Lepsény Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete. 2/2002. ( II. 28. ) számú R e n d e l e t e. a köztisztaságról
|
|
- Balázs Kerekes
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Lepsény Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete 2/2002. ( II. 28. ) számú R e n d e l e t e a köztisztaságról ( egységes szerkezetben a módosítására kiadott 11/2007.(XII.15.) számú;. valamint a 8/2008.(IV.25.) számú rendeletekkel ) Lepsény Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló módosított évi LXV. törvény 16.. /1/ bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, figyelemmel az e törvényben valamint a köztisztasággal és a települési szilárd hulladékkal összefüggő tevékenységekről szóló 1/1986.(II.21.) ÉVM-EüM. számú együttes rendeletben foglaltakra, Lepsény nagyközség tiszta, esztétikus képének, valamint a környezet rendjének és tisztaságának kialakítása, fenntartása és védelme érdekében, a helyi körülményeket figyelembe véve, az alábbi rendeletet alkotja: Általános rendelkezések 1.. /1/ A rendelet hatálya a nagyközség közigazgatási területén állandó vagy ideiglenes jelleggel tartózkodó, illetve tevékenységet folytató magánszemélyre, jogi személyekre, valamint személyiséggel nem rendelkező egyéb szervezetekre egyaránt kiterjed. /2/ A köztisztaság és a települési környezet fenntartása elsőrendű közegészségügyi érdek, ezért annak előmozdításában mindenki köteles hathatósan közreműködni, a szennyeződést, fertőzést eredményező tevékenységtől, illetőleg magatartástól tartózkodni. /3/ Az egyes ingatlanok tisztántartásáról az ingatlan tulajdonosának, használójának (haszonélvezőjének, másnak a használatában lévő ingatlanok tisztántartásáról pedig a használati joggal rendelkező bérlőnek) kell gondoskodnia. jogi Közterületek tisztántartása 2.. /1/ A község belterületén az önkormányzati utaknál az ingatlan tulajdonosa, használója köteles az ingatlan előtt elhúzódó járdát, valamint az árkot a funkciónak megfelelően megtisztítani.
2 /2/ Önkormányzati tulajdonban lévő utaknál az ingatlan tulajdonosa, használója köteles továbbá a járdáról télen a havat eltakarítani, jégtől és ónos esőtől síkossá vált járdaszakaszt (szükség esetén naponta többször is) a síkosságtól mentesíteni. /3/ Ahol a gyalogos közlekedésre szánt útfelület nincs felismerhetően elkülönítve, ott az ingatlan mentén egy méter széles sávot kell járdának /gyalogútnak/ tekinteni. /4/ Ha jármű üzemeltetése során a közterület beszennyeződik, vagy ugyanez egyéb módon, pl: kereskedelmi tevékenység során következik be /pl. olajkifolyás stb./ a jármű vagy a terület fenntartója /használója/ gondoskodjon haladéktalanul a szennyeződés eltávolításáról, az úttestre felhordott sár eltakarításáról. /5/ Az önkormányzat tulajdonában lévő közutak mentén a füvet és a gyomot szükség szerint, de legalább a maghozás előtt le kell kaszálni és el kell szállítani a tulajdonosnak, használónak. Közterületek parkosítása 3.. /1/ A tulajdonos vagy használó az utca, közterület felöli kerítés mentén sövénykerítést létesíthet. A sövénykerítés tisztántartása, nyesése a tulajdonos, használó feladata. /2/ Az árok és kerítés közötti, arra alkalmas területen virágosítani, sövényt vagy fát ültetni oly módon lehet, hogy az a gyalogjárdán közlekedőket ne zavarja. A parkosítást rendszeresen gondozni kell. /3/ Gyomírtási munkákat lehetőség szerint a gyomnövények csírázása előtt, illetve még a maghozás előtt, de legkésőbb a rétek lekaszálásának időpontjáig szükséges elvégezni. /4/ A közterületen lévő autóbuszvárók, berendezési és felszerelési tárgyak megrongálása, beszennyezése tilos. Tilos a hirdetőtáblákon kívül közterületen lévő berendezési, felszerelési tárgyakon, autóbuszvárókon plakát és egyéb hirdetmény kifüggesztése. A falragaszok ki nem jelölt helyeken történő elhelyezéséért az e tevékenységet végző, és a megrendelő -felelősségük megállapítása esetén- egyetemlegesen felelnek. /5/ A község közigazgatási területén elültetett fák, díszcserjék, dísznövények és egyéb növények leszakítása, csonkítása tilos. /6/ A fák gallyazása és kivágása csak a jegyző engedélyével végezhető el még akkor is, ha azt a tulajdonos, használó ültette a közterületre. A kivágott fa helyett az ingatlan tulajdonosának, használójának újat kell ültetni. Belvíz és csapadékvíz elvezetése 4.. /1/ A kocsibejárók és gyalogos bejárók előtt a tulajdonos köteles minimum 40 cm átmérőjű
3 cső áteresszel ellátott bejáratot létesíteni úgy, hogy a csapadékvíz szabadon elfolyhasson. /2/* Aki az önkormányzat kezelésében lévő közútra csatlakozást, kocsibehajtást, átereszt, parkolót kíván létesíteni, a munkák megkezdése előtt köteles beszerezni a közút kezelőjének hozzájárulását. ( módosította a 8/2008.(IV.25.) önk rendelet 1. -a, hatályos május 1. napjától) /3/ Az ingatlan előtti közterületen lévő árkok, nyitott csatornák, folyókák, átereszek tisztán tartását, a csőátereszek szükség szerinti karbantartását és felújítását a tulajdonos, használó köteles elvégezni, hogy a vízelfolyás biztosítva legyen. /4/ A tulajdonos, használó az önkormányzat tulajdonát képező utak esetében a telke előtti úttesten és padkán felgyülemlett csapadékvizet köteles az árokba levezetni. /5/ A csapadékvíz elvezető árokba a saját tulajdonú vagy használt ingatlanon keletkezett szennyezett vizet bevezetni tilos. Eldugulás vagy rongálódás okozására alkalmas anyagot (szemetet, iszapot, papírt, törmeléket ) az árokba szórni, betölteni, beleseperni vagy bevezetni tilos. Üzlethelyiségek környékének tisztántartása 5.. /1/ Üzlethelyiségek, kereskedelmi és vendéglátóipari egységek előtt a közterület 2..-tól 4..-ig az abban foglaltak szerinti tisztántartásáról a helyiség tulajdonosa, használója köteles gondoskodni tekintet nélkül arra, hogy a szemét az üzleti tevékenységéből keletkezett-e vagy sem. A tulajdonos, használó köteles az egység udvarát is megfelelően tisztántartani, gyomtalanítani. /2/ Üzlethelyiségek, kereskedelmi és vendéglátóipari egységek előtti közterületen szeszesitalt fogyasztani tilos. Magánterületek tisztántartása Telepítési távolságokra vonatkozó előírások 6.. /1/ A nagyközség területén lévő ingatlanok tisztántartásáról az ingatlanok tulajdonosai, tényleges használói kötelesek gondoskodni, továbbá kötelességük, hogy ingatlanukat megműveljék, rendben tartsák, gyomtól megtisztítsák. A parlagfű és egyéb allergiát okozó gyomok irtásáról folyamatosan, legkésőbb a virágzás előtt, és az időjárástól függő gyakorisággal kell gondoskodni. /2/ Az ingatlan tulajdonosának, használójának kötelessége továbbá az ingatlanán a rendszeres rovar- és rágcsáló irtásról való gondoskodás.
4 /3/ Szemetet, szennyvizet és salakot a közterületre kiönteni nem szabad. /4/ Szemetet csak a mindenkori kijelölt szeméttelepen lehet elhelyezni. /5/ Az ingatlan határától a legkisebb ültetési (telepítési) távolságot az 1. számú melléklet tartalmazza. Közterület használata 7.. /1/ Belterületü közterületet elfoglalni, illetve azt rendeltetéstől eltérően használni csak közterület-használati engedély alapján lehet. Közterület-használati engedély kiadására a polgármester jogosult. /2/ Nem adható közterület-használati engedély : - zajos, bűzös, tűz- és robbanásveszélyes tevékenység, erotikus termékek bemutatására és értékesítésére, szeszes-ital (kimért és palackozott) forgalmazására, - közlekedés biztonságát veszélyeztető berendezések és anyagok elhelyezésére, - utcaképbe nem illeszkedő berendezések létesítésére, - elárusítóhelyek, üzletek környékén áru- és göngyöleg tárolására, - haszongépjármű tárolására ( tehergépkocsi, mezőgazdasági vontató, lassú jármű, munkagép, autóbusz,) - kivéve a munkásokat szállító autóbuszok- - olyan tevékenység folytatására, amely jogszabályi tilalomba ütközik ( pl: üzletek működéséről szóló jogszabály, jövedéki törvény stb.). - kegyeleti tárgy elhelyezésére. /3/ Nem adható engedély olyan közterületre, amelynek elfoglalása a közlekedést akadályozná, balesetveszélyt okozna. /4/ A polgármester élelmiszert árusító, valamint a vendéglátóipari tevékenységet folytató kereskedő részére mozgóárusításhoz közterület használatot engedélyezhet, amennyiben a kérelmező a szükséges szakhatósági és egyéb engedélyekkel rendelkezik. /5/ Használati díjat magánszemély és jogi személy egyaránt köteles fizetni, melynek mértékét az elfoglalt terület négyzetmétere alapján kell megállapítani. Minden megkezdett hónap egész hónapnak számít. /6/* Közterület-használati díj mértékét a 2. számú melléklet tartalmazza ( módosította a 8/2008.(IV.25.) önk rendelet 2. -a, hatályos május 1. napjától) /7/* ( törölte a 8/2008.(IV.25.) önk rendelet 5. -a, hatályos május 1. napjától) /8/* ( törölte a 8/2008.(IV.25.) önk rendelet 5. -a, hatályos május 1. napjától) /9/ A közterület használati engedély iránti kérelemnek tartalmaznia kell: a) az engedélyt kérő nevét és lak- (telep) helyének címét, b) a közterület használat célját és időtartamát,
5 c) a közterület használat helyének, módjának és mértékének pontos meghatározását, d) a közterület-használati engedély iránti kérelemhez csatolni kell a közterületen folytatni kívánt tevékenység ellátásához szükséges - külön jogszabályokban előírt szakhatósági hozzájárulást. /10/ Az engedélynek tartalmaznia kell: a/ az engedélyes nevét és lakó- (telep) helyének címét, b/ a közterület használat célját és időtartamát, vagy azt, hogy az engedély milyen feltétel bekövetkeztéig érvényes, c/ a használat helyének, módjának, mértékének és feltételeinek pontos meghatározását, d/ az engedély megszüntetése vagy visszavonása esetére az eredeti állapot helyreállítására vonatkozó kötelezettség előírását, e/ közterület-használati díj fizetési kötelezettség esetén a díj mértékét és fizetésének módját. /11/ A közterület-használati engedélyben elő kell írni, hogy: a) a közterületet használó köteles az igénybevett területet és annak közvetlen környékét folyamatosan tisztán tartani, a téli síkosság mentességet biztosítani, a göngyöleg és szemét elszállításáról, valamint a közterületi létesítmény karbantartásáról gondoskodni, b) az engedély csak az engedélyest, magánszemély esetén annak alkalmazottját és segítő családtagját, jogi személy esetén annak tagját, vagy megbízottját jogosítja fel a közterület használatára, c) az engedélyes köteles a közterület-használati engedélyt a helyszínen tartani, illetve a létesítményben, vagy hirdető berendezésen a nevét, vagy az engedély számát ( kereskedő esetében a székhelyét is ) jól látható helyen és módon feltüntetni. /12/ Az engedély megadása, vagy megtagadása ügyében hozott határozatot közölni kell az engedélyezési eljárásban érintett, vagy érdelelt szakhatóságokkal /13/ A közterület-használati engedély érvényes: a) meghatározott idő elteltéig, b) a megállapított feltétel bekövetkeztéig, illetőleg c) visszavonásig. /14/ A közterület-használati engedély érvényét veszti, ha a közterületen folytatott tevékenységre jogosító okirat érvénye, vagy a vállalkozás megszűnik. /15/ A meghatározott időre szóló engedély érvénye az engedélyesnek az engedélyezett időtartam lejárata előtt legalább 8 nappal benyújtott kérelemre meghosszabbítható, illetőleg meghatározott időszakra szüneteltethető. Utak védelme és forgalomszabályozása 8..
6 /1/ Tilos az úton olyan tárgyat csúsztatni, illetve vontatni, amely az utat megrongálja. /2/ Az úton csak olyan jármű közlekedhet, amely az út állapotát, vagy tartozékait nem rongálja. /3/ Földútról szilárd burkolatú útra való ráhajtás előtt a járműről a rátapadt sarat el kell távolítani. /4/* Közterületen és közúton melléktermék, takarmány, működésképtelen, roncs jármű valamint közúti közlekedés céljára szolgáló jármű nem tárolható. ( módosította a 8/2008.(IV.25.) önk rendelet 3. -a, hatályos május 1. napjától) /5/* Ezen rendelet értelmezésében közúti közlekedés céljára szolgáló járműnek minősül a személygépkocsi, az autóbusz, a tehergépjármű, a mezőgazdasági vontató, a lassújárműés járműszerelvény függetlenül attól, hogy azt esetleg nem közúti közlekedési szolgáltatáshoz használják. ( módosította a 7/2007.(V.30.) önk rendelet 1. -a, hatályos június 1. napjától) 9.. Teherfuvarozó egyéni vállalkozás bejelentésekor a vállalkozni kívánó köteles hogy gépjárművét a saját tulajdonú ingatlanán, illetve egyéb igazolt telephelyen szándékozik tárolni. nyilatkozni, Avar és kerti hulladék égetésére vonatkozó szabályok 10.. /1/ Avar és kerti hulladék megsemmisítése elsősorban komposztálással történhet. /2/ Avart és kerti hulladékot száraz időben, száraz állapotban sem szabad közterületen elégetni. /3/ Az égetendő hulladék nem tartalmazhat ipari eredetű hulladékot (műanyagot, gumit, vegyszert, festéket, illetve ezek maradékait, göngyölegét). /4/ Az égetés a szomszédos ingatlanok tulajdonosait, használóit, nem zavarhatja. /5/ Az egyedi fűtéssel rendelkező lakóházakban a megfelelően karbantartott tüzelőberendezésekben csak az arra a berendezésre engedélyezett tüzelőanyagot szabad elégetni.
7 /6/ A fűtőberendezésben egészségre káros égésterméket kibocsátó anyagot (különösen ipari hulladékot, műanyagot, gumit, vegyszert, festéket) égetni tilos. Tarlóégetésre vonatkozó szabályok* 11.. /1/* ( törölte a 7/2007.(V.30.) önk rendelet 3. -a, hatályos június 1. napjától) /2/* ( törölte a 7/2007.(V.30.) önk rendelet 3. -a, hatályos június 1. napjától) Szabálysértés 12.. /1/ Amennyiben a cselekmény más súlyosabb büntető rendelkezés hatálya alá nem esik, szabálysértést követ el és ,- Ft-ig terjedő összegű pénzbírsággal sújtható az, aki a rendelet 2.. /1/-/5/, 3.. /1/-/6/, 4.. /1/-/5/, 5.. /1/-/2/, 6.. /1/-/5/, 7.. /1/, és 7.. /11/, 8.. /1/-/4/, 10.. /2/-/6/, bekezdésében foglalt rendelkezéseket megszegi. /2/* Az /1/ bekezdésben meghatározott szabálysértés miatt tettenérés esetén - a polgármesteri hivatal részéről eljárt felhatalmazott személy 3.000,-Ft-tól ,- Ft-ig terjedő összegű helyszíni bírságot szabhat ki. ( módosította a 8/2008.(IV.25.) önk rendelet 4. -a, hatályos május 1. napjától) Záró rendelkezések 13.. /1/ A jegyző -a tulajdonos, vagy használó sikertelen felszólítása után - elrendelheti a tulajdonos vagy használó költségére a 2.., 4.. /1/-/5/, 5.. /1/, 6.. /1/-/2/ bekezdésében előírtak elvégzését. /2/ Ezen rendelet március 1. napján lép hatályba. A rendelet kihirdetéséről a jegyző gondoskodik. /3/ A rendelet hatályba lépésével egyidejűleg hatályát veszti Lepsény Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete a köztisztaságról, a helyi utak használatáról és az tartásáról szóló 10/1994.(XI. 25.), 14/1995.(XII. 22.), 9/1997.(VI. 27.), 9/1998.( IV. 10.), 17/2001.(XII. 15.) számú rendelettel módosított 6/1994.(VI. 30.) számú rendelete. állatok
8 Lepsény, február 18. PH. Adovics Istvánné s.k. polgármester Fekete Lászlóné s.k. jegyző A kiadmány hiteléül: Fekete Lászlóné jegyző Lepsény, május sz. Melléklet A telepítési távolságra vonatkozó előírások 1. A legkisebb ültetési ( telepítési ) távolság az ingatlan határától: a./ belterületen és külterületnek a zártkerten belül eső részén - szőlő, valamint 3 m-nél magasabbra nem növő gyümölcs- és egyéb bokor (élősövény) esetén 0,50 m - 3 m-nél magasabbra nem növő gyümölcs- és egyéb fa esetében 1 m, - 3 m-nél magasabbra növő gyümölcs- és egyéb fa, valamint gyümölcs- és egyéb bokor (élősövény) esetében 2 m, b./ külterületnek a zártkerten kívül eső részén - gyümölcsfaiskolai nevelés alatt álló növény, továbbá szőlő köszméte, ribizke- és málnabokor esetében 0,80 m, - minden egyéb gyümölcsbokor (mogyoró, stb)esetében 2 m, - birs, naspolya, birsalanyra oltott körtefa esetében 2,50 m, - törpealanyra oltott almafa, továbbá meggy, szilva, mandulafa esetében 3,50 m, - vadalanyra oltott alma- és körtefa-, továbbá kajszifa esetén 4,0 m - cseresznyefa esetében 5,0 m, - dió- és gesztenyefa, továbbá minden fel nem sorolt gyümölcsfa esetében 8,0 m, c./ külterületnek a zártkerten kívül eső részén, amennyiben a szomszédos földterület
9 szőlő, gyümölcsös vagy zártkert, szőlőt és gyümölcsfát a b./ pontban foglalt ültetési távolságok megtartásával, egyéb bokrot vagy fát az alábbi ültetési távolságok megtartásával lehet ültetni. - 1 m-nél magasabbra nem növő bokor (élősövény) esetében 0,80 m, - 2 m-nél magasabbra nem növő bokor (élősövény) esetében 1,20 m, - 2 m-nél magasabbra növő bokor (élősövény) esetében 2,0 m, - fa esetében 8,00 m. 2. sz. Melléklet* * ( módosította a 8/2008.(IV.25.) önk rendelet 2. -a, hatályos május 1. napjától) Közterület-használati díjak mértéke a./ A közterületbe 10 cm-en túl benyúló üzlethomlokzat ( portál ), kirakatszekrény, üzleti védőtető ( előtető ), ernyőszerkezeti, hirdető berendezés ( fényreklám ), cég- és címtábla 100 Ft/m2/hó b./ Árusító és egyéb fülke, épület Ft/m2/év c./ Önálló hirdető berendezések 200 Ft/m2/hó d./ Építési munkával kapcsolatos állvány, építőanyag és törmelék lakásépítés és javításnál Egyéb építési munkáknál 100 Ft/m2/hó 200 Ft/m2/hó e./ Idény jellegű árusítás (szezonális) Ft/m2/hó f./ Alkalmi árusítás 100 Ft/m2/nap és mozgóárusítás ( megállási helyenként ) g./ Vendéglátóipari előkert Ft/m2/hó h./ Kiállítás, vásár, alkalmi vásár 100 Ft/m2/nap
10 Mutatványos tevékenység 100 Ft/m2/nap
Lepsény Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete. 2/2002. ( II. 28. ) számú R e n d e l e t e. a köztisztaságról
Lepsény Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete 2/2002. ( II. 28. ) számú R e n d e l e t e a köztisztaságról ( egységes szerkezetben a módosítására kiadott 11/2007.(XII.15.) számú;. valamint a 8/2008.(IV.25.)
A közterületek használatáról
Gyöngyöshalász községi Önkormányzata Képviselőtestületének 12/2008. (V.22.) önkormányzati rendelete és az azt módosító 17/2008.(VI.26.), 19/2013.(XII.10) önkormányzati rendeletei egységes szerkezetben
A rendelet hatálya 1..
Vál Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2010.(XII.14.) önkormányzati rendelete a közterület-használat engedélyezésével kapcsolatos eljárásról Az épített környezet alakításáról és védelméről szóló
GÉGÉNY KÖZSÉG KÉPVISELŐTESTÜLETE 6/2001 (V.29.) K. sz. r e n d e l e t e - A közterület-használat engedélyezésével kapcsolatos eljárásról -
A Képviselő-testület: GÉGÉNY KÖZSÉG KÉPVISELŐTESTÜLETE 6/2001 (V.29.) K. sz. r e n d e l e t e - A közterület-használat engedélyezésével kapcsolatos eljárásról - Az 1990. évi LXV. tv. 16.. (1) bekezdése
NYÍRMADA NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 20/2004. (XII.31.) Ör. r e n d e l e t e. a helyi környezet védelméről
NYÍRMADA NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 20/2004. (XII.31.) Ör. r e n d e l e t e a helyi környezet védelméről 2 Nyírmada Nagyközség Önkormányzati képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról
A KÖZTERÜLETEK HASZNÁLATÁRÓL. I. cím A rendelet hatálya 1. II. cím Közterület használati engedély 2.
BABÓT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 5 /2005. (VIII. 29.) RENDELETE A KÖZTERÜLETEK HASZNÁLATÁRÓL Babót Község Önkormányzatának Képviselő-testülete (továbbiakban: Képviselő-testület) a Magyar
Pátka Község Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2011 (III.28.) rendelete a közterület-használat engedélyezésével kapcsolatos eljárásról
Pátka Község Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2011 (III.28.) rendelete a közterület-használat engedélyezésével kapcsolatos eljárásról Pátka Község Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló
Pilisszentkereszt Község Önkormányzata a közterület használatáról az alábbi rendeletet alkotja. A rendelet hatálya
Pilisszentkereszt Község Önkormányzatának 8/1995. (VI. 27.) sz. rendelete a KÖZTERÜLET HASZNÁLATÁRÓL /a 14/1995. (XI. 1.),valamint a 6/1998. (V. 29.) sz. rendeletmódosításokkal egységes szerkezetben/ Pilisszentkereszt
Hosszúhetény Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 6/2008.(VII.07.) rendelete a közterület-használatról
Hosszúhetény Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 6/2008.(VII.07.) rendelete a közterület-használatról Hosszúhetény Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi
Lenti Város Önkormányzat képviselő-testületének. a 44/2012. (V. 30.) önkormányzati rendelettel módosított. 2/2011. (I. 27.) önkormányzati rendelete
Lenti Város Önkormányzat képviselő-testületének a 44/2012. (V. 30.) önkormányzati rendelettel módosított 2/2011. (I. 27.) önkormányzati rendelete a települési köztisztaságról és a helyi környezetvédelemről
15./ Sárrétudvari Nagyközségi Önkormányzat 6/2005. /IV. 28./ Ör. rendelete a közterület használat szabályairól.
15./ Sárrétudvari Nagyközségi Önkormányzat 6/2005. /IV. 28./ Ör. rendelete a közterület használat szabályairól. Sárrétudvari Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete az Alkotmány 44./A (2) bekezdésében
a közterület-használatról.
BÜKKSZÉK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 10/2004. (VI.30.) RENDELETE a 8/2007. (VII.25.) számú, a 8/2008.(VII. 18.), 13/2009. (VII. 01.), 7/2011.(V.24.) számú módosító rendelettel egységes szerkezetben a közterület-használatról.
I. Fejezet. Általános rendelkezések
Albertirsa Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 10/1997. (V.23.)sz. rendelete a 3/2000. (II.25.) rendelettel egységes szerkezetbe foglalt szövege a közterületek tisztántartásáról A helyi önkormányzatokról
Csengőd Község Képviselőtestülete 12/2008.(XII.31.) rendelete a közterületek használatáról. A rendelet hatálya
Csengőd Község Képviselőtestülete 12/2008.(XII.31.) rendelete a közterületek használatáról Csengőd Község Képviselőtestülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 16. (1) bekezdése és
Szederkény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 9/1998. (XII. 10.) számú rendelete. a közterület-használati díjakról
Szederkény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 9/1998. (XII. 10.) számú rendelete a közterület-használati díjakról Szederkény községi Önkormányzat Képviselőtestülete az 1990. évi LXV. tv. 16..
Jászfelsőszentgyörgy Községi Önkormányzat. 1/2010. (I.29.) rendelete. a közterületek használatáról
Jászfelsőszentgyörgy Községi Önkormányzat 1/2010. (I.29.) rendelete a közterületek használatáról A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 16. (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján,
CSÁTALJA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 7/2004.(IV.8.) rendelete
CSÁTALJA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 7/2004.(IV.8.) rendelete a helyi környezet védelméről, a közterületek és ingatlanok rendjéről, a település tisztaságáról Csátalja Község Képviselő-testülete
4/2000. (III.30.) Kt. számú r e n d e l e t e
NAGYKÁLLÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4/2000. (III.30.) Kt. számú r e n d e l e t e a közterület-használat engedélyezésével kapcsolatos eljárásról (a 61/2008. (XII.29.) Önk., a 32/2009.
Bekecs Községi Önkormányzat. 25/2007.(XII.17.) számú rendelete. a közterület használat szabályairól
Bekecs Községi Önkormányzat 25/2007.(XII.17.) számú rendelete a közterület használat szabályairól Bekecs Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló többször módosított 1990.
Farkaslyuk Község Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2012.(X.31.) önkormányzati rendelete a közterület-használat szabályairól
Farkaslyuk Község Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2012.(X.31.) önkormányzati rendelete a közterület-használat szabályairól Farkaslyuk Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról
Nagybánhegyes község Önkormányzatának 7/1994./VI. 30./ számú R E N D E L E T E. a közterület használatáról és közterület-használati díjról.
Nagybánhegyes község Önkormányzatának 7/1994./VI. 30./ számú R E N D E L E T E a közterület használatáról és közterület-használati díjról. A rendelet hatálya 1.. E rendelet hatálya kiterjed az ingatlan-nyilvántartás
Egyek Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 27/2018.(XI.29.) rendelete. A közterületek használatáról és a közterületek rendjéről
Egyek Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 27/2018.(XI.29.) rendelete A közterületek használatáról és a közterületek rendjéről Egyek Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete az Alaptörvény
TARD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 6 / (V. 23.) sz. RENDELETE a közterületek használatáról (egységes szerkezetben)
TARD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 6 / 2003. (V. 23.) sz. RENDELETE a közterületek használatáról (egységes szerkezetben) A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 16. (1) bekezdésében kapott felhatalmazás
Ruzsa Község Önkormányzata Képviselő-testülete 13/2004.(IV.2.)Rendelete a közterület használat szabályairól
Ruzsa Község Önkormányzata Képviselő-testülete 13/2004.(IV.2.)Rendelete a közterület használat szabályairól Ruzsa Község Önkormányzata Képviselő-testülete az Alkotmány 44/A..(2) bekezdésében és a helyi
NYÁREGYHÁZA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 9/2000. (X. 3.) sz. Kt. rendelete a közterületek használatáról
NYÁREGYHÁZA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 9/2000. (X. 3.) sz. Kt. rendelete a közterületek használatáról A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 16. (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján,
SZAKÁLY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 17/2004. (XII.31.) számú RENDELETE. A közterületek használatáról. Általános rendelkezések
SZAKÁLY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 17/2004. (XII.31.) számú RENDELETE A közterületek használatáról A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 16. (1) bekezdésében kapott felhatalmazás
AZ ATKÁRI ÖNKORMÁNYZAT 9/2004. (IV.14.) R E N D E L E T E A KÖZTERÜLETEK HASZNÁLATÁRÓL
AZ ATKÁRI ÖNKORMÁNYZAT 9/2004. (IV.14.) R E N D E L E T E A KÖZTERÜLETEK HASZNÁLATÁRÓL Egységes szerkezetbe foglalva: 2010. január 28. 2 AZ ATKÁRI ÖNKORMÁNYZAT 9/2004. (IV.14.) R E N D E L E T E A KÖZTERÜLETEK
Hatályos! Bükkösd Község Önkormányzatának 11/2003(VII.31)sz. rendelete a közterület használatáról
Hatályos! Bükkösd Község Önkormányzatának 11/2003(VII.31)sz. rendelete a közterület használatáról A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. tv. 16..(1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, figyelemmel
Általános rendelkezések
Cserszegtomaj Község Önkormányzat Képviselő-testületének 19/2005.(IX.21.) egységes szerkezetbe foglalt rendelet a közterületek használatáról szóló 8/2000.(III.30.) sz. rendeletének módosításáról A helyi
BAKONYPÖLÖSKE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 9/2013.(VII.12.) önkormányzati rendelete. a közterület-használatáról
BAKONYPÖLÖSKE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 9/2013.(VII.12.) önkormányzati rendelete a közterület-használatáról Bakonypölöske Községi Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk
Perőcsény Községi Önkormányzat Képviselő-Testületének 6/2002. (VI.27.) sz.rendelete a közterületek használatáról
Perőcsény Községi Önkormányzat Képviselő-Testületének 6/2002. (VI.27.) sz.rendelete a közterületek használatáról A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. Tv. 16..(1) bekezdésében kapott felhatalmazás
II. Fejezet AZ INGATLANOK TISZTÁNTARTÁSA
Nagyberény Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2004. (II. 25.) számú rendelete a település környezetvédelméről és a közterület-használat módjáról és díjának megállapításáról (egységes szerkezetben)
Tolmács Község Önkormányzata Képviselő testületének 3/2011. (II.15.) RENDELETE. a közterületek használatáról
Tolmács Község Önkormányzata Képviselő testületének 3/2011. (II.15.) RENDELETE a közterületek használatáról Tolmács Község Önkormányzat képviselő-testülete (továbbiakban: képviselő-testület) a Magyar Köztársaság
Zalakomár Község Önkormányzati Képviselő-testülete 24/2005.(X.26) számú rendelete a közterület használatáról
Zalakomár Község Önkormányzati Képviselő-testülete 24/2005.(X.26) számú rendelete a közterület használatáról Zalakomár Község Önkormányzat Képviselő-testülete (továbbiakban képviselő-testület) Az 1990.
LITÉR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK. 19/2003. (XII.18.) Kt. RENDELETE. a közterületek használatáról. Általános rendelkezések
LITÉR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 19/2003. (XII.18.) Kt. RENDELETE a közterületek használatáról A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 16. (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, figyelemmel
LAKITELEK ÖNKORMÁNYZAT 30/2002.(XII.11.) számú önkormányzati rendelete a közterületek használatáról.
30/2002. (XII.11.) Ök. sz. rendelet a közterületek használatáról LAKITELEK ÖNKORMÁNYZAT 30/2002.(XII.11.) számú önkormányzati rendelete a közterületek használatáról. A helyi önkormányzatokról szóló 1990.
Általános rendelkezések
TENGELIC KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 9/2004(V.29.) számú önkormányzati rendelete a közterületek használatáról a módosításáról szóló 18/2004.(XII.22.), 22/2006.(XII.13.), 12/2009. (VIII.19.)
Öttömös Község Képviselőtestülete 6/2002. (VI.25.) Ktr. számú rendelete a közterület-használat általános szabályairól ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉS
Öttömös Község Képviselőtestülete 6/2002. (VI.25.) Ktr. számú rendelete a közterület-használat általános szabályairól Egységes szerkezetben a 11/2005. (X.27.) és a 9/2008. (V.30.) rendeletek módosításaival
A rendelet hatálya. Általános szabályok
Kaskantyú Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2000.(XII.1.) önkormányzati rendelete a közterület használatáról Kaskantyú Község Képviselőtestülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény
I. Fejezet. A rendelet hatálya 1.. II. Fejezet. A közterületek tisztántartása
Királyszentistván Község Önkormányzata 7/1996.(IV.3.) Ör. sz. rendelete a közterületek tisztántartásáról, valamint a házi szemét összegyűjtéséről és elszállításáról I. Fejezet A rendelet hatálya 1.. A
Gáborján Község Önkormányzat Képviselőtestületének. 6/1997. (V.29.) sz. Rendelete A közterület használatáról, díjáról. Fejezet ÉRTELMEZŐ RENDELKEZÉSEK
Gáborján Község Önkormányzat Képviselőtestületének 6/1997. (V.29.) sz. Rendelete A közterület használatáról, díjáról I. Fejezet 1. A rendelet hatálya: Gáborján Község közigazgatási területén a közterületet
Balatonendréd község Önkormányzata Képviselő-testületének
Balatonendréd község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2005. (XII.14.) önkormányzati rendelete 1 A közterületek használatáról és a közterület használati díj megállapításáról. 1 Módosította a 7/2008
Kelebia Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 3/2010. (I.29.) rendelete. A közterületek használatáról
Kelebia Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 3/2010. (I.29.) rendelete A közterületek használatáról A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 16. -ának (1) bekezdésében kapott felhatalmazás
A közterület használat általános szabályairól szóló 14/2003.(VII.15.) KT számú rendelet. Általános rendelkezések 1.. 2..
A közterület használat általános szabályairól szóló 14/2003.(VII.15.) KT számú rendelet Balotaszállás Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. tv. 16..
Ipolytölgyes Községi Önkormányzat Képviselő-Testületének 6/2002. (VI.4.) sz.rendelete a közterületek használatáról /egységes szerkezetben/
Ipolytölgyes Községi Önkormányzat Képviselő-Testületének 6/2002. (VI.4.) sz.rendelete a közterületek használatáról /egységes szerkezetben/ A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. Tv. 16..(1) bekezdésében
Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének 20/2008. (X.2.) Kt. sz. rendelete a közterületek használatáról
Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének 20/2008. (X.2.) Kt. sz. rendelete a közterületek használatáról Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV.
a közterületek használatáról
1 Tabdi Község Képviselőtestülete 5/1998. (III. 25.) Kt. sz. rendelete a közterületek használatáról Tabdi Község Képviselőtestülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 16. (1) bekezdése
SZOMOLYA KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT Képviselő-testületének 14/2008. (XI. 27.) számú r e n d e l e t e. a közterületek használatáról (Egységes szerkezetben)
SZOMOLYA KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT Képviselő-testületének 14/2008. (XI. 27.) számú r e n d e l e t e a közterületek használatáról (Egységes szerkezetben) A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény
Kaposfő Község Önkormányzatának 1/2002.(III.12.) Rendelete
Kaposfő Község Önkormányzatának 1/2002.(III.12.) Rendelete A közterületek használatáról A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. Törvény 16. (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, figyelemmel
Hajdúhadház Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2002. (VI.26.) HÖ. sz. rendelete
Hajdúhadház Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2002. (VI.26.) HÖ. sz. rendelete a város közterületeinek rendjéről, a közterület használatáról, valamint a köztisztaság fenntartásáról Hajdúhadház
A rendelet hatálya. Jármű közterületen való tartásnak szabályai
Pátka Község Önkormányzata Képviselő-testületének 17/2011 (XI. 02.) önkormányzati rendelete a közterület-használat szabályairól és az engedélyezésével kapcsolatos eljárásról Pátka Község Képviselő-testülete
Általános rendelkezés. A közterület használat engedélyezése
Sárrétudvari Nagyközség Önkormányzata 12/2009. /VIII. 13./ rendelete a 6/2005. /IV. 28./ rendelet - a közterület használat szabályairól módosításáról /egységes szerkezetben/ Sárrétudvari Nagyközség Önkormányzata
A rendelet hatálya 1.
Vanyola község Önkormányzati Képviselő-testülete 9/2004. (III. 30.) rendelete a közterületek használatáról, védelméről és a közterület használat díjáról* Vanyola község Önkormányzati Képviselő-testülete
Nagyecsed Város Önkormányzat Képviselő-testületének. 10 / 2004.( IV. 05. ) Ör. r e n d e l e t e
Nagyecsed Város Önkormányzat Képviselő-testületének 10 / 2004.( IV. 05. ) Ör. r e n d e l e t e A közterületek használatáról (egységes szerkezetben a 25/2005. (X.28.) önkörmányzati rendelettel) Nagyecsed
a módosításáról szóló 13/2010. (IX. 28.), 7/2012. (III. 20., 18/2015. (XII.16.) valamint a 8/2016. (VI.29.) rendelettel egységes szerkezetben
Kőröshegy Községi Önkormányzat Képviselő- testületének 11/2006. (IV. 24.) rendelete a helyi környezetvédelemről, a közterületek és ingatlanok rendjéről, a település tisztaságáról a módosításáról szóló
Nyékládháza Város Önkormányzatának. 6/1991.(VII. 30.) sz. rendelete. A közterület-használat engedélyezéséről 1
Nyékládháza Város Önkormányzatának 6/1991.(VII. 30.) sz. rendelete A közterület-használat engedélyezéséről 1 (A módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva) A rendelet hatálya 1.. E rendelet hatálya alá
Madaras község Önkormányzatának Képviselő-testülete 23/2002. (XII. 31.) Ör. számú rendelete a közterületek használatáról
Madaras község Önkormányzatának Képviselő-testülete 23/2002. (XII. 31.) Ör. számú rendelete a közterületek használatáról (egységes szerkezetben a módosító rendeletekkel) A helyi önkormányzatokról szóló
Tura Város Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2008.(VI.26.) rendelete a közterületek használatáról
Tura Város Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2008.(VI.26.) rendelete a közterületek használatáról Tura Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az épített környezet alakításáról és védelméről szóló
A KÖZTERÜLETEK HASZNÁLATÁRÓL
DAD KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 22/2005. (XI.29.) számú rendelete A KÖZTERÜLETEK HASZNÁLATÁRÓL 2 Dad községi Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV.
Tét Város Önkormányzat Képviselő-testületének 23/2006. (XI. 17.) rendelete a közterület használatáról
Tét Város Önkormányzat Képviselő-testületének 23/2006. (XI. 17.) rendelete a közterület használatáról Tét Város Önkormányzat Képviselő-testülete a (továbbiakban képviselő-testület) a Magyar Köztársaság
Bakonyoszlop Község Önkormányzati Képviselő-testületének 9/2009.(VI. 15.) rendelete a közterületek használatáról
Bakonyoszlop Község Önkormányzati Képviselő-testületének 9/2009.(VI. 15.) rendelete a közterületek használatáról Bakonyoszlop Község Önkormányzat Képviselő-testülete a Magyar Köztársaság Alkotmányáról
Rendelet. Önkormányzati Rendeletek Tára. Dokumentumazonosító információk. Módosított rendelet azonosítója: Rendelet tárgykódja:
Rendelet Önkormányzati Rendeletek Tára Dokumentumazonosító információk Rendelet száma: 5/2007.(III.28.) Rendelet típusa: Módosító Rendelet címe: A közterület használatról Módosított rendelet azonosítója:
AZ ATKÁRI ÖNKORMÁNYZAT 9/2004. (IV.14.) R E N D E L E T E A KÖZTERÜLETEK HASZNÁLATÁRÓL
AZ ATKÁRI ÖNKORMÁNYZAT 9/2004. (IV.14.) R E N D E L E T E A KÖZTERÜLETEK HASZNÁLATÁRÓL Egységes szerkezetbe foglalva: 2012. június 25. 2 AZ ATKÁRI ÖNKORMÁNYZAT 9/2004. (IV.14.) R E N D E L E T E A KÖZTERÜLETEK
Galambok Község Önkormányzatának 10/1994./IX./Rendelete a közterületek használatáról és a közterület használati díj megállapításáról
Galambok Község Önkormányzatának 10/1994./IX./Rendelete a közterületek használatáról és a közterület használati díj megállapításáról A helyi önkormányzatokról szóló 1990. LXV. törvény 16 -./l/ bekezdésében
Szentkirály község Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2004. (IV.2.) ökt. r e n d e l e t e
Szentkirály község Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2004. (IV.2.) ökt. r e n d e l e t e a közterület-használatról és közterület-használati díj megállapításáról, a Szentkirály Napja rendezvényen
A közterület használat szabályairól
Dédestapolcsány Község Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2005. (VII.14.) rendelete A közterület használat szabályairól Dédestapolcsány Község Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról
14/2006. (VI. 28.) rendelete. a közterület használat szabályairól
Hárskút Község Önkormányzat Képviselő-testületének 14/2006. (VI. 28.) rendelete a közterület használat szabályairól Hárskút Község Önkormányzata Képviselő-testülete az Alkotmány 44/A. (2) bekezdésében
HANTOS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ TESTÜLETÉNEK
HANTOS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ TESTÜLETÉNEK a 12/2008.(IX.26.) 11/2009.(IX.30.) valamint 9/2012. (XI.15.) önkormányzati rendeleteivel módosított 8./2008. (V. 15.) önkormányzati RENDELETE a közterületek
Általános rendelkezések
BUCSUSZENTLÁSZLÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 4/2001. (III.30.) RENDELETE A KÖZTERÜLETEK HASZNÁLATÁRÓL (egységes szerkezetben a 20/2003.(IX.26.), a 23/2003.(XI.11.) sz. 7/2006. (VII.20.), a 12/2007. (VI.25.)sz.
Mezőfalva Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestületének. 2./2004.(II.25.) Ök.sz. rendelete
1 Mezőfalva Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestületének 2./2004.(II.25.) Ök.sz. rendelete A KÖZTISZTASÁG FENNTARTÁSÁRÓL Egységes szerkezetben Mezőfalva Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestületének
7/2004 (VI. 05. ) Ö. rendelete. a környezetvédelemről
1 Bogyiszló Községi Önkormányzat Képviselő- testülete 7/2004 (VI. 05. ) Ö. rendelete a környezetvédelemről A rendelet célja a természeti-környezeti értékek megőrzése, javítása és védelme, a község arculatának
Epöl Községi Önkormányzat Képviselo-testületének 6/2003. ( III.28.) Ökt. rendelete. A közterületek és ingatlanok tisztán tartásáról. I.
Epöl Községi Önkormányzat Képviselo-testületének 6/2003. ( III.28.) Ökt. rendelete A közterületek és ingatlanok tisztán tartásáról. Epöl Község Önkormányzatának Képviselo-testülete a helyi önkormányzatokról
Hortobágy Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 22/2005. (IX. 20.) Hö. r e n d e l e t e
Hortobágy Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 22/2005. (IX. 20.) Hö. r e n d e l e t e a község közterületeinek használatáról (a módosításokkal egységes szerkezetben) A képviselő-testület az épített
HÉVÍZGYÖRK KÖZSÉG 13/2001.(XI.28.) SZ. RENDELETE. A KÖZTERÜLETEK HASZNÁLATÁRÓL egységes szerkezetben
HÉVÍZGYÖRK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ- TESTÜLETÉNEK a 15/2006.(XI.29.)sz., a 7/2008. (VII.1.) sz. a 19/2011.(XII.21.),a 12/2012.(V.30.)sz., és a 17/2012.(IX.5.)sz. rendeletekkel módosított 13/2001.(XI.28.)
ZSÁKA NAGYKÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT
ZSÁKA NAGYKÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT Képviselő-testület 3/2011.(II.15.) önkormányzati rendelete a közterületek használatáról, védelméről és a közterület-használat díjáról. Zsáka Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete
IZSÁK NAGYKÖZSÉG KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 13/1996. (XII. 30.) számú és a módosításáról szóló 5/2003. (II.19.) rendelete
IZSÁK NAGYKÖZSÉG KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 13/1996. (XII. 30.) számú és a módosításáról szóló 5/2003. (II.19.) rendelete a köztisztasági és a településtisztasággal összefüggő közfeladatok ellátásáról (Egységes
Kópháza Község Önkormányzata Képviselő-testületének 8 /2008. (IX.12) rendelete a közterület használatáról
Kópháza Község Önkormányzata Képviselő-testületének 8 /2008. (IX.12) rendelete a közterület használatáról Kópháza Község Önkormányzatának Képviselő-testülete (továbbiakban: Képviselő-testület) a Magyar
Kács Község Önkormányzatának 5./2011.(I.25.) számú rendelete a közterület eltérő használatáról és a használat díjának meghatározásáról
Kács Község Önkormányzatának 5./2011.(I.25.) számú rendelete a közterület eltérő használatáról és a használat díjának meghatározásáról A Kács Község Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló
Veresegyház Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2008 (IV.30.) ÖR. számú rendelete
Veresegyház Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2008 (IV.30.) ÖR. számú rendelete az ingatlanok és közterületek tisztántartásáról (a módosításokkal egységes szerkezetben) A rendeletet módosította
Bihartorda Község Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2009. (X.01.) rendelete
Bihartorda Község Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2009. (X.01.) rendelete a helyi környezet védelméről, a közterületek és az ingatlanok rendjéről, a település tisztaságáról Bihartorda Község Önkormányzatának
A rendelet célja. A rendelet hatálya
Dorogháza Község Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2015.(VII.03.) önkormányzati rendelete az allergiát okozó gyomnövények elterjedésének visszaszorításáról, a magánterületek karbantartásáról. Dorogháza
Általános rendelkezések 1. 1
43/2001.(XII.17.) Ör. számú rendelet A köztisztaság fenntartásáról (egységes szerkezetben a 30/2005.(VIII.25.), 33/2006.(X.31.), 23/2007.(IX.27.), 45/2009.(X.27.), 21/2011.(IV.28.), 24/2012.(V.23.), 10/2016.
Borsodszentgyörgy Község Önkormányzat Képviselő-testületének a közterület használatáról szóló 16/1999.(X.29.) sz. rendelete
Borsodszentgyörgy Község Önkormányzat Képviselő-testületének a közterület használatáról szóló 16/1999.(X.29.) sz. rendelete egységes szerkezetben a 4/2000.(II.15.), a 6/2002.(IV.2.) és a 14/2008.(X.18.)
Biharnagybajom Község Önkormányzat Képviselő-testületének 15/2018. (IX. 28.) önkormányzati rendelete a közterület-használat rendjéről és feltételeiről
Biharnagybajom Község Önkormányzat Képviselő-testületének 15/2018. (IX. 28.) önkormányzati rendelete a közterület-használat rendjéről és feltételeiről Biharnagybajom Községi Önkormányzat Képviselő-testülete
Tata Város Önkormányzat Képviselő-testületének 1. 32/2011. (XII.1.) önkormányzati rendelete
Tata Város Önkormányzat Képviselő-testületének 1 32/2011. (XII.1.) önkormányzati rendelete a közterület helyi szabályozásáról szóló 23/2007.(VII.1.) önkormányzati rendelet módosításáról Tata Város Önkormányzat
A rendeletet alkalmazási köre. Értelmező rendelkezések
Békésszentandrás Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 16 /2012.(VI.29.) Önkormányzati rendelete a közterületek használatáról és közterület használati díjakról Békésszentandrás Nagyközségi Önkormányzat
MOLNÁRI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 6/2009. (IX. 10.) számú RENDELETE A KÖZTERÜLETEK HASZNÁLATÁRÓL
MOLNÁRI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 6/2009. (IX. 10.) számú RENDELETE A KÖZTERÜLETEK HASZNÁLATÁRÓL A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 16 (1) bekezdésében kapott felhatalmazás
Nagykörű Községi Önkormányzat Képviselő- testületének. 12/2009. (V. 27.) rendeletével módosított és egységes szerkezetbe foglalt
Nagykörű Községi Önkormányzat Képviselő- testületének 12/2009. (V. 27.) rendeletével módosított és egységes szerkezetbe foglalt 15/2008. (IX. 11.) rendelete a közterület eltérő használatának rendjéről
ELŐTERJESZTÉS A közterületek használatáról szóló többször módosított 4/2003.(III. 24.) számú rendelet módosításáról
Pusztavacs Községi Önkormányzat Jegyzőjétől : 2378 Pusztavacs, Béke tér 10., Pf.: 17. : 06-29/315-101; 315-122; 515-370 Tisztelt Képviselőtestület! I. 1.) Előzmények: ELŐTERJESZTÉS A közterületek használatáról
BALATONHENYE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK
BALATONHENYE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 8/2013. (VII. 29. ) önkormányzati rendelete a közterületek használatáról Balatonhenye Község Önkormányzata Képviselő-testülete a Magyarország helyi
(egységes szerkezetben)
Kisláng község Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2008(I.30.) KT. számú rendelete a köztisztaságról, a környezet védelméről és a közterületek használatáról (egységes szerkezetben) Kisláng község Önkormányzatának
ELŐSZÁLLÁS NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 3/1992. (III. 1.) ÖK. számú. r e n d e l e t e. a köztisztaság fenntartásáról
ELŐSZÁLLÁS NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 3/1992. (III. 1.) ÖK. számú r e n d e l e t e a köztisztaság fenntartásáról (egységes szerkezetben) Előszállás Nagyközség Önkormányzatának Képviselőtestülete
Úrkút Község Önkormányzat Képviselőtestülete 11/2005. (X.18.) rendelete, a közterület használatáról, fenntartásáról.
Úrkút Község Önkormányzat Képviselőtestülete 11/2005. (X.18.) rendelete, a közterület használatáról, fenntartásáról. ÚRKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATANAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE AZ 1990. ÉVI LXV. TV.16.. (1) BEKEZDÉSÉBEN
A közterületek használatáról
KÁLOZ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZTÁNAK az önkormányzat 9/2003. (V.30.) és a 10/2004. (IV.15.) 13/2012. (XI.27.) önkormányzati rendeleteivel módosított 19/2000. (XII.1.) önkormányzati rendelete egységes szerkezetben
T E R V E Z E T CSÖRÖG KÖZSÉG KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 11/2003.(V. 08.) számú rendelete közterület-használat és közterület-használati díjról
T E R V E Z E T CSÖRÖG KÖZSÉG KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 11/2003.(V. 08.) számú rendelete közterület-használat és közterület-használati díjról I. Bevezetı Csörög Község Képviselı-testülete /továbbiakban: képviselı-testület/
24/2008.(IX.17.) rendelete
Ásotthalom Község Önkormányzat Képviselő-testületének 24/2008.(IX.17.) rendelete a helyi vásárok és piacok tartásának rendjéről Módosítás: 11/2009.(V.13.) rendelet 26/2009.(XI.26.) rendelet Hatályos: 2009.
Kerekegyháza Városi Önkormányzat Képviselő-testületének. 1/1998. (II. 10.) ÖR sz. rendelete
1 Kerekegyháza Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 1/1998. (II. 10.) ÖR sz. rendelete A közterület-használat engedélyezésével kapcsolatos eljárásról, a közterület-használati díjakról Módosítva:
KOZÁRMISLENY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 7/2003. (IV.23.)Ök.sz. számú RENDELETE. a közterületek használatáról
KOZÁRMISLENY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 7/2003. (IV.23.)Ök.sz. számú RENDELETE a közterületek használatáról A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 8.. (1). bekezdésében és a 16. (1) bekezdésében
I. fejezet. Általános rendelkezések 1..
Kerecseny község Önkormányzatának 13/2003./XII.17./ sz. rendelete a közterületek tisztántartásáról és a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos közszolgáltatásról Kerecseny község Önkormányzata a hulladékgazdálkodásról
a.) az ingatlan-nyilvántartásban közterületként (pl. járda, tér, közpark) nyilvántartott belterületi földrészletekre,
*10*11 Fegyvernek Város Önkormányzat Képviselőtestülete 26/1995.(VIII.31.) önkormányzati rendelete A közterület használatról *11 Fegyvernek Város Önkormányzat Képviselőtestülete eredeti jogalkotói hatáskörében