Keretrendszer Gyakran Ismételt Kérdések
|
|
- Henrik Tamás
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Keretrendszer Gyakran Ismételt Kérdések I. eszemélyi azonosítás 1. Érdeklődnénk, hogy van-e lehetőség arra, hogy a nap elején az elektronikus személyazonosító igazolvánnyal munkatársunk belépjen, majd ezzel a munkaidő végéig zavartalanul dolgozzon úgy, hogy az igazolványát elteheti, és annak nem kell az asztalon heverni. Igen, lehetséges, azonban azt figyelembe kell venni a használat során, hogy amennyiben bármilyen okból kilép az ASP rendszerből a felhasználó, az újbóli belépéshez ismételten szüksége lesz az eszemélyi kártyájára. 2. A kérdésünk az lenne, hogy azok a kollégák be tudnak lépni eszemélyi igazolvánnyal, akiknek az e-aláírás funkció nincs előkészítve a kártyáján, vagy nekik ezért még külön be kell menniük az okmányirodába és ezt a funkciót kérni? A munkatársak az esetben is be tudnak lépni e-személyi igazolvánnyal az ASP rendszerbe, ha az e- aláírás funkciót nem igényelték. 3. Az eszemélyi kártyával történő bejelentkezés során a következő hibaüzenetet kapom: K0505 A felhasználói fiók és az e-személyi kártya még nem került összerendelésre. Az összerendelést a tenant adminisztrátor segítségével tudják elvégezni. A folyamat leírását a Keretrendszer felhasználói kézikönyv fejezete tartalmazza. Fontos, hogy az összerendelési folyamat végén a Módosítás gombra kell kattintani, így rögzül az összerendelés. Szintén fontos, hogy a közös hivatal minden egyes tagönkormányzatánál szükséges elvégezni az összerendeléseket. 1
2 4. Az összerendelés során azzal szembesültünk, hogy a böngésző hibaüzenetet ad: - Mozilla Firefox: - Google Chrome: A probléma több okból is jelentkezhet: - Az eszemélyi kliens verziója elavult. Indítsák el az eszemélyi kliens alkalmazást, majd a Segítség/Névjegy menüben ellenőrizzék a kliens verziószámát. Az ASP rendszer használatához szükséges minimális verziószám a következő: 1.5., a legfrissebb telepítőkészlet a oldalon érhető el. A kliensben is beállítható, hogy automatikusan keressen frissítéseket a program (Beállítások/ Induláskor keressen frissítéseket jelölőnégyzet) 2
3 - A legfrissebb verziójú eszemélyi kliens Segítség/Névjegy menüjében valamelyik installált komponens sorában Not Found érték szerepel a Verzió oszlopban. Ekkor az eszemélyi kliens újraindítása megoldhatja a problémát. Amennyiben ez nem segít, javasoljuk újratelepíteni az eszemélyi kliens legfrissebb verzióját. - A vírusírtó blokkolhatja az eszemélyi kliens programot (pl.: Avast esetén tapasztalunk ilyet). Ez esetben a próbához először ideiglenesen kapcsolják ki a vírusírtót. Ha ez megoldja a problémát, az eszemélyi kliens telepítési mappáját a kivételek közé szükséges tenni a virusírtóban, vagy lecserélni a vírusírtót. 5. A Személyi igazolvány kártyaolvasóba történő behelyezésekor nem kéri a CAN kódot. Nem okoz gondot, ha a kliens nem minden esetben vagy egyáltalán nem kéri a kártya CAN kódját. Az utóbbi eset akkor is előfordulhat, ha az eszemélyi kliens Beállítások menüjében a Felhasználás blokkban be van jelölve a "CAN mentése" jelölőnégyzet. 6. Minden ASP rendszert használó felhasználó esetében szükséges az összerendelés? Igen, minden ASP rendszert használó felhasználó esetében szükséges elvégezni az összerendelést, e nélkül nem tudnának bejelentkezni a rendszerbe. Az összerendelés után a felhasználók próbálják ki, hogy a belépés sikeresen megtörténik-e 2F azonosítással. A belépés menetét a Keretrendszer felhasználói kézikönyv 5.3 pontja tartalmazza. 7. Az összerendelés vagy a belépés közben a következő hibaüzeneteket kapom: K0517 (-116) A hibaüzenet zárolt PIN kódra utal. A zárolás az e-személyi kliense belépve, az eszemélyihez kapott kódkártyán található 10 jegyű PUK kóddal oldható fel. 3
4 8. Az eszemélyi és a felhasználói fiók összerendelése sikeres volt, de belépés után Sikertelen azonosítás. A kártya információk kiolvasása sikertelen! Hibakód: K0506-os üzenetet kapok. Ellenőrizzék, hogy a kártya aktiválva van-e, illetve nincs-e zárolva a PIN kódja. Az eszemélyi kliens alkalmazásból tudják mindezt ellenőrizni. 9. Milyen operációs rendszerben működik a kártyaolvasó? Az alkalmazás jelenlegi verziója az alábbi operációs rendszereken működik: - Windows OS (7, 8, 8.1, 10 32/64 bit) - Mac OS X (Yosemite, El Capitan, Sierra) - Linux (CentOS 7, SuSe 13.2, Debian 8, Ubuntu LTS 32/64 bit) 10. K0300-as hibaüzenetet kapok. Mi lehet a gond? A K0300 hibakód esetén eszig azonosítást kell választani CA azonosítás helyett. (2F belépést követően). 11. Az eszemélyi összerendeléskor milyen PIN kódot kell megadni az eszemélyi kártyához? Azt a 6 jegyű pin kódot kéri a rendszer, amit az eszemélyi igazolvány aktiválásakor megadtak. Az 5 jegyű aktiváló pin kódot 6 jegyűre kell változtatni az első használat során (ez többnyire az okmányirodában történik) Az eszemélyi kliens alkalmazásban a 2. pontban adható meg az új pin kód. Csak háromszor próbálkozhat, utána PUK kódot kér, ezért ügyelni kell a kód helyességére. 4
5 12. ASP rendszerhez való csatlakozás kártyaolvasóval történő hitelesítés során hiba jelentkezik. Ha közvetlenül próbálom a csatlakozást, hitelesítést tűzfal illetve proxy nélkül akkor működik. Ha belső hálózatból próbálom tűzfal proxy mögül akkor nem sikerül a hitelesítés. Milyen tűzfal, proxy beállítások javasoltak a megfelelő működéshez? Ebben az esetben a kapcsolat biztosításához szükség van a 4443 és 5443 TCP portok nyitására az eid.kekkh.gov.hu irányába. Az eszemélyi kliens nem proxy-n keresztül kommunikál, így esetében a proxy nélküli elérést szükséges biztosítani. 13. Az alábbi hibaüzenetet kapom - Mozilla Firefox böngészőben: - Internet Explorer böngészőben: A hibát akkor tudjuk reprodukálni, ha a tanúsítvány választó felugró ablakra nem OK-t, hanem Mégse-t nyomunk. Ilyenkor új munkamenetet szükséges indítani (kilépni a böngészőből, majd újraindítani azt). A cím ismételt beírása után a tanúsítványválasztó ismét megjelenik, ahol a helyes parancs megadása után meg kell jelennie az ASP oldalának. 5
6 14. K0517(-112)-es hibaüzenetet kapok. A hibaüzenet két okból jelentkezhet: - A kártyaolvasó eszközmeghajtó (driver) telepítése még nem történt meg, vagy újratelepítése szükséges. - Az eszemélyi regisztrációra történő kattintás előtt a kártya nincs az olvasóba helyezve. 15. K0517(-118)-as hibaüzenetet kapok. A K0517(-118)-as hibakód esetén kérjük, ismételjék meg a folyamatot. A hibaüzenet akkor jelentkezhet, ha a kártya rosszul van az olvasóba helyezve. 16. K0518-as hibaüzenetet kapok. A K0518 hibaüzenet azt jelenti, hogy a felhasználó megszakította a műveletet, tehát a rossz PIN kód megadása miatt érkezett a hibaüzenet. Nem az aktiváló kártyán lévő aktiváló PIN kódot kell megadni, hanem az Ön által választottat. Azonban az is előfordulhat, hogy az eszemélyi kártya kiváltásakor az okmányirodai ügyintéző nem aktiválta a kártyát (ez az eljárás okmányirodánként eltérő). Ezt úgy tudja ellenőrizni, hogy megnyitja az eszemélyi klienst. A 3. pont mellett zöld pipának kell látszódnia. Ha nincs ott a zöld pipa (sárga felkiáltójel vagy piros X látszik), akkor az is lehetséges, hogy az aktiválás még nem történt meg, esetleg a PIN kód zárolásra került. A kliens ebben is segít és kiírja, mi a teendő. 17. K0517(-2) es hibaüzenetet kapok. A hibakód alapján az összerendelés alkalmával a PIN kód nincs megadva, illetve nincs megnyomva utána az OK gomb. 6
7 18. K0517(-153)-as hibaüzenet jelenik meg. A 153-as hibát a következők okozhatják: - Az azonosítás közben a kártya véletlenül elmozdul az olvasóból. - Az eszemélyi kliens alkalmazásban az eszemélyi aláírás funkció be van kapcsolva. Ha ezt a funkciót kikapcsolják a Beállítások menüpontban, a problémának nem szabadna jelentkeznie. 19. K0517(-2) es hibaüzenetet kapok. A hibakód alapján az összerendelés alkalmával a PIN kód nincs megadva, illetve nincs megnyomva utána az OK gomb. 20. K0510-es hibaüzenetet kapok. A hibaüzenet azt jelzi, hogy a kártya tulajdonosa nem egyezik a bejelentkezni kívánó felhasználóval. Az összerendelés során véletlenül más felhasználó kártyáját rögzítették az Ön fiókjához. A jelenlegi összerendelés törlésével, valamint az összerendelés megismétlésével ez a hiba már nem jelentkezhet újból. 20. A tenant adminisztrátor nem végezte el az összerendelést és nem tud belépni, K0505-ös hibát kap. A rendszerbe kizárólag eszemélyi igazolvány segítségével lehet belépni. Abban az esetben, ha a tenant adminisztrátor saját magára vonatkozóan az összerendelést elmulasztotta elvégezni, az önkormányzat ideiglenesen kérheti az ASP Központtól, hogy engedélyezze számára az egytényezős (felhasználónév-jelszó) bejelentkezést. 7
8 Az ideiglenes engedély (illetve az engedély a lejárati idő előtti visszavonása) kizárólag írásban igényelhető az asp@allamkincstar.gov.hu címre küldött hitelesített dokumentum formájában. Az engedélyt a jegyzőnek vagy a polgármesternek szükséges igényelnie az érintett felhasználó számára. A kérelemben szükséges feltüntetni az érintett tenantot; az érintett felhasználó teljes nevét; az érintett felhasználó bejelentkezési nevét valamint a kérelem indokát. Az ideiglenes engedéllyel teljes értékűen vehetők igénybe a szolgáltatások, a kiadáskor meghatározott ideig (1-5 nap). Az érvényességi időt az ASP Központ határozza meg, az időszak számítása az engedély megadásának pontos időpontjától kezdődik. Ideiglenes engedély új felhasználók számára is igényelhető az eszemélyi igazolvány kiállításának idejére, illetve az okmány megrongálódása, elvesztése, otthon felejtésének idejére is. 21. Az eszemélyi összerendelés közben az alábbi hibakódot kaptuk: K0517 (-1406) A hibakód a kártya érvénytelenségére utal, valamiért vissza lett vonva. Kérjük, vegyék fel a kapcsolatot a kiállító Kormányhivatallal vagy Okmányirodával és soron kívül indítsák el az új személyi okmány kiállítását. 22. Bejelentkezés során az alábbi hibaüzenetet kapom: K0519 Az eszemélyi kliens alkalmazás frissítése szükséges. A problémát az okozza, hogy a régi verziójú eszemélyi klienssel próbálnak belépni a rendszerbe. A legfrissebb verziójú eszemélyi kliens az alábbi elérhetőségről tölthető le: A régi és az új kliens együttes használata nem lehetséges, így a régi klienst a számítógépről eltávolítani szükséges. 8
9 23. Bejelentkezés/összerendelés során a következő hibaüzenetek valamelyikét kapom: K0517 (-142) / K0517 (-1118). Ezekben az esetekben a 4443 és 5443 TCP portok megnyitása szükséges az eid.kekkh.gov.hu irányába. 9
10 II. Bejelentkezés 1. Bejelentkezés során a következő hibaüzenetet kapom: K0100, K0201. A megadott felhasználó azonosító formátuma nem megfelelő (felhasznalonev@tenantnev) 2. K0103 as hibaüzenetet kapok. eszemélyi igazolvánnyal vagy BALE eszközzel lépjenek be a rendszerbe. 3. K0106-os hibaüzenetet kapok. Zárolt felhasználó kísérelt meg belépni a rendszerbe. Amennyiben a felhasználó 5 alkalommal egymás után elrontja a felhasználói fiókhoz tartozó jelszavát, a fiók 10 percre zárolás alá kerül. A zárolás a 10 perc elteltével automatikusan megszűnik. A zárolást a tenant adminisztrátor is fel tudja oldani. 4. K0107-es hibaüzenetet kapok. Helytelen felhasználónév vagy jelszó került megadásra. 10
11 5. Bejelentkezés során K0200-as hibaüzenetet kapok. A felhasználó olyan tenantba próbál belépni, melybe nem került rögzítésre. 6. K0300-as hibaüzenetet kapok. A probléma két okból is jelentkezhet: - Nincs BALE eszköz csatlakoztatva. - Nem választotta ki a felhasználó a névre szóló tanúsítványát. 7. K0306-os hibaüzenet jelentkezik a BALE eszközzel történő bejelentkezés során. A felhasználói fiók és a tanúsítvány nem került összerendelésre. 8. Jelszó változtatás során K0400-as hibaüzenetet kapok. 24 órán belül nem igényelhető új jelszó ugyanahhoz a felhasználói fiókhoz. 11
A név szerinti tanúsítvány telepítése és használata az ASP rendszerben
A név szerinti tanúsítvány telepítése és használata az ASP rendszerben ÚTMUTATÓ 2017. december 29. Magyar Államkincstár A név szerinti tanúsítvány telepítése és használata az ASP rendszerben ÚTMUTATÓ Tartalomjegyzék
EESZT műszaki csatlakozási dokumentáció
Az EESZT szolgáltatásainak használata komoly biztonsági előírások mentén valósulhat meg, amit a rendszer legmagasabb szintű biztonsági fokozata előír minden felhasználó esetében. A belépéshez használható
K&H token tanúsítvány megújítás
K&H token tanúsítvány megújítás felhasználói kézikönyv 2014.10.15. verzió: 1.2 1 Tartalomjegyzék 1 Bevezetés... 3 2 Technikai feltételek... 3 3 A tanúsítványok megújításának folyamata Firefox... 6 4 A
PTE-PROXY VPN használata, könyvtári adatbázisok elérhetősége távolról
PTE-PROXY VPN használata, könyvtári adatbázisok elérhetősége távolról Az Informatikai Igazgatóság minden aktív egyetemi hallgató és munkaviszonnyal rendelkező egyetemi dolgozó részére úgynevezett proxy
eszemélyi Kliens Szoftvercsomag
Belügyminisztérium eszemélyi Kliens Szoftvercsomag Telepítési Útmutató 1 Bevezetés 1.1 Jelen dokumentum célja Az alábbi dokumentum írja le, hogy hogyan kell telepíteni az eszemélyi Kliens szoftvercsomagot.
TÁJÉKOZTATÓ a MicroSigner alapú alkalmazás használatáról
TÁJÉKOZTATÓ a MicroSigner alapú alkalmazás használatáról 1. MicroSigner alkalmazás igénylése A tagi hozzájárulás nyilatkozatok TIR-ben történő elektronikus aláírása a két módon lehetséges: 1. MicroSigner
TÁJÉKOZTATÓ a MicroSigner alapú elektronikus aláírás használatáról
TÁJÉKOZTATÓ a MicroSigner alapú elektronikus aláírás használatáról 1. MicroSigner alkalmazásra történő átállás ismertetése A Magyar Szénhidrogén Készletező Szövetség (Szövetség) 2016. december 1-jével
telepítési útmutató K&H Bank Zrt.
K&H Bank Zrt. 1095 Budapest, Lechner Ödön fasor 9. telefon: (06 1) 328 9000 fax: (06 1) 328 9696 Budapest 1851 www.kh.hu bank@kh.hu telepítési útmutató K&H e-bank Budapest, 2015. március 09. K&H e-bank
Felhasználói kézikönyv a WEB EDInet rendszer használatához
Felhasználói kézikönyv a WEB EDInet rendszer használatához A WEB EDInet rendszer használatához internet kapcsolat, valamint egy internet böngésző program szükséges (Mozilla Firefox, Internet Explorer).
eszemélyi Kliens Szoftvercsomag
Belügyminisztérium eszemélyi Kliens Szoftvercsomag Telepítési Útmutató 1 Bevezetés 1.1 Jelen dokumentum célja Az alábbi dokumentum írja le, hogy hogyan kell telepíteni az eszemélyi Kliens szoftvercsomagot.
Felhasználói dokumentáció a teljesítményadó állományok letöltéséhez v1.0
Felhasználói dokumentáció a teljesítményadó állományok letöltéséhez v1.0 www.kekkh.gov.hu Státusz: Verzió Cím Dátum SzerzőFolyamatban Változások Verzió Dátum Vállalat Verzió: 1.0 Szerző: Lénárd Norbert
Felhasználói kézikönyv
Felhasználói kézikönyv a REINER SCT cyberjackr RFID standard HUN eszig kártyaolvasók garanciális hibabejelentő weboldalához I. A hibabejelentő weboldal elérhetősége Az alábbi URL címek egyikének internetes
Vihar 2.0 rendszer Felhasználói kézikönyv
Vihar 2.0 rendszer Felhasználói kézikönyv Versenyzői funkciók O l d a l 0 21 Tartalomjegyzék Tartalom Tartalomjegyzék... 0 Bevezető... 1 Felhasználói funkciók... 2 Regisztráció... 2 Támogatott böngészők...
Elektronikus aláírás ellenőrzése PDF formátumú e-számlán
Elektronikus aláírás ellenőrzése PDF formátumú e-számlán Az elektronikus aláírással ellátott dokumentumok esetében az aláírás hitelességének ellenőrzését minden dokumentumnál el kell végezni a befogadás
Gemalto Classic Client Toolbox telepítési és használati útmutató. Verziószám 1.1 Objektum azonosító (OID) Hatálybalépés dátuma 2014. március 24.
Gemalto Classic Client Toolbox telepítési és használati útmutató Verziószám 1.1 Objektum azonosító (OID) Hatálybalépés dátuma 2014. március 24. Tartalomjegyzék fejezet oldal I. Telepítés 3 I.a Telepítés
Bejelentkezés az egyetemi hálózatba és a számítógépre
- 1 - Bejelentkezés az egyetemi hálózatba és a számítógépre 1. lépés: az Egyetem Novell hálózatába történő bejelentkezéskor az alábbi képernyő jelenik meg: az első sorban a felhasználónevet, a második
A CAPICOM ActiveX komponens telepítésének és használatának leírása Windows 7 operációs rendszer és Internet Explorer 9 verziójú böngésző esetén
A CAPICOM ActiveX komponens telepítésének és használatának leírása Windows 7 operációs rendszer és Internet Explorer 9 verziójú böngésző esetén Tartalomjegyzék 1. Az Internet Explorer 9 megfelelősségének
Stunnel leírás. Az stunnel programot a következő módon telepíthetjük Windows környezetben:
Stunnel leírás A Stunnel használatához Caesar azonosító szükséges. Az azonosító elkészíthető a https://ugykezelo.elte.hu oldalon. (Így a Stunnelt az ELTE dolgozói és hallgatói is egyaránt tudják használni.)
WIN-TAX programrendszer frissítése
WIN-TAX programrendszer frissítése A WIN-TAX programrendszert a verzió érvényességének lejártakor illetve jelentősebb változás esetén (pl.: elkészült fejlesztések, munkahelyi hálózati szinkronitás miatt)
Tagi nyilatkozat elektronikus aláírás folyamata MicroSigner alkalmazás használatával
Tagi nyilatkozat elektronikus aláírás folyamata MicroSigner alkalmazás használatával A Magyar Szénhidrogén Készletező Szövetség 2016. december 1-jével bevezette a MicroSigner alkalmazás használatával történő
1 Rendszerkövetelmények
1 Rendszerkövetelmények 1.1 Operációs rendszer Az i-deal2 ajánlatadó alkalmazás a Microsoft.Net és Click Once technológiáin alapul. Ezek használatához legalább Microsoft Windows XP SP2 (Szervízcsomag 2),
Új jelszó beállítása. Új jelszó beállítása az IFA rendszerhez. BIZALMAS INFORMÁCIÓ JET-SOL JET-SOL 2.0 verzió
Új jelszó beállítása Új jelszó beállítása az IFA rendszerhez Nyilvántartási szám: ISO 9001: 503/1256(2)-1177(2) BIZALMAS INFORMÁCIÓ JET-SOL JET-SOL 2.0 verzió 2018. 03. 01. TARTALOMJEGYZÉK 1 Áttekintés...
ERA KERETRENDSZER Felhasználói kézikönyv v
ERA KERETRENDSZER Felhasználói kézikönyv v01 2017.02.08. Tartalom 1. Bevezetés... 3 2. A modul használatának szoftveres követelményei... 4 3. Regisztráció, bejelentkezés... 5 3.1. Regisztráció... 5 3.2.
Tanúsítvány és hozzá tartozó kulcsok feltöltése Gemalto TPC IM CC és ID Classic 340 kártyára
Tanúsítvány és hozzá tartozó kulcsok feltöltése Gemalto TPC IM CC és ID Classic 340 kártyára Windows XP, Vista, Windows 7 és Windows 8, valamint Windows 2003 operációs rendszeren, PFX fájlban található
Magyar Telekom WFMS Light KEZELÉSI ÚTMUTATÓ. MAGYAR TELEKOM 1097 Budapest, Könyves Kálmán krt. 36.
2019 Magyar Telekom WFMS Light KEZELÉSI ÚTMUTATÓ MAGYAR TELEKOM 1097 Budapest, Könyves Kálmán krt. 36. Tartalom Bevezetés... 2 A felület kezelése... 2 Bejelentkezés... 2 Felhasználó kezelés... 3 Jogosultság
Felhasználói kézikönyv MAGYAR NEMZETI BANK. ERA keretrendszer
Felhasználói kézikönyv MAGYAR NEMZETI BANK ERA keretrendszer Tartalomjegyzék Tartalom Tartalomjegyzék... 2 Bevezetés... 3 A dokumentum hatásköre... 3 A modul használatának szoftveres követelményei... 4
Tanúsítvány igénylése sportegyesületek számára
Microsec Számítástechnikai Fejlesztő zrt. Tanúsítvány igénylése sportegyesületek számára Felhasználói útmutató ver. 1.0 Budapest, 2017. január 04. 1 A Microsigner telepítő letöltése A telepítés megkezdéséhez
Bit4id Crypto Java Card (Oberthur Cosmo ID-One v7.0) kártya használati útmutatója
Bit4id Crypto Java Card (Oberthur Cosmo ID-One v7.0) kártya használati útmutatója Tanúsítvány feltöltése és a kártya használata Windows 7, Windows 8 és Windows 10 rendszeren 1(12) Tartalomjegyzék 1. Bevezető...
Virtualoso Server szolgáltatás Virtuális szerver használati útmutató
Virtualoso Server szolgáltatás Virtuális szerver használati útmutató Virtualoso Server Használati útmutató 1 Virtualoso Server szolgáltatás Virtuális szerver használati útmutató A következô pár oldalon
Felhasználói kézikönyv
Felhasználói kézikönyv Központi Jogosultsági Rendszer Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézet 2010. július 23. Verziószám: 1.0 Végleges Tartalomjegyzék 1 Bevezető... 1 2 A Központi Jogosultsági Rendszer
Belépés a Budapesti Ügyvédi Kamara elektronikus ügyintézési rendszerébe
Belépés a Budapesti Ügyvédi Kamara elektronikus ügyintézési rendszerébe Rendszerkövetelmények: Operációs rendszer: amennyiben Ön Windows 7 operációs rendszerrel szeretné a programot használni, kérjük,
Belügyminisztérium eszemélyi Kliens Kártyakezelő alkalmazás felhasználói útmutató
Belügyminisztérium eszemélyi Kliens Kártyakezelő alkalmazás felhasználói útmutató Kiadás dátuma: 2017.05.29 Kiadási fájlnév és verziószám: eszig_eszemelyikliens_ap_felhasznaloi_v7.docx Felhasználó segédlet
1. DVNAV letöltése és telepítése
1. DVNAV letöltése és telepítése A Drén és Valner Szoftver Kft által készített DVNAV programmal lehetőség van a számlázó program által elkészített XML-ek NAV-hoz történő eljuttatására, majd a számlákról
LETÉTKEZELŐ NYILVÁNTARTÁSI RENDSZER
LETÉTKEZELŐ NYILVÁNTARTÁSI RENDSZER Felhasználói kézikönyv a területi adminisztrátorok számára 1.2 verzió 2015.május 14. Dokumentum adatlap Projekt/modul megnevezése: Magyar Ügyvédi Kamara Letétkezelő
Digitális aláíró program telepítése az ERA rendszeren
Digitális aláíró program telepítése az ERA rendszeren Az ERA felületen a digitális aláírásokat a Ponte webes digitális aláíró program (Ponte WDAP) segítségével lehet létrehozni, amely egy ActiveX alapú,
Magyar Nemzeti Bank - Elektronikus Rendszer Hitelesített Adatok Fogadásához ERA. Elektronikus aláírás - felhasználói dokumentáció
ERA Elektronikus aláírás - felhasználói dokumentáció Tartalomjegyzék 1. Bevezető... 3 1.1. Általános információk... 3 2. DesktopSign... 3 2.1. Általános információk... 3 2.2. Telepítés... 3 3. MNBSubscriber...
Videosquare regisztráció - Használati tájékoztató
Videosquare regisztráció - Használati tájékoztató Minimális követelmények a K&H távbankár híradó megtekintéséhez Adobe Flash lejátszó Amennyiben Ön nem rendelkezik Adobe Flash lejátszóval vagy túlzottan
Útmutató a Közúti Központi Információs Rendszer (KÖKIR) programmal kapcsolatos telepítésekhez
Útmutató a Közúti Központi Információs Rendszer (KÖKIR) programmal kapcsolatos telepítésekhez Készítette: Informatikai Főosztály 1. változat kiadásának időpontja: 2009. május Tartalom 1. Hardver és szoftver
Közigazgatási Továbbképzési és Vizsgaportál
Közigazgatási Továbbképzési és Vizsgaportál 1. Regisztráció és belépés felhasználói kézikönyv 1. A Közigazgatási Továbbképzési és Vizsgaportál internetes elérhetősége: http://tvp.nki.gov.hu/ Támogatott
e-szignó Online e-kézbesítés Végrehajtási Rendszerekhez
MICROSEC Számítástechnikai Fejlesztő zrt. e-szignó Online e-kézbesítés Végrehajtási Rendszerekhez Felhasználói útmutató https://online.e-szigno.hu/ 1 Tartalom 1. Bevezetés... 3 2. A rendszer használatának
Ingyenes DDNS beállítása MAZi DVR/NVR/IP eszközökön
Ingyenes DDNS beállítása MAZi DVR/NVR/IP eszközökön Fontos Amennyiben egy eszköz interneten keresztüli elérését lehetővé teszi, az illetéktelen hozzáférés megakadályozása érdekében: előtte az alapértelmezett
Új jelszó igénylése. Új jelszó igénylése az IFA rendszerhez. BIZALMAS INFORMÁCIÓ 1.0 verzió
Új jelszó igénylése Új jelszó igénylése az IFA rendszerhez BIZALMAS INFORMÁCIÓ 1.0 verzió TARTALOMJEGYZÉK 1 Áttekintés... 3 2 Új jelszó igénylése... 4 Új jelszó igénylése BIZALMAS INFORMÁCIÓ 2. 1 ÁTTEKINTÉS
Citibank Online Internet Banking Használati útmutató
Citibank Online Internet Banking Használati útmutató Bevezető A Citibank Online Internet Banking segítségével a nap 24 órájában, biztonságosan intézheti pénzügyeit, hiszen számos banki szolgáltatás elérhető
Magyar Telekom EVENTUS vékonykliens
2018 Magyar Telekom EVENTUS vékonykliens KEZELÉSI ÚTMUTATÓ MAGYAR TELEKOM 1097 Budapest, Könyves Kálmán krt. 34 Tartalom Bevezetés... 2 A felület kezelése... 2 Bejelentkezés... 2 Felhasználó kezelés...
Gemalto Classic Client Toolbox telepítési és használati útmutató
Gemalto Classic Client Toolbox telepítési és használati útmutató Verziószám 1.4 Objektum azonosító (OID) Hatálybalépés dátuma 2016. április 20. +36 1 795 7200 info@hiteles.gov.hu hiteles.gov.hu Tartalom
DIGITÁLIS TANÚSÍTVÁNY HASZNÁLATA AZ INFORMATIKAI PLATFORMON
DIGITÁLIS TANÚSÍTVÁNY HASZNÁLATA AZ INFORMATIKAI PLATFORMON 2013. 08. 12 Készítette: FGSZ Zrt. Informatika és Hírközlés Informatikai Szolgáltatások Folyamatirányítás Az FGSZ Zrt. elkötelezett az informatikai
1. Hogyan tölthetem le a Tesco Clubcard mobilapplikációt mobilkészülékre?
1. Hogyan tölthetem le a Tesco Clubcard mobilapplikációt mobilkészülékre? A 2.0.0 és az ennél frissebb verziójú alkalmazás kizárólag Android és ios operációs rendszerre érhető el! A régebbi verzió Windows
Belügyminisztérium eszemélyi Kliens Kártyakezelő alkalmazás felhasználói útmutató
Belügyminisztérium eszemélyi Kliens Kártyakezelő alkalmazás felhasználói útmutató Dokumentum kiadásának dátuma: 2018.07.27. Kiadási fájlnév és verziószám: eszig_eszemelyikliens_ap_felhasznaloi_v12.docx
3 A hálózati kamera beállítása LAN hálózaton keresztül
Hikvision IP kamera Gyorsindítási útmutató 3 A hálózati kamera beállítása LAN hálózaton keresztül Megjegyzés: A kezelő tudomásul veszi, hogy a kamera internetes vezérlése hálózati biztonsági kockázatokkal
Első belépés az Office 365 rendszerbe
Első belépés az Office 365 rendszerbe Az Office 365 rendszerbe való első belépéshez szükséges hozzáférési adatokat a rendszergazdától emailben, telefonon, vagy papír alapon kapja meg. Ilyen formátumú adatok
Playlist.hu Kiadói kézikönyv
Playlist.hu Kiadói kézikönyv Verziószám: 1.1.4. Dátum: 2010. október 13. Tartalomjegyzék Verziótörténet... 3 1. Bevezető... 4 2. Rendszerkövetelmények... 4 3. Bejelentkezés... 4 4. Regisztráció... 5 5.
Tanúsítvány létrehozása Micardo kártyára
Tanúsítvány létrehozása Micardo kártyára Windows operációs rendszeren A termék értékesítésének befejezése miatt a dokumentáció nem kerül frissítésre a továbbiakban. A termék nem támogatja az SHA-256 kriptográfiai
Digitális aláíró program telepítése az ERA rendszeren
Digitális aláíró program telepítése az ERA rendszeren Az ERA felületen a digitális aláírásokat a Ponte webes digitális aláíró program (Ponte WDAP) segítségével lehet létrehozni, amely egy ActiveX alapú,
Hasznos információk az ekid szolgáltatás igénybevételéhez
Hasznos információk az ekid szolgáltatás igénybevételéhez Tisztelt Ügyfeleink! A KELER Csoport teljes körűen modernizált elektronikus ügyfél-kommunikációs felületének, a KID-nek az online elérhető verziója
FRISSÍTÉSI LEÍRÁS A WINIKSZ PROGRAMCSOMAGHOZ
FRISSÍTÉSI LEÍRÁS A WINIKSZ PROGRAMCSOMAGHOZ Az átalánydíjas szerződésben foglaltak alapján a programcsomagot a mindenkori jogszabályoknak megfelelően folyamatosan fejlesztjük. A program újabb verziói
Közigazgatási Továbbképzési és Vizsgaportál felhasználói kézikönyv
Közigazgatási Továbbképzési és Vizsgaportál felhasználói kézikönyv 2. Szervezet regisztrálása képzési referensek számára Fontos! A szervezet rögzítése a Közigazgatási Továbbképzési és Vizsgaportál rendszerben
Rendszergazda Debrecenben
LEVELEZŐKLIENS BEÁLLÍTÁSA A levelezés kényelmesen kliensprogramokkal is elérhető, és használható. Ezen útmutató beállítási segítséget nyújt, két konkrét klienssel bemutatva képernyőképekkel. Természetesen
Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ
Felhasználói segédlet Rendelkezési Nyilvántartás NTAK Ügykezelői meghatalmazás kiadása segédlet Verzió 3.00 Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ 1 Tartalom 1. Bevezetés...5 2. Első belépés gazdasági
1. Nyissa meg a honlapot. 2. Kattintson a Rendelek. 3. Adja meg a felhasználónevét és jelszavát. 4. Kattintson a Belépés
I. Belépés az Online Megrendelői Felületre Nyissa meg a www.erzsebetutalvany.hu honlapot. Kattintson a Rendelek gombra. Adja meg a felhasználónevét és jelszavát. Mit tegyek, ha elfelejtettem a jelszavamat?
A Statisztikai adatszolgáltatás menüpont alatt végezhető el az adatlap kitöltése. 3 Statisztikai adatszolgáltatás menetének részletes bemutatása
1 Bevezetés Jelen dokumentum összefoglalja az igazságügyi szakértők 2017. II. negyedéves statisztikai adatszolgáltatásával kapcsolatos információkat, tudnivalókat. 2 Összefoglalás A statisztikai adatszolgáltatást
Apisshop webáruház Felhasználói dokumentáció
Apisshop webáruház Felhasználói dokumentáció apisshop nyitóoldal webáruház szolgáltatások, funkciók, folyamatok Apisshop webáruház általános információk Termékek elrendezése Termékkeresés Termékszűrők
Tanúsítvány feltöltése Oberthur kártyára és Oberthur SIM termékre. Windows 7, Windows 8, Windows 8.1 és Windows 10-es operációs rendszeren 1(9)
Tanúsítvány feltöltése Oberthur kártyára és Oberthur SIM termékre Windows 7, Windows 8, Windows 8.1 és Windows 10-es operációs rendszeren 1(9) Tartalomjegyzék 1. Bevezető... 3 2. AuthentIC Manager szoftver
Menza Pure Étkező felület Kézikönyv
Menza Pure Étkező felület Kézikönyv Tartalom 1 Bevezetés... 2 2 Bejelentkezés... 3 2.1 Kezdőképernyő... 4 3 Étkezés igénylés... 6 4 Számlák... 8 5 Súgó... 9 5.1. Intézményi kapcsolattartók... 9 5.2. Általános
Felhasználói útmutató. Probono közigazgatási szakvizsga felkészítő és vizsgaszervezési rendszer. (Közszolgálati tisztviselők részére)
Felhasználói útmutató Probono közigazgatási szakvizsga felkészítő és vizsgaszervezési rendszer (Közszolgálati tisztviselők részére) 2015. február Tartalom 1. Regisztráció folyamatának bemutatása közszolgálati
eszemélyi Kliens Szoftvercsomag Telepítési Útmutató
Szoftvercsomag Telepítési Útmutató 1 Bevezetés 1.1 Jelen dokumentum célja Az alábbi dokumentum írja le, hogy hogyan kell telepíteni az eszemélyi Kliens szoftvercsomagot. 2 Telepítés Menete Az alkalmazás
Új jelszó igénylése. Új jelszó igénylése az IFA rendszerhez. BIZALMAS INFORMÁCIÓ JET-SOL JET-SOL 1.0 verzió
Új jelszó igénylése Új jelszó igénylése az IFA rendszerhez Nyilvántartási szám: ISO 9001: 503/1256(2)-1177(2) BIZALMAS INFORMÁCIÓ JET-SOL JET-SOL 1.0 verzió 2016.10.24. TARTALOMJEGYZÉK 1 Áttekintés...
Playlist.hu Felhasználói kézikönyv Nyilvános előadási jogdíj - háttérzene. Verziószám: 1.0. Dátum: február 20.
Playlist.hu Felhasználói kézikönyv Nyilvános előadási jogdíj - háttérzene Verziószám: 1.0 Dátum: 2015. február 20. 1 1. Bevezető A Playlist.hu oldalt az Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesület (1068 Budapest,
Az alábbiakban szeretnénk segítséget nyújtani Önnek a CIB Internet Bankból történő nyomtatáshoz szükséges böngésző beállítások végrehajtásában.
Tisztelt Ügyfelünk! Az alábbiakban szeretnénk segítséget nyújtani Önnek a CIB Internet Bankból történő nyomtatáshoz szükséges böngésző beállítások végrehajtásában. A CIB Internet Bankból történő nyomtatás
Tanúsítvány feltöltése Gemalto TPC IM CC és ID Classic 340 típusú kártyára
Tanúsítvány feltöltése Gemalto TPC IM CC és ID Classic 340 típusú kártyára Windows XP, Vista, Windows 7 és Windows 8 operációs rendszeren 1(6) 1. Tartalomjegyzék 1. Tartalomjegyzék... 2 2. Bevezető...
Tanúsítvány feltöltése Gemalto.NET kártyára és Gemalto SIM termékre
Tanúsítvány feltöltése Gemalto.NET kártyára és Gemalto SIM termékre Windows XP, Vista és Windows 7 operációs rendszeren 1(6) 1. Tartalomjegyzék 1. Tartalomjegyzék... 2 2. Bevezető... 3 3. MiniDriver Manager
Mobil Partner telepítési és használati útmutató
Mobil Partner telepítési és használati útmutató Tartalom Kezdeti lépések... 2 Telepítés... 2 A program indítása... 6 Mobile Partner funkciói... 7 Művelet menü... 7 Kapcsolat... 7 Statisztika... 8 SMS funkciók...
Geotechnika II. (NGB-SE005-2) Geo5 használat
Geotechnika II. (NGB-SE005-2) Geo5 használat A Geo5 szoftvert (1. házi feladathoz opcióként, 2. házi feladathoz kötelezően) online felületen keresztül, távoli asztal kapcsolattal lehet használni. Az ehhez
Felhasználói kézikönyv Flaga Online számlarögzítő rendszer V2.0
Felhasználói kézikönyv Flaga Online számlarögzítő rendszer V2.0 Tartalomjegyzék 1. Bevezetés... 3 2. Rendszerkövetelmények... 4 3. Elérhetőség, belépés... 5 4. Jelszó változtatása oldal... 6 5. Számlatömbök
Java telepítése és beállítása
A pályázati anyagok leadás Mozilla Firefox böngészőn keresztül: Tartalom Java telepítése és beállítása... 1 USB kulcs eszközkezelő telepítése... 4 USB kulcs telepítése böngészőbe... 4 Kiadói tanúsítvány
Regisztráció Regisztráció WINTAX programrendszer regisztrációja
Regisztráció 2019 WINTAX programrendszer regisztrációja Regisztrációs folyamat három lépésben összefoglalva Az első lépés, hogy a 2019-es vagy a 2018-as megrendelésben megadott regisztrációra jogosult
DMS ONE Zrt. Oktatási Portál Felhasználói Segédlet
DMS ONE Zrt. Oktatási Portál Felhasználói Segédlet Tartalomjegyzék Bejelentkezés és regisztráció... 2 A Portál bemutatása... 4 ASP 2.0 Iratkezelő Szakrendszer kurzus bemutatása... 5 Navigáció a kurzuson
Központi proxy szolgáltatás
Központi proxy szolgáltatás Az Informatikai Igazgatóság minden aktív és volt egyetemi hallgató és munkaviszonnyal rendelkezõ egyetemi dolgozó részére úgynevezett proxy szolgáltatást biztosít. A szolgáltatás
MEH-EIA felhasználói dokumentáció gyakran ismételt kérdések
MAGYAR ENERGIA HIVATAL MEH-EIA felhasználói dokumentáció gyakran ismételt kérdések 2009. 05. 29. Magyar Energia Hivatal Energiainformációs Adattár Dokumentum verziók Verziószám Dátum Állapot Módosító Leírás
TAOEKR felhő alapú tanúsítvány igénylése
TAOEKR felhő alapú tanúsítvány igénylése Tartalom A dokumentum célja... 2 Tanúsítvány igénylése... 2 Új kérelem beadása... 2 Dokumentumok kezelése... 3 Fiók aktiválása (tanúsítvány igénylés megerősítése)...
Az FMH weboldal megnyitásakor megjelenő angol nyelvű üzenetek eltüntetése
Az FMH weboldal megnyitásakor megjelenő angol nyelvű üzenetek eltüntetése A Java kliensprogram telepítése, és megfelelő beállítása szükséges az FMH weblap megfelelő működéséhez. Ha nincs telepítve vagy
FELHASZNÁLÓI ÚTMUTATÓ TITKOS ÜGYKEZELŐI KÉPZÉSRE ÉS VIZSGÁRA TÖRTÉNŐ JELENTKEZÉSHEZ. (Gazdálkodó szervezetek részére) január
FELHASZNÁLÓI ÚTMUTATÓ TITKOS ÜGYKEZELŐI KÉPZÉSRE ÉS VIZSGÁRA TÖRTÉNŐ JELENTKEZÉSHEZ (Gazdálkodó szervezetek részére) 2019. január Tartalom 1. Bevezető... 3 2. Regisztráció folyamata... 4 3. A jelentkezés
Telenor Webiroda. Kezdő lépések
Telenor Webiroda Kezdő lépések Virtuális Tárgyaló Tartalom 1. Bevezetés...2 2. A szolgáltatás elérése és a kliensprogram letöltése...3 3. A kliensprogram telepítése...6 4. A Virtuális Tárgyaló használatba
GYAKRAN ISMÉTELT KÉRDÉSEK
GYAKRAN ISMÉTELT KÉRDÉSEK a Vastagbélszűrés kiterjesztésének támogatása az EFOP 1.8.1 kiemelt projekt keretében című e-learning továbbképzéssel kapcsolatban I. Regisztrációval kapcsolatos kérdések 1. A
ViCA. Virtuális Chipkártya Alkalmazás
ViCA Virtuális Chipkártya Alkalmazás Mire használható a ViCA? A ViCA egy Android és ios platformokat támogató okostelefonokon és táblagépeken futó, innovatív személyhitelesítő alkalmazás, amellyel a felhasználó
OTP Egészségpénztár OTP Nyugdíjpénztár OTP SZÉP Kártya OTP Cafeteria Nyilatkoztató. https://www.otpportalok.hu. Készítette: Konyicsák Zoltán
https://www.otpportalok.hu Készítette: Konyicsák Zoltán Tartalom 1 Néhány szó az OTP Portálok programról... 3 1.1 Az OTP Portálok bevezetésének célja... 3 2 Belépés az OTP Portálok oldalra... 4 2.1 A bejelentkezéshez
EDUROAM wifi beállítás
EDUROAM wifi beállítás A szolgáltatás használatahoz felhasználónév/jelszó párosra van szükség. A felhasználónév a diák oktatási azonosítójából és a @bajabela.sulinet.hu végződésből áll. A jelszó: a jelszót
EESZT csatlakozás műszaki megvalósítása
EESZT csatlakozás műszaki megvalósítása e-személyi igazolvány használat WAF-SSL tanúsítvány letöltés Kapcsolat-ellenőrző keretprogram (2017.09.29 v1.4) Tartalomjegyzék 1. Bevezetés... 3 2. A csatlakozás
DIGITÁLIS TANÚSÍTVÁNY HASZNÁLATA A REGIONÁLIS BOOKING PLATFORMON
DIGITÁLIS TANÚSÍTVÁNY HASZNÁLATA A REGIONÁLIS BOOKING PLATFORMON 2013. 10. 09 Készítette: FGSZ Zrt. Informatika és Hírközlés Informatikai Szolgáltatások Folyamatirányítás Az FGSZ Zrt. elkötelezett az informatikai
Tanúsítvány feltöltése Micardo kártyára
Windows operációs rendszeren Tanúsítvány feltöltése Micardo kártyára A termék értékesítésének befejezése miatt a dokumentáció nem kerül frissítésre a továbbiakban. A termék nem támogatja az SHA-256 kriptográfiai
A Távmenedzsment szolgáltatás használata
A Távmenedzsment szolgáltatás használata ÚTMUTATÓ Önkormányzatok részére 2018. február 09. A Távmenedzsment szolgáltatás használata ÚTMUTATÓ Önkormányzatok részére Tartalomjegyzék I. Általános tájékoztató...
Elektronikusan hitelesített PDF dokumentumok ellenőrzése
Elektronikusan hitelesített PDF dokumentumok ellenőrzése Adobe Reader beállítása és használata a hitelesített PDF dokumentumok ellenőrzéséhez A dokumentáció szabadon tovább terjeszthető, a legfrissebb
O365 és felhő szolgáltatások igénybevételéhez szükséges beállítások
F E L H A S Z N Á L Ó I L E Í R Á S O365 és felhő szolgáltatások igénybevételéhez szükséges beállítások BGF Informatikai Főosztály 2014. szeptember 24. H-1149 Budapest, Buzogány utca 11-13. www.bgf.hu
KIRA. KIRA rendszer. Telepítési útmutató v1
KIRA rendszer Telepítési útmutató v1 1. Bevezetés A dokumentáció, illetve a dokumentáció mellékleteként megtalálható állományok segítségével készíthető fel a kliens oldali számítógép a KIRA rendszer működtetésére.
Verziószám 2.2 Objektum azonosító (OID) Hatálybalépés dátuma szeptember 2.
PDF dokumentum aláírása és időbélyegzése: Adobe Reader XI és Adobe Acrobat Reader DC Verziószám 2.2 Objektum azonosító (OID) Hatálybalépés dátuma 2016. szeptember 2. Tartalom 1. Bevezető...3 2. Aláíró
Ellenőrző keretprogram (eesztconnect.exe)
(eesztconnect.exe) A csatlakozás műszaki megvalósításának ellenőrzése az EESZT működtetője által rendelkezésre bocsájtott ellenőrző keretprogram (eesztconnect.exe) futtatásával, az alkalmazás sikeres futtatását
A Telepítés hajlékonylemezről panelen kattintson az OK gombra.
Mivel a Windows 95, 98 és Millenium Edition operációs rendszerek még nem tartalmazzák az ún. PPPoE kapcsolathoz szükséges programot, ezért azt le kell tölteni. Az alábbi tájékoztató a http://www.raspppoe.com/
Védőnői jelentés összesítője modul. eform Felhasználói kézikönyv
Védőnői jelentés összesítője modul eform Felhasználói kézikönyv 1. ÁNTSZ eform Védőnői jelentés modul... 3 1.1 Bejelentkezés... 3 1.2. Az eform alkalmazás használata... 4 1.2.1 Területi védőnői jogkörrel
Keretrendszer Felhasználói Kézikönyv
Keretrendszer Felhasználói Kézikönyv 2018. február 20. Magyar Államkincstár Keretrendszer Felhasználói Kézikönyv Tartalomjegyzék 1 Cél és hatókör... 4 2 Fogalmak, rövidítések... 4 3 Bevezetés... 5 3.1
FELHASZNÁLÓI ÚTMUTATÓ TITKOS ÜGYKEZELŐI KÉPZÉSRE ÉS VIZSGÁRA TÖRTÉNŐ JELENTKEZÉSHEZ. (Gazdálkodó szervezetek részére) 2017.április
FELHASZNÁLÓI ÚTMUTATÓ TITKOS ÜGYKEZELŐI KÉPZÉSRE ÉS VIZSGÁRA TÖRTÉNŐ JELENTKEZÉSHEZ (Gazdálkodó szervezetek részére) 2017.április 1 Tartalom 1. Bevezető... 3 2. Regisztráció folyamata... 4 3. A jelentkezés