A MAGYAR TUDOMÁNY ÜNNEPE

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A MAGYAR TUDOMÁNY ÜNNEPE"

Átírás

1 A MAGYAR TUDOMÁNY ÜNNEPE SZEGED november 3. november 30.

2

3 A MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA SZEG EDI AKADÉMIAI BI ZOTTSÁGA Határtalan tudomány címmel a Magyar Tudomány Ünnepén plenáris ülést tart november 6-án (kedden) órakor a SZAB székház (6720 Szeged, Somogyi u. 7.) dísztermében P R O G R A M ELNÖKI MEGNYITÓ Fülöp Ferenc, az MTA r. tagja, a SZAB elnöke KÖSZÖNTŐ Vékás Lajos, az MTA alelnöke Rovó László, az SZTE rektora Botka László, Szeged Megyei Jogú Város polgármestere A 90 ÉVES NOAM CHOMSKY HATÁRTALAN TUDOMÁNYOS MUNKÁSSÁGA PLENÁRIS ELŐADÁS Kenesei István, az MTA l. tagja, SZTE BTK Angol-Amerikai Intézet Angol Tanszék IX. DÉL-ALFÖLDI INNOVÁCIÓS DÍJ DÍJKIOSZTÓ ÜNNEPSÉG; A nyertes pályázatának bemutatása Dékány Imre, az MTA r. tagja, a Dél-alföldi Innovációs Díj kuratóriumának elnöke A TUDOMÁNY TÁMOGATÁSÁÉRT A DÉL-ALFÖLDÖN ALAPÍTVÁNY ÉS A SZEGEDI AKADÉMIAI BIZOTTSÁG KÖZÖS PÁLYÁZATÁNAK DÍJKIOSZTÓ ÜNNEPSÉGE Botka László, Szeged Megyei Jogú Város polgármestere Molnár Árpád, az MTA doktora, A Tudomány Támogatásáért a Dél-Alföldön Alapítvány kuratóriumának elnöke Fülöp Ferenc, az MTA r. tagja, a SZAB elnöke ZÁRSZÓ

4 2018. november 5. (hétfő) óra Tar Béla temesvári festőművész Identitás és Paradigma című kiállítása helyszín: SZAB székház (6720 Szeged, Somogyi u. 7.) Fsz. 3-4 előadótermek szervezi: SZAB Művészeti Szakbizottság Képző- és Iparművészeti Munkabizottság kapcsolattartó: Aranyi Sándor, a Szakbizottság elnöke aranyis.49@gmail.com november 6. (kedd) óra A jövő generációja a munka világában című tudományos előadássorozat szervezi: SZAB Jogtudományi Szakbizottság Jogi Pszichológiai Munkabizottság kapcsolattartó: Dr. Visontai-Szabó Katalin, a Munkabizottság elnöke visontaikata@gmail.com november 6. (kedd) óra Szekernyés János temesvári író, helytörténész Temesvár reformátussága 2. átdolgozott, bővített kiadásának könyvbemutatója szervezi: SZAB Művészeti Szakbizottság Képző- és Iparművészeti Munkabizottság kapcsolattartó: Aranyi Sándor, a Szakbizottság elnöke aranyis.49@gmail.com november 7. (szerda) óra Zenepedagógia határok nélkül című előadóülés helyszín: SZAB székház (6720 Szeged, Somogyi u. 7.) díszterem szervezi: SZAB Művészeti Szakbizottság Előadóművészeti Munkabizottság kapcsolattartó: Dr. Maczelka Noémi, a Szakbizottság titkára maczelka@jgypk.u-szeged.hu november 7. (szerda) óra Határtalan kémia című tudományos előadássorozat helyszín: SZAB székház (6720 Szeged, Somogyi u. 7.) díszterem szervezi: SZAB Kémiai Szakbizottság kapcsolattartó: Dr. Kukovecz Ákos, a Szakbizottság titkára tel.: +36 (62) e- mail: kakos@chem.u-szeged.hu

5 2018. november 7. (szerda) óra Kutatás a nemzetközi együttműködések tükrében című tudományos előadóülés szervezi: SZAB Gyógyszerésztudományi Szakbizottság kapcsolattartó: Dr. Szakonyi Zsolt, a Szakbizottság elnöke tel.: +36 (62) e- mail: szakonyi@pharm.u-szeged.hu november 8. (csütörtök) óra A Föld- és Környezettudományi Szakbizottság ünnepi tudományos ülése helyszín: SZTE Természettudományi és Informatikai Kar (6722 Szeged, Egyetem u. 2. I. emelet) Jakucs terem szervezi: SZAB Föld- és Környezettudományi Szakbizottság kapcsolattartó: Dr. Rakonczai János, a Szakbizottság elnöke J.Rakonczai@geo.u-szeged.hu november 9. (péntek) óra Hatékony kommunikáció, mint népegészségügyi feladat. Emlékülés in memoriam Prof. Dr. Dési Illés helyszín: SZAB székház (6720 Szeged, Somogyi u. 7.) díszterem szervezi: SZAB Orvostudományi Szakbizottság Környezet-egészségügyi Munkabizottság kapcsolattartó: Dr. Paulik Edit, a Szakbizottság elnöke tel.: +36 (62) e- mail: paulik.edit@med.u-szeged.hu november 9. (péntek) óra Mezőgazdaság határok nélkül című konferencia szervezi: SZAB Mezőgazdasági Szakbizottság kapcsolattartó: Dr. Monostori Tamás, a Szakbizottság elnöke tel.: +36 (30) monostori.tamas@mgk.u-szeged.hu

6 2018. november 9. (péntek) óra Dr. Jerney Zoltán: Az új selyemút (nemzetközi áruszállítás) című tudományos ülés helyszín: SZAB székház (6720 Szeged, Somogyi u. 7.) 216 előadóterem szervezi: SZAB Műszaki Szakbizottság Logisztikai Munkabizottság kapcsolattartó: Dr. Bodnár Károly, a Munkabizottság elnöke tel.: +36 (30) bodnarkaroly.dr@gmail.com november 9. (péntek) óra Határtalan tudomány. Bábel tornya helyett komplex adatbázis megtervezése: kreativitás és az adatvédelem című előadássorozat szervezi: SZAB Neveléstudományi és Pszichológiai Szakbizottság A Nők helyzete Munkabizottság kapcsolattartó: Dr. Baloghné Baricz Valéria, a Munkabizottság elnöke tel.: +36 (20) bvm8@t-online.hu november 12. (hétfő) óra A pedagógus szerepe a tehetségfejlesztésben című konferencia helyszín: SZAB székház (6720 Szeged, Somogyi u. 7.) 217 előadóterem szervezi: SZAB Neveléstudományi és Pszichológiai Szakbizottság Tehetségfejlesztés Munkabizottság kapcsolattartó: Dr. Duró Zsuzsa, a Munkabizottság elnöke durozsuzsa@gmail.com november 13. (kedd) óra Eredmények és kihívások globalizált világunkban a biológia kutatások területén című tudományos előadóülés szervezi: SZAB Biológiai Szakbizottság kapcsolattartó: Dr. Lantos Csaba, a Szakbizottság elnöke csaba.lantos@gabonakutato.hu

7 2018. november 14. (szerda) óra Harruckern öröksége innováció a Dél-Alföldön című konferencia helyszín: SZIE Agrár- és Gazdaságtudományi Kar (5600 Békéscsaba, Bajza u. 33.) szervezi: SZAB Békés Megyei Tudományos Testület, SZIE AGK Gazdasági Campus kapcsolattartó: Dr. Micheller Magdolna professzor emerita és Dr. Árpási Zoltán, egyetemi docens micheller.magdolna@gk.szie.hu és arpasi.zoltan@gk.szie.hu november 14. (szerda) óra A határtalanság rendje című konferencia helyszín: SZAB székház (6720 Szeged, Somogyi u. 7.) díszterem szervezi: SZAB Nyelv- és Irodalomtudományi Szakbizottság kapcsolattartó: Dr. Hász-Fehér Katalin, a Szakbizottság titkára haszfeher@gmail.com november 14. (szerda) óra Művészeti nevelés, művészetre nevelés a felsőoktatásban című konferencia szervezi: SZAB Művészeti Szakbizottság Képző- és Iparművészeti Munkabizottság kapcsolattartó: Aranyi Sándor, a Szakbizottság elnöke aranyis.49@gmail.com november 15. (csütörtök) óra XIX. AGTEDU a Neumann János Egyetem tudományos konferenciája a Magyar Tudomány Ünnepe rendezvénysorozathoz kapcsolódóan helyszín: Neumann János Egyetem Pedagógusképző Kar (6000 Kecskemét, Kaszap u ) szervezi: Neumann János Egyetem kapcsolattartó: Drenyovszki Rajmund, konferencia titkár tel.: 20/ honlap:

8 2018. november 16. (péntek) óra Határ/talan fogorvoslás című szimpózium szervezi: SZAB Orvostudományi Szakbizottság Fogorvostudományi Munkabizottság, SZTE Fogorvostudományi Kar kapcsolattartó: Dr. Ungvári Krisztina, a Munkabizottság titkára tel.: +36 (20) kriszti.ungvari@me.com november 16. (péntek) óra Korszakváltás az állattenyésztésben című tudományos ülés helyszín: SZAB székház (6720 Szeged, Somogyi u. 7.) 217 előadóterem szervezi: SZAB Mezőgazdasági Szakbizottság Állattenyésztési és Vadgazdálkodási Munkabizottság kapcsolattartó: Dr. Bodnár Károly, a Munkabizottság elnöke tel.: +36 (30) bodnarkaroly.dr@gmail.com november 16. (péntek) óra Határtalan tudomány Határtalan motiváció. A jövő kutatói a határon innen és túl című workshop helyszín: SZAB székház (6720 Szeged, Somogyi u. 7.) 216 előadóterem szervezi: SZAB Műszaki Szakbizottság, SZTE Mérnöki Kar kapcsolattartó: Dr. Hodúr Cecília, a Szakbizottság elnöke hodur@mk.uszeged.hu, Dr. Zsótér Brigitta zsotrb@mek.u-szeged.hu, Joóné Muhi Piroska joonemuhitdk@gmail.com november 20. (kedd) óra Gyógyszerszint meghatározások, gyógyszeres interakciók a laboratórium diagnosztikában című ünnepi tudományos ülés helyszín: SZAB székház (6720 Szeged, Somogyi u. 7.) 217 előadóterem szervezi: SZAB Orvostudományi Szakbizottság Laboratóriumi Medicina Munkabizottság kapcsolattartó: Dr. Földesi Imre, a Munkabizottság elnöke foldesi.imre@med.u-szeged.hu

9 2018. november 22. (csütörtök) óra A nem kognitív készségek fejlesztése a munkaerőpiaci igények tükrében című konferencia helyszín: SZTE Juhász Gyula Pedagógusképző Kar (6725 Szeged, Boldogasszony sgt. 6.) Tanácsterem szervezi: SZAB Neveléstudományi és Pszichológiai Szakbizottság Állampolgári Kompetenciák Munkabizottság kapcsolattartó: Dr. Döbör András, a Munkabizottság elnöke dobor@jgypk.szte.hu november 22. (csütörtök) óra Eszik Alajos grafikusművész Jeremiádák (Siránkozások és lelkendezések. Lelkendezések és siránkozások) című kiállítása helyszín: SZAB székház (6720 Szeged, Somogyi u. 7.) Fsz. 3-4 előadótermek szervezi: SZAB Művészeti Szakbizottság Képző- és Iparművészeti Munkabizottság kapcsolattartó: Aranyi Sándor, a Szakbizottság elnöke aranyis.49@gmail.com november 23. (péntek) óra Regionális eredményekkel a határok nélküli mezőgazdaságért című konferencia helyszín: SZTE Mezőgazdasági Kar (6800 Hódmezővásárhely, Andrássy út 15.) szervezi: SZAB Mezőgazdasági Szakbizottság, SZTE Mezőgazdasági Kar, Magyar Biológiai Társaság Szegedi Csoportja kapcsolattartó: Dr. Monostori Tamás, a Szakbizottság elnöke tel.: +36 (30) monostori.tamas@mgk.u-szeged.hu november 30. (péntek) óra Agrárgazdaság és vidékfejlesztés határok nélkül című tudományos ülés helyszín: SZTE Mezőgazdasági Kar (6800 Hódmezővásárhely, Andrássy út 15.) szervezi: SZAB Mezőgazdasági Szakbizottság Agrárökonómiai Munkabizottság kapcsolattartó: Dr. Horváth József, a Munkabizottság elnöke horvath.jozsef@mgk.u-szeged.hu

10 Valamennyi program részletesen megtekinthető a honlapon és az eseménynaptárban!

11 A Dél-alföldi Innovációs Díjat támogatja: Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Békés Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Dél-alföldi Regionális Innovációs Ügynökség KhE. A SZAB pályadíjat támogatja: A Tudomány Támogatásáért a Dél-Alföldön Alapítvány Magyar Tudományos Akadémia Magyar Tudományos Akadémia Területi Akadémiai Bizottságok Titkársága Szeged Megyei Jogú Város Polgármestere

12 Felelős kiadó: Fülöp Ferenc, az MTA r. tagja, a SZAB elnöke Szeged, 2018.

A MAGYAR TUDOMÁNY ÜNNEPE

A MAGYAR TUDOMÁNY ÜNNEPE A MAGYAR TUDOMÁNY ÜNNEPE SZEGED 2017. november 3. november 30. A MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA SZEGEDI AKADÉMIAI BIZOTTSÁGA Emberközpontú tudomány címmel a Magyar Tudomány Ünnepén plenáris ülést tart 2017.

Részletesebben

a magyar tudomány ünnepe szeged

a magyar tudomány ünnepe szeged a magyar tudomány ünnepe szeged felfedező tudomány Egy modern felfedezés azért felfedezés, mert ellentétben áll az összes közismert tudással Szentágotai János 2012. november 3. november 30. mta szegedi

Részletesebben

A MAGYAR TUDOMÁNY ÜNNEPE Szeged

A MAGYAR TUDOMÁNY ÜNNEPE Szeged A MAGYAR TUDOMÁNY ÜNNEPE Szeged MESSZE LÁTÓ TUDOMÁNY: felelős válaszok a jövőnek 2014. november 3. november 30. MTA Szegedi Akadémiai Bizottság székháza (6720 Szeged, Somogyi u. 7.) A MAGYAR TUDOMÁNYOS

Részletesebben

A MAGYAR TUDOMÁNY ÜNNEPE ÖSSZHANG TUDOMÁNY A GAZDASÁGBAN ÉS A TÁRSADALOMBAN

A MAGYAR TUDOMÁNY ÜNNEPE ÖSSZHANG TUDOMÁNY A GAZDASÁGBAN ÉS A TÁRSADALOMBAN A MAGYAR TUDOMÁNY ÜNNEPE Szeged ÖSSZHANG TUDOMÁNY A GAZDASÁGBAN ÉS A TÁRSADALOMBAN 2011. november 3. november 30. MTA Szegedi Akadémiai Bizottság székháza (6720 Szeged, Somogyi u. 7.) 1 A MAGYAR TUDOMÁNYOS

Részletesebben

A MAGYAR TUDOMÁNY ÜNNEPE

A MAGYAR TUDOMÁNY ÜNNEPE A MAGYAR TUDOMÁNY ÜNNEPE SZEGED 2015. november 3. november 30. A MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA SZEGEDI AKADÉMIAI BIZOTTSÁGA A TUDOMÁNY ALAKÍTÓ EREJE címmel a Magyar Tudomány Ünnepén plenáris ülést tart 2015.

Részletesebben

BUDAY-EMLÉKÉV 2017 a Buday Árpád és fia, Buday György tiszteletére rendezendő konferencia programja

BUDAY-EMLÉKÉV 2017 a Buday Árpád és fia, Buday György tiszteletére rendezendő konferencia programja Az MTA Szegedi Akadémiai Bizottság, a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Néprajzi és Kulturális Antropológiai Tanszék és Régészeti Tanszék szervezésében BUDAY-EMLÉKÉV 2017 a Buday Árpád és

Részletesebben

A kötetben szereplő tanulmányok szerzői

A kötetben szereplő tanulmányok szerzői A kötetben szereplő tanulmányok szerzői Dr. Barzó Tímea, egyetemi docens, Miskolci Egyetem, Államés Jogtudományi Kar, Polgári Jogi Tanszék, Miskolc Dr. Barta Judit, egyetemi docens, Miskolci Egyetem, Állam-

Részletesebben

egyeztetés a titkárságon: Zách Beáta

egyeztetés a titkárságon: Zách Beáta Prof. Dr. Keszthelyi-Szabó Gábor szabog@mk.u-szeged.hu csütörtök: 14 00-16 00 Moszkvai krt. 9. 17. sz. egyeztetés a titkárságon: 06-62-546-549 Zách Beáta Prof. Dr. Hodúr Cecilia hétfő: 08 00-10 00 hodur@mk.u-szeged.hu

Részletesebben

MTA TANTÁRGY-PEDAGÓGIAI KUTATÁSI PROGRAM

MTA TANTÁRGY-PEDAGÓGIAI KUTATÁSI PROGRAM MEGHÍVÓ MTA TANTÁRGY-PEDAGÓGIAI KUTATÁSI PROGRAM TERMÉSZETTUDOMÁNYI-MATEMATIKAI-INFORMATIKAI OKTATÁS MUNKACSOPORT BESZÁMOLÓ KONFERENCIA MTA TANTÁRGY-PEDAGÓGIAI KUTATÁSI PROGRAM TERMÉSZETTUDOMÁNYI-MATEMATIKAI-INFORMATIKAI

Részletesebben

Prof. Dr. Keszthelyi-Szabó Gábor Moszkvai krt sz. előzetes egyeztetés a

Prof. Dr. Keszthelyi-Szabó Gábor Moszkvai krt sz. előzetes egyeztetés a Prof. Dr. Keszthelyi-Szabó Gábor Moszkvai krt. 9. 1.7. sz. előzetes egyeztetés a szabog@mk.u-szeged.hu titkárságon: 06-62-546-549 Zách Beáta Prof. Dr. Hodúr Cecilia hodur@mk.u-szeged.hu hétfő: 10 00-12

Részletesebben

M E G H Í V Ó. A TANÍTÓKÉPZÉS MÚLTJA, JELENE november 5-6. Szombathely

M E G H Í V Ó. A TANÍTÓKÉPZÉS MÚLTJA, JELENE november 5-6. Szombathely M E G H Í V Ó A TANÍTÓKÉPZÉS MÚLTJA, JELENE 2. 2009. november 5-6. Szombathely A NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM SAVARIA EGYETEMI KÖZPONT MŐVÉSZETI, NEVELÉS- ÉS SPORTTUDOMÁNYI KAR TANÍTÓKÉPZİ INTÉZETE AZ

Részletesebben

Hazai Tudományos Diákköri műhelyek támogatása (A pályázat kódja: NTP-HHTDK-15) DÖNTÉSI LISTA

Hazai Tudományos Diákköri műhelyek támogatása (A pályázat kódja: NTP-HHTDK-15) DÖNTÉSI LISTA 1. 0001 Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Semmelweis TDK 2016 1 200 000 2. 0002 Mezőgazdasági Hódmezővásárhely SZTE MGK TDK Műhelymunka támogatása 974 000 3. 0003 Állam- és Jogtudományi Szeged

Részletesebben

F1. számú függelék Ügyfélszolgálatok

F1. számú függelék Ügyfélszolgálatok F1. számú függelék Ügyfélszolgálatok 1/6. oldal DÉMÁSZ Hálózati Elosztó Kft. ügyfélszolgálati egységei A megadott nyitva tartás idők változhatnak, melyekről az érintett fogyasztókat tájékoztatjuk. Az aktuális

Részletesebben

M.2. számú melléklet. DÉMÁSZ Zrt. ügyfélszolgálati egységei

M.2. számú melléklet. DÉMÁSZ Zrt. ügyfélszolgálati egységei Egyetemes Villamos Energia Szolgáltatói Üzletszabályzat M.2. számú melléklete M.2. számú melléklet ügyfélszolgálati egységei Egyetemes Villamos Energia Szolgáltatói Üzletszabályzat M.2. számú melléklete

Részletesebben

M.8. számú melléklet. A DÉMÁSZ Zrt. ügyfélszolgálati egységei

M.8. számú melléklet. A DÉMÁSZ Zrt. ügyfélszolgálati egységei Villamos Energia Kereskedelmi Üzletszabályzat M.8. számú melléklete M.8. számú melléklet A ügyfélszolgálati egységei Villamos Energia Kereskedelmi Üzletszabályzat M.8. számú melléklete 1 A ügyfélszolgálati

Részletesebben

2017. november Emberközpontú tudomány

2017. november Emberközpontú tudomány A M a g y a r T u d o m á n y Ü n n e p e 2017. november 3-30. Emberközpontú tudomány A rendezvény címe A rendezvény típusa (pl. előadás, emlékülés, konferencia, kerekasztal-beszélgetés, könyvbemutató,

Részletesebben

100. szám május 26. Tartalom

100. szám május 26. Tartalom Egyetemi Értesítő A Szegedi Tudományegyetem hivatalos és információs lapja 100. szám 2015. május 26. Tartalom NAPIRENDI PONTOK A Szegedi Tudományegyetem Szenátusának 2015. év április hó 27. napján tartott

Részletesebben

A Szegedi Tudományegyetem Sófi József Alapítvány évi ösztöndíjasai

A Szegedi Tudományegyetem Sófi József Alapítvány évi ösztöndíjasai A Szegedi Tudományegyetem Sófi József Alapítvány 2007. évi ösztöndíjasai A Szegedi Tudományegyetem Sófi József a Szegedi Tehetségekért Alapítványa 2001. január 2- án jött létre, és eddig 4 millió forint

Részletesebben

Az 1956-os forradalom és szabadságharc tudományos kutatása valamint helye az oktatásban

Az 1956-os forradalom és szabadságharc tudományos kutatása valamint helye az oktatásban 2 Az 1956-os forradalom és szabadságharc tudományos kutatása valamint helye az oktatásban konferencia Időpont: 2016. október 14-16. Helyszín: MTA Szegedi Területi Bizottság (6723 Szeged, Somogyi u. 7.)

Részletesebben

A pályázat címe (A pályázat kódja: NTP-OTDKR-16) DÖNTÉSI LISTA

A pályázat címe (A pályázat kódja: NTP-OTDKR-16) DÖNTÉSI LISTA 1. NTP-OTDKR-16-0001 Debreceni Egyetem Magyarország Hajdú-Bihar Debrecen OTDK részvétel Debreceni Egyetem 10 076 000 2. NTP-OTDKR-16-0002 Állatorvostudományi Egyetem XXXIII. OTDK hallgatói részvételének

Részletesebben

A kötetben szereplő tanulmányok szerzői

A kötetben szereplő tanulmányok szerzői A kötetben szereplő tanulmányok szerzői Bálint István, nyugalmazott újságíró, Magyar Szó, publicista, Belovai József, nyugalmazott történelemtanár, Szeged,, Nagybecskerek Beretka Katinka, okleveles jogász,

Részletesebben

AZ IPAR NAPJAI DEBRECENBEN

AZ IPAR NAPJAI DEBRECENBEN Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Debreceni Egyetem Műszaki Kara szeretettel és tisztelettel meghívja Önt AZ IPAR NAPJAI DEBRECENBEN elnevezésű közös rendezvényére A rendezvény ideje: 2016.

Részletesebben

Színvonalas előadásokkal lezajlottak az MTA Területi Akadémiai Bizottságok éves közgyűlései

Színvonalas előadásokkal lezajlottak az MTA Területi Akadémiai Bizottságok éves közgyűlései Színvonalas előadásokkal lezajlottak az MTA Területi Akadémiai Bizottságok éves közgyűlései Az elmúlt hét rendkívül mozgalmas volt az MTA Területi Akadémiai Bizottságok számára, mert ezekben a napokban

Részletesebben

MEGHÍVÓ a. Nanotechnológia mint az innováció egyik hajtóereje Lépés egy magyarországi nanotechnológiai kormányprogram felé?

MEGHÍVÓ a. Nanotechnológia mint az innováció egyik hajtóereje Lépés egy magyarországi nanotechnológiai kormányprogram felé? MEGHÍVÓ a Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetsége, Magyar Tudományos Akadémia Műszaki Tudományok Osztálya, MTESZ Veszprém Megyei Szervezete közös rendezvényére, melyet a Magyar Tudomány Ünnepe

Részletesebben

A Magyar Műszaki Értelmiség Napja

A Magyar Műszaki Értelmiség Napja A Magyar Műszaki Értelmiség Napja Ünnepségsorozat 2012. június 4-7. 1 Budapest 2006. január 5. 2 3 A nyilatkozat aláírói Magyar Tudományos Akadémia Magyar Mérnökakadémia Magyar Mérnök Kamara Budapesti

Részletesebben

MEGHÍVÓ. VII. Gödöllői Halászati-Horgászati Szakember Találkozó. Időpont: február 2-3., csütörtök-péntek

MEGHÍVÓ. VII. Gödöllői Halászati-Horgászati Szakember Találkozó. Időpont: február 2-3., csütörtök-péntek MEGHÍVÓ VII. Gödöllői Halászati-Horgászati Szakember Találkozó Időpont: 2017. február 2-3., csütörtök-péntek Helyszín: Szent István Egyetem, 1. nap: Tudástranszfer Központ A bejárat földszint 9. előadóterem

Részletesebben

MEGHÍVÓ. VIII. Gödöllői Halászati- Horgászati Szakember Találkozó. Időpont: február 1-2., csütörtök-péntek

MEGHÍVÓ. VIII. Gödöllői Halászati- Horgászati Szakember Találkozó. Időpont: február 1-2., csütörtök-péntek MEGHÍVÓ VIII. Gödöllői Halászati- Horgászati Szakember Találkozó Időpont: 2018. február 1-2., csütörtök-péntek Helyszín: Szent István Egyetem, Tudástranszfer Központ A bejárat földszint 9. előadóterem

Részletesebben

M.8. számú melléklet

M.8. számú melléklet EDF DÉMÁSZ Zrt. Villamos Energia Kereskedelmi Üzletszabályzat M.8. számú melléklete M.8. számú melléklet Az EDF DÉMÁSZ Zrt. elérhetőségei, ügyfélszolgálati egységei Hatályos: 2010. március2 1-jétől EDF

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. az SZTE minden hallgatója számára Kulturális kezdeményezések a Szegedi

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. az SZTE minden hallgatója számára Kulturális kezdeményezések a Szegedi PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Szegedi Tudományegyetem Egyetemi Hallgatói Önkormányzata kutatási pályázatot hirdet az SZTE minden hallgatója számára Kulturális kezdeményezések a Szegedi Tudományegyetemen és annak

Részletesebben

Eötvös József Koszorú

Eötvös József Koszorú Eötvös József Koszorú (1993-2011) 2011 Báldi Tamás, a földtudományok doktora, Fésüs László, az állatorvos-tudomány doktora Józan Péter, az orvostudomány doktora Lantos Béla, a műszaki tudományok doktora

Részletesebben

Eötvös Loránd Tudományegyetem Tanárképző Központ és TÁMOP Országos koordinációval a pedagógusképzés megújításáért című projekt. Konferencia-program

Eötvös Loránd Tudományegyetem Tanárképző Központ és TÁMOP Országos koordinációval a pedagógusképzés megújításáért című projekt. Konferencia-program Eötvös Loránd Tudományegyetem Tanárképző Központ és TÁMOP Országos koordinációval a pedagógusképzés megújításáért című projekt Tudós tanárok tanár tudósok Konferencia a minőségi tanárképzésről és Ember

Részletesebben

Az 1956-os forradalom és szabadságharc tudományos kutatása valamint helye az oktatásban

Az 1956-os forradalom és szabadságharc tudományos kutatása valamint helye az oktatásban A konferencia helyszíne MTA Szegedi Területi Bizottsága (MTA SZAB, Szeged, Somogyi u. 7.) 2 Az 1956-os forradalom és szabadságharc tudományos kutatása valamint helye az oktatásban konferencia Időpont:

Részletesebben

(A pályázat kódja: NTP-TDK-14) DÖNTÉSI LISTA

(A pályázat kódja: NTP-TDK-14) DÖNTÉSI LISTA Az Országos Tudományos Diákköri Tanács által elismert TDK-műhelyek 1. NTP-TDK-14-0001 Gazdaságés Társadalomtudományi Elmélet és gyakorlat - az Európai Unió kiemelt ügyei a hallgatók kutatásaiban 1 2. NTP-TDK-14-0002

Részletesebben

A gyógypedagógia kincsestára VII. Válaszok a gyógypedagógiai gyakorlat kihívásaira PROGRAM

A gyógypedagógia kincsestára VII. Válaszok a gyógypedagógiai gyakorlat kihívásaira PROGRAM A gyógypedagógia kincsestára VII. Válaszok a gyógypedagógiai gyakorlat kihívásaira regionális szakmai konferencia A konferencia időpontja: 2018. november 12. hétfő 9.00 15.00 A konferencia helyszíne: Szent-Györgyi

Részletesebben

A tehetséges hallgatók XXXII. OTDK-n történő részvételének támogatása (A pályázat kódja: NTP-OTDKR-14) DÖNTÉSI LISTA

A tehetséges hallgatók XXXII. OTDK-n történő részvételének támogatása (A pályázat kódja: NTP-OTDKR-14) DÖNTÉSI LISTA 1. NTP-OTDKR-14-0001 2. NTP-OTDKR-14-0002 3. NTP-OTDKR-14-0003 Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi i Műszaki és Gépészmérnöki i Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Pályázat a Semmelweis Egyetem

Részletesebben

Oktatási Szakmai Rendezvény

Oktatási Szakmai Rendezvény TÁMOP-4.1.2.A/1-11/1-2011-0016 sz. Megújuló gyógyszerészi kompetenciák gyakorlatorientált elsajátítását szolgáló digitális tananyagok fejlesztése magyar és angol nyelven, az egyetemi oktatók felkészítése

Részletesebben

XV. DOWN SZIMPÓZIUM Korszakváltás a klinikai genetikában

XV. DOWN SZIMPÓZIUM Korszakváltás a klinikai genetikában XV. DOWN SZIMPÓZIUM Korszakváltás a klinikai genetikában Kötelező szinten tartó tanfolyam Szervező: A Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Orvosi Genetikai Intézete PROGRAMFÜZET Helyszín:

Részletesebben

Zsűritagok névsora szekciók szerint Terembeosztás

Zsűritagok névsora szekciók szerint Terembeosztás Zsűritagok névsora szekciók szerint Terembeosztás 1. Alkalmazott műszaki tudományok szekció I. em. 36. DR. FÜLÖP ISTVÁN egyetemi adjunktus Szent István Egyetem, Gépészmérnöki Kar, Mezőgazdasági és Élelmiszeripari

Részletesebben

SZLOVÉNIAI MAGYAR PEDAGÓGUSOK TOVÁBBKÉPZÉSE

SZLOVÉNIAI MAGYAR PEDAGÓGUSOK TOVÁBBKÉPZÉSE SZLOVÉNIAI MAGYAR PEDAGÓGUSOK TOVÁBBKÉPZÉSE Hajdúszoboszló 2012 A Kölcsey Ferenc Református Tanítóképző Főiskola hosszú előkészületek után 2011. szeptember 1-jén integrálódott a Debreceni Református Hittudományi

Részletesebben

Bakony-Balaton Német-Magyar Konferencia a gazdaságról, tudományról, turizmusról és vidékfejlesztésről június Veszprém.

Bakony-Balaton Német-Magyar Konferencia a gazdaságról, tudományról, turizmusról és vidékfejlesztésről június Veszprém. Bakony-Balaton Német-Magyar Konferencia a gazdaságról, tudományról, turizmusról és vidékfejlesztésről Észak-balatoni Polgári Klub 2012. június 27-28. Veszprém Program A rendezvény fővédnöke: Dr. Navracsics

Részletesebben

M.8. számú melléklet. Az EDFA DÉMÁSZ Zrt. ügyfélszolgálati egységei

M.8. számú melléklet. Az EDFA DÉMÁSZ Zrt. ügyfélszolgálati egységei Villamos Energia Kereskedelmi Üzletszabályzat M.8. számú melléklete M.8. számú melléklet Az EDFA DÉMÁSZ Zrt. ügyfélszolgálati egységei Hatályos: 20142017. október május 15-április 15-től Villamos Energia

Részletesebben

Selye János Egyetem. oktatók és hallgatók, szakmai nyilvánosság. Doc. RNDr. Tóth János, PhD., a SJE rektora

Selye János Egyetem. oktatók és hallgatók, szakmai nyilvánosság. Doc. RNDr. Tóth János, PhD., a SJE rektora Tudomány és Technika Hetének rendezvényei A Szlovák Oktatásügyi Minisztérium és a Tudományos és Műszaki Információs Központ (CVTI SR) minden évben megrendezi Szlovákia-szerte a Tudomány és Technika Hetének

Részletesebben

HONORIS CAUSA PRO SCIENTIA ARANYÉRMESEK

HONORIS CAUSA PRO SCIENTIA ARANYÉRMESEK HONORIS CAUSA PRO SCIENTIA ARANYÉRMESEK 1989 2017 2017 Lovász László elnök Csépe Valéria kutatóprofesszor MTA Természettudományi Kutatóközpont Cziráki Szabina titkár Országos Tudományos Diákköri Tanács

Részletesebben

ROBOTHADVISELÉS 7. tudományos konferencia november 27.

ROBOTHADVISELÉS 7. tudományos konferencia november 27. ROBOTHADVISELÉS 7. tudományos konferencia 2007. november 27. Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem, Díszterem Budapest, X. Hungária krt. 9-11. A konferencia szervezőbizottsága: Dr. Haig Zsolt mk. alezredes

Részletesebben

M.2. számú melléklet. Az EDF DÉMÁSZ Zrt. ügyfélszolgálati egységei

M.2. számú melléklet. Az EDF DÉMÁSZ Zrt. ügyfélszolgálati egységei Egyetemes Villamos Energia Szolgáltatói Üzletszabályzat M.2. számú melléklete M.2. számú melléklet Az ügyfélszolgálati egységei Egyetemes Villamos Energia Szolgáltatói Üzletszabályzat M.2. számú melléklete

Részletesebben

JELENKORI TÁRSADALMI ÉS GAZDASÁGI FOLYAMATOK

JELENKORI TÁRSADALMI ÉS GAZDASÁGI FOLYAMATOK JELENKORI TÁRSADALMI ÉS GAZDASÁGI FOLYAMATOK JELENKORI TÁRSADALMI ÉS GAZDASÁGI FOLYAMATOK 2015/2 X. évfolyam 2. szám 2015 SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM MÉRNÖKI KAR Ökonómiai és Vidékfejlesztési Intézet JELENKORI

Részletesebben

2017. november Emberközpontú tudomány

2017. november Emberközpontú tudomány A M a g y a r T u d o m á n y Ü n n e p e 2017. november 3-30. Emberközpontú tudomány A rendezvény címe A rendezvény típusa (pl. előadás, emlékülés, konferencia, kerekasztalbeszélgetés, könyvbemutató,

Részletesebben

Záróvizsga Bizottságok 2015/16/2. félév. Biológia BSc (GNB,molekuláris biológia) I. záróvizsga bizottság

Záróvizsga Bizottságok 2015/16/2. félév. Biológia BSc (GNB,molekuláris biológia) I. záróvizsga bizottság Záróvizsga Bizottságok 2015/16/2. félév Biológia BSc (GNB,molekuláris biológia) I. Dr. Sipiczki Mátyás egyetemi tanár 2016. június 6-7-8. (hétfő, kedd,szerda) 8 óra ÉTK. V. szárny F.502 Biológia BSc (ökológia

Részletesebben

Dr. Komarek Levente. Munkahely: Magyarország, 6800 Hódmezővásárhely Andrássy út 15.

Dr. Komarek Levente. Munkahely: Magyarország, 6800 Hódmezővásárhely Andrássy út 15. Önéletrajz SZEMÉLYI ADATOK Dr. Komarek Levente Munkahely: Magyarország, 6800 Hódmezővásárhely Andrássy út 15. +36-62-532-990/151 komarek@mgk.u-szeged.hu www.mgk.u-szeged.hu --- Neme: Férfi Születési dátum:

Részletesebben

NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM KÖZGAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR

NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM KÖZGAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM KÖZGAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR FELHÍVÁS Válság a pénzügyekben pénzügyek a válságban konferencia SOPRON 2009. szeptember 29-30. A Nyugat-magyarországi Egyetem Közgazdaságtudományi

Részletesebben

Észak-balatoni Polgári Klub Alapítva 1998

Észak-balatoni Polgári Klub Alapítva 1998 Bajor- Magyar Gazdasági Konferencia München 2013. április 18-19. Helyszín: München, Magyar Főkonzulátus München, Wollmannstr.2. Programtervezet A rendezvény fővédnökei: Prof. Dr. Cséfalvay Zoltán, uniós

Részletesebben

Sportról másképpen! Innovatív gondolkodás a sportban című nemzetközi tudományos konferenciára

Sportról másképpen! Innovatív gondolkodás a sportban című nemzetközi tudományos konferenciára A Magyar Sporttudományi Társaság SportInnovációs Szakbizottsága, és a Sakk és Sakkelméleti Szakbizottsága tisztelettel meghívja a Sportról másképpen! Innovatív gondolkodás a sportban című nemzetközi tudományos

Részletesebben

M.2. számú melléklet. Az EDF DÉMÁSZ Zrt. ügyfélszolgálati egységei. Törölt: 1. Törölt: október 1-jétől. Hatályos: szeptember 1-jétől

M.2. számú melléklet. Az EDF DÉMÁSZ Zrt. ügyfélszolgálati egységei. Törölt: 1. Törölt: október 1-jétől. Hatályos: szeptember 1-jétől Egyetemes Villamos Energia Szolgáltatói Üzletszabályzat M.2. számú melléklete M.2. számú melléklet Az ügyfélszolgálati egységei Törölt: 1 Törölt: október 1-jétől Egyetemes Villamos Energia Szolgáltatói

Részletesebben

A TERMÉSZETTUDOMÁNYI KAR TANÁCSA ÁLTAL LÉTREHOZOTT BIZOTTSÁGOK ÖSSZETÉTELÉNEK SZABÁLYZATA

A TERMÉSZETTUDOMÁNYI KAR TANÁCSA ÁLTAL LÉTREHOZOTT BIZOTTSÁGOK ÖSSZETÉTELÉNEK SZABÁLYZATA BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM TERMÉSZETTUDOMÁNYI KAR A TERMÉSZETTUDOMÁNYI KAR TANÁCSA ÁLTAL LÉTREHOZOTT BIZOTTSÁGOK ÖSSZETÉTELÉNEK SZABÁLYZATA A bizottságok összetételét elfogadta a TTK

Részletesebben

A Kompetencia Tanács Működési Szabályzata

A Kompetencia Tanács Működési Szabályzata A Kompetencia Tanács Működési Szabályzata mely elfogadásra került 2011. január 26-án a Kompetencia Tanács alakuló ülésén, az alapító tagok egyhangú szavazata által, azzal a feltétellel, hogy az érvényes

Részletesebben

A TERMÉSZETTUDOMÁNYI KAR TANÁCSA ÁLTAL LÉTREHOZOTT BIZOTTSÁGOK ÖSSZETÉTELÉNEK SZABÁLYZATA

A TERMÉSZETTUDOMÁNYI KAR TANÁCSA ÁLTAL LÉTREHOZOTT BIZOTTSÁGOK ÖSSZETÉTELÉNEK SZABÁLYZATA BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM TERMÉSZETTUDOMÁNYI KAR A TERMÉSZETTUDOMÁNYI KAR TANÁCSA ÁLTAL LÉTREHOZOTT BIZOTTSÁGOK ÖSSZETÉTELÉNEK SZABÁLYZATA A bizottságok összetételét elfogadta a TTK

Részletesebben

Business & Technology Konferencia

Business & Technology Konferencia Magyar Közgazdasági Társaság Business & Technology Konferencia 2016. február 23-25. BME Q épület IV. emelet Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar (tervezet

Részletesebben

Magyar Tudomány Ünnepe 2009

Magyar Tudomány Ünnepe 2009 Magyar Tudomány Ünnepe 2009 E-VILÁGI TRENDEK Az internet hatása a társadalomra, a gazdaságra és a politikára tudományos konferencia az Általános Vállalkozási Főiskolán A konferencia védnöke: Prof. Dr.

Részletesebben

III. Romológus Konferencia

III. Romológus Konferencia III. Romológus Konferencia 2014. április 25-26. Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar - Pécs, Zsolnay Negyed E25-ös épület 001-es terem Gandhi Közalapítványi Gimnázium és Kollégium, Könyvtár -

Részletesebben

CSÜTÖRTÖK (NOVEMBER 8.) Plenáris ülés CSÜTÖRTÖK (NOVEMBER 8.) Szimpóziumok

CSÜTÖRTÖK (NOVEMBER 8.) Plenáris ülés CSÜTÖRTÖK (NOVEMBER 8.) Szimpóziumok CSÜTÖRTÖK (NOVEMBER 8.) 9.00-13.00 9.00-10.00 BME Q épület Aula Regisztráció Plenáris ülés 10.00-12.00 Q2 Heller Farkas terem Péceli Gábor BME rektor köszöntője Benedek András megnyitója Lesley Wilson:

Részletesebben

M.8. számú melléklet. EDF DÉMÁSZ Zrt. ügyfélszolgálati egységei. Törölt: elérhetőségei, Törölt: 0. március. Törölt: 1-jétől

M.8. számú melléklet. EDF DÉMÁSZ Zrt. ügyfélszolgálati egységei. Törölt: elérhetőségei, Törölt: 0. március. Törölt: 1-jétől EDF DÉMÁSZ Zrt. Villamos Energia Kereskedelmi Üzletszabályzat M.8. számú melléklete M.8. számú melléklet Az EDF DÉMÁSZ Zrt. ügyfélszolgálati egységei Törölt: elérhetőségei, Törölt: 0. március Törölt: 1-jétől

Részletesebben

2017. november Emberközpontú tudomány

2017. november Emberközpontú tudomány A M a g y a r T u d o m á n y Ü n n e p e 2017. november 3-30. Emberközpontú tudomány A rendezvény címe 4. Magyar Jövő Internet Konferencia (MJIK 2017) A rendezvény típusa (pl. előadás, emlékülés, konferencia,

Részletesebben

XXVIII. Weöres Sándor Országos Gyermekszínjátszó Találkozó

XXVIII. Weöres Sándor Országos Gyermekszínjátszó Találkozó XXVIII. Weöres Sándor Országos Gyermekszínjátszó Találkozó MEGYEI BEMUTATÓK BÁCS-KISKUN MEGYE Hírös Agóra Kulturális és Ifjúsági Központ Nonprofit Kft. szervező: Józsa Kata telefon: +36 30 3657966, e-mail:

Részletesebben

M.2. számú melléklet. Az EDF DÉMÁSZ Zrt. ügyfélszolgálati egységei

M.2. számú melléklet. Az EDF DÉMÁSZ Zrt. ügyfélszolgálati egységei Egyetemes Villamos Energia Szolgáltatói Üzletszabályzat M.2. számú melléklete M.2. számú melléklet Az EDF DÉMÁSZ Zrt. ügyfélszolgálati egységei Törölt: 1 Törölt: október 1-jétől Hatályos: 2012. EDF DÉMÁSZ

Részletesebben

Dr. habil. Komarek Levente

Dr. habil. Komarek Levente Önéletrajz SZEMÉLYI ADATOK Dr. habil. Komarek Levente Magyarország, 6726, Szeged, Hargitai utca 51/b 2/7 +36-62-532-990/151 komarek@mgk.u-szeged.hu www.mgk.u-szeged.hu Neme: Férfi Születési dátum: 27.10.1976

Részletesebben

Függelék A Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet orvosi gárdája*

Függelék A Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet orvosi gárdája* Függelék A Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet orvosi gárdája* * A 2014. áprilisi állapot szerint (A szerk.) 73 Igazgatóság Főigazgató : Dr. Ofner Péter Szakmai igazgató: Prof. Dr. Szatmári

Részletesebben

Tudományos Diákköri Konferencia március 21. Szegedi Tudományegyetem Mérnöki Kar EREDMÉNYEK. számú pályázat

Tudományos Diákköri Konferencia március 21. Szegedi Tudományegyetem Mérnöki Kar EREDMÉNYEK. számú pályázat Tudományos Diákköri Konferencia 2018. március 21. Szegedi Tudományegyetem Mérnöki Kar EREDMÉNYEK NTP-HHTDK-17-0004 számú pályázat Élelmiszertudomány és -tecnológia szekció A épület IV. szemináriumi terem

Részletesebben

III. Magyarországi egyetemi és főiskolai karok népszerűségi mutatói

III. Magyarországi egyetemi és főiskolai karok népszerűségi mutatói FELSŐOKTATÁSI JELENTKEZÉSEK 2010 75 III. Magyarországi egyetemi és főiskolai karok népszerűségi mutatói A felsőoktatási intézményekbe jelentkezők száma, 2010. 3 (első helyes jelentkezések) 4 Eötvös Loránd

Részletesebben

EDF Démász Hálózati Elosztó Korlátolt Felelısségő Társaság Elosztói Üzletszabályzata

EDF Démász Hálózati Elosztó Korlátolt Felelısségő Társaság Elosztói Üzletszabályzata EDF Démász Hálózati Elosztó Korlátolt Felelısségő Társaság Elosztói Üzletszabályzata F1. számú függelék Ügyfélszolgálati egységek Elosztói üzletszabályzat F1. számú függeléke 2/6. oldal Ügyfélszolgálati

Részletesebben

A közoktatási ügyet a nemzet legfontosabb ügyének tekintem

A közoktatási ügyet a nemzet legfontosabb ügyének tekintem MEGHÍVÓ A VERITAS Történetkutató Intézet, az MTA Pécsi Akadémiai Bizottság Neveléstörténeti Munkabizottsága és a Magyar Történelmi Társulat tisztelettel meghívja A közoktatási ügyet a nemzet legfontosabb

Részletesebben

A TERMÉSZETTUDOMÁNYI KAR TANÁCSA ÁLTAL LÉTREHOZOTT BIZOTTSÁGOK ÖSSZETÉTELÉNEK SZABÁLYZATA

A TERMÉSZETTUDOMÁNYI KAR TANÁCSA ÁLTAL LÉTREHOZOTT BIZOTTSÁGOK ÖSSZETÉTELÉNEK SZABÁLYZATA BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM TERMÉSZETTUDOMÁNYI KAR A TERMÉSZETTUDOMÁNYI KAR TANÁCSA ÁLTAL LÉTREHOZOTT BIZOTTSÁGOK ÖSSZETÉTELÉNEK SZABÁLYZATA A bizottságok összetételét elfogadta a TTK

Részletesebben

KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ PÁLYÁZATI ADATLAPHOZ

KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ PÁLYÁZATI ADATLAPHOZ KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ PÁLYÁZATI ADATLAPHOZ AZ EU 7. KERETPROGRAMBA ÉS EGYÉB KÖZÖS EU-S KEZDEMÉNYEZÉSEKBE VALÓ BEKAPCSOLÓDÁS TÁMOGATÁSA TÁRGYÚ PÁLYÁZATI FELHÍVÁSHOZ NEMZ_12 1 Az útmutató azon pontok kitöltésében

Részletesebben

NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM KÖZGAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR

NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM KÖZGAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM KÖZGAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR NYME KTK Pénzügyi és Számviteli Intézet Finanszírozás kockázatkezelés csaláskutatás pénzügyi, adózási és számviteli szakmai konferencia SOPRON 2012.

Részletesebben

Szakmai önéletrajz. Végzettség: 2002 PhD (ELTE Neveléstudományi Doktori Iskola) 1980 ELTE Bölcsészettudományi kar könyvtármagyar

Szakmai önéletrajz. Végzettség: 2002 PhD (ELTE Neveléstudományi Doktori Iskola) 1980 ELTE Bölcsészettudományi kar könyvtármagyar Szakmai önéletrajz Név: Győri János Születési hely: Budapest, Magyarország Születési idő: 1956. 04. 01. Állampolgárság: magyar Jelenlegi munkahely: ELTE Radnóti Miklós Gyakorlóiskolája Jelenlegi beosztása:

Részletesebben

A TERMÉSZETTUDOMÁNYI KAR TANÁCSA ÁLTAL LÉTREHOZOTT BIZOTTSÁGOK ÖSSZETÉTELÉNEK SZABÁLYZATA

A TERMÉSZETTUDOMÁNYI KAR TANÁCSA ÁLTAL LÉTREHOZOTT BIZOTTSÁGOK ÖSSZETÉTELÉNEK SZABÁLYZATA BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM TERMÉSZETTUDOMÁNYI KAR A TERMÉSZETTUDOMÁNYI KAR TANÁCSA ÁLTAL LÉTREHOZOTT BIZOTTSÁGOK ÖSSZETÉTELÉNEK SZABÁLYZATA A bizottságok összetételét elfogadta a TTK

Részletesebben

JELENKORI TÁRSADALMI ÉS GAZDASÁGI FOLYAMATOK

JELENKORI TÁRSADALMI ÉS GAZDASÁGI FOLYAMATOK JELENKORI TÁRSADALMI ÉS GAZDASÁGI FOLYAMATOK IV. évfolyam 2. szám 2009 w SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM MÉRNÖKI KAR Ökonómia és Vidékfejlesztési Intézet Jelenkori társadalmi és gazdasági folyamatok Az SZTE Mérnöki

Részletesebben

A konferencia és szakmai kiállítás program áttekintője: 2009. február 18. (szerda) 16.00-18.30 1. szekcióülés 2. szekcióülés

A konferencia és szakmai kiállítás program áttekintője: 2009. február 18. (szerda) 16.00-18.30 1. szekcióülés 2. szekcióülés PARTNERING ÜGYFÉLKAPCSOLATI KONFERENCIA A konferencia és szakmai kiállítás program áttekintője: 2009. február 18. (szerda) 10.00-12.00 szakmai workshopok 13.00-15.00 1. plenáris ülés 16.00-18.30 1. szekcióülés

Részletesebben

Veszprémi Érseki és Főkáptalani Levéltár 8200 Veszprém, Vár utca 18., tel: 88/ , fax: 88/

Veszprémi Érseki és Főkáptalani Levéltár 8200 Veszprém, Vár utca 18., tel: 88/ , fax: 88/ Veszprémi Érseki és Főkáptalani Levéltár 8200 Veszprém, Vár utca 18., tel: 88/426-088, fax: 88/426-287 e-mail: leveltar@veszpremiersekseg.hu Veszprémi Érseki és Főkáptalani Levéltár 8200 Veszprém, Vár

Részletesebben

Szekszárdi Harmadik Kor Egyeteme

Szekszárdi Harmadik Kor Egyeteme Az aktív id?skorért címmel a PTE KPVK Szekszárd város önkormányzatával együttm?ködve 2016. márciusában el?adássorozatot indított az élethosszig tartó tanulás és a generációk közötti párbeszéd támogatása

Részletesebben

Letűnt korok "maximái", mint a fenntartható fejlődés zálogai

Letűnt korok maximái, mint a fenntartható fejlődés zálogai NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM APÁCZAI CSERE JÁNOS KAR NEVELÉSTUDOMÁNYI INTÉZET 9022 Győr, Liszt Ferenc u. 42. Telefon: 96/516-747 Fax: 96/329-934 Postacím: 9022 Győr, Pf.: 204 A Nyugat-magyarországi Egyetem

Részletesebben

SZTE oktatási, kutatási, egészségügyi és gazdasági feladatait kiszolgáló kellékanyagok beszerzése

SZTE oktatási, kutatási, egészségügyi és gazdasági feladatait kiszolgáló kellékanyagok beszerzése Vissza Hirdetmény Közbeszerzési Értesítő 2009 / 62 száma: Ajánlatkérő: Szegedi Tudományegyetem Nyertes ajánlattevő: Printker Office Land Zrt. Teljesítés helye: SZTE Állam- és Jogtudományi Kar - Szeged

Részletesebben

VEZETŐ TESTÜLETI ÜLÉSEK IDŐPONTJAI, NAPIRENDI PONTJAI A 2014/2015. TANÉV 1. FÉLÉVÉBEN

VEZETŐ TESTÜLETI ÜLÉSEK IDŐPONTJAI, NAPIRENDI PONTJAI A 2014/2015. TANÉV 1. FÉLÉVÉBEN VEZETŐ TESTÜLETI ÜLÉSEK IDŐPONTJAI, NAPIRENDI PONTJAI A 2014/2015. TANÉV 1. FÉLÉVÉBEN Elfogadta: a Miskolci Egyetem Szenátusa a 319/2014. sz. határozatával. TARTALOMJEGYZÉK I. A MISKOLCI EGYETEM SZENÁTUSÁNAK

Részletesebben

Mellékelten küldjük a Magyar Szociológiai Társaság Kárpát-medencei Társadalomtudományi Szakosztálya 2010-2012-ben végzett munkájáról szóló beszámolót.

Mellékelten küldjük a Magyar Szociológiai Társaság Kárpát-medencei Társadalomtudományi Szakosztálya 2010-2012-ben végzett munkájáról szóló beszámolót. Magyar Szociológiai Társaság 1014 Budapest, Országház u. 30. Paksi Veronika titkár részére Tárgy: szakosztályi beszámoló Tisztelt Titkár Asszony! Mellékelten küldjük a Magyar Szociológiai Társaság Kárpát-medencei

Részletesebben

Megyei statisztikai profil a Smart Specialisation Strategy (S3) megalapozásához Csongrád megye

Megyei statisztikai profil a Smart Specialisation Strategy (S3) megalapozásához Csongrád megye Megyei statisztikai profil a Smart Specialisation Strategy (S3) megalapozásához Csongrád megye Az alábbi statisztikai profil a megye általános, a Smart Specialisation Strategy (S3)-hoz kapcsolódó stratégiaalkotás

Részletesebben

2008 doktori fokozat (PhD) megszerzése SZTE ÁJTK, summa cum laude József Attila Tudományegyetem Állam és Jogtudományi Kar,

2008 doktori fokozat (PhD) megszerzése SZTE ÁJTK, summa cum laude József Attila Tudományegyetem Állam és Jogtudományi Kar, SZAKMAI ADATLAP 1. Személyes adatok Név: Dr. Juhász Zsuzsanna E-mail cím: juhaszzs@juris.u-szeged.hu 2. Végzettségek, tudományos fokozatok 2014 habilitáció, SZTE ÁJTK, summa cum laude 2008 doktori fokozat

Részletesebben

Kutató, Tudományos munkatárs (MTA TK KI)

Kutató, Tudományos munkatárs (MTA TK KI) Kállai Ernő Kutató, Tudományos munkatárs (MTA TK KI) Osztály: Romakutatások Osztálya Tudományos cím vagy fokozat: PhD E-mail: kallai.erno@tk.mta.hu Telefonszám: +36-1 224-6700 / 5224 Épület: T (Emelet,

Részletesebben

2018 SZEPTEMBER MEGHÍVÓ MAGYAR TEHETSÉGGONDOZÓ TÁRSASÁG 29. ORSZÁGOS TEHETSÉGGONDOZÓ KONFERENCIÁJA

2018 SZEPTEMBER MEGHÍVÓ MAGYAR TEHETSÉGGONDOZÓ TÁRSASÁG 29. ORSZÁGOS TEHETSÉGGONDOZÓ KONFERENCIÁJA MEGHÍVÓ MAGYAR TEHETSÉGGONDOZÓ TÁRSASÁG 29. ORSZÁGOS TEHETSÉGGONDOZÓ KONFERENCIÁJA 2018 SZEPTEMBER 21-22. EURÓPA 2000 KÖZÉPISKOLA 1143 BUDAPEST GIZELLA ÚT 42-44. Jelentkezési határidő: 2018 SZEPTEMBER

Részletesebben

A Magyar Tudomány Ünnepe

A Magyar Tudomány Ünnepe A Magyar Tudomány Ünnepe 2 0 1 1 MTÜ fejezetszerkesztők_2011.05.16. 1 2003. évi XCIII. törvény a Magyar Tudomány Ünnepéről Az országgyűlés november 3-át azt a napot, amelyen 1825-ben Széchenyi István birtokainak

Részletesebben

A NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM SZENÁTUSÁNAK ÉVI HATÁROZATAI

A NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM SZENÁTUSÁNAK ÉVI HATÁROZATAI NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM A NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM SZENÁTUSÁNAK 2016. ÉVI HATÁROZATAI SOPRON 2016 1/2016. (I.15.) SZ. HATÁROZAT A Nyugat-magyarországi Egyetem Szenátusa egyhangúlag elfogadja a

Részletesebben

Szegedi Tudományegyetem Sófi Alapítvány ösztöndíjasai 2018

Szegedi Tudományegyetem Sófi Alapítvány ösztöndíjasai 2018 Szegedi Tudományegyetem Sófi Alapítvány ösztöndíjasai 2018 A Szegedi Tudományegyetem Sófi József a Szegedi Tehetségekért Alapítványa több mint 20 millió forint ösztöndíjjal ismerte el az egyetem legkiválóbb

Részletesebben

XVII február Budapest Marriott Hotel

XVII február Budapest Marriott Hotel XVII. GASZTROENTEROLÓGIAI TOVÁBBKÉPZŐ TANFOLYAM amelyet az Orvostudományi Egyetemek, a Magyar Gasztroenterológiai Társaság és a Gasztroenterológiai Szakmai Kollégium támogatnak TERVEZETT PROGRAM 2017.

Részletesebben

Jelentkezési arány. Összes jelentke-zés. száma. I. hely Irányszám. Összesen. július. (fő)

Jelentkezési arány. Összes jelentke-zés. száma. I. hely Irányszám. Összesen. július. (fő) statisztika - Debreceni Egyetem Költségtérítéses képzések a pótjelentkezések és fellebbezések után, szakirányú továbbképzések nélkül 2006. augusztus Kar/Tagozat Felvettek ban Felvettek Agrárgazdasági és

Részletesebben

Semmelweis Egyetem, Budapest, Onkológiai Tanszék, Országos Onkológiai Intézet, 1122 Ráth Gy. u. 7-9.

Semmelweis Egyetem, Budapest, Onkológiai Tanszék, Országos Onkológiai Intézet, 1122 Ráth Gy. u. 7-9. Semmelweis Egyetem, Budapest, Onkológiai Tanszék, Országos Onkológiai Intézet, 1122 Ráth Gy. u. 7-9. Tanszékvezető: Prof. Dr. Polgár Csaba, egyetemi tanár Tel.: +36 1 224-8690 E-mail: polgar@oncol.hu Web-site:

Részletesebben

A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM

A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM M E G H Í V Ó A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM MÉRNÖKI KARA TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI KONFERENCIÁJÁRA 2008. március 19. SZEGED A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM MÉRNÖKI KARA tisztelettel meghívja Önt a 2007/2008-as tanév TUDOMÁNYOS

Részletesebben

2011. ÉVI DÉL-ALFÖLDI INNOVÁCIÓS DÍJ PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ÉS ÚTMUTATÓ. Szeged, 2011. április 15.

2011. ÉVI DÉL-ALFÖLDI INNOVÁCIÓS DÍJ PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ÉS ÚTMUTATÓ. Szeged, 2011. április 15. 2011. ÉVI DÉL-ALFÖLDI INNOVÁCIÓS DÍJ PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ÉS ÚTMUTATÓ Szeged, 2011. április 15. A Magyar Tudományos Akadémia Szegedi Akadémiai Bizottság szakmai közreműködésével a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi

Részletesebben

M.8. számú melléklet. EDF DÉMÁSZ Zrt. ügyfélszolgálati egységei

M.8. számú melléklet. EDF DÉMÁSZ Zrt. ügyfélszolgálati egységei EDF DÉMÁSZ Zrt. Villamos Energia Kereskedelmi Üzletszabályzat M.8. számú melléklete M.8. számú melléklet Az EDF DÉMÁSZ Zrt. ügyfélszolgálati egységei EDF DÉMÁSZ Zrt. EDF DÉMÁSZ Zrt. Villamos Energia Kereskedelmi

Részletesebben

M.8. számú melléklet. EDF DÉMÁSZ Zrt. ügyfélszolgálati egységei

M.8. számú melléklet. EDF DÉMÁSZ Zrt. ügyfélszolgálati egységei Villamos Energia Kereskedelmi Üzletszabályzat M.8. számú melléklete M.8. számú melléklet Az ügyfélszolgálati egységei Villamos Energia Kereskedelmi Üzletszabályzat M.8. számú melléklete 1 Az ügyfélszolgálati

Részletesebben

NKM Áramhálózati Korlátolt Felelősségű Társaság Elosztói Üzletszabályzata

NKM Áramhálózati Korlátolt Felelősségű Társaság Elosztói Üzletszabályzata NKM Áramhálózati Korlátolt Felelősségű Társaság Elosztói Üzletszabályzata F1. számú függelék Ügyfélszolgálati egységek Elosztói üzletszabályzat F1. számú függeléke 2/8. oldal Ügyfélszolgálati egységek

Részletesebben

F.2. számú függelék Az EDF DÉMÁSZ Zrt. ügyfélszolgálati egységeinek címe és nyitvatartása

F.2. számú függelék Az EDF DÉMÁSZ Zrt. ügyfélszolgálati egységeinek címe és nyitvatartása Egyetemes Villamos Energia Szolgáltatói Üzletszabályzat F.2. számú függeléke F.2. számú függelék Az ügyfélszolgálati egységeinek címe és nyitvatartása Egyetemes Villamos Energia Szolgáltatói Üzletszabályzat

Részletesebben

Szakmai beszámoló. Kajos Attila

Szakmai beszámoló. Kajos Attila Szakmai beszámoló A Marketing megújulás - Marketing Oktatók Klubja 20. Konferenciájáról és az Egyesület a Marketing Oktatásért és Kutatásért (EMOK) alakuló taggyűléséről Kajos Attila A Szegedi Tudományegyetem

Részletesebben