JEGYZŐKÖNYV. Dr. Blazsek Balázs címzetes főjegyző
|
|
- Adrián Katona
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 PAKS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szám: 12/2016. JEGYZŐKÖNYV Készült: Pakson, Paks Város Önkormányzata Képviselő-testülete augusztus 17-én (szerdán) 17:58 órai kezdettel megtartott rendkívüli üléséről Az ülés helye: Jelen vannak: Városháza I. emeleti tárgyalója Süli János polgármester Barnabás István alpolgármester Szabó Péter alpolgármester Bagdy László Bana János Bordács József Girst Adám Horváth Zoltán Dr. Rujder Mária Spiesz József (10 fő képviselő) és Dr. Blazsek Balázs címzetes főjegyző Süli János polgármester: Köszönti a képviselő-testület ülésén megjelenteket. Jelenléti ív alapján megállapítja, hogy a 12 fős testületből 10 fő megjelent, így a képviselő-testület határozatképes, az ülést megnyitja. Tájékoztatásul elmondja, hogy Magyarné Nagy Edina és Kovács Sándor képviselők a távolmaradásukat előzetesen jelezték. I. Napirend elfogadása: Süli János: A meghívóban jelzett napirend tárgyalását javasolja azzal a módosítással, hogy 7. napirendi pontként az Egyebekben Az önkormányzati vagyonnal való gazdálkodásról szóló 3/2013. (II. 26.) önkormányzati rendelet módosításának tárgyalása napirendi pont is kerüljön megtárgyalásra. Kérdés, hozzászólás nem hangzott el. Süli János: Szavazásra bocsátja a napirend elfogadását. A képviselő-testület egyhangúlag, 10 igen szavazattal - az alábbi napirendet fogadta el:
2 2 NAPIREND: 1. A 3/2003. (11.12.) Kt. számú határozattal jóváhagyott Paks Város Településszerkezeti Terv felülvizsgálata, új településszerkezeti terv elfogadása 2. Az épített értékek helyi védelméről szóló 29/2008. (XII. 17.) önkormányzati rendelet 1. számú mellékletének módosítása 3. Paks Város Helyi Építési Szabályzatáról szóló 24/2003. (XII. 31.) önkormányzati rendelet módosítása 4. Az MVM Paks H. Atomerőmű Fejlesztő Zrt. kérelmező kérelmére indult Településszerkezeti Terv, Helyi Epítési Szabályzat és Szabályozási Terv módosításhoz szükséges településfejlesztési döntés, illetve tervezési program jóváhagyása 5. A 3/2003. (11.12.) Kt. számú határozattal jóváhagyott Településszerkezeti Terv valamint a 24/2003.(XII.3 1.) önkormányzati rendelettel elfogadott Helyi Epítési Szabályzat módosításához szükséges településfejlesztési döntés, illetve tervezési program jóváhagyása 6. A paksi 4710/55 hrsz.-ú (1286 m2), önkormányzati tulajdonú ipartelep ingatlan apportálása a Paksi Ipari Park Kft-be 7. Az önkormányzati vagyonnal való gazdálkodásról szóló 3/2013. (II. 26.) önkormányzati rendelet módosításának tárgyalása Előadó: Dr. Blazsek Balázs címzetes főjegyző II. Napirend tárgyalása: 1. A 3/2003. (11.12.) Kt. számú határozattal jóváhagyott Paks Város Településszerkezeti Terv felülvizsgálata, Új településszerkezeti terv elfogadása Süli János: Ismerteti az írásos előterjesztés lényegét és a határozati javaslatot.
3 3 Ba~dy László: A Városépítő Bizottság az előterjesztést megtárgyalta és javasolja. elfogadásra Kérdés, hozzászólás nem hangzott el. Süli János: Szavazásra bocsátja az ismertetett határozati javaslat elfogadását. A képviselő-testület a javaslatot egyhangúlag, 10 igen szavazattal elfogadta és az alábbi határozatot hozta: 92/2016. (VIII. 17.) Kt. számú határozat: Paks Város Önkormányzata Képviselő-testülete Magyarország Alaptörvényének 32. cikk (I) bekezdés b) pontja szerinti jogalkotói hatáskörében eljárva, a helyi önkormányzatokról szóló évi CLXXXIX. törvény 13. ~ (1) bekezdés 1. pontjában meghatározott feladatkörében eljárva, valamint az épített környezet alakításáról és védelméről szóló évi LXXVIII. törvény alapján a város 55/2010. (V. 26.) számú határozattal elfogadott településfejlesztési koncepciójában foglaltakkal összhangban a következők szerint megalkotja a város településszerkezeti tervéről szóló határozatát, és egyúttal jóváhagyja a Településszerkezeti Tervlapot, valamint azok kötelező együttes alkalmazását előírja. 1. Paks város teljes közigazgatási területére vonatkozóan jóváhagyja a Településszerkezeti Terv e határozat szerinti szöveges, valamint rajzi mellékleteit. Az e határozat szöveges és rajzi mellékleteit azok módosításáig együtt kell alkalmazni. 2. E határozat szöveges mellékletei: a) M-l melléklet: A Településszerkezeti Terv leírása b) M-2 melléklet: A település területi mérlege c) M-3 melléklet: A biológiai aktivitásérték számítási eredménye 3. E határozat rajzi melléklete: a) a TSZT rajzszámú, 1: méretarányú Településszerkezeti Terv. 4. Ez a határozat és a hozzátartozó szöveges és rajzi mellékletek a határozat meghozatalától számított 30. napon lépnek hatályba. 5. Hatályát veszti Paks Város Településszerkezeti Tervéről szóló 3/2003. (II. 12.) számú határozat és az azt módosító - 10/2008. (11.13.), 85/2008. (IX.l6.), 121/2009. (XII. 16.), 79/2011. (XI. 23.), 165/2013. (XII. 21.) 64/2014. (V. 24.) - határozatok és a mellékletét képező tervlap. Felelős: Dr. Blazsek Balázs címzetes főjegyző Határidő a közzétételre: augusztus 17.
4 4 2. Az épített értékek helyi védelméről szóló 29/2008. (XII. 17.) önkormányzati rendelet 1. számú mellékletének módosítása Süti János: Ismerteti az írásos előterjesztés lényegét és a döntési javaslatot. Ba~dy László: A Városépítő Bizottság inegtárgyalta az előterjesztést és elfogadásra Javasolja. Kérdés, hozzászólás nem hangzott el Süti János: Szavazásra bocsátja a rendelet módosításának elfogadását. A képviselő-testület a Ja vasla tot egyhangúlag, JO igen szavazattal elfogadta és az alábbi döntést hozta: 32/2016. (VIII. 22.) önkormányzati rendelet: Paks Város Önkormányzata Képviselő-testülete Az épített értékek helyi védelméről szóló 29/2008. (XIL17.) önkormányzati rendelet 1. számú mellékletének módosítása című előterjesztést megtárgyalta és a rendelettervezetet az 5. számú melléklet szerinti tartalommal elfogadja. 3. Paks Város Helyi Építési Szabályzatáról szóló 24/2003. (XJI. 31.) önkormányzati rendelet módosítása Süli János: Ismerteti az írásos előterjesztés lényegét és a döntési javaslatot. Bazdy László: A Városépítő Bizottság az előterjesztést megtárgyalta és elfogadásra javasolja, azzal a módosítással, hogy a 37. ~ (2) bekezdés a) pontja az alábbiak szerint szóljon: Az Lk-l, Lk-2, Lk-3 övezetekben egy-egy építési telken az építményekben maximum négy önálló rendeltetési egység helyezhető el, melyen belül a lakás célú rendeltetési egységekre kettőnél több lakás esetén legalább 300 m2 telekterületnek kell jutnia. Süti János: Tájékoztatja a képviselő-testületet arról, hogy a bizottsági ülésen hosszas vita alakult ki e módosítással kapcsolatosan. Melyből a szavazás során ez a javaslat került ki győztesen. Mint előterjesztő továbbra is azt támogatja, hogy ez a bekezdés a bizottsági ülésre már 250 m2 telekterülettel került be, melyet, mint előterjesztő alapjavaslatként még most is javasol, mert szerinte ez és a többi szigorú szabályozás már megfelelően beszűkíti az építkezők lehetőségeit. Ez a javaslat a múlt heti főépítésszel történt egyeztetés után alakult ki, melyen a képviselő-testület tagjai is részt vettek, Ott alakult ki az álláspont, hogy ezen a területen, ha családi ház után más épülne, és azon a telken a lakáson kívül a család részére egy üzlet is létesülne, akkor azt engedjék meg, ha a többi szabályozásnak (beépítési százalék, zöldövezet, építmény magasság stb.) megfelel az
5 5 épület. Ezen a területen nagyon kicsik a telkek és ezek a szabályok jobb feltételeket biztosítanak annak, hogy ne lehessen nagyon rosszakat építeni, de a teljes blokkolást sem szabad megtenniük. Kérdés: Horváth Zoltán: Szerencsés lett volna, ha az előterjesztő egy Olyan aspektust is kitalál, a leendő lakáspiacot miként tudja kielégíteni Paks. Az építkezők/építtetők részére olyan területeket lehetett volna ajánlani, ahol a társasházas lakások iránti igényt ki lehetne alakítani. Vagy ha ez a város perifériáján nem lehetséges, akkor a városban ilyen területeket kijelölni. Lehet, hogy könnyebb lett volna az embereket megnyugtatni társasház építésekkel kapcsolatban, és minél kisebb lehetőségeket kell adniuk ilyen problémás helyzetek kialakulására. Nagyobb méretű társasházas egységben jobb lenne kifelé gondolkodni a városból. Süli János: Olyan szándékuk van p1. a műjégpálya mellett, hogy a befektető száz társasház építését kezdi meg, ami egy egységet alkot, körbesüti a nap, mélygarázs lesz. A kínálatot is megváltoztatja majd, ha megjelenik a piacon. Vácika is önszerveződő módon alakul hasonló módon. Csak akkor kell majd ezekkel foglalkozni, ha már pontosan tudják, hogy hol lesz az elkerülő út, a gázátadó állomás és a vezetékrendszerek áthelyezése megtörténik, utána kell majd eldönteni, hogy a városnak kell-e, szabad-e ebbe fektetni. Lehet, hogy nem kell önkormányzati tőkét belefektetni, hanem a befektető ezt megteszi helyettük. Pakson végleges lakásnak kellene majd épülnie. Bagdy László: Atomerőműből több fiatal megkereste, hogy telkekre lenne szükség a városban, mert nem mindenki csak lakásban gondolkodik. A testületnek végig kell gondolnia, hogy hol tudnak majd az érdeklődők részére telkeket alakítani. Süli János: Ezek a típusú telkek nem lennének olcsóbbak, ha a város alakítja ki őket, mert közbeszerzés útján lehet csak ezt elvégeztetni. Ingyen is adhatják, de ezt akkor el kell döntetniük, és 1 Milliárd forintért kialakítják és telekként odaadják. Nem az a réteg érdeklődik, akiknek oda kellene adni a telkeket ingyen. A közművesítési pénzt, ha beleteszik, akkor telkenként a gerincvezeték kiépítéssel 2 Millió forint támogatás jut minden telekre jelenleg a Vácikában is. Földet kell majd venniük hozzá, tehát akkor is a piaci árral meg fog egyezni a telekár. Bordács József: Szükséges lenne a telek kialakítás sok éve már. Volt régen egy olyan konstrukció (Ezredvég utca, Toldi utca stb.), amikor ő is vette a telkét, hogy az önkormányzat kialakította és az 50 %-át ki kellett fizetni egy összegben, a másik felét 20 éves futamidőre, kamatmentesen megkapták az önkormányzattól, ezek a telkek 1,5 év alatt mind elkeltek. A mostani előterjesztésről pedig úgy gondolja, hogy ez egy komplex, jól átgondolt, nem elkapkodott HESZ. Hónapokon keresztül szakemberek dolgozták ki. Ezek a módosítások azt szolgálják, hogy megmaradhasson a belvárosi rész, sok a védett épület. Ennyire nem szabad lecsökkenteni a lehetőségeket, nem szabad ahhoz ragaszkodni, hogy egy helyett csak egyet lehessen. Ezek a szabályok előremutatóak.
6 6 Süli János: Külön kell a Városépítő Bizottság javaslatáról szavazni amennyiben az alapjavaslatot nem fogadják el. Tehát aki a 250 m2-t támogatja, kéri, most szavazzon. A képviselő-testület a Ja vasla tot - 6 igen, 4 nem szavazattal elfogadta. Hozzászólás nem hangzott el. Süli János: Szavazásra bocsátja a rendelet módosítás elfogadását. A képviselő-testület a Ja vasla tot 8 igen szavazattal, 2 tartózkodás mellett elfogadta és az alábbi döntést hozta: 33/2016. (VIII. 22.) önkonnányzati rendelet: Paks Város Önkormányzata Képviselő-testülete a Paks Város Helyi Építési Szabályzatáról szóló 24/2003. (XII. 31.) önkormányzati rendelet módosítása című előterjesztést megtárgyalta és a mellékelt rendelettervezetet és annak szabályozási terv mellékletét elfogadja. 4. Az MVM Paks II. Atomerőmű Fejlesztő Zn. kérelniező kérelmére indult Településszerkezeti Terv, Helyi Epítési Szabályzat és Szabályozási Terv módosításhoz szükséges településfejlesztési döntés, illetve tervezési program jóváhagyása Süli János: Ismerteti az írásos előterjesztés lényegét és a határozati javaslatot. Bagdy László: A Városépítő Bizottság az előterjesztés megtárgyalta és elfogadásra javasolja. Kérdés, hozzászólás nem hangzott el. Süli János: Szavazásra bocsátja az ismertetett határozati javaslat elfogadását. A képviselő-testület a Javaslatot egyhangúlag, 10 igen szavazattal elfogadta és az alábbi határozatot hozta: 93/2016. (VIII. 17.) Kt. számú határozat: I. Paks Város Önkormányzata Képviselő-testülete a Az MVM Paks II. Atomerőmű Fejlesztő Zrt. kérelmező kérelmére indult Településszerkezeti Terv, Helyi Epítési Szabályzat és Szabályozási Terv módosításhoz szükséges településfejlesztési döntés, illetve tervezési program jóváhagyása című előterjesztést megtárgyalta és az alábbi tervezési programot hagyja jóvá, illetve településfejlesztési döntést hozza:
7 7 Tervezési program: 1. A Településszerkezeti Terv (továbbiakban: TSZT) felülvizsgálata. - Terület-felhasználás: Az Új, 5. és 6. sz. atomerőművi blokkok és azok technológiai segédlétesítményeinek létesítéséhez szükséges területfelhasználás felülvizsgálata az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. tulajdonában lévő 8803/16, 8803/17 és 8802/10 és 8803/5 helyrajzi számú ingatlanokon (a 22 kv-os és 400/120 kv-os távvezetékek nyomvonalán lévő hrsz-ek felsorolása nélkül). 2. A Helyi Építési Szabályzat és Szabályozási Terv felülvizsgálata a TSZT módosításaiból adódóan: - az Új, 5. és 6. sz. atomerőművi blokkok és azok technológiai segédlétesítményei, - 400/120 ky-os alállomás és távvezetékei, - építési-szerelési munkákhoz szükséges 22 ky-os távvezetékek, - személygépkocsi parkoló és autóbusz pályaudvar elhelyezhetősége érdekében. A képviselő-testület felkéri a polgármestert, hogy a tervezést indítsa el. II. A képviselő-testület egyidejűleg a 61/2016. (V. 25.) Kt. számú határozatot visszavonj a. Felelős: Süli János polgármester Határidő: azonnal 5. A 3/2003. (11.12.) Kt. számú határozattal jóváhagyott Településszerkezeti Terv valamint a 24/2003.(XII.3L) önkormányzati rendelettel elfogadott Helyi Epítési Szabályzat módosításához szükséges településfejlesztési döntés, illetve tervezési program jóváhagyása Süli János: Ismerteti az írásos előterjesztés lényegét és a határozati javaslatot. Bagdy László: A Városépítő Bizottság megtárgyalta az előterjesztést és elfogadásra javasolja. Kérdés, hozzászólás nem hangzott el. Süli János: Szavazásra bocsátja az ismertetett határozati javaslat elfogadását. A képviselő-testület a Ja vasla tot egyhangúlag, 10 igen szavazattal elfogadta és az alábbi határozatot hozta:
8 8 94/2016. (VIII. 17.) Kt. számú határozat: Paks Város Önkormányzata Képviselő-testülete a A 3/2003. (11.12.) Kt. számú határozattal jóváhagyott Településszerkezeti Terv valamint a 24/2003iXII.31.) önkormányzati rendelettel elfogadott Helyi Epítési Szabályzat módosításához szükséges településfejlesztési döntés, illetve tervezési program jóváhagyása című előterjesztést megtárgyalta és az alábbi tervezési programot hagyja jóvá. Tervezési program: A településrendezési tervek (TSzT, I-lESz és mellékleteként SzT) szükséges módosítása az alábbi helyrajzi számokat érinti: 0312/2, 0326/4, 0312/3, 0333/1, 0333/2, illetve a területen meglevő 0313/1, 0325 hrsz-ú földutak, valamint a 0331 hrsz. (korábbi szeméttelep). A módosítási igények részben az állatmenhely (Kám) területének gazdasági területbe való átsorolására, részben pedig beépítésre nem szánt területeknek (Ev, Eg) a feltárására, és részben beépítésre szánt gazdasági területekké való átminősítésére irányulnak. A beépítésre szánt területi kategórián belül a konkrét építési övezetek meghatározása jelenleg még nem ismert, az tervezés során határozható meg. A Képviselő testület felkéri a polgármestert, hogy a tervezési munkát indítsa el. Felelős: Süli János polgármester Határidő: azonnal 6. A paksi 4710/55 hrsz.-ú (1286 m2), önkormányzati tulajdonú ipartelep ingatlan apportálása a Paksi Ipari Park Kft-be Süli János: Ismerteti az írásos előterjesztés lényegét és a határozati javaslatot. Kérdés, hozzászólás nem hangzott el. Süli János: Szavazásra bocsátja az ismertetett határozati javaslat elfogadását. A képviselő-testület a javaslatot egyhangúlag, 10 igen szavazattal elfogadta és az alábbi határozatot hozta: 95/2016. (VIII. 17.) Kt. számú határozat: Paks Város Önkormányzata Képviselő-testülete a paksi 4710/55 hrsz.-ú (1286 m2) önkormányzati tulajdonú terület Paksi Ipari Park Kft.-be az értékbecslő által meghatározott apport értéken - történő apportálásával egyetért, és azt jelen döntésével jóvá hagyja.
9 9 A Képviselő-testület felhatalmazza a Polgármester Urat a végrehajtásra, és a szükséges jognyilatkozatok megtételére. Felelős: Süli János polgármester Határidő: azonnal 7. Az önkormányzati vagyonnal való gazdálkodásról szóló 3/2013. (II. 26.) önkormányzati rendelet módosításának tárgyalása Előadó: Dr. Biazsek Balázs címzetes főjegyző Dr. Blazsek Balázs: Ismerteti az írásos előterjesztés lényegét és a határozati javaslatot. Mely szerint elírás maradt a rendeletben és ezt módosítani szükséges. Kérdés, hozzászólás nem hangzott el. SUli János: Szavazásra bocsátja a rendelet módosításának elfogadását. A képviselő-testület a javaslatot egyhangúlag, loigen szavazattal elfogadta és azalábbi döntést hozta: 34/ (VIII. 19.) önkormányzati rendelet: Paks Város Önkormányzata Képviselő-testülete az önkormányzati vagyonnal való gazdálkodásról szóló 3/2013. (II. 26.) önkormányzati rendelet módosítására vonatkozó rendelet módosítását az előterjesztés 2. melléklete szerinti tartalommal elfogadja. III. Napirend megtárgyalása utáni képviselői bejelentés Horváth Zoltán: Dunakömlőd, Szabadság utcából Szakter Viktória azzal a problémával kereste meg őt, hogy löszfal omlás van a telkükön, és segítséget kért tőle. Nem tudja, hogy a Műszaki Osztályt keresték-e problémájukkal, megoldást szeretne találni a kisgyermekes családnak. Spiesz József: Beküldte őket a Műszaki Osztályra, csak a hölgy gondolta, hogy van még egy képviselő ismerőse és így az ügye előbb kerül megoldásra. Barnabás István: Ő emlékszik rá, hogy kaptak vis major támogatást egyszer. Spiesz József: Egyszer a testület felszabadította a vis major keretet és akkor talán kaptak belőle. Barnabás István: Ez 2010-ben volt a nagy esők idején. Spiesz József: Benézett az udvarukba, próbáltak ők megoldást/támfalat csinálni a saját erejükből. Elképzelésük az lenne, hogy az önkormányzat adjon lehetőséget arra, hogy egy valódi támfalat építsenek, melynek a felét az önkormányzat fizetné és a felét ők
10 10 törlesztenék Ic 10 év alatt. Támogatási igényükkel - mondta nekik - keressék a Műszaki Osztályt és a Szociális Osztályt. Horváth Zoltán: Kié az a támfal? Spiesz József: Ameddig a telekhatár van addig a tulajdonosé, utána az önkormányzaté valószínűleg. Süli János: Saját telkén mindenkinek magának kellene erről gondoskodnia. Horváth Zoltán: Ez egy 9 méter magas löszfal, állítólag. Süti János: Műszaki Osztály megnézi kié a terület és mit lehet tenni. Máshol is csináltak már. Mindenki ehhez hozzá van szokva a városban. Barnabás István: Úgy tudja, hogy van még a vis major rendelet. Azon túl nem kellene gálánskodni a segítséggel. Sok a leomló löszfal, beszakadó pince a városban. Ha minden magánterületen az önkormányzat hozatja rendbe az Összes pincét és löszfalat, akkor a költségvetés fele erre fog elmenni. Mindenki tisztában van milyen házat és telket vesz, ezt mérlegelni kell és a saját bajait mindenkinek saját magának kell fizetni, nem közpénzből kell ezt rendezni. Ahol nincsenek ilyen problémák, majd azok is jelentkeznek más igényekkel, mert náluk nincs löszfal és leomló pince, de ők is szeretnének valamit rendbe tenni a telkükön közpénzből. O ezt veszélyes folyamatnak látja. Spiesz József: A Műszaki Osztály foglalkozik ezzel. Solymos Attila a szakértő, aki kimegy és megvizsgálja és készít egy szakvéleményt, ami alapján a Műszaki Osztály megírja a választ a lakónak. Barnabás István: Régebben volt egy ad hoc bizottság, akik Solymos Attila, Hum Ferenc, a körzet képviselője és a Városépítő Bizottság elnökéből állt, akik rendszeresen, félévente kimentek, felmérték és írtak egy jelentést. Fel kellene éleszteni ezt a bizottságot, ezt a munkát. Süti János: Műszaki Osztály megvizsgálja a problémát. Több hozzászólás nem hangzott cl. Süti János: Megállapítja, hogy a képviselő-testület a napirend anyagát megtárgyalta, megköszöni a részvételt és az ülést 18:35 órakor bezárja. Krnft. Süli János polgármester D pj~~ balázs címzetes főj~gyző
11 ~ JELENLÉTI IV a év 08. hó 17-én 17:00 órai kezdettel megtartott rendkívüli képviselő-testületi ülésről Süli János Bagdy László Bana János Barnabás István Bordács József Girst Ádám Á ~. Horváth Zoltán Kovács Sándor Magyarné Nagy Edina Dr. Rujder Mária Spiesz József Szabó Péter
12 ?. Valamennyi napirendi pont tárgyalásához tanácskozási joggal meghívottakról Dr. Biazsek Balázs címzetes főjegyző ~t~..v n Dr. Glöckler Ferenc aljegyző Gomán János.. Paksi Roma Nemzetiségi Onkormányzat elnöke Féhr György.. Német Nemzetiségi Onkormányzat Paks elnöke
13 Dr. Horváth Kálmán Tolna Megyei Kormányhivatal Szántóné dr. Novák Eszter Paksi Járási Hivatal vezetője Badics Istvánné Szociális Osztály vezetője Haáz Ádámné Pénzügyi Osztály vezetője Szabóné Hirt Mária Pénzügyi Csoport vezetője Rujder Zoltánné Tervezési Csoport vezetője Dr. Török Erzsébet Adócsoport vezetője Feilné Szombat Csilla Titkársági Osztály vezetője JELENLÉTI ÍV Valamennyi napirendi ponthoz meghívottakról Benedeczki-Pach Orsolya Titkársági Csoport köznevelési és kulturális referens Takács Gyula Közterület-felügyeleti Csoport vezetője Hum Ferenc Műszaki Osztály vezetője Pupp Gábor Városüzemeltetési Csoport vezetője Fillér Gergő Beruházási Csoport vezetője Vassné Skerlanitz Katalin Műszaki Hatósági Csoport vezetője Misóczki Anikó Társulási és Pályázati Osztály vezetője Takácsné Sáfrán Ildikó Belső Ellenőrzési Csoport vezetője
14 Egyes napirendi pontok tárgyalásához tanácskozási joggal meghívottakról Kiss Mária Dr. Kiss Péter Dr. Hanoi János Féhr György Váci Györgyné Ulbert Sándor Till Józsefné Csajági Sándor Takács András Pach János Sallai Ferenc Csáky Lászlóné Feil József Heizler Zoltán Kapás Zoltán Tóth Attila Bunkóczi András Reményi Sándor Ritter Zoltán Horváth András Jogi, Ügyrendi és Pénzügyi Bizottság Jogi, Ügyrendi és Pénzügyi Bizottság Gazdasági Bizottság Gazdasági Bizottság Városépítő Bizottság Városépítő Bizottság Humánpolitikai Bizottság Humánpolitikai Bizottság Közbiztonsági, Ifjúsági, Sport és Esélyegyenlőségi Bizottság Közbiztonsági, Ifjúsági, Sport és Esélyegyenlőségi Bizottság DK. Településrészi Onkormányzat DKTelepülésrészi Önkormányzat Külső Városrészek Településrész Önkorm. Külső Városrészek Településrész Önkorm. Külső Városrészek Településrész Önkorm. Külső Városrészek Településrész Önkorm. Köznevelési és Kulrutális Bizottság Turisztikai és Városmarketing Bizottság Turisztikai és Városmarketing Bizottság főépítész Elekné Csollány Éva Hoffmann Zoltánné Városfejlesztési referens Minőségügyi koordinátor
15 Paksi Sporthorgászok Egyesülete. Tolna-Baranyai Evangélikus Egyházmegye Esperesi Hivatala Paksi Református Egyházközség Római Katolikus Plébánia Babtista Gyülekezet Paksi Pünkösdi Gyülekezet Paksi Sportegyesület Atomerőmű Sportegyesület Hit Gyülekezete Paks
1. Ingatlan tartós használatba adása a Kék Madár Alapítvány számára Előadó: Süli János polgármester
PAKS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szám: 5/2016. JEGYZŐKÖNYV Készült: Pakson, Paks Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2016. (kedden) 16:00 órai kezdettel megtartott rendkívüli üléséről április
JEGYZŐKÖNYV. Elekné Csollány Éva városfejlesztési referens
PAKS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szám: 7/2017. JEGYZŐKÖNYV Készült: Pakson, Paks Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2017. JÚniUS ~i-én (szerdán) ig:oo órai kezdettel megtartott rendkívüli
JEGYZŐKÖNYV Bicske Város Önkormányzat Képviselő-testületének rendkívüli, nyílt üléséről
JEGYZŐKÖNYV rendkívüli, nyílt üléséről Az ülés helye: Az ülés időpontja: Bicske Városháza I. emeleti díszterem Bicske, Hősök tere 4. 2018. december 17. (hétfő) 8:02 óra Az ülésen megjelent önkormányzati
EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2011. március 31-én megtartott rendkívüli ülésének
EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2011. március 31-én megtartott rendkívüli ülésének a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T 1./ Helyi Építési Szabályzat
J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült a Bugyi Nagyközségi Önkormányzat november 12-i rendkívüli ülésén
J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült a Bugyi Nagyközségi Önkormányzat 2018. november 12-i rendkívüli ülésén Hozott határozatok: 223/2018. (11.12.)-től 224/2018. (11.12)-ig Hozott rendeletek: - 1 J E G Y
J e g y z ő k ö n y v
1 SZIKSZÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szám: SZ/17-27/2016. J e g y z ő k ö n y v Készült Szikszó Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. december 13. napján 7.30 órakor a Szikszói Közös
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült Békés Város Képviselő-testületének március 24-én megtartott soron kívüli nyílt üléséről.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Békés Város Képviselő-testületének 2016. március 24-én megtartott soron kívüli nyílt üléséről. Az ülés helye: Városháza nagyterme (Békés, Petőfi u. 2.) Jelen vannak: Izsó
Jegyzőkönyv. 61/2014. (VI. 19.) Kt. határozat
Jegyzőkönyv Készült: Gamás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. június 19-én, 13:30 órai kezdettel, a gamási Önkormányzat tanácstermében megtartott soron következő Képviselő-testületi üléséről.
JEGYZŐKÖNYVE. Tiszasziget község Önkormányzat Képviselő-testületének április 11. napján megtartott rendkívüli nyílt ülésének
Tiszasziget község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. április 11. napján megtartott rendkívüli nyílt ülésének JEGYZŐKÖNYVE 43/2013.(IV.11.) Öt. határozat Testületi ülés napirendjének elfogadása
JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének augusztus 22-én megtartott rendkívüli üléséről.
JEGYZŐKÖNYV Készült: Hort Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. augusztus 22-én megtartott rendkívüli üléséről. Határozat száma: 68/2017.(VIII.22.) 69/2017.(VIII.22.) 70/2017.(VIII.22.)
Az egyszerűbb áttekinthetőség érdekében az elhangzott módosító javaslatokat napirendi pontonként terjesztem a Tisztelt Képviselő-testület elé:
Tisztelt Képviselő-testület! A 2017. május 18-i testületi ülés egyes napirendi pontjainak anyagát az illetékes bizottság megtárgyalta, és az ott elhangzó módosító javaslatokat az előterjesztőkkel egyeztetve,
Készült: Pakson, Paks Város Önkormányzata Képviselő-testülete február 15-én (hétfőn) 17 órai kezdettel megtartott üléséről
PAKS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szám: 2/2016. JEGYZŐKÖNYV Készült: Pakson, Paks Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2016. február 15-én (hétfőn) 17 órai kezdettel megtartott üléséről Az
a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T 1./ évi járási startmunka Mezőgazdasági programelem jóváhagyásáról
SZAKÁCSI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2017. január 12. napján az Edelényi Közös Önkormányzati Hivatalban (3780 Edelény, István király útja 52.) megtartott rendkívüli nyílt ülésének a./ Tárgysorozata
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. bizottsági elnök-helyettes (később érkezett) számviteli, vagyonnyilvántartási- és kezelési osztályvezető.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testülete Jogi és Ellenőrzési Bizottságának 2014. szeptember 8-án a Városháza emeleti kistermében 9 00 órai kezdettel megtartott nyílt
Csörög Község Önkormányzat 2135 Csörög, Akácfa utca 30. Szám: 11/ sz. Jegyzőkönyv
Csörög Község Önkormányzat 2135 Csörög, Akácfa utca 30. Szám: 11/2017. 11.sz. Jegyzőkönyv Készült: Csörög Község Polgármesteri Hivatal (2135 Csörög, Akácfa utca 30.) hivatalos helyiségében 2017. szeptember
Készült: Tárnokréti Község Önkormányzata Képviselő-testületének szeptember 29-én tartott nyilvános üléséről.
Tárnokréti Község Képviselő-testülete 3-6/2014 J e g y z ő k ö n y v Készült: 2014. szeptember 29-én tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 18 30 óra A képviselő-testületi ülés
Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének
Nógrádmegyer Községi Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2016. augusztus 30. ) 1 Jegyzőkönyv Készült: Nógrádmegyer Községi Önkormányzat 2016. augusztus 30 -án 15.00 órakor
Jegyzőkönyv. Készült Dömös Község Önkormányzat Képviselőtestületének július 14-én megtartott rendkívüli üléséről
Jegyzőkönyv Készült 2010. július 14-én megtartott rendkívüli üléséről Jelen vannak: Novák Lajos polgármester Dénes Kálmánné alpolgármester Cseh János Marton Róbertné Ifj. Paulusz József Szilágyi Gábor
JEGYZŐKÖNYV Bicske Város Önkormányzat Képviselő-testületének rendkívüli, nyílt üléséről
JEGYZŐKÖNYV Bicske Város Önkormányzat Képviselő-testületének rendkívüli, nyílt üléséről Az ülés helye: Az ülés időpontja: Bicske Városháza I. emeleti díszterem Bicske, Hősök tere 4. 2017. november 8. 8.30
ou%tz%%!:toth TeodoL! y polgármest(0. 1. PORPÁC KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 9612 Porpác. Kossuth Lajos u. 1. MEGHÍVÓ
PORPÁC KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 9612 Porpác. Kossuth Lajos u. 1. MEGHÍVÓ Porpác Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2017. augusztus 17-én (csütörtökön) 16:30 órai kezdettel a Porpáci Hivatalban rendkívüli
JEGYZŐKÖNYV. készült Maglód Város Önkormányzat Képviselő-testületének január 16-án megtartott, soron kívüli üléséről.
JEGYZŐKÖNYV készült 2018. január 16-án megtartott, soron kívüli üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal földszinti tárgyaló terme, 2234. Maglód, Fő u. 12. Jelen vannak: Tabányi Pál polgármester,
SZIKSZÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. Szám: 002/12/2014. J e g y z ő k ö n y v
1 SZIKSZÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szám: 002/12/2014. J e g y z ő k ö n y v Készült Szikszó Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. augusztus 12. napján 7.30 órakor a Szikszói Közös
Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Városfejlesztési és Vagyongazdálkodási Bizottsága Szám: 17-3/7/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Városfejlesztési és Vagyongazdálkodási Bizottsága Szám: 17-3/7/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V amely készült Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente
NEMTI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 3/2013. sz. jegyzőkönyve. a február 21-én megtartott üléséről
NEMTI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 3/2013. sz. jegyzőkönyve a 2013. február 21-én megtartott üléséről Jegyzőkönyv Készült: Nemti Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2013. február
JEGYZŐKÖNYV. Készült: Pakson, Paks Város Önkormányzata Képviselő-testülete (hétfőn) 16:20 órai kezdettel megtartott rendkívüli üléséről
PAKS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szám: 6/2017. JEGYZŐKÖNYV Készült: Pakson, Paks Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2017. (hétfőn) 16:20 órai kezdettel megtartott rendkívüli üléséről május
JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének szeptember 7-én megtartott rendkívüli üléséről.
JEGYZŐKÖNYV Készült: Hort Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. szeptember 7-én megtartott rendkívüli üléséről. Határozat Tárgya: száma: 96/2016.(IX.07.) Önkormányzati feladatellátást szolgáló
17. számú jegyzőkönyv. Készült: Tar Község Önkormányzata Képviselő-testületének június 29-i rendkívüli üléséről.
Iktatószám:116-../2015. 17. számú jegyzőkönyv Készült: 2015. június 29-i rendkívüli üléséről. Az ülés helye: Szurdokpüspöki Közös Önkormányzati Hivatal Tari Kirendeltségének aljegyzői irodájában, 3073
dr. Endrédy Renáta osztályvezető, a Jegyző megbízottja
Balatonszőlős Község Önkormányzata B A L A T O N S Z Ő L Ő S Szám:101/20-43/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balatonszőlős Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. július 3-án, 18:00 órai
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése Környezetvédelmi és Városfejlesztési Bizottságának 2016. január 20án 10. 00 órai kezdési idővel meghirdetett és 10. 00
Jegyzőkönyv. 133/2013. (VIII. 26.) JÜB határozat
SOPRON MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE JOGI ÉS ÜGYRENDI BIZOTTSÁGA Száma: 40174 70/2013. Jegyzőkönyv Készült: Jelen vannak: A Jogi és Ügyrendi Bizottság 2013. augusztus 26. napján 15:30 kor a Városháza (Fő
Szavazásra teszi fel Gedő Györgyné jegyzőkönyv-hitelesítővé történő megválasztását.
JEGYZŐKÖNYV Készült a Józsefvárosi Szlovák Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. január 11. (csütörtök) napján 16:30 órakor a 1082 Budapest, Vajdahunyad utca l./b Nemzetiségi Önkormányzatok irodájában
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült Békés Város Képviselő-testületének május 18-án megtartott soron kívüli nyílt üléséről.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Békés Város Képviselő-testületének 2016. május 18-án megtartott soron kívüli nyílt üléséről. Az ülés helye: Városháza Nagyterme (Békés, Petőfi u. 2.) Jelen vannak:, Dr. Pálmai
Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Városfejlesztési és Vagyongazdálkodási Bizottsága Szám: 17- /1/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Városfejlesztési és Vagyongazdálkodási Bizottsága Szám: 17- /1/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V amely készült Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente
a u g u s z t u s 15- é n. m e g t a r t o t t r e n d k í v ü l i n y i l v á n o s ü l é s é r ő l
Nagydorog Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete 7044 Nagydorog Kossuth L. u. 81. Tel.: 75/ 532-019, Fax: 332-047 e-mail: nagydorogonk@axelero.net J E G Y Z Ő K Ö N Y V N A G Y D O R O G N A G
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2014. január 16-án megtartott soron kívüli nyílt ülésén, a Polgármesteri Hivatal dísztermében Jelen vannak: Drávucz Katalin polgármester levezetése mellett, Bagi Zsolt, Dr.
Jegyzőkönyv. Zalamerenye Község Önkormányzata Képviselőtestülete január 14-én. megtartott rendkívüli nyílt üléséről
Határozat:1-3. Rendelet: 1-4. Jegyzőkönyv Zalamerenye Község Önkormányzata Képviselőtestülete 2015. január 14-én megtartott rendkívüli nyílt üléséről 1 Jegyzőkönyv Készült Zalamerenye Község Önkormányzata
Somlóvásárhely Község Önkormányzata 8481 Somlóvásárhely, Szabadság tér 1. Tel/Fax: 88-236-001, e-mail: hivatal@somlovasarhely.hu
Somlóvásárhely Község Önkormányzata 8481 Somlóvásárhely, Szabadság tér 1. Tel/Fax: 88-236-001, e-mail: hivatal@somlovasarhely.hu Szám: Svh/62-6/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Somlóvásárhely Községi
Határozatok: - 41/2013. (IV. 4.) számú határozat: Simon János és Czibere József kérelme a művelődési ház bérlésére vonatkozóan
Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013.április 4.-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének a. napirendje b. könyve c. határozatok:41/2013. (IV. 4.) számú határozat d. rendeletek:
JEGYZŐKÖNYV KISTELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE Július 21. NAPJÁN MEGTARTOTT 16. SZÁMÚ NYÍLT ÜLÉSÉRŐL
JEGYZŐKÖNYV KISTELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE 2014. Július 21. NAPJÁN MEGTARTOTT 16. SZÁMÚ NYÍLT ÜLÉSÉRŐL Határozatok száma TARTALOMJEGYZÉK a Kistelek Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. július 21-én
JEGYZŐKÖNYV. Velem községi Önkormányzat Képviselő-testületének május 27-én 8,00 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyilvános üléséről.
Szám: V/74-19/2016. Készült: 2 példányban JEGYZŐKÖNYV Készült: Az ülés helye: Velem községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. május 27-én 8,00 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyilvános üléséről.
Polgármester javasolja, hogy a testület a meghívóban 1. sz. melléklet - szereplő napirend szerint tartsa ülését, az alábbi kiegészítéssel:
1 SZIKSZÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szám: 2/21/2013. J e g y z ő k ö n y v Készült Szikszó Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. június 17. napján 7.30 órakor a Szikszói Közös Önkormányzati
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Tápiószecső Nagyközségi Önkormányzat i Hivatalának dísztermében 2012. szeptember 13-án megtartott rendkívüli Képviselő-testületi üléséről. Jelen lévő képviselők: Bata József,
É P Í T É S Z M Ű H E L Y K F T Kecskemét, Wesselényi u. 1. Telefon, fax: 76/
É P Í T É S Z M Ű H E L Y K F T 6000. Kecskemét, Wesselényi u. 1. Telefon, fax: 76/ 482 916 Levélcím: 6001 Kecskemét Pf 486. E-mail: epitmuh@t-online.hu Tervező: Szilberhorn Erzsébet TT1/É-03-0105 E-mail:
TÁRGYMUTATÓ. Készült: Hort Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének augusztus 6-án megtartott rendkívüli üléséről.
TÁRGYMUTATÓ Készült: Hort Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2019. augusztus 6-án megtartott rendkívüli üléséről. Határozat száma: 83/2019.(VIII.6.) 84/2019.(VIII.6.) Rendelet száma: Tárgya:
Polgármester javasolja, hogy a testület a meghívóban 1. sz. melléklet szereplő, alábbi napirend szerint tartsa ülését:
1 SZIKSZÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szám: SZ/17-13/2016. J e g y z ő k ö n y v Készült Szikszó Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. június 15. napján 7.30 órakor a Szikszói Közös
17/2015. (IX.15.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének szeptember 15-én megtartott rendkívüli üléséről
Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testülete 17/2015. (IX.15.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. szeptember 15-én megtartott rendkívüli üléséről 2 Bátonyterenye
Készült: a Marcali Városi Önkormányzat nagytermében 2015. július 28-án megtartott soron kívüli nyilvános képviselő-testületi ülésen.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: a Marcali Városi Önkormányzat nagytermében 2015. július 28-án megtartott soron kívüli nyilvános képviselő-testületi ülésen. Helyszín: Marcali Közös Önkormányzati Hivatal
Ikt.sz.: 33-80/2014. NÓGRÁD MEGYEI ROMA NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT JEGYZŐKÖNYV
Ikt.sz.: 33-80/2014. NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT JEGYZŐKÖNYV Készült: a Nógrád Megyei Roma Nemzetiségi Önkormányzat 2014. november 20-án, Salgótarjánban, a Megyeháza Hadady-Hargitay termében megtartott ülésén.
JEGYZŐKÖNYV. Megállapítja, hogy a Képviselő-testület a kiküldött napirendi pontot 8 igen szavazattal, egyhangúlag elfogadja.
JEGYZŐKÖNYV Készült Gyömrő Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. szeptember 17-én, 8.30 órakor kezdődő rendkívüli, nyílt ülésén, a Polgármesteri Hivatal alpolgármesteri tárgyalójában. Jelen vannak:
BUDAKALÁSZ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI ÉS KÖRNYEZETVÉDELMI BIZOTTSÁG Szám: 5/2015 TKB
BUDAKALÁSZ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI ÉS KÖRNYEZETVÉDELMI BIZOTTSÁG Szám: 5/2015 TKB J E G Y Z Ő K Ö N Y V a Településfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság 2015. május 27-én, (szerdán)
JEGYZŐKÖNYV. Az ülés helye: Kékkút Község Önkormányzat hivatali helyisége
A KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt.szám: Krs/996-13/2019. JEGYZŐKÖNYV Készült: Kékkút Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2019. július 23. napján 14:00 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyilvános rendkívüli
JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Községi Önkormányzat Képviselő-testületének október 22-én megtartott alakuló üléséről.
JEGYZŐKÖNYV Készült: Hort Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. október 22-én megtartott alakuló üléséről. Határozat száma: Tárgya: 112/2014.( X.22.) Szavazatszámláló Bizottság választása titkos
14/2015. (VII.23.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. július 23-án megtartott rendkívüli üléséről
Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testülete 14/2015. (VII.23.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. július 23-án megtartott rendkívüli üléséről 2 Bátonyterenye
JEGYZŐKÖNYV. Győrújbarát Község Önkormányzat Képviselő-testületének december 16-án órakor tartott rendkívüli nyilvános üléséről
JEGYZŐKÖNYV Győrújbarát Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. december 16-án 17.30 órakor tartott rendkívüli nyilvános üléséről Készült Győrújbarát Község Önkormányzat Képviselő-testületének
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Balajt Község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormányzat@balajt.hu 82-18/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balajt Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. december 17. napján
JEGYZŐKÖNYV Abádszalók Város Képviselő-testületének 2013. március 25-én tartott üléséről Határozatok mutatója
JEGYZŐKÖNYV Abádszalók Város Képviselő-testületének 2013. március 25-én tartott üléséről Határozatok mutatója 24/2013. (III. 25.) sz. határozat: Napirendi javaslat elfogadásáról. 25/2013. (III. 25.) sz.
Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. június 27-én (pénteken) du. 13. 00 órai kezdettel megtartott soros nyílt ülésének
7/2014. Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. június 27-én (pénteken) du. 13. 00 órai kezdettel megtartott soros nyílt ülésének Jegyzőkönyve Napirend: A polgármester beszámolója a két
JEGYZŐKÖNYV. Vál Polgármesteri Hivatal emeleti tanácskozó terem
JEGYZŐKÖNYV Készült: Vál Község Önkormányzat Képviselő-testülete és Kajászó Község Önkormányzat Képviselő-testületeinek 2013. október 29-i együttes üléséről Helye: Vál Polgármesteri Hivatal emeleti tanácskozó
Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének
Nógrádmegyer Községi Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2015. október 29.) 1 Jegyzőkönyv Készült: Nógrádmegyer Községi Önkormányzat 2015. október 29-én 15.00 órakor megtartott
Polgármester javasolja, hogy a testület a meghívóban 1. sz. melléklet szereplő napirend szerint tartsa az ülését, az alábbi kiegészítésekkel:
1 SZIKSZÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szám: 002/2/2015. J e g y z ő k ö n y v Készült Szikszó Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 4. napján 7.30 órakor a Szikszói Közös Önkormányzati
JEGYZŐKÖNYV KISTELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE 2013. október 03. NAPJÁN MEGTARTOTT 17. SZÁMÚ NYÍLT ÜLÉSÉRŐL
JEGYZŐKÖNYV KISTELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE 2013. október 03. NAPJÁN MEGTARTOTT 17. SZÁMÚ NYÍLT ÜLÉSÉRŐL TARTALOMJEGYZÉK Kistelek Képviselő-testület 2013. október 03-án tartott nyílt ülésének határozatairól
J e g y z ő k ö n y v
J e g y z ő k ö n y v Készült: Egészségügyi Bizottsága 2010. augusztus 30-án 13 30 órakor megtartott nyílt ülésén. A bizottsági ülés helye: Polgármesteri Hivatal tanácsterme Jelen van: Tóth István elnök,
IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E
IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült: Ipolyszög Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. április 26. napján megtartott üléséről. Jelen
Fertőd Város Képviselő-testülete
Fertőd Város Képviselő-testülete 29/2012. SZÁMÚ J E G Y Z Ő K Ö N Y V 2012. szeptember 17. napján megtartott R E N D K Í V Ü L I K É P V I S E L Ő T E S T Ü L E T I Ü L É S É R Ő L Készült: 3 példányban
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. bizottsági elnök-helyettes. településfejlesztési és pályázati osztályvezető jegyzőkönyvvezető
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testülete Jogi és Ellenőrzési Bizottságának 2013. július 10-én a Városháza emeleti ovális termében 8 30 órai kezdettel megtartott rendkívüli
H I R D E T M É N Y. Magyarország helyi önkormányzatairól szóló évi CLXXXIX. tv a alapján az alábbi tájékoztatást adom:
H I R D E T M É N Y Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. tv. 51. -a alapján az alábbi tájékoztatást adom: Vác Város Önkormányzat Képviselőtestületének Városfejlesztési és Környezetvédelmi
a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T
ABOD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2016. október 17. napján az Edelényi Közös Önkormányzati Hivatal Abodi Kirendeltségén (3753 Abod, Magyar út 42.) megtartott rendkívüli nyílt ülésének a./
SITKE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA Sitke. Hunvadi u. 1. MEGHÍVÓ NAPIREND
NAPIREND Sitke Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2018. augusztus 8-án (szerda) 17:00 órai kezdettel a Sitkei Művelődési Ház Klubtermében rendkívüli nyilvános ülést tart, amelyre meghívom. MEGHÍVÓ
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzatának 2008. október 8-ai I. rendkívüli üléséről.
40.145-21/2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzatának 2008. október 8-ai I. rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Képviselők, jegyző, aljegyző és köztisztviselők a mellékelt
IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E
IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült: Ipolyszög Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2018. január 29. napján megtartott üléséről. Jelen
Jegyzőkönyv. Napirend
Jegyzőkönyv Készült: Szálka Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. október 16-án 16 órakor a Szálka Petőfi u. 2. szám alatt, a Községháza tárgyalótermében megtartott rendkívüli üléséről. Jelen
a u g u s z t u s 27- é n. m e g t a r t o t t r e n d k í v ü l i n y i l v á n o s ü l é s é r ő l
Nagydorog Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete 7044 Nagydorog Kossuth L. u. 81. Tel.: 75/ 532-019, Fax: 332-047 e-mail: nagydorogonk@axelero.net J E G Y Z Ő K Ö N Y V N A G Y D O R O G N A G
Jelen vannak: Füzesséri József polgármester Takács Lászlóné és Laczkó Lászlóné alpolgármesterek Gál Péter és Sváb Antal Béla képviselők.
1 SZIKSZÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szám: 2/28/2013. J e g y z ő k ö n y v Készült Szikszó Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. szeptember 25. napján 16.00 órakor a Szikszói Közös
J e g y z ő k ö n y v
Sokorópátka Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 9112 Sokorópátka, Öreg utca 1. Tel. (96) 488-046, Fax: (96) 549-044, Mobil: (20) 440 3049 E-mail: polg.hiv@sokoropatka.hu Honlap: www.sokoropatka.hu
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Ajka város Önkormányzatának Képviselő-testülete augusztus 27-én órakor megtartott rendkívüli üléséről
Ügyszám: 1/8-12/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Ajka város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2013. augusztus 27-én 10.00 órakor megtartott rendkívüli üléséről Ülés helye: Jelen vannak: Ajkai Közös
Tiszasziget község Önkormányzat Képviselő-testületének január 03. napján megtartott rendkívüli nyilvános ülésének
Tiszasziget község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január 03. napján megtartott rendkívüli nyilvános ülésének JEGYZŐKÖNYVE 1/2013.(I.03.) Öt. határozat Testületi ülés napirendjének elfogadása
BÖGÖT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 9612 Bögöt. Assisi Szent Ferenc u. 2/A. V Ó M E G H Í
BÖGÖT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 9612 Bögöt. Assisi Szent Ferenc u. 2/A. M E G H Í V Ó Bögöt Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 15:0 a Bögöt Község Önkormányzata hivatalos helyiségében ülést tart, amelyre
Berekfürdő Községi Önkormányzat Képviselő-testületének április hó 10. napján tartott rendkívüli testületi ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E
Berekfürdő Községi Önkormányzat 5309 Berekfürdő, Berek tér 15. Berekfürdő Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. április hó 10. napján tartott rendkívüli testületi ülésének J E G Y Z Ő K Ö N
JEGYZŐKÖNYV. Készült: Pásztó Városi Önkormányzat Képviselő-testületének június 9-én megtartott rendkívüli üléséről.
JEGYZŐKÖNYV Készült: Pásztó Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. június 9-én megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Sisák Imre polgármester, Volek György alpolgármester, Barna Tiborné,
Készült Szigliget Község Önkormányzata Képviselő-testületének október 25-én 8.00 órakor tartott nyilvános üléséről.
Képviselő-testület Szigliget J e g y z ő k ö n y v Készült Szigliget Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2018. október 25-én 8.00 órakor tartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri
J e g y z ő k ö n y v
Szám: 54/2015. J e g y z ő k ö n y v Készült: Marcalgergelyi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 12-én 17.30 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Nemesszalók,
2. Döntéshozatal a Rév Büfé felújítása tárgyában kötendő megállapodásról Előterjesztő: Kondor Géza polgármester
Jegyzőkönyv Készült: Révfülöp Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete 2017. december 21-én (csütörtök) 8.30 órai kezdettel tartott rendkívüli, nyilvános üléséről. Az ülés helye: Községháza Szontágh
Rimóc Község Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének
Rimóc Község Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2015. március 26.) 1 Jegyzőkönyv Készült: Rimóc Községi Önkormányzat 2015. március 26-án 18.00 órakor megtartott üléséről.
Jegyző könyv. Készült Ásotthalom Község Önkormányzata Képviselő-testülete május 29- én órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt ülésén.
Jegyző könyv Készült Ásotthalom Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2008. május 29- én 16 00 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt ülésén. A Képviselőtestületi ülés helye: Polgármesteri Hivatal
Pátka Község Önkormányzatának 66-19/2012. Képviselő-testülete. JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület szeptember 13-i rendkívüli nyílt üléséről
Pátka Község Önkormányzatának 66-19/2012. Képviselő-testülete JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2012. szeptember 13-i rendkívüli nyílt üléséről Rendeletek: Határozatok: 172/2012.(IX.13.) 173/2012.(IX.13.)
Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének
Nógrádmegyer Községi Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2015. április 29.) 1 Jegyzőkönyv Készült: Nógrádmegyer Községi Önkormányzat 2015. április 29-én 13.00 órakor megtartott
Az ülés helye: VMJV Polgármesteri Hivatalának (Veszprém, Óváros tér 9.) II. emeleti Komjáthy-terme.
J E GY Z Ő K Ö NY V 2016. november 21-én 15,00 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről Szám: KOZP/1264-19/2016. Az ülés helye: VMJV Polgármesteri Hivatalának (Veszprém, Óváros tér 9.) II. emeleti
JEGYZŐKÖNYV. Sándor Edit bizottsági tagok
1 JEGYZŐKÖNYV Készült Nyíracsád Községi Önkormányzat Képviselő-testülete Szociális, Oktatási és Kulturális Bizottságának 2017. április 27.-én 8.00. órai kezdettel a Nyíracsádi Polgármesteri Hivatal tanácstermében
LENTI VÁROS EGYEZTETÉSI ANYAG TÁRGYALÁSOS ELJÁRÁS - PARTNERSÉGI TÁJÉKOZOTATÓ TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZÖK MÓDOSÍTÁSA KÉZILABDA CSARNOK ÉPÍTÉSE KAPCSÁN
LENTI VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZÖK MÓDOSÍTÁSA KÉZILABDA CSARNOK ÉPÍTÉSE KAPCSÁN EGYEZTETÉSI ANYAG TÁRGYALÁSOS ELJÁRÁS - PARTNERSÉGI TÁJÉKOZOTATÓ a 314/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet 42. (1) bekezdése
JEGYZŐKÖNYV. Jelen vannak: Kettinger János polgármester (14:00) Kiss Sándorné alpolgármester (14:20) Vargáné Molnár Márta képviselő (14:00)
Győrladamér Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Szám: 11/2015. JEGYZŐKÖNYV Készült: Győrladamér Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. augusztus 24-én 14.00 órai kezdettel a Polgármesteri
Z S Á M B O K TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVÉNEK RÉSZLEGES MÓDOSÍTÁSA ZSÁMBOK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 57/2009. (IX. 17.) KT. HATÁROZATA. 2009.
Z S Á M B O K TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVÉNEK RÉSZLEGES MÓDOSÍTÁSA ZSÁMBOK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 57/2009. (IX. 17.) KT. HATÁROZATA A 64/2005.(XI. 29.) ÖNK. HATÁROZATTAL ELFOGADOTT TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV
KARDOSKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK DECEMBER 28. NAPJÁN TARTOTT RENDKÍVÜLI, NYÍLT KÉPVISELŐ- TESTÜLETI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE
KARDOSKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 2017. DECEMBER 28. NAPJÁN TARTOTT RENDKÍVÜLI, NYÍLT KÉPVISELŐ- TESTÜLETI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE 16/2017. ÖKÜ J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Kardoskút Község Önkormányzata
Jegyzőkönyv. Igazoltan távol: Fodor Imre képviselö, Tóthné Rakusz Julianna képviselő, Szép Hajnalka képviselő.
Jegyzőkönyv Készült: a Csévharaszt Község Önkormányzat Tárgyalótermébe 2016. július 14-én megtartott rendkívüli képviselő-testületi ülésről, hangfelvételről. Jelen vannak: Mocsáry Balázs polgármester,
Dunaszeg Község Önkormányzatának Képviselő-testülete. J e g y z ő k ö n y v
I/1-2/2017. J e g y z ő k ö n y v 2017. január 24-én 18:00 órakor a Községházán tartott rendes, nyilvános üléséről. Jelen vannak: Babos Attila polgármester Nagy Károly alpolgármester Bartha Gusztáv képviselő
Polgármester javasolja, hogy a testület a meghívóban 1. sz. melléklet szereplő, alábbi napirend szerint tartsa az ülését:
1 SZIKSZÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szám: 002/9/2015. J e g y z ő k ö n y v Készült Szikszó Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 12. napján 7.30 órakor a Szikszói Közös Önkormányzati
b./ Tanácskozási joggal résztvevők:
Lovászpatona Község Önkormányzata Lovászpatona, Kossuth tér 2. Szám: 32-2/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Lovászpatona Község Önkormányzati Képviselő-testülete 2015. február 12-én 18,00 órai kezdettel
J E G Y Z Ő K Ö N Y V E
Iktatószám: KVÖ/413/14/2013. KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 2013. február 26-án megtartott nyilvános ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Sorszám: 4. RENDELETEK MUTATÓJA Rendelet száma
JEGYZŐKÖNYV. Pintér Ádám, Tolonics Gyula és Magyar Judit képviselők
Szám: 12/2016. JEGYZŐKÖNYV Készült Szentendre Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. augusztus 29-én (hétfőn) 17.00 órai kezdettel a Városháza Dísztermében tartott rendkívüli üléséről Jelen lévő
Kovács Béla polgármester köszönti a képviselő-testületi ülésen megjelenteket. Elmondja, hogy az ülés összehívására telefonon keresztül került sor.
ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8477 APÁCATORNA Szám: 125-42/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Apácatorna Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. november 21-én (csütörtökön) 13,00 órai kezdettel
Jegyzőkönyv. Napirend
Jegyzőkönyv Készült: Szálka Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. március 20-án 16 órakor a Községháza tárgyalótermében megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Pálfi János polgármester,