Csörög Község Önkormányzatának lapja
|
|
- Kornélia Pásztor
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Csörögi Hírlevél A tavasz közeledtével sok fontos hírről számolhatunk be olvasóinknak. Vannak olyan területei életünknek, ahol kedvező változások indultak el és vannak még olyan témák, amelyek esetében le kell zárni a vitákat, s döntésre kell ösztönözni az illetékeseket. Felszíni csapadékvíz elvezetés Csörög Község Önkormányzatának lapja január 23-án benyújtásra került a felszíni csapadékvíz elvezetésének II. üteméhez készített pályázatunk. A pályázat benyújtásának feltétele az engedélyes tervek elkészítése volt melynek önkormányzatunk eleget tett. Várjuk az eredményhirdetést. Amennyiben támogatásra találunk, abban az esetben a közel 2000 méter hosszan a Kisfaludy utca Zöldfasor - Komáromi utca közötti szakasza, a Komáromi utca, Kolozsvári utca és a Szegedi utca kerül csatlakoztatásra a meglévő rendszerhez. Gyalogátkelés biztonsággal Jelzőlámpás gyalogátkelőhely, járda és buszöböl épülhet meg a közeljövőben a Gödöllői úton, a vasúti megállóval szemben. Az utazók közlekedésbiztonságát szem előtt tartva Hegedűsné Kripák Ildikó polgármester kezdeményezésére a tárgyalások még 2017 novemberében megkezdődtek az önkormányzat és a Magyar Közút, valamint a MÁV és a Fejlesztési Minisztérium részvételével. A megállapodásnak megfelelően önkormányzatunk közel 2 millió forintért engedélyes tervet készíttetett az építmény megvalósítása érdekében. A tervezett mintegy 23 millió forintos kivitelezési költséget a Magyar Közút betervezte idei költségvetésébe. Mostantól a projektet támogató minisztériumtól függ, hogy mikor válhat valósággá a biztonságos átkelés a csörögi utazóknak. Harcban a MÁV-val Számos levélváltás és személyes találkozást követően sem rendeződött tartósan a csörögi vasúti megállóhely környezetének rendezése. Tekintettel arra, hogy igen nagy MÁV tulajdonú területről van szó, gyakoribb jelenlétre lenne szükség a takarítást illetően. Fa- és bokorirtás, fűnyírás, hulladék összeszedése, télen a peron takarítása, egyáltalán a megközelítés lehetővé tevése a megállónak. Legutóbb a vezérigazgatónak írt levél ered február Tavaszi friss hírek a településről: jelzőlámpa, vasútállomás, közmunka, útszélek, patikaügy ményeként megállapodás született arról, hogy március 6 -án a területtulajdonosok az önkormányzat képviselőivel bejárást tartanak. Reméljük, a kért területeken végre megvalósul a gazmentesítés, bokorirtás, a szemét összeszedése, a felvezető út kátyútlanítása, a belógó bokrok, fák ágainak levágása és a kint lévő fémtárgyak (átkelő, kandeláber) festése. Ezeken kívül legalább két esőbeálló biztosítása a peronon, valamint a vasút területén található szolgálati lakás végleges bontása és a törmelék elszállítása is fontos lenne. Bízunk abban, hogy a bejárást követően változás fog történni az utazás feltételeinek javításában, és a MÁV-terület rendezésében. A tárgyalásokat nagyban segítené, ha az utazók is nagyobb figyelemmel lennének az ott elhelyezett értékekre és megbecsülnék a köztulajdont, sőt másokat is erre biztatnának. További fontos települési híreink a 6. oldalon olvashatók. Szeretettel köszöntöm településünk minden lakóját a 2019-es esztendőben. Egészséget, fejlődést, gyarapodást és békességet kívánok mindenkinek! Csörög Község Önkormányzata nevében HEGEDŰSNÉ KRIPÁK ILDIKÓ polgármester
2 2 Csörögi Hírlevél A jegyző, aki átformálta a hivatalt, és megszerette Csörögöt Amikor találkozunk, éppen egy délelőtti falubejárásról érkeznek vissza a polgármesteri hivatal munkatársaival. Körbejárták a települést, feltérképezték az elhanyagolt ingatlanokat, hogy aztán a jog adta lehetőségekkel élve valahogy rávegyék a tulajdonosokat, hogy tegyék rendbe portájukat. Mert jön a tavasz, mégis csak szebb és kellemesebb, ha rendezett utcákon járnak az emberek - mondja Chrobák Zoltánné dr., Csörög jegyzője. - Fontos, hogy legyen gazdája a falunak - teszi hozzá. - Tavaly első ízben küldtünk ki mintegy ötszáz felszólítást és kértük a tulajdonosokat, hogy tegyenek eleget a közösségi együttélés immár helyi rendeletbe foglalt szabályainak. Sajnos gyakran derül ki, hogy egy-egy ingatlan tulajdonviszonyai rendezetlenek, de a polgármesteri hivatal jelentkezése után a legtöbb esetben elindul a tisztázási folyamat. Chrobák Zoltánné dr. Budapesten él családjával, egy nagy kerület aljegyzőjeként dolgozott korábban. Újabb szakmai kihívást keresve pályázta meg négy éve a csörögi jegyzői állást. Azt mondja, rendezett körülményeket vett át, elődje szakmailag jó munkát végzett, erre építve dolgozik a hivatal tovább. - Nagy eredmény viszont, hogy a mai napra stabilizálódott kis csapatunk létszáma, jelenleg két pénzügyes, két adóügyekkel és két igazgatási feladatokkal foglalkozó kollégával dolgozom. Egyébként sem jellemző a hivatalban a jövés-menés, sőt, mostmár olyanok a körülmények, hogy vonzó munkahelyként emlegetik a csörögi polgármesteri hivatalt. A jegyző úgy emlékszik, amikor négy éve elkezdte a munkát településünkön, szakmailag egy nagy váltást kellett átélnie. Egy budapesti kerületben, ahol háromszáz ember dolgozik a hivatalban, kiépített és többnyire jól működő szervezet tevékenykedik, s egy-egy feladatra több ember áll a rendelkezésre. Egy kistelepülésen, mint amilyen Csörög, néhány fős létszámmal kell mindent megoldani, ezért nagyon fontos a jó munkaszervezés, hogy a legkisebb feladattól a legnagyobbig, mindegyik szakszerűen és közmegelégedésre legyen elvégezve. - Szokatlan volt kezdetben a nagyobb személyesség, a falubeliek úgy ismernek, mint a Hilda néni a polgármesteri hivatalban, ha gondjuk-bajuk van, gyakran kopogtatnak be hozzám. Nem állítom, hogy mindenkit név szerint ismerek Csörögben, de az biztos, hogy az itteniek tudják, kit kell keresni, ha rászorulnak. Egyébként meg az az alfája és az omegája az egésznek, hogy szeretni kell itt lenni. Chrobák Zoltánné dr. ugyan Budapestről jár dolgozni a hivatalba, de félig már csöröginek érzi magát. Amikor reggelente belép az ajtón, öröm tölti el, hogy egy kellemes, szépen berendezett, már-már otthonos épületben folyik a munka, olyan helyen, amelyet sok, akár nagyobb település is megirigyelhetne. Ebben az ő kezemunkája is benne van, mert például a virágok nagy részét otthonról hozta, de irodájában lóg a falon egy olyan festmény, amely az egyik kedvenc képe és szintén Budapestről vándorolt Csörögbe. - Nagyon jó a munkakapcsolatom a képviselő-testülettel és Hegedűsné Kripák Ildikó polgármesterrel. Nagyon dinamikus munka folyik, gyors ütemben szeretne a falu felzárkózni, hiszen a tizenhat évvel ezelőtt elindult önállósággal rendkívül nagy hátrányokat is örököltünk. Emlékszem, amikor először indultam Csörögbe, azt mondták, könnyen megtalálom a polgármesteri hivatalt, mert itt csak egy aszfaltos út van. Nézzenek körbe, azóta mekkora a fejlődés! És folyamatosan kutatjuk, keressük azokat a lehetőségeket, amelyeket megragadva újabb, nagyobb lépést tehetünk előre. Most is pályázunk útépítésre, csapadékvíz-elevezetésre, hogy csak néhányat említsek. Munkanapokon autóval indul útnak otthonról. Ahogy beül a kocsiba és halad néhány kilométert, már csörögi fejjel kezd gondolkodni és az itteni ügyekről elmélkedik. Ez az átváltozás életének természetes része. Furucz Zoltán
3 Csörögi Hírlevél 3 A képviselő-testület legfontosabb döntései Csörög Község Önkormányzata január 21-én rendkívüli ülést tartott. A tanácskozáson az alábbi döntések születtek: ügy döntött, hogy a Települések felszíni csapadékvíz-elvezető létesítményeinek fejlesztése, a települési vízgazdálkodás korszerűsítésének támogatása Pest megye területén PM_CSAPVÍZGAZD_2018 kódszámú pályázati felhívás alapján Csapadékvíz elvezetés Csörög község belterületén - II. ütem című pályázattal részt kíván venni. A képviselő-testület úgy döntött, hogy az 1. pont szerinti pályázattal a csapadékvíz-elvezetést a) Kisfaludy utca (Zöldfasor - Komáromi u. között), hrsz: 1520 b) Komáromi utca, hrsz: 1001 c) Kolozsvári u. (Komáromi u. - Szegedi u. között), hrsz.: 1210 d) Szegedi u. (Kisfaludy u. - Béke tér - Szabadság utca közötti szakasza), hrsz: 1233 (Szegedi u. meglévő burkolt árok), hrsz: 1290 (Szabadság u. meglévő zárt csatorna), hrsz: 1336 (Szegedi u.), hrsz: 1418 (Béke tér), hrsz: 1417 (Szegedi utca), hrsz: 1451 (Vörösmarty utca) és hrsz: 1474 (Szegedi utca) érintett utcák tekintetében valósítja meg. Az önkormányzat döntött arról is, hogy a 2. pontban foglalt, az önkormányzat tulajdonát képező közterületeken megvalósuló fejlesztés összköltségét bruttó Ft összegben állapítja meg, amelyhez az önkormányzat bruttó Ft vissza nem térítendő támogatást igényel és az önkormányzat évi költségvetési rendeletében bruttó Ft önrészt biztosít. Csörög Község Önkormányzatának felhatalmazta a polgármestert a Települések felszíni csapadékvíz-elvezető létesítményeinek fejlesztése, a települési vízgazdálkodás korszerűsítésének támogatása Pest megye területén című pályázati kiírásban foglaltaknak megfelelően a pályázat előkészítésére, a pályázathoz szükséges eljárások lefolytatására, nyilatkozatok megtételére és dokumentumok elkészítésére, a pályázat benyújtására, továbbá sikeres pályázat esetén a Támogatási Szerződés/Támogatói Okirat megkötésére és a pályázat megvalósításával kapcsolatosan a jövőben felmerülő dokumentumok előkészítésére és aláírására. ügy döntött, hogy a Belügyminisztérium által a évre vonatkozó, Kiegyenlítő bérrendezési alap támogatásra meghirdetett, vissza nem térítendő támogatási pályázaton részt kíván venni az önkormányzat által fenntartott Csörögi Polgármesteri Hivatal Kvtv. 2. melléklet I.1.a) pontja szerint elismert hivatali létszáma után, mivel az önkormányzat a évi költségvetéséről szóló 4/2018. (II. 21.) önkormányzati rendeletében és július 1-jén a Kvtv.-ben meghatározott illetményalapot alkalmazta, továbbá vállalja, hogy a évre vonatkozó illetményalapot január 1-jétől viszszamenőleges hatállyal önkormányzati rendeletben a Kvtv.-ben rögzítetthez képest 20 %-kal emelt összegben, azaz forintban állapítja meg. A testület felhatalmazta a polgármestert a évre vonatkozó Kiegyenlítő bérrendezési alap támogatásra című pályázati dokumentumok elkészítésére, aláírására, a pályázat benyújtására. Képviselőtestülete egyetértett Csörög tekintetében a 2019/2020. tanévre vonatkozó általános iskolák felvételi körzethatáraival az 1. mellékletben foglaltak szerint. A képviselő-testület felhatalmazta a polgármestert a jelen határozat Pest Megyei Kormányhivatal Érdi Járási Hivatal Hatósági Főosztály Hatósági Osztálya részére történő eljuttatására. Csörög Község Önkormányzata február 13-án soros ülést tartott. A tanácskozáson az alábbi döntések születtek: Képviselőtestülete tudomásul vette a polgármester tájékoztatását a két ülés között tett fontosabb intézkedésekről. elfogadta a szociális bizottság, a polgármester és a jegyző tájékoztatóját az átruházott hatáskörben hozott intézkedésekről. elfogadta a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról szóló beszámolót. Az önkormányzat a polgármester és az önkormányzati képviselők vagyonynyilatkozat-tételéről szóló tájékoztatót megtárgyalta és azt tudomásul vette. Csörög Község Önkormányzat megalkotta 1/2019. (II. 14.) önkormányzati rendeletét az önkormányzat évi költségvetéséről. Képviselőtestülete az államháztartásról szóló évi CXCV. törvény 29/A., valamint a Magyarország gazdasági stabilitásáról szóló évi CXCIV. törvény 3. (1) bekezdése, továbbá az adósságot keletkeztető ügyletekhez történő hozzájárulás részletes szabályairól szóló 353/2011. (XII. 30.) Kormányrendelet alapján az önkormányzat saját bevételeit és adósságszolgálattal kapcsolatos kötelezettségeit tartalmazó, költségvetési évet követő három évre szóló kitekintést az előterjesztés 2. számú melléklete szerinti tartalommal állapította meg. Csörög Község Önkormányzatának a Magyarország évi központi költségvetéséről szóló évi L. törvény 3. melléklete szerinti pályázati úton igényelhető támogatásokra vonatkozó pályázatokon részt kíván venni. A képviselő-testület felhatalmazta a polgármestert a pályázatok benyújtásához szükséges képviselő-testületi döntéshozatal előkészítésére és beterjesztésére. A képviselő-testület támogatta a közalkalmazottak évi cafetéria juttatását és felkérte a polgármestert a szükséges intézkedések megtételére. A testület úgy döntött, hogy támogatja az önkormányzat tulajdonában álló orvosi rendelő (2135 Csörög, Csépány u. 1864/7 hrsz.-ú) ingatlan bekerítését és felkérte a polgármestert a megvalósítási javaslat beterjesztésére. Képviselő-tes-
4 4 Csörögi Hírlevél tülete megalkotta 2/2019. (II. 14.) önkormányzati rendeletét a köztisztviselők illetményalapjáról. Az önkormányzat úgy döntött, hogy a Csörögi Csiri-Biri Óvodában (2135. Csörög, Kossuth utca 21.) a 2019/2020. nevelési évre vonatkozóan az óvodai általános felvétel (beiratkozás) időpontja: május 7., 8. és 9. napokon óra között. Csörög Község Önkormányzatának az óvodai férőhelyre történő jelentkezés módjáról szóló fenntartói hirdetményt az előterjesztés 1. számú melléklete szerinti tartalommal elfogadta. A testület felkérte a polgármestert, hogy gondoskodjon a fenntartói hirdetmény helyben szokásos módon történő közzétételéről. a Csörögi Csiri-Biri Óvoda intézményben a nyári zárva tartás időpontját július 22. napjától augusztus 20. napjáig határozza meg. A képviselő-testület felkérte a polgármestert, hogy az önkormányzati óvoda nyári zárva tartásának időpontjáról az intézményvezetőt értesítse. Képviselőtestülete egyetértett a Váci Család és Gyermekjóléti Központ és a Csörögi Csiri-Biri Óvoda között szeptember 1. napjától határozatlan időre létrejött óvodai és iskolai szociális segítő tevékenység működéséről szóló együttműködési megállapodással és felhatalmazta a polgármestert annak aláírására. úgy döntött, hogy a Csörög Község Önkormányzat és a Vác és Vidéke Vendéglátó Kereskedelmi és Szolgáltató Nonprofit Közhasznú Kft. között a gyermekétkeztetés biztosítására vonatkozó szolgáltatási szerződés módosítást az előterjesztés 1. melléklete szerinti tartalommal elfogadja és felhatalmazza a polgármestert annak aláírására. A képviselő-testület úgy döntött, hogy a Csörög Község Önkormányzat és a Vác és Vidéke Vendéglátó Kereskedelmi és Szolgáltató Nonprofit Közhasznú Kft. között a évi szünidei gyermekétkeztetés biztosítására vonatkozó megbízási szerződést az előterjesztés 2. melléklete szerinti tartalommal elfogadja és felhatalmazza a polgármestert annak aláírására. Hegedűsné Kripák Ildikó polgármester cafetéria-juttatását január 1. és október 11. napja közötti időszakra a közterheket is tartalmazóan bruttó Ft-ban határozza meg. megállapította, hogy Hegedűsné Kripák Ildikó főállású polgármester a évben 38 munkanap szabadságra jogosult az alábbiak szerint: alapszabadság 30 munkanap, évben fel A védőnői szolgálat tájékoztatója CSÖRÖG VÉDŐNŐI SZOLGÁLAT 2135 CSÖRÖG ARANY JÁNOS U. 53. TANÁCSADÁSOK RENDJE: Orvos- védőnői tanácsadás csütörtökön 8-tól 9 óráig Háziorvos: dr. Bonyhády Elemér Csecsemő és gyermek védőnői tanácsadás: csütörtökön 9-től 11 óráig Védőnői fogadóóra bejelentkezés alapján: csütörtökön 11-től 12 óráig Várandós anyák részére tartott tanácsadás: csütörtökön 13-tól 15 óráig Először jelentkező várandósanya időpontot kérjen! TANÁCSADÁSOK ELŐJEGYZÉS ALAPJÁN Védőnő: Sulyánné Kalácska Katalin Tel.: 06-27/ (+36-30/ ) nem használt szabadság: 8 nap. A testület az 1. pontban megállapított 30 munkanap szabadság ütemezését jóváhagyta. elfogadta a Veresegyházi Kistérség Önkormányzatainak Többcélú Társulása társulási megállapodásának módosítását és a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt társulási megállapodást. Az önkormányzat felhatalmazta a polgármestert a dokumentum aláírására és felkérte, hogy ezen döntésről szóló határozatát juttassa el a társulás és postacímére (Veresegyházi Kistérség Önkormányzatainak Többcélú Társulása Veresegyház Pf. 21.). Képviselőtestülete 76/2018. (XI. 28.) Kt. határozatában megjelölt szövegrész helyébe szövegrész lép. A módosítás a Kt. határozat egyéb rendelkezését nem érinti. Kedves Szülők! Gondviselők! Tájékoztatom a gyermekeket nevelő szülőket, hogy a területi védőnők 1, 2, 3, 4, 6, 9, 12, 15, 18 hónaposan és 2, 2,5, 3, 4, 5, 6, 7, évesen kötelező szűrővizsgálatokat végeznek. Amennyiben a szűrővizsgálatokra a gyermekeket nem hozzák el, a védőnő köteles jelenteni a Gyermekjóléti Szolgálat és az egészségügyi hatóság felé. A gyermekek 2, 3, 4, 12, 15, 18 hónapos és 6 éves korban kötelező védőoltást kapnak. A védőoltások csak nagyon indokolt esetben, betegség miatt maradhatnak el, amit gyógyulás után pótolni szükséges. A kötelező védőoltások és a kötelező státuszvizsgálatok és az előírt tanácsadások elmulasztása a gyermek elhanyagolásának számítanak. Ha a területen gondozott várandós édesanya, 0-7 éves kisgyermek elköltözik a faluból, azt köteles a védőnőnek jelezni annak érdekében, hogy a kötelező oltások, vizsgálatok megtörténjenek. A külföldre utazó családok is kötelesek bejelenteni távozásukat! Sulyánné Kalácka Katalin területi védőnő
5 Csörögi Hírlevél 5 Hirdetmény az óvodai felvételi eljárásról A nemzeti köznevelésről szóló évi CXC. törvény (továbbiakban: Nkt.) 83. (2) b) pontja és Csörög Község Önkormányzat Képviselő-testületének./2019.(II.13.) Képviselő-testületi határozata alapján az önkormányzat által fenntartott óvodába a 2019/2020. nevelési évre az óvodai beíratás, jelentkezés időpontja és helye: más törvényes képviselő személyazonosító igazolványa, más törvényes képviselő esetén a gyámhivatal gyámrendelő határozata. Az óvodai felvételről az óvodai férőhelyek függvényében az óvoda vezetője dönt az érvényes jogszabályi előírás alapján május 7., 8., és 9. naponta óra között, Csörögi Csiri-Biri Óvoda (2135 Csörög, Kossuth u. 21.) Az óvoda felvételi körzete Csörög község közigazgatási területe. Kötelező beíratni azt a gyermeket, aki 3. életévét augusztus 31. napjáig betölti. Az Nkt. 8. (2) bekezdése alapján a gyermek abban az évben, amelynek augusztus 31. napjáig betölti a 3. életévét, a nevelési év kezdő napjától legalább napi négy órában óvodai foglalkozáson vesz részt. A jegyző a szülő kérelmére és az óvodavezető, valamint a védőnő egyetértésével, a gyermek jogos érdekét szem előtt tartva, az 5. év betöltéséig felmentést adhat a kötelező óvodai nevelésben való részvétel alól, ha a gyermek családi körülményei, képességének kibontakoztatása, sajátos helyzete indokolja. Az óvodai nevelésre kötelezett gyermek szülője, amenynyiben gyermeke az óvodakötelezettségét külföldön teljesíti, köteles május 31. napjáig írásban értesíteni a gyermek lakóhelye, annak hiányában tartózkodási helye szerinti illetékes jegyzőt. Az óvodai beíratáshoz szükséges iratok: a gyermek lakcímét igazoló hatósági igazolvány (lakcímkártya), gyermek születési anyakönyvi kivonata, a gyermek TAJ száma, a szülők személyi azonosító és lakcímet igazoló hatósági igazolványa (amennyiben a gyermeket valamelyik szülőnél elhelyezték, a szülői felügyeletet gyakorló szülő) vagy Patkányirtás Az elmúlt időszakban több lakos is jelezte, hogy patkányinvázió van a környezetükben. Felvettük a kapcsolatot szakemberrel, aki a falubejárást követően tett javaslatot a patkányirtás megszervezésére. Önkormányzati pénzből februárban 12 helyen kerül kihelyezésre speciális doboz. Ezt követően újabb területeket is be kívánunk vonni a mentesítési akciónkba. Várjuk észrevételeiket, javaslataikat személyesen a hivatalban, telefonon a 27/ ös telefonszámon, illetve a hivatal@csorog.hu, jegyzo@csorog.hu címeken. Chrobák Zoltánné dr. jegyző Az óvodai felvételről hozott döntés határnapja: május 31. A döntésről szóló határozatot a beiratkozáskor megadott címre postázza az óvoda. Az óvoda felvételi, átvételi döntése ellen a szülő (gondviselő) a közléstől, ennek hiányában a tudomásra jutástól számított 15 napon belül a gyermek érdekében jogorvoslati eljárást indíthat. A jogorvoslati eljárásban a települési önkormányzat által fenntartott nevelési, oktatási intézmény esetén a jegyző jár el. A határozat ellen irányuló felülbírálati kérelmet Csörög Község Jegyzőjéhez címezve, Csörögi Csiri-Biri Óvoda intézményhez (2135 Csörög, Kossuth u. 21.) kell benyújtani. Az első óvodai foglalkozási nap a 2019/2020. nevelési év első napja szeptember 2. Kérjük azokat a szülőket, akiknek gyermeke szeptember 1. napját követően év közben tölti be 3. életévét, jelezzék gyermekük óvodai felvételének előjegyzésbe vételét. Tájékoztatjuk a Tisztelt Szülőket, hogy a szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló évi II. törvény a értelmében az óvodai beíratás elmulasztása szabálysértésnek minősül. Csörög, február 13. Hegedűsné Kripák Ildikó polgármester
6 6 Csörögi Hírlevél Fontos információk településünkről Közmunkaprogram Több alkalommal érkezik bejelentés hivatalunkba, hogy elsősorban községünk alsó utcáiban felszaporodnak a dologtalan csoportosulások. A településen önkormányzatunk és a gödi központú vízgazdálkodási társulat is alkalmaz közmunkásokat. Az önkormányzatunknál alkalmazott közmunkásoknak köszönhetően épül, szépül a falu, közterületeinket is ők tartják rendben. Feladatellátásuk rendszeresen ellenőrzött. Az álldogáló, láthatóan értelmes tevékenységet nem végző emberek Csörög Hírek az útszélről Önkormányzatunk a Komáromi és a Kisfaludy utcában az út szélére jelzőoszlopokat helyezett el a közlekedők megvédése érdekében. Ezek az őrszemek vigyázzák az autóst, hogy ne hajtson az árokba például télen, amikor a hóeltakarítás miatt felhalmozódik a hókupac, eltakarva az útszéli szikkasztóárkokat. Tapasztaljuk, hogy napról napra fogynak ezek a jószolgálatot tevő jelzőoszlopok az útszélekről. Na nem az autósok (a legtöbb esetben nem) törik ki, hanem vandál tinédzserek akarattal rugdossák ki őket, mit sem törődve a szertárba járók, hogy múlt év decemberében bezárt a patika. A bérlőnek nem érte meg fenntartani a fiókgyógyszertárat, mert a patika forgalma annyira minimális volt, hogy a fenntartásra is alig futotta. Tetézte a költségnövekedést az új rendszer, a FEL- HŐ Patika, mely olyan mértékű beruházással járt, hogy nem futotta abból a keretből, amit a helyi bevétel hozott. Sajnos mi, csörögiek ebben az esetben sem tudjuk megtartani azt, ami van, ha nincs, akkor meg siránkozunk. A településről igen csekély létszám vette igény- Hírek a vasútról A mellékelt térkép szerinti terület a MÁV tulajdonában van. Az ő feladatuk ezen terület rendben tartása, a peron takarítása, télen a hó eltakarítás, sózás stb. Polgármesterként folyamatos levelezésben vagyok a MÁV területileg illetékes vezetőivel egy emberi utazási körülmény megteremtése érdekében. Sajnos csak kisebb lépésekben tudunk haladni, mert mindig van magyarázat arra, mit, miért nem csinálnak meg. A napokban a MÁV vezérigazgatójának címzett levelem tartalmára várom a választ a terület rendben tartása, egyáltalán megközelítése érdekben. Azt község közigazgatási területén NEM ÖNKOR- MÁNYZATUNK közmunkásai. Az ő munkájukat sem ki nem adjuk, sem nem ellenőrizzük. Feladatellátási területük nem esik egybe az önkormányzatnál alkalmazott munkásokéval. Ezért ha ilyet látnak, a vízgazdálkodási társulat felé tegyék meg észrevételeiket. Köszönjük! következményekkel. Nemcsak a jelzőoszlopok vannak a rongálók útjában, hanem a kihelyezett közlekedési tükrök is. Sorra törik ki őket. Kérem a lakosságot, jelezze önkormányzatunknak a rongálást. Köszönjük! Patika Csörögben Bizonyára sajnálattal tapasztalták a helyi gyógy- be a helyi szolgáltatást. A bevételből nem lehetett a kínálatot bővíteni. Így bezárult a kör - az igénylők hátrányára. Újabb hat gyógyszertárat kerestem meg azzal a lehetőséggel, hogy fiókgyógyszertár működésére készen állnak a feltételek. Várjuk a válaszokat a megkeresésre. Az eredményről tájékoztatást adunk a későbbiekben. gondolom, sokat segítene, ha a lakosság feléjük, mint tulajdonos felé is intézné észrevételeit, panaszait. Az utazók, a rongálók felé felszólítással élnének. Sokat segítene, ha mi csörögiek is betartanánk a kulturált közlekedési körülmények fenntartását, úgy a vonaton, mint a megállóhelyen. Hegedűsné Kripák Ildikó polgármester
7 Csörögi Hírlevél 7 A magyar kultúra napja a könyvtárban Kölcsey Ferenc január 22-én tisztázta le a Himnusz kéziratát Csekén - ezt a dokumentumra írt dátum is igazolja -, így ezen évforduló tiszteletére és emlékére ezen a napon van a magyar kultúra napja. Az ünnep ötletét először Fasang Árpád zongoraművész vetette fel 1985-ben, majd a Hazafias Népfront Országos Tanácsa 1988 december végi ülésén felhívást tett az emléknap megrendezésére. Először január 22- én tartották meg a magyar kultúra napját, és azóta minden évben sor kerül rá ezen a napon. Mára több hagyomány is csatlakozott hozzá, ilyenkor országszerte számos kulturális és művészeti rendezvényt tartanak, valamint e naphoz kapcsolódva adják át a magyar kultúrával, 1993 óta pedig az oktatással, pedagógiai munkával kapcsolatos díjakat is. Január 21-én itt, a csörögi könyvtárban is megemlékeztünk erről a jeles napról. Vendégünk Dóra Zoltán nyugalmazott iskolaigazgató, nyelvész volt. Nagyon sok érdekes nyelvi kérdésre kaptunk választ az együtt töltött idő alatt. Érintettük a szabadság és szabadosság közötti különbségeket. Melyik szónak, mi a pontos jelentése a mindennapi használatban. Szó volt a viselkedés- és magatartáskultúráról. Ezek összefüggése a nyelvi kultúrával. A közízlést sértő kifejezésekről. A trágárság és káromkodás különbözéséről. Sajnos ez napjainkban nagyon gyakori jelenség. Találkozunk a trágársággal, buszon, vonaton, az utcán. Fiatal és idős szájából egyaránt. Már nem kötőszó, hanem írásjel a trágárság. Grétsy László cikke ben jelent meg, amiben ezekre a nyelvi jelenségekre hívja fel figyelmünket. Ez társadalmi, etikai kérdés is egyben. Deme László nyelvész, aki a nyelvi babonák, érték-értéktelen kérdésével foglalkozik - tudtuk meg. Szó volt még a nyelvi változásokról. Sok a kihaló szó. Viszont rengeteg a beáramló technikai szó, amit meg kell ismernünk és használjuk ma a mindennapokban. Dóra Zoltán is több könyv szerzője, ezek a nyelvi jelentéssel, változással, nyelvhelyességi kérdésekkel foglalkoznak. Ezek közül mutatott be nekünk néhányat. Felkeltette a hallgatóság érdeklődését és mindenki kíváncsian olvassa otthon, szabad idejében is ezeket az írásokat. Köszönjük az érdekfeszítő előadást! Számítunk a folytatásra is! Csörög képviselője volt a legaktívabb a Parlamentben Az áprilisi választások óta Rétvári Bence volt a legaktívabb képviselő a Parlamentben, aki 209 alkalommal szólalt fel. Őt a kormányoldalról Völner Pál fideszes honatya követi, aki 91 alkalommal kért szót. Rétvári Bence Pest megye 4. számú választókerületének képviselőjeként Csörögöt és Észak Pest-megye 34 települését, államtitkárként pedig az Emberi Erőforrások Minisztériumát képviseli az országgyűlésben. Az áprilisi választásokat követően 2018-ban ötvenegy napot ülésezett a magyar országgyűlés, ezalatt a megválasztott 199 képviselő 138 törvényt fogadott el. A legnagyobb ellenzéki párt, a Jobbik elnöke, Sneider Tamás csupán három alkalommal szólalt fel. Az ellenzéki képviselők közül az első helyet a jobbikos színekben politizáló Z. Kárpát Dániel szerezte meg a maga 156 felszólalásával, őt a DK-s Arató Gergely követi, aki 113 alkalommal kért szót május óta. Tordai Bence 94, Bangóné Borbély Ildikó 86, Ungár Péter pedig 78 felszólalással örvendeztette meg a képviselőket.
8 8 Csörögi Hírlevél Beváltható a rezsicsökkentési utalvány! A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Csörög településen a hivatal elnöke által 2019-re engedélyezett, önkéntes adatszolgáltatáson alapuló lakossági adatfelvételeket hajt végre, a korábbi évek gyakorlata szerint. A felvételek Országos Statisztikai Adatfelvételi Program (OSAP) szerinti nyilvántartási számai és megnevezései a következők: 2154 háztartási költségvetési és életkörülmény adatfelvétel, éves kikérdezés. Az összeírási munkát a Központi Statisztikai Hivatal megbízásából a Statek Statisztikai Elemző Központ Kft. (Statek Kft.) fényképes igazolvánnyal ellátott kérdezői végzik. A válaszadásra kijelölt háztartások kiválasztása a KSH népszámlálási adatállományának aktualizált változatából véletlenszerű mintavétellel történik az ország különböző településein. Az adatfelvételekből származó eredmények nélkülözhetetlenek a társadalom jellemzőinek feltérképezésében. A kapott adatokat a Központi Statisztikai Hivatal a hivatalos statisztikáról szóló évi CLV. törvény, valamint az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2016/679 Rendelet (általános adatvédelmi rendelet, GDPR) előírásának megfelelően bizalmasan kezeli, azokat Értesítjük a tisztelt lakosságot, hogy a téli rezsicsökkentésben korábban nem részesült háztartások egyszeri támogatásaként a Ft értékű tüzelőanyag utalványok átvételéről a kiértesítéseket postáztuk. Az utalványokat Csörögi Polgármesteri Hivatalban (2135 Csörög, Akácfa u. 30. szám alatt) lehet átvenni személyesen ügyfélfogadási időben: hétfőn13-17, szerdán 8-16, pénteken 8-12 közötti időpontokban. Az utalványok beválthatók március 1-től március 31-ig személyesen a Pintér Tüzép Kft. (2600 Vác, Külső Rádi út 0288/3. hrsz.-ú) telepén nyitva tartási időben. A jogszabályoknak megfelelően a tüzelőanyag háztartásokhoz történő szállítása az igénylőt terheli! Felmérést végez Csörögben a KSH más szervek, személyek részére nem szolgáltatja ki. Az eredményeket név és egyedi adatok nélkül, valamint öszszesített statisztikai táblázatokban közölik. A lakosság és az önkormányzat részére munkanapokon hétfőtől csütörtökig 8 és 16 óra között, pénteken 8 és 14 óra között a / os telefonszámon, illetve a lakinfo@ ksh.hu címen adnak további felvilágosítást. Az adatgyűjtés módszertanával és a kutatási eredményekkel kapcsolatosan a hu internetes oldalon található adatgyűjtések/lakossági adatgyűjtések menüpont nyújt tájékoztatást. Kutyatartás kérdőjelekkel Szinte folyamatosan érkeznek bejelentések és panaszok kutyák közterületen tartózkodásáról, lakosok, különösen gyerekek veszélyeztetéséről. Tényként rögzíthető, hogy az önkormányzat nem kevés energiát és pénzt fordít a kóbor kutyákkal kapcsolatos ügyintézésre és befogásukra, illetve azok elvitelére a gyepmesteri feladatokat ellátó Zöld Menedék Kft. telephelyére. Ennek ellenére senki sem elégedett! Az utcán gyalogosan közlekedők félnek a kutyák támadásától, az önkormányzatnak pedig a befogás sok pénzébe kerül. Mi a megoldás? Az alapvető probléma egyes lakosok életstílusában, és életszemléletében keresendő. A jogszabályok világosan kimondják, hogy az állattartónak milyen feladatai vannak. A jövőbeni helyzet javítása érdekében kiemelem az alábbi intézkedéseket: - fokozott személyes ellenőrzés, - felszólítás a megfelelő állattartásra, az állattartó kötelezése az állat megfelelő és biztonságos elhelyezésére, szökésének megakadályozására, - az állat tulajdonosának költségére a kutya elszállítása, - állatvédelmi bírság kiszabása, - eltiltás, - feljelentés. Fentieken túlmenően kérem, hogy tegyenek eleget az ebösszeírás adatbázisába történő bejelentésnek, a kutyák transzponderrel történő megjelölésének, oltásának. Csörög, február 18. Chrobák Zoltánné dr. jegyző Kéményseprési tudnivalók Január 1-től Csörög kéményseprőipari közszolgáltatója a katasztrófavédelem kéményseprőipari szervezete. Ezzel a változással a településen a lakossági tulajdonú ingatlanok és a társasházak égéstermékelvezetőinek rendszeres felülvizsgálatát a katasztrófavédelem szakemberei végzik el. Továbbra is elengedhetetlen, hogy évente legalább egyszer mindenki ellenőriztesse a fűtőeszközét. Fűtési technológiától függetlenül komoly veszélyt jelenthet a készülékek szabálytalan kivitelezése, illetve a karbantartás és a rendszeres műszaki felülvizsgálat elmulasztása. A rendszeresen karbantartott fűtőeszköz nemcsak biztonságos, hanem gazdaságosabban is működtethető. Amennyiben családi házban él és a házba nincs bejegyezve gazdálkodó szervezet, akkor a kéményseprés ingyenes. A kéményseprő akkor jön, amikorra a kéménytulajdonos időpontot foglal. Ezt megteheti online a honlap ügyfélszolgálati oldalán, az időpontfoglalás elektronikus űrlap kitöltésével. Telefonon az előhívó nélkül, ingyenesen működő 1818-as számot hívják. Rövid adatvédelmi infomációk után válasszák a 9-es, 1-es, majd ismét az 1-es gombokkal az időpontfoglalás menüt, ahol a bejelentkező ügyintéző, a hívó adatainak felvételével elindítja a vizsgálati időpont egyeztetési folyamatát. A katasztrófavédelem munkatársa visszahívja az ügyfelet, és megbeszélik az ellenőrzés napját és idejét. Normál tarifával hívható számok: 06-70/ , 06-70/ kemenysepro. ugyfelszolgalat@katved.gov. hu.
9 Csörögi Hírlevél 9 Csörögi kocsonya sikere Február nem csak a farsang, hanem a kocsonya főzés ideje. Természetesen a Rádérünk 60+ Kistérségi Idősek Klubja sem maradhatott ki ebből a mulatságból. Három településről: Csörögből, Veresegyházról és Erdőkertesről nevezett be egy-egy bátor háziasszony, hogy bemutassák kocsonyafőző tudományukat. Február 21-én reggel már lelkesen sürögtek-forogtak a klubtagok, terítették az asztalokat, hozták az otthon készült süteményeket. A vendégeket Nagyné Gódor Csilla, az ESÉLY Szociális Alapellátási Központ vezetője köszöntötte, majd Novák Róza klubvezető megnyitotta a farsangi rendezvényt. Mielőtt megszólalt volna a zene, Nokta Józsefné a Kocsonya dal című tréfás verssel derítette jókedvre az asztaltársaságot, majd rövid történeti áttekintést hallhattunk a kocsonyáról, mely minden európai nép konyhájában fellelhető. Megtudhattuk, hogy készítésének első írott receptje Franciaországban maradt fenn. E kedvelt téli étekkel kapcsolatos első magyar írásos emlék 1544-ből való, melyben Dobrossy István könyvéből megismerhetjük a Pislog, mint a miskolci kocsonyában a béka közmondás hiteles történetét. A farsangi maskara sem maradhatott ki a műsorból, Mohácsi Kálmánné, Erzsike a kedvünkért bohócnak öltözve adta elő a Bohócdalt. A jó hangulatról a továbbiakban Csonka Sándor zenész gondoskodott, többen táncra is perdültek. Végül elérkezett a nap fénypontja, az otthon elkészített kocsonyák megmérettetése. Az öt tagú zsűri Koblász Mihály szakácsmester vezetésével szemrevételezte az ízlésesen feltálalt kocsonyák látványát, majd a kóstolás következett. Az eredmény nem könnyen született meg, mivel mindhárom versenymű kiválónak bizonyult. Végül Kálmán Ildikó kocsonyája nyerte el az első helyet, a második legjobb Ráduly Ilona csörögi háziasszony kocsonyája és hajszálnyi eltéréssel Schneider Pálné főztje lett a harmadik helyezett. Az eredményhirdetés után a jelenlévők jó étvágygyal elfogyasztották az öszszes kocsonyát. Finom farsangi fánkkal zárult a vidám délelőtt. Köszönet érte a szervezőknek és a támogatóknak. Kivágják a veszélyes fákat Értesítem a Tisztelt Lakosságot, hogy az önkormányzat felkérésére a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Pest Megyei Igazgatósága a csörögi út mentén a veszélyes fákat kivágja. Köszönjük megértő türelmüket! Március 8-án vidám nőnapi rendezvényre invitáljuk a településünkön élő hölgyeket délután 17 órára a Csiri-biri Óvodába. Minden érdeklődőt szeretettel várunk! Csörög Község Önkormányzata Chrobák Zoltánné dr. jegyző Csörög Kecskerágó területén a Cinke és Harkály utca sarkán 720 m2 zártkert sürgősen eladó. Helyrajzi szám: 12705/1 Irányár: Ft. Érdeklődni: 06-30/
10 10 Csörögi Hírlevél Már most sok volt az avartűz, tűzgyújtási tilalom lépett életbe Az elmúlt napok tavaszias időjárása miatt megemelkedett a szabadtéri tüzek száma. Csak ebben az évben több mint száz esetben kellett vonulniuk a tűzoltóknak Pest megyében az ilyen jellegű káreseményekhez. A veszélyt a száraz aljnövényzet és az avar jelenti, ami csapadékmentes időjárás esetén nagyon könnyen meggyulladhat. Sok helyen dőterületeken, valamint a fásításokban és az ezek 200 méteres körzetén belül lévő külterületi ingatlanokon. Ide értendők a felsorolt területeken található tűzrakó helyek, a vasút és közút menti fásítások, de tilos a parlag- és gazégetés is. A tűzgyújtási tilalom (fokozott tűzveszély) megállapítása és visszavonása függ emberi gondatlanságra vezethető vissza. Az időnként jelentős kárral járó tüzek megelőzhetőek, ha tisztában vagyunk a szabadtéri égetés szabályaival: Belterületen csak ott szabad kerti zöldhulladékot égetni, ahol ezt az önkormányzat rendeletben engedélyezi. Ilyen esetben is csak a rendeletben meghatározott időben szabad égetni. Kútba esett és meghalt egy idős férfi Csörögben Meghalt egy idős férfi, miután beleesett egy csaknem harminc méter mély kútba a Csörög szélén található Harkály utcában csütörtök délután közölte a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-vel. Csámpai Attila azt mondta, hogy először a váci hivatásos tűzoltók mentek ki a helyszínre, hozzájuk csatlakoztak később a Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat szakemberei. A férfit közösen, alpintechnikával emelték ki a kútból, az életét azonban már nem tudták megmenteni közölte a szóvivő. Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy a becsapódás vagy fulladás okozta-e az idős ember halálát jegyezte meg Csámpai Attila. már a tavaszi kerti munkáknak is nekiláttak, elégetik a kerti zöldhulladékot. A megszaporodott szabadtéri tűzesetek miatt hétfőtől tűzgyújtási tilalom lépett érvényben Pest megyében. Tűzesetek szabad területen történő bekövetkezésének nagyobb kockázata esetén, az erdőgazdálkodásért felelős miniszter fokozott tűzveszély időszakát (tűzgyújtási tilalmat) állapíthat meg, és hirdethet ki, egyeztetve a katasztrófavédelem központi szervével (BM OKF). Tűzgyújtási tilalom (fokozott tűzveszély) idején tilos tüzet gyújtani az er- a meteorológiai körülményektől, az erdőben található élő és holt biomassza szárazságától és a keletkezett tüzek gyakoriságától. A tűzgyújtási tilalomról (fokozott tűzveszélyről) a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Erdészeti Igazgatóság (NÉBIH EI) közleményt küld az érintett szervezeteknek, országos közszolgálati médiának, és hivatalos honlapján közzéteszi a tűzgyújtási tilalomról (fokozott tűzveszélyről) szóló térképet. Kiemelt helyen teszi közzé a hírt a katasztrófavédelem is honlapján: A tűzesetek 99 százaléka Ha az önkormányzatnak nincs a kerti zöldhulladék égetésre vonatkozó rendelete, akkor az tilos. A szabadban meggyújtott tüzet soha ne hagyjuk felügyelet nélkül és minden esetben gondoskodjunk megfelelő mennyiségű oltóanyagról. Mindig legyen nálunk a tűz oltására alkalmas kézi szerszám, és csak akkora tüzet gyújtsunk, amekkorát folyamatosan felügyeletünk alatt tudunk tartani. Ha feltámad a szél, azonnal hagyjuk abba az égetést és oltsuk el a tüzet. A szabályok megszegése tűzvédelmi bírsággal sújtható. A Nyugatiban végzett munkák miatt változik a menetrend Újabb, immár hetekig tartó menetrend-módosítást jelentette be a vasút a hétvégén. Eszerint a Budapest Vác Szob vonalon március 30-tól április 14-ig a Nyugati pályaudvaron végzett pályakarbantartás miatt egyes vonatok módosított menetrend szerint közlekednek. A nemzetközi forgalomban közlekedő Metropolitán, Hungária és Báthory Euro- City vonatok bizonyos napokon a Nyugati helyett a Keleti pályaudvarról indulnak és oda is érkeznek. A részletes adatokat tartalmazó információk részletesen a vasúttársaság honlapján érhetők el.
11 Csörögi Hírlevél 11 Így zajlik az óvodai életünk! Az óvodában mozgalmasan telnek napjaink. Alig, hogy vége lett a téliszünetnek, a nagycsoportosok iskolaérettségi felmérésen estek át. A szülők fogadóórán lettek tájékoztatva az elért eredményekről. Az óvónővel megbeszélték, hogy az iskolában vagy az óvodában tölti gyermekük a következő tanévet. Néhány gyermeknél a Nevelési Tanácsadóban elért eredménytől függ, hogyan tovább. Február 20-án tartottuk a farsangi mulatságot, amely zártkörű volt, hogy a gyermekek felszabadultabban tudjanak örülni. Egy kolléganő önértékelése folyik ebben a hónapban. Szülők, kollégák és a vezető értékelik a nevelői munkáját. A tevékenységlátogatást összekötjük házi hospitálással, amely a gyakornokunknak jó alkalom a továbbképzésre. Március 8-án kerül sor a tanfelügyeleti intézményi ellenőrzésünkre. Ez nagyon nagy kihívás, hisz most minden górcső alá kerül. Dokumentáció, oktató és nevelő munkánk minősége, intézményünk ellátottsága. Tehát nagy kihívás, de nekünk jó visszajelzés lesz, s megkapjuk a megfelelő iránymutatást. Március 15-i ünnepélyen a nagycsoportos gyermekek szerepelni fognak a falu rendezvényén. A gyerekek mindig nagy izgalommal készülnek és várják, hogy mindenki részt vehessen az ünnepségen. Kérjük a szülők segítségét is, engedjék, hogy gyermekeik szerepelhessenek. Ez nagyon fontos személyiségfejlődésükben. Április 17-én óvodába csalogató nyílt nap lesz, amelyre 9 órától várjuk a leendő óvodásainkat és a szülőket. A vendégeknek kis műsorral kedveskednek a gyerekek, utána közös kézműveskedés lesz. Reméljük, minden gyermek az általa elkészített ajándékokkal boldogan megy haza és a szülők is elégedettek lesznek, hiszen láthatják, ki, hogyan foglalkozik a gyermekekkel. A már óvodás gyermekek szüleivel még szorosabbra fűzhetjük a kapcsolatunkat. Április 25-én, a Föld napjára óvodánkba várjuk azokat a vállalkozó szülőket, aki szívesen szépítenék velünk és gyermekeikkel az óvodánkat. Ezúton is kérjük a szülőket, aki teheti, egy kis palánta virággal (árvácska, muskátli stb.) járuljon hozzá a közös munkához. Már az előtte lévő héten gyűjteni fogjuk a palántákat. Segítségüket előre is köszönjük. Reméljük, jó hangulatban fog eltelni az a délelőtt is. A zeneovi jól beindult és folyamatosan minden hónapban egyszer Heiczinger Miklóssal énekelnek, zenélnek a gyerekek. ÚSZÁSOKTATÁS ÓVODÁSOKNAK Örömmel közölhetem az újság olvasóival, hogy egy, az intézményt érintő kezdeményezés megvalósításához érkeztünk. A Csörögi Önkormányzat anyagi támogatásával lehetőség nyílik a Váci Tanuszodában a tanköteles korú gyermekek úszásoktatására. Az egészséges életmódra nevelés, az egészséges életvitel igényének alakítása, a gyermek testi fejlődésének elősegítése ebben az életkorban kiemelt jelentőségű. Többszöri egyeztetés történt az uszoda és az önkormányzat pénzügyi vezetőjével. A megbeszélés alapján a Felhő csoportos gyermekek két csoportra bontva március és április hónapban 10 alkalommal vehetnek részt a tanfolyamon. A gyermekek szállítását az uszoda a mai elvárásoknak megfelelő, korszerű autóbuszszal vállalja, míg a gyermekek felügyeletét az óvoda biztosítja alkalmanként két fővel. Az úszásoktatást megfelelően képzett és tapasztalattal rendelkező személyek végzik. Csörögi Hírlevél Csörög Község Önkormányzatának lapja Felelős kiadó: Hegedűsné Kripák Ildikó polgármester Felelős szerkesztő: Furucz Zoltán Köszönjük a Csörögi Önkormányzatnak, hogy lehetőséget biztosít pedagógiai programunk megvalósításához és az intézménybe járó gyerekeket szép élménnyel gazdagítja. Remélem, egy hagyomány veszi kezdetét ezzel a programmal. A szülőket megfelelő módon és időben tájékoztatni fogjuk az úszásoktatás elindításáról. AZ ÓVODA NYÁRI ZÁRVA TARTÁSÁRÓL Csörög Község Önkormányzatának Képviselőtestülete a Csörögi Csiri- Biri Óvoda intézményben a nyári zárva tartás időpontját július 22. napjától augusztus 20. napjáig határozta meg. Gáspár Tiborné intézményvezető, Csörögi Csiri-Biri Óvoda Lapelőállítás: Proxa Kft (2167 Vácduka, Petőfi u. 28.) Kéziratokat a polgármesteri hivatal titkárságán lehet leadni.
12 12 Csörögi Hírlevél
1.sz. Jegyzőkönyv HATÁROZATOK:
Csörög Község Önkormányzat 2135 Csörög, Akácfa utca 30. Szám: 79-1/2019. 1.sz. Jegyzőkönyv Készült: Csörögi Polgármesteri Hivatal hivatalos helyiségében (2135 Csörög, Akácfa utca 30.) szám alatti épületben
E l ő t e r j e s z t é s. A Humán Erőforrás Bizottság 2015. március 23-i ülésére
Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testületének Humán Erőforrás Bizottsága 8100 Várpalota, Gárdonyi Géza u. 39. Tel: 592 660. Pf.: 76. fax: 592 676 e-mail: varpalota@varpalota.hu E l ő t e r j e s
HIRDETMÉNY A 2017/2018. NEVELÉSI ÉVRE SZÓLÓ ÓVODAI, BÖLCSŐDEI BEIRATKOZÁSRÓL ÓVODAI BEIRATKOZÁS
HIRDETMÉNY A 2017/2018. NEVELÉSI ÉVRE SZÓLÓ ÓVODAI, BÖLCSŐDEI BEIRATKOZÁSRÓL Budakeszi Város Önkormányzata, mint a Pitypang Sport Óvoda, a Budakeszi Szivárvány Óvoda, a Budakeszi Bölcsőde, a Mosolyvár
Budapest Főváros II. Kerületi Önkormányzat TÁJÉKOZTATÓ az óvodai felvételekről
Budapest Főváros II. Kerületi Önkormányzat TÁJÉKOZTATÓ az óvodai felvételekről A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény (továbbiakban: Nkt.) 8. (1) bekezdése szerint az óvoda a gyermek három
JEGYZŐKÖNYV. a Szociális Bizottság május 29-én megtartott rendes nyílt üléséről
JEGYZŐKÖNYV a Szociális Bizottság 2018. május 29-én megtartott rendes nyílt üléséről Tartalmazza: 29-33 /2018. (V.29.) számú Szociális Bizottsági határozatokat JEGYZŐKÖNYV Készült: a Szociális Bizottság
TÁRGY: A Szálkai Óvodai beíratási felhívása a 2016/2017. nevelési évre
AZ ELŐTERJESZTÉS SORSZÁMA: 5. MELLÉKLET: 1 db TÁRGY: A Szálkai Óvodai beíratási felhívása a 2016/2017. nevelési évre E L Ő T E R J E S Z T É S SZÁLKA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2016. február
Dombóvár Város Önkormányzata Humán Bizottságának február 25-i rendkívüli ülésére
Hu/2. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Humán Bizottságának 2016. február 25-i rendkívüli ülésére Tárgy: A 2016/2017. nevelési évre az óvodába történő jelentkezés
E L Ő T E R J E S Z T É S
15. NAPIREND: Ügyiratszám: 1/572/2015. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2015. november 27-i nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítette: Megtárgyalja: Meghívandók: A Tapolcai Kertvárosi
KÖZZÉTÉTELI LISTA nevelési év
KÖZZÉTÉTELI LISTA 2016-2017. nevelési év A nemzeti köznevelésről szóló törvény és annak végrehajtásáról rendelkező 229/2012. (VIII.28.) kormányrendelet alapján. Az óvoda megnevezése Székkutasi Líbor Ilona
KÖZZÉTÉTELI LISTA nevelési év. Az óvoda címe, elérhetősége 6821 Székkutas, Murgács Kálmán u. 20. Telefon: 06-30/
KÖZZÉTÉTELI LISTA 2017-2018. nevelési év A nemzeti köznevelésről szóló törvény és annak végrehajtásáról rendelkező 229/2012. (VIII.28.) kormányrendelet alapján. Az óvoda megnevezése Székkutasi Líbor Ilona
E L Ő T E R J E S Z T É S
20. NAPIREND: Ügyiratszám: 1/569/2017 E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2017. november 24-i nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítette: Megtárgyalja: Meghívandók: Az óvodai beiratkozás
Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Népjóléti Iroda
Szám: 5234/2016. Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Népjóléti Iroda Javaslat a Salgótarjáni Összevont Óvoda 2016/2017. nevelési év kezdéséhez szükséges döntések meghozatalára Tisztelt
A beiratkozás időpontja: május 6-től május 10-ig.
HIRDETMÉNY Az óvodai felvételekről A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény (a továbbiakban Nkt.) 8. (l) bekezdése szerint az óvoda a gyermek három éves korától a tankötelezettség kezdetéig
NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYI KÖZZÉTÉTELI LISTA. Rumi Rajki István Általános Művelődési Központ Játékvár Óvodája 2014/2015.
NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYI KÖZZÉTÉTELI LISTA Rumi Rajki István Általános Művelődési Központ Játékvár Óvodája 2014/2015. NEVELÉSI ÉV A 229/2012. (VIII. 28.) Kormányrendelet a nemzeti köznevelésről szóló
Tisztelt Szülők! A 2017/2018-as nevelési évre a beiratkozás időpontja május 4-5. (csütörtök - péntek)
Tisztelt Szülők! A 2017/2018-as nevelési évre a beiratkozás időpontja 2017. május 4-5. (csütörtök - péntek) A gyermek abban az évben, amelynek augusztus 31. jáig a harmadik életévét betölti, a nevelési
KÖZZÉTÉTELI LISTA a nevelési évre
KÖZZÉTÉTELI LISTA a 2017-2018. nevelési évre A 229/2012 (VIII.28.) Korm. rendelet a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról 23. -a értelmében az alábbi adatokat tesszük közre: Az óvoda megnevezése
Avar és kerti hulladék égetése. Kerti grillsütő használata, szalonnasütés, bográcsozás
TÁJÉKOZTATÓ Belterületen a kerti zöldhulladék elégetésére csak ott van lehetőség, ahol van kifejezetten erre vonatkozó rendelete az önkormányzatnak. Ez pontosan szabályozza, mely napokon, milyen időintervallumban
Szajol Község Önkormányzata Képviselő-testülete február 12-én tartandó ülésére
Szajol Község Polgármesterétől 5081. Szajol, Rózsák tere 1. ELŐTERJESZTÉS Szajol Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2015. február 12-én tartandó ülésére a Szajoli Tiszavirág Óvodába, a 2015/2016.
JEGYZŐKÖNYV. 1./ Döntés a Bucsa Község Napközi Otthonos Óvoda Alapító Okiratának módosításáról Előadó: Kláricz János elnök
Bucsa és Kertészsziget Önkormányzat Napközi Otthonos Óvoda Intézményfenntartó Társulás Társulási Tanács Bucsa, Kossuth tér 6. Tel: 66/585-520. 443-3/2015. iktatószám 3. sz. JEGYZŐKÖNYV Készült: Bucsa és
E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének február 26-i rendes ülésére
766-1/2014. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. február 26-i rendes ülésére Tárgy: Óvoda és bölcsődei beiratkozási időpontjának meghatározása Előterjesztő:
K i v o n a t. Nádudvar Városi Önkormányzat Képviselő-testültének február 26-ai ülésének jegyzőkönyvéből:
Nádudvar Városi Önkormányzat Képviselő-testültének 2015. február 26-ai ülésének könyvéből: Nádudvar Város Önkormányzat Képviselő-testületének 20/2015. (II.26.) Ök. sz. határozata: Nádudvar Város Önkormányzat
FELKÉSZÜLÉS A 3 ÉVES KORTÓL KÖTELEZŐ ÓVODAI NEVELÉSRE (TÁMOP 3.1.1 II. SZAKASZ)
FELKÉSZÜLÉS A 3 ÉVES KORTÓL KÖTELEZŐ ÓVODAI NEVELÉSRE (TÁMOP 3.1.1 II. SZAKASZ) A szabályozás előzményei A Magyar Kormány Nemzeti Reform Programja (EU- Oktatás és képzés, 2020) kisgyermekkori nevelésben
Csörög Község Önkormányzat 2135 Csörög, Akácfa utca 30. Szám: 11/ sz. Jegyzőkönyv
Csörög Község Önkormányzat 2135 Csörög, Akácfa utca 30. Szám: 11/2017. 11.sz. Jegyzőkönyv Készült: Csörög Község Polgármesteri Hivatal (2135 Csörög, Akácfa utca 30.) hivatalos helyiségében 2017. szeptember
ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET április 24-i ülésére
Budapest Főváros I. Kerület Ferencváros Önkormányzata Ikt.szám: 48/2014. ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2014. április 24-i ülésére Tárgy: Előterjesztő: Készítette: Javaslat az óvodai és a bölcsődei
Javaslat a 2015/2016. nevelési évben indítható óvodai csoportok számának engedélyezésére. Szegény Ákos Humán közszolgáltatási osztályvezető
Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksári Polgármesteri Hivatal Humán-közszolgáltatási Osztály 1239 Budapest, Hősök tere 12. KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Javaslat a 2015/2016. nevelési évben indítható
KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS
Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksári Polgármesteri Hivatal Humán-közszolgáltatási Osztály 1239 Budapest, Hősök tere 12. KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Javaslat a 2017/2018-as nevelési évben indítható
( Egységes szerkezetben a 7/2016.(IV.1.) számú rendelettel) Általános rendelkezések
1 Budakalász Város Önkormányzat Képviselő-testületének 14/2013. (IV.26.) önkormányzati rendelete az önkormányzati fenntartású óvodákba történő jelentkezés, a felvétel/átvétel eljárási rendjéről, az óvodai
ÉRDI TANKERÜLET FELHÍVÁS. a tankötelessé váló gyermekek iskolai beiratkozására
FELHÍVÁS a tankötelessé váló gyermekek iskolai beiratkozására A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 45. (1) bekezdése értelmében Magyarországon minden gyermek köteles az intézményes nevelés-oktatásban
Jegyzőkönyv. a Képviselő-testület július 4.-én megtartott rendkívüli nyilvános üléséről. Tartalmazza: /2016.(VII.4.) számú határozatokat
Jegyzőkönyv a Képviselő-testület 2016. július 4.-én megtartott rendkívüli nyilvános üléséről Tartalmazza: 68-72./2016.(VII.4.) számú határozatokat Jegyzőkönyv Készült: Csörög Község Önkormányzat Képviselő-testületének
Jegyzőkönyv. a Képviselő-testület július 25.-én megtartott rendkívüli nyilvános üléséről. Tartalmazza: 73-75/2016.(VII.25.) számú határozatokat
Jegyzőkönyv a Képviselő-testület 2016. július 25.-én megtartott rendkívüli nyilvános üléséről Tartalmazza: 73-75/2016.(VII.25.) számú határozatokat Jegyzőkönyv Készült: Csörög Község Önkormányzat Képviselő-testületének
I. Az irányított égetés engedélyezése külterületen: 1. Az engedélyezés tárgya
2015. március 5-én hatályba lépett az Országos Tűzvédelmi Szabályzatról szóló 54/2014. (XII. 5.) BM rendelet (a továbbiakban: OTSZ), mely új rendelkezéseket tartalmaz a szabadtéri tűzgyújtásra, különösen
JEGYZŐKÖNYV. a Pénzügyi Bizottság május 24-én megtartott rendes nyílt üléséről
JEGYZŐKÖNYV a Pénzügyi Bizottság 2017. május 24-én megtartott rendes nyílt üléséről Tartalmazza: 19-24/2017. (V.24.) számú PÜB határozatokat JEGYZŐKÖNYV Készült: a Pénzügyi Bizottság 2017. május 24-án
TÁMOGATÓFÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. : (54) ; Fax: (54)
1 TÁMOGATÓFÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. : (54) 531 000 ; Fax: (54) 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: 1497-2/2016. 6. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez
8.sz. Jegyzőkönyv HATÁROZATOK:
Csörög Község Önkormányzat 2135 Csörög, Akácfa utca 30. Szám: 8/2018. 8.sz. Jegyzőkönyv Készült: Csörögi Polgármesteri Hivatal hivatalos helyiségében (2135 Csörög, Akácfa utca 30.) szám alatti épületben
2018. április 12. (csütörtök) óra és április 13. (péntek) óra. közötti időszakot határoztam meg.
Ügyiratszám: SO-04B/OKT/000087-4/2018. Tárgy: A 2018/2019. tanév első évfolyamára történő általános iskolai beiratkozás időpontjának meghatározása. A Kaposvári Járás illetékességi területén valamennyi
Jegyzőkönyv. a Képviselő-testület január 11-én megtartott rendkívüli nyilvános üléséről. Tartalmazza: 1/2017. (I.11.) számú határozatot
Jegyzőkönyv a Képviselő-testület 2017. január 11-én megtartott rendkívüli nyilvános üléséről Tartalmazza: 1/2017. (I.11.) számú határozatot Jegyzőkönyv Készült: Csörög Község Önkormányzat Képviselő-testületének
Óvodai beíratás. 2013 évben betölti az 5. életévét és még nem járt óvodába
Óvodai beíratás Értesítjük a Tisztelt Szülőket, hogy az óvodai beíratás a zilizi Napközi Otthonos Óvodába a 2013/2014. évi nevelési évre 2013. április 23.- tól május 17.-ig naponta 00 00 8-11 óra között
TÁJÉKOZTATÓ A ÉVI ÓVODAI FELVÉTEL ELJÁRÁSRENDJÉRŐL. Tisztelt Szülők!
TÁJÉKOZTATÓ A 2018. ÉVI ÓVODAI FELVÉTEL ELJÁRÁSRENDJÉRŐL Tisztelt Szülők! Az óvodai felvétel eljárásával kapcsolatosan tájékoztatom Önöket arról, hogy Pilisvörösvár Város Önkormányzata a törvényi előírásoknak
Közzétételi lista. Az óvoda neve: Kiskörei ÓV-LAK Óvoda. Az óvoda címe: 3384 Kisköre, Béke út az óvoda OM azonosító száma:
Közzétételi lista Az óvoda neve: Kiskörei ÓV-LAK Óvoda Az óvoda címe: 3384 Kisköre, Béke út 9-11. az óvoda OM azonosító száma: 031423 2016/2017. nevelési év Tájékoztató az óvodai felvételről: Az óvoda
OM: BUDAPEST, MEGYERI ÚT 205/A
2018/2019. Közzétételi lista A dokumentum jellege: nyilvános Megtekinthető: https://aprotalpak.net ; iroda Apró Talpak Óvoda OM: 203326 1048 BUDAPEST, MEGYERI ÚT 205/A A kormány 229/2012 (VIII.28.) kormányrendelete
K I V O N A T. Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének március 25-én megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből
K I V O N A T Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. március 25-én megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testülete a Napfény Óvodában és a Hétszínvirág
2011. ÉVI CXC. TÖRVÉNY A NEMZETI KÖZNEVELÉSRŐL
2011. ÉVI CXC. TÖRVÉNY A NEMZETI KÖZNEVELÉSRŐL NÉMETHNÉ FÜLÖP TERÉZIA, A GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL OKTATÁSI FŐOSZTÁLYÁNAK FŐOSZTÁLYVEZETŐJE 1 A KÖZNEVELÉS FELADATAI 74. (1) Az állam gondoskodik
JEGYZŐKÖNYV. a Pénzügyi Bizottság március 8-án megtartott rendes nyílt üléséről
JEGYZŐKÖNYV a Pénzügyi Bizottság 2017. március 8-án megtartott rendes nyílt üléséről Tartalmazza: 8-18/2017. (III.08.) számú PÜB határozatokat JEGYZŐKÖNYV Készült: a Pénzügyi Bizottság 2017. március 8-án
HIRDETMÉNY ÓVODAI BEÍRATÁS
HIRDETMÉNY ÓVODAI BEÍRATÁS Veszprém Megyei Jogú Önkormányzat Közgyűlése értesíti azokat a szülőket, akiknek gyermeke a harmadik életévét 2017. augusztus 31.-ig betölti, hogy a fenntartásában működő óvodákban:
Különös Közzétételi Lista
Különös Közzétételi Lista 2017/2018 Nevelési év A Kormány 229/2012. (VIII. 28.) Kormányrendelete a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról 23. - a értelmében a következő adatokat tesszük közzé:
a nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet módosításáról
Óvodakötelezettség, óvodai nevelésre való jogosultság 22/2015. (IV. 21.) EMMI rendelet a nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII. 31.)
JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT
2016. május 30. napján 19 óra 00 perckor tartott ülésének könyvéből. az alábbi napirendeket fogadta el: 56/2016. (05.30.) számú határozat (Napirendek elfogadása) 1) Beszámoló a Kistérségi Családsegítő
NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYI KÖZZÉTÉTELI LISTA. Rumi Játékvár Óvoda 2016/2017. NEVELÉSI ÉV
NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYI KÖZZÉTÉTELI LISTA Rumi Játékvár Óvoda 2016/2017. NEVELÉSI ÉV A 229/2012. (VIII. 28.) Kormányrendelet a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról I. Fejezet 10. A
ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET február 15-i ülésére
Budapest Főváros I. Kerület Ferencváros Önkormányzata ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2018. február 15-i ülésére Iktatószám: 37/2018. Tárgy: Előterjesztő: Készítette: Javaslat az óvodai és a bölcsődei
Általános rendelkezések
1 Budakalász Város Önkormányzat Képviselő-testületének 14/2013. (IV.26.) önkormányzati rendelete az önkormányzati fenntartású óvodákba történő jelentkezés, a felvétel/átvétel eljárási rendjéről, az óvodai
ÚJ ROVAT AZ ÜGYVÉD VÁLASZOL ÖNKORMÁNYZATI HÍREK. Elvetették a fűmagot HIRDETMÉNY. A kötelező tüdőszűrés átalakulása
Tisztelt Nyíracsádiak! Dr. Nagy János polgármester kezdeményezésére lapunk új rovatot indít Az ügyvéd válaszol címmel. Polgármester úr és jegyző asszony a heti ügyfélfogadások alkalmával számos olyan lakossági
Óvodások leszünk 2014/2015!
Óvodások leszünk 2014/2015! - Jelentkezni a meghirdetett időpontban a lakóhely szerinti körzetileg illetékes vagy választott - önkormányzati, továbbá nem önkormányzati óvodában lehet - A jelenleg bölcsődében
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
1 K É P V I S E L Ő T E S T Ü L E T G A L G A G U T A 11/2015. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2015. május 26-án megtartott képviselő-testületi ülésről. Jelen vannak: Agócs Gábor polgármester, Orgoványi
7.sz. Jegyzőkönyv HATÁROZATOK:
Csörög Község Önkormányzat 2135 Csörög, Akácfa utca 30. Szám: 7/2018. 7.sz. Jegyzőkönyv Készült: Csörögi Polgármesteri Hivatal hivatalos helyiségében (2135 Csörög, Akácfa utca 30.) szám alatti épületben
A Medgyesegyházi Varázserdő Óvoda közzétételi listája a 2018/2019-es nevelési évben
A Medgyesegyházi Varázserdő Óvoda közzétételi listája a 2018/2019-es nevelési évben A Kormány A nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról szóló 229/2012. (VIII.28.) rendelete szabályozza a nevelési
Jászkiséri Városi Óvoda. Közzétételi lista 2017/2018
2017/2018 OM: 035770 2017. A kormány 229/2012 (VIII. 28.) kormányrendelete a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról 23. -a értelmében az alábbi adatokat tesszük közzé: A felvételi lehetőségről
TAMÁSI KÖZLÖNY január 31. IX. évfolyam 1. szám TARTALOM. Határozatok oldal
TAMÁSI KÖZLÖNY 2018. január 31. IX. évfolyam 1. szám TARTALOM Határozatok... 1. oldal Tamási Város Önkormányzati Képviselő-testületének 2018. január 22-ei rendkívüli képviselő-testületi ülésének határozatai:
J E G Y ZŐKÖNYV. a Pénzügyi Bizottság március 22.-én megtartott rendkívüli nyílt üléséről
J E G Y ZŐKÖNYV a Pénzügyi Bizottság 2016. március 22.-én megtartott rendkívüli nyílt üléséről Tartalmazza: 10-14/2016.(III.22.) számú PÜB határozatokat J E G Y ZŐKÖNYV Készült: a Pénzügyi Bizottság 2016.
Györteleki Napsugár Óvoda OM: Györtelek, Kossuth út 133/c Tel/fax:
Különös Közzétételi Lista 2016/2017-es nevelési év Óvoda Az alábbi adatokat tesszük közzé a Nemzeti Erőforrás Miniszter 229/2012. (VIII.28.) Kormányrendelet 10. fejezet 23 -a értelmében. SZERVEZETI ÉS
Jegyzőkönyv. a Képviselő-testület november 10.-én megtartott rendkívüli nyilvános üléséről
Jegyzőkönyv a Képviselő-testület 2016. november 10.-én megtartott rendkívüli nyilvános üléséről Tartalmazza: 93-98. /2016.(XI.10.) számú határozatokat Jegyzőkönyv Készült: Csörög Község Önkormányzat Képviselő-testületének
SZÁNTÓ ÉS TÁRSA
A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény egyes rendelkezéseinek 2013. január 1. nappal történő módosításáról 1./ 2013. január 1. naptól a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény
Felkészülés a 3 éves kortól kötelező óvodai nevelésre
Felkészülés a 3 éves kortól kötelező óvodai nevelésre A szabályozás előzményei A Magyar Kormány Nemzeti Reform Programja (EU- Oktatás és képzés, 2020) kisgyermekkori nevelésben való részvétel szabályozása
Mandulavirág Óvoda Csopak. :Kossuth u. 26. 8229. : 06-87 / 446-080 E-mail: csopakovoda@chello.hu. Közzétételi lista
:Kossuth u. 26. 8229 : 06-87 / 446-080 E-mail: csopakovoda@chello.hu Közzétételi lista 2014-2015 229/2012 (VIII. 28.) Kormányrendelet a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról értelmében az
J A V A S L A T 2017/2018-as nevelési évben indítható óvodai csoportok számának, valamint a maximális csoportlétszám túllépésének engedélyezésére
J A V A S L A T 2017/2018-as nevelési évben indítható óvodai csoportok számának, valamint a maximális csoportlétszám túllépésének engedélyezésére Ózd, 2017. június 22. Előterjesztő: Oktatási, Kulturális
K I V O N A T. Tét Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. szeptember 30-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből.
ülésének könyvéből. 5 igen egybehangzó szavazattal az alábbi határozatot hozza: 223/2015. (IX.30.) határozata: Tét Város Önkormányzat Képviselő-testülete a 2015. szeptember 30-i ülés módosított napirendi
VÁROSI INTÉZMÉNYI KÖZPONT ÓVODÁK ÉS BÖLCSŐDÉK INTÉZMÉNYEGYSÉGE FÜZESABONY HÁZIREND
VÁROSI INTÉZMÉNYI KÖZPONT ÓVODÁK ÉS BÖLCSŐDÉK INTÉZMÉNYEGYSÉGE FÜZESABONY HÁZIREND Füzesabony 2009 1. Az óvoda helye az oktatási rendszerben, óvodai felvétel - Az óvoda 3 éves kortól az iskolába járáshoz
ÖNKORMÁNYZATI HIRDETMÉNY az óvodai felvételi eljárásról
ÖNKORMÁNYZATI HIRDETMÉNY az óvodai felvételi eljárásról A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény (továbbiakban: Nkt.) 83. (2) b) pontja és Komló Város Oktatási, Kulturális, Ifjúsági és Sport
ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ
ME 01 Minőségirányítási Eljárás 1. melléklet ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ ÜLÉS IDŐPONTJA: Vecsés Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. március 24-i ülésére ELŐTERJESZTÉS TÁRGYA: Előterjesztő:
TÁJÉKOZTATÓ a évi újbudai önkormányzati óvodai felvételekről. A három éves kortól kötelező óvodai nevelés
Tisztelt Újbudai Szülők! TÁJÉKOZTATÓ a 2016. évi újbudai önkormányzati óvodai felvételekről Az Önkormányzat célja a továbbiakban is az, hogy lehetőség szerint valamennyi, valóban a kerületben lakó, kérelmet
A január 27-i. ülés. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Kivonat
DAD KÖZSÉGI KÉPVISELŐTESTÜLET 76-2/2015. A 2015. január 27-i ülés J E G Y Z Ő K Ö N Y V Kivonat Napirendi pontok: 1.) Jelentés a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról és a két ülés közötti fontosabb
a Képviselő-testület december 19-én megtartott rendes nyílt testületi üléséről
JEGYZŐKÖNYV a Képviselő-testület 2017. december 19-én megtartott rendes nyílt testületi üléséről Tartalmazza: 116.- 120. (XII.19.) számú határozatokat 12/2017. (XII.19.) számú rendelet 1 JEGYZŐKÖNYV Készült:
TÁJÉKOZTATÓ a 2015. évi újbudai önkormányzati óvodai felvételekről. A három éves kortól kötelező óvodai nevelés.
Tisztelt Újbudai Szülők! TÁJÉKOZTATÓ a 2015. évi újbudai önkormányzati óvodai felvételekről Az önkormányzat célja a továbbiakban is az, hogy lehetőség szerint valamennyi, valóban a kerületben lakó, kérelmet
NEVELÉSI OKTATÁSI INTÉZMÉNYI KÖZZÉTÉTELI LISTA nevelési év
KISVÁRDAI EGYESÍTETT ÓVODA OM azonosító: 201 061 4600 Kisvárda Csillag köz 2. Tel.: 06-45/405-225. E-mail: csillagovi@naracom.hu Web: www.csillagovoda.info NEVELÉSI OKTATÁSI INTÉZMÉNYI KÖZZÉTÉTELI LISTA
MONOR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK I. FÉLÉVI MUNKATERVE
MONOR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2016. I. FÉLÉVI MUNKATERVE A Képviselő-testület - Monor Város Önkormányzata Szervezeti és Működési Szabályzatáról 27/2014. (X. 27.) önkormányzati rendelete
NEVELÉSI OKTATÁSI INTÉZMÉNYI KÖZZÉTÉTELI LISTA nevelési év
Csillag Közi Központi Társulási Ó v o d a OM azonosító: 201 061 4600 Kisvárda Csillag köz 2. Tel.: 06-45/405-225. E-mail: csillagovi@naracom.hu Web: www.csillagovoda.info NEVELÉSI OKTATÁSI INTÉZMÉNYI KÖZZÉTÉTELI
Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/
Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu Üsz.: 22-92/2016. Tárgy: A Kiszombori Mikrotérség Karátson Emília Napköziotthonos
Javaslat Ózd Város Önkormányzata Képviselő-testületének évi munkatervére
1 Javaslat Ózd Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. évi munkatervére Ózd, 2015. december 21. Előkészítő: Humánerőforrás és Képviselőtestületi Osztály 2 Tisztelt Képviselő-testület! Ózd Város
GOMBAI GÓLYAFÉSZEK ÓVODA ÉS MINI BÖLCSŐDE A mini bölcsődei ellátás igénybevételének módja
GOMBAI GÓLYAFÉSZEK ÓVODA ÉS MINI BÖLCSŐDE A mini bölcsődei ellátás igénybevételének módja 1 Tájékoztató a mini bölcsődei ellátás igénybevételének módjáról A mini bölcsőde a gyermekjóléti alapellátás részeként,
Kivonat a képviselő-testület jegyzőkönyvéből
Napirendi pontok elfogadása. A Képviselő-testület -6- igen, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az alábbi határozatot Szákszend Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 75/2016.(VI.29.) SZKÖKt. Szákszend
HIRDETMÉNY. az óvodai beiratkozásról
HIRDETMÉNY az óvodai beiratkozásról Az óvodába járási kötelezettség: - A gyermek abban az évben, amelynek augusztus 31. napjáig a harmadik életévét betölti a nevelési év kezdő napjától legalább napi négy
JEGYZŐKÖNYV. a Szociális Bizottság június 20-án megtartott rendes nyílt üléséről
JEGYZŐKÖNYV a Szociális Bizottság 2017. június 20-án megtartott rendes nyílt üléséről Tartalmazza: 30-34/2017. (VI.20.) számú Szociális Bizottsági határozatokat JEGYZŐKÖNYV Készült: a Szociális Bizottság
BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE
RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének 2018. november 22-én megtartott képviselő-testületi ülésén meghozott DÖNTÉSEK
(Az óvoda hosszú bélyegzője) OM azonosító: KÖZZÉTÉTELI LISTA P.H. óvodavezető
(Az óvoda hosszú bélyegzője) OM azonosító: 034678 KÖZZÉTÉTELI LISTA P.H. óvodavezető Pestszentlőrinci Robogó Óvoda 1181 Budapest, Kondor Béla sétány 14. NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYI KÖZZÉTÉTELI LISTA 2017/2018-OS
Közzétételi lista. A 2011. évi CXC. törvény 49. és a 20/2012. (VIII.31.) EMMI rendelet 20. alapján.
Közzétételi lista 20/2012. (VIII.31.) EMMI rendelet 23. alapján Felvételi lehetőségek: A 2011. évi CXC. törvény 49. és a 20/2012. (VIII.31.) EMMI rendelet 20. alapján. Az intézmény felvételi körzete: óvodánként
Hegyvidéki Óvodai Jelentkezési lap 2015/2016
Hegyvidéki Óvodai Jelentkezési lap 2015/2016 Alulírott... (név), kérem, hogy gyermekem óvodai elhelyezését a.......óvodában szíveskedjék biztosítani. Körzeti óvoda:... Kérem Nem kérem Gyermek neve:...
Bodorkós Ferenc polgármester. Dr. Görög István jegyző
Beszámoló a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról Bodorkós Ferenc polgármester Dr. Görög István jegyző Az előterjesztést figyelemmel Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX.
KISTARCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE
KISTARCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE 2143 Kistarcsa, Szabadság út 48. Telefon: (28)- 507-133 Fax: (28)-470-357 Nyílt ülésen tárgyalandó ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2017. március 29-i ülésére
J e g y z ő k ö n y v. KOZMADOMBJA község Önkormányzat Képviselő-testülete február 13-án (szerda) 8.30 órakor megtartott nyilvános üléséről.
J e g y z ő k ö n y v KOZMADOMBJA község Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. február 13-án (szerda) 8.30 órakor megtartott nyilvános üléséről. Jelen vannak: Virágh Enikő polgármester Bertalan Gyula
Nagymaros Város Önkormányzata Képviselő-testületének 129/2017. (VII. 31.) számú határozata
Tárgy: Napirend elfogadása 129/2017. (VII. 31.) számú határozata A Képviselő-testület a következő napirendet fogadta el: 1. Gondozási Központ intézményvezetői munkakörre benyújtott pályázatok elbírálása
E L Ő T E R J E S Z T É S Medgyesegyháza Város Önkormányzata Képviselő-testületének április 24-ei ülésére
II/1. E L Ő T E R J E S Z T É S Medgyesegyháza Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. április 24-ei ülésére Tárgy: Beszámoló a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról 53 /2012. (II. 28.)
J e g y z ő k ö n y v
Balatonmagyaród Község Önkormányzat Képviselő-testület Szám: B/104-8/2016. J e g y z ő k ö n y v Készült: Balatonmagyaród Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. szeptember 09. napján 14,00 órakor
TOLD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE NOVEMBER 21-I KÖZMEGHALLGATÁSI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE
TOLD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2018. NOVEMBER 21-I KÖZMEGHALLGATÁSI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Határozat: 56/2018. (XI. 21.) számú TKt határozat A közmeghallgatási tájékoztató elfogadásáról A9
Jegyzőkönyv. Csörög Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. április 30. (kedd) napján 18.00 órakor megtartott rendkívüli ülésén
Jegyzőkönyv Csörög Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. április 30. (kedd) napján 18.00 órakor megtartott rendkívüli ülésén Helyszín: Polgármesteri Hivatal 2135 Csörög, Kisfaludy u. 40. Jelen
Tárgy: 2014/2015. tanévre történő általános iskolai beiratkozás. Tisztelt Igazgató Asszony! / Tisztelt Igazgató Úr!
VALAMENNYI TANKERÜLETI ÁLTALÁNOS ISKOLA IGAZGATÓJÁNAK Iktatószám: 180-2 /2014/KLIK/065 Ügyintéző: Schinogl Ferenc Melléklet: 3 Hivatkozás: - DUNAÚJVÁROSI TANKERÜLET Tárgy: 2014/2015. tanévre történő általános
E L Ő T E R J E S Z T É S Medgyesegyháza Város Önkormányzata Képviselő-testületének június 26-ai ülésére
II/1. E L Ő T E R J E S Z T É S Medgyesegyháza Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. június 26-ai ülésére Tárgy: Beszámoló a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról 73/2012. (III. 27.)
ÓVODÁS LESZEK! Tájékoztató a leendő óvodás gyermekek szülei részére Budakalász, április óra Kós Károly Művelődési ház- Díszterem
ÓVODÁS LESZEK! Tájékoztató a leendő óvodás gyermekek szülei részére Budakalász, 2016. április 07. 18 óra Kós Károly Művelődési ház- Díszterem A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény (Nkt.)
JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT
ülésének könyvéből. egyhangúlag az alábbi napirendeket fogadta el: Péteri Község Önkormányzatának 131/2017. (IX. 28.) számú ÖKT határozata a napirendek elfogadásáról 1.) Az önkormányzat 2017. évi költségvetésének
Bakonyszentlászlói Szent László Óvoda. Különös közzétételi lista
Bakonyszentlászlói Szent László Óvoda Különös közzétételi lista A kormány 229/2012 (VIII. 28.) kormányrendelete a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról 23. -a értelmében az alábbi adatokat
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
KORONCÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐTESTÜLETE 9113 KORONCÓ, RÁKÓCZI U. 48. 1-9/2015 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Koroncó Község Önkormányzat Képviselő-testületének a Polgármesteri Hivatal nagytermében
ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET február 16-i ülésére
Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2017. február 16-i ülésére Iktatószám: 25/2017. Tárgy: Előterjesztő: Készítette: Javaslat az óvodai és a bölcsődei