3/2017. (II. 2.) országos presbitériumi határozat diakóniai intézmények költségvetéséről 9/1/2017. (II. 2.) országos presbitériumi határozat
|
|
- Virág Dóra Lukácsné
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 3/2017. (II. 2.) országos presbitériumi határozat diakóniai intézmények költségvetéséről alapján úgy határoz, hogy az országos fenntartású és a tartalékalaphoz csatlakozott gyülekezeti fenntartású intézmények az általuk igényelt és az államkincstári határozatban rögzített állami támogatáson felül kizárólag azt az előfinanszírozást kaphatják a tartalékalapból, amely a minimálbér- és bérminimum emelés, valamint járulékai többletkifizetéseinek fedezetéül szolgál. Az éves elszámolást követően a tartalékalapból nyújtott többletösszeget vissza kell fizetni a tartalékalapba. Valamennyi intézmény a minimálbér és bérminimum emeléssel összefüggő állami költségvetésmódosítást követő 30 napon belül köteles pótköltségvetést készíteni. Az országos presbitérium a tartalékalaphoz nem csatlakozott intézményeknek nem nyújt semmilyen országos egyházi támogatást a minimálbér- és bérminimum emelés, valamint járulékai többletkifizetésekkel kapcsolatosan. 5//2017. (II. 2.) országos presbitériumi határozat Baldauf diakóniai intézmény ingatlanáról alapján elfogadja a Baldauf Gusztáv Evangélikus Szeretetotthon (Pogány) diakóniai intézmény tulajdonában álló, a Pécs18742 hrsz. alatt felvett, a természetben 7623 Pécs, Szabadság u. 18. sz. alatt található ingatlana országos egyháznak történő felajánlását, az ajándékozási szerződés megkötését jóváhagyja. Az ajándékozási szerződés megkötésére tekintettel hozzájárul a diakóniai intézmény fennálló, Ft kölcsön tartozásnak, mint behajthatatlan követelésnek a leírásához. Ezzel egyidejűleg felkéri az országos irodát, hogy vizsgálja meg az ingatlan hasznosításának lehetőségeit és módját. 7//2017. (II. 2.) országos presbitériumi határozat kórházalapítási szándékról alapján - utalva a 2/2015. (II. 5.) országos presbitériumi határozatra - fenntartja kórházalapítási szándékát. A szükséges tárgyalások lefolytatására felhatalmazza dr. Nagy Zoltánt és Buda Annamáriát. 8//2017. (II. 2.) országos presbitériumi határozat Evangélikus Hittudományi Egyetem jelentéséről VIII. törvény 44. (1) bekezdés c) pontjára - az Evangélikus Hittudományi Egyetem évben végzett tevékenységéről szóló rektori jelentést elfogadja. Az országos presbitérium szükségesnek tartja a lelkészutánpótlás szempontjából az egyházi köznevelési intézményekben zajló tanulói és tanári hitélet ideértve a tanulók és tanárok gyülekezeti hitéletének - áttekintését, valamint az iskolai hittanoktatás egyházi hatásainak elemzését. és EHE Valláspedagógiai Intézet Határidő: május 31. 9/1/2017. (II. 2.) országos presbitériumi határozat EHE alapító okiratának módosításáról VIII. törvény 4. (2) bekezdése alapján az Evangélikus Hittudományi Egyetem felsőoktatási intézmény alapító okiratát a Melanchthon Szakkollégium szervezeti egység létrehozására tekintettel módosítja. Határidő: február 28. 9/2/2017. (II. 2.) országos presbitériumi határozat EHE Melanchthon Szakkollégium szervezeti és működési szabályzatának elfogadásáról VIII. törvény 7. (1) bekezdés b) pontjára - az Evangélikus Hittudományi Egyetem felsőoktatási intézmény Melanchthon Szakkollégiuma szervezeti egység szervezeti és működési szabályzatát elfogadja. Határidő: február /3/2017. (II. 2.) országos presbitériumi határozat EHE Melanchthon Szakkollégium igazgatójáról alapján az Evangélikus Hittudományi Egyetem felsőoktatási intézmény Melanchthon Szakkollégiuma igazgatójának, Szabó B. Andrásnak a megválasztását támogatja. Határidő: február /1/2017. (II. 2.) országos presbitériumi határozat könyvtár gyűjteményi egységvezető jogviszony létesítéséhez való jóváhagyásáról VIII. törvény 7. (1) bekezdés b) pontjára - előzetesen
2 jóváhagyja Balogh Kriszta könyvtár gyűjteményi egység vezetőjének február 1. napjától január 31. napjáig való munkajogviszony létesítését az Evangélikus Országos Gyűjteményben. Felelős: Hubert Gabriella Határidő: február 2. 10/2/2017. (II. 2.) országos presbitériumi határozat levéltár gyűjteményi egységvezető jogviszony létesítéséhez való jóváhagyásáról VIII. törvény 7. (1) bekezdés b) pontjára - előzetesen jóváhagyja Czenthe Miklós levéltár gyűjteményi egység vezetőjének február 1. napjától január 31. napjáig való munkajogviszony létesítését az Evangélikus Országos Gyűjteményben. Felelős: Hubert Gabriella Határidő: február 2. szabályszerűségi-pénzügyi vizsgálatról, valamint az utóellenőrzésekről szóló belső ellenőri jelentést tudomásul veszi. Felelős: Csorba Gábor 12/2017. (II. 2.) országos presbitériumi határozat kistelepülési szabályrendelet módosításáról utalva az egyházi jogszabályokról szóló 2005 évi VI. törvény 4. (3) bekezdésére - az ötezer lakosnál kisebb településen szolgálatot teljesítő egyházi személyek jövedelempótlékának elosztásáról szóló 1/2016. (V. 12.) országos szabályrendelet módosítását elfogadja. Az országos presbitérium kéri az országos irodát, hogy a szabályrendelet és annak módosítása egységes szerkezetben jelenjen meg az egyház hivatalos lapjában. 10/3/2017. (II. 2.) országos presbitériumi határozat múzeum gyűjteményi egységvezető jogviszony létesítéséhez való jóváhagyásáról VIII. törvény 7. (1) bekezdés b) pontjára - előzetesen jóváhagyja Harmati Béla László múzeum gyűjteményi egység vezetőjének február 1. napjától január 31. napjáig való munkajogviszony létesítését az Evangélikus Országos Gyűjteményben. Felelős: Hubert Gabriella Határidő: február 2. 11/2017. (II. 2.) országos presbitériumi határozat belső ellenőr jelentéséről utalva az egyház háztartásáról szóló évi I. törvény 7/B. (3) bekezdésére - a Berzsenyi Dániel Evangélikus (Líceum) Gimnázium és Kollégium (Sopron), a Kossuth Lajos Evangélikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Pedagógiai Szakgimnázium (Miskolc), a Kossuth Lajos Evangélikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola (Soltvadkert), a Podmaniczky János Evangélikus Óvoda és Általános Iskola (Budapest-Rákoskeresztúr), a Kisdeák Evangélikus Óvoda (Budapest) köznevelési intézményekben, és a Magyarországi Evangélikus Egyház alkalmazásában álló, a köznevelési intézményekben szolgálatot teljesítő intézményi lelkészek juttatásainak körében végzett, valamint a Szombathelyi Evangélikus Diakóniai Központ, a Bolla Árpád Evangélikus Szeretetotthon (Budapest-Rákospalota), a Lakos Ádám Evangélikus Szeretetszolgálat (Boba) diakóniai intézményekben végzett szabályszerűségi-pénzügyi vizsgálatról, illetve a Fancsal-Hernádvécse Evangélikus Egyházközségben és a Kék Elefánt Evangélikus Óvoda (Pécs) köznevelési intézményben végzett soron kívüli 15/2017. (II. 2.) országos presbitériumi határozat Deák Téri köznevelési intézmény intézményvezetője pályázati kiírásáról VIII. törvény 16/A. (2) bekezdésre a Deák Téri Evangélikus Gimnázium (Budapest) köznevelési intézmény intézményvezetője újraválasztási eljárását lefolytatja. 16/2017. (II. 2.) országos presbitériumi határozat köznevelési intézmények évi egyházi kiegészítő támogatásának korrekciós összegéről szóló évi IV. törvény 128. (2) bekezdés c) pontja alapján úgy határoz, hogy a évi egyházi köznevelési kiegészítő támogatás korrekciós összegének 67,31%-t az oktatási tartalékalapban tartja, így a különbözet (50.000,- Ft/gyermek) létszámarányosan kerül kiosztásra a évi létszám alapján. 17/2017. (II. 2.) országos presbitériumi határozat bonyhádi köznevelési intézmény feladatbővítéséről szóló évi IV. törvény 128. (3) bekezdés a) pontja VIII. törvény 4. (2) bekezdésére a Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium és Kollégium köznevelési intézmény alapító okiratában írt feladatát bővíti azzal, hogy az állami intézményfenntartó központ által fenntartott Vörösmarty Mihály Általános Iskola vonatkozásában a feladatellátási kötelezettség átvállalásával vallási,
3 világnézeti tekintetben elkötelezett egyházi intézményként látja el az általános iskolai feladatot szeptember 1-től. Ennek megfelelően a Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium és Kollégium köznevelési intézmény alapító okiratát és költségvetésének módosítja. 18/2017. (II. 2.) országos presbitériumi határozat Reményik köznevelési intézmény feladatbővítéséről szóló évi IV. törvény 128. (3) bekezdés a) pontja VIII. törvény 4. (2) bekezdésére - javasolja az egyházközségi fenntartónak és támogatja, hogy a Reményik Sándor Evangélikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola (Szombathely) köznevelési intézmény feladatbővítésével, az állami intézményfenntartó központ által fenntartott Bobai Óvoda és Napsugár Általános Iskola vonatkozásában a feladat ellátási kötelezettség átvállalásával vallási, világnézeti tekintetben elkötelezett egyházi intézményben lássa el a köznevelési feladatot szeptember 1-től. Ennek megfelelően támogatja a Reményik Sándor Evangélikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola (Szombathely) köznevelési intézmény alapító okiratának és költségvetésének módosítását. 19/2017. (II. 2.) országos presbitériumi határozat pécsi köznevelési intézmény igazgatótanácsa fenntartói küldöttéről alapján utalva a évi VIII. törvény 11. (3) bekezdésére a Kék Elefánt Evangélikus Óvoda köznevelési intézmény igazgatótanácsa országos egyházi küldöttének Aradi Andrást megválasztja. Felelős: dr. Benkő Ingrid 26/2017. (III. 23.) országos presbitériumi határozat belső ellenőr beszámolójáról utalva az egyház háztartásáról szóló évi VI. törvény 46. (5) bekezdésére, valamint a belső ellenőr évi munkatervéről szóló 150/2015. (XII. 10.) országos presbitériumi határozatra - a belső ellenőrök évi tevékenységéről szóló beszámolót elfogadja. szóló évi IV. törvény 128. (5) bekezdése alapján belső ellenőrök utóvizsgálati eljárásához kapcsolódóan az alábbi szankcionálási rendszert határozza meg: Országos fenntartású intézmények esetében legfeljebb három utófelülvizsgálatra kerülhet sor. Első utóvizsgálat esetén: Ha az ellenőrzési jelentés javaslataiból semmi, vagy ha jelentős hibák, hiányok kijavítása nem valósult meg, akkor az intézmény vezetőjét a munkáltatója, szolgálatba állítója írásos figyelmeztetésben részesíti. Második utóvizsgálat esetén: Az előző utóvizsgálatnál is előforduló hiányosság pótlásának elmaradása esetén, egyházi kiegészítő pótléka megvonásra kerül. Harmadik utóvizsgálat esetén: Amennyiben a hibák és hiányosságok továbbra is fennállnak az intézményvezetői megbízás visszavonására kerülhet sor. Az országos presbitérium kéri és ajánlja, hogy egyházközségi fenntartású intézmények esetében a fenntartó e szankcionálási rendszert alkalmazza. 28/2017. (III. 23.) országos presbitériumi határozat országos szabályrendelet elfogadásáról utalva az egyházi jogszabályokról szóló 2005 évi VI. törvény 4. (3) bekezdésére egyházi gazdálkodó szervezetek gazdálkodásáról szóló 1/2017. (III. 23.) országos szabályrendeletet elfogadja. Határidő: március /2017. (III. 23.) országos presbitériumi határozat országos szabályrendelet elfogadásáról utalva az egyházi jogszabályokról szóló 2005 évi VI. törvény 4. (3) bekezdésére az egyház hivatalos lapjának megjelentetéséről szóló 2/2017. (III. 23.) országos szabályrendeletet elfogadja. Határidő: március /2017. (III. 23.) országos presbitériumi határozat EFI köznevelési intézmény alapító okiratának módosításáról presbitériuma az egyház intézményeiről szóló évi VIII. törvény 4. (2) bekezdése alapján az Evangélikus Fejlesztési Iroda (Budapest) fejlesztési és vagyongazdálkodási intézmény alapító okiratát módosítja. Felelős: Kocsis István 27/2017. (III. 23.) országos presbitériumi határozat belső ellenőrzés utóvizsgálatáról 32/1/2017. (III. 23.) országos presbitériumi határozat aszódi köznevelési intézmény intézményvezetője pályázati kiírásáról
4 VIII. törvény 17/A. -ra az Aszódi Evangélikus Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium köznevelési intézmény intézményvezetői nyílt pályázatát kiírja. 33/1/2017. (III. 23.) országos presbitériumi határozat Rózsák tere köznevelési intézmény intézményvezetője pályázati kiírásáról VIII. törvény 17/A. -ra az Evangélikus Középiskolai Kollégium (Budapest) köznevelési intézmény intézményvezetői meghívásos pályázatát kiírja. 39/1/2017. (III. 23.) országos presbitériumi határozat Abaffy diakóniai intézmény intézményvezetője megbízásáról VIII. törvény 17. (12) bekezdésére az Abaffy Gyula Evangélikus Szeretetszolgálat (Arnót) intézményvezetői feladatainak ellátásával megbízza Buday Barnabást a január 1. napjától végzett szolgálatának tudomásulvétele mellett december 31. napjáig terjedő időtartamra. 40/1/2017. (III. 23.) országos presbitériumi határozat Siló diakóniai intézmény intézményvezetője megbízásáról VIII. törvény 17. (12) bekezdésére a Siló Evangélikus Szeretetszolgálat (Piliscsaba) intézményvezetői feladatainak ellátásával megbízza Dávid István Csabát március 23. napjától március 22. napjáig terjedő időtartamra. 43/2017. (III. 23.) országos presbitériumi határozat diakóniai stratégiáról presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló évi IV. törvény 128. (5) bekezdése alapján a diakóniai stratégiát elfogadja. Saját intézményi hálózatunk vezetőinek saját képzése érdekében is szándékát fejezi ki az általános diakóniai képzésre és vezetőképzésre az Evangélikus Hittudományi Egyetemen. 45/1/2017. (III. 23.) országos presbitériumi határozat Agape diakóniai intézmény igazgatótanácsának beszámolójáról Agapé Evangélikus Szeretetszolgálat (Lajoskomárom) diakóniai 45/2/2017. (III. 23.) országos presbitériumi határozat ÉLIM diakóniai intézmény igazgatótanácsának beszámolójáról ÉLIM Evangélikus Szeretetotthon (Nyíregyháza) diakóniai 45/3/2017. (III. 23.) országos presbitériumi határozat kaposszekcsői diakóniai intézmény igazgatótanácsának beszámolójáról Evangélikus Diakóniai Otthon (Kaposszekcső) diakóniai 45/4/2017. (III. 23.) országos presbitériumi határozat Kapernaum diakóniai intézmény igazgatótanácsának beszámolójáról Kapernaum Evangélikus Szeretetotthon (Gyenesdiás) évben
5 45/5/2017. (III. 23.) országos presbitériumi határozat kőszegi diakóniai intézmény igazgatótanácsának beszámolójáról Kőszegi Evangélikus Szeretetotthon diakóniai intézmény 45/6/2017. (III. 23.) országos presbitériumi határozat Lakos diakóniai intézmény igazgatótanácsának beszámolójáról Lakos Ádám Evangélikus Szeretetszolgálat (Boba) diakóniai 45/7/2017. (III. 23.) országos presbitériumi határozat Ótemplomi diakóniai intézmény igazgatótanácsának beszámolójáról Ótemplomi Evangélikus Szeretetszolgálat (Szarvas) évben 45/8/2017. (III. 23.) országos presbitériumi határozat Baldauf diakóniai intézmény igazgatótanácsának beszámolójáról Baldauf Gusztáv Evangélikus Szeretetotthon (Pogány) diakóniai 45/9/2017. (III. 23.) országos presbitériumi határozat békéscsabai diakóniai intézmény igazgatótanácsának beszámolójáról Békéscsabai Evangélikus Szeretetszolgálat diakóniai 45/10/2017. (III. 23.) országos presbitériumi határozat Oltalom diakóniai intézmény igazgatótanácsának beszámolójáról Oltalom Szeretetszolgálat (Nyíregyháza) diakóniai 45/11/2017. (III. 23.) országos presbitériumi határozat Szedik diakóniai intézmény igazgatótanácsának beszámolójáról Szombathelyi Evangélikus Diakóniai Központ diakóniai 45/12/2017. (III. 23.) országos presbitériumi határozat kondorosi diakóniai intézmény igazgatótanácsának beszámolójáról Kondorosi Nyugdíjasház diakóniai intézmény 45/13/2017. (III. 23.) országos presbitériumi határozat kistarcsai diakóniai intézmény igazgatótanácsának beszámolójáról
6 Evangélikus Papnék Johannita Szeretetotthona (Kistarcsa) évben 45/14/2017. (III. 23.) országos presbitériumi határozat pilisi diakóniai intézmény igazgatótanácsának beszámolójáról Pilisi Evangélikus Szeretetszolgálat diakóniai intézmény 45/15/2017. (III. 23.) országos presbitériumi határozat Tessedik diakóniai intézmény igazgatótanácsának beszámolójáról Tessedik Sámuel Evangélikus Szeretetszolgálat (Gödöllő) évben 45/16/2017. (III. 23.) országos presbitériumi határozat Túrmezei diakóniai intézmény igazgatótanácsának beszámolójáról Túrmezei Erzsébet Evangélikus Szeretetszolgálat (Balassagyarmat) diakóniai intézmény igazgatótanácsának beszámolóját a évben 45/17/2017. (III. 23.) országos presbitériumi határozat Emmaus diakóniai intézmény igazgatótanácsának beszámolójáról Emmaus Evangélikus Szeretetotthon (Nyíregyháza) évben 45/18/2017. (III. 23.) országos presbitériumi határozat Sarepta diakóniai intézmény igazgatótanácsának beszámolójáról Sarepta Budai Evangélikus Szeretetotthon, Idősek és Fogyatékos Személyek Otthona (Budapest) diakóniai intézmény 45/19/2017. (III. 23.) országos presbitériumi határozat Bolla diakóniai intézmény igazgatótanácsának beszámolójáról Bolla Árpád Rákospalotai Evangélikus Szeretetotthon (Budapest- Rákospalota) diakóniai intézmény igazgatótanácsának beszámolóját a évben 46/1/2017. (III. 23.) országos presbitériumi határozat Béthel missziói intézmény intézményvezetője pályázati kiírásáról VIII. törvény 17/A. -ra a Béthel Missziói Otthon (Piliscsaba) missziói intézmény intézményvezetői meghívásos pályázatát kiírja. E határozat akkor lép hatályba, ha az igazgatótanács ezzel egyért. 47/2017. (III. 23.) országos presbitériumi határozat Evangélikus Diakónia diakóniai intézmény intézményvezetője megbízásáról VIII. törvény 17. (12) bekezdésére az Evangélikus Diakónia intézményvezetői feladatainak ellátásával megbízza Buda Annamáriát, a november 4. napjától végzett szolgálatának elismerése és tudomásulvétele mellett, március 31. napjáig terjedő időtartamra.
7 48/2017. (III. 23.) országos presbitériumi határozat Evangélikus Fejlesztési Iroda intézményvezetőjéről alapján - utalva az egyház intézményeiről szóló évi VIII. törvény 17. (12) bekezdésére az Evangélikus Fejlesztési Iroda (Budapest) pályázati és vagyongazdálkodási intézmény intézményvezetői feladatainak ellátásával Kocsis Istvánt megbízza március 31. napjáig tartó egy éves időtartamra. 49/1/2017. (III. 23.) országos presbitériumi határozat EOGY gyűjteményi intézmény igazgatótanácsa tagjairól alapján utalva a évi VIII. törvény 37. -ra az Evangélikus Országos Gyűjtemény (Budapest) gyűjteményi intézmény igazgatótanácsa tagjait, a hivatalból jelenlevő Hubert Gabriella intézményvezető mellett az alábbiak szerint választja meg: - Dr. Berecz Ágnes (Ráday Gyűjtemény igazgatója), - DSc. Csepregi Zoltán (Evangélikus Hittudományi Egyetem tanszékvezetője), - Dr. Harmati Béla László (Evangélikus Országos Gyűjtemény múzeumi gyűjteményi egység vezetője), - Dr. Kenyeres István (Budapest Főváros Levéltára főigazgatója), - Kondor Péter (országos gazdasági bizottság elnöke), - Mészáros Tamás (Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület felügyelője), - Morvay Diana (Evangélikus Országos Gyűjtemény levéltárosa), - DSc. Monok István (MTA KIK főigazgatója), - Dr. Róka Enikő (Fővárosi Képtár igazgatója), - Tölli Balázs (országos nevelési-oktatási bizottság elnöke). Felelős: dr. Benkő Ingrid 49/2/2017. (III. 23.) országos presbitériumi határozat EOGY gyűjteményi intézmény igazgatótanácsa elnökének megválasztásáról szóló évi IV. törvény 128. (3) bekezdésének a) pontja alapján utalva az egyház intézményeiről szóló évi VIII. törvény 12. (1) bekezdésére - az Evangélikus Országos Gyűjtemény (Budapest) gyűjteményi intézmény igazgatótanácsa elnökének DSc. Monok István megválasztja. Felelős: dr. Benkő Ingrid
1/1/2016. (III. 9.) országos elnökségi határozat Agape diakóniai intézmény évi beszámolójáról
1/1/2016. (III. 9.) országos elnökségi határozat Agape diakóniai intézmény 2015. évi beszámolójáról 2005. évi IV. törvény 132. e) pontja alapján az Agapé Evangélikus Szeretetszolgálat (Lajoskomárom) diakóniai
2/1/2018. (I. 31.) országos presbitériumi határozat Hegyhát diakóniai intézmény alapító okiratának módosításáról
1/1/2018. (I. 31.) országos presbitériumi határozat Szedik diakóniai intézmény alapító okiratának presbitériuma 4. (2) bekezdésére megállapítja, hogy a Szombathelyi Evangélikus Diakóniai Központ diakóniai
144/1/2016. (XII. 15.) országos presbitériumi határozat szándéknyilatkozat bobai köznevelési intézmény alapításáról
144/1/2016. (XII. 15.) országos presbitériumi határozat szándéknyilatkozat bobai köznevelési intézmény alapításáról szóló 2005. évi IV. törvény 128. (3) bekezdés a) pontja alapján utalva az egyház intézményeiről
évi IV. törvény 128. (3) bekezdés c) pontja alapján utalva
1/2015. (I. 28.) országos presbitériumi határozat EPSZTI köznevelési intézmény alapító okiratának módosításáról évi IV. törvény 128. (3) bekezdés a) pontja alapján - utalva 4. (2) bekezdésére megállapítja,
111/1/2017. (IX. 13.) országos presbitériumi határozat kondorosi diakóniai intézmény alapító okiratának módosításáról
106/1/2017. (IX. 13.) országos presbitériumi határozat Abaffy diakóniai intézmény alapító okiratának 4. (2) bekezdése alapján megállapítja, hogy az Abaffy Gyula Evangélikus Szeretetszolgálat (Arnót) diakóniai
Felelős: Varga Márta Határidő: május 31.
51/1/2017. (V. 3.) országos presbitériumi határozat kiskőrösi köznevelési intézmény alapító okiratának 4. (2) bekezdése alapján megállapítja, hogy a Kiskőrösi Petőfi Sándor Evangélikus Óvoda, Általános
2/1/2018. (I. 31.) országos presbitériumi határozat Hegyhát diakóniai intézmény alapító okiratának módosításáról
1/1/2018. (I. 31.) országos presbitériumi határozat Szedik diakóniai intézmény alapító okiratának presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128. (3) bekezdése a)
19/2013. (I. 31.) országos presbitériumi határozat oktatási intézmények évi egyházi kiegészítő támogatásáról
1/2013. (I. 31.) országos presbitériumi határozat ingatlancseréről évi IV. törvény 128. (5) bekezdése alapján utalva a 1/2012. (II. 2.) országos presbitériumi határozatra is - hozzájárul a Magyar Állam
Határidő: október 18.
160/2014. (VIII.21.) országos presbitériumi határozat országos szabályrendelet törvény 4. (3) bekezdésére - az evangélikus hitoktatás tartalmi, munka-ügyi, jogi, valamint pénzügyi kereteiről szóló 2/2014.
A MAGYARORSZÁGI EVANGÉLIKUS EGYHÁZ ZSINATA
EVANGÉLIKUS KÖZLÖNY 2016. március 31. 1 A MAGYARORSZÁGI EVANGÉLIKUS EGYHÁZ ZSINATA ZSINATI HATÁROZATOK 1/2016. (II. 26.) zsinati határozat zsinati lelkészi jegyző választásáról A Magyarországi Evangélikus
2011. március 8. 2011. március 24.
2011. március 8. Rákoskeresztúri Evangélikus Egyházközség Presbitériuma 6/2011. (03.08.) sz. presbitériumi határozat A Rákoskeresztúri Evangélikus Egyházközség Presbitériuma kifejezi azt a szándékát, hogy
FIT-jelentés :: Magyarországi Evangélikus Egyház 1085 Budapest, Üllői út 24. Fenntartói azonosító: Fenntartói jelentés. 8.
FIT-jelentés :: 2014 Magyarországi Evangélikus Egyház 1085 Budapest, Üllői út 24. Fenntartói azonosító: 11926040 Létszámadatok Az intézmények kódtáblázata A Benka Gyula Evangélikus Általános Iskola és
FIT-jelentés :: Magyarországi Evangélikus Egyház 1085 Budapest, Üllői út 24. Fenntartói azonosító: Fenntartói jelentés. 8.
FIT-jelentés :: 2015 Magyarországi Evangélikus Egyház 1085 Budapest, Üllői út 24. Fenntartói azonosító: 11926040 Létszámadatok Az intézmények kódtáblázata A Benka Gyula Evangélikus Angol Két Tanítási Nyelvű
FIT-jelentés :: Magyarországi Evangélikus Egyház 1085 Budapest, Üllői út 24. Fenntartói azonosító: Fenntartói jelentés. 8.
FIT-jelentés :: 2013 Magyarországi Evangélikus Egyház 1085 Budapest, Üllői út 24. Fenntartói azonosító: 11926040 Létszámadatok Az intézmények kódtáblázata A Benka Gyula Evangélikus Általános Iskola és
FIT-jelentés :: Magyarországi Evangélikus Egyház 1085 Budapest, Üllői út 24. Fenntartói azonosító: Fenntartói jelentés. 6.
FIT-jelentés :: 2014 Magyarországi Evangélikus Egyház 1085 Budapest, Üllői út 24. Fenntartói azonosító: 11926040 Létszámadatok Az intézmények kódtáblázata A Benka Gyula Evangélikus Általános Iskola és
FIT-jelentés :: Magyarországi Evangélikus Egyház 1085 Budapest, Üllői út 24. Fenntartói azonosító: Fenntartói jelentés. 6.
FIT-jelentés :: 2015 Magyarországi Evangélikus Egyház 1085 Budapest, Üllői út 24. Fenntartói azonosító: 11926040 Létszámadatok Az intézmények kódtáblázata A Benka Gyula Evangélikus Angol Két Tanítási Nyelvű
20/1/2016. (III. 9.) országos presbitériumi határozat nyíregyházi kollégium köznevelési intézmény alapító okiratának módosításáról
20/1/2016. (III. 9.) országos presbitériumi határozat nyíregyházi kollégium köznevelési intézmény alapító okiratának módosításáról VIII. törvény 4. (2) bekezdése alapján megállapítja, hogy a Luther Márton
FIT-jelentés :: Magyarországi Evangélikus Egyház 1085 Budapest, Üllői út 24. Fenntartói azonosító: Fenntartói jelentés. 10.
FIT-jelentés :: 2015 Magyarországi Evangélikus Egyház 1085 Budapest, Üllői út 24. Fenntartói azonosító: 11926040 Létszámadatok Az intézmények kódtáblázata A Mezőberényi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium
FIT-jelentés :: Magyarországi Evangélikus Egyház 1085 Budapest, Üllői út 24. Technikai kód: Fenntartói jelentés. 10.
FIT-jelentés :: 2008 Magyarországi Evangélikus Egyház 1085 Budapest, Üllői út 24. Matematika Országos kompetenciamérés 1 1 Átlageredmények A fenntartók átlageredményeinek összehasonlítása Matematika Az
FIT-jelentés :: Magyarországi Evangélikus Egyház 1085 Budapest, Üllői út 24. Fenntartói azonosító: Fenntartói jelentés. 10.
FIT-jelentés :: 2013 Magyarországi Evangélikus Egyház 1085 Budapest, Üllői út 24. Fenntartói azonosító: 11926040 Létszámadatok Az intézmények kódtáblázata A Mezőberényi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium
FIT-jelentés :: Magyarországi Evangélikus Egyház 1085 Budapest, Üllői út 24. Fenntartói azonosító: Fenntartói jelentés. 10.
FIT-jelentés :: 2014 1085 Budapest, Üllői út 24. Fenntartói azonosító: 11926040 Létszámadatok Az intézmények kódtáblázata A Mezőberényi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium és Kollégium (5650 Mezőberény,
7632 Pécs, Enyezd út 1. 72/
ALAPÍTÓ OKIRAT A Pécsi Evangélikus Egyházközség (székhelye: 7621 Pécs, Dischka Győző u. 4-6.), a Kék Elefánt Evangélikus Óvoda alapító okiratát a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény, valamint
2015. évi tervezett Megnevezés Bevétel Beruházás Költség a zsinat egyik elnöke
Ssz. X Kód Megnevezés 1. X7010000 Testületek 0 11 500 2. X7010100 Zsinat 0 0 4 500 3. X7010101 Zsinat működési költség 0 0 4 500 a zsinat egyik elnöke 4. X7010200 Országos Presbitérium 0 0 1 500 Országos
FIT-jelentés :: Magyarországi Evangélikus Egyház 1085 Budapest, Üllői út 24. Technikai kód: Fenntartói jelentés. 8.
FIT-jelentés :: 2008 Magyarországi Evangélikus Egyház 1085 Budapest, Üllői út 24. Matematika Országos kompetenciamérés 1 1 Átlageredmények A fenntartók eredményeinek összehasonlítása Matematika Az Önökhöz
FIT-jelentés :: Magyarországi Evangélikus Egyház 1085 Budapest, Üllői út 24. Technikai kód: Fenntartói jelentés. 8.
FIT-jelentés :: 2011 Magyarországi Evangélikus Egyház 1085 Budapest, Üllői út 24. Létszámadatok Az intézmények kódtáblázata A Békéscsabai Evangélikus Gimnázium Művészeti Szakközépiskola, Kollégium és Alapfokú
FIT-jelentés :: Magyarországi Evangélikus Egyház 1085 Budapest, Üllői út 24. Technikai kód: Fenntartói jelentés. 6.
FIT-jelentés :: 2008 1085 Budapest, Üllői út 24. Matematika Országos kompetenciamérés 1 1 Átlageredmények A fenntartók eredményeinek összehasonlítása Matematika Az Önökhöz képest szignifikánsan jobban,
A MAGYARORSZÁGI EVANGÉLIKUS EGYHÁZ ZSINATA
EVANGÉLIKUS KÖZLÖNY 2016. június 30. 1 A MAGYARORSZÁGI EVANGÉLIKUS EGYHÁZ ZSINATA TÖRVÉNYEK 2016. ÉVI I. TÖRVÉNY A MAGYARORSZÁGI EVANGÉLIKUS EGYHÁZ 2015. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉRŐL SZÓLÓ 2015. ÉVI I. TÖRVÉNY
Fenntartói jelentés. 10. évfolyam
FIT-jelentés :: 2010 Magyarországi Evangélikus Egyház 1085 Budapest, Üllői út 24. Figyelem! A 2010. évi Országos kompetenciaméréstől kezdődően a szövegértés, illetve a matematika területén új, évfolyamfüggetlen
FIT-jelentés :: Magyarországi Evangélikus Egyház 1085 Budapest, Üllői út 24. Technikai kód: Fenntartói jelentés. 6.
FIT-jelentés :: 2009 1085 Budapest, Üllői út 24. Létszámadatok Az intézmények kódtáblázata A Békéscsabai Evangélikus Gimnázium Művészeti Szakközépiskola, Kollégium és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
Felelős: Varga Márta Határidő: október 15.
108/1/2016. (IX. 14.) országos presbitériumi határozat Szedik diakóniai intézmény alapító okiratának módosításáról A Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma az egyház intézményeiről szóló
BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE
BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt. szám: 9-1/5/2012. Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. május 16-án megtartott
POLGÁRMESTERE Kistarcsa, Szabadság út 48. Telefon: (28) , Fax: (28)
10 KISTARCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE 2143 Kistarcsa, Szabadság út 48. Telefon: (28)- 507-133, Fax: (28)-470-357 ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2015. szeptember 30-i ülésére Tárgy: Városi Óvoda
A.) EGYHÁZI MŰKÖDÉSI FELADATOK
A.) EGYHÁZI MŰKÖDÉSI FELADATOK BEVÉTELEK I.) Szabad felhasználású bevételek Elfogadott 2017. terv Módosított 2017. terv változás 2 175 000 2 175 000 0 I.1. Járadék + kiegészítés 1 550 000 1 550 000 - I.2.
K i v o n a t. Püspökladány Város Önkormányzata Képviselő-testülete szeptembert 26-i soron következő ülésének jegyzőkönyvéből
118/2013. (IX. 26.) önkormányzati testületi határozat 1. a Püspökladány Város Gazdasági Ellátó Szervezete 2012. évi munkájáról készült beszámolót elfogadja; 2. kötelezi továbbá az intézményvezetőt, hogy
A L A P Í T Ó O K I R A T
A L A P Í T Ó O K I R A T Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény alapján Püspökladány Város Önkormányzata Képviselő-testülete a Püspökladány Város Gazdasági Ellátó Szervezete alapító okiratát
A MAGYARORSZÁGI EVANGÉLIKUS EGYHÁZ ZSINATA
EVANGÉLIKUS KÖZLÖNY 2014. augusztus 10. 1 A MAGYARORSZÁGI EVANGÉLIKUS EGYHÁZ ZSINATA 2014. május 30. TÖRVÉNYEK 2014. ÉVI III. TÖRVÉNY A HITOKTATÁSSAL KAPCSOLATOS EGYES TÖRVÉNYEK MÓDOSÍTÁSÁRÓL 1. Az egyházi
A MAGYARORSZÁGI EVANGÉLIKUS EGYHÁZ ÉVI KÖLTSÉGVETÉSI TERVE
BEVÉTELEK A MAGYARORSZÁGI EVANGÉLIKUS EGYHÁZ 2018. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSI TERVE A.) EGYHÁZI MŰKÖDÉSI FELADATOK 2 422 900 897 380 3 320 280 I. Szabad felhasználású bevételek 2 242 000 0 2 242 000 I.1. Járadék
ALAPÍTÓ OKIRATOT MÓDOSÍTÓ OKIRAT
ALAPÍTÓ OKIRATOT MÓDOSÍTÓ OKIRAT amellyel Dombóvár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Dombóvári Szivárvány Óvoda és Bölcsőde 2013. június 21. napján kelt, 2013. július 1-től hatályos alapító
Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva
Okirat száma: 1/2015AO Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. -a alapján az Általános Iskolai, Óvodai és Egészségügyi Gondnokság
KIVONAT. 22/2017. Kth. Kiskunhalas Város Önkormányzata Költségvetési Intézmények Gazdasági Szervezete Alapító okirat módosítása.
KIVONAT A Képviselő-testület 2017. január 26-án megtartott üléséről készült jegyzőkönyvből 22/2017. Kth. Kiskunhalas Város Önkormányzata Költségvetési Intézmények Gazdasági Szervezete Alapító okirat módosítása
Dunavarsány Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. június 12-ei rendes, nyílt ülésének határozatai
Dunavarsány Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. június 12-ei rendes, nyílt ülésének határozatai A Képviselő-testület 7 igen, 0 nem, 0 tartózkodással hozta meg alábbi határozatát. 84/2012. (VI.
Módosításokkal egybeszerkesztett ALAPÍTÓ OKIRAT
Módosításokkal egybeszerkesztett ALAPÍTÓ OKIRAT (megel z módosítás: 2013. május 29.) A (székhelye: 8500 Pápa, Széchenyi u. 15.), a Gyurátz Ferenc Evangélikus Általános Iskola alapító okiratát a nemzeti
I. HATÁROZAT KIVONAT
Belváros-Lipótváros, Budapest Főváros V. kerület Önkormányzatának Iktatószám: T-332/2013. 14/2013. I. HATÁROZAT KIVONAT a 2013. december 05-ei rendes képviselő-testületi ülés nyílt jegyzőkönyvéből 371/2013.
19/2007. (III. 29.) önkormányzati testületi határozat a Városüzemeltető Kft évi mérlegbeszámolóját az alábbi főbb számokkal hagyja jóvá: Bevétel
18/2007. (III. 29.) önkormányzati testületi határozat az önkormányzat 2006. évi belső ellenőrzéséről szóló tájékoztatót elfogadja. Határidő: azonnal Felelős: Arnóth Sándor polgármester 19/2007. (III. 29.)
A L A P Í T Ó O K I R AT
Kálvin János Református Gimnázium, Szakközépiskola és Általános Iskola A L A P Í T Ó O K I R AT A Pilisi Református Egyházközség, mint fenntartó (képviseli a Presbitérium Elnöksége, jelen okiratot aláírói
Magyarországi Evangélikus Egyház -
Alapító okirata - módosításokkal egybeszerkesztett, a 2011. május 4-én kelt alapító okirat helyébe lép 1 - A Magyarországi Evangélikus Egyház Zsinatának 9/2011. (02.19.) évi határozatával megalapított
KIVONAT NAGYKOVÁCSI NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2014. NOVEMBER 20-ÁN MEGTARTOTT RENDES KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉS JEGYZŐKÖNYVÉBŐL
KIVONAT NAGYKOVÁCSI NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2014. NOVEMBER 20-ÁN MEGTARTOTT RENDES KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉS JEGYZŐKÖNYVÉBŐL NAGYKOVÁCSI NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK
Készült: a Marcali Városi Önkormányzat Képviselő- testületének december 13- án tartandó soron kívüli üléséről.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: a Marcali Városi Önkormányzat Képviselő- testületének 2012. december 13- án tartandó soron kívüli üléséről. Jelen vannak: Bejelentéssel vannak: Meghívottak: távol Dr. Sütő
Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete 2012. december 12-i ülésére
Tárgy: Békési Református Egyházközség kérelme Előkészítette: Sápi András intézményi referens Véleményező Bizottság: Tisztelt Képviselő-testület! Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság Sorszám: IV/2 Egyéb
Kivonat Sióagárd Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. augusztus 9-én tartott rendkívüli üléséről készített jegyzőkönyvből
95/2011. (VIII.09.) számú képviselő-testületi határozat Garay János Általános Iskola és AMI alapító okiratának módosítása 1.) Sióagárd Község Önkormányzatának Képviselő-testülete egyetért a Szekszárd Megyei
ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET október 5.-i ülésére
Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2017. október 5.-i ülésére Iktató szám: 222/2017. Tárgy: Előterjesztő: Készítette: Javaslat a Budapest, IX. kerület
K I V O N A T. Tura Város Önkormányzatának Képviselő-testülete február 9-én 16 órakor megtartott ülésének jegyzőkönyvéből.
K I V O N A T Tura Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2011. február 9-én 16 órakor megtartott ülésének jegyzőkönyvéből. Tárgy: Javaslat Tura Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. I.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jelen vannak: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szociális és Lakásügyi Bizottsága 2013. november 25-én (hétfő 15:00 órai kezdettel a Hatvani Közös Önkormányzati
E L Ő T E R J E S Z T É S. a Püspökladány Város Gazdasági Ellátó Szervezete alapító okiratának módosítására
Püspökladány Város Polgármesterétől 450 Püspökladány, Bocskai u.. sz. Készítette: Fodorné Szabó Mária E L Ő T E R J E S Z T É S a Püspökladány Város Gazdasági Ellátó Szervezete alapító okiratának módosítására
- szociális utalvány elfogadó hely iránti kérelem tárgyalja meg a Képviselő-testület
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Cserkeszőlő Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. december 12-én megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Szokolai Lajos polgármester dr. Héczei Eszter jegyző
A magasabb vezetői megbízás időtartama: A vezetői megbízás határozott időre 5 évre, 2014. augusztus 1-jétől 2019. július 31-ig szól.
Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlése pályázatot hirdet Az I-11/80.132/2014.sz. határozat 1. sz. melléklete Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata Miskolci Batsányi János Óvoda (3534 Miskolc, Batsányi
Nagy Szilárd polgármester
KENGYEL KÖZSÉG POLGÁRMESTERÉTŐL Előterjesztés A Képviselő-testület 2015. január 5-i ülésére A Napsugár Művészeti Óvoda alapító okiratának módosításáról Tisztelt Képviselő-testület! Legutóbb 2014. novemberében
A GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI INTÉZMÉNYFENNTARTÓ KÖZPONT TEVÉKENYSÉGE
A GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI INTÉZMÉNYFENNTARTÓ KÖZPONT TEVÉKENYSÉGE MAJOR ERNŐ A GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI INTÉZMÉNYFENNTARTÓ KÖZPONT VEZETŐJE JOGSZABÁLYI ALAPOK 2011. évi CLIV. törvény a megyei önkormányzatok
Kivonatos másolat Celldömölk Város Önkormányzata Képviselő-testületének szeptember 7-i ülése jegyzőkönyvéből: Felelős: Fehér László polgármester
szeptember 7-i ülése könyvéből: 139/2016.(IX.07.) sz. képviselő-testületi határozat: A képviselő-testület elfogadja a két ülés között történtekről szóló beszámolót. a./ A képviselő-testület felkéri a polgármestert,
K i v o n a t. Püspökladány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete elfogadja a
101/2009. (IX. 24.) önkormányzati testületi határozat elfogadja a polgármesteri jelentést azzal a kiegészítéssel, hogy az önkormányzat csatlakozik Tetétlen Önkormányzatának kezdeményezéséhez, és támogatja
ME 01 Minőségirányítási Eljárás ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ
ME 01 Minőségirányítási Eljárás 1. melléklet ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ ÜLÉS IDŐPONTJA: Vecsés Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. december 13-i ülésére ELŐTERJESZTÉS TÁRGYA: Javaslat a
Csővár Község Önkormányzat képviselő-testületének évi határozatai
Csővár Község Önkormányzat képviselő-testületének 2016. évi határozatai Acsa Község Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2016. (I. 27.) Kt. határozata, Csővár Község Önkormányzat Képviselő-testületének
K i v o n a t. Püspökladány Város Önkormányzata Képviselő-testülete november 30-i soron következő ülésének jegyzőkönyvéből
130/2017. (XI. 30.) önkormányzati testületi határozat a Debreceni Agglomeráció Hulladékgazdálkodási Társulás társulási megállapodását elfogadja. a Debreceni Agglomeráció Hulladékgazdálkodási Társulás társulási
E l ő t e r j e s z t é s. Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testületének február 23-i ülésére
Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testülete 8100 Várpalota, Gárdonyi Géza u. 39. Tel: 592 660. Pf.: 76. fax: 592 676 e-mail: varpalota@varpalota.hu E l ő t e r j e s z t é s Várpalota Város Önkormányzati
KIVONAT. Balatonfüred Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014.december 18-i testületi nyílt ülésének jegyzőkönyvéből
KIVONAT Balatonfüred Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014.december 18-i testületi nyílt ülésének jegyzőkönyvéből 296/2014.(XII.18.) sz. határozat: Balatonfüred Város Önkormányzat Képviselő-testülete
Határozat: 399/2014.(XII.11.) Dv. Kt. hat. ALAPÍTÓ OKIRAT
Határozat: 399/2014.(XII.11.) Dv. Kt. hat. ALAPÍTÓ OKIRAT Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8. (5) bekezdése, valamint az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011.
Módosító okirat. 1. Az alapító okirat 3. pontja helyébe mely a módosított okiratban pont alatt szerepel a következő rendelkezés lép:
A III. számú határozati javaslat 1. melléklete Okirat száma:.../2015 Módosító okirat A Miskolci Közintézmény-működtető Központ Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése által 2014. december
11.) Előterjesztés folyószámla-hitel keret igénybevételére. Vicsi László 12.) Előterjesztés fogorvosi praxis előszerződésére vonatkozóan. Vicsi László
Pomáz Város Önkormányzata 1/2012. ÖTÜ. Határozati Összesítő Pomáz város Önkormányzat Képviselő-testülete által 2012. 01. 24 -én tartott ülésén hozott határozatairól. 1/2012.(I.24.) sz. Ök. határozat (egyhangúlag)
ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET május 24-i ülésére
Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: 118/2018. ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2018. május 24-i ülésére Tárgy: Előterjesztő: Készítette: Javaslat alapító okiratok módosítására
K I V O N A T. Tata Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. április 4. napján megtartott ülésének jegyzőkönyvéből
K I V O N A T 2012. április 4. napján megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Tata Város Önkormányzat Képviselő-testülete 127/2012. (IV.5.) Tata Kt. határozata az április 4-i rendkívüli testületi ülésen tárgyalandó
NAGYKOVÁCSI NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 132/2013. (VII.15.) HATÁROZATA
KIVONAT NAGYKOVÁCSI NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2013. JÚLIUS 15-ÉN MEGTARTOTT MUNKATERV SZERINTI KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉS JEGYZŐKÖNYVÉBŐL NAGYKOVÁCSI NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK
A Tiszta Forrás Waldorf Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Óvoda. Alapító Okirata
A Tiszta Forrás Waldorf Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Óvoda Alapító Okirata 2014 1 A Tiszta Forrás Waldorf Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Óvoda ALAPÍTÓ OKIRATA 1. Az intézmény
K i v o n a t. Püspökladány Város Önkormányzata Képviselő-testülete április 26-i soron következő z á r t ülésének jegyzőkönyvéből
2018. április 26-i soron következő z á r t ülésének jegyzőkönyvéből 27/2018. (IV. 26.) önkormányzati testületi határozat úgy dönt, hogy 1. készüljön szakértői vizsgálat a GESZ gazdálkodásával összefüggésben
KIVONAT. Felsőzsolca Város Önkormányzat Képviselő-testületének június 21-én tartott ülésének jegyzőkönyvéből.
89/2017. (VI. 21.) Kt. határozat Tárgy: Beszámoló Felsőzsolca közrendjének, közbiztonságának helyzetéről Felsőzsolca Város Önkormányzat Képviselő-testülete megtárgyalta és elfogadja Felsőzsolca közrendjének,
Nyírbátor Város Önkormányzata Képviselő-testületének 105/2015. (XI.16.) önkormányzati határozata
Nyírbátor Város Önkormányzata Képviselő-testületének 105/2015. (XI.16.) önkormányzati határozata Nyírbátor Város Szociális Szolgálata Alapító Okiratának jóváhagyásáról A Képviselő-testület Nyírbátor Város
J e l e n t é s Kékkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. szeptember 26-i nyilvános ülésére
J e l e n t é s Kékkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. szeptember 26-i nyilvános ülésére Tárgy: Jelentés a lejárt határidejű képviselő-testületi határozatok végrehajtásáról. Előterjesztő:
Nyírbátor Város Önkormányzata Képviselő-testületének 49/2015. (V.27.) önkormányzati határozata
Önkormányzata Képviselő-testületének 9/015. (V.7.) önkormányzati határozata a Nyírbátori Óvoda, Bölcsőde alapító okiratának módosításáról A Képviselő-testület I. - elhatározza, hogy a Nyírbátori Óvoda,
./2014. (I. 28.) sz. NORMATÍV Kth. Kerekegyházi Bóbita Óvoda Alapító Okiratának módosítása. Normatív Határozat
./2014. (I. 28.) sz. NORMATÍV Kth. Kerekegyházi Bóbita Óvoda Alapító Okiratának módosítása Normatív Határozat 1./ Kerekegyháza Város Önkormányzata, mint alapító a Kerekegyházi Bóbita Óvoda a határozat
polgármester egyszerő nyílt ülés X Kült. Településrészi Önkormányzat Kult. Okt. Sport és Komm. Bizottság önkormányzati képviselı
70/2014. SZ. ELİTERJESZTÉS BORÍTÓLAPJA 1. Elıterjesztı megnevezése, szavazati arány, nyilvánosság (aláírás 1. pont): Elıterjesztı Szavazati arány Nyilvánosság Véleményezı polgármester egyszerő nyílt ülés
285/2012.(XI.29.) számú. határozata
NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 285/2012.(XI.29.) számú határozata Nyíregyháza Megyei Jogú Város Közgyűlésének 228/2012. (IX. 27.) számú határozata alapján vállalt intézmény-működtetési feladatellátásra
Szám: 62/2009. (VIII. 13.) Kt. határozat Tárgy: Bankszámla hitelkeret igénybevétele
Szám: 62/2009. (VIII. 13.) Kt. határozat Tárgy: Bankszámla hitelkeret igénybevétele A Képviselő-testület úgy határozott, hogy a Forró és Vidéke Takarékszövetkezetnél 6.000.000.-Ft összegű bankszámla-hitelkeretet
Előterjesztő: Szitka Péter polgármester. Készítette: Dr. Battyányi Anita jogi szakreferens
Előterjesztő: Szitka Péter polgármester Készítette: Dr. Battyányi Anita jogi szakreferens Tárgy: Javaslat a Kazincbarcikai Intézmények Gazdasági Ellátó Szervezete Alapító Okiratának módosítására Tisztelt
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Újszász Város Képviselő-testület május 14-én tartott soron kívüli ülésén. M U T A T Ó
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Újszász Város Képviselő-testület 2013. május 14-én tartott soron kívüli ülésén. M U T A T Ó Napirendi pont: Határozat szám: Újszász Város Képviselő-testület 2013. május 14-i
2./ A Képviselő-testület megbízza dr. Kelemen Henrietta jegyzőt a további feladatok ellátásával. Alapító okiratot módosító okirat
216/2015. (IV. 30.) Tárgy: VDÁMK alapító okiratának módosítása Kunszentmiklós Város Önkormányzat Képviselő-testülete (továbbiakban Képviselő-testület) megtárgyalta Lesi Árpád előterjesztését és a következő
TAMÁSI KÖZLÖNY január 31. IX. évfolyam 1. szám TARTALOM. Határozatok oldal
TAMÁSI KÖZLÖNY 2018. január 31. IX. évfolyam 1. szám TARTALOM Határozatok... 1. oldal Tamási Város Önkormányzati Képviselő-testületének 2018. január 22-ei rendkívüli képviselő-testületi ülésének határozatai:
Szécsény Város Önkormányzata 3170 Szécsény, Rákóczi út 84.
Szécsény Város Önkormányzata 370 Szécsény, Rákóczi út 84. Szécsény Város Önkormányzata Képviselő-testülete 208. december 4-i ülésén megtárgyalta a Szécsényi Cseperedő Óvoda és Bölcsőde Alapító Okiratának
K I V O N A T. Tét Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. február 25-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből.
ülésének könyvéből. 19/2015. (II.25.) határozata: Tét Város Önkormányzat Képviselő-testülete a 2015. február 25-i nyilvános ülés napirendi pontjait elfogadja az alábbiak alapján: 1. Tájékoztató a lejárt
A L A P Í T Ó O K I R A T A
A Jó Pásztor Református Óvoda módosítással egységes szerkezetbe foglalt A L A P Í T Ó O K I R A T A Az óvodai nevelésünkben a gyermekek sokoldalú, harmonikus fejlődésének, a gyermeki személyiség kibontakoztatásának
Alapító okirat - - 5. Tagintézményei: 6. Jogelődjének megnevezése, székhelye: Klebelsberg Intézményfenntartó Központ 1051 Budapest Nádor utca 32.
Alapító okirat ának Képviselő-testülete az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8..(5) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 21..(3)
Nevelési- oktatási intézmények szervezeti és működési szabályzatának köznevelési törvényben előírt kötelező felülvizsgálata.
Nevelési- oktatási intézmények szervezeti és működési szabályzatának köznevelési törvényben előírt kötelező felülvizsgálata RAABE konferencia Budapest, 2013.02.28 dr. Gera Tibor Valamennyi nevelési-oktatási
K I V O N A T. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2007... tartott ülésének jegyzőkönyvéből H A T Á R O Z A T
K I V O N A T Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2007.... tartott ülésének jegyzőkönyvéből.../2007. (...) KGY. sz. H A T Á R O Z A T Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése megvitatta az Oktatási, Kulturális
A Tiszta Forrás Waldorf Általános Iskola, Gimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Óvoda. Alapító Okirata
A Tiszta Forrás Waldorf Általános Iskola, Gimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Óvoda Alapító Okirata 2019 A Tiszta Forrás Waldorf Általános Iskola, Gimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Óvoda Alapító
K i v o n a t. Püspökladány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete kinyilvánítja. 2011. szeptember 29-i ülésének jegyzőkönyvéből
93/2011. (IX. 29.) önkormányzati testületi határozat kinyilvánítja azon szándékát, hogy 2012. január 1. napjától az 1. számú melléklet szerinti együttműködési megállapodást köt a Napfényes Támogató Szociális
Halásztelek Város Önkormányzata Képviselő-testület szeptember 28-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből
H a t á r o z a t k i v o n a t Halásztelek Város Önkormányzata Képviselő-testület 2016. szeptember 28-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Napirend 1. pontja: Beszámoló a 2016. évi költségvetés I. félévi
ALAPÍTÓ OKIRAT. Magánalapítvány. Személy
ALAPÍTÓ OKIRAT 1. INTÉZMÉNY HIVATALOS N EVE: SZEGEDI BAPTISTA KÖZÉPISKOLA 2. INTÉZMÉNY RÖVIDÍTETT NEVE: Baptista Középiskola 3. INTÉZMÉNY SZÉKHELYE: 6724 Szeged, Rigó u. 24/D. 4. INTÉZMÉNY TELEPHELYE:
Előterjesztés Bicske Városi Konyha alapító okiratának módosításáról
Előterjesztés Bicske Városi Konyha alapító okiratának módosításáról 1. előterjesztés száma: 288/2017. 2. előterjesztést készítő személy neve: Bajtekné Halász Ildikó 3. előterjesztést készítésében közreműködő
A felsőoktatási intézmények. Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar Vitéz János Tanárképző Központ
A felsőoktatási intézmények KAZINCZY FERENC SZÉP MAGYAR BESZÉD VERSENYÉNEK 44. országos döntője scientia et f idelitate Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar Vitéz János
2./ A Képviselő-testület megbízza Lesi Árpád polgármestert és dr. Kelemen Henrietta jegyzőt a további feladatok ellátásával.
67/06. (VI.9.) Tárgy: VDÁMK alapító okiratának módosítása Kunszentmiklós Város Önkormányzat Képviselő-testülete (továbbiakban Képviselő-testület) megtárgyalta Lesi Árpád előterjesztését és a következő
ELŐTERJESZTÉS. Kerekegyháza Város Képviselő-testületének, június 25-i ülésére. Az előterjesztést készítette: oktatási referens
ELŐTERJESZTÉS Kerekegyháza Város Képviselő-testületének, 2008. június 25-i ülésére Tárgy:Fejlesztő pedagógus alkalmazása Az előterjesztést készítette: Hum József oktatási referens Előterjesztő: dr. Kelemen
E L Ő T E R J E S Z T É S
Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. E L Ő T E R J E S Z T É S a Püspökladány Város Gazdasági Ellátó Szervezete Alapító Okiratának módosítására Tisztelt Képviselő-testület!