MAGYAR TÖRTÉNELMI ZÁSZLÓK

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "MAGYAR TÖRTÉNELMI ZÁSZLÓK"

Átírás

1 MAGYAR TÖRTÉNELMI ZÁSZLÓK Molnár Zsolt 2008

2 BEVEZETÉS A magyar történelmi zászlók egy csoportja magyar történelmi zászlósor néven (vagy egyszerően történelmi zászlók megnevezés alatt) ismert. Ezen zászlók együttese 1985 óta része a magyar katonai, állami és helyi ünnepségeknek. A napjainkban 23 darabból álló zászlósor a magyar katonai múlt legjellemzıbb zászlótípusait, illetve a magyar hadtörténet leghíresebb korszakaihoz kapcsolódó zászlókat vonultatja fel. A teljes történelmi zászlósor jelenleg 23 darabból áll, de ezekbıl mindig az alkalomnak megfelelıen válogatnak, például a március 15-i ünnepen mind a két '48-as lobogó ott van, augusztus 20-án több az Árpád-házi zászló, az '56-os ünnepeken pedig inkább a 20. század felé tolódik el az arány. (Cs. Kotra Györgyi a Hadtörténeti Intézet és Múzeum muzeológusa)

3 BEVEZETÉS A történelmi zászlók használatának törvényi háttere: A évi CV. törvény amely a honvédelemrıl és a Magyar Honvédségrıl rendelkezik szabályozása szerint: Katonai jelképek: a csapatzászló, a zászlószalag, a hadilobogó, az árbocszalag, a történelmi zászlósor és a felségjel. ( ) A történelmi zászlósor a magyar történelem kiemelkedı hadieseményeinek, valamint állandó hadseregeinek zászlóiból áll. A történelmi zászlósor nemzeti ünnepek állami rendezvényein, illetve kiemelkedı katonai rendezvényen katonai tiszteletadással vonultatható fel.

4 A TÖRTÉNELMI ZÁSZLÓSOR - idırendi sorrendben - 1. Honfoglaláskori zászló 2. Szent István király zászlaja 3. Az Árpád-házi királyok árpád-sávos zászlaja 4. Az Árpád-házi királyok kettıs-keresztes zászlaja 5. Az Anjouk királyi zászlaja 6. Hunyadi János kormányzó zászlaja 7. Mátyás király fekete seregének zászlaja 8. Zrínyi Miklós zászlaja 9. Bocskai szalontai hajdúinak hadnagyi zászlaja 10. A Nyitra vármegyei nemesi felkelık zászlaja 1660-ból 11. Bethlen Gábor fejedelem zászlaja 12. Thököly Imre fejedelem zászlaja 13. II. Rákóczi Ferenc fejedelem zászlaja 14. II. Rákóczi Ferenc lovasságának zászlaja 15. A baranyai huszárezred 18. századi zászlaja 16. A jászkun huszárok zászlaja az 1770-es évekbıl 17. A Pest vármegyei nemesi felkelık zászlaja a napóleoni háborúk idejébıl as gyalogsági zászló es lovassági zászló 20. A Magyar Királyi Honvédség zászlaja 1869-bıl 21. A Magyar Királyi Honvédség zászlaja 1938-ból 22. Honvéd csapatzászló 1949-bıl 23. Az 1956-os lyukas zászló

5 HONFOGLALÁSKORI FEJEDELMI ZÁSZLÓ A IX. századból semmiféle zászlóábrázolás nem maradt fenn, ezért csak analógiák alapján lehet ıket rekonstruálni. A korban a fejedelmi szín mind a pusztai népeknél, mind a nyugati keresztény civilizációkban a vörös volt, és a vonatkozó jelképeket mindig a zászló csúcsán használták, ebben a római birodalmi hadijelvények hagyománya él tovább. Esetünkben a klasszikus fejedelmi szín, a vörös jelenik meg, amely egyben a késıbbi magyar címer alapszíne is. A zászló csúcsán a vezetı törzs (Árpád törzsének) szent állata, a turul háromdimenziós figurája található. A mitikus madár alakját a rekonstrukció a híres rakamazi korong után ábrázolja.

6 SZENT ISTVÁN KIRÁLY ZÁSZLAJA Az államalapító király zászlajáról sem hiteles leírás, sem ábrázolás nem maradt fenn. A közszájon forgó leírások utólagos visszavetítések. A történelmi zászlósorban rekonstruált zászló egy, a X-XI. században általános királyi zászlótípust mutat, a fejedelmi vörös szín használatával a korai gonfanon jellegő zászlót. Ebben a korban a jelképek még nem szerepeltek a zászlólapon, hanem a zászló csúcsán 3 dimenzióban ábrázolták azokat. Így került a zászló csúcsára a latin kereszt. A zászló igen nagymérető, ez jellemzı a fejedelmi zászlókra az egész középkorban. A királyi zászlókat zászlóskocsin vitték, melyet külön ırség védett. A királyi zászló jelenléte egyben a király virtuális jelenlétét is mutatta.

7 AZ ÁRPÁD-HÁZI KIRÁLYOK CSALÁDI ZÁSZLAJA A vörössel és ezüsttel sávozott zászló Imre király uralkodása alatt jelenik meg részint mint zászló, részint mint címer. Eredetérıl több elképzelés létezik, egyes vélemények szerint keleti motívum tőnik fel a zászlóban, általánosabban elfogadott nézet szerint Imre király feleségének az aragóniai királylánynak kapcsolatai tükrözıdnek a címeren, tekintettel arra, hogy az aragóniai címer függılegesen sávozott. Az Árpád-házi királyok kettıs keresztes címere (és zászlaja), illetve sávozott családi címere és zászlaja párhuzamosan létezett a XVI. század végig. A vegyesházi királyok minden esetben a családi, tehát a sávozott zászlót, illetve címerrészt használtak, ezzel jelezték rokonságukat az Árpádokkal.

8 AZ ÁRPÁD-HÁZI KIRÁLYOK KETTİS KERESZTES ZÁSZLAJA A zászló, amely a jellegzetes hármas gótikus ívő talapzaton áll, III. Béla idején jelent meg. A kettıs kereszt ebben az esetben bizánci jelkép (III. Béla korábban hosszú ideig a bizánci udvarban élt), és az uralkodó kettıs világi és transzcendentális hatalmát jelképezi. Eredendıen a kettıs kereszt lebegett a címerpajzson, illetve a zászlólapon, a késıbbiekben hozzá csatlakozó hármas ív az országot, majd a Golgota hegyét jelképezte, a XVII. századtól kapcsolódik hozzá a magyar királyság területének geográfiája. A zászló formája jellegzetesen lovagkori, úgynevezett banner típus, a hosszú, fanonnak nevezett zászlószalaggal. Ez az ábrázolás a Képes krónikában maradt fenn, a zászló maga ennek alapján készült rekonstrukció.

9 ANJOU-KORI KIRÁLYI ZÁSZLÓ A jellegzetes középkori banner típusú zászló. Az Anjou-uralkodók Károly Róbert és Nagy Lajos idejébıl származik. Ezen a zászlón jelenik meg elıször, hogy vegyesházi uralkodók saját színeiket (címerüket) egyesítik az Árpád-házi királyok családi színeivel, ezzel jelképi szinten is jelezve uralmuk legitimitását. Jelen esetben a liliomos Anjou-címerrel. Érdekessége, hogy a zászlócsúcson is az Anjouk jelképe, a liliom jelenik meg.

10 HUNYADI JÁNOS KORMÁNYZÓI ZÁSZLAJA A zászló elméleti rekonstrukció, Hunyadi János 1453-as címere alapján készült, ahol is a családi hollós címert V. László adományaként a bátorságot jelképezı vörös oroszlánnal egészítették ki. Megjegyzendı, hogy ez az oroszlán nem egyezik sem a cseh királyi oroszlánnal, sem pedig Beszterce vörös oroszlánjával, bár a Hunyadiak Beszterce grófjai is voltak. Az adományozó levél az oroszlánt a bátorság jeleként emeli ki.

11 MÁTYÁS KIRÁLY FEKETE SEREGÉNEK ZÁSZLAJA Mátyás király hadseregéhez kapcsolódó zászló, ahol is az uralkodó az Árpád-házi családi sávokat, valamint a cseh királyság oroszlános címerét egyesítette egy negyedelt pajzsban, középen a saját, családi hollós címerével. A zászló ábrázolása a Philostratus-krónikában maradt fenn, és Corvin János bécsi bevonulását ábrázolja. A sávok és az oroszlán eredetileg ezüstszínőek voltak, a miniatúrán azonban az ezüst oxidálódás miatt elfeketedett, így hagyománytiszteletbıl feketében ábrázolják a zászló rekonstrukcióján.

12 ZRÍNYI MIKLÓS, A SZIGETVÁRI HİS ZÁSZLAJA Zrínyi Miklós zászlajáról csak annyit tudunk, hogy nevezetes kirohanásakor a hadvezér olyan zászló alatt halt meg, amelynek egyik oldalán a császár, másikon az ország címere volt. A rekonstrukció a kor fecskefarkú zászlótípusát idézi, rajta a császári címerrel, elılapján a korabeli magyar királyság címerével. Zöld alapszíne a kor kedvelt, leginkább a huszárság zászlóira emlékeztet.

13 BETHLEN GÁBOR FEJEDELMI ZÁSZLAJA A jellegzetesen erdélyi stílusú zászló, a szokásos lángnyelvekkel mindkét oldalon Bethlen Gábor címerét ábrázolja, körülötte az erdélyi nemzetek jelképelemeivel. A zászló eredetije a XIX. század végén, a millenniumi kiállításon még ép volt, a II. világháborúban azonban elpusztult. Itt jegyezzük meg, hogy a zászlók méretének megváltozta, azaz növekedése a haditechnika változásának oka, mert a tüzérség és a füstös lıpor megjelenésével a zászlók csak akkor voltak láthatók a csatatéren, ha méretük a szokásosnál nagyobb volt.

14 BOCSKAI SZALONTAI HAJDÚINAK HADNAGYI ZÁSZLAJA A zászló egy XIX. századi másolat alapján készült, ahol a hajdúkat jelképezı oroszlán a császári erıket jelképezı sast tépázza. Formája régies, valójában egy standard forma. A standard rangjelzı zászlóként szerepel a XVII. században.

15 NYITRA VÁRMEGYEI NEMESI FELKELİK ZÁSZLAJA 1660-BÓL A X-XVII. század megszokott, fecskefarkú formájú zászlaja, zászlólapján a korra igen jellemzı lángnyelves díszítı motívumokkal. Ez a lángnyelv Európában Krisztus vércseppjeit szimbolizálja, és elsınek a johannita lovagok zászlaján jelent meg a XII században. Vannak arra utaló jelek, hogy Kelet-Európában és hazánkban a lángnyelvek elterjedését segítette az, hogy ezt a motívumot keleten is elıszeretettel alkalmazták. A zászló alapszíne a kor kedvelt vöröse. Itt látható hátoldalán keresztre feszített krisztusábrázolás látható, "E jelben gyızni fogunk" felirattal és az a1660-as évszámmal. A zászló elılapján Nyitra vármegye címere látható, amelyen Szt. László és a kun vitéz harca ábrázoltatik. A hagyomány szerint ennek a zászlónak az eredetije Buda 1686-os ostrománál részt vett a vár felszabadításában. A zászló rekonstrukciója kortárs rajz alapján készült.

16 THÖKÖLY IMRE FEJEDELMI ZÁSZLAJA Thököly Imre fejedelem zászlajáról semmiféle adat nem maradt fenn, ezért a zászló egy XVII. századi erdélyi zászlónak a rekonstruált változata. Vörös-kék színe a Thököly-család címerszíneit idézi, egyik oldalán Thököly Imre grófi címere látható, amelyet atyja I. Lipóttól kapott, ezért kétfejő sas látható a szívpajzsában, hátoldalán pedig a magyar királyság lombkoronával ékesített címere. A zászló csúcsa különösen érdekes, ezt a fajta csúcsot a XVII. században használták csak.

17 II. RÁKÓCZI FERENC FEJEDELMI ZÁSZLAJA A kortárs szóhasználatban magyar módra vágott, azaz vörös-fehér sávozott zászlón a fejedelem jelmondata olvasható: Iustam causam deus non derelinqvet (Az igaz ügyet nem hagyja el az Isten). A zászló másik oldalán a fejedelem nevének rövidítése látható. A zászló a Nemzeti Múzeumban ırzött eredeti másolata.

18 II. RÁKÓCZI FERENC LOVASSÁGI ZÁSZLAJA Másolat, fecskefarkú zászló, az elılapon a magyar királyság lombkoronás címere látható Pro Libertate felirattal, hátlapján Rákóczi fejedelmi címere és a kibocsátás éve. A zászlólap a XVIII. század lovassági zászlóira jellemzıen zöld, rajta a klasszikus lángnyelvdíszítés tulipán motívummá torzult. Tekintettel arra, hogy jelentését a kortársak szemében már elveszítette, egyszerő díszítı elemmé vált.

19 A BARANYAI HUSZÁREZRED XVIII. SZÁZADI ZÁSZLAJA Jellegzetes huszárzászló a XVIII. századból. Elılapján a kétfejő sas mellén magyar királyi címerrel látható, hátlapján köpenyes Madonna-ábrázolás, Szőz Máriának ez az ábrázolása a XVII. és a XVIII. század elején nagyon népszerő volt, óvó-védı szerepet töltött be. Az agyonhímzett zászlólap jellemzı a korra, nem különben az úgynevezett kopjacsúcs, amelynek nemcsak díszítı, hanem esetenként a zászlótartót védı szerepe is volt a harcokban. A zászlótartónak a korban, esküjéhez híven halálig védenie kellett a zászlót, és végszükségben a zászlócsúccsal is tudott védekezni.

20 A JÁSZKUN HUSZÁREZRED ZÁSZLAJA AZ 1770-ES ÉVEKBİL A zászló egyik oldala kék, másik vörös színő, mindkét oldalán a Mária Terézia és fia, József társuralkodó egyesített névjele látható, fölöttük az osztrák fıhercegi koronával.

21 A PEST VÁRMEGYEI NEMESI FELKELİK ZÁSZLAJA A NAPÓLEONI HÁBORÚK IDEJÉBİL Az nemesi felkelésre jellemzıen kicsit régies stílusú zászló, amelynek egyik hátoldalán Magyarország patrónája, Szőz Mária ábrázolása látható, a másikon pedig Pest vármegye címere. A zászlólap dúsan díszített. A zászló korabeli szokásnak megfelelıen festett, csúcsdíszén kétfejő császári sas található.

22 1848-AS GYALOGSÁGI ZÁSZLÓ Az 1848/49-es honvéd zászlók jellegzetessége a körben futó, egyenlı szárú háromszögekbıl álló piroszöld éksor, azaz farkasfogdíszítés. A zászló elılapján a koronás magyar kiscímert ábrázolja, hátoldalán a Ne bántsd a magyart felirat Zrínyi Miklós 1661-es hadtudományi munkájának címére utal.

23 1849-ES LOVASSÁGI ZÁSZLÓ A honvéd zászlók jellegzetessége a körben futó, egyenlı szárú háromszögekbıl álló piros-zöld éksor, azaz farkasfogdíszítés. Elılapjukon mindig a magyar kiscímert ábrázolták, a trónfosztás után korona nélkül, hátoldalukon pedig a Magyarok Nagyasszonya látható. Ennek a zászlónak az elılapján a korona nélküli kiscímeren a korona helyén az es szabadságharcra jellemzı, hungarikumnak tekinthetı kardos koszorú motívum található. Eredetije Nagyváradon készült, a Bem tábornok által vezetett hadtest egyik alakulatának volt a zászlaja.

24 A MAGYAR KIRÁLYI HONVÉDSÉG ZÁSZLAJA 1869-BİL A kiegyezés utáni magyar királyi honvédség klasszikus zászlaja, elılapján a magyar király középcímerével, hátoldalán I. Ferenc József névjelével. Ezt a zászlótípust az I. világháború után is több alakulat használta egészen 1938-ig.

25 A MAGYAR KIRÁLYI HONVÉDSÉG ZÁSZLAJA 1938-BÓL Másolat, hátlapján a magyar középcímer található, amely ebben az esetben igénycímer, amely a Trianon elıtti országot és a határok visszaállításának óhaját jelképezi. A lángnyelv motívum az egykori császári-királyi hadsereg elsı, rendszeresített, 1743-as zászlajára utal vissza.

26 HONVÉD CSAPATZÁSZLÓ 1949-BİL A második világháború utáni idıszak elsı rendszeresített honvéd zászlaja, amely a 18. századi huszárzászlók és az 1849-es trónfosztás utáni zászlók hagyományait egyesíti. Mindkét oldalán látható címer a közvélekedésben hez kötött úgynevezett Kossuth-címer, azaz egy korona nélküli kiscímer. Ez a csapatzászlótípus vélhetıleg a legrövidebb ideig volt használatban a magyar honvédségnél márciusában rendszeresítették augusztus 20-án azonban bejelentették az új, az utókor által Rákosi-címernek nevezett jelkép használatát, és a fenti csapatzászlócímer részét 1949 szeptemberétıl az új címerrel takarták ki.

27 1956-OS LYUKAS ZÁSZLÓ 1956 októberében a forradalom számőzte a sztálini típusú, ún. Rákosi-címert a magyar állam jelképei közül. Helyette a Kossuth-címer visszaállítása történt meg, amelyet már az egyetemisták 16 pontos követelése is tartalmazott, s amely akkor a nemzeti szuverenitás jelképe volt, akárcsak a szovjet csapatok kivonása. A nemzeti zászlóból a forradalmárok egyszerően kivágták a győlölt címert. Az így keletkezett lyukas zászló a forradalom elsı napján, valószínőleg a Bem téren jelent meg elıször, majd végigkísérte a harcokat is. A korabeli fényképeken jól látható, ahogyan a szimpátia kifejezéseként Pest belvárosi ablakaiban leng a forradalom jelképe. Akinek nem volt nemzeti zászlója, középen kivágott lepedıt lógatott ki. A Time magazin január 7-én megjelent számának címlapján az év emberének megválasztott magyar szabadságharcos hátterében is felbukkan a lyukas zászló.

28 A MAGYAR NEMZETI ZÁSZLÓ RÖVID TÖRTÉNETE Nemzeti zászlónk hosszú fejlıdés során alakult ki. A magyarok a krónikák tanúbizonysága szerint fekete turulmadárral díszített vörös zászlók alatt harcoltak. E hadijelvényeket késıbb felváltották a szentek képeivel kivarrott zászlók. (Például Szent István Szent György és Szent Márton zászlaja alatt vonult csatába.) Késıbb a vörös-ezüst sávos zászló (esetleg kiegészítve az uralkodó dinasztikus színeivel) vált általánossá. Bár a XV. századtól egyre gyakoribb a vörös-ezüst-zöld sodrás az oklevelek pecsétjeinek selyemzsinórzatán, illetve olykor a hadizászlók peremfogazatán is megjelenik, valójában csak 1806-ban írják le a ma is használatos sorrendben, s csak az évi XXI. törvénycikk írja elı hivatalosan elıször a piros-fehér-zöld" színek használatát.

29 VÉGE

LAKITELEK ÖNKORMÁNYZAT 24/2013. (X.04.) számú rendelete Lakitelek jelképeiről és névhasználatáról

LAKITELEK ÖNKORMÁNYZAT 24/2013. (X.04.) számú rendelete Lakitelek jelképeiről és névhasználatáról LAKITELEK ÖNKORMÁNYZAT 24/2013. (X.04.) számú rendelete Lakitelek Önkormányzat Képviselő-testületének 24/2013. (X.04.) számú rendelete a 34/2014. (XI.14.) számú rendelettel formailag egységes szerkezetben

Részletesebben

Lyukas zászló és Kossuth-címer

Lyukas zászló és Kossuth-címer 2011 október 23. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még nincs értékelve Give 1/5 Give 2/5 Mérték Give 3/5 Give 4/5 Give 5/5 Beethoven Egmont-nyitánya mellett az 1956-os forradalom meghatározó jelképe a Kossuth-címer

Részletesebben

SZÁNTAI LAJOS A MINDENSÉGGEL MÉRD MAGAD! MÍTIKUS MAGYAR TÖRTÉNELEM NIMRÓDTÓL NAPJAINKIG.

SZÁNTAI LAJOS A MINDENSÉGGEL MÉRD MAGAD! MÍTIKUS MAGYAR TÖRTÉNELEM NIMRÓDTÓL NAPJAINKIG. SZÁNTAI LAJOS A MINDENSÉGGEL MÉRD MAGAD! MÍTIKUS MAGYAR TÖRTÉNELEM NIMRÓDTÓL NAPJAINKIG. HÁLÓ KÖZÖSSÉGI ÉS KULTURÁLIS KÖZPONT S4 1052 BUDAPEST, SEMMELWEIS UTCA 4. 1/16. RÉSZ 2017. ÁPRILIS 24. HÉTFŐ 18.00

Részletesebben

TÖRTÉNELEM FELADATLAP

TÖRTÉNELEM FELADATLAP VÖRÖSMARTY MIHÁLY GIMNÁZIUM 2030 Érd, Széchenyi tér 1. TÖRTÉNELEM FELADATLAP 2016 Név:... Iskola:... A megoldásra 45 perc áll rendelkezésedre! Eredményes munkát kívánunk! A KÖVETKEZŐ KÉRDÉSEK AZ ÓKORI

Részletesebben

MAGYARORSZÁQ NEMZETKÖZI KAPCSOLATAINAK TÖRTÉNETE

MAGYARORSZÁQ NEMZETKÖZI KAPCSOLATAINAK TÖRTÉNETE ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM Politikaelmélet tanszék HERCZEGH GÉZA ARDAY LAJOS JOHANCSIK JÁNOS MAGYARORSZÁQ NEMZETKÖZI KAPCSOLATAINAK TÖRTÉNETE SUB Göttingen 7 219 046 719 2006 A 6088 BUDAPEST,

Részletesebben

Erdély. Erdőelve, azaz Erdőn túli. Latinul Transsylvania. Kétféle értelmezésben használjuk: - történelmi Erdély (Belső-Erdély) - jelenkori Erdély

Erdély. Erdőelve, azaz Erdőn túli. Latinul Transsylvania. Kétféle értelmezésben használjuk: - történelmi Erdély (Belső-Erdély) - jelenkori Erdély Erdély és a Partium Erdély Erdőelve, azaz Erdőn túli. Latinul Transsylvania. Kétféle értelmezésben használjuk: - történelmi Erdély (Belső-Erdély) - jelenkori Erdély Történelmi Erdély (Belső-Erdély) Az

Részletesebben

A 68. Jászkun gyalogezred zászlói

A 68. Jászkun gyalogezred zászlói A 68. Jászkun gyalogezred zászlói A cs. és kir. 68. gyalogezred zászlóaljai külön zászlóaljzászlóval rendelkeztek. Az I. zászlóaljé 1837 M. festett sárga zászló volt, amelynek mindkét oldalán a császári

Részletesebben

1. Az Önkormányzat jelképei, mint a település történelmi múltjára utaló díszítő szimbólumok a címer, a zászló és a Romtemplom.

1. Az Önkormányzat jelképei, mint a település történelmi múltjára utaló díszítő szimbólumok a címer, a zászló és a Romtemplom. Zsámbék Város Képviselő-testületének 10/2006. (VI.28.) Ö.K. számú R E N D E L E T E * Zsámbék Város címerérő1, zászlajáról, jelképeiről és ezek használatáról Zsámbék Város Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 12/2012. (IV. 27.) önkormányzati rendelete a helyi címerrıl és zászlóról

Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 12/2012. (IV. 27.) önkormányzati rendelete a helyi címerrıl és zászlóról Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 12/2012. (IV. 27.) önkormányzati rendelete a helyi címerrıl és zászlóról Lajosmizse Város Önkormányzatának Képviselı-testülete az Alaptörvény 32. cikk

Részletesebben

Fejér Megye Közgyőlése 5/2007. (II.23.) K. r. számú. r e n d e l e t e

Fejér Megye Közgyőlése 5/2007. (II.23.) K. r. számú. r e n d e l e t e Fejér Megye Közgyőlése 5/2007. (II.23.) K. r. számú r e n d e l e t e Fejér Megye jelképeirıl és a jelképek használatáról A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 1. (6) bekezdés a) pontjában

Részletesebben

A limanowai csata emléknapja Sopronban

A limanowai csata emléknapja Sopronban A limanowai csata emléknapja Sopronban 2 A limanowai csata emléknapja Sopronban A Soproni Huszár Hagyományőrző Egyesület nevében köszöntöm vendégeinket, tagjainkat, és a megjelenteket. Egyesületünk császári

Részletesebben

Bóly Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestületének. 6/1996.(VIII.19.) önkormányzati rendelete

Bóly Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestületének. 6/1996.(VIII.19.) önkormányzati rendelete Bóly Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestületének 6/1996.(VIII.19.) önkormányzati rendelete a helyi címer és zászló alapításáról, és használatának rendjéről (Egységes szerkezetben a módosításokról szóló

Részletesebben

Kenderes Nagyközség Önkormányzata Képvisel -testületének 11/2004.(V.7.) rendelete az önkormányzat jelképeir l és a jelképek használatáról I.

Kenderes Nagyközség Önkormányzata Képvisel -testületének 11/2004.(V.7.) rendelete az önkormányzat jelképeir l és a jelképek használatáról I. Egységes szerkezetbe foglalt önkormányzati rendelet Kenderes Nagyközség Önkormányzata Képviselı-testületének 11/2004.(V.7.) rendelete az önkormányzat jelképeirıl és a jelképek használatáról Kenderes Nagyközség

Részletesebben

Az önkormányzat jelképei

Az önkormányzat jelképei Szálka Község Önkormányzatának 3/2000.(VI.07.) sz. rendelete a község jelképeinek alapításáról és használatuk rendjéről a módosításokkal egységes szerkezetben Szálka Község Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

Történelem 13/I. 8. A francia abszolutizmus Mutassa be a francia abszolutizmust XIV. Lajos korában!

Történelem 13/I. 8. A francia abszolutizmus Mutassa be a francia abszolutizmust XIV. Lajos korában! Történelem 13/I 1. A középkori gazdaság Ismertesse a korai középkori gazdaság működését, a termelés színtereit és szereplőit, az eszközök és módszerek fejlődését a XI-XIII. századi, Európában! Mutassa

Részletesebben

Nemes György Nemes Rita Gıcze Iván: Egyháztörténelem

Nemes György Nemes Rita Gıcze Iván: Egyháztörténelem Nemes György Nemes Rita Gıcze Iván: Egyháztörténelem Hittankönyv a középiskolák 10. osztálya számára TARTALOMJEGYZÉK Elıszó 01. Az egyháztörténelem fogalma A források típusai A történelem segédtudományai

Részletesebben

HEGYFALU KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 4 / / III. 13./ SZÁMÚ RENDELETE A HELYI CÍMER ÉS ZÁSZLÓ ALAPÍTÁSÁRÓL ÉS HASZNÁLATÁNAK

HEGYFALU KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 4 / / III. 13./ SZÁMÚ RENDELETE A HELYI CÍMER ÉS ZÁSZLÓ ALAPÍTÁSÁRÓL ÉS HASZNÁLATÁNAK HEGYFALU KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 4 / 1998. / III. 13./ SZÁMÚ RENDELETE A HELYI CÍMER ÉS ZÁSZLÓ ALAPÍTÁSÁRÓL ÉS HASZNÁLATÁNAK RENDJÉRŐL Hegyfalu község önkormányzat képviselőtestülete

Részletesebben

Az Önkormányzat jelképei. Az Önkormányzat jelképei, mint a település történelmi múltjára utaló díszítő szimbólumok: a címer és a zászló. 2.

Az Önkormányzat jelképei. Az Önkormányzat jelképei, mint a település történelmi múltjára utaló díszítő szimbólumok: a címer és a zászló. 2. Pétervására Város Önkormányzat Képviselő-testületének 5/1994 (IV.29.) önkormányzati rendelete a helyi címer és zászló alapításáról és használatának rendjéről Pétervására Város Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

A Tápiószecsői Levente Egyesület zászlójának leírása 2.

A Tápiószecsői Levente Egyesület zászlójának leírása 2. Tápiószecső Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2012. (I.29.) önkormányzati rendelete Tápiószecső Nagyközség Önkormányzatának történelmi zászlóiról Tápiószecső Nagyközség Önkormányzatának

Részletesebben

Rákócziújfalu Községi Önkormányzat Képviselő-testülete Helyi címer és zászló alapításáról és használatának rendjéről

Rákócziújfalu Községi Önkormányzat Képviselő-testülete Helyi címer és zászló alapításáról és használatának rendjéről Rákócziújfalu Községi Önkormányzat Képviselő-testülete Helyi címer és zászló alapításáról és használatának rendjéről Rákócziújfalu Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 15/1995.(VI.15.) sz. RENDELETE

Részletesebben

TÁPSZENTMIKLÓS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 15/2003. (XI.26.) RENDELETE. a helyi címer és zászló alapításáról és használatának rendjéről

TÁPSZENTMIKLÓS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 15/2003. (XI.26.) RENDELETE. a helyi címer és zászló alapításáról és használatának rendjéről TÁPSZENTMIKLÓS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 15/2003. (XI.26.) RENDELETE a helyi címer és zászló alapításáról és használatának rendjéről Tápszentmiklós község önkormányzat képviselő-testülete

Részletesebben

Hol találjuk a évi emelt szintű szóbeli érettségi anyagát a Forrásközpontú történelem sorozat tankönyveiben?

Hol találjuk a évi emelt szintű szóbeli érettségi anyagát a Forrásközpontú történelem sorozat tankönyveiben? Hol találjuk a 2009. évi emelt szintű szóbeli érettségi anyagát a Forrásközpontú történelem sorozat tankönyveiben? A hagyományoknak megfelelően közöljük, hogy a 2009. május júniusi történelem szóbeli érettségi

Részletesebben

A szuverenitás összetevői. Dr. Karácsony Gergely PhD Egyetemi adjunktus

A szuverenitás összetevői. Dr. Karácsony Gergely PhD Egyetemi adjunktus A szuverenitás összetevői Dr. PhD Egyetemi adjunktus Szuverenitáselméletek Kit illet a főhatalom? Abszolút monarchiák: Jean Bodin: fejedelmi szuverenitás Thomas Hobbes: az alattvalók lemondanak bizonyos

Részletesebben

a helyi címer és zászló alapításáról és használatának rendjérıl

a helyi címer és zászló alapításáról és használatának rendjérıl Nyirád Község Önkormányzata Képviselı-testületének 7/2000. (VI. 30.) önkormányzati rendelete a helyi címer és zászló alapításáról és használatának rendjérıl A módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

Részletesebben

EPÖL KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 5/1998./VIII.28./SZ. ÖKT.RENDELETE A HELYI CIMER ÉS ZÁSZLÓ ALAPÍTÁSÁRÓL ÉS HASZNÁLATÁNAK RENDJÉRŐL

EPÖL KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 5/1998./VIII.28./SZ. ÖKT.RENDELETE A HELYI CIMER ÉS ZÁSZLÓ ALAPÍTÁSÁRÓL ÉS HASZNÁLATÁNAK RENDJÉRŐL EPÖL KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 5/1998./VIII.28./SZ. ÖKT.RENDELETE A HELYI CIMER ÉS ZÁSZLÓ ALAPÍTÁSÁRÓL ÉS HASZNÁLATÁNAK RENDJÉRŐL Epöl Község Önkormányzata az 1990. évi LXV.törvény 1.. /6/ bekezdésének a./

Részletesebben

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 20/1992.(VII.1.) számú. r e n d e l e t e

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 20/1992.(VII.1.) számú. r e n d e l e t e NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 20/1992.(VII.1.) számú r e n d e l e t e az önkormányzat jelképeinek meghatározásáról (egységes szerkezetben a 17/1993. (V.1.) sz, és a 37/1993. (X.6.) számú

Részletesebben

7. osztályos történelem osztályozóvizsga témakörei. Az őskor és az ókori kelet

7. osztályos történelem osztályozóvizsga témakörei. Az őskor és az ókori kelet 7. osztályos történelem osztályozóvizsga témakörei Az őskor és az ókori kelet 1. A történelem forrásai. 2. Az őskőkor világa. 3. Az újkőkor változásai (gazdaság, életmód, vallás). 4. Az ókori folyamvölgyi

Részletesebben

Balatonfőkajár Község Önkormányzati Képviselő Testületének. 6/1999. (IV.15.) ÖR. sz. RENDELETE. a helyi címer és zászló alapításáról

Balatonfőkajár Község Önkormányzati Képviselő Testületének. 6/1999. (IV.15.) ÖR. sz. RENDELETE. a helyi címer és zászló alapításáról Balatonfőkajár Község Önkormányzati Képviselő Testületének 6/1999. (IV.15.) ÖR. sz. RENDELETE a helyi címer és zászló alapításáról Balatonfőkajár Község Önkormányzata az 1990. évi LXV. tv. 1. (6) bekezdésének

Részletesebben

Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból

Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2016-2017 A félévi vizsga szóbeli vizsga az első félévre megadott témakörökből. Az év végi vizsga írásbeli vizsga (feladatlap) az egész évre megadott

Részletesebben

3/1994. /II.23./ Ök. számú rendelete. Helyi címer és zászló alapításáról és használatának rendjéről

3/1994. /II.23./ Ök. számú rendelete. Helyi címer és zászló alapításáról és használatának rendjéről 42. NAGYMÁNYOK VÁROS 1 ÖNKORMÁNYZATÁNAK 3/1994. /II.23./ Ök. számú rendelete Helyi címer és zászló alapításáról és használatának rendjéről /A módosítással egységes szerkezetbe foglalt szöveg/ Nagymányok

Részletesebben

Az önkormányzat jelképei 1.. A címer leírása 2..

Az önkormányzat jelképei 1.. A címer leírása 2.. KONDOROS NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 1995. évi 18. (XII.18.) számú r e n d e l e t e A helyi címer és zászló alapításáról és használatának rendjéről Kondoros Nagyközség Önkormányzata az 1990. évi LXV.

Részletesebben

UZSA KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 4/2001. (VIII. 15.) r e n d e l e t e. A helyi címer és zászló alapításáról és használatának rendjéről 1

UZSA KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 4/2001. (VIII. 15.) r e n d e l e t e. A helyi címer és zászló alapításáról és használatának rendjéről 1 UZSA KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 4/2001. (VIII. 15.) r e n d e l e t e A helyi címer és zászló alapításáról és használatának rendjéről 1 Uzsa Község Önkormányzati Képviselő-testülete az 1990.

Részletesebben

Történelemtudományi Doktori Iskola témakiírás

Történelemtudományi Doktori Iskola témakiírás Törzstagok: Gergely András Témakiírás A magyarországi eredetű tisztikar felekezeti összetétele 1848-49 historiográfiai vitái A protestantizmus szerepe a magyar felvilágosodás folyamatában Politikai konfliktusok

Részletesebben

KISKÖRE NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 7/1995./V.30. sz. rendelete a helyi címer és zászló alapításáról és használatának rendjérıl (MÓDOSÍTÁSSAL

KISKÖRE NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 7/1995./V.30. sz. rendelete a helyi címer és zászló alapításáról és használatának rendjérıl (MÓDOSÍTÁSSAL KISKÖRE NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 7/1995./V.30. sz. rendelete a helyi címer és zászló alapításáról és használatának rendjérıl (MÓDOSÍTÁSSAL EGYSÉGES SZERKEZETBEN) Az Önkormányzat jelképei 1.. Az önkormányzat

Részletesebben

Ordacsehi Község Jelképének megállapításáról, és használatának rendjérıl szóló 9/1998.(XII.01) sz, önkormányzati rendelet

Ordacsehi Község Jelképének megállapításáról, és használatának rendjérıl szóló 9/1998.(XII.01) sz, önkormányzati rendelet Ordacsehi Község Jelképének megállapításáról, és használatának rendjérıl szóló 9/1998.(XII.01) sz, önkormányzati rendelet A módosításokkal egységes szerkezetben Utolsó átvezetett módosítás: 10/2009. (IX.

Részletesebben

ETE_Történelem_2015_urbán

ETE_Történelem_2015_urbán T Ö R T É N E L E M ETE_Történelem_2015_urbán Szóbeli középszintű érettségi tételek / 2015-2016. év tavaszára / Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra 1, T é t e l A korai feudalizmus / középkor gazdálkodása

Részletesebben

Magyar uralkodók listája A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Magyar uralkodók listája A Wikipédiából, a szabad lexikonból. Magyar uralkodók listája A Wikipédiából, a szabad lexikonból. Ezen a lapon a magyar uralkodók listája található. Árpád-ház Fejedelmek kora Álmos szül. kb. 820-ban Egyek és Emese fia (?) Árpád kb. 895 907

Részletesebben

Az önkormányzat jelképei. Az önkormányzat jelképei, mint a település történelmi múltjára utaló díszítő szimbólumok: a címer és a zászló.

Az önkormányzat jelképei. Az önkormányzat jelképei, mint a település történelmi múltjára utaló díszítő szimbólumok: a címer és a zászló. Szécsényfelfalu Község Önkormányzata Képviselőtestületének 9/2004. (VIII.1.) önkormányzati rendelete Szécsényfelfalu Község Önkormányzatának jelképeiről Szécsényfelfalu község önkormányzata képviselő-testülete

Részletesebben

SZÁSZBEREK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT. 7/2000.(VIII.14.) sz. rendelete. a település jelképeiről és a jelképek használatáról I. FEJEZET.

SZÁSZBEREK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT. 7/2000.(VIII.14.) sz. rendelete. a település jelképeiről és a jelképek használatáról I. FEJEZET. SZÁSZBEREK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT 7/2000.(VIII.14.) sz. rendelete a település jelképeiről és a jelképek használatáról Szászberek Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló többszörösen

Részletesebben

Isaszeg Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Magyarország Alaptörvénye 32. cikk (1)

Isaszeg Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Magyarország Alaptörvénye 32. cikk (1) Isaszeg Önkormányzat Képviselő-testületének 18/2013. (IX.18.) önkormányzati rendelete A városi címer, zászló és a településnév használatáról Isaszeg Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Magyarország

Részletesebben

KISVÁRDA VÁROS ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 24/1992. /XII.8./ ÖKT. SZ. rendelete

KISVÁRDA VÁROS ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 24/1992. /XII.8./ ÖKT. SZ. rendelete KISVÁRDA VÁROS ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 24/1992. /XII.8./ ÖKT. SZ. rendelete a helyi címer, zászló és pecsét alkotásáról, használatának rendjéről Kisvárda város Önkormányzati Képviselő-testülete

Részletesebben

TÖRTÉNELEM. Tanulmányok alatti vizsgák

TÖRTÉNELEM. Tanulmányok alatti vizsgák TÖRTÉNELEM Tanulmányok alatti vizsgák A vizsga felépítése: 1.) Feladatlap: A vizsgakövetelményben felsorolt 9. évfolyamos tananyag számonkérése egyszerű, rövid feladatokon keresztül, kifejtendő feladat

Részletesebben

Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2015-2016

Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2015-2016 Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2015-2016 A félévi vizsga szóbeli vizsga az első félévre megadott témakörökből. Az év végi vizsga írásbeli vizsga (feladatlap) az egész évre megadott

Részletesebben

Pusztaszer Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 9/1998.(VII.3.)Kt. önkormányzati rendelete. a községi Önkormányzat jelképeiről 1

Pusztaszer Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 9/1998.(VII.3.)Kt. önkormányzati rendelete. a községi Önkormányzat jelképeiről 1 Pusztaszer Község Önkormányzata Képviselő-testületének 9/1998.(VII.3.)Kt. önkormányzati rendelete a községi Önkormányzat jelképeiről 1 (a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva) Pusztaszer Község

Részletesebben

I. fejezet. Általános rendelkezések. A rendelet hatálya. a) Kozármisleny Város Önkormányzata (továbbiakban: Önkormányzat) tulajdonában álló

I. fejezet. Általános rendelkezések. A rendelet hatálya. a) Kozármisleny Város Önkormányzata (továbbiakban: Önkormányzat) tulajdonában álló Kozármisleny város képviselő testületének 13/2015 (IV.30.) önkormányzati rendelete a város önkormányzata jelképeinek alkotásáról és használatának szabályozásáról Kozármisleny Város Önkormányzata Képviselő-testülete

Részletesebben

Ízelítő a magyar gyalogság egyenruháiból az 1800-as években Csak belső használatra összeállította: Udovecz György

Ízelítő a magyar gyalogság egyenruháiból az 1800-as években Csak belső használatra összeállította: Udovecz György 1 Ízelítő a magyar gyalogság egyenruháiból az 1800-as években Csak belső használatra összeállította: Udovecz György gyalogsági zubbony 1798-1808 között kép: Ottenfeld Magyar gránátos és tiszt 1805-ből,

Részletesebben

I. FORDULÓ. Ki volt a magyar uralkodó a szabadságharc kirobbanásának idején?

I. FORDULÓ. Ki volt a magyar uralkodó a szabadságharc kirobbanásának idején? I. FORDULÓ Név:... Cím:.. Iskola, évfolyam:.. E-mail cím:... Felkészítő: 1. A Rákóczi-szabadságharc Ki volt a magyar uralkodó a szabadságharc kirobbanásának idején? Milyen okai voltak a szabadságharc kirobbanásának?

Részletesebben

Kadarkút Város Önkormányzata Képviselı-testületének. 23/2010.(IX. 17.) önkormányzati rendelete

Kadarkút Város Önkormányzata Képviselı-testületének. 23/2010.(IX. 17.) önkormányzati rendelete Hatályos: 2012. május 1-tıl. Egységesítve: 2012. április 30. Kadarkút Város Önkormányzata Képviselı-testületének 23/2010.(IX. 17.) önkormányzati rendelete Kadarkút Város címerérıl, zászlajáról és használatának

Részletesebben

Rendelet. Önkormányzati Rendeletek Tára. Dokumentumazonosító információk

Rendelet. Önkormányzati Rendeletek Tára. Dokumentumazonosító információk Rendelet Önkormányzati Rendeletek Tára Dokumentumazonosító információk Rendelet száma: 8/2007.(III.28.) Rendelet típusa: Alap Rendelet címe: A község címeréről és zászlajáról Módosított rendelet azonosítója:

Részletesebben

Lengyeltóti Város Képviselő-testülete. 6/1992.(V.28.) rendelete

Lengyeltóti Város Képviselő-testülete. 6/1992.(V.28.) rendelete Lengyeltóti Város Képviselő-testülete 6/1992.(V.28.) rendelete Lengyeltóti Város jelképeiről és a jelképek használatáról (egységes szerkezetben a módositására kiadott 19/2009.(IX.25.), 16/2012.(V.31.)

Részletesebben

Doktori Iskola témakiírás 2012-2013 II.

Doktori Iskola témakiírás 2012-2013 II. Törzstagok: Gergely András Témakiírás A magyarországi eredetű tisztikar felekezeti összetétele 1848-49 historiográfiai vitái A protestantizmus szerepe a magyar felvilágosodás folyamatában Politikai konfliktusok

Részletesebben

Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2014-2015

Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2014-2015 Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2014-2015 A félévi vizsga szóbeli vizsga az első félévre megadott témakörökből. Az év végi vizsga írásbeli vizsga (feladatlap) az egész évre megadott

Részletesebben

Részlet Oroszlány Város Önkormányzat Képviselő-testületének

Részlet Oroszlány Város Önkormányzat Képviselő-testületének Részlet Oroszlány Város Önkormányzat Képviselő-testületének az önkormányzat jelképeiről, városi kitüntetések alapításáról, azok használatának rendjéről szóló 24/2012. (XI.15.) önkormányzati rendeletéből

Részletesebben

VARSÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK

VARSÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK VARSÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 7/1997./X.28./ RENDELETE VARSÁNY KÖZSÉG JELKÉPEIRİL ÉS AZOK HASZNÁLATÁRÓL (Módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva) Varsány Község Önkormányzat Képviselı-testülete

Részletesebben

Zalaszentgrót Városi Önkormányzat. 1 /1992. /I. 31. / számú. r e n d e l e t e

Zalaszentgrót Városi Önkormányzat. 1 /1992. /I. 31. / számú. r e n d e l e t e Zalaszentgrót Városi Önkormányzat 1 /1992. /I. 31. / számú r e n d e l e t e a város címeréről, zászlajáról és pecsétjéről (Módosításokkal egységes szerkezetben) Zalaszentgrót városi önkormányzat képviselőtestülete

Részletesebben

liliom és holló MEGYEI TÖRTÉNELEM VERSENY ÉVFOLYAMOS TANULÓK RÉSZÉRE 1. FORDULÓ Az Anjou-kor

liliom és holló MEGYEI TÖRTÉNELEM VERSENY ÉVFOLYAMOS TANULÓK RÉSZÉRE 1. FORDULÓ Az Anjou-kor liliom és holló MEGYEI TÖRTÉNELEM VERSENY 6-7-8. ÉVFOLYAMOS TANULÓK RÉSZÉRE 1. FORDULÓ Az Anjou-kor I. FORDULÓ Név:... Cím:.. Iskola, évfolyam:.. E-mail cím:... 1. Az ország főpapjai, bárói, nemesei és

Részletesebben

I. fejezet A község címerének leírása és használata 1..

I. fejezet A község címerének leírása és használata 1.. Nemeske Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 16/2000.(IX.15.) sz. önkormánvzati rendelete a község jelképeiről és a jelképek használatáról. Nemeske Község Önkormányzatának Képviselö-testülete a

Részletesebben

RÁBAHÍDVÉG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK. 9/2000. (VII.07.) szám. r e n d e l e t e RÁBAHÍDVÉG. község címer és zászló alapításáról és használatáról

RÁBAHÍDVÉG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK. 9/2000. (VII.07.) szám. r e n d e l e t e RÁBAHÍDVÉG. község címer és zászló alapításáról és használatáról RÁBAHÍDVÉG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 9/2000. (VII.07.) szám r e n d e l e t e RÁBAHÍDVÉG község címer és zászló alapításáról és használatáról Rábahídvég község Önkormányzat az 1990. évi LXV. Törvény 1..

Részletesebben

Zalaboldogfa község Önkormányzatának 6/2003.(V.27.) számú rendelete a helyi címer és zászló alapításáról és használatának rendjéről

Zalaboldogfa község Önkormányzatának 6/2003.(V.27.) számú rendelete a helyi címer és zászló alapításáról és használatának rendjéről Zalaboldogfa község Önkormányzatának 6/2003.(V.27.) számú rendelete a helyi címer és zászló alapításáról és használatának rendjéről Zalaboldogfa község Önkormányzatának 6/2003. (V.27.) számú rendelete

Részletesebben

9/1997.(VII.17.) számú rendelete

9/1997.(VII.17.) számú rendelete Ásotthalom Község Önkormányzat Képviselőtestülete 9/1997.(VII.17.) számú rendelete a községi címer és zászló alapításáról, valamint a használatának rendjéről Hatályos: 1997. július 28-tól Ásotthalom Község

Részletesebben

Gyékényes Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 16/2003. (XI. 26.) Ökr. számú rendelete

Gyékényes Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 16/2003. (XI. 26.) Ökr. számú rendelete Gyékényes Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 16/2003. (XI. 26.) Ökr. számú rendelete A helyi címer és zászló alapításáról és használatának rendjéről Gyékényes Község Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

2016/2017-II TÖRTÉNELEM BA 2016/17. II. FÉLÉV I. ÉVFOLYAM (30 FŐ) 2 koll. 3 Forisek Péter H XII

2016/2017-II TÖRTÉNELEM BA 2016/17. II. FÉLÉV I. ÉVFOLYAM (30 FŐ) 2 koll. 3 Forisek Péter H XII TÖRTÉNELEM BA 2016/17. II. FÉLÉV I. ÉVFOLYAM (30 FŐ) KÓD CÍM ÓRA TELJ KR. OKTATÓ BTTR103BA Informatikai 2 koll. 2 Nemes Zoltán H. 14-16 XII BTTR116BA Történeti földrajz* 2 koll. 2 Szilágyi Zsolt K. 10-12

Részletesebben

Tiszasas Község Önkormányzat Képviselő testülete 16/2015 ( VII.20.) önkormányzati rendelete a helyi címer használatának rendjéről

Tiszasas Község Önkormányzat Képviselő testülete 16/2015 ( VII.20.) önkormányzati rendelete a helyi címer használatának rendjéről Tiszasas Község Önkormányzat Képviselő testülete 16/2015 ( VII.20.) önkormányzati rendelete a helyi címer használatának rendjéről Tiszasas Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az Alaptörvény 32.

Részletesebben

Osztályozó vizsga témái. Történelem

Osztályozó vizsga témái. Történelem 9.ÉVFOLYAM Egyiptom, a Nílus ajándéka Athén, a demokrácia kialakulása és fénykora A görög perzsa háborúk (Kr. e. 492 448) A poliszok hanyatlása és Nagy Sándor birodalma A város alapításától a köztársaság

Részletesebben

Mátyás király öröksége

Mátyás király öröksége Mátyás király öröksége Történelmi-mőveltségi levelezıs játék 1.forduló A csapat neve: Tagjai: Az iskola neve, címe, tel.sz.: Felkészítı tanár neve: 1. Egérrágta Az alábbi szövegrészt egészítsétek ki a

Részletesebben

Elıterjesztés. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2012. április 26-i ülésére

Elıterjesztés. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2012. április 26-i ülésére Elıterjesztés 2. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2012. április 26-i ülésére Tárgy: Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének /2012. (...) önkormányzati rendelete a helyi

Részletesebben

Sarkadkeresztúr Község Önkormányzatának Képviselő-testülete. 9/2008. (VII.7.) KT. sz. rendelete. az Önkormányzat jelképeiről és azok használatáról

Sarkadkeresztúr Község Önkormányzatának Képviselő-testülete. 9/2008. (VII.7.) KT. sz. rendelete. az Önkormányzat jelképeiről és azok használatáról Sarkadkeresztúr Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 9/2008. (VII.7.) KT. sz. rendelete az Önkormányzat jelképeiről és azok használatáról Sarkadkeresztúr Község Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

Gyöngyfa Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 5/2006. (VI.1.) rendelete. A község jelképeiről és a jelképek használatáról. I.

Gyöngyfa Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 5/2006. (VI.1.) rendelete. A község jelképeiről és a jelképek használatáról. I. Gyöngyfa Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2006. (VI.1.) rendelete A község jelképeiről és a jelképek használatáról Gyöngyfa Községi Önkormányzat képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról

Részletesebben

Polgár Város Önkormányzat Képviselő-testületének

Polgár Város Önkormányzat Képviselő-testületének Polgár Város Önkormányzat Képviselő-testületének 15/2014. (VIII. 1.) önkormányzati rendelete a helyi címer és zászló alapításáról és használatának rendjéről Polgár Város Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

1.) Miért nevezzük október 23 át kettős Nemzeti ünnepnek?

1.) Miért nevezzük október 23 át kettős Nemzeti ünnepnek? 1.) Miért nevezzük október 23 át kettős Nemzeti ünnepnek? a). b) 2.) Az 1956 os forradalom és szabadságharc miniszterelnöke látható a képen. Ki ő? Életrajzi adatainak nézzetek utána! Neve Születési helye,

Részletesebben

Dunakeszi Város Képviselő-testületének 11/1991.(X. 10) sz. Önkormányzati rendelete A város jelképeiről és azok használatáról. I.

Dunakeszi Város Képviselő-testületének 11/1991.(X. 10) sz. Önkormányzati rendelete A város jelképeiről és azok használatáról. I. Dunakeszi Város Képviselő-testületének 11/1991.(X. 10) sz. Önkormányzati rendelete A város jelképeiről és azok használatáról Dunakeszi Város Képviselő-testülete a lakosság akaratán alapulóan e rendelettel

Részletesebben

NYÍRMADA NAGYKÖZSÉG KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 5/2000./VII. 05./ ÖK. számú. R e n d e l e t e. Nyírmada Nagyközség címerének megalkotásáról.

NYÍRMADA NAGYKÖZSÉG KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 5/2000./VII. 05./ ÖK. számú. R e n d e l e t e. Nyírmada Nagyközség címerének megalkotásáról. NYÍRMADA NAGYKÖZSÉG KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 5/2000./VII. 05./ ÖK. számú R e n d e l e t e Nyírmada Nagyközség címerének megalkotásáról. Nyírmada Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról

Részletesebben

Az önkormányzat jelképei. A címer leírása. A címer használatának köre és szabályai

Az önkormányzat jelképei. A címer leírása. A címer használatának köre és szabályai Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 13/2005. (XI. 01.) KT. számú rendelete a helyi címer és zászló alapításáról és használatának rendjéről szóló 6/1995. (III. 20.) KT. számú rendeletének

Részletesebben

KOMLÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 19/1991. (IX. 5.) önkormányzati r e n d e l e t e

KOMLÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 19/1991. (IX. 5.) önkormányzati r e n d e l e t e KOMLÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 9/99. (IX. 5.) önkormányzati r e n d e l e t e KOMLÓ VÁROS CÍMERÉNEK ÉS ZÁSZLAJÁNAK ALKOTÁSÁRÓL ÉS HASZNÁLATÁRÓL (a 9/2000. (V.8.), 2/2004. (IV.5.), 5/20.

Részletesebben

ÚJHARTYÁN KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK

ÚJHARTYÁN KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK ÚJHARTYÁN KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 4/ 1994. ( VI.02) sz. ÖK. rendelete a helyi címer és zászló alapitásáról és használatának rendjéről Újhartyán község Önkormányzata az 1990. évi LXV. törvény 1. (6) bek.

Részletesebben

X X X X X. hatását a társadalom. szerkezetére, működésére! mutassa be az indiai vallások. ismeretei segítségével. 2. tétel: A források és

X X X X X. hatását a társadalom. szerkezetére, működésére! mutassa be az indiai vallások. ismeretei segítségével. 2. tétel: A források és 1. tétel: A források és mutassa be az indiai vallások hatását a társadalom szerkezetére, működésére! 2. tétel: A források és mutassa be a hódító háborúkat követő gazdasági változásokat és azok társadalmi

Részletesebben

JÁSZLADÁNY NAGYKÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT. 4/2002. (III. 15.) rendelete. Jászladány nagyközség jelképeiről és a jelképek használatáról

JÁSZLADÁNY NAGYKÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT. 4/2002. (III. 15.) rendelete. Jászladány nagyközség jelképeiről és a jelképek használatáról JÁSZLADÁNY NAGYKÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT 4/2002. (III. 15.) rendelete Jászladány nagyközség jelképeiről és a jelképek használatáról Jászladány Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról

Részletesebben

VÉSZTŐ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2/2006. (I. 31.) számú R E N D E L E T E Vésztő város jelképeiről

VÉSZTŐ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2/2006. (I. 31.) számú R E N D E L E T E Vésztő város jelképeiről VÉSZTŐ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2/2006. (I. 31.) számú R E N D E L E T E Vésztő város jelképeiről Vésztő Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló

Részletesebben

Jászivány Község Képviselőtestületének. 10/2004.(VIII. 10.) rendelete. Jászivány Címerének és Zászlójának létesítéséről és használati rendjéről

Jászivány Község Képviselőtestületének. 10/2004.(VIII. 10.) rendelete. Jászivány Címerének és Zászlójának létesítéséről és használati rendjéről Jászivány Község Képviselőtestületének 10/2004.(VIII. 10.) rendelete Jászivány Címerének és Zászlójának létesítéséről és használati rendjéről (egységes szerkezetben) Jászivány Község Önkormányzat Képviselőtestülete

Részletesebben

I. fejezet. A város címere. (1) A város címerének leírása:

I. fejezet. A város címere. (1) A város címerének leírása: Hajdúhadház Város Önkormányzata Képviselő-testületének 24/2014. (XI.28.) önkormányzati rendelete a város önkormányzata jelképeinek alkotásáról és használatának szabályozásáról Hajdúhadház Város Önkormányzata

Részletesebben

A Magyar Nemzeti Bank elnökének 18/2006. (X. 16.) MNB rendelete

A Magyar Nemzeti Bank elnökének 18/2006. (X. 16.) MNB rendelete A Magyar Nemzeti Bank elnökének 18/2006. (X. 16.) MNB rendelete az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc 50. évfordulója alkalmából 500 forintos címletű bankjegy kibocsátásáról A Magyar Nemzeti Bankról

Részletesebben

Nomen est omen Gyógyszertárak névadásának érdekességei. Dr. Grabarits István

Nomen est omen Gyógyszertárak névadásának érdekességei. Dr. Grabarits István Nomen est omen Gyógyszertárak névadásának érdekességei Dr. Grabarits István Nemcsak a mesterség sokrétő, hanem maga az elnevezése is. Az apotheca latin jövevényszó, a görög apothéké -bıl (raktár) ered,

Részletesebben

A Mezőladányi Önkormányzat 9/2001./VI.25./ Ökt. sz r e n d e l e t e Az önkormányzati jelképekről és használatuk szabályairól

A Mezőladányi Önkormányzat 9/2001./VI.25./ Ökt. sz r e n d e l e t e Az önkormányzati jelképekről és használatuk szabályairól A Mezőladányi Önkormányzat 9/2001./VI.25./ Ökt. sz r e n d e l e t e Az önkormányzati jelképekről és használatuk szabályairól (egységes szerkezetben) Mezőladány Községi Önkormányzat Képviselőtestületének

Részletesebben

JÁSZLADÁNY NAGYKÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT. 4/2002. (III. 15.) rendelete. Jászladány nagyközség jelképeiről és a jelképek használatáról

JÁSZLADÁNY NAGYKÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT. 4/2002. (III. 15.) rendelete. Jászladány nagyközség jelképeiről és a jelképek használatáról JÁSZLADÁNY NAGYKÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT 4/2002. (III. 15.) rendelete Jászladány nagyközség jelképeiről és a jelképek használatáról (egységes szerkezetben) 1 Jászladány Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

Ferencszállás Községi Önkormányzat 5/1998. (V.26) KT. sz. rendelete a községi címeréről és zászlójáról, valamint a község jelképeinek használatáról

Ferencszállás Községi Önkormányzat 5/1998. (V.26) KT. sz. rendelete a községi címeréről és zászlójáról, valamint a község jelképeinek használatáról K I V O N A T Ferencszállás Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 1998. május 26-ai jegyzőkönyvéből Ferencszállás Községi Önkormányzat 5/1998. (V.26) KT. sz. rendelete a községi címeréről és zászlójáról,

Részletesebben

Biharnagybajom Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 7/2004. (IV. 30.) rendelete. az Önkormányzat jelképeiről és a jelképek használatáról

Biharnagybajom Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 7/2004. (IV. 30.) rendelete. az Önkormányzat jelképeiről és a jelképek használatáról Biharnagybajom Község Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2004. (IV. 30.) rendelete az Önkormányzat jelképeiről és a jelképek használatáról Biharnagybajom Község Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

A Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 7/2004. (VII. 1.) HBMÖK. rendelete. a megyei önkormányzat jelképeiről

A Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 7/2004. (VII. 1.) HBMÖK. rendelete. a megyei önkormányzat jelképeiről A Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 7/2004. (VII. 1.) HBMÖK rendelete a megyei önkormányzat jelképeiről A Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat Közgyűlése - a helyi önkormányzatokról szóló módosított

Részletesebben

1.. AZ ÖNKORMÁNYZAT JELKÉPEI. Tiszacsege Város Önkormányzati Képviselő-testülete az alábbi jelképeket alapítja:

1.. AZ ÖNKORMÁNYZAT JELKÉPEI. Tiszacsege Város Önkormányzati Képviselő-testülete az alábbi jelképeket alapítja: TISZACSEGE VÁROS ÖNKORMÁNYZATII KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK AZ ÖNKORMÁNYZAT JJELKÉPEIIRÖL SSZÓLÓ 4/11995..((IIIIII.. 011..)) KT.. SSZ.. RENDELETÉNEK A 16/ /2005.(IX.. 01..)) RENDELETTEL MÓDOSÍTOTT EGYSÉGES

Részletesebben

Kőröshegy Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2005. (VI. 20.) rendelete a helyi jelképek megállapításáról, és használatuk rendjéről

Kőröshegy Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2005. (VI. 20.) rendelete a helyi jelképek megállapításáról, és használatuk rendjéről Kőröshegy Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2005. (VI. 20.) rendelete a helyi jelképek megállapításáról, és használatuk rendjéről a módosításáról szóló 7/2012. (III. 20.) rendelettel egységes

Részletesebben

( Egységes rendeletben a 4/2011 (III.30.) és a 17/2012 (X.12.) önkormányzati rendelettel) I. Nagypálí község címere II.

( Egységes rendeletben a 4/2011 (III.30.) és a 17/2012 (X.12.) önkormányzati rendelettel) I. Nagypálí község címere II. Nagypáli Község Önkormányzati Képviselőtestületének 14/1996./X.15./ számú rendelete Nagypáli község címeréről, zászlajáról, pecsétjéről, azok használatának engedélyezéséről ( Egységes rendeletben a 4/2011

Részletesebben

Pótvizsga szóbeli témakörök (történelem) 11/b és 11/e

Pótvizsga szóbeli témakörök (történelem) 11/b és 11/e Pótvizsga szóbeli témakörök (történelem) 11/b és 11/e Száray Miklós : Történelem tankönyv II. Történelmi Atlasz (Mozaik) 1. Árpád-kor 1038-1077 2. I.László és Kálmán uralkodása 3. III.Béla 4. Az Aranybulla

Részletesebben

48/2005. (XII.13.), 19/2004. (IV.13.), 18/2001. (V.25.), 4/2001. (II.28.) 16/1994. (IX.

48/2005. (XII.13.), 19/2004. (IV.13.), 18/2001. (V.25.), 4/2001. (II.28.) 16/1994. (IX. Budapest Fıváros XIX. ker. Kispest Önkormányzat Képviselı-testületének a helyi címer használatának rendjérıl, valamint a Kispest név felvételérıl és használatának rendjérıl és a Kispest zászló használatának

Részletesebben

1. Az önkormányzat jelképei. Az önkormányzat jelképei: a címer és a zászló. 2. A címer

1. Az önkormányzat jelképei. Az önkormányzat jelképei: a címer és a zászló. 2. A címer Ötvöskónyi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 9/2014. (IV.10.) önkormányzati rendelete az önkormányzat címeréről, zászlajáról és használatuk rendjéről Ötvöskónyi Község Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 15/1991. (X. 31.) rendelete az önkormányzati címer és zászló használatáról*

PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 15/1991. (X. 31.) rendelete az önkormányzati címer és zászló használatáról* PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 15/1991. (X. 31.) rendelete az önkormányzati címer és zászló használatáról* Püspökladány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról

Részletesebben

Magyarország jelképeirıl l és ünnepeirıl szóló 3. fıtörvény

Magyarország jelképeirıl l és ünnepeirıl szóló 3. fıtörvény Magyarország jelképeirıl l és ünnepeirıl szóló 3. fıtörvény - 2 - Magyarország jelképeirıl és ünnepeirıl szóló 3. fıtörvény tartalomjegyzéke I. szakasz Általános rendelkezés. 3. oldal 1. II. szakasz Magyarország

Részletesebben

1. Az önkormányzat jelképei. Az önkormányzat jelképei: a címer és a zászló. 2. A címer

1. Az önkormányzat jelképei. Az önkormányzat jelképei: a címer és a zászló. 2. A címer Beleg Község Önkormányzata Képviselő-testületének 9/2014. (IV.10.) önkormányzati rendelete az önkormányzat címeréről, zászlajáról és használatuk rendjéről Beleg Község Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

A rendelet hatálya. Bakonybél település címere

A rendelet hatálya. Bakonybél település címere 1 Bakonybél Önkormányzata Képviselıtestületének 12/1998.(V.23.) rendelete Bakonybél Önkormányzat jelképeirıl és használatuk rendjérıl 1 egységes szerkezetbe foglalt szöveg Bakonybél Önkormányzat Képviselıtestülete

Részletesebben

Szakmai beszámoló a Gergő család hegytékának megvásárlásáról

Szakmai beszámoló a Gergő család hegytékának megvásárlásáról Szakmai beszámoló a Gergő család hegytékának megvásárlásáról A Körmendi Kulturális Központ, Múzeum és Könyvtár pályázatot (3509/01184) nyújtott be az NKA Közgyűjtemények Kollégiumához a körmendi Gergő

Részletesebben

(2) A címer hiteles ábrázolását az 1. melléklet tartalmazza.

(2) A címer hiteles ábrázolását az 1. melléklet tartalmazza. Újhartyán Város Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2018. (III.28.) önkormányzati rendelete az Újhartyán Város jelképeiről és használatuk rendjéről, valamint a közterületek nemzeti ünnepeken történő

Részletesebben

Mezőkövesd Város Önkormányzatának. 22/2007.(IV.26.) ÖK. sz. RENDELETE

Mezőkövesd Város Önkormányzatának. 22/2007.(IV.26.) ÖK. sz. RENDELETE Mezőkövesd Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2015. (II.26.) önkormányzati rendelete Mezőkövesd város címerének, logójának, pecsétjének és zászlajának használata, a zászlózás rendjéről szóló 22/2007.

Részletesebben