JEGYZŐKÖNYV. Komló Város Önkormányzat Képviselő-testülete január 30-i rendkívüli üléséről
|
|
- Lajos Kovács
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 JEGYZŐKÖNYV Készült: Jelen vannak: Komló Város Önkormányzat Képviselő-testülete január 30-i rendkívüli üléséről a mellékelt jelenléti ív szerint Polics József polgármester köszöntötte a megjelenteket. Megállapította, hogy az ülés határozatképes, jelen van 11 fő képviselő, dr. Barbarics Ildikó, Gerencsér Ágnes, Dezső Károly és Mink Ernő igazoltan hiányzik. A képviselő-testületi ülést 15 óra 40 perckor megnyitotta. Tájékoztatta a testületet, hogy a jegyzőkönyv rögzítése hangfelvétellel és írásban történik. 2. sz. napirendi pont felvételére tett javaslatot A kötelező felvételt biztosító állami fenntartású iskolák felvételi körzeteinek véleményezése címmel. A napirendi pontokat illetően kérdés nem volt. A polgármester szavazásra bocsátotta a napirendi pontot az új napirendi ponttal együtt, melyet a képviselő-testület kézfeltartással, 11 igen szavazattal egyhangúlag elfogadott. 1. sz. napirend A Komló 3818 hrsz-ú ingatlan részlet ingyenes állami tulajdonba adása kézilabda munkacsarnok létesítése céljából Előadó: Polics József polgármester A Jogi, ügyrendi és közbeszerzési bizottság a határozati javaslatot elfogadásra javasolta. Pista József felvetette, hogy a kézilabda munkacsarnokkal kapcsolatos novemberi lakossági fórumon kevés érdeklődő jelent meg. Ennek okát abban látja, hogy nem volt egyértelmű a hirdetés megszövegezése, és így a lakosság nem kapott megfelelő tájékoztatást. Megjegyezte, hogy az elmúlt képviselő-testületi ülés alkalmával igényelt lakossági fórumról készült jegyzőkönyvet nem kapta meg. Feltételezi, hogy ebben az esetben nem készült hangfelvétel, illetve jegyzőkönyv sem. Egy későbbi tájékoztatásból az derült ki, hogy a lakosság részéről nem volt ellenvetés a kézilabda munkacsarnok létesítésével kapcsolatban. Véleménye szerint a lakosság egy része kifogásolja a kézilabda munkacsarnok megvalósítását. Megkérdezte, hogy miért nem veszi fel a kapcsolatot az önkormányzat az ott élő emberekkel. Hozzátette, hogy az elmúlt időszakban megszaporodott a rendkívüli ülések száma, így mindig gyorsan kell dönteni és sok esetben nincs jelen a média. Dr. Vaskó Ernő tájékoztatta a jelenlévőket, hogy a településrendezéssel összefüggésben az SZMSZ szabályozza a partnerségi eljárás rendjét. A lakosság
2 tájékoztatása a helyben szokásos módon történik a városi honlapra való feltöltéssel, újsághirdetéssel, a lakossági fórum összehívásával és megtartásával. Azt nem írja elő semmilyen szabályozás, hogy milyen jellegű írásos dokumentumnak kell készülnie lakossági fórum esetében. Főépítész asszony tájékoztatása szerint emlékeztető készült az eseményről, ahol jelenléti ív nem volt. Észrevételeket a lakossági fórumon szóban, vagy az attól számított 8 napon belül írásban lehet tenni. Tudomása szerint ilyen jellegű észrevétel nem történt, ezért a főépítész asszony az állami főépítész felé közölte a beadványban, hogy lakossági észrevétel nem merült fel. Polics József elmondta, hogy a lakossági fórummal kapcsolatos felhívás elhelyezésre került a honlapon. Az októberi rendkívüli ülés tartását az együttműködési megállapodásban szereplő 5 napos határidő indokolta, ami rendes képviselő-testületi ülés összehívására nem elegendő idő. Hangsúlyozta, hogy a média minden alkalommal jelen van a testületi üléseken. Januárban a Helyi Építési Szabályzat módosításáról szóló előterjesztésben a mellékletként szereplő jegyzőkönyvben egyértelműen szerepel az állami főépítész véleménye. Az egyeztetésre a törvényi előírásoknak eleget téve meghívást kapott több hatóság is, de azon nagyon kevesen vettek részt. Jelezte, hogy a lakosság részéről körülbelül 3-4 megkeresést kapott az ügyben, melyek alkalmával az érdeklődők teljes körű tájékoztatást kaptak a jelenlegi és a várható folyamatokról. Úgy érzi, hogy 600 tanuló és az intézmények érdeke, hogy a kézilabda munkacsarnok megépülhessen. Elmondta, hogy a munkacsarnok jelenleg tervezés alatt áll, folynak az egyeztetések, és ha készül egy terv, akkor azt feltétlenül ismertetik a lakossággal. Egyébként minden városi fejlesztésre vonatkozó terv felkerül a honlapra. Pista József elfogadja és megérti a jegyző úr válaszát. Ellentmondást talált abban a kérdésben, hogy a lakosok közül csak négyen érdeklődtek. Valószínűleg azért nem mentek többen a lakossági fórumra, mert nem tudtak róla. Véleménye, hogy a lakossági fórum témáját úgy kellene meghirdetni, hogy a hétköznapi ember is megértse. Felhívta a figyelmet arra, hogy az eddigi szabályozás szerint a terület 80%- át lehet beépíteni, és ezt 25 %-kal lehet meghaladni, ami így több mint 100%. Azt szeretné, hogy azok, akik az adott területen laknak pontos tájékoztatást kapnának. A főépítész asszonyt idézve: ez csak lehetséges és nem kell semmi komolyra gondolni. Pista Józsefnek meggyőződése, hogy ez a lehetőség már elindult egy olyan úton, amit meg kell valósítani. Nem tartja megfelelőnek az ezzel kapcsolatos eljárást. A sajtó jelenlétét azért tartja fontosnak, mert például a rádióban egyetlen képviselőt nem hallott nyilatkozni. Polics József úgy gondolja, hogy a képviselő úr önmagának válaszolt a kérdésekre. Véleménye, hogy addig, amíg nem rendelkezünk konkrétumokkal, nem lehet pontos tájékoztatást nyújtani a lakosságnak. Ebben a témában jelenleg nem tud semmi olyat mondani, ami biztosat jelent. Ezért egyeztetés céljából holnap utazik Budapestre. Tudomására jutott, hogy 17 településből 2 településen van rendben a projekt, Komlón még nincs minden rendezve. Gondot jelentenek a komlói domborzati viszonyok, az ott elhelyezkedő közművek, melyekről jelenleg is folynak az egyeztetések. Hozzátette, hogy az első dokumentációban szereplő adatok nem feleltek meg a helyszíni adottságoknak, melyek még a mai napig nem rendeződtek, mert ehhez kötik magukat a
3 tervezők és a minisztérium. Azon a két településen, ahol a telek és a közmű, valamint a domborzati viszonyok rendben vannak már készen állnak a tervek. Elképzelhető, hogy két hónap múlva megkezdődhet az építkezés. Azáltal, hogy próbálják a helyi érdekeket megvédeni, és a típustervből eltérőt kérnek, máris hátrébb kerül Komló a sorban. Ebben a témában utazik Budapestre, ahol megpróbálja megértetni a helyzetet a miniszteri biztossal, és a tervezőkkel. Ha lesz egy terv, azt már be lehet mutatni a lakosságnak, mert helyszínrajzból nem lehet pontos képet mutatni. A terület 100%- osan beépíthető, és a viszonylag kevés helyet minél jobban ki szeretnék használni. A rendezési terv módosításának összeállításakor a szakemberek írásba foglalták az elvégzendő feladatokat. Pista József a 80 %-os és 25 %-os beépíthetőségről érdeklődött. Jégl Zoltán elmondta, hogy 80%-os a beépíthetőség, amelyet 25 %-kal lehet túllépni. Ha 80 %-ot 20%-kal meghaladja, akkor az a szabályok szerint 96 %-os beépíthetőségnek minősül. Szarka Elemér hangsúlyozta, hogy a munkacsarnok megvalósítása Komló számára nagyon jó lehetőség, mert a tárgyi feltételek a sport szempontjából rosszak. A tervek szerint a munkacsarnok a város legtöbbet ígérő területén épül, olyan környezetben, ahol nevelési, oktatási intézmények veszik körül. Dr. Makra István Edéné egyetért a képviselő úr szavaival. Megjegyezte, hogy nagy harcot folytatnak az iskolák azért, hogy a gyerekek Komlón folytassák tanulmányaikat. A helyi gimnáziumi és szakközépiskolai oktatás kiváló, de sajnos a körülmények elavultak. Fel kell venni a harcot és a fejlesztésre kell törekedni. Több hozzászólás nem volt. A polgármester szavazásra bocsátotta a határozati javaslatot, melyet a képviselőtestület kézfeltartással, 9 igen szavazattal és 2 tartózkodással elfogadott, és a következő határozatot hozta: 7/2018. (I.30.) sz. határozat A képviselő-testület a polgármester előterjesztésében, valamint a Jogi, ügyrendi és közbeszerzési bizottság véleményének figyelembevételével megtárgyalta A Komló 3818 hrsz-ú ingatlan részlet ingyenes állami tulajdonba adása kézilabda munkacsarnok létesítése céljából című előterjesztést. I. Komló Város Önkormányzat Képviselő-testülete a 168/2017. (X.26.) számú határozatában foglalt vállalásait fenntartja, a határozatban foglaltakat az alábbiakkal pontosítja, illetve egészíti ki: 1) Komló Város Önkormányzat Képviselő-testület tulajdonát képező, a tervezett kézilabda munkacsarnok építéséhez szükséges méretű területet a 3818 helyrajzi
4 számú ingatlanból történő leválasztását követően térítésmentesen a Magyar Állam részére átadja kézilabda munkacsarnok létesítése céljából. 2) A képviselő-testület nyilatkozik, hogy az ingatlan térítésmentes állami tulajdonba adása a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló évi CLXXXIX. törvény 13. (1) bekezdése szerinti, alábbi közfeladatok ellátását segíti elő: az 1. pontban rögzített településfejlesztés, településrendezés; a 4. az egészséges életmód segítését célzó szolgáltatások; a 15. sport, ifjúsági ügyek; 3) A képviselő-testület nyilatkozik, hogy az átadás tárgyát képező 3818 hrsz-ú ingatlan rész kötelező önkormányzati feladatellátáshoz, a nemzeti köznevelésről szóló törvényben meghatározott önkormányzati köznevelési feladathoz, vagy ezek finanszírozási forrásának biztosításához, vagy az önkormányzati költségvetési bevételi előirányzatok teljesítéséhez nem szükséges. 4) A képviselő-testület nyilatkozik, hogy a 3818 hrsz-ú ingatlan rész nem tartozik Komló Város Önkormányzatának forgalomképtelen törzsvagyonába. 5) A képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert, hogy a Magyar Állammal megkötésre kerülő, ingyenes átruházásra vonatkozó szerződést aláírja, és a szükséges nyilatkozatokat megtegye. Határidő: január 30. Felelős: Polics József polgármester 2. sz. napirend A kötelező felvételt biztosító állami fenntartású iskolák felvételi körzeteinek véleményezése Előadó: Polics József polgármester Dr. Makra István Edéné felhívta a figyelmet, hogy az utcák körzetekbe történő elosztása nem a legoptimálisabb, hiszen a Nyár utca (Újtelepen) a Szilvási Általános Iskola körzetébe tartozik, a közvetlen közelében lévő Ősz utca és Tél utca pedig a Gagarin Általános Iskola körzetéhez. Ezért javasolja, hogy kérjék fel a Kormányhivatalt, arra, hogy vizsgálják felül a Nyár utca áthelyezését. Az Oktatási, kulturális, ifjúsági és sport bizottság a határozati javaslatot elfogadásra javasolta azzal a kiegészítéssel, hogy: A képviselő-testület az Oktatási, kulturális, ifjúsági és sportbizottság javaslata alapján felkéri a Baranya Megyei Kormányhivatalt, hogy vizsgálja
5 felül a Szilvási Általános Iskola körzetébe tartozó Nyár utca áthelyezését a Kökönyösi Gimnázium Gagarin Általános Iskolája intézmény körzetéhez, tekintettel arra, hogy a Nyár utca közvetlen közelében elhelyezkedő valamennyi utca a Kökönyösi Gimnázium Gagarin Általános Iskolája körzetéhez tartozik. Polics József szerint sajtóhiba történt, és úgy véli, hogy a válaszlevélben utalni kell a jelzett problémára. A határozatban pedig kerüljön rögzítésre a javaslat. Schalpha Anett elmondta, hogy elfogadják a Baranya Megyei Kormányhivatal által megküldött felvételi körzeteket, de megerősítette, hogy a Nyár utcát célszerű lenne a Gagarin Általános Iskola körzetéhez átsorolni. Polics József úgy véli, hogy ez tulajdonképpen csak formaság, mert szabad iskola és óvoda választási lehetőségük van a szülőknek azzal, hogy a körzetből érkezőt kötelező felvenni az adott körzetben található intézménynek. Ennek jelentősége főként az egyházi iskolánál és óvodánál van. Javasolta, hogy a határozati javaslat az Oktatási, kulturális, ifjúsági és sport bizottság véleménye szerint kerüljön módosításra, továbbá a változatlan tartalommal szövegrész kerüljön törlésre. Dr. György Zóra szerint a papírformát össze kellene fésülni a gyakorlattal. A CSOKnak köszönhetően várhatóan több lesz a gyermekek száma is. Polics József szerint jelenleg az a fontos, hogy a 2018/2019-es tanévben töltődjenek fel az osztályok, mert a rendelkezésre álló számokból nem tűnik soknak a létszám. Több tanterem áll rendelkezésre, mint amennyi tanuló beiratkozik. Ha a kisebb településekről bejönnek a gyerekek, akkor a helyzet jó irányba változhat. Arra valóban lehet számítani, hogy a CSOK-nak köszönhetően emelkedik az iskolások és óvodások száma. Javasolta, hogy a Nyár utca sajtóhibájára vonatkozó felhívás szerepeljen a határozatban. Több hozzászólás nem volt. A polgármester szavazásra bocsátotta a határozati javaslatot a módosítással együtt, melyet a képviselő-testület kézfeltartással, 11 igen szavazattal egyhangúlag elfogadott és a következő határozatot hozta: 8/2018. (I. 30.) sz. határozat Komló Város Önkormányzat Képviselő-testülete a polgármester szóbeli előterjesztésében, az Oktatási, kulturális, ifjúsági és sport bizottság véleményének figyelembevételével megtárgyalta A kötelező felvételt biztosító állami fenntartású általános iskolák felvételi körzeteinek véleményezése című szóbeli előterjesztést. 1. A Képviselő-testület egyetért a Baranya Megyei Kormányhivatal által megküldött, kötelező felvételt biztosító állami fenntartású általános iskolák
6 2018/2019-es tanévre a korábbi tanévekhez hasonlóan, - meghatározott, 1. sz melléklet szerinti felvételi körzeteivel az alábbi kiegészítéssel: A képviselő-testület az Oktatási, kultúrális, ifjúsági és sportbizottság javaslata alapján felkéri a Baranya Megyei Kormányhivatalt, hogy vizsgálja felül a Szilvási Általános Iskola körzetébe tartozó Nyár utca áthelyezését a Kökönyösi Gimnázium Gagarin Általános Iskolája intézmény körzetéhez, tekintettel arra, hogy a Nyár utca közvetlen közelében elhelyezkedő valamennyi utca a Kökönyösi Gimnázium Gagarin Általános Iskolája körzetéhez tartozik. 2. A Képviselő-testület utasítja a polgármestert, hogy döntéséről a Baranya Megyei Kormányhivatalt február 15. napjáig tájékoztassa. Határidő: Felelős: értelem szerint Polics József polgármester 1. sz. melléklet
7
8
9 Polics József tájékoztatta a képviselő-testületet, hogy a soron következő rendes testületi ülés tervezett időpontja február 15., a közmeghallgatás február 22-én lesz, majd költségvetés zárószavazása miatti testületi ülést várhatóan március 1-jén tartják. Felhívta a figyelmet, hogy a megjelölt időpontokban egy hetes csúszás előfordulhat. Ez esetben február 22-én képviselő-testületi ülés, március 1-jén közmeghallgatás, és március 8-án a költségvetés zárószavazása várható. A képviselők részére kiküldésre fog kerülni az összeállított költségvetés. Megköszönte a részvételt és a rendkívüli ülést 16 óra 48 perckor bezárta. K.m.f. dr. Vaskó Ernő címzetes főjegyző Polics József polgármester
J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült a Bugyi Nagyközségi Önkormányzat november 12-i rendkívüli ülésén
J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült a Bugyi Nagyközségi Önkormányzat 2018. november 12-i rendkívüli ülésén Hozott határozatok: 223/2018. (11.12.)-től 224/2018. (11.12)-ig Hozott rendeletek: - 1 J E G Y
E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének november 30-án tartandó ülésére
E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. november 30-án tartandó ülésére Az előterjesztés tárgya: A képviselő-testület szervezeti és működési szabályzatáról szóló
8296 Monostorapáti 8296 H e g y e s d. J e g y z ő k ö n y v. Monostorapáti község Önkormányzat Képviselő-testülete
Önkormányzati Képviselő-testület Önkormányzati Képviselő-testület 8296 Monostorapáti 8296 H e g y e s d Száma: 182-4/2009. J e g y z ő k ö n y v Készült: Monostorapáti község Önkormányzata Képviselő-testülete,
Pápateszér Község Önkormányzati Képviselő-testülete JEGYZŐKÖNYV
JEGYZŐKÖNYV Szám: 14/2012. Készült Pápateszér Község Önkormányzati Képviselő-testülete 2012. november 28-án 19 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Pápateszér, Petőfi u. 17. Jelen
J e g y z ő k ö n y v. Készült Vanyola község Önkormányzati Képviselő-testülete 2012. november 29-én 08,00 órakor megtartott nyilvános üléséről.
Önkormányzati Képviselő-testület V A N Y O L A Szám: 12/2012. J e g y z ő k ö n y v Készült Vanyola község Önkormányzati Képviselő-testülete 2012. november 29-én 08,00 órakor megtartott nyilvános üléséről.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Készült: Jelen vannak: J E G Y Z Ő K Ö N Y V Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szociális és Lakásügyi Bizottsága 2014. február 24-én (hétfő) 15:00 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal
J e g y z ő k ö n y v. Szatymaz Község Képviselő-testületének szeptember 28. napján megtartott rendkívüli nyílt üléséről.
J e g y z ő k ö n y v Szatymaz Község Képviselő-testületének 2012. szeptember 28. napján megtartott rendkívüli nyílt üléséről. Napirendi pontok: 1. Járások kialakításával kapcsolatos önkormányzati döntések:
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8496. NAGYPIRIT Szám: 237-10/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nagypirit Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2013. november 21-én (csütörtökön) 16,00 órai kezdettel
J e g y z ő k ö n y v
Intézményfenntartó Társulása 8296 Monostorapáti, Petőfi u. 123. Száma: 3117-4/2013. J e g y z ő k ö n y v Készült: Intézményfenntartó Társulása 2013. október 30-án /szerdán/ 18.05 órai kezdettel megtartott
E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének május 25-én tartandó ülésére
E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. május 25-én tartandó ülésére Az előterjesztés tárgya:komló, Templom tér 2. sz. alatti (512. hrsz.) ingatlan tulajdonjogának
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Sárrétudvari Közös Önkormányzati Hivatal /Kossuth u. 72./ hivatali helyiségében 2014. január 13-án, Sárrétudvari Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének nyilvános
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült Békés Város Képviselő-testületének március 24-én megtartott soron kívüli nyílt üléséről.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Békés Város Képviselő-testületének 2016. március 24-én megtartott soron kívüli nyílt üléséről. Az ülés helye: Városháza nagyterme (Békés, Petőfi u. 2.) Jelen vannak: Izsó
a Képviselő-testület december 19-én megtartott rendes nyílt testületi üléséről
JEGYZŐKÖNYV a Képviselő-testület 2017. december 19-én megtartott rendes nyílt testületi üléséről Tartalmazza: 116.- 120. (XII.19.) számú határozatokat 12/2017. (XII.19.) számú rendelet 1 JEGYZŐKÖNYV Készült:
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Dömsöd Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének rendkívüli üléséről. Ülés helye: Petőfi Sándor Oktatási és Művelődési Központ 2344. Dömsöd, Béke tér 2. Ülés ideje: 2016. április
J e g y z ő k ö n y v. Készült Vanyola Község Önkormányzata Képviselő-testülete április 18-án 15 órakor megtartott nyilvános üléséről.
Önkormányzati Képviselő-testület V A N Y O L A Szám: 6/2016. J e g y z ő k ö n y v Készült Vanyola Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2016. április 18-án 15 órakor megtartott nyilvános üléséről.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült 2016. június 20-án a Balatonújlaki Községi Önkormányzat tanácskozó helyiségében tartott soros nyilvános üléséről. Jelen vannak: Virág László alpolgármester Muszti Csaba képviselő
JEGYZŐKÖNYV. Készült: Ócsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. augusztus 13. napján megtartott rendkívüli üléséről.
JEGYZŐKÖNYV Készült: Ócsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. augusztus 13. napján megtartott rendkívüli üléséről. Ülés helye: Polgármesteri Hivatal, Tanácsterem Jelen vannak: Bukodi Károly
Jegyzőkönyv. 61/2014. (VI. 19.) Kt. határozat
Jegyzőkönyv Készült: Gamás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. június 19-én, 13:30 órai kezdettel, a gamási Önkormányzat tanácstermében megtartott soron következő Képviselő-testületi üléséről.
Monostorapáti és Hegyesd községek Óvodai Intézményfenntartó Társulása 8296 Monostorapáti, Petőfi u Szám: 45-1/2017. J e g y z ő k ö n y v
Intézményfenntartó Társulása 8296 Monostorapáti, Petőfi u. 123. Szám: 45-1/2017. J e g y z ő k ö n y v Készült: Intézményfenntartó Társulásának 2017. február 1-én /szerdán/ 19.00 órai kezdettel megtartott
J e g y z ő k ö n y v
J e g y z ő k ö n y v Készült: Nagyecseden, a Polgármesteri Hivatal tanácstermében, 2018. december 28-án az önkormányzati képviselő-testület r e n d k í v ü l i nyilvános üléséről Jelen voltak: Kovács
E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének április 28-án tartandó ülésére
E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. április 28-án tartandó ülésére Az előterjesztés tárgya: Tulajdonosi hozzájárulás a Szent Bernadett Tagóvoda fejlesztéséhez
JEGYZŐKÖNYV KIRÁLYSZENTISTVÁN KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2011. FEBRUÁR 23. NAPJÁN MEGTARTOTT NYÍLT ÜLÉSÉRŐL
JEGYZŐKÖNYV KIRÁLYSZENTISTVÁN KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2011. FEBRUÁR 23. NAPJÁN MEGTARTOTT NYÍLT ÜLÉSÉRŐL JEGYZŐKÖNYV Készült: Királyszentistván Közösségi Ház tárgyalótermében 2011.
FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE
FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Cím: 8582 Farkasgyepű, Petőfi Sándor u. 42. Tel/fax: (89)584-200 e-mail: onkormanyzat@farkasgyepu.hu Szám:2/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Farkasgyepű
E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzata Képviselő-testületének szeptember 29-én tartandó ülésére
E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. szeptember 29-én tartandó ülésére Az előterjesztés tárgya: Ipari Park (Patak utca) útfejlesztésének előkészítése Iktatószám:
J E G Y Z İ K Ö N Y V
J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült: Jelen vannak: Komló Város Önkormányzat Képviselı-testülete 2013. július 18-i rendkívüli ülésérıl a mellékelt jelenléti ív szerint köszöntötte a megjelenteket. Megállapította,
j ú n i u s é n. m e g t a r t o t t r e n d k í v ü l i n y i l v á n o s ü l é s é r ő l
Nagydorog Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete 7044 Nagydorog Kossuth L. u. 81. Tel.: 75/ 532-019, Fax: 332-047 e-mail: nagydorogonk@axelero.net J E G Y Z Ő K Ö N Y V N A G Y D O R O G N A G
E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének október 22-én tartandó alakuló ülésére
E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. október 22-én tartandó alakuló ülésére Az előterjesztés tárgya: A Képviselő-testület Szervezeti és Működési Szabályzatáról
PUSZTASZABOLCS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE DECEMBER 5-I RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉNEK
Ikt.szám: 32-25/2016. PUSZTASZABOLCS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2016. DECEMBER 5-I RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE HATÁROZATOK SZÁMA: 486, 487, 488, 489, 490/2016. (XII. 5.) RENDELET SZÁM:
Kovács Béla polgármester köszönti a képviselő-testületi ülésen megjelenteket. Elmondja, hogy az ülés összehívására telefonon keresztül került sor.
ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8477 APÁCATORNA Szám: 125-42/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Apácatorna Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. november 21-én (csütörtökön) 13,00 órai kezdettel
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Borszörcsök Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 8479 Borszörcsök, Petőfi u. 198. Szám: Svh 79-3/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Borszörcsök Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2014. április
JEGYZŐKÖNYV. Győrújbarát Község Önkormányzat Képviselő-testületének december 16-án órakor tartott rendkívüli nyilvános üléséről
JEGYZŐKÖNYV Győrújbarát Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. december 16-án 17.30 órakor tartott rendkívüli nyilvános üléséről Készült Győrújbarát Község Önkormányzat Képviselő-testületének
FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE
FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Cím: 8582 Farkasgyepű, Petőfi Sándor u. 42. Tel/fax: (89)584-200 e-mail: onkormanyzat@farkasgyepu.hu Szám: 18/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Farkasgyepű
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
KORONCÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐTESTÜLETE 9113 KORONCÓ, RÁKÓCZI U. 48. 1-9/2015 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Koroncó Község Önkormányzat Képviselő-testületének a Polgármesteri Hivatal nagytermében
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V amely készült Ráckeve Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. december 11-én megtartott rendkívüli, nyilvános üléséről Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal II. emeleti tanácsterme
JEGYZŐKÖNYV Zalacséb, Zalaháshágy és Salomvár Községek Önkormányzati Képviselő-testületeinek
Szám: 178/2013. JEGYZŐKÖNYV Zalacséb, Zalaháshágy és Salomvár Községek Önkormányzati Képviselő-testületeinek 2013. február 7-én megtartott együttes üléséről Zalacséb határozatok: Sorszáma Kódja 2/2013.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január 09-i nyílt üléséről
Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2740 Abony, Kossuth tér 1. 1/2013/JT. 2/2013. sz. határozat J E G Y Z Ő K Ö N Y V Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január 09-i nyílt üléséről
a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T 1./ évi járási startmunka Mezőgazdasági programelem jóváhagyásáról
SZAKÁCSI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2017. január 12. napján az Edelényi Közös Önkormányzati Hivatalban (3780 Edelény, István király útja 52.) megtartott rendkívüli nyílt ülésének a./ Tárgysorozata
JEGYZŐKÖNYV Cece Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének március 12. napján 16,00 órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről
Ikt.szám: 875-3/2015. JEGYZŐKÖNYV Cece Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 12. napján 16,00 órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről A Képviselő-testülete által meghozott határozat
E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének május 25-én tartandó ülésére
E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. május 25-én tartandó ülésére Az előterjesztés tárgya: Az egészségügyi alapellátás körzeteinek meghatározásáról, valamint
1. sz. JEGYZŐKÖNYV. Az ülés helye: Bucsa, Községháza nagyterme (Bucsa, Kossuth tér 6.)
Bucsa Község Önkormányzat Képviselő-testülete Bucsa, Kossuth tér 6. Tel: 66/585-520. 600-1/2014. iktatószám 1. sz. JEGYZŐKÖNYV Készült: Bucsa Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. január 16-án
Sárisápi Polgármesteri Hivatal 2523 Sárisáp, Fő utca 123. Telefon: 33/518-310; fax: 33/518-311; e-mail: hivatal@sarisap.hu.
Sárisápi Polgármesteri Hivatal 2523 Sárisáp, Fő utca 123. Telefon: 33/518-310; fax: 33/518-311; e-mail: hivatal@sarisap.hu. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Sárisáp Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014.
JEGYZŐKÖNYV. Mikekarácsonyfa. Községi Önkormányzat Képviselőtestülete év április hó 18. napján. megtartott nyilvános üléséről
JEGYZŐKÖNYV Mikekarácsonyfa Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 2016. év április hó 18. napján megtartott nyilvános üléséről Határozatok: Sorszáma Kódja 11/2016.(IV.18.) Rendeletek: Sorszáma (kihirdetés
Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. június 27-én (pénteken) du. 13. 00 órai kezdettel megtartott soros nyílt ülésének
7/2014. Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. június 27-én (pénteken) du. 13. 00 órai kezdettel megtartott soros nyílt ülésének Jegyzőkönyve Napirend: A polgármester beszámolója a két
Fertőd Város Képviselő-testülete
Fertőd Város Képviselő-testülete 37/2012. SZÁMÚ J E G Y Z Ő K Ö N Y V 2012. november 30. napján megtartott R E N D K Í V Ü L I K É P V I S E L Ő T E S T Ü L E T I Ü L É S É R Ő L Készült: 3 példányban
E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének augusztus 24-én tartandó rendkívüli ülésére
E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. augusztus 24-én tartandó rendkívüli ülésére Az előterjesztés tárgya: A 0289 hrsz.-ú önkormányzati ingatlan övezeti besorolás
Cím: 8445 Városlőd, Templom tér 4., Tel/fax: (88) 240-003 E-mail: varoslod@invitel.hu
V Á R O S L Ő D K Ö Z S É G Ö N K O R M Á N Y Z A T K É P V I S E L Ő - T E S T Ü L E T E Cím: 8445 Városlőd, Templom tér 4., Tel/fax: (88) 240-003 E-mail: varoslod@invitel.hu Szám: 19/2013. J E G Y Z
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Készült: Jelen vannak: J E G Y Z Ő K Ö N Y V Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szociális és Lakásügyi Bizottsága 2014. október 29-én (szerda) 13:00 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal
Fertőd Város Képviselő-testülete
Fertőd Város Képviselő-testülete 29/2012. SZÁMÚ J E G Y Z Ő K Ö N Y V 2012. szeptember 17. napján megtartott R E N D K Í V Ü L I K É P V I S E L Ő T E S T Ü L E T I Ü L É S É R Ő L Készült: 3 példányban
Jegyzőkönyv mely Folyás Község Önkormányzata Képviselő-testületének március 08.-án 9.00 órai kezdettel megtartott rendkívüli ülésén készült.
1 Jegyzőkönyv mely Folyás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. március 08.-án 9.00 órai kezdettel megtartott rendkívüli ülésén készült. Napirendi pontok: 1. Előterjesztés ingatlancsere lebonyolítás
Dunaremete Község Önkormányzat. Képviselő-testülete. J e g y z ő k ö n y v
Dunaremete Község Önkormányzat Képviselő-testülete 80-8/2013/X J e g y z ő k ö n y v Dunaremete Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. július 15-én megtartott nyilvános üléséről Készült: Dunaremete
E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. december 15-én tartandó ülésére
E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. december 15-én tartandó ülésére Az előterjesztés tárgya: Vöröskereszt helyiség használatba adási szerződésének módosítása
FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE
FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Cím: 8582 Farkasgyepű, Petőfi Sándor u. 42. Tel/fax: (89)584-200 e-mail: onkormanyzat@farkasgyepu.hu Szám:29/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Farkasgyepű
Pátka Község Önkormányzatának 66-19/2012. Képviselő-testülete. JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület szeptember 13-i rendkívüli nyílt üléséről
Pátka Község Önkormányzatának 66-19/2012. Képviselő-testülete JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2012. szeptember 13-i rendkívüli nyílt üléséről Rendeletek: Határozatok: 172/2012.(IX.13.) 173/2012.(IX.13.)
J e g y z ő k ö n y v
Önkormányzati Képviselő-testület B A K O N Y S Z E N T I V Á N Szám: 3/2015. J e g y z ő k ö n y v Készült Bakonyszentiván Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2015. február 9-én 18 órakor megtartott
EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2011. március 31-én megtartott rendkívüli ülésének
EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2011. március 31-én megtartott rendkívüli ülésének a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T 1./ Helyi Építési Szabályzat
Jegyzőkönyv. Ajtainé Kondor Katalin képviselő Mihály Mária képviselő
Jegyzőkönyv Készült: Szegvári Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. november 28-án de. 10 00 órakor tartott rendkívüli nyílt üléséről. Jelen vannak: Varga Ferenc elnök Ajtainé Kondor
Jegyzőkönyv. Készült: Szakáld Község Önkormányzata képviselő testülete 2013.július 03. napján megtartott rendkívüli ülésén.
Szakáld Közésg Önkormányzata Képviselő testülete 3596 Szakáld, Aradi u. 4 Jegyzőkönyv Készült: Szakáld Község Önkormányzata képviselő testülete 2013.július 03. napján megtartott rendkívüli ülésén. Jelen
Jegyzőkönyv. Készült Dömös Község Önkormányzat Képviselőtestületének július 14-én megtartott rendkívüli üléséről
Jegyzőkönyv Készült 2010. július 14-én megtartott rendkívüli üléséről Jelen vannak: Novák Lajos polgármester Dénes Kálmánné alpolgármester Cseh János Marton Róbertné Ifj. Paulusz József Szilágyi Gábor
PÁPAKOVÁCSI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8596 Pápakovácsi, Fő u. 19. Szám:7-6/2011. JEGYZŐKÖNYV
PÁPAKOVÁCSI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8596 Pápakovácsi, Fő u. 19. Szám:7-6/2011. JEGYZŐKÖNYV Készült: Pápakovácsi, Ganna, Döbrönte Kup, Nóráp Község Önkormányzat Képviselő-testületeinek 2011.
E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének június 15-én tartandó rendkívüli ülésére
E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 15-én tartandó rendkívüli ülésére Az előterjesztés tárgya: Kerékpárút építésére vonatkozó pályázat benyújtása Iktatószám:
E L Ő T E R J E S Z T É S
E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2017. szeptember 27-én tartandó ülésére Az előterjesztés tárgya: Komló külterület 0308/11 hrsz-ú ingatlan visszavásárlási joga
JEGYZŐKÖNYV Cecei Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének január 28-án 14,30 órai kezdettel tartott rendes üléséről
Ikt.szám:..-1/2015. JEGYZŐKÖNYV Cecei Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. január 28-án 14,30 órai kezdettel tartott rendes üléséről A Képviselő-testülete által meghozott határozat
29/2013. számú. 2013. november 22-i rendkívüli ülés J E G Y Z Ő K Ö N Y V E
Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testülete 6041 Kerekegyháza, Fő u. 47/a. Ikt.sz.: 5053-2/2013. 29/2013. számú 2013. november 22-i rendkívüli ülés J E G Y Z Ő K Ö N Y V E 190-192/2013. (XI. 22.)
JEGYZŐKÖNYV. Ják Község Képviselő-testületének május 27-én tartott testületi üléséről
JÁK KÖZSÉG KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐKÖNYV Ják Község Képviselő-testületének 2013. május 27-én tartott testületi üléséről Határozatok: 37/2013. (V. 27.) sz. határozat Jáki Közös Önkormányzati Hivatal SZMSZ
KAPOSVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK JOGI, ÜGYRENDI ÉS ÖSSZEFÉRHETETLENSÉGI BIZOTTSÁGA JEGYZŐKÖNYV
KAPOSVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK JOGI, ÜGYRENDI ÉS ÖSSZEFÉRHETETLENSÉGI BIZOTTSÁGA JEGYZŐKÖNYV amely készült Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlése Jogi, Ügyrendi és Összeférhetetlenségi Bizottsága
PUSZTASZABOLCS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE ÁPRILIS 12-I RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉNEK
Ikt.szám: 45-7/2018. PUSZTASZABOLCS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2018. ÁPRILIS 12-I RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE HATÁROZATOK SZÁMA: 106, 107, 108, 109/2018. (IV. 12.) 2 Jegyzőkönyv Készült
JEGYZŐKÖNYV Vajtai Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. január 22-én 16,30 órai kezdettel tartott rendes üléséről
Ikt.szám:..-1/2015. JEGYZŐKÖNYV Vajtai Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. január 22-én 16,30 órai kezdettel tartott rendes üléséről A Képviselő-testülete által meghozott határozat
JEGYZŐKÖNYV. Kissziget. Községi Önkormányzat Képviselőtestülete. 2015. év június hó 5. napján. Határozatok: Sorszáma. Kódja
JEGYZŐKÖNYV Kissziget Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 2015. év június hó 5. napján megtartott nyilvános üléséről Határozatok: Sorszáma Kódja 19/2015.(VI.05.) 20/2015.(VI.05.) Rendeletek: Sorszáma
Fertőd Város Képviselő-testülete
Fertőd Város Képviselő-testülete 5/2011. SZÁMÚ J E G Y Z Ő K Ö N Y V 2011. február 21. napján megtartott RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉRŐL Készült: 4 példányban. Fertőd Város Képviselő-testülete 5/2011. számú J E G
KARDOSKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK JANUÁR 15. NAPJÁN TARTOTT RENDKÍVÜLI, NYÍLT KÉPVISELŐ- TESTÜLETI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE
KARDOSKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 2018. JANUÁR 15. NAPJÁN TARTOTT RENDKÍVÜLI, NYÍLT KÉPVISELŐ- TESTÜLETI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE 1/2018. ÖKÜ J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Kardoskút Község Önkormányzata Képviselő-testületének
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Készült: Jelen vannak: J E G Y Z Ő K Ö N Y V Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szociális és Lakásügyi Bizottsága 2016. augusztus 15-én (hétfő) 15:30 órai kezdettel a Hatvani Közös Önkormányzati
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
75 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jászdózsa Községi Önkormányzat Pénzügyi Bizottságának 2015. július 2-án megtartott rendkívüli ülésén. Az ülés helye: Jelen vannak: A községháza nagyterme mellékelt jelenléti
IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E
IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült: Ipolyszög Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2017. június 27. napján megtartott üléséről. Jelen
E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének július 13-án tartandó ülésére
E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. július 13-án tartandó ülésére Az előterjesztés tárgya: A tervezett Kézilabda Munkacsarnok területének kiemelt fejlesztési
Ikt.sz.: 33-80/2014. NÓGRÁD MEGYEI ROMA NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT JEGYZŐKÖNYV
Ikt.sz.: 33-80/2014. NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT JEGYZŐKÖNYV Készült: a Nógrád Megyei Roma Nemzetiségi Önkormányzat 2014. november 20-án, Salgótarjánban, a Megyeháza Hadady-Hargitay termében megtartott ülésén.
Fertőd Város Képviselő-testülete
Fertőd Város Képviselő-testülete 28/2012. SZÁMÚ J E G Y Z Ő K Ö N Y V 2012. szeptember 12. napján megtartott R E N D K Í V Ü L I K É P V I S E L Ő T E S T Ü L E T I Ü L É S É R Ő L Készült: 3 példányban
Jegyzőkönyv Önkormányzat Salköveskút Képviselőtestületének június 27-én tartott üléséről
Jegyzőkönyv Önkormányzat Salköveskút Képviselőtestületének 2016. június 27-én tartott üléséről 12/2016. számú képviselőtestületi határozat: Törvényességi felhívás elfogadása Határidő: 2016. november 15.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének február 16-án 14 órakor megtartott rendkívüli nyílt üléséről
Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel: 74/595-911, Fax: 74/595-910 1. sz. példány Szám: 469-5/2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének
JEGYZŐKÖNYV. Pér Község Önkormányzati Képviselő-testülete a javaslatot 6 igen szavazattal elfogadta, s a következő határozatot hozta:
382/11 Iktatószám: JEGYZŐKÖNYV Készült: és Nagyszentjános Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. február 29. napján, Péren a Petőfi Sándor Művelődési Ház, Házasságkötő termében megtartott együttes
JEGYZŐKÖNYV. Tahitótfalu Község Önkormányzat Képviselő-testületének március 23-án megtartott nyílt, rendkívüli üléséről.
Tahitótfalu Község Önkormányzata Képviselő-testülete Szám: 9/2015 Határozatok száma: 80-83/2015.(03.23.) Rendeletek száma: - Tárgyalt napirendi pontok: JEGYZŐKÖNYV 2015. március 23-án megtartott nyílt,
Készült: a Veszprémi Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének január 26-án órakor megtartott nyilvános üléséről.
VESZPRÉMI NÉMET NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8200 Veszprém, Thököly u. 11. Szám: KOZP/927/1/2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: a Veszprémi Német Nemzetiségi Önkormányzat 2016. január
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Ajka város Önkormányzatának Képviselő-testülete február 22-én 9.00 órakor megtartott rendkívüli üléséről
Ügyszám: 1/8-5/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Ajka város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2013. február 22-én 9.00 órakor megtartott rendkívüli üléséről Ülés helye: Jelen vannak: Polgármesteri
IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E
IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült: Ipolyszög Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. május 26. napján megtartott üléséről. Jelen vannak:
JEGYZŐKÖNYV. Szám: 14/2013.
JEGYZŐKÖNYV Szám: 14/2013. Készült 2013. október 9-én 18 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Pápateszér, Petőfi u. 17. Jelen voltak: Szalczer György polgármester Völfinger Béla
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Uraiújfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 12-én 18 órakor az Uraiújfalui Közös Önkormányzati Hivatal tanácskozó termében megtartott képviselőtestületi
Valente József képviselő távolmaradása okát előzetesen jelezte.
1 Szám: 20-50/2011. TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZAT SÜMEGPRÁGA 8351 SÜMEGPRÁGA, RÁKÓCZI U. 17. T/F: 87/350-587 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2011. október 6-án 17,45 órakor kezdődött nyilvános üléséről. Az ülés
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
KORONCÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐTESTÜLETE 9113 KORONCÓ, RÁKÓCZI U. 48. 1-1/2015 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Koroncó Község Önkormányzat Képviselő-testületének a Polgármesteri Hivatal nagytermében
Jegyzőkönyv. A Képviselő-testület a rendes ülés napirendjét 4 igen szavazattal egyhangúlag az alábbiak szerint elfogadta: Napirendi pont:
Jegyzőkönyv Készült: a Balatonudvari Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2017. október 26. napján de. 8.00 órakor megkezdett rendes nyílt üléséről az önkormányzat hivatali kirendeltségének helyiségében.
JEGYZŐKÖNYV. Helye: Kaba Város Önkormányzat (4183 Kaba, Szabadság tér 1. ) emeleti tanácskozó terem
JEGYZŐKÖNYV Készült: Kaba Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. július 8-án 14,00 órai kezdettel megtartott üléséről. Helye: Kaba Város Önkormányzat (4183 Kaba, Szabadság tér 1. ) emeleti tanácskozó
JEGYZŐKÖNYV KISTELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE 2013. október 03. NAPJÁN MEGTARTOTT 17. SZÁMÚ NYÍLT ÜLÉSÉRŐL
JEGYZŐKÖNYV KISTELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE 2013. október 03. NAPJÁN MEGTARTOTT 17. SZÁMÚ NYÍLT ÜLÉSÉRŐL TARTALOMJEGYZÉK Kistelek Képviselő-testület 2013. október 03-án tartott nyílt ülésének határozatairól
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Martfű Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. január 17 napján, - 14 órakor kezdődött -, a Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében (Martfű, Szent István tér 1.)
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
KORONCÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐTESTÜLETE 9113 KORONCÓ, RÁKÓCZI U. 48. 1-6/2014 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Koroncó Község Önkormányzat Képviselő-testületének a Polgármesteri Hivatal nagytermében
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
KORONCÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐTESTÜLETE 9113 KORONCÓ, RÁKÓCZI U. 48. 1-8/2014 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Koroncó Község Önkormányzat Képviselő-testületének a Polgármesteri Hivatal nagytermében
J E G Y Z Ő K Ö N Y V E
Kunadacs Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 6097 Kunadacs, Rákóczi u. 2. Telefon: 06-76/558-131 Fax: 06-76/422-057 E-mail: kunadacs.ph@tanet.hu 1-16/2011. Kunadacs Községi Önkormányzat Képviselő-testületének
E L Ő T E R J E S Z T É S
E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. április 28-án tartandó ülésére Az előterjesztés tárgya: Pályázat önkormányzati feladatellátást szolgáló fejlesztések támogatására
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Somlójenő Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 8478 Somlójenő, Petőfi u. 99. Szám: 214-4/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Somlójenő Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2013. április 23-án
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. P Á K A Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. szeptember 30 -án tartott nyílt üléséről
170/17/2014. Z A L A megye P Á K A Község Önkormányzata J E G Y Z Ő K Ö N Y V P Á K A Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. szeptember 30 -án tartott nyílt üléséről Határozatok: 110/2014. (IX.30.)
Valente József képviselő késése okát előre jelezte.
1 Sümegprága Települési Önkormányzat Képviselő-testülete 8351 Sümegprága, Rákóczi u. 17. T: 87/350-587, Fax:87/550-038. Szám: 20-64/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: és Bazsi Község Önkormányzata Képviselő-testületének
FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE
FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Cím: 8582 Farkasgyepű, Petőfi Sándor u. 42. Tel/fax: (89)584-200 e-mail: onkormanyzat@farkasgyepu.hu Szám: 20/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Farkasgyepű
J E G Y Z Ő K Ö N Y V PÉNZÜGYI-ELLENŐRZŐ- KÖZBESZERZÉSI BIZOTTSÁGA
VII. Iktatószám: 278-4/2018. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Jászladány Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete PÉNZÜGYI-ELLENŐRZŐ- KÖZBESZERZÉSI BIZOTTSÁGA 2018. február 28-án megtartott, nyílt,soros üléséről