A katolikus Mende. Mende katolikus templomai 1831-ig. Balogh Gábor
|
|
- Rezső Balog
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Balogh Gábor A katolikus Mende Mende az eltelt ezer év során lakott településnek számított. Bár voltak időszakok, amikor a lakói elmenekültek vagy a település elnéptelenedett, de egyetlen okirat sem szól arról, hogy a hely hosszabb ideig vacua (üres, kihalt, elhagyatott) lett volna. Az itt lakók összességében annak a hitvallását követték, aki a területet birtokolta. Mivel tulajdonosai katolikusok voltak, lakosságát is teljes egészében vagy túlnyomórészt katolikusok alkották. A lakosság vallási összetétele érzékelhetően a török időkben változott meg: a törökök a váci püspököt elűzték; alig maradtak katolikus papok, akik a híveket gondozták volna; a lakosság egy része pedig elmenekült vagy megszökött Katolikus szempontból további problémák merültek fel a törökök kegyetlenkedése, Bocskai csapatai, a reformáció terjedése, a nem katolikus földesurak ellenszenve stb. miatt. Korabeli beszámolók szerint az egyházmegye keleti fele, valamint a Zagyvához és a Tiszához közelebb eső területek megőrizték katolikus többségi jellegüket, míg az egyházmegye északkeleti részén az evangélikusok, a többi részén pedig a reformátusok kerültek többségbe vagy éltek nagyobb tömbben. A későbbi betelepítések miatt a protestánsok komoly vetélytárssá nőtték ki magukat, s úgy tűnt, hogy hosszabb távon mindenütt többségbe kerülnek Mendét a reformáció annyiban érintette, hogy északról okat telepítettek ide (vö. a falu elnevezés). A rendelkezésre álló adatok szerint a lakosság katolikus többségi jellege azonban mindvégig megmaradt. Nincsenek egyértelmű adataink arra, hogy a középkorban és a török időkben egyházigazgatási szempontból Mende hová tartozott. Azt tudjuk, hogy a pannonhalmi apátnak a saját birtokain kiváltságai voltak. Vonatkoztatható ez Apátira is, például világi hatóság az apát engedélye nélkül nem ítélkezhetett a birtok és népei ügyeiben (immunitási kiváltság) 1306-tól viszont már egyértelműen a Váci egyházmegye igazgatási előírásai vonatkoztak rá. Az egyházmegyén belüli strukturális változások Mendére is hatással voltak: volt idő, amikor a váci, és volt, amikor a kecskeméti kerületbe tartozott. Okkal valószínűsíthető, hogy a török időkben egy ideig Irsáról (=Isaszegről) látták el Miután Úri önállósodott (licenciátus lett, majd papot kapott, 1696-ban pedig plébánia rangra emelkedett), Úrinak lett a filiája (Vö. Mende egyházigazgatási besorolása; Úri plébánia és Mende filia lelkipásztorai). Mende katolikus templomai 1831-ig Mende birtok közepén nedves és sáros helyen megépült első, ma ismert temploma. Erről a templomról alig maradtak fenn hitelt érdemlő adatok. Ami kijelenthető róla: nem a török megszállás alatt (egyes adatok szerint a török idők előtt) épült; a templom kicsi volt (alig 100 hívőre méretezték); 1736-ban már csak alapjai és néhány falmaradványa emlékeztetett egykori funkciójára. Az sem állapítható meg, kinek a tiszteletére szentelték. Miután az első templom használhatatlanná vált, a hívek a hegyen keresztül Úriba jártak misére, illetőleg ott vették igénybe a szentségeket.
2 A katolikus Mende 2 1. kép Kereszt és harang a Hősök terén, a volt úri elágazásnál. Ennél, az egykoron Úriba vezető elágazásnál állott az 1736-ban épült templom. Az első templom maradványait is felhasználva épült meg a második templom. Az új templom az előzőhöz képest nagyobbnak és tartósabbnak bizonyult. A kerületi főesperes december 17-én áldotta meg. Főoltára Loyolai Szent Ignác tiszteletére, mellékoltára pedig Gyümölcsoltó Boldogasszony tiszteletére készült. (Vö. Kivonatok az 1736-ban épült templomról) A templom hajójához később jobbról sekrestyét is építettek. Az június 27-én tartott egyházlátogatás alkalmával Galántai Eszterházy László Pál helynök ezt a tényt megerősítette. Az 1700-as évek végén a második templom állaga rendkívül leromlott, omladozni kezdett. Az 1810-es években életveszélyessé vált, úgyhogy 1824 körül be kellett zárni. Emiatt a hívek kérelemmel fordultak az egyházi főhatósághoz, hogy engedélyezze a templom teljes felújítását, meghosszabbítását és egy toronnyal való felékesítését. Gróf Keglevich István Billéről március 24-én kelt levelében támogatta a hívek kérését: Azon instantia következtébe melyet a mendei jobbágyim bé adtak a templom reparatio véget, ezzenel azt felelem, hogy minden bizonyal vagy a lehetséges reparatiót vagy pedig az újonnan föl épitését magamra, mint földös urok, válalom. A harmadik, ma is látható templom Bille és a falu határán, a Pest felé vezető országúttól balra levő dombon emelkedik. A szükséges előkészületek után a munkálatok 1829-ben kezdődtek, és 1831-ben adták át. Az építményt toronnyal látták el. Homlokzata észak felé néz. Elődeihez képest megnövelték méreteit. Gróf Keglevich István azt szerette volna, ha a templom védőszentje Szent István, az első király lett volna. Kívánsága azonban nem teljesült. A templom titulusa Gyümölcsoltó Boldogasszony lett. (A Loyolai Szent Ignác tiszteletére szentelt régi főoltár ezen időszak alatt mellékoltárként funkcionált.) Az új templom titulusát
3 A katolikus Mende 3 30 év múlva megváltoztatták: 1861-től ismét Loyolai Szent Ignác lett a mendei templom és egyházközség védőszentje 2. kép Keresztek Mende felett: az Oázis kápolna és a harmadik templom tornya Az átadást megelőzően, április 21-én a templom tornyába szánt harangot Vácott a megyéspüspök áldotta meg (Szent István harang) június 9-én újabb, immár Szent András apostol tiszteletére öntött 350 librás [ 120 kg] harang megáldására került sor
4 A katolikus Mende 4 Utánanéztünk Kérdések és válaszok Miért a jezsuita rend alapítójának tiszteletére szentelték fel a második templomot, illetőleg miért jezsuita volt egyik meghatározó szentje? A Loyolai Szent Ignác tiszteletére szentelt templom laikus környezetben rendkívül ritka. Mende ezen kivételes helyek közé tartozik. Ami a kérdést illeti, viszonylag logikus ázatnak tűnik, hogy a possessio tulajdonosai, Bosnyák Tamás és Koháry István életük végéig szoros kapcsolatot ápoltak a jezsuitákkal. A második templom építése előtt Úri plébánosa, Adalbertus Sztrákos (Sztrákos Adalbert) szintén a jezsuita rendből került az egyházmegye kötelékébe. Érdekes összefüggés fedezhető fel abban is, hogy Sztrákos Adalbert plébános Koháry István verseit latinra fordította. A jezsuita kötődés és vallási elkötelezettség erős szálnak nevezhető. Ez fejeződött ki Koháry István végrendelkezésében. Rokona, a szintén jezsuita Kazy Ferenc 1732-ben számításokon mutatta ki, hogy Koháry István közel 600 ezer forintról rendelkezett: jelentős összegeket szánt a szerzetesrendeknek, a szegények taníttatására, a koldusokra stb. Az egyházakra/templomépítésekre összesen ,33 rajnai forintot hagyományozott. A pénz értékének összehasonlítására példaként: között a Bosnyák család osztatlan jószágaik után évente Billéről 50 Rforint, Mendéről 40 Rforint és Szentistvánról 30 Rforint jövedelmet kapott; a Koháry, az Eszterházy és az Illésházy család pedig éves bevételként egyaránt 552,89 552,89 forint összeghez jutott. Miért nem Szent Istvánnak, az első királynak a tiszteletére szentelték fel a harmadik templomot? A rendelkezésre álló adatok szerint a megyéspüspök nem örült gróf Keglevich István ( ) földesúr kérésének, hogy Magyarország első királya tiszteletére szenteljék fel a templomot, de nyíltan nem mondott nemet. Viszont létezik egy szokás, amely szerint közvetlen környezetben ugyanolyan titulusú templomokat a katolikus egyház nem szentel. A szomszéd faluban, Tápiósápon a régi templom már Magyarország első királyának, Szent Istvánnak a nevét viselte. Valószínűleg ezért nem ő lett a mendei templom védőszentje. Viszont amikor harangszentelésekre került sor, az első harangot Szent István tiszteletére áldotta meg a püspök. Miért nem Loyolai Szent Ignác tiszteletére szentelték fel a harmadik templomot? Már létezett Mendén ilyen titulust viselő templom. Bár 1824 körül a második templomot egy időre bezárták, de a harmadik átadásáig még hivatalosan templomként funkcionált. Általános szabály, hogy ugyanabban a faluban két, ugyanazt a titulust viselő templom nem működhet.
5 Kivonatok az 1736-ban épült templom történetéből 5 Kivonatok az 1736-ban épült templom történetéből Koháry István végrendelete (Forrás: MNL OL P d. 53. tétel) október lapon: ut ab eisdem capitalibus annuatim obvenientem sex mille florenorum Rhenensium censum anno quolibet in sex aequales partes dividere, et partem unam pro cura et administratione sibi servare. ( ) Sextam denique partem, ecclesiis pauperioribus in potissimum meis, aut alibi in Hungaria existentibus, prout convenientius fore iudicatum fuerit, pro certo impendere debeat. Hoc per expressum declarato, per me ad Banconem Civitatis Viennensis investa capitalia, iuxta literarum obligatorialium eatenus emanatarum continentias, dum deposita et restituta fuerint, eadem capitalia, venerabile capitulum extra Regnum Hungariae in Austria, vel aliis Suae Maiestatis Sacra[tissi]mae haereditariis provinciis, a iurato Christiani nominis hoste remotioribus, bellorumque tumultibus nimis obnoxiis, ad sex percentum, si autem aliter fieri non posset, ad quinque percentum interesse, sufficienti cum securitate quam optime elocare et investire teneatur, sitque obligatum. [meghagyom] hogy az ebből a tőkéből származó évi hatezer rajnai forint kamatot osszák fel hat egyenlő részre, amelyből [a végrendelet végrehajtói] egy részt tartsanak maguknál az igazgatás és ügyintézés céljaira. ( ) Végül a hatodik részt a szegényebb templomaimra, illetve az egyéb, Magyarországon található szegényebb egyházakra [hagyom], hogy ahová szükségesebbnek ítéli, biztosan arra fordítsák. Kifejezett nyilatkozatom alapján az általam a Bécsi Városi Bankban befektetett tőkéket, az erről kiadott kötelezvények tartalma alapján, amíg ott van elhelyezve, és amíg vissza nem szolgáltatják, addig a Főtisztelendő Káptalan köteles a Magyar Királyságon kívül: Ausztriában, vagy Őfelsége más, a kereszténység esküdt ellenségeitől távoli, és a háborúk zajával kevésbé terhelt örökös tartományaiban, a mondott tőkét hat százalékra, ha pedig másként nem lehetséges, 5 százalék kamatra, elegendő biztosíték mellett a lehető legjobb módon kihelyezni és befektetni.
6 Kivonatok az 1736-ban épült templom történetéből 6 Canonica Visitatio 1733 Liber V. V. kötet oldal: Responsum ad puncta interrogatoria a Parocho Uriensi (részletek) In ecclesia Mendensi reperiuntur altaria duo. Primum in honorem S. Ignatii de Loyola, secundum in honorem B. V. Mariae Sastiniensis. 5 Ecclesiolam hanc curavit reparari dominus excellentissimus comes ac generalis Andreas Koháry, dominus terrestris. Fundum vero aut dotem nullam habet Caemeterium in Parochia datur unum, et illud catholicorum. In filiali Mende numerantur duo. Unum catholicorum, secundum Lutheranorum Gymnasium nullum datur praeter scholam trivalem apud ludi magistrum. In Parochia callent linguam Ungaricam. In filiali Mende Ungarica Slavonica, nonnulli etiam Svevicam, sed per conversationem perfecte Hungaricam et Slavonicam. In filiali Mende animae catholicorum confessionis capaces numero 117, incapaces numero In filiali Mende caenae Domini uti vocant capaces numero 39, incapaces Missae qualibet die celebrantur tam in matre, seu parochia, quam filiali Mende secundum ordinem. Az úri plébános válasza 1 a feltett kérdésekre A mendei templomban két oltár található: az első Loyolai Szent Ignác tiszteletére, a második a sasvári Boldogságos Szűz Mária tiszteletére [készült]. 2 Ezt a templomocskát nagyméltóságú gróf Koháry András 3 tábornok úr, földesúr újíttatta fel; ám vagyona vagy javadalma nincs. A[z úri] plébániának egy temetője van és az a katolikusoké. A mendei filiában kettő: az egyik a katolikusoké, a másik a luteránusoké [Úrinak] gimnáziuma 4 nincs, elemi iskolája a kántortanító házában van. A[z úri] plébánián tudnak ul. Mende filiában ul ul, néhányan svábul is, de az érintkezés teljesen ul ul [folyik]. Mende filiában a nagykorú katolikus vallású lelkek száma 117, a kiskorúaké A mendei filiában 39-en, ahogy ők nevezik, úrvacsoraképesek, 40-en kiskorúak. 19. Miséket mind az anyaegyházban avagy a plébánián, mind pedig Mende filiában bármely napon a megállapított rend szerint celebrálnak. 1 A kérdéseket Sztrákos Adalbert (Adalbertus Sztrakos) pt. (pro tempore ez idő szerint, ideiglenes) úri plébánosnak tették fel. A 20 kérdésre adott válaszból a Mendére vonatkozó részeket emeltem ki. 2 A Fájdalmas Szűzanya olajfestmény- vagy szobormásolatáról van szó, amely az idők folyamán elveszett. 3 Gróf Koháry András József földesúr, tábornok között élt. 4 6 osztályos középfokú tanintézet 5 Szlovákiai Sastin (Sasvár)
7 Kivonatok az 1736-ban épült templom történetéből 7 Conscriptio Ecclesia filialis Mende Canonica visitatio Liber V. Összeírás Mende filia (leányegyház) V. kötet 920. sk. oldal: Forrás: VPKL, Vác Ecclesia Mendensis praeter fundamenta vix exstant[ibus] ruderibus erecta est anno 1736, sumptibus ex la[ ] piae memoriae illustrissimi ac excellantissimi domini Stephani Ko[háry] de Csabrágh et Szitnya (titulus) participando. Ac [benedicta] ab admodum r[everendo] domino Paulo Katona parocho Kokens[is], districtus Kecskemethiensis archidiacono die 17. decembris anno eodem. Dicata est honori S[ancti] Ignatii Loyolae, habet aram sub eiusdem titulo ex utraque parte duas statuas S[ancti] Aloysii et Stanislai, desuper Sanctae Catharinae ac Margaritae congruenter exsculptas ac decoloratas, habet sanctuarium sub fornice, reliquum corpus sub tabulato, sellas, chorum nullum, adhuc sacristia caret, habet tabernaculum in quo calix cupreus inauratus, corporalia duo, totidem purificatoria, casula et alba nova ex sericea materia cum omnibus A mendei templomot, amelyből az alapokon kívül már csak romok álltak, az évben emelték kegyes emlékű nagyméltóságú és kegyelmes csábrági és szitnyai Ko[háry] István 6 úr bő[kezűségéből] és költségén. Főtisztelendő Katona Pál kókai plébános úr, a kecskeméti főesperesi kerület főesp[erese] [áldotta meg] ugyanazon év december 17. napján. Loyolai Szent Ignác tiszteletére ajánlották fel; az oltára ugyanazt a titulust viseli. Kétoldalt Szent Alajos és Szent Szaniszló, fölötte Szent Katalin és Margit illően faragott és festett szobra áll; szentélye boltíves, a hajó többi része deszkázott; székek, kórus nincs, a sekrestye is hiányzik. Van tabernákuluma aranyozott vörösréz kehellyel, két korporáléja, ugyanannyi kehelytörlő kendője, miseruhája és új albája selyemből minden 6 Gróf Koháry István között élt.
8 Kivonatok az 1736-ban épült templom történetéből 8 appertinentiis, pariter de Requiem, Missale, Rituale, Librum Evangelium noviter comparatum, partim ex munificentia excellentissimi domini Andreae Koháry, partim ex collecta fidelium. Vexillum sericeum ceruleum, fenestras ex parte sanctuarii rotundas habet duas, a latere quoque meridionali duas vitreas, bene accomodatas. Est scandulis noviter tecta, ad extra campanile unum sub tecto cum una campana. Caemeterium sine cinctura. Praeter illam nulla est alia. In possessione Mende praeter allodiaturam et appertinentias eiusdem reperiuntur domus 18, ex quibus conflatur numerus personarum catholicarum 110. Acatholicorum 5 domus ex quibus conflantur personae 38. Confraternitas nulla. Nullus publicus peccator. Pro intertentione parochi utrum statutioni S[anctae] Visitationis stare voluerint effectus docebit. Ad reliqua puncta nihil. tartozékával; van továbbá halottas könyve, misekönyve, szertartáskönyve, újonnan készített evangéliumos könyve, részben a nagyméltóságú Koháry András úr bőkezűségéből, részben a hívek adományából. [Van] kékszínű selyem zászlója. A szentély részén két kerek ablak, dél felőli oldalán pedig két jól záródó üvegablak található. Tetőzete újonnan zsindelyezett, kint egy harangtorony a tető alatt egy haranggal. A temető kerítés nélküli. Ezen kívül semmi egyéb. Mende birtokon a majorságon és annak tartozékain kívül 18 ház található, ahol 110 katolikus él. A nemkatolikusok öt házban 38-an élnek. Vallásos társulatok nincsenek. Nyilvános bűnös sincs. Hogy a plébános ellátásával kapcsolatos vizitációs rendelkezéseket betartják-e, a végeredmény fogja megmutatni. A többi pontra semmi. Domus Personae Ház Személyek Joannes Lilik 4 Lilik János 4 Joannes Petras 3 Petras János 3 Georgius Béres 5 Béres György 5 [Joan]nes Takács 6 Takács János 6 [Joan]nes Restyánszki 3 Restyánszki János 3 [Geor]gius Magloczki 5 Magloczki György 5 [ ]laus Hegedüs 2 Hegedüs László(?) 2 [Joan]nes Moravcsik 3 Moravcsik János 3 [Ma]rtinus Foltin 4 Foltin Márton 4 [Joan]nes Haurancsik 4 Haurancsik János 4 [ ]s Promsaur 2 Promsaur [ ]s(?) 2 Michael Kokai 5 Kokai Mihály 5 Georgius Gutai 5 Gutai György 5 Martinus Molnár 3 Molnár Márton 3 Joannes Sándor 4 Sándor János 4 Petrus Vúlff 3 Vúlff Péter 3 Joannes Kokai 5 Kokai János 5 Joannes Kremmer 5 Kremmer János 5
9 Kivonatok az 1736-ban épült templom történetéből 9 Circa allodiaturam Excellentissimi Domini Andreae Koháry reperiuntur personae 39. A nagyméltóságú Koháry András úr majorsága körül 39 személy található. Acatholici Nemkatolikusok Domus Personae Ház Személyek Thomas Dovricza et Benyovics 16 Dovricza Tamás és Benyovics [Tamás] Matthias Magloczki 6 Magloczki Mátyás 6 Thomas Haluska 6 Haluska Tamás 6 Andreas Palinkas 6 Palinkas András 6 Paulus Michael Majoros 4 Majoros Mihály Pál 4 16 Sequuntur nomina confirmatorum. ( ) * Következnek a bérmálkozók nevei évi Visitatio Canonica Liber IV. Parochia Uriensis habet filialem Mende, aeque in comitatu Pestiensi existent. Cuius ecclesia honori S[ancti] Ignatii Loyolae dicata, erecta est anno 1736 sumptibus et pio legato piae memoriae excellentissimi, ac illustrissimi domini comitis Stephani Koháry de Csabrágh et Szittnya etc. Est benedicta per R. D. Paulum Katona archidiaconum Kecskemethiensem, et parochum Kokensem die 17. decembris eodem anno. Ecclesia haec habet aram unam, in cuius medio est imago S[ancti] Ignatii Loyolae, ex utraque parte statuas S[ancti] Aloysii, et S[ancti] Stanislai, desuper Sanctae Catharinae, et Margarithae virginum congruenter exsculptas et decoloratas. Sanctuarium est sub fornice, reliquuum corpus sub tabulato. Choro, et sacristia et sedibus caret. In tabernaculo est cupreus calix inauratus. Habet praeterea corporalia dua, purificatoria 2; albam 1; casulam sericeam cum omnibus appertinentiis, unam casulam nigram. Missale, rituale. Librum evangeliorum noviter comparatum. Vexillum sericeum caeruleum, partim munificentia excellentissimi domini comitis Andreae oldal: Az úri plébániának filiája Mende; Pest megyében találhatók. [Mende] templomát ban Loyolai Szent Ignác tiszteletére ajánlva emelték kegyes emlékű, nagyméltóságú és kegyelmes csábrági és szitnyai gróf Koháry István úr költségén és kegyes végrendelkezése szerint. Katona Pál főtisztelendő úr, kecskeméti főesperes és kókai plébános áldotta meg ugyanazon év december 17. napján. Ennek a templomnak egy oltára van, közepén Loyolai Szent Ignác képe, két oldalt Szent Alajos és Szent Szaniszló, fölötte Szent Katalin és Margit szüzek oda illően faragott és festett szobrai találhatók. A szentély boltíves, a hajó többi része pedig deszkázott. Kórus és sekrestye, valamint ülőhelyek nincsenek. A tabernákulumban arannyal futtatott vörösréz kehely található. Azonkívül van két korporáléja [ostyaabrosza], két kehelytörlő kendője, egy miseingje, selyem miseruhája minden tartozékával, egy fekete miseruhája, misekönyve, szertartáskönyve, újonnan készített evangéliumos könyve, kékszínű selyemzászlója, amely egyrészt nagyméltóságú gróf Koháry András úr jótékonyságából,
10 Kivonatok az 1736-ban épült templom történetéből 10 Koháry, partim pia fidelium oblatione comparatum. Fenestras 5. Scandulis est tecta. Campanile unum sub tecto cum una campana. Caemeterium sine cinctura, quod cingi debebit Acta Congregationis III május 22-én tartott gyűlés Kecskeméten másrészt a hívek kegyes felajánlásából készült. 5 ablaka van. Tetőzete zsindelyes. Van egy harangtornya a tető alatt egy haranggal. Temetője kerítés nélküli, körül kell keríteni * 387. oldal: 11-szer. A pápai brevében megjelölt napokra engedélyezett búcsúkon kívül a megyéspüspök által az egyes egyházkerületeknek engedélyezett búcsúk az alábbi sorrend szerint következnek: ( ) Úri a Szenvedés vasárnapja [Feketevasárnap] Mende Szent István első vértanú (protomartyr) ünnepe ( ) A kecskeméti kerülethez tartozó Mende filia június 18-án felvett arany és ezüst tárgyainak JEGYZÉKE Mende filia templomának van 423. oldal: 1. egy ezüst kelyhe 2. egy ezüst tégelye (szelencéje) a Szentostya szállítására * Acta Congregationis IV. kötet: Ceglédbercelen október 3-án tartott kecskeméti kerületi gyűlés 4to. In puncto visitationali filialis Mende clare exponitur: ibidem existentem ecclesiolam, signanter vero ipsius frontispicium proximam ruinam spirare, gratiosa resolutio quidem intuitu praefatae ecclesiolae per v[enerabilem] officium facta in eo consistit, ut parochus sumptuum proiectum, resolutionemque ipsius dominii terrestralis, quo ocius fieri potest, eidem v[enerabili] officio submittat, quod benignum mandatum iam ante annos circiter 3. praestitit. Parochus Vacio enim magistrum murariorum edixit, qui tam interne, quam 4-szer. Mende fília vizitációs jegyzőkönyvéből egyértelműen kitűnik: az ott található kis templom, kiváltképp annak homlokzata szinte a leomlás szélén áll. A Konzisztóriumnak az említett kis templomra vonatkozó kegyes határozata abban áll, hogy a plébános a költségvetési tervet és az uradalom határozatát amilyen gyorsan csak lehet küldje meg a Konzisztóriumnak. Ez a kegyelmes utasítás már körülbelül 3 évvel ezelőtt történt. A plébános Vácott már a kőművesek mesterét is kijelölte, aki az egész templomocskát mind belsőleg, mind pedig külsőleg felmérte, és a
11 Kivonatok az 1736-ban épült templom történetéből 11 vero externe totam ecclesiolam dimensus est, sumptuumque proiectum una cum iconographia v[enerabili] officio porrexit, de subsidio vero per illustrissimum dominum comitem Adamum Keglevich in 200 florenis promisso, idem parochus scriptotenus Suam Illustritatem informavit, cuius scriptum una cum murariorum magistri iconographia, et sumptuum proiecto Vacii in archivo consistoriali reperiri debet. In quorum nexu, ut pro erectione ex fundo 2000 florenorum necessariam summam resolvere dignetur, denuo Suae Illustritati dictus parochus supplicat. Ad feliciora tempora relegatur. Solus 2000 florenorum fundus, aliis etiam quotannis necessitatibus gravatus, expensis hunc in finem requisitis supportandis par minime est. [Széljegyzet:] költségtervet a tervrajzzal együtt a Konzisztóriumhoz beterjesztette. A nagyméltóságú gróf Keglevich Ádám 7 úr által megígért 200 forint segélyről pedig maga a plébános írásban értesítette Őméltóságát [ti. a püspököt]. Ez az irat a kőművesmester tervrajzával és a költségtervvel együtt Vácott a Konzisztórium levéltárában található. Ezzel kapcsolatban az említett plébános újból kérvényezi Őméltóságától, hogy a 2000 forintos pénzalapból (fundus) a szükséges összeget fizessék ki. Tegyék félre szerencsésebb időkre [az ügyet]. Maga a 2000 forintos pénzalap, amelyet évente más szükségletek is terhelnek, ezen [ti. templomfelújításra fordítandó] kiadások finanszírozására nagyon kevés. * Összeállítás és fordítás: Balogh Gábor Forrás: VPKL, Vác 7 Keglevich Ádám között élt.
12 Jelentés a harmadik templom építéséről 1830-ból Modo vero mandatis Excellentiae Vestrae gratiosissimis satisfacturus festino, sequentia de statu ecclesiae Mendensis scitu necessaria paucis insinuare. a) Ecclesia haec nova non in antiquae ecclesiae loco squalido, et lutuso, in medio possessionis Menda, 8 verum extra possessionem versus praedium Bille, ante viam regiam Pesthinem versus, in parte meridionali, loco elevatiori, sicco, et ab omni periculo incendii libero, fronte partem septemtrionalem respiciens aedificatur. Cuius longitudo muris orgias 13, latitudo 6, altitudo 4, turris 11 abunda adaequat. b) Ecclesiae stucatura, prout ex plano patet, ex asserribus incolorandis conficietur. Omnem operam et diligentiam in nitiditatem et splendorem ecclesiae huius adhibere videtur illustrissimus dominus benefactor. c) Circa instructionem internam ordines effective facti sunt, quam arcularius T[apio-]Bitskensis Stephanus Teér nam Uriensis perficiet. d) Quod ornatum s[acrum] attinet, ego in generositate illustrissimi domini comitis confidens, spero firmiter, quod zelosas suas sollicitudines in hunc quoque extensurus sit. Tectum ecclesiae Pesthini paratum ex mandato suae illustritatis die 2a iulii evehentur. Quae dum paucis excellentiae vestrae filialique cum subiectione et obedientia transponendo significarem, altissimis dominationis praepotentique paternae protectioni devotus in s[acra] dextera osculo emerior, humilissimus capellanus excellentiae vestrae Ami pedig Őexcellenciája legkegyelmesebb parancsát illeti, annak eleget tenni igyekezvén a mendei templom állapotáról pár szóba foglalva a következő tudnivalókat közlöm. a) Ez az új templom nem a régi templom mocsaras és iszapos helyén, Mende birtok közepén, hanem a birtokon kívül Bille praedium irányában, a pesti királyi útnál [=országútnál], déli oldalon, magasabb, száraz és minden tűzvésztől mentes helyen épül; a homlokzata észak felé néz. A fal hosszúsága 13, szélessége 6, magassága 4, tornya 11 ölnek felel meg. b) A templom mennyezete (stukatúrja), amint a tervből kitetszik, deszkákból készül, amelyeket ki fognak festeni. Úgy látszik, a méltóságos jótevő úr minden idejét és szorgalmát ennek a templomnak az ékesítésére és szépítésére fordítja. c) A belső berendezést illetően rendelkezések tétettek, amelyet az úri származású Teér István tápióbicskei asztalos készít. d) Ami a szent ruházatot (ornátust) illeti, bízva a méltóságos gróf úr nagyvonalúságában, erősen bízom benne, hogy buzgólkodását erre is kiterjeszti. Őméltósága megbízásából Pesten készült templomtetőt július 2-án szállítják le. Addig is, míg erről nemsokára Őexcellenciáját fiúi alázattal és engedelmességgel értesíteni fogom, maradok Őmagasságának alázattal és engedelmességgel, hatalmas atyai gondoskodásában bízva felszentelt jobbját csókolom, és maradok Őexcellenciája legalázatosabb káplánja 8 Mende neve ul (szlovákul): Menda.
13 Mende egyházigazgatási besorolása 13 Mende egyházigazgatási besorolása Rövidítések: AD [ADP] Archidiaconatus [Pesti Főesperesi kerület] Districtus kerület, egyházkerület VAD Vice Archidiaconatus (Esperesi kerület) között Év Filia Katolikus Evangélikus Református nem egyesült 9 Zsidó 1754 A Directorium seu ordo officii Domini recitandi Dioecesis Vaciensis nem tartalmaz sem papokra, sem egyházközségekre vonatkozó információt Csak a Nomina defunctorum e clero Dioecesis Vaciensis-t [A Váci egyházmegye elhunyt papjainak a neveit] tartalmazza A Districtus Kecskemethiensis-hez [Kecskeméti kerülethez] tartozik, főesperes Josephus Kozma kanonok, kecskeméti plébános Úri plébános: Georgius Hakkel 1801 Úri plébános: Paulus Hampl (máshol: Hampel) Mende 300 (Nem-katolikusok) 168 n. a. 10 Bille 46 8 n. a. n. a. Farkasd 15 4 n. a. n. a. Tete n. a. n. a Mende 311 (Nem-katolikusok) 170 n. a. 12 Bille n. a. n. a. Farkasd 16 4 n. a. n. a. Tete n. a. n. a Mende n. a. n. a. Bille n. a. n. a. Farkasd 18 8 n. a. n. a. Tete n. a. n. a Mende n. a. n. a. Bille 58 8 n. a. n. a. Farkasd 12 4 n. a. n. a. Tete n. a. n. a Mende n. a. n. a. Bille n. a. n. a. Tete n. a. n. a Mende n. a. n. a. Bille n. a. n. a. Farkasd n. a. n. a. Tete 36 n. a. 13 n. a. n. a. 9 Görögkeleti (ortodox) vallás 10 Mende Úri plébánia filiája, a többi (normál betűtípussal szedett) helyiség Úri plébániához tartozó praedium (földbirtok, puszta). 11 Mende 1810-től a Nagykátai VAD-hoz és a Pesti kerülethez tartozik. 12 Még nincs feltüntetve az evangélikusok oratóriuma. Oratórium csak 1820-tól szerepel. A katolikus templom védőszentjeként Loyolai Szent Ignác van feltüntetve. 13 Mende a Nagykátai VAD-hoz, 1819-ben a Soroksári, 1820-tól ismét a Pesti kerülethez tartozik.
14 Mende egyházigazgatási besorolása 14 Forrás: Mappa Dioecesis Vaciensis (1812) felhasználásával Mende és környéke 1812-ben: egyházigazgatási szempontból Mende Úri plébánia filiája, Szent István Tápiósülyhöz tartozik, Bille pedig Úri plébánia praediuma
15 Mende egyházigazgatási besorolása 15 Év Filia Katolikus Evangélikus Református nem egyesült Zsidó Mende n. a. n. a. n. a. és Bille n. a. n. a. Farkasd n. a. n. a. Tete 50 n. a. 16 n. a. n. a Mende n. a. n. a. és Bille n. a. n. a. Farkasd 34 n. a. 20 n. a. n. a. Tete n. a. n. a Mende n. a. n. a Mende n. a. n. a. és Bille n. a. n. a. Farkasd 51 n. a. 11 n. a. n. a. Tete 44 n. a. 12 n. a. n. a Mende n. a. n. a. és Bille 44 6 n. a. n. a. n. a. Farkasd n. a. n. a. Tete n. a. n. a Mende n. a. n. a. n. a. és Bille n. a. n. a. n. a. Farkasd 32 4 n. a. n. a. n. a. Tete 36 n. a. n. a. n. a. n. a Mende n. a. n. a. n. a. és Bille 37 n. a. 2 n. a. n. a. Farkasd 33 2 n. a. n. a. n. a. Tete 34 n. a. n. a. n. a. n. a. 14 Mende a Nagykátai VAD-hoz tartozik 15 Mende 1829-ben Soroksári AD-hoz tartozik 16 A templom ad Annuntiationem Beatae Mariae Virginis consacrata, illetőleg ismét a Nagykátai VAD-hoz tartozik. 17 Ecclesia Honoribus B. M. V. Annunc. sacrata, et Anno primum erecta, item Oratorium Augustanae Confessionis.
16 Mende egyházigazgatási besorolása 16 Év Filia Katolikus Evangélikus Református nem egyesült Zsidó 1834 Mende n. a. n. a. n. a. és Bille n. a. n. a. n. a. Farkasd n. a. n. a. n. a. Tete 42 n. a. n. a. n. a. n. a Mende n. a. n. a. 6 és Bille n. a. n. a. n. a. Farkasd n. a. n. a. n. a. Tete 56 5 n. a. n. a. n. a Mende n. a. n. a. 7 és Bille n. a. n. a. n. a. Farkasd 62 8 n. a. n. a. n. a. Tete 68 7 n. a. n. a. n. a Mende n. a. 7 és Bille n. a. n. a. Farkasd 72 6 n. a. n. a. Tete n. a. n. a Mende n. a. 8 és Bille n. a. n. a. Farkasd 51 n. a. 11 n. a. n. a. Tete 44 n. a. 12 n. a. n. a Mende n. a. 8 és Bille n. a. n. a. Farkasd 48 6 n. a. n. a. n. a. Tete 55 2 n. a. n. a. n. a Mende n. a. 7 és VAD NK, ADP 20 Bille n. a. n. a. Farkasd 35 8 n. a. n. a. n. a. Tete 54 n. a. 3 n. a. n. a. 18 Mende 1840-től ismét a Soroksári VAD-hoz tartozik. 19 Mende 1851-től ismét a Nagykátai VAD-hoz tartozik. 20 Mende a Nagykátai esperesi kerülethez és a Pesti főesperesi kerülethez tartozik.
17 Mende egyházigazgatási besorolása 17 (folytatás) Év Filia Katolikus Evangélikus Református nem egyesült Zsidó 1861 Mende n. a. 8 Bille n. a. n. a. Farkasd n. a n. a. n. a. Tete n. a. n. a Mende n. a. n. a. 10 Bille n. a. n. a. Farkasd 48 6 n. a. n. a. n. a. Tete 55 2 n. a. n. a. n. a Mende n. a. n. a. 14 Bille n. a. n. a. Farkasd 30 n. a. 9 n. a. n. a. Tete 50 n. a. 8 n. a. n. a Mende n. a. 10 Bille n. a. n. a. Farkasd 20 n. a. 7 n. a. n. a. Tete 66 n. a. 8 n. a. n. a Mende n. a. 11 Bille n. a. n. a. Farkasd 29 n. a. 12 n. a. n. a. Tete 74 n. a. 8 n. a. n. a Mende n. a. 11 Bille 103 n. a. 3 n. a. n. a. Farkasd 69 n. a. 2 n. a. 5 Tete 92 n. a. 8 n. a. n. a Mende n. a. 21 Bille n. a. n. a. Farkasd 48 6 n. a. n. a. n. a. Tete 55 2 n. a. n. a. n. a. 21 Ecclesia ad Sanctum Ignatium, item től a vasút és telegráf is jelölve a sematizmusokban.
18 Mende egyházigazgatási besorolása 18 (folytatás) Év Filia Katolikus Evangélikus Református nem egyesült Zsidó 1890 Mende n. a. 22 Bille 38 n. a. 1 n. a. n. a. Farkasd n. a. 2 Tete 66 n. a. 7 n. a. n. a Mende Bille n. a. Farkasd n. a. 9 Tete 66 n. a. 20 n. a. n. a Mende Bille n. a. n. a. Szent-István n. a. 4 Farkasd n. a. 9 Tete n. a. n. a Mende n. a. 30 Bille n. a. n. a. Szent-István n. a. 5 Farkasd (alsó-felső) n. a. 11 Tete n. a. n. a Mende n. a. 30 Bille n. a. n. a. Szent-István n. a. 5 Farkasd (alsó-felső) n. a. 11 Tete n. a. n. a Mende n. a. 30 Bille n. a. 5 Szentistván 65 n. a. n. a. n. a. n. a. Farkasd (alsó-felső) n. a. n. a. 11 Tete n. a. n. a. Pálffy-tanya n. a. n. a. S Ezt megelőzően Szentistván a tápiósülyi plébániához tartozott.
19 Mende egyházigazgatási besorolása 19 (folytatás) Év Filia Katolikus Evangélikus Református nem egyesült Zsidó 1909 Mende n. a. 40 Bille n. a. 5 Szentistván 66 n. a. n. a. n. a. n. a. Farkasd (alsó-felső) n. a. n. a. 12 Tete n. a. n. a. Pálffy-tanya n. a. n. a Mende n. a. 20 Bille n. a. 5 Szentistván 70 n. a. n. a. n. a. n. a. Farkasd (alsó-felső) n. a. n. a. 11 Tete n. a. n. a. Pálffy-tanya n. a. n. a. Mende felekezeti megoszlása Év Római katolikus Egyéb összes Mindösszesen Megjegyzés között Ide értve Billét, Szentistvánt, Farkasdot, Tetét és Pálffytanyát évi adat évi adat évi adat n. a. n. a KSH: 1424 főből egyházhoz nem tartozik: 601 fő KSH: A 2298 főből valamely felekezethez (valláshoz) tartozik 614 fő
20 Úri plébánia és Mende filia lelkipásztorai 20 Úri plébánia és Mende filia lelkipásztorai Katolikus lexikon (KL) Működési év kezdete Historia domus, Úri Váci egyházmegye történeti névtára (Chobot) II. Lelkipásztor neve között Beosztás és Megjegyzés n. a. n. a Szegedi Pál licenciátus; Pongrácz püspök Informatioja n. a. n. a ig Udvarhelyi János Ignác plébános Szerdahelyi Pál helyettes plébános; OFM (ferences) Huszár István plébános; volt pálos szerzetes 1711 n. a Győry János plébános; Győri egyházmegyéből Perneki [Pernethy] András [Endre] plébános; Esztergomi egyházmegyéből 1719 n. a. n. a. Nagy Fülöp n. a.; OFM (ferences) Sztrákos Adalbert [Adalbertus] plébános, kanonok; volt jezsuita, a kecskeméti kerület főesperese Verbőczy Imre plébános Kép Ferenc plébános; a Chobot II-ben Képp Szabó [Imre] Benjamin plébános; a KL-ben Imre 1769 n. a. n. a. Vargyai Vidor Neve az anyakönyvekből hiányzik! Parthy Gábor plébános; 1777-től ciszterci szerzetes Hakkel György plébános Hampel [Hampl] Pál plébános Nagy Pál plébános n. a n. a. Csernyánszky Ferenc káplán; a Chobot II-ben név és beosztás Szabó Mihály adminisztrátor Barányi Pál káplán; a KL-ben Darányi Krajcsovics János plébános Schmidt János plébános, c. kanonok Rajczy László plébános Kraszna János plébános n. a Bán Frigyes ideiglenes adminisztrátor Boroviczény Nándor plébános Mácsay Károly plébános 1914 márciusától Mende önálló lelkészség (curatia). Összeállítás: Balogh Gábor
21 Mendén szolgáló papok 21 Mendén szolgáló papok Medveczky János [1904-ig OFM, rendi neve: Jenő] kurátor ( ) március 15-től március 13-ig Körösi János kurátor (1891 [1945 után Csehszlovákiában fungál]) március 14-től május 14-ig(?) Kinczel Vince [Vencel] kurátor, plébános ( ) május 14-től szeptember 1-ig március 15-től július 1-ig Kozma István plébános ( ) szeptember 1-től március 15-ig Bálint György káplán, adminisztrátor, plébános ( ) július 13-tól augusztus 15-ig között P. Ábrahám Miklós kisegítő lelkész [Erdélyből menekült plébános (1907? 1996?)] november 1-től december 1-ig Haja Libor [OFM, világi neve: Aurél Ferenc] kisegítő lelkész ( ) december 1-től május 22-ig Polesso Antal káplán, adminisztrátor ( ) május 2-től december 17-ig Tóth János helyettesítő káplán ( ) április 19-től augusztus 15-ig Tihanyi [1934-ig Kohors] Miklós plébános ( ) augusztus 15-től szeptember 14-ig Félegyházy [1935-ig Kinczli, teljes neve: Félegyházy Kinczli] József pápai kamarás, plébános ( ) szeptember 15-től október 21-ig Huszár [1882-ig Held] Elemér kényszerlakhelyes lelkész ( ) Décsei Géza adminisztrátor, c. prépost ( ) november 1-től december 14-ig Bartos Béla SDB, szalézi szerzetes, kántor és káplán ( ) november 12-től augusztus 31-ig
22 Mendén szolgáló papok 22 Varga Gyula kántor és káplán ( ) szeptember 1-től január 31-ig Kovács Károly adminisztrátor, 24 c. esperes ( ) február 1-től október 4-ig Kovács István püspöki tanácsos, plébános ( ) október 4-től március 1-ig Mendét oldallagosan látja el Barotai Péter Endre püspöki tanácsos, adminisztrátor, gyömrői plébános (1936 ) Barotai Imre adminisztrátor, gyömrői plébános ( ) Orbán Sándor adminisztrátor, gyömrői plébános (1960 ) szeptember 15-től július 31-ig Szekeres Mihály adminisztrátor, gyömrői plébániai kormányzó ( ) augusztus 1-től június 15-ig Kovács Kornél adminisztrátor, üllői plébániai kormányzó (1970 ) június 15-től jelenleg is 24 A hivatalos kinevezés adminisztrátori feladatra szól. Az adminisztrátori funkció a plébániai kormányzói funkciónak felel meg, ezért az adminisztrátort plébános helyett plébániai kormányzónak nevezzük.
KATOLIKUS EGYHÁZ-LÁTOGATÁSI JEGYZŐKÖNYVEK. 16 17. század
KATOLIKUS EGYHÁZ-LÁTOGATÁSI JEGYZŐKÖNYVEK 16 17. század Osiris Kiadó Budapest, 2002 TARTALOM ELOSZO JEGYZETEK AZ ELŐSZÓHOZ n 25 SZEPETNEKI GÁSPÁR MESTER, VESZPRÉMI ORKANONOK ÖSSZEÍRÁSA (1554) Szepetneki
Vallás. Írta: Administrator április 05. hétfő, 19:01 - Módosítás: december 20. kedd, 21:56
Rádóckölked lakói két egyházközösséghez tartoznak: a római katolikus és a református egyházhoz. Jelenleg a lakosság negyed része református, háromnegyed része katolikus vallású. Csak néhányan vallják magukat
Írta: Administrator szeptember 06. szombat, 15:09 - Módosítás: szeptember 10. szerda, 16:44
A levéltári források szerint Szilvágy nevének első írásos említése 1343-ból ered. Két Szilvágyról értesülünk, az egyikben akkor Szent Márton tiszteletére épült templom állt. A török harcok idején annyira
Uram! Téged tartottunk hajlékunknak
Uram! Téged tartottunk hajlékunknak 90. zsoltár A Vámosmikolai Református Gyülekezet küzdelmes évtizedeiből 1 A reformáció Vámosmikolán Mikola hitújítására vonatkozó feljegyzés csak a 17. század második
A NICKI SZENT ANNA TEMPLOM
A NICKI SZENT ANNA TEMPLOM Egyházasniczk István király rendeletére Nyiec településen kilenc falu templomot épített, az első okleveles említése 1267-ből való, 1328-ban a templom titulusa Szent Miklós Feltehetően
Bírói számadás, emlékirat, egyházlátogatási jegyzőkönyv a Tolna Megyei Levéltár legújabb kiadványa
Bírói számadás, emlékirat, egyházlátogatási jegyzőkönyv a Tolna Megyei Levéltár legújabb kiadványa 2014-ben a Tolna Megyei Levéltári Füzetek 14. kötete látott napvilágot Tanulmányok Bírói számadás, emlékirat,
Hogyan jött létre a kiállítás?
Mindannyian szívesen foglalkozunk valamivel, vagy éppen gyűjtünk valamit. Árus-Kovács Gábor katolikus plébánosunk miseruhákat gyűjt, melyből a tavasz folyamán kiállítást rendeztek Balatonalmádiban. Az
Szent Mihály- Székesegyház. Veszprém
Szent Mihály- Székesegyház Veszprém Alapítása I. Régészeti leletek utalnak arra, hogy már a 10. században is templom állt a helyén. A pannonhalmi apátság alapítólevele (1001) elsőként tesz említést a székesegyházról;
A keszegi leányegyház (filia) története
A keszegi leányegyház (filia) története A török hódoltság idején Keszeg lakossága csaknem teljesen kipusztult, a XVIII. szászad elején a település újranépesítésére volt szükség, amely 1716-ban kezdődött
Ugodi plébánia levéltára
Ugodi plébánia levéltára Jelzet: Veszprémi Érseki és Főkáptalani Levéltár, Plébániai Levéltár, Ugodi plébánia levéltára (VÉL:Pl Ugod) Raktári egység száma: 15 doboz + 42 kötet Terjedelem: 3,425 ifm + 1
Az Ipolyfödémes-i Szent Mihály templom
Az Ipolyfödémes-i Szent Mihály templom A templom története: A mai ipolyfödémesi templom 1757-ben épült barokk stílusban torony nélkül (fotó 1934-ből) 1850-60-ban volt felujítva. Egyhajós építmény, melynek
SZENT ANNA PLÉBÁNIA. Állandó programjaink:
Munkaterv 2018 1 Állandó programjaink: Mise a Karitászért: minden hónap utolsó keddje 7 órakor Mise a papi, szerzetesi hivatásokért: minden hónap első péntekén 18 órakor Mise a Rózsafüzér-társulatért:
Veszprémi Érseki és Főkáptalani Levéltár 8200 Veszprém, Vár utca 16., tel. 88/ , fax 88/
Csót plébánia levéltára Jelzet: Veszprémi Érseki és Főkáptalani Levéltár, Plébániai Levéltár, Csót plébánia levéltára (VÉL VI.42.) Raktári egység száma: 12 doboz, 1 köteg Terjedelem: 2,14 ifm Évkör: 1779
Főoltár Templomunk legimpozánsabb berendezési tárgya. Süttői vörösmárványból készült, korai empire stílű, valószínűleg a templom építési idejéből származik. A szarkofágalakú stipesen újabb, ércajtóval
K I V O N A T H A T Á R O Z A T
K I V O N A T Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése Kulturális, Egyházügyi, Közművelődési és Idegenforgalmi Bizottsága 2012. június 14-én tartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyvéből 8395-72/2012. (VI. 14.)
TARTALOM BEVEZETÉS A 19. ÉS A 20. SZÁZADI VÁCI EGYHÁZMEGYEI ZSINATOK ÉS PAPI TANÁCSKOZÁSOK TÖRTÉNETÉBE
Ajánlás (Beer Miklós)... 13 Előszó (Varga Lajos)... 15 BEVEZETÉS A 19. ÉS A 20. SZÁZADI VÁCI EGYHÁZMEGYEI ZSINATOK ÉS PAPI TANÁCSKOZÁSOK TÖRTÉNETÉBE Zsinatok, szinódusok, papi tanácskozások Vácott a 19
Megrendülten tudatjuk, hogy. Varga Árpád MINTA. Táviratcím: Varga Árpádné, 1228 Budapest, Rónai János u. 7. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy
1 Megrendülten tudatjuk, hogy 2013. január 26-án 87 éves korában, hosszú szenvedés után elhunyt. Szeretett halottunk hamvait 2013. február 10-én 10.30 órakor a Budafoki Temetőben a Római Katolikus Egyház
Tapolcai Plébánia Levéltára
Tapolcai Plébánia Levéltára Jelzet: Veszprémi Érseki és Főkáptalani Levéltár, Plébániai Levéltár, Tapolcai Plébánia Levéltára (VÉL VI.141.) Raktári egység száma: 7 köteg, 7 doboz Terjedelem: 3,62 ifm Évkör:
December 17-én a harmadik gyertyát is meggyújtottuk az iskola adventi koszorúján.
A 3. gyertya December 17-én a harmadik gyertyát is meggyújtottuk az iskola adventi koszorúján. A gyertyagyújtás sorrendjében a harmadik gyertya színe rózsaszín, mivel a bűnbánatba már egy kis öröm is keveredik,
László nagyváradi megyéspüspök körlevele I. / 2016
László nagyváradi megyéspüspök körlevele I. / 2016 Nr. 321/2016. SZENTJOBB EGYHÁZMEGYÉNK ŐSI KEGYHELYE Az Irgalmasság Évében tervezett lelkipásztori programok között, ahogyan azt Főtisztelendő Paptestvéreim
Egyházközségi hírlevél
HAVAS BOLDOGASSZONY PLÉBÁNIA 2018. JÚLIUS 30. Egyházközségi hírlevél Asszonyunk, Szűz Mária, Istennek Szent Anyja Ministránsok és cserkészek Szeptember Szentmisék és szertartások rendje közösségi imaéletünk
A SZÉPHAVASI KÁPOLNA TÖRTÉNETE.
A SZÉPHAVASI KÁPOLNA TÖRTÉNETE. Hasonlóan más kápolnák történetéhez a széphavasi kápolna esetében alig rendelkezünk írásos, egyháztörténelmi forrásokkal. A külföldi levéltárak, megmaradt könyvek, közvetett
CSEHIMINDSZENT MINDENSZENTEK PLÉBÁNIATEMPLOM
CSEHIMINDSZENT MINDENSZENTEK PLÉBÁNIATEMPLOM KERTTÖRTÉNETI KUTATÁSI DOKUMENTÁCIÓ Készítette: Hegedüs Eszter okl.tájépítészmérnök, kertépítészeti műemlékvédelem szakirány kulturális örökség menedzser megbízásából
ÖRÖKSÉGVÉDELMI HATÁSTANULMÁNY MŰEMLÉKVÉDELEM. Erdősmecske. Okleveles műemlékvédelmi szakmérnök
MŰEMLÉKVÉDELEM Erdősmecske Készítette: dr. Tihanyi Csaba Okleveles műemlékvédelmi szakmérnök 12 11 93/2 93/3 9 8 7 16 15 1 2 27 31 31/2 6 30 3 39 40 4 89 90 91 98 51 50 49 48 47 95 81 182 46 99 45 96 97
Veszprémi Érseki és Főkáptalani Levéltár 8200 Veszprém, Vár utca 18., tel: 88/ , fax: 88/
Veszprémi Érseki és Főkáptalani Levéltár 8200 Veszprém, Vár utca 18., tel: 88/426-088, fax: 88/426-287 e-mail: leveltar@veszpremiersekseg.hu Veszprémi Érseki és Főkáptalani Levéltár 8200 Veszprém, Vár
Kedves Természetjárók!
A túra időpontja: 2017.11.25. szombat A tervezett indulás: Kedves Természetjárók! Találkozó: 2017.11.25. 8.45 Buszpályaudvar Veszprém A menetjegy ára: 50 %-os 280 HUF oda vissza pedig 185; Összesen: 465
III. BUDAVÁR, KRISZTINAVÁROS, VÍZIVÁROS
III. BUDAVÁR, KRISZTINAVÁROS, VÍZIVÁROS Harmadik sétánk a Duna jobb partjára vezet. Ez a rész nem képez külön időrendi egységet, Lisztnek nem volt itt lakása, viszont mind ifjú, mind időskori látogatásai
Ugodi plébánia levéltára
Ugodi plébánia levéltára Jelzet: Veszprémi Érseki és Főkáptalani Levéltár, Plébániai Levéltár, Ugodi plébánia levéltára (VÉL VI.148.) Raktári egység száma: 15 doboz + 42 kötet Terjedelem: 3,6 ifm + 1 doboz
ZALA MEGYEI LEVÉLTÁR
ZALA MEGYEI LEVÉLTÁR Zalaegerszeg, Széchenyi tér 3. LAJSTROM XIII. 3. Bogyai család iratai 1761-1880 (1915) Raktári száma, neve, terjedelme: Összes raktári és terjedelme: 1 doboz = 0,11 ifm 1 raktári =
Javaslat a A Szent Imre templom épülete
Javaslat a A Szent Imre templom épülete Készítette: Czöndör Mihályné (név). (aláírás) Pusztaszabolcs, 2014. július 15. (település, dátum) (P. H.) I. A JAVASLATTEVŐ ADATAI 1. A javaslatot benyújtó (személy/intézmény/szervezet/vállalkozás)
Program. Dr. Orosz Ildikó, elnök II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyr Főiskola. Demkó Ferenc, esperes Beregszászi Magyar Esperesi Kerület. 1.
Megnyitó: Program Dr. Orosz Ildikó, elnök II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyr Főiskola Demkó Ferenc, esperes Beregszászi Magyar Esperesi Kerület 1. szekció 10.00 Dr. Kránitz Mihály (professzor, Pázmány
MANS(Z)BART(H) ANTAL
MANS(Z)BART(H) ANTAL Gyermekkora Tóvároson született 1821. december 20-án, az akkori Öreg (ma Ady Endre) utca 4-es számú házban. Apja Josefus Mansbart viaszöntő és mézesbábos mester volt. Anyja Anna Venusin
Veszprémi Szent Mihály plébánia levéltára (letét)
Veszprémi Szent Mihály plébánia levéltára (letét) Jelzet: Veszprémi Érseki és Főkáptalani Levéltár, Plébániai Levéltár, Veszprémi Szent Mihály plébánia levéltára (VÉL:PL Veszprém Szent Mihály) Raktári
MŰHIBAPEREK LEVÉLTÁRI ADATAIBÓL
MŰHIBAPEREK LEVÉLTÁRI ADATAIBÓL A XVI. századtól kezdve jó néhány műhibaper okmányát vagy a vonatkozó jegyzőkönyveket ismerjük Magyary-Kossa és más szerzők közleményeiből. (Sopron, 1499; Pozsony, 1582;
Megújult az egyházközségi honlap
LEVÉL A VERESEGYHÁZI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG ÉLETÉRŐL XIV. évfolyam 3. szám 2014. március Megújult az egyházközségi honlap Amint a templomi hirdetésekben már hírül adtuk, megújult a plébánia honlapja. A
A Hajdúdorogi Esperesi Levéltár iratainak lajstroma és mutatója 1827-1900
A Hajdúdorogi Esperesi Levéltár iratainak lajstroma és mutatója 1827-1900 Rövidítések: Sorsz. - Az irat sorszáma S.szám - Az iraton szereplő sorszám Sorsz. Doboz S.szám Keltezés helye Keltezés éve Tárgy
A Gubicza család találkozói, eseményei
A Gubicza család találkozói, eseményei GUBICZA CSALÁDOK ESEMÉNYEI 2006 évben I. Gubicza találkozó Bakonyszentlászló, 2006. augusztus 19. Szervező: Gubicza Ilona 2007 évben Családtörténeti kutatás, nemzetközi
Javaslat. a Kétegyházi Római Katolikus Templom és Templomkert. települési értéktárba történő felvételéhez. Készítette: Árgyelán Erzsébet
1. melléklet a 114/2013. (IV. 16.) Korm. rendelethez Javaslat a Kétegyházi Római Katolikus Templom és Templomkert települési értéktárba történő felvételéhez Készítette: Árgyelán Erzsébet. Kétegyháza 2016.
2. A hitoktatás struktúrája
2. A hitoktatás struktúrája II. A hitoktatás mai helyzetelemzése A Római Katolikus Egyház szervezeti felépítését - struktúráját, mint minden intézmény esetében a szervezet célja határozza meg. A cél a
IV. 86. Ügyvédek után maradt iratok levéltári gyűjteménye. /Acta post advocatos/
IV. 86. Ügyvédek után maradt iratok levéltári gyűjteménye /Acta post advocatos/ 1627 1835 Terjedelme: 14,80 ifm 92 (14,73 fm) doboz 2 (0,07 fm) kötet 94 rakt egys. Raktári helye: Mester utca, 2 emelet,
Kirándulás a Felvidéki bányavárosokba és a Szepességbe
Kirándulás a Felvidéki bányavárosokba és a Szepességbe Felvidéki kirándulásunk az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával jött létre. A kirándulást hosszas előkészítő munka előzte meg, amiben tanáraink
Nyitra felől Turóc-völgyébe
Nyitra felől Turóc-völgyébe Felsőelefánt (Horné Lefantovce) Kisebbik kastélya eredetileg az 1369-ben létesült pálos kolostor, a rend tartományi főnökének székhelye és a novícius szerzetesek szemináriuma
IV. FÖLDMÉRÕ TALÁLKOZÓ
S Z E M L E IV. FÖLDMÉRÕ TALÁLKOZÓ Csíksomlyó, 2003. június19 22. Dr. Ferencz József levezetõ elnök (és az EMT Földmérõ Szakosztály elnöke) fotók: Hodobay-Böröcz András A már hagyományosnak minõsített,
Tiszaburai. Református Egyházközség KÖLTSÉGVETÉSE 2012.
A Tiszaburai Református Egyházközség KÖLTSÉGVETÉSE 2012. A Tiszaburai a Református Egyházközség Költségvetése 2012. évre Ezt a költségvetést a Tiszaburai Református Egyház Presbitériuma 2012. évi január
Sárospataki kistérség
Sárospataki kistérség Sárospataki Többcélú Kistérségi Társulás 3950 Sárospatak, Kossuth út 44. stkt@pr.hu 47/511451 A Sárospataki kistérség természeti környezetét a Zempléni-hegység (Tokaji-hegység) vulkánikus
Levelezési cím: 8220-Balatonalmádi Városház tér 4. Telefonszám: 88/542-514 pannoniakonyvtar@upcmail.hu
I. A JAVASLATTEVŐ ADATAI 1. A javaslatot benyújtó (személy/intézmény/szervezet/vállalkozás) neve: Pannónia Kulturális Központ és Könyvtár 2. A javaslatot benyújtó személy vagy a kapcsolattartó személy
5. Jeremiás Roland Dávid 2002 Érdi SZC Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskolája és Kollégiuma Pest Megyei D 13,0
FIÚ EREDMÉNYEK - V. KORCSOPORT ssz név szül. év Iskola (Feladatellátás helye) város (cím) OM kód megye eredmény 100 m fiú V. kcs. 11.7 Tokos Zsolt 2002 Perczel Mór Gimnázium 11.7 1. Tóth Csaba 2002 Törökbálint,
Szent József Plébánia 4069 Egyek Fő tér 26. Tárgy: Közösségi terek fejlesztése Tám. hat. ia: MVH Reg.szám:
Hortobágyi LEADER Közhasznú Egyesület Hortobágy Czinege János utca 1. 4071 Tárgy: Közösségi terek fejlesztése Tám. hat. ia: 319488258 MVH Reg.szám: 1004424169 Tisztelt Helyi Akciócsoport! A Szent József
PlébániaátadásI JEGYZŐKÖNYV
PlébániaátadásI JEGYZŐKÖNYV JEGYZŐKÖNYV FŐ ADATAI Esperesi kerület: Plébánia neve: Római Katolikus Plébánia Jegyzőkönyv készítés helye: Időpontja: év hó nap kerületi esperes: átadó plébános: átvevő plébános:
4. A gimnázium második ciszterci korszaka (1802-50)
4. A gimnázium második ciszterci korszaka (1802-50) A gimnázium második ciszterci korszaka (1802-50) Az 1801. aug. 3-i dátummal keltezett, Povolni János építőmester által aláírt tervrajz Ismeretes egy
Bélapátfalva jelentős építészeti és környezeti értékekkel rendelkező épületeinek és objektumainak listája 2015.
Bélapátfalva jelentős építészeti és környezeti értékekkel rendelkező épületeinek és objektumainak listája 2015. HV.01 1/1. sz. melléklet Hrsz 1001/2 Utca, házszám Gyár út 9., leromlott állapotban Leírás,
Pesthidegkút bemutatása
BUDAPEST II. kerület / Pesthidegkút Pesthidegkút bemutatása 2013. szeptember 26. 1 Budapest II. kerülete A II. kerület területe: 36 km 2 Népesség: Polgármester: 88 200 fő Dr. Láng Zsolt 2 Pesthidegkút
A(z) i Református Egyházközség KÖLTSÉGVETÉSE
A(z) i Református Egyházközség KÖLTSÉGVETÉSE a. évre 1 január 2 február I. Egyházfenntartói járulékok BEVÉTELEK Költségvetési cím Részösszeg Összesen II. Perselypénzek 1 Gyülekezeti (templomi) perselypénzek
XV. 37. Digitális másolatok levéltári gyűjteménye. b) Más gyűjtemények anyagáról készült másolatok 2003 2009 (1229 2005)
XV. 37 Digitális másolatok levéltári gyűjteménye 2002 b) Más gyűjtemények anyagáról készült másolatok 2003 2009 (1229 2005) Terjedelem: 0,48 fm (+0,29 fm másolat), 48 tok (+29 tok másolat), 48 raktári
C 77 Departamentum religionare Graeci ritus non unitorum, 1783-1848 (Állag)
Archive Plan Context Context: MNL Magyar Nemzeti Levéltár, 1000-2100 (Levéltár) (1) Magyar Országos Levéltár, 1000-21. sz. (Levéltár) C (194) Helytartótanácsi levéltár - C szekció, 1601-1913 (Fondfőcsoport/Szekció)
RENDELKEZÉS A SZENT LITURGIA KÖZÖS VÉGZÉSÉRŐL
RENDELKEZÉS A SZENT LITURGIA KÖZÖS VÉGZÉSÉRŐL 1. Általános alapelvek 1.1. Bevezetés A Keleti Egyházak Kánonjai Kódexének 700. kánonjának 2. -a ajánlja a püspökkel vagy egy másik pappal való koncelebrációt
Szentendrei plébánosok
Szentendrei plébánosok 1992- Blanckenstein György plébános, esperes, pápai káplán Született Budapesten, 1951. április 24-én. Hat testvére közül Miklós szintén pap. Tízéves korától a Regnum Marianum tagja.
Hevesi Sándor Ált. Isk.
1 4 Nyíregyháza Vezető: Nagy József Nyíregyh. Főisk. Eötvös József Gyak. Ált. Isk. és Gimn. Polyák Dominik 9,000 8,750 8,900 26,650 Szilágyi Attila 8,950 9,000 9,000 26,950 Molnár Levente 9,300 9,150 9,300
Évközi II. hét liturgikus rendje január 20-tól, január 27-ig
Évközi II. hét liturgikus rendje 2013. január 20-tól, január 27-ig Vasárnap 01.20 Évközi II. hét II. hét Balinka 8.00 Igeliturgia BP Söréd 8.00 Szentmise int. +Takács Ambrus KJ Isztimér 8.00 Szentmise
III. korcsoport FIÚ EGYÉNI végeredmény (Rendezés C
III. korcsoport FIÚ EGYÉNI végeredmény (Rendezés C Ssz Név Szév 6 m p T p kisl p 6 m p Összp 1. Balogh Szabolcs 24 8,4 189 4,84 14 54,1 149 1:55,24 152 63 p 2. Monoki Milán 23 9,1 156 4,27 111 42,7 112
É V V É GI B E S ZÁ M OLÓ
É V V É GI B E S ZÁ M OLÓ 2015. DECEMBER 31. Január 10-én-én, a Regina Mudi-templom ovis miséjén a Szilágyi Erzsébet Keresztény Általános Iskola 3.a osztályos tanulói egy rövid jelenettel szerepeltek.
Észak-Budapesti Döntő eredménylista
Észak-Budapesti Döntő eredménylista 1. korcsoport ( A kategória) 1. Boros Vince Karinthy Frigyes Két Tannyelvű Ált. Isk. 2. Gaál Miklós Dr. Béres József Ált. Isk. 3. Kerekes Balázs Bárczi Géza Ált. Isk.
Egy templom története
Egy templom története Egy templom története Az alsógödi és felsőgödi egyházközség összetartoztak 1945-ig. Alig múlt el a háború, az alsógödiek kérésére az akkori váci püspök engedélyével új plébánia alakult.
3 korcsoport egyéni fiú párbajtor diákolimpia
2011.05.30. 14:07:09 Végeredmény (sorszám szerint) rang vezetéknév utónév egyesület 1 DIADAL ÚTI ÁLTALÁNOS ISKOLA BUDAPEST 2 TAPOLCAI ÁLTALÁNOS ISKOLA TAPOLCA 3 ÁLDÁS UTCAI ÁLTALÁNOS ISKOLA BUDAPEST 3
A sportnap eredményei
48 1 eredmények 2 A sportnap eredményei 9. évf. 9. évf. Távolugrás 1. Karancsi Zsófia (7. b) 415 cm 1. Cervenak Márton (7. c) 420 cm 2. Nagy Emese (7. b) 380 cm 2. Szórádi Balázs (7. a) 415 cm 3. Szabó
Javaslat a.templom lépcső. települési értéktárba történő felvételéhez
. 1. melléklet a 114/2013. (IV. 16.) Korm. rendelethez Javaslat a.templom lépcső. települési értéktárba történő felvételéhez Felújított templom lépcső Készítette: Csepregi Ferenc Kisszékelyi kulturális
A IV. osztály góllövőlistájának végeredménye H. NÉV CSAPAT GÓLOK SZÁMA 1 Fodor Artúr Törökszentmiklósiak 61 2 Drotter Zsolt Grande Szanda 33 3 Tóth
A IV. osztály góllövőlistájának végeredménye H. NÉV CSAPAT GÓLOK SZÁMA 1 Fodor Artúr Törökszentmiklósiak 61 2 Drotter Zsolt Grande Szanda 33 3 Tóth Norbert Trakció 31 4 Szelindi Ádám Népsport 28 5 Gombos
A(z) i Református Egyházközség ZÁRÓSZÁMADÁSA
A(z) i Református Egyházközség ZÁRÓSZÁMADÁSA a. évre 1 január 2 február I. Egyházfenntartói járulékok BEVÉTELEK Költségvetési cím Tervezet Eredmény II. Perselypénzek 1 Gyülekezeti (templomi) perselypénzek
évi hó napján tartott ülésen P.H.
3. számú melléklet/1. A Református Egyházközség Költségvetési Beszámolója a évre Ezt a költségvetési beszámolót a Református Egyházközség Presbitériuma évi hó napján tartott ülésen számú határozatával
Név Titulus Kollégium Választó elektori gyűlés
Név Titulus Kollégium Választó elektori gyűlés Baksa József Bánhidi Sándor dr. dr. Orbán Zsófia pót Nyugat-Dunántúl (regionális civil szervezetek kollégiumválasztó ) Győri-Dani Lajos pót Hódi Gyula Dél-Alföld
Unitas Egyházi Könyvtárak Közös Katalógusa és Információs Portálja
Unitas Közös Katalógusa és Információs Portálja www.unitas.hu "In necessariis unitas, in dubiis libertas, in omnibus autem charitas A szükséges dolgokban legyen egység, a kétesekben szabadság, mindenben
Református Egyházközség. Tiszaburai ZÁRÓSZÁMADÁSA 2011.
A Tiszaburai Református Egyházközség ZÁRÓSZÁMADÁSA 2011. A Tiszaburai Református Egyházközség Zárószámadása a 2011. évre Ezt a zárószámadást a Tiszaburai Református Egyház Presbitériuma 2012. évi január
ZSELICSZENTPÁL ÖRÖKSÉGVÉDELMI HATÁSTANULMÁNY
ZSELICSZENTPÁL ÖRÖKSÉGVÉDELMI HATÁSTANULMÁNY VIRÁNYI ÉPÍTÉSZ STÚDIÓ BT 2002.AUGUSZTUS Zselicszentpál Kaposvártól 8 km-re, a 67-es főközlekedési út közvetlen szomszédságában, a Zselici tájegységben fekvő
A Szent Márton Európai Kulturális Útvonal magyarországi szakasza gyalogosok számára
A Szent Márton Európai Kulturális Útvonal magyarországi szakasza gyalogosok számára 1 A Szent Márton Európai Kulturális Útvonal összekapcsolja azokat a településeket, ahol Szent Márton járt és ahol az
Címlap Hagyományőrzés, helytörténet Hírek Tápiószecső Anno. A könyv méltatása Tápiószecső Anno. A könyv méltatása
Címlap Hagyományőrzés, helytörténet Hírek Tápiószecső Anno. A könyv méltatása Tápiószecső Anno. A könyv méltatása Írta: Tarnavölgyi László 2015. január 08. csütörtök, 23:59 Anka László és Kucza Péter Tápiószecső
Egyházközségi hírlevél
HAVAS BOLDOGASSZONY PLÉBÁNIA 2018. NOVEMBER 30. Egyházközségi hírlevél Asszonyunk, Szűz Mária, Istennek Szent Anyja Ministránsok és cserkészek Férfiszövetség, Rózsafüzértársulat és a Keresztény édesanyák
Csengersima, református templom
Szakács Béla Zsolt Csengersima, református templom A Szamos jobb oldalán, az ugocsai főesperességben elterülő falu neve a Simon személynévvel hozható összefüggésbe. 1 Első említése 1327-ből való, amikor
Kossuth Staféta Futóverseny 2014 Sárospatak - Sátoraljaújhely
* 2001-2002 LÁNY EGYÉNI EREDMÉNYEK * * 2001-2002 FIÚ EGYÉNI EREDMÉNYEK * 1 191 Takács Dániel 56:15 4:42 2 104 Behina Bálint Kazinczy Ferenc Általános Iskola 1:01:08 5:06 3 126 György Zsolt Szent Erzsébet
Tornyospálca, református templom 1
Juan Cabello Simon Zoltán Tornyospálca, református templom 1 A falu neve elôször egy Péter nevû ember birtokaként Polcia formában, 1212-ben bukkan fel Zsurk határosaként. 2 Az eredetileg máshol birtokos
ORSZÁGOS TÖRTÉNELEM TANTÁRGYI VERSENY 2009/2010 ORSZÁGOS DÖNTİ JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ ÉS JAVÍTÓKULCS
ORSZÁGOS TÖRTÉNELEM TANTÁRGYI VERSENY 2009/2010 ORSZÁGOS DÖNTİ JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ ÉS JAVÍTÓKULCS A feladatok legkisebb, önállóan értékelhetı elemeit, azaz az itemeket a magyar ABC kisbetőivel jelöltük.
Ideiglenes felvételi jegyzék 2017/2018-as tanévre. 0010: 4 évfolyamos gimnázium kód: Közlekedés gépész kód: Agrár gépész
Ideiglenes felvételi jegyzék 2017/2018-as tanévre 0010: 4 évfolyamos gimnázium 1. Horváth Tina Dorina 2. Törő Réka Dorina 3. Török Sándor 4. Bogdán Nóra 5. Tóth József 0021 kód: Közlekedés gépész 1. Horváth
A Belügyminisztérium vezető tisztségviselői november április
A Belügyminisztérium vezető tisztségviselői 1956. november 1963. április Belügyminiszterek (1957. március 1-ig a fegyveres erők minisztere) Münnich Ferenc (1886 1967) 1956. november 12. 1957. március 1.
HATÁRTALANUL A FELVIDÉKEN
HATÁRTALANUL A FELVIDÉKEN Kirándulásunk a Határtalanul! pályázat keretein belül jött létre, abból a célból, hogy megismerkedjünk a felvidéki magyar diákokkal, és szorosabb kapcsolatot alakítsunk ki velük.
Hittan tanmenet 3. osztály
Hittan tanmenet 3. osztály Heti óraszám: 2 Összes óra: 80 A Mennyei Atya gyermekei című hittankönyvhöz Iskolai hitoktatás céljára Óraszám Tananyag Didaktikai cél, nevelési cél Segédeszköz, Munkaformák,
Hely. Atléta Sz. év Nevező Pálya Eredmény
EREDMÉNYEK Férfi 100 méter Időfutam 13:35 1. nap Hely. Atléta Sz. év Nevező Pálya Eredmény 1 Dienes Mátyás 2001 ZALASZÁM-ZAC 5 10.5h 2 Helter Dániel 2004 Keszthely VDSE 3 10.9h 3 Csahóczi Csanád 2002 Keszthely
Tanáraink Módosítás: szeptember 29. vasárnap, 08:47
Dr. Dolhai Lajos: Született: Ajak 1952.03.11.; pappá szentelték: 1977.06.19.; Életút: 1978-79. Jászapáti, káplán; 1979-81. PMI-Róma, ösztöndíjas; 1981- Eger Hittud. Főiskola, teológiai tanár; 1986-91.
Hosszú táv: 74km Rajtszám. Abszolút
Hosszú táv: 74km Rajtszám Abszolút 1 Smith Michael 1986 34 1:46:35 2 Poredos Clan 1980 25 1:46:37 3 Buruczki Szilárd 1979 1 1:46:39 4 Hajdinjak Dusan 1973 23 1:46:49 5 Obal Primoz 1990 26 1:47:43 6 Garamszegi
Egyéni pontverseny végeredmény
Egyéni verseny végeredmény Leány mini 11 év Diákranglista esítő Diákranglista 500 méter Csepel K. Tata Öböl K. 1 22 Magyar Testgyakorlók Köre Lukácsovics Enikő (2006.06.09) Bocskai-István Ált. Isk. 12
Tematikus séták a Honismeret Napja alkalmából április 12. I. séta Kezdés időpontja: 8 óra. A középkori Veszprém legendáinak nyomában
Indulás helye: Jezsuita templom Időtartama:, óra A séta hossza:, km 0. április. I. séta Kezdés időpontja: óra A középkori Veszprém legendáinak nyomában Veszprém belvárosában felkeressük azokat a fontosabb
Egyházközségi hírlevél
HAVAS BOLDOGASSZONY PLÉBÁNIA 2017. DECEMBER 29. Egyházközségi hírlevél Asszonyunk, Szűz Mária, Istennek Szent Anyja Ministránsok és cserkészek Január Szentmisék és szertartások rendje közösségi imaéletünk
Maros megye és Marosvásárhely történetéből Tudományos ülésszak. A Magyar Tudomány Napja Erdélyben 14. fórum. Programfüzet
MAROSVÁSÁRHELYI FIÓKEGYESÜLET BORSOS TAMÁS EGYESÜLET Maros megye és Marosvásárhely történetéből Tudományos ülésszak A Magyar Tudomány Napja Erdélyben 14. fórum Programfüzet 2015. november 28. Marosvásárhely
TISZAFÖLDVÁR VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE
E X! É p í t é s z i r o d a K f t. 5000 Szolnok, Hunyadi út 41. tel. / fax : (56) 423 651 TISZAFÖLDVÁR VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE Helyi értékvédelmi javaslat alátámasztó munkarész készítette : Farkas
egyházaink Hírei KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK F REFoRMÁTuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK Egyházi búcsú szentmise és körmenet GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET
egyházaink Hírei KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK F gyóni KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉg A gyóni katolikus misék időpontja AugusztusbAn A következőképpen változik, szabadság miatt. augusztus 11-től szeptember 8-ig:
Templomok. Dabas-Sári városrész
Dabas-Sári városrész Sári Római Katolikus Egyházközség: Dabas-Sári Mária Mennybemenetele Templom Pásztor Győző plébános kanonok 2371 Dabas, Szent János út 143. Telefon: 06/29/364-247 Sári egyik legrégebbi
NAGYATÁDI EVANGÉLIKUS KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE A 2012. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉR L
NAGYATÁDI EVANGÉLIKUS KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE A 2012. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉR L Készült: 2013. március 6. Nagyatád Somogy megyei Bírósági nyilvántartási szám: 3143 Országos nyilvántartási
ERDÉLYI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET
ERDÉLYI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET Az Erdélyi Református Egyházkerület 2006. december 8 án, Kolozsváron tartott Tisztújító Közgyűlésének eredményei Pap Géza 118 Molnár János 5 Kiss Jenő 1 Kató Béla 1 PÜSPÖK
Albertirsai híres evangélikus évfordulók
Albertirsai híres evangélikus évfordulók Fél évszázad a közösségben. Erős várunknak Albertirsán erős alapjai vannak. Koszorú Michalko Pál sírjára. Aszlovák nyelvet itt már kevesen beszélik, mégis meglepően
VEDAC Esti verseny
VEDAC Esti verseny 2015.07.31 Férfi 100 m - Időfutam 1. Kása Tibor 1987 HVSE 1. 10,92 2. Pozsgai Dániel 1993 FTC 1. 10,97 3. Orosz Zoltán 1992 TFSE 1. 10,98 4. Pázmándi Zsolt 1995 GEAC 1. 11,17 5. Molnár
Kulturális Javak Bizottsága 2011. szeptember 14-i ülés
Kulturális Javak Bizottsága 2011. szeptember 14-i ülés Az ülés napirendje 1. DEBRECEN (ex KASSA) TISZA típusú, folyam-tengeri áruszállító motorhajó. (Épült 1939-ben az újpesti Ganz és Tsa, Villamossági-,
Zalaegerszegi TV torony és kilátó Babosdöbréte Dobronhegy Kandikó - Kis-hegy - Bödei-hegy - ZSIMBA-HEGY - KÁVÁSI KULCSOSHÁZ
Zalaegerszegi TV torony és kilátó Babosdöbréte Dobronhegy Kandikó - Kis-hegy - Bödei-hegy - ZSIMBA-HEGY - KÁVÁSI KULCSOSHÁZ Zalaegerszegi TV torony és kilátó Babosdöbréte Dobronhegy Kandikó Jelzése: piros