Kultúra, történet Dunaújváros MJV webhelyen lett közzétéve (
|
|
- Ádám Varga
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Kultúra, történet Dunaújváros alapvet?en ipari jelleg? város, a Dunai Vasm?nek köszönheti születését, az ide települ? és az azóta is itt él? embereknek pedig a létét és fejl?dését. Dunaújvárosról él? és sokszor hallott közhelyek ellenére, egyre többet hallat magáról a város, és dönti meg a köztudatban róla gondolt képet. M?vészeink, kórusaink, alkotótermeink, kiállításaink, rendezvényeink is mind-mind igazolják, Dunaújváros a nevében hordja a fejl?dést, a folyamatos megújulást a kultúra területén is. Dunaújváros a 2011-es évben ünnepelte várossá nyilvánításának 60. évfordulóját. Bár ez nem számít hosszú id?nek a megyei jogú városok történetében, az eltelt hatvan év azonban bebizonyította az emberek számára, miként kelhet önálló életre egy megálmodott város, és miként teremtheti meg értékeinek önálló, bels? világát. Még december 31-én adták át, az akkori Sztálinvárosban a Bartók Béla Kultúrházat. Alapvet? feladata a Vasm? és a város építésén dolgozó és már itt él? munkások m?vel?désének, kikapcsolódásának biztosítása volt. Az els? 20 esztend?ben befogadó intézményként m?ködött: zenei, színházi el?adások sokasága és igen vegyes színvonala jelentette a munkát. A helyi er?kb?l klubok, szakkörök alakultak. A 70-es években már saját bemutatóval készültek, és a sz?nni nem akaró lelkesedésnek és tenni akarásnak köszönhet?en, ma már vadonatúj, klimatizált, akusztikusan megtervezett, emelked? néz?tér, forgószínpad, a legmodernebb digitális fény és hangtechnika, kultúrált öltöz?k jellemzik a kor követelményeinek megfelel? színházat. A Kamaraszínház prózai tagozata pedig évadról évadra, önálló bemutatók színpadra állításával, jelent?s m?vészi er?t képvisel? színm?vészek, rendez?k, tervez?k és min?séget jelent? vendégjátékok meghívásával, valamint hivatásos és amat?r m?vészek m?hely munkájával létrejöv? ún. "Iskolaszínházi" produkciók sorozatával építi a város színházi kultúráját. 1. oldal (összes: 6)
2 Több mint tíz éve csatlakozott a m?vészeti munkához Dunaújváros Táncszínháza is, kísérleti és táncszínházi produkciók létrehozásával öregbítik városunk hírnevét. A színházépület mögött található Pet?fi M?vészeti Liget, valamint az ott található szabadtéri színpad és a zenepavilon színvonalas és különleges produkciók számára ad hangulatos helyszínt minden nyáron. Városunkkal szinte egy id?ben, az ötvenes évek elején-közepén születtek meg a könyvtári ellátást biztosító intézmények, hálózatok. A József Attila Városi Könyvtár és a Vörösmarty Mihály Szakszervezeti Könyvtár minden városlakó el?tt nyitva állt. Már a hatvanas évek elején kezdett körvonalazódni az elhatározás, hogy a két könyvtár és hálózat egyesítésével egy nagyobb és min?ségileg többet nyújtó könyvtári egységet kellene kialakítani. Az elhatározás a hetvenes évek elejére érett meg re elkészült a könyvtár és a m?vel?dési ház jelenlegi épülete. A József Attila Könyvtár a 90-es évek közepét?l már önálló intézményként folytatatta, folytatja munkáját. Az önálló könyvtár fenntartását az önkormányzat vállalta. Könyvtárunk általános gy?jt?kör?, nyilvános könyvtár. Gy?jteményünk közel kétszázezer dokumentumot tartalmaz. Az állomány 98 százaléka jelenleg könyv, emellett rendelkezünk térképekkel és CD-kel is. Jelent?s nagyságú a folyóirat-állományunk is, közel 300 féle napilap, folyóirat és egyéb id?szaki kiadvány található könyvtárainkban. Városunk polgárai közül minden ötödik ember tagja a könyvtári rendszernek. Reményeink szerint könyvtárunk továbbra is értékes, kedvelt és látogatott kulturális intézménye lesz városunknak és vonzáskörzetünknek. A Munkás M?vel?dési Központ, mely közvetlenül a könyvtár mellett található nem túlzás azt állítani, Dunaújváros egyik meghatározó kulturális olvasztótégelye. Számos klub, és hobbifoglalkozás, kiállítások, rendezvények, többek között a Dunaújvárosi Vasas Néptáncegyüttes is otthonra talált az intézményben. Különféle filmvetítések, vásárok, könyvbemutatók vagy éppen jazz koncertek alkotják a repertoárt, ugyanakkor az év minden periódusában új kínálattal találkozhat a dunaújvárosi közönség. Helyi értékeink és tehetségeink mellett, a Központ teret ad a város civil szervezeteinek is, akik szintén sokat tesznek a hagyományaink meg?rzésében, a város fejl?désének érdekében. Az említett, és Dunaújváros kimagasló értékei között szerepl? Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes, Forrai Kálmán 2. oldal (összes: 6)
3 vezetésével 1952-ben alakult Sztálin Vasm? Néptáncegyüttes néven. Tagjai az induló Vasm? munkásai, technikusai és a város diákjai voltak. Céljuk a hagyományos magyar népi kultúra meg?rzése, a városi közösség kialakítása volt. Annak, hogy városunk a hazai táncm?vészet egyik fellegvára lett, komoly el?zményei voltak. A népi tánc a város születésekor a legkedveltebb amat?r m?vészeti m?faj volt. Szinte minden gyárnak, vállalatnak volt saját népi tánc csoportja. Legalább 30 különböz? együttes létezett a városban, amikor 1952-ben létrejött a Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes jogel?dje, a Sztálin Vasm? Népi Tánc Együttes. Nevük többször változott. A napjainkban használt Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes nevet Szögi Csaba adta a Vasasnak. A mindenkori szakmai vezetés fontosnak tartotta a Kárpát-medencei autentikus hagyomány ápolását és, az erre a folklórra épül? tematikus-táncszínházi darabok színpadra állítását is. Több csoportban oktatják a fiatalokat a városban, akik tehetséges el?adásukkal, hagyományszeretetükkel számos versenyr?l nívós elismerésekkel tértek vissza. A táncm?vészet mellett, a képz?m?vészet is virágzott illetve virágzik Dunaújvárosban. A város els? magángalériája 1984 nyarán nyílt meg Y-Galéria néven. Az Uitz Terem kistermében alakították ki bemutatótermüket, ahol más, a képz?m?vészettel határterületen álló munkákat is vállaló m?vészek alkotásait megvételre bocsátották. A galéria alapítói Birkás István fest?m?vész, Friedrich Ferenc és Palotás József szobrászok voltak.?k és a galéria további résztvev?i: Bodóczky István, Újházi Péter, Zoltán Péter fest?m?vészek és Tornai Endre András szobrász a "Hetek" nev? alkotóközösség tagjai voltak. Rövidebb kényszerszünet után 1990 szeptemberében ismét megnyílt az Y-Galéria Szegedi Csaba vezetésével, a háttérben egy kilenc tagú alkotóközösséggel. Kés?bb a galéria megsz?nt, ma a helyén a Kortárs M?vészeti Intézet m?ködik, mely a Munkás M?vel?dési Központhoz hasonlóan, Dunaújváros m?vészeti életét jelent?sen meghatározó intézmény. Feladata els?dlegesen az, hogy fenntartója, a Modern M?vészetért Közalapítvány (MMKA) Alapító Okiratában foglaltaknak megfelel?en az MMKA misszióját betölt? programokat valósítson meg. Az MMKA célja a modern, és a XX-XXI. századi m?vészet bemutatása és népszer?sítése (1994). Ennek a missziónak megfelel?en az ICA-D vezetése olyan programok futtatására törekszik, amelyek egyfel?l a kortárs képz?m?vészet aktuális helyzetére adekvát, a változó politikai-, gazdasági és kulturális környezetnek megfelel? módon reagálnak, másfel?l aktív szerepet játszanak Dunaújváros kultúrájának formálásában. Mint kiállítótér, célja a kortárs m?vészeti alkotások széles spektrumának bemutatása. Mint m?gy?jteménnyel rendelkez? intézmény, célja a legkiemelked?bb, a jelenlegi m?vészet tendenciáit dokumentáló gy?jtemény létrehozása, fejlesztése, ezáltal a kulturális örökség meghatározásában és meg?rzésében való aktív részvétel. Mint társadalomtudományi kutatóm?hely, célja a közelmúlt történelmével, képz?m?vészetével és széles értelemben vett kultúrájával kapcsolatos kutatási projektek megvalósítása, ezek eredményeinek nyilvánosságra hozása. Mint a természetszer?en nemzetközi m?vészeti intézményrendszer része, célja a hazai képz?m?vészet és képz?m?vészek nemzetközi integrációja. Nagy hangsúlyt fektet a város közoktatásában tanulók számára ismereteket és inspirációt nyújtó m?vészeti programokra. Természetes feladatának tekinti azt, hogy bemutatkozási 3. oldal (összes: 6)
4 lehet?séget biztosítson a város és a régió m?vészei számára. Az Intercisa Múzeum Dunaújváros és környékének régészeti, történeti és néprajzi emlékanyagát gy?jti,?rzi, s mutatja be állandó és id?szaki kiállításain. A Dunai Vasm?, valamint a köré épített város területén bronz- és római kori telep és temet? volt. A múlt században, illetve a XX. század els? felében itt napvilágra került értékes leletanyag a Magyar Nemzeti Múzeum és a székesfehérvári Szent István Király Múzeum gy?jteményeit gyarapította. A városépítéssel párhuzamosan folytatott régészeti leletmentések során felhalmozódott hatalmas ásatási anyag szükségessé tette a helyi múzeum létrehozását. Az 1951-t?l mostoha körülmények között m?köd? intézmény 1970-ben foglalhatta el jelenlegi otthonát, a Weiner Tibor ( ) által tervezett egykori pártházat, Dunaújváros szocreál városmagjának egyik legjelent?sebb épületét t?l viseli az intézmény Intercisa (az ókori településel?d) nevét, mely a római határvidék Magyarországon legjobban feltárt állomása. De nem pusztán a város centruma számít ún. szocreál városmagnak. Egyszerre van jelen a múlt és jöv?, ami attól válik érdekessé, hogy a jelen gyermekei miként töltik meg élettel és új jelentéssel intézményeinket és tereinket. Az akkor még Sztálinváros gyors ütemben fejl?dött, a város az itt él?knek köszönhet?en felpezsdült. Az 1950-es évek els? fele mind ideológiailag és ezzel összefüggésben m?vészileg igen izgalmas korszak volt. Az ún. szocreál stílus, tartalmában szocialista, formájában nemzeti m?vészet megteremtése volt. A város létrejöttének id?pontjából természetesen következik, hogy az egész magyar szocreál korszakot a legösszefogottabban, a legjellemz?bb módon képes bemutatni. Dunaújváros tehát önmagában építtetett mivoltának köszönhet?en egy korszak lenyomata. Az ötvenes évek során született és köztérre kerül?, így az épül? "szocialista város" vonásait felvázoló képz?m?vészeti alkotások a hivatalos ideológiát képviselték. Ilyen mozaiksorozat született 1952-ben a Béke étterem üzletházi oldalára, közvetlenül az üzletportálok fölé a Várost épít? munkások és a vasm?ben dolgozó kohászok ábrázolásával. A több kéz készítette m? a szocialista realizmus iskolapéldájának tekinthet?, amelynek hivatalos meghatározása abban az id?ben még kialakulóban volt. Hasonló jelentéstartalmak fedezhet?ek fel Somogyi József 1954-ben elkészült, de csak 1960-ban felállított "Martinász" szobrában is, amely kés?bb a város jelképévé válva szerepelt a címerképen is. Aradi Nóra "a történelmi tapasztalatok alapján általánosítható új munkástípust", "a gondolkodó, a jöv?t tudatosan felmér? nagyüzemi munkás alakját" látta a m?vészi szempontból igen színvonalas alkotásban ben készült Somogyi József "Öntelt mackó" cím? szobra, mely az Épít?k útján szök?kút formájában ma is megtekinthet?. Ebb?l is látható, Dunaújváros képz?m?vészei nem pusztán a m?termeknek dolgoztak. A köztereinken túl, immár a kulturális örökség részét képezi a Duna-parti Szoborparkunk. A Dunaújvárosi Acélszobrász Alkotótelep a '60-as évek második felét?l kibontakozó alkotótelepi mozgalom részeként jött létre 1974-ben. A fém, a vas használata az egyetemes m?vészetben - a modern építészettel összefüggésben - a második világháború után kezdett elterjedni. E matéria - tulajdonságaiban ered?en - szinte korlátlan lehet?séget kínál a szobrászat számára, nemcsak a különböz? megmunkálási módok révén (öntés, kovácsolás, hegesztés, stb.), 4. oldal (összes: 6)
5 hanem méret és formaalakítási lehet?ségeiben is új alternatívát nyitva a szobrászat hagyományosan alkalmazott anyagai mellett ben hangzott el el?ször az a javaslat, hogy az alkotótelepeken készül? m?veket a Duna-parton helyezzék el. A Gellért-hegy magasságában a lösztalajra épült várost az 1964-es partomlás után, teraszosan kiépített védrendszerrel tették biztonságossá. Az 1970-es évek elejét?l fokozatosan kiépül?, botanikájában megtervezett, gazdag növényzettel betelepített, fest?i környezet? Dunaparton jött létre - 58 nagyméret? m?alkotás elhelyezésével - a város egyik legszebb részeként, a sétáló utakkal szegélyezett Szoborpark. A kultúra szerves részét képezi a dunaújvárosi zenei élet, mely az 1960-as években vált szervezetté, rendszeressé váltak az ún. Dunaújvárosi Zenei Napok. A zenei élet központja a Bartók volt, az els? id?kben a színházteremben, majd akusztikai okok miatt a városháza C szárnyában rendezték meg. A magyar zenei élet kiválóságai látogattak el városunkba. Ezeket a hangversenyeket egészítették ki a nyári hónapokban a Múzeumkerti Esték A város zenei oktatása és nevelés révén számos tehetséges növendékb?l lett hivatásos zenész. Közülük a legnagyobb hazai és nemzetközi sikert magáénak mondható Székely István zongoram?vészt említhetjük meg. A város zenei életének fejl?dését a zenei intézmények és szakemberek egységes szemlélete, érdekazonossága tette lehet?vé. Az, hogy az iskolai zenei nevelésre egy egészséges, jó irányú zenei közm?vel?dés épült. A város könny?zenei élete feltétlenül említést érdemel. Az 1960-as években a város zenekara a Mokka Együttes volt. Sokáig a Bartók égisze alatt m?ködött, majd önálló zenekarként folytatta pályafutását. Napjainkban, többek között, a városból származó Quimby zenekar öregbíti városunk hírnevét. Dunaújváros több iskolája, például a Móricz Zsigmond Általános Iskola, a Széchenyi István Gimnázium, a Dunaújvárosi F?iskola oktatását is gazdagítják a sikert sikerre halmozó kórusok. A Dunaújvárosi Vegyeskar, a város egyik legrégebbi együttese, több mint 50 éve alakult. Az elmúlt években számos hagyományt teremtett az énekkar. Ilyen például a Virágvasárnapi Koncert. Olyan oratorikus m?veket szólaltatnak meg, melyek kevésbé ismertek az itthoni zenekedvel?k körében, és kevesen vállalkoznak az el?adásukra. Az együttes f? feladatának tekinti a már meglév? hagyományok meg?rzését, új kapcsolatok teremtését, els?sorban a helyi zenekarral, ill. kamaraegyüttesekkel. A Dunaújvárosi F?iskola N?i Kara 1998-ban alakult, a Dunaújvárosi F?iskola égisze alatt. Els? min?sítése 2000-ben volt, Fesztivál Kórus címet kapott ban már Hangversenykórus cum laude min?sítést nyert el. Magyarországon ritka a n?i kamarakórus. Viszonylag rövid pályafutása alatt az együttes elismertté vált az országban és nemzetközi szinten egyaránt. 5. oldal (összes: 6)
6 A Bartók Kamaraszínház és M?vészetek Háza Viadana Kamarakórusa 1997 novemberében alakult, és 1999 augusztusáig a dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium Viadana Kamarakórusaként m?ködött. Mivel 1999?szét?l csupán néhány kórustag tanult a gimnáziumban, indokolttá vált az, hogy más fenntartót keressen az együttes szeptember elsejét?l a kórus változatlan felállásban és profillal a Bartók Kamaraszínház és M?vészetek Háza Viadana Kamarakórusaként m?ködik tovább januárjában különleges el?adás közrem?köd?je volt a kórus: a Palestrina-mise tételei között Bánffy György Kossuth díjas Érdemes és Kiváló m?vész Balassi Bálint istenes verseit tolmácsolta. A sikeres és lelkes munkának köszönhet?en április 7-én a XII. Budapesti Nemzetközi Kórusversenyen Arany diplomát kapott a kórus. A városban három fúvószenekar m?ködik. A Sándor Frigyes Zeneiskola Fúvószenekara lehet?séget nyújt a kezd?knek a zenekari játékhoz szükséges ismeretek és készségek elsajátításában, utánpótlása a városban m?köd? feln?tt zenekaroknak, big bandnek. A Dunaferr Koncert Fúvószenekara, azaz a T?zoltózenekar, a Dunaferr Speciális Védelmi és Kereskedelmi Szolgáltató Kft. által finanszírozott együttes. A városi ünnepségeken rendszeresen fellépnek. A Collegium Musicum rézfúvós együttes, 1994-ben alakult. Célja, hogy a városban és a térségben felmerül? fúvószenei igényeket kielégítse. A Dunaújvárosi Zenei Egyesület ad otthont a zenekarnak, az eszközök egy részét az egyesület, a hangszereket a Sándor Frigyes Zeneiskola biztosítja. Évr?l évre megrendezzük hagyományos nagy rendezvényeinket, többek között a már nagy népszer?ségnek örvend? Parázs Varázs Grill partit, az Augusztálist, vagy az Adventi Randevút. A kilátogató közönség minden évben a magas színvonalú színpadi el?adások mellett, a helyi értékeinket is felvonultató repertoárban gyönyörködhet. Dunaújváros önkormányzatának hangsúlyos, hogy a helyi tehetségeket és kezdeményezéseket felkarolja és ápolja, ebben pedig csak meger?sítésre talált az együttm?köd? civil élet bázisaiban, egyesületekben, szervezetekben. A nívós elismerések, melyeket városi alkotóink és m?vészeink kapnak a különféle megmérettetéseken, a neves oktatóbázisok, az örökre megújulni képes m?vészvilág, az összetartó klubok, egyesületek, alapítványok, melyek szép számban tevékenyednek városunkban, egyre azt igazolják, van helyünk az országos kulturális szférában, van helyünk, s?t mi több, szerepünk annak alakításában. Dunaújváros - Egy perc Magyarország Frissítve: december oldal (összes: 6)
PET?FI M?VÉSZETI LIGET Dunaújváros MJV webhelyen lett közzétéve (
Az idén nyáron is benépesül a Pet?fi liget városunkban. A Bartók Kamaraszínház M?vészeti Liget névvel b? egy hónapos összm?vészeti fesztivállal gondoskodik a város polgárainak igényes nyári szórakoztatásáról.
PÁPA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELTESTÜLETÉNEK 10/2000. (III.20.) rendelete a helyi közmveldésrl 1 /egységes szerkezetben/
PÁPA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELTESTÜLETÉNEK 10/2000. (III.20.) rendelete a helyi közmveldésrl 1 /egységes szerkezetben/ Pápa Város Önkormányzatának Képviseltestülete a kulturális javak védelmérl és a
SZÉKESFEHÉRVÁR KULTURÁLIS INTÉZMÉNYEI, FEJLESZTÉSI IRÁNYAI, KULTURÁLIS ARCULATA ÉS PROGRAMJAI
SZÉKESFEHÉRVÁR KULTURÁLIS INTÉZMÉNYEI, FEJLESZTÉSI IRÁNYAI, KULTURÁLIS ARCULATA ÉS PROGRAMJAI 17 Székesfehérvár kulturális intézményrendszere és hálózata sokszínû, tarka, gazdag és változatos képet mutat.
Átadták az idei Pro Cultura Intercisae elismeréseket
Dunaújváros Közgy?lése még 1996-ban alapította a Pro Cultura Intercisae Díjat, mely elismerés a kimagasló teljesítményt nyújtó alkotó- és el?adóm?vészeknek, alkotó- és el?adó-m?vészeti közösségeknek, és
65 éve indult Sztálinváros építése
2015 május 04. Flag 0 Értékelés kiválasztása értékelve Give 65 éve indult Sztálinváros Give 65 éve indult Sztálinváros Give 65 éve indult Sztálinváros Mérték Give 65 éve indult Sztálinváros Give 65 éve
Kacsóta Községi Önkormányzat 4/2004. (IV.19.) KT. Rendelete. a közművelődésről
Kacsóta Községi Önkormányzat 4/2004. (IV.19.) KT. Rendelete a közművelődésről Kacsóta községi Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi közművelődési feladatok ellátása érdekében a kulturális javak
A zenekarnak köztartozása nincs, pályázataival elszámol. Köszönettel és Tisztelettel: Kovács Zsolt karnagy. Szekszárd, 2011. január 30.
SZ M J V Önkormányzata Mővelıdési Osztály 7100 Szekszárd, Béla tér 8. Majnay Gábor Osztályvezetı Úr részére Tisztelt Osztályvezetı Úr! Bemutatás: A zenekar 1988-ban alakult az akkori Liszt Ferenc Zeneiskola
HUNCUT KKE (HUNniai Cukorzacskó-gyjtk Társasága Kulturális Közhasznú Egyesület) alapító okirata szerinti célja:
Köszönöm megtisztel figyelmüket, és a lehetséget a rövid beszámolóra. Kicsit gondban vagyok, mirl is írjak, többeknek esetleg maga az egyesület foglalkozási témája is elég ismeretlen, bár az elz képvisel
Közösséghez tartozni felel?sség
Közösséghez tartozni felel?sség Teltház a színházteremben, varázslatos koncert és rengeteg támogatás jellemezte a november 26-i jótékonysági estet, amellyel a Dunaújvárosiak Életéért Közalapítványt segítették.
IX. Parázs-Varázs Családi Hétvége
Immár 9. alkalommal rendezi meg városunk a Parázs-Varázs Családi Hétvégét. Az id?pont a megszokott, május utolsó hétvégéje (május 24-26.) a háromnapos rendezvény ideje! Program: Május 24-én este 6 órától
Az Andaxínház 2011. évi szakmai beszámolója
Az Andaxínház 2011. évi szakmai beszámolója Az egyesület 1991 októbere óta működik, a Fővárosi Bíróság közhasznú szervezeteként a Pk.66925/1991/1 számú végzése alapján jegyezte be. Az Andaxínház a különböző
Visegrád Város Önkormányzatának Képviselő Testülete az évi CXL. tv a felhatalmazása alapján az alábbi rendeletet alkotja:
Visegrádi Önkormányzat 11/2001. (IX. 27.) ör. rendelete a város közművelődési feladatairól és ellátásának feltételeiről [Egységes szerkezetben a 4/2014. (III.21.) Ökt. rendelettel] Visegrád Város Önkormányzatának
Kft.-vel közösen más szervezet/ek által szervezett, lebonyolított program Kft.-vel közösen más szervezet/ek által szervezett,
Oldal 1 / 10 Mezőtúri Közművelődési és Sport Közhasznú Nonprofit Kft. (továbbiakban: Kft) Mezőtúr Város Önkormányzata (továbbiakban: Önkormányzat) 2019. év Január Rendezvény neve Időpont Rendezvény szervezője
SZTE Vántus István Gyakorló Zeneművészeti Szakközépiskola
SZTE Vántus István Gyakorló Zeneművészeti Szakközépiskola Iskolánkról Az SZTE Vántus István Gyakorló Zeneművészeti Szakközépiskolát 2004-ben alapította a Szegedi Tudományegyetem. Iskolánk, fiatal kora
jászberényi Valotásy János Szövetkezeti Vegyeskar
jászberényi Valotásy János Szövetkezeti Vegyeskar A kórust 1862-ben alapította iparosokból, zenekedvelő polgárokból Palotásy János. A Jász Múzeumban található dokumentumok, díszes serlegek tanúskodnak
Gödöllő Város Önkormányzata Képviselő-testületének. 26/2015. (XI.20.) önkormányzati rendelete
Gödöllő Város Önkormányzata Képviselő-testületének 26/2015. (XI.20.) önkormányzati rendelete és az ezt módosító 29/2018.(XII.14.) önkormányzati rendelettel egységes szerkezetbe foglal szövege Gödöllő Város
KÉZM?VES HÍD AMI ÖSSZEKÖT - Kézm?ves Napok Dunaújváros MJV webhelyen lett közzétéve (
A Pentelei Kézm?ves Egyesület 2013.11.28-12.07 között a Kézm?ves Napok keretében mutatkozik be. Térségi kiállítást és vásárt rendez Dunaújvárosban a Kortárs M?vészeti Intézet termeiben és a szabad téren.
18.00 Ökumenikus istentisztelet az Unitárius Templomban helyszín:unitárius Templom, 1055 Budapest, Nagy Ignác utca 1-2. 2010. NOVEMBER 11.
2010. NOVEMBER 11. (CSÜTÖRTÖK) 15.00-17.00 Nemcsak a húszéveseké a világ! Örökifjak bálja zenél a Seres Duó zártkörû rendezvény helyszín: Aranytíz, Lovagterem, 18.00 Reitter Ferenc Díjátadó Ünnepség A
ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI
ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI Óvodánk a hagyományőrzést, a népi kultúra ápolását egyik legfontosabb feladatának tekinti. Megteremtjük azt a miliőt, amelyben az óvodába lépés első pillanatától a nevelés
Átadták az idei PRO CULTURA INTERCISAE elsimeréseket
Átadták az idei PRO CULTURA INTERCISAE elsimeréseket A díj adományozható a kimagasló teljesítményt nyújtó alkotó- és el?adóm?vészeknek, alkotó- és el?adó-m?vészeti közösségeknek, és mindazon személyeknek
A Versszínház rövid története, fontosabb eseményeink:
A Versszínház rövid története, fontosabb eseményeink: A Versszínház magyar költők költészetének és életének színházi, zenei és képzőművészeti formában való bemutatásával foglalkozik. Turek Miklós színművész
30 ÉVE HUNYT EL PÁSZTI MIKLÓS KARNAGY, ZENESZERZŐ, TANÁR (Budapest, március 4. - Budapest, február 12. )
30 ÉVE HUNYT EL PÁSZTI MIKLÓS KARNAGY, ZENESZERZŐ, TANÁR (Budapest, 1928. március 4. - Budapest, 1989. február 12. ) Pászti Miklós I. Az évforduló alkalmából emlékezik a Pászti Miklós Vegyes Kórus alapító
Szakmai beszámoló Pályázati azonosító: /00295 Adatlap azonosító: A2014/N8906
Szakmai beszámoló Pályázati azonosító: 202104/00295 Adatlap azonosító: A2014/N8906 1 A program előzményei A Happy Dixieland Baráti Kör Egyesületet többek között a magyar zenei kulturális örökség megőrzése
VIII. DUDIK Fesztivál
VIII. DUDIK Fesztivál Szakmai beszámoló 2016.09.12. Dunaújvárosi Egyetem Dunaújvárosi Főiskola DUDIK fesztivál 2016. június 9-10-11-12. Dunaújváros, Alsó-Duna part Szakmai beszámoló Tartalom 1. DUDIK a
Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlésének. 21/2012.(VI.27.) önkormányzati rendelete. A város közművelődési feladatainak és ellátásának feltételeiről
Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlésének 21/2012.(VI.27.) önkormányzati rendelete A város közművelődési feladatainak és ellátásának feltételeiről Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlése a muzeális intézményekről,
az ötödik legnagyobb lélekszámú város az els magyar egyetem, napjainkban 30000 diák egyházi és kulturális centrum, kultúrák ötvözdése
PÉCS AZ EURÓPAI UNIÓBAN A VÁROS V BEMUTATÁSA az ötödik legnagyobb lélekszámú város az els magyar egyetem, napjainkban 30000 diák egyházi és kulturális centrum, kultúrák ötvözdése színházak, múzeumok, fesztiválok,
SZAKMAI BESZÁMOLÓ A MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA RENDEZVÉNYRŐL
Vasvári Pál Múzeum 4440 Tiszavasvári, Kálvin út. 7. Mobil:+36/30-676-8514 www.vasvaripalmuzeum.hu e-mail: info@vasvaripalmuzeum Nyitva tartás: Április 1-től - október 31-ig: K-V: 09-18 óráig November 1-től
NTP-EFP-14. A tehetséges tanulók/fiatalok számára 30 illetve 60 órás egyéni fejlesztő programok megvalósításának támogatása
NTP-EFP-14 A tehetséges tanulók/fiatalok számára 30 illetve 60 órás egyéni fejlesztő programok megvalósításának támogatása Az Emberi Erőforrások Minisztériuma, az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézetés az
Dunaújváros kulturális intézményrendszerének vizsgálata térszemléletben
2012/I ISSN: 2062-1655 Varga Anita Dunaújváros kulturális intézményrendszerének vizsgálata térszemléletben 1. Bevezetés Napjainkban jellemző tendencia a kulturális intézmények kínálata iránti csökkenő
TARTALOM. Ábrajegyzék Táblázatok jegyzéke Bevezetés I. FEJEZET A KÖZÉP-DUNÁNTÚLI RÉGIÓ TÖRTÉNETE
TARTALOM Ábrajegyzék... 11 Táblázatok jegyzéke... 15 Bevezetés... 21 I. FEJEZET A KÖZÉP-DUNÁNTÚLI RÉGIÓ TÖRTÉNETE 1. A régió általános bemutatása... 31 1.1. A soknemzetiség régió... 33 1.2. A gazdaság
VOKE Vasutas Művelődési Háza és Könyvtára Békéscsaba, Andrássy út Tel.: 66/
A programjai 2017. 2017. január 16. Tücsök Peti zenés interaktív gyermekműsora 2017. január 23 február 14. Vasutas Galéria FISAIC fotókiállítás, megnyitó: január 23. 2017. január 27. Tabán Táncegyüttes
KIMUTATÁS a Kultúrális és Sport Alapra benyújtott pályázatok támogatásáról (Kultúra) 2007. év
KIMUTATÁS a Kultúrális és Sport Alapra benyújtott pályázatok támogatásáról (Kultúra) 2007. év A tevékenység meghatározása 2007 évben a Kulturális és Sport sorsz. A pályázó neve és az összeg rendeltetése
2015. április 8. A fény J. Haydn műveiben - Kóczán Péter brácsaművész és Albert Sassmann zongoraművész hangversenye a Muzsikaházban
Pályázatunk kedvező elbírálásának köszönhetően, iskolánk A fény megérkezik tehetséggondozás a művészetoktatás sajátos eszközeivel (zene-irodalom-képzőművészet) programsorozattal csatlakozott a 2015 a Fény
Tahitótfalu Község Önkormányzat Képviselőtestülete 22/2000. (XII.08.) sz. rendelete a közművelődésről I. RÉSZ. Általános rendelkezések.
Tahitótfalu Község Önkormányzat Képviselőtestülete 22/2000. (XII.08.) sz. rendelete a közművelődésről Tahitótfalu Község Önkormányzat Képviselőtestülete (a továbbiakban: Önkormányzat) a kulturális javak
Pécs Gyerekeknek & ParticiPécs
Pécs Gyerekeknek & ParticiPécs Tóthné Pfaff Éva kultúraktív Egyesület TÁMOP-4.1.2.B.2-13/1-2013-0014 PEDAGÓGUSKÉPZÉST SEGÍTŐ HÁLÓZATOK TOVÁBBFEJLESZTÉSE A DÉL-DUNÁNTÚL RÉGIÓBAN A KÉSZÍTŐK Sebestyén Ágnes
A GÖRÖG KULTÚRÁÉRT ALAPÍTVÁNY 1142 Budapest, Dorozsmai u. 45. Adószám: 18172564 KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2008. ÉV. Tartalma:
KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2008. ÉV Tartalma: Számviteli beszámoló (mérleg, eredmény kimutatás) A vagyon felhasználásával kapcsolatos kimutatás Célszerinti kifizetések kimutatása Támogatások kimutatása A közhasznúsági
Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 39/2012. (XII. 17.) önkormányzati rendelete
Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 39/2012. (XII. 17.) önkormányzati rendelete a helyi közművelődésről (módosítással egybefoglalva és lezárva: 2014. december 31.) Tapolca Város Önkormányzatának
Döntésünk a jöv?nk! - Prevenciós verseny középiskolások számára
A Fejér Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi F?osztálya versenyt hirdet Fejér megye középiskolás diákjai számára a felel?s szexuális magatartás témakörében. Az idén ötödik alkalommal meghirdetett verseny
MIÉRT ÉPPEN SZÉCHENYI?
MIÉRT ÉPPEN SZÉCHENYI? Készítette A Csornai Széchenyi Ist ván Általános Iskola csapata: Funtek Dániel, Hernitz Bianka, Kiss Virág, Kocsis Bianka, Nagy Anna,Tuba Frida, Vári Dorina 2019. 04. 26. GRÓF SZÉCHENYI
AZ ÉNEK A LELKI GAZDAGSÁG ALAPJA
AZ ÉNEK A LELKI GAZDAGSÁG ALAPJA 2014.05.03. 05:22 szerző: Bertalan Melinda Veszprém gazdag zenei kultúráját a kiváló ének-zenei oktatás alapozta meg hangzott el a Veszprémi Történelmi Szalon 11. rendezvényén
Kulturális rendezvényszervező szakképesítés
Kulturális rendezvényszervező szakképesítés Kulturális rendezvényszervez? szakképesítés OKJ azonosító: 51 345 01 A tanfolyam felnőttképzési nyilvántartásba vételi száma: E-000327/2014/A025 A Kulturális
ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2014. december 18-i rendes ülésére
41. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2014. december 18-i rendes ülésére Tárgy: Dombóvár Város 2015. évi rendezvénynaptára Előterjesztő:
Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 25/2006. (VII.06.) számú rendelete a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról
Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 25/2006. (VII.06.) számú rendelete a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról Hajdúszoboszló Város Önkormányzatának Képviselőtestülete a Kulturális
Holnaptól nekem jobb lesz. A felnttképzés és szakképzés kommunikálása - jó gyakorlat a Szolnoki Fiskola Felnttképzési Központjának programjában
A felnttképzés és szakképzés kommunikálása - jó gyakorlat a Szolnoki Fiskola Felnttképzési Központjának programjában Rendezvénysorozat az egész életen át tartó tanulás, mint esélynövel tényez szerepérl,
KÉPVISELŐ-TESTÜLET 36/2007.(XI.27.) Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Kt. rendelete
BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLET 36/2007.(XI.27.) Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Kt. rendelete az önkormányzat közművelődési feladatairól szóló 37/1998.(XII.15.)Kt.
Szekszá rd Junior Stárs. 2014. e vi pe nzu gyi tá je koztáto já, válámint á 2015. e vre vonátkozo pe nzu gyi terve
Szekszá rd Junior Stárs 2014. e vi pe nzu gyi tá je koztáto já, válámint á 2015. e vre vonátkozo pe nzu gyi terve S z e k s z á r d J u n i o r S t a r s B i g B a n d 7100 Szekszárd, Széchenyi u. 38.
Kitöltő verzió: Nyomtatvány verzió:5.3 Nyomtatva:
Kitöltő verzió:2.70.0 Nyomtatvány verzió:5.3 Nyomtatva: 2016.05.30 08.58.00 Kitöltő verzió:2.70.0 Nyomtatvány verzió:5.3 Nyomtatva: 2016.05.30 08.58.00 Kitöltő verzió:2.70.0 Nyomtatvány verzió:5.3 Nyomtatva:
MÓRICZ ZSIGMOND MEGYEI ÉS VÁROSI KÖNYVTÁR ALAPÍTÓ OKIRATA
2.sz. számú melléklet a./2009.(v.25.) számú határozathoz MÓRICZ ZSIGMOND MEGYEI ÉS VÁROSI KÖNYVTÁR ALAPÍTÓ OKIRATA A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. tv. 9.. (4) bekezdése, az államháztartásról
#zeneóra. Ifjúsági bérlet Veszprém megye
#zeneóra Ifjúsági bérlet 2019-2020 Veszprém megye Elérhetővé tesszük az élményt! A Filharmónia Magyarország ifjúsági koncertsorozata 6 éves kortól egészen 18 éves korig szólítja meg az iskolásokat azzal
Szolnok Közkincs Kerekasztal 2008-2009. A D A T L A P
Szolnok Közkincs Kerekasztal 2008-2009. A D A T L A P A SZOLNOK KISTÉRSÉG TERÜLETÉN MŰKÖDŐ MŰVÉSZETI ÉS EGYÉB FELLÉPÉSEKET VÁLLALÓ CSOPORTOKRÓL Az előadó neve: Almási Klára Tevékenységi kör, az előadó
Rendezvény archívum 2005
Rendezvény archívum 2005 Január 2005. január 11. A Magyar Könyvtárosok Egyesülete tanács 2005. január 12. A Nádasdy Alapítvány és Akadémia könyvbemutatója 2005. január 12. A Magyar Könyvtárosok Egyesülete
V. Parázs Kispályás Labdarúgó Kupa
V. Parázs Kispályás Labdarúgó Kupa Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzatának nagyrendezvényeinek részeként rendezik meg az immáron 5. amat?r kispályás labdarúgó tornaát, a Parázs Kupát. Az országosan
Decemberi programok Sárospatakon és Környékén
Turisztikai Hírlevél Tourinform Sárospatak Decemberi programok Sárospatakon és Környékén A Művelődés Háza és Könyvtára programjai: December 01. 17.00 óra Cserepes nap Értékes fazekas hagyománnyal bír Sárospatak.
K I V O N A T. Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlése Oktatási, Tudományos és Kulturális Bizottsága 2013. május 28-i ülésének jegyzőkönyvéből
Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlésének Oktatási, Tudományos és Kulturális Bizottsága K I V O N A T Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlése Oktatási, Tudományos és Kulturális Bizottsága 2013. május 28-i
#zeneóra. Ifjúsági bérlet Baranya megye
#zeneóra Ifjúsági bérlet 2019-2020 Baranya megye Elérhetővé tesszük az élményt! A Filharmónia Magyarország ifjúsági koncertsorozata 6 éves kortól egészen 18 éves korig szólítja meg az iskolásokat azzal
ÚJHARTYÁN KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT Képviselő-testületének 14/2008.(XII.12.) számú rendelete A KÖZMŰVELŐDÉSRŐL
1 ÚJHARTYÁN KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT Képviselő-testületének 14/2008.(XII.12.) számú rendelete A KÖZMŰVELŐDÉSRŐL Újhartyán Község Önkormányzatának Képviselő-testülete ( a továbbiakban: az önkormányzat) a kulturális
Dunaújvárosi Karácsonyi Vásár
Dunaújvárosi Karácsonyi Vásár Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzata megbízásából 2011-ben immáron kilencedik éve rendezi meg a Dunaújvárosi Kistérségi Turisztikai Közhasznú Non-profit Kft. (Tourinform
Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Weiner Leó Zeneiskola. Különös közzétételi listája
Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Weiner Leó Zeneiskola Különös közzétételi listája Melléklet a 32/2008. (XI.24.) OKM rendelethez, 10. sz. melléklet a 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelethez 1. A pedagógusok
Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 39/2012. (XII. 17.) önkormányzati rendelete
Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 39/2012. (XII. 17.) önkormányzati rendelete a helyi közművelődésről (módosítással egybefoglalva és lezárva: 2018. november 27.) Tapolca Város Önkormányzatának
Készítette: Badik Dóra Kovács Jázmin Orosz Blanka
Készítette: Badik Dóra Kovács Jázmin Orosz Blanka A XIX. század elején már létezett egy színházpártoló csoport Veszprémben, főként az iskolai színjátszás köré épülve. A század második felében aztán egyre
Szakmai beszámoló Pályázati azonosító: /00364 Adatlap azonosító: A2016/N0637
Szakmai beszámoló Pályázati azonosító: 202104/00364 Adatlap azonosító: A2016/N0637 1 A program előzményei A Happy Dixieland Baráti Kör Egyesületet többek között a magyar zenei kulturális örökség megőrzése
Kedves Fesztivállátogató!
Kedves Fesztivállátogató! Szeretettel köszöntjük Önöket a tavaszi fesztiválok megrendezése alkalmából és örömmel invitáljuk programjainkra a siófoki Hajókikötőbe. Reményeink szerint olyan színvonalas programot
Képeslapok a Dunáról
Képeslapok a Dunáról Nagymaros a Dunakanyarban, a Börzsöny lábánál fekszik. Az uralkodók kedvenc tartózkodási helye volt a középkorban. A XX. században nagy nyilvánosságot kapott a település, ugyanis
Magyarország, 2760 Nagykáta Gyóni Géza u. 1. Telefonszám: Mobilszám:
Önéletrajz Személyi adatok Vezetéknév/Utónév: PALKÓ TIBOR Cím: Magyarország, 2760 Nagykáta Gyóni Géza u. 1. Telefonszám: +3657502400 Mobilszám: +36305963711 E-mail: palko.tibor@uni-eszterhazy.hu Honlap:
Művészetek Háza októberi programjai 2009 szeptember 24., csütörtök 23:14
KLAZZ koncert A hazai jazzélet sztárjai Babos Gyula, Borbély Mihály, Berki Tamás, Balázs Elemér, Barcza Horváth József, Dés László, Fekete-Kovács Kornél, Horváth Kornél, Kaltenecker Zsolt, Lantos Zoltán,
KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET a 2012. évi beszámolóhoz A közhasznú minősítésű Fészek Művészklub már 112 éve az országban, de a világban is egyedülálló összművészeti művelődési központként és most már befogadó színházként
Beszámoló Pályázati azonosító: NTP-AMI-13-0082
Beszámoló Pályázati azonosító: NTP-AMI-13-0082 A zongorás tábor résztvevőinek a száma a tervezetthez képest jóval magasabb lett. Az eredetileg tervezett 25-30 gyermek helyett több mint 50 gyermek jelentkezett
Az Ének-zenei Tanszék SZAKDOLGOZATI TÉMAKÖREI ősz
Az Ének-zenei Tanszék DOLGOZATI TÉMAKÖREI A DOLGOZAT TÉMÁJA Asztalos Bence 1. Koncert-pedagógia, közönségnevelés óvodás kortól 2. Kreativitás és vállalkozókészség fejlesztése az ének-zene oktatásban. 3.
Szendrő Város Önkormányzatának 10/2014.(V.29.) önkormányzati rendelete a közművelődési tevékenység helyi feladatairól
Szendrő Város Önkormányzatának 10/2014.(V.29.) önkormányzati rendelete a közművelődési tevékenység helyi feladatairól Szendrő Városi Önkormányzat Képviselő-testülete a muzeális intézményekről, a nyilvános
ALAPÍTÓ OKIRAT /tervezet/
ALAPÍTÓ OKIRAT /tervezet/ 1. Az intézmény neve: Forrás Gyermek és Ifjúsági Központ 2. Rövidített elnevezése: Forrás GYIK - EGER 3. Az intézmény székhelye: 3300 Eger, Bartók Béla tér 6. 4. Az intézmény
Kedves Gyerekek! Tisztelt Igazgató Kolléga!
Tisztelt Igazgató Kolléga! Kedves Gyerekek! Intézményünk Gyermekkönyvtára ebben az évben is meghirdeti tavaszi kulturális versenyeit a hagyományoknak megfelelen regionális jelleggel. Szeretettel várjuk
Munkaterv a évre. Egységes munkaterv-forma társadalmi szervezetek számára. Általános adatok
Egységes munkaterv-forma társadalmi szervezetek számára Általános adatok Szervezet neve: Budaörsi Pro Musica Kórusalapítvány Címe: 2040 Budaörs, Szabadság út 134. Levelezési cím: 2040 Budaörs, Víg u.63.
Ybl Egyesület SZMODITS JULIA
SZMODITS JULIA Ybl Egyesület Az Ybl Egyesület Közhasznú Szervezet Ybl Miklós Mûszaki Fõiskola Egyesülete néven 1995-ben alakult, hogy szakmai és baráti közösségbe fogja össze a jogelõd intézmények: az
Törökbálint Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete 4/2000. (III. 10.) számú rendelete a közművelődésről I. RÉSZ. Általános rendelkezések
Törökbálint Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete 4/2000. (III. 10.) számú rendelete a közművelődésről Törökbálint Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete (a továbbiakban: Önkormányzat) a kulturális
Paks Város Önkormányzata Képviselő-testületének 27/2013. (IX. 14.) önkormányzati rendelete. az önkormányzat közművelődési feladatairól *
Paks Város Önkormányzata Képviselő-testületének 27/2013. (IX. 14.) önkormányzati rendelete az önkormányzat közművelődési feladatairól * Paks Város Önkormányzata Képviselő-testülete a muzeális intézményekről,
Taktaharkány civil szervezetek, alapítványok
Taktaharkány civil szervezetek, alapítványok "A TAKTAHARKÁNYI REFORMÁTUS TEMPLOMÉRT" Közhasznú (oktatási,kulturális,egyéb) 3922 Taktaharkány, Béke utca 40. képviselő: Fodor József Károly Elsődlegesen a
132/2007. (III. 29.) Kgy. sz. határozat
132/2007. (III. 29.) Kgy. sz. határozat I. A Közgylés a Simon István utcai Általános Iskola, a Teleki Blanka Szakképz Iskola, valamint az Oladi Mveldési Központ jogutódjaként 2007. augusztus 1. napjával
Különös közzétételi lista 2014-2015-ös tanév
Különös közzétételi lista 2014-2015-ös tanév Jogszabályi háttér: 229/2012 (VIII.28.) Kormány rendelet Az intézmény neve: Wesley-Da Capo Alapfokú Művészeti Iskola Címe: 2400 Dunaújváros, Március 15.tér
E G Y Ü T T MKÖDÉSI K E R E T M E G Á L L A P O D Á S
E G Y Ü T T MKÖDÉSI K E R E T M E G Á L L A P O D Á S amely létrejött egyrészrl: név: Város Önkormányzata székhely: 2000, Városház tér 1-3. PIR törzsszám: 395368 KSH azonosító: 1315440 adószám: 15395364-2-13
K I V O N A T az Oktatási, Tudományos és Kulturális Bizottság június 05-én tartott ülésének jegyzőkönyvéből
Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlésének Oktatási, Tudományos és Kulturális Bizottsága K I V O N A T az Oktatási, Tudományos és Kulturális Bizottság 2012. június 05-én tartott ülésének jegyzőkönyvéből
Kiskunmajsa Városi Önkormányzat Képviselő-testületének. 9/2013. (V.08.) önkormányzati rendelet a helyi közművelődés önkormányzati feladatellátásáról
Kiskunmajsa Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2013. (V.08.) önkormányzati rendelet a helyi közművelődés önkormányzati feladatellátásáról (módosításokkal egységes szerkezetben) Kiskunmajsa Városi
A Dunaújvárosi F iskola jelenlegi és volt hallgatóinak képesség-, készség- és kompetencia-kutatása
Regionális Operatív program 3.3. ROP - 3.3.1. - 05/1-2006 04-0001/36 A munka világa és a fels oktatási intézmények közötti kapcsolatok er sítése a Dunaújvárosi Kistérségben A Dunaújvárosi F iskola jelenlegi
Pécsi Szieberth Róbert Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
Pécsi Szieberth Róbert Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Cím: 7630 Pécs, Zsolnay V. u. 90. Tel. : 72/532-879 Email: szieberth.gyarvaros@gmail.com Web: http://www.gyarvarosi-pecs.hu/ Igazgató:
Éjszakai Mikulás kupa
Az Éjszaka királya az SZP Asztalos XXL M.M.I lett! A dunaújvárosi SZP-Asztalos csapata nyerte meg a Dunaújváros Sportcsarnokban megrendezett Éjszakai Mikulás Kispályás Amat?r Labdarúgó tornát. Tizenkét
2. A nemzeti érték szakterületenkénti kategóriák szerinti besorolása. - és élelmiszergazdaság X kulturális örökség
I. A JAVASLATTEVŐ ADATAI 1. A javaslatot benyújtó (személy/intézmény/szervezet/vállalkozás) neve: Balatonfüredi Városi Értéktár 2. A javaslatot benyújtó személy vagy a kapcsolattartó személy adatai: Név:
- 2 - A fejezet 2006. évi előirányzatainak összesítő levezetése. millió Ft-ban 3 556,0
A költségvetés tervezésénél a Kormány programjában, a nemzeti kulturális örökség miniszterének feladat- és hatásköréről szóló, módosított 161/1998. (IX. 30.) Korm. rendeletben, a kulturális örökség védelméről
A Consort Zenei Alapítvány közhasznúsági jelentése
A Consort Zenei Alapítvány közhasznúsági jelentése 2011. évre CONSORT ZENEI ALAPÍTVÁNY 1. Az Alapítvány adatai Az alapítvány nyilvántartási száma: AM 2417 Az alapítvány neve: Consort Zenei Alapítvány Az
TATA VÁROS TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERVÉT MEGALAPOZÓ TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ 2001. Készült Tata Város Önkormányzata megbízásából 2001 DECEMBER
2 TATA VÁROS TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERVÉT MEGALAPOZÓ TELEPÜLÉS 2001. Készült Tata Város Önkormányzata megbízásából 1 TATA VÁROS TELEPÜLÉSJA MELY KÉSZÜLT A VÁROS TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERVÉNEK MEGALAPOZÁSA
E L Ő T E R J E S Z T É S
Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. sz. Készítette: Fodorné Szabó Mária E L Ő T E R J E S Z T É S a városban működő civilszervezetek, helyi önszerveződő közösségek és egyének
KOMLÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 22/2011 (VII. 1.) ö n k o r m á n y z a t i r e n d e l e t e
KOMLÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 22/2011 (VII. 1.) ö n k o r m á n y z a t i r e n d e l e t e AZ ÖNKORMÁNYZAT KÖZMŰVELŐDÉSI FELADATAIRÓL Komló Város Önkormányzat Képviselő testülete a kulturális
Csákberény Községi Önkormányzat Képviselo-testületének. 11/2002. (VI. 27.) sz. rendelete. a közmuvelodésrol. A közmuvelodési rendelet kiemelt célja
Csákberény Községi Önkormányzat Képviselo-testületének 11/2002. (VI. 27.) sz. rendelete a közmuvelodésrol A kulturális javak védelmérol és a muzeális intézményekrol, a nyilvános könyvtári ellátásról és
TÁMOGATÁS ELSZÁMOLÁSA FELHASZNÁLÁSI BESZÁMOLÓ
TÁMOGATÁS ELSZÁMOLÁSA FELHASZNÁLÁSI BESZÁMOLÓ Támogató: Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata Támogatási rendelet száma: 2/2008. (II.20.) Azonosító: S/08-01187, 01188 Támogatott: Székesfehérvári
Különös közzétételi lista
Különös közzétételi lista Jogszabályi háttér: 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet 10. sz. melléklete Az intézmény neve: Wesley-Da Capo Művészeti Iskola, ú Művészetoktatási Intézmény Címe: 2400 Dunaújváros,
Hortobágyi Hagyományőrző rendezvények projekt beszámoló
Hortobágyi Hagyományőrző rendezvények projekt beszámoló Célterület: A Hortobágyi LEADER HACS területén belüli közösségépítő rendezvények támogatása Célterület azonosító: 1 026 063 Pályázó: - neve: Hortobágy
Hírlevél május havi programajánló
Makó és Térsége Tourinform Iroda kiadványa Hírlevél 2010 május havi programajánló 2010. április 24-én jelenik meg Makó régi képeslapokon című könyv. A könyv civil kezdeményezésre, a városban élő képeslap
Kunszentmárton Város Önkormányzata Képviselő-testületének
Kunszentmárton Város Önkormányzata Képviselő-testületének 15/2015.(V.29.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat közművelődési és közgyűjteményi feladatairól Kunszentmárton Város Önkormányzatának Képviselő-testülete
V. 2010. 7. 330 222 108 3/2010. EMT.
1/2010. EMT. számú határozat Az EMT elfogadja a 2010. évi Költségvetési Törvény 7. számú mellékletében szereplő források felosztására és a színház szakmai és táncművészeti szakmai kuratórium tagjaira tett
A KOSSUTH KLUB TEHETSÉGGONDOZÓ TEVÉKENYSÉGE
A KOSSUTH KLUB TEHETSÉGGONDOZÓ TEVÉKENYSÉGE 2018 A TIT Kossuth Klub Egyesület a nagy hagyományú TIT-mozgalom budapesti szervezetének örököse, amely alapítása óta megkülönböztetett figyelmet fordít a természet-
PROGRAMOK JANUÁR. December 30 - február 17. Móri csata 170 kiállítás Helyszín: Lamberg-kastély, 12-es terem Információ: 22/
PROGRAMOK 2019. JANUÁR December 30 - február 17. Móri csata 170 kiállítás Helyszín: Lamberg-kastély, 12-es terem Január 23. 18 óra MAGYAR KULTÚRA NAPJA 2019 Szólt az ember Jordán Tamás és Sebő Ferenc József
Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Népi pengetős szakirány. Szlama László. Szakmai önéletrajz 2012-09-11
Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Népi pengetős szakirány Szlama László Szakmai önéletrajz 2012-09-11 Név: Szlama László Születés: Budapest 1990.07.04 Cím: 2370 Dabas, Dinnyés Lajos Utca. 9. Telefon: