Bóly Város Önkormányzat. Pályázati felhívása
|
|
- Zsófia Vinczené
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Bóly Város Önkormányzat Pályázati felhívása az EFOP azonosítószámú, Itthon Bólyban Bóly város ifjúsági és lakáspolitikájának támogatása című projekthez kapcsolódó Önkormányzati Ösztöndíj elnyeréshez
2 I. Előzmények: Bóly Város Önkormányzat EFOP kódszámú Felhívás keretében benyújtott Itthon Bólyban Bóly város ifjúsági és lakáspolitikájának támogatása című, EFOP azonosítószámú pályázatával ,- forint támogatást nyert uniós forrásból. A projekt célja, hogy a fiatalok számára olyan kedvező lehetőségeket nyújtson, mind az egzisztenciateremtés mind a közösségi élet terén, hogy vonzóvá tegye a Bólyban történő letelepedést, családalapítást a helyi, az innen elszármazott, továbbá az itt letelepülni szándékozók számára egyaránt. Bóly Város Önkormányzata a projekt keretében jelen felhívással a helyi közösségi életben aktívan szerepet vállaló, a fiataloknak szóló új programokat teremtő helyi fiatalokat kívánja első sorban támogatni. II. Ösztöndíj pályázatra jogosultak köre: a) bólyi lakcímmel rendelkezik vagy Bólyra kíván költözni és b) magyar állampolgár és c) a pályázat benyújtásakor elmúlt 18 éves, de a támogatás folyósításának végéig nem tölti be a 35. életévét (támogatás folyósításának ideje minimum 6 hónap maximum 24 hónap) (előnyben részesülnek a 25. életévüket be nem töltöttek) és d) vállalja, hogy a támogatás folyósítása alatt Bóly városban állandó lakcímmel fog rendelkezni, e) Bóly város közössége számára fontos, hiányzó tevékenységet végez, vagy foglalkozása e rendelet melléklete alapján hiányszakmának számít, vagy hiányszakma megszerzésére irányuló szakképzésben vagy felsőoktatási képzésben vesz részt és kötelező közösségi célú önkéntes tevékenység végzését vállalja vagy f) aktív szerepet vállal a bólyi ifjúsági közösségi élet szervezésében és az Ifjúsági Ház működtetésében. Nem nyújtható támogatás annak a pályázónak, aki a döntéshozó testület bármely tagjával közeli hozzátartozói viszonyban van. Nem nyújtható támogatás a projektet megvalósító Bóly Város Önkormányzat vezető tisztségviselőinek, az önkormányzati képviselő-testület tagjainak, valamint fentiek közeli hozzátartozóinak A pályázó kötelező közösségi célú önkéntes tevékenységet a következőkből választhat: - Erzsébet Vigadó és az Ifjúsági Ház szervezésében, működtetésében való felelősségi körhöz kötött aktív tevékenység - a projekt keretében közösségi tulajdon felújítása-fejlesztése, Ifjúsági Ház felújítása, pl.: festés, dekorálás - önkormányzati és a projekthez kapcsolódó rendezvények, programok szervezésében való közreműködés, ezeken részvétel- hosztesz, segítő, tevékenység - helyi fiataloknak szóló új program megszervezése, rendszeres tartása Ezeken túlmenően a projekt megvalósítási ideje alatt felmerülő helyi problémák megoldásában, esetleges szolgáltatási hiány kiküszöbölésében való aktív közreműködés. A támogatásban részesülő fiatal önkéntes közösségi munkavégzését a megkötésre kerülő Támogatási szerződés fogja részletesen szabályozni.
3 III. Ösztöndíj mértéke: A vállalt közösségi munka mértékétől függően minimum havi nettó ,- Ft maximum havi nettó ,- Ft ösztönző támogatásban részesülhet a pályázó. Az ösztöndíj minimum összegének megítéléséhez minimum havi 10 óra önkéntes tevékenységet kell vállalni. Az ösztöndíj pályázatokat elbíráló Szociális Bizottság állapítja meg a pályázóknak ítélt ösztöndíj havi mértékét a vállalt önkéntes közösségi munka mértékétől és jellegétől függően. Az ösztöndíj minimum 6 maximum 24 hónapon keresztül folyósítható. A támogatásban részesült pályázó a Támogatási szerződés aláírásával kötelezettséget vállal arra, hogy a Támogatási szerződésben rögzített havi önkéntes munkaórát teljesíti, vagy az általa biztosított programot a vállalt gyakorisággal megtartja. Az önkéntes munkaóra mértéke függ a megítélt támogatási összegtől. A támogatás megítélése esetén a Támogatási szerződés hatályba lépésétől számított 6 hónapot követően a szerződésben vállalt és a teljesített közösségi munka felülvizsgálatra kerül és a Szociális Bizottság döntése alapján a támogatási szerződés vagy további 6 hónappal meghosszabbításra, vagy a szerződés felbontásával a támogatás megvonásra kerül. A Támogatási szerződést háromszor lehet meghosszabbítani maximum 24 hónapra, de legfeljebb a projekt zárásáig. A támogatási időszak alatt a támogatásban részesülő pályázó az általa elvégzett önkéntes munka megvalósulásáról köteles havi beszámolót benyújtani Támogatónak. E beszámoló benyújtása és Támogató általi elfogadása feltétele a következő havi ösztöndíj folyósításának. A havi beszámolók alapján a Támogatott által teljesített tárgyhavi önkéntes munkaórák számának el kell érni a Támogatási szerződésben rögzített óraszám 50 %-át, azzal a kikötéssel, hogy a 6 hónapot követő felülvizsgálatkor a hat hónapra előírt önkéntes munkaórák számát 100 %-ban teljesíteni kell. IV. Pályázat kötelező tartalmi elemei: a) A felhívás 1. sz. melléklete szerinti Pályázati adatlap, b) Lakcímkártya és személyigazolvány másolata, c) Önéletrajz, d) Iskolai végzettséget igazoló okirat(ok) másolata (különösen: hiányszakma), e) Munkajogviszony vagy tanulói jogviszony fennállásának igazolása, f) Motivációs levél, melyben a pályázó ismerteti céljait, terveit, melyek a településhez kötik. Beszámol a településen eddig általa végzett közösségi munkáról, és a támogatás folyósításához kapcsolódó helyi közösségi munkát mely területen szeretné elvégezni és mekkora havi óraszámot tud vállalni. (max. 2db A/4 oldal), g) Amennyiben nem rendelkezik bólyi állandó lakcímmel, akkor nyilatkozat a letelepedési szándékáról, amely tartalmazza, hogy Bólyban melyik ingatlanon kíván letelepedni és ingatlan tulajdonosának hozzájáruló nyilatkozata
4 V. Pályázat benyújtása: Pályázat benyújtásának határideje: március óra A pályázatokat 1 eredeti papír alapú aláírt példányban szükséges benyújtani, zárt csomagolásban postai úton ajánlott küldeményben Bóly Város Önkormányzatának címezve vagy személyesen Bóly Város Önkormányzatának titkárságán: Bóly Város Önkormányzat 7754 Bóly, Rákóczi F. u. 3. A borítékon kérjük feltüntetni: Pályázat Önkormányzati Ösztöndíjprogramra EFOP VI. Pályázat elbírálása: a) A benyújtott pályázatok együttesen kerülnek elbírálásra a beérkezés sorrendjétől függetlenül. b) Hiányos pályázat esetén az Önkormányzat egyszeri alkalommal hiánypótlásra szólíthatja fel a pályázót legfeljebb 5 munkanapos hiánypótlási határidő megjelölésével. Amennyiben a pályázó a hiánypótlási felhívásban foglaltakat nem teljesíti határidőre a pályázata érdemi elbírálás nélkül elutasításra kerül. c) A pályázat tartalmi értékelése során a pályázónak tisztázó kérdés tehető fel. d) A támogatás elbírálásáról a Szociális Bizottság zárt ülés keretében dönt. e) A pályázatok elbírálása a pályázati felhívás 1. számú mellékletében meghatározott értékelési szempontrendszer szerint megállapított pontszámok alapján történik. A pályázat megfelelt minősítést kap, amennyiben az értékelési szempontok közül legalább 20 pontot ért el. A 20 pontot el nem ért pályázatok automatikusan elutasításra kerülnek. A megfelelt minősítés elérése nem jelenti automatikusan a támogatás megítélését. A Szociális Bizottság a felállított rangsor alapján, a rendelkezésre álló pályázati keretösszeget figyelembe véve dönt a támogatásban részesülőkről. f) A Szociális Bizottság a vállalt közösségi munka mértékétől és jellegétől függően határozza meg az ösztöndíj havi mértékét. g) A Szociális Bizottság döntése ellen a Képviselő Testülethez lehet fellebbezni. h) A Szociális Bizottság döntéséről a pályázók írásbeli értesítést kapnak. i) A pályázatok eredményét az Önkormányzat honlapján és a helyben szokásos módon teszi közzé. VII. Támogatási szerződés a) Az ösztönző támogatások folyósításának feltétele a Támogatási szerződés megkötése. b) A szerződést a pályázati döntésről szóló értesítés követő 15 napon belül kell megkötni. c) Támogatási szerződés tartalma: - támogatott kötelezettségvállalása, hogy bólyi lakcímét folyósítás lezárásáig fenntartja,
5 - önkéntes tevékenység részletezése, - a támogatott kötelezettségvállalása, hogy amennyiben a támogatás folyósítására vonatkozó feltételeket megszegi, (így különösen: a pályázat keretében valótlan adatokat szolgáltat; a pályázatával vállalt önkéntes tevékenységet nem végzi) a folyósított támogatást egy összegben, a Ptk. 6:48. (1) bekezdése szerinti kamattal együtt, az erre történő felszólítást követő 30 napon belül visszafizeti, - amennyiben a támogatott - önhibáján kívül - a szerződésben vállaltakat nem tudja teljesíteni, a szerződés felbontásra kerül, és a támogatás 1 hónap felmondási idővel megszüntetésre kerül, - pályázatok fél évenkénti felülvizsgálata annak érdekében, hogy a pályázati feltételek folyamatosan fennálljanak VIII. Támogatás folyósítása A támogatás havonta, utólag, a tárgyhónapot követő hónap 15. napjáig kerül átutalásra a támogatásban részesülő által megadott bankszámlaszámra. Az Önkormányzat a nettó támogatási összeget utalja át a személyi jövedelem adó és járulékok levonása után. Mellékletek: 1. számú melléklet: Értékelési szempontok 2. számú melléklet: Hiányszakmák listája 3. számú melléklet: Pályázati adatlap
6 1. számú melléklet: Értékelési szempontok Értékelési szempont Adható maximum pontszám 1. Pályázó lakóhelye max.: Pályázó bólyi állandó lakcímmel rendelkezik Pályázó Bólyról elszármazott, aki vissza telepednek Pályázó Bólyt állandó lakóhelyként szándékozik 3 választani 2. Pályázó életkora max.: A pályázó éves A pályázó éves 3 3. Pályázó foglalkozása max.: Pályázó az önkormányzatnál, illetve intézményeinél hiányszakmának számító foglalkozást végez Pályázó hiányszakmának számító foglalkozást, 4 tevékenységet folytat 3.3 Pályázó hiányszakmát tanul 3 4. Pályázó munkahelye max.: Pályázó bólyi munkáltatónál dolgozik, vagy bólyi 5 vállalkozó 4.2 Pályázó Bólyi járás területén dolgozik Pályázó nappali iskolarendszerű képzésben részesül Pályázó Baranya megyében dolgozik 3 5. Pályázó által vállalt önkéntes közösségi munka max.: Pályázó vállalja, hogy részt vesz a bólyi fiatalok számára 0-5 tartott programok szervezésében 5.2 Pályázó vállalja, hogy rendszeresen programot biztosít a 0-5 bólyi fiatalok számára 5.3 Pályázó vállalja, hogy a részt vesz a Bólyi Ifjúsági Ház működtetésében Motivációs levelében részletesen bemutatta bólyi 0-5 kötődését, a bólyi ifjúsági közösségi élet fejlesztésével kapcsolatos elképzelései, javaslatai Elérhető maximum pontszám 45 Elérendő minimum pontszám 20
7 2. számú melléklet: Hiányszakmák Asztalos, automatikai technikus, autószerelő, autófényező, asztalos, általános üzemi karbantartó, burkoló, eladó, elektronikai műszerész, elektronikai technikus, épület- és szerkezetlakatos, épületgépész és karbantartó, felszolgáló, festő, mázoló, tapétázó, gazda, gázvezeték és csőszerelő, gépi forgácsoló, gépgyártástechnológiai technikus, gyakorló ápoló, gyógyszerész, gyógyszerész szakasszisztens, hegesztő, húsipari termékgyártó, informatikus, ipari gépész, jogász, karosszéria lakatos, kistermelői élelmiszerelőállító, falusi vendéglátó, kőműves, központifűtés- és gázhálózat rendszerszerelő, közgazdász, logisztikus, mechatronikai technikus, mezőgazdasági gépész, mezőgazdasági gépésztechnikus, mezőgazdasági növénytermesztő gépész, mérnök (minden szakirány), műszaki informatikus, óvónő, pék, pincér, rendőr, szabó, szakács, szociális gondozó és ápoló, szőlész-borász, tanár/tanító, varrónő, vegyésztechnikus, védőnő, villanyszerelő, víz-, csatorna- és közműrendszerszerelő, vízgazdálkodó technikus, vízgépészeti technikus Önkormányzatnál illetve intézményeinél hiányszakma: orvos, gyerekorvos, pénzügyi, számviteli ügyintéző, mérlegképes könyvelő, jogász, építésügyi, műszaki ügyintéző, szociális munkás, szociális ápoló és gondozó, védőnő, óvodapedagógus, gyógypedagógus.
8 PÁLYÁZATI ADATLAP az EFOP azonosítószámú, Itthon Bólyban Bóly város ifjúsági és lakáspolitikájának támogatása című projekthez kapcsolódó Önkormányzati Ösztöndíj igényléséhez Pályázó neve: Születési helye, ideje: Anyaja neve: Lakcíme*: Levelezési cím: (amennyiben eltér lakcímétől) Telefonszám: cím: Adóazonosító jele: Legmagasabb iskolai végzettsége: Munkahelye / Oktatási intézmény: *Amennyiben nem bólyi lakcímmel rendelkezik nyilatkozzon, hogy kíván-e Bólyban letelepedni: igen / nem Vállalt önkéntes közösségi munka jellege: Pályázó jelölje X-vel az általa vállaltat. Bólyi Ifjúsági Ház működtetése Helyi fiataloknak szóló új program megszervezése, rendszeres tartása Erzsébet Vigadó és az Ifjúsági Ház szervezéséhez felelősségi körhöz kötött aktív tevékenység A projekt keretében közösségi tulajdon felújítása-fejlesztése Önkormányzati és a projekthez kapcsolódó rendezvények, programok szervezésében való közreműködés, ezeken részvétel- hosztesz, segítő, tevékenység Egyéb, saját ötlet Adatkezelés: A pályázó pályázata benyújtásával büntetőjogi felelősséget vállal azért, hogy a pályázati űrlapon és mellékleteiben az általa feltüntetett adatok a valóságnak megfelelnek. Tudomásul veszi, hogy amennyiben a pályázati űrlapon és mellékleteiben nem a valóságnak megfelelő adatokat tüntet fel, úgy a pályázata kizárható, a megítélt támogatás visszavonható.
9 A pályázó pályázata benyújtásával Hozzájárul ahhoz, hogy a pályázattal kapcsolatos személyes adatait a pályázatot kiíró települési önkormányzat nyilvántartásba vegye, illetőleg az ösztönző támogatás időtartama, a projekt időszaka alatt maga kezelje; Hozzájárul ahhoz, hogy a személyes adatait az ösztönző támogatáspályázat lebonyolítása és a támogatásra való jogosultság ellenőrzése céljából az ösztönző támogatás időtartama alatt kezelje. Vállalja, hogy a támogatás folyósítása alatt Bóly városban állandó lakcímmel fog rendelkezni. Vállalja, hogy az önkéntes közösségi tevékenységét az ösztönző támogatás folyósítás teljes időtartama alatt teljesíti. Nyilatkozik, hogy nem vezető tisztségviselő Bóly Város Önkormányzatában, nem tagja Bóly Város Önkormányzat Képviselő-testületének, valamint nem a fentiek Ptk. szerinti közeli hozzátartozója. Kötelező mellékletek: - személyigazolvány, lakcímkártya másolata - önéletrajz - motivációs levél - iskolai végzettséget igazoló dokumentum másolata - munkajogviszony vagy tanulói jogviszony fennállásának igazolása Kelt.:., hónap napja.. pályázó aláírása
Bóly Város Önkormányzat Képviselőtestületének 2/2019 (III.18.) önkormányzati rendelete
Bóly Város Önkormányzat Képviselőtestületének 2/2019 (III.18.) önkormányzati rendelete Itthon Bólyban- Bóly város ifjúsági és lakáspolitikájának támogatása" keretében nyújtott ösztönző támogatásról Bóly
1. Általános rendelkezések
Fegyvernek Város Önkormányzat Képviselő-testülete 13/2018.(VIII.31.) önkormányzati rendelete Esély Otthon - Esély Fegyverneken" ösztönző támogatásairól Fegyvernek Város Önkormányzatának Képviselő-testülete
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. A pályázat célja:
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Esély Itthon Kisteleken című EFOP-1.2.11-16-2017-00004 azonosító számú pályázat keretében nyújtandó Fiatalok helyben maradását ösztönző támogatás elnyerésére Kistelek Város Önkormányzata
Füzesabony Város Önkormányzata. ezennel kiírja évi. Ösztönző pályázatát
Füzesabony Város Önkormányzata ezennel kiírja 2018. évi Ösztönző pályázatát 1. A pályázat célja Önkormányzatunk kiemelt fontosságú feladatának tekinti a fiatalok helyben tartását, helyben maradását. Ahhoz,
SZENTLŐRINC VÁROS ÖNKORMÁNYZAT 1. számú melléklet PÁLYÁZATI ADATLAP
PÁLYÁZATI ADATLAP Hazavárunk Esély Otthon fiatalok számára Szentlőrincen című EFOP- 1.2.11-16-2017-00010 azonosítószámú projektben Önkormányzati Ösztöndíj- pályázat igényléséhez 1 (Nyomtatott betűvel kérjük
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Mezőkövesd Város Önkormányzata Ösztöndíj-pályázatot hirdet. című pályázat keretein belül
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Mezőkövesd Város Önkormányzata Ösztöndíj-pályázatot hirdet az EFOP-3.9.2-16-2017-00055. Humán kapacitások fejlesztése Bükkábrányban és térségében című pályázat keretein belül a 2018/2019.
TELEPÜLÉSI ÖSZTÖNZŐ PÁLYÁZAT EGÉSZSÉGÜGYI, SZOCIÁLIS, KULTURÁLIS, FELNŐTTKÉPZÉSI, MUNKAERŐ-KÖZVETÍTÉSI STB
TELEPÜLÉSI ÖSZTÖNZŐ PÁLYÁZAT EGÉSZSÉGÜGYI, SZOCIÁLIS, KULTURÁLIS, FELNŐTTKÉPZÉSI, MUNKAERŐ-KÖZVETÍTÉSI STB. KÉPESÍTÉS, SZAKKÉPZETTSÉG MEGSZERZÉSÉNEK TÁMOGATÁSÁRA Alattyán Község Önkormányzata pályázatot
FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. : (54) ; a Képviselő-testülethez
FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. : (54) 531 000 ; 531 031 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: /2019. 17. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testülethez az Esély
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Tard Község Önkormányzata Ösztöndíj-pályázatot hirdet
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Tard Község Önkormányzata Ösztöndíj-pályázatot hirdet az EFOP-3.9.2-16-2017-00055. Humán kapacitások fejlesztése Bükkábrányban és térségében című pályázat keretein belül a 2017/2018.
PÁLYÁZATI ADATLAP LAKHATÁSI TÁMOGATÁS
PÁLYÁZATI ADATLAP LAKHATÁSI TÁMOGATÁS Tompa Város Önkormányzatának Esély Otthon-Tompa Város népességmegtartó képességének javítása Tompa-Otthon egy életen át elnevezésű EFOP-1.2.11-16-2017-00055 azonosítószámú
KIS PÉLDAKÉPEINK ÖSZTÖNDÍJ
KIS PÉLDAKÉPEINK ÖSZTÖNDÍJ Ösztöndíj kiíró A Kis Példaképünk Ösztöndíjat az EFOP-1.5.2.-16-2017-00029 Egységben a jövőnk Humán szolgáltatások fejlesztése a Sármellék térségében elnevezésű projekt keretében
KIS PÉLDAKÉPEINK ÖSZTÖNDÍJ
KIS PÉLDAKÉPEINK ÖSZTÖNDÍJ Ösztöndíj kiíró A Kis Példaképünk Ösztöndíjat az EFOP-1.5.2.-16-2017-00029 Egységben a jövőnk Humán szolgáltatások fejlesztése a Sármellék térségében elnevezésű projekt keretében
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. - nappali rendszerű, középfokú oktatási intézményben tanulói jogviszonnyal rendelkezik és nem magántanuló
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Kemecse Város Önkormányzata és konzorciumi partnerei Ösztöndíj-pályázatot hirdetnek az EFOP-3.9.2-16-2017-00035 kódszámú Közös siker- Humán kapacitások fejlesztése térségi szemléletben
Nyirád Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 8/2019.(III.28.) önkormányzati rendelete Nyirádon dolgozni jó! ösztöndíjprogramról
Nyirád Község Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2019.(III.28.) önkormányzati rendelete Nyirádon dolgozni jó! ösztöndíjprogramról Hatályos: 2019. március 31. Nyirád 2019 Hirdetőtáblára kifüggesztve:
1. A rendelet célja. 2. A rendelet hatálya. (2) Általános orvosi, fogorvosi képzés esetén a bátonyterenyei lakóhely nem kötelező.
Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2017. (VIII.31.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE a Jövőnk van Bátonyterenyén felsőoktatási tanulmányi ösztöndíjról Bátonyterenye Város Önkormányzata
EFOP
EFOP-1.5.3-16-2017-00028 jelű projekt Maradj Helyben! Települési ösztöndíj fiatalok részére Célja: Az esélyegyenlőség növelése, felsőoktatásban tanuló fiatalok tanulmányainak segítése ösztöndíj támogatással,
2019/2020 Felvételi eredmény
Tanulói a. 72453804220 ács 72464869439 ács 72445134666 ács 72520491204 ács 72520489841 ács 72143401216 ács 72458802149 ács 72353537957 ács 72520058502 ács 72520064751 ács 72508164282 ács szakma 72433286647
FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. : (54) ; a Képviselő-testülethez
1 FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. : (54) 531 000 ; 531 031 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: /2019. 16. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testülethez az Esély
1. A Pályázók köre. 2. A támogatás feltételei. Az ösztönző támogatás pályázat útján nyerhető el.
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS az EFOP-1.2.11-16-2017-00059 azonosítószámú Fertőd Város népességmegtartó képességének javításáért című projekt keretében ösztönző támogatás elnyerésére Fertőd Város Önkormányzata támogatást
ÖNKORMÁNYZATI HIRDETMÉNY
ÖNKORMÁNYZATI HIRDETMÉNY PÁLYÁZAT nappali tagozaton tanulmányokat folytató orvostanhallgatók támogatására Komló Város Önkormányzata, Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 14/2018. (VI. 21.) önkormányzati
Szentlőrinc Város Önkormányzat. Pályázati felhívása. Önkormányzati Ösztöndíjprogramhoz
Szentlőrinc Város Önkormányzat Pályázati felhívása az EFOP-1.2.11-16-2017-00010 azonosítószámú, Hazavárunk Esély Otthon fiatalok számára Szentlőrincen című projekthez kapcsolódó Önkormányzati Ösztöndíjprogramhoz
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. - pályázni leghamarabb az első tanév két félévének teljesítésével lehet.
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzata, a Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzat Képviselő-testületének Soroksári Tanulmányi Ösztöndíj alapításáról és
ÖSZTÖNDÍJSZABÁLYZAT. a Gábor Dénes Főiskola, Siófoki Közösségi Felsőoktatási Képzési Központjának 0 évfolyam ösztöndíj-támogatási rendszeréről
ÖSZTÖNDÍJSZABÁLYZAT a Gábor Dénes Főiskola, Siófoki Közösségi Felsőoktatási Képzési Központjának 0 évfolyam ösztöndíj-támogatási rendszeréről A Gábor Dénes Főiskola, Siófoki Közösségi Felsőoktatási Képzési
I. Fejezet Általános rendelkezések. 1. A rendelet célja
Magyarpolány Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2019. (VII. 24.) önkormányzati rendelete a foglalkoztatáshoz kötődő lakhatási támogatási programról Magyarpolány Község Önkormányzat Képviselő-testülete
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. - a pályázat benyújtásakor elmúlt 18 éves, de a képzési támogatás folyósításának végéig nem tölti be a 35.
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Kemecse Város Önkormányzata és konzorciumi partnerei Ösztöndíj-pályázatot hirdetnek az EFOP-3.9.2-16-2017-00035 kódszámú Közös siker- Humán kapacitások fejlesztése térségi szemléletben
Szakmák egészségügyi tényezői. Egyes szakmákban egészségügyileg kizáró/korlátozó tényezők :
Szakmák egészségügyi tényezői Egyes szakmákban egészségügyileg kizáró/korlátozó tényezők : 1. Ács : Magas vérnyomás,, Ájulás hajlam,,, Tér és mélységlátás zavara, Cukorbetegség, Allergia a szakmában használatos
Pályázati kiírás. A hátrányos helyzetű, szociálisan rászoruló fiatalok körében aluliskolázottság figyelhető meg,
Pályázati kiírás A Szegvári Roma Nemzetiségi Önkormányzat ezennel kiírja ösztöndíjpályázatát a szociális helyzetük miatt rászoruló általános közép vagy felsőfokú tanulmányokat folytató tanulók számára
Pótpályázati Felhívása hátrányos helyzetű tanulók, fiatalok számára
Pótpályázati Felhívása hátrányos helyzetű tanulók, fiatalok számára Képviselő-testülete a 136/2018. (X.31.) önkormányzati határozata alapján, a Tisza-menti virágzás Ösztöndíj Szabályzat módosításával,
Pályázati adatlap. Esély Otthon Otthonteremtés és közösségépítés a fiatalokért Komáromban ösztönző támogatásaihoz
4. melléklet a helyi letelepedést és munkavállalást ösztönző támogatásokról szóló 18/2018. (X.17.) önkormányzati rendelet 17. (4) bekezdéséhez Pályázati adatlap Esély Otthon Otthonteremtés és közösségépítés
A Kőbánya számít Rád szociális alapú tanulmányi ösztöndíj pályázati felhívása
A Kőbánya számít Rád szociális alapú tanulmányi ösztöndíj pályázati felhívása Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testületének a Kőbánya számít Rád szociális alapú tanulmányi ösztöndíjról
Harkány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2019 (II. 18.) számú önkormányzati rendelete
Harkány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2019 (II. 18.) számú önkormányzati rendelete A Harkányban élni Jó! -Esély Otthon, Harkányban című pályázat keretében nyújtandó lakhatási támogatásról.
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. A támogatásra az a fiatal szakember nyújthatja be pályázatát, akinél fennállnak az alábbi együttes feltételek:
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS az Esély Otthon elnevezésű, EFOP-1.2.11-16 kódszámú pályázaton 2018. november 1-től 2019 április 30-ig tartó ösztönző támogatásban történő részvételre Ercsi Város Önkormányzat képviselő-testülete
Pályázati adatlap. Esély Otthon Otthonteremtés és közösségépítés a fiatalokért Komáromban ösztönző támogatásaihoz. Lakhatás biztosítása
3. melléklet a helyi letelepedést és munkavállalást ösztönző támogatásokról szóló 18/2018. (X.17.) önkormányzati rendelet 10. (4) bekezdéséhez Pályázati adatlap Esély Otthon Otthonteremtés és közösségépítés
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Esély Itthon Kisteleken című EFOP azonosító számú pályázat keretében nyújtandó lakhatás elnyerésére
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Esély Itthon Kisteleken című EFOP-1.2.11-16-2017-00004 azonosító számú pályázat keretében nyújtandó lakhatás elnyerésére Kistelek Város Önkormányzata ezennel kiírja az Esély Itthon Kisteleken
1. Általános rendelkezések
Sajóbábony Város Önkormányzata Képviselő-testületének 9/2019. (IX.25.) önkormányzati rendelete Esély Otthon létrehozása Sajóbábony népességmegtartó képességének javítására ösztönző támogatásairól Sajóbábony
P Á L Y Á Z A T I F E L H Í V Á S Itt van az otthonunk, itt van a jövőnk! ösztöndíj elnyerésére a 2014/2015. tanévre
P Á L Y Á Z A T I F E L H Í V Á S Itt van az otthonunk, itt van a jövőnk! ösztöndíj elnyerésére a 2014/2015. tanévre Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata a Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyűlése
Makó Város Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2017. (III.17.) önkormányzati rendelete a Makó számít rád tanulmányi ösztöndíjról
Makó Város Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2017. (III.17.) önkormányzati rendelete a Makó számít rád tanulmányi ösztöndíjról Makó Város Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (2)
Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár pályázati felhívása a tartósan betöltetlen háziorvosi körzeteket betöltő orvosok letelepedésének támogatására
A támogatás célja: Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár pályázati felhívása a tartósan betöltetlen háziorvosi körzeteket betöltő orvosok letelepedésének támogatására A legalább 12 hónapja betöltetlen
EFOP számú, Humán kapacitások fejlesztése térségi szemléletben Észak-Somogyban című projekt
Ösztöndíj pályázat általános iskolások részére Balatonmáriafürdő Község Önkormányzata tanulmányi ösztöndíj pályázatot ír ki a 114/2018. (VII.5.) sz. képviselő-testületi határozata alapján a 2018/2019 tanévre
ÖSZTÖNDÍJ PÁLYÁZAT DIÁKOK SZÁMÁRA
ÖSZTÖNDÍJ PÁLYÁZAT DIÁKOK SZÁMÁRA PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Csömödér Község Önkormányzata az EFOP 3.9.2-16-2017-00040 Humán kapacitások fejlesztése Lenti Járásban c. pályázat alapján Ösztöndíj pályázatot ír ki
SZABÁLYZAT. ösztöndíj odaítélésének és folyósításának rendjéről
SZABÁLYZAT Épületgépészet a Környezetért Alapítvány ösztöndíj programja a hátrányos helyzetű, kiemelkedő szakmai munkát végző, jó tanulmányi eredményű épületgépészeti szakmákat tanuló diákok számára ösztöndíj
National Instruments a virtuális műszerezésért Alapítvány. NI Mentor Program Pedagógusi Ösztöndíj
National Instruments a virtuális műszerezésért Alapítvány NI Mentor Program Pedagógusi Ösztöndíj Működési szabályzat és Pedagógusi pályázati felhívás a 2018/2019-es tanévre A National Instruments a virtuális
Ösztönző támogatás hiányszakmában dolgozóknak
Ösztönző támogatás hiányszakmában dolgozóknak A pályázat célja A Fiatalok helyben maradásának ösztönzése Berettyóújfaluban" (EFOP 1.2.11-16-2017-00039) elnevezésű pályázat keretében biztosított ösztönző
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS út- és mélyépítési műszaki ellenőri megbízás tárgyában
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS út- és mélyépítési műszaki ellenőri megbízás tárgyában 1. A pályázat kiírója I. ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK Diósd Város Önkormányzata (székhely: 2049 Diósd, Szent István tér 1.) 2. A pályázat
Tokaj Város Önkormányzata Képviselő-testületének. 5/2018. (IV.26.) önkormányzati rendelete
Tokaj Város Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2018. (IV.26.) önkormányzati rendelete Esély otthon - TOKAJ, NÁLUNK JÓ " ösztönző támogatásairól Tokaj Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az Alaptörvény
Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár pályázati felhívása a tartósan betöltetlen háziorvosi körzeteket betöltő orvosok letelepedésének támogatására
Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár pályázati felhívása a tartósan betöltetlen háziorvosi körzeteket betöltő orvosok letelepedésének támogatására A támogatás célja: hatályos: 2015.08.18 - A legalább
A kérelmező lakásának használati jogcíme: (tulajdonjog, bérlet, albérlet, haszonélvezet, szívességi lakáshasználó, egyéb):
1 BURSA HUNGARICA ÖSZTÖNDIJ PÁLYÁZAT MELLÉKLETEI: 1. a pályázó lakóhelye szerinti lakásban életvitelszerűen együttlakó, ott bejelentett lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel rendelkező személyek. Név,
Mit kínálunk 2017/2018-ra?
Mit kínálunk 2017/2018-ra? Tervezett 9. osztályok száma: 53 db. Meghirdetett helyek száma: 1.517. 7 szakgimnázium: 20 ágazat 25 osztály 6 szakközépiskola: 10 szakmacsoport 20 osztály 1 szakiskola: 4 szakmacsoport
A szakiskolai tanulmányaid alatt vonzó ösztöndíjakkal várunk!
Nálunk versenyképes szakmád és érettségid is lehet mindössze öt év alatt! A szakiskolai tanulmányaid alatt vonzó ösztöndíjakkal várunk! A szakmai tudás mellett élményekkel, gazdag programokkal, külföldi
Nyírbátor Város Önkormányzata Képviselő-testületének 25/2015.(III.25) önkormányzati határozata
Nyírbátor Város Önkormányzata Képviselő-testületének 25/2015.(III.25) önkormányzati határozata a 2015. évi lakossági internet-hozzáférés és használat támogatása pályázat kiírásáról A KÉPVISELŐ-TESTÜLET
Szentlőrinc Város Önkormányzat. Pályázati felhívása. Önkormányzati Ösztönző támogatási programhoz 2. kör
Szentlőrinc Város Önkormányzat Pályázati felhívása az EFOP-1.2.11-16-2017-00010 azonosítószámú, Hazavárunk Esély Otthon fiatalok számára Szentlőrincen című projekthez kapcsolódó Önkormányzati Ösztönző
Szabályzat a Zita Királyné Közalapítvány tanulmányi ösztöndíja elnyeréséhez
Szabályzat a Zita Királyné Közalapítvány tanulmányi ösztöndíja elnyeréséhez A Zita Királyné Közalapítvány pályázata keretében a Marcali vagy Somogyzsitfa középfokú intézményeiben érettségizett és egyetemen
ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ
ME 01 Minőségirányítási Eljárás 1. melléklet ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ ÜLÉS IDŐPONTJA: Vecsés Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. július 28-i ülésére ELŐTERJESZTÉS TÁRGYA: Javaslat Vecsés
2019. évi képzési terv
Angol KER B1 - küszöbszint C kör szakképesítés Angol KER B2 középszint C kör szakképesítés + angol alapfokú ismeret 13 Gyula 12 Mezőkovácsháza 14 MÁJUS Békés 14 13 Gyomaendrőd 12 Füzesgyarmat 15 Gyomaendrőd
5. melléklet a 13/2015. (II. 10.) Korm. Rendelethez
5. melléklet a 13/2015. (II. 10.) Korm. Rendelethez A 2015/2016-os tanévben induló képzésekben Szabóky Adolf tanulmányi ösztöndíjra jogosító hiány-szakképesítések Megye/Főváros Szakképesítés megnevezése
Pályaválasztás-beiskolázás
Pályaválasztás-beiskolázás Országos beiskolázási adatok a diákok 96,9 %-ának felvétele már az általános felvételi eljárásban (79 363 tanuló) az ekkor kimaradók részére (2 520 tanuló) 72 000 szabad férőhely
OKJ szerinti azonosító száma. Program engedélyezési szám
a Eladó 34 341 01 E-001343/2015/A001 alapfokú iskolai végzettség, 330/770 2015.09.09 Villanyszerelő 34 522 04 E-001343/2015/A002 alapfokú iskolai végzettség, 292/674 2015.09.09 Nyomástartóedény-gépész
2019. évi képzési terv. Május
Május ÁTKÉPZŐ FELNŐTTKÉPZŐ Reintegráló Tanácsadó Gépi forgácsoló Gyermek- és ifjúsági felügyelő 34 521 03 31 761 01 8 ált. + fogl. eü., záróvizsgáig 18. életév betöltése 8 ált. + fogl. eü. + eü. kiskönyv
35/2007. (VI.04.) Budapest Főváros VIII. kerület. Józsefvárosi Önkormányzati rendelet. A Józsefvárosi Diákösztöndíjról
35/2007. (VI.04.) Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzati rendelet A Józsefvárosi Diákösztöndíjról Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat (továbbiakban: Önkormányzat)
A bácsalmási szakképzés a Váriban szeptember 18. péntek, 09:20
2015. július 1-jétől a Kiskunhalasi Szakképzési Centrum Vári Szabó István Szakiskolája és Kollégiuma bácsalmási és mélykúti telephelyein is lehetőség nyílt a kibővített palettájú szakmatanulásra. A tudás
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS TEHETSÉG azonosítószámú SZTE KIEMELKEDŐEN TEHETSÉGES HALLGATÓI SZÁMÁRA
A tehetség értékének kibontakoztatása a kiválósága érdekében című projekt terhére, mint külső forrásból támogatott SZTE TEHETSÉGPONT KIVÁLÓSÁGI tudományos ösztöndíj PÁLYÁZATI FELHÍVÁS TEHETSÉG 02-2015-001
honlapról.
DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK NYÍLT PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata feladatainak hatékonyabb ellátása érdekében pályázati felhívást tesz közzé az alábbi területen:
HIVATAL A 2018/2019-es tanévre az alábbi nappali tagozatos, ingyenes szakképesítések kerültek meghirdetésre Baranya megyében 1
HIVATAL A 2018/2019-es tanévre az alábbi nappali tagozatos, ingyenes szakképesítések kerültek meghirdetésre Baranya megyében 1 Képzés megnevezése OKJ azonosítója Intézmény neve Ács 34 582 01 Pécsi SZC
Tanulmányi ösztöndíj pályázat. közép-és felsőfokú oktatásban résztvevő tanulók részére
Tanulmányi ösztöndíj pályázat közép-és felsőfokú oktatásban résztvevő tanulók részére 1. A tanulmányi ösztöndíj pályázat keretei Pákozd Város Önkormányzata és a Velencei-tavi Terület- és Településfejlesztési
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS HUMÁN SZOLGÁLTATÁSBAN DOLGOZÓ SZAKEMBEREK LAKHATÁSI TÁMOGATÁSÁHOZ
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS HUMÁN SZOLGÁLTATÁSBAN DOLGOZÓ SZAKEMBEREK LAKHATÁSI TÁMOGATÁSÁHOZ Jászszentandrás KözségÖnkormányzata pályázatot hirdet az EFOP-1.5.3-16-2017-00032 azonosítószámú Humán szolgáltatások
EFOP számú, Humán kapacitások fejlesztése térségi szemléletben Észak-Somogyban című projekt
Ösztöndíj pályázat általános iskolások részére Balatonkeresztúr Község Önkormányzata tanulmányi ösztöndíj pályázatot ír ki a 79/2018.(VII.25.) határozata alapján a 2018/2019 tanévre Célja: Az esélyegyenlőség
A rendelet célja. (2) A cím adományozása és a címmel járó támogatás megállapítása nyilvános pályázat útján történik.
Doboz Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete 5/2013. (II.15.) önkormányzati rendelete Doboz Nagyközség Ifjú Reménysége cím alapításáról, támogatásának rendjéről Doboz Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete
2017/2018-as tanévben, felnőttoktatásban tervezett képzéseink
2017/2018-as tanévben, felnőttoktatásban tervezett képzéseink Egri SZC Bornemissza Gergely Eger, 3300 Kertész utca 128. E-mail: bginfo@bgeger.hu Tel.: +36 36 312 166 Honlap: http://www.bgeger.hu/ szakgimn
Támogatott képzések Hajdú-Bihar megyében. - vállalati javaslatok, észrevételek -
Támogatott képzések Hajdú-Bihar megyében - vállalati javaslatok, észrevételek - Összefoglalás A felmérésben a HBKIK megkeresésére a megye 70 vállalkozása küldött be javaslatokat Célcsoport: közép és nagyvállalkozások
Pályázati útmutató. Kozármisleny Város Képviselő-testülete A helyi építészeti értékek védelméről című pályázatához
Pályázati útmutató Kozármisleny Város Képviselő-testülete A helyi építészeti értékek védelméről című pályázatához A Kozármisleny Város Képviselő-testülete (a továbbiakban: testület) a 11/2004. (IV.07.)
A Magyar Közlekedési Mérnökképzésért Alapítvány pályázati felhívása légiközlekedéssel kapcsolatos oktató- és kutatómunka támogatására
A Magyar Közlekedési Mérnökképzésért Alapítvány pályázati felhívása légiközlekedéssel kapcsolatos oktató- és kutatómunka támogatására A Magyar Közlekedési Mérnökképzésért Alapítvány (AMKMA, a továbbiakban:
1. A pályázat célja Fertőd Bartók Béla út 5. szám alatti 9 db összkomfortos fokozatú, gázfűtéses önkormányzati lakás.
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS az EFOP-1.2.11-16-2017-00059 azonosítószámú Fertőd Város népességmegtartó képességének javításáért című projekt keretében lakhatási támogatásra Fertőd Város Önkormányzata Képviselő-testülete
Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének 10/2007. (III.09.) önkormányzati rendelete Zalaegerszeg Város Művészeti Ösztöndíjáról 1
Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének 10/2007. (III.09.) önkormányzati rendelete Zalaegerszeg Város Művészeti Ösztöndíjáról 1 Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlése az Alaptörvény 32. cikk (2)
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS FIATALOK HELYBEN MARADÁSÁT TÁMOGATÓ ÖSZTÖNZŐ RENDSZER RÁCKERESZTÚR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT A PÁLYÁZATOK BEÉRKEZÉSÉNEK HATÁRIDEJE:
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS FIATALOK HELYBEN MARADÁSÁT TÁMOGATÓ ÖSZTÖNZŐ RENDSZER RÁCKERESZTÚR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT EFOP-1.2.11-16-2017-00016 2019. ÉV A PÁLYÁZATOK BEÉRKEZÉSÉNEK HATÁRIDEJE: 2019.05.30. 1. ÁLTALÁNOS
JELENTKEZÉSI ÚTMUTATÓ. a Magyar Sportcsillagok Ösztöndíj keretében megvalósuló ösztöndíjprogramra való jelentkezéshez 2013/2014. tanév 2.
JELENTKEZÉSI ÚTMUTATÓ a Magyar Sportcsillagok Ösztöndíj keretében megvalósuló ösztöndíjprogramra való jelentkezéshez 2013/2014. tanév 2. félév Alapvető cél A Kormány a Magyar Sportcsillagok Ösztöndíjról
Tokaj Város Önkormányzata Képviselő-testületének. 5/2018. (IV.26.) önkormányzati rendelete
Tokaj Város Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2018. (IV.26.) önkormányzati rendelete Esély otthon - TOKAJ, NÁLUNK JÓ " ösztönző támogatásairól Tokaj Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az Alaptörvény
Munkaerő-piaci konferencia
2016. DECEMBER 05-09. Munkaerő-piaci konferencia Szekszárd, 2016. december 06. Az intézmény bemutatása Az intézmény megnevezése: Szekszárdi Szakképzési Centrum Székhelye: 7100 Szekszárd, Széchenyi u.
A Magyar Közlekedési Mérnökképzésért Alapítvány pályázati felhívása légiközlekedéssel kapcsolatos oktató- és kutatómunka támogatására
A Magyar Közlekedési Mérnökképzésért Alapítvány pályázati felhívása légiközlekedéssel kapcsolatos oktató- és kutatómunka támogatására A Magyar Közlekedési Mérnökképzésért Alapítvány (AMKMA, a továbbiakban:
Pályázati felhívás sportegyesületek részére
Pályázati felhívás sportegyesületek részére Kiírás Leadási határidő Elbírálás 2014. február 5. 2014. február 21. 2014. március 7. iktatószám: 7738/2014/MAV. Pályázati Kiírás A MÁV Zrt. Támogatói Bizottsága
Zamárdi Város Önkormányzat 24/2013. (X. 22.) önkormányzati rendelete (Egységes szerkezetben) Felsőfokú tanulmányok támogatásáról
Zamárdi Város Önkormányzat 24/2013. (X. 22.) önkormányzati rendelete (Egységes szerkezetben) Felsőfokú tanulmányok támogatásáról *Zamárdi Város Önkormányzatának képviselő-testülete a szociális igazgatásról
2019/III/1. Szociálisan hátrányos helyzetű, tehetséges fiatalok részére szóló felsőoktatási ösztöndíj pályázat (2019/III/1.) Pályázati adatlap
Az Alapítvány tölti ki! Beérkezés dátuma: Iktatószám: Pályázat sorszáma: Szociálisan hátrányos helyzetű, tehetséges fiatalok részére szóló felsőoktatási ösztöndíj pályázat () Pályázati adatlap Tisztelt
Vál-Völgyi Fiatalokért Alapítvány
Vál-Völgyi Fiatalokért Alapítvány Otthonteremtési támogatási pályázat Pályázati kiírás 2019 PÁLYÁZATI KIÍRÁS A Vál-Völgyi Fiatalokért Alapítvány Kuratóriuma ezennel kiírja Otthonteremtési Támogatási Pályázatát
2. Az ösztöndíj fedezetét a Képviselő-testület éves költségvetésében e célra elkülöníti.
Révfülöp Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete 0/2009. (VII.6.) Kt. rendelete felsőoktatási intézményekben tanuló fiatalok ösztöndíjáról (egységes szerkezetbe foglalva 202. február 6. ) Révfülöp
A KÖZBESZERZÉSI HATÓSÁG PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA A KÖZBESZERZÉSI KIVÁLÓSÁGI DÍJ ELNYERÉSÉRE FELSŐOKTATÁSI INTÉZMÉNYEK TANULÓI SZÁMÁRA
A KÖZBESZERZÉSI HATÓSÁG PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA A KÖZBESZERZÉSI KIVÁLÓSÁGI DÍJ - 2018 ELNYERÉSÉRE FELSŐOKTATÁSI INTÉZMÉNYEK TANULÓI SZÁMÁRA A Közbeszerzési Hatóság a kiemelkedő színvonalú közbeszerzési szakmai
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. 1. A pályázat célja
1. A pályázat célja PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Gyöngyös Város Önkormányzata Képviselő-testületének a felsőoktatási tanulmányi ösztöndíj-támogatásról szóló 4/2017. (II. 24.) önkormányzati rendelete alapján A Gyöngyös
2017/2018. tanév beiskolázási engedély. Érettségi végzettséghez kötött ágazati szakképesítés megnevezése
2017/2018. tanév beiskolázási engedély Szakgimnázum 2017/2018. tanévben indítani engedélyezett SZAKGIMNÁZIUMI ÁGAZATI képzés 9. évfolyamon - ágazat Az érettségi vizsga keretében megszerezhető szakképesítés(ek)
PÁLYÁZATI ŰRLAP BÁCS-KISKUNBAN ITTHON VAGY! ÖSZTÖNDÍJ PÁLYÁT
PÁLYÁZATI ŰRLAP BÁCS-KISKUNBAN ITTHON VAGY! ÖSZTÖNDÍJ PÁLYÁT EFOP-3.9.2-16-2017-00007 EFOP-3.9.2-16-2017-00009 2018/2019. TANÉV I. FÉLÉV 1. Pályázó személyi adatai I.sz. melléklet Ikt. szám: EFOP-3.9.2-16-2017-00008
A Pécsi Szakképzési Centrum felnőttképzési kínálata
A Pécsi Szakképzési Centrum felnőttképzési kínálata Sorszám Képzési program megnevezése (OKJ száma) Képzés kör Program engedélyezési szám Engedélyezési szám kezdete 1. 7-8. osztályos felzárkóztató képzés
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Sátoraljújhely Város Önkormányzata Ösztöndíj-pályázatot hirdet
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Sátoraljújhely Város Önkormányzata Ösztöndíj-pályázatot hirdet Előzmény Sátoraljaújhely Város Önkormányzata az azonosító számú Humán közszolgáltatások fejlesztése Sátoraljaújhelyen és
AUGUSZTUS Csaba-College Külkereskedelmi Oktatási és Továbbképző Kft.
A GINOP-5.1.1-15 Út a munkaerőpiacra és a GINOP-5.2.1-14 ifjúsági garancia munkaerőpiaci programok keretében 2017. augusztus hónaptól álláskeresők részvételével indítandó munkaerő-piaci képzések Képzés
Pályázati felhívás. Bécsi Egyetemen létesített vendégtanári pozíció betöltésére
Pályázati felhívás Bécsi Egyetemen létesített vendégtanári pozíció betöltésére A külgazdasági és külügyminiszter (a továbbiakban: miniszter) a Bécsi Egyetem és a Balassi Intézet között létrejött BBI-1056/2003.
ÖNKORMÁNYZATI HIRDETMÉNY
ÖNKORMÁNYZATI HIRDETMÉNY Pályázat nem költségvetési szervek támogatására Komló Város Önkormányzat Képviselő-testülete a 24/2018. (XI.30.) számú, Komló Város Önkormányzat államháztartáson kívülre nyújtott
Tápiószele Város Önkormányzat Képviselő-testülete. 9/2012. (IV.27.) önkormányzati rendelete
Tápiószele Város Önkormányzat Képviselő-testülete 9/2012. (IV.27.) önkormányzati rendelete a középfokú nevelési-oktatási intézményekben tanulók tanulmányi ösztöndíjáról Tápiószele Város Önkormányzat Képviselő-testülete
Tervezett szakképesítés / szakképesítés-ráépülés OKJ száma (xx_xxx_xx) Közlekedés Közlekedés
Autói műszerész Autótechnikus Autótechnikus 54 525 01 13. Közlekedés 55 525 01 13. Közlekedés 55 525 01 13. Közlekedés Közlekedésgépész Közlekedésgépész Közlekedésgépész Közlekedésgépész Közlekedésgépész
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Pécs Város Polgármestere pályázatot hirdet
I. 1.számú melléklet PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Pécs Város Polgármestere pályázatot hirdet Polgármesteri ösztöndíjra a. tanévben felsőoktatási intézményekbe teljes idejű, nappali tagozatos képzésre beiratkozott
gépészmérnök/műszaki tanár
Mezőkövesdi Széchenyi István Katolikus Középiskola 3400 Mezőkövesd, gróf Zichy János u. 18. Tel/Fax.: 49/505-280, e-mail: szechenyi@mezokovesd.t-online.hu Honlap: www.szechenyi-mk.sulinet.hu OM azon.:
JELENTKEZÉSI ÚTMUTATÓ. a Magyar Sportcsillagok Ösztöndíj keretében megvalósuló ösztöndíjprogramra való jelentkezéshez 2014/2015. tanév 1.
JELENTKEZÉSI ÚTMUTATÓ a Magyar Sportcsillagok Ösztöndíj keretében megvalósuló ösztöndíjprogramra való jelentkezéshez 2014/2015. tanév 1. félév Alapvető cél A Kormány a Magyar Sportcsillagok Ösztöndíjról
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Pécs Város Polgármestere pályázatot hirdet
I. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Pécs Város Polgármestere pályázatot hirdet Polgármesteri ösztöndíjra a 2011/2012. tanévben felsőoktatási intézményekbe teljes idejű, nappali tagozatos képzésre beiratkozott pécsi
Pályázati felhívás Széchenyi István Egyetem. Regionális- és Gazdálkodástudományi Doktori Iskola
Pályázati felhívás Széchenyi István Egyetem Regionális- és Gazdálkodástudományi Doktori Iskola Gazdálkodás- és Szervezéstudományi doktori alprogram hallgatói részére A Széchenyi István Egyetem Regionális-
Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének 27/2011. (XII.02.) önkormányzati rendelete a Befektetés a jövőbe Zalaegerszegi Felsőoktatási Ösztöndíjról
Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének 27/2011. (XII.02.) önkormányzati rendelete a Befektetés a jövőbe Zalaegerszegi Felsőoktatási Ösztöndíjról Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlése az Alaptörvény