DEAN R. KOONTZ. Menekülés

Átírás

1 DEAN R. KOONTZ Menekülés A mű eredeti címe: One Door Away From Heaven Copyright 2001 Dean Koontz, NKUI, Inc. c/o Trident Media Group, LLC Magyar kiadás Animus Kiadó A Fordítás a Bantam Books decemberi kiadása alapján készült Fordította: Danyi Andrea Szerkesztette: Birta Zsuzsa Borítóterv: Beleznai Kornél Kiadta az Animus Kiadó 2002-ben Felelős kiadó: a kiadó igazgatója Tipográfia, nyomdai előkészítés: Scriptor Bt. A nyomtatás és a kötés a debreceni nyomdászat több mint négy évszázados hagyományait őrző ALFÖLDI NYOMDA Rt. munkája Felelős vezető: György Géza vezérigazgató ISBN

2 A humor nem más, mint érzelmi káosz, amely a nyugalom közepette néha eszünkbe jut. James Thurber A nevetés megrázza az univerzumot, önmagán kívül helyezi azt, felfedi a belső részeket. Octavio Paz Miért gyilkol az ember? Az élelemért. De nemcsak a betevő falatért: gyakran italra is szüksége van. Woody Allen Végül is minden csupán rögtönzés. Charlie Chaplin A ki nem oltott nevetés megrázza az égboltot. Homérosz: Iliász Még a legvidámabb ember is elszomorodik néha. Jerry Lewis 1. fejezet A VILÁG TELE VAN elgyötört emberekkel. Az összetört szíveket, a sérült lelkeket és a széttépett, zilált elmét pedig sem csodaszerek, sem az idő nem képes begyógyítani. Micky Bellsong ebben a pillanatban a napfényt választotta gyógyszerül, amely augusztus végén, Dél-Kaliforniában tökéletes gyógyírnak bizonyult. Kedd délután volt. Micky bikiniben, beolajozott testtel egy fonott karosszékben hevert nagynénje, Geneva házának hátsó kertjében. A széknek ronda, zöld műanyag borítása volt, illesztékei pedig úgy csikorogtak, mintha az özönvíz előtti időkből származnának. Hozzá képest Micky, a maga alig huszonnyolc évével elképesztően fiatalnak számított, bár gyakorta sokkal idősebbnek érezte magát. Nagynénje, akitől a sors kitűnő humorérzékét kivéve mindent elvett, az udvart nemes egyszerűséggel csak kert -nek nevezte. Valószínűleg az udvarban található egyetlen rózsabokor járt az eszében. A telek keskeny volt, így a lakókocsi teljesen elfoglalta az utcai frontot. A ház főbejáratánál a szokással ellentétben nem fákkal beültetett füves terület volt, hanem egy keskeny, fedett terasz. A ház mögötti területet gyep borította, a fű üdén zöldellt, mert Geneva rendszeresen locsolta. A rózsabokor azonban elég különösen reagált az őt övező figyelemre. A megfelelő mennyiségű napfény, víz és tápoldat, valamint annak ellenére, hogy Geneva időközönként még a növény gyökereit is levegőztette, sőt rovarirtóval is kezelte, a bokor olyan beteges külsejű maradt, mintha egyenesen a pokol sátáni kertjéből érkező méreggel locsolnák, és színtiszta kénköves gőzzel kezelnék. Micky arcát a nap felé fordítva, szemét lehunyva igyekezett kiüríteni elméjéből minden gondolatot, ám a zavaró emlékek egyre csak ott kavarogtak. A lány fél órája feküdt mozdulatlanul, amikor egy vékonyka hangot hallott: - Meg akarsz halni? Micky a hang felé fordította fejét, és egy kilenc-tíz év körüli kislányt pillantott meg a két telket elválasztó, alacsony, rogyadozó kerítésnél. - A bőrrák halálos is lehet - magyarázta a gyerek. - Csakúgy, mint a D-vitamin hiánya. - Nem hiszem. - Hamarosan megpuhulnak a csontjaid

3 - Badarság. D-vitamin a tonhalban, a tojásban és a tejtermékekben is van, és ezeket enni még mindig jobb, mint állandóan sülni a napon. Micky újra behunyta a szemét, és arcát az erősen tűző napfény felé fordította, majd így szólt: - Egyébként sem áll szándékomban örökké élni. - Miért nem? - Lehet, hogy még nem vetted észre, de senki nem él örökké. - Én lehet, hogy fogok - jelentette ki a kislány. - És azt hogyan csinálod? - Egy kis földönkívüli DNS segítségével. - Aha, értem. Szóval te félig földönkívüli vagy. - Még nem. Ahhoz először kapcsolatba kell lépnem velük. Micky kinyitotta a szemét, és hunyorogva az E. T.-rajongó kislányra pillantott. - Azt hiszem, túl sok X-aktákat láttál, kislány. - Már csak a következő születésnapomig kell várni, aztán már nincs remény. A kislány elindult a rogyadozó kerítés mentén, óvatosan átlépett a deszkák fölött, hogy közelebb jöhessen Mickyhez. - Hiszel a halál után életben? - Még a halál előtti életben sem vagyok biztos - válaszolta Micky. - Tudtam, hogy meg akarsz halni. - Nem akarok meghalni. Csak szoktam gondolkodni. A kislány különös lépésekkel közeledett a füvön. - A szomszéd lakókocsit béreljük. Nemrég költöztünk be. A nevem Leilani. Amint Leilani közelebb jött, Micky látta, hogy a kislány bonyolult acélmerevítőt visel a bal lábán, és a szerkezet egészen bokától térdig borítja. - Ez hawaii név, ugye? - kérdezte Micky. - Igen, a mamám bolondul a hawaii dolgokért. Leilani khakiszínű sortot viselt. A jobb lábával semmi baj nem volt, bal lába azonban eldeformálódott, amit a lábán viselt fém- és acélkeret, valamint a szivacsos párnázat próbált korrigálni. - Azt hiszem, hogy - folytatta Leilani - öreg Sinsemilla, vagyis az anyám, tényleg bolond egy kicsit. - Sinsemilla? Ez egy... - Igen, a marihuána egyik fajtája. A mamám neve régen valószínűleg Cindy Sue vagy Barbara volt, de amióta az eszemet tudom, mindenki Sinsemillának szólítja. - Leilani elhelyezkedett egy ócska, narancssárga-kék mintás székben, amely éppoly roskatag volt, mint Micky rettenetes nyikorgó karosszéke. - Elég ronda bútoraitok vannak. - Geneva nagynéném ingyen jutott hozzájuk. - Inkább még azoknak kellett volna fizetniük, akik neki adták. Na, szóval, öreg Sinsemillát egyszer még elmegyógyintézetbe is bezárták, ahol ötven- vagy százezer voltos áramot vezettek az agyába, de ez sem segített. - Nem lenne szabad ilyen butaságokat kitalálnod a saját édesanyádról. Leilani megvonta a vállát. - De hát ez az igazság! Nem én találom ki. A mamám fejébe többször is vezettek áramot. Elképzelhető, hogy ha tovább folytatják, akkor már meg sem tudott volna lenni áram nélkül. Szerintem legalább naponta tízszer konnektorba dugná az ujját. A mamám hajlamos a rászokásra, de alapvetően jó szándékú. Az égbolton a nap, mint egy hatalmas kemence nyitott szája, ontotta magából a hőséget, és bár Mickyről már szinte folyt a kókuszillatú testápoló, és erősen izzadt, semmi jel nem utalt arra, hogy megunta volna a napozást. - Hány éves vagy, kölyök? - Kilenc. De a koromhoz képest elég érett vagyok. Téged hogy hívnak? - Micky. - Általában fiúkat vagy egereket hívnak így. Rád inkább a Michelle illene. A legtöbb korodbeli nőnek rendes neve van, mint például Michelle, Heather vagy Courtney

4 - Mi az, hogy korombeli? - Nem akartalak megbántani. Ne haragudj. - Michelina a teljes nevem. Leilani összeráncolta a homlokát. - Komoly név. - Michelina Bellsong. - Nem csoda, hogy meg akarod ölni magad. - Ezért használom a Mickyt. - Az én vezetéknevem Klonk. - Komolyan mondod? - Igen. Leilani Klonk. Micky kicsit előbbre hajolt, és kételkedve ingatta a fejét. - Nem hangzik túlságosan hihetőnek, amit mondasz. - A nevek néha a sorsunkat is meghatározzák. Csak nézd meg magad. A keresztneved és a vezetékneved is szép, és te magad is olyan csinos vagy, mint egy modell. Még most is, pedig szakad rólad az izzadság, és az arcod fel van puffadva a másnaposságtól. - Kösz, hogy az eszembe juttatod! - Én azonban kaptam egy gyönyörű keresztnevet és egy rettenetes vezetéknevet. A Klonkot. Az egyik felem talán valóban szép is... - Nagyon szép kislány vagy - biztosította őt Micky. Ez igaz is volt. A kislány aranyszőke haja fürtökben omlott a vállára, szemei pedig tengerkéken ragyogtak. Leilani vonásainak tisztasága azt mutatta, hogy szépsége nem csupán a gyermekkor múló szeszélye, hanem egész életében vele marad. - Elképzelhető - folytatta Leilani -, hogy egyszer majd minden férfi megfordul utánam, ez azonban mit sem változtat azon a tényen, hogy mutáns vagyok. - Nem vagy mutáns. A kislány bal lábával dobbantott a földön, amelytől a lábán a merevítő halkan megcsörrent. Felemelte bal kezét, amely szintén deformált volt: a kisujja és gyűrűsujja egyetlen alaktalan húsdarabbá nőtt össze, amely egy vastag bőrréteggel még a középső ujjal is összenőtt. Micky egészen mostanáig nem vette észre ezt a torzulást. - Senki sem lehet tökéletes - mondta. - Elég különös érzés, biztosíthatlak. Vagy mutáns vagyok, vagy nyomorék; de ha választanom kell, akkor inkább mutáns szeretnék lenni. Az emberek sajnálják a nyomorékokat, a mutánsoktól viszont félnek. - Azt akarod, hogy az emberek féljenek tőled? - A félelem tiszteletet ébreszt - mondta Leilani. - Engem nem ijesztettél meg túlságosan. - Csak várd ki a végét. Nagyon jó alakod van. Micky ugyancsak zavarba jött a kislány megjegyzésétől, és a számára kínos helyzetet önkritikával igyekezett oldani: - Hát ha nem mozognék, csak egy hatalmas puding lennék. Nagyon keményen meg kell dolgoznom azért, hogy ilyen maradhassak. - Nem hiszem. Te tökéletesnek születtél, és tökéletesnek alkották az anyagcserédet is. Akár minden nap megehetnél egy fél tehenet, és megihatnál egy hatalmas korsó sört, akkor sem látszana rajtad. Micky nem emlékezett arra, mikor akadt el a szava utoljára a meglepetéstől, a kislány szavai hallatán azonban némaság telepedett rá. - Honnan tudod? - Tudom - biztosította őt Leilani. - Nem kell futnod, sem a taposógépen kínoznod magad. - Sokat tornázom. - Tényleg? És mikor voltál utoljára az edzőteremben? - Tegnap - hazudta Micky. - Aha - mondta Leilani -, én pedig egész éjszaka keringőztem. - Ismét dobbantott bal lábával. Nincs azon mit szégyellni, ha valakinek jó az anyagcseréje! Egyáltalán nem jelenti azt, hogy - 4 -

5 lusta vagy! - Örülök, hogy ezt mondod. - A cicid valódi, ugye? - Micsoda kérdéseid vannak! - Kösz. Igen, úgy látom, igaziak. Még a legjobb inplantátumok sem tűnnének ennyire valóságosnak. Szeretném, ha nekem is szép melleim lennének, mert nem remélem, hogy mire megnövök, jelentős előrelépés következne be a plasztikai sebészetben. Ha valakinek szépek a mellei, még mutánsként is hatással lehet a férfiakra. Legalábbis én ezt figyeltem meg. A férfiak kedves teremtmények, de többnyire szánalmasan kiszámíthatóak. - Kilencéves vagy, ugye? - A születésnapom február 28-án volt. Az idén ez hamvazószerdára esett. Te hiszel a böjtölésben és a bűnbánatban? Micky sóhajtott, elnevette magát, majd így szólt: - Megtakaríthatnánk némi időt, ha egyszerűen elmondanád, hogy szerinted miben hiszek. - Valószínűleg nem túl sok mindenben - mondta Leilani. - Talán csak annyi fontos neked, hogy jól érezd magad, és valahogy elüsd az időt. A kislány pontos megfigyelése ismét Mickybe fojtotta a szót, hiszen elevenébe tapintott, és ez volt az, amire igyekezett minél kevesebbet gondolni. - Nincs semmi rossz abban, ha valaki jól akarja érezni magát - mondta Leilani. - Ha tudni akarod, az egyik dolog, amiben én is hiszek, hogy azért élünk, hogy élvezzük az életet. - A kislány megrázta a fejét. - Irigyellek, mert a férfiak biztosan odavannak érted. - Már nem - mondta Micky, meglepődve saját őszinte válaszán. Halvány mosoly jelent meg a kislány szájának jobb szegletében, és ez még élénkebbé tette kék szemeit. - És tényleg nem szeretnél engem mutánsként látni? - Micsoda? - Ameddig úgy gondolsz rám, mint egy nyomorék lelencre, a szánalmad nem teszi lehetővé, hogy udvariatlan légy velem. Ha viszont furcsa és veszélyes mutánst látnál bennem, valószínűleg azt mondanád, ez nem tartozik rád, és gyorsan visszazavarnál oda, ahonnan jöttem, a kertünkbe. - Most már kezdelek egyre inkább mutánsnak látni. A kislány összecsapta kezét örömében, és így szólt: - Tudtam, hogy mégiscsak van sütnivalód. - Nehézkesen feltápászkodott a székből, és a hátsó kert végébe mutatott. - Mi az ott? - Egy rózsabokor. - Nem létezik. - De igen. Az egy rózsabokor. - Nincsenek rajta rózsák. - Lehetnének. - Alig vannak levelei. - Annál több a tüske rajta - jegyezte meg Micky. Leilani elgondolkodó tekintettel jegyezte meg: - Fogadni mernék, hogy éjjel kihúzza a gyökereit a földből, körbejárja a környéket, és közben felfalja a kóbor macskákat. - Ne felejtsd el bezárni az ajtót éjszakára! - figyelmeztette Micky. - Nekünk nincsenek macskáink. Vagy talán mégis... - A kislány jobb kezével úgy csinált, mintha karom volna, és mint egy macska, a levegőbe kapott, és fújt. - Mire céloztál, amikor azt mondtad, hogy már nincs remény? - Mikor mondtam? - kérdezte Leilani ravasz tekintettel. - Azt mondtad, csak a következő születésnapodig kell várnod, aztán már nincs több remény. - Jaj igen, akkor lesz a találkozás az idegenekkel. A kislány elfordult Mickytől, és elsietett a kert túlsó vége felé. Micky előrehajolt, és utána szólt: - Leilani! - Sok mindent beszélek, és többnyire összevissza. - A törött kerítés előtt a kislány megállt, és visszafordult. - Michelina Bellsong, mondd, kérdeztem már tőled, vajon hiszel-e a halál utáni - 5 -

6 életben? - Igen, és nagyon okosan válaszoltam is. - Ja igen, már emlékszem. - És te? Te hiszel benne? - kérdezte Micky. - Miben? - A halál után életben. A kislány komoly tekintettel nézett Mickyre, majd halkan így szólt: - Azt hiszem jobb, ha hiszek benne. Aztán átlépett a kidőlt kerítésen, keresztülsétált a gondozatlan gyepen, míg végül a lábmerevítő ütemes csattogása is elhalt a távolban. Micky ezután hosszú ideig bámulta az ajtót, amely mögött a kislány eltűnt. Elgondolkodva üldögélt, nem tudott megmozdulni. Leilani csupa kedvesség volt, báj és intelligencia, akinek gyakran bántó viselkedése mögött láthatóan sebezhetőség rejtőzött. Bár a kislánnyal való találkozás emléke újra mosolyt csalt Micky arcára, különös zavart is érzett. Zavaros, félig kimondott, félig elhallgatott igazságok bújtak meg beszélgetésük felszíni rétege alatt, amelyekkel mindeddig nem mert szembenézni. Mickyt körülölelte a késő augusztusi napfény és a hőségtől vibráló levegő. Frissen vágott fű illata terjengett. A távolból felkúszott az autópálya moraja, amelyet bárki akár a tenger monoton morajlásának is gondolhatott volna. Bár minden oka és lehetősége megvolt, hogy elálmosodjon, fejében a gondolatok egyre sebesebben szárnyaltak, izmai pedig megfeszültek az izgalomtól. Nem gondolta, hogy az egésznek bármi köze lenne Leilani Klonkhoz, de ekkor eszébe jutott valami, amit nagynénje, Geneva mondott neki előző este, vacsora közben... - Változni nem könnyű, Micky. Ha változtatsz azon, ahogyan élsz, azzal a gondolkodásodat is megváltoztatod. Ezen keresztül pedig mindazt, amit az élettel kapcsolatban eddig hittél. Nem könnyű megtenni, drágám. Mindannyian a saját magunk boldogtalanságát építgetjük, és furcsa módon, néha még akkor is erősen ragaszkodunk hozzá, amikor már minden porcikánkkal a változást kívánjuk, mert boldogtalanságunkat már legalább ismerjük, tudjuk, hogy milyen. A boldogtalanság, sajnos, kényelmes állapot. Micky ekkor hirtelen sírva fakadt. Nem rázta a zokogás, csak érezte, hogy szemei előtt a lasagne-s tányér hirtelen elhomályosodik, és forró könnycseppek gördülnek végig az arcán. Tovább folytatta az evést, és próbált nem tudomást venni arról, ami benne végbemegy. Gyermekkora óta nem sírt. Úgy gondolta, már semmi sem képes könnyeket csalni a szemébe. Ahhoz, hogy sajnálja magát, már túlságosan megkeményedett, és mintha az érzékenység is kihalt volna belőle, így mások problémái miatt sem bánkódott. Konok elszántsággal, és a gyengesége miatt belsejében tomboló haraggal folytatta az evést, bár torkát annyira fojtogatták a hirtelen feltörő érzések, hogy alig tudott nyelni. Geneva, aki ismerte unokahúga természetét, egyáltalán nem lepődött meg a lány könnyein. Egyetlen szót sem szólt, mert biztosan tudta, hogy a megnyugtató szavak most nem használnak. Egy idő elteltével Micky látása kitisztult, tányérjáról is elfogyott az étel, és már meg tudott szólalni: - Képes vagyok megtenni, amit meg kell tennem. El tudok jutni oda, ahová el akarok jutni, nem számít, mennyire nehéz. Mielőtt témát változtatott volna, Geneva még valamit hozzáfűzött: - Néha, bár nem túl gyakran, de előfordul, hogy az életed képes jobbra fordulni egyetlen, kegyelemteljes, csodával határos pillanat alatt. Gyakran valami fontos dolog idézi ezt elő, talán egy különleges ember jelenik meg az életedben, vagy hirtelen, egészen váratlanul megértesz valamit, ami mindörökre megváltoztat. Kislányom, mindenemet odaadnám, ha ez veled is megtörténne. Micky könnyeivel küszködve így szólt: - Igazán kedves tőled Gen néni, de azt hiszem, ettől még nem lennék gazdagabb. Geneva felnevetett, és az asztalon átnyúlva megsimogatta Micky kezét. - Ez nagyon is igaz, kicsim, de ez a kevés is legalább kétszer annyi, mint ami neked most van

7 KÜLÖNÖS MÓDON, a tikkasztó napsütésben, alig egy nappal később Mickynek még mindig ugyanazok a gondolatok jártak a fejében. Eszébe jutott az a kegyelemteljes pillanat is, amelyet Geneva kívánt neki. Micky nem hitt a csodákban, sem a természetfeletti hatalmában, sőt Isten láthatatlan kezében is csak akkor lenne hajlandó hinni, ha az a kéz letenné elé a nyertes lottószelvényt. Legbelül azonban őt is hajtotta a továbblépés iránti leküzdhetetlen vágy, hogy szívével és lelkével valamilyen új irányba fordulhasson. - Biztosan az emésztésemmel lehet valami baj - mormogta maga elé önmagát kigúnyolva, mert tudta, hogy most is ugyanaz a szánalmas, kétségbeesett nő, aki egy héttel ezelőtt, két hatalmas, ruhákkal teli bőrönddel beállított Genevához Chevrolet Camarójával, amely úgy fújtatott és pufogott, mint egy tüdőbajos gebe. Múltja béklyóként nehezedett rá. Egy elhibázott életet azonban senki sem képes egyetlen perc alatt, küzdelem nélkül helyretenni. Hiába volt Geneva meséje az átalakulás csodálatos pillanatáról, semmi olyan nem történt, ami Mickyt a kegyelem és megbocsátás felé indította volna. Mindazonáltal valami, általa érthetetlen oknál fogva, a mai napot - a vakító napsütéssel, a tikkasztó hőséggel, a távolban morajló autópálya zúgásával, a frissen vágott fű és az izzadsággal elkeveredő kókuszolaj illatával, valamint a körülötte röpködő három színes pillangóval együtt - valahogy mégis egészen másnak látta. Hirtelen mindennek üzenete volt a számára, és minden megtelt titokzatossággal. 2. fejezet LÁGY SZELLŐ suhan át a nedves réten. E csendes, késői órán, ezen a különös helyen egy kisfiú önkéntelenül is azt gondolhatja, hogy a szörnyek mindenre képesek, és akadálytalanul tudnak áthatolni a fákon túl, a holdfényben meg-megcsillanó zöld, füves tengeren. Az erdő, ahol a kisfiú rejtőzik, szintén tilos terület az éjszakai sötétségben, sőt talán még napvilágnál is. Az elmúlt órában - miközben a kanyargó ösvények furcsa aljnövényzetében és az egymásba kapaszkodó faágak között gázolt - a fiú egyetlen útitársa a félelem volt. Ha feltekintett, csupán másodpercekre látta feje fölött a csillagos égboltot. A magasban összekapaszkodó faágakon talán ragadozók mászkálnak, lesben állva figyelik őt, méltóságteljesen, síri csendben lépkednek puha talpaikon, hogy egyre közelebb kerüljenek hozzá. Akár föld alól is előmászhat egy rémséges lény, amely óriási fogait vicsorgatva, korgó gyomorral tűnik fel előtte, közvetlenül a lába előtt, hogy kettéharapja, vagy egészben lenyelje. A kisfiú mindig szívesen menekül élénk képzelőerejének világába, ma éjjel azonban színes fantáziája átokként nehezedik rá. Pár lépéssel előtte, túl a fák vonalán egy mező vár rá. Csak rá. A fiú azonban valahogy túl világosnak látja a telihold fényében. Álnokul békésnek. Gyanítja, hogy a réten a halál leselkedik rá, és attól félt, nem fog tudni élve eljutni a következő fasorig. Egy kiugró szikla mögött rejtőzködve azt kívánja, bárcsak mellette lehetne édesanyja. De ő már soha többé nem lehet vele ebben az életben. Alig egy órával ezelőtt szemtanúja volt anyja meggyilkolásának. Ha átadná magát a kesergésnek, az erőszak oly fájdalmasan friss emlékének hatása alatt nem tudna józanul, higgadtan gondolkodni. A fiú azonban tudja, hogy a túlélés reményében meg kell próbálnia nem gondolni az imént átélt rémületre és - legalábbis egy időre - elfelejteni a pótolhatatlan veszteséget. Miközben megpróbál áthatolni az ellenséges sötétségen, kétségbeesett hangok törnek fel tüdejéből. Anyja mindig azt mondta neki, hogy bátor fiú, a bátrak pedig nem adják meg magukat könnyedén, nehéz helyzetekben sem. Igyekszik hát megfelelni anyja elvárásainak, ezért megpróbálja összeszedni magát. Majd később, ha túlélte ezt a kalandot, bőven lesz ideje, hogy a gyötrelem, a veszteség és a magány miatt keseregjen. Erőt pedig nem anyja halálából vagy a keserűség miatt érzett bosszúvágyból, hanem édesanyja szeretetének, következetességének és határozottságának emlékéből merít. Keserű sírása lassan - 7 -

8 elcsitul. Csend. Az erdő sűrű sötétsége. Valójában az erdő teremtményeitől nincs félnivalója, sokkal inkább anyja gyilkosaitól. Egészen biztosan a nyomában vannak. Ha elég ügyesek, már régen elkaphatták volna. A terület azonban üldözői számára is ismeretlen terep. Vagy talán anyja szelleme figyeli őt odafentről. De még ha itt is van mellette láthatatlanul, akkor sem támaszkodhat rá. Kizárólag önmagában bízhat, egyetlen reménye az, ha bátran viselkedik, és kitalál valamit. Ekkor összeszedi bátorságát, és kilép a tisztásra. Nem késlekedhet tovább, bár tudja, hogy számtalan, ismeretlen veszély leselkedik rá. Orrát megcsapja a fű és a föld erős, friss illata. A terület nyugat felé lejt. A föld puha, a füvön pedig könnyedén tud lépkedni. De ha visszanéz, még a halovány holdfényben is jól kivehető a lába nyoma, amerre elhaladt. Nincs más választása, tovább kell mennie. A szomorú igazság azonban az, hogy fogalma sincs, hová tart. Ismeretlen számára a terület. Elképzelhető, hogy a környéken, tőle nem is túl messzire, lakott települések is vannak, ő azonban mintha egyre mélyebbre keveredne az áthatolhatatlan vadonban. A szeme sarkából mintha mozgást érzékelne: kísérteties indák kúsznak utána. Ám amikor megáll, hogy alaposabban szemügyre vegye a területet, csupán szélben hajladozó, hosszú fűszálakat lát. Mégis megrémül, lélegzete is akadozik, és egyre erősebben úrrá lesz rajta az érzés, hogy soha nem jut el élve a legközelebbi fasorig. A puszta gondolattól, hogy esetleg túlélheti mindazt, ami vele történt, bűntudata támad. Nincs joga élni, ha körülötte mindenki más elpusztult. Édesanyja halála sokkal mélyebben megrázta, mint a többi gyilkosság, hiszen saját szemével látta. A többiek sikolyát is hallotta, de mire rájuk talált, már mind halottak voltak. Holttestük látványa olyan hátborzongatóan hatott rá, hogy képtelen volt bármilyen érzést táplálni e rémséges tetemek iránt, bár míg éltek, mindannyiukat ismerte és szerette. Újra az erdőben halad. A tisztást immár maga mögött tudhatja. Előtte terül el azonban a csalitos és a tüskés szeder zavaros labirintusa. Minden nehézség ellenére még életben van. Pedig alig tízéves. Sem családja, sem barátai nem maradtak. Egyedül van a rengetegben, és fél. 3. fejezet NOAH FARREL a járda szélén parkoló Chevyben üldögélt, és éppen megfigyelést végzett, amikor autójának szélvédője éktelen csörömpöléssel berobbant. Elmélyülten majszolt egy vaníliakrémes fánkot, amely a bevágódó apró üvegszilánkoktól teljesen ehetetlenné vált. Amikor a vasrúd ütésétől az utasülés melletti ablak is ripityára tört, Noah kiejtette kezéből a süteményt. Kiugrott az autóból, megfordult és a másik oldalon egy hatalmas termetű férfival találta szemközt magát. Feje csupaszra volt borotválva, orrában karikát viselt. A Chevy egy viszonylag nyílt területen parkolt, hatalmas rododendronok szomszédságában, legalább hat-nyolc lábnyi távolságra a legközelebbi utcai lámpától, a lombok takarásában. A Chevy belső világításának köszönhetően Noah alaposan megfigyelhette a szélvédőjét szétverő alakot. A férfi vigyorgott, és rákacsintott. Noah figyelmét ekkor a bal oldalról is mozgás vonta magára. Tőle néhány lábnyira egy másik támadó lendítette kalapácsát az autó lámpái felé. Az adrenalinszintjének növelésére mohón áhítozó úriember teniszcipőt, rózsaszín szabadidőnadrágot és fekete pólót viselt. Hatalmas, széles homloka volt, vastag ajkai, hosszú haját pedig lófarokba fogva hordta, legalábbis Noahnak leginkább ezek az ismertetőjegyek tűntek fel. A törött műanyag és üveg csörömpölése még mindig hallatszott, amikor a második terminátor is lecsapott, ezúttal az autó motorházának tetejére

9 Ezzel egy időben a tar fejű, feldíszített orrú férfiú is hozzálátott, hogy a franciakulcs végével szétverje az ablakot az utasülés felőli oldalon. A pokoli hangzavarban Noah-nak az jutott eszébe, hogy mostanában elég gyakran fáj a feje, és mindennél többre értékelt volna egy kis csendet és néhány szem aszpirint. - Ugye, megbocsátanak? - szólt oda az egyik óriásnak, aki ismételten lesújtott a motorháztetőre, azután behajolt a kocsiba a nyitott ajtón át, hogy kihúzza a kulcsot az önindítóból. A vezető melletti ülésen hevert Noah digitális fényképezőgépe, tele a megfigyelt széptevő férjről készített képekkel, amint az utca túloldalán bekopog egy ház ajtaján, ahol a szeretője fogadja. Ha Noah mégis úgy döntött volna, hogy magával viszi a fényképezőgépet, kezének csontjait valószínűleg ugyanolyan apró darabokra törték volna, mint a szélvédő üvegét, ezért inkább meg sem kockáztatta. Gyorsan zsebre vágta a kulcsait, és elsétált a szerény külsejű épületek, a gondosan nyírt gyepek és sövények között, ahol a holdfényben ezüstösen csillogó fák álldogáltak némán a kellemesen langyos, mozdulatlan éjszakában. A háta mögött hallotta a kalapács és a vasrúd ritmusos kopácsolását, amint lesújtanak a Chevy sárvédőjére és a csomagtartó fedelére. E rendezett, középosztálybeli környéken, Anaheimben, Disneyland központjában, ilyen és ehhez hasonló jelenetek nem sűrűn fordultak elő. A lakókörzetben élők azonban úgy látszik túl sokat nézték a híradó véres jeleneteit, mert egyáltalán nem mutatkoztak, vagy inkább nem mertek kíváncsinak tűnni, hanem visszahúzódtak házaikba, senki sem jött elő, hogy megnézze, mi a zűrzavar oka. Noah elhaladt néhány ház mellett, amelyek ablakai mögött végre kigyúltak a fények, megrebbentek a függönyök, és meglepett arcok jelentek meg mögöttük. Amikor visszafordult, észrevette, hogy egy Lincoln Navigator elindul a járda mellől, és egyetlen percig nem kételkedett abban, hogy a kreatív páros társai ülnek benne, azokéi, akik az imént megpróbáltak modern műalkotást fabrikálni autójából. Időről időre visszafordult, hogy megnézze, követik-e még, és látta, hogy a Navigator lassan a nyomába szegődik. Két háztömbbel lejjebb sétált, és egy forgalmas utcához ért, amelyen két oldalt üzletek és áruházak sorakoztak, jórészük azonban e kései órán - húsz perccel kilenc óra után - már zárva volt. A Chevy kaszabolása zavartalanul folytatódott tovább, a távolság és a növények azonban jelentősen tompították a csörömpölés hangját. Amikor Noah megállt a sarkon, a Navigator is megállt egy utcával mögötte. A sofőr azt figyelte, melyik irányba indul tovább. Noah hawaii-mintás ingje alatt pisztolytáska lapult, benne egy revolverrel. Nem gondolta, hogy használnia kell majd a fegyvert. Nem dolgozott ki tervet arra az esetre, ha autóját néhány gazember péppé zúzza. Jobbra fordult, és néhány sarokkal távolabb megállt egy kocsmánál. Lehet, hogy aszpirint nem tud itt szerezni, de egy jéghideg Dos Equist biztosan kap. Ha az egészségéről volt szó, nem ragaszkodott mindig ugyanahhoz a gyógyszerhez. A hosszú bárpult az ajtótól jobbra húzódott. A terem közepén egy sorban nyolc faasztal állt, mindegyik közepén egy-egy gyertya, borostyánszínű üvegtartóban. A bárban kevesen voltak. A férfiak többsége, sőt egy nő is, cowboykalapot viselt, mintha valami földönkívüli erő váratlanul felkapta volna őket, hogy aztán egy másik térben és időben újra letegye épp ebbe a bárba. A bordó színű padlót - minden valószínűség szerint - nem túl gyakran takarították, bár az állott sör szagába mintha enyhe fertőtlenítőillat is keveredett volna. Bal oldalon a fal mellett magas falú bokszok húzódtak, előttük az asztaloknál piros bőrrel bevont székek, legtöbbjük üresen. Leült a legtávolabbi bokszban és sört rendelt a szűk farmeres, piros kockás inges pincérnőtől, akinek dús keble szinte szétfeszítette a blúzt. - Poharat is kér? - kérdezte a nő. - Kösz, nem. Az üveg is megteszi. - Ahogy tetszik - mondta a nő, és elindult a pult felé. A bárt betöltötte Alan Jackson keserédes hangja, aki a magányról énekelt egy lemezről. Noah kihalászta tárcájából autóklub-tagsági igazolványát, elővette telefonját, és felhívta az éjjel

10 nappal hívható segélyszolgálatot. A vonal túlsó végén megszólaló női hang apja nővérének, Lilly nagynénjének hangját jutatta eszébe, akit már tizenöt éve nem látott. A hang nem túl kellemes emlékeket idézett fel benne, hiszen Lilly néni főbe lőtte Noah apját, aki azonnal meghalt, sőt magát Noah-t is megsebesítette. Először a bal, majd a jobb vállába lőtt. Noah akkor volt tizenhat éves, és nagynénjének tettével sikerült minden valódi érzést kiölnie a kamasz fiú lelkéből. - Valószínűleg a kerékgumikat is felhasogatják - mondta az autóklub ügyeletesének -, szóval ne a hagyományos vontatót küldje, hanem olyat, amire fel is tudják tenni. - Megadta a pontos címet, ahol az autót, vagy inkább a roncsát megtalálhatják, aztán annak a szerviznek a nevét is, ahová szállítaniuk kell. - Szerintem, elég lenne holnap érte menni. Jobb, ha nem jelennek meg ott, amíg a terminátorok alaposan ki nem tombolták magukat. - Hogy kicsodák? - Tudja, Schwarzenegger-imitátorok. De ha nem látta a filmet, ez valószínűleg semmit sem mond magának. A pincérnő épp ekkor érkezett meg a Dos Equis-szel. - Én minden filmjét láttam. Kamaszkoromban színésznő akartam lenni. Még Disneylandbe is elmentem, hogy munkát szerezzek, reméltem, hogy valaki felfedez. Noah befejezte a telefonhívást, és felnézett a nőre. - És milyen munkát kapott? - Jelmezben kellett sétálnom, és fotóztatni magamat a látogatókkal. Szerettem volna Minnie egér, vagy legalábbis Hófehérke lenni, de túl nagyok a melleim. - Minnie valóban elég sportos alkat. - Hát, igen, végül is csak egy egér. - Pontosan - bólintott Noah. - Hófehérkének pedig szűziesnek kellett látszania. Fogalmam sincs, miért. - Talán, mert ha Hófehérke olyan szexis külsejű lenne, mint maga, az emberek azon kezdenének gondolkodni, vajon mit művelhetett a házban azzal a hét törpével. Ezt viszont a Disney-cég nem engedheti meg magának. A lány arca felderült. - Valószínűleg igaza van - mondta, ám hamarosan újra elkomorodott a tekintete. - Azért mégis szívesen lettem volna Minnie - sóhajtotta. - Nehéz lemondani az álmainkról. - Így van. - Szerintem magából kitűnő Minnie lett volna. - Gondolja? - Micky örülhetett volna, hogy ilyen párja van - mosolygott Noah. - Kedves, hogy ezt mondja. - Sajnos, a nagynéném nem így gondolta, ezért inkább rám lőtt. - Hát én nem venném túlságosan a szívemre - mondta a pincérnő. - Bármelyik rendes családban megesik az ilyesmi manapság - vonta meg a vállát, és folytatta a felszolgálást. A wurlitzerből ekkor már Garth Brooks mélabús éneke hallatszott. A bárban mintha mindenkire átragadt volna az énekes hangjából áradó szomorúság. A vendégek lehajtották a fejüket, és némán meredtek maguk elé. Csak Dixie Chicks hangjára tértek ismét magukhoz. Noah még félig sem itta meg sörét, amikor egy fekete farmert, és A SZERETET A VÁ- LASZ! feliratú pólót viselő, erősen beillatosított férfi ült le vele szemben a bokszban. - Valóban meg akar halni? - kérdezte. - Mert, ha igen, maga el tudná intézni? - kérdezte Noah. - Én aztán nem, békepárti vagyok! - A pacifista jobb karján egy aprólékos műgonddal tetovált csörgőkígyó tekergett, amelynek méregfoga a kézfején végződött, szeme pedig gyűlölettől csillogott. - Viszont nem árt, ha tudja, hogy jó nagy butaság szemmel tartani egy olyan befolyásos kongresszusi képviselőt, mint Sharmer. - Sosem gondoltam volna, hogy egy képviselő hajlandó egy csapat gengsztert felbérelni, hogy erre figyelmeztessenek. - Mégis mit gondolt, mire költi a pénzét?

11 - Már kezdtem azt hinni, hogy azok az idők rég elmúltak. - Hát nagyon téved! Most olyan világban élünk, ahol csupán szórakozásból is lövöldözni szoktak az emberre! A maga fajtáját pedig egy perc alatt eltiporják, ha nem takarodik el az útból! - Az országalapítók büszkék lennének, ha ezt hallanák. Az idegen hirtelen gyanakvó tekintettel kezdte méregetni Noah-t. - Kicsoda maga? Talán politikai tébolyban szenved? Azt hittem, maga csak egy megkeseredett hekus, aki bezsebel néhány dolcsit cserébe azért, hogy mások hálószobájába bekukucskál. - Annál többre lenne most szükségem. A maguk Navigatora például mennyibe is került? - kérdezte Noah. - Nem tudná megfizetni. - Vehetnék fel hitelt. A pacifista sokatmondóan felnevetett. A pincérnő elindult feléjük, hogy felvegye az új vendég rendelését, Noah azonban intett neki, hogy ne menjen oda. A tetovált ekkor elővett egy kis táskát, és az asztalra tette. Noah belekortyolt sörébe. A férfi ökölbe szorította, majd ellazította jobb kezét, mintha izmai gémberedettségét akarta volna oldani. - A képviselő úr mindig ésszerűen gondolkodik. Maga a felesége megbízására nyomoz, s ezzel tulajdonképpen az ő ellenségévé nyilvánította magát. De mivel a képviselő nem rossz ember, szeretné magát is a barátjává fogadni. - Jó keresztény! - Kérem, tartsa meg a véleményét. - A béke bajnoka ekkor megfeszítette az öklét, mire a tetovált kígyó kitárta ijesztő száját. - Legalább vessen egy pillantást a békeajánlatára. Noah lefejtette az összehajtogatott táskáról a ragasztót, felnyitotta, és egy halom százdolláros bankjegyet pillantott meg. - Ez itt legalább háromszor annyi, mint amennyit az ócska Chevy-je és az ülésen felejtett fényképezőgépe ér. - De kevesebb, mint a Navigator ára - tanulmányozta az összeget aggodalmaskodó tekintettel Noah. - Nem alkudozni jöttem ide, Sherlock! - Én pedig nem tudom, mit várnak tőlem. - Csak egyetlen dolgot. Vár néhány napot, majd tájékoztatja a képviselő feleségét arról, hogy mindenhová követte a férjét, aki csak akkor húzta le a sliccét, ha brunyálnia kellett. - És amikor az országot akarta átvágni? - Úgy látom, maga nem akar a képviselő baráti körébe tartozni! - Sosem tudtam könnyen kapcsolatot teremteni, de meglátja, nagyon igyekszem. - Ezt örömmel hallom. Őszintén szólva, aggódtam maga miatt. A filmeken a magánnyomozókat sosem lehet lefizetni. Inkább kiveretik a fogukat, de az ügyfeleiket nem árulják el. - Sajnos nem járok moziba. A pacifista az asztalon heverő táskára mutatott, amikor Noah visszatolta a pénzt. - Hát, még most sem érti, miről van szó? - Arról, hogy le akarnak fizetni. - Nem. Nézze a táskát! A repülőgépeken ezt adják, ha valaki rosszul van. - A férfi arcáról eltűnt a vigyor. - Mi? Hát még sosem látott ilyet? - Nem utazom túl sűrűn. - Pedig a képviselőnek elég jó a humora. - Szerintem inkább hisztériás - jegyezte meg Noah, és eltette a pénzt. - Mindig azt mondogatja, hogy neki egyáltalán nem számít a pénz. - Micsoda magasztos filozófia! - De tudja, van valami, amit a pénznél sokkal többre tart. - Biztosan nem az észt. - A hatalmat! Akinek hatalma van, még a leggazdagabb embert is térdre kényszerítheti! - Kinek a mondása is ez? Thomas Jeffersoné? Vagy Abraham Lincolné? A küldönc ingatni kezdte a fejét, és egyik ujjával fenyegetően Noah felé bökött

12 - Maga haragszik a képviselőre, ugye? - Azt képzelte, hogy a pénz látványától egy csapásra kezes bárány leszek? - Pedig egész könnyedén bejuthatna a Baráti Körbe! - Az meg mi a fene? Egy zártkörű klub? - Egy szervezet, amit a képviselő hozott létre. Itt csinált hírnevet magának, mielőtt a politika gyökeresen megváltoztatta az életét. - Harminchárom éves vagyok. Ne nézzen madárnak! - mondta Noah. - A Kör ma már mindenféle korú embert támogat. És valóban működik! Az életben rengeteg kérdés van, és csupán négy szó mindegyikre megadja a választ! - Az a négy, amit a pólóján olvasok, ugye? - mondta Noah a férfi A SZERETET A VÁ- LASZ! feliratú trikójára mutatva. - Igen. Szeresd önmagadat, fivéreidet és nővéreidet, szeresd a természetet! - Az ilyen szólamok furcsa módon mindig úgy kezdődnek, hogy szeresd önmagad. - Így kell kezdődniük! Nem tudunk igazán szeretni másokat, amíg magunkat nem szeretjük igazán. Hét évvel ezelőtt, amikor beléptem a Körbe, csak tizenhat éves voltam. Egészen addig minden szempontból zavaros életet éltem, drogoztam, árultam a kábítószert, öncélúan kegyetlenkedtem, rosszhírű bandák tagja voltam. Aztán minden megváltozott. - Mert most egy olyan csoport tagja, amelynek végre van jövője. A kígyóbűvölő felnevetett. - Maga tetszik nekem, Farrel! - Ezt már másoktól is hallottam. - Lehet, hogy nem ért egyet a képviselő módszereivel, de olyan elképzelései vannak az országunkat illetően, amelyek végre mindannyiunkat összehozhatnak. - A cél pedig szentesíti az eszközt, mi? - Most megint haragos! Noah kiitta sörét. - Régen a magukhoz hasonló fickók Jézus háta mögé bújtak. Ma a pszichológia fegyverét és az önérzetesség álcáját használják. - A Jézusra épülő programok nem kapnak annyi köztámogatást, hogy megérje áhítatot színlelni. - A férfi felállt. - De, ugye, nem lesz olyan bolond, hogy csak elteszi a pénzt, és nem teljesíti, amit kért? Valóban átvágja majd a feleségét, ugye? Noah megvonta a vállát. - Egyébként sem tetszett. - Csak egy sótlan kis kurva, nem? - Száraz, humortalan tyúk. - A férjének viszont magas rangot és elismertséget biztosít. Szóval akkor helyesen fog cselekedni, igaz? Noah felvonta a szemöldökét. - Mi? Úgy érti... azt akarja, hogy odaadjam a pénzt a zsaruknak, és befújjam a képviselőt? A pacifista arca ezúttal komor maradt. - Azt hiszem, nem a helyes, hanem a bölcs szót kellett volna használnom. - Örülök, hogy ezt is tisztáztuk - bólintott Noah. - Ha még tovább folytatja a tisztázgatást, könnyen egy koporsóban találhatja magát! A pacifista küldönc, arcán mélységes felháborodással, immár a pénzes táska nélkül, elindult a kocsma kijárata felé. A bárpult előtti székeken utánafordultak a cowboyok, és pillantásukkal egészen az ajtóig kísérték. Amikor az ajtó végül becsukódott a férfi mögött, Noah végre újabb sört rendelhetett a Minnie szerepére áhítozó pincérnőtől. A nő nemsokára hozta a gyöngyöző üveges Don Equist, majd így szólt: - Ez a fickó besúgó volt, vagy valami hasonló? - Valami olyasmi. - Maga pedig zsaru, ugye? - Csak voltam. Ennyire látszik?

13 - Igen. Hawaii-ingben van. Az álruhás detektívek kedvelik a tarka, bő ingeket, mert alatta elrejthetik a pisztolyt. - Nos - hazudta Noah -, az én ingem alatt csak egy megsárgult atlétatrikó van, amit már legalább öt évvel ezelőtt ki kellett volna dobnom. - Az apám is szerette a hawaii-ingeket. - Ő is brancsbeli? - Már meghalt. - Őszinte részvétem. - Francene vagyok, a ZZ Top egyik dala után kaptam a nevemet. Tizenegykor végzek. - Nagy a kísértés - mosolyodott el a férfi -, de már foglalt vagyok. A nő Noah kezére pillantott, de nem látott gyűrűt, ezért megkérdezte: - És ki a szerencsés választott? - Erre most inkább nem válaszolnék. - Menni fog, ha őszinte önmagához. Noah eddig szinte csak a nő tökéletes alakjával és szépségével foglalkozott, ám nem vette észre a szemeiben bujkáló melegséget. - Talán az önsajnálat akadályoz meg benne - magyarázkodott a férfi. - Nem hinném - ingatta a fejét a nő, mintha régi jó ismerőse lenne. - Akkor már inkább a harag. - Hová csöppentem? A Tüzesvíz és Filozófia nevű kocsmában vagyok? - Ha egész nap, minden áldott nap country-zenét hallgatna, mint én, mindenkire úgy tekintene, mint egy háromperces sláger főszereplőjére. - Minnie szerepe egészen jól illett volna magára! Nem is értem, miért nem kapta meg - mondta Noah mosolyogva. - Maga pont olyan, mint az apám. Ugyanaz a büszkeség és tisztelet. De ma a tisztelet már csak a vesztesek kiváltsága, és ez magát dühíti. Noah felnézett a nőre, választ keresett a szemeiben, de nem talált. Csak szomorúságot fedezett fel a lány csillogó tekintetében, ami őt is elkeserítette. - Úgy látom, az egyik vendég rendelni akar - intett fejével a kocsma túlsó vége felé. A lány még egy percre Noah pillantásába kapaszkodott, aztán megszólalt: - Nos, ha egyszer mégis úgy dönt, hogy elválik, tudja, hol talál meg. Noah egy darabig figyelte, ahogy a lány távolodik, majd a sörébe bámult, mintha abból kiolvashatna valamit. Később, amikor a sör elfogyott, Noah felállt, és hatalmas borravalót hagyott az asztalon Francene-nek. Odakint csak kevés csillag ragyogott az éjszakai égbolton. A lágy szélben Noah kelet felé vette az irányt gyalogosan. Körülnézett, de senki sem követte. A képviselő zászlóalja számára már nyilvánvalóan nem nyújtott értékes célpontot többé. Szemmel látható gyávasága és a gyorsaság, amellyel elárulta megbízóját, megerősítette támadóit abban, hogy Noah végül is jó állampolgár. Elővette mobilját, és felhívta Bobby Zoont. Megkérte a férfit, hogy jöjjön érte, és vigye haza. A találkozót egy fél mérföldre levő, éjjel-nappal nyitva tartó élelmiszerbolt előtt beszélték meg. Bobby Hondája az Üdvhadsereg számára gyűjtő persely mellett parkolt. Mikor Noah beszállt Bobby mellé, a húsz év körüli, vézna, körszakállas, enyhén kábítószeres külsejű fiú éppen önfeledten az orrát piszkálta. Noah elfintorodott. - Undorító vagy! - Mi van? - kérdezte Bobby őszinte meglepetéssel, ám mutatóujját elfelejtette kivenni az orrából. - Legalább arra figyelhetnél, hogy lát-e valaki! Na, tűnjünk el innen! - Marha jól néz ki a kocsid! - mondta Bobby lelkesen vigyorogva, és beindította az autót. - Tök bulis! - Tök bulis? Idióta! Én szerettem azt a kocsit!

14 - A Chevyt? De hisz már csak egy halom ócskavas volt! - Akkor is a szívemhez nőtt! - Nyugi, öreg! Alaposan ellátták a baját, az biztos! Többet kapunk érte a biztosítótól, mint reméltük. - Aha - bólintott rezignáltan Noah. Ahogy kifelé hajtottak a parkolóból, Bobby megjegyezte: - A képviselő már almás. - Micsoda? - Almás. - Hol a fenében szedsz fel ilyen szavakat? - Milyeneket? - kérdezte Bobby. - Mint ez az almás? - Sokat olvasok, csak hogy tudd. Egyébként pedig a filmművészetin szedem fel a legjobb szövegeket. - Egyszer talán még lehetek főhős egy Bobby Zoon alkotásban. Bobby ekkor komoly tekintettel végigmérte. - Azt kétlem. A főhős szerepét kizárólag magamnak tartogatom. Neked sajnos be kell érned egy epizódszereppel. 4. fejezet AZ ÁRVA KISFIÚ magasan fekvő erdőkön, mélyen elterülő síkságokon, fennsíkokon, sötétbe burkolózó völgyeken és búzamezőkön halad keresztül. Kukoricatáblákban lépdel a sorokat követve, mígnem egy kerítéshez érkezik. Eltűnődik azon, hogy még életben van, abban azonban mégsem mer reménykedni, hogy üldözői elveszítették a nyomát. Még mindig vadásznak rá, kutatnak utána. Fáradhatatlanul. Az öreg, kopott kerítés megreccsen, amikor átmászik rajta. A túloldalon földet érve mozdulatlanul guggol egy darabig, amíg meg nem bizonyosodik róla, hogy senki sincs a közelben. A hold körül apró bárányfelhők gyülekeznek. A sötétebb fényben minden titokzatosabbnak tűnik. A kisfiú a közelben megpillant egy pajtát, egy istállót és más melléképületeket. Sietve, halkan elhalad az épületek mellett. A tehenek és a lovak horkantásai nem árulják el, hogy idegen jár közöttük. E neszek hozzátartoznak az éjszaka természetes zajaihoz, éppúgy, mint az állatok vagy a friss trágya szaga. A gazdasági udvar mögött frissen vágott gyep terül el. Madárfürdető. Rózsabokrok. Mellettük egy ottfelejtett kerékpár. Szőlőtől roskadozó lugas. Áthalad a lugas alatt, majd azon túl egy újabb füves réten, és elindul a lakóház felé. A hátsó tornácnál téglából kirakott lépcső vezet fel a viharvert hajópadlóval borított verandára. Lábai alatt meg-megcsikordulnak a falécek, ahogy az ajtóhoz megy. Kinyitja, és habozva áll meg a küszöb előtt, mert megriad a rá leselkedő veszélytől, és attól, hogy olyasmit tesz, amit nem lenne szabad. Az anyja szigorú erkölcsi elvek alapján nevelte, de ha túl akarja élni ezt az éjszakát, most lopnia kell. A ház lakóit azonban nem akarja bajba keverni, akárkik legyenek is. Ha a gyilkosok a nyomára bukkannak, amíg ő is itt van, biztosan nem kímélik majd egyikük életét sem. Nem kegyelmeznek, mert nem akarnak szemtanúkat. Ám mégis lopnia kell, ha nem most, hát majd a következő farmon. Kimerült, fél és elveszettnek érzi magát. Pihennie kellene, hogy képes legyen nyugodtan végiggondolni, hogyan tovább. Becsukja maga mögött az ajtót. A ház konyhájában találja magát, és visszafojtott lélegzettel hallgatózik. A ház csendes. Szerencsére senki sem ébredt fel. Fiókról fiókra végigkutatja a konyhaszekrényeket. Végre ráakad egy elemlámpára. A lépcső alján megdermed a hirtelen támadt gondolattól: mi van, ha a gyilkosok már fent vannak az emeleten? És csak arra várnak, hogy megtalálja őket! Nevetséges! Nem valószínű, hogy bújócskáznak vele. Gonoszak és könyörtelenek! Ha a házban lennének, már biztos, hogy ő sem élne! Rettenetesen fél, mégis erőt vesz magán, és elindul a felső szintre. A falhoz lapulva oson felfelé, hogy lépései ne keltsenek zajt

15 A lépcső tetején rövid folyosóra jut. Az elemlámpa fényét halványra állítja, majd belép a legközelebbi ajtón. Egy férfi és egy nő fekszik az ágyban, mélyen alszanak. A szekrényen apró dísztálkában pénzérmék, mellette a férfi tárcája. A tárcában húsz dollárt talál. A kisfiú bűntudatot érez, amiért elveszi a pénzüket, de nincs más választása. Egy nap, ha megéri, majd visszatér, és lerója tartozását. Gyorsan és csendben visszavonul a hálószobából. A folyosón egy világító szempár és fenyegető morgás várja! Egy bozontos szőrű kutya. Mindig jól kijött az állatokkal, s ezúttal sincs másként. A derék négylábú körülszaglássza, majd boldogan szuszogva végigvezeti a folyosón egy másik nyitott ajtóhoz. Az ajtón gravírozott névtábla: CSILLAGHAJÓ PARANCSNOKI HÍD, CURTIS HAM- MOND, PARANCSNOK. A kisfiú habozva követi a négylábút a Csillaghajó parancsnoki hídjára. A gyerekszoba falait hatalmas poszterek díszítik. A polcokon tudományos-fantasztikus hősök apró figurái és űrhajók makettjei sorakoznak. Az egyik sarokban egy műanyagból készült, életnagyságú emberi csontváz lóg egy fémállványról, és ijesztően vigyorog. A szoba lakójának lassan változó ízléséről tanúskodik egy kép, amely Britney Spearst ábrázolja. Az énekesnő mély dekoltázsával, csupasz hasával, magabiztos mosolyával legalább olyan misztikus és félelmetes, mint a sci-fik és horrorfilmek acsarkodó, emberevő hősei. Britney Spears posztere alatt hason fekve az ágyon, az összegabalyodott paplan alatt alszik maga Curtis Hammond, e hajó parancsnoka, és mit sem sejt arról, hogy csillaghajója hídjának biztonságos világát egy idegen zavarja meg. Curtis tizenegy-tizenkét év körüli kis kamasz lehet, bár korához képest kissé alacsonynak tűnik. A kisfiú mélységes irigységet, sőt dühöt érez Curtis Hammond iránt, de nem azért, mert most békésen aludhat, hanem mert vannak szülei, nincs egyedül a világon. Egy pillanatig szinte gyűlöli, de az érzés hamar elmúlik. A rádiós ébresztőóra előtt az éjjeli szekrényen néhány pénzérme és egy használt, vérfoltos ragtapasz hever. Nincs rajta sok vér. Az ifjú behatoló ennél sokkal több vért és erőszakot látott. Az érméket otthagyja. Sarkában a szimatoló, szőrös kutyával, a kisfiú halkan a szekrényhez lopakodik. Az ajtaja nyitva van, de még szélesebbre tárja. Az elemlámpa halvány fényében ruhák után kutat. Miközben az erdőben menekült, ruhája elszakadt és sáros lett. Szeretne megfürödni is, de ideje egyre kevesebb, így be kell érnie egy váltás tiszta ruhával. A kutya éberen figyeli minden mozdulatát. Kiemel egy inget, egy farmert egy pár zoknit és cipőt, Curtis Hammond ezalatt mit sem sejtve alszik tovább. Ha valóban egy csillaghajó kapitánya volna, legénységét könnyedén áldozatul ejthetnék a földönkívüliek, sőt az űrhajót egyetlen szempillantás alatt elnyelhetné egy fekete lyuk gravitációs örvénye, miközben ő békésen álmodozik Britney Spearsről. A kisfiú is azt érzi, hogy egy fekete lyuk szippantja magába, ahonnan alig tud szabadulni. Ruhákkal a kezében, csendben visszatér a hálószoba nyitott ajtajához. A kutya egyetlen percre sem hagyja magára. A ház csendes, az elemlámpa fénye csak az üres folyosót pásztázza. Ösztönei azonban jeleznek, ezért egy pillanatra megáll a küszöb előtt. Valami nincs rendben. Túl nagy a csend! Talán Curtis szülei felébredtek! Ha le akar menni a lépcsőn, el kell haladnia a hálószoba ajtaja előtt, amit korábban meggondolatlanul nyitva felejtett. Ha a farmer és a felesége felébrednek, valószínűleg emlékezni fognak rá, hogy lefekvéskor becsukták az ajtót. Belép a hálószobába, ahol a falról Britney és a szörnyek merednek rá. Eloltja az elemlámpát, és lélegzetét visszafojtva figyel. Hirtelen kételkedni kezd abban, hogy ösztönei valóban jeleztek valamit, ám ekkor észreveszi, hogy a kutya mostanáig folyamatosan jobbra-balra csóválódó farka hirtelen nem mozdul. Az állat is némán és mozdulatlanul figyel. Leteszi az eloltott elemlámpát, és amint félrehúzza a függönyt, a függönykarikák koccanásának halk zajára idegesen összerándul. Curtis Hammond halkan motyog álmában, egy ideig forgolódik az összetekeredett paplan

16 alatt, majd alszik tovább. A zár halkan kattan, a kisfiú óvatosan feltolja az ablakot. Kilép a ház elülső tornácának tetejére. A kutya a nyitott ablakban két mellső lábára támaszkodva figyeli. Mintha szívesebben tartana új ismerősével egy éjszakai felderítésre, s ezért akár gazdáját is képes lenne elhagyni. - Maradj! - suttogja a lopakodó kisfiú. Guggolva elmászik a tető széléig. Amikor megint visszanéz, a kutya esdekelve nyüszít, de nem mozdul. A kisfiú erős és mozgékony, könnyedén leugrik a tető széléről. Egy földút vezet a kerttől körülbelül kétszáz yardnyira nyugat felé. Alig teszi meg e távolság felét, amikor a ház felől meghallja a kutya ugatását. Fények gyúlnak a Hammond-ház ablakai mögött. A felfordulás és a káosz hangjai hallatszanak, mintha a ház karnevál színhelye lenne... A fények felvillanását vérfagyasztó sikolyok hangja követi; riadt, rémült kiáltások, gyötrő jajveszékelés. A legvelőtrázóbb ordításokat mintha nem is emberek, hanem állatok adnák ki, amikor a vágóhídon megpillantják a mészáros kezében a fénylő bárdot. Pedig nagyon is emberi hangok ezek, a megkínzott Hammond család kétségbeesett halálsikolya földi életük utolsó pillanataiban. A gyilkosok sokkal közelebb jártak, mint a kisfiú gondolta. A folyosón nem azért fogta el az a különös érzés, mert a farmer vagy a felesége felébredt. Ugyanazoknak az embervadászoknak a jelenlétét érezte, akik az ő családjával is brutális kegyetlenséggel végeztek, és akik a hegyen át nagyon gyorsan eljutottak a Hammond-ház hátsó kapujához. Kirohan az éjszakába. Levegő után kapkod, a hideg csípi a torkát. A szíve hevesen kalapál. Ha sikerül eljutnia az országútig, már nem fogja hallani a borzalmas kiáltásokat, csak saját ziháló lélegzését. Amikor visszafordul, látja, hogy a ház fényárban úszik. Tudja, hogy a gyilkosok átkutatják a házat, a pincétől a padlásig, hogy őt megtalálják. A kutyának sikerült elmenekülni a házból, és a fiú mellett keres menedéket. Miközben a távolból a kisfiú mozdulatlanul figyeli a házat, a kutya, nyüszítve a félelemtől, a lábaihoz simul. Bár a rémült gyerek a jelenlegi helyzetben a saját életéért sem adna egy lyukas garast, mégis úgy dönt, hogy nem zavarja el a négylábút. Jobboldalt rét, bal oldalon, az út szélén óriási fenyők tisztelegnek a holdnak. Még egyszer visszanéz, de csak egyetlenegyszer, mert keleten megpillantja a sötétben lüktető lángokat, és tudja, hogy a gyilkosok felgyújtották a Hammond család otthonát. A halottak elszenesedett holtteste nem lesz elég bizonyíték, hogy a gyilkosokat megtalálják. Az országút kanyarulatát elhagyva észreveszi, hogy egy teherautó áll az úton. A jármű motorját nem állították le, hanem lágyan duruzsol, mint egy mély álomba merült, jóllakott ragadozó. A kisfiú lelassítja lépteit, igyekszik minél csendesebben és észrevétlenebbül haladni. A kutya is követi példáját, lassít, lehajtja fejét, és folyamatosan a fiú mellett marad. A teherautó csomagterét vászonponyva borítja, de hátul nyitott. Itt el lehet rejtőzni - gondolja. Amikor a hátsó lökhárítóhoz ér, hangokat hall. Férfiak könnyed társalgását. Óvatosan kikukkant, és látja, hogy a jármű elejénél két férfi áll háttal az országútnak, arccal az erdő felé. A sápadt holdfényben szükségüket végzik. A menekülés lehetőségét kereső gyerek bebújik a ponyva alá, s nyomban követi újdonsült barátja is anélkül, hogy a legkisebb zajt csapná. A csomagtérbe jutva hatalmas erőfeszítéssel sikerül lezárnia a ponyvát. Ekkor felharsan a két férfi nevetése. A teherautó mögött az autópálya kihalt. A napfénynél sárga párhuzamos felezővonalak - most fehéren foszforeszkálnak a sápadt holdfényben. Siessetek! - sürgeti a fiú a férfiakat gondolatban, mintha pusztán akaraterejével indulásra bírhatná őket. - Gyorsan! Vaktában tapogatózva felfedezi, hogy a teherautó rakománya nagyrészt összetekert, összehajtogatott takarókból áll. Jobb kezével finom bőrt tapint, egy nyeregkápa ismerős formáját érzi tenyerével, aztán tovább siklik, és egy nyerget talál

17 A sofőr és kísérője visszatérnek a vezetőfülkébe. Először az egyik, majd a másik ajtó csapódását hallja. Végre elindulnak! A teherautó visszatér az úttestre, kerekei alatt csikorognak az apró kavicsok. A takaró és lovas felszerelések között, a filc, a birkabőr, a finom bőr és a nyeregtisztító illatától elbódulva az árva kisfiú és a kutya összebújnak. Összeköti őket a veszteség és a túlélési ösztön. Ismeretlen hely felé tartanak, nem tudják, mit tartogat számukra a jövő. 5. fejezet SZERDÁN, EGY SIKERTELEN, munkakereséssel töltött nap végén, Micky Bellsong viszszatért a lakókocsitelepre, ahol továbbra is akadálytalanul perzselt a nap. A dühöngő tornádók, amelyek az ország túlsó felében rendszeresen eltűntették a föld színéről a lakókocsitelepeket, itt, Kaliforniában ismeretlenek voltak, bár itt meg a tikkasztó hőség tette elviselhetetlenné a nyarat, legalábbis a következő földrengésig feltétlenül, amely legalább akkora pusztítást hajt majd végre, mint keleten a tornádó. Geneva néni régi lakókocsija olyan volt, mint egy óriási kemence, amelyet hatalmas állatok sütésére építettek. A fényes falak között talán egy rosszindulatú Napisten lakozott, ezért vibrált a levegő a szinte elviselhetetlen melegben. Bent a bútorok mintha az öngyulladás szélén állnának. A tolóablakok nyitva voltak, hogy huzat legyen, az augusztusi napon azonban a nehéz levegő meg sem mozdult. Apró hálószobájában Micky lerúgta lábáról tűsarkú cipőjét, és kibújt olcsó pamutruhájából, harisnyájából. Vonzotta a hűs zuhany gondolata, a valóság azonban már nem volt ilyen csábító. A lerobbant fürdőszobában csak egy kis ablak volt, a rekkenő hőségben pedig a zavaros gőz nem tudott volna rendesen kiszellőzni. Így hát letett a frissítő zuhanyról, és inkább fehér sortba és ujjatlan piros blúzba bújt. Belenézett a hálószoba ajtajára szerelt tükörbe, és megállapította, hogy jobban néz ki, mint ahogy érezte magát. Volt idő, amikor kifejezetten büszke volt szépségére. Most viszont azon tanakodott, vajon miért is érzett büszkeséget olyan valami miatt, amely egyáltalán nem követelt tőle erőfeszítést vagy áldozatot. Az elmúlt évben Micky sikeresen meggyőzte magát arról, hogy mostanáig egész élete hiábavaló volt, és csak önmagát hibáztathatja, amiért ez lett belőle. A haragot, amit valaha másokkal szemben táplált, most maga ellen fordította. De az önutálat tüze hamar kialudt, s nyomában csak a depresszió maradt. Aztán a levertség is elmúlt. Mostanában kíváncsi várakozással élte napjait. Azon túl, hogy a sors szép külsővel ajándékozta meg, az élet sosem volt túlzottan kegyes hozzá, következésképpen Micky képtelen volt meghatározni, mi is az oka e különös, jóleső érzésnek. Óvatosan várakozott tovább. A Geneva néninél töltött egy hét alatt minden reggel azzal a meggyőződéssel ébredt, hogy hamarosan változás következik be életében, és minden jobbra fordul. Az újabb sikertelen, munkakereséssel töltött hét azonban könnyen visszahozhatja levertségét. Naponta többször is ugyanazt a jól ismert haragot érezte. Dacossága nem volt ugyan olyan tomboló, mint múltbéli dühe, de a lehetőség még megvolt, hogy ismét erőre kapjon. Az egész napos, folyamatos visszautasítás mind testileg, mind lelkileg kimerítette. Érzelmi labilitása is megijesztette. Mezítláb a konyhába sétált, ahol Geneva néni éppen vacsorát készített. A padlón egy kis elektromos ventilátor kavarta a levegőt, nem túl sok sikerrel. Geneva néni parmezánsajtot szórt a hideg tésztasaláta tetejére, majd hajdani szépségét idéző kedves mosollyal tette Micky elé. - Micky, drágám, milyen napod volt? - Szóra sem érdemes, Gen néni. - Igazán sajnálom. Miért nem iszol egy pohár hideg limonádét? Most csináltam. - Inkább sört innék

18 - Az is van. Vernon bácsikád szinte minden este megivott két üveggel. Geneva néni sosem ivott. Vernon pedig már tizennyolc éve halott volt, a néni azonban ettől függetlenül a hűtőben tartotta férje kedvenc sörét. Mivel senki nem ivott belőle, ha a szavatossági idejük lejárt, Gen időközönként új üvegeket vásárolt. Szerette őrizgetni a régi, számára oly kedves emlékeket és hagyományokat. Micky felnyitott egy Budweisert. - Azt mondják, hogy a gazdaság a béka segge alatt van. - Ki mondja ezt, drágám? - Mindenki, akivel munkaügyben beszéltem. Geneva letette a salátát az asztalra, majd szeletelni kezdte a sült csirkemellet. - Azok mind pesszimisták. A gazdaságról néhányan azt gondolják, hogy a béka segge alatt van, néhányan pedig egészen jól érzik benne magukat. Meglátod, nemsokára találsz munkát, édesem. A sör kellemesen hűvös volt. - Hogy tudsz ilyen optimista lenni? Geneva a csirkét nézve válaszolt: - Nem olyan nehéz. Csak nézz körül! Micky körülnézett. - Bocs, Gen néni, de én csak egy szűk konyhát látok. Egy öreg konyhát, ahol a műanyag munkafelületről már lejött a máz. - Akkor nem jól látod, drágám. A hűtőben van egy adag befőtt, olíva, egy tál krumplisaláta, sajt, és egy csomó minden más. Kipakolnád az asztalra? Micky elővette a sajtot a hűtőből, majd így szólt: - Egy egész hadsereg elítéltnek főzöl, vagy mi? Geneva egy tányérnyi csirkehúst tett az asztalra. - Nem vetted észre, hogy ma este három személyre terítettünk? - Vacsoravendég érkezik? Az ajtón ekkor kopogtatás hallatszott, majd Leilani Klonk jelent meg az ajtóban. - Gyere csak, gyere be abból az istentelen hőségből! - invitálta a kislányt Geneva, mintha a ház maga lenne a jéghideg oázis. A lenyugvó nap fénye körülölelte a khakisortot, fehér pólót viselő kislányt, akinek trikójára baloldalt apró zöld szívet hímeztek. Leilani a lábán lévő kerettel csörögve-csattogva belépett a konyhába, bár a lakókocsihoz vezető három lépcsőfokot a legtökéletesebb csendben tette meg. Mickynek pocsék napja volt. A kislány megérkeztekor viszont meglepetten tapasztalta, hogy ismét ugyanaz az élénk várakozás tölti el, amely itt-tartózkodása óta megakadályozta, hogy belefulladjon az önsajnálatba. - Mrs. D. - mondja Leilani Genevának -, az a rémisztő külsejű rózsabokor épp most mutatott nekem mindenféle csúnyaságot. Geneva elmosolyodott. - Csak te tudsz ilyen butaságokat kitalálni, kicsim. Torz kezének hüvelykujjával Leilani Geneva felé mutatott, majd így szólt Mickyhez: - Nagyon kedves nő. Honnan szedted? - Az apám nővére, a csapathoz tartozik. - Plusz pontot érdemel - felelte Leilani. - Jó fej lehet a papád. - Miért gondolod? Micky így szólt: - Elhagyta az anyámat és engem, amikor hároméves voltam. - Az rossz. Az én semmirekellő apám már a születésem napján lelépett. - Nem is tudtam, hogy ilyen remek atyáink vannak. - De az igazi papám legalább nem gyilkos, mint a mostani álfaterom, legalábbis amennyire tudom, nem volt az. A te papád gyilkos? - Egy-null a javadra. Az enyém csak egy önző disznó. - Mrs. D, mit szól ahhoz, hogy a bátyját önző disznónak nevezte? - Sajnos, igaza van, drágám

19 - Akkor nemcsak plusz pontot érdemel, Mrs. D. Igazi aranyérmet kell ezért kapnia. Geneva arca felderült. - Kedves, hogy ezt mondod, Leilani. Kérsz limonádét? A kislány az asztalon álló Budweiserre mutatott. - Ha a sör megfelel Mickynek, nekem is jó lesz. Geneva a limonádéból töltött. - Képzeld azt, hogy Budweiser. - Azt hiszi, hogy még gyerek vagyok - szólt oda Leilani Mickynek. - Valóban az vagy. - Attól függ, hogyan határozzuk meg a GYEREK fogalmát. - Tizenkét éves vagy annál fiatalabb személy - mondta Geneva. - Hát, ez szomorú. Maga egy önkényesen kitalált életkort vesz alapul. Ez azt mutatja, hogy egyáltalán nem független gondolkodó, és szegényes az elemző képessége. - Rendben van - mondta erre Micky. - Akkor nézzük a melltartót! Gyerek vagy, mert még nincsenek melleid. Leilani elkomorodott. - Ez nem igazság. Tudod, hogy ez a legfájóbb pontom. - Nincs fájó pont. Semmilyen pont sincs - vizsgálódott Micky. - Olyan lapos a mellkasod, mint egy szelet sajt a tányéron. - Most még igen, de egy nap olyan hatalmas ciciket növesztek, hogy cementes zsákot kell a hátamra kötni, hogy egyenesen tudjak járni. Gen néni így szólt Mickyhez: - Fantasztikus kislány, nem? - Minden kétséget kizáróan igazi, tökéletes, fiatal mutáns. - Készen van a vacsora - jelentette be Geneva. - Hideg saláta és szendvics. Nem valami nagy szám, de ilyen időben pont megfelel. - Jobb, mint a tofu vagy konzerv őszibarack zöldbab ágyon - mondta Leilani, amikor elhelyezkedett a székben. - És mi rosszabb? - kérdezte Geneva. - Ó, sok minden. Öreg Sinsemilla elég rossz anya, és legalább annyira rossz szakács is! Geneva eloltotta a mennyezeti lámpákat, hogy takarékoskodjon, és az amúgy is fülledt konyha levegője ne melegedjen még tovább. - Később majd gyertyát gyújtunk. Már hét óra volt, de a nyár esti napfény még mindig forrón ragyogott, és aranysárga fénnyel árasztotta el a konyhát. Geneva leült, lehajtotta a fejét, és elmondott egy szűkszavú, ám őszinte imát: - Köszönjük, Uram, hogy megadtad nekünk, amire szükségünk van, és méltóságot adtál, hogy megelégedjünk azzal, amit kaptunk. - Én nem érzek elégedettséget - mondta Leilani. - Ez az én asztalom, ezért azt mondok, amit akarok, és nem tűröm, hogy kritizáljatok! - jelentette ki Geneva színlelt haraggal, de szemében mosoly bujkált. Micky tésztát szedett a tányérjára. - Szóval, Leilani, te és Gen néni sokat vagytok együtt? - Szinte egész nap. Mrs. D. mindent megtanít nekem a szexről. - Kislányom, ilyen dolgokkal nem szabad viccelni! - figyelmeztette Geneva. - Valaki még elhiszi, amit beszélsz. Csak römiztünk. - Engedtem volna, hogy nyerjen - mondta Leilani -, kizárólag udvariasságból és előrehaladott kora iránti tiszteletből, de mielőtt lehetőséget adtam volna neki a nyerésre, csalással nyert! - Gen néni mindig csal! - erősítette meg Micky. - Még jó, hogy nem orosz rulettet játszottunk! - mondta Leilani. - Nem szoktam csalni! - mondta Gen, aki olyan ártatlanul nézett, mintha kettőig sem tudna számolni. - Csak rendkívül kifinomult módszereket alkalmazok. Gen néni egy papírszalvétával megtörölte homlokát. - Ne ámítsd magadat, nem a bűntudattól izzadok. Egyszerűen melegem van - szólt oda Mic

20 kynek, aki érdeklődve figyelte nagynénjét. - Finom a krumplisaláta, Mrs. D. - mondta Leilani. - Köszönöm. Biztos, hogy az anyád nem akar átjönni? - Biztos. Most éppen kokain és hallucinogén gombák hatása alatt áll. Sinsemilla csak mászni tudna, és ha megpróbálna enni valamit, azonnal kihányná. Geneva Mickyre pillantott, aki megvonta a vállát. Nem tudta eldönteni, hogy a Sinsemilla dorbézolásairól szóló történetek valóban igazak, vagy csak a kislány élénk elméjének szüleményei, mert mindet erős túlzásnak érezte. A határozottsággal és az okoskodással valószínűleg alacsony önbecsülését próbálta álcázni. Micky számára is ismerős volt e stratégia, mivel gyermekkorától kamasz éveiig ő maga is sűrűn alkalmazta. - Igazat mondok - mondta Leilani, mintha olvasott volna a két nő tekintetében. - Még csak három napja lakunk itt. Adjanak öreg Sinsemillának még egy kis időt, és majd meglátják. - A drog szörnyű pusztítást végez - mondta Geneva néni hirtelen komolyra vált hangon. - Egyszer szerelmes voltam egy chicagói férfiba... - Geneva néni! - szólt rá nénikéjére Micky. Szomorúság jelent meg Geneva szeplős arcán. - Olyan jóképű volt, olyan érzékeny... Micky sóhajtva állt fel, hogy egy újabb sört vegyen elő a hűtőből. -...csak sajnos drogozott - folytatta Geneva. - Heroinnal lőtte magát. Mindenki vesztesnek tartotta rajtam kívül. Én úgy éreztem, hogy lehet segíteni rajta. - Ez elképesztően romantikus, Mrs. D., de az anyám drogos barátai is bizonyítják, hogy a züllött alakokkal mindig csak baj van. - Az én esetem más volt - folytatta Geneva. - Megmentettem. - Tényleg? Hogyan? - A szerelmemmel - jelentette ki Geneva, és szemei könnybe lábadtak az emlék hatására. Micky felbontotta a Budweisert, és leült. - Gen néni, ez az érzékeny chicagói kókler... nem véletlenül Frank Sinatra volt? - Tényleg ő volt? - kérdezte Leilani elkerekedett szemekkel. Keze megállt félúton a tányér és a szája között. - A halott énekes? - Akkor még élt - biztosította a kislányt Geneva. - Még megvolt az összes haja. - Az a könyörületes fiatal nő pedig, aki megmentette a híres férfiút a tűtől - sürgette Micky -, te voltál, Gen néni, vagy esetlen Kim Novak? Geneva titokzatosan somolygott. - Akkoriban ugyan elég csinos voltam, de nem lehetett egy lapon emlegetni Kim Novakkal. - Gen néni, te az Aranykarú férfi című filmre gondolsz, amiben Frank Sinatra és Kim Novak játszott valamikor az 1950-es években. Geneva elmosolyodott. - Teljesen igazad van, drágám. Sosem volt romantikus kapcsolatom Sinatrával, bár ha találkozhattam volna vele, nem tudom, képes lettem volna-e ellenállni neki. Leilani kérdő tekintettel nézett Mickyre. Micky élvezte a kislány tanácstalanságát, és megvonta a vállát. - Azt hiszem, én sem zavartam volna el. - Az ég szerelmére, ne ugrasd már ezt a gyereket! - mondta Geneva. - Ne haragudj, Leilani. Gond van a memóriámmal, amióta fejbe lőttek. Egy-két repeszdarab itt bent maradt - mutatott a jobb halántékára -, és a régi filmekről sokszor azt hiszem, hogy valójában is megestek velem. - Ihatok még limonádét? - váltott témát Leilani. - Hát persze, drágám - mondta Geneva, és töltött egy pohárral. - Micky figyelte, amint vendégük félig üríti a poharat. - Nem tudsz becsapni, te mutáns kiscsaj! Nem hiszem el, hogy egyetlen szó nélkül hagyod Geneva sztoriját! Leilani letette a poharat, és megadta magát: - Rendben van. Ráharaptam. Mikor lőtték fejbe, Mrs. D.? - Az idén július harmadikán volt tizennyolc éve. - Gen néninek és Vernon bácsinak volt egy kis sarki boltjuk - magyarázta Micky. - A függetlenség napi ünnep előtt - mondta Geneva - igen sok húst és sört adtunk el, a vevők