A közbeszerzés Portugáliában. A közbeszerzés, mint globális menedzsment-eszköz
|
|
- Dóra Mészárosné
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 A közbeszerzés Portugáliában A közbeszerzés, mint globális menedzsment-eszköz Nemzetközi Konferencia a Közbeszerzések Tanácsa szervezésében november 17. Budapest
2 A prezentáció fı pontjai 1. ANCP, a Nemzeti Közbeszerzési Ügynökség áttekintés 2. Átfogó közbeszerzési stratégia felülvizsgálat és eredmények 3. Az elektronikus közbeszerzés perspektívája 2
3 Amit az Európai Unió mond a közbeszerzésrıl 3
4 A közbeszerzés reformja Portugáliában egy fenntartható struktúra felé Állami szervek Állami szervek UMC ANCP Nemzeti Közbeszerzési Ügynökség. UMC ANCP 2007-ben alapították abból a célból, hogy a Minisztériumi Beszerzési Egységekkel (UMC) együtt megvalósítsa és irányítsa az Nemzeti Közbeszerzési Rendszert (SNCP). Feladata: a hatékonyság és a megtakarítások elımozdítása a portugál közigazgatásban. 4 4
5 Az Ügynökség fı prioritásai ( ) Közbeszerzési pályázatok keretmegállapodások odaítélése céljából, olyan áru- és szolgáltatáskategóriákra kiterjedıen, amelyek a közigazgatás közös szükségleteit elégítik ki (eddig 16 kategória). A stratégia célja, hogy értéket teremtsen, pénzügyi nyereséget, megtakarítást és költségcsökkentést eredményezzen a keretmegállapodások révén, amelyek egyébiránt az összevonási folyamat eredményeként elımozdítják az együttmőködést és a méretgazdaságosságot. Egy olyan Technológiai Modell kialakítása és gyakorlati megvalósítása, amely képes teljes körő támogatást nyújtani a keretmegállapodási eljárásokhoz és a lehívásokhoz. Ösztönzött statisztikai tájékoztatás és beszámolók a közbeszerzés kapcsán (áruk és szolgáltatások). Egy átfogó Közbeszerzési Tájékoztatási Rendszer felállítása, amely mind az ellenırzés-irányítási igényeket, mind az EU követelményeit kielégíti. 5
6 Az Ügynökség ütemterve: egy fenntartható és kiegyensúlyozott rendszer felé Legfontosabb értékek: Átláthatóság, egyenlı bánásmód, tisztességes verseny A nemzeti és EU szabályozással való összhang Fenntarthatóság (a gazdasági és környezetvédelmi elemek prioritása) A kkv-k közbeszerzési piacokhoz való hozzáférésének elısegítése Fı célok: Gazdasági: A megtakarítások fokozása a közbeszerzésben (hozzájárulva az adófizetık pénzének megbízható felhasználásához); Környezetvédelmi (zöld közbeszerzés): a környezetvédelmi követelmények fokozatos beépítése az alkalmassági / minısítési és bírálati szempontok sorába 6
7 Az Ügynökség stratégiai célkitőzései és módszere Stratégiai célkitőzések: Államadósság A kiadások ellenırzése Takarékosság A közigazgatás hatékonyságának növelése és modernizálása A gazdasági versenyképesség elımozdítása Környezetvédelem / Zöld Közbeszerzés Módszer: A folyamat optimalizálása és szabályozása Közbeszerzési eljárás keretmegállapodás odaítélése céljából Együttmőködés és méretgazdaságosság Egy hosszú távú beszerzési politika kialakítása Jogszabályi intézkedések elfogadása Tájékoztató rendszerek, útmutatók kidolgozása 7
8 A Portugál Közbeszerzési Rendszer (SNCP) Az SNCP, az ANCP és az UMC kivételével, magába foglalja a kötelezı jelleggel és önkéntesen résztvevı ajánlatkérıket (a klasszikus és a közszolgáltató szektorból egyaránt) A kötelezıen résztvevı ajánlatkérık a Közvetlen Állami Közigazgatási Szolgálatok és Állami Intézmények Az SNCP önkéntes tagjai az alábbiak lehetnek Helyhatóságok (Helyi önkormányzatok); A helyi önkormányzatok tulajdonában lévı vállalatok Regionális szervek Állami vállalatok Egyéb (mint a közhasznú egyesületek...) 8
9 A Portugál Közbeszerzési Rendszer (SNCP) A legfontosabb érdekelt felek Kormány Pénzügy miniszté rium Ajánlatkérık/ Ajánlattevık ANCP Minisztériumközi Tanácsadó Bizottság Közösség/ Társadalom UMC (15) A klasszikus és közszolgáltató szektor ajánlatkérıi (kötelezı és önkéntes) MPU: Ministerial Purchasing Units (Minisztériumi Beszerzı Egységek) 9
10 Központosított Modell - Keretmegállapodás (FA) a szerzıdések és beszerzések céljából ANCP Minisztériumi Beszerzı Egységek (MPU) Az ajánlattevık alkalmasságának megállapítása és minden egyes keretmegállapodás esetében a legjobb ajánlatok számára történı odaítélés A keretszerzıdésekben megtalálható áru- és szolgáltatáskategóriák beszerzése Call Off Szakasz Nyilvános pályázat Ajánlattevı kiválasztása Ajánlatkérés Nyertes ajánlattevık Ajánlatkérés Tárgyalás Odaítélés A HL útján közzétett hirdetményben bejelentett nyilvános pályázat. A dokumentáció elérhetı elektronikus úton Az ajánlattevıre vonatkozó mőszaki és pénzügyi alkalmassági szempontok Technikai és funkcionális követelmények, a szerzıdés szerinti követelmények és a gazdasági ajánlat kiértékelése Keretmegállapodás központosítás A szerzıdés odaítélése az összességében legelınyösebb ajánlatok számára VAGY a legalacsonyabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlatok számára Az ajánlattételi felhívás megküldése az összes nyertes ajánlattevı számára (FA szerzıdık) Elektronikus árlejtés vagy hagyományos tárgyalás A legjobb ajánlat (az összességében legelınyösebb ajánlat VAGY a legalacsonyabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat), a keretmegállapodásban meghatározottak szerint A Keretszerzıdések szerinti áru- és szolgáltatáskategóriák kötelezıek a központi államigazgatási szervekre nézve Az árubeszerzések és szolgáltatásmegrendelések központosítása a keretszerzıdések szerint Az ANCP dönthet a keretmegállapodások hatálya alá tartozó árubeszerzések és szolgáltatásmegrendelések Központosítáról (példa: Jármővek és jármővek biztosítása) 10
11 KERETMEGÁLLAPODÁSOK /18/EK IRÁNYELV Egyetlen gazdasági szereplıvel - Az ANCP által nem alkalmazott FAk Amikor egy keretmegállapodást egyetlen gazdasági szereplıvel kötnek, az ezen a megállapodáson alapuló szerzıdéseket a keretmegállapodásban lefektetett feltételek keretei között kell odaítélni. E szerzıdések odaítélése céljából az ajánlatkérık írásban egyeztethetnek azzal a piaci szereplıvel, akivel a keretmegállapodást megkötötték, és kérhetik, hogy egészítse ki ajánlatát a szükséges mértékben. Több gazdasági szereplıvel A több gazdasági szereplıvel kötött keretmegállapodásokon alapuló szerzıdések az alábbiak szerint ítélhetık oda: a) vagy a keretmegállapodásban lefektetett feltételek alkalmazásával, a verseny újbóli megnyitása nélkül, b) vagy, abban az estben, ha a keretmegállapodás nem tartalmazza az összes feltételt, és a felek ismét versenyhelyzetben vannak ugyanazon és ha szükséges, pontosabban megfogalmazott - feltételek alapján, valamint ha szükséges további, a keretmegállapodás mőszaki leírásában szereplı feltételek alapján, az alábbi eljárás szerint: szereplıkkel; (a) az ajánlatkérık minden odaítélendı szerzıdés esetében írásban egyeztetnek a szerzıdés teljesítésére képes gazdasági... (d) az ajánlatkérık annak az ajánlattevınek ítélik oda az egyes szerzıdéseket, aki a keretmegállapodás mőszaki leírásában meghatározott bírálati szempontok szerint a legjobb ajánlatot nyújtja be. ANCP Keretmegállapodások 11
12 A prezentáció fı pontjai 1. ANCP, a Nemzeti Közbeszerzési Ügynökség áttekintés 2. Átfogó közbeszerzési stratégia felülvizsgálat és eredmények 3. Az elektronikus közbeszerzés perspektívája 12
13 Keretmegállapodások (FAk) Célkitőzések Intézkedések Pozitív hatás Közkiadások FAk a legnagyobb kiadási kategóriák esetében Áruk és szolgáltatások standardizálása Az állami kiadások és fogyasztás csökkentése és racionalizálása. Az államadósság ellenırzése Megtakarítás Odaítélés elsısorban a legalacsonyabb ár szempontja alapján A maximális ár és a minıségi és SLA követelményeknek való megfelelést biztosító minimális mőszaki követelmények meghatározása Államadósság csökkentése Hatékonyság A beszerzési folyamat egyszerősítése IT innováció az elektronikus beszerzés révén Ajánlattevık kiválasztása Az üzleti folyamat elektronikus alapúvá tétele A közigazgatás modernizációjának lehetıvé tétele és az Kormányzás elımozdítása Versenyképesség és minıség Ajánlattevık kiválasztása gazdasági, pénzügyi, mőszaki, környezetvédelmi, minıségi és SLA feltételek alapján Csoportos ajánlattétel és alvállalkozásba adás lehetısége Részajánlattételi lehetıség regionális alapon, valamint áruk és szolgáltatások alapján Piaci versenyképesség fejlesztése Ajánlattevık sokszínősége és kkv-k A legjobb piaci feltételek a közigazgatás számára Zöld közbeszerzés célkitőzései Irányítási tájékoztatási rendszer Irányítási tájékoztatás az ajánlattevıkön keresztül az ANCP, MPU és ajánlatkérık (kötelezı) részére Keretszerzıdések teljesítésének nyomon követése Beszerzési folyamat folyamatos javítása 13
14 Az Ügynökség közbeszerzési eljárásai 2008/2011 Kiadási kategóriák Autó- és motorbiztosítás Takarítási szolgáltatások és termékek Elektromos jármővek Energia (beleértve: Villamos Energia) E-beszerzési eszközök Az érvényesség kezdete Feb 2011 Aug 2010 Sep 2011 Nov 2011 Jun 2009 # ajánlatte vık minısített és alkalmasnak talált ajánlattevı (70%+ kkv) Az Ügynökség keretmegállapodásain keresztül elköltött éves állami kiadás: Üzemanyag és LGP Sep millió euró (az SNCP Hardware Távbeszélı vonal (hang és adat) Aug 2011 Jun szervek összkiadásainak kb. 80%-a) Étel Jul Megtakarítás: : Mobiltelefonok Irodai berendezés Sep 2008 Mar Becslés: 150 millió euró Papír és irodaszer Apr Elért: 168 millió euró (+12%) Nyomtatás és fénymásolás Apr Keretmegállapodás Biztonsági és İrzési szolgáltatások Software engedélyezés Utazás és szállás Apr 2010 Sep 2009 Sep Keretmegállapodás megújítás alatt Jármővek és motorbiciklik Felújítás alatt 27 14
15 Önkéntes ajánlatkérıkre vonatkozó adatok és más alapvetı számadatok % N. voluntary entities Total Oct % 18 4% 39 9% % YTD Suppliers Voluntary entities Framework Agreements 0 Regional authorities State owned companies Others Local authorities (municipalities) Local authorities owned companies Körülbelül állami szerv számára kötelezı érvényő a rendszer alkalmazása 15
16 Tények & Adatok Éves állami kiadások a keretmegállapodások hatálya alá tartozó áru- és szolgáltatáskategóriák tekintetében Megtakarítás millió EUR (Össz. 80%-a) 168 millió EUR ( ) Ajánlattevık száma a pályázati eljárásokban YTD 293 Minısített/nyertes ajánlattevık százalékos aránya YTD 85% (250) Kkv-k aránya a nyertes ajánlattevık között 76% Peres eljárások aránya 8,3%. Magas a sikeres eljárások aránya 86% Illeték 0,5% 3% Ügynökség dolgozóinak teljes létszáma 40 16
17 Zöld Közbeszerzés A Zöld Közbeszerzésrıl szóló Nemzeti Stratégia célkitőzései Célok Odaítélés elıtti zöld szempontokat magukban foglaló eljárások 15% 30% 50% Környezetvédelmi odaítélési szempontot is magukban foglaló közbeszerzési eljárások értéke 15% 30% 50% 17
18 Zöld Közbeszerzés 18
19 A közbeszerzés Portugáliában Fıbb kihívások Központosítás fokozása az ANCP szervezetén belül: a beszerzések keretmegállapodások révén történı központosítása útján A rendszerben részt vevı szervek számának növelése A keretmegállapodások új generációja (2.0 változat): új kategóriák létrehozása és a meglévı keretmegállapodások javítása Az Ökológiai Közbeszerzésre irányuló új stratégia megvalósítása és a zöld szempontok átdolgozása Képzések és tudatosságnövelést célzó találkozók szervezése, a szakértelem fejlesztése és az elektronikus eszközök használata a közbeszerzésben A keretmegállapodások eredményeinek és teljesítésének folyamatos ellenırzése. A technológiai modell fejlesztése, Source to Pay Fenntarthatóság megırzése és érték nyújtása 19
20 A prezentáció fı pontjai 1. ANCP, a Nemzeti Közbeszerzési Ügynökség áttekintés 2. Az elektronikus közbeszerzés perspektívája 3. Átfogó közbeszerzési stratégia felülvizsgálat és eredmények 20
21 Beszerzési folyamat Sourcing Aggregáció Ajánlatkérés Odaítélés/ Szerzıdés Megrend elés Számlázá s Kifizetés E-közbeszerzés összetevıi Kötelezı az elektronikus alkalmazás november óta sourcing aggregáció ajánlatkérés / odaítélés szerzıdés katalógus megrend elés számlázá s kifizetés Az ANCP által létrehozott, jelenlegi technológiai modell szerint 21
22 sourcing aggregation tendering / awarding contract catalogue ordering invoicing payment 2010 A kötelezı közbeszerzése elsı éve Portugáliában, az közbeszerzés sikeres elfogadása az összes érdekelt fél elkötelezettségén alapult, nevezetesen a már létrejött elektronikus közbeszerzési platform-mőködtetıkön, akik több éves tapasztalattal rendelkeznek a piacon. Az összes platform esetében követelmény a külön jogszabály szerinti hitelesítés. A résztvevık: Ajánlatkérık Gazdasági szereplık Elektronikus Közbeszerzési Platform-mőködtetık Külsı auditorok a Platform megfelelésének vizsgálata céljából Az közbeszerzési Platformok Nemzeti Hitelesítési Hivatala CEGER Nemzeti Közbeszerzési Ügynökség - ANCP Nemzeti Közbeszerzési Portál InCI ( Egyetemek / Képzési intézmények A központi közigazgatáshoz és állami intézményekhez tartozó ajánlatkérık kötelesek az ANCP által odaítélt keretmegállapodást igénybe venni az elektronikus közbeszerzési platformokra történı szerzıdéskötéskor. 22
23 sourcing aggregation tendering / awarding contract catalogue ordering invoicing payment 2010 A kötelezı közbeszerzés elsı éve Biztonság Folyamat Egyszerősítette az ajánlattevık/állami szervek viszonyát a közbeszerzési eljárásban; Csökkentette a papírfelhasználás mennyiségét; Az egységes pályázati folyamat javítása; A kommunikáció javítása; Mőködés-irányítási változás. Átláthatóság Az értékhatárok alatti és az értékhatárok feletti szerzıdések értékének nyomon követése; Auditálás javítása A folyamatok gyorsabbak és hatékonyabbak. Az elektronikus aláírás és az elektronikus regisztráció bevezetése Workflow dokumentum kezelés Adatok Auditálási folyamatának javítása; 23
24 A közbeszerzés reformja Portugáliában E-közbeszerzés a fókuszban Állami költségvetési tervezés Aggregáció Sourcing Megrendelés/Szá mla/fizetés Állami szervek hirdetményfela dás ajánlatkérés odaítélés Ajánlattevık Internet-alapú eszközök Jelentés az odaítélt közbeszerzési szerzıdések kapcsán Közbeszerzési megtakarítások Kezelési díjak 24
25 Elektronikus közbeszerzés A tapasztalatokból levont következtetések és a legfontosabb kihívások Legfontosabb problémakör: lehetetlenné teszi a közbeszerzési folyamat ellenırzését és nyomon követését, ha a tájékoztatás nem egységes a közbeszerzési folyamat során Megoldás: a folyamat egészét átfogó (end-to-end) technológiai modell kialakítása, amely nemcsak az átlátható és költséghatékony beszerzési folyamatokat biztosítja, hanem az állami kiadások csökkentésére és optimalizálására irányuló stratégiai döntések elısegítéséhez szükséges adatbázis felépítését is: sourcing aggregation tendering / awarding contract catalogue ordering invoicing payment Az ügynökség szerint e modell gyakorlati megvalósítása lehetıvé fogja tenni, hogy teljesítse feladatát három kulcsfontosságú stratégiai szempont mentén: Pénzügyi mind rövidtávon mind hosszútávon megvalósítani a szükséges megtakarításokat és a közkiadások csökkentését; Politikai teljes mértékig átlátható, szigorú és hatékony közbeszerzési folyamatokon keresztül; Társadalmi jobb minıségő szolgáltatás nyújtása az összes érdekelt fél számára, elérni a támogatásukat és a hozzájárulásukat egy alapvetı, az adófizetık pénzének hatékony felhasználása felé mutató, a közigazgatásban végbemenı kulturális változás mentén. 25
26 Elektronikus közbeszerzés Új trend kialakítása a közszféra irányításában Az közbeszerzés mint a beszerzésirányítás IT eszköze Minden egyes állami szerv eszközöl befektetéseket a technológiába, a folyamatokba és az ellenırzésbe; A folyamat-optimalizáció helyett befektetések eszközlése az IT integrációba; Proaktivitás helyett reaktív adatkezelés; Minden egyes állami szerv befektet a saját humán és funkcionális szakértelmébe. 6 Elektronikus közbeszerzés A következı lépés Globális közbeszerzési beruházási szükségletek (M ) Az közbeszerzés mint a közbeszerzési stratégia része Funkcionális terven alapuló közös folyamatok kiépítése, üzleti folyamat&ajánlattevıi oldalak Olyan megosztott értékő fenntartható megoldás kialakítása, amely csökkenti az állami befektetés mértékét A közbeszerzésnek a kormány egyik stratégiai területeként történı kezelése A szervezet-irányítás elımozdítása az elektronikus közbeszerzésben. 4 2 E-Procurement as a Global Procurement Strategy E-Procurement as Support IT Tools 0 Year 1 Year 2 Year 3 Year 4 Year 5 26
27 Elektronikus Közbeszerzési Együttmőködési Platform Public Procurement Common Model Data integration SourcTo-Pay Solution Együttmőködés (interoperabilitás): a Problémától a Megoldásig A legfontosabb együttmőködési adatok meghatározása a közbeszerzési folyamatban, azok egymásnak történı eljuttatása céljából (pl.: megnézni egy szerzıdést, frissíteni egy katalógust ); Egységes alapon nyugvó megoldások meghatározása az IT szolgáltatók számára; Hatékony rendszerek beépítése. API Szolgáltatás-orientált felépítés Egy sor, a közbeszerzési szakmával kapcsolatos szolgáltatás nyújtása Innováció Piaci Érték. sourcing aggregation tendering / awarding contract catalogue ordering invoicing payment 27
28 Az elektronikus közbeszerzés kapcsán levont végkövetkeztetések Az közbeszerzés legfontosabb tényezıi A siker legfontosabb tényezıi és aspektusai Az közbeszerzés nem a közbeszerzési beruházás IT eszköz által történı elısegítése, hanem a közbeszerzési stratégia meghatározásának új megközelítése. Egy Globális Megosztott E-közbeszerzési Modellbe történı befektetés optimalizálja az irányítást és lecsökkenti a felesleges pazarlás miatti kiadásokat. Kormányzati Top-Down Projekt, a közbeszerzés átformálása taktikai jellegőbıl stratégiai jellegővé. Politikai Szervezet-irányítási modell létrehozása az közbeszerzés tekintetében, és a jogszabályok hozzáigazítása az új globális trendhez. Az közbeszerzés sikere elsısorban az egyszerőség, az átláthatóság, a megbízható folyamatok és az emberek hozzáértésének függvénye, és csak ezek után következnek a technológiai kérdések. Az közbeszerzés nem csupán megtakarítást eredményez, hanem hasznot is. Pénzügyi A végrehajtásra összpontosító változásmenedzsment terv. Társadalmi Érték és szolgáltatás nyújtása (a költség, kockázat és teljesítés teljes mértékő átláthatósága) az érdekelt felek számára, valamint a gazdasági és üzleti jóváhagyás megszerzése. 28
29 Köszönöm!
Az EU közbeszerzési politikájának
Az EU közbeszerzési politikájának modernizálása Az Egységes piaci intézkedéscsomag elkötelezettsége "Átdolgozott és modernizált közbeszerzési jogi keretek, melyeknek célja, hogy alátámasszák egy olyan
Bolgár közbeszerzési portál - az e- közbeszerzés áttekintése és a kialakítását célzó lépések
Bolgár közbeszerzési portál - az e- közbeszerzés áttekintése és a kialakítását célzó lépések ANA MITKOVA A Bolgár Közbeszerzési Ügynökség Közbeszerzés Nyilvántartási és Ellenırzési Igazgatóságának vezetıje
A környezetbarát (zöld) közbeszerzés helyzete és lehetıségei az Európai Unióban
A közbeszerzések aktuális kérdései Budapest, 2011. november 16-17. A környezetbarát (zöld) közbeszerzés helyzete és lehetıségei az Európai Unióban Szuppinger Péter Regionális Környezetvédelmi Központ Magyar
Hivatalos név: Nemzeti azonosító szám: 2. Postai cím: Város: NUTS-kód: Postai irányítószám: Ország: Kapcsolattartó személy:
Kiegészítés az Európai Unió Hivatalos Lapjához Információ és online formanyomtatványok: http://simap.ted.europa.eu I. szakasz: Ajánlatkérő I.1) Név és címek 1 (jelölje meg az eljárásért felelős összes
Közbeszerzési Értesítő száma: 2018/106. Eljárást megindító felhívás Közbeszerzési
Tájékoztató eljárás eredményéről-egységes fővárosi parkolás-irányítási rendszer kialakítása érdekében egyes parkolási létesítmények IKSZR rendszerrel integrált működésének kialakítása Közbeszerzési Értesítő
A kkv-k hozzáférése az uniós közbeszerzési piacokhoz
A kkv-k hozzáférése az uniós közbeszerzési piacokhoz Poszler Gergő Európai Bizottság Belső Piaci és Szolgáltatási Főigazgatóság C/2 csoport Közbeszerzési jog I. A jelen prezentációban szereplő információk
Elektronikus közbeszerzés Szlovákiában. Elıadó: Emília Gregorová Szlovák Köztársaság Közbeszerzési Hivatala
Elektronikus közbeszerzés Szlovákiában Elıadó: Emília Gregorová Szlovák Köztársaság Közbeszerzési Hivatala Az elıadás vázlata 1.A Közbeszerzési Hivatal feladatai és céljai 2.Közbeszerzési folyamat és közbeszerzési
- Szervezeti felépítés, hatáskörök és felelısségek (beleértve az irányító- és a kis projekt
3. Melléklet: A Svájci-Magyar Együttmőködési Program keretében mőködı Pályázati Alapok, a Projekt Elıkészítési Alap, a Technikai Segítségnyújtás Alap, és az Ösztöndíj Alap Szabályzata és Eljárásrendje
Dorogi Városüzemeltetési Nonprofit KFT. Molnárné Király Éva Ügyvezetı Nyertes ajánlattevı:
Hirdetmény tulajdonságai Hirdetmény Közbeszerzési Értesítı száma: 2009 / 103 Ajánlatkérı: Dorogi Városüzemeltetési Nonprofit KFT. Molnárné Király Éva Ügyvezetı Nyertes ajánlattevı: RELABOR Foglalkozási
Kaspersky vírusvédelem licenc megújítása az Országos Reumatológiai és Fizioterápiás Intézet számára
Kaspersky vírusvédelem licenc megújítása az Országos Reumatológiai és Fizioterápiás Intézet számára Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/52 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés Hirdetmény típusa: Tájékoztató az
Közbeszerzési Értesítő száma: 2017/50 Eljárást megindító felhívás Közbeszerzési
EH-A KEHOP-1.2.0-15-2016-0007, Megyei Klímastratégia és Megyei Éghajlatváltozási Platform létrehozása Békés Megyében című projekt keretében módszertani fejlesztési és szemléletformálási feladatok ellátása.
Dunántúli Regionális Vízmő Zrt. Nyertes ajánlattevı: DRV Zrt. üzemvezetıségei, a dokumentációban meghatározottak szerint
Vissza Hirdetmény Közbeszerzési Értesítı száma: 2010 / 115 Ajánlatkérı: Dunántúli Regionális Vízmő Zrt. Nyertes ajánlattevı: Teljesítés helye: DRV Zrt. üzemvezetıségei, a dokumentációban meghatározottak
A HU A azonosító számú projekt keretében önkéntesek toborzása, kiválasztása, felkészítése és önkéntes adatbázis összeállítása
A HU11-0002-A1-2013 azonosító számú projekt keretében önkéntesek toborzása, kiválasztása, felkészítése és önkéntes adatbázis összeállítása Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/79 Beszerzés tárgya: Szolgáltatásmegrendelés
Hivatalos név: Nemzeti azonosító szám: 2. Postai cím: Város: NUTS-kód: Postai irányítószám: Ország: Kapcsolattartó személy:
Kiegészítés az Európai Unió Hivatalos Lapjához Információ és online formanyomtatványok: http://simap.ted.europa.eu I. szakasz: Ajánlatkérő I.1) Név és címek 1 (jelölje meg az eljárásért felelős összes
Tűzjelző és beléptető rendszer kivitelezése
Tűzjelző és beléptető rendszer kivitelezése Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/145 Beszerzés tárgya: Építési beruházás Hirdetmény típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről/2015 KÉ Eljárást megindító
Tájékoztató nevezett közbeszerzési eljárás eredményéről.
Tájékoztató nevezett közbeszerzési eljárás eredményéről. Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/127 Beszerzés tárgya: Szolgáltatásmegrendelés Hirdetmény típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről/2015 KÉ
Közbeszerzési Értesítı száma: 2013/121 Beszerzés tárgya: Szolgáltatásmegrendelés Hirdetmény típusa:
Közbeszerzési Értesítı száma: 2013/121 Beszerzés tárgya: Szolgáltatásmegrendelés Hirdetmény típusa: Tájékoztató az eljárás eredményérıl (1-es minta)/ké/2013.07.01 KÉ Eljárás fajtája: Nyílt Közzététel dátuma:
K1742 Integrált irányítási rendszerek felügyelete, tanúsítása ( időszakra, mint audit ciklusra vonatkoztatva)
K1742 Integrált irányítási rendszerek felügyelete, tanúsítása (2017-2019. időszakra, mint audit ciklusra vonatkoztatva) Közbeszerzési Értesítő száma: 2017/38 Eljárást megindító felhívás Közbeszerzési Beszerzés
Zöld közbeszerzés a gyakorlatban
MAGYAR KÖZBESZERZÉSI INTÉZET - the Greenstitute WWW.KOZBESZERZESIINTEZET.HU Zöld közbeszerzés a gyakorlatban Előadó: dr. Barna Orsolya ügyvéd, közbeszerzési és fenntarthatósági tanácsadó barnao@kozbeszerzesiintezet.hu
Csomagolóanyag tájékoztató
Csomagolóanyag tájékoztató Közbeszerzési Értesítő száma: 2018/145 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés Hirdetmény típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről/2015 KÉ Eljárást megindító felhívás Közbeszerzési
8. melléklet a 92/2011. (XII.30.) NFM rendelethez A SZERZİDÉS TELJESÍTÉSÉRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓK I. SZAKASZ: A SZERZİDÉS ALANYAI
8. melléklet a 92/2011. (XII.30.) NFM rendelethez A SZERZİDÉS TELJESÍTÉSÉRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓK I. SZAKASZ: A SZERZİDÉS ALANYAI I.1) AZ AJÁNLATKÉRİKÉNT SZERZİDİ FÉL NEVE ÉS CÍME Hivatalos név: Lajosmizse
Tájékoztató az eljárás eredményéről - Miskolc, Petőfi u. 23. szám alatti épület erkélyeinek felújítása
Tájékoztató az eljárás eredményéről - Miskolc, Petőfi u. 23. szám alatti épület erkélyeinek felújítása Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/42 Beszerzés tárgya: Építési beruházás Hirdetmény típusa: Tájékoztató
TÁJÉKOZTATÓ A SZERZİDÉS TELJESÍTÉSÉRİL I. SZAKASZ: A SZERZİDÉS ALANYAI I.1) AZ AJÁNLATKÉRİKÉNT SZERZİDİ FÉL NEVE ÉS CÍME
Budapesti Közlekedési Zártkörűen Működő Részvénytársaság Gazdasági Igazgatóság Beszerzési Főosztály -1980 Budapest Akácfa u 15 / Te efon 461-6578 ház 11350 / Fax 461-6524 ház 11362 / E-ma Sch fnerm@bkv
K1691 Az FKF Nonprofit Zrt. Középtávú társasági stratégiájának áttekintése és kidolgozása kapcsán tanácsadó szolgáltatás igénybevétele
K1691 Az FKF Nonprofit Zrt. Középtávú társasági stratégiájának áttekintése és kidolgozása kapcsán tanácsadó szolgáltatás igénybevétele Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/111 Beszerzés tárgya: Szolgáltatásmegrendelés
Title. Kkv-k az Egyesült Királyságban és a közbeszerzés. Sub-title Toni Saraiva EISC Ltd / Enterprise Europe Network PLACE PARTNER S LOGO HERE
Kkv-k az Egyesült Királyságban és a közbeszerzés Title Sub-title Toni Saraiva EISC Ltd / Enterprise Europe Network PLACE PARTNER S LOGO HERE European Commission Enterprise and Industry The Enterprise Europe
A kkv-k az új uniós közbeszerzési irányelvekben. Dr. Boros Anita - főosztályvezető Közbeszerzési Hatóság
A kkv-k az új uniós közbeszerzési irányelvekben Dr. Boros Anita - főosztályvezető Közbeszerzési Hatóság I. A kkv-k megítélése az EU-ban 2000 Kisvállalkozások Európai Chartája világszínvonalú kkv-környezet
Tájékoztató az eljárás eredményéről - INPUT interaktív WEB Portál fejlesztése és arculat tervezése
Tájékoztató az eljárás eredményéről - INPUT interaktív WEB Portál fejlesztése és arculat tervezése Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/101 Beszerzés tárgya: Szolgáltatásmegrendelés Hirdetmény típusa: Tájékoztató
Közzététel dátuma: Iktatószám: 1207/2018 CPV Kód: Zöld Híd B.I.G.G. Környezetvédelmi és Ajánlatkérő:
Villamos energia szállítása a Zöld Híd B.I.G.G. Környezetvédelmi és Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. részére" tárgyú közebszerzés eredményéről szóló tájékoztató Közbeszerzési Értesítő száma: 2018/18
Eredménytájékoztató-Irányítási feladatokat ellátó gépkocsi
Eredménytájékoztató-Irányítási feladatokat ellátó gépkocsi Közbeszerzési Értesítő száma: 2017/33 Eljárást megindító felhívás Közbeszerzési Beszerzés tárgya: Értesítőben történt közzététele nélkül odaítélt
Tájékoztató az eljárás eredményéről - villamos energia
Tájékoztató az eljárás eredményéről - villamos energia Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/59 Beszerzés tárgya: Hirdetmény típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről/2015 KÉ Eljárás fajtája: A Kbt. 115.
Személygépkocsik beszerzése
Személygépkocsik beszerzése Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/144 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés Hirdetmény típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről/2015 KÉ Eljárás fajtája: A Kbt. 115. szerinti hirdetmény
Komplex távközlési szolgáltatás, valamint mobiltelefonok beszerzése (ER)
Komplex távközlési szolgáltatás, valamint mobiltelefonok beszerzése (ER) Közbeszerzési Értesítő száma: 2017/11 Beszerzés tárgya: Szolgáltatásmegrendelés Hirdetmény típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről/2015
Idegen nyelv oktatására keretszerződés megkötése (ER)
Idegen nyelv oktatására keretszerződés megkötése (ER) Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/100 Beszerzés tárgya: Szolgáltatásmegrendelés Hirdetmény típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről/2015 KÉ Eljárást
Tájékoztató a "Pályázatok írása Bábolna Város Önkormányzata részére" tárgyú eljárás eredményéről
Tájékoztató a "Pályázatok írása Bábolna Város Önkormányzata részére" tárgyú eljárás eredményéről Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/26 Beszerzés tárgya: Szolgáltatásmegrendelés Hirdetmény típusa: Tájékoztató
Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/112. Eljárást megindító felhívás Közbeszerzési
Tájékoztató eljárás eredményéről:megbízási szerződés a Doktori Iskola (1014 Budapest, Úri u. 21.) című projekt műszaki ellenőri feladatainak ellátása tekintetében Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/112
Tájékoztatás az eljárás eredményéről -Miskolc, Petőfi u. 23. szám alatti épület belső felújítása
Tájékoztatás az eljárás eredményéről -Miskolc, Petőfi u. 23. szám alatti épület belső felújítása Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/39 Beszerzés tárgya: Építési beruházás Hirdetmény típusa: Tájékoztató
Közbeszerzési Értesítő száma: 2017/122 Eljárást megindító felhívás Közbeszerzési
Tájékoztató az eljárás eredményéről-a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem működéséhez és kommunikációs tevékenységéhez kapcsolódó kiadványok és egyéb papír alapú anyagok nyomdai kivitelezése Közbeszerzési
I.1. pont alatti cím és Georgikon u. 5. sz. alatti telephely
Hirdetmény Közbeszerzési Értesítı száma: 2010 / 77 Ajánlatkérı: Városi Kórház Keszthely Nyertes ajánlattevı: E-ON Energiaszolgáltató Kft. Teljesítés helye: I.1. pont alatti cím és Georgikon u. 5. sz. alatti
Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/141. Közzététel dátuma: Iktatószám: 14948/2016 CPV Kód:
A Magyar Államkincstár KTÖRZS2 közhiteles törzskönyvi nyilvántartás informatikai rendszerének éles üzemű szoftver támogatása és a jogszabály változások miatti fejlesztése 2016. évben Közbeszerzési Értesítő
Tájékoztató az eljárás eredményéről - Villamos áramszedők beszerzése(bkv Zrt. T-438/17)
Tájékoztató az eljárás eredményéről - Villamos áramszedők beszerzése(bkv Zrt. T-438/17) Közbeszerzési Értesítő száma: 2018/66 Eljárást megindító felhívás Közbeszerzési Beszerzés tárgya: Értesítőben történt
60 db Microsoft Windows 10 Pro HUN 64 bit beszerzése
60 db Microsoft Windows 10 Pro HUN 64 bit beszerzése Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/119 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés Hirdetmény típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről/2015 KÉ Eljárást megindító
Tájékoztató az eljárás eredményéről - Adásvételi szerződés kosárlabdák és bordásfalra akasztható kosárlabda-palánkok beszerzésére
Tájékoztató az eljárás eredményéről - Adásvételi szerződés kosárlabdák és bordásfalra akasztható kosárlabda-palánkok beszerzésére Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/63 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés Hirdetmény
Előzetes/időszakos előzetes tájékoztatóval Eljárás fajtája:
Biztosítási szerződés keretében visszavásárlási értékkel nem rendelkező, jövedelmet nem pótló, önrészmentes egészségbiztosítási szolgáltatás nyújtása limit nélküliséggel az Eximbank Zrt. és Mehib Zrt.
BKV Vasúti Járműjavító Kft. részére munkavédelmi lábbelik beszerzése - tájékoztató az eljárás eredményéről
BKV Vasúti Járműjavító Kft. részére munkavédelmi lábbelik beszerzése - tájékoztató az eljárás eredményéről Közbeszerzési Értesítő száma: 2017/7 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés Hirdetmény típusa: Tájékoztató
KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ
Közbeszerzési és Ellenőrzési Főigazgatóság (továbbiakban: KEF) és a Nemzeti Kommunikációs Hivatal (továbbiakban: NKOH) portálrendszereinek alkalmazás szintű üzemeltetése Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/136
KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ
Sajtófigyelés/2016 Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/85 Beszerzés tárgya: Szolgáltatásmegrendelés Hirdetmény típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről/2015 KÉ Eljárást megindító felhívás Közbeszerzési
Térfigyelő rendszer kiépítése tisztító célgépekre - tájékoztató az eljárás eredményéről
Térfigyelő rendszer kiépítése tisztító célgépekre - tájékoztató az eljárás eredményéről Közbeszerzési Értesítő száma: 2017/11 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés Hirdetmény típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről/2015
Önkéntes előzetes átláthatóságra vonatkozó hirdetmény - PKR üzemeltetési és support szerződés
Önkéntes előzetes átláthatóságra vonatkozó hirdetmény - PKR üzemeltetési és support szerződés Közbeszerzési Értesítő száma: 2017/164 Beszerzés tárgya: Szolgáltatásmegrendelés Hirdetmény típusa: Önkéntes
Keretszerződés az Állami Egészségügyi Ellátó Központ író-irodaszer és irodai papíráruval való ellátására
Keretszerződés az Állami Egészségügyi Ellátó Központ író-irodaszer és irodai papíráruval való ellátására Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/35 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés Hirdetmény típusa: Tájékoztató
Közzététel dátuma: Iktatószám: 4415/2016 CPV Kód: Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem
Tájékoztató az eljárás eredményéről- A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem működéséhez és kommunikációs tevékenységéhez kapcsolódó kiadványok és egyéb papír alapú anyagok nyomdai kivitelezése és szállítása
Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/95. Eljárást megindító felhívás Közbeszerzési
XIII. Kerületi Közszolgáltató Zrt. kulturális és sport rendezvényeinek nyilvántartására, szervezésére és statisztikázására, a sport szállóhoz kapcsolódó szolgáltatások kezelésére alkalmas szoftver beszerzése
Hibrid üzemű gépjárművek beszerzése-2./2016.
Hibrid üzemű gépjárművek beszerzése-2./2016. Közbeszerzési Értesítő száma: 2017/5 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés Hirdetmény típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről/2015 KÉ Eljárást megindító felhívás
A Miskolci Semmelweis Kórház és Oktatókórház részére zárt vérvételi rendszerek beszerzése
A Miskolci Semmelweis Kórház és Oktatókórház részére zárt vérvételi rendszerek beszerzése Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/66 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés Hirdetmény típusa: Tájékoztató az eljárás
Integrált vírusvédelem és support 5500 eszközre
Integrált vírusvédelem és support 5500 eszközre Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/146 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés Hirdetmény típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről/2015 KÉ Eljárást megindító felhívás
Tájékoztató az eljárás eredményéről - "Takarítógép beszerzés a Budapesti Nagybani Piac Zrt. részére II"
Tájékoztató az eljárás eredményéről - "Takarítógép beszerzés a Budapesti Nagybani Piac Zrt. részére II" Közbeszerzési Értesítő száma: 2017/8 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés Hirdetmény típusa: Tájékoztató
ehr.kozbeszerzes.hu/ehr/viewform.jsp?id=4312/2016
http://ehr.kozbeszerzes.hu/ehr/viewform.jsp?id=4312/2016 1/8 Kérelem uniós értékhatár alatti értékű közbeszerzési hirdetmény feladására MvM. rendelet 6. (5) bekezdése értelmében a kérelemnek tartalmaznia
Közbeszerzési Értesítő száma: 2017/107 Eljárást megindító felhívás Közbeszerzési
Tájékoztató az eljárás eredményéről - Centrál Színház nagytermi hűtőberendezés és kapcsolódó légtechnika hálózat felújítása tervezéssel és kivitelezéssel kompletten Közbeszerzési Értesítő száma: 2017/107
WAN/LAN üzemeltetés/2016
WAN/LAN üzemeltetés/2016 Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/136 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés Hirdetmény típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről/2015 KÉ Eljárást megindító felhívás Közbeszerzési Eljárás
Tanüzemi gyakorlati képzések megvalósítása a 2016/17 tanévre
Tanüzemi gyakorlati képzések megvalósítása a 2016/17 tanévre Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/136 Beszerzés tárgya: Szolgáltatásmegrendelés Hirdetmény típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről/2015
Vállalkozási szerződés a Dél-dunántúli Regionális Könyvtár és Tudásközpont takarítási feladatainak ellátására
Vállalkozási szerződés a Dél-dunántúli Regionális Könyvtár és Tudásközpont takarítási feladatainak ellátására Közbeszerzési Értesítő száma: 2017/38 Eljárást megindító felhívás Közbeszerzési Beszerzés tárgya:
Győr város területén felhasználható fürdő szolgáltatás igénybe vételére 205 db termál fürdőszolgáltatást biztosító bérlet megvásárlása
Győr város területén felhasználható fürdő szolgáltatás igénybe vételére 205 db termál fürdőszolgáltatást biztosító bérlet megvásárlása Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/60 Beszerzés tárgya: Szolgáltatásmegrendelés
TEE- Épületek bontása
TEE- Épületek bontása Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/90 Beszerzés tárgya: Építési beruházás Hirdetmény típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről/2015 KÉ Eljárást megindító felhívás Közbeszerzési
Kötelező gépjármű felelősségbiztosítás és CASCO biztosítás 2018.
Kötelező gépjármű felelősségbiztosítás és CASCO biztosítás 2018. Közbeszerzési Értesítő száma: 2017/235 Eljárást megindító felhívás Közbeszerzési Értesítőben történt közzététele nélkül odaítélt Beszerzés
A Hungaricana közgyűjteményi portál továbbfejlesztése (648/2016)
A Hungaricana közgyűjteményi portál továbbfejlesztése (648/2016) Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/79 Beszerzés tárgya: Szolgáltatásmegrendelés Hirdetmény típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről/2015
Halassy Olivér Sportcsarnok felújítása - Mobil lelátó - Tájékoztató az eljárás eredményéről
Halassy Olivér Sportcsarnok felújítása - Mobil lelátó - Tájékoztató az eljárás eredményéről Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/69 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés Hirdetmény típusa: Tájékoztató az eljárás
Liferay szoftver 7.1-es verzió előfizetése
Liferay szoftver 7.1-es verzió előfizetése Közbeszerzési Értesítő száma: 2019/18 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés Hirdetmény típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről/2015 KÉ Eljárást megindító felhívás
Közbeszerzési Értesítő száma: 2018/75 Eljárást megindító felhívás Közbeszerzési
Az EFOP-2.2.18-17 azonosító számú Átfogó betegbiztonsági fejlesztések és szemléletváltás a Kátai Gábor Kórházban ci?mu? pályázat keretében egészségügyi eszközök beszerzése és üzembe helyezése Közbeszerzési
Közbeszerzési Értesítő száma: 2018/1 Eljárást megindító felhívás Közbeszerzési
Tájékoztató az eljárás eredményéről - Gépjármű felelősség- és casco biztosítás nyújtása az Országgyűlés Hivatala és az Országgyűlési Őrség által üzemeltetett gépjárművekre (683/2017) Közbeszerzési Értesítő
BKV vasúti járműjavító Kft. részére általános csapágyak beszerzése-tájékoztató az eljárás eredményéről KÉ
BKV vasúti járműjavító Kft. részére általános csapágyak beszerzése-tájékoztató az eljárás eredményéről KÉ Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/25 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés Hirdetmény típusa: Tájékoztató
Tájékoztatás eljárás eredményéről - Napkollektorok beszerzése és telepítése az ÁEEK_OEP_EMMI-2016/1 pályázat keretében
Tájékoztatás eljárás eredményéről - Napkollektorok beszerzése és telepítése az ÁEEK_OEP_EMMI-2016/1 pályázat keretében Közbeszerzési Értesítő száma: 2017/93 Eljárást megindító felhívás Közbeszerzési Beszerzés
T-94/16. Mercedes, Renault és egyéb 3,5 tonna feletti gépjárművek karbantartásának, javításának elvégzése
T-94/16. Mercedes, Renault és egyéb 3,5 tonna feletti gépjárművek karbantartásának, javításának elvégzése Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/129 Beszerzés tárgya: Szolgáltatásmegrendelés Hirdetmény típusa:
Árvízvédelmi szakértői tevékenység ellátása tárgyú közbeszerzési eljárás eredményéről.
Árvízvédelmi szakértői tevékenység ellátása tárgyú közbeszerzési eljárás eredményéről. Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/100 Beszerzés tárgya: Szolgáltatásmegrendelés Hirdetmény típusa: Tájékoztató az
Projektvezetői kapacitás beszerzése (ER)
Projektvezetői kapacitás beszerzése (ER) Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/80 Beszerzés tárgya: Szolgáltatásmegrendelés Hirdetmény típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről/2015 KÉ Eljárást megindító
Nyitnikék Óvoda és Művelődési ház részleges energetikai korszerűsítése
Nyitnikék Óvoda és Művelődési ház részleges energetikai korszerűsítése Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/73 Beszerzés tárgya: Építési beruházás Hirdetmény típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről/2015
Dohnányi Ernő Zeneiskola Alapfokú Művészetoktatási Intézmény tagintézmény energetikai felújítása
Dohnányi Ernő Zeneiskola Alapfokú Művészetoktatási Intézmény tagintézmény energetikai felújítása Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/93 Beszerzés tárgya: Építési beruházás Hirdetmény típusa: Tájékoztató
Közbeszerzési Értesítő száma: 2017/21 Eljárást megindító felhívás Közbeszerzési
Tájékoztató az eljárás eredményéről - Gépjármű felelősség- és casco biztosítás nyújtása az Országgyűlés Hivatala és az Országgyűlési Őrség által üzemeltetett gépjárművekre (663/2016) Közbeszerzési Értesítő
Hivatalos név: Nemzeti azonosító szám: 2
Kiegészítés az Európai Unió Hivatalos Lapjához Információ és online formanyomtatványok: http://simap.ted.europa.eu I. szakasz: Ajánlatkérő I.1) Név és címek 1 (jelölje meg az eljárásért felelős összes
KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ
Tájékoztató az eljárás eredményéről - Térfelügyeleti rendszer javítása és bővítése a korábbi rendszerelemek integrációjával Óbuda-Békásmegyer területén. Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/106 Beszerzés
"HATÁRTALANUL Program " tárgyú Kbt. Harmadik Fejezet, 115. szerinti nyílt eljárás
"HATÁRTALANUL Program - 2016.11.11-2016.11.15." tárgyú Kbt. Harmadik Fejezet, 115. szerinti nyílt eljárás Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/138 Beszerzés tárgya: Szolgáltatásmegrendelés Hirdetmény típusa:
Tájékoztató az eljárás eredményéről - "A Nemzeti Választási Iroda részére Liferay CMS licenszek és kapcsolódó támogatások beszerzése"
Tájékoztató az eljárás eredményéről - "A Nemzeti Választási Iroda részére Liferay CMS licenszek és kapcsolódó támogatások beszerzése" Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/70 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés
Vállalkozási szerződés a Cívis Ház Zrt. takarítási feladatainak ellátására, 12 hónap időtartamra
Vállalkozási szerződés a Cívis Ház Zrt. takarítási feladatainak ellátására, 12 hónap időtartamra Közbeszerzési Értesítő száma: 2017/8 Beszerzés tárgya: Szolgáltatásmegrendelés Hirdetmény típusa: Tájékoztató
Vízszerelési anyagok beszerzése "
Vízszerelési anyagok beszerzése " Közbeszerzési Értesítő száma: 2018/247 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés Hirdetmény típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről/2015 KÉ Nyílt eljárás Eljárást megindító felhívás
Nagy kapacitású oligonukleotid szintetizátor beszerzése- tájékoztató az eljárás eredményéről
Nagy kapacitású oligonukleotid szintetizátor beszerzése- tájékoztató az eljárás eredményéről Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/62 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés Hirdetmény típusa: Tájékoztató az eljárás
Humán-Transzfer - tranzitfoglalkoztatási program a tiszavasvári járásban
Humán-Transzfer - tranzitfoglalkoztatási program a tiszavasvári járásban Közbeszerzési Értesítő száma: 2018/88 Beszerzés tárgya: Szolgáltatásmegrendelés Hirdetmény típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről/2015
Tájékoztatás az eljárás eredményéről - TAJ-BSZJ informatikai rendszer évi jogszabálykövetése, karbantartása és üzemeltetés támogatása
Tájékoztatás az eljárás eredményéről - TAJ-BSZJ informatikai rendszer 2016. évi jogszabálykövetése, karbantartása és üzemeltetés támogatása Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/115 Beszerzés tárgya: Szolgáltatásmegrendelés
Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/103. Eljárást megindító felhívás Közbeszerzési
Üzleti terv készítése költség-haszon elemzéssel a Hódmezővásárhelyi Ipari Park infrastrukturális fejlesztése című, TOP-6.1.1-15-HM1-2016-00001 azonosítószámú projekt keretében Közbeszerzési Értesítő száma:
Egyedi gyártású specifikus felületkezelő (CINK-FOSZFÁT) gépsor beszerzése
Egyedi gyártású specifikus felületkezelő (CINK-FOSZFÁT) gépsor beszerzése Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/128 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés Hirdetmény típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről/2015
Tamási Város Önkormányzata Nyertes ajánlattevı: TAM BAU Kft. Teljesítés helye: Tamási, Szabadság u
Hirdetmény Közbeszerzési Értesítı száma: 2010 / 42 Ajánlatkérı: Tamási Város Önkormányzata Nyertes ajánlattevı: TAM BAU Kft. Teljesítés helye: Tamási, Szabadság u. 46-48. Beszerzés tárgya: Építési beruházás
Nyári gumiabroncs beszerzés I. rész eredménytelenné nyilvánítása
Nyári gumiabroncs beszerzés I. rész eredménytelenné nyilvánítása Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/45 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés Hirdetmény típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről/2015 KÉ Eljárást
Repülőjegyek beszerzése és a kapcsolódó szolgáltatások nyújtása szolgáltatási keretszerződés keretében
Repülőjegyek beszerzése és a kapcsolódó szolgáltatások nyújtása szolgáltatási keretszerződés keretében Közbeszerzési Értesítő száma: 2018/52 Eljárást megindító felhívás Közbeszerzési Beszerzés tárgya:
Magyarországon található I. világháborús hadisírok és emlékművek felújítása, HIM-HF16. kódszámú pályázat keretein belül
Magyarországon található I. világháborús hadisírok és emlékművek felújítása, HIM-HF16. kódszámú pályázat keretein belül Közbeszerzési Értesítő száma: 2017/144 Eljárást megindító felhívás Közbeszerzési
Tájékoztató az eljárás eredményéről - Villamosenergia beszerzés 2016.
Tájékoztató az eljárás eredményéről - Villamosenergia beszerzés 2016. Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/137 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés Hirdetmény típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről/2015 KÉ
Optikai anyagok beszerzése az ELI lézer kutatóközpont megvalósítása GINOP (ELI-ALPS) nagyprojekt 2. fázisa (P4) projekt keretében
Optikai anyagok beszerzése az ELI lézer kutatóközpont megvalósítása GINOP-2.3.6-15-2015-00001 (ELI-ALPS) nagyprojekt 2. fázisa (P4) projekt keretében Közbeszerzési Értesítő száma: 2017/39 Beszerzés tárgya:
Tájékoztató az eljárás eredményéről - Egységes és korszerű flottafelügyelet
Tájékoztató az eljárás eredményéről - Egységes és korszerű flottafelügyelet Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/111 Beszerzés tárgya: Szolgáltatásmegrendelés Hirdetmény típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről/2015
TEE - Vezetékes távközlési szolgáltatások nyújtása a Budapesti Gazdasági Egyetem részére
TEE - Vezetékes távközlési szolgáltatások nyújtása a Budapesti Gazdasági Egyetem részére Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/113 Beszerzés tárgya: Szolgáltatásmegrendelés Hirdetmény típusa: Tájékoztató
Közbeszerzési Értesítő száma: 2017/210 Eljárást megindító felhívás Közbeszerzési
Új gumiköpenyek szállítása tehergépjárművekhez, munkagépekhez, személygépjárművekhez és kisgépekhez, valamint a kapcsolódó szolgáltatások megrendelése. Közbeszerzési Értesítő száma: 2017/210 Eljárást megindító
Tájékoztató - Dunakeszi Város belterületén található buszvárók korszerűsítése és rekonstrukciója
Tájékoztató - Dunakeszi Város belterületén található buszvárók korszerűsítése és rekonstrukciója Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/94 Beszerzés tárgya: Építési beruházás Hirdetmény típusa: Tájékoztató
Csehi Kultúrház felújítása - tájékoztató az eljárás eredményéről
Csehi Kultúrház felújítása - tájékoztató az eljárás eredményéről Közbeszerzési Értesítő száma: 2017/223 Eljárást megindító felhívás Közbeszerzési Beszerzés tárgya: Értesítőben történt közzététele nélkül
Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata és intézményei könyvvizsgálata - eredmény
Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata és intézményei könyvvizsgálata - eredmény Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/58 Beszerzés tárgya: Szolgáltatásmegrendelés Hirdetmény típusa: Tájékoztató az eljárás
Kisvárdai Sportszálló és Apartmanház kivitelezése során projekt menedzsmenti feladatok ellátása - Tájékoztató az eljárás eredményéről hirdetmény
Kisvárdai Sportszálló és Apartmanház kivitelezése során projekt menedzsmenti feladatok ellátása - Tájékoztató az eljárás eredményéről hirdetmény Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/94 Beszerzés tárgya: