Nehémiás 1, 1-11 Nehémiás imája

Átírás

1 Nehémiás 1, 1-11 Nehémiás imája Nehémiásnak, a Hakália fiának beszédei. És lőn a Kislév nevű hóban, a huszadik esztendőben, hogy én Susán várában valék. És jöve hozzám Hanáni, egy az én atyámfiai közül, és vele együtt férfiak Júdából, és tudakozódtam tőlök a fogságból megszabadult maradék zsidók felől és Jeruzsálem felől. És mondának nékem: A fogságból megszabadult maradék zsidók ott abban a tartományban nagy nyomorúságban és gyalázatban vannak; és azonfelül Jeruzsálem kőfala lerontatott, s kapui tűzben égtek meg! Hogy pedig meghallám e beszédeket, leültem és sírtam és keseregtem napokon át, s bőjtölék és imádkozám a mennynek Istene előtt; És mondék: Kérlek Uram, mennynek Istene, nagy és rettenetes Isten! Ki megtartja a szövetséget és irgalmasságot az őt szeretőknek és az ő parancsolatait megtartóknak; Oh, legyen figyelmetes a te füled, és szemeid legyenek nyitva, hogy meghallgassad a te szolgádnak könyörgését, melylyel én könyörgök most előtted nappal és éjjel Izráel fiaiért, szolgáidért, és vallást tészek az Izráel fiainak bűneiről, melyekkel vétkeztünk te ellened, én is s az én atyámnak háza vétkeztünk! Felette igen vétkeztünk ellened, és nem tartottuk meg a parancsolatokat, és a rendeléseket és a törvényeket, melyeket parancsoltál volt Mózesnek a te szolgádnak. Oh, emlékezzél meg arról a beszédről, melyet parancsoltál Mózesnek, a te szolgádnak, mondván: Ha ti vétkeztek, én meg elszélesztelek titeket a népek között; Ha pedig megtérendetek hozzám és megtartjátok parancsolataimat és cselekeszitek azokat: még ha az égnek utolsó szélén volnának is szétszórt gyermekeitek, onnan is összegyűjtöm őket és beviszem arra a helyre, melyet választottam, hogy lakozzék ott az én nevem! És ők a te szolgáid és a te néped, a kiket megszabadítottál a te nagy erőd által és a te erős kezed által! Kérlek oh Uram, legyen figyelmetes a te füled a te szolgádnak könyörgésére és szolgáidnak könyörgésökre, a kik kívánják félni a te nevedet, és adj, kérlek, jó szerencsét most a te szolgádnak, és engedd, hogy kegyelmet találjon ama férfiú előtt. Én ugyanis a királynak pohárnoka voltam. Bevezetés Nehémiás említi ebben a felolvasott részben is, hogy tudakozódott azoktól, akik Júdából jöttek, a megszabadult maradék zsidók felől. Ugyanis ekkor már vége volt a 70 éves babiloni fogságnak, és a zsidók egy része már hazatért, egy maradék. Akik hazatértek, tudjuk Ezsdrás könyvéből, pusztaságot találtak Jeruzsálem helyén is. Itt is mondja az Ige: kőfalai lerontattak, kapui tűzben égtek meg, a templom teljesen elpusztult, benne minden, az egész város, a kőfalak. Ahogy megígérte az Úr, hogy ez lesz a következménye a bűneiknek. Akik visszatértek, a kis maradéknak az első dolga az volt, hogy oltárt építettek. Nagy, erős alapra építették az oltárt, és azt sem volt egyszerű felépíteni, mert az ott levő népek ellenségesen viselkedtek. Ahogy felépült az oltár, áldoztak, az oltár felépítése után pedig hozzáfogtak építeni a templomot. Még nem a várost, és nem a saját házaikat, hanem a templomot. Letették a templom alapkövét. Még voltak az öregek közt olyanok, akik látták az első templomot: hetven évig tartott a fogság, volt, aki gyermekkorában látta, s most öregemberként visszatért, s látta, hogy letették az alapkövet, hangosan sírtak. Elkezdték építeni a templomot. Ez sem volt könnyű. Mindenféleképpen meg akarták akadályozni, és meg is akadályozták. Végül egy királyi rendelet jött, abba kell hagyni az építkezést, és akik ott maradtak - most jön a hír -, hogy megszabadultak ugyan a babiloni fogságból, de nagy szégyenben és nyomorúságban vannak.

2 Nehémiás Nehémiás még ott volt a Babiloni Birodalom utódbirodalmában. A babiloniakat elfoglalták a médek és a perzsák, Dániel könyvéből is tudjuk, felállították a Perzsa Birodalmat, és ő ott a király pohárnoka volt. Mikor hallotta ezeket a híreket, igen megindult, és úgy olvastuk itt, hogy leültem és sírtam, keseregtem, böjtöltem és imádkoztam. Ezek az emberek, akik elmondták ezeket a híreket, nem önként mondták el, hanem azt olvastuk, hogy érdeklődött felőlük. És jöve hozzám Hanáni, egy az én atyámfiai közül, és vele együtt férfiak Júdából, és tudakozódtam tőlök a fogságból megszabadult maradék zsidók felől és Jeruzsálem felől (2. vers). Tudakozódott. Nehémiás számára nem volt közömbös, hogy mi van a néppel, akik hazatértek. Nagyon fontos volt számára a nép, aki már otthon van, akit Isten hazavitt, hogy mi van velük. Ez nem egy udvariassági tudakozódás volt, hogy: Nos, hát jöttetek Júdából, hogy vannak, mint vannak? - Köszönöm, jól vannak, viszontlátásra. Hanem nagyon is a szívére vette, amiket hallott. Nagyon fontos volt neki, hogy mit hall, igazán érdekelte, és amikor megtudta, hogy milyen nehézségben, bajban, gyalázatban, nyomorúságban vannak, akkor valamit tenni akart. De mit tudott ő tenni, mit tud tenni egy ember, amikor a maradék, aki hazatért, azok sem tudtak semmit sem tenni? Isten tudakozódott népe után Itt hadd említsem meg, hogy az, hogy Nehémiás tudakozódott, rámutat arra, hogy előbb valaki más tudakozódott. Lehet, hogy mást még jobban érdekelte, hogy Izrael maradékával mi van, mint ahogy Nehémiást. Hadd olvassam el az Ezékiel könyvének a 34. részéből: Mert így szól az Úr Isten: Ímé, én magam keresem meg nyájamat, és magam tudakozódom utána. Miképen a pásztor tudakozódik nyája után, a mely napon ott áll elszéledt juhai között; így tudakozódom nyájam után, és kiszabadítom őket minden helyről, a hova szétszóródtak a felhőnek s borúnak napján. És kihozom őket a népek közül s egybegyűjtöm a földekről, és beviszem őket az ő földjökre, és legeltetem őket Izráel hegyein, a mélységekben s a föld minden lakóhelyén. Jó legelőn legeltetem őket, és Izráel magasságos hegyein leszen akluk, ott feküsznek jó akolban, s kövér legelőn legelnek Izráel hegyein. Én magam legeltetem nyájamat, s én nyugosztom meg őket, ezt mondja az Úr Isten; Az elveszettet megkeresem, s az elűzöttet visszahozom, s a megtöröttet kötözgetem, s a beteget erősítem; és a kövéret s erőset megőrzöm Hibás a fordítás, hogy elvesztem., és legeltetem őket úgy, mint illik (Ez 34,11-16). Isten tudakozódott Izrael után, a nyája után. Isten nagyon jól tudta, még akkor ott voltak a babiloni fogságban szétszórva, s amikor az a kis maradék hazatért, az után is tudakozódott, mert legeltetni akarja őket, megerősíteni, megőrizni, megtartani, de most nyomorúságban voltak. Ahogy látjuk Nehémiásnál, hogy mennyire a szívén viselte ennek az otthon lévő népnek a sorsát, Isten még sokkal inkább a szívén viselte. Ha vannak szeretteink, akik nyomorúságban vannak, bármilyen nyomorúságban: testi, lelki, szellemi, akármilyen nyomorúságban vannak, ha nekünk fáj a sorsuk, és érdeklődünk utána, és tenni szeretnénk valamit, ne gondoljuk, hogy Istennek ez nem jobban fáj! Most emberi szóval mondom, hogy fáj. Ne gondoljuk, hogy Őt nem érdekli, Ő nem tudakozódik utána, és Ő nem akar jót tenni. Még sokkal inkább, mint mi. El kell jönni az időnek, amikor jót tehet. Mint ahogy itt is: le kellett telni a 70 éves babiloni fogságnak, a 70 évnek el kellett telni. Megvolt az oka, hogy miért, most erre nem térek ki. Minden embernél meg van az oka, amíg Isten megengedi a nyomorúságot, megvan a célja is, de Isten nem felejtkezik el rólunk, tudakozódik utánunk, s jót akar tenni velünk. Van, hogy nyomorúságban vagyunk, és úgy gondoljuk, senki nincs, aki érdeklődnék felőlünk. (Pedig Istennek mindig vannak olyan emberei, akiket érdekel, akiknek fáj, ha valaki nyomorúságban van, csak azok nem verik nagydobra. Nem embereknek mondják el, mert nem embereknek akarnak tetszeni, hanem Istennek, mint ahogy Nehémiás is Istennek mondta el az ő fájdalmát.) De ha még nem is

3 lenne ember, azt ne felejtsük el, hogy nincsen olyan mélység, hogy Isten ne érdeklődne, ne akarna kihozni onnan, és ne akarna jót tenni velünk. Én magam tudakozódom nyájam után, én magam megyek utána, ahová elszóródtak a borúnak napján. Összegyűjtöm, visszaviszem. Ez majd a jövőben is így lesz majd Izraellel is, de így lesz mindenkivel, aki tudja, hogy messze került Istentől, s aki vágyik vissza Istenhez. Isten érdeklődik utána. Kesergés és sírás Amikor Nehémiás meghallotta, hogy miben van a megszabadult maradék otthon, Jeruzsálemben, akkor nézzük meg, mit csinált. Így olvassuk az Igében: Hogy pedig meghallám e beszédeket, leültem és sírtam és keseregtem napokon át, s bőjtölék és imádkozám a mennynek Istene előtt (4. vers). Hát, először is, leült. Ez valamit kifejez, hogy leült, mert amikor valami nagy dolgot akarunk mondani, azt mondjuk, hogy először ülj le! Így állva nem is mondjuk, csak ülve. Ő is nagy dolgot hallott, leült. Kell egy bizonyos nyugalom, kell egy bizonyos idő, amikor az ember úgy átgondolja, megemészti. Hát, őbenne is ez volt: leült, és ahogy végiggondolta a dolgokat, azt mondja, hogy sírtam és keseregtem. A sírás és a kesergés az együttérzésnek a jele, de ez a lelkünknek a reakciója. Az nem baj, hogy nekünk lelkünk van, és az sem baj, ha sírunk, ha kesergünk. Csak hogy mi lesz a folytatás? Itt válik el, mert a folytatásnál vagy jó lesz, vagy rossz. Van olyan ember, aki sír és kesereg napokon át, heteken át, hónapokon, éveken át, s van, aki végigkesergi az egész életét. Kesereg emberek előtt, és úgy ismerjük az ilyen embereket, hogy ezek megkeseredett szívű emberek, akikkel ha találkozunk és beszélgetünk, mindig csak a keserűség és a panasz jön belőlük. Ez nem jó dolog, veszélyes dolog. Az Ige mondja a Zsidókhoz írt levélben, hogy nehogy a keserűség gyökere felnevekedjen. Lehet keseregni, csak mi lesz utána? És ki előtt kesergünk? Nehémiás nem emberek előtt kesergett. Az, hogy leültem, nem azt jelenti, hogy jól van, ezek az emberek elmondták, elmentek, én meg szépen bementem és leültem, csak úgy, egyedül az Úrral. Hadd olvassak el egy verset a 102. zsoltárból, mit mond a zsoltáríró, aki szintén kesergett. A nyomorultnak imádsága, a mikor eleped és kiönti panaszát az Úr elé. Uram, hallgasd meg az én imádságomat, és kiáltásom jusson te hozzád! Ne rejtsd el a te orczádat tőlem; mikor szorongatnak engem, hajtsd hozzám a te füledet; mikor kiáltok, hamar hallgass meg engem! Mert elenyésznek az én napjaim, mint a füst, és csontjaim, mint valami tűzhely, üszkösök. Letaroltatott és megszáradt, mint a fű az én szívem; még kenyerem megevéséről is elfelejtkezem. Nyögésemnek szavától csontom a húsomhoz ragadt. Hasonló vagyok a pusztai pelikánhoz; olyanná lettem, mint a bagoly a romokon. Virrasztok és olyan vagyok, mint a magános madár a háztetőn (Zsolt 102,1-8). Kinek mondta el a keservét és a jajgatásait, a panaszát? Még egyszer elolvasom az első verset: A nyomorultnak imádsága, a mikor eleped és kiönti panaszát az Úr elé. Ezt tette Nehémiás is. Sírt és kesergett, de utána azonnal elkezdett böjtölni és imádkozni. Vagyis a keserűségét, a sírását, a könnyeit ilyen zsoltárt is olvasunk, hogy szedd tömlődbe könnyeimet - az Úr előtt hullatta. Panaszát az Úrnak mondta el, szíve fájdalmát az Úr elé öntötte ki, Őt kereste imádságban. Ne felejtsük el, ha fáj valami, és a lelkünkön nem tudunk uralkodni, és hullanak a könnyeink, jajgatni volna kedvünk - lehet, az Úr előtt! Neki elmondhatjuk imádságban. Nehémiás imája Nézzük meg, hogy milyen imádságot mondott Nehémiás, amikor elkezdett az Úr előtt panaszkodni azok miatt a rossz hírek miatt, sorsuk miatt. És mondék: Kérlek Uram, mennynek Istene, nagy és rettenetes Isten! (5. vers). Mikor mi az Úr elé állunk imádságban, akkor látnunk kell, vagy látni fogjuk, ha az Úr előtt vagyunk igazán, hogy Isten nagy Isten. Atyánk is, bár ezt még Nehémiás nem mondhatta el, mi már elmondhatjuk, hogy Atyánk is, de nagy és rettenetes Isten is. Szerető Isten is, Ő is beszél erről: Ki megtartja a szövetséget és

4 irgalmasságot az őt szeretőknek és az ő parancsolatait megtartóknak - irgalmas Isten is. Az Úr, az Úr, irgalmas és kegyelmes Isten, de nagy is, rettenetes is, igazságos is, és nem olyan egyszerű dolog az, hogy Ő figyelmez a mi imádságunkra. Ezért mondja, hogy: Oh, legyen figyelmetes a te füled, és szemeid legyenek nyitva, hogy meghallgassad a te szolgádnak könyörgését, mellyel én könyörgök most előtted (6. vers). Ne gondoljuk, hogy Isten olyan Isten, akitől mi követelhetjük, hogy álljon rendelkezésünkre, Aki azért van, hogy hallgasson meg minket. Isten meghallgat, mert szeret, mert irgalmas. De nem azért, mert nekünk ehhez jogunk van, vagy Neki ez a dolga, hanem, mert irgalmas és kegyelmes Isten. Nem természetes dolog, hogy meghallgat. Ezt különösen akkor érzi az ember, amikor tényleg úgy az Úr elé áll imádságban, mert a következő szava mindjárt ez volt Nehémiásnak: [ és vallást tészek az Izráel fiainak bűneiről, melyekkel vétkeztünk te ellened, én is s az én atyámnak háza vétkeztünk! Felette igen vétkeztünk ellened, és nem tartottuk meg a parancsolatokat, és a rendeléseket és a törvényeket, melyeket parancsoltál volt Mózesnek a te szolgádnak (6-7. vers). Vétkeztünk, felette igen vétkeztünk. Tehát annak, hogy most mi nyomorúságban vagyunk, meg a maradék, akit Te már megszabadítottál, akik már visszatértek, hogy nyomorúságban vannak, megvan az oka: vétkeztünk. Azért is jó, amikor egy ember az Úr előtt önti ki a panaszát, mert ha emberek előtt öntjük ki a panaszunkat, soha nem jutunk el arra a felismerésre, hogy vétkeztünk. Mindig másokat hibáztatunk, vagy ha nem is embereket, legalább a körülményeket, végső soron Istent, Aki rendezi a körülményeket és az életutunkat. Mindig más a hibás. Ez volt rossz, az volt rossz, most a szomszéd ezt csinálta, a fiam így volt, a főnököm az volt, de mindig más, a miatt nyomorúságban vagyok. De mikor valaki az Isten elé áll, akkor meglátja, és azt mondja: vétkeztünk, én is vétkeztem. És azt olvastuk, hogy és vallást teszek az Izrael fiainak bűneiről, amellyel vétkeztünk Te ellened. Hogy vallást tett, az azt jelenti, hogy konkrétan tudta és felsorolta Isten előtt, hogy ezt is áthágtuk, ezt sem jól tettük, itt is engedetlenek voltunk, itt is a mi makacsságunk, a mi hűtlenségünk, ez is a mi vétkünk. Pontosan tudta. Ha valaki a nagy bánatával (lehet, hogy először önsajnálkozó bánatával) Isten elé áll, majd Őelőtte meg fogja látni, hogy én vagyok az oka, én vétkeztem, ez az én bűnöm, akkor lehet vallást tenni a bűnéről. Nem csak úgy általában, hogy bűnösök vagyunk, hanem ahogy Dávid is. Nagyon jól tudta, amikor vétkezett, hogy mi az ő bűne. Az én vétkem szüntelen előttem forog. Mert az Isten színe előtt az ember világosan lát, ott tudja, Isten fényében, hogy mi az ő bűne. Vallást tesz, és elmondja. Ezek után embereknek is el lehet mondani a bűnünket, de e nélkül, hogy az Isten előtt ne tegyünk vallást, ott ne lássuk meg, a nélkül elmondani másoknak, nem tudom, hogy mennyi az ereje... De ha Isten előtt lelepleződünk, és úgy mondjuk el másoknak a mi bűneinket, annak biztos van ereje. Ha megtértek Amikor ide eljutott, hogy vétkeztünk, akkor a következőt mondta: Oh, emlékezzél meg arról a beszédről, melyet parancsoltál Mózesnek, a te szolgádnak, mondván: Ha ti vétkeztek, én meg elszélesztelek titeket a népek között. Ha pedig megtérendetek hozzám és megtartjátok parancsolataimat és cselekeszitek azokat: még ha az égnek utolsó szélén volnának is szétszórt gyermekeitek, onnan is összegyűjtöm őket és beviszem arra a helyre, melyet választottam, hogy lakozzék ott az én nevem! (8-9. vers). Amikor valaki Isten előtt önti ki a szívét, és meglátja azt, hogy bűnös, és a vétkeiről vallást tesz, egy másik dolgot is meglát. Nemcsak ez, amiben vagyok a bűneim következménye, mert Isten megmondta, hogy ha ti vétkeztek, szétszórlak benneteket a népek közé, hanem azt is meglátja, hogy tett egy ígéretet: De hogyha megtértek, még ha az égnek utolsó szélére volnátok is szétszórva a fiaitok - nem is ők, hanem a fiaik, onnan is összegyűjtelek. Egy feltétel van: ha megtértek. Mivel kezdődik a megtérés, vagy mi a megtérés? Mikor Keresztelő János a megtérésnek az igéjét prédikálta: Térjetek meg, mert elközeledett a mennyeknek az országa! Akkor jöttek

5 Jeruzsálemből, a Jordán környékéről, egész Júda jött hozzá, megkeresztelte, bemerítette őket a Jordánba. Ott is először a bűn kérdése jött elő, vallást tettek a bűneikről. Ez kell a megtéréshez: felismerni a bűnt, bevallani, elfordulni attól, Isten felé fordulni, bűnbánatra jutni. Tulajdonképpen ezt tette Nehémiás az egész népnek a nevében, ez volt az ő szívében, amikor Isten előtti imádságban eljutott odáig, hogy: Igen, vétkeztünk, és vallást tesz az ő bűneiről. Akkor értette meg azt, hogy de a megtérőknek Isten kegyelmet ad. Aki eljut a bűnismeretre, bűnbánatra, bevallja Isten előtt a bűneit, elfordul attól, és Isten felé fordul, Isten valami ígéretet ad a megtérőknek. Visszahozlak, ha még a föld szélére volnátok is kitaszítva, akármilyen messzire, még a gyermekeiteket is visszahozom. Figyeljük meg, hogy a helyreállításnak nincs más feltétele, de e nélkül a feltétel nélkül nincs helyreállás. Nincs, egy embernek sem, egy népnek sem. Itt az egész nép volt kitaszítva, az egész nép együtt vétkezett. Kevesek voltak, akik hűségesek maradtak az Úrhoz. Sokan látják ma is már a világban azt, hogy itt, a világban nem lesz megoldás. Hiába áhítoznak az emberek a boldog jövőről, és álmodoznak, hogy majd így lesz és úgy lesz. Úgy gondolják, hogy majd ha megerősödik a gazdaság, ha sok pénz lesz, ha megszűnik a munkanélküliség, meg majd ha a bőség kosarából mindenki egyaránt vehet, meg ez lesz, meg az lesz; sose lesz. Majd az ezeréves királyságban, ha Isten megvalósítja. De itt az, hogy egy ember élete, vagy egy népnek az élete helyreálljon, vagy egy nép élete elviselhető legyen (mert ilyen ígéretünk nincs, hogy egy egész nép egyetemesen megtér, majd az ezeréves királyságban lesz), de hogy egy országban egy egész népnek a sorsa elviselhető legyen, attól függ, hogy hányan ismerik fel ezt, hogy nincs más megoldás, mint Istenhez térni. Nincs más, ettől függ. Az ima ereje és egy kérés Nem hiába mondja nekünk Isten Igéje, hogy Intelek azért titeket mindenek előtt, hogy tartassanak könyörgések, imádságok, esedezések, hálaadások minden emberekért, Királyokért és minden méltóságban levőkért, hogy csendes és nyugodalmas életet éljünk (1Tim 2,1-2). Mert amíg vannak bizonyos sók a társadalomban, míg vannak bizonyos számú emberek, akik Istenhez térnek, akiknek Istennel közösségük van, akik megalázkodnak, és Isten szerint járnak, addig elviselhető még az élet. De ha nincs, elviselhetetlenné válik. Nem lesz csendes és nyugodalmas élet. Ezért most egy imádságot olvastunk, Nehémiásnak az imádságát, aki bűnbánatban állt az ő népéért Isten előtt. Isten megmondta neki a megoldást is, meg is biztatja. Hadd intsen bennünket is Pál apostol szavaival az Ige, hogy intelek, hogy tartassanak könyörgések. Többet tesz az imádság, többet tesz az Úrnak átadott egyetlen élet, mint az istentelen politikusoknak egész hada, mert a dolgok egyedül Istennél dőlnek el. Hozhatnak akármilyen jó rendeletet, de minden megbukik az embernek a bűnén. De ha látnak egy példamutató életet, egy sót, valamin elgondolkozik az embernek a szíve, Istennek van egy ígérete: Sodomát nem pusztította el, amíg benne volt Lót. De amely napon Lót kiment Sodomából, jött tűzzel és kénkővel az eső. És amely napon Noé bement a bárkába, amint kitette a lábát a földről, és bement a bárkába, azon a napon jött Istennek az ítélete. Most nézzük meg, hogy ebben az imádságban volt egy kérés. Sokat tanulhatunk ebből az imádságból, mert nem sorolta el Nehémiás Istennek, hogy ő mit akar. Ha figyelmesen elolvassuk, és összehasonlítjuk a mi imádságunkkal, akkor nem is értjük először, hogy hát mit akar tulajdonképpen Nehémiás? Nem is mond semmit sem! Ha mi imádkoztunk volna, akkor elsoroltuk volna: Ó, Uram, add, hogy azok a környező népek ne legyenek olyan ellenségesek, engedjék már meg, hogy tovább építsük a templomot, meg hogy felépíthessük Jeruzsálemet, a kőfalait. Aztán a kapuit, amik a tűzben égtek el, hogy állíthassunk új kaput, adjál már - elsoroltuk volna Istennek, hogy mit csináljon. Ez a bajunk. Nagyon sokszor elsoroljuk mi, mintha Isten nem tudná, mintha nem jobban tudná, mint mi. Egyetlenegy kérés volt Nehémiásban. A bűnbánat után, a megalázkodás után a következőt mondta: Adj, kérlek, jó szerencsét most a te szolgádnak, és engedd, hogy kegyelmet találjon ama férfiú előtt. (11.

6 vers). Ki volt ama férfiú? A király. Gondolhatunk arra, hogy Nehémiásnak mint a király pohárnokának adódhatott volna alkalom, hogy ami kérdés volt a szívében, hogy mit lehetne tenni az ő népéért, azt felhozza neki. De vajon a király előtt fog-e kegyelmet találni? Ennyi volt benne, hogy találjon kegyelmet, és tulajdonképpen, amikor a mi életükről van szó, itt is az alapvető dolog az, hogy találunk-e kegyelmet Isten előtt, a királyok Királya előtt. Néhány szó a kegyelemről Nagyon sokszor előfordul az Igében az, hogy kegyelem. Csak egy néhány Igét felsorolok, ismerősök ezek a bibliaolvasók előtt. János evangéliumában így kezdődik, hogy: A törvény Mózes által adatott, a kegyelem pedig és az igazság Jézus Krisztus által lett. Ha Pál leveleit olvassuk, minden levélnek az elején a beköszöntőnél ez van, hogy: Kegyelem és békesség. Vannak levelek, amelyben úgy kezdődik, hogy kegyelem, irgalmasság és békesség Istentől. A 63. zsoltárban olvassuk ezt az igeverset, hogy: Kegyelmed jobb az életnél. A Korinthusi levélben olvassuk, Pálnak mondja Isten, hogy: elég neked az én kegyelmem, amikor a tövis felől panaszkodott háromszor. (2Kor 12,9) A Zsidókhoz írt levélben: Jó dolog, hogy kegyelemmel erősítessék meg a szív, és nem ennivalókkal. (Zsid 13,9) Kegyelem a Titushoz írt levélben (2,11): Megjelent az Isten üdvözítő kegyelme minden embernek. Róma 5,20: Ahol a bűn megsokasodik, ott a kegyelem sokkal inkább bővölködik. Vagy a Timótheushoz írt levélben: Szerfelett megsokasodott pedig a kegyelem a mi Urunkban, Jézus Krisztusban. Szerfelett megsokasodott kegyelem. És mi ez a kegyelem? Ez a kegyelem, amit abban az időben királyi jog volt adni. És mit jelent ez a kegyelem egy megszabadult embernek? Ne felejtsük el, sokszor szoktunk arról szólni, hogy valaki a világban van, még nem ismeri Istent, nem ismeri Isten kegyelmét, az Ő szeretetét, az üdvösséget, hogy el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Most itt Nehémiás azokért imádkozik, akik már megszabadultak a babiloni fogságból, akik otthon voltak, már oltárt építettek, már a templomot is elkezdték építeni, csak még a várost nem építették, és ők voltak nyomorúságban. Ugye, ismerős az, amikor valaki Jézus Krisztusban elhívott lesz, elkezdi a hívő életet nagy örömmel, és egyszer csak érzi, hogy valami nincs rendben, valami nyomorúság csapja meg. Valahogy valaminek nem tud a nyitjára rájönni. Tudja Isten szeretetét, tudja, hogy Jézus Krisztus véréért Isten megbocsátja a bűneinket, de nem tud győzelmes életet élni. Levert, el-elbukik. Óh, én nyomorult ember, kicsoda szabadít meg? Nem azt teszem, amit akarok, hanem amit nem akarok. Már nem is én cselekszem, hanem a bennem lakozó bűn. Sokan ismerhetik Reményik Sándor versét a kegyelemről, de azért elolvasom, mert nagyon szépen kifejezi azt mindennapi nyelven, hogy mi is Istennek ez a kegyelme: Kegyelem Először sírsz. Azután átkozódsz. Aztán imádkozol. Aztán megfeszíted Körömszakadtig maradék-erőd. Akarsz, egetostromló akarattal S a lehetetlenség konok falán Zúzod véresre koponyád. Azután elalélsz. S ha újra eszmélsz, mindent újra kezdesz. Utoljára is tompa kábulattal,

7 Szótalanul, gondolattalanul Mondod magadnak: mindegy, mindhiába: A bűn, a betegség, a nyomorúság, A mindennapi szörnyű szürkeség Tömlöcéből nincsen, nincsen menekvés! S akkor magától megnyílik az ég, Mely nem tárult ki átokra, imára, Erő, akarat, kétségbeesés, Bűnbánat hasztalanul ostromolták. Akkor megnyílik magától az ég, S egy pici csillag sétál szembe véled, S olyan közel jön, szépen mosolyogva, Hogy azt hiszed: a tenyeredbe hull. Akkor magától szűnik a vihar, Akkor magától minden elcsitul, Akkor magától éled a remény. Álomfáidnak minden aranyágán Csak úgy magától friss gyümölcs terem. Ez a magától: ez a Kegyelem. Hogy ezt átélje az ember, először végig kell, hogy menjen ezeken, hogy akarom, teszem, összeszedem maradék erőm, hogy imádkozom, bűnbánatot tartok, de nem megy, és elalélok. Újra kezdem egészen addig, míg össze nem törik az ember egészen. Míg meg nem érti, hogy amit kapunk, minden kegyelem. Minden csak úgy Istentől. Azt mondja az Úr Jézus: Magától terem a föld. Isten adja a növekedést. Úgy magától oldódnak meg a problémáink. Isten oldja meg, de olyan, mintha csak úgy magától oldódna meg, nincs benne az ember ereje. Ez a kegyelem. Amikor Pál azt mondja, hogy kegyelem nektek, irgalmasság és békesség, akkor ezekre gondol. Vigasztalás Hadd említsek még meg két dolgot. Nehémiásnak azt jelenti magyarul a neve, hogy Isten megvigasztal. Így olvastuk az első versben, hogy Nehémiásnak, a Hakália fiának beszédei. Ez a Hakália meg azt jelenti magyarul, hogy Isten szomorkodik, elrejtőzik. Az ő fia volt Nehémiás, aki meg Isten megvigasztal. Mikor Hakália élt, akkor Isten elrejtőzött, de amikor Nehémiás élt, akkor megtapasztalhatta, hogy Isten nem rejtőzik el többé, hanem megvigasztalta az Ő népét. Hát ezt a vigasztalást adta nekünk Isten Krisztusban. Erre mondja Pál apostol, hogy aki megvigasztal minden mi nyomorúságunkban, hogy mi is megvigasztalhassunk minden nyomorúságba esteket, azzal a vigasztalással, amivel Isten vigasztal, nem a kegyelmet megértetni. Ha már így benne vagyunk a versekben még egy rövid verset elolvasok. Mert ez is a kegyelemhez kapcsolódik, és egy kicsit kapcsolódik a halottak napjához. Nem azért, hogy mi fontosnak tartanánk, vagy az Igében ilyen lenne, csak hát ez a szokás, hogy látom én, hogy micsoda tumultus van a temetőben a halottak napja körül. Füle Lajos írta, ez a címe: Beszélni kell még ma a halottakkal

8 Beszélni kell még ma a halottakkal, Főként annak, aki meghalni se ér rá Nekem elmondták, (mármint a halottak) Hiába futottak, alapvető tévedés volt az élet S éppen ezért már jóvátehetetlen. Sokat elértek, semmire sem mentek S a semmi súlya elviselhetetlen. Mert odaát, csak egy marad az érték, Mit tettek itt az ingyen kegyelemmel, Amelyért nem futni kellett volna balgán Hanem megállni, és elfogadni csendben Beszélni kell még ma a halottakkal Csendesedjetek el a temetőben. Szóval, jó egy ilyen elcsendesedés, mint amiben Nehémiás is volt. Leülni Isten előtt, imádkozni, engedni, hogy szóljon hozzánk, és megérteni, hogy ha nincs kegyelem, akkor minden hiába. De kegyelmet a halálra szántaknak adnak, a halálra ítélteknek. És először el kell jutnunk odáig, hogy halálra ítéltek vagyunk, bűnösök vagyunk, s akkor majd megértjük a kegyelmet. Ámen. Debrecen, november 17.