Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése 42/2000. (IX. 14.) Kgy. rendelete a köztemetőkről és a temetkezés rendjéről (Egységes szerkezetben) I.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése 42/2000. (IX. 14.) Kgy. rendelete a köztemetőkről és a temetkezés rendjéről (Egységes szerkezetben) I."

Átírás

1 Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése 42/2000. (IX. 14.) Kgy. rendelete a köztemetőkről és a temetkezés rendjéről (Egységes szerkezetben) Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése a helyi Önkormányzatokról szóló évi LXV. tv. 16. (1) bekezdésének felhatalmazása alapján, figyelemmel a temetőkről, a temetkezésről szóló évi XLIII. törvényben, valamint az annak végrehajtására kiadott 145/1999. (X. 1.) Korm. rendeletben, az egészségügyről szóló évi CLIV. törvénynek a halottakkal kapcsolatos rendelkezései végrehajtásáról, valamint a rendkívüli halál esetén követendő eljárásról szóló 34/1999. BM-EüM-IM együttes rendeletben foglaltakra, az alábbi rendeletet alkotja: I. Fejezet A temetőkre vonatkozó általános rendelkezések 1. (1) A rendelet hatálya kiterjed Szeged Megyei Jogú Város közigazgatási területén lévő köztemetőkre, valamint az ezek fenntartásával és a temetésekkel kapcsolatos összes tevékenységre. (2) A köztemetők felsorolását a rendelet 1. sz. melléklete tartalmazza. (3) A temetőkben lévő hősi katonai sírokat az önkormányzat kegyeleti parkként tartja fenn. 2. Jelen rendelet vonatkozásában a) Köztemető: az önkormányzat tulajdonában lévő temetők, amelyekben az önkormányzat a köztemető fenntartására vonatkozó kötelezettségét teljesíti. b) Temetési hely: a temetőben vagy temetkezési emlékhelyen létesített sírhely, sírbolt, urnafülke, urnasírhely, urnasírbolt, valamint a hamvasztóüzemi építmény területén, ingatlanán létesített urnafülke, urnasírhely. c) Temetkezési szolgáltatások: temetésfelvétel, halottszállítás, az elhunyt temetésre való előkészítése és a temetéshez szükséges kellékekkel való ellátása, a ravatalozás, a búcsúztatás, a sírba helyezés, a hamvasztás, az urnaelhelyezés, az urnakiadás, a hamvak szórása, a sírnyitás, az exhumálás és az újratemetés.

2 2 3. Szeged Megyei Jogú Város közigazgatási területén köztemető létesítéséről, bővítéséről, temető vagy temetőrész lezárásáról, megszüntetéséről, kiürítéséről, újra használatba vételéről Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése határoz a város rendezési terveinek, valamint a hatályos jogszabályoknak megfelelően. A köztemetők és létesítményeik fenntartásáról, valamint az ott folyó temetkezési és - jelen rendelet szerinti - egyéb tevékenységek végzéséről az önkormányzat a Szegedi Testamentum Temetkezési Kft 1 (a továbbiakban: üzemeltető) útján Kegyeleti közszolgáltatási szerződés keretein belül - gondoskodik. II. Fejezet Temetkezési helyekre és temetkezésre vonatkozó szabályok 4. (1) A halottat eltemetni, az elhamvasztott halott maradványait elhelyezni - a (2) bekezdésben foglaltak kivételével - temetőben vagy temetkezési emlékhelyen létesített temetési helyen szabad. (2) Az eltemettető vagy egyetértésével más hozzátartozó kívánságára az urnát - az átvétel egyidejű igazolása mellett - ki kell adni, és ennek megtörténtét a nyilvántartásban is fel kell jegyezni. (3) A temetőkben már korábban elhelyezett urnák kérelemre történő kiadásáról az üzemeltető gondoskodik. Az urna kiadását az kérheti, aki a hamvasztásról gondoskodott, vagy az elhalt közeli hozzátartozója. A kiadás tényét a nyilvántartásban fel kell jegyezni. (4) Amennyiben az urna kiadását kérő személy nem azonos a hamvasztásos temetésről gondoskodóval, úgy az urna részére történő kiadásához a temetésről gondoskodótól hozzájárulást kell beszereznie. Ilyen személy hiányában a hozzájárulást a Ptk nak b) pontja szerinti sorrendben az elhalthoz közelebb álló hozzátartozótól kell beszereznie. (1) A temetőkben temetkezésre szolgálnak: a) az egyes sírhely, b) a kettős sírhely, c) a közös sírhely, d) a díszsírhely, díszurnahely, e) az urnasírbolt (urnakripta), f) a sírbolt (kripta), g) az urnafülke(kolumárium), h) az urnasír, i) a szórókert Az elnevezést módosította az 57/2010.(XII.16.) Ö. r. 1. -a (hatályos január 1-től)

3 3 (2) 2 A kettős sírhelyeknél, valamint a kettős urnafülkék esetében lehetőség van a temetett sír, illetve urnafülke mellett még egy temetkezési hely megváltására. Előre meg lehet váltani a sírboltokat és urnakriptákat is. (3) A táblákat folyószámmal ellátott sorokra, a sorokat pedig sorszámokkal sírhelyekre kell felosztani. A díszsírhelyeket, sírbolthelyeket külön kell megjelölni. (4) A temetkezési helyeket a temetés alatt álló táblákban folytatólagos sorrendben kell felhasználni. Ettől eltérni a természeti körülmények (talajösszetétel, talajvízszint) figyelembevételével lehet. 6. (1) A betelt sírhely-táblákat az utolsó temetés napjával le kell zárni. A lezárt táblába csak rátemetéssel lehet temetni. (2) Az elhamvasztott halott hamvait tartalmazó urnát a temetőn belül sírhelyben (rátemetéssel), urnasírban, urnakriptában vagy sírboltban lehet elhelyezni. (3) A lezárt temetőkben temetkezési tevékenységet nem lehet folytatni. A lezárt temetőket mindaddig kegyeleti helyként kell gondozni, amíg felszámolásáról döntés nem születik. (4) Lezárt temetőből és sírhely-táblából a holttest-maradványokat exhumálás útján lehet áthelyezni a használatban lévő temetőbe. Az exhumálást csak az illetékes tisztifőorvos engedélye és előírásai szerint lehet elvégezni, lezárt temetőből történő elszállításhoz az üzemeltető külön engedélye is szükséges. 7. (1) Az egyes temetkezési helyekért - díszsírhelyek kivételével - az elhunyt hozzátartozójának, illetve az eltemetésre kötelezettnek díjat kell fizetni: a díj mértékét a rendelet 2. sz. melléklete tartalmazza, a megváltási időtartamra a díj előre esedékes. (2) Az egyszeri megváltás időtartama: a) sírbolt esetén 60 év b) urnasírbolt esetén 25 év c) sírhely esetén 25 év d) urnafülke, urnasírhely esetén 10 év Az üzemeltető a c) és d) pont szerinti temetkezési helyek kétszeres időtartamra történő megváltását is engedélyezheti. A megváltási időtartam az első temetés napjával kezdődik (3) A megváltási idő eltelte után a temetkezési helyek - a tulajdonos tiltó rendelkezése hiányában - újabb időtartamra megválthatók. (4) 3 Felnőtt egyes sírba két koporsó temethető, és a sírba további 6 urna helyezhető el. 2 Módosította az 57/2010.(XII.16.) Ö. r. 2. -a (hatályos január 1-től) 3 Módosította a 49/2002. (XII. 05.) Kgy.r.1 -a

4 4 (5) Felnőtt sírhely-díj befizetése mellett a felnőtt sírhely-táblába 10 éven aluli gyermek is temethető. Ilyen esetben azonban a sír méreteinek a felnőtt sír méreteivel azonosnak kell lenni. 8. (1) Az elhalálozástól számított öt éven belül sír (sírbolt) felnyitására engedélyt az Állami Népegészségügyi és Tisztitorvosi Szolgálat hamvasztás, más temetőbe való áthelyezés és rátemetés céljából, illetve a nyomozó hatóság rendelkezésére adhat. A kolerában, pestisben, leprában, sárgalázban, kiütéses tífuszban, takonykórban, AIDS-ben, vírusos hemorrghagiás lázban elhunytak temetési helyének megnyitására csak az elhalálozástól számított egy év elteltével adható engedély, a sírnyitáshoz a temetkezési hely felett rendelkezni jogosult hozzájárulást be kell beszerezni. Ilyen személy hiányában a hozzájárulást a Ptk ának b) pontja szerinti sorrendben az elhalthoz közelebb álló hozzátartozójától kell beszerezni. (2) 4 A sírhelyeket a földfelszín alatt kibetonozni, kifalazni nem lehet mely alól kivétel a szabályosan megépített felépítmény legfeljebb 80 cm mélységű alapozása. (3) A sírhelyeken sírdomb kialakítása (felhantolás) nem kötelező. A hant nélküli parcellák létesítésére kijelölt területen sírdomb nem alakítható ki. (4) A temetkezési helyek használatának jogát magánszemélyek között átruházni nem lehet, a sírhely újra megváltható az elhalt, illetve a rendelkezni jogosult rendelkezéseinek figyelembevételével. Ilyen személy hiányában a Ptk ának b) pontjában meghatározott közeli hozzátartozó rendelkezése az irányadó. (5) 5 A temettetőnek az elhaltak hűtéséért hűtési díjat kell fizetni a 2. sz. melléklet szerint. A nyugvóhelyek megváltásakor, újraváltásakor a temetési hely jellege szerinti temetőüzemeltetési hozzájárulást kell fizetni a 2. sz. melléklet szerint (1) A sírgödröt olyan méretűre kell kiásni, hogy a koporsó abban elhelyezhető legyen. A sírgödör mélysége a talaj és egyéb viszonyoktól függően, cm. Koporsóban történő rátemetés esetében a sírhelyet szükség szerint úgy kell mélyíteni, hogy a felülre kerülő koporsó aljzata legalább 160 cm mélységbe kerüljön. (2) A felnőtt sírhelyek általában 210 cm hosszúnak és 90 cm szélesnek kell lennie. Kettős sírhely hossza és szélessége 200 x 190 cm. Sírokat egymástól 60 cm távolságra kell elhelyezni. A sorok közötti távolságnak cm-nek kell lennie. A sírhelytáblák között legalább 4 m széles utat kell hagyni. (3) Gyermeksírhely 10 éven aluli halott részére általában 1,3 m hosszú, 0,60 m széles. E sírokat egymástól 0,30 m távolságra kell elhelyezni. (4) 7 4 Módosította az 57/2010.(XII.16.) Ö. r. 3. -a (hatályos január 1-től) 5 Módosította az 55/2003.(XII.01.) Kgy. r. 1. -a, az 5/2005.(II.2.) Kgy. r. 1. -a 6 A mondat hatályát veszti január 1-től. 7 Hatályát veszti az 57/2010.(XII.16.) Ö. r a szerint január 1-től

5 5 (5) 8 (6) A sírbolt mélysége általában 190 cm, belső hossza cm, szélessége két holttestre számítva 150 cm. A sírbolt alját és oldalfalait vízbehatolás és földnyomás ellen megfelelően ki kell képezni. A sírbolt tetejét legalább 300 kg/m hasznos terheléssel kell számítani. A fedőlapot szintén ennek a teherbírásnak megfelelően kell készíteni oly módon, hogy a sírbolt légmentesen záródjék. (7) 9 A fülkékkel épült sírbolt minden egyes fülkéje általában 200 cm hosszú, 90 cm magas és 84 cm széles. A sírboltfülkét a koporsó elhelyezése után azonnal légmentesen le kell zárni. 10. (1) 10 Sírboltot csak építési engedély alapján lehet építeni, az engedélyezett tervet az üzemeltetőnek az építkezés megkezdése előtt be kell mutatni. A sírboltba maximum 10 koporsó helyezhető el. Egy felnőtt koporsó helyébe két gyermek koporsó, vagy hat urna is elhelyezhető. (2) A sírbolt felett rendelkezőnek az tekinthető, aki a használati díjat megfizette. (3) A sírbolt (és síremlék) fenntartásáról, annak létesítője (örököse) köteles gondoskodni. Ha a sírbolt összeomlásától lehet tartani, az üzemeltető felszólíthatja a fenntartásra kötelezett személyek bármelyikét, hogy gondoskodjanak a helyreállításról. Ha a felhívás eredménytelen marad, az üzemeltető kérelmére Szeged Megyei Jogú Város Jegyzője elrendelheti a sírbolt eltávolítását, illetőleg a sírboltba való további temetkezést megtilthatja. (4) A felhívás kötelező, ha a sírbolt (síremlék) gondozásának elmulasztása közvetlen veszély fennállását eredményezi. A felhívást - a temetési hely megjelölésével - a temető hirdetőtábláján és a parcella sarkán 90 napra ki kell függeszteni. (5) 11 (6) A sírboltba koporsóban csak annyi elhalt temethető, ahány férőhelyre azt építették. Amennyiben a sírbolt tulajdonosa, illetve a rendelkezésre jogosult a temetkezési jogosultságról a sírbolt-könyvben vagy végrendeletileg nem tett rendelkezést, úgy a sírboltban az elhalt hozzátartozói az elhalálozás sorrendjében temethetők el. A sírbolt tulajdonosának, illetve a rendelkezésre jogosultjának kérelmére a sírboltban elhelyezett koporsókban lévő porladáson túli csontmaradványokat össze kell gyűjteni és hamvasztás után urnában, illetőleg gyermekkoporsóban lehet elhelyezni. (7) 12 Sírboltba csak kettős koporsóval lehet temetkezni. A belső koporsó minden esetben fémkoporsó legyen, amelyet légmentesen le kell zárni, forrasztással és erre a célra gyártott, a megfelelő szűrőkkel felszerelt szellőző szeleppel kell ellátni. A közös, vagy együregű sírboltot lég- és folyásmentesen le kell zárni Hatályát veszti az 57/2010.(XII.16.) Ö. r a alapján január 1-től 9 Módosította az 57/2010.(XII.16.) Ö. r. 4. -a (hatályos január 1-től) 10 Módosította az 57/2010.(XII.16.) Ö. r. 5. -a (hatályos január 1-től) 11 Hatályát veszti az 57/2010.(XII.16.) Ö. r a alapján január 1-től 12 Módosította az 57/2010.(XII.16.) Ö. r. 6. -a (hatályos január 1-től)

6 6 (1) A holttest elhamvasztásához - a (2) bekezdésben foglaltak kivételével - a tisztiorvos engedélye szükséges. (2) A kórházban elhunyt személy, valamint rendőri intézkedéssel boncolásra szállított holttest elhamvasztását a boncolást végző orvos engedélyezi. 12. (1) 13 a) A Polgármester azon elhunyt személyeknek, akik a városi közélet valamely területén kiemelkedő teljesítményt nyújtottak, díszsírhelyet adományozhat, mely döntéséről a Közgyűlés soron következő ülésén tájékoztatást ad. b) A díszpolgárt halála esetén díszsírhely illeti meg. (2) Az újonnan adományozott díszsírhely használati ideje a temető fennállásáig tart, használata díjmentes. (3) A díszsírhelybe - a sírnyitás és rátemetés szabályainak megtartása, költségeinek viselése mellett - az elhalt özvegye és az elhalt közvetlen felmenő és lemenő hozzátartozói (szülők, gyermekek) is eltemethetők. (4) A díszsírhelyek gondozásáról az elhunytak hozzátartozói, hozzátartozók hiányában - a Polgármesteri Hivatal megbízására és költségére - az üzemeltető köteles gondoskodni. (5) A díszsírhely adományozásáról írásban értesíteni kell az elhunyt Ptk ának b) pontja szerinti közeli hozzátartozók közül az elhalthoz legközelebb álló hozzátartozóját és a temető üzemeltetőjét. (6) A díszsírhely parcelláiban a koporsó a földbe temethető vagy elhamvasztás után az urna kolumbáriumba helyezhető. III. Fejezet Temetkezési szolgáltatások 13. (1) A köztemetőkben a temetkezési szolgáltatásokat az a temetkezési szolgáltató látja el, amely Szeged Megyei Jogú Város Jegyzőjétől engedélyt kap a szolgáltatási tevékenység végzésére és a temető üzemeltetőjével szerződést kötött. (2) 14 Az engedéllyel rendelkező temetkezési szolgáltatók a rendelet 2. sz. mellékletében meghatározott díjat kötelesek fizetni az üzemeltetőnek. A szegedi lakóhellyel rendelkező elhunyt személyekre vonatkozó díjkedvezmény mértéke a temetkezési hely díjának 10 %-a, amennyiben temetkezési hely igénybevétele nem történik, úgy a hamvasztás díjának 10 %-a ha a hamvasztás Szegeden történik.. 13 Módosította a 49/2002. (XII. 05.) Kgy.r. 2. -a 14 Módosította az 51/2005.(XI.15.) Kgy. r. 1. -a, az 57/2010.(XII.16.) Ö. r. 7. -a (hatályos január 1-től)

7 7 14. (1) A temetés módjára, illetve a hamvasztásra az elhunytnak életében tett nyilatkozata, ennek hiányában a temetésről (hamvasztásról) gondoskodó személy rendelkezése az irányadó. (2) A rendelkezésre jogosultságot az üzemeltető csak akkor köteles vizsgálni, ha azzal kapcsolatosan kifogást jelentettek be. Ha a jogosultságot az üzemeltető nem tudja megállapítani, akkor a jogosultságot megállapító bírósági döntésig a halott nem temethető el. 15. (1) A felravatalozott koporsót - az eltemettető kívánságára - a búcsúztatás (szertartás) megkezdéséig nyitva lehet tartani. Nem lehet nyitva tartani az oszlási, vagy roncsolt állapotban lévő holttest koporsóját. (2) A fertőző betegségben elhunytak koporsóját légmentesen lezárt állapotban kell felravatalozni és azt felnyitni nem szabad. A gyászolók a koporsóval nem érintkezhetnek. 16. (1) A temetkezési hely rendelkezési jogosultja által végezhető munkák: a) egynyári, vagy évelő lágyszárú dísznövények ültetése, ápolása, b) cserepes, vágott- és művirág, koszorú elhelyezése, c) olyan fás szárú növények ültetése, melyek kifejlett állapotban sem érik el a 1,5 m-es magasságot, d) 15 1,5 méternél magasabbra növő fás szárú növények ültetése, eltávolítása a temető üzemeltetőjének hozzájárulásával lehetséges. (2) 16 A sírhely rendelkezésre jogosultja köteles a sírhely gondozását, gyomtalanítását, fák, cserjék ápolását, parlagfű mentesítését rendszeresen elvégezni. Ennek elmulasztása esetén évi 4 alkalommal az üzemeltető végzi el a gyomtalanítást, melyek költségeit a sírhely újraváltásakor érvényesíti. 17. (1) Sírbolt, síremlék állításához, valamint - a 16. -ban felsoroltakon kívüli - egyéb munkálatokhoz az üzemeltető előzetes engedélye szükséges. Be kell jelenteni az üzemeltetőnek továbbá ezen munkálatok végzésének időpontját és várható időtartamát. (2) 17 A sírbolt, síremlék építési munkákhoz, a meglévők felújításához a temetőben vállalkozásszerűen munkát végzők temetőfenntartási hozzájárulási díjat kötelesek fizetni, melynek mértékét a rendelet 2. sz. melléklete tartalmazza. (3) Az előírt engedély hiánya, vagy az attól való eltérés esetén, továbbá a 16. (2) bekezdésében szereplő kötelezettség elmulasztásakor az üzemeltető: a) A sírhely rendelkezésre jogosultját - határidő kitűzésével - felhívja a sérelmes állapot megszüntetésére. 15 Kiegészítette az 51/2005.(XI.15.) Kgy. r. 2. -a 16 Módosította az 51/2005.(XI.15.) Kgy. r. 3. -a 17 Módosította az 51/2005.(XI.15.) Kgy. r. 4. -a

8 8 b) A felhívás eredménytelensége esetén a szükséges munkát elvégzi (elvégezteti) és annak költségeit áthárítja a sírhely rendelkezésre jogosultjára. IV. Fejezet Nyilvántartások vezetése 18. (1) Üzemeltető csak a halottvizsgálati bizonyítvány kézhezvétele után engedélyezheti a halott eltemetését. A halottvizsgálati bizonyítvány egy példányának megőrzéséről az üzemeltető gondoskodik. (2) 18 A temető üzemeltetője az új sírmezők (sírnegyedek, sírparcellák) megnyitása előtt köteles gondoskodni a sírnyilvántartási térkép elkészítéséről és annak a Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése Városüzemeltetési és Fejlesztési Bizottsága által történő jóváhagyásáról. A temetőtérképet a temető-nyilvántartó könyvvel összhangban az üzemeltető köteles vezetni. A temetési rend megváltoztatása (sírok átminősítése) csak a Városüzemeltetési és Fejlesztési Bizottság engedélyével történhet a térkép módosításával. A temető dokumentációkat a temető kiürítésének elrendeléséig az üzemeltetőnek a tűztől védve, páncélszekrényben kell megőriznie, azt követően pedig átadni a Csongrád Megyei Levéltárnak. (3) 19 A sírhelyek osztályba sorolását a temető üzemeltetője végzi el és Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése Városüzemeltetési és Fejlesztési Bizottsága hagyja jóvá. (4) A nyilvántartó könyvbe minden temetést időrend szerint a következő adatokkal kell bejegyezni: folyószám, a temetés napja, az elhalt neve, születési ideje, utolsó állandó lakcíme, az elhalálozás napja, fertőző betegségben elhunytaknál a halál oka, a sírhely-tábla, - sor,-hely száma, valamint a síremlékre vonatkozó bejegyzések. A nyilvántartókönyvhöz betűsoros névmutatót kell vezetni, amely az eltemetett halottak nevét és sírhelyeik pontos megjelölését tartalmazza. A nyilvántartásnak tartalmaznia kell a megváltásra jogosult személy nevét és címét. 19. (1) Az üzemeltető külön jegyzéket vezet a temetőben elhelyezett halva született gyermekekről. A jegyzékben fel kell tüntetni a halva született anyjának nevét, az elhantolás (urna elhelyezés) időpontját és a föléje tűzött fejfa sorszámát. (2) A sírbolt-könyv a sírboltban elhelyezett halottak bejegyzésére szolgál. A sírbolt-könyvet a 18. (4) bekezdésben meghatározott tartalommal kell vezetni, a sírbolt számának feltüntetésével. A Sírbolt-könyvbe be kell vezetni a létesítőnek a sírboltra vonatkozó rendelkezéseit. (3) A nyilvántartási adatokról tájékoztatást - a halott nevének, a temetés időpontjának és a temetkezés helyének kivételével - csak bírósági és hatósági eljárásokhoz lehet adni. 18 Módosította a 9/2001. (III. 14.) Kgy.r. 1. -a, a bizottság megnevezését módosította az 57/2010.(XII.16.) Ö. r. 8. -a (hatályos január 1-től) 19 Módosította a 9/2001. (III. 14.) Kgy.r. 1. -a, a bizottság megnevezését módosította az 57/2010.(XII.16.) Ö. r. 8. -a (hatályos január 1-től)

9 9 V. Fejezet A temetők rendje 20. (1) 20 A temető nyitvatartása: április 15-től - szeptember 30-ig: október 01-től - április 14-ig: óráig óráig. Halottak Napjához kötődően az üzemeltető a temető nyitva tartását meghosszabbíthatja. (2) A temetőből a nyitvatartási idő leteltekor külön felszólítás nélkül el kell távozni. (3) A nyitva tartás rendjét a temető bejáratánál ki kell függeszteni. (4) A temetőkben mindenki a hely csendjének, a kegyeletnek megfelelő magatartást köteles tanúsítani. 21. (1) A temetőkben a kegyeleti tárgyakat, a sírokra ültetett fákat és növényeket, valamint a sírok díszítésére szolgáló anyagokat beszennyezni tilos. (2) A sírhelyek gondozása során keletkező hulladék a kijelölt tároló helyen kívül nem tárolható. (3) A sírok és az urnasírok kerítéssel nem határolhatók körül. (4) A temetőkben gyertyát égetni legkésőbb a zárási időt megelőző egy óráig szabad. Ügyelni kell arra, hogy gyertyagyújtás tűzveszélyt ne okozzon. (5) A temetők területére kutyát bevinni - a vakvezető kutyák kivételével - tilos. (6) A kolumbárium fülkék előrészén a közízlést sértő virágtartók, díszítések vagy feliratok nem helyezhetők el. 22. (1) Síremlék állítás esetén az igényelt területre és időtartamra az üzemeltető a 2. sz. mellékletben meghatározott díjat számítja fel. (2) A temető területéről sírkövet, síremléket és fejfát - vagyonvédelmi okokból - csak a temető üzemeltetőjének történt előzetes bejelentés után lehet kivinni. 20 Módosította az 57/2010.(XII.16.) Ö. r. 9. -a (hatályos január 1-től)

10 (1) A temetőbe gépjárművel, motorkerékpárral és kerékpárral behajtani és ott közlekedni tilos. (2) Az (1) bekezdésben foglalt tiltás a mozgáskorlátozottakra, az engedélyezett munkálatokat végzőkre és - esetenként - a láthatóan idős és beteg személyekre nem vonatkozik. (3) Engedély köteles munkavégzés céljából eseti behajtási engedéllyel rendelkezők - a 2. sz. mellékletben meghatározott díj megfizetését követően - közlekedhetnek gépjárművel a temetőben. 24. A panaszügyintézés az üzemeltető feladata, melyet központi telephelyén (Szeged, Bajai út 8.) lát el Szabálysértést követ el és ,- Ft-ig terjedő pénzbírsággal sújtható az, aki e rendelet 17.. (1), a 20. (4) bekezdéseiben, valamint a 21. -ban és a 23. -ban szereplő előírásokat megszegi. 26. A temetői munkák során (így különösen: rátemetés, exhumálás, áthelyezés) talált értékekről (ékszer, nemesfémből készült protézis) és a találás körülményeiről jegyzőkönyvet kell felvenni. A talált érték biztonságos megőrzéséről az üzemeltető gondoskodik a jogosultnak történő átadásig. 21 Módosította a 49/2002. (XII. 05.) Kgy.r. 3. -a

11 11 VI. Fejezet Hatályba léptető rendelkezések 27. A jelen rendelet október 1-én lép hatályba. Ezzel egyidejűleg hatályát veszti Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének a köztemetőkről és a temetkezés rendjéről szóló a 45/1999. (X.8.) Kgy. rendelettel és a 6/2000. (II.18.) Kgy. rendelettel módosított 19/1993 (VII. 10.) Kgy. rendelete.

12 12 1. számú melléklet Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének a köztemetőkről és a temetkezés rendjéről 42/2000. (IX. 14.) Kgy. rendelethez KÖZTEMETŐK: Belvárosi temető: Szeged, Bajai 5. Hrsz.:26083, Kiskundorozsmai temető földterülete Hrsz.: 662, 663, Kiskundorozsmai temető 1401/1 Hrsz. Tápéi temető: Szeged, Tápé széle Hrsz.: Gyálaréti temető: Szeged-Gyálarét, Lúdvári utca. Hrsz.: 05/1. LEZÁRT KÖZTEMETŐK: Rabtemető Hrsz.:02036 Gyálaréti temető: Szeged-Gyálarét, Zátony u. Hrsz.: Módosította az 57/2010.(XII.16.) Ö. r a (hatályos január 1-től)

13 13 2. számú melléklet 23 Melléklet a Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének a köztemetőkről és a temetkezés legmagasabb hatósági díjának megállapításáról és a díjalkalmazás feltételeiről szóló 42/2000. (IX. 14.) Kgy. rendelethez A temetkezés legmagasabb hatósági díjai I. Temetkezési helyek sírhelyek, sírboltok és urnasírhelyek használati díjai 1. Belvárosi temető: év (XVII-XVIII táblák) adományozáskor fizetendő díjak egyszemélyes sírhely (Ft) ,- családi urnasírhely (Ft) ,- urnafülke (férőhely) 10 év /U/D urnafal (Ft) ,- (XVII-XVIII táblák) kiemelt díjak újraváltás és lejáratkiegészítés esetén egyszemélyes díszsírhely X. táblában (Ft) ,- Egyedi díszsírhelyek a temető különböző helyein (Ft) ,- I. osztályú sírhely: út mellett lévő sírhely (Ft) ,- II. osztályú sírhely: (Ft) ,- Gyermeksírhely bárhol (Ft) ,- Családi urnasírhely bárhol (Ft) ,- kivéve a díszsírhelyekkel szemben, a gomba-faház vonalában, közvetlen az aszfaltozott gyalogút mellett kialakított területen (Ft) ,- Kriptahely (bruttó m 2 ) meglévők meghosszabbítása esetén I. osztályú (út melletti) (Ft/m 2 ) ,- II. osztályú táblában (Ft/m 2 ) ,- Új kriptahely kialakítása esetén (Ft/m 2 ) ,- Hamvszórás díja a Belvárosi temetőben erre a célra kialakított szóróparcellában (kandeláberek nélkül) (Ft) ,- 2. Gyálarét temető 23 Módosította az 49/2002. (XII. 05.) Kgy.r. 4. -a, az 54/2004.(XI.30.) Kgy. r. 1. -a, az 51/2005.(XI.15.) Kgy. r. 5. -a, a 48/2006.(XII.13.) Kgy. r. 1. -a, az 53/2007.(XII.20.) Kgy. r. 1. -a, hatályos 2008.I.1-től, az 57/2010.(XII.16.) Ö. r a (hatályos január 1-től)

14 14 Felnőtt sírhely (Ft) ,- Gyermeksírhely (Ft) ,- Családi urnasírhely (Ft) ,- Kriptahely (bruttó m 2 ) meglévő meghosszabbítása esetén (Ft/m 2 ) ,- új kriptahely kialakítása esetén (Ft/m 2 ) ,- 3. Kiskundorozsmai temető I. osztályú sírhely út melletti (kúttól max. 50 méter táv.) (Ft) ,- II. osztályú sírhely (Ft) ,- Gyermeksírhely bárhol (Ft) ,- Családi urnasírhely (Ft) ,- Kriptahely (bruttó m 2 ) meglévők meghosszabbítása esetén (Ft/m 2 ) ,- új kriptahely kialakítása esetén (Ft/m 2 ) ,- 4. Tápéi temető Felnőtt sírhely (Ft) ,- Gyermeksírhely (Ft) ,- Családi urnasírhely (Ft) ,- Kriptahely (bruttó m 2 ) (Ft/m 2 ) ,- II. Temetőfenntartási hozzájárulási, gépkocsi behajtási és egyéb díjak 1./ Temetőfenntartási hozzájárulás díja: (Ft) 4.295,- 2./ Gépkocsi behajtási díjak: - tehergépkocsi, illetve utánfutós személygépkocsi esetén (Ft/év) ,- - tehergépkocsi, illetve utánfutós személygépkocsi esetén (Ft/hó) 6.490,- - tehergépkocsi, illetve utánfutós személygépkocsi esetén (Ft/nap) 910,- 3./ Egyéb díjak: - meglévő felépítmény tisztítása esetén munkánként (Ft/nap) 1.945,- - építés során keletkezett hulladék szállítási díja (Ft/alk.) 5.550,- - betűvésés síremlékre munkánként (Ft/nap) 490,- - áramdíj (Ft/nap) 2.620,- - áramdíj (Ft/hó) ,- III. Köztemetők egyéb szolgáltatási díjai

15 15 1./ Sírásás tevékenység díjai: a./ sírásás száraz, földnedves talaj esetén gyermek sírásás(ft) 5.550,- normál felnőtt sírásás (Ft) ,- mélyített felnőtt sírásás (Ft) ,- urna sírásás (Ft) 3.980,- b./ sírásás vizes, tapadós talaj esetén gyermek sírásás(ft) 5.865,- normál felnőtt sírásás (Ft) ,- mélyített felnőtt sírásás (Ft) ,- urna sírásás (Ft) 4.500,- c./ sírásás fagyott talaj esetén gyermek sírásás(ft) 6.385,- normál felnőtt sírásás (Ft) ,- mélyített felnőtt sírásás (Ft) ,- urna sírásás (Ft) 5.235,- d./ keretes sírásás száraz, földnedves talaj esetén gyermek sírásás(ft) 7.015,- normál felnőtt sírásás (Ft) ,- mélyített felnőtt sírásás (Ft) ,- urna sírásás (Ft) 5.865,- e./ keretes sírásás vizes, tapadós talaj esetén gyermek sírásás(ft) 7.540,- normál felnőtt sírásás (Ft) ,- mélyített felnőtt sírásás (Ft) ,- urna sírásás (Ft) 6.490,- f./ keretes sírásás fagyott talaj esetén gyermek sírásás(ft) 7.855,- normál felnőtt sírásás (Ft) ,- mélyített felnőtt sírásás (Ft) ,- urna sírásás (Ft) 7.750,- Az a./ - f./ pontokhoz tartozó szolgáltatási díj tartalma: - terület előkészítése, - sírgödör kiásása, - koporsó sírgödörbe helyezése, - sírgödör visszatöltése, - sírhant készítése. 2./ Exhumálás díjai:

16 16 2/1. Porladási időn belüli exhumálás: A típustól és mérettől függő sírásás díja, plusz a./ 1-5 év közötti exhumálás esetén (Ft) ,- b./ 6 15 év közötti exhumálás esetén (Ft) ,- c./ év közötti exhumálás esetén (/Ft) ,- 2/2. Porladási időn túli exhumálás: A típustól és mérettől függő sírásás díja, plusz 25 éven túli exhumálás esetén (Ft) ,- A 2./ ponthoz tartozó díjak tartalma: - a terület előkészítése, - a sírgödör kiásása, - a földi maradványok kiemelése és koporsóba helyezése, - a sírgödör visszatöltése, terület rendezése, - a földi maradványok koporsóban történő temetőn belüli más sírhelyre történő szállítása, illetve, ha a földi maradványok elhelyezésére nem a temetőn belül kerül sor, a koporsó szállítóeszközre rakása. A díjak érvényesítésekor a számlából mindenkor egyértelműen ki kell tűnni a sír jellegének. IV. Egyéb temetkezési szolgáltatások díjai Harangozás köztemetőben (Ft) 1.360,- Halotthűtés díja 72 órát meg nem haladó hűtés esetén (Ft/nap) 3.245,- Halotthűtés díja 72 órán túli hűtés esetén (Ft/nap) 1.950,- Hamvak kezelési díja (Ft) 7.080,- Gyászzene: - alapzene valamennyi temetőben (Ft) 1.950,- - választott zene valamennyi temetőben (Ft) 7.080,- - hangosítás ravatalnál valamennyi temetőben (Ft) ,- Sírhely gyommentesítése valamennyi temetőben (Ft/alkalom) 840,- V. Köztemetés egyösszegű díjai (melyek nem tartalmazzák a temetkezési hely díját) Hagyományos testtemetés esetén: (Ft) ,- Hamvasztásos temetés esetén: (Ft) ,- VI. A szegedi lakóhellyel rendelkező elhunyt személyekre vonatkozó egyszeri kedvezmény mértéke: - a temetkezési helyek díjának 10 %-a, - amennyiben temetkezési hely igénybevétele nem történik, úgy a hamvasztás díjának 10%-a

17 17 A kedvezmény újraváltáskor nem érvényesíthető. A díjak az általános forgalmi adót nem tartalmazzák.

Általános rendelkezések

Általános rendelkezések 17/2000. (XII. 14.) Kazár Község Önkormányzat rendelete a köztemetőkről és a temetkezés rendjéről egységes szerkezetben a 8/2011 (VII.06) sz. rendelettel Kazár Község Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

NYÍRÁBRÁNY NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 14/2009. (VII.1.) SZ. RENDELETE A KÖZTEMETŐKRŐL ÉS A TEMETKEZÉS RENDJÉRŐL. Hatályos: 2014.

NYÍRÁBRÁNY NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 14/2009. (VII.1.) SZ. RENDELETE A KÖZTEMETŐKRŐL ÉS A TEMETKEZÉS RENDJÉRŐL. Hatályos: 2014. NYÍRÁBRÁNY NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 14/2009. (VII.1.) SZ. RENDELETE A KÖZTEMETŐKRŐL ÉS A TEMETKEZÉS RENDJÉRŐL Hatályos: 2014. augusztus 30-tól Nyírábrány Nagyközség Önkormányzata a temetőkről és a temetkezésről

Részletesebben

18/2015. (IX. 15.) önkormányzati rendelet. A köztemetőkről és a köztemető használatának rendjéről

18/2015. (IX. 15.) önkormányzati rendelet. A köztemetőkről és a köztemető használatának rendjéről 18/2015. (IX. 15.) önkormányzati rendelet A köztemetőkről és a köztemető használatának rendjéről Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlése a temetőkről és a temetkezésről szóló 1999. évi XLIII. törvényben

Részletesebben

Monostorapáti község Önkormányzata Képviselőtestületének. 9/2000./X.1./ r e n d e l e t e a. temetőkről és a temetkezés rendjéről.

Monostorapáti község Önkormányzata Képviselőtestületének. 9/2000./X.1./ r e n d e l e t e a. temetőkről és a temetkezés rendjéről. Monostorapáti község Önkormányzata Képviselőtestületének 9/2000./X.1./ r e n d e l e t e a temetőkről és a temetkezés rendjéről. Monostorapáti község Önkormányzati Képviselő-testülete a többször módosított

Részletesebben

Farád Község Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2011. (II. 15.) rendelete a köztemető fenntartásáról és a temetkezés rendjéről

Farád Község Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2011. (II. 15.) rendelete a köztemető fenntartásáról és a temetkezés rendjéről Farád Község Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2011. (II. 15.) rendelete a köztemető fenntartásáról és a temetkezés rendjéről Farád Község Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról

Részletesebben

P O L G Á R M E S T E R É T Ő L

P O L G Á R M E S T E R É T Ő L Bojt Község Önkormányzat 2/A. P O L G Á R M E S T E R É T Ő L Előkészítő: dr. Nagy Csaba aljegyző ELŐTERJESZTÉS a köztemetőkről és a temetkezés rendjéről szóló 8/2001. (XII. 28.) HÖR. rendelet módosítására

Részletesebben

Biharkeresztes Város Önkormányzata Képviselő-testületének. 16/2013. (VI. 28.) önkormányzati rendelete

Biharkeresztes Város Önkormányzata Képviselő-testületének. 16/2013. (VI. 28.) önkormányzati rendelete Biharkeresztes Város Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2013. (VI. 28.) önkormányzati rendelete a köztemetőkről és a temetkezés rendjéről Biharkeresztes Város Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

Mezőberény Önkormányzati Képviselő-testületének 25/2007.(X.30.) MÖK számú rendelete. a köztemetőről és a temetkezés rendjéről. Általános rendelkezések

Mezőberény Önkormányzati Képviselő-testületének 25/2007.(X.30.) MÖK számú rendelete. a köztemetőről és a temetkezés rendjéről. Általános rendelkezések 1 Módosította: (27/2008.(X.28.) MÖK sz. rendelet hatályon kívül helyezve), 12/2009.(VI.30.) MÖK sz. rendelet, 15/2009.(VI.30.) MÖK sz. rendelet Mezőberény Önkormányzati Képviselő-testületének 25/2007.(X.30.)

Részletesebben

Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 42/2005. (XI. 29.) önkormányzati rendelete a köztemetőkről és a temetkezés rendjéről

Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 42/2005. (XI. 29.) önkormányzati rendelete a köztemetőkről és a temetkezés rendjéről Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 42/2005. (XI. 29.) önkormányzati rendelete a köztemetőkről és a temetkezés rendjéről 1. melléklet Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése a helyi

Részletesebben

a temetőkről és a temetkezés rendjének helyi szabályairól

a temetőkről és a temetkezés rendjének helyi szabályairól 1 Előszállás Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestületének 22/2000. (XII. 15.) ÖK. számú r e n d e l e t e a temetőkről és a temetkezés rendjének helyi szabályairól (egységes szerkezetben) Előszállás

Részletesebben

Rezi Község Önkormányzata Képviselő-testülete

Rezi Község Önkormányzata Képviselő-testülete Rezi Község Önkormányzata Képviselő-testülete 12/2008. (V.27.), a 16/2009. (VIII.25.) és a 11/2012. (V.30.) önkormányzati rendeletekkel módosított 13/2000. (IX.01.) önkormányzati rendelete a köztemető

Részletesebben

BAG NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT. 1/2012.(II.23.) számú rendelete. A köztemetőről és a temetkezés rendjéről

BAG NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT. 1/2012.(II.23.) számú rendelete. A köztemetőről és a temetkezés rendjéről BAG NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT 1/2012.(II.23.) számú rendelete A köztemetőről és a temetkezés rendjéről 2 Bag Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete a temetőkről és a temetkezésről szóló 1999. évi XLIII.

Részletesebben

Monorierdő Község Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2012. (III.30.) önkormányzati R E N D E L E T E

Monorierdő Község Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2012. (III.30.) önkormányzati R E N D E L E T E Monorierdő Község Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2012. (III.30.) önkormányzati R E N D E L E T E A köztemető rendjéről és a temetkezési tevékenységről (egységes szerkezetben a 17/2012. (IX.26.))

Részletesebben

I. A rendelet hatálya

I. A rendelet hatálya Gyömrő Város Önkormányzatának 33/2007. (XII.13.) számú rendelete a köztemetőkről és a temetkezés rendjéről és szabályairól a 21/2008. (XII.19.) 32/2009. (XII.17.) sz. és a 26/2010. (XII.16.) sz. rendelettettel

Részletesebben

Alsómocsolád Község Önkormányzata Képviselőtestülete 12/2004. ( IV. 30. ) sz. rendelete a köztemetőről és a temetkezés rendjéről 1

Alsómocsolád Község Önkormányzata Képviselőtestülete 12/2004. ( IV. 30. ) sz. rendelete a köztemetőről és a temetkezés rendjéről 1 Alsómocsolád Község Önkormányzata Képviselőtestülete 12/2004. ( IV. 30. ) sz. rendelete a köztemetőről és a temetkezés rendjéről 1 Alsómocsolád Község Önkormányzata Képviselőtestülete az Alaptörvény 32.

Részletesebben

(1) Sárrétudvari Nagyközség Önkormányzata gondoskodik a helyi viszonyoknak és előírásoknak megfelelő köztemető fenntartásáról.

(1) Sárrétudvari Nagyközség Önkormányzata gondoskodik a helyi viszonyoknak és előírásoknak megfelelő köztemető fenntartásáról. Sárrétudvari Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 24/2013.(XII.19.) rendelete a temetőkről és a temetkezési tevékenységről* Egységes szerkezetben Hatályos: 2014. január 1. napjától Sárrétudvari

Részletesebben

Jobbágyi Község Önkormányzata Képviselő-testülete 11/2005. (IX. 30.) rendelete a temetőről és a temetkezési tevékenységről

Jobbágyi Község Önkormányzata Képviselő-testülete 11/2005. (IX. 30.) rendelete a temetőről és a temetkezési tevékenységről Jobbágyi Község Önkormányzata Képviselő-testülete 11/2005. (IX. 30.) rendelete a temetőről és a temetkezési tevékenységről Jobbágyi Község Önkormányzata Képviselő-testülete (a továbbiakban: Önkormányzat)

Részletesebben

BALATONSZENTGYÖRGY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 12/2005./X.11./sz. rendelete a. 20/2004./XI.30./sz.

BALATONSZENTGYÖRGY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 12/2005./X.11./sz. rendelete a. 20/2004./XI.30./sz. BALATONSZENTGYÖRGY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 12/2005./X.11./sz. rendelete a 20/2004./XI.30./sz. R E N D E L E T E a temetőkről és a temetkezésről módosításáról és egységes szerkezetbe

Részletesebben

Balatonfüred Város Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2012 (III.5.) önkormányzati rendelete. a köztemetőről és a temetkezésről

Balatonfüred Város Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2012 (III.5.) önkormányzati rendelete. a köztemetőről és a temetkezésről Balatonfüred Város Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2012 (III.5.) önkormányzati rendelete a köztemetőről és a temetkezésről Balatonfüred Város Önkormányzatának Képviselő-testülete ( a továbbiakban

Részletesebben

Németbánya Község Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2013.(IX.26.) önkormányzati rendelete a temetőkről és a temetkezés rendjéről

Németbánya Község Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2013.(IX.26.) önkormányzati rendelete a temetőkről és a temetkezés rendjéről Németbánya Község Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2013.(IX.26.) önkormányzati rendelete a temetőkről és a temetkezés rendjéről 2 Németbánya Község Önkormányzat Képviselő-testülete (a továbbiakban:

Részletesebben

Nádudvar Város Önkormányzat Képviselő-testületének 26/2013 (XII.3.) önkormányzati rendelete a nádudvari temetőről és a temetkezések rendjéről

Nádudvar Város Önkormányzat Képviselő-testületének 26/2013 (XII.3.) önkormányzati rendelete a nádudvari temetőről és a temetkezések rendjéről Nádudvar Város Önkormányzat Képviselő-testületének 26/2013 (XII.3.) önkormányzati rendelete a nádudvari temetőről és a temetkezések rendjéről Nádudvar Város Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény

Részletesebben

A Rendelet 1. b.) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

A Rendelet 1. b.) pontja helyébe a következő rendelkezés lép: Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyűlésének.../2015. (...) önkormányzati rendelete a köztemetőkről és a temetkezés módjáról szóló 39/2000. (XII.18.) Ör.sz. rendelet módosításáról Salgótarján Megyei Jogú

Részletesebben

Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének 53/2012. (XI.30.) önkormányzati rendelete a köztemetőkről és a temetkezés rendjéről

Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének 53/2012. (XI.30.) önkormányzati rendelete a köztemetőkről és a temetkezés rendjéről Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének 53/2012. (XI.30.) önkormányzati rendelete a köztemetőkről és a temetkezés rendjéről Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlése a temetőkről és a temetkezésről

Részletesebben

Galambok Község Önkormányzatának 11/2000. (IX.15.) számú Rendelete a temetőkről és temetkezésről

Galambok Község Önkormányzatának 11/2000. (IX.15.) számú Rendelete a temetőkről és temetkezésről Galambok Község Önkormányzatának 11/2000. (IX.15.) számú Rendelete a temetőkről és temetkezésről Galambok Község Önkormányzata Képviselő-testülete /továbbiakban: Önkormányzat/ a helyi önkormányzatokról

Részletesebben

Rábapatona Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 18/2001./XI.29./. számú rendelete. a köztemető rendjéről és a temetkezési tevékenységről

Rábapatona Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 18/2001./XI.29./. számú rendelete. a köztemető rendjéről és a temetkezési tevékenységről 1 Rábapatona Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 18/2001./XI.29./. számú rendelete a köztemető rendjéről és a temetkezési tevékenységről (Hatályos: 2015. április 1-jétől) Rábapatona Község Önkormányzatának

Részletesebben

145/1999. (X. 1.) Korm. rendelet. A temető létesítményei

145/1999. (X. 1.) Korm. rendelet. A temető létesítményei 145/1999. (X. 1.) Korm. rendelet a temetőkről és a temetkezésről szóló 1999. évi XLIII. törvény végrehajtásáról A Kormány a temetőkről és a temetkezésről szóló 1999. évi XLIII. törvény (továbbiakban: Tv.)

Részletesebben

A rendelet hatálya. Általános rendelkezések. A temető üzemeltetése

A rendelet hatálya. Általános rendelkezések. A temető üzemeltetése A Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testület 20/2007. (XI.26.) KT. sz. rendelete kegyeleti közszolgáltatási szerződés módosítására és a köztemetőről és a temetkezés rendjéről (egységes szerkezetben)

Részletesebben

A köztemetőkről és a temetkezés rendjéről szóló 42/2000. (IX. 14.) Kgy. rendelet módosítása

A köztemetőkről és a temetkezés rendjéről szóló 42/2000. (IX. 14.) Kgy. rendelet módosítása Előterjesztő: dr. Balogi Dániel ügyvezető igazgató Ügyiratszám: 103076/2012. Tárgy: A köztemetőkről és a temetkezés rendjéről szóló 42/2000. (IX. 14.) Kgy. rendelet módosítása Mellékelt: 1 pld. rendelet-tervezet

Részletesebben

20/2005. (XI. 29.) Dunaharaszti Önkormányzati rendelet

20/2005. (XI. 29.) Dunaharaszti Önkormányzati rendelet 20/2005. (XI. 29.) Dunaharaszti Önkormányzati rendelet a temetőkről és a temetkezésről (Egységes szerkezetben!) Dunaharaszti Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló, többször módosított

Részletesebben

Egyházashollós község Önkormányzata Képviselőtestületének 13/2000./XII.1./ ÖR. számú rendelete a temetőkről és a temetkezésről

Egyházashollós község Önkormányzata Képviselőtestületének 13/2000./XII.1./ ÖR. számú rendelete a temetőkről és a temetkezésről Egyházashollós község Önkormányzata Képviselőtestületének 13/2000./XII.1./ ÖR. számú rendelete a temetőkről és a temetkezésről Egységes szerkezetben a 8/2011(VI.24..) számú rendeletekkel Egyházashollós

Részletesebben

Szalkszentmárton Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2010. (VII.05.) önkormányzati rendelete A köztemetőről és a temetkezésről

Szalkszentmárton Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2010. (VII.05.) önkormányzati rendelete A köztemetőről és a temetkezésről Szalkszentmárton Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2010. (VII.05.) önkormányzati rendelete A köztemetőről és a temetkezésről Szalkszentmárton Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi

Részletesebben

A temetőkre vonatkozó általános rendelkezések 1..

A temetőkre vonatkozó általános rendelkezések 1.. Fegyvernek Önkormányzat Képviselőtestületének 6/1993.(III.5.) sz. rendelet Fegyvernek nagyközség területén fenntartott temetőkről, valamint a temetkezési tevékenységről szóló (49/2004.(XII.23.) rendelettel

Részletesebben

25/2001.(VI.28.) rendelete a temetőkről és a temetkezés rendjéről. (Egységes szerkezet)

25/2001.(VI.28.) rendelete a temetőkről és a temetkezés rendjéről. (Egységes szerkezet) Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2002.(III.20.), 5/2003.(II.12.) (2003. évi költségvetésről szóló), 2/2004.(II.11.) (2004. évi költségvetésről szóló), 11/2005.(III.1.) (2005. évi

Részletesebben

Söréd Község Önkormányzata Képviselő-testülete 4/2014( IV.01.) önkormányzati rendelete a temetőkről és a temetkezés egyes kérdéseiről

Söréd Község Önkormányzata Képviselő-testülete 4/2014( IV.01.) önkormányzati rendelete a temetőkről és a temetkezés egyes kérdéseiről Söréd Község Önkormányzata Képviselő-testülete 4/2014( IV.01.) önkormányzati rendelete a temetőkről és a temetkezés egyes kérdéseiről Söréd Község Önkormányzat Képviselő-testülete a temetőkről és a temetkezésről

Részletesebben

18/2009./IX.14./ sz. rendelete. A temetőkről és a temetkezési tevékenységről

18/2009./IX.14./ sz. rendelete. A temetőkről és a temetkezési tevékenységről MUCSONY NAGYKÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT 18/2009./IX.14./ sz. rendelete A temetőkről és a temetkezési tevékenységről Mucsony Nagyközség képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990.évi LXV.tv. 16../1/

Részletesebben

I.6. IBRÁNY VÁROS KÉPVISELŐ TESTÜLETÉNEK 25/2012. (XII. 14.) Önkormányzati rendelete

I.6. IBRÁNY VÁROS KÉPVISELŐ TESTÜLETÉNEK 25/2012. (XII. 14.) Önkormányzati rendelete I.6. IBRÁNY VÁROS KÉPVISELŐ TESTÜLETÉNEK 25/2012. (XII. 14.) Önkormányzati rendelete A temetőkről és a temetkezési tevékenységről Ibrány Város Önkormányzata Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról

Részletesebben

Kakucs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 20/2013. (XII. 16.) önkormányzati rendelete A temetkezés helyi rendjéről. I.

Kakucs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 20/2013. (XII. 16.) önkormányzati rendelete A temetkezés helyi rendjéről. I. Kakucs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 20/2013. (XII. 16.) önkormányzati rendelete A temetkezés helyi rendjéről Kakucs Község Önkormányzata Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében

Részletesebben

Hajdúszoboszló Város Képviselı-testületének 14/2000. (X.19.) rendelete a köztemetırıl és temetkezési rendjérıl

Hajdúszoboszló Város Képviselı-testületének 14/2000. (X.19.) rendelete a köztemetırıl és temetkezési rendjérıl Hajdúszoboszló Város Képviselı-testületének 14/2000. (X.19.) rendelete a köztemetırıl és temetkezési rendjérıl (egységes szerkezetben a 15/2009. (X.15.)Ör. sz. rendelettel, valamint az 1. sz. mellékletben

Részletesebben

BERHIDA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 11/2003. (VII. 2.) rendelete. a temetőkről és a temetkezésről

BERHIDA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 11/2003. (VII. 2.) rendelete. a temetőkről és a temetkezésről BERHIDA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 11/2003. (VII. 2.) rendelete a temetőkről és a temetkezésről Berhida Város Önkormányzata Képviselő-testülete a köztemetők rendjének szabályozására a temetőkről

Részletesebben

PETRIVENTE KÖZSÉGI ÉS HORVÁT KISEBBSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 14/2005. (XII.29.) SZÁMÚ RENDELETE A KÖZTEMETŐRŐL

PETRIVENTE KÖZSÉGI ÉS HORVÁT KISEBBSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 14/2005. (XII.29.) SZÁMÚ RENDELETE A KÖZTEMETŐRŐL PETRIVENTE KÖZSÉGI ÉS HORVÁT KISEBBSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 14/2005. (XII.29.) SZÁMÚ RENDELETE A KÖZTEMETŐRŐL Petrivente Község Önkormányzat a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV.

Részletesebben

145/1999. (X. 1.) Korm. rendelet a temetõkrõl és a temetkezésrõl szóló 1999. évi XLIII. törvény végrehajtásáról

145/1999. (X. 1.) Korm. rendelet a temetõkrõl és a temetkezésrõl szóló 1999. évi XLIII. törvény végrehajtásáról 145/1999. (X. 1.) Korm. rendelet a temetõkrõl és a temetkezésrõl szóló 1999. évi XLIII. törvény végrehajtásáról A Kormány a temetõkrõl és a temetkezésrõl szóló 1999. évi XLIII. törvény (továbbiakban: Tv.)

Részletesebben

Tahitótfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2006. (I.30.) rendelete a köztemetőről és a temetkezés rendjéről

Tahitótfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2006. (I.30.) rendelete a köztemetőről és a temetkezés rendjéről Tahitótfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2006. (I.30.) rendelete a köztemetőről és a temetkezés rendjéről Tahitótfalu Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról

Részletesebben

T e r v e z e t. Keszü Község Önkormányzata 12/2015.(VI. 03. ). önkormányzati rendelete a temető fenntartásáról és a temetkezés rendjéről.

T e r v e z e t. Keszü Község Önkormányzata 12/2015.(VI. 03. ). önkormányzati rendelete a temető fenntartásáról és a temetkezés rendjéről. T e r v e z e t Keszü Község Önkormányzata 12/2015.(VI. 03. ). önkormányzati rendelete a temető fenntartásáról és a temetkezés rendjéről. Keszü Község Önkormányzata Képviselő-testülete az Alaptörvény 32.

Részletesebben

EGYSÉGES SZERKEZET. a temetőről és a temetkezések rendjéről, üzemeltetéséről. 1. Általános rendelkezések 1.

EGYSÉGES SZERKEZET. a temetőről és a temetkezések rendjéről, üzemeltetéséről. 1. Általános rendelkezések 1. EGYSÉGES SZERKEZET 152. Budakeszi Város Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2015. (III.31.) 6, 19/2014. (VII.04.) 5, 36/2013. (XI. 19.) ÖR 4, 34/2012. (VI. 12.) ÖR, 27/2012. (V. 04.) ÖR és 42/2011.

Részletesebben

RENDELETE A KÖZTEMETŐRŐL ÉS A TEMETKEZÉS RENDJÉRŐL

RENDELETE A KÖZTEMETŐRŐL ÉS A TEMETKEZÉS RENDJÉRŐL ZOMBA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ- TESTÜLETE a 4/2012./VI.15./ rendelettel módosított 9/2007./X.1/ RENDELETE A KÖZTEMETŐRŐL ÉS A TEMETKEZÉS RENDJÉRŐL /egységes szerkezetben/ 2 Zomba Község Önkormányzata

Részletesebben

Taksony Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének a temetőkről és a temetkezésről szóló 18/2001. (XII. 01.) számú önkormányzati rendelete

Taksony Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének a temetőkről és a temetkezésről szóló 18/2001. (XII. 01.) számú önkormányzati rendelete Taksony Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének a temetőkről és a temetkezésről szóló 18/2001. (XII. 01.) számú önkormányzati rendelete Taksony Nagyközség Önkormányzat Képviselő Testülete a helyi

Részletesebben

JÁSZDÓZSA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA. Képviselő-testületének. 5/2007./III.23./ rendelete. a köztemetőről és a temetkezésről

JÁSZDÓZSA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA. Képviselő-testületének. 5/2007./III.23./ rendelete. a köztemetőről és a temetkezésről Egységes szerkezet JÁSZDÓZSA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA Képviselő-testületének 5/2007./III.23./ rendelete a köztemetőről és a temetkezésről Jászdózsa Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról

Részletesebben

Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének 53/2012. (XI.30.) önkormányzati rendelete a köztemetőkről és a temetkezés rendjéről. I.

Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének 53/2012. (XI.30.) önkormányzati rendelete a köztemetőkről és a temetkezés rendjéről. I. Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének 53/2012. (XI.30.) önkormányzati rendelete a köztemetőkről és a temetkezés rendjéről Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlése a temetőkről és a temetkezésről

Részletesebben

Általános rendelkezések. (2) A tisztességes temetéshez való jog megkülönböztetés nélkül mindenkit megillet.

Általános rendelkezések. (2) A tisztességes temetéshez való jog megkülönböztetés nélkül mindenkit megillet. 1 Gyál Város Önkormányzatának 8/2000.(IV.03.) Ök. számú rendelete a temetőkről és a temetkezésről 1 (a 27/2000.(VI.30.), a 30/2000.(XI.08.), a 6/2002.(III.25.), a 22/2004.(XI.4.), a 7/2007.(III.10.), a

Részletesebben

Budajenő Község Önkormányzat Képviselő-testületének 16/2013. (X.25.) önkormányzati rendelete a temetőkről és a temetkezési tevékenységről

Budajenő Község Önkormányzat Képviselő-testületének 16/2013. (X.25.) önkormányzati rendelete a temetőkről és a temetkezési tevékenységről Budajenő Község Önkormányzat Képviselő-testületének 16/2013. (X.25.) önkormányzati rendelete a temetőkről és a temetkezési tevékenységről Budajenő Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Magyarország

Részletesebben

I. fejezet. Általános rendelkezések 1..

I. fejezet. Általános rendelkezések 1.. Balatonhenye község Önkormányzat Képviselő-testülete 3/2000. (X.16.) számú r e n d e l e t e a köztemető rendjéről, használatának, igénybevételének szabályairól (egységes szerkezetben) Balatonhenye Önkormányzat

Részletesebben

LITÉR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 5/2004. (IV. 15.) rendelete

LITÉR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 5/2004. (IV. 15.) rendelete LITÉR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 5/2004. (IV. 15.) rendelete a temetők használatának és a temetkezési tevékenységek helyi szabályozásairól. 1 Litér Község Önkormányzata Képviselő-testülete

Részletesebben

Fülesd Község Polgármestertől 4964 Fülesd, Kis u. 4. T á r g y s o r o z a t

Fülesd Község Polgármestertől 4964 Fülesd, Kis u. 4. T á r g y s o r o z a t Fülesd Község Polgármestertől 4964 Fülesd, Kis u. 4. 6-8/2009. Fülesd Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. október 26-án megtartott nyilvános ülésének a) jegyzőkönyve, b) tárgysorozata, c)

Részletesebben

Nyárlőrinc Község Önkormányzat Képviselő-testületének 19/2013. (XII. 30.) önkormányzati rendelete a köztemetőről és a temetkezés rendjéről

Nyárlőrinc Község Önkormányzat Képviselő-testületének 19/2013. (XII. 30.) önkormányzati rendelete a köztemetőről és a temetkezés rendjéről Nyárlőrinc Község Önkormányzat Képviselő-testületének 19/2013. (XII. 30.) önkormányzati rendelete a köztemetőről és a temetkezés rendjéről Nyárlőrinc Község Képviselő-testülete a temetőkről és a temetkezésről

Részletesebben

Mátraszentimre Önkormányzat Képviselő-testületének 13 /2000. ( XI.14. ) önkormányzati rendelete a temetőkről és a temetkezésről egységes szerkezetben

Mátraszentimre Önkormányzat Képviselő-testületének 13 /2000. ( XI.14. ) önkormányzati rendelete a temetőkről és a temetkezésről egységes szerkezetben Mátraszentimre Önkormányzat Képviselő-testületének 13 /2000. ( XI.14. ) önkormányzati rendelete a temetőkről és a temetkezésről egységes szerkezetben Mátraszentimre Önkormányzat Képviselő-testülete az

Részletesebben

1. A köztemetőkről és a temetkezés rendjéről szóló 42/2000. (IX.14.) Kgy. rendelet 2. számú melléklete helyébe jelen rendelet melléklete lép.

1. A köztemetőkről és a temetkezés rendjéről szóló 42/2000. (IX.14.) Kgy. rendelet 2. számú melléklete helyébe jelen rendelet melléklete lép. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének 51/2012. (XII.22.) önkormányzati rendelete a köztemetőkről és a temetkezés rendjéről szóló 42/2000. (IX. 14.) Kgy. rendelet módosításáról Szeged Megyei Jogú Város

Részletesebben

TAKSONY NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK a temetőkről és a temetkezésről szóló 13/2015. (VI. 25.) önkormányzati rendelete

TAKSONY NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK a temetőkről és a temetkezésről szóló 13/2015. (VI. 25.) önkormányzati rendelete TAKSONY NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK a temetőkről és a temetkezésről szóló 13/2015. (VI. 25.) önkormányzati rendelete Taksony Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a temetőkről

Részletesebben

NAGYKEREKI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 2013. december 13-i NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

NAGYKEREKI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 2013. december 13-i NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE NAGYKEREKI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. december 13-i NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Rendeletek: 20/2013. (XII. 13.) sz. önkormányzati rendelet 21/2013. (XII. 13.) sz. önkormányzati

Részletesebben

Jánossomorja Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2013. (IX. 26.) rendelete a temetőkről és a temetkezésről

Jánossomorja Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2013. (IX. 26.) rendelete a temetőkről és a temetkezésről Jánossomorja Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2013. (IX. 26.) rendelete a temetőkről és a temetkezésről Jánossomorja Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (1)

Részletesebben

Jászapáti Város Önkormányzat 30/2005./XII.l./ rendelete. A köztemetőről és a temetkezésről Egységes szerkezetben 2012.05.18. A rendelet hatálya

Jászapáti Város Önkormányzat 30/2005./XII.l./ rendelete. A köztemetőről és a temetkezésről Egységes szerkezetben 2012.05.18. A rendelet hatálya Jászapáti Város Önkormányzat 30/2005./XII.l./ rendelete A köztemetőről és a temetkezésről Egységes szerkezetben 2012.05.18. 1 Jászapáti Városi Önkormányzat Képviselő-testülete a Magyar Köztársaság Alkotmányáról

Részletesebben

Tolna Város Önkormányzata Képviselőtestületének 17/2000. (IX.26.) Ör. rendelete a temetőkről és a temetkezési tevékenységről

Tolna Város Önkormányzata Képviselőtestületének 17/2000. (IX.26.) Ör. rendelete a temetőkről és a temetkezési tevékenységről Tolna Város Önkormányzata Képviselőtestületének 17/2000. (IX.26.) Ör. rendelete a temetőkről és a temetkezési tevékenységről Tolna Város Önkormányzatának Képviselőtestülete a helyi önkormányzatokról szóló

Részletesebben

Medgyesegyháza Önkormányzat Képviselő-testületének 16/2000. (XI.2.) Ök. számú rendelete a temetőkről és a temetkezésről

Medgyesegyháza Önkormányzat Képviselő-testületének 16/2000. (XI.2.) Ök. számú rendelete a temetőkről és a temetkezésről Medgyesegyháza Önkormányzat Képviselő-testületének 16/2000. (XI.2.) Ök. számú rendelete a temetőkről és a temetkezésről 1 Medgyesegyháza Önkormányzata Képviselő-testülete (továbbiakban: Önkormányzat) élve

Részletesebben

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŐLÉSÉNEK 27/2007.(IX.25.) KGY. r e n d e l e t e

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŐLÉSÉNEK 27/2007.(IX.25.) KGY. r e n d e l e t e NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŐLÉSÉNEK 27/2007.(IX.25.) KGY r e n d e l e t e a temetıkrıl és a temetkezési tevékenységrıl (egységes szerkezetben a 11/2008.(III.4.) KGY és a 50/2008.(XI.25.) KGY rendelettel)

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselőtestület 2014. február 5-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselőtestület 2014. február 5-i ülésére PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE 8500 PÁPA, Fő u. 5. Tel: 89/515-000 Fax: 89/515-083 E-mail: polgarmester@papa.hu 5. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselőtestület 2014. február 5-i ülésére Tárgy: Pápa Város Önkormányzata

Részletesebben

NYÁRLŐRINC KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE TÖBBSZÖR MÓDOSÍTOTT 14/2000.(XII.18.) RENDELETE A KÖZTEMETŐRŐL ÉS A TEMETKEZÉSRŐL

NYÁRLŐRINC KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE TÖBBSZÖR MÓDOSÍTOTT 14/2000.(XII.18.) RENDELETE A KÖZTEMETŐRŐL ÉS A TEMETKEZÉSRŐL NYÁRLŐRINC KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE TÖBBSZÖR MÓDOSÍTOTT 14/2000.(XII.18.) RENDELETE A KÖZTEMETŐRŐL ÉS A TEMETKEZÉSRŐL (a módosítássokkal egységes szerkezetbe foglalva) Nyárlőrinc Község

Részletesebben

23/2000. (X.4.) Ök. rendelet Vecsés Város temetıjérıl és használatának szabályairól

23/2000. (X.4.) Ök. rendelet Vecsés Város temetıjérıl és használatának szabályairól 23/2000. (X.4.) Ök. rendelet Vecsés Város temetıjérıl és használatának szabályairól (egységes szerkezetben: 20/2000. (IX.19.), 14/2001. (V.30.), 19/2001. (VII.1.), 26/2005. (IX.29.), 12/2009.(IV.29.),

Részletesebben

TAMÁSI VÁROS ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 12/2010.(VIII. 30.) számú önkormányzati rendelete a temetırıl és a temetkezésrıl

TAMÁSI VÁROS ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 12/2010.(VIII. 30.) számú önkormányzati rendelete a temetırıl és a temetkezésrıl TAMÁSI VÁROS ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 12/2010.(VIII. 30.) számú önkormányzati rendelete a temetırıl és a temetkezésrıl Tamási Város Önkormányzati Képviselı-testülete az elhunyt személyek emlékének

Részletesebben

Az 1999. évi XLIII. törvény, és a 145/1999. (X. 1.) Kormány rendelete a temetőkről

Az 1999. évi XLIII. törvény, és a 145/1999. (X. 1.) Kormány rendelete a temetőkről Az 1999. évi XLIII. törvény, és a 145/1999. (X. 1.) Kormány rendelete a temetőkről 1999. évi XLIII. törvény I. Általános rendelkezések Alapelvek 1. (1) A tisztességes és méltó temetés, valamint a halottak

Részletesebben

NAGYMÁNYOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 24/2013. (XII.17.) önkormányzati rendelete a temetőről és a temetkezési tevékenységről

NAGYMÁNYOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 24/2013. (XII.17.) önkormányzati rendelete a temetőről és a temetkezési tevékenységről NAGYMÁNYOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 24/2013. (XII.17.) önkormányzati rendelete a temetőről és a temetkezési tevékenységről (egységes szerkezetben a módosításokkal) Nagymányok Város Önkormányzata Magyarország

Részletesebben

Ügyiratszám :J KAB/169-1/2014. címzetes főjegyző. törvényességi véleményezést végző személy aláírása: Városstratégiai és Környezetvédelmi Bizottság

Ügyiratszám :J KAB/169-1/2014. címzetes főjegyző. törvényességi véleményezést végző személy aláírása: Városstratégiai és Környezetvédelmi Bizottság NyíREGYHÁZA 4400 NYíREGYHÁZA, KOSSUTH TÉR 1. PF.: 83. MEGYEI JOGÚ VÁROS TElEFON: +36 42524-530; FAX: +36 42501-154 címzetes FŐJEGYZŐJE E-MAIL: NYHJEGYZ@NYIREGYHAZA.HU Ügyiratszám :J KAB/169-1/2014. Ügyintéző:

Részletesebben

A Mohácsi Önkormányzat 22/2009.(XI.2.) r e n d e l e t e a temetőkről és a temetkezési tevékenységről

A Mohácsi Önkormányzat 22/2009.(XI.2.) r e n d e l e t e a temetőkről és a temetkezési tevékenységről A Mohácsi Önkormányzat 22/2009.(XI.2.) r e n d e l e t e a temetőkről és a temetkezési tevékenységről (Egységes szerkezetben a módosításáról szóló 26/2013.(XII.13.), 33/2012.(XII.17.), 14/2012.(V.2.),

Részletesebben

(1) A temetési helyek, illetve az újraváltás díját a 2. sz. melléklet tartalmazza.

(1) A temetési helyek, illetve az újraváltás díját a 2. sz. melléklet tartalmazza. Tokod Nagyközség Önkormányzati Képviselő-testület 18/2000. (XI. 30.) sz. rendelete a temetőről és a temetkezésről - egységes szerkezetben a 11/2003. (IX. 29.) sz. módosító rendelettel - Tokod Nagyközség

Részletesebben

Vasasszonyfa Önkormányzat. 8/2001.(XI.28.) számú rendelete. a temetőkről és a temetkezésről. A rendelet célja. Értelmező rendelkezések

Vasasszonyfa Önkormányzat. 8/2001.(XI.28.) számú rendelete. a temetőkről és a temetkezésről. A rendelet célja. Értelmező rendelkezések Vasasszonyfa Önkormányzat 8/2001.(XI.28.) számú rendelete a temetőkről és a temetkezésről /A 11/2012. (V.7.) önkormányzati rendelettel módosított, egységes szerkezetbe foglalt szöveg./ Vasasszonyfa Önkormányzat

Részletesebben

Balatonederics község Önkormányzata Képviselő-testületének. 11/2014. (VII.31.) önkormányzati rendelete

Balatonederics község Önkormányzata Képviselő-testületének. 11/2014. (VII.31.) önkormányzati rendelete A temetőkről és a temetkezésről. Balatonederics község Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2014. (VII.31.) önkormányzati rendelete Balatonederics község Önkormányzatának Képviselő-testülete a temetőkről

Részletesebben

Lébény Város Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2014. (VI. 30.) önkormányzati rendelete a temetőkről és a temetkezés rendjéről

Lébény Város Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2014. (VI. 30.) önkormányzati rendelete a temetőkről és a temetkezés rendjéről Lébény Város Önkormányzat Képviselőtestületének 6/2014. (VI. 30.) önkormányzati rendelete a temetőkről és a temetkezés rendjéről Lébény Város Önkormányzat Képviselőtestülete a temetőkről és a temetkezésről

Részletesebben

Tura Város Önkormányzata Képvisel-testületének 14/2004.(VI.30.) rendelete a köztemetkrl és a temetkezés rendjérl

Tura Város Önkormányzata Képvisel-testületének 14/2004.(VI.30.) rendelete a köztemetkrl és a temetkezés rendjérl Tura Város Önkormányzata Képvisel-testületének 14/2004.(VI.30.) rendelete a köztemetkrl és a temetkezés rendjérl Tura Város Önkormányzatának Képvisel-testülete a Helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi

Részletesebben

1999. évi XLIII. törvény. a temetőkről és a temetkezésről

1999. évi XLIII. törvény. a temetőkről és a temetkezésről 1999. évi XLIII. törvény a temetőkről és a temetkezésről Az Országgyűlés az elhunyt személyek emlékének méltó megőrzése és ápolása, a temetkezés közegészségügyi és kegyeleti rendeltetésének érvényesítése,

Részletesebben

22/2008.(XII. 20.) rendelete

22/2008.(XII. 20.) rendelete PAPKESZI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 22/2008.(XII. 20.) rendelete a temető és temetkezések rendjéről, üzemeltetéséről Papkeszi Község Önkormányzatának Képviselő testülete a helyi önkormányzatokról

Részletesebben

Százhalombatta Város Önkormányzata Képviselő-testületének. 28/2008.(X.8.) Ör. sz. rendelete

Százhalombatta Város Önkormányzata Képviselő-testületének. 28/2008.(X.8.) Ör. sz. rendelete Százhalombatta Város Önkormányzata Képviselő-testületének 28/2008.(X.8.) Ör. sz. rendelete a köztemető és a temetkezések rendjéről, a köztemető üzemeltetéséről Százhalombatta Város Önkormányzata a temetőkről

Részletesebben

POLGÁRDI VÁROS KÉPVISELŐ TESTÜLET 5/2001. (II. 13.) ÖNK. SZ. RENDELETE. a temetőkről és a temetkezésről

POLGÁRDI VÁROS KÉPVISELŐ TESTÜLET 5/2001. (II. 13.) ÖNK. SZ. RENDELETE. a temetőkről és a temetkezésről temető POLGÁRDI VÁROS KÉPVISELŐ TESTÜLET 5/2001. (II. 13.) ÖNK. SZ. RENDELETE a temetőkről és a temetkezésről Egységes szerkezetben a 10/2001. (VI. 26.) Önk. sz. rendelettel A 10/2001. (VI. 26.) Önk. sz.

Részletesebben

Város Polgármestere. Előterjesztés. módosításához

Város Polgármestere. Előterjesztés. módosításához Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/218. Fax: 06 23 310-135 E-mail: igazgatas@ biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu Előterjesztés a temetőkről és temetkezésről

Részletesebben

VASKÚT KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 26/2013. (XII.6.) önkormányzati rendelete. a temetőről és a temetkezési tevékenységről

VASKÚT KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 26/2013. (XII.6.) önkormányzati rendelete. a temetőről és a temetkezési tevékenységről 1 VASKÚT KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 26/2013. (XII.6.) önkormányzati rendelete a temetőről és a temetkezési tevékenységről Vaskút Községi Önkormányzat Képviselő-testülete Magyarország Alaptörvénye

Részletesebben

A rendelet célja Tarnaörs községben 1.

A rendelet célja Tarnaörs községben 1. Tarnaörs Község Önkormányzatának 2./ 2002. (I.25)/ sz. rendelete egységes szerkezetben a 32/2003. (XII.29.) 17/2004. (VIII.27.) sz. rendelettel módosítva a temetőről és a temetkezésről. Tarnaörs Község

Részletesebben

5. A Rendelet 10. (1) bekezdése négy urna szövegrész helyébe a hat urna szöveg lép.

5. A Rendelet 10. (1) bekezdése négy urna szövegrész helyébe a hat urna szöveg lép. Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 57/2010. (XII. 16.) önkormányzati rendelete a köztemetőkről és a temetkezés rendjéről szóló 42/2000. (IX. 14.) Kgy. rendelet módosításáról Szeged Megyei

Részletesebben

PÁSZTÓ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT

PÁSZTÓ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT PÁSZTÓ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT 3060 PÁSZTÓ, KÖLCSEY F. U. 35. (06-32) *460-753 ; *460-155 FAX: (06-32) 460-918 Szám: 1-15/2014. A döntés meghozatala minősített szavazattöbbséget igényel! JAVASLAT A temetőkről

Részletesebben

KUNFEHÉRTÓ KÖZSÉG KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK

KUNFEHÉRTÓ KÖZSÉG KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK KUNFEHÉRTÓ KÖZSÉG KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2/1996.(IV.5.)Kt.sz. rendelete az önkormányzati tulajdonban lévő temető fenntartásáról, a temetkezési tevékenység szabályozásáról (egységes szerkezetben) Kunfehértó

Részletesebben

Rendelet. Önkormányzati Rendeletek Tára. Dokumentumazonosító információk

Rendelet. Önkormányzati Rendeletek Tára. Dokumentumazonosító információk Rendelet Önkormányzati Rendeletek Tára Dokumentumazonosító információk Rendelet száma: 5/2014.(V.16.) Rendelet típusa: Módosító Rendelet címe: A temetőről és a temetkezésről szóló 11/2011.(VII.28.) önkormányzati

Részletesebben

TABDI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 17/2014.(XII.19.) önkormányzati rendelete. a köztemető fenntartásáról, és a temetkezésről

TABDI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 17/2014.(XII.19.) önkormányzati rendelete. a köztemető fenntartásáról, és a temetkezésről TABDI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 17/2014.(XII.19.) önkormányzati rendelete a köztemető fenntartásáról, és a temetkezésről Tabdi Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a temetőkről

Részletesebben

C S A N Á D P A L O T A NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 33/2005. (XI. 30.) ÖR. rendelete

C S A N Á D P A L O T A NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 33/2005. (XI. 30.) ÖR. rendelete C S A N Á D P A L O T A NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 33/2005. (XI. 30.) ÖR. rendelete a temetőről és a temetkezésről szóló 26/2000. (IX. 29.) ÖR. rendelet módosításáról és egységes szövegéről

Részletesebben

Kegyeleti közszolgáltatási szerződés ( Üzemeltetési szerződés)

Kegyeleti közszolgáltatási szerződés ( Üzemeltetési szerződés) A 249/ 2012.(IX.19.) számú Ökt. határozat melléklete Kegyeleti közszolgáltatási szerződés ( Üzemeltetési szerződés) amely létrejött egyrészről Kazincbarcika Város Önkormányzata ( 3700 Kazincbarcika, Fő

Részletesebben

A rendelet elfogadásához minősített többség szükséges!

A rendelet elfogadásához minősített többség szükséges! A rendelet elfogadásához minősített többség szükséges! Előterjesztés Báta Községi Önkormányzat Képviselő-testülete Gazdasági, pénzügyi és ügyrendi bizottságának (8. sz. előterjesztés) és Báta Község Képviselő-testületének

Részletesebben

a temetőkről és a temetkezés rendjéről I. Általános rendelkezések

a temetőkről és a temetkezés rendjéről I. Általános rendelkezések Galgaguta Község Önkormányzata képviselő-testületének 17/2015 (IX.30) önkormányzati rendelete a temetőkről és a temetkezés rendjéről Galgaguta Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a temetőkről és a

Részletesebben

Temetőszabályzat. Bevezető rendelkezések: I. A Szabályzat területi hatálya, a sírkert adatai:

Temetőszabályzat. Bevezető rendelkezések: I. A Szabályzat területi hatálya, a sírkert adatai: Temetőszabályzat A Temetőszabályzat (a továbbiakban: Szabályzat) a Fiumei Úti Sírkert Nemzeti Emlékhely használatának általános rendelkezéseit tartalmazza, figyelemmel a temetőkről és a temetkezésről szóló

Részletesebben

30/2004. (VII. 1.) RENDELETE AZ ÖNKORMÁNYZAT TULAJDONÁBAN LÉVŐ KÖZTERÜLETEK HASZNÁLATÁRÓL ÉS RENDJÉRŐL EGYSÉGES SZERKEZETBEN

30/2004. (VII. 1.) RENDELETE AZ ÖNKORMÁNYZAT TULAJDONÁBAN LÉVŐ KÖZTERÜLETEK HASZNÁLATÁRÓL ÉS RENDJÉRŐL EGYSÉGES SZERKEZETBEN ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 30/2004. (VII. 1.) RENDELETE AZ ÖNKORMÁNYZAT TULAJDONÁBAN LÉVŐ KÖZTERÜLETEK HASZNÁLATÁRÓL ÉS RENDJÉRŐL A 14/2005. (III. 23.), A 45/2005. (X. 28.), A

Részletesebben

A Tt. 131/2010. számú, A TEMETKEZÉSRŐL szóló törvénye

A Tt. 131/2010. számú, A TEMETKEZÉSRŐL szóló törvénye 1 A Tt. 131/2010. számú, A TEMETKEZÉSRŐL szóló törvénye Elfogadva: 2010. március 3-án A Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsa az alábbi törvényt fogadta el: 1. A szabályozás tárgya Ez a törvény szabályozza

Részletesebben

MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŐLÉSÉNEK..../... (...) önkormányzati rendelete

MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŐLÉSÉNEK..../... (...) önkormányzati rendelete MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŐLÉSÉNEK.../... (...) önkormányzati rendelete a temetıkrıl és temetkezési tevékenységrıl Miskolc Megyei Jogú Város Közgyőlése a temetıkrıl és a temetkezésrıl

Részletesebben

Szatymaz Község Képviselő-testületének 17/2005. (V.26.) rendelete

Szatymaz Község Képviselő-testületének 17/2005. (V.26.) rendelete Szatymaz Község Képviselő-testületének 17/2005. (V.26.) rendelete a települési szilárd és folyékony hulladékkal kapcsolatos közszolgáltatásról és a közterületek tisztántartásáról (egységes szerkezetben

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s

E l ő t e r j e s z t é s EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Szám: KOZP/4657-10/2013. E l ő t e r j e s z t é s Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. november 27-i ülésére Tárgy: A temető használatának és

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Képviselő-testületének 2012. február 29-i ülésére. Az előterjesztést készítette: műszaki irodavezető

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Képviselő-testületének 2012. február 29-i ülésére. Az előterjesztést készítette: műszaki irodavezető 856-1/2012 E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Képviselő-testületének 2012. február 29-i ülésére Tárgy: Temetői sírhely és urnafülke díjak megállapítása. Az előterjesztést készítette: Strobl Alajos

Részletesebben

1999. évi XLIII. törvény

1999. évi XLIII. törvény Pirossal jelzett sorok: 2015. január 01-én lép hatályba 1999. évi XLIII. törvény a temetőkről és a temetkezésről Az Országgyűlés az elhunyt személyek emlékének méltó megőrzése és ápolása, a temetkezés

Részletesebben