H á l a a d á s. Hogyan böjtöljünk ebben a modern világban? a Pozsonyi Úti Református Egyházközség időszakos lapja 2011 böjt
|
|
- Laura Pásztor
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 B Hogyan böjtöljünk ebben a modern világban? öjt alatt mi rendszerint az ételital megvonását értjük. Szájunk megregulázását. Valóban. Jézus korában, sőt vagy másfélezer éven keresztül különös szükség is volt erre, mert gyakran a gyomor bűnei, az étel-falak zárták el tőlünk Isten halk és szelíd szavát. Úgy érzem, manapság sokkal inkább a szemünket és a fülünket kell megböjtöltetni, hogy Isten halk és szelíd hangját meghalljuk, amely felülről és mégis belülről akar hozzánk szólni. Mi a feladat, a leckénk a halk és szelíd szó meghallása érdekében? Mondjuk egy héten legalább egy nap ne nyissuk ki a rádiót, televíziót, ne olvassuk el az újságok szomorú, riasztó, keserves, rossz híreit az anti-evangéliumot, az ellen-örömhírt, amelyek bajokról, háborúkról, gyilkosságokról, sikkasztásokról, gazdasági és hatalmi küzdelmekről szólnak; ehelyett csöndesedjünk el. H á l a a d á s a Pozsonyi Úti Református Egyházközség időszakos lapja 2011 böjt Tudom, nem kevesen vannak, akik azt mondanák erre, hogy ez szinte képtelenség. Ennél sokkal egyszerűbb egy héten egyszer a gyomrot megböjtöltetni és ez így is van. Nekünk azonban fontos ezt a fajta böjtöt gyakorolnunk. Csak így, szemünket-fülünket böjtöltetve tudunk olykor-olykor lényünk alaphangjára hangolódni, hogy így megtudjuk, mi rejlik bennünk. Mit mond a csönd; miről, kiről beszél lényünk mélye? Békés, tiszta hangok, képek jönnek-e elő, vagy zavaros, nyugtalanító, elintézésre váróak? Vagy éppenséggel a nagy semmi? Azért is szükségünk van hangböjtre, hogy rezonáló-képesek legyünk a belső-felső hangra, a Lélek szavára. Csak elcsöndesedve, szemünket, fülünket böjtöltetve tudunk kapcsolatba kerülni Isten Lelkével. Gyökössy Endre
2 2. oldal Hálaadás 2011 böjt Böjti gondolatok Újra a böjt időszakához érkeztünk. Az újévi kezdés, amikor sokan fogadkoztak, milyen változtatásokat fognak bevezetni életükbe, mit fognak másképp csinálni, mint eddig, már lassacskán a feledés ködébe veszik. A nagy fogadalmak valóra váltása emberi gyengeségünkből adódóan a legtöbb esetben megakad, mivel visszaesünk a megszokott kerékvágásba; az újjal, az ismeretlennel járó bizonytalanságot nem merjük vállalni. Kényelmünk és szokásaink legtöbbször előbbre valóak, mint az, hogy az esetlegesen tett újévi fogadalmunk szerint leadjunk néhány felesleges kilót amely mellesleg az egészségi állapotunknak is jót tenne, új munkahelyet keressünk, mert a jelenlegivel valamilyen valós vagy vélt ok miatt elégedetlenek vagyunk, vagy akár rendezzük olykor viharos és zavaros emberi kapcsolatainkat. Fogadkozás ide vagy oda, elfoglaltságaink közepette eszünkbe sem jut, hogy minden problémánk ellenére hálát adjunk Istennek az Ő szerető gondoskodásáért. Az Úrnak, aki életünk történéseit figyelemmel kíséri, legyenek azok akár jók, akár rosszak. Mert megparancsolja angyalainak, hogy vigyázzanak rád minden utadon, kézen fogva vezetnek téged, hogy meg ne üsd lábadat a kőben. (Zsolt 91,11-12) A böjt, a megtisztulás ideje remek alkalom lehet arra, hogy rövid időre megálljunk, és számot vessünk eddigi (rossz) szokásainkkal. Akár ebben a pillanatban is, az Istentől érkező belső hangra hallgatva kaphatunk iránymutatást arra vonatkozóan, hogyan alakítsuk tovább életünket. Az Úr kizárólag a javunkat akarja, azt szeretné, ha belső indíttatásból fakadóan találnánk meg a Hozzá vezető utat önmagunk beteljesülése, fizikai és lelki egészsége, békéje érdekében. Légy csendben, és várj az Úrra. (Zsolt 37,7) Lakasz Andrea Hálaadás. A Pozsonyi Úti Református Egyházközség időszakos kiadványa. Szerkesztők: Berkesi Anna és Mátyás Imre. Tördelőszerkesztők: Mátyás Imre és Hunyadi Levente. Felelős szerkesztő: Berkesi Gábor. Készült az OpenOffice Writer szövegszerkesztő program segítségével. Szerkesztőség: 1133 Budapest, Pozsonyi út pozsonyi-ut@bpeszak.hu Honlap: Telefon: (1)
3 2011 böjt Hálaadás 3. oldal Ady Endre Alázatosság langy esője Nyilazott Napod tüzes hője, Nem volt enyhülésem, Uram, S felhődből rám permetezett Alázatosság langy esője. Nézd, ahogyan fejem lehajtom, Szánom minden dölyföm, Uram, S ha van még bennem gőg-erő, Szívemmel együtt kiszakajtom. Mutass nekem egy ellenséget, Valaki ocsmányt, óh uram, Megcsókolom csúf lábnyomát, Hogy méltón imádjalak téged. Elébem kis folyókák hozzák Szakadt kegyelmed, óh Uram, S csobog lelkemben kedvesen A leesett alázatosság. Szeretnék mindent odaadni Nagy, szent szeszélyednek, Uram S szeretnék minden percemen Nagyon-nagyon megaláztatni éve született Liszt Ferenc Édesapja Liszt Ádám, Eszterházy herceg uradalmi intézője, maga is műkedvelő zenész, aki korán felismerte fia kivételes zenei tehetségét, és minden lehetőséget megragadott kibontakoztatásához. Liszt már 8 évesen komponált, és 9 éves korában már nyilvánosság előtt zongorázott Sopronban és Pozsonyban, majd hamarosan műpártoló főurak támogatásával Bécsben folytathatta tanulmányait Czerny és Salieri tanítványaként. Czernytől kapott zongoralecké-
4 4. oldal Hálaadás 2011 böjt ket, Antonio Salieri tanította zeneelméletre, ugyanakkor angolul és franciául is tanult. Czerny másfél évig nem volt hajlandó pénzt elfogadni a leckékért, később a következőket írta az emlékirataiba: Soha nem volt ilyen buzgó, zseniális és szorgalmas tanítványom december 1. napján mutatkozott be az osztrák fővárosban. Nagy feltűnést keltő első bécsi koncertjén az akkor 11 éves művészre sokan felfigyeltek, még Beethoven is. Itt jelent meg nyomtatásban első műve, variációi ugyanarra a Diabelli-témára (keringőre), amelyekre Beethoven híres zongoraművét írta. Az ifjú Liszt bécsi szereplését négy nagysikerű pesti, illetve budai koncertje követi, de koncertezik Európa nagy városaiban, Párizsban, Londonban is őszén atyjával Franciaországba utazott, és az európai művészeti élet központjába, Párizsba költözött. Felvételét a párizsi Conservatoire-ba Cherubini, az intézmény vezetője gátolta meg, így Bécsben maradt, ahol zeneelméletet és ellenpontot tanult magánúton, közben atyja szárnyai alatt bejárta Európát és koncertezett Franciaországban, Svájcban majd ismét Angliában ben egy időre a francia fővárosban telepedett le, ahol tehetségének köszönhetően a társasági élet ünnepelt hőse lett. Alakját és életét legendák övezik. A kortársak szerint mágikus személyiség volt, akinek hatása alól senki sem tudta kivonni magát, se a közönség, se a kritikus, se a pályatársak. Új stílust vezetett be a zongoraművészetbe: megjelent a pódiumon vállig érő, lobogó hajával, levette a kesztyűjét, a közönség közé dobta a nők ereklyeként őrizték életük végéig!, leült a hangszeréhez és hatalmas lendülettel zongorázott. A korábbi technikával ellentétben, amely előírta a csuklóból és ujjból való játékot, ő vállból és karból játszott. Virtuóz volt a szó legnemesebb értelmében. Elmondhatta magáról XIV. Lajos elhíresült frázisának változatát: A koncert én vagyok! Előadókörútjain aratott hatalmas sikerei elnyomták műveinek visszhangját, pedig zeneszerzőnek is jelentős volt. Egy évben született a nagy romantikusokkal, Chopinnel, Berliozzal, Mendelssohnnal, de túlélte őket. Mint minden csodagyerek, felnőtt korára ő is meghasonlik. Csak apja halála után telepszik le Párizsban, és lát neki a módszeres tanulásnak, hiszen sok pótolnivalója van. Ez időben érik a nagy zenei hatások: Berlioztól a romantikát veszi át, Paganinitől a technikát, Chopintől a költésze-
5 2011 böjt Hálaadás 5. oldal tet, de mindezt szuverén módon ötvözi saját életművében. Paganini hegedűetűdjeit átírja zongorára, ami olyan bravúros előadásmódot igényel, hogy rajta kívül senki sem tudja eljátszani a kortársak közül. Chopin irigyli Lisztnek azt a rendkívüli tulajdonságát, ahogy magával ragadja a közönséget. Liszt az etűdjeimet játssza írja egy magánlevélben, és elröpíti őket oda, ahol már nem a gondolat az úr. Szeretném ellopni tőle a módszert, amellyel így szóra bírja saját etűdjeimet. Ugyanakkor Liszt is rengeteget tanul a lengyel zeneköltőtől. Chopin megmutatja, hogy a zongora több tud lenni egy virtuóz hangszernél, hogy maga virtuozitás sem puszta üresség, hanem hordozhat zenei mondanivalót. A lengyel nemes modorából is sokat átvesz, Lisztnek ugyanis kezdetben sok gondja volt a szalonokban való viselkedéssel. Ha palotába hívták fellépni, úgy viselkedett, mint a zongora császára, és az is volt. A legenda szerint találkozott a zeneóriással, Beethovennel. Ami tény: Liszt Ferenc birtokába jutott a Mester zongorája, amit később ő a Nemzeti Múzeumnak ajándékozott, így az ma is ott található. Hosszú élet adatot meg neki 75 évet élt, még patronálhatta a romantika után feltűnő, új zeneszerző nemzedéket: Smetanát, Grieget, Borogyint, Rimszkij-Korszakovot. A szülőföld nemcsak a műveiben kapott helyet Magyar rapszódiák, Csárdás macabre, Liszt az első hívó szóra a nemzet mellé állt. Közismert, hogy mennyit tett a magyar forradalomért és szabadságharcért hazautaltatta fellépéseinek honoráriumát, majd a bukás után lemondta koncertjeit, és minden módon hallatta szavát az elnyomottak védelmében. Alakja itthon jelkép lett már a reformkor idején és a Bach-korszakban is: a magyar tehetség kitörési lehetőségeinek és nagyszerű útjának szimbóluma. Vörösmarty írt hozzá verset, Barabás Miklós festette meg a portréját és Stróbl Alajos készített szobrot róla. De Liszt világjelenség volt, hiszen Heine is írt róla, és Wagner is akivel rokoni kapcsolatba is került mesterének vallotta. Wagner írta 1859-ben: Mióta Liszt műveit megismertem egészen másként kezelem a harmóniákat, mint azelőtt. Liszt Ferenc nemzetiségét számos életrajzi tanulmány tárgyalja, amelyek azt boncolgatják, hogy német vagy magyar nemzetiségű volt-e, de olyan tanulmány is fellelhető, amely szerint szlovák nemzetiségű volt. A zeneszerző nemzetiségének hovatartozása csak 1918-tól, de főleg a trianoni békeszerződés után vált vita tárgyává előtt Lina Ramann három kötetes életrajza teljesen elfogadottnak számított, amely szerint: Liszt apja magyar volt, anyja osztrák. Liszt Ádám,
6 6. oldal Hálaadás 2011 böjt fiával 1823 tavaszán Pestre utazott, hogy fiát magyar honfitársainak is bemutassa. Az első, május 1-jei koncertre Liszt Ádám a következő plakátot nyomtatta: Tiszteletreméltó közönség! Magyar vagyok, és nem ismerek nagyobb boldogságot, mint azt, hogy neveltetésem és taníttatásom első gyümölcseit Franciaországba és Angliába utazásom előtt ragaszkodásom és hálám jeléül drága hazámnak bemutathassam. Liszt Ferenc magát magyarnak tartotta, ezt számos kijelentésében meg is erősítette. A bizonyítékok: bár hosszú ideig élt Párizsban, Weimarban és Rómában, soha nem vette fel sem a francia, sem a német, vagy az olasz állampolgárságot, de soha nem volt osztrák állampolgár sem. Utazásai során minden alkalommal magyar útlevelet használt, az illetőségi hely, amely útlevelében szerepelt, Sopron volt. Liszt gyermekei is magyarok voltak, ahogyan az Lamennais abbénak 1845-ben írt leveléből kiderül: Gyermekeim apjuk állampolgárságát viselik. Akár tetszik nekik, akár nem, magyarok. Liszt koncertezett, komponált, zenei átiratokkal foglalkozott, de zenei munkássága mellett rengeteg esszét írt különböző témákról, amelyek felkeltették a figyelmét, de sokat foglalkozott zeneszerzők munkásságának elemzésével is. A mester öreg korára intézmény lett, akit a világ minden tájáról keresték fel a muzsikusok és a rajongók. Szép öregember volt, vállig érő, hófehér hajjal, még mindig rajongtak érte a nők. Tudósok elemezték a koponyaméretét és a dudorait, hosszú ujjairól pedig már életében gipszmásolat készült. Halotti maszkját ma is őrzik. Halála után róla nevezték el Budapesten a zenészeket képző főiskolát és a régi Zeneakadémián áll szobra, Stróbl Alajos alkotása.
7 2011 böjt Hálaadás 7. oldal Helyét a zenetörténetben leginkább az utód Bartók Béla jelölte ki, Liszt Ferenc aki így vall róla: vallásossága Formailag Liszt, bár nem szakít teljesen a hagyományokkal, szintén sok újszerűt teremtett. Hogy korát, a romantikus XIX. mennyország elérésére használják föl." Az élet csak azok számára üdv, akik a századot minden javával és túlzásával gaz, mélységesen emberi fejlődéstörténet bontakozik ki előttünk, együtt nem tagadta meg, az emberileg nagyon is érthető. Akik csak eze- I amikor megismerjük Liszt Ferenc érzelmi világát. Vallás iránti érdeklődéket a fogyatkozásokat pécézik ki [ ] azok nem látnak rajtok túl a lényegig. se már kis gyermekként felébred lelkében: szülőfaluja kis harangjának A lényeget ugyanis ezekben a művekben a nagy, előremutató merészségekben, új, akkoriban legeslegelőször zúgása, a tömjénszagú templom mély benyomást gyakorolnak kedélyére. kimondottakban kell keresnünk és találnunk. Ezek emelik Liszt Ferencet, Idegenbe szakadva sem távolodik el Istentől, de vallása lassan a megbántott szerelmesek világfájdalmával ke- mint zeneszerzőt a nagyok sorába. veredik. Rengetegnyi afférja más-más Lambert Győzőné szempontból viszi előre lelkiségét. Még csak tizenhat, amikor először akar papi pályára térni! Tizenkilenc éves, amikor St. Cricq grófkisaszszonnyal való szakítása ugyanerre sarkallja. Édesanyja és gyóntatója, Bardin abbé tartják végül vissza. D Agoult grófné iránti szerelme idejében a panteista tanok felé fordul. Így jut el Lamennais abbéhoz, és Saint Simon követőihez. A mindent keblére ölelő szeretet és a hivatalos
8 8. oldal Hálaadás 2011 böjt Egyházzal szembeni türelmetlenség Önmaga megtisztítását kedves humorral írja le: jellemzi Liszt következő éveit. A természet és a Mindenség általános bálványozása azonban nem sokáig elégíti ki a művészt, egyoldalú csodálat bernek van annyi tennivaló- Bizonyos, hogy kevés em- helyett viszontszeretetre vágyik. A ja önmaga megjavításán, mint nekem. vallásosság igazi formájához, a személyes Isten szeretetéhez mégis a rülmény akadályozta, vagy legalábbis Lelkem fejlődését sok különféle kö- Kereszt vezeti el. Megtérésében nagy nehezítette. Körülbelül húsz évvel része volt Wittgenstein hercegné ezelőtt találóan mondotta nekem egy odaadó szerelmének és mélységes pap: Önnek tulajdonképpen három vallásosságának. Mindazon jó közül, egymásnak ellentmondó emberrel amit Magának köszönhetek, kétségtelenül a legnagyobb és leghatalmasabb emberrel, a virtuózzal és a gondol- van dolga önmagában: a társasági az, hogy teljesen visszaadta fiatal éveim hitét. (1853) csésnek mondhatja magát, ha a hákozva alkotó komponistával. Szeren- Amilyen nehezen jut el a megtérésre, később oly rendíthetetlenné várom közül eggyel rendesen elkészül. lik hite. Minden év közelebb hoz a bár életem útján számtalanszor botlottam és megté- Jézus Krisztusban való reményünk teljesüléséhez. Isten viszontszeretetének mámoros érzése s az odaadás mesen megbántam, a szent kereszt velyedtem amit szívemből töredel- fűti át művészetét. A zene a mennyország előcsarnoka vallja. Büszke- az életemből, sőt olykor egész lelke- isteni fénye sohasem tűnt el teljesen ségét félretéve, a mindenről lemondást, a lelki szegénységet keresi. Azt adok ezért a jóságos Istennek és lelmet elárasztotta ragyogásával. Hálát az állapotot, amelyben Isten szerint kemet a keresztnek, Megváltómnak, megtölthetővé válunk. Jellemző romantikus lelkére, hogy még a lemon- (1860) Üdvözítőmnek ajánlva halok meg dásban és a szenvedésben is a boldogságot talál, hiszen a hívő lélek Mátyás Imre minden szenvedéssel közelebb jut ahhoz, aki mindnyájunkért a legnagyobb gyötrelmeket szenvedte. érzelmi Forrás: Takács Menyhért: Liszt Ferenc világa
9 2011 böjt Hálaadás 9. oldal Tudta-e, hogy Érdekességek Liszt Ferencről Tudta-e, hogy Liszt Ferenc első nyilvános fellépése októberében volt a soproni kaszinóban? kisgyerekként olyan beteges volt, hogy szülei egy alkalommal még koporsót is rendeltek? koncertjei miatt annyit utazott, hogy végül saját úti kocsit készíttetett, amiben hálókocsi, étkező és zongora is volt? Funérailles című híres gyászódáját 1849 októberében, a magyar szabadságharc leverésének hírére komponálta? a pesti ferencesek templomában (Ferenciek tere) a jobb padsor legelső padjában szerény emléktábla őrzi a helyet, ahol Liszt Ferenc gyakorta imádkozott? Gyülekezetünk új munkatársa Csathó Péterné Lakatos Mária D ebrecenben születtem ben. Nyolcgyermekes református családban nőttem föl a második gyermekként. Tanulmányaimat Debrecenben, a Petőfi Sándor Általános Iskolában kezdtem, majd a Bethlen Gábor Közgazdasági és Postaforgalmi Szakközépiskolában érettségiztem. Kisgyermek korunktól kezdve szüleink imádkozni tanítottak bennünket. Miután megtanultunk olvasni, a naponkénti bibliaolvasás életünk részévé vált. Nem csupán a vasárnapi, de a hétközi gyülekezeti alkalmakat is szorgalmasan látogattuk. Ezenközben felismertem, hogy szüleim hitét nem örökölhetem, nekem is személyes döntésre, megtérésre kell jutnom. 17 éves voltam, amikor Isten Igéje megszólított: Szükség néktek újonnan születnetek. Ekkor hívtam be a szívembe az Úr Jézus Krisztust személyes Megváltómként. Istenfélő szüleim mellett nagy ajándék számomra, hogy sok gyermekes családban nőhettem fel. Ahogy cseperedtem, Édesanyám egyre inkább rám bízta a kisebb testvéreimet. Ezt a szolgálatot mindig nagy örömmel végeztem és 1978
10 10. oldal Hálaadás 2011 böjt nyarán részt vettem Debrecenben a nyári kántorképző tanfolyamon, ott találkoztam először Berkesi Gábor nagytiszteletű úrral ben kötöttem házasságot Csathó Péterrel. Gyermekünk nincs. Férjem mellett dolgozom személyi titkárként az MTA Talajtani és Agrokémiai Kutatóintézetben. Emellett keresztyén könyvkiadással is foglalkozunk. A gyülekezetbe 2008 tavasza óta járunk. Igazi befogadó közösségnek ismertük meg. Nagy ajándék számunkra a hétről-hétre szóló élő igehirdetés is őszétől az a megtiszteltetés ért, hogy a gyülekezet óvodás gyermekcsoportjában szolgálhatok. Azért imádkozom, hogy Urunk gazdag áldása kísérhesse a magvetés munkáját a kicsiny gyermekszívekben is. Farsangi családi délután Aki mást felüdít, maga is felüdül. (Péld 11,25) már sokszor megtapasztalhattuk ennek az igének igazságát. Ezt élhettük át idei farsangi családi délutánunkon is, melyet február 5- én tartottunk gyülekezetünk tanácstermében (és környékén). S hogy mi segítette elő ezen a délutánon a felüdítést-felüdülést? Mezőföldi táncház vidám játékokkal, nagyszerű jelenet Lázár Ervin meséje alapján, gyönyörű jelmezek és álarcok, tombola, csocsó, finom fánk, nagyon jó hangulat. Mindez pedig sok kedves gyerek, szülő, nagyszülő, munkatárs részvételével. Ízelítőül hadd szolgáljanak az alábbi képek! A további képek hivatalunkban megtekinthetők, honlapunkról pedig le is tölthetők. Horváth Éva Internetcím: Csoportjaink Gyermekcsoportok Hitoktatás menüpont képei.
11 2011 böjt Hálaadás 11. oldal Farsang idején Képes beszámoló gyülekezetünk korántsem hétköznapi eseményeiről Életkép farsangi családi délután A Lázár Ervin-mese szereplői
12 12. oldal Hálaadás 2011 böjt Gyülekezeti csocsóbajnokság március 5-én Farsangi baba-mama-papa kör Kerekítő foglalkozás Kucsera Klárával
13 2011 böjt Hálaadás 13. oldal Kontrasztkiállítás altemplomunkban N em mindennapi bérlőt talált gyülekezetünk jó ideje kiadatlan altemploma! A tervek szerint a Magyarországi Református Egyház és a Rendőrség közös család- és ifjúságmentő projektje, a Kontrasztkiállítás költözik a Pozsonyi útra. A több tematikus teremből álló, 14 év felettieket megszólító kiállítás célja többek között a kábítószerek, az abortusz, az öngyilkosság, a családon belüli erőszak elleni harc. Egy olyan multimédiás kiállítás, amely a látogató minden érzékszervét megdolgoztatja, de elsősorban elgondolkodtat, és igyekszik pozitív döntésre segíteni. A fiatalok és a családok életét érintő legfontosabb kérdéseket hozza felszínre, méghozzá kíméletlenül őszintén. Az eddigi látogatói adatok megdöbbentőek: mind Nyíregyházán, mind Debrecenben több tízezren voltak kíváncsiak rá. Bár az előkészületek megkezdődtek, a nagyközönség előtt a kiállítás csak szeptembertől nyitja meg kapuit, a látogatás bejelentkezéshez kötött. A Kontraszt Kisvárda, Nyíregyháza és Debrecen után érkezik Budapestre, ahol altemplomunk lesz a házigazdája. Ez a nagyszerű kezdeményezés méltó vendége lesz templomunknak, ráadásul enyhítve anyagi gondjainkat is. Mivel a szervezők folyamatosan szponzorokat keresnek, kérjük a gyülekezet minden kedves tagját, segítsenek: ha ismernek olyan céget vagy szervezetet, akik szívesen támogatnák ezt a célt, jelentkezzenek a lelkészi hivatalban. A kiállításról bővebb információt a internetes címen találnak. Mátyás Imre
14 14. oldal Hálaadás 2011 böjt Egyházunk hírei röviden Mályiban találkozott a Magyar Református Egyház ügyvivő testülete A z Elnökség támogatta a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház kezdeményezését, hogy az egyház a közös alkotmány elfogadása során a ratifikációs nyilatkozathoz fűzött a nemzetköz jog gyakorlatában ismert fenntartás csatolásával váljon a Magyar Református Egyház teljes jogú tagjává. Ez a gyakorlatban azt jelentené, hogy a közös alkotmány egyes paragrafusaiban foglalt rendelkezéseinek jogi hatálya nem terjedne ki az egyház két szlovák ajkú református egyháztagokat összefogó egyházmegyéjére. A szlovákiai reformátusok csatlakozásához így nem szükséges módosítani a Magyar Református Egyház alkotmányát. Ha a szlovákiai zsinat is elfogadja a javaslatot, akkor a végső döntést a Generális Konvent júniusi plenáris ülése hozhatja meg Temesváron. A reformáció 500. évfordulójának közös jubileumi előkészületeiről tárgyaltak a református és az evangélikus egyházak képviselői M ár most gőzerővel folyik az előkészület a 2017-es emlékév méltó megünneplésére. A tervezetben szerepel többek közt a Magyar Evangélikus Digitális Könyvtár létrehozása, a vallási turisztika fejlesztése, egy Luther-műveket bemutató könyvsorozat, a két egyház közös ünnepi zsinata, szószékcsere, közös reformációi kiállítás Budapesten, tudományos konferenciák, kulturális rendezvények szervezése. Mindkét egyház tagjai természetesnek vélik azt, hogy október 31-én közös ünnepi istentiszteletet rendeznek majd. Az emlékév és az előkészületek hivatalos honlapja: hu. Krisztusért követségben A Magyarországi Református Egyház hozzájárulását Magyarország EU-elnökségéhez és az ezzel kapcsolatos híreket, rendezvényeket a honlapon találhatják.
15 2011 böjt Hálaadás 15. oldal Ajánló Watzatka Ágnes: Budapesti séták Liszt Ferenccel Watzatka Ágnes olyan történelmi útikönyvet írt, amelyben több mint száz, a zeneszerzővel kapcsolatos helyszínt mutat be. A könyvben a színhelyeket régi és új utcanévvel, házszámmal, az egykori tulajdonos nevével tüntetik fel és mindegyik arról nevezetes, hogy a zeneszerző életében megfordult ott, lakott vagy tanított ezeken a helyeken. A szerző olyan intézmények és házak leírását adja meg, amelyek előtt akár naponta elmegyünk, mégsem ötlik föl, hogy Liszt Ferencnek köze volt hozzájuk. Felkutatta azokat a személyeket is, akiknél Liszt egy-egy alkalommal vagy éppen napi gyakorisággal megfordult. Mindezeket az adatokat érdekes történelmi környezetbe is helyezi Watzatka Ágnes. Pontos kronológiát készített: 1823-tól hányszor és mennyi időre jött előbb Pest-Budára, majd Budapestre a zeneszerző. Liszt portréja mellett a fejlődő magyar főváros képe is kirajzolódik az írásokból. Forrás: Ifj. Szotyori Nagy Gábor Liszt Ferenc összes orgonaműve Egy évvel ezelőtt született meg a gondolat, hogy előadjam Liszt Ferenc összes orgonaművét. [ ] A program összeállításakor az a cél lebegett előttem, hogy az emberekkel minél jobban megszerettessem Liszt orgonamuzsikáját. Ezért egyes művek többször is elhangzanak majd a sorozaton belül, keretezve a kevésbé ismert kompozíciókat. Szívből remélem, hogy sikerül megfelelnem a nagy kihívásnak és sok embernek örömet tudok szerezni koncertjeim során. A fiatal református orgonaművész a Liszt-évforduló alkalmából a szerzőóriás összes orgonaművét 13 koncert keretében szólaltatja meg. Ezek közül ajánlunk kettőt, további információ: június 5. 18ó, Debrecen, Nagytemplom július ó, Szent István bazilika
16 16. oldal Hálaadás 2011 böjt Alkalmaink Előttünk álló alkalmak Április 1-3. A középifisek látogatása Kárpátaljára Április óra. Baba-mama-papa kör alkalma, vendégünk lesz Dr. Bagdy Emőke pszichológus profeszszor asszony Április óra. Baba-mama-papa kör alkalma, témánk az utazás, nyaralás babával, gyerekkel, Nagy Ágnes utazásszervező vezetésével Április óra. Húsvéti készülődés gyermek, családi délután Április 17. Virágvasárnap, 10 óra. Zenés istentisztelet a Hálaadás kamarakórus szolgálatával Április óra. Nagyheti előkészítő alkalmak Április 21. Nagycsütörtök, 18 óra. Rendhagyó úrvacsora az asztal körül a Tanácsteremben Április 22. Nagypéntek, 10 óra. Úrvacsorás istentisztelet Április 22. Nagypéntek, 18 óra. Úrvacsorás istentisztelet, elhangzanak Fauré: Requiem című művének válogatott tételei és két Bach-korál a Hálaadás kórus előadásában Április 24. Húsvétvasárnap, 10 óra. Úrvacsorás istentisztelet Április 25. Húsvéthétfő, 10 óra. Úrvacsorás istentisztelet Reménysége irányt mutat! 1% Adója első 1%-ával támogassa Ön is a Magyarországi Református Egyház értékteremtő társadalmi szolgálatát! Technikai szám: 0066 Adója második 1%-ával támogassa gyülekeztünk Pro Missione Alapítványát! Adószám: További információ:
2014 böjt Hálaadás 1. oldal. a Pozsonyi Úti Református Egyházközség időszakos lapja 2014 böjt
2014 böjt Hálaadás 1. oldal H á l a a d á s a Pozsonyi Úti Református Egyházközség időszakos lapja 2014 böjt Mikor pedig böjtöltök. ne legyen komor a nézésetek, mint a képmutatóké, akik eltorzítják arcukat,
Debrecen Poétái. Debrecen Poétái. I.évfolyam 1.szám 2010 november. Ady Endre. Csokonai Vitéz Mihály. Kölcsey Ferenc. Arany János.
Debrecen Poétái Ady Endre Csokonai Vitéz Mihály Kölcsey Ferenc Arany János Tóth Árpád I.évfolyam 1.szám 2010 november Készítette: 11.D Szerkesztők: Rabb Franciska, Nádró Veronika, Zámbó Gabriella, Olexa
TISZTELET NAGYBÁNYÁNAK
TISZTELET NAGYBÁNYÁNAK A Főnix Rendezvényszervező Közhasznú Nonprofit Kft. tisztelettel meghívja Önt és művészetkedvelő barátait 2016. május 28-án, szombaton 18 órára Debrecenbe, a Kölcsey Központ Bényi
SZENT PÉTER ÉS PÁL APOSTOLOK
MEGJELENIK A HÓNAP UTOLSÓ VASÁRNAPJÁN 2013. JÚNIUS 29. Alapítva: 2003. XI. évfolyam VI. szám SZENT PÉTER ÉS PÁL APOSTOLOK 2. OLDAL VISSZAPILLANTÓ 5. OLDAL SZENT MÓNIKA 3. OLDAL KEDVES CSALÁDOK 6. OLDAL
- Hétévesen kezdtél hegedülni. Volt aki zenei múlttal rendelkezett a családban és ennek hatására kezdtél el tanulni vagy teljesen önszántadból?
Balczó Péter operaénekessel, a Magyar Állami Operaház és az Erkel Színház oszlopos tagjával, a nagykörúti Szamos Cukrászdában találkoztam. Észnél kell lenni, hiszen interjúalanyaimnak általában fogalmuk
KÖRTVÉLYESI OSZKÁR. Bartók és Budapest
KÖRTVÉLYESI OSZKÁR Bartók és Budapest A Torontál vármegyei Nagyszentmiklósban, 1881. március 25-én született Bartók Béla. Édesanyja Voit Paula, tanítónõként dolgozott, jól zongorázott, így elsõ zenei élményeit
Pesti Vigadó. Műsorfüzet 1865
Pesti Vigadó Műsorfüzet 1865 MEGNYÍLT A VIGARDA! N agy örömmel tesszük közzé, hogy majd tizenhat évnyi várakozás után Pest városa ismét rendelkezik olyan fényes, európai színvonalú épülettel, ahol reményeink
Üzenet. A Prágai Református Missziói Gyülekezet Hetilapja IV. Évfolyam 26. szám, 2011. jún. 26. Kedves Testvérek!
Kedves Testvérek! Üzenet A Prágai Református Missziói Gyülekezet Hetilapja IV. Évfolyam 26. szám, 2011. jún. 26. Isten! Add törvényeidet a királynak... Zsolt 72,1 Érdekes kérés: szerintem egyszerre jó
Boldog születésnapot! Egy éves a Szövétnek
A TARJÁNI, HÉREGI ÉS BAJNAI REFORMÁTUS GYÜLEKEZETEK HÍRLEVELE II. évfolyam 11. szám 2009. november Az én lábamnak szövétneke a te igéd, és ösvényemnek világossága. Boldog születésnapot! Egy éves a Szövétnek
XII. ÉVFOLYAM 10. SZÁM 2013. OKTÓBER. Havilapja. . Októ
XII. ÉVFOLYAM 10. SZÁM 2013. OKTÓBER Pusztaföldvári Önkormányzat Hivatalos Havilapja VÁR ÁLLOTT S MOST FÖLDHALOM 2013. Októ ber XII. ÉVFOLYAM 10. SZÁM 2 2013. OKTÓBER MEGHÍVÓ Egy kicsit el kell menni világot
Aranycsengettyû. Az Úr legyen veletek! Jenei Zoltán
Aranycsengettyû A Debrecen-Széchenyi kerti Református Egyházközség lapja XII. évfolyam 3. szám 2010. Május, Pünkösd Az Úr legyen veletek! (Ruth könyve 2. rész 4. vers) Egyszerûen szép bibliai köszöntés
Ez év március 13-án, megválasztásának XXVII. ÉVFOLYAM, 1. (311.) SZÁM, 2016. JANUÁR EGYHÁZUNK ÉLETE A TE ÉLETED IS!
XXVII. ÉVFOLYAM, 1. (311.) SZÁM, 2016. JANUÁR EGYHÁZUNK ÉLETE A TE ÉLETED IS! AZ IRGALMASSÁG RENDKÍVÜLI SZENTÉVE Ez év március 13-án, megválasztásának második évfordulóján Ferenc pápa a Szent Péter-bazilikában
Üzenet. Kedves Testvérek!
Kedves Testvérek! Üzenet A Prágai Református Missziói Gyülekezet Hetilapja IV. Évfolyam 45. szám, 2011. nov. 6. Milyen egyszerűnek is tetszik ma: fogom magam, és elmegyek vasárnap egy általam kiválasztott
Olyan életformát kell néhány sorban bemutatnom,
A TASSI ÉS A GYULAI SZERETETOTTHON 2004 2009 Olyan életformát kell néhány sorban bemutatnom, amelyet általában nem ismernek az emberek mivel nem találkoznak vele naponként, vagy téves elképzelésük van
Jézus vére, ments meg minket!
ÜZENET A CSÉPAI, SZELEVÉNYI, TISZAUGI ÉS TISZASASI RÓMAI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEK TÁJÉKOZTATÓJA V. évfolyam, 6. szám, 2007. július HÍREK, INFORMÁCIÓK, LELKISÉG, GYERMEKSAROK Jézus vére, ments meg minket!
Pasarét, 2008. március 16. (virágvasárnap) Cseri Kálmán SIRÁNKOZUNK VAGY SÍRUNK?
Pasarét, 2008. március 16. (virágvasárnap) Cseri Kálmán SIRÁNKOZUNK VAGY SÍRUNK? Alapige: Lk 19, 41-48 Amikor közelebb ért Jézus, és meglátta a várost, sírt. Így szólt: "Bár felismerted volna ezen a napon
Egyházi Hírek. 2007. évi első kiadás
Egyházi Hírek Az Első Magyar Református Egyház (Kálvin, Vancouver 1955) lapja 2007. évi első kiadás Templom: Lelkipásztor: Nt. Szigeti Miklós Lelkészi hivatal: 2791. East 27 th Avenue Internet: http://members.shaw.ca/szigetim/index.htm
BEZDANI KÁNTORTANÍTÓK
Baila Ferenc BEZDANI KÁNTORTANÍTÓK A Bezdán újratelepítése (1742) utáni évben azonnal megalakult a Bezdáni Római Katolikus Egyházközség (plébánia), valamint a Bezdáni Katolikus Elemi Iskola. A falu első
bibliai felfedező 1. TörTénET: Az evangélisták Máté Bibliatanulmányozó Feladatlap
Írd ide az adataidat! neved: Korod: Születésnapod: Címed: Telefonszámod: e-mail címed: Aki javítani szokta: Bibliatanulmányozó Feladatlap bibliai felfedező 1. TörTénET: Az evangélisták Máté Olvasd el:
SZERETETLÁNG IMAÓRA 2011. november 2. DÍCSÉRTESSÉK A JÉZUS KRISZTUS!
SZERETETLÁNG IMAÓRA 2011. november 2. DÍCSÉRTESSÉK A JÉZUS KRISZTUS! Urunk, Jézus Krisztus, te azt mondtad:,,ahol ketten-hárman összejönnek az én nevemben, ott vagyok köztük.'' És az egyház így énekel:,,ahol
A DEBRECEN-NAGYERDEI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG LAPJA. Adjátok oda magatokat az Istennek, mint akik a halálból életre keltetek.
A DEBRECEN-NAGYERDEI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG LAPJA 2014/5 Adjátok oda magatokat az Istennek, mint akik a halálból életre keltetek. (Róm 6,13) Felnőttként konfirmáltak: Első sor (balról jobbra): Pécskay-Seress
PLÉBÁNIÁNK ESEMÉNYEI 2014
PLÉBÁNIÁNK ESEMÉNYEI 2014 Mindig jó érzés visszagondolni egy évre és végigtekinteni rajta, megállapítani, hogy mennyi élménnyel gazdagodtunk. Plébániánkon is számos esemény, program volt, a szokásos ifjúsági
ÜZENET. SZÓLJ URAM, MERT HALLJA A TE SZOLGÁD! 1Sám 3,10 A D V E N T
2015. ÜZENET 12. SZÓLJ URAM, MERT HALLJA A TE SZOLGÁD! 1Sám 3,10 A D V E N T Legyetek éberek, mert nem tudjátok mikor érkezik az Úr. Mindenért adjak hálát! (reggeli ima: elindulás Jézussal!) a szeretet
Fodor András halálára
PERSZONÁLIA Fodor András halálára Az Országos Széchényi Könyvtár nevében búcsúzom Fodor Andrástól, a költőtől, írótól, művésztől - és Fodor Andrástól, a könyvtárostól, kedves kollégánktól. Az egykori Eötvös
hogy egyek legyenek A komáromi Szent András Plébánia hírlevele
2014. Március 23. hogy egyek legyenek Jn 17,20 A komáromi Plébánia hírlevele II/12. szám Jöjjetek, lássátok meg azt az embert, aki megmondott nekem mindent, amit tettem: nem ez-e a Krisztus? Az evangélium
Január hónap kezdetével belépünk
XXVI. ÉVFOLYAM, 1. (299.) SZÁM, 2015. JANUÁR EGYHÁZUNK ÉLETE A TE ÉLETED IS! Január hónap kezdetével belépünk egy új esztendőbe, melytől mindenki sok szépet és jót remél. Sokak számára ez az évkezdet hagyományosan
A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com. Korrektúra: Egri Anikó
A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com Korrektúra: Egri Anikó 2 Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék... 3 Az összefogás döbbenetes ereje... 4 Depressziós helyett bajnok... 6 Na
Katona József, az értékteremtő
1 Katona József, az értékteremtő A Bánk bán írójának születésére emlékezünk. Katona József drámaíróként a legismertebb, de nekünk, kecskeméti polgároknak személye nemcsak legnagyobb nemzeti drámánk íróját,
A Ferences Világi Rend előtt álló kihívások a mai Európában
A Ferences Világi Rend előtt álló kihívások a mai Európában Európa egy földrész, ahol 50 ország vagy független állam található, amelynek a területe 10,2 millió km2, népessége 740 millió fő, több, mint
HÍRLEVÉL AJÁNDÉK GÖRÖGKATOLIKUS TEHER, GOND, ÖRÖM?
GÖRÖGKATOLIKUS HÍRLEVÉL III. évfolyam 12. szám 2015. december AJÁNDÉK TEHER, GOND, ÖRÖM? Kinek mit, mennyiért, hogyan? És főleg: mikor lesz erre időm?rohantunkban nem is olyan könnyű a megoldás. Ráadásul
ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG
Pasarét, 2014. február 2. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG Lekció: ApCsel 4,23-31 Alapige: Zsolt 124,8 A mi segítségünk az Úr nevében van, aki teremtette
Decemberi programajánló
Decemberi programajánló 2013. december 4., szerda, 16.30 - Rendezvényterem Giuseppe Verdi: Don Carlos Operatörténeti előadás Előadó: dr. Eisler Péter 2013-ban három nagy zeneszerzőt is ünnepeltünk: Giuseppe
A miskolci Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium diákjainak közösségi szolgálata
A miskolci Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium diákjainak közösségi szolgálata Bevezetés A szociális kompetenciafejlesztés iskolai lehetőségeinek rövid elméleti áttekintését, majd az iskolán belüli közösségi
Megszentelte a 7. napot: Mit jelent ez? Mire mondjuk azt, hogy szent?
Suhai György 1. oldal 2000.11.24. Gen. 2:1-3. A szombatnap elrendelése Fő kérdés: Mire adta nekünk Isten a nyugodalom napját? Hogyan élhetünk vele helyesen? Az itt leírtak tulajdonképpen egy, a nyugodalom
Az élet istentisztelete 3.: A CSALÁDBAN
1 Újpest-Belsőváros 2008. 03. 02. Juhász Emília Az élet istentisztelete 3.: A CSALÁDBAN Olvasandó (lectio): 2 Móz 13,1-10 Alapige (textus): 2 Móz 13,8-9 És mondd el fiaidnak azon a napon: Amiatt történik
Fedezd fel Isten tervét: Békesség és élet
Fedezd fel Isten tervét: Békesség és élet Istennek az a szándéka, hogy boldog életünk legyen itt és most. Miért nem ismeri a legtöbb ember ezt az igazi életet? Isten szereti az embereket, és szeret téged.
SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24
Pasarét, 2012. július 1. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24 Alapige: Galata 4,4-7 De amikor eljött az idő teljessége, Isten elküldte Fiát, aki asszonytól
A Fiú. 2. tanulmány. július 5 11.
2. tanulmány A Fiú július 5 11. SZOMBAT DÉLUTÁN e HETI TANULMÁNYUNK: Dániel 7:13-14; Máté 11:27; 20:28; 24:30; Lukács 5:17-26; János 8:58 Mert az embernek Fia sem azért jött, hogy néki szolgáljanak, hanem
ISTEN NEM HALOTT! JÉZUS NEM HAL MEG SOHASEM!
Dr. Egresits Ferenc ISTEN NEM HALOTT! JÉZUS NEM HAL MEG SOHASEM! Kérdések és megfontolások Jézus passiója kapcsán az irgalmasság évében. - Az esetleges párhuzamok és áthallások nem a véletlen művei! -
HATÁRTALANUL A FELVIDÉKEN
HATÁRTALANUL A FELVIDÉKEN Kirándulásunk a Határtalanul! pályázat keretein belül jött létre, abból a célból, hogy megismerkedjünk a felvidéki magyar diákokkal, és szorosabb kapcsolatot alakítsunk ki velük.
Egy pokoli házasság. (Rm 7:1-6) Suhai György. Balatonszárszó, 2014.03.19.
1 Egy pokoli házasság (Rm 7:1-6) Suhai György Balatonszárszó, 2014.03.19. Mindannyian egy tökéletes társra vágyunk! Na de úgy valaha is igazán belegondoltunk már abba, hogy milyen lehet egy tökéletes társsal
Üzenet. A Prágai Református Missziós Gyülekezet Hetilapja III. Évfolyam 32. szám, 2010. Aug. 15.
Kedves Testvérek! Üzenet A Prágai Református Missziós Gyülekezet Hetilapja III. Évfolyam 32. szám, 2010. Aug. 15. Csütörtök óta, amikoris az Agora című filmet megtekintettem a moziban, le nem lohadó nyugtalanság
Lisztomania 2011. Liszt Ferenc a raidingi zseni, aki szupersztárnak született
Lisztomania 2011 A burgenlandi jubileumi év programja Budapest, 2010. november 4. Csodagyermek, zongoravirtuóz, a nık kedvence és az európai koncerttermek kiváló mestere: Liszt Ferenc a romantika korának
Hamis és igaz békesség
Hamis és igaz békesség Lectio: Jer 1,1-15 Textus: Jer 1,14 A lelkipásztor így szólt egy asszonyhoz: - Asszonyom, szokta önt kínozni a Sátán? - Engem? Soha! - No, akkor ez annak a jele, hogy ön még a Sátáné,
Faluújság Bakonypéterd II. évfolyam 1. szám 2011. január
KÖZSÉGI TÁJÉKOZTATÓ Bakonypéterd Község Önkormányzatának ingyenes kiadványa Kedves Olvasó! Immáron a második évfolyamhoz érkezett kis újságunk. Nagyon sok visszajelzés érkezett és érkezik ma is a különböző
A KERESKEDŐ, AKI GAZDAG LETT
Pasarét, 2013. február 17. (vasárnap este) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Szepesy László A KERESKEDŐ, AKI GAZDAG LETT Alapige: Máté 13,45-46 Hasonlatos a mennyeknek országa a kereskedőhöz, aki igaz
Budapest-Fasori Református Egyházközség Ifjúsági csoportok A Fasori Ifjúság Hónapja 2015. október
Budapest-Fasori Református Egyházközség Ifjúsági csoportok A Fasori Ifjúság Hónapja 2015. október Gyülekezetünkben három ifjúsági csoport működik: Kisifi (14 18 éves korig) Nagyifi (18 25 éves korig) Fiatal
ö ö ö ö ő ö ö ő ö ő ő ő ö ö ő ő ö ö ő ő ű ű ő ő ö ű ő ö ö ő ö ő ö ú ő ö ű ű ő ő ö ű ő ö ö ű ű ő ö ű ő ö ö ű ű ű ű ű ű ű ö ű ő É ö ú ö ö ö ö Ő ö ö ö ö ő ö ö ő ö ö ő ö ö ő ű ö ö ö ö ö ö ő Ö ő ö ö ő ö ő ö
Bizonyára, ha még embereknek igyekeznék tetszeni, Krisztus szolgája nem volnék!
2014. december 31. Mandabokor Óévi Istentisztelet 1 Kérve kérlek az Isten és a Krisztus Jézus színe előtt, aki ítélni fog élőket és holtakat; az ő eljövetelére és országára kérlek: 2 hirdesd az igét, állj
Zsolt 1,1-3 A boldogság titka
Zsolt 1,1-3 A boldogság titka Boldog ember az, aki nem jár a bűnösök tanácsa szerint, nem áll a vétkesek útjára, és nem ül a csúfolódók székére, hanem az Úr törvényében gyönyörködik, és az Ő törvényéről
Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3)
Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3) Szentségek vételére felkészítő kiadvány. Kiadja: Szent József Plébánia. Cím: 8800 Nagykanizsa Ady E. 15. Felelős kiadó és szerkesztő: Váron István. E-mail: varonistvan@gmail.com
AZ ÚJ CSALÁD MOZGALOM HÍRLEVELE
AZ ÚJ CSALÁD MOZGALOM HÍRLEVELE 2. szám - 2014. december Kik az Új Családok? Sokan kérdezik tőlünk mostanában, hogy kik az Új Családok, mi jellemző rájuk, mit tesznek, hogyan élnek? Összegyűjtöttünk néhány
Üzenet. A Prágai Református Missziós Gyülekezet Hetilapja II. Évfolyam 20. szám, 2009. Máj. 17. Kedves Testvéreim!
Üzenet A Prágai Református Missziós Gyülekezet Hetilapja II. Évfolyam 20. szám, 2009. Máj. 17. Kedves Testvéreim! olyan csodálatos, amikor ez az Istendicsőítés ott van a hívő ember mindennapjaiban is.
13. ÉRZÉSEINK A CSALÁDON BELÜL Gyülekezeti óraszám: 1 Iskolai óraszám: 3
13. ÉRZÉSEINK A CSALÁDON BELÜL Gyülekezeti óraszám: 1 Iskolai óraszám: 3 Tantervben megfogalmazott rövid tematika Érzéseink: irigység, harag, csalódás témájához: Szituációs játékok, beszélgetések a haragról,
Az örömből, a legnagyobb Örömbe.
XIII. évfolyam 1. szám 2015. február Az örömből, a legnagyobb Örömbe. Elmúlt a farsang és elkezdődött a csendesebb életvitelnek, az elgondolkodásnak, a változtatásnak az időszaka. Ahogyan a Prédikátor
bibliai felfedező 1. TörTéNET: Jézus segít egy beteg férfinak Bibliatanulmányozó Feladatlap
Írd ide az adataidat! Neved: Korod: Születésnapod: Címed: Telefonszámod: e-mail címed: Aki javítani szokta: Bibliatanulmányozó Feladatlap bibliai felfedező 1. TörTéNET: Jézus segít egy beteg férfinak Olvasd
Testvérmúzsák. vetélkedő Tüskés Tibor író emlékére ii. 4. korcsoport (11 12. évf.) ÍRÁSBELI ELŐDÖNTŐ. (2011. 02. 28.) Janus Pannonius Gimnázium
Testvérmúzsák vetélkedő Tüskés Tibor író emlékére ii 4. korcsoport (11 12. évf.) ÍRÁSBELI ELŐDÖNTŐ Megoldások (2011. 02. 28.) Janus Pannonius Gimnázium Előzetes kutatások I. A Pécsi Szemle című várostörténeti
AZ ÉLET KENYERE. Énekek: 323,6; 326,2.4-5; 328
Pasarét, 2015. december 20. (vasárnap) családi karácsony PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Takaró János AZ ÉLET KENYERE Énekek: 323,6; 326,2.4-5; 328 Alapige: János 6,32-35 Jézus pedig így válaszolt nekik:
Egy kiállítás, amelyen kiderülhet, hogy nem vagy normális
Egy kiállítás, amelyen kiderülhet, hogy nem vagy normális 2014. 03. 31. A Csillagpont Református Ifjúsági Találkozó mezőtúri helyszíne, Debrecen, Nagyvárad és Szeged után Kolozsvárra érkezett a Vagyok,
PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ
PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ 2003. FEBRUÁR TISZTELT PUSZTAFÖLDVÁRI LAKOSOK! Ezúton szeretnék tájékoztatást adni ebrendeletünkről, mivel településünk belterületén az utóbbi időben elszaporodtak a kóbor ebek.
Egyiptom művészetének tárgyalása korszakok szerint
Egyiptom művészetének tárgyalása korszakok szerint A XIX. század végéig az a nézet uralkodott, hogy Egyiptom legrégebbi emlékei a piramisok, melyek az i.e. 2600 2500 körül épültek. Ma már régészeti leletek
Jézus az ég és a föld Teremtője
1. tanulmány december 29 január 4. Jézus az ég és a föld Teremtője SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: 1Mózes 1:1; Zsoltár 19:2-4; János 1:1-3, 14; 2:7-11; Kolossé 1:15-16; Zsidók 11:3 Kezdetben teremté
Útmutató kiscsoportos koordinátoroknak
Útmutató kiscsoportos koordinátoroknak Kiadta: Keresztyén Vezetők és Üzletemberek Társasága Keresztyén Vezetők és Üzletemberek Társasága Kedves Testvérünk! Örömünkre szolgál, hogy a Keve Társaság Compass,
ISTEN MENNYEI ATYÁNK ÉS URUNK
Pasarét, 2013. június 27. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Szepesy László ISTEN MENNYEI ATYÁNK ÉS URUNK Alapige: Malakiás 1,6a A fiú tiszteli atyját, a szolga is az ő urát. És ha én atya
Áprily Lajos emléke Nagyenyeden
Józsa Miklós Áprily Lajos emléke Nagyenyeden Áprily Lajos, a jeles transzszilván költő 1887. november 14-én született Brassóban. Édesapja Jékely Lajos, édesanyja Zigler Berta. A család két év múlva Parajdra
Maradjunk meg a saját erősségünkben!
Maradjunk meg a saját erősségünkben! Pál apostol ezt írja a rómaiaknak: Mert tudjuk, hogy az egész teremtett világ, egyetemben fohászkodik és nyög mind idáig. (Rm. 8, 22) E szavak közel kétezer éve hangoztak
JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET
JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET III. évfolyam 1. szám Január, Február, Március Örömöd teljes legyen Jézus Krisztusban! Ujjong Ujjong a szívem neked Istenem, mikor a Bibliát a kezembe veszem, s olvasni
Én vagyok az ajtó! Jn 10,9
MEGJELENIK A HÓNAP UTOLSÓ VASÁRNAPJÁN 2013. AUGUSZTUS 25. I. szám:2003. október XI. évfolyam VIII. szám Én vagyok az ajtó! Jn 10,9 2. OLDAL FÜLEP MÁRK FUVOLAMŰVÉSZ 5. OLDAL EYGHÁZADÓ 3. OLDAL VISSZAPILLANTÓ
Üzenet. A Prágai Református Missziós Gyülekezet Hetilapja III. Évfolyam 34. szám, 2010. Aug. 29.
Kedves Testvérek! Üzenet A Prágai Református Missziós Gyülekezet Hetilapja III. Évfolyam 34. szám, 2010. Aug. 29. Talán a legismertebb imádságból, a Miatyánkból választottam a mai Igét. Ez az az imádság,
Aki nélkül nem lehetne Karácsony
III. évf. 4. szám 2014. december A Budapest-Nagytétényi Református Egyházközség időszakos kiadványa Aki nélkül nem lehetne Karácsony Bármikor, bárhol végbemehet egy ilyen kérdezz-felelek: - Mi kell a Karácsonyhoz?
MÁRIA engesztelő népe 1 166, 257-258.
MÁRIA engesztelő népe 1 MÁRIA öröksége: az engesztelő nép A magyarság önazonossága, mint engesztelő áldozat, szeretni, ahogy az Úr szeretett minket, Magyarország őrangyalának kezét fogva! Kedves Testvérek
12-es KÖRÖK A SZENT KORONÁÉRT és MAGYARORSZÁGÉRT
Sokan imádkoznak ma Isteni vezetért Hazánkért, az összefogásért. A KÖRÖK gondolata az összefogásra való törekv tudatos elhatározásaként, a szórványos egyéni imák összefogásáért született, mert minden sóhaj,
Ára: 200 Ft, mely összeggel gyülekezetünk gyermek- és ifjúsági munkáját támogatja. I. évf. 1. szám 2010. május
I. évf. 1. szám 2010. május S z ö s z i m a n ó vagyok. Még nem találkoztunk. Én fogok segíteni Neked abban, hogy eligazodjál a különféle érdekes é s i z g a l m a s olvasmányok között. Számomra a legemlékezetesebb
Lelkészi jelentés a 2012. évről
Lelkészi jelentés a 2012. évről Egy idős néni a gyülekezetből azt mondta- szinte csak magának félhangosan- hogy nem jó már ez a világ ahol mindenkinek olyan sok dolga van hogy nincs már ideje az embereknek.
formát vett fel, megalázta magát és engedelmes volt a kereszthalálig. De mi a mi szegénységünk? Minden bizonnyal az, hogy kiszakadtunk az Istennel
Ami mindent felülír Ismeritek a mi Urunk Jézus Krisztus kegyelmét; hogy gazdag létére szegénnyé lett értetek, hogy ti az ő szegénysége által meggazdagodjatok. 2Kor 8,9 Igehirdetés a zsinati választások
Nem a félelemnek a lelkét adta nekünk az Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét. (2Tim. 1,7) 2005-ben konfirmált fiatalok
2005/6 Nem a félelemnek a lelkét adta nekünk az Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét. (2Tim. 1,7) 2005-ben konfirmált fiatalok Szivárványívemet helyezem a felhőkre, az lesz a jele a szövetségnek,
Isten nem személyválogató
más. Ezért gondolhatja őszintén azt, hogy ő, aki az összes többi apostolnál többet tett, még arról is lemond, ami a többi apostolnak jár. Mert mid van, amit nem Istentől kaptál volna? És amit tőle kaptál,
SIKER CLUB. SIKER CLUB 2009, No. 23. Siker tippek és stratégiák
SIKER CLUB SIKER CLUB 2009, No. 23 Siker tippek és stratégiák James Vágyi vagyok a Siker Club huszonharmadik számával, ahol sikeres gondolatokat, ötleteket és információkat ajánlunk arról, hogy hogyan
Bízzál Istenben, mert még hálát adok neki, szabadító Istenemnek! (Zsolt 43,5b)
Gyülekezeti jelentés a 2013. esztendőről Bízzál Istenben, mert még hálát adok neki, szabadító Istenemnek! (Zsolt 43,5b) Isten kegyelméből ismét esztendőforduló idején vagyunk. Ideje van most a visszatekintésnek,
Isten halott? SZEVERÉNYI JÁNOS
SZEVERÉNYI JÁNOS Isten halott? Azokra való tekintettel adtam előadásomnak ezt a címet, akik mernek kérdezni, akik fenntartják maguk és embertársaik számára a kételkedés jogát, kockázatát, gyötrelmét és
A Ko m á r o m i. 2016. f e b r u á r 7. IV/6. szám Iz 6,1-2a.3-8; 1Kor 15,1-11; Lk 5,1-11
2016. f e b r u á r 7. A Ko m á r o m i plébánia hírlevele IV/6. szám Iz 6,1-2a.3-8; 1Kor 15,1-11; Lk 5,1-11 Elsősorban azt hagytam rátok, amit magam is kaptam. Sokféleképpen lehet látni az Urat: látomásban,
Létezik-e Antikrisztus?
Létezik-e Antikrisztus? Az embereknek sokféle elképzelésük van az Antikrisztusról, de e- gyedül csak a Bibliából kaphatunk helyes választ arra, hogy ki ő, és mit csinál. Felmerült már bennünk a kérdés:
A Katolikus Egyházban a húsvétot követő negyedik vasárnapot Jó Pásztor vasárnapjának nevezik, mely egyben a papi hivatások világnapja is.
A Katolikus Egyházban a húsvétot követő negyedik vasárnapot Jó Pásztor vasárnapjának nevezik, mely egyben a papi hivatások világnapja is. E nap idén április 13-ára esik. Ekkor a szentmiséken világszerte
Író-invázió a kistelepülési könyvtárakban
Mi történt a KSZR háza táján? Rovatvezető: Mikolasek Zsófia mikolasek.zsofia@jamk.hu 20/2326-626 V. évfolyam 5-6. szám 2015. május-június Író-invázió a kistelepülési könyvtárakban Mikolasek Zsófia A József
Magyar Nemzeti Levéltár Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltára és a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Honismereti Egyesület által kiírt
Magyar Nemzeti Levéltár Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltára és a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Honismereti Egyesület által kiírt ISMERED NYÍREGYHÁZÁT? című pályázat BLAHA LUJZA Pályázat beküldője:
Kedves Olvasóink, bevezető
Kedves Olvasóink, bevezető mivel a Bencés Kiadó, amelynek több, mint hat éve vezetője vagyok, 2010-ben meglehetősen nehéz évet zárt, bizonyos értelemben talán azt is lehetne gondolni, hogy a gondjainkat
bibliai felfedező A12 1. TörTéNET: Zakariás és Erzsébet Bibliaismereti Feladatlap F, Erzsébet f szül neked, és J fogod őt nevezni.
Írd ide az adataidat! Neved: Korod: Születésnapod: Címed: Telefonszámod: e-mail címed: Aki javítani szokta: Bibliaismereti Feladatlap bibliai felfedező 1. TörTéNET: Zakariás és Erzsébet Olvasd el: Lukács
Tájékoztatás a szolgáltatott ivóvíz minőségéről
KUNBARACSI HÍRMONDÓ 2016. XV. ÉVFOLYAM, Március- Április Tájékoztatás a szolgáltatott ivóvíz minőségéről Megjelenik kéthavonta Tisztelt Felhasználóink! Örömmel tájékoztatjuk Önöket, hogy az Kék-víz Észak-Bács
A teljes 180: Andy Esche, személyes bizonyságtétele MissingPets.com alapítója 1. A nevem Andy Esche, missingpets.com alapítója. 2.
A teljes 180: Andy Esche, személyes bizonyságtétele MissingPets.com alapítója 1. A nevem Andy Esche, missingpets.com alapítója. 2. Az én-m élet folyamán Isten adta nekem két látomás, hogy segítsen az embereknek.
TANÉVNYITÓ BUZDÍTÁS. Olvasandó (lectio): Mk 6,45-52. Alapige (textus): Mk 6,50
Újpest-Belsőváros 2008. 09. 07. Juhász Emília TANÉVNYITÓ BUZDÍTÁS Alapige (textus): Mk 6,50 Olvasandó (lectio): Mk 6,45-52 Ezután azonnal megparancsolta tanítványainak, hogy szálljanak hajóba, és menjenek
Juhász Gyula: Húsvétra
Röjtökmuzsaj Önkormányzatának lapja IX. évfolyam 1. szám 2016. március Juhász Gyula: Húsvétra Köszönt e vers, te váltig visszatérő Föltámadás a földi tájakon, Mezők smaragdja, nap tüzében égő, Te zsendülő
örög ondolatok A háláról A Nyíregyházi Görög Katolikus Egyházközség lapja 2008/8
örög ondolatok A Nyíregyházi Görög Katolikus Egyházközség lapja 2008/8 A háláról emberek a jótettek emlékét a porba írják? Az evangéliumi tíz emberbõl kilenc valóban ezt tette. Nekik a gyógyulás volt a
A DEBRECEN-NAGYERDEI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG LAPJA 2006/10. Meghívó
A DEBRECEN-NAGYERDEI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG LAPJA 2006/10 Meghívó Mindenkit szeretettel várunk gyülekezeti hétvégénkre a Nagyerdei ref. templomba, nov. 9-12 között Cél: a hívő ember tanítása Az Újvilág
Deborah Hedstrom: Gábriel vagyok Fedezzük fel újra a karácsonyi történetet! Uram, kérlek, tedd újra elevenné történetedet!" Amikor először tanítottam
Deborah Hedstrom: Gábriel vagyok Fedezzük fel újra a karácsonyi történetet! Uram, kérlek, tedd újra elevenné történetedet!" Amikor először tanítottam a karácsonyi történetet, tágas tornácunkon álltam,
Pál származása és elhívása
11. tanulmány Szeptember 5 11. Pál származása és elhívása SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: Apostolok cselekedetei 9:1-22; 26:18; 1Korinthus 15:10; Galata 2:1-17; Filippi 3:6 De az Úr azt mondta neki:
ERRATA. 154. o. Hanák Sándor szökésének történetét maga mesélte el nekem. A szerzó
ERRATA Kéziratom szerkesztett változata számomra karácsonyi meglepetésként jelent meg. Ennek tudható be a néhány tévedés, illetve fontosnak tartom az alábbi kiegészítéseket. A szerzó 230. o. Gereöffy osztályparancsnok,
Elmúlt idők levelezése
Elmúlt idők levelezése (folytatás) A következő században a XVII.-ben leveleink kifejezésmódja cifrábbá, díszesebbé válik. Hogyha ritka volt is az olyan hosszadalmas köszöntő, mint a Zrínyi Katáé, most
Javaslat az. Útmenti keresztek Apátfalván. települési értéktárba történő felvételéhez
Javaslat az Útmenti keresztek Apátfalván települési értéktárba történő felvételéhez Készítette: I. A JAVASLATTEVŐ ADATAI 1. A javaslatot benyújtó (személy/intézmény/szervezet/vállalkozás) neve: Veréb Anett
Sikerekben Gazdag, Boldog Új Évet kívánunk minden kedves Tagszervezetünknek!
2010. január - II. évf. 1. szám Sikerekben Gazdag, Boldog Új Évet kívánunk minden kedves Tagszervezetünknek! Az Akciócsoport új feladatai A Vértes-Gerecse Közösség munkaszervezete és a tatai iroda 2009.