Kvóták egy jobb világért

Átírás

1 Budapest Corvinus Egyetem Gazdálkodás Tudományi Kar Környezetgazdaságtani és Technológiai Tanszék Kvóták egy jobb világért Megoldást tud nyújtani a fosszilis energia-kvótarendszer az ökológiai közgazdaságtan hármas problémájára? Készítette: Kiss Veronika Regionális és környezetgazdaságtan mesterszak 2013 Szemináriumvezető: Pataki György

2 Tartalomjegyzék: Bevezetés Az ökológiai közgazdaságtan hármas problémája A világgazdaság mérete Természeti erőforrás kitermelés - A világgazdaság méretének meghatározója A természeti erőforrások jelenlegi igazságtalan elosztása A kitermelt természeti erőforrások elfogyasztásának megoszlása A globális kereskedelem alakulása Allokáció - a természeti erőforrások felhasználásának hatékonysága A hármas probléma együttes kezelésére kidolgozott cap and trade rendszerek Az EU ETS és LETS cap and trade rendszerek áttekintése A EU ETS és LETS cap and trade rendszerek hiányosságai A hiányosságok orvoslására kidolgozott konkrét rendszerek Közösség szintű kezelése az egyéni szintű kvótafelhasználásnak Input oldali szabályozás forgalmazható energia-kvótákkal Holland Lábnyom Hálózat javaslata az erőforrás felhasználás korlátozására A fosszilisenergia-kvóta rendszer ismertetése Fosszilisenergia-kvóta 1. pillér Környezetbarát Áruk és Szolgáltatások Piaca 2. pillér Visszatérülő Alap 3. pillér Támogató Szolgálat 4. pillér Hogyan oldaná meg a fosszilisenergia-kvóta rendszer az ökológiai gazdaságtan hármas problematikáját? Hogyan hozza létre a gazdaság fenntartható méretét nemzeti és nemzetközi szinten? Hogyan járul hozzá az igazságos elosztáshoz? Hogyan ösztönzi a hatékony allokációra törekvő beruházások elterjedését? Mik lehetnek a nemzeti vagy nemzetközi szinten bevezetett fosszilisenergia-kvóta rendszer hiányosságai?

3 4.5 Javaslatok a felsorolt hiányosságok potenciális kezelésére Összegzés...74 Irodalom

4 Bevezetés Szakdolgozatomban olyan rendszereket elemzek, amelyek a természeti erőforrások fenntarthatatlan kiaknázásából eredő problémákat hivatottak kezelni. Az ökológiai gazdaságtan hármas problematikája (fenntartható méret, igazságos elosztás és hatékony allokáció) alapján vizsgálom azokat a legismertebb, a gyakorlatban már vagy még nem alkalmazott rendszereket, amelyek a széndioxid kibocsátás vagy az energia felhasználás korlátozásán keresztül oldanák meg Földünk egyre súlyosbodó környezeti és társadalmi kihívásait. A bemutatott rendszerek közül a fosszilisenergia-kvóta rendszerét veszem részletesebben górcső alá azt vizsgálva, hogy nemzeti és nemzetközi megvalósítása során milyen mértékben lenne képes választ adni az ökológiai gazdaságtan hármas problematikájára. A továbbiakba szakdolgozatom témájának indokoltságát részletezem. Földünknek fizikai korlátai vannak, azaz a természeti erőforrások korlátozott mértékben állnak az emberiség rendelkezésére. Ezért a Föld által nyújtott erőforrásokat kötelességünk fenntarthatóan használni, mégpedig úgy, hogy a használatból származó előnyök igazságosan legyenek elosztva a Föld lakói között. A szakdolgozat témáját az indokolja, hogy a jelenlegi gazdasági növekedés központú modellünk nem teremti meg ezt feltételt. Ezt a hiányosságot ismeri fel az ökológiai gazdaságtan és annak hármas problematikája. A hármas probléma kezelését eredményesen egy integrált, holisztikus eszközrendszer segítségével lehetne kezelni. Ilyen eszközrendszer azonban még nem lépett életbe, és a jelenlegi rendszerek alkalmazása ellenére egyre nőnek a környezeti és társadalmi problémák. Mindezek fényében sürgetőnek tartom egy olyan eszközrendszer kidolgozását és gyakorlatba ültetését, amely az egyre fokozódó kihívásokat hatékonyan képes kezelni. Az ökológiai gazdaságtan hármas problematikájának rövid ismertetése után, a dolgozat első felében igyekszem bemutatni azokat a trendeket, amelyek a hármas problematikának egyre fokozódó súlyosságát hivatottak szemléltetni. Először a méret problematikáját előidéző fenntarthatatlan erőforrás kitermelést szemléltetem. Majd a kitermelt javak egyenlőtlen fogyasztásának köszönhető, a javak használatából származó jövedelem igazságtalan elosztását mozgató trendekről írok, amelyekhez jelentősen hozzájárul a kereskedelem globális szintű kiszélesedése is. Legvégül adatokat mutatok be az allokáció, azaz az erőforrás felhasználás hatékonyságának mértékéről. Az egyre erősödő környezeti és társadalmi problémák mögött húzódó trendek szemléltetése után az ún. cap and trade rendszereket ismertetem. A cap and trade rendszerek célja, hogy egy adott anyag kibocsátását vagy felhasználását korlátok közé szorítsák, ezzel 3

5 biztosítják az ökológiai gazdaságtan által meghatározott fenntartható méretet. A cap egy korlátozott mennyiséget jelent az adott gáz kibocsátására vagy egy adott erőforrás felhasználására, amelyet különböző gyárak, erőművek és egyéb létesítmények, vagy akár háztartások bocsátanak ki vagy használnak fel működésük során. A cap-en belül meghatározott mennyiségű kvótákat osztanak ki az érintett felek között, amelyekkel a felhasználók/kibocsátók kötelesek lefedni rendszertől függően vagy erőforrás használatukat, vagy széndioxid kibocsátásukat. A kvóták mennyiségét legtöbbször az érintett felek múltból vett adatai alapján osztják ki. Ha az adott rendszer azonban a lakosságot is lefedi, akkor a kiosztott fejenkénti kvóta mennyisége ugyanannyi. Vagyis a gazdagok és szegények azonos mennyiségű felhasználási joggal rendelkeznek. A cap and trade rendszerek e jellemzői tükrözik az ökológiai gazdaságtan második elemét, az igazságos elosztást. A meghatározott mennyiségen belül az érintett felek szabadon kereskedhetnek a rájuk kiszabott egységekkel, természetesen a számukra leghatékonyabb módon, biztosítva az ökológiai gazdaságtan harmadik, allokációra irányuló követelményének teljesülését.. Attól függően, hogy az adott rendszer a környezetet terhelő tevékenységeket a bemenet oldalon, azaz a természeti erőforrás felhasználásának mennyiségét, vagy a kimenet oldalon, azaz a tevékenységek során keletkezett gázok mennyiségét hivatott szabályozni, input vagy output oldali szabályozásról beszélhetünk. Így először olyan, részben már életbe léptetett kezdeményezéseket mutatok be, amelyek output oldali szabályzást, nevezetesen a széndioxid kibocsátás csökkentését tűzték zászlajukra. Ilyen rendszer többek között az EU Emisszió Kereskedelmi Rendszere (EU Emission Trading Scheme, EU ETS), valamint ennek a rendszernek lokális adaptációja (Local Emission Trading Scheme, LETS). A kezdeményezések bemutatása után azok hiányosságaikra térek ki, majd a hiányosságok orvoslására kidolgozott három javaslatot részletezem. Ezek közül az első (Közösség szintű kezelése az egyéni szintű kvótafelhasználásnak) az egyéni szintű kvóta kiosztást kombinálná a LETS rendszerével. Az output oldali szabályzásról ezután áttérek az input, azaz a bemenet oldali szabályzást megvalósító rendszerek ismertetésére. Az ún. Tradable Energy Quotas (TEQs) rendszer alapja a nemzetközileg meghatározott széndioxid kibocsátáshoz szükséges energiafelhasználás korlátozása. A TEQs után a Holland Lábnyom Hálózat (Dutch Footrpint Network) rendszerét mutatom be, amelyben a kvóta mind széndioxid kibocsátásra, mind pedig lábnyom kvótára értelmezhető. Az input oldali szabályozó eszközök közül végül a fenntartható erőforrás kitermelést, elosztást és felhasználást a környezeti, társadalmi és gazdasági szempontokkal együtt kezelő fosszilisenergia-kvóta rendszert, s annak négy pillérét mutatom be. A négy pillér az 4

6 alábbiakból tevődik össze: 1. Fosszilis energia kvóta, 2. Környezetbarát Áruk és Szolgáltatások Piaca, 3. Visszatérülő Alap, 4. Támogató Szolgálat. A bemutatás után azt elemzem, hogy a rendszer nemzeti és nemzetközi szintű bevezetése hogyan kezeli az ökológiai gazdaságtan hármas problémáját. Vagyis hogyan hozza létre a gazdaság fenntartható méretét nemzetközi szinten, hogyan járul hozzá az igazságos elosztáshoz, illetve hogyan ösztönzi a hatékony allokációra törekvő beruházások elterjedését? A dolgozat utolsó fejezeteiben arra térek ki, hogy mik lehetnek a nemzeti vagy nemzetközi szinten bevezetett fosszilisenergia-kvóta rendszer hiányosságai, amelyek kidomborítása, más eszközökkel (külön jogszabályok) történő kezelése vagy a rendszerbe történő integrálása hozzájárulna a fosszilisenergia-kvóta eszközrendszer megvalósításának sikerességéhez. Ezután az összegyűjtött hiányosságokra adható potenciális válaszokat részletezem olyan sorrendben, ahogy a hiányosságok listázva vannak. A dolgozatot egy összegzéssel zárom, amelyben bemutatom a vizsgálatom eredményeit, illetve kitekintést teszek a kutatás folytatására és az eredmények gyakorlati alkalmazására, tesztelésére. A szakdolgozat témájának választásában az vezérelt, hogy természetvédő révén látom, hogy az eddig életbe léptetett, klasszikus biodiverzitás megőrzését hivatott célkitűzések sorra nem teljesülnek, az oly létfontosságú élővilág sokszínűsége viszont egyre nagyobb mértékben fogy legfőképp az egyre fokozódó erőforrás felhasználásnak köszönhetően. Mindezek fényében meggyőződésem, hogy a mind a mai napig külön-külön kezelt problémákat együttesen kell megoldani egy átfogó, holisztikus eszközrendszer segítségével. A dolgozatban elemezett fosszilisenergia-kvóta rendszere szerzőjének, Gyulai Ivánnak a munkásságát 2007 óta követem, a szakdolgozatom fő háttéranyagául szolgáló tanulmány (Gyulai, 2011) angol nyelvű fordításában közreműködtem. Az eszközrendszer magyarországi bevezetésének társadalmi aspektusait célzó, 2008 és 2009 között futó projektben részt vettem, és részben koordináltam azokat. Az eredetileg nemzeti szintre kidolgozott eszközrendszer nemzetközi szintű kiszélesítéséért küzdő, 2010-ben alakult koalíció (RCC, Resource Cap Coalition) munkáját a kezdeményezés születése óta koordinálom. Legfőképp az RCC képviselőjeként számos rendezvényen mutatom be a fosszilisenergia-kvóta eszközrendszert, ezek közül a legaktuálisabb a Hatodik Pán-Európai Biodiverzitás Konferencia (6th Biodiversity in Europe Conference, ), amely keretében 55 ország természetvédelemért felelős döntéshozói vesznek részt. A számos rendezvényen történő megjelenésnek, a rengeteg publikációnak és lobbi anyagnak köszönhetően a döntéshozók egyre szélesebb körében terjed el az eszközrendszer gondolatának magja, amely remélhetőleg csírát hajt, mielőtt még túl késő lenne. 5

7 Köszönetnyilvánítás Köszönettel tartozom Pataki György nagyon alapos konzulensi tanácsaiért; Gyulai Iván szakmai segítségéért; valamint Báron Péter, Kiss János, Kiss Julianna és Rákosi Judit támogatásáért. 6

8 1. Az ökológiai közgazdaságtan hármas problémája Olyan világban élünk, ahol az erőforrások végesek, ezért az emberiség kötelessége, hogy törődjön az erőforrás-használat, a gazdasági fejlődés és a jólét közötti összefüggésével. A jelenlegi gazdasági növekedés központú modellünk nem veszi figyelembe azonban ezeket az összefüggéseket. További materiális növekedés egy olyan véges rendszerben, mint a Föld egyszerűen lehetetlen. Mindezek fényében, sürgős és alapvető változásokra van szükség abban a tekintetben, ahogy gazdaságaink a természeti erőforrásokat és az általuk nyújtott szolgáltatásokat, termékeket kezelik. A jelenlegi közgazdaságtan eszközei, mint például a természeti erőforrások diszkontálása, ezen erőforrások nettó jelenértékének kiszámítása, vagy akár a költség-haszon elemzések nem alkalmasak a természeti erőforrások megfelelő értékelésére. Ez annak köszönhető, hogy a jelenlegi gazdasági rendszer csupán rövidtávra van berendezkedve, nettó jelenértekét nem is tud a közgazdaságtan 50 évnél hosszabb időtávra számolni, nincs az a megterülési ráta, amely azt bizonyítaná, hogy 50 évnél hosszabb idejű befektetés megtérülne. Azonban a természet hosszú nem így működik, a jelenlegi gazdasági növekedés központú modellünk túl későn reagálna az erőforrást érintő problémákra. Ezért kell még idejében cselekedni, mielőtt olyan problémák jelentkeznek, például a klímaváltozásnak köszönhetően, amelyek egyszerűen nem lesznek visszafordíthatóak. A hosszú távú diszkontálás nehézsége abból fakad, hogy a diszkontráta, hasonlóan a piaci árakhoz a jelenleg adott elosztás (ez esetben a természeti erőforrások generációk közötti elosztása) alapján határozódik meg. Az így kapott diszkontrátát használnánk a továbbiakban a generációk közötti (intertemporális) elosztás meghatározására. Vagyis a diszkontráta függ az elosztástól, míg az elosztás függ a diszkontrátától. Mindemellett a jövőben esedékes jövedelmeket azért diszkontáljuk, mert a jelenben kevesebbet érnek számunkra, mint az azonnaliak. A természeti erőforrások használata akkor optimális, ha az összes profit maximális, ami akkor következik be, ha a termelés minden egyes időszakában a határprofitok jelenértéke azonos. Ez viszont azt jelenti, hogy a jelenben többet és a jövő felé haladva egyre kevesebb és kevesebb erőforrást kell kitermelni. Tulajdonképpen tehát a piaci logika arra ösztönzi a piac szereplőit, azaz mindannyiunkat, hogy gyors ütemben éljük fel a rendelkezésre álló erőforrásokat. A környezetvédelem, illetve a felelős és fenntartható erőforrás-használat viszont pont azt követeli meg, hogy a természeti értékeknek ugyanolyan értéket tulajdonítsunk a jövőben, mint a jelenben, sőt mivel kimerülőben vannak, inkább nagyobbat. 7

9 A jelenlegi, rövid távú, profitmaximalizáló üzleti érdekeket, valamint a hosszútávon megtérülő természeti erőforrásokat, és azok használatát ezért nem lehet összeegyeztetni. A társadalmi összeomlás elkerülése, az ökológiailag fenntartható társadalmak létrehozásához szükséges egy újfajta gazdasági elmélet és gyakorlat bevezetése. Ennek megteremtését igyekszik megvalósítani az ökológiai közgazdaságtan, amelynek képviselői szerint át kell rendezni a gazdaság rendszerét, továbbá a gazdasági teljesítmény, illetve a jólét mutatóit is annak érdekében, hogy a természetet átalakító tevékenységek csökkenjenek, és így fenntartható gazdaságot hozhassunk létre (Pataki - Takács-Sánta, 2004). Az ökológiai gazdaságtan célja tehát az hogy, az emberi jól-létet maximalizálja a végső (materiális) ráfordítás minimalizálása mellett (Pataki - Takács-Sánta, 2004). Az ökológiai közgazdaságtan hármas problematikájának megfogalmazása Herman Daly, amerikai közgazdász nevéhez fűződik (Daly, 1992). A hármas problémakör első pillére a világgazdaság mérete (angolul scale ), amely a gazdasági rendszernek a természeti rendszerhez viszonyított nagysága. A világgazdaság méretének problematikája mellett van egy másik fontos aspektus, amely szintén gazdasági elemzést, illetve kezelést igényel. Ez az igazságos elosztás problematikája. Az igazságtalanságokkal és fesztültségekkel terhes társadalmak nem lehetnek fenntarthatók. Ehhez jön harmadikként a hatékony allokáció szokásos közgazdasági problémája. Daly szerint e három problématerület egymástól független szabályozó eszközöket igényel. A különböző szabályozóeszközök esetén azonban a problématerületek közötti visszacsatolások nem lennének kezelve, pl. míg az elosztás igazságossága javul, addig a méret vagy a hatékony felhasználás romlik, vagy épp az ellenkezője: az elosztás igazságtalanabbá válik, míg a felhasználás hatékonyabbá. Ezt az ellentmondást Daly is belátja (Daly, 1992b). A probléma gyökere az, hogy a túlzott kitermelés rombolja a Föld eltartó képességét, és egyben szűkössé teszi az egyes erőforrásokat a jövő generációi számára. A szűkőssé vált erőforrásokhoz azonban nem egyenlő mértékben jutnak hozzá a Föld jelenlegi és jövőbeni lakói. Nevezetesen, az erősebb, azaz a fejlettebb államok előnyt élveznek, a gyengébb, fejlődő államokkal szemben, és a jövő generációival szemben egyaránt. A természeti erőelosztás tehát nem igazságos a jelenlegi és a jövő generációk között. 1.1 A világgazdaság mérete Az ember természetátalakító tevékenységének mértékét (I) a világgazdaság mérete határozza meg, ami alapvetően három tényező függvénye: I=PAT (Commoner, 1972) 1. A népesség nagysága: P= polutation 2. Az egy főre jutó gazdasági teljesítmény nagysága: A=affluence 8

10 3. Egységnyi gazdasági teljesítmény környezeti hatása: T=technology, azaz az alkalmazott technológiák környezetre gyakorolt hatása A technológiai tényezőt további három tényezőre lehet bontani (Pataki Takács-Sánta, 2004): 3.1 Mennyire környezetkímélő technológiák vannak használatban 3.2 Milyen a gazdaság szerkezete (azaz milyen arányban vannak jelen benne kisebb, illetve nagyobb környezet-átalakítással járó gazdasági tevékenységek) 3.3 Milyen a gazdaság térbeli mintázata, azaz mennyire válnak el egymástól térben a gazdasági folyamat egyes fázisai A jelenlegi növekedés-központú gazdaságunk mérete messzemenően túlnőtt a fizikai korlátok közé szorult bolygónk méretén. Ha a Földet egy gömbölyű tortának képzeljük el, ennek a mérete a világgazdaság méretével az 1980-es években volt egyenlő, azóta ez utóbbi egyre növekszik, míg bolygónk mérete természetesen ugyanakkora marad (Global Footprint Network, 2012) ben elérte a gazdaságunk mérete a bolygó méretének körülbelül a másfélszeresét. Ez azt jelenti, hogy az emberiségnek másfélszer nagyobb bolygóra volna szüksége a fogyasztás szintjének fenntartásához (WWF, 2012). Amennyiben a Föld országai nem orvosolják a problémát, 2030-ra már kétszer nagyobb bolygóra lenne szükség ahhoz, hogy a fogyasztást kiszolgáló megfelelő mennyiségű természeti erőforrás álljon rendelkezésre. Mindezek ellenére, azonban a hatékony allokációt zászlajára tűző jelenlegi neoklasszikus közgazdaságtan teljes mértékben negligálja a világgazdaság méretének kihívásait. A Föld fizikai határai által meghatározott korlátokat rendszerint figyelmen kívül hagyja, sőt a folyamatos növekedést a legfőbb társadalmi célok közé emeli, hangsúlyozva többek között a gazdasági növekedés munkahelyteremtő potenciálját. A neoklasszikus közgazdaságtan eddigi sikerességének köszönhetően még a fenntartható fejlődést hivatott szolgáló dokumentumokban is gyakran szerepel a gazdasági növekedés, mint cél vagy eszköz. Ilyen dokumentum például az EU Biodiverzitás Stratégiája vagy a 2012-es Riói Csúcs ún. A jövő, amit szeretnék című, a résztvevő felek által elfogadott dokumentum, amelyek a fenntartható növekedés kifejezést tartalmazzák. Egy másik sikere a neoklasszikus gazdaságtannak a gazdasági növekedés máig is használt mutatója. A modern kor a gazdasági aktivitás mérésére kitalált bruttó nemzeti/hazai termék (GNP/GDP) mutatót mint általános jóléti értékmérőt kezdte használni. Ezen célra ez az eszköz azonban alkalmatlan, mert számos, a jóléthez hozzájáruló dolgot nem mér, vagy épp ellenkezőleg mér. Például a természeti erőforrások kifosztása nemhogy csökkenti, hanem növelheti a GNP/GDP nagyságát, miközben az emberek jóléte, egészsége éppen hogy csökkenhet ezáltal (Bartus, 2008). 9

11 A neoklasszikus közgazdaságtan sikerének hátterében többek között az is állhat, hogy az elmúlt húsz évben jó néhány közgazdász paradox módon az egyre fokozódó ökológiai problémákra is a gazdasági növekedést kínálja orvoslatként. Többek között az ismert Kuznets-görbe az egyéni jövedelmi és a környezeti terhelést írja le (Stern, 2003). A görbe azt ábrázolja, hogy a gazdasági növekedés kezdeti fázisában nő a környezetre gyakorolt negatív nyomás és a szennyezés mértéke. Azonban amikor az adott gazdaság elér egy bizonyos egyéni jövedelem szintet ez a trend megfordul. Ez azt jelenti, hogy szennyező anyagok kibocsátása a kezdeti fázisban nő, de egyre lassabb ütemben, míg el nem ér egy maximumot, ahol csökkenni kezd egyre fokozódó ütemben. Mindez fényében az mondható el, hogy minél fejlettebb gazdaságilag egy állam, vagy egy közösség, annál hatékonyabban tudja kezelni a környezeti terheléseket. Az ökológia gazdaságtan azonban a méret problematikájának bevezetésével rámutatott arra (Daly, 1992), hogy az ökonómiai probléma jelen gazdaság viszonyai között nem ér véget a hatékony allokáció kivitelezésével. Ez csak egyike a fontos ökonómiai problémáknak. Ezen kívül ma már ugyanolyan, ha nem fontosabb a méret problémája. Vagyis: mekkora lehet a gazdaság maximális mérete, hogy azt még a természet teherbíró képessége elviselje? Mekkora az a maximális gazdasági méret, amely még nem okoz visszafordíthatatlan változásokat a természetben, azaz engedi, hogy a természet regenerálja azon erőforrásokat, amelyeket a gazdaság elhasznált? Mekkora az a gazdasági méret, amely nem veszélyezteti az ökológiai rendszerek zökkenőmentes működését, azaz engedi, hogy a természetes rendszerek komponensei fennmaradjanak? (Pataki Takács-Sánta, 2004) Ezen kérdések pontos megválaszolása nagy kihívást jelent. Olyan mutatók azonban már a rendelkezésünkre állnak, amelyek bizonyítják a világgazdaság méretének csökkentésének szükségességét. Az egyik legáltalánosabban használt mutató az ökológiai lábnyom (Rees, 1992), amely azt hivatott kifejezni, hogy az adott technológiai fejlettség mellett egy emberi társadalomnak milyen természeti erőforrásra van szüksége önmaga fenntartásához, szükségleteinek és igényeinek kielégítéséhez, valamint a megtermelt hulladék elnyeléséhez. Mivel a mutatónak vannak gyengeségei, az ökológiai lábnyom elsődleges célja emiatt leginkább a figyelemfelhívás, arra vonatkozóan, hogy gazdaságunk fenntarthatatlan pályán mozog, jóval több természeti erőforrást használva, mint amennyire regenerálódni tud. Ezen szakdolgozat a továbbiakban olyan adatokat mutat be, amelyek alátámasztják a világgazdaság növekedésének alapfeltételét: a fokozódó természeti erőforrás-kitermelést. 10

12 1.1.1 Természeti erőforrás kitermelés - A világgazdaság méretének meghatározója A világ népessége folyamatosan nő, emellett a gazdasági növekedés is fokozódik. Ennek a két trendnek a következtében soha nem látott méretekben zsákmányoljuk ki a természetet, az ökológiai rendszereket és a nyersanyag lelőhelyeket, azaz aratjuk le, termeljük ki, bányásszuk ki, és halásszuk ki a természeti erőforrásokat az amúgy sokszor haszontalan termékek és szolgáltatások előállításához. A kitermelés volumene pedig nem hogy csökkenne, vagy megállna, hanem évről évre egyre nő globális szinten. Az utóbbi három évtizedben a kitermelés mintegy megduplázódott világszerte. A kitermelés mennyisége minden természeti erőforrás kategóriában (biomassza, fosszilis tüzelőanyagok, ércek, ipari és építkezésekhez használt nyersanyagok) növekedett. 1. ábra: A természeti erőforrások globálisan kitermelt mennyisége 1980 és 2007 között, SERI Global Material Flow Database, 2008, (Letöltés dátuma ) Az 1. ábrán a globális szinten felhasznált anyagok mennyiségei vannak feltüntetve, és az hogy e mennyiségek, hogyan alakultak 1980 és 2008 között. A felhasznált anyagokat négy csoportra osztották: fémek, Fosszilis üzemanyagok, ipari és építkezéshez használt nyersanyagok, illetve biomassza (ide tartoznak a mezőgazdasági, erdészeti és halászati természeti erőforrások). Az ábra jól szemlélteti, hogy a vizsgált 28 évben mind a négy fajta erőforrás kiaknázása stabilan nőtt. A globális kitermelés 1980-as években 38 milliárd tonna volt, és ez nőtt 2008-ig 68 milliárd tonnára, 78%-os növekedési rátát produkálva. A négyféle nyersanyagból az ipari tevékenységhez és építkezéshez szükséges kitermelés növekedett, 11

13 133% növekedési rátát eredményezve. Ezzel párhuzamosan a fémek kitermelése ez alatt a 28 év alatt 89%-ot növekedett, míg a fosszilis üzemanyagok kitermelése 60%-ot. A legkisebb mértékű növekedés a biomassza kitermelésében történt, 2008-ban 35%-kat több biomasszát használtunk fel, mint 1980-ban. Mindez annak köszönhető, hogy az áruk és szolgáltatások iránti igény évről-évre egyre nő mind a gazdaságunk növekedésének, mind pedig a népességnövekedésnek köszönhetően. A növekvő igény miatt egyre több természeti erőforrásra van szükség az áruk és szolgáltatások előállításához. A természeti erőforrások kiaknázása pedig mennyiségük csökkenése miatt egyre intenzívebb módon zajlik. Például a tengeri ökoszisztémákra egyre nagyobb a nyomás az egyre nagyobb és modernebb halászati flották miatt, vagy a fakitermelés intenzitása is egyre fokozódik az egyre kisebb megmaradt erdőkkel borított területeken. Mindezek következménye, hogy a halászati fogások rátája, illetve a faanyag hasznosítási rátája csökken. Az intenzív természeti erőforrás-felhasználás következményként azonban nem csak környezeti, de szociális problémák is megjelentek és egyre inkább fokozódnak. Az intenzív természeti erőforrás-felhasználással, sok nyersanyag és energia igényű gépesítés előretörésével párhuzamosan háttérbe szorulnak az emberi munkát, de kevesebb energiát, gépesítést igénylő halászati, mezőgazdasági vagy fakitermelő technikák. Ez azt jelenti, hogy az emberi munkához viszonyítva eddig látszólag korlátlan mennyiségben rendelkezésünkre álló és ezért olcsó természeti erőforrásoknak köszönhetően emberek munkái, és ez által megélhetési lehetőségei szűnnek meg. Ahhoz, hogy a termelést a rövidtávon gondolkozó, profitorientált érdekelt felek a gépesítésen túl még hatékonyabbá, jövedelmezőbbé tegyék, sokszor a fejlődő világba költöztetik cégeiket. Olyan országokba települnek, ahol olcsóbb a munkaerő, amely sokszor együtt jár. a rossz munkakörülményekkel, méltatlanul alacsony bérezéssel, és emberi jogokkal történő visszaélésekkel. Mindezen negatív társadalmi következményeken túl számos más káros, embereket érintő következménye van az intenzív erőforrás kitermelésnek. Egy egyedi természeti erőforrás kitermelése és feldolgozása gyakran további erőforrások pl. energia, víz, és föld felhasználását igényli, melyeket vagy közvetlenül elhasználnak, azaz kiaknáznak, vagy a részleges felhasználásuk során valamilyen más negatív hatást gyakorolnak rájuk. Ilyen például a termőföld tönkretétele, a vízhiány vagy a mérgező szennyezés kibocsátása. Mindezen káros hatások a természeti erőforrást kitermelő munkások, vagy a kitermelés közelében élők életkörülményeit rontják jelentős mértékben. Hiszen a közelben élők nem jutnak továbbra hozzá tiszta ivóvízhez, vagy egészséges termőföldhöz. 12

14 Sokszor nem csak az olcsó munkaerő, illetve a lazább jogi követelmény rendszer miatt vándorolnak a nagy termelő vállalatok egyes fejlődő régiókba, ugyanis világszerte egyenlőtlen a nyersanyagok elosztása és azok kitermelése is messze van az egyenletestől. Az, hogy mennyi nyersanyag kerül kitermelésre egy kontinensen, az függ a kontinens méretétől, a rendelkezésre álló nyersanyag mennyiségétől, a népesség nagyságától és a gazdaság fejlettségi szintjétől es adatok alapján természeti erőforrások kitermelésének majdnem fele Ázsiában történik. 2. ábra: Világszinten kitermelt természeti erőforrások kontinensenkénti %-os megoszlása, bal oldali ábrán 1980-ban, jobb oldali ábrán 2008-ban. (Letöltés dátuma ) A 2. ábrán látható, hogy 2008-ban a 1980-as szinthez képest az ipari országok erőforrás kitermelése jelentős mértékben csökkent. Ezzel párhuzamosan a fejlődő országok erőforrás kitermelése nőtt a vizsgálat 30 éve alatt. Például Észak-Amerika részesedése a globális erőforrás-kitermelésből 21%-ról 13%-ra csökkent, míg Európáé 19%-ról 11%-ra. Az egyik oka a kitermelés áthelyezésnek az, hogy a fejlett országok egyre nagyobb mértékben helyettesítik a hazai termelést a világ más részein termelt árukkal. Ez a jelenség leginkább a fémek, az ércek és a fosszilis üzemanyagok kitermelésében figyelhető meg. Más régiók, mint például Afrika vagy Latin-Amerika, amelyek exportálják a fejlődő országoknak a területükön kitermelt nyersanyagokat, növelték részesedésüket a globális erőforrás kitermelésben anélkül, hogy hazai fogyasztásuk szignifikánsan változott volna (SERI, 2013). Egy másik mozgatórugója az erőforrás kitermelés változásának a fejlődő régiókban található egyes országok (Kína, India, Brazília) iparosodása. Ennek a két jelenségnek az eredménye az, hogy Ázsia 38%-ról 53%-ra növelte 2008-ra részesedését a világ erőforrás-kitermeléséből, míg Latin-Amerika 11.5%-ról növelte részesedésére 12%-ra. Az egy főre jutó kitermelést tekintve szintén nagy, de különböző eltérések tapasztalhatóak a kontinensek között (SERI, 2013). Például az összes kitermelésből Óceániának a legkisebb a részesedése (3%), viszont itt a legnagyobb az egy főre jutó kitermelés mennyisége. A régióban 13

15 az egy főre jutó évi természeti erőforrás kitermelés a 2008-ban 55.4 tonna volt, amely a bázisévhez, azaz 1980-hoz képest 21%-os növekedést jelent. Óceániát Észak-Amerika követi, az egy főre jutó éves 26.1 tonna erőforrás kitermeléssel, amely leginkább a nagy mennyiségű ipari nyersanyagoknak, fosszilis üzemanyagnak és biomasszának köszönhető. Fejlődő régiók, mint például Afrika vagy Ázsia ezeknél az értékeknél jóval kisebb mennyiséget termelnek ki egy főre lebontva ban Afrikában az egy főre jutó kitermelt erőforrások mennyisége öt, Ázsiában pedig kilenc tonna volt. A világ átlagos egy főre jutó erőforrás kitermelése 17 %-os növekedést mutatott 2008-ban 1980-as szinthez képest, míg 1980-ban 8,6 tonna volt az egy főre jutó kitermelés, ez az érték 2008-ra 10.1 tonnára nőtt. Ennek a fejezetnek az utolsó részeként szeretnék kitérni a fosszilis energiaforrások kitermelésének alakulására, a szűkösségűkre, és egyes befektetők körében népszerű, a szűkösséget áthidaló javaslatokra. 3. ábra: Hubbert görbe Marion King Hubbert nevéhez fűződik az olajtermelés időbeli alakulását egy adott területen modellező, haranggörbéhez hasonló, logisztikus eloszlású görbe, az ún. Hubbertgörbe, az olajhozam-csúcs elméletének egyik központi eleme. Az ábrán jól látható, hogy 2000 körül tetőzött az olajtermelés világszinten, innentől kezdve egyre kevesebb új olajmezőt fedeznek fel, amelynek köszönhetően a termelés is fokozatosan csökken. Hubbert az első olajgörbéit az 1950-es években ábrázolta már. A kimerülő üzemanyagok esetén nem csak a fosszilis üzemanyagok használatából származó környezeti terhelést kell kezelnünk. Gondolnunk kell arra is, hogy mit kezd az olajimportáló ország, ha netalántán háború tör ki, vagy társadalmi elégtelenség van az olajmezők 14

16 területén vagy azok közelében. Mindez esetében a fosszilis üzemanyagot importáló országok mind veszélyeztetik energia ellátásukat. Mindez azonban nem csak a fosszilis energia használat esetében igaz. Jelenleg a fejlett országok fenntartatlanul energiát használó közössége olyan hatalmas megújuló projektekben látja a fosszilis energiaforrások kifogyásának megoldását, mint a Kongó folyóra tervezett hatalmás gátak, vagy a Szaharában tervezett hatalmas napelem mező. Ezeknek a projekteknek a megvalósulásáért a befektetők, illetve kivitelezők azzal kampányolnak, hogy nemhogy egész Afrika energia ellátottsága megoldódna, de a Földközi-tengeren keresztül jutna bőven Európának is a termelt villamos energiából. Arról azonban nem esik szó, hogyan is biztosítják az energiatermelés helyszínének és a hozzá kapcsolódó hatalmas szállítási infrastruktúrának a biztonságát. Az sincs megemlítve, hogy az effajta hatalmas rendszerek kiépítéséhez milyen mennyiségű fosszilis erőforrásra van szükség. Hiszen, az energia szállítását biztosító eszközök, vagy a napelemekbe szükséges igen ritka földfémek távol állnak a megújuló energia erőforrásoktól. 1.2 A természeti erőforrások jelenlegi igazságtalan elosztása Az igazságos elosztás kérdésköre fölvetődik a jelen és a jövő nemzedékek között (intergenerational equity), azaz időbeli igazságos elosztási problémaként. Felvetődik, azonban a jelenben élő nemzedékek között is (intra-generational equity) (Pataki Takács-Sánta, 2004). Ez utóbbi két szinten jelentkezik. Egyrészt az egyes országokon belül az egyének, illetve társadalmi csoportok viszonylatában, másrészt a fejlett és a fejlődő országok között. A fejlett országok (vagy ahogy nemzetközi tárgyalások során hívják őket, a Globális Észak) számarányához képest és abszolút értelemben is egyaránt nagyobb mértékben járulnak hozzá a globális problémákhoz, mint a fejlődő országok (vagy ahogy nemzetközi tárgyalások során hívják őket, a Globális Dél). Nevezetesen ez azt jelenti, hogy a Globális Észak fogyasztása és a fogyasztásából származó jól-léte jelentősen túlszárnyalja a Globális Dél effajta lehetőségeit. Ezt az aszimmetriát legtöbbször ökológiai adósságnak (ecological debt) is nevezik, amellyel a Globális Észak tartozik a Globális Délnek. Azonban a Globális Észak még mindig nem hajlandó felelősséget vállalni a múltban és a jelenben folytatott erőforrás kizsákmányolásért. Sőt épp különböző érveket hoz fel arra nézve, hogy a Globális Dél is hozzájárul a környezet és a társadalmi problémák generálásához. A két féltekének ehhez hasonló, ellentétes álláspontjai akadályozzák vagy nehezítik meg legtöbbször a nemzetközi megállapodásokhoz vezető folyamatokat. Erre jó példa többek között az ún. Riói folyamat a fenntartható fejlődés területén. A folyamat legutóbbi eseményét, a Fenntarthatósági Csúcstalálkozót

17 júniusában, Rióban tartották. A magas-szintű konferencia eredménye egy olyan dokumentum (UNSCD, 2012), amely továbbra sem tartalmaz kötelezően megvalósítandó vállalásokat a világ egyik féltekére nézve sem. Ez a Globális Dél és Globális Észak között húzódó érdekkülönbségeknek egyik jól szemléltethető eredménye. A Globális Észak érvei között szerepel például, hogy a fejlettebb technológia és az alacsonyabb népesség miatt, nem ez a féltek felelős a világ gondjaiért, hanem a Globális Dél népességrobbanása és fejletlen technológiájából származó környezetpusztítása a felelős. Ezzel szemben a Globális Dél sokszor azt hozza fel érvként, hogy a Globális Észak már felélte természeti tőkéjének nagy részét, és most a Globális Dél fejlődését akarja újra megakadályozni, továbbá, hogy Globális Észak felelős leginkább a környezeti globális környezeti problémákért. A Globális Dél tehát azzal érvel, hogy neki is joga van a fejlődéshez, már csak azért is, hogy ezzel megszüntesse, vagy legalábbis mérsékelje szegénységét. Ezért a Globális Dél szerint a fejlett országoknak kellene visszafognia fogyasztását, és pénzügyileg és technológiailag támogatni a fejlődő országokat (Sachs, 1995). Ezen az érven felbuzdulva a Globális Dél egyre jobban megközelíti a globális észak erőforrás igényét, az úgynevezett BRICS (Brazília, Oroszország, India, Kína, Dél-Afrika) országaival az élen. Az OECD országok lakosainak háromszorosával rendelkező Globális Dél az egyre fenntarthatatlanabb erőforrás felhasználásával szintén hozzájárul a jövő generációi jól-létének veszélyeztetéséhez. Mivel azonban egy fizikailag véges bolygón élünk, és a gazdaság átalakító teljesítményét minimalizálnunk kell az ökológiai fenntarthatóság érdekében, akkor az is kérdés, hogy ebben a Föld-bolygónyi véges környezeti térben kik és milyen szükségletek kielégítésére hasznosítják a kitermelt természeti erőforrásokat. Ha visszatérünk az előző fejezetben vizualizált gömbölyű Föld méretű tortához, az igazságos eloszlást úgy lehetne szemléltetni a legjobban, ha ebből a tortából minden ember egyforma szeletet kaphatna. Azonban az alábbi adatok (Cságoly, 2010) messze nem ezt támasztják alá: 1,2 milliárd ember kevesebb, mint havi 6000 Ft-ból él. A világ három leggazdagabb emberének több vagyona van, mint a 47 legszegényebb ország együttes GDP-je. A világ 15 leggazdagabb embere gazdagabb, mint az összes szub-szaharai afrikai ország együttes GDP-je (Vida, 2007). A jövedelemi egyenlőtlenség a leggazdagabbak és a legszegényebbek között az elmúlt három évtizedben több mint a duplájára nőtt.. Ez számszerűsítve a következőt jelenti: 1970-ben a világ lakosainak leggazdagabb 20%-ának jövedelme 30-szorosa volt a világ legszegényebb 20%-ának a jövedelmének, míg ez az arány 2006-ra elérte a 78-szorost (Berend, 2004). Ez azonban nem azt jelenti, hogy a fejlett országok között ne nőne az egyenlőtlenség. Sőt, épp az ellenkezője tapasztalható (OECD, 2011). 16

18 A növekvő egyenlőtlenség megoldását a világ népességének növekedése még jobban megnehezíti. Az 4. ábrán az látható, hogy míg a fejlett világ népességének növekedése stabilizálódni látszik, addig a fejlődő országok népessége folyamatosan nőni fog, először nagyobb, majd egyre kisebb mértékben 2050-ig. 4. Világ népességének növekedése 1750 és 2050 között Forrás: mek.oszk.hu (Letöltés dátuma ) Ezen trendek miatt az emberiségnek nincs más választása, mint hogy valóban a fenntarthatóság útjára lépjen, hátrahagyva a jelenlegi fenntarthatatlan technológiák alkalmazását és életvitelt (Weizsäcker, 2012). Az ökológiai gazdaságtan hívei (Daly, 1992) szerint erre akkor van lehetőség, ha a természeti erőforrások elosztását nem az adók, a jólléti juttatások vagy a termékek és szolgáltatások árainak kellene meghatározniuk, hanem egy olyan társadalmi döntésnek, amely az újonnan létrehozott termék igazságos elosztását biztosítja. Ilyen döntések meghozatalát szolgáló rendszerek bemutatására a dolgozat második felében kerül sor. Először nézzük meg egy kicsit részletesebben, hogyan oszlik meg a kitermelt természeti erőforrások fogyasztása globális szinten A kitermelt természeti erőforrások elfogyasztásának megoszlása Az anyagi javak fejenkénti fogyasztásában nagy eltérés mutatkozik világszerte. E fogyasztási adatok között majdnem tízszeres különbség van egy észak-amerikai és egy afrikai lakos között. A fejenkénti kitermelési és fogyasztási adatokat összehasonlító alábbi ábrákon látható, hogy Észak-Amerikában és Európában nagyobb a fogyasztott javak mennyisége a kitermelt erőforrások mennyiségénél. Ázsiában ez a két érték egyenlő, míg a többi régióban nagyobb a termelés volumene, mint az ott elfogyasztott javak. Azonban az ábra az elosztáson kívül azt is jól szemlélteti, hogy egyes régiók (Óceánia, Észak-Amerika) termelési és 17

19 fogyasztási igényei mennyire túlszárnyalják egyes fejlődő régiókban (Ázsia, Afrika) termelt és fogyasztott erőforrás mennyiséget. 5. Egy főre jutó napi természeti erőforrás termelés (kék) és fogyasztás (zöld) összehasonlítása kg-ban SERI Global Material Flow Database adatai alapján saját ábra Európában, 2004-ben kb. 34 kg erőforrást termeltek ki fejenként naponta, miközben 55 kg volt a fogyasztás. Az észak-amerikai és óceániai lakosok még többet fogyasztottak fejenként, kb. 102, illetve 79 kg-ot. Éles a kontraszt a többi kontinenssel összehasonlítva. Ázsiában kb. 15 kg erőforrást termeltek ki, és ugyanennyit fogyasztottak el fejenként naponta. Latin- Amerikában pedig 22 kg erőforrást fogyasztottak, míg 41 kg-ot termeltek ki. Afrikában, pedig 15 kg erőforrást termeltek ki, és 11 kg-ot fogyasztottak el fejenként naponta. A 2004-es adatokat összehasonlítva az egy évtizeddel előzőekkel az alábbi ábrán azt látjuk, hogy a fejenkénti erőforrás fogyasztás legnagyobb mértékű növekedése a világ iparilag fejlett részén valósult meg. 18

20 6. Egy főre jutó napi természeti erőforrás fogyasztás 1997-ben (kék) és2008-ban (bordó) összehasonlítása kg-ban SERI Global Material Flow Database adatai alapján saját ábra 1997-ben Észak-Amerika 97 kg-ot erőforrást fogyasztott fejenként, a 2008-as 102 kg-hoz képest, utána Óceánia következett (74 kg), majd Európa (48 kg). Ezzel szemben, ugyanebben az évben Latin-Amerika 30 kg, Ázsia 14 kg, Afrika pedig 12 kg erőforrást fogyasztott el fejenként 1997-ben. 7. Egy főre jutó természeti erőforrás fogyasztás %-os megoszlása a kontinensek lakói között SERI Global Material Flow Database 2004-es adatai alapján saját ábra 19

21 8. Egy főre jutó természeti erőforrás kitermelés %-os megoszlása a kontinensek lakói között SERI Global Material Flow Database 2004-es adatai alapján saját ábra A 7. és 8. ábra 2004-es adatokat használva, szintén jól szemlélteti az egyes kontinensek természeti erőforrás termelés és fogyasztás közötti különbségeit. A fent leírt régiók közötti különbségek annak köszönhetőek, hogy az eltérő kontinenseken élők életstílusa rendkívül eltérő. Elég abba belegondolni, hogy egy afrikai és egy európai család mekkora házban lakik, milyen autót használ, honnan származó ételeket fogyaszt, stb. Például Európa erőforrás használatának több mint 60%-a lakással és infrastruktúrával (31%), étel- és italfogyasztással (25%), és személyes közlekedéssel (7%) kapcsolatos (Moll - Watson, 2009). Ezen adatok alapján megállapítható, hogy a lakás és infrastruktúra, étel és italfogyasztás, valamint a személyes közlekedés okozzák a legnagyobb környezeti terheléseket Európában (EEA, 2010a) A globális kereskedelem alakulása Az országok közötti kereskedelem első modelljének kidolgozása egybeesik a modern ökonómia születésével. David Ricardo és Adam Smith dolgozták ki a komparatív előnyök elméletét. Ezen elmélet szerint egyes feltételek teljesülése esetén a szabad kereskedelem minden részt vevő fél számára előnyös. A globális ökológiai válság egybefonódása az igazságos eloszlás globális krízisével azonban nem hagyta érintetlenül a szabad kereskedelem dogmáját sem, a klasszikus közgazdaságtan egyik szent tehenét. Hiszen a globalizáció körül folyó viták során egyre több elemzés mutat arra rá azonban, hogy e bizonyos feltételek valamilyen okból nem teljesülnek, illetve a szabad kereskedelem nemzetközi rendszere 20

22 jelenleg alkalmatlan arra, hogy komparatív előnyt biztosítson minden, a kereskedelemben részt vevő ország számára (Pataki - Takátcs-Sánta, 2005). A komparatív előnyök nem teljesülése ellenére az elmúlt évtizedekben a globális kereskedelem volumene hatalmas mértékben megemelkedett. Az iparosodott országok, és újabban a feltörekvő gazdasággal rendelkező nemzetek is növelték erőforrás behozatalukat, melyet egyre növekvő mértékben a fejlődő országok biztosítanak óta, az alapanyagok és termékek kereskedelme mind fizikai mértékegységben, mind pénzbeli értékben kifejezve szignifikánsan emelkedett. 9. ábra: A természeti erőforrások globális kereskedelme (Global 2000 & SERI, 2011, 14. oldal; forrás: Dittrich et.al., 2011) Ahogy a 9. ábrán látható, a közvetlen globális anyagkereskedelem 3,8 milliárd tonnáról 10,3 milliárd tonnára növekedett 1980 és 2008 között. A világkereskedelem fizikai egységben és pénzben kifejezett növekedését a 10. ábra hasonlítja össze, amelyen látható, hogy bár nem teljesen, de viszonylag függetlenné váltak egymástól. Ez azt jelenti, hogy a gazdasági teljesítmény (bruttó hazai termék a GDP) növekedési rátája magasabb, mint az anyagi fogyasztás növekedési rátája. Azaz egy adott ország GDP-jének növekedési üteme nagyobb, mint természeti erőforrás fogyasztásé. 21

23 10. A globális kereskedelem változása kifejezve 1980 és 2008 között. (1980=100%) Baloldalon pénzben kifejezett növekedés, míg jobb oldalon a kereskedett áruk fizikai mennyiségének növekedése látható. (Global 2000 & SERI, 2011, 15. oldal; forrás: Dittrich et al., 2011) Miközben a kereskedelem mennyisége 2,7-szeresére növekedett, a pénzben kifejezett növekedés jelenlegi árakon mintegy 10-szerese volt 2008-ban az 1980-as értékekhez képest. Emellett, a globális kereskedelem fizikai egységben kifejezett növekedése sokkal egyenletesebb volt, mint pénzben kifejezett érték. Mindez egyrészt tükrözi az erőforrás árak alakulásának hatását és fontosságát. Másrészt viszont a következő fejezet fő témájához vezet, miszerint egy adott egységnyi erőforrásból az idő során egyre több és több anyagi javat lehet előállítani, azaz az allokáció, vagy máshogy kifejezve az erőforrás felhasználás hatékonysága egyre nő. 1.3 Allokáció - a természeti erőforrások felhasználásának hatékonysága Erőforrás hatékonyságot úgy lehet elérni, hogy kevesebb erőforrást használunk ugyanannyi vagy akár több termék előállításához. Ez globális szinten számszerűsítve annyit jelent, hogy míg 1980-as években 1000 USD-nek megfelelő GDP előteremtéséhez 2,1 tonna természeti erőforrásra volt szükség, addig 2008-ban csupán 1,7 tonnára. Az erőforrás hatékonyság szoros kapcsolatban van az adott ország gazdasági szerkezetével, de nem lehet egyenes következtetéseket abból levonni a gazdasági fejlettség szintjére vagy a fenntarthatóságra vonatkozóan (Global 2000 & SERI, 2011). Nagyvonalú következtetéseket azonban le tudunk vonni. Ilyen például az, hogy az iparilag fejlett országok gazdaságát egyértelműen alacsony nyersanyag intenzitás, vagy más néven magas öko-hatékonyság jellemzi. A fejlett régiók közül Európa a vezető a hatékony erőforrás felhasználás terén. Az öreg kontinens az 1980-as években évente 1,3 tonna nyersanyagból 1000 USD GDP-t állított elő, és ehhez az értékhez 2008-ban már 0,7 tonna erőforrás kitermelése is elegendő volt 22

24 (SERI, 2013). Az előző fejezetekben már kitértünk Észak-Amerika hatalmas erőforrás fogyasztására. Ennek ellenére, ez a régió is sokat tesz a hatékony allokáció elérése érdekében. Ennek köszönhetően az erőforrás hatékonyság terén nagyon szorosan megközelítette Európa teljesítményét 2008-ra. Két fő oka van annak, hogy az iparilag fejlett országok egyre hatékonyabban tudják felhasználni a természeti erőforrásokat. Egyrészt egyre modernebb technológiákat fejlesztenek ki, amelyek egyre kevesebb nyersanyagot és energiát igényelnek. Az erőforráshatékonyság fokozódása mögött húzódó másik ok a gazdasági szerkezet átalakulása, a termelésről inkább a szolgáltatások irányába. Azonban nem szabad arról a már említett jelenségről sem megfeledkeznünk, hogy az ipari országok termelésüket egyre inkább a fejlődő országokba teszik. Ez a trend annak köszönhető, hogy ezekben a régiókban olcsóbb a munkaerő és sokszor kevésbé szigorúak a termelést érintő jogszabályok és egyéb előírások. Hatalmas különbségeket tapasztalhatunk azonban gazdag, iparilag fejlett régiók és kevésbé fejlett országok erőforrás hatékonyságát illetően. Még az EU-n belül is megfigyelhetők szignifikáns eltérések. Például az elmúlt 15 évben csatlakozott országok, első sorban Kelet- Európai nemzetek esetén az erőforrás hatékonyság csupán negyede a világátlagnak (SERI, 2013). E mutatók számításai során azonban nem veszik figyelembe a nemzetközi kereskedelmet. Ha a globális kereskedelmet is figyelembe vennék, akkor nettó-importőr régiók, mint például Európa jóval magasabb nyersanyag intenzitással rendelkezne, míg számos fejlődő ország alacsonyabb nyersanyag intenzitásúvá válna. Ezt szemlélteti az is, hogy az afrikai kontinens államai esetén, ahol kicsi alapvetően az ipari szektor, nem beszélhetünk magas erőforrás hatékonyságról, hiszen alapvetően kevés anyag kerül az ipari tevékenységekbe. De alacsony az erőforrás felhasználás hatékonysága azokban az országokban is, amelyek a kitermelt erőforrást nem az országon belül használják fel, hanem exportálják azokat. Így jön létre az a jelenség, hogy a természeti erőforrásokban gazdag országok legtöbbször nem gazdagok. Ezt a jelenséget hívják a természeti erőforrások átkának. Mindennek ellenére általánosságban megállapítható, hogy a legtöbb iparilag fejlett ország gazdasága erőforrás-hatékonyabb fejlődő társaiknál. Annak ellenére, hogy a legtöbb ipari ország a fent említett okokból egyre hatékonyabban használja fel az erőforrásokat, a nyersanyagok fogyasztása még mindig esetükben éri el a legmagasabb szintet. Ezen országok hatékonyságában jóval több a potenciál, mint amennyit ez idáig kihasználtak. Egyes becslések szerint csupán technológiai fejlesztéssel a teljes felhasznált vízmennyiség közel 40%-a megtakarítható lenne az EU-ban. 23

25 A fogyasztói szokások, vagy a termelés összetételének megváltoztatása révén pedig további megtakarításokat érhetnénk el (Dworak-Berglund et al., 2007). Világszerte nagy potenciál rejlik az erőforrás-hatékonyság növelésében, aminek kiaknázása azt eredményezné, hogy kevesebb erőforrásra lenne szükség ugyanakkora mértékű áru és szolgáltatás mennyiség elfogyasztásához. A növekvő hatékonyság ellenére, mint azt már a fogyasztási trendek bemutatásánál kifejtettük, a világgazdaság továbbra is bővül, ami által egyre több árut és szolgáltatást fogyasztunk. Ez annak tudható be, hogy gazdasági növekedés a kitermelt természeti javak mennyiségétől csupán relatíve vált függetlenné. 11. Az elmúlt 30 évben a gazdasági növekedés relatíve függetlenné vált a természeti erőforrás felhasználástól (Global 2000 & SERI, 2011, 20. oldal) A 11. ábra jól szemlélteti, hogy az elmúlt 30 évben hogyan vált relatíve függetlenné a gazdasági növekedés a kitermelt természeti javak mennyiségétől. Az összefüggést azért nevezhetjük csupán relatív függetlenségnek, és nem abszolút függetlenségnek, mert a GDP is és a kitermelt természeti javak mennyisége is növekedő tendenciát mutat. Akkor lehetne abszolút mértékű függetlenségről beszélni, ha a természeti javak mennyiségének kitermelése csökkenne, mialatt a GDP növekedne. Azonban a relatív függetlenségből az következik, hogy az erőforrás felhasználás hatékonysága növekedett az elmúlt 30 évben. Például az Európai Unióban a kitermeléstől relatíve független gazdasági növekedés egyrészt a szolgáltatási szektorban végbement növekedésnek tudható be, mivel ez kevesebb erőforrást igényel, mint az elsődleges szektorok, pl. a mezőgazdaság és a bányászat, másrészt az energiatermelő szektorban történt változásoknak, a kevésbé anyag intenzív energiaforrásoknak (például gáz és megújuló energiaforrások használata a szén helyett) (Bleischwitz, 2010). Annak ellenére azonban, hogy az erőforrás felhasználás hatékonysága nőtt az iparilag fejlett országokban, az erőforrások kitermelése és felhasználása abszolút mértékben még 24

26 mindig nő. Így azt lehet mondani, ha nem csökkentjük abszolút mértékben erőforrás felhasználásunkat, akkor az erőforrás felhasználás hatékonyságába invesztált erőfeszítések mind hiábavalók. Máshogy megfogalmazva, habár hatékonyabban használunk fel viszonylag kevesebb erőforrást, de gazdaságaink folyamatos növekedése miatt ez még mindig növekedő erőforrás használattal jár. Ez az ún. visszapattanó hatás vagy más néven a Jevons-paradoxon (Jevons, 1865). A hatékonyabb erőforrás felhasználásnak köszönhetően költségtakarítás keletkezik. Annak köszönhetően azonban, hogy a teljes erőforrás felhasználás nincs korlátozva a megspórolt költségeket az érintett felek általában, más, a környezetre szintén káros hatással bíró tevékenységre fordítják (Takács-Sánta, 2008). Nézzünk egy lakossági példát. Egy háztartásban a szigetelésnek köszönhetően csökken a rezsi költsége, a család a megspórolt pénzt azonban tengeren túli utazásra költi, ahelyett, hogy a szokásos balatoni nyaralás során kapcsolódnának ki. Ennek köszönhetően a család általi, környezetre gyakorolt nyomás nem csökken. Nézzünk egy vállalati példát. Az energiatakarékossági, vagy energia hatékonysági innovációknak, és beruházásoknak köszönhetően csökkennek a vállalat kiadásai. A megspórolt költségeket azonban újabb beruházásokra, termékek gyártására költi, ezáltal a vállalat a továbbiakban is ugyanúgy hozzájárul a környezeti problémákhoz, mint az energiatakarékos beruházások bevezetése előtt. 25

27 2. A hármas probléma együttes kezelésére kidolgozott cap and trade rendszerek Ahhoz, hogy a világgazdaság mérete Földünk eltartó képességével összhangba kerüljön, elkerülhetetlen gazdasági tevékenységeink méretének korlátozása úgy, hogy az harmóniában álljon Földünk eltartó-képességével. Nem elegendő azonban a megfelelő mértékű korlátozás, emellett a Földünk természetes erőforrásainak használatából származó hasznot igazságosan kell elosztani a Föld lakói között. Természetesen a piac hatékony allokációját, mint eszközt is felhasználva úgy, hogy a gazdasági tevékenységeink ne csak relatív, hanem abszolút mértékben is váljanak függetlenné a természeti erőforrások felhasználásától. Ezért elengedhetetlenül fontos, hogy a döntéshozók olyan politikai eszközrendszert alkossanak meg, amely az ökológiai gazdaságtan hármas problémáját együtt kezeli. Ennek a holisztikus eszközrendszernek olyannak kell lennie, hogy a hármas problematikából egyik aspektust sem jutalmazza a másik rovására. A gazdasági tevékenységek intenzitását, és ezáltal azok környezetre és társadalomra gyakorolt hatását az elmúlt harminc évben számos eszközzel próbálták szabályozni világszerte. A különböző gázok korlátozott kibocsátási egységeivel történő kereskedelem ötlete a közgazdasági elméletből származik. Az ún. korlátozz és kereskedj (cap and trade) rendszerek lényegében abból indulnak ki, hogy ha egy közösségi áruhoz, mint például a gázok kibocsátásából fakadó levegőszennyezés vagy annak egy részéhez tulajdonjogokat rendelünk, azon áruhoz köthető kollektív és egyéni érdekeket harmonizálni lehet, és így ezek az árucikkek hatékony védelmet élvezhetnek. Ezért a közlegelők tragédiája, amely esetén gyakran az egyéni érdekek előtérbe kerülése miatt az adott jószág tönkretétele következik be, elkerülhető. A cap and trade rendszerek célja, hogy egy adott anyag kibocsátását vagy felhasználását korlátok közé szorítsák, ezzel biztosítják az ökológiai gazdaságtan által meghatározott fenntartható méretet. Ezen belül a meghatározott mennyiségen belül az érintett felek szabadon kereskedhetnek a rájuk kiszabott egységekkel, természetesen a számukra leghatékonyabb módon, biztosítva az ökológiai gazdaságtan allokációra irányuló követelményét. Attól függően, hogy az adott rendszer a környezetet terhelő tevékenységeket a bemenet oldalon, azaz a természeti erőforrás felhasználásának mennyiségét, vagy a kimenet oldalon, azaz a tevékenységek során keletkezett gázok mennyiségét hivatott szabályozni, input vagy output oldali szabályozásról beszélhetünk. A cap egy korlátozott mennyiséget jelent az adott gáz kibocsátására vagy egy adott erőforrás felhasználására, amelyet különböző gyárak, erőművek 26

28 és egyéb létesítmények bocsátanak ki vagy használnak fel működésük során. A meghatározott kvótamennyiséget legtöbbször az érintett felek múltból vett adatai alapján osztják ki. Ha az adott rendszer azonban a lakosságot is lefedi, akkor a kiosztott fejenkénti kvóta mennyiség teljesen megegyezik. Azaz a gazdagok és szegények ugyanannyi felhasználási joggal rendelkeznek. A cap and trade rendszerek e jellemzői tükrözik az ökológiai gazdaságtan harmadik elemét, az igazságos elosztást. Az így meghatározott mennyiség időről időre csökken, azaz a rendszer érintettjeinek időről időre egyre jobban kell mérsékelniük az adott anyag kibocsátásukat/felhasználásukat. A meghatározott kereten belül az érintett cégek kapnak vagy vesznek ún. kereskedelmi jogokat vagy más néven kvótákat, amelyekkel, ha szükségessé válik, kereskedni tudnak. Mikor válik szükségessé a kvótákkal történő kereskedelem? Egyrészt akkor, ha az adott fél a számára kiszabott vagy rendelkezésre álló kvótamennyiséget már elhasználta, azaz tevékenysége során több gázt juttat a levegőbe vagy több erőforrást használ fel, mint amennyire joga lenne. Ekkor kvótákat vásárolhat azoktól az érintettektől, amelyek nem használják fel jogaikat. A kvóták a meghatározott kibocsátás/felhasználás korlátnak köszönhetően azonban véges számban állnak az érintett felek rendelkezésére, így a kvóták értéke biztosítva van. Minden évben az érintett cégeknek biztosítaniuk kell az elegendő kvótát vagy úgy, hogy a rájuk kiszabott kibocsátás/felhasználás mennyiségnek eleget tesznek, vagy vásárolnak extra jogokat, amellyel lefedik tevékenységeik során keletkezett gázokat vagy felhasznált erőforrásokat. Amennyiben nem sikerül ezt teljesíteniük, az adott rendszer által meghatározott mértékű bírság sújtja őket. Ha egy cég úgy tudja alakítani tevékenységét, hogy nemhogy átlépi a meghatározott kvótamennyiséget, de még meg is spórolja a rá kiszabott kvóták egy részét, több lehetőség közül választhat. Vagy félreteszi a megspórolt kvótákat jövőbeni saját felhasználásra, vagy eladja olyan cégeknek, amelyek híján vannak a szükséges kvótáknak. Ennek köszönhetően biztosítva van, hogy a gázkibocsátást vagy erőforrás felhasználást azokon a területeken csökkentik, ahol legjobban megéri (hatékony allokáció). Vagyis egy cap and trade rendszerben a szennyező dönti el, hogy melyik éri meg neki jobban: újabb kvótákat vásárolni vagy csökkenteni gázkibocsátását vagy erőforrás felhasználását. Ezt figyelembe véve feltételezhető, hogy azok a cégek fognak újabb kvótákat igényelni, amelyeknek költségesebb a széndioxid csökkentő beruházások vagy erőforrás felhasználást csökkentő, illetve hatékonyabb erőforrás felhasználást biztosító beruházások, mint a kvóta ára. Ezzel egy időben azok a cégek fognak kibocsátás- vagy erőforrás-felhasználást csökkentő beruházásokba fogni, amelyeknek e beruházások olcsóbbak, mint a plusz kvóta ára. 27

29 Mindezek fényében elmondható, hogy az ökológiai gazdaságtan méretet érintő problémáját a cap and trade rendszerek úgy próbálják áthidalni, hogy egy korlátot szabnak az adott, környezetet terhelő tevékenységek bemenet oldalán, azaz a természeti erőforrások felhasználásának vagy a kimenet oldalán, azaz a tevékenységek során keletkezett gázok kibocsátásának. A korlát meghatározása és annak betartása járul hozzá ahhoz, hogy a cap and trade rendszerek a gazdasági tevékenységek méretét a Föld eltartó-képességével összhangba állítsák. A cap and trade rendszerek az igazságos elosztás problémáját érintettektől függően többféle módon igyekeznek áthidalni. Előfordul, hogy a piaci szereplőre kiszabott kibocsátási vagy erőforrás felhasználási jogokat a múltbéli fogyasztás alapján osztják ki, mint ahogy az történik az EU ETS rendszerében, vagy a fosszilis energia kvóta rendszerében. Emellett van olyan javaslat is, amelyben az üzleti érintettek aukciókon jutnak kvótáikhoz, ilyen például a brit Tradable Energy Quotas rendszere. Ez a módszer olyan szempontból érdekes, hogy az igazságosság aspektusát kapcsolatba hozza az allokációval. Minden érintettnek megengedett az aukciókon való részvétel, de mégis az tehet szert a kvótákra, aki a legtöbbet kínálja, és így racionális gazdasági szereplőket feltételezve a társadalmi hatékonyság is javul. Az egyéni fogyasztókat nem mindegyik cap and trade rendszer fedi le. Azok a rendszerek azonban, amelyek foglalkoznak az egyéni fogyasztókkal egyénenként ugyanakkora mennyiségű kvótát osztanak ki. A kiosztott kvóta mennyiséget a múltbeli egyéni fogyasztás alapján átlagolják. Ezzel biztosítják az igazságos elosztást. A kiosztott vagy egyéb úton megszerzett kvótákkal a tulajdonosok belátásuk (preferenciáik) szerint a leghatékonyabban rendelkezhetnek. A kvótákkal történő kereskedelem biztosítja, hogy a kisebb kibocsátók eladhatják fennmaradó egységeiket a nagyobb kibocsátóknak. Azaz a környezetre kisebb negatív hatást gyakorló fél gazdasági előnyhöz jut környezetkímélőbb tevékenységeinek köszönhetően. Ezzel párhuzamosan a környezetet jobban károsító fél az addicionális kvóta vásárlásán kívül olyan beruházásokba is fektethet, amelyeken keresztül hatékonyan csökkentheti kibocsátását vagy erőforrás felhasználását. Ennek tükrében az allokáció úgy valósul meg a cap and trade rendszerekben, hogy a fogyasztók vagy kibocsátók a számukra legelőnyösebb módon használják a rájuk kiszabott kvótákat. 2.1 Az EU ETS és LETS cap and trade rendszerek áttekintése A cap and trade rendszert először egy új-zélandi tanulmány említi 1989-ben. Először azonban 1995-ben az USA-ban vezették be abból a célból, hogy szabályozzák a savas esőt okozó gázok koncentrációját, azaz a kidolgozott eszköz az elektromos ipar nitrogénoxid és a kéndioxid kibocsátását volt hivatott csökkenteni (Starkey, 2012). 28

30 Az amerikai rendszerhez hasonlóan az EU emisszió kereskedelmi rendszere is output oldali szabályozó eszköz, amely nitrogénoxid (NO), kéndioxid (SO 2 ) helyett a kibocsátott széndioxid (CO 2 ) koncentráció mérséklését tűzte zászlajára. Az EU emisszió kereskedelmi rendszere az EU klímaváltozás elleni küzdelmének egyik meghatározó eszköze, és azt a célt szolgálja, hogy költséghatékonyan csökkenjen az EU-n belül az üvegházhatású gázok (ÜHG) kibocsátása. Az EU ETS az első és mindmáig legnagyobb olyan nemzetközi kereskedelmi rendszer, amelyen keresztül ÜHG kibocsátás-egységeivel kereskednek (European Commission, 2013). Jelenleg az EU ETS több mint erőművet, ipari létesítményt és légitársaságot fed le 31 országban. Az EU ETS célkitűzése, hogy 2020-ra 21%-kal csökkenjen az EU széndioxid kibocsátása a 2005-ös szinthez képest. A rendszer jelenleg a harmadik, 2013 és 2020 között futó fázisát éli. Ez több szempontból is különbözik az előző kettő fázistól. Egyrészt egyetlen EU-t lefedő cap lesz érvényben a 27 nemzeti korlát helyett, amely így biztosítja az EU-n belüli, egyszeri érvényességű kibocsátás csökkentés korlátozását. Másrészt az EU kibocsátóinak több mint a felét fedi le a rendszer, míg a mostanit megelőző fázisok a jelenleginél jóval kevesebb érintett tevékenységét tudták korlátozni. A harmadik fázis már kiterjed a nitrogénoxid kibocsátókra, a perfluorokarbont kibocsátó alumíniumgyártókra, a széndioxid kibocsátók közül a hő- és villamos energiát előállító létesítményekre, a légitársaságokra és az energia-intenzív ipari szaktorokra (olajfinomítók, fém vagy vasgyártók stb.) egyaránt. Még egy jelentős különbséggel bír a harmadik fázis az elődeihez képest, ez pedig az, hogy a kiosztott kvóták egyre nagyobb aránya lesz aukciókon keresztül megvásárolható, és egyre kisebb hányadát osztják ki ingyen az érintettek között. Jelenleg a kvóták 40%-át vásárolhatják meg a kibocsátók aukciókon keresztül, míg a kvóták 60%-át kiosztják közöttük. Ez az arány változni fog az aukciókon kiosztott kvóták javára. Az EU ETS rendszerében résztvevők nemcsak az EU-n belül kereskedhetnek, hanem ugyan korlátozott számban, de az EU-n kívüli emissziócsökkentési projektjeikből is szerezhetnek kvótákat. Az EU-ETS rendszer támogatói (European Commission, 2013) úgy érvelnek, hogy azzal, hogy az EU bevezette ezt a rendszert, értéket adott minden egyes nem kibocsátott széndioxid tonnának, és ezzel a cégek figyelmét a klímaváltozás megoldására fordította. Mindemellett a megfelelően magas szénár még tiszta, alacsony-karbon technológiákba történő befektetéseket is stimulál. A rendszer bírálói (Scrap the EU ETS, 2013) ezzel szemben azzal érvelnek, hogy az EU-ETS nem hozza a hozzá fűzött reményeket annak ellenére sem, hogy a 2013-ban kezdődő fázisa már nemcsak egyes iparágak szereplőire fókuszál, hanem megpróbálja szabályozás alá vonni a legtöbb széndioxid kibocsátó szektort. Még így is csak 29

31 az EU össz-széndioxid kibocsátásának felét vonja azonban szabályozás alá. Továbbá azzal, hogy az EU kibocsátói az EU határain túli tevékenységeikkel is kvótákhoz juthatnak, számos kiskaput nyithat nem megfelelően nyomonkövethető és környezeti/társadalmi hatással bíró külföldi beruházásnak az adott, fejlődő ország gyenge szabályozásának vagy nagyfokú korrumpáltságának köszönhetően. Portugáliában az EU-ETS rendszerének bővítésre született egy tanulmány abból az okból kifolyólag, hogy az EU rendszere nem fedi le az olyan széndioxid csökkentő tevékenységeket és kibocsátó szektorokat, amelyek helyi hatóságok hatáskörébe tartoznak (Torres Pinho, 2011). Az ún. Stern-jelentést (Stern, 2007) alapul véve elmondható, hogy a klímaváltozás elleni küzdelemben jóval költségesebb a cselekvés hiánya, mintha csupán a GDP 2%-át a klímaváltozás elleni küzdelemre fordítana egy adott nemzett. Ebben a küzdelemben azonban annak érdekében, hogy a befektetett erőfeszítések ténylegesen megtérüljenek, a helyi kezdeményezések támogatása és az érintettek széles körű bevonása elengedhetetlen. A tanulmány a helyi kormányzat jogkörébe tartozó olyan szakpolitikákat vett számba, amelyek hozzájárulnak a klímaváltozáshoz, illetve szignifikáns szerepük lehet annak megállításában. A helyi hatóságok a kibocsátás mennyiségét infrastrukturális, földhasználati, településfejlesztési politikákon keresztül tudják szabályozni. A földhasználati politikán belül a helyi hatóságok jogkörébe tartozik többek között, hogy hol és mekkora széndioxid-nyelő területeket hoznak létre, nevezetesen hova ültetnek fákat mekkora mennyiségben. Emellett a tanulmány arra is rámutat, hogy a sokszínű földhasználat és a beépített területek sűrűsége hatással van egymásra. Nem állapít meg azonban egy meghatározott irányvonalat a két szakpolitika olyan kölcsönösségére, amely a legkisebb környezetterheléssel járna. Nem tér ki tehát konkrétan arra például, hogy mekkora lakosság sűrűségnél a legnagyobb a földhasználati diverzitás, és a legkisebb a környezetterhelés. Csupán azt a megállapítást teszi, hogy a földhasználatban nagy potenciál rejlik a klímaváltozás mérséklésére és az ahhoz történő alkalmazkodásra. A tanulmány által bemutatott helyi ETS (Local ETS, LETS) rendszerében a központi kormányzat osztja ki az emissziós egységeket az egyes helyi hatóságok számára. Minden évben (a tanulmányban 2013 és 2020 között) a helyi hatóság nyomon követi, hogy a hatásköre alá tartozó tevékenységeken keresztül mekkora mennyiségű széndioxid jutott a levegőbe. Ha a kibocsátott széndioxid mennyisége alacsonyabb, mint az arra az évre központilag allokált, a helyi hatóságnak, az EU ETS-ben résztvevőkhöz hasonlóan, két lehetősége van. Vagy félreteszi a megspórolt kvótákat jövőbeni felhasználásra, vagy eladja azokat olyan önkormányzatoknak, amelyeknek több kvótára van szükségük, mint amennyit a központi kormány kiosztott számukra. 30

32 A LETS csak olyan ágazatokra terjed ki, amelyeket jelentősen befolyásolnak a helyi hatóságok, és amelyek kívül esnek az EU ETS rendszerén. A LETS teljesen külön, zárt rendszerként működne az EU ETS mellett egy adott országon belül, hiszen teljesen más a célcsoportja, más területek tartoznának hatáskörébe. Míg az EU ETS-én belül leginkább nagy mennyiségű energiát és hőt előállító erőművek, vagy hatalmas mennyiségű nyersanyagot termelők vesznek részt, addig a LETS célcsoportját a helyi hatóságok képeznék, amelyek állami intézmények. A helyi hatóságok számára kiosztott kvóta mennyisége is nemzeti szinten lenne szabályozva, a post-kiotói jegyzőkönyv előírásainak figyelembevételével. 2.2 A EU ETS és LETS cap and trade rendszerek hiányosságai Az EU ETS rendszerét többféle bírálat is illeti. Mint már fentebb említettük, egyrészt a jelenlegi harmadik fázis is csupán a kibocsátók felét fedi le. Emellett a legtöbb tagállam olyan kvótákat is kap, amelyekre nincs is igazán szüksége. Így sok esetben egyes kibocsátó szektorok érintettjei által üzemeltett berendezéseknek nem is kell csökkenteni kibocsátásukat, vagy nem kell kvótákat venniük, hogy teljesítsék az EU-ETS előírásait. Mindez a kvóta árak csökkenését idézi elő, amely a rendszer kezdeti fázisában egészen 0 (!!!) Euróig zuhant. Ezzel szemben olyan helyzetek is előfordultak, hogy egyes tagállamoknak olyan szektorokban kellett szigorúan csökkenteni a széndioxid kibocsátását, ahol a csökkentésnek a költsége jóval magasabb volt (Scrap the EU ETS, 2013). A jelenlegi helyzet az eredeti reményektől még mindig ellentétes a karbon kvóták árait illetően. A kvóták ára nemhogy nem érte el az ideális 40 EUR/tonnát, de a 20 EUR/tonna értékénél is kevesebbet ér jelenleg. Pedig a tonnánként 20 EUR ár az a minimum összeg, amely még ösztönzőként hatna a megújuló energiákba történő befektetésekre. Szakértők úgy látják, hogy strukturális változásra nincs esély 2020-ig annak ellenére sem, hogy az EU időközben igyekszik jogokat visszavonni (Point Carbon, 2012). Általánosságban a cap and trade rendszerek bírálói (Tietenberg 1992b, 2003, Hahn 1995) ezen eszközök kis hatékonyságát az információ, transzparencia, monitoring és ellenőrzés hiányában, a nem elegendő vagy rossz ösztönzőkben, a karbon alacsony vagy hosszú távon bizonytalan árában, illetve a magas tranzakciós költségben látják. A legtöbb itt felsorolt probléma azonban sok esetben kezelhetőbbé válhat idővel és tapasztalatszerzéssel (Bührs, 2010). Mindezek ellenére ezen eszközrendszerek kidolgozása és bevezetése alapjában véve politikai elkötelezettséget igényel, így a kormányzat szerepe elkerülhetetlen, amelyet azonban legtöbbször a cap and trade rendszerek ellenzőihez köthető hatalmas érdekek befolyásolnak. 31

33 A bírálatok között szerepel az a felvetés is, hogy miért kell díjazni, azaz ingyen kvótákat kiosztani azon érintettek számára, akik a kibocsátásukkal környezetromboló tevékenységet űznek (Scrap the EU ETS, 2013). Mindez azt mutatja, hogy az ökológiai gazdaságtan hármas problematikájából még mindig az allokáció, azaz a gazdasági hatékonyság aspektusa talál a legtöbb támogatóra, míg a környezeti ( méret ) és társadalmi ( elosztás ) fenntarthatósági szempontokat az eltérő érdekeltségeknek köszönhetően kevésbé veszik figyelembe. Ezért a döntéshozóknak kiemelt felelőssége, hogy ez a két, gyakran elfeledett, háttérbeszorított aspektus is beépüljön ezekbe az eszközrendszerekbe. Egy másik bírálat (Matt Taylor, 2008) a kibocsátási kvóta rendszereket illetően arra hívja fel a figyelmet, hogy e rendszerek addig nem bizonyulnak sikeresnek, amíg csak a közvetlen kibocsátásokat szabályozzák, és nincsenek hatással a fogyasztók termék és szolgáltatás választásaira. Energiafelhasználás kapcsán keletkezett kibocsátás ez alapján lehet direkt és indirekt. Egyéni szinten a közvetlen energiafogyasztás üzemanyag-használat esetén és a közvetlen elektromos energia szolgáltatás használatakor jelentkezik, míg a közvetett energia használat a termékek és szolgáltatások vásárlásakor. A kvóta-rendszereknek az árukba ágyazott indirekt energiamennyiséget is szabályozniuk kellene valahogy, azaz ösztönözniük kell a vásárlókat olyan áruk vételére, amelyek életciklusuk során kevesebb kibocsátással járnak. Ez azt jelenti, hogy olyan környezetet kell teremteni, ahol környezetkímélő termékek könnyedén tulajdonosra találnak, és a környezetbarát befektetéseket támogatják. Ennek érdekében olyan politikai szintű döntéseket kell hozni, amelyek támogatják az ez irányú kezdeményezéseket. Mindez nem elegendő azonban szignifikáns eredmény eléréséhez. Tudatos és jelentős szemléletformáló kampányok szükségesek ahhoz, hogy a társadalom jelenlegi fogyasztó-központú életstílusában jelentős változás következzen be (Matt Taylor, 2008). Széles körben kommunikálni kell tehát a környezettudatos életmód különböző gazdasági (kisebb fogyasztás, kevesebb költséggel jár) és környezeti (tiszta levegő, tiszta víz) előnyeit. A cap and trade bírálatai közé sorolhatóak azok a javaslatok (Bührs, 2010), amelyek arra irányulnak, hogy ne állami szinten dőljön el, hogy az adott ország mennyi kvótát kap, illetve hogy a kiszabott kvótamennyiséget hogyan osztja el az ország vezetése az érintett cégek között. Az effajta kezdeményezések legtöbbször egyéni szintű kvótaelosztást szorgalmaznak. Egyik ilyen tanulmány (Bührs, 2010) globális szinten egyenlő kvóta elosztását szorgalmazza, amelyek kezelése nem állami felelősség alá tartozna, hanem az adott közösség hatáskörébe. Ez a javaslat nemcsak etikai szempontból eredményezne igazságosabb elosztást, hanem erősítené az érintett közösségeket is. 32

34 Az egyénre szabott kvótakibocsátásnak is vannak bírálói (Prescott Taylor, 2008). Ha a jelenlegi fogyasztás alapján kap mindenki kibocsátás kvótákat, a rendszer nem venné figyelembe, hogy a fejlett országok jelenlegi magasabb életszínvonala és fejlettségi szintje az elmúlt évtizedek nagymértékű fogyasztásából, természeti javak felhasználásából ered. Ezért az lenne az igazságosabb, hogy a múltbeli fogyasztás, és az abból származó ÜHG kibocsátás kompenzálva legyen úgy, hogy a fejlődő világ lakosai kapnának egy főre jutó nagyobb kvóta mennyiséget. A múltbeli fogyasztás különbségen kívül egy másik problematika lehet a földrajzi elhelyezkedés. Egy hidegebb területen élő, miért kapjon ugyanannyi kvótát, és nem többet, mint egy melegebb területen élő? Mindezen túl az egyéni különbségek figyelembevétele csak még komplikáltabbá tenné a rendszert. Például egy központi fűtéssel rendelkező lakás energiafogyasztása alapvetően magasabb, mint egy egyéni szabályozás alatt álló lakásé, holott mindez nem tükrözi a lakók energiafelhasználását. Vagy a lakástulajdonosok jóval nagyobb szabadsággal rendelkeznek, ha arról van szó, hogyan lehetne az adott lakóhelyet környezetkímélőbbé varázsolni. A bérlőknek a főbérlőjüket kell meggyőzni ennek szükségességéről. Mindez az alábbi kérdéseket veti fel: Hogyan lehet eldönteni, hogy mi az igazságos egyéni elosztás? Mindenki kapjon a meghatározott korláton belül ugyanannyit? Vagy a kiosztott mennyiség úgy legyen meghatározva, hogy az mindenkinek biztosítani tudja az előre megállapított életszínvonalat? Emellett az egyéni kvóta-kiosztás rendszerének bírálói között szerepelnek olyanok is, akik a rendszer kiépítésének magas költségében látják a legnagyobb kihívást még akkor is, ha belátják, e rendszerek megvalósíthatóak (Prescott Taylor, 2008; Starkey 2012). Mindezek mellett még azt is meg kell említeni, hogy az egyénekre kiszabott kvóta rendszerekben az egyén felelősségévé válik, hogyan rendelkezik az adott kvótamennyiséggel. Annak ellenére, hogy megfelelően kiépített információs hálózatot hoz létre egy cap and trade rendszer, az egyén döntése mégis az individualizmust erősíti, a közösségi érzet háttérbeszorítása mellett (Bühr,s, 2010). Az egyéni cap and trade rendszerek bírálói sokszor azzal is érvelnek (Martinez-Alier 1993, 2002), hogy e rendszerek nem csökkentik az egyenlőtlenségeket. A szegények ugyanis kénytelenek lehetnek eladni kvótáikat, azért hogy pénzhez jussanak, amellyel hozzá tudnak jutni a létfontosságú termékekhez. Mindezzel párhuzamosan a gazdagok tovább űzhetik fenntarthatatlan fogyasztási szokásaikat az újonnan vásárolt kvótákkal. Emellett, az egyéni alapú kvótarendszerek nem hangsúlyozzák annak a fontosságát, hogy minden egyes fogyasztó szerepet játszik, hozzájárul az energia fogyasztás mintázatának, mértékének kialakulásához. Ezért a fenntarthatatlan mintázat fenntarthatóvá tétele szoros együttműködést követel meg a 33

35 különböző érintettektől, az egyéni fogyasztóktól kezdve, az üzleteken keresztül akár a helyi hatóságokig. Ez csak akkor fog megvalósulni, ha egy egységes rendszert állítanak fel, amely minden érintett számára érvényes. Továbbá az egyéni kvótarendszerek ellen szól az az érv is, hogy különbség lenne az energiaforrások árában, legyen az üzemanyag vagy elektromosság attól függően, hogy a vásárló épp a rendszer része, azaz egyéni fogyasztó, vagy kívül esik a rendszeren, azaz kormányzati vagy üzleti fogyasztó. Ezt a különbséget jól szemlélteti az, hogy különböző árat fizet az, aki a saját kocsijával jár, hiszen a rendszer része, mint az, aki céges autót vezet, hiszen annak a kocsinak a fogyasztását nem fedi le a rendszer. Az árbeli különbségnek az lenne az egyenes következménye, hogy az effajta fekete piaci tevékenységek fokozódnának. Ennek köszönhetően a rendszer összeomlana, hacsak nincs olyan infrastruktúra kialakítva, amely megfelelően tudja kezelni csalásokat. Továbbá az effajta rendszerek ellen szól az is, hogy az egyéni rendszereknek nincs meg az önálló monitoring képessége, amellyel viszont a lentebb részletezett TEQs és fosszilis kvóta-rendszer rendelkezik. A meghatározott kvóta-mennyiségen túli használat következményeként fellépő bírság is számos kérdést vet fel. Az emberek általában jobban félnek attól, hogy fizetniük kell egy adott összeget, mint amennyire akkor válnak boldoggá, amikor az adott összeggel megjutalmazzák őket. Mindezek fényében elég nehéz megbecsülni a kiosztott kvóta használat mennyiségének túllépését, illetve a túlhasználatból származó kvóta árfolyamot. A kérdések megoldására egy potenciális javaslat az egyéni szén-számlák kiállítása (Gyulai, 2011; Fleming Chamberlin, 2011), amelyeken keresztül az emberek nyomon tudják követni, mennyi széndioxidot bocsátottak ki közvetlenül otthoni fogyasztásukból fakadóan, illetve közvetetten áruk és szolgáltatások igénybevételekor. Annak, hogy egyénileg nyomon lehet követni a széndioxid kibocsátást, már magában jelentős szemléletformáló hatása lehet. Mindez azonban jelentős információs infrastruktúrát (az áruk vonalkódjai tartalmazzák azok életciklusuk során kibocsátott széndioxid mennyiségét), új nemzeti sztenderdek felállítását követeli meg, amelyek magában nagy kezdeti beruházási költséggel járnak. Emellett az EU ETS és a LETS rendszerei a gazdasági tevékenységnek köszönhető gázkibocsátás csökkentésére törekednek, azaz nem a gazdasági tevékenységekhez szükséges bemenet oldali mennyiségre, hanem az azokból származó kibocsátott anyagok mennyiségére összpontosítanak. 34

36 2.3 A hiányosságok orvoslására kidolgozott konkrét rendszerek Közösség szintű kezelése az egyéni szintű kvótafelhasználásnak E javaslat (Bührs, 2010) az egyéni szintű kvóta kiosztást kombinálná a fent részletezett LETS rendszerével. A kiosztott kvótákkal nem az egyének kereskednek, hanem közösségi szinten kialakított szervezetek. Ez a javaslat megoldást nyújtana a magas tranzakciós költségekre a kevesebb tranzakciónak köszönhetően, emellett biztosítaná azt, hogy a kvótakereskedelem útja jóval nyomonkövethetőbb legyen. Emellett a közösség szintű kvóta-kezelés könnyebben figyelembe tudná venni az egyéni szintű energia-felhasználásbeli különbségeket és szükségleteket, ezáltal kezelésük is közvetlenebbé válhat. Ez a javaslat leginkább abban különbözik az EU ETS-től, hogy nem az eredendően nagy kibocsátású létesítmények kapnak kvótákat, és azokat kötelezik évről évre a kibocsátás csökkentésére, hanem a közösségi intézmények válnak kvóta-felhasználás jogosulttá. A brit példától pedig abban különbözik, hogy engedélyezné a nemzetközi kereskedelmet abból az okból kifolyólag, hogy a kínálatot a globális kereslet alapján alakítja ki. Ez azt a helyzetet veszi figyelembe, hogy a legnagyobb kereslet a kvótákra a fejlett országokban található, hiszen itt vannak a legnagyobb kibocsátók, míg a legnagyobb kvóta-kínálat a fejlődő országokban van, hiszen az egyéni kvóta kibocsátásnak köszönhetően ott nem használják fel a szegény emberek a rájuk kiszabott kvótákat. Ha a kvóta-kezelő intézmények megfelelően látják el feladataikat, a fejlődő világ hátrányos helyzetben élő lakosai profitálhatnak a rendszerből, és a természeti erőforrások elosztása igazságosabbá válhat. Emellett ez a rendszer képessé tenné a kvótákat kezelő közösségi intézményeket arra, hogy a klímaváltozáshoz történő adaptációban jelentős szerepet játszanak. Ahhoz azonban, hogy ténylegesen hozzájáruljanak az igazságosabb elosztáshoz és a klímaváltozás kezeléséhez, két feltételnek kell teljesülnie. Az egyik: a kereskedelemből származó bevételeket csak olyan projektekre költhetik, amelyek a klímaváltozás megállítását hivatottak szolgálni. A másik: a fennmaradó kvóták esetleges eladását évente egyszer hirdethetik meg, publikusan, amellyel kizárják a spekulációt, és teret engednek a transzparenciának (Bührs, 2010). Amellett, hogy a helyi szintű közösségi intézmény kezeli a kvótákat az állam szerepe sem elkerülhető. A rendszernek szüksége van nemzeti szintű kibocsátási regiszterre és monitoringra ahhoz, hogy a kvóták kereskedelmét megfelelően nyomon lehessen követni, valamint hogy a jogosultságokat és kötelezettségeket a meghatározottaknak megfelelően az érintett felek betartsák. 35

37 Egy ilyenfajta rendszer erős ellenzőkre lelhet azokban, akik elveszthetik a rendszer életbe lépése esetén a meg nem érdemelt profitjukat. Ezt a hasznot az EU-ETS-én belül az ún. grandfather principle biztosítja számukra (Bührs, 2010), miszerint az eredetileg is domináns szervezetek kontrolja alatt történik a kibocsátási kvóták allokációja és disztribúciója. A jelenlegi kvóta-elosztástól eltérő rendszernek köszönhetően azonban a nettó társadalmi előny jóval nagyobb lehet az EU-ETS rendszerénél. Ezért a rendszer szerzői abban reménykednek, hogy ez elég indok a megfelelő támogató döntéshozatalhoz. A döntéshozók eredeti küldetése mégiscsak az állampolgárok érdekeinek védelme, biztosítása Input oldali szabályozás forgalmazható energia-kvótákkal Az ún. Tradable Energy Quotas (TEQs) brit rendszere (Fleming Chamberlin, 2011) az ország Kiotói Jegyzőkönyv előírásainak megfelelő emisszió-csökkentés megvalósításához szolgál eszközül. Mivel az összes energiafelhasználásnál széndioxid szabadul a légkörbe, a nemzetközileg meghatározott széndioxid kibocsátáshoz szükséges energiafelhasználás szolgál a rendszer alapjául. Az így meghatározott energiamennyiséget a rendszer évről évre hivatott csökkenteni, és a lecsökkent célmennyiséget 20 évre előre meghatározzák. A meghatározott nemzeti korláton belül jogokat osztanak ki, amelyek az érintetteket feljogosítják egy adott kgnyi széndioxid mennyiségének kibocsátására. A rendszer jogosultjai két csoportra oszthatók: 1. Üzemanyag és elektromos energia előállítók, amelyek mind a felvásárolt, mind az elhasznált energiaforrásért megfelelő mennyiségű kvótával kell hogy rendelkezzenek 2. Üzemanyag és elektromos energia felhasználók, azaz háztartásban élők, akik az energiaforrás felhasználása során kibocsátott széndioxid mennyiséget kell hogy a kapott kvótáikkal lefedjék A brit kormány minden évben meghatározza az adott évben kibocsájtható széndioxid mennyiséget, ezt a mennyiséget az energiaforrások használatának jelenlegi arányában osztják szét energia-előállító létesítmények és egyéni felhasználók között. Ez az arány 60-40%. A lakossági 40 %-ot egyenletesen osztják ki a lakosok között, gyerekkel rendelkező családoknak többet adnak. A maradék 60%-ot a cégek vásárolják fel a nemzeti karbon piacon. A karbon piacra két úton kerülhet kibocsátási kvóta. Egyrészt a központi kormány révén, a 60% aukció során vásárolható fel. Másrészt azok a fogyasztó egyének, akik nem használják fel a rájuk kiszabott kvóta mennyiségét, eladhatják azokat a szén-piacon. Így a piacon azok a fogyasztók (legyenek egyének vagy cégek), akik többet használnak, mint a rájuk kiszabott mennyiség, vásárolhatnak kvótákat szükségleteik kielégítésre. Ahhoz, hogy a fogyasztók nyomon tudják 36

38 követni, hogy az adott évben mennyit használtak fel a rájuk kiszabott mennyiségből, mindenki ún. karbon-kártyát kap, amelyre a kvótákat elektronikus úton utalja a központi hatóság, illetve amelyekről használatkor a kvóták levonódnak. Erről a kártyáról vonódik le pl. a háztartásban felhasznált gáz és a villany, illetve a vásárolt üzemanyagból származó széndioxidot lefedő kvóta. A TEQs egységeket, azaz a kereskedhető kvóták útját (Chamberlin, 2013) a rendszeren belül könnyen nyomon lehet követni. A kvótákat az energiaforrások közvetlen szolgáltatói akkor kapják meg, mikor a végfogyasztók megveszik tőlük az energiát, legyen az üzemanyag vagy elektromos áram. Az energiaszolgáltatók, akkor adnak tovább a kapott TEQs egységeiken, amikor további üzemanyagot vagy elektromos áramot vásárolnak a nagykereskedőktől. A TEQs egységek a nagykereskedőtől akkor vándorolnak tovább az primer energia szolgáltatóhoz, mikor a nagykereskedők felvásárolják az energia erőforrásokat az elsődleges energiaszolgáltatóktól. Végül ezen érintettek kapott TEQs egységeket visszajuttatják a Központi Hatóságnak, amely így össze tudja hasonlítani, hogy a ténylegesen elhasznált TEQs mennyiség milyen kapcsolatban áll a kiosztott, illetve aukciókon keresztül felvásárolt kvótákkal. Így a TEQs egységek útja az energiaforrásokért fizetett pénz irányával ellentétes, illetve az egységekkel történő kereskedelem közvetlenül a felek között zajlik, nem pedig egy központi hatóságon keresztül. A TEQs egységek az egyes cégek nyilvántartási rendszerében fel vannak tüntetve, így a rendszer önállóan végzi monitoring tevékenységét, nem szükséges a civil társadalom ún. watchdog szerepe. A termékekbe ágyazott energia mennyiségének árát, azaz a kvóta árát a termelés időpontjában egy ún. értékelő rendszer határozza meg. Ez a rendszer az alapján becsüli az üzemanyagot vagy az elektromosságot, hogy azok mekkora mennyiségű karbont tartalmaznak és bocsátanak ki. Egy TEQs egység így egy karbon egységnek felel meg, amely megfelel akkora üzemanyag vagy elektromos energia mennyiségének, amelyek pontosan egy kilogramm széndioxid mennyiséget termelnek az életciklusuk alatt. Mindez pedig azt jelenti, hogy nemcsak a végső felhasználásukkor felszabadult széndioxidot veszi a rendszer figyelembe, hanem azt a mennyiséget is, amely az üzemanyag piacra jutásáig kerül a levegőbe. A rendszer biztosítja, hogy minden egyes elektromosság és üzemanyag rendelkezzen egy karbon értékkel, pl. 0,2 egységgel kilowatt óránként, vagy 2,3 egységgel literenként. Az ún. utcai bankok és a posták képezik a karbon piacokat, ezek az intézmények felelnek az adás-vétel lebonyolításáért, illetve ők állítanak ki hivatalos papírt az adás-vételről is. Az ún. utcai bankokat a rendszer infrastruktúrájának kidolgozásánál jelölik meg. Olyan 37

39 egyének számára, akik nem rendelkeznek karbon kártyával (azaz vagy van kvóta a számlájukon, de otthon hagyták a kártyájukat, vagy külföldiek és turisták, akiknek nincs is kártyájuk), töltőállomások vagy energiaszolgáltatók tudnak eladni olyan kvótákat, amelyeket ezek a cégek a piacon ideiglenesen felvásárolnak, hogy azután ilyen célból tovább adjanak rajtuk. A rendszer érintettjei mindig nyomon tudják követni, hogy az év adott időpontjában éppen hol tartanak a rájuk kiszabott kvóták felhasználásában. Ezt azonban nem a kártyájukról tudják leolvasni, hanem minden egyes fogyasztást igazoló dokumentumon (gáz- vagy villanyszámla, benzinkútnál kiadott bizonylat) fel lenne tüntetve, hogy a vásárolt, igénybe vett energia mennyisége mekkora széndioxid kibocsátással jár, és azt mennyi kvóta képes lefedni. A dokumentumokon szereplő kvótákat összeadva az egyén biztosan tudhatja, hogy mekkora mennyiséget fogyasztott már el az adott évben. A TEQs rendszerében nem lehet a kvótaárral, illetve a kvóták mennyiségével spekulálni. Ez annak köszönhető, hogy a rendszerek résztvevőinek egyszerűen nem éri meg, hogy a rájuk kiszabott kvótákon túl még nagyobb mennyiséget felvásároljanak, és az ilyen módon szert tett addicionális kvótákon keresztül utána befolyásolják a kvóták árait a TEQs rendszerében, vagy a kvóták kereskedelmét a fosszilis energia kvóta rendszeren belül. A TEQs rendszerében nevezetesen az addicionális felvásárolt kvóták áraival történő spekulációnak köszönhetően a kvóták árai felmennek. Ez az áremelkedés nem áll kapcsolatban azonban a kvóták iránti tényleges kereskedelemmel, hiszen az csak a spekuláció eredménye. A kvóták árainak emelkedésével párhuzamosan, az egyéni fogyasztók továbbra is ingyen kapják az éves szinten rájuk kiszabott egyéni kvótákat. Amikor azonban azt tapasztalják, hogy a kvóta árak az egekbe szöknek a spekulációnak köszönhetően, az ingyen kapott kvótáikat inkább jó áron eladják, mintsem elhasználják. Ezért akár egy kicsit lejjebb is tekerhetik a fűtést télen, vagy kétszer meggondolják, hogy kocsival mennek-e valahova tömegközlekedés helyett. A TEQs rendszerén belül az energia-kvóta- és az olajár összegének viszonylagos stabilitása biztosított. Azáltal, hogy a TEQs rendszerében jelenleg 40%-a a kiosztott kvótáknak aukciókon keresztül szerez gazdát, elősegíti a kvóták viszonylagos stabil árát. Hiszen a kvótákat minden esetben az azokért legnagyobb árat fizetők viszik el. A rendszer megvalósítása esetén a kvóták árával ellentétesen alakul az olaj ára. Vagy pontosabban mondva, a kvóta ára ellentétesen alakul az olajárral. Hiszen mikor az olaj ára az egekbe szökik, az erőforrás drága mivolta miatt csökken a kereslet is iránta. A csökkenő kereslet egyenes következménye az, hogy a TEQs rendszerében csökken az energia kvóták iránti kereslet is. Ez a csökkenő kereslet viszont a kvóták árának csökkenését eredményezi. 38

40 Összegezve, mikor az olaj ár magas, akkor a kvóta ára alacsony, és mikor az olaj ára alacsony, a kvóta ára magas. Így a két ár összege általában stabil, és nem ingadozik annyira, mint az egyes komponens árai. A TEQ rendszer felállításának költségét 0,7 és 2 milliárd fontra, míg éves működtetését 1 és 1,8 milliárd font között becsülték (Lane et al., 2008). Ezek a becslések azzal számoltak, hogy az utcai bankok, mint karbon-piacok, funkcionálnak: ügyfeleik klasszikus bankszámlái mellett nyittassanak velük egy karbon-számlát is. Egy karbon-számla éves számladíját 15 és 20 font között becsülték, 50 millió számlanyitóval kalkulálva ez az összeg 0,75 és 1 milliárd font közé esik. Ez kiadja az éves működési költség nagy részét úgy, hogy tartalmazza azon hivatalos dokumentumok kiállítását, amelyek a kvóta adásvételről szólnak. A TEQ rendszerben való részvétel költségét úgy kalkulálták, hogy minden részt vevő állampolgár, azaz összesen 50 millió fő évente kettő-hat órát, azaz átlagosan négy órát töltene el a rendszerrel való foglalkozással (Defra, 2008). Öt font/óra bérrel számolva, 50 millió emberre vetítve ez az összeg 0,5 és 1,5 milliárd font közötti költséggel érne fel. Egy másik tanulmány (Lockwood, 2009) az évi átlagos négy óra foglalkozást túlzottnak tartja, így átlagosan fejenként 2,3 órával számol, amely 0,4 és 0,8 milliárd font közötti értékbe akkumulálódik. Ezzel párhuzamosan mindkét tanulmány megállapította, hogy a szolgáltatókellátók részvételi költsége nulla lenne, azaz a rendszer használatának költsége megegyezne az egyéni felhasználók által okozott költséggel. A TEQs szerzői (Fleming Chamberlin, 2011) és a TEQs-et vizsgált tanulmány (Starkey, 2012) egyetért abban, hogy a TEQ rendszer bevezetésével a fogyasztók egyénileg felelősebbé válnának, magukénak éreznék a széndioxid-kibocsátás csökkentésének szükségességét. Vagyis tudatosabban, felelősségteljesebben, elhivatottabban fognak a rendszer bevezetésével életmódjukon változtatni, mindez a rendszerben felmerülő, emberek bevonásával, informálásával, elhivatottságuk növelésével kapcsolatos költségeket csökkentené. Az egyéni karbon kiosztás kísérlete (Personal Carbon Allowances White Paper, 2011) arra fókuszált, hogy milyen hatása lenne annak, ha az egyéni karbon kiosztás megvalósulna. A kísérlet négy hétig tartott Nagy-Britanniában, és a napi egyéni karbon fogyasztást 20 kg CO 2 - ban határozták meg. A korlátozásnak köszönhetően a fogyasztók valóban tettek erőfeszítéseket arra, hogy csökkentsék az élelmiszerből származó hulladék mennyiségét és az energia számláikat. Más területeken azonban, mint például az utazás vagy a húsfogyasztás csökkentése, kevesebb hajlandóság mutatkozott. A kísérlet arra is rávilágított, hogy a for- 39

41 profit szféra és a márkák milyen jelentős szerepet játszanak a fenntarthatósági szemléletformálásban. A termékekbe ágyazott energia láthatóságát, és azt, hogy ez igenis befolyással legyen a fogyasztók vásárlási döntéseire, ugyanazzal az eszközzel ajánlják a kísérlet kivitelezői elérni, mint más szakértői csoportok (Feling Chamberlin, 2011). Ez az eszköz pedig a megbízható, de egyben könnyen megérthető információ, amely fel van tüntetve az egyes termékeken. Mégis mi lenne ennek a rendszernek a hátránya? A TEQ rendszerében nincs külön szociális támogató eszköz, azaz a hátrányos helyzetben élőket döntéseikben nem támogatná külön erre a célra kiépített infrastruktúra. Az elhasznált kvóták összeadása szintén bonyolult művelet, nincs kidolgozott szociális-információs hálózat, amely ezt segítené az egyes egyéni fogyasztók számára. Emellett a cégek aukciókon juthatnak kvótákhoz, ezért nincs megfelelő szabályozási mechanizmusa a kvóta áraknak. Mindezen hiányosságokra való tekintettel a TEQs rendszerére kidolgoztak egy módosítási javaslatot (Starkey, 2012). A klasszikus TEQ rendszerében a közvetlen energiafelhasználását lefedő kvótákat aukciókon adják el, és a belőlük származtatott bevétel jelzáloggal terhelt. A módosított, ún. TEQ-ETS rendszerben az aukciókon vásárolt kvótákból származtatott bevételt a végfogyasztók kapják fejenként egyenlő (Equal Action Revenue EAR) arányban. Ezáltal az alacsony életszínvonalon és energiafelhasználással élő lakosok jobban járnak. Ezt a módosító javaslatot az alábbi két ábra jól szemlélteti. 40

42 12. ábra: A TEQ-EAR rendszerének szemléltetése I. (Starkey, 2012, 12. oldal) A 12. ábra csak az egyéni fogyasztók közvetlen energiafogyasztása van ábrázolva. Az X tengelyen a népesség van ábrázolva, amelyen balról jobbra egyre tehetősebb fogyasztók vannak feltüntetve. Az Y tengelyen az energia közvetlen fogyasztásának mértéke. A CDAB terület mutatja az egész társadalom fogyasztását. Látható, hogy az X tengelyen jobbra haladva a fogyasztás mértéke egyre nő. Tegyük fel, hogy az állam a kvóták mennyiségét EF vonalnak megfelelő értékben határozza meg. Ez alapján látható, hogy az AH szakaszon élnek a meghatározott kvóta mennyiségénél kevesebbet fogyasztók, míg a HB szakaszon a túlfogyasztók. Az ábrán látható, hogy az alul-fogyasztóknak köszönhetően a C*G*E háromszög területével megegyező kvótákat spórolt meg a lakosság összesen. A C*G*E háromszög területével arányos kvótamennyiséget az alulfogyasztók vagy megspórolják a jövőbeni fogyasztásra, vagy eladják a túlfogyasztó társaiknak. 13. ábra: A TEQ-EAR rendszerének szemléltetése II. (Starkey, 2012, 12. oldal) Ha áttérünk 12. ábrára, ott már az energia előállítók általi fogyasztás mértéke is fel van tüntetve, illetve a fogyasztásukat lefedő kvóta mennyiség KL vonallal megjelölve. Ez a mennyiség jelenleg 60%-át fedi le az ország összefogyasztásának, és amelyet az emisszió 60%-áért felelős energiatermelő, -előállító szektorok vesznek meg aukciókon. A TEQ-EAR rendszer esetében a szolgáltatók a kvóták felvásárlásának költségét a végfogyasztókra 41

43 hárítják, azaz I*M*AH négyszög területével arányos költség keletkezik a végfogyasztóknál. Ez a mennyiség pontosan megegyezik a végfogyasztók által felhasznált közvetlen energia mennyiségével. Az aukciókon történő kvótaeladásból származó bevétel a költségekhez hasonlóan a végfelhasználókra száll. A bevételük a KM*HA négyszögnek megfelelő terület. Így a végfelhasználók az aukciókból származó bevételből ki tudják fizetni a szolgáltatóknak a közvetlen energiafelhasználásukat lefedő kvóták mennyiségének költségét. A kifizetés után pedig még mindig jobban járnak, hiszen M*I*K háromszögnek megfelelő területtel arányos kvóta mennyiséggel szabadon kereskedhetnek. Ezáltal a TEQ-EAR rendszerében az alulfogyasztók a M*I*K háromszög területével arányos mennyiségű addicionális kvótával rendelkeznének, mint a TEQ rendszerben élő társaik Holland Lábnyom Hálózat javaslata az erőforrás felhasználás korlátozására A Holland Lábnyom Hálózat rendszerében (Hoogenboom, 2013) szintén felhasználási jogokat, azaz kvótákat osztanak ki a TEQs rendszeréhez hasonlóan, azonban az alapvető különbség az, hogy ezek a kvóták érvényesek lehetnek mind széndioxid kibocsátásra, mind pedig területhasználatra. A kvótákat a kormányzat az alábbi költségek fedezésére kapja: közszolgáltatók, mint egészségügy, rendőrség anyagi költségei, mint szolgálati autók, vagy a felhasznált benzin, épületek, számítógépek. Ezek a kvóták nem fedik le azonban a dolgozók fogyasztási igényeit. Azaz a dolgozók külön, mint egyéni fogyasztók kapnak kvótákat. Minden egyes fogyasztónak van egy kvóta-egyenlege, amelynek pozitívnak kell lennie, míg minden egyes vállalat kvóta deficittel rendelkezik, azaz kvóta-egyenlege negatív. A cégeknek a kvótáikra a termelés vagy a termékek eladásának folyamatában kell szert tenniük. Mikor eladják termékeiket, vagy egyéni fogyasztóknak, vagy más cégeknek, akkor a termékekért pénzt és kvótát egyaránt felszámolnak. A fogyasztóknak pedig kötelességük pénzt és kvótát is fizetni a szolgáltatóknak, pl. a villamos energia szolgáltatónak vagy a benzinkútnak. Az elsődleges termelők, az energiaszolgáltatók mellett ide tartoznak a farmerek is, akik a területüket, mint lábnyom kvótát használják, az összegyűjtött kvótákat visszafizetik az állam által felállított ún. Központi Hatóságnak. A visszafizetett kvóta mennyiségnek egyenlőnek kell lennie a termelők által használt energia vagy terület mennyiséggel. A kereskedhető kvóták annyit jelentenek, hogy fogyasztók eladhatják és megvehetik kvótáikat a Központi Hatóságtól. Szigorú szabályozás és az eladott és megvett kvóta árainak különbsége elkerülhetővé teszik a kvótákkal történő spekulációkat. 42

44 3. A fosszilisenergia-kvóta rendszer ismertetése Az eddig részletezett cap and trade rendszerek közül a fosszilisenergia-kvóta rendszere a TEQs rendszerhez áll a legközelebb. A fenntartható erőforrás kitermelést, elosztást és felhasználást biztosító eszközrendszert Gyulai Iván dolgozta ki. A környezeti, társadalmi és gazdasági szempontokat együtt kezelő javaslatot eredetileg nemzeti, nevezetesen magyarországi bevezetésre dolgozta ki. Azonban az ötletet felkarolta a Természeti erőforrásokért küzdő nemzetközi koalíció (Resource Cap Coalition), amely a rendszer nemzetközi, elsősorban EU-s szintű bevezetésén munkálkodik. A nemzeti rendszer megvalósulhat anélkül, hogy a nemzetközi szabályozás életbe lépne, sőt hosszú távon versenyelőnyt is jelent az alkalmazó országnak (lásd Hogyan ösztönzi a hatékony allokációra törekvő beruházások elterjedését? c. fejezet, 53. oldal). Ugyanakkor a nemzetközi szabályozás bevezetése megfelelő keretet nyújtana a rendszer nemzetközi bevezetésének. Az eszközrendszer alább részletezett négy pilléren nyugszik (Gyulai, 2011). 3.1 Fosszilisenergia-kvóta 1. pillér A fosszilisenergia-kvóta évente felhasználható fosszilis energia fogyasztói jogosultságot jelent a társadalom egészére és minden fogyasztói egységre külön-külön (Gyulai, 2011). Célja a természeti erőforrások felhasználásának és a belőlük származó környezeti kibocsátásoknak, többek között az üvegházgázok kibocsátásának ütemezett csökkentése, valamint egy adott ország (pl. Magyarország) vagy nemzetközi közösség (pl. EU (RCC, 2012)) külső fosszilis energiafüggésének oldása az energiatakarékosságon, energiahatékonyságon és megújuló energiaforrásokkal történő helyettesítésen keresztül. A fosszilis, nem megújuló energiaforrások felhasználását évente meghatározott mértékben csökkenteni kell az előző éves felhasználáshoz képest. A csökkentés mértékének azonban összhangban kell állnia a tudományos javaslatokkal, mint például a Nemzetközi Erőforrás Panel (International Resource Panel) legszigorúbb csökkentési szcenáriójával. Ez a szcenárió azt követeli meg, hogy az ipari országok erőforrás-felhasználásukat harmadára, vagy akár ötödére is csökkentsék 2050-ig bezárólag. Ez az erőforrás felhasználás mérséklés áll ugyanis összhangban az IPCC által javasolt 2,2 tonna egyéni karbon kibocsátás csökkenésével, amellyel megelőzhető lenne a kritikus 2 Celsius foknál nagyobb mértékű globális átlagos hőmérsékletnövekedés (RCC, 2012). A provizórikus cél ugyanakkor nem korlátozhatja az érintett társadalmak fosszilis-energiafelhasználási szükségletét, viszont nemzeti szintű bevezetés esetén törvény, míg EU-s szintű bevezetés esetén irányelv határozza 43

45 meg a túlfogyasztók szankciókkal történő sújtását, amely a progresszív fogyasztási költségekben nyilvánul meg. A nemzeti szintű bevezetés esetén az adott ország döntéshozói, míg EU-s szintű bevezetés esetén az Európai Parlament képviselői 10 évre szóló csökkentési iránycélt állapítanak meg, összhangban a nemzetközi elvárásokkal és a nemzeti, EU-s lehetőségekkel. A csökkentés aktuális mértékét az adott ország kormánya rendeletben, az Európai Unió pedig irányelvben szabályozza. Az irányelvnek tartalmazni kell az egyes tagállamok csökkentési kötelességeit, illetve az Európai Unió egészére vonatkozó csökkentés mértékét. Az EU-s szintű bevezetés esetén a kiosztott kvótákat az egyes tagállamok ingyen kapják. A kiosztott kvóták mennyiségét pedig az alapján határozzák meg, hogy az adott tagállam mennyi fosszilis energia erőforrást használt fel a referencia évben, illetve hogy mekkora az adott országra kitűzött csökkentés. A nemzeti célkitűzésnek az EU csökkentési céljain kell alapulni, de ezzel egy időben figyelembe kell vennie az országonként változó egyéni fosszilis energia erőforrás felhasználást. Hiszen például más az egyéni fogyasztás egy extrémen hideg országban, mint egy kevésbé hideg országban a hosszabb és intenzívebb fűtési periódusnak köszönhetően. Az egyedi különbségek figyelembevétele biztosítja a valóban igazságos rendszer kiépítését. Ennek köszönhetően azokat az országokat, amelyeknek alacsonyabb a fogyasztási szintjük, illetve azokat, amelyek egyre több megújuló energia erőforrást használnak fel energia igényük kielégítésére, a rendszer megjutalmazná. A fokozatos csökkentés és az egyedi különbségek figyelembevétele biztosítaná továbbá a zökkenőmentes európai átmenetet a 10 évre előre kitűzött cél eléréséig, amikor is minden európai ugyanakkora kvóta mennyiséget kap. Az adott évi csökkentés várható mértéket a tárgyév első 15 napjáig kell kihirdetni mind nemzeti, mind pedig EU-s szintű bevezetés esetén. A kihirdetés tartalmazza a tárgyévben felhasználható összes fosszilis energia-kvótát PJ-ban. A tárgyévben az összes rendelkezésre álló felhasználói jogot a társadalom különböző fogyasztói között nemzeti bevezetés esetén rendelet, míg EU-s szintű bevezetés esetén Európai Parlamenti nyilatkozat osztja fel. A nemzetközi megvalósítás esetén az adott ország, míg EU-s szintű megvalósítás esetén az összes tagállam kormánya rendeletben fogyasztói csoportokat/közösségeket határoz meg. A fogyasztói csoportok, kivéve a lakosságot, saját döntési elveik alapján osztják szét az egy fogyasztói egységre jutó felhasználási jogot. A lakosságon kívüli fogyasztói csoportok, mint például a mezőgazdaság, közlekedés, ipar, energiatermelők és szolgáltatók, állami intézmények a tárgyév januárjának utolsó napjáig kell, hogy megkapják a csoportjukra kiszabott összes kvóta mennyiségét. Arról azonban nem szabad megfeledkezni, hogy a kvóta minden egyes fogyasztói csoport saját energiafelhasználására vonatkozik, és nem arra, hogy 44

46 esetlegesen az a csoport, vagy a csoport tagjai mekkora mennyiségű energiát állítanak elő. Például ha van egy energiatermelő cég, annak nem a primer fosszilis energiafogyasztását szabályozza a kvóta, hanem a saját termeléséhez szükséges energiát. Hiszen minden, a kvótarendszer által lefedett érintettnek van saját hő, elektromos stb. energiafelhasználása, a kvóta ezt hivatott szabályozni. Ezzel párhuzamosan, energia előállítók vagy szolgáltatók esetében az általuk előállított vagy szolgáltatott energiát már a piacon felmerülő kereslet fogja meghatározni. Ezt a keresletet azonban a kiosztott kvóta mozgatja, azaz korlátozza. Az egyes csoporthoz tartozó érdekelt felek saját megállapodási mechanizmusuk alapján szétosztják egymás között a csoportjukra kiszabott kvótákat. Azaz az egyes csoportok érintettjei, egyes cégek a kvóta elosztásának módját, elvét határozzák meg a maguk számára, és nem azt, hogy közvetlenül kinek mennyi jut. A nagy és kicsi cégek közötti erőfölény különbségét a fogyasztói csoportokkal lehet kiküszöbölni. Fogyasztói csoportok képezhetők tehát az egyes tevékenység szerinti csoportok között, így például hasonló tevékenységet végző KKV-k együttesen tudják érdeküket érvényesíteni. Mindezen túl a civil társadalom a társadalmi érdekérvényesítés biztosítása miatt fel van ruházva azzal a joggal, hogy e megállapodási folyamatokat és a kvóták megfelelő allokációját nyomonkövesse. Mindezzel párhuzamosan a nemzeti lakosság számára a fogyasztási jogokat a következők szerint kell megállapítani: Minden felnőtt, 18. életévét betöltött személy egyenlő mértékű fogyasztási jogot kap. A 18. életévüket be nem töltött, egy háztartáshoz tartozó személyek fogyasztói jogosultságával teljes család esetén az apa és az anya egyforma mértékben rendelkezik, más esetben a családfenntartó a gyermekek után a jogosult. Az első gyermek 100, a második 75, a harmadik és minden további gyermek 50%-os jogosultságot élvez. Döntési képességében korlátozott személyek felhasználási jogával a kijelölt gyám rendelkezik, a kvóta felhasználását csak a jogosult személy szükségleteivel összhangban használhatja fel. A kiszabott kvótákat minden esetben az érintett ember szükségleteinek figyelembevételével kell felhasználni. A rendszer alapja az egyénenként egyenlő kvóta elosztás. Az éves egyéni fogyasztási jogosultságot MJ-ban kell megállapítani. A fogyasztási jogosultság a háztartások fűtési primer energiáit (gáz, szén, olaj), az elektromos áram fogyasztását, valamint az egyéni közlekedésre szánt üzemanyag-fogyasztást együttesen fedezi. A fogyasztási jogosultságot a kvótakezelő szervezet minden felnőtt személy részére 45

47 pin kóddal ellátott, személyre szóló, elektronikus energiajuttatási kártyára könyveli rá minden tárgyév január 31-ig. Az energiajuttatási kártya folyószámla, egyrészt tartalmazza az éves felhasználható fosszilis energiamennyiséget, másrészt minden energia-szolgáltató a szolgáltatás elszámolásakor rákönyveli a fogyasztott energiamennyiséget. A könyvelés nem érinti a szerződött partnerek közötti fizetési kötelezettséget. A kártyát úgy kell kialakítani, hogy az minden esetben alkalmas legyen az egyenleg lekérdezésére, ezáltal az éves fogyasztási lehetőségek nyomon követésére az év bármely időpontjában. Emellett a kártyát úgy kell kialakítani, hogy az alkalmas legyen az üzemanyagtöltő állomásokon a fogyasztás regisztrálására, egyben a számla kiegyenlítésére is szolgáljon. A nemzeti szintű rendszer bevezetése esetén, külföldön történő üzemanyag-beszerzés lehetőségét és tilalmát, valamint külföldi személyek energiajuttatását és üzemanyag-juttatásának módját külön rendelet szabályozza. Az EU-s szinten bevezetendő rendszerben pedig irányelv szabályozná az EU-n kívüli üzemanyag-beszerzés lehetőségét és tilalmát, valamint EU-n kívüli személyek energiajuttatását és üzemanyag-juttatásának módját. A nemzeti rendszer esetében nemzeti törvény az energiafogyasztási juttatások kiosztása, nyomon-követése érdekében kvótakezelő szervezetet hoz létre. EU-s szintű bevezetés esetén, kvótakezelő hatóságot minden tagállamban és egyet EU-s szinten is létre kellene hozni. A kvótakezelő szervezet párhuzamos könyvelést végez a fogyasztókkal és szolgáltatókkal, így minden számítógépes terminál kapcsolatban áll a kvótakezelővel, és a személyes fogyasztás itt is könyvelésre kerül. A kettős könyvelés lényege az adatbiztonság, az elveszett kártyák pótolhatósága, illetve az összes egyenleg napra kész nyomon követhetősége. A kvótakezelő a személyes adatokat az adatvédelem szabályai szerint végzi, személyes fogyasztási adatokat nem adhat ki. A kvótakezelő és az elektronikus számla tulajdonosa a tárgyév végén felhasználási mérleget készít, amely a folyószámla év végén esedékes egyenlege, miután minden fogyasztás elkönyvelése megtörtént. A kapott fogyasztási jogoknak, energiafelhasználási juttatásoknak, meg kell egyeznie az igénybe vett szolgáltatásokkal. Amennyiben az elszámolásban hiány jelentkezik, a fogyasztónak a kvótakezelőtől a hiányzó fogyasztási jogokat meg kell vásárolni. A jogosulatlan fogyasztás megelőzését a folyószámla egyenlegének folyamatos jelzése biztosítja, meghiúsítását pedig a szolgáltató által történő energiaszolgáltatás megtagadása. Az EU-s szintű rendszer bevezetésénél a tagállamokban felállított kvótakezelő szervezetek a fent leírtak alapján működnek, míg az EU-s szinten működő kvótakezelő szervezet feladata az, hogy nyomon kövesse a tagállamok kvótakezelő szervezetek munkáját. 46

48 Amennyiben az elszámolásban fel nem használt fogyasztói jogosultságok maradnak fenn, úgy a kvótakezelő azt kvótapénzként jóváírja a tulajdonos számláján. A kvótakezelő ilyen módon a túlfogyasztók és az alul fogyasztók felhasználási jogaival kereskedik. A kvótavásárlásra kötelezettek nemzeti valutával fizetnek az extra fogyasztási jogokért, amely a kvótapénz nemzeti valuta fedezeteként szolgál, és amelyet a kezelő külön rendelet szerint kezel. A fogyasztási jogok kereskedelme minden esetben a kvótakezelőn keresztül bonyolódik, és minden egyes fogyasztói csoport között fennáll. A rendszer EU-s szintű megvalósítása esetén a kvótákkal történő kereskedelem történhet különböző fogyasztói csoportok, de tagállamok között is ugyanazon elvek alapján. A kvóta árfolyamát a mindenkori energiaárakhoz szükséges igazítani, hogy az energiaárak változása ne hozza hátrányos helyzetbe a kvótapiac szereplőit. A kvóta árfolyamát ezzel együtt a kvótakezelő állapítja meg annak megfelelően, hogy az egész fogyasztási közösség teljesítette-e a nemzeti, illetve EU-s szintű rendszer bevezetése esetén az egész Közösség szintjén kitűzött fogyasztáscsökkentési célt. Amennyiben túlfogyasztás mutatkozik az összes fosszilis energiafelhasználásban a kitűzött célhoz képest, úgy a túlfogyasztók felárat fizetnek az éppen aktuális kvótaárra. A felárat a fogyasztás mértékének megfelelő progresszivitással kell megállapítani, minél nagyobb a túllépés mértéke, annál nagyobb a felár. A felárat csak a nemzeti szinten megszabott összes fogyasztási lehetőség feletti felhasználásért lehet számolni. A felárat a túllépők a túllépés mértékének aranyában fizetik meg, a nagyobb túllépés vonja magával a progresszívon emelkedő költséget. A felár minden esetben a rendszer harmadik pillérébe, a Visszatérülő Alapba megy. A felár mértékét rugalmasan kell megállapítani, figyelembe véve az esetleges objektív körülményeket. Ilyen körülmények közé lehet sorolni a váratlan és szokatlan időjárást, mint például az extra hideg március 2013-ban, vagy különböző természeti katasztrófák által okozott károk orvoslása miatt növekedett energia felhasználást. A kvótakezelő és az egész rendszer működési költségeit mindkét esetben (nemzeti, EUs) a kvóta adás-vételi tranzakciók 0,5%-a fedezi. 3.2 Környezetbarát Áruk és Szolgáltatások Piaca 2. pillér A Környezetbarát Áruk és Szolgáltatások Piaca etikai és fenntarthatósági szabályok szerint működő nyitott piac minden olyan országban, ahol a rendszer bevezetésre kerül (Gyulai, 2011). Az etikai szabályok betartása azt biztosítja, hogy a piacon történő gazdasági tevékenységek a közjót szolgálják azáltal, hogy a piacon megtalálható minden létező 47

49 áru/eljárás/szolgáltatás kisebb negatív környezeti és társadalmi externáliával valósul meg, mint hasonló funkciót betöltő piacon kívüli társaik. A fenntarthatósági szabályok környezeti, szociális, üzletetikai és piaci megfontolásokat foglalnak magukba. A környezetbarát elvárás alapja a kevesebb anyag- és energiafelhasználás, a hulladékok és szennyezés minimalizálása, a szállítás mérséklése és a toxicitás kizárása a termékek egész életciklusán keresztül. A feltételeket kormányrendelet szabályozza, amelynek az elve, hogy minden esetben a legkisebb anyag- és energiafelhasználással létrejött árukat és szolgáltatásokat lehet a piacon forgalomba hozni. Ezek fényében a környezeti szempontok azokat a megújuló erőforrásokkal előállított termékeket részesítik előnyben, amelyek minimális mennyiségű és a rendszerbe illeszthető, nem toxikus hulladékokat eredményeznek. Ezen kívül még meghatározó szempont a szállítás távolsága mérséklése és módja, ami előnyben részesíti a helyi termelést és fogyasztást, valamint értékesítést. A szociális szempontok közül az élőmunka magas aránya kap elsőbbséget, ezen a téren is előnyt élveznek azok, akik hátrányos helyzetűeket vonnak be tevékenységükbe. A helyes üzleti magatartás érdekében független szakértőkből álló csoport etikai kódexet dolgoz ki, amely többek között megteremti a piaci szereplők felelősségre vonhatóságát, átvilágíthatóságát. A fenntarthatósági (környezeti, társadalmi és üzletetikai) feltételek teljesítésének betartását a termékminősítő tanács ellenőrzi, amely védjeggyel látja el azokat a termékeket, amelyek megfelelnek a szempontoknak. Egy adott termék fenntarthatósági szempontok alapján történő értékelésére még nincs pontosan kidolgozott módszertan, azonban a rendszer bevezetése előtt erre mindenképpen szükség van. A termékminősítő tanács felállításának és a védjegyezés szabályait külön rendelet állapítja meg. A Környezetbarát Áruk és Szolgáltatások Piaca nyitott minden olyan piaci szereplő számára, aki teljesíti a piac számára megszabott feltételeket, és megszerzi a védjegyet, ezért csak védjeggyel ellátott termékek léphetnek a piacra. A piac fizetőeszköze a kvótapénz, vásárlásra azok jogosultak, akik megtakarításaikkal kvótapénzre jogosultak, vagy akik munkájuk, áruikért és szolgáltatásaikért cserében kvótapénzt kaptak. A kvótapénz pénzhelyettesítő eszköz, fedezetét a kvótaeladásból származó forint bevételek jelentik. A kvótapénznek nincs kamata. A kvótapénz csak elektronikus jelként létezik, fizetése és beszedése a minden fogyasztói egység által birtokolt kártyával lehetséges. A tranzakcióban a vásárló elektronikus kártyájával fizet, amely megjelenik a kvótakezelő elszámolási-nyilvántartási rendszerében, aki rákönyveli a szolgáltató elektronikus számlájára. 48

50 A kvótapénz forintra váltható, értékét a mindenkori fosszilis energiaár szabja meg. Az átváltást 20% illeték terheli, amellyel a kvótakezelő rendelkezik. Az állam lehetővé teszi, hogy az adókat és járulékokat kvótapénzben lehessen megfizetni. 3.3 Visszatérülő Alap 3. pillér A fosszilisenergia-kvóta rendszere minden egyes, a rendszer által lefedett országban Visszatérülő Alapot hoz létre (Gyulai, 2011). Az alap létrehozását és működését nemzeti törvény szabályozza. Az alap célja, hogy lehetővé tegye a környezetbarát termékek és szolgáltatások piaci szereplőinek hitelezését, és ezen keresztül szolgálja a termelés és fogyasztás szerkezetének kevésbé anyag- és energiaigényes átalakulását, élénkítse a környezetbarát áruk és szolgáltatások piacát, lehetővé tegye a szociálisan hátrányos helyzetűek energiatakarékos, energia-hatékonyságra törekvő magatartását és beruházásait, továbbá elősegítse az alternatív energiaforrások piaci bevezetését. Az alap úgy tudja elérni fenti céljait, hogy kamatmentes hitelt biztosít mindazok számára, akiknek a beruházásai energia- és anyagmegtakarításhoz vezetnek, és akik által létrehozott áruk és szolgáltatások megfelelnek a környezetbarát piac fenntarthatósági szabályainak. Az alap akár a teljes beruházás összegének erejéig is hitelt nyújthat annak megfelelően, hogy a beruházás egésze, vagy annak csak egy része hat pozitívan a közjóra. Az alap elszámolási eszköze a kvótapénz. Azaz a hitelt felvevő kvótapénzben kapja meg a kérvényezett hitelt. Az alapból igényelt támogatás visszatérítésének üteme alacsony, akár a megtakarításokból származó bevételek ütemében is lehetséges. A Visszatérülő Alap igénybevételével energiatakarékosságra, hatékonyságra, illetve megújuló erőforrás-felhasználásra irányuló beruházások esetében az évente megállapításra kerülő energiafelhasználási jog a kiindulási év szintjén stagnál, amíg a visszatérítés meg nem történik. Ez azt segíti elő, hogy a hitelt az érintett fél mihamarabb vissza tudja fizetni. Amint a visszafizetés megtörténik, az érintettre is az évek során szigorított energia felhasználási cél fog vonatkozni, amit azonban a Visszatérülő Alap segítségével megvalósult beruházásnak köszönhetően könnyebben tud teljesíteni. Az alap működtetésének költségét a hitelügyletek után felszámított 0,5%-os tranzakciós díj fedezi, amelyet a hitelesek megtakarításaikból, a kölcsön részeként fizetnek vissza. Az alapot a rendszerben részt vevő államok töltik fel az energiatakarékosságra szánt állami forrásokkal, de ide táplálják be az energia felhasználás csökkentésüknek köszönhető széndioxid-kereskedelemből származó bevételeiket is. Az állam által biztosított források a kvótapénz nemzeti valuta fedezetét képezik, a nemzeti valuta fedezetet az állam kamatoztatja. 49

51 3.4 Támogató Szolgálat 4. pillér Az állampolgárok és egyáltalán a piac szereplőinek racionális döntéseihez a rendszer által lefedett minden egyes ország Támogató Szolgálatot állít fel. A Támogató Szolgálat non-profit alapon működik. Működésének anyagi alapjait a Visszatérülő Alapot igénybe vevők befizetései képezik, akik a 0,5%-os tranzakciós díjon túl teljes hitelösszegük 1,5%-át fizetik erre a célra (Gyulai, 2011). A Támogató Szolgálat tervezéssel, életviteli, szociális és környezeti tanácsadással szolgál a rendszer által lefedett minden érintett számára. Ideális esetben a rendszert életbe léptető rendszer minden településén, például faluközpontjaiban működne egy ilyen szolgálat. A szolgálat munkatársaihoz a rendszer érintettjei különböző kérdésekkel fordulhatnak. Vegyünk egy lakossági példát! Egy adott család energia számlái rendkívül magasak. A szolgálat szakértői munkatársai abban tudnak tanácsot adni neki, hogyan tudnák csökkenteni energiafogyasztásukat, ahhoz milyen pénzügyi támogatásra lenne szükségük, azt a pénzügyi támogatást a Visszatérülő Alapon keresztül milyen kondíciókkal tudják felvenni. Vagy vegyünk egy üzleti példát! Egy kisvállalkozó be szeretne lépni a Környezetbarát áruk és szolgáltatások piacára. Ehhez kikéri a Tanácsadó Szolgálat javaslatait, amely információt nyújt a piacot meghatározó fenntarthatósági szabályokról és a belépés feltételeiről. A Támogató Szolgálat munkatársai mindezek fényében megfelelő ismeretekkel és készségekkel kell, hogy rendelkezzenek a fosszilisenergia-kvóta rendszerét illetően. A szolgálat működését és felállítását külön nemzeti rendelet szabályozza minden egyes, a rendszer által lefedett országban. 50

52 4. Hogyan oldaná meg a fosszilisenergia-kvóta rendszer az ökológiai gazdaságtan hármas problematikáját? 4.1 Hogyan hozza létre a gazdaság fenntartható méretét nemzeti és nemzetközi szinten? A fosszilis erőforrások felhasználásának folyamatos csökkentését tűzi elsősorban zászlajára a fosszilisenergia-kvóta rendszere. Ez a csökkentés pedig egyben a fenntartható energia használatból származó fenntartható gazdasági méretet eredményezi. A rendszer radikálisan csökkenti a nem megújuló, fosszilis energia felhasználását úgy, hogy a megszabott energia felhasználás mennyisége összhangban legyen a maximum 2 C-os globális átlaghőmérséklet növekedéssel. A rendszer bevezetése hatékonyan mérsékelné az éghajlatváltozást egy input jellegű szabályozó eszköz alkalmazásával, amely alá minden fosszilis energia használót bevonna. Azzal, hogy a fosszilisenergia-kvóta rendszere a gazdasági tevékenységek bemeneti oldalát veszi górcső alá, a gazdasági tevékenységek kimeneti oldala, azaz a kibocsátott széndioxid mennyisége is szabályozva van. Azáltal, hogy a fosszilis energia használata korlátok közé van szorítva, nemcsak az üvegházhatású gázok okozta szennyezés mérséklődik, de az ökoszisztémák és a biológiai sokféleség is megőrződnek. Mindez pedig a társadalom jól-létére is kedvező hatással bírna (Ungvári, 2012). A tényleges fenntartható energiahasználat energiatakarékossággal, hatékonyságnöveléssel és helyettesítéssel oldható meg. A fenntartható gazdasági méret elérése érdekében ezt a sorrendet be kell tartani. A takarékosság a műszaki-technológiai megoldásokon kívüli takarékosságot jelenti, azaz valaki a szabályozó rendszer által közvetlenül kikényszerítetten, vagy közvetetten meggyőződésből kevesebb energiát fogyaszt. Megelégszik télen 25 C helyett 19 C-kal, nyáron akár C-kal a lakásában, és ezért mérsékelten fűt, és egyáltalán nem használ légkondicionálót. Nem üzemeltet tévét, ha csak számítógépét használja, nem hagyja azt készenléti üzemmódban, nem használja fölöslegesen az autóját, vagy nincs is autója, többet jár gyalog, biciklivel vagy tömegközlekedéssel. Olyan termékeket és szolgáltatásokat vásárol, amelyekre a környezetbarát áruk és szolgáltatások piacán tehet szert. A rendszer kiépítésének fázisában pedig ügyel arra, hogy olyan termékekre tegyen szert, amelyek a leendő piac fenntarthatósági szabályaival összhangban vannak. Az effajta takarékosság a viselkedés, az életmód megváltoztatásával jön létre, és nem kellenek hozzá pénzbeli ösztönzők. Nemcsak jómódúak tudják pocsékolni az energiát. A pazarlás ott is felüti a fejét, ahol nehézségbe ütközik az energiaszámlák kifizetése. Környezettudatosabb 51

53 emberek kevésbé környezettudatos ismerősei esetén gyakran megfigyelhetik azonban azt is, hogy tudatosság vagy odafigyelés hiánya miatt nem látják át a közvetett energiafogyasztásukat, az energia lábnyomot nem veszik figyelembe termékek vásárlásakor vagy szolgáltatások igénybevételénél. Ezért is nagyon fontos, hogy legyen egy olyan szabályozó eszköz, amely világosan megmutatja a helyes értékrendet, ahol a helyes fogyasztói magatartást a rendszer anyagilag elismeri, és ez által a fenntarthatósági szempontokra eddig nem figyelők is ösztönözve vannak az átállásra. Még a fejlett világ lakosainak nagyobb része is a mai napig energiaszegénységben él ami azt jelenti, hogy jövedelmének több mint 10%-át energiára költi (Herpainé, Márkus Ágnes et al., 2011), az energia számlák kifizetésének köszönhető magas kiadásokban szerepet játszik azonban a jövedelmek alacsony volta mellett a pazarlás is. Sok esetben egyszerűen csak a takarékossághoz szükséges tudás hiányzik. Ha az esetleges tudás azonban meg is van, akkor az a pénz hiányzik, amely a takarékossági beruházásokhoz szükséges lenne. A jóléti életmódot folytatók jelentős mértékben, szükségleteik felett pocsékolják az energiát. Ugyanakkor megjelent egy felelős gondolkodású réteg, aki tehetősségét energiatakarékossági beruházásokra fordítja, és akik akár többet is hajlandóak költeni olyan termékekért, amelyek drágábbak, de megfelelnek a fenntarthatósági szempontoknak. Legtöbbször azok takarékoskodnak, akik ki tudnák fizetni a magas energiaszámlákat, azok viszont, akik nem képesek a számlákat rendszeresen fizetni, nem tudnak takarékossági beruházásokat végrehajtani. Ezért elengedhetetlenül fontos a Visszatérülő Alap megvalósítása, amely a takarékosságra leginkább rászorulóknak segítséget nyújtana. Összegezve elmondható, hogy a bemutatott rendszer ösztönzi a környezettudatos, energiatakarékos életmód elterjedését. A gazdagabb rétegeknél ez pénzügyi ösztönzőkön keresztül valósul meg, a szegényebb rétegeknél pedig a Visszatérülő Alap által nyújtott szolgáltatásokon keresztül. A rendszer a csökkentett energia felhasználáson túl, közvetetten is kedvező hatással van a környezetre a fogyasztók életvitelének megváltoztatásának köszönhetően. A fentieknek köszönhetően, a kvóta rendszer hatékonyabban tudja a gazdaság fenntartható méretét megvalósítani, mint az eddig életbe lépett rendszerek. Vegyük például az EU kibocsátás kereskedelmi rendszerét, amely abban különbözik e kvóta-rendszertől, hogy a gazdasági tevékenységeknek nem a bemeneti oldalát, hanem a kimeneti oldalát, azaz a kibocsátott széndioxid mennyiséget szabályozza. A fosszilisenergia-kvóta rendszer esetében, ha valaki túllépi a számára kiszabott kvóta mennyiségét, jogában áll a szükséges plusz mennyiséget külföldön beszerezni, hasonlóan az EU-ETS rendszerben az addicionális 52

54 széndioxid kibocsátás lefedés esetén. Akkor vásárolhat a túlfogyasztó/kibocsátó addicionális kvótákat, legyen az input vagy output oldali, ha megvan hozzá a megfelelő mennyiségű joga, azaz a joggal kompenzálja az addicionális környezetterhelését. Ehhez a jelenséghez már hozzászoktunk a kimenet oldali jog vásárlás esetén, és azt hisszük, hogy az addicionális kvóta használat megengedhető etikusan. Ez azonban nem így van. Ezzel a megközelítéssel az ok okozójának, azaz a fenntarthatatlan erőforrás használatnak szabad utat adunk, mikor mindezzel egy időben azt kívánjuk, hogy az ok, azaz a környezetterhelés csökkenjen. Ezért a kvóta-rendszerben progresszív kvóta árat kell bevezetni, amely arányosan nő a túlfogyasztással (lást részleteiben lejjebb). Azaz a túlfogyasztók, ahogy túllépik a rájuk szabott kvótákat, egyre drágábban juthatnak hozza plusz kvótákhoz. Így alapvetően ösztönözve lenne az, hogy még a leggazdagabbak se lépjék túl a rájuk kiszabott kvóta mennyiségét egy idő után, egyszerű gazdasági megfontolásból. 4.2 Hogyan járul hozzá az igazságos elosztáshoz? Várhatóan nemzeti szinten a legszegényebb rétegek, EU-s szinten bevezetett rendszer esetében pedig a legszegényebb országok fogyasztása jó ideig nem fogja elérni a kvóta szintjét. Ezért ezeknek az érintetteknek megtakarításaik keletkeznek, amelyet életkörülményeik és ellátásuk javítására fordíthatnak. A megújuló erőforrások helyi, közösségi használatát célzó fejlesztések a szegénységben élő családok helyzetén is javítanának. A középrétegek számára már érzékelhetővé válnak az egyre szigorodó felhasználási kvóták. Ők több lehetőség közül választhatnak: takarékoskodnak, beruháznak vagy fizetnek a többlet kvótákért. A magasan túlfogyasztó réteg ugyanilyen választás előtt áll, azonban csökkentési kötelezettségeik jóval nagyobbak szegényebb társaiknál. Ezért a rendszer költségeit (Visszatérülő Alap működési költsége, Támogató Szolgálat költségei) leginkább ez a réteg állja. Az igazságos elosztáshoz a rendszer az egyéni szükségletek figyelembevételével is hozzájárul. E különbségek orvoslására sokszor olyan társadalmi szintű válaszok kidolgozását biztosítja, pl. tömegközlekedés fejlesztése, amelyek egyenlő esélyt teremtenek az állampolgároknak az energia felhasználásuk csökkentéséhez. Máshogy kifejezve, nem csak az egyének, de az egész társadalom felelőssége, hogy a rendszerhez nemzeti szinten alkalmazkodjon. Abban az esetekben, amikor a társadalmi szintű válaszok valamilyen okból kifolyólag nem működnek és nem biztosítják a társadalmi igazságosságot, a rendszer lehetőséget ad arra, hogy megalapozott helyzetekben az egyénre kiszabott kvóták mennyiségét újra lehessen gondolni. 53

55 A rendszer nemzetközi szintű bevezetése nemcsak a nemzeteken belüli társadalmi egyenlőtlenségeket, hanem a nemzetek közötti egyenlőtlenségeket is képes lenne enyhíteni. Mindezt úgy tudná biztosítani, hogy azok az országok, amelyek több energia erőforrást használnak, mint a rájuk kiszabott mennyiség, kénytelenek lennének venni energia kvótákat olyan országoktól, amelyek nem használják el az éves rájuk kiszabott energia kvótát. Az így kapott addicionális kvótákat a szegényebb országok azonban csak olyan tevékenységre költhetik, amelyek összhangban állnak a fenntartható erőforrás gazdálkodással, és az erőforrásokból származó haszon igazságos elosztásával. Ezáltal a szegényebb, kevesebb energiát fogyasztó nemzetek profitálhatnak a rendszerből. Az igazságos elosztáshoz közvetetten az igazságos jövedelem biztosítása is hozzájárul. A rendszer bevezetése számos területen hozna létre munkahelyeket. Közvetlenül, a rendszer működéséhez szükséges Támogató Szolgálat szociális-információs hálózata rengeteg, értékes munkahelyet teremtene olyan rétegek körében is, akiknek nehezebb lenne munkát találniuk helyben vagy akár lakóhelyüktől távolabb is megfelelő iskolázottság hiányában. Ha azonban a fosszilisenergia-kvóta eszközrendszerét kellően ismerik és megfelelő magyarázó készséggel rendelkeznek, lakóhelyeihez közel találhatnának munkát a Támogató Szolgálat keretein belül. Emellett egyes zöld szektorok, mint például a megújuló energia, az energiahatékonyság vagy a kutatás-fejlesztés munkahelyei is bővülnének. Például a rendszer magyarországi bevezetésével az építőiparban az évi beruházási többlet (~685 Mrd Ft) mintegy 40 ezer fő bruttó foglalkoztatottság bővülését vonná maga után (Mozsgai - Tombácz, 2009). Ez az összeg a évi építőipari foglalkoztatott létszám mintegy 30 %-a. Mindemellett a magyarországi megújuló energiát előállító, illetve energiahatékony berendezések és gépek megfelelő üzemeltetését és karbantartását biztosító háttéripar további négyezer fő foglalkoztatását jelentheti (Mozsgai -Tombácz, 2009). A rendszer bevezetése közvetett módon még több munkahely létrehozását is elősegítheti, leginkább olyan szektorokban, amelyekben az eddig anyag- és energia-intenzív működést az energiahasználat korlátozásának köszönhetően az emberi munkaerő váltja fel. Ilyen jelenleg munkaerő igényesebb szektor a mezőgazdaság, ahol az intenzív területhasználatot fokozatosan átvehetné az emberi munkát jobban igénylő ökológiai gazdálkodás. A rendszer amellett, hogy előnyben részesíti a szegényebb rétegeket, és munkahelyeket teremt, a környezetbarát árukhoz és szolgáltatásokhoz történő hozzáférést is biztosítja mindenki számára. Ez indirekt módon járul hozzá a vásárlók jólétéhez. Mindemellett, a Visszatérülő Alap által nyújtott szolgáltatás is hozzájárul az igazságosság megvalósításához. A jelenlegi támogatási rendszerek, legyen az EU vagy 54

56 nemzeti támogatási rendszer az adófizetők pénzéből adódik össze. A kiírt támogatások azonban nem mindenki számára elérhetőek, hiszen legtöbbször önrésszel, saját tőkével is kell rendelkezni az adott támogatásra való jelentkezés esetén. Ha valakinek van saját tőkéje, máris megállapítható, hogy tehetősebb, azaz akar saját forrásból, támogatás nélkül is megvalósíthatná igényelt beruházását. Ezzel szemben a szegényebb, tőke nélküli rétegek, akiknek meg nagyobb szükségük lenne különböző beruházások megvalósítására, nem is érhetnek a közelébe a releváns támogatásnak. Ezt az ellentmondást lenne hivatott feloldani a Visszatérülő Alap, amely mindenki számára, egyenlő eséllyel biztosítaná a kellő kamatmentes támogatást. A Visszatérülő Alap felállítása hasonló szükségleteket elégítene ki, mint a Muhammed Yunus nevével fényjelzett mikrokredit, amely keretében bárki, akiben van vállalkozói szellem, jelentkezhet kisebb összegű hitelért. Számos gyakorlati kezdeményezés született Yunus mikrokredit megközelítésének köszönhetően, ilyen pl. a Kiva ( amely internetes felületet biztosít a tőkével rendelkezők és a hitelt igénylők között. 4.3 Hogyan ösztönzi a hatékony allokációra törekvő beruházások elterjedését? Mivel a kiosztott kvóta mennyisége minden fosszilis energia felhasználás hivatott limitálni, ez maga után vonja azt a következményt, hogy az energia felhasználók számára rendelkezésre álló kvóta mennyiséggel a lehetőségekhez mérten a leghatékonyabban gazdálkodjanak. Ez mindenkinek az egyéni döntéseitől függ. Ezeket a döntéseket a fosszilis energia kvóta rendszerén belül egy külön pillér, a Tanácsadó Szolgálat pillér segítheti. Ennek a pillérnek a feladata az, hogy egy adott fogyasztó szükségleteit, lehetőségeit mérlegelje, és a lehető legjobb tanácsokkal szolgáljon az érintettnek. E tanácsok segítségével pedig a fogyasztó a lehető leghatékonyabban tudja felhasználni a rá kiszabott kvótákat. A mérlegelés eredménye lehet egy lakás felújítása, hogy az még kevesebbet fogyasszon, vagy olyan kikapcsolódási lehetőségek,, amelyek kisebb energia felhasználást igényelnek, például belföldi utazás tengerentúli utazáshoz viszonyítva. A tényleges fenntartható energiahasználat energiatakarékossággal, hatékonyságnöveléssel és helyettesítéssel oldható meg. Elsősorban a gazdaság méretét leginkább érintő energiatakarékosság lehetőségeit kell kiaknázni. Miután a takarékossági lehetőségek kimerülnek, további fosszilis energiahasználat csökkentést energiahatékonyságon keresztül lehet és szükséges elérni. A hatékonyság területei szerteágazók. Elsősorban növelni kell az energiahordozók használatának teljes életciklusában a hatékonyságot, a primer energiaforrások kitermelésekor, elégetésénél vagy bármilyen szintű 55

57 átalakításánál, szállításánál, és a végfogyasztói felhasználásban egyaránt. Az átalakítás hatásfokának javítását a felhasználó eszközök állandó fejlesztésével, míg hálózati szinten a hálózati elemek összeállítása, irányítása, az energia elosztása és szállítása során, az intelligens hálózatok kialakításával lehet elérni (Gyulai, 2011). Miután a hatékonyság összes lehetőségét kihasználtuk, utána kezdhetünk bele a fosszilis energia erőforrások megújulókkal történő helyettesítése. Szükség van erre a sorrendre, hiszen még nem alakult ki a megfelelő tudás az alternatív erőforrásokkal történő helyettesítésre. Az olcsó, még mindig hatalmas ösztönzőket élvező fosszilis energia a megfelelő, megújulókra irányuló kutatás+fejlesztést még nem kényszerítette ki a piacból, és megfelelő kereslet hiányában nem is fejlődhettek még ki helyettesítési technikák. Másfelől, kevesebb energiafelhasználás esetén könnyebben térhet át egy nemzet vagy egy nemzetközösség a megújulókra, hiszen kevesebb ilyen erőforrásból származó energia is kielégíti majd a mérsékelt fogyasztási igényt. Az alternatív energiaforrások használata azonban kellő óvatosságot igényel, különben könnyen előállíthatjuk azt a helyzetet, amiből most kimenekülni igyekszünk (Gyulai, 2011). A természeti erőforrásokat szokás megújulókra és nem megújulókra csoportosítani. A kép ennél azonban sokkal árnyaltabb, hiszen, amíg a Nap, víz és szél az emberiség távlatait figyelembe véve megújulónak tekinthető erőforrás, addig a geotermikus energia vagy a biomasszában rejlő energia csak korlátosan képes megújulni, ezért túlzott használata esetén kimeríthető. Ennek fényében azok az erőforrások, melyek újraképződési üteme messze alulmúlja a felhasználás ütemét, nem tekinthetők megújulóknak. Ennek megfelelően a megújuló és nem kimeríthető energiaforrások felhasználása kívánatos, de még ebben az esetben is figyelemmel kell lenni a környezeti körülményekre (Gyulai, 2011). Ilyen körülmények közé sorolhatóak a megújuló energia erőforrásokat biztosító termékek (napelem, szélturbina stb.) előállításához szükséges nem megújuló erőforrások (ritka földfémek napelemek esetén, szélturbina elemei stb.) használata, vagy az, hogy milyen hatással vannak a kihelyezett megújuló energiát biztosító eszközök az érintett élőhelyekre és környezeti folyamatokra. A kimeríthető erőforrások használata kimeríthetőségük szintje alatt, csak nagy körültekintéssel elképzelhető, ezért nem lenne fenntartható a biomassza ipari felhasználását bevonni a kedvezményezett erőforrások körébe. Praktikusan ez azt jelenthetné, hogy a biomassza csupán az ipari felhasználók esetében kerülne be a kvótarendszerbe. Mivel a helyettesítés rendkívül hosszú időt igényel, ugyanis az emberiség által évente elhasznált energiahordozók 82,6%-a fosszilis eredetű, és az összes primer energiaforrás meghaladja a 12 milliárd tonna olajegyenértéket (Gyulai, 2011), ezért a helyettesítést 56

58 feltétlenül időben kell megkezdeni. Az idő szűkösségén túl, a fosszilis erőforrások egyre fokozódó szűkössége is a fosszilisenergia-kvóta rendszer bevezetését sürgeti. Hiszen minél hamarabb kezdjük el először a fosszilis energiahordozók használatának csökkentését és hatékony felhasználását, annál nagyobb esélyünk marad arra, hogy a lecsökkentett energia fogyasztás igényét még ki tudjuk elégíteni megújuló energiahordozók által előállított energiával. Ehhez azonban gondolni kell azzal is, hogy mekkora fosszilis energiahordozóra van addig szükségünk, amíg az átállás meg nem valósul. Elemzések szerint (MTI, 2009) 2008-ban globálisan 120 milliárd euró értékű beruházást hajtottak végre a megújuló energiatermelésben, ahhoz azonban, hogy az ásványi energiaforrások felhasználása csökkenjen, évi 500 milliárd euró beruházásra lenne szükség. A szükséges átállást a kvóta rendszer bevezetése könnyítené olyan módon, hogy drágává tenné a nagy fosszilis energiával előállított termékeket, és gazdaságossá az energia takarékosokat. Emellett a Visszatérülő Alap segítségével a megújulókba történő befektetések, beruházások is megtérülővé válnának. A fosszilis-megújuló váltásra nemcsak ez a rendszer ösztönzi az érintett nemzeteket, hanem az Unió klíma-energia csomagja (European Commission, 2013) is kötelezi az EU tagállamait. Ennek értelmében 2020-ra 20%-ra kell növelni a megújuló energiák részarányát az összes felhasznált primer energiahordozók tekintetében. Például Magyarországon 2009-es adatok alapján a termelt energia mennyiség csupán 7,3 %-át állították elő megújuló energiaforrásokból (tokyosolar, 2013). Az összképhez tartozik, hogy a megújuló energiaforrások közül itthon elsősorban a biomassza felhasználásának van vezető szerepe, a napenergia aránya például elenyésző. Magyarország megújuló energiaforrásaiban még rengeteg a ki nem használt potenciál (Kardos Fodor, 2003), így az EU megújulókat érintő 20%-os célkitűzése megfelelő támogatással és tervezéssel könnyedén elérhetővé válhat. Mindezek fényében a fosszilisenergia-kvóta rendszere számos gazdasági előnyt vonna maga után. Elsősorban csökkentené a rendszer által lefedett terület meg nem újuló energiától való függését. Jelenleg az EU 27 tagállama energiafogyasztásának több mint a felét (54%-át) importált energiahordozóból nyeri. Ezáltal az energiafüggőség megszüntetése a kvótarendszert bevezető állam vagy nemzetközi közösség versenyképességét növelné. Ez azon keresztül valósulna meg, hogy a rendszer által lefedett vállalkozásokat nem érintené a fosszilis készletek szűkössége, az ebből fakadó áringadozások, és ezek gazdasági következményei, így stabilabban tudnak működni majd hosszú távon. Másrészt, versenyelőnyt élveznek a rendszer által lefedett vállalkozások a rendszer által le nem fedett üzletekkel szemben az energiahatékony vagy megújuló energiás termékek piacán is, hiszen hamarabb kezdtek el működni ezen a területen. Nagyszámú versenytárs nélkül termékeiket 57

59 széles körben értékesíthetik. A rendszer a Visszatérülő Alapon keresztül biztosítja a szükséges beruházási tőkét a kis- és középvállalkozásoknak azért, hogy beruházhassanak az energiahatékony működésbe, nagy energiahatékonyságú, illetve megújuló energiahordozókhoz köthető árukat és szolgáltatásokat fejleszthessenek ki. A vállalkozásokon kívül, a rendszer előteremti az energiafüggetlenség biztosításához szüksége beruházási tőkét a háztartások számára is. Hiszen egyéni fogyasztók ruházhatnak be energiahatékonysági és megújulókhoz köthető fejlesztésekbe. Azt, hogy a rendszer minden egyes érintettje egyenlő eséllyel ruházhasson be, a Visszatérülő Alap biztosítja. Mindemellett a fosszilisenergia-kvóta bevezetése állami és EU költségvetésből származó alapokról vesz le terhet, mivel a Visszatérülő Alap indításához szükséges alaptőkén kívül rendszert teljes egészében és közvetlenül tartják fenn a közösségi és privát fogyasztók. Nevezetesen a minden egyes kvóta kereskedelem utáni fizetendő 0,5%-os tranzakciós költség, valamint a Visszatérülő Alapnál igényelt hitelek 1,5%-os díja. Mindez azt jelenti, hogy nincs szükség az állami költségvetésekből származó folyamatos drága beruházásokra az energiahatékonyság fokozásához és a megújuló energiahordozók arányának növeléséhez. Mindezeken túl az is feltételezhető, hogy a kvóta-rendszer hatással lesz az energia árakra. Még pedig úgy, hogy a fosszilis energia ára emelkedni fog, hiszen ha valami korlátozott mennyiségben áll rendelkezésre, az szűkössé válik, a szűkösség pedig az áru drágulását vonja maga után. Éppen ez a célja a kvóta rendszernek. Ha a fosszilis energia drágává válik, rögtön jobban megéri majd befektetni alternatív energia hordozókba, energiahatékonysággal kapcsolatos beruházásokba és egyéb megoldásokba, mint az energia használat csökkentése vagy energiahatékonyságot szolgáló beruházások. Mindezekhez szolgáltat lehetőséget a Visszatérülő Alap. Ahhoz, hogy a beruházási kedv nagy legyen, a kölcsönnek függetlennek kell lennie a nemzeti valutától, azaz kamatmentesnek kell lennie. A kamatmentesség biztosítja, hogy hosszú távon vissza lehet fizetni a beruházást, azaz akkor, mikor az megtérül. Mivel az alap csak energiahatékonysági vagy megújulókkal kapcsolatos beruházásokat támogat, ezek a beruházások csökkentik az energia felhasználást, azaz a beruházók automatikusan spórolnak. A megspórolt energiának köszönhetően fennmarad kvótájuk, amelyet ha eladnak kvótapénzért, tartozásukat a Visszatérülő Alap felé fokozatosan vissza tudják fizetni. Ennek köszönhetően az igényelt támogatás visszafizetése biztosítva van, ugyancsak hosszú távon. A kvóta rendszer hatékonyságához továbbá szervesen hozzájárul a rendszerbe épített monitoring is. A fosszilis-kvóta rendszerébe ágyazott monitoring annak köszönhető, hogy a kvóták útja teljesen nyilvánvalóan és könnyedén nyomon követhető, ahogy azt fentebb le is 58

60 írtam. Nevezetesen, mikor egy energiafogyasztó energiát vásárol, a vásárolt energia mennyiséggel arányos kvóta levonódik az energiaszámla kiegyenlítésekor a karbon-kártyáról. Üzemanyag vásárlása esetén ugyanez történik, azaz a benzinkútnál történő fizetéskor automatikusan levonódik az üzemanyaggal arányos kvóta mennyiség a fogyasztó karbon kártyájáról. Következtetésképpen, senki nem tud kibújni az alól, hogy amikor energiát fogyaszt, az ne vonódjon le a számára kiosztott kvóta mennyiségéből Mik lehetnek a nemzeti vagy nemzetközi szinten bevezetett fosszilisenergia-kvóta rendszer hiányosságai? Az előző fejezetekben jól láthattuk, hogy a nemzeti vagy nemzetközi szinten bevezetésre kerülő fosszilisenergia-kvóta rendszere sok szempontból választ képes adni az ökológiai gazdaságtan hármas problematikájára. Ez azonban nem jelenti az, hogy a rendszert nem lehetne tovább fejleszteni. Ehhez gyűjtöttem össze néhány olyan potenciális hiányosságot, amely kihangsúlyozása, kezelése vagy kiküszöbölése hozzájárulna a rendszer megvalósításának sikerességéhez. Az eszköz könnyen felülírhatja a célt Elsődleges cél az, hogy limitáljuk a nem-megújuló energia erőforrás felhasználást. A kvóta-rendszer csak egy eszköz, hogy ezt elérjük. A célt nem szabad szem elől téveszteni (RCC, 2013). A kiszabott kvóták mennyisége nem veszi figyelembe a jövedelmi különbségeket Az energiaköltségeket jellemzően a lakás jellege, mérete és a fűtés módja határozza meg. Az egyes háztartások éves energiaköltsége azonban közel azonos, függetlenül a háztartásban élők jövedelmétől és a felhasznált energia típusától. A szegények és gazdagok egyaránt hasonló összeget költenek rezsire (Herpainé, Márkus et al., 2011). Mindez természetesen azt is jelenti, hogy az alacsonyabb jövedelműek kiadásainak arányában nagyobb részét teszi ki a háztartási energiaköltség, és ők jellemzően csak úgy tudnak spórolni, hogy a lakásuk nem minden helyiségét fűtik. E kijelentés alátámasztására vegyünk pár magyarországi adatot számba. Magyarországon 1996 óta gyakorlatilag változatlan mennyiségű energiát fogyasztanak a háztartások, azonban jelentősen változott a felhasznált energiatípusok aránya. A felhasznált 59

61 gáz aránya közel 10 %-os növekedéssel, már közel felerészben biztosítja a háztartások energiaigényét. Emellett, több mint 25 %-os a növekedés a villamos energia fogyasztásában, és több mint 50 %-os a tűzifa felhasználásban (Herpainé, Márkus et al., 2011). Csökkent a távhő, a fűtőolaj és a szén aránya, a nyílván tartott alternatív energiák használata (figyelmen kívül hagyva többek között az illegális fakitermelést) alig mérhetően csekély. Különösen fontos kiemelni a fűtésre használt energiát, hiszen a háztartásban felhasznált energia költségének átlagosan kétharmadát a fűtés jelenti (Herpainé, Márkus et al., 2011). A jövedelmi viszonyokat vizsgálva, a magasabb jövedelműek jellemzően gázzal és távfűtessel melegítik fel lakásukat, az alacsonyabb jövedelműek pedig leginkább fával (Herpainé, Márkus et al., 2011). Ha a települési különbségeket vizsgáljuk hasonló helyzettel szembesülünk. Nevezetesen a nagyobb városban élőkre a gázfűtés és a távfűtés használata, míg a községekben a fafűtés a leginkább jellemző. A meleg vizet a városokban a fűtést is biztosító energiával állítják elő, de a kisebb településeken már a villamos energia használata a jellemző. Azt viszont figyelembe kell venni, hogy a kistelepülések háztartásainak majd 10%- ában nincs meleg víz (Herpainé, Márkus et al., 2011). A városi lakások jellemzően kisebbek és jobb állagúak, mint a vidékiek, a fűtésük azonban a drágább gázzal, vagy távfűtéssel történik. A kisebb településeken nagyobbak a lakások, korszerűtlenebbek is, de az olcsóbb fafűtéssel és az egyedi helységfűtéssel elvileg költséghatékonyabban fűtenek, a drága villanybojler használatával és a rossz hőszigeteléssel az átlag szintjére növekszik azonban az energiaköltségük (Herpainé, Márkus et al., 2011). A kvótarendszer bevezetése eseten a jelenleg jobb módú lakossági csoportok számára a jellemzően használt gáz helyett megújuló és újratermelődő energiaforrások használatára való átállás, a rosszabb helyzetű lakossági csoportok esetén a lakások energetikai jellemzőinek javítása (szigetelés, jobb hatásfokú eszközök és nyílás-záró csere) jelentheti a fejlesztési, takarékossági lehetőséget. Mivel jelentősnek tekinthető különbségek nincsenek az egyes lakossági csoportok energiafelhasználásában, nem lehet azt állítani, hogy a kvótarendszer érdemileg biztosan segítené a jelenlegi hátrányos helyzetű csoportokat. Valódi igazságosság hiánya A bemutatott fosszilisenergia-kvóta rendszer konzisztens és koherens célrendszeréből kilóg a társadalmi igazságosság, mint cél. A tervezett eszközök a társadalmi jól-lét növekedéséhez érdemben, a jelenleginél fenntarthatóbb módon képesek lehetnek hozzájárulni, ám az eddigi elképzelések és modell ismeretében, a jelenleg rendelkezésre álló adatsorok és kutatási eredmények fényében (Herpainé, Márkus Ágnes et al.,2011) nem állíthatjuk 60

62 bizonyosan, hogy mindez az igazságosság fokozódásával, a társadalmi egyenlőtlenségek mérséklésével, ezáltal a relatív szegénység oldódásával is együtt járnának. Azt azonban kijelenthetjük, hogy az össztársadalmi szinten a fenntarthatóbb jól-lét felé történhet elmozdulás a kvótarendszerrel, gyakorlatilag valamennyi lakossági csoport életminőségének emelésével. Ez azonban nem jelenti feltétlenül az igazságosság erősödését, illetve az egyenlőtlenségek mérséklését. Helyi /földrajzi/egyedi adottságok figyelembevételének hiánya Egy eredményes eszközrendszernek figyelembe kell venni a helyi adottságokat, pl. egy adott hely szélenergia beruházásokra alkalmasabb, míg egy másik helyszínen a biomasszát érintő beruházások lehetne fenntarthatóbbak, mind környezeti, gazdasági és társadalmi szempontból. Továbbá a rendszer nem tér ki az eltérő földrajzi adottságokra sem. Így például megfontolandó, hogyan épüljön bele a rendszerbe az, hogy Norvégiában több energiát használnak fűtésre, mint Spanyolországban. Ez utóbbi ország lakosai lehet, hogy a fűtésre történt energiahasználati lemaradásukat a légkondicionálók használatával sajnálatos módon egyensúlyba tudják hozni. Emellett a rendszernek ki kellene térnie egyedi adottságokra is. Nevezetesen, ha egy adott energiafelhasználó csökkentési potenciálja nagyobb, a számára kiszabott éves kvóták nagyobb mértékben csökkenjenek, mint azoké, akiknek e potenciáljuk kisebb. Ez azon is túl szükséges, hogy a rendszer sürget olyan közösségi szintű beruházásfejlesztést, amelyek orvosolnák egyes egyének speciális életkörülményeiből (lakóhelytől messze lévő munkahely miatti autózás helyettesítését szolgáló tömegközlekedés fejlesztés) fakadó fokozottabb energia fogyasztását. Helyi közösségek szerepének hiánya Az ismertetett energia-kvóta rendszer a fosszilisenergia-kvóta nemzeti szintű megvalósítását igényli. Kutatások (Bührs, 2010) bebizonyították azonban, hogy az emberek könnyebben alkalmazkodnak helyi, kicsi közösségek tevékenységeihez, mint nemzeti vagy nemzetközi kezdeményezésekhez. Az egyének nagyobb mértékben, hatékonyabban válnak részeseivé helyi szintű megmozdulásoknak, ezért ezek támogatása érhet el hatékony eredményt. 61

63 Közvetlen szemléletformálás hiánya A rendszer nem tér ki közvetlenül a szemléletformáló kampányok fontosságára. E kampányok sikeressége által a rendszer jóval hamarabb életbe léptethetővé válhatna, hiszen egy ilyen rendszer szintű változást igénylő eszköz bevezetése csak kritikus tömeg támogatása által válhat lehetségessé. A rendszer a túlfogyasztókat próbálja meg büntetni, vagy fogyasztásukat visszafogni. A túlfogyasztók nemzeti, vagy akár nemzetközi szinten is csupán egy piciny részét képzik az összes fogyasztónak. Alacsony számuknak köszönhetően megvan arra az esély, hogy könnyen kibújhatnak a felelősségre vonás alól a rendszer viszonylagos bonyolultságából fakadóan. A bonyolultság annak tudható be, hogy a rendszer számos intézményt hoz létre és intézkedést léptet életbe. Ide tartoznak többek között a korlátozásából fakadó energiafelhasználást csökkentő beruházás-ösztönzők, nevezetesen a Visszatérülő Alap által kínált portfóliók az energiatakarékosság és energia hatékonyság terén, valamint a Környezetbarát áruk és szolgáltatások piacára történő belépés által nyújtott lehetőségek. A rendszer csupán a közvetlen energiafogyasztást szabályozza részletesen A fosszilisenergia-kvóta rendszer nem tér ki részletesen a közvetett, árukba ágyazott energia felhasználás mérséklésére, csupán az egyes termékek energialábnyom címkéjét említi (Gyulai, 2011) pontos módszertani kiszámolás nélkül, mint egy potenciális eszközt e probléma kezelésére. Ezt is valamilyen módon kezelni kellene. Egyik lehetőség az egyes áruk teljes életciklus elemzése, ez azonban hatalmas információ igénnyel bíró infrastruktúra kiépítését igényelné. Egy másik lehetőség az ún. Input-Output elemzés, amelyen keresztül az egyes szektorok energiafelhasználását lehetne nyomon követhetővé tenni nemzeti szinten (RCC, 2013). Ez utóbbi módszert azonban nehezen lehetne úgy a gyakorlatba ültetni, hogy az az egyes fogyasztói választásokra befolyással legyen. A szigorú szabályozás hiánya A rendszer jelenlegi változata nem tér ki arra, hogyan kellene kezelni a mostani gazdasági rendszer meghatározóit, a túlfogyasztókat, illetve az egyes termelést és fogyasztást érintő nemzetközi politikákat. 62

64 A rendszer bonyolultságából eredő problémák A rendszer kiépítése rendkívül bonyolult, összetett folyamat lenne. Nincs megfelelően kidolgozva, hogy a rendszer költségeit biztosan fedezni tudja-e a kvótakereskedelem esetén minden egyes tranzakció 0,5 %-os költsége, illetve a Visszatérülő Alapnál lehívott hitelek 1,5%-os kezelési költsége. A rendszer költségeihez lehet sorolni a Visszatérülő Alapnál vagy a rengeteg emberi munkaerőt igénylő Támogató Szolgálatnál dolgozók bérét, valamint a rendszer fenntartásához szükséges nem emberi erőforráshoz köthető egyéb költségeket (rezsi költség, ingatlan bérlés stb.). Annak köszönhetően, hogy minden egyes tranzakció a Központi Hatóságon keresztül hajtható végre, illetve hogy ez az intézmény felel többek között a kvótaár megállapításáért is, a rendszer bürokratikusságát erősíti. Ehhez a problémakörhöz kapcsolódhat a helyi közösségek szerepének hiánya, hiszen a rendszer csupán a Központi Hatóság, Támogató Szolgálat munkatársai és a háztartásokban élők szerepét részletezi az információszerzés folyamatát, érintettek bevonását illetően. Emellett a rendszer bürokratikusságát fokozza az is, hogy rendkívül sok intézmény (Visszatérülő Alap, Támogató Szolgálat, Központi Hatóság) felállítását követeli meg. A rendszer bonyolultságából fakadhat a csalás lehetősége is. Természetesen minden rendszerben vannak kiskapuk, és vannak mindig olyan esetek, amikor ezeket a kiskapukat ki is használják. A kérdés az, hogy a csalás milyen mértékben megengedett egy kvóta-rendszer bevezetése esetén. A kvóta-rendszer jelenleg nem tér ki külön a kiskapuk kezelésének kérdésére, mint például arra, hogy a kvótapénz, mint alternatív valutanem, erősítheti-e a vele való spekulációt. Extrém körülmények kezelésének hiánya Extrém körülmény lehet egy a megszokottól eltérő hideg tél, amikor az embereknek többet kell fűteniük, vagy egy különösen forró nyár, amikor több energiát kell arra használni, hogy egyes berendezések ne forrósodjanak fel, a lakosságnak biztosítani kell a megfelelő mennyiségű folyadékot stb. Extrém körülménynek számít azonban az is, ha a rendszer túl sikeresnek, népszerűnek bizonyul, és több, új felhasználó lépne be a rendszerbe. A rugalmas korlátozás hátrányai A fosszilisenergia-kvóta rendszere olyan szempontból rugalmas korlátozást jelent, hogy a nemzeti vagy EU-s szinten meghatározott energia erőforrás-felhasználás mértéket túl lehessen lépni. Ebben az esetben a túlfogyasztás mértékének növekedésével progresszív 63

65 pénzügyi büntetést szabnának ki a megengedett mennyiséget túllövőknek, de a kvóta ára fixen lenne tartva a Központi Hatóság által meghatározott szinten. Ezzel szemben egy szigorú korlátozás nem tenné lehetővé a megszabott korlátozás túllépését semmilyen körülmény között. Ebben az esetben azonban az energia kvóta ára fluktuálna, és értékét a fogyasztás határozná meg, azonban a kvóta mennyiségének használata szigorúan korlátozva lenne. (A kvóta árának meghatározása a TEQs rendszerének részletes ismertetésében leírtak alapján alakulna.) A szigorú korlátozás mellett azt az érvet lehet felhozni, hogy a rugalmas korlátozás azoknak kedvez, akik amúgy is a szabad piac mellett foglalnak állást. A megengedett összfogyasztás túllépésekor állított progresszív büntetés (prémium) megengedése teljes mértékben aláásná az alapvető célját az abszolút erőforrás korlátozásnak. A rugalmas korlátozás teljesen a piac mechanizmusaitól függ, illetve a piaci szereplők szeszélyeitől, aktuális érdekeiktől. Ezzel ellentétben a szigorú korlátozás középpontjában a korlát túllépésének lehetősége egyszerűen nem tárgyalás kérdése. Éppen ellenkezőleg, a szigorú korlátozás épp a Föld fizikai korlátait tartja tiszteletben, még akkor is, ha a túllövés addicionális jövedelmet jelentene az adott államnak vagy nemzetközösségnek, ahol a fosszilis kvóta rendszere megvalósításra találna. A rendszert korán adaptálók hátrányba kerülése Annak ellenére, hogy hosszú távon a kvóta rendszert hamarabb bevezetők versenyelőnye kerülnek a rendszerhez később csatlakozókhoz képest, rövidtávon is biztosítaniuk kell hazai, alacsony energia felhasználással készült termékeik versenyképességét a nemzetközi piacon. Ezt a kihívást is kell valahogyan a kvóta-rendszernek konkrét eszköz segítségével kezelnie. A kvóta kiosztás a közelmúltban történő fogyasztás alapján történik Ha a nemzetközi szinten bevezetésre kerülő fosszilisenergia-kvóta rendszerében a jelenlegi fogyasztás alapján kap mindenki kibocsátás kvótákat, a rendszer nem venné figyelembe, hogy a fejlett országok jelenlegi magasabb életszínvonala és fejlettségi szintje az elmúlt évtizedek nagymértékű fogyasztásából, természeti javak felhasználásából ered. 64

66 4.5 Javaslatok a felsorolt hiányosságok potenciális kezelésére A dolgozat utolsó részében az előző fejezetben összegyűjtött hiányosságokra adható potenciális válaszokat részletezem olyan sorrendben, ahogy a 4.4. fejezetben a hiányosságok listázva vannak. A fosszilis energia-kvótarendszer a felsoroltak közül egyes hiányosságokra adható potenciás választ tartalmazza, csak azok esetleg nincsenek egyenlőre megfelelően hangsúlyozva. Emellett, olyan hiányosságokat is említek, amelyek megoldása nincs integrálva ez idáig a rendszerben, pedig ezek megszüntetése még nagyobb mértékben hozzájárulhat az eszközrendszer megvalósulásának sikerességéhez. Helyi adottságokra helyi közösségi válaszok Amennyiben a fosszilisenergia-kvóta rendszer érintettjei döntéseiket nem csak egyéni szinten hozhatják meg, hanem a rendszer lehetőséget biztosít a több egyén/háztartás/vállalat érdekeit magába foglaló döntések meghozatalára, erősödne a manapság amúgy is kihaló félben lévő közösségi szellem. Ha elősegítjük a közösségek újraéledését, és szabadságot adunk nekik, hogy maguk válasszák ki a környezeti, gazdasági és társadalmi kihívásokra adott saját válaszukat, jóval fenntarthatóbb energiabiztonsági és közösségi energia-csökkentő megoldással rukkolhatnak elő. A közösség erejéből fakadhat továbbá az a bölcsesség is, hogy inkább a fennmaradó energia kvótát megspórolják magunknak a jövőre nézve, hogy a jövőben használják majd el, és nem adják egyes túlhasználó csoportoknak. Emellett a közösség erejében jóval több lehetőség rejlik energia használat csökkentésére, mint egyéni szinten. A rendszerbe beépített szemléletformálás A fosszilisenergia-kvóta javaslat a szokásostól eltérően nem sürgeti azt, hogy az iskolai oktatásba épüljenek be az éghajlatvédelem, környezetbarát életmód ismeretek. Ennek az oka, hogy a javasolt szabályozó rendszer a mindennapi élet részévé tenné a fenntartható termelői és fogyasztói mintázatokat, a helyes szemléletet, a szükséges ismereteket. Azok a törekvések, amelyek az iskolai oktatásban szerették volna a fenntarthatóság szempontjait megjeleníteni, bukásra voltak ítélve, mert egy, a fenntarthatóságot messze nem szem előtt tartó környezetben kellett volna működniük. Azaz a helyes szemlélet és viselkedés megéléséhez a társadalmi és gazdasági környezet nem nyújt lehetőséget, hiszen tanult mintázatok és a valóság mintázatai eltérnek egymástól. A kvóta-rendszer bevezetése mindenkit napi választás elé állít, a gazdagabbnak és szegényebbnek egyaránt anyagi érdeke miatt is a helyeset, a környezetbarát terméket, a 65

67 takarékosságot kell választania. Az árak világos jelzéseket adnak a fogyasztóknak, a személyes karbon kártyán vezetett elektronikus kvóta folyószámlák pedig figyelmeztetnek a túlköltekezésre. Emellett a környezetbarát áruk és szolgáltatások piacán vásárolt termékek fel vannak címkézve, miszerint megfelelnek a piac fenntarthatósági, azaz környezeti, társadalmi, üzletetikai szempontoknak. A rendszer bevezetésének egyenes következménye tehát a fenntartható életmód ismerete és etikája. Mindez elemi érdekké válik, és ez követeli ki, hogy megjelenjen az oktatás minden szintjén. Azaz az oktatás olyat mutat, amely a mindennapi életben megvalósítható könnyedén. Mindezeken túl érdemes olyan eszközöket teremteni, amelyek segítséget nyújtanak az átmenethez, egyben növelik a fogyasztó ismereteit a termelés és fogyasztás egészéről, nevezetesen az egyes áruk és szolgáltatások energiatartalmáról. Az energialábnyom számítás (lásd alább), amely az egyes áruk és szolgáltatások környezeti teljesítményét hivatott követni, kiváló eszköz a helyes tudati, viselkedési normák kialakításához. A túlfogyasztók fogyasztásának szigorúbb szabályozása Ahhoz, hogy a túlfogyasztást a Föld határaival harmóniában álló keretek között tartsuk, választanunk kell két lehetőség közül. Vagy mérsékeltebb csökkentési célt tüzünk ki, amely évről évre csökken ugyan, de a mérsékletességének köszönhetően könnyen teljesíthető minden érdekelt részéről. A másik opció, ha szigorúbb csökkentési célokat tüzünk ki, amely csak a nagyon együttműködő felek részéről teljesíthető. E felek vagy már változtattak életstílusokon, vagy nyitottak arra, hogy fenntarthatóan éljenek, és ehhez a Visszatérülő Alap támogatását használnák. A szigorúbb csökkentési célszámmal a túlfogyasztók nem tudnák a számukra szükséges kvótákat az alul fogyasztóktól felvásárolni. Ez esetben ún. prémiumot kellene fizetniük, amely ára progresszívan nőne a túlfogyasztás mértékével. Azaz az első 10%-nyi túlfogyasztás ára csak X, míg a második 10%-nyi túlfogyasztás ára például 2X lenne és így tovább. Egy idő után azonban pontosan a progresszív prémiumnak köszönhetően a túlfogyasztók is kénytelenek változtatni életstílusukon, hiszen az egyre szigorodó csökkentési előírásoknak köszönhetően egyre költségesebb lesz fenntarthatatlan életmódjukat, üzemeltetésüket folytatni. Mindezek fényében szigorú energiafelhasználás csökkentési célszámmal lehetne igazából ösztönözni az energia felhasználást csökkentő beruházások számát. Amellett, hogy a túlfogyasztók szigorúbban lennének kontroll alatt tartva, a plusz kvótavásárlásokból addicionális bevétele is lenne a rendszernek. E plusz bevetélnek nem a nagy nemzeti kalapba kellene vándorolnia azonban, hanem külön vagy a Megtérülő Alapba, 66

68 vagy más, a rendszerhez köthető költségvetésbe, hogy tényleg az eredeti célt, azaz a fosszilis energiaforrás felhasználás csökkentését szolgálja. A szigorú csökkentéssel az is lehetővé válik, hogy a következő évben a még szigorúbb korlátozást az érintett felek nagyobb valószínűséggel tartsák be. A szigorúbb csökkentés több támogatást is jelentene megújulókra és energiahatékonyságra Eredendően a Visszatérülő Alap az állami büdzsé részét képezné. A megújulókra vagy energiahatékonyságra fordítható állami támogatás jelenleg elhanyagolható az egész nemzeti költségvetéshez képest bármelyik országot vesszük figyelembe Európában (Gyulai, 2011). A fent említett szigorú csökkentési előírásoknak köszönhetően nőne az Alap bevétele, így több pénzt lehetne fordítani megújuló erőforrások vagy energiahatékonysággal kapcsolatos beruházásra. Mindemellett a rendszer bevezetése hozzájárul egyes, nemzetközi megállapodás által meghatározott kötelességek betartásához. Többek között ilyen nemzetközi kötelességvállalás szerepel az EU Energiahatékonysági Tervében (Energy Efficiency Plan, European Commission, 2011), amely előírja, hogy a tagállamok minden egyes évben területükön található épületek 3%-át kell, hogy felújítsák, amelyre jelenleg nincs megfelelő finanszírozási háttér biztosítva. Ez az alacsony százalékos arány is az épületek csupán 30 évenkénti renoválását teszi kötelezővé. A közvetlen energiahasználat integrálása a beágyazott energia kezelése Ha a kvóta rendszerbe bevezetjük a Holland Lábnyom Hálózat (Dutch Footprint Group) által támogatott kettős elszámolást, a közvetett energia felhasználás kezelhetőbbé válhat. Először is helyezzük el a direkt energia felhasználókat az egész lánc elején. E primer energiaszolgáltatók aknázzák ki közvetlenül a fosszilis erőforrásokat, mint a szén, olaj vagy a gáz. A kitermelt fosszilis erőforrások eladásából egyrészről bevételük származik, másrészről pedig, fizetniük kell az általuk így felhasznált energia mennyiségért a kormány részére. A fogyasztók minden egyes évben az eredeti javaslathoz hasonlóan adott kvóta mennyiséget kapnak a kormánytól. Amikor az energiaszolgáltatók eladják a termelt energiát a fogyasztónak, a fogyasztók a termelt energiáért nemcsak pénzben, hanem kvótában is fizetnek. Ehhez hasonlóan, minden egyes termék esetén, az adott terméket termelő annyi pénzt és kvótát fizet az energia szolgáltatóknak, amennyi lefedi az adott termék előállításához szükséges mennyiséget. Ezután a terméket előállító, mikor továbbadja a terméket akár egy másik cégnek akár egy egyéni fogyasztónak, a vevő szintén kvótában és pénzben is kifizetni a 67

69 terméket. A lánc végén minden egyes esetben végfogyasztók állnak, akik az év elején meghatározott kvóta mennyiséget kaptak a kormánytól. A termékek vásárlásával kerülnek ezek a kvóták a rendszerbe, de az év elején kiosztott korlátozott mennyiség szab határt annak, hogy a lánc végén végül is mennyi termék talál végleges gazdára. Ahhoz azonban, hogy a termékek egész életciklusuk során elhasznált beágyazott energiát és lábnyomot ténylegesen hatékonyan nyomon lehessen követni, a rendszert ki kell szélesíteni úgy, hogy az ne csak a nem megújuló energiaforrásokat fedje le. Először a lábnyomot kellene beépíteni a rendszerbe, utána jöhetnek sorban más erőforrások is, mint például a mezőgazdaság által oly nagymértékben használt foszfor vagy nitrogén, vagy az elektronikai szektorban termelt termékek előállításához nélkülözhetetlen fémek, különösen a ritka földfémek, nem is beszélve a vízről, mint létfontosságú erőforrásról. A fosszilisenergia-kvóta rendszere javasol egy olyan konkrét eszközt (Gyulai, 2011), amelyen keresztül az egyes áruk és szolgáltatások energia tartalmát ki lehet számolni, azonban ez az eszköz nem tér ki nem fosszilis energia eredeti természeti erőforrások használatára. E számítások hasonlóak lennének a karbon kalkulátorokhoz, amelyek többnyire az energiafogyasztás alapján számolják egy-egy személy, közösség, vagy vállalkozás széndioxid kibocsátását. Ezek a karbon kalkulátorok széles körben elterjedtek, terjesztésüket azonban elsősorban civil szervezetek végzik (Greendependent Egyesület, Magyar Természetvédők Szövetsége). Emellett az interneten elterjedt számítási módszerek (pl. karbonkalkulator.hu) segítségével a fogyasztók könnyedén ki tudják számolni, hogy egyes tevékenységük mekkora széndioxid kibocsátással jár. A kvóta-rendszer mivoltának köszönhetően azonban egyszerűbb az energialábnyom kiszámítása, mint a széndioxidra való vonatkoztatás. Hiszen minden széndioxid kibocsátás közvetett, azaz beágyazott vagy közvetlen energia felhasználásból származtatható. Emellett a rendszer a fosszilis energiafelhasználás csökkentését tűzi ki célul, így egyszerűbb az egyes árukba és szolgáltatásokba beépített energiatartalomra számításokat elvégezni, mint a kibocsátott széndioxid mennyiségre. Az árukba és szolgáltatásokba ténylegesen beépített energia az egész életciklus során összegződik. Így ha a termékek előállításának, használatának és hulladék kezelésének minden egyes érintettje szolgáltatna adatokat arról, hogy mekkora energia használódott fel a termék adott stádiumában, nagyon pontos képet kaphatnánk az egyes áruk és szolgáltatások életciklusáról és arról, hogy mekkora energia használódott fel életciklusuk során. Ez hatékony és valós teljes életciklus elemzéseket tenne lehetővé, amely megkönnyítené a döntéseket. Ehhez arra van szükség, hogy egy-egy termék esetén végigkövessük az energia útját a primerenergia felhasználástól. A gyakorlatban ez azt jelenti, 68

70 hogy minden gazdasági szereplő egy energialábnyom tanúsítvánnyal adja tovább a terméket, amelyhez a termék életciklusának következő szereplője is csatolja a tanúsítványát. Ennek eredményeképp a felhasználói lánc végén, amikor a termék hulladékká keletkezik a teljes életút energiatartalma akkumuláltan megjelenik. Ezért a kvóta-rendszer bevezetésekor szükséges lenne a gazdaság szereplőinek kötelezővé tenni az energialábnyom számítást, és ennek tanúsítását és feltüntetését (Gyulai, 2011). Emellett lakosság és intézmények önkéntes alapon végezhetnek energialábnyom számításokat, azonban ösztönzéssel érdemes elősegíteni ennek megvalósulását. Az egyéni, vagy csoportos fogyasztók a karbon kártyájuk egyenlegén keresztül értesülhetnek közvetlen fogyasztásukról, míg a közvetett, termékekbe beágyazott energiafogyasztásról a tanúsítványokból szerezhetnek információt. A javasolt, ún. energialábnyom számítás segítségével kapott energia értéket fel lehetne tüntetni olyan termékeken is, amelyek nem értékesíthetők a környezetbarát áruk és szolgáltatások piacán, mivel valamelyik fenntarthatósági szempontnak nem felelnek meg. Az energia címkék segítségével azonban a fogyasztók a környezetbarát áruk és szolgáltatások piacán kívül is képesek lesznek dönteni, hogy több energia vagy kevesebb energia felhasználással készült terméket vásárolnak. A beágyazott, azaz közvetlen fosszilis energia mennyiséget úgy lehetne elszámolhatóvá tenni a fosszilis energia-kvóta rendszerében, ha a végfogyasztók az egyéni kvótamennyiségükből fedeznék a termékekbe ágyazott energiát is. Természetesen egyáltalán nem könnyű az energia, illetve a Holland Lábnyom Hálózat által javasolt lábnyom tartalmát egy adott terméknek megbecsülni. Leegyszerűsítheti a számítást azonban, ha az adott termékekhez hasonló lokális termékekbe ágyazott energiát vagy lábnyomot vesszük figyelembe. Mindehhez még hozzájárul az importált/exportált termékek esetén a szállítás kvóta vonzata is, ezáltal a rendszer a helyben termelt termékeket részesíti előnyben. A szigorúbb szabályozás megvalósítása A rendszer életbeléptetése rendkívül erős, de egyben a különböző gazdasági érdekektől a lehető legfüggetlenebb kormányzati vagy adott esetben nemzetközi szabályzást igényel. Ennek a szabályzásnak ki kell térnie a rendszerben nem említett politikákra is, többek között a toxikus anyagok használatának szabályozására, vagy a sok civil egyesület által támadott jelenlegi emberi igazságtalanságot okozó nemzetközi energia és kereskedelmi politikákra (Gerebiza, E., 2013). Emellett szigorú szabályozás alá kell vonni a rendszer túlfogyasztóit is. Egyrészt azzal, hogy nyomonkövethetővé váljon már az év során az energiakvóta mérlegük. E transzparencia lehetőséget teremt egyes ún. watchdog szervezeteknek, 69

71 hogy fel tudják hívni időben a figyelmet egyes túlfogyasztók fenntarthatatlan tevékenységére. Másrészt a túlfogyasztók fogyasztását olyan mértékben kell szabályozás alá vonni, hogy ne tudjanak a progresszív prémium ellenére határtalan mennyiségű kvótát felvásárolni. A rendszer bonyolultságának kezelése A túlfogyasztók extra kvótáinak progresszív ára is szignifikánsan hozzájárul a rendszer finanszírozásához a kvóta kereskedelemből származó tranzakciós költségek és a Visszatérülő Alapnál lehívott hiteleknél fizetett 1,5 %-os kezelési költségek mellett. A kvóta rendszer bürokratikussága pedig nem lenne bonyolultabb egy mostani energiaszolgáltató rendszer bonyolultságánál. Hiszen minden tranzakció fel lenne tüntetve az egyének energia kvóta kártyáján, illetve a szolgáltatók számláján, mint eladási egység is. Emellett a kezelő szerv nem szükséges, hogy teljesen új testület legyen, egy létező intézmény is átvállalhatja ezt a feladatot. Emellett mindenképp szükséges egy olyan testület létrehozása, amely ágazatközi mivoltának köszönhetően felelős döntéseket tud hozni a kiszabott kvóta mennyiséget és allokációját, disztribúcióját illetően. Természetesen minden rendszerben vannak kiskapuk, azonban a kvóta rendszer megpróbálja már a kezdetekben minimalizálni eb kiskapuk létrejöttét. Az egyik ilyen megelőző eszköz az elektronikusan is nyomon követhető forgalom az energia kártyán, amelyen minden tranzakció fel lenne tüntetve. Továbbá ezen a kártyán lenne feltüntetve a kiszabott kvóta mennyiség és az elhasznált mennyiség is. A rendszer ez idáig kidolgozott változata azonban nem követi nyomon a kapott, illetve elhasznált kvótapénzt. Ezért szükséges lenne kvóta pénz kártyát is kiállítani a rendszeren belül, amellyel a zöld piacon lehetne vásárolni, vagy erről lehetne visszautalni a megterülő alaptól, szintén kvóta pénzben kért támogatást. A fosszilis energia kvóta rendszere mindemellett tartalmaz egy beépített kontrol rendszert a kvótákkal történő spekulációk elkerülésére. Ebben a rendszerben minden egyes érintett, nem csak az egyéni fogyasztók, de a különböző szektorok képviselői is ingyen kapják a rájuk kiszabott kvótákat. Minden egyes érintett a saját maga szükségleteit és lehetőségeit mérlegelve használja fel, vagy adja el kvótáit. Az eladás azonban mindig a Központi Hatóságon keresztül történik, és az eladott kvótákért cserébe meghatározott értékű kvóta pénz jár. Ez biztosítja azt, hogy az esetlegesen felvásárolt addicionális kvótákkal történő spekuláció elkerülhető legyen. 70

72 Extrém körülmények kezelése A kvóta-rendszer kiépítésénél és a 10 éves, illetve az évekre lebontott csökkentési célkitűzésnél minden esetben gondolni kell az előre nem látható extrém körülmények kezelésére. Ezt úgy lehet legjobban megvalósítani, hogy a csökkentési célok mellett a rendszert megvalósító állam vagy nemzetközösség tartalékot képez az előre meg nem jósolható körülmények kezeléséhez szükséges kvótamennyiségből. Így a hivatalosan kitűzött célok valójában szigorúbbak a szükségesnél, ami teret enged addicionális energiahasználatnak. A rugalmas korlátozásból származó előnyök A rugalmas korlátozás megengedi, hogy a meghatározott energia erőforrásfelhasználás korlátot nemzet szintjén túl lehessen lépni, azonban nemzetközi szintű bevezetés esetén a nemzetközi szintre szabott korlátot semmilyen esetben sem lehetne túllépni. A túllépés esetében azonban progresszív pénzügyi büntetést (prémium) szabónának ki a megengedett mennyiséget túllépőknek. Az extra fogyasztásból származó bevétel (prémium) egyenesen a Visszatérülő Alapba folyna, azaz növelné annak az alapnak a költségvetését, amely környezetbarát beruházásokra fordítható. A rugalmas korlátozás mellett szól az állami vagy nemzetközösségi addicionális anyagi bevételén túl az, hogy számos okból kifolyólag nem lehet egyszerűen a éves csökkentési szintet betartani. A fent részletezett extrém körülményeken túl, akkor is nőhet a fosszilis energiafogyasztás, amikor túlzott beruházási kedv figyelhető meg a megújuló energia erőforrások iránt. Hiszen a megújulók infrastruktúrájának kialakítása szintén hatalmas mennyiségű nem megújuló energia erőforrás felhasználást igényelnek (lásd a Hogyan ösztönzi a hatékony allokációra törekvő beruházások elterjedését? c. fejezetet, 53. oldal). A laza, rugalmas korlátozás azonban nem azt jelenti, hogy az előre kiszabott, 10 éves csökkentési cél bármilyen szempontból is veszélybe kerülne. Épp ellenkezőleg. Amennyiben egy-egy évben nem teljesül a tárgyévre vonatkozó csökkentés, az ütemezett, kötelezően betartandó energiahasználat mérsékléséből következik, hogy a következő évre vonatkozó csökkentési mennyiségnek meg kell felelni. Az azonban nagyobb valószínűséggel valósul meg úgy, hogy nagyobb a költségvetése a Visszatérülő Alapnak, illetve annak köszönhetően, hogy extrém körülmények azért extrémek, mert nem fordulnak elő gyakran. Így a velük számolt potenciális addicionális energia használat sem jelentkezik minden évben. 71

73 Emellett a rugalmas szabályozás mellett szól az is, hogy a túllépés nem egy érintett miatt, hanem bizonyos helyzetek miatt következhet be, és annak sok-sok érintettje lehet. Ilyen helyzet pl. egy rendkívüli tél, vagy nyár, egy katasztrófa. Gyakorlatilag elképzelhetetlen a rendszer lényege miatt, hogy egyetlen szereplő olyan energia használatot produkáljon, amely nemzeti, vagy még kevésébe nemzetközösségi szinten túllépést eredményezzen, hiszen olyan súlyos lenne a többlet kvótáért fizetendő összeg, hogy az üzleti haszna teljes mértékben meghiúsulna. Elképzelhető lenne azonban egy olyan típusú túllépés, amikor bizonyos gazdasági szereplők kiugró exportot teljesítenek a külső kereslet miatt. A piac azonban ezt is szabályozná, méghozzá úgy, hogy egyetlen túlfogyasztó sem vehet az év elején többlet kvótát. Az év elején rákönyvelik a karbon kártya számlájára a kapott kvótát, és azt fogyasztja. Akkor vehet csak további kvótákat, amikor már túlhasználta a keretét, és azt is csak a használat mértékének megfelelően. Máshogy kifejezve nincs elővásárlás, így a kvótákkal történő spekuláció elkerülhetővé válik. A rendszert korán adaptálók hátrányainak kezelése A versenyhátrány ellenére is biztos lesznek olyan nemzetek, amelyek később alkalmazzák az energia felhasználás korlátozást hivatott rendszerek valamelyikét. Ezért ebben az átállási periódusban a rendszereket már alkalmazó államok feladata, hogy valamilyen szabályozó eszközön keresztül megvédjék a hazai termelőket attól a hátránytól, amelyet a külföldi, a rendszer által még le nem fedett területek termelői jelenthetnek számukra. A legtöbb esetben import árukra kiszabott díjakat emlegetnek, amely egy potenciálisan alkalmas eszköz az effajta problémák felszámolására. Többek között az Európai Bizottság támogatását élvezve Sarkozy, francia elnök is egy EU egész területére kiterjedő, az EU-ba importált termékeket lefedő széndioxidadó mellett érvelt (Singh, R. 2010). Természetesen az effajta tarifák bevezetése mellett még létezhet egy olyan opció, mint az EU-ra kidolgozott nemzetközi fosszilis energia felhasznált csökkentése, de nem csak az EU-ra, hanem az egész világra levetítve. Mindez egy globális, nemzetek között megállapodott egyezmény keretében valósulhat meg. A harmadik lehetőség az, hogy egy adott nemzet, amely már bevezette egyikét a javasolt eszközöknek, és az energia felhasználás csökkentés útjára lépett, egyszerűen ignorálja a nemzeti termelők hátrányba kerülését a nemzetközi piacon. Azonban ennek a lehetőségnek nem lenne nagy esélye. 72

74 A kvóta kiosztás megfelelően figyelembe veszi a múltbéli fogyasztást A fosszilis energia-kvóták kiosztásánál figyelembe kellene venni a múltbeli fogyasztást, és az abból származó ÜHG kibocsátást. Ezek pedig kompenzálva legyenek úgy, hogy a fejlődő világ lakosai kapnának egy főre jutó nagyobb kvóta mennyiséget. 73

75 Összegzés A dolgozat első felében bemutatott (a világgazdaság méretét, a természeti erőforrások elosztását, a természeti erőforrások felhasználásának hatékonyságát meghatározó) trendek alapján azt a nyilvánvaló következtetést tudom levonni, hogy az emberiség a Föld természeti erőforrásait egyre nagyobb ütemben termeli ki és hasznosítja. Az abszolút mértékben egyre fenntarthatatlanabb erőforrás-használat annak ellenére valósul meg, hogy az allokáció, azaz a hatékonyság terén egyre nagyobb eredményeket érnek el nemzetek, elsősorban ugyan az iparilag fejlett régiók. Emellett a bemutatott adatokkal azt is próbáltam szemléltetni, hogy a globalizációnak köszönhetően az erőforrásokhoz történő hozzáférés egyre nagyobb mértéket ölt. Ebből azonban nem lehet arra következtetni, hogy az elért erőforrásokból származó hasznok egyenlően lennének elosztva a Föld lakói között. Sőt, épp az ellenkezője történik. A fejlett és a fejlődő világrészek közötti egyenlőtlenségek fokozódnak, de nő az egyenlőtlenség az iparilag fejlett régiókon, illetve országokon belül is. Mindezek alátámasztják a dolgozat témájának idő- és szükségszerűségét, miszerint az ökológiai gazdaságtan hármas problematikája igen valóságszerű, és roppant sürgős megoldások kellenek. A dolgozatban bemutatom azon cap and trade rendszereket, amelyek a szemléltetett komplex kihívásokat hivatottak kezelni. Az ökológiai gazdaságtan méretet érintő problémája áthidalásának szempontjából a bemutatott eszközrendszereket két csoportba soroltam. Vagy korlátot szabnak az adott, környezetet terhelő tevékenységek bemeneti oldalán, azaz a természeti erőforrások felhasználásának vagy a kimenet oldalán, azaz a tevékenységek során keletkezett gázok kibocsátásának. A bement vagy kimenet oldali korlát meghatározása és annak betartása járul hozzá ahhoz, hogy a cap and trade rendszerek a gazdasági tevékenységek méretét a Föld eltartó-képességével összhangba állítsák. A cap and trade rendszerek az igazságos elosztás problémáját érintettektől és eszközrendszertől függően meglátásom szerint többféle módon igyekeznek áthidalni. Előfordul, hogy a piaci szereplőre kiszabott kibocsátási vagy erőforrás felhasználási jogokat a múltbéli fogyasztás alapján osztják ki, mint ahogy az történik az EU ETS rendszerében, vagy a fosszilisenergia-kvóta rendszerében. Olyan javaslatra is kitérek, amelyben az üzleti érintettek aukciókon jutnak kvótáikhoz, ilyen például a brit Tradable Energy Quotas rendszere. Ez a módszer olyan szempontból érdekes, hogy az igazságosság aspektusát kapcsolatba hozza az allokációval. Hiszen minden érintettnek megengedett az aukciókon való részvétel, de mégis az tehet szert hatékonyan a kvótákra, aki tőkével rendelkezik. Az egyéni fogyasztókat nem mindegyik cap and trade rendszer fedi le. Azok a rendszerek azonban, 74

76 amelyek foglalkoznak az egyéni fogyasztókkal egyénenként ugyanakkora mennyiségű kvótát osztanak ki. A kiosztott kvóta mennyiséget a múltbeli egyéni fogyasztás alapján átlagolják, amivel meglátásom szerint az igazságos elosztást biztosítják. Az ökológiai gazdaságtan harmadik, a hatékony allokációt érintő kérdéskörét úgy gondolom, hogy az előírt csökkentés által megszabott korlátok segítik elő. A kiosztott, vagy egyéb úton megszerzett kvótákkal a tulajdonosok belátásuk szerint a lehető leghatékonyabban rendelkezhetnek. A kvótákkal történő kereskedelem lehetőséget ad a hatékony kvóta kezelésre, mivel biztosítja, hogy a kisebb kibocsátók eladhatják fennmaradó egységeiket a nagyobb kibocsátóknak. Azaz azt a megállapítást lehet tenni, hogy a környezetre kisebb negatív hatást gyakorló fél gazdasági előnyhöz jut környezetkímélőbb tevékenységeinek, vagy egyszerűen szerényebb életmódjának köszönhetően. Ezzel párhuzamosan a környezetet jobban károsító fél az addicionális kvóta vásárlásán kívül olyan beruházásokba is fektethet, amelyeken keresztül hatékonyan csökkentheti kibocsátását, vagy erőforrás felhasználást. Ennek tükrében megállapíthatom, hogy az allokáció úgy valósul meg a cap and trade rendszerekben, hogy a fogyasztók vagy kibocsátók a számukra legelőnyösebb módon használják a rájuk kiszabott kvótákat. A cap and trade rendszerek vonatkozásában céljaik ellenére sem szabad megfeledkezni arról, hogy nem szűkölködnek bírálatokban. Az első, az EU Kibocsátás Kereskedelmi Rendszere és annak lokális adaptációja sem képez kivételt ez alól. A bírálókkal egyet kell értenem abban, hogy az EU ETS egyik nagy hátránya, hogy még mindig csak a kibocsátási szektor felét fedi le, a másik felét nem képes kezelni. Továbbá a rendszer hiányosságai között kell említeni az információ, transzparencia, monitoring és ellenőrzés hiányát, a nem elegendő vagy rossz ösztönzőket, a karbon-kvóta alacsony vagy hosszú távon bizonytalan árát, és a magas tranzakciós költséget. Emellett kérdéseket vet fel bennem az, hogy az EU ETS és a hozzá hasonló rendszerek, miért díjazzák, azaz osztanak ki ingyen kvótákat azon érintettek számára, akik a kibocsátásukkal környezetromboló tevékenységet űznek. Az EU ETS és LETS rendszerének hiányosságait számos más kezdeményezés igyekszik kezelni. Dolgozatomban igyekeztem az ide sorolható javaslatok széles palettáját szemléltetni. Egyesek arra irányulnak, hogy ne állami szinten dőljön el, hogy az adott ország mennyi kvótát kap, illetve hogy a kiszabott kvótamennyiséget hogyan osztja el az ország vezetése az érintett cégek között. Az effajta kezdeményezések legtöbbször egyéni szintű kvótaelosztást szorgalmaznak, azaz máshogy megfogalmazva a végfogyasztók szabályozásával próbálnák kezelni a kérdést. Emellett a gazdasági tevékenységek output oldali szabályzását célzó EU ETS és LETS rendszerek sikertelenségét hivatottak kiküszöbölni 75

77 a már említett input, azaz bemenet oldalt szabályozó eszközrendszerek. Ezek közül talán a legismertebb a brit TEQs rendszer. Mivel az összes energiafelhasználásnál széndioxid (output) szabadul a légkörbe, a nemzetközileg meghatározott széndioxid kibocsátáshoz szükséges energiafelhasználás (input) szolgál ennek a rendszernek az alapjául. Az így meghatározott energiamennyiséget a rendszer évről évre hivatott csökkenteni úgy, hogy a 20 évre előre meghatározott célmennyiséget elérjék. A meghatározott nemzeti korláton belül jogokat osztanak ki az igazságos elosztás maximális figyelembevételével. A jogok az érintetteket egyrészt feljogosítják, másrészt arra késztetik őket, hogy a rájuk kiszabott energiafelhasználás mennyiségét a lehető leghatékonyabban használják fel. A klasszikus TEQ rendszerében a közvetlen energiafelhasználását lefedő kvótákat aukciókon adják el, és a belőlük származtatott bevétel jelzáloggal terhelt. Mivel a TEQs-re kidolgoztak egy olyan módosítást, amely nagyobb hangsúlyt fektet a társadalmi igazságosságra, dolgozatomban erre is kitérek. Az ún. TEQ-EAR rendszerben az aukciókon vásárolt kvótákból származtatott bevételt a végfogyasztók kapják fejenként egyenlő (Equal Action Revenue EAR) arányban. Munkámban azt a kalkulációt is részletezem, amely bizonyítja, hogy ezzel a változtatással az alacsony életszínvonalon és energiafelhasználással élő lakosok jobban járnának. Láthatóan már a módosítás nélküli TEQs rendszer is megfelel az ökológiai gazdaságtan hármas problematikájából származó kihívások együttes kezelésének. Mégis miért gondolom, hogy a TEQs rendszer életbe léptetésével a komplex társadalmi és gazdasági kihívások nem oldódnának meg? A TEQs rendszerében nincs külön szociális-információs támogató szolgálat beépítve, azaz a hátrányos helyzetben élőket döntéseikben nem támogatná külön erre a célra kiépített infrastruktúra. Az elhasznált kvóták összeadása szintén bonyolult művelet, hiszen nincs támogató hálózat, amely ezt segítené az egyes egyéni fogyasztók számára. Emellett a cégek aukciókon juthatnak kvótákhoz, ezért nincs megfelelően kontrol alatt tartott szabályozási mechanizmusa a kvóta áraknak. A TEQ rendszerének elemzése után a fosszilisenergia-kvóta rendszerét vettem alapos elemezés alá, amely többi bemutatott eszköz közül a TEQs rendszeréhez kapcsolódik a legjobban. A két eszközrendszer különbségei között először azt említeném, hogy a fosszilisenergia-kvóta rendszerében a kvóták mennyisége és ára előre meghatározott, így aukciókon nem lehet rájuk szert tenni. Továbbá abban is különbözik a brit kezdeményezéstől, hogy létrehozza a környezetbarát áruk és szolgáltatások piacát, amely etikai és fenntarthatósági szabályok szerint működik. Az etikai szabályok meghatározzák a piacon történő gazdasági tevékenységek a közjót szolgálják azáltal, hogy a piacon megtalálható minden létező áru/eljárás/szolgáltatás kisebb negatív környezeti és társadalmi externáliával 76

78 valósul meg, mint hasonló funkciót betöltő piacon kívüli termékek. Emellett a rendszer magába foglalja a Visszatérülő Alap létrehozását. Az alap célja, hogy lehetővé tegye a környezetbarát termékek és szolgáltatások piaci szereplőinek hitelezését, valamint biztosítsa szociálisan hátrányos helyzetűek energiatakarékos, energia-hatékonyságra törekvő magatartását és beruházásait, továbbá elősegítse az alternatív energiaforrások piaci bevezetését. Végül, a fosszilisenergia-kvóta rendszere tartalmazza a Támogató Szolgálatot, amely az állampolgárok és egyáltalán a piac szereplőinek racionális döntéseihez megfelelő segítséget nyújt. Mindezek fényében úgy gondolom, hogy a Környezetbarát Áruk ás Szolgáltatások Piaca, a Visszatérülő Alap, valamint a Támogató Szolgálat felállítása hozzáadott értéket teremt a fosszilisenergia-kvóta rendszerében a TEQs rendszerével szemben. A TEQs rendszerével történő összehasonlítása után kitérnék arra, hogyan is kezeli a fosszilis kvóta-rendszer az ökológiai gazdaságtan hármas problematikáját. A rendszer alapja a fenntartható méretet tekintve a tíz évre előre megtervezett fosszilis energia használat csökkentése. Ennek köszönhetően megállapítható, hogy radikálisan csökken a rendszer által lefedett érintettek fosszilis energia felhasználása, továbbá megvalósul a fenntartható energia használat. A tényleges fenntartható energiahasználat energiatakarékossággal, hatékonyságnöveléssel és helyettesítéssel ösztönzi a rendszer. A fenntartható gazdasági méret elérése érdekében ennek a sorrendnek a betartása nagyon fontos. Azaz első lépésben maximalizálni kell az energiatakarékosság terén elérhető eredményeket, az így kapott kevesebb energia használatot lehet hatékonyságnöveléssel, illetve helyettesítéssel kielégíteni. A direkt szabályozásnak, azaz a meghatározott capnek köszönhetően az eszközrendszer ösztönzi a környezettudatos, energiatakarékos életmód elterjedését. A gazdagabb rétegnél ez pénzügyi ösztönzőkön keresztül valósul meg, a szegényebb rétegeknél pedig a Visszatérülő Alap által nyújtott szolgáltatásokon keresztül. Összefoglalva azt a megállapítást tenném, hogy a rendszer közvetlenül a csökkentett energiafelhasználásnak és közvetetten a fogyasztók életviteli megváltoztatásának köszönhetően járul hozzá a fenntartható méret kialakításához. A rendszer alapja az igazságos elosztást tekintve az egyénenként egyenlő kvóta elosztás. Emellett a társadalmi igazságosságot még úgy is ösztönzi, hogy társadalmi szintű válaszok kidolgozását sürgeti a különbségek csökkentése érdekében. A kvóta rendszer jelenlegi formája nem tesz különbséget szegények és gazdagok, vidékiek és városiak, vagy fejlődő és fejlett világbeliek között. Csupán az a célja, hogy a szabályozással mindenki számára érdekeltté tegye a fenntarthatóbb energiafelhasználást, és ezáltal közvetetten a már említett környezeti szemléletformálást biztosítsa. Emellett abból indul ki, hogy a szegényebb 77

79 emberek, fejlődő országok alapvetően kevesebb energiát használnak életmódjukból kifolyólag. Így egy vidéki család vagy egy szegényebb állam jóval több kvótát bír megspórolni, mint a túlfogyasztók. A megspórolt kvótájuknak köszönhető kvótapénzt pedig olyan beruházásokra tudják fordítani, amelyek tovább csökkentik energiafogyasztásukat, és biztosítanak eddig nélkülözött termékeket és szolgáltatásokat. Ahhoz, hogy a számukra legmegfelelőbb döntést meg tudják hozni, a rendszer egy külön pillért, a Támogató Szolgálatot is létrehozza. Az igazságos elosztáshoz mindemellett közvetetten az igazságos jövedelem biztosítása is hozzájárul. A rendszer bevezetése pedig számos területen közvetetten (megújuló energia, energiahatékonysági szektorok) és közvetlenül (a rendszer humán erőforrás igénye függvényében) hozna létre munkahelyeket. A rendszer amellett, hogy előnyben részesíti a szegényebb rétegeket, és munkahelyeket teremt, a környezetbarát és egyúttal egészségesebb árukhoz és szolgáltatásokhoz történő hozzáférést is biztosítja mindenki számára. Az ebből a célból létrehozott piacon tehát indirekt módon járul hozzá a vásárlók jólétéhez. Összefoglalva azt a megállapítást tenném, hogy a rendszer közvetlenül a társadalmi egyenlőtlenségeket csökkenteni hivatott kvótakiosztásnak, mindenki számára elérhető támogatási lehetőségnek és közvetetten a munkahelyteremtésnek, valamint az általános jól-lét emelkedésnek köszönhetően járul hozzá az igazságos elosztáshoz. A rendszer alapja az allokációt tekintve a lehető leghatékonyabb kvóta felhasználás. Mivel a kiosztott kvóta mennyiség minden energiafelhasználás korlátozást hivatott limitálni, ez maga után vonja azt a következményt, hogy az energiafelhasználók számára rendelkezésre álló kvóta mennyiséggel a lehetőségekhez mérten a leghatékonyabban gazdálkodjanak. Nevezetesen ösztönzi az energiahatékonysághoz és a megújuló energiákhoz köthető beruházásokat a Környezetbarát Áruk és Szolgáltatások Piacának felállításával, valamint a Visszatérülő Alap létrehozásával. Emellett a rendszer elősegíti az adott állam vagy nemzetközi közösség energiafüggőségének megszüntetését. Ezt azon keresztül teszi, hogy a rendszer által lefedett érintetteket (vállalkozások, háztartások stb.) nem érintené a fosszilis készletek szűkössége, és az ebből fakadó áringadozások, így azok stabilabban működnek hosszú távon. Mindezeken túl az energiatakarékosság és energiahatékonyság területén tevékenykedő vállalatok versenyelőnyt élveznek azokkal a társaikkal szemben, akiket nem fed le az eszközrendszer. Összefoglalva elmondható, hogy a rendszer közvetlenül az energiatakarékos és energiahatékonysági beruházásokat ösztönző Környezetbarát Áruk és Szolgáltatások Piac és a Visszatérülő Alap felállításával járul hozzá a hatékony allokáció megvalósításához. 78

80 Mindezek fényében azt a megállapítást teszem, hogy a fosszilisenergia-kvóta rendszer bevezetése mind nemzeti, mind pedig nemzetközi szinten jelentős mértékben hozzájárulna az ökológiai gazdaságtan hármas problematikájának kezeléséhez. A rendszer további fejlesztése céljából azonban egyes területeken további kutatást javasolnék. Ezekre térek ki az alábbiakban. Elsődleges célunk az, hogy korlátok közé szorítsuk a nem-megújuló energia erőforrás felhasználást, a kvóta-rendszer csak egy eszköz, hogy ezt elérjük. A célt nem szabad szem elől téveszteni a kvóta rendszer gyakorlatba ültetése során. Erre a fosszilisenergia-kvóta rendszer támogatóinak folyamatosan figyelmet kell fordítani. Mindemellett a jelenlegi fosszilisenergiakvóta rendszer céljai között nem szerepel közvetlenül a társadalmi igazságosság, mint cél. A rendszer egyes pillérei a társadalmi jól-lét növekedéséhez közvetetten, a jelenleginél egyértelműen fenntarthatóbb módon képesek hozzájárulni. Ám a kvóta rendszer jelenlegi felépítése, illetve a kapcsolódó szociális tanulmányok eredményei alapján nem állapíthatom biztosan, hogy a potenciális hozzájárulás meg is valósul. Ehhez szorosan kapcsolódik az, hogy a kiszabott kvóták mennyisége nem veszi figyelembe a jövedelmi különbségeket, hiszen minden lakos egyforma mennyiségű kvótát kap. Magyarországi adatokat vizsgálva azt a következtetést tudom levonni, hogy nincsenek jelentősnek tekinthető különbségek az egyes lakossági csoportok energiafelhasználásában. Az egyforma mennyiségű kvótának és a közel egyforma fogyasztásnak köszönhetően nem vagyok benne biztos, hogy a kvótarendszer érdemi változást eredményezhet az egyes, jelenleg nagyon különböző életminőségen élő lakossági csoportok között. Mindezek fényében további kutatásokat javasolnék. Egyrészt arra keresve választ, hogyan lehetne úgy módosítani az eszközrendszert, hogy az közvetlenül szolgálja a társadalmi igazságosságot elérését. Másrészt azt feltárni, hogyan lehetne módosítani a kvóta kiosztásának szabályozását, hogy az ténylegesen a szegényebb rétegek felzárkóztatását és a társadalmi igazságosságot szolgálja. A társadalmi igazságosság kérdéskörének tisztázásán kívül a fosszilisenergia-kvóta rendszer eredményes életbe léptetéséhez elengedhetetlen az is, hogy az érdekelt felek motiváltakká váljanak a rendszer bevezetésében. Úgy gondolom, hogy mindezek elérése rendkívül nehéz feladat, kivitelezése hatalmas erőfeszítéséket igényel, a rendszer sikeressége érdekében azonban egyszerűen elkerülhetetlen. A széles társadalmi támogatottság elérése érdekében olyan kutatást javasolnék, amely az eszközrendszer promócióját hivatott kommunikáció alapos átgondolását, az ösztönzők közérthető terjesztését és a rendszer sikeressége iránti magabiztosság kialakítását célozza. Emellett a rendszer sikerességéhez létfontosságú az is, hogy az érintettek bízzanak a rendszer 79

81 eredményességében, és a rendszer által lefedett érintettekkel történő kooperációban. Ezért azt javasolnám, hogy fokozott figyelmet szenteljenek annak, hogy a rendszer által felállítandó ún. Központi Hatóság mindenképp megfeleljen a transzparencia (átláthatóság) kritériumának. Jelenleg ugyanis az emberek nagyon szkeptikusak egy központi hivatal hitelességét illetően. Végül arra tennék javaslatot, hogy olyan mintaprojektek támogatása valósuljon meg, amelyek kisebb léptékben valósítanák meg a rendszer céljait, ezáltal kivitelezésük elősegítené a rendszer gyakorlatba ültetését. Ilyen mintaprojektek esetében a közösség szabja meg a csökkentés mértékét azt szem előtt tartva, hogy hosszú távon ebből hogyan profitálhat egy olyan világban, ahol az energia szűkössége egyre nagyobb kihívást jelent. 80

82 Irodalom Bartus Gábor (2008): Piac és környezet. Doktori (Ph.D.) értekezés, Készült a Budapesti Műszaki es Gazdaságtudományi Egyetem Környezetgazdaságtan Tanszékén, Budapest. Berend T. Iván (2004): akadémikus előadása: A globalizáció és hatása a centrum-periféria kapcsolatokra Európában. Mindentudás Egyeteme Bleischwitz, R. (2011): Az erőforrás termelékenység nemzetközi gazdaságtana fontossága, mérése, tapasztalati trendek, innováció, és az erőforrás politikák. International Economics and Economic Policy, EIO Bührs, T. (2010): Emissions trading, equity, and sustainability: the case for allocating entitlements to individuals-in-community. Local Environment Vol. 15, Nos. 9 10, Chamberlin, S. (2013): TEQs FAQs. Letöltés dátuma: Commoner, B. (1972): "A Bulletin Dialogue: on "The Closing Circle" - Response". Bulletin of the Atomic Scientists: Cságoly, Ferenc (2010): Környezetünk állapota és a szolidáris építészet. Magyar Szemle, XIX szám Daly, H. E. (1992): Allocation, distribution, and scale: towards an economics that is efficient, just, and sustainable. Ecologicd Economics, 6 ( 1992) ).; Defra, (2008): An Assessment of the Potential Effectiveness and Strategic Fit of Personal Carbon Trading: A Report to the Department for Environment, Food and Rural Affairs. Defra, London. Dittrich, M Giljum, S. Polzin, C. Lutter, S. (2011): Material flows around the world - A global assessment, t.pdf Letöltés dátuma: Dworak, T. Berglund, M. (2007): Az EU víztakarékossági potenciálja. Európai Bizottság, Brüsszel. ENV.D.2/ ETU/2007/0001r. EEA (2010a): Az európai környezet évi állapot és kitekintés. Európai Környezet Ügynökség (European Environment Agency), Koppenhága. European Commission, DG Climate Action (2013): Letöltés dátuma: Letöltés dátuma:

83 European Commission, 2011, Energy Efficiency Plan, Letöltés dátuma: Fleming, D. Chamberlin, S. (2011): Tradable Energy Quotas - A Policy Framework for Peak Oil and Climate Change Gerebiza, E. (2013): The Energia Grab előadás az RCC műhelymunkán, Letöltés dátuma: Global 2000 & SERI (2011): Vízkészleteink kizsákmányolása - Hogyan fenyegeti bolygónk vízkészleteit az anyagi javak fogyasztása? Letöltés dátuma: Global Footprint Network (2012): Sajtóközlemény: augusztus az Ökológiai Túllövés Napja, az emberiség e napon átlépi a természet idei évre biztosított költségvetési keretét. Letöltés dátuma: Gyulai, Iván (2011): Éghajlatvédelmi törvény a fenntartható társadalomért - Javaslatok a megújuló éghajlatvédelmi törvénytervezethez, Ökológiai Intézet Alapítvány Herpainé Márkus Ágnes Gyuris, T. Jász, K. PhD Ladányi, E. (2011): Klímatörvény Szociális Hatástanulmány, Társadalmi Összetartozásért Alapítvány Hoogenboom, Q. (2013): Dutch Footprint Group Letöltés dátuma: MTI (2009): Ismét rekord szinten a világ széndioxidkibocsátása. Letöltés dátuma: Jevons, W. S. (1885): The Coal Question, Macmillan & Co. London, ISBN: /073 Kardos, Péter Fodor, Zoltán (2006): Klímapolitika - Civil szakértői tanulmány a Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégiához, Energia Klub Martinez-Alier, J.(1993): Distributional obstacles to international environmental policy: the failures at Rio and prospects after Rio. Environmental Values, 2 (1), Martinez-Alier, J. (2002): The environmentalism of the poor: a study of ecological conflicts and valuation. Northampton, MA: Edward Elgar Publishing. 82

84 Moll, S., Watson, D. (2009): Az európai fogyasztás és termelés környezetre gyakorolt nyomása. Integrált környezeti és gazdasági tanulmány. A Fenntartható Fogyasztás és Termelés Európai Témaközpontja, Koppenhága. Mozsgai, K. Tombácz, E. (2009): Az Öko Zrt. tanulmánya a Magyar Természetvédők Szövetsége Klímatörvény koncepciójáról, Öko Zrt. Lane, C., Harris, B., Roberts, S., (2008): An Analysis of the Technical Feasibility and Potential Cost of a Personal Carbon Trading Scheme: A Report to the Department for Environment, Food and Rural Affairs. Defra, London. Lockwood, M. (2009): A Review of Assumptions in Defra's Assessment of the Potential Effectiveness of Personal Carbon Trading: Background Paper for Research Project on Personal Carbon Trading. IPPR, London. OECD (2011): Divided We Stand: Why Inequality Keeps Rising Letöltés dátuma: Pataki, György - Takács-Sánta, András (2004): Természet és Gazdaság Ökológiai közgazdaságtan szöveggyűjtemény, Typotex Kiadó, Budapest Personal Carbon Allowances White Paper (2011): carbon_allowances_white_paper.p df, Letöltés dátuma: Point Carbon (2012): EU carbon prices hit record low on vote delay, Letöltés dátuma: Prescott, M. Taylor, M. (2008): Every Citizen a Carbon Trader?, World Policy Journal Rees, W. E. (1992): "Ecological footprints and appropriated carrying capacity: what urban economics leaves out". Environment and Urbanisation 4 (2): RCC (Resource Cap Coalition), (2012): Non-renewable energy quota scheme for Europe Letöltés dátuma: RCC (Resource Cap Coalition), (2013): Limiting resource use in the aftermath of Rio+20 Letöltés dátuma: Sachs, W. (1995): Global Ecology: A new arena of political conflict, pp Zed Books, London Scrap the EU ETS (2013): Declaration Letöltés dátuma: SERI Material Flow Database (2013) Letöltés dátuma:

85 Singh, R. (2010) Sarkozy fights for carbon border tax,bb AccountancyAge, Letöltés dátuma: Starkey, R. (2012): Personal carbon trading: A critical survey Part 1: Equity, Ecological Economics Starkey, R. (2012): Personal carbon trading: A critical survey Part 2: Efficiency and effectiveness, Ecological Economics 73 (2012) Stern, D. I. (2003): The Environmental Kuznets Curve. Internet Encyclopaedia of Ecological Economics Stern, N. (2006): Stern Review Letöltés dátuma: Takács-Sánta, András (2008): Bioszféra-átalakításunk nagy ugrásai - Miért nem élhetünk túl csupán a technika révén?, Természet Világa Tietenberg, T. (1992b): Relevant experience with tradeable entitlements. In: Combating global warming. Study on a global system of tradeable carbon emission entitlements. New York: United Nations, UNCTAD, Tietenberg, T. (2003): The tradable-permits approach to protecting the commons: lessons for climate change. Oxford Review of Economic Policy, 19 (3), tokyaosolar (2013): tokyosolar.hu, Letöltés dátuma: Torres, M. Pinho, P. (2011): Encouraging low carbon policies through a Local Emissions Trading Scheme (LETS)Cities Ungvári, Gábor (2012): Az ésszerű tájhasználat gazdasági hasznai előadás, Hosting Institution Budapest, 2012, November 7. UNSCD (2012): The Future We Want - A Rio %20June%201230pm.pdf Konferencia eredménye Letöltés dátuma: Vida, Gábor (2007): Vida Gábor akadémikus előadása a Magyar Tudományos Akadémián Weizsäcker, Dr. E. U. (2012): Capping resource use - Proposal for a reduction of nonrenewable energy use within the EU Letöltés dátuma: WWF (2012): Living Planet Report Letöltés dátuma: