TÁJÉKOZTATÓ A ÉVI ÓVODAI FELVÉTEL ELJÁRÁSRENDJÉRŐL. Tisztelt Szülők!
|
|
- Gergő Fehér
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 TÁJÉKOZTATÓ A ÉVI ÓVODAI FELVÉTEL ELJÁRÁSRENDJÉRŐL Tisztelt Szülők! Az óvodai felvétel eljárásával kapcsolatosan tájékoztatom Önöket arról, hogy Pilisvörösvár Város Önkormányzata a törvényi előírásoknak eleget téve - a köznevelésről szóló évi CXC. törvény (továbbiakban: Nkt.) 8. (1) bekezdése és szeptember 1-től hatályos (2) bekezdése, valamint a 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet 20. alapján - valamennyi önkormányzati fenntartású nevelési intézményében az óvodai jelentkezés területén január 1-jétől új szabályozást vezetett be. Az Nkt szeptember 1. óta hatályos rendelkezése szerint a gyermeknek abban az évben, amelynek augusztus 31. napjáig a harmadik életévét betölti, a nevelési év kezdő napjától legalább napi négy órában óvodai foglalkozáson kell részt vennie. Jelentkezés rendje: A szülőknek továbbra is a mellékelt Óvodai jelentkezési lap kitöltésével (írásban) kell jelezniük szándékukat a gyermek óvodai felvételével kapcsolatban. A májusi felvételi eljárásban a gyermekek felvétele a 2018/2019. nevelési évre történik. A nevelési év első napja szeptember 3. (hétfő) A beiratkozási igény a jelentkezéssel válik hivatalossá. Az óvodai jelentkezés nem jelenti egyben az óvodába történő automatikus felvételt is. A köznevelésről szóló évi CXC. törvény 8. értelmében a 2,5 éves gyermekek csak abban az esetben vehetők fel, amennyiben már minden 3 éves és annál idősebb gyermek óvodai elhelyezése megtörtént. Az óvodai jelentkezéshez szükséges adminisztratív, formai feltételek a következők: 1. Óvodai jelentkezési lap (átvehető az óvodákban ill. letölthető a honlapról) 2. A gyermek és a szülők lakcímkártyával igazolt pilisvörösvári lakcíme (lakóhelye, ennek hiányában tartózkodási helye) 3. A gyermek születési anyakönyvi kivonata 4. A szülők érvényes személyazonosító okmányának típusa, száma (személyi igazolvány, útlevél, jogosítvány) 5. Gyermek TAJ kártyája 6. A gyermek esetleges betegségeit igazoló dokumentum A köznevelési törvény kimondja, hogy a gyermeket elsősorban abba az óvodába kell felvenni, amelynek körzetében lakik, illetőleg ahol a szülője dolgozik. Az erre vonatkozó jogosultságot igazoló nyilatkozat kitöltése minden esetben kötelező. Az óvodavezető a felvételről vagy az elutasításról írásbeli határozatban értesíti az érintetteket. Tájékoztatjuk Önöket, hogy a jelentkezéskor garanciát nem tudunk biztosítani arra, hogy az Önök által megjelölt intézménybe tudjuk elhelyezni a gyermeket. Ha az óvodába jelentkezők száma meghaladja a felvehető gyermekek számát, az óvodavezető, ill. több óvoda esetén az óvoda fenntartója bizottságot szervez, amely javaslatot tesz a felvételre. A felvételi kérelem elutasítása esetén a szülők az értesítés kézhezvételét követő 15 napos határidőn belül fellebbezést nyújthatnak be. A fellebbezést Pilisvörösvár Város Jegyzőjének címezve, az elutasító határozatot kiadó intézmény vezetője részére kell átadni. Jelentkezés ideje: Az óvodai jelentkezés időpontjáról az Önkormányzat által átruházott hatáskörében - Pilisvörösvár Város Önkormányzatának Ügyrendi, Oktatási és Kulturális Bizottsága döntött a 21/2018. (III. 28.) határozatában. A beiratkozás minden óvodában központilag szabályozott és meghirdetett időpontban, május között történik. Erről az óvodában kifüggesztett hivatalos hirdetményen, a Vörösvári Újságban és az önkormányzat honlapján ( és a Polgármesteri Hivatalban is tájékozódhatnak. Pilisvörösvár, április 3. Gromon István polgármester
2 Alulírott... (név), kérem, hogy gyermekem óvodai elhelyezését a.óvodában szíveskedjék biztosítani. Lakcím szerinti körzeti óvoda:.. Gyermekem felvételét kérem / nem kérem (aláhúzandó) Gyermek neve:... Születési hely, év, hó, nap:... TAJ száma:... (!)Lakcíme (lakcímkártya alapján). Tartózkodási helye:..... Apa neve:... *Foglalkozása:... (!)Munkahelye:... (!)Lakcíme (lakcímkártya alapján). Tartózkodási helye:..... Napközbeni elérhetősége:... címe: Anya neve: Anya (születési) neve:... *Foglalkozása:... (!)Munkahelye:... (!)Lakcíme (lakcímkártya alapján).... Tartózkodási helye: Napközbeni elérhetősége: címe:... Hány gyermek él a családban:... koruk:... Táplálékallergiás a gyermekem: igen nem A kérelem rövid indoklása: Pilisvörösvár, év... hó... nap.. Szülők aláírása *Önként szolgáltatott adatok a sorok kitöltése nem kötelező (!) Jogosultságot igazoló nyilatkozat kitöltése kötelező FONTOS! A kitöltött óvodai jelentkezési lap leadása nem jelenti egyben az óvodába történő felvételt is. A gyermek óvodai elhelyezésekor az esetleges túljelentkezések esetén- sem a körzetes, sem a választott óvoda esetében nem tudunk biztosítékot adni arra, hogy a fent megjelölt intézményben tudjuk majd elhelyezni a gyermekét. Jelen jelentkezési laphoz 2 db számozott melléklet és egy tájékoztató tartozik.
3 1. sz. melléklet Jogosultságot igazoló nyilatkozat (lakcím alapján) Alulírott....., a hátoldalon található tájékoztató ismeretében büntetőjogi felelősségem tudatában kijelentem, hogy. év.. hó napjától, Pilisvörösvár címen rendelkezem bejelentett, érvényes lakcímmel, mely címen életvitelszerűen tartózkodom az óvodai felvételre kérelmezett..... nevű gyermekemmel. Kelt: Pilisvörösvár, május... törvényes képviselők aláírása
4 2. sz. melléklet Jogosultságot igazoló nyilatkozat (munkavégzés helye alapján) Alulírott......, a hátoldalon található tájékoztató ismeretében büntetőjogi felelősségem tudatában kijelentem, hogy... év... hó... napjától Pilisvörösvár címen dolgozom, erre való tekintettel kérem az óvodai felvételt.... nevű gyermekem számára. Kelt: Pilisvörösvár, május... törvényes képviselők aláírása
5 TÁJÉKOZTATÓ a 2018/2019. évi óvodai felvétel eljárásrendjéről a lakcím tekintetében irányadó jogszabályokról Az egyes büntető tárgyú törvények módosításáról szóló évi CLXI. törvény 17. (1) Aki a) hamis közokiratot készít, vagy közokirat tartalmát meghamisítja, b) hamis vagy hamisított, illetőleg más nevére szóló valódi közokiratot felhasznál, c) közreműködik abban, hogy jog vagy kötelezettség létezésére, megváltozására vagy megszűnésére vonatkozó valótlan adatot, tényt vagy nyilatkozatot foglaljanak közokiratba, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. A Büntető Törvénykönyvről szóló évi C. törvény 345. Aki jog vagy kötelezettség létezésének, megváltozásának vagy megszűnésének bizonyítására hamis, hamisított vagy valótlan tartalmú magánokiratot felhasznál, vétség miatt egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.. Ugyanezen jogszabály 373. (1) Aki jogtalan haszonszerzés végett mást tévedésbe ejt, vagy tévedésben tart, és ezzel kárt okoz, csalást követ el. (2) A büntetés vétség miatt két évig terjedő szabadságvesztés, ha a) a csalás kisebb kárt okoz, A polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló évi LXVI. törvény 5. (2) A polgár lakóhelye: annak a lakásnak a címe, amelyben a polgár él. (4) A polgár lakcím adata: bejelentett lakóhelyének, illetve tartózkodási helyének címe (a továbbiakban együtt: lakcím). Ugyanezen jogszabály 26. (1) bekezdés A Magyarország területén élő, e törvény hatálya alá tartozó polgár köteles beköltözés vagy kiköltözés után három munkanapon belül lakóhelyének, illetve tartózkodási helyének címét a járási hivatalnál nyilvántartásba vétel céljából bejelenteni (a továbbiakban együtt: lakcímbejelentés). (5a) bekezdés Érvénytelen a bejelentett lakcímadat, ha a járási hivatal megállapította, hogy a polgár bejelentett lakcímadata nem valós. Érvénytelen a bejelentett értesítési cím, ha a járási hivatal vagy a központi szerv megállapította, hogy a polgár bejelentett értesítési címe nem valós. A polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló évi LXVI. törvény végrehajtásáról szóló 146/1993. (X. 26.) Korm. rendelet 34. (3) bekezdése Ha a jegyző, illetve a járási hivatal a bejelentkezés elfogadása után állapítja meg, hogy a bejelentett lakcím nem valós, vagy a lakcímbejelentés nem felelt meg az (1) bekezdésben foglalt feltételeknek, akkor megállapítja a lakcím érvénytelenségét és a döntés véglegessé válását követően az érvénytelen lakcímadatot a nyilvántartásban fiktív jelzéssel szerepelteti mindaddig, amíg a polgár a valós lakcímét be nem jelenti.
Hegyvidéki Óvodai Jelentkezési lap 2015/2016
Hegyvidéki Óvodai Jelentkezési lap 2015/2016 Alulírott... (név), kérem, hogy gyermekem óvodai elhelyezését a.......óvodában szíveskedjék biztosítani. Körzeti óvoda:... Kérem Nem kérem Gyermek neve:...
Dunakeszi Város Önkormányzata. Óvodai Jelentkezési lap 2018/2019
Óvodai Jelentkezési lap 2018/2019 Gyermek neve:... Születési hely, év, hó, nap:... TAJ szám:. (!) Lakcíme (lakcímkártya alapján) Lakcím kártya száma:.. Lakóhelye: Tartózkodási helye:..... Állampolgársága:.
TÁJÉKOZTATÓ a évi óvodai felvétel eljárásrendjéről
TÁJÉKOZTATÓ a 2017. évi óvodai felvétel eljárásrendjéről Tisztelt Hegyvidéki Szülők! Az óvodai felvétel eljárásával kapcsolatosan tájékoztatom Önöket arról, hogy a Hegyvidéki Önkormányzat elsődleges célja,
TÁJÉKOZTATÓ a 2014. évi Hegyvidéki Gyermek - és Ifjúsági Táborról
Tisztelt Hegyvidéki Szülők! Tájékoztatom Önöket, hogy a Hegyvidéki Gyermek - és Ifjúsági Tábor helyszíne 2013. január 1-jétől megváltozott. Az új tábor zöldövezeti környezete kiváló levegőminőséget és
TÁJÉKOZTATÓ a 2015. évi Hegyvidéki Gyermek - és Ifjúsági Táborról
Tisztelt Hegyvidéki Szülők! Tájékoztatom Önöket, hogy a Hegyvidéki Gyermek - és Ifjúsági Tábor helyszíne 2013. január 1-jétől megváltozott. Az új tábor zöldövezeti környezete kiváló levegőminőséget és
3. számú melléklet Felvételi szabályzat
3. számú melléklet Felvételi szabályzat 1. AZ ELLÁTÁSRA JOGOSULTAK KÖRE 1.1. A Lenvirág Bölcsőde Nagykovácsi Nagyközség közigazgatási területén lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel rendelkezőknek 20 hetestől
E l ő t e r j e s z t é s. A Humán Erőforrás Bizottság 2015. március 23-i ülésére
Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testületének Humán Erőforrás Bizottsága 8100 Várpalota, Gárdonyi Géza u. 39. Tel: 592 660. Pf.: 76. fax: 592 676 e-mail: varpalota@varpalota.hu E l ő t e r j e s
TÁJÉKOZTATÓ a évi Hegyvidéki Gyermek- és Ifjúsági Táborról
Tisztelt Hegyvidéki Szülők! A Hegyvidéki Gyermek-és Ifjúsági Tábor zöldövezeti környezete kiváló levegőminőséget és aktív pihenési lehetőséget garantál az érkező diákok számára. A gyermekprogramokban továbbra
K I V O N A T. Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének március 25-én megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből
K I V O N A T Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. március 25-én megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testülete a Napfény Óvodában és a Hétszínvirág
Budapest Főváros II. Kerületi Önkormányzat TÁJÉKOZTATÓ az óvodai felvételekről
Budapest Főváros II. Kerületi Önkormányzat TÁJÉKOZTATÓ az óvodai felvételekről A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény (továbbiakban: Nkt.) 8. (1) bekezdése szerint az óvoda a gyermek három
ÉRDI TANKERÜLET FELHÍVÁS. a tankötelessé váló gyermekek iskolai beiratkozására
FELHÍVÁS a tankötelessé váló gyermekek iskolai beiratkozására A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 45. (1) bekezdése értelmében Magyarországon minden gyermek köteles az intézményes nevelés-oktatásban
HIRDETMÉNY A 2017/2018. NEVELÉSI ÉVRE SZÓLÓ ÓVODAI, BÖLCSŐDEI BEIRATKOZÁSRÓL ÓVODAI BEIRATKOZÁS
HIRDETMÉNY A 2017/2018. NEVELÉSI ÉVRE SZÓLÓ ÓVODAI, BÖLCSŐDEI BEIRATKOZÁSRÓL Budakeszi Város Önkormányzata, mint a Pitypang Sport Óvoda, a Budakeszi Szivárvány Óvoda, a Budakeszi Bölcsőde, a Mosolyvár
ELŐZETES JELENTKEZÉSI LAP
ELŐZETES JELENTKEZÉSI LAP a KLIK Budapest XV. Tankerületének általános iskoláiba Alulírott... kérem, hogy a 2016/2017. tanévtől gyermekem elhelyezését a... Általános Iskolában* a... osztályban szíveskedjék
JELENTKEZÉSI LAP. Állampolgársága: Állampolgársága: Állampolgársága: Állandó lakcíme: Állandó lakcíme: Állandó lakcíme:
2. sz. melléklet a 31./2018. (II.22.) K. t. számú határozathoz JELENTKEZÉSI LAP A 2018/2019-es nevelési évre, a törökszentmiklósi önkormányzati fenntartású óvodákba. Egy gyermekre egy jelentkezési lap
Tisztelt Szülők! A 2017/2018-as nevelési évre a beiratkozás időpontja május 4-5. (csütörtök - péntek)
Tisztelt Szülők! A 2017/2018-as nevelési évre a beiratkozás időpontja 2017. május 4-5. (csütörtök - péntek) A gyermek abban az évben, amelynek augusztus 31. jáig a harmadik életévét betölti, a nevelési
A beiratkozás időpontja: május 6-től május 10-ig.
HIRDETMÉNY Az óvodai felvételekről A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény (a továbbiakban Nkt.) 8. (l) bekezdése szerint az óvoda a gyermek három éves korától a tankötelezettség kezdetéig
Óvodások leszünk 2014/2015!
Óvodások leszünk 2014/2015! - Jelentkezni a meghirdetett időpontban a lakóhely szerinti körzetileg illetékes vagy választott - önkormányzati, továbbá nem önkormányzati óvodában lehet - A jelenleg bölcsődében
NOBILIS HUMÁN SZOLGÁLTATÓ
NOBILIS HUMÁN SZOLGÁLTATÓ gyermekek napközbeni ellátását biztosító szakmai egység( bölcsőde) BÖLCSŐDEI FELVÉTELI SZABÁLYZATA Készítette: Horváth Katalin Jóváhagyta: Fáki László polgármester 42/2015(III.24...Kt.
( Egységes szerkezetben a 7/2016.(IV.1.) számú rendelettel) Általános rendelkezések
1 Budakalász Város Önkormányzat Képviselő-testületének 14/2013. (IV.26.) önkormányzati rendelete az önkormányzati fenntartású óvodákba történő jelentkezés, a felvétel/átvétel eljárási rendjéről, az óvodai
Dombóvár Város Önkormányzata Humán Bizottságának február 25-i rendkívüli ülésére
Hu/2. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Humán Bizottságának 2016. február 25-i rendkívüli ülésére Tárgy: A 2016/2017. nevelési évre az óvodába történő jelentkezés
ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET április 24-i ülésére
Budapest Főváros I. Kerület Ferencváros Önkormányzata Ikt.szám: 48/2014. ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2014. április 24-i ülésére Tárgy: Előterjesztő: Készítette: Javaslat az óvodai és a bölcsődei
Általános rendelkezések
1 Budakalász Város Önkormányzat Képviselő-testületének 14/2013. (IV.26.) önkormányzati rendelete az önkormányzati fenntartású óvodákba történő jelentkezés, a felvétel/átvétel eljárási rendjéről, az óvodai
Polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásával kapcsolatos hatósági eljárások
Polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásával kapcsolatos hatósági eljárások 1. Lakcímbejelentés Eljárás tárgya: a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló 1992.
E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének február 26-i rendes ülésére
766-1/2014. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. február 26-i rendes ülésére Tárgy: Óvoda és bölcsődei beiratkozási időpontjának meghatározása Előterjesztő:
HIRDETMÉNY ÓVODAI BEÍRATÁS
HIRDETMÉNY ÓVODAI BEÍRATÁS Veszprém Megyei Jogú Önkormányzat Közgyűlése értesíti azokat a szülőket, akiknek gyermeke a harmadik életévét 2017. augusztus 31.-ig betölti, hogy a fenntartásában működő óvodákban:
Óvodai beíratás. 2013 évben betölti az 5. életévét és még nem járt óvodába
Óvodai beíratás Értesítjük a Tisztelt Szülőket, hogy az óvodai beíratás a zilizi Napközi Otthonos Óvodába a 2013/2014. évi nevelési évre 2013. április 23.- tól május 17.-ig naponta 00 00 8-11 óra között
TÁRGY: A Szálkai Óvodai beíratási felhívása a 2016/2017. nevelési évre
AZ ELŐTERJESZTÉS SORSZÁMA: 5. MELLÉKLET: 1 db TÁRGY: A Szálkai Óvodai beíratási felhívása a 2016/2017. nevelési évre E L Ő T E R J E S Z T É S SZÁLKA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2016. február
Az R. 4. (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
Ócsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2019. (V. 30.) önkormányzati rendelete az Ócsai Életút Program keretében nyújtandó támogatások rendjéről szóló 7/2019. (III. 28.) önkormányzati rendelet
TÁJÉKOZTATÓ a 2015. évi újbudai önkormányzati óvodai felvételekről. A három éves kortól kötelező óvodai nevelés.
Tisztelt Újbudai Szülők! TÁJÉKOZTATÓ a 2015. évi újbudai önkormányzati óvodai felvételekről Az önkormányzat célja a továbbiakban is az, hogy lehetőség szerint valamennyi, valóban a kerületben lakó, kérelmet
E L Ő T E R J E S Z T É S
20. NAPIREND: Ügyiratszám: 1/569/2017 E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2017. november 24-i nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítette: Megtárgyalja: Meghívandók: Az óvodai beiratkozás
Közzétételi lista. Az óvoda neve: Kiskörei ÓV-LAK Óvoda. Az óvoda címe: 3384 Kisköre, Béke út az óvoda OM azonosító száma:
Közzétételi lista Az óvoda neve: Kiskörei ÓV-LAK Óvoda Az óvoda címe: 3384 Kisköre, Béke út 9-11. az óvoda OM azonosító száma: 031423 2016/2017. nevelési év Tájékoztató az óvodai felvételről: Az óvoda
Tárgy: 2014/2015. tanévre történő általános iskolai beiratkozás. Tisztelt Igazgató Asszony! / Tisztelt Igazgató Úr!
VALAMENNYI TANKERÜLETI ÁLTALÁNOS ISKOLA IGAZGATÓJÁNAK Iktatószám: 180-2 /2014/KLIK/065 Ügyintéző: Schinogl Ferenc Melléklet: 3 Hivatkozás: - DUNAÚJVÁROSI TANKERÜLET Tárgy: 2014/2015. tanévre történő általános
Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/
Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu Üsz.: 22-92/2016. Tárgy: A Kiszombori Mikrotérség Karátson Emília Napköziotthonos
ELŐTERJESZTÉS. - a Köznevelési, Kulturális és Sport Bizottsághoz
NYíREGYHÁZA M EGYEl JOGÚ VÁROS 4401 NYíREGYHÁZA, KOSSUTH TÉR 1. PF.: 83. TELEFON: +36 42 S24-S8Si FAX: +36 42 524-586 Ügyi ratszám :Szoc-6946-1/2014.05 Ügyintéző: Kertész Sné ELŐTERJESZTÉS - a Köznevelési,
KÖZZÉTÉTELI LISTA nevelési év. Az óvoda címe, elérhetősége 6821 Székkutas, Murgács Kálmán u. 20. Telefon: 06-30/
KÖZZÉTÉTELI LISTA 2017-2018. nevelési év A nemzeti köznevelésről szóló törvény és annak végrehajtásáról rendelkező 229/2012. (VIII.28.) kormányrendelet alapján. Az óvoda megnevezése Székkutasi Líbor Ilona
E L Ő T E R J E S Z T É S
15. NAPIREND: Ügyiratszám: 1/572/2015. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2015. november 27-i nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítette: Megtárgyalja: Meghívandók: A Tapolcai Kertvárosi
E L Ő T E R J E S Z T É S
E L Ő T E R J E S Z T É S 131/2016. (XII. 15.) sz. előterjesztés Budakalász Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. december 15-i ülésére Tárgy: Javaslat személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról
TÁMOGATÓFÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. : (54) ; Fax: (54)
1 TÁMOGATÓFÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. : (54) 531 000 ; Fax: (54) 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: 1497-2/2016. 6. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez
Szajol Község Önkormányzata Képviselő-testülete február 12-én tartandó ülésére
Szajol Község Polgármesterétől 5081. Szajol, Rózsák tere 1. ELŐTERJESZTÉS Szajol Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2015. február 12-én tartandó ülésére a Szajoli Tiszavirág Óvodába, a 2015/2016.
KÖZZÉTÉTELI LISTA nevelési év
KÖZZÉTÉTELI LISTA 2016-2017. nevelési év A nemzeti köznevelésről szóló törvény és annak végrehajtásáról rendelkező 229/2012. (VIII.28.) kormányrendelet alapján. Az óvoda megnevezése Székkutasi Líbor Ilona
ÓVODÁS LESZEK! Tájékoztató a leendő óvodás gyermekek szülei részére Budakalász, április óra Kós Károly Művelődési ház- Díszterem
ÓVODÁS LESZEK! Tájékoztató a leendő óvodás gyermekek szülei részére Budakalász, 2016. április 07. 18 óra Kós Károly Művelődési ház- Díszterem A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény (Nkt.)
ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ
ME 01 Minőségirányítási Eljárás 1. melléklet ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ ÜLÉS IDŐPONTJA: Vecsés Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. március 24-i ülésére ELŐTERJESZTÉS TÁRGYA: Előterjesztő:
Óvodai jelentkezési lap 2016/2017. Alulírott (név), kérem, hogy gyermekem számára 2016.(hó) napjától..óvodában férőhelyet biztosítani szíveskedjék.
Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzata Óvodai jelentkezési lap 2016/2017 Alulírott (név), kérem, hogy gyermekem számára 2016.(hó) napjától..óvodában férőhelyet biztosítani szíveskedjék. 1. A
KÉRELEM. az óvodáztatási támogatásra való jogosultság megállapításához NYILATKOZAT
KÉRELEM az óvodáztatási támogatásra való jogosultság megállapításához Alulírott szülői felügyelet gyakorlására jogosult szülő kérem rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő gyermeke(i)m óvodáztatási
SZIGETHALOM VÁROS ÖNKORMÁNYZAT SZIVÁRVÁNY BÖLCSŐDE ÉS VÉDŐNŐI SZOLGÁLAT
SZMSZ. számú melléklete SZIGETHALOM VÁROS ÖNKORMÁNYZAT SZIVÁRVÁNY BÖLCSŐDE ÉS VÉDŐNŐI SZOLGÁLAT BÖLCSŐDEI FELVÉTELI SZABÁLYZATA 1 Szigethalom Város Önkormányzat, mint fenntartó által biztosított bölcsődei
2016. április 14. (csütörtök) óra között április 15. (péntek) óra között
Tisztelt Szülők! Az általános iskolai beiratkozásról az alábbi tájékoztatást nyújtjuk: Időpont: 2016. április 14. (csütörtök) 8.00-19.00 óra között 2016. április 15. (péntek) 8.00-19.00 óra között Helyszín:
ADATLAP a külföldön kötött házasság hazai anyakönyvezéséhez
Szerv megnevezése: EAK eseményazonosító: ADATLAP a külföldön kötött házasság hazai anyakönyvezéséhez I. Kérelmező(k) adatai Kérelmező 1 férj/feleség/érintett/egyéb kérelmező Családi és utóneve: Lakcíme:
HATÓSÁGI IGAZOLVÁNY KIADÁSA HIVATALBÓL TÖRTÉNIK, HA
A lakcímkártya kiadására irányuló eljárás hivatalból vagy kérelemre indul. A HATÓSÁGI IGAZOLVÁNY KIADÁSA HIVATALBÓL TÖRTÉNIK, HA 1. a polgár a lakcímet is tartalmazó régi típusú személyazonosító igazolványát
ÚJPESTI BABAKÖSZÖNTŐ PROGRAM
1042 Budapest, Király u. 12-14. 231-3101, Fax.: 231-3183 szocialis_osztaly@ujpest.hu Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat POLGÁRMESTERI HIVATAL SZOCIÁLIS FŐOSZTÁLY SZOCIÁLIS OSZTÁLY ID 114
KOLLÉGIUMI FELVÉTELI ELJÁRÁSREND. Szentannai Sámuel Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium kollégiumában. a 2014/2015-ös tanévre
KOLLÉGIUMI FELVÉTELI ELJÁRÁSREND A Szentannai Sámuel Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium kollégiumában a 2014/2015-ös tanévre 1. Általános rendelkezések Jelen eljárásrend a Szentannai Sámuel Gimnázium,
11. számú melléklet a 149/1997. (IX. 10.) Korm. rendelethez. KÉRELEM az óvodáztatási támogatásra való jogosultság megállapításához
11. számú melléklet a 149/1997. (IX. 10.) Korm. rendelethez KÉRELEM az óvodáztatási támogatásra való jogosultság megállapításához Alulírott... szülői felügyelet gyakorlására jogosult szülő /kirendelt családbafogadó
Tisztelt Képviselő-testület!
. napirendi pont E 49 Előterjesztő: Tóthné Pataki Csilla jegyző Előzetesen tárgyalja: Ügyrendi Bizottság Mellékletek: Nyílvános - Zárt Előterjesztés Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének
a nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet módosításáról
Óvodakötelezettség, óvodai nevelésre való jogosultság 22/2015. (IV. 21.) EMMI rendelet a nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII. 31.)
Óvodai jelentkezési lap 2015/2016. Alulírott (név), kérem, hogy gyermekem számára 2015.(hó) napjától..óvodában férőhelyet biztosítani szíveskedjék.
Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzata Óvodai jelentkezési lap 2015/2016 Alulírott (név), kérem, hogy gyermekem számára 2015.(hó) napjától..óvodában férőhelyet biztosítani szíveskedjék. 1. A
3. számú melléklet a 149/1997. (IX. 10.) Korm. rendelethez
3. számú melléklet a 149/1997. (IX. 10.) Korm. rendelethez KÉRELEM Alulírott kérem, hogy gyermeke(i)m részére/részemre (a megfelelő aláhúzandó) a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre való jogosultságot
Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Népjóléti Iroda
Szám: 5234/2016. Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Népjóléti Iroda Javaslat a Salgótarjáni Összevont Óvoda 2016/2017. nevelési év kezdéséhez szükséges döntések meghozatalára Tisztelt
K i v o n a t. Nádudvar Városi Önkormányzat Képviselő-testültének február 26-ai ülésének jegyzőkönyvéből:
Nádudvar Városi Önkormányzat Képviselő-testültének 2015. február 26-ai ülésének könyvéből: Nádudvar Város Önkormányzat Képviselő-testületének 20/2015. (II.26.) Ök. sz. határozata: Nádudvar Város Önkormányzat
KEREKEGYERDŐ BÖLCSŐDE FELVÉTELI SZABÁLYZATA I. AZ ELLÁTÁSRA JOGOSULTAK KÖRE:
KEREKEGYERDŐ BÖLCSŐDE FELVÉTELI SZABÁLYZATA Kerekegyháza Város Önkormányzata a három éves kor alatti gyermekek napközbeni ellátását a Kerekegyerdő Bölcsődében ( 6041 Kerekegyháza, Erdő u. 31/a) biztosítja.
2018. április 12. (csütörtök) óra és április 13. (péntek) óra. közötti időszakot határoztam meg.
Ügyiratszám: SO-04B/OKT/000087-4/2018. Tárgy: A 2018/2019. tanév első évfolyamára történő általános iskolai beiratkozás időpontjának meghatározása. A Kaposvári Járás illetékességi területén valamennyi
NYILATKOZAT A GYERMEK TÖRVÉNYES KÉPVISELETÉRŐL
NYILATKOZAT A GYERMEK TÖRVÉNYES KÉPVISELETÉRŐL (A nyilatkozat releváns részeit nyomtatott betűkkel kérjük kitölteni, valamint a megfelelő részt egyértelműen aláhúzni!) Alulírott(ak) jogi felelősségem(ünk)
Adatlap a külföldön létesített bejegyzett élettársi kapcsolat hazai anyakönyvezéséhez
Szerv megnevezése: EAK eseményazonosító: Adatlap a külföldön létesített bejegyzett élettársi kapcsolat hazai anyakönyvezéséhez I. Kérelmező(k) adatai Kérelmező 1 bejegyzett élettárs/érintett/egyéb kérelmező
Óvodai jelentkezési lap 2014/2015. Alulírott (név), kérem, hogy gyermekem számára 2014.(hó) napjától..óvodában férőhelyet biztosítani szíveskedjék.
Budapest Főváros XIX. Kerület Kispest Önkormányzata Óvodai jelentkezési lap 2014/2015 Alulírott (név), kérem, hogy gyermekem számára 2014.(hó) napjától..óvodában férőhelyet biztosítani szíveskedjék. 1.
Beíratás a 2016/2017. tanévre
Beíratás a 2016/2017. tanévre A tanköteles korba lépő gyermekek beíratásának ideje a Budapest Főváros Kormányhivatala által meghatározottak szerint. A beíratáskor be kell mutatni: - a szülő, törvényes
ADATLAP külföldön történt születés hazai anyakönyvezéséhez
Szerv EAK eseményazonosító: I. Kérelmezı(k) adatai ADATLAP külföldön történt születés hazai anyakönyvezéséhez Kérelmezı 1 anya/apa/érintett/egyéb kérelmezı Családi és utóneve: Lakcíme: Elérhetısége: @
TÁJÉKOZTATÓ a évi újbudai önkormányzati óvodai felvételekről. A három éves kortól kötelező óvodai nevelés
Tisztelt Újbudai Szülők! TÁJÉKOZTATÓ a 2016. évi újbudai önkormányzati óvodai felvételekről Az Önkormányzat célja a továbbiakban is az, hogy lehetőség szerint valamennyi, valóban a kerületben lakó, kérelmet
HIRDETMÉNY. az óvodai beiratkozásról
HIRDETMÉNY az óvodai beiratkozásról Az óvodába járási kötelezettség: - A gyermek abban az évben, amelynek augusztus 31. napjáig a harmadik életévét betölti a nevelési év kezdő napjától legalább napi négy
KOLLÉGIUMI FELVÉTELI ELJÁRÁSREND KAPOSVÁRI SZC EÖTVÖS LORÁND MŰSZAKI SZAKGIMNÁZIUMA, SZAKKÖZÉPISKOLÁJA ÉS KOLLÉGIUMA
KOLLÉGIUMI FELVÉTELI ELJÁRÁSREND KAPOSVÁRI SZC EÖTVÖS LORÁND MŰSZAKI SZAKGIMNÁZIUMA, SZAKKÖZÉPISKOLÁJA ÉS KOLLÉGIUMA 1. A kollégiumi felvétel Kérelem: Kollégiumi, externátusi elhelyezést minden tanuló
Ezt a bekeretezett mezőt az átvevő hatóság tölti ki! Szerv megnevezése: London Külképviselet EAK eseményazonosító: HALH
Ezt a bekeretezett mezőt az átvevő hatóság tölti ki! Szerv megnevezése: London Külképviselet EAK eseményazonosító: HALH Kérjük / Nem kérjük, hogy az anyakönyvezés megtörténtéről Konzulátusunkat a konz.lon@mfa.gov.hu
Mandulavirág Óvoda Csopak. :Kossuth u. 26. 8229. : 06-87 / 446-080 E-mail: csopakovoda@chello.hu. Közzétételi lista
:Kossuth u. 26. 8229 : 06-87 / 446-080 E-mail: csopakovoda@chello.hu Közzétételi lista 2014-2015 229/2012 (VIII. 28.) Kormányrendelet a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról értelmében az
Első lakcímbejelentés esetén Lakcímigazolvány első alkalommal történő kiadása kérelmezhető:
Lakcímigazolvánnyal kapcsolatos feladatok Első lakcímbejelentés esetén Lakcímigazolvány első alkalommal történő kiadása kérelmezhető: - a lakóhely szerint illetékes jegyzőnél - a letelepedett jogállású
Magyarpolány Község Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2016. (VII. 15.) önkormányzati rendelete az újszülöttek életkezdési támogatásáról
Magyarpolány Község Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2016. (VII. 15.) önkormányzati rendelete az újszülöttek életkezdési támogatásáról Magyarpolány Község Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény
Nagykőrös Város Önkormányzat 46/2008. (XI.28.) ÖT. sz. rendelete a települési szilárd hulladékbegyűjtés és elszállítás díjáról
Nagykőrös Város Önkormányzat 6/008. (XI.8.) ÖT. sz. rendelete a települési szilárd hulladékbegyűjtés és elszállítás díjáról 1. (1) Nagykőrös Város Önkormányzat a köztisztaságról szóló többször módosított
JEGYZŐKÖNYV. 1./ Döntés a Bucsa Község Napközi Otthonos Óvoda Alapító Okiratának módosításáról Előadó: Kláricz János elnök
Bucsa és Kertészsziget Önkormányzat Napközi Otthonos Óvoda Intézményfenntartó Társulás Társulási Tanács Bucsa, Kossuth tér 6. Tel: 66/585-520. 443-3/2015. iktatószám 3. sz. JEGYZŐKÖNYV Készült: Bucsa és
OM: BUDAPEST, MEGYERI ÚT 205/A
2018/2019. Közzétételi lista A dokumentum jellege: nyilvános Megtekinthető: https://aprotalpak.net ; iroda Apró Talpak Óvoda OM: 203326 1048 BUDAPEST, MEGYERI ÚT 205/A A kormány 229/2012 (VIII.28.) kormányrendelete
ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET február 16-i ülésére
Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2017. február 16-i ülésére Iktatószám: 25/2017. Tárgy: Előterjesztő: Készítette: Javaslat az óvodai és a bölcsődei
Ózd Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2016. (II. 26.) önkormányzati rendelete egyéb önkormányzati támogatásokról
Ózd Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2016. (II. 26.) önkormányzati rendelete egyéb önkormányzati támogatásokról (Egységes szerkezetben a 3/2018. (V.02.) önkormányzati rendelettel) Ózd Város
ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2015. március 19-i ülésére
Iktatószám: 49/2015. Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2015. március 19-i ülésére Tárgy: Előterjesztő: Készítette: Javaslat az óvodai és a bölcsődei
ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET március 24-i ülésére
Iktatószám: 51/2016. Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2016. március 24-i ülésére Tárgy: Előterjesztő: Készítette: Javaslat az óvodai és a bölcsődei
Eljárás rend az általános iskolák 2019/2020. tanév
Eljárás rend az általános iskolák 2019/2020. tanév első évfolyamaira történő beiratkozásra vonatkozóan Az általános iskolai beiratkozás ideje: 2019. április 11. (csütörtök 8.00-19.00) 2019. április 12.
PÁLYÁZATI ADATLAP TARTALÉK INGATLANOK BÉRLÉSÉRE
2. számú melléklet PÁLYÁZATI ADATLAP TARTALÉK INGATLANOK BÉRLÉSÉRE I. A MEGPÁLYÁZOTT INGATLAN CÍME (Csak a pályázati felhívásban megjelölt ingatlanokra lehet pályázni. Legalább egy ingatlan címét kötelező
Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének 33/2010. (XI.26.) önkormányzati rendelete a Human Papilloma Vírus (HPV) elleni védőoltás támogatásáról
Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének 33/2010. (XI.26.) önkormányzati rendelete a Human Papilloma Vírus (HPV) elleni védőoltás támogatásáról Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlése az Alkotmány
Módosította a 9/2013. (III. 01.) önkorm. rendelet Hatályba lépés ideje: márc. 1. 2
Nagykőrös Város Önkormányzat Képviselő-testületének 23/2010. (XI. 26.) önkormányzati rendelete a települési szilárd hulladékbegyűjtés és elszállítás díjáról 1 Nagykőrös Város Önkormányzat Képviselő-testülete
AZ ÖNKORMÁNYZAT ÁLTAL ÖNKÉNT VÁLLALT FELADAT KERETÉBEN NYÚJTHATÓ Belvárosi kismamabérlet támogatás iránti K É R E L E M
AZ ÖNKORMÁNYZAT ÁLTAL ÖNKÉNT VÁLLALT FELADAT KERETÉBEN NYÚJTHATÓ Belvárosi kismamabérlet támogatás iránti K É R E L E M Kérelmező neve:... Születési neve:.. Szül. helye, ideje (év, hónap, nap):. Anyja
ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET február 15-i ülésére
Budapest Főváros I. Kerület Ferencváros Önkormányzata ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2018. február 15-i ülésére Iktatószám: 37/2018. Tárgy: Előterjesztő: Készítette: Javaslat az óvodai és a bölcsődei
A felvétel és az átvétel közös szabályai
Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának 11/2010. (III. 22.) rendelete az az önkormányzati fenntartású óvodákba történő jelentkezés módjáról Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente
Kedves Szülők! A beiratkozás során kitöltendő dokumentumok (melyek megtekinthetőek, letölthetőek/beiratkozást megelőzően kitölthetőek) :
Kedves Szülők! A leendő első osztályosok beiratkozása 2017. április 20-án és 21-én 8.00 19.00-ig tart. Helyszín: Remetekertvárosi Általános Iskola könyvtára A beiratkozáshoz szükséges iratok: a gyermek
KÖZZÉTÉTELI LISTA a nevelési évre
KÖZZÉTÉTELI LISTA a 2017-2018. nevelési évre A 229/2012 (VIII.28.) Korm. rendelet a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról 23. -a értelmében az alábbi adatokat tesszük közre: Az óvoda megnevezése
PÁLYÁZATI ADATLAP TARTALÉK INGATLANOK BÉRLÉSÉRE
2. számú melléklet PÁLYÁZATI ADATLAP TARTALÉK INGATLANOK BÉRLÉSÉRE I. A MEGPÁLYÁZOTT INGATLAN CÍME (Csak a pályázati felhívásban megjelölt ingatlanokra lehet pályázni. Legalább egy ingatlan címét kötelező
Nyilatkozat. 1. sz. melléklet
1. sz. melléklet Nyilatkozat 1. A közszférában dolgozó igénylő természetes személy azonosító adatai: Családi és utónév: Születési családi és utónév: Anyja születési családi és utóneve: Születési hely és
ADATLAP. Középfokú intézménybe történő beiratkozáshoz
ADATLAP Középfokú intézménybe történő beiratkozáshoz (A *-gal megjelölt mezők kitöltése kötelező! Kérjük, az adatlapot nyomtatott betűvel töltse ki!) A TANULÓ ADATAI: 1. Személyes adatok Oktatási azonosítója*:...
NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYI KÖZZÉTÉTELI LISTA. Rumi Rajki István Általános Művelődési Központ Játékvár Óvodája 2014/2015.
NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYI KÖZZÉTÉTELI LISTA Rumi Rajki István Általános Művelődési Központ Játékvár Óvodája 2014/2015. NEVELÉSI ÉV A 229/2012. (VIII. 28.) Kormányrendelet a nemzeti köznevelésről szóló
FELVÉTELI SZABÁLYZAT
SÜNIVÁR BÖLCSŐDE TAKSONY, FŐ U.83. Telefon/Fax:06-24/478-055 E-mail: bolcsode@taksony.hu FELVÉTELI SZABÁLYZAT Jóváhagyta: Taksony Nagyközség Önkormányzat Fenntartó Készítette: Mojzes Zsuzsanna bölcsődevezető
Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu
Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu Üsz.: 22-81/2015. Tárgy: A Kiszombori Mikrotérség Karátson Emília Napköziotthonos
Óvodákban: 3-5 éves korú gyermekek részére (óvodás) 2015. április 16-17. (csütörtök-péntek) 8.00 órától 17.00 óráig
Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság 5/2015 (III. 13.) határozata a Mór Városi Önkormányzat fenntartásában lévő óvodák 2015/2016. nevelési év beiratkozási időpontjáról Az Oktatási, Kulturális és Sport
ÖNKORMÁNYZATI SEGÉLY IRÁNTI KÉRELEM
Lőrinci Város Önkormányzata Polgármesteri Hivatal Önkormányzati Osztály 3021 Lőrinci, Szabadság tér 26. ÖNKORMÁNYZATI SEGÉLY IRÁNTI KÉRELEM Kérelmező neve: Születési neve :.... Anyja neve:. Családi állapota:..
Az ügytípus megnevezése Hatáskörrel rendelkező szerv Eljáró szerv Illetékességi terület Eljárási illeték. Ügyintézéshez szükséges dokumentumok
Az ügytípus megnevezése Hatáskörrel rendelkező szerv Eljáró szerv Illetékességi terület Eljárási illeték Ügyintézéshez szükséges dokumentumok Alapvető eljárási szabályok (jogszabályok) Eljárás megindító
A TANULÓ SZEMÉLYI ADATLAPJA
2. sz. melléklet A TANULÓ SZEMÉLYI ADATLAPJA Név:. Születési hely:. Születési idő:... Anyja neve:. Lakcím: település: utca/házszám: irányítószám: Értesítési cím (ha eltér a lakcímtől): település: utca/házszám:
Kizárólag az 1-8. évfolyamon, valamint az 1-8. évfolyamon felül nappali rendszerű oktatásban részt vevő tanulók részére
6724 Szeged, Huszár u. 1. (6701 Szeged, Pf.:485) Tel.: (62) 561-961 Fax: (62) 561-962 E-mail: titkarsag@ngsz.hu Web: www.ngsz.hu Adószám: 15484990-2-06 RAIFFEISEN BANK ZRt: 12067008-00103129-08400000 NYILATKOZAT
A TANULÓ SZEMÉLYI ADATLAPJA
2. sz. melléklet A TANULÓ SZEMÉLYI ADATLAPJA Név:. Születési hely:. Születési idő:... Anyja neve:. Lakcím: település: utca/házszám: irányítószám: Értesítési cím (ha eltér a lakcímtől): település: utca/házszám:
Köszönjük szépen közreműködésüket!
Tisztelt Szülők! Tájékoztatjuk Önöket, hogy a beiratkozáson a megváltozott eljárásrend miatt gyermekükkel együttes megjelenésük szükséges 2019. 06.20-án. Amennyiben nem ellenőrizték az online rendszerben