MEMOIR 44 Keleti Front
|
|
- Imre Somogyi
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 MEMOIR 44 Keleti Front Üdvözöljük a játékosokat a Memoir 44 második kiegészítőjében: a Keleti Frontban. Fordítota: Erődi Gergely Előszó Éljünk át a második világháború leghevesebb csatái közül néhányat, a Ladoga-tó fagyos partjaitól Sztálingrád lángoló romjaiig, ahol egész hadseregcsoportok tűntek el rövidebb idő alatt, mint egyetlen zászlóalj Normandia partjainál. Ez a kiegészítés a második a játékhoz, és a Terepcsomagot (Terrain Pack) követi a sorban. Míg a Terepcsomag az új tereptípusokat és a hozzájuk kapcsolódó szabályokat helyezte előtérbe, a Keleti Frontban azokat a csatákat vívhatjuk meg újra, amelyekben a tengelyhatalmak a szovjetekkel kerültek szembe. Illetve megtalálhatunk egy, az orosz-finn háborúban lezajlott csatát, illetve egy másikat is, amely később a világ legnagyobb páncélos-ütközeteként lett ismert: a kurszki páncéloscsatát. Ez a kiegészítő független a Terepcsomagtól és a harmadik kiegészítőtől a Téli/Sivatagi terepkiegészítőtől, amelyekre nincs szükség, hogy le tudjuk játszani a Keleti Front csatáit. Ugyan az ábrázolásokban téli tereplapokat használtunk, de pusztán a láthatóság és szemléletesség kedvéért. Az élvezetesebb játékhoz érdemes beszerezni a Téli/Sivatagi terepkiegészítőt is, de a hagyományos tereplapokkal is játszhatunk. Az igazán lelkes Memoir 44 játékosoknak, akiknek mind a két kiegészítő megvan, készítettünk egy 8-ik, bónusz csatát is, amely az összes elemet kombinálja. Ezt a csataleírást ennek a füzetnek a végén találhatják meg a játékosok. A játékosok ne feledjék meglátogatni a weboldalt se. Ahogy a Days Of Wonder összes játékának esetében, most is rengeteg anyagot találhatnak a játékkal kapcsolatban: újabb szabályok, csataleírások, fórum, stb. A Memoir 44 közössége nagyon is élő, és segítőkész az új játékosok felé. Mindenk felett pedig, jó játékot! - Richard Borg és a Days of Wonder szakasza 1/17
2 TARTALOM 1. Új Tereptípusok: árkok, városok romjai, orosz falvak, szakadékok, hegyoldali erdők, hegyi falvak, befagyott folyók, gyártelepek. 2. Új szabályok: Orosz Parancsnoki Szabályok, Blitz Szabályok 3. Új Kitüntetések: A Szovjetunió Hőse, Aknamezők, Csatacsillagok 4. Új Akadályok: Bunkerek a téli mezőn, Sárkányfogak 5. Új Jelvények: Mesterlövész, Orosz Elit, Hadi Mérnökök, Lovasság, Finn Sícsapatok 1. ÚJ TEREPTÍPUSOK Árkok (Trenches): - Mozgás: ha egy Gyalogsági, vagy Páncélos egység egy árok mezőre lép, meg kell állnia, és abban a körben már nem mozoghat tovább. A Tüzérségi egységek nem haladhatnak át az árkokon. - Harc: egy árok mezőn álló Páncélos egység nem harcolhat. Ha egy olyan egységet támadnak, amely árok mezőn áll, a támadó Gyalogsági és Páncélos egységek 1-gyel kevesebb harci kockával dobnak. A Tüzérségi egységekre ez a levonás nem vonatkozik. - Látómező: az árkok nem korlátozzák a látómezőt. Városi Romok (City Ruins): a városi romokra ugyanazok a szabályok vonatkoznak, mint a város és falu mezőkre (M44 szabálykönyv, 14 oldal). A városi rom mezőkre csak Gyalogság léphet. Orosz Falvak (Russian Villages): az orosz falu mezőkre ugyanazok a szabályok vonatkoznak, mint a falu és város mezőkra (M44 szabálykönyv, 14. oldal). Téli Erdő (Winter Forest): a téli erdő mezőkre ugyanazok a szabályok vonatkoznak, mint az erdő mezőkre (M44 szabálykönyv, 13 oldal), csak a szemléletesség kedvéért néznek ki máshogy. 2/17
3 Szakadékok (Ravine): - Mozgás: a Páncélos és Tüzérségi egységek nem haladhatnak át szakadék mezőkön. A Gyalogsági egységeket viszont nem akadályozza. - Harc: nincs korlátozás. A szakadék mezőn álló Gyalogság figyelmen kívül hagyhatja az ellenfél első visszavonulás zászló dobását. - Látómező: a szakadék nem korlátozza a látómezőt. Mocsár (Marshes): - Mozgás: egy Gyalogsági, vagy Páncélos egység, amely egy mocsár mezőre láp, nem mozoghat többet abban a körben. Egy olyan egység, amely éppen elhagy egy mocsár mezőt, csak valamelyik szomszédos mezőre léphet. Tüzérségi egységek nem léphetnek mocsár mezőre. - Harc: a mocsár mező nem befolyásolja a harcban a Gyalogságot. Egy Páncélos egység viszont nem harcolhat abban a körben, amelyikben a mocsár mezőre lép, vagy amelyik körben elhagyja azt. Az a Páncélos egység, amelyik sikeres Közeli Rohamot hajt végre egy mocsár mezőn álló egység ellen, végezhet Előrenyomulást, de Páncélos Lerohanást nem. - Látómező: a mocsár nem korlátozza a látómezőt. Megjegyzés: bár ezek a mocsár mezők hóval borítottak, ugyanúgy játsszuk őket, mint a Terepcsomag kiegészítőben található mocsár mezőket. Hegyi Erdők, Hegyi Falvak (Hill with Forest, Hill with Village): ezek a mezők csak a szemléletesség kedvéért szereplenek a játékban. A hegyi erdőkre ugyanazok a szabályok vonatkoznak, mint az erdőkre (M44 szabálykönyv, 13. oldal), a hegyi falvakra pedig ugyanazok, mint a falvakra (M44 szabálykönyv, 14. oldal). Befagyott Folyó (Frozen River): a befagyott folyókon át lehet kelni. Viszont a jég nem mindenhol elég vastag, vagy biztonságos. Minden esetben, amikor egy egység egy befagyott folyó mezőre lép, vagy vonul vissza, a játékos dobjon két harci kockával. Minden kidobott csillagért 1 egység elveszik. Más hatása nincs ezeknek a mezőknek. Gyártelep (Factory Complex): lásd a Gyártelepre vonatkozó külön szabályokat. Egyébiránt ugyanazok a szabályok vonatkoznak erre a mezőre, mint a város és falu mezőkre. 3/17
4 2. ÚJ SZABÁLYOK Komisszár (Political Commissar): Sztálin, lehetséges riválisaitól való félelmében, eltávolította a legjobb és legtehetségesebb magasrangú tiszteket a Vörös Hadsereg vezérkarából, 1937 és 1938 között. Csak a komisszárok által szemmel tartott és rettegő, vagy a nekik hajbókoló vezetők és beosztottak maradtak. A leghevesebb csaták tüzében a katonákat gyakran saját komisszárjaik fegyverei kényszerítették harcba. - Orosz Parancsnoki Szabály (Russian Command Rules): osszunk ki parancs kártyákat a csataleírásnak megfelelően. Az orosz játékos ezután kiválaszt egy kártyát és a komisszár korong alá helyezi. Ezt a lapot fogja kijátszani a következő körben. Amikor az orosz játékos kört kezd, kiválaszt egy kártyát a kezében tartottak közül, amit a komisszár korong alá helyez majd el. Kiveszi a komiszár korong alól a jelenleg ott lévő lapot, és kijátssza azt ebben a körben. A kör végén az orosz játékos húz egy parancs kártyát, ahogy egyébként tenné. Az orosz játékos tehet úgy is, hogy a komisszár korong alatt levő kártya helyett egy Felderítés 1 (Recon 1) vagy egy Ellentámadás (Counter-Attack) parancs kártyát játszik ki a kezében tartottak közül. A komisszár korong alatt levő kártya nem kerül kijátszásra, hanem a korong alatt marad a következő körig. Az orosz játékos egy Rajtaütés (Ambush) kártyát is kijátszhat a kezében tartottak közül, az alap szabályoknak megfelelően. Blitz Szabályok (Blitz Rules): a második világháború korai szakaszában lejátszott csatákhoz a Blitz szabályokat alkalmazzuk. - A tengelyhatalmak játékosa kijátszhat egy Felderítés 1 kártyát úgy, mintha Légifölény kártyát (Air Power Tactic) játszana ki (legalább egy cél mezőnek kell lennie a játéktér azon részén): 4, vagy annál kevesebb, egymással szomszédos ellenséges egységet vehet célba. Mezőnként 1 harci kockával kell dobnia (tengelyhatalmak légitámadása). - A páncélos egységek mozgatása a következőképpen zajlik: a tengelyhatalmak Páncélos egységei legfeljebb 3 mezőt léphetnek és harcolhatnak, míg a szövetségesek Páncélos egységei legfeljebb 2 mezőt léphetnek és harcolhatnak. 3. ÚJ KITÜNTETÉSEK A Szovjetunió Hőse (Hero of The Soviet Union): ez volt a leghíresebb kitüntetés a Szovjetunióban ben vezették be, és több, mint embernek adták át, leginkább 1941 és 1945 között, amikor a Szovjetunió Németország ellen viselt háborút (amire az orosz történetírás a Nagy Honvédő Háború -ként emlékezik). 4/17
5 Aknamezők (Minefields): a csata leírása megmutatja, melyik fél fektethet le aknamezőket. Az aknamezőket ugyanakkor helyezzük el, amikor a terep mezőket is. Mielőtt elhelyeznénk az aknamezőket, minden aknamező korongot tegyünk ki, az aknát ábrázoló képpel felfelé. Keverjük össze a korongokat, majd minden, a csataleírás által megjelölt mezőre tegyünk egyet, amit véletlenszerűen húzunk. Képpel felfelé helyezzük el (a számozott oldal legyen lefelé). A megmaradt korongokat tegyük vissza a dobozba, úgy, hogy egyik játékos se láthassa a megszámozott oldalakat. Ha egy aknamezőre lép egy egység, abban a körben már nem mozoghat többet, meg kell állnia. Ha az aknamezőre ráhaladó egység ellenséges egység, fordítsuk meg az aknamező korongot, hogy láthassuk az erősségét mutató számot. Ha az aknamező csak elterelés (0 erősség), vegyük le a tábláról. Más esetben dobjunk annyi harci kockával, ahányas az aknamező erőssége. Számoljunk 1 találatot minden egyes, az egység jelzésével megegyező dobásért, vagy gránátért. A robbanások után az aknamező korong a mezőn marad, számozott oldalával felfelé, láthatóan mindkét játékos számára. Ha az aknamezőre lépő egység barátságos (azé a játékosé, aki az aknamezőt lefektette), ugyanúgy meg kell állnia, de figyelmen kívül hagyja az aknamezőt, nem fedi fel annak erősségét, és harci kockával sem kell dobnia. Megjegyzés: a visszavonulás szabályainak értelmében az aknamezők nincsenek hatással visszavonuló egységekre. Így egy visszavonuló egység áthaladhat egy aknamezőn megállás nélkül is. Az aknamezőre lépő, visszavonuló egységek után nem kell harci kockákkal dobni. Csatacsillagok (Battle Star Tokens): a csatacsillag korongokkal különleges eseményeket, tevékenységeket jelölünk meg, amelyek egy adott mezővel kapcsolatosak az éppen játszott csatában. Jónéhány csatacsillag hatását megtaláljuk a Terepcsomag kiegészítőben, amelyek a kapcsolódnak az ott bemutatott különleges tereptípusokhoz és tereptárgyakhoz. A csatacsillagok felhasználására vonatkozó szabályokat megtaláljuk az adott csata leírásában. Álcázás (Camouflage): ha a csataleírás megengedi, egyes egységeket megjelölhetünk csatacsillagokkal, és álcázhatjuk őket. Álcázott egységeket csak Közeli Rohammal lehet megtámadni (szomszédos mezőről). Az álcázott egységről le kell venni a csatacsillagot, ha az mozog, vagy harcol, mivel így felfedi a helyzetét. 5/17
6 4. ÚJ AKADÁLYOK Bunkerek a Téli Mezőn (Winter Field Bunkers): ugyanazok a szabályok érvényesek, mint a bunkerekre (M44 szabálykönyv, 16. oldal). Ezen kívül, mindkét fél elfoglalhatja őket. Sárkányfogak (Dragon s Teeth): - Mozgás: ezekre a mezőkre csak Gyalogság léphet. Az a Gyalogság, amely egy sárkányfog mezőre lép, meg kell, hogy álljon, és abban a körben már nem léphet többet. - Harc: nincs korlátozás. - Látómező: a sárkányfog nem korlátozza a látómezőt. 6. ÚJ JELVÉNYEK Mesterlövész (Sniper): helyezzünk el egyszemélyes Gyalogsági egységet és mesterlövész jelvényt a csataleírás szerint megjelölt mezőkbe. A mesterlövészt úgy irányítjuk, mint a Gyalogsági egységeket. A mesterlövész: - úgy mozog, mint egy Különleges Gyalogsági egység, 1 vagy 2 mezőt és harcolhat. - harcolhat, ha olyan terepre lép (erdő, város, stb.), amelyen egyszerű Gyalogság nem harcolhatna. - visszavonulhat 3 mezőt a szokásos 1 mező helyett, bármely visszavonuláskor. A mesterlövész célba vehet ellenséges Gyalogságot vagy Tüzérséget, legfeljebb 5 mező távolságról, de csak, ha a célpont a látómezejében van. A mesterlövész harci dobásaiból nem kell levonni, ha olyan ellenséget céloz meg, amely valamilyen terep mögé húzodott. A mesterlövész támadásához 1 harci kockával kell dobni. A támadás akkor sikeres, ha a kockával a célkeresztet, gránátot vagy csillagot dobjuk ki. Zászló dobása esetén a célbavett egység visszavonul, ahogyan azt egyébként tenné. A mesterlövész nem vehet célba Páncélos egységet. A mesterlövész célba vehető, mint bármelyik egység, de csak gránát kidobásával lehet eltalálni. 6/17
7 Megjegyzés: ha a mesterlövész egy ellenséges egységgel szomszédos mezőn áll, célba kell vennie azt az egységet. Ha a szomszédos egység egy tank, amelyet a mesterlövész nem vehet célba, a mesterlövésznek el kell lépnie arról a mezőről, mielőtt harcba bocsátkozhatna. Hadimérnökök (Combat Engineers): a hadimérnököket a második világháborúban arra használták, hogy növeljék a hadtestek hatékonyságát. Mozgékonyságot biztosítottak, növelték a csapatok túlélési esélyeit, valamint térképészeti és műszaki támogatást nyújtottak. A hadimérnökök ugyanúgy mozognak és harcolnak, mint más egységek. Viszont: - Közeli Roham esetén a hadimérnökök figyelmen kívül hagyják a tereptípusokból származó levonásokat, így azokat az egységeket, amelyeket megtámadnak, nem védik a terepviszonyok. - ha egy hadimérnök egység egy olyan mezőn áll, amin szögesdrót van felállítva, az ellene dobott harci kockák száma 1-gyel csökken, és a szögesdrótot is eltávolíthatja ugyanabban a körben. - az a hadinérnök egység, amelyik egy aknamezőre lép, és harcba bocsátkozna, harc helyett meg kell tisztítania az aknamezőt. Ha nem tudja megtisztítani az aknamezőt, felrobban. Lovasság (Cavalry): a lovasság jelvénnyel ellátott Gyalogsági egységek Lovassággá lépnek elő. Helyezzünk el 4 Gyalogságot és egy lovassági jelvényt a csataleírás által megjelölt mezőkbe. A Lovasságot úgy irányítjuk, mint egy átlagos Gyalogsági egységet. A Lovasság: - legfeljebb 3 mezőt haladhat és harcolhat. - harcba bocsátkozhat egy 2 vagy kevesebb mező távolságban levő ellenséges egységgel. Közeli Rohamban 2 kockával, 2 mező távolságbn álló célpont ellen pedig 1 kockával kell dobni. - sikeres Közeli Roham esetén Előrenyomulhat és még egyszer harcolhat, a Páncélos Lerohanás szabályai alapján (M44 szabálykönyv, 11. oldal) Orosz Elit (Russian Elite): ezzel a jelvénnyel jelöljük meg az orosz különleges egységeket. Finn Sícsapatok (Finnish Ski Troops): a finnek különleges Gyalogsága a sícsapatok. Helyezzünk egy finn jelvényt ezek mellé a csapatok mellé, hogy megkülönböztessük őket más egységektől. Ezekből a csapatokból csak 3 van. 7/17
8 A sícsapat: - legfeljebb 3 mezőt haladhat és harcolhat - harcolhat akkor is ha olyan terepre lép, amelyen egyszerű Gyalogság nem harcolhatna (erdő, város, stb.). Ettől függetlenül meg kell állnia olyan terepen, amely kihatással van az egységek mozgására. - legfeljebb 3 mező távolságra vonulhat vissza a szokásos 1 helyett, bármely visszavonuláskor. 38. AZ OROSZ-FINN HÁBORÚ SUOMUSSALMI (1939. december 8-16.) Történelmi háttér: A szovjet hadsereg 1939 novemberének utolsó napjaiban átkelt a finn határon. December 8-án elérték a gyengén védett Suomussalmi falut. Másnap Hjalman Siilasvuo ezredes, a második világháború egyik veterán katonája, erősítést hívott, és átvette a parancsnokságot a finn védelmi erők felett. Az volt a feladata, hogy semmisítse meg az orosz csapatokat, és űzze ki őket a városból ami meglehetősen nehéz feladat volt, mivel az orosz csapatok felszerelés tekintetében és látszámban egyaránt túlerőben voltak. Siilasvuo egyik első parancsa volt, hogy utasította J. A. Makinen századost egy úttorlasz felállítására, hogy lelassítsa az orosz 44. hadosztály előrenyomulását. Amíg az úttorlasz épült, Siilasvuo támdást indított a Suomussalmi területén belül és körül elhelyezett orosz egységek ellen. De a szovjetek túl mélyre ásták be magukat, így az akció kevés sikert hozott a csata első néhány napjában. Idővel a finn sícsapatok, kihasználva a hazai terep ismeretének előnyét, lassanként egyre szorosabbra húzták a körgyűrűt a falvak körül, és január első hetére legyőzték a nagyobb szovjet sereget. Eligazítás A finn játékos: - húz 6 parancs kártyát - léphet elsőnek Az orosz játékos: - húz 4 parancs kártyát A győzelem feltételei: - 6 kitüntetés - a a finn egységek a kör végére 3 vag 4 város mezőt elfoglalnak, azonnal megnyerik a játékot. 8/17
9 Különleges szabályok - A Légifölény kártyát Tüzérségi Tűz kártyaként játsszuk ki: a Tüzérségi egységek kétszer harcolhatnak, vagy 3 mezőt mozoghatnak. - A bunker téli mezőn felállított bunkernek számít (lásd fentebb) - A folyó befagyott folyónak számít. Az ide vonatkozó szabályokat lásd fentebb. - A különleges finn gyalogsági erők a sícsapatok. Helyezzünk egy finn jelvényt a mezőbe, amelyiken állnak, hogy megkülönböztessük őket más egységektől. Ezek az egységek csak 3 figurából állnak. A sícsapatokra vonatkozó szabályokat lásd fentebb. - Az orosz parancsnoki szabályok érvényben vannak (lásd fentebb). 39. TÁJFUN MOSZKVA KAPUIBAN (1941. október 18.) Történelmi háttér: Októberben a német parancsnokság megindította az 1941-es év utolsó nagy támadását, a tájfun hadműveletet. Kezdeti sikerek után a német egységek a keleti front minden szakaszán mélyen behatoltak a Szovjetunió területére, de az előrenyomulásuk megakadt, mielőtt elérhették volna az orosz központi városokat. A szovjetek felhasználták hatalmas népességüket és nyersanyagkészletüket, hogy egyre nagyobb haderőt állítsanak elő. Bár felszereltségük gyenge volt, és vezetésük tapasztalatlan, a szovjet katonák kétségbeesetten küzdöttek az utolsó védelmi vonalakon, hogy elvágják a német hadsereget Moszkvától. Mozhaisk, az utolsó nagyobb város a Moszkvához vezető úton, elesett, de ezután a német előrenyomulás megtorpant. A kimerült német csapatoknak nem maradt tartalékuk, amivel benyomulhattak volna moszkvába. Eligazítás A tengelyhatalmak játékosa: - húz 5 parancs kártyát - lép elsőnek Az orosz játékos: - húz 5 parancs kártyát A győzelem feltételei: - 7 kitüntetés - ha a tengelhatalmak egy egysége elfoglalja a keleti hidat, vagy Mozhaisk városát, az 1 győzelmi kitüntetésnak számít. Helyezzünk egy cél medált minden mezőre. Ha a tengelyhatalmak egysége sikeresen a híd vagy a város mezején marad, az további kitüntetéseket ér a játékosnak. Ha az egység ellép a mezőről, vagy megsemmisül, nincs további kitüntetés. 9/17
10 Különleges szabályok - A Blitz szabályok érvényesek (lásd fentebb). - Az orosz parancsnoki szabályok érvényesek (lásd fentebb). 40. KLINI ÁTTÖRÉS (1941. december 7-8.) Történelmi háttér: Amikor a Moszkva ellen vonuló német csapatok megakadtak december 6-án, az 1. német páncéloshadosztályt Klinbe vezényelték, hogy nyitva tartsa a várost a visszavonuló seregtesteknek. A hadosztály sikeresen tartotta a települést a kitartó orosz támadások ellen, amíg a német erők befejezték a visszavonulást. De mire az 1. páncéloshadosztály maga is visszavonulásba kezdett Nekrasino felé, az orosz csapatok körülvették őket. Egy merész tervet dolgoztak ki egy elterelő hadműveletre, amely a közeli Golyadit vette volna célba, és amelyet tüzérségi támogatás kísért volna. Ha az oroszok úgy reagálnak, ahogy azt a német hadvezetés várta, a kitörés Nekrasino felé megvalósulhat. A megtévesztés teljes sikerrel zárult. A Golyadi körül állomásozó orosz csapatokat meglepte a támadás, és sietve átvezényelték a tartalékaikat a város környékére. Ezek után a német hadimérnökök által vezetett német csapatok kittörtek a gyűrűből, és tüzérségi támogatás segítségével elküzdötték magukat Nekrasinóig. Eligazítás A tengelyhatalmak játékosa: - húz 6 parancs kártyát - lép elsőnek Az orosz játékos: - húz 4 parancs kártyát A győzelem feltételei: - 6 kitüntetés - Golyadi és Nekrasino városai győzelmi kitüntetést érnek. Erre a két mezőre helyezzünk célpont medált. Amíg a tengelyhatalmak egységei ezeken a mezőkön állnak, az kitüntetést ér a játékosnak. Ha az egység elmozdul innen, vagy megsemmisül, a játékos nem kap további kitüntetéseket. - ha a tengelyhatalmak egy egysége átkel a befagyott folyón és elhagyja a harcteret az orosz oldalon, az is egy győzelmi kitüntetést ér. Az egység ezután kikerül a játékból. Helyezzünk egy figurát ebből az egységből a tengelyhatalmak kitüntetés állványára. 10/17
11 Különleges szabályok: - A tengelyhatalmak tank egységei 4 figurából állnak. Helyezzünk egy különleges erők jelvényt a mezőbe, amelyen állnak, hogy megkülönböztessük őket más egységektől. - A tengelyhatalmak különleges gyalogsági egységei hadimérnökök. Helyezzünk egy különleges erők jelvényt a mezőbe, ahol állnak, hogy megkülönböztessük őket más egységektől. - A folyó befagyott folyónak számít (lásd fentebb). Az árkokra vonatkozó szabályokat lásd fentebb. - A Blitz szabályok érvényesek. - Az orosz parancsnoki szabályok érvényesek. 41. SZTÁLINGRÁD VÖRÖS BARIKÁDOK A GYÁRAKNÁL (1942. október 22) Történelmi háttér: Október közepére a Sztálingrád északi részében vívott csaták egyre több erejét kötötték le a 6. német hadseregnek. Október 22-én a 79. gyalogoshadosztály hadimérnökök, páncélosok és tüzérség támogatásával nagyerejű támadást indított a gyártelep felé eső vasúti töltésen át. Beásott orosz tankok és mesterlövészek heves keressztűzében haladva a német csapatok lassan, apránként jutottak el a gyárakig. A szovjet vonal végre megtört, de a nap végére csak a gyár egy kis részét sikerült a németeknek elfoglalniuk. Eligazítás A tengelyhatalmak játékosa: - húz 5 parancs kártyát - léphet elsőnek Az orosz játékos: - húz 4 parancs kártyát A győzelem feltételei: - 10 kitüntetés - a két város mező kitüntetést ér annak a félnek, aki elfoglalja őket. Helyezzünk célpont medálokat ezekre a mezőkre. A gyár elfoglalásáért (4 mező) 2 győzelmi kitüntetés jár. Ahhoz, hogy az egyik fél elfoglalhassa a gyárat, több mezőt kell belőle elfoglalnia, mint amennyit ellenfelének sikerült. 11/17
12 Különleges szabályok: - A Blitz szabályok érvényesek. - Az orosz parancsnoki szabályok érvényesek. - A tengelyhatalmak tank egységei 4 figurából állnak. Helyezzünk egy különleges erők jelvényt a mezőbe, amelyen állnak, hogy megkülönböztessük őket más egységektől. - A tengelyhatalmak különleges gyalogsági egységei hadimérnökök. Helyezzünk egy különleges erők jelvényt a mezőbe, ahol állnak, hogy megkülönböztessük őket más egységektől. - A vasúti töltés mezőre a hegy szabályai érvényesek. - A sündisznó akadály mezők törmelékhalmokat jelképeznek, és ugyanazok a szabályok érvényesek rájuk, mint a sündisznó akadályokra. - Az aknamezők szabályait lásd fentebb. - A mesterlövészekre érvényes szabályokat lásd fentebb. 42. KURSZK PONYRI (1943. július 5-9.) Történelmi háttér: Ponyri falu volt a központja a Walther Model tábornok által tervezett áttörésnek Kurszk északi részében. Három német gyalogoshadosztályt vezényeltek a falu megrohanására, amit két páncéloshadosztály egyes egységeivel támogattak. A páncélosokat visszavetette a szovjet aknamezők és beásott tankok vonala, míg a falu a háború egyik legkegyetlenebb közelharcának lehetett szemtanúja. A as dombot végül bevették, és bár a német csapatok a falu nagyrészét elfoglalták, az orosz védelem keveset vesztett erejéből. A következő napokban a német erők kivéreztek, és nem sikerült keresztülvinniük a teljes áttörést. Eligazítás A tengelyhatalmak játékosa: - húz 6 parancs kártyát - léphet elsőnek Az orosz játékos: - húz 4 parancs kártyát 12/17
13 A győzelem feltételei: - 7 kitüntetés - Ponyri elfoglalása győzelmi kitüntetésnek számít. Ehhez a játékosnak eggyel több falu mezőt kell birtokoklnia, mint ellenfelének. A csata kezdetekor az orosz fél birtokolja Ponyrit, ezért helyezzünk két győzelmi kitüntetést a szövetségesek kitüntetés állványára. Különleges szabályok: - A tengelyhatalmak tank egységei 4 figurából állnak. Helyezzünk egy különleges erők jelvényt a mezőbe, amelyen állnak, hogy megkülönböztessük őket más egységektől. - Az aknamezőkre vonatkozó szabályokat lásd fentebb. 43. LISZJANKA FELÉ (1944. február ) Történelmi háttér: 1944 januárjában az 1. és 2. ukrán front csapatai elvágták 6 német hadosztály több, mint főből álló seregtestének útját. Az orosz seregek napokig próbálkoztak mind mélyebbre ékelődni a német csapatok közé, hogy megsemmisítsék őket. Február 16-án, éjfél előtt nem sokkal, a 72. hadosztály és az 5. páncéloshadosztály kétségbeesett kitörési kísérletbe kezdtek a katlanból (kessel), Khilki-Komarovka felől. A gyalogezredek puskákra erősített szuronyokkal indultak harcba. A szovjet védőket meglepte a támadás, így a németeknek sikerült áttörni az első vonalakat, és továbbnyomulni a hegyek felé. Az orosz csapatok ellentámadást indítottak Dzhurzenszki felől, páncélos és tüzérségi egységekkel. Sok német katona esett pánikba, és kezdett fejvesztett menekülésbe az életéért. A szovjet fegyverek tüze iszonyú veszteséget okozott a németeknek, akiket azonban hamarosan felmentettek a 3. páncéloshadosztály megérkező tankjai. A kitörő német csapatok elvesztették szinte minden tüzérségüket, páncélosaikat és felszerelésüket, de közülük sokan elérték a Gniloj-Tikics folyót, és átkeltek rajta. Eligazítás A tengelyhatalmak játékosa: - húz 5 parancs kártyát - léphet elsőnek Az orosz játékos: - húz 4 parancs kártyát 13/17
14 A győzelem feltételei: - 7 kitüntetés - ha a tengelyhatalmak egy egysége átkel a befagyott folyón és elhagyja a harcteret az orosz oldalon, az is egy győzelmi kitüntetést ér. Az egység ezután kikerül a játékból. Helyezzünk egy figurát ebből az egységből a tengelyhatalmak kitüntetés állványára. Különleges szabályok: - A tengelyhatalmak tank egységei 4 figurából állnak. Helyezzünk egy különleges erők jelvényt a mezőbe, amelyen állnak, hogy megkülönböztessük őket más egységektől. - A tengelyhatalmak különleges gyalogsági egységei hadimérnökök. Helyezzünk egy különleges erők jelvényt a mezőbe, ahol állnak, hogy megkülönböztessük őket más egységektől. - Az orosz fél tank egységei 4 figurából állnak. Helyezzünk egy különleges erők jelvényt a mezőbe, amelyen állnak, hogy megkülönböztessük őket más egységektől. - A befagyott folyókra és a szakadékokra vonatkozó szabályokat lásd fentebb. 44. KURSZK PROKHOROVKA (1943. július 12.) Történelmi háttér: a prokhorovkai tankcsatában két hatalmas páncélos sereg ütközött meg egymással. Ahogy az SS páncéloshadosztály megkezdte az előrenyomulást, a szovjet tüzérség zárótüzet zúdított rájuk, röviddel utána pedig az 5. páncélos gárdahadosztály is megkezdte a támadást, Pavel Rotmistrov tábornok parancsnoksága alatt. Rotmistrov terve az volt, hogy egységei gyorsan kerüljenek közel az ellenséghez, hogy az ne tudja kihasználni tankjai nagyobb lőtávolságának előnyeit. A csata nagyon gyorsan közelharcok forgatagává változott, a harcmezőt a szó szoros értelmében ellepték a füstölgő roncsok. Mindkét oldalon hatalamasak voltak a veszteségek. Mindent együttvéve 700 tank veszett oda, és mivel a térséget megtartották a szovjetek, a német fél nem tudta begyűjteni és megjavítani a még használható állapotban maradt páncélosait. Eligazítás A tengelyhatalmak játékosa: - húz 10 parancs kártyát - léphet elsőnek 14/17
15 Az orosz játékos: - húz 10 parancs kártyát Megjegyzés: az Overlord szabályok letölthetők a weboldalról. A győzelem feltételei: - 12 kitüntetés Különleges szabályok: - A tengelyhatalmak és az orosz fél tank egységei 4 figurából állnak. Helyezzünk egy különleges erők jelvényt a mezőbe, amelyen állnak, hogy megkülönböztessük őket más egységektől - a Psel folyó átgázolható - Mozgás: az egységek beléphetnek a folyó mezőbe, de meg kell állniuk és abban a körben már nem mozoghatnak. - Harc: az átgázolható folyó mezőn álló egység 1-gyel kevesebb harci kockával dob. - Látómező: az átgázolható folyó nem korlátozza a látómezőt. 45. BARBAROSSA A BUG FOLYÓ (1941. június 22.) Történelmi háttér: 1941 június 22-én a 18. páncéloshadosztály szokatlan támadásba kezdett a Bug folyónál. Az első hullámban gyalogosok keltek át kétéltű járműveken, amit felfújható hajóhídon páncélelhárító és tüzérségi egységek követtek. De még inkább figyelemre méltó teljesítmény, hogy 80 tank, amelyet eredetileg a Seelöwe hadművelethez terveztek át, lassan, de sikeresen a Bug folyó medrében kelt át a túlpartra. A támadás az orosz 62. megerődített körzetet érte. A felszereltségük hiányos volt, de sikeresen ellátak legénységgel előre felkészített védelmi pozíciókat, többek között beásott tankokat. A kezdeti német lerohanás után a páncélosok és a gyalogság gyorsan átverekedte magát az orosz védőkön. Eligazítás A tengelyhatalmak játékosa: - húz 6 parancs kártyát - léphet elsőnek 15/17
16 Az orosz játékos: - húz 4 parancs kártyát Megjegyzés: ennek a csatának a lejátszásához szükség lesz a Terepcsomag és a Keleti Front kiegészítőkre is. A győzelem feltételei: - 5 kitüntetés - ha a tengelhatalmak egy egysége elfoglalja a hidat, az 1 győzelmi kitüntetésnak számít. Helyezzünk egy cél medált a híd mezőre. Ha a tengelyhatalmak egysége sikeresen a híd mezején marad, az további kitüntetéseket ér a játékosnak. Ha az egység ellép a mezőről, vagy megsemmisül, nincs további kitüntetés. Különleges szabályok: - A Blitz szabályok érvényesek. - Az orosz parancsnoki szabályok érvényesek. - A bunkerek téli mezőn felálított bunkernek számítanak. - A vasút utánpótlás vasút. A rá vonatkozó szabályokat lásd a Terepcsomag szabálykönyvének 12. oldalán. A vasút minden kocsijába és a mozdonyba is egy-egy Gyalogási egység kerül. ÚJ FIGURÁK Orosz katona: az 1941 és 1945 között Németország ellen vívott háborút az orosz történetírás a Nagy Honvédő Háború -ként jegyezte fel. A háború kezdetén a Szovjetunió lakossága 130 millió főt számlált (körülbelül uagyannyi, mint az USA népessége). A Szovjetunió több, mint 11 millió katonát vesztett el a háború folyamán. Összehasonlítás képpen, minden nyugati fronton elesett amerikai katonára 80 keleti fronton elesett szovjet katona jut. A bevetett taktikák miatt a csaták sokkal kegyetlenebbek voltak a keleti, mint a nyugati fronton. Míg a nyugati fronton a hadászati fölény megtartása volt a cél, és a felek sok foglyot ejtettek, a keleti fronton általában az ellenség teljes megsemmisítését tűzték ki célul. T-34-es tank: sokan állítják, hogy a T-34 a második világháború legjobb tankja. Bár kevésbé volt kifinomult szerkezet, mint a német Tigris tankok, több tulajdonsága is értékes fegyverré tette a harctéren: lövedékének nagy kezdősebessége kiváló páncélelhárító erőt jelentett, nagyon nehéz terepet is le tudott küzdeni, gyorsan mozgott, és nagy lőtávolsággal rendelkezett. Ez nagy előnyt jelentett, amikor a szovjet és szövetséges csapatok Berlin felé igyekeztek. Éppen ezért mondták később sokan, hogy a T-34 nyerte meg a Nagy Honvédő Háborút. A T-34-es tankokat 1990-ben, a boszniai polgárháborúban vetették be utóljára 50 évvel a második világháború után! 16/17
17 ZIS-3 páncélelhárító ágyú: a 76.2 mm-es, ZIS-2-esből kifejlesztett fegyvert 1942-ben kezdték gyártani. A ZIS-3 volt korának leghíresebb szovjet tüzérségi fegyvere. Még a németek is, akik mindig fejletteb felszereléssel rendelkeztek, felismerték, hogy ez a szovjet fegyver hatékonyabb az övéiknél. A ZIS-3 alacsony előállítási költségei lehetővé tették a sorozatgyártást is. Több, mint darab készült belőle, és egyes hadseregekben napjainban is használják. 17/17
.Terephexek I. Új szabályok II. Új kitüntetések és jelölők V. Új terepakadályok . Új egységek Richard Borg és a Days of Wonder parancsnokai
ELŐSZÓ Ahogy illik ellátni egy kiegészítőcsomagot, hogyha beszállsz az egyik leghidegebb és a legelkeseredettebb ütközeteibe a háborúnak, 5 évvel a fáradt csaták után, ellátuk neked ezt a kiegészitőt mindennel
Budapest ostromkalauz
Mihályi Balázs Budapest ostromkalauz 1944-1945 Budapest, 2014 Tartalom Előszó... 7 Budapest ostroma (1944 45)... 9 Védelmi és támadási eljárások Budapest ostrománál... 20 Buda Észak... 29 Buda Dél... 62
MEMOIR 44 Csendes-óceáni Színtér
MEMOIR 44 Csendes-óceáni Színtér Üdvözöljük a játékosokat a Memoir 44 negyedik kiegészítőjében: A Csendes-óceáni Színtéren. Fordította: Erődi Gergely Előszó Kövessük a fiatal tengerészgyalogosokat a Csendes-Óceán
Equipment Pack. I. Tüzérségi eszközök
Fordította / szerkesztette: Torkos Borz Jelen fordítás nem hivatalos, az eredeti Equipment szabálykönyv kivonatos fordítása. A fordítás során felhasználtam a már korábban, mások által készített magyarításokat.
MOLOTOV KOKTÉL. Költség: 2 pont Típus: Támadó lap Ki használja: Gyalogos Ki ellen: Gyalogos, Páncélos, Tüzérség Mikor: 4. fázis
RÓKALYUK. Hatás: Akkor játszható ki az egységre, ha az ellenség lövi. A kockadobások előtt kell kijátszani az adott körben, minden támadásból felfogja a gránátokat. Tehát, ha hárman lövik fejenként 3 kockával,
AIR PACK AIR SORTIE AIR SORTIE
AIR PACK Fordította / szerkesztette: Tris Jelen fordítás nem hivatalos; az eredeti Air Pack szabálykönyv kivonatos fordítása. A Memoir 44 és az Air Pack kiegészítő a Days of Wonder bejegyzett védjegye!
MAGYARORSZÁG A II. VILÁGHÁBORÚBAN június : Fegyveres semlegesség Belépés a háborúba Harc a tengely oldalán
MAGYARORSZÁG A II. VILÁGHÁBORÚBAN 1939-1941 1941. június 27. 1941-1945: Fegyveres semlegesség Belépés a háborúba Harc a tengely oldalán 1. A semlegesség időszaka: Semlegességi taktika: Magyarország a II.
AZ UKRAJNAI KATONAI ESEMÉNYEK TÉRKÉPEKEN
AZ UKRAJNAI KATONAI ESEMÉNYEK TÉRKÉPEKEN (DR WINKLER GUSZTÁV) A következőkben röviden bemutatjuk a Kelet-Ukrajnában folyó katonai műveleteket egy térképsorozat segítségével. A térképek méretaránya és a
Csatatér - Magyarország Erdélyi Hadjárat Készítette nemesszili és Murvai Róbert Dávid
Csatatér - Magyarország Erdélyi Hadjárat Készítette nemesszili és Murvai Róbert Dávid Történelmi Háttér 1940. augusztus 30-án a második bécsi döntés értelmében Magyarország és Románia határát átrajzolták.
A géppuska Önműködő, sorozatlövés leadására alkalmas lőfegyverek léteztek már az első világháború kitörése előtt is, igazán félelmetes hírnévre azonban 1914 után tettek szert, amikor a géppuskák a lövészárok-háborúkban
::JÁTÉKLAP:: Társasjáték Portál. Klánok. (Clans)
Klánok (Clans) Tervezte: Leo Colovini Kiadja: Winning Moves Deutschland GmbH Leugallee 99 40545 Düsseldorf info@winningmoves.de http://www.winningmoves.de/ 2-4 játékos részére, 10 éves kortól, játékidő
Commands & Colors: Ancients
Commands & Colors: Ancients 1. A Játék elemei: 1 Tábla 45 db 2 oldalú tereplapka (3 kinyomóban) 60 Parancskártya 7 Csatakocka 5 ív matrica a kövekre és kockákra 2 db 4 oldalas Segédlet 1 Szabálykönyv az
Válassz egy rúna kártyát a dobott pakliból és vedd a kezedbe!
Válassz egy Viking telepest! Amelyik Vikingé az ember, az dob EGY kockával. Ha ez nagyobb, mint a kikötő értéke, a telepes túlélte, egyébként le kell venni. Megj: A kikötő értéke 1-el csökken, ha van áru
Battlelore. http://www.gemklub.hu/ 1/52
Battlelore Tervezte: Richard Borg Kiadja: Days of Wonder, Inc. 334 State Street, Suite 203 Los Altos, CA 94022 USA www.daysofwonder.com www.battlelore.com Fordította: Thaur Előszó Talán még mindig emlékszel,
A JÁTÉK CÉLJA A játékosok célja megszabadulni az összes kockájuktól. A győztes az lesz, akinek ez elsőként sikerül.
WASABI Játékszabály A JÁTÉK CÉLJA A játékosok célja megszabadulni az összes kockájuktól. A győztes az lesz, akinek ez elsőként sikerül. A JÁTÉK ELŐKÉSZÜLETEI A játék kezdetén minden játékos kap 4 kockát,
Kris Burm játéka. Tartozékok
Kris Burm játéka Én legyek erősebb, vagy az ellenfelemet gyengítsem? Ezt a húzós kérdést kell feltenni magadnak minden egyes körödben. Tartozékok - 1 játéktábla - 30 fehér korong: 6 Tzaar, 9 Tzarnő és
Memoir 44 Játékszabály
Memoir 44 Játékszabály Fordította: Debreczi János Gergely (SaintMan) Lektorálta: Szabó Jenő (Jenoe) A fordító megjegyzése...2 A játék részei...2 A játék felállítása...3 A csatatér...4 Parancs kártyák...4
ARMY MEN COMBAT CORE RULES v1.1
ARMY MEN COMBAT CORE RULES v1.1 Alapelvek Legfőbb szabály: ha valami nem világos, nem tűnik ésszerűnek, döntsetek a józan paraszti ész és saját elgondolásaitok alapján. (Mivel ez csak egy JÁTÉK!) Tulajdonság
Az 1945. májusi Cseh Nemzeti Felkelés
Az 1945. májusi Cseh Nemzeti Felkelés Mgr. Tomáš Jakl Egy össznemzeti felkelés gondolata, mint a szövetségeseknek nyújtható leghatékonyabb segítség a CsSzK felszabadításában, gyakorlatilag már rögtön az
TÁRSASJÁTÉK JÁTÉKSZABÁLYOK
TÁRSASJÁTÉK JÁTÉKSZABÁLYOK A cylonokat az ember teremtette. Azért készültek, hogy megkönnyítsék az életet a Tizenkét Kolónián. Ám eljött a nap, mikor a cylonok eldöntötték: megölik gazdáikat. Hosszú és
Olaszország hadba lép
Doberdó & Isonzó Az olaszok átállása Olaszország az I. világháború előtt a hármas szövetség tagjaként Németország és a Monarchia szövetségese volt. Majd ellentétbe került a Monarchiával. A fiatal olasz
1914-18. magyar harcterein. VIII. A Gorlicei csata (1915. május 2-5.)
Részletek Veress Zoltán 1914-18. magyar harcterein (81-88. o.) VIII. A Gorlicei csata (1915. május 2-5.) A központi hatalmak fő hadvezetésben ismét viták folytak: ismét Falkenhayn ellenében Conrad, Hindenburg
Bár minden koncert ilyen lenne...!
Bár minden koncert ilyen lenne...! Bevezetés A Ready To Rock egy kártyajáték, ami egy rock koncerten zajlik. A játékosok, vagyis a rockerek fő célja, hogy a keverőpulttól kezdve eljussanak a színpadig.
S A M U R A I. by Reiner Knizia
S A M U R A I 2-4 játékos számára 10 év felett by Reiner Knizia Tartozékok: 3 x 13 db figura - Sisak, Buddha, Rizsmező 80 db jelzőlapka 20 db mind a négy színben 4 db japán karakteres paraván Játéktábla
A MEGOSZTOTT HÁZ. http://www.gemklub.hu/ 1/11. Az Amerikai Polgárháború 1861-1865 Fordította: Erödi Gergely
A MEGOSZTOTT HÁZ http://www.gemklub.hu/ Az Amerikai Polgárháború 1861-1865 Fordította: Erödi Gergely TARTALOM Bevezetés A játék felállítása A játék menete A csapatok mozgása Csata Előléptetések Toborzás
18 állat-kártya (9 kutya és 9 macska) 18 akció-kártya (9 különböző típus, mindegyikből 2)
Wie Hund und Katz! Chris Baylis játéka 2-6 játékosnak 10 éves kortól Játékötlet A játékosoknak kutyákat és macskákat kell etetniük úgy, hogy élelem-kártyákat tesznek az állatok mellé. Amíg a kutyák a csontokat
A Császár bizalmasai Ingyenes, házilag elkészíthető taktikai társasjáték 2-4 fő részére
A játék paraméterei A Császár bizalmasai Ingyenes, házilag elkészíthető taktikai társasjáték 2-4 fő részére Típus: taktikai társasjáték (versengő) Környezet: római kor (fiktív terület) Játékosok száma:
A Monarchia utolsó offenzívája a Piavénál 1918-ban
A Nagy Háború befejezése és következményei szakmai konferencia Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat, Debrecen, 2018. november 5. A Monarchia utolsó offenzívája a Piavénál 1918-ban Különös tekintettel a debreceni
Bevezető 12 Előszó 26 Értesítés 31 A szerző előszava 35
Tartalom Bevezető 12 Előszó 26 Értesítés 31 A szerző előszava 35 Első könyv: A háború természetéről 37 Mi a háború? 39 Cél és eszköz a háborúban 57 A háborús géniusz 71 A veszélyről a háborúban 89 A testi
A MEGOSZTOTT HÁZ. Új egységek A bővített játékban a következő egységeket és 3 újabb, felállítható parancsnoki kártyát találunk (lásd az ábrát).
A MEGOSZTOTT HÁZ http://www.gemklub.hu/ Az Amerikai Polgárháború 1861-1865 / Bõvített szabályok Fordította: Erödi Gergely TARTALOM Bevezetés Ellátmány A csapatok mozgása és a parancsnokság Beszorítás Partvédelem
HERE I STAND 1. BEVEZETÉS 2. JÁTÉKTÁBLA Mezők erődített mező kulcserőd választófejedelemségi székhely erőd erődítetlen mező otthoni mező
HERE I STAND A fordítás az eredeti szabály struktúrájának megfelelően épül fel, de sok helyen tömörítettem rajta, illetve kihagytam speciális eseteket, felsorolásokat, példákat, képeket, stb. Főleg a szabály
A játék célja. A játék tartozékai. A játéktáblák
Szabályfüzet A középkorban minden nemesnek az volt a legfontosabb, hogy minél nagyobb terület fölött uralkodjon, és minél nagyobb befolyást szerezzen a királyi udvarban. A beházasodás más nemesi családokba
Cartagena 2. - Kalózfészek
Cartagena 2. - Kalózfészek (A menekülés folytatódik) Tervezte: Leo Colovini Kiadja: Winning Moves Deutschland GmbH Luegallee 99 40545 Düsseldorf www.winning-moves.de 2-5 játékos részére, 8 éves kortól,
Monopoly Gamer A Monopoly időtálló klasszikusa számtalan változatban látott már napvilágot. Egyik kedvencünk a Monopoly Junior
A Monopoly időtálló klasszikusa számtalan változatban látott már napvilágot. Egyik kedvencünk a Monopoly Junior, mellyel a család legkisebb tagjai is remekül elboldogulnak, és a Monopoly Empire, melyben
natúr, kék, zöld, és narancs, valamint 8 db szürke, semleges figura) kék, zöld, és narancs, valamint 10 db szürke, semleges kocka)
Az 1200 esztendőben fektették le a troyes-i katedrális alapjait, de befejezésére csak 400 évvel később, számos esemény bekövetkezte után került sor A játékban négy évszázadot barangolhatsz a történelemben,
ÚJKOR A félszigeti háború Spanyolországban és Portugáliában
ÚJKOR A félszigeti háború Spanyolországban és Portugáliában A félszigeti háború, ahogy a későbbiekben a történészek elnevezték, a napóleoni háborúk egy jelentős részét képezte. A francia hadsereg folyamatosan
TAJ MAHAL SZABÁLY ÁTTEKINTÉS/ ÖSSZEFOGLALÓ
TAJ MAHAL Cél: SZABÁLY ÁTTEKINTÉS/ ÖSSZEFOGLALÓ A legtöbb pontot összegyűjteni a játék végére. Játék előkészítése: A játéktábla felépítése: A játéktábla 12 tartományra van felosztva, minden tartomány 4
Varázslók és Boszorkányok
0 Varázslók és Boszorkányok Szerepjáték Orosz Mihály Saját ingyenes kiadás Játék weboldala www.fermisjatek.gportal.hu 1 Előszó A Varázslók és Boszorkányok egy egyszerű kis szerepjáték. Első sorban kezdő
A Magyar Államvasutak két különleges akciója a Nagy háború alatt. Prof. Dr. Majdán János Rektor emeritus Budapest, május 8.
A Magyar Államvasutak két különleges akciója a Nagy háború alatt. Prof. Dr. Majdán János Rektor emeritus Budapest, 2019. május 8. KTE - BMGE Tartalom 1. Előzmények (1914-1916) 2. A Bruszilov offenzíva
A Nagy Háború ( ) emlékezete Megyei Történelem Verseny. 1. forduló - megoldások
A Nagy Háború (1914-1918) emlékezete Megyei Történelem Verseny 1. forduló - megoldások 1. feladat (10 pont) 1. Igaz 2. Hamis 3. Hamis 4. Igaz 5. Igaz 6. Hamis 7. Igaz 8. Igaz 9. Igaz 10. Hamis 2. feladat
I ~ I :1, -~.'~ ~ij: '~""~ '"'.. \".',~ ".-., ",tl~,,l 'D!z' t'j: ~~. r, ~ { ~ , I'", ri ' l',il.' \../,. ~. \j ]J, \y. s Z ÁM Á ]{ A', ... ,.._ra.
... f..- \"t ;. É'... " '.. ". '. :1 -.' ij: '"" '"'.. \".' ".-. " tl l 'D!z' t'j:. r { '" ri ' l'l.' ': S ". N : ': R E.'J \../.. \j ]J \y s Z ÁM Á ]{ A'....._ra. :r-" - P. ' O R Ll T T "'.Lt\ S.)'!'
Tartozékok. A játék ötlete. Egy fenséges kártyajáték, ahol japán dinasztiák versenyeznek! Michael Schacht játéka. 110 Karakter kártya
Michael Schacht játéka Egy fenséges kártyajáték, ahol japán dinasztiák versenyeznek! Tartozékok +5 110 Karakter kártya 12 császári feladatkártya Megjegyzés! Szükség lesz papírra és tollra a pontok feljegyzéséhez.
GEOMATECH TANULMÁNYI VERSENYEK 2015. ÁPRILIS
GEOMATECH TANULMÁNYI VERSENYEK 2015. ÁPRILIS Eddig nehezebb típusú feladatokkal dolgoztunk. Most, hogy közeledik a tavaszi szünet, játékra hívunk benneteket! Kétszemélyes játékokat fogunk játszani és elemezni.
A játékosok evőpálcikákat használva próbálják a sushikat tányérjukra helyezni különböző kombinációkban, hogy azokkal pontokat szerezzenek.
KAITEN SUSHI Egy Sushi bárban ízlésednek megfelelően számos ízletes sushit kaphatsz. De milyen kombinációban állítsuk össze a legfinomabb sushit? Ez már azon múlik, milyen ügyesen bánsz az evőpálcikákkal,
Dobble Denis Blanchot játéka 2-8 játékos számára 7 éves kortól
Dobble Denis Blanchot játéka 2-8 játékos számára 7 éves kortól Mi a Dobble? A Dobble egy 55 lapos kártyapakli, melynek minden lapján 8 szimbólum látható. A lapokon összesen több mint 50 különbüző szimbólum
Lovagok (Knatsch) Áttekintés
Lovagok (Knatsch) Áttekintés A játékosok lovagi tornákon vesznek részét és várakat foglalnak el azon célból, hogy ők legyenek a legbefolyásosabb lovagok. A játékosok kockát vetnek, és azon igyekeznek,
Megúsztuk volna a szovjeteket az ügyes kiugrással?
II. világháború Megúsztuk volna a szovjeteket az ügyes kiugrással? Veczán Zoltán, 2015. október 15., csütörtök 19:42, frissítve: péntek 15:46 Bevonuló szovjet csapatok Budapesten. Gépfegyverek, csomagok
Martinique Martiniqui
Martinique Martiniqui A legenda Egy ősi legenda szerint nagy kalóz kincset ástak el Martiniqui szigetén. A kalózok számos kereskedő hajót süllyesztettek el, a rakományt elvettek, és a hajókat elsüllyesztették.
Der Goldene Kompass (Az arany iránytű) játékszabály
Der Goldene Kompass (Az arany iránytű) játékszabály Előkészületek: - A játéktáblát tegyük az asztal közepére. - Minden játékos válasszon egy színt és vegye magához a színének megfelelő bábút, egy arany
JÁTÉKTAN főiskolai jegyzet egy ma még nem létező tantárgyhoz
JÁTÉKTAN főiskolai jegyzet egy ma még nem létező tantárgyhoz pedagógushallgatóknak gyakorló pedagógusoknak gyerekekkel foglalkozóknak tehetség-gondozóknak Az Elmetorna kurzus blokk, egy 19 részes (szándék
2012. Rónaföldi Zoltán: Múltba nézek Légi események Bánréve térségében, 1944. októberben. Amerikai vadászgépek alacsonytámadása 2012.10.21.
2012. Rónaföldi Zoltán: Múltba nézek Amerikai vadászgépek alacsonytámadása 1944. október 21. 2012.10.21. 2 Rónaföldi Zoltán: Múltba nézek Rónaföldi Zoltán Múltba nézek térségében. 1944. október Amerikai
Dr. Balla Tibor alezredes. Az antantcsapatok szerepe a Monarchia katonai vereségében, a vittorio-venetói csata
Dr. Balla Tibor alezredes Az antantcsapatok szerepe a Monarchia katonai vereségében, a vittorio-venetói csata Előzmények: a piavei csata 1918.06.15-én a Piave mentén indított offenzíva volt a Monarchia
VIII. TOLLFORGATÓ TEHETSÉGKUTATÓ VERSENY TÖRTÉNELEM 7-8. OSZTÁLY
Monorierdei Fekete István Általános Iskola 2213 Monorierdő, Szabadság u. 43. Tel./Fax: 06-29-419-113 www.fekete-merdo.sulinet.hu VIII. TOLLFORGATÓ 2. forduló VIII. TOLLFORGATÓ TEHETSÉGKUTATÓ VERSENY TÖRTÉNELEM
Észak Dél ellen Published on www.flagmagazin.hu (http://www.flagmagazin.hu) Még nincs értékelve
2011 április 25. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még nincs értékelve Értéke: 1/5 Értéke: 2/5 Mérték Értéke: 3/5 Értéke: 4/5 Értéke: 5/5 Furcsa ezt itt és most kimondani, de az egyenlőtlen fejlődés tézise
Információk a Khan Wars 4.5 verzióról
Információk a Khan Wars 4.5 verzióról I. Új nép hozzáadva Perzsák A perzsa nép bónuszai: - +10% fémtermelés - 10% olcsóbb Íjászok - 10% gyorsabb Ostromgép készítés - 20% több hadjárat - 20% nagyobb Fal
a magyar szovjet és a magyar jugoszláv kapcsolatok felülvizsgálatát és rendezését;
Magyarország 1944/45 és 1989 között Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc főbb eseményei, célkitűzése, nemzetközi jelentősége Az 1956-os forradalom 1956 őszén megélénkülő politikai élet: felújítja
A játékosok célja. A játék elemei. Spielablauf
Donald X. Vaccarino játéka 2-4 játékos részére, 8 éves kortól A játék elemei 8 különböző játéktábla rész (A továbbiakban negyed) A játékosok célja Minden játékos települések ügyes megépítésével saját birodalmát
A játék célja. A játék elemei
akong-ban a játékosok Kalandorok bőrébe bújnak és a Kambodzsai dzsungelben igyekeznek minél több mesés Smaragdot összegyűjteni. Ehhez nincs egyebük, mint a hátizsákjuk és a bátorságuk. A dzsungel telis-tele
Dungeon Roll Hősök Könyve Hero Booster Pack #1 + Guild Leader
Dungeon Roll Hősök Könyve Hero Booster Pack #1 + Guild Leader Alkimista / Csodatévő Növények, gyökerek és a mágia különleges keverékét használja, hogy gyógyító varázsitalaival elesett társait felélessze.
A BIRODALOM MEGHÓDÍTÁSA (KLASSZIKUS)
A BIRODALOM MEGHÓDÍTÁSA (KLASSZIKUS) Fordította: Erödi Gergely http://www.gemklub.hu/ A JÁTÉK CÉLJA A Birodalom Meghódítása társasjáték célja a küzdelem Róma Császárának címéért, és a rivális Cézárok félreállítása.
TÁRSASJÁTÉK. 4. Egy bábut mindenki elhelyez a pontok számolására szolgáló táblán
TÁRSASJÁTÉK A játék célja A játék az útonállók, lovagok, földművesek és szerzetesek világába vezet el: Mindegyikőjük célja, gyarapodni, pontokat szerezni. Hogyan? Lovag várat, várost épít, minél nagyobb
AZ ELSŐ VILÁGHÁBORÚ. http://www.gemklub.hu/ 1/14
AZ ELSŐ VILÁGHÁBORÚ http://www.gemklub.hu/ Fordította Erődi Gergely TARTALOM 1.0 Bevezetés 2.0 Tartozékok 3.0 A játék kezdése 4.0 A játék menete általánosságban 5.0 Csapatok mozgása 6.0 Csata 7.0 Erősítések
Az ötödik sugárút - Fifth Avenue by Wilko Manz 2-4 játékos számára, 12 éves kortól
Az ötödik sugárút - Fifth Avenue by Wilko Manz 2-4 játékos számára, 12 éves kortól A JÁTÉK CÉLJA A játékosok a lehető legtöbb győzelmi pontot próbálják elérni a magasba törő épületek, és üzletek építése
A katonai rangfokozatok
A katonai rangfokozatok zászló tábornagy tábornok ezredes 2x ôrnagy 3x kapitány 4x fôhadnagy 4x ôrmester 4x aknász 5x felderítô 8x kém bomba 6x A játékhoz jó szórakozást kíván a Piatnik Budapest Kft. www.jumbo-world.com
::JÁTÉKLAP:: Társasjáték Portál
Lovagok és Városok Fejlesztési Kártya Almanach Alkimista (2db) Dobása előtt játssza ki ezt a kártyát. Állítsa be a két számkockán a kívánt értéket, dobjon a szimbólum kockával, majd folytassa körét a szabályok
Backgammon. A következő ábrán látható a tábla helyes bábuk felrakása, illetve a területek elnevezései.
Backgammon Kellékek: 1 db Backgammon tábla 4 db hagyományos hatoldalú dobókocka (de 2 db is elég) 1 db duplázó kocka (oldalain: 2, 4, 8, 16, 32, 64 számok szerepelnek) 15-15 db világos és sötét korong
Az óbudai Schmidt-kastély ellenállói
KARACS ZSIGMOND Az óbudai Schmidt-kastély ellenállói Az országot 1956. október 4-én a keringõ hírek ellenére váratlanul érte a katasztrófa. Az emberek bíztak a szovjet csapatok kivonulásában, mindenki
OLVASÁS FEJLESZTÉSE 6.HÉT PROGRAMJA
OLVASÁS FEJLESZTÉSE 6.HÉT PROGRAMJA OLVASÁS FEJLESZTÉSE 1.NAP PROGRAMJA Elsőként megismerkedünk azokkal a betűkkel, amelyekkel ezen a héten dolgozni fogunk. Ezek pedig: b,d,p Nem elég, hogy vizuálisan
Barbárok visszavonulási szabályai... 21 A kár kiosztása... 21 [Háború]... 22 *Szővetséges játék+... 23 *Győzelmi Pontok+... 24 Győzelmi feltételek...
[Tartalomjegyzék] [Tartalomjegyzék]... 1 [Bevezetés]... 3 A játék célja... 3 A játékosok száma és a lejátszási idő... 3 [Játék elemek]... 4 [Játék telepítése]... 6 A szín kiválasztása... 6 Az ország kiválasztása...
A játékról. A játék elemei. Előkészítés és a játék elemeinek magyarázata
A játékról Le Havre egy francia város, melyben Franciaország második legnagyobb kikötője található (Marseille után). A város nem csak mérete miatt figyelemre méltó, hanem szokatlan neve miatt is. A holland
KÖZÉPKOR Az Aragón Királyság védelme a két Péter háborúja idején (1356 1366)
KÖZÉPKOR Az Aragón Királyság védelme a két Péter háborúja idején (1356 1366) Donald J. Kagay az Albany State University történészprofesszora, szakértője a középkori általános és hadtörténetnek, különös
Reinhard Staupe remek üzletelős játéka B A S A R I. 10 éves kortól 3-4 játékos részére 20-30 perc játékidő
Reinhard Staupe remek üzletelős játéka B A S A R I 10 éves kortól 3-4 játékos részére 20-30 perc játékidő Mi van a dobozban? Játéktábla 100 db drágakő 4 színben (tartalék drágakövek is vannak a dobozban,
A TENGELYHATALMAK SIKEREI ( )
A TENGELYHATALMAK SIKEREI (1939-41) 1. A furcsa háború (1939 ősze 1940 tavasza) Anglia és Franciaország a lengyelek lerohanása után ígéretükhöz híven hadat üzentek Hitlernek. A hadüzenetet azonban nem
Evo. Tervezte: Philippe Keyaerts. Kiadja: EuroGames
Evo Tervezte: Philippe Keyaerts Kiadja: EuroGames 3-5 játékos részére, 12 éves kortól, játékidő kb. 1-2 óra 217 453 883 évvel időszámításunk előtt az első dinoszauruszok elhagyták az óceánt, hogy megkezdjék
FELHÍVÁS! A játék pusztán, csak és kizárólag, a szórakoztatás céljából jött létre!
FELHÍVÁS! Mindenek előtt, szeretném hangsúlyozni, hogy elhatárolódok minden katonai korszak embertelen, kirekesztő ideológiájától, nem támogatok semmiféle szélsőséges nézetet. A játék pusztán, csak és
A Jungle Speed -et 2 15 (vagy még több!) játékos játszhatja, hétéves kortól.
A Jungle Speed -et 2 15 (vagy még több!) játékos játszhatja, hétéves kortól. A JÁTÉK CÉLJA A játékosok megpróbálnak minél gyorsabban megszabadulni a kártyáiktól. A JÁTÉK ELŐKÉSZÍTÉSE A totemet a kör közepére
Manőverek a korszerű harcban
Manőverek a korszerű harcban A korszerű harc jellemzői a nyitott szárnyak és széles hézagok, valamint a csapatok magas fokú mozgékonysága. Ezek megteremtik a feltételeket ahhoz, hogy a csapatok kihasználva
Hadszíntér és hátország
Hadszíntér és hátország LÖVÉSZÁRKOK A HÁTORSZÁGBAN A napjainkban olyan élesen látható árkok és törésvonalak gyökerei legalább száz évre, az 1905 1918 közötti évtizedre nyúlnak vissza érvel monográfiájában
Az olasz ellenállás és a szövetségesek közötti kapcsolatok
JELENKOR Az olasz ellenállás és a szövetségesek közötti kapcsolatok A II. világháború történelmével foglalkozó átlagember gondolatában a fasiszta Németország által megtámadott országokban kibontakozó ellenállási
Budapest ostroma: Hitler végül feláldozta a fővárost
2015 február 19. Flag 0 5 Átlag: 5 (1 szavazat) Mérték A 102 napon át tartó Budapest ostromát második Sztálingrádnak is nevezték. Szálasi Ferenc nyílt várossá akarta nyilváníttatni a fővárost, de tervével
MŰLEÍRÁS 01. Építészeti leírás. Helyszín
Építészeti leírás Helyszín Tervezési helyszínnek egy olyan zöld parkot kerestem, mely könnyen megközelíthető, viszont el van szigetelve a város zajától, így alkalmassá válva az elmélyült megemlékezésre.
Stone Age. Style is the goal kiegészítő
Stone Age Style is the goal kiegészítő Előkészületek 1. Tegyük az új játéktáblát az eredetire. 2. A díszeket (10 fog és 5 gyűrű) a vadászmezőre tesszük az étel korongok mellé. 3. A fát az erdőre tesszük.
A limanowai csata emléknapja Sopronban
A limanowai csata emléknapja Sopronban 2 A limanowai csata emléknapja Sopronban A Soproni Huszár Hagyományőrző Egyesület nevében köszöntöm vendégeinket, tagjainkat, és a megjelenteket. Egyesületünk császári
Tervező: Thomas Lewandowicz. Grafika: Ewa Kotowska BEVEZETŐ ÉS A JÁTÉK CÉLJA
Tervező: Thomas Lewandowicz Grafika: Ewa Kotowska BEVEZETŐ ÉS A JÁTÉK CÉLJA A királyság elvette ezt a tengerparti területet és átadta az új báróknak. A bárók hamar felfedezték, hogy ezen vidék igazi értéke
101.1 KIEGÉSZÍTŐ A ONE ZERO ONE JÁTÉKHOZ. Játékelemek: 10 parancskártya / 1 60 kártya / 1 irányításkártya / 2 játékos segédlet
101.1 KIEGÉSZÍTŐ A ONE ZERO ONE JÁTÉKHOZ Játékosok száma: 2 Életkor: 8+ Játékidő: 10 perc Játékelemek: 10 parancskártya / 1 60 kártya / 1 irányításkártya / 2 játékos segédlet JÁTÉK A 60-AS SORRAL SAVE
A Fuggerek Tervező: Klaus-Jürgen Wrede
A Fuggerek Tervező: Klaus-Jürgen Wrede 2-4 játékos részére 10 éves kortól játékidő kb. 30-45 perc Tartalom 9 árkártya az árak jelölésére (1-9 gulden) 1 Gazdag Jakab-kártya 5 áruértékjelző kártya 45 árukártya
LÉPÉSEK A SZARAJEVÓI MERÉNYLET UTÁN. RedRuin Consulting munkája
LÉPÉSEK A SZARAJEVÓI MERÉNYLET UTÁN RedRuin Consulting munkája BEVEZETÉS 1914. július 12. SZERB VILLÁMHADMŰVELET HELYZETELEMZÉS ERŐSSÉGEK felfelé ívelő, diverz gazdaság véderő tv. (hadsereg modernizációja)
*Sokan a cím állítására bizonyosan felkapják a fejüket. A világ legnagyobb hajó katasztrófája és "Wilhelm Gustloff"?*****
*Sokan a cím állítására bizonyosan felkapják a fejüket. A világ legnagyobb hajó katasztrófája és "Wilhelm Gustloff"?* Szinte mindenkinek, aki a "hivatalos történetírás" műveit olvassa, annak a világ legnagyobb
A csehszlovák magyar lakosságcsere népességföldrajzi vonatkozásai a dél-alföldi régióban
A csehszlovák magyar lakosságcsere népességföldrajzi vonatkozásai a dél-alföldi régióban írta Kugler József A második világháború az európai országok többségétôl nemcsak súlyos véráldozatokat követelt,
Csak védelemre épített erődrendszerrel háborút, de még csatát sem lehet nyerni. Hárosy (Haszala) Teofil
Csak védelemre épített erődrendszerrel háborút, de még csatát sem lehet nyerni. Hárosy (Haszala) Teofil Terület visszacsatolások 1938-41 Az 1939-ben a Kárpátalja visszatértével szinte azonnal megkezdődött
VERSENYKIÍRÁS HÉTPRÓBÁSOK BAJNOKSÁGA 2016 ORSZÁGOS EGYÉNI ÉS CSAPAT DIÁKVERSENY 2015/2016-OS TANÉV
VERSENYKIÍRÁS HÉTPRÓBÁSOK BAJNOKSÁGA 2016 ORSZÁGOS EGYÉNI ÉS CSAPAT DIÁKVERSENY 2015/2016-OS TANÉV A verseny helyszíne: Hejőkeresztúri IV. Béla Általános Iskola, 3597 Hejőkeresztúr, Petőfi Sándor út 111.
ÚJ SZABÁLYOK: A LAPKÁK AKCIÓINAK LEÍRÁSA
NS Hex Babel 13 BEVEZETÉS New York egyik előretolt harcállása, a Babel 13 egyik napról a másikra elveszti a kapcsolatot a parancsnoksággal. Védőinek egy számukra ismeretlen ellenséggel kell szembenézniük:
többiek ne lássák. Az információt érdemes lejegyezni nyomozófüzetünkbe, melyet a játékhoz mellékeltek.
Az emberek fantáziáját mindig megmozgatták a rejtélyek. Gondoljunk csak Sir Arthur Conan Doyle világhírű nyomozójára, Sherlock Holmes-ra, vagy Agatha Christie Hercule Poirot-jára. Generációk vették izgatottan
A két harcmodor kétféle taktikát, játékstílust jelent, és ki-ki eldöntheti, inkább melyikre támaszkodik - vagy inkább mindkettőre.
Az 5. századi Anglia: változások, új kor kezdete. A rómaiak eltávoztak, a szászok pedig meghódították a szigetet. A kereszténység még nem erősödött meg, még küzd a kelta vallsásal. A játék ezekben a bizonytalan
1. beadandó feladat: egyszerű grafikus felületű alkalmazás. Közös követelmények:
1. beadandó feladat: egyszerű grafikus felületű alkalmazás Közös követelmények: A megvalósításnak felhasználóbarátnak, és könnyen kezelhetőnek kell lennie. A szerkezetében törekedni kell az objektumorientált
Így került le a lófarkas lobogó Buda váráról
2011 szeptember 03. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még nincs értékelve Értéke: 1/5 Értéke: 2/5 Mérték Értéke: 3/5 Értéke: 4/5 Értéke: 5/5 1684-ben a Habsburg birodalom, Lengyelország és Velence Szent Liga
Canal Grande Tervező: Alan R. Moon és Aaron Weissblum
Canal Grande Tervező: Alan R. Moon és Aaron Weissblum kártyajáték 2 játékos részére 12 éves kortól játékidő 30-45 perc Tartalom 52 akciókártya ( A hátlappal) 30 kerületkártya (5-5 Cannaregio, Santa Croce,
AntE Portas. Szabálykönyv Marosvári Tamás perc
AntE Portas Szabálykönyv Marosvári Tamás 2 12+ 25-40 perc B Bevezetés Az Ante Portas egy kétszemélyes kártyajáték, mely Hannibál hadjáratát dolgozza fel a II. Pun háború idejéből. Az egyik játékos Hannibál
Áttekintés. A játék célja. Marco Ruskowski és Marcel Süßelbeck játéka 2-4 játékos részére, 10 éves kortól.
Marco Ruskowski és Marcel Süßelbeck játéka 2-4 játékos részére, 10 éves kortól. A püspök magas rangú látogatókat vár, de sajnos a nagy freskófestmény a katedrális mennyezetén sürgős renoválásra szorul.
3. Karakterlapok. FONTOS: Tárgyakból és állatokból egyszerre senkinek nem lehet 5-nél több, ahogyan a karakterlapon lévő helyeknél látszik!
Játékszabály A Magyar Népmesék A társasjátékban résztvevő 2-6 fő egy-egy mesehős szerepét felvéve halad végig egy történeten, hogy rengeteg kalandot átélve, tapasztalatokkal és varázstárgyakkal felvértezve