Selye János Egyetem. oktatók és hallgatók, szakmai nyilvánosság. Doc. RNDr. Tóth János, PhD., a SJE rektora

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Selye János Egyetem. oktatók és hallgatók, szakmai nyilvánosság. Doc. RNDr. Tóth János, PhD., a SJE rektora"

Átírás

1 Tudomány és Technika Hetének rendezvényei A Szlovák Oktatásügyi Minisztérium és a Tudományos és Műszaki Információs Központ (CVTI SR) minden évben megrendezi Szlovákia-szerte a Tudomány és Technika Hetének rendezvényeit. A hagyományosan minden évben megrendezett Tudomány és Technika Hetének célja, hogy javítson a tudomány és technika társadalmi megítélésén, prezentálja az eredményeit, felkeltse a fiatalok érdeklődését a tudomány és a műszaki tárgyak iránt, informálja a nyilvánosságot a tudomány és technika új ismereteiről, a tudomány és technika támogatásának szükségességéről, mert ezek nélkül nehezen megoldhatóak az új globális problémák és kihívások. A Tudomány és Technika Hetének szlovákiai rendezvényeiről a weboldalon kaphatnak tájékoztatót. A Selye János Egyetem kísérő rendezvények szervezésével hagyományosan, minden évben bekapcsolódik a Tudomány és Technika Hete rendezvénysorozatába. Az idei év különleges, mert intézményünk először adományoz díszdoktori " doctor honoris causa" címet, Prof. Dr. Győry Kálmán, DSc. akadémikusnak. A díszdoktori cím várományosának előadása a tudomány hetének egyik kiemelkedő eseménye lesz. 1. neve:prof. Dr. Győry Kálmán, DSc. előadása a "doctor honoris causa" díszdoktori cím átadása alkalmából: Híres problémák és megoldandó kérdések a matematikában Selye János Egyetem Selye János Egyetem, Konferencia-központ, K2-es előadóterem Időpont: november 8. (kedd), 15:00 előadás oktatók és hallgatók, szakmai nyilvánosság Prof. Dr. Győry Kálmán, DSc., a "doctor honoris causa" díszdoktori cím várományosának előadása: Híres problémák és megoldandó kérdések a matematikában. Doc. RNDr. Tóth János, PhD., a SJE rektora tel.sz bukorj@ujs.sk

2 2. neve: Barangolás a SJE Egyetemi Könyvtárának szlovák nyelvű könyvei között Selye János Egyetem, Tanárképző Kar, Szlovák Nyelv és Irodalom Tanszék Selye János Egyetem, Konferencia-központ, Egyetemi Könyvtár, Időpont: november 9. (szerda), 08: november 9., 08:00 Workshop széles nyilvánosság szakirodalom, szlovák nyelv, szlovák irodalom Tóth Sándor János, PhD. toths@ujs.sk 3. neve: Dr. habil. Mészáros Róbert, DSc.:Nanotechnológiai kutatások Komáromban avagy a Nanokémiai és Szupramolekuláris Laboratórium bemutatása Selye János Egyetem, Tanárképző Kar, Kémia Tanszék Gazdaságtudományi Kar, G110-es előadóterem, Selye János Egyetem, Hradná 21, Komárno Időpont: november 7. (hétfő), 10: november 7. előadás széles nyilvánosság nanotechnológia, nanorészecske, nanoemulzió, reológia Mgr. Szarka Katalin, PhD. szarkak@ujs.sk

3 4. neve: Etika az edukációban Selye János Egyetem, Tanárképző Kar, Neveléstudományi Tanszék és Biológia Tanszék Selye János Egyetem, Gazdaságtudományi Kar, G210-es előadóterem, Hradná 21, Komárno Időpont: november (kedd, szerda), 8: október 31. nemzetközi tudományos szimpózium szakértők, széles közönség PaedDr. Strédl Terézia, PhD., PaedDr. Nagy Melinda, PhD. 5. neve: Selye University-University of Pécs Roundtable Selye János Egyetem, Tanárképző Kar, Modern Filológiai Tanszék Selye János Egyetem, Konferencia-központ, Hradná 2, Komárno Időpont: november 8-9. (kedd, szerda), 13: október 31. kerekasztal-beszélgetés szakértők, széles nyilvánosság angol nyelv, irodalom, nyelvészet, módszertan Dr. habil. Hegedűs Irén, PhD., PaedDr. Puskás Andrea, PhD

4 6. neve: Fűzfa Balázs módszertani előadása Selye János Egyetem, Tanárképző Kar, Magyar Nyelv és Irodalom Tanszék Selye János Egyetem, Tanárképző Kar, T306-os előadóterem, Bratislavská cesta 3322, Komárno Időpont: november 10. (csütörtök), 11: november 10. vitával egybekötött előadás széles közönség vitával egybekötött előadás, melynek témái: irodalom- és nyelvtanítás, szövegelemzés, kompetenciák Simon Szabolcs, PhD. 7. neve: A tudományos tudás természetéről Selye János Egyetem, Tanárképző Kar, Magyar Nyelv és Irodalom Tanszék Selye János Egyetem, Tanárképző Kar, T404-es előadóterem, Bratislavská cesta 3322, Komárno Időpont: november 7. (hétfő), 15: november 7. kerekasztal-beszélgetés széles közönség kerekasztal-beszélgetés Dr. habil. Keserű József, PhD., H. Nagy Péter, PhD. keseruj@ujs.sk 8. neve: Beszélgetés Vörös Ferenc nyelvésszel Selye János Egyetem, Tanárképző Kar, Magyar Nyelv és Irodalom Tanszék Selye János Egyetem, Tanárképző Kar, T404-es előadóterem, Bratislavská cesta 3322, Komárno Időpont: november 8. (kedd), 13:00

5 2016. november 8. beszélgetés széles közönség PaedDr. Török Tamás, PhD. 9. neve: Oktatás innovációja Selye János Egyetem, Tanárképző Kar, Óvó- és Tanítóképző Tanszék Selye János Egyetem, Tanárképző Kar, T404-es előadóterem, Bratislavská cesta 3322, Komárno Időpont: november 10. (csütörtök), 10: november 10. szimpózium széles nyilvánosság Az óvodai és kisiskoláskorú gyermekek oktatása, nevelése és az intézményekben zajló innovatív módszerek alkalmazása. Mgr. Orsovics Yvette, PhD. 10. neve: Dr. habil. Romsics Ignác, DSc.: A trianoni békeszerződés Selye János Egyetem, Tanárképző Kar, Történelem Tanszék Selye János Egyetem, Konferencia-központ, Hradná 2, Komárno Időpont: november 16. (szerda), 08: november 16., 08:00 előadás széles közönség Trianon, 20. század Dr. habil. Simon Attila, PhD. simona@ujs.sk

6 11. neve: Dr. Bokor Tamás: Az vagy, ami a neten látszik belőled! - Selye János Egyetem, Gazdaságtudományi Kar Selye János Egyetem, Konferencia-központ, K1-es előadótermében Időpont: november 8. (kedd), 09:45 előadás oktatók, hallgatók, nyilvánosság Dr. Bokor Tamás : Az vagy, ami a neten látszik belőled! RNDr. Bukor József, PhD. tel.sz bukorj@ujs.sk neve: Adamčák Pavol:Google garázs Bevezetés az online marketingbe Selye János Egyetem, Gazdaságtudományi Kar Selye János Egyetem, Konferencia-központ, K1-es előadótermében Időpont: november 10. (csütörtök), 09:45 előadás oktatók, hallgatók, nyilvánosság előadás Google garázs RNDr. Bukor József, PhD. tel.sz bukorj@ujs.sk

7 13. neve: Református egyházi szolgálatok az 1956-os menekültek között Ausztriában Selye János Egyetem, Református Teológiai Kar, Történeti Tudományok Tanszéke Selye János Egyetem, Református Teológiai Kar, Tiszti Pavilon épülete, Komárno Időpont: november 7. (hétfő), 10:00 kiállítás minden érdeklődő A kiállítás eredeti fotók és írásos kor-dokumentumok alapján mutatja be az 1956-os magyar forradalom utáni emigrációban Ausztriába, vagy Ausztrián át Nyugat-Európába, illetve az Egyesült Államokba menekült emberek közötti református egyházi szolgálatokat. Mgr. Lévai Attila, PhD. tel.sz levaia@ujs.sk Rendezvény neve: Workshop publikációs tevékenység és hivatkozások a könyvtárban Selye János Egyetem, Egyetemi Könyvtár Selye János Egyetem, Konferencia-központ, Egyetemi Könyvtár, Időpont: november 11. (péntek), 14: november 12. (szombat), 10:00 workshop, bemutató, interaktív beszélgetés Bemutató workshop és interaktív beszélgetés a tudományospedagógiai munkatársaknak és doktoranduszoknak: - a publikációs tevékenység és hivatkozások feldolgozása - a publikációs tevékenység bejelentése

8 - kimutatások a könyvtár adatbázisából - publikációs tevékenységhez kapcsolódó anyagok leadása a könyvtárban konyvtar@ujs.sk, Tel. sz.: Rendezvény neve: Szeminárium Keresés az e-forrásokban Selye János Egyetem, Egyetemi Könyvtár Selye János Egyetem, Konferencia-központ, Egyetemi Könyvtár, Időpont: november 10. (csütörtök), 15:00 szeminárium, bemutató, interaktív beszélgetés Szeminárium az elektronikus információs források témájában. A szeminárium részét képezik majd gyakorlati bemutatók a WoS, SCOPUS és EBSCO adatbázisokban való keresésről. konyvtar@ujs.sk, Tel. sz.: Rendezvény neve: Író-olvasó találkozó Laboda Róberttel Selye János Egyetem, Egyetemi Könyvtár Selye János Egyetem, Konferencia-központ, Egyetemi Könyvtár, Időpont: november 10. (csütörtök), 17:00 író-olvasó találkozó író-olvasó találkozó Laboda Róberttel, Én csak néztem c. kötetének bemutatója konyvtar@ujs.sk, Tel. sz.:

1 A rendezvény neve: Vállalkozás versenykörnyezetben, alcím: Az üzleti hálózatok innovációs képessége Szervező:

1 A rendezvény neve: Vállalkozás versenykörnyezetben, alcím: Az üzleti hálózatok innovációs képessége Szervező: A Szlovák Oktatásügyi Minisztérium és a Tudományos és Műszaki Információs Központ (CVTI SR) minden évben megrendezi Szlovákia-szerte a Tudomány Hetének rendezvényeit. A hagyományosan minden évben megrendezett

Részletesebben

A rendezvény neve: Tudományos, technológiai, innovációs folyamat bemutatása a fényképész szemével Szervező:

A rendezvény neve: Tudományos, technológiai, innovációs folyamat bemutatása a fényképész szemével Szervező: A rendezvény neve: Tudományos, technológiai, innovációs folyamat bemutatása a fényképész szemével Selye János Egyetem, Gazdaságtudományi Kar SJE Konferencia-központ, Vársor út 2, Komárom (Komárno), 1.

Részletesebben

A köznevelés kulturális, szociális és biológiai tényezői című

A köznevelés kulturális, szociális és biológiai tényezői című Selye János Egyetem Tanárképző Kar Biológiai Tanszéke és Neveléstudományi Tanszéke meghívja A köznevelés kulturális, szociális és biológiai tényezői című Humánökológia és nevelés alcímű tudományos szimpóziumára

Részletesebben

TANTÁRGYI ADATLAP. Egyetem: Selye János Egyetem Kar: Tanárképző Kar Tantárgy kódja: KCH/DCH1/14. Tantárgy megnevezése: Kémia módszertana I.

TANTÁRGYI ADATLAP. Egyetem: Selye János Egyetem Kar: Tanárképző Kar Tantárgy kódja: KCH/DCH1/14. Tantárgy megnevezése: Kémia módszertana I. KCH/DCH1/14 Tantárgy megnevezése: Kémia módszertana I. Oktatás formája: Szeminárium Tanulmányi időszak javasolt szemesztere / trimesztere: 7. Az utolsó módosítás dátuma: 11.06.2014 KCH/DCH2/14 Tantárgy

Részletesebben

HÉTFŐ 8.00-8.45 9.00-9.45 9.55-10.40 10.55-11.40 11.50-12.35 12.40-13.25 13.30-14.15 14.20-15.05 15.15-16.00

HÉTFŐ 8.00-8.45 9.00-9.45 9.55-10.40 10.55-11.40 11.50-12.35 12.40-13.25 13.30-14.15 14.20-15.05 15.15-16.00 HÉTFŐ OSZTÁLY / 1.A Matematika Magyar Magyar Ének Testnevelés Napközis fogl. Napközis fogl. 2.A Matematika Magyar Testnevelés Magyar Ének 2.B Testnevelés Matematika Magyar Magyar Fejlesztés Napközis fogl.

Részletesebben

COMENIUS Pedagogický inštitút Univerzity J. Selyeho Selye János Egyetem Pedagógiai Intézete, n.o.

COMENIUS Pedagogický inštitút Univerzity J. Selyeho Selye János Egyetem Pedagógiai Intézete, n.o. COMENIUS Pedagogický inštitút Univerzity J. Selyeho Selye János Egyetem Pedagógiai Intézete, n.o. 945 01 Komárno, Roľníckej školy 1519 IČO: 37970887 Tel.: 035 7714765 E-mail: comeniuspi@comeniuspi.sk Mobil:

Részletesebben

AKTUÁLIS RENDEZVÉNYEK, ESEMÉNYEK

AKTUÁLIS RENDEZVÉNYEK, ESEMÉNYEK A Magyarországi Németek Pécs-Baranyai Nemzetiségi Köre szeretettel vár minden érdeklődőt márciusi programjaira, a Mit vétettem? Író-olvasó találkozóra és a GULÁG-GUPVI Emlékévben készült filmek Pécs-Baranyai

Részletesebben

Tisztelt Érdeklődők!

Tisztelt Érdeklődők! Tisztelt Érdeklődők! A Pécsi Tudományegyetem Doktorandusz Önkormányzata 2015-ben is megrendezi az immáron hagyományosnak tekinthető nemzetközi, több tudományterületet összefogó szakmai rendezvényét. A

Részletesebben

Kezünkben a jövő! konferencia, és I. szakmai nap. Nyilvántartási szám: SZTK /2015 Akkreditációs pontértéke: 17

Kezünkben a jövő! konferencia, és I. szakmai nap. Nyilvántartási szám: SZTK /2015 Akkreditációs pontértéke: 17 Kezünkben a jövő! konferencia, és I. szakmai nap Nyilvántartási szám: SZTK- 11589/2015 Akkreditációs pontértéke: 17 Fővédnök: Dr. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter Dr. Zsigó Róbert élelmiszerlánc-felügyeletért

Részletesebben

Felsős nyílt órák időpontjai

Felsős nyílt órák időpontjai Felsős nyílt órák időpontjai Május 11. Hétfő 1. óra irodalom Faragó Ágnes 1. óra rajz Jobbágyné Vörös Ibolya 2. óra ének Frányó Judit 3. óra természetismeret Kis-Pál Gabriella 5. óra testnevelés Onozó

Részletesebben

COMENIUS Pedagogický inštitút Univerzity J. Selyeho Selye János Egyetem Pedagógiai Intézete, n.o.

COMENIUS Pedagogický inštitút Univerzity J. Selyeho Selye János Egyetem Pedagógiai Intézete, n.o. COMENIUS Pedagogický inštitút Univerzity J. Selyeho Selye János Egyetem Pedagógiai Intézete, n.o. 945 01 Komárno, Roľníckej školy 1519 IČO: 37970887 Tel.: 035 7714765 E-mail: comeniuspi@comeniuspi.sk Mobil:

Részletesebben

5.a 5.b 5.c 1. Testnevelés Történelem Természetismeret 2. Magyar

5.a 5.b 5.c 1. Testnevelés Történelem Természetismeret 2. Magyar CSÜTÖRTÖK PÉNTEK "A" HÉT a b c 1. Testnevelés Történelem Természetismeret Inf.(F)/Tech.(L) Testnevelés Testnevelés Természetismeret Ének Tanulás mestersége 6. Német Hon- és népismeret 7. fakultáció 1.

Részletesebben

Alsó tagozat Hétfő. Felső tagozat Hétfő

Alsó tagozat Hétfő. Felső tagozat Hétfő Hétfő 1. Környezet Magyar Matematika Magyar 2. Testnevelés Magyar Magyar Magyar 3. Magyar Matematika Magyar Testnevelés 4. Matematika Testnevelés Környezet Matematika 5. Matematika korrep. Korrep. Korrep.

Részletesebben

TERMÉSZET-, MŰSZAKI- ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYOK ALKALMAZÁSA 17. NEMZETKÖZI KONFERENCIA

TERMÉSZET-, MŰSZAKI- ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYOK ALKALMAZÁSA 17. NEMZETKÖZI KONFERENCIA TERMÉSZET-, MŰSZAKI- ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYOK ALKALMAZÁSA 17. NEMZETKÖZI KONFERENCIA az ELTE Savaria Egyetemi Központ Természettudományi Centrum, a Magyar Meteorológiai Társaság Szombathelyi Csoportja, Gothard

Részletesebben

7.D Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek 8.D Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek

7.D Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek 8.D Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek 7.D Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek 1. Média Töri A/N Magyar Magyar 2. Rajz Biológia A/N Magyar Ének 3. Tesi Matek Töri Biológia Földrajz 4. A/N Ofő Matek A/N Info 5. Hittan Fizika Fizika Kémia Hittan

Részletesebben

Órarend 2008/2009 tavaszi szemeszter

Órarend 2008/2009 tavaszi szemeszter Órarend 2008/2009 tavaszi szemeszter Hét Nap Idıpont Esemény / óra Oktató Helyszín Február 11. (szerda) Félévzáró értekezlet 10.00.-12.00 Indexbeírás, beiratkozás 1. Február 18. (szerda) Félévnyitó értekezlet

Részletesebben

Meghívó. II. Módszertani Napokat

Meghívó. II. Módszertani Napokat Meghívó A Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem Közép-európai Tanulmányok Kara II. Módszertani Napokat szervez, melyre tisztelettel meghív minden kedves érdeklődőt. A rendezvény helyszíne: Nyitrai Konstantin

Részletesebben

2017. november 9 10-én KÖLCSÖNHATÁSOK

2017. november 9 10-én KÖLCSÖNHATÁSOK A Debreceni Egyetem Finnugor Nyelvtudományi Tanszéke és a Finn Nagykövetség Finnország függetlenségének 100. évfordulója tiszteletére 2017. november 9 10-én konferenciát szervez KÖLCSÖNHATÁSOK Magyarok

Részletesebben

Az ÓBUDAI EGYETEM SZABÁLYZATA az ÁLLAMI és EGYETEMI ÜNNEPEK, MEGEMLÉKEZÉSEK RENDJÉRŐL

Az ÓBUDAI EGYETEM SZABÁLYZATA az ÁLLAMI és EGYETEMI ÜNNEPEK, MEGEMLÉKEZÉSEK RENDJÉRŐL 3. verzió Az Óbudai Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzata 1. melléklet Szervezeti és Működési Rend 33. függelék Az ÓBUDAI EGYETEM SZABÁLYZATA az ÁLLAMI és EGYETEMI ÜNNEPEK, MEGEMLÉKEZÉSEK RENDJÉRŐL

Részletesebben

Dunavecsei Református Kollégium Gróf Teleki József Általános Iskola, Szakiskola, Kollégium (Internátus) 2015/2016 I. félév

Dunavecsei Református Kollégium Gróf Teleki József Általános Iskola, Szakiskola, Kollégium (Internátus) 2015/2016 I. félév Dunavecsei Református Kollégium Gróf Teleki József Általános Iskola, Szakiskola, Kollégium (Internátus) 2015/2016 I. félév otály 1.o 3.o 5.o Hétfő Tanár név otály Kedd Tanár név 1. Matek A. Zita 1. Olvasás

Részletesebben

7 fizika történelem földrajz magyar 8 fizika történelem

7 fizika történelem földrajz magyar 8 fizika történelem Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola Esti gimnáziumi tagozat Órarend 2009/2010. II. félév 17. hét: 2010. január 21.-22. (csütörtök-péntek! - iskolai felvételi miatt) 18. hét: 2010. január 29.-30.

Részletesebben

JANUÁR. Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek Szombat Vasárnap. 52. hét. 1. hét. 2. hét. 3. hét. 4. hét. 5. hét

JANUÁR. Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek Szombat Vasárnap. 52. hét. 1. hét. 2. hét. 3. hét. 4. hét. 5. hét Életképek A Szegedi Tudományegyetem Ásványtani, Geokémiai és Kőzettani Tanszékén található a Koch Sándor nevével fémjelzett több, mint 3000 db ásványt tartalmazó gyűjtemény. A gyűjtemény szerves részét

Részletesebben

SZLOVÉNIAI MAGYAR PEDAGÓGUSOK TOVÁBBKÉPZÉSE

SZLOVÉNIAI MAGYAR PEDAGÓGUSOK TOVÁBBKÉPZÉSE SZLOVÉNIAI MAGYAR PEDAGÓGUSOK TOVÁBBKÉPZÉSE Hajdúszoboszló 2012 A Kölcsey Ferenc Református Tanítóképző Főiskola hosszú előkészületek után 2011. szeptember 1-jén integrálódott a Debreceni Református Hittudományi

Részletesebben

Semmelweis Egyetem, Budapest, Onkológiai Tanszék, Országos Onkológiai Intézet, 1122 Ráth Gy. u. 7-9.

Semmelweis Egyetem, Budapest, Onkológiai Tanszék, Országos Onkológiai Intézet, 1122 Ráth Gy. u. 7-9. Semmelweis Egyetem, Budapest, Onkológiai Tanszék, Országos Onkológiai Intézet, 1122 Ráth Gy. u. 7-9. Tanszékvezető: Prof. Dr. Polgár Csaba, egyetemi tanár Tel.: +36 1 224-8690 E-mail: polgar@oncol.hu Web-site:

Részletesebben

Események TÁMOP MEGHÍVÓ. Tisztelt Partnerünk!

Események TÁMOP MEGHÍVÓ. Tisztelt Partnerünk! Események TÁMOP TISZTELETTEL MEGHÍVJUK ÖNT A PROJEKT KERETÉBEN?KARRIERPÁLYA A SZOCIÁLIS KÉPZÉSEKBEN? CÍMMEL SZERVEZETT WORKSHOPRA Idõpont: 2012. június 13. (szerda) A workshopon való részvétel ingyenes!

Részletesebben

Kooperatív módszerek az iskolában

Kooperatív módszerek az iskolában 19. BOLYAI NYÁRI AKADÉMIA 2011 Kooperatív módszerek az iskolában Időpont: 2011. július 10 16. Helyszín: Szováta, Teleki Oktatási Központ Helyek száma: 30 fő Célcsoport: tanítók Részvételi díj: 50 Ron Programfelelős(ök)/programszervező(k):

Részletesebben

EBÉD EBÉD EBÉD EBÉD EBÉD

EBÉD EBÉD EBÉD EBÉD EBÉD 1.s Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek 1. Önálló tanulás Önálló tanulás Önálló tanulás Önálló tanulás Önálló tanulás 2. Matek Testnevelés Matek Testnevelés Matek 3. Testnevelés Magyar Rajz Magyar Technika

Részletesebben

KÖNYVTÁRAK AZ EMBERI KAPCSOLATOKÉRT Országos Könyvtári Napok 2013-ban október 7-13. Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Győr KÖNYVTÁRAK AZ EMBERI KAPCSOLATOKÉRT Országos Könyvtári Napok 2013-ban

Részletesebben

100. szám május 26. Tartalom

100. szám május 26. Tartalom Egyetemi Értesítő A Szegedi Tudományegyetem hivatalos és információs lapja 100. szám 2015. május 26. Tartalom NAPIRENDI PONTOK A Szegedi Tudományegyetem Szenátusának 2015. év április hó 27. napján tartott

Részletesebben

PEDAGÓGIA BA. Alapszakos tájékoztató

PEDAGÓGIA BA. Alapszakos tájékoztató PEDAGÓGIA BA Alapszakos tájékoztató 2017 Dr. Kálmán Orsolya Misley Helga Az alapszakos tájékoztató tartalma 1. Mi is a pedagógia? 2. A pedagógia alapszak bemutatása Képzési szerkezet Tantárgyak, tantárgycsoportok

Részletesebben

NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM KÖZGAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR. Kari Tudományos Diákköri Konferencia. Sopron, november 20. Meghívó

NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM KÖZGAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR. Kari Tudományos Diákköri Konferencia. Sopron, november 20. Meghívó NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM KÖZGAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR Kari Tudományos Diákköri Konferencia Sopron, 2013. november 20. Meghívó A NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM KÖZGAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR Tudományos Diákköri

Részletesebben

NEUMANN JÁNOS SZAKKOLLÉGIUM (NJSZK) képzési programja a 2016/2017 akadémiai évre

NEUMANN JÁNOS SZAKKOLLÉGIUM (NJSZK) képzési programja a 2016/2017 akadémiai évre NEUMANN JÁNOS SZAKKOLLÉGIUM (NJSZK) képzési programja a 2016/2017 akadémiai évre Budapest 2016 I. A képzési program általános célja A Neumann János Szakkollégium (NJSZK) tagjainak, azaz az Óbudai Egyetem

Részletesebben

Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kar. Táplálkozástudományi MSc I. ( II. szemeszter)

Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kar. Táplálkozástudományi MSc I. ( II. szemeszter) Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kar Táplálkozástudományi MSc I. (2017-2018 II. szemeszter) Hétfő 08:00-09:05 Alkalmazott marketing I. (ik: innovatív és gazdasági ismeretek, élelmiszermarketing)

Részletesebben

BEREGI GIMNÁZIUM, SZAKGIMNÁZIUM ÉS SZAKKÖZÉPISKOLA VÁSÁROSNAMÉNY MUNKATERV. 2018/2019 tanév

BEREGI GIMNÁZIUM, SZAKGIMNÁZIUM ÉS SZAKKÖZÉPISKOLA VÁSÁROSNAMÉNY MUNKATERV. 2018/2019 tanév BEREGI GIMNÁZIUM, SZAKGIMNÁZIUM ÉS SZAKKÖZÉPISKOLA VÁSÁROSNAMÉNY MUNKATERV 2018/2019 tanév Munkaterv Az iskolai munkaterv alapja: - az iskola pedagógiai programja - az iskola minőségirányítási programja

Részletesebben

A kötetben szereplő tanulmányok szerzői

A kötetben szereplő tanulmányok szerzői A kötetben szereplő tanulmányok szerzői Dr. Barzó Tímea, egyetemi docens, Miskolci Egyetem, Államés Jogtudományi Kar, Polgári Jogi Tanszék, Miskolc Dr. Barta Judit, egyetemi docens, Miskolci Egyetem, Állam-

Részletesebben

A tanév szervezési feladatai

A tanév szervezési feladatai 1. Szorgalmi idő A tanév szervezési feladatai Esemény Időpont Felelős a befejező évfolyamon A tanév utolsó napja Első félév vége Szülők értesítése a tanulmányi eredményekről 2. Rendkívüli munkanapok Munkanap

Részletesebben

DEBRECENI NYÁRI EGYETEM

DEBRECENI NYÁRI EGYETEM DEBRECENI NYÁRI EGYETEM Az anyanyelvi kultúra megőrzése idegennyelvi környezetben Grundtvig felnőtt tanulói műhely 2010. OKTÓBER 14 24. Október 14. csütörtök 12.00-14.00 Ebéd (Cívis Étterem) 14.00-16.00

Részletesebben

A MAGYAR TUDOMÁNY ÜNNEPE

A MAGYAR TUDOMÁNY ÜNNEPE A MAGYAR TUDOMÁNY ÜNNEPE SZEGED 2017. november 3. november 30. A MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA SZEGEDI AKADÉMIAI BIZOTTSÁGA Emberközpontú tudomány címmel a Magyar Tudomány Ünnepén plenáris ülést tart 2017.

Részletesebben

Dunavecsei Református Kollégium Gróf Teleki József Általános Iskola, Szakiskola, Kollégium (Internátus) 2016/2017 I. félév

Dunavecsei Református Kollégium Gróf Teleki József Általános Iskola, Szakiskola, Kollégium (Internátus) 2016/2017 I. félév Dunavecsei Református Kollégium Gróf Teleki József Általános Iskola, Szakiskola, Kollégium (Internátus) 2016/2017 I. félév otály 1.o 3.o 5.o Hétfő Tanár név otály Kedd Tanár név 1. Hittan (1-2) S. Zsombor

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 0 számú melléklet a /99 (VI ) MKM rendelethez KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA KAS ZAP NAGY ISTVÁN REFORMÁTUS ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ÓVODA OM: 09 0 TÚRKEVE, KOSSUTH L U A 009 augusztus -én életbe lépő /00 - XI OKM

Részletesebben

ESEMÉNYNAPTÁR 2013-2014

ESEMÉNYNAPTÁR 2013-2014 ESEMÉNYNAPTÁR 2013-2014 08. 26. hétfő Az első munkanap 08. 27 kedd Munkaközösségi értekezlet 08. 28 szerda Pótvizsgák 08. 29. csütörtök Tagozatos értekezlet 08. 30. péntek Tanévnyitó értekezlet 08.31.

Részletesebben

2017. november Emberközpontú tudomány

2017. november Emberközpontú tudomány A M a g y a r T u d o m á n y Ü n n e p e 2017. november 3-30. Emberközpontú tudomány A rendezvény címe A rendezvény típusa (pl. előadás, emlékülés, konferencia, kerekasztalbeszélgetés, könyvbemutató,

Részletesebben

A tanév szervezési feladatai

A tanév szervezési feladatai 1. Szorgalmi idő A tanév szervezési feladatai Esemény Időpont Felelős a befejező évfolyamon A tanév utolsó napja Első félév vége Szülők értesítése a tanulmányi eredményekről 2017. szeptember 1. 2018. június

Részletesebben

A tanév szervezési feladatai

A tanév szervezési feladatai 1. Szorgalmi idő A tanév szervezési feladatai Esemény Időpont Felelős a befejező évfolyamon A tanév utolsó napja Első félév vége Szülők értesítése a tanulmányi eredményekről 2016. szeptember 1. 2017. június

Részletesebben

Név: Modernkori Oroszország és Szovjetunió Történeti Kutatócsoport MOSZT. Rövidítésének jelentése: Híd

Név: Modernkori Oroszország és Szovjetunió Történeti Kutatócsoport MOSZT. Rövidítésének jelentése: Híd Összeállítás a MOSZT-ról Név: Modernkori Oroszország és Szovjetunió Történeti Kutatócsoport MOSZT. Rövidítésének jelentése: Híd Név angolul: Research for Modern Russia and Soviet History Név oroszul: Центр

Részletesebben

A 2018/2019-ES TANÉV RENDJE

A 2018/2019-ES TANÉV RENDJE A 2018/2019-ES TANÉV RENDJE 1. SZORGALMI IDŐSZAK Első tanítási nap 2018. szeptember 3. Utolsó tanítási nap 2019. június 14. Első félév vége 2019. január 26. A 12. osztályosok utolsó tanítási napja 2019.

Részletesebben

A tanév rendje, tervezési, szervezési feladatok

A tanév rendje, tervezési, szervezési feladatok 1. Szorgalmi idő A tanév rendje, tervezési, szervezési feladatok Esemény Időpont Felelős Első tanítási nap Utolsó tanítási nap Utolsó tanítási nap a befejező évfolyamon A tanév utolsó napja Első félév

Részletesebben

A 2017/2018-AS TANÉV RENDJE

A 2017/2018-AS TANÉV RENDJE A 2017/2018-AS TANÉV RENDJE 1. SZORGALMI IDŐSZAK Első tanítási nap 2017. szeptember 1. Utolsó tanítási nap 2018. június 15. Első félév vége 2018. január 26. A 12. osztályosok utolsó tanítási napja 2018.

Részletesebben

NT levelező órák 2016/17/I. félév

NT levelező órák 2016/17/I. félév NT levelező órák 2016/17/I. félév 1. talajművelés SMKNI4011AL 2016.09.30 Péntek 09:45 2 SMKNI4011AL talajművelés Gyakorlat Pósa Barnabás Főépület - Manninger terem 2016.11.07 Hétfő SMKNI4011AL talajművelés

Részletesebben

Képújság rovatai. Civil szervezetek, egyesületek hírei, Önkormányzati hírek. Kisebbségi Önkormányzati hírek, Közérdekű információk,

Képújság rovatai. Civil szervezetek, egyesületek hírei, Önkormányzati hírek. Kisebbségi Önkormányzati hírek, Közérdekű információk, 2017.07.11. Képújság rovatai Önkormányzati hírek Kisebbségi Önkormányzati hírek, Intézmények aktuális közleményei, Rendezvények, programok, Civil szervezetek, egyesületek hírei, Közérdekű információk,

Részletesebben

TANTÁRGYI ADATLAP Egyetem: Kar: Tantárgy kódja: Tantárgy megnevezése:

TANTÁRGYI ADATLAP Egyetem: Kar: Tantárgy kódja: Tantárgy megnevezése: KMJ/MJdm/BIK/15 Tantárgy megnevezése: Bilingvizmus a kontaktológia Oktatás formája: Szeminárium Hetente: 1 A tanulmányok ideje alatt: 13 Kreditszám: 3 Tanulmányi időszak javasolt szemesztere / trimesztere:

Részletesebben

Rendezvénynaptár 2017/2018-as tanév

Rendezvénynaptár 2017/2018-as tanév 31 Csütörtök 17:00 Tanévnyitó ünnepély 1 1 Péntek Első tanítási nap 2 Szombat 3 Vasárnap 2 4 Hétfő 5 Kedd 3 4 6 Szerda 5 7 Csütörtök 6 8 Péntek 9 Szombat 10 Vasárnap 7 11 Hétfő 8 12 Kedd 9 13 Szerda 10

Részletesebben

SZEPTEMBER

SZEPTEMBER AUGUSZTUS 1. hétfő 2. kedd 3. szerda 4. csütörtök 5. péntek 6. szombat 7. vasárnap 8. hétfő 9. kedd 10. szerda 11. csütörtök 12. péntek 13. szombat 14. vasárnap 15. hétfő 16. kedd 17. szerda 18. csütörtök

Részletesebben

SZÜLÉSZETI ÉS NŐGYÓGYÁSZATI OSZTÁLYVEZETŐK KIBŐVÍTETT BARÁTI TALÁLKOZÓJA

SZÜLÉSZETI ÉS NŐGYÓGYÁSZATI OSZTÁLYVEZETŐK KIBŐVÍTETT BARÁTI TALÁLKOZÓJA SZÉKESFEHÉRVÁR 2011. JÚNIUS 2-3 SZÜLÉSZETI ÉS NŐGYÓGYÁSZATI OSZTÁLYVEZETŐK KIBŐVÍTETT BARÁTI TALÁLKOZÓJA SZÉKESFEHÉRVÁR HOTEL MAGYAR KIRÁLY TÁMOGATÓK ASTELLAS PHARMA KFT. BAYER HUNGÁRIA KFT. ELISSO KFT.

Részletesebben

A MAGYAR TUDOMÁNY ÜNNEPE

A MAGYAR TUDOMÁNY ÜNNEPE A MAGYAR TUDOMÁNY ÜNNEPE SZEGED 2018. november 3. november 30. A MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA SZEG EDI AKADÉMIAI BI ZOTTSÁGA Határtalan tudomány címmel a Magyar Tudomány Ünnepén plenáris ülést tart 2018.

Részletesebben

Web of Science (WoS) Bemutató

Web of Science (WoS) Bemutató Web of Science (WoS) Bemutató Összeállította: Tóth Nándor 2013.10.14. - A WoS az Institute for Scientific Information (ISI) bibliográfiai adatbázisa - Interdiszciplináris adatbázis, heti rendszerességgel

Részletesebben

Órarend 2014. szeptember 1. - 2015. január 16.

Órarend 2014. szeptember 1. - 2015. január 16. # Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek 1. Szalai Péter - Terem: Dömsödi Ferenc - Terem: Hegedüs Marietta - Terem: Földrajz Szabó László - Terem: Informatika Kémia Magyar nyelv és irodalom Tóthné Pintér Kinga

Részletesebben

Pedagógusok képesítése

Pedagógusok képesítése Pedagógusok képesítése Az intézmény neve: Benedek Elek Általános Iskola S.sz. Név Munkakör 1. Antal Istvánné 2. Balázsiné Jaczkó Márta Alkalmazási jogviszony (közalkalmazott idejű jogviszonyban, határozott

Részletesebben

TERMÉSZET-, MŰSZAKI- ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYOK ALKALMAZÁSA 18. NEMZETKÖZI KONFERENCIA

TERMÉSZET-, MŰSZAKI- ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYOK ALKALMAZÁSA 18. NEMZETKÖZI KONFERENCIA TERMÉSZET-, MŰSZAKI- ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYOK ALKALMAZÁSA 18. NEMZETKÖZI KONFERENCIA az ELTE Savaria Egyetemi Központ Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Központja, a Magyar Meteorológiai Társaság Szombathelyi

Részletesebben

a magyar tudomány ünnepe szeged

a magyar tudomány ünnepe szeged a magyar tudomány ünnepe szeged felfedező tudomány Egy modern felfedezés azért felfedezés, mert ellentétben áll az összes közismert tudással Szentágotai János 2012. november 3. november 30. mta szegedi

Részletesebben

alap közép felső angol német francia orosz

alap közép felső angol német francia orosz Könyvtárhasználói szokások (2001) Az Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum szeretné megismerni olvasóinak könyvtárhasználati szokásait. Kérjük, legyen segítségünkre, és válaszoljon az alábbi kérdésekre.

Részletesebben

SZAKMAI PROGRAMKÍNÁLATA nevelési évre

SZAKMAI PROGRAMKÍNÁLATA nevelési évre SZAKMAI PROGRAMKÍNÁLATA 2016-2017. nevelési évre FŐVÁROSI ÖNKORMÁNYZAT ÓVODÁJA Kedves Kollégák! SZAKMAI PROGRAMKÍNÁLAT a 2016/2017-es nevelési évre Szeretettel ajánljuk az érdeklődők figyelmébe a 2016

Részletesebben

2017. november Emberközpontú tudomány

2017. november Emberközpontú tudomány A M a g y a r T u d o m á n y Ü n n e p e 2017. november 3-30. Emberközpontú tudomány A rendezvény címe A rendezvény típusa (pl. előadás, emlékülés, konferencia, kerekasztal-beszélgetés, könyvbemutató,

Részletesebben

A Türr István Gimnázium és Kollégium Munkaterve a 2018/2019-es tanévben. Augusztus

A Türr István Gimnázium és Kollégium Munkaterve a 2018/2019-es tanévben. Augusztus A Türr István Gimnázium és Kollégium Munkaterve a 2018/2019-es tanévben Augusztus Augusztus 21. Augusztus 22-23 Augusztus 24. Augusztus 27-29. Augusztus 27. Augusztus 28. Augusztus 27-30 Augusztus 30.

Részletesebben

SZAKMAI PROGRAMKÍNÁLATA nevelési évre

SZAKMAI PROGRAMKÍNÁLATA nevelési évre SZAKMAI PROGRAMKÍNÁLATA 2017-2018. nevelési évre FŐVÁROSI ÖNKORMÁNYZAT ÓVODÁJA Kedves Kollégák! SZAKMAI PROGRAMKÍNÁLAT a 2017/2018-as nevelési évre Szeretettel ajánljuk az érdeklődők figyelmébe a 2017

Részletesebben

A Türr István Gimnázium és Kollégium Munkaterve a 2018/2019-es tanévben. Augusztus

A Türr István Gimnázium és Kollégium Munkaterve a 2018/2019-es tanévben. Augusztus A Türr István Gimnázium és Kollégium Munkaterve a 2018/2019-es tanévben Augusztus Augusztus 21. Vezetőségi értekezlet Augusztus 22-23 Augusztus 24. Augusztus 27-29. Augusztus 27. Augusztus 28. Augusztus

Részletesebben

ŐSZI NEMZETISÉGI PEDAGÓGIAI SZAKMAI NAPOK október

ŐSZI NEMZETISÉGI PEDAGÓGIAI SZAKMAI NAPOK október ŐSZI NEMZETISÉGI PEDAGÓGIAI SZAKMAI NAPOK 2017. október 16-27. A Nemzetiségi Pedagógiai Oktatási Központ 2017. október 16-27. között szervezi meg az Őszi Nemzetiségi Pedagógiai Szakmai Napokat. Az Oktatási

Részletesebben

NYÍLT NAP I. 2015. december 4.

NYÍLT NAP I. 2015. december 4. LEGYÉL TE IS SZOMBATHELYEN EGYETEMISTA! NYÍLT NAP I. 2015. december 4. PROGRAMFÜZET További Nyílt Napjaink: 2016. január 27. 2016. február 4. Program: 10.00 KÖZPONTI ELŐADÁSOK A épület, I. emelet, DÍSZTEREM

Részletesebben

egyeztetés a titkárságon: Zách Beáta

egyeztetés a titkárságon: Zách Beáta Prof. Dr. Keszthelyi-Szabó Gábor szabog@mk.u-szeged.hu csütörtök: 14 00-16 00 Moszkvai krt. 9. 17. sz. egyeztetés a titkárságon: 06-62-546-549 Zách Beáta Prof. Dr. Hodúr Cecilia hétfő: 08 00-10 00 hodur@mk.u-szeged.hu

Részletesebben

HUMBOLDT-UNIVERSITÄT ZU BERLIN

HUMBOLDT-UNIVERSITÄT ZU BERLIN Mi lesz veled, kis nyelv? A kis nyelvek és kultúrák közvetítésének módszertani és szervezeti kérdései, perspektívái a Bologna-rendszer tükrében. Konferencia a Berlini Humboldt Egyetem Szlavisztikai Intézetének

Részletesebben

Böhm Gábor szakmai önéletrajza

Böhm Gábor szakmai önéletrajza Böhm Gábor szakmai önéletrajza Dr. Böhm Gábor, PhD egyetemi adjunktus Iskolák - Energetikai Szakképzési Intézet, Paks, 1990-1994 Elektronikai műszerész szak - Janus Pannonius Tudományegyetem, Pécs, 1994-2000

Részletesebben

9. évfolyam 1. szám február 10.

9. évfolyam 1. szám február 10. 9. évfolyam 1. szám hirkukac@or-zse.hu 2015. február 10. 1 / 8 BÚCSÚZUNK Az Országos Rabbiképző Zsidó Egyetem oktatói, hallgatói és dolgozói búcsúznak prof. DR. SCHWEITZER JÓZSEF z"cl, nyugalmazott országos

Részletesebben

A Váci Radnóti Miklós Általános Iskola tanév rendje a 2015/2016. tanévre

A Váci Radnóti Miklós Általános Iskola tanév rendje a 2015/2016. tanévre A Váci Radnóti Miklós Általános Iskola tanév rendje a 2015/2016. tanévre A tanév indításával kapcsolatos feladatok: 1. Nevelőtestületi alakuló értekezlet Ideje: 2015. augusztus 24. /hétfő / 9 óra A tankerületi

Részletesebben

Kispesti Vass Lajos Általános Iskola Különös közzétételi lista

Kispesti Vass Lajos Általános Iskola Különös közzétételi lista Oktatási intézmény ; Eötvös Lóránd Tudományegyetem képző Főiskolai Kar; Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Kar; Budapesti Műszaki Egyetem- és Társadalomtudományi Kar; Pázmány Péter Katolikus

Részletesebben

FÜLÖP ÁRON ÁLTALÁNOS ISKOLA FELSŐBOLDOGFALVA ÓRAREND V-VIII. Osztály ,50 9-9, , ,05-11, , , ,50 7

FÜLÖP ÁRON ÁLTALÁNOS ISKOLA FELSŐBOLDOGFALVA ÓRAREND V-VIII. Osztály ,50 9-9, , ,05-11, , , ,50 7 FÜLÖP ÁRON ÁLTALÁNOS ISKOLA FELSŐBOLDOGFALVA ÓRAREND V-VIII. Osztály 2017-2018 ÓRA OSZTÁLY HÉTFŐ KEDD SZERDA. CSÜTÖRTÖK PÉNTEK 8-8,50 9-9,50 10-10,50 3 11,05-11,55 4 1 2 12-12,50 5 13-13,50 6 14-14,50

Részletesebben

Tisztelettel meghívjuk Tóthné Aszalai Anett: Dadogó gyermek és anyja interakciójának vizsgálata című doktori disszertációjának műhelyvitájára.

Tisztelettel meghívjuk Tóthné Aszalai Anett: Dadogó gyermek és anyja interakciójának vizsgálata című doktori disszertációjának műhelyvitájára. Tartalomjegyzék Meghívó Tóthné Aszalai Anett műhelyvitájára... 2 Meghívó Szabó Zoltán András műhelyvitájára... 2 Meghívó Dóczi-Vámos Gabriella műhelyvitájára... 2 Meghívó Semsey Gábor műhelyvitájára...

Részletesebben

A MAGYAR TUDOMÁNY ÜNNEPE Nyíregyházi Főiskola Természettudományi és Informatikai Kar

A MAGYAR TUDOMÁNY ÜNNEPE Nyíregyházi Főiskola Természettudományi és Informatikai Kar A MAGYAR TUDOMÁNY ÜNNEPE Nyíregyházi Főiskola Természettudományi és Informatikai Kar KÖRNYEZETTUDOMÁNYI INTÉZET A Környezettudományi Intézet a már korábban bejelentett "Környezettudományi Felsőoktatási

Részletesebben

17.00 Klimo Könyvtár és a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola Könyvtárának megtekintése

17.00 Klimo Könyvtár és a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola Könyvtárának megtekintése Az itt olvasható összeállítással (a rendezvény programjával, az előadások prezentációival és egy fotógalériával) szeretnénk bemutatni a rendezvény eseményeit. (Fotók: Balogh Ferenc és Boda Miklós ) 1.

Részletesebben

Záróvizsga Bizottságok 2016/17/1. félév. Biológia BSc (GNB,molekuláris biológia, lab.op., tanári specializáció) I. záróvizsga bizottság

Záróvizsga Bizottságok 2016/17/1. félév. Biológia BSc (GNB,molekuláris biológia, lab.op., tanári specializáció) I. záróvizsga bizottság Záróvizsga Bizottságok 2016/17/1. félév Biológia BSc (GNB,molekuláris biológia, lab.op., tanári specializáció) I. záróvizsga bizottság Dr. Sipiczki Mátyás egyetemi tanár 2016. december 19. (hétfő) 9 óra

Részletesebben

SOPRONI EGYETEM LÁMFALUSSY SÁNDOR KÖZGAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR. Kari Tudományos Diákköri Konferencia. Sopron, november 22.

SOPRONI EGYETEM LÁMFALUSSY SÁNDOR KÖZGAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR. Kari Tudományos Diákköri Konferencia. Sopron, november 22. SOPRONI EGYETEM LÁMFALUSSY SÁNDOR KÖZGAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR Kari Tudományos Diákköri Konferencia Sopron, 2017. november 22. Meghívó A SOPRONI EGYETEM LÁMFALUSSY SÁNDOR KÖZGAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR Tudományos

Részletesebben

Képes beszámolónk a kiállításról és a konferenciáról: Tartalmas konferenciaprogram Gödöllőn

Képes beszámolónk a kiállításról és a konferenciáról: Tartalmas konferenciaprogram Gödöllőn A május 24-25-i gödöllői Értékteremtő Épületgépészet konferencia - melyet a Szent István Egyetem Gépész Karának Létesítmény- és Környezettechnika tanszéke szervezett - tartalmas programot kínált az egyetemre

Részletesebben

Internet Fiesta KSZR települések. Fejér megye szerda (13 program)

Internet Fiesta KSZR települések. Fejér megye szerda (13 program) Internet Fiesta 2017 Résztvevő települések száma: 30 KSZR települések Fejér megye 1. Alap 2. Bakonycsernye 3. Baracs 4. Beloiannisz 5. Bodajk 6. Bodmér 7. Cece 8. Csabdi 9. Felcsút 10. Igar 11. Iszkaszentgyörgy

Részletesebben

Szülői estek. 2014.08.25. hétfő. 2014.08.26. kedd. osztályozó és javító vizsgák. 2014.08.28. csütörtök

Szülői estek. 2014.08.25. hétfő. 2014.08.26. kedd. osztályozó és javító vizsgák. 2014.08.28. csütörtök 2014.08.25. hétfő 2014.08.26. kedd Tanévnyitó értekezlet, tűz és balesetvédelmi oktatás Alsó tagozatos konferencia, felső tagozatos konferencia 2014.08.27. szerda Kiskonferencia 2014.08.28. csütörtök osztályozó

Részletesebben

Programsorozat. szeptember 26. (kedd) 13:00 16:00

Programsorozat. szeptember 26. (kedd) 13:00 16:00 Programsorozat szeptember 22. - 24. (péntek-vasárnap) 9.00 16.00 Kamarai Napokat megelızı kulturális program: Palotai Randevú (üzletember találkozó, szabadtéri programok, kézmőves vásár) helyszín: XV.

Részletesebben

Prof. Dr. Keszthelyi-Szabó Gábor Moszkvai krt sz. előzetes egyeztetés a

Prof. Dr. Keszthelyi-Szabó Gábor Moszkvai krt sz. előzetes egyeztetés a Prof. Dr. Keszthelyi-Szabó Gábor Moszkvai krt. 9. 1.7. sz. előzetes egyeztetés a szabog@mk.u-szeged.hu titkárságon: 06-62-546-549 Zách Beáta Prof. Dr. Hodúr Cecilia hodur@mk.u-szeged.hu hétfő: 10 00-12

Részletesebben

ELŐADÁSOK. Konferenciák, tudományos ismeretterjesztés

ELŐADÁSOK. Konferenciák, tudományos ismeretterjesztés ELŐADÁSOK Konferenciák, tudományos ismeretterjesztés 1. Szabó Dezső Trianonról. Konferencia-előadás, Evangélikus iskolák kutató tanárainak I. konferenciája Budapest-Fasori Evangélikus Gimnázium, 2013.

Részletesebben

A 2012/2013. TANÉV RENDJE ÉS MUNKATERVE

A 2012/2013. TANÉV RENDJE ÉS MUNKATERVE A 2012/2013. TANÉV RENDJE ÉS MUNKATERVE Szorgalmi időszak: Szakközépiskola nappali tagozat: 9-11. osztályok 2012. szeptember 3. - 2013. június 14. 12.B, G és a 13. A osztályok 2012. szeptember 3. - 2013.

Részletesebben

Iskolánk nevelőtestületének adatai as tanévben. Sorszám Besorolás Hol végzett Szakképesítés Osztályfőnök Beosztás Tanított tantárgy

Iskolánk nevelőtestületének adatai as tanévben. Sorszám Besorolás Hol végzett Szakképesítés Osztályfőnök Beosztás Tanított tantárgy Iskolánk nevelőtestületének adatai 2017-2018-as tanévben Sorszám Besorolás Hol végzett Szakképesítés Osztályfőnök Beosztás Tanított tantárgy 1. Pedagógus I. történelem szakos, vallás történelem, hittan

Részletesebben

10 éves a Szociális Klaszter Egyesület. 10ünnepi konferencia az IDŐSEK VILÁGNAPJÁN YESÜLET

10 éves a Szociális Klaszter Egyesület. 10ünnepi konferencia az IDŐSEK VILÁGNAPJÁN YESÜLET 10 éves a Szociális Klaszter Egyesület 10ünnepi konferencia az IDŐSEK VILÁGNAPJÁN YESÜLET Tisztelt Kollégák, Kedves Barátaink! Az Idősek Világnapján tudományos-szakmai nemzetközi tanácskozásra invitáljuk

Részletesebben

A tudományos konferencia helyszíne: Széchenyi István Egyetem 9026 Gy r, Egyetem tér 1. Új Tudástér épület

A tudományos konferencia helyszíne: Széchenyi István Egyetem 9026 Gy r, Egyetem tér 1. Új Tudástér épület MEGHÍVÓ A SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEM REGIONÁLIS- ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLÁJA és a ZSIGMOND KIRÁLY F ISKOLA GEOPOLITIKAI KUTATÓKÖZPONTJA tisztelettel meghívja Önt az OROSZ ÉS KÍNAI BEFEKTET K MAGYARORSZÁGON

Részletesebben

Túlmunkaidő óra Összesen: Egyéb óra Összesen: Éjszakai pótlékos óra Összesen: 100 % pótlékos óra Összesen: Összesen: Összesen: Összesen: Összesen:

Túlmunkaidő óra Összesen: Egyéb óra Összesen: Éjszakai pótlékos óra Összesen: 100 % pótlékos óra Összesen: Összesen: Összesen: Összesen: Összesen: Jelenléti ív 2013 01 Január munkanap-ünnepnap száma: 23-1 kedd szerda csütörtök péntek szombat vasárnap hétfő kedd szerda csütörtök péntek szombat vasárnap hétfő kedd 184 ## Csuzstatás: 16 17 18 19 20

Részletesebben

Záróvizsga Bizottságok 2015/16/2. félév. Biológia BSc (GNB,molekuláris biológia) I. záróvizsga bizottság

Záróvizsga Bizottságok 2015/16/2. félév. Biológia BSc (GNB,molekuláris biológia) I. záróvizsga bizottság Záróvizsga Bizottságok 2015/16/2. félév Biológia BSc (GNB,molekuláris biológia) I. Dr. Sipiczki Mátyás egyetemi tanár 2016. június 6-7-8. (hétfő, kedd,szerda) 8 óra ÉTK. V. szárny F.502 Biológia BSc (ökológia

Részletesebben

A Váci Radnóti Miklós Általános Iskola tanévi rendje a 2017/2018. tanévre

A Váci Radnóti Miklós Általános Iskola tanévi rendje a 2017/2018. tanévre A Váci Radnóti Miklós Általános Iskola tanévi rendje a 2017/2018. tanévre A tanév indításával kapcsolatos feladatok: 1. Nevelőtestületi alakuló értekezlet ideje: 2017. augusztus 21. /hétfő/ 9 óra A tanévnyitó

Részletesebben

M E G H Í V Ó TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI KONFERENCIA. MOSONMAGYARÓVÁR november 25.

M E G H Í V Ó TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI KONFERENCIA. MOSONMAGYARÓVÁR november 25. M E G H Í V Ó TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI KONFERENCIA MOSONMAGYARÓVÁR 2013. november 25. A Nyugat-magyarországi Egyetem Mezőgazdaság- és Élelmiszertudományi Kar, Mosonmagyaróvár Tudományos Diákköri Tanácsa tisztelettel

Részletesebben

Angol kommunikációs tréning június 17-22-ig

Angol kommunikációs tréning június 17-22-ig Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek Szombat Vasárnap 1. 13:00-15:15 2. 15:30-17:00 1. 13:00-15:15 2. 15:30-17:00 Angol kommunikációs tréning június 17-22-ig 1. 13:00-15:15 2. 15:30-17:00 1. 13:00-15:15

Részletesebben

A 2016/2017-ES TANÉV RENDJE

A 2016/2017-ES TANÉV RENDJE A 2016/2017-ES TANÉV RENDJE 1. SZORGALMI IDŐSZAK Első tanítási nap 2016. szeptember 1. Utolsó tanítási nap 2017. június 15. Első félév vége 2017. január 20. A 12. osztályosok utolsó tanítási napja 2017.

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS RENDEZVÉNYEK MEGRENDEZÉSE SOMOGY MEGYÉBEN

SZAKMAI BESZÁMOLÓ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS RENDEZVÉNYEK MEGRENDEZÉSE SOMOGY MEGYÉBEN Pályázati azonosító: 3508/01174 SZAKMAI BESZÁMOLÓ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS RENDEZVÉNYEK MEGRENDEZÉSE SOMOGY MEGYÉBEN Árny az árnyban. Versszínház Radnóti Miklós utolsó pillanatáról Időpont: 2014.11.10.

Részletesebben

Kecskeméti SZC Szent-Györgyi Albert Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája. esemény

Kecskeméti SZC Szent-Györgyi Albert Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája. esemény Kecskeméti SZC Szent-Györgyi Albert Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája dátum nap egyéb tanítási nap sorszáma tanítás nélküli munkanap sorszáma esemény időpont (óra:perc) 2016. augusztus 22. hétfő 23.

Részletesebben

A tanév szervezési feladatai

A tanév szervezési feladatai 1. Szorgalmi idő A tanév szervezési feladatai Esemény Időpont Felelős a befejező évfolyamon A tanév utolsó napja Első félév vége Szülők értesítése a tanulmányi eredményekről 2018. szeptember 3. 2019. június

Részletesebben

Oktatói önéletrajz Bozóki Sándor

Oktatói önéletrajz Bozóki Sándor egyetemi docens Közgazdaságtudományi Kar Operációkutatás és Aktuáriustudományok Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1996-2001 ELTE-TTK, alkalmazott matematikus 1999-2003 ELTE-TTK, matematika tanár

Részletesebben