Izsák Város Képviselő-testülete november 30. napján tartott üléséről
|
|
- Gyöngyi Halász
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Izsák Város Képviselő-testülete 3 12 / J E G Y Z Ő K Ö N Y V Izsák Város Képviselő-testülete november 30. napján tartott üléséről
2 Jegyzőkönyv Készült: Ülés helye: Izsák Város Képviselő-testülete november 30. napján tartott üléséről Városháza tanácskozó terme Jelen vannak: Mondok József polgármester, Dr. Bozóky Imre alpolgármester, Bérces Lajos, Frankó Barnabás, Góhér Zoltán, Kutas Tibor, Rácz Sándor, Dr. Rigó József Zsolt, Tetézi Attila képviselők, Bagócsi Károly címzetes főjegyző, Bak Nándor aljegyző, Görög Erika jegyzőkönyvvezető. Mondok József polgármester köszönti a megjelent képviselőket és a helyi televízió nézőit a Képviselő-testület ülésén. Megállapítja a határozatképességet, és az ülést megnyitja. Ismerteti napirendi javaslatát, melyet a képviselő-testület egyhangúlag jóváhagyott az alábbiak szerint: Napirend: 1. Beszámoló Izsák város Önkormányzatának I.-III. negyedévi gazdálkodásáról (írásos anyag, ban elküldve) Előadó: Mondok József polgármester 2. Az Önkormányzat évi költségvetéséről szóló 1/2010. (II.16.) sz. rendelet módosítása (írásos anyag, ban elküldve) Előadó: Mondok József polgármester 3. Izsák város Önkormányzat évi költségvetési koncepciója (írásos anyag, ban elküldve) Előadó: Mondok József polgármester 4. Izsák város Önkormányzat évi belső ellenőrzési tervének jóváhagyása (írásos anyag, ban elküldve) Előadó: Bagócsi Károly címzetes főjegyző 5. BURSA Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati ösztöndíj pályázat elbírálása (írásos anyag, ban elküldve) Előadó: Mondok József polgármester 6. Intézmények villamoshálózatának korszerűsítése Előadó: Bagócsi Károly címzetes főjegyző 1
3 7. Egyebek: A Tájékoztatási- és Kulturális Szolgáltató Központ közötti időszak munkájáról készített beszámolója (írásos anyag) Előadó: Tetézi Lajos intézményvezető Kisizsáki Részönkormányzat elnökének megválasztása Előadó: Mondok József polgármester Kistérségi gyepmesteri telepkialakításának költségei (írásos anyag) Előadó: Mondok József polgármester Napköziotthonos Óvoda Alapító Okiratának módosítása (írásos anyag) Előadó: Bagócsi Károly címzetes főjegyző KEOP 6.1.0/A/09. A fenntartható életmódot és az ehhez kapcsolódó viselkedésmintákat ösztönző kampányok (szemléletformálás, informálás, képzés) (írásos anyag) Előadó: Bagócsi Károly címzetes főjegyző Tájékoztatók Képviselői észrevételek Pap Béla Izsák, Bocskai u. 6. szám alatti lakos átmeneti segélye Előadó: Bagócsi Károly címzetes főjegyző (írásos anyag) Zárt ülés Szennyvíz pályázat előkészítése Zárt ülés Előadó: Mondok József polgármester 1. napirendi pont Beszámoló Izsák város Önkormányzatának I-III. negyedévi gazdálkodásáról Mondok József polgármester kéri napirendi pont megtárgyalását, melyben az előterjesztés írásban történt, a képviselők részére ban kiküldve, csatolva a jegyzőkönyvhöz. Kutas Tibor bizottsági elnök A Jogi- Pénzügyi és Városfejlesztési Bizottság az önkormányzat I-III. negyedévi gazdálkodásáról a képviselő-testületnek elfogadásra javasolja. A teljesítések időarányosak, a működési hitel visszafizetésre került, a likviditási hitel csökkent. H o z z á s z ó l á s o k : Mondok József polgármester A költségvetésről elmondható, hogy időarányosan elfogadható. A képviselőtestület 9 igen szavazattal, egyhangúlag a következő határozatot hozta: 2
4 102/2010. (11.30.) H a t á r o z a t Izsák város Önkormányzata I-III. negyedévi gazdálkodásáról szóló beszámoló jóváhagyása Izsák város Önkormányzat Képviselő-testülete az önkormányzat I-III. negyedévi gazdálkodásáról szóló beszámolót az előterjesztésnek megfelelően jóváhagyja. Határidő: azonnal Felelős: Mondok József polgármester 2. napirendi pont Az Önkormányzat évi költségvetéséről szóló 1/2010. (II.16.) sz. rendelet módosítása Mondok József polgármester ismerteti az Önkormányzat évi költségvetésének módosításáról szóló rendelet tervezetet. A rendelet-tervezet előterjesztése írásban történt, jegyzőkönyvhöz csatolva, a képviselők részére előzetesen ben megküldve. Kutas Tibor bizottsági elnök A rendelet-tervezet részletes, mindenre kiterjedő. A Jogi- Pénzügyi- és Városfejlesztési Bizottság egyhangúlag elfogadásra javasolja. Napirendi pontban hozzászólás nem volt. A Képviselő-testület 9 igen szavazattal, egyhangúlag az alábbi rendeletet alkotta: Izsák Város Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2010. (XII.01.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat évi költségvetéséről szóló 1/2010. (II.16.) számú rendelet módosításáról Izsák Város Önkormányzat Képviselő-testülete a Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló évi XX. törvény 44/A. (2) bekezdése és az államháztartásról szóló évi XXXVIII. törvény (továbbiakban ÁHT.) 65. (1) bekezdése alapján figyelembe véve a Magyar Köztársaság évi költségvetéséről szóló évi CXXX. törvény és az államháztartás működési rendjéről szóló 292/2009.(XII.21.) Korm. rendelet rendelkezéseit- az Önkormányzat évi költségvetéséről szóló 1/2010.(II.16.) számú rendeletét az alábbiak szerint módosítja: 3
5 A költségvetési főösszeg 1. Az Önkormányzat évi költségvetéséről szóló 1/2010.(II.16.) számú rendelet ( a továbbiakban: R.) 2. (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: (1) A Képviselő-testület az önkormányzat évi költségvetésének Főösszegét ezer forintban a) költségvetési bevétel összegét ezer forintban, b) költségvetési kiadás összegét ezer forintban c) a költségvetési hiány összegét ezer forintban állapítja meg, melynek finanszírozásáról a Képviselő-testület külön döntést hoz. I. Költségvetési bevételek 2. A R. 5. (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: (1) Az önkormányzat évi költségvetési bevételeinek forrásonkénti, illetve működési és felhalmozási cél szerinti részletezését e rendelet 2. számú melléklete tartalmazza. II. Költségvetési kiadások 3. A R. 6. -a helyébe a következő rendelkezések lépnek: (1) Az önkormányzat működési, fenntartási kiadásainak előirányzatait a képviselő-testület a következők szerint határozza meg: Megnevezés: Működési kiadások előirányzata összesen: e.ft - személyi jellegű kiadások e.ft - munkaadókat terhelő járulékok: e.ft - dologi jellegű kiadások e.ft - speciális célú támogatások( segélyek): e.ft - támogatásértékű kiadások: e.ft (2)A képviselő-testület az önkormányzat kiadásait kiemelt előirányzatonként kiadási jogcím szerint az e rendelet 3. számú melléklete szerint állapítja meg. (3) A képviselő-testület az önkormányzat költségvetési szervei, valamint az alcímek működési kiadásait kiemelt előirányzatonként az e rendelet 3/a számú melléklete szerint állapítja meg: 4. A R. 7. (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: 4
6 (3) A képviselő-testület az önkormányzat költségvetési hiányát és annak finanszírozási formáját e rendelet 4. számú melléklete szerint állapítja meg. 5. A R a helyébe a következő rendelkezés lép: Az önkormányzati hivatal költségvetését feladatonként e rendelet 5. számú melléklete tartalmazza az igazgatási és egyéb, nem intézményi formában folytatott tevékenységek kiadásaival. III. Költségvetési kiadások és bevételek 6. A R a helyébe a következő rendelkezés lép: A működési és felhalmozási célú bevételi és kiadási előirányzatokat, mérlegszerűen e rendelet 6. számú melléklete mutatja be, valamint az alaprendelet 10. számú melléklete szerinti előzetes adatok alapján készült önkormányzati mérleg. 7. A R a helyébe a következő rendelkezés lép: A költségvetési évet követő két év várható működési és felhalmozási célú bevételi és kiadási előirányzatait e rendelet 7. számú melléklete tartalmazza mérlegszerűen. 8. A R a helyébe a következő rendelkezés lép: Az önkormányzat évi előirányzat felhasználási ütemtervét e rendelet 8. számú melléklete tartalmazza. Záró rendelkezések 9. E rendelet a kihirdetés napján lép hatályba. Izsák, november 30. Mondok József polgármester Bagócsi Károly címzetes főjegyző 5
7 3. napirendi pont Izsák város Önkormányzat évi költségvetési koncepciója Mondok József polgármester ismerteti a évi költségvetési koncepciót; amely írásban történt, a Képviselő-testület tagjai részére előzetesen, ben kiküldve és a jegyzőkönyvhöz csatolva. Kutas Tibor bizottsági elnök A Jogi- Pénzügyi és Városfejlesztési Bizottság a koncepciót megtárgyalta, azt az előterjesztésnek megfelelően elfogadásra javasolta. Részletesen kidolgozott koncepció került a képviselők elé, amely egyben konszolidált és feszes, de véleménye szerint tartható, takarékos. Ha a gazdálkodás pénzügyi helyzete nem romlik, 10 M Ft hiánnyal terveznek. Kiemelkedő fejlesztések: az egészségügyi intézmény, iskola fejlesztése. Fontosnak tartja, hogy az értékteremtő közösségek támogatása szinten maradjon. H o z z á s z ó l á s o k : Bagócsi Károly címzetes főjegyző Egy jelentős probléma a településen a belvíz kérdés, illetőleg a csapadékvíz elvezetés. Minden lehetséges forrást fel kell kutatni, de saját erőből is pénzt kell ezekre a feladatokra fordítani. Dr. Bozóky Imre alpolgármester A koncepció egyfajta iránymutatás a következő évi költségvetés elkészítéséhez, amely az állami normatíva számainak ismeretében válik pontosabbá, jelenleg a főbb irányvonalak kerülnek meghatározásra, azonban a pénzügyi stabilitás minden esetben hozzá tartozik a biztonsághoz. Megjelennek olyan feladatok a társadalom, az önkormányzat működésében, melyeket el kell végezni annak ellenére, hogy emelkednek a költségek, csökken a támogatás mértéke, azonban úgy kell gazdálkodni, hogy a lehető legkisebb veszteséggel zárják a következő évet. Szigorú, következetes munkával és pályázati támogatások megszerzésével elérhető, hogy eredményesen tudják zárni a évet. Rácz Sándor képviselő A munkanélküliek foglalkoztatásával a vállalkozói réteg támogatása is kívánatos lenne. Lehetőség szerint az ipari park megvalósításával is foglalkozni kell. Bagócsi Károly címzetes főjegyző A városgazdálkodási feladatok ellátási formáinak átalakítása kis ütemenként a vállalkozásokhoz fog kapcsolódni. Az ipari parkkal kapcsolatban korábbi felvetésekről, igényekről van tudomása; 1 M Ft elkülönített pénzeszköz nagyon kis tétel. A DAOP évi programban majd szerepel ipari park pályázat, a megjelenést követően válik láthatóvá pontosan mit is takar, kéri, később térjenek vissza a felvetésre. Mondok József polgármester A Településrendezési Terv átdolgozása folyamatban van. Az ipari park kialakítása hatalmas pénzösszeg: közművesítések, bekerítés, stb.: sok millió forint. A helyi vállalkozók véleménye nem marad figyelmen kívül az ügyben. 6
8 Frankó Barnabás képviselő A városgazdálkodási feladatok, az intézmények működésének felülvizsgálata elengedhetetlen. Az árkok karbantartását szakaszonként kell megoldani. Bagócsi Károly címzetes főjegyző A közfoglalkoztatási rendszer korábban szociális alapon álló program volt, a jövőben értékteremtő programmá válik. A program átalakulását követően részmunkaidős munkaerő támogatást kapnak az önkormányzat kötelező feladataihoz. Az elmúlt időszakban a vízgazdálkodási feladatok terén sok problémán dolgoztak. Ha az időjárás engedi a munkákat folytatják. Mondok József polgármester Az önkormányzatnak több millió forint értékű vízjogi engedéllyel rendelkező tervei vannak a csapadékvíz elvezetés II. ütemére. A Kolon-tó térsége és a település azon része másfajta belvíz, csapadékvíz elvezetési technológiát igényel. A képviselőtestület 9 igen szavazattal, egyhangúlag a következő határozatot hozta: 103/2010. (11.30.) H a t á r o z a t évi költségvetés koncepciójának meghatározása Izsák Város Önkormányzat Képviselő-testülete a évi költségvetési koncepcióját elfogadja és a költségvetés tervezett bevételi főösszegét ezer Ft-ban, kiadási főösszegét ezer Ft-ban állapítja meg és előzetesen ezer Ft hitel felvételét irányozza elő. A kiadásokból működési célú kiadás: ,-Ft, melyből a.) személyi juttatás ,-Ft b.) munkaadókat terhelő járulékok ,-Ft c.) dologi kiadás ,-Ft d.) támogatás értékű kiadások ,-Ft Felhalmozási célú kiadások Létszám: 139 fő. Határidő: február 15. Felelős: Mondok József polgármester ,-Ft. 4. napirendi pont Izsák város Önkormányzat évi belső ellenőrzési tervének jóváhagyása Mondok József polgármester ismerteti napirendben készített írásos előterjesztést. Az előterjesztés a képviselők részére előzetesen kiküldve, a jegyzőkönyvhöz csatolva. Kéri a Jogi- Pénzügyi- és Városfejlesztési Bizottság határozatának ismertetését. Kutas Tibor bizottsági elnök A Jogi- Pénzügyi- és Városfejlesztési Bizottság az előterjesztésnek megfelelően, egyhangúlag elfogadásra javasolja a évi belső ellenőrzési ütemtervet. 7
9 H o z zá s z ó l á s o k : Góhér Zoltán képviselő Az ellenőrzést végzők közül hiányolja a Pénzügyi Bizottsági elnököt vagy a tagok valamelyikét. Kéri, jelenjen meg az elnök vagy valamelyik tag személye a tervben. A Polgármesteri Hivatal intézményét és a Nonprofit Kft. működését is vizsgálni kell. Bagócsi Károly címzetes főjegyző A felvetésnek nincs akadálya. Ismerteti, hogy az önkormányzatok vonatkozásában folyamatba épített ellenőrzésről kell beszélni, amely a célszerűség, szakszerűség, megelőző, elő- és utóellenőrzéseket is magában foglalja. A belső ellenőr a Kiskőrösi Kistérség által beállított ellenőr. A koncepcióban is megjelölt feladatokat a maga részéről komolyan veszi (hatékonyság, létszámgazdálkodás, fejlesztési lehetőségek). Dr. Bozóky Imre alpolgármester Javasolja, az ellenőrzésben, vizsgálatban a képviselő-testület bármely tagja vehessen részt. Ha egy ellenőrzésen túl vannak, a Jogi- Pénzügyi és Városfejlesztési Bizottság kapja meg a jelentést, ha utóellenőrzést kívánnak végezni, illetve további feladatokat megjelölni, vizsgálni, arról döntsön a testület. 104/2010. (11.30.) H a t á r o z a t évi belső ellenőrzési terv jóváhagyása Izsák Város Önkormányzat Képviselő-testülete az önkormányzatra vonatkozó évi belső ellenőrzési tervet az e határozat mellékletét képező tartalommal jóváhagyja és végrehajtását elrendeli. Határidő: december 31. Felelős: Bagócsi Károly címzetes főjegyző 5. napirendi pont BURSA Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati ösztöndíj pályázat elbírálása Mondok József polgármester kéri napirend megtárgyalását, amelyben az előterjesztés a képviselők részére előzetesen kiküldve, a jegyzőkönyvhöz csatolva. Kéri a Jogi- Pénzügyi- és Városfejlesztési Bizottság, majd a Közművelődési- Oktatási és Sportbizottság határozatának ismertetését. Kutas Tibor bizottsági elnök A Jogi- Pénzügyi- és Városfejlesztési Bizottság javasolja, hogy Izsák Város Önkormányzata az előterjesztésben szereplő 30 pályázó részére Ft/hó összegű támogatást nyújtson a BURSA HUNGARICA Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázat évi pályázati fordulójára. 8
10 Bérces Lajos bizottsági elnök A Közművelődési- Oktatási és Sportbizottság javasolja, hogy Izsák Város Önkormányzata az előterjesztésben szereplő 30 pályázó részére Ft/hó összegű támogatást nyújtson a BURSA HUNGARICA Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázat évi pályázati fordulójára. A Petőfi Népe napilap november 30-i számában megjelent, hogy a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat is csatlakozott a pályázathoz, pályázónként Ft-tal támogatja a diákokat. A Bursa Hungarika Alapítvány az összeget (helyi+megyei önkormányzati támogatás) megkétszerezi, így Ft-hoz jutnak a tanulók. H o z zá s z ó l á s o k : Dr. Bozóky Imre alpolgármester A kezdeményezést támogatja. Javasolja, olyan fiatalokkal, akik egyetemen, főiskolán tanulnak, kössenek tanulmányi szerződést, hogy tanulmányaik elvégzését követően a városban maradjanak, és itt hasznosíthassák tudásukat. Mondok József polgármester A Közművelődési- Oktatási és Sportbizottság hívja össze ezeket a fiatalokat és foglaljon állást a felvetés kapcsán. 105/2010. (11.30.) H a t á r o z a t BURSA Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati ösztöndíj pályázat elbírálása Izsák Város Önkormányzata az előterjesztésben szereplő 30 pályázó részére Ft/hó összegű támogatást nyújt a BURSA HUNGARICA Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázat évi pályázati fordulójára. A képviselő-testület megbízza jegyzőt az ösztöndíjpályázattal kapcsolatos intézkedések megtételére. Határidő: december 31. Felelős: Bagócsi Károly címzetes főjegyző 6. napirendi pont Intézmények villamoshálózatának korszerűsítése Mondok József polgármester elmondja, hogy a képviselő-testület szeptember 14-i ülésén határozott arról, hogy részt kíván venni a Szemünk fénye világítás és fűtéskorszerűsítési Programban. A testület megbízta jegyzőt, vegye fel a kapcsolatot a Caminus Zrt-vel és szerezzen be kiegészítő információkat Polgármesteri Hivatal, az Általános Iskola, a Napköziotthonos Óvoda és a Sportcsarnok világítás korszerűsítés alternatíváira. Ezért a Jogi- Pénzügyi és Városfejlesztési Bizottság november 29-i ülésére meghívást kapott a Caminus Zrt. és egy másik cég, az EA Led Technology Hungary Kft. képviselője. 9
11 Kutas Tibor bizottsági elnök A Jogi- Pénzügyi és Városfejlesztési Bizottság az ajánlatok részletes megtárgyalását követően hozott határozatot, amely szerint javasolja, hogy Izsák Város Önkormányzata az EA Led Technology Hungary Kft-t kérje fel a Sportcsarnok világításkorszerűsítésének tényleges árajánlatának megtételére, valamint tegyenek ajánlatot 5 év (60 hónap) időtartam vonatkozásában a garanciális időre, mely során szervizköltséggel nem számolnak. Az ajánlat megérkezését követően az EA Led Technology Hungary Kft. ajánlatát összehasonlítja a Caminus Zrt. ajánlatával, majd a kedvezőbb ajánlat kerüljön elfogadásra. A két cég ajánlata különböző paramétereket tartalmaz: a Caminus Zrt. kompakt fénycsövekkel, 45 %-os megtakarítással, 7 éves megtérülési időt tartalmazó ajánlatot nyújtott. Az EA Led Kft. ledes világítótestekkel, 60 %-os megtakarítással, 5-5,5 év megtérülési idővel számol. Mindkét ajánlat esetében mindent a megtakarításból finanszíroznak. H o z z á s z ó l á s o k : Góhér Zoltán képviselő Véleménye szerint több cégtől is lehetne ajánlatot kérni. Bagócsi Károly címzetes főjegyző A képviselő-testület szeptember 14-i ülésén döntött arról, hogy részt kíván venni a Szemünk fénye világítás és fűtéskorszerűsítési Programban. Megbízták hogy, vegye fel a kapcsolatot a Caminus Zrt-vel és szerezzen be kiegészítő információkat Polgármesteri Hivatal és intézményei világítás korszerűsítésének alternatíváira. A KEOP 5.2.0/A pályázatra december 31-ig be kell nyújtani az igényt, mert a évben a támogatás mikéntje nem ismert. Kutas Tibor képviselő A Jogi- Pénzügyi és Városfejlesztési Bizottság mindkét ajánlattevőt meghallgatta. Az első ajánlattevő a világítótestek cseréjét végezné el, vezetékek, kapcsolók esetében azokat cserélni ki, melyek elhasználódtak. A teljes bérleti időre garanciát vállalnak, 45 %-os megtakarítást ígérnek. A másik ajánlattevő led-es világítótesteket alkalmaz, amely korszerűbb. 60 %-os megtakarítás, ezer üzemóra működési élettartammal. Három év garanciát vállalnak, amit a bizottság 5 évre javasolt kitolni. 106/2010. (11.30.) H a t á r o z a t Intézmények villamoshálózatának korszerűsítése Izsák Város Önkormányzat Képviselő-testülete felkéri az EA Led Technology Hungary Kft-t a Sportcsarnok világításkorszerűsítésének tényleges árajánlatának megtételére, valamint arra, hogy tegyenek ajánlatot 5 év (60 hónap) időtartam vonatkozásában a garanciális időre, mely során szervizköltséggel nem számolnak. Az ajánlat megérkezését követően az EA Led Technology Hungary Kft. ajánlata összehasonlításra kerül a Caminus Zrt. ajánlatával, és a kedvezőbb ajánlat kerül elfogadásra. Határidő: azonnal; illetve december 14. Felelős: Bagócsi Károly címzetes főjegyző 10
12 7. napirendi pont A Tájékoztatási- és Kulturális Szolgáltató Központ közötti időszak munkájáról készített beszámolója Mondok József polgármester köszönti napirend tárgyalására megjelent Tetézi Lajos intézményvezetőt, aki a napirendet ismerteti. Az előterjesztés ismertetése írásban történt, jegyzőkönyvhöz csatolva, a képviselők részére előzetesen ben kiküldve. H o z z á s z ó l á s o k : Bagócsi Károly címzetes főjegyző Tetézi Lajostól a munkájához sok segítséget kapott. Kéri, a testület fejezze ki munkájáért elismerését és köszönetét Tetézi Lajosnak. Bérces Lajos képviselő Tetézi Lajos és Tetézi Attila a munkájukat nagy odaadással végzik. Elismerően mond nekik köszönetet. Mondok József polgármester Javasolja, a köszönetet az intézményvezetőnek, aki december 29-ig látja el feladatát főállásban, azt követően nyugdíjba vonul. Dr. Bozóky Imre alpolgármester Elismerését fejezi ki a televízió és a helyi újság magas színvonalú működtetéséért. A jövőben meg kell keresni a lehetőségeket, hogy pénzforrás jusson az intézménynek, mert a fejlesztés bizonyára elengedhetetlen. Góhér Zoltán képviselő Indítványozza, az Izsáki Hírekbe kerüljön be a beszámoló. 107/2010. (11.30.) H a t á r o z a t A Tájékoztatási- és Kulturális Szolgáltató Központ közötti időszak munkájáról készített beszámolója Izsák Város Önkormányzat Képviselő-testülete a Tájékoztatási- és Kulturális Szolgáltató Központ közötti időszak munkájáról szóló intézményi beszámolóját az előterjesztésnek megfelelően jóváhagyja. A képviselő-testület elismerését és köszönetét fejezi ki Tetézi Lajos Tájékoztatási- és Kulturális Szolgáltató Központ vezetőnek 33 évi lelkiismeretes, odaadó munkájáért. Határidő: azonnal Felelős: Mondok József polgármester 11
13 Kisizsáki Részönkormányzat elnökének megválasztása Mondok József polgármester elmondja, hogy a Kisizsáki Részönkormányzat tagjaival történt egyeztetés után a Részönkormányzat tagjai elnöknek Góhér Zoltán képviselőt javasolták. Góhér Zoltán a tisztség elvállalásáról nyilatkozott, továbbá arról, hogy bizottsági elnöknek történő megválasztása során nem kéri zárt ülés tartását. 108/2010. (11.30.) H a t á r o z a t Góhér Zoltán képviselő személyes érintettsége A képviselőtestület az évi LXV. tv (2) bek. alapján Góhér Zoltán képviselőt a Kisizsáki Részönkormányzat elnökének megválasztásával kapcsolatos döntéshozatalból nem zárja ki. Határidő: azonnal Felelős: Mondok József polgármester 109/2010. (11.30.) H a t á r o z a t Góhér Zoltán képviselő megválasztása a Kisizsáki Részönkormányzat elnökének Izsák Város Önkormányzat Képviselő-testülete a Kisizsáki Részönkormányzat elnökének: Góhér Zoltán képviselőt megválasztja. Határidő: azonnal Felelős: Képviselő-testület Kistérségi gyepmesteri telep kialakításának költségei Mondok József polgármester ismerteti napirendben készített írásos előterjesztést, amely a képviselők részére november 29-én kiosztásra került. Kéri az előterjesztés megtárgyalását. H o z z á s z ó l á s o k : Góhér Zoltán képviselő Szükségesnek tartja a telepet, örül hogy megvalósul, de legjobban annak, hogy nem Izsákon. 12
14 110/2010. (11.30.) H a t á r o z a t Kistérségi gyepmesteri telep kialakításának költségei Izsák Város Önkormányzat Képviselő-testülete a települési önkormányzatok egyes állategészségügyi feladatainak átvételéről szóló az Önkormányzat és Kiskőrös Többcélú Kistérségi Társulás között az önrész hozzájárulás és felhalmozási célú támogatási kölcsön nyújtásáról tárggyal megkötött megállapodásban foglaltakat jóváhagyja és elrendeli a megállapodás 5.) pontban kimutatott az előzetes költségek finanszírozásával kapcsolatban felmerült Ft (Egymillió kétszázhatvankilencezerháromszázhetven forint) átutalását. Megbízza a tisztségviselőket a megállapodás aláírásával és a 6.) pont szerinti Ft (Egymillió ötvenkettőezer hatszázkilencvenegy forint) visszaigénylésével kapcsolatos eljárás lefolytatásával. Határidő: azonnal Felelős: Mondok József polgármester Napköziotthonos Óvoda Alapító Okiratának módosítása Mondok József polgármester szóban ismerteti napirendben készített írásos előterjesztést, amely csatolva a jegyzőkönyvhöz. Kéri az Alapító Okirat módosításának jóváhagyását. Napirendi pontban észrevétel, javaslat, hozzászólás nem volt. 111/2010. (11.30.) H a t á r o z a t Napköziotthonos Óvoda Alapító Okiratának módosítása Izsák Város Önkormányzat Képviselő-testülete a fenntartásában működő Napközi Otthonos Óvoda (6070 Izsák, Kodály Z. u. 2.) Alapító Okiratát mely jelen határozat elválaszthatatlan melléklete a módosításokkal együtt jóváhagyja. Határidő: azonnal Felelős: Mondok József polgármester 13
15 KEOP 6.1.0/A/09. A fenntartható életmódot és az ehhez kapcsolódó viselkedésmintákat ösztönző kampányok (szemléletformálás, informálás, képzés) Mondok József polgármester ismerteti napirendben készített írásos előterjesztést, amely a képviselők részére november 29-én kiosztásra került. Kéri előterjesztés megtárgyalását. Napirendi pontban észrevétel, javaslat, hozzászólás nem volt. 112/2010. (11.30.) H a t á r o z a t KEOP 6.1.0/A/09. A fenntartható életmódot és az ehhez kapcsolódó viselkedésmintákat ösztönző kampányok (szemléletformálás, informálás, képzés) Izsák Város Önkormányzat Képviselő-testülete támogatja, hogy a Táncsics Mihály Általános Iskola Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Diákotthon A fenntartható életmódot és az ehhez kapcsolódó viselkedésmintákat ösztönző kampányok (szemléletformálás, informálás, képzés) címmel pályázatot nyújtson be a KEOP-6.1.0/A kiírásra. A pályázat benyújtásához szükséges Ft (Kettőszázhatvanezer-ötszáz forint) önerőt a évi költségvetés terhére biztosítja. Megbízza az intézmény igazgatóját, hogy a pályázat benyújtásával kapcsolatos intézkedéseket tegye meg. Határidő: azonnal Felelős: Hambalkó Ferenc igazgató Tájékoztatók Mondok József polgármester Ritek (EU-s, korszerű) számítógépes program a pénzügyi műveletek kezelésére január 1-től indul. Fő cél: a kapcsolódó nyilvántartások egy pénzügyi művelettel nyilvántarthatók, feltölthetők. Bagócsi Károly címzetes főjegyző A program ÁSZ kompatibilis. A program Szeged Város tulajdona, rendszerkövetési díjat (50 eft/hó) kell fizetni a használatért. A dolgozók kiképzése a program használatra jelenleg folyik. Több nagyobb település is alkalmazza a rendszert, amely mindenhol kifogástalanul működik. 14
16 Képviselői észrevételek Rácz Sándor képviselő A Mezőgazdasági Bizottság üléséről nyújt tájékoztatást: A magántulajdon és az önkormányzati tulajdon védelme érdekében néhány helyi rendelet megalkotását elengedhetetlennek tartják: a legfontosabbnak a helyi állattartás szabályozását tekintik; ezen belül is jelentős probléma az ebtartás szabályozása, továbbá szükségesnek tartják településőr (közterület felügyelő) alkalmazását. A külterületi földterületek védelme kapcsán felmerült a területek felmérése, mert sok esetben a gazdák átszántanak. Helyi rendezvényeken lehetőséget kell biztosítani az izsáki termelők számára, ahol bemutatkozhatnak, népszerűsíthetik termékeiket Előadásokat, szakmai továbbképzéseket kell tartani a gazdálkodóknak. Emlékpark kialakítása is szóba került, ahol egy közösségi tér lehetne a város lakóinak: játszótér, bográcsozó hely, stb. Emlékfákat ültethetnének olyan személyek, akik érdemesek arra, illetve születendő gyermekenként. Az idős fák helyi védettség alá sorolása is szóba került, csakúgy mint a Kiskunsági Nemzeti Parkkal történő együttműködés. Kéri a lakosságot ötleteikkel, építő javaslataikkal keressék meg. Kutas Tibor képviselő A civil szervezetek támogatási kérelmének beadási határideje: január 15., kéri a beadványban jelöljék meg a kért összeget konkrétan. Frankó Barnabás képviselő A városközpont felújítása során négy mozgáskorlátozott parkolóhely került kialakításra. Véleménye szerint elég lenne kettő, mert sok esetben kevés a parkolóhely, szükséges lenne legalább a felszabaduló kettő másik parkolóhely. A közmeghallgatás a lakosság széles körében kerüljön meghirdetésre. Dr. Rigó József Zsolt képviselő Lakossági jelzésként érkezett hozzá, hogy hét végén és hét közben is délután négy óra után lassú az Internet. Ezt a magasabb díjat fizetők is tapasztalják és kifogásolják. Mondok József polgármester A négy mozgáskorlátozott parkolóhely kialakítása a városközpont felújítási pályázat része volt. A közmeghallgatásra a decemberi képviselő-testületi ülésen kerül sor, minden alkalommal hirdetik a helyi televízióban, újságban és hirdetőtáblán. Megnövekedett az Internet felhasználók száma, de a helyi lap következő számában az üzemeltetőt tájékoztatásra hívják fel. Több napirendi pont, hozzászólás, egyéb észrevétel, javaslat nyilvános ülés keretében nem lévén Mondok József polgármester megköszönte a televíziónézők figyelmét, a nyilvános ülést bezárta és zárt ülés tartását rendelte el két napirendi pont vonatkozásában. K.m.f. Mondok József polgármester Bagócsi Károly címzetes főjegyző 15
T Á R G Y S O R O Z A T
Roma Nemzetiségi Önkormányzat Tiszaszentmárton Képviselőtestületének 2016. 05.30. napján 16:00-tól megtartott ülésének: a.) jegyzőkönyve b.) tárgysorozata c.) határozatai 8-11/2016. T Á R G Y S O R O Z
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. P Á K A Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. szeptember 15-én tartott nyílt üléséről
170/16/2014. Z A L A megye P Á K A Község Önkormányzata J E G Y Z Ő K Ö N Y V P Á K A Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. szeptember 15-én tartott nyílt üléséről Határozatok: 106/2014. (IX.15.)
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2008. május 05-én Újtikoson az önkormányzat hivatalos helyiségében Újtikos Községi Önkormányzat -testülete nyílt r e n d k í v ü l i ülésén. Szavazati joggal jelen van: Tóth
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Izsák Város Önkormányzat Képviselő-testülete 3-10/2012 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Izsák Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. november 27.-én megtartott nyilvános üléséről - 1 - Izsák Város Önkormányzat
Jegyzőkönyv. Napirend:
Jegyzőkönyv Készült: Szálka Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. december 05-én 16 órakor megtartott üléséről Jelen vannak: Pálfi János polgármester, Dr. Sudár Zsolt alpolgármester, Csernik
Szalmatercsi Roma Nemzetiségi Önkormányzat évi 1. sz. jegyzőkönyve. a február 14-én megtartott rendes, nyílt üléséről.
Szalmatercsi Roma Nemzetiségi Önkormányzat 2013. évi 1. sz. jegyzőkönyve a 2013. február 14-én megtartott rendes, nyílt üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Amely készült a Szalmatercsi Roma Nemzetiségi Önkormányzat
BOJT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 2014. SZEPTEMBER 15-i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE
BOJT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2014. SZEPTEMBER 15-i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Rendelet: 10/2014. (IX.16.) önkormányzati rendelet az önkormányzat 2014. évi költségvetéséről
Nyírmártonfalva Községi Önkormányzat Képviselő-testülete. 2015. június 23-án tartott. n y í l t ülésének jegyzőkönyve
Nyírmártonfalva Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. június 23-án tartott n y í l t ülésének jegyzőkönyve Az ülésen alkotott rendelet száma Tárgya 9/2015. (VI. 24.) 2015. évi költségvetési rendelet
J E G Y Z Ő K Ö NY V : Készült Ócsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. szeptember 08. napján 18 órakor megtartott üléséről.
J E G Y Z Ő K Ö NY V : Készült Ócsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. szeptember 08. napján 18 órakor megtartott üléséről. Ülés helye: Polgármesteri Hivatal, Tanácsterem A Képviselő-testület
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Izsák Város Önkormányzat Képviselő-testülete 457/8/2015 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Izsák Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. augusztus 11.-én megtartott rendkívüli üléséről Izsák Város Önkormányzat
SZÉCSÉNYFELFALU KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ TESTÜLETE
SZÉCSÉNYFELFALU KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ TESTÜLETE 2009. ÉVI X. JEGYZŐKÖNYVE 2009. SZEPTEMBER 15 I ÜLÉSÉRŐL j e g y z ő k ö n y v Készült Szécsényfelfalu Önkormányzat Képviselő- testületének 2009.
NAGYKEREKI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 2015. augusztus 06-i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE
NAGYKEREKI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2015. augusztus 06-i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Rendeletek: 9/2015.(VIII..07.) önkormányzati rendelet 10/2015.(VIII..07.) önkormányzati
BIHARKERESZTES VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2015. SZEPTEMBER 17-I RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE
BIHARKERESZTES VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2015. SZEPTEMBER 17-I RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Rendelet: 20/2015. (IX. 18.) önkormányzati rendelet A 2015. évi költségvetésről szóló
a képviselő-testület 2012. szeptember 13-án megtartott nyílt üléséről
Jegyzőkönyv a képviselő-testület 2012. szeptember 13-án megtartott nyílt üléséről 2. Napirend: a)tájékoztató az I. félévben engedélyezett előirányzatokról és az igényelt támogatásokról b) A 2012. évi költségvetési
2/2014. Kishartyán Községi Önkormányzat február 19-én megtartott ülésének jegyzőkönyve
2/2014. Kishartyán Községi Önkormányzat 2014. február 19-én megtartott ülésének jegyzőkönyve 1 Jegyzőkönyv Készült: Kishartyán Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. február 19-én 15.00 órakor
Rendelet. Önkormányzati Rendeletek Tára
Rendelet Önkormányzati Rendeletek Tára Dokumentumazonosító információk Rendelet száma: 1/2013.(II.20.) Rendelet típusa: Alap Rendelet címe: Izsák Város Önkormányzat 2013. évi költségvetéséről Módosított
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Izsák Város Önkormányzat Képviselő-testülete 457/3/2015 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Izsák Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 23.-án megtartott rendkívüli üléséről - 1 - Izsák Város Önkormányzat
Jegyzőkönyv. 1. Jászszentlászlói Közös Önkormányzati Hivatal évi költségvetésének módosítása (Írásbeli előterjesztés)
Jegyzőkönyv Készült: Móricgát Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. szeptember 23-án 10 00 órakor megtartott nyilvános üléséről. Jelen vannak: Zöldág János alpolgármester Borsik Imre képviselő
Milota községi Önkormányzat Képviselőtestülete 2014.szeptember 25-én tartott ülésének: TÁRGYSOROZAT
Milota községi Önkormányzat Képviselőtestülete 2014.szeptember 25-én tartott ülésének: a.) jegyzőkönyve, b.) rendelete: 7/2014., c.) határozatai:39-41., d.) tárgysorozata TÁRGYSOROZAT 1.) Beszámoló az
J e g y z ő k ö n y v
Kunbaracs Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 6. /2012. J e g y z ő k ö n y v Készült: Kunbaracs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. október 24-én (szerdán) 16: 00 órakor tartott
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. P Á K A Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. december 30 - án tartott nyílt üléséről
170/21/2014. Z A L A megye P Á K A Község Önkormányzata J E G Y Z Ő K Ö N Y V P Á K A Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. december 30 - án tartott nyílt üléséről Rendeletek: 14/2014 (XII.31.
Tiszakóród község Önkormányzat Képviselőtestülete 2014.szeptember 29-én tartott ülésének: TÁRGYSOROZAT
Tiszakóród község Önkormányzat Képviselőtestülete 2014.szeptember 29-én tartott ülésének: a.) jegyzőkönyve, b.) rendelete: 9/2014. c.) határozatai: 46-49., d.) tárgysorozata TÁRGYSOROZAT 1.) Beszámoló
Jegyzőkönyv. Tanácskozási joggal az ülésen részt vett Oleárné dr. Kádas Marianna jegyző.
Jegyzőkönyv Készült: 2009.június 18-án Mezőzombor Községi Önkormányzat Képviselőtestületének soron következő üléséről. Jelen vannak: Biró Ferenc polgármester Czabányi Attila Sándor képviselő Csatlós Csaba
E L Ő T E R J E S Z T É S. Tiszalök Város Önkormányzat képviselő-testülete 2012. március 1-i ülésének. 2./a. számú napirendi pontjához.
E L Ő T E R J E S Z T É S Tiszalök Város Önkormányzat képviselő-testülete 2012. március 1-i ülésének 2./a. számú napirendi pontjához. A Városi Önkormányzat 2012. évi költségvetési rendeletének elfogadásához.
Mikekarácsonyfa. Horváth Anikó alpolgármester Varga Zoltánné, Makker Ferencné Igazi László települési képviselők. Kovácsné Horváth Anikó jegyző
J e g y z ő k ö n y v K é s z ü l t: Az ülés helye: Jelen vannak Mikekarácsonyfa Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2017. szeptember 13-án 15,00 órakor megtartott nyilvános üléséről Önkormányzati
JEGYZŐKÖNYV. Készült: Csögle község képviselő-testületének 2013. április 29-én 19 órától megtartott üléséről.
Községi Képviselő-testület Csögle Szám: 229-4/2013. JEGYZŐKÖNYV Készült: Csögle község képviselő-testületének 2013. április 29-én 19 órától megtartott üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal Csögle
IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 10. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E
IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 10. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült: Ipolyszög Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. szeptember 26. napján megtartott üléséről. Jelen
NYÍRPAZONY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 5/2012 (IV.12.) önkormányzati rendelete
NYÍRPAZONY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 5/ (IV.12.) önkormányzati rendelete Az önkormányzat. évi költségvetéséről szóló 3/. (II.13.) önkormányzati rendelet módosításáról Nyírpazony Község
NYÍLT ÜLÉSE. 3. számú jegyzőkönyve (2012. ÁPRILIS 3.) Határozatok: 17/ /2012. Kt. hat.
Nyárlőrinc Község Képviselő-testületének NYÍLT ÜLÉSE 3. számú jegyzőkönyve (2012. ÁPRILIS 3.) Határozatok: 17/2012. - 19/2012. Kt. hat. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nyárlőrinc Község Önkormányzat Képviselő-testületének
NAGYKEREKI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 2014. szeptember 15-i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE
NAGYKEREKI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2014. szeptember 15-i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Rendelet: 8/2014. (IX. 16.) önkormányzati rendelet Nagykereki Községi Önkormányzat 2014.
Jegyzőkönyv. Ignácz József György alpolgármester Bogdán Imre képviselő Orsós József képviselő
Jegyzőkönyv Készült Pálmajor Község Önkormányzat képviselő-testületének 2015. szeptember 7-én az önkormányzat tanácskozó termében megtartott testületi üléséről. Jelen vannak: Pozsonyi Erika polgármester
ÁRTÁND KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. SZEPTEMBER 12-I RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE
ÁRTÁND KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. SZEPTEMBER 12-I RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Rendelet: 10/2013. (IX. 13.) önkormányzati rendelet Ártánd Község Önkormányzat 2013. évi
A Társulás évi összesített bevételeinek előirányzatai megtalálhatók az 1. számú melléklet 1. számú táblázatában.
KAPUVÁR-BELEDI KISTÉRSÉG TÖBBCÉLÚ TÁRSULÁSA KAPUVÁR, FŐ TÉR 1.. napirendi pont KAPUVÁR-BELEDI KISTÉRSÉG TÖBBCÉLÚ TÁRSULÁSA 2014. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK JÓVÁHAGYÁSA A 2014. évi költségvetés összeállításánál
A rendelet hatálya 1. Az Önkormányzat 2009. évi költségvetése 2. A Képviselő-testület az Önkormányzat 2009. évi költségvetésének
Nagyrév Község Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2010.(IV.19.) számú Önkormányzati rendelete a 2009. évi költségvetés módosításáról az 1/2009. (I.30.) számú önkormányzati rendelettel egységes szerkezetben
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Mérges Község Önkormányzat Képviselő-testületének április 29-én megtartott üléséről.
1 Mérges Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Mérges, Béke tér 14. 6-A/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Mérges Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. április 29-én megtartott üléséről. 2 Mérges
TOLD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2015. AUGUSZTUS 06-I RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE
TOLD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2015. AUGUSZTUS 06-I RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Rendeletek: 11/2015. (VIII.07.) önkormányzati rendelete 12/2015. (VIII.07.) önkormányzati rendelete
(1) Az alaprendelet 2. (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
Pálosvörösmart Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2012. (IV.27.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat 2011. évi költségvetéséről szóló 1/2012. (III.08.) önkormányzati rendelet módosításáról Az alaptörvény
László Kálmán polgármester Kérte szavazzanak a fentiek szerint ismertetett napirendi pontok sorrendjének és tartalmának elfogadásáról.
Szákszend Község Önkormányzat Képviselő-testületétől Szákszend, Száki u. 91. Ügyiratszám: 97-7/2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült : Szákszend Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. április 27
Készült Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2010. október 7-én, du. 16 órakor a Polgármesteri Hivatal üléstermében megtartott üléséről.
Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testülete 9144 Kóny, Rákóczi u. 30. Tel.: 96/280-140. Szám: 1-15/2010. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2010. október 7-én,
J e g y z ő k ö n y v
Intézményfenntartó Társulása 8296 Monostorapáti, Petőfi u. 123. Száma: 3117-4/2013. J e g y z ő k ö n y v Készült: Intézményfenntartó Társulása 2013. október 30-án /szerdán/ 18.05 órai kezdettel megtartott
Dunavecse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 3 / 2011 / (II. 10.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat 2011. évi költségvetéséről
Dunavecse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 3 / 2011 / (II. 10.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat 2011. évi költségvetéséről Dunavecse Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az államháztartásról
SZÉCSÉNYFELFALU KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ TESTÜLETE
SZÉCSÉNYFELFALU KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ TESTÜLETE 2009. ÉVI XII. JEGYZŐKÖNYVE 2009. november 30 I ÜLÉSÉRŐL j e g y z ő k ö n y v Készült Szécsényfelfalu Önkormányzat Képviselő- testületének 2009.
Készült: Lovászpatona Község Önkormányzati Képviselő-testülete szeptember 24-én 18,00 órai kezdettel megtartott nyilvános testületi üléséről
Lovászpatona Község Önkormányzata Lovászpatona, Kossuth tér 2. Szám: 32-11/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Lovászpatona Község Önkormányzati Képviselő-testülete 2015. szeptember 24-én 18,00 órai kezdettel
készült Kisbajcs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. szeptember 15-én (hétfőn) 16,30 órai kezdettel tartott ülésén
KISBAJCS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐKÖNYV készült Kisbajcs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. szeptember 15-én (hétfőn) 16,30 órai kezdettel tartott ülésén HATÁROZATOK:
2. sz. JEGYZŐKÖNYV. Az ülés helye: Bucsa, Községháza nagyterme (Bucsa, Kossuth tér 6.)
Bucsa és Kertészsziget Önkormányzat Napközi Otthonos Óvoda Intézményfenntartó Társulás Pénzügyi Bizottsága Bucsa, Kossuth tér 6. Tel: 66/585-520. 713-2/2016. iktatószám 2. sz. JEGYZŐKÖNYV Készült: Bucsa
Hét község Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2010.(II.05.) számú rendelet az Önkormányzat 2010.évi költségvetéséről. A rendelet hatálya 1..
Hét község Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2010.(II.05.) számú rendelet az Önkormányzat 2010.évi költségvetéséről Hét község Önkormányzat Képviselő-testülete az Államháztartásról szóló többször módosított
JEGYZŐKÖNYV Zalacséb, Zalaháshágy és Salomvár Községek Önkormányzati Képviselő-testületeinek
Szám: 178/2013. JEGYZŐKÖNYV Zalacséb, Zalaháshágy és Salomvár Községek Önkormányzati Képviselő-testületeinek 2013. február 7-én megtartott együttes üléséről Zalacséb határozatok: Sorszáma Kódja 2/2013.
J e g y z ő k ö n y v
Balatonmagyaród Község Önkormányzat Képviselő-testület Szám: B/104-8/2016. J e g y z ő k ö n y v Készült: Balatonmagyaród Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. szeptember 09. napján 14,00 órakor
IZSÁK VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK /2015.(..) önkormányzati rendelete
Izsák Város Önkormányzat Képviselő-testülete IZSÁK VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK /2015.(..) önkormányzati rendelete Izsák Város Önkormányzat 2015. évi költségvetéséről szóló 1/2015.(II.25.)
Maglóca Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2009.(II.20.) sz. rendelete az Önkormányzat 2009. évi költségvetéséről
Maglóca Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2009.(II.20.) sz. rendelete az Önkormányzat 2009. évi költségvetéséről Az önkormányzat képviselő-testülete az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII.
Jegyzőkönyv. Napirend:
Jegyzőkönyv Készült: Szálka Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. november 16-án 16 órakor megtartott üléséről Jelen vannak: Pálfi János polgármester, Dr. Sudár Zsolt alpolgármester, Majkut
Valente József képviselő késése okát előre jelezte.
1 Sümegprága Települési Önkormányzat Képviselő-testülete 8351 Sümegprága, Rákóczi u. 17. T: 87/350-587, Fax:87/550-038. Szám: 20-64/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: és Bazsi Község Önkormányzata Képviselő-testületének
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. P Á K A Község Önkormányzata Képviselő-testületének június 27-én tartott nyílt üléséről
170/13/2014. Z A L A megye P Á K A Község Önkormányzata J E G Y Z Ő K Ö N Y V P Á K A Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. június 27-én tartott nyílt üléséről Rendeletek: 9/2014. (VI.28.)
2014. évi. 3. szám. Tiszaszentimre Község Önkormányzata Képviselő-testületének február 5-én megtartott rendkívüli üléséről készült
2014. évi 3. szám Tiszaszentimre Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. február 5-én megtartott rendkívüli üléséről készült J E G Y Z Ő K Ö N Y V T Á R G Y M U TATÓ Határozat/Rendelet száma
KISKUNMAJSA VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT 3/2004. (III.01.) Ktr. Kiskunmajsa város évi költségvetéséről
KISKUNMAJSA VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT 3/2004. (III.01.) Ktr. Kiskunmajsa város 2004. évi költségvetéséről Kiskunmajsa Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII.
MÁTÉSZALKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2/2009.(II.18.) R E N D E L E T E. Mátészalka Város Önkormányzata 2009. évi költségvetéséről
MÁTÉSZALKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2/2009.(II.18.) R E N D E L E T E Mátészalka Város Önkormányzata 2009. évi költségvetéséről (egységes szerkezetben a módosításáról rendelkező 7/2009.(III.30.),
CELLDÖMÖLK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ- TESTÜLETÉNEK. 10/2015./IX.03./ önkormányzati rendelete
CELLDÖMÖLK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ- TESTÜLETÉNEK 10/2015./IX.03./ önkormányzati rendelete Celldömölk Város Önkormányzata 2015. évi költségvetésről szóló 1/2015./II.12./ önkormányzati rendelet módosításáról
ÖRVÉNYES KÖZSÉG Képviselő-testületének. 2/2009. (III. 17.) rendelete. Örvényes Község Önkormányzat 2009. évi költségvetéséről
ÖRVÉNYES KÖZSÉG Képviselő-testületének 2/2009. (III. 17.) rendelete Örvényes Község Önkormányzat 2009. évi költségvetéséről Kihirdetve: 2009. március 17. Németh Tünde körjegyző Örvényes Község Önkormányzat
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Szám: D-20-8/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Oroszi Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2014. szeptember 11 -én 16 órai kezdettel megtartott nyilvános képviselőtestületi üléséről. Az ülés helye:
Jegyzőkönyv. 3./ Szekszárd és Térsége Önkormányzati Társulás Társulási Megállapodás megtárgyalása
Jegyzőkönyv Készült: Szálka Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. március 13-án 16 órakor a Községháza tárgyaló termében megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Pálfi János polgármester,
ÁRTÁND KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2015. AUGUSZTUS 12-I RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE
ÁRTÁND KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2015. AUGUSZTUS 12-I RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Rendeletek: 8/2015. (VIII.13.) önkormányzati rendelete 9/2015. (VIII.13.) önkormányzati rendelete
Tiszaszentmárton község Roma Nemzetiségi Önkormányzati Képviselőtestületének 2013.03.19-én megtartott ülésének:
Tiszaszentmárton község Roma Nemzetiségi Önkormányzati Képviselőtestületének 2013.03.19-én megtartott ülésének: a.) jegyzőkönyve b.) tárgysorozata c.) határozatai 2-8/2013 d.) melléletei N A P I R E N
J e g y z ő k ö n y v
J e g y z ő k ö n y v Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2005. május 5-én megtartott rendkívüli ülésén a Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében Jelen vannak: Nógrádi Zoltán polgármester
Tiszacsécse község Önkormányzat Képviselőtestülete 2013.november 8-án tartott ülésének: TÁRGYSOROZAT
Tiszacsécse község Önkormányzat 2013.november 8-án tartott ülésének: a.) jegyzőkönyve, b.) határozatai: 52-57., c.) tárgysorozata TÁRGYSOROZAT 1.) Beszámoló az önkormányzat 2013.évi költségvetésének háromnegyedéves
MARCALI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 31/2013. (XII.20. ) Ö N K O R M Á N Y Z A T I R E N D E L E T E
Marcali Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 8700 Marcali, Rákóczi u. 11. Tel.: 85/501-000 7. számú előterjesztés a Képviselő-testület 2013.12.19.-i ülésére MARCALI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK
Szécsény Város Önkormányzata évi költségvetési rendeletének módosítására
E L Ő T E R J E S Z T É S Szécsény Város Önkormányzata 2011. évi költségvetési rendeletének módosítására Készült: Szécsény Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. augusztus 30-i ülésére Előterjesztő:
NYÍLT ÜLÉSE. 10. számú jegyzőkönyve (2011. SZEPTEMBER 28.) Határozatok: 95/ /2011. Kt. hat.
Nyárlőrinc Község Képviselő-testületének NYÍLT ÜLÉSE 10. számú jegyzőkönyve (2011. SZEPTEMBER 28.) Határozatok: 95/2011. 98/2011. Kt. hat. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nyárlőrinc Község Önkormányzat
Jegyzőkönyv. A meghívottakból jelen van: Dr.Szabó Tímea jegyző, Biró Istvánné pénzügyi főmunkatárs, Vókóné Bognár Ibolya óvodavezető.
Jegyzőkönyv Készült: Révfülöp és Térsége Óvodai Intézményfenntartó Társulás Társulási Tanács 2014. augusztus 28-án (csütörtökön) 16.30 órai kezdettel tartott üléséről. Jelen vannak: Kondor Géza társulás
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Borszörcsök Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 8479 Borszörcsök, Petőfi u. 198. Szám: Svh 79-3/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Borszörcsök Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2014. április
Készült: Domony Község Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének június 30.-án megtartott testületi ülésén.
J E G Y ZŐKÖNYV Készült: Domony Község Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 30.-án megtartott testületi ülésén. Helye: Polgármesteri Hivatal Domony, Fő út 98. Jelen vannak:
a Képviselő-testület december 19-én megtartott rendes nyílt testületi üléséről
JEGYZŐKÖNYV a Képviselő-testület 2017. december 19-én megtartott rendes nyílt testületi üléséről Tartalmazza: 116.- 120. (XII.19.) számú határozatokat 12/2017. (XII.19.) számú rendelet 1 JEGYZŐKÖNYV Készült:
NAGYKEREKI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE OKTÓBER 25-i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE
NAGYKEREKI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2018. OKTÓBER 25-i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Határozatok: 52/2018. (X. 25.) NKt határozat 53/2018. (X. 25.) NKt határozat Biharkeresztesi
1. A költségvetés címrendje. I. cím Hajdúbagos Község Polgámesteri Hivatala II. cím Idősek Otthona III. cím Gondozási központ
1 HAJDÚBAGOS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 5/2011. (III. 11.) önkormányzati rendelete Hajdúbagos Község Önkormányzat 2011. évi költségvetéséről Hajdúbagos Község Önkormányzat Képviselő-testülete
Jegyzőkönyv. A meghívottakból jelen van: Tóthné Titz Éva aljegyző, Biró Istvánné pénzügyi főmunkatárs Vókóné Bognár Ibolya vezető óvónő
Jegyzőkönyv Készült: Révfülöp és Térsége Óvodai Intézményfenntartó Társulás Társulási Tanácsa 2015. február 10-én 8.30 órai kezdettel tartott üléséről. Az ülés helye: Községháza Szontagh Tamás terme Jelen
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Helye: Domony Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2019. 09.23.-án megtartott testületi ülésén. Polgármesteri Hivatal Domony, Fő út 98. Jelen vannak: jelenléti ív szerint
E l ő t e r j e s z t é s A Képviselő-testület 2017.május 30-án tartandó ülésére.
Izsák Város Polgármesterétől E l ő t e r j e s z t é s A Képviselő-testület 2017.május 30-án tartandó ülésére. Tárgy: Izsák Város Önkormányzat 2016. évi költségvetéséről szóló 2/2016.(II.23.) önkormányzati
EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2011. március 31-én megtartott rendkívüli ülésének
EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2011. március 31-én megtartott rendkívüli ülésének a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T 1./ Helyi Építési Szabályzat
E L Ő T E R J E S Z T É S
E L Ő T E R J E S Z T É S Tiszalök Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. február 27-én tartandó ülésének 1. számú A 2014. évi költségvetési rendelet megalkotásáról szóló előterjesztés megtárgyalása
JEGYZŐKÖNYV. Készült Polgárdi Város Cigány Kisebbségi Önkormányzatának 2009. április 15. napján 15.30 órakor megtartott ülésén.
JEGYZŐKÖNYV Készült Polgárdi Város Cigány Kisebbségi Önkormányzatának 2009. április 15. napján 15.30 órakor megtartott ülésén. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal félemeleti tárgyalóterme Jelen vannak:
MEZŐKOVÁCSHÁZA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. a évi költségvetésről szóló. 2/2013. (II. 19.) sz. önkormányzati R E N D E L E T E
0 MEZŐKOVÁCSHÁZA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK a 2013. évi költségvetésről szóló 2/2013. (II. 19.) sz. önkormányzati R E N D E L E T E Egységes szerkezetben: a 8/2013. (III. 26.), 18/2013.
J e g y z ő k ö n y v
J e g y z ő k ö n y v Készült: Jelen vannak: Meghívottak: Kereki Község Képviselő-testületének 2011. november 24-i üléséről. Marton Lajos polgármester, továbbá Balogh Gyuláné, Csicsai László Viktor, Vinkler
TOLD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT. 2014. NOVEMBER 5-i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE
TOLD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2014. NOVEMBER 5-i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Rendelet: 15/2014. (XI. 06.) önkormányzati rendelet Told Község Önkormányzat 2014. évi költségvetéséről
Báta Község Önkormányzata Képviselő-testületének./2013.(.) önkormányzati rendelete a 2012. évi költségvetésről
Báta Község Önkormányzata Képviselőtestületének./2013.(.) önkormányzati rendelete a 2012. évi költségvetésről Báta Községi Önkormányzata Képviselőtestülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV.
PARÁD NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2/2011. ( II. 14.) rendelete a nagyközség évi költségvetéséről
PARÁD NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2/2011. ( II. 14.) rendelete a nagyközség 2011. évi költségvetéséről Az önkormányzat képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló, többször
A rendelet hatálya 1.
Nagyrév Község Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2008. (III.31.) számú Önkormányzati rendelete a 2007. évi költségvetés módosításáról az 1/2007. (II.1.) rendelettel egységes szerkezetben Nagyrév Község
Óbarok Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2009. (III.10.) számú RENDELETE. az önkormányzat évi költségvetéséről
Óbarok Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2009. (III.10.) számú RENDELETE az önkormányzat 2009. évi költségvetéséről Óbarok Község Önkormányzatának Képviselőtestülete a Magyar Köztársaság 2009.
!!!!! !!!!!!!!!!!!!!!! !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! !!! J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Izsák Város Önkormányzat Képviselő-testülete 356/6/2014 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Izsák Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. augusztus 14.-én megtartott rendkívüli üléséről Izsák Város Önkormányzat
JEGYZŐKÖNYV ALAP KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK ÉS ALSÓSZENTIVÁN KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK ÁPRILIS 29-ÉN TARTOTT
Alap község Önkormányzata Alsószentiván Község Önkormányzata 7011 Alap, Dózsa György u. 31. 7012 Alsószentiván, Béke u. 56/a. 25/221-102, 25/220-370 titkar.aphiv@invitel.hu 25/224-501 alsosz@vnet.hu JEGYZŐKÖNYV
Hajdúsámson Város Önkormányzata Polgármesterétől ELŐTERJESZTÉS
Hajdúsámson Város Önkormányzata Polgármesterétől ELŐTERJESZTÉS Hajdúsámson Város Önkormányzata 2013. évi költségvetésről szóló 4/2013. (III. 12.) önkormányzati rendelet módosítására Tisztelt Képviselő-testület!
Tiszakóród község Önkormányzat Képviselőtestülete 2014.május 22-én tartott ülésének: TÁRGYSOROZAT
Tiszakóród község Önkormányzat Képviselőtestülete 2014.május 22-én tartott ülésének: a.) jegyzőkönyve, b.) rendelete: 7/2014., c.) határozatai: 29-31., d.) tárgysorozata TÁRGYSOROZAT 1.) Az önkormányzat
Jegyzőkönyv. 4/2013. sz. ülés
Jegyzőkönyv 4/2013. sz. ülés Készült: 2013.11.25-én a Szeremlei Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének ülésén. Jelen vannak: csatolt jelenléti ív szerint Bogdánné Urbán Anikó elnök köszönti
Mágocs Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2012. (III. 01.) rendelete. Mágocs Város Önkormányzata 2012. évi költségvetéséről
Mágocs Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2012. (III. 01.) rendelete Mágocs Város Önkormányzata 2012. évi költségvetéséről Mágocs Város Önkormányzatának Képviselő-testülete (a továbbiakban: Képviselő-testület)
J e g y z ő k ö n y v
J e g y z ő k ö n y v (hangszalagos rögzítéssel) Készült: Sárbogárd Város Önkormányzat Képviselőtestületének és Nagylók Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2011. május 10-én a Sárbogárdi Polgármesteri
Pápateszér Község Önkormányzati Képviselő-testülete JEGYZŐKÖNYV
JEGYZŐKÖNYV Szám: 14/2012. Készült Pápateszér Község Önkormányzati Képviselő-testülete 2012. november 28-án 19 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Pápateszér, Petőfi u. 17. Jelen
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Foktő Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 25-én, 17 órakor kezdődő üléséről
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Foktő Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 25-én, 17 órakor kezdődő üléséről Ülés helye: Önkormányzati Hivatal tanácsterme Jelen vannak: Bakai Károly
Izsák Város Képviselő-testülete február 15. napján 14 órakor tartott nyílt üléséről.
Izsák Város Képviselő-testülete 3 2 / 2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Izsák Város Képviselő-testületének 2011. február 15. napján megtartott üléséről Jegyzőkönyv Készült: Ülés helye: Izsák Város Képviselő-testülete
Jegyzőkönyv. Pördefölde Községi Önkormányzat Képviselő-testületének október 31-én megtartott nyílt ülésről
64/13/2013 Zala Megye Pördefölde Jegyzőkönyv Pördefölde Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. október 31-én megtartott nyílt ülésről Határozatok: 87/2013.(X.31.) kt. határozat 88/2013.(X.31.)
Csepreg Város Polgármesteri Hivatala Csepreg
Csepreg Város Polgármesteri Hivatala Csepreg E L Ő T E R J E S Z T LÉ S Csepreg Város Képviselő-testületének 2008. november 26-ai ülésére A beszámolóhoz kapcsolódóan a 2008. évi költségvetési rendelet
Jegyzőkönyv. Nádudvar Város Önkormányzata képviseletében: Beke Imre polgármester,
Jegyzőkönyv Készült: 2015. május 28-án de: 9,00 órai kezdettel a Nádudvari Polgármesteri Hivatal helyiségében a Nádudvari Mikrotérségi Szociális és Gyermekvédelmi Intézményfenntartó Társulási Tanács tanácsüléséről
J e g y z ő k ö n y v
Szám: 38-4/2010. Felsőpáhok Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8395 Felsőpáhok, Szent I. u. 67. J e g y z ő k ö n y v Készült: Felsőpáhok Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2010. február