A PUSKÁS AKADÉMIA FC. műsorfüzete PUSKÁS AKADÉMIA FC BUDAPEST HONVÉD. 8. forduló, szeptember facebook.com/pfla.
|
|
- Magda Vassné
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 A SKÁS AKIA FC műsorfüzete. forduló, 0. szeptember 9. SKÁS AKIA FC BUDAPEST HONVÉD facebook.com/pfla.hu
2 Vezetőedzői nyilatkozat 3 Vezetőedzői nyilatkozat ERŐS HITTEL Jól összerakott, célfutballt játszó Honvédra számít a mostani meccsen vezetőedzőnk, Benczés Miklós, aki úgy véli, a MOL Vidi FC elleni -es bravúrgyőzelem kijelölte együttesünk számára a követendő utat. A Vidi ellen nagyszerűen futballozott a gárda, meg is lett az eredménye. Ez nyilván komoly pluszt adhat a Honvéd-meccsre is Bízom benne, hogy így lesz, hiszen a múlt szombaton Komárom ellen a kupában is sikerrel vettük az akadályt. Korábban is voltak olyan találkozóink, amelyeken eredményesebben szerepelhettünk volna, a Vidi felett aratott győzelem viszont tényleg nagy fegyvertény, amely erősíti a játékosokban azt a hitet, hogy az eddigi teljesítményünknél sokkal több van a csapatban. A fehérváriak ellen aratott győzelem mennyire tudható be annak, hogy rendkívül stabil és harcos játékot produkáltunk, különösen a középpályán? Egyik csapatrészt sem emelném ki, ehhez a produkcióhoz mindenki hozzátette a magáét. Korábban is beszéltünk róla: a taktikát tartalommal kell megtölteni ez most sikerült. A Vidi ellen a játékosok beletették a játékrendszerbe ezt a tartalmat a csapategységet, az elszántságot, a tudásuk legjavát, ezért jöhetett össze ez a diadal, s erre tudunk építeni a jövőben is. Igazi presztízsmeccs vár ránk a Honvéd ellen. A fővárosiak nagyszerűen kezdtek, a második helyen állnak a bajnokságban, s eddig mindössze egyszer sikerült legyőznünk őket. Milyen összecsapásra számítasz? Supka Attila jól összerakta a kispesti csapatot, célravezető, eredményes futballt játszanak. Nekünk ennek a harcmodornak az ellenszerét kell megtalálnunk, úgy, hogy emellett a saját játékunk érvényesülni tudjon.
3 Vezetőedzői nyilatkozat KEMÉNY CSATÁRA SZÁMÍT A HONVÉD-TRÉNER 5 A játékos szemével Küzdelmes meccset, minőségi ellenfelet vár a szombati találkozón Supka Attila, aki szerint a Fradi ellen mutatott játékminőség eredményre vezethet Felcsúton. Supka Attila A Fradi elleni 0-s vereség után a Magyar Kupában 6 0-ra verték a Bőnyt. Mennyire szolgálta jól a kupameccs a PAFC elleni felkészülést? A kupamérkőzésen kötelező volt a győzelem az ötödosztályú riválissal szemben, amit meg is szereztünk, inkább a Ferencváros elleni meccs volt nagyon fontos. Sajnos vereséget szenvedtünk, de az ott nyújtott játékból ki lehet indulni a következő találkozókon is. Együttese tovább erősödött Hidi Patrik megszerzésével, aki kétszer talált be az MK-mérkőzésen. Számít-e rá a Pancho Arénában is? Két-három, hosszabb ideje sérült játékosunkat leszámítva mindenki hadra fogható. Azok a játékosok, akik a héten elvégezték a tervezett munkát, mindannyian bevethetők lesznek most. Csatárgondokkal küzdött a szezon elején David N Gog és Tischler Patrik érkeztével megoldódtak a problémák? Mindenki csatárgondokról beszélt, de az a két csatárunk, aki elkezdte a bajnokságot Danilo és Holender Filip jól megoldották a feladatukat. Melléjük érkezett két olyan támadó, akinek idő kell, hogy beépüljön a csapatba, fizikailag is rendben legyen. Ha száz százalékos állapotban lesznek, akkor sokat tudnak nekünk segíteni. A Puskás Akadémia nem kezdte jól a szezont, az elmúlt fordulóban viszont nagy skalpot begyűjtve szerezte meg első győzelmét. Anélkül, hogy műhelytitkokat árulna el: mire kell odafigyelniük a mieinkkel kapcsolatban? A PAFC ezúttal is jól igazolt, sok olyan játékos érkezett az utolsó pillanatban is a csapathoz, aki minőséget képvisel. Ezt mutatja a csapat teljesítménye is, de úgy gondolom, nekünk a saját játékunkkal kell elsősorban foglalkozni, ha azt megfelelően tudjuk játszani, akkor eredményesek lehetünk a mérkőzésen. Az elmúlt szezonban az ön irányításával -es döntetlent játszott a Honvéd a Pancho Arénában. Mit vár a mostani randevútól? Ezen találkozón is nehéz mérkőzésre számítok, de bízom benne, hogy a mi akaratunk érvényesül majd a meccs folyamán.
4 Interjú 6 BRYAN ÉLETE Góllal debütált a magyar élvonalban ecuadori centerünk, Bryan de Jesús, akivel nagyszerű bemutatkozása és magyarországi tervei mellett családjáról és igencsak érdekes hobbijáról is beszélgettünk. Rendkívül elégedett és boldog vagyok, és köszönetet szeretnék mondani Istennek, hogy megkaptam a lehetőséget, és hozzásegített, hogy élni is tudjak vele mondta a Vidi-meccs lefújása után a termetes center, aki a labdarúgást családjában nem egyedüliként űzi: bátyja, Marlon az ecuadori válogatottban is szerepelt. Valóban nagyon érdekes, hogy a családból ketten is eljutottunk a legmagasabb szintre, erre hihetetlenül büszke vagyok. Marlon egyszerre igazodási pont és segítség számomra, nagy szerepe van abban, hogy elértem azt, amit eddig elértem, és úgy vélem, ő is hasonlóan gondolkodik velem kapcsolatban. Most is támogat, ahogy mindig is támogatott, azt hiszem, ez is hozzájárult ahhoz, hogy mindketten jó futballisták legyünk. A testvéreden kívül kik inspiráltak, kik a példaképeid az ecuadori, illetve a nemzetközi futballban? A honfitársaim közül mindig is Agustín Delgadót tartottam példaképnek természetesen a bátyám mellett, rajta kívül a mali válo- 7 gatott Frédéric Kanouté játéka tetszett a legjobban. Nem túl régen vagy köztünk, menynyire könnyíti meg a beilleszkedést, hogy Gonzalo Vega személyében van hozzád hasonlóan spanyol anyanyelvű játékosunk? Az az igazság, hogy nincs könnyű dolgom, hiszen mindenki számára nehéz elszakadni a hazájától. Én is sokat hallottam arról, hogy sok játékosnak komoly nehézséget okozott a beilleszkedés Európában, szenvedtek a honvágytól, attól, hogy távol kerültek az otthonuktól, a családjuktól. Ezek kemény dolgok számomra is, de a lehető legjobban igyekszem kezelni, és hiszem, hogy olyan ember vagyok, aki meg tud küzdeni az ilyesfajta problémákkal is. Amikor megérkeztem, nagyon örültem, hogy egy másik dél-amerikait is találtam itt. Már eddig is rengeteget segített, a támogatása nélkül minden sokkal nehezebben menne. Nem csak a futballban futhatnál be komoly karriert, hiszen énekelsz is, amire ugyan van példa a labdarúgásban, de mégsem túl gyakori. Mesélj kicsit a zenei pályafutásodról! Minden erről érdeklődőnek elmondom: a zene számomra elsősorban hobbi, időtöltés. Egy ecuadori barátom azzal az ötlettel állt elő, hogy zenéljünk együtt, és bennem is megvolt a hajlandóság, hogy belevágjunk. Sikerült megtalálnunk a megfelelő műfajt, amely a városi salsa, illetve romantikus salsa néven ismeretes. A kiadott dalok szövegeit magam írtam, örülök, hogy olyan dolgok pattantak ki a fejemből, olyan dalokat írok, amelyek másokat is érdekelnek, mások figyelmét is felkeltik. A pályán azonban nem romantikusnak, sokkal inkább erősnek és határozottnak tűnsz. Most ezt tétmeccsen is bizonyítottad... Az erő és a gyorsaság valóban az erényeim közé tartozik, szeretem gyors keresztmozgásokkal széthúzni a védelmet. Külön öröm, hogy egy olyan nagycsapat ellen debütálhattam, mint a bajnoki címvédő Vidi. Az, hogy góllal mutatkoztam be, csak inspirál, hogy folytassam a kemény munkát, azért küzdjek, hogy a továbbiakban is sikeresek legyünk. NÉVJEGY Név: Bryan de Jesús Születési idő: 995. február 0. Születési hely: Ibarra (Ecuador) Mezszám: 9 Poszt: középcsatár NB I-es mérkőzés/gól: /
5 Sztárok között Rendkívül hálás vagyok akadémiánk vezetőinek, hogy én is képviselhettem a klubot a díjátadón, óriási megtiszteltetés, hogy rám esett a választás mondta éves hátvédünk, aki kedden tért vissza az angol fővárosból. Hétfőn reggel indultunk Londonba, a szállodából öt órakor mentünk a gálára, a helyünket háromnegyed hétkor foglalhattuk el. Az egész körítés fantasztikus volt, életre szóló élmény volt testközelből nézni, hogy a futball legjobbjai egy ilyen ünnepségen is milyen hihetetlen profizmussal teszik a dolgukat. Luka Modric például három nyelven horvátul, spanyolul és angolul köszönte meg a legjobb játékosnak járó díjat, róla persze mindig is tudtam, milyen szimpatikus és intelligens ember. Gondolom, mint saját nevelésű játékosunkat, téged sem hagyott hidegen, kihez kerül a Puskás-díj. Mohamed Szalah kétségkívül megérdemelte, bár én személy szerint inkább Cristiano Ronaldónak adtam volna az ő mozdulata talán nehezebben kivitelezhető volt. Az egyiptomiak egyébként nagyon sokan voltak, és gondolom, az interneten is jó páran szavaztak honfitársukra SKÁS-NEVELÉS A FIFA-GÁLÁN A MOL Vidi FC ellen először viselhette tétmeccsen első csapatunk kapitányi karszalagját, hétfőn pedig a FIFA díjátadó gáláján járt Spandler Csaba, akit a sztárok hihetetlen profizmusa nyűgözött le legjobban a londoni rendezvényen. Fényképek is készültek rólad, mégpedig nem is akárkikkel Arséne Wengerrel még a műsor előtt futottam össze, ő adta át a legjobb edzőnek járó díjat. Hatalmas élmény volt vele találkozni, akárcsak Javier Zanettivel, akivel a díjátadó után készült közös fotó. Láttam Paolo Maldinit, Zinédine Zidane-t, a brazil szövetségi kapitányt, Titét, Ronaldót, a Fenomént vele sajnos nem jött össze a fényképezkedés, valamint Roberto Carlost, aki láthatóan remekül érezte magát Daniel Alves társaságában természetesen itt is a brazilok voltak a legoldottabb hangulatban. Ritkán adatik meg az embernek, hogy ilyen nívójú eseményen vegyen részt. A képzeletbeli csomagodban mit hoztál magaddal, amit a saját karrieredben is kamatoztathatsz? Voltam már Real Madrid-meccsen is, de most testközelből tapasztalhattam, hogy ezek a sztárok a pályán kívül is milyen komolyan veszik a munkájukat, minden pillanatban mennyire profik viselkedésben, megjelenésben, nyilatkozatokban. Talán ez a fajta alázat az, ami számomra is követendő példa, amiből én is sokat profitálhatok. 9 Pályán kívül SIPOS ÁRPI A HAZAI TEQBALLBAJNOK! Akadémiánk nevelőtanára, a lábtenisz nagymestere győzött egyéniben a hétvégén megrendezett Országos Teqball Bajnokságon. Sipos Árpád ezzel kvalifikálta magát az októberi, franciaországi világbajnokságra. Szeptember utolsóelőtti hétvégéjén szervezték meg a Testnevelési Egyetemen az idei Országos Teqball Bajnokságot. Huszonegy csapat és húsz egyéni versenyző érkezett az ország minden szegletéből a megmérettetésre, amelynek tétje nem volt más, mint hogy ki lesz az, aki képviselheti majd Magyarországot az október. és 3. között a franciaországi Reimsben megrendezendő, negyven nemzetet felvonultató, százezer dollár összdíjazású II. Teqball Világbajnokságon. Egyéniben a Puskás Akadémia nevelőtanára, Sipos Árpád a döntőig menetelt, ahol aztán Pál Dáviddal találkozott, s minthogy győztesen került ki a párharcból, ő vehet majd részt a vb-n, s mérheti össze tudását a földkerekség legkiválóbb teqballosaival. Míg a tavalyi országos bajnokságon harmadik helyezett lettem, addig a mostani megmérettetésen már sikerült megszereznem az elsőséget mondja Árpád. A csoportmeccsek rendkívül kiélezettek voltak, valóban erős ellenfelekkel kerültem szembe, akik közül játéktudása alapján szinte bárki továbbjuthatott volna. Akkor még többször hibáztam, így nehezítettem magamnak a terepet, mégis csoportelsőként zártam. A legjobb nyolc között a tavalyi ezüstérmessel találkoztam, a legjobb négy között pedig egy erdélyi játékossal néztem farkasszemet. Ekkor már kétszer húszas szetteket játszottunk. Az elsőt elbuktam, ellenfelem hasonló stílusban játszott, mint én, hosz- szú szervákat adott, eléggé hátraszorultam, ahonnan már nehéz volt visszatámadni, mégis sikerült, így fordítani tudtam. A Pál Dávid elleni finálé mindkét szettjét megnyertem, az elsőt magabiztosan 0 5-re, a másodikat szorosabb ütközetben 0 7-re. Ez utóbbi során ellenfelem próbált kiszorítani az asztaltól, többet kellett hát utaztatnom a labdát, nagyobb lendülettel játszottam, pontosabb befejező rúgásokat adtam, így Dávid védekezésre kényszerült. Árpád még csupán egy éve teqballozik, s a tavalyi volt az első komolyabb megmérettetése, egyáltalán: az első valamire való hazai verseny ebben a dinamikusan fejlődő sportban. 05-ös Európa-bajnoki harmadik helyezett lábteniszezőként tudását itt is kamatoztatja, s a novemberi, Kolozsvárott megrendezendő lábtenisz-világbajnokság mellett már készül az októberi teqballvilágbajnokságra: Van pár hiányosságom, amelyet ezekben a hetekben szeretnék pótolni, s bár a lábteniszben szerzett tapasztalatok rendkívül hasznosak számomra, így például a labda utaztatása, finomabb technikákat is át kell még vennem. Izgatottan várom hát a világ legjobbjaival való összecsapást.
6 Edzőportré 0 NAGYON KÖZEL ÁLL HOZZÁM AZ AKIA Hajdúböszörményből származom, négyévesen ott kezdtem rúgni a bőrt. Első csapatom a Hajdúböszörményi Olasz Focisuli volt, ezután a Debreceni Olasz Focisuliban is megfordultam, majd visszatértem szülővárosomba, a HTE-hez. Ott tizenöt évesen már sikerült bemutatkozni a harmadosztályban, amelyet akkoriban még más rendszerben bonyolítottak le, mint manapság. A debütálásom remekül sikerült: rúgtam egy gólt, és kiosztottam egy gólpasszt mesél játékos-pályafutásának első lépéseiről U-es együttesünk trénere. Hogyan alakult a további futballkarriered? Később megnyertük az NB III Tisza csoportját, így a másodosztályban is pályára léphettem. Akkoriban a gárda tele volt rutinos, kiváló labdarúgókkal együtt játszhattam a háromszoros magyar bajnok Igor Bogdanoviccsal is, de fiatalként is számoltak velem, és rengeteg tapasztalatot gyűjtöttem ebben a két évben. Nagyon örülök, hogy megtapasztalhattam az NB II légkörét. 0 szeptemberében minden megváltozott, amikor felvételt nyertem a Testnevelési Egyetemre: elhagytam Hajdúböszörményt, és fél évre a harmadosztályú ESMTK-hoz szerződtem, de ott nem találtam meg a számításomat. A Intézményünk első versenyző korosztályát dirigálhatja az idei szezontól Kádár László. U-es csapatunk ifjú trénerével beszélgettünk a Puskás Akadémiáról, Madridban töltött inasévéről és a jövővel kapcsolatos terveiről. pesterzsébeti hat hónap után még játszottam a Testnevelési Egyetem csapatában, ám mára felhagytam az aktív labdarúgással. Mi fordított az edzői szakma felé, miután rájöttél, hogy nem akarsz tovább játszani? A sportágtól sosem akartam elszakadni, viszont az egyetemi felvételi után jött el az a pont, amikor már nem okozott akkora örömet játék, mint korábban. Nagyon szeretek tanulni, nagyon érdekelnek a nyelvek, jól beszélek angolul és spanyolul is. Az egyetemi éveim alatt megpályáztam egy Erasmus-programot, amelynek köszönhetően fél évet tölthettem Sevillában. Andalúziában jöttem rá, hogy szeretnék trénerként tevékenykedni, első edzői munkám a Mészöly Focisulinál volt. Azzal váltál ismertté Magyarországon, hogy a Real Madrid egyetemén tanultál. Mesélj nekünk erről az időszakról! Egy barátom hívta fel rá a figyelmemet, hogy van egy képzés Spanyolországban, amely hasonló az itthoni A- és B-licences tanfolyamokhoz. A madridi egyetemen a világ legjobb labdarúgócsapatainak szakemberei tartottak nekünk előadásokat. Rengeteget tanultam, amikor egy hetet Hollandiában töltöttem, ahol betekintést nyerhettem az Ajax Amszterdamnál, Az Alkmaarnál és a PSV Eindhovennél folyó szakmai munkába. 06 szeptemberétől 07 júniusáig gyakorlatilag Madridban éltem. A spanyol fővárosban volt szerencsém meglátogatni a Real Madrid világhírű edzőközpontját, a Valdebebast. A királyi gárda labdarúgói közül Pepével sikerült beszélgetnem, a portugál védő személyében nagyon közvetlen, rendes embert ismerhettem meg, de találkoztam James Rodriguezzel, Marcelóval, és még napestig sorolhatnám a neveket. A valdebebasi tartózkodás alatt olyan nagy nevek tartottak nekünk előadásokat, mint a Real Madrid erőnléti edzője, Javier Mallo Sainz vagy a Real Madrid akkori kapusedzője, Jesús Solana. Az ibériai hónapok alatt a legnagyobb hatással Ivan Kepcija volt rám, a horvát szakember korábban a Dinamo Zágrábnál dolgozott, jelenleg a Legia Varsó utánpótlásképzésének szakmai igazgatója. Milyen típusú trénernek tartod magad? Ha röviden szeretnék válaszolni, akkor támadó felfogású edző vagyok, viszont egy nagy közhellyel élve: a mai modern labdarúgásban elengedhetetlen mind a támadójáték, mind a védőjáték tökéletes működése. Az akadémián kialakított játékkoncepció nagyon közel áll hozzám: rendkívül pontos, remekül felépített metodológiát követünk napról napra, hétről hétre annak érdekében, hogy a játékosok egyéni képességeikből ki tudják hozni a maximumot. Hogyan kerültél hozzánk? Dr. Csáki István mentorom volt az egyetemen, nála írtam a szakdolgozatomat és diplomamunkámat. Miután hazajöttem Madridból, több klub megkeresett, hogy dolgozzak nálunk, de nekem a Puskás Akadémia volt a legvonzóbb. Liszkai Dezsőt szintén ismertem, mert oktatóm volt az edzői tanfolyamokon. Az első megbízatásom az U9-es gárdához kötött, ahol egy külföldi vezetőedzőnek lettem a segítője. Nagy izgalommal vágtam bele az új kihívásba: másodedzőként én voltam a kapocs a játékosok és a vezetőedző között. Nagyon élveztem az előző évadot, de most már az új feladatomra koncentrálok. Mik a céljaid? Utánpótlásedzőként minél több korosztályban ki akarom próbálni magamat, hogy tapasztalatot szerezhessek. Most az U-es együttest bízták rám az akadémia vezetői. Szeretnék jó eredményeket elérni ezzel a csapattal, hiszen ez már bajnokságban induló alakulat. Nagy sikernek könyvelném el azt is, ha ebben az esztendőben a játékosaim a Kanta Szabolcs által vezetett U3- as csapatban be tudnának mutatkozni. A mostani brigádomat legjobb tudásom szerint akarom csiszolni, hogy a gyerekek megtanulják a labdarúgás alapjait.
7 Utánpótlásportyák 3 Felső sor: Középső sor: Alsó sor: Szolnoki Roland, Poór Patrik, Szakály Péter, Bacsana Arabuli, Bryan de Jesús, Braniszlav Danilovics, Hegedüs Lajos, Varga Ádám, Spandler Csaba, Hegedűs János, Josip Knezevic, Urblík József, Jonathan Heris Hajnal Imre (masszőr), Pető Zoltán (technikai vezető), Weizengruber Istvánné (szertáros), Rajner László (masszőr), Polonkai Attila (erőnléti edző), Vincze Richárd (asszisztens edző), Benczés Miklós (vezetőedző), Horváth Péter (asszisztens edző), Vanczák Vilmos (játékosmegfigyelő), Kiss István (masszőr), Csáki István (a sporttudományos csoport vezetője), Feszthammer Réka (gyógytornász és manuálterapeuta), Vezér Ádám (kapusedző) Zsidai László, Liridon Latifi, Benedik Mioc, Dejan Tarjkovski, Balogh Balázs, Radó András, Osváth Attila, Ján Vlasko, Kiss Tamás, Bokros Szilárd, Varga József, Gonzalo Vega
8 Válogatott 5 A KÁRPÁT-MEDENCE TEHETSÉGEI A SKÁS AKIÁN Kapcsolódásaink A Kárpát-medencei akadémiai program keretében hétfőtől szeptember 7-től 0-ig nálunk edzett a székelyföldi régió tizenkét tehetséges labdarúgója, akiket az ősz folyamán délvidéki és kárpátaljai fiatalok is követnek. STABIL HÁTTÉR A MAGYAR SIKEREKHEZ! Az elmúlt héten hétfőtől csütörtökig akadémiánkon dolgozhatott anyaországi kortársaival tizenkét ifjú labdarúgó, akik Székelyföldről, a Kárpát-medencei akadémiai program keretében érkeztek Felcsútra, hogy részesei legyenek intézményünk mindennapjainak, s bekapcsolódjanak az itt folyó munkába. A tucatnyi fiatalt a csíkszeredai Székelyföldi Labdarúgó Akadémia és a Puskás Akadémia szakmai vezetése együtt választotta ki az U-es, U5-ös és U6-os korosztályból, akik edzőikkel együtt a Kárpát-medencei akadémiai program keretében olyan szakmai tapasztalatokkal gazdagodhattak, amelyek komoly segítséget nyújthatnak otthoni munkájuk során is. A programot akadémiánk igazgatója, Takács Mihály, valamint szakmai irányítóként a Székelyföldi Labdarúgó Akadémia korábbi szakmai vezetője, Varga Károly felügyeli, aki a Puskás Akadémia szakembereként az 993-as és az 99-as évjáratot is a korosztályos bajnoki címig vezette. Ezen a szinten nyáron csatlakoztam a Kárpát-medencei akadémiai programhoz, hiszen két és fél évig Csíkszeredán dolgoztam. Az eddig is jól működő rendszernek szeretnénk új lendületet adni, ennek az egyik pillére, hogy szakmai látogatásra a határon túli akadémiákat vendégül látjuk Felcsúton, az ősz folyamán Topolyáról és Kárpátaljáról is érkeznek fiatalok tájékoztatott a szakember. A Kárpát-medencei akadémiai program sporttudományos hátterét Csáki István biztosítja, akadémiánk nemzetközi igazgatója, Papp Bence pedig a játékos-megfigyelést fogja össze. Az eddig is gyümölcsöző együttműködést magasabb szintre emelve jutottunk el idáig. A hét elején megérkeztek a gyerekek, nem titkoltan azzal a céllal is, hogy egy kicsit közelebb hozzuk az akadémiát, s őket is közelebb hozzuk az akadémiához mondta Papp Bence.
9 Légiósaink 6 PARÁDÉS SKÁS-PALÁNTÁK 7 Egykori akadémistáink közül Sallai Roland első Bundesliga-mérkőzésén góllal nyitott, és tizenegyest harcolt ki; Gyurcsó Ádám duplázott, s győzelemre vezette a Hajduk Splitet. Alig két hete, hogy a magyar válogatott színeiben megszerezte első találatát Sallai Roland, a múlt szombaton már a világ egyik legjobb bajnokságában, a német Bundesligában volt jelenése. Sallai a nyár végén a ciprusi APOEL Nicosiától igazolt a német első osztályú SC Freiburghoz a hírek szerint négy és fél millió euróért. A fiatal támadó a Wolfsburg elleni idegenbeli bajnokin kezdőként mutatkozott be új együttesében, s az entrée nem is sikerülhetett volna jobban. Mindössze hét percet kellett várni az első Sallai-gólra, ekkor egy jobbról érkező beívelést juttatott tökéletesen kivitelezett csukafejessel a farkasok kapujába. Negyedórával később jött a második nagy alakítás: egykori növendékünket szabálytalanul állították meg a hazai tizenhatoson belül a megítélt tizenegyest csapattársa, Petersen előbb kihagyta, de a kipattanót bevágta. Sala egy Ignácio Camachótól kapott könyökös miatt mindöszsze negyvenegy percet tölthetett a gyepen a történeti hűség kedvéért: egy sárgát is összeszedett, de így is igencsak jó benyomást tett új munkaadójára. A Freiburg végül 3 -re győzött a Wolfsburg vendégeként, s így megszerezte első három pontját a német pontvadászatban. A mérkőzés után a társak gratuláltak, mondták, hogy nagyon jól játszottam, és a szakmai stáb is megdicsért. Szerettem volna a legjobbamat nyújtani a pályán, és reméltem, hogy betalálok. Szerencsére sikerült, ráadásul egy tizenegyest is kiharcoltam. Amikor láttam, hogy bement a fejesem, nagyon boldog voltam, de a csapat játékára kellett koncentrálnom, hiszen meg akartuk tartani a vezetést, illetve további gólokat akartunk szerezni. Mindent egybevéve nagyon örülök, hogy így sikerült a bemutatkozásom számolt be debütálásáról a éves magyar válogatott támadó. Az egykor akadémiánkon dolgozó Sallai Tibort nem lepte meg fia remeklése, aki az elmúlt két évben már bizonyította: megérett arra, hogy Európa egyik legmagasabban jegyzett bajnokságában sem okoz csalódást. Talán nem tűnik nagyképűségnek: a Palermóban, illetve az APOEL-ben nyújtott teljesítménye alapján biztos voltam benne, hogy Roli a Bundesligában is megállja majd a helyét. Maximalista vagyok, így azt mondom, lehetett volna még ennél több momentuma is, ha a sérülése miatt nem kell elhagynia a pályát mondta érthetően boldogan a futballistaként a Honvéddal és a Váccal is bajnoki címet szerző édesapa. Másik volt akadémistánk, Gyurcsó Ádám is megszerezte első góljait a futó szezonban: a Hajduk Split támadója a horvát első osztály nyolcadik fordulójában az Istra otthonában játszott nagyszerűen. Az összecsapás elején a Puskás Akadémián nevelkedő csatár duplájával került kétgólos előnybe a Hajduk Split. Gyurma először egy röviden hazafejelt labdára csapott le könyörtelenül, majd egy pazar sarokpasszal a leshatáron kiugorva, a kapust is kicselezve gurított a hálóba. A Hajduk Ivanovski révén már 3 0-ra is vezetett, de a hazaiak Rodríguez és Mierez találataival egygólosra csökkentették a hátrányukat. A 65. percben ismét Ivanovski iratkozott fel az eredményjelzőre, s állította be a -es végeredményt, miután az összecsapás végén Caktas kihagyta a vendégek számára megítélt büntetőt. A rajtnál beragadó Gyurcsóék az edzőváltás óta egymás után két meccset nyertek a bajnokságban, s már a hatodik helyen állnak a tabellán.
10 Meccsszilánkok 9 Gyász jegyzőkönyv OTP BANK LIGA,. FORDULÓ SKÁS AKIA FC MOL VIDI FC ( ) Gól: Knezevic (39. -esből), De Jesús (6.), ill. M. Scsepovics (. -esből) Sárga lap: Mioc (.), Heris (3.), Arabuli (.), ill. Pátkai (.), Vinícius (39.), Juhász (.), Huszti (63.), Kovács I. (90+.) Puskás Akadémia FC: Danilovics Osváth, Heris, Hegedűs, Spandler, Trajkovski Mioc, Knezevic (Bokros,.), Varga J. Arabuli (De Jesús,.), Kiss T. (Szakály P., 90+7.) MOL Vidi FC: Kovácsik (Tujvel, 75.) Stopira, Vinícius, Juhász, Nego Hadzic, Pátkai (Milanov, 56.), Huszti (Nikolov, 69.) Kovács I. Scsepovics M., Lazovics
11 Meccsszilánkok 0 NB III jegyzőkönyv MAGYAR KUPA, 6. FORDULÓ KOMÁROM VSE SKÁS AKIA FC 3 ( ) Gól: Végh T. (.), ill. Hegedűs J. (.), Mioc (7.), Vlasko (79.) Sárga lap: Spandler (.) Komárom: Rigó Hajba (Vincze V., 79.), Katona A., Tóth I. (Bán, 76.), Musitz, Módi Schiller, Göblyös, Végh B. Végh T. (Kiss K.,.), Tóth P. PAFC: Hegedüs L. Poór, Hegedűs J., Spandler Osváth, Szakály P. (Knezevic, 6.), Urblík (Bokros, 5.), Vlasko, Balogh B. De Jesús (Mioc, 6.), Radó A.
12 PAFC 3 BAJNOKVERÉS! Hatalmas szívvel küzdve -re vertük a MOL Vidi FC-t az OTP Bank Liga. fordulójában. Pedig számunkra nem indult jól a meccs: a. percben Jonathan Heris szabálytalankodott a tizenhatoson belül Marko Scsepoviccsal szemben, aki értékesítette is az általa kiharcolt büntetőt (0 ). Hat perccel az első félidő vége előtt beérett a gyümölcse annak, hogy a Vidi labdakihozatainál támadóink állandóan kellemetlenkedtek a fehérvári védőknek. Varga előreívelése után Arabuli szerzett szemfülesen labdát Kovácsik Ádám és Vinícius hibájából, s fejelt a kapufára, ám a helyzet mégsem maradt ki. A brazil-magyar bekk ugyanis fejbe rúgta a grúz csatárt, Szőts Gergely játékvezető pedig ismét a büntetőpontra mutatott, Knezevic pedig kíméletlen ítéletvégrehajtónak bizonyult ( ). A szünet után hamar cserélni kényszerült Benczés Miklós, Arabuli ugyanis megsérült, így a helyére beállt Bryan de Jesús bemutatkozhatott az élvonalban. Az 56. percben vezetést szerezhettünk volna, ami- Program A PAFC 0 09-ES MÉRKŐZÉSEI AZ NB I-BEN kor Kiss lódult meg a jobb oldalon, középre adását az ecuadori center átlépte, így lett jó Knezevicnek, aki a léc fölé lőtt. Öt perccel később viszont már a Vidinél lehetett volna az előny, ám a csereként beállt Georgi Milanov hiába vette le szépen a labdát a tizenhatosunkon belül, a felső lécre bombázott. A 70. percben Dejan Trajkovski lábában volt a meccslabda: De Jesús támadta meg Nikolovot a Vidi tizenhatosán belül, aki érhetetlenül elpasszolta a játékszert, amelyre a szlovén balbekk csapott le, ám a kirontó Kovácsik Ádámba lőtte a labdát. Az ütközésnél sajnálatos módon megsérült a fehérvári kapus, aki agyrázkódást szenvedett, s hordágyon kellett levinni a pályáról. A. percben Mioc dönthette volna el a meccset, aki remek kiugratást kapott, ám hiába vitte egy az egyben Tomás Tujvelre a labdát, a cserekapus hatalmas bravúrral védett. Két perc múlva azonban már nem volt kegyelem: a szintén csereként beállt Bokros Szilárd passzával Mioc lépett meg, s ugratta ki a leshatáron De Jesúst, aki higgadtan gurított a bal alsóba, debütáló meccsén megszerezve első NB I-es találatát ( ). A kilencperces hosszabbításban aztán Braniszlav Danilovics tette hozzá a magáét a meccshez: előbb amikor óriási bravúrral védte Hadzic lövését, majd a az utolsó pillanatban parádésan hárította Scsepovics büntetőjét is, így megszereztük első sikerünket a bajnok ellen! A S Z F A LT : : : : : SKÁS AFC DVSC 0 DVTK SKÁS AFC SKÁS AFC MTK HALADÁS SKÁS AFC SKÁS AFC KISVÁRDA PAKS SKÁS AFC 3 MEZŐKÖVESD SKÁS AFC 0 SKÁS AFC MOL VIDI SKÁS AFC HONVÉD FC ÚJPEST SKÁS AFC SKÁS AFC FERENCVÁROS DVSC SKÁS AFC SKÁS AFC DVTK MTK SKÁS AFC SKÁS AFC HALADÁS KISVÁRDA SKÁS AFC SKÁS AFC PAKS SKÁS AFC MEZŐKÖVESD MOL VIDI SKÁS AFC HONVÉD FC SKÁS AFC SKÁS AFC ÚJPEST FERENCVÁROS SKÁS AFC SKÁS AFC DVSC DVTK SKÁS AFC SKÁS AFC MTK HALADÁS SKÁS AFC SKÁS AFC KISVÁRDA PAKS SKÁS AFC SKÁS AFC MEZŐKÖVESD MOL VIDI SKÁS AFC SKÁS AFC HONVÉD FC ÚJPEST SKÁS AFC SKÁS AFC FERENCVÁROS Partnerek és támogatók: M FERENCVÁROSI TC BUDAPEST HONVÉD 3 MTK BUDAPEST MOL VIDI FC 7 5 MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 6 PAKSI FC 7 ÚJPEST FC 7 DVSC 9 KISVÁRDA MASTER GOOD 0 DVTK SKÁS AKIA FC SZOMBATHELYI HALADÁS GY D 3 3 V G PT GÓLLÖVÖLISTA KNEZEVIC JOSIP ARABULI BACHANA DE JESUS PABON BRYAN ALEJANDRO KISS TAMÁS LATIFI LIRIDON RADÓ ANDRÁS Impresszum Készítette a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia Kommunikációs Osztálya 06 Felcsút, Fő utca 76. Telefon: E mail: sajto@pfla.hu A S Z F A LT
13 Vezetőedzői nyilatkozat
A PUSKÁS AKADÉMIA FC MŰSORFÜZETE
A AKADÉMIA FC MŰSORFÜZETE MAGYAR KUPA 9. FORDULÓ 2019 AKADÉMIA FC PAKSI FC 02.20. ROVATCÍM VEZETŐEDZŐI NYILATKOZAT ÖRÜLÜNK A SOK MECCSNEK Egyáltalán nem tart a sorozatterheléstől Radoki János, aki szerint
Az U11-es csapat nyerte Kaposváron a "Tavaszi Kupát"
Az U11-es csapat nyerte Kaposváron a "Tavaszi Kupát" U9 1 / 8 Helyszín: Paks Dátum: 2014.05.08. Értékelés: ASE BAJA 4 : 12 A mérkőzés előtti cél az volt, hogy mindenki játéklehetőséghez jusson, többet-kevesebbet
SOPRONI FOCIÉLET HAJRÁ VASÚT! Soproni VSE Soroksár SC. 2015. november 28. www.svse.hu
SOPRONI FOCIÉLET 2015. november 28. www.svse.hu Soproni VSE Soroksár SC HAJRÁ VASÚT! Hotel Sopron FOGLALJA LE BORHÁZUNKAT! Családi vagy céges rendezvény? Borházunk kis létszámú (max. 40 fő) esküvők, találkozók,
A Szombathely lesz a Szolnok ellenfele a kosár döntőben
A Szombathely lesz a Szolnok ellenfele a kosár döntőben Nyugat.hu 2018. június 07. 22:48 A Szombathely hazai pályán legyőzte csütörtökön a címvédő Alba Fehérvárt a férfi kosárlabda NB I elődöntőjének ötödik,
SOPRONI FOCIÉLET HAJRÁ VASÚT! SVSE-GYSEV Békéscsaba 1912 Előre. 2015. március 6. www.svse.hu
SOPRONI FOCIÉLET 2015. március 6. www.svse.hu SVSEGYSEV Békéscsaba 1912 Előre HAJRÁ VASÚT! Szántó Csaba: Kemény meccsre, de győzelemre számítok a Békéscsaba ellen Egy izgalmas, fordulatos hazai döntetlen,
INNOVATÍV ISKOLA FEJLESZTÉSE A MARCALTŐI KMETY GYÖRGY EVANGÉLIKUS ÁLTALÁNOS ISKOLÁBAN ÉS ÓVODÁBAN SPORTKIRÁNDULÁS III.
INNOVATÍV ISKOLA FEJLESZTÉSE A MARCALTŐI KMETY GYÖRGY EVANGÉLIKUS ÁLTALÁNOS ISKOLÁBAN ÉS ÓVODÁBAN SPORTKIRÁNDULÁS III. AZ ARANYCSAPAT AZ ARANYCSAPAT KLASSZIKUS FELÁLLÁSA Grosics Gyula (1926 2014) Buzánszky
PUSKÁS AKADÉMIA FC. műsorfüzete. 17. forduló, december 8. facebook.com/pfla.hu
A SKÁS AKIA FC műsorfüzete SKÁS AKIA FC 17. forduló, 018. december 8. PAKSI FC www.puskasakademia.hu, facebook.com/pfla.hu Vezetőedzői nyilatkozat Vezetőedzői nyilatkozat MUTASSUK MEG, MENNYIT FEJLŐDTÜNK!
2010 Tavasz U-19. Tavaszi szezont a 7. helyről vártuk, de látótávon belül volt dobogó elérése, ezért bízva egy sikeres tavaszban megcéloztuk azt.
2010 Tavasz U-19 Január utolsó hetében kezdtük a felkészülést, melyre egy teremtornával hangoltunk Cegléden. A csapat az 5. helyen végzett, bemelegítésnek jó volt. A következő héten kezdődött az igazi
HATÁROZAT-ot. SZOMBATHELYI MTK BUDAPEST MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC KECSKEMÉTI TE- PHOENIX MECANO. 19. forduló Dátum TV Hazai Vendég Kezdési időpont 03.08.
MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG A Magyar Labdarúgó Szövetség Versenybizottsága 2014. január 3-i ülésén versenyügyi eljárás során tárgyalás mellőzésével az MLSZ Labdarúgás Versenyszabályzat 30. (5) bekezdése
SOPRONI FOCIÉLET HAJRÁ VASÚT! Soproni VSE Szeged 2011 Grosics Akadémia. 2015. november 07. www.svse.hu
SOPRONI FOCIÉLET 2015. november 07. www.svse.hu Soproni VSE Szeged 2011 Grosics Akadémia HAJRÁ VASÚT! Hotel Sopron TORKOS AKCIÓ VASÁRNAPI BÜFÉEBÉD Kedvezményes itallap! Torkos lakoma időpontok: Márton
SOPRONI FOCIÉLET HAJRÁ VASÚT! SVSE-GYSEV Soroksár SC. 2015. április 03. www.svse.hu
SOPRONI FOCIÉLET 2015. április 03. www.svse.hu SVSEGYSEV Soroksár SC HAJRÁ VASÚT! Supka Attila: Egyre jobban összeáll a csapat játéka A Szigetszentmiklós ellen közönségszórakoztató játékkal győzött, Szegedről
SOPRONI FOCIÉLET HAJRÁ VASÚT! SVSE-GYSEV FC Ajka. 2015. február 21. www.svse.hu
SOPRONI FOCIÉLET 2015. február 21. www.svse.hu SVSE-GYSEV FC Ajka Skála János: Fontos a minőségi labdarúgás Sopronban A Soproni Vasutas Sportegylet elnöke szerint jó úton jár az SVSE-GYSEV labdarúgócsapata,
MEGYE II. NYUGATI CSOPORT 19. FORDULÓ FELNŐTT EREDMÉNYEK 19. FORDULÓ U-19-ES EREDMÉNYEK TABELLA FELNŐTT BAJNOKSÁG TABELLA U-19-ES BAJNOKSÁG
Magyar Labdarúgó Szövetség Tolna Megyei Igazgatósága Telefonok: 74/511-123 7100 Szekszárd, Keselyűsi u 3. 74/511-124 E-mail: tolnalsz@enternet.hu Fax: 74/412-857 Honlap cím: www.tolnalsz.hu 20/2010-2011
Dabasi. helyzet. Továbbra is 1. helyen az FC Dabas II. A tradíció kötelez, a jelen felhatalmaz, a jövő lehetőséget kínál. 2016. április 3.
Dabasi - helyzet Az FC Dabas rendszeresen megjelenő kiadványa I. évfolyam. 4. szám Továbbra is 1. helyen az FC Dabas II A tradíció kötelez, a jelen felhatalmaz, a jövő lehetőséget kínál. Csapataink, játékosaink
Bemutatkozás. dksi.hu. A KONTENT-DKSI Cycling Team
Bemutatkozás A KONTENT-DKSI Cycling Team Az országúti kerékpársport Debrecenben sikeres múltra tekinthet vissza. Számos válogatott szereplés, OB győzelmek, rangos külföldi versenyeken való eredményes részvételek
Forever Cup Dunaújvárosban
Dunaújváros volt az egyik állomása a Forever Cupa selejtezőjének, melyet a Dunaújváros stadionban rendezett meg a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség. A kupára 16 csapat nevezett be, hogy megnyerje a dunaújvárosi
Dabasi. helyzet. Bajnokcsapat! A tradíció kötelez, a jelen felhatalmaz, a jövő lehetőséget kínál. 2016. április 3.
Dabasi - helyzet Az FC Dabas rendszeresen megjelenő kiadványa I. évfolyam. 8. szám Bajnokcsapat! A tradíció kötelez, a jelen felhatalmaz, a jövő lehetőséget kínál. 2016. április 3. bajnokcsapataink Bajnok
A 2008-AS LABDARÚGÓ EURÓPA BAJNOKSÁG TANULSÁGAI Szombathely Popovics Sándor
A 2008-AS LABDARÚGÓ EURÓPA BAJNOKSÁG TANULSÁGAI 2008.09.27. Szombathely Popovics Sándor A Spanyol válogatott, jogosan lett a torna győztese.ez egy jónak mondható torna volt, és a spanyol csapat nyújtotta
Dabasi. helyzet. A tradíció kötelez, a jelen felhatalmaz, a jövő lehető séget kínál.
Dabasi - helyzet Az FC Dabas rendszeresen megjelenő kiadványa III. évfolyam. 3. szám A tradíció kötelez, a jelen felhatalmaz, a jövő lehető séget kínál. Csapataink, játékosaink Teremtornák 2018 U11 A torna
1-1 9. f o r d u l ó k
O T P B a n k L i g a N B I. F é r f i F e l n ő t t N a g y p á l y á s L a b d a r ú g ó b a j n o k s á g s o r s o l á s a 2 0 15-2016. 1-1 9. f o r d u l ó k 2015. június 30 - július 1. UEFA Bajnokok
9/ sz. Hivatalos közlöny MEGYEI II. OSZTÁLY NYUGATI CSOPORT 9. FORDULÓ FELNŐTT EREDMÉNYEK 9. FORDULÓ U-21-ES EREDMÉNYEK TABELLA FELNŐTT
Magyar Labdarúgó Szövetség Tolna Megyei Igazgatósága Telefonok: 74/511-123 7100 Szekszárd, Keselyűsi u 3. 74/511-124 E-mail: tolna@mlsz.hu Fax: 74/412-857 Honlap cím: www.tolnalsz.hu 9/2013-2014 sz. Hivatalos
SOPRONI FOCIÉLET HAJRÁ VASÚT! Swietelsky-Soproni VSE Balmaz Kamilla Gyógyfürdő április 08.
SOPRONI FOCIÉLET 2016. április 08. www.svse.hu SwietelskySoproni VSE Balmaz Kamilla Gyógyfürdő HAJRÁ VASÚT! Supka Attila: Jó formában van a Balmazújváros, de nekünk nyerni kell hazai pályán Supka Attila
U13 lány Badó László régió Felsőház
2017. május 2-7. között számos mérkőzést játszottak a Kesis kézilabdacsapatok. Az U13 leány csapat biztosra vehette volna a bajnoki győzelmet, ám így is nagy eséllyel indulnak a döntő mérkőzéseken. U13
19/ sz. Hivatalos közlöny MEGYEI II. OSZTÁLY NYUGATI CSOPORT FORDULÓ FELNŐTT EREDMÉNYEK FORDULÓ U-19-ES EREDMÉNYEK
Magyar Labdarúgó Szövetség Tolna Megyei Igazgatósága Telefonok: 74/511-123 7100 Szekszárd, Keselyűsi u 3. 74/511-124 E-mail: tolna@mlsz.hu Fax: 74/412-857 Honlap cím: www.tolnalsz.hu 19/2012-2013 sz. Hivatalos
SOPRONI FOCIÉLET HAJRÁ VASÚT! Swietelsky-Soproni VSE Kisvárda Master Good augusztus 24.
SOPRONI FOCIÉLET 2016. augusztus 24. www.svse.hu SwietelskySoproni VSE Kisvárda Master Good HAJRÁ VASÚT! Supka Attila: Hazai pályán a Kisvárda ellen is eredményesen szeretnénk szerepelni Négy mérkőzés
MEGYE II. OSZTÁLY Nyugati Csoport 3. FORDULÓ FELNŐTT EREDMÉNYEK 3. FORDULÓ U-19-ES EREDMÉNYEK TABELLA FELNŐTT
Magyar Labdarúgó Szövetség Tolna Megyei Igazgatósága Telefonok: 74/511-123 7100 Szekszárd, Keselyűsi u 3. 74/511-124 E-mail: tolnalsz@enternet.hu Fax: 74/412-857 Honlap cím: www.tolnalsz.hu 2/2011-2012
Szakmai beszámoló. 2012/2013-as idény őszi szezon. TÁPIÓSZECSŐ F.C. U-15 korosztályos utánpótlás labdarúgó csapat. Készítette: Szathmári Márton
Szakmai beszámoló TÁPIÓSZECSŐ F.C. U-15 korosztályos utánpótlás labdarúgó csapat 2012/2013-as idény őszi szezon Készítette: Szathmári Márton korosztályos edző Tartalomjegyzék Bevezetés... 3 Előzmény...
Magyar Labdarúgó Szövetség
Magyar Labdarúgó Szövetség 3/2016 (02.15.) számú Hivatalos Értesítő 2016.02.15. Tartalom Versenybizottsági határozatok Fegyelmi Bizottsági határozatok 3. oldal 5. oldal 2 Versenybizottsági határozatok
MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG
MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG H-4025 Debrecen, Piac u. 71. Telefon/fax: (52) 413-179, 534-538 Web: adatbank.mlsz.hu E-mail: hajdu@mlsz.hu H I V A T A L O S L A P 37. szám FEGYELMI
Új név a Strandfoci Kupán: Mészi Frucht Kft.
Szép nyári id?, remek mérk?zések, szebbnél szebb cselek, védések és látványos gólok jellemezték az idei strandfoci kupát Dunaújvárosban. Reggel 09.00 órakor a Mirage - Riki FC mérk?zéssel kezd?dött a Szalki
A PUSKÁS AKADÉMIA FC. műsorfüzete PUSKÁS AKADÉMIA FC FERENCVÁROSI TC. 11. forduló, október facebook.com/pfla.
A SKÁS AKIA FC műsorfüzete. forduló, 08. október 0. SKÁS AKIA FC FERENCVÁROSI TC www.puskasakademia.hu, facebook.com/pfla.hu Vezetőedzői nyilatkozat Vezetőedzői nyilatkozat CSAK A MAXIMUM LEHET ELÉG Csakis
Úszó ob: Gyurta-tripla, Milák Kristóf Cseh Lászlót legyőzve a vb-n
http://fina-budapest2017.com/hu/hirek/421/uszo-ob-gyurta-tripla-milak-kristof-cseh-laszlot-legyozve-a-vb-n Úszó ob: Gyurta-tripla, Milák Kristóf Cseh Lászlót legyőzve a vb-n 2017.04.22. 20:09 CET Véget
MEGYE II. OSZTÁLY Nyugati Csoport 4. FORDULÓ FELNŐTT EREDMÉNYEK 4. FORDULÓ U-19-ES EREDMÉNYEK TABELLA FELNŐTT TABELLA U-19
Magyar Labdarúgó Szövetség Tolna Megyei Igazgatósága Telefonok: 74/511-123 7100 Szekszárd, Keselyűsi u 3. 74/511-124 E-mail: tolnalsz@enternet.hu Fax: 74/412-857 Honlap cím: www.tolnalsz.hu 3/2011-2012
MEGYEI II. OSZTÁLY NYUGATI CSOPORT 25. FORDULÓ FELNŐTT EREDMÉNYEK 25. FORDULÓ U-19-ES EREDMÉNYEK TABELLA FELNŐTT TABELLA U-19
Magyar Labdarúgó Szövetség Tolna Megyei Igazgatósága Telefonok: 74/511-123 7100 Szekszárd, Keselyűsi u 3. 74/511-124 E-mail: tolnalsz@enternet.hu Fax: 74/412-857 Honlap cím: www.tolnalsz.hu 24/2011-2012
Szeretném, ha a jövő tehetségei éreznék a gondoskodást és a törődést Horváth Péter
KÖZÖSSÉGÉPÍTÉS A FALAKON KÍVÜL IS Több mint száz régi és új akadémista költözött be a kollégiumba a 2015/2016-os szezonra. Mint minden futball akadémián, itt is napi szinten vezényel edzéseket a szakmai
PSV AKADÉMIA 2007/2008
PSV AKADÉMIA 2007/2008 ISKOLA ÉS LABDARÚGÁS 1. Főállású tanulási koordinátor 2. LOOT PROJECT 3. GRADES A tanulás és a foci kéz a kézben megy! CÉLOK AZ AKADÉMIÁN Elsődleges cél A PSV számára profi játékosokat
SZAKMAI BESZÁMOLÓ. A TÁPIÓSZECSŐI U7, U9 és U11-es KOROSZTÁLYOK 2010. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL. (korosztályos edző)
SZAKMAI BESZÁMOLÓ A TÁPIÓSZECSŐI U7, U9 és U11-es KOROSZTÁLYOK 2010. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL Tápiószecső, 2011.01.28. Készítette: Tábori Zoltán (korosztályos edző) 1 A Tápiószecső FC legfiatalabb játékosaiból
IX. NÉMETH FERENC EMLÉKTORNA
Halásztelek Futball Club IX. NÉMETH FERENC EMLÉKTORNA 2016.szeptember 03. (szombat) 2007-es korosztály Versenykiírás 2007-es korosztály Torna ideje: 2016. Szeptember 03. (szombat) Torna helyszíne: 2314
Úszó ob: Cseh László két egyéni aranya, Késely Ajna nagy bravúrja
https://www.fina-budapest2017.com/hu/hirek/416/uszo-ob-cseh-laszlo-ket-egyeni-aranya-kesely-ajna-nagy-bravurja Úszó ob: Cseh László két egyéni aranya, Késely Ajna nagy bravúrja 2017.04.20. 19:04 CET Nagy
8/ sz. Hivatalos közlöny MEGYEI II. OSZTÁLY NYUGATI CSOPORT 8. FORDULÓ FELNŐTT EREDMÉNYEK 8. FORDULÓ U-21-ES EREDMÉNYEK TABELLA FELNŐTT
Magyar Labdarúgó Szövetség Tolna Megyei Igazgatósága Telefonok: 74/511-123 7100 Szekszárd, Keselyűsi u 3. 74/511-124 E-mail: tolna@mlsz.hu Fax: 74/412-857 Honlap cím: www.tolnalsz.hu 8/2013-2014 sz. Hivatalos
MEGYE II. NYUGATI CSOPORT 16. FORDULÓ FELNŐTT EREDMÉNYEK 16. FORDULÓ U-19-ES EREDMÉNYEK TABELLA FELNŐTT BAJNOKSÁG
17/2010-2011 sz. Hivatalos közlöny MEGYE II. NYUGATI CSOPORT 16. FORDULÓ FELNŐTT EREDMÉNYEK 16 2011.03.05. 14:30 SZAKÁLY KSE OZORA KSE 5-1 16 2011.03.05. 14:30 TOLNANÉMEDI KSC DÖBRÖKÖZI KSK 5-4 16 2011.03.05.
MEGYEI II. OSZTÁLY NYUGATI CSOPORT 13. FORDULÓ FELNŐTT EREDMÉNYEK 13. FORDULÓ U-19-ES EREDMÉNYEK TABELLA FELNŐTT
Magyar Labdarúgó Szövetség Tolna Megyei Igazgatósága Telefonok: 74/511-123 7100 Szekszárd, Keselyűsi u 3. 74/511-124 E-mail: tolnalsz@enternet.hu Fax: 74/412-857 Honlap cím: www.tolnalsz.hu 12/2011-2012
Pontszerzések a madridi világbajnokságon
Pontszerzések a madridi világbajnokságon Ezúttal nem jött össze az éremszerzés a magyar karate versenyzőknek a felnőtt világbajnokságon. A Madridban keddtől vasárnapig rekordlétszámmal, 139 ország részvételével
Magyar Labdarúgó Szövetség NB III-AS AMATŐR VÁLOGATOTTAK TORNÁJA VERSENYKIÍRÁSA
Magyar Labdarúgó Szövetség NB III-AS AMATŐR VÁLOGATOTTAK TORNÁJA VERSENYKIÍRÁSA 2011 2012 1/2011 Tartalom 1. A torna célja... 2 2. A torna rendezője... 2 3. A torna helye és ideje... 2 4. A torna résztvevői,
PUSKÁS AKADÉMIA FC MTK
A SKÁS AKIA FC műsorfüzete 3. forduló, 08. augusztus 4. SKÁS AKIA FC MTK www.puskasakademia.hu, facebook.com/pfla.hu Vezetőedzői nyilatkozat 3 TOVÁBBVINNI A FEJLŐDÉSI ÍVET Vezetőedzői nyilatkozat Ha a
NAGYCENKI SPORTEGYESÜLET 9485 NAGYCENK, GYÁR UTCA 2. A NAGYCENKI SPORTEGYESÜLET 2017-ES TEVÉKENYSÉGE
A NAGYCENKI SPORTEGYESÜLET 2017-ES TEVÉKENYSÉGE Egyesületünknek 2017-ben is sikeres, eredményekben és eseményekben gazdag éve volt. Egyesületünk 2017-ben 4 szakosztállyal működött: - labdarúgás - asztalitenisz
Kétszer a világbajnoki ezüstérmes ellen
2011 március 25. Flag 0 Értékelés kiválasztása nincs Give Kétszer értékelve a világbajnoki Mérték Még 1/5 2/5 3/5 4/5 5/5 Pénteken a Puskás Ferenc stadionban tizennegyedszer, jövő kedden az Amsterdam Arenában
MEGYE II. NYUGATI CSOPORT 28. FORDULÓ FELNŐTT EREDMÉNYEK 28. FORDULÓ U-19-ES EREDMÉNYEK 30. FORDULÓ FELNŐTT EREDMÉNYEK 30. FORDULÓ U-19-ES EREDMÉNYEK
Magyar Labdarúgó Szövetség Tolna Megyei Igazgatósága Telefonok: 74/511-123 7100 Szekszárd, Keselyűsi u 3. 74/511-124 E-mail: tolnalsz@enternet.hu Fax: 74/412-857 Honlap cím: www.tolnalsz.hu 29/2010-2011
6/2015-2016 sz. Közlöny
700 Szekszárd, Keselyűsi út 3. 6/205-206 sz. Közlöny Szekszárdi Városi Kispályás Labdarúgó Bajnokság 205-206. év 5. JÁTÉKNAP EREDMÉNYEI I. PÁLYA ford dátum idő hazai csapat - vendég csapat ered Pont 5
Az NBII. Nyugati csoport csapatairól 2006/07. ősz
Az NBII. Nyugati csoport csapatairól 2006/07. ősz TABELLA 2006 ősz Átl. Hazai: NÉZŐSZÁMOK Idegenbe elkíséri: 500 fő Gyirmót 0 1000 fő Lombard FC Pápa 50 fő 600 fő Dunaújvárosi Kohász 50 fő 2000 fő Haladás
Magyar Labdarúgó Szövetség
Magyar Labdarúgó Szövetség 27/2014 (08.07.) számú Hivatalos Értesítő 2014.08.07. Tartalom Versenybizottsági határozatok Fegyelmi Bizottsági határozatok 3. oldal 4. oldal 2 Versenybizottsági határozatok
A 14 tagú kalocsai küldöttség remekül teljesített a Diákolimpia megyei fináléjában, hiszen nyolc éremmel térhettek haza
Baján csobbant a csapat Megyedöntőn jártak 2009.01.15. A 14 tagú kalocsai küldöttség remekül teljesített a Diákolimpia megyei fináléjában, hiszen nyolc éremmel térhettek haza Január 8-án a vizek városában
A PUSKÁS AKADÉMIA FC MŰSORFÜZETE
A PUSKÁS AKADÉMIA FC MŰSORFÜZETE 25. FORDULÓ 2019 03.16. PUSKÁS AKADÉMIA FC MTK BUDAPEST ROVATCÍM VEZETŐEDZŐI NYILATKOZAT CSAK MAGUNKKAL KELL FOGLALKOZNUNK Ellentétes félidőket láttunk a Soroksár elleni
Fegyelmi Bizottság határozatai
16. számú HIVATALOS ÉRTESÍTŐ Fegyelmi Bizottság határozatai Budapest, 2007. augusztus 27. Iktatószám: 5861/2007. 2007. július 24. I-1/2007-08. A FB Balaskó Ivánt a Paksi FC Kft. labdarúgóját a FSZ 8. (1)
Sorsoltak: íme, a világbajnoki vízilabdatornák csoportbeosztása
http://fina-budapest2017.com/hu/hirek/319/sorsoltak-ime-a-vilagbajnoki-vizilabdatornak-csoportbeosztasa Sorsoltak: íme, a világbajnoki vízilabdatornák csoportbeosztása 2017.02.24. 12:28 CET A budapesti
Dabasi. helyzet. A tradíció kötelez, a jelen felhatalmaz, a jövő lehető séget kínál. Átadás előtt a sportcsarnok
A tradíció kötelez, a jelen felhatalmaz, Dabasi - helyzet Az FC Dabas rendszeresen megjelenő kiadványa III. évfolyam. 11. szám a jövő lehető séget kínál. Átadás előtt a sportcsarnok Hírek Átadás előtt
Előterjesztés Részvétel a évi junior Világbajnokságon
Előterjesztés Részvétel a 2018. évi junior Világbajnokságon Előterjesztő: Komáromi Tibor szakmai alelnök A verseny megnevezése: Junior Világbajnokság A verseny helye: Trnava A verseny ideje: 2018. 09.
14/ sz. Hivatalos közlöny MEGYEI I. OSZTÁLY ELMARADT FELNŐTT MÉRKŐZÉSEK EREDMÉNYEI ELMARADT U-21-ES MÉRKŐZÉSEK EREDMÉNYEI TABELLA FELNŐTT
Magyar Labdarúgó Szövetség Tolna Megyei Igazgatósága Telefonok: 74/511-123 7100 Szekszárd, Keselyűsi u 3. 74/511-124 E-mail: tolna@mlsz.hu Fax: 74/412-857 Honlap cím: www.tolnalsz.hu 14/2014-2015 sz. Hivatalos
Coerver Magyarország
Coerver Magyarország A Modern Játék Sok fiatal játékos érkezik a felnőtt futball világába és küzdenek a rájuk nehezedő óriási nyomással, idővel, a térrel, és a fizikai kihívásokkal. Sokan közülük egyszerűen
D III VERETLENÜL ELŐRE
Dabasi - helyzet Az FC Dabas rendszeresen megjelenő kiadványa II. évfolyam 12. szám A tradíció kötelez, a jelen felhatalmaz, a jövő lehető séget kínál. D III VERETLENÜL ELŐRE Csapataink hírei Ledő László,
A PUSKÁS AKADÉMIA FC. műsorfüzete PUSKÁS AKADÉMIA FC MOL VIDI FC. 8. forduló, szeptember facebook.com/pfla.
A SKÁS AKIA FC műsorfüzete 8. forduló, 08. szeptember. SKÁS AKIA FC MOL VIDI FC www.puskasakademia.hu, facebook.com/pfla.hu Vezetőedzői nyilatkozat 3 Vezetőedzői nyilatkozat TARTALOMMAL MEGTÖLTENI A TAKTIKÁT
MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG
MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG H-4025 Debrecen, Piac u. 71. Telefon/fax: (52) 413-179, 534-538 Web: adatbank.mlsz.hu E-mail: hajdu@mlsz.hu H I V A T A L O S L A P 45. szám FEGYELMI
Magyar Labdarúgó Szövetség
Magyar Labdarúgó Szövetség 07/2014 (02.24.) számú Hivatalos Értesítő 2014.02.24. Tartalom Versenybizottsági határozatok Fegyelmi Bizottsági határozatok 3. oldal 8. oldal 2 Versenybizottsági határozatok
Köröstarcsa Labdarúgó Szakosztály évi beszámolója
Köröstarcsa Labdarúgó Szakosztály 2013-2014. évi beszámolója Szakosztályunkat 2013-2014 évben a nyugodt, kiegyensúlyozott szakmai munka jellemezte. Egy felnőtt csapat és hat utánpótlás csapat versenyeztetését
TECHNIKAI ÉS TAKTIKAI ANALÍZIS FIFA KLUB VILÁGBAJNOKSÁG JAPÁN 2006 DECEMBER 10-17
TECHNIKAI ÉS TAKTIKAI ANALÍZIS FIFA KLUB VILÁGBAJNOKSÁG JAPÁN 2006 DECEMBER 10-17 FIFA Technikai Stáb jelentése Fordította és kijegyzetelte: Bicskei Bertalan MLSZ Edzőképző vezető -1- A TORNA RÉSZTVEVŐI
Magyar Labdarúgó Szövetség
Magyar Labdarúgó Szövetség NB III. férfi felnőtt nagypályás labdarúgó bajnokság 2013-2014. évi indulási jogát eldöntő osztályozó mérkőzések versenykiírása 1. Az Osztályozó mérkőzések résztvevői A) A 2012-2013.
Magyar Labdarúgó Szövetség
Magyar Labdarúgó Szövetség 17/2011 (08.23.) számú Hivatalos Értesítő 2011.08.23. Tartalom Versenybizottsági határozatok... 3 Hirdetmény... 12 2 Versenybizottsági határozatok 286/2011. (08.03) számú határozat
Dabasi. helyzet. A tradíció kötelez, a jelen felhatalmaz, 9 korosztály, 70 csapat, 950 játékos a DABASI FOCITORNÁKON. a jövő lehető séget kínál.
Dabasi - helyzet Az FC Dabas rendszeresen megjelenő kiadványa III. évfolyam. 2. szám A tradíció kötelez, a jelen felhatalmaz, a jövő lehető séget kínál. 9 korosztály, 70 csapat, 950 játékos a DABASI FOCITORNÁKON
Fogunk még komolyabb meglepetéseket okozni
vsswietelsky-haladás puskás akadémia fc OTP Bank Liga 8. forduló, 2015. 09. 12. Nagyon masszív, kemény és küzdős csapattá érett Mészöly Géza együttese. Biztos vagyok benne, hogy mindent el fognak követni
Javaslat a [nemzeti érték megnevezése] [települési/tájegységi/megyei/külhoni magyarság] értéktárba történő felvételéhez
1. melléklet a 114/2013. (IV. 16.) Korm. rendelethez Javaslat a [nemzeti érték megnevezése] [települési/tájegységi/megyei/külhoni magyarság] értéktárba történő felvételéhez Készítette: Horváth Vilmos Szombathely,
Az MLSZ Elnökségének augusztus 27-i határozatai
20. szám HIVATALOS ÉRTESÍTŐ Budapest, 2009. szeptember 10. Iktatószám: /2009 Az MLSZ Elnökségének 2009. augusztus 27-i határozatai 149/2009. számú határozat Az MLSZ Elnöksége úgy határozott, hogy a Fegyelmi
Magyar Labdarúgó Szövetség
Magyar Labdarúgó Szövetség 10/2014 (03.13.) számú Hivatalos Értesítő 2014.03.13. Tartalom Versenybizottsági határozatok Fegyelmi Bizottsági határozatok 3. oldal 5. oldal 2 Versenybizottsági határozatok
Hanbo-jitsu kurzus Párizsban
Hanbo-jitsu kurzus Párizsban Január 19-20-n mutatkozott be először Párizsban Vikartóczky Gusztáv mester Hanbojitsu anyagával Philippe Galais mester meghívására. A rendezvényre a váratlan hóesés ellenére
Puskás Akadémia FC Újpest FC PANCHO ARÉNA. Az OTP Bank Liga 29. fordulójában a Puskás Akadémia FC, az Újpest FC ellen lép pályára a Pancho Arénában.
5., május 3., szombat Puskás Akadémia FC Újpest FC Május 3. SZOMBAT,. PANCHO ARÉNA Az OTP Bank Liga 9. fordulójában a Puskás Akadémia FC, az Újpest FC ellen lép pályára a Pancho Arénában. Köszönjük szurkolóinknak,
Vízilabda: a vb szele megérintette Budapestet
http://www.fina-budapest2017.com/hu/hirek/302/vizilabda-a-vb-szele-megerintette-budapestet Vízilabda: a vb szele megérintette Budapestet 2017.02.14. 10:20 CET Egy kis ízelítőt kaphatott a budapesti közönség
Hosszú Katinka: Szeretnék többször a dobogón állni Budapesten
https://www.fina-budapest2017.com/hu/hirek/252/hosszu-katinka-szeretnek-tobbszor-a-dobogon-allni-budapesten Hosszú Katinka: Szeretnék többször a dobogón állni Budapesten 2017.01.13. 11:57 CET A háromszoros
Közgyűlési Beszámoló az ATSK Szeged sportegyesület 2014. évi tevékenységéről 2015. április 11.
Közgyűlési Beszámoló az ATSK Szeged sportegyesület 2014. évi tevékenységéről 2015. április 11. Márki Ernő ügyvezető Asztalitenisz Sport Klub Szeged Székhely és PP. Terem: 6723 Szeged, Budapesti krt. 5-7.
ORSZÁGOS RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG
ORSZÁGOS RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG A Magyar Labdarúgó Szövetség (1112 Budapest, Kánai út 2. D.), a Balmazújváros Sport Kft. (4060 Balmazújváros, Sporttér utca 5.), a Békéscsaba 1912 Előre SC (5600 Békéscsaba,
Magyar Labdarúgó Szövetség
Magyar Labdarúgó Szövetség 4/2019 (04.04.) számú Hivatalos Értesítő 2019.04.04. Tartalom Versenybizottsági határozatok Fegyelmi Bizottsági határozatok Jogi Bizottsági határozat 3. oldal 5. oldal 14. oldal
Előterjesztés A évi U23-as Európa-bajnokságon való részvételről Novi Sad
Előterjesztés A 2019. évi U23-as Európa-bajnokságon való részvételről Novi Sad Előterjesztő: Lévai Zoltán Ritter Árpád Gulevszkij Konsztantin U23-as Európa-bajnokság Novi Sad kötöttfogás /2019 03 04-06./
MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG
MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG H-4030 Debrecen, Rigó u.1. Web: www.mlsz.hu / adatbank.mlsz.hu E-mail: hajdu@mlsz.hu H I V A T A L O S L A P 22. szám 2018. november 27. FEGYELMI
Részvétel a évi Riói Nyári Olimpiai Játékokon
Részvétel a 2016. évi Riói Nyári Olimpiai Játékokon Előterjesztő: Komáromi Tibor szakmai igazgató Az előterjesztést az MBSZ Elnöksége 2016. július 6-i ülésén 30/2016. számú határozatával elfogadta. 1 A
Dabasi. helyzet. A tradíció kötelez, a jelen felhatalmaz, a jövő lehető séget kínál. Jól szerepelnek az idősebb utánpótláscsapataink
Dabasi - helyzet Az FC Dabas rendszeresen megjelenő kiadványa III. évfolyam. 8. szám A tradíció kötelez, a jelen felhatalmaz, a jövő lehető séget kínál. Jól szerepelnek az idősebb utánpótláscsapataink
MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG
MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG H-4025 Debrecen, Piac u. 71. Telefon/fax: (52) 413-179, 534-538 Web: adatbank.mlsz.hu E-mail: hajdu@mlsz.hu H I V A T A L O S L A P 10. szám FEGYELMI
3/ sz. Hivatalos közlöny MEGYEI II. OSZTÁLY NYUGATI CSOPORT 3. FORDULÓ FELNŐTT EREDMÉNYEK 3. FORDULÓ U-21-ES EREDMÉNYEK TABELLA FELNŐTT
Magyar Labdarúgó Szövetség Tolna Megyei Igazgatósága Telefonok: 74/511-123 7100 Szekszárd, Keselyűsi u 3. 74/511-124 E-mail: tolna@mlsz.hu Fax: 74/412-857 Honlap cím: www.tolnalsz.hu 3/2013-2014 sz. Hivatalos
PUSKÁS AKADÉMIA FC DVTK
A SKÁS AKIA FC műsorfüzete. forduló, 08. november. SKÁS AKIA FC DVTK www.puskasakademia.hu, facebook.com/pfla.hu Vezetőedzői nyilatkozat Vezetőedzői nyilatkozat A SAJÁT JÁTÉKUNKAT KELL TÖKÉLETESÍTENI Bár
A PUSKÁS AKADÉMIA FC. műsorfüzete PUSKÁS AKADÉMIA FC KISVÁRDA FC. 5. forduló, augusztus facebook.com/pfla.
A SKÁS AKIA FC műsorfüzete 5. forduló, 08. augusztus 8. SKÁS AKIA FC KISVÁRDA FC www.puskasakademia.hu, facebook.com/pfla.hu Vezetőedzői nyilatkozat 3 Vezetőedzői nyilatkozat ÉLESNEK ÉS MAGABIZTOSNAK KELL
6/ sz. Hivatalos közlöny MEGYEI II. OSZTÁLY NYUGATI CSOPORT 6. FORDULÓ FELNŐTT EREDMÉNYEK 6. FORDULÓ U-19-ES EREDMÉNYEK TABELLA FELNŐTT
Magyar Labdarúgó Szövetség Tolna Megyei Igazgatósága Telefonok: 74/511-123 7100 Szekszárd, Keselyűsi u 3. 74/511-124 E-mail: tolna@mlsz.hu Fax: 74/412-857 Honlap cím: www.tolnalsz.hu 6/2015-2016 sz. Hivatalos
Marossy Dojo sikerek a X. Zemplén Kupán! 2 arany, 3 ezüst, 8 bronzérem!
2015-02-15 12:00:00 Marossy Dojo sikerek a X. Zemplén Kupán! 2 arany, 3 ezüst, 8 bronzérem! Marossy Dojo sikerek a X. Zemplén Kupán! 2 arany, 3 ezüst, 8 bronzérem! Marossy Dojo sikerek a X. Zemplén Kupán!
Jól kezdték az évet a címvédõk! szeptember 26. hétfõ 17:18
Jól kezdték az évet a címvédõk! 211. szeptember 26. hétfõ 17:18 A bajnoki címvédõk gyõzelmével fejezõdött be az idei Stzeel Nemzeti bajnokság I. fordulójának egyéni versenye, a székesfehérvári Alba Plazaban.
helyzet A tradíció kötelez, a jelen felhatalmaz,
Dabasi - helyzet Az FC Dabas rendszeresen megjelenő kiadványa II. évfolyam. 1. szám A tradíció kötelez, a jelen felhatalmaz, a jövő lehető séget kínál. 2016 csodálatos fociév 2017 új célok, új feladatok
A PUSKÁS AKADÉMIA FC MŰSORFÜZETE
A PUSKÁS AKADÉMIA FC MŰSORFÜZETE 31. FORDULÓ 2019 05.04. PUSKÁS AKADÉMIA FC BUDAPEST HONVÉD ROVATCÍM VEZETŐEDZŐI NYILATKOZAT EGYMÁSÉRT KELL KÜZDENÜNK A legutóbbi találkozónkon a Mol Vidi FC ellen, különösen
REKLÁMAJÁNLAT. Az Alba Fehérvár NB I-es férfi kosárlabda csapata Székesfehérvár egyik legrégebbi, s egyben legsikeresebb, legnépszerűbb együttese.
REKLÁMAJÁNLAT Az Alba Fehérvár NB I-es férfi kosárlabda csapata Székesfehérvár egyik legrégebbi, s egyben legsikeresebb, legnépszerűbb együttese. A csapat négyszeres magyar bajnok, háromszoros Magyar Kupa
PUSKÁS AKADÉMIA FC. műsorfüzete. 1. forduló, július facebook.com/pfla.hu
A SKÁS AKIA FC műsorfüzete SKÁS AKIA FC 1. forduló, 218. július 21. DEBRECENI VSC www.puskasakademia.hu, facebook.com/pfla.hu Vezetőedzői nyilatkozat 2 3 Vezetőedzői nyilatkozat ITT A LEHETŐSÉG, HOGY LEGYŐZZÜK
Phoenix Fireball Sport Egyesület
Phoenix Fireball Sport Egyesület Egyesületünk 2005 júliusában alakult meg. Fő célunk, melyet az elkövetkezendő években is szeretnénk képviselni, hogy egy Európa-szerte igen népszerű sportágat, a FLOORBALL*-t
UEFA A. SK STURM GRAZ KLUBLÁTOGATÁS 2010. május Készítette: Artner Tamás
SK STURM GRAZ KLUBLÁTOGATÁS 2010. május Készítette: Artner Tamás A SZAKMAI MUNKA ELKÜLÖNÜLÉSE EGY BAJNOKI ÉVBEN 1. Felkészülési időszak 2. Versenyidőszak 3. Téli szünet 4. Átmeneti időszak 5. Versenyidőszak
es. FŐNIX ISE. LABDARÚGÓ SZAKOSZTÁLY EREDMÉNYEI es korosztály. IV.CSHC OKTÓBER-FEST TORNA Október 09.
2-2-es. FŐNIX ISE. LABDARÚGÓ SZAKOSZTÁLY EREDMÉNYEI 2-es korosztály IV.CSHC OKTÓBER-FEST TORNA Október 9.. Fehérvár Főnix Gold FC. 2. Jászberény 3. Videoton 4. FŐNIX ISE. 5. Csepel Halászi 6. Szent Pál
Vízilabda: nagy csatákkal és a magyarhorvát döntővel zárul a vízilabdatorna
https://fina-budapest2017.com/hu/hirek/2533/vizilabda-nagy-csatakkal-es-a-magyar-horvat-dontovel-zarul-a-vizilabdatorna Vízilabda: nagy csatákkal és a magyarhorvát döntővel zárul a vízilabdatorna 2017.07.29.
MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG
MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG H-4030 Debrecen, Rigó u. 1. Web: adatbank.mlsz.hu/ www.mlsz.hu E-mail: hajdu@mlsz.hu H I V A T A L O S L A P 36. szám FEGYELMI BIZOTTSÁG HATÁROZATAI
SOPRONI FOCIÉLET HAJRÁ VASÚT! Swietelsky-Soproni VSE Balmaz Kamilla Gyógyfürdő december 11.
SOPRONI FOCIÉLET 2016. december 11. www.svse.hu Swietelsky-Soproni VSE Balmaz Kamilla Gyógyfürdő HAJRÁ VASÚT! Supka Attila: Agresszívebben kell játszanunk, több párharcot kell megnyernünk Több agresszivitást