 3100 Salgótarján, Rákóczi út 40. Telefon: (46) 514-500/20-52, fax: 23-22 A központi, a társadalombiztosítási és a köztestületi költségvetési szerv 2009. évi költségvetési

Részletesebben

Tájékoztató a Polgári Polgárőr Egyesület tevékenységéről

Tájékoztató a Polgári Polgárőr Egyesület tevékenységéről Tájékoztató a Polgári Polgárőr Egyesület tevékenységéről 2014 Szabó Tiborné Az egyesület elnöke Tájékoztató a Polgári Polgárőr Egyesület tevékenységéről Az egyesület jogállása: A polgárőrség önálló civil

Részletesebben

KISKUNHALASI RENDŐRKAPITÁNYSÁG

KISKUNHALASI RENDŐRKAPITÁNYSÁG KISKUNHALASI RENDŐRKAPITÁNYSÁG V E Z E T Ő J E 6400-Kiskunhalas, Mártírok útja 25., Pf.: 3. : 06-77/423-255 BM : 03-33/68-10, Fax: 03-33/69-48 E mail:molnárl@bacs.police.hu Szám: 03060-6301/2014. Ált.

Részletesebben

Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Kiskunhalasi Rendőrkapitányság. Jóváhagyom : BESZÁMOLÓ

Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Kiskunhalasi Rendőrkapitányság. Jóváhagyom : BESZÁMOLÓ Szám: 36/ 343 /8. ált. Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Kiskunhalasi Rendőrkapitányság Rendőrőrs Jánoshalma Jóváhagyom : Kiskunhalas, K. m. f. Dr. Vaslóczki Ferenc r. alezredes megbízott kapitányságvezető

Részletesebben

A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság alapokmánya

A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság alapokmánya BÉKÉS MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG GAZDASÁGI SZERVEK Békéscsaba Bartók Béla út 1-3. 5601 Pf. 124. Tel.: 66/523-700 Fax.: 66/523-741, 523-701, 33/24-85 A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság alapokmánya 1.

Részletesebben

T Á J É K O Z T A T Ó

T Á J É K O Z T A T Ó SOPRONI RENDŐRKAPITÁNYSÁG V E Z E T Ő J E H-9400 Sopron, Lackner Kristóf utca 5. Telefon/Telefax: 0036-99-314-048 BM Telefon: (21)-46-40, (21)-46-41, BM Telefax: (21)-46-07 E-mail: sopronrk@gyor.police.hu

Részletesebben

B E S Z Á M O L Ó. A Makói Rendőrkapitányság évi munkájáról

B E S Z Á M O L Ó. A Makói Rendőrkapitányság évi munkájáról Rendőrkapitányság * 6900 Makó, Csanád vezér tér 13. 6900 Makó, Pf. 1. ( (62) 511-260, Fax: 511-280 BM telefon/fax: 33 10-77 PaliczA@csongrad.police.hu Szám: 06040/1162-1/2013. ált. B E S Z Á M O L Ó A

Részletesebben

KOZÁRMISLENY VÁROS ÉVI KÖZBIZTONSÁGÁNAK HELYZETÉRŐL, A KÖZBIZTONSÁG ÉRDEKÉBEN TETT INTÉZKEDÉSEKRŐL ÉS AZ AZZAL KAPCSOLATOS FELADATOKRÓL

KOZÁRMISLENY VÁROS ÉVI KÖZBIZTONSÁGÁNAK HELYZETÉRŐL, A KÖZBIZTONSÁG ÉRDEKÉBEN TETT INTÉZKEDÉSEKRŐL ÉS AZ AZZAL KAPCSOLATOS FELADATOKRÓL RENDŐRKAPITÁNYSÁG PÉCS KAPITÁNYSÁGVEZETŐ B E S Z Á M O L Ó KOZÁRMISLENY VÁROS. ÉVI KÖZBIZTONSÁGÁNAK HELYZETÉRŐL, A KÖZBIZTONSÁG ÉRDEKÉBEN TETT INTÉZKEDÉSEKRŐL ÉS AZ AZZAL KAPCSOLATOS FELADATOKRÓL Cím:

Részletesebben

A KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG KÖLTSÉGVETÉSI ALAPOKMÁNYA

A KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG KÖLTSÉGVETÉSI ALAPOKMÁNYA 1 A KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG KÖLTSÉGVETÉSI ALAPOKMÁNYA Az államháztartás működési rendjéről szóló 217/1998. (XII. 30.) Korm. rendelet 21. számú melléklete alapján kiadom a Komárom-Esztergom

Részletesebben

Ennek kapcsán 1992. november 24 én megalakult az Országos Baleset megelőzési Bizottság, majd sora egymás után a megyei és

Ennek kapcsán 1992. november 24 én megalakult az Országos Baleset megelőzési Bizottság, majd sora egymás után a megyei és Veszprém, 2013. április 17. Gradvolt Szilveszter r. őrnagy Pécs VBB. Titkára I. Pécs Városi Baleset megelőzési Bizottság bemutatása Aközlekedésről szóló 1988. évi I. tv. a közlekedési propaganda tevékenységet

Részletesebben

Hajdúnánási Rendőrkapitányság

Hajdúnánási Rendőrkapitányság Hajdúnánási Rendőrkapitányság 48 Hajdúnánás, Dorogi út 78. Tel.: 52/57-5 Fax.: 52/57-51 BM tel.: 32/53- Fax.: 32/53-21 e-mail: vinczeig@hajdu.police.hu Szám: 96-/23-3/215. ált. B E S Z Á M O L Ó Polgár

Részletesebben

Bűnmegelőzés. Dr. Szabó Henrik r. őrnagy

Bűnmegelőzés. Dr. Szabó Henrik r. őrnagy Bűnmegelőzés Dr. Szabó Henrik r. őrnagy A bűnmegelőzés fogalma - az állami szervek - önkormányzati szervek - társadalmi szervezetek - gazdasági társaságok - állampolgárok és csoportjaik minden olyan tevékenysége,

Részletesebben

'LGJ. számú előterjesztés

'LGJ. számú előterjesztés Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Jegyző je 'LGJ. számú előterjesztés Előterjesztés a Képviselő-testület részére a térfigyelő rendszer működésének gyakorlati tapasztalatairól szóló tájékoztatóról

Részletesebben

BESZÁMOLÓ Polgár város közbiztonságának évi helyzetéről, a közbiztonság érdekében tett intézkedésekről és az ezzel kapcsolatos feladatokról

BESZÁMOLÓ Polgár város közbiztonságának évi helyzetéről, a közbiztonság érdekében tett intézkedésekről és az ezzel kapcsolatos feladatokról HAJDÚNÁNÁSI RENDŐRKAPITÁNYSÁG BESZÁMOLÓ Polgár város közbiztonságának 17. évi helyzetéről, a közbiztonság érdekében tett intézkedésekről és az ezzel kapcsolatos feladatokról I. Bevezetés A (a továbbiakban:

Részletesebben

I. A közbiztonsági helyzet értékelése 1

I. A közbiztonsági helyzet értékelése 1 , ÉVÉRTÉKELŐ 2014. I. A közbiztonsági helyzet értékelése 1 1. A bűnügyi helyzet értékelése A regisztrált bűncselekmények számának alakulása (rendőri eljárásban regisztrált bűncselekmények az elkövetés

Részletesebben

Jászberényi Rendőrkapitányság. Beszámoló

Jászberényi Rendőrkapitányság. Beszámoló JÁSZBERÉNYI RENDŐRKAPITÁNYSÁG VEZETŐJE Jászberényi Rendőrkapitányság Beszámoló Jászapáti város közbiztonságának helyzetéről, a közbiztonság javítására tett intézkedésekről 2 0 1 6. 2 BEVEZETŐ Tisztelt

Részletesebben

A PEST MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG ÉVI KÖLTSÉGVETÉSI ALAPOKMÁNYA. törzskönyvi nyilvántartási szám: Pest Megyei Rendőr-főkapitányság

A PEST MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG ÉVI KÖLTSÉGVETÉSI ALAPOKMÁNYA. törzskönyvi nyilvántartási szám: Pest Megyei Rendőr-főkapitányság A PEST MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG 2006. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSI ALAPOKMÁNYA 1. Fejezet száma, megnevezése: XI. Belügyminisztérium 2. Költségvetési szerv a) Azonosító adatai törzskönyvi nyilvántartási szám:

Részletesebben

Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Gazdasági Szervek S z e g e d CSONGRÁD MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG KÖLTSÉGVETÉSI ALAPOKMÁNYA

Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Gazdasági Szervek S z e g e d CSONGRÁD MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG KÖLTSÉGVETÉSI ALAPOKMÁNYA Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Gazdasági Szervek S z e g e d CSONGRÁD MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG KÖLTSÉGVETÉSI ALAPOKMÁNYA Fejezet száma, megnevezése: 11. Belügyminisztérium Költségvetési szerv:

Részletesebben

Rendőrkapitányság 6900 Makó, Csanád vezér tér 13. 6900 Makó, Pf. 1. (62) 511-260, Fax: 511-280 BM telefon/fax: 33 10-77 PaliczA@csongrad.police.

Rendőrkapitányság 6900 Makó, Csanád vezér tér 13. 6900 Makó, Pf. 1. (62) 511-260, Fax: 511-280 BM telefon/fax: 33 10-77 PaliczA@csongrad.police. Rendőrkapitányság 6900 Makó, Csanád vezér tér 13. 6900 Makó, Pf. 1. (62) 511-260, Fax: 511-280 BM telefon/fax: 33 10-77 PaliczA@csongrad.police.hu Szám: 06040/ /2015.ált. B E S Z Á M O L Ó Makó város közrendjének

Részletesebben

6600 43. 42. 63/561-311, 63/561-330 BM 33/42-80 BM

6600 43. 42. 63/561-311, 63/561-330 BM 33/42-80 BM SZENTESI RENDŐRKAPITÁNYSÁG 6600 Szentes, Kossuth L. utca 43. Pf.: 42. Telefon: 63/561-311, Fax: 63/561-330 BM telefon: 33/42-80 BM fax: 33/42-49 E-mail: baloghi@csongrad.police.hu Szám: 06050/1254/2015

Részletesebben

T Á J É K O Z T A T Ó

T Á J É K O Z T A T Ó R e n d ő r k a p i t á n y s á g Közrendvédelmi és Közlekedésrendészeti Osztály Dévaványa Rendőrőrs S z a r v a s 55 Dévaványa, Árpád út 5. 6/66/483-377 BM:3/33/5-7 Fax: 5-7 E-mail : szarvas.rk@bekes.police.hu

Részletesebben

Jóváhagyom: A Tapolcai Rendőrkapitányság. beszámolója KÉKKÚT KÖZSÉG KÖZBIZTONSÁGÁNAK HELYZETÉRŐL, A KÖZBIZTONSÁG ÉRDEKÉBEN TETT INTÉZKEDÉSEKRŐL

Jóváhagyom: A Tapolcai Rendőrkapitányság. beszámolója KÉKKÚT KÖZSÉG KÖZBIZTONSÁGÁNAK HELYZETÉRŐL, A KÖZBIZTONSÁG ÉRDEKÉBEN TETT INTÉZKEDÉSEKRŐL TAPOLCAI RENDŐRKAPITÁNYSÁG KÖZRENDVÉDELMI OSZTÁLY : 8300 Tapolca, Ady Endre utca 2. 8301 Tapolca Pf.: 125 : +36/87/412-322 Fax:+36/87/412-322 E-mail cím : horvathjozseftapolca@veszprem.police.hu Szám:19040/

Részletesebben

Füzesabonyi Rendőrkapitányság Vezetője 3390 Füzesabony, Baross út 14. Tel.: (36)/ , Fax: (36)

Füzesabonyi Rendőrkapitányság Vezetője 3390 Füzesabony, Baross út 14. Tel.: (36)/ , Fax: (36) Füzesabonyi Rendőrkapitányság Vezetője 3390 Füzesabony, Baross út 14. Tel.: (36)/ 341-944, Fax: (36) 341-944 BM tel.: (31) 40-11, BM fax: (31) 40-35 e-mail:kovacsj@heves.police.hu Szám:10020-1299 / 2014.ált.

Részletesebben

Beszámoló a Mezei őrszolgálat évi tevékenységéről

Beszámoló a Mezei őrszolgálat évi tevékenységéről Beszámoló a Mezei őrszolgálat 2016. évi tevékenységéről Létszám: 3 Fő Az közalkalmazottak neve: Magyar Zoltán, Holecz Róbert, Suhajda Attila A közalkalmazottak beosztása: Mezei őrszolgálat Szervezeti egység

Részletesebben

BALATONFÜREDI RENDŐRKAPITÁNYSÁG RENDÉSZETI OSZTÁLY. Jóváhagyom: B E S Z Á M O L Ó

BALATONFÜREDI RENDŐRKAPITÁNYSÁG RENDÉSZETI OSZTÁLY. Jóváhagyom: B E S Z Á M O L Ó Ügyszám: 19070//2017. ált. BALATONFÜREDI RENDŐRKAPITÁNYSÁG RENDÉSZETI OSZTÁLY Jóváhagyom: Regdon László r. alezredes rendőrkapitány B E S Z Á M O L Ó Alsóörs község közbiztonsági helyzetéről, a közbiztonság

Részletesebben

Hajdúnánási Rendőrkapitányság BESZÁMOLÓ

Hajdúnánási Rendőrkapitányság BESZÁMOLÓ Szám: 96/1161/217. ált. BESZÁMOLÓ Polgár város közbiztonságának 216. évi helyzetéről, a közbiztonság érdekében tett intézkedésekről és az ezzel kapcsolatos feladatokról I. Bevezetés A (a továbbiakban:

Részletesebben

VESZPRÉMI RENDŐRKAPITÁNYSÁG. Jóváhagyom: B E S Z Á M O L Ó NAGYVÁZSONY KÖZSÉG PULA KÖZBIZTONSÁGÁNAK HELYZETÉRŐL,

VESZPRÉMI RENDŐRKAPITÁNYSÁG. Jóváhagyom: B E S Z Á M O L Ó NAGYVÁZSONY KÖZSÉG PULA KÖZBIZTONSÁGÁNAK HELYZETÉRŐL, VESZPRÉMI RENDŐRKAPITÁNYSÁG Szám: 19010/536/2018. ált. Jóváhagyom: Dr. Ipsits Csaba r. ezredes kapitányságvezető B E S Z Á M O L Ó NAGYVÁZSONY KÖZSÉG PULA KÖZBIZTONSÁGÁNAK HELYZETÉRŐL, A KÖZBIZTONSÁG ÉRDEKÉBEN

Részletesebben

A központi, a társadalombiztosítási és a köztestületi költségvetési szerv 2009. évi költségvetési alapokmányának tartalma

A központi, a társadalombiztosítási és a köztestületi költségvetési szerv 2009. évi költségvetési alapokmányának tartalma HEVES MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG 3300 Eger, Eszterházy tér2. Telefon: (36) 522-111/11-95, BM: 31/11-95 A központi, a társadalombiztosítási és a köztestületi költségvetési szerv 2009. évi költségvetési

Részletesebben

BALATONALMÁDI RENDŐRKAPITÁNYSÁG H - 8220 Balatonalmádi, Jókai Mór utca 12. BESZÁMOLÓ BALATONKENSE VÁROS 2012. ÉVI KÖZBIZTONSÁGI HELYZETÉRŐL

BALATONALMÁDI RENDŐRKAPITÁNYSÁG H - 8220 Balatonalmádi, Jókai Mór utca 12. BESZÁMOLÓ BALATONKENSE VÁROS 2012. ÉVI KÖZBIZTONSÁGI HELYZETÉRŐL 1 BALATONALMÁDI RENDŐRKAPITÁNYSÁG H - 8220 Balatonalmádi, Jókai Mór utca 12. BESZÁMOLÓ BALATONKENSE VÁROS 2012. ÉVI KÖZBIZTONSÁGI HELYZETÉRŐL 2 B E V E Z E T É S A Balatonalmádi Rendőrkapitányság az elmúlt

Részletesebben

A VESZPRÉM MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG ÉVI KÖLTSÉGVETÉSI ALAPOKMÁNYA

A VESZPRÉM MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG ÉVI KÖLTSÉGVETÉSI ALAPOKMÁNYA Szám: A VESZPRÉM MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG 2009. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSI ALAPOKMÁNYA Készült: az államháztartás működési rendjéről szóló többször módosított 217/1998 (XII.30.) Korm. rendelet 2. 18. pontja

Részletesebben

T Á J É K O Z T A T Ó. 2012. évi bűnözésről

T Á J É K O Z T A T Ó. 2012. évi bűnözésről T Á J É K O Z T A T Ó a 2012. évi bűnözésről Kiadja: Belügyminisztérium Koordinációs és Statisztikai Osztály, valamint a Legfőbb Ügyészség Informatikai Főosztály ISSN 1217-0046 - 3 - I. A BŰNÖZÉS TERJEDELME

Részletesebben

Békési Rendőrkapitányság

Békési Rendőrkapitányság Dr. Földesi Szabolcs jegyző úrnak Kossuth Lajos tér sz. Mezőberény 5 6 Tárgy: Beszámoló Hiv. szám: I/6-/9. Előadó: Nagy Imre Róbert c. r. zls. Tel: 6-66/-6, Bm. -/- Tisztelt Jegyző Úr! Mellékelten megküldöm

Részletesebben

Szarvasi Rendőrkapitányság BESZÁMOLÓ. Ecsegfalva község évi közbiztonságának helyzetéről, valamint a közbiztonság érdekében tett intézkedésekről

Szarvasi Rendőrkapitányság BESZÁMOLÓ. Ecsegfalva község évi közbiztonságának helyzetéről, valamint a közbiztonság érdekében tett intézkedésekről Szarvasi Rendőrkapitányság Száma: 060/2509116.Ált. A beszámolót előterjesztésre alkalmasnak tartom: 7 Ityan Sandor. ez~ des rendőrségi főt~ ~ os kapitányság. ~ ~. BESZÁMLÓ 15. évi közbiztonságának helyzetéről,

Részletesebben

Üdvözli a megjelenteket Tusjak Tamás a Polgárőrség vezetője

Üdvözli a megjelenteket Tusjak Tamás a Polgárőrség vezetője Üdvözli a megjelenteket Tusjak Tamás a Polgárőrség vezetője A polgárőrség szerepe a közrend biztosításában, a bűncselekmények megelőzésében a tanyás térségben Szarvason. A rendszerváltáskor jelentős gazdasági

Részletesebben

B E S Z Á M O L Ó. Hajdúnánás, 2014. április 17. Dr. Vincze István r. alezredes rendőrségi tanácsos mb. kapitányságvezető

B E S Z Á M O L Ó. Hajdúnánás, 2014. április 17. Dr. Vincze István r. alezredes rendőrségi tanácsos mb. kapitányságvezető Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Hajdúnánás Rendőrkapitányság 4080 Hajdúnánás, Bocskai út 26-28. Tel.: 52/570-050 Fax.: 52/570-051 BM tel.: 32/53-00 Fax.: 32/53-21 e-mail: vinczeig@hajdu.police.hu

Részletesebben

Rendőrkapitányság Szekszárd Mellékletek

Rendőrkapitányság Szekszárd Mellékletek Rendőrkapitányság Szekszárd Mellékletek Érkezett feljelentések száma Szekszárd (ügyforgalmi) 32 31 3 29 28 27 26 25 3137 375 36 38 2778 28 29 21 211 212 Nyomozás elrendelések száma Szekszárd (ügyforgalmi)

Részletesebben

PEST MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG MONORI RENDŐRKAPITÁNYSÁG V E Z E T Ő J E

PEST MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG MONORI RENDŐRKAPITÁNYSÁG V E Z E T Ő J E PEST MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG MONORI RENDŐRKAPITÁNYSÁG V E Z E T Ő J E 2200 Monor, Kossuth L. utca 86., : 29/410-367, BM : 30-322 Levelezési cím : 2200 Monor, Pf. 5. E-mail: monorrk@pest.police.hu Szám:

Részletesebben

ERŐS RENDŐRSÉG, NAGYOBB BIZTONSÁG

ERŐS RENDŐRSÉG, NAGYOBB BIZTONSÁG ERŐS RENDŐRSÉG, NAGYOBB BIZTONSÁG www.kormany.hu 1 2 3 TISZTELT RENDŐR KOLLÉGÁK! Hivatalba lépésekor a kormány egyebek mellett célkitűzéseként fogalmazta meg Magyarország biztonságának és állampolgárai

Részletesebben

ORDACSEHI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

ORDACSEHI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE ORDACSEHI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ügyiratszám: 60.002-6/2015. Sorszám: ELŐTERJESZTÉS Ordacsehi Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. április 24. napján tartandó ülésére Tárgy: Beszámoló

Részletesebben

Tájékoztató. az ismertté vált kiemelt b ncselekmények sértettjeir l, valamint a sértettek és elkövet k kapcsolatairól a

Tájékoztató. az ismertté vált kiemelt b ncselekmények sértettjeir l, valamint a sértettek és elkövet k kapcsolatairól a Tájékoztató az ismertté vált kiemelt b ncselekmények sértettjeir l, valamint a sértettek és elkövet k kapcsolatairól a 2003-2007. években BUDAPEST 2008. év Kiadja: a Legf bb Ügyészség Számítástechnika-

Részletesebben

B E S Z Á M O L Ó. A Makói Rendőrkapitányság évi munkájáról

B E S Z Á M O L Ó. A Makói Rendőrkapitányság évi munkájáról Rendőrkapitányság * 6900 Makó, Csanád vezér tér 13. 6900 Makó, Pf. 1. ( (62) 511-260, Fax: 511-280 BM telefon/fax: 33 10-77 PaliczA@csongrad.police.hu Szám: 06040/1162-1/2013. ált. B E S Z Á M O L Ó A

Részletesebben

A hazai közlekedésbiztonsági helyzet alakulása a jogszabály-változások tükrében, a továbblépés lehetőségei

A hazai közlekedésbiztonsági helyzet alakulása a jogszabály-változások tükrében, a továbblépés lehetőségei Dr. Halmosi Zsolt r. vezérőrnagy rendőrségi főtanácsos országos rendőrfőkapitány-helyettes rendészeti főigazgató A hazai közlekedésbiztonsági helyzet alakulása a jogszabály-változások tükrében, a továbblépés

Részletesebben

- B E S Z Á M O L Ó -

- B E S Z Á M O L Ó - - B E S Z Á M O L Ó - Hajdúhadházi Polgárőr és Tűzoltó Egyesület A Hajdúhadház Város Önkormányzata által 2015. évben nyújtott támogatás felhasználásról Tisztelt Képviselő-testület! A Hajdúhadházi Polgárőr

Részletesebben

AJKAI RENDŐRKAPITÁNYSÁG. 8400, Ajka Rákóczi F. u. 1. : 88/500-980/40-22, fax: 40-84 E-mail: rendorsegajka@freemail.hu

AJKAI RENDŐRKAPITÁNYSÁG. 8400, Ajka Rákóczi F. u. 1. : 88/500-980/40-22, fax: 40-84 E-mail: rendorsegajka@freemail.hu AJKAI RENDŐRKAPITÁNYSÁG 8400, Ajka Rákóczi F. u. 1. : 88/500-980/40-22, fax: 40-84 E-mail: rendorsegajka@freemail.hu Ügyszám: 19060/6298-1/2014. ált. Az Ajkai Rendőrkapitányság beszámolója Halimba község

Részletesebben

BESZÁMOLÓ. a közbiztonság helyzetéről, a. Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság

BESZÁMOLÓ. a közbiztonság helyzetéről, a. Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Száma: 12000-608/8/2015. ált. NÓGRÁD MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG BESZÁMOLÓ a közbiztonság helyzetéről, a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság által a közbiztonság érdekében tett intézkedésekről és az azokkal

Részletesebben

Tömör István Balatonkenese Város polgármestere

Tömör István Balatonkenese Város polgármestere POLGÁRŐR EGYESÜLET BALATONKENESE-BALATONAKARATTYA 8174. Balatonkenese, Vörösmarty tér 8. e-mail: balatonkenese.polgarorseg@gmail.com Tel.: 06-30-621-58-71 Iktsz: 36/2013/05 Tömör István Balatonkenese Város

Részletesebben

NAGYKÁTAI RENDŐRKAPITÁNYSÁG VEZETŐJE B E S Z Á M O L Ó SÜLYSÁP VÁROS KÖZBIZTONSÁGÁNAK HELYZETÉRŐL, A KÖZBIZTONSÁG ÉRDEKÉBEN TETT INTÉZKEDÉSEKRŐL

NAGYKÁTAI RENDŐRKAPITÁNYSÁG VEZETŐJE B E S Z Á M O L Ó SÜLYSÁP VÁROS KÖZBIZTONSÁGÁNAK HELYZETÉRŐL, A KÖZBIZTONSÁG ÉRDEKÉBEN TETT INTÉZKEDÉSEKRŐL 1 NAGYKÁTAI RENDŐRKAPITÁNYSÁG VEZETŐJE Szám: 136/ /217. ált. B E S Z Á M O L Ó SÜLYSÁP VÁROS KÖZBIZTONSÁGÁNAK HELYZETÉRŐL, A KÖZBIZTONSÁG ÉRDEKÉBEN TETT INTÉZKEDÉSEKRŐL - 216 - 2 Tisztelt Képviselő Testület,

Részletesebben

Belügyminisztérium. S t a t i s z t i k a i a d a t g y ű j t é s - s t a t i s z t i k a i a d a t á t v é t e l a d a t k ö r. c í m.

Belügyminisztérium. S t a t i s z t i k a i a d a t g y ű j t é s - s t a t i s z t i k a i a d a t á t v é t e l a d a t k ö r. c í m. A hivatalos statisztikáról szóló 2016. évi CLV. törvény 26.. bekezdés szerinti statisztikai adatgyűjtések és a hivatalos statisztikáról szóló 2016. évi CLV. törvény 29.. bekezdés szerinti statisztikai

Részletesebben

B E S Z Á M O L Ó. Pilis város

B E S Z Á M O L Ó. Pilis város PEST MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG MONORI RENDŐRKAPITÁNYSÁG V E Z E T Ő J E 2200 Monor, Kossuth L. utca 86., : 29/410-367, BM : 30-322 Levelezési cím : 2200 Monor, Pf. 5. E-mail: monorrk@pest.police.hu Szám:13050/453-10/2015.

Részletesebben

Baleset-megelőzés a XXI. században, a hazai tendenciák tükrében

Baleset-megelőzés a XXI. században, a hazai tendenciák tükrében Kiss Csaba r. alezredes ORFK Közlekedésrendészeti Főosztály Autópálya-felügyeletei és Balesetmegelőzési Osztály vezetője, az ORFK-OBB főtitkára Baleset-megelőzés a XXI. században, a hazai tendenciák tükrében

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kiskunhalas Város Képviselő-testülete 2019.április 25-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kiskunhalas Város Képviselő-testülete 2019.április 25-i ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S Város Képviselő-testülete 9.április -i ülésére Tárgy: Beszámoló a i Rendőrkapitányság 8. évi munkájáról Az előterjesztést készítette: dr. Vaslóczki Ferenc r. alezredes, kapitányságvezető

Részletesebben

2011. A KISTELEPÜLÉSEK BIZTONSÁGÁNAK AZ ÉVE!

2011. A KISTELEPÜLÉSEK BIZTONSÁGÁNAK AZ ÉVE! 2011. A KISTELEPÜLÉSEK BIZTONSÁGÁNAK AZ ÉVE! Az Országos Polgárőr Szövetség elnöksége, a korábbi évek gyakorlatának megfelelően 2010-ben is számos intézkedést és javaslatot tett arra, hogy a polgárőr egyesületek

Részletesebben

RENDŐRKAPITÁNYSÁG KÖZRENDVÉDELMI ÉS KÖZLEKEDÉSRENDÉSZETI OSZTÁLY KÖRZETI MEGBÍZOTTI ALOSZTÁLY. Jóváhagyom: B E S Z Á M O L Ó

RENDŐRKAPITÁNYSÁG KÖZRENDVÉDELMI ÉS KÖZLEKEDÉSRENDÉSZETI OSZTÁLY KÖRZETI MEGBÍZOTTI ALOSZTÁLY. Jóváhagyom: B E S Z Á M O L Ó Szám: RENDŐRKAPITÁNYSÁG KÖZRENDVÉDELMI ÉS KÖZLEKEDÉSRENDÉSZETI OSZTÁLY KÖRZETI MEGBÍZOTTI ALOSZTÁLY /2011. ált. Jóváhagyom: Regdon László r.alezredes mb. rendőrkapitány B E S Z Á M O L Ó Monoszló község

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének február 14-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének február 14-i ülésére Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2011. február 14-i ülésére Tárgy: Dombóvári Polgárőrség Önvédelmi Egyesület beszámolója a 2010. évi tevékenységéről Előterjesztő:

Részletesebben

Szándékos bűncselekmény elkövetésén tettenérés miatti elfogások száma évek statisztikai kimutatása Bonyhádi Rendőrkapitányág

Szándékos bűncselekmény elkövetésén tettenérés miatti elfogások száma évek statisztikai kimutatása Bonyhádi Rendőrkapitányág Szándékos bűncselekmény elkövetésén tettenérés miatti elfogások száma 2-2. évek statisztikai kimutatása Biztonsági intézkedések száma 2-2. évek statisztikai kimutatása 4 4 3 3 2 2 9 2. év 2. év 22. év

Részletesebben

Debreceni Rendőrkapitányság Hosszúpályi Rendőrőrs 4274 Hosszúpályi, Szabadság tér 7. 52/375-133 IRM tel.: 32/59-07 Fax.: 59-07

Debreceni Rendőrkapitányság Hosszúpályi Rendőrőrs 4274 Hosszúpályi, Szabadság tér 7. 52/375-133 IRM tel.: 32/59-07 Fax.: 59-07 Debreceni Rendőrkapitányság Hosszúpályi Rendőrőrs 4274 Hosszúpályi, Szabadság tér 7. 52/375-133 IRM tel.: 32/59-07 Fax.: 59-07 Szám: 09010/ /2011. ált. Jóváhagyom: Dr. Uzonyi Attila r. ezredes kapitányságvezető

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kiskunhalas Város Képviselő-testülete május 31-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kiskunhalas Város Képviselő-testülete május 31-i ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S Kiskunhalas Város Képviselő-testülete 8. május -i ülésére Tárgy: Beszámoló a 7. évi munkájáról Az előterjesztést készítette: Dr. Vaslóczki Ferenc r. alezredes, mb. kapitányságvezető

Részletesebben

Beszámoló a Közterület-felügyelet működéséről

Beszámoló a Közterület-felügyelet működéséről Beszámoló a Közterület-felügyelet működéséről Ózd, 2012. június 21. Előterjesztő: Ügyrendi Igazgatási és Rendészeti Bizottság Elnöke Előkészítő: Közterület-felügyelet vezetője Tisztelt Képviselő-testület!

Részletesebben

B E S Z Á M O L Ó. a Makói Rendőrkapitányság. 2010. évi munkájáról

B E S Z Á M O L Ó. a Makói Rendőrkapitányság. 2010. évi munkájáról Rendőrkapitányság 6900 Makó, Csanád vezér tér 13. 6900 Makó, Pf. 1. (62) 511-260, Fax: 511-280 BM telefon/fax: 33 10-77 PaliczA@csongrad.police.hu Szám: 06040/910-1/2011.ált. B E S Z Á M O L Ó a Makói

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s

E l ő t e r j e s z t é s BALATONFÜRED VÁROS ÖNKORMÁNYZATA P O L G Á R M E S T E R 8230 Balatonfüred, Szent István tér 1. polgarmester@balatonfured.com Szám: 1/205- /2013. E l ő t e r j e s z t é s a Képviselő-testület 2013. április

Részletesebben

TAPOLCAI RENDŐRKAPITÁNYSÁG. B e s z á m o l ó

TAPOLCAI RENDŐRKAPITÁNYSÁG. B e s z á m o l ó Szám: 19040-938/2012 ált. TAPOLCAI RENDŐRKAPITÁNYSÁG :8300 Tapolca, Ady Endre utca 2., 8301 Tapolca, Pf.:125. +36/87/412-322, Fax: +36/87/412-322 e-mail: rauszi@veszprem.police.hu Jóváhagyom: Rausz István

Részletesebben

Tárgy: Beszámoló a község közrend- és közbiztonsági helyzetéről. Az előterjesztést készítette: dr. Bóna Csaba jegyző

Tárgy: Beszámoló a község közrend- és közbiztonsági helyzetéről. Az előterjesztést készítette: dr. Bóna Csaba jegyző Előterjesztés Kunszállás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. május 21-i ülésére Tárgy: Beszámoló a község közrend- és közbiztonsági helyzetéről Az előterjesztést készítette: dr. Bóna Csaba

Részletesebben

Rendőrkapitányság Vezetője Hajdúhadház. Szám: /1501-1/2014. ált.

Rendőrkapitányság Vezetője Hajdúhadház. Szám: /1501-1/2014. ált. Rendőrkapitányság Vezetője Hajdúhadház Szám: 09030-0/1501-1/2014. ált. BESZÁMOLÓ HAJDÚHADHÁZ KÖZBIZTONSÁGI HELYZETÉRŐL 2013. ÉV 2. oldal PREAMBULUM A Hajdúhadházi Rendőrkapitányság illetékességi területe

Részletesebben

A SZENTENDREI RENDŐRKAPITÁNYSÁG

A SZENTENDREI RENDŐRKAPITÁNYSÁG Szám: 13090/913/2018. ált. A SZENTENDREI RENDŐRKAPITÁNYSÁG 2017. ÉVI ÉVÉRTÉKELŐ BESZÁMOLÓJA Felterjesztem: Kovács László r. ezredes kapitányságvezető Jóváhagyom: Dr. Mihály István r. dandártábornok rendőrségi

Részletesebben

Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kar

Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kar Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kar Rendészeti Igazgatási Szak Közrendvédelmi Szakirány Rendészeti Igazgatási Szak Közrendvédelmi Szakirány Szakirányfelelős: Dr. Major Róbert r. alezredes

Részletesebben

Teljes bevétel tervezete: ,-Ft

Teljes bevétel tervezete: ,-Ft BIATORBÁGYI POLGÁRŐRSÉG ÉS ÖNKÉNTES TŰZOLTÓ EGYESÜLET ALAPÍTVA: 2005 2051 Biatorbágy, Széchenyi utca 2/1. 18724068-1-13 Telefon/fax: 06-23-311-113 / E-mail: police@biatv.hu/ www.biatorbagy-bunmegelozes.hu.

Részletesebben

A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének május 26-i ülése 2. számú napirendi pontja

A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének május 26-i ülése 2. számú napirendi pontja Egyszerű többség A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 27. május 26-i ülése 2. számú napirendi pontja Beszámoló Tolna megye 26. évi közbiztonsági és közlekedésbiztonsági helyzetéről Előterjesztő és

Részletesebben

Rendőrkapitányság 6900 Makó, Csanád vezér tér Makó, Pf. 1. (62) , Fax: BM telefon/fax:

Rendőrkapitányság 6900 Makó, Csanád vezér tér Makó, Pf. 1. (62) , Fax: BM telefon/fax: Rendőrkapitányság 6900 Makó, Csanád vezér tér 13. 6900 Makó, Pf. 1. (62) 511-260, Fax: 511-280 BM telefon/fax: 33 10-77 PaliczA@csongrad.police.hu Szám: 06040/579-3/2014.ált. B E S Z Á M O L Ó Makó város

Részletesebben

SZENTESI RENDŐRKAPITÁNYSÁG

SZENTESI RENDŐRKAPITÁNYSÁG Szám: 06050/4825/2013 Ált. SZENTESI RENDŐRKAPITÁNYSÁG 6600 Szentes, Kossuth L. utca 43. Pf.: 42. Telefon: 63/561-311, Fax: 63/561-330 BM telefon: 33/42-80 BM fax: 33/42-49 E-mail: baloghi@csongrad.police.hu

Részletesebben

T Á J É K O Z T A T Ó

T Á J É K O Z T A T Ó R e n d ő r k a p i t á n y s á g Közrendvédelmi és Közlekedésrendészeti Osztály Dévaványa Rendőrőrs S z a r v a s 551 Dévaványa, Árpád út 5. 6/66/483-377 BM:3/33/52-7 Fax: 52-71 E-mail : szarvas.rk@bekes.police.hu

Részletesebben

Kérem a Tisztelt Képviselő-testületet az előterjesztés megtárgyalására és a határozati javaslat elfogadására.

Kérem a Tisztelt Képviselő-testületet az előterjesztés megtárgyalására és a határozati javaslat elfogadására. BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT ALPOLGÁRMESTERE Készült a Képviselő-testület 2016. április 20-i ülésére Készítette: dr. Sulcz Andrea jegyzői kabinetvezető "51 lo\q Tisztelt Képviselő-testület!

Részletesebben