2008. évi XLVI. törvény. az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről. I. Fejezet ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. A törvény célja

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "2008. évi XLVI. törvény. az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről. I. Fejezet ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. A törvény célja"

Átírás

1 2008. évi XLVI. törvény az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről Az Országgyűlés felismerve, hogy az emberek biztonságos élelmiszerrel történ ő ellátásához a teljes élelmiszerlánc egységes és folyamatos hatósági felügyelete szükséges, az Európai Unió szabályozásával összhangban a következ ő törvényt alkotja: I. Fejezet ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK A törvény célja 1. A törvény célja az élelmiszerlánc szereplő ire vonatkozó követelmények megfogalmazásával és egységes hatósági felügyeletének megteremtésével a) a végs ő fogyasztók egészségének, a fogyasztók és az élelmiszer-vállalkozások érdekeinek védelme, valamint a biztonságos, illetve a megfelel ő minőség ű élelmiszer elő állításához, továbbá az élelmiszerek nemzetközi kereskedelméhez szükséges garanciák biztosítása; b) az élelmiszerláncban a lehetséges kockázati tényező k számának csökkentése érdekében - figyelemmel a lakosság egészséges és biztonságos élelmiszerrel való ellátására - a helyi, illetve regionális kistermelői élelmiszer- előállítás és értékesítés elősegítése; c) az állatok egészségének megőrzése, az emberek egészségét is veszélyeztet ő, valamint nagy gazdasági kárt okozó járványos állatbetegségek megelőzésének és leküzdésének biztosítása, az él ő állatok és állati eredetű termékek nemzetközi kereskedelmének biztosításához szükséges garanciák elérése, továbbá az állatgyógyászati termékek biztonságos előállításának, kereskedelmének, felhasználásának biztosítása; d) a növények, növényi termékek megóvása a károsító szervezetektő l, valamint a növényvédelemmel kapcsolatos veszélyek megelő zése, illetve elhárítása az ember és az állat egészségét, a környezet és a természet védelmét szolgáló intézkedések elsőbbségének biztosításával, valamint a növényvédelemmel összefügg ő biztonsági szabályok betartásával; e) az emberi fogyasztásra kerül ő, valamint az élelmiszerek alapanyagául szolgáló, továbbá a takarmányozásra szánt növények szennyezésektől mentes termőföldön történ ő termesztésének elérése; f) az állatok, közvetve az ember egészségét nem veszélyeztet ő, biztonságos és megfelel ő minőség ű takarmány felhasználása révén a takarmányfelhasználók érdekeinek, a végs ő fogyasztók biztonságának védelme, a környezetvédelmi szempontok érvényre jutásának elősegítése. A törvény hatálya és alkalmazási köre 2. (1) E törvény hatálya kiterjed mindazon természetes személyre, jogi személyre és jogi személyiséggel nem rendelkez ő gazdálkodó szervezetre, aki (amely) az élelmiszerlánc szereplője. (2) A törvény alkalmazási köre kiterjed a) az élelmiszer termelésére, előállítására, szállítására, tárolására és forgalomba hozatalára; b) a vadon él ő növény begyűjtésére, a kifogott hal és az elejtett vad szállítására és felhasználására; c) az élelmiszerrel érintkezésbe kerül ő termék, csomagolóanyag, eszköz, gép elő állítására és forgalomba hozatalára; d) az élelmiszer-, takarmány és élőállat-szállító járművekre, azok fertőtlenítésére; e) az állat tartására, forgalomba hozatalára, szállítására, levágására, leölésére, gyógykezelésére, egészségi állapotának vizsgálatára; f) az engedélyköteles termék, állatgyógyászati termék, külön jogszabály szerint bejelentési kötelezettség mellett forgalomba hozható élelmiszer importálására, elő állítására, kiszerelésére, forgalomba hozatalára, tárolására, szállítására, felhasználására, valamint az ezekkel összefüggésben történ ő szaktanácsadásra; g) az él ő állat, növény, ezek szaporítóanyagának, állati vagy növényi terméknek, takarmánynak az ország területére történ ő behozatalára, az ország területéről történ ő kivitelére, valamint az ország területén - a leszállás nélküli légi forgalom kivételével - történ ő átvitelére;

2 h) a termőföld, erdő - és egyéb növényi vegetáció számára alkalmas terület, vagy olyan dolog (eszköz, berendezés) birtoklására, használatára, amelyben növény fenntartható, továbbá az ezeken történő növénytermesztésre, növény, növényi termék hasznosítására (beleértve a legeltetést is), feldolgozására, forgalomba hozatalára, tárolására, szállítására és felhasználására; i) a növényi, valamint állati eredet ű melléktermék birtoklására, gyű jtésére, tárolására, ártalmatlanítására, szállítására, kezelésére és forgalomba hozatalára; j) a laboratóriumok tevékenységére, valamint az állatbetegségeket, illetve az élelmiszer-fertő zéseket okozó kórokozókkal folytatott egyes tevékenységekre; k) a növényvédelmi gép, növényvéd ő szer kijuttatására szolgáló szóróberendezés (a továbbiakban együtt: növényvédelmi gép) forgalomba hozatalára és üzemeltetésére; l) az állatok etetésére szánt takarmány elő állítására, tárolására, szállítására, forgalomba hozatalára, felhasználására; m) az élelmiszerlánc-eseményekkel összefügg ő tájékoztatásra. (3) Nem terjed ki a törvény alkalmazási köre az élelmiszerek magánháztartásban, kizárólag saját fogyasztásra történ ő elő állítására, valamint - takarmányhigiéniai szempontból - a takarmányhigiénia követelményeinek meghatározásáról szóló, az Európai Parlament és a Tanács január 12-i 183/2005/EK rendelete 2. cikke (2) bekezdésének a)-d) pontjában szabályozott tevékenységekre. Értelmez ő rendelkezések 3. E törvény alkalmazásában a mellékletben szerepl ő kifejezések alatt az ott meghatározott fogalmakat kell érteni. Az élelmiszerlánc hatósági felügyelete 4. Az élelmiszerlánc hatósági felügyelete kiterjed a) a termőföld védelmét szolgáló, a termőföldről szóló törvényben, valamint a termőföld védelmérő l szóló törvényben nem szabályozott, élelmiszer-biztonsággal összefügg ő tevékenységekre; b) a növényvéd ő szerek és termésnövel ő anyagok forgalombahozatalára, tárolására és felhasználására; c) a növények termesztésére, a növények, növényi termékek és egyéb anyagok hasznosítására, feldolgozására, tárolására, szállítására és forgalomba hozatalára; d) a növényvédelmi gépek forgalomba hozatalára és működtetésére; e) a zöldség és gyümölcs termesztésére, tárolására és forgalomba hozatalára; f) a takarmányok előállítására, tárolására, szállítására, forgalomba hozatalára és felhasználására; g) az állatok tartásának, szaporításának, tenyésztésének, szállításának és forgalomba hozatalának állategészségügyi vonatkozásaira; h) az állatok állat-egészségügyi ellátására és felügyeletére; i) az élelmiszer-termelés, -előállítás, -feldolgozás, -tárolás, -szállítás és -forgalomba hozatal minden szakaszára; j) az állatgyógyászati termékek előállítására, kereskedelmére, és felhasználására; k) a növényi és állati eredet ű melléktermékek gyű jtésére, kezelésére, tárolására, szállítására, forgalomba hozatalára, felhasználására; l) az ökológiai termeléssel kapcsolatos felügyeleti feladatok ellátására. Alapvet ő rendelkezések 5. (1) Élelmiszerként, illetve takarmányozási célra használt növény termesztése nem folytatható az e törvény végrehajtására kiadott jogszabály szerinti szennyezettségi határértéket meghaladó koncentrációban toxikus anyagot tartalmazó termőföldön. (2) Az integrált növényvédelem gyakorlatának betartása, az ember és az állat egészségének, valamint a környezet és a természet védelmének szigorú figyelembevétele és a technológiai elő írások betartása mellett a növényvédelmi tevékenység célja a) a növények egészségének és a növényi termékek minőségének megőrzése aa) megelőz ő intézkedésekkel, ab) a károsítók behurcolásának vagy elterjedésének megakadályozásával, ac) a károsítók elleni hatékony védekezéssel; b) az olyan veszélyek elhárítása, amelyek a növényvéd ő szerek alkalmazása, tárolása és az azokkal való egyéb tevékenység miatt léphetnek fel; c) a növények, illetve a növényi eredet ű élelmiszer közvetlenül emberi fogyasztásra, illetve élelmiszer- előállításra alkalmassá tétele. (3) A növényvédelmi tevékenységet a károsítóra célzottan, térben és időben okszer ű módon és eszközzel kell

3 végezni. Ennek során tilos a gazdasági növényekre veszélyt nem jelent ő szervezetek pusztítása, életterük rombolása, elterjedésük növényvédelmi eszközökkel való akadályozása. A növényvédelmi szempontból hasznos él ő szervezetek (beleértve a méheket is) minden fejlődési alakját védeni kell. (4) Tilos forgalomba hozni olyan növényt, növényi terméket, amely a megengedett határértéknél magasabb növényvédőszer-maradékot vagy toxikus vegyi anyagot tartalmaz. (5) Növények termesztése során növénytáplálási, illetve talajvédelmi céllal csak az e törvény végrehajtására kiadott jogszabályban meghatározott mértéket meg nem haladó szennyezőanyag-tartalmú termésnövel ő anyag használható fel. (6) Engedélyköteles terméket Magyarországon csak az élelmiszerlánc-felügyeleti szerv által kiadott engedély alapján, e törvény végrehajtására kiadott jogszabály szerint lehet forgalomba hozni és felhasználni. (7) A növényvédelmi gépeket az e törvény végrehajtására kiadott jogszabály szerint típusminő sítés alá kell vetni forgalomba hozatalukat megelőzően, továbbá a használatuk során kétévente időszaki felülvizsgálatnak kell alávetni. 6. (1) Állatot tartani csak az e törvény végrehajtására kiadott jogszabályban előírtaknak megfelel ő helyen és módon szabad. Az állati eredet ű élelmiszer elő állítása céljából az állattartáshoz olyan, az e törvény végrehajtására kiadott jogszabály szerinti állattartó helyet kell létesíteni, továbbá olyan állattenyésztési és állattartási technológiát kell alkalmazni, amely lehető vé teszi az állatok egészségének megóvását, valamint azt, hogy az így nyert állati eredet ű élelmiszer emberi fogyasztásra, illetve élelmiszer-előállításra alkalmas legyen. (2) Az állatok tartása nem veszélyeztetheti az emberek és állatok egészségét, jólétét, nem károsíthatja a környezetet. (3) Az állat itatására csak az állat és közvetve az ember egészségét nem veszélyeztet ő minőség ű vizet szabad felhasználni. (4) E törvény végrehajtására kiadott jogszabályban, valamint az Európai Unió közvetlenül alkalmazandó jogi aktusaiban foglalt kivételekkel tilos az állat tartása során - különösen az állat szaporodási vagy termelési eredményeinek növelésére - hormontartalmú, -hatású vagy más olyan anyagot felhasználni, amely az ember vagy az állat egészségére káros. (5) Állat tartását csak állat-egészségügyi, közegészségügyi, állatjóléti, környezetvédelmi, illetve természetvédelmi indokkal lehet korlátozni. 7. A takarmány előállítása, forgalomba hozatala és felhasználása során a takarmány a) az állat termelő képességét károsan nem befolyásolhatja, közvetlenül az állat vagy közvetve az ember egészségét nem veszélyeztetheti, illetve károsíthatja; b) e törvény végrehajtására kiadott jogszabályban meghatározott tiltott anyagot, illetve e törvény végrehajtására kiadott jogszabályban meghatározott mennyiségnél nagyobb mértékben nemkívánatos anyagot nem tartalmazhat; c) minőségét, illetve az állat termelőképességét károsan befolyásoló, valamint a takarmány nem megfelelő minőségét elfed ő technológia vagy anyag nem alkalmazható. 8. (1) Élelmiszer-vállalkozás csak olyan helyen és módon létesíthet ő, amely esetében biztosított, hogy az élelmiszer az élelmiszer-biztonsági és élelmiszer-minőségi elő írásoknak, valamint a környezet és az állatok védelmére vonatkozó külön jogszabályok szerinti követelményeknek megfelel. Az élelmiszer-vállalkozás mű ködéséhez az e törvény végrehajtására kiadott jogszabály szerinti élelmiszer-ipari szakképesítés megléte szükséges. (2) Hatósági eljárás során az élelmiszernek az e törvény végrehajtására kiadott jogszabályban, valamint az Európai Unió közvetlenül alkalmazandó jogi aktusaiban foglaltak szerinti emberi fogyasztásra való alkalmasságára vonatkozó hatósági döntést csak az élelmiszerlánc-felügyeleti szerv hozhat. 8/A. (1) Vadon termett gombát étkezési céllal forgalomba hozni vagy feldolgozni csak az e törvény végrehajtására kiadott jogszabályban foglaltak szerinti gombaszakellenőri minősítést követően lehet. (2) Az (1) bekezdés szerinti gombaszakellenőri tevékenységet üzletszer ű gazdasági tevékenység keretében az a személy végezheti, aki rendelkezik az e törvény végrehajtására kiadott jogszabályban meghatározott képesítéssel és megfelel az ott meghatározott egyéb feltételeknek. (3) Aki az (1) bekezdés szerinti gombaszakellenő ri tevékenységet kíván folytatni, köteles az erre irányuló szándékát az élelmiszerlánc-felügyeleti szervnek bejelenteni. A bejelentésben meg kell jelölni a bejelentő természetes személyazonosító adatait. 8/B. (1) Ionizáló energiával kezelt élelmiszert a Magyar Köztársaság területén els ő alkalommal forgalomba hozni az élelmiszerlánc-felügyeleti szerv engedélyével lehet. (2) Az (1) bekezdést nem kell alkalmazni az Európai Unió valamely tagállamában (a továbbiakban: tagállam) vagy az Európai Gazdasági térség valamely szerződ ő államában jogszerűen forgalomba hozott termékre. (3) Élelmiszernek ionizáló energiával történ ő kezelését az élelmiszerlánc-felügyeleti szerv engedélyével rendelkez ő élelmiszer-vállalkozás végezheti. 9. Él ő állatot, növényt vagy ezek szaporítóanyagát, állati eredet ű vagy növényi terméket harmadik országból az ország területére behozni, onnan kiszállítani - az e törvény végrehajtására kiadott jogszabályban, valamint az

4 Európai Unió közvetlenül alkalmazandó jogi aktusaiban meghatározott feltételekkel és kivételekkel - csak állategészségügyi, illetve növény-egészségügyi határállomáson keresztül lehet. Tájékoztatási szabályok 10. (1) Az élelmiszer csak akkor hozható forgalomba, ha jelölése magyar nyelven, közérthetően, egyértelmű en, jól olvashatóan tartalmazza az e törvény végrehajtására kiadott jogszabályokban, valamint az Európai Unió közvetlenül alkalmazandó jogi aktusaiban meghatározott információkat az ott meghatározottak szerint (a továbbiakban: élelmiszer-jelölési előírások). (2) Az élelmiszer-jelölés és az alkalmazott jelölési módszer, továbbá az élelmiszerek megjelenítése (formája vagy alakja, csomagolása, bemutatásának módja, kellékei) nem tévesztheti meg a végs ő fogyasztót a) az élelmiszer tulajdonságai - így különösen az élelmiszer természete, azonossága, jellemző i, összetétele, mennyisége, eltarthatósága, származási helye vagy eredete, illetve előállítási vagy termelési módja - tekintetében, b) azáltal, hogy az élelmiszernek olyan hatást vagy tulajdonságot tulajdonít, amelyekkel az valójában nem rendelkezik, c) annak állításával vagy olyan benyomás keltésével, hogy az élelmiszer különleges tulajdonsággal rendelkezik, ha ugyanezekkel a tulajdonságokkal minden más hasonló élelmiszer is rendelkezik. (3) Az élelmiszer-jelölés és az alkalmazott jelölési módszer - ha jogszabály vagy közvetlenül alkalmazandó európai uniós jogi aktus eltérően nem rendelkezik - nem tulajdoníthat az élelmiszernek betegség megelő zésére, gyógyítására vagy kezelésére vonatkozó tulajdonságokat, illetve nem keltheti ezen tulajdonságok meglétének benyomását. (4) A (2) és (3) bekezdés rendelkezéseit megfelelően alkalmazni kell az élelmiszerekre vonatkozó reklámra. (5) A (2)-(4) bekezdés rendelkezései a fogyasztóvédelemrő l szóló törvény alkalmazásában fogyasztóvédelmi rendelkezések. 10/A. Az ökológiai termelésre utaló kifejezéssel csak olyan élelmiszer vagy takarmány hozható forgalomba, amely rendelkezik a termelési módszereknek az ökológiai termelésről és az ökológiai termékek címkézésérő l és a 2092/91/EGK rendelet hatályon kívül helyezésérő l szóló, június 28-i 834/2007/EK tanácsi rendelet (a továbbiakban: Öko EK rendelet) szerinti tanúsítvánnyal, és megfelel az e törvényben, az e törvény végrehajtására kiadott jogszabályban, valamint az Európai Unió közvetlenül alkalmazandó jogi aktusaiban meghatározott feltételeknek. 11. Takarmány csak akkor hozható forgalomba, ha csomagolóeszközén, címkéjén, illetve ömlesztve vagy tartályban való szállítás esetén a kísér ő okmányon, jól láthatóan, olvashatóan és eltávolíthatatlanul - a Magyarországon forgalomba hozatalra kerül ő takarmányok esetén magyar nyelven is - feltüntetésre kerülnek az e törvény végrehajtására kiadott jogszabályban meghatározott információk az ott meghatározottak szerint (a továbbiakban: takarmányjelölési előírások). 12. (1) Növényvéd ő szer csak akkor hozható forgalomba, ha, a terméken, annak csomagolásán vagy a termékhez egyéb módon, attól elválaszthatatlanul rögzített eszközön magyar nyelven feltüntetésre kerülnek az e törvény végrehajtására kiadott jogszabályban meghatározott információk az ott meghatározottak szerint. (2) A növényvéd ő szer (1) bekezdés szerinti jelölése nem tartalmazhat olyan kifejezést vagy megjelölést, amely a termék veszélyességének nem megfelel ő értékelését eredményezheti, így különösen nem utalhat a termék ártalmatlanságára vagy veszélytelenségére. A reklámozásra vonatkozó különös szabályok 13. (1) A növényvéd ő szer reklámjának tartalmaznia kell a reklámozott termék emberi egészségre vagy a környezetre gyakorolt veszélyének egyértelm ű megjelölését. Mérsékelt környezeti veszélyességre kizárólag az ökológiai termesztésben engedélyezett vagy az integrált, környezetkímél ő növényvédelemben alkalmazhatónak besorolt készítmény vonatkozásában lehet utalni. (2) A növényvéd ő szer reklámjának összhangban kell lennie az engedély tartalmával. Forgalomba hozatali és felelősségi rendelkezések 14. (1) A takarmány biztonságosságáért és minőségéért a takarmány előállítója, nem hazai elő állítású takarmány esetében pedig az els ő magyarországi forgalomba hozó - az etethetőségi, illetve a minőségmegő rzési időtartam lejártáig - felelős. (2) Az élelmiszer biztonságosságáért és minőségéért az élelmiszer előállítója, nem hazai elő állítású élelmiszer esetében pedig az els ő magyarországi forgalomba hozó - a fogyaszthatósági, illetve a minőségmegőrzési idő tartam lejártáig - felelős. (3) Az (1) és (2) bekezdés nem alkalmazható, ha a hibát az elő állító által javasolt tárolási és raktározási feltételek be nem tartásával más okozta.

5 (4) Az élelmiszer-, illetve a takarmány-vállalkozás felelő s a takarmány, illetve az élelmiszer biztonságosságáért és minőségéért, amennyiben a forgalomba hozatalt kizáró hibát ő okozta, vagy az általa is felismerhet ő lett volna. A hibáért a magyarországi els ő forgalomba hozó akkor is felelős, ha azt nem ő okozta, amennyiben a forgalomba hozatalt kizáró hiba a magyarországi els ő forgalomba hozatalt megelőzően keletkezett. (5) Az élelmiszer, illetve a takarmány e törvényben, az e törvény végrehajtására kiadott jogszabályban, vagy az Európai Unió közvetlenül alkalmazandó vonatkozó jogi aktusában elő írt, az élelmiszerbiztonsági, élelmiszerminőségi, takarmánybiztonsági, illetve takarmányminőségi elő írásoknak való megfelelését igazoló okiratok hiánya esetén vélelmezni kell, hogy a forgalmazó a forgalomba hozatalt kizáró hibát felismerhette. (6) A 10. (1) bekezdése szerinti jelölésért az élelmiszer előállítója, illetve valamennyi forgalmazója felelős. (7) A 11. rendelkezéseinek betartásáért felelős a takarmány elő állító vagy az a takarmány-vállalkozás, amelynek neve a jelölésen kötelezően feltüntetend ő adatok között szerepel, illetve a takarmány valamennyi forgalmazója. (8) A 12. rendelkezéseinek betartásáért az els ő magyarországi forgalomba hozó felelős. (9) A 13. rendelkezéseinek betartásáért a gazdasági reklámtevékenység alapvet ő feltételeirő l és egyes korlátairól szóló törvényben meghatározott reklámozó felel. 15. (1) Az élelmiszer fogyaszthatósági vagy minőségmegőrzési időtartamának megállapítása az elő állító felelőssége. (2) A fogyaszthatósági, illetve minőségmegőrzési id ő lejárta után az élelmiszer nem hozható forgalomba. (3) A takarmányt küls ő behatásoktól védetten, olyan módon (csomagolóeszközben, tartályban vagy ömlesztve) lehet forgalomba hozni, hogy az biztosítsa a takarmány állat-egészségügyi szempontból biztonságos felhasználhatóságát és a takarmány minőségének megóvását. (4) Az etethetőségi, felhasználhatósági vagy minőségmegőrzési id ő lejárta után a takarmány az élelmiszerlánc- felügyeleti szerv engedélyével hozható forgalomba. (5) A felhasználhatósági id ő lejárta után a növényvéd ő szer az élelmiszerlánc-felügyeleti szerv engedélyével hozható forgalomba. (6) Növényvéd ő szer csak az ember egészségét, valamint a környezet veszélyeztetését kizáró biztonságos csomagolásban hozható forgalomba. II. Fejezet AZ ÉLELMISZERLÁNC SZEREPLŐINEK JOGAI ÉS KÖTELEZETTSÉGEI A nyomon követhetőség rendszere 16. (1) Az élelmiszer-előállítás folyamatának nyomon követhető sége és - a szükséges esetekben - az élelmiszer forgalomból történ ő visszahívhatósága érdekében az élelmiszerlánc valamennyi szereplő jének az e törvény végrehajtására kiadott jogszabályban, valamint az Európai Unió közvetlenül alkalmazandó jogi aktusaiban meghatározott nyomon követhető ségi eljárást kell létrehoznia, és ahhoz kapcsolódóan naprakész dokumentációs rendszert kell mű ködtetnie az élelmiszerek, a takarmányok, az élelmiszertermelésre szánt állatok, valamint az élelmiszerbe vagy takarmányba bekerül ő vagy vélhetően bekerül ő egyéb anyagok tekintetében. (2) Az élelmiszerlánc valamennyi szereplő je köteles az (1) bekezdés szerinti dokumentációs rendszer adatait felhívásra az élelmiszerlánc-felügyeleti szerv rendelkezésére bocsátani az élelmiszer-biztonságot és azzal összefüggésben az állatvédelmet közvetlenül vagy közvetve befolyásoló veszélyelemzés és a nyomon követés biztosítása érdekében. (3) Az állatgyógyászati készítmény forgalomba hozója az e törvény végrehajtására kiadott jogszabályban meghatározott tartalmú nyilvántartást köteles vezetni, amely a személyes adatok védelmérő l és a közérdek ű adatok nyilvánosságáról szóló törvény hatálya alá tartozó adatkörben tartalmazza az állatgyógyászati készítmény beszállítójának és vevőjének nevét és címét. A termel ő, a földhasználó és a növényvédőszer-engedély jogosultjának kötelezettségei 17. (1) A termel ő, illetve a földhasználó köteles a) a zárlati és a vizsgálatköteles nem zárlati károsítókat elpusztítani, azok behurcolását, meghonosodását, terjedését megakadályozni; b) a zárlati károsítók okozta fertő zést vagy annak gyanúját haladéktalanul az élelmiszerlánc-felügyeleti szervnek bejelenteni;

6 c) az a) pont alá nem tartozó egyéb károsítók ellen védekezni, ha azok más, különösen a szomszédos termelő k növénytermelési, növényvédelmi biztonságát vagy az emberi egészséget bármely módon veszélyeztetik, valamint figyelembe venni az integrált növénytermesztés alapelveit, továbbá a környezet és a természet védelmét. (2) A termel ő, illetve a földhasználó köteles a) az e törvény végrehajtására kiadott jogszabály szerinti nyilvántartásba vételi, valamint a tevékenységével összefügg ő nyilvántartási és adatszolgáltatási kötelezettségeinek eleget tenni; b) az állami és közérdek ű védekezéssel megbízott személyek munkavégzését tűrni és elősegíteni. (3) A termel ő, illetve a földhasználó tevékenysége során köteles a) az e törvény végrehajtására kiadott jogszabályban számára előírt, a méhek védelmére vonatkozó elő írásokat betartani és ezekkel kapcsolatos bejelentési és tájékoztatási kötelezettségének eleget tenni; b) a termőföldet a talaj szennyezését okozó anyagoktól megóvni, a földhasználat során környezetkímélő tápanyag-gazdálkodást folytatni. (4) A földhasználó köteles az adott év június 30. napjáig az ingatlanon a parlagf ű virágbimbójának kialakulását megakadályozni, és ezt követően ezt az állapotot a vegetációs időszak végéig folyamatosan fenntartani. (5) A növényvéd ő szer felhasználására és forgalomba hozatalára vonatkozó engedély jogosultja (a továbbiakban: engedélyes) évenként március 1-jéig az előz ő naptári évre vonatkozóan magyarországi növényvédő szer-forgalmáról jelentést köteles készíteni az élelmiszerlánc-felügyeleti szerv részére. A jelentésnek tartalmaznia kell a növényvédő szer tételes megnevezését és mennyiségét, a felhasznált csomagolóeszköz mennyiségét és fajtáját. (6) Az élelmiszerlánc-felügyeleti szerv az e törvény végrehajtására kiadott jogszabályban meghatározottak szerint az (5) bekezdés szerinti jelentéstételi kötelezettséget írhat el ő egyes termésnövel ő anyagokra vonatkozóan is. (7) Az engedélyezett engedélyköteles termékkel kezelt növényt, növényi terméket élelmezési és takarmányozási célra csak az e törvény végrehajtására kiadott jogszabályban előírt élelmezés-egészségügyi várakozási id ő lejártát követő en szabad betakarítani, forgalomba hozni és felhasználni, kivéve, ha az élelmiszerlánc-felügyeleti szerv az általa végzett vizsgálat alapján igazolta, hogy a növény, illetve növényi termék megfelel a forgalomba hozatal követelményeinek. Harmadik országba a vizsgálatköteles szemes termények az élelmezés-egészségügyi várakozási id ő letelte előtt kivitel céljából feladhatók, amennyiben a célország előírásai azt lehetővé teszik. Az állattartó és az állatorvos jogai és kötelezettségei 18. (1) Az állattartó köteles a) állata rendszeres ellátásáról és felügyeletéről gondoskodni; b) e törvény végrehajtására kiadott jogszabályban, valamint az Európai Unió közvetlenül alkalmazandó jogi aktusaiban meghatározott fajú és létszámú állat tartása esetén állomány-nyilvántartást vezetni, továbbá e törvény végrehajtására kiadott jogszabályban foglaltak szerint az állatok állat-egészségügyi felügyeletét magán-állatorvossal kötött írásbeli szerződéssel biztosítani; c) az állat állat-egészségügyi felügyeletét ellátó magánállatorvost a tartott állatok fajáról, létszámáról, az állatok tartási helyéről az állattartó tevékenység megkezdésétől számított öt napon belül tájékoztatni; d) az egyedi jelölésre kötelezett állatok esetében az egyedi jelölésrő l az e törvény végrehajtására kiadott jogszabályban, valamint az Európai Unió közvetlenül alkalmazandó jogi aktusaiban meghatározott határidő n belül és módon gondoskodni; e) az e törvény végrehajtására kiadott jogszabályban meghatározott esetekben az állatok tartását, tartási helyét, jelölését és mozgatását bejelenteni az élelmiszerlánc-felügyeleti szervnek; f) állata betegségérő l vagy annak gyanújáról haladéktalanul értesíteni az élelmiszerlánc-felügyeleti szervet, illetve a magánállatorvost, a beteg, illetve betegségre gyanús állatát megvizsgáltatni, járványos állatbetegség esetén az élelmiszerlánc-felügyeleti szervnek, illetve a magánállatorvosnak az állat (állomány) kezelésére és a betegség továbbvitelének megakadályozására adott utasításait végrehajtani, az elrendelt járványügyi intézkedésben foglalt kötelezettségeket teljesíteni; g) állatának az élelmiszerlánc-felügyeleti szerv által elrendelt vizsgálatát, kezelését, védő oltását, elszállítását, levágatását, illetve leölését tűrni, ezen feladatokat ellátó állatorvos részére segédszemélyzetrő l gondoskodni, és a kárenyhítési kötelezettségének megfelelően közreműködni; h) az állat elhullását vagy kényszervágását az élelmiszerlánc-felügyeleti szervnek, illetve a magánállatorvosnak - az e törvény végrehajtására kiadott jogszabályban foglaltak szerint - bejelenteni, és az állati testet vizsgálatra bemutatni; i) az e törvény végrehajtására kiadott jogszabályban, valamint az Európai Unió közvetlenül alkalmazandó jogi aktusaiban meghatározottak szerint a levágott állatát az élelmiszerlánc-felügyeleti szervvel, illetve a magánállatorvossal megvizsgáltatni; j) állatának az e törvény végrehajtására kiadott jogszabályban meghatározott állat-egészségügyi vizsgálata elvégzéséről - amennyiben jogszabály másként nem rendeli - saját költségén gondoskodni. (2) Az (1) bekezdés f) pontjában meghatározott kötelezettség vonatkozik a) az állattenyésztésre, szaporításra, vadászatra, halászatra jogosult személyre, illetve szervezet vezető jére; továbbá arra, aki b) a tulajdonos képviseletében az állattartó telepet (üzemet) vezeti;

7 c) az állatot felügyeli; d) az állatot gondozza, ápolja, takarmányozza, őrzi; e) szállításkor az állatot kíséri. (3) Az állat levágása, valamint az állat, az állati eredet ű termék vagy az állati eredet ű melléktermék szállítása alkalmával az állattartó köteles a közreműköd ő állatorvost a forgalomba hozatalt befolyásoló körülményekrő l, így különösen az állat egészségi állapotáról, gyógykezeléséről, takarmányozásáról megfelelő en tájékoztatni, valamint az e törvény végrehajtására kiadott jogszabályok, valamint az Európai Unió közvetlenül alkalmazandó jogi aktusaiban előírt nyilvántartásokat bemutatni. (4) Az (1) bekezdés f) és h) pontjában elő írt tájékoztatási, illetve bejelentési kötelezettség vonatkozik minden olyan - nem állatorvos - személyre, aki állatok gyógykezelésével, vizsgálatával, mesterséges termékenyítéssel, embrióátültetéssel, állatszállítással, állatkereskedelemmel, húsvizsgálattal, a levágott, leölt vagy elhullott állatok, illetve a belőlük vagy tő lük származó termék értékesítésével, szállításával, feldolgozásával, ártalmatlanná tételével foglalkozik, vagy ezekben közreműködik. (5) Az állattartó az e törvény végrehajtására kiadott jogszabályban, valamint az Európai Unió közvetlenül alkalmazandó jogi aktusaiban meghatározott fajú és létszámú állat tartása esetén köteles bejelenteni az állattartó hely meghatározott adatait az élelmiszerlánc-felügyeleti szervnek engedélyezés, illetve nyilvántartásba vétel céljából. (6) A méhész köteles a méhállományok tartásának helyét, vándoroltatását nyilvántartásba vétel céljából az e törvény végrehajtására kiadott jogszabályban meghatározottak szerint bejelenteni a letelepedés helye szerint illetékes élelmiszerlánc-felügyeleti szervnél. 19. (1) Az állati eredet ű melléktermék - így különösen az elhullott állat tetemének - tulajdonosa saját költségén köteles annak elszállításáról, ártalmatlanná tételérő l az e törvény végrehajtására kiadott jogszabályban, valamint az Európai Unió közvetlenül alkalmazandó jogi aktusaiban elő írt módon gondoskodni, az élelmiszerlánc-felügyeleti szervet - annak felhívására - az állati eredet ű melléktermék ártalmatlanná tételének jogszabályban meghatározott módon történ ő végrehajtásáról e törvény végrehajtására kiadott jogszabályban foglaltak szerint tájékoztatni. (2) Az (1) bekezdés szerinti kötelezettség a) ha az állati eredet ű melléktermék tulajdonosa ismeretlen vagy ismeretlen helyen tartózkodik, az állati eredetű melléktermék fellelési helye szerint illetékes települési (fővárosban kerületi) önkormányzatot, b) közterületen a települési (fővárosban kerületi) önkormányzatot, c) közúton a közút kezelőjét terheli. (3) A (2) bekezdés szerinti esetben a tulajdonos a felmerült költségeket köteles az önkormányzatnak, illetve a közút kezelőjének megtéríteni. (4) Bejelentési kötelezettség alá tartozó állatbetegség (a továbbiakban: bejelentend ő állatbetegség) megelő zése, felderítése és felszámolása során keletkezett állati eredet ű melléktermék ártalmatlanná tételéről az élelmiszerlánc- felügyeleti szerv intézkedik. 20. (1) Az állattartó - e törvény végrehajtására kiadott jogszabály eltér ő rendelkezése hiányában - eldöntheti, hogy az állatorvosi szolgáltató tevékenységet mely - arra működési engedéllyel rendelkez ő - magánállatorvostól veszi igénybe. (2) A magánállatorvos köteles az állattartó részére az állat tartásával, takarmányozásával, egészségi állapotával, a megteend ő intézkedésekkel, ezek várható anyagi és jogi kihatásával kapcsolatos legjobb tudása szerint felvilágosítást adni. (3) A magánállatorvos köteles tőle elvárható módon első segélyt nyújtani, és az állattartót a további állatorvosi szolgáltatás igénybevételének lehetőségéről, illetve kötelezettségéről tájékoztatni. (4) Az állatorvos az e törvény végrehajtására kiadott jogszabály szerint jogosult a törzskönyvezett, valamint a hatályos Európai, illetve a Magyar Gyógyszerkönyvben szerepl ő készítmények és anyagok rendelésére. 21. (1) Az állattartó az e törvény végrehajtására kiadott jogszabályban, valamint az Európai Unió közvetlenül alkalmazandó jogi aktusaiban meghatározott esetekben állata forgalomképességének igazolására köteles az e törvény végrehajtására kiadott jogszabályban meghatározott okiratot (marhalevelet) kiállíttatni és érvényesíttetni. (2) Az (1) bekezdés szerinti okirat (marhalevél) kiállítása elő tt az e törvény végrehajtására kiadott jogszabályban, valamint az Európai Unió közvetlenül alkalmazandó jogi aktusaiban elő írtak szerint az állatot tartósan meg kell jelölni. Az élelmiszer- és takarmány-vállalkozások kötelezettségei 22. (1) Az élelmiszer-vállalkozás működése során a) a küls ő és a bels ő környezetnek, az elhelyezésnek, az elrendezésnek, a méreteknek, a berendezéseknek, az eszközöknek, a technológiáknak, a termelési és tárolási kapacitásnak, a felhasznált élelmiszer, illetve élelmiszerösszetevők biztonságosságának, minőségének, az alkalmazott csomagolóanyagok és fertőtlenítő szerek megfelelő ségének, illetve biztonságos alkalmazásának, az alkalmazott személyek egészségének, szakképesítésének, illetve szaktudásának alkalmasnak kell lennie az élelmiszer-biztonsági és élelmiszer-minőségi elő írások betartásának folyamatos garantálására;

8 b) olyan önellenőrzési, minő ségbiztosítási, nyomonkövetési, termék-visszahívási rendszereket vagy ilyen rendszerek olyan elemeit kell működtetni, amelyekkel biztosítható az élelmiszer biztonságossága, megfelelő minősége, azonosíthatósága és nyomon követhetősége; c) az üzemelés teljes idő tartama alatt jelen kell lennie egy - az e törvény végrehajtására kiadott jogszabályban meghatározott élelmiszer-biztonsági szaktudással rendelkez ő - azonnali intézkedésre feljogosított, felelő s személynek. (2) Az élelmiszer-, illetve takarmány-vállalkozás az élelmiszer, illetve a takarmány elő állítását, valamint forgalomba hozatalát megelőző en az e törvény végrehajtására kiadott jogszabályban meghatározott részletes, írásos dokumentációt (így különösen gyártmánylapot, anyaghányad-nyilvántartást) köteles készíteni és vezetni. 23. (1) Az Európai Unió általános hatályú, közvetlenül alkalmazandó jogi aktusában meghatározott esetekben, továbbá az e törvény végrehajtására kiadott jogszabályban - az emberi vagy állati egészség védelme céljából - elő írt esetekben az élelmiszerlánc-felügyeleti szerv engedélye szükséges az élelmiszer- vagy takarmánylétesítmény mű ködtetéséhez, illetve az élelmiszer- vagy takarmányvállalkozási tevékenység folytatásához. (2) Az e törvény végrehajtására kiadott jogszabályban meghatározott - az (1) bekezdés hatálya alá nem tartozó - esetekben az élelmiszer-, illetve a takarmányvállalkozás köteles az élelmiszer- vagy takarmányvállalkozási tevékenység folytatására irányuló szándékát az élelmiszerlánc-felügyeleti szervnek bejelenteni. (3) Az élelmiszer-vállalkozó haladéktalanul köteles bejelenteni az élelmiszerlánc-felügyeleti szervnek, ha tudomására jut, hogy az általa elő állított vagy forgalomba hozott termék megbetegedést okozott, vagy ennek gyanúja áll fenn. (4) Az az élelmiszer-vállalkozás, amely egy másik tagállamból szerez be terméket vagy ilyen termék szétosztását végzi, az e törvény végrehajtására kiadott jogszabályban meghatározottak szerint az élelmiszerlánc-felügyeleti szerv felhívására köteles bejelenteni a más tagállamból származó állati eredet ű élelmiszerek els ő betárolási helyre történő beszállítás megtörténtét. A szabad szolgáltatásnyújtás jogával rendelkez ő szolgáltatóra vonatkozó rendelkezések 23/A. (1) A szolgáltatási tevékenység megkezdésének és folytatásának általános szabályairól szóló törvény szerinti szabad szolgáltatásnyújtás jogával rendelkez ő szolgáltató az e törvény szerint engedélyköteles tevékenység határon átnyúló szolgáltatásnyújtás keretében történ ő folytatására irányuló szándékát köteles az élelmiszerlánc- felügyeleti szervnek bejelenteni. A bejelentés - a szolgáltatási tevékenység megkezdésének és folytatásának általános szabályairól szóló törvényben meghatározott adatokon túl - tartalmazza a természetes személy bejelentő természetes személyazonosító adatait. (2) Az élelmiszerlánc-felügyeleti szerv az (1) bekezdés szerinti tevékenység folytatására jogosult, az (1) bekezdés szerinti bejelentést tevőkrő l nyilvántartást vezet, amely - a szolgáltatási tevékenység megkezdésének és folytatásának általános szabályairól szóló törvényben meghatározott adatokon túl - tartalmazza a természetes személy bejelent ő természetes személyazonosító adatait. A nyilvántartásból kizárólag az érintett tevékenység végzésére való jogosultság igazolása céljából szolgáltatható adat. III. Fejezet AZ ÉLELMISZERLÁNC-FELÜGYELETI ÁLLAMI FELADATOK ELLÁTÁSÁNAK RENDSZERE Az állam felelőssége az élelmiszerlánc-felügyelet terén 24. (1) Az állam az élelmiszerlánc felügyeletéért, valamint azzal összefügg ő állami feladatok ellátásáért való felelőssége körében a) létrehozza és mű ködteti az élelmiszerlánc-felügyeleti szervet és az élelmiszerlánc-biztonsági tudományos szervet, valamint biztosítja azok függetlenségét; b) működteti az élelmiszerek és takarmányok vonatkozásában hatékony gyorsriasztási rendszert; c) az e törvény szerinti hatósági intézkedések megalapozása céljából állami laboratóriumokat működtet; d) a költségvetési törvényben külön alcímen az állami kártalanítás, az állami, valamint a közérdek ű védekezés

9 céljára, továbbá a járványügyi intézkedés során keletkezett állati vagy növényi eredet ű melléktermékek szállításának és ártalmatlanításának, valamint a rendkívüli élelmiszerlánc-esemény elhárítása során a hatóságnál felmerülő költségek fedezetére, továbbá az egyéb jogszabályban állami feladatként meghatározott vizsgálatok fedezetére célelőirányzatot biztosít. (2) Az állam az (1) bekezdésben foglaltak figyelembevételével - az éves költségvetési törvényben meghatározott módon - a központi költségvetésben biztosítja az élelmiszerlánc-felügyeleti szerv és az élelmiszerlánc-biztonsági tudományos szerv nemzeti és nemzetközi követelményeknek megfelel ő szint ű működésének fedezetét. (3) Az állam az élelmiszerlánc felügyeletével összefügg ő feladata ellátásáért való felelő ssége körében, különösen a végs ő fogyasztók egészségének és az élelmiszerlánc valamennyi szereplő je érdekének védelme, valamint a biztonságos, illetve a megfelel ő minőség ű élelmiszer előállításának és forgalmazásának elő segítése érdekében, az ehhez szükséges ismeretek széles kör ű terjesztésével, tájékoztatások, képzések, oktatás biztosításával járul hozzá a tudatos felhasználói szemlélet kialakításához. Az állami feladatok szervezése és irányítása 25. (1) Az élelmiszerlánc hatósági felügyeletét e törvény szerint az élelmiszerlánc-felügyeleti szerv látja el. (2) (3) A 10. (2)-(4) bekezdésében foglalt rendelkezések megsértése esetén az eljárás lefolytatására a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló törvényben (a továbbiakban: Fttv.) meghatározott hatóság jogosult az ott meghatározott szabályok szerint azzal, hogy a végs ő fogyasztó az Fttv. alkalmazásában fogyasztónak minősül akkor is, ha nem természetes személy. (4) Élelmiszer-jelölési elő írások megsértésének észlelése esetén az élelmiszerlánc-felügyeleti szerv, illetve a fogyasztóvédelmi hatóság egymást haladéktalanul értesíti az eljárás megindításáról az eljárás tárgyát képező tényállás ismertetésével, melynek során az ügy érdemi azonosíthatóságához szükséges adatokat - így különösen az érintett élelmiszer-vállalkozás azonosításához szükséges adatokat, az eljárás tárgyát képez ő termék azonosításához szükséges adatokat, valamint az ellenő rzés helyére és idejére vonatkozó adatokat - a másik fél rendelkezésére bocsátja. (5) A (4) bekezdésben szabályozott esetben, ha a fogyasztóvédelmi hatóság folytatja le az eljárást, és - a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló törvény rendelkezésének megsértésén túlmenő en - észleli e törvény, e törvény végrehajtására kiadott jogszabály, valamint az Európai Unió, vonatkozó közvetlenül alkalmazandó jogi aktusa rendelkezésének az élelmiszerlánc-felügyeleti szerv hatáskörébe tartozó megsértését, erről haladéktalanul értesíti az élelmiszerlánc-felügyeleti szervet a (4) bekezdésben szereplő adatok egyidej ű rendelkezésre bocsátásával. 26. (1) Az élelmiszerlánc-felügyeleti szerv tevékenysége magában foglalja a) a növény-, talaj- és agrárkörnyezet-védelem élelmiszer-biztonsággal kapcsolatos feladatait, b) a zöldség- és gyümölcs-ellenőrzési feladatokat, c) a takarmány-ellenőrzési feladatokat, d) az állat-egészségügyi, élelmiszerbiztonsági- és élelmiszerminőség-ellenőrzési feladatokat. (2) Az élelmiszerlánc-felügyeleti szerv az (1) bekezdés a) és b) pontjában meghatározott feladatokat ellátó szervezeti egységeinek összefoglaló elnevezése növény- és talajvédelmi szolgálat, az (1) bekezdés c) és d) pontjában meghatározott feladatokat ellátó szervezeti egységeinek összefoglaló elnevezése állat-egészségügyi és élelmiszer-ellenőrz ő szolgálat. 27. (1) E törvény szerinti élelmiszerlánc-felügyeleti állami feladatokat látnak el a) az élelmiszerlánc-felügyeletért felelős miniszter (a továbbiakban: miniszter), b) az élelmiszerlánc-felügyelettel kapcsolatos vizsgálatot végz ő laboratóriumok, c) az élelmiszerlánc-biztonsági tudományos szerv, d) az élelmiszerlánc-felügyeleti szerv. (2) Az élelmiszerlánc-felügyeleti szerv egyes állami feladatainak elvégzésére kormányrendelet feljogosíthatja a magánállatorvost. (3) Az állami feladatok elvégzésére feljogosított magánállatorvos állami feladatainak végzése közben az élelmiszerlánc-felügyeleti szerv nevében, az e törvényben és a végrehajtására kiadott jogszabályokban foglalt eltérésekkel a közigazgatási hatósági eljárás általános szabályairól szóló törvény szabályainak alkalmazásával jár el, ezen tevékenységéért az e törvény végrehajtására kiadott jogszabályban foglaltak szerint díjazás illeti meg. (4) Az állami feladatok elvégzésére feljogosított magánállatorvos a feladatkörébe tartozó eljárásokért köteles az e törvény végrehajtására kiadott jogszabályban elő írt igazgatási szolgáltatási díjat beszedni, és a külön jogszabályban meghatározott befizetési határidőben az élelmiszerlánc-felügyeleti szerv számlájára befizetni. (5) A 10/A. szerinti tanúsítványt az élelmiszerlánc-felügyeleti szerv által - az e törvény végrehajtására kiadott jogszabály szerint - elismert tanúsító szervezet (a továbbiakban: tanúsító szervezet), vagy tanúsító szervezet hiányában az élelmiszerlánc-felügyeleti szerv adja ki. (6) Az e törvényben szabályozott tanúsítványra és tanúsító szervezetre, valamint annak elismerésére nem kell

10 alkalmazni a megfelelőségértékel ő szervezetek tevékenységéről szóló törvény rendelkezéseit. A miniszter feladatai 28. A miniszter az élelmiszerlánc-felügyelet területén a) ellátja a növényi károsítók elő fordulásának, járványos fellépésének leküzdésével kapcsolatos, az e törvény végrehajtására kiadott jogszabályban meghatározott feladatokat; b) az Európai Unió Bizottságánál kezdeményezi az állat- és növény-egészségügyi határállomások kijelölését; c) kezdeményezheti rendkívüli élelmiszerlánc-események esetén a térítés ellenében történ ő közcélú munkavégzés, a létesítmény, a szállító-, növényvéd ő és más eszközök, valamint anyagok igénybevételének, továbbá a rendvédelmi szervek közreműködésének elrendelését; d) nagy nemzetgazdasági kárral fenyeget ő vagy közegészségügyi szempontból veszélyes állatbetegségek felszámolására állami pénzeszközökkel támogatott, az állatállományoknak a betegségtő l való mentesítésére országos programot, valamint a betegség előfordulásának felmérésére ellenőrz ő, illetve monitoring-vizsgálati programot rendelhet el; e) működteti a FAO/WHO Codex Alimentarius nemzeti rendszerét; f) kiadja az élelmiszerkönyvi irányelveket, és gondoskodik a Magyar Élelmiszerkönyv összeállításáról és közzétételéről; g) kiadja a takarmánykódex-irányelveket, és gondoskodik a Magyar Takarmánykódex összeállításáról és közzétételéről; h) gondoskodik az Állat-egészségügyi és Állatvédelmi Kódex összeállításáról és közzétételéről; i) gondoskodik a Növényvédelmi Módszertani Gyűjtemény összeállításáról és közzétételéről; j) meghatározza a nemzetközi kötelezettségekkel, valamint az ország agrárgazdaságának céljaival összhangban az élelmiszerlánc-ellenőrzés feladatait. 29. A miniszter az e törvény végrehajtására kiadott jogszabályban foglaltak szerint a) elkészítteti - az érintettek egyetértésével szükség esetén módosítja - az Integrált Többéves Nemzeti Ellenő rzési Tervet, megszervezi, irányítja, felügyeli annak végrehajtását, továbbá ellátja annak vonatkozásában a koordinációs és kapcsolattartói feladatokat; b) tájékoztatást ad a közvélemény részére az élelmiszerláncot érint ő, országos vagy kiemelt jelentőség ű ügyekről; c) szakmai útmutatót adhat ki az élelmiszerlánc egységes felügyeletének elősegítése céljából; d) véleményezi a növényvédelmi képzés képesítési követelményrendszerét; e) kijelöli a nemzeti referencialaboratóriumokat. Az állami laboratóriumok feladatai 30. (1) Az állami laboratóriumok feladatai különösen a) a károsítók folyamatos elő rejelzése, diagnosztikai vizsgálatok végzése, zárlati károsítók azonosítása, szaporítóanyagok növény-egészségügyi vizsgálata; b) a termésnövel ő anyagok vizsgálata a hazai fogyasztásra vagy exportra szánt mezőgazdasági termékekben; c) a talaj- és a felszíni víz minták növényvédő szer-maradék tartalmának monitoring-vizsgálata, továbbá a talajokban, talajvízben toxikus elemtartalom és egyéb szennyezőanyag-vizsgálat; d) a növényvéd ő szerek és termésnövel ő anyagok minőségének hatósági vizsgálata; e) a növényi termények, illetve a növényi alapú feldolgozott termékek növényvédő szer-maradék tartalmának vizsgálata termőhelyen, tároló-, elárusító-helyeken és a határállomásokon vett mintákból; f) tételes, felmér ő, monitoring- és célvizsgálatok végzése az élelmiszerlánc-felügyeleti tevékenység kapcsán; g) az egészségügyi határértékek megállapításában való közreműködés; h) a vizsgálati eredmények adatbázisban történ ő kezelése és az országos adatbázisba történ ő folyamatos továbbítása; i) kijelölés alapján referencialaboratóriumi feladatok ellátása, körvizsgálatok szervezése és azok eredményeinek értékelése; j) a nemzetközi követelményekkel összhangban álló vizsgálati módszerek alkalmazása érdekében diagnosztikumok és eszközök előállítása, illetve ezek beszerzése, készleten tartása; k) részvétel a kutatásban, a vizsgálati módszerek kialakításában és fejlesztésében; l) a laboratóriumi vizsgálatok nemzetközi szabványainak véleményezése, a vizsgálati módszerek érvényesítése, valamint gondoskodás az átvett vizsgálati módszerek hazai elterjesztéséről; m) elsősorban diagnosztikai és más szakmai vizsgálatokkal közremű ködés az állatbetegségek okainak megállapításában, a fertő zöttség felderítésében, a helyi és országos mentesítési és betegségfelszámolási programok végrehajtásában, közreműködés a diagnosztikai módszerek folyamatos korszerűsítésében; n) a jogszabályokban meghatározott radiokémiai vizsgálati feladatok ellátásának szervezése és végzése az élelmiszerláncban; o) az e törvény végrehajtására kiadott jogszabály alapján közremű ködés a különleges táplálkozási igényt

11 kielégít ő élelmiszerek, étrendkiegészítők előállításával, adalékanyagok és technológiai segédanyagok, élelmiszer- csomagolóanyagok, élelmiszeriparban felhasznált mosó- és fertőtlenítő szerek gyártásával, felhasználásával és az új élelmiszerekkel, valamint takarmány-adalékanyagokkal kapcsolatos engedélyezési eljárásban. (2) Az élelmiszerlánc-felügyeleti szerv a hivatalból indított eljárásaiban hozott döntéseinek megalapozásához szükséges laboratóriumi vizsgálathoz első sorban állami, az adott vizsgálatra akkreditált laboratóriumot vehet igénybe. Az élelmiszerlánc-biztonsági tudományos szerv feladatai 31. (1) Az élelmiszerlánc-biztonsági tudományos szerv koordinálja az érintett hatóságok között az ellenő rzési tervek, illetve módszerek egyeztetését, összehangolását, és az ellenő rzési tapasztalatok közös értékelését, illetve közös ellenőrzési jelentések készítését. (2) Az élelmiszerlánc-biztonsági tudományos szerv az élelmiszerlánccal kapcsolatos kérdésekben a) szakmai segítséget nyújt a nemzeti stratégiák kialakításában, a jogszabályalkotásban, valamint a laboratóriumok fejlesztési irányának meghatározásában; b) felkérésre szakvéleményt készít; c) adatok és információk összegyűjtésével és elemzésével lehető vé teszi az élelmiszer-biztonságot közvetlenül vagy közvetve befolyásoló veszélyek azonosítását és jellemzését; d) egységes elveken alapuló kockázatbecslési eljárásokat dolgoz ki; e) kockázatbecslést végez, illetve felkérésre közreműködik más szervek által végzett kockázatbecslésben; f) gyűjti, rendszerezi, elemzi, összegzi, kezeli a feladatainak ellátásához szükséges adatokat; g) értékeli, elemzi, és közzé teszi az élelmiszerek okozta megbetegedésekkel kapcsolatos információkat; h) az egészségügyi államigazgatási szerv szakvéleménye alapján elvégzi az új élelmiszerre vonatkozó kérelem elsődleges értékelését; i) feladatainak hatékony ellátása érdekében tudományos bizottságokat, testületeket hoz létre; j) együttmű ködik az Európai Bizottság és más tagállamok hasonló feladatokat ellátó, illetékes szerveivel, valamint az élelmiszer- és takarmánybiztonság területén érintett nemzetközi, illetve hazai szervekkel és intézményekkel; k) végzi az Európai Unió élelmiszerekre és takarmányokra vonatkozó gyorsriasztási rendszerének (RASFF) hazai működtetését; l) tájékoztatást nyújt az élelmiszer-biztonsággal kapcsolatban felmerül ő aktuális kérdésekrő l, problémákról, megelőzésük módjáról; m) részt vesz szakmai oktatások szervezésében, lebonyolításában. Az élelmiszerlánc-felügyeleti szerv feladatai 32. (1) Az élelmiszerlánc-felügyeleti szerv általános szervezési, irányítási, felügyeleti feladatkörében a) e törvény végrehajtására kiadott jogszabály szerint szervezi, irányítja, felügyeli az élelmiszerlánc felügyeletével összefügg ő állami feladatok ellátását; b) gondoskodik az élelmiszerlánc területén az iskolarendszeren kívüli hatósági jelleg ű képzések és vizsgáztatás szervezéséről, illetve végzésérő l, továbbá az élelmiszerlánc-felügyeleti feladatok egységes végrehajtásához szükséges szakmai továbbképzésekről, valamint a hatósági szakemberek képzésérő l, részt vesz az élelmiszerlánccal kapcsolatos kutatásban; c) végzi az ellenőrzések során vett minták vizsgálati eredményeinek országos értékelését az élelmiszerlánc- felügyelet, élelmiszer- és takarmányminőség vonatkozásában; d) laboratóriumokat működtet, illetve kijelöli az e törvény szerinti hatósági ellenő rzések során vett minták vizsgálatait végz ő állami laboratóriumokat, és ezek jegyzékét honlapján közzéteszi; e) egyes állat- és növénybetegségek területenkénti vagy országos előfordulásának és a fertő zöttség mértékének tisztázására, továbbá az élelmiszerek és takarmányok biztonságának és minő ségének laboratóriumi vizsgálatára felmér ő (monitoring) rendszert működtet, valamint ellenőrz ő, illetve engedélyezési eljárást megalapozó vizsgálatokat végeztet; f) szervezi és felügyeli az állatbetegségek megelő zését, felderítését és felszámolását, az elrendelt mentesítési és monitoringprogramok végrehajtását, továbbá az integrált többéves nemzeti ellenő rzési tervvel összhangban az élelmiszerlánc-felügyeleti és élelmiszer- és takarmány-minőségi ellenőrzések egységes végrehajtását; g) az Európai Unió élelmiszerekre és takarmányokra vonatkozó gyors vészjelz ő rendszerén keresztül Magyarországra érkez ő bejelentés alapján, továbbá a Magyarországon észlelt veszély esetén megteszi a szükséges intézkedéseket; h) ellátja az ökológiai gazdálkodással elő állított és a genetikailag módosított élelmiszerekkel és takarmányokkal kapcsolatos, az e törvény végrehajtására kiadott jogszabályban meghatározott feladatait; i) feladatai ellátására ügyeleti és készenléti szolgálatot szervez;

12 j) az integrált többéves nemzeti ellenőrzési terv alapján kidolgozza a területi éves ellenő rzési tervet, irányítja, szervezi és ellenőrzi annak végrehajtását; k) ellát az egyes élelmiszerlánc-felügyeleti feladatok végrehajtását segít ő hazai és nemzetközi informatikai rendszerek használatával és működtetésével kapcsolatos feladatokat; l) feladatainak ellátása során folyamatosan kapcsolatot tart és együttmű ködik a települési önkormányzatokkal, a társhatóságokkal, valamint a civil szervezetekkel; m) élelmiszer-fertőzés és -mérgezés, valamint emberről állatra vagy állatról emberre terjed ő betegségek fellépése, illetve gyanúja esetén kölcsönös tájékoztatás mellett együttmű ködik az egészségügyi államigazgatási szervvel. (2) Az élelmiszerlánc-felügyeleti szerv állat-egészségügyi feladatkörében a) a korábban ismeretlen betegség közvetlen veszélye, előfordulása esetén megteszi az annak megelő zéséhez, felderítéséhez, felszámolásához szükséges intézkedéseket; b) járványos állatbetegségek elleni védekezéshez szükséges készenléti tervet készít; c) gondoskodik a járványos állatbetegség megelő zéséhez, illetve felszámolásához szükséges ingyenes oltó- és kórjelz ő anyagokról, továbbá a járványok megelőzéséhez és elfojtásához szükséges mű szaki, technikai feltételek, védőfelszerelések biztosításáról, valamint folyamatos karbantartásáról és cseréjéről; d) azonosítja és elemzi az állatgyógyászati termékekkel kapcsolatos kockázatokat, és kidolgozza a kockázat kezeléséhez szükséges intézkedéseket. (3) Az élelmiszerlánc-felügyeleti szerv élelmiszer-biztonsági feladatkörében nyilvántartja a bejelentett és kivizsgált élelmiszer-mérgezéseket és -fertőzéseket, továbbá azok adatait rendszeresen értékeli és közzéteszi. (4) Az élelmiszerlánc-felügyeleti szerv növény- és talajvédelmi feladatkörében a) mű ködteti a vetési, szaporítási és ültetvénytelepítési célra szolgáló növények növény-egészségügyi követelményeinek ellenőrzési rendszerét; b) meghatározza a növényvédelmi, növény-egészségügyi eljárások vizsgálati és diagnosztikai módszereit; c) gondoskodik a zárlati károsítók felderítéséről, megelő zéséhez, illetve felszámolásához szükséges intézkedések megtételéről; d) mű ködteti a növényvédelem, továbbá a talaj- és agrárkörnyezet-védelem élelmiszerbiztonsággal és növényvédelemmel kapcsolatos monitoring- és információs rendszerét. Az élelmiszerlánc-felügyeleti szerv részletes hatósági feladatai 33. Az élelmiszerlánc-felügyeleti szerv a) az e törvény végrehajtására kiadott jogszabályban foglaltak szerint engedélyezi, nyilvántartja és ellenő rzi a nem állami laboratóriumokat; b) az állat-, valamint a növény-egészségügyi - illetve a ba) és bb) alpontok esetében az egyéb - határállomásokon ba) ellenőrzi az élelmiszer-, illetve takarmánybiztonsági, -minő ségi, állat-, és növény-egészségügyi rendelkezések megtartását; bb) végrehajtja az áru okirat-ellenőrzését, azonosságvizsgálatát és fizikális ellenő rzését, valamint a monitoringtervben vagy a jogszabályokban előírt mintavételét; bc) ellenőrzi az állatok szállításra való alkalmasságát, a kísér ő dokumentációt, valamint a szállítóeszközt; bd) ellenőrzi az Európai Unió jogi aktusaiban teljeskörű en nem szabályozott (a továbbiakban: nem harmonizált) állatfaj és állati eredet ű termék harmadik országból más tagállamba magyar határállomáson keresztüli beléptetéssel történ ő szállítása során a rendeltetési hely szerinti tagállam által meghatározott feltételek teljesülését; be) ellenőrzi a vizsgálatköteles áruk növény-egészségügyi előírásoknak való megfelelőségét; c) az élelmiszerláncban az élelmiszerek vonatkozásában kivizsgálja és felderíti az élelmiszer-mérgezéseket és -fertő zéseket, feltárja azok okait, nyilvántartja, összegzi és elemzi az eseményeket, és megteszi a szükséges intézkedéseket azok megelőzése érdekében, továbbá adatot szolgáltat az egészségügyi államigazgatási szerv részére; d) mű ködteti az - e törvény hatálya alá tartozó engedélyköteles vagy nyilvántartásba vételi kötelezettség alá vont növények, növényi termékek, állatok, egyéb termékek, létesítmények, eszközök, természetes személyek, jogi személyek, jogi személyiséggel nem rendelkez ő gazdasági társaságok, illetve tevékenységek e törvényben, valamint a végrehajtására kiadott jogszabályban meghatározott adatait tartalmazó - élelmiszerlánc-felügyeleti adatbázist. 34. (1) Állat-egészségügyi feladatainak keretében az élelmiszerlánc-felügyeleti szerv az e törvény végrehajtására kiadott jogszabályban, valamint az Európai Unió közvetlenül alkalmazandó jogi aktusaiban foglaltak szerint engedélyezi a) az élőállat-szállító járműveket, illetve ezen járművek mosását és fertőtlenítését végz ő helyeket; b) a gyepmesteri, illetve ebrendészeti tevékenység végzését; c) az idegen állományból származó állatok fogadására kiválasztott elkülönítő t (karantén), valamint dönt az állatok elkülönítésének (karanténozásának) feltételeiről; d) az állat-egészségügyi szolgáltató létesítmények, az e törvény végrehajtására kiadott jogszabályban meghatározott fajú és létszámú állatot tartó gazdaság, állatrakodó, gyűjtőállomás, kereskedői telep, etető -itató állomás, pihentet ő állomás, állati eredet ű melléktermék kezelését, szállítását végz ő vállalkozás működését; e) az élelmiszert előállító üzemekbő l származó, takarmányként felhasználható melléktermékek kezelését,

13 felhasználását, további feldolgozását; f) az állatok jelölésére szolgáló mikrochip forgalomba hozatalát; g) az állatgyógyászati készítmények és hatóanyagaik üzemi méret ű elő állítását, egyes állatgyógyászati termékek gyakorlati kipróbálását; h) egyes állatgyógyászati termékek els ő forgalomba hozatalát, országba történ ő behozatalát; valamint i) az állatgyógyászati termékekkel végzett forgalomba hozatali tevékenységet. (2) Állat-egészségügyi feladatainak keretében az élelmiszerlánc-felügyeleti szerv az e törvény végrehajtására kiadott jogszabályban foglaltak szerint ellenőrzi a) törvényességi szempontból a magánállatorvosok tevékenységét; b) az állati eredet ű melléktermék kezelését, a járványügyi szempontból szigorúbb eljárást igényl ő állati eredetű melléktermék, anyag, eszköz ártalmatlanná tételét; c) állat-egészségügyi és takarmányhigiéniai szempontból az állatok etetésére felhasználandó takarmányt, a legelő t, az itatóvizet, az állatok elhelyezésére szolgáló épületet, az állattartás során használt gépet, berendezést, valamint alkalmazott technológiát; d) az állat-egészségügyi szabályok megtartását, így különösen az állatok egészségi állapotát, az elő írt dokumentációt az e törvény végrehajtására kiadott jogszabályban meghatározottak szerint állat-egészségügyi felügyelet alá tartozó helyeken; e) a jogszabályban előírt állat-egészségügyi vizsgálatok, kezelések végrehajtását; f) az állatok tenyésztésének, szaporításának állat-egészségügyi körülményeit; g) az állatgyógyászati termékek kereskedelmi forgalomba hozatalának körülményeit, valamint az állatgyógyászati készítmények felhasználását; h) az állatgyógyászati termékek gyakorlati kipróbálását és hitelesíti annak vizsgálati jegyzőkönyvét; i) a gyógyszeres takarmány előállítását, forgalomba hozatalát és felhasználását; j) az állatgyógyászati készítmények és hatóanyagaik előállító helyeit, elő állítási körülményeit és az állatgyógyászati, illetve gyógyhatású készítmények forgalomba hozatalának körülményeit; k) a gyógyszergyártás céljára alkalmas állati szövetek és szervek gyűjtését; l) az él ő állat kereskedelmét, szállítását, szállításra való alkalmasságát, a kísér ő dokumentációt és a szállítóeszközt. (3) Állat-egészségügyi hatósági feladatainak keretében az élelmiszerlánc-felügyeleti szerv az e törvény végrehajtására kiadott jogszabályban foglaltak szerint elrendeli: a) a járványveszély esetén szükséges járványügyi intézkedéseket, továbbá a közcélú igénybevételt; b) az emberre is veszélyes betegségben elhullott vagy emiatt leölt állatok tetemei, valamint a járványügyi szempontból szigorúbb intézkedést igényl ő állati eredet ű melléktermékek, fertő zött anyagok, eszközök ártalmatlanná tételét és meghatározza annak módját; c) az állat-egészségügyi programok végrehajtását. (4) Állat-egészségügyi feladatainak keretében az élelmiszerlánc-felügyeleti szerv a) vezeti az állatgyógyászati készítmények törzskönyvét; b) részt vesz az állatok azonosítási és nyilvántartási rendszerének kialakításában és mű ködtetésében, valamint ellátja az állatok azonosításával és nyilvántartásával kapcsolatos ellenőrzési feladatait; c) az állat szállításának megkezdése elő tt megvizsgálja a származási hely állatállományát, a szállítandó állatokat, a szállítóeszközt, igazolja az állat állat-egészségügyi forgalomképességét és kiállítja a szállításhoz szükséges okiratot; d) igazolja az állatállomány betegségektől, fertőzésektől való mentességét; e) kiállítja az áru nemzetközi kereskedelméhez szükséges állat-egészségügyi bizonyítványt, egyéb okiratot; f) az e törvény végrehajtására kiadott jogszabályban foglaltak szerint megtilthatja áru behozatalát, Magyarország területéről történ ő kiszállítását, vagy az ország területén történ ő átszállítását; g) részt vesz az állatgyógyászati készítmények előállításának, forgalomba hozatalának, országba történő behozatalának ellenőrzésében; h) irányítja és ellenőrzi a jogszabályokban elő írt állat-egészségügyi feladatok végrehajtását, az e törvény végrehajtására kiadott jogszabályban meghatározott esetben részt vesz a végrehajtásban; i) elvégzi az állatgyógyászati készítmények - az e törvény végrehajtására kiadott jogszabályban, valamint az Európai Unió közvetlenül alkalmazandó jogi aktusaiban elő írt - vizsgálatát, kivizsgálja az állatgyógyászati készítmények minőségi problémáit és feltételezett mellékhatásait, és intézkedik azok megelő zése és megszüntetése

14 érdekében; j) működteti az államilag előírt állat-egészségügyi feladatok ellátásához szükséges oltó- és kórjelz ő anyagok központi tárolóját és elosztóját. 35. (1) Élelmiszer-biztonsági feladatainak keretében az élelmiszerlánc-felügyeleti szerv az e törvény végrehajtására kiadott jogszabályban, valamint az Európai Unió közvetlenül alkalmazandó jogi aktusaiban foglaltak szerint engedélyezi a 23. (1) bekezdése szerint engedélyköteles élelmiszer- vagy takarmányvállalkozási tevékenységet, illetve élelmiszer- vagy takarmánylétesítményt. (2) Élelmiszer-biztonsági feladatainak keretében az élelmiszerlánc-felügyeleti szerv nyilvántartásba veszi az engedéllyel rendelkez ő vagy bejelentett élelmiszer- vagy takarmányvállalkozásokat, illetve az engedélyezett vagy bejelentett élelmiszer- vagy takarmányvállalkozási létesítményeket. (3) Élelmiszer-biztonsági feladatainak keretében az élelmiszerlánc-felügyeleti szerv ellenőrzi a) az élelmiszer-vállalkozások tevékenységét; b) az élelmiszer-elő állító, -elosztó, és -forgalomba hozó létesítmény harmadik országba irányuló exportra való alkalmasságát a nemzetközi előírásoknak megfelelően; c) rendszeres jelleggel a járványügyi, higiéniai, élelmiszer-biztonsági és élelmiszer-minőségi elő írások betartását az élelmiszerek termelésének, elő állításának, feldolgozásának, tárolásának, szállításának és forgalomba hozatalának bármely szakaszában, illetve az ennek során közreműköd ő személyekre vonatkozó egészségügyi alkalmassági és higiénés előírások betartását; d) az élelmiszer-vállalkozásoknál bevezetett Jó Higiéniai Gyakorlatot, a nyomonkövetési, az élelmiszervisszahívási és a veszélyelemzés, kritikus szabályozási pontok -ra (HACCP) vonatkozó rendszerek, valamint az élelmiszer-vállalkozásoknál felhasznált tisztító- és fertőtlenítőszerek, fertőtlenít ő eljárások megfelelő ségét, beleértve a rovar- és rágcsálóirtást is; e) az emberi fogyasztásra szánt állatokat kísér ő bizonyítványokat, okiratokat; f) és irányítja az élelmiszer-biztonsággal kapcsolatos állami feladatokat végz ő személyek munkáját, folyamatos továbbképzését. (4) Élelmiszer-biztonsági feladatainak keretében az élelmiszerlánc-felügyeleti szerv a) elvégzi, illetve felügyeli a vágóállat-vizsgálatot és - az e törvény végrehajtására kiadott jogszabályban meghatározott kivételekkel - a közfogyasztásra, illetve az egyéb okból levágott (elejtett, kifogott, gyű jtött) állatok húsvizsgálatát; b) elbírálja és igazolja az egyes élelmiszerek feldolgozásra és emberi fogyasztásra való alkalmasságát; c) vizsgálja az élelmiszer-ipari gépek, berendezések higiéniai alkalmasságát. 35/A. Az élelmiszerlánc-felügyeleti szerv elismeri a tanúsító szervezetet. 36. (1) Takarmány-ellenő rzési feladatainak keretében az élelmiszerlánc-felügyeleti szerv az e törvény végrehajtására kiadott jogszabályban, valamint az Európai Unió közvetlenül alkalmazandó jogi aktusaiban meghatározottak szerint engedélyezi a) a takarmány-előállító és takarmányt forgalomba hozó létesítményeket; b) eseti jelleggel az új takarmányok előállítását, felhasználását és behozatalát; c) a lejárt etethetőségi, felhasználhatósági, illetve minőségmegőrzési idej ű takarmány forgalomba hozatalát, valamint a minőségében károsult takarmány felhasználását. (2) Takarmány-ellenő rzési feladatainak keretében az élelmiszerlánc-felügyeleti szerv az e törvény végrehajtására kiadott jogszabályban, valamint az Európai Unió közvetlenül alkalmazandó jogi aktusaiban meghatározottak szerint nyilvántartásba veszi az (1) bekezdés a) pontja szerinti engedélyezési kötelezettség hatálya alá nem tartozó takarmány-vállalkozási létesítményt. (3) Takarmány-ellenőrzési feladatainak keretében az élelmiszerlánc-felügyeleti szerv ellenőrzi a) a takarmányt elő állítóknál, tárolóknál, felhasználóknál, forgalomba hozóknál és a szállítóknál a járványügyi és takarmányhigiéniai elő írások megtartását, a takarmányok biztonságosságát, összetételét, garantált beltartalmát, mikrobiológiai állapotát, tiltott anyagoktól való mentességét, nemkívánatosanyag-tartalmának mértékét, csomagolásának megfelelőségét, a takarmányjelölési előírások betartását; b) a takarmányok felhasználását és szállítását; c) a takarmányokra vonatkozó nyilvántartásokat, dokumentációkat és a nyomon követhetőséget; d) a takarmányok exportját és importját; e) a takarmány-vállalkozási létesítményekben bevezetett HACCP-rendszereket; f) a takarmány-vállalkozási létesítményeket, azok működési engedélyében foglaltak betartását. 37. (1) Növény- és talajvédelmi feladatainak keretében az élelmiszerlánc-felügyeleti szerv az e törvény végrehajtására kiadott jogszabályban meghatározottak, valamint az Európai Unió közvetlenül alkalmazandó jogi aktusai szerint engedélyezi a) a határon feltartóztatott szállítmányok növény-egészségügyi beléptetését, és meghatározza a forgalomba hozataluk szakmai feltételeit; b) a növények, növényi termékek behozatalát; c) az engedélyköteles termékek forgalomba hozatalát és felhasználását;

15 d) a lejárt felhasználhatósági idej ű vagy megváltozott minőség ű növényvéd ő szerek forgalomba hozatalát, illetve használatát. (2) Növény- és talajvédelmi feladatainak keretében az élelmiszerlánc-felügyeleti szerv az e törvény végrehajtására kiadott jogszabályban meghatározottak, valamint az Európai Unió közvetlenül alkalmazandó jogi aktusai szerint ellenőrzi a) a termelő k károsítók ellen folytatott növényvédelmi tevékenységét, a kijuttatástechnikai, az egészségügyi és a kémiai biztonságot, az engedélyköteles termékek felhasználásához rendelt szakképesítés meglétét, a növényvédő szer felhasználási és vásárlási engedély érvényességét; b) az engedélyköteles termékek, valamint az EK-mű trágyák nyilvántartási, jelölési, csomagolási, szállítási, forgalomba hozatali, tárolási, minőségi, felhasználhatósági és alkalmazási elő írásainak megtartását, illetve az ezek céljára szolgáló helyiségeket, berendezéseket és felszereléseket, valamint a biztonsági adatlapok meglétét; c) növény-egészségügyi szempontból a növények, növényi termékek elő állítását, raktározását, szállítását és forgalmazását; d) a vetőmag, a szaporító- és ültetvényanyag elő állítást és forgalomba hozatalt, valamint az egyéb szemleköteles növények termő-, tároló-, berakó-, feladó- és forgalmazó helyeit; e) az engedélyköteles termékekből származó növényvédő szer-maradék, nitrát-, nitrit-, nehézfém- és egyéb toxikus anyagok, szennyező dések mennyiségét a növényben, növényi termékben, azok felületén, a környezetben, a termelési folyamatban és export, import és kereskedelmi forgalomban; f) a termel ő, illetve földhasználó növényvédelmi kötelezettségének teljesítését az e törvény végrehajtására kiadott jogszabályban meghatározott károsítók ellen; g) a növény-egészségügyi szempontból nyilvántartott termelőknél a nyilvántartási feltételek megtartását; h) a zöldséget, gyümölcsöt, és az előállításukkal, forgalomba hozatalukkal kapcsolatos követelmények betartását; i) a növényvédelmi gépek alkalmasságát igazoló forgalomba hozatali engedély, valamint a kijuttatástechnikai alkalmasságát igazoló működési engedély érvényességét. (3) Növény- és talajvédelmi feladatainak keretében az élelmiszerlánc-felügyeleti szerv az e törvény végrehajtására kiadott jogszabályban meghatározottak szerint a) intézkedik a zárlati és a vizsgálatköteles nem zárlati károsítókon kívüli egyéb, a gazdasági növényekre ártalmas szervezetek okozta különleges veszély vagy erős mérték ű fertőzöttség esetén; b) figyelemmel kíséri a gazdaságilag jelentős károsítók elő fordulását, terjedését, felszaporodását, az ellenük alkalmazott termelői védekezések területi alakulását és eredményességét; c) elő írhatja vagy betilthatja egyes növények szaporításához vagy termesztéséhez meghatározott termesztőközegek felhasználását; d) intézkedik a talajszennyezést eredményez ő, illetve a nem engedélyezett anyagok termőföldön történő felhasználása, továbbá termőföldön történ ő lerakása esetén; e) ellátja a talaj- és agrárkörnyezet-védelem élelmiszerbiztonsággal kapcsolatos egyes feladatait; f) engedélyezési vizsgálatokat végez az engedélyköteles termékekkel; g) kérelemre vizsgálja a lejárt felhasználhatósági idej ű engedélyköteles termékek minőségét; h) kiadja az e törvény végrehajtására kiadott jogszabály szerinti I. és II. forgalmi kategóriába sorolt növényvédő szerek vásárlására, illetve felhasználására jogosító engedélyt; i) részt vesz a növényvédelmi szakemberképzésben, és véleményezi az iskolarendszeren kívüli oktatási pályázatok tematikáját. 38. (1) Az élelmiszerlánc-felügyeleti szerv az élelmiszerlánc hatósági felügyeletével kapcsolatos feladatainak ellátása érdekében az e törvény végrehajtására kiadott jogszabályban meghatározottak szerint nyilvántartást vezet a) az állatorvosokról; b) a termelőkről, állattartókról, állattartó tenyészetekről, állatkereskedőkről; c) az élelmiszer- és a takarmány-vállalkozásokról; d) a közúti élőállat-szállításra engedélyezett gépjárművezetőkről, az állatkísérőkrő l, állatszállítókról, állatszállítmányozókról; e) az élelmiszer-biztonsági felügyelet alá tartozó helyekről; f) az állat-egészségügyi felügyelet alá tartozó helyekről; g) a takarmányozási hatósági felügyelet alá tartozó helyekről; h) a növényvédelmi felügyelet alá tartozó helyekről, eszközökről; i) a nem állami laboratóriumokról; j) az állat-egészségügyi szolgáltató létesítményekről; k) a közúti élőállat-szállításra engedélyezett gépjárművekről; l) az állatgyógyászati terméket forgalomba hozókról, illetve gyártókról; m) az engedélyköteles termékekről, a magyarországi forgalomba hozatalukról; n) az engedélyköteles termékek vásárlási és felhasználási engedélyeiről;

16 o) az engedélyezett állatgyógyászati termékekről, az engedélyezett mikrochipekről; p) az egyedi azonosítású állatokról; q) a Növényvédelmi Gépek Jegyzékében azokról a növényvédelmi géptípusokról, amelyekre a benyújtott nyilatkozat alapján forgalomba hozatali engedélyt adott ki; r) a tanúsító szervezetekről; s) a gombaszakellenőrökről. (2) A személyes adatok védelméről és a közérdek ű adatok nyilvánosságáról szóló törvény hatálya alá tartozó adatkörben az (1) bekezdésben megjelölt nyilvántartás tartalmazza a) természetes személyek esetén a nevet, születési időt, lakhelyet, telephelyet, elérhető séget, a nyilvántartásba vétel alapjául szolgáló hatósági engedély, bizonyítvány, határozat számát; b) jogi személy, valamint jogi személyiséggel nem rendelkez ő gazdálkodó szervezet esetén a cégnevet, adószámot, székhelyet, telephelyet, elérhető séget, a nyilvántartásba vétel alapjául szolgáló hatósági engedély, bizonyítvány, határozat számát. (3) Élelmiszer-, illetve takarmány-vállalkozások mű ködési engedélyének kiadásáról, visszavonásáról vagy módosításáról szóló határozatot az élelmiszerlánc-felügyeleti szervvel is közölni kell, azok nyilvántartásba vétele céljából. (4) A nyilvántartott adatokból az élelmiszerlánc-felügyeleti szerv adatbázist hoz létre. (5) A vámhatóság az országos vámadatbázishoz hozzáférést biztosít az élelmiszerlánc-felügyeleti szerv részére, annak hatósági eljárásához szükséges mértékben, melynek során a személyes adatok körébe tartozó adatok közül az érintett nevét, címét is hozzáférhetővé teszi. IV. Fejezet HATÓSÁGI ELJÁRÁS Különös eljárási szabályok 39. (1) Az élelmiszerlánc-felügyeleti szerv eljárására a közigazgatási hatósági eljárás általános szabályairól szóló törvény rendelkezéseit a 39. (2)-(4) bekezdésében, a 42. -ban, a 44. -ban, a ban meghatározott eltérésekkel kell alkalmazni. (2) Az ügyintézési határid ő a laboratóriumi vizsgálat elvégzéséhez elengedhetetlenül szükséges idő tartammal, de legfeljebb negyvenöt munkanappal meghosszabbítható. (3) Ha a hatósági ellenőrzés keretében történ ő monitoringvizsgálat során a vizsgálati eredmény alapján nem állapítható meg jogsértés, a hatóság a vizsgálati jegyzőkönyvet nem küldi meg az ügyfél részére. (4) Az élelmiszerlánc felügyelete során a) a 33. a) és az 57. d) pontjában leírt; b) a 42. (4) bekezdésében leírt; c) az országos monitoringvizsgálatot elrendel ő; d) az engedélyköteles termék és az állatgyógyászati készítmény forgalomba hozatalával és nagykereskedelmi forgalomba hozatalával kapcsolatos engedélyezési, engedélymódosítási, illetve visszavonási; e) az állatok jelölésére szolgáló elektronikus jelölő eszközök (mikrochipek) forgalomba hozatalával kapcsolatos engedélyezési; f) az engedélyköteles termék és az állatgyógyászati készítmény behozatalával kapcsolatos engedélyezési; g) az engedélyköteles termék, és az állatgyógyászati készítmény eseti felhasználásával kapcsolatos engedélyezési; h) a még nem engedélyezett engedélyköteles termékkel folytatott szabadföldi kísérletek nyilvános bemutatásával, illetve a vizsgálati eredmények ismertetésével kapcsolatos engedélyezési; i) az új takarmánnyal kapcsolatos engedélyezési; j) az állat-, illetve növény-egészségügyi ellenőrzésre kötelezett áruk behozatalával kapcsolatos engedélyezési; k) az országhatáron élelmiszerlánc-felügyeleti okból feltartóztatott áruk beszállításának engedélyezésével kapcsolatos; l) a Magyarországon nem engedélyezett, egyébként engedélyköteles termékkel kezelt növény, növényi termék behozatalával kapcsolatos engedélyezési; m) az országban nem honos zárlati károsító megjelenése miatt több megyére, illetve országosan kiterjed ő állami védekezést elrendel ő; n) a tanúsító szervezet vonatkozásában a 27. (5) bekezdése szerinti; o) országos illetékességgel az a)-n) pontokban meghatározottaktól eltérő

17 eljárásban hozott döntés ellen közigazgatási eljárás keretében fellebbezésnek helye nincs. 40. (1) Az élelmiszerlánc-felügyeleti szerv a növényvéd ő szer forgalomba hozatali és felhasználási engedélyezési eljárása során az engedély megadásáról tizennyolc hónapon, mikroorganizmusok esetében tizenkét hónapon belül dönt. (2) Az élelmiszerlánc-felügyeleti szerv a növényvéd ő szerek párhuzamos behozatalának engedélyezési eljárásában az engedély megadásáról negyvenöt munkanapon belül dönt. (3) Az élelmiszerlánc-felügyeleti szerv a termésnövel ő anyagok engedélyezési eljárásában az engedély megadásáról hat hónapon belül dönt. (4) A növényvéd ő szer forgalomba hozatali és felhasználási engedélyezési eljárásában a hiánypótlási felhívás kibocsátásának határideje negyvenöt munkanap, a termésnövel ő anyagok engedélyezési eljárásában pedig huszonkét munkanap. (5) Az állatgyógyászati termék laboratóriumon kívüli gyakorlati kipróbálásának, gyártásának, ideiglenes jelleg ű felhasználásának, valamint az állatgyógyászati készítmények hatóanyaga gyártásának engedélyezéséről és az engedély módosításáról, a rendszeres gyógyszerbiztonsági jelentések értékelésérő l szóló döntést kilencven napon belül, az állatgyógyászati termék és az állatgyógyászati készítmény forgalomba hozatalának engedélyezéséről és megújításáról szóló döntést kétszáztíz napon belül kell meghozni. 41. (1) Az élelmiszerlánc-felügyeleti szerv a növényvéd ő szer forgalomba hozatali és felhasználási engedélyezési eljárása során ha az e törvény végrehajtására kiadott jogszabályban meghatározott védelmi célok érdekében szükséges, elrendelheti, hogy az engedélyezési eljárás ideje alatt a növényvéd ő szerek alkalmazásáról meghatározott ismereteket kell nyerni, gyűjteni és értékelni. Az eredményeket az engedélyez ő hatóságnak meghatározott időn belül meg kell küldeni, felhívásra a megfelel ő dokumentumokat és mintákat be kell mutatni. (2) Az élelmiszerlánc-felügyeleti szerv a már engedélyezett növényvéd ő szer esetében az engedélyestő l adatokat és mintákat kérhet be, amennyiben új ismeretek az engedély felülvizsgálatát teszik szükségessé. 42. (1) Az élelmiszerlánc-felügyeleti szerv a) védekezést; b) állami védekezést; c) közérdek ű védekezést; d) járványügyi intézkedést elrendel ő határozata fellebbezésre való tekintet nélkül végrehajtható. (2) A védekezésre kötelez ő, valamint a közérdek ű védekezést elrendel ő határozat hirdetmény útján közölhető akkor is, ha a termel ő ismeretlen. (3) Az állami védekezést, járványügyi intézkedést elrendel ő határozat hirdetmény útján is közölhet ő nagyszámú ügyfél érintettsége esetén, továbbá, ha az intézkedés célját a kézbesítésből adódó késedelem veszélyeztetné. (4) A miniszter rendkívüli élelmiszerlánc-eseményre vonatkozó, a) adatszolgáltatásra - így a személyes adatok körében név, cím, elérhetőség megadására - kötelez ő, b) termék vagy termékcsoport felhasználását, forgalmazását felfüggeszt ő, illetve megtiltó, c) állatjárványügyi intézkedést tartalmazó, d) növény-egészségügyi zárlati intézkedést tartalmazó, valamint e) az 52. (3) bekezdése szerinti határozatát a miniszter által vezetett minisztérium hivatalos lapjában, honlapján, valamint a nemzeti hírügynökségen keresztül kell közzétenni. Az így közzétett határozat fellebbezésre tekintet nélkül azonnal végrehajtandó. A határozat közlése időpontjának az els ő közzététel időpontja minősül. 43. Az élelmiszerlánc-felügyeleti szerv e törvény szerinti hatósági eljárásához és tájékoztatási kötelezettségének teljesítéséhez - ha az emberek, illetve állatok egészsége veszélyeztetésének fennállása miatt szükséges - a nyomozó hatóságot, az ügyészséget, valamint a bíróságot a büntető eljárásról szóló évi XIX. törvény 74/B. -a (6) bekezdésében meghatározott célból megkeresheti. A megkeresés irányulhat a lefoglalt dologból történ ő minta szolgáltatására. 44. (1) Az élelmiszerlánc-felügyeleti szerv helyszíni ellenőrzésre feljogosított köztisztviselő je, valamint jelenlétében az Európai Bizottság szakértője és az általa kijelölt szakért ő az e törvény végrehajtására kiadott jogszabály, valamint az Európai Unió közvetlenül alkalmazandó jogi aktusai szerinti ellenőrzés során jogosult a) az ellenőrzött helyiségbe, illetve létesítménybe belépni; b) berendezéseket, eszközöket, technológiai folyamatokat ellenőrizni; c) az ellenőrzés tárgyát képez ő vagy azzal kapcsolatos iratokat, dokumentációt, adathordozókat - az adatvédelemre, valamint a titoktartásra vonatkozó jogszabályok figyelembevételével - megismerni és azokról másolatot, illetve kivonatot készíteni; d) eljárása dokumentálására a helyszínen kép-, illetve hangfelvételt készíteni; e) eljárásához szükséges vizsgálatok elvégzése céljából térítésmentesen mintát venni; f) hatósági mintavétel esetén az ügyfél kérésére - az e törvény végrehajtására kiadott jogszabályban, valamint az Európai Unió közvetlenül alkalmazandó jogi aktusaiban meghatározott kivételek figyelembevételével - ellenmintát venni; g) élelmiszerlánc-esemény elhárítása érdekében a lezárt terület, épület, helyiség felnyitásával, az ott tartózkodó

18 személyek akarata ellenére is a lezárt ingatlanok területére, üzlethelyiségbe, üzemi helyiségbe belépni és ott az ellenőrzést lefolytatni akkor is, ha azok egyidejűleg lakás céljára szolgálnak, továbbá szállítóeszközöket ellenőrizni. (2) Az élelmiszerlánc-felügyeleti szerv a hatósági ellenőrzés során próbavásárlást (ideértve az interneten történő vásárlást is) végezhet. (3) A próbavásárláshoz az élelmiszerlánc-felügyeleti szerv közreműköd ő személyt vehet igénybe. (4) A közreműköd ő személy részére a közreműködést igénybe vev ő élelmiszerlánc-felügyeleti szerv megbízólevelet állít ki, amely tartalmazza a közreműköd ő nevét, továbbá azt, hogy mely forgalmazónál milyen típusú ellenőrzésben vehet részt. (5) A közreműköd ő személyre az élelmiszerlánc-felügyeleti szerv ügyintéző jére vonatkozó kizárási szabályokat kell alkalmazni. (6) Próbavásárlás esetén az élelmiszerlánc-felügyeleti szerv az ellenő rzési jogosultságát a próbavásárlás befejezésekor igazolja, ezzel egyidejű leg a forgalmazó képviseletében eljáró személy a termék visszavétele mellett köteles a vételárat visszatéríteni. Ha a próbavásárlással lefolytatott hatósági ellenő rzés során a termék károsodik, részben vagy egészben megsemmisül, a vételár eljárási költségnek minősül. (7) A próbavásárlás során szerzett adatok a feltárt jogsértés miatt indított hatósági eljárást megalapozó bizonyítási eszközül szolgálnak. A költségek viselése 45. (1) Az élelmiszerlánc-felügyeleti szerv kérelemre indított engedélyezési és ellenő rzési eljárásáért, továbbá a 21. (1) bekezdése szerinti okirat (marhalevél) kiállításáért, illetve érvényesítéséért az e törvény végrehajtására kiadott jogszabályban meghatározottak szerint igazgatási szolgáltatási díjat kell fizetni. (2) Az igazgatási szolgáltatási díjat az azt kiszabó élelmiszerlánc-felügyeleti szerv számlájára kell befizetni. (3) A díj megfizetésének elmulasztása esetén az élelmiszerlánc-felügyeleti szerv a kérelem benyújtásától számított tíz munkanapon belül hiánypótlási felhívást bocsát ki. A kérelmez ő a hiánypótlási felhívás kézhezvételétő l számított tíz munkanapon belül köteles a díjat megfizetni, illetve igazolni annak megfizetését. (4) Ha az igazgatási szolgáltatási díj meg nem fizetése ellenére az élelmiszerlánc-felügyeleti szerv eljár, a meg nem fizetett díj adók módjára behajtandó köztartozásnak minősül. (5) 46. (1) Ha hivatalból indított eljárásban a hatóság határozata az ügyfél részére részletkötelezettséget állapít meg, az ügyfél a felmerült eljárási költségeknek csak azt a részét viseli, amely a megállapított részletkötelezettséghez kapcsolódik. (2) A hatósági eljárás eljárási költsége magában foglalja a mintavétel, a mintatovábbítás, a helyszíni ellenő rzés, az elvégzett laboratóriumi vizsgálatoknak és ellenő rzéseknek a - jogszabálysértés megállapítását megalapozó - vizsgálati eredménnyel összefügg ő, továbbá az áru ártalmatlanná tételével, illetve megsemmisítésével kapcsolatos költségeket. (3) A vizsgálattal felmerül ő költség mértékének megállapításánál a kérelemre végzett vizsgálatok díjait tartalmazó, e törvény felhatalmazása alapján kiadott végrehajtási jogszabály rendelkezéseit kell alkalmazni. (4) A meg nem fizetett eljárási költségek és késedelmi pótlékok adók módjára behajtandó köztartozásnak minősülnek. 47. (1) Az EK-műtrágya hivatalból végzett vizsgálatának költségeit az az EK-mű trágya gyártó, az a Magyarországon való forgalomba hozatalért felelős személy, importőr, csomagoló, illetve az a műtrágya jellemző it megváltoztató forgalomba hozó köteles viselni, akinél az ellenőrzést lefolytatták. (2) A veszélyes hulladékká minősített anyagok ártalmatlanításának költségeit azok tulajdonosának kell viselnie. V. Fejezet JÁRVÁNYOKKAL ÉS KÁRTEVŐ K FELSZAPORODÁSÁVAL KAPCSOLATOS INTÉZKEDÉSEK ÉS A KÁRTALANÍTÁS SZABÁLYAI Növény-egészségügyi intézkedések 48. (1) Növények és növényi termékek egyes károsítói behurcolásának, elterjedésének és felszaporodásának megakadályozása, kártételének csökkentése, felszámolása érdekében, továbbá a károsító természetéhez és elterjedtségéhez mérten, a veszély elhárításához szükséges mértékben és ideig az élelmiszerlánc-felügyeleti szerv az e törvény végrehajtására kiadott jogszabályban meghatározott esetekben az alábbi növény-egészségügyi intézkedéseket hozhatja:

19 a) fertő tlenítést, megsemmisítést rendelhet el, amelynek érdekében meghatározott szerek, eszközök, illetve eljárások alkalmazását előírhatja vagy betilthatja; b) javaslatot tehet védett zónák kijelölésére; c) térítés ellenében történ ő közcélú munkavégzést, a létesítmény, a szállító-, növényvéd ő és más eszközök, valamint anyagok igénybevételét rendelheti el; d) fogékony növényfajok, illetve fajták termesztését korlátozhatja, betilthatja; e) károsítók, valamint a fertőzés közvetítését lehetővé tev ő tárgyak szállítását, forgalomba hozatalát és tárolását betilthatja, korlátozhatja, engedélyhez, illetve bejelentéshez kötheti; f) zárlati károsítók vagy Magyarországon nem honos szervezetek tenyésztését és tartását, valamint a velük való munkát betilthatja, korlátozhatja, engedélyhez, illetve bejelentéshez kötheti; g) a károsítók behurcolásának és elterjedésének megakadályozására, elő fordulásának, felszaporodásának figyelemmel kísérésére és a védekezési intézkedések megtételére kötelezhet; h) a fertőzött, fertőzésgyanús vagy fertő zés által veszélyeztetett területeken meghatározott károsítóktól való mentesítésre, illetve mentesen tartásra kötelezhet; i) korlátozhatja a fertőzött, a fertőzésgyanús vagy a fertő zésveszélynek kitett ingatlanok, földterületek mező gazdasági célú használatát, hasznosítását, valamint az ilyen földterületeket növény-egészségügyi zárlat alá helyezheti; j) meghatározott károsítókkal való fertőzés vagy a fertő zés gyanúja esetén, illetve egyes károsítókkal szembeni rezisztenciavizsgálat eredményétől függő en betilthatja vagy korlátozhatja olyan növényi részek forgalomba hozatalát, amelyek köztermesztés céljára nem alkalmasak; k) elrendelheti növények vagy növényi termékek tárolására, raktározására szolgáló földterületek, épületek, építmények, helyiségek vagy tartályok fertő tlenítését, mentesítését vagy megtisztítását, és ennek érdekében meghatározott anyagok, eszközök vagy eljárások használatát előírhatja vagy betilthatja; l) állami és közérdek ű védekezést rendelhet el. (2) A zárlati és a vizsgálatköteles nem zárlati károsítóval fertő zött területet, növényt, növényi terméket és az azt tartalmazó szállítmányt, raktárt, eszközt növény-egészségügyi zárlat alá kell helyezni, illető leg behozatalnál a szállítmányt vissza kell utasítani attól függetlenül, hogy az rendelkezik növény-egészségügyi bizonyítvánnyal. (3) Az élelmiszerlánc-felügyeleti szerv az e törvény végrehajtására kiadott jogszabályban fel nem sorolt egyéb károsítóval erős mértékben fertő zött szaporítóanyag behozatalánál a szállítmányra növényvédelmi korlátozást rendelhet el, illetve azt visszautasíthatja. Állami védekezés 49. (1) Az állami védekezés elrendelésére az élelmiszerlánc-felügyeleti szerv jogosult. (2) Állami védekezést akkor lehet elrendelni, ha a) az országban nem honos zárlati károsító megjelenését észlelték; b) a zárlati károsító kiirtására végzett termelői, földhasználói védekezés - a termelő n kívülálló ok miatt - nem volt kielégít ő hatású; c) a zárlati károsító terjedését szükséges megakadályozni. (3) Az állami védekezést elrendel ő határozatban a termelők, földhasználók megnevezése mellőzhet ő, ugyanakkor rendelkezni kell az érintett közigazgatási területről, továbbá a fertőzés megszüntetésének módjáról és határidejérő l is. (4) Az állami védekezés állami feladatnak minősül, költségeinek fedezetérő l a központi költségvetésben kell gondoskodni. Közérdek ű védekezés 50. (1) Közérdek ű védekezést kell elrendelni, ha a termel ő, illetve a földhasználó védekezési kötelezettségének az azt elrendel ő hatósági határozat ellenére sem tesz határidőre eleget. A közérdek ű védekezést az élelmiszerlánc- felügyeleti szerv rendeli el. (2) A költségvetési törvényben meghatározott előirányzatból kell biztosítani a közérdek ű védekezés költségeinek megelőlegezését. A közérdek ű védekezés elrendelését követő en a költségek tizenöt napon belüli megtérítésére kell kötelezni az (1) bekezdés szerinti mulasztás elkövetőjét. A kötelezett nem fizetése esetén a közérdek ű védekezés költségei adók módjára kerülnek behajtásra az élelmiszerlánc-felügyeleti szerv javára. A költségek behajtásáról az állami adóhatóság gondoskodik. (3) Amennyiben a költségek megtérítésére kötelezett a közérdek ű védekezéssel érintett ingatlan tulajdonosa és az ingatlan közös tulajdonban áll, a költségek megtérítéséért valamennyi tulajdonos egyetemlegesen felel. (4) Az (1) bekezdésben foglaltaktól eltérően parlagf ű elleni közérdek ű védekezést kell elrendelni, ha a földhasználó a 17. (4) bekezdésében szerepl ő parlagf ű elleni védekezési kötelezettségének nem tesz eleget. A kötelezettség teljesítésének helyszíni ellenőrzéséről a földhasználó előzetes értesítése mellőzhet ő. (5) A parlagf ű elleni közérdek ű védekezést elrendel ő határozatot - ha a közlés más módja az azonnali

20 végrehajtáshoz fűződ ő érdeket veszélyeztetné - hirdetmény útján is lehet közölni. A határozat fellebbezésre tekintet nélkül azonnal végrehajtható. (6) A közérdek ű védekezés elvégzése során a hatóság, valamint a közérdek ű védekezést elvégz ő vállalkozó feladata végrehajtásának keretei között az érintett területre beléphet, ott a szükséges cselekményeket elvégezheti. Erre való jogosultságát kérésre köteles igazolni. (7) Ha a parlagf ű elleni közérdek ű védekezést kultúrnövény károsodása nélkül nem lehet elvégezni, a parlagfű elleni közérdek ű védekezés abban az esetben rendelhet ő el, ha az adott területen a kultúrnövény tő száma nem éri el az agronómiailag indokolt tőszám 50%-át és a parlagfűvel való felületi borítottság a 30%-ot meghaladja. A parlagfű elleni közérdek ű védekezés során az érintett kultúrában okozott károkért a földhasználó kártalanításra nem tarthat igényt. Állat-egészségügyi intézkedések 51. (1) A bejelentend ő állatbetegségek körét a miniszter e törvény végrehajtására kiadott rendelete állapítja meg. (2) A hazai állatállományt súlyosan veszélyeztet ő és a nemzetközi kereskedelmet akadályozó vagy emberre is veszélyes, újonnan felfedezett fertőz ő állatbetegségre a miniszter - határozott idő tartamra - az e törvény felhatalmazása alapján kiadott rendeletében bejelentési kötelezettséget írhat el ő. (3) Állatbetegség megelő zése, megállapítása, továbbterjedésének megakadályozása, kártételének csökkentése, felszámolása érdekében, továbbá a betegség természetéhez és elterjedtségéhez mérten, az élelmiszerlánc-felügyeleti szerv az e törvény végrehajtására kiadott jogszabályban, valamint az Európai Unió közvetlenül alkalmazandó jogi aktusaiban meghatározott esetekben az alábbi állat-járványügyi intézkedéseket rendelheti el a veszély elhárításához szükséges mértékben és ideig: a) elkülönítés; b) megfigyelési zárlat (hatósági megfigyelés); c) forgalmi korlátozás; d) helyi zárlat; e) védőkörzet; f) megfigyelési körzet; g) a marhalevél kezelésének tilalma; h) termékenyítési tilalom; i) diagnosztikai vizsgálat és ilyen célú leölés, kilövés; j) védőoltás; k) gyógykezelés; l) elkülönített vagy zárt vágás; m) állatleölés (leöletés); n) fertőzésközvetít ő anyag, eszköz, tárgy, élelmiszer, takarmány, állati eredet ű melléktermék, állati eredetű termék ártalmatlanná tétele; o) fertőtlenítés; p) földterület, járm ű, épület, berendezés, eszköz és anyag igénybevétele, használata; q) a járványügyi intézkedés eredményes végrehajtása érdekében gazdálkodó szervezet - így különösen vágóhíd, állati eredet ű melléktermék kezelését végz ő üzem - aktív közreműködésre kötelezése; r) az állattartó, az élelmiszer- vagy takarmányvállalkozó tevékenységének korlátozása, felfüggesztése. 52. (1) Az állat-járványügyi intézkedések közül egyszerre több is elrendelhet ő. (2) A 51. (3) bekezdésének d)-g) pontjában meghatározott állat-járványügyi intézkedések elrendelésérő l szóló határozatot egyidejűleg az érintett települési önkormányzat jegyzőjével (a fővárosban a kerületi jegyző vel) is közölni kell. (3) Nagy gazdasági kárral fenyeget ő, illetve nemzetközi kereskedelmet akadályozó fertőz ő állatbetegség kitörésekor - amennyiben azt a fertőz ő állatbetegség rendkívüli veszélye indokolja - a miniszter megtilthatja az élő állat, állati eredet ű termék és élelmiszer, takarmány, továbbá járványos állatbetegség terjesztésére alkalmas egyéb áru Magyarország területéről történ ő kiszállítását, behozatalát, illetve a betegség terjedésének megállításához, valamint a betegség felszámolásához szükséges állat-járványügyi intézkedéseket foganatosíthat. (4) Amennyiben az a fertőz ő állatbetegség leküzdéséhez szükséges, a rendőrség közremű ködik a járványveszély elhárításában. 53. (1) A magánállatorvos járványos állatbetegség gyanúja esetén a járványveszély elhárítása érdekében köteles az adott helyzetben tő le elvárható módon a szükséges intézkedéseket megtenni, valamint a további intézkedésre jogosult szervet haladéktalanul értesíteni. (2) Az e törvény végrehajtására kiadott jogszabályban foglaltak szerint bejelentend ő állatbetegség vagy gyanújának észlelése esetén a magánállatorvos köteles haladéktalanul jelentést tenni az intézkedésre jogosult

2008. évi XLVI. törvény

2008. évi XLVI. törvény 2008. évi XLVI. törvény az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről Az Országgyűlés felismerve, hogy az emberek biztonságos élelmiszerrel történő ellátásához a teljes élelmiszerlánc egységes és folyamatos

Részletesebben

2008. évi XLVI. törvény az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről

2008. évi XLVI. törvény az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről 2008. évi XLVI. törvény az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről Az Országgyűlés felismerve, hogy az emberek biztonságos élelmiszerrel történő ellátásához a teljes élelmiszerlánc egységes és folyamatos

Részletesebben

2008. évi XLVI. törvény. az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről. I. Fejezet ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. A törvény célja

2008. évi XLVI. törvény. az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről. I. Fejezet ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. A törvény célja 2008. évi XLVI. törvény az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről Az Országgyűlés felismerve, hogy az emberek biztonságos élelmiszerrel történő ellátásához a teljes élelmiszerlánc egységes és folyamatos

Részletesebben

2008. évi XLVI. törvény az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről 1

2008. évi XLVI. törvény az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről 1 2008. évi XLVI. törvény az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről 1 Az Országgyűlés felismerve, hogy az emberek biztonságos élelmiszerrel történő ellátásához a teljes élelmiszerlánc egységes és folyamatos

Részletesebben

2008. évi XLVI. törvény. az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről. I. Fejezet ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. A törvény célja

2008. évi XLVI. törvény. az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről. I. Fejezet ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. A törvény célja 2008. évi XLVI. törvény az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről Az Országgyűlés felismerve, hogy az emberek biztonságos élelmiszerrel történő ellátásához a teljes élelmiszerlánc egységes és folyamatos

Részletesebben

2008. évi XLVI. törvény az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről

2008. évi XLVI. törvény az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről 2008. évi XLVI. törvény az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről Az Országgyűlés felismerve, hogy az emberek biztonságos élelmiszerrel történő ellátásához a teljes élelmiszerlánc egységes és folyamatos

Részletesebben

2008. évi XLVI. törvény. az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről 1

2008. évi XLVI. törvény. az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről 1 2008. évi XLVI. törvény az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről 1 Az Országgyűlés felismerve, hogy az emberek biztonságos élelmiszerrel történő ellátásához a teljes élelmiszerlánc egységes és folyamatos

Részletesebben

2008. évi XLVI. törvény. az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről 1

2008. évi XLVI. törvény. az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről 1 1. oldal 2008. évi XLVI. törvény az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről 1 Az Országgyűlés felismerve, hogy az emberek biztonságos élelmiszerrel történő ellátásához a teljes élelmiszerlánc egységes

Részletesebben

2008. évi törvény az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről

2008. évi törvény az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről 2008. évi törvény az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről Az Országgyűlés felismerve, hogy az emberek biztonságos élelmiszerrel történő ellátásához a teljes élelmiszerlánc egységes és folyamatos

Részletesebben

2008. évi XLVI. törvény az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről 1

2008. évi XLVI. törvény az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről 1 OptiJUS Opten Kft. I 2008. évi XLVI. törvény 2008. évi XLVI. törvény az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről 1 2016.01.01. óta hatályos szöveg Tartalomjegyzék I. Fejezet ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

Részletesebben

Az élelmiszerlánc hatósági felügyelete

Az élelmiszerlánc hatósági felügyelete Az élelmiszerlánc hatósági felügyelete dr. Reiterer Zoltán Ózd, 2013. szeptember 27. Az Európai Unió élelmiszerjogának alapelve Alapelv: a biztonságos és egészséges élelmiszer szabad mozgása biztosított

Részletesebben

Magyar joganyagok évi XLVI. törvény - az élelmiszerláncról és hatósági felügy 2. oldal g)1 haszonállatok tenyésztése során egészséges utódállo

Magyar joganyagok évi XLVI. törvény - az élelmiszerláncról és hatósági felügy 2. oldal g)1 haszonállatok tenyésztése során egészséges utódállo Magyar joganyagok - 2008. évi XLVI. törvény - az élelmiszerláncról és hatósági felügy 1. oldal 2008. évi XLVI. törvény az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről 1 Az Országgyűlés felismerve, hogy

Részletesebben

Magyar joganyagok évi XLVI. törvény - az élelmiszerláncról és hatósági felügy 2. oldal g)1 haszonállatok tenyésztése során egészséges utódállo

Magyar joganyagok évi XLVI. törvény - az élelmiszerláncról és hatósági felügy 2. oldal g)1 haszonállatok tenyésztése során egészséges utódállo Magyar joganyagok - 2008. évi XLVI. törvény - az élelmiszerláncról és hatósági felügy 1. oldal 2008. évi XLVI. törvény az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről 1 Az Országgyűlés felismerve, hogy

Részletesebben

Új törvények az élelmiszerlánc szabályozásban

Új törvények az élelmiszerlánc szabályozásban Új törvények az élelmiszerlánc szabályozásban BIOMI KFT GMO Szimpózium Ősz Csabáné FVM Élelmiszerlánc-elemzési Főosztály 2008. november 6. 1 Új törvények az élelmiszerlánc szabályozásban 2008. évi XLVI.

Részletesebben

2008. évi XLVI. törvény

2008. évi XLVI. törvény 2008. évi XLVI. törvény az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről Az Országgyűlés felismerve, hogy az emberek biztonságos élelmiszerrel történő ellátásához a teljes élelmiszerlánc egységes és folyamatos

Részletesebben

2008. évi XLVI. törvény. az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről 1

2008. évi XLVI. törvény. az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről 1 1. oldal 2008. évi XLVI. törvény az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről 1 Az Országgyűlés felismerve, hogy az emberek biztonságos élelmiszerrel történő ellátásához a teljes élelmiszerlánc egységes

Részletesebben

2008. évi XLVI. törvény. az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről. I. Fejezet ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. A törvény célja

2008. évi XLVI. törvény. az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről. I. Fejezet ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. A törvény célja 2008. évi XLVI. törvény az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről Az Országgyűlés felismerve, hogy az emberek biztonságos élelmiszerrel történő ellátásához a teljes élelmiszerlánc egységes és folyamatos

Részletesebben

A magyar élelmiszerlánc-felügyeleti hatóság szervezeti felépítése

A magyar élelmiszerlánc-felügyeleti hatóság szervezeti felépítése A magyar élelmiszerlánc-felügyeleti hatóság szervezeti felépítése Dr. Gombos Zoltán főosztályvezető VM Élelmiszerlánc-felügyeleti Főosztály 2013. április 16. 1 Jogalkotói és jogalkalmazói hatalom szétválasztása:

Részletesebben

A földművelésügyi miniszter 61/2016. (IX. 15.) FM rendelete a GMO-mentességre utaló jelölésről M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y évi 138.

A földművelésügyi miniszter 61/2016. (IX. 15.) FM rendelete a GMO-mentességre utaló jelölésről M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y évi 138. A földművelésügyi miniszter 61/2016. (IX. 15.) FM rendelete a GMO-mentességre utaló jelölésről M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2016. évi 138. szám Az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008.

Részletesebben

EGYES HATÓSÁGI ÜGYEK, ÜGYLEÍRÁSOK. Zala Megyei Kormányhivatal Keszthelyi Járási Hivatala Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Osztály

EGYES HATÓSÁGI ÜGYEK, ÜGYLEÍRÁSOK. Zala Megyei Kormányhivatal Keszthelyi Járási Hivatala Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Osztály EGYES HATÓSÁGI ÜGYEK, ÜGYLEÍRÁSOK Zala Megyei Kormányhivatal Keszthelyi Járási Hivatala Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Osztály Ügytípus megnevezése: ÉLŐÁLLAT SZÁLLÍTÓ JÁRMŰ ENGEDÉLYEZÉSE.

Részletesebben

2008. évi XLVI. törvény

2008. évi XLVI. törvény 2008. évi XLVI. törvény az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletér l Az Országgy lés felismerve, hogy az emberek biztonságos élelmiszerrel történ ellátásához a teljes élelmiszerlánc egységes és folyamatos

Részletesebben

/2006. ( ) FVM rendelete

/2006. ( ) FVM rendelete A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter Tervezet! /2006. ( ) FVM rendelete a takarmányok előállításáról, forgalomba hozataláról és felhasználásáról szóló 2001. évi CXIX törvény végrehajtásáról

Részletesebben

A vidékfejlesztési miniszter /2011. ( ) VM rendelete egyes önkéntes megkülönböztető megjelölések élelmiszereken történő használatáról

A vidékfejlesztési miniszter /2011. ( ) VM rendelete egyes önkéntes megkülönböztető megjelölések élelmiszereken történő használatáról 1 A vidékfejlesztési miniszter /2011. ( ) VM rendelete egyes önkéntes megkülönböztető megjelölések élelmiszereken történő használatáról Az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi XLVI.

Részletesebben

A vidékfejlesztési miniszter /2011. ( ) VM rendelete. egyes önkéntes megkülönböztető megjelölések élelmiszereken történő használatáról

A vidékfejlesztési miniszter /2011. ( ) VM rendelete. egyes önkéntes megkülönböztető megjelölések élelmiszereken történő használatáról A vidékfejlesztési miniszter /2011. ( ) VM rendelete egyes önkéntes megkülönböztető megjelölések élelmiszereken történő használatáról Az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi XLVI.

Részletesebben

36/2014. (XII. 17.) FM rendelet. az élelmiszerekkel kapcsolatos tájékoztatásról

36/2014. (XII. 17.) FM rendelet. az élelmiszerekkel kapcsolatos tájékoztatásról 36/2014. (XII. 17.) FM rendelet az élelmiszerekkel kapcsolatos tájékoztatásról Az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi XLVI. törvény 76. (2) bekezdés 26. pontjában, a 13. tekintetében

Részletesebben

A NÉBIH szerepe az ökológiai gazdálkodásban; az ökológiai növénytermesztésre vonatozó szabályok

A NÉBIH szerepe az ökológiai gazdálkodásban; az ökológiai növénytermesztésre vonatozó szabályok A NÉBIH szerepe az ökológiai gazdálkodásban; az ökológiai növénytermesztésre vonatozó szabályok Rónai Anna növényvédelmi mérnökszakértő Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Növény-, Talaj- és Agrárkörnyezet-védelmi

Részletesebben

A GMO-mentes jelölés jogszabályi háttere. dr. Jasinka Anita főosztályvezető-helyettes Földművelésügyi Minisztérium Jogalkotási Főosztály

A GMO-mentes jelölés jogszabályi háttere. dr. Jasinka Anita főosztályvezető-helyettes Földművelésügyi Minisztérium Jogalkotási Főosztály A GMO-mentes jelölés jogszabályi háttere dr. Jasinka Anita főosztályvezető-helyettes Földművelésügyi Minisztérium Jogalkotási Főosztály Hazánk GMO mentes stratégiája - 53/2006. (XI. 29.) OGY határozat

Részletesebben

CSORVÁS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 5/2009.(II.27.) ö n k o r m á n y z a t i r e n d e l e t e

CSORVÁS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 5/2009.(II.27.) ö n k o r m á n y z a t i r e n d e l e t e CSORVÁS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 5/2009.(II.27.) ö n k o r m á n y z a t i r e n d e l e t e a települési állati hulladék kezelésével kapcsolatos közszolgáltatásról (a módosítással egységes

Részletesebben

Ügytípus rövid leírása: Állatkísérletet folytatni csak a Főosztály által engedélyezett helyen, a tevékenységre kiadott engedély birtokában lehet.

Ügytípus rövid leírása: Állatkísérletet folytatni csak a Főosztály által engedélyezett helyen, a tevékenységre kiadott engedély birtokában lehet. Kísérlet céljára állat felhasználásának engedélyezése Állatkísérletet folytatni csak a Főosztály által engedélyezett helyen, a tevékenységre kiadott engedély birtokában lehet. Jogszabályban meghatározott

Részletesebben

T/5450. számú. törvényjavaslat. az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről. Előadó : Budapest, április

T/5450. számú. törvényjavaslat. az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről. Előadó : Budapest, április MAGYAR KÖZTÁRSASÁG KORMÁNYA ORSZÁGGYÚLÉS HIVATALA Érkezett 2008 APR 1 0. T/5450. számú törvényjavaslat az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről Előadó : Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztés

Részletesebben

bizottsági módosító javaslatot

bizottsági módosító javaslatot 1 Ürszá- g.va Az Országgy űlés Mezőgazdasági bizottsága Dr. Szili Katalin asszonynak, az Országgyűlés elnökének Helyben 1románysz.in: -T [SkS 68 Érkezett : 2008 MM Z 7. Tisztelt Elnök Asszony! Módosító

Részletesebben

A gyomirtó szer alkalmazás jogszabályi alapelvei különös tekintettel a természetvédelmi gyakorlatra Dancza István

A gyomirtó szer alkalmazás jogszabályi alapelvei különös tekintettel a természetvédelmi gyakorlatra Dancza István A gyomirtó szer alkalmazás jogszabályi alapelvei különös tekintettel a természetvédelmi gyakorlatra Dancza István Agresszív özönnövény fajok természetvédelmi kezelése a gyakorlatban Szakmai szeminárium

Részletesebben

MÓDOSÍTÁSOK előterjesztette: Környezetvédelmi, Közegészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Bizottság

MÓDOSÍTÁSOK előterjesztette: Környezetvédelmi, Közegészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Bizottság 8.3.2018 A8-0026/ 001-001 MÓDOSÍTÁSOK 001-001 előterjesztette: Környezetvédelmi, Közegészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Bizottság Jelentés Adina-Ioana Vălean Newcastle-betegség elleni védekezés A8-0026/2018

Részletesebben

Intézményközi referenciaszám: 2014/0100 (COD)

Intézményközi referenciaszám: 2014/0100 (COD) Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2015. május 6. (OR. en) Intézményközi referenciaszám: 2014/0100 (COD) 8576/15 AGRILEG 102 CODEC 651 FELJEGYZÉS Küldi: Címzett: az elnökség a Tanács Előző dok. sz.: 14760/14,

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ A ÉVI AUDITOKRÓL ÉS BELSŐ ELLENŐRZÉSEKRŐL

ÖSSZEFOGLALÓ A ÉVI AUDITOKRÓL ÉS BELSŐ ELLENŐRZÉSEKRŐL ÖSSZEFOGLALÓ A 2009. ÉVI AUDITOKRÓL ÉS BELSŐ ELLENŐRZÉSEKRŐL 2009. ÉVI FELÜLVIZSGÁLATI PROGRAM VÉGREHAJTÁSA A 2009. évben módosított eljárási utasítás értelmében, 2009. évben is kéttípusú felülvizsgálat

Részletesebben

ÖKOLÓGIAI ÜZEMLEÍRÁS. Állattartás

ÖKOLÓGIAI ÜZEMLEÍRÁS. Állattartás ÖKOLÓGIAI ÜZEMLEÍRÁS A Bejelentkezési lappal, az Éves adatközlő lappal és a gazdálkodó szervezet által bejelentett, az ellenőrző szervezet által nyilvántartott termelési helyszínek adataival együtt érvényes

Részletesebben

316/2013. (VIII. 28.) Korm. rendelet. a biocid termékek engedélyezésének és forgalomba hozatalának egyes szabályairól

316/2013. (VIII. 28.) Korm. rendelet. a biocid termékek engedélyezésének és forgalomba hozatalának egyes szabályairól 316/2013. (VIII. 28.) Korm. rendelet a biocid termékek engedélyezésének és forgalomba hozatalának egyes szabályairól Hatályos:2013. 09. 02-től A Kormány a kémiai biztonságról szóló 2000. évi XXV. törvény

Részletesebben

A baromfi valamint a sertéságazatban igénybe vehető támogatáshoz szükséges hatósági bizonyítvány

A baromfi valamint a sertéságazatban igénybe vehető támogatáshoz szükséges hatósági bizonyítvány A baromfi valamint a sertéságazatban igénybe vehető támogatáshoz szükséges hatósági bizonyítvány A baromfi ágazatban igénybe vehető állatjóléti támogatások feltételeiről szóló 139/2007. (XI. 28.) FVM rendelet,

Részletesebben

5b 8. Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága. Egységes javasla t. Kövér László úr, az Országgy űlés elnöke részére. Tisztelt Elnök Úr!

5b 8. Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága. Egységes javasla t. Kövér László úr, az Országgy űlés elnöke részére. Tisztelt Elnök Úr! Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága 5b 8 Egységes javasla t Kövér László úr, az Országgy űlés elnöke részére Tisztelt Elnök Úr! Az egyes házszabályi rendelkezésekr ől szóló 10/2014. (II. 24.) OGY

Részletesebben

V. A Kormány tagjainak rendeletei

V. A Kormány tagjainak rendeletei 4536 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2016. évi 50. szám V. A Kormány tagjainak rendeletei A földművelésügyi miniszter 29/2016. (IV. 11.) FM rendelete az egyes állat-járványügyi intézkedésekről és az azokkal

Részletesebben

az energiával kapcsolatos termékek energia- és egyéb erőforrás-fogyasztásának címkézéssel

az energiával kapcsolatos termékek energia- és egyéb erőforrás-fogyasztásának címkézéssel Megjelent az energiával kapcsolatos termékek kötelező címkézésére vonatkozó kormányrendelet, mely alapján energiával kapcsolatos termék akkor hozható forgalomba vagy helyezhető üzembe, ha megfelel az adott

Részletesebben

TERVEZET A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium

TERVEZET A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium TERVEZET! Előterjesztés a Kormány részére az élelmiszerlánc biztonságáról és hatósági felügyeletéről szóló törvényről

Részletesebben

Gazdálkodási modul. Gazdaságtudományi ismeretek III. EU ismeretek. KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc

Gazdálkodási modul. Gazdaságtudományi ismeretek III. EU ismeretek. KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc Gazdálkodási modul Gazdaságtudományi ismeretek III. EU ismeretek KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc Élelmiszer-szabályozás és fogyasztó védelem az Európai Unióban 148.lecke

Részletesebben

Vidékgazdaság és élelmiszerbiztonság főbb összefüggései

Vidékgazdaság és élelmiszerbiztonság főbb összefüggései Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar Regionális Gazdaságtani és Vidékfejlesztési Intézet Vidékgazdaság és élelmiszerbiztonság főbb összefüggései Készítette: Gódor Amelita Kata, PhD hallgató Enyedi György

Részletesebben

Állattenyésztési és vágási melléktermékek kérdései Dr. Kiss Jenő ATEVSZOLG Zrt

Állattenyésztési és vágási melléktermékek kérdései Dr. Kiss Jenő ATEVSZOLG Zrt Állattenyésztési és vágási melléktermékek kérdései Dr. Kiss Jenő ATEVSZOLG Zrt Miről kívánok szólni? Milyen anyagok tartoznak az állattenyésztési és vágási melléktermékekhez? Melyek a legfontosabb jogszabályok?

Részletesebben

57/2010. (V. 7.) FVM rendelet az élelmiszerek forgalomba hozatalának, valamint előállításának engedélyezéséről, illetve bejelentéséről

57/2010. (V. 7.) FVM rendelet az élelmiszerek forgalomba hozatalának, valamint előállításának engedélyezéséről, illetve bejelentéséről OptiJus Opten Kft. I. 57/2010. (V. 7.) FVM rendelet 57/2010. (V. 7.) FVM rendelet az élelmiszerek forgalomba hozatalának, valamint előállításának engedélyezéséről, illetve bejelentéséről A 2010.7.2. óta

Részletesebben

1 MUNKAANYAG A MINISZTÉRIUM VÉGSŐ ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter

1 MUNKAANYAG A MINISZTÉRIUM VÉGSŐ ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter 1 A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter /2008. ( ) FVM rendelete a növényvédő szerek forgalomba hozatalának és felhasználásának engedélyezéséről, valamint a növényvédő szerek csomagolásáról,

Részletesebben

2009. évi CXXXIII. törvény. a megfelelőségértékelő szervezetek tevékenységéről 1. Értelmező rendelkezések

2009. évi CXXXIII. törvény. a megfelelőségértékelő szervezetek tevékenységéről 1. Értelmező rendelkezések 2009. évi CXXXIII. törvény a megfelelőségértékelő szervezetek tevékenységéről 1 1. Az e törvényben, valamint a végrehajtására kiadott jogszabályban foglalt rendelkezések alkalmazását az Európai Unió általános

Részletesebben

317/2013. (VIII. 28.) Korm. rendelet. a közszolgáltató kiválasztásáról és a hulladékgazdálkodási közszolgáltatási szerződésről

317/2013. (VIII. 28.) Korm. rendelet. a közszolgáltató kiválasztásáról és a hulladékgazdálkodási közszolgáltatási szerződésről 317/2013. (VIII. 28.) Korm. rendelet a közszolgáltató kiválasztásáról és a hulladékgazdálkodási közszolgáltatási szerződésről A Kormány a hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. törvény 88. (1) bekezdés 18.

Részletesebben

Járványügyi intézkedést követő kártalanítás. a kártalanítási eljárás és annak feltételei

Járványügyi intézkedést követő kártalanítás. a kártalanítási eljárás és annak feltételei Járványügyi intézkedést követő kártalanítás a kártalanítási eljárás és annak feltételei Jogszabályi háttér Az egyes állat járványügyi intézkedésekről és az azokkal összefüggő állami kártalanításról szóló

Részletesebben

ÖKOLÓGIAI ÜZEMLEÍRÁS

ÖKOLÓGIAI ÜZEMLEÍRÁS 1. példány: beküldendő a Biokontrollhoz vagy legkésőbb ellenőrzéskor az ellenőrnek átadandó 2. példány: saját példány ÖKOLÓGIAI ÜZEMLEÍRÁS A Bejelentkezési lappal, az Éves adatközlő lappal és a gazdálkodó

Részletesebben

Az élelmiszer hatósági ellenırzés rendszerének új feladatmegosztása

Az élelmiszer hatósági ellenırzés rendszerének új feladatmegosztása Az élelmiszer hatósági ellenırzés rendszerének új feladatmegosztása Deák Ferenc osztályvezetı Földmővelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium Élelmiszerlánc-biztonsági, Állat- és Növényegészségügyi Fıosztály

Részletesebben

57/2010. (V. 7.) FVM rendelet az élelmiszerek forgalomba hozatalának, valamint előállításának engedélyezéséről, illetve bejelentéséről

57/2010. (V. 7.) FVM rendelet az élelmiszerek forgalomba hozatalának, valamint előállításának engedélyezéséről, illetve bejelentéséről 57/2010. (V. 7.) FVM rendelet az élelmiszerek forgalomba hozatalának, valamint előállításának engedélyezéséről, illetve bejelentéséről Az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi XLVI.

Részletesebben

Önkormányzati eredetű állati hulladékok. Dr. Kiss Jenő vezérigazgató ATEV FEHÉRJEFELDOLGOZÓ ZRT. Budapest, 2009. április 08.

Önkormányzati eredetű állati hulladékok. Dr. Kiss Jenő vezérigazgató ATEV FEHÉRJEFELDOLGOZÓ ZRT. Budapest, 2009. április 08. Önkormányzati eredetű állati hulladékok Dr. Kiss Jenő vezérigazgató ATEV FEHÉRJEFELDOLGOZÓ ZRT. Budapest, 2009. április 08. Állati melléktermékek osztályozása Az 1774/2002/EK rendelet az állati hulladékokat

Részletesebben

ÉLELMISZERBIZTONSÁG Egyes hormonhatású anyagok állattenyészésben való felhasználásának tilalma Élelmiszerjog, élelmiszerbiztonsági eljárások

ÉLELMISZERBIZTONSÁG Egyes hormonhatású anyagok állattenyészésben való felhasználásának tilalma Élelmiszerjog, élelmiszerbiztonsági eljárások Az FVM Vidékfejlesztési, Képzési és Szaktanácsadási Intézet megbízásából készült ÉLELMISZERBIZTONSÁG Egyes hormonhatású anyagok állattenyészésben való felhasználásának tilalma Élelmiszerjog, élelmiszerbiztonsági

Részletesebben

A Fejér Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatósága alaptevékenysége, feladat- és hatásköre

A Fejér Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatósága alaptevékenysége, feladat- és hatásköre A Fejér Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatósága alaptevékenysége, feladat- és hatásköre Az igazgatóság tevékenységére vonatkozó fontosabb ágazati jogszabályok és szabályzatok: 328/2010.

Részletesebben

T/4818. számú törvényjavaslat. a géntechnológiai tevékenységről szóló 1998. évi XXVII. törvény módosításáról

T/4818. számú törvényjavaslat. a géntechnológiai tevékenységről szóló 1998. évi XXVII. törvény módosításáról MAGYARORSZÁG KORMÁNYA T/4818. számú törvényjavaslat a géntechnológiai tevékenységről szóló 1998. évi XXVII. törvény módosításáról Előadó: Dr. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter Budapest, 2015. május

Részletesebben

Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal Tatabányai Járási Hivatal, Agrárügyi és Környezetvédelmi F

Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal Tatabányai Járási Hivatal, Agrárügyi és Környezetvédelmi F Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal Tatabányai Járási Hivatal, grárügyi és Környezetvédelmi Főosztály által fenntartott adatbázisok / nyilvántartások leíró adatai Élelmiszerlánc-biztonsági, Állategészségügyi

Részletesebben

39/1997. (XII. 19.) KTM-IKIM együttes rendelet

39/1997. (XII. 19.) KTM-IKIM együttes rendelet 39/1997. (XII. 19.) KTM-IKIM együttes rendelet - Az építési célra szolgáló anyagok. 1 39/1997. (XII. 19.) KTM-IKIM együttes rendelet az építési célra szolgáló anyagok, szerkezetek és berendezések mûszaki

Részletesebben

ÉRTÉKESÍTÉSI SZERZŐDÉS

ÉRTÉKESÍTÉSI SZERZŐDÉS Az elemek és akkumulátorok hulladékainak visszavételéről szóló 181/2008. (VII. 8.) Korm. rendelet 9. (4) bekezdése szerinti ÉRTÉKESÍTÉSI SZERZŐDÉS mely létrejött egyrészről a(z) Ramiris Europe Kft Székhely:

Részletesebben

Az állattenyésztőket érintő jogszabályi kötelezettségek változása

Az állattenyésztőket érintő jogszabályi kötelezettségek változása Az állattenyésztőket érintő jogszabályi kötelezettségek változása Németh Csaba igazgató 2014. február 25. március 6. Jogszabályi háttér 99/2002. (XI.5.) FVM rendelet a szarvasmarhafajok egyedeinek jelöléséről,

Részletesebben

KE/31-05 Hulladékok gyűjtése

KE/31-05 Hulladékok gyűjtése D E B R E C E N I E G Y E T E M Agrár- és Gazdálkodástudományok Centruma Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar KE/31-05 2. kiadás Hatályba léptetve: 2010. május 05. Készítette:

Részletesebben

Növényvédelmi gépek kötelező típusminősítési eljárása

Növényvédelmi gépek kötelező típusminősítési eljárása Növényvédelmi gépek kötelező típusminősítési eljárása Vonatkozó jogszabályok: 2008. évi XLVI. törvény az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter 43/2010.

Részletesebben

A magyar élelmiszerjoggal kapcsolatos érvényes elõírások jegyzéke

A magyar élelmiszerjoggal kapcsolatos érvényes elõírások jegyzéke A magyar élelmiszerjoggal kapcsolatos érvényes elõírások jegyzéke ÉLELMISZER 1995. évi XC. törvény az élelmiszerekrõl 40/1995. (XI. 16.) FM rendelet a Magyar Élelmiszerkönyv kötelezõ elõírásairól Módosítás:

Részletesebben

A földművelésügyi miniszter 36/2014. (XII. 17.) FM rendelete az élelmiszerekkel kapcsolatos tájékoztatásról

A földművelésügyi miniszter 36/2014. (XII. 17.) FM rendelete az élelmiszerekkel kapcsolatos tájékoztatásról 24610 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2014. évi 178. szám A belügyminiszter 68/2014. (XII. 17.) BM rendelete az Egységes Kormányzati Ügyiratkezelő Rendszer üzemeltetéséhez és fejlesztéséhez kapcsolódóan a központosított

Részletesebben

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatóság feladatai

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatóság feladatai Növény- és Talajvédelmi Igazgatóság Az országos illetékességű szervek, valamint a Kormány általános hatáskörű területi államigazgatási szerve esetében a közfeladatot ellátó szerv feladatáról, tevékenységéről

Részletesebben

2001. évi XXII. törvény. az állategészségügyről szóló 1995. évi XCI. törvény módosításáról. (egységes szerkezetben a módosított jogszabállyal)

2001. évi XXII. törvény. az állategészségügyről szóló 1995. évi XCI. törvény módosításáról. (egységes szerkezetben a módosított jogszabállyal) 2001. évi XXII. törvény az állategészségügyről szóló 1995. évi XCI. törvény módosításáról (egységes szerkezetben a módosított jogszabállyal) Az Országgyűlés - figyelemmel arra, hogy az állatok tartásának,

Részletesebben

Előadó: Tóth Renáta HBM-i KH Élelmiszer-biztonsági és Földhivatali Főosztály

Előadó: Tóth Renáta HBM-i KH Élelmiszer-biztonsági és Földhivatali Főosztály Előadó: Tóth Renáta HBM-i KH Élelmiszer-biztonsági és Földhivatali Főosztály Gyakori hibák Élelmiszer-higiénia Szakképesítés hiánya HACCP-terv Gyártmánylap Jogszabályok ismerete Önellenőrzés Élelmiszer-higiénia

Részletesebben

Magyar joganyagok - 16/2008. (II. 15.) FVM-SZMM együttes rendelet - a nyers tej viz 2. oldal 9. Tejtétel: a tejtermelő gazdaságban az átadásra-átvétel

Magyar joganyagok - 16/2008. (II. 15.) FVM-SZMM együttes rendelet - a nyers tej viz 2. oldal 9. Tejtétel: a tejtermelő gazdaságban az átadásra-átvétel Magyar joganyagok - 16/2008. (II. 15.) FVM-SZMM együttes rendelet - a nyers tej viz 1. oldal 16/2008. (II. 15.) FVM-SZMM együttes rendelet a nyers tej vizsgálatáról Az élelmiszerekről szóló 2003. évi LXXXII.

Részletesebben

Gyógynövények az élelmiszerek között

Gyógynövények az élelmiszerek között Gyógynövények az élelmiszerek között Budapest, 2011. március 25. Sárvár Deák Ferenc főosztályvezető-helyettes Vidékfejlesztési Minisztérium Élelmiszerlánc-felügyeleti Főosztály 1 Az emberi felhasználásra

Részletesebben

(HL L 384., , 75. o.)

(HL L 384., , 75. o.) 2006R2023 HU 17.04.2008 001.001 1 Ez a dokumentum kizárólag tájékoztató jellegű, az intézmények semmiféle felelősséget nem vállalnak a tartalmáért B A BIZOTTSÁG 2023/2006/EK RENDELETE (2006. december 22.)

Részletesebben

SZMSZ módosítási javaslat

SZMSZ módosítási javaslat Aszód Város Önkormányzata SZMSZ módosítási javaslat Készítette: CONTROLL Holding Tanácsadó Zrt. Közigazgatási Igazgatósága 2014. október 1 Aszód Város Önkormányzat Gyermekétkeztetési Intézménye SZMSZ-

Részletesebben

Magyar joganyagok - 3/2010. (VII. 5.) VM rendelet - az élelmiszer-előállítással és -for 2. oldal fogalmait is alkalmazni kell. 3. (1)1 A megyei kormán

Magyar joganyagok - 3/2010. (VII. 5.) VM rendelet - az élelmiszer-előállítással és -for 2. oldal fogalmait is alkalmazni kell. 3. (1)1 A megyei kormán Magyar joganyagok - 3/2010. (VII. 5.) VM rendelet - az élelmiszer-előállítással és -for 1. oldal 3/2010. (VII. 5.) VM rendelet az élelmiszer-előállítással és -forgalmazással kapcsolatos adatszolgáltatásról

Részletesebben

KMS Védjegy általános szakmai követelményei

KMS Védjegy általános szakmai követelményei KMS Védjegy általános szakmai követelményei A Kiváló Minőségű Sertéshús (KMS) védjegy céljai: felhívja a hazai és külföldi fogyasztók figyelmét az ellenőrzötten kiváló minőségű sertéshúsból készült termékekre

Részletesebben

Az állami kártalanítás szabályai. Dr. Bognár Lajos élelmiszerlánc-felügyeletért és agrárigazgatásért felelős helyettes államtitkár

Az állami kártalanítás szabályai. Dr. Bognár Lajos élelmiszerlánc-felügyeletért és agrárigazgatásért felelős helyettes államtitkár Az állami kártalanítás szabályai Dr. Bognár Lajos élelmiszerlánc-felügyeletért és agrárigazgatásért felelős helyettes államtitkár 1 Támogatási rendszerek Állategészségügy: Egyes állatbetegségek megelőzése,

Részletesebben

I. fejezet. Általános rendelkezések. II. fejezet

I. fejezet. Általános rendelkezések. II. fejezet 78/2004. (IV. 19.) Korm. rendelet a mezőgazdasági termékek és az élelmiszerek földrajzi árujelzőinek oltalmára vonatkozó részletes szabályokról 2005. november 1-jétől hatályos szöveg A védjegyek és a földrajzi

Részletesebben

2016. évi CXXXVII. törvény

2016. évi CXXXVII. törvény 2016. évi CXXXVII. törvény egyes törvényeknek az idegenhonos inváziós fajok betelepítésének vagy behurcolásának és terjedésének megelőzésével és kezelésével összefüggésben történő módosításáról 1. A természet

Részletesebben

KIVONATOS JOGSZABÁLYGYŰJTEMÉNY KERESKEDŐK SZÁMÁRA FEBRUÁR 15. / A GYŰJTEMÉNY CSAK TÁJÉKOZTATÓ JELLEGŰ

KIVONATOS JOGSZABÁLYGYŰJTEMÉNY KERESKEDŐK SZÁMÁRA FEBRUÁR 15. / A GYŰJTEMÉNY CSAK TÁJÉKOZTATÓ JELLEGŰ KIVONATOS JOGSZABÁLYGYŰJTEMÉNY KERESKEDŐK SZÁMÁRA 2016. FEBRUÁR 15. / A GYŰJTEMÉNY CSAK TÁJÉKOZTATÓ JELLEGŰ 1 TARTALOMJEGYZÉK 1 / Az élelmiszerjog általános szabályai 2 / Élelmiszer-előállításra, élelmiszer-biztonságra

Részletesebben

a bizalmi felügyelet által vezetett nyilvántartások tartalmáról és a bizalmi szolgáltatás nyújtásával kapcsolatos bejelentésekről

a bizalmi felügyelet által vezetett nyilvántartások tartalmáról és a bizalmi szolgáltatás nyújtásával kapcsolatos bejelentésekről 26/2016. (VI. 30.) BM rendelet a bizalmi felügyelet által vezetett nyilvántartások tartalmáról és a bizalmi szolgáltatás nyújtásával kapcsolatos bejelentésekről Az elektronikus ügyintézés és a bizalmi

Részletesebben

2001. évi CXIX. törvény. a takarmányok eloállításáról, forgalomba hozataláról és felhasználásáról

2001. évi CXIX. törvény. a takarmányok eloállításáról, forgalomba hozataláról és felhasználásáról 2001. évi CXIX. törvény a takarmányok eloállításáról, forgalomba hozataláról és felhasználásáról Az Országgyulés annak érdekében, hogy a takarmány biztosítsa az állatok korcsoportjának és hasznosítási

Részletesebben

A rendelet célja és hatálya 1.

A rendelet célja és hatálya 1. Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése 22/2003. (IV.23.) önkormányzati rendelete a levegő minőségének védelmével kapcsolatos helyi szabályokról Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése

Részletesebben

Budakalász Város Polgármestere E L ŐT E R J E S Z T É S. A Képviselő-testület december 20. -ai rendes ülésére

Budakalász Város Polgármestere E L ŐT E R J E S Z T É S. A Képviselő-testület december 20. -ai rendes ülésére Budakalász Város Polgármestere 261/2012.(XII.20.) előterjesztés E L ŐT E R J E S Z T É S A Képviselő-testület 2012. december 20. -ai rendes ülésére Tárgy: Javaslat Budakalász Város területén keletkező

Részletesebben

113/1996. (VII. 23.) Korm. rendelet az egészségügyi szolgáltatás nyújtására jogosító működési engedélyekről

113/1996. (VII. 23.) Korm. rendelet az egészségügyi szolgáltatás nyújtására jogosító működési engedélyekről 113/1996. (VII. 23.) Korm. rendelet az egészségügyi szolgáltatás nyújtására jogosító működési engedélyekről Az egészségügyi ellátási kötelezettségről és a területi finanszírozási normatívákról szóló 1996.

Részletesebben

Mellékelten továbbítjuk a delegációknak a D049061/02 számú dokumentumot.

Mellékelten továbbítjuk a delegációknak a D049061/02 számú dokumentumot. Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2017. február 2. (OR. en) 5896/17 AGRILEG 26 VETER 10 FEDŐLAP Küldi: az Európai Bizottság Az átvétel dátuma: 2017. február 1. Címzett: a Tanács Főtitkársága Biz. dok.

Részletesebben

Magyar joganyagok - 28/2015. (II. 25.) Korm. rendelet - az Országos Gyógyszerészeti 2. oldal j) ellátja a kozmetikai termékekkel kapcsolatosan a kozme

Magyar joganyagok - 28/2015. (II. 25.) Korm. rendelet - az Országos Gyógyszerészeti 2. oldal j) ellátja a kozmetikai termékekkel kapcsolatosan a kozme Magyar joganyagok - 28/2015. (II. 25.) Korm. rendelet - az Országos Gyógyszerészeti 1. oldal 28/2015. (II. 25.) Korm. rendelet az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézetről A Kormány

Részletesebben

AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 1100/2008/EK RENDELETE. (2008. október 22.)

AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 1100/2008/EK RENDELETE. (2008. október 22.) 2008.11.14. HU Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 304/63 AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 1100/2008/EK RENDELETE (2008. október 22.) a tagállamok határain a közúti és belvízi közlekedés terén végzett ellenőrzések

Részletesebben

NÉBIH Állategészségügyi és Állatvédelmi Igazgatóság

NÉBIH Állategészségügyi és Állatvédelmi Igazgatóság A vidékfejlesztési miniszter 45/2012. (V.8.) VM rendelete a nem emberi fogyasztásra szánt állati eredetű melléktermékekre vonatkozó állategészségügyi szabályok megállapításáról (Magyar Közlöny 2012/54.)

Részletesebben

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Miskolci Járási Hivatala

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Miskolci Járási Hivatala Iktatószám: BO/06/807-2/2015. Tárgy: Pályázat A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Miskolci Járási Hivatala a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXIX. törvény 45. (1) bekezdése alapján

Részletesebben

közfogyasztásra szánt lőtt vadnál

közfogyasztásra szánt lőtt vadnál A nyomon követhetőség közfogyasztásra szánt lőtt vadnál biztosítása a (jogszabályi háttér, ellenőrzési tapasztalatok) Dr. Gyurcsó Adrienn - Dr. Helik Ferenc Ócsai Zoltán 2015. március 24. A hazai vadegészségügy

Részletesebben

Az FVM az állattartók számára de minimis típusú, míg a TÉSzek számára EMVA támogatást írtak ki, melyeket röviden összefoglalunk:

Az FVM az állattartók számára de minimis típusú, míg a TÉSzek számára EMVA támogatást írtak ki, melyeket röviden összefoglalunk: HÍRLEVÉL 2007/8. Az FVM az állattartók számára de minimis típusú, míg a TÉSzek számára EMVA támogatást írtak ki, melyeket röviden összefoglalunk: 1. az egyes állatbetegségek megelőzésével, illetve leküzdésével

Részletesebben

A magyar élelmiszerlánc-felügyeleti hatóság szervezeti felépítése

A magyar élelmiszerlánc-felügyeleti hatóság szervezeti felépítése A magyar élelmiszerlánc-felügyeleti hatóság szervezeti felépítése 1 Egyetlen hatóság felelős - többek között az alábbiakért: Talajvédelem Növényegészségügy és növényvédelem Állategészségügy és állatvédelem

Részletesebben

Frissítve: október :23 MKOGY Hatály: közlönyállapot (2005.XII.25.) Magyar joganyagok évi CLIX. törvény - egyes élelmiszer-biztonsá

Frissítve: október :23 MKOGY Hatály: közlönyállapot (2005.XII.25.) Magyar joganyagok évi CLIX. törvény - egyes élelmiszer-biztonsá Magyar joganyagok - 2005. évi CLIX. törvény - egyes élelmiszer-biztonsággal kapcsolato1. oldal 2005. évi CLIX. törvény egyes élelmiszer-biztonsággal kapcsolatos törvények módosításáról 1 Az élelmiszerekről

Részletesebben

ÉLELMISZERLÁNC-BIZTONSÁGI STRATÉGIA

ÉLELMISZERLÁNC-BIZTONSÁGI STRATÉGIA ÉLELMISZERLÁNC-BIZTONSÁGI STRATÉGIA Jordán László elnökhelyettes 2015. január 5. A növényvédelem helye az élelmiszerláncban Élelmiszer-biztonság egészség Élelmiszerlánc-biztonság Egészség gazdaság - környezet

Részletesebben

EURÓPAI BIZOTTSÁG EGÉSZSÉGÜGYI ÉS ÉLELMISZERBIZTONSÁGI FŐIGAZGATÓSÁG

EURÓPAI BIZOTTSÁG EGÉSZSÉGÜGYI ÉS ÉLELMISZERBIZTONSÁGI FŐIGAZGATÓSÁG EURÓPAI BIZOTTSÁG EGÉSZSÉGÜGYI ÉS ÉLELMISZERBIZTONSÁGI FŐIGAZGATÓSÁG Brüsszel, 2018. február 27. KÖZLEMÉNY AZ ÉRDEKELT FELEK RÉSZÉRE AZ EGYESÜLT KIRÁLYSÁG KILÉPÉSE AZ EU-BÓL ÉS AZ ÉLŐ ÁLLATOK MOZGÁSÁVAL

Részletesebben

A SERTÉS HÚSVIZSGÁLATA

A SERTÉS HÚSVIZSGÁLATA A SERTÉS HÚSVIZSGÁLATA 854/2004/EK AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE AZ EMBERI FOGYASZTÁSRA SZÁNT ÁLLATI EREDETŰ TERMÉKEK HATÓSÁGI ELLENŐRZÉSÉNEK MEGSZERVEZÉSÉRE VONATKOZÓ KÜLÖNLEGES SZABÁLYOK

Részletesebben

ÖKOLÓGIAI ÜZEMLEÍRÁS. Import

ÖKOLÓGIAI ÜZEMLEÍRÁS. Import ÖKOLÓGIAI ÜZEMLEÍRÁS A Bejelentkezési lappal, az Éves adatközlő lappal és a gazdálkodó szervezet által bejelentett, az ellenőrző szervezet által nyilvántartott termelési helyszínek adataival együtt érvényes

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Mágocs Város Önkormányzatának 2015. április 28-i testületi ülésére

ELŐTERJESZTÉS Mágocs Város Önkormányzatának 2015. április 28-i testületi ülésére ELŐTERJESZTÉS Mágocs Város Önkormányzatának 2015. április 28-i testületi ülésére Tisztelt Képviselő-testület! Tárgy: Az egyes szociális ellátási formák szabályozásáról szóló 3/2015 (II.27.) önkormányzati

Részletesebben

SAJÓKÁPOLNA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 35/2009.(XII.11.) sz. rendelete. a leveg ő minőségének védelmével kapcsolatos

SAJÓKÁPOLNA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 35/2009.(XII.11.) sz. rendelete. a leveg ő minőségének védelmével kapcsolatos SAJÓKÁPOLNA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 35/2009.(XII.11.) sz. rendelete a leveg ő minőségének védelmével kapcsolatos helyi szabályokról Sajókápolna Község Önkormányzata Képviselő -testületének

Részletesebben

Fertőtlenítőszerek engedélyezése/engedély módosítása az átmeneti időszakban

Fertőtlenítőszerek engedélyezése/engedély módosítása az átmeneti időszakban Fertőtlenítőszerek engedélyezése/engedély módosítása az átmeneti időszakban Cserháti Pálma MSc, biológus Országos Epidemiológiai Központ, Dezinfekciós osztály Biocidok és szabályozásuk Biocid termék: hatóanyag,

Részletesebben

HATÁROZAT. E kötelezettségének a határozat jogerőre emelkedésének napjától köteles eleget tenni ,- Ft, azaz egyszázezer forint

HATÁROZAT. E kötelezettségének a határozat jogerőre emelkedésének napjától köteles eleget tenni ,- Ft, azaz egyszázezer forint Iktatószám: Tárgy: BA/001/00021-0007/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat HATÁROZAT Pfeifer Józsefet (lakcím:7090 Tamási, Jókai u. 6.) arra kötelezem hogy rendelkezzen valamennyi, általa

Részletesebben