K I V O N A T. Gyál Város Önkormányzatának Képviselő-testülete augusztus 27-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének jegyzőkönyvéből
|
|
- Csenge Dobosné
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 120/2014.(VIII.27.) sz. határozat Gyál Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az alábbiak szerint fogadja el a augusztus 27-ei rendkívüli ülésének napirendjét: 1. Javaslat a Gyáli Liliom Óvoda felújítása kapcsán felmerülő átszervezésekkel kapcsolatos döntések meghozatalára és a gyáli óvodák alapító okiratainak módosítására Előterjesztő: Tárgyalta: Pánczél Károly al Oktatási és Kulturális Bizottság 2. Javaslat a 8. sz. háziorvosi praxis területi ellátási kötelezettség vállalására vonatkozó megbízási szerződés megkötésére Előterjesztő: Tárgyalta: Rozgonyi Erik Szociális, Egészségügyi és Közbiztonsági Bizottság 3. Javaslat a Gyál évi közvilágítási korszerűsítése tárgyú pályázat elindítására Előterjesztő: Tárgyalta: Donhauzer Ádám ügyvezető igazgató Pénzügyi és Gazdasági Bizottság 4. Javaslat Deák Ferenc utca- Vecsési út gyalogos-átkelőhelyhez ELMŰ megállapodás megkötésére Zárt ülés: Előterjesztő: Tárgyalta: Donhauzer Ádám ügyvezető igazgató Pénzügyi és Gazdasági Bizottság 5. Javaslat Helyi Választási Bizottság és a nemzetiségi szavazókör Szavazatszámláló Bizottsága tagjainak megválasztására Előterjesztő: 6. Javaslat fellebbezés elbírálására I. Előterjesztő: 7. Javaslat fellebbezés elbírálására II. Előterjesztő: Határidő: azonnal Rozgonyi Erik Kojnok Balázs irodavezető Kojnok Balázs irodavezető
2 121/2014.(VIII.27.) sz. határozat Gyál Város Önkormányzatának Képviselő-testülete hozzájárul szeptember 1- jétől a Gyáli Liliom Óvoda új 2 csoportos épületének megvalósítása miatt szükségessé vált intézményátszervezéshez az intézmény Alapító Okiratának módosításával. Határidő: azonnal
3 122/2014.(VIII.27.) sz. határozat Gyál Város Önkormányzatának Képviselő-testülete engedélyezi, hogy a Gyáli Liliom Óvoda az intézmény átszervezése miatt - a 2014/15-ös nevelési évben 8 csoportban biztosítsa a gyermekek óvodai ellátását szeptember 1-jétől. Így a 2014/15-ös nevelési évben az önkormányzati fenntartású óvodákban - 27 óvodai csoportban zajlik a gyermekek óvodai nevelése (a Gyáli Tulipán Óvoda 10 óvodai csoportot, a Gyáli Tátika Óvoda pedig 9 óvodai csoportot, a Gyáli Liliom Óvoda 8 óvodai csoportot indít). Határidő: azonnal
4 123/2014.(VIII.27.) sz. határozat Gyál Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a) jóváhagyja szeptember 1. napjával a Gyáli Liliom Óvoda Alapító Okiratának az előterjesztés 4. sz. melléklete szerinti - módosítását (módosító okirat), mely alapján kiadja az intézmény módosítással egységes szerkezetbe foglalt Alapító Okiratát (7. sz. melléklet). Ezzel egyidejűleg a 91/2013. (IV.25.) sz. határozattal elfogadott, április 25-én kelt egységes szerkezetű Alapító Okirat hatályát veszti; b) felhatalmazza Pápai Mihály t, hogy a Magyar Államkincstárnál vezetett hiteles törzsadattári nyilvántartáshoz szükséges egységes szerkezetű Alapító Okiratot továbbítsa. Határidő: szeptember 15.
5 124/2014.(VIII.27.) sz. határozat Gyál Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a) jóváhagyja szeptember 1. napjával a Gyáli Tátika Óvoda Alapító Okiratának az előterjesztés 5. sz. melléklete szerinti - módosítását (módosító okirat), mely alapján kiadja az intézmény módosítással egységes szerkezetbe foglalt Alapító Okiratát (8. sz. melléklet). Ezzel egyidejűleg a 92/2013. (IV.25.) sz. határozattal elfogadott, április 25-én kelt egységes szerkezetű Alapító Okirat hatályát veszti; b) felhatalmazza Pápai Mihály t, hogy a Magyar Államkincstárnál vezetett hiteles törzsadattári nyilvántartáshoz szükséges egységes szerkezetű Alapító Okiratot továbbítsa. Határidő: szeptember 15.
6 125/2014.(VIII.27.) sz. határozat Gyál Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a) jóváhagyja szeptember 1. napjával a Gyáli Tulipán Óvoda Alapító Okiratának az előterjesztés 6. sz. melléklete szerinti - módosítását (módosító okirat), mely alapján kiadja az intézmény módosítással egységes szerkezetbe foglalt Alapító Okiratát (9. sz. melléklet). Ezzel egyidejűleg a 93/2013. (IV.25.) sz. határozattal elfogadott, április 25-én kelt egységes szerkezetű Alapító Okirat hatályát veszti; b) felhatalmazza Pápai Mihály t, hogy a Magyar Államkincstárnál vezetett hiteles törzsadattári nyilvántartáshoz szükséges egységes szerkezetű Alapító Okiratot továbbítsa. Határidő: szeptember 15.
7 126/2014.(VIII.27.) sz. határozat Gyál Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 1. saját részéről elfogadja változatlan szövegezéssel és tartalommal a jelen határozat meghozatalát segítő előterjesztés 2. számú mellékletét képező felnőtt háziorvosi területi ellátási kötelezettség vállalása tárgyában kötendő megbízási szerződést, s azt megköti határozatlan időre a Medipill Egészségügyi Szolgáltató Betéti Társaság (A cég rövidített elnevezése: Medipill Bt.) székhely: 2400 Dunaújváros, Százszorszép u. 3. Cg , adószám: ), mint egészségügyi szolgáltatóval. A feladatot ellátó felnőtt háziorvos: Dr. Tóth Andrea 2. felkéri a Medipill Egészségügyi Szolgáltató Betéti Társaság (A cég rövidített elnevezése: Medipill Bt.) székhely: 2400 Dunaújváros, Százszorszép u. 3. Cg , adószám: , mint egészségügyi szolgáltató képviselőjét, hogy a szerződés aláírásától számított 45 napon belül csatolja be megbízónak az egészségügyi szolgáltatás nyújtását engedélyező jogerős működési engedélyének hitelesített másolatát. 3. elvonja a Városi Egészségügyi Központtól a 9/2013. (I.31.) sz. határozattal biztosított 1 fő háziorvosi és 1 fő asszisztensi álláshelyet a Medipill Egészségügyi Szolgáltató Betéti Társaság Országos Egészségbiztosítási Pénztárral kötött szerződésének hatályba lépésének napjától (előre láthatólag október 01-től) 4. felhatalmazza a t az 1. pont szerinti megbízási szerződés aláírására és további szükséges intézkedések megtételére. Határidő: szeptember 30. Felelős:
8 127/2014.(VIII.27.) sz. határozat Gyál Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy: 1. pályázatot kíván benyújtani a KEOP /K számon a Közvilágítás energiatakarékos átalakítása című pályázat keretében, melynek elkészítésre a legkedvezőbb árajánlatot tevő Sistrade Kft-t kívánja felkérni; 2. A pályázat előkészítésének költsége az elnyert és 100%-ban támogatott pályázat összegéből kerül finanszírozásra; 3. felhatalmazza a Polgármestert a szükséges további intézkedések megtételére. Határidő: pályázat megjelenésétől függően, annak beadása
9 128/2014.(VIII.27.) sz. határozat Gyál Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy: 1. köszönettel térítésmentesen elfogadja, Gyál, Deák Ferenc utca- Vecsési út gyalogos-átkelőhely terve középszigettel elnevezésű tervdokumentáció alapján az Euro Aszfalt Kft. által kivitelezett beruházást az előterjesztés mellékletében szereplő közös nyilatkozat szerint; 2. felhatalmazza Polgármestert a szükséges további intézkedések megtételére. Határidő: szeptember 28.
10 129/2014.(VIII.27.) sz. határozat Gyál Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy: 1. elfogadja, Gyál, Deák Ferenc utca- Vecsési út gyalogos-átkelőhely terve középszigettel elnevezésű projekt közvilágítási munkarészének átadását ELMŰ Hálózat Kft. részére az előterjesztés mellékletében szereplő együttműködési megállapodás szerint; 2. felhatalmazza Polgármestert a szükséges további intézkedések megtételére. Határidő: szeptember 28.
11 Szám: /2014. megtartott rendkívüli zárt ülésének jegyzőkönyvéből 130/2014.(VIII.27.) sz. határozat Gyál Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a.) a Helyi Választási Bizottságba Tagok: Dr. Ködöböcz László Gyál, Tulipán u. 9. Juhász Ida Gyál, Liliom u. 36. Diószegi Zoltán Imréné Gyál, Mátyás király u Póttagok: Póti Erzsébet Gyál, Liliom u. 5. Vitéz Tiborné Gyál, Wesselényi u. 33. személyeket megválasztja; b.) a nemzetiségi szavazókör Szavazatszámláló Bizottsága tagjának 1./ Romfa Mihályné Gyál, Tóth Á. u / Somogyiné Várkonyi Gyöngyi Margit Gyál, Vecsési u / Sándor Anita Krisztina Gyál, Molnár F. u / Sárköziné Zeitler Etelka Ilona Gyál, Bajcsy Zs. u. 44/A 5./ Nánási Józsefné Fábián Nagy Julianna Gyál, Damjanich u. 44. személyeket választja. Határidő: augusztus 31. Felelős: Helyi Választási Iroda vezetője Jegyzőkönyvvezető
12 Szám: /2014. megtartott rendkívüli zárt ülésének jegyzőkönyvéből 131/2014.(VIII.27.) sz. határozat Gyál Város Önkormányzat Képviselő-testülete Horváth István (Budapest, , an: Taschner Margit) Gyál, Wesselényi u. 13. szám alatti lakos fellebbezése alapján felülvizsgálta a Polgármester /2014. számú határozatát és a következő Gyál Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Polgármester /2014. ügyiratszámú napján kelt határozatát helybenhagyja és a fellebbezést e l u t a s í t j a. A határozat ellen fellebbezésnek helye nincs, a Dabasi Városi Bíróságon a kézhezvételt követő naptól számított 30 napon belül felülvizsgálata kezdeményezhető. I n d o k o l á s Gyál Város Polgármestere átruházott hatáskörben Horváth István (Budapest, , an: Taschner Margit) Gyál, Wesselényi u. 13. szám alatti lakost az ingatlanán tartott állatok megfelelő elhelyezésére, tartására, ellátására, illetve ingatlanának tisztántartására kötelezte. A lakossági panaszbejelentésre indult eljárásban a hivatali ügyintéző környezettanulmány során több alkalommal állapította meg a nem megfelelő állattartás és az ingatlan rendezetlenségének tényét. A fenti ingatlanon a kötelezett összesen 38 haszonállatot tart Az ingatlanon található létesítmények (2 db) az állatok tartására alkalmatlanok, nincs szilárd burkolatuk. A panaszolt a kecskéket a közterületen (út) keresztül hajtja át legelni a közvetlenül szomszédos település területére. Az állatok tisztántartása nem megfelelő, a mangalicák tartása nem felel meg a követelményeknek, a tartásukat szolgáló létesítmény nem tisztíthat, fertőtleníthető. Megállapítható volt, hogy a baromfik számára elkerített udvarrészen a kötelezett az állatok utáni salakanyagot nem takarítja. A telken szabadon, szétszórtan több helyen található rothadt zöldség, gyümölcs, amelyet panaszos az elmondása alapján az állatok etetésére használ. Ennek, valamint az állati ürülék hatására nagyszámú légy lepte el a telek állattartásra használt részeit, melyek ellepik a szomszédos ingatlanok udvarait. A panaszos elmondása alapján az udvarában ilyen feltételek mellett a kártékony rágcsálók is megtelepedhetnek. Fentieken túl megállapítást nyert, hogy a panaszos a telket az állattartástól függetlenül is elhanyagolt állapotban tartja, nagy mennyiségű hulladék került felhalmozásra a területen. A fellebbezésben előadott tények nem magyarázzák az állattartó felelőtlen magatartását, az állatok tartása felelősségteljes feladat, azt úgy kell gyakorolni, hogy más ingatlanhasználót ne zavarjon, az megfeleljen az állategészségügyi és építéshatósági követelményeknek is. Tekintettel arra, hogy a kérelmező kötelezése megfelelő érvekkel van alátámasztva, az ügy közösségi érdekeket is érint, valamint az állattartás közegészségügyi szempontból is kifogásolható, a Képviselő- testület a fellebbezést elutasította az I. fokú határozat helybenhagyása mellett.
13 - 2 - A határozat a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló évi CXL. törvény 72. -án, 107. (1) bekezdésén, 109. (1) bekezdésén, Gyál Város Önkormányzatának az állatok tartásáról szóló 11/2010.(IX.01.) Ök. Rendelet 4. (1) bekezdésén, 11. (1), (4) bekezdésén, 12. (1), (3) bekezdésén, 14. (1), (2), (4) bekezdésén, a köztisztaság fenntartásának rendjéről szóló 6/2000. (IV.3.) számú Önkormányzati rendelet 10. (1), (2) bekezdésén, a közösségi együttélés alapvető szabályairól és ezek elmulasztásának jogkövetkezményeiről szóló 18/2013. (XI.05.) számú Önkormányzati rendelet 3. (1) bekezdésén alapul. Határidő: azonnal Felelős: Jegyzőkönyvvezető
14 Szám: /2014. megtartott rendkívüli zárt ülésének jegyzőkönyvéből 132/2014.(VIII.27.) sz. határozat Gyál Város Önkormányzat Képviselő-testülete Újvári Józsefné (Nagykálló-Butyka, , an.: Balogh Ilona) Gyál, Kossuth L. u. 12/1. szám alatti lakos fellebbezése alapján felülvizsgálta a Polgármester /2014. számú határozatát és a következő Gyál Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Polgármester /2014. ügyiratszámú június 03. napján kelt határozatát helybenhagyja és a fellebbezést e l u t a s í t j a. A határozat ellen fellebbezésnek helye nincs, de a Dabasi Városi Bíróságon a kézhezvételt követő naptól számított 30 napon belül felülvizsgálata kezdeményezhető. I n d o k o l á s Újvári Józsefné (Nagykálló-Butyka, , an.: Balogh Ilona) Gyál, Kossuth L. u. 12/1. szám alatti lakos közgyógyellátás megállapítása iránt nyújtott be kérelmet a Képviselő-testület felé. Gyál Város Önkormányzatának a pénzbeli és természetben nyújtható szociális és gyermekvédelmi, valamint a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról szóló 12/1999.(IX.15.) Ök. számú rendelete 25/A. -a szerint a települési önkormányzat képviselő-testülete közgyógyellátási jogosultságot állapít meg az Szt. 50. (1)-(2) bekezdésében foglaltakon túl méltányosságból annak a személynek is a) akinek családjában az egy főre jutó jövedelem nem haladja meg az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 150%-át ( Ft-ot), b) egyedül élő személy esetében a 200%-át ( Ft-ot), továbbá a havi rendszeres gyógyító ellátás költsége, az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 15%-át meghaladja. Tekintettel arra, hogy a kérelmező családjában az egy főre jutó jövedelem Ft, a kérelmet el kellett utasítani. Az ügyfél a döntés ellen az alábbi fellebbezést nyújtotta be, indoklásul előadta: Tisztelt önkormányzat, fellebbezéssel élek a méltányossági közgyógyellátásom elutasítása ellen. Igaz, hogy ketten ft jövedelmünk, de ebből csak az én gyógyszerem Ft, a férjem betegségéről nem is beszélve. Úgy látszik önök szerint Ft-ból vígan meg lehet élni. Tekintettel arra, hogy a kérelmező nem jogosult a támogatásra, a képviselő- testület a fellebbezést elutasította az I. fokú határozat helybenhagyásával.
15 - 2 - A határozat a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló évi CXL. törvény 72. -án, 107. (1) bekezdésén, 109. (1) bekezdés a) pontján, Gyál Város Önkormányzatának a pénzbeli és természetben nyújtható szociális és gyermekvédelmi, valamint a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról szóló 12/1999.(IX.15.) Ök. számú rendelete 2. -án, 25/A. bekezdésén alapul. Határidő: azonnal Felelős: Jegyzőkönyvvezető
K I V O N A T. Gyál Város Önkormányzatának Képviselő-testülete október 30-án megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből
Gyál Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 12-0 nem szavazattal 0 tartózkodással az alábbi 159/2014.(X.30.) sz. határozat Gyál Város Önkormányzatának Képviselő-testülete felveszi naprendjére: Javaslat
Szám: Gyál Város Önkormányzatának Képviselő-testülete augusztus 27. napján megtartott rendkívüli nyílt üléséről.
Szám: 9801-2. 2014. Jegyzőkönyv 2014. augusztus 27. napján megtartott rendkívüli nyílt üléséről. Készült: 4 példányban 1 pld. - Pest Megyei Kormányhivatal vezetője 1 pld. - Irattár - Helyben 1 pld. - Munkapéldány
KIVONAT. Algyő Nagyközség Képviselő-testület május 18. napján tartott soros zárt ülésének jegyzőkönyvéből
könyvéből 178/2017. (V.18.) Kt. határozat Tárgy: Süli Mihályné, Algyő, Keszeg u. 3. szám alatti lakos fellebbezése gyógyszerköltséghez nyújtható települési támogatásra való jogosultság elutasítása ügyében
K I V O N A T. Gyál Város Önkormányzatának Képviselő-testülete május 31-én megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből
87/2012. (V.31.) sz. határozat Gyál Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az alábbiak szerint fogadja el a 2012. május 31-ei ülésének napirendjét: 1. Beszámoló a 2012. május 31-ei rendes képviselő-testületi
K I V O N A T. Gyál Város Önkormányzatának Képviselő-testülete június 25-én megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből
Gyál Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 11-0 nem szavazattal 0 tartózkodással az alábbi 141/2015.(VI.25.) sz. határozat Gyál Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Leveszi napirendjéről: 18.
K I V O N A T. Gyál Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2014. március 27-én megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből
Gyál Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 8 igen - 0 nem szavazattal 0 tartózkodással az alábbi 30/2014.(III.27.) sz. határozat Gyál Város Önkormányzatának Képviselő-testülete felveszi napirendjére
JEGYZ Ő KÖNYVI KIVONAT
Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testület Humánszolgáltatási Bizottság JEGYZ Ő KÖNYVI KIVONAT Készült: A Humánszolgáltatási Bizottság 2012. április 04-én (szerdán) 15,00 órakor a Józsefvárosi Önkormányzat
K I V O N A T. Gyál Város Önkormányzatának Képviselő-testülete június 26-án megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből
Gyál Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 8-0 nem szavazattal 0 tartózkodással az alábbi 92/2014.(VI.26.) sz. határozat Gyál Város Önkormányzatának Képviselő-testülete felveszi naprendjére: Javaslat
A Képviselő-testület a április 5-ei zárt ülésén az alábbi határozatokat hozta:
A Képviselő-testület a 2011. április 5-ei zárt ülésén az alábbi okat hozta: 58/2011. (IV.5.)számú képviselő-testületi A Képviselő-testület Kecskeméti Benedekné /sz.: Búzás Erzsébet, Nagykáta, 1947.08.01.
K I V O N A T. Gyál Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2012. augusztus 16-án megtartott rendkívüli nyílt ülésének jegyzőkönyvéből
Gyál Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 8 - igen - 0 nem szavazattal 0 tartózkodással az alábbi 142/2012. (VIII.16.) sz. határozat Gyál Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az alábbiak szerint
34/2013. (I. 31.) számú Képviselő-testületi Határozat
34/2013. (I. 31.) számú Képviselő-testületi Határozat Hajdúnánás Városi Önkormányzat Képviselő-testülete hozzájárul a Hajdúnánási Református Egyházközség (4080 Hajdúnánás, Kossuth u. 2. szám) Épületenergetikai
JEGYZŐKÖNYV. Készült: A Terpes Községi Önkormányzat képviselő-testületének szeptember 20- án a Terpes Község Házában megtartott zárt üléséről.
Határozat száma Tárgy 106/2010.(09.20.) Simon Attila lakásfenntartási támogatása 107/2010.(09.20.) Suha Tamásné lakásfenntartási támogatása 108/2010.(09.20.) Kräber Irén lakásfenntartási támogatása 109/2010.(09.20.)
K I V O N A T. Gyál Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2014. október 1-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének jegyzőkönyvéből
143/2014.(X.01.) sz. határozat Gyál Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az alábbiak szerint fogadja el a 2014. október 1-ei rendkívüli ülésének napirendjét: Nyílt ülés: 1. Javaslat a Gyál Közvilágítás
K I V O N A T Gyál Város Önkormányzatának Képviselő-testülete május 26-án megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből
101/2016.(V.26.) sz. határozat Gyál Város Önkormányzatának Képviselő-testülete felveszi napirendjére: Javaslat a Gyáli Rendőrőrs parancsnoki kinevezéséhez való hozzájárulásra című előterjesztést. Fenti
E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének február 18-án tartandó ülésére
E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. február 18-án tartandó ülésére Az előterjesztés tárgya: A települési támogatásokról valamint a szociális és gyermekvédelmi
Belváros-Lipótváros Budapest Főváros V. ker. Önkormányzat Képviselő-testületének Egészségügyi és Szociális Bizottsága HATÁROZAT KIVONAT
Tárgy: Napirend elfogadása 069/2018.(05.22.) Eü. és Szoc. Biz. határozat úgy dönt, hogy a napirendet az alábbiak szerint tárgyalja: Zárt ülésre javasolt napirendi pont: 1. A Segítő Kezek az Aktív Évekért
K I V O N A T. Napirend 4. pontja: (240. sz. előterjesztés) Javaslat Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzatának Vagyongazdálkodási Tervére
K I V O N A T és Ügyrendi Bizottság 2018. december 12-én (szerda) 17,00 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal Nagytanácstermében (1211. Budapest, Szent Imre tér 10. fsz. 5.) megtartott ülésének jegyzőkönyvéből.
Igényelt támogatás (bruttó bér 100%): Szükséges saját forrás (27% járulék):
130/2015.(VII.02.)HÖ. sz. határozat Hajdúhadház Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határozott, hogy a Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal Hajdúhadházi Járási Hivatal Járási Munkaügyi Kirendeltsége
Lőrinci Város Önkormányzata Képviselőtestületének. 8/2006. (V. 25.) önkormányzati RENDELETE. A gyermekek védelméről. Rendelet-módosítási javaslat
Jelenlegi szabályozás Lőrinci Város Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2006. (V. 25.) önkormányzati RENDELETE A gyermekek védelméről Lőrinci Város Önkormányzatának Képviselő-testülete (továbbiakban:
35/2019. (III.27.) PEÜB
K I V O N A T és Ügyrendi Bizottság 2019. március 27-én (szerda) 17,00 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal Nagytanácstermében (1211. Budapest, Szent Imre tér 10. fsz. 5.) megtartott ülésének jegyzőkönyvéből.
ELŐTERJESZTÉS. Aszófő Község Önkormányzata Képviselő-testületének november 12-i rendes nyílt ülésére
Iktatószám: 02/88-10/2018. Tárgy: szociális tűzifa rendelet Melléklet: rendelet-tervezet ELŐTERJESZTÉS Aszófő Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2018. november 12-i rendes nyílt ülésére Előterjesztő:
Tata Város Polgármesterétől H-2890 Tata, Kossuth tér 1. : (36) (34) 588-611 Fax: (36) (34) 586-480 E-mail: polgarmester@tata.hu
Tata Város Polgármesterétől H-2890 Tata, Kossuth tér 1. : (36) (34) 588-611 Fax: (36) (34) 586-480 E-mail: polgarmester@tata.hu Szám: I-1- /2012. ELŐTERJESZTÉS Tata Város Önkormányzat Képviselő-testületének
DEMECSER VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 16/2016.(XII.01.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE. A szociális célú tűzifa támogatásról
DEMECSER VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 16/2016.(XII.01.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A szociális célú tűzifa támogatásról Demecser Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a települési önkormányzatok
JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT
Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testület Humánszolgáltatási Bizottság JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT Készült: A Humánszolgáltatási Bizottság 2012. május 02-án (szerdán) 15,00 órakor a Józsefvárosi Önkormányzat
K I V O N A T. Gyál Város Önkormányzatának Képviselő-testülete március 31-én megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből
Gyál Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 9-0 nem szavazattal 0 tartózkodással az alábbi 51/2016.(III.31.) sz. határozat Gyál Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az alábbiak szerint fogadja
K I V O N A T. Tata Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. április 4. napján megtartott ülésének jegyzőkönyvéből
K I V O N A T 2012. április 4. napján megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Tata Város Önkormányzat Képviselő-testülete 127/2012. (IV.5.) Tata Kt. határozata az április 4-i rendkívüli testületi ülésen tárgyalandó
K I V O N A T. Gyál Város Önkormányzatának Képviselő-testülete november 12-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének jegyzőkönyvéből
218/2012.(XI.12.) sz. határozat Gyál Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az alábbiak szerint fogadja el a 2012. november 12-ei rendkívüli ülésének napirendjét: 1. Javaslat a Gyáli Vagyonkezelő Kft.
JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT képviselő-testület augusztus 11-ei rendkívüli üléséről
JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT képviselő-testület 2011. augusztus 11-ei rendkívüli üléséről 626/2011.(VIII.11.) Ökt. h. A képviselő-testület egyetért Tóthné Szabó Éva képviselő asszony módosító javaslatával, hogy
Belváros-Lipótváros, Budapest Főváros V. kerület Önkormányzatának Képviselő-testülete
Belváros-Lipótváros, Budapest Főváros V. kerület Önkormányzatának Iktatószám: T-32/2015. I. H A T Á R O Z A T K I V O N A T a 2015. március 12-ei rendes nyílt Képviselő-testületi ülés jegyzőkönyvéből 24/2015.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Polgármesteri Hivatal részéről: Komendáné Nagy Márta. Illésné M. Eleonóra
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szociális és Lakásügyi Bizottsága 2012. január 23-án (hétfő) 15:00 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal kis tanácskozó
Az előterjesztés száma: 156/2016.
A határozati javaslat elfogadásához egyszerű többség szükséges, az előterjesztés nyilvános ülésen tárgyalható! Az előterjesztés száma: 156/2016. Decs Nagyközség Képviselő-testületének 2016. szeptember
Kivonat. Készült: Fehérgyarmat Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. november 28-án megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből
Kivonat Készült: Fehérgyarmat Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. november 28-án megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből FEHÉRGYARMAT VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 9/2013.(XII.02.)
Majosháza Község Önkormányzatának Polgármestere
2. Majosháza Község Önkormányzatának Polgármestere 2339 Majosháza, Kossuth u. 34., Tel: 06/24-511-830, Fax: 06/24-511-831, E-mail: majoshaza@majoshaza.hu ELŐTERJESZTÉS Majosháza Község Önkormányzata Képviselő-testületének
JEGYZŐKÖNYV. Bencsik Lajos CKÖ elnök. Zvaráné Béres Mária polgármester megnyitotta az ülést. Megállapította, hogy a testület határozatképes.
Határozat száma Tárgy 26/2011.(03.30.) Gyüre Tamás Sándorné lakásfenntartási támogatás ügye 27/2011.(03.30.) Csáki Csaba lakásfenntartási támogatás ügye 28/2011.(03.30.) Bencsik Lajosné lakásfenntartási
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Jelen vannak Mester Árpád polgármester, Bencsik János alpolgármester, Horváth Árpád képviselő / 3 fő /
1 Tormásliget Község Önkormányzat 8/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Tormásliget Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. május 28-án 17.30 órakor megtartott nyílt üléséről. Az ülés helye: Kastélyépület
Halásztelek Város Önkormányzata Képviselő-testület február 10-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből
H a t á r o z a t k i v o n a t Halásztelek Város Önkormányzata Képviselő-testület 2016. február 10-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Napirend 1. pontja: Halásztelek Város Önkormányzatának 2016. évi
Ipolytölgyes községi Önkormányzat Képviselő-Testületének 7/2009.(V. 13.) számú rendelete a szociális ellátások helyi szabályozásáról.
Ipolytölgyes községi Önkormányzat Képviselő-Testületének 7/2009.(V. 13.) számú rendelete a szociális ellátások helyi szabályozásáról. Ipolytölgyes község Önkormányzatának Képviselő-Testület a helyi önkormányzatokról
Kisbajcs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 18/2004. (XI.10.) rendelete egyes gyermekvédelmi ellátásokról
Kisbajcs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 18/2004. (XI.10.) rendelete egyes gyermekvédelmi ellátásokról Kisbajcs Község Önkormányzata Képviselő-testületének a gyermekek védelméről és a gyámügyi
I. Fejezet Általános rendelkezések. 1. Eljárási rendelkezések
Neszmély Község Önkormányzata megalkotja 9./2012(II.15.) önkormányzati rendeletét az egyes szociális és gyermekvédelmi ellátási formák helyi szabályozásáról Neszmély Község Önkormányzatának Képviselő-testülete
Borsodnádasd Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2015. (II.24.) önkormányzati rendelete a pénzbeli és természetbeni szociális ellátásokról
Borsodnádasd Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2015. (II.24.) önkormányzati rendelete a pénzbeli és természetbeni szociális ellátásokról Borsodnádasd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete
E L Ő T E R J E S Z T É S Medgyesegyháza Város Önkormányzata Képviselő-testületének június 26-ai ülésére
II/1. E L Ő T E R J E S Z T É S Medgyesegyháza Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. június 26-ai ülésére Tárgy: Beszámoló a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról 73/2012. (III. 27.)
JEGYZŐKÖNYV. Átmeneti segély iránti kérelemmel fordult a képviselő-testület felé Danó Rozália Terpes, Dobó út 8. sz. alatti lakos.
Határozat száma Tárgy 13/2010(02.08.) Danó Rozália átmeneti segély elutasítása 14/2010(02.08.) id. Danó Donát átmeneti segély elutasítása 15/2010(02.08.) ifj. Danó Donát átmeneti segély elutasítása 16/2010(02.08.)
Majosháza Község Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2016. (XI. 25.) önkormányzati rendelete
Majosháza Község Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2016. (XI. 25.) önkormányzati rendelete a természetben nyújtott szociális célú tűzifa támogatás jogosultsági feltételeiről Majosháza Község Önkormányzatának
Csömör Nagyközség Önkormányzata képviselő-testületének. 22/2010. (XII. 10.) önkormányzati rendelete. a gyermekvédelem helyi szabályozásáról
Csömör Nagyközség Önkormányzata képviselő-testületének 22/2010. (XII. 10.) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi szabályozásáról Csömör Nagyközség Önkormányzatának képviselő-testülete a gyermekek
Szám: /2013. Gyál Város Önkormányzatának Képviselő-testülete május 21. napján megtartott rendkívüli nyílt üléséről
Szám: 6123-2/2013. Jegyzőkönyv Gyál Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2013. május 21. napján megtartott rendkívüli nyílt üléséről Készült: 4 példányban l pld. - Pest Megyei Kormányhivatal vezetője
K I V O N A T. Gyál Város Önkormányzatának Képviselő-testülete június 28-án megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből
112/2012.(VI.28.) sz. határozat Gyál Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az alábbiak szerint fogadja el a 2012. június 28-ai ülésének napirendjét: Felveszi napirendjére: 18. Módosító javaslat a
ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület június 22- i ülésére
ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2017. június 22- i ülésére Előterjesztés a Gyermeklánc Óvoda dokumentumainak elfogadásáról A Képviselő-testület az alábbiak szerinti 13/2017.(I.19)Kt. sz. határozatával
Az Szr. 6. helyébe a következő rendelkezés lép. Önkormányzati segély
Mátramindszent Község Önkormányzata Képviselő-testületének./2013 ( ) önkormányzati rendelete A szociális ellátások szabályozásáról szóló és a Gyermekvédelem helyi rendszeréről szóló rendeletek módosításáról
KIVONAT. Napirend előtt: Határozat 77/2016.(V.04.)PEÜB
KIVONAT Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Képviselő-testülete Pénzügyi, Ellenőrzési és Ügyrendi Bizottság 2016. május 05-én (szerda) 17,00 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal Nagytanácstermében
Majosháza Község Önkormányzata Képviselő-testületének 17/2015. (XI. 27.) önkormányzati rendelete
Majosháza Község Önkormányzata Képviselő-testületének 17/2015. (XI. 27.) önkormányzati rendelete a természetben nyújtott szociális célú tűzifa támogatás jogosultsági feltételeiről Majosháza Község Önkormányzatának
BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE
BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt. szám: 9-1/5/2012. Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. május 16-án megtartott
E l ő t e r j e s z t é s
EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Szám: EPL/6/1/2015. E l ő t e r j e s z t é s Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. január 28-i ülésére Tárgy: Jelentés a lejárt határidejű határozatok
ALPOLGÁRMESTER RENDELETTERVEZET. a szociális ellátások rendszeréről szóló 25/2003.(X.21.) Kt. számú rendelet módosításáról
BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA ALPOLGÁRMESTER RENDELETTERVEZET a szociális ellátások rendszeréről szóló 25/2003.(X.21.) Kt. számú rendelet módosításáról Készítette: Szipőcsné dr. Molnár Éva
ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének április 12-ei rendes, nyílt ülésére
Dunavarsány Város Önkormányzatának Polgármestere 2336 Dunavarsány, Kossuth Lajos utca 18., titkarsag@dunavarsany.hu 24/521-040, 24/521-041, Fax: 24/521-056 www.dunavarsany.hu ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány
Mezőkövesd Város Önkormányzata Képviselő-testületének 15/2015. (VIII.27.) önkormányzati rendelete. a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról
Mezőkövesd Város Önkormányzata Képviselő-testületének 15/2015. (VIII.27.) önkormányzati rendelete a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról Mezőkövesd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete
Paks Város Önkormányzata Képviselő-testületének 18/2010. (VII. 16.) önkormányzati rendelete
Paks Város Önkormányzata Képviselő-testületének 18/2010. (VII. 16.) önkormányzati rendelete a rendkívüli események okozta károk enyhítésére szolgáló vissza nem térítendő támogatásról és segélyről * (Egységes
E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzata Képviselő-testületének szeptember 29-én tartandó ülésére
E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. szeptember 29-én tartandó ülésére Az előterjesztés tárgya: Ipari Park (Patak utca) útfejlesztésének előkészítése Iktatószám:
250/2014. (VIII. 28.) számú Képviselő-testületi Határozat
könyvéből: 250/2014. (VIII. 28.) számú Képviselő-testületi Határozat 1.) Hajdúnánás Városi Önkormányzat Képviselő-testülete a 260/2010. (VIII. 18.) számú Képviselő-testületi Határozattal megválasztott
Előterjesztés. Jászivány Községi Önkormányzat Képviselő-testület. Temetési költségek viseléséhez nyújtott települési támogatás iránt
Jászivány Községi Önkormányzat Képviselő-testület Előterjesztés Temetési költségek viseléséhez nyújtott települési támogatás iránt Balla Lászlóné Jászivány, Fő út 7. szám alatti lakos temetési költségek
K I V O N A T Gyál Város Önkormányzatának Képviselő-testülete november 24-én megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből
Gyál Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 11-0 nem szavazattal 0 tartózkodással az alábbi 212//2016.(XI.24.) sz. határozat Gyál Város Önkormányzatának Képviselő-testülete felveszi napirendjére a
Rákóczifalva Nagyközség Képviselő-testületének 19/2007.(VII. 25.) a 23/2007.(XI.28.) a 11/2008.(VI.27.) a 3/2009.(II. 13.) a 15/2009.(IX.04.
Rákóczifalva Nagyközség Képviselő-testületének 19/2007.(VII. 25.) a 23/2007.(XI.28.) a 11/2008.(VI.27.) a 3/2009.(II. 13.) a 15/2009.(IX.04.) a 17/2009.(XI.27.) a 4/2010.(II. 12.) a 5/2011. (IV. 1.) a
ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ
ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ ÜLÉS IDŐPONTJA: Vecsés Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. december 17-i ülésére ELŐTERJESZTÉS TÁRGYA: Javaslat Vecsés Város Önkormányzata Képviselő-testületének
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2017. február 23-án, Polgármesteri Hivatal hivatalos helyiségében Önkormányzati Képviselő-testület Szociális Bizottságának üléséről (Zárt ülés) Jelen vannak: Tóth Áron elnök
1/5 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE KIVONAT
Ikt. szám: 9-3/9/2010. 1/5 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE KIVONAT Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének 2010. május
Előterjesztő: Szitka Péter polgármester. Készítette: Dr. Battyányi Anita jogi szakreferens
Előterjesztő: Szitka Péter polgármester Készítette: Dr. Battyányi Anita jogi szakreferens Tárgy: Javaslat a Kazincbarcikai Intézmények Gazdasági Ellátó Szervezete Alapító Okiratának módosítására Tisztelt
Nagydobos Község Önkormányzat Képviselő - Testület november 30-án megtartott rendkívüli ülésének
Nagydobos Község Önkormányzat Képviselő - Testület 2016. november 30-án megtartott rendkívüli ülésének a. ) jegyzőkönyve: 1 b. ) tárgysorozata: 1. c. ) határozatai: 117. d. ) rendelete: 9. 4V('X572016.
Jegyzőkönyv. A Képviselő-testület 10 igen szavazattal meghozta alábbi határozatát. Határozat
Jegyzőkönyv Készült: Szegvár Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. július 14-én Szegvár Nagyközség Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében tartott rendkívüli nyílt üléséről Jelen voltak:
Város Polgármestere. Előterjesztés
Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/118. Fax: 06 23 310-135 E-mail: igazgatas@pmh.biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu Előterjesztés az egyes pénzbeli és természetben
Kéthely Község Önkormányzata Képviselő-testületének 17/2016. (XI.25.) önkormányzati rendelete a szociális célú tűzifa támogatás helyi szabályairól
1 Kéthely Község Önkormányzata Képviselő-testületének 17/2016. (XI.25.) önkormányzati rendelete a szociális célú tűzifa támogatás helyi szabályairól Kéthely Község Önkormányzatának Képviselő-testülete
Előterjesztés. az egyes pénzbeli és természetben nyújtott szociális ellátásokról szóló 7/2009. (10. 30.) Ör. számú rendelet módosításáról
Előterjesztés az egyes pénzbeli és természetben nyújtott szociális ellátásokról szóló 7/2009. (10. 30.) Ör. számú rendelet módosításáról ( Természetben nyújtott ellátások fejezet Tüzelő segély támogatási
Budakalász Város Polgármestere. 206/2012.( X.11.) számú előterjesztés E L ŐT E R J E S Z T É S
Budakalász Város Polgármestere 206/2012.( X.11.) számú előterjesztés E L ŐT E R J E S Z T É S A Képviselő-testület 2012. október 11-ei rendkívüli ülésére Tárgy: Javaslat a járási hivatalok kialakításához
Kővágóörs Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8254 Kővágóörs, Petőfi u. 2. JEGYZŐKÖNYV
Kővágóörs Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8254 Kővágóörs, Petőfi u. 2. Szám: Krs/784-8/2018. JEGYZŐKÖNYV Készült: Kővágóörs Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2018. június 12. napján 08:30
DAD KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 4/2009. (III.31.) számú rendelete A SZOCIÁLIS IGAZGATÁSRÓL ÉS A SZOCIÁLIS ELLÁTÁSOKRÓL
DAD KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4/2009. (III.31.) számú rendelete A SZOCIÁLIS IGAZGATÁSRÓL ÉS A SZOCIÁLIS ELLÁTÁSOKRÓL - 2 - Dad községi Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról
Decs Nagyközség képviselő-testületének 2013. december 17-én, 16-órakor megtartandó ülésére
Az előterjesztés száma: 219/2013. A rendelet tervezet elfogadásához minősített többség szükséges! Decs Nagyközség képviselő-testületének 2013. december 17-én, 16-órakor megtartandó ülésére Az önkormányzati
JEGYZŐKÖNYV. a június 28-án tartott rendes nyílt testületi üléséről. Rendelet: 7.;
AKA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szám: 6/2017. Ikt. Szám: 509-6/2017/A. JEGYZŐKÖNYV a 2017. június 28-án tartott rendes nyílt testületi üléséről. Határozat: 37.; 38.; 39.; 40.; 41.; 42.;
Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének július 14-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének
Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. július 14-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének a. napirendje b. jegyzőkönyve c. határozatok: 77-83/2016. (VII. 14.) számú határozatok.
Nagymaros Város Önkormányzata Képviselő-testületének 141/2018. (X. 15.) számú határozata
Tárgy: Napirend elfogadása 141/2018. (X. 15.) számú határozata A Képviselő-testület az alábbi napirendet fogadta el: 1. Őz utca útburkolat felújításáról, kivitelező kiválasztásáról döntés 2. 2019. évi
Tata Város Önkormányzati Képviselő-testületének 23/2001. (VII.01.) sz. rendelete a gyermekek védelmét szolgáló ellátások helyi szabályairól
Tata Város Önkormányzati Képviselő-testületének 23/2001. (VII.01.) sz. rendelete a gyermekek védelmét szolgáló ellátások helyi szabályairól A rendelet megalkotásának napja: 2001. június 26. I. rész 1 Tata
Mezőkövesd Város Önkormányzata Képviselő-testületének 18/2016. (I.27) határozata - ZÁRT ülésen hozott -
18/2016. (I.27) határozata A mezőkövesdi egészségügyi alapellátást érintő támogatási kérelem elbírálása 1. A Képviselő-testület Dr. Fehér Edit háziorvos kérelmét megtárgyalta, és a praxis működési költségeinek
az Újfehértói Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratának módosításáról
ÚJFEHÉRTÓI POLGÁRMESTERI HIVATAL 4244 Újfehértó, Szent István út 10. Tel.:(42) 290 000 Fax: (42) 290 003 E-mail: polghiv@ujfeherto.hu Web: www.ujfeherto.hu K i v o n a t Újfehértó Város Önkormányzata Képviselő-testületének
E L Ő T E R J E S Z T É S
napirendi pont E L Ő T E R J E S Z T É S Alcsútdoboz Település Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. szeptember 28-i ülésére Előterjesztés címe és tárgya:döntés a szociális célú tűzifavásárlásához
ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzat Képviselő-testületének szeptember 22-ei rendes, nyílt ülésére
Dunavarsány Város Önkormányzatának Polgármestere 2336 Dunavarsány Kossuth L. u. 18. titkarsag@dunavarsany.hu 24/521-040., Fax: 24/521-056. www.dunavarsany. hu ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzat
Vecsés Város Önkormányzatának Képviselő-testülete J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Szám: 29/2015. Vecsés Város Önkormányzatának Képviselő-testülete J E G Y Z Ő K Ö N Y V amely készült Vecsés Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. november 26-án (csütörtök) a Polgármesteri Hivatal
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Mérges Község Önkormányzat Képviselő-testületének május 26-án megtartott üléséről.
1 Mérges Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Mérges, Béke tér 14. 7-A/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Mérges Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. május 26-án megtartott üléséről. 2 Mérges
Gyál Város Önkormányzatának Képviselő-testülete július 16-án megtartott rendkívüli nyílt ülésének jegyzőkönyvéből
Gyál Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 8-0 nem szavazattal 0 tartózkodással az alábbi 177/2015.(VII.16.) sz. határozat Gyál Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az alábbiak szerint fogadja
Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének szeptember 6-i rendkívüli ülésére
3. napirendi pont E LŐTERJESZTÉS Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. szeptember 6-i rendkívüli ülésére Előterjesztés címe és tárgya: Döntés a szociális célú tűzifavásárlásához kapcsolódó
Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. szeptember 17-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének
Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. szeptember 17-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének a. napirendje b. jegyzőkönyve c. határozatok: 93-96/2013. (IX. 17.) számú határozat.
Város Polgármestere. Előterjesztés
Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/218. Fax: 06 23 310-135 E-mail: igazgatas@ biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu Előterjesztés az egyes pénzbeli és természetben
HATÁROZATOK ALSÓNEMESAPÁTI 66/2013.(VIII.09.) határozat a Védőnői Szolgálatot Fenntartó Egészségügyi Társulás megszüntetése
A L S Ó N E M E S A P Á T I és N E ME S A P Á T I Községek ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETEINEK 2013. augusztus 9-ei együttes ny i l v á n o s ülésének j e g y z ő k ö n y v e Szám: 151-2/2013/ANA. Tartalom:
Napirend 3. pontja: (36. sz. előterjesztés) Javaslat csepeli gyermekek Nyári Élménytáborban való részvételének támogatására
Napirend előtt: 42/2019.(III.25.)SZEFOB Fogyatékosügyi Bizottsága a mai ülése napirendjét az alábbiak szerint fogadja el: Nyílt ülés: Napirend 1. pontja: (31. sz. előterjesztés) Rendelettervezet a védőoltások
A L S Ó N E M E S A P Á T I. Község ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 2013. június 28-ai ny i l v á n o s ülésének. j e g y z ő k ö n y v e
A L S Ó N E M E S A P Á T I Község ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2013. június 28-ai ny i l v á n o s ülésének j e g y z ő k ö n y v e Szám: 149-7/2013/ANA. Tartalom: HATÁROZATOK KÓD 60/2013.(VI.28.)
Távolmaradását bejelentette: Cinglér Erika, Horváth Sándor Jelen vannak: jelenléti ív szerint
Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testület Népjóléti Bizottság J E G Y Z Ő K Ö N Y V I K I V O N A T Készült: A Népjóléti Bizottság 2010. június 08-án (kedden) 13,00 órakor a Józsefvárosi Önkormányzat
Hidegség Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2004.(XII. 25.) rendelete
Hidegség Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2004.(XII. 25.) rendelete a gyermekvédelmi ellátásokról Hidegség Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a gyermekek védelméről és a gyámügyi
II. H A T Á R O Z A T K I V O N A T. Belváros-Lipótváros, Budapest Főváros V. kerület Önkormányzatának Képviselő-testülete. Iktatószám: T-216/2016.
Belváros-Lipótváros, Budapest Főváros V. kerület Önkormányzatának Iktatószám: T-216/2016. II. H A T Á R O Z A T K I V O N A T a 2016. december 15-ei rendkívüli, zárt Képviselő-testületi ülés jegyzőkönyvéből
1. Általános rendelkezések. 2. A támogatás feltételei
Kápolnásnyék Község Önkormányzat Képviselő-testületének 16/2015.(X.27.) önkormányzati rendelete A szociális célú tűzifa támogatás igénylésének helyi szabályairól Kápolnásnyék Község Önkormányzatának Képviselő-testülete
ÚJSZÁSZ VÁROS POLGÁRMESTERE 5052 ÚJSZÁSZ, SZABADSÁG TÉR 1. TEL/FAX: 56/
ÚJSZÁSZ VÁROS POLGÁRMESTERE 5052 ÚJSZÁSZ, SZABADSÁG TÉR 1. TEL/FAX: 56/552-022 Tárgyalja: Pénzügyi és Településfejlesztési Bizottság, Ügyrendi és Közbeszerzési Bizottság Szociális, Egészségügyi és Foglalkoztatási
Tura Város Önkormányzata Képviselő-testületének../2013.(...) rendelete az egyes szociális ellátásokról szóló 13/2013.(VI.27.) rendelete módosításáról
Tura Város Önkormányzata Képviselő-testületének../2013.(....) rendelete az egyes szociális ellátásokról szóló 13/2013.(VI.27.) rendelete módosításáról Tura Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az
KIVONAT. 1/2014.(I.20.) Kt. sz. határozat
Sépviselőtestülete 2014. január 20-án tartott ülésének omlóvásárhely Község Önkormányzat Kkönyvéből. 1/2014.(I.20.) Kt. sz. határozat 1./ Somlóvásárhely Község Önkormányzatának Képviselőtestülete a Somló-környéki
2015. február 10-ei rendes, nyílt Képviselő-testületi ülés határozatai. 14/2015. (II. 10.) számú Képviselő-testületi határozat
2015. február 10-ei rendes, nyílt Képviselő-testületi ülés határozatai 12/2015. (II. 10.) Jegyzőkönyv hitelesítők: Mekler Andrea, dr. Bóna Balázs 13/2015. (II. 10.) Napirendi pontok elfogadása 14/2015.
JÁNOSSOMORJA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 3/2015. (II. 18.) rendelete
JÁNOSSOMORJA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 3/2015. (II. 18.) rendelete a szociális igazgatásáról és a szociális ellátások helyi szabályairól módosításokkal egységes szerkezetben Jánossomorja