BBN-TÖR-211 KÖZÉPKORI MAGYAR TÖRTÉNELEM 1. (ELŐADÁS) KOMBINÁLT VIZSGA KÖVETELMÉNYRENDSZERE
|
|
- István Bognár
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 BBN-TÖR-211 KÖZÉPKORI MAGYAR TÖRTÉNELEM 1. (ELŐADÁS) KOMBINÁLT VIZSGA KÖVETELMÉNYRENDSZERE A BBN-TÖR-211 tanegység (Középkori magyar történelem 1.) elvégzése a Hallgatói Követelményrendszer (ELTE Szervezeti és Működési Szabályzat II. kötet 86. -a c) bekezdésében rögzített A típusú kombinált vizsga letételével lehetséges. A vizsga szóbeli részét megelőzően az egyes előadásokra a félév elején feliratkozott hallgatók közös írásbeli vizsgán vesznek részt. A vizsga időpontját és helyét a Középkori és Kora Újkori Magyar Történeti Tanszék hirdeti ki. A vizsga 90 percig tart. Az írásbeli vizsgán összesen elérhető 40 pont felének (20 pont) megszerzése esetén a hallgató szóbeli vizsgát tehet. Az írásbeli vizsgán megfelelt hallgatók listája az adott írásbelit követő naptól megtekinthető a Középkori és Kora Újkori Magyar Történeti Tanszék hirdetőtábláján, vagy az ETR-ben. Az eredménytelen írásbeli vizsga érdemjegyét az a tanár írja be a leckekönyvbe (ill. rögzíti az ETR-rendszerben), akinél a hallgató szóbeli vizsgára jelentkezett. Az írásbeli vizsgán szerzett pontokat a következő módon számítjuk át az írásbeli részosztályzatává : 0 19p = elégtelen (1) 20 24p = elégséges (2) 25 29p = közepes (3) 30 34p = jó (4) 35 40p = jeles (5) Az írásbeli vizsgára kapott jegyeket 50%-os arányban vesszük figyelembe a végleges vizsgajegynél, amelyet a másik 50%-os arányban a szóbeli teljesítményre adott osztályzat határoz meg. Amennyiben a vizsgázó az írásbeli vizsgán megfelelt, ám a szóbeli vizsga eredménye elégtelen lesz, az írásbeli vizsgát ugyanazon vizsgaidőszakon belül nem kell megismételnie (tehát a korábban szerzett írásbeli eredménye érvényben marad, pótvizsgát csak a szóbelin kell tennie). Sikertelen vagy elhagyott szóbeli vizsga esetén a sikeres írásbeli vizsga eredménye egy később vizsgaidőszakra nem vihető át. A tanszék a kombinált vizsgára külön követelményrendszert állít fel: ez kötelező tankönyveket, az ajánlott és választható irodalom jegyzékét (amelyből három tétel ismerete szükséges a szóbeli vizsgán), fogalmak, évszámok, források, történelmi személyiségek és történeti földrajzi objektumok ismeretét foglalja magában. I. Kötelező tankönyvek KRISTÓ GYULA: Magyarország története ( ). Osiris tankönyvek. Bp ENGEL PÁL KRISTÓ GYULA KUBINYI ANDRÁS: Magyarország története ( ). Osiris tankönyvek. Bp
2 2 II. Ajánlott és választható irodalom A kollokviumon legalább három tételnek (tanulmánykötet esetén a kötet legalább három tanulmányának) az ismeretéről kell számot adni. A választott irodalom közül legalább egy tételnek monográfiának vagy monográfiarészletnek kell lennie. Az előadást tartó tanár ha a félév elején ismerteti ezt a hallgatókkal eltérhet ettől, és saját kötelezően választható irodalmat írhat elő. BERTÉNYI IVÁN: A magyar Szent Korona. Bp , BOLLA ILONA: A jogilag egységes jobbágyosztály kialakulása Magyarországon. Értekezések a történeti tudomány köréből. Új sorozat 100. Bp (Második kiadása: UŐ: A jogilag egységes jobbágyságról Magyarországon. Bp ) BÓNA ISTVÁN: Várak Szent István korában. Államalapítás, társadalom, művelődés. Szerk. KRISTÓ GYULA. Társadalom- és művelődéstörténeti tanulmányok 27. Bp (Megjelent még: Szent István és az államalapítás. Szerk. VESZPRÉMY LÁSZLÓ. Nemzet és emlékezet. Bp ) ENGEL PÁL: Honor, vár, ispánság. (Válogatott tanulmányok). Millenniumi magyar történelem. Historikusok. Bp [legalább három tanulmány ismerete] FÜGEDI ERIK: Kolduló barátok, polgárok, nemesek. (Tanulmányok a magyar középkorról). Bp [legalább három tanulmány ismerete] GALAVICS GÉZA MAROSI ERNŐ MIKÓ ÁRPÁD WEHLI TÜNDE: Magyar művészet a kezdetektől 1800-ig. Egyetemi Könyvtár. Bp Gazdaság és gazdálkodás a középkori Magyarországon: gazdaságtörténet, anyagi kultúra, régészet. Szerk. KUBINYI ANDRÁS LASZLOVSZKY JÓZSEF TÓTH PÉTER. Bp [legalább három tanulmány ismerete] GERICS JÓZSEF: A korai rendiség Európában és Magyarországon. Bp , GERICS JÓZSEF LADÁNYI ERZSÉBET: A Szent István lándzsájára és koronájára vonatkozó források értelmezése. In: Levéltári Szemle 40 (1990) 2. sz (Megjelent még: Szent István és az államalapítás. Szerk. VESZPRÉMY LÁSZLÓ. Nemzet és emlékezet. Bp ) KRISTÓ GYULA: Magyar historiográfia I. (Történetírás a középkori Magyarországon). A történettudomány kézikönyve. Bp KRISTÓ GYULA: Nem magyar népek a középkori Magyarországon. Kisebbségkutatás könyvek. Bp KUBINYI ANDRÁS: A Mátyás-kori államszervezet. In: Hunyadi Mátyás. (Emlékkönyv Mátyás király halálának 500. évfordulójára). Szerk. RÁZSÓ GYULA V. MOLNÁR LÁSZLÓ. Bp KUBINYI ANDRÁS: Főpapok, egyházi intézmények és vallásosság a középkori Magyarországon. METEM-könyvek 22. Bp [legalább három tanulmány ismerete] Magyar művelődéstörténet. Szerk. KÓSA LÁSZLÓ. Bp (BERTÉNYI IVÁN szerzői része)
3 3 Magyarország gazdaságtörténete a honfoglalástól a 20. század közepéig. Szerk. HONVÁRI JÁNOS. Bp (DRASKÓCZY ISTVÁN szerzői része) MAKK FERENC: Magyar külpolitika ( ). Szegedi Középkortörténeti Könyvtár 2. Szeged SOLYMOSI LÁSZLÓ: A földesúri járadékok új rendszere a 13. századi Magyarországon. Bp SOLYMOSI LÁSZLÓ: Írásbeliség és társadalom az Árpád-korban. (Diplomatikai és pecséttani tanulmányok). Bp , SZAKÁLY FERENC: A mohácsi csata. Sorsdöntő történelmi napok 2. Bp SZAKÁLY FERENC: A török magyar küzdelem szakaszai a mohácsi csata előtt ( ). In: Mohács. (Tanulmányok a mohácsi csata 450. évfordulója alkalmából). Szerk. RUZSÁS LAJOS SZAKÁLY FE- RENC. Bp SZŰCS JENŐ: Nemzet és történelem. (Tanulmányok). Társadalomtudományi Könyvtár. Bp [legalább három tanulmány ismerete] THOROCZKAY GÁBOR: Írások az Árpád-korról. Történeti és historiográfiai tanulmányok. TDI-könyvek 9. Bp [legalább három tanulmány ismerete] TRINGLI ISTVÁN: Megyék a középkori Magyarországon. In: Honoris causa. Tanulmányok Engel Pál tiszteletére. Szerk. NEUMANN TIBOR RÁCZ GYÖRGY. Társadalom- és művelődéstörténeti tanulmányok 40. Analecta mediaevalia III. Bp ZSOLDOS ATTILA: Az Árpádok és alattvalóik. Magyarország története 1301-ig. Történelmi Kézikönyvtár. Debrecen ZSOLDOS ATTILA: Szent István vármegyéi. In: Államalapítás, társadalom, művelődés. Szerk. KRISTÓ GYULA. Társadalom- és művelődéstörténeti tanulmányok 27. Bp (Megjelent még: Szent István és az államalapítás. Szerk. VESZPRÉMY LÁSZLÓ. Nemzet és emlékezet. Bp ) III. Történelmi fogalmak ismerete Az alábbi fogalmak ismerete kötelező. Meghatározásukat lásd a tanszék oktatói által öszszeállított Középkori magyar történeti adattárban (Bp. 2012). Adománybirtok Besenyők Ajándék (munus) Beszállásolás (descensus) Alispán Böszörmények (izmaeliták) Allódium Céh Apát Collecta (rendkívüli adó) Árumegállító jog Dákoromán kontinuitás-elmélet Bán Dekrétum Bandérium (vexillum) Dénár Bányakamara Domaniális jövedelem Báró Dusnok (torló)
4 4 Egyházi nemes (prédialista) Honor Egyházmegye Horvát-dalmát-szlavón bán Egytelkes nemes (kuriális nemes) Hospes Ekealja (aratrum) Ifjabb királyság Erdélyi vajda Immunitas Erdőispánság Ispán Érsek Istenítélet Évkönyv (annales) Jászok Familiáris Jegyajándék Fekete magyarok Jobbágy Fiúsítás Jobbágytelek Fogott bíró (arbiter) Jogar Forint Kabarok (kavarok) Fő- és titkos kancellár Kálizok Főesperes Kamara Főispán Kamarahaszna Főkancellár Kancellár Főkapitány Kancellária Főkegyúri jog Kanonok Földbér (census, terragium) Kápolnaispán Földközösség Káptalan Füstadó (fumarium) Kapuadó (portális adó) Garas Katonai kíséret Generalis congregatio Katonai segédnép Geréb Keltjobbágyfiú Gesta Kenéz Gyepű(elve) Kétnyomásos gazdálkodás Hármaskönyv (Tripartitum) Kilenced Harmincad Kincstartó Háromnyomásos gazdálkodás Királybíró (billogos) Hatalmaskodás Királyi jog (ius regium) Határispánság (marchia) Királyi kápolna Határvármegye Királyi serviens Hegyvám Királyi szolgálónépek Herceg (dux) Királyi tanács Hercegség (dukátus) Királyi tetszvényjog (placetum regium) Hitbér (dos) Királyi vármegye Hiteleshely Királylándzsa
5 5 Kondicionárius Konvent Kormányzó (gubernator) Koronázási palást Kötött szabad Köznemes Közszabad Krajcár Krónika Kunok Különös jelenlét bírósága (praesentia specialis) Leánynegyed Legenda Levirátus Libertinus Lófő székely Magánegyház (ecclesia propria) Magszakadás Mansio Márka Megyei törvényszék (sedes iudiciaria, sedria) Nádor Nemes Nemesi vármegye Nemzetség Nemzetségi monostor Nyestbőradó (marturina) Obulus (féldénár) Oppidum (mezőváros) Országalma Országbíró Országgyűlés Öröklött birtok Ősiség Pallosjog Pápai tizedjegyzék Patrimoniális királyság Penza Pénzverőkamara Poroszló Prédium Prépost Prímás Primogenitúra Püspök Regálejövedelem Rendi országgyűlés Robot Sókamara Soltész Státusper Szabad királyi város Szabad költözési jog Szabadok dénárai Szászok Szavárd magyarok Szék Székely eredetelméletek Székely székek Székelyek Személyes jelenlét bírósága (praesentia personalis) Személynök (personalis) Személynöki város Szeniorátus Szent király szabadja Szent Korona Szolga (servus) Szolgabíró Tárnoki ítélőszék Tárnoki város Tárnokmester Tartományúr Telekkatonaság
6 6 Titkos kancellár Vallonok Tized (dézsma, decima) Váradi regestrum Udvari szervezet Várispánság Udvarispán Várjobbágy Udvarnok Várnép Ugar Vérdíj (homagium) Új berendezkedés (novae institutiones) Vitéz (miles) Urbura Vlachok Úriszék Zászlósúr Útkényszer Zsellér Vadtalajváltó gazdálkodás IV. Történelmi események évszámainak ismerete Kötelező a magyar királyok uralkodási dátumainak ismerete, ill. a tanszék oktatói által összeállított Középkori magyar történeti adattárban (Bp ) felsorolt évszámok és események. V. Történelmi személyiségek ismerete A felsoroltakon kívül minden magyar király életrajzi adatait is ismerni kell. Az egyes személyek életrajzát lásd a tanszék oktatói által összeállított Középkori magyar történeti adattárban (Bp ). Géza Hartvik püspök Az erdélyi Gyulák Borisz Gizella királyné Belos bán Koppány Lukács érsek As(e)rik-Anasztáz érsek P. mester (Anonymus) Heribert C Uros pannohalmi apát Keán vezér Gertrúd királyné Ajtony vezér Bánk bán Csanád ispán Ampod fia Dénes Szent Gellért püspök Pecorari Jakab Szent Imre herceg Julianus barát Vazul herceg Kötöny fejedelem Mór pécsi püspök Rogerius mester Vid ispán Árpád-házi Szent Margit Álmos herceg Rosztyiszláv herceg
7 7 Ákos mester Nápolyi László ellenkirály Gutkeled nembeli Joachim Kanizsai János esztergomi érsek Héder nembeli Kőszegi Henrik és fiai Pier Paolo Vergerio Fülöp fermói püspök Garai Miklós nádor, helytartó Kézai Simon Budai Nagy Antal Lodomér érsek Marchiai Jakab Thomasina Morosini Hunyadi János Ákos nembeli István Szilágyi Erzsébet Bicskei Gergely Szilágyi Mihály Lokietek Erzsébet (Zrednai) Vitéz János Kotromanics Erzsébet Garai László nádor Csák Máté Kapisztrán (Kapisztránoi) János Boccasini Miklós bíboros, pápai legátus Cillei Ulrik Aba Amádé Újlaki Miklós Gentilis bíboros, pápai legátus Szécsi Dénes esztergomi érsek Kán László Várdai István kalocsai érsek Szécsényi Tamás erdélyi vajda Guti Ország Mihály Nápolyi Johanna királynő Janus Pannonius (Csezmiczei János) Druget Vilmos nádor Ernuszt János Záh Felicián Aragóniai Beatrix királyné Nekcsei Dömötör Hess András Kálti Márk Báthori István Küküllei János (Tótsolymosi Apród János) Kinizsi Pál Himfi Benedek Szapolyai Imre Lackfi István Szapolyai István Garai Miklós nádor Thurzó János Kont Miklós Corvin János Opuliai László Váradi Péter kalocsai érsek Szepesi Jakab Nagylucsei Orbán Horváti Pál püspök Galeotto Marzio Szécsi Miklós országbíró Thuróczy János Cillei Hermann Petrus Ransanus (Pietro Ransano) Bebek Detre
8 8 Antonio Bonfini Temesvári Pelbárt Laskai Osvát Perényi Imre nádor Bakócz Tamás Szapolyai János (1526 előtti tevékenysége) (Székely) Dózsa György Habsburg Mária királyné Verbőczi (Werbőczy) István Szatmári György Szalkai László Tomori Pál Brodarics István VI. Történelmi források ismerete A kombinált vizsgán címmel megadunk egy Árpád-kori, vagy egy közötti magyar történelmi forrást. A hallgatóknak ezt kell elemezni. A kötelező források a következők: a) Törvények, jogkönyvek Szent István I. és II. törvénykönyve. [Mindkét törvénykönyv egésze] In: Az államalapítás korának írott forrásai. Szerk. KRISTÓ GYULA. Szegedi Középkortörténeti Könyvtár 15. Szeged Szent László III. (1-3., 11., 13., 16., 17., 20., tc.-ek), II. (1 3., 6 7., , 14., 17. tc-ek) és I. törvénykönyve (1 5., 9., 18., 19., 21., 22., 25., 28., 42. tc.-ek). In: Írott források az közötti magyar történelemről. Szerk. MAKK FERENC THOROCZKAY GÁBOR. Szegedi Középkortörténeti Könyvtár 22. Szeged , , Kálmán király I. törvénykönyve (Bevezetés, 2., 10., , 25., 35., 45., tc.- ek), Kálmán zsidótörvénye (2 4. tc.-ek), az ún. I. esztergomi (35., 68., 69. cap.-ok), ill. az ún. II. esztergomi zsinat (5., 8 11., 16. cap.-ok) határozatai. In: Írott források az közötti magyar történelemről. Szerk. MAKK FERENC THOROCZKAY GÁBOR. Szegedi Középkortörténeti Könyvtár 22. Szeged , , , Az évi Aranybulla [egésze] és évi megújítása (21. tc.). In: Magyar történeti szöveggyűjtemény ( ). Szerk. BERTÉNYI IVÁN. Osiris tankönyvek. Bp Az évi törvény. In: Magyar történeti szöveggyűjtemény ( ). Szerk. BERTÉNYI IVÁN. Osiris tankönyvek. Bp Az (1 5., 9 11, 14. tc.-ek) és évi törvények (Bevezetés, 10., 13., 21., 23., 33. tc.-ek), valamint a keltezetlen királyi tanácsi határozat (69. tc.). In: Magyar történeti szöveggyűjtemény ( ). Szerk. BERTÉNYI IVÁN. Osiris tankönyvek. Bp évi törvények. [egésze] In: Magyar történeti szöveggyűjtemény ( ). Szerk. BERTÉNYI IVÁN. Osiris tankönyvek. Bp évi törvények (városi törvények: 1 2., 4., 6 7., , , 17., 21/1 5. tc.- ek; II. [ún. III.törv.]: 7., , 14., 16. tc.-ek). In: Magyar történeti szöveggyűjtemény ( ). Szerk. BERTÉNYI IVÁN. Osiris tankönyvek. Bp
9 9 Részletek a Budai Jogkönyvből. In: Magyar történeti szöveggyűjtemény ( ). Szerk. BERTÉNYI IVÁN. Osiris tankönyvek. Bp évi törvények (1 2., 8., 9., 35., 60. tc.-ek). In: Magyar történeti szöveggyűjtemény ( ). Szerk. BERTÉNYI IVÁN. Osiris tankönyvek. Bp évi törvények. In: Magyar történeti szöveggyűjtemény ( ). Szerk. BERTÉNYI IVÁN. Osiris tankönyvek. Bp évi törvények. In: Magyar történeti szöveggyűjtemény ( ). Szerk. BERTÉNYI IVÁN. Osiris tankönyvek. Bp évi törvények. In: Magyar történeti szöveggyűjtemény ( ). Szerk. BERTÉNYI IVÁN. Osiris tankönyvek. Bp Werbőczy István: Hármaskönyv (részletek). In: Magyar történeti szöveggyűjtemény ( ). Szerk. BERTÉNYI IVÁN. Osiris tankönyvek. Bp b) Oklevelek Pannonhalmi alapítólevél (1002). In: Levéltárak kincstárak. Források Magyarország levéltáraiból ( ). Közreadja: BLAZOVICH LÁSZLÓ ÉRSZEGI GÉZA TURBULY ÉVA. Bp. Szeged Guden oklevele (1079). In: Levéltárak kincstárak. Források Magyarország levéltáraiból ( ). Közreadja: BLAZOVICH LÁSZLÓ ÉRSZEGI GÉZA TURBULY ÉVA. Bp. Szeged Márton ispán oklevele (1137 e.). In: Levéltárak kincstárak. Források Magyarország levéltáraiból ( ). Közreadja: BLAZOVICH LÁSZLÓ ÉRSZEGI GÉZA TURBULY ÉVA. Bp. Szeged Froa asszony oklevele (1181). In: Levéltárak kincstárak. Források Magyarország levéltáraiból ( ). Közreadja: BLAZOVICH LÁSZLÓ ÉRSZEGI GÉZA TURBULY ÉVA. Bp. Szeged Kehidai oklevél (1232). In: Levéltárak kincstárak. Források Magyarország levéltáraiból ( ). Közreadja: BLAZOVICH LÁSZLÓ ÉRSZEGI GÉZA TURBULY ÉVA. Bp. Szeged Győri kiváltságlevél (1271). In: Levéltárak kincstárak. Források Magyarország levéltáraiból ( ). Közreadja: BLAZOVICH LÁSZLÓ ÉRSZEGI GÉZA TURBULY ÉVA. Bp. Szeged Magyar cseh kereskedelmi egyezmény (1336). In: Levéltárak kincstárak. Források Magyarország levéltáraiból ( ). Közreadja: BLAZOVICH LÁSZLÓ ÉRSZEGI GÉZA TURBULY ÉVA. Bp. Szeged Kont Miklós és Lőkös lendvai urbáriuma (1358). In: Magyar történeti szöveggyűjtemény ( ). Szerk. BERTÉNYI IVÁN. Osiris tankönyvek. Bp V. Orbán pápa engedélyezi a pécsi egyetem megalapítását (1367). In: Levéltárak kincstárak. Források Magyarország levéltáraiból ( ). Közreadja: BLAZOVICH LÁSZLÓ ÉRSZEGI GÉ- ZA TURBULY ÉVA. Bp. Szeged Osztrák magyar békekötés (bécsújhelyi béke) (1463). In: KÖBLÖS JÓZSEF SÜTTŐ SZILÁRD SZENDE KATALIN: Magyar békeszerződések ( ). Pápa
10 10 X. Leó pápa Bakócz Tamásnak engedélyezi törökellenes keresztes hadjárat tervezését (1513). In: Levéltárak kincstárak. Források Magyarország levéltáraiból ( ). Közreadja: BLAZOVICH LÁSZLÓ ÉRSZEGI GÉZA TURBULY ÉVA. Bp. Szeged c) Elbeszélő források Merseburgi Thietmar: Krónika. In: Az államalapítás korának írott forrásai. Szerk. KRISTÓ GYULA. Szegedi Középkortörténeti Könyvtár 15. Szeged Chabannes-i Adémar: Az angouléme-i főpapok és grófok története. In: Az államalapítás korának írott forrásai. Szerk. KRISTÓ GYULA. Szegedi Középkortörténeti Könyvtár 15. Szeged Szent István király legendái. In: Árpád-kori legendák és intelmek. (Szentek a magyar középkorból I.). Szerk. ÉRSZEGI GÉZA. Millenniumi magyar történelem. Források. Bp vagy Az államalapítás korának írott forrásai. Szerk. KRISTÓ GYULA. Szegedi Középkortörténeti Könyvtár 15. Szeged Anonymus: A magyarok cselekedetei. In: Anonymus: Gesta Hungarorum. Ford. PAIS DEZSŐ. Jegyz. GYÖRFFY GYÖRGY. Bev. THOROCZKAY GÁBOR. Szent István könyvek. Bp vagy Anonymus: A magyarok cselekedetei Kézai Simon: A magyarok cselekedetei. Millenniumi magyar történelem. Források. Bp Rogerius mester: Siralmas ének. In: A tatárjárás emlékezete. Szerk. KATONA TAMÁS. Pro Memoria. Bp vagy Thuróczy János: A magyarok krónikája Rogerius mester: Siralmas ének. Millenniumi magyar történelem. Források. Bp Thuróczy János: A magyarok krónikája. In: Thuróczy János: A magyarok krónikája. Ford. HORVÁTH JÁNOS. Pro Memoria. Bp vagy Thuróczy János: A magyarok krónikája Rogerius mester: Siralmas ének. Millenniumi magyar történelem. Források. Bp Brodarics István: Igaz történet a magyarok és Szulejmán török császár mohácsi ütközetéről. In: Mohács emlékezete. Szerk. KATONA TAMÁS. Bibliotheca Historica. Bp VII. Történelmi földrajzi ismeretek A történelmi földrajzi ismeretek egy Kárpát-medencét ábrázoló vaktérképen bejelölt helységek, tájegységek azonosítását foglalják magukban. Feldolgozásukhoz az ajánlott irodalom: BAK BORBÁLA: Magyarország történeti topográfiája. História Könyvtár-Monográfiák 9/1 2. Bp Az alábbi objektumok ismerete kötelező: Bánságok: Dalmát, Horvát, Jajcai, Macsói, Szlavón, Szörényi Bánság Egyházi központok: Bács, Csanád, Eger, Esztergom, Győr, Gyulafehérvár, Kalocsa, Nyitra, Pécs, Szenternye, Vác, Várad, Veszprém, Zágráb, (Báta)szék (Cikádor), Arad, Bakonybél, Budaszentlőrinc, Garamszentbenedek, Ják, Jászó, Kerc, Kolozsmonostor, Lelesz, Óbuda, Ócsa, Pécsvárad, Pozsony, Szávaszentdemeter, Szé-
11 11 kesfehérvár, Szentmárton (Pannonhalma), Mezőség, Muraköz, Nagykunság, Nyírség, Szepeshely, Tihany, Titel, Váradhegyfok, Őrség, Rábaköz, Szerémség, Temesköz, Vasvár, Zalavár, Zirc, Zobor, Zsámbék, Zágráb-mező Zselicszentjakab Tárnoki és személynöki városok: Bártfa, Erdélyi városok: Beszterce, Brassó, Kolozs- Buda, Eperjes, Kassa, Nagyszombat, Pest, vár, Marosvásárhely, Medgyes, Nagysze- Pozsony, Sopron, Esztergom, Lőcse, Szé- ben, Segesvár kesfehérvár stb. Székely székek: Aranyosszék, Csíkszék, XV. századi végvárak: Eszék, Jajca, Macsó, Kézdiszék, Marosszék, Orbaiszék, Nándorfehérvár, Orsova, Pétervárad, Sza- Sepsiszék, Udvarhelyszék bács, Szörényvár, Temesvár Tájegységek: Bodrogköz, Csallóköz, Jászság, Kiskunság, Máramaros, Mátyusföld, Bp., április 17. Középkori és Koraújkori Magyar Történeti Tanszék
Magyarország története 1. (TAB 1105L)
Magyarország története 1. (TAB 1105L) Dr. Gulyás László Szabolcs A kurzus keretein belül a hallgatók megismerkednek az Árpád-kor Magyarországának történetével, annak fontosabb eseményeivel. A számonkérés
TEMATIKA ÉS IRODALOMJEGYZÉK A Magyarország története I. c. tanegységhez (TAB 1105)
TEMATIKA ÉS IRODALOMJEGYZÉK A Magyarország története I. c. tanegységhez (TAB 1105) 2014/15-ös tanév, I. félév Témakörök 1. A magyarság őstörténete 1. Győrffy György (szerk.): A magyarok elődeiről és a
FOGALMAK Kápolnai unió Budai Nagy Antal Székesfehérvár KÁROLY RÓBERT Győri egyezség Lépes György Olmütz Tartományurak Hosszú (téli) hadjárat
FOGALMAK Kápolnai unió Budai Nagy Antal Székesfehérvár KÁROLY RÓBERT Győri egyezség Lépes György Olmütz Tartományurak Hosszú (téli) hadjárat Luxemburgi Erzsébet Morvao. És Szilézia Kiskirályok leverése
I. Mátyás ( ) az igazságos
I. Mátyás (1458-1490) az igazságos született: 1443 Kolozsvár meghalt: 1490 Bécs feleségei: Podjebrád Katalin (cseh) Aragóniai Beatrix (nápolyi) (eljegyezve Cillei Borbála és Garai Anna) - Edelpock Borbála
A magyar nép története 1440-ig (TRO 1013 és TRO 1013L)
A magyar nép története 1440-ig (TRO 1013 és TRO 1013L) Dr. Gulyás László Szabolcs A számonkérés szóban történik. A vizsgán való részvétel feltétele három beugró kérdés megválaszolása (egy uralkodó uralkodási
Pótvizsga szóbeli témakörök (történelem) 11/b és 11/e
Pótvizsga szóbeli témakörök (történelem) 11/b és 11/e Száray Miklós : Történelem tankönyv II. Történelmi Atlasz (Mozaik) 1. Árpád-kor 1038-1077 2. I.László és Kálmán uralkodása 3. III.Béla 4. Az Aranybulla
2. Mikor uralkodott? Szent László, III. András, I. Géza, III. Béla, 3. Mit jelentenek az alábbi fogalmak? Familiáris, várjobbágy, kamara haszna,
1. Ki mondta? Az adományozó legjobb mértéke a mértéktelenség. 2. Mikor uralkodott? Szent László, III. András, I. Géza, III. Béla, 3. Mit jelentenek az alábbi fogalmak? Familiáris, várjobbágy, kamara haszna,
Érd 775 Helytörténeti verseny. I. forduló
Érd 775 Helytörténeti verseny I forduló 1 Melyik a kakukktojás, és miért? (Több válasz is lehetséges, a helyes válaszok plusz pontot érnek! Nem fogadjuk el azonban azt a választ, hogy Margit vagy Hedvig
TARTALOM KÖSZÖNTŐ 17 CUVÂNT DE SALUT 19 GREETINGS 21 ELŐSZÓ 23 PREFAȚĂ 31 FOREWORD 41
5 TARTALOM KÖSZÖNTŐ 17 CUVÂNT DE SALUT 19 GREETINGS 21 ELŐSZÓ 23 PREFAȚĂ 31 FOREWORD 41 BEVEZETŐ 51 SZÉKELYFÖLD FÖLDRAJZA ÉS KÖZIGAZGATÁSA (Elekes Tibor) 55 Természetföldrajzi adottságok és hasznosítható
KÖZÉPKORI MAGYAR ÉPÍTÉSZETTÖRTÉNET BME ÉPÍTÉSZETTÖRTÉNETI ÉS MŰEMLÉKI TANSZÉK
KÖZÉPKORI MAGYAR ÉPÍTÉSZETTÖRTÉNET 2007 ŐSZ RABB PÉTER BME ÉPÍTÉSZETTÖRTÉNETI ÉS MŰEMLÉKI TANSZÉK FÉLÉVI MENETREND 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 09. 14. BEVEZETÉS, KUTATÁSTÖRTÉNET 09. 21.
KÖZÉPKORI HISTÓRIÁK OKLEVELEKBEN ( )
Szegedi Középkortörténeti Könyvtár 1. KÖZÉPKORI HISTÓRIÁK OKLEVELEKBEN (1002-1410) A szövegeket válogatta, az előszót és a jegyzeteket írta KRISTÓ GYULA Második, átdolgozott kiadás SZEGED, 2000 TARTALOMJEGYZÉK
Az ország bárói a században
Az ország bárói a 14-15. században Oktató: Novák Ádám MTA DE tudományos segédmunkatárs DE Történelem szak II. éves BA specializáció BTTRPN203BA Kedd 8 10:00, 407/5-ös terem Irodalom tárhely: Google drive
1.2. l) frank uralkodó vagy császár ( ) vagy a középkori császári hatalom megteremtője összesen 12 pont
TÖRTÉNELEM TANTÁRGYI VERSENY 6. OSZTÁLY 2012/2013 TERÜLETI FORDULÓ JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ ÉS JAVÍTÓKULCS A feladatok legkisebb, önállóan értékelhető elemeit, azaz az itemeket a magyar ABC kisbetűivel jelöltük.
Cultura Nostra írásbeli fordulójának. megoldókulcsa
Cultura Nostra írásbeli fordulójának megoldókulcsa 2006-02-07 I. 1. Ottó Vencel Alba/Fehérvár (Kán) László Kőszegiek, Ottó a fogságból kiszabadulva visszatért Bajorországba, vagy az Anjou-párt űzte ki
KÖZÉPKORI MAGYAR ÉPÍTÉSZETTÖRTÉNET BME ÉPÍTÉSZETTÖRTÉNETI ÉS MŰEMLÉKI TANSZÉK
KÖZÉPKORI MAGYAR ÉPÍTÉSZETTÖRTÉNET 2007 ŐSZ RABB PÉTER BME ÉPÍTÉSZETTÖRTÉNETI ÉS MŰEMLÉKI TANSZÉK FOGALOMMAGYARÁZAT PLÉBÁNIA: Olyan egyház, ahol az istentiszteletet nem a püspök, hanem egy pap végzi. Őt
ORSZÁGOS TÖRTÉNELEM TANTÁRGYI VERSENY 2015/2016 ISKOLAI FORDULÓ JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ ÉS JAVÍTÓKULCS
ORSZÁGOS TÖRTÉNELEM TANTÁRGYI VERSENY 2015/2016 ISKOLAI FORDULÓ JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ ÉS JAVÍTÓKULCS A feladatok legkisebb, önállóan értékelhető elemeit, azaz az itemeket a magyar ABC kisbetűivel jelöltük.
A HONFOGLALÓ MAGYARSÁG KULTÚRÁJA
A HONFOGLALÓ MAGYARSÁG KULTÚRÁJA A Kárpát-medence népei és kultúrájuk a honfoglalás előtt V. század: népvándorlás germán népek, mongol-türk eredetű lovas-nomád népek, avarok, szlávok A magyarok eredete
Géza fejedelemsége
Államalapítás Géza fejedelemsége 972-997 -933: Merseburg -955: Augsburg Kérdés: Folytatás Döntés: 973 Katasztrófális vereségek vagy befejezés????? Kelet vagy Nyugat Quedlinburgi-i konferencia - 12 magyar
A TANTÁRGY ADATLAPJA
A TANTÁRGY ADATLAPJA 1. A képzési program adatai 1.1 Felsıoktatási intézmény Babeş-Bolyai Tudományegyetem 1.2 Kar Történelem és Filozófia Kar 1.3 Intézet Magyar Történeti Intézet 1.4 Szakterület Történelem
liliom és holló MEGYEI TÖRTÉNELEM VERSENY 6-7-8. ÉVFOLYAMOS TANULÓK RÉSZÉRE 2. FORDULÓ A Zsigmond-kor és Hunyadi János kormányzósága
liliom és holló MEGYEI TÖRTÉNELEM VERSENY 6-7-8. ÉVFOLYAMOS TANULÓK RÉSZÉRE 2. FORDULÓ A Zsigmond-kor és Hunyadi János kormányzósága II. FORDULÓ Név:... Cím:.. Iskola, évfolyam:.. E-mail cím:... 1. TOTÓ
Történelemtanár Általános iskolai tantervi háló
Történelemtanár Általános iskolai tantervi háló Neptun kód BTOTOR1N01 BTOTOR1L01 BTOTOR1N02 BTOTOR1L02 BTOTOR1N03 BTOTOR1L03 BTOTOR1N04 BTOTOR1L04 BTOTOR2N01 BTOTOR2L01 BTOTOR2N02 BTOTOR2L02 BTOTOR2N03
HUNYADI MÁTYÁS URALKODÁSA ( ) Csapat neve:... Iskola:... A forduló maximális pontszáma: 61 pont
KATEDRA TÖRTÉNELEMVERSENY II. forduló tori.katedra@gmail.com Rovatvezető: Presinszky Ágnes Beküldési határidő: 2013. november 30. HUNYADI MÁTYÁS URALKODÁSA (1458-1490) Csapat neve:... Iskola:... A forduló
Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2015-2016
Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2015-2016 A félévi vizsga szóbeli vizsga az első félévre megadott témakörökből. Az év végi vizsga írásbeli vizsga (feladatlap) az egész évre megadott
A virágzó középkor Magyarországon - összefoglalás -
A virágzó középkor Magyarországon - összefoglalás - Károly Róbert Megerősödése 1.) Új uralkodó réteg kialakítása = bárók - a legyőzött ellenfelek birtokait, címeit saját hívei között osztotta szét 2.)
Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból
Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2016-2017 A félévi vizsga szóbeli vizsga az első félévre megadott témakörökből. Az év végi vizsga írásbeli vizsga (feladatlap) az egész évre megadott
Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2014-2015
Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2014-2015 A félévi vizsga szóbeli vizsga az első félévre megadott témakörökből. Az év végi vizsga írásbeli vizsga (feladatlap) az egész évre megadott
1. feladat a) H b) I c) H d) H e) I f) H g) I h) H i) H j) I k) I l) I
JAVÍTÓKULCS JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ A feladatok legkisebb, önállóan értékelhető részeit, az itemeket a magyar ABC kisbetűivel jelöltük. Az itemek már nem bonthatók fel részteljesítményekre, ezért azok már csak
ORSZÁGOS TÖRTÉNELEM TANTÁRGYI VERSENY 2010/2011 ISKOLAI FORDULÓ JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ ÉS JAVÍTÓKULCS
ORSZÁGOS TÖRTÉNELEM TANTÁRGYI VERSENY 2010/2011 ISKOLAI FORULÓ JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ ÉS JAVÍTÓKULCS A feladatok legkisebb, önállóan értékelhetı elemeit, azaz az itemeket a magyar ABC kisbetőivel jelöltük.
XII. 1. A zalavári és kapornaki konventek hiteleshelyi levéltárainak oklevélregesztái
ZALA MEGYEI LEVÉLTÁR Zalaegerszeg, Széchenyi tér 3. LAJSTROM XII. 1. A zalavári és kapornaki konventek hiteleshelyi levéltárainak oklevélregesztái 1527-1544 Terjedelme: 348 darab (5 doboz) Helyrajzi jelzete:
liliom és holló MEGYEI TÖRTÉNELEM VERSENY ÉVFOLYAMOS TANULÓK RÉSZÉRE 1. FORDULÓ Az Anjou-kor
liliom és holló MEGYEI TÖRTÉNELEM VERSENY 6-7-8. ÉVFOLYAMOS TANULÓK RÉSZÉRE 1. FORDULÓ Az Anjou-kor I. FORDULÓ Név:... Cím:.. Iskola, évfolyam:.. E-mail cím:... 1. Az ország főpapjai, bárói, nemesei és
ORSZÁGOS TÖRTÉNELEM TANTÁRGYI VERSENY 2015 /2016 ORSZÁGOS DÖNTŐ JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ ÉS JAVÍTÓKULCS. a b 1/2
ORSZÁGOS TÖRTÉNELEM TANTÁRGYI VERSENY 2015 /2016 ORSZÁGOS DÖNTŐ JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ ÉS JAVÍTÓKULCS A feladatok legkisebb, önállóan értékelhető elemeit, azaz az itemeket a magyar ABC kisbetűivel jelöltük.
Tárgyfelvétel típusa. Kötelező Nincs megadva 0 MAGY0007 Helyesírás 1 Kötelező 0 Gyakorlati jegy (5 fokozatú) 2 Gúti Erika Dr.
Félév szám Min félévszám Max félévszám Tárgyfelvétel típusa Tárgy kredit Tárgykövetelmény Heti óraszám1 Heti óraszám Kreditek a tárgycsoportban Tárgyfelelős nyomtatási neve ANYISM01 TORTKONO01 TORTKONO0
Szögi László: Az egyetemi és akadémiai ifjúság politikai szerepvállalása között. ELTE Levéltári Nap November 3.
Szögi László: Az egyetemi és akadémiai ifjúság politikai szerepvállalása 1830-1880 között ELTE Levéltári Nap 2017. November 3. 1847-ben működő felsőoktatási intézmények Sorszám Intézmény Korszak 1. Budai-Pesti
MAGYAR ÉPÍTÉSZETTÖRTÉNET I. KÖZÉPKOR. 4. rész A GÓTIKUS VÁROS SZAKRÁLIS ÉPÍTÉSZETE. RABB PÉTER Ph.D.
MAGYAR ÉPÍTÉSZETTÖRTÉNET I. KÖZÉPKOR 4. rész A GÓTIKUS VÁROS SZAKRÁLIS ÉPÍTÉSZETE RABB PÉTER Ph.D. ÚJ RENDEK A XIII. SZÁZADBAN ( KOLDULÓRENDEK ) Ferencesek Dominikánusok Pálosok Ordo Fratum Minorum Ordo
KÖZÉPKORI MAGYAR ÉPÍTÉSZETTÖRTÉNET BME ÉPÍTÉSZETTÖRTÉNETI ÉS MŰEMLÉKI TANSZÉK
KÖZÉPKORI MAGYAR ÉPÍTÉSZETTÖRTÉNET 2007 ŐSZ RABB PÉTER BME ÉPÍTÉSZETTÖRTÉNETI ÉS MŰEMLÉKI TANSZÉK FÉLÉVI MENETREND 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 09. 14. BEVEZETÉS, KUTATÁSTÖRTÉNET 09. 21.
SZÁNTAI LAJOS A MINDENSÉGGEL MÉRD MAGAD! MÍTIKUS MAGYAR TÖRTÉNELEM NIMRÓDTÓL NAPJAINKIG.
SZÁNTAI LAJOS A MINDENSÉGGEL MÉRD MAGAD! MÍTIKUS MAGYAR TÖRTÉNELEM NIMRÓDTÓL NAPJAINKIG. HÁLÓ KÖZÖSSÉGI ÉS KULTURÁLIS KÖZPONT S4 1052 BUDAPEST, SEMMELWEIS UTCA 4. 1/16. RÉSZ 2017. ÁPRILIS 24. HÉTFŐ 18.00
2014. november 5. Plenáris előadás: Orosz István: Európa a konstanzi zsinat korában. 12:30 13:30 Ebéd
2014. november 5. 11:00 - A konferencia megnyitása: Szilvássy Zoltán rektor, Debreceni Egyetem Soltész Miklós államtitkár, Emberi Erőforrások Minisztériuma Papp László polgármester, Debrecen Megyei Jogú
Az Árpád-ház történelme
Az Árpád-ház történelme I. István 997-1000/100-ig fejedelem; 1000/1001-1038-ig király Intézkedései: - Leveri a pogánylázadásokat: 997-ben Koppányt (Veszprém mellett, Koppány veszít, felnégyelik) - 1003-ban
Javítókulcs Savaria országos történelem tanulmányi verseny 9. évfolyam Javítókulcs
Javítókulcs 1. a) Hamis b) Igaz c) Hamis 1 d) Hamis e) Hamis f) Igaz g)igaz h)hamis i)igaz j)igaz 10 pont 2. a) a horvátok aláhúzása, ők déli szlávok /a másik kettő nyugati szláv b) a consul aláhúzása,
KÖZÉPKORI MAGYAR TÖRTÉNETI ADATTÁR Oktatási segédlet a középkori magyar történeti kombinált vizsga (BBN-TÖR-211) írásbeli részéhez (ELTE BTK)
KÖZÉPKORI MAGYAR TÖRTÉNETI ADATTÁR Oktatási segédlet a középkori magyar történeti kombinált vizsga (BBN-TÖR-211) írásbeli részéhez (ELTE BTK) Körmendi Tamás és Lakatos Bálint közreműködésével összeállította
Az osztályozóvizsga anyaga történelem tantárgyból a 10. évfolyamon. Tevékenységformák
Az osztályozóvizsga anyaga történelem tantárgyból a 10. évfolyamon Tevékenységformák Ismeretszerzési és feldolgozási képességek Írott források elemzése: az egyes szövegek forrásértékének megállapítása
ORSZÁGOS TÖRTÉNELEM TANTÁRGYI VERSENY 7-8. OSZTÁLYOS TANULÓK SZÁMÁRA 2015/2016 MEGYEI FORDULÓ JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ ÉS JAVÍTÓKULCS.
ORSZÁGOS TÖRTÉNELEM TANTÁRGYI VERSENY 7-8. OSZTÁLYOS TANULÓK SZÁMÁRA 2015/2016 MEGYEI FORDULÓ JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ ÉS JAVÍTÓKULCS A feladatok legkisebb, önállóan értékelhető elemeit, azaz az itemeket a magyar
Horvát, dalmát és szlavón bánok (1190 1918)
Horvát, dalmát és szlavón bánok (1190 1918) (Klaus-Jürgen Matz: Ki mikor uralkodott, kormányzott? c. Springer Hungarica Kiadó Kft 1994-es kiadása alapján. A vázlatos összeállítás Pálinkás Mihály munkája.)
Solymosi László: Írásbeliség és társadalom az Árpád-korban. Bp.,
MAGYAR TÖRTÉNELEM 1. A magyar őstörténet vitás kérdései, az őstörténeti kutatás fő irányai és eredményei. Kristó Gyula: Magyarország története 895 1301. Bp., 2007. 29 46. Engel Pál: Szent István birodalma.
Kedd A modern európai integráció története szeminárium BTOTOR6N A tömeghadseregek kora előadás BTMTNTORT
Viskolcz Noémi Fogadó óra: Sz9 10h, 401. sz. Kultúra és gondolkodás a 15 18. századi Magyarországon Politikai filozófia és eszmék a reneszánszban és a kora újkorban Írásbeliség és képi ábrázolás II. Új-
1. IDÉZETEK. Válaszoljon az alábbi idézetekhez kapcsolódó kérdésekre!
1. IDÉZETEK Válaszoljon az alábbi idézetekhez kapcsolódó kérdésekre! ( elemenként 1 pont, összesen 8 pont ) 1. Az említett nemesek, a szászok és a székelyek között testvéri egyezséget létrehoztunk, és
A történelem javítóvizsga. témakörei és tényanyaga. a Herman Ottó Szakképző Iskola. 9. évfolyamos. szakmunkás osztálya számára
A történelem javítóvizsga témakörei és tényanyaga a Herman Ottó Szakképző Iskola 9. évfolyamos szakmunkás osztálya számára I. Bevezető, a történelem kezdetei 1000-ig, Vas megye története A történettudomány
0010. sz. felntt háziorvosi praxis
0009. sz. felntt háziorvosi praxis BALASSI BÁLINT utca teljes BÓLYAI utca teljes BRIGADÉROS utca teljes CORVINA utca teljes CZOLLNER köz páratlan CSENGERY utca teljes DUGOVICS TITUSZ utca teljes FADRUSZ
MAGYARORSZÁG LEVÉLTÁRAI. Szerkesztette: BLAZOVICH LÁSZLÓ MÜLLER VERONIKA
MAGYARORSZÁG LEVÉLTÁRAI Szerkesztette: BLAZOVICH LÁSZLÓ MÜLLER VERONIKA Budapest - Szeged 1996 TARTALOM TARTALOM 5 Bevezető (Blazovich László Müller Veronika) 9 KÖZLEVÉLTÁRAK 27 ÁLTALÁNOS LEVÉLTÁRAK 27
Félév szám Min félévszám Max félévszám rgyfelvétel típu Tárgy kredit Tárgykövetelmény Heti óraszám1 Heti óraszám2
Félév szám Min félévszám Max félévszám rgyfelvétel típu Tárgy kredit Tárgykövetelmény Heti óraszám1 Heti óraszám Kreditek a Tárgyfelelős nyomtatási neve tárgycsoportban ANYISM01 Anyanyelvi ismeretek Kötelező
2009. Fejlıdött a mezıgazdasági technika:.
1. Egészítsétek ki a hiányos szöveget! Az uradalom gazdája a. A munkát a rabszolgákból és a harcosokból kialakult végzik. Az uradalom részei: A földesúr saját használatára fenntartott ; a házhelybıl, szántóból,
Szöveggyűjtemény Magyarország társadalom- és művelődéstörténetéhez (az őstörténettől a dualizmus koráig)
Szöveggyűjtemény Magyarország társadalom- és művelődéstörténetéhez (az őstörténettől a dualizmus koráig) Válogatta, szerkesztette és jegyzetekkel ellátta: Farkas Mária Tartalom Szerkesztői előszó / 7 Kosáry
Kiegészítı és gyakorló feladatok a 9-10/8-as leckéhez Reformáció és katolikus megújulás a szétszabdalt Magyarországon
Kiegészítı és gyakorló feladatok a 9-10/8-as leckéhez Reformáció és katolikus megújulás a szétszabdalt Magyarországon I. Teszt 1. Ki volt az alábbiak közül katolikus püspök? a. Bornemissza Péter b. Forgách
Nevezési lap. Katolikus iskolák XIII. országos Takáts Sándor történelemversenye 2016/2017. A csapat neve:... A csapattagok névsora (4 fő):
Nevezési lap Katolikus iskolák XIII. országos Takáts Sándor történelemversenye 2016/2017 A csapat neve:... A csapattagok névsora (4 fő):... A felkészítő tanár neve:... A versenyző iskola neve és címe:...
Cultura Nostra PANNONHALMI FŐAPÁTSÁG RÁKÓCZI SZÖVETSÉG FEBRUÁR 8.
Cultura Nostra PANNONHALMI FŐAPÁTSÁG RÁKÓCZI SZÖVETSÉG X. KÁRPÁT-MEDENCEI KÖZÉPISKOLÁS TÖRTÉNELMI VETÉLKEDŐ Magyarország története az Árpád-házi királyok idején (997-1301) ÍRÁSBELI MÁSODIK FORDULÓ 2011.
TAB2107 Helytörténet tematika
TAB2107 Helytörténet tematika Tantárgyi követelményrendszer: Projektmunka és prezentáció 1. A helytörténeti kutatások elméleti háttere, diszciplináris és módszertani határai 2-3. Makro- és mikrotörténet
PROGRAMFÜZET. tudományos konferencia. Helyszín: Debreceni Egyetem Főépülete, III. emelet. Időpont: szeptember
tudományos konferencia PROGRAMFÜZET Helyszín: Debreceni Egyetem Főépülete, III. emelet Időpont: 2018. szeptember 20 21. további információ: www.memhung.unideb.hu Hunyadi Mátyás és kora (Konferencia, 2018.
liliom és holló MEGYEI TÖRTÉNELEM VERSENY ÉVFOLYAMOS TANULÓK RÉSZÉRE 3. FORDULÓ Hunyadi Mátyás, a Jagellók kora, mohács
liliom és holló MEGYEI TÖRTÉNELEM VERSENY 6-7-8. ÉVFOLYAMOS TANULÓK RÉSZÉRE 3. FORDULÓ Hunyadi Mátyás, a Jagellók kora, mohács III. FORDULÓ Név:... Cím:.. Iskola, évfolyam:.. E-mail cím:... 1. Ha jól forgatod
TÖRTÉNELEM. Tanulmányok alatti vizsgák
TÖRTÉNELEM Tanulmányok alatti vizsgák A vizsga felépítése: 1.) Feladatlap: A vizsgakövetelményben felsorolt 9. évfolyamos tananyag számonkérése egyszerű, rövid feladatokon keresztül, kifejtendő feladat
Nyugat-Magyarországi Egyetem Regionális Pedagógiai Szolgáltató és Kutató Központ- Javítókulcs-10. évfolyam - 2. forduló - 2015.02.19.
JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ A feladatok legkisebb, önállóan értékelhető részeit, az itemeket a magyar ABC kisbetűivel jelöltük. Az itemek már nem bonthatók fel részteljesítményekre, ezért azok már csak kétféleképpen
KÖRZETLEÍRÓ LISTA. Közterület neve jellege Kapubejárat tartomány Intervallum típusa
Lapszám: 1 001. szavazókör, a Ve. 78. -a szerint a települési szintû lakóhellyel rendelkezö választópolgárok szavazására kijelölt szavazókör is Azonosító: 14-085-001-4, Cím: Napközi otthon, Bajcsy Zs.
RÖVIDÍTÉSEK JEGYZÉKE
RÖVIDÍTÉSEK JEGYZÉKE B. Bucureºti, Bukarest Bónis Bónis György: Hûbériség és rendiség a középkori magyar jogban. Kolozsvár, 1941. Bp. Budapest Connert 1901 Connert János: A székelyek intézményei a legrégibb
Tantárgyi követelmény
Tantárgyi követelmény FDB 1403 Történeti földrajz II. (elmélet, a tárgy kollokviummal zárul) Elsajátítandó tananyag: A hazai történeti geográfia eredményei és feladatai. A Kárpát-medencében élő társadalmak
TRINGLI ISTVÁN: ESZMÉK ÉS TÖRTÉNELMI EMLÉKEZET In. Uő: Az újkor hajnala. [Tudomány Egyetem sorozat] Bp., Vince Kiadó, 2003. 140 151. p.
TRINGLI ISTVÁN: ESZMÉK ÉS TÖRTÉNELMI EMLÉKEZET In. Uő: Az újkor hajnala. [Tudomány Egyetem sorozat] Bp., Vince Kiadó, 2003. 140 151. p. Kultúrkritika és reformáció A következőkben kultúrkritikának fogjuk
43 Kiss György Ö. Nemzeti Győr 44 Krakovszky János I. osztályú Budapest 45 Kovács Iván EABA Budapest 46 Kovács Gábor I. osztályú Baja 47 Kovács
2012. évi bírólista Név Minősítés Város 1 Ajtai Péter AIBA Budapest 2 Babai Sándor II. osztályú Tatabánya 3 Becsey Károly AIBA Szeged 4 Bende Szabolcs II. osztályú Hódmezővásárhely 5 Benda Tivadar Ö. Nemzeti
1. Területek rajzolása, megnevezése 35 pont
1. Területek rajzolása, megnevezése 35 pont 1 1. ábra: A Partium területe Bethlen Gábor halálakor. Rajzolja be a Partiumot alkotó területrészeket piros határvonalakkal, és írja be a területek neveit! 2.
Magyar uralkodók listája A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
Magyar uralkodók listája A Wikipédiából, a szabad lexikonból. Ezen a lapon a magyar uralkodók listája található. Árpád-ház Fejedelmek kora Álmos szül. kb. 820-ban Egyek és Emese fia (?) Árpád kb. 895 907
Monori Kossuth Lajos Óvoda (2200 Monor, Kossuth Lajos utca 37.) felvételi körzete:
Monori Kossuth Lajos Óvoda (2200 Monor, Kossuth Lajos utca 37.) felvételi körzete: 1. Acsádi utca 2. Ady Endre utca páratlan oldala (vasút és a Kossuth Lajos utca közötti szakasz) 3. Arany János utca 4.
Osztályozó vizsga anyaga történelemből
Miskolci Magister Gimnázium Osztályozó vizsga anyaga történelemből Ismeretszerzési és feldolgozási képességek A tanulónak írott forrásokat kell tudni értelmezni, feldolgozni és feladatokban alkalmazni.
Tematika. FDB 2209 Művelődéstörténet II. ID 2562 Magyar művelődéstörténet (Fejezetek a magyar művelődéstörténetből)
Tematika FDB 2209 Művelődéstörténet II. ID 2562 Magyar művelődéstörténet (Fejezetek a magyar művelődéstörténetből) 1. hét: A magyar művelődés korai szakaszai 2. hét: A magyarok és a IX-X. századi Európa
MVMSZ tagok nyilvántartása 2013
MVMSZ tagok nyilvántartása 2013 Jogelőd neve Szervezet neve, székhelye Képviselő Csatlakozás időpontja 1. Bács-Kiskun megye Bács-Kiskun Megyei ok Katona József 6000 Kecskemét, Bethlen krt. 1. Türr István
ORSZÁGOS TÖRTÉNELEM TANTÁRGYI VERSENY 2009/2010 ISKOLAI FORDULÓ JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ ÉS JAVÍTÓKULCS
ORSZÁGOS TÖRTÉNELEM TANTÁRGYI VERSENY 2009/2010 ISKOLAI FORDULÓ JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ ÉS JAVÍTÓKULCS A feladatok legkisebb, önállóan értékelhetı elemeit, azaz az itemeket a magyar ABC kisbetőivel jelöltük.
5. Feltételek (ha vannak) 5.1 Az előadás lebonyolításának feltételei 5.2 A szeminárium / labor lebonyolításának feltételei
Szakmai kompetenciák A TANTÁRGY ADATLAPJA 1 A képzési program adatai 11 Felsőoktatási intézmény Babeş-Bolyai Tudományegyetem 12 Kar Római Katolikus Teológia 13 Intézet Római Katolikus Didaktikai Teológia
X. Cultura Nostra Történelmi Vetélkedő
A Pannonhalmi Főapátság és a Rákóczi Szövetség közös szervezésében X. Cultura Nostra Történelmi Vetélkedő 1. forduló 2010/2011 1. Ki az a személy, akinek neve nem hozható összefüggésbe egy összeesküvéssel
1. TOTÓ. 3. Melyik párosítás helyes? 1. Nagy Lajos törvényei MCCCVI 2. Mohácsi csata MDXVI X. Augsburgi csata CMLV
1. TOTÓ 1. Hol tartották az Árpád-korban a legjelentősebb törvénynapokat? 1. Székesfehérvár 2. Esztergom X. Buda 2. Melyik terület élén állt a vajda? 1. Horvátország 2. Török Birodalom X. Erdély 3. Melyik
Osztályozó/Javító vizsga témakörei TÖRTÉNELEMBŐL. 40% fölött elégséges 20-40% között szóbeli vizsga 20% alatt elégtelen
Osztályozó/Javító vizsga témakörei TÖRTÉNELEMBŐL Írásbeli vizsga: teszt + esszé (60 perc) 40% fölött elégséges 20-40% között szóbeli vizsga 20% alatt elégtelen I. Az ókori kelet 9. évfolyam Mezopotámia
Mátyás király öröksége
Mátyás király öröksége Történelmi-mőveltségi levelezıs játék 1.forduló A csapat neve: Tagjai: Az iskola neve, címe, tel.sz.: Felkészítı tanár neve: 1. Egérrágta Az alábbi szövegrészt egészítsétek ki a
Sorszám / Helyezés. Szóbeli pontszámok Elért eredmény. Hozott pontszám. Magyar nyelv. Matematika. Tagozat Számítógép-szerelő,karbantartó
42 Ágoston Dávid Roland Balla Károly Ált. Isk. 2212 Csévharaszt 163 32 19 7 48 106 55 Antal Renátó 44 Báki István 22 Bari Richárd 40 Benkő Balázs 61 Bényei Krisztián 58 Bíró Dominik 41 Borsós Dominik Szebasztián
ERDÉLYI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET
ERDÉLYI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET Az Erdélyi Református Egyházkerület 2006. december 8 án, Kolozsváron tartott Tisztújító Közgyűlésének eredményei Pap Géza 118 Molnár János 5 Kiss Jenő 1 Kató Béla 1 PÜSPÖK
Eszterházy Károly Főiskola. Bölcsészettudományi Kar. Történelemtudományi Doktori Iskola KÉPZÉSI TERV
Eszterházy Károly Főiskola Bölcsészettudományi Kar Történelemtudományi Doktori Iskola KÉPZÉSI TERV A doktori képzés általános rendjéről az Eszterházy Károly Főiskola Intézményi Doktori és Habilitációs
Témabibliográfia.Szent István - könyvtárunkban fellelhető dokumentumok
Témabibliográfia.Szent István - könyvtárunkban fellelhető dokumentumok a 2013-as esztendőt Székesfehérvár városa Szent István Emlékévvé nyilvánította 360 SZ 61 Szent István király intelmei és törvényei
SZENT ISTVÁN a szövegértés- szövegalkotás kompetencia területén a harmadik osztályban
SZENT ISTVÁN a szövegértés- szövegalkotás kompetencia területén a harmadik osztályban az intézmény saját innovációjaként TÁMOP-3.1.4-08/2-2008-0010 Kompetencia alapú oktatás bevezetése a Piarista Rend
2016/2017-II TÖRTÉNELEM BA 2016/17. II. FÉLÉV I. ÉVFOLYAM (30 FŐ) 2 koll. 3 Forisek Péter H XII
TÖRTÉNELEM BA 2016/17. II. FÉLÉV I. ÉVFOLYAM (30 FŐ) KÓD CÍM ÓRA TELJ KR. OKTATÓ BTTR103BA Informatikai 2 koll. 2 Nemes Zoltán H. 14-16 XII BTTR116BA Történeti földrajz* 2 koll. 2 Szilágyi Zsolt K. 10-12
Eszterházy Károly Főiskola. Bölcsészettudományi Kar. Történelemtudományi Doktori Iskola KÉPZÉSI TERV
Eszterházy Károly Főiskola Bölcsészettudományi Kar Történelemtudományi Doktori Iskola KÉPZÉSI TERV A doktori képzés általános rendjéről az Eszterházy Károly Egyetem Doktori és Habilitációs Szabályzata,
VI. korcsoport Leány: 2016. január 16. (szombat), 9.00 óra
VI. KORCSOPORT LEÁNY 1 Bács-Kiskun Kecskeméti Református Gimnázium Kecskemét 2 Bács-Kiskun Kecskeméti SZC Lestár Péter Szakközépiskolája és Szakiskolája Kecskemét 3 Budapest Kölcsey Ferenc Gimnázium Budapest
5. osztály. 19 Gál Zsofia Kolozsvár Németh Nóémi Medgyes Török Ildikó Medgyes
5. osztály 1 Sipos Lehel Sepsiszentgyörgy 10 10 10 7 37 2 Kovács Krausz Zoltán Kolozsvár 10 3 10 1 24 3 Reider László Kolozsvár 10 8 5 1 24 4 Széll Melinda Csíkszereda 8 8 5,5 1 22,5 5 Kolumbán József
KÖVETELMÉNYEK /I.
Közösségi szociális munka SPB1209 Kreditpont: 3 Félévi óraszám (elm.+gyak.) 1+1 Gyakorlati jegy SPB1121 Követelmény: Két zárthelyi dolgozat. Gyakorlati jegy. Zh: 2016. okt. 19. 8-9., nov. 30. 8-9. Kötelező,
ORSZÁGOS TÖRTÉNELEM TANTÁRGYI VERSENY 2010/2011 ORSZÁGOS DÖNTİ JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ ÉS JAVÍTÓKULCS
ORSZÁGOS TÖRTÉNELEM TANTÁRGYI VERSENY 2010/2011 ORSZÁGOS DÖNTİ JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ ÉS JAVÍTÓKULCS A feladatok legkisebb, önállóan értékelhetı elemeit, azaz az itemeket a magyar ABC kisbetőivel jelöltük.
Cultura Nostra javítókulcs (2012) 1) Egészítsétek ki a Károly Róbert gazdasági reformjait bemutató szöveget a megfelelő évszámokkal, fogalmakkal!
Cultura Nostra javítókulcs (2012) 1) Egészítsétek ki a Károly Róbert gazdasági reformjait bemutató szöveget a megfelelő évszámokkal, fogalmakkal! 1323-ban indította el gazdasági reformját. Az alapelképzelés
Féléves óraszám1. Tárgykövetelmény. típusa. FILOL0001 Bevezetés a filozófiába 2 2 Kötelező Kollokvium 10 Dr. Somos Róbert MT-TORTALB171801
tatanterv kódja SZVBAL10 TORTBAL01 Szabadon tárgyak BA Általános kompetenciákat fejl. bölcsészettud. és társadalomtud. ismeretek 10 Kötelező 1 6 8 Kötelező FILOL0001 Bevezetés a filozófiába Kötelező Kollokvium
TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2014/2015 tanév Budapest II. korcsoport "B" kategória fiú csapatbajnokság
Hely. Cím Csapatnév 1 Debrecen Vénkerti Ált. Isk. és AMI 37,850 37,650 38,250 113,750 2 Tatabánya Dózsakerti Váci Mihály Ált. Isk. 37,550 37,750 36,700 112,000 3 Szeged Arany János Ált. Isk. 37,100 37,400
TANULMÁNYOK: TUDOMÁNYOS TEVÉKENYSÉG: SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ
SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ BOGDÁNDI ZSOLT 407062 Szucság 244. sz. Románia Tel: 004-0729-39-65-64 e-mail: zsbogdandi@yahoo.com TANULMÁNYOK: 2011: doktori fokozat megszerzése a Debreceni Egyetemen, summa cum laude
Eötvös József Koszorú
Eötvös József Koszorú (1993-2011) 2011 Báldi Tamás, a földtudományok doktora, Fésüs László, az állatorvos-tudomány doktora Józan Péter, az orvostudomány doktora Lantos Béla, a műszaki tudományok doktora
Történelem Tantárgyi Verseny 6. osztályos tanulók számára Nyugat-magyarországi Egyetem Regionális Pedagógiai Szolgáltató és Kutató Központ 2012/2013
Neved:. Iskolád: Elért pontszámod:... / 82 pont 1. Keresd meg és írd ki egymás alá a pontozott vonalakra etőhálóban megtalálható nyolc fogalmat! Magyarázd meg jelentésüket is! (A fogalmak a középkori egyházzal
MVMSZ tagok nyilvántartása. Státusz Szervezet neve, székhelye Képviselő MVMSZ közgyűlés résztvevők Bács-Kiskun megye
MVMSZ tagok nyilvántartása Státusz Szervezet neve, székhelye Képviselő MVMSZ közgyűlés résztvevők Bács-Kiskun megye 1. megyei hatókörű városi Katona József Múzeum 6000 Kecskemét, Bethlen krt. 1. 2. területi,
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG ÜGYÉSZI SZERVEZETE 1. A LEGFŐBB ÜGYÉSZSÉG ÉS A KATONAI FŐÜGYÉSZSÉG
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG ÜGYÉSZI SZERVEZETE 1. A LEGFŐBB ÜGYÉSZSÉG ÉS A KATONAI FŐÜGYÉSZSÉG LEGFŐBB ÜGYÉSZSÉG 1055 Budapest, Markó u. 16. 1372 Budapest, Pf.: 438. T.: 354-5500 E-mail: Info@mku.hu LEGFŐBB ÜGYÉSZ:
TÖRTÉNELEM. Tanulmányok alatti vizsgák
TÖRTÉNELEM Tanulmányok alatti vizsgák A vizsga felépítése: 1.) Feladatlap: A vizsgakövetelményben felsorolt 9. évfolyamos tananyag számonkérése egyszerű, rövid feladatokon keresztül, kifejtendő feladat
MAGYAR ŐSTÖRTÉNET Tudomány és hagyományőrzés
MAGYAR ŐSTÖRTÉNET Tudomány és hagyományőrzés MTA BTK MŐT Kiadványok 1. Sorozatszerkesztők Vásáry István Fodor Pál MTA BTK MŐT Kiadványok 1. MAGYAR ŐSTÖRTÉNET Tudomány és hagyományőrzés Szerkesztették Sudár
HAZA ÉS HALADÁs a reformkor
HAZA ÉS HALADÁs a reformkor MEGYEI TÖRTÉNELEM VERSENY 7-8. ÉVFOLYAMOS TANULÓK RÉSZÉRE 1. FORDULÓ I. FORDULÓ Név:... Cím:.. Iskola, évfolyam:.. E-mail cím:... 1.Európa politikai helyzete Napóleon bukása
Irodalomjegyzék a levelező oktatáshoz PTE BTK Középkori és Koraújkori Történeti Tanszék
FONT MÁRTA A középkori magyar történelem korszakai 1. Kristó Gyula: Magyarország története 895 1301. Osiris, Bp., 1998. 2. Kristó Gyula Engel Pál Kubinyi András: Magyarország története 1301 1526. Osriris,