a mi tatabányánk Agora és a nyolc kulcsdarab A bányamérnökper áldozatai Tárgyszerkesztő képzőművész tősgyökeres felsőgallai.
|
|
- Júlia Halász
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 a mi tatabányánk 3. évfolyam, 4. szám t at abány a vár os önk ormányza t ának mag azinj a április 12. Agora és a nyolc kulcsdarab fotó: kiss t. józsef Hatalmas várakozás előzte meg a Vértes Agorájának átadását. Pénteken, szombaton és vasárnap több ezer tatabányai és környékbeli volt kíváncsi arra, milyen lett belülről a megyeszékhely centrumának kulturális centruma. A közösségi, képzési, oktatási, szórakozási központ egyben kistérségi tanácsadói és szolgáltatói hely is, mondta Salamon Hugó szakmai vezető, és ezt megtapasztalhatták az érdeklődők. Schmidt Csaba polgármester egy különleges kulcsot adott át Sámuel Botondnak, az Agora Nonprofit Kft. ügyvezetőjének (bal oldali képünkön), aki ezt mindjárt nyolcfelé osztotta, és átadta a városrészek képviselőinek. Ezzel is jelképezik, hogy minden városrészben magukénak érzik az intézményt ol Dal a tar ta lom ból: A bányamérnökper áldozatai Dr. Mohi R ezső is az 1953-as bányamérnök-per egyik ártatlan áldozata volt. Szakmai pályafutásából három évtizedet Tatabánya, az itteni bányászkodás szolgálatában töltött. Fia, Mohi Csaba írásából számos fontos és tanulságos információt tudhatunk meg az ötvenes évekről, a széncsatákról. 5. ol Dal Tősgyökeres felsőgallai Tamásn é L oben - wein Gizella, Tatabánya új jegyzője tősgyökeres felsőgallai. Meghatározó szerepet tölt be életében a család, a sok barát, a kert, a virágok, no meg a kutya és a macska. Nagyon szereti a közösséget, lelkes fociszurkoló. Minderről és szakmai pályafutásáról is beszámol A mi Tatabányánknak. 6. ol Dal Tárgyszerkesztő képzőművész Var ga-ben csi k Józs efe t mutatjuk be Művészportrék sorozatunkban. Tárgyszerkesztő képzőművész így határozza meg önmagát a 69 évesen is ereje teljében lévő alkotó. Múzeumnak is beillő lakásában rengeteg érdekes objectet, értékes szobrot, grafikát, festményt láthattunk, mert szenvedélyes gyűjtő is. 7. ol Dal Világszerte fújja a sípját Kassai Viktor a legismertebb magyar labdarúgó játékvezető. Schmidt Csaba polgármester beszélgetett vele a Jászai Mari Színház, Népházban. Mi a különbség egy megyei meccs és egy BL-döntő között? Miért parkoljon mindig orral előre a játékvezető? A válaszokat megtudhatják beszámolónkból. 10. ol Dal
2 2 Közelkép április 12. Egymásért: megmozdult a város a márciusi hóhelyzetben Rendkívüli segítségek sora fotó: kiss t. józsef Szakadt a hó, fújt a szél... a legidősebbek sem emlékeznek ilyen zord időjárásra március idusán. Egy csütörtöki napon, 14-én kezdődött, és nagyjából vasárnap estig tartott a rendkívüli időjárás az országban, a megyében és Tatabányán. A nehézségek idején 837 regisztrált bajba jutott emberen segített a város. Ügyeletet tartottak a polgármesteri hivatalban, menedékhelyeket nyitottak. A megyeszékhelyen kialakított öt átmeneti szálláshelyen folyamatosan jelen voltak a segítők, és gondoskodtak azokról, akik a hó fogságából szabadultak ki az utakon. Az összefogás szép példájakánt az önkormányzat koordinálásával az intézmények és a lakosság az élelmen kívül játékokról, takarókról, sőt még telefontöltőkről is gondoskodott, hogy a családjuktól távol lévő embereknek kapcsolatot tudjanak teremteni az otthon maradottakkal. A város vezetői folyamatosan figyelemmel kísérték az eseményeket, meghozták a szükséges döntéseket, gondoskodtak a folyamatos ellátásról. A nagyobbrészt külföldiekből álló befogadottak nagyra értékelték az önkormányzat és a város lakóinak segítségnyújtását. Csakis a legnagyobb elismerés hangján lehet szólni azokról, akik a nehéz időjárási körülmények közepette, szabadidejüket feláldozva vállalkoztak erre a feladatra fogalmazott Schmidt Csaba polgármester. Az a felelősségteljes magatartás, amit ebben a nehéz helyzetben tapasztalhattam az itt élő emberek részéről, példaértékű. Megerősített abban, hogy városunk lakói olyan összetartó közösséget alkotnak, amelyre a mindennapokban és a váratlan helyzetekben is számíthatunk. Büszke vagyok arra, hogy én is tagja lehetek ennek a közösségnek, amely mindenki számára példát mutatott az összefogás erejéből. Március végefelé újabb három havas napat kaptunk, utána hatalmas esőt. Mit lehet ehhez még hozzátenni? Derűs napokat kívánunk minden olvasónknak! fotó: kiss t. józsef A táncegyüttes hölgytagjait szódás szifonból locsolták Húsvétolás az Árpád téren Első alkalommal rendeztek húsvéti programokat a megújult városközpontban, az Árpád téren. Az idő nem volt túl kegyes, de a szervezőket és az embereket ez sem rettentette el. Húsvét hétfőn legalább a nap kisütött, és a teret megtöltötték a kíváncsiskodó, az otthon melegéből kimerészkedő emberek. Az ünnepkör hagyományait felelevenítő táncosok, a Bányász Táncegyüttes tagjai és az őket kísérő Újra Zenekar muzsikusai szekér helyett gyalogosan érkeztek a térre. A csoport forró hangulatot teremtett műsorával. A koreográfia a húsvét egyik jellegzetes népszokásával, a locsolkodással kezdődött, a táncegyüttes hölgytagjai kaptak a nyakukba némi vizet üveges szódásszifonokból férfi társaiktól. Ez persze csak egy vidám jelenet volt, miközben a téren a gyerekek is hasznos elfoglaltságot találhattak, húsvéti népszokásokkal ismerkedhettek az alkalmi játszóházban, színezhettek, tojást hímezhettek. A városközponti közös húsvét táncházzal ért véget, a Bányász Táncegyüttes tagjainak közreműködésével. KTJ Dr. Card kártyák iskolásoknak Schmidt Csaba polgármester több mint tízezer Dr. Card kártyát adott át Berczellyné Nagy Mariannának, a tatabányai tankerület igazgatójának és három városi intézmény a Szent Margit Általános Iskola, a Remédium Általános Iskola és Szakiskola, valamint a Bánhidai Ipari Tanoda vezetőjének. Mint megtudtuk, az önkormányzat a város összes nappali tagozatos általános és középiskolás diákjának illetve pedagógusának biztosítja az egészségkártyákat az Egészséges Tatabánya Program keretében. A most átadott Dr. Card tartalmazza tulajdonosa legfontosabb egészségügyi adatait, s így sürgősségi ellátás esetén a kezelőorvos azonnal megkapja pácienséről azon információkat, amelyek a kezeléshez szükségesek. Feltüntethető a háziorvos elérhetősége, valamint az egészségügyi állapotra vonatkozó információk is, például a vércsoport, vérátömlesztés, cukorbetegség, magas vérnyomás, korábbi egészségügyi problémák, krónikus betegségek és egyéb allergiák, köztük a gyógyszerérzékenység.
3 fotó: kiss t. józsef április 12. Közélet 3 Dr. Voit Pál az összevont könyvtár igazgatója Bővülő kamerarendszer Most készítik a terveket a Táncsics Mihály úttal párhuzamos alsógallai új lakóút átépítéséhez, közművesítéséhez Városunk képviselő-testületének ülésén napirend előtt bemutatkozott a járási kormányhivatalt vezető Lendvai Balázs, valamint az új jegyző, Tamásné Lobenwein Gizella. A közgyűlés tagjai ezután a város térfigyelő kamerarendszerének bővítéséről szóló előterjesztéssel foglalkoztak. Egybehangzó döntésük nyomán két kamerával bővülhet a rendszer. A térfigyelők a Győri úton működő Levendula gyógyszertár költözés utáni bejáratához kerülnek, úgy, hogy a kamerák és a telepítés 1,8 millió forintos költségeit a gyógyszertárat működtető betéti társaság állja majd. Schmidt Csaba polgármester arról szólt, hogy a beruházás engedélyezése a város számára is hasznos lenne, hiszen utána újabb átjátszási pont telepítése nélkül, tehát alacsonyabb költséggel lehetne az épületre másik, a piac területét és a Győri utat is belátó kamerát kihelyezni. A Bűnmegelőzési és Közbiztonsági Bizottsággal kapcsolatban személyi döntéseket hozott a testület. A GAMESZ vezetésével megbízott Salló Győző és a mandátumáról lemondott Molnár Gábor megüresedett helyére Zsidek Ferenc, elnökként Bagó Attila került. Ezután intézményvezetőt választottak a József Attila Megyei és Városi Könyvtár élére. A két beérkezett pályázat alapján a feladattal dr. Voit Pált bízták meg, öt évre. A bölcsődék nyári nyitva tartásáról is határoztak. Dr. Kancz Csaba az előterjesztéséhez hozzáfűzte, a zárva tartási időket minden intézménynél két hétre szűkítették. Ablonczy Dánielné azt a családbarát helyzetet is üdvözölte, hogy a bölcsődék és az óvodák nyitva tartását összehangolták. Az óvodák kötelező felvételi körzeteinek pontosítására is szükség volt. Bár Fácánkertben nincsen bejelentett lakcímen óvodáskorú gyermek, a tavaly nevesített utcákat be kellett sorolni az intézményekhez. Mivel a bánhidai óvodák telítettek, a fácánkerti utcák a Kertvárosi Óvodához kerültek. A testület Szervezeti és Működési Szabályzatát is újraalkotta. Miután a képviselők egyenként döntöttek Boda Bánk tizenkét módosító indítványáról, tíz igennel, egy nem és hat tartózkodás mellett elfogadták az új, Schmidt Csaba megfogalmazása szerint a képviselőket egyenlőként kezelő az SZMSZ-t. Több pontjában módosították a város sportrendeletét is a nemrégiben létrehozott Földi Imre Sportösztöndíj miatt. A határozat szerint a sportösztöndíjra a közgyűlés által megválasztott öt tagú testület tehet majd javaslatot. Ennek tagjai: Földi Imre olimpiai bajnok, a Nemzet Sportolója, Tatabánya díszpolgára, dr. Partali László önkormányzati képviselő, a Magyar Olimpiai Akadémia tagja, Sámuel Botond, a TSC ügyvezető elnöke, a MOB tagja, Vadócz László sportreferens, valamint a Sporttanács véleményének képviseletében a tanács elnöke. A képviselők ezenkívül döntöttek a Temetkezési Szolgáltató Kft. díjemelési kérelméről is. Az emelés helyett azonban több módosító indítvány egybehangzó támogatásával az áprilisi ülés elé kerül a téma, méghozzá civil szervezetekkel való egyeztetés után, 10 százalékos csökkentéssel. Dr. Kancz Csaba, az előterjesztő fogalmazta meg a képviselők véleményét: elfogadhatatlan a díjemelés olyan időkben, amikor a lakosság egyre nehezebben viseli az egyre emelkedő terheket. Döntöttek még a Táncsics Mihály úttal párhuzamos lakóút építését és közművesítését előkészítő kiviteli tervek elkészítéséhez szükséges 10 millió forint biztosításáról is. Az érintett 44 telekből csupán egyetlen tulajdonos nem járult hozzá a többiek által várva várt fejlesztéshez. A telkek közművesítése a lakossági társulás feladata lesz, míg a közút és tartozékainak kiépítése az önkormányzaté. A testület hozzájárulását adta ahhoz, hogy a város részt vegyen a Mild Home Eco Green Village energiatudatosságot célzó nemzetközi pályázaton, valamint meghozta a Kertvárosi lakótelep szociális célú városrehabilitációja című pályázat benyújtásához szükséges döntéseket. Schmidt Csaba a két ülés közötti eseményekről szóló beszámolójához kivételesen szóbeli kiegészítést is fűzött, amelyben a rendkívüli márciusi időjárás miatt kialakult helyzetet, Tatabánya feladatteljesítéseit összegezte képviselőtársainak. APA Fejtörés és radiátor Gyermekkoromból két emlékem van, ami radiátorral kapcsolatos. Az egyik pár másodperccel azelőtti, hogy anyám hozza be a szobába a születésnapi tortámat, és lesápad, mert meglátja, hogy én vérző fejjel ordítok. A mai napig viselem a homlokomon a háromöltéses jelét aznapi találkozásomnak a fűtőtesttel. A másik, hogy a lépcsőházunkban a háziasszonyok kanállal morzéztak a radiátoron, a tizennégy lakásban hallható kopogásból pedig mind tudták, melyik szomszédot ki invitálja ebéd utáni kávéra aznap. Azt persze még összeöltött gyerekfejjel is jól tudtam, hogy a fűtőtest egészen másra (is) való. Jóllehet, arról persze fogalmam sem volt, hogy a meleg szobáért fizetni kell. Ma már tudom. Ahogyan azt is, távfűtéses lakásban lakni sikk volt néhány évtizeddel ezelőtt. A radiátorok kényelmesen és tisztán emelték a lakók hőérzetét. Nem kellett szénnel, tűzifával, hamuval, korommal vesződni. Ám ezeknek az előnyöknek ára van, méghozzá nem is kicsi. A távfűtés ugyanis az utóbbi években a rezsi egyik legkiadósabb, legrázósabb tétele lett. A családok helyzetén pedig az sem könnyített, hogy a fűtés szezonális műfaj, így költségei a didergősebb hónapokban sújtották csak igazán a fogyasztókat. Felismerte ezt az önkormányzat is. A város képviselő-testülete ezért módosította legutóbbi ülésén a díjfizetés feltételeit. Az országos rezsicsökkentésnek köszönhetően a tatabányaiaknak immáron kevesebb fejtörést okoz a távhő ára, a helyi döntéssel pedig hamarosan kisebb összegekben, nyolc vagy tizenkét hónapra elosztva fizethetnek a radiátorok melegéért. Arzt-Pintér Anna
4 4 Gazdaság április 12. Tíz új Volkswagen Crafter százmillióért Bővülő Ho-Máhr flotta fotó: kiss t. józsef A járművek kulcsait a Porsche Inter Autó Hungária Kft. igazgatója, Radnóti Zoltán adta át Honosi Mihálynak (középen) A nemzetközi fuvarozással és szállítmányozással foglalkozó tatabányai Ho-Máhr Trans Kft. a Porsche Tatabányától tíz új Volkswagen Crafter típusú, 3,5 tonnás kis haszongépjárművet vásárolt. A fél évtizede még csak három autóval rendelkező vállalkozás gépjárműparkja 33 darabosra bővült ezzel a mintegy 100 millió forintos beruházással tudtuk meg a cég ügyvezető igazgatójától, Honosi Mihálytól. A járművek kulcsait a Porsche Inter Autó Hungária Kft. igazgatója, Radnóti Zoltán adta át. Az eseményen ott volt Schmidt Csaba polgármester, Bereznai Csaba és dr. Kancz Csaba alpolgármester is. Schmidt Csaba kiemelte: fontos, hogy két tatabányai cég kötött sikeres üzletet. A beruházás új munkahelyeket is teremt, hiszen a tíz autóra sofőrök is kellenek. Örvendetes, hogy nemcsak a multinacionális cégek, hanem a kis és közepes vállalkozások is fejlődnek. A Ho-Máhr Trans Kft. a társadalmi szerepvállalásból is kiveszi a részét, erre példa a folyamatos, sikeres gyűjtőakciójuk a rászorultaknak. A Bridgestone rangos díja A közelmúltban átadták az Év Befektetője Díjakat Budapesten. A kitüntetést a kiemelkedő befektetői teljesítményt nyújtó cégek elismerésére alapította a Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA). Az év legtöbb munkahelyet teremtő vállalata címet Tatabányára tervezett beruházásával a Bridgestone nyerte el. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter elmondta, hogy a as évnek a gazdasági növekedésről kell szólnia, és arról, hogy a végrehajtott átalakítások hogyan tudják ezt szolgálni. A Bridgestone Tatabánya Termelő Kft. 267 millió euró értékű kapacitásnövelő befektetéssel 505 új munkahelyet teremt. Karato Kenji, a cég igazgatója a díj átvételekor megköszönte a kormányzat támogatását és Tatabánya városának, hogy ideális helyszínt teremtett a beruházáshoz. Schmidt Csaba polgármester hangsúlyozta, hogy az önkormányzat egyik legfontosabb feladatának a munkahelyteremtés támogatását érzi. Mindent megtesz azért, hogy a befektetők kiváló körülményeket találjanak a letelepedéshez. Kiemelt cél a pályakezdő fiatalok foglalkoztatása Első munkahely garancia A pályakezdõk elhelyezkedésének elősegítésére mindig kiemelt fordít a munkaügyi szervezet, hiszen jelentős lépéshátránnyal indulnak fiataljaink a nagybetűs életbe. Tatabánya térségében a nyilvántartott álláskeresők 18,3%-a a 25 év alatti korosztályba tartozik. Közülük 504-en pályakezdőként ellátás megállapításához szükséges szolgálati idővel nem rendelkezők kerültek a munkaügyi központ regisztrációjába. Mint arról már korábban tájékoztatást adtunk, március 1-jétől ismét elindult a 25 év alatti pályakezdõ álláskeresők elhelyezkedésének elősegítését célul kitűző Első munkahely garancia program, párhuzamosan, egymásra épülve a kormány Munkahelyvédelmi Akciótervével. A program keretében maximum 6 hónapra 100 százalékos munkabér és szociális hozzájárulási adó megtérítését vállalja a munkaügyi központ, annak fejében, hogy a támogatás lejártát követően a támogatási idő legalább felére tovább is foglalkoztatják a pályakezdő munkavállalót. A Munkahelyvédelmi Akcióterv nyújtotta adókedvezmény is vonzóbbá kívánja tenni a pályakezdők foglalkoztatását, hiszen a legfeljebb 180 nap munkaviszonnyal rendelkező 25 év alatti munkavállaló esetében a kedvezmény mértéke egyenlő a bruttó munkabér, de legfeljebb 100 ezer forint 27 százalékával a foglalkoztatás első két évében. Amennyiben 180 napot meghaladó munkaviszonynyal rendelkezik, úgy a kedvezmény 14,5 százalék. A TÁMOP kiemelt program keretében az idén 238 fő 25 év alatti álláskereső részére kíván át- és továbbképzési lehetőséget nyújtani, elsősorban munkáltatói igényeken alapuló szakképzésekben, a Munkaügyi Központ. A képzési, támogatási keretben a tanfolyami költséget 100%-ban térítik, illetve a képzés időtartama alatt úgynevezett keresetpótló juttatást biztosítanak a résztvevőknek. A helyközi utazási költséget is megtérítik (90%-os utazási kedvezmény). A fiatalok elhelyezkedésének elősegítéséhez illetve a szükséges munkatapasztalat megszerzéséhez támogatásokat biztosít a 25 év alattiak foglalkoztatását vállaló munkáltatók részére. Ez a bér és a járulékok %-os támogatását jelenti, különböző konstrukciók keretében. Az idei évben is támogatni kívánják a vállalkozni szándékozó fiatalokat. Ennek keretében 6 hónapon keresztül a minimálbérnek megfelelő támogatási összeget folyósítják. Tizenhat féle szakma A munkaügyi központ tatabányai kirendeltsége a következő szakmákban kínál jelenleg álláslehetőséget: Hagyományos esztergályos Szennyvíztelep-kezelő Termelés tervező (tervezői tapasztalattal) Elektroműszerész (ipari vezérlésben jártas) Irodai asszisztens tárgyalóképes német nyelvtudással Mérnök-asszisztens (vegyipari) Pék Mentőtiszt Általános iskolai magyar tanár (plusz ének szak előny) Élelmiszer-eladó Szerződéses katona Villamosmérnök Varrónő Asztalos Kárpitos SQA munkatárs
5 2013. április 12. Közelkép 5 A szénbányászat kiváló szakértőit 60 éve tartóztatták le Dr. Mohi Rezső emlékére fotó: archív Mindig azt vallotta dr. Mohi Rezső, hogy a Felvidék után Tatabánya is a hazája lett A kommunista törvénytelenség jegyében telt Rákosi-korszak legfőbb törekvése arra irányult, hogy a magyar társadalom gerincét véglegesen megroppantsák. Ezt a célt szolgálták a koncepciós perek, melyeket Rákosi Mátyás, Gerő Ernő és az ÁVH vezetője, Péter Gábor személyesen irányított. A célkeresztben a magyar intelligencia legjobbjai állottak. Ezeket kell kinyírni, mondta Péter Gábor, akinek módszereire jellemző volt hitvallása: Ha a kezembe kaparintom őket, még azt is beismerik, hogy aznap délután Churchillel sétáltak karöltve a Margit-hídon ban kilenc bányamérnököt tartóztattak le, valamennyien szakmájuk legjobb képviselői voltak, még a felvidéki, Selmecbányai Bányászati Akadémián végezték tanulmányaikat. Mára már valamennyien megtették utolsó leszállásukat, vagyis örök álmukat alusszák. Megérdemlik, hogy név szerint is megnevezzük a bányamérnök-per ártatlan áldozatait: Vargha Béla, dr. Vitális Sándor, dr. Káposztás Pál, Krupár Géza, Heinrich Henrik, Hansági Imre, Dzsida László, dr. Mohi Rezső és dr. Schmidt Sándor, aki a börtönben belehalt a kínzásokba. A per súlyát akkor értjük meg, ha figyelembe vesszük: létfontosságú volt, hogy a Trianonban megcsonkított magyar területen is találjunk jó minőségű szenet. Ha nincs szén, nincs élet! Ezt a feladatot oldották meg a Selmecen tanult bányamérnökök. A rendkívül szigorú szakmai képzés mellett a diákok vidám életet éltek, szünet nélkül szóltak az apáktól örökölt bányásznóták. Az akkori bányakapitány emlékkönyvéből való idézet: Mely diák Jénából asszony nélkül, Lipcséből veretlenül, Wittenbergából ép bőrrel, Selmecről pedig a német Bursch-nóták ismerete nélkül tér vissza szülőföldjére, ő az Isten legszánalomraméltóbb teremtménye. A bányamérnök-per áldozatai köréből dr. Mohi Rezső szakmai pályafutásának javát, harminc esztendőt Tatabánya szolgálatában töltött. A család a felvidéki Rozsnyó városában élt, melyet magyar, szlovák és német bányászcsaládok lakták, akik békés egymás mellett élésben töltötték napjaikat. A családok rangját a szorgalom és a tisztesség szerint mérték. Mindenki értette a többiek nyelvét, folyékonyan beszéltek magyarul, németül és szlovákul. Még nem volt sem EU, sem Európa Tanács, mégsem büntettek meg senkit, ha anyanyelvén szólalt meg, és a jó tót atyafiak sem közölték büszkén, hogy ne rozumé po madarski. Akkoriban a tudásra voltak büszkék, nem pedig a tudás hiányára. Mohi Rezső Selmecbányán ben kitüntetéssel szerezte meg bányamérnöki diplomáját. A világháborúban mérnökkari tisztként az erdélyi Keresztényfalván kutatott és talált is kiváló minőségű, 7400 kalóriás feketeszenet. Erre élete végéig büszke volt, bár a családi beszélgetések során azt is elmondta, hogy miközben a szén után kutatott, egy gróf erdejébe keveredett, de mivel ezt engedély nélkül tette, deresre húzatták, ötven botütéssel büntették. Trianont követően Rehling Konrad, a Magyar Általános Kőszénbánya Rt. vezetője hívására Tatabányára került, ahol 1942-ig üzemvezető, majd műszaki igazgató volt. Rehling Konrad presztizsnek tekintette, hogy Tatabányának legyen tudományos fokozattal bíró bányamérnöke ben Mohi Rezső a MÁK Rt. bányamérnökei közül elsőként bányászati technikai doktor lett. Rendszeresen tartott egyetemi előadásokat, így több alkalommal a párizsi Sorbonne-on is, francia nyelven. A II. világháború tisztítótüzet jelentett Tatabánya vezetői körében. Kizárólag az mert ott maradni, akit szerettek és tiszteltek is a bányászemberek. Dr. Mohi Rezsőt 1945-ben a tatabányai bányászok támogatásával választották meg a város első emberének. és kinevezték kerületi bányaigazgatónak. Mindig is mondta: a Felvidék után Tatabánya a hazája ben Budapestre rendelték, kinevezték az Aknamélyítő Vállalat vezérigazgatójává. és megbízták az új magyarországi szénbányák feltárásának irányításával. A széncsata éveiben voltunk. A rendkívül sikeres éveket tragédia követte. Dr. Mohi Rezsőt a bányamérnök-per során letartóztatták, súlyosan bántalmazták, többször megkínozták, és minden ítélet nélkül két éven keresztül börtönben tartották. A család tönkrement. Az ugyancsak bányamérnök családból származó felesége, aknaszlatinai György Erzsébet szívinfarktust kapott, gyermekeik éheztek. A börtönévek alatt a segítőkészség megható tanúbizonyságát adta a tatabányai bányász leánya, a napjainkban Oroszlányban élő Kienhefner Mariska, Ásványi Lajosné, aki a bányatársaság részéről közel tíz éven keresztül dolgozott a Mohi családnál gyermeklányként, de ő ennél sokkal több, már családtag volt. Dr. Mohi Rezsőt utóbb rehabilitálták, kiszabadulását követően újabb tudományos fokozatot nyert el, a Tudományos Akadémia kandidátusa lett. Élete vége felé egyetlen kívánsága volt, hogy a gyászszertartás alkalmával hangozzék fel a Bányász Himnusz ( Szerencse fel, szerencse le, ilyen a bányász élete ). A Tatabányáról küldött bányászzenekar és férfikórus a Szénbányák akkori vezetőinek szolidaritása jegyében ezt a kívánságát méltó módon teljesítette. Az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület (melynek Mohi Rezső 1914-óta (!) tagja volt) Tatabányai Szervezete tiszteletre méltó módon vállalta, hogy a város bányaigazgatóinak sírjait kegyelettel ápolják. Ez bizonyítja, hogy a több évszázados hagyománnyal bíró bányász összetartás Tatabányán nem ment feledésbe! Az öreg bányászok ma is szeretettel emlegetik, az elmúlt időszakban többen kezdeményezték, hogy dr. Schmidt Sándorról Dorogon elnevezett utcához hasonlóan Tatabánya is emlékezzék meg hűséges fiáról. A családi bányász hagyományt egyik fia, Mohi Előd folytatta, aki Tatabánya szolgálatában töltötte egész életét. Mi is a bányászköszöntéssel búcsúzunk: Jószerencsét! Mohi Csaba
6 6 Portré április 12. Tatabánya új jegyzője élete első munkahelyén dolgozik A hivatali visszatérés éve Képviselők civilben sorozatunk lezárásaként a döntéshozók után most bemutatjuk a város új jegyzőjét, Tamásné Lobenwein Gizellát. Tősgyökeres tatabányai? Felsőgallán születtem, az ereimben sváb vér csörgedezik. Édesanyám és édesapám is Felsőgalláról származik, jómagam ezer szállal kötődöm a faluhoz. Baráti társaságommal minden második hétvégén a Bódis-hegyen drukkolunk a felsőgallai focistáknak. Ilyenkor rendesen kieresztjük a hangunkat, nem lehet véletlen, hogy többen viccesen B-középként emlegetnek minket. Az otthona is Felsőgallán van? Igen, ott élek egy kertes házban, a szülői ház helyén. Az ablakaim tele vannak muskátlival, annakidején édesanyámnak is volt erre gondja, én pedig tartom a hagyományt. Ha beköszönt a jó idő, ott dolgozom ki magamból minden fáradtságomat fűnyírással, a gyümölcsfák, a virágok, a veteményes gondozásával. Igazán elememben, mondhatni a helyemen vagyok a szabad ég alatt. Mihelyt hazaérek, felveszem a sittes melegítőmet, nyáron a sittes bikinit, és estig be sem megyek a házba. A kert rengeteg feladatot ad, de az ott végzett munka kikapcsol. Van borsó, paradicsom, paprika, tök, de még cukkini is, jókat lehet főzni belőlük. A kertben megtermelt, nevelgetett paradicsomomnak a nyomába sem ér a bolti. Persze a füvem nem fű, mert azt nem locsolom, de zöld és nő, így nyírni lehet a kertben, sőt az utcán is. Mondanom sem kell, azt is magam csinálom. Könnyű helyzetben vagyok, a párom imád főzni, így nekem nem kell. És a kertben a férfimunkát is ő végzi el. A kerti kikapcsolódásban fontos a magány, vagy szereti a társaságot a kerítésen belül is? Igen, szeretem a barátaimat. Velük járok bálba, szüreti felvonulásra, aktívan részt veszünk a felsőgallai közösségi eseményeken. Egy évben kétszer buszos kirándulásra megyünk a felsőgallai sportosokkal, ahonnan mindig élményekkel gazdagodva térünk haza. De a környéken is túrázunk, hiszen fotók: kiss t. józsef Tamásné Lobenwein Gizella: Gyerekkoromtól fogva mindig volt állat a háznál minden évszakban csodákat rejt a természet. A végállomás legtöbbször a Bódis-hegy, ahol szalonnasütéssel pihenjük ki az út fáradalmait. Olykor jókat főzőcskézünk nálunk, vagy éppen a barátaimnál, a kertben. Kerítésen belül állandó társaságot jelent a kutyánk és két macskánk. Gyerekkoromtól fogva mindig volt állat a háznál, nélkülük el sem tudnám képzelni az életem. Amikor hazamegyek, a kapuban vár Fifi, a fekete labrador. Abban a bizonyos kertben még a kutya-macska barátság is működik? Nem teljesen. Az egyik macska bejáratos a lakásba, úri dolga van, a másik viszont nem hajlandó bemenni, annyira félős. Kóbor jószág volt, megsajnáltuk, elkezdtük etetni. Még macskalétrát is szögeltem neki. Azon juthat el sértetlenül a teraszra, a tányérjához. Beszéljünk egy kicsit a munkáról. Nem csak a kertjében érzi otthon magát, de bizonyos szempontból a polgármesteri hivatalba is hazajött. Huszonöt évet dolgoztam már az épületben szeptember 1-jén kerültem a jogelőd városi tanácshoz, ahol egy hétig voltam adminisztrátor, majd ügyintéző gyakornok. Jól éreztem magam, iskolában nem tanulható dolgokat sajátítottam el. A rendszerváltás Névjegy Tamásné Lobenwein Gizella Született: március 13-án, Tatabányán Iskolák: Széchenyi István Általános Iskola, Közgazdasági Szakközépiskola, Államigazgatási Főiskola (igazgatásszervező) Munkahelyek: Tatabányai Városi Tanács, Polgármesteri Hivatal (Tatabánya), Komárom-Esztergom megyei Kereskedelmi és Iparkamara, Jegyzői Hivatal (Vértestolna), Komárom-Esztergom megyei Kormányhivatal, Polgármesteri Hivatal (Tatabánya) Hobbi: időtöltés a barátokkal után lettem közigazgatási irodavezető, majd egy évig Tatabánya megbízott jegyzője, aztán egészen 1998 márciusáig aljegyzőként dolgoztam. A hatósági terület felügyeletéért voltam felelős. Akkoriban közigazgatási feladatokat telepítettek az iparkamarához, így megpályáztam a hatósági vezetői pozíciót. Összesen két évig dolgoztam ott, ebből egy évig úgy, hogy a titkári feladatokat is én láttam el. Ezután Vértestolnán lettem jegyző. Az egy kicsit távol van a falu Felsőgallától. Nem volt gondom a bejárással. És nagyon megszerettem a falut. Sokan svábul beszéltek hozzám, én meg magyarul válaszoltam, de jól megértettük egymást. Viszont 2001-ben a közlekedésigazgatási feladatok az önkormányzathoz kerültek, és én ezek másodfokon való irányítására pályáztam a jelenlegi kormányhivatal jogelődjénél, a megyei közigazgatási hivatalnál. Tizenkét évig dolgoztam ott, szintén hatósági területen, amitől soha nem szakadtam el. Hálátlan munkának tűnhet, de én szeretem. A polgármesteri hivatalba milyen érzésekkel tért vissza? Sokakat régi ismerősként köszönthettem. Mindig figyeltem a tatabányai közéletet, így senki sem volt számomra ismeretlen. Ráadásul itt elsőfokon dolgozhatom, ami közelebb áll hozzám, mert míg másodfokon csak az ügyekkel állhattam kapcsolatban, addig most az emberekkel is. Jól érzem magam, tele vagyok energiával. Talán igazuk van a lányaimnak, akik azt mondják, nekem lételemem a pörgés. Hogyan indul egy napja? A Magyar Közlöny internetes verziójának böngészésével. Igyekszem képben maradni, követni a folyamatosan változó jogszabályokat. Addig nem írok le egy hivatkozást sem, amíg meg nem győződtem róla, hatályos-e még. Jó csapattal, hozzáértő szakemberekkel körülvéve könnyebb a jegyző dolga is. Hiszek benne, adottak a feltételek ahhoz, hogy egy nagy családban, összefogással, azonos célokért, együtt dolgozhassunk a város lakosságának megelégedésére. Arzt-Pintér Anna
7 2013. április 12. Művészportré 7 Varga-Bencsik József, a tárgyszerkesztő képzőművész Első látásra minden más Sorozatot indított A mi Tatabányánk. Művészportrék követik egymást hónapról hónapra. Az ecsetet, a vésőt, a hangszereket vagy a tollat mesterien kezelők kiválasztásakor a fő szempont, hogy Tatabányán élő alkotó legyen a festő, a szobrász, a zenész, vagy az író. Varga-Bencsik Józseffel beszélgettem. Olvasd csak el ezt a két idézetet! Panaszkodtam, hogy nincs cipőm, aztán találkoztam valakivel, akinek nem volt lába. Szeretem a munkát, lenyűgöz. Leülök, és órákig tudom nézni a dolgozó embert. Mit szólsz hozzá? Jól kezdődik, rosszul végződik, és fordítva. Most ezen az objecten dolgozom, a tatabányai Weöres-kiállításra készülök vele. A magát tárgyszerkesztő képzőművésznek tartó Varga-Bencsik Józseffel bánhidai lakásában találkoztunk. Próbáltam volna kérdezni, de ő egy halom képre mutatott, és mondta, mondta... Osztálytalálkozónk volt, tavaly múlt ötven éve, hogy leérettségiztem a Képző- és Iparművészeti Gimnáziumban emlékszik. Ugye, vannak ismerős arcok? Ő Rubik Ernő, aki akkor még szobrásznak készült. Osztálytársaim voltak még: Pogány Gábor művészettörténész, Várnagy Ildikó, Kéri Ádám szobrász, Bodóczky István, Méhes László és Tölg-Molnár Zoltán festőművész is. Biztosan a múltról akartál kérdezni. Hát ez volt egy szelete, amikor egy ilyen nagyszerű iskolában tanultam. Előtte tíz évvel, óvodás koromban kérdezték, mi szeretnék lenni. Mondtam, bűvész... vagy művész... A Képzőművészeti Főiskolán grafikát, festészetet és mintázást tanultam, az Iparművészeti Főiskolán pedig belsőépítész szakra jártam két évig. Jelenleg kizárólag objecteket és assemblage-eket készítek. Tárgyszerkesztő képzőművésznek tartom magamat. Mondok erre egy példát, sőt meg is mutatom. Vettem egyszer egy kínai őszibarack konzervet. Első látásra minden más. Aztán másodikra... A gyümölcs a dobozon gyönyörű volt, éppen mint egy női fenék. Festettem hát hozzá egy nőt. A másik barackhoz egy másikat. Beraktam egy dobozba. fotó: kiss t. józsef Nagyon szeretek itt, Tatabányán mondja bánhidai házuk előtt, a tornácon Varga-Bencsik József Azt egy nagyobba, amelynek a falára találtam két kínai verset. És most itt van. Igen, egy kallantyúval forgatható. Díjat nyertem vele Kaposváron. Mesterek és tanítványok? Megegyezünk döntetlenben, legyen kettő-kettő. Bernáth Aurél és Barcsay Jenő valamint a Sipos lányok, Marica és Barbara, mindketten tehetséges szobrászok. Egy albumot lapozgatunk abból az időből, amikor a művész a Sárberki-iskolában tanított. Szerette a gyerekeket, a szakkört, mégis szabadúszó lett. Rendszertelenül dolgozom vallja be. Van úgy, hogy keveset, de előfordul, hogy egész éjszaka. Vagy nem is dolgozom, csak nézegetem a barátaim műveit, mert egyben gyűjtő is vagyok. Taubert László szobrait szeretem, de itt vannak Szunyogh László, Szabó Tamás, Asszonyi Tamás, Varkoly László és Várnagy Ildikó munkái is. Elkomolyodunk, amikor szóba kerül az február 16-ai bányaszerencsétlenség. Varga-Bencsik József akkori felesége a kórházban dolgozott, szörnyű dolgokról beszélt. Az akkor 34 éves művész lement a bányába, majd egy olyan grafikai sorozatot készített, amelyre Derkovits-ösztöndíjat kapott, elsőként a megyében. Amikor bezárt a bánya, készítettem egy humoros, groteszk objektet meséli tovább. Valamiért nem vették meg... No, ennyi a kapcsolatom a bányászkodással. Nagyon szeretek itt, Tatabányán. Nehezen válok meg az alkotásaimtól, nagyon nem akaródzik eladni semmit. Fontosnak tartom, hogy itthon, szem előtt legyenek a munkáim. Már jó ideje vissza akarom vásárolni az esztergomi Balassa Múzeumtól a Villon: Ballada a vénségről című objectemet. Nem adják. Tervezi, hogy ellátogat egykori osztálytársához, Méhes Lacihoz, aki meghívta Párizsba. És készül Szigligetre is. És Szentendrén lesz egy tárlat. És Pesten a barátok, a kulturális események. Különféle vágyak ezek, mint a tárgyak, amelyeket gyűjtöget. Összetett világunkban a harmónia helyett a feszültség az uralkodó, a szép és gyönyörű helyett a groteszk. Picassót idézi, aki szerint a művészet a romboláson alapszik. Szétszedni, majd összerakni kell a tárgyakat, a gondolatokat. Olvasd csak el ezt a két idézetet! Sok mindent kidobnánk, ha nem félnénk, hogy mások felszedik. és Én mindent felszedegetek, főleg azt, amit mások eldobálnak. Hát nem érdekes? Oscar Wilde és Pablo Névjegy 1944-ben született Mezőkövesden. A Képző- és Iparművészeti Gimnáziumban 1962-ben érettségizett, a Képzőművészeti Főiskolán 1969-ben kapott diplomát. Tatabányán él 1970 óta. Derkovits-ösztöndíjat kapott 1979-ben egy grafikai sorozatára. A nyolcvanas évektől készít objecteket, plasztikákat különböző anyagok felhasználásával. Több országos tárlaton nyert díjat. Ezek közül néhány: Fiatal Képzőművészek Stúdiójának Díja (Ember és környezete, Győr, 1978), Magyar Köztársaság Művészeti Alap Díja (I. Magyar Groteszk Pályázat, Kaposvár, 1991.), Tatabánya város díja (Nyári Tárlat, Esztergomi Rondella, 1992), In memoriam Salvador Dalí (Kortárs Galéria, Tatabánya, 2004.). Műveit számos kiállításon láthatták az érdeklődők Tatabányától Budapesten át Szentendréig. Picasso. Most rakom egymás mellé őket valahogyan. Hétszentséges foglalkozás ez a tárgyszerkesztés. Vigyázni kell, nehogy zsibvásár legyen a vége. Megyek nemsokára a MÉH-telepre, az kincsesbánya. Kocsiderékkal hozok haza ezt-azt. Előbb-utóbb lesz belőle egy műalkotás. Ahogyan Kádár Péter, egykori kollégád mondaná: és ez így van jól. mórocz károly
8 8 Kultúra - Tudomány Világhírű művészek és ifjú tehetségek fotó: kiss t. józsef Révület a fesztiválon Nagy sikert aratott Berki Tamás jazzénekes és a Tatabánya Big Band koncertje a márciusi fesztiválon A Tatabányai Tavaszi Fesztivál idején az időjárás még téli arcát mutatta. A lényeg persze az, hogy az Erkel Ferenc Alapfokú Művészetoktatási Intézmény kezdeményezésére, a megyeszékhely önkormányzatának támogatásával, immár 14. alkalommal rendezték meg a fesztivált. Schmidt Csaba polgármester megnyitójában elmondta, hogy megpezsdült a város művészeti élete, helyi és megyebeli szereplők mellett világhírű előadókat is láthatott-hallhatott a megyeszékhely közönsége tíz napon keresztül. Fellépett többek között Miklósa Erika Kossuth-díjas operaénekes, láthattuk Nyikus Anna iparművész gyönyörű, Koronánk, gyöngyünk című kiállítását, a Tatabánya Big Band koncertjét Berki Tamás jazzénekessel, az Észak-komáromi Rév Zenekar előadását Lakatos Róberttel, Korpás Évával, akik készülő Révület című új lemezükről is énekeltek. Az Oklahoma együttes üde színfolt volt. Ifjú tehetségek is bemutatkoztak, a Verdi emlékév kapcsán kórusversenyt rendeztek iskolásoknak. A fesztivál zárásán Bencsik János országgyűlési képviselő mondta el KTJ gondolatait. Antalóczy Zsanna különdíjat kapott TUDOK a Bárdosban Két napon keresztül mintegy 130 középiskolás diák vett részt az immár 13. alkalommal megrendezett Tudományos Diákkörök Országos Konferenciáján (TUDOK). A Kutató Diákok (KUTDIÁK) Országos Szövetsége és a Bárdos László Gimnázium szervezésében 13 szekcióban találkoztak a hazai és a határon túlról Erdélyből, a Felvidékről és a Vajdaságból érkező diákok. A Bárdos Gimnáziumot három diák képviselte a konferencián. Antalóczy Zsannának a helytörténet szekcióban elhangzó, A nők szerepe a fejlődő bányászvárosban című előadása különdíjat érdemelt, míg Antal Antalóczy Zsanna Dalma és Tóth Luca az ökológia és geológia szekcióban a vértesszőlősi mészkőformáció geológiai vizsgálatával foglalkozott. A konferenciát Schmidt Csaba polgármester nyitotta meg. Örömmel nyugtázta, hogy ennyien eljöttek erre a megmérettetésre. Köszönetet mondott a diákoknak és felkészítőiknek egyaránt. Kiemelte, hogy a megismerés, a tudás vágya hajtja manapság is a fiatalokat. Pleier Tamás, a gimnázium igazgatója kiemelte, hogy országos döntőnek első alkalommal adott helyet Tatabánya, a Bárdosgimnázium. Az ünnepélyes eredményhirdetés előtt emlékfát is ültettek a konferencia résztvevői az iskola udvarán április 12. Google és Magoogle fiai Csevegtek-e sms-nyelven? Persze, mert kellemes, meg rejtelmes egyben... - indítsuk eszperente nyelven az írást, amely Szilvási Csaba tanár úr legújabb kötetét méltatja, a Google és Magoogle fiai címűt. A játékos és gyönyörűséges magyar nyelv tatabányai tanára már nem kamaszkorú, sőt hetvenkedik, de ez nem akadályozta meg a nyelvtanulásban. Figyelte a számítógépek, mobiltelefonok világát, és megalkotta a rohanó 21. századhoz harmonizáló smsnyelvet. Nem is akárhogyan. Jó barátait, a világ- és a magyar irodalom kiválóságait hívta segítségül. Megkérte őket, küldjenek neki az égből sms-verseket. Mindenki mosolyogva, bólogatva őrült sms-küldésbe kezdett, Szilvási Csaba pedig csak kötetbe gyűjtötte a különös verseket: Google és Magoogle fia vagyok én (Ady Endre), A Pannon GSM dicsérete (Janus Pannonius), Kábel a rengetegben (Tamási Áron), A Nagy Sms-testamentum (Francois Villon), iász (Homérosz), és még százszámra sorolhatnánk. Szilvási Csaba az anyanyelvünkben rejtőző varázslat erejével teremt valami egészen új, tündöklő világot. (Madár János költő) Így írnátok ti! gondolta Szilvási Csaba, azután átalakította mindet sms nyelvre, amelyet ő alkotott. Aki kézbe veszi a különleges, kétnyelvű összeállítást, és nem sajnálja az időt, megtanulhat sms-nyelven. Hogy érdemes-e? Persze, mert szellemes. Ahogyan játszani is jó, legyen hét éves vagy éppen hetven a játszó. Tegyük hozzá, ugyanakkor kedvcsináló a könyv ahhoz is, hogy újra kézbe vegyük a nagy magyar és külföldi írók eredeti műveit. Mert felejthetetlen remekek. Olvassunk hát humoros-tanulságos sms-verseket a kötet jobb oldali oldalain, majd nézzünk balra, és gazdagodjunk(?), jó, legyünk többek az emberiség egy új nyelvén írott alkotásokkal. Ha már megtanultál sms-ül, elmondhatod magadról egy másik, titokzatos magyar nyelven, hogy turgodorgok irgígy bergeszélgérnirgi. mórocz károly
9 2013. április 12. Közelkép 9 A főiskola épületébe költözött a népszerű rádió A megye(székhely) Forrása Új helyre, az Edutus Főiskola A-épületébe költözött megyénk és Tatabánya népszerű rádiója. Először a stúdiókat mutatták be Czunyiné dr. Bertalan Judit megyei kormánymegbízottnak, valamint a meghívott vendégeknek, akik között ott volt Popovics György, a megyei közgyűlés elnöke, és négy város polgármestere Schmidt Csaba (Tatabánya), Michl József (Tata), dr. Molnár Attila (Komárom) és Takács Károly (Oroszlány). Két dolog nem tér vissza, a kilőtt nyíl és a kimondott szó idézett egy mondást Czunyiné dr. Bertalan Judit. Mindkettő fegyver, mindkettő használóinak nagy a felelőssége. Nagy szükség van a sajtóra, és arra különösen, hogy maradjanak, legyenek tiszta hangok az éterben. Volt egyszer egy kis rádió Tatabányán. A Radír Rádió pár éve alakult át a közszolgálati feladatokat ellátó Forrás Rádióvá mondta köszöntőjében Schmidt Csaba. Országos összehasonlításban is kiváló, hogy a megyeszékhelyen a rádióhallgatók 40 százaléka nap mint nap Forrás-párti. Fontosnak tartom, hogy felvállalják a megyei hírek továbbítását a közélettől a kultúrán át a sportig. Van jövőképük a további bővüléshez, kívánom nekik, hogy legyenek a megye rádiója! Havellant István, az egyik tulajdonos azt emelte ki, hogy amikor öt éve megvásárolták a rádiót, üzleti szempontokat vettek figyelembe. Később úgy döntöttek, legyen közösségi, közösséget kovácsoló ennek szellemében szolgálják egyre népesebb hallgatótáborukat. Köszönetet mondok Szendőfi Zoltán és Koch Olivér kollégámnak, akik a technikai feltételeket teremtették meg a költözés folyamán vette át a szót Molnár József, a rádiót üzemeltető Turul Média Kft. ügyvezetője. Gratulált és ajándékot adott át Szarvas Hédinek és Illyés Rolandnak, akik az év legjobb teljesítményét nyújtották 2012-ben, valamint az év felfedezettjeinek: Steiner Ildikónak és Nemes Kittynek. Csaknem négy éve kezdtük el kialakítani a mai csapatunkat, amelynek tagjai hamarosan összeforrottak emlékezett Molnár fotó: kiss t. józsef Gazdag Krisztina műsorvezető munkáját figyeli Schmidt Csaba, Michl József, Havellant István és Molnár József József az indulásra. Ennek ellenére roppant nehéz volt a 2009-es 6 százalékos hallgatottságunkat növelni. Pedig olyan neveket igazoltunk, mint Nagy Feró vagy Kautzky Armand. Mégsem rájuk vagyok a legbüszkébb, hanem azok a fiúkra és lányokra, akik ma is velünk vannak: Szendőfi Zoli, Zimmerer Tamás, Fenyvesi Zoltán, Illyés Roland, Gazdag Krisztina, Szarvas Hédi és Koch Olivér. Velük kezdtük, és a többiekkel Ábrahám Ági, Nemes Kitty, Györke Attila, Néveri Ferenc Igor, Támton Petra, Steiner Ildikó, Sándliné Kiss Erzsébet, Ostoróczki Miki és Mikola Guszti jutottunk el idáig. Az Új Széchenyi Terv keretein belül kiírt pályázati lehetőségnek köszönhetően vették a bátorságot, és elhatározták, hogy megvalósítják az álmaikat. Mint megtudtuk, egy éve a kollégák három lényeges célt jelöltek ki az életükben, és a pénz nem az első volt. Azt csináljuk, amit a legjobban szeretünk mondták a legfontosabb indokként és célként. Hozzátették, olyan munkahelyen szeretnének dolgozni, ahová néha azért besüt a nap, és ahová élmény belépni. Nos, a megyeháza pincéjéből eljutottak az Edutus Főiskola napsütötte helyiségeibe. Előtte egyre többet és jobban dolgoztak azért, hogy a bevételek növekedjenek, a cég, a rádió fejlődjön. A vezetés ehhez igyekezett megteremteni a feltételeket. Most vissza kell térnem a gyökerekhez, azokhoz a partnereinkhez, akik az első pillanattól kezdve hittek bennünk, és nem sajnálták ránk áldozni azt a többkevesebb összeget, amellyel megkezdhettük a felzárkózást mondja az ügyvezető igazgató. A Dexi Dekor, a Frundi, a Lambda, a Geotech, a Gottwald, a Rádió1 Kft., illetve néhány települési önkormányzat bízott bennünk, mellénk állt. A mai napig mellettünk állnak, és persze, mi is mellettük. Örülök annak, hogy remek a kapcsolatunk a környékbeli cégekkel, akár multinacionális vállalkozásról beszélünk, akár a mikrovállalkozásokról, vagy a kiskereskedői réteg tagjairól. Hasonló a helyzet a települések vezetőivel, a szakigazgatási, vagy a rend- és katasztrófavédelmi szervek képviselőivel, a sajtó munkatársaival. Számukra mindig is a kölcsönös segítés, a segítségnyújtás, a bizalom volt az elsődleges. Az elmúlt években számos szervezetnek igyekeztek segíteni, gyűjtöttek a rászorulóknak, Hétköznapi feladatként csak úgy szebbé tették sok-sok ember mindennapjait, például egy szép dallal, üzenetek továbbításával. Március közepén, a rendkívüli (hó)helyzetben 72 órán át ellátták a lakosságot a legfontosabb információkkal. A Forrás Rádió az elmúlt években a kezdeti 6 százalékos hallgatottságot előbb 18-ra, majd százalékra növelte sorolja a számokat Molnár József. A legutóbbi, tavaly novemberi adat szerint Tatabányán 39 százalékon álltunk, ugyanakkor az akkori mérés idején létezett a városban egy másik helyi rádió, amelyet hosszú idő után sikerült megelőzni. Örömmel mutatja a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának levelét, amelyben határozatban közlik: tavaszától a Komárom 90,5 MHzes csatornán is szólhat a Forrás Rádió, tehát hamarosan két frekvencián sugározva szinte az egész megyét lefedik. A fellendülés érezhető a gazdasági eredményeken is: a Turul Média Kft től folyamatosan nyereséget mutathat fel. A tulajdonosoknak Havellant István mellé egy éve lépett be Ercsey Áron, valamint partnereiknek, ismerőseiknek, a közvéleménynek egyaránt igyekeznek megmutatni, hogy a Forrás Rádió valójában az lehet, amit három éve kitaláltak: márka, védjegy. Rádió, ugyanakkor több is annál. Mórocz Károly
10 10 Közelkép április 12. Kassai Viktor játékvezető volt Schmidt Csaba vendége Parkoljunk orral előre! fotó: kiss t. józsef/montázs Balra Kassai Viktor, jobbra Schmidt Csaba, középen Erős Gábor, Kassai Viktor és Szalai Dániel kivonulása két éve Tatabányán az Ács-Tardos Magyar Kupa megyei döntőre Magyarország és a világ legjobb játékvezetőjét köszöntöm kezdi mosolyogva a beszélgetést Schmidt Csaba, Tatabánya polgármestere. A Tatabányáról indult Kassai Viktor focibíró a vendége a Jászai Mari Színház kávézójában. Barangolnak térben és időben. Kisgyerekkor naná, hogy focista akar lenni a kis Viktor. Aztán látja, hogy a társai jobbak, látja édesapját, amint fújja a sípot, és ő is inkább ezzel próbálkozik. Falusi pályákon kezd, olyan hobbinak számít a játékvezetés, amihez zsebpénz is jár. Mindegy, hogy öreg valaki vagy fiatal, kopasz vagy szakállas, szidják rendesen. Ezzel együtt kell élni mondja. El kell viselni, ez is a tanulás része. Felkerültem a megyébe, aztán az NB III-ba. Megjött az étvágyam, az NB II., majd az NB I. következett, aztán a külföldi mecscsek. A nézők száma is emelkedett. Utána következtek a nemzetközi meccsek, ott is egyre rangosabbak. Hogy ilyen egyszerű lenne? Szó sincs erről. Megtudjuk, hogy a bíró egy-egy találkozón átlagosan kilométert fut, ennek jó része sprintelés. Tavaly a Real Madrid stadionjában 15 kilométer volt az össztáv egy hosszabbításos meccsen. Erre alaposan fel kell készülni, márcsak azért is, mert a játékvezető nem kérhet cserét, és mindig a tetthely közelében kell lennie. A pálya 110x80 méteres, de nem szabad elfáradni, tartalékolni kell az erőt, hiszen elképzelhető, hogy pár percen belül az ellentámadást kell követni. Ha szerda este volt meccs Barcelonában, csütörtökön már Magyarországon kell készülni, hogy frissen-fitten fusson ki a bíró mondjuk a paksi pályára. Hogy számít-e a színvonal? kérdez vissza. Érdekes, sokan nem gondolnák, hogy hazánkban sokszor nehezebb vezetni, mint külföldön. Ha több a hiba, a bírónak többet kell futnia. Nem nehéz visszazökkenni egyébként a magyar valóságba; olyan ez, mintha valaki általában Opellel járna, és néha beülhet egy Mercedesbe. Eddig ezerszáz meccsen voltam közreműködő, tehát bíró, vagy asszisztens. Nem lehet a múlt emlékeiből élni, ugyanúgy oda kell figyelni egy kisvárosban, mint a milánói San Siróban vagy a Wembley-ben, a BL-döntőn. Szóba kerül a nyelvtudás. Kassai Viktor jól beszél angolul és németül, megérteti magát franciául és oroszul. Ha ez is kevés, marad a testbeszéd és a mimika. Például hatásos, ha gyorsan odaszalad a szabálytalankodókhoz, eltorzult arccal hadonászik, kiabál. Mindegy, milyen nyelven. Amikor elégedett a reakciókkal, rákacsint a játékosra, vagy bólint. Egy kicsit színház ez is. Senkitől sem szabad elájulni! szögezi le. Vannak világsztárok, de a megyei bajnokságban egy volt NB I-es játékos is nagy sztárnak számít, mint az NB II-ben az egykori válogatott. Nincs kivételezés, a lényeg, hogy milyen ember, hogyan viselkedik. Ugyanígy nem szurkolhatok egy csapatnak sem, csak magamnak és a sportszerű játéknak. Az a jó játékvezető, akit nem tudnak befolyásolni mondja. Azért ha bármikor befúj valaki a 90. percben egy büntetőt a hazai csapatnak, rögtön gondolkodjon el azon, hová is parkolt. Csakis orral előre szabad! Óriási hiba az is, ha egy játékvezető az öltözőajtóban kívülről hagyja benn a kulcsot. A világ legjobbja olimpiai és BL-döntőn is fújt Kassai Viktor szeptember 10-én született Tatabányán. Tizenöt évesen tett játékvezetői vizsgát, majd asszisztensként mutatkozott be a játékosoknak és a szurkolóknak a Fejér megyei bajnokságban, a Szárliget- Óbarok meccsen. A következő évtized során az NB III. és az NB II. következett, majd 1999-ben az első magyarországi élvonalbeli találkozó. A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) játékvezetői keretének 2003-tól tagja. Pályára lépett korosztályos és felnőtt világ- és Európabajnokságon, válogatottak meccsein, Bajnokok Ligája találkozókon. A as pekingi olimpia döntőjét és a es Bajnokok Ligája fináléját (Barcelona Manchester United 3-1, Wembleystadion) ő vezette. Tavalyelőtt a világ legjobbjává választották. Egyre csibé-szebbek a játékosok. Egy-egy beadásnál rengeteg a kézimunka, ugyanígy sok a viszszahúzás, az időhúzás. Mindig résen kell lennünk, akcióközelben. Nincsen már igazi különbség, nincsenek mediterrán és hideg, északi csapatok. Európa és a világ minden táján, Magyar-országon is, sok a szenvedélyes, érzékeny dél-amerikai. A játékvezetés a megoldás keresése: mindig az adott szituációban kell újra és újra dönteni, az elmélet kiváló ismerete csak alap. A bírónak nincs videója tárja szét a kezét. Kommunikációs készülék ugyan van a fejünkön, de gyakran előfordul, hogy egy háziasszony otthon, főzés közben jobban megítél egy helyzetet, mint én a pályán. Könnyű neki, amikor a harmadik vagy a negyedik kamera ismétli a történteket más szögből. Minket egyébként nem kérdeznek meg a szabályváltozásokról, de az a véleményem, hogy nagyon gondolják meg a kísérletezéseket, ne tegyünk tönkre egy sportágat. Újabb és újabb technikai segítségek persze kellenek, lesznek is. A beszélgetés végén Schmidt Csabának annak a kérdésére, hogy ennyi siker után van-e még, ami motiválja, így felel Kassai Viktor: Akinek nincs motivációja, ne csinálja. Meg szeretném tartani ezt a szintet, és minél több rangos mecscset vezetni a jövőben. Készülök a második világbajnokságomra... mórocz károly
11 2013. április 12. A Vértes Agorája 11 Az agorákon át utakat lehet találni az emberekhez Szavakba öntött remények Hatalmas volt az érdeklődés - zsúfolásig megtelt a Vértes Agorája április első hétvégéjén A Vértes Agorája hivatalos megnyitóján, múlt héten pénteken sokan igyekeztek szavakba önteni az intézménnyel kapcsolatos reményeiket, elvárásaikat. A kultúrális műsor után három felekezet vezetői szentelték fel az épületet. A várva várt hivatalos megnyitón elsőként Schmidt Csaba polgármester osztotta meg gondolatait a csaknem félezer meghívottal a színházteremben. A városvezető elmondta, hogy a görög városállamokban is a közösségi lét meghatározó, központi terei volt az agorák. Tatabányáról sokáig hiányzott egy befogadó közösségi tér, ami Schmidt Csaba polgármester lehetőséget ad a találkozásra nemcsak egymással, hanem a magyar, a nemzetiségi, a környékbeli kultúrával is. Az Agora emellett keretet adhat a kisebb, városrészi művelődési házak együttműködéséhez is fogalmazott Schmidt Csaba. Sokan gondolnak jó szívvel a korábban itt folyó munkára, ám az épületet soha nem szerették meg a városban élők. Most ez is bekövetkezhet, a véleményükre, ötleteikre pedig a továbbiakban is számít az önkormányzat mondta a polgármester, akinek beszédét a Bánhidai Szent Erzsébet Óvoda néptáncos apróságainak műsora követte. Az eseményen részt vett és beszédet mondott Halász János, kultúráért felelős államtitkár is. Üdvözölte Győr, Hódmezővásárhely, Békéscsaba és Kaposvár után a tatabányai Agorát: Az agorákon keresztül számos kulturális támogatás és városfejlesztés találhat utat az emberekhez. Biztos vagyok benne, hogy A Vértes Agorájának épülete, a beruházás gyümölcse jó kezekben lesz, és az intézmény a város javát szolgálja majd mondta az államtitkár hozzátéve, a ház után a közművelődésnek is át kell alakulnia, méghozzá közösségi művelődéssé. Mindannyian tudjuk, milyen jó érzés tartozni valahová, az Agora pedig olyan hely lett, ahová jó betérni. A kultúra itt otthonra talált zárta gondolatait Halász János, akinek Schmidt Csaba, a várost jelképező bányászlámpát ajándékozott. A színpadon ezután az Ezüst Turul-díjas Tatabánya Fesztivál Fúvószenekar remekelt, majd táncra perdültek a Cinege és a megyei Príma-díjas Bányász Táncegyüttes tagjai is. A meghívottak ezt követően az aulában tanúi lehettek, amint Nagy László katolikus prépost, Schermann Gábor evangélikus és Hamar László református lelkész megszentelte a Vértes Agoráját. A megújult aulában sorakoztak fel a Tatabánya nyolc városrészéből érkezett látogatók a Tavaszi Agora Napok első délutánján. Onnan figyelték, ahogyan Schmidt Csaba átadja az Agora jelképes kulcsát Sámuel Botondnak, az Agora Nonprofit Kft. ügyvezetőjének Remélem, hogy erre a kulcsra soha nem lesz szükség, mert az Agora mindig, mindenki előtt nyitva áll majd fogalmazott a polgármester. Sámuel Botond ezután a kulcsot nyolcfelé osztotta, és átadta a Kertvárost, Dózsakertet, Bánhidát, Alsógallát, Felsőgallát, Újvárost, Sárbereket, Óvárost képviselő delegációknak. A közönség mind a nyolc átadást tapssal kísérte, majd amikor az utolsó darab is jó kezekbe került, a jelenlévők együtt skandálták: Hajrá, Tatabánya! A kulcs darabjait féltve őrzik majd a városrészekben. A Bánhidára került rész például a Puskin Művelődési Házba, a Bánhidáért Emlékérem díjazottjainak fényképei alá kerül. Felsőgallán a Széchenyi István Művelődési Házban, Dózsakertben a Dózsakerti Közösségi Házban kap helyet a kulcs darabja, hogy ott minden városrészben élő magáénak érezhesse azt.
12 12 A Vértes Agorája április 12. Mindenből egy kicsi a A Vértes Agorájának munkatársai kitettek magukért: hűen az intézmény szlogenjéhez igazi programkavalkádot varázsoltak az újjászületett épületbe. Olyat, ahol kicsik és nagyok, tehát több generáció érezhette jól magát. Például a Kössük össze a várost, a térséget! jelmondatú akció helyszínén, ahol bárki kötőtűt ragadhatott, hogy hozzátéve a magáét, segítsen elkészíteni a város, a térség sálját. Amennyiben a fiatalabbak elakadtak, a szépkorúak megmutatták nekik, hol a gubanc. Az egész az emberi kapcsolatokról szól, ráadásul egy olyan technikát népszerűsít, ami napjainkban kezd feledésbe merülni. És nem csak sálat, kapcsolatokat is kötünk a városrészek, a térség területei között mondta Trestyánszky Melinda, a Názáret Szociális Szolgáltató egyik szakmai vezetője. A kötőtűs akció egy évig tart majd. Aki legalább tíz centiméternyi, bármilyen színű és mintájú, de húsz centiméter széles darabot hoz, nevével ellátva kötik azt hozzá a közös sálhoz. A nyitó hétvégén persze nem csak kötni lehetett, felsorolhatatlanul sok érdekességgel rukkolt Sokan fotózkodtak a jóságos szürke boszorkánnyal fotók: kiss t. józsef A Bányász Néptáncegyüttes látványos produkciója után mindig biztos a vastaps, így volt ez most is elő a közösségi központ, amelyet több százan járhattak be pincétől a padlásig. Az Agora turnék folyamatosan indultak, a tervezett tucatnyi helyett félszáz érdeklődővel. A házon belüli kirándulásokra vállalkozók most nemcsak az ezentúl mindig nyitva álló épületrészeket ismerhették meg, de kivételesen bepillantást nyerhettek az Agora félreesőbb helyiségeibe is. Házon kívül pedig igazi városrészi kalandok vártak a vállalkozó kedvűekre. A Tatabányai Barangolóval busznyi ember utazhatott Kertvárosba, Alsógallára és Bánhidára, hogy más perspektívából láthassa a várost. A kertvárosi kaland résztvevői például Pákai Ernő, a Kertvárosi Bányász Művelődési Ház vezetőjének közreműködésével egy igazi, hamisítatlan retro mozi élményével gazdagodhattak. A mozirégész sztorizva mutatta meg nekik, hogyan működik egy régi vetítőgép, majd a közönség friss pattogatott kukoricát eszegetve, Bambit kortyolgatva egy Tatabányáról szóló rövidfilmet nézhetett meg. A bánhidai túra részvevőit iskolapadba ültették, akik pedig az alsógallai barangolásra neveztek be, egy igazi sváb lagziba csöppentek. A kisebbeket sem hagyták unatkozni a Tavaszi Agora Napokon: az épület szinte minden zeg-zuga tartogatott nekik érdekességeket. A legkisebbeket bébijátékok, a nagyobbakat társas- és logikai játékok, kreatív foglalkozások várták. A nagylépcső tetején egy zsírosbödönből készített lyukkamera, camera obsura tárta fel titkait, néhány lépésre tőle Weöres Sándor: Gyermekversek című óriás kötetéhez készíthettek illusztrációt a kicsik. A tudományos érdeklődésűek kipróbálhatták a fénykabin működését, a múzeum területén pedig a régészek munkájába kóstolhattak bele a gyerekek. A Tavaszi Agora Napok legtöbb rendezvénye ingyenes volt, igaz, a színházterem korlátozott befogadóképessége miatt néhány eseményen csak belépőjeggyel lehetett részt venni. Az Agora Gálát, a Kacag a város dumaszvingházat és a Somló Tamás koncertet is ingyenesen tekinthették meg azok, akik jegyet váltottak vagy nyertek a fenti eseményekre. Nagy sikert aratott vasárnap Somló Tamás Megnyitott a hétvégén a Kortárs Galéria is. Az első tárlatnak az Élő galéria címet adták a szervezők, tatabányai és környékbeli művészek mutatkoztak be. A megnyitó, miként a kiállítás, rendhagyó volt, hiszen nem művészettörténész tartotta, hanem Grandpierre Attila, aki tudós is, mert csillagász, és művész is, mert zenész.
13 2013. április 12. A Vértes Agorája 13 kultúra új otthonában Hangsúlyozta: törekedjünk arra, hogy minden energiánkat mozgósítsuk, harcoljunk a tehetetlenség, a beletörődés ellen. A tudományos megismerésnek határai vannak, de a látnoki erővel rendelkezők gondolat- és érzésérzékelő képességével mélyebben is megérthetjük a világunkat, magunkat és egymást. Érdekesség, hogy az egykori Közművelődés Háza népszerű Kék Kávéházának székeiből a művészek keze nyomán műalkotások lettek, amelyeket így megőriznek az utókornak. Kordokumentumként álljon itt a bemutatkozók névsora, hiszen csak három napig, azaz pénteken, szombaton és vasárnap volt látható a tárlat, ugyanakkor több mint ezren nézték meg: Ölveczky Gábor, Szabó Andrea, Horváth András, Varga Benedek, Szunyogh László, Muzsnay Ákos, Lévai Ádám, Kele Róbert, Miglinczi Éva, Augusztin Márta, Szigetvári Krisztina, Szentessy László, Szabó Ákos, Keresztesi Botond, Huszti János, Szendőfi Pál, Kammerlohr Kováts László, Varkoly László, Varga-Bencsik József, Rochlitz György, Sulyok Teréz, Papp Albert, Jakobi Anna Mária, Kaposi Endre, Mórocz István. Sokuk műveivel találkozhatunk az I. Megyei Tavaszi Tárlaton is, melynek címe Időtlen derengés, és a 100 éve született Weöres Sándorra emlékezve nyitja meg Vasy Géza irodalomtörténész április 11-én délután 5 órakor a Kortárs Galériában. Pakolunk... foglalta össze a jó ideje tartó helyzetet Fűrészné Molnár Anikó, a Tatabányai Múzeum igazgatója. A múzeum is (vissza)költözik, az Agora egyik színfoltja lesz. Százezer darabos a gyűjtemény, van mit rendezgetni. A következő időszakban természetesen lesznek időszakos kiállítások, az ipari skanzen is A Tatabányai Fesztivál Fúvószenekar előadása az országban bárhol megállná a helyét Időutazás az ókorba: a Tatabányai Múzeum munkatársai tógában, jobbra Dallos István látogatható Bánhidán. Készülünk az új, állandó kiállításunkra. Most ott tartunk, hogy május közepén zárul a pályázat második üteme, a közbeszerzés, azután indulhat a gyakorlati megvalósítás. Utazzunk egy kicsit a múltba, egyben a jövőbe is! Ember és kapcsolata az Által-ér völgyében lesz a címe az állandó kiállításnak, amelynek szerkezete a jégkorszaktól szinte napjainkig: Az élet vize Kőbe zárt élet A tűz mesterei A fa évszázadai Az indusztria bűvöletében. A kiindulópont és a végpont is egyben az érintetlen természet, amit egy erdei pihenő szimbolizál madárhangokkal. Lesznek multimédiás eszközök, foglalkoztatók is a látogatóbarát kiállításon. Csak korszerű, energiahatékony informatikai eszközöket, fényt és hangot alkalmaznak majd. Rengeteg meghökkentő érdekesség várja a gyerekeket és a felnőtteket, Tatabánya lakóit és az ide érkező rokonokat, ismerősöket, turistákat, szakembereket. Remélhetően mielőbb. Hogy mikor lesz a szép tervekből valóság? A legszebb az lenne, ha még az idén, december 4-én, Szent Borbála napján. A második variáció 2014 március idusa, a harmadik a jövő évben a múzeumi világnap, azaz május 18. Végül, de nem utolsósorban ugyancsak az Agora épületében kapott helyet a Tatabánya Pont Turisztikai és Rendezvényszervező Iroda, amely a Polgármesteri Hivatalból költözött ide tudtuk meg Szutter Levente ügyvezetőtől. Az iroda ajándékboltja is ide került, valamint a Tatabánya Kártya ügyintézése is itt folyik a továbbiakban. Arzt-Pintér Anna - Mórocz Károly Tényleg benne leszünk az újságban? Légy jó mindhalálig a Jászai-színház produkcióját idézte fel Vikidál Gyula a fiúkkal Csernoviczki Éva, mint tornász
14 14 A Vértes Agorája április 12. Színes, háromnapos rendezvénysorozattal nyitotta meg kapuit Tatabánya új kulturális műhelye, A Vértes Agorája. Az egykori Közművelődés Háza felújításával a Szent Borbála téren létrejött művelődési centrum felújítása az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával Ft támogatással valósult meg. A Tatabánya a Vértes Agórája című, TIOP / azonosítószámú projekt kivitelezési munkálatai 2012 januárjában kezdődtek meg, majd idén április 5-én átadhatták a közönség számára a házat. Az épület az e gyéves felújítási munkálatok befejeztével multifunkcionális közösségi központként működhet. A felújítás révén az épület közel 400 m 2 -rel bővült, így a beépített terület a bővítés után több mint 3700 m 2 -re nőtt. Az épület hasznos alapterülete meghaladja a 6500 m 2 -t, ideértve az alagsort, a földszintet és az emeletet is. A teljes körű akadálymentesítés részeként egy 630 k g teherbírású felvonó biztosítja a f üggőleges közlekedést. Az épület körül teljesen új zöldfelületekkel rendelkező parkosított teret alakítottak ki. A házban több mint 400 vendéget fogadni képes színházterem, 120 fős kamaraterem, táncterem, oktatótermek, öltözők, a legmodernebb hang- és fénytechnikával ellátott terek és egy 100 négyzetméter alapterületű szabadtéri színpad, illetve kiállító- és előadó terem, valamint egy kávézó és étterem várja az ide látogatókat. A felújított épületbe visszaköltözött a Tatabányai Múzeum, itt kapott helyet a Tatabánya Pont irodája és ügyféltere, valamint a Nemzeti Közművelődési Intézet megyei módszertani központja is. Áprilisi és májusi programkínálat Áprilisi Programok Április József Attila X. Országos vers, énekelt vers és prózamondó verseny A Vértes Agorája Április 11., 17 óra Időtlen Derengés I. Megyei Tavaszi Tárlat Kortárs Galéria Április 14., 17 óra L art pour L art Társulat Piroska, a farkas című előadás A Vértes Agorája Április 14., 11 óra Veterán és Tuning Börze autókiállítás Szent Borbála tér Április Nyitott kapuk környezetvédelmi rendezvénysorozat gyerekeknek A Vértes Agorája Április 20. Bányász kórustalálkozó dalkörök országos találkozója Kertvárosi Bányász Művelődési Otthon Április 22. Föld Napja a Mosolygós Gyermekekért Alapítvánnyal A Vértes Agorája Április 23. LADIK LApot a DIáKoknak médiavetélkedő megyei döntője A Vértes Agorája Április 25. NKKI ifjúsági konferencia A Vértes Agorája Április 26. Közbiztonsági nap baleset megelőzési nyílt nap A Vértes Agorája Április 27. Májusfa-állítás József Attila Művelődési Ház Április 30. Weöres Sándor Gyermekszínjátszó Találkozó megyei döntő A Vértes Agorája Április 30. Májusfa-állítás Széchenyi Művelődési Ház Jelesre vizsgázott az Agora csapata Túl a Tavaszi Agora Napokon Salamon Hugót, a Vértes Agorája szakmai vezetőjét kértük meg, értékelje a hétvégi bemutatkozást. Úgy fogalmazott, várakozásaiknak megfelelően igazi népünnepélynek adhattak otthont. Tudtuk, benne volt a levegőben, hogy nagy várakozás kíséri Salamon Hugó a nyitást, ám a látogatószám túlszárnyalta az elképzeléseinket. Pontos adataink nincsenek, de a becslések szerint a három nap alatt több mint ötezren fordultak meg az Agorában. És nem csak a produkciókra jöttek, a házra is kíváncsiak voltak, reggeltől estig nyüzsgött az egész épület. Különösen sikeres volt a Tatabányai Barangolások sorozat. Jó volt látni, hogy a buszról élményekkel gazdagodva szálltak le a résztvevők, akik közül sokan Májusi programok Május 2. Május 3. Május 4. Kultúrvadász beszélgetős sorozat zenéről filmről, irodalomról, vallásról Kortárs Galéria Meseillusztrációs kiállítás Szegedi Katalin alkotásaiból Nyúlkenyér fesztivál bányász hagyományőrző fesztivál Kertváros Bányász Művelődési Otthon Május 11. Bikini koncert Földi Imre Sportcsarnok Május 14. Május 16. Május 17. Május 17. Május Május 22. Május azonnal feliratkoztak a következő városrészi barangolásra is. A sorozatot folytatjuk, rengeteg ötlet és meglepetés van még a tarsolyunkban azok számára, akik más szemszögből is kíváncsiak Tatabányára tájékoztatott Salamon Hugó, hozzátéve, a hétvégén jelesre vizsgáztak az Agora munkatársai is. Kiderült, valóban igazi csapatként tudnak együttműködni és együtt gondolkodni nem csak maguk között, de a művelődési házakkal, civil szervezetekkel, művelődési és kulturális intézményekkel, közreműködő magánszemélyekkel is. Az Agora vár mindenkit programjaira vagy csak találkozási pontként hétfőnként óráig, keddtől szombatig óráig, vasárnap pedig óráig vagy a rendezvényekhez igazodva. UFo Nyitott Rezervátum az Új Forrás folyóirat szerkesztőségi estje Agora Café Olvasásra születni kisiskolások olvasásra nevelése Kortárs Galéria Helytörténeti séták izgalmas, interaktív helytörténeti programok A Vértes Agorája Kacag a város! III. minden, amin nevetni lehet A Vértes Agorája Pünkösdi Sokadalom városi közösség program A Vértes Agorája és a művelődési házak A Kihívás Napja Agora sportlétesítmények műfüves pályák Városi Gyermeknap családi rendezvény A Vértes Agorája
15 2013. április 12. Pályázat - Programok 15 Ötvenhárom hőközpontot korszerűsítenek a városban Tatabányán zöldül a fűtés A tatabányai hőszolgáltató elvégzi 53 hőközpontban a fűtési keringető szivattyúk korszerűsítését, 66 darab frekvenciaváltó felszerelésével. Ez az érintett házakban komfortosabb fűtést, a hőközpontokban pedig akár 20 százalék villamosenergia-megtakarítást eredményez. A beruházásra a szolgáltató a KEOP-5.4.0/ pályázat keretében európai uniós forrásból és a magyar költségvetésből 82 millió forintos támogatást nyert el. A fejlesztés egy 170 millió forintos korszerűsítési program része, melyben vezetékcsere és vezetékszigetelés egyaránt szerepel. A frekvenciaváltók felszerelésére 26 millió forintot fordíthat a Komtávhő. Tatabányán az elmúlt években háromezernél több lakásban építettek ki szabályozható és mérhető távfűtést, szabályozható radiátorszelepek, költségosztók, illetve egyedi hőmennyiségmérők beszerelésével. A számítások szerint Dr. Sztruhár Gyula vezérigazgató és Halász Imre üzemviteli munkatárs ezekkel az eszközökkel az átlaglakás hőfogyasztásában évi 13,5 GJ takarítható meg, amely a jelenlegi fogyasztói díjtételekkel számolva Ft +áfa megtakarítást jelenthet. A lakásokon belüli korszerűsítéssel a lakók radiátoronként tudják szabályozni a fűtőtestekbe jutó víz mennyiségét, ezért mindig csak akkora teljesítménnyel járhatnak a szivattyúk, mint amekkora az adott ház fűtési igénye. A frekvenciaváltó a szivattyút meghajtó motor által felvett áram frekvenciáját módosítja, ezzel fordulatszámát szabályozza. A berendezést két nyomásérzékelő egészíti ki, ezek biztosítják, hogy a szabályozás folyamatos legyen és emberi beavatkozás nélkül alkalmazkodjon a pillanatnyi felhasználói igényekhez. A teljes, Tatabányán zöldül a fűtés! projekt keretében, melyben vezetékszigetelés és vezetékcsere is szerepel, a hőveszteség csökkenésével és a villanyáram fogyasztás mérséklésével a Komtávhő évente GJ energiát takaríthat meg, ennek következtében az üvegházhatású gázok kibocsátása évente 319 tonnával csökkenhet.
16 16 Szolgáltatás április 12. KIADÓ önkormányzati üzlethelyiségek, irodák, garázsok és tárolóhelyiségek 34/ Közérdekű információk Mentőszolgálat Erdész u. 37. Telefon/fax: 0634/ , 104 Tűzoltóság Ságvári Endre út 18. Telefon: 34/ , Tatabányai Rendőrkapitányság Kós Károly u Telefon: 34/ , Északdunántúli Vízmű Zrt. Sárberek Telefon: 34/ Hibabejelentés: 0 24 óráig 80/ Vevőszolgálat: 40/ ORVOSI ÜGYELETEK Háziorvosi ügyelet Béla király körtér 69. Tel.: 34/ Gyermekorvosi ügyelet Béla király krt. 62. Telefon: , Kórház-rendelőintézet Semmelweis u. 2. Telefon: Szent Borbála Kórház Dózsa György út 77. Tel.: 34/ ; ; Honlap: sttitkar@t-online.hu Tatabányai gyógyszertárak április havi horoszkóp Szűz (au gu sz tu s 24.- szep tem ber 23.) Nem lesz könnyű hónapja, át kell gondolnia, értékelnie viszonyait mind a családjával, rokonaival, mind pedig barátaival. Partnerére számíthat ezeknek a gondoknak a megoldásában, hiszen jó kapcsolatuk segít átlendülni a problémákon. Mér leg (szep tem ber 24.- ok t ó ber 23.) Párkapcsolatában számíthat konfliktusokra, melyek hatására akár még a szakítás gondolata is megfordul a fejében. Túlhajszolták magukat, szinte elmennek, elbeszélnek egymás mellett. Átlagos, sablonos, teljesen szürke hétköznapi kapcsolatuk rányomja bélyegét az egész hónapra. Skor pió (ok tó ber 24.- no vem ber 22.) Igyekezzen kiverni fejéből a párja feltételezett félrelépéseit, ne kóstolgassák egymást, mert az nem vezet jóra. Munkahelyén változás áll be pozítív irányba, de ez is gondolataiban megkínozza önt, mert nem akarja elhinni. Nyi la s (no vem ber 23.- de cem ber 21.) Egészségével nem lesz gondja ebben a hónapban, de vigyázzon, hogy a stressz és a feltételezett gondok miatt igyekezzen jól aludni és pihenje ki magát. Lefekvés előtt érdemes egy fél órát sétával töltenie a jó levegőn. Párkapcsolatában a harmónia lesz jellemző némi kisebb konfliktusok ellenére is. Bak (de cem ber 22.- ja nu ár 20.) Pörög, aktív, intenzív élete elveszi a figyelmét partneréről. Sajnos, erre másnak kell figyelmeztetnie önt. Közvetlen környezetében sok lehet az irigye, de önt ez sem zavarja, hiszen gyakorlatilag nincs ideje figyelni ezekre a jelekre. Magabiztos, ön előtt nincs lehetetlen sem a munkahelyén, sem az élet más területén. Víz ön t ő (ja nu ár 21.- feb r u ár 20.) Az izgága türelmetlenség, hullámzás jellemzi ezt a hónapot. Ez rányomja bélyegét a párkapcsolatára is. A kényszer úrrá veszi magát a vizöntőn és hatalmába keríti az utazási vágy, de sajnos ez nem biztos, hogy fog sikerülni. Ha lak (feb r u ár 21.- már ci us 20.) A szinte állandó időhiány rányomja bélyegét erre a hónapra is. Ezért sajnos elég türelmetlen munkatársaival, s saját magának teremt problémát azzal, hogy nehezen viseli az értetlenséget. Párkapcsolata harmónikus, biztonságos, de ez önt nem tölti el elégedettséggel. Kos (már ci us 21.- áp ri li s 20.) Felismeri, hogy párkapcsolatában ebben a hónapban ön nyújtja a többletet és ez zavarja. A negatív gondolatok hatására reménytelennek látja helyzetét, azonban ezt ellensúlyozza, hogy partnerkapcsolata alapja stabil. Türelmesen várja ki, amíg a zavaros felhők távoznak. Bi ka (áp ri li s 21.- má ju s 20.) Energiája és pozitívitása jókedvet eredményez, amit könnyedén át tud adni a környezetének. Partnerével kapcsolata harmónikus, összhangban vannak. Azonban ön könnyelmű a pénzügyei terén, s lehet, hogy egy régi számlát most talál meg, amit ki kell egyenlítenie. Ik rek (má ju s 21.- jú ni us 21.) Partnerkapcsolatában figyeljen arra, hogy ne adjon okot semmiképpen féltékenységre. Pénzügyei tekintetében nincs mit tennie, hozzá kell nyúlnia a féltve őrzött tartalékaihoz, s ez bizony feszültté teszi. R ák (jú ni us 22.- jú li us 22.) Stresszes életmódja miatt gondolatai az ingerlékenység felé viszik, hiszen a szorgalma, munkába vetett intenzítása nem kap kellő értékelést munkahelyén. Mutassa magát annak, aki valójában, engedje el magát, nem kell mindenkinek megfelelnie. A közös bizalom partnerével harmónikus kapcsolatuk záloga, nyugodtan támaszkodjon rá. Or osz lán (jú li us 23.- au gu sz tu s 23.) Igen kellemes hónap elé néz. Párkapcsolatát a közös és kölcsönös bizalom és tisztelet jellemzi megértés kísé-retében. Érdemes pénzügyeire figyelnie, hogy a jövőben is eredményesek legyenek. Pihenjen sokat, mert regenerálódásra önnek is szüksége van, még akkor is, ha a béke szigetén érzi magát. Arany Kígyó Patika Szent György u. 43. Tel.: 34/ Egészség Patika Kereskedelmi Bt. Vadász u. 34. Tel.: 34/ Bánhidai Gyógyszertár Árpád u. 15. Tel.: 34/ Aries Patika Kodály tér 9. Tel.: 34/ Smaragd Gyógyszertár Ságvári Endre u. 5/e. Tel.: 34/ Patika a Mérleghez Gál István ltp. 402 Tel.: 34/ Verbéna Patika Sárberki ltp Tel.: 34/ Centrum Gyógyszertár Bea Patika Fő tér 18/e Tel.: 34/ Primula Gyógyszertár Béla király krt 61. Tel.: 34/ Alma Gyógyszertár Bláthy O. u. 1. (Tesco) Tel.: 34/ Dózsakert 52. Tel.: 34/ Gál Gyógyszertár Gál ltp Tel: 34/ Hunyadi Gyógyszertár Turul u. 2. Tel.: 34/ Kertvárosi Új Patika Hadsereg u. 131/1. Levendula Gyógyszertár Győri út 24. Tel.: 34/ Megváltó Gyógyszertár Szent I. u. 21. Tel.: 34/ Mentha Patika Bánhidai ltp Turul Gyógyszertár Réti u Tel.: 34/ Újvárosi gyógyszertár Győri út 25. (Interspar) Tel.: 34/ Imp res szum A MI TA TA BÁ NYÁNK - Ta ta bá nya Me gyei Jo gú Vá ros Ön kor mány za tá nak meg bí zá sá ból az in gye nes havilapot ki ad ja az Axel Springer-Magyarország Kft. Komárom-Esztergom Megyei Irodája. Főszerkesztő kiadóvezető: Tímár János Felelős vezető: fu tó imr e Szer kesz tő: Mórocz Károl y Szerkesztőség: 2800 Tatabánya, Mártírok u. 44. Telefon: (34) ; 20/ ISSN-szám: III. évfolyam 4. szám, április szerk.kom@axels.hu; karoly.morocz@axelspringer.hu Készül az AS-NYOMDA Kft. Szilády Üzemében, 6000 Kecskemét, Mindszenti krt. 63. A hirdetések tartalmáért felelősséget nem vállalunk. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza.
17 2013. április 12. Sport 17 Túl van a Grundfos a pihenőn és az előkészületi meccseken Készülnek a helyosztókra Lassan véget ér a hathetes pihenő az élvonalban. Részben jól jött ez a szünet a Tatabányának, részben viszont árthat is. A Grundfos Tatabánya KC csapatán példátlan sérüléshullám söpört végig. Az elmúlt időszakban a maródiak nyalogathatták sérüléseiket, épülgethettek. Ez jó, hiszen az alapszakasz végére kis híján elfogyott a társaság. Debre Viktor vezetőedzőnek többször háromnégy ifjúsági korú játékost is a kispadra kellett ültetnie, sőt, be is vetette őket. Például olyan csapatok ellen, mint az MKB Veszprém. Aztán az sem könnyű edzői feladat, hogy miként lehet ennyi ideig tűzben, formában tartani a játékosokat a helyosztók előtt. Mindenesetre Putics, Bodó és Kocsis továbbra is sérüléssel bajlódik. Ivo Diaz gyógyul, a válogatott Törő, Lele és Harsányi szerencsére épségben tért vissza az Európa-bajnoki selejtezőket vívott keretből. Most már teljes fotó: kiss t. józsef Az első sorban Kis Ádám, Pásztor és Ivo Diaz, a Grundfos erősségei erővel az április 18-án kezdődő rájátszásra koncentrálhat a Tatabánya. A kék-fehérek három heti kemény, már-már alapozással felérő munka után most zsinórba vívják az előkészületi találkozókat. Balatonfüred, a tunéziai válogatott és a Váci KK szerepelt a Bányász programjában, felkészülési menetrendjében. Kontra Zsolt, Debre Viktor segítője elmondta, hogy az idén a négyes döntőbe az alapszakasz első két helyezettje (Veszprém, Szeged) alanyi jogon bejut. A harmadik helyezett a hatodikkal, a negyedik ez volt a Tatabánya az ötödikkel, az FTC-PLER-rel találkozik. A párharc két nyert meccsig tart, és a győztesek kerülnek a négyes döntőbe. Amennyiben a Tatabánya legyűri a Tromost, úgy a Veszprém vár a fiúkra. A negyedik és az ötödik csatája tehát április 18-án kezdődik a Földi Imre Sportcsarnokban. A második mérkőzés a pestszentimrei sportkastélyban lesz. Amennyiben a televízió közvetíti, mert erről is tárgyalnak, akkor a játéknap szerda, április 24. Ha csak a harmadik találkozón dől el a páros csata, akkor az ismét Tatabányán lenne 27-én, szombaton. P. J. Zöld és rózsaszín haja is volt már Horváth Árpádnak A kézilabdás sikerkovács A tatabányai Kodály Zoltán Általános Iskola pedagógusának, Horváth Árpádnak a munkáját a közelmúltban MOL Tehetséggondozásért Díjjal jutalmazták. Az idén nyolcan vehették át a díjat az Új Európa Alapítvány kuratóriumának döntése alapján. Horváth Árpád harminchárom éve van a pályán, ezalatt számos kézilabdázó palánta pallérozódott a keze alatt, tehetséges utánpótlást nevelt a tatabányai felnőtt csapat számára. Nemcsak az volt a nagy meglepetés, hogy ezer ember közül én is kaptam díjat, hanem az, amikor kiderült, szervezkedtek a hátam mögött kezdte Horváth Árpád részletezni, miként is került a neve arra a bizonyos listára. Teljes titokban, három helyről jelöltek a pályázatra: a diákjaim szülei, a Kodály-iskola és a Grundfos Tatabánya KC. Csak akkor szóltak, miután beadták a pályázatot. Kellettem ehhez jómagam is, de a tanulók kitartása, tehetsége és szorgalma szintén szükséges volt, hogy én lehessek az egyik kiválasztott. Pályafutásom alatt az eredmények nem maradtak el. Mérhetetlenül büszke vagyok a csapataimra, hiszen huszonhárom alkalommal jutottunk be a diákolimpia fináléjába, ez a nyolcas döntőt jelenti. Ebből háromszor lettünk bajnokok. Rengeteg helyezést értünk el, azokat nem tudnám fejből felsorolni. Az Erima döntőben tizenkilencszer szerepeltünk, ott kétszer állhattunk a dobogó második fokára. Ami a nagy nemzetközi tornákat illeti, kétszer nyertünk Párizsban, és kétszer lettünk a legjobbak Považská Bystricán és Bécsben. Részt veszünk a Négy Város Tornáján, és az IHT-n. Minden évben mi vagyunk a rendezői az Interball viadalnak is. Amikor elkezdtem tanítani, csak lányokkal foglalkoztam 3-4 évig, aztán jöttek a fiúk, és azóta nekik tartok tréningeket. A kettő egyszerre nem menne, hiszen egész embert kíván a feladat. Harmadikosokkal kezdek és felmenő rendszerben nyolcadik osztályig irányítom a felkészülésüket. Utána vagy lemorzsolódnak, vagy az igazán tehetségesek, körülbelül játékos, elmegy a Grundfos serdülő csapatába magyarázta Horváth Árpád. A kemény munka mellett azért egy-egy leendő siker érdekében még különböző ígéretekbe, csibészségekbe bocsátkozik, és természetesen be is tartja ezeket. Az adott szó szent, ezt én sem hagyom figyelmen kívül folytatta. A hagyomány a két országos döntőre vagyis az Erima és a diákolimpia vonatkozik, abban az esetben, ha az első két hely valamelyikén végzünk. A nebulók befesthetik a hajamat, így már rózsaszín és zöld is volt. Eredetileg ők szerették volna a sajátjukat színezni, de azt nem engedtem, így önként bevállaltam, a következő mosásig pedig úgy is marad. Az idén ez nehéz lesz, nagyon erős a mezőny. Az öt Erima régiós döntő közül négyet megnyertünk már, de még most következnek csak az elődöntők. Kívánom, hogy ebben az évben is valamilyen színben pompázzak majd fűzte hozzá reménykedve a testnevelő tanár. Hamburger Kinga
18 18 Sport április 12. Plotár Gyula: Most már kezdünk csapatként működni! Legyőzték a Kozármislenyt Több mint egy hónappal ezelőtt kezdődött az NB II. Nyugati csoportjában a tavaszi szezon. Az FC Tatabánya legénysége a kilencedik helyről folytatta a pontvadászatot, jelenleg a hetedikek. Az elmúlt néhány hétben hat mérkőzésen kellett volna pályára lépniük, de ebből kettőt áttettek egy másik időpontra a rossz időjárási körülmények miatt. A bajnoki nyitányon beleszaladtak egy fiaskóba a mieink, a Grosics-stadionban kaptak ki 3-1-re az Ajkától. Aztán fokozatosan kezdte összeszedni magát a csapat, Baján nyertek, a Csákvár ellen is begyűjtötték a három pontot, legutóbb borult a papírforma, és az élmezőnyhöz tartozó Kozármisleny gárdáját fektették két vállra. A Tatabánya mesterének, Csertői Aurélnak a jobbkeze Plotár Gyula. Kérésünkre az edző beszélt lapunknak arról, milyen pozitívumokat illetve negatívumokat láttak eddig a szakmai stábbal az együttes mutatott teljesítményén. Valóban örültünk ezeknek a győzelmeknek, de a helyén kell kezelnünk az eredményeket emelte ki Plotár Gyula, aki egykor a Bányász legendás csatártriójának tagja volt Kiprich József és Vincze István mellett. Ez Tar Sándor válogatott lett ÖKÖLVÍVÁS Salgótarján volt a házigazdája az ökölvívó utánpótlás olimpiának. A viadal válogató volt a nemzeti csapatban való szerepléshez, aminek feltétele a bajnoki cím megszerzése. A Tatabányai Sport Clubtól is többen mérlegeltek. Serdülő 50 kgban Varga Béla a bronzéremért küzdött, de kemény csatában alulmaradt, junior 46 kg-ban Tar Sándor a döntőben egy gyöngyösi ökölvívót legyőzve bajnoki címet szerzett. Ezzel kivívta, hogy a válogatottba kerüljön, és így az azerbajdzsáni Bakuban rendezendő tornára készülhet. Vörös Márton 63 kgban a dobogó harmadik fokára állhatott fel, a 75 kg-osok között Tóbiás Noel szintén harmadik lett. +80 kg-ban Kovács Dánielnek bronzmedált akasztottak a nyakába. Megyeszékhelyünket bíróként Babai Sándor, Udvari Attila és Csokor Zoltán képviselte. H. K. fotó: kiss t. józsef A Csákvár elleni találkozón remekül játszottak a tatabányaiak, megszerezték a három pontot VÍZILABDA Nem volt egyszerű a hazaiak sorsolása a tavaszi folytatásra. Elhalasztott és elmaradt meccsek miatt a három, csoportelsőségre is esélyes gárdával találkoztak Zantleitner Tamás játékos-edző tanítványai. A KSI SE, amely veretlenül vezeti az OB I. B-ben a B-csoportot, csak alig tudta a fővárosban legyőzni Offneréket. Ekkor a Tatabányai Vízmű SE trénere úgy nyilatkozott, hogy majdnem véghez vitte csapata a lehetetlent. Ez a remek eredmény különösen annak fényében érdekes, hogy előtte az Újpesti VSE a Buborékban viszonylag sima győzelmet aratott a Tatabánya ellen. A szoros KSI elleni összecsapás és az akkor mutatott remek védekezés azért valamit sejtetett azért fontos, mert ebben az évben változik a rendszer, és az első ötben kell végeznünk ahhoz, hogy az egycsoportos NB II. tagjai maradhassunk. Azt mindenképpen el szeretnénk kerülni, hogy osztályozó mérkőzéseket játsszunk. Ami a keretet illeti, eddig szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hogy a komolyabb sérülések elkerültek minket. Egy félév alatt nem lehet csapatot építeni, mostanra kezd látszani, hogy úgymond összeérik a gárda. Pontosabban fogalmazva már kezdünk igazi csapatként működni. Persze azért akadnak olyan dolgok, ahol ki kell köszörülnünk a csorbát. Hiányolom például, hogy nincsen olyan futballista nálunk, aki a hátán vinné az együttest, hajtaná őket, egy-egy villanásával pedig eldöntené a mecscseket. Szükség van a klasszisokra Tehát van még miben fejlődnünk tette hozzá a tréner, majd szóba került a Kozármisleny ellen vívott találkozó, és a rájuk váró rangadók súlya. Az első húsz percben is mi irányítottunk, csak egy-egy kontrával A harmadik rangadót is megnyerték a Miskolci VSI elleni rangadó előtt, pedig a borsodi gárdában legalább hat-hét élvonalbeli illetve egykor OB I-ben játszott pólós szerepelt. Ám a TVSE ismét remek védekezésének köszönhetően, Pelle kapus vezérletével borsot tört a borsodiak orra alá. A Tatabánya talán a szezon eddigi legjobb teljesítményével a harmadik rangadót végre megnyerte. Zantleitner Tamás úgy értékelte a látottakat, hogy a 11-8-as vízműves győzelem a bravúr kategóriába tartozik. Arról se feledkezzünk meg, hogy az OB II-es gárda már biztos résztvevője az ötös finálénak. Az alapszakasz záró, 8. fordulóját éppen Tatabányán rendezik április 20-án. P. J. veszélyeztettek Szabó Zsolt tanítványai. Lassan felőröltük őket, igyekeztünk a védelmük mögé kerülni. Nem támadtuk le ellenfelünket, nyugodtan, higgadtan fociztunk, hiszen kettős emberelőnyben voltunk. Most azonban előre kell tekintenünk, hiszen rangadók jönnek, olyan csapatokkal, amelyekkel szinte azonos a pontszámunk. Nagy és nehéz csatákra számítok, amelyek, remélem, a mi javunkra dőlnek majd el hangsúlyozta Plotár Gyula edző. Hamburger Kinga TASE-sikerek: tizenegy érem ASZTALITENISZ Nyolc egyesület, köztük a Tatabányai ATE SE játékosai is részt vettek a megye legnagyobb utánpótlás versenyén. A húsz megszerezhető éremből 11 jutott a TASE asztaliteniszezőinek. A legfényesebb medálokat, az aranyérmeket az újoncok között Francsics Dávid szerezte meg. A serdülőknél Ábris nyert, a 3. helyet Mészáros Martin szerezte meg. Párosban Mészáros Martin és Ábris utasította maga mögé a mezőnyt. Francsics Dávid és Hartl Alex bronzot nyert. Az ifik mezőnyében Magai Rómeó esélyeshez méltóan győzött, Mészáros Martinnal párosban nyertek. Martin egyéniben is begyűjtött egy bronzot. Kámán András és Ferencz Viktor párosban léphetett a dobogó 3. fokára. A siker a TASE fanatikus utánpótlásedzőjének, Bánfalvi Péternek is köszönhető, példa értékű a nevelőmunkája. k. t. j.
19 2013. április 12. Sport 19 A női kosárlabdázók újabb győztes rangadón vannak túl Rájátszik a Tatabánya NŐI KOSÁRLABDA A Tatabányai KC NB I. B-s női kosárlabdacsapata remek mérleggel húsz meccs, tizenkilenc győzelem került az 1-8. helyért zajló rájátszásba. Lukács Sándor vezetőedző tanítványainak nem titkolt célja, hogy az idén felálljanak a dobogóra, és lehetőség szerint annak minél magasabb fokára. Így is vágtak neki a rájátszás úgynevezett keresztjátékának, amikor is a Keleti csoport négy legjobbja a nyugati négy éllovasával méri össze tudását. A Tatabánya a Kecskemét legyőzésével indított. Ez volt a gárda húszadik, veretlenül megvívott összecsapása. Azonban a bűvös 21. már nem jött össze. Hazai pályán kellemetlen fricska érte a TKC-t. A nyíregyházi főiskolások iskolázták le a megyeszékhely együttesét. Ezzel kettőre nőtt a Tatabánya vereségeinek száma, és egy pillanat alatt veszélbe került a finálés álom. Éppen ezért volt rendkívül fontos, hogy a Lukács-csapat legyőzze az MTE-TFSE gárdáját. A hazaiak átérezték a találkozó jelentőségét, és agresszív, határozott játékkal igyekeztek akaratukat rákényszeríteni a Testnevelési Egyetem csapatára. Az újabb rangadó hullámzó, változatos játékot hozott. Az első negyedben megnyugtató előnyt szerzett a Bronzérmek az Arany Üstből ÚSZÁS Kiválóan szerepeltek a tatabányai úszók az egyik legrangosabb nemzetközi utánpótlás viadalon, az Arany Üst-kupáról, Dunaújvárosból. A Tatabányai Vízmű SE úszója, Sirkó Bálint három számban is döntőbe került, és 400 m gyorsúszásban a 3. helyet sikerült megszereznie. A gyermek korosztályban a 2000-ben született fiúkból álló 4x200 m-es gyors váltó szintén bronzot nyert, Egri Szabolcs, Deák Máté, Fóris Dániel, Nyilas Kornél összeállításban. A 4x100 m-es fiú gyorsváltó hasonló összeállításban 4. lett, miként 4x100 m vegyes váltó is, Deákkal, Csurgó Benjáminnal, Egrivel és Nyilassal. fotó: kiss t. józsef Lantos Adrienn (4-es mezben) passzol a védők gyakran későn látták meg, hová Tatabánya, ám hiába folytatta harcosan a mérkőzést, egyre több hiba csúszott a játékukba, és a félidőben minimálisra olvadt a TKC előnye. Egy újabb fellángolás eldöntötte az összecsapás sorsát a mérkőzés jó részében koncentráltan kosárlabdázó vendéglátók javára. A Tatabánya ezzel a sikerével megőrizte annak a lehetőségét, hogy a keresztjátékot követően bajnoki döntőt vívhasson. Mózes Emil, a tatabányaiak szakosztályvezetője rövid értékelésében kiemelte, hogy a TKC tanult a nyírségiek elleni kudarcból. Ezen a rangadón jóval bátrabb és határozottab játékkal rukkolt elő, aminek meg is lett az eredménye. Emellett a csapat önbizalma is helyre billent. Szüksége is lesz önbizalomra az együttesnek, mert egyre élesedik a harc az előkelő pozíciókért. Petrik J. Tavasszal még mindig nyeretlenek a tekések NŐI SZUPERLIGA Példátlan pechsorozat kíséri a Tatabányai SC tavaszi szereplését. Emberemlékezet óta nem volt ilyen hosszú nyeretlenségi szériája a hölgyeknek. Az előző fordulókban kikaptak a Zalaegerszegtől, aztán Győrben is zakóztak, majd hazai környezetben a székesfehérvári Köfém SC ellen is alulmaradtak. Ez utóbbi találkozó tartogatta a legtöbb pikantériát a nézők számára, hiszen a vendégeknél négy egykori TSC-s tekés szerepelt és babrált ki valamikori klubtársaikkal. A fehérváriak elleni 6:2-es vereség teljes önbizalomvesztéssel is járt, két fordulóval a pontvadászat vége előtt. A TSC legnagyobb problémája, hogy jól megy a csapatnak, és szép eredményeket gurítanak a hölgyek, akkor szinte biztosra vehető, az ellenfél még jobb teljesítményt nyújt. Kétszer például úgy vesztett a Tatabánya, hogy megdöntötte, illetve beállította korábbi csapatcsúcsát. A zalaegerszegiek viszont éppen Tatabányán döntötték meg a két éve fennálló pályacsúcsot. El is vitték mindkét pontot. A kék-fehéreknek az a szerencséjük, hogy a sereghajtóval szemben megnyugtató az előnyük, így még ilyen rossz tavaszi szereplés dacára is megőrizhetik élvonalbeli tagságukat. Bakancsot fel! Gerecse 50 A nyolcvanas évektől, pontosan 1981-től minden év áprilisában, mindig a harmadik szombaton turisták lepik el a Gerecse-hegységet, hogy végiggyalogolják a Gerecse 50, 20 és 10 teljesítménytúra valamelyikét. A szervezők a túrákat felkészült túrázóknak ajánlják. Az idén április 20-án reggel 6 óra és 8.30 között indulhatnak útnak a résztvevők Tatabányáról, a Jubileum Parkból. Itt a büfé egész nap nyitva tart, öltözők és WC áll rendelkezésre, valamint csomagmegőrzés és tisztálkodási lehetőség is van. A várakozóknak és a beérkezőknek tágas hely áll rendelkezésre. A túra útvonala, immár 33. éve: Tatabánya János-forrás Baji vadászház Tardos Pusztamarót Héreg Bányahegy Koldusszállás Kisréti vadászház Panoráma út Turul Tatabánya, Jubileum Park. A szintidő 12 óra, ennyi idő alatt kell teljesíteni az 50 kilométeres távot. Az országszerte népszerű rendezvénynek sok támogatója van, közöttük természetesen Tatabánya város önkormányzata is. Vadócz László, a városi szabadidősport szövetség elnöke szólt a kísérő programokról is. A túra napján délelőtt 10 órától sportjátékokkal várják az érdeklődőket, minden generációt. A nyolc- és tízéves gyerekek részére labdarúgótornát rendeznek a Jubileum Parkban, Gerecse-kupa néven. A szövetség a Tatabánya Pont szervezőirodával közösen kerékpáros-találkozót, bemutatót és ügyességi versenyt szervez. Az óvodások pedig a nagyszülők kíséretében a Csónakázó-tót megkerülő Törp túrán vehetnek részt. Az egésznapos rendezvény része az Egészséges Tatabányáért programsorozatnak is.
20 20 Közelkép április 12. Húszéves az ASG, a Központi Műhely utódja Nyílt nappal ünnepeltek Hatalmas sátor állt az ASG Gépgyártó Kft. udvarán április 5-én. Régi és mostani dolgozók, valamint feleségek és férjek, gyerekek és unokák érkeztek ide, hogy együtt ünnepeljék a cég megalapításának 20. születésnapját. Sólyom Ferenc, az akkori és egyben mai ügyvezető igazgató köszöntötte a több száz egykori és mostani kollégát, majd dr. Csiszár István, a Tatabányai Bányász Hagyományokért Alapítvány kuratóriumának elnöke emlékezett az előd cégre, a Központi Műhelyre, amely jövőre lenne 50 éves. Elmondta, volt olyan időszak is, amikor 1800-an dolgoztak itt, egyebek között az üzemzavarok elhárításáért, a bányászok biztonságáért tettek sokat. A kilencvenes évek elején aztán az önállósodás, a piacra lépés mellett döntöttek. Bencsik János volt a polgármester 1993-ban, ma Tatabánya Jobbról: Schimdt Csaba, Sólyom Ferenc, Bencsik János a gyárlátogatáson országgyűlési képviselője. Köszöntötte az elhozott gyermekeket és unokákat is. Hangsúlyozta, hogy a családokban az áldozatvállalás, a törődés sokszorosan megtérül, csakúgy, mint ahogyan az ASG Kft.-nél is az egymásra figyelés hozhatta meg az összetartó, stabil csapat kialakítását. A jó közösség tagjainak jó egészséget és jó szerencsét kívánt a következő nehéz időszakra is. Schmidt Csaba polgármester azt emelte ki, hogy annak idején, ahogyan ma is, a piacok megtalálása volt a legnehezebb feladat. Ezt sikerrel megoldották, méghozzá azt szem előtt tartva, hogy több vevőt is kerestek a biztonság érdekében. Mindig volt itt magas szintű szaktudás, ami a folyamatos előrelépés szándékával párosult. Sok erővel és kitartással így lesz ez a jövőben is. Az a hetvennyolc dolgozó, aki a kezdetektől erősíti az ASG gárdáját, egy-egy digitális képkeretet is kapott, hogy azzal nézegethesse az elmúlt napokban összegyűjtött képeket. Sólyom Ferenc emellé Ranzinger Vince emlékérmet vehetett át dr. Csiszár Istvántól. Az ünnepi programban gyárlátogatás is szerepelt; lehet, hogy sok gyerek éppen most kapott kedvet, hogy egykor majd átvegye a szülők, nagyszülők munkáját. m. k. Óvodai beíratás április 22-étől Tatabánya Hazavár Program Elkezdődött a lomtalanítás Ingyenes védőoltások Az idén április között lehet beíratkozni a 2013/2014-es nevelési évre az önkormányzat fenntartása alatt álló óvodákban. A szülő köteles beíratni gyermekét, amennyiben augusztus 31-éig betölti az 5. életévét, ugyanis a nevelési év kezdő napjától (2013. szeptember 1.) legalább napi négy órát köteles óvodai nevelésben részt venni a gyermek. Lehetőség van azoknak a gyermekeknek a beíratására is, akik augusztus 31-éig betöltik harmadik életévüket és óvodai nevelésben kívánnak részt venni. A beíratkozáskor minden szülőnek magával kell vinnie a szülő és a gyermek nevére kiállított személyi azonosító és lakcímet igazoló hatósági igazolványt. A felvételről az adott óvoda vezetője dönt, erről május 15-éig értesítik a szülőt. Az esetleges fellebbezések módjáról, valamint egyéb tudnivalókról az óvodavezetőtől kaphatnak részletes felvilágosítást. A beíratkozás pontos dátumai: április 22. (hétfő), óráig, április 23. (kedd), óráig, április 24. (szerda) óráig. A 2012/2013-as tanév 2. félévében 58 felsőoktatásban tanuló és 60 középiskolás kap Stúdium Ösztöndíjat: a hiányszakmákat elsajátító első diplomájukat megszerző főiskolai, egyetemi hallgatók és középiskolás diákok szerepelnek. A kuratórium ebben a félévben a hallgatók tanulmányaihoz 4 millió 455 ezer forinttal járult hozzá. A középiskolások az állami ösztöndíj és a tanulmányi eredmény függvényében 3000, 6000, és forintos havonkénti támogatásban, míg a felsőfokú ösztöndíjat elnyert pályázók öt hónapon keresztül forintos támogatásban részesülnek. A Tatabánya Hazavár Program része a tanulmányi eredményt is figyelembe vevő Stúdium Ösztöndíj Program. Fontos, hogy a fiatalok képességeik kibontakoztatására alkalmas munkahelyhez jussanak, erre irányul a Kóta József Gyakornoki Program. Immár tíz tatabányai fiatal jutott bérlakáshoz a közelmúltban, most újabb három sikeres pályázó veheti át az önkormányzati bérlakások kulcsait. A program ezen eleme a városban történő hosszú távú letelepedésben segít. A tavaszi lomtalanítás Tatabányán április 8-án kezdődött és 19-éig tart. A lakosok azoktól a háztartási lomoktól, az olyan megunt, tönkrement bútoroktól, eszközöktől szabadulhatunk meg, amelyek a hulladéktárolókba nem férnek be. Kifejezetten tilos kirakni a veszélyes hulladékokat, például festéket, festékes dobozokat, ecseteket, hígítókat, permetmaradékot, gyógyszert, az építési törmelékeket, zöld hulladékot, ágakat, gallyakat, olyan nagyméretű tárgyakat, amelyeket csak daruval lehet felemelni, illetve a gumiabroncsokat. Kérjük tartsák be ezeket a szabályokat a lomtalanítás folyamán. A gumikereskedőknek vissza kell fogadniuk a régi darabokat, éppúgy, mint az elektronikai eszközöket a kereskedőknek. Az egyes városrészeket napokra bontva sorolták be. Lényeges, hogy az adott napon legkésőbb reggel hatig rakjuk ki a limlomot. Külön kérik a lakosságot, hogy úgy helyezzék el ingatlanjuk előtt a felesleges tárgyakat, hogy az tehergépjárművel megközelíthető legyen. Részletes információk: A korábbi évekhez hasonlóan Tatabánya önkormányzata az idén is lehetőséget biztosít a tizenhárom éves leányoknak az ingyenes HPV elleni oltás beadatására. Ebben az évben 305-en jogosultak térítésmentesen a három vakcinából álló humán papilloma vírus elleni védőoltásra tudtuk meg Bereznai Csaba alpolgármestertől. Hozzátette: a költségvetés az idei évben 10 millió forintot szánt erre a programra, amely az előző évek tapasztalatából kiindulva sikeresnek mondható. Az oltási programban való részvételhez szükséges kérelmet, az erre a célra rendszeresített formanyomtatványon kell benyújtani, a leánygyermek törvényes képviseletét ellátó mindkét szülő aláírásával, legkésőbb április 15-éig. A nyomtatvány letölthető a hirdetmenyek/hpv oldalról, továbbá beszerezhető a Polgármesteri Hivatal Humán Irodáján. További felvilágosítást Kovács Anita egészségügyi referens tud adni az érdeklődőknek a 34/ es számon.
21 2013. április 12. Hirdetés 21 Sajtóközlemény Az egészségüg yi hiány sz akmák pó tlásár a, kül önféle ter ületeken dol - go zó sz akdol go zók képzésére minteg y 82 millió f orint uniós támog a- tás t nyer t a tatabány ai Szent Borbál a Kórház A Szent Borbála Kórház második alkalommal nyert támogatást dolgozóinak képzésére és továbbképzésére. A jelenlegi pályázatban először nyílik lehetőség arra, hogy a képzésekkel felmerülő költségek kifizetésén túl, a képzési időnek megfelelő időtartamban úgynevezett motivációs ösztöndíjban részesüljenek a dolgozók. A projekt során összesen 132 dolgozó képzése valósul meg, ebből 12 dolgozó hiányszakmában szerez képesítést. Az új szakmai kompetenciák elsajátításával a magasan képzett személyzet kiemelkedő színvonalú ellátást tud biztosítani az itt élő lakosság számára. A különböző képzéseken 2 orvos első, illetve második szakvizsgáját fogja megszerezni, 2 pszichológus szakpszichológusi képesítésre tesz szert a pályázat keretében. A szakdolgozók ráépített képzésekben szereznek képesítéseket: intenzív és aneszteziológiai szakápoló, műtős, légzőszervi, szemészeti, audiológiai és CT, MRI szakasszisztensek végeznek a projekt zárásáig. A támo gatásnak köszönhetően száznál tö bb munkatárs 16 órás kommunikációs tréningen fejlesztheti személyes és vezetői képességeit, amely garantálja és növeli a szervezeti hatékonyságot. A pályázat kiemelt tartalma, hogy támogatja a munkájuk és családjuk mellett tanulást vállaló dolgozókat, a képzés ideje alatt ösztöndíj fedezi a távollét okozta bérkiesést. A pályázat eredményeként a hiányszakmákat érintően a betöltetlen álláshelyek száma csökken az intézményben. A Szent Borbála Kórház munkatársainak továbbképzése, a hiányszakmák pótlása és ezáltal az egészségügyi szolgáltatás színvonalának megemelése a célja a 2012-ben kiírt TÁMOP /1 sz. pályázatnak. A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg. Szent Borbála Kórház 2800 Tatabánya, Dózsa György u. 77. Telefon: +36 (34) sttitkar@t-online.hu T izenkét részletes lehet a hődíj ősztől A Komtávhő Zrt.-től megtudtuk, hogy Tatabánya képviselő-testülete módosította a távhőszolgáltatás lakossági díjfizetési feltételeiről szóló rendeletét. A felhasználók/díjfizetők kérhetik a jelenlegi hődíj-elszámolás helyett az átalány típusú hődíj-elszámolást. A fűtés hődíjának, vagy az egytarifás fűtési díjnak a kiegyenlítésére 8 illetve 12 hónapos részszámla fizetési lehetőség választható. Az átalány típusú hődíjszámlázással elkerülhetőek a télen jelentkező, kiugróan nagy összegű számlák. A váltásra való igényt április 30-áig lehet írásban bejelenteni az ügyfélszolgálaton. Amennyiben valaki élni kíván ezzel a lehetőséggel, úgy az ügyintézés meggyorsítása érdekében kitöltheti az áprilisban kézhez kapott számlában lévő tájékoztató levelél hátoldalán található nyomtatványt, vagy letöltheti a www. komtavho.hu/dokumentumtar/ internetcímről, az ügyfélszolgálat nyomtatványai közül. A fűtési hődíj, illetve az egytarifás fűtési díj megfizetése a felhasználó/díjfizető választása alapján történhet oly módon, hogy október 1-től következő év május 31-ig (8 hónapra elosztva), vagy június 1-től következő év május 31-ig (12 hónapra elosztva) tartó időszakban hődíj, illetve egytarifás fűtési díj részszámla fizethető. A távhőszolgáltató a tárgyhavi részfizetést a felhasználók/díjfizetők előző három évi hőfelhasználásának alapulvételével állapítja meg, a fogyasztó választásának megfelelően annak 1/8-ad, illetve 1/12-ed részre történő elosztásával. Évente egyszer a tényleges fogyasztás alapján elszámolást készül, a hőmennyiségmérő májusi leolvasását követően. Az átalány típusú hődíj-számlázás a meleg- és hidegvíz díját és a fűtési alapdíjat nem érinti. Az egyes díjfizetési módok közötti váltás csak évente egyszer lehetséges. A váltásra való igényt minden év április 30-áig írásban kell bejelenteni. Akinek megfelel a jelenlegi elszámolási mód és továbbra is megmarad a jelenlegi díjfizetésnél, nincs tennivalója. Őrizzük meg egészségünket! Az Egészséges Tatabányáért Program keretében ingyenes előadás sorozat indult Egészségóra a Fő téren címmel, melynek első rendezvényén dr. Kádár György kardiológus ismertette egyebek között a szív- és érrendszeri betegségek főbb rizikófaktorait. Megtudhattuk, hogyan csökkenthető a szívinfarktus veszélye, és mit tehetünk szívünk egészségéért. Minden alkalommal más-más, az egészségünkkel kapcsolatos témában hallgathatunk előadásokat neves egészségügyi szakemberek közreműködésével. Az előadások előtt kérdéseket tehetnek fel az adott téma iránt érdeklődők internetes oldalon, ahol megtekinthetik a szakemberek válaszait is. A következő Egészségóra várhatóan májusban lesz. A város kiemelt feladatának tekinti az egészséges életmód, ezen belül a mozgás, az egészséges táplálkozás népszerűsítését és azt, hogy többet tudjunk arról, mit tehetünk a saját egészségünk érdekében, hiszen sajnálatos módon hahota Szerelmes pár beszélget a padon: - Szeretsz, édesem? - Szeretlek! - Akkor is szeretni fogsz, ha nem lesz ennyi pénzem? - Igen, akkor is, csak hiányozni fogsz egy kicsit. Tatabánya nem tartozik a kiemelkedő egészségügyi mutatókkal rendelkező városok közé. Szeretnénk, ha Tatabányán még többen kezdenének el rendszeresen mozogni, sportolni kortól, nemtől függetlenül és ennek elősegítése érdekében öt nagy tömegsport-rendezvényre hívunk minden tatabányait. Érdemes minél több rendezvényen részt venni, mert a résztvevők között értékes nyereményeket sorsolunk ki! Az öt kiemelt tömegsport rendezvény: 1. Gerecse 50 Decathlon teljesítménytúra április 20., szombat 2. Kihívás Napja május 22., szerda 3. Városi Kerékpáros Nap szeptember 21., szombat 4. Októberi futógála október 5., szombat 5. Teremsport fesztivál november 10., vasárnap Az egészség megőrzése érdekében központi városi egészségnapot szervezünk, melyen az ÁNTSZ ingyenes szűréseket végez. A Városi Egészségnap időpontja június 15. Vevő bemegy a műszaki boltba: - Jó napot kívánok, érdeklődni szeretnék, hogy mikrohullámú sütőtök van? Erre az eladó: - Géza, gyere ki, itt van valaki, aki valami mikrohullámú sütőtököt keres!
22 22 Hirdetés április 12. Axel Springer-Magyarország Kft. vasárnapi KEMMA Friss információk a hét minden napján Grátisz - heti hirdetési és programmagazin Több ezer hirdetőpartner Hirdet ésfel vé tel Telefon: 34/ Fax: 34 / h ird.kom@ axels.hu A terjesztési ügyfélszolgálat elérhetőségei Telefon: 06-40/ Fax: 06-1/ Megrendelés: elofizetes@axels.hu Reklamáció: ugyfelszolgalat@axels.hu
23 2013. április 12. Közelkép 23 Főhajtás a Tatabányai Szénbányák vezetője előtt Dr. Gál István emlékezete A Tatabányai Szénbányák Kossuth-díjas díszpolgári címmel is kitüntetett vezérigazgatójára, dr. Gál Istvánra emlékeztek a Tatabányai Bányász Hagyományokért Alapítvány szervezésében. Az Óvárosi Közösségi Ház falán lévő domborműnél, amely Varga Imre szobrászművész alkotása, és a Vértanúk terén álló Péterfy László szobrászművész alkotásánál helyeztek el koszorút. Többek között Bársony László, Csaszlava Jenő és Veszprémi István, illetve Szikrai Miklós, Vas László (egykori vezérigazgatók), Palotás Pál, Csiszár István, a Tatabányai Bányász Hagyományokért Alapítvány elnöke, a Tatabánya Erőmű Kft. nevében Kamarás Zoltán és Maszlavér István igazgató. A megemlékezésen ott volt Gál András, Gál István fia, és az unokája is. A Rozmaringos Dalkör régi, a bányászkodás szépségét idéző nótákat énekelt. Az ünnepség apropója az volt, hogy Gál István éppen 60 esztendeje került a széntermelésben élenjáró vállalat, az akkori tröszt élére. Sajnos már egyre kevesebben vannak, akik személyesen A régi bányásztársak és barátok is koszorúztak az emlékműnél emlékeznek rá. Azok, akik együtt dolgozhattak vele, elmondhatják, rendkívül jó kapcsolata volt a dolgozóival ben bekövetkezett haláláig a cég felvirágoztatásán dolgozott. Az ünnepségen az önkormányzat részéről dr. Kancz Csaba alpolgármester vett részt. Kimelte, hogy fontos a bányász múlt és a hagyományok őrzése. Évről évre fejet kell hajtani azok előtt, akik részt vettek Tatabánya építésében. Különösen fontos a bányaigazgatókra emlékezni, akik vezették a vállalatot, ezzel a város gyarapodását is elősegítve. A Tröszti Klubban is felidézték Gál István emlékét, többek között Novotny Ferencné, Ilonka, aki évtizedekig a titkárnője volt. Forisek István elmondta, hogy Gál István kíváncsi volt az emberek véleményére: mit tudnának ők tenni, hogy jobban menjen a munka. A műszaki értelmiséget is felkarolta, megépült a Technika Háza, ahol rendszeresen tartottak előadásokat. A sportot szívügyeként kezelte, erről a legendás futballista, Szabó György mesélt. Szikrai György egykori vezérigazgatóként elmondta, nagy megtiszteltetés volt számára, hogy elődje székébe ülhetett és irányíthatta a Tatabányai Szénbányák Vállalatot. Kiss T. József Bánhidai borverseny Immár 29. alkalommal rendezte meg borversenyét a bánhidai Turul Kertbarát Kör. A Puskin Művelődési Házba harmincegy gazda összesen hatvanegy fehér és vörös nedűjét hozta el. Sz. Nagy László okleveles kertészmérnök elmondta: a szárazság nyomai láthatóak a tavalyi borokon, mérsékelten kesernyés ízűek, ez az időjárásnak tudható be. A borokat ugyanakkor jól kezelték a gazdák. A borversenyen 22 arany, 31 ezüst és 8 bronz minősítés született. Civil tanácsok Április 11-étől az alábbi időpontokban és témakörökben lehet igénybe venni a Bázis Egyesület és a megyei Civil Információs Centrum térítésmentes információs és tanácsadó szolgáltatásait: Április 11. csü tör tök, Pénzügyi, könyvelési, adózási tanácsadás Társadalmi felelősségvállalás Ápr il is 15., hétf ő Pályázati lehetőségek Április 17., szerd a Jogi tanácsadás Önkéntes menedzsment Április 18., csü tör tök Pénzügy, könyvelés, adózás Határon túli magyar kapcsolatok Ápri li s 22., hé tfő Pályázati lehetőségek tanácsadás Ápri li s 23., kedd Informatikai tanácsadás Április 24., szerd a Jogi tanácsadás Április 25., csü tör tök Pénzügy, könyvelés, adózás Ápri li s 29., hé tfő Pályázati lehetőségek
24 24 Hirdetés április 12. Moziműsor-ajánló Croodék Színes, szinkronizált amerikai animációs film, 91 perc. Rendezte: Chris Sanders, Kirk De Micco Croodék igazi modern család. Abban az ősi, elfeledett korban élnek, amikor a természet még kísérletező szakaszában van: fura lények és növények veszi körül vagy próbálják megenni őket, és ők nem hagyják magukat. Sokáig nem dugják ki az orrukat a barlangjukból, de egy szerencsétlen baleset következtében kénytelenek előjönni, és attól kezdve számukra csupa kaland, meglepetés és váratlanul felbukkanó húsevő az élet. Azután találkoznak egy fiatalemberrel, aki született kísérletező. Ráadásul megtetszik neki a család kamaszlánya - és vele együtt szeretné felfedezni ezt a folyton fejlődő, ismeretlen, de nagyon érdekes világot. KEMEXPO kiállítás és vásár Április 12-én, pénteken délelőtt 10 órától várják a látogatókat a Földi Imre Sportcsarnokba a II. KEMEXPO kiállításra és vásárra. A háromnapos rendezvényt dr. Völner Pál államtitkár nyitja meg. A kiállítók száma jelenleg megközelíti a nyolcvanat, a szervezők várják a további jelentkezőket. Megtudtuk, hogy az autós kiállítók ezúttal a belső térben kapnak helyet, így tudják biztosítani a hátsó, aszfaltos területen a parkolást. Lesznek gyermek- és családi programok: interaktív játszóház, ugrálóvárak, számítógépes játékok, kézműves foglalkozások. A leglátványosabbnak ígérkezik szombaton délután 3 órától a Stihl Timbertsports Series show. Divatés sportbemutatók is színesítik a háromnapos rendezvényt. A tatabányai Gazdaságfejlesztő Szervezethez tizenhárom helyi vállalkozás nyújtott be pályázatot, valamennyit támogatják, azaz a részvételhez forintos segítséget adnak. A megyei kereskedelmi és iparkamarához folyamatosan érkeznek a pályázatok az önkéntes tagoktól.
a mi tatabányánk Agora és a nyolc kulcsdarab A bányamérnökper áldozatai Tárgyszerkesztő képzőművész tősgyökeres felsőgallai.
a mi tatabányánk 3. évfolyam, 4. szám t at abány a vár os önk ormányza t ának mag azinj a 2013. április 12. Agora és a nyolc kulcsdarab fotó: kiss t. józsef Hatalmas várakozás előzte meg a Vértes Agorájának
Igmándyné Hebling Gabriella intézményvezető adott tájékoztatót az óvodával kapcsolatos főbb tudnivalókról, így a közelmúltban lezajlott
Testvérség képekben Huszonkét tagú delegáció érkezett Zircre német testvérvárosunkból, Pohlheimből. A képviselő-testületek tagjai, a két vöröskeresztes szervezet és a testvérvárosi egyesületek képviselői
NTP-TM-13-0003 A szem muzsikája. A szem muzsikája című projekt szakmai beszámolója
A szem muzsikája című projekt szakmai beszámolója Az Orosházi Táncsics Mihály Tehetséggondozó Gimnázium, Szakközépiskola, Általános Iskola és Kollégium Vörösmarty Mihály Tagintézményében az ének-zenei
2014 év. Környezettisztasági hét
2014 év Környezettisztasági hét 2014. 04.10. Évek óta hagyományos program áprilisban a Kőszár-hegymenet, melyet egy takarítási akció előz meg. A környezettisztasági hét célja településünk szebbé tétele,
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
5/2015. számú jegyzőkönyv J E G Y Z Ő K Ö N Y V VÁRBALOG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2015. április 27-én megtartott testületi ülésről J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült Várbalog Község Önkormányzata
.a Széchenyi iskoláról
Negyedikesek írták....a Széchenyi iskoláról 7 éves koromban, szüleimmel azért választottuk ezt az iskolát, mert itt német nyelvet lehet tanulni. Én már óvodás korom óta tanulom a németet, így ragaszkodtunk
December 17-én a harmadik gyertyát is meggyújtottuk az iskola adventi koszorúján.
A 3. gyertya December 17-én a harmadik gyertyát is meggyújtottuk az iskola adventi koszorúján. A gyertyagyújtás sorrendjében a harmadik gyertya színe rózsaszín, mivel a bűnbánatba már egy kis öröm is keveredik,
Díjazzák a kiváló diákokat
VI. évf. 21. szám 2016. november 14. R á k o s p a l o t a P e s t ú j h e l y Ú j p a l o t a k ö z é l e t i l a p j a Fotó: xv média, Nagy botond Díjazzák a kiváló diákokat Átadták a kínai iskolát hajléktalanellátás
Nagy Előd festő- és éremművész, Nagy Botond fotós. 2012. november 19-én, hétfőn 18 órára. kiállításának megnyitójára
A Kozák téri Közösségi Ház és a kiállító tisztelettel meghívja Önt és kedves családját, barátait Nagy Előd festő- és éremművész, valamint fia Nagy Botond fotós kiállításának megnyitójára 2012. november
Szakközépiskola. Debrecen. Fenntarthatósági témahét ( ) Beszámoló
Diószegi Sámuel Baptista Szakgimnázium és Szakközépiskola Debrecen Fenntarthatósági témahét (2018. 04.23-27.) A témahét résztvevője: Iskolánk nem végzős tanulói. (12 osztály, 713 tanuló) Időtartama: 2018.04.23.-2018.04.27.
MEGHÍVÓ. Dunavarsányi Napok 2011. június 2-5.
MEGHÍVÓ Dunavarsányi Napok 2011. június 2-5. 2011. június 2. csütörtök 18.00 óra A Dunavarsányi Napok rendezvénysorozat nyitóünnepsége, az Erkel Ferenc Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Év végi Hangversenye
J e g y z ő k ö n y v
J e g y z ő k ö n y v Készült: A Polgármesteri Hivatal Tanácskozótermében Balmazújváros Város Önkormányzat Intézményfelügyeleti, Szociális és Közbiztonsági Bizottság 2012. január 26-i nyílt üléséről. Jelen
Egy hétvége a hagyományőrzés és a rendvédelem jegyében
Egy hétvége a hagyományőrzés és a rendvédelem jegyében Honvédelmi tárgyi emlékek, harcjárművek, fegyverek és megannyi érdekes program várta a családokat június 10-12. között a Nyilastáblán. Az V. Rákosmenti
SZAKMAI BESZÁMOLÓ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS RENDEZVÉNYEK MEGRENDEZÉSE SOMOGY MEGYÉBEN
Pályázati azonosító: 3508/01174 SZAKMAI BESZÁMOLÓ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS RENDEZVÉNYEK MEGRENDEZÉSE SOMOGY MEGYÉBEN Árny az árnyban. Versszínház Radnóti Miklós utolsó pillanatáról Időpont: 2014.11.10.
Kőtelek Önkormányzat lapja 2015/09. Szeptember
Kőtelek Önkormányzat lapja 2015/09. Szeptember Tisztelt Kőteleki Lakosok! Az augusztus 20-i hétvégén sikeresen megrendezésre kerültek a falunapi programjaink. Rendezvényünk kiemelt eseménye volt a testvér
A PLAKÁTOK MEGÁLMODÓJA
A PLAKÁTOK MEGÁLMODÓJA Azokról, akik elmentek, akiket a kilencvenes évek kilátástalansága arra kényszerített, hogy máshol próbáljanak szerencsét, azokról általában gyorsan megfeledkezünk. Valahogy ezt
Emlékezzünk a Szent Koronát megőrző hősökre és barátokra!
Ráckeve Város Polgármestere és a Ráckevei Molnár Céh Alapítvány meghívást kapott a Szent Korona hazatérésének 35. évfordulóján tartott megemlékezésre és az azt követő fogadásra. A megemlékezésre az V.
6 2011. október HUNYADI JÁNOS ÁLTALÁNOS Egyéni Atlétika Verseny - Szarvas, 2011. 09. 27. A III-IV. korcsoportnak (5-8.osztály) megrendezett atlétika versenyen, minden tanuló, abban a versenyszámban indulhatott,
Ünnepi elnökségi ülés napirendi pontjai
Ünnepi elnökségi ülés napirendi pontjai 1./ Az elnökség 2014. évi tevékenységének értékelése, évzáró. Előterjesztő: Kárpáti Zoltán megyei elnök Előterjesztés módja: írásban illetve szóban 2./ A jelenlévők
Erasmus+ Lengyelország
Erasmus+ Lengyelország 2016.05.30.-2016.06.05. Hétfőn indultunk Lengyelországba vonattal, az út 8 óra hosszú volt. A vége felé mindenki unta már az ülést. Katowicénél át kellett szállni egy másik vonatra,
Gyóni Napok Szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját a 2019 évi. GYÓNI NAPOK rendezvénysorozatára y ón Napok
Gyóni Napok 2019 október 14 27. Gyóni Napok 2019 október 14 27. Szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját a 2019 évi. GYÓNI NAPOK rendezvénysorozatára Pálinkásné Balázs Tünde alpolgármester Kőszegi
MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ
MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ 1/162-1/2015/I. Ea: Varga Erika Tárgy: Czirbus Gábor alpolgármester tájékoztatója az előző ülés óta történt fontosabb tárgyalásokról, eseményekről.
Dobrovitz József NÉGYESFOGATHAJTÁS
Dobrovitz József 2009 NÉGYESFOGATHAJTÁS LEGEREDMÉNYESEBB HAJTÓINK A Magyar Lovassport kétségkívül legeredményesebb szakága évtizedek óta a fogathajtóké, hisz sikert sikerre halmoztak az egykori szövetségi
KÉPVISELŐ-TESTÜLET 36/2007.(XI.27.) Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Kt. rendelete
BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLET 36/2007.(XI.27.) Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Kt. rendelete az önkormányzat közművelődési feladatairól szóló 37/1998.(XII.15.)Kt.
Beszámoló a Télen fűt, nyáron hűt - a nemezelés művészete (NTP- MKÖ ) foglalkozásairól
Beszámoló a Télen fűt, nyáron hűt - a nemezelés művészete (NTP- MKÖ-15-0204) foglalkozásairól Konecsni György Kulturális Központ, Tájház és Városi Könyvtár Darányi Éva foglalkozásvezető 2015 decemberében
Oroszlányi Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Oroszlányi Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat 1/2019. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: az Oroszlányi Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat Képviselőtestületének 2019. január 30-ai rendkívüli üléséről Az ülés helye:
INTÉZMÉNYÜNK AZ ÁMK ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA (JOGELŐDEJE A TENGELICI ÁLLAMI ELEMI / ÁLTALÁNOS ISKOLA)
KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS INTÉZMÉNYÜNK AZ ÁMK ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA (JOGELŐDEJE A TENGELICI ÁLLAMI ELEMI / ÁLTALÁNOS ISKOLA) ALAPÍTÁSA 100. ÉVFORDULÓJÁT ÜNNEPLTE 2006.09.02-án szombaton. KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Intézményünk
Új név a Strandfoci Kupán: Mészi Frucht Kft.
Szép nyári id?, remek mérk?zések, szebbnél szebb cselek, védések és látványos gólok jellemezték az idei strandfoci kupát Dunaújvárosban. Reggel 09.00 órakor a Mirage - Riki FC mérk?zéssel kezd?dött a Szalki
Hét középiskolai csapat az EuroSkills hazai döntőjében
Gulyás Andrea: a kormány arra törekszik, hogy agrárszakmák a legnépszerűbb hivatások közé emelkedjenek a pályaválasztók körében 1. oldal (összes: 5) Az emberi lélek születésétől fogva igényli, hogy egy
Mezőkovácsháza Város Román Nemzetiségi Önkormányzata 5801 Mezőkovácsháza, Árpád u : 68 / ; : 68 /
Mezőkovácsháza Város Román Nemzetiségi Önkormányzata 5801 Mezőkovácsháza, Árpád u. 176. : 68 / 381-011; : 68 / 381-656 3/2016. sz. román önk. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Mezőkovácsháza Város Román Nemzetiségi
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Balajt Község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormányzat@balajt.hu 82-7/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balajt Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. május 28. napján
Magyarország, 2760 Nagykáta Gyóni Géza u. 1. Telefonszám: Mobilszám:
Önéletrajz Személyi adatok Vezetéknév/Utónév: PALKÓ TIBOR Cím: Magyarország, 2760 Nagykáta Gyóni Géza u. 1. Telefonszám: +3657502400 Mobilszám: +36305963711 E-mail: palko.tibor@uni-eszterhazy.hu Honlap:
NAGYCENKI SPORTEGYESÜLET 9485 NAGYCENK, GYÁR UTCA 2. A NAGYCENKI SPORTEGYESÜLET 2017-ES TEVÉKENYSÉGE
A NAGYCENKI SPORTEGYESÜLET 2017-ES TEVÉKENYSÉGE Egyesületünknek 2017-ben is sikeres, eredményekben és eseményekben gazdag éve volt. Egyesületünk 2017-ben 4 szakosztállyal működött: - labdarúgás - asztalitenisz
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balmazújváros Város Polgármesteri Hivatal dísztermében Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január 9-i rendkívüli nyílt üléséről. Jelen vannak: Dr.
Agora táborok Itt mindig történik valami!
Agora táborok 2017 Itt mindig történik valami! Ötkarikás SPORT tábor 2017. június 19-23., 8-16 óráig Helyszín: Földi Imre Sportcsarnok Szent Borbála ú Spor elep sportlétesítményei Korosztály: 7 éves kortól
A legnagyobb tanári művészet, hogy az alkotás és felismerés örömét ébresszék. /A. Einstein/
DÉR NAPOK RENDEZVÉNYSOROZAT Mottó: A legnagyobb tanári művészet, hogy az alkotás és felismerés örömét ébresszék. /A. Einstein/ Iskolánk 2003-ban vette fel Dér István festőművész (1937 1993) nevét. A település
AZ ÉNEK A LELKI GAZDAGSÁG ALAPJA
AZ ÉNEK A LELKI GAZDAGSÁG ALAPJA 2014.05.03. 05:22 szerző: Bertalan Melinda Veszprém gazdag zenei kultúráját a kiváló ének-zenei oktatás alapozta meg hangzott el a Veszprémi Történelmi Szalon 11. rendezvényén
Világgá megyek! Népmesékkel reggeltől estig Beszámoló
Világgá megyek! Népmesékkel reggeltől estig Beszámoló A Népmese napjához kötődő programunkat azzal a céllal terveztük, hogy hozzásegítsük a kisiskolás korosztály képviselőit a mesékben való elmélyüléshez,
Részletes program: - Híres Józsefvárosiak / Vendég: Jakupcsek Gabriella
SZAKMAI BESZÁMOLÓ Pályázat: Híres Józsefvárosiak 2018. Előzmények: Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzata 2018. év elején közzétette nyilvános pályázati felhívását. A beadási határidő
2017/2018 tanév. Beszámoló
2017/2018 tanév Beszámoló A művészeti oktatásra az általános iskolai kötelező órákon kívül lehetett jelentkezni, ugyanúgy, mint az eddigi évekhez hasonlóan. Általában délutáni órakeretben történt a képzés.
SZAKMAI BESZÁMOLÓ A MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA RENDEZVÉNYRŐL
Vasvári Pál Múzeum 4440 Tiszavasvári, Kálvin út. 7. Mobil:+36/30-676-8514 www.vasvaripalmuzeum.hu e-mail: info@vasvaripalmuzeum Nyitva tartás: Április 1-től - október 31-ig: K-V: 09-18 óráig November 1-től
Kastélydombi Általános Iskola 2015. április 27-30.
Kastélydombi Általános Iskola 2015. április 27-30. Pályázat száma: HAT-14-01-0643 A pályázat címe: Kastélydombi gyerekek a Felvidéken A pályázaton nyert összeg: 1 022 700Ft Az felvidéki utazáson harminckét
Sorsoltak: íme, a világbajnoki vízilabdatornák csoportbeosztása
http://fina-budapest2017.com/hu/hirek/319/sorsoltak-ime-a-vilagbajnoki-vizilabdatornak-csoportbeosztasa Sorsoltak: íme, a világbajnoki vízilabdatornák csoportbeosztása 2017.02.24. 12:28 CET A budapesti
Pest Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja TÁMOP /1/KMR A Nagykátai Járás munkaerő-piaci helyzete
Pest Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja A Nagykátai Járás munkaerő-piaci helyzete A Nagykátai járás népességre vonatkozó statisztikái Pest Megye lakosainak száma (2013): 1 237 141 fő. A Nagykátai
3100 Salgótarján Kassai sor 2. ; Tel.: +36-32-521-550 ; Fax: +36-32-521-555 E-mail: mbbmk@bbmk.hu ; Web: www.bbmk.hu
SZAKMAI BESZÁMOLÓ A TALÁLKOZZUNK A KÖNYVTÁRBAN! ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK RENDEZVÉNYEI NÓGRÁD MEGYÉBEN címmel benyújtott nyertes pályázatra Pályázati azonosító: 3508-01184 A 2014-es évben is az Nemzeti
"Biciklitôl az űrhajóig" (A. Bak Péter magángyűjteménye) Kedves művészetszeretô, múzeumlátogató Közönség!
"Biciklitôl az űrhajóig" (A. Bak Péter magángyűjteménye) Kedves művészetszeretô, múzeumlátogató Közönség! Meghívom Önt a Városligetben lévô Közlekedési Múzeumba, ahol az Erzsébet teremben rendeztek kiállítást
Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki térségekbe beruházó Európa MEGHÍVÓ
MEGHÍVÓ Vámosgálfalva Önkormányzata tisztelettel meghívja a Vámos Települések Szövetségének tag önkormányzatait és minden kedves érdeklődőt a 2010. június 4 6 án megrendezésre kerülő Vámos Települések
E L Ő T E R J E S Z T É S
E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. április 30-i ülésére Tárgy: A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat pályázata a 2008. évi rendezvények támogatására Az előterjesztést
MEGÁLLÍTÓ TÁBLA - PARADICSOM, PAPRIKA, PALÁNTASZIGET, NO MEG A MINŐSÉGI BOROK
MEGÁLLÍTÓ TÁBLA - PARADICSOM, PAPRIKA, PALÁNTASZIGET, NO MEG A MINŐSÉGI BOROK Így is elmondható, hogy milyen volt az Árpád-Agrár Zrt. standja, az idei 25. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napokon,
Szakmai beszámoló Pályázati azonosító: /00295 Adatlap azonosító: A2014/N8906
Szakmai beszámoló Pályázati azonosító: 202104/00295 Adatlap azonosító: A2014/N8906 1 A program előzményei A Happy Dixieland Baráti Kör Egyesületet többek között a magyar zenei kulturális örökség megőrzése
emeleti tanácskozótermében.
MONOR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2018. II. FÉLÉVI MUNKATERVE A Képviselő-testület - a Monor Város Önkormányzata Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 27/2014. (X. 27.) önkormányzati
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Vitnyéd Község Önkormányzat október 26.-án tartott soros ülésén.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V 13/2010. Készült: Vitnyéd Község Önkormányzat 2010. október 26.-án tartott soros ülésén. Jelen vannak: Tóth Kálmán polgármester Kis-Tóth István alpolgármester Horváth Zsuzsanna Ivancsics
Előterjesztés. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének augusztus 7-i rendkívüli ülésére
Előterjesztés 4. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. augusztus 7-i rendkívüli ülésére Tárgy: Testvérvárosi kapcsolat felvétele Jászberény Várossal Az előterjesztést készítette:
PEDAGÓGUSNAPI ARANYGYŰRŰ ELISMERÉS (Gönczy Barnabásné tanító)
(Gönczy Barnabásné tanító) Diplomáját 1977-ben vette át a Nyíregyházi Bessenyei György Tanárképző Főiskolán. Pályakezdőként Nyírbátorban helyezkedett el. Az elmúlt 40 év során, ha iskolát váltott is, de
20/2017.(I.26.) sz. képviselő-testületi határozati javaslat a két ülés között végzett munkáról
20/2017.(I.26.) sz. képviselő-testületi határozati javaslat a két ülés között végzett munkáról Túrkeve Város Képviselő-testülete a két ülés között végzett munkáról szóló tájékoztatót elfogadja. Erről értesülnek:
bemutatja Hegedüs Endre festőművész kamaratárlatát Budapest 2015 november
bemutatja Hegedüs Endre festőművész kamaratárlatát Budapest Virágzó sövény olaj, farost; 120x100 cm A világ végén olaj, farost; 80x100 cm Fiatal bükkös olaj, farost; 120x100 cm Fehér tündérrózsák olaj,
Paks, Lukács Vilmos
Visken jártunk Testvér gyülekezetünkben nagy esemény volt 2010. március 21.-én. Több évi küzdelem után sikerült kiharcolniuk, hogy Jenei Károly lelkipásztort beiktassák. Az esperes úrnak más elképzelése
A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 17. évfordulója alkalmából
A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 17. évfordulója alkalmából Visszapillantó 2015. november 14 Visszapillantó 2015. november 14 A Debreceni Főnix
Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 25/2006. (VII.06.) számú rendelete a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról
Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 25/2006. (VII.06.) számú rendelete a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról Hajdúszoboszló Város Önkormányzatának Képviselőtestülete a Kulturális
Galgagyörki Napló. Galgagyörk község Önkormányzatának lapja II. évfolyam 3. szám - 2012. május
Galgagyörki Napló Galgagyörk község Önkormányzatának lapja II. évfolyam 3. szám 2012. május ÖNKORMÁNYZATI HÍREK Lőrik László átveszi a Köznevelésért díjat Fristáczki Erik 8. osztályos tanuló Izgatottan
J e l e n t é s. Intézmény, Pedagógiai Szakszolgálat alapító okiratának módosítása megtörtént.
Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. J e l e n t é s a lejárt határidejű testületi határozatok végrehajtásáról, az önkormányzat két ülése közötti időszak fontosabb eseményeiről
A «Tíz év egy csónakban, Nr.2013-5154/001-001» projektet az Európai Unió finanszírozta az Európa a polgárokért program keretében
EURÓPA A POLGÁROKÉRT A «Tíz év egy csónakban, Nr.2013-5154/001-001» projektet az Európai Unió finanszírozta az Európa a polgárokért program keretében Az 1. alprogram, 1.1. pályázati típusra vonatkozóan
VOLT EGYSZER EGY GÓLYABÁL. sok-sok tánccal....és a gólyaesküvel.
Jeles napok 113 VOLT EGYSZER EGY GÓLYABÁL énekléssel sok-sok tánccal...és a gólyaesküvel. 114 A szalagavatót minden évben nagy várakozás előzi meg, mind a diákok, mind a tanárok részéről. Így történt ez
A Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia Hírlevele. 49. hét december 3. vasárnap 16 óra Művészetek Palotája
A Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia Hírlevele 49. hét 2017. december 3. vasárnap 16 óra Művészetek Palotája Kultúrpart-advent Kárpát-medencei folklór és kortárs költészet sok-sok zenével minden
Készült: a Marcali Városi Önkormányzat Képviselő- testületének december 13- án tartandó soron kívüli üléséről.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: a Marcali Városi Önkormányzat Képviselő- testületének 2012. december 13- án tartandó soron kívüli üléséről. Jelen vannak: Bejelentéssel vannak: Meghívottak: távol Dr. Sütő
XI. ORSZÁGOS TEXTILES KONFERENCIA BÉKÉSCSABA 2008. MÁRCIUS 7-9.
XI. ORSZÁGOS TEXTILES KONFERENCIA BÉKÉSCSABA 2008. MÁRCIUS 7-9. A KONFERENCIA ÉS A PÁLYÁZATOK MEGHIRDETÔI: Békés Megyei Népmûvészeti Egyesület Hagyományok Háza Népmûvészeti Egyesületek Szövetsége A konferencia
ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI
ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI Óvodánk a hagyományőrzést, a népi kultúra ápolását egyik legfontosabb feladatának tekinti. Megteremtjük azt a miliőt, amelyben az óvodába lépés első pillanatától a nevelés
Hegyesi Donát különdíjat kapott a 25. EU Fiatal Tudósok Versenyén
Hegyesi Donát különdíjat kapott a 25. EU Fiatal Tudósok Versenyén Európa legjelentősebb és legrangosabb, az Unió által évente szervezett tehetségkutató és -kiválasztó versenyét, a 25. EU Fiatal Tudósok
SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK ANGOL NYELVBŐL
SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK ANGOL NYELVBŐL Az érettségi vizsga tartalmi részét az alább felsorolt témakörök képezik, azaz a feladatok minden vizsgarészben tematikusan ezekre épülnek. Ez a lista az érettségi
Beszámoló a Vissza a múltba történelmi tehetségműhely munkájáról és a Tehetségnapról
Beszámoló a Vissza a múltba történelmi tehetségműhely munkájáról és a Tehetségnapról Iskolánk, a tornyosi Tömörkény István Általános Iskola (Tehetségpont) 2010. júniusában megnyerte az Oktatási Közalapítvány
JAVASLAT a 2012. évi városi imázsra vonatkozó költségvetési keret felosztására
JAVASLAT a 2012. évi városi imázsra vonatkozó költségvetési keret felosztására Ózd, 2012. március 22. Előterjesztő: Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság elnöke Pénzügyi és Gazdasági Bizottság elnöke
IV. Rákosmenti Hagyományőrző Rendvédelmi és Katonai Napok
IV. Rákosmenti Hagyományőrző Rendvédelmi és Katonai Napok Negyedik alkalommal rendezték meg a Rákosmenti Hagyományőrző Rendvédelmi és Katonai Napokat június 12-14. között. A program fővédnöke Hende Csaba
1/E/TD/2013. Tartalmazza: Torony: 5/2013. (II.13.) számú határozatot A Csicsergő Óvoda 2013. évi költségvetésének. elfogadásáról.
1/E/TD/2013. Torony Község Önkormányzata Képviselő-testülete és Dozmat Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. február 13-i nyílt együttes ülésének jegyzőkönyve Tartalmazza: Torony: 9/2013. (II.13.)
A szerkesztôség e-mail címe: derekpont@freemail.hu telefon: 0620-389-58-53. Zetelakán jártunk Aki járt már Derekegyház testvértelepülésén Zetelakán az bizonyára igen kellemes tapasztalatokat szerzett az
Virágkarnevál A győztesekről: Katolikus újjászületés - A Szent Anna Plébánia virágkocsija
Virágkarnevál 2015 Bár az özönvízszerű eső és a hűvös időjárás a délelőtti karneváli felvonulást a szokásos formájában lehetetlenné tette 2015. augusztus 20-án, este a Nagyerdei Stadionban a Karneváléj
Közösséghez tartozni felel?sség
Közösséghez tartozni felel?sség Teltház a színházteremben, varázslatos koncert és rengeteg támogatás jellemezte a november 26-i jótékonysági estet, amellyel a Dunaújvárosiak Életéért Közalapítványt segítették.
96 év Puskás Pál 88 éves. II. rész Szerkesztette Rentka László
96 év Puskás Pál 96 éves II. rész Szerkesztette Rentka László A 2017. december 23-ai, 96. születésnapról és az azt követő családi úszásokról szóló beszámolók, valamint a 2006-2008. közötti három Puskás
2014 RKSZ Önvédelmi Nemzetkőzi Kupa
2014 RKSZ Önvédelmi Nemzetkőzi Kupa Amatőr és Profi Meghívásos Nyílt Verseny VERSENYKIÍRÁS A verseny célja: - a 2014 évi RKSZ II. önvédelmi Nemzetkőzi Kupa bajnoki címek eldöntése - a Magyar és Nemzetkőzi
Beszámoló a sikeresen megvalósított Határtalanul! pályázatról
Beszámoló a sikeresen megvalósított Határtalanul! pályázatról 2012 tavaszán két lelkes kolléganő Csapi Edit és Heisz Mónika megírta és megnyerte a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. által kiírt pályázatot.
Nyári gyakorlat beszámoló
Nyári gyakorlat beszámoló Készítette: Vándor Lilla Mikor megtudtam az iskolában, hogy van lehetőségünk külföldön gyakorlatozni, nem is hezitáltam, ahogy lehetett jelentkeztem a programra. El sem hittem,
2006. január. Dialógusok Konferencia a határmenti kulturális együttműködésről Sátoraljaújhely 13. Péntek
219 ESEMÉNYNAPTÁR Kiemelkedő közművelődési, amatőrművészeti események 2006-ban Információ: Magyar Művelődési Intézet, 1011, Corvin tér 8. Telefon: +36-1-201-5053, fax: +36-1-201-5764, e-mail: esemeny@mmi.hu
Ballagók és kitüntetéseik 2017.
Ballagók és kitüntetéseik 2017. Május, a tavasz egyik legszebb hónapja. Ilyenkor virágba borulnak az orgonák, a vadgesztenyék, a babarózsák és számos más növény is ontja virágainak illatát. 2017. május
A pályaorientáció és a pályatanácsadás a Békés Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának gyakorlatában Szeged, 2014. március 14.
A pályaorientáció és a pályatanácsadás a Békés Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának gyakorlatában Szeged, 2014. március 14. Előadó: Nyemcsok Lászlóné, tanácsadó Békés Megyei Kormányhivatal Békéscsabai
Fizika. Környezetismeret. Városi Angol Verseny
Fizika 2014. április 8-án Hidy Gábor 8.c osztályos tanulónk részt vett az Eötvös Lóránd Fizikai Társulat által szervezett Öveges József Fizikaverseny megyei fordulóján és továbbjutott az országos döntőbe.
Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 39/2012. (XII. 17.) önkormányzati rendelete
Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 39/2012. (XII. 17.) önkormányzati rendelete a helyi közművelődésről (módosítással egybefoglalva és lezárva: 2014. december 31.) Tapolca Város Önkormányzatának
Pihenőház. 2007. november 8-án ünnepélyes keretek között megtörtént az alapkő letétele.
Pihenőház A Szegedi Mozgássérültek Alternatív Egyesülete 2001. februárjában alapította meg a dr. Altorjay István Fogyatékos Gyermekek Nappali Intézményét, melynek fő feladata azoknak a halmozottan sérült
A Kossuth Szövetség arany okleveles díjazottja lettem
A Kossuth Szövetség arany okleveles díjazottja lettem A Kossuth Szövetség az idén is pályázatot hirdetett, A szó az első, a tett a második címmel, melynek célja a hagyományok ápolása, a kossuthi emlékek
Újvárosi városrészi nap. LEADER rendezvény. Beszámoló
Újvárosi városrészi nap LEADER rendezvény Beszámoló A rendezvény helyszíne: 6800 Hódmezővásárhely, Széchenyi tér A rendezvény időpontja: 2012. július 21. A Visszhang utcai Olvasókör 12 éve rendezi meg
Jegyzőkönyv készült a Kulturális, Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottság október 12-én órakor megtartott rendes üléséről
Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzatának Kulturális, Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottsága Jegyzőkönyv készült a Kulturális, Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottság 2016. október 12-én 12.00
Fogyasztóbarát város lett Salgótarján, rekordszámú pozitív listás cég kapott elismerést
Fogyasztóvédelemért Felelős Helyettes Államtitkárság hírlevele 75/2015 Kedves Kolléga! Hírlevelünk következő számában tisztelettel tájékoztatjuk Önt arról, hogy SALGÓTARJÁN az országban tizenötödikként
Esztergom Város Önkormányzat Képviselőtestületének. Nemzetiségi Bizottsága
Esztergom Város Önkormányzat Képviselőtestületének Nemzetiségi Bizottsága JEGYZŐKÖNYV a Nemzetiségi Bizottság 2017. január 26-án 16:30 órakor megtartott üléséről Az ülés helye: Az ülésen megjelentek: Nem
MOZGÁSSÉRÜLTEK MEZŐKÖVESDI EGYESÜLETE
MOZGÁSSÉRÜLTEK MEZŐKÖVESDI EGYESÜLETE Tel : 49/411-346; 500-169 Fax : 0649/500-170 Adószám:18417803-1-05 Bank Sz.:55100162-12001462 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2011. április 09-én, Mezőkövesden, az
A boldogság benned van
Halász Emese A boldogság benned van 50 lépés a boldogság felé Előszó Kedves Olvasó! Levelem hozzád, azzal kezdeném, hogy el kell mondanom pár dolgot Neked! Nagyszerű híreim vannak ugyanis. Képzeld, a boldogság
Jegyzőkönyv készült a Kulturális, Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottság május 15-én 12:00 órakor megtartott rendes üléséről
Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzatának Kulturális, Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottsága Jegyzőkönyv készült a Kulturális, Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottság 2019. május 15-én 12:00
Készült: a Marcali Városi Önkormányzat nagytermében 2015. május 6-án megtartott soron kívüli nyilvános képviselő-testületi ülésen.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: a Marcali Városi Önkormányzat nagytermében 2015. május 6-án megtartott soron kívüli nyilvános képviselő-testületi ülésen. Helyszín: Marcali Közös Önkormányzati Hivatal (8700
Tájékoztató. a Képviselő-testület két ülése között történt eseményekről, értekezletekről Békés Város Képviselő-testületének április 26-i ülésére
Tájékoztató Sorszám: I. a Képviselő-testület két ülése között történt eseményekről, értekezletekről Békés Város Képviselő-testületének 2012. április 26-i ülésére 1. 2012. március 31-én rendezték a Békés
E L Ő T E R J E S Z T É S
Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testülete 8100 Várpalota, Gárdonyi Géza u. 39. Tel: 592-660 Pf.: 76. fax: 592-676 e-mail: varpalota@varpalota.hu E L Ő T E R J E S Z T É S Várpalota Város Önkormányzati
A Versszínház rövid története, fontosabb eseményeink:
A Versszínház rövid története, fontosabb eseményeink: A Versszínház magyar költők költészetének és életének színházi, zenei és képzőművészeti formában való bemutatásával foglalkozik. Turek Miklós színművész
Tájékoztató a Komárom-Esztergom Megyei Németek Önkormányzata működéséről
Komárom-Esztergom Megyei Németek Önkormányzata Selbstverwaltung der Deutschen des Komitates Komorn-Gran Székhely/Sitz: Elnök/Vorsitzende: 2800 Tatabánya, Fő tér 4. Waldmann-né Baudentisztl Éva Tel/Fax:
Kivonat a Dombóvári Német Kisebbségi Önkormányzat január 23-i ülésének jegyzőkönyvéből: 1/2009. (I.23.) sz. határozat
Kivonat a i Német Kisebbségi Önkormányzat 2009. január 23-i ülésének 1/2009. (I.23.) sz. határozat A i Német Kisebbségi Önkormányzat a 2008. évi költségvetésének módosítását az alábbiak szerint elfogadja: