IRAM Ifjúsági Részleg és AlkotóMűhely. Molière TARTUFFE

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "IRAM Ifjúsági Részleg és AlkotóMűhely. Molière TARTUFFE"

Átírás

1 IRAM Ifjúsági Részleg és AlkotóMűhely Molière TARTUFFE HÁTTÉRANYAG ÉS TANÍTÁSI SEGÉDLET PEDAGÓGUSOKNAK KÉSZÍTETTE: HUDÁKY RITA

2 Az Örkény Színház nyitottan szeretne együttműködni a fővárosi és vidéki iskolákkal. Az IRAM Ifjúsági Részleg és AlkotóMűhely fontos feladata, hogy pedagógusokkal konzultáljon. Leveleikben és a foglalkozásainknak köszönhető személyes találkozásokon sok kérdés, igény jutott el hozzánk. Szeretnénk azokkal a pedagógusokkal is kapcsolatba kerülni, akiknek nem áll módjukban részt venni az osztályaikkal az előadásainkhoz kapcsolódó FLESS foglalkozásokon, és tanórai keretek között szeretnék felkészíteni a fiatalokat a színházlátogatásra. Az IRAM csapat egyik tagja, Hudáky Rita gimnáziumi tanár segít ebben. Reméljük, hogy az általa összeállított anyaggal felelünk a hozzánk érkezett kívánságok egy részére: a FLESS foglalkozásaink tanórai kiegészítéséhez és az önálló, csak tanári felkészítéshez is segítséget nyújtunk. Jó munkát kívánunk! Várjuk Önöket az Örkény Színházban! Mácsai Pál igazgató Neudold Júlia IRAM műhelyvezető 2

3 Kedves Tanárnő, Tanár Úr! Akik próbáltuk már, tudjuk: egy-egy iskolai csoport színházlátogatásának megszervezése rengeteg fáradságba kerül. Az adminisztráció, a helyek lefoglalása, a pénz beszedése, a közlekedés, a másnapi felmentések intézése, hogy ne feleljenek fizikából a késői órán hazaérők mindez önmagában sem kevés. De valójában még hamarabb kezdődik a munka: a megfelelő előadás kiválasztását hosszú töprengés előzi meg. Elolvassuk a kritikákat, magyartanárként megnézzük a tanmenetünket, osztályfőnökként végiggondoljuk az osztályunk ízlésbeli, érdeklődésbeli irányultságát Az is eszünkbe jut, milyen jó lenne felkészítő, ráhangoló órát tartani a színházba indulás előtt, de egy ilyen óra kitalálására végképp nem mindig van módunk. Az Örkény István Színház ifjúsági programja, az IRAM tanári háttéranyag és az előadáshoz kapcsolódó óravázlatok biztosításával szeretne a tanároknak segítséget nyújtani abban, hogy tantárgyi és pedagógiai célkitűzéseiknek leginkább megfelelő módon tudjanak közös színházlátogatásokat szervezni osztályaiknak, iskolai csoportjaiknak. Azt reméljük, hogy az óravázlatok feladatötleteiből nem csak a magyartanárok, hanem az osztályfőnökök és más tárgyakat tanító kollégák is meríthetnek, ha színházba szeretnének menni egy-egy diákcsoporttal. Bízunk benne, hogy hasznosnak találják majd a kezdeményezést, a visszajelzéseket pedig örömmel várjuk! Hudáky Rita tanár 3

4 TARTALOM A TARTUFFE AZ ISKOLÁBAN A TARTUFFE ÉS A POLITIKA A TARTUFFE AZ ÖRKÉNY SZÍNHÁZBAN FLESS FOGLALKOZÁSOK A SZÍNHÁZLÁTOGATÁSHOZ NEUDOLD JÚLIÁVAL AZ ÖRKÉNY TARTUFFE-JE A TANÍTÁSBAN ÖTLETEK OSZTÁLYFŐNÖKI VAGY DRÁMAÓRÁRA 5. oldal 6. oldal 8. oldal 9. oldal 10. oldal 11. oldal FELADATOK, SZÖVEGEK MAGYARÓRÁRA A SZÍNHÁZLÁTOGATÁS ELŐTTI ÓRA A SZÍNHÁZLÁTOGATÁS UTÁNI ÓRA AZ ELŐADÁS SZÍNLAPJA AJÁNLOTT IRODALOM, KRITIKÁK, SZÖVEGFORRÁSOK 13. oldal 21. oldal 33. oldal 34. oldal 4

5 A TARTUFFE AZ ISKOLÁBAN Az Oktatási Hivatal által közreadott, kétéves egységekre bontott kerettanterv alapján a 17. századi francia klasszicista színházra, ezen belül Molière valamelyik drámájára a évfolyamon kell sort keríteni. Noha nem kötelező éppen a Tartuffe tanítása, a tankönyvek és a tanárok többsége is ezt a művet veszi fel a kötelező olvasmányok listájára. Általában tehát a Tartuffe az a dráma, amelynek kapcsán a diákok megismerkednek a klasszicista normatív esztétika sajátosságaival, köztük a műfaji hierarchiával, a szabályokkal, a mértéktartás és a hármas egység elvével, ezen kívül a helyzet- és jellemkomikum, illetve a jellemtípus fogalmával, a bizalmas és a rezonőr szerepkörével. A színház- és drámatörténeti ismeretek mellett a komikum műfajformáló esztétikai minőségét is egy Molière-drámán vizsgálják a diákok. Egy jelenet kidolgozása és előadása, a szereplők jellemzése, magatartásuk, konfliktusaik értékelése mellett kiemelten ajánlott egy színházi előadás megtekintése is. A Tartuffe elsősorban Vas István fordításában olvasható az egyszerűen elérhető kiadásokban és a Magyar Elektronikus Könyvtárban, ezért az órai munka alapja is ez a míves szöveg szokott lenni. A kortárs előadások azonban gyakran Petri György és Parti Nagy Lajos újabb fordításait, átdolgozásait választják. A drámaolvasáshoz kapcsolódó színházlátogatás így jó alkalom lehet arra, hogy a diákokkal megvitassuk az eredeti szöveg, a fordítások és az élő színházi közeg egymáshoz való viszonyát. Erre annál is inkább szükség van, mert a gyerekek gyakran Vas István klasszicizálódott huszadik századi szövegét és az annak alapján elképzelt vagy akár korábban látott kosztümös-parókás előadásokat emlegetik eredetiként, amelyhez képest ítélik meg a modernebb szövegváltozatokat vagy a Molière-korabeli viselet és színpadkép stilizált felidézéséről is lemondó rendezéseket. 5

6 A TARTUFFE ÉS A POLITIKA A francia klasszicista színház létrejötte szorosan kapcsolódott a korabeli hatalmi viszonyok alakulásához, amit a Tartuffe-nek mint darabnak a sorsa különösen élénken példáz. Richelieu bíboros két évtizedes uralkodása alatt (egyúttal Molière gyerekkorának és felnőtté válásának idején) a kultúrpolitika erős, kiemelten fontos tényezővé vált a franciaországi abszolutizmus létrejöttében. Többek között ennek köszönhető az Akadémia és az első két állandó párizsi színház megalapítása is. Molière természetesen nem azonnal a hatalmi központ közelében kezdte pályafutását. Tizenhárom évig vándortársulatával járta az országot, közben Párizsban lezajlottak az öt éven át kiújuló zavargások, polgárháborús események és nemesi fölkelések, ez volt az úgynevezett Fronde ( ) ban a Fronde idején is aktív Corti herceg vette pártfogásába a Párizsban letelepedni vágyó társulatot, ám csak rövid időre, mert a herceg egy súlyos betegség után szélsőségesen vallásos lett, és támogatóból a színház ellenfelévé vált. Molière-nek ennek ellenére sikerült még magasabb rangú pártfogót szerezni, sőt nemsokára a fiatal, és éppen hatalma megszilárdításán fáradozó XIV. Lajos megrendelésein dolgozhatott ben már egyik rendezője és főszereplője a hatalom és a pompa jelképévé váló versailles-i udvar félhivatalos avató ünnepségének. Az Elvarázsolt sziget gyönyörei című, hatszáz meghívott vendég részvételével zajló ünnepség egy hétig tartott. A nyitó felvonuláson Molière, aki a társulatával együtt kísérte az antik jelmezben, Napkirályként pompázó uralkodót, négy színművét adhatta elő a hatalmas színjáték keretein belül, köztük a Tartuffe első, három felvonásos változatát. XIV. Lajos nagyszabású, az uralkodót, az udvart és az államot színre vivő ünnepségein gyakran a meghívottak is kosztümökben, mintegy színészként vettek részt. Az udvari társadalom teatralizálásával párhuzamosan a hivatásos színház is kiemelten fontossá vált az udvar, a hatalom, a politika számára. Mindezt a Tartuffe botránykrónikája is megmutatja, amely tehát 1664 májusában, egy a király abszolút hatalmát demonstráló szimbolikus eseményen kezdődött, és csak

7 februárjában ért véget, amikor több betiltás után végre királyi engedéllyel is sor kerülhetett a párizsi bemutatóra. A két dátum között eltelő közel öt év alatt a darab is átalakult: öt felvonás lett a háromból, cím- és névváltozások történtek. Hatalmasságok, befolyásos személyek olvastatták fel és adatták elő a művet maguknak vagy akár nyilvánosság előtt, miközben szintén jelentős, elsősorban egyházi körök pedig újra meg újra a betiltásáért harcoltak. Molière a pártfogóját, a királyt ostromolta kérvényeivel, és többször is kifejtette, hogy nem a vallást tette gúny tárgyává, ahogy azt ellenfelei állították, hanem a hit képmutató színlelését. XIV. Lajos hosszú egyensúlyozás és taktikázás után adta meg a végső engedélyt a nyilvános bemutatóra. A politikai erőtér játékszerévé váló színdarab egyetlen ma ismert változataként a végső, 1699-es szöveg maradt fenn. E változat híres-hírhedt befejezése mintha sajátos választ adna a hányattatásokra: sokak szerint a művészetek történetének egyik legnagyobb politikai behódolása, gerinctelen hízelgése történt, mások pedig egy zseniális színházi ember sokféleképpen előadható és értelmezhető gegjét tisztelik a teljes és tragikus összeomlás utáni rex ex machinában, azaz a jóságos király által felkínált, tökéletesen váratlan, ám annál boldogabb megoldásban. 7

8 A TARTUFFE AZ ÖRKÉNY SZÍNHÁZBAN Darabértelmezés Az Örkény Színházban látható Tartuffe-rendezés komolyan veszi a darab politikai beágyazottságát, az előadásban a politikai keretből levezethető belső feszültségekhez adódnak hozzá az individuális emberi problémák. Mindeközben a politika, a hatalom, amely a színpadon zajló, magánjellegű történetben Molière-nél is csak a darab végén és igen váratlan módon mutatja meg önmagát, itt szinte tabu: a szereplők a lehető legkevesebbet beszélnek róla, holott az, mint kiderül, bármikor erőteljesen és veszélyesen avatkozhat be az életükbe. A privát szférában zajló történéseket kimond(hat)atlan, épp csak sejtetett háttérinformációk és következtetések, illetve a váratlanul brutális (kommandósok által kivitelezett) és brutálisan nyilvános (azonnali médiabevonással végrehajtott) befejezés világítja be utólag nem megnyugtatóan. A néző hirtelen nagyobb rálátást kap Orgonék problémáira, majd még több, még nyugtalanítóbb kérdések özönével szembesül. Az előadást nagyrészt az intimitás problémái töltik ki, majd az intimitást semmibe vevő hatalmimediális külvilág az egész problémahalmazt szétrúgja. Szöveg Az előadás Parti Nagy Lajos néhány évvel korábban született és a mostani bemutatóra részben átdolgozott szövegét használja: Olyan nyelvet kerestem, amely nem mai, de nem is Molière-kori. Kicsit archaizáló, elemelt, stilizált, már csak a verses forma miatt is. Végül lett egy időtlenül kevert nyelv. A diákok valószínűleg szórakoztatónak tartják majd a nyelvi poénokat, a szellemes és szokatlan szógyártmányokat, illetve a helyenként szókimondó szlenghasználatot a szinte a biedermeiert idéző finomkodások mellett. A színpad világa Bagossy László rendezése nem historizál, semmilyen külsőség vagy vizuális elem nem utal a Molière-korabeli enteriőrökre vagy viseletekre. A díszlet egy ultramodern, 21. századi tér, amelyben a szereplők mai, egyéniségüket, szociális és társadalmi hovatartozásukat kifejező ruhákban mozognak. A kétes hátterű betolakodó és a vallási fanatizmusba menekülő családfő története a mában kel életre. 8

9 FLESS FOGLALKOZÁSOK A SZÍNHÁZLÁTOGATÁSHOZ NEUDOLD JÚLIÁVAL Tartuffe FLESS Egyszerű bemelegítő játékokkal kezdünk: a diákoknak különböző dolgokat kell elhitetni magukról, pusztán testbeszéddel: Tartuffe commedia dell artét idéző improvizációs képességére irányítjuk ezzel a figyelmet, a színlelés virtuozitására. Majd a vakhittel, a fanatizálódással és az önigazolási mechanizmusokkal foglalkozunk: Orgon csapdahelyzetéhez rendelünk kontextust. Az előadás karaktereivel ismerkedünk, jelmezük és beszédmódjuk alapján: Parti Nagy Lajos szabad fordításának és a rendezésnek a világára ismerünk rá; a saját jelenünkre. Az osztály szerepet oszt: az egyes karakterekhez saját maguk közül jelölnek ki szereplőket, majd egy improvizációs vitajáték során a karakterekre jellemző érveléstechnikákkal kísérletezünk. Az osztály másik része instrukciókkal segíti a szereplőket, jelmezeket és kellékeket adnak nekik. A játék után röviden beszélünk a klasszicista dráma sajátosságairól, a Tartuffe botránykrónikájáról és politikai tematikájáról. Egy fontos kérdés következik: ma mit jelent nekünk ez a történet? Rövid jeleneteket készítenek képmutatás címmel: a jelenhez kapcsolódó botránygyanús témákat gyűjtenek. Egymás jeleneteit kell valamilyen ürüggyel betiltani TV híradó formájában, a mellébeszélés és a cenzúra jelenségével játszunk: evvel kimondatlanul az előadás zárójelenetének ágyazunk meg. Molière Tartuffe-höz írt előszavával búcsúzunk: Ha a komédiának az a hivatása, hogy az emberek hibáit megjavítsa, nem látom be, miért volnának kiváltságos hibák. ( ) Nagy csapás a bűnökre, ha nevetségessé tesszük őket a világ szemében. Gyakran a szigorú erkölcstan legszebb nyilai sem olyan hatásosak, mint a szatíra, s a legtöbb ember számára a korholás legjobb módja az, ha lefestjük hibáikat. A következő kérdéssor a játékok gondolatívét eleveníti fel, a foglalkozás összefoglalásaként kapják meg a résztvevők: Mit hiszünk el? Hogyan hitetünk el valamit? A vakhit mikor válik hasznunkra, és mikor kerget az őrületbe? Miért nem látjuk a nyilvánvalót? Milyen helyzetekkel nem akarunk szembenézni? Mi vezethet ahhoz, hogy valaki felborítsa az egész életét, és fanatizálódjon egy hit, egy eszme irányában? Az önigazolásnak milyen formáival élünk? Hogyan érvelnek a Tartuffe egyes szereplői? Milyen a jelmezük és a szóhasználatuk? Ma Magyarországon milyen társadalmi típusokat ismerünk? Mi az, hogy fordítás, és mi az, hogy átirat? Miért kavart botrányt a Tartuffe Molière korában? Ki és miért félhet egy komédiától? Mi hol találkozunk képmutatással? Ma milyen témák botránygyanúsak? Mit szabad egy színháznak? Mi a feladata egy színháznak? Mit tiltanak be, miért, és milyen ürüggyel? Mi a valóság, és mi a csúsztatás? Mikor hiszünk a médiának? És hogyan hitet el valamit a média? További információ az IRAMról és a FLESS programról: 9

10 AZ ÖRKÉNY TARTUFFE-JE A TANÍTÁSBAN Lehetséges tanítási kontextusok az előadáshoz Irodalom* a felvilágosodás eszmetörténeti korszakai, racionalizmus és empirizmus; klasszikus irodalmi művek kortárs interpretációban Színháztörténet a commedia dell arte és a klasszicista színházi kultúra öröksége a kortárs színpadon Esztétikai alapfogalmak komikum és tragikum kapcsolata Társadalomismeret magánélet és a politikai-hatalmi erőterek kapcsolata, egyén és közösség Drámaismeret improvizációs technikák Etika az erkölcsi önigazolási mechanizmusok működése, szolidáris és kooperatív viselkedés konfliktushelyzetben, az előítéletes, kirekesztő viselkedés gyökereinek feltárása, értékkonfliktusok A feladatok áttekintése pedagógiai célok és módszerek szerint Történetmesélő, önismereti drámajáték a hazugság hitelesség témakörében (11. o.) Emberi viszonyháló, helyzetértékelés különböző nézőpontok felvételével (12. o.) Kinevetés kontra megértés: szerepbehelyezkedő drámajáték egy helyzet feltárására (13. o.) Kreatív írásgyakorlat vizuális információk alapján (15. o.) Szövegértési feladat egy értelmezési szempont előzetes fókuszba helyezésére (17. o.) Jellemtérkép készítése, szövegértés és információgyűjtés (21. o.) Egy kimaradt jelenet kidolgozása, drámajáték (25. o.) A színlelés egy emberi magatartásforma vizsgálata elemző kérdések, szövegrészek és az előadás felidézése alapján (26. o.) Továbbvezető feladatok: állóképek, vita sarkok technikával, kiegészítő, értelmező szempontok (32. o.) * A darab több szempontú feldolgozásához ad segítséget az internetről letölthető Klasszicizmus és felvilágosodás című tanári útmutató. Fejlesztő: Arató László (utolsó letöltés: ) 10

11 ÖTLETEK OSZTÁLYFŐNÖKI VAGY DRÁMAÓRÁRA A színházlátogatás előtti óra Játék arról, hogy mit hiszünk el * A játék menete: A csoport tagjai körbe állnak. Mindenki kap egy cédulát a játék vezetőjétől, amelyen egy szám szerepel 1 és 10 között. A játékvezető közli, hogy a cédulákon kékkel vagy pirossal írt számok olvashatók, és senkinek nem szabad látnia a többiek céduláját. Mindenki el fog mesélni valamit az életéből. A szám az eset fontosságát mutatja: akinek egyes szerepel a céduláján, az például arról mesél, hogy mit evett reggelire, akinek tízes, az a legnagyobb félelméről vagy legboldogabb emlékéről számol be. Aki kék számot kapott, az igazat mesél, aki pirosat, az hazugságot. A játékvezető elmondja, hogy a játék végén nem kell megmutatni, ki milyen színű számot kapott, és gondolkodási időt ad a játékosoknak. Ezután egymás után elhangzanak a történetek. Ha mindenki sorra került, újraindul a kör, és minden történethez kapcsolódóan szabadon kérdéseket tehetnek fel a játékostársak. A csoport megpróbálja eldönteni, hogy igazságot vagy hazugságot hallott. A játékvezető dönti el, mikor zárja le a döntést, és lép tovább a következő történetre. Az egyes történetek kapcsán akár kézfeltartásos szavazást is lehet rendezni arról, hogy hányan hiszik el azt, amit hallottak. A játékvezető gondoskodik arról, hogy ne alakuljon ki éles vita, hangulatrontó feszültség. A cél annak megértése, megfigyelése, hogy milyen tényezőkön múlik egy állítás hitelesnek ítélése. A mesélő személyén vagy stílusán? Az előzetes ismereteinken? A közös gondolkodás a lényeg, nem kötelező konszenzusra jutni. Amikor vége a második körnek, a játékvezető elmondja, hogy minden szám pirossal volt írva (ahogy ez igaz is!), tehát mindenki hazudott. Ekkor érdemes újra megvizsgálni azokat a történeteket, állításokat, amelyeket igaznak ítélt a csoport, és újra rákérdezni a hitelesség lehetséges okaira. * A játék forrása a londoni National Theatre tanári segédlete, amely a színház Tartuffe előadásához készült; (utolsó letöltés ) 11

12 A színházlátogatás utáni óra Sajnos szerencsére A játék célja, hogy a diákok különböző szereplők nézőpontjába helyezkedve újragondolják, értékeljék a drámai történéseket. Szituációs keret: Este van. A kommandós akció résztvevői és a tévéstáb végre levonul, és magára hagyja a sokkhatás alól csak nehezen magához térő családot. Orgonnak és a többieknek is van miről gondolkodniuk az éjszaka folyamán. Egyelőre mindenki egymaga vet számot a történtekkel. Alkossunk a főbb szereplők nézőpontját képviselő csoportokat: Orgon Elmira Cléante Dorine Mariane Valér Damis Pernelle-né Minden csoport a saját szereplője tudásszintjéből és személyiségéből kiindulva készít egy mérleget nagyméretű csomagolópapírra a következő szempontok szerint: SAJNOS SZERENCSÉRE Amit én szúrtam el, ami az én hibám: Amit mások szúrtak el, ami mások hibája: Ami nekem köszönhető, amit jól csináltam: Amit másképp fogok csinálni, amit megtanultam: A munka végeztével a csoportok képviselői elmondják az általuk képviselt szereplő helyzetértékelését, majd a táblán vagy a falon rögzítik a csomagolópapírjukat. A csoportmunka és az egyéni szempontú ismertetők után a csoport/osztály közösen megbeszéli a család helyzetét és kilátásait: Teljesen elmúlt-e az ok, amely majdnem tragédiához vezetett? Lehetnek-e ezentúl családként egymással boldogok? Mi függ tőlük? Miben kiszolgáltatottak? 12

13 FELADATOK, SZÖVEGEK MAGYARÓRÁRA A színházlátogatás előtti óra Orgon belépője Az első felvonás negyedik jelenetében Orgon, a családfő két napos távollét után hazaérkezik a családjához. Korábban már kiderült, hogy egy ideje náluk lakik Tartuffe, akit Orgon fogadott a házába. Tartuffe-öt a nézők ekkor még nem látták. Feladat: Hasonlítsátok össze a jelenet két szövegváltozatát, és gondolkozzatok el az alábbi idézeten is! A komédia csak ott kezdődhet, ahol mások személye már nem indít meg minket. És azzal kezdődik, amit így neveznénk: megmerevedés a társadalmi élettel szemben. Komikus minden személy, aki gépiesen járja az útját, s cseppet sem törődik azzal, hogy másokkal is kapcsolatba lépjen. (Henri Bergson: A nevetés; Szávai Nándor fordítása) Dolgozzátok fel kétféleképpen a jelenetet a második változat létrehozására akár több csoport is kísérletet tehet, hogy eltérő értelmezések szülessenek: Első változat: Osszátok ki a szerepeket, és olvassátok fel az általatok választott fordítást harsány, bohózati stílusban! Orgon legyen egyértelműen nevetséges, elvakult figura, aki érzéketlen a felesége problémáira, és érthetetlen okból, ám mindenképp komikus módon kizárólag új barátja hogyléte iránt érdeklődik! Második változat: Először alkossatok valamilyen magyarázatot Orgon viselkedésére! Ezután osszátok ki a szerepeket, és olvassátok fel az általatok választott fordítást, akár néhány betoldott mondattal kiegészítve! A felolvasás és a betoldások segítségével próbáljátok meg érzékeltetni a többiekkel, hogy milyen magyarázatot találtatok Orgon különös magatartására. 13

14 Tartuffe I. felvonás 4. jelenet, Orgon hazaérkezése ORGON Ó! Jó napot, sógorom. CLÉANTE Én megyek, s te hazatérsz örülök nagyon. Most már nem kellemes vidéken lenni, persze. ORGON Dorine (Cléante-hoz) Sógor, ugye, megbocsátasz egy percre. Csak amíg magamat megnyugtatom kicsit És megtudakolom, nagyobb baj nincs-e itt. (Dorine-hoz) Minden jól ment e két napon, míg odajártam? Mi történt itthon és hogy vannak általában? DORINE Tegnapelőtt az úrnőt nagy láz verte le S egész különösen fájt estig a feje. ORGON És Tartuffe? DORINE Tartuffe? Ó, nincs semmi baja, megvan. Csak hízik és dagad, az arca majd kicsattan. ORGON Szegény! DORINE Asszonyomat elfogta a csömör És este nem tudott kóstolni semmiből, Mert fejfájása még akkor is úgy gyötörte. ORGON És Tartuffe? DORINE Közben ott vacsorázott előtte. Volt vagdalt ürücomb, amelyből egy felet S még áhitatosan két foglyot megevett. ORGON Szegény! DORINE És éjszaka ott vergődött az ágyon, Egy pillanatra sem jött a szemére álom, Mert a hideglelés nem hagyta, mi pedig Virrasztottunk vele ágyánál reggelig. ORGON És Tartuffe? DORINE Kellemes kis álmosságot érzett, S aludni ment, mihelyt a vacsorával végzett. Már várta jó meleg paplana, vánkosa, És reggelig aludt, akárcsak a duda. ORGON Szegény! DORINE Reggel felé hallgatott érveinkre S az érvágásnak is magát alávetette. A megkönnyebbülés be is következett. ORGON És Tartuffe? DORINE Lesújtani készült a bűnöket. Felébredt, lelke új bátorságot merített, S hogy pótolja a vért, melyet úrnőm veszített, Négy kupa bort ivott a reggelihez ő. ORGON Szegény! DORINE Jól vannak így mindketten ez a fő. Megyek jelenteni úrnőmnek, aki várja, Hogy az úr mennyire érdeklődött iránta. Vas István fordítása ORGON Dorin, mi újság? Óh! Szervusz, Cléante. Maradj, Dorine! CLÉANTE Szevasz, már megyek, egy percem van, bocsáss meg ORGON Hogy úgy van, kérlek nekem sincs több, csak egy perc Nem tehetek róla, Oly nyughatlan vagyok, ha két nap nem vagyok Meg kell érdeklődnöm, hogy minden rendben-e. Kérlek, Dorine, beszélj, mi újság? DORINE Eszerint Tetszett már hallani, hogy ilyen izgatott? ORGON Tetszettem? Jézusom, történt valami. DORINE Tegnap alkonyatkor rosszul lett asszonyunk. Feje fájt, émelygett, magas láz verte le. ORGON És? DORINE És ORGON.Tartuffe! Őt mondd! DORINE Az baromi jól van. Nem győzi a jólét keresztjét cipelni. ORGON Szegény DORINE Na, asszonyunk fehér volt, mint a krétapor, És a szédülése végett kétszer is hányt. Azt mondta, gondolni se bír vacsorára ORGON És Tartuffe? DORINE Az bevacsorázott. Ott, a beteg előtt, Tán meg se látta a hideg ürücombtól, Hogy közben kétszer is kért lavrot asszonyunk. Aztán desszertnek még két foglyot bevágott. ORGON Szegény DORINE Vergődött az ágyán egész éjjel ORGON...Az ürücomb egy szentnek, tán túl zsíros volt DORINE...Nem Tartuffe! Asszonyunk vergődött a lázban! Nagyságod buzgonárja horkolt mint a ló. ORGON Szegény DORINE Na, reggel felé még meg is jött neki, És hála istennek kissé megkönnyebbült. ORGON Tartuffe? DORINE Radai rossebb! Asszonyunkról beszélek. Hogy mennyi vért vesztett. Na, summa summőz, jól vannak mind a ketten. Futok, s jelentem asszonyunknak, hogy milyen Rettenetesen tetszett aggódni érte. Parti Nagy Lajos átirata 14

15 Otthon, nálunk ötsoros Orgon lakása és családja Néha elég egy figyelmes pillantást vetni az emberekre és az otthonukra, és máris egészen sok mindent megtudunk, vagy legalábbis megsejtünk róluk. Feladat: Figyeljétek meg a családi nappalit ábrázoló fotót és a családhoz tartozó emberek portréit, és próbáljátok meg elképzelni, hogy érzi magát az otthonában Orgon két, a felnőttkor küszöbén álló gyereke. Damis vagy Mariane nevében, az egyikük nézőpontjából fogalmazzatok meg egy ötsorost a következő séma szerint: Cím: Téma (1 főnév): Jellemzés, leírás (2 melléknév): Cselekvések (3 ige vagy igenév): Személyes érzelem, gondolat (4 szó): A lényeg újrafogalmazása (1 szó): Otthon, nálunk.. 15

16 Orgon sógora, Elmira bátyja Orgon felesége, Elmira Házvezetőnő Orgon, a családfő Orgon új bizalmas barátja, házuk új lakója Orgon anyja 16 Orgon fia, Damis Orgon lánya, Mariane Mariane fiúja

17 Vita egy néma szereplő körül Spiró György 1982-es, Az imposztor című darabjának szereplői színházi emberek, akik a Tartuffe előadására készülnek a litvániai Vilna lengyel színházában. A 19. században járunk, Litvánia ekkor a cári Oroszország uralma alá tartozik. A politikai légkör fojtogató, ami azzal jár, hogy a kultúrával, a művészettel kapcsolatban kiéleződik az áthallásokra irányuló érzékenység Feladat: Olvassátok el Spiró György darabjának részletét, és válaszoljatok a kérdésekre! Mi a híres vendégművész és a színigazgató-rendező vitájának a tárgya az első értelmezési szinten? Miben tér el a jelek szerint Bogusławski és Każyński véleménye a drámaírói mesterségről? Miért válik különösen feszültté a vita? Miért borul ki az igazgató? A jelenet szereplői: KAŻYŃSKI a színház igazgatója, rendező BOGUSŁAWSKI híres varsói színész, vendégjátékra érkezik Vilnába, ő játssza Tartuffe szerepét CHODŹKO kritikus KAMIŃSKA színésznő RYBAK színész 17

18 SPIRÓ GYÖRGY: AZ IMPOSZTOR (részlet) ÜGYELŐ Bogusławski úr! Bogusławski feláll szöveggel a kezében. KAŻYŃSKI Jobbról jön a Mester. Bogusławski Skibińska felé indul. SÚGÓNŐ Már elrakhatod az ostort s a szőrcsuhámat Bogusławski megáll, a szövegbe néz. SÚGÓNŐ Már elrakhatod BOGUSŁAWSKI Itt valami nem stimmel. Körülnéz. Vagy rosszul emlékszem? Itt még valakinek be kéne jönnie. KAŻYŃSKI Tartuffe szolgájának, de kihúztuk. BOGUSŁAWSKI Igen? KAŻYŃSKI Persze. Ebben az egyetlen jelenetben jön be, de itt is néma. Soha többé nem kerül elő. Nincs is rajta a szereplőlistán. Még Molière is megfeledkezett róla. Hanyagság. Bogusławski hallgat. KAŻYŃSKI Ha megkérhetném, Mester, hogy kezdje el BOGUSŁAWSKI Édes fiam, te azt hiszed, hogy Molière bármiről is megfeledkezett volna? Beír egy néma szereplőt véletlenül? Eltűnődtél te egyetlen pillanatra is, ki ez a szolga? Aki máshol nem kerül elő? KAŻYŃSKI De hát semmi szerepe sincs! Bogusławski a bal páholyhoz megy, meghajol Chodźko felé. BOGUSŁAWSKI Itt is ül egy néma szereplő. KAŻYŃSKI Chodźko úr. Ő írja a színikritikákat. Kitűnő tolla van. CHODŹKO Feláll, meghajol. Mester ha szabad így szólítanom Bogusławski a rivaldánál a nézőteret szemléli. BOGUSŁAWSKI Milyen sokan vannak. KAŻYŃSKI Kinéz a nézőtérre, ideges. Be szoktak ülni páran a próbákra is BOGUSŁAWSKI Ó, én a próbákon is nagyon szeretem a közönséget. Visszafordul Każyńskihoz. Édes fiam, ez a Tartuffe nem egyedül van ám. Van neki egy úgynevezett szolgája. Említik az első két felvonásban. Ő is pimasz és felfuvalkodott, akár Tartuffe. Hiába nincs szövege, ha egyszer megjelenik, és ott van! Egyáltalán, kicsoda ez a Tartuffe? Édes fiam? KAŻYŃSKI Hát aki meg van írva egy álszent BOGUSŁAWSKI De honnan jön ő meg az úgynevezett néma szolgája? Honnan tudjuk, hogy éppen Orgonnál van keresnivalójuk? KAŻYŃSKI Tartuffe véletlenül találkozik Orgonnal a templomban, erre szöveg van, és Orgonnak megtetszik Tartuffe ájtatossága BOGUSŁAWSKI Véletlenül! Egy drámában! KAMIŃSKA Orgon egy üldözött barátja iratait rejtegeti, és fél rá is bízza a titkot Tartuffe-re, aki visszaél vele [ ] BOGUSŁAWSKI Így van. Orgon fél, és később Tartuffe-re bízza a ládikát. De mi van előtte? Honnan tudja Tartuffe és társa, hogy Orgon fél, és a félelmét kihasználhatják? KAŻYŃSKI Értem, mire céloz, Bogusławski úr. Nem, kérem, ez nincs benne a darabban, ezt visszautasítom! BOGUSŁAWSKI Már hogyne lenne, éppenséggel ebben a jelenetben! A néma szereplő! Egy másik Tartuffe! Aki szintén tudja, miért fél Orgon a királytól. Ezért pimasz ő is. Csak éppen nem szereti annyira a nőket, mint Tartuffe. KAŻYŃSKI Ez rossz szándékú belemagyarázás. BOGUSŁAWSKI Igen? Zseni volt Molière, ha szabad érdeklődnöm? KAŻYŃSKI Az hát BOGUSŁAWSKI Akkor tessék megadni neki a tiszteletet, és tessék figyelmesen elolvasni a darabját. Hanyagság! Amit nem érünk fel ésszel, az rögtön a zseni hanyagsága. Mindig ez van. Sok-sok buta embert! RYBAK KAŻYŃSKI Bejövök itt némán és játssza el más a végén a rendőrbiztost. Ordít. Nem jön be senki sehová! Ez a darab nem a titkosrendőrség magánakciójáról szól! Itt én vagyok a direktor! A színház az enyém! Kis csönd. BOGUSŁAWSKI Ne légy ideges, fiam. Megveregeti a vállát. Mi itt dramaturgiai kérdésekről beszélgetünk. Nem érdemes ide politikát keverni. 18

19 Háttérelemzések a feladatokhoz Orgon belépője: A híres megérkezési jelenet vizsgálata a darab egészének értelmezési lehetőségeihez vezetheti el a diákokat, akkor is, ha még nem ismerik az egész művet. Molière drámájának ugyanis kulcskérdése, hogy Orgon vajon miért fut a képmutató Tartuffe karjaiba, és miért vak arra amit rajta kívül mindenki tisztán lát, hogy csalóval van dolga. A feladat célja, hogy szembeállítsa a puszta kinevetésen alapuló bohózati jelenetfelfogást egy olyan művészileg jóval termékenyebb értelmezési lehetőséggel, amely Orgon viselkedésének megértésére törekszik. Minél többféle koncepciót állítanak fel a diákok, annál jobb. Parti Nagy Lajos szövege mindenesetre több ponton is utal arra (ami csírájában Vas István fordításában is szerepel), hogy Orgon nagyon feszült, nyugtalan emberként érkezik meg, aki Dorine szavaiból csak a saját (és Tartuffe-fel rejtélyes módon kapcsolatos) félelmeivel összefüggésbe hozható momentumokat hallja meg. A szaggatott beszélgetés eljátszható úgy, hogy Orgon feszültsége, dekoncentráltsága, pontosabban egyirányú figyelme érzékelhető legyen. Természetesen az is lehet, hogy a csoportok házassági vagy más magánéleti problémát, esetleg egyéb magyarázatot találnak, ezúttal nem kell a szövegekhez ragaszkodniuk, hanem saját betoldásaikkal is felépíthetnek egy koncepciót. Minél inkább sikerül felhívni a figyelmet erre az alapkérdésre, annál kiélezettebben tudnak majd figyelni a diákok a Znamenák István által megmutatott szorongó, a kezét tördelve eléjük toppanó Orgonra. Otthon, nálunk: Az ötsoros egy olyan kötetlen versforma, amely egy téma tömör kifejtésére, a hozzá való személyes viszonyulás kifejezésére szolgál. Ha a diákok még nem írtak ilyet, akkor érdemes őket a fantáziájuk szabad használatára bátorítani. A képek számos lehetséges témára irányítják rá a figyelmet: a gazdag, de rideg berendezésű nappalira, a házvezetőnőre, az ettől teljesen eltérő kultúrát képviselő nagymamára, az apa feltűnően zárt, fekete ruhájára, az életkorához képest fiatal, inkább a gyerekeihez hasonló korú és a luxust láthatóan kedvelő (és tőle feltűnően eltérően öltöző) feleségre, a feleség kicsit szakadt értelmiséginek látszó testvérére, a különös, nyakában hatalmas keresztet viselő új családtagra Mindez bőven elég arra, hogy a diákok elképzeljenek egy hangulatot, vagy kitapintsanak olyan lehetséges feszültségeket, amelyek egy impressziót rögzítő vers alapját adhatják. 19

20 Vita egy néma szereplő körül: A Spiró György darabjában szereplő Bogusławski azzal hozza ki a sodrából a színigazgatót, hogy Orgon hiszékenységét, azaz Tartuffe-fel szembeni kiszolgáltatottságát egy politikai félelemre vezeti vissza, és Tartuffe szolgájának szerepét is e politikai kiszolgáltatottság fényében értelmezi. A néma szereplőnek olyan tudást tulajdonít, amely hatalmi fenyegetettséget sugall. Minderről a két vitatkozó fél nem beszél igazán nyíltan (legfeljebb valamelyest a felvetés ellen tiltakozó igazgató), hiszen ők maguk is ellenőrzés alatt állnak ahogy ezt a jelenlévő kritikus és (a nézőteret is játékba vonó szellemes közjáték szerint) a próbák idejére is beülő idegenek sejteni engedik. Nem csoda, hogy az igazgató ideges: ő minimum a színháza létét veszélyezteti minden politikailag kockázatos áthallással. A vendégművész a szerző tekintélyével (zsenijével) és szoros szövegolvasással érvel, miközben nem áll távol tőle egy kis botrányokozás (ahogy ez a darabból később kiderül). Bogusławski politikai jellegű Lőrinc-értelmezése különösen hasznos a diákok számára az Örkény Színház előadásának megtekintése előtt, mert anélkül irányíthatjuk rá a figyelmüket az ezúttal valóban végig jelenlévő, és a megoldásban kulcsszereplővé előlépő szolgára, hogy elárulnánk nekik a végkifejletet. 20

21 A színházlátogatás utáni óra Tartuffe arcai Tartuffe a dráma ijesztően kiismerhetetlen alakja. Nagyon keveset tudunk meg arról, hogy hogyan sikerült Orgon közelébe kerülnie, és még ennél is kevesebbet arról, hogy hol élt, mit csinált korábban. Honnan tudja Tartuffe, milyen szöveggel lehet Orgon bizalmába férkőzni? Egyáltalán hogyan kerül egy gonosztevő a vallás nyelvének ilyen Orgont legalábbis sikerrel megtévesztő fölényes birtokába? Minél kevésbé van válasz a kérdésekre, annál nyugtalanítóbb a figura. Vizsgáljuk tehát meg az Örkény Színház előadásában látható Tartuffe-öt! Feladat: Készítsetek jellemtérképet a címszereplőről! A megnevezett tulajdonságok mellé írjátok fel a bizonyító érveket is. 21

22 A párizsi közönség jól ismerte az Olaszországból érkező commedia dell arte műfajt. Molière egy ideig közös épületen osztozott, és felváltva lépett fel az olasz Tiberio Fiorilli, azaz Scaramuccia társulatával, és nagyon kedvelte, sőt mesterének tekintette olasz kollégáját. Scaramuccia a commedia dell arte egyik jellegzetes ravasz és alattomos, ügyesen alkalmazkodó, de önhitt bohócfigurája volt, aki grimaszaival és mesterkélt beszédével nevettette meg a nézőket. A commedia dell arte olyan színpadi anyanyelv volt Molière számára, amelyből építkezhetett, sőt arra is számíthatott, hogy a műfajból ismerős helyzetek, szereplők, konfliktusok vagy tréfák a nézők számára is viszonyítási pontot jelentenek. A Nagy Zsolt által alakított Tartuffe figura megértését árnyalhatja néhány olyan információ, amely talán Molière közönségénél is befolyásolta a befogadást. Feladat: Dolgozzatok csoportokban: A) Olvassátok el a fenti rövid ismertetőt, illetve a commedia dell arte szolgafiguráiról szóló keretes írást, és gyűjtsétek össze azokat a mozzanatokat, amelyeknek szerintetek köze lehet az Örkény Színházban látott Tartuffe-alakhoz! B) Olvassátok el a Tartuffe nevének eredetéről szóló fejtegetést, és vessétek össze az információkat az Örkény Színházban látott címszereplővel! C) Gyűjtsétek össze a darabból azokat a jeleneteket, amelyekben Tartuffe váratlanul rögtönzésre kényszerül, és értékeljétek a figura improvizációs készségét: kiváló vagy csapnivaló színlelő Tartuffe? 22

23 A commedia dell arte szolgafigurái Az itáliai eredetű commedia dell arte a 16. század végétől a 18. század közepéig virágzott. E színjátéktípus legfőbb műfaji sajátossága az írott szövegtől független rögtönzés volt, amelyben kulcsszerepeket játszottak az állandó típusokat (tipi fissi) alakító és a saját figurájukkal akár egész színjátszó karrierjük idejére összeforró színészi teljesítmények. A zanni szerepek, azaz a szolgák a játék fő mozgatói voltak, tucatnyi elnevezésük, változatuk közül a két legnépszerűbb Brighella és Arlecchino. A zanni-szerepeket sokáig határozottan ellenszenves vonások jellemezték: az alattomos és pimasz szolgák falánksága gyakran bujasággal, kéjvággyal is párosult. Brighella okos, mozgékony, szívesen intrikáló plebejus alak, aki talpraesettségével nyűgözi le a közönséget. Agyafúrtsága gyakran rosszindulatot takar. Arlecchino vele szemben vidám, naiv és gyámoltalan, gyakran szerencsétlenkedik, rosszul végzi a feladatát, nehézkességéért még a nézők is megsajnálják. Arlecchino alakjának elődje a középkori misztériumjátékok Ördögére vezethető vissza, maszkján sokáig lompos szakáll, homlokrészén pedig az ördögszarv maradványaként kis dudor díszelgett. Érdekes módon az obszcén viselkedés, az erkölcsi és szellemi korlátok nem akadályozták, hogy a szolgák a színpadon rendre diadalmaskodjanak. Arlecchino és Brighella karakterjegyeit egyaránt viseli egy híres commedia dell arte színész, Antonio Sacchi által játszott Truffaldino, akinek neve csalót, szélhámost jelent. (A truffa az olasz költészetben a tréfás vers, a bohóctréfa, akár a durvaságtól sem mentes vicc műfaja.) Truffaldino 23

24 Tartuffe nevéről* Aki erkölcsös és erényes életet szeretne élni, az ne kóstolja meg a szarvasgombát. (olasz közmondás) Tartuffe neve Molière darabjának köszönhetően több nyelven is egybeforrt az álszent, a csaló, az imposztor jelentésekkel. A név eredetét vizsgálva a francia truffe (szarvasgomba vagy régiesen trifla, trufola) szóhoz juthatunk, amit La Varenne, XIV. Lajos főszakácsa elegáns ínyencségként szolgált fel az udvari mulatságokon és azokon az ünnepségeken is, amelyek megrendezésében Molière is komoly részt vállalt. A szarvasgomba egy földalatti, észrevehetetlen, göcsörtös, ráncos felületű gombaféle, amelyet nagyon nehéz megtalálni. A truffe szó közös eredetű az olasz tartoufli (krumpli) szóval. A szarvasgomba és a krumpli egyaránt a titkokat rejtő anyaföld terményei épp oly láthatatlanok és észrevehetetlenek, mint az álszent csalók. Molière Tartuffe-je a szerény külsejű, ám szimatoló kutyákkal keresett gombához hasonlóan sokáig nem látható, mégis a figyelem középpontjában áll. Alázatos, bűnbánó külseje ellenére ő minden beszélgetés tárgya, holott még meg sem jelent a színpadon. Jó szaglás kell a földalatti fekete gomba természetének felismeréséhez, amelyet már Molière idejében afrodiziákumnak, azaz szerelmi serkentőnek tartottak. Brillat-Savarin 1725-ös, Az ízlés fiziológiája című művében azt írja, hogy elég kimondani a truffe szót az erotikus és gasztronómiai álmok megidézésére. Véleménye szerint a szarvasgomba szerelmi hatékonysága magyarázatul szolgálhat a legmerészebb viselkedésre is. Nem csoda, hogy Molière Tartuffe-je szinte őrjöngve vágyik a testiségre. * Forrás: Az Utah Shakespeare Festival tanári segédlete, (utolsó letöltés: ) 24

25 Tartuffe és Orgon találkozása Cléante / / Orgon Fölszedted a templomlépcsőn, lelked rajta, Kivakartad a szarból Ha láttad volna orcáján az elrévült Mosolyt, ahogy koldúsként buzgón térdepelt A templomban és imádkozott, imádtad Volna. Nem ő, ne hidd, titkára súgta meg, Hogy milyen szegény, mert ő nem panaszkodott, Sőt, nagyon is sőt. Az adományom felét Majdnem visszaadta. Uram, hisz ez túlzás, A felét ezennel hadd nyújtsam át önnek! De nem, mondtam, de igen, mondta, dehogy is, Mondtam, s ő, belátván eltökéltségemet, Az ominózus részt mind elosztotta a A szegények közt, mint szerény adományát. Ott, énelőttem, kétség hozzá ne férjen. Milyen lelkiállapotban és miért volt a templomban Orgon? Mióta és miért időzött ott Tartuffe és szolgája? Ki és hogyan kezdeményezte a kapcsolatfelvételt? Hogyan, milyen indoklással hívta el Orgon magához Tartuffe-éket? Feladat: Dolgozzátok ki a találkozás lehetséges előzményeit és körülményeit, és játsszátok el akár több csoportban, több változatban is! 25

26 Ki színlel itt? A darab alapkérdése a színlelés, amit Tartuffe pokoli és nagyszabású paródiaként valósít meg, színpaddá téve Orgonék otthonát. Tartuffe színlelésének lényege egy értékrend vagy ideológia képviselete, amelyben Orgon számára talán az is kecsegtető, hogy megszabadít a jelen tényleges és fájó, de legalábbis problémás érzelmi nyűgjeitől, az emberi kapcsolatokkal járó terhektől, hiszen mindezeket lényegtelennek nyilvánítja, és szembeállítja valami máshol és máshogy létező, de kizárólagosnak tekintett értékkel. Orgon: Ha mit tudom én, anyám vagy feleségem, Két gyermekem, most ezt csak példának mondom, E rút földi létből elhalálozának, Tán nem örülnék, de magasabb szempontból Annyit se bánnám, mint kapcsot a ruhámon Csakhogy Orgonnak csalatkoznia kell reményében, mert megkönnyebbülés és felszabadulás helyett megszaporodnak a magánéleti konfliktusai. Sőt, a helyzet visszásságát, a gyógyír hamisságát mutatja, hogy a menekülőút szerinti, oly fontosnak látott értékekről soha senki nem beszél, és az összes drámai konfliktus az emberi kapcsolatai körül forog, amelyek pedig állítólag immár csöppet sem fontosak a számára. Feladat: Olvassátok el a részleteket, és válaszoljatok a színleléssel kapcsolatos kérdésekre! Az első részlet alapján hogyan viszonyul Orgon a színleléshez? Miért ellentmondásos ez a viszony? Ha Orgon és Mariane beszélgetését rávetítjük Orgon és Tartuffe kapcsolatára, milyen sejtést fogalmazhatunk meg? A második részlet attól komikus, hogy mindkét szereplő folyamatosan színlel: azt színlelik, hogy nem szeretik egymást, holott szerelmesek. Mi okuk van erre, miért tesznek így? Ki színlel még a szereplők közül? Miért? Hányféleképpen viszonyulnak a szereplők a színleléshez? Az előadás végkifejletében milyen színlelésnek van szerepe, milyenre derül fény és milyenre nem? 26

27 ORGON Ó, elpirultál! Ne szégyelld, apácskádnak tetszik ez a pír, Vehetem olybá tehát, hogy eltrafáltam Szűzi gusztusod? Ugye, hogy, jó az ötlet? MARIANE Jó? Jóóóó? Papácska, te hülyéskedsz velem. Ez képtelenség ORGON Mért volna képtelenség? Magad mondtad az imént, hogy velem tartasz, S ha én szeretem, te se érezhetsz másként Hát akkor ne érezz másként. S te is mondd azt, hogy jó. Ez olyan nagy kérés? A szülőapádtól? MARIANE Persze, papácska, nem de hát ez mégiscsak Nem olyasmi, amit De hát hogy képzeled? Hát hogy kényszeríthetsz ekkorát hazudnom? ORGON Ki kényszerít? Én? Isten mentsen meg attól! Ne hazudj! A hazugság bűn. Hanem érezd Magadtól. Érezd belülről, hogy szereted. Apád erre kér, és nem a színlelésre. Igen, pontosan arra, hogy mint én, szeresd. MARIANE De pont ez a színlelés! ORGON Akkor ne színleld. Tegyed őszintén. MARIANE Dacára hogy nem igaz? ORGON De igaz. Attól még igaz, hogy dacára. Az az igaz, ahogy apád dönt és punktum. MARIANE És te úgy döntesz ORGON Úgy. És te is úgy döntesz, Azt garantálom. Belülről. Jószántadból. (részlet az előadás szövegéből, II. felvonás, 1. jelenet) VALÉR Hallom az újságot, ez igazán remek, Mondhatom, Mariane, szívből gratulálok. MARIANE Hogy? Milyen újságot? VALÉR Hát, hogy Tartuffe elvesz. Vagy talán nem igaz? MARIANE Erről az apámat kéne megkérdezned, Hogy mit akar. Hogy hogyan képzeli. VALÉR Apád? Apád adna Tartuffe-höz? De hát a múltkor nekem ígérte meg és ehhez te mit szólsz? MARIANE Mért, és te mit szólsz? VALÉR Még kérded? Gratulálok! MARIANE Ennyi? Hogy gratulálsz? VALÉR Hát, ha neked annyi Menj csak szépen férjhez. Fogadjál szót neki! MARIANE Köszönöm a kedves tanácsot. VALÉR Szívesen. Ahogy nézem, pont ilyen tanácsra vártál. MARIANE És ha ilyenre? Úgy tűnik, szívből adtad. VALÉR Naná, hiszen látom, amit szerelemnek Hittem, az csupán MARIANE Te beszélsz szerelemről? Közben gratulálsz, s a nyílt színen biztatsz, hogy Menjek szépen férjhez ahhoz, kit az apám Talált nekem? Tudod mit? Megteszem, Valér, Ha neked ennyi. Ha neked ennyi volt csak... VALÉR...Nekem? Aki megkértelek apádtól, aki... De hagyjuk, úgy látom, vitánk kapóra jött, Rég eldöntötted, és most rám kened, bravó! MARIANE Hogy én? Talán inkább te könnyebbülsz meg, Hogy nem kell értem küzdened az apámmal. VALÉR Mit küzdjek, hogyha nem szeretsz, ha soha se Szerettél? MARIANE Én, Valér? Én nem szerettelek? És ezt van képed a szemembe mondani? VALÉR Igen! Kimondtad egyszer is, például, hogy szeretsz, Vagy ilyesmi? MARIANE Milyesmi? Aki nem látja, Mert vak, annak úgyis hiába mondanám. VALÉR Ha nem látom, mert nincs mit látnom, vak vagyok? Oké, úgy látszik tényleg vak voltam. Eddig. De most majd körülnézek, ne félj. S lesz, aki Nem hiteget, hogy a kezét adja, hanem Megvigasztal MARIANE Nocsak, ha nincsen veszteség, minek vigasz? Húzzál, én nem tartóztatlak. VALÉR Szóval kidobsz. De nem baj. Legalább látom, hogy hányadán állunk. MARIANE Te látod? Én látom. Csak menj, ha nem bírod türtőztetni magad, Valér. És házasodj meg gyorsan. Ég veled. VALÉR Megyek, cseszed, nem állok a boldogságod Útjába. MARIANE Én se, cseszed, a tiedébe. VALÉR Köszönöm kedvességed. MARIANE Sose köszönjed. VALÉR Élj boldogul! MARIANE Te is. VALÉR Agyő. MARIANE Agyő. (részlet az előadás szövegéből, II. felvonás, 4. jelenet) 27

28 Háttérelemzések a feladatokhoz Tartuffe arcai: A jellemtérkép felvázolása alkalmas a Nagy Zsolt által játszott Tartuffe közös felidézésére, az első benyomások megfogalmazására. A provokatív, környezetidegen figurával kapcsolatos első érzések, ellentmondások, kérdések is kikristályosodnak a feladat kapcsán. A commedia dell arte szolga- és bohócszerepeiről szóló információk érdekességként és vitaalapként szolgálnak: felkínálják annak a lehetőségét, hogy a diákok Tartuffe alakjában felfedezzék a bohóc ijesztő, törvényen kívüli és démonikus vonásait is. A zannik fékezhetetlen falánksága és bujasága, kéjvágya Tartuffe-nek is meghatározó vonásai, holott felvett szerepe mást diktálna neki. Brighella okosságát, talpraesettségét ugyanúgy észrevehetjük az Orgont sikeresen behálózó Tartuffe-ben, mint a misztériumjátékok ördögéig visszanyúló Arlecchino-figura vonásait. Az obszcenitás, a szerepjátszás és az improvizációs helyzetek is párhuzamot jelenthetnek, miközben a Molière által megírt alak félelmetességét növeli, hogy eloldódott a szolga pozíciójától, sőt étvágya és kéjvágya immár a vagyonos és tekintélyes polgár javainak megszerzésére, helyének elfoglalására tör. Tartuffe neve a truffa szóval és a belőle eredeztethető Truffaldino névvel is kapcsolatba hozható, de a föld alatt termő, csúnya küllemű afrodiziákumhoz vezető etimológia talán még izgalmasabb. A szófejtéssel (és az egyéb párhuzamokkal) kapcsolatban semmilyen magyarázatot nem érdemes erőltetni, csak annak van hozadéka, amit a diákok örömmel vesznek és maguk is megvilágító erejűnek találnak. A c) feladat átgondolása remélhetőleg elvezeti a diákokat arra az igen érdekes felismerésre, hogy Tartuffe, bármilyen nagy manipulátor hírében áll is, a néző szeme előtt tulajdonképpen soha nem lép kezdeményező szerepbe. (A vallomástevésre szolgáló alkalmat sem ő szervezi, és a szituáció fokozatosan teszi egyre bátrabbá.) Mindig ő érkezik tehát egy-egy előkészített helyzetbe, amelyben nem tudja, mi vár rá, ezért mindig rögtönöznie kell. A kezdeményező, őt két hullámban is helyzetbe hozó személy nem más, mint Tartuffe gyenge pontja: a kihívó és mögöttes szándékkal bíró Elmira. Találkozásuk mindkétszer olyan tanú jelenlétében történik, akiről Tartuffe mit sem sejt (igaz, az elsőről 28

29 Elmira sem tud). A rögtönzéseknek nagy tétjük van, és Tartuffe-nek mindkétszer fontosabb a szenvedélye kiélése, mint az Orgonnal folytatott játszmájának biztonsága. A jelenetekbe betoppanó váratlan emberek újabb rögtönzésekre, átalakulásokra késztetik: hátborzongató, hogy az Elmirával még szofisztikáltan érvelő férfi Orgonra már tébolyult, irracionális üvöltésével és artikulálatlan érzelmi kitörésével hat. A majdnem lelepleződés mindenesetre nem akasztja el a szavát, hanem újabb, sikeres játszmába fog. Ám az új, fordulatot hozó lépések továbbra sem tőle indulnak: a ház és vagyon átíratását Orgon veti fel a szemünk előtt, így nyugodtan elhihetjük, hogy a korábbi házassági terv is tőle származott. Tartuffe néha talán sugall, de még többször mintha neki is meglepő lenne, mi minden történik vele ebben a házban, és megy az események után. A commedia dell arte a rögtönző színház, Tartuffe pedig a megtestesült túlzó, ripacskodó, de legfőképpen mindig rögtönző commedia dell arte bohóc-színész. Tartuffe és Orgon találkozása: A jelenet eljátszása konkretizálhat néhány, a darab által nyitva hagyott tényezőt (így a két főszereplő motivációit, előtörténetét vagy előzetes állapotát), és ezzel a diákokat lehetséges magyarázatok átgondolására készteti. Tudjuk, hogy Orgon családjában új jelenség a bigottan vallásos szemlélet, sőt valószínűleg bármilyen vallásos szemlélet is. (Pernelle-né talán azért áll olyan lelkesen az új családtag pártjára, mert Orgon megtérésében egyúttal visszatérést lát a neveltetéséhez, egy korábbi, megtagadott értékrendhez.) Orgon felbukkanása a templomban és azonnali rárepülése az áhítatos koldusként imádkozó Tartuffe-re egy már létező, súlyos személyes válság tünete, ezért struccpolitika a család részéről, hogy pusztán Tartuffe megjelenéséhez kötik a bajok kezdetét. A család korábbi (és tulajdonképpen jelenlegi) életmódjától teljesen idegen ez a jelenet, feltűnő, hogy mennyire képtelenek beszélni a problémáról, egyedül a féligmeddig kívülálló Cléante próbálkozik meg vele. Ha a diákok a jelenet kidolgozása során e válság természetéről és Orgon helyzetéről gondolkoznak, nagy lépést tehetnek tragédiája megértése felé. Orgon válságának okai között felvetődhetnek például Argas barátjához és az őrzött ládikához kötődő politikai félelmek, kiugró vagyonosodásával és társadalmi szintváltásával kapcsolatos szorongások, házassági feszültségek egyaránt. Míg azonban Orgon a vallás újrafelfedezésével részben a gyökereihez menekül vissza, és 29

30 nem csak nevetséges vagy aggasztó, de megrendítő is az átváltozása ( E szellem ízről ízre átjárt engem is, Cléante, és más emberré lettem általa mondja el vallomásában), addig Tartuffe ebben a rendezésben ordítóan hiteltelen ember, aki bántóan hamisan és eltúlzott ripacsériával adja elő magát. Veszélyes bohóc az alvilágból, a törvényen és társadalmon kívülről érkezett: tetkós, mezítlábas, gyanús, okos, ösztönös és a velejéig romlott. Aki ennek a Tartuffe-nek bedől, az tényleg elveszett ember. Már-már démonian rejtélyes, hogy honnan szedte fel az Orgonra ható nyelvet, a liturgikus latin szavakat, hogy mit keresett a templomban épp a kellő pillanatban nem megnyugtató, hogy az általa megtestesített alvilágiság épp a vallásban megnyugvást kereső emberre támad Tartuffe széttartó nyelvhasználata szétfeszíti egy realisztikusan értelmezhető drámaalak kereteit: nem csak a liturgikus nyelv töredékei, hanem rengeteg kulturális allúzió, idézet is szerepel a szövegében, ráadásul a nyelvújítás és a biedermeier szóteremtő divatja, mesterkélt finomkodása is tőle indulva, az ő befolyása révén éled újjá a családban. A közönségesség ugyanúgy nem idegen tőle, mint a rafinált, akár meglepő kicsavarásokra épülő érveléstechnika, amit többször is alkalmaz. Alakja mindezért sokkal kevésbé megfogható, mint Orgoné, nehezebb motivációt, racionális fogódzókat keresni. Egy közönséges bűnöző nem a templomi nénik közé megy áldozatot lesni, hogy a lehető legvalószínűtlenebb véletlen épp egy dúsgazdag Orgont tereljen a hálójába. Többlettudása, különös felbukkanása, széttartó alakja egyszerre testesíti meg Orgon megfoghatatlan fenyegetettségérzését és egy erőt, amibe kapaszkodni lehet. Miközben kezdettől ott van mellette a pofátlanul magabiztos Lőrinc, a hatalom megbízottja, akinek pontos küldetéséről csak találgathatunk. Tartuffe jelenléte a templomban elképzelhető többek között egy Lőrinc által sugallt akció kezdetének, egy tudatos tartuffe-i szerepfelvételnek vagy egy váratlan alkalomból adódó például tréfának szánt, ám Orgonra váratlanul revelatívan ható improvizációs sorozat elejének is. Ki színlel itt?: Orgon és Mariane beszélgetésében Orgon érvelése merőben érzelmi alapú. Képtelen figyelembe venni a sajátjától eltérő vágyakat, ezért nyomást gyakorol a lányára. Óhajának azonban kizárólag színleléssel lehet megfelelni, amiről ő nem akar tudomást venni. Ennek alapján felvetődik, hogy Tartuffe színlelése is Orgon vágykiteljesítését 30

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA ÉRETTSÉGI VIZSGA 2013. május 24. DRÁMA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2013. május 24. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 120 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Dráma

Részletesebben

Ötven egész esztendővel a csokoládés uzsonna után kezdődik Magdaléna két életének tulajdonképpeni története... *****

Ötven egész esztendővel a csokoládés uzsonna után kezdődik Magdaléna két életének tulajdonképpeni története... ***** Ötven egész esztendővel a csokoládés uzsonna után kezdődik Magdaléna két életének tulajdonképpeni története... ***** Ezüst gyertyatartók fénye mellet egy fiatal férfi hajol íróasztala fölé. Az arca márványfehér,

Részletesebben

Frank megállt kocsijával a folyó előtt, ami enyhén szakadékos partjával és sötét vizével tiszteletet parancsolt. Mindennek lehetett nevezni, csak jó

Frank megállt kocsijával a folyó előtt, ami enyhén szakadékos partjával és sötét vizével tiszteletet parancsolt. Mindennek lehetett nevezni, csak jó 1. Frank megállt kocsijával a folyó előtt, ami enyhén szakadékos partjával és sötét vizével tiszteletet parancsolt. Mindennek lehetett nevezni, csak jó barátnak nem. A motort nem állította le, halk zúgása

Részletesebben

Mozgókép. Lekció: Mt 6, 25-34/Textus: Eszter 1-2 2015. október 18.

Mozgókép. Lekció: Mt 6, 25-34/Textus: Eszter 1-2 2015. október 18. Mozgókép Lekció: Mt 6, 25-34/Textus: Eszter 1-2 2015. október 18. Kedves Testvérek! Sokszor érzi az ember, hogy egy prédikációban jó tanácsokat kap, példamutatást, utat, amin járni lehet, iránymutatást,

Részletesebben

EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA

EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA ÉRETTSÉGI VIZSGA 2009. május 19. DRÁMA EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2009. május 19. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM

Részletesebben

Már újra vágytam erre a csodár a

Már újra vágytam erre a csodár a Már újra vágytam erre a csodár a Szüleinktől kapjuk az utat, gyermekeinktől a célt olvasható az államfő feleségének hitvallása internetes bemutatkozó oldalán. Áder János köztársasági elnök felesége, négygyermekes

Részletesebben

Csillag-csoport 10 parancsolata

Csillag-csoport 10 parancsolata Csillag-csoport 10 parancsolata 1. Nagyon jól érezd magad mindig, mert ilyen hely nem lesz több a világon. (Panka) 2. Próbálj meg normálisan viselkedni, hogy ne legyenek rád dühösek. (Vince) 3. Kitartóan

Részletesebben

Foglaljuk össze, mit tudunk eddig.

Foglaljuk össze, mit tudunk eddig. vezérelve döntöttek így Évezredes, ősi beidegződéseik, mélytudatuk tartalma súgta nekik, hogy a hegyes tű fegyver és nem létezik, hogy segítő szándékot, baráti érzést képvisel. Azt hiszem, az álláspontjuk

Részletesebben

Az irodalmi hasonmás irodalmi hasonmása?

Az irodalmi hasonmás irodalmi hasonmása? KÁNTÁS BALÁZS Az irodalmi hasonmás irodalmi hasonmása? Személyes hangvételű bekezdések Nyerges Gábor Ádám Sziránó című prózakötetéről Három, az irónia alakzata által erősen áthatott verseskötet és többéves,

Részletesebben

Belső Nóra: Utak egymáshoz (részlet) Beszélgessünk!

Belső Nóra: Utak egymáshoz (részlet) Beszélgessünk! Belső Nóra: Utak egymáshoz (részlet) Beszélgessünk! Sokszor nagyon kevés dolgon múlik, hogy egy kapcsolat miképpen alakul. Ugyanazzal az energiával lehet építeni és rombolni is. A lényeg a szándék, illetve

Részletesebben

KÉT ASSZONY TOLDI ÉVA

KÉT ASSZONY TOLDI ÉVA KÉT ASSZONY TOLDI ÉVA A Hídban az 1960-as években Déry Tibornak több novellája és esszéje jelent meg, s új regényéből, a G A. úrx-ben címűből is küldött részleteket folyóiratunknak. Ezek a szövegek azonban

Részletesebben

garmadát. Abban sem volt nagy köszönet, ahogy cseperedtem, mert, ami rosszat elképzelhet az ember, azt én mind véghezvittem: a macska talpára

garmadát. Abban sem volt nagy köszönet, ahogy cseperedtem, mert, ami rosszat elképzelhet az ember, azt én mind véghezvittem: a macska talpára Mire megvirrad... Julis! Julis! Asszony! Csak nem hagy békén, s én áldozatként, hogy szabaduljak tőle, elvonulok, mint a nagyokosok, tollat veszek a kezembe, azzal ámítom őnagyságát, hogy úr lettem, ahogy

Részletesebben

EÖTVÖS KÁroly Magyar alakok 2011

EÖTVÖS KÁroly Magyar alakok 2011 EÖTVÖS KÁROLY Magyar alakok 2011 A KIS MARISKA (Gróf Széchenyi István nőtlen korából) Széchenyi István Íróasztala fölött díszes aranykeretben fiatal nő arcképe függött a falon. Olajfestmény volt s gyönyörű

Részletesebben

A tudatosság és a fal

A tudatosság és a fal A tudatosság és a fal Valami nem stimmel a világgal: háborúk, szenvedések, önzés vesz körül bennünket, mikor Jézus azt mondja, hogy az Isten országa közöttetek van. (Lk 17,21) Hol van ez az ország Uram?

Részletesebben

1. A nem világnyelven folyó tudományos könyvkiadás problematikussága általában

1. A nem világnyelven folyó tudományos könyvkiadás problematikussága általában Miklós Tamás A tudományos könyvkiadás lehetõségei 1. A nem világnyelven folyó tudományos könyvkiadás problematikussága általában Bár a magyar tudományos könyvkiadás ma elevennek, gazdagnak látszik, jó

Részletesebben

A gyermek, aki sosem voltam

A gyermek, aki sosem voltam A gyermek, aki sosem voltam Emlékezések Annette Kuhn Ez a történet egy fényképrõl szól; vagy inkább sok történet egy témára, melyeket sok fényképrõl el lehetne mondani. A képen látható hatéves kislány

Részletesebben

Bói Anna. Konfliktus? K. könyvecskék sorozat 1.

Bói Anna. Konfliktus? K. könyvecskék sorozat 1. Bói Anna Konfliktus? K könyvecskék sorozat 1. Tartalom: Üdvözölöm a kedves Olvasót! Nem lehetne konfliktusok nélkül élni? Lehet konfliktusokkal jól élni? Akkor miért rossz mégis annyira? Megoldás K Összegzés

Részletesebben

E D V I N Írta Korcsmáros András

E D V I N Írta Korcsmáros András E D V I N Írta Korcsmáros András A színen a Fiú, aki egy padon ül, majd előveszi a telefonját. Szia! Én vagy az, Dávid! Most hallasz? Nem? Na és most? Nagyszerű! Minden rendben. Nem, nincs baj. Éppen ebédszünetem

Részletesebben

Sokféleképpen belefoghatnék ebbe a történetbe. Ábrándosabb lelkületű olvasóim, akik nem közömbösek régmúlt csaták és elporladt hősök iránt, bizonyára nem vennék zokon, ha úgy kezdeném: régesrég, azokban

Részletesebben

ÉDES ANYANYELVÜNK Bács-Kiskun megyei forduló Kiskunhalas, 2009. április 4-én

ÉDES ANYANYELVÜNK Bács-Kiskun megyei forduló Kiskunhalas, 2009. április 4-én ÉDES ANYANYELVÜNK Bács-Kiskun megyei forduló Kiskunhalas, 2009. április 4-én SZÓBELI FELADATOK Válasszon ki egyet a szóbeli témák közül! A felkészüléskor készített vázlatot használhatja a háromperces megnyilatkozáskor,

Részletesebben

Miért tanulod a nyelvtant?

Miért tanulod a nyelvtant? Szilágyi N. Sándor Mi kell a beszédhez? Miért tanulod a nyelvtant? Nyelvtani kiskalauz (Részletek a szerző Ne lógasd a nyelved hiába! c. kötetéből, Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége, 2000) 2. rész Térjünk

Részletesebben

A BARÁT. Moncsinak, aki végig kitartott mellettem és támogatott. Andrásnak, aki szereti az írásaim, de ezt a könyvet még nem olvasta.

A BARÁT. Moncsinak, aki végig kitartott mellettem és támogatott. Andrásnak, aki szereti az írásaim, de ezt a könyvet még nem olvasta. Bódi Zsolt Publio Kiadó 2012 Minden jog fenntartva! A BARÁT Moncsinak, aki végig kitartott mellettem és támogatott. Andrásnak, aki szereti az írásaim, de ezt a könyvet még nem olvasta. Szüleimnek, testvéreimnek,

Részletesebben

MŰVÉSZETI ISMERETEK DRÁMA ÉS TÁNC 9 11. évfolyam (Esti és levelező tagozat)

MŰVÉSZETI ISMERETEK DRÁMA ÉS TÁNC 9 11. évfolyam (Esti és levelező tagozat) MŰVÉSZETI ISMERETEK DRÁMA ÉS TÁNC 9 11. évfolyam (Esti és levelező tagozat) A dráma és tánc tanítása olyan művészeti és művészetpedagógiai tevékenység, amelynek célja az élményeken keresztül történő megértés,

Részletesebben

,,Tele vagyunk fiatallal,,

,,Tele vagyunk fiatallal,, t a v a s z t ó l õ s z i g,,tele vagyunk fiatallal,, Vakáció, szabadidõ: mindannyiunk iskolája! A nyári, a családi, közösségi idõtöltés, a táborok, minden, ami nem az iskolában, nem a televízióban, nem

Részletesebben

2015. március Horváth Lóránd Elvégeztetett

2015. március Horváth Lóránd Elvégeztetett 2015. március Horváth Lóránd Elvégeztetett... és mi csak vétkeztünk és te szenvedtél egyre, mentünk vakon az ösztöneink után de te felnéztél az égre. mentünk a gyehenna égő szennyhalmazán, égett a testünk,gőzölgött

Részletesebben

Sütő Ãndrás. Földi ºsztºl, égi szék*

Sütő Ãndrás. Földi ºsztºl, égi szék* Sütő Ãndrás Földi ºsztºl, égi szék* Adventi szelek fújnak maholnap a Hargitán, menni, menni kéne Sikaszóba! Nyár eleje rég volt, hogy arra járhattam, káplánszoknyás fenyőfáim alatt megülhettem. Fülemben

Részletesebben

A HECSEDLI MEG A POSTÁS

A HECSEDLI MEG A POSTÁS SZEMLE 13 T. Ágoston László A HECSEDLI MEG A POSTÁS Hecsedli. Várjuk a postást mondta Bányai, az író, és letette a kagylót. Régi, jól bevált, mondhatni egyezményes szövegük volt ez Zsengellérrel, a költővel

Részletesebben

"Soha nem érzem, hogy itt a plafon" - Interjú Bánsági Ildikóval

Soha nem érzem, hogy itt a plafon - Interjú Bánsági Ildikóval "Soha nem érzem, hogy itt a plafon" - Interjú Bánsági Ildikóval 2014. augusztus 26. kedd, 07:00 "Mindig büszke voltam, ha valami újra hívtak. Soha nem érzem, hogy itt a plafon, hanem inkább azt, hogy szeretnék

Részletesebben

ISTEN NEM HALOTT! JÉZUS NEM HAL MEG SOHASEM!

ISTEN NEM HALOTT! JÉZUS NEM HAL MEG SOHASEM! Dr. Egresits Ferenc ISTEN NEM HALOTT! JÉZUS NEM HAL MEG SOHASEM! Kérdések és megfontolások Jézus passiója kapcsán az irgalmasság évében. - Az esetleges párhuzamok és áthallások nem a véletlen művei! -

Részletesebben

A dolgok arca részletek

A dolgok arca részletek 1 Bakonyi István: A dolgok arca Arcképvázlat Pék Pálról Nagykanizsa, Czupi Kiadó Pannon Tükör, 2007. A dolgok arca részletek Pék Pál 1939. július 26-án született Nagykanizsán. A szülőhely mindmáig lakóhelye

Részletesebben

Olvasópróba. Gerold László. A feledés emlékezete. Tizenöt kortárs magyar versenydráma. zetna, Zenta, 2006

Olvasópróba. Gerold László. A feledés emlékezete. Tizenöt kortárs magyar versenydráma. zetna, Zenta, 2006 Gerold László Olvasópróba A feledés emlékezete. Tizenöt kortárs magyar versenydráma. zetna, Zenta, 2006 Március idusa előtt új ősbemutató volt az Újvidéki Színházban. Aaron Blumm: Hamlett halott. Már közvetlen

Részletesebben

Erkölcstan óraterv. Idő Az óra menete Nevelési-oktatási stratégia Megjegyzések. Módszerek Munkaformák Eszközök

Erkölcstan óraterv. Idő Az óra menete Nevelési-oktatási stratégia Megjegyzések. Módszerek Munkaformák Eszközök A pedagógusok neve: T. R., K. M., B. D., B. S. Tantárgy: Erkölcstan Osztály: 2.a A hely előkészítése, ahol a foglalkozást tervezik: csoportasztalok Erkölcstan óraterv Az óra témája: Reggel, este szabályok.

Részletesebben

Tánc és dráma /modul tantárgy/

Tánc és dráma /modul tantárgy/ Tánc és dráma /modul tantárgy/ 5-6. évfolyam TÁNC ÉS DRÁMA 5-6. ÉVFOLYAM 1 BEVEZETŐ Tánc és dráma választható modul tantárgy 5-6. évfolyam A dráma és tánc tanítása komplex pedagógiai munka, mely a különféle

Részletesebben

[Erdélyi Magyar Adatbank] MINDENKORI KORTÁRSAK

[Erdélyi Magyar Adatbank] MINDENKORI KORTÁRSAK MINDENKORI KORTÁRSAK Mit akart mondani Szilágyi Domokos a huszadik század hatvanas éveiben Arany Jánosról? Vagy: mit akart mondani Arany Jánossal Szilágyi Domokos a huszadik század hatvanas éveiben? Elmondani

Részletesebben

Az akarat diadala. Fotó: Mészáros Csaba Mephisto - Stohl András

Az akarat diadala. Fotó: Mészáros Csaba Mephisto - Stohl András Az akarat diadala Fotó: Mészáros Csaba Mephisto - Stohl András Nehéz függetlenítenie magát az embernek. Talán nem is lehet. Vagy mégis? Éppen erről szólna ma a Mephisto? Hiszen Hendrik Höfgen éppen függetleníteni

Részletesebben

heti óraszám 2 2 3 4 évi óraszám 74 74 111 128 otthoni tanulási idő 37 37 55,5 64

heti óraszám 2 2 3 4 évi óraszám 74 74 111 128 otthoni tanulási idő 37 37 55,5 64 IRODALOM 1 A kerettanterv alapján készült helyi tanterv óraterve IRODALOM 9. osztály 10. osztály 11. osztály 12. osztály 37 hét 37 hét 37 hét 32 hét heti óraszám 2 2 3 4 évi óraszám 74 74 111 128 otthoni

Részletesebben

Kiss Ottó. A nagypapa távcsöve

Kiss Ottó. A nagypapa távcsöve Kiss Ottó A nagypapa távcsöve ITT VANNAK A NAGYIÉK Itt vannak a nagyiék, megjöttek! Két hétre. Fogalmam sincs, hogy mit lehet majd velük addig csinálni. 3 A NAGYPAPA UGYANOLYAN A nagypapa ugyanolyan, mint

Részletesebben

"Úgy nőtt fel egy nemzedék, hogy nem látott senkit dolgozni"

Úgy nőtt fel egy nemzedék, hogy nem látott senkit dolgozni "Úgy nőtt fel egy nemzedék, hogy nem látott senkit dolgozni" (Hírszerző, 2008 december 9.) Az Út a munkához program biztosan kielégíti majd a tömegigényt, hogy az ingyenélőket most jól megregulázzuk, az

Részletesebben

Útmutató kiscsoportos koordinátoroknak

Útmutató kiscsoportos koordinátoroknak Útmutató kiscsoportos koordinátoroknak Kiadta: Keresztyén Vezetők és Üzletemberek Társasága Keresztyén Vezetők és Üzletemberek Társasága Kedves Testvérünk! Örömünkre szolgál, hogy a Keve Társaság Compass,

Részletesebben

Aztán eljött a nap, amikor már nem kapta a segélyt, csak valami járuléknak nevezett, nevetségesen kicsi összeget

Aztán eljött a nap, amikor már nem kapta a segélyt, csak valami járuléknak nevezett, nevetségesen kicsi összeget Kovács Gabriella Hát ennyi volt... Hát ennyi volt érezte, hogy itt az út vége. Tehetetlenül, fáradtan feküdt a hideg kövön a fagyos szélben és nem akart többé engedelmeskedni a teste. Már nem érzett fájdalmat

Részletesebben

a Madách Könyvkiadó főszerkesztőjéhez

a Madách Könyvkiadó főszerkesztőjéhez A fekete özvegy levele a Madách Könyvkiadó főszerkesztőjéhez Tisztelt Főszerkesztő Úr! Karácsony szent ünnepére megvásároltam az Ön beosztottjának, Grendel Lajos úrnak, leendő férjem egykori barátjának

Részletesebben

Nekünk még volt szabadnapunk

Nekünk még volt szabadnapunk Nekünk még volt szabadnapunk 2013. 09. 11. Szerző: Kalmár András Molnár Piroskával egy nagy irodaház felső szintjén találkoztam, vöröses-lilás paróka volt a fején, zebramintás blúz és műszálas sál egészítették

Részletesebben

SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24

SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24 Pasarét, 2012. július 1. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24 Alapige: Galata 4,4-7 De amikor eljött az idő teljessége, Isten elküldte Fiát, aki asszonytól

Részletesebben

A kis betlehemi csillag /Szende Ákos fordítása/

A kis betlehemi csillag /Szende Ákos fordítása/ A kis betlehemi csillag /Szende Ákos fordítása/ A kis csillag a milliárdnyi többi között állt fenn az égen. Végtelenül messzi kis fehér pont volt csupán. Senki sem vette észre - éppen ez volt bánata. Hajnalban

Részletesebben

"Örömmel ugrok fejest a szakmába" - Interjú Őze Áronnal

Örömmel ugrok fejest a szakmába - Interjú Őze Áronnal "Örömmel ugrok fejest a szakmába" - Interjú Őze Áronnal 2014. október 29. szerda, 08:00 Az idei Vidor fesztiválon Őze Áron és Kedvek Richárd nyerte a legjobb főszereplő párosnak járó Pantalone-díjat az

Részletesebben

VERASZTÓ ANTAL AKIKKEL AZ ÉLET TÖRTÉNIK

VERASZTÓ ANTAL AKIKKEL AZ ÉLET TÖRTÉNIK VERASZTÓ ANTAL AKIKKEL AZ ÉLET TÖRTÉNIK A következő történet szereplői közül példaként egy olyan helybéli embert állíthatunk, akit a neve miatt mindenki Bokor Mihálynak szólított, és akiről semmi rosszat

Részletesebben

Petőcz András. Idegenek. Harminc perccel a háború előtt

Petőcz András. Idegenek. Harminc perccel a háború előtt Petőcz András Idegenek Harminc perccel a háború előtt Peut-être à cause des ombres sur son visage, il avait l air de rire. (Camus) Megyünk anyámmal haza, a plébániára. Szeretek az anyámmal kézen fogva

Részletesebben

IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT

IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT Újpest-Belsőváros 2004. 03. 14. Loránt Gábor IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT Alapige (textus): Neh 1 és Lk 11,1 Lectio: Neh 1 Lk 11,1: Történt egyszer, hogy valahol imádkozott, és mikor befejezte, így szólt hozzá

Részletesebben

EGY VÉRBELI CIGÁNYMUZSIKUS

EGY VÉRBELI CIGÁNYMUZSIKUS EGY VÉRBELI CIGÁNYMUZSIKUS Magyar vagyok. Természetem komoly, Mint hegedűink első hangjai; Ajkamra fel-felröppen a mosoly, De nevetésem ritkán hallani. Ha az öröm legjobban festi képem: Magas kedvemben

Részletesebben

Néha volt olyan gondolatom, hogy könnyebb lenne halott szerzőnek lenni

Néha volt olyan gondolatom, hogy könnyebb lenne halott szerzőnek lenni Néha volt olyan gondolatom, hogy könnyebb lenne halott szerzőnek lenni A fiatal magyar dráma a JAK 2010-es szigligeti táborában lezajlott beszélgetés rövidített, szerkesztett változata Résztvevők: Göttinger

Részletesebben

Húsz év mellékvágány után újra lendületben

Húsz év mellékvágány után újra lendületben 2007-06-22 Húsz év mellékvágány után újra lendületben Bodrogi Gyula a mesterekről, a zsákutcákról és a nagy visszatérésről Bodrogi Gyula, a Nemzeti Színház művésze, valósággal kivirult, mióta nem a Vidám

Részletesebben

Ők ugyanis a sérült gyerekük mellett óvodát működtetnek szintén sérült gyerekek részére.

Ők ugyanis a sérült gyerekük mellett óvodát működtetnek szintén sérült gyerekek részére. Idegesített, hogy nem tudják diagnosztizálni. Hát az orvostudomány nem tud semmit?" Egy család, amelynek tagjai megszakadnak a munkában, elviselik az elviselhetetlent, küzdenek a fogyatékkal, és közben

Részletesebben

Rippl-Rónai Megyei Hatókörű Városi Múzeum 7400 Kaposvár, Fő u. 10. Bejelentkezés: +36 30 869 6052. www.smmi.hu

Rippl-Rónai Megyei Hatókörű Városi Múzeum 7400 Kaposvár, Fő u. 10. Bejelentkezés: +36 30 869 6052. www.smmi.hu Rippl-Rónai Megyei Hatókörű Városi Múzeum 7400 Kaposvár, Fő u. 10. Bejelentkezés: +36 30 869 6052 www.smmi.hu 2 I. 1. FELADAT A tulipános láda egyik felét már kifestette a mester. Fejezd be te a másik

Részletesebben

a viszonyuk. És a lány nem is hozta rendbe a dolgokat, mielőtt az apja oly hirtelen elment. Visszatekintve már látta, hogy nagyon sok a hasonlóság

a viszonyuk. És a lány nem is hozta rendbe a dolgokat, mielőtt az apja oly hirtelen elment. Visszatekintve már látta, hogy nagyon sok a hasonlóság ELSŐ FEJEZET Nem így kellett volna történnie. Addie Folsom úgy képzelte, a középiskola után hat évvel tehetősen és egy jó kocsi volánjánál ülve tér majd haza. Ehelyett behúzott nyakkal és egy közel háromszázezer

Részletesebben

Thimár Attila SÚLY, AMI FELEMEL

Thimár Attila SÚLY, AMI FELEMEL RÓZSÁSSY BARBARA 59 gondolok, kell, méghozzá az írás, a vers létjogosultsága mellett. Miként valamiképp a szerzõ is ezt teszi könyvében mindvégig. Hogy a társadalomnak mára nemhogy perifériájára került,

Részletesebben

Világjátékok 2009 - Tajvan, a magyar sikersziget. Világjátékok 2009 - Tajvan, a magyar sikersziget. The World Games 2009. The World Games 2009

Világjátékok 2009 - Tajvan, a magyar sikersziget. Világjátékok 2009 - Tajvan, a magyar sikersziget. The World Games 2009. The World Games 2009 96 97 98 99 100 SKAohsiung: A BAJNOK ÚTJA,,Hatéves voltam, amikor édesapám ismerôse révén elmehettem egy karateedzésre. Ahogy beléptem, iszonyú hangzavar, kiabálás, egymással harcoló fehér ruhás emberek

Részletesebben

Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 215/2012. (II. 1.) sz. HATÁROZATA

Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 215/2012. (II. 1.) sz. HATÁROZATA Ügyiratszám: MN/32050-8/2011. Ügyintéző: személyes adat Tárgy: burkolt kereskedelmi közlemény tiltott közzétételére vonatkozó törvényi rendelkezés megsértése Melléklet: hatósági ellenőrzés megállapításai

Részletesebben

Dr. Kutnyányszky Valéria

Dr. Kutnyányszky Valéria Dr. Kutnyányszky Valéria Dr. Kutnyányszky Valéria 2009 őszén egy hónapot töltött a Kongói Demokratikus Köztársaság területén fekvő Kiwanjában. A bükkösdi homeopátiás orvos az Afrikai-Magyar Egyesület (AHU)

Részletesebben

Erkölcstan. 5-8. évfolyam. tantárgy 2013.

Erkölcstan. 5-8. évfolyam. tantárgy 2013. Erkölcstan tantárgy 5-8. évfolyam 2013. Az erkölcstan alapvető feladata az erkölcsi nevelés, a gyerekek közösséghez való viszonyának, értékrendjüknek, normarendszerüknek, gondolkodás- és viselkedésmódjuknak

Részletesebben

Csak a szeretetben! Lakatos Sándor

Csak a szeretetben! Lakatos Sándor Csak a szeretetben! Lakatos Sándor Amikor Jézus látta, hogy Mária sír, és a vele jött zsidók is sírnak, megrendült lelkében és háborgott, és megkérdezte:»hova helyeztétek őt?«azt felelték:»uram, jöjj és

Részletesebben

2014. március 24-27. TÉMA HÉT

2014. március 24-27. TÉMA HÉT 2014. március 24-27. TÉMA HÉT Munkára fel! Más keretek közt a Témahéten! T. 11. évfolyamos tanulók! Az alábbiakban olvashatjátok a témaheti kínálatot. Mit is kell tudni az időbeosztásról? Olvassátok el

Részletesebben

A KRITIKA, ÉS AKIKNEK NEM KELL

A KRITIKA, ÉS AKIKNEK NEM KELL A KRITIKA, ÉS AKIKNEK NEM KELL Vita a kritikáról a Revizoron, 4. 2012.09.26. Ha tizenöt éves koromban megkérdezte valaki s naná, hogy meg is kérdezték, mi akarsz lenni, kisfiam, ha nagy leszel, habozás

Részletesebben

A Feldegg-kúria teraszán 1914 nyár elején két ifjú hölgy üldögélt. Élvezték az elsõ meleg napsugarakat, és közben kézimunkáztak. Bárcsak tudnám, mi

A Feldegg-kúria teraszán 1914 nyár elején két ifjú hölgy üldögélt. Élvezték az elsõ meleg napsugarakat, és közben kézimunkáztak. Bárcsak tudnám, mi I. A Feldegg-kúria teraszán 1914 nyár elején két ifjú hölgy üldögélt. Élvezték az elsõ meleg napsugarakat, és közben kézimunkáztak. Bárcsak tudnám, mi értelme ennek az unalmas hímzésnek! A mamának már

Részletesebben

Újjászületés - Beleszületni Isten családjába

Újjászületés - Beleszületni Isten családjába Kenneth E. Hagin Nem az a fontos, hogy melyik gyülekezetbe tartozol, hanem az, hogy melyik családba. Jézus azt tanította, hogy az embernek újjá kell születnie. A következő állítások Jézus szájából származnak:

Részletesebben

Jézus órája János evangéliumában

Jézus órája János evangéliumában MICHAEL FIGURA Jézus órája János evangéliumában 1. A HELY- ÉS IDÔMEGHATÁROZÁS FONTOSSÁGA JÁNOS EVANGÉLIUMÁBAN A kánai menyegzôrôl szóló perikópában (2,1 11), amely a világosság olvasójának második titka,

Részletesebben

Feladatok a tavaszi ünnepekhez Összeállította: Pathy Lívia

Feladatok a tavaszi ünnepekhez Összeállította: Pathy Lívia Feladatok a tavaszi ünnepekhez Összeállította: Pathy Lívia Feladatok a Magyar nemzetismeret/haza a magasban c. könyvhöz Magyar nemzeti ünnepek I. Az ünnep http://www.nemzetismeret.hu/index.php?id=1.6 1.

Részletesebben

Egy jó nyaralás csodákra képes Mire emlékezünk, és miért? (Katarina Loefflerova története alapján)

Egy jó nyaralás csodákra képes Mire emlékezünk, és miért? (Katarina Loefflerova története alapján) Egy jó nyaralás csodákra képes Mire emlékezünk, és miért? (Katarina Loefflerova története alapján) http://centropastudent.org/?typ=sprache&flang=hu&movid=6&nid=43&q=m Óravázlat Korcsoport: 11-12. évfolyam

Részletesebben

7. Hitoktatás egyéb gyakorlati kérdései

7. Hitoktatás egyéb gyakorlati kérdései 7. Hitoktatás egyéb gyakorlati kérdései II. A hitoktatás mai helyzetelemzése a. A hittanórák időpontjával kapcsolatos kérdések A közoktatási intézményekben (óvodákban, általános iskolákban) törvény által

Részletesebben

Üzenet. A Prágai Református Missziói Gyülekezet Hetilapja IV. Évfolyam 26. szám, 2011. jún. 26. Kedves Testvérek!

Üzenet. A Prágai Református Missziói Gyülekezet Hetilapja IV. Évfolyam 26. szám, 2011. jún. 26. Kedves Testvérek! Kedves Testvérek! Üzenet A Prágai Református Missziói Gyülekezet Hetilapja IV. Évfolyam 26. szám, 2011. jún. 26. Isten! Add törvényeidet a királynak... Zsolt 72,1 Érdekes kérés: szerintem egyszerre jó

Részletesebben

Gazdagrét 2012.02.12. Prédikáció Evangélium: Márk 1, 40-45. Kedves Testvéreim! Nem is olyan nagyon régen, talán 15-20 évvel ezelőtt, egyikünknek sem

Gazdagrét 2012.02.12. Prédikáció Evangélium: Márk 1, 40-45. Kedves Testvéreim! Nem is olyan nagyon régen, talán 15-20 évvel ezelőtt, egyikünknek sem Gazdagrét 2012.02.12. Prédikáció Evangélium: Márk 1, 40-45. Kedves Testvéreim! Nem is olyan nagyon régen, talán 15-20 évvel ezelőtt, egyikünknek sem jelenthetett komolyabb problémát az, hogy megértesse

Részletesebben

AUSCHWITZ OLVASÓI Kertész Imre: Felszámolás

AUSCHWITZ OLVASÓI Kertész Imre: Felszámolás 102 AUSCHWITZ OLVASÓI Kertész Imre: Felszámolás A Felszámolás a holokauszt és a rendszerváltás könyve. B., az egyik fõszereplõ Auschwitzban, koncentrációs táborban születik, neve a combjába tetovált fogolyszám

Részletesebben

Caramel: Tûrnöm kell 2015. June 24.

Caramel: Tûrnöm kell 2015. June 24. Caramel: Tûrnöm kell 2015. June 24. Nem lenne tanár, és azt is elmondja, miért nem. - Kipróbálná magát külföldön, de imád magyarul énekelni. - Interjú Molnár Ferenc Caramellel cigányságról, kirekesztésrõl,

Részletesebben

Olvasás javítókulcs. 6. évfolyam ORSZÁGOS KOMPETENCIAMÉRÉS. Kiss Árpád Országos Közoktatási Szolgáltató Intézmény - Értékelési Központ

Olvasás javítókulcs. 6. évfolyam ORSZÁGOS KOMPETENCIAMÉRÉS. Kiss Árpád Országos Közoktatási Szolgáltató Intézmény - Értékelési Központ 6. ÉVFOLYAM JAVÍTÓKULCS ORSZÁGOS KOMPETENCIAMÉRÉS 2003 ORSZÁGOS KOMPETENCIAMÉRÉS Olvasás javítókulcs 6. évfolyam Kiss Árpád Országos Közoktatási Szolgáltató Intézmény - Értékelési Központ OLVASÁS 1. BLOKK

Részletesebben

A csend - Pilinszky János költészetében

A csend - Pilinszky János költészetében Törzstér 2205 Lőrinczi Ágnes A csend - Pilinszky János költészetében A költő munkájának legalább akkora része a csönd és a hallgatás, mint a megnyilatkozás. Csakhogy többféle csönd, többféle hallgatás

Részletesebben

Fityó néni és a drága aranyos szerelő bácsik

Fityó néni és a drága aranyos szerelő bácsik Fityó néni és a drága aranyos szerelő bácsik Több éves gyakorlattal fejlesztették tökélyre kifinomult praktikáik egész arzenálját. Kódszavaik tárháza régi, legendássá vált esetekből épült fel, ám legtöbbször

Részletesebben

Popper Péter: 1 % 2008-02-06 23:43:10

Popper Péter: 1 % 2008-02-06 23:43:10 Popper Péter: 1 % 2008-02-06 23:43:10 1 % Ennyi zsidó él Magyarországon. A kb. 10. 000. 000-ból (tízmillióból) kb. 100. 000 (százezer.) Ettől az 1 %-tól rettegne 99 %? Ki ez a százezer zseniálisnak kikiáltott

Részletesebben

Apor Vilmos Katolikus Iskolaközpont. Helyi tanterv. Dráma és Tánc. készült. a 51/2012. (XII. 21.) EMMI rendelet 3. sz. melléklet 9-12./3.2.12.

Apor Vilmos Katolikus Iskolaközpont. Helyi tanterv. Dráma és Tánc. készült. a 51/2012. (XII. 21.) EMMI rendelet 3. sz. melléklet 9-12./3.2.12. 1 Apor Vilmos Katolikus Iskolaközpont Helyi tanterv Dráma és Tánc készült a 51/2012. (XII. 21.) EMMI rendelet 3. sz. melléklet 9-12./3.2.12. alapján 9. évfolyam 2 DRÁMA ÉS TÁNC Célok és feladatok A dráma

Részletesebben

REFORMÁCIÓ. Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország

REFORMÁCIÓ. Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország REFORMÁCIÓ Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország Szolgál: Johannes Wöhr apostol info: www.nagykovetseg.com www.fegyvertar.com www.km-null.de Felhasználási feltételek: A blogon található tartalmak

Részletesebben

Beszámoló az ösztöndíjas év alatt megvalósított munkáról

Beszámoló az ösztöndíjas év alatt megvalósított munkáról Beszámoló az ösztöndíjas év alatt megvalósított munkáról 2011. tavaszán Huszonnégy óra munkacímű regénytervem megvalósításához kértem támogatást a Communitas Alapítványtól. Az eltelt év során sikerült

Részletesebben

A Teremtés Negyedik könyv

A Teremtés Negyedik könyv Vlagyimir Megre A Teremtés Negyedik könyv 2008 A KERÍTÉS Na, hát legelőször is, ugye, legelőször természetesen be kell a telket keríteni. Mert amikor az építkezéshez szükséges anyagokat kezdi az ember

Részletesebben

Hogyan néz ki az iskola társadalma 2013-ban?

Hogyan néz ki az iskola társadalma 2013-ban? Hogyan néz ki az iskola társadalma 2013-ban? A Jövô diákja Felkelni nehéz dolog, fél hét elôtt sosem sikerül. Az indulásig hátra lévô fél óra arra ugyan elég volna, hogy magamra rángassak valamit, aztán

Részletesebben

rend. Ha nincs értékrend, akkor nincs kultúra. A kultúra nem más, Meg kell õrizni az európai kultúra sokféleségét, és benne a magyar

rend. Ha nincs értékrend, akkor nincs kultúra. A kultúra nem más, Meg kell õrizni az európai kultúra sokféleségét, és benne a magyar Orwell, a testvér 59 rend. Ha nincs értékrend, akkor nincs kultúra. A kultúra nem más, mint az értékrend megteremtése és kifejezése, tudatosítása és örökítése. Meg kell õrizni az európai kultúra sokféleségét,

Részletesebben

Szép karácsony szép zöld fája

Szép karácsony szép zöld fája Móra Ferenc Szép karácsony szép zöld fája Illusztrációk: Szabó Enikő Nyolcéves voltam, a harmadik elemibe jártam, és először léptem a közszereplés terére. A közszereplés tere az öreg templomunk volt. Úri

Részletesebben

Jézus az ég és a föld Teremtője

Jézus az ég és a föld Teremtője 1. tanulmány december 29 január 4. Jézus az ég és a föld Teremtője SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: 1Mózes 1:1; Zsoltár 19:2-4; János 1:1-3, 14; 2:7-11; Kolossé 1:15-16; Zsidók 11:3 Kezdetben teremté

Részletesebben

Helyi tanterv. Célok és feladatok

Helyi tanterv. Célok és feladatok Helyi tanterv ÉNEK ZENE A változat Az ének-zene tantárgy a Nemzeti alaptantervben meghatározott fejlesztési területek, nevelési célok megvalósításához tud hozzájárulni hatékonyan: az erkölcsi nevelés (elfogadják

Részletesebben

AGRESSZIÓ AVAGY AZ ISKOLAI AGRESSZIÓ LEHETSÉGES OKAI

AGRESSZIÓ AVAGY AZ ISKOLAI AGRESSZIÓ LEHETSÉGES OKAI AGRESSZIÓ AVAGY AZ ISKOLAI AGRESSZIÓ LEHETSÉGES OKAI A természettudósok számára az agresszió egy sok energiát igénylő, magas feszültség szintű, cselekvésben kifejeződő biológiai jelenség. Ezzel szemben

Részletesebben

_,1111 _1111 11111. Írásbelikérdés. Dr. Schmitt Pá l az Országgyűlés elnöke részére. Helyben. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr!

_,1111 _1111 11111. Írásbelikérdés. Dr. Schmitt Pá l az Országgyűlés elnöke részére. Helyben. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! 11111,1(Ill,, _,1111 _1111 11111 kell ki : s id-ivatala t js-ij ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISELŐ Érler nett : 2010 J 0N ~' 112 9. Fidesz Magyar Polgári Szövetség Írásbelikérdés Dr. Schmitt Pá l az Országgyűlés

Részletesebben

RENDELKEZÉS A SZENT LITURGIA KÖZÖS VÉGZÉSÉRŐL

RENDELKEZÉS A SZENT LITURGIA KÖZÖS VÉGZÉSÉRŐL RENDELKEZÉS A SZENT LITURGIA KÖZÖS VÉGZÉSÉRŐL 1. Általános alapelvek 1.1. Bevezetés A Keleti Egyházak Kánonjai Kódexének 700. kánonjának 2. -a ajánlja a püspökkel vagy egy másik pappal való koncelebrációt

Részletesebben

Értékeken alapuló, felelős döntést azonban csak szabadon lehet hozni, aminek előfeltétele az autonómia. Az erkölcsi nevelés kitüntetett célja ezért

Értékeken alapuló, felelős döntést azonban csak szabadon lehet hozni, aminek előfeltétele az autonómia. Az erkölcsi nevelés kitüntetett célja ezért ERKÖLCSTAN Az erkölcstan alapvető feladata az erkölcsi nevelés, a gyerekek közösséghez való viszonyának, értékrendjüknek, normarendszerüknek, gondolkodás- és viselkedésmódjuknak a fejlesztése, alakítása.

Részletesebben

G. GÖDÉNY ANDREA OLVASÁSPEDAGÓGIA

G. GÖDÉNY ANDREA OLVASÁSPEDAGÓGIA Document3 08/9/11 11:54 PM Page 59 OLVASÁSPEDAGÓGIA G. GÖDÉNY ANDREA Túlnan vélem átellenben éppen A szövegértés mint kulcskompetencia fejlesztési lehetôség irodalmi szövegek körében az 5-6. évfolyamon

Részletesebben

TÁVOL TŐLED 2 A MI SZÉTTÉPETT SZÍVEINK 2 KÉTSÉGEK KÖZÖTT 3 ESTE 3 GONDOLATBAN 4 EGY PÁR A PADON 4

TÁVOL TŐLED 2 A MI SZÉTTÉPETT SZÍVEINK 2 KÉTSÉGEK KÖZÖTT 3 ESTE 3 GONDOLATBAN 4 EGY PÁR A PADON 4 TÁVOL TŐLED 2 A MI SZÉTTÉPETT SZÍVEINK 2 KÉTSÉGEK KÖZÖTT 3 ESTE 3 GONDOLATBAN 4 EGY PÁR A PADON 4 ŐRZÖM AZ ÁLMODAT 5 AZ IGAZ SZERETET 5 MA EGY VERSEM KAPCSÁN 6 BIZONY! 7 A HÁRSFAILLATÚ ESTÉKEN 7 A MI VERSÜNK

Részletesebben

Tandori Dezső. Réváldozat. Forrás-mű. Ha ismertetek volna, most nem ismernétek rám!

Tandori Dezső. Réváldozat. Forrás-mű. Ha ismertetek volna, most nem ismernétek rám! Tandori Dezső Réváldozat Forrás-mű Ha ismertetek volna, most nem ismernétek rám! Eldönthetetlen címváltozatok Utazás Karinthy koponyája körül (75 éve halt meg) 2 félteke Aspergernek Féltekék Hamletnek

Részletesebben

Fejlesztı neve: BÁLINT ANDREA. Tanóra / modul címe: ARANY JÁNOS VÖRÖS RÉBÉK CÍMŐ MŐVÉNEK TANÍTÁSA DRÁMAJÁTÉKOKKAL

Fejlesztı neve: BÁLINT ANDREA. Tanóra / modul címe: ARANY JÁNOS VÖRÖS RÉBÉK CÍMŐ MŐVÉNEK TANÍTÁSA DRÁMAJÁTÉKOKKAL Fejlesztı neve: BÁLINT ANDREA Tanóra / modul címe: ARANY JÁNOS VÖRÖS RÉBÉK CÍMŐ MŐVÉNEK TANÍTÁSA DRÁMAJÁTÉKOKKAL 1. Az óra tartalma A tanulási téma bemutatása; A téma és a módszer összekapcsolásának indoklása:

Részletesebben

A pszichoanalízis. avagy a művészetkritikussá lett pszichológus. Művészeti kommunikáció 2008 tavasz

A pszichoanalízis. avagy a művészetkritikussá lett pszichológus. Művészeti kommunikáció 2008 tavasz A pszichoanalízis avagy a művészetkritikussá lett pszichológus Sigmund Freud (1856-1939) A freudi pszichoanalízis gyökerei - irracionalitás a misztikus tudomány; - racionalitás a racionalizált misztikum:

Részletesebben

1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút

1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút 1 1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút És lőn abban az időben, hogy Abimélek és Pikhól annak hadvezére megszólíták Ábrahámot mondván: Az Isten van te veled mindenben, a mit cselekszel. Mostan azért

Részletesebben

Révkomárom után. Európai utas OTTHON LENNI

Révkomárom után. Európai utas OTTHON LENNI OTTHON LENNI Révkomárom után Pomogáts Bélával, az Anyanyelvi Konferencia elnökével, Sárközy Péter római, Péntek János kolozsvári és Bányai János újvidéki egyetemi tanárral, valamint Göncz Lászlóval, a

Részletesebben

13 JÓ SZOKÁSOK KIFEJLESZTÉSE

13 JÓ SZOKÁSOK KIFEJLESZTÉSE 13 JÓ SZOKÁSOK KIFEJLESZTÉSE Mindegyikünknek kétféle szokásai vannak: jók és rosszak. A jó szokásaink közelebb visznek minket álmaink földjére, és a rosszak távolabb visznek álmaink földjétől. A jó szokások

Részletesebben

ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG

ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG Pasarét, 2014. február 2. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG Lekció: ApCsel 4,23-31 Alapige: Zsolt 124,8 A mi segítségünk az Úr nevében van, aki teremtette

Részletesebben

A DOLGOZÓ FIATALOK TÁRSADALMI ÉS SZAKMAI SZOCIALIZÁCIÓJA ÉS ÉRTÉKORIENTÁCIÓI

A DOLGOZÓ FIATALOK TÁRSADALMI ÉS SZAKMAI SZOCIALIZÁCIÓJA ÉS ÉRTÉKORIENTÁCIÓI MSZMP KB TÁRSADALOMTUDOMÁNYI INTÉZET MSZMP POLITIKAI FŐISKOLA SZOCIOLÓGIAI TANSZÉK A DOLGOZÓ FIATALOK TÁRSADALMI ÉS SZAKMAI SZOCIALIZÁCIÓJA ÉS ÉRTÉKORIENTÁCIÓI KÉRDŐÍV A VÁLASZADÁS ÖNKÉNTES! A kérdezés

Részletesebben