EGYESÜLETI KÖZLEMÉNYEK
|
|
- Magda Szekeres
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 a számított végpont a helyestől a hiba értékével bizonyos irányban eltolódik. Eltolódik olyan irányban, amilyen irányú a hibás hosszúságú oldal. Ha tehát a számítással nyert helytelen végpont és a helyes végpont közti irány délszögét kiszámítjuk az összrendezőkből, a hosszhibával oldal délszöget is nyertünk egyúttal. A hosszmérést tehát itt kell megismételni. b) grafikus felrakás esetében éppen így találhatjuk meg. Kössük össze a menet grafikus felrakásából kapott helytelen pontot a helyessel egyenes vonallal. Amelyik polygonoldal ezzel párhuzamos, annak a hossza hibás. EGYESÜLETI KÖZLEMÉNYEK Az Országos Erdészeti Egyesület igazgató-választmányának évi május hó 8-án Budapesten, az Egyesület székházában tartott rendes üléséről felvett jegyzőkönyv kivonata. Megjelentek: báró Waldbott Kelemen elnök, gróf Teleki József alelnök, Ajtay Jenő, dr. Ajtai Sándor, Balogh Ernő, Beyer Jenő, Czillinger János, gróf Esterházy Móric, gróf Festetich Kristóf, Fiedler Jenő, Földváry Miksa, báró Inkey Pál, Kallivoda Andor, dr. Karafiáth Jenő, igróf Keglevich Gyula, Kovács Gábor, Kozma István, gróf Mailáth György, herceg Montenuovo Nándor, Nagyszalánczy Brúnó, Osztroluczky Miklós, Papp Béla, dr. Papp-Szász Tamás, báró Prónay Gábor, Róth Gyula, dr. Tuzson János, Urbánfy Ignác, Véssey Ferenc, Véssei Mihály választmányi tagok és Bíró Zoltán ügyvezető, valamint Lengyel Sándor segédtitkár. Báró Waldbott Kelemen: üdvözlöm a megjelent urakat, s az Egyesület igazgató-választmányának a mai napra kitűzött ülését megnyitom, Megállapítom, hogy a választmányi ülés meghívója a kellő időben közzé lett téve és az ülés a megjelent tagok számára való tekintettel határozatképes. Távolmaradásukat kimentették: Ivanich Ferenc, gróf Károlyi Gyula, Kiss Ferenc, ifj. gróf Mailáth József, Matusovich Péter, Molcsány Gábor, Orosz Antal, Osztroluczky Géza, 'Rónay György, gróf Széchenyi Károly, Vuk Gyula. A jegyzőkönyv hitelesítésére Balogh Ernő és Nagyszalánczy Brúnó választmányi tag urakat kérem fel. A választmányi ülés összehívására elsősorban a Magyar Turista Szövetségnek az erdőtörvény bizonyos rendelkezéseinek módosítására irányuló felterjesztése adott okot, amely felterjesztést, valamint Ajtay Jenő tagtársunknak ebben az ügyben a mult választmányi üléshez benyújtott beadványát a meghívóhoz csatoltuk. Véleményem szerint a módosítások között sok az olyan, amelyeknek elfogadása az erdőtulajdonos érdekeit, sőt
2 bizonyos vonatkozásokban magát a tulajdonjogot is nagyon súlyosan érinti. Anélkül, hogy a t. igazgató-választmány határozatának elébe vágni kívánnék, csak aggodalommal tudnám nézni azt, ha az Egyesület által elfogadott és ebből a szempontból igazán nagyon szabadelvű javaslattal szemben a kormányzat még ilyen messzemenően kívánna az egyéni tulajdonjog érvényesítésébe beavatkozni. Az egyes sérelmes pontokra a részletes tárgyalás során lesz majd [módunk kitérni. Mielőtt azonban a tárgysorozat egyes pontjainak tárgyalására áttérnénk, legyen szabad a t. igazgató-választmányt még egy dologról tájékoztatnom. A mult választmányi ülés határozatához képest a megüresedő Fagazdasági Tanács tagság betöltésére nézve érintkezésbe léptem az indítvány benyújtóival, s van szerencsém a tisztelt igazgató-választmány tudomására hozni, hogy rendes tagsági helyre Rimler Pál hercegi erdőigazgató, ni. kir. gazdasági főtanácsos, választmányi tag úr őméltóságát, a póttagságra pedig Takács Zsigmond pannonhalmi főapátsági erdőtanácsos urat, szintén Egyesületünk választmányi tagját javasoltam a megállapodás értelmében a földmívelésügyi miniszter úr őnagyméltóságának. Ezzel kielégítést nyert a Dunántúl különböző részeinek a Fagazdasági Tanácsban leendő képviseletére vonatkozó kívánság is, mert hiszen a hercegi uradalom erdőségei Sopron, Vas, Zala, Somogy, Tolna és Baranya vármegyékben, a főapátság erdőbirtokai pedig Győr, Veszprém és Zala vármegyékben terülnek el. Kérem a megtörtént intézkedés jóváhagyó tudomásul való vételét. Örömmel kell megállapítanom, hogy Kecskemét törvényhatósági jogú város polgármestere meghívta Egyesületünket az Egyesület ez évi közgyűlésének a július hó 21-től 29-ig Kecskeméten rendezendő Hírős Hét" keretében belül leendő megtartására és hogy ottani buzgó tagtársaink elsősorban Kallivoda Andor választmányi tagtársunk, akinek közbenjárására vezethető vissza az egész meghívás, amiért neki már itt is őszinte köszönetet mondok, máris igen szép 2 3 napos' tanulságos kirándulással egybekötött programot dolgoztak ki a közgyűlésre. A tisztelt választmány utólagos jóváhagyásával, az elnökség a város vezetőségének a meghívást már megköszönte, s azt hiszem hogy a t. Igazgató választmánynak is csak örömére fog szolgálni, ha a nyár folyamán ezen a jellegzetes alföldi vidéken tarthatunk közgyűlést, módot adva tagtársainknak arra, hogy ezeket az igazán különleges alföldi viszonyokat megismerhessék. Ezek után áttérhetünk a tárgysorozat egyes pontjainak letárgyalására. Ügyvezető: a Magyar Turista Szövetség által előterjesztett erdőtörvény módosítások tárgyalása tekintetében legcélszerűbbnek tartaná, ha a választmány a javasolt módosításokat pontról-pontra az általa már elkészített észrevételek alapján tárgyalná le. Véleménye szerint a javaslatba hozott módosítások között sok olyan pont van, amelyek nemcsak a tulajdonos érdekeit, hanem magát a tulajdonjogot is sértik és amelyek ellentétben állanak az Egyesület által már elfogadott tervezettel. Báró Waldbott Kelemen elnök, báró Prónay Gábor, Czillinger János, dr. Karafiáth Jenő, Osztroluczky Miklós, Papp Béla valamint az ügyvezető ismételt felszólalásai után az igazgató-választmány a Magyar Turista Szövetség által javasolt módosítások tárgyalását határozta el. A Magyar Turista Szövetség javaslatának részletes tárgyalása során az igazgatóválasztmány az eredeti címnek a javasolt Természetvédelem
3 és turistaság" címre való változtatásához ügyvezető javaslatára hozzájánuli./ Az igazgatóválasztmány báró Prónay 'Gábor indítványára a javasolt új bekezdésének törlését határozza el. A c) pontjában sorolt új kitételek egyes öreg fák, vagy facsoportok" felvételéhez a felmerülhető sok zaklatásra és kellemetlenkedésre való tekintettel az igazgatóválasztmány nem járul hozzá. A javasolt d) ponttal szemben, mely nagyon erősen kiterjeszti az eredeti szövegben (az erdőtörvénytervezet ában) megállapított határokat, az igazgatóválasztmány az eredeti szöveg megtartása mellett foglal állást. Az e) pont javasolt új szövegét, valamint a utolsó bekezdését, mely meg akarja szüntetni még azt a minimális védelmet is, amit a belsőségek, parkok stb. részére az eredeti javaslatban biztosítani kíván, az igazgatóválasztmány nem teszi magáévá és az eredeti szöveg megtartását határozza el. A 230,,. (a Tervezet ) első bekezdésében új kitétel a tájat" szó, amely helyett tájrészlet" volna alkalmazandó, mert különben könynyen egész birtokokat lehetne védett területnek nyilvánítani. Az első bekezdésben ugyancsak új a Magyar Turista Szövetség meghallgatásának a kikötése, amely a választmány véleménye szerint felesleges és tarthatatlan, mert ezen az alapon a Természetvédelmi Tanácsba bevont minden érdekeltség kérhetné a maga külön meghallgatását is. A harmadik bekezdés utolsó mondata ugyancsak felesleges betoldás. Báró Inkey Pál felszólalása után az igazgató-választmány a törvénytervezetben levő eredeti szöveg mellett foglal állást. A nál (Tervezet ) a második bekezdésébe iktatott teljesen új kitételre való tekintettel az igazgató-választmány ugyancsak az eredeti szöveg megtartása mellett határoz, mert különösen a kilátás, rálátás, tájképi összhang címén való megóvás esetén pl. egyes erdőrészletek fenntartása, vagy bizonyos területeken szálerdő nevelése teljesen lehetetlenné válna. Az igazgató-választmány a i(terv ), továbbá a (Terv. 240'..) szövege helyett, az eredeti szöveg fenntartását határozza el, nehogy egyrészt a Természetvédelmi Tanács meghallgatásának kikötésével indokolatlan húza-vonára nyíljék alkalom, másrészt pedig az úthasználati szolgalmak bekebelezésére vonatkozó kitétel miatt, miután e szolgalmak törlése hosszú időt és sok utánjárást igényel, fölösleges zaklatásoknak legyen kitéve A (Terv ) javasolt szövegét, mely enyhébb és jobb az eredeti javaslat szövegénél, az igazgató-választmány egyhangúan elfogadja. Az igazgató-választmány ezután a (Terv ) szövegét, melyet az Egyesület eredetileg is törölni javasolt, ismét elveti és a törvénytervezetben foglalt eredeti szöveg fenntartása mellett határoz. A (Terv és 285..), a i(terv. 242,.), (Terv ) és (Terv ) szövege helyett az igazgatóválasztmány a -ok eredeti szövegének megtartását határozza el, mert oly korlátozásokat tartalmaznak, melyek az erdőbirtokosok érdekeit sértik. A (Terv ) számos eltérést tartalmaz az eredeti tervezettől. A javasolt módosítások az erdőbirtokosokra nézve oly súlyosak, hogy azokat az igazgató-választmány nem teheti magáévá és ezért az eredeti szöveg mellett határoz. A (Terv )-ban javasolt módosítások ellen, melyek határjelek, jelzőtáblák, stb. felállításának költségeit az államra hárítják, az igazgató választmány nem tesz észrevételt és egyhangúan azok elfogadása mellett határoz.
4 A (Terv ) és aj KTerv., 336. és 386..) erősen eltér az eredeti javaslatban foglaltaktól legtöbb helyütt a birtokos hátrányára. Az igazgató-választmány mindkét -ra vonatkozóan az eredeti szöveg fenntartása mellett határoz azzal a kiegészítéssel azonban, hogy az erdőbirtokosnak jogában álljon a nem közforgalmú utak használatát kizárólag vasár- és ünnepnapokra korlátozni, s hogy külön engedélye nélkül másidőben és a vadászatok idején ne lehessen azokon közlekedni. A weekend-mozgalomra való tekintettel, ott ahol a turista egyesületek éjjeli szállásra is alkalmas épületeket emeltek, legfeljebb a vasár- és ünnepnapot megelőző nap délutánjára lehessen az általános engedélyt kiterjeszteni. A teljesen új szakasz elfogadásához az igazgató-választmány egyhangúan hozzájárul. A (Terv ) és (Terv. 38f7..) az eredeti szövegben a tulajdonos részére biztosított jogokat teljesen kisajátítja, amiért az igazgató-választmány az eredeti szöveg fenntartását határozza el. A (Terv ik bekezd.) a turista biztosok és turista őrök részére kíván meg nem engedhető jogokat biztosítani a turista célokra kijelölt területeken kívül eső helyeken is. A kérdés felett megindult élénk vita során báró Prónay Gábor, gróf Esterházy Móric, báró Waldbott Kelemen, Papp Béla és Nagyszalánczy Brúnó hozzászólása után ügyvezető javaslatára az igazgató-választmány végül is olyképpen határoz, hogy a kérdéses szakasz úgy szövegeztessék át, hogy ott, ahol az erdőbirtokos hozzájárul a turistaőrök kirendeléséhez, az őrök a kijelölt utakon a védszemélyzet segítségére kötelesek lenni, s csak ha védszemélyzet nincsen jelen, járhatnak el a rendetlenkedőkkel szemben. Báró Prónay Gábor javaslatára hozzájárul az igazgató-választmány még ahhoz is, hogy a tulajdonos felkérésére a Turista Szövetség őröket kirendelni köteles. A (Terv ) túlzottan előtérbe helyezi a turistaságot s ezért az igazgató-választmány az eredeti szöveg fenntartása mellett határoz. A új szakaszhoz, mely az erdőgazdaság érdekeit nem érinti, az igazgató-választmány egyhangúan hozzájárul. A indokolásánál báró Waldbott Kelemen felhívja az igazgatóválasztmány figyelmét az állandóan zárt területen" engedélyezhető közlekedéssel kapcsolatban a jövőben létesítendő vadaskertekre, amelyekre vonatkozóan nem vettek rendelkezést a tervezetbe, nehogy vadaskert létesítésének a címe alatt a tulajdonos a törvény intencióját a turistaforgalom tekintetében kijátszhassa. Az igazgató-választmány ez indokolással szemben elutasító álláspontra helyezkedik és illetékes helyen ez ellen tiltakozását fogja bejelenteni. Az erdőtörvény tervezetének a Hatodik címen kívül foglalt rendelkezései módosítására vonatkozóan javaslatot ad. 2.. első négy bekezdését, valamint a b) pontot az igazgató-választmány nem teszi magáévá, mert bizonyos területeket teljesen ki akar vonni az erdőtörvény rendelkezései alól. A 18., 27. és 46. -okhoz javasolt módosításokat az igazgató-választmány ugyancsak nem fogadja el, mert tarthatatlan álláspontot foglalnak el. Az igazgató-választmány a 48., 52. és 811 -oknál javasolt módosításokhoz, tekintve, hogy azok a tulajdonosra nem sérelmesek, hozzájárul, a 144. és okat ellenben, minthogy azok el nem fogadhatók, elutasítja. A nái a 11. és 13, pontokra vonatkozó módosításokat, minthogy
5 nem fedik az erdőbirtokososztály céljai, melyet a törvény tervezésénél maga elé tűzütt, az igazgató-választmány nem fogadja el és úgy e pontokat, mint a 20,, 21., 22. pontokat illetően az eredeti szöveg fenntartását határozza el, a 19., 23., 24., 25., 26., 27. és 28. pontok ellen azonban nincsen észrevétele. Épp így hozzájárul a 2,86.. és a oknál javasolt módosításokhoz. i A hoz nem járul hozzá és ugyancsak nem teszimagáévá a 294., 298., 314., 316., 328., 336., 336. és 337., -nál javasolt módosításokat, mert ezek az erdőgazdaság szempontjából egytől-egyig elfogadhatatlanok. Az igazgató-választmány ezután ügyvezető javaslatára a kérdésnek az érdekeltségek bevonásával való bizottsági tárgyalására egyhangúan báró Waldbott Kelemen, báró Prónay Gábor, báró Inkey Pál, Eimler Pál és Nagyszalánczy Brúnó választmányi tag urakat kéri fel. Báró Waldbott Kelemen, Nagyszalánczy Brúnó, báró Prónay Gábor, ügyvezető és dr. Tuzson János felszólalása után. Ajtay Jenő a kérdéshez szólva arra hívja fel a figyelmet, hogy a mult választmányi ülésen e kérdésben előterjesztett javaslatának a lényege még nem lett letárgyalva. Azt javasolta ugyanis, hogy az erdőtörvénytervezetben a turistaságról szóló rendelkezéseknek azt a pontját, mely szerint a földtulajdonosok a turistahelyek felkeresését megengedni kötelesek, pótfelterjesztés útján változtassák meg oly képpen, hogy a turistahelyek felkeresése teljesen a földtulajdonos engedélyétől tétessék függővé. Kéri pótindítványának elfogadását. Ügyvezető: Figyelemmel arra, hogy a kijelölt turistahelyek csak a kijelölt turistautakon közelíthetők meg, úgy véli, hogy a kérdés a turistautakon való közlekedésnek a vasár- és ünnepnapokra való korlátozása érdekében tett javaslatával már megoldást nyert. A nagyobb cél érdekében Ajtay Jenő indítványától el kell tekinteni. Báró Prónay Gábor, táró Waldbott Kelemen és az ügyvezető hozzászólása után az igazgató-választmány végül is, bár helyesli Ajtay Jenő indítványát, taktikai szempontokból egyhangúan az ügyvezető javaslatát teszi magáévá. Ügyvezető ezután bemutatja Kecskemét város polgármesterének, valamint a kecskeméti Hirös Hét" rendezőbizottságának a meghívóját, amelyben arra kérték az Egyesület elnökségét, hogy az idei közgyűlést Kecskeméten, a Hirös Hét" tartama alatt július hó 121' 29. napjai között legyen szíves megrendezni. Egyben közli, hogy Kallivoda Andor őméltósága és Kerner Ede Kecskemét város erdőmestere a Kecskeméten tartandó közgyűlésre vonatkozóan a város vezetőségével karöltve már megfelelő programot is készítettek. Ügyvezető javaslatára az igazgató-választmány egyhangú határozattal megbízza az elnökséget a közgyűlés részletes programjának és pontos idejének a megállapításával és a körlevél megtervezésével. Az igazgatóválasztmány egyben felkéri az elnökséget arra, hogy miután a Kecskeméten tartandó közgyűlés tárgysorozatába a jövő évi költségvetés és az előző évi zárszámadás még fel nem vehető s ezek letrágyalása céljából ez év végével még egy közgyűlést kell tartani, a kecskeméti közgyűlés programját hozza a legközelebbi választmányi ülés elé. Ügyvezető tájékozásul közli még, hogy a közgyűlésre féláru vasúti jegyek biztosítva vannak. Ügyvezető ezután a földmívelésügyi miniszter úrnak az erdei kihágási ügyek soronkívüli letárgyalása ügyében az Egyesülethez intézett leiratát ismerteti. A leirat értelmében a belügyminiszter úr 613/1934. kih. X. számú körrendeletével az alsóbb fokú rendőri büntetőbíróságokat az erdei kihágási ügyek soronkívül való letárgyalására utasította. A földmívelés-
6 ügyi miniszter úr egyben utasította az erdőhatóságokat, erdőfelügyelőket és erdőhivatalokat, hogy a kihágási ügyekkel kapcsolatban az alsóbb fokú rendőri büntetőbíróságok eljárását állandóan kisérjék figyelemmel s szükség esetén az erdőfenntartáshoz fűződő közérdekre való hivatkozással kérjék fel azokat a feljelentett ügyek soronkívüli letárgyalásárá. Ügyvezető reméli, hogy e közbenjárásnak meg lesz a kellő eredménye. Egyhangúan tudomásul szolgál. Ügyvezető ezután a földmívelésügyi miniszter úrnak a szukárosítás folytán kitermelt lucfenyő-tűzifa szállításához szükséges igazolványok kiadására vonatkozó leiratát ismerteti. A földmívelésügyi miniszter úr felhatalmaza a tűzifa-szállítási igazolvány kirendeltség intéző bizottságát arra, hogy szúkárosítás miatt kitermelt tűzifa szállításához, amennyiben a készleteknek a vágásterületeken való hosszabb tárolása az egészséges állományok megfertőzésének veszélyével és a szúfélék elszaporodásával jáma és a veszély igazoltan fennforog, a szükséges szállítási igazolványokat az igénylések alapján a készletek nagyságára való tekintet nélkül egy tételben szolgáltassa ki. Egyhangúan tudomásul szolgál. Ügyvezető bemutatja Osztroluczky Géza választmányi tagnak az elnökséghez intézett levelét, amelyben ezentúl állandó külföldi lakóhelyére való tekintettel a megtisztelő választmányi tagságról leköszön. Ügyvezető javaslatára az igazgató-választmány sajnálattal veszi a lemondást tudomásul s egyben köszönetét nyilvánítja Osztroluczky Gézának az eddig kifejtett odaadó közreműködéséért. A választmányi tagság betöltéséről a kecskeméti közgyűlésen történik gondoskodás. Ügyvezető ezután bemutatja az Erdőtulajdonosok, Tűzifatermelők és Kereskedők iszövetkezeté"-nek az Egyesülethez intézett levelét. Említett elnevezés alatt szövetkezetbe tömörült erdőtulajdonosok, fatermelők és fakereskedők a levél értelmében a kormánynak az árvédelemre irányuló intencióinak megfelelően tűzifájukat a szabadforgalom elvének keretén belül kívánják értékesíteni. Amennyiben az Egyesület magáévá teszi meggyőződésüket, hogy a szabad árusítás és kereskedelem közérdekből biztosítandó, s hogy e cél elérésénél az erdőtulajdonosok, fatermelők és fakereskedők együttműködésére van szükség, a maguk részéről kijelentik, hogy az együttműködésre mindenkor készséggel hajlandók. Egyhangúan tudomásul szolgál. Kallivoda Andor ezután a következő indítványát terjeszti elő: Ha Egyesületünk utolsó évtizedének munkaeredményeit csak futólagosan számba vesszük, jól eső érzéssel kell megállapítanunk, hogy az jelentékeny és az erdőgazdaság érdekében olyan mélyreható alkotások lettek életrehíva, amelyek nélkül ma erdőgazdaságunk rendes folyása el sem képzelhető Nem kívánom ez alkalommal felsorolni ezen alkotásokat, hiszen ezeket az igen tisztelt választmány minden tagja ismeri. Kettőt azonban mégis kiemelek, még pedig az erdőtörvénytervezetnek két ízben való részletes letárgyalását és a tűzifatarifa eredményes küzdelmét. Büszkeséggel tekinthetünk vissza arra, hogy a törvénytervezet heteket igénylő tárgyalása alkalmával a késő esti órákba nyúló viták napi. eredménye másnap reggel szabatosan megfogalmazva, legépelve jutott minden bizottsági tag kezéhez. Tudjuk valamennyien, hogy a tűzifa kedvezményes tarifája nyitotta meg a felvevő piacokat a perifériák legtöbb fát termelő erdőgazdái részére és tette lehetővé ezen gazdaságok jövedelmezőségét. Végül ne feledkezzünk meg arról sem, hogy a kedvezményes tarifával kapcsolatos fuvarlevélkiadás intézményéből folyó jövedelmek emelték ki a végromlásból
7 Egyesületünket és tették iműködésképessé annak dacára, hogy rendes bevételei: a tagságidíjak és lakásbérek a közterheket alig fedezik. Tudjuk valamennyien, hogy ezen kiváló eredmények fáradhatatlan ügyvezetőnk: Biró Zoltán személyesen végzett becsületes munkájának köszönhetők. Adjunk hálát az egek Urának, hogy kegyelme támasztott közülünk egy arra való férfit, akinek képességei és munkabírása átmentették Egyesületünket a nehéz éveken. Nem szabad azonban soha el nem fogyónak gondolni a sors ezen kegyes adományát, esendő ember ő is, mint minden anyaszülött. Az idő mindent kikezd. Távol legyen tőlünk annak még a gondolata is, hogy ügyvezetőnk képességei, vagy munkabírásának a csökkenését állapíthatnánk meg, de a választmány tartozik annyi józan önzéssel az Egyesülettel szemben, hogy ezen munkabíró társunk tehetségeit a saját érdekében konzerválja, ne engedje munkabirásánák mostani iramát az összeroppanásig igénybe venni. Ügyvezetőnk elmúlt 60 esztendős., Az Egyesületnél elért munkaeredményeire visszatekintve, szerénytelenség nélkül kívánhat már egy csendesebb tempót. Végül számolni kell azzal is, hogy előbb vagy utóbb valakinek utána, kell következni Egyesületünk ügyeinek vezetésében. Ez a feladat mint látjuk olyan sokoldalú ismerettel kapcsolatos, hogy alig képzelhetjük el egy erre azonnal teljesen megfelelő szakember megtalálását. Éppen ezért felette kívánatosnak tartjuk, hogy nyilvános pályázat útján alkalmazzon már most az Egyesület egy arra alkalmas erdőmérnököt nyugdíjképes, végleges minőségben a mostani ügyvezető mellé való beosztásban, aki teljes munkaerejét kizárólagosan az Egyesület ügyeinek szentelné. Aki idővel bizonyos ügyekben helyettesítené és valamikor átvenné az Egyesület ügyeinek önálló vezetését. Ezek után tisztelettel javasolom, hogy tegye meg az igen tisztelt igazgató-választmány a szükséges intézkedéseket az iránt, hogy az Egyesületnél egy nyugdíjképes segédtitkári állást nyilvános pályázat utján betölthessen." Ügyvezető' hálásan köszöni Kallivoda Andor elismerő szavait. Véleménye szerint a jelenlegi állapot, mely munkabírását teljesen kimeríti, sokáig fenn nem tartható. A javasolt állandó segédtitkári állás kérdését megoldhatónak tartja. A szükséges anyagi fedezet is biztosítható. A kérdéssel a választmány már két évvel ezelőtt is foglalkozott. Javasolja, hogy az igazgató-választmány bízza a kérdés megoldását az elnökségre azzal, hogy vonatkozó végleges javaslatát hozza a legközelebbi választmányi ülés elé. Dr. Ajtay Sándor, Véssey Ferenc, Kallivoda Andor és az ügyvezető ismételt hozzászólása után báró Waldbott Kelemen elnök arra való figyelemmel, hogy a kérdés előzetes megvitatást igényel, a maga részéről Kallivoda indítványának az általános erdőgazdasági és szervezőbizottság elé való utalását javasolja azzal, hogy említett bizottság a kérdés letárgyalása utón az igazgatóválasztmánynak tegyen javaslatot. Az igazgató-választmány egyhangúan az elnök úr javaslata értelmében határoz. Ezután gróf Esterházy Móricnak úgy hazai, mint a külföldi tűzifára kiadott szállítási igazolványok mennyisége tekintetében feltett kérdéseire ügyvezető közli, hogy az április hó 30-iki kiosztást is beleszámítva, a bejelentett hazai évi termelésű készletek 25%-ára adták már ki a szállítási igazolványokat. A kiadott igazolványok száma Ebben a
8 számban, mely valamivel meghaladja a 25%-ot, benne vannak a kontingensen felül a közszállításokra kiadott igazolványok is. Gróf Esterházy Móric további kérdései során megállapítást nyert, hogy a [Faforgalmi Rt. a részére a 25%-nak megfelelően kiadott igazolványokat nem tudta mind felhasználni és a mintegy 13i00 vagont kitevő 25%-ból még több mint 300 vagon eladatlan tűzifája van. Ezzel szemben a külföldi származású tűzifából bár 8%-ra, tehát körülbelül 1600 vagonra lett volna igénye, áprilisban 630 vagont hozott be. Gróf Esterházy Móric az ügyvezető által adott felvilágossításokat köszönetei tudomásul veszi. Véssey Ferenc: a kérdéssel kapcsolatban arra vonatkozóan kér felvilágosítást, hogy helyt álló-e az az értesülése, hogy a kirendeltség azért nem adott ki további igazolványokat, mert a szerv állítólag nem tudta eladni magyar fáját. A fennálló rendelkezések szerint, ha a szerv valamelyik hónapban nem tudja lehívni fáját, az igazolványokat kiosztó bizottságnak jelentést kell tennie a földmívelésügyi miniszter úrnak, hogy az a szükséges intézkedéseket foganatosíthassa. A Faforgalmi Rt, a megállapítás szerint 1300 vagon magyar fát nem tudott eladni. Értesülése szerint április hó 30-ig viszont 45O0 vagon importfát helyezett el. Ha ez fennáll, akkor az a kérdése, hogy miért nem tudta eladni az 1300 vagon magyar fát? A kérdés azzai indokolható, hogy a Faforgalmi Rt. az import tűzifa minden vagonján 36' P-t keres. A mult választmányi ülés úgy határozott, hogy a külföldi fára mindaddig ne adjanak ki szállítási igazolványt, míg a hazai fa el nem acélt. Nem tudja jól informálták-e abban a tekintetben, hogy a szállítási igazolványok szétosztását intéző bizottság oly előterjesztés tételét határozta el, hogy a külföldi igazolványok számát a belföldi fára tényleg kiadott szállítási igazolványok % részére korlátozzák? Ügyvezető közli, hogy az intézőbizottság foglalkozott a kérdéssel és 1:4-hez való arányt javasolt arra az időre, amíg a belföldi száraz fából a lehívandó mennyiséget a Faforgalmi el nem adta. A mult évi termelésű száraz tűzifa előreláthatólag július, augusztusig el fog fogyni. A kérdést óvatosan kell kezelni, ha nem akarják az erdőgazdaságot mérhetetlen támadásnak kitenni. Nem tartja célszerűnek, hogy már most friss fát lehessen szállítani. Az intézőbizottság elhatározását, ha nem is fedi a választmány határozatát, csak helyeselni lehet. A Faforgalmi Rt. belföldi tűzifa értékesítésénél eredetileg 26, 50, illetőleg 100 vagonos tételekben való eladásokhoz lett kötve. A fakereskedők most a tűzifafogyasztás holt szezonjában nem hajlandók nagyobb tételeket vásárolni. A Faforgalmi Rt. eladásai így nehézséggel járnak. Az intézőbizottság a kérdés rendezése céljából a Faforgalmi Rt. által eladható tűzifatételek nagyságának megfelelő csökkentésére ugyancsak javaslatot tett a földmívelésügyi miniszter Úrnak. Véssey Ferenc ügyvezető felvilágosítását megköszönve, bebizonyítottnak látja állásfoglalása helyességét. Véleménye szerint a Faforgalmi Rt. azért tudott annyi külföldi fát eladni, mert a külföldinek ugyanaz a vételára, mint a magyar fáé. Ez okból megismétli már az elmúlt választmányi ülésen is előterjesztett javaslatát. Javasolja, forduljon az Egyesület felterjesztéssel a földmívelésügyi kormányhoz és kérje a külföldi tűzifa árának a hazai fa áránál 30 P-vel magasabban való megállapítását a hazai fa értékesítésének biztosítása céljából. Ebben az esetben véleménye szerint nem fog a magyar fa eladatlanul vissza maradni. Kérésének elfogadását azért is kéri, mert attól lehet tartani, hogyha a magyar fa forgalma megakad, a közönség másfajta tüzelési módokra fog áttérni. Ügyvezető' Véssey javaslatával szemben a mult választmányi ülésen már ismertetett álláspontját tartja fenn, nemcsak a szárazfa értékesítését,
9 de a fával való ellátást is biztosítani kell, hogy legalább augusztusra isiegyen száraz fánk. A belföldi fa nem kisebb értékű a külföldinél, közöttük a paritásnak meg kell lennie. Az Egyesület nem vállalhatja az indokolatlan árdrágítás vádját olyan vonatkozásban, ahol a szükségletet magyar fával nem lehet ellátni. Véssey Ferenc véleménye szerint az intézőbizottságnak arra kellene törekedni, hogy száraz fa aránylagosan kerüljön forgalomba. Érthetetlen, hogy épp fordítva májusban miért nem adnak rá szállítási igazolványt. Az árdrágítás ódiumát áthárítja azokra, akik a koncesszió megadására megtették a javaslatot. Indítványát fenntartja. Ügyvezető': A nehézségek másik okát abban látja, hogy a kereskedők a. Faforgalmitól nem vásárolnak fát, mert működését meg akarják bénítani. Véleménye szerint a kormány kötelessége a kérdés megoldását elősegíteni. A bizottság kisebb tételek eladásának megengedését hozta javaslatba. A magyar erdőgazdaságnak nem érdeke, hogy a külföldiek tűzifájukért 30 P-vel magasabb árat kapjanak. A bajok főleg abban keresendők, hogy minden kezdet nehézséggel jár. El kell ismerni, hogy a tűzifaárak a Faforgalmi Rt. révén a földmívelésügyi miniszter úr által megállapított árakra felemelkedtek. A szervet már csak abból a szempontból is támogatni kell és nem szabad állandóan működése elé akadályokat kördíteni. Véssey indítványának elutasítását kéri. Az igazgató-választmány többségi határozattal' Véssey Ferenc áremelő javaslatát elveti. Több tárgy nem lévén, az elnök a szíves érdeklődést megköszönve az ülést berekeszti. Kedvezményes tüzifaszállításokra jogosult újabb feladó vasúti állomások. A MÁV. Igazgatósága lapunk legutóbbi közlése óta a következő állomásokat vette fel a kedvezményes tűzifa feladóállomásai sorába: Barcs, Bogdása, Dombóvár, Nagytoldipuszta Andocs, Pécs gyárváros és Somogy Vasas. írói tiszteletdíjak. Az Orsaágos Erdészeti Egyesület 193G\ éví : május hó 30-án tartott igazgatóválasztmányi ülésében elhatározta,- hogy az egyesület évi július 1-től kezdődően az Erdészeti 1 Lapokban megjelenő cikkekért írói tiszteletdíjat fizessen. És pedig: a szerkesztő részéről átdolgozást nem igénylő cikkekért 16 oldalas ívenként 64 pengőt, fordításokért vagy átdolgozást igénylő cikkekért 16 oldalas ívenként 32 pengőt, egyszerű közleményekért 16 oldalas ívemként 24 pengőt. Szíves tudomásulvétel végett közli: a kiadóhivatal.
HIVATALOS KÖZLEMÉNYEK
HIVATALOS KÖZLEMÉNYEK Az Állam erdészeti Tisztviselők Gyermekeinek Nevelését Segélyező Alap zárószámadása az 1936/1937. évről. I. Zárókimutatás. A számla megnevezése Forgalom Egyenleg M é r 1 e g Eredmény
EGYESÜLETI KÖZLEMÉNYEK
EGYESÜLETI KÖZLEMÉNYEK Jegyzőkönyv Az Országos Erdészeti Egyesület igazgató-választmányának Budapesten 1934. évi november hó 6-án az egyesület székházában tartott rendes üléséről. Megjelentek: báró Waldibott
EGYESÜLETI KÖZLEMÉNYEK. Jegyzőkönyv
EGYESÜLETI KÖZLEMÉNYEK Jegyzőkönyv az Országos Erdészeti Egyesület Igazgatóválasztmányának Budapesten, 1935. évi október hó 16-án az egyesület székházában tartott rendes üléséről. Megjelentek: báró Waldbott
49/2014. (VII.18.) Elnökségi határozat
JEGYZŐKÖNYV Készült: 2014. július 18-án a Vakok és Gyengénlátók B.-A.-Z Megyei Egyesületének elnökségi ülésén. Helye: 3525 Miskolc, Jókai u. 18. sz. a Vakok és Gyengénlátók B.-A.-Z Megyei Egyesületének
Jegyzőkönyv. Stolár Mihály Ferenc Indítványozta, hogy a tanács az ülés napirendjét a kiküldött meghívóban foglaltak szerint fogadja el.
Szám: 08/8-6/2014 Jegyzőkönyv Készült: 2014. május 14-én 10.00 órai kezdettel a 8-as főút Térségi Fejlesztési Tanácsnak a Veszprém Megyei Önkormányzat elnöki irodájában megtartott üléséről. Jelen van a
Községi Önkormányzat Kóspallag
Községi Önkormányzat Kóspallag J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kóspallag Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. december 3-án (szerda) 12.00 órakor kezdődő RENDKÍVÜLI testületi üléséről. Az ülés
Jegyzőkönyv a Magyar Telekom Rt. rendkívüli közgyűléséről
Magyar Telekom Távközlési Részvénytársaság Közgyűlése 3/2005 Jegyzőkönyv a Magyar Telekom Távközlési Részvénytársaság (székhelye: 1013 Budapest, Krisztina krt. 55.) 2005. november 7-én de. 11.00 órai kezdettel
MEGHÍVÓ. az Országos Erdészeti Egyesületnek f. évi július hó 6.-án délelőtt 10.30 órai kezdettel, Esztergomban a Fürdő-szálló nagytermében
MEGHÍVÓ az Országos Erdészeti Egyesületnek f. évi július hó 6.-án délelőtt 10.30 órai kezdettel, Esztergomban a Fürdő-szálló nagytermében tartandó rendes közgyűlésére. 4. Az 1938. évi zárószámadás és az
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült Abádszalók Város Képviselő-testületének 2009. november 19-én megtartott soron kívüli üléséről.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Abádszalók Város Képviselő-testületének 2009. november 19-én megtartott soron kívüli üléséről. Az ülés helye: Városháza földszinti nagyterme Jelen vannak: Bordás Imre polgármester,
Készült: Balatonhenye Község Önkormányzata Képviselő-testületének május 15. napján 14:00 órakor megtartott nyilvános üléséről.
KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Iktatószám: Krs/ 997-7/2019. JEGYZŐKÖNYV Készült: Balatonhenye Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2019. május 15. napján 14:00 órakor megtartott nyilvános üléséről. Az ülés
JEGYZŐKÖNYV. Jelen vannak:
JEGYZŐKÖNYV Uraiújfalu, Vasegerszeg,Nagygeresd, Nemesládony, Simaság és Vámoscsalád községek képviselő-testületeinek 2014. december 18-án 17 óra 30 perckor az Uraiújfalui Közös Önkormányzati Hivatal tanácskozó
Napirendi javaslat... 532. I. napirend Rendkívüli önkormányzati támogatás pályázat benyújtása... 533. II. napirend Indítványok, egyebek...
530 GYÖNGYÖSTARJÁN KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2015. július 21-én 17,00 órakor megtartott rendkívüli üléséről készült J E G Y Z Ő K Ö N Y V E A Képviselő-testület döntései Rendelet 11/2015.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
5/2015. számú jegyzőkönyv J E G Y Z Ő K Ö N Y V VÁRBALOG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2015. április 27-én megtartott testületi ülésről J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült Várbalog Község Önkormányzata
Ónod Község Önkormányzata 3551 Ónod, Rákóczi u. 64. * Tel.:
Ónod Község Önkormányzata 3551 Ónod, Rákóczi u. 64. * Tel.: 46 466-101 Ónod Képviselő-testülete 2008. november 5-én megtartott rendkívüli nyilvános ülésén Meghozott határozatok: 93/2008. (XI. 5.) határozat:
Green Business Szövetség - Tagdíjrendszer
Green Business Szövetség - Tagdíjrendszer A Szövetség tagja lehet bárki, aki a Green Business Szövetség filozófiáját elfogadja és e gondolat a tevékenységében tükröződik. Tagjaink között szívesen látjuk
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt. szám: 9-202/5/2005. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Budapest Főváros XVII. kerület Önkormányzatának Képviselő-testülete 2005. február 17-én
KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV
KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV Jelen Közgyűlési jegyzőkönyv (a továbbiakban: Jegyzőkönyv ) felvételre került az alulírott napon a PLOTINUS HOLDING Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (rövid név: PLOTINUS HOLDING
Jegyzőkönyv a Szegedi Szlovákok Egyesülete 2013. június 22 -én 15 órára ősszehívott közgyűléséről
Jegyzőkönyv a Szegedi Szlovákok Egyesülete 2013. június 22 -én 15 órára ősszehívott közgyűléséről Mellékletek: jelenléti ív meghívó Módosított alapszabály Közgyűlés helye: Szeged, Szent-Györgyi Albert
NEMZETI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG JEGYZŐKÖNYV A NEMZETI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG AUGUSZTUS 22-I ÜLÉSÉRŐL
NEMZETI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG JEGYZŐKÖNYV A NEMZETI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 2014. AUGUSZTUS 22-I ÜLÉSÉRŐL Az ülés helyszíne: Nemzeti Választási Iroda székháza (1054 Budapest, Alkotmány u. 3.) Az ülés ideje:
KUNSZIGET KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 9184 KUNSZIGET, JÓZSEF A. U. 2. TEL.: (96) , , FAX.
KUNSZIGET KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 9184 KUNSZIGET, JÓZSEF A. U. 2. TEL.: (96) 552-003, 485-388, 485-040 FAX.: (96) 552-056 Sz.: III/1-16/2017. Jegyzőkönyv mely készült 2017. augusztus
Kovács Béla polgármester köszönti a képviselő-testületi ülésen megjelenteket. Elmondja, hogy az ülés összehívására telefonon keresztül került sor.
ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8477 APÁCATORNA Szám: 125-42/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Apácatorna Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. november 21-én (csütörtökön) 13,00 órai kezdettel
Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. február 16-án megtartott rendes nyílt ülésének
Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. február 16-án megtartott rendes nyílt ülésének a. napirendje b. jegyzőkönyve c. határozatok: 4-8/2015. (II. 16.) számú határozatok. d. rendeletek:-
A képviselő-testületi ülés helye: Önkormányzat Hivatalának Tanácskozóterme, Maglóca
Maglóca Község Képviselő-testülete 2-9/2010/Ny. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2010. november 16-án tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 10 00 óra A képviselő-testületi ülés
J E G Y Z Ő K ÖN Y V E
Iktatószám: 1638/4/2015 Magyarcsanádi Szerb Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. november 3. napján 14.00 órakor megtartott rendkívüli, nyílt ülésének J E G Y Z Ő K ÖN Y V E Határozatok:
Milota község Önkormányzat Képviselőtestülete 2014.március 26-án tartott ülésének: TÁRGYSOROZAT
Milota község Önkormányzat Képviselőtestülete 2014.március 26-án tartott ülésének: a.) jegyzőkönyve, b.) határozatai: 16-17., c.) tárgysorozata TÁRGYSOROZAT 1.) Az önkormányzat tulajdonát képező 021/4.helyrajzi
TOLD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE NOVEMBER 21-I KÖZMEGHALLGATÁSI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE
TOLD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2018. NOVEMBER 21-I KÖZMEGHALLGATÁSI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Határozat: 56/2018. (XI. 21.) számú TKt határozat A közmeghallgatási tájékoztató elfogadásáról A9
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
6/2014. számú jegyzőkönyv J E G Y Z Ő K Ö N Y V VÁRBALOG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2014. június 30-án megtartott testületi ülésről J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült Várbalog Község Önkormányzata
JEGYZŐKÖNYV. Győrújbarát Község Önkormányzat Képviselő-testületének december 16-án órakor tartott rendkívüli nyilvános üléséről
JEGYZŐKÖNYV Győrújbarát Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. december 16-án 17.30 órakor tartott rendkívüli nyilvános üléséről Készült Győrújbarát Község Önkormányzat Képviselő-testületének
JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2012. július 31-i rendkívüli nyílt üléséről
Pátka Község Önkormányzatának 66-16/2012. Képviselő-testülete JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2012. július 31-i rendkívüli nyílt üléséről Rendeletek: Határozatok: 145/2012.(VII.31.) 146/2012.(VII.26.)
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Ügyszám: 01/00009-002/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Ajka város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2011. január 18-án 9.30 órakor megtartott rendkívüli üléséről Ülés helye: Polgármesteri Hivatal,
JEGYZŐKÖNYV. Megállapítja, hogy a Képviselő-testület a kiküldött napirendi pontot 8 igen szavazattal, egyhangúlag elfogadja.
JEGYZŐKÖNYV Készült Gyömrő Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. augusztus 19 én, 9.00 órakor kezdődő rendkívüli, nyílt ülésén, a Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében. Jelen vannak: Gyenes
JEGYZŐKÖNYV A MAGYARORSZÁGI AMERIKAI STAFFORDSHIRE TERRIER EGYESÜLET KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV, 2015. MÁJUS 29. 1. OLDAL
1. OLDAL JEGYZŐKÖNYV Készült a Magyarországi Amerikai Staffordshire Terrier Egyesület (továbbiakban, de nem kizárólagosan: Egyesület) rendkívüli Közgyűlésén, Dunavarsányban, a Gyóni Géza utca 5 szám alatt.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Abádszalók Város Képviselő-testületének 2010. november 11-én megtartott soron kívüli üléséről. Az ülés helye: Városháza földszinti nagyterme Jelen vannak: Kovács Mihály polgármester,
JEGYZŐKÖNYV. Jelen vannak:
JEGYZŐKÖNYV Uraiújfalu, Vasegerszeg,Nagygeresd, Nemesládony, Simaság és Vámoscsalád községek képviselő-testületeinek 2014. december 18-án 17 óra 30 perckor az Uraiújfalui Közös Önkormányzati Hivatal tanácskozó
JEGYZŐKÖNYV készült az Enyingi Cigány Kisebbségi Önkormányzat november 12. napján tartott üléséről
JEGYZŐKÖNYV készült az Enyingi Cigány Kisebbségi Önkormányzat 2008. november 12. napján tartott üléséről Helye: Polgármesteri Hivatal tanácsterme Enying, Kossuth u. 26. Jelen vannak: Farkas Ildikó elnök,
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült 2014. május 8-án, Pinnye község Önkormányzata Képviselő-testületének a helyi Községháza nagytermében tartott ülésén.
Pinnye község Önkormányzata P I N N Y E Arany J. u. 15. 9481. /Tel.: 99/536-025/ 1-3/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült 2014. május 8-án, Pinnye község Önkormányzata Képviselő-testületének a helyi Községháza
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
8/2018. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Egyek Nagyközség Polgármesteri Hivatalának tanácskozó termében 2018. augusztus 27. napján 14:00 órai kezdettel az Ügyrendi Bizottság nyilvános ülésén. Jelen vannak:
Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének
Nógrádmegyer Községi Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2015. október 29.) 1 Jegyzőkönyv Készült: Nógrádmegyer Községi Önkormányzat 2015. október 29-én 15.00 órakor megtartott
NAGYKEREKI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE MÁRCIUS 17-i NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE
NAGYKEREKI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2014. MÁRCIUS 17-i NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Határozatok: 12/2014. (III. 17.) sz. 13/2014. (III. 17.) sz. 14/2014. (III. 17.) sz. 15/2014. (III.
Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének június 21.-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének
Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. június 21.-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének a. napirendje b. jegyzőkönyve c. határozatok:64-67/2013. (VI. 21.) számú határozatok d.
JEGYZŐKÖNYV. a Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamara XL. Küldöttgyűlésén január 31-én a VMKIK Székházában (9700 Szombathely,Honvéd tér 2.
JEGYZŐKÖNYV Amely készült: Jelen vannak: a Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamara XL. Küldöttgyűlésén 2012. január 31-én a VMKIK Székházában (9700 Szombathely,Honvéd tér 2.) a mellékelt jelenléti ív szerint
SZÉCSÉNYFELFALU KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ TESTÜLETE
SZÉCSÉNYFELFALU KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ TESTÜLETE 2009. ÉVI XII. JEGYZŐKÖNYVE 2009. november 30 I ÜLÉSÉRŐL j e g y z ő k ö n y v Készült Szécsényfelfalu Önkormányzat Képviselő- testületének 2009.
2014. május 7 én (szerda) du. 13 30 órára
H O S S Z Ú P Á L Y I N A G Y K Ö Z S É G Ö N K O R M Á N Y Z A T K É P V I S E L Ő - T E S T Ü L E T E 4 2 7 4 H o s s z ú p á l y i, S z a b a d s á g t é r 6. T e l : 5 2 / 3 7 5-5 1 1, 5 2 / 5 9 8-4
Jegyzőkönyv. Bordás Géza elnök köszönti a meghívott vendégeket, a megyei önkormányzat munkatársait és a képviselőket.
Jegyzőkönyv Készült a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Cigány Kisebbség Területi Kisebbségi Önkormányzat 2008. július 3-i ülésén, melyre a Megyeháza Rákóczi termében került sor. Jelen vannak: A testület tagjai
J E G Y Z Ő K Ö N Y V CSÁKÁNYDOROSZLÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA október 27 -i alakuló üléséről
J E G Y Z Ő K Ö N Y V CSÁKÁNYDOROSZLÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2014. október 27 -i alakuló üléséről Önkormányzati rendelet: 10/2014.(X.27.) önkormányzati rendelet: 1 Határozat: 101-104
J e g y z ő k ö n y v. Hosszúhetény Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. augusztus 25-i rendkívüli testületi üléséről
Hosszúhetény Község Önkormányzat Képviselő-testülete 9/2014. sz. J e g y z ő k ö n y v Hosszúhetény Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. augusztus 25-i rendkívüli testületi üléséről 2 Hosszúhetény
Közgyűlési jegyzőkönyv
JEGYZŐKÖNYV AZ ÁLLAMI NYOMDA NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG 2007. MÁRCIUS 30-I ÉVES RENDES KÖZGYŰLÉSÉRŐL Közgyűlés helye: Corinthia Aquincum Hotel (1036 Budapest, Árpád fejedelem útja 94.) Közgyűlés
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 2-án 18,30 órakor megtartott rendkívüli nyílt üléséről
Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel: 74/595-915, Fax: 74/595-910 1. sz. példány Szám: 179-9/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének
Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének
Nógrádmegyer Községi Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2015. április 29.) 1 Jegyzőkönyv Készült: Nógrádmegyer Községi Önkormányzat 2015. április 29-én 13.00 órakor megtartott
NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYÛLÉSÉNEK. 282/1997.(XI.24.) számú. h a t á r o z a t a
NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYÛLÉSÉNEK 282/1997.(XI.24.) számú h a t á r o z a t a a Nyíregyházi Ipari Park elõkészítõ és a Parkba történõ befektetés-szervezõ munkákra szóló szerzõdések megtárgyalására
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8496. NAGYPIRIT Szám: 137-2/2014/Np. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nagypirit Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2014. február 5-én (szerdán) 15,00 órai kezdettel
JEGYZŐKÖNYV BALATONHENYE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 19/2015. (IV. 02.) HATÁROZATA
KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt.szám: 1038-3 /2015. JEGYZŐKÖNYV Készlüt: Balatonhenye Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 02-án 15:00 órakor megtartott nyilvános üléséről. Az ülés helye:
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testülete Jogi és Ellenőrzési Bizottságának 2016. május 12-én a Városháza kistermében 15 00 órai kezdettel megtartott rendkívüli üléséről.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
5/2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Vasszécseny, Tanakajd és Csempeszkopács Községek Képviselő-testületeinek 2016. február 27-én megtartott együttes üléséről Hozott döntések: Vasszécseny Tanakajd Csempeszkopács
Dunaszeg Község Önkormányzatának Képviselő-testülete
Dunaszeg Község Önkormányzatának Képviselő-testülete I/1-24/2015. J e g y z ő k ö n y v 2015. december 14-én 18:00 órakor a Községházán tartott rendes, nyilvános üléséről. Jelen vannak: Babos Attila polgármester
Jegyzőkönyv. Megkérdezte tanács tagjait, van-e más javaslatuk a meghívóban szereplő napirenddel kapcsolatban.
Szám: 08/7-4/2016 Jegyzőkönyv Készült: 2016. május 30-án 10.00 órai kezdettel a 8-as főút Térségi Fejlesztési Tanácsnak a Veszprém Megyei Önkormányzat elnöki irodájában megtartott üléséről. Jelen van a
TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8301 Tapolca, Hősök tere 15. J E G Y Z Ő K Ö N Y V
TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8301 Tapolca, Hősök tere 15. Ügyiratszám: 1/22-1/2017. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2017. január 10-én
JEGYZŐKÖNYV. Kisszállás Község Önkormányzata Képviselő-testületének november 6-i rendkívüli nyílt üléséről
1 Kisszállás Község Önkormányzata JEGYZŐKÖNYV Kisszállás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. november 6-i rendkívüli nyílt üléséről 202/2015.(XI.06.) ÖK Döntés a szennyvízberuházás keretében
Kelt: Kapostüskevár, 2010. Február 27. szombat
Jegyzőkönyv A Verebélÿ László Vasúttörténeti Egyesület közgyűléséről Időpont: 2010. február 27. szombat Helyszín: Egyesületi iroda helyiség, Kapostüskevár MÁV állomás Jelen vannak: Az egyesület tagjai
Ferenczy Lajos polgármester köszönti a képviselő-testületi ülésen megjelenteket.
ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8477 KISBERZSENY Szám: 125-40/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kisberzseny Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. november 21-én (csütörtökön ) 10,00 órai
a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T 1. Víziközmű-rendszerre vonatkozó Gördülő Fejlesztési Terv jóváhagyásáról
ABOD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2017. szeptember 25. napján az Edelényi Közös Önkormányzati Hivatal Abodi Kirendeltségén (3753 Abod, Magyar út 42.) megtartott rendkívüli nyílt ülésének
Nyírmártonfalva Községi Önkormányzat Képviselő-testülete október 14-én tartott. r e n d k í v ü l i n y í l t ülésének jegyzőkönyve
2013. október 14-én tartott r e n d k í v ü l i n y í l t ülésének jegyzőkönyve Az ülésen hozott rendelet száma Tárgya Az ülésen hozott határozat száma Tárgya 100/2013. (X. 14.) Vámospércsi Mikrotérségi
EUROPA CANTAT Pécs 2015 Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság végelszámolás alatt (7621 Pécs, Széchenyi tér 1., Cg: )
EUROPA CANTAT Pécs 2015 Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság végelszámolás alatt (7621 Pécs, Széchenyi tér 1., Cg: 02-09-080223) TAGGYŰLÉSI J E G Y Z Ő K Ö N Y VE amely készült az EUROPA CANTAT Pécs
JEGYZŐKÖNYV. Meghívott: Rontó Attila kisebbségi képviselő
K ö r ö m K ö z s é g i Önkormányzat Képviselő-testülete 3577 Köröm, Rákóczi u. 11. Tel.: 49/459-821; Fax: 49/459-817 E-mail: korom@korom.hu Szám: 4/2016. JEGYZŐKÖNYV Készült: Köröm Község Önkormányzat
Sárosd Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestületének. 2013. február 5-én tartott nyilvános rendkívüli ülésének jegyzőkönyve
Sárosd Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestületének 2013. február 5-én tartott nyilvános rendkívüli ülésének jegyzőkönyve Határozatok: 17/2013. (II. 05.) 18/2013. (II. 05.) J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült:
JEGYZŐKÖNYV. Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testületének 42/2017.(III.27.) HATÁROZATA
Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testülete 9144 Kóny, Rákóczi u. 30. Tel.: 96/280-140. Szám: 1-6/2017.NY. JEGYZŐKÖNYV Készült: Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2017. március 27-én, 17
BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE K I V O N A T
BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt. szám: 9-1/2/2008. K I V O N A T Budapest Főváros XVII. kerület Önkormányzatának Képviselő-testülete 2008. január 17-én megtartott
Jegyzőkönyv Készült Apaj Község Önkormányzata Képviselő-testületének április 24-én megtartott üléséről
Apaj Község Önkormányzata 2345. Apaj, Fő tér 2. Jegyzőkönyv Készült Apaj Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. április 24-én megtartott üléséről Megalkotott rendeletek: 5/2014. (V. 8.) önkormányzati
J e g y z ő k ö n y v
Képviselő-testület Hegymagas J e g y z ő k ö n y v Készült Hegymagas Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2019. március 5-én, 16.00 órakor tartott rendkívüli nyilvános üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri
JEGYZŐKÖNYV. Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2015. 03. 23-án megtartott testületi üléséről.
Szám:600/4/2015. 4. JEGYZŐKÖNYV Készült 2015. 03. 23-án megtartott testületi üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal Nagyterme Az ülés kezdési időpontja: 16:00 óra Jelenlévők: Dr. Szentes-Mabda
JEGYZŐKÖNYV. Abádszalók Város Képviselő-testületének szeptember 3-án tartott üléséről. Rendelet és Határozatok mutatója
JEGYZŐKÖNYV Abádszalók Város Képviselő-testületének 2013. szeptember 3-án tartott üléséről Rendelet és Határozatok mutatója 10/2013. (IX: 04.) önkormányzati rendelet Az Önkormányzat 2013. évi válságköltségvetéséről
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V VÁROSSTRATÉGIAI ÉS VÁROSMARKETING BIZOTTSÁGA 2016. november 17-én 10,00 órai kezdettel megtartott rendes nyilvános üléséről Az ülés helye: VMJV Polgármesteri Hivatalának (Veszprém,
Jegyzőkönyv. Kovács Márk elnök Balogh Beáta igazgató
Jegyzőkönyv Készült Kaposvár Megyei Jogú Város Horvát Nemzetiségi Önkormányzata Kaposvár, Szántó u. 5. szám alatti hivatali helységében 2018. november 27. napján 14.30 órakor megtartott üléséről. : Köszöntötte
NEMZETI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG JEGYZŐKÖNYV A NEMZETI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 2015. FEBRUÁR 20-I ÜLÉSÉRŐL
NEMZETI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG JEGYZŐKÖNYV A NEMZETI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 2015. FEBRUÁR 20-I ÜLÉSÉRŐL Az ülés helyszíne: Nemzeti Választási Iroda székháza (1054 Budapest, Alkotmány u. 3.) Az ülés ideje:
J e g y z ő k ö n y v
Sokorópátka Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 9112 Sokorópátka, Öreg utca 1. Tel. (96) 488-046, Fax: (96) 549-044, Mobil: (20) 440 3049 E-mail: polg.hiv@sokoropatka.hu Honlap: www.sokoropatka.hu
J e g y z ő k ö n y v (hangszalagos rögzítéssel)
J e g y z ő k ö n y v (hangszalagos rögzítéssel) Készült: Sárbogárd Város Önkormányzat Képviselőtestületének, Hantos Községi Önkormányzat Képviselőtestületének és Nagylók Községi Önkormányzat Képviselőtestületének
Készült: Nemesgörzsöny Község Önkormányzata Képviselő-testületének január 5-i nyilvános üléséről, mely 09 óra 45 perckor kezdődött.
8522 Nemesgörzsöny, Széchenyi u. 10. ikt.szám:.../2017. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nemesgörzsöny Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2017. január 5-i nyilvános üléséről, mely 09 óra 45 perckor
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8496. KISPIRIT Szám: 342-2/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kispirit Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2013. április 29-én (hétfőn) 10,00 órai kezdettel megtartott
Tiszacsécse község Önkormányzat Képviselőtestülete 2013.november 8-án tartott ülésének: TÁRGYSOROZAT
Tiszacsécse község Önkormányzat 2013.november 8-án tartott ülésének: a.) jegyzőkönyve, b.) határozatai: 52-57., c.) tárgysorozata TÁRGYSOROZAT 1.) Beszámoló az önkormányzat 2013.évi költségvetésének háromnegyedéves
JEGYZŐKÖNYV A jelen jegyzőkönyv a VASÁRNAPI ISKOLAI SZÖVETSÉG (a továbbiakban: VISZ) közgyűléséről készült. A közgyűlés helyszíne a VISZ székhelye (2119 Pécel, Nyírfa utca 1.). A közgyűlés időpontja: 2016.
JEGYZŐKÖNYV. Győrig Zoltán alpolgármester Asbóth Nándor, Németh Dávid, Szabó László képviselők
Rábcakapi Község Önkormányzati Képviselő-testülete 9165 Rábcakapi, Fő utca 88. Szám: R.104-2/2016.NY. JEGYZŐKÖNYV Készült: Rábcakapi Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2016. április 27-én 16,00
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
2/2015. számú jegyzőkönyv J E G Y Z Ő K Ö N Y V ÚJRÓNAFŐ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2015. február 16-án megtartott nyilvános testületi ülésről J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült Újrónafő
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Pannonhalma Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. július 28-án 18:00 órakor megtartott nyílt Képviselő-testületi üléséről. Jelen vannak: Jelenléti ív szerint. Bagó
Kiskunhalas Város Önkormányzata Képviselő-testülete. File: D:\Tesületi ülések\ _rk\2016 augusztus NAPLO
Kiskunhalas Város Önkormányzata Képviselő-testülete File: D:\Tesületi ülések\20160815_rk\2016 augusztus 15 001.NAPLO Ülés ideje: 2016.08.15. Rendkívüli ülés 16:00 Ülés helye: Városháza tanácsterme (6400
EGYHÁZASRÁDÓCI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLET PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGA
EGYHÁZASRÁDÓCI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLET PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGA JEGYZŐKÖNYV A 2017. február 9.-én megtartott bizottsági ülésről JEGYZŐKÖNYV Készült az Egyházasrádóci Önkormányzat Képviselő-testület
A Horgász Egyesületek B.A.Z. Megyei Szövetsége Küldött közgyűléséről
J E G Y Z Ő K Ö N Y V A Horgász Egyesületek B.A.Z. Megyei Szövetsége Küldött közgyűléséről Helye: Az MSZP Miskolci székhelye 3530 Miskolc Corvin út 9 Ideje: 2016. április 23. / szombat / 9,00 óra dr. Kovács
Pécs Megyei Jogú Város Idősügyi Tanácsának Ügyrendje. egységes szerkezetben. Általános rendelkezések
Szám:07-7/588-6/2016. Pécs Megyei Jogú Város Idősügyi Tanácsának Ügyrendje egységes szerkezetben I. Általános rendelkezések Szervezet neve: Pécs Megyei Jogú Város Idősügyi Tanács (a továbbiakban: Idősügyi
-------------------------------------------------------------------------------------------------
S a l g ó t a r j á n M e g y e i J o g ú V á r o s P o l g á r m e s t e r e ------------------------------------------------------------------------------------------------- Ikt.szám: 41.115/2009. Javaslat
JEGYZŐKÖNYV. Jelen vannak: a jelen jegyzőkönyv jelenléti ívén szereplő 12 szavazásra jogosult egyesületi tag és 1 vendég
JEGYZŐKÖNYV amely készült 2011. szeptember 25. 11 óra 36 perces kezdetel a Wikimédia Magyarország Egyesület megismételt közgyűlésén, a 2083 Solymár, Orgona utca 9. szám alat. Jelen vannak: a jelen jegyzőkönyv
3.számú JEGYZŐKÖNYVE
BALATONBERÉNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 3.számú JEGYZŐKÖNYVE 2013. február 13-i Balatonkeresztúr Község Önkormányzati Képviselő-testületével és Balatonmáriafürdő Község Önkormányzati Képviselő-testületével
T á r g y s o r o z a t
F ü l e s d C i g á n y K i s e b b s é g i Ö n k o r m á n y z a t E l n ö k é t ő l 13-2/2009. Fülesd Cigány Kisebbségi Önkormányzat Testületének 2009. október 28-án megtartott nyilvános ülésének a)
BUDAKALÁSZ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT
Szám: 18/2011 Kt. BUDAKALÁSZ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT TARTALOMJEGYZÉK a Képviselő-testület 2011. július 20-án (szerdán) 11 óra 30 perckor megtartott rendkívüli, nyilvános ülésén hozott döntésekről 277/2011.(VII.20.)
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8496. NAGYPIRIT Szám: 237-10/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nagypirit Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2013. november 21-én (csütörtökön) 16,00 órai kezdettel
PÁTKA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 2015. április 27. Rendkívüli, nyílt ülés
66-10./2015. PÁTKA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2015. április 27. Rendkívüli, nyílt ülés Rendeletek: Határozatok: 53./2015. (IV.27.) önkormányzati határozata Pátka Község Önkormányzata Képviselő-testülete
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
8/2017. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Egyek Nagyközség Polgármesteri Hivatalának tanácskozó termében 2017. augusztus 28. napján 14:30 órai kezdettel az Ügyrendi Bizottság nyilvános ülésén. Jelen vannak:
Tiszacsécse község Önkormányzat Képviselőtestülete 2014.január 17-én tartott ülésének: TÁRGYSOROZAT
Tiszacsécse község Önkormányzat Képviselőtestülete 2014.január 17-én tartott ülésének: a.) jegyzőkönyve, b.) határozatai: 1-2., c.) tárgysorozata TÁRGYSOROZAT 1.) Pályázat kiírása falugondnoki munkakör
JEGYZŐKÖNYV. Sándor Edit bizottsági tagok
1 JEGYZŐKÖNYV Készült Nyíracsád Községi Önkormányzat Képviselő-testülete Szociális, Oktatási és Kulturális Bizottságának 2017. április 27.-én 8.00. órai kezdettel a Nyíracsádi Polgármesteri Hivatal tanácstermében
Jegyzőkönyv. Jelen voltak: a csatolt jelenléti ív szerint
Jegyzőkönyv Készült Kaposvár Megyei Jogú Város Horvát Nemzetiségi Önkormányzat Kaposvár, Szent Imre u. 14. I/1. sz. alatti székhelyén 2014. február 19-én 17.00-kor megtartott üléséről. Jelen voltak: a
T Á R G Y S O R O Z A T A
Nagyhalász Város Önkormányzat Képviselőtestületének 2009. augusztus 7- i rendkívüli ülésének a. tárgysorozata b. jegyzőkönyve: c. határozata: 190. T Á R G Y S O R O Z A T A Napirend: l.) Nagyhalász Város
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. október 9-i rendkívüli, nyílt üléséről
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. október 9-i rendkívüli, nyílt üléséről Az ülés helye: Az ülés időpontja: Csabdi Község Önkormányzat Polgármesteri Hivatal ülésterme