Vezetői összefoglaló

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Vezetői összefoglaló"

Átírás

1

2 Vezetői összefoglaló A fővárosi és megyei kormányhivatalokról, valamint a járási (fővárosi kerületi) hivatalokról szóló 66/2015. (III. 30.) Korm. rendelet 8. (1) bekezdése úgy rendelkezik, hogy a fővárosi és megyei kormányhivatal összevonja azon feladat- és hatáskörébe tartozó eket, amelyek tekintetében az helyének és időpontjának összehangolhatóságára figyelemmel az együttes eljárás lehetséges. Az éves összevont i tervek megalkotását a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Területi Közigazgatásért Felelős Államtitkára a fővárosi és megyei kormányhivatalok éves összevont i terveinek megalkotási és végrehajtási rendjéről szóló módszertani útmutató kiadásával segítette, amelynek iránymutatásai alapján készült el a évre vonatkozó jelen, éves összevont i terve. Az éves összevont i terv a érintett főosztályai vezetőinek, járási hivatalai hivatalvezetőinek egyeztetett javaslatai alapján készült, és azon évre vonatkozó tervezett eket tartalmazza, amelyek esetében a t végző szervezeti egységeinek feladatköre az együttes eljárást lehetővé teszi. A terv a főosztályai illetve osztályai vonatkozásában a Építésügyi, Hatósági, Oktatási és Törvényességi Felügyeleti Főosztály Oktatási és Hatósági, a Pénzügyi és Gazdálkodási Főosztály Informatikai, a Jogi és Koordinációs Főosztály Humánpolitikai és Szervezési, a Jogi és Koordinációs Főosztály Koordinációs, Jogi és Perképviseleti, a Gyámügyi és Igazságügyi Főosztály Szociális és Gyámügyi, a Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi, Közlekedési, Útügyi, az Élelmiszerlánc-biztonsági és Földművelésügyi Főosztálya, a Foglalkoztatási Főosztálya, a Népegészségügyi Főosztálya, a Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztálya, a járási hivatalok vonatkozásában a Békéscsabai Járási Hivatal Népegészségügyi, az Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi, valamint az Építésügyi és Örökségvédelmi, a Gyulai Járási Hivatal Népegészségügyi, az Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi, valamint az Építésügyi, a Gyomaendrődi Járási Hivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi, az Orosházi Járási Hivatal Népegészségügyi, valamint az Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi, a Szarvasi Járási Hivatal Építésügyi i tevékenységére vonatkozóan tartalmaz adatot. Az éves összevont i terv a fentiek mellett egyes esetekben a rendvédelmi szervekkel (Békés Megyei Rendőr-főkapitányság, Katasztrófavédelmi Igazgatóság kirendeltségei), továbbá kamarákkal ( Kereskedelmi és Iparkamara, Mérnöki Kamara, Építész Kamara), valamint egyes települési jegyzőkkel (Békéscsaba Megyei Jogú Város Jegyzője, Szarvasi Polgármesteri Hivatal Jegyzője, Orosházi Polgármesteri Hivatal Jegyzője) együttesen lefolytatni tervezett eket is jelzi. Az összevont i terv alapján a egyes szervezeti egységei által évben együttesen lefolytatandó ek tervezett száma a tervkészítés időpontjában rendelkezésre álló adatok alapján mindösszesen legalább 118 alkalom. Az ellenőrző szervezeti egységek, hatóságok megnevezését, az összevont ek tervezett it, helyszíneit (az tárgyát) összefoglalóan az összevont i terv melléklete tartalmazza. Az éves összevont i terv a január 1. december 31. közötti i időszakra vonatkozik. A évi éves összevont i tervet a fővárosi és megyei kormányhivatalokról, valamint a járási (fővárosi kerületi) hivatalokról szóló 66/2015. (III. 30.) Korm. rendelet 8. (3) bekezdése alapján december hó 15. napjáig hagyja jóvá a kormánymegbízott és ezzel egyidejűleg megküldi a közigazgatás-szervezésért felelős miniszter részére. 1

3 1.1. Az összevont ek során közösen eljáró ellenőrző szervezeti egységek megnevezése: Építésügyi, Hatósági, Oktatási és Törvényességi Felügyeleti Főosztály Oktatási és Hatósági Pénzügyi és Gazdálkodási Főosztály Informatikai Jogi és Koordinációs Főosztály Humánpolitikai és Szervezési Jogi és Koordinációs Főosztály Koordinációs, Jogi és Perképviseleti 1.2. A közösen eljáró ellenőrző szervezeti egységek kapcsolattartóinak neve, besorolása (beosztása), elérhetősége: Építésügyi, Hatósági, Oktatási és Törvényességi Felügyeleti Főosztály Oktatási és Hatósági részéről: Bangóné dr. Átol Zsuzsanna osztályvezető, 66/ , atol.zsuzsa@bekeskh.hu Pénzügyi és Gazdálkodási Főosztály Informatikai részéről: Gyepes László osztályvezető, 66/ , gyepes.laszlo@bekeskh.hu Jogi és Koordinációs Főosztály Humánpolitikai és Szervezési részéről: Dobókői Ágnes osztályvezető, 66/ , dobokoi.agnes@bekeskh.hu Jogi és Koordinációs Főosztály Koordinációs, Jogi és Perképviseleti részéről: Dr. Laurinyecz Attila főosztályvezető-helyettes, 66/ , laurinyecz.attila@bekeskh.hu 1.3. Az összevont tervezett i a melléklet 1. pontjában kerültek feltüntetésre Az összevont ek tervezett éves száma: 2 db A közösen eljáró ellenőrző szervezeti egységek együttműködésének módja: az ek lefolytatásának megszervezéséért a Jogi és Koordinációs Főosztály főosztályvezető-helyettese a felelős. Az a Jogi és Koordinációs Főosztály főosztályvezető-helyettesének koordinálása mellett, a szervezeti egységek előzetes elektronikus úton történő egyeztetése alapján kialakított i program alapján történik. Az i programot legalább 15 nappal az lefolytatása előtt kell elkészíteni. Az ügyiratkezelésre vonatkozó i jegyzőkönyvet az napjától számított öt napon belül, az együttes i jegyzőkönyvet a Jogi és Koordinációs Főosztály főosztályvezető-helyettesének koordinálása mellett, a vizsgálatban részt vevők által készített hivatalos feljegyzések alapján 30 napon belül kell elkészíteni Az összevont sel érintett tevékenységek és ügyfelek típusa: Tevékenység: központi államigazgatási szerv a kormányhivatal i jogkörébe tartozó területi szervének a fővárosi és megyei kormányhivatalokról, valamint a járási (fővárosi kerületi) hivatalokról szóló 66/2015. (III. 30.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Khr.) 19. (1) bekezdés a) és c) d) pontja alapján ellenőrizendő tevékenysége, helyi önkormányzati szerv a Khr. 20. a) c) pontjai alapján ellenőrizendő tevékenysége. Ügyfél: központi államigazgatási szerv a kormányhivatal i jogkörébe tartozó területi szerve, illetve helyi önkormányzati szerv Az összevont ek során közösen eljáró ellenőrző szervezeti egységek, hatóságok megnevezése: mint megyei működést engedélyező szerv ( Gyámügyi és Igazságügyi Főosztály Szociális és Gyámügyi Osztály 5600 Békéscsaba, József A. u. 2-4.) Békéscsabai Járási Hivatal népegészségügyi feladatkörében eljárva ( Békéscsabai Járási Hivatal Népegészségügyi Osztály 5600 Békéscsaba, Szabadság tér ) Gyulai Járási Hivatal népegészségügyi feladatkörében eljárva ( Gyulai Járási Hivatal Népegészségügyi Osztály 5700 Gyula, Hétvezér u. 1.) Orosházi Járási Hivatal népegészségügyi feladatkörében eljárva ( Orosházi Járási Hivatal Népegészségügyi Osztály 5900 Orosháza, Szabadság tér 3.) Békéscsabai Járási Hivatal élelmiszer-ellenőrző feladatkörében eljárva ( Békéscsabai Járási Hivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Osztály 5600 Békéscsaba, Szerdahelyi u. 2.) Gyomaendrődi Járási Hivatal élelmiszer-ellenőrző feladatkörében eljárva ( Gyomaendrődi Járási Hivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Osztály 5510 Dévaványa, Árpád u. 2.) 2

4 Gyulai Járási Hivatal élelmiszer-ellenőrző feladatkörében eljárva ( Gyulai Járási Hivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Osztály 5700 Gyula, Kossuth u. 2.) Orosházi Járási Hivatal élelmiszer-ellenőrző feladatkörében eljárva ( Orosházi Járási Hivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Osztály 5900 Orosháza, Szabadság tér 3.) Békéscsabai Járási Hivatal építésügyi feladatkörében eljárva ( Békéscsabai Járási Hivatal Építésügyi és Örökségvédelmi Osztály 5600 Békéscsaba, József Attila u. 2-4.) Gyulai Járási Hivatal építésügyi feladatkörében eljárva (Békés Megyei Gyulai Járási Hivatal Építésügyi Osztály 5700 Gyula, Petőfi tér 3.) Szarvasi Járási Hivatal építésügyi feladatkörében eljárva (Békés Megyei Szarvasi Járási Hivatal Építésügyi Osztály 5540 Szarvas, Szabadság u ) 2.2. A közösen eljáró ellenőrző szervezeti egységek, hatóságok kapcsolattartóinak neve, besorolása, elérhetősége:, mint megyei működést engedélyező szerv részéről: Szedlacsekné dr. Pelle Beatrix - Szociális és Gyámügyi Osztály osztályvezetője tel: 66/ Békéscsabai Járási Hivatal népegészségügyi feladatkörében eljárva Népegészségügyi részéről: Dr. Tóth Erzsébet járási tisztiorvos, tel: 66/ Gyulai Járási Hivatal népegészségügyi feladatkörében eljárva Népegészségügyi részéről: Nagyné dr. Puskel Judit járási tisztifőorvos, tel: 66/ Orosházi Járási Hivatal népegészségügyi feladatkörében eljárva Népegészségügyi részéről: Dr. Fábián József járási tisztiorvos, tel: 68/ Békéscsabai Járási Hivatal élelmiszer-ellenőrző feladatkörében eljárva Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi részéről: Dr. Laczó Pál járási főállatorvos, tel: 06-66/ Gyomaendrődi Járási Hivatal élelmiszer-ellenőrző feladatkörében eljárva Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi részéről: Dr. Laczó Pál - járási főállatorvos, tel: 06-66/ Gyulai Járási Hivatal élelmiszer-ellenőrző feladatkörében eljárva Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi részéről: Dr. Nagy Béla mb. járási főállatorvos, tel: 06-66/ Orosházi Járási Hivatal élelmiszer-ellenőrző feladatkörében eljárva Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi részéről: Dr. Pokorádi András járási főállatorvos, tel: 06-68/ Békéscsabai Járási Hivatal építésügyi feladatkörében eljárva Építésügyi és Örökségvédelmi részéről: Czeglédi Sándor osztályvezető, tel: 66/ Gyulai Járási Hivatal építésügyi feladatkörében eljárva Építésügyi részéről: Kovács Éva osztályvezető, tel: 66/ Szarvasi Járási Hivatal építésügyi feladatkörében eljárva Építésügyi részéről: Krivjanszki János osztályvezető tel: 66/ Az összevont tervezett i a melléklet 2-5. pontjában kerültek feltüntetésre Az összevont ek tervezett éves száma: 14 db A közösen eljáró ellenőrző szervezeti egységek, hatóságok együttműködésének módja: a Békés Megyei mint megyei működést engedélyező szerv az Sznyr. 39. (2)-(3) bekezdése alapján az t megelőzően legalább 15 nappal, lefolytatása céljából megkeresi a népegészségügyi feladatkörében eljáró járási hivatalt, vagy a bejegyzés során szakhatóságként eljáró más hatóságot (ellenőrző társhatóság). Egyebekben a kijelölt kapcsolattartók telefonon tartják a kapcsolatot Az összevont sel érintett tevékenységek és ügyfelek típusa: Tevékenység: az összevont sel érintett szociális és gyermekjóléti szolgáltató/intézmény által az időpontjában nyújtott a szolgáltatói nyilvántartásba bejegyzett szolgáltatása. Ügyfél: az összevont sel érintett szociális és gyermekjóléti szolgáltató/intézmény állami, nem állami, illetve egyházi fenntartója. 3

5 3.1. Az összevont ek során közösen eljáró ellenőrző hatóságok megnevezése: Útügyi Osztály Rendőr-főkapitányság 3.2. A közösen eljáró ellenőrző hatóságok kapcsolattartóinak neve, besorolása, elérhetősége: Útügyi Osztály részéről: Karsai Mihály, útügyi munkacsoport koordinátor, 66/ , utbekes@nkh.gov.hu Rendőr-főkapitányság részéről: Szalay Zsolt, r.alezredes, 66/ , bekesmrfk@bekes.police.hu 3.3. Az összevont tervezett i a melléklet 6. pontjában kerültek feltüntetésre Az összevont ek tervezett éves száma: 30 db A közösen eljáró ellenőrző hatóságok együttműködésének módja: a Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Útügyi Osztály meghívója és ütemterve alapján Az összevont sel érintett tevékenységek és ügyfelek típusa: szintbeni vasúti keresztezések forgalomtechnikai felülvizsgálata, Magyar Közút Nzrt. Igazgatósága közút kezelő; helyi önkormányzatok önkormányzati közutak kezelői; MÁV Zrt. Területi Központ Szeged vasút üzemeltető Egyéb, az összevont i terv szempontjából lényeges elem: a szintbeni vasúti átjárók e döntően a közút felől személygépkocsival végezhető. Kis forgalmú és szilárd burkolatú úttól távol eső vonalszakaszokon a MÁV Zrt. segítségével TVG teher-vágánygépkocsival lehet az átjárókat megközelíteni Az összevont ek során közösen eljáró ellenőrző hatóságok megnevezése: Közlekedési Osztály Rendőr-főkapitányság 4.2. A közösen eljáró ellenőrző hatóságok kapcsolattartóinak neve, besorolása, elérhetősége: Közlekedési részéről: Séllei Zoltán, osztályvezető, 66/ , jarmubekes@nkh.gov.hu Rendőr-főkapitányság részéről: Szalay Zsolt, r.alezredes, 66/ , bekesmrfk@bekes.police.hu 4.3. Az összevont tervezett i a melléklet 6. pontjában kerültek feltüntetésre Az összevont ek tervezett éves száma: a Nemzeti Közlekedési Hatóság által az adott év elején meghatározott számban A közösen eljáró ellenőrző hatóságok együttműködésének módja: a Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Közlekedési és a Rendőr-főkapitányság folyamatos, heti egyeztetése alapján Az összevont sel érintett tevékenységek és ügyfelek típusa: ADR, forgalomkorlátozás, tengelyterhelés mérés, műszaki, vezetési és pihenőidő, közúti közlekedési szolgáltatás, járműüzemeltetés, környezetvédelmi ek; közúti közlekedésben résztvevő járművezetők, üzembentartók Egyéb, az összevont i terv szempontjából lényeges elem: az ek a Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály speciálisan kialakított ellenőri tehergépjárműveivel kerülnek végrehajtásra, rendőri részvétellel Az összevont ek során közösen eljáró ellenőrző hatóságok megnevezése: Közlekedési Osztály Katasztrófavédelmi Igazgatóság Békéscsabai Katasztrófavédelmi Kirendeltsége 5.2. A közösen eljáró ellenőrző hatóságok kapcsolattartóinak neve, besorolása, elérhetősége: Közlekedési részéről: Séllei Zoltán, osztályvezető, 66/ , jarmubekes@nkh.gov.hu Katasztrófavédelmi Igazgatóság Békéscsabai Katasztrófavédelmi Kirendeltsége részéről: Ladányi Zsolt, felügyelő, 66/ , bekescsaba.kk@katved.gov.hu 5.3. Az összevont tervezett i a melléklet 7. pontjában kerültek feltüntetésre. 4

6 5.4. Az összevont ek tervezett éves száma: a Nemzeti Közlekedési Hatóság által az adott év elején meghatározott számban A közösen eljáró ellenőrző hatóságok együttműködésének módja: a Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Közlekedési és a Katasztrófavédelmi Igazgatóság Békéscsabai Kirendeltsége folyamatos, havi egyeztetése alapján Az összevont sel érintett tevékenységek és ügyfelek típusa: közúton közlekedő, veszélyes anyagot szállító járművek (ADR) e szolgáltatás, veszélyes anyag biztonságos szállítása szempontjából Egyéb, az összevont i terv szempontjából lényeges elem: az ek a Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály speciálisan kialakított ellenőri tehergépjárműveivel kerülnek végrehajtásra Az összevont ek során közösen eljáró ellenőrző szervezeti egységek megnevezése: Közlekedési Osztály Fogyasztóvédelmi Osztály 6.2. A közösen eljáró ellenőrző szervezeti egységek kapcsolattartóinak neve, besorolása, elérhetősége: Közlekedési részéről: Séllei Zoltán, osztályvezető, 66/ , jarmubekes@nkh.gov.hu Fogyasztóvédelmi részéről: Dr. Pethő Hajnalka Katalin osztályvezető, 66/ ; h.petho@nfh.hu 6.3. Az összevont tervezett i a melléklet 8. pontjában kerültek feltüntetésre Az összevont ek tervezett éves száma: 2 alkalom A közösen eljáró ellenőrző szervezeti egységek együttműködésének módja: a Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Közlekedési és a Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi előzetes egyeztetése alapján Az összevont sel érintett tevékenységek és ügyfelek típusa: taxi szolgáltatás e, szolgáltatás, gépjárművezető és jármű e Egyéb, az összevont i terv szempontjából lényeges elem: az ek a Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály speciálisan kialakított ellenőri tehergépjárműveivel kerülnek végrehajtásra Az összevont ek során közösen eljáró ellenőrző szervezeti egységek megnevezése: Közlekedési Osztály Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztály 7.2. A közösen eljáró ellenőrző szervezeti egységek kapcsolattartóinak neve, besorolása, elérhetősége: Közlekedési részéről: Bujdosó Imre, javítóipari ellenőr, 66/ jarmu-bekes@nkh.gov.hu Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztály részéről: Csukás Krisztina, Tar Levente, környezetvédelmi felügyelő, 66/ , zoldhatosag@bekeskh.hu 7.3. Az összevont tervezett i a melléklet 9. pontjában kerültek feltüntetésre Az összevont ek tervezett éves száma: 5 alkalom A közösen eljáró ellenőrző szervezeti egységek együttműködésének módja: ek egyeztetése, közös, szakmai segítség a szervezeti egységek között Az összevont sel érintett tevékenységek és ügyfelek típusa: bontó, hulladékkezelő tevékenység átfogó e, személyi és tárgyi feltételek, technológia, informatikai feltételek, nyilvántartás megléte, veszélyes hulladék kezelése és a hulladékszállító kísérőjegyek, valamint a klímagáz-lefejtéssel kapcsolatos adminisztráció e. Járműbontó, hulladékkezelő tevékenység. A tevékenységért felelős vezető, az alkatrész-minősítő, környezetvédelmi megbízott és a bontó ügyintéző. 5

7 8.1. Az összevont ek során közösen eljáró ellenőrző szervezeti egységek megnevezése: Fogyasztóvédelmi Osztály Foglalkoztatási Főosztály Élelmiszerlánc-biztonsági és Földművelésügyi Főosztály Népegészségügyi Főosztály 8.2. A közösen eljáró ellenőrző szervezeti egységek kapcsolattartóinak neve, besorolása, elérhetősége: Fogyasztóvédelmi részéről: dr. Pethő Hajnalka Katalin osztályvezető, 66/ ; 30/ , h.petho@nfh.hu vagy Szécsiné Varga Julianna felügyelő 66/ Foglalkoztatási Főosztály részéről: dr. Juhász Mariann osztályvezető, 66/ /1611-es mellék; 30/ , drjm@lab.hu Élelmiszerlánc-biztonsági és Földművelésügyi Főosztály dr. Barta Gabriella osztályvezető, hatósági főállatorvos, 66/ , 20/ bekeselelmiszero@nebih.gov.hu Népegészségügyi Főosztály részéről: dr. Gaálné dr. Maráczi Gabriella közegészségügyi osztályvezető, 66/ /122-es mellék, vagy Betyó János 66/ /123-as mellék kozeg@dar.antsz.hu 8.3. Az összevont tervezett i a melléklet 10. pontjában kerültek feltüntetésre, az I. és IV. negyedévben a húsvéti és a karácsonyi ünnephez kapcsolódóan együttes lefolytatására kerül sor Az összevont ek tervezett éves száma: az egy napra tervezett során 3 egység e/nap, az alkalomra tervezett során az adott helyszíntől függ az ek száma. Az összeállított terv esetében ez összesen: minimum 11 vállalkozó/vállalkozás e A közösen eljáró ellenőrző szervezeti egységek együttműködésének módja: telefonos egyeztetés (időpont, település, vállalkozó/vállalkozás) alapján valamennyi szervezeti egység a saját hatáskörébe tartozóan, esetlegesen a szakmai irányító vagy a szakmai irányító közreműködője által külön elrendelt szempontok alapján vesz részt az összevont ben. Az Élelmiszerláncbiztonsági és Földművelésügyi Főosztály, valamint a Népegészségügyi Főosztály esetében a szakmai irányító vagy a szakmai irányító közreműködője jelöli ki az ben résztvevő illetékes járási hivatalt Az összevont sel érintett tevékenységek és ügyfelek típusa: kereskedelem, vendéglátás, közterületi értékesítés, kitelepülés, rendezvény/egyéni vállalkozók, gazdasági társaságok Egyéb, az összevont i terv szempontjából lényeges elem: az összevont ekért felelős: az 1. időpontban a Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi Osztály, a 2. időpontban a Foglalkoztatási Főosztály, a 3. időpontban a Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi Osztály, a 4. időpontban az Élelmiszerlánc-biztonsági és Földművelésügyi Főosztály Az összevont ek során közösen eljáró ellenőrző szervezeti egységek, hatóságok megnevezése: Fogyasztóvédelmi Osztály Foglalkoztatási Főosztály Rendőr-főkapitányság 9.2. A közösen eljáró ellenőrző szervezeti egységek, hatóságok kapcsolattartóinak neve, besorolása, elérhetősége: Fogyasztóvédelmi részéről: dr. Pethő Hajnalka Katalin osztályvezető, 66/ , 30/ h.petho@nfh.hu vagy Szécsiné Varga Julianna felügyelő 66/ Foglalkoztatási Főosztály részéről dr. Juhász Mariann osztályvezető 66/ /1611-es mellék; 30/ , drjm@lab.hu Rendőr-főkapitányság részéről: Hudák Pál megyei főkapitány-helyettes, rendőr ezredes, rendőrségi főtanácsos; 66/ , bekesmrfk@bekes.police.hu 9.3. Az összevont tervezett i a melléklet 11. pontjában kerültek feltüntetésre Az összevont ek tervezett éves száma: 20 db A közösen eljáró ellenőrző szervezeti egységek, hatóságok együttműködésének módja: előzetes telefonos egyeztetés az időpontról és a helyszínről a szakmai irányító közreműködőjeként eljáró Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság által elkészített útmutatóban megjelölt alkalommal és szempontok alapján, bejelentések során illetve a rendezvényekhez igazodóan. 6

8 9.6. Az összevont sel érintett tevékenységek és ügyfelek típusa: kereskedelem, vendéglátás (fiatalkorúak alkohollal és dohánytermékkel történő kiszolgálása, zenés- táncos szórakozóhelyek éjszakai e) Egyéb, az összevont i terv szempontjából lényeges elem: az összevont ekért felelős a Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Az összevont ek során közösen eljáró ellenőrző szervezeti egységek, hatóságok megnevezése: Élelmiszerlánc-biztonsági és Földművelésügyi Főosztály Járványügyi és Állatvédelmi Rendőr-főkapitányság; az illetékes rendőrkapitányság az helyszínétől függően kerül közvetlenül kijelölésre Élelmiszerlánc-biztonsági és Földművelésügyi Főosztály Növény- és Talajvédelmi A közösen eljáró ellenőrző szervezeti egységek, hatóságok kapcsolattartóinak neve, besorolása, elérhetősége: Élelmiszerlánc-biztonsági és Földművelésügyi Főosztály Járványügyi és Állatvédelmi részéről: Dr. Bakos Pál hatósági állatorvos, tel.: 66/ , fax: 66/ , bekes-elelmiszer@nebih.gov.hu Rendőr-főkapitányság részéről: Hudák Pál megyei főkapitány-helyettes, rendőr ezredes, rendőrségi főtanácsos, 66/ , bekesmrfk@bekes.police.hu Élelmiszerlánc-biztonsági és Földművelésügyi Főosztály Növény- és Talajvédelmi részéről: Petró Attila, tel.: 66/ ; 30/ ; bekes-nti@nebih.gov.hu Az összevont tervezett i a melléklet 12. pontjában kerültek feltüntetésre, a konkrét időpontok az eseményektől függően kerülnek meghatározásra Az összevont ek tervezett éves száma: 4 alkalom A közösen eljáró ellenőrző szervek együttműködésének módja: telefonos egyeztetés időpontról és helyszínről. A hatóság a saját hatáskörében eljárva a feladatkörében meghatározott előírások teljesítését ellenőrzi, illetve a helyszínt biztosítja. A március hónapra tervezett hez a Növény- és Talajvédelmi Osztály a Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársait bevonva tervezi az t Az összevont sel érintett tevékenységek és ügyfelek típusa: élőállatokat szállító magánszemélyek vagy vállalkozások e, állat-egészségügyi, állatvédelmi és járványvédelmi előírások teljesítése, állatok származásának igazolása; a márciusi tervnél a növényi eredetű termékek szállítása, piaci értékesítése, valamint növényvédőszerek közúton történő szállításának és elárusítóhelyeken történő értékesítésének e Egyéb, az összevont i terv szempontjából lényeges elem: a Járványügyi és Állatvédelmi Osztály valamint a rendőrhatóság között az ek végrehajtása együttműködési megállapodás keretében történik Az összevont ek során közösen eljáró ellenőrző szervezeti egységek megnevezése: Élelmiszerlánc-biztonsági és Földművelésügyi Főosztály Járványügyi és Állatvédelmi Élelmiszerlánc-biztonsági és Földművelésügyi Főosztály Földművelésügyi Közösen eljáró ellenőrző szervezeti egységek kapcsolattartóinak neve, besorolása, elérhetősége: Élelmiszerlánc-biztonsági és Földművelésügyi Főosztály Járványügyi és Állatvédelmi részéről: Dr. Bakos Pál hatósági állatorvos, tel.: 66/ , fax: 66/ , bekes-elelmiszer@nebih.gov.hu Élelmiszerlánc-biztonsági és Földművelésügyi Főosztály Földművelésügyi részéről: Valler Attila, 66/ ; 30/ ; bekesvadhal@nebih.gov.hu Az összevont ek tervezett i a melléklet 13. pontjában kerültek feltüntetésre Az összevont ek tervezett éves száma: 2 alkalom A közösen eljáró ellenőrző szervezeti egységek együttműködésének módja: telefonos egyeztetés időpontról és helyszínről. A szervezeti egységek a feladatkörükben meghatározott előírások teljesítését ellenőrzi. 7

9 11.6. Az összevont sel érintett tevékenységek és ügyfelek típusa: fácántelep és/vagy vadréce nevelő-telep és élő mezei nyúl gyűjtő/karantén telep üzemeltetőinek e Egyéb, az összevont i terv szempontjából lényeges elem: az összevont ért felelős: Valler Attila, 66/ ; 30/ ; bekes-vadhal@nebih.gov.hu Az összevont ek során közösen eljáró ellenőrző szervezeti egységek, szervek megnevezése: Békéscsabai Járási Hivatal Építésügyi és Örökségvédelmi Gyulai Járási Hivatal Építésügyi Szarvasi Járási Hivatal Építésügyi Kereskedelmi és Iparkamara Mérnöki Kamara Építész Kamara Katasztrófavédelmi Igazgatóság Békéscsabai Katasztrófavédelmi Kirendeltsége Békéscsaba Megyei Jogú Város Jegyzője A közösen eljáró ellenőrző szervezeti egységek, szervek kapcsolattartóinak neve, besorolása, elérhetősége: a Békéscsabai Járási Hivatal Építésügyi és Örökségvédelmi részéről: Pardi Sándor, építésfelügyelő, 66/ , pardi.sandor@bekes.gov.hu a Gyulai Járási Hivatal Építésügyi részéről: Kovács Éva osztályvezető, 66/ , kovacs.eva@bekes.gov.hu a Szarvasi Járási Hivatal Építésügyi részéről: Krivjanszki János osztályvezető, 66/ , szarvas.jaras@bekes.gov.hu a Kereskedelmi és Iparkamara részéről: Tóth Zsolt titkár, 66/ , bmkik@bmkik.hu a Mérnöki Kamara részéről: Dr. Kis Andrea titkár, 66/ , kisa@globonet.hu a Építész Kamara részéről: Békési Gábor titkár, 66/ , bemek@fre .hu a Katasztrófavédelmi Igazgatóság Békéscsabai Katasztrófavédelmi Kirendeltsége részéről: Bódi Csaba tűzoltó őrnagy, 66/ , bekescsaba.kk@katved.gov.hu Békéscsaba Megyei Jogú Város Jegyzője mint első fokú építésügyi hatóság részéről: Meliska Zsolt csoportvezető, 66/ , meliska@bekescsaba.hu Az összevont tervezett i a melléklet 14. pontjában kerültek feltüntetésre Az összevont ek tervezett éves száma: 14 alkalom A közösen eljáró ellenőrző szervezeti egységek, szervek együttműködésének módja: a járási építésügyi osztály elektronikus úton megküldött szemleértesítője és az ezt megelőző egyeztetés alapján Az összevont sel érintett tevékenységek és ügyfelek típusa: építésügyi hatósági engedélyhez vagy tudomásulvételi eljáráshoz kötött, valamint a Kbtv. hatálya alá tartozó építőipari kivitelezési tevékenységek e, magánszemélyek, társaságok, önkormányzatok mint építtetők; tervezők; kivitelezők; felelős műszaki vezetők; műszaki ellenőrök Egyéb, az összevont i terv szempontjából lényeges elem: az ismertetett szempontok a szakmai irányító hatóság által meghatározott szempontok hiányában az elmúlt évek tapasztalatai alapján kerültek meghatározásra Az összevont ek során közösen eljáró ellenőrző szervezeti egységek, szervek megnevezése: Gyulai Járási Hivatal Építésügyi Kereskedelmi és Iparkamara Mérnöki Kamara Építész Kamara Katasztrófavédelmi Igazgatóság Békéscsabai Katasztrófavédelmi Kirendeltsége 8

10 Békéscsabai Járási Hivatala Építésügyi és Örökségvédelmi Szarvasi Járási Hivatala Építésügyi A közösen eljáró ellenőrző szervezeti egységek, szervek kapcsolattartóinak neve, besorolása, elérhetősége: a Gyulai Járási Hivatal Építésügyi részéről: Kovács Éva osztályvezető, 66/ , kovacs.eva@bekes.gov.hu a Kereskedelmi és Iparkamara részéről: Tóth Zsolt titkár, 66/ , bmkik@bmkik.hu a Mérnöki Kamara részéről: Dr. Kis Andrea titkár, 66/ , kisa@globonet.hu a Építész Kamara részéről: Békési Gábor titkár, 66/ , bemek@fre .hu a Katasztrófavédelmi Igazgatóság Békéscsabai Katasztrófavédelmi Kirendeltsége részéről: Bódi Csaba tűzoltó őrnagy, 66/ , bekescsaba.kk@katved.gov hu a Békéscsabai Járási Hivatala Építésügyi és Örökségvédelmi részéről: Pardi Sándor építésfelügyelő, 66/ , pardi.sandor@bekes.gov.hu a Szarvasi Járási Hivatala Építésügyi részéről: Krivjanszki János osztályvezető, 66/ , szarvas.jaras@bekes.gov.hu Az összevont tervezett i a melléklet 15. pontjában kerültek meghatározásra. A pontos időpontok a kivitelezések megkezdésének, típusának és készültségének függvényében kerülnek kitűzésre Az összevont ek tervezett éves száma: 12 db A közösen eljáró ellenőrző szervezeti egységek, szervek együttműködésének módja: a járási építésügyi osztály útján megküldött szemleértesítője és egyeztetés alapján Az összevont sel érintett tevékenységek és ügyfelek típusa: építésügyi hatósági engedélyhez vagy tudomásulvételi eljáráshoz kötött, valamint a Kbt. hatálya alá tartozó építőipari kivitelezések e, magánszemélyek, társaságok, önkormányzatok mint építtetők; tervezők; kivitelezők; felelős műszaki vezetők; műszaki ellenőrök Az összevont ek során közösen eljáró ellenőrző szervezeti egységek, szervek megnevezése: Szarvasi Járási Hivatal Építésügyi Gyulai Járási Hivatal Építésügyi Békéscsabai Járási Hivatal Építésügyi és Örökségvédelmi Katasztrófavédelmi Igazgatóság Szeghalmi Katasztrófavédelmi Kirendeltsége Katasztrófavédelmi Igazgatóság Orosházi Katasztrófavédelmi Kirendeltsége Szarvasi Polgármesteri Hivatal Jegyzője Orosházi Polgármesteri Hivatal Jegyzője Mérnöki Kamara Építész Kamara Kereskedelmi és Iparkamara A közösen eljáró ellenőrző szervezeti egységek, szervek kapcsolattartóinak neve, besorolása, elérhetősége: a Szarvasi Járási Hivatala Építésügyi részéről: Krivjanszki János, osztályvezető, 66/ , krivjanszki.janos@bekes.gov.hu a Gyulai Járási Hivatala Építésügyi részéről: Kovács Éva osztályvezető, 66/ , kovacs.eva@bekes.gov.hu a Békéscsabai Járási Hivatala Építésügyi és Örökségvédelmi részéről: Pardi Sándor, építésfelügyelő, 66/ , pardi.sandor@bekes.gov.hu a Katasztrófavédelmi Igazgatóság Szeghalmi Katasztrófavédelmi Kirendeltség részéről: Kohut Pál, tű. százados, 66/ , szeghalom.kk@katved.gov.hu a Katasztrófavédelmi Igazgatóság Orosházi Katasztrófavédelmi Kirendeltsége részéről: Lászik Gábor, tű. alezredes, 68/ , oroshaza.kk@katved.gov.hu Szarvas Város Jegyzője, mint I. fokú építésügyi hatóság részéről: Megyeriné Huber Edit műszaki ügyintéző, 66/ /109, huberedit@szarvas.eu 9

11 Orosháza Város Jegyzője, mint I. fokú építésügyi hatóság részéről: Temesvári Zsolt építéshatósági ügyintéző, 68/ /170, a Mérnöki Kamara részéről: Dr. Kis Andrea titkár, 66/ , a Építész Kamara részéről: Békési Gábor titkár, 66/ , a Kereskedelmi és Iparkamara részéről: Tóth Zsolt titkár, 66/ , Az összevont tervezett i a melléklet 16. pontjában kerültek feltüntetésre Az összevont ek tervezett éves száma: 2 alkalom A közösen eljáró ellenőrző szervezeti egységek, szervek együttműködésének módja: a járási építésügyi hivatal elektronikus úton megküldött szemleértesítője és az ezt megelőző egyeztetés alapján, illetőleg rövid úton, telefonon történik kapcsolattartás Az összevont sel érintett tevékenységek és ügyfelek típusa: építésügyi hatósági engedélyhez vagy tudomásulvételi eljáráshoz kötött építőipari kivitelezési tevékenységek e, magánszemélyek, jogi személyek (gazdasági társaságok, önkormányzatok) mint építtetők; tervezők; kivitelezők; felelős műszaki vezetők; műszaki ellenőrök.) Békéscsaba, december

12 Melléklet a évi Összevont Ellenőrzési Tervhez 1. május egyeztetés alapján) november egyeztetés alapján) Építésügyi, Hatósági, Oktatási és Törvényességi Felügyeleti Főosztály Oktatási és Hatósági Pénzügyi és Gazdálkodási Főosztály Informatikai Jogi és Koordinációs Főosztály Humánpolitikai és Szervezési Jogi és Koordinációs Főosztály Koordinációs, Jogi és Perképviseleti - Magyar Államkincstár Igazgatóság Orosházi Polgármesteri Hivatal - Orosházi Polgármesteri Hivatal 2. március egyeztetés alapján) április egyeztetés alapján) július egyeztetés alapján) Gyámügyi és Igazságügyi Főosztály Szociális és Gyámügyi Békéscsabai Járási Hivatal Népegészségügyi Békéscsabai Járási Hivatal Élelmiszerláncbiztonsági és Állategészségügyi Békéscsabai Járási Hivatal Építésügyi és Örökségvédelmi Római Katolikus Egyházközség (székhely: 5925 Gerendás, Petőfi u. 5.) által fenntartott Dr. Batthyány Strattmann László Idősek Napközi Otthona (székhely: 5925 Gerendás, Petőfi u. 1.) Telekgerendás Község Önkormányzata (székhely: 5675, Telekgerendás, Dózsa György u. 13.) által fenntartott Telekgerendás Község Önkormányzata Hétszínvirág Óvoda és Bölcsőde (székhely: 5675, Telekgerendás, Dózsa György u. 8.) Fogjunk Össze Közhasznú Egyesület (székhely: 5650 Mezőberény, Luther u. 7.) által fenntartott Földi Harmónia Ház (székhely: 5650 Mezőberény, Luther u. 7.) 11

13 3. Összevont március május június szeptember Gyámügyi és Igazságügyi Főosztály Szociális és Gyámügyi Gyomaendrődi Békéscsabai Járási Járási Hivatal Hivatal Élelmiszerláncbiztonsági Népegészségügyi és Állategészségügyi Szivárvány Óvodáért Közhasznú Alapítvány (székhely: 5540 Szarvas, Zrínyi M. u. 110.) által fenntartott Szivárvány Családi Napközi (székhely: 5540 Szarvas, Toldi M. u. 21.) - Szarvasi Járási Hivatal Építésügyi Szivárvány Óvodáért Közhasznú Alapítvány (székhely: 5540 Szarvas, Zrínyi M. u. 110.) által fenntartott Szivárvány Családi Napközi (székhely: 5540 Szarvas, Toldi M. u. 21.) Ecsegfalva Község Önkormányzata (székhely: 5515 Ecsegfalva, Fő út 67.) által fenntartott Napközi Konyha (székhely: Ecsegfalva, Szabadság u. 2.) Szivárvány Gyermekkert Nonprofit Kiemelten Közhasznú Kft. (székhely: 5500 Gyomaendrőd, Vásártéri ltp. 27/B/1.) által fenntartott Vásártéri Lakótelepi Bölcsőde (székhely: 5500 Gyomaendrőd, Vásártéri ltp. 27/B/1.) Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság (székhely: 1132 Budapest, Visegrádi út 49.) által fenntartott Gyermekotthon (telephely: 5510 Dévaványa, Mátyás u. 1.) 4. Összevont április június szeptember október Gyámügyi és Igazságügyi Főosztály Szociális és Gyámügyi Orosházi Járási Orosházi Járási Hivatal Hivatal Élelmiszerláncbiztonsági Népegészségügyi és Állategészségügyi Gyulai Járási Hivatal Építésügyi Pusztaföldvár Község Önkormányzata (székhely: 5919 Pusztaföldvár, Rákóczi u. 66.) fenntartó által közvetlenül nyújtott - szolgáltatás Gréti Időseket Támogató és Gondozó Alapítvány (székhely: 5820 Mezőhegyes, Komlósi út 14.) által fenntartott Gréti Idősek Háza (székhely: 5820 Mezőhegyes, Komlósi út 14.) Mezőkovácsháza Város Önkormányzata (székhely: 5800 Mezőkovácsháza, Árpád u. 176.) által fenntartott Négy Évszak Óvoda és Bölcsőde (telephely: 5800 Mezőkovácsháza,Petőfi u. 3/A.) Kaszaper Kulturális, Sport, Szociális Szolgáltató Nonprofit Kft. (székhely: 5948 Kaszaper, Szent Gellért tér 1.) által fenntartott Szőlős Idősek Otthona (székhely: 5948 Kaszaper, Szent Gellért tér 1.) 12

14 5. Összevont május szeptember október Gyámügyi és Igazságügyi Főosztály Szociális és Gyámügyi Gyulai Járási Hivatal Gyulai Járási Hivatal Élelmiszerláncbiztonsági Népegészségügyi és Állategészségügyi Gyulai Járási Hivatal Építésügyi Kötegyán-Sarkadkeresztúr Községek Szociális Feladatellátó Társulása (székhely: 5725 Kötegyán, Kossuth u. 33.) által fenntartott Kötegyán-Sarkadkeresztúr Községek Szociális Intézménye (székhely: 5725 Kötegyán, Kossuth u. 32.) Keresztény Advent Közösség (székhely: 1121 Budapest, Remete út 16/A.) által fenntartott Keresztény Advent Közösség Eleki Szociális Otthona (5742 Elek, Szent I. u. 28.) Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság (székhely: 1132 Budapest, Visegrádi út 49.) által fenntartott Különleges-integrált Lakásotthon (telephely: 5742 Elek, Kun B. 9.) 6. Ötéves periódusban, évente 30 átjáró e 3 i napot igényel, minden évben július, augusztus és szeptember hónapban havonta 1-1 nap, előzetes időpont egyeztetésnek megfelelően Folyamatosan minden héten 5 nap, heti vezénylési terv alapján Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály 30 szintbeni vasúti átjáró Rendőr-főkapitányság és helyi szervei A közúti közlekedésben résztvevő járművek e Békés megye közútjain, határátkelő helyein. A Nemzeti Közlekedési Hatóság által meghatározott i fajták szerint (ADR, forgalomkorlátozás, tengelyterhelés mérés, műszaki, vezetési és pihenőidő, közúti közlekedési szolgáltatás, járműüzemeltetés, környezetvédelmi), európai TISPOL akciókban való részvétel. 7. Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Közlekedési Osztály Katasztrófavédelmi Igazgatóság Békéscsabai Katasztrófavédelmi Kirendeltsége Havonta egy alkalommal, előzetes időpont egyeztetéssel A közúti közlekedésben résztvevő járművek e Békés megye közútjain, határátkelő helyein veszélyes anyag szállítása tekintetében (ADR). 13

15 8. Júniusban 1 alkalom, júliusban 1 alkalom Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Közlekedési Osztály Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi Osztály Taxi szolgáltatást végzők e szolgáltatás, jármű és személyi feltételek tekintetében. 9. Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Közlekedési Osztály Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztály Bontó-, hulladékkezelő partnerenként évi 5 alkalom átfogó közös, október hónapban Közreműködői megállapodás alapján autóbontó tevékenységet végző vállalkozások e. Gépjárművek szabályszerű átvétele, informatikai rendszerben történő rögzítése, bontási átvételi igazolások kiállítása, bontás feltételeinek biztosítása, bontásból kinyert alkatrészek minősítésének e, klímagáz-lefejtéssel kapcsolatos adminisztráció e. 10. Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi Osztály Foglalkoztatási Főosztály Élelmiszerláncbiztonsági és Földművelésügyi Főosztály Népegészségügyi Főosztály március között 1 nap kereskedelmi egység kereskedelmi egység kereskedelmi egység -- június között 1 nap augusztus vagy szeptember hónapban 2 alkalommal december 5-9. között 1 nap idegenforgalmilag frekventált vendéglátó egység fesztivál vagy rendezvény kereskedelmi egység idegenforgalmilag frekventált vendéglátó egység fesztivál vagy rendezvény kereskedelmi egység idegenforgalmilag frekventált vendéglátó egység fesztivál vagy rendezvény -- fesztivál vagy rendezvény kereskedelmi egység -- 14

16 11. évben igény szerint és indokolt esetben, előzetes időpont egyeztetésnek megfelelően Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi Osztály Foglalkoztatási Főosztály Rendőrfőkapitányság Kereskedelmi egységek, vendéglátó helyek, zenés-táncos szórakozóhelyek e. 12. március hó április hó augusztus hó december hó Élelmiszerlánc-biztonsági és Földművelésügyi Főosztálya Járványügyi és Állatvédelmi Élőállat-szállítás e; jármű megfelelősége, állatvédelmi szempontok, állatok származása Élőállat-szállítás e; jármű megfelelősége, állatvédelmi szempontok, állatok származása Élőállat-szállítás e; jármű megfelelősége, állatvédelmi szempontok, állatok származása Élőállat-szállítás e; jármű megfelelősége, állatvédelmi szempontok, állatok származása Rendőrfőkapitányság Szállító jármű és vezető e Szállító jármű és vezető e Szállító jármű és vezető e Szállító jármű és vezető e Élelmiszerlánc-biztonsági és Földművelésügyi Főosztálya Növény- és Talajvédelmi Növényi eredetű termékek és növényvédőszerek szállításának és értékesítésének e szeptember hónap Élelmiszerlánc-biztonsági és Földművelésügyi Főosztály Járványügyi és Állatvédelmi Élelmiszerláncbiztonsági és Földművelésügyi Főosztály Földművelésügyi Fácántelep és/vagy vadréce telep e december hónap Élő mezei nyúl gyűjtő/karantén telep e 15

17 14. Összevont március hó május hó június hó július hó ( Békéscsabai Járási Hivatal Építésügyi és Örökségvédelmi ) Békés Megyei Békés Katasztrófa Megyei Békés védelmi Békés Gyulai hivatal Szarvasi Kormány- Megyei Igazgatóság Megyei Építész Békéscsabadelmi és Kereske- Járási Járási Hivatala Kamara Hivatala Építésügyi Katasztófavédelmi Iparkamara Építésügyi Kirendeltsége Békés Megyei Mérnöki Kamara Békéscsaba Megyei Jogú Város Jegyzője augusztus hó szeptember hó október hó 16

18 15. ( Gyulai Járási Hivatal Építésügyi ) Összevont Mérnöki Kamara Építész Kamara Katasztrófavédelmi Igazgatóság Békéscsabai Katasztófavédelmi Kirendeltsége Békés Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Kormány-hivatal Békéscsabai Járási Hivatala Építésügyi és Örökségvédelmi Szarvasi Járási Hivatala Építésügyi május hó június hó július hó augusztus hó szeptember hó október hó 16. ( Szarvasi Járási Hivatal Építésügyi ) Összevont Békés Megyei Mérnöki Kamara Békés Megyei Építész Kamara Békés Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Szeghalmi Katasztrófavédelmi Kirendeltsége Katasztrófavédelmi Igazgatóság Orosházi Katasztrófavédelmi Kirendeltsége Szarvasi Polgármesteri Hivatal Jegyzője Orosházi Polgármesteri Hivatal Jegyzője Békéscsabai Járási Hivatala Építésügyi és Örökségvédelmi Gyulai Járási Hivatala Építésügyi május hó június hó közös közös 17

Vezetői összefoglaló

Vezetői összefoglaló Vezetői összefoglaló A fővárosi és megyei kormányhivatalokról szóló 288/2010. (XII. 21.) Korm. rendelet 6/B. (1) bekezdése úgy rendelkezik, hogy éves összevont ellenőrzési terv alapján összevont ellenőrzést

Részletesebben

Vezetői összefoglaló

Vezetői összefoglaló Vezetői összefoglaló A fővárosi és megyei kormányhivatalokról szóló 288/2010. (XII. 21.) Korm. rendelet 6/B. (1) bekezdése úgy rendelkezik, hogy éves összevont ellenőrzési terv alapján összevont ellenőrzést

Részletesebben

Jelentés a Békés Megyei Kormányhivatal évi összevont ellenőrzéseiről

Jelentés a Békés Megyei Kormányhivatal évi összevont ellenőrzéseiről Jelentés a Kormányhivatal 2017. évi összevont ellenőrzéseiről Résztvevő hatóságok megnevezése (Kormányhivatal szervezeti egységei/más közreműködő hatóság) Sorszám Összevont ellenőrzés tárgya Tervezett

Részletesebben

A Nógrád Megyei Kormányhivatal szervezeti egységei, szervezeti egységeinek feladatai, szervezeti felépítése, szervezeti ábrája és létszámkerete

A Nógrád Megyei Kormányhivatal szervezeti egységei, szervezeti egységeinek feladatai, szervezeti felépítése, szervezeti ábrája és létszámkerete 15. függelék a /2014. (XII. 23.) MvM utasítás mellékletéhez A Nógrád Megyei Kormányhivatal szervezeti egységei, szervezeti egységeinek feladatai, szervezeti felépítése, szervezeti ábrája és kerete 1. A

Részletesebben

A kormányhivatal szervezeti egységei, elérhetőségek 2015. április 1-től (a régi megnevezések zárójelben)

A kormányhivatal szervezeti egységei, elérhetőségek 2015. április 1-től (a régi megnevezések zárójelben) FEJÉR MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Székesfehérvár, Szent István tér 9. Telefon: 22/526-900, Fax: 22/526-905 Email: hivatal@fejer.gov.hu Honlap: www.kormanyhivatal.hu/hu/fejer Kormányablakok Integrált Kormányzati

Részletesebben

A Tolna Megyei Kormányhivatal szervezeti egységei, szervezeti egységeinek feladatai, szervezeti felépítése, szervezeti ábrája és létszámkerete

A Tolna Megyei Kormányhivatal szervezeti egységei, szervezeti egységeinek feladatai, szervezeti felépítése, szervezeti ábrája és létszámkerete 538 H I V A T A L O S É R T E S Í T Õ 2013. évi 3. szám 19. függelék a 3/2013. (I. 18.) KIM utasítás mellékletéhez A Tolna Megyei Kormányhivatal szervezeti egységei, szervezeti egységeinek feladatai, szervezeti

Részletesebben

LENTI VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZÖK TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV ÉS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT MELLÉKLETEK AZ EGYEZTETÉSI ELJÁRÁS DOKUMENTÁCIÓI

LENTI VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZÖK TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV ÉS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT MELLÉKLETEK AZ EGYEZTETÉSI ELJÁRÁS DOKUMENTÁCIÓI LENTI VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZÖK TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV ÉS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT MELLÉKLETEK AZ EGYEZTETÉSI ELJÁRÁS DOKUMENTÁCIÓI VÉLEMÉMYEZÉSI SZAKASZ (314/2012. (XI.8.) KORM. RENDELET 38.

Részletesebben

A Nógrád Megyei Kormányhivatal szervezeti egységei, szervezeti egységeinek feladatai, szervezeti felépítése, szervezeti ábrája és létszámkerete

A Nógrád Megyei Kormányhivatal szervezeti egységei, szervezeti egységeinek feladatai, szervezeti felépítése, szervezeti ábrája és létszámkerete A Nógrád Megyei Kormányhivatal szervezeti egységei, szervezeti egységeinek feladatai, szervezeti felépítése, szervezeti ábrája és létszámkerete A Nógrád Megyei Kormányhivatal teljes létszámkerete 82 fő.

Részletesebben

Törzshivatal. Kormányablak

Törzshivatal. Kormányablak Törzshivatal Cím: 5600 Békéscsaba, József Attila u. 2-4. Levelezési cím: 5601 Békéscsaba, Pf. 389. Telefon: (66) 622-000 Fax: (66) 622-001 E-mail: vezeto@bekeskh.hu Honlap: http://www.bekeskh.hu Ügyfélfogadási

Részletesebben

7. függelék a.../. (. ) MvM utasítás mellékletéhez

7. függelék a.../. (. ) MvM utasítás mellékletéhez 7. függelék a.../. (. ) MvM utasítás mellékletéhez A Csongrád Megyei Kormányhivatal szervezeti egységei, szervezeti egységeinek feladatai, szervezeti felépítése, szervezeti ábrája és létszámkerete. A Csongrád

Részletesebben

Vidékfejlesztési Beruházások Kérelemkezelési Osztálya. 8.3 Laboratóriumi Osztály

Vidékfejlesztési Beruházások Kérelemkezelési Osztálya. 8.3 Laboratóriumi Osztály H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő 399 7. függelék az 5/2018. (II. 6.) MvM utasítás mellékletéhez 8. függelék a 39/2016. (XII. 30.) MvM utasítás mellékletéhez A Fejér Megyei Kormányhivatal szervezeti egységei,

Részletesebben

A évi összevont ellenőrzési terv 1. pontjában meghatározott ellenőrzés végrehajtásáról szóló jelentés

A évi összevont ellenőrzési terv 1. pontjában meghatározott ellenőrzés végrehajtásáról szóló jelentés A 2015. évi összevont ellenőrzési terv 1. pontjában meghatározott ellenőrzés Az ellenőrzési időszak megjelölése: 2015. január 1. 2015. december 31. Az összevont ellenőrzések során közösen eljáró ellenőrző

Részletesebben

Általános rendelkezések

Általános rendelkezések A fővárosi és megyei kormányhivatalokról, valamint a járási (fővárosi kerületi) hivatalokról szóló 66/2015. (III. 30.) Korm. rendelet 17. (1) bekezdése szerint létrehozott fővárosi államigazgatási kollégium

Részletesebben

2015. április 1-től. Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal szervezeti egységei

2015. április 1-től. Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal szervezeti egységei KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KORMÁNYHIVATAL 2800 Tatabánya, Bárdos László u. 2. Telefon: 34/515-100, Fax: 34/515-109, E-mail: hivatal@kemkh.hu Honlap: www.kormanyhivatal.hu/hu/komarom-esztergom Kormányablakok

Részletesebben

Jelentés a Békés Megyei Kormányhivatal évi összevont ellenőrzéseiről

Jelentés a Békés Megyei Kormányhivatal évi összevont ellenőrzéseiről Jelentés a Kormányhivatal 218. évi összevont iről Résztvevő hatóságok megnevezése (Kormányhivatal szervezeti egységei/más közreműködő hatóság) Sorszám Összevont ellenőrzés tárgya Tervezett összevont k

Részletesebben

A 2013. évi összevont ellenőrzési terv 1. pontjában meghatározott ellenőrzés végrehajtásáról szóló jelentés

A 2013. évi összevont ellenőrzési terv 1. pontjában meghatározott ellenőrzés végrehajtásáról szóló jelentés A 2013. évi összevont ellenőrzési terv 1. pontjában meghatározott ellenőrzés Az ellenőrzési időszak megjelölése: 2013. január 1. 2013. december 31. Az összevont ellenőrzések során közösen eljáró ellenőrző

Részletesebben

A Baranya Megyei Kormányhivatal szervezeti egységei, szervezeti egységeinek feladatai, szervezeti felépítése, szervezeti ábrája és létszámkerete

A Baranya Megyei Kormányhivatal szervezeti egységei, szervezeti egységeinek feladatai, szervezeti felépítése, szervezeti ábrája és létszámkerete A Baranya Megyei Kormányhivatal szervezeti egységei, szervezeti egységeinek feladatai, szervezeti felépítése, szervezeti ábrája és létszámkerete 1. A Baranya Megyei Kormányhivatal teljes létszámkerete

Részletesebben

8. függelék a 39/2016. (XII. 30.) M M utasítás mellékletéhez. 1. A Fejér Megyei Kormányhivatal teljes létszámkerete 1499 f.

8. függelék a 39/2016. (XII. 30.) M M utasítás mellékletéhez. 1. A Fejér Megyei Kormányhivatal teljes létszámkerete 1499 f. H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő 433 8. függelék a 39/206. (XII. 30.) M M utasítás mellékletéhez A Fejér Megyei Kormányhivatal szervezeti egységei, szervezeti egységeinek feladatai, szervezeti felépítése,

Részletesebben

A Békés Megyei Kormányhivatal alapító okirata, módosításokkal egységes szerkezetben

A Békés Megyei Kormányhivatal alapító okirata, módosításokkal egységes szerkezetben HIVATALOS ÉRTESÍTÕ 2012. évi 57. szám 10697 A Békés Megyei Kormányhivatal alapító okirata, módosításokkal egységes szerkezetben Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8. (6) bekezdése alapján

Részletesebben

A közfeladatot ellátó szerv szervezeti felépítése szervezeti egységek megjelölésével, az egyes szervezeti egységek feladatai:

A közfeladatot ellátó szerv szervezeti felépítése szervezeti egységek megjelölésével, az egyes szervezeti egységek feladatai: A közfeladatot ellátó szerv szervezeti felépítése szervezeti egységek megjelölésével, az egyes szervezeti egységek feladatai: 17. függelék a 7/2015. (III. 31.) MvM utasítás mellékletéhez A Szabolcs-Szatmár-Bereg

Részletesebben

2015. április 1-től. Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal szervezeti egységei

2015. április 1-től. Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal szervezeti egységei KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KORMÁNYHIVATAL 2800 Tatabánya, Bárdos László u. 2. Telefon: 34/515-100, Fax: 34/515-109, E-mail: hivatal@kemkh.hu Honlap: www.kormanyhivatal.hu/hu/komarom-esztergom Kormányablakok

Részletesebben

2. A szervezeti egységek vezetőinek neve, beosztás megnevezése, hivatali elérhetősége (telefon, telefax, postacím, elektronikus levélcím)

2. A szervezeti egységek vezetőinek neve, beosztás megnevezése, hivatali elérhetősége (telefon, telefax, postacím, elektronikus levélcím) Kapcsolat, szervezet, k III. Közzétételi egység: A szerv i A szerv jének, inek neve, beosztás megnevezése, hivatali elérhetősége (telefon, telefax, postacím, elektronikus levélcím) Név Beosztás Telefon

Részletesebben

Általános közzétételi lista. I. Szervezeti, személyi adatok Törzshivatal

Általános közzétételi lista. I. Szervezeti, személyi adatok Törzshivatal Általános közzétételi lista I. Szervezeti, személyi adatok Törzshivatal 1) Kozma Péter kormánymegbízott Telefon: 06-42/599-300 E-mail: hivatal@szszbmkh.hu 2) Dr. Teschmayer Gábor főigazgató Telefon: 06-42/599-300

Részletesebben

állami főépítészi hatáskörében eljáró fővárosi és megyei kormányhivatal VMKH Állami Főépítész igen

állami főépítészi hatáskörében eljáró fővárosi és megyei kormányhivatal VMKH Állami Főépítész igen VANYOLA kr. sorszám sorszám 3 1 egyeztetési eljárásban résztvevő államigazgatási szerv egyeztetési szakterület államigazgatási szerv elnevezése válaszolt állami főépítészi hatáskörében eljáró fővárosi

Részletesebben

Tompa Településrendezési eszközeinek (Településszerkezeti terv és helyi építési szabályzat) módosítása

Tompa Településrendezési eszközeinek (Településszerkezeti terv és helyi építési szabályzat) módosítása É P Í T É S Z M Ű H E L Y K F T 6000. Kecskemét, Wesselényi u. 1. Telefon, fax: 76/ 482 916 Levélcím: 6001 Kecskemét Pf 486. E-mail: epitmuh@t-online.hu Tervező: Szilberhorn Erzsébet TT1/É-03-0105 E-mail:

Részletesebben

A évi összevont ellenőrzési terv 1. pontjában meghatározott ellenőrzés végrehajtásáról szóló jelentés

A évi összevont ellenőrzési terv 1. pontjában meghatározott ellenőrzés végrehajtásáról szóló jelentés A 2014. évi összevont ellenőrzési terv 1. pontjában meghatározott ellenőrzés Az ellenőrzési időszak megjelölése: 2014. január 1. 2014. december 31. Az összevont ellenőrzések során közösen eljáró ellenőrző

Részletesebben

15. függelék az 5/2019. (III. 20.) MvM utasítás mellékletéhez. 15. függelék a 39/2016. (XII. 30.) MvM utasítás mellékletéhez

15. függelék az 5/2019. (III. 20.) MvM utasítás mellékletéhez. 15. függelék a 39/2016. (XII. 30.) MvM utasítás mellékletéhez 1578 H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő 2019. évi 17. szám 15. függelék az 5/2019. (III. 20.) MvM utasítás mellékletéhez 15. függelék a 39/2016. (XII. 30.) MvM utasítás mellékletéhez A Pest Megyei Kormányhivatal

Részletesebben

15. függelék a 39/2016. (XII. 30.) MvM utasítás mellékletéhez

15. függelék a 39/2016. (XII. 30.) MvM utasítás mellékletéhez 15. függelék a 39/2016. (XII. 30.) MvM utasítás mellékletéhez A Pest Megyei Kormányhivatal szervezeti egységei, szervezeti egységeinek feladatai, szervezeti felépítése, szervezeti ábrája és létszámkerete

Részletesebben

végrehajtási rendeletei hatálya alá tartozó hatósági ellenőrzésekkel és törvényességi ellenőrzésekkel kapcsolatos ügyekben a fővárosi és megyei

végrehajtási rendeletei hatálya alá tartozó hatósági ellenőrzésekkel és törvényességi ellenőrzésekkel kapcsolatos ügyekben a fővárosi és megyei KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KORMÁNYHIVATAL A KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KORMÁNYHIVATAL TATABÁNYAI JÁRÁSI HIVATALÁNAK TEKINTETÉBEN A FELETTES, FELÜGYELETI, TÖRVÉNYESSÉGI ELLENŐRZÉST GYAKORLÓ SZERVEK ADATAI TATABÁNYAI

Részletesebben

Kiszelovics és Társa Településtervező Kft Szolnok, Karczag L. u. 11. I/11. Iroda: 5000 Szolnok, Szántó Krt. 52. II/5.

Kiszelovics és Társa Településtervező Kft Szolnok, Karczag L. u. 11. I/11. Iroda: 5000 Szolnok, Szántó Krt. 52. II/5. Kiszelovics és Társa Településtervező Kft. 5000 Szolnok, Karczag L. u. 11. I/11. Iroda: 5000 Szolnok, Szántó Krt. 52. II/5. Sz.: 1/ 2017. BESENYSZÖG VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE 1/2008. (II. 04.) számú

Részletesebben

2. A szervezeti egységek vezetőinek neve, beosztás megnevezése, hivatali elérhetősége (telefon, telefax, postacím, elektronikus levélcím)

2. A szervezeti egységek vezetőinek neve, beosztás megnevezése, hivatali elérhetősége (telefon, telefax, postacím, elektronikus levélcím) Kapcsolat, szervezet, vezetők III. Közzétételi egység: A szerv vezetői A szerv vezetőjének, vezetőinek neve, beosztás megnevezése, hivatali elérhetősége (telefon, telefax, postacím, elektronikus levélcím)

Részletesebben

DOROG VÁROS POLGÁRMESTERE 2510 DOROG, BÉCSI ÚT TEL.: FAX.:

DOROG VÁROS POLGÁRMESTERE 2510 DOROG, BÉCSI ÚT TEL.: FAX.: DOROG VÁROS POLGÁRMESTERE 2510 DOROG, BÉCSI ÚT 79-81. TEL.: 06 33 431 299 FAX.: 06 33 431 377 E-MAIL : PMESTER@DOROG.HU ELŐTERJESZTÉS Dorog Város Képviselő-testületének 2016. december 15-i ülésére Tárgy:

Részletesebben

Hatályos Jogszabályok Gyűjteménye Ingyenes, megbízható jogszabály-szolgáltatás Magyarország egyik legnagyobb jogi tartalomszolgáltatójától

Hatályos Jogszabályok Gyűjteménye Ingyenes, megbízható jogszabály-szolgáltatás Magyarország egyik legnagyobb jogi tartalomszolgáltatójától Hatályos Jogszabályok Gyűjteménye Ingyenes, megbízható jogszabály-szolgáltatás Magyarország egyik legnagyobb jogi tartalomszolgáltatójától A jogszabály mai napon (2015.VI.26.) hatályos állapota A jel a

Részletesebben

PÁSZTÓ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT

PÁSZTÓ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT PÁSZTÓ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT Pásztó, Kölcsey u. 35. Tel.: (06-32) 460-155 Fax.: (06-32) 460-918 E-mail: forum@paszto.hu Szám: 1-30/2017. A határozat meghozatala minősített szavazattöbbséget igényel. JAVASLAT

Részletesebben

Magyarország szolgálatában a biztonságért! Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság

Magyarország szolgálatában a biztonságért! Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Magyarország szolgálatában a biztonságért! Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság 1 Miért volt szükséges a megalkotása? 1999. évi LXXIV. Tv. korrekciója Polgári védelmi szervezetek működése Tűzvédelem

Részletesebben

tárgy: településtervező munkatárs: aláírás: szakképzettség: tervlap megnevezése: okl. építészmérnök okl. urbanisztikai szakm. okl.

tárgy: településtervező munkatárs: aláírás: szakképzettség: tervlap megnevezése: okl. építészmérnök okl. urbanisztikai szakm. okl. Jászladány Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2017. (III. 27.) számú önkormányzati rendelete a Jászladány Nagyközség Helyi Építési Szabályzatáról (HÉSZ) és Szabályozási tervéről szóló 21/2008.

Részletesebben

CompArt Stúdió Tervező és Beruházó Kft. tel.: NEMESVÁMOS KÖZSÉG HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK MÓDOSÍTÁSA

CompArt Stúdió Tervező és Beruházó Kft. tel.: NEMESVÁMOS KÖZSÉG HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK MÓDOSÍTÁSA NEMESVÁMOS KÖZSÉG HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK MÓDOSÍTÁSA A településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési

Részletesebben

Előterjesztést készítette: Hegyesi Róbert vezető tanácsos. Tisztelt Képviselő-testület!

Előterjesztést készítette: Hegyesi Róbert vezető tanácsos. Tisztelt Képviselő-testület! Füzesgyarmat Város Önkormányzatának POLGÁRMESTERE 5525 Füzesgyarmat, Szabadság tér 1. sz. (66) 491-401, Fax: 491-361 E-mail: polgarmesterihivatal@füzesgyarmat.hu ELŐTERJESZTÉS Füzesgyarmat V áros Önkormányzat

Részletesebben

Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 28/2017. (IX.27.) önkormányzati rendelete

Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 28/2017. (IX.27.) önkormányzati rendelete 1 Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 28/2017. (IX.27.) önkormányzati rendelete Szeged Megyei Jogú Város Építési Szabályzatáról szóló 19/2015. (V. 14.) önkormányzati rendelet módosításáról

Részletesebben

MAKÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 18/2018. (XI.29.)

MAKÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 18/2018. (XI.29.) MAKÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 18/2018. (XI.29.) önkormányzati rendelete Makó Város Önkormányzati Képviselő-testületének Makó Város Önkormányzata Helyi Építési Szabályzatáról szóló 17/2006.(VII.13.)

Részletesebben

2. A szervezeti egységek vezetőinek neve, beosztás megnevezése, hivatali elérhetősége (telefon, telefax, postacím, elektronikus levélcím)

2. A szervezeti egységek vezetőinek neve, beosztás megnevezése, hivatali elérhetősége (telefon, telefax, postacím, elektronikus levélcím) 1.1. Kapcsolat, szervezet, k III. Közzétételi egység: A szerv i 1. A szerv jének, inek neve, beosztás megnevezése, hivatali elérhetősége (telefon, telefax, postacím, elektronikus levélcím) Név Beosztás

Részletesebben

A BÉKÉS MEGYEI ÁLLAMIGAZGATÁSI KOLLÉGIUM 2014. ÉVI MUNKATERVE

A BÉKÉS MEGYEI ÁLLAMIGAZGATÁSI KOLLÉGIUM 2014. ÉVI MUNKATERVE BEB/04/178-23/2014. A BÉKÉS MEGYEI ÁLLAMIGAZGATÁSI KOLLÉGIUM 2014. ÉVI MUNKATERVE Elfogadva: 2/2014. (IV.17.) számú BÉMÁK határozattal 1 2014. évi II. ÜLÉS 2014. június 1. A megváltozott munkaképességű

Részletesebben

Balatonakarattya Község Önkormányzat Polgármester

Balatonakarattya Község Önkormányzat Polgármester Balatonakarattya Község Önkormányzat Polgármester Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő. Balatonakarattya, 2016. február 16. Polgár Beatrix jegyző E L Ő T E R J E S Z T É S Balatonakarattya

Részletesebben

(1) Az Ör. 1.sz. melléklete MAKÓ SZABÁLYOZÁSI TERV JELMAGYARÁZATA 2. Vonalas és pontjellegű szabályozási elemek pontja kiegészül az alábbiakkal:

(1) Az Ör. 1.sz. melléklete MAKÓ SZABÁLYOZÁSI TERV JELMAGYARÁZATA 2. Vonalas és pontjellegű szabályozási elemek pontja kiegészül az alábbiakkal: MAKÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 21/2017. (VIII.18.) önkormányzati rendelete Makó Város Önkormányzati Képviselő-testületének Makó Város Önkormányzata Helyi Építési Szabályzatáról szóló 17/2006.(VII.13.)

Részletesebben

A Tűzoltóság Napja alkalmából Dr. Pintér Sándor belügyminiszter hosszú időn át végzett kimagasló szolgálati tevékenysége elismeréséül:

A Tűzoltóság Napja alkalmából Dr. Pintér Sándor belügyminiszter hosszú időn át végzett kimagasló szolgálati tevékenysége elismeréséül: A Tűzoltóság Napja alkalmából Dr. Pintér Sándor belügyminiszter hosszú időn át végzett kimagasló szolgálati tevékenysége elismeréséül: Év tűzoltója címet adományozta: Bódi Csaba tűzoltó alezredes úrnak,

Részletesebben

REGIOPLAN VÉLEMÉNYEZÉSI SZAKASZ LEZÁRÁSA RÁBAPATY KÖZSÉG ELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV, HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT ÉS SZABÁLYOZÁSI TERV MÓDOSÍTÁS

REGIOPLAN VÉLEMÉNYEZÉSI SZAKASZ LEZÁRÁSA RÁBAPATY KÖZSÉG ELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV, HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT ÉS SZABÁLYOZÁSI TERV MÓDOSÍTÁS REGIOPLAN KÖRNYEZET- ÉS TELEPÜLÉSTERVEZŐ KFT. 9022 GYŐR, ÚJKAPU U. 13. TEL/FAX.: 96/529-751, 311-304 e-mail: regioplan@regioplan.hu RÁBAPATY KÖZSÉG ELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV, HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT ÉS

Részletesebben

91/2008. (IV. 23.) Korm. rendelet

91/2008. (IV. 23.) Korm. rendelet 91/2008. (IV. 23.) Korm. rendelet az M4 autópálya/autóút és a 4. számú főút fejlesztéseihez kapcsolódó beruházások megvalósításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról

Részletesebben

Az előterjesztést a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának. 1

Az előterjesztést a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának. 1 1 Magyarország Kormánya az Erzsébet-programról szóló 2012. évi CIII. törvényben (a továbbiakban: Erzsébet Törvény) meghatározott közfeladatokkal összhangban elkötelezett azok magas szakmai színvonalon

Részletesebben

FEJÉR MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Koordinációs, Humánpolitikai és Szervezési Főosztály

FEJÉR MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Koordinációs, Humánpolitikai és Szervezési Főosztály FEJÉR MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Koordinációs, Humánpolitikai és Szervezési Főosztály Cím: 8000 Székesfehérvár, Szent István tér 9. Telefon: (22) 514-761 Fax: (22) 526-942, 526-905 E-mail: szervezes@fejer.gov.hu

Részletesebben

Módszertani feladatellátás

Módszertani feladatellátás Sidlovics Ferenc Módszertani feladatellátás A korábban kijelölt módszertani intézmények kijelölése 2012. december 31-én megszűnt. 2013. január 1-től a Főigazgatóság látja el az országos szociális, illetve

Részletesebben

SERÉNYFALVA KÖZSÉG Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2015.(XII.18.) önkormányzati rendelete

SERÉNYFALVA KÖZSÉG Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2015.(XII.18.) önkormányzati rendelete SERÉNYFALVA KÖZSÉG Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2015.(XII.18.) önkormányzati rendelete A Helyi Építési Szabályzatról szóló 3/2007.(III.14.) önkormányzati rendelet módosításáról SERÉNYFALVA KÖZSÉG

Részletesebben

VÉLEMÉNYEZÉSI SZAKASZ LEZÁRÁSÁRA VONATKOZÓ DÖNTÉS MELLÉKLETE

VÉLEMÉNYEZÉSI SZAKASZ LEZÁRÁSÁRA VONATKOZÓ DÖNTÉS MELLÉKLETE VÉLEMÉNYEZÉSI SZAKASZ LEZÁRÁSÁRA VONATKOZÓ DÖNTÉS MELLÉKLETE SZÉKESFEHÉRVÁR MJV TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZÉNEK MÓDOSÍTÁSA a 26/2006. (I.28.) számú önkormányzati rendelettel jóváhagyott, a Székesfehérvár,

Részletesebben

N Y Í R E G Y H Á Z A M E G Y E I J O G Ú V Á R O S T e l e p ü l é s r e n d e z é s i e s z k ö z e i n e k m ó d o s í t á s a

N Y Í R E G Y H Á Z A M E G Y E I J O G Ú V Á R O S T e l e p ü l é s r e n d e z é s i e s z k ö z e i n e k m ó d o s í t á s a N Y Í R E G Y H Á Z A M E G Y E I J O G Ú V Á R O S T e l e p ü l é s r e n d e z é s i e s z k ö z e i n e k m ó d o s í t á s a - 2017 - A 314/2012. (XI.8.) Korm. rendelet 42/A. -a szerinti állami főépítészi

Részletesebben

Kiszelovics és Társa Településtervező Kft Szolnok, Karczag L. út 11. I/11. Iroda: 5000 Szolnok, Szántó krt. 52. II/5 Tel/fax: 56/

Kiszelovics és Társa Településtervező Kft Szolnok, Karczag L. út 11. I/11. Iroda: 5000 Szolnok, Szántó krt. 52. II/5 Tel/fax: 56/ Kiszelovics és Társa Településtervező Kft. 5000 Szolnok, Karczag L. út 11. I/11. Iroda: 5000 Szolnok, Szántó krt. 52. II/5 Tel/fax: 56/343-279 Sz.: 7/2016. TÖRÖKSZENTMIKLÓS VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE

Részletesebben

A Fejér Megyei Integrált Szociális Intézmény évi külső- és belső ellenőrzéseinek listája

A Fejér Megyei Integrált Szociális Intézmény évi külső- és belső ellenőrzéseinek listája A Fejér Megyei Integrált Szociális Intézmény 2018. évi külső- és belső ellenőrzéseinek listája Fejér Megyei Integrált Szociális Intézmény Alap telephely 2018.01.04. Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság

Részletesebben

Szervezeti változások az építésügyben január 01.-től

Szervezeti változások az építésügyben január 01.-től Szervezeti változások az építésügyben 2013. január 01.-től Feladatellátás 2013. Január 01-től osztott feladatellátás van az építésügyben (első fokú hatóság) - Általános építésügyi hatósági feladatok -

Részletesebben

ZAGYVARÉKAS KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERV MÓDOSÍTÁS

ZAGYVARÉKAS KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERV MÓDOSÍTÁS BABILON ÉPÍTÉSZ IRODA BT. 5300 Karcag, Kiss Antal u. 4. T.sz.:10/2016 ZAGYVARÉKAS KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERV MÓDOSÍTÁS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT MÓDOSÍTÁS Elfogadva: Zagyvarékas Község Önkormányzata.../2016

Részletesebben

TOKAJ VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK KÉSZÍTÉSE

TOKAJ VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK KÉSZÍTÉSE TOKAJ VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK KÉSZÍTÉSE ELŐZETES TÁJÉKOZTATÁSI DOKUMENTÁCIÓ TELJES ELJÁRÁS Készült a 314/2012. (XI.8.) Korm. rendelet 37. alapján. 2017. február TARTALOMJEGYZÉK ALÁÍRÓLAP...

Részletesebben

2. A HÉSZ 17. (1) bekezdés az alábbi táblázattal egészül ki: Gksz-7 jelű építési övezet

2. A HÉSZ 17. (1) bekezdés az alábbi táblázattal egészül ki: Gksz-7 jelű építési övezet Kápolnásnyék Község Önkormányzat Képviselő-testületének 15/2015.(X.27.) önkormányzati rendelete a helyi építési szabályzatról szóló 4/2002.(II.26.) önkormányzati rendelet módosításáról Kápolnásnyék Község

Részletesebben

2. Hatályát veszti a 38/2005. (XII. 6.) önkormányzati rendelet 5. melléklet T3.2. táblázatának 10. sora. Michl József polgármester

2. Hatályát veszti a 38/2005. (XII. 6.) önkormányzati rendelet 5. melléklet T3.2. táblázatának 10. sora. Michl József polgármester Tata Város Képviselő-testületének 13/2018. (V.30.) önkormányzati rendelete Tata Építési Szabályzatáról szóló 38/2005. (XII.6.) önkormányzati rendelet módosításáról Tata Város Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

A magyar élelmiszerlánc-felügyeleti hatóság szervezeti felépítése

A magyar élelmiszerlánc-felügyeleti hatóság szervezeti felépítése A magyar élelmiszerlánc-felügyeleti hatóság szervezeti felépítése 1 Egyetlen hatóság felelős - többek között az alábbiakért: Talajvédelem Növényegészségügy és növényvédelem Állategészségügy és állatvédelem

Részletesebben

BÉKÉSCSABAI JÁRÁSI HIVATALA

BÉKÉSCSABAI JÁRÁSI HIVATALA BÉKÉSCSABAI JÁRÁSI HIVATALA Ügyiratszám: BE-02/19/240-3/2017. Tárgy: Igazolás Ügyintéző: Futó Zsolt Hiv. sz.: Telefon: (66)529-270 Melléklet: IGAZOLÁS A termőföld védelméről szóló 2007. évi CXXIX. törvény

Részletesebben

üi.szám: /2016. ügyintéző: Tekse A.

üi.szám: /2016. ügyintéző: Tekse A. Jászapáti Város Polgármestere 5130. Jászapáti, Dr Szlovencsák Imre út 2. Pf.: 28. tel: 57/540-100. Fax: 57/440-338; www.jaszapati.hu; e-mai titkarsag@jaszapati.hu ügyintéző: Tekse A. üi.szám: 3211-36/2016.

Részletesebben

TERVEZET. (4) Az R. 1. számú melléklete helyébe az 1. melléklet lép. (5) Az R. 2. számú melléklete helyébe a 2. melléklet lép.

TERVEZET. (4) Az R. 1. számú melléklete helyébe az 1. melléklet lép. (5) Az R. 2. számú melléklete helyébe a 2. melléklet lép. A Kormány /2013. (..) Korm. rendelete az egyes nagyberuházásokkal összefüggő közigazgatási ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról szóló kormányrendeletek módosításáról A Kormány a nemzetgazdasági

Részletesebben

A tervezési munka első lépéseként a Tervezőnek a Balatonrendes-Zánka szakaszra Engedélyezési tervet kell készítenie.

A tervezési munka első lépéseként a Tervezőnek a Balatonrendes-Zánka szakaszra Engedélyezési tervet kell készítenie. Címzett: Mellékelt címlista szerint Iktatószám: K-21202/2017/1 NIF-806-79/2017 Ügyintéző: Kovács Csilla Projektkód: B004.08 Melléklet: Bírálati engedélyezési terv Tárgy: MEGHÍVÓ Tervbírálatra Kerékpárforgalmi

Részletesebben

39/2016. (XII. 30.) MvM utasítás a fővárosi és megyei kormányhivatalok szervezeti és működési szabályzatáról. A járási hivatalok feladatai

39/2016. (XII. 30.) MvM utasítás a fővárosi és megyei kormányhivatalok szervezeti és működési szabályzatáról. A járási hivatalok feladatai 39/2016. (XII. 30.) MvM utasítás a fővárosi és megyei kormányhivatalok szervezeti és működési szabályzatáról A járási hivatalok feladatai Járási hivatalvezetői titkársági feladatok 61. (1) A járási hivatalok

Részletesebben

33/2008. (II. 21.) Korm. rendelet

33/2008. (II. 21.) Korm. rendelet Hatályos: 2013.01.01-33/2008. (II. 21.) Korm. rendelet a külföldi bizonyítványok és oklevelek elismeréséről szóló 2001. évi C. törvény hatálya alá tartozó ügyekben eljáró hatóságok kijelöléséről, valamint

Részletesebben

HIVATALOS ÉRTESÍTŐ 43. szám

HIVATALOS ÉRTESÍTŐ 43. szám HIVATALOS ÉRTESÍTŐ 43. szám A MAGYAR KÖZLÖNY MELLÉKLETE 2017. szeptember 5., kedd Tartalomjegyzék I. Utasítások 34/2017. (IX. 5.) MvM utasítás a fővárosi és megyei kormányhivatalok szervezeti és működési

Részletesebben

MAGYAR KÖZLÖNY 65. szám

MAGYAR KÖZLÖNY 65. szám MAGYAR KÖZLÖNY 65. szám MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2014. május 6., kedd Tartalomjegyzék 149/2014. (V. 6.) Korm. rendelet Az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.)

Részletesebben

Kiszelovics és Társa Településtervező Kft Szolnok, Karczag L. u. 11. I/11. Iroda: 5000 Szolnok, Szántó Krt. 52. II/5. KUNMADARAS NAGYKÖZSÉG

Kiszelovics és Társa Településtervező Kft Szolnok, Karczag L. u. 11. I/11. Iroda: 5000 Szolnok, Szántó Krt. 52. II/5. KUNMADARAS NAGYKÖZSÉG Kiszelovics és Társa Településtervező Kft. 5000 Szolnok, Karczag L. u. 11. I/11. Iroda: 5000 Szolnok, Szántó Krt. 52. II/5. Sz.: 11/ 2016. RENDELETTEL JÓVÁHAGYANDÓ MUNKARÉSZ KUNMADARAS NAGYKÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI

Részletesebben

HAJDÚ-BIHAR MEGYÉBEN ILLETÉKESSÉGGEL RENDELKEZŐ TERÜLETI ÁLLAMIGAZGATÁSI SZERVEK

HAJDÚ-BIHAR MEGYÉBEN ILLETÉKESSÉGGEL RENDELKEZŐ TERÜLETI ÁLLAMIGAZGATÁSI SZERVEK HAJDÚ-BIHAR MEGYÉBEN ILLETÉKESSÉGGEL RENDELKEZŐ TERÜLETI ÁLLAMIGAZGATÁSI SZERVEK 1. 4024 Debrecen, Piac u. 54. Kormánymegbízott: Rácz Róbert Telefon: :(+36 52) 504-102 E-mail: hivatal@hbmkh.hu Főigazgató:

Részletesebben

Balkány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 9/2017. (VIII. 31.) önkormányzati rendelete

Balkány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 9/2017. (VIII. 31.) önkormányzati rendelete Balkány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 9/2017. (VIII. 31.) önkormányzati rendelete a Balkány város szabályozási tervéről és helyi építési szabályzatáról szóló 3/2009. (II. 6.) önkormányzati

Részletesebben

Kiszelovics és Társa Településtervező Kft Szolnok, Karczag L. út 11. I/11. Iroda: 5000 Szolnok, Szántó krt. 52. II/5 Tel/fax: 56/

Kiszelovics és Társa Településtervező Kft Szolnok, Karczag L. út 11. I/11. Iroda: 5000 Szolnok, Szántó krt. 52. II/5 Tel/fax: 56/ Kiszelovics és Társa Településtervező Kft. 5000 Szolnok, Karczag L. út 11. I/11. Iroda: 5000 Szolnok, Szántó krt. 52. II/5 Tel/fax: 56/343-279 Sz.: 7/2016. TÖRÖKSZENTMIKLÓS VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE

Részletesebben

A szervezeti egységek változó feladat- és hatáskörei

A szervezeti egységek változó feladat- és hatáskörei 2.SZ. MELLÉKLET Javaslat a Polgármesteri Hivatal strukturális átalakítására című előterjesztéshez A szervezeti egységek változó feladat- és hatáskörei Építéshatósági és Általános feladatköre a) az építési,

Részletesebben

MAGYAR KÖZLÖNY 23. szám

MAGYAR KÖZLÖNY 23. szám MAGYAR KÖZLÖNY 23. szám MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2017. február 15., szerda Tartalomjegyzék 33/2017. (II. 15.) Korm. rendelet A közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvénynek a szociális,

Részletesebben

Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlésének évi ülésterve

Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlésének évi ülésterve A 99/2016. (XII. 15.) Kgy. határozat melléklete Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2017. évi ülésterve A közgyűlés minden rendes munkaülésén megtárgyalja: Első napirendi pontként az elmúlt közgyűlésen

Részletesebben

NKM Áramhálózati Korlátolt Felelősségű Társaság Elosztói Üzletszabályzata

NKM Áramhálózati Korlátolt Felelősségű Társaság Elosztói Üzletszabályzata NKM Áramhálózati Korlátolt Felelősségű Társaság Elosztói Üzletszabályzata F1. számú függelék Ügyfélszolgálati egységek Elosztói üzletszabályzat F1. számú függeléke 2/8. oldal Ügyfélszolgálati egységek

Részletesebben

REGIOPLAN MÁRIAKÁLNOK VÉLEMÉNYEZÉSI SZAKASZ LEZÁRÁSA TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV, HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT ÉS SZABÁLYOZÁSI TERV MÓDOSÍTÁS

REGIOPLAN MÁRIAKÁLNOK VÉLEMÉNYEZÉSI SZAKASZ LEZÁRÁSA TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV, HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT ÉS SZABÁLYOZÁSI TERV MÓDOSÍTÁS REGIOPLAN KÖRNYEZET- ÉS TELEPÜLÉSTERVEZŐ KFT. 9022 GYŐR, ÚJKAPU U. 13. TEL/FAX.: 96/529-751, 311-304 e-mail: regioplan@regioplan.hu MÁRIAKÁLNOK TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV, HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT ÉS SZABÁLYOZÁSI

Részletesebben

Kirendeltségek. Békéssámsoni Kirendeltség: 5946 Békéssámson, Szabadság u. 66. Telefon/FAX:

Kirendeltségek. Békéssámsoni Kirendeltség: 5946 Békéssámson, Szabadság u. 66. Telefon/FAX: A BÉKÉS TAKARÉK SZÖVETKEZET ÜGYFÉLSZOLGÁLATI, ÜGYFELEK SZÁMÁRA NYITVAÁLLÓ HELYISÉGEINEK ELÉRHETŐSÉGE (cégnév, cím, telefonszám, telefaxszám), VALAMINT NYITVATARTÁSI IDEJE Kirendeltségek Békéssámsoni Kirendeltség:

Részletesebben

Fejér Megyei Kormányhivatal évi Összevont ellenőrzési terve

Fejér Megyei Kormányhivatal évi Összevont ellenőrzési terve FEJÉR MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Kormánymegbízott Ügyszám: VII-B-004/2440-29/2012. Fejér Megyei Kormányhivatal 2013. évi Összevont ellenőrzési terve Előkészítette: Jóváhagyta: dr. Balogh Ibolya főigazgató dr.

Részletesebben

XXI. A magyar közlekedés helyzete az EU-ban

XXI. A magyar közlekedés helyzete az EU-ban XXI. A magyar közlekedés helyzete az EU-ban A katasztrófavédelem szerepe a közúti, vasúti, vízi szállítások felügyeletében Dr. Mógor Judit tű. ezredes hatósági főigazgató-helyettes 217. február 23. A katasztrófavédelem

Részletesebben

Beépítésre nem szánt különleges megújuló energia-hasznosítási területek 18/A.

Beépítésre nem szánt különleges megújuló energia-hasznosítási területek 18/A. R E N D E L E T I J A V A S L A T Ötvöskónyi Község Önkormányzata Képviselő-testületének.../2018. (.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE ÖTVÖSKÓNYI KÖZSÉG HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁRÓL SZÓLÓ 7/2000. (VII. 31.) ÖNKORMÁNYZATI

Részletesebben

1. A tárgyalandó témakör tárgyilagos és tényszerű bemutatása

1. A tárgyalandó témakör tárgyilagos és tényszerű bemutatása RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550-100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag.hu Előterjesztést készítette: Fodor Rita Mária Előterjesztő: Hegedűs

Részletesebben

BÉKÉS MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG JANUÁR HAVI TRAFFI VEZÉNYLÉSEK IDŐPONTJAI ÉS HELYSZÍNEI

BÉKÉS MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG JANUÁR HAVI TRAFFI VEZÉNYLÉSEK IDŐPONTJAI ÉS HELYSZÍNEI BÉKÉS MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG JANUÁR HAVI TRAFFI VEZÉNYLÉSEK IDŐPONTJAI ÉS HELYSZÍNEI 2016. január hónapra tervezett sebességmérések Nap 1. Mérés tervezett ideje Mérés tervezett helye 06.15-08.55 Békéscsaba,

Részletesebben

Székhely: 1149 Budapest, Bosnyák tér 5. Törzskönyvi azonosítószám: HIRDETMÉNY

Székhely: 1149 Budapest, Bosnyák tér 5. Törzskönyvi azonosítószám: HIRDETMÉNY Székhely: 1149 Budapest, Bosnyák tér 5. Törzskönyvi azonosítószám: 775706 HIRDETMÉNY A Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (a továbbiakban: NFA) mint Kiíró a Nemzeti Földalapról szóló 2010. évi LXXXVII. törvény

Részletesebben

Ügyfélszolgálati pontok szolgáltatási térképe

Ügyfélszolgálati pontok szolgáltatási térképe Ügyfélszolgálati pontok szolgáltatási térképe Kirendeltség neve Címe Telefonszáma fiók ség típusa Battonyai Kirendeltség 5830 Battonya, Petőfi tér 4. 06 (68) 556-090 nem nincs van igen nincs Békési kirendeltség

Részletesebben

Magyar joganyagok - 12/2013. (I. 22.) Korm. rendelet - sík- és dombvidéki tározók lét 2. oldal 5. 1 (1) E rendeletnek az egyes nemzetgazdasági szempon

Magyar joganyagok - 12/2013. (I. 22.) Korm. rendelet - sík- és dombvidéki tározók lét 2. oldal 5. 1 (1) E rendeletnek az egyes nemzetgazdasági szempon Magyar joganyagok - 12/2013. (I. 22.) Korm. rendelet - sík- és dombvidéki tározók lét 1. oldal 12/2013. (I. 22.) Korm. rendelet sík- és dombvidéki tározók létesítéséhez és rekonstrukciójához kapcsolódó

Részletesebben

A tervezettel kapcsolatban bővebb felvilágosítás a Titkárságon a 06/ /122 es, és 127 es mellék telefonszámon kérhető.

A tervezettel kapcsolatban bővebb felvilágosítás a Titkárságon a 06/ /122 es, és 127 es mellék telefonszámon kérhető. Társadalmi egyeztetés A tervezettel kapcsolatban bővebb felvilágosítás a Titkárságon a 06/29-330-011 /122 es, és 127 es mellék telefonszámon kérhető. Gyömrő Város Önkormányzat Képviselő-testületének a

Részletesebben

2. A szervezeti egységek vezetőinek neve, beosztás megnevezése, hivatali elérhetősége (telefon, telefax, postacím, elektronikus levélcím)

2. A szervezeti egységek vezetőinek neve, beosztás megnevezése, hivatali elérhetősége (telefon, telefax, postacím, elektronikus levélcím) 1.1. Kapcsolat, szervezet, k III. Közzétételi egység: A szerv i 1. A szerv jének, inek neve, beosztás megnevezése, hivatali elérhetősége (telefon, telefax, postacím, elektronikus levélcím) Név Beosztás

Részletesebben

legkisebb területe (m 2 )

legkisebb területe (m 2 ) Városlőd Község Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2016. (XI.22.) önkormányzati rendelete a Helyi Építési Szabályzatáról szóló 8/2008. (X.28.) önkormányzati rendelet módosításáról Városlőd Község

Részletesebben

BÉKÉS MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG NOVEMBER HAVI TRAFFI VEZÉNYLÉSEK IDŐPONTJAI ÉS HELYSZÍNEI

BÉKÉS MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG NOVEMBER HAVI TRAFFI VEZÉNYLÉSEK IDŐPONTJAI ÉS HELYSZÍNEI BÉKÉS MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG NOVEMBER HAVI TRAFFI VEZÉNYLÉSEK IDŐPONTJAI ÉS HELYSZÍNEI 2014. november hónapra tervezett sebességmérések Nap 1. Mérés tervezett ideje Mérés tervezett helye 06.30-08.30

Részletesebben

Egyszerű szótöbbség Oktatási, Kulturális. Sport Bizottság. Nyílt ülés Sápi András osztályvezető-helyettes Gazdasági Osztály

Egyszerű szótöbbség Oktatási, Kulturális. Sport Bizottság. Nyílt ülés Sápi András osztályvezető-helyettes Gazdasági Osztály Előterjesztés Békés Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2018. február 1-jel ülésére Sorszám: 1 3 Tárgy: Iskolai korzethatarok veleme... r r Döntéshozatal módja: Véleményező bizottság: Egyszerű szótöbbség

Részletesebben

Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének december 01-i rendkívüli nyílt üléséről

Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének december 01-i rendkívüli nyílt üléséről Abony Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2740 Abony, Kossuth tér 1. JT/4-20/2016 Tárgy: jkv-i kivonat Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. december 01-i rendkívüli nyílt üléséről

Részletesebben

TÉLI IDŐJÁRÁSRA TÖRTÉNŐ FELKÉSZÜLÉSI FELADATOK. Berecz György tű. ezredes igazgató

TÉLI IDŐJÁRÁSRA TÖRTÉNŐ FELKÉSZÜLÉSI FELADATOK. Berecz György tű. ezredes igazgató TÉLI IDŐJÁRÁSRA TÖRTÉNŐ FELKÉSZÜLÉSI FELADATOK Berecz György tű. ezredes igazgató 35/2012. számú intézkedés: A rendkívüli téli időjárási viszonyok során jelentkező katasztrófavédelmi feladatok ellátására

Részletesebben

A nemzeti fejlesztési miniszter. /2012. (.) NFM rendelete

A nemzeti fejlesztési miniszter. /2012. (.) NFM rendelete A nemzeti fejlesztési miniszter /2012. (.) NFM rendelete a járási (fővárosi kerületi) hivatalok kialakításával, a körzetközponti jegyzői hatáskörök és a többcélú kistérségi társulások megszűnésével összefüggésben

Részletesebben

2016. február 11. (Miskolc, Megyeháza Díszterme)

2016. február 11. (Miskolc, Megyeháza Díszterme) 2016. február 11. (Miskolc, Megyeháza Díszterme) 1. Javaslat Borsod-Abaúj-Zemplén Megye Közbiztonságáért Díj adományozására 2. Javaslat Borsod-Abaúj-Zemplén Megye Tűzbiztonságáért Díj adományozására 3.

Részletesebben

(csak elektronikusan)

(csak elektronikusan) Kapják: ÁLLAMI SZERVEK 1. Veszprém Megyei Kormányhivatal Állami Főépítész 8200 Veszprém, Vármegyeháza tér 1. 2. Veszprém Megyei Kormányhivatal Veszprémi Járási Hivatal Környezetvédelmi és Természetvédelmi

Részletesebben

Magyar joganyagok - 23/2018. (II. 20.) Korm. rendelet - munkahelyteremtő beruházá 2. oldal 3. Budapest közigazgatási területén Budapest közig

Magyar joganyagok - 23/2018. (II. 20.) Korm. rendelet - munkahelyteremtő beruházá 2. oldal 3. Budapest közigazgatási területén Budapest közig Magyar joganyagok - 23/2018. (II. 20.) Korm. rendelet - munkahelyteremtő beruházá 1. oldal 23/2018. (II. 20.) Korm. rendelet munkahelyteremtő beruházásokkal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági

Részletesebben

Város Megnevezés Utca. Tornaterem Szent I. Művelődési Ház Szent I. Templom Szent I. Plébánia Szent I. Általános Iskola Szent I.

Város Megnevezés Utca. Tornaterem Szent I. Művelődési Ház Szent I. Templom Szent I. Plébánia Szent I. Általános Iskola Szent I. Almáskamarás Város Megnevezés Utca Idősek Klubja Dózsa Gy. Tornaterem Szent I. Művelődési Ház Szent I. Templom Szent I. Plébánia Szent I. Óvoda Dózsa Gy. Általános Iskola Szent I. Battonya Békés Békéscsaba

Részletesebben

KIVONAT. 2.) A módosításhoz érkezett észrevételeket a határozat melléklete alapján a tervdokumentációban át kell vezetni.

KIVONAT. 2.) A módosításhoz érkezett észrevételeket a határozat melléklete alapján a tervdokumentációban át kell vezetni. KIVONAT Felsőzsolca Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. augusztus 10-én tartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyvéből. 108/2016. (VIII. 10.) Kth. számú határozat Tárgy: Véleményezési eljárás

Részletesebben