FELSÔTOKOS REDÔNYRENDSZER
|
|
- Tamás Fazekas
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 2016 FELSÔTOKOS REDÔNYRENDSZER
2 BEMUTATKOZÁSCÉGTÖRTÉNET Az Antal és Antal Kft ben alakult kis létszámú vállalkozásként. Cégünk 25 éves tapasztalattal rendelkezik a külső árnyékolástechnikai késztermékek és alkatrészek kereskedelme terén hazai és nemzetközi viszonylatban. Két debreceni és egy békéscsabai telephellyel, valamint egy raktárbázissal rendelkező vállalkozásunk 120 embert foglalkoztat és több partnercéggel is folyamatosan együttműködik. Cégünk időközben kiszélesítette tevékenységi körét a forgalmazott termékeink és azok alkatrészeinek gyártásával.n INDEX KÜLDETÉS Az Antal és Antal Kft. stratégiai célja a kialakított minőségi kínálatunk tökéletesítése, valamint a tőlünk vásárolt árnyékolástechnikai rendszerek szerviz hátterének fejlesztése mellett a vevőink koncentráltabb, irányítottabb kiszolgálása. Céljaink megvalósításához pályázati forrás segítségével felépítettünk egy 1200 négyzetméteres, ipari és kereskedelmi funkciójú csarnokot, felújítottuk a már meglévő üzemi épületeinket és elvégeztük a szükséges infrastrukturális fejlesztéseket is. Így most már összesen négyzetméternyi, korszerű műhelyterületen készítjük termékeinket, és hamarosan elkezdjük egy újabb, 800 négyzetméteres gyártási-logisztikai csarnok felépítését is. Cégünk 2007 óta ISO 9001-es minőségirányítási rendszer alapján működik. BEMUTATKOZÁS Vállalkozásunk az árnyékolástechnikai piac egészét igyekszik lefedni kínálatával. Fő profilunk a kültéri és felsőtokos redőnyök gyártása, forgalmazása, műanyag és alumínium kivitelben, manuális és motoros működtetéssel.
3 FELSÔTOKOS REDÔNY rendszer ALKATRÉSZ ISMERTETÔ vonalas rajz és 3d-s model A termékfejlesztési tapasztalatainkra támaszkodva indítottuk el egy magas hőszigetelési érték- ELEKTRONIKUS ROBBANTOTT ÁBRA VEZÉRLÉSÛ kel rendelkező, korszerű és esztétikus, elektronikusan is vezérelhető felsőtokos redőnyrendszer kifejlesztését. A fejlesztés első lépéseként felmértük a jelenleg piacon kapható hasonló termékeket. Azok hiányosságait kiküsz- Redőnyrendszerünk ablak fölé építhető tok rendszer, ami duplakamrás extrudált PVC profilból készül a jobb hőszigetelés érdekében. Az Európai Uniós újrahasznosítás jegyében kéregextrudálással készül. Ablaktól függően (65 mm 100 mm ablak profilig) az univerzális adapter sín segítségével problémamentesen felrögzíthetők fa, PVC és alumínium nyílászárókra is. ALKATRÉSZ ISMERTETÔ robbantott ábra segítségével SIMA REDÕNY öbölve, előnyeit pedig szem előtt tartva egy új saját felsőtokos redőnyrendszert hoztunk létre, ami a termékfejlesztés végén többféle típusban és tokméretben lesz elérhető. Az ablak beépítésével együtt beszerelendő, kompakt redőnyrendszereink előnye, hogy az ablaktok fúrása nélkül felszerelhető, így nem változtatja meg a nyílászáró hőszigetelési tényezőjét. A régebbi, egykamrás felsôtokos redônyrendszerekkel szemben az általunk kifejlesztett termék jobb hôszigetelési tulajdonságú, kétkamrás rendszer. 4 5
4 FELSÔTOKOS REDÔNY rendszer szúnyoghálóval kombinálva ALKATRÉSZ ISMERTETÔ vonalas rajz és 3d-s model SZÚNYOGHÁLÓVAL KOMBINÁLT Háttérbázisunk segítségével sikerült kifejlesztenünk egy szúnyoghálóval kiegészíthetô, redônyrendszert. Felsőtokos redőnyrendszerünk manuális változatai lehetnek gurtnis, zsinóros vagy kurblis működtetésűek, az elektronikus változatokban a redőnyök mozgatását kézi kapcsolású vagy távvezérelt motorok végzik. Az elektronikus felsőtokos és egyéb rendszereink segítségével kialakítható egy lakás vagy ház összes nyílászáróját összekötő, programozható hálózat is, amely előre megadott időpontokban képes irányítani az egyes redőnyöket vagy csoportokat. Az elektronikus felsőtokos rendszerünkbe olyan vezérlést is be tudunk építeni, ami a fényerő és a hőmérséklet változásától függően, önműködően zárja és nyitja a redőnyöket, valamint a rendszer kiegészíthető szél- és esőérzékelővel is. Redőnyrendszerünk ablak fölé építhető tok rendszer, ami duplakamrás extrudált PVC profilból készül a jobb hőszigetelés érdekében. Az Európai Uniós újrahasznosítás jegyében kéregextrudálással készül. Ablaktól függően (65 mm 100 mm ablak profilig) az univerzális adapter sín segítségével problémamentesen felrögzíthetők fa, PVC és alumínium nyílászárókra is. - Tok mérete: 170*175, 175 x 215, 215 x Lefutó sín mérete: 48 x 60 - A redőnytokba megfelelő csapágy, tárcsa szett hely kialakítás. - Fémtengely csapágyon gördül. - Poliuretán hab szigetelés, a nagyobb hőszigetelés érdekében - Tokrögzítő vas, a redőny megfelelő rögzítését adja meg az ablakhoz - A redőnytokba a megfelelő szakszerű szúnyogháló kialakítás esetén a mozgatható szúnyogháló, dupla lefutó sínnel- szúnyogháló része alumínium lefutóval készül. - Az integrált rendszer - szúnyoghálóval bővíthető, ami egy mozdulattal kiés be szerelhető HÕszigetelÉSI ÉRTÉKEK A baloldali ábra a méreteit tekintve véglegesített, integrált rovarháló nélküli redőnyszekrény izoterma eloszlását mutatja. 1C -os sűrűséggel, illetve vastagon szedve az 5 és 10 C -os izotermákkal. SZÚNYOGHÁLÓVAL KOMBINÁLT U sb =0,782 W/m 2 K f Rsi = 0,83 6 7
5 ELÉRHETÔSÉG: Cím: HUNGARY H-4034 Debrecen Hétvezér út 16. Tel./Fax: Mobil: anlux@anlux.hu Web:
NYÍLÁSZÁRÓRA ÉPÍTHETŐ REDŐNYTOKOK ÁTTEKINTÉSE PERFEKT AE 200 RG. Energiatudatos Építészet. Rollladen-Kastensysteme
NYÍLÁSZÁRÓRA ÉPÍTHETŐ REDŐNYTOKOK ÁTTEKINTÉSE PERFEKT AE 200 RG Energiatudatos Építészet Rollladen-Kastensysteme PERFEKT AE 200 RG ALKALMAZÁS Alkalmazás PERFEKT AE 200 RG rendszert kimondottan pillérvázas
ÁTHIDALÓ HELYÉRE ÉPÍTHETŐ REDŐNYTOKOK ÁTTEKINTÉSE PERFEKT ST 200 RG. Energiatudatos Építészet. Rollladen-Kastensysteme
ÁTHIDALÓ HELYÉRE ÉPÍTHETŐ REDŐNYTOKOK ÁTTEKINTÉSE PERFEKT ST 200 RG Energiatudatos Építészet Rollladen-Kastensysteme PERFEKT ST 200 RG ALKALMAZÁS Alkalmazás Olyan épületnél célszerű beépíteni, ahol a falazat
A tételhez használható segédeszközöket a vizsgaszervező biztosítja.
A vizsgafeladat ismertetése: A szóbeli központilag összeállított vizsgakérdései a 4. szakmai követelmények fejezetben megadott modulokhoz tartozó témaköröket tartalmazza. A tételhez használható segédeszközöket
A nyílászáróval együtt kerül beépítésre. 9) Vezetősín kefével 10) Redőnypáncél 11) Zárósín alsó műanyag záróprofillal
Ráépített redőny A nyílászáróval együtt kerül beépítésre Felhasználási terület és alkalmazás Kiváló minőségű hőszigetelt redőny. Szereléskor a nyílászáró tokszerkezetére szerelék rá és együtt építoik be
33 582 02 0000 00 00 Belsőépítési szerkezet- és burkolatszerelő
A /2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,
KS műanyag kapcsolószekrények műszaki rendszerkézikönyve
KS műanyag kapcsolószekrények műszaki rendszerkézikönyve KS műanyag kapcsolószekrények 1 2 3 6 7 6 4 5 1 A KS műanyag kapcsolószekrények különlegesen sokoldalúan felhasználhatók. Magas védettség, korrózió
ALUMÍNIUM KÜLSÔTOKOS REDÔNYRENDSZER
ALUMÍNIUM KÜLSÔTOKOS REDÔNYRENDSZER ALUMÍNIUM KÜLSÔTOKOS REDÔNYRENDSZER (20, 45, RONDO) HAJLÍTOTT REDÕNYTOKOK 45 -OS KIVITELBEN Könnyen eltávolítható védõfóliával ellátva 0,8mm falvastagsággal Méter Standard
PURO -rendszer leírás
PURO -rendszer leírás Rendszer felépítés A PURO egy új építésű házaknál használható redőnyrendszer, amely 5 különböző méretben rendelhető. A redőny közvetlenül az ablakhoz csatlakozik, így egyetlen munkafolyamat
StrongBox. A rejtett erő!
StrongBox A rejtett erő! Fiókok, melyek megfelelnek a legszigorúbb követelményeknek: Ergonomikus kialakítás Kényelmes kezelhetőség Széles méret és típusválaszték Kedvező ár 2 3 Szerelési video Promóciós
38 HÁZ és KERT Építőanyagok Építőanyagok HÁZ és KERT 39 40 HÁZ és KERT Építőanyagok 42 HÁZ és KERT Építőanyagok Építőanyagok HÁZ és KERT 43 44 HÁZ és KERT Építőanyagok 46 HÁZ és KERT Építőanyagok Párafékezés
MABISZ TERMÉK-MEGFELELŐ SÉGI AJÁNLÁS
Nytsz: 3874-10-2/20071018 MABISZ TERMÉK-MEGFELELŐ SÉGI AJÁNLÁS Bizottsági ülés ideje Ajánlás lejárta 2007. október 18. 2012. október 31. Termék vizsgálat helye: Termék gyártó: MABISZ VAGYONVÉDELMI ÉS KÁRMEGELŐZÉSI
Árnyékolás (redőnyök, zsalúzia) termékismertető
A nyílászáró kiválasztása mellett legalább olyan fontos, a hozzá kapcsolódó, vele együtt működő árnyékoló választása, hiszen az egyéb kiegészítőkkel együtt, csomagban kell megfelelnie a vevő, műszaki,
IPR S.R.L. ÁrLISta 2014
IPR S.R.L. ÁrLISta 2014 MODEL BELT Hajtogatódó gyorskapu F Méret M Főbb Paraméterek E D H L A Falnyílás szélessége - B Maximális szélesség A + 2xC C Automatika teljes szélessége Táblázat D Hasznos magasság
M1 M2 M3. üveges M2 M4 M4
B E L T É R I É S B E J Á R A T I A J T Ó K M1 M2 M3 M1 üveges M1 M2 M4 M4 A beltéri ajtók a ház szükséges elemei. Egy jól megválasztott ajtónak nem csupán funkcionális szerepe van, hanem velük egyedivé
"Útmutató Megoldások"
FÉLKÉSZ TERMÉK KATALÓGUS - ÚTMUTATÓ CT_TECH_jazz_notxt.indd 1 1-10-2007 12:26:39 Jellemzők Forradalmian új, modulrendszerű íves termékcsoport. A Triline termékskálájának kimagasló termékcsoportja a Jazz.
Roto Fentro. Ablaktábla komfort vasalat. Vasalatáttekintés - kivonat. Roto Fentro
Roto Ablaktábla komfort vasalat. Vasalatáttekintés - kivonat. Roto Általános információk Roto Elzett Vasalatkereskedelmi Kft. Ablak- és ajtótechnológia H-946 Lövő Kossuth Lajos u. 5. Telefon +36 99 534
TERMÉKISMERTETŐ. www.fakro.hu
TERMÉKISMERTETŐ 2010 1 MINŐSÉGI FAKRO TETŐTÉRI ABLAKOK KOMFORTOS TETŐTÉR Megnövelt védelem betöréssel szemben A Beépítési tökéletes tartomány: termékekhez 15-90 folyamatos fejlesztésen és számos újításon
KATALÓGUS 2012 FŰRDŐSZOBA KIEGÉSZÍTŐK ROZSDAMENTES ACÉLBÓL
furtinox KATALÓGUS 2012 FŰRDŐSZOBA KIEGÉSZÍTŐK ROZSDAMENTES ACÉLBÓL MAGYAR TERMÉK HUNGARIAN PRODUCT www.furtinox.hu TARTALOM CÉGÜNKRŐL 3 KONYHARUHATARTÓK ÉS LENGŐK 4 WC-PAPÍR TARTÓK, WC-KEFE TARTÓ ÉS POHÁRTARTÓK
Lakossági redőny árlista
Lakossági redőny árlista Műanyag redőnyök Bene és Bene Árnyékolástechnikai Kft. "Jóredőny" Új típusú műanyag redőny, acél tengely Lindab tok, alumínium tokvég, alumínium záróléc, műanyag lefutó, műanyag
árlista Trendo-Werso-zipScreen-rollScreen - árlista
árlista Trendo-Werso-zipScreen-rollScreen - árlista R E D Ő N Y Ö K K A P U K Z S A L U Z I Á K S Z Ú N Y O G H Á L Ó K T E X T I L Á R N Y É K O L Ó K WERSO redőny tetőtéri ablakra Motoros meghajtással
Fix műanyag keretes szúnyogháló (1 m 2 -ig darabár!) 17mm X 32mm Fehér, sötét barna 4 100 Ft/m 2
Szúnyogháló kiskereskedelmi árlista Érvényes 2015.06.15.-től az új árlista kiadásáig. Rolós szúnyogháló (1,1 m 2 -ig darabár!) Függőleges mozgatású Fehér, sötét barna 9 800 Ft/m 2 Aranytölgy 12 450 Ft/m
ÁRLISTA Külső árnyékolók
ÁRLISTA Külső árnyékolók Alumíniumredőny Műanyagredőny Faredőny Redőnyautomatizálás Csuklókaros napellenző Függőleges napellenző Napellenző-automatizálás Alumíniumzsalúzia Alumíniumzsalúzia-automatizálás
Napfényes kilátások a tető alatt
Napfényes kilátások a tető alatt Tetőtéri ablakok és kiegészítők A Roto céget 80 éve alapították. www.roto.hu www.roto-q.hu German made A Stuttgart mellett található leinfelden-echterdingeni központú Roto
Az acélkapu-motívumok áttekintése
Az acélkapu-motívumok áttekintése 902 függőleges bordázat 968 acél bordázat vízszintesen 941 fekvő keresztfríz 957 acélbordás minta egy középső és két oldalsó profillal 984 acél panelborítás függőlegesen
Redőnykapu katalógus és kiskereskedelmi árlista
Redőnykapu katalógus és kiskereskedelmi árlista Tartalomjegyzék: I. II. III. IV. Redőnykapuk, tervezési tudnivalók 55mm-es rendszer 77mm-es rendszer Meghajtás, opciók 2. oldal 4. oldal 6. oldal 8. oldal
VELUX árnyékolók és redőnyök. Érvényes 2008. február 1-jétől. www.velux.hu
árnyékolók és redőnyök Érvényes 2008. február 1-jétől www.velux.hu Bármire legyen szüksége, a -nál megtalálja Tompítaná a vakító napfényt? Sötétben vagy csak félhomályban szeret aludni? Zavarják a szúnyogok?
Bemutatkozás. www.jankokft.hu. A biztos megoldás
Bemutatkozás A Jankó Kft. 1987-ben egyszemélyes vállalkozásként kezdte meg működését. Néhány év elteltével, a telephely megvásárlása és átalakítása után családi vállalkozásként, Kft. formájában folytatta
UNIVERZÁLIS TÁVIRÁNYÍTÓS KÖZPONTIZÁR
B E S Z E R E L É S I É S H A S Z N Á L A T I Ú T M U T A T Ó UNIVERZÁLIS TÁVIRÁNYÍTÓS KÖZPONTIZÁR 4 AJTÓHOZ A DOBOZ TARTALMA 4 db központizár mozgató motor (2 db vezérlő 2 db vezérelt) 4 db mozgató pálca
REDŐNYÖK, RELUXÁK, SZÚNYOGHÁLÓK, ABLAKPÁRKÁNYOK
REDŐNYÖK, RELUXÁK, SZÚNYOGHÁLÓK, ABLAKPÁRKÁNYOK katalógusa 2017 REDŐNY Műanyag redőny A külső tokos műanyag redőny az egyik legkeresettebb redőny, mivel ára igen kedvező. Szinte mindegyik nyílászáróra
DA VINCI FIX VILÁGÍTÁSTECHNIKA KFT. MADE IN HUNGARY DA VINCI FIX. http://www.zengovari.hu/termekeink/led_vilagitas
DA VINCI FIX Süllyesztett kivitelű LED lámpatest. A megvilágítást 3W teljesítményű, Zengővári Kft. által kifejlesztett LED fényforrás biztosítja. DA VINCI FIX Rendelési szám 100914.00.301.01 12 V II Ø100
SZÚNYOGHÁLÓ RENDSZEREK
SZÚNYOGHÁLÓ RENDSZEREK MOBIL RENDSZEREK FÜGGÕLEGES MÛKÖDTETÉSÛ MOBIL RENDSZER FÜGGÕLEGES MÛKÖDTETÉSÛ MOBIL RENDSZER FÜGGÕLEGES MÛKÖDTETÉSÛ 1 MOBIL RENDSZER SZÚNYOGHÁLÓ TOK I. KEFÉZHETÕ 45 45MM 1019N Natúr
Rajzok befelé nyíló esetén belülrõl, kifelé nyíló esetén kivülrõl értelmezendõk!
: TZ-69LPH 2570 2510 1510 50 db - Lépcsöházi üvegfal: fix mezokkel, 1 db nyíló-bukó szárnnyal párkányfogadó profil, 30 mm toldó felül, 100 mm toldó bal fekete tömítés, ablak/erkélyajtó szárny nyíló-bukó
Belső sötétítő vászonroló vászonfeszítéssel
Belső sötétítő vászonroló Belső sötétítő vászonroló vászonfeszítéssel Felhasználási terület és alkalmazás Belső sötétitő vászonroló utólagos beépítéshez mind az új mind a régi épületek esetében. Közvetlenül
Energiatudatos Építés. Áthidaló Helyére építhető Perfekt ST 200 RG típusú redőnytokok
Energiatudatos Építés Áthidaló Helyére építhető Perfekt ST 200 RG típusú redőnytokok Győződjön meg személyesen a Német technológia, nyújtotta előnyökről, és élvezze helyes választása gyümölcsét. Rendszereink
AJTÓTECHNIKA. Mechanikus és mechatronikus bevésőzárak és többpontos ajtózárak
AJTÓTECHNIKA Mechanikus és mechatronikus bevésőzárak és többpontos ajtózárak Zárrendszerek Mechanikus és mechatronikus zárak Modern technika felhasználóbarát, nagy teljesítményű és biztonságos Gretsch-Unitas
Általános használatú porszívók MAXXI II 35
A speciálisan megtervezett billenő motorfej könnyű és gyors szűrőellenőrzést tesz lehetővé a motorfej leemelése nélkül. Azon kívül ez a megoldás lehetővé teszi a tartály ürítését a motorfej leemelése nélkül,
AZA 48/60/75/90 spirálos felsőpályás
TART TECH KFT. 9611 Csénye, Sport u. 26. Tel.: 95/310-221 Fax: 95/310-222 Mobil: 30/9973-852 E-mail: tarttech@mail.globonet.hu www.tart-tech.hu HASZNÁLATI UTASÍTÁS AZA 48/60/75/90 spirálos felsőpályás
MODUS akusztikus panelek
Zajcsökkentés Modern eszköz a zajspektrum csökkentésére Az akusztikus panelrendszer lehetővé teszi az optimális munkakörülményeket egy modern irodában. egyedi lehetőségeket kínál: - Hatékony hangelnyelés
ÓRAVÁZLAT Az Épületszerkezettan 3. 4 sz. szerkesztő gyakorlatához Kapcsolt gerébtokos ablak és felújítása
BME Építészmérnöki Kar Épületszerkezettan 3. Épületszerkezettani Tanszék Előadó: Dr. Becker G., Dr. Hunyadi Z. Évf. felelős: Takács Lajos 2011/12. tanév II. félév ÓRAVÁZLAT Az Épületszerkezettan 3. 4 sz.
Redőnykapuk és redőnyrácsok. alumíniumból vagy acélból
alumíniumból vagy acélból 1 alumínium vagy acél alapanyagból Egyedi és sokoldalú Redőnykapuink olyan egyedi és egyben sokoldalúan alkalmazható ipari megoldások, melyeket az érvényben lévő irányelvek és
Energiatudatos Építés. Ablakra épített PERFEKT AE 200 RG típusú tokrendszer
Energiatudatos Építés Ablakra épített PERFEKT AE 200 RG típusú tokrendszer Győződjön meg személyesen a Német technológia, nyújtotta előnyökről, és élvezze helyes választása gyümölcsét. Rendszereink biztosítják
Friss levegó a lakásnak
Friss levegó a lakásnak Műszaki leírás és beépítési útmutató Nyílt égésterú készülékek légellátása Lakások komfort érzetének javítása Párásodás elkerülése MAGYAR TERMÉK A Hő és Légtechnika Innovációs Kft
MODUL4000 MEGA ELOSZTÓRENDSZER
8 708 40 0 40 0 0 7 0 90 0 A 60 7 26 2 7 26 70 60 MODUL4000 MEGA ELOSZTÓRENDSZER TÍPUSVIZSGÁLT KAPCSOLÓBERENDEZÉS CSALÁD REKESZELT KIALAKÍTÁS SZERELÉSI LEÍRÁS ENERGIA IPAR ÉPÜLET BERENDEZÉS IT KÁBEL VILÁGÍTÁS
MERKUR PVC TÁBLÁS KERÍTÉS. www.arvai-kerites.hu +36/20-322-7363 3434 Mályi, Pesti út 23.
TÁBLÁS KERÍTÉSEK Magas színvonalú termékek, melyek a maguk eleganciájával, egyszerű szerelükkel a kerítprogramok csúcsát jelentik. Alkalmasak családi házak, cégek, ipari parkok, gyári csarnokok, parkok,
VÍZLÁGYÍTÓ ÉS IONCSERÉLŐ BERENDEZÉSEK A JÖVŐ VÍZKEZELÉSE!
VÍZLÁGYÍTÓ ÉS IONCSERÉLŐ BERENDEZÉSEK A JÖVŐ VÍZKEZELÉSE! Minden általunk használt víz esővízből származik, amelyről közismert, hogy eredetileg lágy. Természetes körforgása során a talajrétegekből ásványi
AZA 48-60 korongos felsőpályás
TART TECH KFT. 9611 Csénye, Sport u. 26. Tel.: 95/310-221 Fax: 95/310-222 Mobil: 30/9973-852 E-mail: tarttech@mail.globonet.hu www.tart-tech.hu HASZNÁLATI UTASÍTÁS AZA 48-60 korongos felsőpályás etetőrendszer
Üdvözlöm! Kishalmi Tibor ügyvezető Royal-kert Kft.
Kishalmi Tibor ügyvezető Royal-kert Kft. Üdvözlöm! Társaságunk a Royal-Kert Kft. négy évnyi, komoly előkészítő munkával felkutatta Kínában azokat a traktor gyártókat, akikben megláttuk a hosszútávú és
Tetőcsomagtartó létraszállítóval
FIGYELEM: A LÉTRASZÁLLÍTÓ SÍNEK (1 ÉS 2) AZONOSAK ÉS MINDKÉT OLDALON HASZNÁLHATÓK. 1 - JOBB LÉTRASZÁLLÍTÓ SÍN - x1 CIKKSZÁM: 02-0123-M - BELSŐ SZORÍTÓ - x6 CIKKSZÁM: 02-0097 699-0536-01 AJÁNLOTT SZERELÉSI
Redőnyök, reluxák, szalagfüggönyök, szúnyoghálók, ablakpárkányok REDŐNY
Redőnyök, reluxák, szalagfüggönyök, szúnyoghálók, ablakpárkányok REDŐNY Műanyag redőny A külső tokos műanyag redőny az egyik legkeresettebb redőny, mivel ára igen kedvező. Szinte mindegyik nyílászáróra
NYOMJUK AZ. 9.250 Ft 11%-KAL. A l e g j o b b s z a k t a n á c s a d á s s a l. A j ó t a n á c s a r a n y a t é r. 10.
A l e g j o b b s z a k t a n á c s a d á s s a l. Az akció érvényessége: 2011. február 10-26 NYOMJUK AZ ÀRAKAT! Búvárszivattyú BG-SP 250 250 W/230 V Szállítási mennyiség, max. 6200 l/óra Szállítási magasság,
REHAU BRILLANT-DESIGN ABLAKOK HATÉKONY HŐSZIGETELÉS ÉS SOKSZÍNŰ DESIGN AZ IGÉNYES LAKÓÉPÜLETEK SZÁMÁRA. www.rehau.hu. Építőipar Autóipar Ipar
REHAU BRILLANT-DESIGN ABLAKOK HATÉKONY HŐSZIGETELÉS ÉS SOKSZÍNŰ DESIGN AZ IGÉNYES LAKÓÉPÜLETEK SZÁMÁRA www.rehau.hu Építőipar Autóipar Ipar STÍLUS ÉS KOMFORT A LAKÁSBAN REHAU BRILLANT-DESIGN ABLAKOKKAL
Előszigetelt légcsatorna rendszerek. Termékkatalógus 2010-2011
THERMOTECHNIKA C R O W N C O O L Előszigetelt légcsatorna rendszerek Termékkatalógus 2010-2011 Könnyen és egyszerűen! 2011. Thermotechnika Crowncool - European Ecomomic Interest Group Tartalomjegyzék Bemutatkozás
Megfúrókészülék. Nr. 5800 Megfúrókészülék. nyomás alatti csövek megfúrásához. Használható öntöttvas, acél, azbesztcement és műanyag csövekhez.
Megfúrókészülék Nr. 5800 Megfúrókészülék nyomás alatti csövek megfúrásához Használható öntöttvas, acél, azbesztcement és műanyag csövekhez. Nyomásalatti megfúráskor a forgácsot megfelelő leágazáson keresztül
Alumínium bejárati ajtó Rendszertechnika
.01 Modell áttekintés (Formák) Bfelé nyíló ajtó szárny keret nélkül Rendszer megnevezése: AT410 Mindkét oldalon sima ajtólap Tok és szárny mindkét oldalon síkban futó kétszárnyú ajtók Kifelé nyíló ajtók
1 Betétlap. Oldalszám. X. Az adózó képviselői (szükség esetén több oldalon is részletezhető) 1. Képviselő neve: adószáma: Adóazonosító jele:
1 Betétlap X. Az adózó képviselői (szükség esetén több oldalon is részletezhető) Oldalszám 1. Képviselő neve: 2. Képviselő neve: 3. Képviselő neve: 4. Képviselő neve: 5. Képviselő neve: 6. Képviselő neve:
Guangdong Sunslux Forstar Precision Machine co., Ltd. Prepared by: Mr. Wu. Chef Eng. Date: Jan 2011
2011 Termék Bemutató Prepared by: Mr. Wu. Chef Eng. Date: Jan 2011 Tipusválaszték FVT - V Széria Változó átfolyású szivattyú FST - S Széria Szervo motoros szivattyú F - Eco Széria Költséghatékony Speciális
Kazettabetétes, furnér borítású MDF beltéri ajtók műszaki tartalma
Kazettabetétes, furnér borítású MDF beltéri ajtók műszaki tartalma Ajtólap: Ajtóminta: Furnérválaszték: Ajtótok: Felületkezelés: Zár és pántok: Vasalat típusok: Gumitömítés: Kilincs: Küszöb: Üveg: Csomagolás:
quantum MASCHINEN - GERMANY
quantum 6.4 Kapcsolási rajz 2004 6-11. ábra: Kapcsolási rajz H 2004. 11. 29 Változat 1.2 S181 Fémszalagfûrész 39 quantum 6.5 Pótalkatrészrajz 1 40 Fémszalagfûrész S181 Változat 1.2 2004. 11. 29 6-12. ábra:
STANDARD TELESCOPIC - 3 AJTÓ / 18mm JOBBOS
min0mm STANDARD TELESCOPIC - 3 AJTÓ / 1mm -01 29 29 29 terhelés 0kg 1 1 + 2 - STANDARD TELESCOPIC 3 AJTÓ / 1mm kiegészítő szett -. 1 x1 x3 x1 x x2.030.031 KÖZEPSŐ 1mm.032 KP-0 (rövid) 23. SÍNES ÉS PROFILOK:
Szerelési utasítás. Logamatic 4323. Szabályozókészülék. Szakemberek számára. Szerelés előtt figyelmesen olvassa el 7 747 017 333-03/2008 HU
Szerelési utasítás Szabályozókészülék Logamatic 4323 Szakemberek számára Szerelés előtt figyelmesen olvassa el 7 747 017 333-03/2008 HU Tartalomjegyzék 1 Biztonság..................................................
Kôzetgyapotos homlokzati hôszigetelô rendszerek
Kôzetgyapotos homlokzati hôszigetelô rendszerek A vakolt kôzetgyapot lemezes és lamellás homlokzati hôszigetelô rendszerek Közvetlenül vakolt hôszigetelô rendszerek A közvetlenül vakolt hôszigetelô rendszerek
(11) Lajstromszám: E 006 549 (13) T2 EURÓPAI SZABADALOM SZÖVEGÉNEK FORDÍTÁSA
!HU00000649T2! (19) HU (11) Lajstromszám: E 006 49 (13) T2 MAGYAR KÖZTÁRSASÁG Magyar Szabadalmi Hivatal EURÓPAI SZABADALOM SZÖVEGÉNEK FORDÍTÁSA (21) Magyar ügyszám: E 04 76718 (22) A bejelentés napja:
GARDENA 7500 S/SP, 14000 S/SP szennyvízszivattyúk, cikksz. 1455, 1457:
GARDENA 7500 S/SP, 14000 S/SP szennyvízszivattyúk, cikksz. 1455, 1457: Használati útmutató Tartalom 1. Megjegyzések a használati útmutatóhoz 2. Felhasználási terület, szállítható folyadékok 3. Alkatrészek
CLIPSOPLAC elválasztófal. Clips elválasztófal- 1
CLIPSOPLAC elválasztófal Clips elválasztófal- 1 Clips elválasztófal- 2 Alap válaszfal, mely müszakilag és esztétikailag is kielégíti az irodafalakkal szemben támasztott igényeket A CLIPSOPLAC válaszfal
Móra Ferenc Általános Iskola Energetikai Tanulmánya. kivül-belül fehér RAL 9016 színben. színben, párkánytípusazonos végzáróval
2,25 Nyitásmód - alsó szárny AB-001 1,25 2,25 2 bukó üvegszövetfátyolbetétes modifikált bitumenes 1,25 lemezzel (pl. PLASTOBIT PV 4MM T APP mo modifikált vízszintes felületeken, 4,5 mm vastag poliészterfátyol
Varinova Plus redőnyök
Varinova Plus redőnyök Alkalmazási terület - Új nyílászáró beépítésekor - Felújítás esetén Termékelőnyök - Optikai védelem - Napsugárzás elleni védelem - Sötétítés - Hangszigetelés és hőszigetelés a páncél
A fejezetben használt tudás piktogramok, jelmagyarázatok: Szárazon törölhető felület. Gördíthető. Írásvastagság. Kerek hegy. Elem típusa, száma
A fejezetben használt tudás piktogramok, jelmagyarázatok: Írható felület Mágneses felület Szárazon felület Gördíthető Kinyitható tábla Forgatható tábla 70 Papír grammsúly,5 mm Írásvastagság Kerek hegy
Alkalmazási útmutató
Alkalmazási útmutató Érvényes: 2014. szeptember 1-től. Ezzel a korábbi, 2012. július 2-től érvényes Alkalmazási útmutató hatályát veszti. Megjegyzés: A katalógusban bemutatott termékek színei a nyomdatechnikai
Maradék oxigénszint-mérés a kémény tömörségének vizsgálatára
Minden biztonsági előírás alapvető célja az emberi élet! Megfelelő füstgázelvezetés Korszerű fűtőberendezések Szakszerű bekötés Rendszeres karbantartás Ellenőrzés Környezet védelem (CO kibocsátás) Gáztüzelésű
6. Extrúzió szerszám, termék
6. Extrúzió szerszám, termék Bevezetés Szerszám, termék folyás a szerszámban rúd és profilgyártás csőgyártás lemezextrúzió filmgyártás koextrúzió kábelextrúzió Követőberendezések Szabályozás, vezérlés
VELUX CAD 2003 HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ. (ArchiCAD 4.55-6.0, Classic) 2003. június
VELUX CAD 2003 (ArchiCAD 4.55-6.0, Classic) HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ 2003. június Könyvtárfejlesztés Graphisoft CAD Stúdió 1031 Budapest Záhony utca 7. (Graphisoft Park) tel.:(1) 437-3366 fax:(1) 437-3367 általános
A megfelelő típus Ponyvás kaputömítések... 2 Felfújható kaputömítések... 2 Párnás kaputömítések... 2
Tartalom Általános Kiválasztási kritériumok... 1 A homlokzattal szembeni követelmények... 1 A kapuval szembeni követelmények... 1 A szabad nyílás csökkenése... 1 Modellek... 1 A megfelelő típus Ponyvás
Merülő szivattyúk 7000 S, 8500 S, 15000 S, cikksz. 1449, 1451, 1453. Használati útmutató
Tartalom 1. Megjegyzések a használati utasításhoz 2. Felhasználási terület, szállítható folyadékok 3. Alkatrészek 4. Üzembehelyezés előtti tennivalók 5. Üzembehelyezés 6. Biztonsági megjegyzések az üzembe
MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA SZINTVIZSGA SZAKMAI GYAKORLATI FELADAT. Szakképesítés azonosító száma, megnevezése: 33 5262 01 ASZTALOS
MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA SZINTVIZSGA SZAKMAI GYAKORLATI FELADAT Szakképesítés azonosító száma, megnevezése: 33 262 01 ASZTALOS A-F feladat A szintvizsga időtartama: 240 perc A szintvizsgán elérhető
Trevenum Kft. 1045 Budapest, Széchenyi Tér 10 Tel: 783-3035 Fax: 783-3438 rendeles@trevenum.hu Szabó Lajos: 30-854-0262 Szabó Zsolt: 30-530-6404
Trevenum Kft. 1045 Budapest, Széchenyi Tér 10 Tel: 783-3035 Fax: 783-3438 rendeles@trevenum.hu Szabó Lajos: 30-854-0262 Szabó Zsolt: 30-530-6404 Szállítási költségek: - 30.000,Ft-os nettó rendelés alatt
264/2004. (IX. 23.) Korm. rendelet. az elektromos és elektronikai berendezések hulladékainak visszavételérõl
264/2004. (IX. 23.) Korm. rendelet az elektromos és elektronikai berendezések hulladékainak visszavételérõl A Kormány a hulladékgazdálkodásról szóló 2000. évi XLIII. törvény (a továbbiakban: Hgt.) 8. (2)
Tisztelt Partnerünk! Ha sikerült felkeltenem érdeklődését, keressen fel bennünket! Kollégáim készséggel állnak rendelkezésére. Köszönöm bizalmát!
Tisztelt Partnerünk! Engedje meg, hogy néhány mondatban bemutassam a CHERY traktorok gyártóját, és megosszam Önnel a gyárban szerzett személyes tapasztalataimat, melyek alapján biztos vagyok abban, hogy
Nagy hatékonyságú megoldások a szennyvízelvezetés, szennyvízkezelés számára
Nagy hatékonyságú megoldások a szennyvízelvezetés, szennyvízkezelés számára Termékismertető Beruházási példaszámításokkal Pumpen Intelligenz. 1872 óta 2 A WILO a műszaki teljesítmény és hatékonyság új
KÖLTSÉGVETÉSI FŐÖSSZESÍTŐ
FODOR 3. Épftfiipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. Székhely; 1113 Budapest, Ibrahim u. 9. Levélcím, telephely: 9027 Györ, Vágóhíd U. 2. Adószám- 11469957-2-43 MKB: 10300002-33221146-00003285 5. sz
Gyártói és technológiai szakértelem
Fejvédelem szakértelem Gyártói és technológiai szakértelem uvex munkabiztonsági és egészségvédelmi rendszerszolgáltató világszínvonalú gyártási szakértelemmel Az uvex márkanevével fémjelzett munkabiztonság
K 5 Premium. K 5 Premium, 1.181-317.0, 2016-06-24
A K5 Premium Home magasnyomású mosó vízhűtéses motorral rendelkezik, alkalomszerű használatra javasolt közepesen erős szennyeződések eltávolításához. A nagyobb autók, kőfalak, vagy kerékpárok pillanatok
Combi-T E2 tolózár 4340E2. Karimás T-idom integrált E2-tolózárral rövid beépítési hossz, egál és szűkített
Combi-T E2 tolózár Rend.szám Közeg PN 4340E2 víz, nem agresszív szennyvíz, más közeghez kérésre! Karimás T-idom integrált E2-tolózárral rövid beépítési hossz, egál és szűkített 16 Méret / 1 65 80 100 150
Áraink az általános forgalmi adót (27%) tartalmazzák. Érvényes 2015.06.15.-től az új árlista kiadásáig.
Arizona zártszelvény nélküli napellenző kiskereskedelmi árlista Szélesség Karkinyúlás (cm) (cm) 150 200 250 300 201-250 87 000 Ft 94 740 Ft - - 251-300 92 710 Ft 101 600 Ft 110 360 Ft - 301-350 98 550
Előtét vászonárnyékoló
Előtét vászonárnyékoló Típus: VB 201 szögletes házzal vezetősines Felhasználás és alkalmazási terület Előtét vászonárnyékoló utólagos beépítéssel. Szerelés közvetlenül az ablaktokra vagy oldalra a falkávára.
A szerződés tárgya: Pöttöm Park Óvoda, 1144 Bp., Újváros park 1. hrsz.: 39470/82 Karbantartás: Tető, festés, bukolás, ablakok, homokozó, ajtó
Ügyiratszám: MUSZ/459-16/2014 SZERZ_MUSZ/60-1/2014 3. sz. melléklet Ügyintéző: Iskí Ferenc 7 Kötelezettségvállalást előkészítő: Zuglói Városgazdálkodási Közszolgáltató Zrt. A szerződés tárgya: Pöttöm Park
TARTALOMJEGYZÉK CSAVARHÚZÓK BITEK ADAPTEREK FOGÓK KALAPÁCSOK RÖGZÍTÉS SZERELŐKULCSOK MÉRŐESZKÖZÖK ÉPÍTŐIPARI SZERSZÁMOK VÁGÓ ÉS CSISZOLÓ SZERSZÁMOK
TARTALOMJEGYZÉK CSAVARHÚZÓK BITEK ADAPTEREK FOGÓK KALAPÁCSOK RÖGZÍTÉS SZERELŐKULCSOK MÉRŐESZKÖZÖK ÉPÍTŐIPARI SZERSZÁMOK VÁGÓ ÉS CSISZOLÓ SZERSZÁMOK MUNKAVÉDELMI KIEGÉSZÍTŐK KERTI SZERSZÁMOK TÁSKÁK DODOZOK
Lakossági garázskapuk
Lakossági garázskapuk Kazettás mintázatú kapu QUADRA Külsõ oldalon kazettás, c21 törtfehér színû, belsõ oldalon vízszintesen bordázott, szekcionált kapu. Kéthéjú acéllemez panelbõl, kívül-belül stukkó
6301 8048 2000/12 HU Szakemberek számára. Szerelési utasítás. Logamatic 4313 szabályozókészülék. A szerelés előtt kérjük gondosan átolvasni
6301 8048 2000/12 HU Szakemberek számára Szerelési utasítás Logamatic 4313 szabályozókészülék A szerelés előtt kérjük gondosan átolvasni Impresszum A készülék megfelel a rá vonatkozó szabványok és irányelvek
Nyomásveszteség diagram
Nyomásveszteség diagram E-tolózár műszaki adatok Nyomásvesztesé rp (mbar) HAWLE tolózár DN -00 (zeta 0.0*) HAWLE tolózár DN 0- (zeta 0.0*) átfolyás sebesség v (m/s) *... Zeta = veszteségtényező teljesen
Biztosítós szakaszolók, hengeres biztosító betétek
Biztosítós szakaszolók hengeres biztosító betétekkel Hengeres biztosító betétek Műszaki adatok 90 98 214 Biztosítós szakaszolók, hengeres biztosító betétek Az erő felügyeletet igényel 89 Biztosítós szakaszolók
A Telefongyár korszerű kábellétra-szerkezet konstrukciójának ismertetése
A Telefongyár korszerű M kábellétra-szerkezet konstrukciójának ismertetése 1 H A L Y AN D RAS TERTA 1. Előzmények. Tervezési célkitűzések A növekvő piaci igények szükségessé tették, hogy az E2 típusú,
SQart ÁRJEGYZÉK > 2015
20151007 ÁRJEGYZÉK > 2015 TARTALOMJEGYZÉK oldal TECHNIKAI INFORMÁCIÓK, RENDELÉSI ÚTMUTATÓ 5-9 RENDELÉSI ÚTMUTATÓ 10 ÖSSZEÁLLÍTÁSI ÁBRA 11 ÍRÓASZTALOK, TÁRGYALÓASZTALOK, KIEGÉSZÍTÕ ASZTALOK TÉGLALAP ALAKÚ
Fa - Alumínium Tartozékok
.1 Ragasztott osztók HF300, HV340 HF200, HV240, FUSION 30m 40m 30m 40m 60m 97m 60m 97m Íves osztók csak HF300-nál lehetségesek. Vegye figyelembe a műszaki kiviteli lehetőségeket az ablak ben. Szegmensívimitáció
Közlekedés. 3.1. Közúti hálózati kapcsolatok
Közlekedés A település közlekedési javaslatainak ismertetése, hálózatok, csomópontok, keresztmetszetek, a magasabb rendű szakági úthálózati elemek integrálása, területbiztosítás 3.1. Közúti hálózati kapcsolatok
TD-SILENT 16-01-08. TD-SILENT - 160 és 1000 közötti típusok
TD-SILNT TD-SILNT - 16 és 1 közötti típusok lacsony profilú, vegyesáramlású ventilátorok, hangszigetelt burkolattal. Nagyon csendes kivitel. Noise batement Society által jóváhagyott (TD-35, TD-5, TD-8
DEVI árlista ÉV GARANCIA. Árlista 2015. Fűtőkábelek, fűtőszőnyegek, termosztátok, tartozékok. devi.hu
DEVI árlista ÉV GARANCIA Árlista 2015 Fűtőkábelek, fűtőszőnyegek, termosztátok, tartozékok devi.hu Üdvözöljük a komfort új világában! A DEVI elektromos fűtésrendszereivel maximális kényelem, komfort és
Háromfázisú ipari porszívó, oldalcsatornás turbinával
A magas ítménynek köszönhetően a T40W ipari porszívó modell ideális az általános tisztítási feladatokra, minden olyan helyen, ahol nagy ben kell összegyűjteni a port. A gép karbantartás nélkül képes folyamatos