B E S Z Á M O L Ó. a Joint Venture Szövetség évi tevékenységéről
|
|
- Gergő Pataki
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 B E S Z Á M O L Ó a Joint Venture Szövetség évi tevékenységéről A Joint Venture Szövetség számára a év a világgazdasági válság ellenére fontos és pozitív évet jelentett. A Szövetség szakmai munkájának alapjául a legfontosabb témák, kérdések meghatározása szolgált, és ezzel úgy érezzük, sikerült megszólítanunk és aktivizálnunk tagságunk többségét. A gazdasági válság összes jelenségével való szembesülés ugyanakkor számos szempontból sok erőforrást megmozgató hatással járt. A Szövetség megkerülni ugyan nem tudta, de igyekezett rövid és egyértelmű válaszokat adni az aktuális kihívásokra. Úgy véljük, komoly lépéseket tettünk az év során, hogy a Szövetség kitűzött céljai megvalósuljanak, és a JVSZ megkerülhetetlen szakmai érdekképviseletté váljon. Az érdekvédelem, a szakmaiság, az információnyújtás, és a kapcsolatteremtés feltételeinek megteremtése éppúgy, mint az egyedi esetek megoldása elsőrendűen fontos számunkra. Ennek megvalósításához keretet nyújtottak személyes kapcsolattartásunkon túl Bizottságaink, szakmai rendezvényeink, hetente többször is jelentkező Gyorshíreink. A média rendszeresen tudósított rendezvényeinkről, adta közre publikációinkat. Kommunikációnkat folyamatosan erősítettük a közösségi média csatornáin is. A tavalyi évre visszatekintve ismét elmondhatjuk, hogy nagyon aktív munkával és számos, kiemelt eseménnyel teli, sikeres évet hagytunk magunk mögött. Eredményeset, mert 2011-ben a kormány határozott, megszorító gazdaságpolitikai irányítása mellett is sikerült olyan javaslatokat, szakmai érveken alapuló jogszabály-módosításokat benyújtani és elfogadtatni, amelyek az általunk képviselt vállalatok eredményesebb működését célozzák. Szövetségünk elismertségét jelzi, hogy a gazdasági kormányzat és hatóságok vezetői meghívásunkat elfogadva, rendezvényeink rendszeres vendégei, s a párbeszéd számos szakmai platformon is folytatódik. Ezt a munkát 2012-ben is folytatjuk: a vállalati tapasztalatokon nyugvó véleményeket és kritikát továbbra is eljuttatjuk a témafelelősökhöz, és köszönettel számítunk a tagvállalatok további aktív közreműködésére is első félévében Magyarország EU soros elnökségi programjaihoz kapcsolódóan több sikeres rendezvényt szerveztünk és a külügyi gazdasági kapcsolatokra helyeztük a hangsúlyt, ennek eredményeképpen számos új relációval alakítottunk ki együttműködést. A második félévben szakmai rendezvények, gálaesemények követték egymást, sokszor teltházas érdeklődés mellett, amelyekről a sajtó is rendszeresen tudósított. I. RÉSZVÉTEL GAZDASÁGI DÖNTÉSHOZATALI FOLYAMATOKBAN Tagvállalatainktól és partnereinktől kapott visszajelzések alapján úgy véljük, hogy Szövetségünk ebben az évben is presztízsünkhöz és hírnevünkhöz méltóan nagy súlyt helyezett arra, hogy kezdeményezőként vagy véleményalkotóként átadja a gazdaságban szerzett tapasztalatait az adminisztrációnak és megcélozza a gazdaság minél előnyösebb jogszabályi és adminisztrációs környezetének megteremtését. Kiemelkedő esemény volt tavaly ősszel a jogszabály véleményezésről szóló, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériummal aláírt, valamint a Nemzeti Külgazdasági Hivatallal és a Corvinus Egyetemmel megkötött együttműködési megállapodás. Számos felkérés, megkeresés bizonyítja, hogy a döntéshozók számítanak véleményünkre, tapasztalatainkra. Mintegy másfél éve részt veszünk az NGM keretein belül folyó adminisztráció-csökkentési munkálatokban, ami az adó adminisztrációtól kezdve a telephely kialakításon át a fuvarozási szabályozásig több száz témát átfog. A jogszabály véleményezésben is alaposan kivettük részünket. Külön köszönjük tagvállalataink véleményezését, munkáját, részvételét a szakmai anyagok kialakításában és részvételüket a munkabizottságokban, illetve a delegált témafelelősök önkéntes munkáját is. Szövetségünk tagja a legnagyobb magyarországi befektetőket képviselő Befektetői Tanácsnak (IC) is, amely rendszeresen ad ki állásfoglalást a gazdaság fontos kérdéseiről. E szervezeten keresztül tagja a 2011-ben megalakult Nemzeti Gazdasági és Szociális Tanácsnak. Tagjai vagyunk a hatóságokat és a társadalmi szervezeteket is magában foglaló Gazdaságfejlesztési Operatív Programok (GOP) Monitoring Bizottságának, melyen keresztül az EU-források hatékony felhasználására van rálátásunk és javaslattevő szerepünk ben észrevételeket tettünk számos jogszabályhoz és rendszeresen vettünk részt különböző testületek munkájában mind írásos véleményalkotás formájában, mind munkacsoportokban: - részt vettünk a Munka Törvénykönyve kidolgozásában, és - észrevételeket tettünk egyéb munkajogi és munkaügyi törvényekhez, - az adminisztráció-csökkentéssel foglalkozó munkacsoport tagjaként a szaktárcával folyamatos szakértői munka alakult ki nagyszámú munkacsoport keretében, - elemzést készítettünk az árfolyam alakulásának hatásáról az export-importra - részt vettünk az adótörvények véleményezésében - véleményeztük a pályázati kiírásokat 1
2 - javaslatokat tettünk a Külgazdasági stratégia kialakítására, - véleményeztük a Nemzeti Reform Programot, valamint - a Magyar Növekedési Tervet. II. RENDEZVÉNYEK 2011-ben is igyekeztünk, hogy vendégeink sokszínűségével és rendezvényeink változatosságával adjunk választ tagjaink elvárásaira. Gálafórumaink, szakmai konferenciáink és nyílt bizottsági üléseink nem csak előadóikkal és témáikkal tűntek ki, de remek lehetőséget nyújtottak a kapcsolatteremtésre és azok ápolására ben vendégeink voltak Dr. Fellegi Tamás, társelnökünk mellett többek közt, Andor László EU biztos, Dr. Robák Ferenc kormánybiztos, Dr. Lázár János, a FIDESZ frakcióvezetője, az IC keretében Dr. Matolcsy György miniszter úr, Dr. Kardeván Endre, Balog Ádám helyettes államtitkár, Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára, Dr. Martonyi János külügyminiszter, Dr. Juhász Miklós, a GVH elnöke, Járai Zsigmond, a Költségvetési Tanács elnöke, az NFÜ, MAG Zrt, az Eximbank és a MEHIB Zrt vezetői, valamint a V4 országok külgazdasági diplomatái, Barsiné Pataky Etelka EU kormánybiztos, Vukovich Gabriella, a KSH elnöke, Dr. Princzinger Péter az Oktatási Hivatal vezetője, és még sokan mások. Szakmai konferenciáink keretében igyekeztünk megválaszolni tagságunkat leginkább érintő, érdeklő kérdésekre. Nagysikerű, minősített konferenciákat szerveztünk az EU Elnökséghez kapcsolódóan : A magyar élelmiszer- és agráripar sikerei az EU piacán, Fókuszban az autóipar, az EU2020 Stratégia és Magyarország vállalásai a vállalati szektor szemszögéből,illetve számos további szakmai rendezvény keretében nyújtottunk tájékoztatást az aktualitásokról: Gazdasági ösztönző pénzügyi eszközök: a vállalkozói finanszírozás konstrukciói, a Vállalati Tervezés 2012! Ez utóbbi egy három részes konferencia sorozat volt, amelyet a már hagyományossá vált Adókonferenciánk zárt. Rendezvényeinkhez sorolhatók továbbá azok a kisebb létszámú szakmai megbeszélések, találkozók is, amelyeket Bizottságaink szerveztek üléseik alkalmával. A Joint Venture Szövetség Expats Clubja, amelyet térítésmentesen működtetünk, már tradicionális és közismert márkanévnek számít. Szakmai találkozóin a Magyarországra delegált külföldi vezetők találkozhatnak rendszeresen. III. A JVSZ BIZOTTSÁGAIRÓL Szövetségünk munkájának egyik fontos alapja a szakmai bizottságokban folyó munka ben bizottságaink munkájában továbbra is súlypontot jelentett az aktuális kérdésekre való gyors reagálás, mind szakmai vélemények, állásfoglalások kialakításában, mind mint az információáramlás egyik leghatékonyabb módja ben három új bizottságunk kezdte meg működését. A bizottságok miközben fórumot is biztosítanak a vállalatok szakemberei számára, új szakmai és emberi kapcsolatokat teremtenek. Számos bizottságunk, mint pl. az Adóbizottság, az Emberi Erőforrás Bizottság, az EU Bizottság és a Gazdaságstratégiai Bizottság nyílt eseményei és konferenciái tovább szélesítették a bizottsági témákban bekapcsolódó résztvevői kört, illetve rendkívül színvonalas ülések zajlottak az Etikus Üzleti Magatartás Bizottság, a Korrupcióellenes és a Márkavédelmi Bizottság kereteiben is. A bizottságok a tagok önkéntes részvételével működve a szakmai munka mélyebb kifejtésére is lehetőséget nyújtanak. A bizottságok teljesen nyitottak a tagok számára, azokba bármely tag állíthat képviselőt, kifejtheti szakmai tevékenységét, javaslatokat adhat. A JVSZ 2011-ben működő bizottságai és fő tevékenységük az alábbi: Etikus Üzleti Magatartás Bizottság A Joint Venture Szövetség Alapszabálya alapján a Közgyűlés által választott bizottság. Célja az üzleti etika pozitív irányba történő befolyásolása, a Szövetség tagvállalatainak tapasztalatai alapján ajánlások megfogalmazása, esetenként felmerülő problémák megoldásának segítése. A bizottság aktualizálta Etikai Kódexünket a nagyvállalatok számára és kidolgozta a kisvállalatoknak ajánlott változatot is. A bizottság vezetője: Dr. Szent-Ivány Ágnes, a Sándor Szegedi Szent-Ivány Komáromi Eversheds Ügyvédi Iroda partnere. Adóbizottság A változó adótörvények folyamatos véleményezése az Adóbizottságunk tagjainak rendszeresen ad teendőt. A frissen megjelent jogszabályok értelmezése pedig nyílt adóbizottsági ülések keretében zajlottak. Az Adóbizottság elnöke Heinczinger Róbert, az Ernst & Young Kft. adópartnere. Innovációs Bizottság 2010-ben létrejött bizottság folyamatos célja a tagi igények és vélemények felmérése, számontartása, javaslatok kidolgozása a szükséges változtatásokról, eljárásokról. A szakmai összegzések bekerülnek a Szövetségnek a kormányzat felé különböző fórumokon megfogalmazott számos javaslatába. Az év folyamán a vezetői posztot Tímár 2
3 Eszter a PricewaterhouseCoopers vezető managere vette át Kis Tündétől, annak külföldi megbízatása miatt. A Bizottság társelnöke Oláh Attila, az ESRI Magyarország Kft. ügyvezetője. KKV Bizottság A 2010-ben megalakult KKV Bizottság hasonlóan az Innovációs Bizottsághoz, nagy aktivitással kezdte meg működését. Tagi felmérés alapján összefoglaló anyagot készítettek a kormányzat részére a KKV-k fejlesztése érdekében megteendő lépésekről. A bizottság vezetősége háromfős: Alf Martienssen, a Merten és Martienssen csoport ügyvezetője, Vági Péter a PwC vezető menedzsere és Pócs István, a MOL Nyrt. senior projekt menedzsere közösen koordinálják a munkát. Egészségügyi Bizottság Szövetség különösen fontosnak tartja, hogy az egészségügy valamennyi területét - különösen a megelőzést és az egészséggondozást - munkaadói és munkavállalói szempontból figyelemmel kísérje. Munkaprogramjában is ezt az elvet követte a 2010-ben újjáalakult bizottság, amelynek vezetője Szlávik Péter, a Servier Hungária Kft. külkapcsolati és kommunikációs vezetője, társelnökeként pedig Nyerges János, az Eurest ügyvezető igazgatója segíti a bizottságot. Emberi Erőforrás Bizottság Az egyik legaktívabb bizottságunk, mely üléseit nyílt formában tartja ben is rendkívül gyakran ülésezett, aktuális, érdekes témái számos érdeklődőt vonzottak. A bizottság vezetője: Lipcsei András, elnökségi tag, a Dr. Pendl & Dr. Piswanger International Kft. ügyvezetője ben az ülések vendégei voltak többek között: Dale A. Martin, a Siemens Elnök-vezérigazgatója, Jakobsen Petra, a Bonafarm Zrt. HR igazgatója, Deiric McCann és Dr. Poór József professzor is. Tőkeexport Bizottság Kiemelt célja az információgyűjtés a magyar tőke által preferált fogadó országok szabályozásáról, a magyar tőkeexportőrök tapasztalatairól. A Bizottság rendezvényein, ülésein a magyar tőkeexport erősítése érdekében hozandó intézkedéseket tekintette át. Fontos feladatának tartja a vállalatok és a döntéshozók, hatóságok közti információcserét. A bizottság vezetője: Gulyás József, az Aktív Hotels International vezérigazgatója, társelnöke Söpkéz Sándor, az EastEuroCo ügyvezető igazgatója. Környezetvédelmi Bizottság A Bizottság tagjai szakmai segítséget nyújtanak a tagvállalatoknak, igény szerint, illetve jogszabály véleményezésekben vesznek részt és delegáltként képviselik a Szövetséget a környezetvédelmi témájú szakmai egyeztetésekben is. A bizottság vezetője: Ferjancsik Zsombor, a Denkstatt Kft. ügyvezetője. EU-Bizottság A Bizottság 2011.évben a magyar elnökség keretében szervezett minősített EU programokat. Nyílt ülésein a Bizottság tagjai az aktuális elnökségi feladatokról konzultáltak, illetve a jövőbeni terveket vitatták meg. Emellett meghívták a V4 magyarországi gazdasági képviselőit, valamint Barsiné Pataky Etelkát a Duna Stratégia kormánybiztosát A bizottságot 2011-ben dr. Márkus Csaba, a Deloitte Zrt. partnere vezette, társelnöke Szuhóczky Gábor, az EuroAdvance Kft. ügyvezetője. Az EU Bizottság új vezetője 2012-től Boros Áron, az OTP Hungaro- Projekt Kft. ügyvezetője. Gazdaságstratégiai Bizottság: A 2003-ban alakult Bizottság célja, hogy az Elnökség és a tagság számára tájékoztatást nyújtson időszerű gazdaságpolitikai, gazdaságstratégiai kérdésekről, s az azokkal kapcsolatosan kialakuló álláspontokról, nézetekről, javaslatokról. Segítséget nyújt a tagok számára a szakterületbe vágó kérdések, illetve államigazgatási szervezetek részéről érkező megkeresések megválaszolása esetében, továbbá konferenciák tartalmi előkészítésében, illetve lebonyolításában. Szakmai támogatását központi témáinknál, gazdaságpolitikai kérdéseknél figyelembe vesszük. A bizottság vezetője: Tóth Henrik, az MKB Bank főosztályvezető helyettese. Beszerzési - Közbeszerzési Bizottság: A bizottság munkájának súlypontjában a Közbeszerzési Törvény változása, értelmezése, a szakmai tapasztalatok átadása állt. Szintén fontos feladatának tartotta a bizottság a tagok informálását, a változásokra való felkészítést, felkészülést. A bizottság vezetője: Kovács László, az ELMŰ beszerzési igazgatója ben két új JVSZ bizottság is alakult: márciusban tartotta első ülését a Korrupcióellenes Bizottság, októberben pedig a Márkavédelmi Bizottság jött létre. Alábbiakban e két munkacsoport rövid bemutatkozását ismertetjük. Korrupcióellenes Bizottság: Elnöke: Dr. Paál Péter, a Hewlett-Packard Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója A Bizottság célja a tisztább közélet, amelynek érdekében széleskörű együttműködésre törekednek különféle társadalmi szervezetekkel és hatóságokkal, úgymint pl. a Transparency International vagy az Állami Számvevőszék. A bizottság fontosnak tartja a vállalati területen felmerülő korrupció visszaszorítását is, így további teendőket fogalmazott meg, amelyek megvalósítására törekszik. 3
4 Márkavédelmi Bizottság: Elnöke: Dr. Szamosi Katalin, partner, az S. B. G.&K. Ügyvédi és Szabadalmi Irodák elnöke A bizottság a szellemi tulajdon védelmére, a márkavédelem segítésére és a hamis termékek visszaszorítására alakult munkacsoport. Törekszik a hatóságokkal és a JVSZ többi bizottságával szoros együttműködésre, s várja további érdeklődő tagok csatlakozását. A Szövetség jelenlegi, legfiatalabb bizottsága a Külgazdasági Bizottság, amely 2012 év elején alakult. Egyedi vállalati segítségnyújtások: - külföldiek rendszáma, - munkajogi kérdésekben - munkaüggyel kapcsolatos és - munkavállalási kérdésekben - bevándorlási engedély ügyekben - versenyjogi témában - pályázati témakörökben - statisztikai adatkérésekben - energetikai kérdésekben - törvénytervezetek, jogszabályok keresésében - előadások, tanulmányok, elemzések megküldésével - a gazdasági jog területein - üzleti kapcsolatépítésben stb. Egyedi problémájával bármely tagvállalat a Szövetséghez fordulhat, ahonnan szakértőink segítségével tudjuk az ügyet továbbvinni, a probléma megoldásában más tagok tapasztalatait is felhasználva, megoldást keresni. IV. A JVSZ VEZETÉSE, AZ ELNÖKSÉG ÉS A TITKÁRSÁG TEVÉKENYSÉGE Az Elnökség 20 főből áll, havi rendszerességgel ülésezik, az üléseken részt vesz a Felügyelőbizottság (FB) is, ill. a témák aktualitásától függően a bizottsági elnökök is. Az Elnökség megtárgyalja az adott időszak aktuális eseményeit, beszámoltatja a Titkárságot a végzett munkáról és dönt a Szövetség tevékenységében meghatározó kérdésekben. Az ülések határozatait a Titkárság írásos formában rögzíti. Az apparátus az ügyvezető igazgatóval együtt 4 főállású és egy félállásban dolgozó munkatársból áll. V. TAGSÁG, TAGDÍJAK, GAZDÁLKODÁSI KÉRDÉSEK Az FB jelentésben részletezettek szerint a szövetség gazdálkodása 2011-ben is egyensúlyban volt és racionálisan működött. Munkánk eredményes végzésének alapját Tagjaink tagdíjbefizetései teremtik meg. A nehezedő gazdasági helyzet diktálta körülmények miatt Elnökségünk úgy döntött, hogy a tagdíjakat, amelyek más érdekképviseletekkel összehasonlítva mérsékeltnek mondhatóak, évre a következőkben állapította meg: 10 millió Ft alatti jegyzett tőkéig ,- Ft/év 10,0 millió Ft és afeletti és 25,0 millió Ft jegyzett tőke között ,- Ft/év 25,0 millió Ft és afeletti jegyzett tőke esetén ,- Ft/év Az évi gazdálkodásról készült pénzügyi szemléletű terv/tény -bontású Költségvetést, a Mérleget és az Eredménykimutatást mellékeljük. VI. KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Ez úton is köszönetet szeretnénk mondani évi támogatásukért minden Tagunknak, Elnökségünknek, Felügyelőbizottságunknak, Bizottságaink vezetőinek és Tagjainak, önkéntes szakmai tanácsadóinknak! Jelen beszámoló mellékletei: - Mérleg - Eredmény-kimutatás valamint a évi programok 4
5 MÉRLEG Joint Venture Szövetség Adatok eft-ban ESZKÖZÖK (AKTÍVÁK) Változás (%) A. Befektetett eszközök % I. Immateriális javak % II. Tárgyi eszközök % III. Befektetett pénzügyi eszközök B. Forgóeszközök % I. Készletek II. Követelések % III. Értékpapírok IV. Pénzeszközök % C. Aktív időbeli elhatárolások % Eszközök összesen % FORRÁSOK (PASSZÍVÁK) D. Saját tőke % I. Induló tőke/jegyzett tőke % II. Tőkeváltozás/Eredmény % III. Lekötött tartalék IV. Értékelési tartalék V. Tárgyévi eredmény alaptevékenységből (közhasznú tevékenységből) VI. E. Céltartalékok % Tárgyévi eredmény vállalkozási tevékenységből % F. Kötelezettségek % I. Hátrasorolt kötelezettségek II. Hosszú lejáratú kötelezettségek III. Rövid lejáratú kötelezettségek % G. Passzív időbeli elhatárolások % Források összesen % 5
6 Adatok eft-ban Alaptev Váll. tev EREDMÉNYKIMUTATÁS év Összesen 2010 Alaptev Váll. tev Összesen 2011 Változás Alaptev Váll. tev.. % % Összesen % 1 Értékesítés nettó % -3% árbevétele 2 Aktivált saját teljesítmények értéke 3 Egyéb bevételek ebből: - támogatások = alapítói = központi költségvetési = helyi önkormányzati = egyéb 4. Pénzügyi műveletek bevételei 5 Rendkívüli bevételek ebből: - támogatások = alapítói = központi költségvetési = helyi önkormányzati = egyéb % 59% 6. Tagdíjak % -14% A. Összes bevétel % -3% -10% (1± ) 7 Anyagjellegű % -8% -3% ráfordítások 8 Személyi jellegű % 12% 2% ráfordítások 9 Értékcsökkenési % 18% -2% leírás 10 Egyéb ráfordítások % 182% 11 Pénzügyi műveletek ráfordításai 12 Rendkívüli ráfordítások B. Összes ráfordítás ( ) C. Adózás előtti eredmény (A-B) I. Adófizetési kötelezettség D. Jóváhagyott osztalék E. Tárgyévi eredmény (C-I-D % 1% 4% % 13% -111% % 13% -111% 6
A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek egyszerűsített éves beszámolója
1 8 6 6 4 7 1 4 1 Statisztikai számjel vagy adószám (csekkszámlaszám) A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek egyszerűsített éves beszámolója 2 1 1 év egyéb szervezet megnevezése címe Keltezés:
BESZÁMOLÓ A Joint Venture Szövetség évi tevékenységéről
BESZÁMOLÓ A Joint Venture Szövetség 2014. évi tevékenységéről Az elmúlt évre visszatekintve, a Joint Venture Szövetség elmondhatja, hogy 2014-ben egyértelműen a Szövetség unique selling point -jává váltak
Közhasznú egyszerűsített éves beszámoló. 2011 évről
1 8 2 5 7 3 9 3-2 - 4 3 Adószám A vállalkozás megnevezése 1205 BUDAPEST RÉVAY UTCA 22. A vállalkozás címe, telefonszáma EGYÉB SZERVEZET Közhasznú egyszerűsített éves beszámoló 2011 évről 2011. 01. 01-2011.
Közhasznú egyszerűsített éves beszámoló. 2012 évről
1 8 2 5 7 3 9 3-2 - 4 3 Adószám A vállalkozás megnevezése 1205 BUDAPEST RÉVAY UTCA 22. A vállalkozás címe, telefonszáma EGYÉB SZERVEZET Közhasznú egyszerűsített éves beszámoló 2012 évről 2012. 01. 01-2012.
Mérleg fordulónapja: 2009 12 31 (év/hó/nap) A tétel megnevezése Előző év módosításai Tárgyév
Közhasznú egyéb szervezet egyszerűsített éves beszámoló Eredménykimutatás A tétel megnevezése Előző év módosításai Tárgyév Előző év(ek) a b c d e A Összes közhasznú tevékenység bevétele 81 797-70 279 1.
A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek Egyszerűsített éves beszámolója
1 8 0 3 5 7 4 6 9 4 9 9 5 2 9 1 3 statisztikai számjel A civil szervezet megnevezése: A civil szervezet címe: 2030. Érd, Alsó utca 11. A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek Egyszerűsített éves
2012. évről. Szakszervezetek Együttműködési Fóruma Budapest, Városligeti fasor 10.
- 13 - szakszervezet megnevezése 1068 Budapest, Városligeti fasor 10. a szakszervezet címe, telefonszáma A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek egyszerűsített éves 2012. évről Kelt: Budapest,
A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek
A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek egyszerűsített éves beszámoló 2011 év Növényvédőszer-Gyártók és Importörök Szövetsége Egyesület -----------------------------------------------------------------------------------------------
Statisztikai számjel/adószám év. Magyar Gyermekmentő Alapítvány. Cím: 1025 Budapest Szalamandra út 44.
Statisztikai jel/adó 18116533-1-41 Év Név 25. év Cím: 125 Budapest Szalamandra út 44. Keltezés Budapest, 26. március 31. kozhasznjelent25.xls.xls\adatlap Statisztikai jel vagy adó A viteli törvény szerinti
adatok eft-ban Sor A tétel megnevezése Előző év Tárgyév
1. SZ. MELLÉKLET AZ PILI ALAPÍTVÁNY SZÁMVITELI BESZÁMOLÓJA 18896053-8040-569-01 Statisztikai számjel 167 Nyilvántartási szám PILI Alapítvány Egyszerűsített éves beszámoló MÉRLEGE adatok eft-ban Sor A tétel
Egyszerűsített éves beszámoló mérlege a kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezetek részére (4.melléklet)
Törvényszék: 09 Debreceni Törvényszék Nyilvántartási szám: 09-02-0003910 Debreceni Egyetem Professzori Klub 4032 Debrecen, Nagyerdei körút 98 Egyszerűsített éves beszámoló mérlege a kettős könyvvitelt
2012.évi A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített éves beszámolója
1 9 8 0 6 0 7 9 9 2 6 2 5 2 1 0 1 MAGYAR TESTNEVELÉSI EGYETEM SPORTEGYESÜLETE a egyéb szervezet megnevezése 1123 Budapest, Alkotás u. 44. az egyéb szervezet címe 2012.évi A számviteli törvény szerinti
A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek
A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek egyszerűsített éves beszámoló 212 év Növényvédőszer-Gyártók és Importörök Szövetsége Egyesület -----------------------------------------------------------------------------------------------
2013 évi egyszerűsített éves beszámoló
213 évi egyszerűsített éves beszoló Fordulónap: 213-12-31 Huninet Egyesület Egyesület Pulai Gábor elnök Beszolókészítés 214-5-31 Bejegyzési sz: 1/ PK/ 6 4 7 1 / 1 9 9 / 18 Cím: 111 Budapest, Hungária krt.
Gyerekszem Művészeti Egyesület EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓ 2010. 1 8 1 2 7 2 7 2 9 1 3 3 5 2 9 0 KSH 1 1 5 6 / 0 7 NYILVÁNTARTÁSI SZÁM
1 8 1 2 7 2 7 2 9 1 3 3 5 2 9 0 KSH 1 1 5 6 / 0 7 NYILVÁNTARTÁSI SZÁM Gyerekszem Művészeti Egyesület 1012 Budapest, Kuny Domokos u. 1. EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓ 2010. Egyszerűsített éves beszámoló
A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek
A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek egyszerűsített éves beszámoló 2015 év Növényvédőszer-Gyártók és Importörök Szövetsége Egyesület -----------------------------------------------------------------------------------------------
EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓ
1 9 2 8 3 6 7 4-1 - 2 0 adó 6 0. 0 4 8 / 2 0 0 8 4 cégjegyzék a a vállalkozás neve 8790 Zalaszentgrót Dózsa György u. 9. a vállalkozás címe, telefona EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓ a kettős könyvitelt vezető
Közhasznú Egyszerûsített éves beszámoló
Bírósági határozat szám Adószám nincsenek alátámasztva. a vállalkozás megnevezése: TEVAN Alapítvány címe, telefonszáma: 1146 Budapest, Cházár András utca 15. 03/01. Közhasznú Egyszerûsített éves beszámoló
A kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete
Törvényszék: Tárgyév: 01 Fővárosi Törvényszék 2 0 1 4 2015.12.13 20:40:05 Szervezet székhelye: Irányítószám: 1 1 1 6 Település: Budapest Közterület neve: Barázda Közterület jellege: utca Házszám: 20-30
A kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete
Törvényszék: Tárgyév: 06 Szegedi Törvényszék 2 0 1 4 2016.01.04 19:10:40 Szervezet székhelye: Irányítószám: 6 8 0 0 Település: Hódmezővásárhely Közterület neve: Holló Közterület jellege: utca Házszám:
A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek egyszerűsített éves beszámolója
1 9 6 7 5 9 1 9 9 5 2 9 1 Statisztikai számjel vagy adószám (csekkszámlaszám) A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek egyszerűsített éves beszámolója 2 1 3 egyéb szervezet megnevezése 125 Budapest
A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek egyszerűsített éves beszámolója
1 2 1 6 5 5 9 1 3 5 3 0 5 7 2 1 3 A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek egyszerűsített éves beszámolója 2 0 1 6. egyéb szervezet megnevezése 2600 Vác, Zrínyi utca 9. címe Keltezés: Vác, 2017.
A kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete
Törvényszék: 13 Budapest Környéki Törvényszék Tárgyév: 2 0 1 3 Beküldő adatai Viselt név: Előtag Családi név Első utónév További utónevek Szabóné Magyar Nikoletta Születési név: Anyja neve: Születési ország
A kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete
Törvényszék: Tárgyév: 05 Miskolci Törvényszék 2 0 1 4 2015.05.22 08:56:08 Szervezet székhelye: Irányítószám: 3 5 3 0 Település: Miskolc Közterület neve: Corvin Közterület jellege: utca Házszám: 15 Lépcsőház:
A kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített éves beszámolója és közhasznúsági melléklet év
Szervezet / Jogi személy szervezeti egység neve: Az egyszerűsített éves beszámoló mérlege (Adatok ezer forintban.) Előző év Előző év Tárgyév ESZKÖZÖK (AKTÍVÁK) A. Befektetett eszközök 1 483 1 692 I. Immateriális
A kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete
Törvényszék: Tárgyév: 01 Fővárosi Törvényszék 2 0 1 5 2016.06.30 13:25:40 Szervezet székhelye: Irányítószám: 1 1 6 4 Település: Budapest Közterület neve: Szabadföld Közterület jellege: út Házszám: 43/a.
A kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete
Törvényszék: Tárgyév: 18 Szombathelyi Törvényszék 2 0 1 4 Beküldő adatai (akinek az ügyfélkapuján keresztül a kérelem beküldésre kerül) Előtag Családi név Első utónév További utónevek Viselt név: Születési
Statisztikai számjel: Szervezet neve: Bakony és Balaton Keleti Kapuja Közhasznú Egyesület
Szervezet neve: Bakony és Balaton Keleti Kapuja Közhasznú Egyesület Szervezet címe: 8181 Berhida, Veszprémi út 1-3. Nyilvántartási szám: 19-02-0002960 2016. évi Egyszerűsített éves beszámoló Berhida, 2017.
Közhasznú Egyszerűsített éves beszámoló
Statisztikai számjel:14915842-6399-599-07 Cégjegyzékszám: 07-09-017186 Székesfehérvári Turisztikai Közhasznú Nonprofit Kft a vállalkozás megnevezése 8000 Székesfehérvár, Oskola u.2-4. a vállalkozás címe,
A kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete
Törvényszék: Tárgyév: 06 Szegedi Törvényszék 2 0 1 4 Beküldő adatai (akinek az ügyfélkapuján keresztül a kérelem beküldésre kerül) Előtag Családi név Első utónév További utónevek Viselt név: Születési
Zikkurat Színpadi Ügynökség Nonprofit Közhasznú Kft. 1137 Budapest, Szent István krt. 2. IV/23. Minősítés:Közhasznú. 2014. december 31.
1137 Budapest, Szent István krt. 2. IV/23. Minősítés:Közhasznú Egyszerűsített éves beszámoló "Könyvvizsgálattal alatámasztva" 1 A. Befektetett eszközök 231 087 0 228 681 2 I. IMMATERIÁLIS JAVAK 110 965
A kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete
Törvényszék: Tárgyév: 1 Fővárosi Törvényszék 2 1 5 217.7.6 14:21:1 Szervezet székhelye: Irányítószám: 1 4 2 Település: Budapest Közterület neve: ÁRPÁD Közterület jellege: út Házszám: 44-46 Lépcsőház: Emelet:
KETTŐS KÖNYVVITELT VEZETŐ SZERVEZET KÖZHASZNÚ EGYSZERŰSÍTETT BESZÁMOLÓJÁNAK MÉRLEGE ÉS EREDMÉNYKIMUTATÁSA
7.Pk.60.080/2009/2. A vállalkozás megnevezése 1021 Budapest, Szerb Antal utca 8. A vállalkozás címe, telefonszáma KETTŐS KÖNYVVITELT VEZETŐ SZERVEZET KÖZHASZNÚ EGYSZERŰSÍTETT BESZÁMOLÓJÁNAK MÉRLEGE ÉS
A kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete
Törvényszék: Tárgyév: 13 Budapest Környéki Törvényszék 2 0 1 5 Beküldő adatai (akinek az ügyfélkapuján keresztül a kérelem beküldésre kerül) Előtag Családi név Első utónév További utónevek Viselt név:
A kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete
Törvényszék: 06 Szegedi Törvényszék Tárgyév: 2 0 1 3 Beküldő adatai Viselt név: Előtag Családi név Első utónév További utónevek Orsozné Seres Katalin Születési név: Anyja neve: Születési ország neve: Születési
MVM PARTNER Energiakereskedelmi ZRt. ÜZLETI JELENTÉS ÉVRŐL
MVM PARTNER Energiakereskedelmi ZRt. ÜZLETI JELENTÉS 2008. ÉVRŐL Budapest, 2009. március 2. 1 ÜGYVEZETÉS BESZÁMOLÓJA 1.1 Vezetői Összefoglaló Az MVM Partner ZRt. (továbbiakban MVM Partner) működésének
A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek egyszerűsített éves beszámolója
1 2 1 6 5 5 9 1 3 5 3 0 5 7 2 1 3 Statisztikai számjel vagy adószám (csekkszámlaszám) A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek egyszerűsített éves beszámolója 2 0 1 7. Váci Távhőszolgáltatási Nonprofit
A kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete
Törvényszék: Tárgyév: 01 Fővárosi Törvényszék 2 0 1 4 Beküldő adatai Előtag Családi név Első utónév További utónevek Viselt név: 001 Dr. Megyer Örs Születési név: Anyja neve: Születési ország neve: Születési
Kisember Egyesület egyszerűsített éves beszámolójának mérlege
Kisember Egyesület egyszerűsített éves beszámolójának mérlege Fordulónapja: 2014. december 31. Fajtája: éves ezer Ft Megnevezés Előző év Előző évek Tárgyév 2013. helyesbít. 2014. A A. Befektetett eszközök
A kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete
Törvényszék: 01 Fővárosi Törvényszék Tárgyév: 2 0 1 2 Beküldő adatai Előtag Családi név Első utónév További utónevek Viselt név: Galló Istvánné Születési név: Péter Piroska Anyja neve: Születési ország
BESZÁMOLÓ. A Joint Venture Szövetség évi tevékenységéről
BESZÁMOLÓ A Joint Venture Szövetség 2015. évi tevékenységéről A 2015-ös évre visszatekintve, a Joint Venture Szövetség elmondhatja, hogy az elmúlt évben továbbra is megkérdőjelezhetetlenül a napi szintű
A kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete és korábbi évek
Törvényszék: Tárgyév: 02 Pécsi Törvényszék 2 0 1 5 2018.01.12 20:00:24 Szervezet székhelye: Irányítószám: 7 6 2 4 Település: Pécs Közterület neve: Szent István Közterület jellege: tér Házszám: 17. Lépcsőház:
A kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete
Törvényszék: 18 Szombathelyi Törvényszék Tárgyév: 2 0 1 3 Beküldő adatai Viselt név: Előtag Családi név Első utónév További utónevek 001 Dr. Miszlivetz Ferenc Születési név: Anyja neve: Születési ország
A kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete
Törvényszék: Tárgyév: 15 Nyíregyházi Törvényszék 2 0 1 5 2016.05.30 07:48:09 Szervezet székhelye: Irányítószám: 4 4 3 1 Település: Nyíregyháza - Sóstófürdő Közterület neve: Berenát Közterület jellege:
Hungarian Interim Management Kft. 1122 Budapest, Ráth György utca 54. EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓ. 2009. évről 2009. január 1-2009. december 31.
1122 Budapest, Ráth György utca 54. EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓ 2009. évről 2009. január 1-2009. december 31. "A" MÉRLEG Eszközök (aktívák) Sor- A tétel megnevezése Előző év Előző év(ek) Tárgyév 01.
A kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete
Törvényszék: 01 Fővárosi Törvényszék Tárgyév: 2 0 1 3 Beküldő adatai Előtag Családi név Első utónév További utónevek Viselt név: Zeley Kata Születési név: Zeley Kata Anyja neve: Pötyő Katalin Születési
A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek egyszerűsített éves beszámolója
1 8 5 1 6 1 6 0-1 - 1 3 Statisztikai számjel vagy adószám (csekkszámlaszám) A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek egyszerűsített éves beszámolója egyéb szervezet megnevezése címe " A közzétett
Egyszerűsített éves beszámoló mérlege. 2014 üzleti évről. 2 1 1 7 1 9 4 1 9 0 0 4 5 7 2 0 4 Statisztikai számjel
2 1 1 7 1 9 4 1 9 4 5 7 2 0 4 Statisztikai számjel 04-09-009076 Cégjegyzék száma A vállalkozás megnevezése: Petőfi Kulturális Közhasznú Nonprofit Kft. A vállalkozás címe, telefonszáma: 5900 Orosháza, Kossuth
A kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete
Az egyszerűsített éves beszámoló mérlege Előző év Előző év Tárgyév ESZKÖZÖK (AKTÍVÁK) A. Befektetett eszközök I. Immateriális javak II. Tárgyi eszközök III. Befektetett pénzügyi eszközök B. Forgóeszközök
A kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete
Törvényszék: 19 Veszprémi Törvényszék Tárgyév: 2 0 1 2 Beküldő adatai Viselt név: Születési név: Előtag Családi név Első utónév További utónevek Anyja neve: Születési ország neve: Születési település neve:
A kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete
Törvényszék: Tárgyév: 20 Zalaegerszegi Törvényszék 2 0 1 5 Beküldő adatai (akinek az ügyfélkapuján keresztül a kérelem beküldésre kerül) Előtag Családi név Első utónév További utónevek Viselt név: Születési
PK-142. Kitöltő verzió: Nyomtatvány verzió:1.6 Nyomtatva:
Törvényszék: 01 Fővárosi Törvényszék Tárgyév: 2 0 1 3 Beküldő adatai Viselt név: Előtag Kékesi Családi név Első utónév További utónevek József Születési név: Anyja neve: Születési ország neve: Születési
A kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete
Törvényszék: 03 Kecskeméti Törvényszék Tárgyév: 2 0 1 4 Beküldő adatai Viselt név: Előtag BARCSIK Családi név Első utónév További utónevek ZOLTÁN Születési név: Anyja neve: Születési ország neve: Születési
Közhasznú Egyszerűsített éves beszámoló
a vállalkozás megnevezése 8000 Székesfehérvár, Oskola u.2-4. a vállalkozás címe Keltezés: 2018.03.31. Farkasné Szegő Krisztina "A" EREDMÉNYKIMUTATÁSA (összköltség eljárással) Az üzleti év mérlegfordulónapja:
Közhasznú Egyszerûsített éves beszámoló
Bírósági határozat szám Adószám A közzétett adatok könyvvizsgálattal nincsenek alátámasztva. a vállalkozás megnevezése: Médiakutató Alapítvány címe, telefonszáma: 1094 Budapest, Tûzoltó u. 73. III. em.
Egyéb szervezet egyszerűsített éves beszámolója
1 8 1 5 8 4 7 9 3 1 9 5 4 9 1 Nyilvántartási szám: 2/1/25. Bejegyző határozat száma: PK.6118/21 Közhasznú szervezet az egyéb szervezet megnevezése 1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3. az egyéb szervezet
A kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete
Törvényszék: Tárgyév: 13 Budapest Környéki Törvényszék 2 0 1 5 2016.04.22 16:07:15 Szervezet székhelye: Irányítószám: 2 6 0 0 Település: Vác Közterület neve: Radnóti Közterület jellege: út Házszám: 7.
A kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete
Törvényszék: Tárgyév: 13 Budapest Környéki Törvényszék 2 0 1 5 Beküldő adatai (akinek az ügyfélkapuján keresztül a kérelem beküldésre kerül) Előtag Családi név Első utónév További utónevek Viselt név:
A kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete
Törvényszék: Tárgyév: 13 Budapest Környéki Törvényszék 2 0 1 4 Beküldő adatai (akinek az ügyfélkapuján keresztül a kérelem beküldésre kerül) Előtag Családi név Első utónév További utónevek Viselt név:
A kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete
Törvényszék: 13 Budapest Környéki Törvényszék Tárgyév: 2 0 1 3 Beküldő adatai Viselt név: Előtag Családi név Első utónév További utónevek Nagyné Tenner Anna Születési név: Anyja neve: Születési ország
A kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete
Törvényszék: 11 Tatabányai Törvényszék Tárgyév: 2 0 1 3 Beküldő adatai Előtag Családi név Első utónév További utónevek Viselt név: Heim Pál Születési név: Heim Pál Anyja neve: Születési ország neve: Születési
A kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete
Törvényszék: Tárgyév: 06 Szegedi Törvényszék 2 0 1 4 Beküldő adatai (akinek az ügyfélkapuján keresztül a kérelem beküldésre kerül) Előtag Családi név Első utónév További utónevek Viselt név: Születési
A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített éves beszámolója
1 8 4 8 9 5 5 4 9 1 9 9 3 3 3 7 Statisztikai számjel vagy adószám (csekkszámlaszám) A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített éves beszámolója 2 8 év DEMOKRATIKUS IFJÚSÁGÉRT
A kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete
Törvényszék: Tárgyév: 01 Fővárosi Törvényszék 2 0 1 5 2016.06.03 17:24:14 Szervezet székhelye: Irányítószám: 1 1 2 1 Település: Budapest Közterület neve: Farkasvölgyi Közterület jellege: út Házszám: 12
A kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete
Törvényszék: Tárgyév: 13 Budapest Környéki Törvényszék 2 0 1 4 Beküldő adatai (akinek az ügyfélkapuján keresztül a kérelem beküldésre kerül) Előtag Családi név Első utónév További utónevek Viselt név:
A kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete
Törvényszék: Tárgyév: 09 Debreceni Törvényszék 2 0 1 5 Beküldő adatai (akinek az ügyfélkapuján keresztül a kérelem beküldésre kerül) Előtag Családi név Első utónév További utónevek Viselt név: Születési
A kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete
Törvényszék: Tárgyév: 01 Fővárosi Törvényszék 2 0 1 5 Beküldő adatai (akinek az ügyfélkapuján keresztül a kérelem beküldésre kerül) Előtag Családi név Első utónév További utónevek Viselt név: Dr. PAIS
A kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete
Törvényszék: 20 Zalaegerszegi Törvényszék Tárgyév: 2 0 1 3 Beküldő adatai Viselt név: Előtag BALOGH Családi név Első utónév További utónevek JÓZSEF Születési név: Anyja neve: Születési ország neve: Születési
A kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete
Törvényszék: 01 Fővárosi Törvényszék Tárgyév: 2 0 1 3 Beküldő adatai Viselt név: Előtag Szutrély Családi név Első utónév További utónevek Katalin Születési név: Anyja neve: Születési ország neve: Születési
2009 évi egyszerűsített éves beszámoló
kozh_kettos_merleg 29 évi egyszerűsített éves beszámoló Kettős könyvvitelt vezető közhasznú egyéb szervezet Fordulónap: 29-12-31 Tudástársadalom Közhasznú Alapítvány 569 - Egyéb alapítvány Fábri György
A kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete
Törvényszék: Tárgyév: 01 Fővárosi Törvényszék 2 0 1 4 Beküldő adatai (akinek az ügyfélkapuján keresztül a kérelem beküldésre kerül) Előtag Családi név Első utónév További utónevek Viselt név: Születési
A kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete év
A szervezetet nyilvántartó bíróság megnevezése: Tárgyév: 01 Fővárosi Törvényszék 2 0 1 6 Válassza ki, hogy a beszámoló (és közhasznúsági melléklet) az alábbiak közül melyikre vonatkozik! a. Szervezet b.
A kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete
Törvényszék: Tárgyév: 01 Fővárosi Törvényszék 2 0 1 4 Beküldő adatai (akinek az ügyfélkapuján keresztül a kérelem beküldésre kerül) Előtag Családi név Első utónév További utónevek Viselt név: 001 Dr. Jámbor
A kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete
Törvényszék: Tárgyév: 01 Fővárosi Törvényszék 2 0 1 3 Beküldő adatai (akinek az ügyfélkapuján keresztül a kérelem beküldésre kerül) Előtag Családi név Első utónév További utónevek Viselt név: Születési
A kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete
A kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete PK-142 Törvényszék: Tárgyév: 04 Gyulai Törvényszék 2 0 1 4 2015.05.28 15:09:45 Szervezet neve: Békés Megyei
A kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete
Törvényszék: Tárgyév: 01 Fővárosi Törvényszék 2 0 1 5 Beküldő adatai (akinek az ügyfélkapuján keresztül a kérelem beküldésre kerül) Előtag Családi név Első utónév További utónevek Viselt név: Születési
A kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete
Törvényszék: 11 Tatabányai Törvényszék Tárgyév: 2 0 1 2 Beküldő adatai Viselt név: Előtag Csathó Családi név Első utónév További utónevek István Születési név: Anyja neve: Születési ország neve: Születési
A kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete
Törvényszék: Tárgyév: 01 Fővárosi Törvényszék 2 0 1 3 Beküldő adatai (akinek az ügyfélkapuján keresztül a kérelem beküldésre kerül) Előtag Családi név Első utónév További utónevek Viselt név: Születési
A kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete
Törvényszék: Tárgyév: 1 Egri Törvényszék 2 1 4 215.5.25 16:18:37 Szervezet székhelye: Irányítószám: 3 3 Település: Eger Közterület neve: MAKLÁRI Közterület jellege: út Házszám: 67 Lépcsőház: Emelet: Ajtó:
EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓ év statisztikai számjel cégjegyzékszám
2 0 2 7 1 0 1 7 7 8 1 0 5 7 2 2 0 statisztikai számjel 2 0-0 9-0 6 9 6 9 3 cégjegyzékszám A vállalkozás megnevezése: KONTAKT HUMÁN SZOLGÁLTATÓ NONPROFIT KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG A vállalkozás címe,
A kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete
Törvényszék: Tárgyév: 05 Miskolci Törvényszék 2 0 1 4 Beküldő adatai (akinek az ügyfélkapuján keresztül a kérelem beküldésre kerül) Előtag Családi név Első utónév További utónevek Viselt név: Születési
A kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete
Törvényszék: 10 Egri Törvényszék Tárgyév: 2 0 1 2 Beküldő adatai Viselt név: Előtag Thummerer Családi név Első utónév További utónevek Ildikó Születési név: Anyja neve: Születési ország neve: Születési
A kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete
Törvényszék: Tárgyév: 05 Miskolci Törvényszék 2 0 1 4 Beküldő adatai (akinek az ügyfélkapuján keresztül a kérelem beküldésre kerül) Előtag Családi név Első utónév További utónevek Viselt név: 001 Dr. Kovács
A kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete
Törvényszék: Tárgyév: 09 Debreceni Törvényszék 2 0 1 5 Beküldő adatai (akinek az ügyfélkapuján keresztül a kérelem beküldésre kerül) Előtag Családi név Első utónév További utónevek Viselt név: Születési
A kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete
Törvényszék: Tárgyév: 10 Egri Törvényszék 2 0 1 4 Beküldő adatai (akinek az ügyfélkapuján keresztül a kérelem beküldésre kerül) Előtag Családi név Első utónév További utónevek Viselt név: Születési név:
BKV ELŐRE SPORT CLUB KÖZHASZNÚ SZERVEZET. A BKV Előre SC 2010. évi Közhasznúsági Jelentése
BKV ELŐRE SPORT CLUB KÖZHASZNÚ SZERVEZET 2 2. Vezetői összefoglaló A BKV Előre SC elkészítette az egyesület 2010. évi gazdálkodásáról szóló Közhasznúsági Jelentését, a közhasznú eredmény kimutatást és
A kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete
Törvényszék: Tárgyév: 01 Fővárosi Törvényszék 2 0 1 4 Beküldő adatai (akinek az ügyfélkapuján keresztül a kérelem beküldésre kerül) Előtag Családi név Első utónév További utónevek Viselt név: Születési
Kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített éves beszámolója
1 8 1 7 6 8 5 0 9 4 9 9 5 6 9 0 1 Statisztikai számjel vagy adószám Kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített éves beszámolója 2 0 1 2 év MKFE Önkéntes Segélyező Alapítvány egyéb szervezet
A kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete
Törvényszék: Tárgyév: 11 Tatabányai Törvényszék 2 0 1 4 Beküldő adatai Előtag Családi név Első utónév További utónevek Viselt név: Születési név: Anyja neve: Születési ország neve: Születési település
A kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete
Törvényszék: Tárgyév: 01 Fővárosi Törvényszék 2 0 1 5 Beküldő adatai (akinek az ügyfélkapuján keresztül a kérelem beküldésre kerül) Előtag Családi név Első utónév További utónevek Viselt név: Születési
A kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete
Törvényszék: 13 Budapest Környéki Törvényszék Tárgyév: 2 0 1 3 Beküldő adatai Viselt név: Születési név: Előtag Családi név Első utónév További utónevek KIS DOMONKOS MÁRK KIS DOMONKOS MÁRK Anyja neve:
A kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete
Törvényszék: Tárgyév: 01 Fővárosi Törvényszék 2 0 1 5 2016.05.27 13:35:43 Szervezet székhelye: Irányítószám: 1 0 3 5 Település: Budapest Közterület neve: Kerekes Közterület jellege: utca Házszám: 12-20.
SIKERES GAZDASÁGÉRT KÖZHASZNÚ EGYESÜLET 2007. ÉVI KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS
SIKERES GAZDASÁGÉRT KÖZHASZNÚ EGYESÜLET 2007. ÉVI KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS Készítette: Alf Martienssen elnök sk. - 2 - T A R T A L O M 1. A 2007. évi számviteli beszámoló 2. A költségvetési támogatás felhasználása
A kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete
Törvényszék: Tárgyév: 01 Fővárosi Törvényszék 2 0 1 4 2015.07.06 16:59:22 Szervezet székhelye: Irányítószám: 1 0 5 5 Település: Budapest Közterület neve: Falk Miksa Közterület jellege: utca Házszám: 19.
Mikrogazdálkodói egyszerûsített éves beszámoló
cégjegyzék száma a vállalkozás megnevezése: DR. SIMONFFY ILDIKÓ ÜGYVÉDI IRODA címe, telefonszáma: 6722 Szeged, Petõfi sugárút 7 I/4 Mikrogazdálkodói egyszerûsített éves beszámoló 2014. üzleti évrõl Kelt:
A kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete
Törvényszék: Tárgyév: 01 Fővárosi Törvényszék 2 0 1 4 Beküldő adatai (akinek az ügyfélkapuján keresztül a kérelem beküldésre kerül) Előtag Családi név Első utónév További utónevek Viselt név: Születési
A kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete
Törvényszék: 11 Tatabányai Törvényszék Tárgyév: 2 0 1 3 Beküldő adatai Viselt név: Születési név: Előtag Családi név Első utónév További utónevek ZRÍNYI MIKLÓS LAJOS ZRÍNYI MIKLÓS LAJOS Anyja neve: Születési
A kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete
Törvényszék: 13 Budapest Környéki Törvényszék Tárgyév: 2 0 1 3 Beküldő adatai Viselt név: Előtag Babus Családi név Első utónév További utónevek Gábor Születési név: Anyja neve: Születési ország neve: Születési
Cím: H-1051 Budapest, Szent István tér 11/b Tel: (36 1) Fax: (36 1) Web: ÖSSZEFOGLALÓ
ÖSSZEFOGLALÓ A Joint Venture Szövetség 2017. évi tevékenységéről - előterjesztés a 2018. évi Közgyűlés számára - Az újabb kihívások és az alapjaiban rohamosan változó gazdasági környezet mellett is kiemelhetjük,
A kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete
Az egyszerűsített éves beszámoló mérlege Előző év Előző év helyesbítése (Adatok ezer forintban.) Tárgyév ESZKÖZÖK (AKTÍVÁK) A. Befektetett eszközök I. Immateriális javak II. Tárgyi eszközök III. Befektetett