A Kossuth Lajos Gimnázium története
|
|
- Géza Mészáros
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 A Kossuth Lajos Gimnázium története A Kossuth Lajos Gimnázium története Egy iskola története, múltja az évkönyvek leírásából, az értesítők megjegyzéseiből, a helytörténeti adalékokból meglehetős pontossággal összeállítható. Tervek, vágyak, eredmények, nagyszerű rendezvények, történelmi pillanatok sorakoznak rendben egymás után egy ilyen leírásban, s megpróbálják az intézmény fejlődésének fontosabb mozzanatait visszaidézni. A történetíró felelőssége, hogy ne tévedjen. Összegyűjtött adatai pontosan tükrözzék egy immár 81 éves gimnázium életrajzát! De engedtessék meg egy kis többlet: a száraz adatok mellé néhány apró kiegészítés, idézet, amely iskolánk szellemiségéről, erkölcséről, nagy tanáregyéniségeiről igazi mindennapjairól is tájékoztat, s a valós, sokszínű emlékeink minden részletében pontosan élő alma matert tárja elénk. Erzsébetfalva, amely mint nagyközség szerepelt a század első évtizedeiben Magyarország közigazgatási térképén, még a világháború előtt szorgalmazta egy főgimnázium felállítását. Így 1910 körül a premontrei renddel folytattak tárgyalásokat a község elöljárói, de eredmény nélkül. Nem sokkal később a latin nyelvnek - mint rendkívüli tárgynak - a tanítását szerették volna elérni a fiú polgári iskolában, ám ez sem sikerült. A proletárdiktatúra bukása után dr. Pintér Jenő budapesti tankerületi főigazgató kezdeményezésére, figyelembe véve Ḁ 愀 zsúfolt villamosokon a budapesti iskolákba járó gyermekeiket féltő szülők aggodalmát ᴀ, október 9-én megnyílt az I. és a II. osztály mint a IX. kerületi Fáy András reál-gimnázium fiókintézete. Ḁ 䄀稀 év a magyar nemzet történetének legvégzetesebb dátumai közé tartozik, olyan, mint Elbukni elbukhatott a nemzet, külső és belső okok miatt megtörténhetett, hogy elfeledkezett Istentől nyert történelmi rendeltetéséről. De ősi, belső titokzatos ereje meg nem tört... Ennek az elpusztíthatatlan, ősi erőnek egyik - minden szónoklatnál ékesebben szóló - megnyilatkozása volt a pestszenterzsébeti állami gimnázium megteremtése, kifejlesztése ᴀ- írta a húszéves intézmény történelemtanára, Takó János az es értesítő bevezetőjében. A 86 tanuló a Posta utca 5. szám alatt Haszler Károly igazgatásával kezdte meg a tan-évet. Négy tanár tanította őket. Az elhelyezés igen szerény volt: egy udvari kis épület irodahelyiség és tanári szoba nélkül. A szertár összes felszerelése egy vetítőből, 700 diából, 5 térképből, egy táblából, körzőből és háromszögű vonalzóból állt. Annál erősebb volt a szándék, hogy az ifjúság ismét a tanulással foglalkozzék, mivel az előző
2 hónapokban a Ḁ 琀 爀瘀 渀礀 ⴀ és tekintélytisztelet meg-szűnt, a tanulók önkormányzattal, bizalmiés direktóriumválasztással, propagandával. átképzéssel voltak elfoglalva. Sajnos, az igyekezetet nem kísérte sok szerencse az első évben: november 1-jétől január 18- áig tüzelőhiány miatt korlátozni kellett a tanítást, s hetenként csak három napon tartottak foglalkozásokat. Az egyik napon a tanulóknak és hozzátartozóiknak adtak felvilágosítást a tanárok, a másik napon katonai rendgyakorlatokat végeztettek, s csak a harmadik napon volt tulajdonképpeni tanítás. Végre a szülők adományaiból és a minisztérium támogatásával a fűtőanyagot be tudták szerezni, ám egy hét munka után a spanyoljárvány kitörése miatt március 15-ig az oktatás újból szünetelt. Ettől kezdve azonban zavartalanul folyt a munka az év végéig, ennek köszönhetően az igazgató úr közlése szerint Ḁ 愀稀 előírt anyag elvégeztetett ᴀ. A következő évben már nemcsak igazgatás tekintetében, hanem anyagilag is függetlenné vált az intézet. (A tanulók egy részének havi 440 korona tandíjat kellett fizetnie.) Megnyílt a III. és a IV. osztály is, a létszám az év elején 173 volt. Szerencsére helyet kaptak a Lázár utcai állami elemi iskola épületében, az első emeleten. A tantermek ugyan megfelelőek voltak már, de a szertárak és a könyvtár hiánya hátráltatta a sikeres tanítást. A padok kisméretűek, amelyekben szoronganak a növendékek, s ami testi fejlődésükre káros hatással van. Az iskolai évben megnyílt az V. osztály, s ebben az évben vette fel iskolánk Kossuth Lajos nevét. A névadó ünnepély szónoka Gyönyör Béla volt. Szavaiból a tisztelet és a lelkesedés árad: Ḁ 䠀椀爀搀攀猀猀攀 ennek az intézetnek a címe a legönzetlenebb magyar nevével a mi kedves ifjúságunknak Kossuth lelke szerint való gondolkodásmódját, jellemét, tetteit, s az iskola késői nemzedékei ne feledjék el soha hőn ápolni szívükben Kossuth Lajos szellemét, önzetlen hazaszeretetét! Szünetet sem járvány, sem szénhiány miatt nem kellett tartani, s a következő évben is csak kisebb átalakítások akadályozták a munka folytonosságát ban újításként bevezették az ellenőrző könyvet, amelynek hasznáról az évkönyv így írt: Ḁ 䄀稀 időn súlyosabb vétség nem fordult elő. Igen jó szolgálatot tett a múlt évben bevezetett ellenőrző füzet, melynek segítségével a szülői ház is állandó támogatásban részesíttetett. A családdal való kapcsolattartás fontos eseményei a rendszeres szülői értekezletek, amelyeken az intézet tanárai előadásokat tartottak. ( 1925 novemberében például Ḁ 䄀 szeretet motívuma a gyakorlati nevelésben címmel.) január 1-jén Erzsébetfalva nagyközség Pesterzsébet névvel átalakult várossá, s így az iskola neve ettől kezdve: Pesterzsébeti m. kir. áll. Kossuth Lajos főgimnázium. Eközben a felsőbb osztályok is folyamatosan beindultak, a VIII. évfolyam szeptember 5-- én. E tanév krónikájához tartozik még az iskola mindennapjaiban oly fontos szerepet betöltő ön-képzőkör létrejötte 44 rendes és 28 pártoló taggal. Az ünnepélyeken kívül
3 11 rendes gyűlést tartottak, Ḁ 愀洀攀氀礀攀欀攀渀 a tagok a költészeten, előadóművészeten, népszerű tudományos ismertetéseken kívül énekkel és zenével is igen szép sikerrel foglalkoztak ᴀ. Az év második felének elején megalakult a sportkör is, mindjárt 139 taggal. A sportágak között úszás, atlétika, kerekpározás, vívás, hó- és jég-sport szerepelt. Az új törvény értelmében iskolánk is reálgimnáziummá alakult át, s az I. és az V. osztályban már az új tanterv szerint kezdődött meg az oktatás. A fejlődés azonban korántsem volt zökkenő-mentes. Egyfelől a folyamatos személyi változások, nyolc év alatt 52 tanár fordult meg az intézetben, másfelől a még mindig nem megfelelő el-helyezés nehezítette a munkát. Mindezek a problémák csaknem oda vezettek, hogy az intézményt visszafejlesztik, s beolvasztják anyaintézetébe. Csak Haszler Káro!y igazgató, dr. Chikán Béla polgármester és az áldozatkész polgárok segítségével - az intézet növendékeinek szülei 30 arany-koronát ajánlottak fel fejenként - sikerült a feloszlatást elkerülni, sőt ígéretet szerezni egy új épület felépítésére decemberében Haszler Károlyt áthelyezték. Új igazgatónak albisi Barthos lndárt, volt reáliskolai vezetőt nevezték ki. A tanév végén, iskolánk történetében először, megtartották az érettségi vizsgálatot. Érdemes elősorolni, milyen írásbeli feladatokkal kellett végzőseinknek ekkor megbirkózniuk. A jegyzőkönyv tanúsága szerint magyar nyelv és irodalomból a Toldi-trilógia ismertetése, latinból Tibullus egyik elégiája, mennyiségtanból egy szám-tani sorozat, illetve egy trapéz területének a kiszámítása volt a feladat. E feladatok próbára tették az érettségizőket, mert néhányukat javító vizsgálatra kellett utasítani. Az tanévben az iskola vezetésében újabb változás történt. Barthos Indárt minisztériumi munkára rendeltek, helyét Szentgyörgyvári Artúr foglalta el. A már általa közzétett értesítőben örömmel tudatja Pesterzsébet közönségével, hogy végre megindult az annyira óhajtott új iskola építése, s ennek megfelelően az intézmény rövidesen új helyére költözhet. Erre azonban még 1929 októberéig várni kellett. Az épület tetszetősre sikeredett, a város legszebb középületének tartották. Homlokzatán aranyozott betűk hirdették: Kossuth Lajos Reálgimnázium. Pompásan felszerelték, de tornaterem nem készült hozzá, s a fűtéssel is nagy problémák voltak. Ennek ellenére örömmel vettek birtokukba tanárok, diákok egyaránt a tágas tantermeket, előadókat, szertárakat, rajztermeket. Az igazgató kényelmét szolgálta a négyszobás, külön lépcsőházzal rendelkező lakás. A hivatalsegédek az alagsorban laktak. Pesterzsébet város képviselő-testülete még 1924-ben elhatározta, hogy az iskola dologi és személyi kiadásainak fedezéséhez 1925-től kezdve évi tízezer aranykoronával hozzájárul. E kötelezettségének azonban évekig nem tett eleget. Ráadásul hosszú időn át késett a város és az állam közt a gimnáziumra vonatkozó jogi helyzet szabályozása. A hosszas huzavona után május 14-én létrejött szerződés jórészt újra megállapította a városnak már
4 régebben vállalt kötelezettségeit, és kimondta, hogy a város az iskola épületét az ingatlannal együtt az államnak átadja használatra a gimnázium céljaira, s vállalja a tornaterem felépítését három éven belül. Ez azonban később sem készült el ban Pesterzsébet rendezett tanácsú megyei város a Pestszenterzsébet nevet vette fel, így az intézet felirata újra változott: Pestszenterzsébeti magyar királyi állami Kossuth Lajos Reálgimnázium. Az évi XI. törvénycikk minden közép-iskolát gimnáziummá tett. Hóman Bálint miniszter ezen túlmenően a nemzeti tárgyakat állította a tanítás középpontjába, s kifejezetten hangsúlyozta a nevelés elsődleges szerepét. Az új törvény szerint: Ḁ 氀 A magyar középiskola feladata, hogy a tanulót vallásos alapon erkölcsös polgárrá nevelje, a magyar nemzeti művelődés szellemének megfelelő általános műveltséghez juttassa, s az egyetemi és főiskolai tanulmányokra képessé tegye... A középiskola a nemzeti életben vezető szerepre hivatott értelmiség nevelésére szolgáló iskolafaj... Az új törvény szellemében folytatódott az oktatás, s hozzáteszem, folytatódik javarészt ma is, hisz e cikkely szavai napjainkban is eligazítóak a középfokú intézményekre ban Szentgyörgyvári Artúrt a minisztériumba helyezték. Helyére Éltető Ödön került, aki eddig a szentlőrinci új állami gimnázium megbízott igazgatója volt. Az elkövetkezendő esztendőkben az oktatás egyre nehezebbé vált. Sorozatos áthelyezések, pályamódosítások - később pedig már a bevonulások miatt - a tanárok csak helyettesítésekkel, jelentős túlórával tudták a kijelölt tananyagot elvégezni. Ráadásul egyre nyomasztóbb gondot jelentett az intézmény tanulóinak egészségi állapota (az as esztendőben a tablóképen öt tanuló neve mellett látható az elhalálozást jelentő kereszt). A kor rányomta bélyegét az iskola hétköznapjaira is De a nehézségek, úgy látszik, megsokszorozták az intézet erejét, szelleme pedig a régi maradt. Ez utóbbiról olvashatunk 1939-ben: Ḁ 䠀愀稀愀昀椀愀猀 szempontok irányították a mindenkori tanári testületet az összes tárgyak, elsősorban a nemzeti tárgyak (magyar, történelem, földrajz) tanítása alkalmával. Szent István birodalma lebeg itt minden tanár és diák szeme előtt. Hiszünk valamennyien Magyarország feltámadásában. E nyilatkozat nem csupán az elszántságot mutatja, hanem jól érezhetően utal a történelmi pillanatra is. (Kiegészítésként jegyzem meg, hogy az as tanévben minisztériumi rendeletre megkezdődött az olasz nyelv oktatása. Az értesítő magyarázattal is szolgált:
5 Ḁ ي ج䬀 氀 渀 猀攀渀 nekünk, magyaroknak fontos, hogy az olasz nép nyelvével minél alaposabban megismerkedjünk. Az a mély barátság, amely minket az olasz néppel összeköt, csak úgy fejleszthető, mélyíthető ki eredményes együttműködésre, ha ifjú nemzedékeink jelentékeny része már a középiskolában sajátítja el az olasz nyelvet. ᴀA nyelvoktatás ezek szerint már akkor sem tudott teljesen függetlenedni a politikától. Ugyanezen időszak szinte hihetetlen teljesítményei közé tartozik, hogy dr. Somos Jenő irányításával az önképzőkör a Ḁ 䴀愀最礀愀爀 Irodalmi Ritkaságok ᴀ sorozatában megjelentette Riedl Frigyes egyetemi tanár előadássorozatát Mikszáth Kálmánról. A kiadáshoz szükséges pénzt a kör tagjai és a felelős diákok teremtették elő. A könyvtár állománya ugyanakkor 1938-ban már elérte a két-ezer darabot, javarészt szintén adományoknak, gyűjtéseknek köszönhetően őszén nagyobb tatarozásokat végeztek az épületen, s végre kaviccsal feltöltötték az eső idején mindig víz alatt álló, következésképp használhatatlan udvart. A II. világháború végképp feldúlta az iskola békés életét. A tanítás azonban csak április 1-jén szakadt meg. Később, amikor a városházát lebombázták, a hivatalok ideköltöztek, mivel az épület sértetlen maradt. Majd szovjet hadikórházat rendeztek be benne 1946 februárjáig, ezért március 5-én az Iskola utca 3. szám alatti rozoga házban (előzőleg istállónak használták) indult meg a tanítás, s a Vas Gereben utcai laktanyában folytatódott - a gyorsan emelkedő létszám miatt március 6-ig. Itt már négy tanteremben tanítottak egész napos rendben. Ekkor bízta meg a város vezetősége György Endrét a gimnázium igazgatásával, aki 1945 júliusában már érettségi vizsgákat is tartatott. A Török Flóris utcai épületbe költözve végre ismét megfelelő környezetben, s néhány év után már elég jól felszerelt iskolában folyhatott az oktató-nevelő munka ban megindult a dolgozók gimnáziuma, ezért késő estig tartottak az órák, sőt átmenetileg egy kereskedelmi szaktanfolyam, illetve egy közgazdasági középiskola is helyet kapott az épületben. A nyolcosztályos általános iskola bevezetése után gimnáziumunk is áttért a négyosztályos középiskolai rendszerre, ezért a létszám rendkívül megfogyatkozott ben 283 diák járt az intézetbe. (Utoljára az 1923/24. esztendőben - hét osztállyal - volt ilyen kevés tanuló. Ez tette lehetővé, hogy 1950-ben még a kerületi ipari technikumnak is helyet adjon.) 1948-ban hozták létre a diákok - tanárok vezetése nélkül - az iskolai énekkart, melynek szervezője Máthé János volt, aki később a kerületi zeneiskola igazgatója lett végén Donázi Ferenc került az igazgatói tisztségbe. A következő év januárjában már levélben számolt be a Fővárosi Tanács oktatási osztályának a szűkös körülményekről. A válasz rövidesen megérkezett, s rendkívül kedvező volt: az épületet nyolc tanteremmel és tornateremmel fogják bővíteni. Később azonban változott a fenti elképzelés. A határozat úgy szólt, hogy maradjon a technikum a Török Flóris utcában, s kapjon új épületet a Kossuth. A
6 döntést követően meglepő gyorsasággal - egy év alatt augusztusára az Ady Endre utcában elkészült az új, megfelelően felszerelt épület három tanműhellyel, sőt 44 év várakozás után végre tornateremmel is. Még az 1959/60-as tanévben bevezették a gyakorlati foglakozást, majd a koedukált oktatást. (A lányok megjelenését nagy vita előzte meg a tantestületen belül is.) A gyakorlati órák keretében az iskola üzemekkel kötött szerződést, ahol tanulóink hetente négy-öt órát töltöttek el tanári kísérettel. Szinte hihetetlen, de a 60-as évek végére a 12 tantermes iskola is szűknek bizonyult a diákok elhelyezésére. (22 osztály diák) Ezen kabinetrendszerű oktatással. majd szükségtantermek-kel segített az igazgatóság. Ḁ 䄀 nevelő-oktató munka fokozatosan korszerűsödött. A szakosított tantervű oktatás bevezetése (német - orosz nyelvi, matematikai tagozat), a német nyelvi és világnézeti kísérleti oktatás, az iskola több tanárának vezető tanári megbízatása, a német nemzetiségi osztályok megindítása (1973), s az érettségi vizsgák jó eredményei: mind a kitűzött cél sikeres megvalósítását bizonyítják. - olvashatjuk az 1979-es jubileumi évkönyvben. A német tanítási nyelvű nemzetiségi gimnáziumi osztályokat az Eötvös József Gimnáziumból helyezték át iskolánkba, s ezzel az általános képzés egy új, sajátosabb képzési formával egészült ki. A tanulók külön tanterv szerint tanulták a német nyelvet és irodalmat, továbbá német nyelven folyt már az első osztálytól kezdve a történelem, a földrajz, az ének-zene és a negyedik osztályban a világnézetünk alapjai tárgy tanítása. Ḁ 䄀 tagozat célja nemcsak az elfelejtett anyanyelv alapos elsajátítása és az érettségi bizonyítvánnyal együtt a középfokú vagy felsőfokú nyelvvizsga megszerzése. Célja a nemzetiségi tudat kialakítása, fejlesztése, a Magyarországon élő német nemzetiség kultúrájának, hagyományainak felkutatása, ápolása továbbadása ᴀ- írta Lunczer Teréz nemzetiségi tagozatvezető 1989-ben. A képzés beindítása már dr. Thomann Márton igazgató nevéhez fűződik (1971 őszén lett iskolánk új vezetője), csakúgy, mint az 1979/80. tanévben bevezetésre kerülő fakultatív oktatási rendszer, valamint a több mint húsz éven át megjelenő, a kerület négy középiskoláját összefogó, színvonalas újság, az Erzsébeti Diák. A nyolcvanas évektől kezdve még további változások is történtek a gimnázium belső szerkezetében. Az öt osztályból immáron két osztály volt nemzetiségi, emellett - talán a régi hagyományokat felelevenítendő - emelt szinten is folyt az angol, német és orosz nyelv tanítása. Újdonságként gyakorlati fakultációk is megjelentek (államigazgatás és idegenvezetés). Az iskolai élet színesebbé tételét szolgálták a még mostanában is zajló
7 Kossuth-napok, amelyeken híres vendégek tartottak előadásokat (többségükben volt Kossuth-diákok), s az egész diákságot megmozgató sportversenyek, játékok, művészeti előadások szerepeltek. Dr. Thomann Márton nyugdíjba vonulása után 1986-ban Babos Judit lett intézményünk igazgatója. Hivatali idejének öt esztendeje alatt vált ki iskolánkból, és alapított önálló gimnáziumot a német nemzetiségi tagozat. Az így támadt űrt a német - magyar két tannyelvű oktatás beindításával töltöttük be. Az évtized végének változásai iskolánkat is elérték. Demokratikus, korszerű szemléletű intézmény megteremtésén fáradozunk. Erről írt Horváth Gábor igazgató (ő 1991 óta áll az iskola élén) az iskolánk 75 éves jubileumára megjelent évkönyvben. Budapest, május Hajdu Zsolt
A SZABADKAI KÖZSÉGI FŐGYMNASIUM RÖVID TÖRTÉNETE (1860 1918)
A SZABADKAI KÖZSÉGI FŐGYMNASIUM RÖVID TÖRTÉNETE (1860 1918) Az egykori szabadkai gimnázium épülete 8 A Szabadkai Községi Főgymnasium története 1861-ben kezdődött, amikor az 1747-ben alapított iskola megnyitotta
AVASI GIMNÁZIUM FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2014/2015-ÖS TANÉV. Általános kerettantervű képzés, emelt szintű nyelvoktatással (Tagozatkód: 13)
AVASI GIMNÁZIUM FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2014/2015-ÖS TANÉV Cím: 3524 Miskolc, Klapka Gy. u. 2. OM kód: 029264 Telefon: 46/562-289; 46/366-620 E-mail: titkarsag@avasi.hu Honlap: www.avasi.hu I. A 2014/2015.
KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA
KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A 32/2008. ( XI. 24.) a nevelési- oktatási intézmények működéséről szóló OKM rendelet alapján az alábbi adatokkal működik intézményünk. Intézmény neve: Általános Iskola Tápiószele
NYELVTANULÁS A VILÁGON SPANYOL MAGYARORSZÁG
NYELVTANULÁS A VILÁGON SPANYOL MAGYARORSZÁG 2018 A spanyol mint idegen nyelv Magyarországon Magyarországon egy többen érdeklődnek a spanyol nyelvtanulás iránt. Általában második vagy harmadik idegen nyelvként
Palonai Magyar Bálint Általános Iskola
Intézmény neve: Palonai Magyar Bálint Általános Iskola Igazgató: Makkos Csaba Címe: Fonyód Fő u. 8. Telefon / fax: 85 / 361423 Email cím: mbaltisk@tonline.hu OM azonosító: 034007 Telefon: 85361423 1. Pedagógusok
倀섀䰀夀䄀ⴀ 嘀섀䰀䄀匀娀吀섀匀 嘀攀 搀 搀 愀 欀攀 稀攀 搀 戀 攀 愀 樀 瘀儁 搀 攀 琀
㠀 倀섀䰀夀䄀ⴀ 嘀섀䰀䄀匀娀吀섀匀 嘀攀 搀 搀 愀 欀攀 稀攀 搀 戀 攀 愀 樀 瘀儁 搀 攀 琀 TUDTAD? MELYEK A PÉCS-BARANYAI KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA PÁLYAORIENTÁCIÓT SEGÍTŐ PROGRAMJAI? Nyitott kapuk (üzem-, képzőhely és tanműhely látogatások)
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ NYOLCADIKOS TANULÓK RÉSZÉRE a VSZC Közgazdasági és Közigazgatási Szakgimnáziuma kilencedik évfolyamára a 2019/2020.
Veszprémi Szakképzési Centrum Közgazdasági és Közigazgatási Szakgimnáziuma 8200 Veszprém, Csap u. 9. Tel: 88/560-590 Fax: 88/560-570 Igazgató: ifj. Szathmáry Árpád Pályaválasztási felelős: Juhász Tamás
Az EGRI SZILÁGYI ERZSÉBET GIMNÁZIUM 2014-2015. tanévre vonatkozó felvételi tájékoztatója
Az EGRI SZILÁGYI ERZSÉBET GIMNÁZIUM 2014-2015. tanévre vonatkozó felvételi tájékoztatója 1. Az intézmény neve: EGRI SZILÁGYI ERZSÉBET GIM- NÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM 2. Címe, telefonszáma: 3300 EGER, IFJÚSÁG
Palonai Magyar Bálint Általános Iskola
Intézmény neve: Palonai Magyar Bálint Általános Iskola Igazgató: Makkos Csaba Címe: Fonyód Fő u. 8. Telefon / fax: 85 / 361423 Email cím: mbaltisk@tonline.hu OM azonosító: 034007 Telefon: 85361423 1. Pedagógusok
Különös közzétételi lista A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához
Különös közzétételi lista 2018. 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Kőszeg: Középiskolai tanár: Általános iskolai tanár: Tanító speciális
A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2015/16-os tanévre
A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2015/16-os tanévre OM azonosító: 031936 Székhely/telephely kódja: 001 Igazgató: Kovács Miklós Pályaválasztási felelős: Polyóka Tamás igazgatóhelyettes
Nyíregyházi Kölcsey Ferenc Gimnázium
Nyíregyházi Kölcsey Ferenc Gimnázium Beiskolázási nyílt nap Szülői értekezlet 2018. szeptember 12. Nyíregyházi Kölcsey Ferenc Gimnázium Sok szeretettel köszöntjük a kedves Szülőket, Hozzátartozókat, Érdeklődőket!
Közzétételi lista. 2014/15-ös tanév. 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztáshoz
Közzétételi lista 2014/15-ös tanév Az intézmények eredményességéről, felkészültségéről, személyi feltételeihez (személyes adatokat nem sértve) kapcsolódó információkról a szülőket tájékoztatni szükséges,
2. oldal i) természetrajz, k) kémia, l) természettan, m) mennyiségtan, n) filozófia, o) rajz, p) testgyakorlás. 4. A reáliskola rendes tárgyai. A reál
1. oldal 1924. évi XI. törvénycikk a középiskoláról 1 1. A középiskola fogalma és feladata. A középiskolának három faja van: a gimnázium, a reálgimnázium és a reáliskola. A középiskolának az a feladata,
NYÍLT NAP MAGYAR MŰHELY ÁMK GIMNÁZIUMA
NYÍLT NAP 2018. 11. 14. MAGYAR MŰHELY ÁMK GIMNÁZIUMA Milyen célkitűzésekkel jött létre az iskola? Mezőörs és környéke fiataljainak tehetséggondozása Felelősséget vállalni a környezetért és a közösségért
BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 2012-2013-as tanévre
BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2012-2013-as tanévre Kedves Leendő Tanulónk! Tisztelt Érdeklődő Szülők! Tájékoztatónk célja, hogy felvételi követelményeinket nyilvánosságra
INTÉZMÉNYÜNKBEN FOLYÓ KÉPZÉSEK
INTÉZMÉNYÜNKBEN FOLYÓ KÉPZÉSEK A 4 évfolyamos gimnáziumi osztályaink Emelt idegen nyelvi képzések Intézményünkben nagy hagyományai vannak az emelt szintű angol és német nyelvoktatásnak. A nyelvi tagozaton
A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2017/18-as tanévre
A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2017/18-as tanévre OM azonosító: 031936 Székhely/telephely kódja: 001 Igazgató: Kovács Miklós Pályaválasztási felelős: Polyóka Tamás igazgatóhelyettes
A Szent Gellért Katolikus Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium felvételi tájékoztatója
A Szent Gellért Katolikus Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium felvételi tájékoztatója Az iskola neve: Szent Gellért Katolikus Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium Az iskola OM-azonosítója: 028300
Továbbtanulási lehetőségek. A Bercsényi Miklós Katolikus Gimnázium és Kollégium, Általános Iskola, Óvoda gimnáziumában
Továbbtanulási lehetőségek A Bercsényi Miklós Katolikus Gimnázium és Kollégium, Általános Iskola, Óvoda gimnáziumában Immár 6. éve dolgozik katolikus nevelési-oktatási intézményünk az óvoda- általános
Felvételi tájékoztató
Felvételi tájékoztató 2019-2020 A Sashegyi Arany János Általános Iskola és Gimnázium tájékoztatója Tisztelt Szülők! Kedves Diákok! Nevelő-oktató munkánk feladata: Korszerű oktatás (kiemelkedően felszerelt
2700 Cegléd, Rákóczi út 46. tel: (53)-310-934, (53)-500-525 fax:(53)-500-625 E-mail: cklg@cklg.hu www.cklg.hu
Beiskolázási tájékoztató a 2015/2016-os tanévre Ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium OM azonosító: 032549 2700 Cegléd, Rákóczi út 46. tel: (53)-310-934, (53)-500-525 fax:(53)-500-625 E-mail: cklg@cklg.hu www.cklg.hu
A legfontosabb adatok
Alapítva 1876-ban A legfontosabb adatok Fenntartó: Székesfehérvári Tankerületi Központ Iskola címe: 8000 Székesfehérvár, Budai út 7. Tagintézmény: 8000 Székesfehérvár, Sziget u. 1. www.telekiblanka.hu
KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYEK RÉSZÉRE
LETENYEI ANDRÁSSY GYULA ÁLTALÁNOS ISKOLA OM:037530 8868Letenye, Bajcsy-Zs.u.2. KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYEK RÉSZÉRE A 229/2012. (VIII.28.) OKM rendelet kötelezi az intézményeket
Az iskola múltja és jelene
Az iskola múltja és jelene A zsákai református egyház az 1700-as évek elején építteti az első iskolát a fiúk számára, majd a lányok részére 1745-ben épült önálló iskola, egy-egy tanítóval. Iskolaszervezete
Különös közzétételi lista a nevelési oktatási intézmények részére. Szilvási Általános Iskola
Különös közzétételi lista a nevelési oktatási intézmények részére Szilvási Általános Iskola A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához A nevelő
Bernáth Kálmán Református Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskola. felvételi tájékoztató
Bernáth Kálmán Református Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskola felvételi tájékoztató 2016/2017 BEMUTATKOZÁS Iskolánkban 60 év óta folyik kereskedelmi és vendéglátóipari szakemberek képzése.
BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 2011-2012-es tanévre
BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2011-2012-es tanévre Kedves Leendő Tanulónk! Tisztelt Érdeklődő Szülők! Tájékoztatónk célja, hogy felvételi követelményeinket nyilvánosságra
Kökönyösi Gimnázium 7300 Komló, Alkotmány u. 2/B 2016-2017. TANÉVBEN INDULÓ OSZTÁLYOK
Kökönyösi Gimnázium 7300 Komló, Alkotmány u. 2/B OM azonosító: 201286 Telephely kód: 001 Igazgató: Vámos Ágnes Pályaválasztási felelős: Varga Margit Telefon: 72/482-367 E-mail: gimnazium@nagylaszlo-komlo.sulinet.hu
Információk: Ponácz Ferenc igazgatóhelyettes, tel.: 22/ 506-162 Titkárság, tel.: 22/ 506-472. web: www.telekiblanka.hu. e-mail: budai@telekiblanka.
Kedves Szülők! Köszönjük érdeklődésüket iskolánk hat évfolyamos gimnáziumi képzése iránt. E tájékoztató honlapunkon történő megjelentetésével is szeretnénk hozzájárulni ahhoz, hogy Önök minél több információhoz
BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 2015-2016-os tanévre
BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2015-2016-os tanévre Kedves Leendő Tanulónk! Tisztelt Érdeklődő Szülők! Tájékoztatónk célja, hogy felvételi követelményeinket nyilvánosságra
Felvételi tájékoztató 2017/18
Felvételi tájékoztató 2017/18 Tomori Pál Magyar - Angol Két tanítási nyelvű Közgazdasági Szakgimnázium Cím: 1223 Budapest, Művelődés utca 21-27. Telephely kód: 001 Telefon: 06 1 362-1551 OM azonosító:
2700 Cegléd, Rákóczi út 46. tel: (53)-310-934, (53)-500-525 fax:(53)-500-625 E-mail: cklg@cklg.hu www.cklg.hu
Beiskolázási tájékoztató a 2016/2017-es tanévre Ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium OM azonosító: 032549 Telephely kódja: 001 2700 Cegléd, Rákóczi út 46. tel: (53)-310-934, (53)-500-525 fax:(53)-500-625 E-mail:
Bocskai István Gimnázium, Szakközépiskola, Egységes Pedagógiai Szakszolgálat és Szakmai Szolgáltató
Bocskai István Gimnázium, Szakközépiskola, Egységes Pedagógiai Szakszolgálat és Szakmai Szolgáltató OM azonosító: 200886 Cím: 3900 Szerencs, Ondi út 1. Telefon: 47/362-533 47/361-444 47/362-132 Fax: 47/362-533/102-es
Minőségbiztosítás a 2009/2010. tanév felmérésének kiértékelése
Minőségbiztosítás a 2009/2010. tanév felmérésének kiértékelése a Gallup Intézet nyilvános, bemért kérdőívei és feldolgozási módszere szerint Tanulói elégedettség kérdőívének kiértékelése Törpe tanulói
2700 Cegléd, Rákóczi út 46. tel: (53) , (53) fax:(53)
Beiskolázási tájékoztató a 2017/2018-as tanévre Ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium OM azonosító: 032549 Telephely kódja: 001 2700 Cegléd, Rákóczi út 46. tel: (53)-310-934, (53)-500-525 fax:(53)-500-625 e-mail:
Szeged és Térsége EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM, Általános Iskola OM
Szeged és Térsége EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM, Általános Iskola OM 200909 GIMNÁZIUMI OSZTÁLYOK FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2020 2021. Cím: 6723 Szeged, Csongor tér 1. Telefonszám 62/547-062 Fax 62/547-063 E-mail
Hó/nap Esemény Helyszín
ok száma: 179 Tanítás nélküli munka: 6 Módosított Tanévtár 2013/2014. tanév 1 tanulmányi kirándulás: 2013. 09. 13. 1 Szalagavató (2013.12.27. helyetti munka): 2013. 11. 30 1 ról az IDB dönt (Kanizsay ):
A végzős évfolyamok tanulói által megszerzett komplex típusú állami nyelvvizsgák a Kossuth Lajos Gimnáziumban
Kossuth Lajos Gimnázium 1204 Budapest, Ady Endre u. 142. Tel/fax.: 283 1270 E-mail: kossuth@klgbp.hu Internet: www.klgbp.hu A végzős évfolyamok tanulói által megszerzett típusú állami nyelvvizsgák a Kossuth
Gundel Károly Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Szakképző Iskola
Gundel Károly Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Szakképző Iskola FELVÉTELI a 2013-2014-es tanévre Szakközépiskola 01 KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ IDEGENFORGALMI SZAKKÖZÉP (német) (1 osztály 34 fő) 02 NYELVI ELŐKÉSZÍTŐS
A 2015-2016-os TANÉV RENDJE, FELADATAI
A 2015-2016-os TANÉV RENDJE, FELADATAI A 28/2015. (V. 28.) EMMI rendelet a 2015/2016. tanév rendjéről alapján. 1. A TANÉV A tanítási év első tanítási napja 2015. szeptember 1. A tanítási év első féléve
Különös közzétételi lista
Különös közzétételi lista 2014/2015. tanév 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához 2. A nevelő és oktató munkát segítők száma, feladatköre,
Földeáki Návay Lajos Általános Iskola
Az iskola neve: Földeáki Návay Lajos Általános Iskola Az iskola címe: 6922 Földeák, Zárda u. 18-20. Az iskola OM azonosítószáma: 029695 Tanév megnevezése: 2015/2016-os tanév Személyi feltételek Pedagógusok
Tanévnyitó szeptember 3. Felnőttoktatási tagozat
Tanévnyitó 2015. szeptember 3. Felnőttoktatási tagozat Budapest IX. Kerületi Leövey Klára Gimnázium és Szakközépiskola a második esély gimnáziuma 1 Felnőttoktatási Tagozat www.ktkt.suli.hu Osztályaink
2014-2015. TANÉVBEN INDULÓ OSZTÁLYOK
Kökönyösi Szakközépiskola Nagy László Gimnáziuma 7300 Komló, Alkotmány u. 2. OM azonosító: 201286 Telephely kódja: 013 Igazgató: Vámos Ágnes Pályaválasztási felelős: Varga Margit Telefon: 72/482367 E-mail:
Megrendelőlap. Bizonyítványok. Törzslapok. Megrendelő neve: Szállítási cím: város község. hsz. utca. Számlázási név: város község. hsz.
Megrendelő neve: Szállítási cím: város község utca hsz. Számlázási név: város község utca hsz. Adóazonosító szám: E-mail cím: Telefon: Fax: Ügyintéző: Bankszámlaszám: OM azonosító: Kért szállítási határidő:
KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA. A 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról
KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról rendelet alapján az alábbi adatokat tesszük közzé. Intézmény neve: Jászboldogházi
Oktatási kínálatunkról
Oktatási kínálatunkról Az általános iskolák honlapjaira elsõsorban ismerõsök (jelenlegi és volt diákok, szülõk) ugranak be" néhány futó pillanatra, hogy körülkémleljenek, történt-e valami érdemleges utolsó
Szeged és Térsége EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM, Általános Iskola OM
Szeged és Térsége EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM, Általános Iskola OM 200 909 FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2018 2019. Cím: 6723 Szeged, Csongor tér 1. Telefonszám 62/547-062 Fax 62/547-063 E-mail eotvos@ejg-szeged.sulinet.hu
Tisztelt Igazgató Asszony/Úr!
1 Tisztelt Igazgató Asszony/Úr! Az Országos kompetenciamérés elemzésében komoly kiegészítő adatokat jelentenek az iskolák különböző jellemzőiről szerzett információk. Az alábbi kérdésekre adott válaszai
Különös közzétételi lista A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához
Különös közzétételi lista 2016. 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Tanító speciális képesítéssel: Tartósan távol: 1 igazgató, 2
KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A NEVELÉSI ÉS OKTATÁSI INTÉZMÉNYEK RÉSZÉRE
ENDREFALVAI MÓRA FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A NEVELÉSI ÉS OKTATÁSI INTÉZMÉNYEK RÉSZÉRE 10. számú melléklet a 11/1994. (VI.8.) MKM rendelet és a 32/2008 (XI.24.) OKM rendelet alapján
Különös közzétételi lista a nevelési oktatási intézmények részére
Különös közzétételi lista a nevelési oktatási intézmények részére Szilvási Nevelési-Oktatási Központ Szilvási Általános Iskola A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi
Személyi feltételek Pedagógusok által ellátott tantárgyak, szolgáltatások Tanítók
A 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet 10. számú melléklete Különös közzétételi listát határoz meg a nevelési - oktatási intézmények részére. A fenti rendelkezésnek az alábbi a dokumentummal kívánunk eleget
EGRY JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA
EGRY JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA AZ ISKOLA EREDMÉNYESSÉGÉRŐL, FELKÉSZÜLTSÉGÉRŐL, SZEMÉLYI FELTÉTELEIRŐL SZÓLÓ LEGFONTOSABB INFORMÁCIÓK: Az intézmények
CSOKONAI ÚJPEST. Felvétel tájékoztató 2018/2019. tanév ÚJPESTI CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM. Alapítva:1989
ÚJPEST CSOKONAI Alapítva:1989 Felvétel tájékoztató 2018/2019. tanév U JPESTI CSOKONAI VITE Z MIHA LY A LTALA NOS ISKOLA E S GIMNA ZIUM 1048 Budapest Bo rfesto u. 5-9. www.csvmg.hu ÚJPESTI CSOKONAI VITÉZ
BEISKOLÁZÁS 2014/2015
BEISKOLÁZÁS 2014/2015 Az iskola jellege, célkitűzése: Gimnáziumunkban az általános műveltséget megalapozó, kétszintű érettségi vizsgára, felsőfokú iskolai tanulmányok megkezdésére, valamint a munkába állásra
A Türr István Gimnázium és Kollégium Munkaterve a 2018/2019-es tanévben. Augusztus
A Türr István Gimnázium és Kollégium Munkaterve a 2018/2019-es tanévben Augusztus Augusztus 21. Augusztus 22-23 Augusztus 24. Augusztus 27-29. Augusztus 27. Augusztus 28. Augusztus 27-30 Augusztus 30.
A Türr István Gimnázium és Kollégium Munkaterve a 2018/2019-es tanévben. Augusztus
A Türr István Gimnázium és Kollégium Munkaterve a 2018/2019-es tanévben Augusztus Augusztus 21. Vezetőségi értekezlet Augusztus 22-23 Augusztus 24. Augusztus 27-29. Augusztus 27. Augusztus 28. Augusztus
K Ü L Ö N Ö S K Ö Z Z É T É T E L I L I S T A AZ ISKOLA EREDMÉNYESSÉGÉRŐL, FELKÉSZÜLTSÉGÉRŐL, SZEMÉLYI FELTÉTELEIRŐL SZÓLÓ LEGFONTOSABB INFORMÁCIÓK:
K Ü L Ö N Ö S K Ö Z Z É T É T E L I L I S T A AZ ISKOLA EREDMÉNYESSÉGÉRŐL, FELKÉSZÜLTSÉGÉRŐL, SZEMÉLYI FELTÉTELEIRŐL SZÓLÓ LEGFONTOSABB INFORMÁCIÓK: Az intézmények eredményességéről, felkészültségéről,
Magyar joganyagok - Somogy Megyei Perczel Mór Gimnázium - alapító okirata, módos 2. oldal - Biztosítja a nemzetiségi tanulók nappali rendszerű gimnázi
Magyar joganyagok - Somogy Megyei Perczel Mór Gimnázium - alapító okirata, módos 1. oldal Somogy Megyei Perczel Mór Gimnázium alapító okirata, módosításokkal egységes szerkezetben 1 Az államháztartásról
KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA
HESZ MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA 2642 Nógrád, Vasút sor 9. OM: 032274 KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 2015/2016. tanév mely készült a 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról
TANYA 2100 LEVEGŐVÉTEL Nisnánszky Réka, Nisnánszky Dániel
Budapesti Műszaki- és Gazdaságtudományi Egyetem Tudományos Diákköri Konferencia Építészmérnöki Kar Ipari és Mezőgazdasági Épülettervezési Tanszék TANYA 2100 LEVEGŐVÉTEL Nisnánszky Réka, Nisnánszky Dániel
Igazolás. az adott középiskola pedagógiai programja szerint a középiskolai szakaszt lezáró évfolyam tanévét kettővel megelőző évfolyam tanulójáról
1. sz. melléklet (Jelentkezési lap)... Jelentkezési lap OKTV-re tantárgy kategória felkészítő tanár(ok)...... a tanuló aláírása a szülő (gondviselő) aláírása (Csak akkor, ha a jelentkező nem nagykorú.)
Felvételi eljárás rendje a 2015/2016-os tanévre
Felvételi eljárás rendje a 2015/2016-os tanévre Indítandó osztályok, kódok: Magyar-angol két tanítási nyelvű osztály Kód: 01 5 évfolyamos képzés. (nyelvi előkészítő év angol nyelvből + 4 év ) A helyi tanterv
Osztályszám Tagozatkód (tanult idegen nyelv) Humán gimnázium (angol német) 4 év 32 fő 1 01 Humán gimnázium (német angol)
KRÚDY GYULA GIMNÁZIUM, KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ KÖZÉPISKOLA, IDEGENFORGALMI ÉS VENDÉGLÁTÓIPARI SZAKKÉPZŐ ISKOLA 9024 Győr, Örkény I. u. út 8 10. Tel.: 96/510-670 E-mail: titkar@krudy.gyor.hu, honlap: www.krudy.gyor.hu
Osztályszám Tagozatkód Humán gimnázium (angol német) 4 év 32 fő 1 01 Humán gimnázium (angol olasz)
GYŐRI KRÚDY GYULA GIMNÁZIUM, KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ KÖZÉPISKOLA, IDEGENFORGALMI ÉS VENDÉGLÁTÓIPARI SZAKKÉPZŐ ISKOLA 9024 Győr, Örkény I. utca 8 10. Tel.: 96/510-670 E-mail: titkar@krudy.gyor.hu OM azonosító:
ANDRÁSSY GYULA A G K GIMNÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM. Nyílt nap összeállította: Kovács Tibor ivh.
NDRÁSSY YUL IMNÁZIUM ÉS OLLÉIUM Nyílt nap 2018. 11. 17. IMNÁZIUM ( - 4 ) FONTOS DÖNTÉS Érettségi (középszintű, emelt szintű) Felsőfokú szakképzés, érettségire épülő szakmák nyelvvizsga Felsőoktatás Szakgimnázium
Különös közzétételi lista
Különös közzétételi lista. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához egyetem + 5 Főiskola 6 Főiskola Tanító, német sorszám Iskolai végzettség
Szent Imre Katolikus Gimnázium, Általános Iskola, Kollégium, Óvoda és Alapfokú Művészeti Iskola, Nyíregyháza, Ungvár sétány 19.
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ A 2018-2019-ES TANÉVRE Szent Imre Katolikus Gimnázium, Általános Iskola, Kollégium, Óvoda és Alapfokú Művészeti Iskola, Nyíregyháza, Ungvár sétány 19. Tel./fax: 42/444-300 Honlap:
PEDAGÓGIAI PROGRAM. Damjanich János Gimnázium és Mezőgazdasági Szakképző Iskola
2015 PEDAGÓGIAI PROGRAM Damjanich János Gimnázium és Mezőgazdasági Szakképző Iskola 1 I. I. Helyzetelemzés... 5 1. Az iskola rövid története..5 2. Középiskolánk hivatalos adatai...6 3. Az iskola és környezete...7
A legfontosabb adatok
Alapítva 1876-ban A legfontosabb adatok Fenntartó: Székesfehérvári Tankerületi Központ Iskola címe: 8000 Székesfehérvár, Budai út 7. Tagintézmény: 8000 Székesfehérvár, Sziget u. 1. www.telekiblanka.hu
1. A pedagógusok iskolai végzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához:
Közzétételi lista A 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet 23. - a értelmében az Őcsényi Perczel Mór Általános Iskola az alábbi adatokat, információkat honlapunkon is közzé tesszük: 1. A pedagógusok iskolai
KEOP-5.6.0 Környezet és Energia Operatív program KEOP-5.6.0-12/2013-0033
KEOP-5.6.0 Környezet és Energia Operatív program KEOP-5.6.0-12/2013-0033 0033 LHH: Taktaszada Taktaszadai Móra Ferenc Általános Iskola KÉP HELYE Az iskola épülete 1779m 2 alapterületű,melyben 11 tanterem,
Tiszakécskei Móricz Zsigmond Általános Iskola, Gimnázium, Kollégium és Alapfokú Művészeti Iskola Beiskolázási Tájékoztatója
Tiszakécskei Móricz Zsigmond Általános Iskola, Gimnázium, Kollégium és Alapfokú Művészeti Iskola Beiskolázási Tájékoztatója 6060 Tiszakécske, Erkel fasor 10. Telefon: 76/441-255, Fax: 76/440-063 OM azonosító:
BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 2016-2017-es tanévre
BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2016-2017-es tanévre Kedves Leendő Tanulónk! Tisztelt Érdeklődő Szülők! Tájékoztatónk célja, hogy felvételi követelményeinket nyilvánosságra
Köszöntő az iskola honlapjáról
fontosabb ügyünk nincs, mint hogy mívelődésünkön dolgozzunk, s ez kizárólag nemzeti ügyünk, mert e nemzet jövője ettől függ. Eötvös József: Naplójegyzetek Köszöntő az iskola honlapjáról Nehéz feladat egy
Képzési idő. Tagozat kód Humán gimnázium (angol német) 4 év 32 fő Humán gimnázium (angol olasz)
GYŐRI SZOLGÁLTATÁSI SZC KRÚDY GYULA GIMNÁZIUMA, KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ KÖZÉPISKOLÁJA, TURISZTIKAI ÉS VENDÉGLÁTÓIPARI SZAKKÉPZŐ ISKOLÁJA 9024 Győr, Örkény I. utca 8 10. Tel.: 96/510-670 E-mail: titkar@krudy.gyor.hu
Különös közzétételi lista
Különös közzétételi lista. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Főiskola tanító tanító főiskola 5 Főiskola 6 Főiskola magyar és irodalom,
KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYEK RÉSZÉRE
LETENYEI ANDRÁSSY GYULA ÁLTALÁNOS ISKOLA OM:037530 8868Letenye, Bajcsy-Zs.u.2. KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYEK RÉSZÉRE A 11/1994. (VI. 8.) MKM rendeletet módosító 32/2008. (XI.24.)
Pénzügyes kapcsolattartó: Telefon:
Megrendelő neve: Intézménykód: Szállítási cím: város község utca hsz. Számlázási név: város község utca hsz. Adóazonosító szám: E-mail-cím: Telefon: Fax: Ügyintéző: Bankszámlaszám: OM azonosító: Pénzügyes
Kinizsi Pál Gimnázium és Szakközépiskola FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. a 2010/11-es tanévre
Kinizsi Pál Gimnázium és Szakközépiskola FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2010/11-es tanévre Iskolánk bejárata Karácsonyi hangverseny Szüreti nap, gólyaavató Görögországi kirándulás A felvételi eljárás Az iskolánkba
Audi Hungaria Általános Művelődési Központ. Beiskolázási tájékoztató Német nyelvi előkészítő osztály 2018/2019-es tanév
Audi Hungaria Általános Művelődési Központ Beiskolázási tájékoztató Német nyelvi előkészítő osztály 2018/2019-es tanév Intézményünk felépítése Fenntartó: Audi Hungaria Intézményfenntartó és Működtető Közalapítvány
A kormány 229/2012. (VIII.28) Korm. r. 23. (1) és (3) bekezdése alapján
KÖZZÉTÉTELI LISTA A kormány 229/2012. (VIII.28) Korm. r. 23. (1) és (3) bekezdése alapján 1. Felvételi lehetőségekről szóló tájékoztató 2. Beiratkozás ideje, a fenntartó által engedélyezett osztályok száma
Beiskolázási tájékoztató
Beiskolázási tájékoztató A Deák Ferenc Gimnázium, Közgazdasági és Informatikai Szakgimnázium (OM azonosító 035987) a 2019/2020. tanévre a következő képzési formákat hirdeti meg: Négyosztályos gimnáziumi
Különös közzétételi lista Görgetegi Általános Iskola
Különös közzétételi lista Görgetegi Általános Iskola 2016/2017 1.A pedagógusok végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tantárgyfelosztáshoz Szám Iskolai végzettsége Szakképzettsége Tantárgyfelosztás
A Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium felvételt hirdet négy és nyolc évfolyamos gimnáziumi osztályaiba a 2019/2020-as tanévre az alábbiak szerint
A Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium felvételt hirdet négy és nyolc évfolyamos gimnáziumi osztályaiba a 2019/2020-as tanévre az alábbiak szerint A.) Négy évfolyamos gimnázium (Egy osztály általános tantervű)
Hó/nap Esemény Helyszín. Külön beosztás szerint Kanizsay, nagytanári II Sz V H Egész héten folyamatosan:
ok száma: 180 Tanítás nélküli munka: 6 Tanévtár 2014/2015. tanév 1 Szalagavató (2014.12.24. helyetti munka): 2014.11.22. 1 félévi osztályozó értekezlet: 2015.01.17. 1 ról az IDB dönt (Kanizsay ): 2015.03.13.
Megnevezés (tanult idegen nyelv) Létszám (fő) Tagozatkód
KRÚDY GYULA GIMNÁZIUM, KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ KÖZÉPISKOLA, IDEGENFORGALMI ÉS VENDÉGLÁTÓIPARI SZAKKÉPZŐ ISKOLA 9024 Győr, Örkény I. u. út 8 10. Tel.: 96/510-670 E-mail: titkar@krudy.gyor.hu OM azonosító: 030716
Különös közzétételi lista a nevelési-oktatási intézmények részére 10.sz. melléklet 11/1994.(06.08.)MKM rendelethez
D Ó Z S A G Y Ö R G Y Á L T A L Á N O S I S K O L A 2400 DUNAÚJVÁROS, KÖZTÁRSASÁG U. 14. TELEFON: 25/413-035, 411-035, 410-021, FAX:25/410-021 www.dozsa-duj.sulinet.hu dozsaduj@freemail.hu Különös közzétételi
Berettyóújfalui Szakképzési Centrum Karacs Ferenc Gimnáziuma, Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája
Berettyóújfalui Szakképzési Centrum Karacs Ferenc Gimnáziuma, Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM azonosító: 203030 PÁLYAVÁLASZTÁSI TÁJÉKOZTATÓ a 2018/2019. tanévre 4150 Püspökladány, Gagarin u. 2.
Beiskolázási információk
Újbudai Teleki Blanka Általános Iskola Teleki-Blanka-Grundschule Beiskolázási információk Ö R Ö K Ö S ÖKOISK LA 2017/2018 A TELEKI Iskolánkban a pedagógiai munka legfőbb célja olyan tartalmas, bensőséges
KEOP-5.6.0 Környezet és Energia Operatív program KEOP-5.6.0-12/2013-0034
KEOP-5.6.0 Környezet és Energia Operatív program KEOP-5.6.0-12/2013-0034 0034 Pest II: Bernecebaráti Bernecebaráti Szokolyi Alajos Általános Tagiskola és tornaterem melléképülete Az intézmény 2 különálló
Pénzügyes kapcsolattartó: Telefon:
Megrendelő neve: Szállítási cím: város község utca hsz. Számlázási név: város község utca hsz. Adóazonosító szám: E-mail cím: Telefon: Fax: Ügyintéző: Bankszámlaszám: OM azonosító: Pénzügyes kapcsolattartó:
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2013/2014-es tanévre
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2013/2014-es tanévre Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági és Kereskedelemi Szakközépiskola OM azonosító: 035424 www.hunfalvy-szki.hu 2012.10.30. TANULMÁNYI TERÜLETEK
Felvételi tájékoztató
Felvételi tájékoztató Szent-Györgyi Albert Általános Iskola és Gimnázium (OM azonosító: 035282) Györgyi Albert) Az iskola dolga, hogy megtanítsa vélünk, hogyan kell tanulni, hogy felkeltse a tudás iránti
Tájékoztató a Horvát Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium gimnáziumi osztályainak felvételi eljárásáról Az iskola OM azonosítója:
Tájékoztató a Horvát Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium gimnáziumi osztályainak felvételi eljárásáról Az iskola OM azonosítója: 035326 Iskolánk a 2018/2019-es tanévben a következő gimnáziumi
KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA
KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 2016/2017 1 Az iskola neve: Kossuth Lajos Gimnázium Az iskola címe: 5350 Tiszafüred, Baross G. u. 36. Az iskola OM azonosítószáma: 036014 Tanév megnevezése: 2016/17 Személyi feltételek
Pedagógusok által ellátott tantárgyak és szolgáltatások 1 fő Végzettség, szakképzettség
Az iskola neve: Janikovszky Éva ÁMK Általános Iskola Az iskola címe: 7761 Kozármisleny Alkotmány tér 53. Az iskola OM azonosítószáma: 027327 Tanév megnevezése: 2012/2013. tanév Személyi feltételek Pedagógusok
KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA
KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A 11/1994. (VI. 8.) MKM r. 8. (6) bekezdés kötelezi az intézményeket az ún. különös közzétételi lista megjelentetésére. 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége