Változásmutató március válogatás
|
|
- Lőrinc Fekete
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 változásmutató Változásmutató március válogatás 8 Teljes listákat találnak a lemez Súgó/Hírlevél menüpontjában (pdf), illetve a hónapban megjelent, módosított, hatályon kívül helyezett jogszabályok szűkített címmutatóiban. ÚJ JOGSZABÁLYOK évi XII. törvény az államhatárt, az államhatár vonalának megállapítását tartalmazó egyes nemzetközi szerződések és határokmányok kihirdetéséről évi XI. törvény a Magyar Köztársaság Kormánya és az Egyiptomi Arab Köztársaság Kormánya között a diplomata útlevéllel rendelkező állampolgáraik kölcsönös vízummentességéről szóló megállapodás kihirdetéséről évi X. törvény az egyrészről az Európai Közösség és tagállamai, másrészről a Kínai Népköztársaság Kormánya közötti, a tengeri közlekedésről szóló megállapodás és az azt módosító jegyzőkönyv kihirdetéséről évi VIII. törvény a Magyar Köztársaság Kormánya és az Albán Köztársaság Kormánya között az augusztus 31. napján kötött vízummegállapodás, illetve a vízummegállapodás módosításáról szóló, jegyzékváltás útján létrejött megállapodások kihirdetéséről évi VII. törvény az Európai Közösség létrehozásáról szóló szerző désnek az áruk szabad áramlását biztosító rendelkezéseihez kapcsolódó kölcsönös elismerés alkalmazásáról évi VI. törvény a Módosított Európai Szociális Karta kihirdetéséről évi V. törvény egyes, a vállalkozásokat korlátozó törvényi rendelkezések hatályon kívül helyezéséről évi IV. törvény a lakáscélú kölcsönökre vonatkozó állami készfizető kezességről A hatálybalépés időpontját csak akkor tüntetjük fel, ha az a 30 napot meghaladja. A módosított jogszabályoknál feltüntetjük, hogy mekkora részük változik. átfogóan közepesen kismértékben évi III. törvény a Genfben május 26. napján kelt, a Veszélyes Áruk Nemzetközi Belvízi Szállításáról szóló Európai Megállapodás (ADN) kihirdetéséről évi II. törvény a Magyar Köztársaság és Bosznia és Hercegovina között a társadalombiztosításról és a szociális biztonságról szóló Egyezmény kihirdetéséről 63/2009. (III. 31.) Korm. rendelet a Magyar Köztársaság és Bosznia és Hercegovina között a társadalombiztosításról és a szociális biztonságról szóló Egyezmény végrehajtására szolgáló, Szarajevóban június 12-én aláírt Igazgatási Megállapodás kihirdetéséről 57/2009. (III. 17.) Korm. rendelet a Budapest Főváros Óbudai (Hajógyári) szigeten megvalósuló Álomsziget nevű komplex nagyberuházással összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról 55/2009. (III. 13.) Korm. rendelet a vásárokról és piacokról 51/2009. (III. 6.) Korm. rendelet a Magyar Köztársaság Kormánya és Japán Kormánya közötti Japán Kulturális Önkéntes Programról 49/2009. (III. 6.) Korm. rendelet az Agrármarketing Centrum és a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium Vidékfejlesztési, Képzési és Szaktanácsadási Intézet mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatási szervként való kijelöléséről 48/2009. (III. 6.) Korm. rendelet a pályakezdő fiatalok, az ötven év feletti munkanélküliek, valamint a gyermek gondozását, illetve a családtag ápolását követően munkát keresők foglalkoztatásának elősegítéséről, továbbá az ösztöndíjas foglalkoztatásról szóló évi CXXIII. törvény végrehajtása érdekében a gazdasági, infrastrukturális, társadalmi, szociális és foglalkoztatási szempontból legkedvezőtlenebb helyzetű kistérségek, valamint települések felsorolásáról
2 változásmutató 47/2009. (III. 4.) Korm. rendelet a NATO Repülőgépfedélzeti Korai Előrejelző és Ellenőrző (NAEW&C) Rendszere korszerűsítésére vonatkozó NATO E-3A Együttműködési Programjának az Észak Atlanti Szövetség védelmi miniszterei közötti Többoldalú Egyetértési Nyilatkozata (MMOU) kiegészítésének harmadik módosítása kihirdetéséről 46/2009. (III. 4.) Korm. rendelet a Magyar Köztársaság Kormánya és a Bolgár Köztársaság Kormánya között a budapesti Bolgár Kulturális Intézet és a szófiai Magyar Kulturális Intézet státusáról és tevékenységéről szóló megállapodás kihirdetéséről 45/2009. (III. 4.) Korm. rendelet a Magyar Köztársaság Kormánya és a Chilei Köztársaság Kormánya közötti tudományos és technológiai együttműködési megállapodás kihirdetéséről 44/2009. (III. 4.) Korm. rendelet a Magyar Köztársaság Kormánya és a Szlovák Köztársaság Kormánya között a nemzeti kisebbségek kölcsönös oktatási és kulturális támogatásáról szóló megállapodás kihirdetéséről 43/2009. (III. 4.) Korm. rendelet a Magyar Köztársaság és az Orosz Föderáció Kormánya között a fegyverzet, haditechnikai eszközök és azok tartalék alkatrészeinek a Magyar Köztársaságban a volt Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetsége licencei alapján történő gyártásának rendjéről szóló megállapodás kihirdetéséről 42/2009. (III. 4.) Korm. rendelet a Magyar Köztársaság Kormánya és a Kínai Népköztársaság Kormánya között az állategészségügy és a karanténozás területén való együttműködésről szóló egyezmény kihirdetéséről 41/2009. (III. 4.) Korm. rendelet a Magyar Köztársaság Kormánya és az Osztrák Köztársaság Kormánya között a határmenti térségekben történő foglalkoztatásról szóló jegyzőkönyv kihirdetéséről 40/2009. (III. 4.) Korm. rendelet a Magyar Köztársaság Kormánya és a Mexikói Egyesült Államok Kormánya közötti oktatási és kulturális együttműködési egyezmény jóváhagyásáról és kihirdetéséről 39/2009. (III. 4.) Korm. rendelet a Magyar Köztársaság Kormánya és a Jeruzsálemi Szent Sír Lovagrend között a Rend Budapesti Képviselete számára nyújtandó kiváltságokról, mentességekről és kedvezményekről szóló megállapodás kihirdetéséről 4/2009. (III. 17.) EüM rendelet az orvostechnikai eszközökről /2009. (III. 31.) FVM rendelet az agrárkár-enyhítési eljárásról 31/2009. (III. 27.) FVM rendelet a kéknyelv betegség elleni védekezés szabályairól 30/2009. (III. 27.) FVM rendelet a sertésállományok Aujeszky-betegségtől való mentesítésének szabályairól és a mentesség fenntartásáról 28/2009. (III. 20.) FVM rendelet a zöldség-gyümölcs termelői csoportok támogatásáról 27/2009. (III. 18.) FVM rendelet a tenyésztésszervezési feladatok támogatása igénybevételének 26/2009. (III. 17.) FVM rendelet az Európai Halászati Alapból a 2. támogatási tengely szerint nyújtandó támogatások 25/2009. (III. 17.) FVM rendelet az Európai Halászati Alap társfinanszírozásában megvalósuló támogatások igénybevételének általános szabályairól 18/2009. (III. 6.) FVM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból támogatott intézkedések monitoring adatszolgáltatási rendjére vonatkozó részletes szabályokról 5/2009. (III. 31.) IRM rendelet a közbeszerzési és tervpályázati hirdetmények, a bírálati összegezések és az éves statisztikai összegezések mintáiról 4/2009. (III. 6.) IRM rendelet a Végrendeletek Országos Nyilvántartásáról 12/2009. (III. 25.) KHEM rendelet a Gyimesi Zoltán-díj alapításáról és adományozásáról 10/2009. (III. 12.) KHEM rendelet a Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztériumban, továbbá a közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter irányítása, illetve felügyelete alá tartozó szerveknél a fontos és bizalmas munkakörökről és a nemzetbiztonsági ellenőrzés szintjének megállapításáról 3/2009. (III. 27.) KüM rendelet a tartós külszolgálatot teljesítő köztisztviselők és munkavállalók alapellátmányának, illetve ideiglenes külföldi kiküldetése napidíjának összegéről és azok kifizetéséről 9
3 10 2/2009. (III. 10.) KüM rendelet a külügyminiszter által adományozható elismerésekről 3/2009. (III. 10.) KvVM rendelet a évi lakossági víz- és csatornaszolgáltatás támogatás igénylésének és elbírálásának, valamint az egészséges ivóvízzel való ellátás ideiglenes módozatainak ellentételezéséről 3/2009. (III. 25.) MeHVM rendelet a fontos és bizalmas munkakörökről, valamint a nemzetbiztonsági ellenőrzés szintjéről 5/2009. (III. 18.) NFGM rendelet a programozási időszakban az Európai Regionális Fejlesztési Alap, valamint az Előcsatlakozási Támogatási Eszköz pénzügyi alapok egyes, a területi együttműködéshez kapcsolódó programjaiból származó állami támogatások felhasználásának szabályairól és egyes támogatási jogcímeiről 12/2009. (III. 27.) OKM rendelet a helyi önkormányzatok által fenntartott múzeumok szakmai támogatásáról 11/2009. (III. 6.) OKM rendelet az előadó-művészeti szervezetek nyilvántartásba vételi és besorolási eljárásáért fizetendő igazgatási szolgáltatási díjról 10/2009. (III. 6.) OKM rendelet a nemzetiségi nevelési, oktatási feladatokhoz nyújtott kiegészítő támogatás igénylésének, döntési rendszerének, folyósításának, elszámolásának és ellenőrzésének részletes szabályairól 9/2009. (III. 6.) OKM rendelet egyes ingatlanok műemlékké, valamint műemléki jelentőségű területté nyilvánításáról, illetve műemléki védettségének megszüntetéséről 8/2009. (III. 4.) OKM rendelet a helyi önkormányzatok részére az önkormányzati és egyéb hivatásos zenei előadó-művészeti szervezetek működésére adható támogatások igénybevételének rendjéről 7/2009. (III. 4.) OKM rendelet az előadó-művészeti szervezetek működésével kapcsolatos hatósági eljárások részletes szabályairól, továbbá a zenekarok és énekkarok tevékenységéhez szükséges tárgyi feltételekről, valamint a fizető nézőszám alsó határáról 16/2009. (III. 26.) ÖM rendelet az Európai Parlament tagjainak június 7. napjára kitűzött választása eljárási határidőinek és határnapjainak megállapításáról változásmutató 15/2009. (III. 17.) ÖM rendelet a helyi önkormányzatok fenntartásában lévő sportlétesítmények felújításának támogatásáról 13/2009. (III. 12.) ÖM rendelet a Nemzeti Utánpótlás-nevelési és Sportszolgáltató Intézet címerhasználatáról 11/2009. (III. 6.) ÖM rendelet a hivatásos katasztrófavédelmi szervek, valamint a hivatásos önkormányzati tűzoltóság szolgálati viszonyban álló tagjai szolgálati viszonyának egyes kérdéseiről és a személyügyi igazgatás rendjéről 7/2009. (III. 18.) SZMM rendelet a szociális és munkaügyi miniszter irányítása alá tartozó fejezeti kezelésű előirányzatok felhasználásáról HATÁLYON KÍVÜL HELYEZETT JOGSZABÁLYOK évi XIV. törvény az Európai Közösséget létrehozó szerződésnek az áruk szabad áramlását biztosító rendelkezéseihez kapcsolódó kölcsönös elismerés alkalmazásáról évi VII. tv /2009. (I. 30.) Korm. rendelet a villamos energia határon keresztül történő szállításának a szabályozásáról 56/2009. (III. 17.) Korm. r. 35/1995. (IV. 5.) Korm. rendelet a vásárokról és a piacokról 55/2009. (III. 13.) Korm. r. 19/1977. (VI. 23.) MT rendelet a Magyar Népköztársaság Kormánya és a Mexikói Egyesült Államok Kormánya közötti kulturális együttműködésről szóló, Budapesten az évi szeptember hó 19. napján aláírt egyezmény kihirdetéséről 40/2009. (III. 4.) Korm. r. 9/1997. (II. 12.) BM rendelet a belügyminiszter irányítása alá tartozó szervek, valamint az önkormányzati tűzoltóság szolgálati viszonyban álló tagjai szolgálati viszonyának egyes kérdéseiről és a személyügyi igazgatás rendjéről 11/2009. (III. 6.) ÖM r. 16/2006. (III. 27.) EüM rendelet az orvostechnikai eszközökről 4/2009. (III. 17.) EüM r /2008. (III. 18.) FVM rendelet a zöldség-gyümölcs termelői csoportok támogatásáról 28/2009. (III. 20.) FVM r.
4 változásmutató 21/2008. (II. 26.) FVM rendelet a tenyésztésszervezési feladatok támogatása igénybevételének 27/2009. (III. 18.) FVM r. 88/2006. (XII. 28.) FVM rendelet a nemzeti agrárkár-enyhítési rendszerről szóló évi LXXXVIII. törvény végrehajtásának szabályairól 32/2009. (III. 31.) FVM r. 36/2003. (III. 31.) FVM rendelet a sertésállományok Aujeszky-féle betegségtől való mentesítésének szabályairól és a mentesség fenntartásáról 30/2009. (III. 27.) FVM r. 35/2002. (IV. 27.) FVM rendelet a kéknyelv betegség elleni védekezés szabályairól 31/2009. (III. 27.) FVM r. 31/2000. (X. 27.) HM rendelet az Észak-atlanti Szerződés Szervezete Biztonsági Beruházási Programja magyarországi végrehajtási rendjéről és szabályairól 59/2009. (III. 27.) Korm. r. 2/2006. (I. 13.) IM rendelet a közbeszerzési és tervpályázati hirdetmények, a bírálati összegezések és az éves statisztikai összegezések mintáiról 5/2009. (III. 31.) IRM r. 9/1997. (II. 18.) KTM MKM együttes rendelet egyes műemlékek védetté nyilvánításáról 9/2009. (III. 6.) OKM r. 2/2007. (V. 8.) KüM rendelet az Európai Magyarországért és a Magyarországért Európában elismerésekről 2/2009. (III. 10.) KüM r. 4/2004. (III. 24.) KüM rendelet a Magyar Köztársaság Nemzetközi Kapcsolataiért elismerés alapításáról 2/2009. (III. 10.) KüM r. 9/2003. (V. 20.) KüM rendelet a Pro auxilio civium Hungarorum emlékplakett alapításáról 2/2009. (III. 10.) KüM r. 5/1997. (XII. 29.) KüM rendelet az alapellátmányról, a valuta-költségtérítésről és egyes állomáshelyekhez kapcsolódó további ellátmánypótlékról 3/2009. (III. 27.) KüM r. 2/1991. (XI. 26.) KüM rendelet a Pro Patria Hungarica emlékplakett alapításáról 2/2009. (III. 10.) KüM r. 8/2008. (III. 28.) KvVM rendelet a évi lakossági víz- és csatornaszolgáltatás támogatás igénylésének és elbírálásának, valamint az egészséges ivóvízzel való ellátás ideiglenes módozatainak ellentételezéséről 3/2009. (III. 10.) KvVM r /2001. (II. 14.) MeHVM rendelet a fontos és bizalmas munkakörökről, valamint a biztonsági ellenőrzés szintjéről 3/2009. (III. 25.) MeHVM r. 4/2008. (II. 19.) OKM rendelet a nemzetiségi nevelési, oktatási feladatokhoz nyújtott kiegészítő támogatás igénylésének, döntési rendszerének, folyósításának és elszámolásának rendjéről 10/2009. (III. 6.) OKM r /2008. (II. 19.) OKM rendelet a helyi önkormányzatok által fenntartott múzeumok szakmai támogatásáról 12/2009. (III. 27.) OKM r /2008. (III. 31.) SZMM rendelet a szociális és munkaügyi miniszter felügyelete alá tartozó fejezeti kezelésű előirányzatok felhasználásáról, valamint egyes szociális szolgáltatások évi kiegészítő támogatásáról 7/2009. (III. 18.) SZMM r. MÓDOSÍTOTT JOGSZABÁLYOK évi CXXVII. törvény a jövedéki adóról és a jövedéki termékek forgalmazásának különös szabályairól évi V. tv évi XCII. törvény az adózás rendjéről évi V. tv évi C. törvény a számvitelről évi V. tv évi XXXVIII. törvény az államháztartásról évi IV. tv évi XXII. törvény a Munka Törvénykönyvéről 41/2009. (III. 27.) AB h évi II. törvény a sajtóró 34/2009. (III. 27.) AB h évi 13. törvényerejű rendelet a nemzetközi magánjogról évi IX. tv. 11
5 12 19/2009. (I. 30.) Korm. rendelet a földgázellátásról szóló évi XL. törvény rendelkezéseinek végrehajtásáról 64/2009. (III. 31.) Korm. r /2008. (XII. 30.) Korm. rendelet az egészségügyi ellátórendszer fejlesztéséről szóló évi CXXXII. törvény végrehajtásáról 58/2009. (III. 18.) Korm. r. 255/2008. (X. 21.) Korm. rendelet a szépkorúak jubileumi köszöntéséről 60/2009. (III. 27.) Korm. r. 176/2008. (VI. 30.) Korm. rendelet az épületek energetikai jellemzőinek tanúsításáról 64/2009. (III. 31.) Korm. r. 133/2008. (V. 14.) Korm. rendelet a közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter feladatés hatásköréről 64/2009. (III. 31.) Korm. r. 67/2008. (III. 29.) Korm. rendelet a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló évi CLXXXI. törvény végrehajtásáról 62/2009. (III. 28.) Korm. r. 34/2008. (II. 21.) Korm. rendelet a Márciusi Ifjak Díj a fiatal magyar tehetségekért alapításáról 52/2009. (III. 12.) Korm. r. 410/2007. (XII. 29.) Korm. rendelet a közigazgatási bírsággal sújtandó közlekedési szabályszegések köréről, az e tevékenységekre vonatkozó rendelkezések megsértése esetén kiszabható bírságok öszszegéről, felhasználásának rendjéről és az ellenőrzésben történő közreműködés feltételeiről 54/2009. (III. 12.) Korm. r. 374/2007. (XII. 23.) Korm. rendelet az Európai Unió soros magyar elnökségben közvetlenül résztvevők kiválasztásáról, képzéséről és anyagi elismeréséről 53/2009. (III. 12.) Korm. r. 355/2007. (XII. 23.) Korm. rendelet a Magyar Köztársaság által a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személyek tekintetében alkalmazott, a munkaerő szabad áramlásával összefüggő átmeneti szabályokról 48/2009. (III. 6.) Korm. r. 273/2007. (X. 19.) Korm. rendelet a villamos energiáról szóló évi LXXXVI. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról 64/2009. (III. 31.) Korm. r. rovatcím 271/2007. (X. 19.) Korm. rendelet a vasúti társaságok kötelező baleseti kárfedezeti képességének biztosításáról 56/2009. (III. 17.) Korm. r. 256/2007. (X. 4.) Korm. rendelet a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalról 49/2009. (III. 6.) Korm. r. 277/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatalról 61/2009. (III. 28.) Korm. r. 274/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal létrehozásáról és működéséről 49/2009. (III. 6.) Korm. r. 157/2005. (VIII. 15.) Korm. rendelet a távhőszolgáltatásról szóló évi XVIII. törvény végrehajtásáról 64/2009. (III. 31.) Korm. r. 40/2005. (III. 10.) Korm. rendelet a NATO Biztonsági Beruházási Program keretében megvalósuló beszerzésekre vonatkozó részletes szabályokról 59/2009. (III. 27.) Korm. r. 85/2004. (IV. 19.) Korm. rendelet az Európai Közösséget létrehozó Szerződés 87. cikkének (1) bekezdése szerinti állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásról és a regionális támogatási térképről 50/2009. (III. 6.) Korm. r. 255/2003. (XII. 24.) Korm. rendelet a Kutatási és Technológiai Innovációs Tanácsról 61/2009. (III. 28.) Korm. r. 201/2001. (X. 25.) Korm. rendelet az ivóvíz minőségi követelményeiről és az ellenőrzés rendjéről 65/2009. (III. 31.) Korm. r. 12/2001. (I. 31.) Korm. rendelet a lakáscélú állami támogatásokról 36/2009. (III. 27.) AB h. 43/1999. (III. 3.) Korm. rendelet az egészségügyi szolgáltatások Egészségbiztosítási Alapból történő finanszírozásának részletes szabá lyairól 58/2009. (III. 18.) Korm. r. 188/1996. (XII. 17.) Korm. rendelet a közúti közlekedésbiztonság egyes állami feladatainak teljesítéséhez szükséges pénzügyi forrásokról és azok felhasználásának módjáról 54/2009. (III. 12.) Korm. r.
6 rovatcím 168/1997. (X. 6.) Korm. rendelet a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló évi LXXXI. törvény végrehajtásáról 60/2009. (III. 27.) Korm. r. 29/2004. (VI. 16.) BM rendelet a közúti közlekedési igazgatási hatósági eljárások díjairól 6/2009. (III. 31.) IRM r. 35/2000. (XI. 30.) BM rendelet a közúti közlekedési igazgatási feladatokról, a közúti közlekedési okmányok kiadásáról és visszavonásáról 6/2009. (III. 31.) IRM r. 44/2004. (IV. 28.) ESzCsM rendelet az emberi felhasználásra kerülő gyógyszerek rendeléséről és kiadásáról 29/2009. (III. 20.) AB h /2004. (IV. 26.) ESzCsM rendelet a törzskönyvezett gyógyszerek és a különleges táplálkozási igényt kielégítő tápszerek társadalombiztosítási támogatásba való befogadásának szempontjairól és a befogadás vagy a támogatás megváltoztatásáról 6/2009. (III. 20.) EüM r. 38/2003. (VII. 7.) ESzCSM FVM KvVM együttes rendelet a biocid termékek előállításának és forgalomba hozatalának feltételeiről 7/2009. (III. 25.) EüM FVM KvVM e. r. 8/2003. (III. 13.) ESzCsM rendelet az in vitro diagnosztikai orvostechnikai eszközökről 4/2009. (III. 17.) EüM r /2008. (I. 8.) EüM rendelet a gyógyszertárban forgalmazható, valamint kötelezően készletben tartandó termékekről 4/2009. (III. 17.) EüM r /2007. (III. 14.) EüM rendelet a gyógyászati segédeszközök társadalombiztosítási támogatásba történő befogadásáról, támogatással történő rendeléséről, forgalmazásáról, javításáról és kölcsönzéséről 29/2009. (III. 20.) AB h /2009. (III. 17.) EüM r /2005. (II. 10.) EüM rendelet az emberi vér és vérkomponensek gyűjtésére, vizsgálatára, feldolgozására, tárolására és elosztására vonatkozó minőségi és biztonsági előírásokról, valamint ezek egyes technikai követelményeiről 4/2009. (III. 17.) EüM r /2005. (XII. 27.) FMM rendelet a rehabilitációs akkreditációs díjról 6/2009. (III. 12.) SZMM r. 2/2004. (I. 15.) FMM rendelet a kollektív szerződések bejelentésének és nyilvántartásának részletes szabályairól 5/2009. (III. 4.) SZMM r. 166/2008. (XII. 22.) FVM rendelet a évi iskolatej program szabályozásáról 24/2009. (III. 13.) FVM r. 144/2008. (XI. 7.) FVM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból az erdészeti célra használt géppark fejlesztéséhez és korszerűsítéséhez nyújtandó támogatások 138/2008. (X. 18.) FVM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtandó, a vidéki örökség megőrzéséhez igénybe vehető támogatások 137/2008. (X. 18.) FVM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a turisztikai tevékenységek ösztönzéséhez nyújtandó támogatások 136/2008. (X. 18.) FVM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a mikrovállalkozások létrehozására és fejlesztésére nyújtandó támogatások 135/2008. (X. 18.) FVM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a falumegújításra és -fejlesztésre igénybe vehető támogatások 113/2008. (VIII. 30.) FVM rendelet az állatbetegségek bejelentésének rendjéről 31/2009. (III. 27.) FVM r. 30/2009. (III. 27.) FVM r. 95/2008. (VII. 25.) FVM rendelet az egyes állatbetegségek és zoonózisok felszámolására, ellenőrzésére és megfigyelésére irányuló nemzeti programok finanszírozásának szabályairól 19/2009. (III. 6.) FVM r. 13
7 14 50/2008. (IV. 24.) FVM rendelet az egységes területalapú támogatások és egyes vidékfejlesztési támogatások igényléséhez teljesítendő Helyes Mezőgazdasági és Környezeti Állapot fenntartásához szükséges feltételrendszer, valamint az állatok állategységre való átváltási arányának meghatározásáról 47/2008. (IV. 17.) FVM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a mezőgazdasági termékek értéknöveléséhez nyújtandó támogatások 20/2009. (III. 6.) FVM r. 35/2008. (III. 27.) FVM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a növénytermesztés létesítményeinek korszerűsítéséhez nyújtott támogatás igénybevételének részletes felté teleiről 34/2008. (III. 27.) FVM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból az öntözés, a melioráció és a területi vízgazdálkodás mezőgazdasági üzemi és közösségi létesítményeinek fejlesztéséhez nyújtandó támogatások 26/2008. (III. 7.) FVM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a kertészeti gépek, technológiai berendezések beszerzéséhez nyújtandó támogatások 25/2008. (III. 7.) FVM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a kertészet korszerűsítéséhez nyújtandó támogatások részletes feltételeiről 148/2007. (XII. 8.) FVM rendelet az egyes állatbetegségek megelőzésével, illetve leküzdésével kapcsolatos támogatások igénylésének és kifizetésének rendjéről 22/2009. (III. 13.) FVM r. 129/2007. (X. 31.) FVM rendelet a természetes édesítőszerek termékpályáinak szabályozásához kapcsolódó egyes kérdésekről 23/2009. (III. 13.) FVM r. 128/2007. (X. 31.) FVM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a Natura 2000 gyepterületeken történő gazdálkodáshoz nyújtandó kompenzációs támogatás részletes szabályairól 17/2009. (III. 6.) FVM r. változásmutató 78/2007. (VII. 30.) FVM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a mezőgazdasági energiafelhasználás megújuló energiaforrásokból történő előállításhoz nyújtandó támogatások 77/2007. (VII. 30.) FVM rendelet az Új Magyarország Vidékfejlesztési Programra meghatározott előirányzatok felhasználásának állami támogatási szempontú szabályairól 21/2009. (III. 6.) FVM r. 75/2007. (VII. 27.) FVM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból ültetvények korszerűsítéséhez, telepítéséhez nyújtandó támogatások 67/2007. (VII. 26.) FVM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a fiatal mezőgazdasági termelők számára nyújtandó támogatások 89/2004. (V. 15.) FVM rendelet a növényvédő szerek forgalomba hozatalának és felhasználásának engedélyezéséről, valamint a növényvédő szerek csomagolásáról, jelöléséről, tárolásáról és szállításáról 15/2009. (III. 6.) FVM r. 91/2003. (VII. 31.) FVM rendelet a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter által adományozható díjakról és más elismerésekről 16/2009. (III. 6.) FVM r. 44/2003. (IV. 26.) FVM rendelet a Magyar Takarmánykódex kötelező előírásairól 33/2009. (III. 31.) FVM r. 101/2007. (XII. 22.) GKM rendelet a vasúti pályahálózathoz történő nyílt hozzáférés részletes szabályairól 13/2009. (III. 27.) KHEM r. 90/2007. (XI. 17.) GKM rendelet a fontos és bizalmas munkakörökről, valamint a biztonsági ellenőrzés szintjének megállapításáról 10/2009. (III. 12.) KHEM r. 15/2004. (II. 16.) GKM IHM OM PM TNM együttes rendelet a Gazdasági Versenyképesség Operatív Program végrehajtásában közreműködő szervezetek kijelöléséről 6/2009. (III. 20.) NFGM r
8 változásmutató 39/2003. (VI. 13.) GKM rendelet a vízi közlekedés rendjéről 11/2009. (III. 18.) KHEM r. 22/2006. (VIII. 8.) HM rendelet a Magyar Honvédség élelmezési ellátásáról 3/2009. (III. 18.) HM r. 27/2002. (IV. 17.) HM rendelet a honvédelmi miniszter által alapítható és adományozható elismerésekről 2/2009. (III. 17.) HM r. 14/1991. (XI. 26.) IM rendelet a közjegyzői díjszabásról 4/2009. (III. 6.) IRM r /1991. (XI. 26.) IM rendelet a közjegyzőkről szóló évi XLI. törvény végrehajtásáról 4/2009. (III. 6.) IRM r. 5/2007. (II. 21.) IRM rendelet az Igazságügyi és Rendészeti Minisztériumban, továbbá az igazságügyi és rendészeti miniszter irányítása, illetve felügyelete alá tartozó szerveknél a fontos és bizalmas munkakörökről és a nemzetbiztonsági ellenőrzés szintjének megállapításáról 10/2009. (III. 12.) KHEM r. 21/2008. (VIII. 22.) KHEM rendelet az egyes fejezeti kezelésű előirányzatokkal kapcsolatos eljárási rendről 8/2009. (III. 6.) KHEM r. 5/1990. (IV. 12.) KöHÉM rendelet a közúti járművek műszaki megvizsgálásáról 14/2009. (III. 31.) KHEM r. 15/2001. (IV. 27.) KöViM rendelet a hajózási képesítésekről 9/2009. (III. 6.) KHEM r. 13/2001. (IV. 10.) KöViM rendelet a belvízi utakon közlekedő úszólétesítmények hajózásra alkalmassága és megfelelősége feltételeiről, az üzemképesség vizsgálatáról és tanúsításáról 11/2009. (III. 18.) KHEM r. 9/2009. (III. 6.) KHEM r. 8/2008. (III. 28.) KvVM rendelet a évi lakossági víz- és csatornaszolgáltatás támogatás igénylésének és elbírálásának, valamint az egészséges ivóvízzel való ellátás ideiglenes módozatainak ellentételezéséről 3/2009. (III. 10.) KvVM r. 5/2007. (II. 23.) KvVM rendelet a környezetvédelmi és vízügyi miniszter irányítása, illetve felügyelete alá tartozó szervek fontos és bizalmas munkaköreinek megállapításáról és a nemzetbiztonsági ellenőrzés szintjéről 2/2009. (III. 10.) KvVM r. 11/2006. (V. 9.) NKÖM rendelet egyes ingatlanok műemlékké nyilvánításáról, illetve műemléki védettségének megszüntetéséről 1/2006. (I. 13.) NKÖM rendelet egyes ingatlanok műemlékké nyilvánításáról, illetve műemléki védettségének megszüntetéséről 25/2005. (IX. 16.) NKÖM rendelet egyes ingatlanok műemlékké, valamint műemléki jelentőségű területté nyilvánításáról, illetőleg műemléki védettségének megszüntetéséről 14/2005. (IV. 5.) NKÖM rendelet egyes ingatlanok műemlékké, valamint műemléki jelentőségű területté nyilvánításáról, illetőleg műemléki védettségének megszüntetéséről 21/2004. (X. 12.) NKÖM rendelet egyes ingatlanok műemlékké, valamint műemléki jelentőségű területté nyilvánításáról, illetőleg műemléki védettségének megszüntetéséről 18/1998. (VI. 3.) NM rendelet a fertőző betegségek és a járványok megelőzése érdekében szükséges járványügyi intézkedésekről 5/2009. (III. 20.) EüM r. 8/2009. (II. 26.) ÖM rendelet a bölcsődék és közoktatási intézmények infrastrukturális fejlesztése, valamint közösségi buszok beszerzése támogatás igénybevételének 14/2009. (III. 12.) ÖM r. 6/2008. (X. 8.) ÖM rendelet egyes fejezeti kezelésű előirányzatokból pályázati úton, illetve egyedi döntéssel nyújtandó támogatásokra vonatkozó eljárás szabályairól 12/2009. (III. 10.) ÖM r. 34/2007. (XII. 29.) PM rendelet az adóügyek elektronikus intézésének szabályairól 3/2009. (III. 12.) PM r. 15
9 változásmutató 9/2006. (III. 23.) PM rendelet a Rendkívüli beruházási tartalék előirányzat átcsoportosításának rendjéről 4/2009. (III. 25.) PM r. 32/2005. (X. 21.) PM rendelet az egyes szerencsejátékok engedélyezésével, lebonyolításával és ellenőrzésével kapcsolatos feladatok végrehajtásáról 3/2009. (III. 12.) PM r. 8/2004. (III. 10.) PM rendelet a jövedéki adóról és a jövedéki termékek forgalmazásának különös szabályairól szóló évi CXXVII. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról 5/2009. (III. 27.) PM r. 13/2007. (III. 28.) SZMM rendelet a regionális munkaügyi központok illetékességéről 4/2009. (III. 4.) SZMM r. mutató (március) Úgy tűnik, márciusában megint gyorsan kellett megoldani néhány országos problémát. A kihirdetett 93 jogszabály 66%-a azonnal hatályba lépett, 15 vagy több nap felkészülési időt viszont csak az anyagok 9%-ánál biztosított a jogalkotó. Érdekesség, hogy a hónap során a sokféle joganyag között nem volt MNB rendelet, ellenben törvényből 11 is. Összehasonlításul: az év első 2 hónapjában mindössze 1 törvény jelent meg. A Magyar Közlöny összesen 258 új joganyagot közölt. Március tehát aktív hónap volt, és ezt az is jelzi, hogy 16 lapszám jelent meg 8584 oldalon. Utóbbihoz azért hozzátartozik, hogy 5500 oldal egyetlen törvény volt, ami többek között a Magyar Királyság és a Csehszlovák Köztársaság közötti határvonal 1:2880 méretarányú térképét tartalmazza. Nem kétségbe vonva ennek a kérdéskörnek a fontosságát és aktualitását jobb későn, mint soha, örüljünk inkább felhőtlenül a maradék 3000 oldalnak. Nizalowski Attila Magyar Közlöny Feldolgozott közlönyök száma 16 db Terjedelem 8584 oldal Joganyagok száma Új 258 Módosított 115 Hatályon kívül helyezett 46 Hatálybalépés (nap) Törvények Kormányrendeletek MNB rendeletek Miniszteri rendeletek Tárcaközlönyök Feldolgozott közlönyök száma Feldolgozott joganyagok száma Az Európai Unió Hivatalos Lapja 24 db 260 db Feldolgozott lapok száma 70 db (L: 31, C: 39) Ára Ft Terjedelem: 5258 oldal (L: 3131, C: 2227) oldal Joganyagok száma Új 817 Helyesbített 12 16
A Projekt Igazgatóságon alkalmazott rendeletek és jogszabályok
A Projekt Igazgatóságon alkalmazott ek és jogszabályok SOR- SZÁM 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. NYILV. SZÁM MEGNEVEZÉS FELLELHETŐSÉG 1959. évi IV. törvény 1988. évi I. törvény 1992. évi XXXVIII.
RészletesebbenVáltozásmutató 2011. február válogatás
Változásmutató 2011. február válogatás 6 Teljes listákat találnak a lemez Súgó/Hírlevél menüpontjában (pdf), illetve a hónapban megjelent, módosított, hatályon kívül helyezett jogszabályok szűkített címmutatóiban.
RészletesebbenA Magyar Közlönyben megjelent joganyag tartalomjegyzéke
A Magyar Közlönyben megjelent joganyag tartalomjegyzéke 2014. januárban megjelent csökkentett joganyag (Alaptörvény módosításai, törvények, kormányrendeletek, PSZÁF, MNB, NMHH MEKH és miniszteri, rendeletek).
RészletesebbenA Magyar Közlönyben megjelent joganyag tartalomjegyzéke
A Magyar Közlönyben megjelent joganyag tartalomjegyzéke 2015. augusztusban csökkentett joganyag (Alaptörvény módosításai, törvények, kormányek, PSZÁF, MNB, NMHH MEKH és miniszteri, ek). *jelöltek a weboldalról
RészletesebbenVÁLTOZÁSMUTATÓ JANUÁR VÁLOGATÁS
VÁLTOZÁSMUTATÓ 2012. JANUÁR VÁLOGATÁS Teljes listákat találnak a lemez Súgó/Hírlevél menüpont jában (pdf), illetve a hónapban megjelent, módosított, hatályon kívül helyezett jogszabályok szűkített címmu
RészletesebbenTárgyidőszakban 1 db kifizetési kérelem érkezett be, mely összesen 434 894 936 Ft támogatási igényt tartalmazott.
TÁJÉKOZTATÓ RÉSZANYAG A MONITROING BIZOTTSÁG RÉSZÉRE A 2007-2013 KÖZÖTTI VIDÉKFEJLESZTÉSI PROGRAM EGYES INTÉZKEDÉS VÉGREHAJTÁSÁNAK ELŐREHALADÁSÁRÓL BESZÁMOLÓ IDŐSZAKA: 2012. JANUÁR 1-31. I. tengely 111.
RészletesebbenSorszám Osztály Ágazati jogszabály(ok)
Szervezeti egység neve: Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási Főosztály Sorszám Osztály Ágazati jogszabály(ok) 1) Munkaerőpiaci és Alapkezelési Osztály 2) Munkaerőpiaci és Alapkezelési Osztály 3) Munkaerőpiaci
RészletesebbenVÁLTOZÁSMUTATÓ JÚLIUS VÁLOGATÁS
változásmutató VÁLTOZÁSMUTATÓ 2010. JÚLIUS VÁLOGATÁS Teljes listákat találnak a lemez Súgó/Hírlevél menüpontjában (pdf), illetve a hónapban megjelent, módosított, hatályon kívül helyezett jogszabályok
RészletesebbenVáltozásmutató január válogatás
változásmutató Változásmutató 2010. január válogatás 8 Teljes listákat találnak a lemez Súgó/Hírlevél menüpontjában (pdf), illetve a hónapban megjelent, módosított, hatályon kívül helyezett jogszabályok
RészletesebbenA Fejér Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatósága alaptevékenysége, feladat- és hatásköre
A Fejér Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatósága alaptevékenysége, feladat- és hatásköre Az igazgatóság tevékenységére vonatkozó fontosabb ágazati jogszabályok és szabályzatok: 328/2010.
RészletesebbenJoghelyek: gyógyszerek, gyógyászati segédeszközök
Joghelyek: gyógyszerek, gyógyászati segédeszközök 2/2008. (I. 8.) EüM rendelet» a gyógyszertárban forgalmazható, valamint kötelezően készletben tartandó termékekről 54/2007. (XII. 14.) EüM rendelet» vagy
RészletesebbenA Magyar Közlönyben megjelent joganyag tartalomjegyzéke
A Magyar Közlönyben megjelent joganyag tartalomjegyzéke 2016. januári csökkentett joganyag (Alaptörvény módosításai, törvények, kormányrendeletek, PSZÁF, MNB, NMHH MEKH és miniszteri, rendeletek). *jelöltek
RészletesebbenA Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal. 27/2014. (II.17.) számú KÖZLEMÉNYE
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 27/2014. (II.17.) számú KÖZLEMÉNYE az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból (EMVA) támogatott intézkedések 2014. évi kiegészítő monitoring adatszolgáltatás
RészletesebbenA GAZDASÁGI ÉS KÖZLEKEDÉSI MINISZTÉRIUM 2008. I. FÉLÉVI JOGALKOTÁSI PROGRAMJA
A GAZDASÁGI ÉS KÖZLEKEDÉSI MINISZTÉRIUM 2008. I. FÉLÉVI JOGALKOTÁSI PROGRAMJA Törvények A vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény módosításáról A veszélyes és mérgező anyagok tengeri szállításával
RészletesebbenTörvények évi a munkavédelemről szóló évi XCIII. törvény évi LXXXIV. az egészségügyi tevékenység végzésének egyes kérdéseiről
Törvények 2007. évi a munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. CLXI. módosításáról 2007. évi CXXVI. egyes adóek módosításáról 2007. évi LXXXIV. a rehabilitációs járadékról 2006. évi XCVII. az egészségügyben
RészletesebbenA Magyar Tudományos Akadémiát érintő jogszabályok listája
A Magyar Tudományos Akadémiát érintő jogszabályok listája Jogállás Magyarország Alape a Magyar Tudományos Akadémiáról szóló 1994. évi XL. Jogviszony jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. szabályairól szóló
RészletesebbenAz Új Magyarország Vidékfejlesztési Program
Az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program Cím port XII. VIDÉKFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM 0 i kezelésű előirányzatok Vidékfejlesztési és halászati programok Új Magyarország Vidékfejlesztési Program (II.
Részletesebben39/2016. (XII. 30.) MvM utasítás a fővárosi és megyei kormányhivatalok szervezeti és működési szabályzatáról. A járási hivatalok feladatai
39/2016. (XII. 30.) MvM utasítás a fővárosi és megyei kormányhivatalok szervezeti és működési szabályzatáról A járási hivatalok feladatai Járási hivatalvezetői titkársági feladatok 61. (1) A járási hivatalok
Részletesebben6. számú melléklet AZ INTÉZMÉNY MŰKÖDÉSÉT SZABÁLYOZÓ JOGSZABÁLYOK JEGYZÉKE
6. számú melléklet AZ INTÉZMÉNY MŰKÖDÉSÉT SZABÁLYOZÓ JOGSZABÁLYOK JEGYZÉKE Törvények 1991. évi XI. törvény az egészségügyi hatósági és igazgatási tevékenységről 1992. évi XXII. tv. a Munka Törvénykönyvéről
RészletesebbenMagyar joganyagok - 8/2018. (III. 29.) MvM rendelet - az Európai Mezőgazdasági Vid 2. oldal 2. VP Ökológiai gazdálkodásra történő át
Magyar joganyagok - 8/2018. (III. 29.) MvM rendelet - az Európai Mezőgazdasági Vid 1. oldal 8/2018. (III. 29.) MvM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból finanszírozott egyes támogatások
RészletesebbenA Magyar Közlönyben megjelent joganyag tartalomjegyzéke
A Magyar Közlönyben megjelent joganyag tartalomjegyzéke 2015.májusban csökkentett joganyag (Alaptörvény módosításai, törvények, kormányek, PSZÁF, MNB, NMHH MEKH és miniszteri, ek). *jelöltek a weboldalról
RészletesebbenJogszabályfigyelés november. Jogszabály címe Megjelent Hatály Módosított jogszabály Tárgy MK 182/2013.
november 1 A Magyarország Kormánya és Georgia Kormánya közötti oktatási, tudományos és kulturális együttműködésről szóló egyezmény kihirdetéséről szóló 381/ (XI. 4.) 2 Egyes foglalkoztatási tárgyú törvények
RészletesebbenA Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal. 29/2015. (II. 20.) számú KÖZLEMÉNYE
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 29/2015. (II. 20.) számú KÖZLEMÉNYE az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból (EMVA) támogatott intézkedések 2015. évi kiegészítő monitoring adatszolgáltatás
RészletesebbenA Magyar Közlönyben megjelent joganyag tartalomjegyzéke
A Magyar Közlönyben megjelent joganyag tartalomjegyzéke 20 augusztusban megjelent csökkentett joganyag (Alaptörvény módosításai, törvények, kormányek, PSZÁF, MNB, NMHH MEKH és miniszteri, ek). *jelöltek
Részletesebben2. AZ NMH (OMMF) MŰKÖDÉSÉVEL ÉS A MUNKAVÉDELEMMEL ÖSSZEFÜGGŐ JOGSZABÁLYOK JEGYZÉKE. Az OMMF működésével kapcsolatos fontosabb jogszabályok
2. AZ NMH (OMMF) MŰKÖDÉSÉVEL ÉS A MUNKAVÉDELEMMEL ÖSSZEFÜGGŐ JOGSZABÁLYOK JEGYZÉKE Az OMMF működésével kapcsolatos fontosabb jogszabályok 1993. évi XCIII. törvény a munkavédelemről. 1996. évi LXXV. törvény
Részletesebben28/2015. (VI. 9.) MvM rendelet
1. oldal 28/2015. (VI. 9.) MvM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap és az Európai Halászati Alap társfinanszírozásában megvalósuló egyes agrár-vidékfejlesztési támogatási rendeletek
RészletesebbenFejér Megyei Kormányhivatal Közlekedési Felügyelősége alaptevékenysége, feladat- és hatásköre
Fejér Megyei Kormányhivatal Közlekedési Felügyelősége alaptevékenysége, feladat- és hatásköre A Fejér Megyei Kormányhivatal, így a Közlekedési Felügyelőség SZMSZ-ének hatályos szövegét a 3/2013. (I.8.)
RészletesebbenVáltozásmutató 2011. április válogatás
Változásmutató 2011. április válogatás Teljes listákat találnak a lemez Súgó/Hírlevél menüpontjában (pdf), illetve a hónapban megjelent, módosított, hatályon kívül helyezett jogszabályok szűkített címmutatóiban.
Részletesebben7285 Törökkoppány, Kossuth L. u. 66. Email: munkaszervezet@koppanyvolgye.t-online.hu Tel.: 84-377-542
Tisztelt Olvasó! Ön a LEADER Hírlevelét nyitotta meg képernyőjén. A LEADER Hírlevél megjelentetésével Egyesületünk legfőbb célja, hogy a Koppányvölgye Helyi Akciócsoport tervezési területén lévő 56 település
RészletesebbenJogszabályfigyelés január. Jogszabály címe Megjelent Hatály Módosított jogszabály Tárgy MK 1/2013.
január 1 Egyes egészségügyi tárgyú miniszteri rendeleteknek az egészségügyi ágazati képzésekkel, az Egészségügyi Szakképzési és Továbbképzési Tanáccsal, valamint a szakorvos jelöltek felügyelet mellett
RészletesebbenKörnyezetvédelmi jogszabályok listája JELENLEG HATÁLYOS KÖRNYEZETVÉDELMI JOGSZABÁLYOK LISTÁJA TÉMAKÖR: 1 / 30
JELENLEG HATÁLYOS KÖRNYEZETVÉDELMI JOGSZABÁLYOK LISTÁJA 2011. TÉMAKÖR: 1 / 30 Hulladékgazdálkodás Levegővédelem Termékdíj Természetvédelem Vízvédelem, vízgazdálkodás Zaj- és rezgésvédelem 2 / 30 TÖRVÉNYEK
RészletesebbenMAGYAR KÖZLÖNY 151. szám
MAGYAR KÖZLÖNY 151. szám MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2019. szeptember 10., kedd Tartalomjegyzék 219/2019. (IX. 10.) Korm. rendelet A mozgásában korlátozott személy parkolási igazolványáról szóló 218/2003.
Részletesebbena Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva,
10/2017. (III. 17.) MvM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból finanszírozott egyes támogatások 2017. évi igénybevételével kapcsolatos egységes eljárási szabályokról A mezőgazdasági,
RészletesebbenM A G Y A R K Ö Z L Ö N Y évi 39. szám 3979
M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2014. évi 39. szám 3979 A vidékfejlesztési miniszter 22/2014. (III. 14.) VM rendelete a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvénnyel összefüggésben egyes agrár- és környezetvédelmi
RészletesebbenVÁLTOZÁSMUTATÓ 2014. JANUÁR VÁLOGATÁS
változásmutató VÁLTOZÁSMUTATÓ 2014. JANUÁR VÁLOGATÁS Teljes listákat találnak a lemez Súgó/Hírlevél menüpont jában (pdf), illetve a hónapban megjelent, módosított, hatályon kívül helyezett jogszabályok
RészletesebbenÁltalános közzétételi lista II. Tevékenységre, működésre vonatkozó adatok
Általános közzétételi lista II. Tevékenységre, működésre vonatkozó adatok 1. A közfeladatot ellátó szerv feladatát, hatáskörét és alaptevékenységét meghatározó, a szervre vonatkozó ágazati jogszabályok
RészletesebbenJogszabályváltozások 2015. január
Jogszabályváltozások 2015. január MUNKAVÉDELEM Módosított jogszabályok: 2012. évi C. törvény a Büntető Törvénykönyvről 2012. évi XC. törvény a kéményseprő-ipari közszolgáltatásról 2012. évi II. törvény
RészletesebbenJogszabályok listája
Kiadás száma 03 Kiadás dátuma: 2018.07.10. Oldal 1/8. KÖRNYEZETVÉDELEM 1995. évi LIII. törvény a környezet védelmének általános szabályairól 83/1997. (IX.26.) OGY határozat a Nemzeti Környezetvédelmi Programról
RészletesebbenA Kórház működését szabályozó legfontosabb jogszabályok
A Szent Imre Egyetemi Oktatókórház működésének elvei 1. A Kórház önálló jogi személy, önállóan gazdálkodó költségvetési intézmény. 2. A Kórház szakmai működését, működési területét és ellátási kötelezettségét
RészletesebbenVáltozásmutató 2010. február válogatás
Változásmutató 2010. február válogatás Teljes listákat találnak a lemez Súgó/Hírlevél menüpontjában (pdf), illetve a hónapban megjelent, módosított, hatályon kívül helyezett jogszabályok szűkített címmutatóiban.
Részletesebben1. 23/2007. (IV. 17.) FVM
A Miniszterelnökséget vezető miniszter 48/2015. (XI. 2.) MvM rendelete az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap és az Európai Halászati Alap társfinanszírozásában megvalósuló egyes agrár-vidékfejlesztési
RészletesebbenA Magyar Közlönyben megjelent joganyag tartalomjegyzéke
A Magyar Közlönyben megjelent joganyag tartalomjegyzéke 2016.áprilisi csökkentett joganyag (Alaptörvény módosításai, törvények, kormányek, PSZÁF, MNB, NMHH MEKH és miniszteri, ek). *jelöltek a weboldalról
RészletesebbenCompLex Hírlevél. új jogszabályok. Tartalom. 2007. március
új jogszabályok 2007. évi XIX. törvény egyes munkaügyi tárgyú és más kapcsolódó törvények módosításáról 2007. 04. 01. 2007. évi XVIII. törvény a Magyar Köztársaság és az Osztrák Köztársaság között az egymás
RészletesebbenA rendelet egyes rendelkezéseit kivéve a kihirdetését követő napon 2013. december 11-én lép hatályba. rendeletek. rendelet.
december 1 Egyes egészségügyi és egészségbiztosítási tárgyú miniszteri ek módosításáról szóló 76/ (XII. 10.) EMMI 2 Az Európa Tanács egészségügyi termékek hamisításáról és hasonló, közegészségügyi veszélyt
RészletesebbenV. A Kormány tagjainak rendeletei
M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2015. évi 165. szám 21367 V. A Kormány tagjainak rendeletei A Miniszterelnökséget vezető miniszter 47/2015. (XI. 2.) MvM rendelete a Millenáris Tudományos Kulturális Nonprofit
RészletesebbenA járások működését szabályozza:
A Martonvásári Járási Hivatal alaptevékenysége, feladat- és hatásköre 1. A Martonvásári Járási Hivatal Törzshivatalának feladat- és hatáskörét, alaptevékenységét meghatározó a szervre vonatkozó alapvető
RészletesebbenVáltozásmutató 2013. január válogatás
változásmutató Változásmutató 2013. január válogatás Teljes listákat találnak a lemez Súgó/Hírlevél menüpont jában (pdf), illetve a hónapban megjelent, módosított, hatályon kívül helyezett jogszabályok
RészletesebbenKözbeszerzési, Pályázati és Beruházási ismeretek. SZIE GTK Bsc. képzés 2012
Közbeszerzési, Pályázati és Beruházási ismeretek SZIE GTK Bsc. képzés 2012 Fejlesztési programok Új Széchenyi Terv (Új Magyarország Fejlesztési Terv) Darányi Ignác Terv (Új Magyarország Vidékfejlesztési
Részletesebbena 7. alcím tekintetében a légiközlekedésről szóló 1995. évi XCVII. törvény 74. (1) bekezdés p) pontjában kapott felhatalmazás
MAGYAR KÖZLÖNY 2014. évi 39. szám 3965 A nemzeti fejlesztési miniszter 12/2014. (III. 14.) NFM rendelete egyes miniszteri rendeleteknek az új Polgári Törvénykönyv hatálybalépésével összefüggő módosításáról
RészletesebbenJogszabályfigyelés szeptember. Jogszabály címe Megjelent Hatály Módosított jogszabály Tárgy MK 116/2012.
1 Az egyes egészségügyi tárgyú miniszteri ek jogharmonizációs célú módosításáról szóló 21/ (IX. 4.) EMMI 2 Az egészségügyi szolgáltatások Egészségbiztosítási Alapból történő finanszírozásának részletes
RészletesebbenA Magyar Közlönyben megjelent joganyag tartalomjegyzéke
A Magyar Közlönyben megjelent joganyag tartalomjegyzéke 20 szeptemberben megjelent csökkentett joganyag (Alaptörvény módosításai, törvények, kormányek, PSZÁF, MNB, NMHH MEKH és miniszteri, ek). *jelöltek
RészletesebbenA rendelet a kihirdetését követő napon 2014. február 4-én lép hatályba. A határozat a közzététel napján 2014. február 8- án lép hatályba.
1 A közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvénynek a szociális, valamint a gyermekjóléti és gyermekvédelmi ágazatban történő végrehajtásáról szóló 257/2000. (XII. 26.) módosításáról szóló
RészletesebbenMUNKAANYAG EZ A MUNKAANYAG A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI
Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Szám: NFGM/ / /2008 MUNKAANYAG közigazgatási egyeztetésre (visszamutatásra) a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági ban, továbbá a nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter
RészletesebbenBudapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzat Polgármesteri Hivatala
Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzat Polgármesteri Hivatala >>>1145 Budapest, Pétervárad utca 2. SZMSZ BUDAPEST FŐVÁROS XIV. KERÜLET ZUGLÓ ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERI HIVATALA Városépítési Osztály
RészletesebbenA Széchenyi Programiroda Nonprofit Kft. feladatát, hatáskörét és alaptevékenységét meghatározó jogszabályok és közjogi szervezetszabályozó eszközök
A Széchenyi Programiroda Nonprofit Kft. feladatát, hatáskörét és alaptevékenységét meghatározó jogszabályok és közjogi szervezetszabályozó eszközök A Széchenyi Programiroda Nonprofit Kft. alapcélja koordinációs
RészletesebbenA nemzeti fejlesztési miniszter. /2012. (.) NFM rendelete
A nemzeti fejlesztési miniszter /2012. (.) NFM rendelete a járási (fővárosi kerületi) hivatalok kialakításával, a körzetközponti jegyzői hatáskörök és a többcélú kistérségi társulások megszűnésével összefüggésben
RészletesebbenA KÓRHÁZ MŰKÖDÉSÉRE VONATKOZÓ ALAPVETŐ JOGSZABÁLYOK. Törvények
A KÓRHÁZ MŰKÖDÉSÉRE VONATKOZÓ ALAPVETŐ JOGSZABÁLYOK Törvények 2011. április 25. Magyarország Alaptörvénye 1997. évi CLIV. törvény az egészségügyről 2003. évi LXXXIV. törvény egészségügyi tevékenység végzésének
RészletesebbenVáltozásmutató 2009. október válogatás
változásmutató Változásmutató 2009. október válogatás Teljes listákat találnak a lemez Súgó/Hírlevél menüpontjában (pdf), illetve a hónapban megjelent, módosított, hatályon kívül helyezett jogszabályok
RészletesebbenII. Kormány- és miniszteri rendeletek
I. Törvények A helyi önkormányzatokról szóló 1990 évi. LXV. A közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. A közúti közlekedési nyilvántartásról szóló 1999. évi LXXXIV. Az információs önrendelkezési jogról
RészletesebbenJogszabályváltozás 2013. július hó
MUNKAVÉDELEM, TŰZVÉDELEM Módosított jogszabályok: Jogszabályváltozás 2013. július hó 2012. évi CLXVI. törvény a létfontosságú rendszerek és létesítmények azonosításáról, kijelöléséről és védelméről 2011.
RészletesebbenVáltozásmutató 2010. Április válogatás
változásmutató Változásmutató 2010. Április válogatás Teljes listákat találnak a lemez Súgó/Hírlevél menüpontjában (pdf), illetve a hónapban megjelent, módosított, hatályon kívül helyezett jogszabályok
RészletesebbenA Nemzeti Munkaügyi Hivatal Munkavédelmi és Munkaügyi Igazgatóság fenti honlapjának 2014. január hó 22-i állapota alapján
Forrás: http: www.ommf.gov.hu Nemzeti Munkaügyi Hivatal Munkavédelmi és Munkaügyi Igazgatóság Cím: 1106 Budapest, Fehér út 10. Postacím: 1476 Budapest, Pf. 75. A Nemzeti Munkaügyi Hivatal Munkavédelmi
RészletesebbenVáltozásmutató 2009. április válogatás
változásmutató Változásmutató 2009. április válogatás Teljes listákat találnak a lemez Súgó/Hírlevél menüpontjában (pdf), illetve a hónapban megjelent, módosított, hatályon kívül helyezett jogszabályok
RészletesebbenSzervre vonatkozó alapvető jogszabályok:
Szervre vonatkozó alapvető jogszabályok: 1993. évi XCIII. törvény a munkavédelemről 1996. évi LXXV. törvény a munkaügyi ellenőrzésről 1992. évi XXII. törvény munka Törvénykönyvéről 323/2011. ( XII.28.
RészletesebbenVáltozásmutató 2010. november válogatás
Változásmutató 2010. november válogatás 6 Teljes listákat találnak a lemez Súgó/Hírlevél menüpontjában (pdf), illetve a hónapban megjelent, módosított, hatályon kívül helyezett jogszabályok szűkített címmutatóiban.
RészletesebbenJogszabályfigyelés július. Jogszabály címe Megjel Hatály Módosított jogszabály Tárgy
1 Az Alkotmánybíróság 32/ (VII. 4.) AB határozata a felsőoktatási hallgatói szerződéseket szabályozó egyes jogszabályi rendelkezések megsemmisítéséről 85/ 4. Nem lép hatályba: - a nemzeti felsőoktatásról
RészletesebbenMagyar joganyagok /2003. (X. 27.) Korm. határozat - a kormányzati létszámcsö 2. oldal Felelős: miniszterek Központi Statisztikai Hivatal elnöke
Magyar joganyagok - 2263/2003. (X. 27.) Korm. határozat - a kormányzati létszámcsö 1. oldal 2263/2003. (X. 27.) Korm. határozat a kormányzati létszámcsökkentésről és a létszámcsökkentés alapjául szolgáló
Részletesebben2017. évre érvényes TÖRVÉNYEK, RENDELETEK GYŰJTEMÉNYE
2017. évre érvényes TÖRVÉNYEK, RENDELETEK GYŰJTEMÉNYE Törvények: Magyarország Alaptörvénye (2011. április 25.) 2013. évi V. törvény a Polgári Törvénykönyvről 2012. évi C. törvény a Büntető Törvénykönyvről
RészletesebbenTERVEZET A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM FÖLDMŰVELÉSÜGYI ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM TERVEZET
KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM FÖLDMŰVELÉSÜGYI ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM KvVM/KJKF/471/2008. TERVEZET a biológiai biztonságról szóló, Nairobiban, 2000. május 24-én aláírt és a 2004. évi
RészletesebbenA magyar élelmiszerjoggal kapcsolatos érvényes elõírások jegyzéke (az agrárpiaci rendtartásból eredõ rendeletek nélkül, lezárva:
A magyar élelmiszerjoggal kapcsolatos érvényes elõírások jegyzéke (az agrárpiaci rendtartásból eredõ rendeletek nélkül, lezárva: 2001. 07. 01.) 1995. évi XC. törvény az élelmiszerekrõl ÉLELMISZER 40/1995.
RészletesebbenJogszabályfigyelés január
Jogszabályfigyelés Jogszabály címe Megjelent 1 Hatály Módosított jogszabály Tárgy 1 Az egyes egészségügyi és gyógyszerészeti tárgyú miniszteri ek módosításáról szóló 2/2012. (I. 3.) NEFMI 1 Magyar Közlöny
Részletesebben2008. évi XXI. törvény a humángenetikai adatok védelméről, a humángenetikai vizsgálatok és kutatások, valamint a biobankok működésének szabályairól
Törvények 2008. évi XXI. törvény a humángenetikai adatok védelméről, a humángenetikai vizsgálatok és kutatások, valamint a biobankok működésének szabályairól 2006. évi CXXXII. törvény az egészségügyi ellátórendszer
RészletesebbenE L Ő T E R J E S Z T É S. a Kormány részére. a közlekedésfejlesztési integrált közreműködő szervezet kialakításához szükséges egyes feladatokról
GAZDASÁGI ÉS KÖZLEKEDÉSI MINISZTER FEJLESZTÉSPOLITIKÁÉRT FELELŐS K O R M Á N Y B I Z T O S E L Ő T E R J E S Z T É S a Kormány részére a közlekedésfejlesztési integrált közreműködő szervezet kialakításához
Részletesebben*jelöltek a weboldalról letölthetık!
A Magyar Közlönyben megjelent joganyag tartalomjegyzéke 2013. januárban megjelent csökkentett joganyag (Alaptörvény módosításai, törvények, kormányrendeletek, PSZÁF, MNB, NMHH és miniszteri, rendeletek).
Részletesebbenhatályos
163/2019. (VII. 5.) Korm. rendelet az egyes központosított egészségügyi szolgáltatók által nyújtott szolgáltatások igénybevételéről, valamint a külön meghatározott személyek tekintetében fennálló egészségügyi
RészletesebbenAZ ORSZÁGGYŰLÉS ELNÖKÉNEK JAVASLATA AZ ORSZÁGGYŰLÉS JÚNIUS 18-I (HÉTFŐ) ÉS JÚNIUS 20-I (SZERDA) RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉNEK NAPIRENDJÉRE
AZ ORSZÁGGYŰLÉS ELNÖKÉNEK JAVASLATA AZ ORSZÁGGYŰLÉS JÚNIUS 18-I (HÉTFŐ) ÉS JÚNIUS 20-I (SZERDA) RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉNEK NAPIRENDJÉRE 2018. június 14-én 16 30 órai állapot szerint JÚNIUS 18. HÉTFŐ üléskezdés:
RészletesebbenA rendelet 2013. november 1-jén lép hatályba. A rendelet 2013. október 15-én lép hatályba
október 1 A Nemzeti Élelmiszerláncbiztonsági Hivatal, valamint a megyei kormányhivatalok mezőgazdasági szakigazgatási szervei előtt kezdeményezett eljárásokban fizetendő igazgatási szolgáltatási díjak
Részletesebben8/2012. (II. 15.) NFM rendelet A vasúti rendszer kölcsönös átjárhatóságáról szóló 30/2010. (XII. 23.) NFM rendelet módosításáról
A munkavédelmet érintő 2012.-benhatályba lépett, vagy módosult jogszabályok. 2012. JANUÁR MK 2. (január 6.) 2012. évi I. törvény A munka törvénykönyvéről 2012. évi II. törvény A szabálysértésekről, a szabálysértési
RészletesebbenFöldmérési és Távérzékelési Intézet Költségvetési alapokmánya év
Ikt. szám: 200/2006. A 217/1998 (XII.30.) Kormány rendelet 21. sz. melléklete szerinti Költségvetési alapokmány (Működési költségvetés) Földmérési és Távérzékelési Intézet Költségvetési alapokmánya 2006.
RészletesebbenKormányablak ügyintézéssel kapcsolatos jogszabályok
Kormányablak ügyintézéssel kapcsolatos jogszabályok MINDEN KORMÁNYABLAK ÜGYINTÉZÉS 2016. évi CL. törvény az általános közigazgatási rendtartásról 66/2015. (III.30.) Korm. rendelet a fővárosi és megyei
Részletesebben2006 A VEGYI ANYAGOK SZABÁLYOZÁSÁVAL FOGLALKOZÓ TÖRVÉNYI ESZKÖZÖK - NEMZETKÖZI SZERZŐDÉSEK. 4.2.6. Táblázat / 1. Biztosított források 2
4.2.6. Táblázat / 1. 1. 1998. évi L. törvény az Egyesült Nemzetek Szervezete keretében a kábítószerek és pszichotrop anyagok tiltott forgalmazása elleni, 1988. december 20-án, Bécsben kelt Egyezmény 2.
RészletesebbenA földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter./2007. ( ) FVM rendelete
A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter./2007. ( ) FVM rendelete az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a növénytermesztés és kertészet korszerűsítéséhez nyújtandó támogatások részletes
RészletesebbenA Nemzeti Fejlesztési Ügynökség 2007. évi költségvetési alapokmánya
A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség 2007. évi költségvetési alapokmánya 1. Fejezet száma, megnevezése: XIX EU Integráció Cím: 01 Alcím: 00 2. Költségvetési szerv a) azonosító adatai - törzskönyvi nyilvántartási
RészletesebbenV. A Kormány tagjainak rendeletei
M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2016. évi 198. szám 81705 V. A Kormány tagjainak rendeletei A földművelésügyi miniszter 80/2016. (XII. 13.) FM rendelete az egyes agrárgazdasági tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról
RészletesebbenA mindenkori hatályos ágazati jogszabályok:
A Hivatal elsődlegesen az alábbi jogszabályok alapján látja el feladatait: - Magyarország Alaptörvénye (2011. április 25.) - 2011. évi CCIII. tv. az országgyűlési képviselők választásáról - 2013.évi XXXVI.
RészletesebbenTERVEZET. A nemzetgazdasági miniszter. ./2012. (.) NGM rendelete
A nemzetgazdasági miniszter./2012. (.) NGM rendelete a nemzetgazdasági miniszter feladatkörébe tartozó egyes miniszteri rendeleteknek a járási (fővárosi kerületi) hivatalok kialakításával összefüggő módosításáról
RészletesebbenA magyar élelmiszerjoggal kapcsolatos érvényes elõírások jegyzéke
A magyar élelmiszerjoggal kapcsolatos érvényes elõírások jegyzéke ÉLELMISZER 1995. évi XC. törvény az élelmiszerekrõl 40/1995. (XI. 16.) FM rendelet a Magyar Élelmiszerkönyv kötelezõ elõírásairól Módosítás:
RészletesebbenSzervezeti folyamatok korszerűsítése Rákosmente Önkormányzatának Polgármesteri Hivatalában ÁROP-3.A.1/B
Szervezeti folyamatok korszerűsítése Rákosmente Önkormányzatának Polgármesteri Hivatalában ÁROP-3.A.1/B-2008-0022 A projekt során felülvizsgált és átalakított folyamatokat érintő jogszabályok: 1) Működési
RészletesebbenGyámügyi és Igazságügyi Főosztály. Igazságügyi Osztály. Áldozatsegítés
Gyámügyi és Igazságügyi Főosztály Igazságügyi Osztály Áldozatsegítés a szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. a hozzátartozók
RészletesebbenA Széchenyi Programiroda Nonprofit Kft. feladatát, hatáskörét és alaptevékenységét meghatározó jogszabályok és közjogi szervezetszabályozó eszközök
A Széchenyi Programiroda Nonprofit Kft. feladatát, hatáskörét és alaptevékenységét meghatározó jogszabályok és közjogi szervezetszabályozó eszközök A Széchenyi Programiroda Tanácsadó és Szolgáltató Nonprofit
Részletesebben2. oldal A Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal alaptevékenységét a fővárosi és megyei kormányhivatalokról szóló 288/2010. (XII. 21.) Korm. rendelet, val
1. oldal Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal alapító okirata 1 Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 88. (2) bekezdése alapján a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal alapító okiratát (a továbbiakban:
RészletesebbenA Szervezeti és Működési Szabályzat jogforrásai. 2. A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló évi CLXI. törvény
4. számú melléklet A Szervezeti és Működési Szabályzat jogforrásai I. Jogszabályok: 1. Magyarország Alaptörvény 2. A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény 3. A bírák jogállásáról
Részletesebben26/2008. (III. 7.) FVM rendelet
1 26/2008. (III. 7.) FVM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a kertészeti gépek, technológiai berendezések beszerzéséhez nyújtandó támogatások részletes feltételeiről A mezőgazdasági,
RészletesebbenÁgazati jogszabályok. Családtámogatási és Társadalombiztosítási Főosztály. Családtámogatási Osztály
Ágazati jogszabályok Családtámogatási és Társadalombiztosítási Főosztály Családtámogatási Osztály 1952. évi III. törvény a polgári perrendtartásról 1991. évi IV. törvény a foglalkoztatás elősegítéséről
RészletesebbenMagyarország Alaptörvénye. Törvények
A Soproni Erzsébet Oktató Kórház és Rehabilitációs Intézet feladatát, hatáskörét és alaptevékenységét meghatározó alapvető jogszabályok, közjogi szervezetszabályozó eszközök Magyarország Alaptörvénye Törvények
RészletesebbenSzociális és Munkaügyi Minisztérium Iktatószám: /2008-SzMM
Szociális és Munkaügyi Minisztérium Iktatószám: 14352 - /2008-SzMM ELŐTERJESZTÉS A KORMÁNY RÉSZÉRE a Magyar Köztársaság által a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező átmeneti szabályokról szóló
RészletesebbenAz Országgyűlés évi november december havi ülésterve
ORSZÁGGYŰLÉS HIVATALA TÖRVÉNYHOZÁSI IGAZGATÓSÁG SZERVEZÉSI FŐOSZTÁLY Lezárva: 2018. 9. 11 00 óra Az Országgyűlés 2018. évi havi ülésterve Előterjesztések és 19. 26-27-28-29. és 3. 3. 1. 2. A Magyarország
RészletesebbenTájékoztató a jogszabályváltozásokról
Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának J E G Y Z Ő J E 1239 Budapest, Grassalkovich út 162. KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Tájékoztató a jogszabályváltozásokról Előterjesztő: Az előterjesztést
RészletesebbenVÁLTOZÁSMUTATÓ 2013. AUGUSZTUS VÁLOGATÁS
VÁLTOZÁSMUTATÓ 2013. AUGUSZTUS VÁLOGATÁS Teljes listákat találnak a lemez Súgó/Hírlevél menüpont jában (pdf), illetve a hónapban megjelent, módosított, hatályon kívül helyezett jogszabályok szűkített címmu
RészletesebbenNEMZETI FEJLESZTÉSI ÉS GAZDASÁGI MINISZTER
NEMZETI FEJLESZTÉSI ÉS GAZDASÁGI MINISZTER egyes fejlesztési tárgyú miniszteri rendeletek jogharmonizációs célú módosításáról szóló NFGM rendelet tervezetéről 2008. JÚNIUS A nemzeti fejlesztési és gazdasági
Részletesebben