Székesfehérvári Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskola

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Székesfehérvári Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskola"

Átírás

1 Székesfehérvári Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskola 2019.

2 Fogyatékosnak lenni, nem jelenti azt, vesztesnek lenni. Az Országgyűlés a december 12-i ülésén egyhangúlag megszavazta a Kulturális Bizottság ötpárti kezdeményezését. Hivatalosan is országos napja lett a magyar sportnak, a magyar parasportnak, a magyar diáksportnak, és a módosító javaslat megszavazása után, a magyar siketsportnak. A Magyar Parasport Napját ezentúl minden évben február 22-én ünnepeljük, a dátum választása szimbolikus, hiszen ezen a napon, február 22-èn alakult meg a Mozgásgátoltak Halassy Olivér Sport Clubja, a Mozgásjavító Intézmény falai között. A mai magyar parasport kialakulásában döntő jelentőségű volt, hogy az első, intézményesített sportszervezetet megalakították olyan legendák, mint Tauber Zoltán, hazánk első paralimpiai bajnoka, Fejes András, aki az első magyar paralimpiai érmet nyerte, és a Mozgásjavító tanárai, diákjai. A klub a névválasztásával a legendás vízilabdázó és úszó előtt tisztelget, aki lábamputáltként az épek között lett olimpiai bajnok 1932-ben és 1936-ban. Fejes András (bronz, 1972, Heidelberg), Tauber Zoltán (arany, 1976, Toronto) és Oláh József (bronz, 1976, Toronto) nyerték hazánk első paralimpiai érmeit. Példájuk olyan legendás paralimpiai bajnok magyar sportolóknak mutatott utat, mint Jeszenszky Attila, Dukai Géza, Szekeres Pál, Becsey János, Vereczkei Zsolt, Pásztory Dóra vagy Sors Tamás ban közel 500 oktatási intézmény kapcsolódott be a Magyar Parasport Napjának programjába, és rendezett február 22-én érzékenyítő, interaktív osztályfőnöki órát, rendhagyó testnevelés órát ben csatlakozott a programhoz a Székesfehérvári Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskola is. A jeles napon az intézményben tanuló gyerekek megismerkedhettek számos, a fogyatékkal élők sportjára jellemző sportággal: kipróbálhatták többek között a kerekesszékes teniszt, a csörgőlabdát, az ülőröplabdát, a kerekesszékes kosárlabdát, a vakfocit, az úszást illetve tapasztalatot szerezhettek a látássérültek utcai közlekedési nehézségeiről. Élményekben gazdag testnevelés órákon vettek részt a tanulók. Tóth Judit Bianka teniszedző előadásában meghallgathatták a kerekesszékes tenisz kialakulásának történetét és egy gyakorlati bemutató alkalmával ki is próbálhatták ezt a különleges sportágat. Kovácsné Jakubovich Krisztina és Kis Krisztián testnevelő tanárok pedig a csörgőlabda, az ülő röplabda, a vakfoci, a kerekesszékes kosárlabda alapjait ismertették meg a gyermekeket.

3 Kerekesszékes tenisz N emzetközi története: 1976-ban az amerikai Brad Parks, a kerekesszékes tenisz keresztapja megnézett egy videó felvételt Jeff Mimebrakerről, amint az kerekesszékben teniszezik kórházi rehabilitációja alatt, egy sí-balesetet követően, melynek során deréktól lefelé megbénult. Egy hónappal később maga is kipróbálta egy családi vakáció során és rájött, hogy a játék játszható a pálya mérete vagy a felszerelés módosítása nélkül is. A játékosoknak megengedik, hogy kétszer pattanjon a labda és ezzel megszületett a modern kerekesszékes tenisz ben Parks irányításával megalakult a Kerekesszékes Tenisz Nemzeti Alapítvány, amely az USA-ban a sportot szervező egyesület lett. Az új sport híre gyorsan terjedt és a szervezet létszáma nyolc hónappal később már elérte az 500 főt. A növekedés hamar túllépte az USA határait, eljutott Európába is, hamarosan pedig a leggyorsabban fejlődő mozgássérült sport lett ban megalakult a Nemzetközi Kerekesszékes Tenisz Szövetség és a néhány országban játszó pár száz játékosból ma már 150 országban kb aktív játékossal bír és jelen van az összes lakott földrészen. Ezzel egyidejűleg az amatőr sportból profi sporttá vált szabályos versenyrendszerrel ésvilágranglistával ban a Nemzetközi Tenisz Szövetség precedens értékű lépést tett: az épek sportszövetségei közül elsőként integrálta teljes joggal a kerekesszékes teniszt a szervezetébe. Ma az ITF a sportág teljes jogú irányítója, felelős a sportági tendenciák, szabályok kialakításáért, az ügyintézésért, a csapatversenyekért és a világranglista vezetéséért. Hazai történet: 1989 óta létezik a sportág Magyarországon, Navratyil Sándor egy ausztriai rehabilitáció során ismerkedett meg a sporttal ben Goródi László vezetésével alakult meg a szakág, mely ma a Magyar Tenisz Szövetség szerves részét képezi. Szabályok: A legfőbb különbség az ép és a kerekesszékesek tenisz között az, hogy a labda itt kétszer pattanhat, először azonban mindenképpen az érvényes területen belül kell pattannia. Kategóriák: A kerekesszékes tenisz az egyetlen olyan para sportág, ahol nincsen komplex kategorizáció, így az amputáltak, a paraplégek és mások is egy kategóriában vannak. Az egyetlen külön kategória

4 az ún Quad divízió, ahol orvosi szakvélemény alapján olyanok kerülhetnek be, akiknek legalább három végtagjuk funkciója korlátozott. Paralimpiai kvalifikáció: A kerekesszékes tenisz ugyanúgy működik, mint az épek tenisze,vagyis világranglista pontokat kell szerezni a paralimpiai kvalifikáció érdekében. A kvalifikációba a kvalifikációs határidő előtti egy évben megszerzett nemzetközi pontok számítódnak bele. Paralimpiai részvétel: A kerekesszékes tenisz először az 1992-es barcelonai paralimpiai játékokon szerepelt először akkreditált sportágként és azóta az egyik legnézettebb sporteseménnyé vált a paralimpiákon. Hazánkat Navratyil Sándor képviselte Atlantában, Sydney-ben, Athénban, a riói paralimpiai játékokon Németh Roland indult a Magyar Paralimpiai Csapat tagjaként.

5 Csörgőlabda A csörgőlabda története: A csörgőlabdát a II. világháborúban találták ki Németországban, és a hadirokkantak rehabilitációjában alkalmazták. Először Európában terjedt el, Németország után az északi régióban, például Dániában 1964-ben játszottak először csörgőlabda-mérkőzést. Tömegesen a hetvenes években kedvelték meg, és vált fokozatosan versenysporttá. Kezdetben országonként változó laza szabályok szerint játszották. A Torontóban 1976-ban megrendezett paralimpián bemutató mérkőzésként került a versenyprogramba. Az első európai játékokat 1977-ben Lengyelországban, majd az első világbajnokságot a rá következő évben Ausztriában rendezték meg. Ezek a tények is jelzik a sportág terjedését, amely szükségszerűvé tette a szabályok rögzítését, egységesítését. A csörgőlabda szabályai: A pályán csapatonként egyszerre három játékos lehet, cél, hogy az ellenfél kapujába kézzel gurítsák a csörgőlabdát. Mivel a labdában lévő csörgők irányítják a játékosokat, így tájékozódhatnak a labda helyzetéről, ezért a játék ideje alatt a verseny helyszínén néma csend van, hogy a játékosok koncentrálni és azonnal reagálni tudjanak a labdára. A gólok után kitörhet a tapsvihar, de a játék közben ismét csendre intik a közönséget. A meccset kétszer 10 perces játékidő alatt gólra játsszák. Minden versenyző fekete szemüveget visel, hogy egyenlő eséllyel versenyezzenek a különböző látássérültségi fokú sportolók. A pálya mérete 9 m x 18 m (taraflex borítás). A kapu szélessége 9 méter, ezen a szakaszon helyezkednek el a versenyzők guggoló vagy térdelő pozícióban úgy, hogy amikor az ellenfél a kapu felé gurítja a labdát, a védők lehetőleg úgy vetődjenek oldalra, hogy lefedjék a kilenc méteres szakaszt, és a labda ne kerüljön a hálóba. Egy meccs alatt kb. 80 db gurítást végeznek. Egy-egy jól sikerült lövés km/h sebességgel halad és kb. 12 méter múlva eléri a fekvő védő játékost. Miután kivédték a gurítást, azonnal visszagurítják a labdát az ellenfélhez, akik ugyanúgy védekeznek. A pályán ragasztószalagok alatt elhelyezett drótok jelzik a pálya szakaszait. A sportág magyar története: Magyarországon a csörgőlabdát 1976 óta ismerik és játsszák a látássérültek. Az egyre sokrétűbb munka miatt Dosek Lajosné szakmai segítséget kért a Vasas SC akkori sportigazgatójától, Tálosi Ferenctől. A játékosok tehetségét, elszántságát és az első szövetségi kapitány munkájának minőségét jelzi, hogy a roll ball utolsó alkalommal kiírt Európa-bajnokságát az alig hároméves múltra visszatekintő válogatottunk nyerte. A sportág honi népszerűsödésének

6 jele a megalakuló szakosztályok, csapatok száma, és az 1982 óta minden évben megrendezett magyar bajnokság. Az Európa-bajnokságokon 1981 óta résztvevők a magyarok, 1984 óta minden paralimpiára kvalifikálta magát válogatottunk. Ifjúsági és felnőtt szinten elért eredményeink, érmeink, helyezéseink száma, nemzetközi szereplésünk jogos büszkeséggel tölthet el mindnyájunkat. A csörgőlabda természetesen nem csak versenysport, megjelenik az iskolai testnevelésben és szabadidősportban is. Az magyar felnőtt férfibajnokság mellett iskolák közötti verseny is zajlik, ahol korosztályos szinten mérik össze tudásukat fiataljaink. Az utóbbi években ismét rendeztek Csörgőlabda világ-, és Európa-bajnokságot, amelyek közül fontos kiemelni, hogy 2014-ben Eger városa adott otthont a kontinensviadalnak. Fontosabb magyar eredmények: Paralimpiák: New York: 7. helyen végzett a magyar férfi válogatott Szöul: 4. helyen végzett a magyar férfi válogatott Barcelona: 10. helyen végzett a magyar férfi válogatott Atlanta: 8. helyen végzett a magyar férfi válogatott Sydney: 8. helyen végzett a magyar férfi válogatott Athén: Világversenyeken elért eredmények: EB, Fulda: 1. helyen végzett a magyar válogatott EB Olstyn: 3. helyen végzett a magyar válogatott Világkupa, Calgary: 1. helyen végzett a magyar válogatott EB, Birmingham: 2. helyen végzett a magyar válogatott

7

8 Ülőröplabda A mozgáskorlátozottak sportmozgalmának fejlődését a második világháború utáni időszaktól számíthatjuk, amikor Angliában Dr. Ludwig Guttmann professzor vezetésével létrehoztak a háborús sérültek számára egy rehabilitációs intézetet. Itt a sportot kezdetben a rehabilitáció eszközeként használták fel, később azonban már versenyeket is szerveztek a professzor irányításával. Az első nemzetközi versenyen, 1952-ben az atlétika és úszás versenyszámai mellett már a német Sitzball elnevezésű csapatjáték is helyet kapott. A hollandok azonban nem találták megfelelőnek a Sitzballt a mozgáskorlátozottak számára, így a játékötletet alapul véve, és ennek szabályait a röplabdához hasonlóvá téve létrehozták az ülőröplabda játékát. A sportág kezdeti szabályai napjainkig egyre inkább a röplabda játék szabályaira hasonlítanak. Hazánkban 1970-ben, a Mozgásjavító Általános Iskola és Diákotthonban lakó mozgáskorlátozott fiatalok részére alakult meg a Halassi Olivér Sport Club, ebben a sportegyesületben már a kezdetektől játszották a saját szabályok szerint a Sitzball és röplabda játékok ötletén alapuló és a kézifoci csapatjátékot ben, Gödöllőn volt az első nemzetközi sportakiád, ahol a svédek bemutatták a holland típusú ülőröplabdát, a németek pedig a Sitzballt től így megkezdődött hazánkban is az ülőröplabda szabályainak kialakítása. Az 1980-as évekig a szabályok nagy mértékben eltértek a napjainkban érvényes előírásoktól. A pálya mérete 8x10m volt, a labda nélküli mozgás nem volt jellemző ebben az időszakban. A játékosok egymás után akár 2x is érinthették a labdát, így a sportoló akár saját magának feladhatta a labdát, azaz 3x2 érintés volt engedélyezett ig sorban alakultak a sportegyesületek, és a versenyzők meghívást kaptak a külföldi tornákon való részvételre. A külföldről hozott ismeretek alapján a sportolni vágyók felkérték Csík Jánost és Nádas Pált, hogy készítsék el a hazai ülőröplabda játékszabályát úgy, hogy az a lehető legkisebb mértékben térjen el a röplabda szabályaitól ben már 4 hazai csapat részvételével (BP, Pécs, Szombathely, Eger) rendeztek bajnokságot. Az első bajnoki címet a HOSC csapata szerezte. Az egykori csapat 12 tagjából 6 fő még ma is aktívan játszik. Jelenleg 8 csapatban vannak sportolók a magyarországi ülőröplabda sportágban. Napjainkban a röplabda és ülőröplabda szabályok kisebb eltérésektől eltekintve teljes mértékig megegyeznek.

9

10 Kerekesszékes kosárlabda

11 Úszás A paralimpiai játékokon az úszás vonzza a legnagyobb tömegeket és ez számít az egyik legnépszerűbb eseménynek. A sportág alapvetően a fizioterápiával és a rehabilitációval hozható kapcsolatba, hiszen az úszás az összes sérültségi kategóriában versenyző sportoló számára elérhető. Jellegzetessége, hogy a sportolók a verseny ideje alatt nem használnak protéziseket vagy egyéb segédeszközt. A versenyeken az IPC Nemzetközi Úszóbizottsága által előírt szabályok érvényesek. Összesen 14 sérültségi kategóriában indulhatnak versenyzők. A kategóriákba sorolást funkcionális alapú, vizsgával rendelkező, felkészített orvosokból és gyógytornászokból álló szakemberek végzik. A helyes besorolásokat a versenyek közben folyamatosan ellenőrzik. Kategóriák: S gyorsúszás, hátúszás, pillangóúszás SB mellúszás SM vegyesúszás versenyzők: mozgássérült versenyzők kategória: vak és látássérült versenyzők 14. kategória: értelmi fogyatékos versenyzők A paraúszás hazai fejlődése: február 24-én megalapították a Mozgásgátoltak Halassy Olivér Sport Club Alapszabályát és ezzel megnyílt a lehetőség, hogy több sportágban sportoljanak és versenyezzenek a mozgásukban korlátozott versenyzők. Az intézet falai között már működtek ezt megelőzően is mozgásjavító programok és néhány sportágban (asztalitenisz, íjászat) edzéseket is folytattak, de csak az intézetben lakók részére. Az újonnan alakult sportkör a főváros minden mozgássérültje előtt megnyitotta kapuit a sportolásra. A HOSC terveiben szerepelt egy új szakosztály, az úszószakosztály beindítása. Ehhez szakembert és uszodai lehetőséget kellett keresni. A helyszínt a Rudas uszoda biztosította az edzésekhez, így decemberében már indulhatott a felkészülés az úszásoktatásra, majd később a versenyekre. Az úszószakosztály alapját a Mozgásjavító Általános Iskola adta. A Rudas uszoda komoly edzésekre nem volt alkalmas, de a vízhez szoktatásra, úszásoktatásra, technikai feladatok gyakorlására megfelelt.

12 A Halassy Olivér SC megalakulása után egy évvel, 1971-ben került sor az első nagy nemzetközi versenyre Gödöllőn, amelyen az úszószakág is bemutatkozott. Bár a magyar úszóválogatott nem ért el kimagasló eredményeket, fontos volt, hogy bepillantást nyerhettünk a környező országok felkészültségébe és eredményeibe. Később már kevésnek bizonyult a heti egyszeri egyórás edzéslehetőség, ezért olyan uszodát kellett keresni, amely komoly edzések megtartására is alkalmas. A Budapesti Vasutas SC (BVSC) uszodájában kaptak lehetőséget heti 3, később pedig heti 5 alkalommal edzéseik megtartására. Egyre több emberrel bővült a szakosztály létszáma. Elindultak a hazai felmérő versenyek, amelyeken már részt vettek a vidéken megalakult sportkörök versenyzői is. Az egyre növekvő úszóversenyzői létszám nagyobb lehetőséget adott egy ütőképes válogatott keret kialakítására ben bekapcsolódtunk a volt szocialista országok kezdeményezésére alapított ISI (Intersportinvalid) nemzetközi versenyekbe. A magyar úszósport jelentős fejlődésen ment át, s az egyre bővülő létszám, a rendszeres edzésmunka ütőképes válogatott úszókeretet nevelt. Az első jelentős nemzetközi verseny, amelyre meghívást kapott a magyar csapat az évi franciaországi, fogyatékos Saint Étienne-i világjátéka volt, amelyen úszóválogatottunk eredményesen mutatkozott be. A pontversenyben a 23 nemzet közül a második helyen végeztek a magyar úszók. A legtöbb paralimpiai aranyérmet összesítésben eddig az úszók nyerték hazánknak. A magyar úszók paralimpiai szereplései: 1976-ban meghívást kaptunk a torontói paralimpiára. Politikai okokból a csapatnak az úszódöntők előtt haza kellett jönnie. Az 1984-es New York-i játékokat az eddigi legeredményesebb magyar paralimpiai részvételnek könyvelhetjük el. Tíz arany, öt ezüst és két bronzéremmel zárták a magyarok az úszóversenyeket ban Szöulban a reményei a csapatnak (legalább 2 arany) nem váltak be, mivel az úszósportban addig ismeretlen kínaiak két kategóriában is meglepték a sportolókat. Végeredményben egy ezüst- és öt bronzéremmel zárt a magyar csapat ben Barcelonában a nyolcfős úszócsapat három arany két ezüst- és két bronzéremmel fejezte be a versenyt ban Atlantában, a hétfős csapat két arany, egy ezüst- és három bronzérmet szerzett.

13 2000-ben Sydneyben, a hétfős csapat két arany, egy ezüst- és öt bronzérmet szerzett ben Athénban a magyar úszók egy arany, két ezüst- és három bronzérmet nyertek ban Pekingben a magyar úszók egy arany és négy bronzérmet nyertek ben Londonban a magyar úszók egy arany, három ezüst- és két bronzérmet nyertek ban Rió de Janeiróban a magyar úszók egy arany, két ezüst- és öt bronzérmet nyertek.

14 Látássérült labdarúgás A látássérült labdarúgás helyzete Magyarországon A magyarországi látássérült labdarúgást - köznapi nyelven vakfoci- oktatását a Látássérültek Szabadidős Sportegyesülete (LÁSS) indította el 2011 tavaszán. Az edzések és tornák szervezését a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) a Grassroots programján keresztül segíti. Az alapítvány folyamatosan szervez vidéki bemutatókat a sportág népszerűsítéséért, valamint a Vakok Általános Iskolájába is rendszeresen tartanak bemutatókat, szívügyük a kezdő sportolók felkarolása. Mivel hazánkban jelenleg egyetlen csapat van, ezért az edzéseken kívül nincs lehetőségük mérkőzéseket játszani, fő céljuk, hogy minél több nemzetközi tornára eljussanak. Hazánk is adott már otthont nemzetközi tornának, ahol cseh és lengyel csapatok vettek részt ban Csehország, Lengyelország és Magyarország megalapította a Közép-európai Vakfoci Ligát. A Liga tervei szerint 2017-re a létszám öt csapatra bővül, ahol minden fordulót egy-egy résztvevő szervez meg. A 2016-os évben heti rendszerességgel edzett a LÁSS SE vakfoci csapata a MOM Sportközpontban, valamint több eseményen is részt vettek. Vakfocis programok a LÁSS SE-nél (2016-ban): május Közép-európai Liga I. forduló (Budapest) június Közép-európai Liga II. forduló (Wroclaw) július-augusztus Közös edzés az Avoy MU Brno csapatával (1 nap Brno-ban, 1 nap Budapesten) szeptember Közép-európai Liga III. forduló (Romániában vagy Csehországban) IV. Közép-európai Városok Kupája (Prága) október Közép-európai Liga IV. forduló (Csehországban vagy Romániában) V. Saxon blind soccer cup (Lipcse, Németország) Ezen kívül heti egy edzésük volt a 2016-os évben, melyet Benedek Richárd tartott, a VDSE elnöke

15

16

UEFA Grassroots C edzőképzés kiegészítő tanfolyam. FOGYATÉKOSOK A LABDARÚGÁSBAN Baranya István UEFA Pro, pszichológus

UEFA Grassroots C edzőképzés kiegészítő tanfolyam. FOGYATÉKOSOK A LABDARÚGÁSBAN Baranya István UEFA Pro, pszichológus UEFA Grassroots C edzőképzés kiegészítő tanfolyam FOGYATÉKOSOK A LABDARÚGÁSBAN Baranya István UEFA Pro, pszichológus FOGYATÉKOSSÁGRÓL ÁLTALÁBAN A fogyatékosságot meghatározhatjuk: - orvosi, - társadalmi,

Részletesebben

Fábián László. Sportigazgató Rio 2016 Csapatvezető Magyar Olimpiai Bizottság

Fábián László. Sportigazgató Rio 2016 Csapatvezető Magyar Olimpiai Bizottság Fábián László Sportigazgató Rio 2016 Csapatvezető Magyar Olimpiai Bizottság 2016 augusztus 5-21. 2016 szeptember 7-18. XV. Nyári Paralimpiai Játékok XV. Nyári Paralimpia Első alkalommal Dél-Amerikában

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ. a Fiedler Ottó Sportegyesület 2014 évi tevékenységéről. Ó z d, 2015. február 19. Fiedler Ottó Sportegyesület Elnöke

TÁJÉKOZTATÓ. a Fiedler Ottó Sportegyesület 2014 évi tevékenységéről. Ó z d, 2015. február 19. Fiedler Ottó Sportegyesület Elnöke TÁJÉKOZTATÓ a Fiedler Ottó Sportegyesület 2014 évi tevékenységéről Ó z d, 2015. február 19. Előterjesztő: Fiedler Ottó Sportegyesület Elnöke Egyesületünk rövid bemutatása: 1906-ban Ózdon épült fel Közép-Európa

Részletesebben

Mozgások, sportmozgások a terápia és a teljesítménynövelés szolgálatában

Mozgások, sportmozgások a terápia és a teljesítménynövelés szolgálatában Mozgások, sportmozgások a terápia és a teljesítménynövelés szolgálatában Kälbli Katalin Semmelweis Egyetem Testnevelés és Sporttudományi Kar Sportági Intézet 1. Bevezetés Napjainkban a rehabilitáció szót

Részletesebben

OLIMPIAI KVÍZ. Athéntól Londonig. A helyes megfejtők között értékes ajándékokat sorsolunk ki. A pályázó adatai. Név:.. E-mail cím:... Postacím:...

OLIMPIAI KVÍZ. Athéntól Londonig. A helyes megfejtők között értékes ajándékokat sorsolunk ki. A pályázó adatai. Név:.. E-mail cím:... Postacím:... OLIMPIAI KVÍZ Athéntól Londonig Kérdések az újkori olimpiák magyar vonatkozású eseményeiről Jelölje meg a helyes válaszokat, majd 2012. augusztus 3-án, pénteken 16 óráig dobja be a kölcsönzőpultnál elhelyezett

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ. a Fiedler Ottó Sportegyesület tevékenységéről. Ó z d, április 30. Előterjesztő: Fiedler Ottó Sportegyesület Elnöke

TÁJÉKOZTATÓ. a Fiedler Ottó Sportegyesület tevékenységéről. Ó z d, április 30. Előterjesztő: Fiedler Ottó Sportegyesület Elnöke TÁJÉKOZTATÓ a Fiedler Ottó Sportegyesület tevékenységéről Ó z d, 2014. április 30. Előterjesztő: Fiedler Ottó Sportegyesület Elnöke Egyesületünk rövid bemutatása: 1906-ban Ózdon épült fel Közép-Európa

Részletesebben

Nemzetközi történet. Nemzetközi paralimpiai játékok története. Írta: Nádas Pál

Nemzetközi történet. Nemzetközi paralimpiai játékok története. Írta: Nádas Pál Nemzetközi történet Nemzetközi paralimpiai játékok története Írta: Nádas Pál A paralimpiai játékok története 1948-ban kezdődött azzal, hogy az angliai, London melletti Aylesburyben működő Stoke Mandeville-i

Részletesebben

XXXI. Nyári Olimpia Rio de Janeiro

XXXI. Nyári Olimpia Rio de Janeiro XXXI. Nyári Olimpia Rio de Janeiro A riói olimpia célkitűzései A sportfinanszírozásban bekövetkezett kedvező változások hatására a nemzetek versengésében, az éremversenyben és a nem hivatalos pontversenyben

Részletesebben

Phoenix Fireball Sport Egyesület

Phoenix Fireball Sport Egyesület Phoenix Fireball Sport Egyesület Egyesületünk 2005 júliusában alakult meg. Fő célunk, melyet az elkövetkezendő években is szeretnénk képviselni, hogy egy Európa-szerte igen népszerű sportágat, a FLOORBALL*-t

Részletesebben

Rövid történeti áttekintés

Rövid történeti áttekintés Rövid történeti áttekintés Kialakulása Európában a világháborúkhoz szorosan kapcsolódik sport, mint a rehabilitáció eszköze Oktatási intézmények (vakok, mozgássérültek) 1903. Nyomorék Gyerekek Menhelye

Részletesebben

Dr. Jády György sportigazgató

Dr. Jády György sportigazgató Dr. Jády György sportigazgató Program terv 10.30 10.50 érkezés, regisztráció 10.55 megnyitó, köszöntés 11.05-11.25 általános ismeretek a Speciális Olimpiáról 11.25 11.55 Speciális Olimpia egyesített (integrált)

Részletesebben

A parakenu sport specialis orvosi sajátságai - kategorizálás. Dr. Bejek Zoltán Ph.D.

A parakenu sport specialis orvosi sajátságai - kategorizálás. Dr. Bejek Zoltán Ph.D. A parakenu sport specialis orvosi sajátságai - kategorizálás Dr. Bejek Zoltán Ph.D. Fogyatékosság Valamely természetes adottság veleszületett vagy szerzett hiánya: Mozgásszervi Érzékszervi Értelmi Belszervi

Részletesebben

Székesfehérvár Megyei Jogú Város sportéletének bemutatása

Székesfehérvár Megyei Jogú Város sportéletének bemutatása Székesfehérvár Megyei Jogú Város sportéletének bemutatása A székesfehérvári sportélet kiemelt területei Iskolai sport Szabadidősport Fogyatékkal élők sportja Idősek sportja Utánpótlás-nevelés Verseny-

Részletesebben

HAJRÁ, MAGYAROK! Magyarország Kormánya 2010 óta kiemelten támogatja a sportot.

HAJRÁ, MAGYAROK! Magyarország Kormánya 2010 óta kiemelten támogatja a sportot. Magyarország Kormánya 2010 óta kiemelten támogatja a sportot. Ennek eredményeként háromszor több magyar ember sportol, és több mint duplájára nőtt az igazolt sportolók száma. EGYRE TÖBB MAGYAR SPORTOL

Részletesebben

A FODISZ SZEREPE A FOGYATÉKOSOK SPORTJÁBAN. FODISZ: Több, mint sport!

A FODISZ SZEREPE A FOGYATÉKOSOK SPORTJÁBAN. FODISZ: Több, mint sport! A FODISZ SZEREPE A FOGYATÉKOSOK SPORTJÁBAN FODISZ: Több, mint sport! A FODISZ megalakulásának indítékai Közel 80.000 fogyatékos diák tanul integrált és szegregált oktatási intézményekben Magyarországon;

Részletesebben

MAGYARORSZÁG KEREKESSZÉKES KOSÁRLABDA NEMZETI BAJNOKSÁGÁNAK VERSENYKIÍRÁSA 2017/2018

MAGYARORSZÁG KEREKESSZÉKES KOSÁRLABDA NEMZETI BAJNOKSÁGÁNAK VERSENYKIÍRÁSA 2017/2018 MAGYARORSZÁG KEREKESSZÉKES KOSÁRLABDA NEMZETI BAJNOKSÁGÁNAK VERSENYKIÍRÁSA 2017/2018 A BAJNOKSÁG CÉLJA a. A kerekesszékes kosárlabda meghonosítása és fejlesztése, sportszakmai feladatok megvalósítása.

Részletesebben

Sajtóháttér Magyar Parasport Napja február 22.

Sajtóháttér Magyar Parasport Napja február 22. Sajtóháttér Magyar Parasport Napja 2019. február 22. Fogyatékosnak lenni, nem jelenti azt, vesztesnek lenni. 1 Az Országgyűlés a 2017. december 12-i ülésén egyhangúlag megszavazta a Kulturális Bizottság

Részletesebben

OLIMPIA SOK SZEMPONTBÓL

OLIMPIA SOK SZEMPONTBÓL Magyar Sporttudományi Társaság Magyar Olimpiai Bizottság OLIMPIA SOK SZEMPONTBÓL 2016. NOVEMBER 21. XV. NYÁRI PARALIMPIAI JÁTÉKOK 2016. SZEPTEMBER 7-18., RIO DE JANEIRO PARALIMPIÁT MEGELŐZŐ ESEMÉNYEK CSAPATFOTÓZÁS

Részletesebben

A kerekesszékes vívás bemutatkozása

A kerekesszékes vívás bemutatkozása A kerekesszékes vívás bemutatkozása A sport rehabilitáló ereje A sport általánosságban rendkívüli hatással van a fizikai adottságok és a személyiség fejlesztésére, az egészség megőrzésében játszott szerepét

Részletesebben

I. KI MIBEN? London 2012

I. KI MIBEN? London 2012 I. KI MIBEN? London 2012 A feladat az, hogy gyűjtsétek össze a 2012-es londoni olimpián egyéni érmeseinket, és írjátok a táblázatba, hogy melyik sportágban, versenyszámban nyerték egyéni érmüket? Minden

Részletesebben

BEMUTATJUK A SZÉKESFEHÉRVÁRI KODOLÁNYI FŐISKOLAI RÖPLABDA KLUB EGYESÜLETET. LÁTVÁNY, IZGALOM, SZENVEDÉLY mindez egy remek olimpiai sportágban!

BEMUTATJUK A SZÉKESFEHÉRVÁRI KODOLÁNYI FŐISKOLAI RÖPLABDA KLUB EGYESÜLETET. LÁTVÁNY, IZGALOM, SZENVEDÉLY mindez egy remek olimpiai sportágban! BEMUTATJUK A SZÉKESFEHÉRVÁRI KODOLÁNYI FŐISKOLAI RÖPLABDA KLUB EGYESÜLETET LÁTVÁNY, IZGALOM, SZENVEDÉLY mindez egy remek olimpiai sportágban! MI IS AZ A RÖPLABDA? A röplabda csapatsport, amelyet két, egymástól

Részletesebben

Phoenix Fireball Sport Egyesület

Phoenix Fireball Sport Egyesület Phoenix Fireball Sport Egyesület Egyesületünk 2005 júliusában alakult meg. Fő célunk, melyet az elkövetkezendő években is szeretnénk képviselni, hogy egy Európa-szerte igen népszerű sportágat, a FLOORBALL*-t

Részletesebben

KIKÜLDETÉS IRÁNYELVEI ÉVRE v.2018/1.6..

KIKÜLDETÉS IRÁNYELVEI ÉVRE v.2018/1.6.. KIKÜLDETÉS IRÁNYELVEI 2019. ÉVRE v.2018/1.6.. Ezen dokumentum a Nemzeti A Válogatott versenyzők világversenyekre történő kiküldetésének feltételeit, módját határozza meg. A Magyar Íjász Szövetség (továbbiakban:

Részletesebben

évkönyv yearbook 2015

évkönyv yearbook 2015 68 Február 12. Az idén is megrendezték a BM Országos Meghívásos Sí- és Snowboard versenyét az eplényi Nordica Síarénában. Az enyhén tavaszias időjárás ellenére az üzemeltetők elegendő havat varázsoltak

Részletesebben

KIKÜLDETÉS IRÁNYELVEI ÉVRE v.2019/1.4.

KIKÜLDETÉS IRÁNYELVEI ÉVRE v.2019/1.4. KIKÜLDETÉS IRÁNYELVEI 2020. ÉVRE v.2019/1.4. Ezen dokumentum a Nemzeti A Válogatott versenyzők világversenyekre történő kiküldetésének feltételeit, módját határozza meg. 1 A Magyar Íjász Szövetség, továbbiakban

Részletesebben

Vízilabda: a házigazda női válogatott 10 lépése a világbajnokságig

Vízilabda: a házigazda női válogatott 10 lépése a világbajnokságig https://www.fina-budapest2017.com/hu/hirek/461/vizilabda-a-hazigazda-noi-valogatott-10-lepese-a-vilagbajnoksagig Vízilabda: a házigazda női válogatott 10 lépése a világbajnokságig 2017.05.17. 11:20 CET

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ. a Fiedler Ottó Sportegyesület tevékenységéről

TÁJÉKOZTATÓ. a Fiedler Ottó Sportegyesület tevékenységéről 1 TÁJÉKOZTATÓ a Fiedler Ottó Sportegyesület tevékenységéről Ó z d, 2013. február 21. Előterjesztő: Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság Elnöke Előkészítő: Fiedler Ottó Sportegyesület Elnöke 2 Egyesületünk

Részletesebben

IRÁNYELVEK, CÉLKITŰZÉSEK

IRÁNYELVEK, CÉLKITŰZÉSEK IRÁNYELVEK, CÉLKITŰZÉSEK Tokyo 2020 2020. júl. 24. 2020. aug. 9. Várhatóan 207 ország részvételével, 11.090 sportoló indulhat. 33 sportágban 339 aranyérem kerül kiosztásra. 40 versenyhelyszín és több mint

Részletesebben

Javaslat a [nemzeti érték megnevezése] [települési/tájegységi/megyei/külhoni magyarság] értéktárba történő felvételéhez

Javaslat a [nemzeti érték megnevezése] [települési/tájegységi/megyei/külhoni magyarság] értéktárba történő felvételéhez 1. melléklet a 114/2013. (IV. 16.) Korm. rendelethez Javaslat a [nemzeti érték megnevezése] [települési/tájegységi/megyei/külhoni magyarság] értéktárba történő felvételéhez Készítette: Horváth Vilmos Szombathely,

Részletesebben

JUDO. SPORTÁGI VEZETŐ: Dr. Hetényi Antal. Előadó: Preiszler Gábor Junior válogatott edző. Magyar Edzőt Társasága 2011. június 9.

JUDO. SPORTÁGI VEZETŐ: Dr. Hetényi Antal. Előadó: Preiszler Gábor Junior válogatott edző. Magyar Edzőt Társasága 2011. június 9. JUDO SPORTÁGI VEZETŐ: Dr. Hetényi Antal Előadó: Preiszler Gábor Junior válogatott edző Magyar Edzőt Társasága 2011. június 9. BEVEZETŐ Mi a judo: egy sajátos etikai, nevelési, testnevelési és harcművészeti

Részletesebben

A MAGYAR OLIMPIAI BIZOTTSÁG (MOB) AZ EDZŐKÉRT DR. BARTHA CSABA SPORTIGAZGATÓ-HELYETTES

A MAGYAR OLIMPIAI BIZOTTSÁG (MOB) AZ EDZŐKÉRT DR. BARTHA CSABA SPORTIGAZGATÓ-HELYETTES A MAGYAR OLIMPIAI BIZOTTSÁG (MOB) AZ EDZŐKÉRT DR. BARTHA CSABA SPORTIGAZGATÓ-HELYETTES A XXX. nyári Olimpiai Játékok nemzetek közötti összesített éremtáblázata LONDON 2012 / Éremtáblázat Aranyérem Ezüstérem

Részletesebben

Olimpiai Játékok, Athén 2004

Olimpiai Játékok, Athén 2004 Olimpiai Játékok, Athén 2004 A fotókon a 2004-es Athéni Olimpiai Játékok néhány magyar aranyérmesét látja. Olvassa el a képek alatti szöveget, majd oldja meg a feladatokat! / In these pictures you can

Részletesebben

Büszkék vagyunk nemzetiségi származású magyar olimpikonjainkra!

Büszkék vagyunk nemzetiségi származású magyar olimpikonjainkra! A MAGYARORSZÁGON ÉLŐ NEMZETISÉGEK JOGAINAK VÉDELMÉT ELLÁTÓ BIZTOSHELYETTES AZ ENSZ NEMZETI EMBERI JOGI INTÉZMÉNYE Büszkék vagyunk nemzetiségi származású magyar olimpikonjainkra! a Nemzetiségi Ombudsmanhelyettes

Részletesebben

MAGYAR PARASPORT NAP

MAGYAR PARASPORT NAP MAGYAR PARALIMPIAI BIZOTTSÁG FOGYATÉKOSOK ORSZÁGOS DIÁK-, VERSENY- ÉS SZABADIDŐSPORT SZÖVETSÉGE MAGYAR PARASPORT NAP Kedves Sportbarátaink! 3 Lassan ötven éve lesz annak, hogy néhány bátor és különleges

Részletesebben

Az Úszás és Vízi Sportok tanszék 2012. évi szakmai és tudományos jelentésének melléklete

Az Úszás és Vízi Sportok tanszék 2012. évi szakmai és tudományos jelentésének melléklete Az Úszás és Vízi Sportok tanszék 2012. évi szakmai és tudományos jelentésének melléklete Nemzetközi szereplések DEBRECEN, Európa-bajnokság dr. Sós Csaba - TV szakkommentátor Kovácshegyi Ferenc - Gyurta

Részletesebben

Részvétel a évi Riói Nyári Olimpiai Játékokon

Részvétel a évi Riói Nyári Olimpiai Játékokon Részvétel a 2016. évi Riói Nyári Olimpiai Játékokon Előterjesztő: Komáromi Tibor szakmai igazgató Az előterjesztést az MBSZ Elnöksége 2016. július 6-i ülésén 30/2016. számú határozatával elfogadta. 1 A

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség NB III-AS AMATŐR VÁLOGATOTTAK TORNÁJA VERSENYKIÍRÁSA

Magyar Labdarúgó Szövetség NB III-AS AMATŐR VÁLOGATOTTAK TORNÁJA VERSENYKIÍRÁSA Magyar Labdarúgó Szövetség NB III-AS AMATŐR VÁLOGATOTTAK TORNÁJA VERSENYKIÍRÁSA 2011 2012 1/2011 Tartalom 1. A torna célja... 2 2. A torna rendezője... 2 3. A torna helye és ideje... 2 4. A torna résztvevői,

Részletesebben

Az Egri Városi Sportiskola nevében köszöntöm a sportszakmai fórum résztvevőit!

Az Egri Városi Sportiskola nevében köszöntöm a sportszakmai fórum résztvevőit! Az Egri Városi Sportiskola nevében köszöntöm a sportszakmai fórum résztvevőit! A sport nemcsak testnevelés, hanem a léleknek is az egyik legerőteljesebb nevelőeszköze. /Szent-Györgyi Albert/ AZ EGRI VÁROSI

Részletesebben

MAGYAR PARALIMPIAI BIZOTTSÁG - HATÁROZATOK TÁRA 2019.

MAGYAR PARALIMPIAI BIZOTTSÁG - HATÁROZATOK TÁRA 2019. MPB KÖZGYŰLÉSI HATÁROZATOK 1/2019 (02. 22.) sz. MPB közgyűlési határozat Az MPB Közgyűlése Urr Anitát jegyzőkönyvvezetőnek egyhangúlag elfogadta. 2/2019 (02. 22.) sz. MPB közgyűlési határozat Az MPB Közgyűlése

Részletesebben

Versenykiírás. Általános rendelkezések

Versenykiírás. Általános rendelkezések Versenykiírás Általános rendelkezések 1. A Campus Olimpia bemutatása A Campus Olimpia 2010. július 20-22 között megrendezendő sportrendezvény a magyarországi és a határon túli felsőoktatási intézmények

Részletesebben

MAGYAR OLIMPIAI BIZOTTSÁG KIEMELT EDZŐ PROGRAM SZABÁLYZATA

MAGYAR OLIMPIAI BIZOTTSÁG KIEMELT EDZŐ PROGRAM SZABÁLYZATA MAGYAR OLIMPIAI BIZOTTSÁG KIEMELT EDZŐ PROGRAM SZABÁLYZATA Hatályos: 2015február 01 napjától TARTALOMJEGYZÉK TARTALOMJEGYZÉK 2 BEVEZETŐ 3 I FEJEZET 4 A KIEMELT EDZŐ PROGRAM CÉLJA, HATÁLYA 4 II FEJEZET

Részletesebben

ÉLSPORT IRÁNYELVEI ÉVRE v.2015/1

ÉLSPORT IRÁNYELVEI ÉVRE v.2015/1 ÉLSPORT IRÁNYELVEI 2017. ÉVRE v.2015/1 A Nemzeti A és B Válogatottba történő jelentkezésnek lehetőségei, módja és felvételének feltételei. A válogatottba való bekerülés minden versenyző, edzője és klubja

Részletesebben

Győr Béla: Magyar paralimpiai bajnokok

Győr Béla: Magyar paralimpiai bajnokok Győr Béla: Magyar paralimpiai bajnokok Becsey János (Budapest, 1968. február 2.) Születési sérülése ellenére (jobb oldali bénultság) már négy évesen el kezdett úszni az OSC-ben Szlavicsek Tivadarnál, majd

Részletesebben

NAGYCENKI SPORTEGYESÜLET 9485 NAGYCENK, GYÁR UTCA 2. A NAGYCENKI SPORTEGYESÜLET 2017-ES TEVÉKENYSÉGE

NAGYCENKI SPORTEGYESÜLET 9485 NAGYCENK, GYÁR UTCA 2.   A NAGYCENKI SPORTEGYESÜLET 2017-ES TEVÉKENYSÉGE A NAGYCENKI SPORTEGYESÜLET 2017-ES TEVÉKENYSÉGE Egyesületünknek 2017-ben is sikeres, eredményekben és eseményekben gazdag éve volt. Egyesületünk 2017-ben 4 szakosztállyal működött: - labdarúgás - asztalitenisz

Részletesebben

A GYAKORLAT MÛHELYÉBÕL

A GYAKORLAT MÛHELYÉBÕL A GYAKORLAT MÛHELYÉBÕL ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Fõiskolai Kar (Budapest) Szomatopedagógiai Tanszék XII. Nyári Paralimpiai Játékok ATHÉN, 2004. szeptember 17-28. BENCZÚR MIKLÓSNÉ DR. (Közlésre

Részletesebben

a Képviselő - testület május 25-ei ülésére

a Képviselő - testület május 25-ei ülésére GÖDÖLLŐ VÁROS POLGÁRMESTERE ELŐTERJESZTÉS a Képviselő - testület 2017. május 25-ei ülésére Tárgy: Javaslat a szabadidős sportszakosztályok, egyesületek támogatására Előterjesztő: Dr. Gémesi György Tisztelt

Részletesebben

A FOGYATÉKOSOK SPORTJA ÉS A LABDARÚGÁS

A FOGYATÉKOSOK SPORTJA ÉS A LABDARÚGÁS A FOGYATÉKOSOK SPORTJA ÉS A LABDARÚGÁS 1. A fogyatékosok sportja és az általános sportmozgalom kapcsolata A fogyatékkal élő emberek sportjának elhelyezése az általános sportmozgalomban 1.4. A fogyatékos

Részletesebben

Statisztika 10. évfolyam. Adatsokaságok ábrázolása és diagramok értelmezése

Statisztika 10. évfolyam. Adatsokaságok ábrázolása és diagramok értelmezése Adatsokaságok ábrázolása és diagramok értelmezése A statisztikában adatsokaságnak (mintának) nevezik a vizsgálat tárgyát képező adatok összességét. Az adatokat összegyűjthetjük táblázatban és ábrázolhatjuk

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ. az Ózd Városi Sportegyesület évi tevékenységéről. Ó z d, május 31. Előterjesztő: Ózd Városi Sportegyesület elnöke

TÁJÉKOZTATÓ. az Ózd Városi Sportegyesület évi tevékenységéről. Ó z d, május 31. Előterjesztő: Ózd Városi Sportegyesület elnöke TÁJÉKOZTATÓ az Ózd Városi Sportegyesület 2017. évi tevékenységéről Ó z d, 2018. május 31. Előterjesztő: Ózd Városi Sportegyesület elnöke Asztalitenisz Szakosztály: Bajnokságban az Ózdi SzC Gábor Áron

Részletesebben

T Á J É K O Z T A T Ó

T Á J É K O Z T A T Ó T Á J É K O Z T A T Ó az Ózdi Súlyemelő és Fitness Club tevékenységéről Ózd, 2011. április 21. Előterjesztő: Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság Elnöke Club Előkészítő: Ózdi Súlyemelő és Fitness Ügyvezető

Részletesebben

POLGÁRMESTERE. Készült a 2013. december 11-i képviselő-testületi ülésre! Készítette: dr. Varga Dorina önkormányzati referens

POLGÁRMESTERE. Készült a 2013. december 11-i képviselő-testületi ülésre! Készítette: dr. Varga Dorina önkormányzati referens BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI POLGÁRMESTERE ÖNKORMÁYZAT Készült a 2013. december 11-i képviselő-testületi ülésre! Készítette: dr. Varga Dorina önkormányzati referens Tárgy: Javaslat az Összefüggések Alapítvány

Részletesebben

VIII. MOZGÁSJAVÍTÓ KUPA. Ügyességi verseny. Fogyatékosok Országos Diák- és Szabadidősport Szövetsége. és a. Magyar Paralimpiai Bizottság.

VIII. MOZGÁSJAVÍTÓ KUPA. Ügyességi verseny. Fogyatékosok Országos Diák- és Szabadidősport Szövetsége. és a. Magyar Paralimpiai Bizottság. VIII. MOZGÁSJAVÍTÓ KUPA Ügyességi verseny A Fogyatékosok Országos Diák- és Szabadidősport Szövetsége és a Magyar Paralimpiai Bizottság meghirdeti a Mozgásjavító Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium,

Részletesebben

Fehérvár Rugby Club 2012. évi. Beszámolója.

Fehérvár Rugby Club 2012. évi. Beszámolója. Fehérvár Rugby Club 2012. évi. Beszámolója. 2012. január: Iskolai csoportedzések, István Király ált iskola, minden hétfő 14 órától Gyolcsos Ferenc vezetésével 15 fő. Táncsics Mihály Általános iskola kedd

Részletesebben

Magyar Kajak-Kenu Szövetség

Magyar Kajak-Kenu Szövetség Magyar Kajak-Kenu Szövetség KAJAK-KENU SPORT SZAKMAI DOKUMENTUMAI Programok felelősei és a dokumentumok készítői: OLIMPIAI CIKLUS: 2012-2016 Rio TERVEZÉSI ÉV: 2014 Moszkva PROGRAMTERVEK BESZÁMOLÓK TÉMA

Részletesebben

I. KI MIBEN BRONZÉRMES? - HELSINKI 1952

I. KI MIBEN BRONZÉRMES? - HELSINKI 1952 I. KI MIBEN BRONZÉRMES? - HELSINKI 1952 A feladat az, hogy gyűjtsétek össze, hogy az 1952-es helsinki olimpián kik voltak bronzérmeseink egyéni számban, és melyik sportágban, melyik versenyszámban nyerték

Részletesebben

Úszás budapesti diákolimpia döntő

Úszás budapesti diákolimpia döntő Úszás budapesti diákolimpia döntő BVSC Uszoda (1142 Budapest, Szőnyi út 2.) 2017. január (később kijelölendő időpontban) www.bpdiaksport.hu ÚSZÁS I., II. korcsoport 1. A verseny ideje, helye: 2017. január

Részletesebben

MOB 2015. évi állami sportcélú támogatásianak költségvetési terve (2015. évi Költségvetési tv. Javaslat szerint)

MOB 2015. évi állami sportcélú támogatásianak költségvetési terve (2015. évi Költségvetési tv. Javaslat szerint) MOB 2015. évi állami sportcélú támogatásianak költségvetési terve (2015. évi Költségvetési tv. Javaslat szerint) 23 6 Az olimpiai mozgalommal összefüggő, valamint egyéb, a sport stratégiai fejlesztését

Részletesebben

2014 RKSZ Önvédelmi Nemzetkőzi Kupa

2014 RKSZ Önvédelmi Nemzetkőzi Kupa 2014 RKSZ Önvédelmi Nemzetkőzi Kupa Amatőr és Profi Meghívásos Nyílt Verseny VERSENYKIÍRÁS A verseny célja: - a 2014 évi RKSZ II. önvédelmi Nemzetkőzi Kupa bajnoki címek eldöntése - a Magyar és Nemzetkőzi

Részletesebben

Tájékoztató a magyar kajak-kenu válogatott olimpiai felkészüléséről /vázlat/

Tájékoztató a magyar kajak-kenu válogatott olimpiai felkészüléséről /vázlat/ Magyar Kajak-Kenu Szövetség Közgyűlése Tájékoztató a magyar kajak-kenu válogatott olimpiai felkészüléséről /vázlat/ Budapest, 2012. április 4. Készítette: Storcz Botond szövetségi kapitány Helyzetelemzés

Részletesebben

NTP SV szakmai beszámoló

NTP SV szakmai beszámoló Katolikus Általános és Óvoda NTP SV-14-0031 szakmai beszámoló 1. Legfeljebb 5 mondatban foglalja össze a pályázati program lényegét! A fő szempont az volt, hogy a nek bizonyuló at kiszűrjük és a sport,

Részletesebben

MAGYAR PARASPORT NAP

MAGYAR PARASPORT NAP PARALIMPIAI BIZOTTSÁG FOGYATÉKOSOK ORSZÁGOS DIÁK-, VERSENY- ÉS SZABADIDŐSPORT SZÖVETSÉGE PARASPORT NAP Kedves Diákok! február 22. február 22. uár 22. PARASPORT NAPJA 01 MAGYA A magyar Halassy Olivér már

Részletesebben

MAGYAR PARASPORT NAP

MAGYAR PARASPORT NAP MAGYAR PARALIMPIAI BIZOTTSÁG FOGYATÉKOSOK ORSZÁGOS DIÁK-, VERSENY- ÉS SZABADIDŐSPORT SZÖVETSÉGE MAGYAR PARASPORT NAP lélekmozgató február 22. MAGYAR PARASPORT NAPJA február 22. uár 22. 01 MAGYA MAGYAR

Részletesebben

A 2012/2013-ES TANÉV KERÜLETI DIÁKOLIMPIAI VERSENYENYNAPTÁRÁNAK TERVEZETE

A 2012/2013-ES TANÉV KERÜLETI DIÁKOLIMPIAI VERSENYENYNAPTÁRÁNAK TERVEZETE A 2012/2013-ES TANÉV KERÜLETI DIÁKOLIMPIAI VERSENYENYNAPTÁRÁNAK TERVEZETE LABDARÚGÁS Őszi fordulók ( II. III. IV. korcsoportos fiúk részére) Ideje: 2012. szeptember 11, 12, 13, 18, 19, 20, 25, 26, 27 Kezdési

Részletesebben

A PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM SPORT ÉS PARASPORT ÖSZTÖNDÍJÁNAK ALAPSZABÁLYA

A PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM SPORT ÉS PARASPORT ÖSZTÖNDÍJÁNAK ALAPSZABÁLYA A PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM SPORT ÉS PARASPORT ÖSZTÖNDÍJÁNAK ALAPSZABÁLYA (Módosítva: 2016. szeptember, PTE Sport és Parasport Bizottság) 2016. 1 A Pécsi Tudományegyetem Sport és Parasport Ösztöndíjának alapszabálya

Részletesebben

2013. SPECIÁLIS SZAKISKOLÁK ORSZÁGOS SPORTFESZTIVÁLJA. Bajai Közoktatási Intézmény és Gyermekotthon. 2013. Április 25-26-27.

2013. SPECIÁLIS SZAKISKOLÁK ORSZÁGOS SPORTFESZTIVÁLJA. Bajai Közoktatási Intézmény és Gyermekotthon. 2013. Április 25-26-27. 2013. SPECIÁLIS SZAKISKOLÁK ORSZÁGOS SPORTFESZTIVÁLJA 2013. Április 25-26-27. Bajai Közoktatási Intézmény és Gyermekotthon VERSENYKIÍRÁS Sportosan Könnyebb! Speciális Szakiskolák Országos Sportfesztiválja

Részletesebben

A 2016/2017-os tanév Testnevelés és Sport tervezete

A 2016/2017-os tanév Testnevelés és Sport tervezete A 2016/2017-os tanév Testnevelés és Sport tervezete LABDARÚGÁS Őszi fordulók ( II. III. IV. korcsoportos fiúk részére) Ideje: 2016. szeptember 9.-október 10. Kezdési időpont: 14 00 Helye: Vajda Résztvevő

Részletesebben

További információk és részletes versenykiírások hamarosan https://www.facebook.com/pages/es%c3%a9lyegyenl%c5%91s%c3%a9gisportnap/293850744104746

További információk és részletes versenykiírások hamarosan https://www.facebook.com/pages/es%c3%a9lyegyenl%c5%91s%c3%a9gisportnap/293850744104746 1 MEGHÍVÓ ESÉLYEGYENLŐSÉGI SPORTVÁLASZTÓ NAP A BAKONY ÉS BALATON KELETI KAPUJA KÖZHASZNÚ EGYESÜLET SZERVEZÉSÉBEN 2014. MÁJUS 25. BALATONFŰZFŐ VÁROSI STADION, BALATON USZODA 2014. május 9-én pénteken 16

Részletesebben

2005 legjobb sportolóinak, csapatainak kiértékelése

2005 legjobb sportolóinak, csapatainak kiértékelése 2005 legjobb sportolóinak, csapatainak kiértékelése Gúta város önkormányzatának sportbizottsága a 2006 os év januári ülésén határozatot hozott a 2005 - ös év legjobb sportolóinak, csapatainak kiértékeléséről.

Részletesebben

Bemutatkozás. dksi.hu. A KONTENT-DKSI Cycling Team

Bemutatkozás. dksi.hu. A KONTENT-DKSI Cycling Team Bemutatkozás A KONTENT-DKSI Cycling Team Az országúti kerékpársport Debrecenben sikeres múltra tekinthet vissza. Számos válogatott szereplés, OB győzelmek, rangos külföldi versenyeken való eredményes részvételek

Részletesebben

Beszámoló a kranji XVI. szenior úszó EB magyar eredményeiről

Beszámoló a kranji XVI. szenior úszó EB magyar eredményeiről Beszámoló a kranji XVI. szenior úszó EB magyar eredményeiről A rendezőbizottság szerint 2880 induló volt a medencés és a nyílt vízi úszó számokban. A magyar szeniorok részvételi statisztikája.. Nevezések

Részletesebben

DocuCom PDF Trial. www.pdfwizard.com. Zeon PDF Driver Trial. www.zeon.com.tw. Magyar BMX Cross-Triál Szövetség 2008. ÉVI PEKINGI OLIMPIA

DocuCom PDF Trial. www.pdfwizard.com. Zeon PDF Driver Trial. www.zeon.com.tw. Magyar BMX Cross-Triál Szövetség 2008. ÉVI PEKINGI OLIMPIA Magyar BMX Cross-Triál Szövetség 2008. ÉVI PEKINGI OLIMPIA SZEMPONTOK AZ OLIMPIAI JÁTÉKOK FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJÁHOZ I. Olimpiai célkitűzések: A Magyar BMX Cross szövetség a BMX cross kerékpáros versenyeken

Részletesebben

ÚSZÁS I., II. korcsoport

ÚSZÁS I., II. korcsoport I., II. korcsoport 1. A verseny helye: BVSC Uszoda (1142 Budapest, Szőnyi út 2.) 2. A verseny időpontja: 2012. február 5. vasárnap 10.00 óra Jelentkezés: 9.00 óra 3. A verseny résztvevői: Az általános

Részletesebben

Magyar Röplabda Szövetség FOGYATÉKKAL ÉLŐK RÖPLABDA BIZOTTSÁGA ÉVI BESZÁMOLÓ

Magyar Röplabda Szövetség FOGYATÉKKAL ÉLŐK RÖPLABDA BIZOTTSÁGA ÉVI BESZÁMOLÓ Magyar Röplabda Szövetség FOGYATÉKKAL ÉLŐK RÖPLABDA BIZOTTSÁGA 2017. ÉVI BESZÁMOLÓ ÜLŐRÖPLABDA A 2017- es év az ülőröplabda sport és nemzeti válogatottaink számára a novemberben megrendezésre került horvátországi

Részletesebben

2019. SPECIÁLIS SZAKISKOLÁK ORSZÁGOS SPORTFESZTIVÁLJA SPORT TEHETSÉGPROGRAM Bajai EGYMI május

2019. SPECIÁLIS SZAKISKOLÁK ORSZÁGOS SPORTFESZTIVÁLJA SPORT TEHETSÉGPROGRAM Bajai EGYMI május SPORT TEHETSÉGPROGRAM 2018 2019. SPECIÁLIS SZAKISKOLÁK ORSZÁGOS SPORTFESZTIVÁLJA 2019. május 16-17-18. Bajai EGYMI VERSENYKIÍRÁS Sportosan Könnyebb! Speciális Szakiskolák Országos Sportfesztiválja tanulásban

Részletesebben

Az Országos bajnokság emlékversenyeinek névadói

Az Országos bajnokság emlékversenyeinek névadói Az Országos bajnokság emlékversenyeinek névadói 100 m férfi döntő Raggambi Fluck István emlékverseny Az 1920-as évek kiemelkedő vágtázója volt. 100 és 200 méteren hatszor nyert magyar bajnokságot. 14-szeres

Részletesebben

A társadalmi szemléletváltozás szükségessége a fogyatékkal élők sportterületén

A társadalmi szemléletváltozás szükségessége a fogyatékkal élők sportterületén A társadalmi szemléletváltozás szükségessége a fogyatékkal élők sportterületén G Ö M ÖRI Z S O LT, E L N Ö K M AGYA R PA R A L I M P I A I B I Z OT T S ÁG Fogyatékosok sportját érő társadalmi hatások összetevői

Részletesebben

ETDSF Sportszabályzat 2014

ETDSF Sportszabályzat 2014 ETDSF Sportszabályzat 2014 Sportág: 14.1 Tollaslabda FELNŐTT Férfi és Női 18-29 év 18-29 év 18-29 év 30-49 év 30-49 év 30-49 év 50 év és felette 50 év és felette 18 év alatt Férfi és Női Páros 50 év és

Részletesebben

Dr. Szabó Tamás a Nemzeti Sport Intézet főigazgatója MOB-alelnök

Dr. Szabó Tamás a Nemzeti Sport Intézet főigazgatója MOB-alelnök NEMZETI SPORT INTÉZET Dr. Szabó Tamás a Nemzeti Sport Intézet főigazgatója MOB-alelnök LEZÁRULT EGY KORSZAK A tehetséggondozó programok 9-10 évesek. Új struktúra áll fel. Új források jelennek meg. HÁROM

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. - a Tisza Volán SC karate szakosztályának 2015/2016-os szezonjának tevékenységéről - Készítette: Raj Pál szakosztályvezető

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. - a Tisza Volán SC karate szakosztályának 2015/2016-os szezonjának tevékenységéről - Készítette: Raj Pál szakosztályvezető SZAKMAI BESZÁMOLÓ - a Tisza Volán SC karate szakosztályának 2015/2016-os szezonjának tevékenységéről - Készítette: Raj Pál szakosztályvezető 2016.06.09 Az előző szezont követően a nyáron került sor a Régiók

Részletesebben

Melléklet. ISK munkaterv 2014/ 2015. tanévre

Melléklet. ISK munkaterv 2014/ 2015. tanévre Melléklet ISK munkaterv 2014/ 2015. tanévre Iskolai Diáksportkörünk elsődleges feladata, hogy minden tanulónk részére biztosítsa a lehetőséget a sportolásra. Ezt több iskolai sportolási lehetőség keretén

Részletesebben

96 év szeptember Olimpiai bajnok is indult a hajdúszoboszlói szenior úszóversenyen Puskás Pál és Krasznai Róbert Örökös Bajnok!

96 év szeptember Olimpiai bajnok is indult a hajdúszoboszlói szenior úszóversenyen Puskás Pál és Krasznai Róbert Örökös Bajnok! 96 év Puskás Pál 96 éves III. rész Szerkesztette Rentka László 2013 2013. szeptember 28-29. A Hajdúszoboszlón megrendezett szenior versenyünkön először osztották ki a szigorú feltételekhez kötött A magyar

Részletesebben

BMF SPORT-KUPA 2008 MOZDULJ BMF!

BMF SPORT-KUPA 2008 MOZDULJ BMF! BMF SPORT-KUPA 2008 MOZDULJ BMF! Alapította: Dr. Rudas Imre, rektor Alapítás éve: 2005/2006. tanév FŐVÉDNÖK Dr. Rudas Imre, rektor VÉDNÖKÖK Dr. Patkó István, dékán (Rejtő Sándor Könnyűipari és Környezetmérnöki

Részletesebben

Miskolc Városkörzeti DSB versenynaptár 2018/2019

Miskolc Városkörzeti DSB versenynaptár 2018/2019 Miskolc Városkörzeti DSB versenynaptár 2018/2019 Az általános szabályok, nevezési határidők, megyei elődöntők, megyei döntők a megyei versenykiírásban érhetők el, a www.borsod-diaksport.hu címen. Részletes

Részletesebben

MPB KÖZGYŰLÉSI HATÁROZATOK

MPB KÖZGYŰLÉSI HATÁROZATOK MPB KÖZGYŰLÉSI HATÁROZATOK 1/2017 (05. 12.) sz. MPB közgyűlési határozat Az MPB Közgyűlése Bánkúti Rékát jegyzőkönyvvezetőnek egyhangúlag elfogadta. 2/2017 (05. 12.) sz. MPB közgyűlési határozat Az MPB

Részletesebben

Eredmények és dilemmák 2017 Sterbenz Tamás Gulyás Erika Csurilla Gergely Juhász Gábor

Eredmények és dilemmák 2017 Sterbenz Tamás Gulyás Erika Csurilla Gergely Juhász Gábor Eredmények és dilemmák 2017 Sterbenz Tamás Gulyás Erika Csurilla Gergely Juhász Gábor Testnevelési Egyetem // Sportgazdasági és Döntéstudományi Kutatóközpont Kutatások - 2017 - Ösztönzés és teljesítmény

Részletesebben

MAGYAR VÍZILABDA SZÖVETSÉG

MAGYAR VÍZILABDA SZÖVETSÉG MAGYAR VÍZILABDA SZÖVETSÉG A 2016. ÉVI FÉRFI ÉS NŐI EGYETEMI VÍZILABDA BAJNOKSÁG VERSENYKIÍRÁSA 2016/2017. ÉVI BAJNOKI SZEZON 1. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1.1 Az Egyetemi Vízilabda Bajnokság mérkőzéssorozat

Részletesebben

Kazany Nyári Universiade sportági szabályok, nevezési feltételek:

Kazany Nyári Universiade sportági szabályok, nevezési feltételek: Kazany Nyári Universiade sportági szabályok, nevezési feltételek: Alap sportágak Atlétika: Az atlétika versenyek hivatalosan 6 versenynapból állnak és az IAAF aktuális angol nyelvű ak: 100 m, 200m, 400m,

Részletesebben

11. évfolyam SPORTKÖR

11. évfolyam SPORTKÖR 11. évfolyam SPORTKÖR Az iskolai testnevelés amellett, hogy teljesíti egészségmegőrző, kultúraközvetítő és nevelési feladatait, szolgálhatja, segítheti a versenysportot is. A sportolás során a fizikai

Részletesebben

NEMZETI EGYETEMI KOSÁRLABDA BAJNOKSÁG VERSENYKIÍRÁSA 2013/2014

NEMZETI EGYETEMI KOSÁRLABDA BAJNOKSÁG VERSENYKIÍRÁSA 2013/2014 NEMZETI EGYETEMI KOSÁRLABDA BAJNOKSÁG (MAGYAR EGYETEMI FŐISKOLAI ORSZÁGOS BAJNOKSÁG) VERSENYKIÍRÁSA 2013/2014 MAGYAR KOSÁRLABDÁZÓK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE HUNGARIAN BASKETBALL FEDERATION POSTACÍM: 1146 BUDAPEST,

Részletesebben

Japán és Kazahsztán is jön Budapestre, íme, a vb-mezőny!

Japán és Kazahsztán is jön Budapestre, íme, a vb-mezőny! http://www.fina-budapest2017.com/hu/hirek/176/japan-es-kazahsztan-is-jon-budapestre-ime-a-vb-mezony Japán és Kazahsztán is jön Budapestre, íme, a vb-mezőny! 2016.11.24. 11:09 CET Tokióban rendezték meg

Részletesebben

T Ö B B, M I N T SPORT!

T Ö B B, M I N T SPORT! T Ö B B, M I N T SPORT! TISZTELT SPORTVEZETOK, TESTNEVELOK, SPORTSZAKEMBEREK, EDDIGI ÉS LEENDO PARTNEREINK! Engedjék meg, hogy az alábbi kiadványban röviden bemutassuk szövetségünket, legfőbb céljainkat,

Részletesebben

2013. év 1.félévi beszámoló

2013. év 1.félévi beszámoló ÉRDI SPORT KFT 2030 Érd, Ercsi út 34. Telefon:06-20-914-4037 Honlap: www.handballerd.hu E-mail: iroda.kezilabda@gmail.com ÉRDI SPORT KFT 2030 ÉRD ERCSI ÚT 34. 2013. év 1.félévi beszámoló 1 A Társaság bemutatása:

Részletesebben

ÚSZÁS Budapesti Diákolimpia Döntő. III., IV., V-VI. korcsoport B kategória

ÚSZÁS Budapesti Diákolimpia Döntő. III., IV., V-VI. korcsoport B kategória ÚSZÁS Budapesti Diákolimpia Döntő III., IV., V-VI. korcsoport B kategória 1. A verseny helye: (BVSC) Laky Károly Uszoda (1142 Budapest, Szőnyi út 2.) 2. A verseny időpontja: 2013. január 13., vasárnap,

Részletesebben

96 év. Puskás Pál 96 éves. I. rész Szerkesztette Rentka László

96 év. Puskás Pál 96 éves. I. rész Szerkesztette Rentka László 96 év Puskás Pál 96 éves I. rész Szerkesztette Rentka László Puskás Pál, a Debreceni Szenior Úszó Klub négyszeres Európa-bajnoka (2007, Kranj), világbajnoki egyéni ezüstérmese, váltóban ezüst- és bronzérmese

Részletesebben

SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK HUMÁN BIZOTTSÁGA

SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK HUMÁN BIZOTTSÁGA SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK HUMÁN BIZOTTSÁGA AZ ELŐTERJESZTÉS SORSZÁMA: MELLÉKLET: 1 db TÁRGY: Szakmai beszámoló a Szekszárdi Rádió Klub egyesület működéséről és terveinek bemutatásáról

Részletesebben

ZALA MEGYE SPORTNAPJA DECATHLON KUPÁÉRT. 2011. szeptember 17. Hévíz

ZALA MEGYE SPORTNAPJA DECATHLON KUPÁÉRT. 2011. szeptember 17. Hévíz ZALA MEGYE SPORTNAPJA A DECATHLON KUPÁÉRT 2011. szeptember 17. Hévíz ZALA MEGYE SPORTNAPJA 2011. szeptember 17. szombat 10.30 óra Hévíz Hagyományteremtő szándékkal nyolcadik éve hívjuk mozogni, sportolni

Részletesebben

BABITS MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA

BABITS MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA BABITS MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA 036280 ISKOLAI SPORTKÖR RÉSZLETES SZAKMAI PROGRAMJA 2012. IX. 1. A TANÉV SPORTTAL KAPCSOLATOS KIEMELT FELADATAI Legfontosabb feladatunk a 2012/13-as tanévben is, hogy minél

Részletesebben

V-VI.korcsoport B kategória LÁNYOK

V-VI.korcsoport B kategória LÁNYOK V-VI.korcsoport B kategória LÁNYOK A verseny célja: Versenyzési lehetőségek biztosítása mellett eldönteni a megyei bajnoki címet. Verseny rendezője: a Veszprém Megyei Diáksport Egyesület Nevezés: Az MDSZ

Részletesebben

Előterjesztés a MOB Elnökség március 22-i ülésére TERVEZET

Előterjesztés a MOB Elnökség március 22-i ülésére TERVEZET Előterjesztés a MOB Elnökség 2016. március 22-i ülésére TERVEZET I. 2016. évi szövetségi ösztöndíj-felosztási javaslatok A MOB Közgyűlése a 2016. február 2-i ülésén elfogadta a MOB 2016. évi költségvetését.

Részletesebben

A hazai rendezésű, nemzetközi sportesemények hatásai

A hazai rendezésű, nemzetközi sportesemények hatásai A hazai rendezésű, nemzetközi sportesemények hatásai Eredményjelző: Magyar sport 2017 Nyerges Mihály emlékkonferencia 2018.01.23 2010 után: a magyar sport új rendszere Központban a nemzeti, közösségi érdekek

Részletesebben