MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON KAPRONCZAY, KÁROLY

Átírás

1 KAPRONCZAY, KÁROLY

2 KAPRONCZAY, KÁROLY Ez a kötet az alábbi intézmények támogatásával jelent meg. A Kiadó hálás köszönetet mond segítségükért: Magyar Tudományos Akadémia OM Felsoktatási Tankönyvályázat Richter Gedeon Rt. Nemzeti Kulturális Alapprogram. Szerzői jog 2004 Mundus Magyar Egyetemi Kiadó

3 Tartalom 1. Előszó KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI A Á B C Cs D E É F G GY H I J K L M N NY O Ö P R S SZ T U V W Z ZS RÖVIDÍTÉSEK JEGYZÉKE iii

4

5 1. fejezet - Előszó Az orvostudomány múltja, a neves orvosok életműve iránti érdeklődés szinte az ókortól kezdve nyomon követhető. A természettudományos gondolkodás meghonosodása a hagyományos, a tapasztalati alapokon nyugvó medicinát fokozatosan orvostudománnyá formálta át, és ez az új szemléletű orvostudomány elindítójává vált az orvostörténelem művelésének is. Az orvostörténeti kutatások célja kezdetben a régi orvosi ismeretek maradandó részeinek a kiemelésére, a múlt orvosi gyakorlatának feltárására és elemzésére, az összefüggések megállapítására terjedt ki. Az ilyen jellegű kutatások a 18. században kezdődtek el, születtek meg az első forráskiadványok, kézikönyvek és kritikai kiadások. A kutatások ösztönzői általában az egyetemek voltak, ahol értékes könyvtárak és irattárak, valamint a 19. század közepétől tanszékek és formálódó egyetemi múzeumok álltak az új szaktudomány művelőinek rendelkezésére. A középkor érdeklődése elsősorban a neves orvosok életművére és munkásságuk feltárására korlátozódott, hiszen orvosi ismereteiket az ókori szerzők műveiből nyerték, vagy azok kiegészítései álltak tanulmányaik középpontjában. Ilyen munka volt például Ibn Abu Oseibia 13. századi kódexe, amelyben a szerző az ó- és középkori görög-római, hindu, arab és keresztény orvosok életútját, munkásságát és kézirataikat ismertette. Hasonló jellegű Giovanni Tortelli genovai orvosnak a munkája is a 15. század közepéről. Az első nyomtatásban megjelent orvostörténeti jellegű orvoséletrajzi lexikon Symporien Champier ( ) Liber de medicinae claris scriptoribus című munkája, amelyben a szerző nemzetenként csoportosítva ismerteti a neves orvosok életútját és munkásságát. Az előbbiektől lényegesen eltérnek Anton van der Linden ( ) De scriptis medicis libri duo (1637), illetve Manuductio in medicinam (1639) című könyvei, hiszen ezekben a munkákban a szerző az életrajzi adatok mellett az orvosi gondolkodás fejlődését is figyelemmel kíséri. Az orvostörténeti szakirodalom Daniel Le Clerc ( ) francia orvost tekinti az orvostörténelem mint új szaktudomány megalapozójának. A Genfben működő Le Clerc 1704-ben jelentette meg nyomtatásban Historie de la medicine című alapvető munkáját, amelyben az orvostudomány fejlődését koronként és vallásonként tárgyalja, összefüggéseket keresve az orvosi és a politikai történelem területén. Elsősorban az európai medicina fejlődését követi nyomon, felfedve a kapcsolatokat az ókori népek gyógyító kultúrája, az arab és a keresztény orvostudomány között. Le Clerc hatására sorra jelentek meg a különböző feldolgozások, mi több, megindult az egyetemi orvosképzés történetének a kutatása is. Bár az első orvostörténészek még izoláltan fejtették ki tevékenységüket, munkálataik középpontjában már az egyes híres orvosok életútjának feltárása, hatásaik felderítése állt, és ezt az egyes életrajzok és munkásságok adatainak felsorolásában is kifejezésre juttatták. A régebbi korok jeles orvosainak életrajzait tehát már ezekben a feldolgozásokban is megtaláljuk. A 18. század végére kialakultak az orvostörténelem művelésének első központjai, elsősorban a német és francia egyetemi városokban. Itt kell említenünk Albrecht Haller Artis medicinae princeps (Losannae, 1772) című munkáját, amelyben a kiváló orvos saját koráig veszi számba azokat az orvosokat, akik a legtöbbet tette a medicina fejlődéséért. Az új szaktudomány megerősödését jelentette, hogy 1795-ben a párizsi egyetem orvosi karán kötelezővé tették az orvostörténelem hallgatását, igaz, tanszéket csak 1819-ben állítottak fel. De addigra már Európa több egyetemén is főleg a német nyelvterületen siker koronázta az orvostörténelem oktatásáért és a tanszékek megszervezéséért indított törekvéseket. A 19. században a francia, az olasz és a német orvostörténeti iskola gyakorolt hatást az európai orvostörténelmi kutatásokra. A francia és az olasz iskola főleg az ókori és a keresztény medicina ismeretanyagát és hatásait vizsgálta, jelentetett meg kritikai kiadásokat. Összefoglaló munkákat lásd mindenekelőtt Emil Littre ( ), Charles Victor Dahrenberg ( ) munkásságát csak a már feltárt korokról adtak ki. A magyar és általában a kelet-európai orvostörténetírásra leginkább a német orvostörténeti kutatások gyakoroltak hatást. A módszeres és minden adatot külön mérlegelő kutatási stílus a göttingeni egyetemről indult ki. Eugen Baldinger és Friedrich Osiander hatására már a század fordulóján majdnem minden német egyetemen foglalkoztak orvostörténelemmel. A német iskolára a pragmatikus feltárási módszer, a történelmi, a didaktikus és a pedagógiai elvek együttes érvényesítése a legjellemzőbb. Lényeges szempont volt az egyetemi anyakönyvek feltárása. Részletes életrajzi és bibliográfiai jegyzéket készítettek, pontosan dokumentálták az egyetemek szellemi kisugárzását, személyi vonatkozásokban is részletes adatgyűjtést végeztek ben jelent meg az első egyetemes jellegű német összefoglalás: a hallei Kurt Sprengel ( ) öt kötetben Versuch einer pragmatischen Geschichten der Arzneykunde vázolta fel az orvostörténelem fejlődését, amelyhez kiváló dokumentum- és életrajzi lexikon-jellegű gyűjteményt mellékelt. Német területen Halle, Berlin, Jéna és Lipcse váltak az orvostörténelem kutatásának központjaivá, elsősorban Karl Hecker ( ), August Hirsch (18? 1872), Ludwig Choulant ( ), Karl August Wunderlich 1

6 Előszó ( ) és Heinrich Haeser ( ) jóvoltából, akik részben összefoglaló munkák megírásával, részben forráskiadásokkal, adattárak közlésével, életrajzi lexikonok összeállításával és az oktatás pedagógiai módszereinek kidolgozásával vetették meg véglegesen az orvostörténelem alapjait hazájukban. Ez pedig jelentős hatást tett a bécsi egyetem orvosi karán körvonalazódó orvostörténelmi kutatásokra és azon keresztül pedig a Monarchia többi orvosi karára is. A magyar orvosoknak a saját szakterületük múltja iránti érdeklődése az előbbiekhez hasonló módon fejlődött: a korai orvostörténeti jellegű munkák életrajzi adatokat, járványok leírását, uralkodók vagy kiemelkedő személyek betegségének és halálának körülményeit ismertetik. Az első magyar orvostörténeti feldolgozásnak Zsamboky János Icones veterum et aliquot recentiorum medicorum et philosophorum című, 1574-ben Antwerpenben megjelent munkáját kell tekintenünk, amelyben több orvos és filozófus életére és munkásságára találunk adatokat. Az egyetemmel nem rendelkező magyar királyság és Erdély területén jóval később születtek orvostörténeti feldolgozások, jelentkezett az ilyen irányú kutatás igénye, bár a külhonban végzett magyar medikusok disszertációjuk témájául gyakran választottak orvostörténeti témát. Ezek többsége inkább ó- és középkori mesterek munkásságát dolgozta fel, a hivatkozott szakirodalomban pedig többnyire az előbb említett francia és német orvostörténeti feldolgozásokat jelölték meg. Azonban ezek az orvostörténeti munkák sok esetben folytatással nem rendelkező próbálgatások eltörpülnek Weszprémi István ( ) Succinta medicorum Hungariae et Transylvaniae biographia című négykötetes életrajzi munkája mellett, amely az európai orvostörténetírás szempontjából is kiemelkedő alkotásnak bizonyul, egyben betölti a magyar orvostörténeti kutatás megalapozásának feladatát. A protestáns egyetemeken tanuló, Európa legkiemelkedőbb universitasain megforduló, majd Debrecenben városi orvosi állást vállaló Weszprémi hatalmas vállalkozásának jelentőségét emeli, hogy a Magyarországon és Erdélyben egykor működő orvosok életútjának adatait részben távoli egyetemek könyvtáraival és kortársi kutatókkal való levelezés útján gyűjtötte egybe, részben kiváló kollégiumi könyvtárak könyveiből állította össze. Kiemelkedő a négy kötet jegyzetanyaga, amelyben hatalmas hivatkozott szakirodalom, orvostudományi, történelemtudományi, művészeti, nyelvészeti adatok halmozódnak. Weszprémi István ezenkívül kutatásokat végzett a bécsi és a főúri levéltárakban, könyvtárakban is. Hatalmas életműve kétséget kizáróan irányt mutatott a következő két évszázad magyar orvostörténeti kutatóinak, vizsgálódásaikhoz nélkülözhetetlen segédletet nyújtott. Hatása alól még a század magyar orvostörténészei sem vonhatták ki magukat, hiszen többen Weszprémi munkájának folytatásában látták a magyar orvostörténeti kutatás legfőbb célját. A 19. század első felében már jól kimutatható a német pragmatikus orvostörténetírás hatása a megjelent igaz, gyér számú hazai orvostörténeti munkákban. A hazai orvosképzésben jelentős szerepet játszó Trnka Vencel ( ) a 18. század végén már több orvostörténeti feldolgozást írt, könyveiben és előadásaiban szívesen hivatkozott orvostörténeti példákra és könyvekre. Az első olyan javaslat, amely a magyar orvosi karon e tantárgy bevezetését célozta, 1803-ban hangzott el. Az oktatás reformját előkészítő regnicolaris bizottság ugyanis május 17-én a következőket foglalta jegyzőkönyvbe:...a pesti egyetemről kikerült orvosok nincsenek megfelelően kiképezve, így az ötesztendős kiképzési idő nem elegendő. Ennek során a képzési időt hat évre kívánták felemelni, az első és az utolsó év tananyagába viszont az orvosi enciklopédiát, valamint az orvostan bölcséleti története (succinta historia medicinae philosophica) című tantárgyakat kívánták beiktatni. A javaslatot elvetették, bár azután sem került le a napirendről ben az évi VIII. tc. végrehajtásának időszakában Lenhossék Mihály karigazgató 70 oldalas tervezetében rendes tanárral és tanszékkel javasolta az orvostörténelem (historia pragmatica cum literatura medica) bevezetését, ami sem akkor, sem 1843-ban nem valósult meg. A lassú ügyintézés ellenére kompromisszumos megoldással megvalósult az orvostörténelem oktatása a pesti orvosi karon: 1835 júliusában Schöpf-Mérei Ágoston díjazás nélkül és rendkívüli tanári címmel kérte e tárgy előadási lehetőségét, amit december 12-én meg is kapott. Annak ellenére, hogy a következő évben a gyermek- és a női betegségek című tantárgy rendkívüli előadási jogát is kérte, 1843-ig az orvostörténelem tanára maradt. Ekkor végleg megvált e tárgytól, és a gyermekgyógyászatot adta elő. Működését sikertelennek ítélte meg: tanszéki háttér nélkül évente 8-10 hallgató iratkozott fel előadásaira. Bár tanítása időszakában az orvostörténelem tárgyköréből többen is írtak disszertációt. Ezek főleg külhoni orvostörténeti összefoglalások nyomán születtek. 2

7 Előszó Schöpf-Mérei munkáját Stockinger Tamás folytatta, elődjéhez hasonló eredménytelenséggel. Igaz, az egyetemtől független Peterka József ( ) 1810-ben latin nyelven kiemelkedő orvosokról adott ki könyvet, amiben Weszprémi munkáját kívánta folytatni, az egyetemi disszertációkban és a különböző folyóiratokban (Orvosi Tár, Történelmi Tár, Ország Tükre stb.) napvilágot látó orvostörténeti feldolgozásokhoz azonban mindinkább szükségessé vált az orvosi múlt forrásainak a feltárása. Hiszen Weszprémi munkáján kívül alig támaszkodhattak másra, jóllehet e források ismerete nélkül összefoglaló jellegű munkát aligha lehetett volna megírni. Az egyetemi oktatás kérdésében lényeges változás nem történt, bár 1848 tavaszán ismét napirendre került az önálló orvostörténeti tanszék kérdése, rendezésére azonban a szabadságharc ideje alatt nem kerülhetett sor. Az önkényuralom idején még azok is felhagytak próbálkozásaikkal, akik addig írásaikkal, vagy a Budapesti Királyi Orvosegyesületben tartott előadásaikkal ápolták a hazai orvostörténelem ügyét. Viszont 1851 és 1861 között napvilágot látott Linzbauer Ferenc ( ) Codex sanitario-medicinalis Hungariae című háromrészes, valójában hétkötetes alapműve, amelyben a pesti egyetem tanára egybegyűjtötte a hazai egészségügy forrásait és orvosi törvényeit felbecsülhetetlen értékű forrásanyagot adva a kutatók kezébe. E forráskiadvány valóban ösztönző hatást gyakorolt az orvostörténelem iránt érdeklődőkre, sőt, a nagy jelentőségű lexikális munka nyomán egy egész nemzedék vállalta az egyébként nagyobb sikereket nem ígérő nehéz feladatot. Közülük is ki kell emelnünk Maizner János ( ), Kátai Gábor ( ), Hamary Dániel ( ), Molnár István ( ) nevét, akik egy-egy terület anyagát dolgozták fel (például járványtörténetet írtak meg, orvosi bibliográfiát készítettek, jeles hazai orvos-személyek munkásságát állították össze, de kísérletet tettek összefoglaló hazai orvostörténelem megírására is). Munkáik során pedig újabb és újabb adatokkal gazdagították a magyar orvosok életútjainak feltárását. Purjesz Zsigmond ( ), a pesti egyetem magántanára végül 1877-ben elkezdte három évtizedes szünet után az orvostörténelem oktatását, bár előadásait a szabadon választott tárgyak között tarthatta csak meg. A hatására jelentkező orvostörténészek, így Rózsay (Rosenfeld) József, Tihanyi (Tiegermann) Mór, Schachter Miksa stb. inkább egy-egy nagyobb korszak (például az ókori görög-római vagy a középkori medicina, Hippokratész, Galenos, Avicenna, illetve a zsidó orvosi ismeretek stb.) feldolgozására vállalkoztak, igaz, orvostörténészi tevékenységük csak szabad idejükben művelt munkálkodás volt, mindennapi tevékenységük az orvosi gyakorlat legkülönbözőbb területeire esett. Az egyre szélesedő orvostörténeti szakirodalom újból igényelte az összefoglaló jellegű magyar orvostörténelem megírását, ami nemcsak a hazai orvostársadalomnak és a külföldieknek mutatta volna be a magyar fejlődés vonalát, hanem az egyre inkább igényelt egyetemi orvostörténeti oktatás tankönyvévé is válhatott volna. Ezt az igényt indokolta az is, hogy a hazai orvostudomány hatalmas fejlődésen ment keresztül, hiszen a hazai orvosképzés már nemcsak hogy két helyen, Pesten és Kolozsváron folyt, hanem megsokszorozódott a magyar orvostársadalom. A magyar medicina európai szintre emelkedett, kiemelkedő egyéniségeinek tevékenysége európai hírnévnek örvendett, rohamosan fejlődött a betegellátás és gyógyítás intézményes rendszere, az orvos működjék bárhol is a társadalomban megbecsült személlyé vált. Nem véletlen, hogy a Magyar Orvosok és Természetvizsgálók évi vándorgyűlésén Poór Imre 100 arannyal díjazható pályadíjat ajánlott fel annak, aki megírja az orvostudomány magyarhonbeli fejlődésének történetét a legrégebbi időktől a mai napig című munkát. Igaz, a pályadíj odaítélése még váratott magára, hiszen azt csak 1896-ban kapta meg Demkó Kálmán középiskolai tanár A magyar orvosi rend története című könyvének elkészítéséért. Tény viszont, hogy a pályázatok során hiába próbálkozott a korabeli magyar orvostörténészi gárda majd mindegyik tagja, összefoglaló munkáik nem nyerték el a bírálók elismerését. A 20. század elején jelentkező ifjabb orvostörténész nemzedék magántanári előadások során ismerkedik meg az orvostörténelemmel, és főleg egy-egy szakterület fejlődését dolgozza fel. E nemzedék tagjai kísérletet tesznek ugyan egy újabb összefoglaló orvostörténelem megírására, de leginkább a speciális magyar vonatkozások, elsősorban az akkori orvosi közelmúlt kérdéseinek feltárására koncentrálnak. Közülük két jelentős egyéniség emelkedik ki: Győry Tibor ( ) Semmelweis-kutató, az orvostörténelem első hazai nyilvános és rendes egyetemi tanára, egyidőben a Népjóléti Minisztérium államtitkára, valamint Magyary-Kossa Gyula ( ), az orvostörténelem tárgyköréből a Magyar Tudományos Akadémia tagja, akinek 1929 és 1940 között megjelent négykötetes Magyar orvosi emlékek című munkája az egyik legfontosabb forrásgyűjteménye a hazai szakirodalomnak. Győry elévülhetetlen érdemeket szerzett a magyar orvosképzés feldolgozása területén, de az orvostörténelem majdnem minden problémájával foglalkozott. Tanítványaiból kerültek ki a két világháború közötti időszak kiemelkedő tudású orvostörténészei, akik számára az Orvosi Hetilap 1921-től jelentkező orvostörténeti rovata biztosított publikálási lehetőséget. Ez a gyakorlat született újjá, amikor a Horus rovat újra elindult, és a 3

8 Előszó kéthetente jelentkező mellékletben rövid témák, életutak kerültek publikálásra. Ugyanakkor majdnem mindegyik orvosi szaklap biztosított helyet orvostörténelmi tárgyú írások közlésére, gazdagodott az ilyen tárgyú könyvek kiadása is. A második világháborúval a hazai orvostörténelem művelésének igen jelentős korszaka zárult le, amelynek erényei és alapvetései hatással voltak a következő fél évszázad orvostörténeti kutatásaira. A második világháború után már más alapon kezdődött meg az orvostörténelem kutatása, új gyűjteményi rendszerek teremtődtek után mind a négy orvosi karon megszüntették az orvostörténelem magántanári rendszerét, az uralkodóvá váló új ideológia mentén szervezett orvosképzésben nem találtak helyet az orvostörténelemnek. Igaz, 1951-nem megalakult az Országos Orvostörténeti Könyvtár, amelyből 1964-ben kiformálódott a Semmelweis szülőházában létesített Orvostörténeti Múzeum, majd a kettő egyesítéséből 1968-ban megalakult az intézeti rendszerű, három gyűjteményt (múzeum, könyvtár és levéltár) egyesítő intézmény. Az Orvostörténeti Könyvtárban rendszeresített tudományos előadások lehetőséget nyújtottak arra, hogy a hazai orvostörténelem iránt érdeklődő kutatók ismét egymásra találhassanak. Belőlük formálódott ki előbb az egykori társasági életet szervező szakosztály, majd 1966-ban a Magyar Orvostörténelmi Társaság. Az Orvostörténeti Közlemények a szakterület számára tudományos publikációs lehetőségét biztosított, míg az Orvosi Hetilap Horus rovata továbbra is a tudományos ismeretterjesztés fóruma maradt. Ez utóbbit, amelynek jelentős részét az évfordulós közlések adták, és amelyet ugyan lehet lebecsülni, viszont igen nagy jelentőséggel rendelkezett és rendelkezik a hazai orvosi múlt, a kiemelkedő és jeles személyiségek életútjának, szakmai tevékenységének bemutatása terén. Ez jellemzi a többi orvosi szaklap orvostörténeti mellékleteit is, hiszen a fő feladat az, hogy az adott orvosi szakterület nagyságainak emléket állítsanak, illetve a közölt adatok útján segítséget nyújtsanak ahhoz, hogy egy-egy szakterület fejlődésképe világosabbá válhasson. Mindent összegezve megállapíthatjuk, hogy a hazai orvostörténetírásnak és orvosi társadalomkutatásnak már régóta nagy adóssága egy olyan lexikon megszerkesztése, amely önálló kötet keretében tűzi ki célul a jeles hazai vagy magyar földön működött orvosok szakmai tevékenységének rögzítését, életútjuk végigkísérését, legfontosabb irodalmi munkáiknak a felsorolását. Hadd tegyük azonnal hozzá, ilyen természetű munka esetében figyelmünket értelemszerűen ki kell terjeszteni a magyar határokon túl működött honfitársainkra, az egyetemes orvostudományt idegen földön gyarapító magyar orvosokra is. Orvoséletrajzi lexikon megszerkesztésére mint azt említettük volt már kezdeményezés, bár e tervek egyike sem valósult meg, viszont a 20. században napvilágra került életrajzi lexikonokban, általános lexikonok esetében szép számban szerepeltek (szerepelnek) orvosok. Az általános lexikonok esetében a kiválasztásnál felállított mérce azonban mindig más, mint a szakmai lexikonoknál, hiszen azokban egyszerre több szakterület kiválóságainak kell helyet biztosítani. Így azonban a legkiemelkedőbbek mellett gyakran nem kapnak helyet olyanok, akik tevékenysége esetleg nagyobb elismertséget kap szakmai körökben, mint általánosan. E gondolat segítette ennek az orvosi életrajzi lexikonnak az előkészítését, amelybe a bekerülésnek kissé tágabb kereteket biztosítottunk. Helyet kaptak azok is, akik szakmai munkákat adtak ki, jelentős szerepet játszottak az orvostársadalomban, az orvosképzésben, nevükhöz felismerések tapadnak stb. De olyanok is, akik a hazai vagy külföldi orvosképzésben, betegellátásban játszottak szerepet, illetve más területen értek el eredményeket (szépirodalom, képzőművészet, sport, közigazgatás, politika stb.) A kötetben közel kétezer név szerepel, a gyűjtés a középkortól indul, és az ezredfordulóval záródik. Figyelme kiterjed a határokon kívülre is, az előbbi szempontokat figyelembe véve. Általában használja a lexikonok rövidítési rendszerét, a szócikkeknél előbb a tanulmányokat, a szakmai életút állomásait, tudományos és általános vonatkozásokat mutatja be, majd szakmai értékelést ad. Végül az adott személy kiemelkedő munkásságának bibliográfiáját rögzíti, illetve a rá vonatkozó irodalmat nevezi meg. Természetesen az egyes életrajzok eltérnek terjedelmükben, hiszen az adott személy tevékenységének a jelentősége szerint változhatnak a keretek, illetve számszerűségükben az irodalmi hivatkozások. Ilyen jellegű munka magyar nyelven eddig még nem jelent meg. Ebből fakadnak erényei és hibái is. Legfőbb erényét abban látjuk, hogy úttörő vállalkozásként először próbálja összegyűjteni a hazai orvostudomány és orvoslás minden jelentős személyiségének az életrajzát, széleskörű forrásanyagra támaszkodva, a szakmai eredmények lehetőleg minél részletesebb ismertetésével, adatgazdagon, egységes szerkezetű szócikkekben. 4

9 Előszó A tudományos publikációk közül elsősorban a könyv alakban megjelent monográfikus munkákat igyekeztünk felvenni, néhány esetben azonban jelentősebbek vélt folyóiratcikkek címeit is beillesztettük a szócikkek anyagába, kerültük azonban az esetismertetéseket. Ugyanakkor szerepelnek anyagában a rokon területek kiválóságai is, akik sokszor orvosok voltak, de nem kimondottan emberorvosok -ként működtek (állatorvosok, orvosi biológusok, gyógyszerkutatók, gyógyszerészek stb.). Megjegyezzük, hogy az egyes életrajzi cikkek megírásánál, különösen ami a korábbi századokat illeti, a szerző jelentős mértékben levéltári forrásokra is támaszkodott. Ami a hibákat illeti, az vélhetően e kötet elsőszülött jellegéből fakad, hiszen mint kezdeti próbálkozás egész egyszerűen a megkezdést terhelő akadályok okán nem lehet sem véglegesen kiérlelt és kiegyenlített, sem anyagában teljes. Azonban közreadásával egyrészt végre megtörhet a jég, kézbe vehető immár a magyar orvostörténet alapjául szolgáló lexikonszempontú adatbázis. Másrészt ez az első kiadás a műfaj természetéből fakadóan lehetővé teszi az újabb javított kiadások sorának megkezdését, a kimaradt életrajzok beiktatását, a szócikkek anyagának a kiegészítését, a bibliográfiák teljessé tételét. Budapest, január Kapronczay Károly 5

10 2. fejezet - KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS A kötet szerzője szeretné hálás köszönetét kifejezni mindazoknak, akik e kötet létrejöttéhez segítséget adtak, végleges megformálásában közreműködtek. Mindenekelőtt Tóth Magda lektor nevét kell említenem, aki közel egyéves lankadatlan munkával teljesítette ki a lexikon alapanyagát. Hasonlóképpen értékes segítséget nyújtott Kapronczay Katalin az anyaggyűjtésben, Somorjai Ferencné a képanyag összeállításában (mindketten a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Levéltár munkatársai), Molnár László ugyancsak a képanyag összeállításában (Semmelweis Egyetem), B. Wallner Erika, aki a kötet belső arculatát alkotta meg, valamint Biernaczky Szilárd szerkesztő. Ez a könyvvé formált orvostörténeti adatbázis nem jöhetett volna létre közreműködésük nélkül. Illesse köszönet valamennyiüket. Budapest, december 10. (K. K.) 6

11 3. fejezet - MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI 1. A Abonyi József (Sárközújlak, márc. 19. Bp., szept. 13.) orvos, fogorvos ban szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon, az egyetemhez tartozó fogászati intézményekben dolgozott. Érzéstelenítéssel, protetikával foglalkozott. A m. nyelvű fogorvosi irodalom megteremtője. Számos műszert szerkesztett. Fm.: A fogászat és műtéteinek rövid kézikönyve (Bp., 1898); Compendium der Zahnheilkunde (Wien, 1899) Irod.: Huszár Gy.: A magyar fogászat története (Bp., 1965). Adler Péter (Makó, jún. 25. Debrecen, aug. 3.) fogorvos, szájsebész, egy. tanár, az orvostud. doktora (1957) ben Bécsben szerezte orvosi oklevelét, ban a bécsi élettani int. munkatársa, ban a bécsi Polyklinikán fogorvos, ben a szentesi kórház sebésze, ben munkaszolgálatos től a debreceni orvosi karon, majd 1951-től a DOTE sztomatológai klinikáján fogorvos, tanársegéd, adjunktus, docens, 1946-ban magántanár, 1953-tól ny. r. tanár, tanszékvezető, a sztomatológiai klinika igazgatója. Kutatási területe a fogszuvasodás epidemiológiája és a fluorion szuvasodást gátló hatásának vizsgálata ban a Fogorvosi Szemle főszerkesztője. Közleményeinek száma 350. Fm.: Über die Beziehungen zwischen Zahnkaries und Fluoriden (Leipzig, 1950); Konzerváló fogászat (Záray E.-nel, Bp., 1952, 1961, 1968, 1972); Az emberi fogazat élettartama (Bp., 1964); A caries epidemiológiája a tejfogazatban (Bp., 1965); A fluor hatása az emberi fogazatra (Bp., 1967); Stomatológia (Bp., 1970, 1974); Cariologia és endodontia. Konzerváló fogászat (Záray E.-nel, Bánóczy Jolánnal, Bp., 1978, 1994) Irod.: A. P. (Fogorv. Szle, 1984). Adler Sándor (Bp., okt. 24. Bp., ápr. 28. ) orvos, sebész ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon ben a Rókus Kórház sebésze, az I. vh. alatt katonaorvos, ben a Margit Kórház sebésze, 1932-től az Izr. Hitközség Kórházának rendelői sebész főorvosa, 1945-től oszt. vez. főorvos. Kezdetben a lábszárfekély és a visszértágulás sebészeti kezelésével foglalkozott, majd a sympatectomia és a vagatomia kérdései kerültek tudományos érdeklődése középpontjába. Később az urológiai sebészet kísérletes és gyakorlati műtéti megoldásai terén szerzett kimagasló érdemeket. Fm.: A Cholecycstectonia utáni drainezésről (Gyógyászat, 1931); Neues Verfahren zur Operationen (Zentralblatt. f. Chirurgie, 1931); Die Heilbarkeit des durch Leberruptur entstandenen schweren Nierenleidens in Tierexperimenten (Zentralblatt f. Chir., 1937, no. 3., magyarul: Gyógyászat, 1937); Vesekörüli tályogokról (Urol. Szle, 1930, 3-4. sz.) Irod.: A. S. (Orv. Hetil., 1950, 24. sz.); Szállási Á.: A. K. S. (Orv. Hetil., 1975). Adliczer Antal (?, jún. 7. Alexandria, aug. 4.) orvos, honvédorvos, 1846-ban szerezte meg orvosi oklevelét a bécsi egy. orvosi karán ban a bécsi Közkórház orvosa, 1848 tavaszán hazatért, belépett a honvédorvosi karba, a délvidéki harcokban vett részt aug. végén török földre menekült, az isztambuli magyar kolónia orvosa, az angol követség időnkénti orvosa volt ben belépett az itáliai Magyar Légióba, főhadnagyként orvosi szolgálatot fejtett ki. A légió feloszlása után Egyiptomba távozott. Irod.: Kapronczay K.: Az évi szabadságharc volt honvédorvosainak sorsa török földön (Honvédorvos, 1979, 3-4. sz.). Agnethler Mihály Gottlieb (Nagyszeben, jún. 10. Helmstädt, jan. 15.) orvosdoktor, bölcsész től Halléban tanult, 1750-ben a bölcselet tudora, 1751-ben pedig orvosdoktor lett. A császári Természettudományi Társaság tagjává választották, meghívták a helmstädti egyetemre az ékesszólás, régészet és költészet tanárának, de néhány hét múlva elhunyt. Orvosi és botanikai művek mellett numizmatikai, retorikai és verstani munkákat írt. Fm.: Medicus romanus servus, sexaginta solidis aestimatum (Halle, 1746); Caroli Linnaei Systema Naturae (Halle, 1747) Caroli Linnaei Fundamenta Botanica (Halle, 1747); Caroli Linnaei Bibliotheca Botanica (Halle, 1747); Caroli Linnaei Classes Plantarum (Halle, 1747); Steph. Blancardi Lexicon Medicum (Halle, 1748); Dissertatio solemnis de luoro (Halle, 1751) Irod.: Szinnyei J.: Magyar írók élete és munkái (Bp., 1910); Szabó M. Szögi L.: Erdélyi peregrinusok (Marosvásárhely, 1998). Ajkay Zoltán, Ajkai (Pápa, febr. 10. Ostffyasszonyfa, aug.) orvos, katonaorvos, honvédtábornok ben szerzett oklevelet a bp.-i orvosi karon ben belklinikai és magánorvos, 1899-ben hivatásos honvédorvosi tiszti állományba került, ben a kassai 9. honvéd gyalogezred főorvos, 1902-ben ezredorvos, a budapesti honvéd helyőrségi kórház bakteriológiai és kórvegytani osztály vezetője ( ). Elsőként végzett sérvműtéteket a katonai kórházban tól a gyulai 2. honvédezred főorvosa, a budapesti 7

12 honvédség orvosi iskolai tanára, 1915-ben törzsorvos, az I. vh. alatt hadtestvezető orvos ben létrehozta a honvédség egészségügyeivel foglalkozó Eü.-i Tanácsot ig a budapesti 2. sz. Honvéd Kórház parancsnoka, a kórház igazgatója ban a honvédorvosi tisztikar főnöke. Vezértörzsorvosként vonult nyugdíjba. A II. vh. után megfosztották vagyonától, visszavonultan élt Ostffyasszonyfán. Versei a fővárosi lapokban, az Ország Világban ( ), szatirikus írásai az Urambátyám című élclapban, tudományos dolgozatai a Gyógyászatban ( ), a Magyar Katonai Közleményekben (1913-tól) és a Magyar Katonai Szemlében (1930-tól) jelentek meg. Fm: A vízellátás a harcmezőn (Bp., 1913); Hogyan védekezzünk a harctéren a járványok ellen? (M. Katonai Szle, 1931); A honvédorvosi kar tudományos továbbképzése (M. Katonai Szle, 1932); Alkoholizálják-e a katonaságot és a csendőrséget? (M. Katonai Szle, 1933). Ajtai Kovács Sándor (Kolozsvár, márc. 23. Abony, jún. 4.) orvos, egy. tanár ban a pesti orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét, ben a pesti kórbonctani int.-ben dolgozott, 1872-től Kolozsvárott az ált. kórtan és gyógytan rk. tanára tól ny. r. tanár, 1874-től a törvényszéki orvostan ny. r. tanára ben az egy. rektora, ben a bp.-i orvosi karon a törvényszéki orvostan ny. r. tanára., ben az egyetem rektora. A Hauszmann Alajos tervezte új törvényszéki orvostani int. épülete az ő instrukciói szerint készült el 1890-ben. Fm.: Vizsgálatok az ízületi belhártya szövettanának köréből (Orv. Hetil., 1872); Az ízlésszervek szövettanához (Orv. Hetil., 1872) Irod.: A. K. S. (Orv. Hetil., 1917, 30. sz. ); Szállási Á.: A. K. S. (Orv. Hetil., 1975). Alapy Henrik; 1868-ig Halpera (Nyírbogdány, szept. 23. Bp., ápr. 6., más források szerint márc. 31.) orvos, 1883-ban szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon tól a Zsidó Kórházban sebész, 1897-ben a Bródy Gyermekkórházban, 1911-től a Zsidó Kórházban sebész főorvos, 1925-től a kórház igazgatója ben c. rk. tanár a húgyszervek sebészete tárgykörben tól az Orsz. Orvosszövetség alelnöke. Urológiai sebészettel, daganatos betegségekkel foglalkozott. Publikációi az Orv. Hetil.-ban és a Zentralblatt der Krankheiten der Harnorgane c. szaklapban jelentek meg. Irod.: A. H. (Orvosok Lapja, 1945, 24. sz.). Albrich Konrád (Nagyszeben, jún. 17. München, febr. 1.) orvos, szemész, egy. tanár. Orvosi oklevelét 1912-ben a bp.-i orvosi karon szerezte meg ben hivatásos katonaorvos, az I. vh. alatt kötetlen harctéri szolgálatot teljesített, magas katonai kitüntetésekkel rendelkezett től a pozsonyi, majd pécsi Erzsébet Tudományegy. szemészeti klinikáján tanársegéd, 1923-ban magántanár, 1928-ban rk. tanár, ben a szemészet ny. r. tanára ben Svájcban telepedett el, 1950-től az NSZK-ban élt, Münchenben magánorvos. Fm.: A szembetegségek és szemtünetek összefüggése a szervezet egyéb betegségeivel (Bp., 1929); Klinikai szemészeti előadások Boros Bélával (Pécs, 1943) Irod.: Emlékkönyv A. K. prof. tanári működésének 10. évfordulója alkalmából. (Pécs, 1940). Alexander Béla (Késmárk, máj. 31. Bp., jan. 15.) orvos, röntgenológus ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon ban Késmárkon magánorvos, 1907-től az egy. központi röntgen-laboratóriumának a vezetője, 1909-ben a radiológia magántanára, első előadója az orvosi karon, ben rk. tanár. Röntgendiagnosztikával foglalkozott, elsősorban a magzati fejlődést tanulmányozta. Az általa kidolgozott relieftechnikát az egész világon alkalmazzák ben emlékérmet neveztek el róla. A bp.-i radiolog. int től az ő nevét viseli. Fm.: Die Untersuchungen die Nieren und der Harnwege mit x- Strahlen (Leipzig, 1912); A magzati csontosodások syphilises változása... (Bp., 1914) Irod.: Zétény Gy.: A magyar radiológia úttörője (M. Radiol., 1954, 1. sz.); Bugyi B.: Az A.-féle plasztikus reliefszerű röntgenképekről (Orv. Hetil., 1959); Zsebők Z.: A. B. (in: Réti E. szerk.: A magyar orvosi iskola mesterei, Bp., 1969): Bugyi B.: A magyar radiológia története (Bp., 1974). Alexander Ferenc Gábor (Franz Gabriel) (Budapest, jan. 22. Palm Springer, USA, márc. 8.), orvos, pszichiáter, egy. tanár. Alexander Bernát fia. A göttingeni egy.-men szerzett orvosi oklevelet (1914), ban a bp.-i tudományegy. közegészségtani int.-nek gyakornoka ben Bécsben telepedett le, majd 1920-ban Berlinbe költözött, ahol a pszichoanalitikai int. munkatársa lett től az USA-ban élt, ban a chicagói pszichoanalitikai int., valamint a Los Angeles-i Mount Sinai Kórház pszichiátriai és pszichológiai osztályának a vezetője, igazgatója, a dél-karolinai egyetem pszichiátriai professzora ( ). Pszichoszomatikus megbetegedésekkel és azok terápiás lehetőségeivel foglalkozott. Fm: A narkózis hatása az agy gázcseréjére (Bp., 1913, németül: Berlin, 1913); Psychoanalise der Gesamtpersönlichkeit (Leipzig Wien Zürich, 1927); Der Verrecher und sein Richter. Ein psychoanalitischer Einblick in der Welt... (Wien, 1929); Rotts of Crime (New York London, 1942); Fundamentals of Psychoanalysis (New York, 1948); Studies in Psychosomatic Medicine (New York, 1948); Psychoanalisis and Psychoterapy (London, 1957); The Western Mind in Transition (New York, 1960); The History of Psychiatry (New York, 1966); Psychosomatische Medizin: Grundlagen und Adwendungsgebiete (Berlin, 1971). 8

13 Alföldy Jenő (Erzsébetváros, Erdély, jún. 18. Bp., nov. 20.) orvos, fül-orr-gégész, orvostörténész, egy. tanár, az orvostud. doktora (1967) ban a bp.-i orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét, ben a bp.-i fülészeti klinikán tanársegéd, 1934-ban a Poliklinikán fülész, 1942-től főorvos től Pécsen a POTE fül-orr-gégeklinikán tszv. egy. tanár ben a M. Fül-Orr-Gége Egyesület elnöke, 1976-ban Kiváló orvos kitüntetést kap, ben a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Levéltár tud. szaktanácsadója. Elsősorban a fülészet, a fülészeti bakteriológia, a daganatkérdés, a transzplantáció, a faringológia, a laringológia, az otológia és a plasztikai sebészet kérdéseivel foglalkozott. A gyors légcsőmetszés elvégzésére 1935-ben műszert szerkesztett, eljárást dolgozott ki az arcidegbénulás diagnózisának tökéletesítésére. Ő írta le a peritonsillitis detrituosa kórképét. Jeles hallásjavító sebész. Fm.: Hármas egység a művészi sebészetben (Bp., 1948); A gyors légcsőmetszés problémái. Új coniotomiás készülék (Orv. Hetil., 1959); Tracheotomia (Potondi A.-sal, Bp. 1973); A magyar és a nemzetközi fül-orr-gégegyógyászat története (M. Fülészet, ). Irod.: B. G.: A. J. (Orvostört. Közlem., 1981). Alföldy Pál (Budapest, jan. 16. Budapest, nov. 4.) biológus, a biológiai tud. kandidátusa (1982), a magyar szervátültetési program egyik kidolgozója. Biológusi oklevelét 1962-ben szerezte az ELTE TTK-án ban a pest megyei KÖJÁL biológusa, majd a SOTE radiológiai int. tanársegéde, ahol immunszupresszív gyógyszerek immunválaszra gyakorolt hatásával foglalkozott ben az Orsz. Hematológiai Int. tudományos munkatársa ben Innsbruckban, 1972-ben Angliában, ben Németországban ösztöndíjas. Közleményei az Orv. Hetil.-ban, a Folia Biologicaban, az Orvostudományban, a Parasitologica Hungaricaban, a Kísérletes Orvostudományban jelentek meg. Alföldy Zoltán (Alsófernezely, jan. 27. Budapest, okt. 16.) orvos, mikrobiológus, egy. tanár, az orvostud. kandidátusa (1952), Kossuth-díjas (1962) ban szerzett orvosi oklevelet a debreceni Tisza István Tudományegy.-en. Előbb belgyógyászati tanársegéd a debreceni belklinikán ( ), majd az Orsz. Közeü. Int. adjunktusa ( ). Ennek bakterológiai osztályvezetője ( ) ben a SOTE mikrobiológiai int.-nek igazgatója, a mikrobiológia magántanára. A fertőtlenítőszerek mechanizmusával, a járványszerűen fellépő leptospirosisszal foglalkozott, meghatározta a leptospira törzsek hazánkban előforduló típusait. Jelentősek orvos- és biológiatörténeti kutatásai. Az ETT titkára ( ), elnöke ( ). Munkái az Orv. Hetil.-ban, a Népegészségügyben, az Acta Urologicában, a Gyógyszerészet-tudományi Értesítőben, az Acta Mikrcobiologicában és a Therapia Hungaricában jelentek meg. Fm: Laboratóriumi asszisztensek kézikönyve (Bp., 1954); Orvosi mikrobiológia (társszerzőkkel, Bp., 1960, 1963); Hőgyes Endre élete és munkássága (Bp., 1962); Orvosi mikrobiológia és immunitástan (Bp., 1967, 1969, 1973); Mikrobiológia (Bp., 1974, 1978). Allodiatoris Irma (Arad, febr. 1. Bp márc., 7.) antropológus, tudománytörténész, bibliográfus ben szerezte meg természetrajz földrajz szakos tanári oklevelét a bp.-i tudományegy.-en, 1937-ben doktorált ben az Antropológiai Int.-ben, ben az MNM Állattárának könyvtárában dolgozott, 1945-től a Természettud.-i Múzeum tudománytörténeti gyűjteményét vezette. Az antropológia és az állattan hazai történetének kiemelkedő kutatója, nemzetközileg elismert bibliográfusa, jeles ismeretterjesztő. Fm.: Adatok az Árpád-kori alföldi magyarság antropológiájához (Bp., 1937); A Kárpát-medence antropológiai bibliográfiája (Bp., 1958). Almási Klára (Bp., dec. 11. Bp., okt. 15.) orvos, ideggyógyász, az orvostud. kandidátusa (1975) ban szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvostud. egy.-en tól az Orsz. Ideg- és Elmegyógyint. munkatársa ben adjunktus, ben főorvos. Több tudományos közleménye jelent meg a pszichiátria tárgykörében. Fm.: A serumlipidek, a serum-fehérjék és a liquor-lipidek változásának vizsgálata a delirium tremensben (Bp., 1975). Almássy György (Debrecen, máj. 23. Orosháza, szept. 17.) orvos, radiológus ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon ban a debreceni gyermekgyógyászati, ban uo. a sebészeti klinikán radiológus, ben röntgen-főorvos Nyíregyházán a megyei kórházban. A gyomor röntgenvizsgálatának módszertanával foglalkozott, új vizsgálati eljárást dolgozott ki.. Irod.: Jóna G.: In memoriam dr. A. Gy. (M. Radiol., 1967, 6. sz.). Ambrózy György, sédeni (Bp., jún. 3. Bp., márc. 29.) orvos, ideg- és elmegyógyász, az orvostud. kandidátusa (1973), c. egy. tanár ben szerezte meg orvosi oklevelét a BOTE-en ben a Orsz. Ideg- és Elmegyógy. Int. munkatársa, 1957-től a bp.-i ideg- és elmeklinika munkatársa, 1977-től a Főv. István Kórház főorvosa ban a M. Ideg- és Elmeorv. Társaság titkára, ben főtitkára tól az Eü. Min. kollégiumának tagja, 1981-ben c. egy. tanár. Elsősorban az idegrendszer daganatos betegségeivel, a rosszindulatú elváltozások ideggyógyászati szövődményeivel, valamint a cerebrovaszkuláris megbetegedések 9

14 diagnosztikájával foglalkozott. Fm.: Az idegrendszer daganatos betegségei (in: Eckhardt S. szerk.: Klinikai onkológia, Bp., 1977). Ander Zoltán (Déva, szept. 21 Marosvásárhely, nov. 28.), orvos, egy. tanár. Orvosi oklevelét 1941-ben szerezte Kolozsváron, az orvostud. doktora (Románia, 1961) ben a kolozsvári kórbonctani és törvényszéki orvostani int. munkatársa, ban a kolozsvári Diakonissza Kórház laboratóriumi főorvosa ban a marosvásárhelyi egy. törvényszéki orvostani tanszékének a vezetője, egy. tanár. Rektorhelyettes ( ), rektor ( ), a Legfőbb Törvényszéki Orvosi Bizottság ( ) tagja, a román Vöröskereszt alelnöke ( ), az Erdélyi Múzeumi Egyesület tagja (1990-től). Az Orvosi Érdemrend III. fokozatának tulajdonosa (1976). Fm: Törvényszéki orvostan (Marosvásárhely, 1952, 1954); Toxikológiai jegyzet (Balogh É.-val., Marosvásárhely, 1959); Elemente de deontologie medicală (Bukarest, 1965); Medicina legale (Marosvásárhely, 1966); Istoria medicinii universale (Bukarest, 1970); Mi az igazság az alkoholról? (Marosvásárhely, 1973); Ember és egészség (Kolozsvár, 1986); Elemente de sexologie umană (Marosvásárhely, 1990); Vademecum sexualis (Kolozsvár, 1992). Andik István (Kővágószőllős, nov. 20. Pécs, jan. 25.) orvos, egy. tanár, az orvostud. kandidátusa (1956) ben végzett a pécsi Erzsébet Tudományegy. orvosi karán től uo. az I. sz. belklinika munkatársa, 1954-ben docens, 1970-ben egy. tanár, klinikai igazgató. Munkaegészségtannal foglalkozott. Számos tudományos közleményt jelentetett meg. Fm.: Az ingerképzés és vezetés (Donhoffer Sz.: Kórélettan c. könyvének önálló fejezete, Bp., 1957) Irod.: Donhoffer Sz.: A. I. (Orv. Hetil., 1977, 118. sz.). Andrád Sámuel, barátosi (Ikefalva, Háromszék m., 1751 Sepsiszentgyörgy, aug. 31.) orvos, író ben Bécsben szerezte meg orvosi oklevelét, ben Bécsben, 1786-tól Sepsiszentgyörgyön gyakorló orvos. Alkalmi verseket írt, anekdotákat gyűjtött. Fm.: Legelső virágos kert (Bécs, 1793); Elmés és mulatságos rövid anekdoták, (I II. köt., Bécs, ); A magyar szólásnak módjáról (Bécs, 1791); A magyar Demokritosz életének délig való része (Bécs, 1791) Irod.: Balogh I.: A. S. (Sepsiszentgyörgy, 1907); Péterffy Ida: Horváth Sámuel és A. S. (Irod. Tört. Közl., 1984). Andrásofszky Tibor (Kolozsvár, júl. 31. Marosvásárhely, máj. 27.) orvos, szakíró, egy. tanár ban Kolozsvárott szerezte meg orvosi oklevelét, a II. vh. alatt katonaorvos, 1945-től városi orvos Kolozsvárott, 1949-től a marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Int. idegsebésze, 1945-től docens, 1959-től ny. r. tanár, ben rektor, ben a Revista Medicală főszerkesztője. Fm.: Idegkórtan (Bukarest, 1958). Andriska Viktor (Bp., dec. 10. Bp., júl. 26.) gyógyszerész, orvos ben gyógyszerdoktori, 1921-ben orvosi oklevelet szerzett a bp.-i tudományegy. orvosi karán ben magán-, 1932-ben c. ny. rk. tanár az egészségtani vizsgáló módszerek c. tárgykörből tól a OKI munkatársa, 1930-tól tisztiorvos. Élelmiszer-higiénével, település- és iskolaegészségüggyel, eü.-i rendészettel, járványtannal, bakteriológiával foglalkozott. Irod.: Vitéz I.: A. V. (Gyógyszerészet, 1961, 10. sz.); Zboray B.: Dr. A. V. (Gyógyászat, 1989). Angyal András (Erdély, Boston, jún. 4.) orvos, pszichológus ben Bécsben pszichológusi és doktori oklevelet, 1932-ben a torinói orvosi karon orvosi oklevelet szerzett ben a Rockefeller Intézetben egyéniségpszichológiai, ben a worcesteri állami kórházban skizofréniai kutatásokat végzett től magánpraxist folytatott. A test és a lélek egységén alapuló pszichológia és pszichoterápia egyik kiemelkedő kutatója. Fm.: Neurosis and Treatment.. A Holistic Theory (New York London Sydney, 1965); Foundations for a Science of Personality (Boston, 1971). Antal Géza (Nagyenyed, Bp., dec. 20.) sebész, az MTA 1ev. Tagja (1889), Szentágothai János anyai nagyapja ben orvosi-, 1871-ben sebészdoktori és szülészmesteri oklevelet szerzett a pesti orvosi karon tól sebész a I. sz. sebészeti klinikán, 1876-ban magán-, 1883-ban c. rk. tanár a férfi és női ivarszervek bántalmai c. tárgykörből tól a Rókus Kórház sebésze, 1888-tól főorvos. A hazai urológia első nagy egyénisége, 1889-ben az Orv. Hetil. szerkesztője (Hőgyes E.-vel), állandó munkatársa több német nyelvű orvosi szaklapnak. Fm.: Az elvérzésről (Bp., 1883); Húgyszervi bántalmaknak sebészi kór- és gyógytana (Bp., 1888, németül, Stuttgart, 1888) Irod.: Hőgyes E.: Emlékbeszéd Török József és A. G. akad. tagokról (Bp., 1899). Antal János, 1890-ig Singer (Győr, júl. 13.?, 1945.) orvos, fogorvos ben a bécsi orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét ban a bp.-i egy. gyógyszertani int.-ben dolgozott, 1896-tól a fogklinikán tanársegéd, 1908-tól főorvos (fogorvos) a budai Irgalmas Kórházban ban magántanár a fogászati kór- és gyógytan tárgykörből. A fogászati műtéttanon kívül a foszformérgezés ellenszerének kikísérletezésével foglalkozott. Fm.: Kísérletes adatok az acut phosphormérgezés kezeléséhez (Bp., 1891); 10

15 Újabb gyógyszerek a stomatológiában (Bp., 1893); Útmutatás a foghúzásban (Bp., 1902); A fogtechnikusügy rendezéséről (Bp., 1920) Irod.: Huszár Gy.: Emlékezés A. J.-ra (Fogorv. Szle, 1969). Antoni Ferenc (Budapest, febr. 23. Budapest, okt. 8.) orvos, biológus, biokémikus, a biológiai tud. kandidátusa (1961), doktora (1970), az MTA tagja (lev. 1976, r. 1985) ban szerzett orvosi oklevelet a BOTE-en ben a BOTE biokémiai int.-ben gyakornok, tanársegéd, adjunktus, ban az Orsz. Sugárbiológiai Int. biokémiai osztályának vezetője, ig. h.-e ben ben a bécsi Nemzetk. Atomenergiai Ügynökség radiobiológiai munkatársa, ben a SOTE biokémiai int.-nek a vezetője, egy. tanár ban rektorhelyettes, ban rektor. Kutatási területe elsősorban az immunfolyamatokban végbemenő biokémiai szabályozás problémáira terjedt ki. Ezenkívül a gyógyszerek és gyógyászati segédeszközök sugársterilizálásával, annak szabványosításával foglalkozott, a lézer hazai alkalmazásának egyik orvosi kezdeményezője. Fm: Az ionizáló sugárzás biológiai hatása és annak ipari alkalmazása (Bp., 1968); Manual of Radiation Hematology (Bécs, 1968); A könnymirigy és a könny (Bp., 1972); Szemléltető biokémia (Bp., 1972); Az immunrendszer biokémiája (akad. Székfogl., Orvostud., 1977, 3-4. sz.); Képlet-folyamat-ábragyűjtemény 1-7. (Bp., 1984); Orvosi kémia (Bp., 1985); A szénhidrátbevitel helyzete, problémái és perspektívái Magyarországon (Bp., 1989); A pajzsmirigyműködés élettani alapjai (Bp., 1991); Biokémia (I II. köt., Bp., ). Apáthy István (Pest, jan. 4. Szeged, szept. 27.) orvos, zoológus, egy. tanár, az MTA lev. tagja (1988) ben végzett a bp.-i tudományegy. orvosi karán ben a nápolyi nemzetközi zoológiai állomáson m. állami ösztöndíjas ben a bp.-i egy.-en az állattan magántanára től a kolozsvári egy. orvosi karán az állattan és az összehasonlító bonctan ny. rk. tanára, ben ny. r. tanára től az általa alapított Állattani Int. igazgatója , , valamint ben a természettud. kar dékánja, ben rektor okt. dec. között a Kolozsvári Nemzeti Tanács elnöke, dec. és jan. között Kelet-Magyarország főkormánybiztosa, amiért a románok letartóztatták, halálra ítélték, majd ítéletét 15 év börtönre változtatták ban kegyelemmel szabadult, Magyarországra települt től a szegedi (volt kolozsvári) egyetemen az állattan ny. r. tanára től a Belga Királyi Orvosi Akadémia tagja, 1919-től a Magyarországi Symbolikus Nagypáholy h. nagymestere. Összehasonlító idegszövettannal, az idegek finomabb szerkezetével foglalkozott. Róla nevezték el az ingerületvezetés kontinuitásának tanát. Kísérletet tett a férgek besorolására. Számos mikrotechnikai vizsgálati módszer kidolgozása fűződik a nevéhez. Széleskörű társadalomtudományi publicisztikai tevékenységet fejtett ki. Fm.: A sima izomzat gyarapodása és pótlódása (Bp., 1885); Tanulmány a Najadeák szövettanáról (Bp., 1885); A piócafélék külső alaktanáról (Bp., 1889); Bevezetés a rendszeres állattanba (Kolozsvár, 1890); Az izom- és idegrostok fibrilliumairól (Kolozsvár, 1891); Die Mikrotechnik der tierischen Morphologie (I II. köt, Berlin Braunschweig, 1896); Magántulajdon, csere és társadalmi élet az állatvilágban (Kolozsvár, 1908); A darwinizmus bírálata és a társadalomtan (Kolozsvár, 1908); A szocializmus az emberi továbbfejlődés szempontjából (Bp., 1913); Fajegészségtan és fajegészségügy (Bp., 1914) Irod.: Benediczky I.: A. I. tudós és hazafi (Bp., 1995). Arady Kálmán (Szentes, szept. 5. Bp., nov. 13.) orvos, művészettörténész ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. Kórházi, majd magánorvosi gyakorlatot folytatott, 1945 után körzeti orvos. Orvosi hivatása mellett képzőművészettel elsősorban grafikával is foglalkozott, jeles welipriszkészítő ben Lyka Károllyal együtt megalapította a M. Exlibris Gyűjtők és Grafikabarátok Egyesületét, amely 1937-től kiadta a Kisgrafika c. folyóiratot ben a bp.-i bölcsészettud. karon művészettörténetből doktori fokozatot szerzett. Több kéziratos munkájáról tudunk. Fm.: Exlibrisadatok a XIX. századi olvasótársaságok és kölcsönkönyvtárak történetéhez. (Bp., 1962) Irod.: Kozocsa S.: A. K. (M. Könyvszemle, 1965, 2. sz.); A. K. (Orv. Hetil., 1965, 4 sz.). Arányi Lajos, Lóstajner (Komárom, máj. 29. Nagymaros, júl. 28.) orvos, pedagógus, egy. tanár, az MTA 1ev. tagja (1858) ben a bécsi orvosi karon szerezte meg orvosi diplomáját, tanulmányai befejezését megelőzően két évet a bécsi kórbonctani int.-ben töltött ben a pesti belklinikán gyakornok, ben tanulmányúton volt Bécsben és Padovában től a bp.-i anatómiai int.-ben dolgozott, 1844-ben a kórbonctan első rk. tanára és előadója a pesti egyetemen. Részt vett a szabadságharcban, utána a saját költségén alapított (1854) intézet igazgatója, és ban ny. r. tanár. Az első m. kórbonctani tankönyv szerzője, több szakszó megalkotója, az elsősegélynyújtás szorgalmazója. Patológusként elsősorban a narkózis, az ödéma, a szívműködés és a fulladásos halál problémáit kutatta. Régészettel, műemlékvédelemmel is foglalkozott. Történeti helyekről, várakról vázlatokat, vízfestményeket készített ben megszervezte a Vajdahunyad vára restaurálását, nevéhez fűződik a műemlék táblák alkalmazása. Fm.: Orvostudori értekezés a pokolvarról (Bp., 1845); Memoranda der pathologischen Anatomie (Pest, 1855); A bonctani rajzok hasznáról és kellékeiről (Akad. Ért., 1860); A kórbonctan elemei (Pest, 1864); Orvosgyakorlási tanulmányok a mellűr zsigereinek táj- és leíró bonctana köréből (Buda, 1865); Vajda-Hunyad vára (Pest, 1867) Irod.: Magyary-Kossa Gy.: Magyar orvosi emlékek (I. köt., Bp., 1929); Győry T.: Az orvostudományi kar története 11

16 (Bp., 1936); Kárpáti E.: A. L. és a műemlékvédelem (Orv. Hetil., 1965, 20. sz.); Lambrecht M.: A kórbonctan hazai iskolái (in: Tanulmányok és arcképek a magyar medicina múltjából, Bp., 1988); Honti J.: A. J. (Orv. Hetil., 1994). Arányi Sándor (Szolnok, ápr. 7. Bp., júl. 12.) orvos, katonaorvos, orvosezredes ban a bp.-i orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét, ben uo. az I. sz. női klinikán tanársegéd, 1936-tól adjunktus től a bp.-i Honvéd Kórház női osztályán főorvos. A II. vh. alatt egészségügyi oszlopparancsnok, 1941-től Kálló Ferenc esperes és Sólyom László vezérkari százados antifasiszta szervezkedésének tagja, nov. 25-én a németek letartóztatták, a Margit körúton, majd Sopronkőhidán raboskodott, de terhelő iratok hiányában szabadon engedték. Orosz fogságba esett, ahonnan Dalnoki Miklós Béla miniszterelnök közbelépésére elengedték máj.-tól a HM helyettes főcsoportfőnöke, 1946-tól ezredes ápr. 13-án letartoztatták, Sólyom László tábornok perében ő volt a 12-ed rendű vádlott. Előbb halálra, majd életfogytiglanra ítélték. Vácott és a Gyűjtőfogházban raboskodott ben szabadlábra helyezték, rehabilitálták től Csongrád város szülész főorvosa volt. Fm.: Két akasztófa árnyékában (Szeged, 1989) Irod.: Kubinyi F.: Ketrecbe engem zártak (Bp., 1989). Arató Emil, Grünberger (Lugos, nov. 17. Bp ápr. 30.) orvos, sportorvos, szociáldemokrata politikus. Orvosi oklevelét 1918-ban szerezte meg a bp.-i orvosi karon től vett részt a MSZDP szervezeteiben, különböző helyi tisztségeket töltött be, tagja volt a Galilei Körnek ben biztosítótársasági orvos, 1919-ben, a Tanácsköztársaság idején az orvosok szakszervezetének egyik tisztségviselője ban a MSZDP baloldali ellenzékéhez csatlakozott. Az MTE (Magyar Tornász Egylet) orvosa, az úszószakosztály elnöke, a munkásturizmus szervezője, a Gödi Fészek egyik kezdeményezője, ben a Alkoholellenes Munkás Szövetség alapító elnöke után az Orsz. Testnevelési Tanács tagja, 1947-től az Orsz. Sportorvosi Int. igazgatója., majd a Bp.-i Testnevelési és Sportegészségügyi Int. igazgatója. Szerkesztette a Munkás Sport és Egészségügy, majd Munkáskultúra c. folyóiratokat. Irod.: A. E. (Testnev. Sporteü. Szle, 1976, 1. sz.); A. E. (Alkohológia, 1978, 2. sz.); A. E. (Orv. Hetil., 1978, 36. sz.). Argenti Döme (Vác, szept. 26. Vác, okt. 27.) orvos ban szerzett orvosi oklevelet a pesti egy. orvosi karán ban Vácott telepedett el, 1837-ben felkereste Hahnemannt, tőle sajátította el a homeopátia ismereteit. Neves homeopata orvos lett. Madách Imre, Tompa Mihály is betege volt ban megalapította a Homeopatha Orvosok Egyletét, amelynek elnöke, ben a Hasonszenvi Lapok szerkesztője volt. Fm.: Homeopathische Behandlung verschiedener Krankheiten (Pest, 1860); Hasonszenvi gyógymód és gyógyszertan (I II. köt., Pest, 1864) Irod.: Magyary-Kossa Gy.: Magyar orvosi emlékek (I IV. köt., ); Borsa G.: A. D. (Orvostört. Közl., 1964, 30. sz.); Kapronczay K.: A. D. (Orv. Hetil., 1984, 40. sz.). Arzt János, Artzt (18. sz.) orvos. Oklevelét a jénai orvosi karon szerezte 1721-ben, 1723-ban a mechanika körében értekezést tett közzé, amelyben a gravitáció okát akarta tisztázni. Fm.: Diss. physica de exp. ad Hungario pro causa gravitatis explicand. invento (Jena, 1723, 1747) Irod.: Zemplén J.: A ma-gyarországi fizika története a XVIII. században (Bp., 1964); Weszprémi I.: Magyarország és Erdély orvosainak rövid életrajza (IV. köt., Bp., 1970). Aszalós Imre (Hajdúnánás, aug. 16. Baja, márc. 18.) orvos, műgyűjtő. Orvosi oklevelét 1911-ben a bp.-i orvosi karon szerezte meg től a bajai Városi Kórház szemésze, 1928-tól főorvos. Jeles műgyűjtő, grafikákat, táblaképeket és a nagybányai mestereket gyűjtötte. Egyik alapítója a Türr István Múzeum képtárának. Irod.: A. I. (Magy. Szemészet, 1975, 4. sz.); Kovács Z.: Egy bajai orvos, dr. A. I. kortárs képzőművészeti gyűjteménye (in: Dömötör János emlékkönyv, Szeged, 2002). Atzél Elemér (Kemenesmagasi, ápr. 10. Bp., dec. 16.) orvos, gyógyszerész, ügyvéd ben gyógyszerész, 1917-ben orvosi, 1921-ben jogi oklevelet szerzett a bp.-i tudományegy.-en től a Népjóléti Min.-ben min. titkár, 1933-ban c. miniszteri osztálytanácsos, 1934-ben ügyvédi képesítést szerzett tól a BM-ben az eü.-i osztály vezetője tól a közeü.-i közigazgatási jog magántanára a jogi karon ben megszerezte a tisztiorvosi képesítést ben a bp-i orvosi karon. rk. tanár. Nevéhez fűződik számos egészségügyi rendelet kodifikálása. Szerkesztette az egészségügyi vonatkozású rendeletek és törvények gyűjteményes köteteit (Bp., V , VI , VII , VIII , IX. 1944). Irod.: A. E. (Gyógysz. Szle., 1941); Hegedűs L.: Emlékezés egy neves magyar gyógyszerészre. Dr. A. E. (Orv. Hetil., 1988). Augustin Béla (Boksánybánya, okt. 29. Bp., dec. 31.) gyógyszerész, egy. tanár, a mezőgazdasági tud. kandidátusa (1952) ben a bp.-i egy. orvosi karán gyógyszerészeti, 1904-ben Bernben bölcsészettudományi doktori oklevelet szerzett ban a növénytani tanszéken tanársegéd, 1905-ben megszervezte a bp.-i Gyógynövénykísérleti Állomást, 1915-ben magántanár, 1918-ban a mű egy.-en ny. r. tanár 12

17 a gyógy. és vegyipari növények természetrajza c. tárgykörből. Gyógynövénykutatással foglalkozott, az ipari felhasználásra alkalmas növényeket is kutatta. Fm.: Útmutatás a vadontermő gyógynövények gyűjtéséhez (Darvas F.-cel, Bp., 1922); A gyógy- és vegyipari növények termesztése (Darvas F.-cel, Schneider J.-fel, Bp., 1922); Magyar gyógynövények (társszerzőkkel, Bp., 1948) Irod.: Rom P.: A. B. életműve és a gyógynövényügy (Gyógyszerészet, 1959, 5. sz.); Halmai J.: A. B. (Herba Hung., 1965, 1. sz.); Dános B.: B. A. professzor születésének 100 éves évfordulóján (Herba Hung., 1978). Augustin Vince (Bp., jún. 9. Bp., okt. 16.) orvos, belgyógyász, radiológus, az orvostud. kandidátusa (1959). Augustin Béla fia. Orvosi oklevelét 1933-ban a bp.-i orvosi karon szerezte meg, belgyógyász (1933), radiológus (1939) szakorvos között a bp.-i I. sz. belklinika munkatársa, majd ben röntgen-főorvos a poliklinikán ban főorvos a mai Sportkórház jogelődjében, a Vöröskereszt Kórházban ben a Szent László Kórház főorvosa. Elsőként foglalkozott az agydaganatok gyomorelváltozásaival és a neurogén reflexes tüdőelváltozásokkal, elsőként vizsgálta a pertussis röntgenelváltozásait. Számos röntgen-diagnosztikai eljárást vezetett be. A kórházi helyiségeket betegségek szerint izolálta, kutatási területe a fertőző betegségek röntgen-diagnosztikája volt. Fm.: Röntgenológia (Müller V. szerk.: Klinikai therapia, Bp., 1940); Röntgen diagnosztika (Irsy J.-fel, Müller V. szerk.: Klinikai diagnosztika, Bp., 1943); A gyermekgyógyászati röntgenvizsgálatok módszertana (Gyermekgyógyászat, 1954); A kanyarós tüdő és szövődményei (Bp., 1959) Irod.: Fekete F.: A. V. (M. Radiol., 1966, 1. sz.); Bugyi B.: The history of Hungarian medical radiology (Medicor News, 1974). Augustini Keresztély, Ab Hortis (Késmárk, dec. 6. Nagylomnic, aug. 21.) orvos ban Baselban orvosi oklevelet szerzett, 1621-től Késmárk főorvosa ben feltalálta a Balsamus Hungaricus-nak elnevezett fenyőolaj-készítményt, amit nagy mennyiségben gyártott. II. Ferdinánd udvari orvosává tette, nemesi rangra emelte 1631-ben Ab Hortis előnévvel, és megbízta a bécsi füvészkert megszervezésével. Fm.: Von Art, Natur und Eigenschaften der Brunnen... (Kassa, 1626) Irod.: Ernyei J.: A. K. (Gyógysz. Közl., 1909, sz.). Aujeszky Aladár (Pest, jan. 11. Bp., márc. 9.) orvos, állatorvos, mikrobiológus ben a bp.-i orvosi karon szerezte orvosi oklevelét ban a II. sz. belklinikán tanársegéd, 1900-tól az Állatorv. Főisk.-án tanársegéd, magántanár, 1907-től a bakteriológiai diagnosztika ny. r. tanára, a bakteriológiai int. vezetője től mikrobiológiát oktat a bp.-i egy. közg.-i karán. Jelentős bakteriológus, a kutyák és háziállatok veszettség elleni oltásának bevezetője, a később róla elnevezett, vírusos eredetű nyúltagyvelő-bénulás felfedezője. Új baktériumspóra-festési eljárás kidolgozása fűződik a nevéhez. Fm.: A baktériumok természetrajza (Bp., 1912); Általános bakteriológia (1919) Irod.: Kapronczay K.: A. A. (Orv. Hetil., 1979, 10. sz.). Azary Ákos (Verbiás, ápr. 27. Szob, júl. 20.) orvos, állatorvos, tanár ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon ben a gyógyszertani tanszéken tanársegéd, ban az állatorvosi tanintézetben a belgyógyászat ny. r. tanára, a közegészségügyi ismeretek előadója tól az állatjárványtan és állategészségtan tanára. Kutatási területe az anthrax elleni védőoltással kapcsolatos kérdésekre, a sertések központi idegrendszerének a tuberkolitikus megbetegedéseire, állategészségügyi, járványtani problémáira terjedt ki. Magyarra fordította J. Charcot alapvető kézikönyvét, Az idegrendszer betegségeit (Bp., 1876). Fm.: A háziállatok részletes kór- és gyógytana (Bp. 1888) Irod.: Hutÿra F.: A. Á. (Állatorvosok L., 1905): Karasszon D.: A magyar állatorvoslás története (Bp., 1991). 2. Á Ábrahám Ambrus Andor (Tusnád, nov. 20. Szeged jan. 10.) zoológus, ideghisztológus, egy. tanár, az MTA tagja (1ev. 1945, r. 1960), Kossuth-díjas (1953) ban belépett a jászóvári premontrei rendbe ben szerzett biológia szakos tanári diplomát a bp.-i tudományegy.-en, 1922-ben doktori oklevelet kapott től az állattani tanszéken tanársegéd, 1918-ban adjunktus, 1926-ban magántanár től a szegedi tanárképző főisk. tanára, 1936-ban c. ny. rk. tanár, ben a szegedi tudományegy. ált. állattan és összehasonlító anatómia tanszékén ny. r. tanár. Idegszövettani és idegélettani kérdésekkel foglalkozott, mikrotechnikai eljárásokat dolgozott ki az idegek tanulmányozására. Jelentősek a vérerek beidegződésére, az intracardiális idegekre, a hallóidegekre vonatkozó összehasonlító kutatásai. Tagja volt az Indiai Tud. Akadémiának, a londoni Királyi Orvosi Társaságnak, a Nemzetközi Ideganatómai Akadémiának. A M. Biol. Társ., több MTA-bizottság elnöke, számos külföldi és hazai társaság tagja, tb. levelező tagja, a JATE tb. doktora (1982) ban az Acta Biologica, ben az Acta Zoologica és az Acta Zool. Hung. főszerkesztője. Fm.: Az állattani szervezet őrei a környezetben (Bp., 1931); Az állatok szerepe a gyógyászatban (Pápa, 1932); Bevezetés az állatok szervezettanába (Szeged, 1950); Összehasonlító 13

18 állatrendszertan (I II. köt., Bp., 1964); Die Mikroskopische Innervation des Herzens und der Blutgefässe von Vertebraten (1964); Microscopic Innervation of the Heart and Blood Vessels in Vertebrates including Man (1964); Anatómia, élettan (Bwende S,-ral, Megyeri J.-sal, Bp., 1973, 1979); Iconography of Sensory Nerve Endings (1981) Irod.: Életem és tud. tevékenységem (Vekerdi L., Tiszatáj, 1984); Szentágothai J.: Á. A. (M. Tud., 1989, 7-8. sz.); Biczók F.: Prof. Dr. A. Á. (Acta Biologica, 1989); Annus J. szerk.: A szálfaember (Szeged, 1993); Életem a főiskoláért. A. A. önéletrajzi írása (Horváthné Szélpál Mária szerk., Szeged, 1993); Farkas L. Gy.: Á. A. centenáriuma (Orv. Hetil., 1994). Ábrahám Bogdán (Harangláb, júl. 1. Gyergyószentmiklós, 1871) orvos, sebész, tanintézeti tanár. Örmény kereskedő családból származott, orvosi tanulmányokat Pesten és Bécsben folytatott ben kapott orvosi oklevelet a bécsi orvosi karon. Előbb a bécsi közkórházban működött, 1846-ban kinevezték a kolozsvári Orvos-Sebészi Tanintézet sebészet tanárának, amelyből 1849-ben a szabadságharcban való részvételért felfüggesztették ben állásáról lemondott, és Gyergyószentmiklóson működött magán-, később városi főorvosként. Fm: Dissertatio inauguralis medica sistens nervoses oculorum (Bécs, 1841); Aetherrelli kísérlet és jószándékú kérelem (Természetbarát, 1847, 39. sz.); A kolozsvári kórház ügyében (Ipar és Természetbarát, 1848, sz.) Irod.: Kapronczay K.: Adatok a magyar örmény orvosok és gyógyszerészek történetéhez (Bp., 2002). Ádám Lajos (Tergenye, máj. 1. Bp., nov. 17.) orvos, egy. tanár ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon ben a Rókus Kórházban sebész, 1912-től a bp.-i I. sz. sebészeti klinikán tanársegéd, 1916-ban magántanár tól a III. sz. sebészeti klinika igazgatója, ny. r. tanár, 1946-tól a II. sz. sebészeti klinika igazgatója ben az egy. rektora. Sebészeti műtéttannal, hasi és bélsebészettel foglalkozott. A helyi érzéstelenítés elterjesztése fűződik nevéhez tól a Nemzetközi Sebészeti Társaság vezetőségi tagja. Fm.: A rákkérdésről (Bp., 1935); A fájdalomcsillapítás fejlődése a sebészetben (Bp., 1935); Az élet megbecsülése (Bp., 1936); A fájdalom (Bp., 1937) Irod.: Babics A.: Á. L. (Orvosok Lapja, 1946, 23.); Nemessuri M.: A húszéves Á.-iskola (in: A sebészet időszerű kérdései, Bp., 1947); Szappanos M.: Dr. Á. A. (M. Nőorvosok L., 1947); Regöly-Mérei Gy.: Á. L.-ról (Orv. Hetil., 1973); Mester E.: Megemlékezés Á. L. professzorról születésének 100. évfordulója alkalmából (Orv. Hetil., 1979). Ákontz Károly (Kolozsvár, 1861 Kolozsvár, jan. 30.) orvos, egy. magántanár. A kolozsvári orvosi karon végzett 1879-ben. Tanulmányai befejezését követően a helyi Erzsébet királyné Kórház balneológiai szakorvosa től a Ferenc József Tudományegy. I. sz. nőgyógyászati klinikáján tanársegéd, docens, mb. klinikai igazgató, majd kórházi főorvos ban a szülészeti és nőgyógyászati propedeutikából egy. magántanár. Foglalkozott biztosítási orvostannal is után Kolozsvárott maradt. Fm: A vasúti balesetekről orvosi szempontból (Bp., 1912); A vetélésekről, 25 évi tapasztalat alapján (Bp., 1918); A méhrákról kórodai és kórszövettani szempontból (Bp., 1899). Irod.: Kapronczay K.: Adatok a magyar örmény orvosok és gyógyszerészek történetéhez (Bp., 2002). Áldásy Pál (Szombathely, jan. 12. Miskolc, aug. 3.) állatorvos, az állatorvostud. kandidátusa. (1956). Állatorvosi oklevelét 1951-ben Bp.-en szerezte meg ben az Orsz. Állategészségügyi Int. munkatársa, ben az Állatorvostudományi Főisk. járványtani int. tanársegédje, ben a miskolci Állategészségügyi Int. igazgatója. Elsősorban a vírusos betegségek diagnosztikájával és a mikotoxikozisok kórtanával foglalkozott, hatásos vakcinát dolgozott ki a nyulak mixomatozisa ellen. Munkásságát Eötvös Loránd-díjjal és Hutÿra Ferenc-emlékéremmel jutalmazták. Fm.: Az újszülött borjak colivérhasának kóroktana és gyógyítása (M. Állatorv. Lapja, 1959); A sertéspestis elleni nyúlvírus-vakcina nagyüzemi alkalmazásával kapcsolatos megfigyelések (Ványi A.-sal, M. Állatorv. Lapja, 1962): A juhok súrlókórjának hazai előfordulása (Süveges T.-val, M. Állatorv. Lapja, 1964) Irod.: Szabó J.: Á. P. (M. Állatorv. Lapja, 1988, 9. sz.). Ángyán Béla (Szentistván, Veszprém vm jún. 17. Balatonfüred, jan. 1.) orvos, egy. tanár ban végzett a bp.-i orvosi karon, ben egy. tanársegéd, 1885-től egy. magántanár, 1889-től a bp.-i Rókus Kórház főorvosa ben közkórházi rendelőorvosként részt vett a bp.-i kolera- és himlőjárvány leküzdésében. E tárgyban több cikket publikált az Orv. Hetil.-ban ben c. ny. rk. tanár. A Közkórházi Orvostársulat elnöke és az Orsz. Balneológiai Egyes. alelnöke. Schuschny Henrikkel 1903-tól megalapítja a Bp.- i Orvosi Újságot. Fm.: A cholera gyógyításáról (Bp., 1886); A cholera indica kór- és gyógytana (Bp., 1891, Klinikai Füz. 1.) Irod.: Á. B. (Orv. Hetil., 1984, 34. sz.). Ángyán János (Bp., márc. 9. Pécs, júl. 19.) orvos, egy. tanár, Ángyán Béla fia ban szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon ben a bp.-i kórbonctani intézet munkatársa ben a berlini R. Koch Int. ösztöndíjasa ban a bp.-i II. sz. belklinikán dolgozott ben tanársegéd, 1921-ben adjunktus, ban intézetigazgató, ban a 7. hadsereg bakterológiai és kórtani 14

19 oszt., majd a helyőrségi szívbetegállomás vezetője tól a pécsi orvosi karon a belgyógyászat ny. r. tanára, intézetigazgató, ban dékán, ben rektor. Tudományos munkássága a belgyógyászat egész területére kiterjedt. Harkányfürdő fejlesztője. Több tudományos bizottság tagja volt. Fm.: A vagusok hatása az atrioventikularos szívverésre (Eger, 1913); Szanatóriumok jelentősége a tüdővész elleni küzdelemben (Pécs, 1930); A colitis probléma (Bp., 1935); A gyomor működészavaraival összefüggő károsodásokról (Pécs, 1937); Pneumonia-problémák (Bp., 1942) Irod.: Trencséni T.: Köszöntés. A. J. 80 éves (Orv. Hetil., 1969, 107. sz.); Barta I.: Búcsú Á. professzortól (Orv. Hetil., 1969, 110. sz.); Burger T.: A. J. születésének centenáriumára (Orv. Hetil., 1986). Árkosi Gelei Benedek (Árkos,? Kolozsvár, 1661 ) orvos, tanár. A kolozsvári unitárius kollégiumi előtanulmányok után 1642-ben a padovai orvosi karon orvosi oklevelet szerzett, de még két évig tartózkodott ott ben Bécsben, 1645-ben Linzben ismeretlen okból várfogságra ítélték ben szabadult, Pozsonyban, Mezőmihályon és Kolozsvárott gyógyított től a kolozsvári unitárius kollégium tanára és orvosa. A hazai gyógyvizek első leírója. Pestisben halt meg. Fm.: De laudibus philosophiae et medicinae elegium (Padova, 1639); Oratio in laudem Sacrosanctae Theologiae (Padova, 1649) Irod.: Veress E. Gál K.: A kolozsvári unitárius kollégium története (II. köt., Kolozsvár, 1932.). Árkövy József, 1862-ig Arnstein (Pest, febr. 8. Bp., máj. 19.) orvos, fogorvos, egy. tanár ban szerezte meg orvosi oklevelét a pesti orvosi karon, 1877-ben sebészmester és fogász. Külföldi tanulmányúton volt, 1877-ben már magánorvos ben megalapította magán fog-gyógyintézetét, ebben az évben a fogászat magántanára tól a Rókus Kórház főorvosa, 1890-ben a bp.-i fogászati klinika első vezetője, 1892-től a fogászat ny. rk. tanára, ban ny. r. tanár, a Nemzetközi Fogászati Társulat örökös elnöke. A fogbetegségek kórbonctanával, fogászati diagnosztikával, konzerváló fogászattal foglalkozott. Hisztológiai kutatásai is jelentősek. Nevéhez fűződik a korszerű hazai fogászképzés megszervezése, a fogorvoslásnak a medicina általános színvonalára emelése. Alapító főszerk.-je a Stomatológiai Közlem. c. szaklapnak (1902-től). Az ő tervei alapján készült el 1909-ben a stomatológiai klinika új épülete ban a SOTE Árkövy-emlékérmet alapított. Fm.: A fogbél és gyökhártya bántalmainak diagnosztikája (1884); Diagnostik der Zhankrankheiten und durch Zahnleiden bedingten Kiefererkrankungen (Stuttgart, 1885); Indikationen zur stomatologischen Therapie (Bécs, 1900) Irod.: Morelli G.: A. J. (bibl.-val, Orvostört. Közl., 1957); Huszár Gy.: A magyar fogászat története (Bp., 1965): Kapronczay K.: Á. J. (Orv. Hetil., 1976, 4. sz.). Árvay Sándor (Debrecen, ápr. 16. Debrecen, jún 15.) orvos, nőgyógyász, egy. tanár, az orvostud. kandidátusa (1952), doktora (1964) ban szerzett orvosi oklevelet Debrecenben, előbb a kórélettani intézet ( ), majd a szülészeti klinika ( ) munkatársa, közben a bazeli egy. élettani intézetében tanársegéd ( ). Később Máramarosszigeten, Gyulán főorvos és kórházigazgató ig a DOTE szülészeti és nőgyógyászati klinika igazgatója, egy. tanár. Több külföldi és hazai szakmai társaság tagja. Fő kutatási területe a nőgyógyászati endokrinológia volt, de gerontológiával is foglalkozott. Fm.: A nő endokrinológiája (Debrecen, 1948); A női nemi szervek fejlődési rendellenségei (Bp., 1955); A női nemi szervek kóros helyzetváltozásairól (Bp., 1955); A meddőség (Bp., 1955); Az antibiotikumok szerepe a nőgyógyászati terápiában (Bp., 1955); Kombinált oestrogen-progesteron készítmények szülészeti és nőgyógyászati alkalmazása (Bp., 1962); A terhesség szövődése belgyógyászati betegségekkel (Bp., 1962); A női ivari működések (Bp., 1963); Az öregedési folyamat és a környezeti hatások kapcsolata (Bp, 1976) Irod.: Papp Z. szerk.: Emlékfüzet D. med. Dr. h. c. Á. S. egyetemi tanár működésének 20. évfordulójára (Debrecen, 1971); Lampé L.: In memoriam dr. Á. S. egyetemi tanár (Orv. Hetil., 1997). 3. B Babics Antal (Lovászpatona, aug. 4. Bp., jan. 17.) orvos, urológus, egy. tanár, az MTA tagja (lev. 1949, r. 1950), Kossuth-díjas (1951) ben szerzett orvosi oklevelet a bp.-i tudományegy. orvosi karán ben Berlinben, a Collegium Hungaricumban, majd Varsóban ösztöndíjas, ben a bp.-i urológiai klinika tanársegédje, adjunktusa, ben klinikai igazgató-helyettes, ban adjunktusként vezette a klinikát től magántanár, ben a III. sz. sebészeti klinika adjunktusa, orvosszázadosként a bp.-i honvédkórház főorvosa ben a bp.-i urológiai klinika igazgatója, ny.r. tanár ben dékán, a BOTE általános orvosi kar dékánja, ban az Állami Kórház igazgatója, okt között eü.-i miniszter, ben országgyűlési képviselő. Az MTA Orvosi Osztály titkára ( ), a Magyar Urológus Társaság örökös elnöke, a SZU Orvostud. Akad.-nak tagja (1965), a Csehszlov., a Szovjet Seb. Társ., az osztrák, a lengyel és a román urológiai társaság tb. tagja, az Eü. Szakszervezet elnöke ( , , ). Kutatási területe a veseüregrendszer kórélettana, a vesekövek keletkezése, a nyirokkeringés szerepének a kimutatása a vesemedence betegségeiben. Fm.: A vese üregrendszerének pathológiája és műtétei (Rényi-Vámos F.-cel, Bp., 1950); Urológia (Bp., 1952); 15

20 A vesepusztulás elmélete és klinikuma (Rényi-Vámosi F.-cel, Bp., 1952); A vesekövek klinikumáról és műtéti megoldásának elveiről (Bp., 1954); A vesék nyirokkeringése (Bp., 1956); Vérvizelés (Bp., 1959); A korszerű vesesebészet egyes kérdései (Bp., 1962); Anuria (Rényi-Vámosi F.-cel, Bp., 1972); Megtévesztő kóresetek intraoperatív diagnózisa az urológiában (Bp., 1977, oroszul 1984); Limfografia urogenitalis betegségekben (Frang D.-vel, Bp., 1987, angolul 1990) Irod.: Frang D.: B. A. (Orv. Hetil., 1992, 26. sz. és M. Tud., 1992). Bach Imre (Szeged, márc. 17. Bp., okt. 19.) orvos, endokrinológus, az orvostud. kandidátusa (1952) ban szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon ban a bp.-i Városi Kórház belgyógyásza, ban németországi tanulmányúton volt ban a szegedi gyógyszertani intézet, 1928-tól uo. a belklinika munkatársa, 1933-ban magántanár, 1947-ben c. ny. tanár, ban a bp.-i Péterffy S. u.-i Kórház endokrinológus főorvosa, a M. Endokrinológiai Társaság alapítója, a londoni Királyi Orvostársaság 1ev. tagja. Kutatási területe a klinikai endokrinológia és a magas vérnyomás endokrinológai vonatkozásai voltak. Fm.: Gyakorlati endokrinológia a bel- és gyermekgyógyászatban (Bp., 1964) Irod.: Julesz M.: B. I. (Orv. Hetil., 1966, 49. sz.). Backhausz Richárd (Bp., máj. 20. Bp., szept. 27.) orvos, immunológus, az orvostud. doktora (1969) ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon ben a Phylaxia Oltóanyagtermelő Int. humán immunológiai oszt. munkatársa, 1952-től oszt. vez., 1954-től a Humán Oltóanyagtermelő és Kutató Int. helyettes igazgatója, 1958-ban kandidátus. Kidolgozta a humán anti-rh-szérumot, a koncentrált vörhenytoxint, számos immunkémiai reakciót írt le. Kiemelkedő immunológus, számos jeles szakközlemény szerzője. Fm.: Immundiffusio und Immunelektrophorese (Bp. 1967) Irod.: B. R. (Orv. Hetil., 1972, 6. sz.). Bajusz Eörs (Kecel, júl. 15. Montreal, nov. 5.) orvos, biofizikus, egy. tanár. Orvosi oklevelét 1949-ben a bp.-i orvosi karon szerezte ben elhagyta Mo.-ot, Kanadában telepedett le től a montreali egy. orvosi karán tanársegéd, 1959-től a biofizika ny. r. tanára ben a Revue Canadienne de Biologie c. folyóirat főszerkesztője ban Pfeiffer-díjjal tüntették ki. Fm.: Anion-kation kölcsönhatások a szívinfarktus kémiai megelőzésénél (Selye J.-sal, Bp., 1960); Das vegetative Nervensystem (Basel, 1962); Conditioning Factors for Cardiac Necroses (Basel New York, 1963); Experimental Pathology and Histochemistry of Heat Muscle (Basel New York, 1967) Irod.: Majer K. F.: Az orvostudomány története (Bp. 1989). Bak Róbert (Bp., okt. 14. Washington, szept. 15.) orvos, ideggyógyász, pszichoanalitikus. Orvosi oklevelét 1933-ban a bp.-i orvosi karon szerezte ben az Orsz. Ideg- és Elmegyógyint. munkatársa, ben a bp.-i idegklinika tanársegéde. A pszichoanalitikát Hermann Imrénél sajátította el ben a Siesta Szanatóriumban József Attila pszichiátere től az Egyesült Államokban élt, jeles pszichoanalitikus lett, mint e szakterület tanára az A. Einstein Orvosi Intézetben. József Attila betegsége (Szép Szó, 1938); The Phallic Women. The Psychoanalytic Study of the Child (New York, 1963) Irod.: Hermann I.: B. R. (Orv. Hetil., 1974, 48. sz.). Bakács Tibor, Burger (Bp., okt. 11. Bp., jún. 28.) orvos, egy. tanár, az orvostud. doktora (1962), kommunista politikus. Orvosi oklevelét 1936-ban szerezte meg a bp.-i orvosi karon től a MKP tagja, 1938-ban részt vett a spanyol polgárháborúban, majd a francia hadsereg katonaorvosa től munkaszolgálatos után bp.-i kerületi tisztifőorvos, 1948-tól fővárosi tisztifőorvos, ban a János Kórház, ban a koreai magyar kórház igazgatója, ben az Orsz. Közeü. Int. főigazgatója, 1962-től az OTKI-ban a közegészségtan ny. r. tanára. A M. Higienikus Társ. elnöke, a M. Urbanisztikai Társ. alelnöke. Település-egészségtannal, közegészségtannal foglalkozott. Számos könyvet és tanulmányt írt. Fm.: Budapest közegészségügyének száz éve (Bp., 1948); A városegészségügy szervezési kérdései Budapesten (Bp., 1950); Településhygiéne és entrális fertőzések Magyarországon (Bp., 1956); Általános és részleges járványtan (Bp., 1966); Városegészségügy (Toronto, 1967); A hygiéne tankönyve (Bp., 1968); Egy életrajz ürügyén (Bp., 1978) Irod.: B. T. (Orv. Hetil., 1977, 101. sz.). Bakay Lajos (Hódmezővásárhely, jún. 5. Bp nov. 26.) orvos, sebész, egy. tanár ban szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon, ben tanársegéd az I. sz. sebészeti klinikán, ig adjunktus, 1908-ban magántanár ban a Fehérkereszt Kórház főorvosa, ben a pozsonyi, ban a pécsi egy. ny. r. tanára ben a bp.-i II. sz. sebészeti klinika igazgatója, ny. r. tanár, ban az egy. rektora től felsőházi tag, ban az Orsz. Orvosszövetség elnöke, az Orv. Kamara elnöke ben megfosztották tanszékétől, 1940-es évek végén juhpásztor től konziliárius orvos. Nyelőcső-, csont- és idegsebészettel foglalkozott. Fm.: A gáttáj sérveiről (1906); Csontüregek pótlásáról (Bp., 1910); Érvarratról, érátültetésről (1911); Gümős csigolyagyulladás után támadt tályogok szerepe (1911); Sérülés utáni koponyaüregbeli vérzésekről (Bp., 1913); Prothetikai kérdésekről (Bp. 16