Gyula, a vendégszerető város A KÁRPÁT-MEDENCEI ERDÉSZEK LEGFONTOSABB ÖSSZEJÖVETELE

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Gyula, a vendégszerető város A KÁRPÁT-MEDENCEI ERDÉSZEK LEGFONTOSABB ÖSSZEJÖVETELE"

Átírás

1 A DALERD ZRT. TÁJÉKOZTATÁSI KÖZPONTJÁNAK LAPJA XVII. évfolyam 3 4. szám, december Az Országos Erdészeti Egyesület (OEE) Magyarország egyik legrégebbi, folyamatosan működő szakmai civil szervezete ebben az esztendőben Gyulán tartotta Vándorgyűlését. Az évente megrendezett szakmai Gyula, a vendégszerető város A KÁRPÁT-MEDENCEI ERDÉSZEK LEGFONTOSABB ÖSSZEJÖVETELE találkozó a magyar erdésztársadalom legnagyobb seregszemléje, a Kárpát-medencei erdészek legfontosabb összejövetele. Az Egyesület 1866-os megalakulása óta most először adott otthont a rendezvénynek Gyula városa. A békés megyei erdészek a programok sokoldalúságával és szakmai tartalmával, Gyula város lakói, s a környék lakosai pedig a szívélyes vendéglátással nyerték el a résztvevők tiszteletét és köszönetét. A honvédtiszti emlékműnél tartott záróünnepségen az aradi vértanúkra emlékezve Dr. Kereskényi Miklós ny. gimnáziumi igazgató mondott beszédet, majd a gyűlés résztvevői elhelyezték a tiszteletadás koszorúját. vk PÓSTELEKEN A DALERD Zrt. kellemes karácsonyi ünnepeket és boldog új esztendőt kíván minden kedves olvasójának!

2 ERDŐJÁRÓ 2 GESZTEN A FEKETE-KÖRÖSÖN Gyula, a vendégszerető város A KÁRPÁT-MEDENCEI ERDÉSZEK LEGFONTOSABB ÖSSZEJÖVETELE CSOPORTKÉP A ZSILIPNÉL ÍGY AZÉRT GYORSABB

3 ERDŐJÁRÓ 3 AZ ERDÉSZETI ERDEI ISKOLÁNÁL A BÉKÉSI ERDÉSZEK EMLÉKHELYÉN Gyula, a vendégszerető város A KÁRPÁT-MEDENCEI ERDÉSZEK LEGFONTOSABB ÖSSZEJÖVETELE A SZABADKÍGYÓSI KASTÉLYBAN ARADON A GYULAI VÁRBAN A ZÁRÓ ÜNNEPSÉG A HONVÉDTISZTI EMLÉKHELYEN

4 34 Erdővarázs családi nap A DALERD ZRT. AZ ERDÉSZ LESZEK! CÍMŰ SÁTORBAN VÁRTA AZ ÉRDEKLŐDŐKET Budapesten, szeptember én ismét megrendezésre került, az immár harmadik Erdővarázs családi nap. A hagyománnyá vált rendezvényen, a 22 magyar állami erdőgazdaság kitelepült a Szabadság térre, színes ismeretterjesztő programjaikkal várták az érdeklődőket, kicsiket és nagyokat. A pénteki napon közel 400 általános iskolás gyermek vett részt a szervezett erdei iskolai programokon. A DALERD Zrt. az Erdész leszek! című sátorban várta az érdeklődőket, akik megismerkedhettek az erdősítés folyamataival, természetes anyagokból, termésekből elkészíthették a saját kis erdőmakettjüket. A látogatók megtekinthették a Tájékoztatási Központ (Erdészeti Erdei Iskola) kiállítását, mely a Fa az életünk része címet viseli. Ezen felül különböző érzékszervi játékok kipróbálására is volt lehetőség. A szervezett csoportok mellett természetesen bárki szabadon látogathatta a rendezvényt. Szombaton az időjárás sajnos nem kedvezett a rendezvénynek, de ez összességében nem befolyásolta a lelkese- dést. A délelőtt folyamán csak a legkitartóbbak látogattak ki az eseményre, délutánra újból szaladgáló és boldog gyermekek zsibongása töltötte meg a teret. Ahogy eddig is, az erdőgazdaságok mellett, számos érdekes koncert és bemutató színesítette a palettát. nagy andrea

5 Az esztendő legjobb erdészei AZ IDEI VERSENYRE KÁRPÁTALJÁRÓL IS ÉRKEZTEK KOLLÉGÁK Az Országos Erdészeti Egyesület által meghirdetett, s az Erdészeti Vándorgyűléshez kapcsolódó Év Erdésze Verseny döntőjének ebben az esztendőben a DALERD Zrt. adott otthont. A döntőbe kerülés jogáért a helyi válogató versenyeken több mint 200 erdész versenyző mérte össze tudását. A Gyula-Városerdőn rendezett verseny célja az erdész szakma múltban kivívott magas társadalmi elismertségének javítása, a résztvevők szaktudásának és felkészültségének gyarapítása, a szakmát művelők közötti barátságok erősítése. Az ünnepélyes megnyitót követően lövészeti feladattal indult megmérettetésen a Kárpát-medence magyar erdészei versenyeztek: a hazai erdőgazdaságok erdésztechnikusain kívül három erdélyi résztvevő is vállalta a kihívást. Az idei versenyre Kárpátaljáról is érkeztek kollégák, akik a jövőbeni indulásukra való felkészülésként kísérték figyelemmel a rendezvényt. A második napon terepi feladatokkal folytatódott a megmérettetés: a résztvevők versenyszámai között tájékozódás, gyérítésjelölés, választékolás, felismerés, rönk- és sarangszámbavétel, erdőfelújítás leírása, állományleírás, famagasság- és fatérfogatbecslés, erdőkárbecslés, továbbá trófeaminősítés is szerepelt. A gyakorlatorientált verseny bírói karát a szakma legjobbjai közül válogatták ki a szervezők. A díjakat pénteken, a 149. Vándorgyűlés ünnepi közgyűlésén adták át a legjobbaknak. A 24 induló versenyző közül Tóth Péter a Bakonyerdő Zrt. erdésze végzett az élen, így ő nyerte el idén az Év erdésze kitüntető címet. A második helyezett Lakatos Zoltán, a Pilisi Parkerdő Zrt. munkatársa lett, a harmadik helyet pedig Gergácz Péter, a TAEG Zrt. erdésze szerezte meg. A DALERD Délalföldi Erdészeti Zrt. képviselője, Gregus Mariann a felismerés versenyszám győztese lett. vid katalin

6 Dallamok, lombok MUZSIKÁL AZ ERDŐ A KÖRÖSÖK VÖLGYÉBEN Negyedik alkalommal adott otthont a DALERD Zrt. gyula-városerdei erdészeti erdei iskolája a Muzsikál az erdő a Körösök völgyében elnevezésű művészeti rendezvénysorozatnak. A szervezők ismét színvonalas koncertekkel, előadásokkal, szakvezetéses erdei sétákkal, kézműves foglalkozásokkal, gyermekprogramokkal, helyi ételek és termékek bemutatójával fogadták az érdeklődőket. A hagyományosan szeptember utolsó hétvégéjén tartott fesztivál célja a természetszeretet erősítése a művészet erejével. A Príma Díjas és a Minősített Fesztivál címet elnyert rendezvény közönsége a megszokottól eltérő nézőpontból ismerhette meg az erdőt: a résztvevők az erdei séták során felfedezhették a helyszínek jellegzetes növényés állatvilágát, az erdei életközösségek sokszínűségét, a fenntartható erdőgazdálkodás sajátosságait, az erdészeti erdei iskolák szerepét, s a természeti környezetben tett túrák során rá is hangolódhattak az erdei koncertek sajátos hangulatára. VID katalin

7 3 7 Erdészeti erdei iskolák minősítő oklevele A GYULA-VÁROSERDEI ERDÉSZETI ERDEI ISKOLÁNAK A XXII. Erdők Hete rendezvénysorozatot Nagy István agrárminiszter nyitotta meg. A fennállásának harmincadik esztendejét ünneplő visegrádi Madas László Erdei Iskolában tartott ünnepségen a miniszter átadta az erdészeti erdei iskolák minősítő okleveleit, közöttük a gyula-városerdei erdészeti erdei iskoláét is. Kéretlen vendég NAGYON JÓL ÉRZI MAGÁT BÉKÉSBEN A TÖLGY CSIPKÉS POLOSKA Nagyon jól érzi magát Békésben a tölgy csipkés poloska (Corythucha arcuata). A régebben behurcolt platán csipkés poloska közeli rokona ugyancsak Észak-Amerikából került be Európába 2000-ben. Hazánkban a Szarvasi Arborétumban fedezték fel először 2013-ban ban a Körösmenti tölgyesekben már tömegszaporodását tapasztalhattuk. Őszre szinte kivétel nélkül kifakultak a tölgylevelek az apró rovarok szívogatása nyomán. A légi fölvételeken nagyon jól látszik a károsított tölgyesek sárgásfehér lombszíne, míg a többi fafaj az évszaknak megfelelő színt mutat. A jelenséggel kapcsolatban számtalan, eddig megválaszolatlan kérdés merül föl. Hoszszú távon hogyan reagálnak a tölgyesek? Lesz-e valamilyen organizmus, amit a tölgy csipkés poloska, mint vektor terjeszthet majd az erdeinkben? Hogyan változik meg a tölgy fajon élő több száz fajt számláló őshonos fauna életfeltétele? Hogyan módosul az erdei életközösség a megváltozott fényviszonyok miatt? Sorolhatnám még, de biztos, hogy nem jutnék a végére. Minden esetre a téma kutatása elkezdődött. A végleges választ pedig, majdnem biztos, a természetes életközösségek önszabályozó rendszere fogja megadni. pl

8 3 8 Meglátogattuk erdészeti emlékhelyeinket is A BÉKÉS MEGYEI HELYI CSOPORT TAGGYŰLÉSÉRŐL Immáron hagyományosan a novemberi helyi csoport taggyűlés tisztelgő körúttal kezdődik Békésben. Ilyenkor tagjaink meglátogatják a megyében álló erdészeti emlékhelyeinket. Gazdag múltunk feltárása szerencsére olyan jól haladt az elmúlt években, hogy a novemberi megrövidült nappalokba már teljes körűen nem fér bele a látogatás és tisztelgés. Idén november 30-án két helyszínt keresett fel közösségünk. Mindkettő az idei vándorgyűlés alkalmával létesült, és tagjaink egy része még nem láthatta. Elsőként a gr. Tisza Lajos, Egyesületünk volt elnöke tiszteletére felállított geszti fejfaemlékoszlopot kerestük fel. Az emlékhely formája a geszti temetőben használatos évszázados sírjeleket idézi. Örömteli hír, hogy az ország erdészeinek jelenlétében felavatott emléket szeretettel befogadta a helyi református gyülekezet, a település önkormányzata és a helyi Arany János Általános Iskola és annak alapítványa is. Gesztről származó kollégánk, Serfőző László újra és újra megteremti a megemlékezés hitelességét számtalan geszti történetével, a Tisza-családhoz kötődő több generációs emlékeivel. Másodikként a Fekete-Körös partján álló Szép-Szilágyi Erdészeti Emlékhelyet látogatta meg a társaság, ahol ugyancsak a vándorgyűlés alkalmával avattunk fel egy emlékhelyet a megyében valaha szolgált erdészeinkről. Jó alkalom volt ez arra, hogy a kollektív emlékezetet is segítségül hívjuk a még hiányzó nevek és adatok összegyűjtéséhez. A volt erdészházban lévő kiállítás megtekintése során, ami a vándorgyűlés óta is gazdagodott, megfogalmazódott az az igény, hogy hozzunk létre egy erdészeti-vadászati könyvtárat. Ennek alapjait már a DALERD Zrt. erdészeti erdei iskolája lerakta, hiszen évek óta gyűjti a hagyatékokból és adományokból származó értékeket. Bízunk abban, hogy ez a mostani rendezvény újabb lendületet ad majd a terveinknek. A taggyűlés Gyula- Városerdőn újabb tagokkal kiegészülve az erdészeti erdei iskolában zárult. Kollégáink meghallgathatták küldöttünk friss beszámolóját az OEE Küldöttgyűléséről, a választások eredményeiről. Érdekes beszélgetés alakult ki a Körösök völgyének tájhasználatának változásairól annak kapcsán, hogy megismerhettük azokat a georeferált térképeket, amelyek a vízrajzi és az ökológiai változásokat mutatják az elmúlt évszázadok során. Gyarapodott a tájneveink jegyzéke, a tájhasználati, erdőkezelési módozataink listája. A tartalmas napot kellemesen elköltött ebéddel és baráti beszélgetéssel zárta a Békés megyei Helyi Csoport. puskás lajos elnök ERDŐJÁRÓ A Dalerd Zrt. Tájékoztatási Központjának információs lapja. A Gyulai Hírlap melléklete. Kiadja a Dalerd Zrt., Szeged, Zsótér u. 4/B. Felelős szerkesztő: Puskás Lajos. Szerkesztő: Vid Katalin. A szerkesztőség címe: Dalerd Zrt., 5700 Gyula, Kárpát u. 4. Telefon: 06-66/ Fax: 06-66/ erdeiiskola@dalerd.hu. Nyomdai előkészítés: Gyulai Hírlap Nonprofit Kft., 5700 Gyula, Városház utca 20. Felelős vezető: Mocsár-Pörjés József. Nyomtatás: Dürer Nyomda Kft., 5700 Gyula, Jókai utca 5 7. Felelős vezető: Aggod István ügyvezető igazgató.

A SZOMBATHELYI ERDÉSZETI ZRT ÉVI KÖZJÓLÉTI ÉS SZAKMAI PROGRAMTERVE

A SZOMBATHELYI ERDÉSZETI ZRT ÉVI KÖZJÓLÉTI ÉS SZAKMAI PROGRAMTERVE A SZOMBATHELYI ERDÉSZETI ZRT. 2018. ÉVI KÖZJÓLÉTI ÉS SZAKMAI PROGRAMTERVE Összeállította: Varga László Bándy Fruzsina Varga Péter erdei iskolai referens sk. természetvédelmi előadó sk. közjóléti csoportvezető

Részletesebben

Muzsikál az erdő a Körösök völgyében

Muzsikál az erdő a Körösök völgyében Muzsikál az erdő a Körösök völgyében a regionális Erdők Hete nyitórendezvénye 2018. szeptember 28 30. 2018. szeptember 28. Helyszín: Gyula - Városerdő, DALERD ZRT. Erdészeti Erdei Iskola GPS: É 46 41'

Részletesebben

Muzsikál az erdő a Körösök völgyében

Muzsikál az erdő a Körösök völgyében Muzsikál az erdő a Körösök völgyében a regionális Erdők Hete nyitórendezvénye 2018. szeptember 28 30. 2018. szeptember 28. Helyszín: Gyula - Városerdő, DALERD ZRT. Erdészeti Erdei Iskola GPS: É 46 41'

Részletesebben

2014. A XXV. Kalocsai Paprikafesztivál megszervezése szakmai beszámoló 2014.12.10.

2014. A XXV. Kalocsai Paprikafesztivál megszervezése szakmai beszámoló 2014.12.10. 2014. A XXV. Kalocsai Paprikafesztivál megszervezése szakmai beszámoló 2014.12.10. Szakmai beszámoló I. A rendezvény bemutatása A Kalocsai Paprikafesztivál és a Paprikás Ételek Főzőversenye a térség legnagyobb

Részletesebben

2014 év. Környezettisztasági hét

2014 év. Környezettisztasági hét 2014 év Környezettisztasági hét 2014. 04.10. Évek óta hagyományos program áprilisban a Kőszár-hegymenet, melyet egy takarítási akció előz meg. A környezettisztasági hét célja településünk szebbé tétele,

Részletesebben

Muzsikál az erdő a Körösök völgyében

Muzsikál az erdő a Körösök völgyében Muzsikál az erdő a Körösök völgyében a regionális Erdők Hete nyitórendezvénye 2017. szeptember 29. - október 1. Programterv: 2017. szeptember 29. Helyszín: Gyula - Városerdő, DALERD ZRT. Erdészeti Erdei

Részletesebben

Tompaháti lovas nap 2011

Tompaháti lovas nap 2011 á z h i y g e k e r e D Hírek szám. I -V m a y fol. év I I X. 2011 us uszt Aug er emb t p e Sz t a! n o v i k ha n e l e j Meg A Derekegyházi Önkormányzat megbízásából szerkesztett független információs

Részletesebben

Lezajlott a Gyermeknap az Igali Gyógyfürdőben

Lezajlott a Gyermeknap az Igali Gyógyfürdőben Lezajlott a Gyermeknap az Igali Gyógyfürdőben 2011-ben is bekerült az Igali Gyógyfürdő nyári rendezvénysorozatába a már évek óta hagyományosan megrendezésre kerülő és töretlen sikernek örvendő gyermeknap,

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ A MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA RENDEZVÉNYRŐL

SZAKMAI BESZÁMOLÓ A MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA RENDEZVÉNYRŐL Vasvári Pál Múzeum 4440 Tiszavasvári, Kálvin út. 7. Mobil:+36/30-676-8514 www.vasvaripalmuzeum.hu e-mail: info@vasvaripalmuzeum Nyitva tartás: Április 1-től - október 31-ig: K-V: 09-18 óráig November 1-től

Részletesebben

6 2011. október HUNYADI JÁNOS ÁLTALÁNOS Egyéni Atlétika Verseny - Szarvas, 2011. 09. 27. A III-IV. korcsoportnak (5-8.osztály) megrendezett atlétika versenyen, minden tanuló, abban a versenyszámban indulhatott,

Részletesebben

A szerkesztôség e-mail címe: derekpont@freemail.hu telefon: 0620-389-58-53. Zetelakán jártunk Aki járt már Derekegyház testvértelepülésén Zetelakán az bizonyára igen kellemes tapasztalatokat szerzett az

Részletesebben

A NESZ soron következő küldöttgyűlését 2014. november 21 22 én tartja a Hotel Venturában (1119 Budapest, Fehérvári út 179.)

A NESZ soron következő küldöttgyűlését 2014. november 21 22 én tartja a Hotel Venturában (1119 Budapest, Fehérvári út 179.) Népművészeti Egyesületek Szövetségének hírlevele Novemberi küldöttgyűlés A NESZ soron következő küldöttgyűlését 2014. november 21 22 én tartja a Hotel Venturában (1119 Budapest, Fehérvári út 179.) Program:

Részletesebben

Muzsikál az erdő a Körösök völgyében

Muzsikál az erdő a Körösök völgyében Muzsikál az erdő a Körösök völgyében a regionális Erdők Hete nyitórendezvénye 2019. szeptember 27 29. 2019. szeptember 27. Helyszín: Gyula Csigakert 15.00 Kiállítás a Muzsikál az erdő Gyermekrajzpályázat

Részletesebben

Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Nyíregyházai Tankerülete

Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Nyíregyházai Tankerülete Pályázati azonosító: TÁMOP-3.3.10.B-12-2013-0016. Továbbtanulás erősítő kezdeményezések támogatása pályázati felhívás keretében, Továbbtanulás erősítése a Móricz Zsigmond Iskolában. SZAKMAI BESZÁMOLÓ A

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS RENDEZVÉNYEK MEGRENDEZÉSE SOMOGY MEGYÉBEN

SZAKMAI BESZÁMOLÓ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS RENDEZVÉNYEK MEGRENDEZÉSE SOMOGY MEGYÉBEN Pályázati azonosító: 3508/01174 SZAKMAI BESZÁMOLÓ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS RENDEZVÉNYEK MEGRENDEZÉSE SOMOGY MEGYÉBEN Árny az árnyban. Versszínház Radnóti Miklós utolsó pillanatáról Időpont: 2014.11.10.

Részletesebben

Természetközeli sporttábor

Természetközeli sporttábor TÁMOP 3.1.4.C-14-2015-0062 Innovatív iskolák fejlesztése 2. ütem Felzárkóztatás a magyar gazdaság versenyképességéért a gyulai szakiskolában Természetközeli sporttábor 2015. 10. 19-21. Természetközeli

Részletesebben

VÁROSI RENDEZVÉNYTERVRE

VÁROSI RENDEZVÉNYTERVRE Ady Endre Művelődési Központ és Könyvtár 4090 Polgár, Barankovics tér 6. JAVASLAT A VÁROSI RENDEZVÉNYTERVRE 2015. Készítette: Radics Zoltánné intézményvezető I. Nemzeti, állami és önkormányzati ünnepségek

Részletesebben

2011. évi rendezvényeken való részvételének beszámolója

2011. évi rendezvényeken való részvételének beszámolója Mozgáskorlátozottak Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Egyesülete Nefelejcs Fogyatékos Személyek Nappali Ellátást Nyújtó Intézmény 2011. évi rendezvényeken való részvételének beszámolója Január 2011. január

Részletesebben

Sávolyok fiataljainak identitás erősítő találkozója 2018 augusztus

Sávolyok fiataljainak identitás erősítő találkozója 2018 augusztus Sávoly Község Önkormányzatának információs lapja XI. évfolyam III. szám 2018. szeptemberi szám melléklete Sávolyok fiataljainak identitás erősítő találkozója 2018 augusztus 13-21. Augusztusban immáron

Részletesebben

Majosháza Község Önkormányzatának Polgármestere

Majosháza Község Önkormányzatának Polgármestere Majosháza Község Önkormányzatának Polgármestere 2339 Majosháza, Kossuth u. 34., Tel: 06/24-511-830, Fax: 06/24-511-831, E-mail: majoshaza@majoshaza.hu ELŐTERJESZTÉS Majosháza Község Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

MISKOLCI INDIÁN NYÁR ÉRTELMISÉGI KÖR PROGRAMTERVE 2013.

MISKOLCI INDIÁN NYÁR ÉRTELMISÉGI KÖR PROGRAMTERVE 2013. A legjobb orvosok: Dr.Elégedettség, Dr. Higgadtság, és Dr. Jókedély (C.H.Spurgeon) A MISKOLCI INDIÁN NYÁR ÉRTELMISÉGI KÖR PROGRAMTERVE 2013. Az egyesület kultúraközvetítő, befogadó szervezet. Célja: a

Részletesebben

JUBILEUMI VÁCI HÉT 2014. FEBRUÁR 10 MÁRCIUS 7.

JUBILEUMI VÁCI HÉT 2014. FEBRUÁR 10 MÁRCIUS 7. JUBILEUMI VÁCI HÉT 2014. FEBRUÁR 10 MÁRCIUS 7. KEDVES INTÉZMÉNYVEZETŐ! Egy ünnepi programfüzetet tart a kezében, amely a Váci Mihály Gimnázium fennállásának 50. évfordulója alkalmából színes, tartalmas,

Részletesebben

Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak.

Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak. Játsszunk együtt! 4. Kedves Nagycsoportos Óvodások! Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak. A részvétel ingyenes!

Részletesebben

Muzsikál az erdő a Hírös Városban május

Muzsikál az erdő a Hírös Városban május Muzsikál az erdő a Hírös Városban 2017. május 26-28. Programterv: 2017. május 26. Helyszín: Kecskeméti Arborétum 15.45 Muzsikál az erdő kerékpártúra. Indulás: Kecskemét, Főtér, 0 kilométerkő. 16.00 Erdei

Részletesebben

Beszámoló a XXI. Simonyi Zsigmond helyesírási verseny Kárpát-medencei döntőjéről

Beszámoló a XXI. Simonyi Zsigmond helyesírási verseny Kárpát-medencei döntőjéről Beszámoló a XXI. Simonyi Zsigmond helyesírási verseny Kárpát-medencei döntőjéről A Magyar Nyelvtudományi Társaság az ELTE BTK szakmai támogatásával 2018. május 25. és 27. között rendezte meg a XXI. Simonyi

Részletesebben

Kisbetyárok a Bakonyban

Kisbetyárok a Bakonyban Az erdő a világ egyetlen olyan könyvtára, mely akkor is tudáshoz juttat, ha csendben és nyitott szemmel sétálsz benne. /Madas László erdőmérnök/ 1. oldal (összes: 5) Az erdő rovaraival ismerkedünk Az erdei

Részletesebben

Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki térségekbe beruházó Európa MEGHÍVÓ

Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki térségekbe beruházó Európa MEGHÍVÓ MEGHÍVÓ Vámosgálfalva Önkormányzata tisztelettel meghívja a Vámos Települések Szövetségének tag önkormányzatait és minden kedves érdeklődőt a 2010. június 4 6 án megrendezésre kerülő Vámos Települések

Részletesebben

TERMÉSZETTUDOMÁNYOS HÉT. 2014. november 10 - november 14.

TERMÉSZETTUDOMÁNYOS HÉT. 2014. november 10 - november 14. TERMÉSZETTUDOMÁNYOS HÉT 2014. november 10 - november 14. A TERMÉSZETTUDOMÁNYOS HÉT PROGRAMJA 2014. november 10 - november 14. November 10. hétfő 13 45 óra Megnyitó 14 00 óra Matematika verseny I. forduló

Részletesebben

1/2015. (IV. 3.) számú Közgyűlési határozat

1/2015. (IV. 3.) számú Közgyűlési határozat 1/2015. (IV. 3.) számú Közgyűlési határozat az előterjesztésnek megfelelően elfogadja az Oroszlányi Bányász Hagyományőrző Fúvószenekari Egyesület 2014. évi tevékenységéről szóló beszámolót. A beszámoló

Részletesebben

3100 Salgótarján Kassai sor 2. ; Tel.: +36-32-521-550 ; Fax: +36-32-521-555 E-mail: mbbmk@bbmk.hu ; Web: www.bbmk.hu

3100 Salgótarján Kassai sor 2. ; Tel.: +36-32-521-550 ; Fax: +36-32-521-555 E-mail: mbbmk@bbmk.hu ; Web: www.bbmk.hu SZAKMAI BESZÁMOLÓ A TALÁLKOZZUNK A KÖNYVTÁRBAN! ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK RENDEZVÉNYEI NÓGRÁD MEGYÉBEN címmel benyújtott nyertes pályázatra Pályázati azonosító: 3508-01184 A 2014-es évben is az Nemzeti

Részletesebben

BESZÁMOLÓ. a Lovasrendezvények a Zala völgyében című pályázat megvalósulásáról

BESZÁMOLÓ. a Lovasrendezvények a Zala völgyében című pályázat megvalósulásáról BESZÁMOLÓ a Lovasrendezvények a Zala völgyében című pályázat megvalósulásáról A 122/2009. (IX. 17.) FVM rendelet alapján a Helyi Vidékfejlesztési Stratégiák LEADER fejezetének végrehajtásához nyújtandó

Részletesebben

Beszámoló a évi Eötvös József Kárpát-medencei középiskolai szónokversenyről

Beszámoló a évi Eötvös József Kárpát-medencei középiskolai szónokversenyről Beszámoló a 2019. évi Eötvös József Kárpát-medencei középiskolai szónokversenyről 2019-ben tizenegyedik alkalommal rendeztük meg az Eötvös József középiskolai szónokversenyt az ELTE Bölcsészettudományi

Részletesebben

Szakmai beszámoló MÓRIKUM Kultúr-Fröccs-Fesztivál augusztus 18-tól 20-ig

Szakmai beszámoló MÓRIKUM Kultúr-Fröccs-Fesztivál augusztus 18-tól 20-ig Szakmai beszámoló MÓRIKUM Kultúr-Fröccs-Fesztivál 2016. augusztus 18-tól 20-ig Évtizedek óta hagyományosan az augusztus 20-ai hétvégén 2-3 napos rendezvénysorozatot szervez intézményünk, a Lamberg-kastély

Részletesebben

A «Toleranciával Európa szívében» projektet az Európai Unió finanszírozta az Európa a polgárokért program keretében

A «Toleranciával Európa szívében» projektet az Európai Unió finanszírozta az Európa a polgárokért program keretében EURÓPA A POLGÁROKÉRT A «Toleranciával Európa szívében» projektet az Európai Unió finanszírozta az Európa a polgárokért program keretében 2. ág, 2.1 "Testvérváros-program" intézkedés Részvétel: a projekt

Részletesebben

VÁROSI RENDEZVÉNYTERVRE 2016.

VÁROSI RENDEZVÉNYTERVRE 2016. 1. sz. melléklet JAVASLAT A VÁROSI RENDEZVÉNYTERVRE 2016. Készítette: Radics Zoltánné intézményvezető I. Nemzeti, állami és önkormányzati ünnepségek Nemzeti Ünnep: 1848/49-es Forradalom és Szabadságharc

Részletesebben

Népek karácsonya. Debrecen, december 21. Vizler Pálné és Berdóné Deli Zita szervezők

Népek karácsonya. Debrecen, december 21. Vizler Pálné és Berdóné Deli Zita szervezők TÁMOP-3.3.14.A-12/1-2013-0100 Hátrányból előny testvériskolai kapcsolat kialakítása a és a Szolnoki Belvárosi Általános Iskola között Népek karácsonya A Népek karácsonya címmel szervezett a téli ünnepkör

Részletesebben

SEFAG Zrt októberi Programterv

SEFAG Zrt októberi Programterv SEFAG Zrt. 2018. októberi Programterv 2018. október : Erdők Hete országos rendezvénysorozat Általános iskolások részére erdőgazdálkodással, természetismerettel, megújuló energiaforrásokkal, fenntartható

Részletesebben

34 év után újra a Comenius Karon az OTDK

34 év után újra a Comenius Karon az OTDK 1. nap (2015. 04. 08.) 34 év után újra a Comenius Karon az OTDK 2015. április 8-án megkezdődött a XXXII. Országos Tudományos Diákköri Konferencia 14. szekciójának háromnapos ülése. Az esemény főszereplői

Részletesebben

2017. évi Városi rendezvényterv. 1. sz. melléklet. Ferenczné Fajta Mária. Készítette: I. Nemzeti, állami és önkormányzati ünnepségek

2017. évi Városi rendezvényterv. 1. sz. melléklet. Ferenczné Fajta Mária. Készítette: I. Nemzeti, állami és önkormányzati ünnepségek 1. sz. melléklet 2017. évi Városi rendezvényterv Készítette: Ferenczné Fajta Mária mb. intézményvezető I. Nemzeti, állami és önkormányzati ünnepségek I. Nemzeti és állami ünnepek Március 15. Az 1848/49-es

Részletesebben

Program: 1. nap 9.00 9.45 Regisztráció

Program: 1. nap 9.00 9.45 Regisztráció Népművészeti Egyesületek Szövetségének hírlevele Ha problémája van a megjelenítéssel, kattintson ide. Novemberi küldöttgyűlés A NESZ soron következő küldöttgyűlését 2014. november 21-22-én tartja a Hotel

Részletesebben

2015. évi belvárosi közterület-használat

2015. évi belvárosi közterület-használat 2015. évi belvárosi közterület-használat 2015. január 9. A Remény Sétája Rákóczi Szövetség - Irgalmasok útja Széchenyi tér Hunyadi János utca Kálvária Domb vonalán sétálna végig. A megemlékezés az útvonal

Részletesebben

Képek a megemlékezésről

Képek a megemlékezésről 2012 Közgyűlések Felderítő Napi megemlékezés 2012. november 11.: az immár hagyományosan a családtagok részvételével tartott ünnepi megemlékezésünkre rendkívül kulturált környezetben, a Művészetek Palotájában

Részletesebben

Muzsikál az erdő a Hírös Városban május

Muzsikál az erdő a Hírös Városban május Muzsikál az erdő a Hírös Városban 2018. május 26-27. Programterv: 2018. május 26., szombat Helyszín: Vackor Vár Erdei Iskola, Nyíri-erdő, Kecskemét - Hetényegyháza 8.30 Muzsikál az erdő kerékpártúra. Indulás:

Részletesebben

2014 RKSZ Önvédelmi Nemzetkőzi Kupa

2014 RKSZ Önvédelmi Nemzetkőzi Kupa 2014 RKSZ Önvédelmi Nemzetkőzi Kupa Amatőr és Profi Meghívásos Nyílt Verseny VERSENYKIÍRÁS A verseny célja: - a 2014 évi RKSZ II. önvédelmi Nemzetkőzi Kupa bajnoki címek eldöntése - a Magyar és Nemzetkőzi

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. a Nemzeti Kulturális Alap terhére biztosított, vissza nem térítendő támogatás felhasználásáról

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. a Nemzeti Kulturális Alap terhére biztosított, vissza nem térítendő támogatás felhasználásáról SZAKMAI BESZÁMOLÓ a Nemzeti Kulturális Alap terhére biztosított, vissza nem térítendő támogatás felhasználásáról Támogatás témája: Múzeumi gyűjtemények tárgyi és szellemi kulturális örökségünk című magyar-román

Részletesebben

Az életet visszafelé tekintve lehet lemérni, de előre tekintve kell élni. ( Kierkegaard)

Az életet visszafelé tekintve lehet lemérni, de előre tekintve kell élni. ( Kierkegaard) Az életet visszafelé tekintve lehet lemérni, de előre tekintve kell élni. ( Kierkegaard) A MISKOLCI INDIÁN NYÁR ÉRTELMISÉGI KÖR PROGRAMTERVE 2014. Az egyesület kultúraközvetítő, befogadó szervezet. Célja:

Részletesebben

Beszámoló a évi Eötvös József országos középiskolai szónokversenyről

Beszámoló a évi Eötvös József országos középiskolai szónokversenyről Beszámoló a 2017. évi Eötvös József országos középiskolai szónokversenyről 2017-ben kilencedik alkalommal rendeztük meg az Eötvös József országos középiskolai szónokversenyt az ELTE Bölcsészettudományi

Részletesebben

A BÁNYÁSZ-KOHÁSZ-ERDÉSZ TALÁLKOZÓ PROGRAMJA

A BÁNYÁSZ-KOHÁSZ-ERDÉSZ TALÁLKOZÓ PROGRAMJA A TALÁLKOZÓ VÉDNÖKEI WARVASOVSZKY TIHAMÉR, Székesfehérvár polgármestere Dr. TOLNAY LAJOS, az OMBKE elnöke Dr. PETHÕ JÓZSEF, az OEE elnöke Dr. FORGÓ BÉLA az ALCOA-KÖFÉM Kft. vezérigazgatója A BÁNYÁSZ-KOHÁSZ-ERDÉSZ

Részletesebben

PÁLYÁZATI BESZÁMOLÓ Ügyiratszám: 2631/52/2014

PÁLYÁZATI BESZÁMOLÓ Ügyiratszám: 2631/52/2014 PÁLYÁZATI BESZÁMOLÓ Ügyiratszám: 2631/52/2014 Támogató: Marcali Város Önkormányzata Oktatási és Közművelődési Bizottság 8700 Marcali Rákóczi u. 11. Támogatott: Marcali Városi Kulturális Központ 8700 Marcali

Részletesebben

ESEMÉNYNAPTÁR A ES TANÉVRE

ESEMÉNYNAPTÁR A ES TANÉVRE / Székesfehérvári Nemes Nagy Ágnes Kollégium 8000 Székesfehérvár Gyümölcs u. 13. Tel: 22-500-231 Fax: 22-500-290 ESEMÉNYNAPTÁR A 2016-2017-ES TANÉVRE Készítette: Nyikusné Tatai Szilvia igazgatóhelyettes

Részletesebben

Kft.-vel közösen más szervezet/ek által szervezett, lebonyolított program Kft.-vel közösen más szervezet/ek által szervezett,

Kft.-vel közösen más szervezet/ek által szervezett, lebonyolított program Kft.-vel közösen más szervezet/ek által szervezett, Oldal 1 / 10 Mezőtúri Közművelődési és Sport Közhasznú Nonprofit Kft. (továbbiakban: Kft) Mezőtúr Város Önkormányzata (továbbiakban: Önkormányzat) 2019. év Január Rendezvény neve Időpont Rendezvény szervezője

Részletesebben

MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ 1/162-1/2015/I. Ea: Varga Erika Tárgy: Czirbus Gábor alpolgármester tájékoztatója az előző ülés óta történt fontosabb tárgyalásokról, eseményekről.

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. Thália szekerén... - A húszéves miskolci színészmúzeum színházi ismeretterjesztő programsorozata megvalósításáról

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. Thália szekerén... - A húszéves miskolci színészmúzeum színházi ismeretterjesztő programsorozata megvalósításáról SZAKMAI BESZÁMOLÓ Thália szekerén... - A húszéves miskolci színészmúzeum színházi ismeretterjesztő programsorozata megvalósításáról Pályázati azonosító: 201108/01079 Beszámoló a Thália szekerén... - A

Részletesebben

Nyíri Arborétumért, Természetért, Kultúráért Egyesület

Nyíri Arborétumért, Természetért, Kultúráért Egyesület Nyíri Arborétumért, Természetért, Kultúráért Egyesület KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2011. TARTALOM 1. A szervezet alapadatai 2. Egyszerűsített könyvvitelt vezető egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített beszámolójának

Részletesebben

Maroslele Község Polgármesterétől

Maroslele Község Polgármesterétől Maroslele Község Polgármesterétől 6921 Maroslele, Szabadság tér 1. Tel/Fax: 62/256 033 E-mail: marosleleph@vnet.hu Maroslele Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Maroslele Tárgy: Polgármesteri tájékoztató

Részletesebben

Éves beszámoló a TÁMOP A-12/ számú projekthez kapcsolódóan

Éves beszámoló a TÁMOP A-12/ számú projekthez kapcsolódóan Éves beszámoló a TÁMOP-3.3.14A-12/1-2013-102 számú projekthez kapcsolódóan A Jászsági Napsugár Waldorf Óvodáért és Iskoláért Egyesület és a Bíborka Alapfokú Művészeti Iskola a Testvériskolai kapcsolatok

Részletesebben

2010. évi Közhasznúsági jelentés

2010. évi Közhasznúsági jelentés 2010. évi Közhasznúsági jelentés Pécs, 2011. február 14. Dr. Szalai Anikó elnök 1 Tartalom Tartalom...2 1. Számviteli beszámoló...3 2. Kimutatás költségvetési támogatások felhasználásáról...3 3. A vagyon

Részletesebben

Kis Bálint Általános Iskola. Ökomunkaterv. (2012/2013-as tanév) Készítette: Ökomunkacsoport

Kis Bálint Általános Iskola. Ökomunkaterv. (2012/2013-as tanév) Készítette: Ökomunkacsoport Kis Bálint Általános Iskola Ökomunkaterv Készítette: Ökomunkacsoport Szeptember - Osztályok őszi túrái - gyalogtúrák, kerékpártúrák - buszos kirándulások Ökomunkaterv Szeptember 21. Európai Mobilitási

Részletesebben

MUNKATERV. a 2012-es évre

MUNKATERV. a 2012-es évre 1 BÉKEFENNTARTÓK BAJTÁRSI KÖZHASZNÚ EGYESÜLETE MUNKATERV a 2012-es évre A tevékenység fő irányelvei: 1. Részvétel a békefenntartással és a katonai ellenőrzés hagyományainak ápolásában. A területi kapcsolatok

Részletesebben

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére 10220-1/2009. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére Tárgy: Kerekegyháza Város Önkormányzata 2010. évi rendezvénytervének elfogadása

Részletesebben

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének december 16-i ülésére

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének december 16-i ülésére 5604-1/2015. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. december 16-i ülésére Tárgy: Kerekegyháza Város Önkormányzata 2016. évi rendezvénytervének elfogadása

Részletesebben

Keszthely. VároS Napja. és kísérő rendezvényei

Keszthely. VároS Napja. és kísérő rendezvényei Keszthely VároS Napja és kísérő rendezvényei Keszthely Város NapjA Kedves Keszthelyiek! Tisztelt Vendégeink! Szeretettel ajánlom figyelmükbe az idei városnapi rendezvénysorozatunk programjait. Az ünneplés

Részletesebben

SPORT XXI. PROGRAM REGIONÁLIS TRIATLON DIÁKOLIMPIA (Pest, Komárom-Esztergom, Fejér és Nógrád megye) X. JUBILEUMI VERESEGYHÁZI NYÍLT TRIATLON VERSENY

SPORT XXI. PROGRAM REGIONÁLIS TRIATLON DIÁKOLIMPIA (Pest, Komárom-Esztergom, Fejér és Nógrád megye) X. JUBILEUMI VERESEGYHÁZI NYÍLT TRIATLON VERSENY SPORT XXI. PROGRAM REGIONÁLIS TRIATLON DIÁKOLIMPIA (Pest, Komárom-Esztergom, Fejér és Nógrád megye) X. JUBILEUMI VERESEGYHÁZI NYÍLT TRIATLON VERSENY A verseny Fővédnöke: Szervezőbizottság tagjai: Pásztor

Részletesebben

b) utolsó tanítási nap június 15. péntek ballagás tanévzáró : június 20. szerda

b) utolsó tanítási nap június 15. péntek ballagás tanévzáró : június 20. szerda TANÉV RENDJE Tanítás nélküli munkanapok 1. szept.29. őszi nevelési értekezlet szépkorúak napja 2. dec.22. péntek ig. szünet 3. február 5. félévi értekezlet 4. ápr. 4. tavaszi nevelési ért. 5. ápr. 21.

Részletesebben

HUMÁN MUNKAKÖZÖSSÉG BESZÁMOLÓ A 2016/2017. TANÉVRŐL (VÁZLAT)

HUMÁN MUNKAKÖZÖSSÉG BESZÁMOLÓ A 2016/2017. TANÉVRŐL (VÁZLAT) HUMÁN MUNKAKÖZÖSSÉG BESZÁMOLÓ A 2016/2017. TANÉVRŐL (VÁZLAT) Szerteágazó és színes tevékenység a tanév során: - Diákok számára élményt jelentő, igényes tantárgyi programok - Versenyfelkészítések, örvendetes

Részletesebben

a Felső-Bácska Vidékfejlesztési Nonprofit Kft.-nek a francia Haut-Poitou et Clain Térségfejlesztési Egyesületnél tett látogatásáról

a Felső-Bácska Vidékfejlesztési Nonprofit Kft.-nek a francia Haut-Poitou et Clain Térségfejlesztési Egyesületnél tett látogatásáról EMLÉKEZTETŐ a FelsőBácska Vidékfejlesztési Nonprofit Kft.nek a francia HautPoitou et Clain Térségfejlesztési Egyesületnél tett látogatásáról 2011. október 1215 A francia HautPoitou et Clain Térségfejlesztési

Részletesebben

Az Önkéntesség Európai Éve keretében meghirdetett Önkéntesek Hete alkalmából pályázatot nyújtott be Alapítványunk az Önkéntes Központ Alapítványhoz.

Az Önkéntesség Európai Éve keretében meghirdetett Önkéntesek Hete alkalmából pályázatot nyújtott be Alapítványunk az Önkéntes Központ Alapítványhoz. A Csabacsűdi játszótér felújítása az Önkéntesek Hete keretében című projekt megvalósulása Csabacsűdön Pályázó: Tiszta Környezetünkért Alapítvány Csabacsűd Az Önkéntesség Európai Éve keretében meghirdetett

Részletesebben

Gyomaendrődi Kis Bálint Általános Iskola. Ökomunkaterv. (2013/2014-es tanév) Készítette: Ökomunkacsoport

Gyomaendrődi Kis Bálint Általános Iskola. Ökomunkaterv. (2013/2014-es tanév) Készítette: Ökomunkacsoport Gyomaendrődi Kis Bálint Általános Iskola Ökomunkaterv Készítette: Ökomunkacsoport Szeptember - Osztályok őszi túrái - gyalogtúrák, kerékpártúrák - buszos kirándulások Ökomunkaterv Szeptember 14. TeSzedd!

Részletesebben

A «Tíz év egy csónakban, Nr.2013-5154/001-001» projektet az Európai Unió finanszírozta az Európa a polgárokért program keretében

A «Tíz év egy csónakban, Nr.2013-5154/001-001» projektet az Európai Unió finanszírozta az Európa a polgárokért program keretében EURÓPA A POLGÁROKÉRT A «Tíz év egy csónakban, Nr.2013-5154/001-001» projektet az Európai Unió finanszírozta az Európa a polgárokért program keretében Az 1. alprogram, 1.1. pályázati típusra vonatkozóan

Részletesebben

Újvárosi városrészi nap. LEADER rendezvény. Beszámoló

Újvárosi városrészi nap. LEADER rendezvény. Beszámoló Újvárosi városrészi nap LEADER rendezvény Beszámoló A rendezvény helyszíne: 6800 Hódmezővásárhely, Széchenyi tér A rendezvény időpontja: 2012. július 21. A Visszhang utcai Olvasókör 12 éve rendezi meg

Részletesebben

Elkötelezetten a borkultúra mellett

Elkötelezetten a borkultúra mellett Zilai Zoltán köszöntőjében kiemelte: az 1992. szeptember 12-én alakult Magyar Bor Akadémia elkötelezett képviselője a hazai borkultúra fejlesztésének. A 155 tagot számláló szervezet tagjai a szőlész és

Részletesebben

A javaslat elfogadása minősített szavazattöbbséget igényel! JAVASLAT Pásztó város 2014. évi rendezvénytervére

A javaslat elfogadása minősített szavazattöbbséget igényel! JAVASLAT Pásztó város 2014. évi rendezvénytervére VÁROSI POLGÁRMESTERI HIVATAL 3060 PÁSZTÓ, KÖLCSEY F. U. 35. (06-32) *460-155 FAX: (06-32) 460-918 Szám: 1-4 /2014. A javaslat elfogadása minősített szavazattöbbséget igényel! JAVASLAT Pásztó város 2014.

Részletesebben

PROGRAMOK JANUÁR. December 30 - február 17. Móri csata 170 kiállítás Helyszín: Lamberg-kastély, 12-es terem Információ: 22/

PROGRAMOK JANUÁR. December 30 - február 17. Móri csata 170 kiállítás Helyszín: Lamberg-kastély, 12-es terem Információ: 22/ PROGRAMOK 2019. JANUÁR December 30 - február 17. Móri csata 170 kiállítás Helyszín: Lamberg-kastély, 12-es terem Január 23. 18 óra MAGYAR KULTÚRA NAPJA 2019 Szólt az ember Jordán Tamás és Sebő Ferenc József

Részletesebben

Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Zalaegerszeg, Kisfaludy u.2. 2014/2015. tanév.

Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Zalaegerszeg, Kisfaludy u.2. 2014/2015. tanév. 2 Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Zalaegerszeg, Kisfaludy u.2. 2014/2015. tanév programjai 2014. SZEPTEMBER HAVI PROGRAM 1. HÉTFŐ Első tanítási nap 2. KEDD

Részletesebben

2015. évi rendezvénytervezet

2015. évi rendezvénytervezet 2015. évi rendezvénytervezet Időpont Esemény megnevezése Rendező Helyszín Jan. 11. 9 óra Megemlékezés a Malenkij robot -ról JANUÁR Zebegény (a települések összevont Jan. 22. 14 óra Magyar Kultúra Napja

Részletesebben

A TÁRSADALOMTUDOMÁNYI MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE

A TÁRSADALOMTUDOMÁNYI MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE A TÁRSADALOMTUDOMÁNYI MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE 2016-2017 1 Kiemelt nevelési, oktatási és egyéb feladataink: Folyamatos felkészülés a kompetenciamérésre. Az olvasás- és íráskészség, a szövegértés fejlesztése

Részletesebben

KUKUCSKÁLÓ PROGRAM. Hevesi József Általános Iskola. Alapfokú Művészeti Iskola tanév

KUKUCSKÁLÓ PROGRAM. Hevesi József Általános Iskola. Alapfokú Művészeti Iskola tanév Mottó: Ez az én sulim, legyen a tied is! Jól érzed majd magad, mert itt jó a hangulat, sok barátom van, érdekes programok várnak bennünket. KUKUCSKÁLÓ PROGRAM Hevesi József Általános Iskola és Alapfokú

Részletesebben

Gyermekszervezeti munkaterv Szakmár 2013-2014 A gyermekszervezet és az iskola közös célkitűzései és feladatai

Gyermekszervezeti munkaterv Szakmár 2013-2014 A gyermekszervezet és az iskola közös célkitűzései és feladatai Gyermekszervezeti munkaterv Szakmár 2013-2014 A gyermekszervezet és az iskola közös célkitűzései és feladatai Ebben a tanévben gyermekszervezetünk feladatait nagyrészt az Kultúra és művészetek köré tervezi.

Részletesebben

H Í R E K Szegedről . /.

H Í R E K Szegedről . /. H Í R E K Szegedről - 2018. május 10 én Nyugdíjas Baráti Találkozóra került sor Szegeden Helyszíne: Kék Csillag Étterem - 2018. május 29 én Látogatás a Liszt Ferenc Repülőtéren és a Kecskemét Kósafalu

Részletesebben

Világgá megyek! Népmesékkel reggeltől estig Beszámoló

Világgá megyek! Népmesékkel reggeltől estig Beszámoló Világgá megyek! Népmesékkel reggeltől estig Beszámoló A Népmese napjához kötődő programunkat azzal a céllal terveztük, hogy hozzásegítsük a kisiskolás korosztály képviselőit a mesékben való elmélyüléshez,

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI MELLÉKLET és KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET A ÉVI EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓHOZ

KÖZHASZNÚSÁGI MELLÉKLET és KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET A ÉVI EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓHOZ KÖZHASZNÚSÁGI MELLÉKLET 2017. és KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET A 2017. ÉVI EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓHOZ RÁKOSLIGETI REFORMÁTUS KULTURÁLIS ALAPÍTVÁNY Székhely: 1172. BUDAPEST, Ferihegyi út 21. Adószám: 18065200-1-42

Részletesebben

SZTE SÁGVÁRI ENDRE GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA MUNKATERV 2013/2014

SZTE SÁGVÁRI ENDRE GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA MUNKATERV 2013/2014 SZTE SÁGVÁRI ENDRE GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA MUNKATERV 2013/2014 Összeállította: Dr. Sipos Ibolya igazgató -1- -6- A TANÉV RENDJE A 2013/2014. tanévben 180 tanítási nap van. Első tanítási nap: 2013. szeptember

Részletesebben

XXVII. HERMAN OTTÓ KÁRPÁT-MEDENCEI BIOLÓGIA VERSENY DÖNTŐ JÚNIUS (péntek szombat vasárnap) KISÚJSZÁLLÁS

XXVII. HERMAN OTTÓ KÁRPÁT-MEDENCEI BIOLÓGIA VERSENY DÖNTŐ JÚNIUS (péntek szombat vasárnap) KISÚJSZÁLLÁS XXVII. HERMAN OTTÓ KÁRPÁT-MEDENCEI BIOLÓGIA VERSENY DÖNTŐ 2017. JÚNIUS 2-3-4. (péntek szombat vasárnap) KISÚJSZÁLLÁS A legbámulatosabb alkotó maga a természet, de észrevenni varázsát, becsét csak kitartó

Részletesebben

I. A szervezet alapadatai

I. A szervezet alapadatai TARTALOM I. A szervezet alapadatai II. Egyszerűsített könyvvitelt vezető egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített beszámolójának mérlege III. Kimutatás a költségvetési támogatás felhasználásáról IV.

Részletesebben

Intézmény neve: József Nádor Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény OM azonosítója: 032 462

Intézmény neve: József Nádor Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény OM azonosítója: 032 462 Különös közzétételi lista - Alapfokú művészetoktatási intézmények [11/1994. (VI.8.)MKM rendelet,10. sz. melléklet] 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv

Részletesebben

FONYÓDI HARCSAFESZTIVÁL

FONYÓDI HARCSAFESZTIVÁL FONYÓDI HARCSAFESZTIVÁL 2013. szeptember 6 8. Gasztronómiai és Kulturális Rendezvény 2013. szeptember 06. péntek Helyszín: Kikötő, Szabadtéri színpad 20:00 Románia Magyarország Világbajnoki selejtező mérkőzés

Részletesebben

Gördülő Tanösvény témakör-modulok

Gördülő Tanösvény témakör-modulok Gördülő Tanösvény témakör-modulok E: Élőhelyek és életközösségeik E.1. Lombhullató erdők és élőviláguk tölgyesek bükkösök E.2. Tűlevelű erdők és élőviláguk E.3. E.4. E.5. E.6. lucfenyvesek Patakvölgyi,

Részletesebben

Hagyományok. Háza MÓDSZERTANI NAPOK. Jó gyakorlatok és módszerek az élhető hagyományért ( október Fülek

Hagyományok. Háza MÓDSZERTANI NAPOK. Jó gyakorlatok és módszerek az élhető hagyományért ( október Fülek Hagyományok Háza MÓDSZERTANI NAPOK Jó gyakorlatok és módszerek az élhető hagyományért 2017. október 12-13. Fülek dr. Sándor Ildikó Berta Alexandra dr. Agócs Gergely Babinecz Sándor Érdemes úgy tekinteni

Részletesebben

-1- A TANÉV RENDJE. Az I. félév vége: január 14. A tanulók értesítése a félévi eredményeikről: január 21.

-1- A TANÉV RENDJE. Az I. félév vége: január 14. A tanulók értesítése a félévi eredményeikről: január 21. -1- A TANÉV RENDJE A 2010/2011. tanévben 183 tanítási nap van. Első tanítási nap: 2010. szeptember 1. (szerda) Utolsó tanítási nap: 2011. június 15. (szerda) Az I. félév vége: 2011. január 14. A tanulók

Részletesebben

Munkaterv 2018/2019-es tanév. Humán munkaközösség

Munkaterv 2018/2019-es tanév. Humán munkaközösség Munkaterv 2018/2019-es tanév Humán munkaközösség 1.A munkaközösség tagjai: 1.Fábiánné Morvai Dóra 2.Horvátné Baranyai Rita 3.Kapus Ildikó 4.Kobánné Horváth Éva 5.Kovácsné Györke Katalin 6.Látos Jenő 7.Nagy

Részletesebben

A Kürti Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola 2006/2007

A Kürti Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola 2006/2007 A Kürti Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola 2006/2007 2006-2007 2005-2006 2004-2005 2003-2004 2002-2003 2001-2002 2000-2001 A tanulók száma 300 250 200 150 100 50 0 257 267 267 243 225 213 199 Osztályok

Részletesebben

Polgármesteri Tájékoztató. a június 17. napjától augusztus 18. napjáig eltelt időszak fontosabb eseményeiről, közérdekű tárgyalásairól

Polgármesteri Tájékoztató. a június 17. napjától augusztus 18. napjáig eltelt időszak fontosabb eseményeiről, közérdekű tárgyalásairól Polgármesteri Tájékoztató a 2017. június 17. napjától 2017. augusztus 18. napjáig eltelt időszak fontosabb eseményeiről, közérdekű tárgyalásairól 1 Polgármesteri Tájékoztató a 2017. június 17. napjától

Részletesebben

Munkaterv havi bontásban

Munkaterv havi bontásban Munkaterv havi bontásban A 2016/2017-ES TANÉV FELADATAI HAVI LEBONTÁSBAN Időpont Feladat 2016.augusztus 25-31. A nyári gyakorlat igazolása, dokumentálása A javító vizsga lebonyolítása 2016. augusztus 30.

Részletesebben

DÁTUM NAP PROGRAM SZERVEZŐ HELYSZÍN

DÁTUM NAP PROGRAM SZERVEZŐ HELYSZÍN DÁTUM NAP PROGRAM SZERVEZŐ HELYSZÍN Dátum hét napja Program Szervező Helyszín 2019.02.7 Csütörtök Vámos Miklós: Legközelebb majd sikerül 2019.02.8 Péntek Világjárók Hátizsákkal Vietnámtól Mexikóig 2019.02.14.

Részletesebben

Szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját a évi. Gyóni Napok. rendezvénysorozatára

Szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját a évi. Gyóni Napok. rendezvénysorozatára Gyóni Napok 2018 Szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját a 2018. évi Gyóni Napok rendezvénysorozatára Pálinkásné Balázs Tünde alpolgármester Kőszegi Zoltán polgármester Program: október 13. (szombat)

Részletesebben

Az előkészítő óra: Tanulmányi kirándulás - Beszámoló képekkel

Az előkészítő óra: Tanulmányi kirándulás - Beszámoló képekkel Az Istvánffy Miklós Általános Iskola 44 diákja és 5 pedagógusa a Határtalanul! Árpád vezér nyomdokain című program keretében négynapos Kárpátaljai kiránduláson vett részt 2018. augusztus 28-31. között.

Részletesebben

Beszámoló Pályázati azonosító: NTP-AMI-13-0082

Beszámoló Pályázati azonosító: NTP-AMI-13-0082 Beszámoló Pályázati azonosító: NTP-AMI-13-0082 A zongorás tábor résztvevőinek a száma a tervezetthez képest jóval magasabb lett. Az eredetileg tervezett 25-30 gyermek helyett több mint 50 gyermek jelentkezett

Részletesebben

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti vendégeit alapításának 19. évfordulója alkalmából

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti vendégeit alapításának 19. évfordulója alkalmából A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti vendégeit alapításának 19. évfordulója alkalmából 2017-ben választott témánk a Háziipari Szövetkezet nádudvari részlege kiállításon és egy

Részletesebben

Élményözön a Dél-Alföldön

Élményözön a Dél-Alföldön Kirándulásaik során az Alföld alig ismert, varázslatos helyeire is eljuthatnak a hozzánk érkezők. Napjaink túl harsányra festett, talmi értékeivel szemben nálunk fölfedezhetik a síkvidék rezdülésszerű

Részletesebben

Határtalanul I. rész Kolozsvári diákok látogatása Szekszárdon

Határtalanul I. rész Kolozsvári diákok látogatása Szekszárdon Határtalanul I. rész Kolozsvári diákok látogatása Szekszárdon A Határtalanul pályázat keretében 2016 áprilisában a kolozsvári Báthory István Elméleti Líceum két osztálya járt nálunk a Garay János Gimnáziumban,

Részletesebben