Ézs 53,1-12 I vers Jézus Krisztus élete, és elvettetése

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Ézs 53,1-12 I. 1-3. vers Jézus Krisztus élete, és elvettetése"

Átírás

1 Ézs 53,1-12 I vers Jézus Krisztus élete, és elvettetése Ki hitt a mi tanításunknak, és az Úr karja kinek jelentetett meg? Felnőtt, mint egy vesszőszál Ő előtte, és mint gyökér a száraz földből, nem volt néki alakja és ékessége, és néztünk reá, de nem vala ábrázata kivánatos! Útált és az emberektől elhagyott volt, fájdalmak férfia és betegség ismerője! mint a ki elől orczánkat elrejtjük, útált volt; és nem gondoltunk vele. Pedig betegséginket ő viselte, és fájdalmainkat hordozá, és mi azt hittük, hogy ostoroztatik, verettetik és kínoztatik Istentől! És ő megsebesíttetett bűneinkért, megrontatott a mi vétkeinkért, békességünknek büntetése rajta van, és az ő sebeivel gyógyulánk meg. Mindnyájan, mint juhok eltévelyedtünk, kiki az ő útára tértünk; de az Úr mindnyájunk vétkét ő reá veté. Kínoztatott, pedig alázatos volt, és száját nem nyitotta meg, mint bárány, mely mészárszékre vitetik, és mint juh, mely megnémul az őt nyírők előtt; és száját nem nyitotta meg! A fogságból és ítéletből ragadtatott el, és kortársainál ki gondolt arra, hogy kivágatott az élők földéből, hogy népem bűnéért lőn rajta vereség?! És a gonoszok közt adtak sírt néki, és a gazdagok mellé jutott kínos halál után: pedig nem cselekedett hamisságot, és álnokság sem találtatott szájában. És az Úr akarta őt megrontani betegség által; hogyha önlelkét áldozatul adja, magot lát, és napjait meghosszabbítja, és az Úr akarata az ő keze által jó szerencsés lesz. Mert lelke szenvedése folytán látni fog, és megelégszik, ismeretével igaz szolgám sokakat megigazít, és vétkeiket ő viseli. Azért részt osztok néki a nagyokkal, és zsákmányt a hatalmasokkal oszt, mivelhogy életét halálra adta, és a bűnösök közé számláltatott; pedig ő sokak bűnét hordozá, és a bűnösökért imádkozott! Bevezetés Ahogy sorba vesszük Ézsaiás könyvét, láthatjuk, hogy ez a felolvasott rész nagyon szorosan kapcsolódik az előző résznek a végéhez. Ott is az Úr szolgájáról van szó, tehát Jézus Krisztusról, aki emberi testben és szolgai formában jött el erre a földre, és szenvedett, és meghalt. Olyan ez az 53. rész, mint egy fénykép egy ember legfontosabb életszakaszáról. Aki valamit is hallott már az Úr Jézusról, és elolvassa ezt a részt, rögtön tudja, hogy Őróla van szó. Ráismer. Még a gyerekek is ráismernek, hogy ez az Úr Jézus Krisztusról szól. Amikor annak idején Filepet elküldte az Úr, hogy menjen a szerecsen komornyikhoz az országútra, a komornyik is Ézsaiásnak ezt a részét olvasta (ApCsel 8, ). Például meg is említi a Cselekedetek könyvében az Ige, hogy: Kínoztatott, pedig alázatos volt, száját nem nyitotta meg, mint bárány, mely mészárszékre vitetik, mint juh, mely megnémul az őt nyírók előtt, és száját nem nyitotta meg (Ézs 53,7). Azt kérdezte a komornyik Fülöptől, hogy: kiről mondja ezt a próféta? Magáról, vagy más valakiről? (ApCsel 8,34). Ő még akkor még nem hallott az Úr Jézus Krisztusról, nem ismert rá. Fülöp elkezdte neki magyarázni, hogy mindez beteljesedett (ApCsel 8,35). Így történt Jézus Krisztussal. Azt énekeltük az óra elején, hogy Isten szeret. Olvassuk, hogy: Isten az ő szeretetét abban mutatta meg, hogy amikor még bűnösök voltunk, Krisztus értünk meghalt (Róm 5,8). Ma sok ember kétségbe vonja Isten szeretetét: Ha Isten szeret, akkor miért engedi ezt vagy azt a nehézséget, miért ilyen vagy olyan a világ? Ezekről lehetne beszélni, hogy miért, de Isten nem csupán mondja, hogy Ő szeret, hanem megmutatta. Ennyire szeret, hogy eljött a mennyei dicsőségből, tisztaságból, a szépségből, a fényből ebbe a mocsokba és bűnbe. Felvette betegségeinket, terheinket, bűneinket, vétkeinket, és meghalt. Úgy, hogy közben gúnyolták, és nem értették meg. Most ugyan felolvastam az egész részt, de nincs idő arra, hogy az egésszel

2 foglalkozzunk, csak az első három versről szeretnék szólni, aztán majd később a többiről, ha még Isten ad rá alkalmat. Ki hitt a mi tanításunknak A Bibliában, és ebben a részben is, nagyon sok csodálatos dolog van kijelentve. Szól Isten szeretetéről, az Úr Jézus Krisztusról, bűnről, bűnbocsánatról, megváltásról, üdvösségről, a megváltottak örök dicsőségéről, és így tovább. Mindezt csak hit által lehet elfogadni. Ezért mondja: ki hitt a mi tanításunknak? (1. vers). Hit nélkül be van minden zárva előttünk. Hit nélkül lehetetlen Istennek is tetszeni. Aki Isten elé járul, mondja a Zsidókhoz írt levél, annak hinnie kell, hogy Ő létezik. Megjutalmazza azokat, akik Őt keresik. Felmerül a kérdés: ki hitt? Aki nem hisz, miért nem hisz? Van, aki azt mondja, hogy, nem tehet arról, hogy nem hisz. A hívő felé fordulva azt mondja: Jó neked, hogy te hiszel, de én nem tudok hinni. Jó neked, hogy te tudsz hinni. Megint mások azt mondják, hogy azért nem tudok hinni, mert nekem Isten nem adott hitet. Nem meg van írva, hogy a hit Isten ajándéka? Nem egészen így van megírva, hogy a hit Isten ajándéka. Az van megírva erről: Mert kegyelemből tartattatok meg, hit által; és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez. Nem cselekedetekből, hogy senki ne kérkedjék (Ef 2,8). Nem a hitre vonatkozik az a rész, hogy: ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez, hanem a kegyelemre és a megtartásra. Ez ajándék, a megtartás Jézus Krisztusban, ahogy írja az Ige: Istennek pedig legyen hála az Ő kimondhatatlan ajándékáért. Az ajándék Krisztus. Emlékeztetném azokat, akik hallották, régebben volt szó arról, hogy háromféle hit van. Van üdvözítő hit. Erről olvastunk itt: ki hitt a mi tanításunknak? Kié az üdvösség hit által? Ezenkívül van csodatevő hit, amiről azt mondja az Ige: ha egy kis hitetek volna, mint a mustármag, és azt mondanátok ennek a hegynek, hogy keljen fel és zuhanjon a tengerbe, akkor meglenne. Hit által sok csodálatos dolog történt a Szentírásban. Isten ajándéka, a csodatevő hit. Ott van felsorolva Isten kegyelmi ajándékai között. Ezenkívül van még a mindennapi életünkben, Isten hatalmába és szeretetétbe vetett hit. A gondviselésébe vetett hit, hogy Ő szeret bennünket, és nem hagy el. Megtart bennünket, lehet hozzá folyamodni. A háromféle hit közül csak a csodatevő hit az, ami Isten ajándéka, az üdvözítő hit nem. Különben akkor azt mondhatnák az emberek, amit szoktak is mondani, hogy nem tehetek róla, hogy elkárhozok, Isten az oka. Miért nem adott nekem hitet? A csodatevő hit nem üdvözít. Ahol legtöbb csodái voltak az Úr Jézusnak, ott voltak a leghitetlenebbek az Ő üdvözítő, bűnbocsátó munkájával szemben. Üdvözítő hite mindenkinek lehet, aki akar hinni. Mi az akadálya a hitnek? Mi az akadálya annak, hogy egyesek hisznek, mások pedig nem hisznek? A következőt olvassuk erről: Mert minden, a ki segítségül hívja az Úr nevét, megtartatik. Mimódon hívják azért segítségül azt, akiben nem hisznek? Mimódon hisznek pedig abban, a ki felől nem hallottak? Mimódon hallanának pedig prédikáló nélkűl? Mimódon prédikálnak pedig, ha el nem küldetnek? A miképen meg van írva: Mily szépek a békesség hirdetőknek lábai, a kik jókat hirdetnek! De nem mindenek engedelmeskedtek az evangyéliomnak. Mert Ézsaiás azt mondja: Uram! Kicsoda hitt a mi beszédünknek? Azért a hit hallásból van, a hallás pedig Isten ígéje által (Róm 10,13-17). Ez az Ige világosan beszél arról, hogy a hit az nem úgy száll le ránk az égből, vagy csap belénk, mintegy villám, hogy egyszer csak az egyik hisz, a másik pedig nem hisz, hanem a hit, hallásból van. A hallás pedig Isten Igéje által, ha valaki hallgatja és meghallja Isten Igéjét. Az Ige Jézus Krisztusról beszél, Isten szeretetéről, szentségéről, jóságáról. Ha valaki hallja ezt az Igét, és megismeri benne Istent és Jézus Krisztust, akkor tud hinni. Hogy lehetne hinni abban, azt mondja itt az Ige, akit nem ismerünk? Mi módon ismerhetnénk valakit, hogyha nem is beszéltek róla, nem is hallottunk semmit felőle?

3 Tehát, ha valaki azt mondja, hogy én nem hiszek, akkor kérdezze meg magától, hogy akarok hinni Istenben? Ha akarok hinni, akkor mindent megteszek, ami rajtam áll, hogy higgyek? Az egyik, amit meg kell tenni az, hogy kiteszem magam Isten Igéjének. Hallgatom vagy olvasom Istennek az Igéjét. Aki meglátja a nagy és szerető Istent az Igében, annak nem nehéz hinni azt. Nehéz hinni a gyereknek abban, hogy az ő édesapja, meg az édesanyja megvédi őt? Meg sem fogalmazza a gyerek, hogy hiszek vagy nem hiszek. Akármi baj van, a kisgyerek rögtön kiállt: Jaj, apukám, anyukám! - még ha nincsenek is ott a szülei. Egyik lányunkat egyszer egészen távol tőlünk egy kutya megkergetett, és mindjárt azt kiabálta, hogy anyukám, anyukám. A közelben sem volt, de rögtön tudta, a szíve mélyén, az ösztöneiben benne volt, hogy aki segíthet rajtam, az anyukám, mert szeret. Ugyanígy van az ember is Istennel. Ha megismeri Isten szeretetét, a legtermészetesebb, hogy hisz benne. Engedetlenség Ha az ember mégsem hisz, sokan még azok se, akik valamennyit ismernek Isten szeretetéből, annak van egy oka. Éppen erre az Igére hivatkozik az Ézsaiás 53-ban, hogy ki hitt a mi tanításunknak? És az Úr karja kinek jelentetett meg? Még egyszer elolvasom: De nem mindenek engedelmeskedtek az evangyéliomnak. Mert Ézsaiás azt mondja: Uram! Kicsoda hitt a mi beszédünknek? (Róm 10,16). Látjuk ebből, hogy az engedelmesség, és a hit is össze van kapcsolva. Nem mindenek engedelmeskedtek, mert Ézsaiás azt mondja: Uram! Kicsoda hitt a mi beszédünknek? Ez a kettő úgy tartozik össze, hogyha valaki hallja Istennek az Igéjét, azt is felfogja, hogy ez nem csupán egy észbeli elfogadás, hanem itt valami változásnak is kell lenni a magatartásban, az életmódban, a gondolkozásmódban is. Nem sokat kell hallani az Igét ahhoz, hogy valaki rájöjjön, hogy ha hisz Istenben, Jézus Krisztusban, akkor ez azzal jár, hogy hátat kell fordítani a bűnös életmódnak. Le kell mondani a test bűnös kívánságairól, hátat kell fordítani a bűn ideig-óráig való gyönyörűségének. Vállalni kell Krisztus gyalázatát. Őt is megvetették, ahogy olvastuk ebben az Igében is: utált volt, emberektől elhagyatott volt. Aki ezt nem akarja vállalni, az készakarva nem hisz. Nem bízik Istenben. Nem bízza rá az életét Istenre. Mert nem fizeti meg az engedelmességben felmerülő árat. Jól ismert vers az, hogy: Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Mert nem azért küldte az Isten az ő Fiát a világra, hogy kárhoztassa a világot, hanem hogy megtartassék a világ általa. A ki hiszen ő benne, el nem kárhozik; a ki pedig nem hisz, immár elkárhozott, mivelhogy nem hitt az Isten egyszülött Fiának nevében. Ez pedig a kárhoztatás, hogy a világosság e világra jött, és az emberek inkább szerették a sötétséget, mint a világosságot; mert az ő cselekedeteik gonoszak valának. Mert minden, a ki hamisan cselekszik, gyűlöli a világosságot és nem megy a világosságra, hogy az ő cselekedetei fel ne fedessenek (Jn 3,16-20). Ez az oka annak, ha valaki nem hisz, hogy nem akar Jézus Krisztus útján járni. Inkább szereti a sötétséget, a bűnt, mint a világosságot és a tisztaságot. Emberi dicsőségvágy Van másik oka is, például: Mimódon hihettek ti, a kik egymástól nyertek dicsőséget, és azt a dicsőséget, a mely az egy Istentől van, nem keresitek? (Jn 5,44). Azt mondja itt az Úr Jézus, hogy nem hihet Őbenne az, akinek számít, hogy az emberek dicsőítsék. Legalábbis ne szólják meg, ne gyalázzák. Nagyon sokan egyszerűen azért nem lesznek hívő emberek, mert szégyellik, hogy majd azt mondják róluk, hogy: hát te is hívő lettél? Elment az eszed? Te is mégy a feleséged után, vagy vénasszonyok után, akik a gyülekezetbe járnak? Egyszerűen ezt a szégyent nem viseli el. Mások földi dicsőség után vágynak. Van bizonyos tehetségük, szeretnék kibontakoztatni, és vágynak az emberek dicsőítésére: milyen nagy zenész, milyen nagy színész, milyen nagy politikus, vagy milyen nagy humanista. Azt mondja az Úr Jézus, aki emberektől akar

4 dicsőséget nyerni, vagy legalábbis nem szeretné, hogy megvessék az emberek, azok semmire nem becsülik azt a dicsőséget, amit Isten akar adni. Pedig: az ember dicsősége olyan, mint a fű virága. Megszárad a fű, elhull a virága, de az Isten dicsősége [amit Ő ad, az el nem múlik] mindörökre megmarad. Hervadhatatlan, mondja Péter apostol. A nekünk eltett örök életben a dicsőség, amit Isten ad, hervadhatatlan. Mozdíthatatlan, örökké megmaradó. Pál apostol Félix helytartónak bizonyságot tett. Hallgatta is, hallgatta a Jézusról mondott dolgokat is, érdekesnek, elfogadhatónak tartotta, de így olvassuk, hogy amikor Pál egy bizonyos ponthoz ért: Mikor pedig ő igazságról, önmegtartóztatásról és az eljövendő ítéletről szólt, megrémülve monda Félix: Mostan eredj el; de mikor alkalmatosságom lesz, magamhoz hivatlak téged. Egyszersmind pedig azt is reményli vala, hogy Pál pénzt ad néki, hogy őt szabadon bocsássa: ezért gyakrabban is magához hivatván őt, beszélget vala véle (ApCsel 24,25-26). Úgy látszik, hogy a hit kérdései nem kerültek elő többet, mert a pénz érdekelte. Mikor rémült meg Félix? Amikor önmegtartóztatásról, igazságról, az igaz életről, meg a feltámadásról volt szó. Akkor ő tudta, hogy nem önmegtartóztató az élete. Nem igazán él, és nem akar többet hallani. Majd később, majd talán, majd egyszer, majd valamikor. Ez a majd, sosem jött el, mert már a pénz érdekelte. Hátha ad neki Pál apostol valamit. Tehát ezek az okai annak, ha valaki nem hisz, vagy nem is akar hallani Istenről. Bezárja a fülét, nem is keresi az alkalmat, hogy Igét halljon, vagy olvasson. Nem, nem, én nem akarok. Ha már hallott is Igét, nem akarja a bűnös életet elhagyni, és önmegtartóztató, tiszta, igaz életet élni. Nem akarja rábízni az életét az Úrra. Még egyszer elolvasom: Ki hitt a mi tanításunknak? (1. vers). Azok hisznek, akik akarnak hallani az Úrról, és akarnak engedelmeskedni Istennek. Aki nem hisz, azt a kérdést tegye fel magának, hogy igazából akarok én hinni? Megteszek-e mindent érte, hogy legyen hitem? Olvasom a Bibliát? Hallgatom Isten Igéjét? A harmadik kérdés: hajlandó vagyok-e engedelmeskedni annak, amit hallottam az Igében? Ha nem hisz, annak az oka az, hogy ezekre a kérdésekre nemmel felel. Aki igennel felel erre a három kérdésre, lehetetlen, hogy ne higgyen. Az tud majd hinni. Látszik-e a hitünk? Így hangzik a vers folytatása: és az Úr karja kinek jelentetett meg? (1. vers). Ki az Úr karja? Láttuk korábban is Ézsaiásnál, hogy az Úr karja Jézus Krisztus. Őáltala nyúlt le Isten a magasból, Őáltala tartja meg azokat, akik segítségül hívják az Úr nevét. Például így olvassuk: Feltűrte az Úr szent karját minden népeknek szemei előtt, hogy lássák a föld minden határai Istenünk szabadítását! (Ézs 52,10). Tehát Jézus Krisztus az, akiben Isten elhozta a szabadítást. Látható módon feltűrte szent karját, hogy lássák a föld minden határai Isten szabadítását. Most feltehetnénk a kérdést, hogy rendben van, akkor itt járt az Úr Jézus a földön. Most hogy láthatjuk mi Istennek a karját és szabadítását? Az Úr karja ma kinek jelentetik meg? Ki láthatja? Hogyan láthatja? Hol láthatja Isten karját és szabadítását az ember? A Zsidókhoz írt levélnek a 12. része úgy kezdődik, hogy: mi pedig, akiket a bizonyságok ilyen nagy fellege vesz körül (Zsid 12,1). Ez a mondat az előző, 11. részre utal, ahol a hithősökről beszél. Az egész rész arról szól, hogy egyes emberek életében, akik hittek Istenben, milyen nagy dolgokat cselekedett az Úr. Például elmondja a következőt: hit által országokat győztek le, igazságot cselekedtek, az ígéreteket elnyerték, az oroszlánok száját betömték. [Mint Dániel próféta az oroszlánveremben] Megoltották a tűznek erejét, [mint a három ifjú a tüzes kemencében] megmenekedtek a kard élitől, felerősödtek a betegségből, erősek lettek a háborúban, megszalasztották az idegenek táborait. Asszonyok feltámadás útján visszanyerték halottjaikat (Zsid 11,33-35). Ezek Isten nagy tettei azok életében, akik hittek. Látható volt a csodák által Isten karja, a szabadítás.

5 Utána így folytatódik: mások pedig kínpadra vonattak, visszautasítván a szabadulást, hogy becsesebb feltámadásban részesüljenek. Mások pedig megcsúfoltatások és megostoroztatások próbáját állották ki, sőt még bilincseket és börtönt is. Megköveztettek, kínpróbát szenvedtek, szétfűrészeltettek, kardra hányattak, juhoknak és kecskéknek bőrében bujdostak, nélkülözve, nyomorgattatva, gyötörtetve. A kikre nem volt méltó e világ, bujdosva pusztákon és hegyeken, meg barlangokban és a földnek hasadékaiban (Zsid 11,35-38). Kétfajta hithős van. Kétféle emberben szemlélhető Isten Krisztusa, az Isten hatalmas karja. Az első csoportban a dicsőséges, hatalmas, csodatevő Urat látjuk, aki a hívők életében nagy csodákat tud tenni, ha akar. A második csoportban pedig azokat látjuk, akik a hitüket azzal pecsételték meg, hogy képesek voltak szenvedni, és meghalni is az Úr Jézusért. Az Ézsaiás próféta könyvének az 53. része úgy mutatja be az Úr Jézus Krisztust, mint aki minden szenvedést, megcsúfolást, és a halált is kész volt vállalni Istenért. A ma élő emberekben is látható az Úrnak a karja, ereje, akik igazán hívők. Az igazi hívőkben látható. Az igazi hívők életében Isten tehet csodát, csak ez a kor most nem a csodatevő időknek a kora. Hanem ez a kor inkább a szenvedésnek a kora. Amikor Pál is először csodákat tett, később azt mondta neki Isten, hogy: elég neked az én kegyelmem. A tövisért könyörgött, hogy vegye el Isten, de megértette szüksége van rá, hogy el ne bizakodjon a kijelentések nagysága miatt. Van-e látó szem? Az igazi hívők készek szenvedni az Úr Jézusért, sőt meghalni is, ugyanúgy, mint a régi hithősök. Azonban ennek a meglátásához, az Úr karja kinek jelentetett meg nemcsak igazi hívő kell, hanem azok részéről, akik figyelik a hívők életét, szem is kell. Aki vak, az nyilván nem látja meg a legszebb dolgokat sem. Szem is kell hozzá, szellemi szem, amivel meg tudja ezt látni. Senki ne gondolkozzon úgy felőlünk, akik hiszünk, hogy azt mondja magában: a hívők, azok másfajta emberek. Nekik könnyű vállalni a nehézségeket is, meg a gyalázatot is. Én más vagyok, az én körülményeim mások. Én sokkal nehezebb helyzetben vagyok. Nem igaz! Amilyen helyzetben van mindenki, pont olyan helyzetben, ha hisz az Úr Jézusban, megmutatja Isten az Úr karját, csodáját, hogy tűrővé, hosszútűrővé tudja tenni. Szeretővé tudja tenni, olyanná, aki eltűri a nehézségeket is, és olyanná, aki képes letenni az életét is az Úrért. Olyanná, aki hisz az Úrban, hogy meg tudja erősíteni, ha arra van szükség, hogy mégis ebben a földi életben még valamilyen feladata van. A betegsége ellenére is meg tudja erősíteni. Ezeknek az életében, akinek van szeme, most is láthatja az Úr karját, hogyan formál át az Úr Jézus bűnös, részeges, káromkodós, parázna embereket tiszta és szent életű emberekké. Ez az Úr karja. Látható az életükben, hogyan formál át az Isten, siránkozó, betegesen önmaga körül forgó, állandóan nyafogó embereket olyanná, akik nem siránkoznak többé, hanem Istent dicsőítik. Ez az Úr karja. Ma is látható. Csak igazi hívő kell hozzá, meg látó szem. Ki hitt a mi tanításunknak, és az Úr karja kinek jelentetett meg? Mivel táplálkozunk? Azután így folytatja az Ige: Felnőtt, mint egy vesszőszál Ő előtte, és mint gyökér a száraz földből, nem volt néki alakja és ékessége (2. vers). Mint gyökér a száraz földből, olyan volt az Úr Jézus ezen a földön. Ő mennyből való. Ez a bűnnel terhelt föld az Ő számára teljesen idegen volt. Nem volt itt számára semmi, ami Őt táplálta volna, vagy jólesett volna neki. Mint ahogy egy növénynek nincsen víz és táperő a kiszáradt, kiszikkadt földön. Ott csak sínylődik, ha el nem pusztul egy növény. Idegen volt, és azt mondta nekünk az Úr Jézus, hogy mi is, akik Benne hiszünk idegenek vándorok vagyunk ezen a földön. Ábrahámról éppen ezt olvassuk, hogy sátorokban lakott. Isten azt mondta, hogy neki adja azt a földet, mégsem épített várost. Sátorban lakott, és ezáltal bizonyságot tett arról, hogy ő itt csak idegen és vándor. Ez által pedig arról tett bizonyságot, hogy hazát keres, ahol már majd

6 nem vándor lesz, vagy idegen. Ezt a hazát a mennyben keresi. Így van megírva, hogy jobb után vágyódtak. Tudniillik a mennyei után. [szellemi szemeivel] Ábrahám látta azt a várost, aminek építője és alkotója Isten. Ami a Jelenések könyvében van leírva, a mennyei Jeruzsálemet látta, az után vágyott. Ilyen ma is a krisztusi élet; felülről táplálkozik, nem alulról, nem a földről. A föld számára idegen, száraz. Elgondolkoztató éppen ezért, hogy milyen sokan élnek és táplálkoznak alulról. E föld, e világ mocskával, szennyes, tisztátalan, sőt, mérgező eledelével. Amit lehet TV-ben, rádióban, újságokban, magazinokban, regényekben, mindenben, ontja ezt a bűnös, tisztátalan táplálékot. Mennyire vigyáz sok ember arra, hogy a testi étele tiszta legyen. Nagyon kényesek a mai emberek, nem akármilyen ételt esznek meg! Igen megválogatják. Lejárt vagy nem járt le, vagy nincs-e benne valami. A szellemi eledelben nem válogat. Ott minden mocskot megeszik. Ez döbbenetes, mert a szellemi sokkal fontosabb, mint a testi. A test él hetven- nyolcvan évig, vagy kilencvenig, kinek mennyi, de a szellemi életünk az örökkévaló. Azt kellene sokkal jobban megválogatni. Utált, vagy gyönyörködünk Benne? Úgy olvastuk, hogy: felnőtt, mint egy vesszőszál, nem volt alakja és ékessége, nem volt ábrázata kívánatos, utált volt. Kiknek volt Jézus Krisztus utált? Azoknak, akik e világból valók. Akik e világ mocskán nőnek, azoknak utált az Úr Jézus Krisztus. Mi volt benne az utálatos? Az, hogy Ő az Isten akaratából engedelmes volt teljesen Istennek. Nem a földi sikereket, dicsőséget akarta elérni, hanem mindenben követte Isten akaratát. Még akkor is, ahogy a 10. versben olvastuk, hogy az Úr akarta Őt megrontani betegség által, hogy adja önlelkét áldozatul. Még ezt is vállalta. Egy ilyen élet, meg ilyen út nem kedves a földi síkon gondolkozó hitetlen emberek előtt. Alakja és ékessége nem földi volt az Úr Jézusnak. Volt alakja és ékessége, de az mennyei volt. A földi emberek ezt nem látták. Nem volt rá szemük. Ábrázata nem volt kívánatos az e világból valók előtt. E világ istene megvakította a látásukat, elrontotta, és egészen mást látnak szépnek és jónak, mint ami a valóságban szép és jó. Az Úr Jézus mennyei fényt hordozott. A száraz földön, mocsokban élő, és a földi, sátáni eledelen táplálkozó ember ezt utálatosnak látja. Mivel fájdalmak férfija volt és betegség hordozója, ez nem volt kívánatos. Ezek a tulajdonságok ma is megvetettek az emberek előtt. Nem kívánatosak. E miatt van az, amit az elején mondtam, hogy akik nem akarnak hinni, azt mondják, hogy na, én ezt az utat nem vállalom. Azonban, ha az emberek szemében ilyen is volt az Úr Jézus, Isten szemében egészen más volt. Amikor bemerítkezett a Jordánban, megnyílt az ég, a Szent Szellem leszállt rá galamb képében, és egy mennyei hang hallatszott. Isten szólt, és a következőt mondta: Ez az én szerelmes Fiam, akiben én gyönyörködöm (Mt 3,17). Milyen nagy ellentét! Az emberek előtt utált és megvetett volt. Isten azt mondja: én gyönyörködöm benne. Isten meg a többi emberben nem gyönyörködött. A többi ember bűne volt utált Isten előtt. Ez megismétlődött még egyszer a megdicsőülés hegyén, amikor Pétert, Jánost és Jakabot vette maga mellé, és akkor egyszer csak látták a tanítványok, hogy megváltozik az Úr. A ruhája ragyogott, az arca is fénylett. Akkor is megszólalt Isten, ugyanazt mondta: Ez az én szeretett Fiam, akiben én gyönyörködöm: Őt hallgassátok (Mt 17,5). Péter apostol később visszatér erre: nem mesterkélt meséket követve ismertettük meg veletek az Úr Jézus Krisztus hatalmát és dicsőségét; hanem mint akik szemlélői voltunk. Akik együtt voltunk vele a szent hegyen. akik hallottuk, mikor az Atya Istentől ez a szózat hallatszott: ez az én szeretett Fiam, akiben gyönyörködöm, őt hallgassátok (2Pt 1,16-17). Így tekint rá Isten. Aztán azt is láthatjuk, hogy az övéi előtt is, már akik hisznek, és vállalják a hitnek az útját, azok előtt is gyönyörűséges az Úr Jézus. Már nem utált, nem elhagyatott. Például olvasunk arról, hogy: Fölbuzog szívem szép beszédre. Mondom: művem a királynak szól. Nyelvem gyors írónak tolla. Szebb, szebb vagy az ember fiainál, kedvesség ömledez ajakidon (Zsolt

7 45,2-3). Akiknek megbocsátattak a bűnei, akiknek örök életük van, akik mennyei dicsőségben hívattak el, akik együtt járnak az Úrral, és tudják, hogy honnan jöttek, és hova mennek, annak az Úr Jézus kedves. Minden szava kedvesség: Kedvesség ömledez ajakidon [ ] Kicsodám van az egekben? Náladnál egyébben nem gyönyörködöm e földön! Ha elfogyatkozik is testem és szívem: szívemnek kősziklája és az én örökségem te vagy oh Isten, mindörökké! (Zsolt). Akik az övéi, Őbenne tudnak gyönyörködni, nem másban. Amíg hitetlenek voltunk, világiak, mi is másban gyönyörködtünk, nekünk is utált volt az Úr Jézus. Azóta megváltozott. Őbenne gyönyörködünk, és utálatos, ami azelőtt kedves volt. Mi már a szenvedés utáni dicsőséget látjuk. Ahogy olvassuk is az Úr Jézusról, hogy: a gyalázatot megvetve [mondja a Károli, vagy a gyalázatot nem számítva, attól elfordulva, azt háta mögé téve] elszenvedte a keresztet Isten királyi székének a jobbjára ült. Így látjuk Őt dicsőségben. Elhagyott volt Azt is olvastuk róla, hogy: emberektől elhagyatott volt. Tudjuk, hogy milyen nagyon rossz dolog elhagyatottnak lenni? Amikor valaki elhagy, mondjuk, egy férjet, feleséget, vagy szerelmest elhagy a kedvese. Nem egyszerű dolog. Azért még mindig van, aki mellette áll. Az is nagyon rossz, amikor a szülőt úgy hagyja el a gyermek, hogy haraggal. Még amikor nem haraggal hagyja is el, mondjuk, megnősül vagy férjhez megy, még akkor is fáj, különösen az anyukáknak a szíve. Akkor is, amikor úgy hagyja el, hogy: nem érdekelsz. Mennyire fáj a gyereknek, ha a szülő hagyja el, elveti a gyereket. Csak menjen be valaki egy ilyen otthonba, ahol ilyen eldobott gyerekek vannak. Épp a napokban beszéltem valakivel, hogy bementek, mert örökbe akartak valakit fogadni. Azt mondja, hogy aki ott volt gyerek, mind rohant feléje, hogy anyu, anyu, anyu! Mind kapaszkodott bele. Eldobott, elhagyott gyerekek voltak. Rettenetes ez. Nagyon rossz, mikor a barátja elhagyja az embert. Amikor mindenki elhagy? Az Úr Jézus ilyen volt, elhagyatott. Ez nem olyan nagyon számított az Úr Jézusnak, mert az Atya vele volt. A kereszten, a bűneinkért, mert felvette magára, még Isten is elfordult tőle: Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engemet? Rettenetes! Mi ezt nem tudjuk, hogy mi az, mikor Isten elhagy. Ez a pokol, mikor elhagy Isten, ahol nincs Isten. Az, hogy Ő elhagyatott volt, az két dolgot jelent. Az egyik az, hogy ha valaki elhagyatott ebben az életben, tudja meg, hogy az Úr Jézus megérti őt, mert Ő is elhagyatott volt. A másik azt jelenti, hogy azért volt elhagyatott, hogy mi ne legyünk többé elhagyottak. Lehet, hogy emberek minket is elhagynak, Pál apostol is azt mondta, hogy: mindenki elhagyott, de az Úr mellettem állt [ ] Ha Isten velünk, akkor kicsoda ellenünk? Akkor nem olyan sokat számít, ha elhagyatottak leszünk az emberek részéről. Még egy dolgot olvastunk itt az Igében: Betegség ismerője volt. Ő nem volt egy olyan ember, aki kisportolt atléta, nem is ismeri, hogy mi a fáradtság, meg a betegség, olyan, mint amilyen most a világban az ideál. Nem volt test-kultuszú. Ismerte a betegséget, a fáradtságot, az éhezést, meg az elhagyatottságot is, ahogy most olvastuk. Ebből megtanulhatjuk azt, hogy éppen ezért, mert ismerte a betegséget, együtt tud érezni azokkal, akik betegek. Ugyanúgy, mint az elhagyottakkal is. Ezért mondja, hogy: nem olyan főpapunk van, aki ne tudna megindulni gyarlóságainkon. Mindenekben megkísértetett hozzánk hasonlóan, kivéve a bűnt. Járuljunk ezért bizalommal hozzá, a kegyelem királyi székéhez, hogy irgalmasságot nyerjünk, kegyelmet találjunk, alkalmas időben való segítségül (Zsid 4,15-16). Akár betegségben, akár elhagyatottságban, akár megvetettségben, vagy a bűneinkkel, irgalmat találunk, mert ismeri, tudja, együtt érez. Befejezés Újból elolvasom a három verset: Ki hitt a mi tanításunknak, és az Úr karja kinek jelentetett meg? Felnőtt, mint egy vesszőszál Ő előtte, és mint gyökér a száraz földből, nem volt néki alakja és ékessége, és néztünk reá, de nem vala ábrázata kívánatos! Útált és az emberektől

8 elhagyott volt, fájdalmak férfia és betegség ismerője! Mint a ki elől orczánkat elrejtjük, útált volt; és nem gondoltunk vele. Befejezésül néhány kérdés: Miért nem hisz, aki még nem hisz? Mi az akadálya? Kinek a szemében milyen az Úr Jézus Krisztus? Aki nyomorúságban van, annak biztatás, hogy Krisztus ismeri nyomorúságainkat, és meg tud indulni a gyarlóságainkon. Ámen. Debrecen, február 17.

Ézs 33,17-24 Milyen az Úr, és az Ő országa?

Ézs 33,17-24 Milyen az Úr, és az Ő országa? Ézs 33,17-24 Milyen az Úr, és az Ő országa? A királyt ékességében látják szemeid; látnak széles országot. Szíved elgondolja a mult félelmét: hol az író, hol a mérlegelő, hol a tornyok összeírója? A gőgös

Részletesebben

ISTEN SZERET TÉGED, ÉS CSODÁLATOS TERVE VAN AZ ÉLETEDDEL.

ISTEN SZERET TÉGED, ÉS CSODÁLATOS TERVE VAN AZ ÉLETEDDEL. ISTEN SZERET TÉGED, ÉS CSODÁLATOS TERVE VAN AZ ÉLETEDDEL. ISTEN SZERETETE Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. (János

Részletesebben

Vajon Isten tényleg az életemben van, ha mellette döntöttem?

Vajon Isten tényleg az életemben van, ha mellette döntöttem? Vajon Isten tényleg az életemben van, ha mellette döntöttem? Amikor úgy döntöttél, hogy behívod Jézust az életedbe, lehet, hogy felmerült benned a kérdés: Vajon Isten hallotta egyáltalán, amit mondtam?

Részletesebben

Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.

Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Mert nem azért küldte az Isten az ő Fiát a világra, hogy kárhoztassa

Részletesebben

Pasarét, 2007. április 7. Földvári Tibor

Pasarét, 2007. április 7. Földvári Tibor Pasarét, 2007. április 7. Földvári Tibor NAGYSZOMBAT AZ ÚR AKARATA SZERINT Ézs 53, 9-12 És a gonoszok közt adtak sírt néki, és a gazdagok mellé jutott kínos halál után: pedig nem cselekedett hamisságot,

Részletesebben

nk és s Istennek? megírattak pedig a mi tanulságunkra, akikhez az időknek vége elérkezett

nk és s Istennek? megírattak pedig a mi tanulságunkra, akikhez az időknek vége elérkezett megírattak pedig a mi tanulságunkra, akikhez az időknek vége elérkezett A húsvh svét értéke nekünk nk és s Istennek? Mit jelent a húsvét az átlagember számára? Generated by Foxit PDF Creator Foxit Software

Részletesebben

Boldog és hálás. 4. tanulmány. július 21 27.

Boldog és hálás. 4. tanulmány. július 21 27. 4. tanulmány Boldog és hálás július 21 27. SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: Dániel 12:2; 1Korinthus 13; Galata 5:19-23; 1Thesszalonika 1:1-10; 1Timóteus 1:15 Hálát adunk az Istennek mindenkor mindnyájatokért,

Részletesebben

Csak az Isten kegyelme segíthet

Csak az Isten kegyelme segíthet Csak az Isten kegyelme segíthet Lectio: Ef 2,1-13 Textus: Ef 2,4-10 Kedves Testvéreim! Róm 1,18-ban ezt olvassuk: Mert nyilván van az Istennek haragja mennyekből, az embereknek minden hitetlensége és hamissága

Részletesebben

Újjászületés - Beleszületni Isten családjába

Újjászületés - Beleszületni Isten családjába Kenneth E. Hagin Nem az a fontos, hogy melyik gyülekezetbe tartozol, hanem az, hogy melyik családba. Jézus azt tanította, hogy az embernek újjá kell születnie. A következő állítások Jézus szájából származnak:

Részletesebben

Mit keresitek az élőt a holtak között

Mit keresitek az élőt a holtak között Isten szeretete csodálatosan ragyogott Jézusból. - Olyan tisztán, hogy emberi életek változtak meg általa. - Akik találkoztak Jézussal, s engedték, hogy megérintse őket az Ő szeretete, azok elkezdtek vágyakozni

Részletesebben

NEM MINDENKI. Budapest, 2015. november 29. Vasárnap 10 óra Somogyi Péter lp.

NEM MINDENKI. Budapest, 2015. november 29. Vasárnap 10 óra Somogyi Péter lp. Budapest, 2015. november 29. Vasárnap 10 óra Somogyi Péter lp. NEM MINDENKI Lekció: Mt 7,21 23 Alapige: Mt 7,21 Nem mindenki megy be a mennyek országába, aki ezt mondja nekem: Uram, Uram, hanem csak az,

Részletesebben

Kérem, nyissa ki az Újszövetséget Máté 1:1-nél. Itt kezdi Máté magyarázatát arról, hogy mi az Evangélium. Ezt olvashatjuk:

Kérem, nyissa ki az Újszövetséget Máté 1:1-nél. Itt kezdi Máté magyarázatát arról, hogy mi az Evangélium. Ezt olvashatjuk: Mi az evangélium? Jó az, ha időt tudunk áldozni arra, hogy átgondoljuk mi a Biblia üzenete. Bizonyára sokan óvatosak a vallásokkal, a templomba járással, az egyházi rituálékkal, és a hagyományok követésével.

Részletesebben

EGYSZER VOLT AZ EUCHARISZTIA

EGYSZER VOLT AZ EUCHARISZTIA EGYSZER VOLT AZ EUCHARISZTIA A szentmisében a kenyér és a bor Jézus Testévé és Vérévé válik. Lehetséges ez? Nézzük meg először Jézus szavait. János evangéliumának hatodik fejezetében hosszan beszélget

Részletesebben

Üdvözlünk Isten családjában!

Üdvözlünk Isten családjában! Üdvözlünk Isten családjában! Amikor Jézust elfogadod Megváltódnak, Isten családjának tagja leszel. Isten azt akarja, hogy ha az Ő gyermeke lettél, növekedj az Ő megismerésében, és válj minél inkább Jézushoz

Részletesebben

Hamis és igaz békesség

Hamis és igaz békesség Hamis és igaz békesség Lectio: Jer 1,1-15 Textus: Jer 1,14 A lelkipásztor így szólt egy asszonyhoz: - Asszonyom, szokta önt kínozni a Sátán? - Engem? Soha! - No, akkor ez annak a jele, hogy ön még a Sátáné,

Részletesebben

1Jn. 4,10 Ez a szeretet, és nem az, ahogy mi szeretjük Istent, hanem az, hogy ő szeretett minket, és elküldte a Fiát engesztelő áldozatul bűneinkért.

1Jn. 4,10 Ez a szeretet, és nem az, ahogy mi szeretjük Istent, hanem az, hogy ő szeretett minket, és elküldte a Fiát engesztelő áldozatul bűneinkért. Józs. 24,18-20. Kiűzött előlünk az ÚR minden népet, az országban lakó emóriakat is. Mi is az URat akarjuk szolgálni. Bizony, ő a mi Istenünk! Akkor Józsué ezt mondta a népnek: Nem tudjátok ti szolgálni

Részletesebben

boldog ember az, a kit az Isten megdorgál; azért a Mindenhatónak büntetését meg ne utáljad! (Jób 5:17)

boldog ember az, a kit az Isten megdorgál; azért a Mindenhatónak büntetését meg ne utáljad! (Jób 5:17) BOLDOGMONDÁSOK boldog ember az, a kit az Isten megdorgál; azért a Mindenhatónak büntetését meg ne utáljad! (Jób 5:17) Boldog ember az, a ki nem jár gonoszok tanácsán, bűnösök útján meg nem áll, és csúfolódók

Részletesebben

megírattak pedig a mi tanulságunkra, akikhez az időknek vége elérkezett

megírattak pedig a mi tanulságunkra, akikhez az időknek vége elérkezett megírattak pedig a mi tanulságunkra, akikhez az időknek vége elérkezett Félreértett rtett tanítások? Ugyanazon alapról eltérő tanítások? Fordítások A Biblia eredeti nyelve nem a magyar Összehasonlító fordítások,

Részletesebben

KERESZTREFESZÍTÉS. Újpest-Belsőváros. 2008. 03. 21. Nagypéntek. Loránt Gábor. Olvasandó (lectio): Mt 27,31-56

KERESZTREFESZÍTÉS. Újpest-Belsőváros. 2008. 03. 21. Nagypéntek. Loránt Gábor. Olvasandó (lectio): Mt 27,31-56 Újpest-Belsőváros 2008. 03. 21. Nagypéntek Loránt Gábor KERESZTREFESZÍTÉS Olvasandó (lectio): Mt 27,31-56 Miután kigúnyolták mármint Jézust levették róla a köpenyt, felöltöztették a saját ruhájába, és

Részletesebben

AZ APOSTOLOK CSELEKEDETEI avagy A KERESZTÉNY VALLÁS GYÖKEREI

AZ APOSTOLOK CSELEKEDETEI avagy A KERESZTÉNY VALLÁS GYÖKEREI AZ APOSTOLOK CSELEKEDETEI avagy A KERESZTÉNY VALLÁS GYÖKEREI Egészen bizonyos, hogy azok az apostolok, akik korábban Jézus közvetlen tanítványai voltak (tehát a 12-höz tartoztak), tanításaik alkalmával

Részletesebben

Ézs 12,1-6 Isten szabadítása

Ézs 12,1-6 Isten szabadítása Ézs 12,1-6 Isten szabadítása És így szólsz ama napon: Hálákat adok néked, oh Uram! Mert jóllehet haragudtál reám, de elfordult haragod, és megvigasztaltál engemet! Ímé, az Isten az én szabadítóm! Bízom

Részletesebben

NYILVÁNVALÓ SZERETET

NYILVÁNVALÓ SZERETET Pasarét, 2015. december 25. (péntek) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza NYILVÁNVALÓ SZERETET Énekek: 182; 321,1-3. 4. 6-7; 447 Lekció: Lukács 2,1-14 Alapige: 1János 4,9-10 Azáltal lett nyilvánvalóvá

Részletesebben

megírattak pedig a mi tanulságunkra, akikhez az időknek vége elérkezett Könnyelműen vagy felelősségteljesen a hétköznapokban?

megírattak pedig a mi tanulságunkra, akikhez az időknek vége elérkezett Könnyelműen vagy felelősségteljesen a hétköznapokban? megírattak pedig a mi tanulságunkra, akikhez az időknek vége elérkezett Könnyelműen vagy felelősségteljesen a hétköznapokban? Életidőnk Nagy, meghatározó döntéseink emlékszünk-e rájuk? Nagy, meghatározó

Részletesebben

A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com. Korrektúra: Egri Anikó

A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com. Korrektúra: Egri Anikó A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com Korrektúra: Egri Anikó 2 Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék... 3 Az összefogás döbbenetes ereje... 4 Depressziós helyett bajnok... 6 Na

Részletesebben

A LÉLEK KARDJA. Alapige: Efézus 6,17b Vegyétek fel a Lélek kardját, amely az Isten beszéde.

A LÉLEK KARDJA. Alapige: Efézus 6,17b Vegyétek fel a Lélek kardját, amely az Isten beszéde. Pasarét, 2013. október 24. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza A LÉLEK KARDJA Alapige: Efézus 6,17b Vegyétek fel a Lélek kardját, amely az Isten beszéde. Imádkozzunk! Hálaadással

Részletesebben

Két embrió beszélgetett az édesanyjuk méhében. Az egyik a kis Kételkedő, a másik a kis Hívő volt.

Két embrió beszélgetett az édesanyjuk méhében. Az egyik a kis Kételkedő, a másik a kis Hívő volt. Két embrió beszélgetett az édesanyjuk méhében. Az egyik a kis Kételkedő, a másik a kis Hívő volt. A kis Kételkedő ezt kérdezte: Tényleg hiszel abban, hogy van élet a születés után? A kis Hívő így válaszolt:

Részletesebben

KRISZTUS ÍTÉLŐSZÉKE ELŐTT

KRISZTUS ÍTÉLŐSZÉKE ELŐTT Pasarét, 2011. november 17. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza KRISZTUS ÍTÉLŐSZÉKE ELŐTT Alapige: 2Korinthus 5,10 Mert nékünk, mindnyájunknak meg kell jelennünk a Krisztus ítélőszéke előtt,

Részletesebben

Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és az Ige Isten volt.

Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és az Ige Isten volt. Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és az Ige Isten volt. János 1,1 Benne élet volt, és az élet volt az emberek világossága. János 1,4 1 Jézus ismét megszólalt, és ezt mondta nekik: Én vagyok

Részletesebben

Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3)

Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3) Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3) Szentségek vételére felkészítő kiadvány. Kiadja: Szent József Plébánia. Cím: 8800 Nagykanizsa Ady E. 15. Felelős kiadó és szerkesztő: Váron István. E-mail: varonistvan@gmail.com

Részletesebben

Bevezetés. Imádság az idei karácsony teljességéért

Bevezetés. Imádság az idei karácsony teljességéért Bevezetés Imádság az idei karácsony teljességéért Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal.... Mi pedig

Részletesebben

1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút

1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút 1 1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút És lőn abban az időben, hogy Abimélek és Pikhól annak hadvezére megszólíták Ábrahámot mondván: Az Isten van te veled mindenben, a mit cselekszel. Mostan azért

Részletesebben

bibliai felfedező 1. TörTénET: Az evangélisták Máté Bibliatanulmányozó Feladatlap

bibliai felfedező 1. TörTénET: Az evangélisták Máté Bibliatanulmányozó Feladatlap Írd ide az adataidat! neved: Korod: Születésnapod: Címed: Telefonszámod: e-mail címed: Aki javítani szokta: Bibliatanulmányozó Feladatlap bibliai felfedező 1. TörTénET: Az evangélisták Máté Olvasd el:

Részletesebben

ISTEN IGAZI CSODÁJA. Pasarét, 2014. augusztus 10. (vasárnap) Horváth Géza. Lekció: 2Királyok 4,1-7

ISTEN IGAZI CSODÁJA. Pasarét, 2014. augusztus 10. (vasárnap) Horváth Géza. Lekció: 2Királyok 4,1-7 Pasarét, 2014. augusztus 10. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza ISTEN IGAZI CSODÁJA Lekció: 2Királyok 4,1-7 Alapige: 2Királyok 4,1-2 Egyszer egy prófétatanítvány felesége így kiáltott

Részletesebben

A tanítványság és az ima

A tanítványság és az ima január 11 17. A tanítványság és az ima SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: Dániel 9:2-19; Máté 14:22-23; 26:36; János 17:6-26; Zsidók 2:17; 1Péter 4:7 De nemcsak őérettök könyörgök, hanem azokért is,

Részletesebben

A Biblia gyermekeknek bemutatja. Az asszony

A Biblia gyermekeknek bemutatja. Az asszony A Biblia gyermekeknek bemutatja Az asszony a kútnál Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Lazarus Átírta : Ruth Klassen Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children www.m1914.org 2012

Részletesebben

Isten Nagy Terve. 2 rész: ISTEN, MA IS TEREMTŐ

Isten Nagy Terve. 2 rész: ISTEN, MA IS TEREMTŐ Isten Nagy Terve 2 rész: ISTEN, MA IS TEREMTŐ Isten Nagy Terve teremtés elesés megváltás helyreállítás Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz. Zsidó.13.8 Méltó vagy, Urunk és Istenünk, hogy tied

Részletesebben

Az élet istentisztelete 3.: A CSALÁDBAN

Az élet istentisztelete 3.: A CSALÁDBAN 1 Újpest-Belsőváros 2008. 03. 02. Juhász Emília Az élet istentisztelete 3.: A CSALÁDBAN Olvasandó (lectio): 2 Móz 13,1-10 Alapige (textus): 2 Móz 13,8-9 És mondd el fiaidnak azon a napon: Amiatt történik

Részletesebben

TANÉVZÁRÓ. Újpest-Belsőváros. 2006. 06. 11. Szentháromság vasárnapja. Juhász Emília

TANÉVZÁRÓ. Újpest-Belsőváros. 2006. 06. 11. Szentháromság vasárnapja. Juhász Emília Újpest-Belsőváros 2006. 06. 11. Szentháromság vasárnapja Juhász Emília TANÉVZÁRÓ Alapige (textus): Ef 6,1-4; 6,10 Olvasandó (lectio): Péld 3,1-18 Heidelbergi Káté*: XXI. ÚRNAP (*Olvasható a szolgálat végén)

Részletesebben

AZ ÚR SZABADÍTÁSA. Alapige: Zsoltár 107,13 De az Úrhoz kiáltottak nyomorúságukban, és megszabadította őket szorult helyzetükből.

AZ ÚR SZABADÍTÁSA. Alapige: Zsoltár 107,13 De az Úrhoz kiáltottak nyomorúságukban, és megszabadította őket szorult helyzetükből. Pasarét, 2013. november 10. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza AZ ÚR SZABADÍTÁSA Lekció: Zsoltár 107,1-16 Alapige: Zsoltár 107,13 De az Úrhoz kiáltottak nyomorúságukban, és megszabadította

Részletesebben

Ézs 45,20-25 II. A megigazítás, dicsekvés az Úrban, Isten esküje

Ézs 45,20-25 II. A megigazítás, dicsekvés az Úrban, Isten esküje Ézs 45,20-25 II. A megigazítás, dicsekvés az Úrban, Isten esküje Gyűljetek egybe és jőjjetek elő, közelegjetek mind, a kik a népek közül megszabadultatok; nem tudnak semmit, a kik bálványuk fáját hordják,

Részletesebben

A Biblia gyermekeknek. bemutatja. Az asszony

A Biblia gyermekeknek. bemutatja. Az asszony A Biblia gyermekeknek bemutatja Az asszony a kútnál Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Lazarus Átírta : Ruth Klassen Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children www.m1914.org BFC

Részletesebben

6. TETTEK ÉS KÖVETKEZMÉNYEK Gyülekezeti óraszám: 1. Egyházi iskolák óraszáma: 1.

6. TETTEK ÉS KÖVETKEZMÉNYEK Gyülekezeti óraszám: 1. Egyházi iskolák óraszáma: 1. 6. TETTEK ÉS KÖVETKEZMÉNYEK Gyülekezeti óraszám: 1. Egyházi iskolák óraszáma: 1. TEOLÓGIAI ALAPVETÉS (Felhasznált irodalom: I. A Heidelbergi Káté II. Második Helvét Hitvallás. Kálvin Kiadó, Budapest. 2004;

Részletesebben

A Biblia gyermekeknek. bemutatja. Ésaiás a jövőbe lát

A Biblia gyermekeknek. bemutatja. Ésaiás a jövőbe lát A Biblia gyermekeknek bemutatja Ésaiás a jövőbe lát Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Jonathan Hay Átírta : Mary-Anne S. Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children www.m1914.org

Részletesebben

A Biblia gyermekeknek bemutatja. Ésaiás a jövőbe lát

A Biblia gyermekeknek bemutatja. Ésaiás a jövőbe lát A Biblia gyermekeknek bemutatja Ésaiás a jövőbe lát Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Jonathan Hay Átírta : Mary-Anne S. Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children www.m1914.org

Részletesebben

A KING JAMES BIBLIA 1611 APOKRIF IMÁDSÁG és AZARIAH dal három zsidó. A dal, a három zsidók és Azariah ima

A KING JAMES BIBLIA 1611 APOKRIF IMÁDSÁG és AZARIAH dal három zsidó. A dal, a három zsidók és Azariah ima www.scriptural-truth.com Az ima Azariah A KING JAMES BIBLIA 1611 APOKRIF IMÁDSÁG és AZARIAH dal három zsidó A dal, a három zsidók és Azariah ima 1:1 és mentek a tűz közepén dicsérő Isten, és az áldás az

Részletesebben

Egy pokoli házasság. (Rm 7:1-6) Suhai György. Balatonszárszó, 2014.03.19.

Egy pokoli házasság. (Rm 7:1-6) Suhai György. Balatonszárszó, 2014.03.19. 1 Egy pokoli házasság (Rm 7:1-6) Suhai György Balatonszárszó, 2014.03.19. Mindannyian egy tökéletes társra vágyunk! Na de úgy valaha is igazán belegondoltunk már abba, hogy milyen lehet egy tökéletes társsal

Részletesebben

24. ÁLDÁSOK. az ordinációhoz, valamint a püspöki szolgálatba indításhoz

24. ÁLDÁSOK. az ordinációhoz, valamint a püspöki szolgálatba indításhoz 24. ÁLDÁSOK az ordinációhoz, valamint a püspöki szolgálatba indításhoz 1. Az Úr a te kősziklád, várad és megmentőd, benne lelj oltalmat. Az Úr áldjon meg téged, hogy áldás légy sokak üdvösségére. Zsolt

Részletesebben

Isten akarata, hogy a vallásosságunkból megtérjünk

Isten akarata, hogy a vallásosságunkból megtérjünk Isten akarata, hogy a vallásosságunkból megtérjünk A Biblia világosan tanítja:a keresztény ember nem önmagában elszigetelt lélek, akinek magányosan kell élnie vallásos életét. A Biblia világosan tanítja:

Részletesebben

Az igazi szolgálat kizárólag a Szent Szellem ereje által lehet sikeres. Hét ok, amiért felkentnek kell lenned. 1. fejezet

Az igazi szolgálat kizárólag a Szent Szellem ereje által lehet sikeres. Hét ok, amiért felkentnek kell lenned. 1. fejezet Tartalom 1. Hét ok, amiért felkentnek kell lenned......................... 7 2. A kenet tizenöt erőteljes hatása a szolgálatodra................ 13 3. Egyetlen lépés a kenethez...................................

Részletesebben

ELJÖN AZ ÚR. Lekció: Malakiás 3,1-6. Alapige: Malakiás 3,1...eljön az ő templomába az Úr...

ELJÖN AZ ÚR. Lekció: Malakiás 3,1-6. Alapige: Malakiás 3,1...eljön az ő templomába az Úr... Pasarét, 2014. március 23. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Szepesy László Lekció: Malakiás 3,1-6 Alapige: Malakiás 3,1...eljön az ő templomába az Úr... ELJÖN AZ ÚR Imádkozzunk! Dicsőítünk

Részletesebben

Ez 35,1-15; 36,1-15 Prófécia Edom és Izrael hegyei felől

Ez 35,1-15; 36,1-15 Prófécia Edom és Izrael hegyei felől Ez 35,1-15; 36,1-15 Prófécia Edom és Izrael hegyei felől És lőn az Úr beszéde hozzám, mondván: Embernek fia! vesd tekintetedet Seir hegyére, és prófétálj ellene. És mondjad néki: Ezt mondja az Úr Isten:

Részletesebben

Rembrandt Harmenszoon van Rijn

Rembrandt Harmenszoon van Rijn Rembrandt Harmenszoon van Rijn 1606-1669 Rembrandt kb. 600 festményt, 300 metszetet és 2000 rajzot alkotott, összesen körülbelül száz önarckép fűződik a nevéhez AMSZTERDAM A Rembrandt-ház homlokzata Jeremiás

Részletesebben

ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG

ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG Pasarét, 2014. február 2. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG Lekció: ApCsel 4,23-31 Alapige: Zsolt 124,8 A mi segítségünk az Úr nevében van, aki teremtette

Részletesebben

A tudatosság és a fal

A tudatosság és a fal A tudatosság és a fal Valami nem stimmel a világgal: háborúk, szenvedések, önzés vesz körül bennünket, mikor Jézus azt mondja, hogy az Isten országa közöttetek van. (Lk 17,21) Hol van ez az ország Uram?

Részletesebben

ŐRIZZ, URAM! Lekció: 1Sámuel 24,1-9

ŐRIZZ, URAM! Lekció: 1Sámuel 24,1-9 Pasarét, 2011. szeptember 4. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza ŐRIZZ, URAM! Lekció: 1Sámuel 24,1-9 Alapige: 1Sámuel 26,23-25 Az Úr mindenkinek megfizet a maga igazsága és hűsége szerint, mert

Részletesebben

A Biblia gyermekeknek. bemutatja. A Mennyország, Isten. otthona

A Biblia gyermekeknek. bemutatja. A Mennyország, Isten. otthona A Biblia gyermekeknek bemutatja A Mennyország, Isten gyönyörű otthona Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Lazarus Átírta : Sarah S. Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children www.m1914.org

Részletesebben

Dániel könyve. Világtörténelem dióhéjban

Dániel könyve. Világtörténelem dióhéjban Dániel könyve Világtörténelem dióhéjban 2300 éves prófécia Kr.e. 457 Kr.u. 34 Kr.u. 1844 490 év 1810 év 70 hét Rendelet 1. rész Evangélium 2. rész 10-11 Ki Mikáél? Mózes éneke Szólt az ellenség: `Üldözöm

Részletesebben

AZ AJÁNDÉK. Alapige: 2. Korinthus 9,15 Hála legyen Istennek az Ő kimondhatatlan ajándékáért!

AZ AJÁNDÉK. Alapige: 2. Korinthus 9,15 Hála legyen Istennek az Ő kimondhatatlan ajándékáért! Pasarét, 2012. december 25. (karácsony) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza AZ AJÁNDÉK Lekció: Máté 2,1-12 Alapige: 2. Korinthus 9,15 Hála legyen Istennek az Ő kimondhatatlan ajándékáért! Imádkozzunk! Mennyei

Részletesebben

Jézus, a tanítómester

Jézus, a tanítómester 9. tanulmány Jézus, a tanítómester május 23 29. SZOMBAT DÉLUTÁN e HETI TANULMÁNYUNK: 5Mózes 6:5; Lukács 4:31-37; 6:20-49; 8:19-21, 22-25; 10:25-37 Mindenkit ámulatba ejtett tanítása, mert szavának ereje

Részletesebben

A gyógyíthatatlan gyógyulása

A gyógyíthatatlan gyógyulása Jeremiás és az Ige Lekció: Róm. 4.13-25 2008. nov. 23. Textus: Jer. 30.12-24 Gazdagrét A gyógyíthatatlan gyógyulása Jeremiásnak kezdettől fogva halált, pusztulást, összeomlást kellett hirdetnie Júdának.

Részletesebben

Isten halott? SZEVERÉNYI JÁNOS

Isten halott? SZEVERÉNYI JÁNOS SZEVERÉNYI JÁNOS Isten halott? Azokra való tekintettel adtam előadásomnak ezt a címet, akik mernek kérdezni, akik fenntartják maguk és embertársaik számára a kételkedés jogát, kockázatát, gyötrelmét és

Részletesebben

A kegyelem Abonyi Sándor (A kegyelem, a törvény, a hit és a cselekedetek kapcsolata)

A kegyelem Abonyi Sándor (A kegyelem, a törvény, a hit és a cselekedetek kapcsolata) A kegyelem Abonyi Sándor (A kegyelem, a törvény, a hit és a cselekedetek kapcsolata) 1. Példázat a kegyelemről Tételezzük fel, hogy két ember a világi élete során halálos bűnt követ el és a világi bíróság

Részletesebben

VIZSGÁLJÁTOK MEG A LELKEKET!

VIZSGÁLJÁTOK MEG A LELKEKET! Pasarét, 2012. augusztus 30. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza VIZSGÁLJÁTOK MEG A LELKEKET! Alapige: 1János 4,1 Szeretteim, ne higgyetek minden léleknek, hanem vizsgáljátok meg a lelkeket,

Részletesebben

A Raffay-Prõhle Agendák szerinti istentiszteleti rendek kiegészítése

A Raffay-Prõhle Agendák szerinti istentiszteleti rendek kiegészítése A Raffay-Prõhle Agendák szerinti istentiszteleti rendek kiegészítése 13. Bûnbánati imádságok Advent 1. vasárnapja Istenem! Méltatlan vagyok kegyelmedre, mert sokszor és sokféleképpen vétkeztem. De légy

Részletesebben

Üzenet. A Prágai Református Missziós Gyülekezet Hetilapja II. Évfolyam 18. szám, 2009. Máj. 3. Kedves Testvéreim!

Üzenet. A Prágai Református Missziós Gyülekezet Hetilapja II. Évfolyam 18. szám, 2009. Máj. 3. Kedves Testvéreim! Üzenet A Prágai Református Missziós Gyülekezet Hetilapja II. Évfolyam 18. szám, 2009. Máj. 3. Kedves Testvéreim! Vala pedig a farizeusok közt egy ember, a neve Nikodémus, a zsidók főembere: Ez jöve Jézushoz

Részletesebben

A megváltás története, I. rész

A megváltás története, I. rész A megváltás története, I. rész A megváltás története című írásaink olyan sorozatot alkotnak, amelyek a bűnbeeséstől kezdve Isten Fia emberré lételéig végigkísérik Isten küzdelmét az ember megváltásáért.

Részletesebben

Hitünk tökéletesítése

Hitünk tökéletesítése 2. tanulmány Hitünk tökéletesítése október 4 10. SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: Lukács 12:16-21; 17:5-6; Filippi 3:12-15; Jakab 1:2-3, 19-21; 1Péter 1:6-7 Nézvén a hitnek fejedelmére és bevégzőjére

Részletesebben

Hívásod érkezett. Ráérsz egy kicsit?

Hívásod érkezett. Ráérsz egy kicsit? A hívás Hívásod érkezett Ráérsz egy kicsit? Pi pi pi Jártál már te is így? Fel akarod hívni a legjobb barátodat vagy barátnődet, de foglalt. Vársz öt percet, újból próbálkozol, és még mindig foglalt. Többszöri

Részletesebben

Az Istentől származó élet

Az Istentől származó élet Az Istentől származó élet Előszőr is mi az élet? Sokan próbálták deffiniálni, különféle kulturális, tudományos vagy vallási nézőpontokból is. A tudomány mivel a fő forrása a megfigyelés és az információ

Részletesebben

1 ÚRVACSORA(ÉNEKESKÖNYV) ÚRVACSORA

1 ÚRVACSORA(ÉNEKESKÖNYV) ÚRVACSORA 1 ÚRVACSORA(ÉNEKESKÖNYV) ÚRVACSORA A mi Urunk Jézus Krisztus így szól: Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek. (Mt 11,28) Tőle kaptuk ezt

Részletesebben

VÁLTSÁGUL SOKAKÉRT. Pasarét, 2014. április 18. (nagypéntek) Horváth Géza. Lekció: Márk 10.

VÁLTSÁGUL SOKAKÉRT. Pasarét, 2014. április 18. (nagypéntek) Horváth Géza. Lekció: Márk 10. Pasarét, 2014. április 18. (nagypéntek) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza VÁLTSÁGUL SOKAKÉRT Lekció: Márk 10. Alapige: Márk 10,45 Mert az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak,

Részletesebben

IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT

IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT Újpest-Belsőváros 2004. 03. 14. Loránt Gábor IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT Alapige (textus): Neh 1 és Lk 11,1 Lectio: Neh 1 Lk 11,1: Történt egyszer, hogy valahol imádkozott, és mikor befejezte, így szólt hozzá

Részletesebben

Ézs 65,17-25 Isten ígéretei Izraelnek

Ézs 65,17-25 Isten ígéretei Izraelnek Ézs 65,17-25 Isten ígéretei Izraelnek Mert ímé, új egeket és új földet teremtek, és a régiek ingyen sem emlittetnek, még csak észbe sem jutnak; Hanem örüljetek és örvendjetek azoknak mindörökké, a melyeket

Részletesebben

A KERESKEDŐ, AKI GAZDAG LETT

A KERESKEDŐ, AKI GAZDAG LETT Pasarét, 2013. február 17. (vasárnap este) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Szepesy László A KERESKEDŐ, AKI GAZDAG LETT Alapige: Máté 13,45-46 Hasonlatos a mennyeknek országa a kereskedőhöz, aki igaz

Részletesebben

TANÉVNYITÓ BUZDÍTÁS. Olvasandó (lectio): Mk 6,45-52. Alapige (textus): Mk 6,50

TANÉVNYITÓ BUZDÍTÁS. Olvasandó (lectio): Mk 6,45-52. Alapige (textus): Mk 6,50 Újpest-Belsőváros 2008. 09. 07. Juhász Emília TANÉVNYITÓ BUZDÍTÁS Alapige (textus): Mk 6,50 Olvasandó (lectio): Mk 6,45-52 Ezután azonnal megparancsolta tanítványainak, hogy szálljanak hajóba, és menjenek

Részletesebben

Keresztút 2. JÉZUS VÁLLÁRA VESZI A KERESZTET

Keresztút 2. JÉZUS VÁLLÁRA VESZI A KERESZTET Keresztút Ha jó emberekkel találkozol, megtapasztalod, milyen jó, ha szeretnek. Kérdezted már egyszer is magadtól: honnan ez a szeretet? Mi, emberek ezt nem az utcán találtuk valahol vagy a kereskedőnél

Részletesebben

VI. JÉZUS KRISZTUS SZENVEDETT PONCIUS PILÁTUS ALATT, MEGFESZÍTETTÉK, MEGHALT ÉS ELTEMETTÉK

VI. JÉZUS KRISZTUS SZENVEDETT PONCIUS PILÁTUS ALATT, MEGFESZÍTETTÉK, MEGHALT ÉS ELTEMETTÉK VI. JÉZUS KRISZTUS SZENVEDETT PONCIUS PILÁTUS ALATT, MEGFESZÍTETTÉK, MEGHALT ÉS ELTEMETTÉK 1 Szenvedett Poncius Pilátus alatt; megfeszítették, meghalt és eltemették. Alászállt a poklokra, harmadnapon feltámadt

Részletesebben

KISZÁRADT CSONTOK. Írta Tony Alamo

KISZÁRADT CSONTOK. Írta Tony Alamo KISZÁRADT CSONTOK Írta Tony Alamo Az Úr látomást küldött az ótestamentumbeli Ezékiel prófétának. Egy völgyet látott tele száraz csontokkal, amelyek Izráel és a világ lelki halálát jelképezték. A látomás

Részletesebben

Bűnvallás és megtérés: az ébredés feltételei

Bűnvallás és megtérés: az ébredés feltételei 6. tanulmány Bűnvallás és megtérés: az ébredés feltételei augusztus 3 9. SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: 3Mózes 5:5; Zsoltár 32:1-8; Apostolok cselekedetei 5:30-32; 2Korinthus 7:9-11; Zsidók 12:17;

Részletesebben

Drága Gyülekezet! 2014. június 15. Mandabokor, Kálmánháza, Felsősima Istentisztelet. 3 Áldott a mi Urunk Jézus Krisztus Istene és Atyja, aki

Drága Gyülekezet! 2014. június 15. Mandabokor, Kálmánháza, Felsősima Istentisztelet. 3 Áldott a mi Urunk Jézus Krisztus Istene és Atyja, aki 2014. június 15. Mandabokor, Kálmánháza, Felsősima Istentisztelet 3 Áldott a mi Urunk Jézus Krisztus Istene és Atyja, aki megáldott minket mennyei világának minden lelki áldásával a Krisztusban. 4 Mert

Részletesebben

Krisztus Feltámadt! Húsvétvasárnap 2016.03.27. OLVASMÁNY az Apostolok Cselekedeteiből (ApCsel 10,34a.37-43)

Krisztus Feltámadt! Húsvétvasárnap 2016.03.27. OLVASMÁNY az Apostolok Cselekedeteiből (ApCsel 10,34a.37-43) Húsvétvasárnap 2016.03.27. Krisztus Feltámadt! OLVASMÁNY az Apostolok Cselekedeteiből (ApCsel 10,34a.37-43) Abban az időben Péter szólásra nyitotta ajkát, és ezeket mondta: Ti tudjátok, hogy mi minden

Részletesebben

Pál származása és elhívása

Pál származása és elhívása 11. tanulmány Szeptember 5 11. Pál származása és elhívása SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: Apostolok cselekedetei 9:1-22; 26:18; 1Korinthus 15:10; Galata 2:1-17; Filippi 3:6 De az Úr azt mondta neki:

Részletesebben

Nagy öröm. Textus: És lőn nagy öröm abban a városban. (ApCsel 8,8).

Nagy öröm. Textus: És lőn nagy öröm abban a városban. (ApCsel 8,8). Nagy öröm Lectio: ApCsel 8,1-25. Textus: És lőn nagy öröm abban a városban. (ApCsel 8,8). Fülöp Samáriában hirdette a Messiást. Jézusról tett bizonyságot, a Szabadítóról. Az ember mindig kapcsolatban kellene,

Részletesebben

A Biblia gyermekeknek. bemutatja. Jézus csodái

A Biblia gyermekeknek. bemutatja. Jézus csodái A Biblia gyermekeknek bemutatja Jézus csodái Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Byron Unger és Lazarus Átírta : E. Frischbutter és Sarah S. Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children

Részletesebben

valamint az Irgalmasság órája, Irgalmasság rózsafüzére és Irgalmasság litániája

valamint az Irgalmasság órája, Irgalmasság rózsafüzére és Irgalmasság litániája Jézusom, bízom Benned! Az Isteni irgalmasság kilencede valamint az Irgalmasság órája, Irgalmasság rózsafüzére és Irgalmasság litániája 1937. augusztus 10-én mondta az Úr Szent Faustina nővérnek: Azt kívánom,

Részletesebben

Jézus Jeruzsálemben. 10. tanulmány. május 28 június 3.

Jézus Jeruzsálemben. 10. tanulmány. május 28 június 3. 10. tanulmány Jézus Jeruzsálemben május 28 június 3. SZOMBAT DÉLUTÁN e HETI TANULMÁNYUNK: Zakariás 9:9; Máté 21:1-46; 22:1-15; Apostolok cselekedetei 6:7; Róma 4:13-16; Jelenések 14:7-12 Sohasem olvastátok

Részletesebben

DEREK PRINCE. Isten Gyülekezetének Újrafelfedezése

DEREK PRINCE. Isten Gyülekezetének Újrafelfedezése DEREK PRINCE Isten Gyülekezetének Újrafelfedezése Bevezető - A Derek Prince Ministries ismertetője Az 1930-as években, a történet szerint, megcsörrent a telefon az igazgatói irodában, abban a washingtoni

Részletesebben

SZENT BERNÁT APÁT ESTI DICSÉRET

SZENT BERNÁT APÁT ESTI DICSÉRET SZENT BERNÁT APÁT ESTI DICSÉRET Istenem, jöjj segítségemre! Uram, segíts meg engem! Dicsıség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben most és mindörökké. Amen. HIMNUSZ 2 SZENT BERNÁT

Részletesebben

A Biblia gyermekeknek. bemutatja. A Mennyország, Isten. otthona

A Biblia gyermekeknek. bemutatja. A Mennyország, Isten. otthona A Biblia gyermekeknek bemutatja A Mennyország, Isten gyönyörű otthona Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Lazarus Átírta : Sarah S. Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children www.m1914.org

Részletesebben

bibliai felfedező C3 Ajánlott további olvasásra: Máté 4:23-25 Márk 1:32-34 János 5:17-27 1. rész: Az Úr hatalma Egy beteg meggyógyítása

bibliai felfedező C3 Ajánlott további olvasásra: Máté 4:23-25 Márk 1:32-34 János 5:17-27 1. rész: Az Úr hatalma Egy beteg meggyógyítása Írd ide az adataidat! Neved: Korod: születésnapod: Címed: Telefonszámod: e-mail címed: Aki javítani szokta: Bibliatanulmányozó Feladatlap bibliai felfedező 1. rész: Az Úr hatalma Egy beteg meggyógyítása

Részletesebben

2015. évi bibliaolvasó KÉSZÍTETTE: BERECZKI SÁNDOR. MINDENKI TEMPLOMA GYÜLEKEZETE 1105 Budapest, Cserkesz u. 7-9.

2015. évi bibliaolvasó KÉSZÍTETTE: BERECZKI SÁNDOR. MINDENKI TEMPLOMA GYÜLEKEZETE 1105 Budapest, Cserkesz u. 7-9. 2015. évi bibliaolvasó KÉSZÍTETTE: BERECZKI SÁNDOR MINDENKI TEMPLOMA GYÜLEKEZETE 1105 Budapest, Cserkesz u. 7-9. Kedves Olvasó! Sok szeretettel adjuk közre a 2015. évi bibliaolvasó útmutatót. A közösen

Részletesebben

IV. HISZEK JÉZUS KRISZTUSBAN, ISTEN EGYSZÜLÖTT FIÁBAN

IV. HISZEK JÉZUS KRISZTUSBAN, ISTEN EGYSZÜLÖTT FIÁBAN 1 IV. HISZEK JÉZUS KRISZTUSBAN, ISTEN EGYSZÜLÖTT FIÁBAN Isten az Istentől, Világosság a Világosságtól, valóságos Isten a valóságos Istentől, született, de nem teremtmény, az Atyával egylényegű és minden

Részletesebben

AZ ÚR TÚLÁRADÓ KEGYELME

AZ ÚR TÚLÁRADÓ KEGYELME Pasarét, 2014. július 20. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Földvári Tibor AZ ÚR TÚLÁRADÓ KEGYELME Lekció: Zsidók 3,7-19 Alapige: 4 Mózes 15,1-7 Azután így szólt az ÚR Mózeshez: Szólj Izráel

Részletesebben

Bata Mária BIBLIAÓRÁK 7. RÉSZ BÁBEL ÉS ÁBRAHÁM

Bata Mária BIBLIAÓRÁK 7. RÉSZ BÁBEL ÉS ÁBRAHÁM Bata Mária BIBLIAÓRÁK 7. RÉSZ BÁBEL ÉS ÁBRAHÁM 2. www.ujteremtes.hu Bábel és Ábrahám története Az egész földnek egy nyelve és egyféle beszéde volt. 1Móz. 11:1 El tudod-e képzelni milyen lenne az, ha mindenki

Részletesebben

bibliai felfedező B1 Ajánlott további olvasásra: Zsoltárok 86:1-7 Apostolok Csel. 13:38-39 Efézus 4:25-32 /10

bibliai felfedező B1 Ajánlott további olvasásra: Zsoltárok 86:1-7 Apostolok Csel. 13:38-39 Efézus 4:25-32 /10 Írd ide az adataidat! Neved: Korod: Születésnapod: Címed: Telefonszámod: e-mail címed: Aki javítani szokta: Bibliatanulmányozó Feladatlap bibliai felfedező 1. RÉSZ: Az Úr Jézus példázatai A két adós Olvasd

Részletesebben

Bibliai tanítás a részegségről

Bibliai tanítás a részegségről Bibliai tanítás a részegségről ADUNARE Bibliai tanítás a részegségről A részegségről tanulni nehéz feladat de ugyanakkor nagyon fontos. Mi úgy szeretnénk leélni az életünket hogy az Istennek tetsző legyen

Részletesebben

Jézus tizenkét tanítványt választ

Jézus tizenkét tanítványt választ A Biblia gyermekeknek bemutatja Jézus tizenkét tanítványt választ Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Byron Unger és Lazarus Átírta : E. Frischbutter és Sarah S. Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta

Részletesebben

ISTEN NEM HALOTT! JÉZUS NEM HAL MEG SOHASEM!

ISTEN NEM HALOTT! JÉZUS NEM HAL MEG SOHASEM! Dr. Egresits Ferenc ISTEN NEM HALOTT! JÉZUS NEM HAL MEG SOHASEM! Kérdések és megfontolások Jézus passiója kapcsán az irgalmasság évében. - Az esetleges párhuzamok és áthallások nem a véletlen művei! -

Részletesebben

Isten felméri Ábrahám szeretetét

Isten felméri Ábrahám szeretetét A Biblia gyermekeknek bemutatja Isten felméri Ábrahám szeretetét Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Byron Unger és Lazarus Átírta : M. Maillot és Tammy S. Franciáról fordította : Helga Himer Kiadta :

Részletesebben

JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET

JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET I. évfolyam 3. szám szeptember, október Akarod hallani a jó hírt? Mindennek Királya Mindennek Királya, az Istennek Fia, égnek, földnek Ura Akinek véd minket a karja tőlünk

Részletesebben