AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS ÉS KÖZBESZERZÉSI DOKUMENTUMOK
|
|
- Emília Tóth
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 ZALA MEGYEI KORMÁNYHIVATAL 8900 ZALAEGERSZEG, KOSZTOLÁNYI U. 10. AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS ÉS KÖZBESZERZÉSI DOKUMENTUMOK A A KEHOP AZONOSÍTÓSZÁMÚ PROJEKT KERETÉBEN, ENERGETIKAI FELÚJÍTÁSI MUNKÁK ELVÉGZÉSE A LETENYE, JÓZSEF A. U. 1. SZÁM ALATTI INGATLANON TÁRGYÚ, KBT. HARMADIK RÉSZ, UNIÓS ÉRTÉKHATÁR ALATTI HIRDETMÉNY ÉS TÁRGYALÁS NÉLKÜLI (KBT (1) BEKEZDÉS SZERINTI) KÖZBSZERZÉSI ELJÁRÁSHOZ
2 ALAPINFORMÁCIÓK A KÖZBESZERZÉSI ELJÁRÁSRÓL Az Ajánlatkérő, a Zala Megyei Kormányhivatal (8900 Zalaegerszeg, Kosztolányi u. 10.) nevében ezennel felkérem, hogy a március 20. napján megküldött ajánlattételi felhívás, valamint a közbeszerzési dokumentumokban leírtak szerint tegye meg ajánlatát a jelen közbeszerzés tárgyát képező feladatok megvalósítására. Ajánlattételi határidő: március :30 óra Ajánlatkérőre vonatkozó információk: Zala Megyei Kormányhivatal 8900 Zalaegerszeg, Kosztolányi u. 10. Képviseli: Dr. Sifter Rózsa kormánymegbízott Tel: +36 (92) Fax: +36 (92) hivatal@zalakozig.hu Kapcsolattartó: Héder Miklós főigazgató Tel: +36 (92) , heder.miklos@zalakozig.hu Lebonyolító szervezet: ÉSZ-KER Zrt Budapest, Pasaréti út 83. Telefon: +36 1/ Fax: +36 1/ eszker@eszker.eu Felelős akkrediált közbeszerzési szaktanácsadó: Pintér Kristóf Lajstromszám: Levelezési címe: 2040 Budaörs, Présház utca 30. cím: pinter@eszker.eu Az eljárás típusa: Kbt. Harmadik Rész, Uniós értékhatár alatti hirdetmény és tárgyalás nélküli közbeszerzési eljárás (Kbt (1) bekezdés szerinti). Eljárás nyelve: Jelen közbeszerzési eljárás kizárólagos hivatalos nyelve a magyar. Az ajánlatkérő a nem magyar nyelven benyújtott dokumentumok ajánlattevő általi felelős fordítását is elfogadja. Az eljárás tárgya: A KEHOP azonosítószámú projekt keretében, energetikai felújítási munkák elvégzése a Letenye, József A. u. 1. szám alatti ingatlanon A szerződés időtartama/teljesítési határidő: Szerződés hatálybalépésétől számítva 60 nap. A szerződés az aláírásának napján amennyiben nem egy napon írják alá a szerződést, az utolsó aláírás napján lép hatályba. 2
3 Egyéb rendelkezések: Az eljárás során felmerülő, az eljárást megindító felhívásban és jelen közbeszerzési dokumentumokban nem szabályozott kérdések tekintetében a közbeszerzésekről szóló évi CXLIII. törvény és végrehajtási rendeletei az irányadóak. 3
4 1. KÖTET ELJÁRÁST MEGINDÍTÓ FELHÍVÁS A J Á N L A T T É T E L I F E L H Í V Á S 1. Ajánlatkérő adatai (neve, címe, telefon- és telefaxszáma, és honlapcím): Ajánlatkérőre vonatkozó információk: Zala Megyei Kormányhivatal 8900 Zalaegerszeg, Kosztolányi u. 10. Képviseli: Dr. Sifter Rózsa kormánymegbízott Tel: +36 (92) Fax: +36 (92) hivatal@zalakozig.hu Kapcsolattartó: Héder Miklós főigazgató Tel: +36 (92) , heder.miklos@zalakozig.hu Lebonyolító szervezet: ÉSZ-KER Zrt Budapest, Pasaréti út 83. Telefon: +36 1/ Fax: +36 1/ eszker@eszker.eu 2. A közbeszerzési eljárás fajtája, alkalmazásának indokolása: Kbt. Harmadik Rész, Uniós értékhatár alatti hirdetmény és tárgyalás nélküli közbeszerzési eljárás (Kbt (1) bekezdés szerinti eljárás): Ha az építési beruházás becsült értéke nem éri el a háromszázmillió forintot, az ajánlatkérő a közbeszerzési eljárást lefolytathatja a nyílt eljárás nemzeti eljárásrendben irányadó szabályainak a Kbt ában foglalt eltérésekkel történő alkalmazásával is. 3. A közbeszerzési dokumentumok rendelkezésre bocsátásának módja, határideje, annak beszerzési helye és pénzügyi feltételei: Ajánlatkérő a közbeszerzési dokumentumokat térítésmentesen bocsátja ajánlattevők rendelkezésére a Kbt. 39. (1) bekezdésének megfelelően. Ajánlatkérő a közbeszerzési dokumentumokat az eljárást megindító felhívás megküldésével egyidejűleg elektronikus úton továbbítja ajánlattevők részére. A Kbt (7) bekezdésének megfelelően ajánlatkérő az alábbi honlap címen és a Közbeszerzési Adatbázisban is közzéteszi jelen ajánlattételi felhívást és közbeszerzési dokumentumokat: 4. A közbeszerzés tárgya és mennyisége: Építési beruházás Kivitelezés Letenye, József A. u. 1. 4
5 A beruházás tárgya a Zala Megyei Kormányhivatal Lenti Járási Hivatal, Foglalkoztatási Osztály, Munkaerőpiaci Pont Letenyei Kirendeltség épületének energetikai felújítása. Az épület a település központjában, a József Attila utcában helyezkedik el. Az 1920-as években épült pince + földszint szintszámú, magastetős kialakítású, L alaprajzi kialakítású épület, melyet É-i irányba korábban bővítettek egy nyeregtetős szárnnyal. Az épület kisméretű tömör tégla főfalas, kívül-belül vakolt. A pincefödém poroszsüveg boltozat, I acélgerendákkal kialakított, a padlásfödém borított fagerendás. A magastető faszerkezetes rombuszpala borítással készült. Az épületegyüttes nyílászárói korszerűtlen fa és alumínium ablakok és ajtók. Az épület külső határoló szerkezetei, nyílászárói, fűtési és elektromos rendszere energetikai szempontból elavultak, felújításra szorulnak. A felújítás során elvégzendő feladat a rossz hőszigetelő képességű homlokzati falak utólagos hőszigetelése, az elavult homlokzati nyílászárók energiamegtakarítást eredményező cseréje, a padlástér hőszigetelése, a világítási rendszer korszerűsítése az elavult világítótestek energia-takarékos lámpatestekre történő cseréjével, a fűtési rendszer korszerűsítése, megújuló energia hasznosító napelemes rendszer kiépítése. Az épület meglévő fűtési rendszere radiátoros központi fűtés, fenti beruházás keretében korszerű kondenzációs kombi gázkazán létesül. homlokzati fal hőszigetelése padlásfödém hőszigetelése pincefödém hőszigetelése homlokzati nyílászáró beépítése gázkazán beépítése lámpatestek elhelyezése napelemes rendszer telepítése 139,8 m2 162,0 m2 33,0 m2 31,9 m2 18 kw 35 db 9,0 kwp A részletes műszaki leírást a közbeszerzési dokumentumok 5. kötete tartalmazza. Ajánlatkérő a 322/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 20. -ában foglaltak alapján rögzíti, hogy tartalékkeretet nem kíván kikötni a tárgyi eljárásban. Nómenklatúra: CPV: fő tárgy: [Épületszerelési munka] További tárgyak: [Hőszigetelési munka], [Villamos szerelési munka], [Napelemek] Kazánszerelés 5. A szerződés meghatározása, amelynek megkötése érdekében a közbeszerzési eljárást lefolytatják: Vállalkozási szerződés: A KEHOP azonosítószámú projekt keretében, energetikai felújítási munkák elvégzése a Letenye, József A. u. 1. szám alatti ingatlanon 6. Annak feltüntetése, ha a keretmegállapodás kötésére, dinamikus beszerzési rendszer alkalmazására, elektronikus árlejtés alkalmazására kerül sor: A szerződés időtartama vagy a teljesítés határideje: Szerződés hatálybalépésétől számítva 60 nap. 5
6 8. A teljesítés helye: 8868 Letenye, József Attila u. 1. hrsz.: 1431 NUTS kód: HU Az ellenszolgáltatás teljesítésének feltételei vagy a vonatkozó jogszabályokra hivatkozás: A szerződés finanszírozása részben a KEHOP azonosítószámú projekt keretében az Európai Unió által biztosított támogatásból (utófinanszírozással), részben amennyiben a vállalkozói díj a KEHOP forrást meghaladja - saját költségvetési forrásából történik. A támogatás mértéke a fentiek figyelembevételével - a Projekt elszámolható összköltségének 100, %-a. Az elszámolás egyösszegű átalányár alapján történik. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy a vállalkozói díj tartalékkeretet nem tartalmaz, továbbá, hogy a megkötendő szerződés rendelkezései vonatkozásában tartalékkeret jogintézményét nem alkalmazza. Ajánlatkérő a Kbt (8) bekezdése alapján a teljes nettó vállalkozói díj 5 %-ának megfelelő összegű előleget biztosít, melynek igénybevétele nem kötelező. Ajánlattevőnek az előleg kifizetését követően a hatályos jogszabályoknak megfelelő előlegszámlát kell kibocsátania. Ajánlatkérő az előleg igénybevételét nem köti előleg-visszafizetési biztosíték nyújtásához. Az előlegszámla összege az 1. részszámlában számolható el. Számlázás: Ajánlatkérő részszámlázási lehetőséget biztosít akként, hogy Vállalkozónak a teljesítés során 2 számla (ideértve a végszámlát is, de az előlegszámlát nem) benyújtásának lehetősége biztosított az alábbiak szerint: - 1. részszámla benyújtásának lehetősége: a nettó vállalkozói díj 50 %-ának megfelelő összegről az ÁFA nélküli szerződéses érték 50 %-át elérő megvalósult teljesítés esetén; - végszámla benyújtása: a nettó vállalkozói díj fennmaradó 50 %-ának megfelelő összegről az ÁFA nélküli szerződéses érték 100 %-át elérő megvalósult teljesítés esetén, sikeres műszaki átadás-átvételt követően. Ajánlatkérő a vállalkozói díjat az igazolt szerződésszerű teljesítést követően átutalással, forintban (HUF) teljesíti 30 napos fizetési határidő alkalmazásával, az alábbiak szerint: - alvállalkozó igénybevételének hiánya esetén a Kbt (1)-(2) és (5)-(6) bekezdései szerint; továbbá a Ptk. 6:130. (1)-(2) bekezdései szerint; - alvállalkozó igénybevétele esetén a fentiek alkalmazásával a Ptk. 6:130. (1)-(2) bekezdésétől eltérően a Kbt (3) bekezdése alapján az építési beruházások, valamint az építési beruházásokhoz kapcsolódó tervezői és mérnöki szolgáltatások közbeszerzésének részletes szabályairól szóló 322/2015. Korm. rendelet 32/A. -a szerint, figyelemmel a 32/B. -ban foglaltakra is Késedelmes fizetés esetén Ajánlatkérő évi V. törvényben meghatározott [6:155. ] mértékű és a késedelem időtartamához igazodó késedelmi kamatot fizet, továbbá a külön jogszabályban megállapítottak szerint (2016. évi IX. törvény) behajtási költségátalányt fizet. Az ajánlat, az elszámolás és a kifizetés pénzneme a forint. Az ellenszolgáltatás teljesítésének részletes feltételeit a szerződéstervezet tartalmazza. Vonatkozó jogszabályok: A Közbeszerzésekről szóló évi CXLIII. törvény Az általános forgalmi adóról szóló évi CXXVII. törvény A Polgári Törvénykönyvről szóló évi V. törvény Az államháztartásról szóló évi CXCV. törvény 322/2015. (X. 30.) Korm. rendelet az építési beruházások közbeszerzésének részletes szabályairól 6
7 10. Annak meghatározása, hogy az ajánlattevő tehet-e többváltozatú (alternatív) ajánlatot: Ajánlatkérő nem engedélyezi és nem írja elő többváltozatú ajánlat benyújtását. 11. Részajánlattétel lehetősége vagy annak kizárása: Jelen eljárásban az Ajánlatkérő a részajánlattételt nem biztosítja: Indok: a közbeszerzés tárgya szerinti munkák és feladatok - jellegük, összetettségük, előírt műszaki paramétereik, időbeli tartamaik alapján - szorosan kapcsolódnak egymáshoz, egymásra épülnek, amelyet több ajánlattevő egyidőben nem tudna teljesíteni. A kivitelezési feladatban foglalt munkarészek kivitelezés-szervezésben és műszakilag is összefonódnak. A kivitelezésre átadott munkaterületek (illetve rész-munkaterületek) további almunkaterületekre mely lehetővé tenné a különböző vállalkozók részére történő önálló munkaterület biztosítását nem oszthatók, az Ajánlatkérő nincs felkészülve különböző alvállalkozók egyazon munkaterületen történő munkavégzése esetén a jogszabályokban előírt munkavédelmi koordinátori feladatok ellátására, melyek miatt valamennyi kivitelezési feladat egy projektként való kezelése a célszerű és egyetlen lehetséges megoldás, ellenkező esetben jelentős többlet kiadással járna ajánlatkérő részére, ebből eredően a projekt részajánlatokra bontása nem biztosítható 12. Az ajánlatok értékelési szempontja: Az ajánlatok értékelési szempontja a legjobb ár-érték arány alapján a Kbt. 76. (2) bekezdése c) pontja szerint. Értékelési szempont Súlyszám 1. Nettó ajánlati ár összesen (HUF) Jótállás időtartama (ajánlati elem minimum értéke: 36 hónap, legkedvezőbb szintje: 60 hónap. Ajánlatkérő a 36 hónap és a 60 hónap közötti megajánlásokat értékeli a kötelezően előírt időtartam levonásával.) A legjobb ár-érték arányt megjelenítő ajánlat kiválasztásának értékelési szempontja esetén az ajánlatok részszempontok szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám alsó és felső határa: 0-10 pont. Az 1. értékelési részszempont szerinti megajánlás alátámasztására ajánlattevőknek az ajánlathoz árazott költségvetést kell csatolni. Az árazott költségvetés elkészítése során az alábbiakat szükséges figyelembe venni: Az árazatlan költségvetés tételeinek tartalmát elsődlegesen úgy kell értelmezni, hogy azok a megnevezésük szerinti munka minden közvetlen és közvetett munkaműveleti és dologi elemét magukban foglalják az előkészítéstől a Szerződésben megfogalmazott és az egyéb vonatkozó előírásokat mindenben kielégítő módon történő teljes elkészítésig, azaz a tételekhez tartozó egységárakat ÁFA (Általános Forgalmi Adó) nélkül kell megadni, de tartalmazniuk kell minden egyéb járulékos költséget is (biztonsági korlátok, terelőelemek, lezárások, lerakóhelyi díjak, előírt ellenőrző mérések és vizsgálatok, mintavételek, minősítések, minőségtanúsítások, segédanyagok, kitűzések, geodéziai munkák, stb.), valamennyi szükséges munka elvégzését teljesen készen, továbbá minden vámot adót és egyéb illetéket, ami a Vállalkozónak a Szerződés alapján vagy bármely más okból kell fizetnie. 30 7
8 Ha egy munkafázis tétele nem került külön kiírásra, de az abban foglalt tevékenységre szükség van, akkor azok költségeit a munkatételek egységárában kell figyelembe venni. A megadott egységáraknak a műszaki tartalom megvalósításához szükséges ráfordítás összegén túl a munkák teljes befejezéséig várható árváltozásból eredő költségeket is tartalmaznia kell, ezért az egységárak rögzítettek és nem változtathatók a Szerződés időtartama alatt. A költségvetés(ek) Microsoft Office Excel formátumban állnak az Ajánlattevők rendelkezésére, amelyet kitöltve kell az ajánlatukhoz csatolniuk papír alapon, valamint elektronikus formátumban (Microsoft Office Excel formátumban) is! Ajánlatkérő felhívja Ajánlattevők figyelmét a Kbt. 71. (8) bekezdés b) pontjára, mely szerint átalánydíjas szerződés esetén az árazott költségvetés (részletes árajánlat) valamely tétele és egységára pótolható, módosítható, kiegészíthető vagy törölhető, amelynek változása a teljes ajánlati árat vagy annak értékelés alá eső részösszegét és az Ajánlattevők között az értékeléskor kialakuló sorrendet nem befolyásolja. Ajánlatkérő az ajánlatokat a Kbt. 73. (1) bekezdés e) pontja alapján érvénytelennek nyilváníthatja az alábbi esetekben, amennyiben a következő változtatások bármelyike esetén Ajánlatkérő nem lenne képes az ajánlatok közbeszerzési dokumentumokban foglaltaknak megfelelő értékelésére: Ajánlattevő nem nyújt be árazott költségvetést, Ajánlattevő a költségvetés sorait Ajánlatkérő erre vonatkozó jóváhagyása nélkül (pl. kiegészítő tájékoztatás) új sorral egészíti ki, vagy Ajánlattevő a költségvetés sorait Ajánlatkérő erre vonatkozó jóváhagyása nélkül összevonja, vagy Ajánlattevő Ajánlatkérő erre vonatkozó jóváhagyása nélkül a költségvetés tételeit, mennyiségi adatait módosítja, vagy egyéb módon olyan módosítást eszközöl Ajánlattevő az árazatlan költségvetésen, mely alapján az nem felel meg a közbeszerzési dokumentumokban és a vonatkozó jogszabályokban foglaltaknak. A legjobb ár-érték arányt megjelenítő értékelési szempontok alkalmazása esetén a módszer (módszerek) ismertetése, amellyel az ajánlatkérő megadja a 0-10 pont szerinti ponthatárok közötti pontszámot: Pontszámok kiosztásának módszere: legjobb ajánlat 10 pontot kap; a többi ajánlattevő pontszámának kiszámítása: Ajánlatkérő az 1. értékelési szempont esetében a legjobb ajánlatot tartalmazó ajánlatra (legalacsonyabb nettó ajánlati ár összesen) 10 pontot ad, a többi ajánlatra arányosan kevesebbet (fordított arányosítás). A pontszámok kiszámítása során alkalmazandó képlet: P = (A legjobb / A vizsgált) 10 ahol: P: a vizsgált ajánlati elem adott szempontra vonatkozó pontszáma A legjobb: a legelőnyösebb ajánlat tartalmi eleme A vizsgált: a vizsgált ajánlat tartalmi eleme Ha e módszer alkalmazásával tört pontértékek keletkeznek, akkor azokat az általános szabályoknak megfelelően két tizedesjegyre kell kerekíteni. Ajánlatkérő a 2. értékelési szempont esetében a megajánlott számból levonja a kötelezően előírt számot (36 hónap) és az így kapott legjobb ajánlatot tartalmazó ajánlatra (legmagasabb 8
9 többlet jótállási időtartam) 10 pontot ad, a többi ajánlatra arányosan kevesebbet (egyenes arányosítás). A pontszámok kiszámítása során alkalmazandó képlet: P = (A vizsgált / A legjobb) 10 ahol: P: a vizsgált ajánlati elem adott szempontra vonatkozó pontszáma A legjobb: A vizsgált: a legelőnyösebb ajánlat tartalmi eleme (amennyiben a legelőnyösebb ajánlat tartalmi eleme meghaladja az ajánlati elem legkedvezőbb szintjét /24 hónap többlet jótállási időtartam/, úgy abban az esetben is 24 hónap megajánlással számol Ajánlatkérő) a vizsgált ajánlat tartalmi eleme Ha e módszer alkalmazásával tört pontértékek keletkeznek, akkor azokat az általános szabályoknak megfelelően két tizedesjegyre kell kerekíteni, kivéve, ha pontazonosságot eredményezne (ehhez Ajánlatkérő Microsoft Excel programot fog használni a pontszámítás során). Pontazonosság esetén ajánlatkérő addig a tizedesjegyig kerekít, ahol már különbség tapasztalható az ajánlatok között. Ebben az esetben minden ajánlat vonatkozásában alkalmazandó a különbséget eredményező tizedesjegyig történő kerekítés. Ajánlatkérő a 2. értékelési szemponttal összefüggő ajánlati elemmel kapcsolatban 60 hónapban határozza meg az ajánlati elem legkedvezőbb szintjét, amelyre és az annál még kedvezőbb vállalásokra egyaránt az értékelési ponthatár felső határával azonos számú pontot ad. Ajánlatkérő a 2. értékelési szemponttal összefüggő ajánlati elemmel kapcsolatban meghatározza, hogy az ajánlati elem minimum értéke 36 hónap, ennél kedvezőtlenebb az ajánlati elem nem lehet, a minimum értéket el nem érő ajánlatokat Ajánlatkérő érvénytelenné nyilvánítja. A 36 hónapos megajánlás (0 hónap többlet jótállás) 0 pontot kap. Amennyiben a többlet jótállási időtartam tekintetében minden ajánlat 0 hónap többletmegajánlást tartalmaz, úgy a 2. értékelési szempont vonatkozásában minden ajánlattevő 0 pontot kap. Ajánlatkérő a 36 hónap és a 60 hónap közötti megajánlásokat értékeli a kötelezően előírt időtartam (36 hónap) levonásával. A megajánlást egész hónapokban kell megadni, a tört hónap megajánlása érvénytelen. A fenti módszerrel értékelt egyes tartalmi elemekre adott értékelési pontszámot Ajánlatkérő megszorozza az ajánlattételi felhívásban meghatározott súlyszámmal, a szorzatokat pedig ajánlatonként összeadja. Az az ajánlat a legkedvezőbb, amelynek az összpontszáma a legnagyobb. Az eljárás nyertese az az ajánlattevő, aki az Ajánlatkérő részére az ajánlattételi felhívásban és a közbeszerzési dokumentumokban meghatározott feltételek alapján, valamint az értékelési szempontok szerint a legkedvezőbb érvényes ajánlatot tette. 13. A kizáró okok és a megkövetelt igazolási mód: Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó olyan gazdasági szereplő, aki a Kbt. 62. (1) bekezdés g)-k); m) és q) pontjának hatálya alá tartozik. A megkövetelt igazolási mód: Ajánlattevő vonatkozásában: a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 17. (1) bekezdése alapján az ajánlattevőnek ajánlatában egyszerű nyilatkozatot kell benyújtania arról, hogy nem tartozik a fenti kizáró okok hatálya alá, valamint a Kbt. 62. (1) bekezdés k) pont kb) pontját a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 8. i) pont ib) alpontja vagy a 10. g) pont gb) alpontjában foglaltak 9
10 szerint kell igazolnia, azzal, hogy A pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló évi LIII. törvény alapján kell nyilatkoznia. Alvállalkozó vonatkozásában: a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 17. (2) bekezdése és a Kbt. 67. (4) bekezdése alapján az ajánlattevő csak nyilatkozni köteles arról, hogy a szerződés teljesítéséhez nem vesz igénybe a Kbt. 62. (1) bekezdés g) k);m) és q) pontja szerinti kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót. Ajánlatkérő a Kbt. 74. (1) bekezdés b) pontja alapján kizárja az eljárásból azon ajánlattevőt, alvállalkozót, aki részéről a kizáró ok az eljárás során következett be. Öntisztázás lehetősége: a Kbt a alapján 14. Az alkalmassági követelmények, az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatokat és a megkövetelt igazolási mód: Ajánlatkérő a Kbt (1) bekezdése alapján jelen eljárásban nem ír elő alkalmassági követelményt. 15. Ajánlattételi határidő: március :30 Az ajánlatoknak ezen határidőig az alábbi címen rendelkezésre kell állnia, a kézbesítésből származó bárminemű késedelem az ajánlattevő felelőssége. 16. Az ajánlat benyújtásának címe: ÉSZ-KER Zrt Budapest, Pasaréti út 83. I. emeleti Titkárság Formai előírások: az ajánlatot ajánlattevőknek nem elektronikus úton kell a jelen felhívásban és a dokumentációban meghatározott tartalmi és formai követelményeknek megfelelően elkészítenie és benyújtania: az ajánlat eredeti példányát zsinórral, lapozhatóan össze kell fűzni, a csomót matricával az ajánlat első vagy hátsó lapjához rögzíteni, a matricát le kell bélyegezni, vagy az ajánlattevő részéről erre jogosultnak alá kell írni, úgy hogy a bélyegző, illetőleg az aláírás legalább egy része a matricán legyen; az ajánlat oldalszámozása eggyel kezdődjön és oldalanként növekedjen. Elegendő a szöveget vagy számokat, vagy képet tartalmazó oldalakat számozni, az üres oldalakat nem kell, de lehet. A címlapot és hátlapot (ha vannak) nem kell, de lehet számozni. Az ajánlatkérő az ettől kismértékben eltérő számozást (pl. egyes oldalaknál a /A, /B oldalszám) is elfogad, ha a tartalomjegyzékben az egyes iratok helye egyértelműen azonosítható és az iratok helyére egyértelműen lehet hivatkozni. Ajánlatkérő a kismértékben hiányos számozást jogosult kiegészíteni, ha ez az ajánlatban való tájékozódása, illetve az ajánlatra való hivatkozása érdekében szükséges; az ajánlatnak az elején tartalomjegyzéket kell tartalmaznia, amely alapján az ajánlatban szereplő dokumentumok oldalszám alapján megtalálhatóak; az ajánlatot zárt csomagolásban, egy eredeti papír példányban kell beadni, és 2 db elektronikus másolati példányban (ez utóbbi esetben pendrive-ot, DVD-t vagy CD-t kérünk az ajánlathoz mellékelni. a papír alapú és az elektronikus formátum közötti eltérés esetén a papír alapú ajánlat az irányadó. az ajánlatban lévő, minden dokumentumot (nyilatkozatot) a végén alá kell írnia az adott gazdálkodó szervezetnél erre jogosult(ak)nak vagy olyan személynek, vagy személyeknek aki(k) erre a jogosult személy(ek)től írásos felhatalmazást kaptak; az ajánlat minden olyan oldalát, amelyen - az ajánlat beadása előtt - módosítást hajtottak 10
11 végre, az adott dokumentumot aláíró személynek vagy személyeknek a módosításnál is kézjeggyel kell ellátni; a zárt csomagon Ajánlat: A KEHOP azonosítószámú projekt keretében, energetikai felújítási munkák elvégzése a Letenye, József A. u. 1. szám alatti ingatlanon, valamint: Csak közbeszerzési eljárás során, az ajánlattételi határidő lejártakor bontható fel! megjelölést kell feltüntetni. 17. Az ajánlattétel nyelve: Magyar. Ajánlatkérő a nem magyar nyelven benyújtott dokumentumok ajánlattevő általi felelős fordítását is elfogadja 18. Az ajánlat(ok) felbontásának helye, ideje és az ajánlatok felbontásán jelenlétre jogosultak: Ideje: március :30 Helye: ÉSZ-KER Zrt Budapest, Pasaréti út 83. III. emeleti tárgyaló Az ajánlatok felbontásán jelenlétre jogosultak: A Kbt. 68. (3) bekezdése szerinti személyek. Ajánlatkérő a bontás során a Kbt. 68. (1); (4) és (6) bekezdései szerint jár el. 19. Az ajánlati kötöttség minimális időtartama: 60 nap (az ajánlattételi határidő lejártától számítva) 20. Az ajánlati biztosíték előírására, valamint a szerződésben megkövetelt biztosítékokra vonatkozó információ: Ajánlatkérő jelen közbeszerzési eljárásban ajánlati biztosíték nyújtását nem követeli meg Nyertes Ajánlattevőt a szerződésben meghatározott kötelezettségének, feladatának késedelmes teljesítése esetén amennyiben azért felelős - késedelmi kötbér-fizetési kötelezettség terheli a Ptk. 6:186. alapján. A kötbér alapja a szerződés szerinti, ÁFA nélkül számított teljes ellenszolgáltatás (vállalkozási díj). A kötbér mértéke a késedelem minden naptári napja után napi 1%-a kötbéralapra vetítetten. A 10 napot meghaladó késedelem esetén Ajánlatkérő jogosult a szerződést azonnali hatállyal felmondani/elállni, mely okán ajánlattevő a meghiúsulási kötbérfizetésre lesz kötelezett Meghiúsulási kötbér: Nyertes Ajánlattevő meghiúsulási kötbér megfizetésére köteles (Ptk. 6:186. ), ha olyan okból, amiért felelős a szerződés teljesítése meghiúsul. Meghiúsulási kötbér mértéke a teljes nettó ellenszolgáltatás (vállalkozási díj) 20%-a. Megrendelő a kötbérkövetelését írásbeli felszólítás útján érvényesítheti, melynek a Vállalkozó köteles 8 naptári napon belül maradéktalanul eleget tenni. Amennyiben a Vállalkozó a felhívás kézhezvételét követő 3 napon belül érdemi indoklással és bizonyítékokkal alátámasztott kimentést nem tesz, akkor a kötbérkövetelés a Vállalkozó részéről elismertnek tekinthető és ezzel beszámíthatóvá válik, a Kbt (6) bek. feltételeinek teljesülése esetén. A kötbérigények érvényesítése nem zárja ki a szerződésszegésből eredő egyéb igények érvényesítésének lehetőségét. A késedelmi kötbér fizetése nem mentesíti Nyertes Ajánlattevőt a teljesítés alól. Nyertes Ajánlattevő a Ptk. 6:186. alapján mentesül a kötbérfizetési kötelezettsége alól, ha szerződésszegését kimenti Jótállás: Ajánlatkérő a szerződés hibátlan teljesítésének biztosítására valamennyi beépített dolog, ill. elvégzett munka vonatkozásában a műszaki átadás-átvételt követő naptól számítva 11
12 jótállást köteles vállalni; ajánlati elem minimum értéke: 36 hónap, legkedvezőbb szintje: 60 hónap (2. értékelési részszempont) Jólteljesítési biztosíték: Ajánlatkérő a szerződés hibás teljesítésével kapcsolatos jótállási és szavatossági igények biztosítékaként jólteljesítési biztosíték fizetési kötelezettséget ír elő. A jólteljesítési biztosíték mértéke a szerződés szerinti teljes nettó ellenszolgáltatás 2,5 %-a, melyet a Kbt (6) bekezdés a) pontjában foglaltak szerint kell nyújtani. A jólteljesítési biztosítékot a jótállási kötelezettség kezdetének időpontjában kell rendelkezésre bocsátani és a jótállási időszak utolsó napjáig kell rendelkezésre állnia. Nyertes ajánlattevő a következő módon kell nyújtania a fentebb említett biztosítékot: óvadékként az előírt pénzösszegnek az ajánlatkérőként szerződő fél fizetési számlájára történő befizetésével, átutalásával, pénzügyi intézmény vagy biztosító által vállalt garancia vagy készfizető kezesség biztosításával, vagy biztosítási szerződés alapján kiállított készfizető kezességvállalást tartalmazó kötelezvénnyel. A szerződést biztosító mellékkötelezettségek részletes szabályait a szerződéstervezet tartalmazza. Ajánlattevőnek ajánlatában nyilatkoznia kell a jólteljesítési biztosíték rendelkezésre bocsátásáról. 21. A közbeszerzés Európai Unióból származó forrásból támogatott? Igen, a Környezet és Energiahatékonysági Operatív Program, KEHOP kódszámú - Középületek kiemelt épületenergetikai fejlesztései. 22. Egyéb információk: 1. A Kbt (1) bekezdésében meghatározott hirdetmény és tárgyalás nélküli közbeszerzési eljárásban kizárólag az ajánlattételre felhívott gazdasági szereplők tehetnek ajánlatot. A Kbt (4) bekezdése alapján az ajánlattételre felhívott gazdasági szereplők közösen nem tehetnek ajánlatot. Az ajánlattételre felhívott gazdasági szereplő jogosult közösen ajánlatot tenni olyan gazdasági szereplővel, amelynek az ajánlatkérő nem küldött ajánlattételi felhívást. 2. Az ajánlatnak tartalmaznia kell az ajánlattevő nyilatkozatát a Kbt. 66. (2), (4) bekezdésére vonatkozóan. A Kbt. 47. (2) bekezdése alapján a jelen felhívásban előírt igazolások egyszerű másolatban is benyújthatóak, kivéve, ahol a jogszabály ettől eltérően rendelkezik. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy az ajánlat papír alapú példányának a Kbt. 66. (2) bekezdése szerinti nyilatkozat eredeti aláírt példányát kell tartalmaznia. 3. Az ajánlatkérő gazdálkodó szervezet alapítását kizárja mind ajánlattevő, mind közös ajánlattevők vonatkozásában. 4. Közös ajánlattétel esetén a Kbt ban foglaltak szerint kell eljárni, továbbá az ajánlathoz csatolni kell a közös ajánlattevők erre vonatkozó megállapodását 5. Az ajánlatokat írásban és zártan, a felhívás által megjelölt kapcsolattartási pontban megadott címre közvetlenül vagy postai úton kell benyújtani az ajánlattételi határidő lejártáig. A postán feladott ajánlatokat az ajánlatkérő csak akkor tekinti határidőn belül benyújtottnak, ha annak kézhezvételére az ajánlattételi határidő lejártát megelőzően sor kerül. Az ajánlat, illetve az azzal kapcsolatos postai küldemények elvesztéséből eredő kockázat az ajánlattevőt terheli. 6. Az ajánlatnak felolvasólapot kell tartalmaznia a Kbt. 66. (5) bekezdése szerint. 7. Az ajánlatot az ajánlattételi határidő lejártáig, hétfőtől-péntekig óra között, az ajánlattételi határidő lejártának napján 9.00 óra és az ajánlattételi határidő lejártának időpontja között lehet leadni előzetes egyeztetéssel. 8. Ajánlatkérő konzultációt nem tart, helyszíni bejárást tart: helyszíne. időpontja: 8868 Letenye, József Attila u. 1. hrsz.: 1431., március 22. 9:00 óra 9. Az ajánlathoz csatolni kell az ajánlattevő cégjegyzésre jogosult, nyilatkozatot, dokumentumot aláíró képviselő aláírási címpéldányát vagy aláírás mintáját. Amennyiben az ajánlat cégjegyzésre jogosultak által meghatalmazott(ak) aláírásával kerül benyújtásra, a teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt meghatalmazásnak tartalmaznia kell a 12
13 meghatalmazott aláírás mintáját is. Egyéni vállalkozó ajánlattevő csatolja a képviseletre jogosult személy által aláírt nyilatkozatot, amelyben egyéni vállalkozó megjelöli a nyilvántartási számát, vagy az adószámát. Egyéni vállalkozó esetében Ajánlatkérő elfogadja bármely olyan dokumentum egyszerű másolatának csatolását, amely alkalmas a képviseletre való jogosultság igazolására. 10. Ajánlattevőnek ajánlata részeként csatolnia kell a közbeszerzési dokumentumokkal egyetemben rendelkezésre bocsátott költségvetést kitöltött formában, valamint az ajánlat elektronikus példányán.xls kiterjesztésben is be kell nyújtani az árazott költségvetést. 11. Ajánlatkérő a Kbt (6) bekezdése vonatkozásában, a kiegészítő tájékoztatás esetében ésszerű időnek tekinti az ajánlattételi határidő lejártát megelőző második munkanapot (tájékoztatás megküldésére), feltéve, hogy a kérdések és kérések az ajánlattételi határidő lejártát megelőző negyedik munkanapig megérkeznek ajánlatkérőhöz. 12. Fordítás: az ajánlatban valamennyi igazolást és dokumentumot magyar nyelven kell benyújtani. Az ajánlatkérő a nem magyar nyelven benyújtott dokumentumok ajánlattevő általi felelős fordítását is köteles elfogadni. 13. Irányadó idő: A teljes ajánlattételi felhívásban, valamint az eljárás során valamennyi órában megadott határidő közép-európai helyi idő szerint értendő. (CET) 14. Irányadó Jog: A jelen ajánlattételi felhívásban nem szabályozott kérdések vonatkozásában a közbeszerzésről szóló évi CXLIII. törvény és végrehajtási rendeleteinek előírásai szerint kell eljárni. 15. Nyertes ajánlattevő köteles legkésőbb a szerződéskötés időpontjára felelősségbiztosítási szerződést kötni vagy meglévő felelősségbiztosítását kiterjeszteni Ajánlatkérő által előírt mértékű és terjedelmű felelősségbiztosításra. A jelen közbeszerzési eljárás során előírt felelősségbiztosítás mértéke, terjedelme: legalább ,- Ft/káresemény, ,- Ft/év mértékű építés-szerelési munkára vonatkozó felelősségbiztosítás. Amennyiben a nyertes ajánlattevő a szerződéskötés időpontjában nem rendelkezik a fenti kritériumokkal rendelkező felelősségbiztosítással, abban az esetben az a szerződéskötéstől való visszalépést jelenti a Kbt (4) bekezdése alapján és az ajánlatkérő a második legkedvezőbb ajánlattevővel köt szerződést, amennyiben azt az összegezésben megnevezte. Ajánlattevőnek ajánlatában nyilatkoznia kell, hogy nyertessége esetén a szerződéskötés időpontjában a fenti tartalmú szakmai felelősségbiztosítással rendelkezni fog. 16. Az eljárás nyertese az az ajánlattevő, aki az ajánlatkérő által az ajánlattételi felhívásban és a közbeszerzési dokumentumokban meghatározott feltételek alapján, valamint a meghatározott értékelési szempont szerint a legkedvezőbb érvényes ajánlatot tette. Az ajánlatkérő csak az eljárás nyertesével kötheti meg a szerződést, vagy - a nyertes visszalépése esetén - az ajánlatok értékelése során a következő legkedvezőbb ajánlatot tevőnek minősített szervezettel (személlyel), ha őt az ajánlatok elbírálásáról szóló írásbeli összegezésben megjelölte. 17. Ajánlatkérő előírja, hogy ajánlattevő tájékozódjon a munkavállalók védelmére és a munkafeltételekre vonatkozó olyan kötelezettségekről, amelyeknek a teljesítés helyén és a szerződés teljesítése során meg kell felelni. A tájékoztatást az illetékes szervek ingyenesen teszik elérhetővé. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 73. (4)-(5) bekezdéseiben foglaltakra. A tájékozódási kötelezettsége teljesítéséről ajánlattevőnek ajánlatában nyilatkoznia kell. 18. Változásbejegyzés: Ajánlattevő vonatkozásában folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetén az ajánlathoz csatolandó a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelem és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolás is. Amennyiben ajánlattevő vonatkozásában nincs folyamatban változásbejegyzési eljárás, úgy kérjük, nemleges tartalmú változásbejegyzési nyilatkozatot szíveskedjenek az ajánlat részeként benyújtani. [321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 13. ] 19. Ajánlattevőnek ajánlatában nyilatkoznia kell a jólteljesítési biztosíték rendelkezésre bocsátásáról Kbt (5) bekezdése alapján. 20. Tárgyi eljárás során alkalmazásra kerül a Kbt. 75. (2) bekezdés e) pont szerinti eredménytelenségi ok. 13
14 21. Ajánlatkérő rögzíti, hogy a napelemes rendszer kiépítésére vonatkozó költségek nem haladhatják meg a beépített napelemek összesített névleges teljesítményére vetítetten a nettó Ft/kW fajlagos költséget, Ajánlatkérő a Kbt. 73. (1) bekezdés e) pontja alapján a nettó ,- Ft/kW fajlagos költséget meghaladó árat tartalmazó ajánlatot a bírálat során érvénytelenné fogja nyilvánítani. 23. Ajánlattételi felhívás megküldésének napja: március
15 2. KÖTET ÚTMUTATÓ AZ ÉRDEKELT GAZDASÁGI SZEREPLŐK RÉSZÉRE 1. A KÖZBESZERZÉSI DOKUMENTUMOK TARTALMA 1.1.A közbeszerzési dokumentumok a következő részekből áll: 1. KÖTET: AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS 2. KÖTET: ÚTMUTATÓ AZ ÉRDEKELT GAZDASÁGI SZEREPLŐK RÉSZÉRE 3. KÖTET: SZERZŐDÉSTERVEZET 4. KÖTET: AJÁNLOTT IGAZOLÁS- ÉS NYILATKOZATMINTÁK 5. KÖTET: MŰSZAKI LEÍRÁS Önálló mellékletben: műszaki leírás Árazatlan költségvetés Tervlapok Műszaki rajzok 1.2. Jelen közbeszerzési dokumentumok nem mindenben ismétli meg az ajánlattételi felhívásban foglaltakat, a közbeszerzési dokumentumok az ajánlattételi felhívással együtt kezelendő. Az ajánlattevők kizárólagos kockázata, hogy gondosan megvizsgálják a közbeszerzési dokumentumokat és annak minden kiegészítését, amely esetleg az ajánlati időszak alatt kerül kibocsátásra, valamint, hogy megbízható információkat szerezzenek be minden olyan körülmény és kötelezettség vonatkozásában, amely bármilyen módon is befolyásolhatja az ajánlat természetét vagy jellemzőit Az ajánlattevőknek a közbeszerzési dokumentumokban közölt információkat bizalmas anyagként kell kezelniük, amelyről harmadik félnek semmiféle részletet ki nem szolgáltathatnak, hacsak e harmadik fél nem készít és nyújt be ajánlatot az ajánlattevő számára a munka egy részére vonatkozóan (alvállalkozó). Sem a közbeszerzési dokumentumokat, sem annak részeit, vagy másolatait nem lehet másra felhasználni, mint ajánlattételre, és az abban leírt szolgáltatások céljára. 2. KIEGÉSZÍTŐ TÁJÉKOZTATÁS 2.1 Bármely gazdasági szereplő kiegészítő tájékoztatást a következő kapcsolattartási pontokon szerezhet: ÉSZ-KER Zrt Budapest, Pasaréti út 83. I. emeleti Titkárság eszker@eszker.eu Fax: 06-1/ A kiegészítő tájékoztatást a gazdasági szereplők azonos feltételek mellett kapják meg írásban, telefax útján és ben a dokumentáció átvétele vagy a kérdésfeltevés során feltüntetett telefaxszámra és címre. A kiegészítő tájékoztatás akkor minősül kézbesítettnek, ha a gazdasági szereplő a kiegészítő tájékoztatást akár telefax, , vagy akár személyes kézbesítés útján megkapta, vagy szabályszerű értesítés mellett nem vette át. 2.3 A kiegészítő tájékoztatások kézhezvételét az ajánlattevőknek haladéktalanul vissza kell igazolniuk. Kérjük a Tisztelt Ajánlattevőket, hogy a válaszok megérkezéséről a 06-1/ as faxszámra vagy az eszker@eszker.eu címre küldjenek visszajelzést! 2.4 A gazdasági szereplő kizárólagos felelőssége, hogy olyan telefax-elérhetőséget vagy címet adjon meg, amely a megküldendő dokumentumok fogadására 24 órában alkalmas. Ugyancsak a gazdasági szereplő felelőssége, hogy a szervezeti egységén belül a kiegészítő tájékoztatás időben az arra jogosulthoz kerüljön. 3. AZ AJÁNLATOK BENYÚJTÁSA 15
16 3.1. Az ajánlattevőnek a Kbt.-ben, az eljárást megindító felhívásban, illetve jelen közbeszerzési dokumentumokban meghatározott tartalmi és formai követelmények maradéktalan figyelembevételével és az előírt kötelező okiratok, dokumentumok, nyilatkozatok (a továbbiakban együttesen: mellékletek) becsatolásával kell ajánlatát benyújtania Ajánlatkérő a közbeszerzési dokumentumokat az eljárást megindító felhívás megküldésével egyidejűleg elektronikus úton továbbítja ajánlattevők részére. A Kbt (7) bekezdésének megfelelően ajánlatkérő az alábbi honlap címen és a Közbeszerzési Adatbázisban is közzéteszi jelen ajánlattételi felhívást és közbeszerzési dokumentumokat.jelen közbeszerzési dokumentumok nem mindenben ismétli meg az ajánlatételi felhívásban foglaltakat, ezért hangsúlyozzuk, hogy a közbeszerzési dokumentumok az eljárást megindító felhívással együtt kezelendő... Ajánlattevő kötelezettségét képezi az eljárást megindító felhívás és jelen közbeszerzési dokumentumok gondos áttanulmányozását követően az ezekben foglalt valamennyi előírás, formai követelmény, kikötés, a beszerzés tárgyára vonatkozó specifikáció betartása, valamint a kiegészítő (értelmező) tájékoztatás kérésre adott ajánlatkérői válaszok figyelembevétele. Ajánlattevő köteles az eljárást megindító felhívásban, a közbeszerzési dokumentumokban és ajánlatkérő által a teljesítéssel kapcsolatban szolgáltatott minden információ pontosságáról meggyőződni Az ajánlat nem tartalmazhat betoldásokat, törléseket és átírásokat, az ajánlattevő által elkövetett hibák szükséges korrekcióinak kivételével, amely esetben ezen korrekciókat az ajánlatot aláíró személynek, vagy személyeknek kézjegyükkel kell ellátni Az ajánlatokat írásban és zártan, a felhívás által megjelölt kapcsolattartási pontban megadott címre közvetlenül vagy postai úton kell benyújtani az ajánlattételi határidő lejártáig. A postán, futárral feladott, vagy személyesen kézbesített ajánlatokat az ajánlatkérő csak akkor tekinti határidőn belül benyújtottnak, ha annak kézhezvételére az ajánlattételi határidő lejártáig sor kerül. Az ajánlat, illetve az azzal kapcsolatos postai küldemények elvesztéséből eredő kockázat az ajánlattevőt terheli Az ajánlatok benyújtásának helye és határideje: ÉSZ-KER Zrt Budapest, Pasaréti út 83. I. emeleti Titkárság határideje: március : Személyes leadás esetén kérjük, hogy ajánlataikat munkanapokon 9-16 óra között adják le, az ajánlattételi határidő lejártának napján természetesen a megadott határidőig! 3.7. Az ajánlatokat ajánlatkérő érkezteti, aki biztosítja, hogy az ajánlatok tartalma a felbontás időpontjáig senki számára se válhasson hozzáférhetővé Ha jelen közbeszerzési dokumentumok ajánlott igazolás- és nyilatkozatminta alkalmazását írja elő, ez esetben a 4. kötetben található vonatkozó iratmintát kérjük lehetőség szerint felhasználni és megfelelően kitöltve az ajánlathoz mellékelni. Az ajánlott igazolás- és nyilatkozatminta helyett annak tartalmilag mindenben megfelelő más okirat is mellékelhető. Az ajánlattevő felelősséggel tartozik az ajánlatban közölt adatok és nyilatkozatok, valamint a becsatolt igazolások, okiratok tartalmának valódiságáért Az ajánlat előkészítésével, összeállításával és benyújtásával, vagy az ajánlathoz szükséges információk megszerzésével kapcsolatos mulasztás következményei ajánlattevőt terhelik. Az ajánlat elkészítésével, benyújtásával és egyébként a közbeszerzési eljárásban való részvétellel kapcsolatban felmerülő költségeket az ajánlattevők maguk viselik és ezek részben 16
17 vagy egészben történő megtérítésére az ajánlatkérő nem kötelezhető. Minden olyan adat, információ beszerzése, - amely ajánlatuk elkészítéséhez és a szerződéses kötelezettségek elvállalásához szükségesek saját költségükre és saját felelősségükre az Ajánlattevők feladata Ajánlatkérő az ajánlat benyújtását követően nem veszi figyelembe ajánlattevőnek a pontos információk hiányára hivatkozó ajánlat módosítására vonatkozó kérelmét. Az ajánlathoz szükséges pontos és egyértelmű információk beszerzését szolgálja a jelen közbeszerzési dokumentumokban részletezett tájékoztatás-kérés lehetősége. Ajánlattevőnek a jogszabályi rendelkezések betartása mellett az eljárást megindító felhívásban, a közbeszerzési dokumentumokban és az ajánlattevők kérdéseire adott válaszokban meghatározottaknak megfelelően kell az ajánlatot elkészítenie Az ajánlatban közölt információk kizárólag ezen közbeszerzési eljárás eredményének megállapítása keretében kerülnek felhasználásra. 4. KÖZÖS AJÁNLATTÉTEL 4.1. A közös ajánlattevők csoportjának képviseletében tett minden nyilatkozatnak egyértelműen tartalmaznia kell a közös ajánlattevők megjelölését Ahol a Kbt. az ajánlatkérő számára az ajánlattevők értesítését írja elő, valamint a kiegészítő tájékoztatás megadása [Kbt. 56. ], a hiánypótlás, a felvilágosítás [Kbt. 71. ] és indokolás [Kbt. 72. ] kérése esetében az ajánlatkérő a közös ajánlattevőknek szóló értesítését, tájékoztatását, illetve felhívását a közös ajánlattevők nevében eljárni jogosult képviselőnek küldi meg A közös ajánlattevők a szerződés teljesítéséért az ajánlatkérő felé korlátlanul és egyetemlegesen felelnek Az egy közös ajánlatot benyújtó gazdasági szereplő(k) személyében kivéve a Kbt (4) bekezdése szerinti jogutódlás esetét az ajánlattételi határidő lejárta után változás nem következhet be Amennyiben több gazdasági szereplő közösen tesz ajánlatot a közbeszerzési eljárásban, akkor az ajánlathoz csatolniuk kell az erre vonatkozó megállapodást. 5. AZ AJÁNLATOK FELBONTÁSA 5.1. Az ajánlatokat tartalmazó iratok felbontásának helye és ideje: ÉSZ-KER Zrt Budapest, Pasaréti út 83. Tárgyaló határideje: március : Az ajánlatok felbontásánál csak az ajánlatkérő, az ajánlattevők, valamint az általuk meghívott személyek, továbbá - a közbeszerzéshez támogatásban részesülő ajánlatkérő esetében - a külön jogszabályban meghatározott szervek képviselői, valamint személyek lehetnek jelen Ha az ajánlatok bontásán egy - ott jelen lévő - személy kéri, az ajánlat ismertetését követően azonnal lehetővé kell tenni, hogy betekinthessen a felolvasólapba. 17
18 5.4. A határidő után beérkezett ajánlat csomagolása az ajánlattevő személyének megállapítása céljából bontható fel, amelyről külön jegyzőkönyvet kell felvenni. 6. ELŐZETES VITARENDEZÉS 6.1. A Kbt. 80. (1) bekezdése szerinti előzetes vitarendezési kérelmet az alábbi címre kell benyújtani: ÉSZ-KER Zrt Budapest, Pasaréti út eszker@eszker.eu Fax: 06-1/ A SZERZŐDÉS MEGKÖTÉSE ÉS TELJESÍTÉSE 7.1. Eredményes közbeszerzési eljárás alapján a szerződést a nyertes szervezettel (személlyel) - közös ajánlattétel esetén a nyertes szervezetekkel (személyekkel) - kell írásban megkötni a közbeszerzési eljárásban közölt végleges feltételek, szerződéstervezet és ajánlat tartalmának megfelelően A szerződésnek tartalmaznia kell - az eljárás során alkalmazott értékelési szempontra tekintettel - a nyertes ajánlat azon elemeit, amelyek értékelésre kerültek Az ajánlatok elbírálásáról szóló írásbeli összegezésnek az ajánlattevők részére történt megküldése napjától a nyertes ajánlattevő és a második legkedvezőbb ajánlatot (ha ajánlatkérő hirdetett második helyezettet) tett ajánlattevő ajánlati kötöttsége további HATVAN NAPPAL meghosszabbodik Az ajánlatkérő köteles szerződéses feltételként előírni, hogy: 7.5. nem fizethet, illetve számolhat el a szerződés teljesítésével összefüggésben olyan költségeket, amelyek a 62. (1) bekezdés k) pont ka)-kb) alpontja szerinti feltételeknek nem megfelelő társaság tekintetében merülnek fel, és amelyek a nyertes ajánlattevő adóköteles jövedelmének csökkentésére alkalmasak; 7.6. a szerződés teljesítésének teljes időtartama alatt tulajdonosi szerkezetét az ajánlatkérő számára megismerhetővé teszi és a 143. (3) bekezdése szerinti ügyletekről az ajánlatkérőt haladéktalanul értesíti Az ajánlatkérőként szerződő fél jogosult és egyben köteles a szerződést felmondani - ha szükséges olyan határidővel, amely lehetővé teszi, hogy a szerződéssel érintett feladata ellátásáról gondoskodni tudjon ha: 7.8. a nyertes ajánlattevőben közvetetten vagy közvetlenül 25%-ot meghaladó tulajdoni részesedést szerez valamely olyan jogi személy vagy személyes joga szerint jogképes szervezet, amely tekintetében fennáll az 62. (1) bekezdés k) pont kb) alpontjában meghatározott valamely feltétel a nyertes ajánlattevő közvetetten vagy közvetlenül 25%-ot meghaladó tulajdoni részesedést szerez valamely olyan jogi személyben vagy személyes joga szerint jogképes szervezetben, amely tekintetében fennáll az 62. (1) bekezdés k) pont kb) alpontjában meghatározott valamely feltétel Jelen pontban említett felmondás esetén a nyertes ajánlattevő a szerződés megszűnése előtt már teljesített szolgáltatás szerződésszerű pénzbeli ellenértékére jogosult A külföldi adóilletőségű nyertes ajánlattevő köteles a szerződéshez arra vonatkozó meghatalmazást csatolni, hogy az illetősége szerinti adóhatóságtól a magyar adóhatóság közvetlenül beszerezhet a nyertes ajánlattevőre vonatkozó adatokat az országok közötti jogsegély igénybevétele nélkül A közbeszerzési szerződést a közbeszerzési eljárás alapján nyertes ajánlattevőként szerződő félnek, illetve közösen ajánlatot tevőknek kell teljesítenie Az ajánlattevő köteles az ajánlatkérőnek a teljesítés során minden olyan - akár a korábban megjelölt alvállalkozó helyett igénybe venni kívánt - alvállalkozó bevonását bejelenteni, 18
19 amelyet az ajánlatában nem nevezett meg és a bejelentéssel együtt nyilatkoznia kell arról is, hogy az általa igénybe venni kívánt alvállalkozó nem áll a kizáró okok hatálya alatt. 8. TÁJÉKOZTATÁST NYÚJTÓ SZERVEK: A munkavállalók védelmére és a munkafeltételekre vonatkozóan területileg illetékes kormányhivatal munkavédelmi felügyelősége és munkaügyi felügyelősége nyújt tájékoztatást. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 73. (4)-(5) bekezdéseiben foglaltakra. Zala Megyei Kormányhivatal Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási Főosztály cím: 8900 Zalaegerszeg, Mártírok útja tel: fax: zalakh-mk@lab.hu Adózás: Zala Megyei Adó- és Vámigazgatósága Zalaegerszegi központi ügyfélszolgálat cím: 8900 Zalaegerszeg, Balatoni út 2. Telefon: Fax: Kék szám (mobilhálózatból is hívható): 06-40/ zalaavig@nav.gov.hu Környezetvédelem: Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőség 1016 Budapest, Mészáros u. 58/a Budapest, Pf Tel.: 1/ Fax: 1/ Honlap: Egészségvédelem: Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat Kormányhivatalok népegészségügyi főosztályainak weboldalai: Zala Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztály Cím: 1097 Budapest, Albert Flórián út 2-6. Levelezési cím: 1437 Budapest, Pf Központi telefonszám: Központi faxszám: Fogyatékossággal élők esélyegyenlősége: Emberi Erőforrások Minisztériuma, Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkárság Székhely: 1054 Budapest, Báthory u. 10. Telefonszám: tarsadalmifelzarkozas@emmi.gov.hu A Magyar Bányászati és Földtani Hivatal Cím: 1145 Budapest Columbus u Postacím: 1590 Budapest, Pf. 95. Telefon: (36-1) Fax: (36-1) hivalat@mbfh.hu 19
20 A területileg illetékes bányakapitányságok elérhetősége a internet-címen található 20
21 3. KÖTET SZERZŐDÉSTERVEZET VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS (TERVEZET) amely létrejött egyrészről a Zala Megyei Kormányhivatal (székhelye: 8900 Zalaegerszeg, Kosztolányi u. 10. Képviseli:.., adószáma:, törzsszáma:.. pénzforgalmi számlaszáma:..) (továbbiakban: Megrendelő) másrészről a..(név) (székhely:.., adószám:.., pénzforgalmi számlaszám:, cg.:..; képviselő:.. kivitelezői nyilvántartási azon.:...) mint vállalkozó (a továbbiakban: Vállalkozó) között az alulírott helyen és napon, az alábbi feltételek szerint: Előzmények Megrendelő a közbeszerzésekről szóló évi CXLIII. tv. (továbbiakban: Kbt.) III. része alapján nemzeti eljárásrend szerinti hirdetmény és tárgyalás nélküli közbeszerzési eljárást (Kbt (1) bekezdés szerinti eljárás) folytatott le A KEHOP azonosítószámú projekt keretében, energetikai felújítási munkák elvégzése a Letenye, József A. u. 1. szám alatti ingatlanon elnevezéssel. Az eljárásban nem lehetett részajánlatot tenni. Az eljárás nyertese a Vállalkozó lett, akivel Megrendelő a Kbt. rendelkezéseinek megfelelően - az alábbi szerződést köti. Felek rögzítik, hogy a Megrendelő a évi V. törvény (továbbiakban: Ptk.) 8:1. (1) bek. 7.) pontja alapján szerződő hatóságnak minősül. 1. A szerződés tárgya 1. Megrendelő megrendeli, Vállalkozó pedig elvállalja a fent megjelölt közbeszerzési eljárás iratanyagában (különösen közbeszerzési műszaki leírásban és tervekben) meghatározott kivitelezési feladatok (energetikai korszerűsítés) ellátását eredményfelelősséggel. 2. A teljesítés helye és hrsz-a: 8868 Letenye, József Attila u. 1. hrsz.: Az ellátandó feladatok leírását a közbeszerzési műszaki leírás tartalmazza azzal, hogy a főbb ellátandó munkák csoportjai és mennyisége homlokzati fal hőszigetelése padlásfödém hőszigetelése pincefödém hőszigetelése homlokzati nyílászáró beépítése gázkazán beépítése lámpatestek elhelyezése napelemes rendszer telepítése 139,8 m2 162,0 m2 33,0 m2 31,9 m2 18 kw 35 db 9,0 kwp 21
10. Több változatú (alternatív) ajánlat lehetősége: ajánlatkérő az eljárásban több változatú ajánlat benyújtását nem engedélyezi. 11.
2 10. Több változatú (alternatív) ajánlat lehetősége: ajánlatkérő az eljárásban több változatú ajánlat benyújtását nem engedélyezi. 11. Rész ajánlattétel lehetősége: Ajánlatkérő nem biztosítja a részekre
Onga Város Önkormányzata Cím: 3562 Onga, Rózsa utca 18.
AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény 115. (1) bek. szerinti hirdetmény közzététele nélküli, tárgyalás nélküli eljárásra 1. Az ajánlatkérő adatai Név: Onga Város Önkormányzata
Ajánlattételi felhívás (A Kbt (1)-(4), (6)-(7) bekezdései szerinti közbeszerzési eljáráshoz)
Ajánlattételi felhívás (A Kbt. 115. (1)-(4), (6)-(7) bekezdései szerinti közbeszerzési eljáráshoz) 1. Az ajánlatkérő neve: Marcali Város Önkormányzata Címe: 8700 Marcali, Rákóczi u. 11. Telefonszám: 85/501-001
AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS ÉS KÖZBESZERZÉSI DOKUMENTUMOK
ZALA MEGYEI KORMÁNYHIVATAL 8900 ZALAEGERSZEG, KOSZTOLÁNYI U. 10. AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS ÉS KÖZBESZERZÉSI DOKUMENTUMOK A A KEHOP-5.2.2-16-2016-00018 AZONOSÍTÓSZÁMÚ PROJEKT KERETÉBEN, ENERGETIKAI FELÚJÍTÁSI
2. KÖTET ÚTMUTATÓ AZ ÉRDEKELT GAZDASÁGI SZEREPLŐK RÉSZÉRE
2. KÖTET ÚTMUTATÓ AZ ÉRDEKELT GAZDASÁGI SZEREPLŐK RÉSZÉRE 1. A DOKUMENTÁCIÓ TARTALMA 1.1. A dokumentáció a következő részekből áll: 1. KÖTET: AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS 2. KÖTET: ÚTMUTATÓ AZ ÉRDEKELT GAZDASÁGI
AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS. I. Az ajánlatkérő neve, címe, telefon- és telefaxszáma és elektronikus levelezési címe (e-mail):
AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS I. Az ajánlatkérő neve, címe, telefon- és telefaxszáma és elektronikus levelezési címe (e-mail): 1117 Budapest, Fehérvári út 12. Tel: (+36) 1-279-2180 Fax: (+36) 1-279-2176 e-mail:
Vállalkozási szerződés közétkeztetési feladatok ellátására Siófok Város Önkormányzata fenntartásában működő intézmények részére
Siófok Város Önkormányzata (8600 Siófok, Fő tér 1.) AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS ÉS DOKUMENTÁCIÓ A Vállalkozási szerződés közétkeztetési feladatok ellátására Siófok Város Önkormányzata fenntartásában működő
I. AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS
I. AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS a) Ajánlatkérő neve, címe, telefon- és telefaxszám, elektronikus levelezési címe: Veresegyház Város Önkormányzata Címe: 2112 Veresegyház, Fő út 35. Tel: +36 28 588-629 E-mail:
KÖZBESZERZÉSI ELJÁRÁS AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁSA AJÁNLATKÉRŐ: Zalahaláp Község Önkormányzata
KÖZBESZERZÉSI ELJÁRÁS AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁSA AJÁNLATKÉRŐ: Zalahaláp Község Önkormányzata 2014 Tisztelt Ajánlattevő! 1 Ajánlatkérő a Közbeszerzésekről szóló 2011. évi CVIII. törvény (a továbbiakban: Kbt.)
AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS
SZÉCHENYI PROGRAMIRODA NONPROFIT KFT. 1053 BUDAPEST, SZÉP UTCA 2. IV. EMELET AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS ÉS KÖZBESZERZÉSI DOKUMENTUMOK IT rendszerüzemeltetés, informatikai infrastruktúra, hálózatok, szerverek,
AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS
AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS SZÁLLÍTÁSI SZERZŐDÉS 1 DB ARTROSZKÓPOS BERENDEZÉS BESZERZÉSÉRE VONATKOZÓAN TÁRGYÚ NEMZETI ELÁRÁSRENDBEN LEFOLYTATOTT HIRDETMÉNY KÖZZÉTÉTELE NÉLKÜL INDULÓ TÁRGYALÁSOS KÖZBESZERZÉSI
BERUHÁZÁSHOZ KAPCSOLÓDÓ NYÍLT PÁLYÁZATI ELJÁRÁSBAN TÖRTÉNŐ AJÁNLATTÉTELRE VALÓ FELHÍVÁS
BERUHÁZÁSHOZ KAPCSOLÓDÓ NYÍLT PÁLYÁZATI ELJÁRÁSBAN TÖRTÉNŐ AJÁNLATTÉTELRE VALÓ FELHÍVÁS Darázsfészek Utánpótlás Kosárlabda Kft. 1103 BUDAPEST, Kada utca 27-29. 1.) Ajánlatkérő neve, címe, telefon- és telefaxszám,
ÚTMUTATÓ KÜLTERÜLETI ÚT FELÚJÍTÁSA ZSADÁNYBAN TÁRGYÚ KÖZBESZERZÉSI ELJÁRÁSHOZ
ÚTMUTATÓ KÜLTERÜLETI ÚT FELÚJÍTÁSA ZSADÁNYBAN TÁRGYÚ KÖZBESZERZÉSI ELJÁRÁSHOZ Felhívjuk minden Ajánlattevő szíves figyelmét, hogy jelen dokumentációt alaposan és gondosan tanulmányozza át, és ajánlatát
AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS
D R. D A G O N Y A A N D R Á S BUDAPEST ügyvéd felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó európai uniós szakjogász 1137 Budapest XIII. kerület Újpesti rakpart 7. VI. emelet 34. Telefon: (+36) 30 431
Ajánlattételi felhívás
Ajánlattételi felhívás /Hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárásra/ 1. Az ajánlatkérő neve: Debreceni Hőszolgáltató Zrt. címe: 4028 Debrecen, Tüzér u. 4. telefonszáma: /52/ 509-480 telefaxszáma: /52/ 509-491
KÖZBESZERZÉSI ADATBÁZIS
14. melléklet a 44/2015. (XI. 2.) MvM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ADATBÁZIS I. szakasz: Ajánlatkérő I.1) Név és címek 1 (jelölje meg az eljárásért felelős összes ajánlatkérőt) Hivatalos név: Pest Megyei
VAS MEGYEI KORMÁNYHIVATAL 9700 Szombathely, Berzsenyi tér 1. AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS ÉS KÖZBESZERZÉSI DOKUMENTUMOK
VAS MEGYEI KORMÁNYHIVATAL 9700 Szombathely, Berzsenyi tér 1. AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS ÉS KÖZBESZERZÉSI DOKUMENTUMOK KEHOP-5.2.2-16-2016-00055 azonosítószámú projekt keretében 9700 Szombathely, Gagarin u.
PEST MEGYEI KORMÁNYHIVATAL 1052 Budapest, Városház utca 7. AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS ÉS KÖZBESZERZÉSI DOKUMENTUMOK
PEST MEGYEI KORMÁNYHIVATAL 1052 Budapest, Városház utca 7. AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS ÉS KÖZBESZERZÉSI DOKUMENTUMOK A KEHOP 5.2.2-16-2016-00014 program támogatásával megvalósuló Pest Megyei Kormányhivatal,
AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS ÉS KÖZBESZERZÉSI DOKUMENTUMOK. Konszolidációs pályázat keretében nyílászáró és melegvíz rendszer korszerűsítése TÁRGYÚ,
SZENT PANTALEON KÓRHÁZ - RENDELŐINTÉZET DUNAÚJVÁROS 2400 DUNAÚJVÁROS, KORÁNYI S. UTCA 4-6. AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS ÉS KÖZBESZERZÉSI DOKUMENTUMOK A Konszolidációs pályázat keretében nyílászáró és melegvíz
Ajánlattételi felhívás /Hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárásra/
Ajánlattételi felhívás /Hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárásra/ 1. Az ajánlatkérő neve: Debreceni Hőszolgáltató Zrt. címe: 4028 Debrecen, Tüzér u. 4. telefonszáma: /52/ 509-480 telefaxszáma: /52/ 509-491
Bem utca páratlan oldali járda építési munkák
AJÁNLATKÉRÉS Bem utca páratlan oldali járda építési munkák Tárgyú eljáráshoz 1. Az ajánlatkérő neve, címe, telefon- és telefaxszáma, e-mail címe: Neve: Répcelak Város Önkormányzata Képviseli: Dr. Németh
CSETÉNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 8417 CSETÉNY, RÁKÓCZI UTCA 30. AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS ÉS KÖZBESZERZÉSI DOKUMENTUMOK. Egézségház fejlesztése Csetényben
CSETÉNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 8417 CSETÉNY, RÁKÓCZI UTCA 30. AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS ÉS KÖZBESZERZÉSI DOKUMENTUMOK Egézségház fejlesztése Csetényben TÁRGYÚ KBT. HARMADIK RÉSZ, UNIÓS ÉRTÉKHATÁR ALATTI HIRDETMÉNY
AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS
AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS 1. Az ajánlatkérő neve, címe, telefon- és telefaxszáma (e-mail): Eötvös Loránd Tudományegyetem 1053 Budapest, Egyetem tér 1-3. Kapcsolattartó: Szabó Balázs Tel. +36-30 322 8766 Fax
KÖZBESZERZÉSI ADATBÁZIS
14. melléklet a 44/2015. (XI. 2.) MvM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ADATBÁZIS I. szakasz: Ajánlatkérő I.1) Név és címek 1 (jelölje meg az eljárásért felelős összes ajánlatkérőt) Hivatalos név: Országgyűlés
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ENERGETIKAI TANÚSÍTVÁNY KÉSZÍTÉSE A XV. KERÜLETI GAZDASÁGI MŰKÖDTETÉSI KÖZPONT ELLÁTÁSI KÖRÉBE TARTOZÓ INTÉZMÉNYEK RÉSZÉRE TÁRGYÚ
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ENERGETIKAI TANÚSÍTVÁNY KÉSZÍTÉSE A XV. KERÜLETI GAZDASÁGI MŰKÖDTETÉSI KÖZPONT ELLÁTÁSI KÖRÉBE TARTOZÓ INTÉZMÉNYEK RÉSZÉRE TÁRGYÚ NYÍLT PÁLYÁZAT Ajánlatkérő: Budapest Főváros XV. kerületi
AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS A Kbt (2) bekezdése szerint egyszerű eljárásra
AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS A Kbt. 251. (2) bekezdése szerint egyszerű eljárásra 1. Ajánlatkérő neve, címe, telefon- és telefaxszáma és elektronikus levelezési címe /Kbt. 249. (2) bek. a.) pont/: Fővárosi Önkormányzat
HIRDETMÉNY KÖZZÉTÉTELE NÉLKÜL INDULÓ ELJÁRÁS AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁSA
HIRDETMÉNY KÖZZÉTÉTELE NÉLKÜL INDULÓ ELJÁRÁS AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁSA 1. AJÁNLATKÉRŐ NEVE, CÍME ÉS KAPCSOLATTARTÁSI PONTOK Hivatalos név: Kazincbarcika Város Önkormányzata Postai cím: Fő tér 4. Város/Község:
AJÁNLATI FELHÍVÁS. 4. A közbeszerzés tárgya, és mennyisége: Az ELTE Biológiai Múzeum hűtés-fűtés korszerűsítése. Mennyiség: 22 db FC készülék
AJÁNLATI FELHÍVÁS 1. Az ajánlatkérő neve, címe, telefon- és telefaxszáma (e-mail): Eötvös Loránd Tudományegyetem 1053 Budapest, Egyetem tér 1-3. Kapcsolattartó: Szabó Balázs Tel. +36-30 322 8766 Fax +36-1
Ajánlattételi felhívás
Ajánlattételi felhívás egyszerű eljárás lefolytatására a Kbt. 299 (1) bekezdés b) pontja alapján tárgyalás tartásával I. Az ajánlatkérő neve, címe, telefon- és telefaxszáma (e-mail): Tel: 458-4500/4924
Nemzeti, Kbt Nyílt eljárás - EKR
ELJÁRÁS AZONOSÍTÓ ADATAI zeti, Kbt. 115. Nyílt eljárás - E10 - Előkészítés szakasz Ajánlatkérő neve: Közbeszerzés tárgya: Medgyesegyháza Városi Önkormányzat Felhívás Ajánlattételi felhívás I. szakasz:
1052 BUDAPEST, VÁROSHÁZ U. 7. AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS ÉS KÖZBESZERZÉSI DOKUMENTUMOK PEST MEGYEI KORMÁNYHIVATAL
PEST MEGYEI KORMÁNYHIVATAL 1052 BUDAPEST, VÁROSHÁZ U. 7. AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS ÉS KÖZBESZERZÉSI DOKUMENTUMOK A PEST MEGYEI KORMÁNYHIVATAL 1117 BUDAPEST, KARINTHY FRIGYES ÚT 3. SZ. ALATTI ÉPÜLETÉNEK ENERGETIKAI
A BENYÚJTANDÓ IGAZOLÁSOK, NYILATKOZATOK JEGYZÉKE
A BENYÚJTANDÓ IGAZOLÁSOK, NYILATKOZATOK JEGYZÉKE Megnevezés Tartalomjegyzék Felolvasólap (1. számú melléklet) TARTALOMJEGYZÉK (az ajánlathoz) Oldalszám az ajánlatban Nyilatkozat a szerződéses feltételekre
IV.1.4) Hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás esetén az eljárás alkalmazását megalapozó körülmények ismertetése:
Összegezés az ajánlatok elbírálásáról I. szakasz: Ajánlatkérő I.1) Név és címek 1 (jelölje meg az eljárásért felelős összes ajánlatkérőt) Hivatalos név: Helikon Kastélymúzeum Közhasznú Nonprofit Kft. Postai
Eljárást megindító felhívás. a) az ajánlatkérő neve, címe, telefon- és telefaxszáma, és honlap címe:
Eljárást megindító felhívás a) az ajánlatkérő neve, címe, telefon- és telefaxszáma, e-mail és honlap címe: Hivatalos név és székhely: Oroszlány Város Önkormányzata, 2840 Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.,
Összegezés az ajánlatok elbírálásáról
I. szakasz: Ajánlatkérő I.1) Név és címek Összegezés az ajánlatok elbírálásáról Hivatalos név: Rippl-Rónai Megyei Hatókörű Városi Múzeum Postai cím: Fő u. 10. Város: Kaposvár Postai irányítószám: 7400
1. rész Adásvételi szerződés keretében a makói start munkaprogram megvalósításához szükséges építőanyagok beszerzése
14. melléklet a 44/2015. (XI. 2.) MvM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ADATBÁZIS I. szakasz: Ajánlatkérő I.1) Név és címek 1 (jelölje meg az eljárásért felelős összes ajánlatkérőt) Hivatalos név: Makó Város Önkormányzata
SOMOGY MEGYEI KORMÁNYHIVATAL 7400 Kaposvár, Nagy Imre tér 1. AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS ÉS KÖZBESZERZÉSI DOKUMENTUMOK
SOMOGY MEGYEI KORMÁNYHIVATAL 7400 Kaposvár, Nagy Imre tér 1. AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS ÉS KÖZBESZERZÉSI DOKUMENTUMOK KEHOP - 5.2.2.-16-2016-00104 azonosítószámú projekt keretében Balatonboglár, Erzsébet u.
AJÁNLATI FELHÍVÁS. 5. A szerződés meghatározása, amelynek megkötése érdekében ajánlatkérő a közbeszerzési eljárást lefolytatja Adásvételi szerződés.
AJÁNLATI FELHÍVÁS 1. Az ajánlatkérő neve, címe, telefon- és telefaxszáma (e-mail) Eötvös Loránd Tudományegyetem 1053 Budapest, Egyetem tér 1-3. Dr. Matisz Gabriella Telefonszám: 1-141-16720 Faxszám: 1-141-16721
Nemzeti, Kbt Nyílt eljárás - EKR
ELJÁRÁS AZONOSÍTÓ ADATAI zeti, Kbt. 115. Nyílt eljárás - E40 - Ajánlattételi szakasz Ajánlatkérő neve: Közbeszerzés tárgya: Budavári Önkormányzat Egészségügyi Szolgálata Maros u. 16/b. szakorvosi rendelő
ELJÁRÁST MEGINDÍTÓ FELHÍVÁS (részvételi szakasz) 69-es villamos vonalán felújítás kivitelezése (Zsókavár utca) (eljárás száma: BKV Zrt. TB-42/16.
ELJÁRÁST MEGINDÍTÓ FELHÍVÁS (részvételi szakasz) 69-es villamos vonalán felújítás kivitelezése (Zsókavár utca) (eljárás száma: ) 1. Az ajánlatkérő neve, címe, telefon- és telefaxszáma, e-mail címe: Budapesti
KÖZBESZERZÉSI ADATBÁZIS
14. melléklet a 44/2015. (XI. 2.) MvM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ADATBÁZIS Összegezés az ajánlatok elbírálásáról I. szakasz: Ajánlatkérő I.1) Név és címek 1 (jelölje meg az eljárásért felelős összes ajánlatkérőt)
AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS
AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS Orvosi rendelő bővítése Sukorón tárgyú, a Kbt. 115. (1) bekezdés alapján lefolytatandó hirdetmény nélküli közbeszerzési eljáráshoz 2018. AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS Az ajánlatkérő neve
Nemzeti, Kbt Nyílt eljárás - EKR
ELJÁRÁS AZONOSÍTÓ ADATAI Nemzeti, Kbt. 115. Nyílt eljárás - EKR000295332018 E60 - Szerződéskötési-, teljesítési szakasz Ajánlatkérő neve: Közbeszerzés tárgya: Lenti Város Önkormányzata "Lentikápolnai Kultúrház
P O L G Á R M E S T E R É T Ő L
P O L G Á R M E S T E R É T Ő L Száma: 10-5708/2005 Tárgy: Ajánlattételi felhívás Ügyintéző: dr. Ratkay Attila, Paksi Pauletta Melléklet: Felolvasólap minták AJÁNLATTÉTELI PÁLYÁZATI FELHIVÁS (HÓDMEZŐVÁSÁRHELY
AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS
LECHNER NONPROFIT KFT. 1111 BUDAPEST, BUDAFOKI ÚT 59. AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS ÉS KÖZBESZERZÉSI DOKUMENTUMOK A KÖFOP-1.0.0-VEKOP-15-2016-00037 és KÖFOP-1.0.0-VEKOP-15-2016-00038 számú projektek keretében
3. A választott eljárás fajtája: Kbt. Harmadik rész, XII. fejezet szerinti nyílt közbeszerzési eljárás
9. melléklet a 9/2011. (XII.30.) NFM rendelethez Összegezés az ajánlatok elbírálásáról 1. Az ajánlatkérő neve és címe: Hit Gyülekezete (székhely: 1103 Budapest, Gyömrői út 69., adószám: 19187262-4-42,,
Oktatási Hivatal. Összegezés az ajánlatok elbírálásáról. II. szakasz: Tárgy. I. szakasz: Ajánlatkérő. IV. szakasz: Eljárás
Oktatási Hivatal 1055 Budapest, Szalay u. 10-14. Postacím: 1363 Budapest, Pf. 19. Telefon: (+36-1) 374-2160 Telefax: (+36-1) 374-2477 Honlap: www.oktatas.hu E-mail: info@oh.gov.hu Összegezés az ajánlatok
KÖZBESZERZÉSI ADATBÁZIS
14. melléklet a 44/2015. (XI. 2.) MvM rendelethez I. szakasz: Ajánlatkérő KÖZBESZERZÉSI ADATBÁZIS Összegezés az ajánlatok elbírálásáról I.1) Név és címek 1 (jelölje meg az eljárásért felelős összes ajánlatkérőt)
PEST MEGYEI KORMÁNYHIVATAL 1052 Budapest, Városház utca 7. AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS ÉS KÖZBESZERZÉSI DOKUMENTUMOK
PEST MEGYEI KORMÁNYHIVATAL 1052 Budapest, Városház utca 7. AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS ÉS KÖZBESZERZÉSI DOKUMENTUMOK A KEHOP 5.2.2-16-2016-00014 program támogatásával megvalósuló Pest Megyei Kormányhivatal
AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS
Tiszatelek Község Önkormányzata 4487 Tiszatelek, Tanács utca 20. AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS Orvosi rendelő felújítása a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény 115. (1) bekezdése alapján 2017. Azonosító:
AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS
AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS 1. Az ajánlatkérő neve, címe, telefon- és telefaxszáma (e-mail): Eötvös Loránd Tudományegyetem 1053 Budapest, Egyetem tér 1-3. Kapcsolattartó: Szabó Balázs Tel. +36-30 322 8766 Fax
Nyilatkozatok, nyomtatványok
Nyilatkozatok, nyomtatványok Nyilatkozatok Ajánlattevők a nyilatkozatmintákat nem kötelesek alkalmazni ajánlatuk elkészítésekor. 1. 1 példány (papír alapú) + elektronikus adathordozó (nem bontható kötésben)
IRÁNYÍTÁSI SZOLGÁLTATÁSÁHOZ" tárgyú, nemzeti értékhatárt meghaladó, összefoglaló tájékoztatás közzétételével
HUNGAROCONTROL ZRT. 1185 BUDAPEST, IGLÓ U. 33-35. KÖZBESZERZÉSI DOKUMENTUM Részeként a Kbt. 114. (2) bekezdés alapján, a Kbt. 69. (4) bekezdés szerinti, ajánlatkérői felhívásra csatolandó nyilatkozatok
HIRDETMÉNY KÖZZÉTÉTELE NÉLKÜL INDULÓ ELJÁRÁS AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁSA
HIRDETMÉNY KÖZZÉTÉTELE NÉLKÜL INDULÓ ELJÁRÁS AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁSA 1. AJÁNLATKÉRŐ NEVE, CÍME ÉS KAPCSOLATTARTÁSI PONTOK Hivatalos név: Kazincbarcika Város Önkormányzata Postai cím: Fő tér 4. Város/Község:
Energiatanúsítvány elkészítése a BKV Zrt részére
Energiatanúsítvány elkészítése a BKV Zrt részére e-versenyeztetési eljárás Eljárás száma: BKV Zrt V-455/14 AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapest, 2015 Beszerzési Főosztály/Közbeszerzési Osztály/Minták versenyeztetési
Nyilatkozatminták Napelemek elhelyezése Gyenesdiás Nagyközség középületein tárgyú, a Kbt (1) bekezdés szerinti nyílt közbeszerzési eljáráshoz
Nyilatkozatminták tárgyú, a Kbt. 115. (1) bekezdés szerinti nyílt közbeszerzési eljáráshoz Ajánlatkérő: Gyenesdiás Nagyközség Önkormányzata I. Az ajánlat részeként benyújtandó dokumentumok 2 TARTALOMJEGYZÉK
AJÁNLATI FELHÍVÁS 1. Az ajánlatkérő neve, címe, telefon- és telefaxszáma ( ) Kapcsolattartó: Dr. Hubai Ágnes
AJÁNLATI FELHÍVÁS 1. Az ajánlatkérő neve, címe, telefon- és telefaxszáma (e-mail) Eötvös Loránd Tudományegyetem 1053 Budapest, Egyetem tér 1-3. Dr. Matisz Gabriella Telefonszám: 1-141-16720 Faxszám: 1-141-16721
HU-Budapest: Sínpálya és tartozékai 2011/S Ajánlati/részvételi felhívás Egyes ágazatokban. Árubeszerzés
1/6 Ez a hirdetmény a TED weboldalán: http://ted.europa.eu/udl?uri=ted:notice:301585-2011:text:hu:html HU-Budapest: Sínpálya és tartozékai 2011/S 184-301585 Ajánlati/részvételi felhívás Egyes ágazatokban
Magyarország-Budapest: Hídtervezési szolgáltatások 2015/S 018-028895. (Kiegészítés az Európai Unió Hivatalos Lapjához, 7.1.2015, 2015/S 4-004429)
1/6 Ez a hirdetmény a TED weboldalán: http://ted.europa.eu/udl?uri=ted:notice:28895-2015:text:hu:html Magyarország-Budapest: Hídtervezési szolgáltatások 2015/S 018-028895 Magyar Közút Nonprofit Zrt., AK15427,
AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS
AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS A) Az ajánlatkérő neve, címe, telefon- és telefaxszáma, e-mail címe: Putnok Város Önkormányzata 3630 Putnok, Kossuth út 5. Telefon:+36 (48) 530-036 Fax:+36 (48) 530-054 Kapcsolattartó:
MAKÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 6900 MAKÓ, SZÉCHENYI TÉR 22. AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS ÉS KÖZBESZERZÉSI DOKUMENTUMOK
MAKÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 6900 MAKÓ, SZÉCHENYI TÉR 22. AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS ÉS KÖZBESZERZÉSI DOKUMENTUMOK a MAKÓ, PETŐFI PARK 14. SZÁM ALATT TALÁLHATÓ ÉPÜLETEGYÜTTES MNL-CSML MAKÓI LEVÉLTÁRÁNAK TELEPHELLYÉ
2. A közbeszerzés tárgya, mennyisége: A European Social Survey (ESS) 7. hullám magyarországi adatfelvétele
MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont ELJÁRÁST MEGINDÍTÓ FELHÍVÁSA A European Social Survey (ESS) 7. hullám magyarországi adatfelvétele tárgyban a Kbt. 122 /A pontja alapján 1. Ajánlatkérő kapcsolattartási
AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS
ügyvéd felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó D R. D A G O N Y A A N D R Á S BUDAPEST európai uniós szakjogász 1137 Budapest XIII. kerület Újpesti rakpart 7. VI. emelet 34. Telefon: (+36) 30 431
II.2) A közbeszerzés mennyisége
Összegezés az ajánlatok elbírálásáról I. szakasz: Ajánlatkérő I.1) Név és címek 1 (jelölje meg az eljárásért felelős összes ajánlatkérőt) Hivatalos név: Zalaegerszegi Törvényszék Postai cím: Várkör 2.
Összegezés az ajánlatok elbírálásáról
14. melléklet a 44/2015. (XI. 2.) MvM rendelethez Összegezés az ajánlatok elbírálásáról I. szakasz: Ajánlatkérő I.1) Név és címek 1 (jelölje meg az eljárásért felelős összes ajánlatkérőt) Hivatalos név:
I. Ajánlattételi felhívás
I. Ajánlattételi felhívás 1. Az ajánlatkérő neve, címe, telefon- és telefaxszáma, e-mail címe: Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP), Beszerzési, Üzemeltetési és Vagyongazdálkodási Főosztály, 1139
AGGTELEK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS
AGGTELEK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA AJÁNLATKÉRŐ AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS KERETÉBEN AZ AGGTELEKI MŰVELŐDÉSI HÁZ FELÚJÍTÁSA VP6-7.2.1-7.4.1.1-16 - 1774530696 TÁRGYÚ KÖZBESZERZÉSI ELJÁRÁSHOZ
Összegezés az ajánlatok elbírálásáról
ELJÁRÁS AZONOSÍTÓ ADATAI Nemzeti, Kbt. 115. Nyílt eljárás - EKR000718912018 E50 - Bírálati szakasz Ajánlatkérő neve: Közbeszerzés tárgya: Kunpeszér Község Önkormányzata Önkorm. Hivatal épülete energetikai
AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS a Kbt (1) bekezdés szerinti közbeszerzési eljárás megindítására. Miskolci Egyetem
I. AZ AJÁNLATKÉRŐ AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS a Kbt. 113. (1) bekezdés szerinti közbeszerzési eljárás megindítására Ajánlatkérő neve: Ajánlatkérő címe: Ajánlatkérő honlapja: Ajánlatkérői hatósági azonosító:
Nyilatkozatminták. Tisztelt Gazdasági szereplő! Ajánlatkérő üdvözli a Tisztelt Gazdasági szereplőt! Kérjük, hogy a
Nyilatkozatminták Tisztelt Gazdasági szereplő! Ajánlatkérő üdvözli a Tisztelt Gazdasági szereplőt! Kérjük, hogy a jelen dokumentumot, közbeszerzési eljárást megindító felhívást és valamennyi kapcsolódó
Ajánlattételi felhívás. Energetikai korszerűsítés megvalósítása Szigetbecse településen tárgyú, Kbt szerinti közbeszerzési eljárásban
Ajánlattételi felhívás Energetikai korszerűsítés megvalósítása Szigetbecse településen tárgyú, Kbt. 115. szerinti közbeszerzési eljárásban 1. Az ajánlatkérő neve, címe, telefon és telefaxszáma, e-mail
06/05/2015 S87 Tagállamok - Árubeszerzésre irányuló szerződés - További információ - Nyílt eljárás Magyarország-Budapest: Útkarbantartási berendezések
06/05/2015 S87 Tagállamok - Árubeszerzésre irányuló szerződés - További információ - Nyílt eljárás Magyarország-Budapest: Útkarbantartási berendezések 2015/S 087-156943 Magyar Közút Nonprofit Zrt., AK15427,
HU-Budapest: Vasúti pályaépítési anyagok és kellékek 2012/S Ajánlati/részvételi felhívás Egyes ágazatokban.
1/6 Ez a hirdetmény a TED weboldalán: http://ted.europa.eu/udl?uri=ted:notice:293454-2012:text:hu:html HU-Budapest: Vasúti pályaépítési anyagok és kellékek 2012/S 178-293454 Ajánlati/részvételi felhívás
AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS a Kbt. 98. (2) bekezdés c) pontja szerint
Közbeszerzések és Szerződéses Kapcsolatok Főosztálya 1055 Budapest, Szalay utca 16. t. 06 1 354 4148 f. 06 1 373 0079 e. obh@obh.birosag.hu www.birosag.hu AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS a Kbt. 98. (2) bekezdés
Összegezés az ajánlatok elbírálásáról. 1. Az ajánlatkérő neve és címe: Belügyminisztérium (1051 Budapest, József Attila u. 2-4.)
9. melléklet a 92/2011. (XII. 30.) NFM rendelethez Összegezés az ajánlatok elbírálásáról 1. z ajánlatkérő neve és címe: Belügyminisztérium (1051 Budapest, József ttila u. 2-4.) 2. közbeszerzés tárgya és
Nemzeti, Kbt Nyílt eljárás - EKR
ELJÁRÁS AZONOSÍTÓ ADATAI zeti, Kbt. 115. Nyílt eljárás - E40 - Ajánlattételi szakasz Ajánlatkérő neve: Közbeszerzés tárgya: BUDAPEST FŐVÁROS XX. KERÜLET PESTERZSÉBET ÖNKORMÁNYZATA Csili Művelődési Központ
KÖZBESZERZÉSI ADATBÁZIS
14. melléklet a 44/2015. (XI. 2.) MvM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ADATBÁZIS Összegezés az ajánlatok elbírálásáról I. szakasz: Ajánlatkérő I.1) Név és címek 1 (jelölje meg az eljárásért felelős összes ajánlatkérőt)
14. melléklet a 44/2015. (XI. 2.) MvM rendelethez
14. melléklet a 44/2015. (XI. 2.) MvM rendelethez Összegezés az ajánlatok elbírálásáról I. szakasz: Ajánlatkérő I.1) Név és címek 1 (jelölje meg az eljárásért felelős összes ajánlatkérőt) Hivatalos név:
Magyarország-Budapest: Vízvezeték- és fűtésszerelési anyagok 2015/S Ajánlati/részvételi felhívás Egyes ágazatokban.
1/6 Ez a hirdetmény a TED weboldalán: http://ted.europa.eu/udl?uri=ted:notice:34584-2015:text:hu:html Magyarország-Budapest: Vízvezeték- és fűtésszerelési anyagok 2015/S 021-034584 Ajánlati/részvételi
Ajánlattételi felhívás. Önkormányzati hivatal energetikai korszerűsítése Nyárádon tárgyú, Kbt szerinti közbeszerzési eljárásban
Ajánlattételi felhívás Önkormányzati hivatal energetikai korszerűsítése Nyárádon tárgyú, Kbt. 115. szerinti közbeszerzési eljárásban 1. Az ajánlatkérő neve, címe, telefon és telefaxszáma, e-mail címe:
9. melléklet a 92./2011. (XII.30.) NFM rendelethez. Összegezés az ajánlatok elbírálásáról
9. melléklet a 92./2011. (XII.30.) NFM rendelethez Összegezés az ajánlatok elbírálásáról 1. Az ajánlatkérő neve és címe: Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. 1134 Budapest, Váci út 45/B épület 2. A közbeszerzés
Dunaújváros villamos energia beszerzése a évre
DUNAÚJVÁROS MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA H-2400 DUNAÚJVÁROS, VÁROSHÁZA TÉR 1-2. AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS ÉS KÖZBESZERZÉSI DOKUMENTUMOK a Dunaújváros villamos energia beszerzése a 2018. évre TÁRGYÚ A 2015.
Mennyiségi adatok: Ajánlatkérő a szerződés teljes időtartamára (2017. december 31-ig ) nettó Ft összegben kíván keretszerződést kötni.
14. melléklet a 44/2015. (XI. 2.) MvM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ADATBÁZIS I. szakasz: Ajánlatkérő I.1) Név és címek 1 (jelölje meg az eljárásért felelős összes ajánlatkérőt) Hivatalos név: Budapest I.
AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS. Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata által bonyolított Startmunka Programhoz kapcsolódó nagyértékű gépek beszerzése
4. számú melléklet AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata által bonyolított Startmunka Programhoz kapcsolódó nagyértékű gépek beszerzése AZ AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS JOG(SZABÁLY)I ALAPJA:
CSETÉNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 8417 CSETÉNY, RÁKÓCZI UTCA 30. AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS ÉS KÖZBESZERZÉSI DOKUMENTUMOK. Egézségház fejlesztése Csetényben
CSETÉNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 8417 CSETÉNY, RÁKÓCZI UTCA 30. AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS ÉS KÖZBESZERZÉSI DOKUMENTUMOK Egézségház fejlesztése Csetényben TÁRGYÚ KBT. HARMADIK RÉSZ, UNIÓS ÉRTÉKHATÁR ALATTI HIRDETMÉNY
14. melléklet a 44/2015. (XI. 2.) MvM rendelethez
KÖZBESZERZÉSI ADATBÁZIS Összegezés az ajánlatok elbírálásáról I. szakasz: Ajánlatkérő 14. melléklet a 44/2015. (XI. 2.) MvM rendelethez I.1) Név és címek 1 (jelölje meg az eljárásért felelős összes ajánlatkérőt)
Összegezés az ajánlatok elbírálásáról
Összegezés az ajánlatok elbírálásáról 14. melléklet a 44/2015. (XI. 2.) MvM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ADATBÁZIS I. szakasz: Ajánlatkérő I.1) Név és címek (jelölje meg az eljárásért felelős összes ajánlatkérőt)
Összegezés az ajánlatok elbírálásáról
9. melléklet a 92/2011. (XII. 30.) NFM rendelethez Összegezés az ajánlatok elbírálásáról 1. Az ajánlatkérő neve és címe: Nemzeti Adó- és Vámhivatal Központi Hivatala 1051 Budapest Sas u. 23. Tel. szám:
AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS
1. Ajánlatkérő neve, címe, telefon-, fax száma, e-mail címe: Neve: Nemti Község Önkormányzata Cím: 3152 Nemti, Kossuth út 28. Címzett: Erős Róbert polgármester Telefon:32/364-002 Fax: 32/364-002 e-mail:
AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS PÉCS MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA RÉSZÉRE MIKROVOKS DÖNTÉSTÁMOGATÓ RENDSZER ÜZEMELTETÉSE
AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS PÉCS MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA RÉSZÉRE MIKROVOKS DÖNTÉSTÁMOGATÓ RENDSZER ÜZEMELTETÉSE AZ AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS JOG(SZABÁLY)I ALAPJA: Jelen Ajánlattételi Felhívást
KÖZBESZERZÉSI ADATBÁZIS
14. melléklet a 44/2015. (XI. 2.) MvM rendelethez 1 KÖZBESZERZÉSI ADATBÁZIS I. szakasz: kérő I.1) Név és címek1 (jelölje meg az eljárásért felelős összes ajánlatkérőt) Hivatalos név: Oktatási Hivatal Postai
Nemzeti, Kbt Nyílt eljárás - EKR
ELJÁRÁS AZONOSÍTÓ ADATAI Nemzeti, Kbt. 115. Nyílt eljárás - E60 - Szerződéskötési-, teljesítési szakasz Ajánlatkérő neve: Közbeszerzés tárgya: Elek Város Önkormányzata Naplemente Idősek Otthona energetikai
HU-Miskolc: Függőleges tengelyű megmunkáló központ 2010/S AJÁNLATI/RÉSZVÉTELI FELHÍVÁS. Árubeszerzés
1/6 Ez a hirdetmény a TED weboldalán: http://ted.europa.eu/udl?uri=ted:notice:261949-2010:text:hu:html HU-Miskolc: Függőleges tengelyű megmunkáló központ 2010/S 171-261949 AJÁNLATI/RÉSZVÉTELI FELHÍVÁS
1. A J Á N L ATTÉTELI FELHÍVÁS
1. A J Á N L ATTÉTELI FELHÍVÁS 1. Az ajánlatkérő neve, címe: LAKATOS ÚTI 2. SZ. LAKÁSFENNTARTÓ SZÖVETKEZET 1184 Budapest, Lakatos u. 32. Képviseletében eljáró szervezet neve, címe: ARCHIPARK MMX Kft. 2.
AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS ÉS KÖZBESZERZÉSI DOKUMENTUMOK ZALAEGERSZEG, KOSZTOLÁNYI U. 10. SZÁM ALATTI INGATLAN KIVITELEZÉSI MUNKÁI TÁRGYÚ
AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS ÉS KÖZBESZERZÉSI DOKUMENTUMOK A ZALAEGERSZEG, KOSZTOLÁNYI U. 10. SZÁM ALATTI INGATLAN KIVITELEZÉSI MUNKÁI TÁRGYÚ KBT. HARMADIK RÉSZ, UNIÓS ÉRTÉKHATÁR ALATTI HIRDETMÉNY ÉS TÁRGYALÁS
9. melléklet a 92./2011. (XII.30.) NFM rendelethez. Összegezés az ajánlatok elbírálásáról
1. Az ajánlatkérő neve és címe: 9. melléklet a 92./2011. (XII.30.) NFM rendelethez Összegezés az ajánlatok elbírálásáról BKK Zrt., 1075 Budapest, Rumbach Sebestyén u. 19-21. 2. A közbeszerzés tárgya és
Fotovoltaikus rendszer telepítése a KEHOP azonosító számú projekt keretében
CSOLNOKY FERENC KÓRHÁZ 8200 VESZPRÉM, KÓRHÁZ UTCA 1. AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS ÉS KÖZBESZERZÉSI DOKUMENTUMOK A Fotovoltaikus rendszer telepítése a KEHOP-5.2.11-16-2016-00092 azonosító számú projekt keretében
AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS 1. SZ. MÓDOSÍTÁSA A
3764/2/2017 AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS 1. SZ. MÓDOSÍTÁSA A Budapesti Temetkezési Intézet Zrt. Csömöri Sírkert és Hamvasztóüzemében üzemelő 3. számú, EW-2 típusú 4. generációs hamvasztó kemence újjáépítése
Nemzeti, Kbt Nyílt eljárás - EKR
ELJÁRÁS AZONOSÍTÓ ADATAI zeti, Kbt. 115. Nyílt eljárás - E40 - Ajánlattételi szakasz Ajánlatkérő neve: Közbeszerzés tárgya: Pest Megyei Kormányhivatal PMKH-Komócsy utcai szerverhelyiség kialakítása Felhívás
Közbeszerzési Értesítő száma: 2018/46
Korrigendum - EFOP-2.2.2-17-2017-00002 azonosítószámú projekt keretében támogatott lakhatást biztosító lakások építése valamint szolgáltató központok kialakítása -dél-békési településeken Közbeszerzési