Az ásványtár állapota 1914-ben.
|
|
- Géza Kelemen
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Az ásványtár állapota 1914-ben. Az elmúlt 1914-ik év a világtörténelemben páratlan háború felejthetetlen emlékeit hagyta hátra. Hisz a háború a kultúra fegyvereivel harczol a kultúra ellen, a tudományos gyűjtemények pedig a kultúrának érzékeny, mint a szomszédos Galicziából szivárgó hírek is bizonyítják, könnyen pusztuló virágai. Mindjárt a háború kezdetén a harcztérre került az egyetemi Ásvány- és Földtani Intézetnek Ásványtárunkban is tevékeny személyzete közül Dr. Balogh Ernő I. tanársegéd és az intézet mind a két szolgája. Azután katonai kiképeztetésük czéljából be kellett vonulniok Tulogdi János és később Szász Károly intézeti gyakornokoknak. Ásványtárunknak is helyiségéül szolgáló múzsák székhelye : a központi Egyetem, a kegyesrendi tudományos intézmények, az egyetemi Menza a hadfiak tanyája lett. Talp alá való, lelkesítő nóták váltották fel a tudományos negyednek megszokott csendjét. A megtámadott haza védelmére siető harczosok általános lelkesültsége mellett bizony sok megindító családi jelenet is ment végbe Ásványtárunk előtt, a hol nagyon sok felvirágozott vitéz harczos örökre búcsúzott el fiatal, bánatos feleségétől és apró gyermekeitől. Mi többiek, itthonmaradottak tőlünk kitelhető minden erővel iparkodtunk pótolni a hiányzó erőket. Az lebegett szemünk előtt, hogy ha még olyan nagy mértékben megerőltetjük is magunkat, akkor is messze maradunk az ellenséggel szemben küzdő és nélkülöző társaink megett. Rövidesen megsebesülve haza került Dr. Balogh Ernő, a ki egyébként időközben a gyergyószentmiklósi állami főgimnázium tanárává neveztetett ki. Majd betegen jött vissza előbb Szilágyi Márton, később Gergely György szolga, utóbbi 3 golyótól származó sebbel és rheumás lábbal,. E nélkül a háttér nélkül Ásványtárunk múlt évi történelmének sok része érthetetlen maradna. Ki tudná megmagyarázni, hogy Ásványgyüjteményünk kiállítási régi szekrényeinek por ellen való alapos átdolgozása és belső részének újrafestése, a kiállított tárgyak gondos megtisztítása, ez a fontos munka, a melynek kezdetéről múlt évi jelentésemben már megemlékeztem, amelyet ez évben nagy buzgalommal és körültekintéssel folytattunk augusztus hóig, miért szakadt félbe éppen a 2 aranyszekrény befejezése előtt, holott ez a két speciálisan erdélyi tárgyú, igen nagy értékű szekrényünk legalább is annyira rászorul az átdolgozásra, mint a többiek. A hirtelen kitört háború elvitte tőlünk e munkában ez idő szerint pótolhatatlan asztalosunkat, Gergely Györgyöt. Örüljünk, hogy e
2 fáradságos munkának, a mellyel külső formájában oly sokat nyert Ásványtárunk, túlnyomó nagy része elkészült. Dicséretére válik Szent pétery dr. adjunctusnak, a ki ezenkívül az új tárgyak katalogizálásának és beosztásának munkáját is végezte, valamint Gergely György és Szilágyi Márton szolgáknak. Miután a rendezés és tisztogatás munkája a befejezés előtt megakadt, a tudományos feldolgozás terére concentráltuk erőnket, így sikerült a Múzeumi Füzetek" együttes megjelenése idejéből hátramaradt évfolyamait úgy pótolni, hogy az Ásványtár már most semmivel sincs hátralékban. A ki tudja, hogy a megfogyatkozott tudományos munkaerő és a rendkívül nagy nyomdai nehézségek mellett mit jelent 12 ív, 3 tábla, 1 térkép és 1 rajzból álló füzetnek városunkban való megjelentetése, az látni fogja, hogy a háborús bonyodalmak nem hogy megbénították volna, hanem fokozták tevékenységünket. Ezt mutatja jelentésem végén olvasható sorozata az Ásványtár tárgyairól megjelent tudományos dolgozatoknak. Értesítőnk révén a múlt évi jelentésben felsorolt 53 társulaton kívül újabban a következő társulatokkal léptünk csereviszonyba: Senckenbergische Naturforschende Gesellschaft, Frankfurt a. M. Vérein für Naturkunde in Österreich ob. d. Enns, Linz. Mineralogisch Geologisches Institut, Groningen. Public Museum of the City, Milwaukee. Muzejsko drustvo za Krajnsko, Laibach (Ljubljani). Imperial Geological Survey of Japán, Tokyo. Geologisch Mineralogisches Museum für Nord und Nordwestböhmen, Aussig. Maryland Geological Survey, Baltimore. Jowa Geological Survey, Des Moines. Bibliotéque de l'université, Jassy. Naturforschende Gesellschaft, Emden. Egészben véve tehát Ásványtárunk életében nem jelent nagyobb bénulást a kultúra munkásainak a harcztérre vonulása. Ellenben biztosan reméljük, hogy a kivívandó győzelem örvendetes fellendülést és szebb jövőt hozand hazai kultúránkra, ami Tárunk érdekében is olyan nagyon kívánatos. A közönséggel is fenntartottuk régi jó összeköttetésünket. A személyzet hiánya abban sem akadályozott meg, hogy gyűjteményünket a megszokott vasár- és ünnepnapi időben nyitva tartsuk. A nyitás és a tisztogatásnál Pázsi József intézeti praeparator mellett Moldován János kari szolga segítségét vettük igénybe. Látogatóink száma az év folyamán 712 volt. Feles példányainkból a hozzánkfordult 3 tanintézetnek összesen 75 gyűjteményi tárgyat adhattunk. Viszont ajándékképpen összesen 123 tárgyat kaptunk. Hálás köszönettel emlékezünk meg itt is elsősorban a Rimamurány-Salgótarjáni Vasbánya Részvénytársaság ról azért, hogy kérésünkre Fabinyi József dr. mérnök úrnak közbenjárásával 102 becses hazai gyűjteménytárgyat adományozott. Köszönetünk a közbenjáró mérnök urat is iileti. Köszönetet mondunk
3 - m - továbbá dr. Ferenczi Istvánnak, idősbb Ferenczi Istvánnak, Kelemen Lajosnak, a Magyar Államvasutak temesvári osztálymérnökségnek, Schüdbach Júliának, illetve az ő ajándékát közvetítő Dr. Békési Károlynak, Dr. Győrffy Istvánnak, Gr. Teleki László Gyulának és Dr. Szádeczky Gyulának ajándékaikért. Teljes évi szaporodásunkról egyébként az alábbi kimutatás nyújt képet. Az Erdélyi Nemzeti Múzeum Ásványtárának gyarapodása 1914-ben. /. Oyűjtés útján. Ásvány Kőzet Dr. Szádeczky Gyula gyűjtése: Erdélyi Medenczéből: Kolozsvár, Szucság, Felek, Papfalva, Kórod, Kolozs, és Kajántó környékéről Persányi hegységből: Olthévíz, Hidegkút, Köpec, és Baróth környékéről Hargita hegységből: Nagymorgó, Bálványosfürdő és Tusnád környékéről 4 57 Gyimesi hegységből (Keleti Kárpátok): Lóvész, Gyimesfelsőlok és Csikgyimes környékéről 2 26 Gyergyói havasokból: Gyergyószentmiklós, Gyergyódítró és Gyergyóvárhegy környékéről Tokaj-Eperjesi hegységből: Sárospatak, Végardó, Károlyfalva, Petraho és Bodrogolaszi környékéről 6 22 Németországból: Andernach, Niedermendig, Brenk, Ettringen és Weibern környékéről 1 20 Dr. Szentpétery Zsigmond gyűjtése: Kolozsvárról a Kismező és Honvéd-útczából 11 Az Aranyos mentéről, Borrév és Aranyosbánya közt és Orest, Bélavár környékéről Túri hasadék környékéről 1 19 Persányi hegységből: Alsórákos és Mátéfalva környékéről Dr. Ferenczi István gyűjtése: Erdélyi medencéből : Kolozsvár, Szucság és Méra környékéről Inovecz hegységből és Dévény, Újbánya környékéről 21 4 Schranz János gyűjtése: Borostyánkő és Németújvár környékéről Szász Károly gyűjtése: Torja, Bükkszád és Bálványosfürdő vidékéről 2 85 Gyűjtésből származó gyarapodás
4 Ajándékozás útján: Id. Ferenczi Istvántól: Báznafürdőről - Dr. Ferenczi Istvántól Korondfürdőről Dr. Győrffy Istvántól: Algyógyfürdőről Pataki Andrástól: Magyarsárosról Magyar Államvasutak temesvári osztálymérnökségétő!: Temesvárról --- Rimamurány salgótarjáni vasbánya r.-t.-tól: az alsószalánki, alsótelki, sajóvölgyi, alsósajói, felsősajói, oláhpataki, dobsinai, rákosbányai, luciabányai és vashegyi vasbányákból Schilbach Júliától: Dr. Békési Károly közvetítésével: Schlaggenwaldból és Harlauból Dr. Szádeczky Gyulától: Szicíliából - Gróf Teleki László Gyulától: Magyarszentpálról Ásvány Közét Ajándékozásból származó gyarapodás Meghatározásra küldött anyagból: Ásvány Kőzet Máthé Lajostól : Kazán szoros környékéről 1 2 Meghatározásra küldött anyagból gyarapodás 1 4. Vétel útján: Hangay Oktáv kolozsvári tanártól - Freibergi bányászakadémia ásványraktárától Grebel et Co genevei cégtől Szabó Mihály zsoboki lakostól- -~ - -- Foote philadelphiai czégtől Thuma brüxi ásványkereskedőtől Dr. Krantz F. bonni ásványkereskedőtől Moldován János kolozsvári lakostól Tyúkosi Károly kolozsv. keresk. 1 vegyestárgy Ásvány Közét z Vételből származó gyarapodás Csere útján : Ásvány Közét Bányai János abrudbányai polgári iskolai tanártól Csere útján a gyarapodás Az évi gyarapodás volt tehát összesen 253 drb. ásvány, 734 drb. közét, 55 drb. kövület, 1 drb. vegyes tárgy, tehát 1044 drb.
5 -49 - Cserébe adtunk: Bányai János abrudbányai tanárnak - Sárospataki református főgimnáziumnak - Feles példányainkból Cserébe adtunk tehát elajándékoztunk: Kolozsvári állami felsőbb;leányiskolának Kolozsvári református főgimnáziumnak Ásvány Ásvány 20 K3zet Közét 15 Elajándékoztunk tehát 35 Ásványtárunkkal kapcsolatban Erdély földjére vonatkozó évi irodalom. Múzeumi Füzetek. Az Erdélyi Nemzeti Múzeum Ásványtárának Értesítője, II kötet 1 szám lap; 6 képpel, 5 táblával és 1 geológiai térképpel. Magyar és német nyelven. II kötet 2 szám lap. 1 képpel 3 táblával és 1 térképvázlattal. Magyar és német nyelven. Dr. Szádeczky Gyula: Adatok az Erdélyi Medence tektonikájához. Földtani Közlöny. XLIII. köt lap. Budapest Beitráge zur Tektonik des Siebenb. Beckens. Földtani Közlöny. Bd. XLIII. p Budapest A kanadai XII. nemzetközi geológiai kongresszus. Földtani Közlöny. XLIV. köt 1 26 lap. Budapest Über den XII. internationalen Geologenkongress in Kanada. Földtani Közlöny. Bd. XLIV. p Budapest Amerikai tapasztalatok. Uránia XV. évf. 4. sz I. Budapest Újabb geológiai megfigyelések Kolozsvár környékén. Előadta az E. M. E. természettudományi szakülésen V. 22. Tufatanulmányok Erdélyben. I. rész: Kolozs tufavonulatai. 1 táblával és 1 képpel. Múzeumi Füzetek. Az E. N. M. Ásványtárának Értesítője. II köt. 2. sz lap. Kartenskizze. Múzeumi Füzetek. Mitteilungen a. d. Mineralogisch Geologischen Sammlung d. Siebenb. Nat. Mus. Bd. II. No. 2. p Tuffstudien in Siebenbürgen. I. TeiI: Die Tuffzüge von Kolozs. Mit 1 Tafel u. 1.
6 Dr. Szentpétery Zsigmond: Adatok Kolozsvár ősemlőseinek ismeretéhez. 2 táblával, 5 szelvénnyel és 1 térképvázlattal. Múzeumi Füzetek. Az E. N. M. Ásványtárának Értesítője. 11. köt. 1. sz lap Kolozsvár BeitrSge zur Kenntnis der pleistocőnen Sfiugetiere von Kolozsvár. Mit 2 Tafeln, 5 geol. Profilen u. 1 Kartenskizze. Múzeumi Füzetek. Mitteilungen a. d. Mineralogisch Geologischen Sammlung d. Siebenb. Nat. Mus. Bd. II. No. 1. p Dr. Balogh Ernő: Nem egyközös tengelyű ikrek általános előfordulása a porphyrquarcok között. 2 táblával s egy ábrával. Múzeumi Füzetek. Az E. N. M. Ásványtárának Értesítője. II. kötet. 2. szám lap. Allgemeines Vorkommen von nicht parallelachsigen Zivillingen unter den Porphyrquarzen. M. 2 Tafeln u. 1 Figur. Múzeumi Füzetek. Mitteil. a. d. Min. Geol. Samml. d. Siebenb. Nat. Mus. Bd. II. No 2. p Dr. Ferenczi István: Die geologischen Verhaltnisse der Umgebung von Zalatna mit besonderer Rücksicht auf die tertiáren Eruptivgesteine. M. 3 Tafeln u. 1 geol. Karte. Múzeumi Füzetek. Mitteilungen a. d. Mineralogisch Geologischen Sammlung d. Siebenb. Nat. Mus. Bd. II. No. 1. p Dr. Vadász Elemér Múzeumunk mediterrán tüskebörüit határozta meg és eredményeit: Magyarország mediterrán tüskésbőrüi" címen a Geologica Hungarica I. kötete 2. füzetében (1 161 lap) tette közzé Dr. Szádeczky- Kardoss Gyula.
Jelentés az ásványtár állapotáról az 1913. évben.
Jelentés az ásványtár állapotáról az 1913. évben. Az Erdélyi Nemzeti Múzeum Ásvány- és Földtani gyűjteményei, mint az alábbi részletes adatok mutatják, 1913-ban minden zavar nélkül, sőt részben igen jól
ID. SZINNYEI JÓZSEF ( ): TERMÉSZETTUDOMÁNYI ÉS MATEMATIKAI ÍRÁSOK
ID. SZINNYEI JÓZSEF (1830 1913): TERMÉSZETTUDOMÁNYI ÉS MATEMATIKAI ÍRÁSOK A HAZAI FOLYÓIRATOKBAN (1778 1873) A szöveget sajtó alá rendezték a Magyar Tudománytörténeti Intézet munkatársai, Gazda István
Az ásványtár jelentése.
Az ásványtár jelentése. Az imént elmúlt esztendő jelentékeny nyomot hagyott hátra ásvány- és földtani gyűjteményünk életében. Nem azért, mintha régóta emlegetett és mindinkább égetővé váló szükségleteink:
ANNALES MUSEI NATIONALIS HUNGARICI
ANNALES HISTORICO-NATURALES MUSEI NATIONALIS HUNGARICI VOL. XXXVI. PARS 1945. ZOOLOGICA MÚZEUM FOLYÓIRATA X X X V I. K Ö T E T. 1943. ÁLLATTANI RÉSZ Pinx. Csánky KIADJA MÚZEUM PONGRÁCZ SÁNDOR FŐIGAZGATÓ
ADATTÁR III. ÁSVÁNYTANI CIKKEKET (IS) KÖZLŐ FOLYÓIRATOK (a teljesség igénye nélkül)
Adattár III. Folyóiratok 379 ADATTÁR III. ÁSVÁNYTANI CIKKEKET (IS) KÖZLŐ FOLYÓIRATOK (a teljesség igénye nélkül) Azon magyarországi folyóiratok adatai, amelyekben jelenleg vagy a múltban az ásványtannal
B) Bányageologiai felvételek : C) Agrogeologiai felvételek : D) A chemiai lakoratóriumok jelentései. E) Egyéb jelentések.
A dr. Schafarzik Ferenc-féle alapítvány vagyoni állása 1914. december hó 31-én, I. A ) 1 drb 1000 frt-os egységes államkötvény értéke az Osztr. Magyar Bank budapesti főintézetének 1894. évi jegyzéke szerint
IV. Nemzetközi Székelyföldi Fotóművészeti Mesterműhely 2007. október 5-14. Gyergyószentmiklós-Gura Humurului
IV. Nemzetközi Székelyföldi Fotóművészeti Mesterműhely 2007. október 5-14. Gyergyószentmiklós-Gura Humurului Erdély. Minden magyarban ennek a szónak a hallatán valamilyen érzelmi hangulat alakul ki. A
GULYÁS MIHÁLY A BAROMFI-FELDOLGOZÁS ÉS BAROMFIKONZERV-GYÁRTÁS TÖRTÉNETE OROSHÁZÁN
GULYÁS MIHÁLY A BAROMFI-FELDOLGOZÁS ÉS BAROMFIKONZERV-GYÁRTÁS TÖRTÉNETE OROSHÁZÁN GULYÁS MIHÁLY A baromfi-feldolgozás és a baromfikonzerv-gyártás története Orosházán A Békés Megyei Múzeumok Közleményei
Az Érmellék tulajdonképpen még a Biharisíkság része, és műveltsége is alföldi jellegű, de ettől megkülönbözteti jeles szőlőművelése.
Erdély Erdély neve erdőn túli területre utal, a XII. századtól így emlegetik ezt a vidéket, mert hatalmas erdők választották el az Alföldtől. Területe már csak ezért is elkülönült, de meg a XVI. századtól
^4 5zení György tér és környéke részlet J. Hauy helyszínrajza
A SZENT GYÖRGY TÉR TOPOGRÁFIAI VÁLTOZÁSAI ^4 5zení György tér és környéke részlet J. Hauy helyszínrajza 1687-ben nyomán ;PíWS«fit......... f... /í Szén? György tér és környéke 1753-ban részlet a Hadtörténeti
VIII. TÁBLA. Az összes eredeti példányok a budapesti tud. egyetem földtani és őslénytani intézetének gyűjteményében vannak.
VIII. TÁBLA. 1 6. Cythereis Lőrcntheyi 11. sp.............. _... 561 1. $? bal kagylója oldalról, kívülről nézve. Reich. ~/:t. 2. Ugyanaz felülről nézve. R eich.,3. 3. (?? bal kagylója oldalról, kívülről
Munkában eltöltött 50 év emlékére A POSNER NYOMDA RT. VEZETŐSÉGE ÉS SZEMÉLYZETE
Munkában eltöltött 50 év emlékére A POSNER NYOMDA RT. VEZETŐSÉGE ÉS SZEMÉLYZETE ANNAU ANDRÁS könyvkötő, 1876-ban született és 1888-ban Belgrádba ment tanulónak. Belgrádból 1893-ban Budapestre jött és a
IRODALOM I. A szakismeretek kiegészítésére szolgáló kézikönyvek, cikkek
IRODALOM I. A szakismeretek kiegészítésére szolgáló kézikönyvek, cikkek Bagó F.: Föld- és bányaméréstan. Budapest, Ballenegger R.: Talajvizsgálati módszertan. Budapest, Csiky G.: Az ásványtan szerepe a
Pályázati azonosító: 3543/00205. Beszámoló
Pályázati azonosító: 3543/00205 Beszámoló az NKA Közgyűjtemények Kollégiuma által kiírt Muzeális értékű gyűjtemények védelmét és hosszú távú megőrzését szolgáló állományvédelmi szolgáltatásra pályázat
KUTATÁSI JELENTÉS I.
Magyar Honvédség 5. Bocskai István Lövészdandár Takács Attila dandártábornok parancsnok Honvédség és Társadalom Baráti Kör Egyesület Debrceni szervezete Polyák András elnök KUTATÁSI JELENTÉS I. a Debreceni
V. Nemzetközi Székelyföldi Fotóművészeti Mesterműhely 2008. október 9-16.
V. Nemzetközi Székelyföldi Fotóművészeti Mesterműhely 2008. október 9-16. Gyergyószentmiklós-Gura Humurului Erdély. Minden magyarban ennek a szónak a hallatán valamilyen érzelmi hangulat alakul ki. A trianoni
IMPLOM JÓZSEF KÖZÉPISKOLAI HELYESÍRÁSI VERSENY ORSZÁGOS DÖNTŐ január EREDMÉNYEK
1 / 6 oldal Helyezés Kódszám Név és keresztnév Osztály IMPLOM JÓZSEF KÖZÉPISKOLAI HELYESÍRÁSI VERSENY ORSZÁGOS DÖNTŐ 2011. január 27 29. EREDMÉNYEK Tollbamondás Feladatlap Iskola Megye Felkészítı tanár
Őslénytan előadás. II. földtudományi BSc. Kázmér Miklós. Őslénytani Tanszék Déli tömb szoba /8627
Őslénytan előadás II. földtudományi BSc Kázmér Miklós Őslénytani Tanszék Déli tömb 0.211. szoba /8627 mkazmer@gmail.com http://kazmer.web.elte.hu 1 Időbeosztás 1 Hétfő du. 2-5 3 x 45 perc Mikor kezdjünk?
Egyéni futók Férfi korosztály éves korosztály
2013. évi Balaton Szupermaraton futóverseny katonai eredmények Helyezés Egyéni futó (k) Férfi korosztály -25 évig korosztály Rajtszám Név/csapat név Összesen idő 1 IV. 301 Bódis Tamás 17:56:57 Egyéni futók
A MABOSZ Kertvezetők Tanácsa volt a vendégünk
Vendégül láttuk a MABOSZ Kertvezet?k Tanácsának tagjait Szeptember els? felében, a "PTE Zöld Egyetem" program keretén belül, otthont adtunk a Magyar Arborétumok és Botanikus Kertek Szövetsége (MABOSZ)
Távol az Araráttól Kiállítás és konferencia az örmény kultúráról
Távol az Araráttól Kiállítás és konferencia az örmény kultúráról 2013/04/05-2013/04/06 A Budapesti Történeti Múzeumban [1] április 5-én 16 órakor nyílik az 500 éves örmény könyvnyomtatás kulturális hatásait
Munkában eltöltött. 50 év. emlékére A POSNER NYOMDA RT VEZETŐSÉGE ÉS SZEMÉLYZETE
Munkában eltöltött 50 év emlékére A POSNER NYOMDA RT VEZETŐSÉGE ÉS SZEMÉLYZETE ANNAU ANDRÁS könyvkötő, 1876-ban született és 1888-ban Belgrádba ment tanulónak. Belgrádból 1893-ban Budapestre jött és a
ANNALES MUSEI N A T I O N A LIS H Ü N G A R I C I
ANNALES I l I S T O l U C O - N A T U R A L ES MUSEI N A T I O N A LIS H Ü N G A R I C I VOL. X X X I I I. 1940. PARS Z O O L O G I C A. AZ ORSZÁGOS M A G Y A R TERMÉSZETTUDOMÁNYI MÚZEUM FOLYÓIRATA. X
2018 MUOE középdöntő. Összesített egyéni eredmények. Megkezdve: Befejezve:
2018 MUOE középdöntő. Összesített egyéni eredmények Megkezdve: 2018.03.03. Befejezve: 2018.06.30. Helyezés Versenyző neve F.szam Pont Ft Csapatnév 1 Száz Ferenc 6 85 537 2 Madarász György 6 81 422 3 Dr.
IRODALMI SZEMLE. Horvát történelmi repertórium.
IRODALMI SZEMLE. Horvát történelmi repertórium. Irta: Margalits Ede dr. I. kötet Budapest, 1900. A történeti kutatás induktió részének, a nyers anyag összegyűjtésének legbecsesebb segítője a repertórium.
Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. június 30-i ülésére
331-6/2010. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. június 30-i ülésére Tárgy: Kunok és jászok a Kárpát-medencében 770 éve című kötet megjelentetéséhez támogatás
D) A chem iai laboratórium jelentései. 1. Jelentés a m. kir. földtani intézet chemiai laboratóriumának 1913, évi működéséről
D) A chem iai laboratórium jelentései. 1. Jelentés a m. kir. földtani intézet chemiai laboratóriumának 1913, évi működéséről Dr. E mszt KÁLMÁN-itól, Az 1913, évben folytattuk laboratóriumunk berendezését.
Tájékoztató A TÉRKÉPEK A MEZŐGAZDASÁG SZOLGÁLATÁBAN" NEMZETKÖZI TÉRKÉPKIÁLLÍTÁSRÓL ÉS TANÁCSKOZÁSRÓL
KONFERENCIÁRÓL Tájékoztató A TÉRKÉPEK A MEZŐGAZDASÁG SZOLGÁLATÁBAN" NEMZETKÖZI TÉRKÉPKIÁLLÍTÁSRÓL ÉS TANÁCSKOZÁSRÓL A MÉM Országos Földügyi és Térképészeti Hivatala Térképészeti Főosztálya, a Mezőgazdasági
17.00 Klimo Könyvtár és a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola Könyvtárának megtekintése
Az itt olvasható összeállítással (a rendezvény programjával, az előadások prezentációival és egy fotógalériával) szeretnénk bemutatni a rendezvény eseményeit. (Fotók: Balogh Ferenc és Boda Miklós ) 1.
Erdély etnikai és felekezeti statisztikája IV. Fehér, Beszterce-Naszód és Kolozs megye Táblamellékletek
Varga E. Árpád Erdély etnikai és felekezeti statisztikája IV. Fehér, Beszterce-Naszód és Kolozs megye Táblamellékletek I. A népmozgalom főeredményei Alsó-Fehér, Belső-Szolnok, Doboka, Kolozs, Torda megyében,
Archeometria - Régészeti bevezető 3.
Archeometria - Régészeti bevezető 3. Régészeti alapok 4: régészet és földtudomány - A régészeti kutatások során alkalmazott földtudományi módszerek (légifotó, geofizika stb.) Régészeti alapok 5: a régészeti
Székelyudvarhelyt Márton Áron tér 2 Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium épülete Tel: 040-266-213 246
Haáz Rezsõ Múzeum Tudományos Könyvtára; Magyar Könyvtárosok VII. Világtalálkozója - Budapest Székelyudvarhelyt Márton Áron tér 2 Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium épülete Tel: 040-266-213
Archeometria - Régészeti bevezető 3.
Archeometria - Régészeti bevezető 3. Régészeti alapok 4: régészet és földtudomány - A régészeti kutatások során alkalmazott földtudományi módszerek (légifotó, geofizika stb.) Régészeti alapok 5: a régészeti
Sárospataki Gyűjtemények mindenkinek TÁMOP 3.2.8.B-12/1-2012-0001. Múzeumi nap 1 tematikája
Múzeumi nap 1 tematikája Múzeumi nap helye és ideje: Sárospatak, 2012. november 16. Címe: Résztvevők: Szakirodalom: Segédanyag: Oktatási, nevelési célok: Ép testben ép lélek A túrkevei Kaszap Nagy István
Levélben értesítsen engem!
2013/01/31 1. oldal (összes: 5) [1]Ez a díszes kötet az Országos Széchényi Könyvtár alapításának [2] 210. évfordulójára jelent meg, s a könyvtár nyomtatott katalógusainak szétküldése alkalmából Széchényi
Betekintő néhány jelentősebb erdélyi magyar könyvtárba
Betekintő néhány jelentősebb erdélyi magyar könyvtárba Készítette: Kónya Franciska BBTE (Kolozsvár), BTK, A Magyar Irodalomtudományi Tanszék 2. éves doktorandusza. Firenze, 2011.05.12. @ Kónya Franciska
ÍV. Jegyzőkönyv. az E. M. E márczius hó 20-án d. e. 10 órakor Kolozsvárt az egyetem díszíermébea tartott 52. évi rendes közgyűléséről.
ÍV. Jegyzőkönyv az E. M. E. 1910. márczius hó 20-án d. e. 10 órakor Kolozsvárt az egyetem díszíermébea tartott 52. évi rendes közgyűléséről. Elnökölt: gróf Esterházy Kálmán elnök. Jegyzett: Kelemen Lajos
SZAKMAI BESZÁMOLÓ. A konferenciáról készült ismertető elérhető az alábbi honlapcímen: www.bathorimuzeum.hu/közérdekű információk/pályázatok
Nemzeti Kulturális Alap Igazgatósága 1388 Budapest Pf. 82 Pályázati azonosító: 3508/01085. SZAKMAI BESZÁMOLÓ A Magyar Nemzeti Múzeum 3508/01085. számú pályázati azonosítóval jelölt pályázata 290.000,-
SZAKMAI BESZÁMOLÓ FÖLDÜNK REJTETT KINCSEI NKA 3506/01941. A gyűjtő: Baffy György (1932-2012)
A 2015. február 3. és szeptember 19. között látogatható kiállításunk szakmai megvalósítását az NKA Közgyűjteményi Kollégiumának 3506/01941 pályázati azonosító számú, 1.000.000,-Ft vissza nem térítendő
Archeometria - Régészeti bevezető 1. T. Biró Katalin Magyar Nemzeti Múzeum
Archeometria - Régészeti bevezető 1. T. Biró Katalin Magyar Nemzeti Múzeum tbk@ace.hu http://www.ace.hu/curric/elte-archeometria/ Archeometria - Régészeti bevezető 1. Az archeometria tárgya, témakörei,
Név Város Iskola Felkészítő tanár 1. 2. 3. 4. 5. összesen. 1. Csire Roland Debrecen DRK Dóczy Gimnáziuma Tófalusi Péter 14 18 20 10 13 75
9. osztályosok Név Város Iskola Felkészítő tanár 1. 2. 3. 4. 5. összesen 1. Csire Roland Debrecen DRK Dóczy Gimnáziuma Tófalusi Péter 14 18 20 10 13 75 2. Bartók Imre Debrecen DRK Dóczy Gimnáziuma Tófalusi
Várostörténet. 3. forduló. Kecskemét városának legrégebbi oktatási intézményéhez kapcsolódik a következő feladat.
Várostörténet 3. forduló Kecskemét városának legrégebbi oktatási intézményéhez kapcsolódik a következő feladat. 1. Egészítsd ki a szöveget! Az iskola híres kegyesrendi, más néven iskola. megalapítása gróf.
A kötetben szereplő tanulmányok szerzői
A kötetben szereplő tanulmányok szerzői Dr. Barzó Tímea, egyetemi docens, Miskolci Egyetem, Államés Jogtudományi Kar, Polgári Jogi Tanszék, Miskolc Dr. Barta Judit, egyetemi docens, Miskolci Egyetem, Állam-
Orbán Balázs Sátor Programjavaslatok - tervezet
XXVIII. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor 2017. Orbán Balázs Sátor Programjavaslatok - tervezet 1 JÚLIUS 19. SZERDA 10.30 12.00 A Kárpát-medencei magyarság jövője Közép- és hosszú távú demográfiai
Monori Kossuth Lajos Óvoda (2200 Monor, Kossuth Lajos utca 37.) felvételi körzete:
Monori Kossuth Lajos Óvoda (2200 Monor, Kossuth Lajos utca 37.) felvételi körzete: 1. Acsádi utca 2. Ady Endre utca páratlan oldala (vasút és a Kossuth Lajos utca közötti szakasz) 3. Arany János utca 4.
régészeti kronológia Középkor Népvándorláskor Római kor Vaskor Rézkor
Archeometria - Régészeti bevezető 3. - Ami elmaradt: régészeti korbeosztás, magyarországi legfontosabb kultúrák (elterjedés, időszak) - Régészet és földtudomány - A régészeti kutatások során alkalmazott
Beszélgetés Nyitrai Kálmánnéval, a szolnoki Korona Patika vezetôjével
Bôrönd és homeopátia Beszélgetés Nyitrai Kálmánnéval, a szolnoki Korona Patika vezetôjével Takaros, barátságos épület egy árnyas, csen des kis utca végén, ahol az, nem messze a városközponttól, egy fôútvonalba
10. osztály Szakközép 1. Benedek Elek Tanítóképző Székelyudvarhely /324 Joita Nicoleta, Kiss Levente, Sándor Malvina 2. Kós Károly Szakközépisko
9. osztály Szakközép 1. Nagy István Zene- és Képzőműv. Szki. Csíkszereda 218 28/402 Mátyás János Hajnalka, Szíjgyártó Bálint, Sógor Ákos 2. Gépgyártó Iskolaközpont Gyergyószentmiklós 170 24/204 Gál Levente,
ıl Tétel a négy világ urának székhelye
Szentpéteri József A tételhegyi kutatások négy tételben: kívülrı ıl, belülrı ıl, alulról, felülrı ıl Tétel a négy világ urának székhelye ÉMI Építésügyi Minı ıségellenı ırzı ı Innovációs Nonprofit Kft.
Az ELTE Egyetemi Könyvtár Metszet-, Térkép-, és Tájképgyűjteménye
Az ELTE Egyetemi Könyvtár Metszet-, Térkép-, és Tájképgyűjteménye Virág Gabriella Mező Csaba Metszet-, Térkép-, és Tájkép-gyűjtemény A gyűjtemény 8300 egylapos sokszorosított grafikából áll. Keletkezési
Székelyudvarhelyi szavazókörzetek a 2012. december 9-i parlamenti választásokon
i szavazókörzetek a 2012. december 9-i parlamenti választásokon Szavazókörzet Szavazókörzet címe A körzethez tartozó utcák Szavazó- Település körzet Sorszám Típus száma Intézmény Cím Típus Név 4 5 6 Bányai
XIV. Erdélyi Magyar Restaurátor Továbbképző Konferencia
Nemzeti Kulturális Alap Közgyűjtemények Kollégiuma Pályázati azonosító: 3513/00432 Haáz Rezső Múzeum 535600 Székelyudvarhely Kossuth Lajos út 29. XIV. Erdélyi Magyar Restaurátor Továbbképző Konferencia
95. Kimutatás az ügynökhálózatot mûködtetõ és a Magyar Autonóm Tartományban dolgozó állambiztonsági tisztekrõl Marosvásárhely, február 5.
95. Kimutatás az ügynökhálózatot mûködtetõ és a Magyar Autonóm Tartományban állambiztonsági ekrõl Marosvásárhely, 1958. február 5. Fokozat Név Hálózati levõ 1. Alezredes Kovács Mihály 3 - - Tartományi
35. ábra (folyt.) 36. ábra
41. Madách Imre munkái: Az ember tragédiája és Madách Imre költeményei Madách Imre képével (Budapest, 1904, Franklin-Társulat megyar irodalmi intézet és könyvnyomda) (2) + 292 l + 1 t, 20 cm, a Magyar
HUDEC KULTURÁLIS ALAPÍTVÁNY BUDAPEST
viragcsejdy@ SAJTÓKÖZLEMÉNY 2019-01-21 kiadja: Hudec Kulturális Alapítvány A budapesti Hudec-hagyaték Sanghajban Stereoscopic Notes Urban Landscape László Hudec and Modern Shanghai (Sztereoszkópos jegyzetek,
Íz erd, muzeum-egylet 1878 Márczius 21-én tartandó évi rendes közgyűlésének Tárfysorozata:
Melléklet az Erd. Muzemegylet" 3. számához. Íz erd, muzeum-egylet 1878 Márczius 21-én tartandó évi rendes közgyűlésének Tárfysorozata: 1. Elnöki megnyitó beszéd. 2. Titkári jelentés az igazgató választmány
Emlékezzünk az elődökre!
Emlékezzünk az elődökre! Pályázók: Nagy Ottó (16 éves) Tamaskó Marcell (16 éves) Iskola neve: SZOI Vörösmarty Mihály Gimnáziuma A pályamunka befejezésének időpontja: 2012. március 29. Dolgozatunk a hagyományteremtés
GAZDASÁGI MINTAÁLLAM A BALTIKUMBAN. Expelliarmus csapat
GAZDASÁGI MINTAÁLLAM A BALTIKUMBAN Míg mások háborúznak, te, boldog Porosz Hercegség, fejlődj! Expelliarmus csapat F E L K É S Z Í T Ő TA N Á R A I N K : O M I S C H E L M Ó N I K A, M O L N Á R G Y U
A BERECZKI IMRE HELYTÖRTÉNETI GYŰJTEMÉNY ÉVRE SZÓLÓ MUNKATERVE
Szakmai feladatok: A BERECZKI IMRE HELYTÖRTÉNETI GYŰJTEMÉNY 2010. ÉVRE SZÓLÓ MUNKATERVE Az intézmény elsődleges, a 2010. évre szóló feladata az alábbi gyűjteményegységek leltározásának folytatása, állagmegóvása,
Információk: Ponácz Ferenc igazgatóhelyettes, tel.: 22/ 506-162 Titkárság, tel.: 22/ 506-472. web: www.telekiblanka.hu. e-mail: budai@telekiblanka.
Kedves Szülők! Köszönjük érdeklődésüket iskolánk hat évfolyamos gimnáziumi képzése iránt. E tájékoztató honlapunkon történő megjelentetésével is szeretnénk hozzájárulni ahhoz, hogy Önök minél több információhoz
Családi Nap 3. tematikája
Családi Nap 3. tematikája A Sárospataki Református Kollégium Tudományos Gyűjteményei Múzeuma nyertes TÁMOP 3.2.8. B.-12/1. es pályázatának megismerése után Pocsainé Dr. Eperjesi Eszter múzeumigazgató asszony
KULTURA - ERTEK - VALTOZAS ES A TANCKUTATASBAN
TANCMUVESZET ESTUDOMANY V. KULTURA - ERTEK - VALTOZAS a tan c m u v e s z e t b e n, a tan c p e d a g o g iaban ES A TANCKUTATASBAN III. NemzetkdziTanctudomanyi Konferencia a Magyar Tancmuveszeti Foiskolan
Egy tehetséges ifjú régész
1 Egy tehetséges ifjú régész Üdvözlet az Érdeklődőknek! Fazekas Kristóf Soma a nevem, a 12. A osztály tanulója vagyok. Egy nem mindennapi hobbit szeretnék bemutatni, ami a fémkeresőzés, fémdetektorozás.
muoe Összesített egyéni eredmények Megkezdve: Befejezve:
Feladó: Tolnai Béla Küldve: 2017. július 20. 12:17 Címzett: tolnaib@hvc.hu Tárgy: muoe2017-3 eredményei muoe2017-3. Összesített egyéni eredmények Megkezdve: 2017.03.11. Befejezve: 2017.07.15.
Eredménylista Fürkész verseny, körzeti szakasz,
Eredménylista Fürkész verseny, körzeti szakasz, 2016-2017 Megye: KOLOZS Körzet: Kolozsvár, Bálványosváralja és Szék 5. osztály 1. Bajnóczi Zsolt Bucur Tünde János Zsigmond Unitárius Kollégium Kolozsvár
KIMUTATÁS a Kultúrális és Sport Alapra benyújtott pályázatok támogatásáról (Kultúra) 2007. év
KIMUTATÁS a Kultúrális és Sport Alapra benyújtott pályázatok támogatásáról (Kultúra) 2007. év A tevékenység meghatározása 2007 évben a Kulturális és Sport sorsz. A pályázó neve és az összeg rendeltetése
Collectanea. Sancti. Martini I. Pannonhalmi Főapátság Gyűjteményei
Collectanea Sancti Martini I. Pannonhalmi Főapátság Gyűjteményei Collectanea Sancti Martini A Pannonhalmi Főapátság Gyűjteményeinek Értesítője 1. Pannonhalmi Főapátság Gyűjteményei Pannonhalma, 2013 Szerkesztette
KÉSŐRENESZÁNSZ, MANIERIZMUS, KORABAROKK MAGYARORSZÁGON (RIMAY JÁNOS ÉS KORA)
KÉSŐRENESZÁNSZ, MANIERIZMUS, KORABAROKK MAGYARORSZÁGON (RIMAY JÁNOS ÉS KORA) * TUDOMÁNYOS ÜLÉSSZAK 1982. MÁJUS 18-22. KESZTHELY, HELIKON KASTÉLYMÚZEUM SZABADSÁG U. I. Az ülésszakot a Magyar Tudományos
JANUÁR. Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek Szombat Vasárnap. 52. hét. 1. hét. 2. hét. 3. hét. 4. hét. 5. hét
Életképek A Szegedi Tudományegyetem Ásványtani, Geokémiai és Kőzettani Tanszékén található a Koch Sándor nevével fémjelzett több, mint 3000 db ásványt tartalmazó gyűjtemény. A gyűjtemény szerves részét
A LEVÉLTÁRI SZEMLE REPERTÓRIUMA (1961 2004)
A LEVÉLTÁRI SZEMLE REPERTÓRIUMA (1961 2004) Magyar Országos Levéltár Budapest, 2006 A LEVÉLTÁRI SZEMLE REPERTÓRIUMA (1961 2004) A LEVÉLTÁRI SZEMLE REPERTÓRIUMA (1961 2004) Összeállította: Nagy Gábor Magyar
Husz János és a huszitizmus hatása a magyarországi művelődésben
Husz János és a huszitizmus hatása a magyarországi művelődésben 2015/11/09-2015/11/10 2015/10/30 Több kulturális intézmény közös szervezésében, Husz János halálának 600. évfordulója alkalmából, tudományos
A kolozsvári Ferencz József Tudományegyetem Orvosi Karának tanszékvezetői
A MAGYAR TUDOMÁNYTÖRTÉNETI INTÉZET TUDOMÁNYOS KÖZLEMÉNYEI 92. Gazda István A kolozsvári Ferencz József Tudományegyetem Orvosi Karának tanszékvezetői 1872 1919, 1940 1944 Könyvfejezet Százhuszonöt éve nyílt
Cím: Óriás dinók jönnek Patagóniából Forrás: Népszabadság, Ötvös Zoltán, március 9.
Cím: Óriás dinók jönnek Patagóniából Forrás: Népszabadság, Ötvös Zoltán, 2007. március 9. Szövegtípus: magyarázó Szöveg olvashatósága: közepesen nehéz Kérdések nehézsége: könnyű, közepesen nehéz, nehéz
Eredménylista Fürkész verseny, körzeti szakasz, osztály
Eredménylista Fürkész verseny, körzeti szakasz, 2016-2017 Megye: Arad Körzet: Arad 5. osztály S.sz. A tanuló neve Felkészítő Az iskola neve Helység Tollbamondás 1. Fridrik-Hegyes Anna Köles Katalin Pécskai
Archeometria - Régészeti bevezető 3.
Archeometria - Régészeti bevezető 3. Régészeti alapok 4: régészet és földtudomány -A régészeti kutatások során alkalmazott földtudományi módszerek (légifotó, geofizika stb.) Régészeti alapok 5: a régészeti
198 EGYESÜLETI KÖZLEMÉNYEK
Eseménynaptár Kolozsvár, 1989. december 23.: 15 kolozsvári értelmiségi Hívó szó cím felhívásában, többek között, legsürg sebb feladatnak tekinti az Erdélyi Múzeum-Egyesület újjászervezését és m ködése
Reguly Antal Múzeum és Népművészeti Alkotóház
SZAKMAI BESZÁMOLÓ a Múzeumok Éjszakájához kapcsolódó programok megvalósításra pályázati azonosító: 3507/00082 elnyert támogatás összege:150 000 Ft A nyári napfordulóhoz kapcsolódó múzeumi ünnep, a Múzeumok
MVMSZ tagok nyilvántartása. Státusz Szervezet neve, székhelye Képviselő MVMSZ közgyűlés résztvevők Bács-Kiskun megye
MVMSZ tagok nyilvántartása Státusz Szervezet neve, székhelye Képviselő MVMSZ közgyűlés résztvevők Bács-Kiskun megye 1. megyei hatókörű városi Katona József Múzeum 6000 Kecskemét, Bethlen krt. 1. 2. területi,
A második nap előadásai az emlékezetépítés konkrét példáit elemezték egy-egy esettanulmányon keresztül. Csorba Dávid (PhD, főiskolai docens, SRTA,
Szakmai beszámoló Pályázati azonosító: 204108/01367 A református emlékezet helyei címmel rendezett interdiszciplináris konferenciát Sárospatakon, 2017. április 21-22-én a Sárospataki Református Kollégium
BOD PÉTER HÁROMSZÁZ ÉVE KONFERENCIA NAGYENYEDEN ÉS MAGYARIGENBEN
Főszervezők: BOD PÉTER Alapítvány Gyulafehérvár Bethlen Gábor Kollégium Nagyenyed Társszervezők: Bethlen Gábor Dokumentációs Könyvtár, Nagyenyed; Magyarigeni Református Egyházközség; Bod Péter Megyei Könyvtár,
KÉSŐ AVAR ÜVEGGYÖNGYÖK ÖSSZETÉTEL- VIZSGÁLATA
. BUDAPESTINENSIS DE EÖTVÖS NOM. * KÉSŐ AVAR ÜVEGGYÖNGYÖK ÖSSZETÉTEL- VIZSGÁLATA különös tekintettel a mállási jelenségek kimutatására Készítette: Király Csilla: Környezettudomány MSc. I. évf. Mácsai Cecília:
I. számú katonai felmérés térkép http://wiki.utikonyvem.hu/hu/index.php?title=k%c3%a9p:kat1szabadbattyan.jpg letöltés ideje: 2010. február 21.
Felhasznált irodalom: I. számú katonai felmérés térkép http://wiki.utikonyvem.hu/hu/index.php?title=k%c3%a9p:kat1szabadbattyan.jpg letöltés ideje: 2010. február 21. II. számú katonai felmérés térkép http://wiki.utikonyvem.hu/hu/index.php?title=k%c3%a9p:kat2szabadbattyan.jpg
A kolozsvári egyetem tanárai és a sport
Killyéni András A kolozsvári egyetem tanárai és a sport Az első világháború előtti kolozsvári sportélet fejlődését kétségtelenül meghatározták az akkori sportvezetők: arisztokraták, köznemesek, később
Sárospataki Gyűjtemények mindenkinek TÁMOP 3.2.8.B-12/1-2012-0001
Sárospataki Gyűjtemények mindenkinek TÁMOP 328B-12/1-2012-0001 Családi Nap 5 tematikája; Sárospatak, 2013 június 29 szombat Cím: Sárospatakon Nemzetközi út Ajánlott korosztály: óvodástól idős korig mindenkinek
Bemutatkozik a SZIE KDKL Levéltára
Bemutatkozik a SZIE KDKL Levéltára A Magyar Hidrológiai Társaság XXXI. Országos Vándorgyűlése Gödöllő, 2013. július 3. Kissné Bognár Krisztina főlevéltáros, levéltárvezető Szent István Egyetem Kosáry Domokos
2 / :17
2 / 16 2017.03.10. 0:17 ***A 4 évfolyamos gimnáziumok adatai még feltöltés alatt!! *** Iskola ker. OM az. tanulmányi terület évf. Kód Szóbeli ponthatár/pontok Felvételi ponthatár/pontok KIFIR adatok 2017
Megye: Kolozs Körzet: Kolozsvár Osztály: II.
Megye: Kolozs Körzet: Kolozsvár Osztály: II. Ssz. Tanuló neve Település 1 Gombos Domokos Kolozsvár 2 Kovács Benedek Kolozsvár 3 Bányász Fanni Kolozsvár 4 Kelemen Evelin Kolozsvár 5 Albert István Kolozsvár
Jelentkezési űrlap. Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Tollbamon dás
Jelentkezési űrlap Megye: Kolozs Körzet: Osztály: 2. osztály 1. RUFF BRIGITTA SĂLĂJAN MÁRIA Báthory István Elméleti Kolozsvár 29 65 94 2. BIRÓ ANDOR SĂLĂJAN MÁRIA Báthory István Elméleti Kolozsvár 29 64
Szakmai beszámoló. Vérzivataros évtizedek 1914-1944. MNL Hajdú-Bihar Megyei Levéltári Napokl
Szakmai beszámoló Pályázati azonosító: 3508/01149 Vérzivataros évtizedek 1914-1944 MNL Hajdú-Bihar Megyei Levéltári Napokl Az idén 2014. november 18-19-én, immár 41.alkalommal került sor a Hajdú-Bihar
Megye: Kolozs Körzet: Kolozsvár Osztály: II.
Megye: Kolozs Körzet: Kolozsvár Osztály: II. Ssz. Tanuló neve Település Intézmény neve Felkészítő pedagógus Elért pontszám Tollbamondás Összpontszám 1 Gombos Domokos Kolozsvár János Zsigmond Unitárius
a tanári testület 9 A tantestület * Bogdán Krisztina (2002) vezetőtanár, spanyol: 10. évf., 11. évf., 12. évf., 12. fakt
a tanári testület 9 A tantestület * Ábrahám Rita (2008) latin: 11. évf. Bodó Kinga (2008) angol: 7. évf. Dr. Bodó Márton (1996) vezetőtanár, munkaközösség-vezető, osztályfőnök: 11. b, magyar: 11. b, 12.
2012. február 24. Kézdivásárhely, EMI, Pro Historia rendezvénysorozat: Kézdivásárhely egyesületi élete 1842 1948 között
Dimény Attila - Szakmai tevékenységek 1. Előadások 2012. július 11. Zabola, BBTE Magyar Néprajz és Antropológia Intézet Csángó Néprajzi Múzeum, Fiatal Néprajzkutatók IX. Szemináriuma: Tér és társadalom
Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala Lekérdezõ: PKCBD Gyál Dátum: :46:13 Barka Ferenc Lapszám: 1
Barka Ferenc Lapszám: 1 001. szavazókör Azonosító: 14-048-001-2, Cím: Ady E. Ált. Isk. Ady E. u. 20., OEVK: 07 Arany János utca teljes közterület 27 Csontos József utca 000001 000061 páratlan házszámok
A PILISI SZÉNBÁNYÁSZAT NÉHÁNY TÉRKÉPE ÉS GEOLÓGIAI METSZETE
! 1 A PILISI SZÉNBÁNYÁSZAT NÉHÁNY TÉRKÉPE ÉS GEOLÓGIAI METSZETE Dr. Bánki Imre Az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület kiadásában 1996-ban megjelent A MAGYAR BÁNYÁSZAT ÉVEZREDES TÖRTÉNETE.
OTTHONI BETEGÁPOLÓ SZOLGÁLAT
2013 BETEGÁPOLÓ SZOLGÁLAT EGÉSZSÉGÜGYI SZAKÁPOLÁS Az otthoni betegápoló szolgálatunkkal olyan személyek felé fordulunk, akiknek kórházhoz nem kötött, saját otthonukban is elvégezhető összetett ápolásra
Rendezvények. Kongresszusok Szimpóziumok Kiállítások szervezése. partnerek vagyunk! Hungary CONVENTION & TRAVEL
Rendezvények Kongresszusok Szimpóziumok Kiállítások szervezése partnerek vagyunk! C&T CONVENTION & TRAVEL Hungary Tisztelt Partnerünk! Fő profilunk, a kongresszusok, konferenciák, szimpóziumok és kulturális
TERMÉSZETTUDOMÁNYOS HETEK PROGRAMJA
TERMÉSZETTUDOMÁNYOS HETEK PROGRAMJA 2017.03.-22-től 04.22.-ig Program Időpont Helyszín Résztvevők Felelős Megjegyzés Víz Világnapi megemlékezés Iskolarádiós műsor 03.22. 3. óra Minden diák Magyarné Gyarmati
MAGYAR BIRKÓZÓ SZÖVETSÉG HUNGARIAN WRESTLING FEDERATION
A kategória (24 induló) 58 kg (1 induló) Bajnok: Szabó Csaba (Tatabányai SC) 63 kg (5) Bajnok: Juhász József (Túrkevei VSE) 2. Szabó György (Dorogi NC) 3. László Balázs (Honvéd Szondi SE) 4. Köböl Zsolt
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar A Kari Tanács május 16-i ülésének jegyzőkönyve
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar A Kari Tanács 2019. május 16-i ülésének jegyzőkönyve A KARI TANÁCS ÜLÉSÉNEK HELYE ELTE BTK, Kari Tanácsterem (Múzeum krt. 4/A, fszt. 39. sz. terem)