J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "J E G Y Z Ő K Ö N Y V"

Átírás

1 Szabadka, Ago Mamužić u 11/II. Iratszám: broj: MNT /K/ J/437/1 Kelt: јаnuár 30-án A Magyar Nemzeti Tanács Ügyrendje 22. és 23. szakasza alapján (elfogadva december 2-án H/2/2014 iratszám alatt) összehívásra került a Magyar Nemzeti Tanács negyedik rendes ülése. J E G Y Z Ő K Ö N Y V A Magyar Nemzeti Tanács negyedik rendes üléséről, amely január 30-án került megtartásra, Szabadkán, a Magyar Ház földszinti üléstermében (Ago Mamužić u.11.) órai kezdettel. JELEN VOLTAK (TAGOK): Dr. Antal Szilárd, Bacskulin István, Beretka Katinka, Bognár Beáta, Bővíz László, Dudás Károly, Fodor László, mgr. Hajnal Jenő, Jerasz Anikó, Joó Horti Lívia, Kecskés Endre, Kovács Zsuzsanna, Krizsán Vilmos, Ladisity Melinda, Linka B. Gabriella, Lovas Ildikó, Madarász Gyula, Németh Ernő, Nyilas Leonov Anita, Paskó Csaba, Penovác Náray Éva, Perpauer Attila, Petkovics Márta, Szilágyi Miklós, Szlákó József, Talpai Sándor, Tari István, Vidrács Krisztina, Virág Klára, dr. Zsoldos Ferenc Az ülés elején _29_ tanácstag, a napirendi javaslat ismertetésétől pedig _30_ tanácstag volt jelen. A Tanács az ülés egész tartama alatt és annak befejezésekor is határozatképes volt. Hivatal részéről jelen voltak: Bábi Attila, Lulić Emil, Kolozsi Andrea JELEN VOLTAK MÉG: Erdélyi Tóth Edit a CNESA Oktatási és Művelődési Intézmény képviselője és a sajtó képviselői. HIÁNYOZTAK: Dolinszky Gábor, Siflis Zoltán, Urbán András, Várkonyi Zsolt, Vass Tibor ELNÖKÖLT ÉS AZ ÜLÉST VEZETTE: mgr. Hajnal Jenő. A JEGYZŐKÖNYVET VEZETTE : Tómó Szalma Beáta. Hajnal Jenő elnök megnyitotta a Magyar Nemzeti Tanács január 30-án órai kezdettel összehívott IV. rendes ülését. Köszöntötte a jelenlévő tanácstagokat, a Magyar Nemzeti Tanács Hivatalának munkatársait és a média képviselőit. Meghívott vendégként jelen volt Erdélyi Tóth Edit, a CNESA Oktatási és Művelődési Intézmény képviselője. Hajnal Jenő elnök megállapította, hogy a Tanács határozatképes mivel az ülésen 29 tanácstag van jelen. A negyedik rendes ülés napirendjének megállapítása következik. Az elnöklő elmondta, hogy először a napirend módosítására tett sürgősségi indítványok sürgősségéről dönt a Magyar Nemzeti Tanács. 1

2 Az elnöklő ezután ismertette, hogy Tari István tanácstag azt javasolja, hogy az MNT hozzon határozatot a Magyar Nemzeti Tanács és az MNT Végrehajtó Bizottsága által elfogadott, meghozott jogi aktusok megjelentetéséről az MNT hivatalos honlapján. Az elnöklő nem tartja indokoltnak a sürgősséget ebben az indítványban. Hozzászólt még: Tari István Ezután az elnöklő a sürgősség elismerését szavazásra bocsájtotta. Ü L É S V E Z E T É S I Z Á R A D É K KELT január 30-ÁN A Tanács Tari István tanácstagnak a napirendre vonatkozó sürgősségi előterjesztésének sürgősségét NEM TÁMOGATJA. Az elnöklő a szavazatok megszámlálása után megállapította, hogy a Tanács a javaslat sürgősségét nem fogadta el (2 igen, 3 tartózkodó, 25 ellene) Az elnöklő hozzátette, hogy a sürgősségi indítványt a Magyar Nemzeti Tanács Ügyrendjének 31. szakaszával összhangban a következő ülésre rendes napirendi előterjesztésként kell kezelni. A szavazást követően Jerasz Anikó, a Végrehajtó Bizottság elnökének a sürgősségi indítványairól határozott a Magyar Nemzeti Tanács. Az elnöklő ismertette Jerasz Anikó, a Végrehajtó Bizottság elnökének első sürgősségi indítványát, amely a Végrehajtó Bizottság a Vajdaság Autonóm Tartomány nemzeti kisebbségei szellemi kulturális öröksége és kortárs művészeti alkotásai évi pályázati pénzeszközeinek elosztására vonatkozó javaslatának elfogadásáról szól. Az elnöklő megkérte a Tanács tagjait, hogy aki a javaslat sürgősségével egyetért, kézfelemeléssel szavazzon. Ü L É S V E Z E T É S I Z Á R A D É K KELT január 30-ÁN 1./ A Tanács ELFOGADJA Jerasz Anikó tanácstagnak a napirendre vonatkozó I. sürgősségi előterjesztése sürgősségét és azt napirendre tűzi Az elnöklő a szavazatok megszámlálása után megállapította, hogy a Tanács a javaslat sürgősségét 27 igen, 1 tartózkodó, 1 ellene szavazattal elfogadta Az elnöklő ismertette Jerasz Anikó következő sürgősségi előterjesztését, amely a Végrehajtó Bizottság kinevezésének javaslatát foglalja magába az Újvidéki Színház Igazgatóbizottsága tagjának és a többi javasolt tag véleményezésének elfogadásáról. 2

3 Ü L É S V E Z E T É S I Z Á R A D É K KELT január 30-ÁN A Tanács ELFOGADJA Jerasz Anikó tanácstagnak a napirendre vonatkozó II. sürgősségi előterjesztése sürgősségét és azt napirendre tűzi Az elnöklő a szavazatok megszámlálása után megállapította, hogy a Tanács a javaslat sürgősségét 27 igen, 1 tartózkodó, 1 ellene szavazattal elfogadta Az elnöklő ismertette Jerasz Anikó újabb sürgősségi indítványát, amely a Magyar Nemzeti Tanács Végrehajtó Bizottsága kinevezésének javaslatáról szól a Zombori Levéltár Igazgatóbizottsági tagjának és a többi javasolt taggal kapcsolatban. Ü L É S V E Z E T É S I Z Á R A D É K KELT január 30-ÁN A Tanács ELFOGADJA Jerasz Anikó tanácstagnak a napirendre vonatkozó III. sürgősségi előterjesztése sürgősségét és azt napirendre tűzi Az elnöklő a szavazatok megszámlálása után megállapította, hogy a Tanács a javaslat sürgősségét 27 igen, 2 tartózkodó, 0 ellene szavazattal elfogadta Az elnöklő ismertette Jerasz Anikó következő sürgősségi indítványát, amely a Végrehajtó Bizottság a bácsgyulafalvi Kis Ferenc Általános Iskola iskolaszéki tagjai választási eljárásban tett javaslatát tartalmazza. Ü L É S V E Z E T É S I Z Á R A D É K KELT január 30-ÁN A Tanács ELFOGADJA Jerasz Anikó tanácstagnak a napirendre vonatkozó IV. sürgősségi előterjesztése sürgősségét és azt napirendre tűzi Az elnöklő a szavazatok megszámlálása után megállapította, hogy a Tanács a javaslat sürgősségét 27 igen, 2 tartózkodó, 0 ellene szavazattal elfogadta A szavazást követően az elnöklő rátért Jerasz Anikó, a Végrehajtó Bizottság elnökének újabb sürgősségi indítványa ismertetéséhez, amely a Végrehajtó Bizottság döntését tartalmazza doroszlói Petőfi Sándor általános iskolaszéki tagjai választásának eljárása kapcsán. 3

4 Ü L É S V E Z E T É S I Z Á R A D É K KELT január 30-ÁN A Tanács ELFOGADJA Jerasz Anikó tanácstagnak a napirendre vonatkozó V. sürgősségi előterjesztése sürgősségét és azt napirendre tűzi Az elnöklő a szavazatok megszámlálása után megállapította, hogy a Tanács a javaslat sürgősségét 27 igen, 2 tartózkodó, 0 ellene szavazattal elfogadta Az elnöklő a következő sürgősségi indítványt ismertette, majd megkérte a Tanács tagjait, hogy szavazzanak az indítvány sürgősségéről. A sürgősségi előterjesztést ebben az esetben is Jerasz Anikó, a Végrehajtó Bizottság elnöke adta be. Az indítvány a Végrehajtó Bizottság véleményézését tartalmazza az újvidéki Ivo Lola Ribar Általános Iskola igazgatóválasztási eljárása kapcsán. Ü L É S V E Z E T É S I Z Á R A D É K KELT január 30-ÁN A Tanács ELFOGADJA Jerasz Anikó tanácstagnak a napirendre vonatkozó VI. sürgősségi előterjesztése sürgősségét és azt napirendre tűzi Az elnöklő a szavazatok megszámlálása után megállapította, hogy a Tanács a javaslat sürgősségét 27 igen, 2 tartózkodó, 0 ellene szavazattal elfogadta Az elnöklő a következő sürgősségi előterjesztés ismertetésére tért át. Az indítvány a Végrehajtó Bizottság véleményézését tartalmazza a kátyi Đura Jakšić Általános Iskola igazgatóválasztási eljárása kapcsán. Ü L É S V E Z E T É S I Z Á R A D É K KELT január 30-ÁN A Tanács ELFOGADJA Jerasz Anikó tanácstagnak a napirendre vonatkozó VII. sürgősségi előterjesztése sürgősségét és azt napirendre tűzi Az elnöklő a szavazatok megszámlálása után megállapította, hogy a Tanács a javaslat sürgősségét 27 igen, 2 tartózkodó, 0 ellene szavazattal elfogadta Az elnöklő végül ismertette Jerasz Anikó, a Végrehajtó Bizottság elnökének utolsó sürgősségi előterjesztését, amely a Végrehajtó Bizottság véleményézését tartalmazza az újvidéki Svetozar Marković Toza Általános Iskola igazgatóválasztási eljárása kapcsán. 4

5 Ü L É S V E Z E T É S I Z Á R A D É K KELT január 30-ÁN A Tanács ELFOGADJA Jerasz Anikó tanácstagnak a napirendre vonatkozó VIII. sürgősségi előterjesztése sürgősségét és azt napirendre tűzi Az elnöklő a szavazatok megszámlálása után megállapította, hogy a Tanács a javaslat sürgősségét 27 igen, 1 tartózkodó, 0 ellene szavazattal elfogadta A szavazást követően Hajnal Jenő elnök a Magyar Nemzeti Tanács negyedik rendes ülésének bővített napirendi javaslatát, illetve annak sorrendjét bocsájtotta szavazásra. Napirendi javaslat: 1. A III. rendes ülés jegyzőkönyve 2. A Magyar Nemzeti Tanács évi zárszámadásáról szóló határozat 3. Beszámoló a Magyar Nemzeti Tanács évi munkájáról 4. A Tanács és a Tanács által létrehozott testületek tagjainak illetményéről szóló határozat 5. Beszámoló a Magyar Nemzeti Tanács stratégiáinak évi megvalósulásáról 6. A CNESA Oktatási és Művelődési Intézmény évi munka- és pénzügyi tervének elfogadása 7. A Végrehajtó Bizottság javaslata a Tartományi Kulturális és Tájékoztatási Titkárság évi, a nemzeti kisebbségek részére kiírt kulturális örökségvédelemre és kortárs művészeti alkotásokra vonatkozó beérkezett pályázatáról 8. A Végrehajtó Bizottság javaslata a Klett Tankönyvkiadó Kft. tankönyv-véleményezési kérelme kapcsán 9. A Végrehajtó Bizottság véleményezése a szabadkai Ivan Sarić Műszaki Iskola igazgatóválasztása kapcsán 10. A Végrehajtó Bizottság véleményezése a nemesmiliticsi Testvériség egység Általános Iskola igazgatóválasztása kapcsán 11. A Végrehajtó Bizottság véleményezése a topolyai Dositej Obradović Gimnázium és Közgazdasági Középiskola igazgatóválasztása kapcsán 12. Vélemény a bácsgyulafalvi Kis Ferenc Általános Iskola iskolaszéki tagjainak jelöléséről 13. A Végrehajtó Bizottság javaslata a doroszlói Petőfi Sándor Általános Iskola iskolaszéki tagjainak jelöléséről 14. A Végrehajtó Bizottság véleményezése az újvidéki Ivo Lola Ribar Általános Iskola igazgatóválasztása kapcsán 15. A Végrehajtó Bizottság véleményezése a kátyi Đura Jakšić Általános Iskola igazgatóválasztása kapcsán 16. A Végrehajtó Bizottság véleményezése az újvidéki Svetozar Marković Toza Általános Iskola igazgatóválasztása kapcsán 17. A Végrehajtó Bizottság véleményezése a pancsovai Műemlékvédelmi Intézet igazgatójának kinevezése kapcsán 5

6 18. A Végrehajtó Bizottság véleményezése a szabadkai Gyermekszínház igazgatóválasztása kapcsán 19. A Végrehajtó Bizottság tagjelölési javaslata az Újvidéki Színház Igazgatóbizottságába és egy tagjelölés véleményezése 20. A Végrehajtó Bizottság véleményezése a zombori Történelmi Levéltár Igazgató- és Felügyelőbizottságába jelölt tagok kinevezéséről, valamint egy tag jelölésére vonatkozó javaslattevése a zombori Történelmi Levéltár Igazgatóbizottságába 21. A Végrehajtó Bizottság véleményezése az Óbecse Község területén levő utcanév kapcsán 22. A Végrehajtó Bizottság véleményezése a Nagykikinda Község területén levő utcanevek kapcsán Ü L É S V E Z E T É S I Z Á R A D É K KELT január 30-ÁN A Tanács elfogadta a negyedik rendes ülés napirendjét. Az elnöklő a szavazatok megszámlálása után megállapította, hogy a IV. rendes ülés napirendje 27 igen, 2 tartózkodó, 0 ellene szavazattal elfogadásra került. A Tanács ezután rátért a napirendi pontok megtárgyalására: ELSŐ NAPIRENDI PONT : A III. rendes ülés jegyzőkönyve Hajnal Jenő elnök ismertette az első napirendi pontot. Tari István megjegyezte a jegyzőkönyvben szereplő névelírást, illetve hiányolja a tanácskozás lényegének feltüntetését. Az elnöklő szavazásra bocsájtotta a III. rendes ülés jegyzőkönyvét, az ülésvezetési záradékkal együtt, amely a technikai hiba korrekcióját tartalmazza. Ü L É S V E Z E T É S I Z Á R A D É K KELT január 30-ÁN A Tanács Ügyrendje 33. szakasza 3. bekezdése alapján egyhangúlag elfogadja e ülésvezetési záradékot, mellyel kijavítja az előterjesztésben szereplő technikai jellegű hibát, így annak első oldalán Bacskulin Szilárd helyett Bacskulin István szerepel. 6

7 Z Á R A D É K KELT január 30-ÁN A Tanács elfogadta a második rendes ülés jegyzőkönyvét. Az elnöklő a szavazatok megszámlálása után megállapította, hogy a III. rendes ülés jegyzőkönyve 27 igen, 0 tartózkodó, 2 ellene szavazattal elfogadásra került. MÁSODIK NAPIRENDI PONT : A Magyar Nemzeti Tanács évi zárszámadásáról szóló határozat Az elnöklő felkérte Jerasz Anikót, a Végrehajtó Bizottság elnökét, hogy ismertesse a második napirendi pontot. Jerasz Anikó elmondta, hogy a Magyar Nemzeti Tanács zárszámadása tartalmazza a költségvetés végrehajtását, összeveti a költségvetési határozatban a tervezett és a ténylegesen megvalósult bevételeket és kiadásokat. Hozzátette, hogy a zárszámadás elfogadása mindig a költségvetési év lezárása után történik. Tari István, tanácstag a napirendi ponthoz kapcsolódóan elmondta, hogy az MNT december 29-ei ülésén fogadta el a tavalyi második pótköltségvetést és ugyanezen az ülésen fogadta el a évi költségvetést is. Tari István szerint ekkor már pontosan lehetett tudni, hogy addig, év végéig, mennyi pénz érkezett az MNT számlájára. Hajnal Jenő elmondta, hogy nem utolsó nap fogadta el az MNT a pótköltségvetését, hanem egy hétfői napon, december 29-én és már akkor elmondták, hogy a célirányos anyaországi támogatások még nem érkeztek meg, de az igérvények, az aláírt szerződések itt vannak az MNT-ben és december 31-éig meg kell, hogy érkezzenek. A banki utalások, a tranzakciók 30- án, 31-én már nem érkezhettek meg az MNT dináros folyószámlájára, hanem január elején, majd hozzátette, hogy a zárszámadásban ezek a tételek már nem jelenhettek meg, hiszen az idei év elején érkeztek meg. Az elnöklő elmondta, hogy ami a hazai támogatásokat illeti, azok kimondottan a Magyar Nemzeti Tanács működési költségére van előirányozva. Bacskulin István hozzátette, hogy ez a munka nem a mostani Magyar Nemzeti Tanács munkáját tükrözi. H A T Á R O Z A T SZÁM H/8/2015 KELT január 30-ÁN A Tanács ELFOGADJA a Magyar Nemzeti Tanács évi zárszámadásáról szóló határozatát. Az elnöklő a szavazatok megszámlálása után megállapította, hogy a javaslat (27 igen, 3 tartózkodó, 0 ellene) elfogadásra került. 7

8 HARMADIK NAPIRENDI PONT : Beszámoló a Magyar Nemzeti Tanács évi munkájáról Hajnal Jenő elnök elmondta, hogy az előző összetételű MNT Közigazgatási Hivatala évente legalább egy alkalommal volt köteles beszámolni a munkájáról a Magyar Nemzeti Tanácsnak. Az újjáalakult Tanács alapszabálya 31. szakasza első bekezdésének h pontja és a 34. szakaszának alapján a Végrehajtó Bizottságnak és a Hivatalnak évente egyszer, legkésőbb február 28-áig írásban kell beszámolni a munkájáról a Tanácsnak. Hozzátette, hogy a Végrehajtó Bizottság csak közvetlenül végén, december 02-án alakult meg és kezdte meg munkáját, a folytonosság megköveteli, hogy ezúttal kivételesen a Tanács elé egy átfogó, az egész Tanács előző évi munkáját leíró beszámoló kerüljön, kiegészítve a Tanács stratégiáinak évi megvalósításáról szóló beszámolójával. Ennek része többek között a Végrehajtó Bizottság és a Hivatal munkájáról szóló évi kötelező beszámoló is. Tari István idézett az egykori ifjúsági bizottsági tagjának a leveléből, melyben az Ifjúsági Stratégiával kapcsolatos elégedetlenségéről ír. Z Á R A D É K SZÁM Z/34/2015 KELT január 30-ÁN A Tanács ELFOGADJA a Magyar Nemzeti Tanács évi munkájáról szóló beszámolót. Az elnöklő a szavazatok megszámlálása után megállapította, hogy a javaslat (27 igen, 2 tartózkodó, 0 ellene) elfogadásra került. NEGYEDIK NAPIRENDI PONT : A Tanács és a Tanács által létrehozott testületek tagjainak illetményéről szóló határozat Hajnal Jenő ismertette a napirendi pontot. Az elnöklő javaslata, hogy a Tanács alelnökét havi ,00 dinár, a Tanács tagját havi 5.000,00 dinár, a Tanács állandó bizottságainak elnökeit havi ,00 dinár és a Tanács állandó bizottságainak tagjait ülésenként 3.000,00 dinár illeti meg. Az elnöklő elmondta, hogy erre a napirendi pontra 3 módosító javaslat érkezett Tari István tanácstag részéről. Tari István ismertette a javaslatait. 8

9 Z Á R A D É K SZÁM H/9/2015-I/II/III KELT január 30-ÁN A Tanács Tari István tanácstagnak a Tanács és a Tanács által létrehozott testületek tagjainak illetményéről szóló határozatra vonatkozó módosítási javaslatait nem fogadta el. Az elnöklő a szavazatok megszámlálása után megállapította, hogy a javaslat 2 igen, 1 tartózkodó, 25 ellene szavazattal nem került elfogadásra. A szavazást követően az elnöklő a Tanács és a Tanács által létrehozott testületek tagjainak illetményéről szóló határozatát bocsájtotta szavazásra. H A T Á R O Z A T SZÁM H/9/2015 KELT január 30-ÁN A Tanács ELFOGADJA a Tanács és a Tanács által létrehozott testületek tagjainak illetményéről szóló határozatát. Az elnöklő a szavazatok megszámlálása után megállapította, hogy a javaslat 26 igen, 3 tartózkodó, 0 ellene szavazattal elfogadásra került. ÖTÖDIK NAPIRENDI PONT : Beszámoló a Magyar Nemzeti Tanács stratégiáinak évi megvalósulásáról Az elnöklő ismertette az ötödik napirendi pontot. Elmondta, hogy a Hivatal, néhány külső munkatársa bevonásával, a tavalyi évről egy olyan összefoglalót készített, amely részben megtalálható a Magyar Nemzeti Tanács négyéves munkájáról szóló jelentésben, részben pedig az előző elnök három hónapra szóló jelentésében. Az elnöklő a Magyar Nemzeti Tanács stratégialakotási kezdeményezésről tartott bevezetőt. Az elnöklő elmondta, hogy Tari István tanácstagtól módosítási javaslat érkezett a napirenddel kapcsolatban. Mivel a napirend már előbb elfogadásra került, így a módosító javaslat értelmét vesztette, nem került külön szavazásra. Tari István ismertette a javaslatát, amely arról szól, hogy mindegyik stratégiát külön-külön tárgyaljon meg a Magyar Nemzeti Tanács. Hajnal Jenő elmondta, hogy az elmúlt évben a Magyar Nemzeti Tanács elfogadott stratégiák hogyan és miként valósultak meg, amelyről részletes jelentések készültek. Hozzátette, hogy nem a stratégiákról, hanem a tavalyi évi stratégia megvalósulásáról kell tárgyalnia a Magyar Nemzeti Tanácsnak. Szilágyi Miklós hozzászólásában elmondta, hogy magához a beszámolóhoz hozzá tudnak a Tanács tagjai szólni, illetve beszélhetnek magáról a beszámolóról, viszont arról nem, hogy a stratégiában mi szerepel. 9

10 Dudás Károly elmondta, hogy a délvidéki magyar közösség legszélesebb és legkompetesebb szakembereinek a részvételével jöttek létre a stratégiák és most azt nézik, hogy ezek a stratégiák vajon, hogyan valósultak meg az elmúlt időszakban. Dudás Károly hozzáfűzte, hogy a Vajdasági Magyar Színjátszók Találkozója, a délvidéki amatőr színjátszás, amely a Kárpát-medence egyik legjelesebbje volt. A Magyar Nemzeti Tanács törekvése által a Kárpát-medencében a legerősebb amatőr színjátszás van, és egyértelmű, hogy a stratégiájából bontakozott ki. A Deszkára fel! képzés kiváló embereket, rendezőket, színészeket hozott felszínre. Elmondta továbbá, hogy egy építkező közösségről beszélhetnek, ugyanis az elmúlt esztendőben több, mint 50 művelődési házat újított fel és tett otthonossá e közösség. A stratégiák a saját tehetségükhöz mérten megvalósultak a kultúra területén is, és ami meg nem valósult meg, az közös összefogással megvalósulhat. Zsoldos Ferenc elmondta, hogy középtávú-és hosszútávú stratégiákat alkotnak. Az előző Magyar Nemzeti Tanácsnak az érvényben levő stratégiái középtávú stratégiák. Úgy látja, hogy a per pillanat érvényben levő stratégiák kapcsán nem jelentkezett tömeges elégedetlenség, nem jelentkezett olyan jellegű kritika, amely azt mondta volna, hogy ezek a stratégiák nem jók. Fontosnak tartja, hogy ezek a stratégiák többségében, jelentős részében megmaradjanak. Hajnal Jenő Zsoldos Ferenc hozzászólására reagálva elmondta, hogy azok a stratégiák, amelyek akkor megszülettek nagyon fontosak és jelentősek voltak. Most ebben a pillanatban ennél sokkal feszesebb és gyorsabb mozdulatot várnak el. A stratégiákon belül koncepciókat és akcióterveket lehet kidolgozni és ezek felgyorsíthatják ezt a folyamatot. Hozzászólt még: Bacskulin István Z Á R A D É K SZÁM Z/35/2015 KELT január 30-ÁN A Tanács ELFOGADJA a Magyar Nemzeti Tanács stratégiáinak évi megvalósulásáról szóló beszámolót. Az elnöklő a szavazatok megszámlálása után megállapította, hogy a javaslat 28 igen, 0 tartózkodó, 2 ellene szavazattal elfogadásra került. HATODIK NAPIRENDI PONT : A CNESA Oktatási és Művelődési Intézmény évi munka- és pénzügyi tervének elfogadása Hajnal Jenő elnök felkérte Erdélyi Tóth Editet, a CNESA Oktatási és Művelődési Intézmény meghívott képviselőjét, hogy ismertesse a napirendi pontot. 10

11 Z Á R A D É K SZÁM Z/36/2015 KELT január 30-ÁN A Tanács ELFOGADJA a CNESA Oktatási és Művelődési Intézmény évi munka- és pénzügyi tervét. Az elnöklő a szavazatok megszámlálása után megállapította, hogy a javaslat 28 igen, 1 tartózkodó, 0 ellene szavazattal elfogadásra került. HETEDIK NAPIRENDI PONT : A Végrehajtó Bizottság javaslata a Tartományi Kulturális és Tájékoztatási Titkárság évi, a nemzeti kisebbségek részére kiírt kulturális örökségvédelemre és kortárs művészeti alkotásokra vonatkozó beérkezett pályázatáról Hajnal Jenő elnök átadta a szót Lovas Ildikónak, a Végrehajtó Bizottság tagjának, aki ismertette a Kulturális Bizottság egyhangú döntését e napirendi pont kapcsán. Elmondta továbbá, hogy 200 pályázat érkezett be a nemzeti kisebbségek részére kiírt kulturális örökségvédelemre és kortárs művészeti alkotások vonatkozásában. Kevesebb volt a kortárs művészetekre beérkező pályázat, sokkal több a hagyományőrzésre. A legkisebb összeg, amit ki lehetett osztani az ,00 dinár, a legtöbb pedig ,00 dinár volt. Penovác Náray Éva elmondta, hogy ez volt az új összetételű Kulturális Bizottság első ülése, továbbá megköszönte a Bizottság tagjainak a konstruktív hozzáállását. Tari István elmondta, hogy a Magyar Nemzeti Tanács azon tagjai, akik civil szervezeteket vezetnek, azok a szavazásban nem vehetnek részt, hogy a tartományi titkár levele is erről az összeférhetetlenségről szól. Az elnöklő elmondta, hogy az MNT már reagált a szóban forgó levélre, mert ezáltal a Magyar Nemzeti Tanács minden munkája megbénulna, ha ezeket az elveket elfogadná és követné, hozzátette továbbá, hogy minden MNT tag nyugodt lelkiismerettel szavazhat arról a záradékról, amelyet a Végrehajtó Bizottság terjesztett a tagok elé, amely arról szól, hogy az Állandó Bizottságok által véleményezett, majd a Végrehajtó Bizottság által további véleményezésre ajánlott záradékot most el kell fogadni. Az elnöklő átadta a szót Lulić Emil, jogi szakmunkatársnak, hogy fejtse ki az MNT érvelését, amit a tartományi titkárnak elküldtek. Lulić Emil elmondta, hogy az elküldött érvelés a nemzeti tanácsokról szóló 33. szakaszán alapszik, mely szerint a Tanácsnak a tagjai azok lehetnek, akik nem töltenek be bírói, ügyészi vagy alkotmánybírói tisztséget. Mivel a Tanács hozza meg a jelen javaslatot, ezért a Tanácsban részt vehetnek mindazok, így dönthetnek e pályázatról azok is, akik nem bírók, nem ügyészek és nem alkotmánybírók, hanem a kulturális intézmények jeles képviselői. Hozzászólt még: Bacskulin István 11

12 Z Á R A D É K SZÁM Z/37/2015 KELT január 30-ÁN A Tanács ELFOGADJA a Végrehajtó Bizottság javaslatát a Tartományi Kulturális és Tájékoztatási Titkárság évi, a nemzeti kisebbségek részére kiírt kulturális örökségvédelemre és kortárs művészeti alkotásokra vonatkozó beérkezett pályázatáról. Az elnöklő a szavazatok megszámlálása után megállapította, hogy a javaslat 26 igen, 3 tartózkodó, 0 ellene szavazattal elfogadásra került. NYOLCADIK NAPIRENDI PONT : A Végrehajtó Bizottság javaslata a Klett Tankönyvkiadó Kft. tankönyv-véleményezési kérelme kapcsán Hajnal Jenő elnök felkérte Jerasz Anikót, a Végrehajtó Bizottság elnökét, hogy terjessze be a javaslatot. A Végrehajtó Bizottság elnöke ismertette a Végrehajtó Bizottság döntését. Z Á R A D É K SZÁM Z/38/2015 KELT január 30-ÁN A Tanács ELFOGADJA a Végrehajtó Bizottság javaslatát a Klett Tankönyvkiadó Kft. tankönyv-véleményezési kérelme kapcsán. Az elnöklő a szavazatok megszámlálása után megállapította, hogy a javaslat 27 igen, 1 tartózkodó, 0 ellene szavazattal elfogadásra került. KILENCEDIK NAPIRENDI PONT : A Végrehajtó Bizottság véleményezése a szabadkai Ivan Sarić Műszaki Iskola igazgatóválasztása kapcsán Hajnal Jenő elnök felkérte Jerasz Anikót, a Végrehajtó Bizottság elnökét, hogy terjessze be a a Végrehajtó Bizottság véleményezését. A Végrehajtó Bizottság elnöke ismertette a Végrehajtó Bizottság döntését. Z Á R A D É K SZÁM Z/39/2015 KELT január 30-ÁN A Tanács ELFOGADJA a Végrehajtó Bizottság véleményezését a szabadkai Ivan Sarić Műszaki Iskola igazgatóválasztása kapcsán. Az elnöklő a szavazatok megszámlálása után megállapította, hogy a javaslat 29 igen, 1 tartózkodó, 0 ellene szavazattal elfogadásra került. 12

13 TIZEDIK NAPIRENDI PONT : A Végrehajtó Bizottság véleményezése a nemesmiliticsi Testvériség egység Általános Iskola igazgatóválasztása kapcsán Hajnal Jenő elnök felkérte Jerasz Anikót, a Végrehajtó Bizottság elnökét, hogy terjessze be a javaslatot. A Végrehajtó Bizottság elnöke ismertette a Végrehajtó Bizottság döntését. Z Á R A D É K SZÁM Z/40/2015 KELT január 30-ÁN A Tanács ELFOGADJA a Végrehajtó Bizottság véleményezését a szabadkai Ivan Sarić Műszaki Iskola igazgatóválasztása kapcsán. Az elnöklő a szavazatok megszámlálása után megállapította, hogy a javaslat egyhangúlag elfogadásra került. TIZENEGYEDIK NAPIRENDI PONT : A Végrehajtó Bizottság véleményezése a topolyai Dositej Obradović Gimnázium és Közgazdasági Középiskola igazgatóválasztása kapcsán Hajnal Jenő elnök felkérte Jerasz Anikót, a Végrehajtó Bizottság elnökét, hogy terjessze be a javaslatot. A Végrehajtó Bizottság elnöke ismertette a Végrehajtó Bizottság döntését. Z Á R A D É K SZÁM Z/41/2015 KELT január 30-ÁN A Tanács ELFOGADJA a Végrehajtó Bizottság véleményezését a topolyai Dositej Obradović Gimnázium és Közgazdasági Középiskola igazgatóválasztása kapcsán. Az elnöklő a szavazatok megszámlálása után megállapította, hogy a javaslat 28 igen, 1 tartózkodó, 0 ellene szavazattal elfogadásra került. TIZENKETTEDIK NAPIRENDI PONT : Vélemény a bácsgyulafalvi Kis Ferenc Általános Iskola iskolaszéki tagjainak jelöléséről Az elnöklő ebben a napirendi pontban is felkérte Jerasz Anikót, a Végrehajtó Bizottság elnökét, hogy terjessze be a javaslatot. A Végrehajtó Bizottság elnöke ismertette a Végrehajtó Bizottság döntését. Bacskulin István ismertette módosító javaslatát. A beterjesztett javaslat, következő módosítását javasolja: A záradék javaslat 1. pontjából törlődjön : 13

14 - Borsos Mária, Bácsgyulafalva, Svetozar Miletity u földműves - Ádor Erzsébet, Bácsgyulafalva, Petőfi Sándor u.65/a - háziasszony A záradék 1. pontjába kerüljön: - Tápai József, Bácsgyulafalva, Ady Endre u földműves - Kasza Gizella, Bácsgyulafalva, Ratarska kereskedő Hajnal Jenő elnök elmondta, hogy január 29-én kapta meg a Magyar Nemzeti Tanács Hivatala a módosító javaslatot, majd az elnöklő felolvasta a válaszlevelet, amely azt tartalmazza, hogy nem fogadhatja el a javaslatot lényeges formai és érdemi hiányosságai miatt. Elsősorban a javasolt, a Tanács elé terjesztett záradékjavaslatnak sem az első pontja, sem bármely más része nem tartalmazza Bacskulin István tanácstag által módosítani kívánt tartalmat. Másodsorban a módosítási javaslat tartalmilag hiányos, mivel nem tesz eleget azon általános eljárásjogi követelménynek, miszerint lehetségesnek kell lennie. Az elnöklő hozzátette, hogy Bacskulin István tanácstag módosítási javaslata, amely az előterjesztés mellékletére, azaz a már elfogadott végrehajtó bizottsági Záradékra irányul, amelyet meghozása után már nem lehetséges módosítani. Lulić Emil, jogi szakmunkatárs szintén ismertette a formai hibát, amely arról szól, hogy Bacskulin István tanácstag a már meghozott végrehajtó bizottsági döntést szeretné utólag módosítani, amelynek módosítása nem lehetséges. Z Á R A D É K SZÁM Z/42/2015 KELT január 30-ÁN A Tanács ELFOGADJA a Végrehajtó Bizottság véleményezését a bácsgyulafalvi Kis Ferenc Általános Iskola iskolaszéki tagjainak jelöléséről. Az elnöklő a szavazatok megszámlálása után megállapította, hogy a javaslat 26 igen, 0 tartózkodó, 3 ellene szavazattal elfogadásra került. TIZENHARMADIK NAPIRENDI PONT : A Végrehajtó Bizottság javaslata a doroszlói Petőfi Sándor Általános Iskola iskolaszéki tagjainak jelöléséről Hajnal Jenő elnök felkérte Jerasz Anikót, a Végrehajtó Bizottság elnökét, hogy terjessze be a javaslatot. A Végrehajtó Bizottság elnöke ismertette a Végrehajtó Bizottság döntését. Hozzászólt még: Bacskulin István 14

15 Z Á R A D É K SZÁM Z/43/2015 KELT január 30-ÁN A Tanács ELFOGADJA a Végrehajtó Bizottság javaslatát a doroszlói Petőfi Sándor Általános Iskola iskolaszéki tagjainak jelöléséről. Az elnöklő a szavazatok megszámlálása után megállapította, hogy a javaslat 27 igen, 0 tartózkodó, 3 ellene szavazattal elfogadásra került. TIZENNEGYEDIK NAPIRENDI PONT : A Végrehajtó Bizottság véleményezése az újvidéki Ivo Lola Ribar Általános Iskola igazgatóválasztása kapcsán Hajnal Jenő elnök felkérte Jerasz Anikót, a Végrehajtó Bizottság elnökét, hogy terjessze be a javaslatot. A Végrehajtó Bizottság elnöke ismertette a Végrehajtó Bizottság döntését. Tari István kérdése a szerbiai oktatásügyi miniszter leveléhez kapcsolódott, miszerint az oktatásügyi törvény és a nemzeti tanácsokról szóló törvény nincs összhangban az iskolák igazgatóinak megválasztásának folyamata körül. A tanácstag kérdése, hogy nem szükséges a Magyar Nemzeti Tanács véleménye az igazgatók kinevezésénél. Hajnal Jenő elnök elmondta, hogy a társalapított- és kiemelt általános iskoláknál, illetve ahol magyar oktatás van, az aláírt együttműködések folyamatban vannak, nem történtek meg az értelmezések, ebből adódóan minden olyan véleményezésnél a nemzeti tanácsokról szóló törvény értelmében igen, más értelmezések szerint máshogy van. Az elnöklő elmondta, hogy úgy értelmezik, hogy a véleményezés a feladatuk. Z Á R A D É K SZÁM Z/44/2015 KELT január 30-ÁN A Tanács ELFOGADJA a Végrehajtó Bizottság véleményezését az újvidéki Ivo Lola Ribar Általános Iskola igazgatóválasztása kapcsán. Az elnöklő a szavazatok megszámlálása után megállapította, hogy a javaslat egyhangúlag elfogadásra került. TIZENÖTÖDIK NAPIRENDI PONT: A Végrehajtó Bizottság véleményezése a kátyi Đura Jakšić Általános Iskola igazgatóválasztása kapcsán Hajnal Jenő elnök felkérte Jerasz Anikót, a Végrehajtó Bizottság elnökét, hogy terjessze be a javaslatot. A Végrehajtó Bizottság elnöke ismertette a Végrehajtó Bizottság véleményezését. 15

16 Z Á R A D É K SZÁM Z/45/2015 KELT január 30-ÁN A Tanács ELFOGADJA a Végrehajtó Bizottság véleményezését a kátyi Đura Jakšić Általános Iskola igazgatóválasztása kapcsán. Az elnöklő a szavazatok megszámlálása után megállapította, hogy a javaslat 29 igen, 1 tartózkodó, 0 ellene szavazattal elfogadásra került. TIZENHATODIK NAPIRENDI PONT: A Végrehajtó Bizottság véleményezése az újvidéki Svetozar Marković Toza Általános Iskola igazgatóválasztása kapcsán Hajnal Jenő elnök felkérte Jerasz Anikót, a Végrehajtó Bizottság elnökét, hogy terjessze be a javaslatot. A Végrehajtó Bizottság elnöke ismertette a Végrehajtó Bizottság véleményezését. Z Á R A D É K SZÁM Z/46/2015 KELT január 30-ÁN A Tanács ELFOGADJA a Végrehajtó Bizottság véleményezését az újvidéki Svetozar Marković Toza Általános Iskola igazgatóválasztása kapcsán. Az elnöklő a szavazatok megszámlálása után megállapította, hogy a javaslat 29 igen, 1 tartózkodó, 0 ellene szavazattal elfogadásra került. TIZENHETEDIK NAPIRENDI PONT: A Végrehajtó Bizottság véleményezése a pancsovai Műemlékvédelmi Intézet igazgatójának kinevezése kapcsán Hajnal Jenő elnök felkérte Lovas Ildikót, a Végrehajtó Bizottság tagját, hogy ismertesse a napirendi pontot. Lovas Ildikó ismertette a Végrehajtó Bizottság előzetes jóváhagyását az igazgatói kinevezés kapcsán. A Végrehajtó Bizottság tagja elmondta, hogy Mladenović Miodrag igazgató jelölt márciusától megbízott igazgató volt. A kérdést megvitatta és elfogadta a Kulturális Bizottság is. Bővíz László elmondta, hogy a nagybecskereki egyházmegye a vagyonvisszaszármaztatási folyamat következtében két jelentős ingatlan épületet kapott vissza Pancsova városában, így az Egyházmegye, mint vagyonkezelő, szinte napi kapcsolatban van a pancsovai Műemlékvédelmi Intézettel. A tanácstag kérdése, hogy mi alapján véleményezte a Végrehajtó Bizottság Miodrag Mladenović igazgató jelölt alkalmasságát. Tari István kérése, hogy mondja el valaki, hogy ki az igazgató jelölt. Lovas Ildikó elmondta, hogy Miodrag Mladenović építészmérnök, aki megbízott igazgatóként tevékenykedett, és az elkövetkező időszakban ennek az Intézménynek az igazgatója lesz, egy olyan intézmény igazgatója, amelyet a Magyar Nemzeti Tanács kiemelt intézménnyé nyilvánított. Elmondta továbbá, hogy abban az időszakban, amikor a kiemelt jelentőségű intézmények listáját elfogadták, folyamatosan megkérdőjelezték ezt a tevékenységet, elmondva, hogy semmivel sem Pancsova nem tartozik a magyar nemzeti közösség 16

17 érdeklődési körébe, ott nincsennek olyan tevékenységek, sem kulturális örökség, ami miatt az MNT-nek kiemelt intézménnyé kellene tennie ezeket a levéltárakat. Hozzátette, hogy nagyon fontos minden olyan levéltár, könyvtár, minden olyan ebben az esetben műemlékvédelmi intézet, ami a magyar kulturális örökséget illeti, Pancsován is vannak olyan épületek, amelyek kapcsán az MNT-nek szót kell értenie egy intézmény igazgatójával. Felhívta a figyelmet, hogy az Aracs mindenki számára nagyon fontos a kulturális örökség vonatkozásában, ha nem kezdeményezték volna az együttműködést a Tartományi Műemlékvédelmi Intézettel, akkor ma nem közösen fogalmazták volna meg a tevékenységeket, a Műemlékvédelemnek a koncepcióját, amely alapján az Aracsot megfogják védeni. Z Á R A D É K SZÁM Z/47/2015 KELT január 30-ÁN 1./ A Tanács ELFOGADJA a Végrehajtó Bizottság véleményezését a pancsovai Műemlékvédelmi Intézet igazgatójának kinevezése kapcsán Az elnöklő a szavazatok megszámlálása után megállapította, hogy a javaslat 27 igen, 3 tartózkodó, 0 ellene szavazattal elfogadásra került. TIZENNYOLCADIK NAPIRENDI PONT: A Végrehajtó Bizottság véleményezése a szabadkai Gyermekszínház igazgatóválasztása kapcsán Hajnal Jenő elnök felkérte Lovas Ildikót, a Végrehajtó Bizottság tagját, hogy ismertesse a napirendi pontot. Lovas Ildikó ismertette a Végrehajtó Bizottság véleményezését. Z Á R A D É K SZÁM Z/48/2015 KELT január 30-ÁN 1./ A Tanács ELFOGADJA a Végrehajtó Bizottság véleményezését a szabadkai Gyermekszínház igazgatóválasztása kapcsán Az elnöklő a szavazatok megszámlálása után megállapította, hogy a javaslat 28 igen, 2 tartózkodó, 0 ellene szavazattal elfogadásra került. TIZENKILENCEDIK NAPIRENDI PONT: A Végrehajtó Bizottság tagjelölési javaslata az Újvidéki Színház Igazgatóbizottságába és egy tagjelölés véleményezése Hajnal Jenő elnök felkérte Lovas Ildikót, a Végrehajtó Bizottság tagját, hogy ismertesse a napirendi pontot. Lovas Ildikó ismertette a Végrehajtó Bizottság véleményezését. Bővíz László tanácstag elmondta, hogy támogatja Király Károlyt, az Újvidéki Színház Igazgató Bizottsága elnöke tisztségére. 17

18 Z Á R A D É K SZÁM Z/49/2015 KELT január 30-ÁN A Tanács ELFOGADJA a Végrehajtó Bizottság tagjelölési javaslatát az Újvidéki Színház Igazgatóbizottságába és egy tagjelölés véleményezését Az elnöklő a szavazatok megszámlálása után megállapította, hogy a javaslat 28 igen, 2 tartózkodó, 0 ellene szavazattal elfogadásra került. HUSZADIK NAPIRENDI PONT: A Végrehajtó Bizottság véleményezése a zombori Történelmi Levéltár Igazgató- és Felügyelőbizottságába jelölt tagok kinevezéséről, valamint egy tag jelölésére vonatkozó javaslattevése a zombori Történelmi Levéltár Igazgatóbizottságába Hajnal Jenő elnök felkérte Lovas Ildikót, a Végrehajtó Bizottság tagját, hogy ismertesse a napirendi pontot. Lovas Ildikó ismertette a Végrehajtó Bizottság véleményezését. Z Á R A D É K SZÁM Z/50/2015 KELT január 30-ÁN A Tanács ELFOGADJA a Végrehajtó Bizottság véleményezését a zombori Történelmi Levéltár Igazgató- és Felügyelőbizottságába jelölt tagok kinevezéséről, valamint egy tag jelölésére vonatkozó javaslattevése a zombori Történelmi Levéltár Igazgatóbizottságába Az elnöklő a szavazatok megszámlálása után megállapította, hogy a javaslat egyhangúlag elfogadásra került. HUSZONEGYEDIK NAPIRENDI PONT: A Végrehajtó Bizottság véleményezése az Óbecse Község területén levő utcanév kapcsán Hajnal Jenő elnök felkérte Beretka Katinkát, a Végrehajtó Bizottság tagját, hogy ismertesse a napirendi pontot. Beretka Katinka ismertette a Végrehajtó Bizottság véleményezését. 18

19 Z Á R A D É K SZÁM Z/51/2015 KELT január 30-ÁN A Tanács ELFOGADJA a Végrehajtó Bizottság véleményezését az Óbecse Község területén levő utcanév kapcsán Az elnöklő a szavazatok megszámlálása után megállapította, hogy a javaslat egyhangúlag elfogadásra került. HUSZONKETTEDIK NAPIRENDI PONT: A Végrehajtó Bizottság véleményezése a Nagykikinda Község területén levő utcanevek kapcsán Hajnal Jenő elnök felkérte Beretka Katinkát, a Végrehajtó Bizottság tagját, hogy ismertesse a napirendi pontot. Beretka Katinka ismertette a Végrehajtó Bizottság véleményezését. Bacskulin István elmondta, hogy Nagykikinda településen 3 utca visel magyar nevet. Talpai Sándor elmondta, hogy a feltüntett utcák nem új, hanem meglévő utcákról van szó. Kisoroszon, ahol a magyarok élnek, ott magyar az utcanév is. Nagykikinda községben minden intézmény és közvállalat neve magyarul is ki van írva, a gond, hogy Nagykikinda neve nincs magyarul kiírva, viszont folyamatban van. Ami a határozatot illeti, nem kerültek semmilyen változások az utcanevekre vonatkozólag, itt a városon és a falvakon kívüli részeknek a megnevezése, volt tanyáknak, ezeknek a területeknek a megnevezéséről van szó, ami eddig hivatalosan nem volt megnevezve. Bővíz László elmondta, hogy támogassa a Tanács a hozzájuk megérkező kérelmeket. Elmondta, hogy a szajáni Nagy utcában egymással szemben 6 ház van összedőlve, a tanácstag ezt nagyobb problémának tekinti. Dudás Károly elmondta, hogy óriási küzdelmet kellett vívni Szabadkán is a települések és utcanevek vonatozásában. Talpai Sándor hozzáfűzte, hogy annak az utcának a névváltoztatása, ahol magyarok élnek, az ott lévő 200 polgár számára komoly anyagi dolgot jelentene. Lovas Ildikó hozzátette, hogy valóban nagy belső polémiák árán sikerült elfogadni a magyar helységneveket, de az iskolák elnevezése vonatkozásában, úgy ideológiai szempontból, a kommunista diktatúrából maradt nevek vonatkozásában iskolák, intézmények elnevezése esetében bőven van tennivaló, az utcanevek vonatkozásában is minden bizonnyal van tennivaló. Ezt a fontos feladatot a helytörténészekkel együtt kell elvégezni. A településeink elnevezései is a magyar nyelv és a szókincs részét képezi. Hozzászólt még: Tari István Z Á R A D É K SZÁM Z/52/2015 KELT január 30-ÁN A Tanács ELFOGADJA a Végrehajtó Bizottság véleményezését az Óbecse Község területén levő utcanév kapcsán Az elnöklő a szavazatok megszámlálása után megállapította, hogy a javaslat 29 igen 1 tartózkodó 0 ellene szavazattal elfogadásra került. 19

20 Miután több kérdés illetve indítvány nem hangzott el, mgr. Hajnal Jenő berekesztette a Magyar Nemzeti Tanács negyedik rendes ülését. Befejezve perckor. Tómó Szalma Beáta P. H. Mgr. Hajnal Jenő jegyzőkönyvvezető elnök 20

21 A Magyar Nemzeti Tanács (továbbiakban: Tanács) A nemzeti kisebbségek nemzeti tanácsairól szóló törvény (A Szerb Köztársaság Hivatalos Közlönye, 72/2009., 20/2014 AB határozat és 55/2014.) 22. szakasza 1. bekezdésének 1) pontja és a Magyar Nemzeti Tanács Alapszabálya (elfogadva december 2-án H/1/2014 iratszám alatt) 14. szakasza 1. bekezdésének h) pontja és 41. szakaszának 1. bekezdése alapján a Tanács március 9-i V. rendes ülésén meghozza a következő HATÁROZATOT A VAJDASÁGI MAGYAR HELYSÉGNEVEK MEGHATÁROZÁSÁRÓL SZÓLÓ HATÁROZAT MÓDOSÍTÁSÁRÓL 1. szakasz A Tanács jelen határozatával módosítja a Tanács augusztus 16-án 8/2003 iratszám alatt meghozott és június 19-én H/11/2012 iratszám alatti, valamint a június 5-én H/7/2013 iratszám alatti határozataival módosított A vajdasági magyar helységnevek meghatározásáról szóló határozatát. 2. szakasz Jelen határozat 1. szakasza szerinti határozat 1. szakasza 16. pontjának 3. sora következőképpen módosul S.sz. A község szerb A helység szerb A község magyar A helység magyar elnevezése elnevezése elnevezése elnevezése Novi Sad Budisava Újvidék Tiszakálmánfalva 3. szakasz A határozat további rendelkezései hatályban maradnak. 4. szakasz Jelen határozat az elfogadásának napján lép hatályba. Jelen határozat a Tanács hivatalos honlapján kerül közzétételre. Szabadka, Ago Mamužić u 11./II. Iratszám: H/10/2015 Kelt: március 9-én Mgr. Hajnal Jenő, az MNT elnöke

22 A Magyar Nemzeti Tanács Alapszabálya (elfogadva december 2-án H/1/2014 iratszám alatt), 14. szakasza 1. bekezdésének b) pontja alapján a Magyar Nemzeti Tanács március 9-i V. rendes ülésén meghozza a következő ZÁRADÉKOT A EGYABLAKOS INFORMÁCIÓÁTADÁSÁRÓL ÉS ÜGYINTÉZÉSÉRŐL 1. szakasz Ezen záradékkal a Magyar Nemzeti Tanács (a továbbiakban: Tanács) meghatározza az egyablakos internetes információátadás és ügyintézés alapjait. 2. szakasz Az összehangolt, egységesített, egyablakos internetes megjelenés egy helyen kell, hogy elérhetővé tegye a Tanács feladatkörébe tartozó kérdésekkel kapcsolatos információkat és azokat a programokat, amelyek közvetlenül érintik a nemzeti önazonosság őrzésének és fejlesztésének lehetőségeit a szülőföldön maradás és érdekérvényesítés területén, mint amilyenek: a) az oktatás területén a felsőoktatási ösztöndíj-, diplomahonosítási, iskolabusz-, beiskolázási program, oktatási pályázatok ismertetése, szerbiai pedagógustovábbképző rendszer akkreditált szakképzéseinek megjelentetése, b) a kulturális szféra területén a kulturális kínálatot folyamatosan közlő kulturális kalauz, a nemzeti önazonosságot segítő és fejlesztő kulturális-, ifjúsági, civil programok pályázási lehetőségeinek közlése és segítése, a különböző szervezeti hálók összekapcsolása, a magyar magyar kapcsolattartás és jogvédelem biztosítása, c) a tájékoztatás területén a szakmai színvonal emelését célzó programok támogatási lehetőségei, a digitális átállásra vonatkozó információk, a vajdasági magyar médiaháló elérhetőségi pontjai, a kistérségi-, ifjúsági- és gyermek sajtó, valamint a civil egyesületek pályázási lehetőségei d) a hivatalos nyelvhasználat területéhez tartozó magyar nyelvű iratminták, törvények, jogérvényesítési lehetőségek. Az egységesített, egyablakos internetes információátadás és ügyintézés segíti a vajdasági magyarság térvesztésének megállítását azokon a területeken, ahol az Tanácsnak jogosítványai vannak hozzájárulva az állampolgári és kollektív jogok érvényesítéséhez. Az egyablakos információátadás és ügyintézés mindez által kapocs lehet a magyar emberek és a Tanács Hivatala illetve a magyar emberek és az állami hivatalok között. Az összehangolt, egységesített egyablakos internetes információátadásnak és ügyintézésnek költséghatékonynak kell lennie, ki kell szűrnije a párhuzamosságokat, és egy helyen kell elérhetővé tennie az információkat.

23 3. szakasz A Tanács kötelezi a Tanács Hivatalát, hogy ügyintézését hozza összhangba az egyablakos internetes információátadás és ügyintézés igényeivel legkésőbb 30 napos határidőn belül, mégpedig: a) biztosítva a meghatározott műszaki követelményeknek megfelelő informatikai rendszert, és b) szavatolva ezáltal az elektronikus kapcsolattartást a jogszabályokban meghatározott követelményeknek megfeleljen Erről a Hivatal köteles a Tanács soron következő ülésén beszámolni. 4. szakasz Jelen hatrározat az elfogadásának napján lép hatályba. Jelen határozat a Tanács hivatalos honlapján kerül közzétételre. Szabadka, Ago Mamužić u 11./II. Iratszám: Z/53/2015 Kelt: március 9-én Mgr. Hajnal Jenő az MNT elnöke

24 A Magyar Nemzeti Tanács Alapszabálya (elfogadva december 2-án H/1/2014 iratszám alatt) 16. szakaszának 5. bekezdése, 30. szakaszának 3. bekezdése és 31. szakasza 1. bekezdésének (b) és (c) pontja alapján, a Tanács március 9-i V. rendes ülésén meghozza a következő ZÁRADÉKOT A VÉGREHAJTÓ BIZOTTSÁG A SZABADKAI ZENEISKOLA TANTERVMÓDOSÍTÁSI ELJÁRÁSÁBAN NYILVÁNÍTOTT VÉLEMÉNYE ZÁRADÉKÁNAK JÓVÁHAGYÁSÁRÓL 1. szakasz A Magyar Nemzeti Tanács jóváhagyja a Végrehajtó Bizottság március 2-án meghozott Záradékát a kiemelt jelentőségű oktatási intézmény tantervmódosításának véleményezéséről (MNT /K/ O/1543/3). 2. szakasz Jelen záradék az elfogadásának napján lép hatályba. Jelen záradék a Tanács hivatalos honlapján kerül közzétételre. Szabadka, Ago Mamužić u 11./II. Iratszám: Z/54/2015 Kelt: március 9-én Mgr. Hajnal Jenő, az MNT elnöke

25 A Magyar Nemzeti Tanács Alapszabálya (elfogadva december 2-án H/1/2014 iratszám alatt) 16. szakaszának 5. bekezdése, 30. szakaszának 3. bekezdése és 31. szakasza 1. bekezdésánek (b) és (c) pontja alapján a Tanács március 9-i V. rendes ülésén meghozza a következő ZÁRADÉKOT A VÉGREHAJTÓ BIZOTTSÁG A TORZSAI BRANKO RADIĈEVIĆ ÁLTALÁNOS ISKOLA IGAZGATÓVÁLASZTÁSI ELJÁRÁSBAN NYILVÁNÍTOTT VÉLEMÉNYE ZÁRADÉKÁNAK JÓVÁHAGYÁSÁRÓL 1. szakasz A Magyar Nemzeti Tanács jóváhagyja a Végrehajtó Bizottság február 4-én meghozott Záradékát az igazgatóválasztási eljárásban nyilvánított véleményről (MNT /K/ O/1564/2). 2. szakasz Jelen záradék az elfogadásának napján lép hatályba. Jelen záradék a Tanács hivatalos honlapján kerül közzétételre. Szabadka, Ago Mamužić u 11./II. Iratszám: Z/55/2015 Kelt: március 9-én Mgr. Hajnal Jenő, az MNT elnöke

26 A Magyar Nemzeti Tanács Alapszabálya (elfogadva december 2-án H/1/2014 iratszám alatt) 16. szakaszának 5. bekezdése, 30. szakaszának 3. bekezdése és 31. szakasza 1. bekezdésének (b) és (c) pontja alapján a Tanács március 9-i V. rendes ülésén meghozza a következő ZÁRADÉKOT A VÉGREHAJTÓ BIZOTTSÁG A SZABADKAI BOSA MILIĆEVIĆ KÖZGAZDASÁGI KÖZÉPISKOLA IGAZGATÓVÁLASZTÁSÁNAK ELŐZETES JÓVÁHAGYÁSÁRÓL SZÓLÓ ZÁRADÉK JÓVÁHAGYÁSÁRÓL 1. szakasz A Magyar Nemzeti Tanács jóváhagyja a Végrehajtó Bizottság február 26-án meghozott Határozatát az előzetes jóváhagyás megadásáról (MNT /K/ O/1576/1). 2. szakasz Jelen záradék az elfogadásának napján lép hatályba. Jelen záradék a Tanács hivatalos honlapján kerül közzétételre. Szabadka, Ago Mamužić u 11./II. Iratszám: Z/56/2015 Kelt: március 9-én Mgr. Hajnal Jenő, az MNT elnöke

27 A Magyar Nemzeti Tanács Alapszabálya (elfogadva december 2-án H/1/2014 iratszám alatt) 16. szakaszának 5. bekezdése, 30. szakaszának 3. bekezdése és 31. szakasza 1. bekezdésének (b) és (c) pontja alapján a Tanács március 9-i V. rendes ülésén meghozza a következő ZÁRADÉKOT A VÉGREHAJTÓ BIZOTTSÁG A TÖRÖKBECSEI PAVA SUDARSKI ISKOLÁSKOR ELŐTTI INTÉZMÉNY IGAZGATÓBIZOTTSÁGÁBA VALÓ TAGJELÖLÉS VÉLEMÉNYEZÉSRŐL HOZOTT ZÁRADÉKÁNAK JÓVÁHAGYÁSÁRÓL 1. szakasz A Magyar Nemzeti Tanács jóváhagyja a Végrehajtó Bizottság január 28-án meghozott Záradékát az igazgatóbizottsági tag jelölési eljárásban való véleményezéséről (MNT /K/ O/1565/2). 2. szakasz Jelen záradék az elfogadásának napján lép hatályba. Jelen záradék a Tanács hivatalos honlapján kerül közzétételre. Szabadka, Ago Mamužić u 11./II. Iratszám: Z/57/2015 Kelt: március 9-én Mgr. Hajnal Jenő, az MNT elnöke

28 A Magyar Nemzeti Tanács Alapszabálya (elfogadva december 2-án H/1/2014 iratszám alatt) 16. szakaszának 5. bekezdése, 30. szakaszának 3. bekezdése és 31. szakasza 1. bekezdése (b) és (c) pontja alapján a Tanács március 9-i V. rendes ülésén meghozza a következő ZÁRADÉKOT A VÉGREHAJTÓ BIZOTTSÁG A SZENTTAMÁSI ÖRÖM ISKOLÁSKOR ELŐTTI INTÉZMÉNY IGAZGATÓBIZOTTSÁGÁBA VALÓ TAGJELÖLÉS VÉLEMÉNYEZÉSRŐL HOZOTT ZÁRADÉKÁNAK JÓVÁHAGYÁSÁRÓL 1. szakasz A Magyar Nemzeti Tanács jóváhagyja a Végrehajtó Bizottság február 11-én meghozott Záradékát az igazgatóbizottsági tag jelölési eljárásban való véleményezéséről (MNT /K/ O/1567/1). 2. szakasz Jelen záradék az elfogadásának napján lép hatályba. Jelen záradék a Tanács hivatalos honlapján kerül közzétételre. Szabadka, Ago Mamužić u 11./II. Iratszám: Z/58/2015 Kelt: március 9-én Mgr. Hajnal Jenő, az MNT elnöke

29 A Magyar Nemzeti Tanács Alapszabálya (elfogadva december 2-án H/1/2014 iratszám alatt) 16. szakaszának 5. bekezdése, 30. szakaszának 3. bekezdése és 31. szakasza 1. bekezdésének (b) és (c) pontja alapján a Tanács március 9-i V. rendes ülésén meghozza a következő ZÁRADÉKOT A VÉGREHAJTÓ BIZOTTSÁG A NAGYKIKINDAI NIKOLA VOJVODIĆ KÖZÉPISKOLAI DIÁKOTTHON IGAZGATÓVÁLASZTÁSÁNAK VÉLEMÉNYEZÉSÉRŐL SZÓLÓ ZÁRADÉKÁNAK JÓVÁHAGYÁSÁRÓL 1. szakasz A Magyar Nemzeti Tanács jóváhagyja a Végrehajtó Bizottság február 26-án meghozott Záradékát az igazgatóválasztási eljárásban nyilvánított véleményről (MNT /K/ O/1575/1). 2. szakasz Jelen záradék az elfogadásának napján lép hatályba. Jelen záradék a Tanács hivatalos honlapján kerül közzétételre. Szabadka, Ago Mamužić u 11./II. Iratszám: Z/59/2015 Kelt: március 9-én Mgr. Hajnal Jenő, az MNT elnöke

30 A Magyar Nemzeti Tanács Alapszabálya (elfogadva december 2-án H/1/2014 iratszám alatt) 14. szakasza első bekezdésének u) pontja, valamint 31. szakasza 1. bekezdésének b) pontja alapján a Tanács március 9-i V. rendes ülésén meghozza a következő ZÁRADÉKOT A FORUM KÖNYVKIADÓ INTÉZET A MUNKAHELYEK BELSŐ SZERVEZÉSÉRŐL ÉS RENDSZEREZÉSÉRŐL SZÓLÓ MÓDOSÍTOTT SZABÁLYZATA ELFOGADÁSÁRÓL 1. szakasz A Magyar Nemzeti Tanács elfogadja a Fórum Könyvkiadó Intézet a munkahelyek belső szervezéséről és rendszerezéséről szóló szabályzatának a módosítását. 2. szakasz Jelen záradék az elfogadásának napján lép hatályba. Jelen záradék a Tanács hivatalos honlapján kerül közzétételre. Szabadka, Ago Mamužić u 11./II. Iratszám: Z/60/2015 Kelt: március 9-én Mgr. Hajnal Jenő, az MNT elnöke

31 A Magyar Nemzeti Tanács Alapszabálya (elfogadva december 2-án H/1/2014 iratszám alatt) 14. szakasza első bekezdésének u) pontja, valamint 31. szakasza 1. bekezdésének b) pontja alapján a Tanács március 9-i V. rendes ülésén meghozza a következő ZÁRADÉKOT A FORUM KÖNYVKIADÓ INTÉZET ÉVI PÉNZÜGYI TERVE MÓDOSÍTÁSÁNAK ELFOGADÁSÁRÓL 1. szakasz A Magyar Nemzeti Tanács elfogadja a A Forum Könyvkiadó Intézet évi pénzügyi tervének első módosítását. 2. szakasz Jelen záradék az elfogadásának napján lép hatályba. Jelen záradék a Tanács hivatalos honlapján kerül közzétételre. Szabadka, Ago Mamužić u 11./II. Iratszám: Z/61/2015 Kelt: március 9-én Mgr. Hajnal Jenő, az MNT elnöke

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V MAGYAR NEMZETI TANÁCS Szabadka, Ago Mamužić u 11/II. Iratszám: broj: MNT-000291/K/2015 - J/439/1 Kelt: 2015. március 09-én A Magyar Nemzeti Tanács Ügyrendje 22. és 23. szakasza alapján (elfogadva 2014.

Részletesebben

A TANÁCS OKTATÁSI BIZOTTSÁGA ELNÖKÉNEK ÉS TAGJAINAK MEGVÁLASZTÁSÁRÓL SZÓLÓ VÉGZÉST. 1. szakasz

A TANÁCS OKTATÁSI BIZOTTSÁGA ELNÖKÉNEK ÉS TAGJAINAK MEGVÁLASZTÁSÁRÓL SZÓLÓ VÉGZÉST. 1. szakasz A Magyar Nemzeti Tanács (továbbiakban: Tanács) a Tanács Alapszabályának 37. és 38. szakasza (elfogadva 2014. december 2-án H/1/2014 iratszám alatt) valamint a Tanács Ügyrendjének 19. szakasza alapján (elfogadva

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V MAGYAR NEMZETI TANÁCS Szabadka, Ago Mamužić u 11/II. Iratszám: broj: MNT-002336/K/2014 - J/435/2 Kelt: 2014. decembe 29-én A Magyar Nemzeti Tanács Ügyrendje 22. és 23. szakasza alapján (elfogadva 2014.

Részletesebben

MAGYAR NEMZETI TANÁCS Szabadka, Ago Mamužić u. 11/II. Iratszám/ Ev. broj: MNT-001876/K/2015 - J/448/1 Kelt: 2015. december 29-én

MAGYAR NEMZETI TANÁCS Szabadka, Ago Mamužić u. 11/II. Iratszám/ Ev. broj: MNT-001876/K/2015 - J/448/1 Kelt: 2015. december 29-én MAGYAR NEMZETI TANÁCS Szabadka, Ago Mamužić u. 11/II. Iratszám/ Ev. broj: MNT-001876/K/2015 - J/448/1 Kelt: 2015. december 29-én A Magyar Nemzeti Tanács Ügyrendje 22. és 23. szakasza alapján (elfogadva

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V I K I V O N A T

J E G Y Z Ő K Ö N Y V I K I V O N A T MAGYAR NEMZETI TANÁCS Szabadka, Ago Mamužić u. 11/II. Iratszám: broj: MNT-001390/K/2015 - J/444/1 Kelt: 2015. szeptember 28-án A Magyar Nemzeti Tanács Ügyrendje 22. és 23. szakasza alapján (elfogadva 2014.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYVI KIVONATA

JEGYZŐKÖNYVI KIVONATA A Magyar Nemzeti Tanács ügyrendjének (meghozva 2018. december 10-én az M/H/8/2018. iratszám alatt 59. szakasza alapján készült a Magyar Nemzeti Tanács (a továbbiak: Tanács) 5. rendes ülésének JEGYZŐKÖNYVI

Részletesebben

A tagok köréből jelen volt: A tagok köréből távol maradt A Tanács Hivatala és a meghívottak köréből jelen volt:

A tagok köréből jelen volt: A tagok köréből távol maradt A Tanács Hivatala és a meghívottak köréből jelen volt: A Magyar Nemzeti Tanács ügyrendje (elfogadva 2014. december 2-án a H/2/2014. iratszám alatt és módosítva 2015. április 20-án a H/11/2015. iratszám alatt) 62. szakasza alapján a Magyar Nemzeti Tanács (a

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V I K I V O N A T

J E G Y Z Ő K Ö N Y V I K I V O N A T MAGYAR NEMZETI TANÁCS Szabadka, Ago Mamužić u. 11/II. Iratszám/ Ev. broj: MNT-179/K/2016 - A/693/2 Kelt: 2016. február 26-án A Ügyrendje 22. és 23. szakasza alapján (elfogadva 2014. december 2-án a H/2/2014

Részletesebben

MAGYAR NEMZETI TANÁCS Szabadka, Ago Mamužić u 11/II. Iratszám: broj:mnt /k/ J/439/1 Kelt: április 20-án

MAGYAR NEMZETI TANÁCS Szabadka, Ago Mamužić u 11/II. Iratszám: broj:mnt /k/ J/439/1 Kelt: április 20-án Szabadka, Ago Mamužić u 11/II. Iratszám: broj:mnt-000291/k/2015 - J/439/1 Kelt: 2015. április 20-án A Magyar Nemzeti Tanács Ügyrendje 22. és 23. szakasza alapján (elfogadva 2014. december 2-án H/2/2014

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYVI KIVONATA

JEGYZŐKÖNYVI KIVONATA A Magyar Nemzeti Tanács ügyrendjének (meghozva 2018. december 10-én az M/H/8/2018. iratszám alatt 59. szakasza alapján készült a Magyar Nemzeti Tanács (a továbbiak: Tanács) 4. rendes ülésének JEGYZŐKÖNYVI

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V I K I V O N A T

J E G Y Z Ő K Ö N Y V I K I V O N A T MAGYAR NEMZETI TANÁCS Szabadka, Ago Mamužić u 11/II. Iratszám: broj: MNT-000946/K/2015 - A/528/1 Kelt: 2015. június 30-án A Magyar Nemzeti Tanács Ügyrendje 22. és 23. szakasza alapján (elfogadva 2014.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYVI KIVONATA

JEGYZŐKÖNYVI KIVONATA A ügyrendjének (elfogadva 2014. december 2-án a H/2/2014. iratszám alatt és módosítva 2015. április 20-án a H/11/2015. iratszám alatt) 6a alapján készült a (a továbbiak: Tanács) 27. rendes ülésének JEGYZŐKÖNYVI

Részletesebben

J E G Y ZŐKÖNYV. HVB. elnök Alapszolgáltatási Központ vezetője. Jászszentlászló polgármestere

J E G Y ZŐKÖNYV. HVB. elnök Alapszolgáltatási Központ vezetője. Jászszentlászló polgármestere J E G Y ZŐKÖNYV Készült: Móricgát Községi Önkormányzat Képviselő-testületének, 2014. október 21-én 14 30 órai kezdettel megtartott a l a k u l ó képviselő-testületi üléséről. Ülés helye: Móricgát Faluház

Részletesebben

A tagok köréből jelen volt: A tagok köréből hiányzott A Tanács Hivatala és a meghívottak köréből jelen volt:

A tagok köréből jelen volt: A tagok köréből hiányzott A Tanács Hivatala és a meghívottak köréből jelen volt: A ügyrendje (elfogadva 2014. december 2-án a H/2/2014. iratszám alatt és módosítva 2015. április 20-án a H/11/2015. iratszám alatt) 6a alapján a (a továbbiakban: Tanács) 19. rendes üléséről elkészült a

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYVI KIVONATA

JEGYZŐKÖNYVI KIVONATA A ügyrendjének (elfogadva 2014. december 2-án a H/2/2014. iratszám alatt és módosítva 2015. április 20-án a H/11/2015. iratszám alatt) 6a alapján készült a (a továbbiak: Tanács) 33. rendes ülésének JEGYZŐKÖNYVI

Részletesebben

A tagok köréből jelen volt: A tagok köréből hiányzott A Tanács Hivatala és a meghívottak köréből jelen volt:

A tagok köréből jelen volt: A tagok köréből hiányzott A Tanács Hivatala és a meghívottak köréből jelen volt: A Magyar Nemzeti Tanács ügyrendje (elfogadva 2014. december 2-án a H/2/2014. iratszám alatt és módosítva 2015. április 20-án a H/11/2015. iratszám alatt) 62. szakasza alapján a Magyar Nemzeti Tanács (a

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Mikekarácsonyfa. Községi Önkormányzat Képviselőtestülete év április hó 18. napján. megtartott nyilvános üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Mikekarácsonyfa. Községi Önkormányzat Képviselőtestülete év április hó 18. napján. megtartott nyilvános üléséről JEGYZŐKÖNYV Mikekarácsonyfa Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 2016. év április hó 18. napján megtartott nyilvános üléséről Határozatok: Sorszáma Kódja 11/2016.(IV.18.) Rendeletek: Sorszáma (kihirdetés

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV Cecei Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének január 28-án 14,30 órai kezdettel tartott rendes üléséről

JEGYZŐKÖNYV Cecei Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének január 28-án 14,30 órai kezdettel tartott rendes üléséről Ikt.szám:..-1/2015. JEGYZŐKÖNYV Cecei Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. január 28-án 14,30 órai kezdettel tartott rendes üléséről A Képviselő-testülete által meghozott határozat

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYVI KIVONATA

JEGYZŐKÖNYVI KIVONATA A ügyrendjének (elfogadva 2014. december 2-án a H/2/2014. iratszám alatt és módosítva 2015. április 20-án a H/11/2015. iratszám alatt) 62. szakasza alapján készült a (a továbbiak: Tanács) 28. rendes ülésének

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V I K I V O N A T

J E G Y Z Ő K Ö N Y V I K I V O N A T MAGYAR NEMZETI TANÁCS Szabadka, Ago Mamužić u. 11/II. Iratszám/ Ev. broj: MNT-001817/K/2015 - J/447/1 Kelt: 2015. december 22-én A Magyar Nemzeti Tanács Ügyrendje 22. és 23. szakasza alapján (elfogadva

Részletesebben

T Á R G Y M U T A T Ó KENGYEL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE november 27-én megtartott rendkívüli NYÍLT ülés jegyzőkönyvéhez

T Á R G Y M U T A T Ó KENGYEL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE november 27-én megtartott rendkívüli NYÍLT ülés jegyzőkönyvéhez T Á R G Y M U T A T Ó KENGYEL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2017. november 27-én megtartott rendkívüli NYÍLT ülés jegyzőkönyvéhez 117/2017.(XI.27.) Kt. Hat. A napirendi pontokra tett javaslatról

Részletesebben

Zártkörű tanácskozás.

Zártkörű tanácskozás. JEGYZŐKÖNYV DUNAKANYAR TÉRSÉGI FEJLESZTÉSI TANÁCS 2007. március 30-ai váci üléséről Készült: A Dunakanyar Térségi Fejlesztési Tanács 2007. március 30-ai alakuló váci ülésén. Jelen vannak: A mellékelt jelenléti

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jelen vannak: J E G Y Z Ő K Ö N Y V Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szociális és Lakásügyi Bizottsága 2014. február 24-én (hétfő) 15:00 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V I K I V O N A T

J E G Y Z Ő K Ö N Y V I K I V O N A T MAGYAR NEMZETI TANÁCS Szabadka, Ago Mamužić u 11/II. Iratszám: broj:mnt-001026/k/2015 - J/443/1 Kelt: 2015. július 15-én A Ügyrendje 22. és 23. szakasza alapján (elfogadva 2014. december 2-án H/2/2014

Részletesebben

Jegyzőkönyv. A Dél-alföldi Környezetvédelmi Társulás március 30-i üléséről

Jegyzőkönyv. A Dél-alföldi Környezetvédelmi Társulás március 30-i üléséről Jegyzőkönyv A Dél-alföldi Környezetvédelmi Társulás 2010. március 30-i üléséről Tartalomjegyzék 1/2010. (III. 30.) TT. A 2010. március 30-i Dél-alföldi Környezetvédelmi Társulás 4. o. napirendi pontjainak

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. a Hunyadfalva Községi Önkormányzat október 27-i a l a k u l ó képviselő-testületi üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. a Hunyadfalva Községi Önkormányzat október 27-i a l a k u l ó képviselő-testületi üléséről. 1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V a Hunyadfalva Községi Önkormányzat 2014. október 27-i a l a k u l ó képviselő-testületi üléséről. M U T A T Ó : Határozat/Rendelet: Tárgy: 54/2014. (X. 27.) Napirendi pontok elfogadása.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV Vajtai Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. január 22-én 16,30 órai kezdettel tartott rendes üléséről

JEGYZŐKÖNYV Vajtai Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. január 22-én 16,30 órai kezdettel tartott rendes üléséről Ikt.szám:..-1/2015. JEGYZŐKÖNYV Vajtai Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. január 22-én 16,30 órai kezdettel tartott rendes üléséről A Képviselő-testülete által meghozott határozat

Részletesebben

Fertőd Város Képviselő-testülete

Fertőd Város Képviselő-testülete Fertőd Város Képviselő-testülete 29/2012. SZÁMÚ J E G Y Z Ő K Ö N Y V 2012. szeptember 17. napján megtartott R E N D K Í V Ü L I K É P V I S E L Ő T E S T Ü L E T I Ü L É S É R Ő L Készült: 3 példányban

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Babits Emil Hofferné Hanich Erika Kovács Attila Oszvald József Ruppert Báláné Scheer József Schindler László Tihanyiné Baki Zsuzsanna

JEGYZŐKÖNYV. Babits Emil Hofferné Hanich Erika Kovács Attila Oszvald József Ruppert Báláné Scheer József Schindler László Tihanyiné Baki Zsuzsanna JEGYZŐKÖNYV A Veszprém Megyei Német Kisebbségi Önkormányzat testületének 2007. március 14-én 10.00 órai kezdettel Veszprémben, a Megyeháza I. emeleti Szent István termében megtartott alakuló üléséről.

Részletesebben

8296 Monostorapáti, Petőfi u Hegyesd, Zrínyi u Taliándörögd, Kossuth u Kapolcs, Kossuth u. 62.

8296 Monostorapáti, Petőfi u Hegyesd, Zrínyi u Taliándörögd, Kossuth u Kapolcs, Kossuth u. 62. Önkormányzati Képviselő-testület Önkormányzati Képviselő-testület 8296 Monostorapáti, Petőfi u. 123. 8296 Hegyesd, Zrínyi u. 1. Önkormányzati Képviselő-testület Önkormányzati Képviselő-testület 8295 Taliándörögd,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testülete Jogi és Ellenőrzési Bizottságának 2016. május 12-én a Városháza kistermében 15 00 órai kezdettel megtartott rendkívüli üléséről.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYVI KIVONATA

JEGYZŐKÖNYVI KIVONATA A Magyar Nemzeti Tanács ügyrendjének (elfogadva 2014. december 2-án a H/2/2014. iratszám alatt és módosítva 2015. április 20-án a H/11/2015. iratszám alatt) 62. szakasza alapján készült a Magyar Nemzeti

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V ÚRKÚT NÉMET NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8409 Ú R K Ú T, Rákóczi u. 45. Szám: 80-3/2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2016. április 14-én (csütörtökön) 16.00 órai kezdettel megtartott

Részletesebben

Legénd Községi Önkormányzat Képviselő-testületének évi 12. számú Jegyzőkönyve

Legénd Községi Önkormányzat Képviselő-testületének évi 12. számú Jegyzőkönyve Legénd Községi Önkormányzat 2011. évi 12. számú Jegyzőkönyve Készült: 2011. április 27-én a legéndi önkormányzat hivatalában megtartott rendkívüli -testületi ülésről 2 Jelen vannak: Szavlik Zoltán Antal

Részletesebben

A tagok köréből jelen volt: A tagok köréből hiányzott A Tanács Hivatala és a meghívottak köréből jelen volt:

A tagok köréből jelen volt: A tagok köréből hiányzott A Tanács Hivatala és a meghívottak köréből jelen volt: A Magyar Nemzeti Tanács ügyrendje (elfogadva 2014. december 2-án a H/2/2014. iratszám alatt és módosítva 2015. április 20-án a H/11/2015. iratszám alatt) 62. szakasza alapján a Magyar Nemzeti Tanács (a

Részletesebben

Monostorapáti és Hegyesd községek Óvodai Intézményfenntartó Társulása 8296 Monostorapáti, Petőfi u Szám: 45-1/2017. J e g y z ő k ö n y v

Monostorapáti és Hegyesd községek Óvodai Intézményfenntartó Társulása 8296 Monostorapáti, Petőfi u Szám: 45-1/2017. J e g y z ő k ö n y v Intézményfenntartó Társulása 8296 Monostorapáti, Petőfi u. 123. Szám: 45-1/2017. J e g y z ő k ö n y v Készült: Intézményfenntartó Társulásának 2017. február 1-én /szerdán/ 19.00 órai kezdettel megtartott

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. P Á K A Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. szeptember 30 -án tartott nyílt üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. P Á K A Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. szeptember 30 -án tartott nyílt üléséről 170/17/2014. Z A L A megye P Á K A Község Önkormányzata J E G Y Z Ő K Ö N Y V P Á K A Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. szeptember 30 -án tartott nyílt üléséről Határozatok: 110/2014. (IX.30.)

Részletesebben

8296 Monostorapáti 8296 H e g y e s d. J e g y z ő k ö n y v. Monostorapáti község Önkormányzat Képviselő-testülete

8296 Monostorapáti 8296 H e g y e s d. J e g y z ő k ö n y v. Monostorapáti község Önkormányzat Képviselő-testülete Önkormányzati Képviselő-testület Önkormányzati Képviselő-testület 8296 Monostorapáti 8296 H e g y e s d Száma: 182-4/2009. J e g y z ő k ö n y v Készült: Monostorapáti község Önkormányzata Képviselő-testülete,

Részletesebben

Torony: 113/2012. (XI.13.) számú határozatot A Toronyi Közös Önkormányzati Hivatal létrehozásáról szóló megállapodás elfogadásáról

Torony: 113/2012. (XI.13.) számú határozatot A Toronyi Közös Önkormányzati Hivatal létrehozásáról szóló megállapodás elfogadásáról 21/2012. Torony Község Önkormányzata Képviselő-testülete, Dozmat Község Önkormányzata Képviselő-testülete és Felsőcsatár Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2012. november 13-i nyílt együttes ülésének

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV MOLNÁRI HORVÁT NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT. Molnári Horvát Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. április 30 -ai ülése

JEGYZŐKÖNYV MOLNÁRI HORVÁT NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT. Molnári Horvát Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. április 30 -ai ülése Szám: 6-4/2013. JEGYZŐKÖNYV MOLNÁRI HORVÁT NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2013. ÁPRILIS 30-ÁN MEGTARTOTT ÜLÉSÉRŐL Határozatok sorszáma Kódja 11 G8 12 G 2 13 G 2 14 G 2 15 G 2 JEGYZŐKÖNYV

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január 09-i nyílt üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január 09-i nyílt üléséről Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2740 Abony, Kossuth tér 1. 1/2013/JT. 2/2013. sz. határozat J E G Y Z Ő K Ö N Y V Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január 09-i nyílt üléséről

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V I K I V O N A T

J E G Y Z Ő K Ö N Y V I K I V O N A T MAGYAR NEMZETI TANÁCS Szabadka, Ago Mamužić u 11/II. Iratszám: broj: MNT-000841/K/2015 - J/442/1 Kelt: 2015. június 10-én A Magyar Nemzeti Tanács Ügyrendje 22. és 23. szakasza alapján (elfogadva 2014.

Részletesebben

Somogyzsitfa Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8734 Somogyzsitfa, Május 1. u Tel/Fax:

Somogyzsitfa Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8734 Somogyzsitfa, Május 1. u Tel/Fax: Somogyzsitfa Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8734 Somogyzsitfa, Május 1. u. 64.. Email: zsitfa@level.datanet.hu Tel/Fax: 85-310-323 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Az ülés helye: Mártírok u. 64.)

Részletesebben

ALSÓNEMESAPÁTI ROMA NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 2013. április 29-ei nyilvános ülésének. j e g y z ő k ö n y v e HATÁROZATOK

ALSÓNEMESAPÁTI ROMA NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 2013. április 29-ei nyilvános ülésének. j e g y z ő k ö n y v e HATÁROZATOK ALSÓNEMESAPÁTI ROMA NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2013. április 29-ei nyilvános ülésének j e g y z ő k ö n y v e Szám: 152-3/2013. HATÁROZATOK Tartalom: KÓD 8/2013.(IV.29.) határozat

Részletesebben

Jegyzőkönyv. A MAGISZ március 24.-i ismételt- közgyűléséről

Jegyzőkönyv. A MAGISZ március 24.-i ismételt- közgyűléséről Jegyzőkönyv A MAGISZ 2017. március 24.-i ismételt- közgyűléséről Az Egyesület adatai: Neve: Magyar Agrárinformatikai Szövetség (MAGISZ) Székhelye: 4032 Debrecen, Böszörményi út. 138. Adószáma: 18234873-1-09

Részletesebben

8296 Monostorapáti, Petőfi u Hegyesd, Zrínyi u. 1. J e g y z ő k ö n y v

8296 Monostorapáti, Petőfi u Hegyesd, Zrínyi u. 1. J e g y z ő k ö n y v Önkormányzati Képviselőtestület Önkormányzati Képviselőtestület 8296 Monostorapáti, Petőfi u. 123. 8296 Hegyesd, Zrínyi u. 1. Száma: 182-6/2009. J e g y z ő k ö n y v Készült: Monostorapáti Önkormányzat

Részletesebben

Mikekarácsonyfa. Horváth Anikó alpolgármester Varga Zoltánné, Makker Ferencné Igazi László települési képviselők. Kovácsné Horváth Anikó jegyző

Mikekarácsonyfa. Horváth Anikó alpolgármester Varga Zoltánné, Makker Ferencné Igazi László települési képviselők. Kovácsné Horváth Anikó jegyző J e g y z ő k ö n y v K é s z ü l t: Az ülés helye: Jelen vannak Mikekarácsonyfa Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2017. szeptember 13-án 15,00 órakor megtartott nyilvános üléséről Önkormányzati

Részletesebben

Bazsi Község Önkormányzata 8352 Bazsi, Fő u. 91. Tel/Fax: 87/ J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Bazsi Község Önkormányzata 8352 Bazsi, Fő u. 91. Tel/Fax: 87/ J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szám: 120-27/2011. Bazsi Község Önkormányzata 8352 Bazsi, Fő u. 91. Tel/Fax: 87/352-201 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2011. április 5-én 18,00 órakor megtartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Önkormányzati

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Egészségügyi Bizottsága 2010. augusztus 30-án 13 30 órakor megtartott nyílt ülésén. A bizottsági ülés helye: Polgármesteri Hivatal tanácsterme Jelen van: Tóth István elnök,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének június 15-én 18,00 órakor megtartott rendkívüli üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének június 15-én 18,00 órakor megtartott rendkívüli üléséről Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel: 74/595-911, Fax: 74/595-910... sz. példány Szám: 152-16/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Decs nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

Szám: 588-6/2015. A D Á S Z T E V E L

Szám: 588-6/2015. A D Á S Z T E V E L Szám: 588-6/2015. A D Á S Z T E V E L Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. november 18. napján 17 óra 40 perckor megtartott képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv Adásztevel

Részletesebben

Az ELSŐ HAZAI ENERGIA-PORTFOLIÓ NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ. RÉSZVÉNYTÁRSASÁG HU-1118 Budapest, Ménesi u. 22. szám

Az ELSŐ HAZAI ENERGIA-PORTFOLIÓ NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ. RÉSZVÉNYTÁRSASÁG HU-1118 Budapest, Ménesi u. 22. szám Cégjegyzékszáma: Fővárosi Törvényszék Cégbírósága: 0l-10-043313 KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV A TÁRSASÁG 2013. 04. 19-I ÉVI RENDES KÖZGYŰLÉSÉRŐL Készült: Az ELSŐ HAZAI ENERGIA-PORTFOLIÓ NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ (a

Részletesebben

Az ELSŐ HAZAI ENERGIA-PORTFOLIÓ NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV A TÁRSASÁG 2011. 04. 18-I ÉVI RENDES KÖZGYŰLÉSÉRŐL

Az ELSŐ HAZAI ENERGIA-PORTFOLIÓ NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV A TÁRSASÁG 2011. 04. 18-I ÉVI RENDES KÖZGYŰLÉSÉRŐL Cégjegyzékszáma: Fővárosi Bíróság: 0l-10-043313 KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV A TÁRSASÁG 2011. 04. 18-I ÉVI RENDES KÖZGYŰLÉSÉRŐL Készült: Az ELSŐ HAZAI ENERGIA-PORTFOLIÓ NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ (a továbbiakban röviden:

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Rakamaz Város Önkormányzata Városgazdálkodási Bizottságának május 28. napján megtartott üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Rakamaz Város Önkormányzata Városgazdálkodási Bizottságának május 28. napján megtartott üléséről. JEGYZŐKÖNYV Készült: a 2008. május 28. napján megtartott üléséről. Jelen vannak: Héri Viktor a bizottság elnöke, Jakab Magdolna Palsics János Tóth István bizottsági tagok, Távolmaradt: Farkas Ernő polgármester

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Nyirád és Szőc Községek Önkormányzatai Képviselő-testületeinek. együttes, nyilvános üléséről május 25.

JEGYZŐKÖNYV. Nyirád és Szőc Községek Önkormányzatai Képviselő-testületeinek. együttes, nyilvános üléséről május 25. Ügyszám: 133-61/2017. JEGYZŐKÖNYV Nyirád és Szőc Községek Önkormányzatai Képviselő-testületeinek együttes, nyilvános üléséről 2017. május 25. Nyirád 2017 1 Jegyzőkönyv Készült: Az ülés helye: Nyirád és

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 209 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jászdózsa Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. augusztus 29- én megtartott soron kívüli ülésén. Az ülés helye: A községháza nagyterme. Jelen vannak: mellékelt

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV Cece Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének március 12. napján 16,00 órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV Cece Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének március 12. napján 16,00 órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről Ikt.szám: 875-3/2015. JEGYZŐKÖNYV Cece Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 12. napján 16,00 órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről A Képviselő-testülete által meghozott határozat

Részletesebben

Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. június 27-én (pénteken) du. 13. 00 órai kezdettel megtartott soros nyílt ülésének

Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. június 27-én (pénteken) du. 13. 00 órai kezdettel megtartott soros nyílt ülésének 7/2014. Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. június 27-én (pénteken) du. 13. 00 órai kezdettel megtartott soros nyílt ülésének Jegyzőkönyve Napirend: A polgármester beszámolója a két

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. 22/2013.( IX.6.) MNÖ határozatot:

JEGYZŐKÖNYV. 22/2013.( IX.6.) MNÖ határozatot: JEGYZŐKÖNYV Készült: A Veszprém Megyei Német Önkormányzat testületének 2013. szeptember 6-án 15 30 órai kezdettel Veszprémben, a Német Házban (Thököly u. 11.) megtartott nyilvános üléséről. Jelen voltak:

Részletesebben

Ikt.szám: 946-1/2014. JEGYZŐKÖNYV Vajta Községi Önkormányzat Képviselő-testületének október 17-én órai kezdettel tartott alakuló üléséről

Ikt.szám: 946-1/2014. JEGYZŐKÖNYV Vajta Községi Önkormányzat Képviselő-testületének október 17-én órai kezdettel tartott alakuló üléséről Ikt.szám: 946-1/2014 JEGYZŐKÖNYV Vajta Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. október 17-én 16 30 órai kezdettel tartott alakuló üléséről A testületi ülésen meghozott száma, tárgya: HATÁROZAT

Részletesebben

Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel/Fax: 74/595-900. J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel/Fax: 74/595-900. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel/Fax: 74/595-900. sz. példány Szám: 476-23/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Decs nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2012.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Napirendi pontok: 1. Köszöntő és a napirendi pontok ismertetése, valamint elfogadása Előterjesztő: Fekete Csanád, DÖK elnök

JEGYZŐKÖNYV. Napirendi pontok: 1. Köszöntő és a napirendi pontok ismertetése, valamint elfogadása Előterjesztő: Fekete Csanád, DÖK elnök JEGYZŐKÖNYV Nemzeti Közszolgálati Egyetem Doktorandusz Önkormányzat (2017/2. számú) Küldöttgyűlésének 2017. március 20-án 17:30 kezdettel tartott üléséről Helye: 1101 Budapest, X. Hungária krt. 9-11. A

Részletesebben

Az ELSŐ HAZAI ENERGIA PORTFOLIÓ NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV A TÁRSASÁG I ÉVI RENDES KÖZGYŰLÉSÉRŐL

Az ELSŐ HAZAI ENERGIA PORTFOLIÓ NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV A TÁRSASÁG I ÉVI RENDES KÖZGYŰLÉSÉRŐL Cégjegyzékszáma: Fővárosi Bíróság: 0l-10-043313 KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV A TÁRSASÁG 2006. 04. 07-I ÉVI RENDES KÖZGYŰLÉSÉRŐL Készült: Helyszín: Az ELSŐ HAZAI ENERGIA PORTFOLIÓ NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ (a továbbiakban

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Nyirád és Szőc Községek Önkormányzatai Képviselő-testületeinek. együttes, nyilvános üléséről április 29.

JEGYZŐKÖNYV. Nyirád és Szőc Községek Önkormányzatai Képviselő-testületeinek. együttes, nyilvános üléséről április 29. Ügyszám: 87-57/2015. JEGYZŐKÖNYV Nyirád és Szőc Községek Önkormányzatai Képviselő-testületeinek együttes, nyilvános üléséről 2015. április 29. Nyirád 2015 1 Jegyzőkönyv Készült: Az ülés helye: Nyirád és

Részletesebben

ELTE TáTK Kari Tanács-ülés Jegyzőkönyv február 21. JEGYZŐKÖNYV az ELTE Társadalomtudományi Kar Kari Tanácsának üléséről

ELTE TáTK Kari Tanács-ülés Jegyzőkönyv február 21. JEGYZŐKÖNYV az ELTE Társadalomtudományi Kar Kari Tanácsának üléséről JEGYZŐKÖNYV az ELTE Társadalomtudományi Kar Kari Tanácsának üléséről Időpont 2017. február 21. 14 00 Helyszín ELTE Lágymányosi Campus, Északi Tömb 0.100C Kari Tanácsterem Elnök Juhász Gábor JELEN VANNAK

Részletesebben

Jegyzőkönyv. A Képviselő-testület 10 igen szavazattal meghozta alábbi határozatát. Határozat

Jegyzőkönyv. A Képviselő-testület 10 igen szavazattal meghozta alábbi határozatát. Határozat Jegyzőkönyv Készült: Szegvár Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. július 14-én Szegvár Nagyközség Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében tartott rendkívüli nyílt üléséről Jelen voltak:

Részletesebben

Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. október 4-én (péntek) 11.05 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt üléséről.

Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. október 4-én (péntek) 11.05 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt üléséről. Szám: 1/1-173/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. október 4-én (péntek) 11.05 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt üléséről. Az ülés helye:

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: május 27-én, a Szent Adalbert Központ Földszinti Fogadótermében (2500 Esztergom, Szent István tér 10.)

Jegyzőkönyv. Készült: május 27-én, a Szent Adalbert Központ Földszinti Fogadótermében (2500 Esztergom, Szent István tér 10.) Jegyzőkönyv Készült: 2015. május 27-én, a Szent Adalbert Központ Földszinti Fogadótermében (2500 Esztergom, Szent István tér 10.) Jelen vannak: a mellékelt jelenléti ív szerint Tárgy: a Magyar Vízkútfúrók

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2015.április 29. napján megtartott ülésén.

Jegyzőkönyv. Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2015.április 29. napján megtartott ülésén. Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 3596 Szakáld, Aradi út. 4. Jegyzőkönyv Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2015.április 29. napján megtartott ülésén. Jelen vannak:

Részletesebben

ÜGYRENDI-JOGI-SZOCIÁLIS BIZOTTSÁGA

ÜGYRENDI-JOGI-SZOCIÁLIS BIZOTTSÁGA III. Iktatószám: 280-2/2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Jászladány Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete ÜGYRENDI-JOGI-SZOCIÁLIS BIZOTTSÁGA 2016. január 28-i n y í l t s o r o n k í v ü l i k i b ő v

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV Cece Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. augusztus 1-jén 8,00 órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV Cece Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. augusztus 1-jén 8,00 órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről Ikt.szám: 1949-1/2014. JEGYZŐKÖNYV Cece Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. augusztus 1-jén 8,00 órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről A Képviselő-testülete által meghozott határozat

Részletesebben

Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete. Ügyrendi Bizottsága. 2015. április 27.-én (hétfőn) de. 10 órakor megtartott soros nyílt ülésének

Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete. Ügyrendi Bizottsága. 2015. április 27.-én (hétfőn) de. 10 órakor megtartott soros nyílt ülésének 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5/2015. Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete Ügyrendi Bizottsága 2015. április 27.-én (hétfőn) de. 10 órakor megtartott soros nyílt ülésének Jegyzőkönyve 5 5 5

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Izsák Város Önkormányzat Képviselő-testülete 457/8/2015 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Izsák Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. augusztus 11.-én megtartott rendkívüli üléséről Izsák Város Önkormányzat

Részletesebben

8296 Monostorapáti, Petőfi u Hegyesd, Zrínyi u Taliándörögd, Kossuth u Kapolcs, Kossuth u. 62.

8296 Monostorapáti, Petőfi u Hegyesd, Zrínyi u Taliándörögd, Kossuth u Kapolcs, Kossuth u. 62. 8296 Monostorapáti, Petőfi u. 123. 8296 Hegyesd, Zrínyi u. 1. 8295 Taliándörögd, Kossuth u. 39. 8294 Kapolcs, Kossuth u. 62. 8293 Vigántpetend, Kossuth u. 32. 8308 Sáska, Rákóczi u. 4. Száma: 1101-3/2016.

Részletesebben

Magyar Naturisták Egyesülete Székhely, levelezési cím: 2337 Délegyháza, Naturista part 1318

Magyar Naturisták Egyesülete Székhely, levelezési cím: 2337 Délegyháza, Naturista part 1318 Jegyzőkönyv kivonat a Magyar Naturisták Egyesületének rendes közgyűlésén hozott határozatairól Időpont: 2016. április 16. 10 óra Helyszín: Délegyháza Művelődési Ház, Délegyháza, Szabadság tér 1. Jelen

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült a Bugyi Nagyközségi Önkormányzat november 12-i rendkívüli ülésén

J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült a Bugyi Nagyközségi Önkormányzat november 12-i rendkívüli ülésén J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült a Bugyi Nagyközségi Önkormányzat 2018. november 12-i rendkívüli ülésén Hozott határozatok: 223/2018. (11.12.)-től 224/2018. (11.12)-ig Hozott rendeletek: - 1 J E G Y

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jelen vannak: J E G Y Z Ő K Ö N Y V Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szociális és Lakásügyi Bizottsága 2015. november 25 -én (szerda) 15:00 órai kezdettel a Hatvani Közös Önkormányzati

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV Vajta Község Önkormányzat Képviselő-testületének február 26-án 16,00 órai kezdettel tartott rendkívüli nyilvános üléséről

JEGYZŐKÖNYV Vajta Község Önkormányzat Képviselő-testületének február 26-án 16,00 órai kezdettel tartott rendkívüli nyilvános üléséről Ikt.szám: 262 /2014 JEGYZŐKÖNYV Vajta Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. február 26-án 16,00 órai kezdettel tartott rendkívüli nyilvános üléséről A Képviselő-testülete által meghozott határozat

Részletesebben

Odaítélt összeg (dinár) Pályázó elnevezése. No. Kókai Imre Általános Iskola. Eszközbeszerzés (informatikai eszközök) Temerin

Odaítélt összeg (dinár) Pályázó elnevezése. No. Kókai Imre Általános Iskola. Eszközbeszerzés (informatikai eszközök) Temerin A Magyar Nemzeti Tanács támogatásainak eljárási rendjéről szóló határozat (elfogadva 2016. január 29-én a H/1/2016. iratszám alatt) 16. szakaszának 1. bekezdése és a Magyar Nemzeti Tanács Oktatási Bizottságának

Részletesebben

Jegyzőkönyv készült a Kulturális, Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottság május 15-én 12:00 órakor megtartott rendes üléséről

Jegyzőkönyv készült a Kulturális, Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottság május 15-én 12:00 órakor megtartott rendes üléséről Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzatának Kulturális, Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottsága Jegyzőkönyv készült a Kulturális, Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottság 2019. május 15-én 12:00

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYVI KIVONATA

JEGYZŐKÖNYVI KIVONATA A ügyrendjének (elfogadva 2014. december 2-án a H/2/2014. iratszám alatt és módosítva 2015. április 20-án a H/11/2015. iratszám alatt) 62. szakasza alapján készült a (a továbbiak: Tanács) 25. rendes ülésének

Részletesebben

8296 Monostorapáti, Petőfi u Hegyesd, Zrínyi u Taliándörögd, Kossuth u Kapolcs, Kossuth u. 62.

8296 Monostorapáti, Petőfi u Hegyesd, Zrínyi u Taliándörögd, Kossuth u Kapolcs, Kossuth u. 62. 8296 Monostorapáti, Petőfi u. 123. 8296 Hegyesd, Zrínyi u. 1. 8295 Taliándörögd, Kossuth u. 39. 8294 Kapolcs, Kossuth u. 62. 8293 Vigántpetend, Kossuth u. 32. 8308 Sáska, Rákóczi u. 4. Szám: 46-6/2017.

Részletesebben

Dédestapolcsány Község Önkormányzat Képviselő-testülete június 16-án megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyve

Dédestapolcsány Község Önkormányzat Képviselő-testülete június 16-án megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyve Dédestapolcsány Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. június 16-án megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyve 172/2015. (VI.16.) határozata a Dédes Szolgáltató Nonprofit Kft. VA és az Önkormányzat

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8496. KISPIRIT Szám: 342-2/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kispirit Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2013. április 29-én (hétfőn) 10,00 órai kezdettel megtartott

Részletesebben

Fertőd Város Képviselő-testülete

Fertőd Város Képviselő-testülete Fertőd Város Képviselő-testülete 37/2012. SZÁMÚ J E G Y Z Ő K Ö N Y V 2012. november 30. napján megtartott R E N D K Í V Ü L I K É P V I S E L Ő T E S T Ü L E T I Ü L É S É R Ő L Készült: 3 példányban

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének február 12-én 17 órakor megtartott rendkívüli üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének február 12-én 17 órakor megtartott rendkívüli üléséről Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel: 74/595-911, Fax: 74/595-910... sz. példány Szám: 404-2/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V 2014. február 12-én 17 órakor megtartott

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jelen vannak: J E G Y Z Ő K Ö N Y V Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szociális és Lakásügyi Bizottsága 2015. szeptember 23 -án (szerda) 15:00 órai kezdettel a Hatvani Közös Önkormányzati

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Jelen vannak:

JEGYZŐKÖNYV. Jelen vannak: JEGYZŐKÖNYV Uraiújfalu, Vasegerszeg,Nagygeresd, Nemesládony, Simaság és Vámoscsalád községek képviselő-testületeinek 2014. december 18-án 17 óra 30 perckor az Uraiújfalui Közös Önkormányzati Hivatal tanácskozó

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Somlójenő Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 8478 Somlójenő, Petőfi u. 99. Szám: 214-4/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Somlójenő Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2013. április 23-án

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jelen vannak: J E G Y Z Ő K Ö N Y V Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szociális és Lakásügyi Bizottsága 2016. augusztus 15-én (hétfő) 15:30 órai kezdettel a Hatvani Közös Önkormányzati

Részletesebben

Bazsi Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8352 Bazsi, Fő u. 91. Tel/Fax: 87/ J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Bazsi Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8352 Bazsi, Fő u. 91. Tel/Fax: 87/ J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szám: 40-32/2010. 1. Bazsi Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8352 Bazsi, Fő u. 91. Tel/Fax: 87/352-201 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2010. április 21-én 18,05 órakor megtartott nyilvános üléséről.

Részletesebben

HATÁROZATOT A MAGYAR NEMZETI TANÁCS ÉVI KIEMELT JELENTŐSÉGŰ ÁLTALÁNOS ISKOLAI KÖZOKTATÁSI INTÉZMÉNYEK PÁLYÁZATA JOGOSULTSÁGI RANGSORÁRÓL

HATÁROZATOT A MAGYAR NEMZETI TANÁCS ÉVI KIEMELT JELENTŐSÉGŰ ÁLTALÁNOS ISKOLAI KÖZOKTATÁSI INTÉZMÉNYEK PÁLYÁZATA JOGOSULTSÁGI RANGSORÁRÓL MAGYAR NEMZETI TANÁCS ELNÖK Szerb Köztársaság Iratszám: E/H/8/2019. Szabadka, 2019. május 28. A Magyar Nemzeti Tanács alapszabályа (meghozva 2018. december 10-én аz M/H/7/2018. iratszám alatt) 23. szakasza

Részletesebben

BFTE - Megismételt rendkívüli taggyűlés Jegyzőkönyv

BFTE - Megismételt rendkívüli taggyűlés Jegyzőkönyv Helye: Ökológiai Intézet, BFTE iroda. 3525 Miskolc, Kossuth u. 13. I. emelet Ideje: 2016.08.23., kedd 17.00 óra BFTE - Megismételt rendkívüli taggyűlés 2016. Jegyzőkönyv Makár Richárd: Köszöntöm a megismételt

Részletesebben

T Á R G Y M U T A T Ó KENGYEL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE április 27-én megtartott rendkívüli NYÍLT ülés jegyzőkönyvéhez

T Á R G Y M U T A T Ó KENGYEL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE április 27-én megtartott rendkívüli NYÍLT ülés jegyzőkönyvéhez T Á R G Y M U T A T Ó KENGYEL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2018. április 27-én megtartott rendkívüli NYÍLT ülés jegyzőkönyvéhez 44/2018.(IV.27.) Kt. Hat. A napirendi pontokra tett javaslatról

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT képviselő-testület augusztus 11-ei rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT képviselő-testület augusztus 11-ei rendkívüli üléséről JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT képviselő-testület 2011. augusztus 11-ei rendkívüli üléséről 626/2011.(VIII.11.) Ökt. h. A képviselő-testület egyetért Tóthné Szabó Éva képviselő asszony módosító javaslatával, hogy

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYVI KIVONATA

JEGYZŐKÖNYVI KIVONATA A Magyar Nemzeti Tanács ügyrendjének (elfogadva 2014. december 2-án a H/2/2014. iratszám alatt és módosítva 2015. április 20-án a H/11/2015. iratszám alatt) 62. szakasza alapján készült a Magyar Nemzeti

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Nagyecseden, a Polgármesteri Hivatal tanácstermében, 2018. december 28-án az önkormányzati képviselő-testület r e n d k í v ü l i nyilvános üléséről Jelen voltak: Kovács

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 83 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jászdózsa Községi Önkormányzat Pénzügyi Bizottságának 2014. június 23-án megtartott rendkívüli ülésén. Az ülés helye: Jelen vannak: A községháza nagyterme mellékelt jelenléti

Részletesebben

Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének június 21.-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének

Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének június 21.-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. június 21.-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének a. napirendje b. jegyzőkönyve c. határozatok:64-67/2013. (VI. 21.) számú határozatok d.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének február 16-án 14 órakor megtartott rendkívüli nyílt üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének február 16-án 14 órakor megtartott rendkívüli nyílt üléséről Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel: 74/595-911, Fax: 74/595-910 1. sz. példány Szám: 469-5/2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben