SZALONTAI BARNABÁS NYÍRBÁTOR NÉPI ÉPÍTÉSZETE

Átírás

1 SZALONTAI BARNABÁS NYÍRBÁTOR NÉPI ÉPÍTÉSZETE Debrecen, 1984»

2 ' w ÜLr 9 ' STUDIA FOLKLORISTICA ET ETHNOGRAPHICA A Kossuth Lajos Tudományegyetem Néprajzi Tanszékének Kiadványa '07 ' 1 4 Szerkeszti: UJVÁRY ZOLTÁN Lektorálta: Dám László 3Vo ISSN ISBN Borsodi Nyomda Felelős vezető: Kilián Béla Megjelent a nyírbátori Báthori István Múzeum Baráti Köre, a városi tanács és Nyírbátor város üzemeinek anyagi támogatásával

3 ELŐSZÓ SZALONTAI BARNABÁS A Bdthori István Múzeum vendégkönyvében Aczél György és Váci Mihály aláírásával olvassuk a következőket: A nyírbátori múzeumról már sok szépet hallottunk, sajnos, eddig nem láttuk. Nagy öröm látni, hogy Szabolcs történelmi emlékeit ilyen gazdag anyaggal, és ilyen magas színvonalú tudományos rendszerezésben mutatja be ez a múzeum. A hagyományok megbecsülése nélkül nem újulhat meg a kultúra; a hagyományok megbecsülésére neveli e táj népét ez az intézmény. Mindezekért köszönet azoknak, akik segítettek ezt a m úzeum ot megvalósítani - s leginkább Szalontai Barnabásnak, aki szenvedélyével és tudásával élteti ezt a fontos kulturális központot. 5

4 A bejegyzés méltó elismerést nyújt a múzeum tudományos és közm űvelődési eredményeiről, amely eredmények szorosan összefonódnak a múzeum alapítójának, szervezőjének, országosan ismert Állami-díjas igazgatójának, dr. Szalontai Barnabásnak az életével és munkásságával. A nagy életművet alkotó ember, akinek egész életét a múzeum, a közművelődés, a tudományos kutatás, a város és népe iránti elkötelezettsége és rajongó szeretete határozta meg, röviddel e kötet nyomdába adása után, március 5-én váratlanul elhunyt. így a szerkesztő előszava sajnálatosan és kényszerűen nekrológgá alakult át, amelyben mindenekelőtt Szalontai Barnabás gazdag pályáját tekintjük át. Szalontai Barnabás a Bereg megyei Ilosván született január 8-án. Édesapja ebben a faluban dolgozott m int községi alkalmazott. Foglalkozása több településre szólította élete folyamán, s így a család útja Ilosváról Gulács, Polgár, Szilágynagyfalu és Újtikos lett. Szalontai Barnabás az elemi iskolai éveket Polgáron érte meg, s az elemi befejezése után a polgári iskolát is o tt kezdte el. A művészetek iránt fogékony ifjúnak a továbbtanulás érdekében a gimnázium elvégzése látszott szükségesnek, s ezért különbözeti vizsgával átiratkozott a mezőkövesdi gimnáziumba. Innen a nyíregyházi, majd hajdúböszörményi gimnáziumba került. Ez utóbbi helyen, a Bocskai Gimnáziumban érdeklődése a történelem felé irányult, amelyben nem kis szerepe volt Csiha Antal tanárnak, a Hajdúsági Múzeum későbbi igazgatójának. A családi miliő a jogi fakultás elvégzésére inspirálta. A debreceni egyetemen kezdte a jogi tanulmányait. Figyelmét ez időben is elsősorban a történelmi kérdések kötötték le. Baranyai Béla jogtörténész professzor előadásai, különösen a Sárkány-rendről szóló fejtegetései szinte egész életre szóló élményt jelentettek. Tanulmányait Pécsett fejezte be, ahol az 1942/43-as tanévben nyert jogi abszolutóriumot. Hivatali pályájának első állomása egykori faluja, Polgár, ahol áprilisában mint községi díjtalan gyakornok kezdte el a munkát. Még abban az évben megyei közigazgatási gyakornok lett Nyíregyházán ben került új állomáshelyére, Nyírbátorba. Több munkakörben dolgozott, amikor 1952-ben fordulat következett be életében: pedagógusi állást kapott. Tanítói, majd tanári végzettséget szerzett. A pedagógusi pálya nagy lehetőséget nyújtott számára, hogy megvalósíthassa akkor már hosszú évek óta dédelgetett tervét a múzeum létrehozásáról. Mielőtt múzeumszervező és tudományos munkáját méltatnánk, szóljunk még néhány fontos előzményről. Szalontai Barnabás érdeklődése - m int említettük - a művészetek iránt már egészen fiatalon megnyilvánul. Képessége a kézügyesség terén különösen 6

5 kitűnt. Agyagból form ált figurái, szobrai nagy reményeket mutató tehetségről tanúskodtak. A körülmények azonban más irányba terelték elképzeléseit. Bár az agyagművességet nem folytatta, a benne rejlő, s fel-feltörő igényt és ambíciót hosszú időn át a művészi élm ényt nyújtó fotózás elégítette ki. A népi építészeti emlékek a legkedvesebb témái közé tartoztak. Fényképezőgépével, jegyzetfüzetével járta a falvakat - így pl. megfordult Szilágynagyfaluban, Szilágyzoványon, Szilágyperecsenyben, Varsolcon, Krasznán, Magyarkecelen, Oláhkecelen, Kémerben s a jellegzetes épületeket, tárgyakat, eszközöket megörökítette. A művészetek terén Szalontai Barnabás a bőrművességben, e szép ősi mesterségen belül a bőrintarziában ért el magas szintet. Különleges új technikát valósított meg, amely szabadalmat nyert. E z a technika különösen alkalmas a művészi igényű könyvfedelek, albumok, monogramok készítésére. De nemcsak a bőrművesség volt alkotói műfaja, hanem a grafika is. Pompás rajzokat, akvarelleket s festm ényeket készített, amelyekkel jelentős sikereket ért el. Grafikai és bőrintarziás munkái elismerését jelenti, hogy a Képzőművészeti Szövetség tagjává választotta. A sokoldalú ember a legjelentősebb eredményeket a közművelődés, a múzeumszervezés és a helytörténeti, néprajzi kutatás terén érte el. Nyírbátor zenei életének fejlesztése érdekében fúvószenekart, itt. szimfonikus zenekart, népi zenekart, valamint kamarakórust és azzal együtt ének-zenekart szervezett. Múzeumszervezői munkássága az 1950-es évek elején kezdődött. Első feladatának a tárgygyűjtést tekintette. Kezdetben szerény körülm ények közö tt mutatta be néprajzi gyűjtem ényét a nagyközönségnek. A m úzeum állandó kiállítása 1955-ben nyílt meg a művelődési házban. Kezdeményezésére, múzeumszervezői tevékenységére a szaktudomány jelentős képviselői figyeltek fel. Szakmai segítségükkel a gyűjtőmunka, a leletmentés tovább folyta tó dott, s az egyre gyarapodó rendkívül becses anyag kiállítására és őrzésére Szalontai Barnabás méltó épületet szerzett meg. A z egykori minorita kolostor lett a m úzeum végleges otthona. Ez a pompás m űemléki épület - megjelenésében is - nagyszerűen reprezentálja a m úzeum gazdag gyűjtem ényét megnyitása, 1961 óta. A nagyszámú kiállítás és közművelődési esemény közül egyet említünk, az ún. nyírbátori stallum hazakerülését, amelynek országos múzeumi jelentősége is van. A firenzei Roberto Marone mester által készített intarziás, faragott hátas padsor a város egyik legreprezentatívabb művelődéstörténeti emléke. Szalontai Barnabás áldozatos munkája eredményeként Nyírbátor híres műemlékei, történeti értékei országosan ismertté váltak. A hazai és külföldi tájékoztatást nagymértékben szolgálták azok a tanulmányok, népsze- 1

6 rüsitő cikkek is, amelyeket Szalontai Barnabás irt a város történetéről, néprajzáról, műemlékeiről részint önálló kiadványokban, részint folyóiratokban, valamint különböző napi- és hetilapokban. A múzeum alapítása óta Szalontai Barnabás életét teljes mértékben a közművelődés és a tudományos munka határozta meg. Miközben kiállítások sokaságát rendezte, kiadványokat írt, szerkesztett, ju to tt energiája az önképzésre, tanulmányainak folytatására és befejezésére. Történelem- és rajztanári oklevelet szerzett, s a debreceni egyetemen bölcsészdoktori szigorlatot tett. Disszertációja: Kerámia a nyírbátori paraszti háztartásban címmel megjelent, s a szakemberek körében nagy érdeklődést váltott ki. Tudományos munkái közül különösen figyelemreméltó a Viaszöntő népszokás Máriapócson, amelyhez páratlan leletmentéssel több mint félezer offert, viaszbábut szerzett meg a múzeum gyűjteményének. A szerzőtárssal írt munkája Nyírbátor műemlékeiről több kiadásban jelent meg. Népszerűsítő írásaival széles körű érdeklődést kiváltva irányította rá a figyelm et Nyírbátor múltjára és kultúrájára. Szalontai Barnabás közéleti, múzeumszervezői és tudományos munkáját államunk magas kitüntetésekkel jutalmazta. Ö volt hazánkban az egyetlen Állami-díjas múzeumigazgató, s városa díszpolgársággal tisztelte meg. Egy széles érdeklődésű alkotó ember távozott körünkből, akinek a munkássága most teljesedett volna ki tanulmányaiban és önálló könyveiben, amelyek sorában ez az utolsó. Am iképpen e kötetben végső tiszteletét rója le hőn szeretett városának Szalontai Barnabás, azonképpen marad fenn az Ö emlékezete ebben a szép munkában mindörökké. Ujváry Zoltán

7 BEVEZETÉS A település, a népi építkezés és a lakáskultúra a magyar néprajztudomány azon szakterületei közé tartoznak, amelyek talán a legtöbb eredményt mondhatják magukénak. A kutatás előtt álló feladatok azonban napjainkra sem csökkentek, sőt újabb szempontok és módszerek érvényesítése révén még növekedtek is. Egyrészt még ma is számos olyan földrajzi terület és település van, melynek település, építkezés és lakáskultúrája feltáratlan, másrészt nagyon kevés az olyan feldolgozások száma, amely a három témakört egymással összefüggésben, a történeti, gazdasági, társadalmi háttér feltárásával párhuzamosan mutatná be egy-egy település vagy néprajzi táj kultúrájában. Ennek okát elsősorban a néprajztudomány szemléletmódjában kell keresnünk. Hosszú ideig ugyanis a tudomány mereven szétválasztotta egymástól a kultúra területeit és csak a felszabadulás után fogalmazódott meg a komplexitás igénye. A fenti tudományos területek kutatástörténetét, eredményeit több tanulmány már részletesen feltárta,1 s így ennek részletes bemutatásától el kell tekintenünk, csupán azokra, az elsősorban módszertani szempontokra szeretnénk rámutatni, amelyek jelen munka feldolgozási módszerének előzményeit jelentik. A településkutatást nálunk is, éppen úgy mint Európában mindenütt, a földrajztudomány képviselői indították meg. Ez a földrajzi, és különösképpen antropogeográfiai szemlélet hatotta át a településnéprajzi kutatásokat is, 1. Vajkai Aurél: A magyar népi építkezés és lakás kutatása. Budapest, 1948.; Gunda Béta: A magyar népi építkezés kutatása a két világháború között és annak kritikája. Az MTA 11. Osztályának közleményei 5. Budapest, ; Bárth János: Településkutatásunk eredményei. Dissertationes Ethnographicae, II. Budapest, ; Filep Antal: Népi építkezésünk kutatása. Diss. Ethn., II ; K. Csillén Klára: A lakáskultúra vizsgálatának eredményei. Diss. Ethn., II

8 amely főképpen morfológiai szempontokat érvényesített. Ez a szemléletmód jellemzi Princz Gyula, Fodor Ferenc, Kogutovicz Károly, Mendöl Tibor, a néprajzosok közül pedig Jankó János, B átky Zsigmond és mások munkásságát is.2 Györffy István volt az első olyan kutató, aki a morfológiai vizsgálatok mellett történeti forrásanyagot is használt, sőt a települések és a telek formáit, beosztását gazdaságtörténeti tényezőkre vezette vissza. Ő hívta fel a figyelmet a településmegosztás formáira, a tanya, a szálláskertes, ólaskertes települések kutatásának fontosságára.3 Ha áttekintjük a településkutatás eredményeit az elmúlt harminc évben, akkor láthatjuk, hogy kutatóink többségét éppen ezek a témakörök foglalkoztatták. A megosztott települések kutatói közül elsősorban Hofer Tamás, Barabás Jenő, Andrásfalvy Bertalan, Füzes Endre, Filep Antal, Bakó Ferenc, Szilágyi Miklós, Bárth János, Novák László nevét kell megemlítenünk.4 Igen jelentős eredmények születtek a tanyakutatás, mindenekelőtt a tanyatörténet területén, ahol a néprajzi és agrártörténeti vizsgálatok szorosan összefonódtak. Jó bizonyíték erre a közelmúltban napvilágot látott tanyakötet, vagy a Magyar Néprajzi Társaság évi vándorgyűlésén elhangzott előadások és hozzászólások is.5 Az agrártörténeti szempontú kutatások kapcsán elsősorban Szabó István, Balogh István, Rácz István, Orosz István és Für 2. Lásd ehhez M endöl Tibor: A magyar emberföldrajz múltja, jelen állása és feladatai. Budapest, ; Uő: Általános településföldrajz. Budapest, Vö. Selmeczi Kovács A ttila: Györffy István. A múlt magyar tudósai. Budapest, Fent nevezett kutatók munkásságának részletes értékelését és műveik jegyzékét 1.: Bárth János: i. m , Pölöskei F erenc-szabad György (szerk.): A magyar tanyarendszer múltja. Budapest, 1980.; Hofer Tamás-Kisbán Esz tér-k aposvári Gyula (szerk.): Paraszti társadalom és műveltség a században. III. Tanyák. Szolnok-Budapest,

9 Lajos munkásságát kell kiemelnünk.6 Papp László és Márkus István1 nyomdokain járva tárta föl Juhász Antal a szegedi tanyák kialakulásának történetét, de jelentősen bővültek ismereteink a tanyai gazdálkodásra, építkezésre, a tanyai lakosság társadalomrajzára vonatkozóan is.8 E mellett több tanulmány foglalkozik a magyar tanya és a tanyás gazdálkodás európai párhuzamaival.9 Míg ma már a magyar településrendszer és településtípusaink kialakulásával kapcsolatban több kitűnő összefoglalásra is hivatkozhatunk,10 addig igen kevés az olyan tanulmány, amely egy-egy helység településviszonyait, ezek változását és fejlődését elemzi. A legtöbb és legsürgetőbb feladatok éppen ezen a téren jelentkeznek, s ennek a hiánynak az enyhítését szolgálja jelen munka első része is. Építkezéskutatásunk első szakaszát, amely a századfordulótól kb. az 1950-es évek elejéig tartott, az a törekvés jellemezte, hogy az építészeti anyagot rendszerbe foglalja, háztípusokat, házvidékeket állapítson meg, és feltárja a kultúrmorfológiai módszer segítségével a magyar építészeti kultúra eredetének, valamint európai összefüggéseinek kérdéseit. Ezt a korszakot Hermán Ottó, Jankó János, Györffy István és különösképpen Bátky Zsigmond és Cs. Sebestyén Károly neve és munkássága fémjelzi.11 Az 1940-es évek vége és 6. Szabó István: A debreceni tanyarendszer kialakulása. Föld és Ember, X ; Uő: A Prédium. Vizsgálódások a korai magyar parasztság és településtörténelem körében. Agrártörténeti Szemle, ; Balogh István: Az alföldi tanyás gazdálkodás. In: A parasztság Magyarországon a kapitalizmus korában, I II. (Szerk.: Szabó István). Budapest, I ; Uő: Tugurium - szállás - tanya. Adatok a magyar tanyatelepülés elő'történetéhez. Ethn., LXXXVII ; Rácz István: A tanyarendszer kialakulása. In: A magyar tanyarendszer múltja. I. m ; Orosz István: A rideg tanya. In.: A magyar tanyarendszer múltja. I. m ; Für Lajos: A belterjes tanya. In: A magyar tanyarendszer múltja. I. m A tanyakutatás szakirodaimának összefoglalásátlásd ugyanitt Papp László: A kecskeméti tanyatelepülés kialakulása. Szeged, 1936.; Szabó Kálmán: Kecskeméti tanyák. Kecskemét, Juhász Antal: Adatok a szegedi tanyák kialakulásához. Ethn., LXXXVI Az ide vonatkozó eredményeket összefoglalja Bárth János: i. m Hoffmann Tamás: A magyar tanya és a hagyományos mezőgazdaság üzemszervezetének felbomlása Európában. Ethn., LXXXVIII ; Ilofer Tamás: A hazai tanyarendszer és a másodlagos településszóródás külföldi példái. In: A magyar tanyarendszer múltja. I. m Szabó István: A falurendszer kialakulása Magyarországon. Budapest, 1966.; Uő: A középkori magyar falu. Budapest, ; Maksay Ferenc: A. magyar falu középkori településrendje. Budapest, Vajkai Aurél: i. m ; Gunda Béla: Bátky Zsigmond

10 az 1950-es évek első fele az eredmények összefoglalásának és a további feladatok meghatározásának korszaka volt.12 Ezt követően építkezéskutatásunk több iránya bontakozott ki. Az egyik törekvés építészeti kultúránk táji tagoltságának feltárását tűzte ki célul, melynek előzményei még a két világháború közötti időszakra nyúlnak vissza.13 A számos publikáció közül elsősorban Tóth János őrségi, göcseji és Felső-Tisza-vidéki, Dankó Imre hajdúsági és délbihari, Filep A ntal kisalföldi, Bakó Ferenc és Balassa M. Iván észak-magyarországi, Dám László sárréti és nyírségi, Varga Gyula bihari kutatásait kell kiemelnünk.14 E mellett jelentős anyagot tártak fel az egyes falvak és városok történetét, néprajzát bemutató monográfiák is.1s A másik törekvés építészeti kultúránk történeti forrásainak és fejlődésé 12. Ezzel kapcsolatban az alábbi munkákat kell kiemelnünk: Tálasi István: Az anyagi kultúra néprajzi vizsgálatának tíz éve. Ethn., LXV ; Vajkai Aurél: A magyar népi építkezés... i. m.; Gunda Béla: A magyar népi építkezés... i. m.; Uő: A népi építkezés kutatásának módszere. Közlemények a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem Néprajzi Intézetéből. Debrecen, Vargha László: A tilalmasi tanyák építkezése. Adatok a Nagykunság népi építkezéséhez. Budapest, 1940.; Miskolci László- Vargha László: A Nagykunság vidék népének építkezése. Budapest, Tóth János: Göcsej népi építészete. Budapest, 1965.; Uő: Az Őrségek népi építészete. Budapest, 1971.; Gilyén Nándor-M endele F erenc-tóth János: AFeiső-Tisza-vidék népi építészete. Budapest, 1975.; Dankó Imre: Házformák Hajdúnánáson. Ethn. LXXV ; Uő.: Hajdúböszörmény népi építkezése. A Déri Múzeum Évkönyve. Debrecen, ; Uő.: Két homoki hajdúváros népi építkezése. A Déri Múzeum Évkönyve. Debrecen, ; Uő.: A délbihari síkság népi építkezésének változásai. In: Opuscula Ethnographica. Debrecen, ; Filep Antal: A kisalföldi lakóház helye népi építkezésünk rendszerében. Ethn., LXXXI ; Uő.: Akisalföldi lakóház morfológiai vizsgálata. Diss. Ethn., I. Budapest, ; Bakó Ferenc: Parasztházak és udvarok a Mátra vidékén. Budapest, 1978.; Balassa M. Iván: A lakóházak történeti fejló'dése Észak- Magyarországon. Kézirat. Budapest, 1981.; Dám László: A Nagy-Sárrét népi építészete. Műveltség és Hagyomány XVII. Debrecen, 1975.; Uő.: Lakóházak a Nyírségben. Studia Folkloristica et Ethnographica, 6. Debrecen, 1982.; Varga Gyula: A bihari síkság népi építészete. In: Hajdú-Bihar megye népi építészete (szerk.; Angyal László). Debrecen, Az ide kapcsolódó szakirodalmat lásd: Barabás Jenő-G ilyén Nándor: Vezérfonal népi építészetünk kutatásához. Budapest, ; Dam László: Magyar népnyz I. Építkezés. Budapest,

11 nek feltárására irányult, melyben szoros kapcsolat alakult ki a történettudomány, a régészet a nyelvtörténet és a néprajztudomány képviselői között.16 A kutatás során feltárt néprajzi, történeti és régészeti anyag alapján ma már számos olyan összefoglaló tanulmánnyal és kézikönyvvel rendelkezünk, amelyek egy-egy résztémát, ill. építészeti kultúránk egészét foglalják össze.17 Közülük föltétlenül ki kell emeljük azokat az építészet- és művelődéstörténeti munkákat, amelyek elsősorban Vargha László nevéhez fűződnek.18 Az elmúlt évtizedekben jelentősen gyarapodtak ismereteink a gazdasági építményekre vonatkozóan is. A számos regionális közlés mellett Barabás Jenő összefoglaló tanulmányban m utatta be csűrtípusainkat, Selmeczi Kovács A ttila az észak-magyarországi csűrös gazdálkodás építményeit, Paládi Kovács Attila önálló tanulmányt szentelt egy szénatároló építménynek, az abarának, Füzes Endre feltárta gabonatároló építményeink típusait, a közelmúltban pedig összefoglalta a gazdasági építmények kutatása terén elért eddigi eredményeket és rám utatott a tudományos kutatás további feladataira is Lásd részletesen: Filep Antal: Népi építkezésünk kutatása... i. m ; Dám László: Magyar néprajz... i. m ; Kovalovszky Júlia: A középkori falvak régészeti kutatása. Régészeti Füzetek, Ser. II ; Parádi Nándor: A későközépkori faluásatásokról. Régészeti Füzetek, Ser. II ;Michnai Attila: Középkori népi építészetünk régészeti emlékei. Fólia Archaeologica, XXXII. Budapest, Barabás Jenő: A lakóház füsttelenítéséről. Ethn., LXXXI ; Uö.: A székely ház alaprajzi fejlődéséről. Népi kultúra - Népi társadalom. VII. Budapest, ; Balassa M. Iván: Az ágasfás-szelemenes tetőszerkezet a magyar népi építkezésben. Ethn., LXXXVIII ; Barabás Jenő-G ilyén Nándor: V ezérfonal... i. m.; Dám László: Magyar néprajz... i. m.; Balassa Iván-O rtutay Gyula: Magyar néprajz. Budapest, Vargha László: Fejezetek a magyar népi építészet köréből. Budapest, 1935.; Uö.: Klasszicista jelleg a Nagykunság népi építészetében. Művészettörténeti Értesítő, Uö.: A magyar népi építészet építészettörténeti vonatkozásai. Építés és közlekedéstudományi Közlemények, 1958.; További műveit 1. Filep Antal: Népi építkezésünk kutatása... i. m Barabás Jenő: Scheunen auf ungarischem Sprachgebiet. Deutsches Jahrbuch für Volkskunde, ; Selmeczi Kovács Attila: Csűrös építkezés és gazdálkodás Észak-Magyarországon. Műveltség és Hagyomány. XVIII. Debrecen, 1976.; Paládi Kovács A ttila: Az abara. Népi kultúra - Népi Társadalom, II III. Budapest, ; Füzes Endre: Gabonatároló építmények a Kárpát-medencében. Kandidátusi értekezés. Kézirat. Budapest, 1963.; Uö.: A kicsépelt gabona tárolása a magyar parasztok gazdálkodásában. Budapest, Sajtó alatt.; Uő.: Ergebnisse und Aufgaben in dér Forschung dér Gebáude des ungarischen Bauerhofes. Műveltség és Hagyomány XXI. Debrecen,

12 A magyar népi lakáskultúra és a bútorzat vizsgálata a népművészeti kutatások keretein belül indult meg, s ebből fakadóan ez a népművészetszempontúság szinte máig áthatja a szakterület irodalmát. A bútorzat történeti kutatását Cs. Sebestyén Károly indította meg, az összefoglalások azonban mások, így Domanovszky György, Viski Károly és K. Csillén Klára nevéhez fűződnek.2 0 Közülük elsősorban K. Csillén Klára munkássága emelkedik ki, aki a bútorzat kutatásában néprajzi, művészettörténeti, népművészeti, történeti és társadalmi szempontokat egyaránt érvényesít. A magyar népi lakáskultúra kezdeteiről és középkori történetéről írott monográfiája nemcsak a szakterület, hanem a néprajztudomány legjelentősebb összefoglalásai közé tartozik.2 1 A bútorzat és berendezés vizsgálata mellett az 1940-es évek végén indult meg a ház és az ember, a lakás és a benne élő, azt létrehozó emberi közösségek kapcsolatának kutatása, amelyet funkcionális házkutatás néven tartunk számon. Elveit elsősorban Vajkai Aurél majd Gunda Béla fogalmazták meg, s ugyanakkor példát is adtak a konkrét anyagon alapuló ilyen irányú feldolgozáshoz.22 Az ő nyomdokaikon haladva aztán több, elsősorban fiatal kutató tollából származó funkcionális lakásleírás és elemzés látott napvilágot.2 3 A Nyírség és ezen belül Nyírbátor település, építkezés és lakáskultúrájával kapcsolatban eredményeket az egyes fejezetek elején összefoglalom, de arról már korábbi írásaimban is számot adtam,2 4 így itt most erre nem térek ki. Csak azt kívánom megemlíteni, hogy eddig erre a tájra nagyon kevés gondot fordított a néprajztudomány. A szakirodalom számbavételéből az is kitűnik, hogy nagyon keveset tudunk az alföldi mezővárosok építészeti és lakáskultúrájáról éppen úgy, mint településnéprajzáról, valamint a mezővárosi fejlődésnek és a mezővárosi kultúrának a környezetükben élő falvakra gyako- 20. A bútorkutatás tudománytörténeti értékelését és az említett kutatók munkásságát bemutatja Vajkai Aurél: A magyar népi építkezés és lakás kutatása... i. m , ; K. Csilléry Klára: A lakáskultúra... i. m K. Csilléry Klára: A magyar népi lakáskultúra kezdetei. Budapest, Vajkai Aurél: A magyar népi építkezés és lakás... i. m. 1 9.; Uő.: Élet a cserszegtomaji házban. Ethn., L1X ; Gunda Béla: A népi építkezés... i. m.; Uő.: A társadalomszervezet, a kultusz és a magyar parasztszoba térbeosztása. Az MTA I. Osztálya Közleményei, XVII Az ide vonatkozó eredményeket 1. részletesen K. Csilléry Klára: A lakáskultúra... i. m Szalontai Barnabás: Nyírbátor bibliográfiája, I. Nyírbátor, 1957., II. Nyírbátor, 1960., III. Nyírbátor,

13 rolt hatásáról. Ez a kettős felismerés vezet e munka megírásához, amelyben Nyírbátor településképének, építkezésének és lakáskultúrájának bemutatását a mezőváros történetén keresztül igyekszem megvalósítani. Az anyaggyűjtés nem a közelmúltban kezdődött, hanem az szoros összefüggésben áll a Báthori István Múzeum gyűjteményeinek kialakításával kapcsolatos egész eddigi munkásságommal is. A múzeum rendkívül gazdag anyagát korábban már számos publikációmban igyekeztem közreadni. Közöttük egyaránt vannak történeti, művészettörténeti és néprajzi feldolgozások 25. Itt csak a legfontosabb, összefoglaló jellegű munkákra utalok. Szalontai Barnabás: Nyírbátor. Műemléki monográfia. Budapest, 1959., 1969., 1978., 1982.; Uő.: Nyírbátor barokk emlékei. Nyírbátor, 1957.; Uő.: Kerámia a nyírbátori nép életében, 1 II. Doktori értekezés. Debrecen, 1967.; Uő.: Kerámia a nyírbátori paraszti háztartásban. Debrecen, 1970.; Uő.: Élet a nyírbátori parasztházban. In: Néprajzi Tanulmányok (szerk.: Balassa Jván Ujváry Zoltán). Debrecen, ; Uő.: Nyírbátori parasztházak. In: Adatok Nyírbátor történetéhez (szerk.: Németh Péter). Nyíregyháza,

14 I. A TELEPÜLÉS- ÉS ÉPÍTÉSZETI KULTÚRA FÖLDRAJZI FELTÉTELEI Az ember természetalakító, tájformáló tevékenységének, kultúrájának legmegfoghatóbb eredménye a település. A település komplex életjelenség, fejlődése, átformálódása tükörképe az emberi kultúra átalakulásának. Jellegének kialakításában a táji adottságok, s a történelmi-társadalmi viszonyok együttesen játszottak szerepet. A földrajzi környezet, a település fekvése, helyi és helyzeti energiái, a domborzat, vízhálózat, éghajlat stb. befolyásolják a lakosság életlehetőségeit, a társadalmi-jogi viszonyoknak megfelelően földhasználatot, gazdálkodási módszert, ezen túl a település és az egész településrendszer szerveződését. 1 A település mai képe - tehát a község formája, az utcakép, a telkek beosztása, a megülésrendje és az egész határ a földrajzi, történelmi-társadalmi és gazdasági tényezők együttes hatásaként jö tt létre.2 Ezek a komponensek sohasem jelentkeznek önmagukban, hanem egymással mindig szoros összefüggésben, egymást áthatva, erősítve, vagy gyengítve. Mivel tehát hatásukat komplex módon fejtik ki, így vizsgálatuk is komplex módszert igényel. Ennek megfelelően dolgozatunkban számba vesszük s megvizsgáljuk mindazokat az alapvető tényezőket, amelyek vizsgált településünk - Nyírbátor - településnéprajzi képét kialakították, s meghatározzák napjainkig. Elsőként vegyük sorra a földrajzi tényezőket. Nyírbátor hazánk keleti szögletében, Szabolcs-Szatmár megyében fekvő lelkes település. 700 éves történelmét a Nyírség sajátságos földrajzi viszonyainak, táji adottságainak hatása élte meg>, 1. Vö. Pintér István: Településnéprajzi folyamatok vizsgálatának és modellálásának néhány kérdéséről. In.: Néprajzi Tanulmányok Dankó Imre tiszteletére. Debrecen, Eperjessy Kálmán: A magyar falu története. Budapest, N yírbátor népi építészete 17

15 Az Alföld északkeleti részében fekvő Nyírség3 hazánk második legnagyobb futóhomok-területe. A Tiszántúl síkjából m magasra kiemelkedő felszíne É-on a Bodrogköz pleisztocén kori homokszigetekkel tarkázott fiatal alluviális területével érintkezik. K-i szomszédja a Bereg-szatmári síkság, DK-en pedig az Érmellékkel határos. D-en közel 20 km-es sávon érintkezik a Berettyó-vidékkel. Ny-felől a Hajdúság és a Hajdúhát lösztáblája övezi. 4 A tájegység területe km2.5 Az újabb kutatások szerint a Nyírség annak a hatalmas pleisztocén hordalékkúpnak a maradványa, amelyet az ÉK-i Kárpátokból és az Erdély É-i részéből lefutó folyók építettek fel. 6 A felszín Nyíradony Nyírlúgos Nyírbogát között emelkedik ki leginkább. E vonaltól Hajdúböszörmény és Vásárosnamény irányába vízválasztó húzódik.7 A felszín kialakításában a pleisztocén végétől nagy szerepe volt a szélnek is.8 A tölgyfázis, majd a bükkfázis idején a Nyírség erdős sztyeppévé alakult, s a homok mozgása szűk térre korlátozódott. Ennek az állapotnak a nagyarányú erdőirtások vetettek véget. Az erdőirtások nyomán a terület jelentős része a szélerózió martalékává vált.9 Az erdőségekből a XVIII. században még elég nagy terület megvolt, a Nyírség K-i részén mintegy 30%-os volt az erdős terület aránya.10 A nyugati rész ekkor már erdőtlen volt, mert ezen a területen jobb termőföldek vannak, s ezért ezt a vidéket előbb vették művelés alá. A keleti részeken elsősorban ott folyt irtás, ahol a homok löszös volt, vagy pedig barna földek voltak.11 A települések is lehetőség szerint ezeket a felszíneket részesítették előnyben. 12 Az alacsony humusztartalom miatt azonban ezek a talajok hamar kimerültek és a szélerózió áldozatává váltak.13 Az erdők pusztítása olyan méreteket öltött, hogy 1879-ben Szabolcs Vármegye a nyolcadik helyet foglalta el az ország erdőben legszegényebb 3. A nyelvészek szerint nevét a táj a nyírfa után kapta. Ez a vizet szerető fafajta még két évszázaddal ezelőtt is gazdagon borította ezt a vidéket. Vö.: Erdész Sándor: Nyírség. Budapest, Borsy Zoltán: A Nyírség természeti földrajza. Budapest, Borsy Zoltán: i. m Borsy Zoltán: Nyírség. A domborzat kialakulása és mai képe. In.: A tiszai Alföld (s z e r k Pécsi Márton). Budapest, Borsy Zoltán: Nyírség. I. m Borsy Zoltán: Nyírség. I. m Borsy Zoltán: Nyírség. I. m skk Borsy Zoltán: A Nyírség természeti földrajza. I. m Borsy Zoltán: A Nyírség természeti földrajza. I. m Borsy Zoltán: A Nyírség természeti földrajza. I. m Borsy Zoltán: Nyírség. I. m skk

16 vármegyéi között.14 Az erdőirtásokat követően mozgásba lendült homok nyomán teljesen elvadult a táj képe. A futóhomok már a délebbi területeket is veszélyeztette. A talaj megkötésére az akácfa volt a legmegfelelőbb fafajta. Telepítését az 1898-as erdősítési törvény előírja, elterjedése ez után vált általánossá.15 Az erdőknek napjainkban 55%-a akác.16 Ma a Nyírség területének mindössze 12 12,5%-át borítja erdő, legnagyobb arányban a bennünket közelebbről is érintő területen, a Dél-Nyírségen, ahol eléri a 26-27% -ot is.17 Területünkön a futóhomok az uralkodó,18 s a rajta folytatott gazdálkodás és a homok megkötésére tett kísérletek jól példázzák az embernek a természet erőivel folytatott évszázados küzdelmeit. A fentiek miatt nagy szerep juto tt e területen az erdőgazdálkodásnak is,19 s a talajadottságok miatt, továbbá a nagyobb határok következtében az állattartásnak. A XIX. század előtt a Nyírség nagyobb része lefolyástalan terület volt. A belvizek, a lefolyástalan tavacskák nagy gondot jelentettek a gazdálkodásnak. A kedvezőtlen vízrajzi viszonyok hátráltatták a közlekedés és a közegészség fejlődését is. A fentiek miatt már a múlt század elejétől szinte állandóan napirenden volt a csatornázás, a kisebb-nagyobb nyírvizek levezetésének ügye. A múlt század közepétől hosszabb-rövidebb megszakításokkal a közelmúltig folytak a lecsapolási munkálatok. E nagyarányú munkának köszönhetően az egykori vízzel borított földek nagyobb része ma már term őterület.20 A Nyírség éghajlata általában hasonló mint az Alföldé, van azonban néhány attól eltérő vonás. Ezek az eltérő természetföldrajzi adottságok a Nyírség földrajzi helyzetéből következnek. Területünkön hidegebb a tél, hűvösebb a nyár, ugyanakkor kisebb a hőmérsékletingadozás, több a csapadék és ennek köszönhetően ritkább az aszály, mint az Alföld más területein.21 Nyírbátor táji adottságai alapvetően megegyeznek a nagyobb táji egység a Nyírség déli részén fekvő községek földrajzi viszonyaival. A település geomorfológiáját az erdők kiirtása után elszabadult homok mozgása alapvetően meghatározta. A szél több száz méter hosszú az uralkodó széliránynak megfelelően - észak-északnyugati irányú homokgerinceket formált, ezek 14.Márton Béla: A Nyírség mezőgazdasági élete. Debrecen, Erdész Sándor: I. m Borsy Zoltán: A Nyírség természeti földrajza. I. m Borsy Zoltán: A Nyírség természeti földrajza. I. m Borsy Zoltán: A Nyírség természeti földrajza. 1. m Erdész Sándor: I. m Borsy Zoltán: A Nyírség természeti földrajza. I. m. 68. skk Borsy Zoltán: A Nyírség természeti földrajza. I. m * 19

17 közét gyakran kis tavak az ún. nyírvizek töltik ki. A földfelszín sajátságos formájához igazodott a településrendszer szerkezete is.2 2 A város és környékének éghajlatát a Nyírség egészére jellemző jegyek határozzák meg. A napi és évi hőmérsékletingadozás az erdélyi-hegyvidékhez és Észak-keleti Kárpátokhoz való közelség miatt nem olyan nagyfokú, m int a Nyírség és az Alföld nyugatabbra eső részein. Az évi hőmérsékletingadozás Nyírbátor környékén 22,5 23 C, míg az Alföld középső területein 23,5 Cnál is nagyobb. A csapadékkal szűkösen ellátott alföldi tájak közül területünk valamelyest több csapadékban részesül. Évente mm között mozog a lehullott csapadék mennyisége. Aszályos időszakok területünkön is előfordulnak, de ennek veszélye kisebb, mint az Alföld délnyugatibb tájain. Vízrajzilag jellemző a település határára, hogy sok a belvizes, vizenyős terület. Számos helyen megtaláljuk még a homokgerincek között meghúzódó nyírvizeket is. A Nyírbátor határában végzett lecsapolási munkákat követően jelentős területeket foghattak szántóföldi művelés alá. Az utóbbi években azonban a csatornák karbantartására kisebb gondot fordítanak, így újra belvízveszély üti fel a fejét helyenként. A környék éghajlata olyan, hogyha az ember tájformáló tevékenysége nem változtatta volna meg a vidék arculatát ma is tölgyes borítaná területünket. Az ősi növénytakarót ma már csak nyomaiban fedezhetjük fel olyan szép természeti területeken, mint a bátorligeti ősláp, természetvédelmi terület. Az erdőnek ma már mintegy fele akác. Az erdei tisztásokon és a vadvizekkel szabdalt cserjés területeken lehetőség nyílik legeltető állattartásra is. A város három erdeje (Rossznyáros, Piricsei-erdő, Derzsi-csere) a századfordulón részben irtásterületek lettek. Az erdős-cserjés területeken kívül nagy kiteijedésű rétek, legelők is voltak, hiszen a határ egyhányada vizenyőssége folytán szántóföldi művelésre nem alkalmas. Ezek minősége azonban nem kielégítő. A bátori határ uralkodó talajfajtája a futóhomok és a vékony humuszrétegű homoktalaj. Ezek a talajfajták bizony nem kedveznek a gazdálkodásnak, silány termés takarítható be róluk. Csak alapos talajművelés, trágyázás esetén várható haszon.23 Településünk fekvése már a középkorban elősegítette gyors mezővárosi fejlődését. Az Erdélyből jövő sószállítók itt haladtak át az Ecsedi-láp mellett, 22. Erről a kérdésről a településszerkezetről szóló fejezetben részletesen szólok. 23. A település természetföldrajzi viszonyairól írottakat vő: Borsy Zoltán: A Nyírség természeti földrajza. I. m. és Márton Béla: A Nyírség vázlatos leírása. Debrecen,

18 s vették útjukat Debrecenbe vagy északra Tokaj felé. A Dél-Nyírség településhálózatában elfoglalt helye s a királyi oklevelek birtoklása jelentős csomóponttá emelte Nyírbátort. A környező falvakból északról Nyírgyulaj, Nyírderzs, Nyírcsászári; keleten Nyírkáta, Nyírvasvári; délen Nyírpilis, Piricse; nyugaton pedig Nyírbogát és Máriapócs határolja vizsgált településünket megindult a szegényebb agrárnépesség bevándorlása, s tartott évszázadokon át. A vasút megépülése után a kapitalizációt követően még nagyobb szívóhatást gyakorolt Nyírbátor a környező településekre, s gyakorol ma is. Vonzereje jelentős. Megállapíthatjuk, hogy Nyírbátor helyzeti energiái jelentősek, fekvése a környező településekéhez képest kedvező. A város napjainkban hektáron terült el, amelynek legnagyobb része szántóföld. Művelési ágak szerint a terület megoszlása a következő: szántó rét szőlő kert gyümölcsös legelő erdő művelés alól kivont terület ha 83 ha 152 ha 252 ha 353 ha 242 ha ha 746 ha Táj és ember viszonyára jellemző adatok, hogy az elmúlt évszázadokban a határ tekintélyes része erdővel volt borítva. A régi nyírségi erdő maradványa a ma is meglévő Rossznyáros és Csereerdő. Szőlőskerteket már a XVII. században is telepítettek. A határ egy részét legelőnek hagyták, de az állatok az ugarfordulót is járhatták. Nyírbátor szántóföldjei nagyrészt szélhordta homokbuckák gondos talajművelés mellett is csak kevés termést hoztak. Fő terménye a rozs és a burgonya volt. A dohánytermesztés az 1860-as években kezdődött, mivel néhány fajtája jó termést hozott. A múlt században a növénytermesztés mellett nagy jelentőségű volt az állattartás is. Az állatokat erdős, gazos vad helyeken is tarthatták. A homokdombok mögött meghúzódó kis tavak, rétek kedvező feltételeket nyújtottak a legeltetéshez és a szénagazdálkodáshoz ben a mezőgazdaság szocialista átalakulása Nyírbátorban is megkezdődött tavaszától termelőszövetkezeti község illetve város. Az Újbarázda Mgtsz hektáron gazdálkodik. Az egykori mezőváros alapvetően mezőgazdasági termelésen nyugvó életét napjainkban mindinkább áthatja az iparosodás. 21

19 II. A VÁROS TÖRTÉNETI MÚLTJA ÉS TELEPÜLÉSRENDSZERÉNEK KIALAKULÁSA A kiváltságos jogállás kialakulása ( ) A földrajzi tényezők mellett meghatározó szerep ju t a történeti múlt településképet formáló hatásának, amely a XIX XX. századig a településnéprajzi viszonyokat alapvetően meghatározta. A történeti-társadalmi viszonyok alakulásának nyomon követése, településképet alakító hatásának feltárása elengedhetetlen feladata a komplex szemléletű településkutatásnak.1 Dolgozatunk második fejezetében a történeti tényezőket vizsgáljuk. Nyírbátornak mint lakott helynek a történelme a neolitikumba nyúlik vissza. A település magvát képző halmok szigetszerű képződmények, amelyek körül még a múlt században is tavak, a nyírvizek terültek el a belvízszabályozás tájformáló műveletéig. A vidék valósággal felkínálkozott az ősember számára telephelyül, mert a dombokat erdők, ligetek tarkították, a mocsarak, nádasok közti mélyedésekben dús rétek zöldelltek, a terület vadban, halban bővelkedett. Az újabb kőkorszak rendszerint csendes vizek mellé települő emberei tömegesen szállták meg a homokbuckákat. A leletek szerint az itt élő népesség főleg halászattal foglalkozott erről tanúskodnak a környéken talált hálónehezékek, de a gabonatartó edények és szemek bizonysága szerint már a korai időszakban csíráiban ugyan, a földművelés nehéz munkájával is megbirkóztak az itt élő emberek.2.nyírbátor és környéke a honfoglalást követően a legkorábban megszállt területek közé tartozott. A mocsaras, lápos területek fölé emelkedő halmokra települtek a téli szállások, s ezek váltak később állandó településsé. A telepü 1. Településkutatásunk eredményeit és feladatait összefoglalja Bárth János: Településkutatásunk eredményei. Dissertationes Ethnographicae, Budapest, Vö.: Szalontai Barnabás: Nyírbátor története és középkori cserépedényei. Szabolcs- Szatmári Szemle, 1978/

20 lések száma az Árpád-kor évszázadaiban rohamosan emelkedik, a községek lélekszáma azonban végig a középkor folyamán alacsony marad.3 A falvak pusztulása mellett - ami a X IV-XV. században erőteljessé válik megfigyelhető egyes települések megerősödése, köztük Bátoré is.4 Nyírbátor kialakulásában a földesúri telepítőtevékenység játszotta a legnagyobb szerepet. A település az első rávonatkozó oklevelekben Bathor, Batur, Nogbatur néven szerepel.5 A Nyírbátorral kapcsolatos legrégibb ismert oklevél szerint királyi birtok, az ország ura 1272-ben nyilasait Hodászról Bátor területére telepítette át.6 A XIII. század végén a Gutkeled nemzetség kiterjedt birtokokat szerzett a Nyírség déli részén. Ennek a nemzetségnek egyik ága bírta ez idő tájt Bátort is. Az év sorsforduló a település életében. A nemzetség Bereck nevű tagja királyhűségéért megkapja Bátor számára a vásártartási jogot:,,batur faluban minden hét szerdáján az ország szokása szerint vásárt tarthat, amelyen a kereskedők szabadon árusíthatnak, és onnan vámfizetés nélkül távozhatnak.7 A vásártartási jogot megszerző Gutkeled saij utóda már 1279-ben elnyert birtokáról, Bátorról nevezi magát Báthorinak. Ettől az időtől kezdve 340 éven át a család és a település sorsa elválaszthatatlan. Bátor megindult a kiváltságok biztosította gyors fejlődés útján. A Báthoriak a XIV. század első felében még nem vittek országos jelentőségű szerepet. A család és vele együtt a falu emelkedése az Árpád-ház kihalása után Károly Róbert alatt kezdődött. Bereck a Báthori család alapítótagja a király oldalán vett részt az oligarchák elleni küzdelemben. Jutalmul az ország ura 1330-ban Bátor minden lakóját: 1. Szabadokká tette 2. Minden adózás és természetbeni szolgáltatás alól örök időkre mentesítette 3. A rendes bírói joghatóság, a megyei ispánok, főszolgabírák és szolgabírák hatalma s jogszolgáltatása alól kivette 4. Feljogosította őket, hogy mindennemű bűncselekményt megítélhessenek, cégéres gonosztevőkre akasztófát, fővételt, tagok megcsonkítását és tűzzel 3. Szalontai Barnabás: i. m Vö.: Maksay Ferenc: A középkori Szatmár megye. Budapest, E ntz G éza-szalontai Barnabás: Nyírbátor. Budapest, ; Balogh István: Történeti adatok Nyírbátorra Szabolcs megye levéltárában ( ). In: Adatok Nyírbátor történetéhez. Nyíregyháza, Maksay Ferenc: i. m Borsa Iván: Az Árpád-házi királyok okleveleinek kritikai jegyzéke. Budapest, II sz. oki

21 megégetését kimondhassanak és végrehajtsanak, a malefaktorok elrettentésére akasztófát állítsanak 5. Megengedte, hogy gyilkosságért 25 girát, esküvésért pedig fél girát vegyenek.8 A felsorolt kiváltságok Bátor fejlődését várossá alakulását messzemenően biztosították. A város helyzetét tovább erősítette a két évvel később ju tta to tt árumegállítójog, amelynek értelmében: 1. az erdélyi sókereskedőknek 2. a szatmárnémeti 3. a debreceni és kállói kereskedőknek, akik a mezővárost rendszeresen érintették, a király megparancsolta, hogy ú t jukat Bátorban szakítsák meg és áruikat o tt a csütörtöki hetivásárokon árusítsák.9 Az árumegállító jog a helyi kereskedelem fejlődését, a kézművesek nyersanyagellátását segítette elő, a községek áruforgalmát ideterelte, a földesúmak a vám, piaci helypénz és bíráskodás jövedelméből való részesedést biztosította. A kiváltságok, a városiasabb életforma vonzereje, valamint a gazdák telepítőtevékenysége, a környékhez képest aránytalanul felduzzasztottá a lakosságot. A népesség hússzükségletét 18 mészárszék látta el, az évi oklevélben Pető mészáros és János ötvös neve is szerepel.10 A honfoglaló magyarság által megült kiemelkedő gerinceken alakultak ki az utcák. A legkorábbi adatok azt bizonyítják, hogy Bátor már a kora középkorban utcás település volt. Ez az állapot megfelelt a korabeli Kárpátmedencei településviszonyoknak. A legújabb településtörténeti eredmények szerint ugyanis a Kárpát-medence településviszonyait ez idő tájt az utcás-soros településrend jellemezte ben, mint a Báthori-uradalom központjának két főutcája, öt vicusa, két mellékutcája volt, s külön egy sora nemesek 8. Jenei Károly: Nyírbátor város százéves harca a Károlyi családdal. (Kézirat a Báthori István Múzeumban) Jenei Károly: i. m. az évi oklevél másolata. 10. Maksay Ferenc: i. m. 40., 114.; Entz G éza-szalontai Barnabás: i. m A legújabb eredmények azt igazolják, hogy a Kárpát-medence uralkodó településformája egészen a X V -X V I. századig utcás-soros volt. Vo.: Szabó István: A középkori magyar falu. Budapest, ; Maksay Ferenc: A magyar falu középkori településrendje. Budapest,

22 talán familiáriusok számára ban még egy új szolgaucca tűnik föl. Az 1354-es, 1357-es és az 1370-es oklevelekben Bogáti, Nemes, Téglás utca, Tótzug, Pócsi és Vasvári utcanevek szerepelnek. A korabeli oklevelek szerint már ezekben az évszázadokban kialakult a település központja, a piactér. Erre utal a Piac és a Vásár utcanév.13 Innét ágaztak szét a különböző égtájak felé futó utak és utcák. Nyírbátor jobbágylakossága magyar volt, bár a település egy szögletében tótok is lakhattak, ennek emlékét a fenti utcanév is megőrizte. Az oklevelek tanúbizonysága szerint Nyírbátor a XIV. század közepén településszerkezetileg is (utcahálózat, piac, stb.) fejlett mezőváros volt. A XIV. sz. második felében és a XV. század folyamán minden háborgatás nélkül élt mezővárosi kiváltságaival. A mezővárosi jog és az a biztonság, hogy a város népét saját bírája előtt lehet perbe fogni, s hogy a hatalmaskodások ellen ott áll mögötte egy tekintélyes földesúr is, nagyon vonzó volt a környék jobbágynépessége számára. Az emelkedő jólét is csábította a nehéz szolgáltatások alatt élő környékbeli jobbágyokat. A város anyagi jóléte lakói számától is függött, a népesség gyarapítása érdekében maga a város sem riadt vissza az erőszakosságtól ban például az egyik birtokról erővel telepítettek át jobbágyokat Bátorba. A XV. század végére a város lakosságának egy része igen jelentékeny vagyonnal rendelkezhetett, mert tudjuk, hogy 1495-ben bátori polgár 40 aranyért zálogba tudta venni Csoma-köz és Verend Szatmár megyei falvakat.14 A kiváltságos jogállás, a fejlődő ipar és kereskedelem tehát gazdaggá és fontos kereskedelmi csomóponttá tette Bátort. Ennek köszönhetően nem egyutcás úti település volt kialakulóban, hanem egy sokkal bonyolultabb sugaras, kereszt- és mellékutcás településrend. A piactért övező házak jobbára városi használatban voltak. Legkorábbi kőépületének helyét nem ismerjük, tény azonban, hogy már a XIV. században állt egy, az oklevelekben Castellum Báthor Domini Báthory néven említett várkastély. A minorita rendnek is ez idő tájt épült temploma és kolostora Maksay Ferenc: A középkori... i. m Maksay Ferenc: A középkori... i. m. 114.: Balogh István: i. m Entz G éza-szalontai Barnabás: i. m Vö.: Nyírbátor városképi és műemléki vizsgálata. Múzeumok és Műemlékek Országos Központja, Budapest,

23 A XV. század utolsó negyedében Bátornak hatalmas pártfogója került Báthori István erdélyi vajda, országbíró személyében, aki a törökök felett aratott kenyérmezei győzelem után a városban családja emlékének megörökítésére nagyarányú építkezésbe fogott. Ekkor épült újjá a minoriták temploma és kolostora, ekkor tették le alapkövét a későbbi református templomnak is. Az északi falra feltett felirat azt hirdette, hogy E templom talpköve letétetett 1484-ben, építése elvégeztetett 1511-ben. 16 A XVI. században a központi hatalom meggyengülése, a mohácsi vészt követő évtizedek zűrzavarai, az ország három részre szakadása, a megismétlődő török portyázások, a török támadások kivédésére Szabolcs és Szatmár vármegyékben végvárak építése, az ecsedi vár megerősítése és fenntartásával kapcsolatos terhek a bátori kiváltságokat sem hagyták érintetlenül. A Báthori család a nehéz helyzetben többször kötelezte a várost az ecsedi vár fenntartására és védelmére, kiváltságaikban azonban nem háborította. Számos új kiváltságlevél jelzi a család és a város jóviszonyát.17 Időközben felépült Bátorban a mai református templom dombja körül a földesúri várkastélyt is magába foglaló palánkvár. A települési viszonyok kedveztek az ilyen mocsárvár építésének, hiszen a két hatalmas vízállás által közrefogott homokgerincen húzódott a város négy utcája is. A fallal amúgy is megerősített templom körüli temető és kúria környékét vizesárok vette körül. A várkastély mellett állottak a majorsági épületek és csűrök.18 A mesteremberek 1581-oen céhbe állottak a kézművesek részére céhalapításra a jogosítványt Báthori Miklós szerezte meg. A kiadott szabályzat szerint ekkor szabó, szűrszabó, szűcs, csizmadia, varga, borbély, lakatos és kovács mesterséget űztek a lendületesen fejlődő mezővárosban.19 Báthori Gábor erdélyi fejedelemmé választását követően 1608 június 20-án Bátor városát a Partiumban szokásos vámok és harmincad adó alól örök időkre mentesítette. Ezzel egyidőben a város kiváltságait is megerősítette, mivel Bátor népe a magyar királyok által adományozott ősi szabadságié. Entz Géza-Szalontai Barnabás: i. m. 7., \ö.:j e n e i Károly: L m Entz Géza-Szalontai Barnabás: i. m Kiss Ernő: Nyírbátori céhek életéből. A Báthori István Múzeum Füzetei. Budapest, 1956.; Szikszay József: Nyír-Bátor. In.: Szabolcs Vármegye. Magyarország vármegyéi és városai (szerk.: Borovszky Samu). Budapest,

24 bán élt. 20 Alakosságot is gyarapította, több lovas katonájának telket és hajdú szabadságot adományozott.2 1 A Báthori család támogatásával Bátor mezővárossá alakulása a XVII. század elején befejeződött. Az adó-, vám- és harmincadmentesség, az előnyös értékesítési lehetőségek és nem utolsósorban a kedvező földrajzi fekvés elősegítették a paraszti árutermelés gyors növekedését, a város anyagi gyarapodását s ezzel jóm ódú parasztpolgárság kialakulását és viszonylag fejlett kézműipar meghonosodását. Mindezek együttese a település ütemes fejlődését eredményezte. Varos és urának harca a X V II -XVIII. században Báthori Gábor halála után megszűnt Bátor zavartalan nyugodt élete tól kezdve sorozatos támadások érték a várost. A zaklatásban elöljártak az erősödő megyei hatóságok. A XVII. század elején egyre több jobbágy keresett menedéket Bátorban az elviselhetetlen terhek és bánásmód m iatt.22 Emiatt a vármegye vitatni kezdte a város kiváltságának meglétét.2 3 Nagy veszély fenyegette a privilégiumokat, amikor Báthori Gábor halálát követően a kamara az ecsedi uradalmat a maga számára lefoglalta. A város kiváltságait nem ismerte el és Bátort úrbéri adózás alá helyezte. Az ben készült urbárium 65 egésztelkes, 63 fél telkes, 98 zsellér, 4 szabad hajdú és 6 nemes; összesen 236 családot vett számba. A szepesi kamara csak a cenzusmentességet hagyta meg. Ezzel szemben évenkint két vágómarha 150 tyúk és 200 tojás beszolgáltatását határozta meg. A bátoriakat az allódiumhoz szükséges szántási, vetési, aratási és begyűjtési munkákra kötelezte. Elvette a város bormérési jogát, mert a kocsmáltatást az ecsedi vár számadására kívánta fenntartani.24 A szepesi kamara terveit azonban a város keresztülhúzta, követjárásai nyomán továbbra is biztosította ősi jogát. 20.Jenei Károly: i. m D ankó Imre: Nyírbátor Hajduváros. Nyírbátor, 1957.; Bársony István: Nyírbátor történetének egy nehéz szakasza. Szabolcs-Szatmári Szemle, 1979/ ; Szendrey István: Nyírbátor hajdújogáról. Magyar Történeti Tanulmányok I. Debrecen, A mezővárosok vonzerejéről lásd Szabó István: Tanulmányok a magyar parasztság történetéből. Budapest, Vö.: Jenei Károly: i. m Maksay Ferenc: Urbáriumok. Budapest, ; Jenei Károly: i. m

25 1620 tavaszán ismét nézeteltérés támadt Bátor és a kamara között. Laetare vasárnap azaz március 26-a körül az ecsedi vár és jószág udvarbírája a,.kocsma kedvéért két hordó bort küldött Bátorba. A bort azonban árpa címén juttatták be a városba. Körösi Pál bíró miután értesült az eseményről, kiűzette a csempészeket, ökreiket halálosan megdöfködték. A bátoriak bűnlajstromára került az a tett is, amit őfelsége nagy gyalázatára és kárára a majorsági szántók és rétek elfoglalásával és felosztásával vittek végbe.2 s A bátoriakat ezúttal Bethlen Gábor m entette meg a fiskálisper veszélyeitől, s 1621-ben a várost régi szabadságában megerősítette, s erről a szepesi kamarának is parancsot küldött.2 6 Nyugodt korszak következett ismét a város életében, miután az ecsedi uradalom királyi adományozás folytán Bethlen Gábor birtokába került. A fejedelem intézkedései jobbágyvédő szándékáról tanúskodnak.2 7 Ugyanakkor védelmezte a mezővárosok jogállását, köztük Bátor státusát is. A város önkormányzatát erősítette az az intézkedése is, amelyben megparancsolta, hogy a bátori hajdúk és nemesek a bíró joghatósága alá tartoznak és ugyanolyan teherviselés illeti meg őket, mint más városlakókat.28 A város viszonylag nyugodt életét csak az és évi országgyűlési végzések zavarták meg, a jogfosztási kísérlet azonban ezúttal is kudarcba fulladt. A Bethlen család védelme alatt fejlődött a település, a város birtokai gyarapodtak. Ekkor szerezte meg Bátor először csak zálogba Kispiricse pusztát.2 9 Az ecsedi uradalom új ura I. Rákóczi György erdélyi fejedelem korlátozta a város jogait, s majorságainak erőteljes fejlesztésére törekedett. Az allodiális gazdaság szerepének növelését már a Bethlen család megkezdte, ezt tanúsítja az az es leltár, amely szerint a majorsági földekbe 60 köböl búzát, 185 köböl rozsot, 80 köböl zabot és 20 köböl lencsét vetettek, ami a korábbi állapotokhoz képest a gazdálkodás növekedését m utatta. Ennél sokkal jelentősebb volt azonban az állattenyésztés, ezenbelül is a juhászat fejlődése Jenei Károly: i. m Jenei Károly: i. m Makkai László: I. Rákóczi György birtokainak gazdasági iratai ( ). Budapest, Jenei Károly: i. m Vö.: Jenei Károly: i. m Makkai László: i. m

26 A következő évben készített urbárium I. Rákóczi bátori jobbágyait és nemeseit név szerint említi meg. Ebből tudjuk, hogy ebben az évben 227 jobbágy- és 15 nemescsalád élt a városban, mintegy lélek. A szomszédos falvakban család élt ez idő tájt.31 Sokkal jellemzőbb azonban, hogy a lakosok között 20 szabó, 16 varga, 9 szűcs, 8 ács, 6 mészáros, 5 kovács, 2 lakatos, 1-1 borbély, takács, serfőző és bognár volt. Ezek a számadatok azt jelentik, hogy 70 család, a lakosságnak majdnem egyharmada mesterséggel foglalkozott. A városban lakott 2 prédikátor és volt iskola is.3 2 Az összeírásból kitűnik, hogy a lakosok aránylag jó anyagi körülmények között éltek. Lova ugyan csak kevés lakosnak volt, de ökre, tehene, sertése mindenkinek 2-3, földje pedig annyi, amennyit meg tudott művelni. A lakosok a XVII. században cenzust, füstpénzt nem fizettek a földesúmak, de a tizedet behajtották rajtuk és robottal is tartoztak. Az 1648-as urbárium szerint a bátoriak szántással, vetéssel, aratással, kaszálással és egyéb várhoz való munkáknak praestálásával tartoznak, az mennyire elérkeznek és az mit a tisztek rendelik őket. 3 3 A Wesselényi-féle összeesküvés felszámolása után Szabolcs vármegyét is német seregek szállták meg. Bátor csak rövid ideig nyögte a császári sereget, mert Bátori Zsófia kérésére I. Lipót 1671-ben Bátort oltalma alá vette és a katonai terhek alól m entesítette.34 A császári oltalomlevél azonban nem sokat segített a helyzeten. A város lakossága a zaklatások miatt egyre fogyott. Ezt tükrözi az alábbi táblázat, amelyből képet nyerhetünk Bátor társadalmi összetételéről is. 31. Nyíregyházi Állami Levéltár (NyÁL): I. Rákóczi György oki., aug Vö.: Kiss Ernő: i. m. 2-4.; Balogh István: Nyírbátor története. Bátorliget élővilága. A Báthori István Múzeum Füzetei. Budapest, ; Entz Géza-Szalontai Barnabás: i. m. 10.; Szalontai Barnabás: i. m A nagykárolyi gr. Károlyi család oklevéltára. IV. Budapest, NyÁL. I. Lipót dec. 31-i oltalomlevele. Idézi Jenei Károly: i. m

27 Családfők száma szabadosok és officiolatusok marhás jobbágyok gyalogszeres jobbágyok özvegyek 25 7 zsellérek 21 2 mesteremberek nemesek 15 5 egyéb 7 - Negyedszázad alatt 79 család, mintegy 300 ember költözött el Bátorból. Feltűnő arányban csökkent a mesteremberek, zsellérek, nemesek és özvegyek száma.3 5 Báthori Zsófia nemcsak a bátoriakat, hanem az ecsedi uradalom javait sem tudta megvédeni. A zavaros idők alatt elpusztult a bátori majorsági gazdálkodás is ban a bátori majorság egy kőből épült, szalmával fedett puszta házból állt, melynek köröskörül való sövényét a németek igen elégették. Egyedül a Lugoskertnek a sövénye maradt épen, de a lúgos fáit a németek szintén elégették. Az allodiális gazdálkodás teljes visszaesését mutatta, hogy a bátori majorsági földekbe mindössze 85 köböl rozs került.36 A Rákóczi-féle szabadságharcot megelőző években sok bosszúságot okozott a városnak az a vita is, amely Bátor Szentvér nevű utcájának hovatartozása kérdésében Szabolcs és Szatmár vármegye között folyt.3 7 Az utcát mindkét megye birtokának tekintette és az ott lakókat Szabolcs és Szatmár egyaránt adóztatta. A vita 1703-ban dőlt el, a Szentvér utcát Szabolcshoz csatolták.38 A XVII. században - amint láthattuk - sorozatos támadások érték a város kiváltságait. A század első felében a Báthori és Bethlen családnak köszönhetően privilégiumait megőrizte, sőt tovább erősítette. A század közepén I. Rákóczi György megkísérelte a kiváltságok megnyirbálását, a robot bevezetését, de rövid ideig tartó földesúri joghatósága alatt terveit nem tudta valóra váltani. A hatvanas évektől meg-megújuló vármegyei támadásokkal szemben a 35. Országos Levéltár (0. L.), U. et. C. f no O. L. U. et. C. f. 10. no. 53. Idézi Jenei Károly: i. m Az utca elnevezéséhez lásdmikessy Sándor: Szentvér. Magyar Nyelv, LII Jenei Károly: i. m

28 meggyengült földesúri hatalom védelme már eredménytelennek bizonyult. Szabolcs vármegye a várost adózás alá vonta, állandó katonai beszállásolásokkal és szolgáltatásokkal zaklatta. A XVI -XVII. század háborúi megtizedelték Bátor népét, rendszeressé váltak a portyák, pusztító hadjáratok. Az egykori fontos kereskedelmi csomópont kemény harcot vívott létéért. A korábban virágzó fejedelmi városból a XVIII. századra nem maradt más, mint a kifosztott, de használatban lévő református templom, a romokban álló minorita templom. A templomok körül romok és néhány düledező ház, azonkívül pedig össze-vissza, egymástól távol vertfalú, nádtetejű viskók, fogyó lakossággal, pusztuló határral. A XVIII. század sem kezdődött szerencsésen a város számára. A Rákóczi szabadságharcból Bátor is kivette részét. A háború, majd az azt követő pestisjárvány tovább pusztította a település megfogyott népességét. Az 1715-ös országos összeírás Bátorban 85, az évi pedig 116 szabados családot talált.39 Visszaesett a kézművesipar, még 1648-ban 75 mesterember dolgozott a városban, addig 1720-ban már csak 22 űzte valamelyik mesterséget. A mészárosokon kívül a többi iparos kénytelen volt földművelést is folytatni megélhetéséért.4 0 A mezőváros korábbi iparos jellege egyre inkább agrárjellegűvé vált, dominált a mezőgazdálkodás. Jelentős változásokat élt meg az ecsedi uradalom is. A fejedelem nénje, Aspremont grófné még a szabadságharc előtt elzálogosította az 1647 óta Rákóczi birtok ecsedi uradalom felét amelyhez Nyírbátor is tartozott a Bánffy családnak. Bánffy Klára és férje Bethlen Ádám fennhatósága idején az 1740-es évek közepéig igen sok súlyos támadás érte a települést a megye és a földesúr részéről egyaránt. A támadások eredményeként a városi szabadság lényeges korlátozásáról, az úrbéres függő viszony elemeinek megjelenéséről beszélhetünk.4 1 Bátor város három társadalmi rendjének a XVIII. század közepén teljesített úrbéres szolgáltatása a következő volt: a taxások évenként 1-1 imperiális tallért és 40 pénz királyi dézsmát fizetnek, ezenkívül semmilyen más szolgáltatással nem tartoznak. A céhesek szolgálata a következő volt: az egész telkesek évenként 3, a féltelkesek másfél napot szántanak; öt, illetve két és fél 39. Vö.: Szikszói József: i. m. 148.; Balogh István: i. m ; Dankó Imre: i. m. 7-8.; Jenei Károly: i. m Jenei Károly: i. m Bársony István: i. m

29 napra aratót adnak; királyi dézsmába 24, illetve 12 pénzt fizetnek. A szabadosok évenként 6 máriást tartoznak fizetni, más szolgálatuk nincsen. A fentieken kívül megilleti az urat a kocsma és a mészárszék haszna fél esztendőig, a másik fél év jövedelme a város pénztárába folyik be, karácsonkor három napon át, s az Erzsébet- Fábián napi vásárokon az uraság borát mérik. Az ún. aprólékos jövedelmek fele az uradalom tisztjeit, fele pedig a város bíráját illeti meg 42 A fenti összeírás arról is hírt ad, hogy a városnak öt jelentős utcája van ez idő tájt, név szerint: Piricsei, Bogáti, Kállai, Farkas és Szentvér utca. Ez az 1749-es adat azt bizonyítja, hogy a város megőrizte középkori, s már ismertetett településszerkezetét. A XVIII. századi településszerkezet tehát kontinuisnak tekinthető. Nyírbátor évszázados harca a Károlyi családdal A XVIII. század második felében, miután a Károlyi család kezére került az egész uradalom, végzetessé vált Bátor helyzete. A Károlyiak erőteljesen fejlesztették az allodiális gazdálkodást. A kezdeti időszakban elegendő majorsági föld áll a gazdatisztek rendelkezésére. Az uradalom legfőbb gondja a második jobbágyság intézményének megszervezésére terjedt ki. Az összeírások ui. azt bizonyítják, hogy a bátoriak csak taxát fizetnek és csupán két család jár el úrdolgába ban az uraság elrendelte, hogy a majorsági földekbe 100 köböl rozsot, 50 köböl zabot vessenek, annak alászántsanak, családonkint 15 nap robotot teljesítsenek. A város privilégiumaiból nem engedett, szembeszállt a Károlyiakkal. A helyzet évről évre súlyosbodott, mind nagyobb területeket kívántak bevonni az uradalom tisztjei az allodiális gazdálkodásba. Az 1767 januárjában kihirdetett királyi úrbéri rendelet országos visszhangot keltett. Már kidolgozása idején is sok vitát kavart, ellenállásba ütközött véghezvitele is. Egyfajta megoldás volt ez a rendelet, sok-sok problémával. A falvak többségének terheik csökkentését, a mezővárosok egy részének az addig elnyert kiváltságok megnyirbálását hozta. Így esett Bátor városával is. 42. Vö.: Bársony István: i. m O. L. Károlyi lt. Fiskalia N yírbátor népi építészete 33

30 Az 1772-ben meginduló előkészítő munka, összeírások, felmérések lapjait nagy haszonnal forgathatjuk. Nyírbátor társadalmi, gazdasági keresztmetszetét tárják elénk ezek a források. A városban ez idő tájt 188 telken 171 taxás, 2 zálogbirtokos és 15 szabados élt. A bizottság 24 pusztatelket talált, ilyenről azonban a városiak nem tudtak. Bátort urbárium vagy szerződés a földesúrhoz nem kötötte. Huszonöt éven át a Károlyi család tetszése és akarata szerint tett szolgálatot, mely igaerővel rendelkező gazdáknál elvileg az évi 15 napi marhás-, a többi gazdánál az évi 15 napi gyalogszeres-, a zselléreknél pedig az 6 napi gyalogszeres robotot nem haladta meg. A bizottság a megfélemlített bátori vezetőkkel igazoltatta, hogy a kierőszakolt ingyen munkát önként vállalták el. 44 A Mária Terézia-féle úrbéri szabályozással a város lényegesen kedvezőtlenebb helyzetbe került volna, mert egyrészt a Mária Terézia-féle urbárium több mint kétszeresére emelte a város eddigi robotszolgáltatását, másrészt a telki állomány megállapításával a bátoriakat megfosztotta többletföldjeiktől, harmadrészt elrendelte a termény és egyéb természetbeni szolgáltatást, negyedrészt Bátor kiváltságos jogállásának megszüntetését jelentette az adózás bevezetésével. > A bátoriak az úrbéri szabályozást ősi kiváltságaikra hivatkozva visszautasították és 1774 tavaszán a földesúr ellen az úriszék előtt úrbéri pert indítottak.4 5 A per anyaga a helytartótanácsig jutott, majd miután itt sem nyertek megváltást, a királynőhöz fordultak. A bátoriak kísérlete sikerrel járt, Mária Terézia a perújrafelvételt elrendelte. Ezzel kezdetét vette az az új persorozat, amelynek 1812-ben lett vége, kényszeregyezséggel. Ezt követően még több ízben került a város ügye bíróság elé. Bátor és az uradalom harcának véglegesen csak az 1848-as forradalom vet majd véget. Az állandó harcban álló oppidumról az első ránk maradt térkép ez idő tájt 1784-ben készült, (l.k é p ). Az egész országra kiterjedő katonai felmérés részeként elkészült Bátor települését és határát ábrázoló földabrosz.46 Az első katonai felvét azt bizonyítja, hogy már a XVIII. században a maihoz hasonló településrend jellemezte Nyírbátort. A világ minden égtája felől ér kező utak mindegyike a piactérre torkollik. Az utcahálózat mégsem sugaras. 44.Jenei Károly: i. m. 33.; Bársony István: i. m Az összeírások eredményeit a későbbiekben a gazdálkodásról és határhasználatról szóló fejezetben részletesen ismertetem. 45. O. L. Károlyi lt. Fiskalia A továbbiakban lásd az 1. képet (Collone XXVI. Sectio 15.) 34

31 3* kép. Nyírbátor 1784-ben

32 Ennek okát a már korábban említett földrajzi adottságokban kereshetjük. A jobbára észak-dél, északnyugat-délkelet irányú nyírvizekkel teli mélyedések által szabdalt felszínt övező homokgerinceken futnak az utcák. A nyírvizeket földnyelvek keresztezik, mintegy hidat teremtve az átkeléshez. Ezeken a földnyelveken át kapcsolódik az egyik homokgerinc a túloldalihoz, az egyik utca a másikhoz. Döntően ez a földrajzi meghatározottság szabta meg a későbbiekben is a település terjeszkedési lehetőségeit. Megállapíthatjuk tehát, hogy Nyírbátor XVIII. század végi utcarendszere szinte a telepített falvakéhoz hasonló utcás-keresztutcás rendet m utat, az Alföldön oly gyakori halmazosodásnak semmi jele. A térkép feltünteti a fundusokat és a rajtuk álló lakóházakat is. A telkek soros rendben követik egymást, szinte valamennyi téglány alakú, de találunk keskeny szalagtelkeket is. Szabálytalan alapú telkek nincsenek. A térkép készítői utcavonalas beépítésű házsorokat tüntetnek fel, sorházas beépítettség csak a piactéren van. A belső utcahálózatot körvonalas dülőútrendszer veszi körül, mintegy körüljárva a települést. A város déli és keleti részén az Árpád és Szentvér (ma Rózsa Ferenc) utca végében a beltelkek és a dülőutak között füves kerteket találunk. E szálláskertek problematikájára a következő fejezetben még visszatérünk. A dűlőutakon túl épületeket, határbeli építményeket nem találunk, a tanyásodásnak semmi nyoma. Érdemes megjegyezni, hogy a korábban em lített középkori eredetű kőépületeket az utcahálózat nem érinti, azokhoz feltehetően csak gyalogutak, illetve jelentéktelen bekötő nyiladékok vezettek. Az első katonai felvéttel egyidőben készített összeírás Bátor társadalmi összetételét a következőképpen örökítette meg: Az adatokat lásd Danyi D ezső-d ávid Zoltán: Az első magyarországi népszámlálás Budapest,

33 Össznépesség 1397 fő ebből férfi 717 nő 682 Családok száma 254 pap 26 nemes 14 tisztviselő 1 Férfiak közül polgár 15 paraszt 104 paraszt örökös 90 zsellér 183 egyéb 45 szab. katona 3 Az összeírás adatai szerint meglehetősen kevés a városban a nemes, s mezővárosi státusa ellenére a polgár. A korábbiakhoz viszonyítva a zsellérréteg gyarapodott, ezt a tendenciát igazolják a későbbiekben bemutatásra kerülő térképek is, az apró, zsellértelkek számszerű gyarapodásával. Bátor és a Károlyiak fent említett hosszan tartó pereskedésének lényeges állomása volt az évi kancelláriai döntés. A kancellária ebben kötelezte a földesurat, hogy Bátort ne a Mária Terézia-féle urbárium szerint adóztassa, hanem külön úrbéri szerződést kössön a várossal. A kancelláriai rendelet megszabta a behajtható szolgáltatások pénzbeli értékének felső határát. Visszaállította a korcsmáltatás jogát, megtarthatta Bátor erdeit. A bátorligeti városi illetőségre a Károlyiak használati jogot nyertek. A királyi urbárium kihirdetése előtti jogaikban ugyan nem maradhattak a város lakói, de ezzel a külön szerződéssel még így is jobban jártak, mintha az évi urbárium került volna bevezetésre. A bátoriak azonban ezzel sem elégedtek meg, folytatták pereskedésüket, a hatóságoknál azonban szüntelenül elutasításra találtak. A pereskedéseket egy időre lezáró egyezségre ben került sor. Ezt megelőzően 1810-ben az úriszék elrendelte az ugarföldek átadását, s a következő határozatot hozta: 37

34 1. A bátoriak az évi úrbéri összeíráskor maguk íratták be a határt első osztályúnak, ezért a holdak számítása a földesúr akaratától függ. 2. Az úriszék utasítani fogja a földmérőt, hogy a hasznavehetetlen, sivatag, szélhordta és posványos helyeket a kiosztandó földek közé ne vegye be. 3. Senki kevesebb földet nem fog kapni, mint amennyit elődje ben bevallott. 4. A dézsmát az évi kancelláriai döntés értelmében természetben kell kiadni. 5. A füveskertekben lévő szőlők a telki illetőséghez tartoznak. 6. A király megengedte a földesúrnak a telepítést, a maradványföldek felett ezért ő rendelkezik. 48 A város teljes jobbágyi adózás alá rendelése tehát 1811 végén megtörtént. A 37 éven át tartó pereskedésnek lezárása után az 1812-ben elkészült úrbéri tabella szerint 24 egész, 264 féltelkes gazda, 43 házas és 12 házatlan zsellér élt a városban, 343 adózó családot számláltak. A II. József korabeli összeírásokhoz viszonyítva mintegy 150 családdal gyarapodott Bátor városa. Majd minden család külön háztartást vezetett, hiszen a nyolcvanas években készült összeírások szerint 234 lakóházra 254 család jutott, ez az arány a XIX. század elejére megmaradt.4 9 A fenti adatokat igazolják a településrendszerben lezajlott folyamatok is. A rendelkezésünkre álló, kronologikus sorrendben következő térkép ugyanis a település fejlődéséről tanúskodik. Az Árpád utca és a Szentvér utca kivételével valamennyi utca végében új fundusokat találunk. Valószínűnek tartjuk, hogy a település ebben a részében azért nem teijeszkedett tovább, mert e két utca végében voltak a füveskertek, s ezek felszámolása ez idő tájt még nem vált szükségessé. Nemcsak hogy nem zsugorodtak össze a füveskertek, de még a múlt század második felében is épültek ide új istállók. A kertek felszámolása csak az első világháború előtt indul meg. Térképünk ben készült, az ez idáig eltelt közel egy emberöltő alatt a város településrendje csak horizontálisan tágult, változott, átrendeződés nem figyelhető meg (2. kép). A telekrendszerre jellemző, hogy a fundusok elaprózódásának lehetünk tanúi. Az es térkép már sokkal keskenyebb szalagtelkeket tüntetett fel - a téglalap alakú telkek helyett - mint az előző. Sehol sem találjuk már a 48. Jenei Károly: i. m Jenei Károly: i. m

35 39

36 tágas belsőségeket. A növekvő népesség tehát nemcsak a település területét növelte, hanem az egy utcában sorakozó telkek számát is. A legjelentősebb terjeszkedés a Gyulaji utcában volt, a legnagyobb arányú telekaprózódás a helyrajzi számok tanúbizonysága szerint a piactér környékén s különösen a Farkas utcában (ma Kossuth Lajos utca) figyelhető meg. A térkép csak a kőépületeket tünteti fel, így a parasztházak helyére és helyzetére nincs adatunk, biztosra vehetjük ennek ellenére a korábban leírt megülési rendet, mivel ezt találjuk a későbbiekben, s napjainkban is általánosnak. Az időközben tovább folytatott s már négy évtizedes harc kevés eredménnyel zárult. E harcnak eredményeként kell megemlíteni azért, hogy nagyobb belsőségeket és kaszálókat mértek ki, megmentették füveskertjeik nagy részét, s az országos 52 igás robot helyett 32 nappal tartoztak uruknak. Ugyancsak eredményként könyvelhetjük el, hogy a város mint jogi személy földesúri joggal megtarthatta Kispiricsét. Továbbra is az ő tulajdonát képezte a bátorligeti, Apafája, Derzsi Csere, Zonátus, és Fiatalos nevű erdeje. A szerény eredményekkel szemben jelentős területeket nyertek el a Károlyiak majorsági gazdálkodásuk számára. Mintegy 4700 hold földet csatoltak el a várostól, aminek megművelését a felemelt évi napos igás és 512 napos gyalogszeres robot is biztosított. A város jogi süllyedése magával vonta gazdasági romlását is. Visszaesett kézműipara, a hosszantartó pereskedés adósságba juttatta, súlyos pénzügyi zavarokkal küzdött. A harmincas években mindennapossá váló zavargások miatt a vármegye bizottságot küldött ki Bátorba.50 A vármegyei küldöttség rendelkezései csak rövid időre terem tettek rendet. Az évtized végére kiújultak a város és a Károlyi család közti küzdelmek. Erdők, kaszálók felett pereskedtek. A városi erdők a bátoriaké maradtak továbbra is, a legelő-elkülönözést követően a városnak 881 hold a Károlyiaknak 1014 hold ju to tt.51 A jobbágyfelszabadítást megelőző években még egy, utolsó pert indított Bátor az uraság ellen. Ebben a perben a Károlyiak vadászati jogát támadták, kinyilatkoztatták, hogy erdeikben a szokásjog alapján a város lakói szabadon vadászhatnak. A város Károlyiak elleni évszázados harcának ezen utolsó felvonása is kudarccal végződött. Földesúr és jobbágyai küzdelmének 1848 márciusa vetett véget. Ellentétek maradtak, de az elkövetkező évtizedek vitáiban Bátor már egyenrangú félként küzdött érdekeiért. 50. A megyei küldöttség rendelkezéseit a következő fejezetben részletesen ismertetem. 51. NyÁL. Nyírbátor, It i szerz. 40

37 A jobbágyfelszabadítástól napjainkig A jobbágyfelszabadítás nagyon keveset adott a szabolcsi parasztságnak. Az összbirtokállománynak csupán 7,4%-a szabadult fel az úrbéri szolgáltatások alól. Egy parasztcsaládnak körülbelül 1/3 rész telek jutott. Alakosság mintegy kétharmadának a jobbágyfelszabadítás semmit sem adott. Előrehaladt a földbirtok-centralizáció és a kisparaszti birtokaprózódás.5 2 Nyírbátor történetében ennek ellenére új szakasz kezdődött a múlt század ötvenes éveitől. Az egykori, céhes iparos város helyébe a földesúri önkény évtizedeiben egy álmos mezőváros lépett, a családok döntő hányada agrártevékenységet folytatott. A Károlyiakkal szemben vívott küzdelem bevégeztét követően újra megindult Bátorban a kisipari termelés. Ennek nagyobb részét azonban már nem a céhes ipar adta, hanem a frissen telepített kapitalista ipar. A különböző korból származó feljegyzésekben számos alkalommal említést tesznek a bátori szárazmalmokról ben amandel műmalom gazdagította ezek sorát. Itt őrölték a híres nyíri rozslisztet, amelyből jelentős mennyiség exportra került. Harminc munkásával az első üzemek egyike volt. Néhány évvel később, 1856-ban épült fel a Bóni-féle gyártelep, amely hetven munkást foglalkoztatott. Itt készítették a bátori olajat és olajpogácsát. A későbbiekben alapították huszonöt munkással a szeszgyárat, ötven munkással pedig egy eketaligagyárat. Nyírbátor gazdasági fellendülése lemérhető hatást gyakorolt a településrendszer fejlődésére is. A város településében a XIX. század közepéig lényeges változást ugyanis nem figyelhetünk meg. A jobbágyfelszabadítást követő évtizedek viszont átformálják a településképet. A lassan megnyugvó utcák utolsó beltelkei már a települést övező szálláskertek és legelők közé ékelődnek. A homokgerincekre települt házsorok között még mindig o tt csillognak a nyírvizes nádasokkal övezett víztükrei. A hatvanas évektől a térképek feltüntetik az újonnan alapított Bóni-féle gyártelepet is. A gyártelep környékén, s főként a Gyulaji utcában frissen megült, apró munkástelkeket találunk. Az között készült második katonai felmérés (3. kép) már arról tanúskodik, hogy a Hunyadi utca és környékén ez idő tájt megjelennek töme- 52. Vö.: Berta István: Agrárszocialista mozgalmak a Nyírségben. Kézirat a Báthori István Múzeum adattárában

38 42

39 gesen az apró zsellértelkek, sűrűn egymás mellett. Ez a jelenség nagyfokú zselléresedésre utal. Bátor iparának és településének fejlődése szorosan összefügg a vasúthálózat kiépítésével is, amely nagy hatással volt a környék mezőgazdasági termelésére, s új piacokat terem tett. A Nyíregyháza Nyírbátor Mátészalka vasútvonal építését 1886-ban kezdték meg, 1887-ben indult meg rajta a forgalom. Az ipar és a vasút fellendítette a város gazdasági életét, megélénkült a kereskedelem ben Nyírbátor lakosa közül 198 kézműves volt, vagy iparral foglalkozott. A század második felében meginduló alapítási láz, a szabadversenyes kapitalizmus vállalkozó szelleme amint láthattuk, nem állt meg Bátor határain sem. Az apró gyárak, üzemek vonzották a környékbeli falvak agrárproletárjait. A Bóni gyárteleptől keletre, a vasúttól északra új munkáskolónia alakult ki. Mérnökök által szabályosan kimért utcákat és telkeket létesítettek. A munkáskolóniák ilyen arányú megjelenését követően már alapvetően megváltozott a város településrendszerének jellege. A vasútvonaltól északra kiépült új településrész és az ehhez kapcsolódó egyéb hasonló funkciót betöltő nem agrárjellegű településrészek kettős jelleget adtak Nyírbátor településrendszerének. A XIX. század hatvanas éveitől így beszélhetünk agrárjellegű településrészekről és nem agrárjellegű területekről is. Az ipar megjelenése előtt is számolni kellett egy koronként változó jelentőségű kézműves réteggel, s az ő lakóházaikkal illetve telkeikkel. Ezek az elemek azonban javarészt agrártevékenységet is folytattak, illetve földjüket részesmunkára vagy bérletbe kiadták. Ennek következtében telkeiken éppenúgy találunk gazdasági építményeket, mint a parasztok telkein. Ezek a telkek még lényegesen nem módosították Nyírbátor településrendszerének sajátságos mezővárosi-agráijellegét. Az újonnan kialakított városrésznyi kolóniák azonban alapvetően átformálták az északi településrész arculatát. Az ipar, a település, s a vasúthálózat fejlődése mellett megoldhatatlan maradt azonban a földkérdés. Az évi agrárszocialista mozgalmak kiváltó okát a történészek a földéhségben találták meg.5 3 A város társadalmi rétegződésében a korábban em lített okok következtében a századforduló éveiben döntő fordulat következett be. A kereskedelemben és az iparban dolgozók, valamint a közalkalmazottak és a szabadfoglalkozásúak számarányukat tekintve meghaladták az agrárnépesség számát. A mezőgazdasági munkából élők, a parasztság társadalmi rétegződése 53. Vö.: Berta István: i. m. 43

40 feleletet ad arra a jelenségre, hogy a fentiekben említett agrárszocialista mozgalom Szabolcsban általánosan nagy lendülete Nyírbátor kapuiban alábbhagyott. Az a körülmény ugyanis, hogy a középparasztság aránya Nyírbátorban jelentős volt, alapvetően befolyásolta a zsellérség és a szegényparasztság életét. A birtokmegoszlás a következő volt: 100 kát. holdon felül 6 birtok kát. hold között 133 birtok 10 kát. holdon alul 174 birtok Ez a magasarányú középparaszti réteg kezében tartotta a település vezetését és azzal, hogy döntő szava volt a községi ingatlanok hasznosításában, magához fűzte a kisparasztságot is. Ez a réteg csak így remélhetett bérletet a községi földekből. A mezőgazdasági cselédek száma a századfordulón 137, a mezőgazdasági munkásoké 458 volt, akik azonban a kis- és középparasztsággal szemben nem voltak képesek tömörülést létrehozni. Ezek a társadalmi viszonyok bénították meg az első világháború előtt Nyírbátor népmozgalmait.54 A század utolsó évtizedeiben a településrendszerben ugyanakkor jelentős változások mentek végbe. Számos apró mellékutcát nyitottak, figyelemre méltó telekaprózódási folyamat következményeként tömöttebbé váltak az utcasorok. A homokgerincek közti vízjárta lapályokat feltöltötték, majd megülték a friss foglalásokat. A település századvégi nagyarányú terjeszkedésével egyidejűleg megfogyatkoztak a füveskertek. Ennek során az első világháborúig vagy lebontották a kertekben álló istállókat, vagy pedig a már füveskertekbe nyúló meghosszabbodott utcák belsőségeit alakították ki a régi istállók mellé épülő lakóházakkal. A századfordulót követően alábbhagyott a város fejlődésének korábbi üteme. Az első világháború kezdeti éveiben tovább romlott a város helyzete ben a városháza lakói ismét az 1833-as esethez hasonló csődhelyzetbe juttatták Bátort. A község pénzügyei szétzilálódtak, a csőd szélén álltak, amikor a vármegye pénzügyi vizsgálatot rendelt el. Sohasem dicsekedhetett Nyírbátor jó gazdasági- pénzügyi vezetőkkel, de ekkor az is kiderült, hogy a városatyák alaposan gyanúsíthatok korrupcióval is. A község jövedelmei ugyanis javarészt a megyében itt legmagasabbra srófolt pótadókból származtak. A község haszonbérletben levő földjei után csupán annyi haszon folyt be 54 Bányász Lajos: Nyírbátor helyzete a Tanácsköztársaság idején. Kézirat a Báthori István Múzeum adattárában. 44

41 a pénztárba, amely éppenhogy csak fedezte a kezelési költségeket és az állami adót. Ennek az alacsony haszonbérleti jövedelemnek az alacsony bérleti díjak adják magyarázatát. Ezek emelése a hivatalban levő gazdáktól azonban nem volt várható, mivel maguk is a legnagyobb bérlők közé tartoznak - állapította meg a megyei bizottság.55 A község 1,5 millió koronára becsült vagyona csupán 1,4% jövedelmet hozott. A földeket korona haszonbér helyett csak 1-4 korona haszonbér mellett értékesítették. Belügyminisztériumi határozat oszlatta fel a képviselőtestületet, s nevezett ki érdemesebb atyafiakat. A község zárgondnokság alá került. A háború a tőkés és gazdagparaszt elemeknek vagyonosodást, a szegény néprétegeknek még keservesebb nyomort hozott. A helyi üzemek és bankok növekvő profitjával szemben csökkentek a terméseredmények, egyre több föld maradt parlagon, nőtt az ugar ban a gabona nagyon rosszul fizetett, július 4-éről 5-ére virradóan fagykár érte Bátort. A búzát és rozsot sok helyen zölden le kellett kaszálni. Az alj- és síkföldekbe vetett bab, dinnye, tök és dohány 90%-át megcsipte a fagy. A burgonya és a kukorica ennek ellenére közepes termést hozott. A forradalmak viharát követően a helyzet csak keveset javult, de konszolidálódott, s megnyílt a lehetőség mindent újra kezdeni. Bátornak nem sikerült. Ugyanazokkal a bajokkal küzdött, mint korábban. Vezetői korrum pálódtak, újraéledt a Szabolcsban oly jellemzővé váló dzsentrivilág, ezrek tengették életüket a létminimum színvonalán. A középparaszt a hagyományos gazdálkodás utolsó két évtizedében megpróbált megkapaszkodni több-kevesebb sikerrel. A kisparaszt és a zsellér részest vállalt, eljárt a dohánygyárba. Javarészt a XIX. század második felében kialakult viszonyok konzerválódtak. A harmincas években egy áramfejlesztő, egy mész-, homok-, téglagyár, három gőzmalom, egy kenyér-, szesz-, jég- és növényolajgyár m űködött a helységben.56 Nyírbátor fejlődése nagyobb lendületet csak az utóbbi évtizedekben vett, kilépve mezővárosi viszonyaiból. Nyírbátor népességének alakulása a múlt század közepétől a hagyományos paraszti gazdálkodás utolsó évtizedéig az alábbiak szerint alakult: Alispáni iratok. Mikecz Dezső alispáni irata. NyÁL. 56. Szilágyi Imre: A 700 éves Nyírbátorról. Szabolcs-Szatmári Szemle, 1979/ Reszler Gábor: Nyírbátor az új-, legújabb korban. In.: Adatok Nyírbátor történetéhez. Nyíregyháza,

42 Év Fő 1869 = 100% Tényleges szaporodás az előző népszámlálás óta fő százalék _ A település XX. századi fejlődését illetően megállapíthatjuk, hogy - amint azt a történeti áttekintésből már láthattuk - a század első harmadában nem m utatható ki jelentősebb fejlődés Bátorban, s annak településrendszerében sem. Láthattuk, hogy már a XIX. század utolsó évtizedeiben kialakult Nyírbátor XX. századi településrendszerének jellege és struktúrája. Az alapvetően soros-, utcás-, szálláskertes településrend a földrajzi-domborzati viszonyokhoz igazodva fejlődött ki. A középkorban kialakult települési viszonyok a XX. századig dominánsak maradtak. A település legújabb része a vasúttól északra elterülő városrész, jellegében is elüt a város többi jobbára agrárnépesség által lakott részeitől. A hagyományos gazdálkodás utolsó évtizedéig kialakult települési viszonyok folyamatos településfejlődés eredményei. Á t rendeződési, rárétegződési folyamatok csak a város déli és keleti részében a füveskertek felszámolása során játszódtak le. Számottevő tanyásodási folyamat a bátori határban nem ment végbe. A külterületi lakott helyek kialakulása egy-egy uradalom telepítőtevékenységéhez kapcsolható. A Nyíres-, Györgyliget-, Báthori-tanya urasági major volt, gazdaságilag a századfordulótól jelentősek csak. Az egyéni gazdák tanyái az Alföldön lejátszódott tanyásodási folyamat késői hírnökei.58 Az Alföld más területein ez idő tájt jellemző kétlaki 58. Vő.: Rácz István: A tanyarendszer kialakulása. In.: A magyar tanyarendszer múltja (szerk.: Pölöskei Ferenc-Szabad György). Budapest,

43 tanyásgazdálkodás nem alakult ki, a határhasználati viszonyok miatt nem is volt erre szükség. A századforduló és a felszabadulás között eltelt idó'szakban létesített tanyák rövid életűek voltak, hamarosan elpusztultak. A bátori paraszti gazdálkodáshoz ezek a telepek nem kapcsolódnak szervesen. Jelentőségük az Alföld más városainak határában kialakult paraszti üzemhelyekhez viszonyítva elenyésző, így vizsgálatuktól e dolgozatban eltekintünk. 47

44 III. A GAZDÁLKODÁS ÉS A TELEPÜLÉSSZERKEZET A XVIII-XX. SZÁZADBAN A településnéprajzi viszonyokat alakító és meghatározó már említett alapvető tényezők közül talán a harmadik komponens a legösszetettebb, mind lényegét, mind pedig hatását tekintve. E tényező, vagyis a határhasználatgazdálkodás együttes, településképet befolyásoló jelentőségére jellemző, hogy Györffy már a 30-as évek végén felhívta arra a figyelmet, hogy a gazdálkodási rendszer döntő jelentőségű a településformák kialakulásában, és morfológiai vizsgálatuk a nép gazdasági életének, gazdasági- és településtörténetének ismerete nélkül, csak üres tipológiai spekuláció. 1 Ennek tudatában, folytatva a sort, megvizsgáljuk Nyírbátor település- és telekképet formáló határhasználatának és gazdálkodásának alakulását. Nyírbátor XVIII. századi históriáját tárgyaló megelőző fejezetben számos, a gazdaság állapotára utaló adatot sorakoztattunk már fel, azoknak történeti aspektusát kiemelve. Társadalom és gazdaság szoros kapcsolatát tükrözték a város és földesurai között folytatott - pereskedésekkel kapcsolatos feljegyzések is. Ezek az iratok, s más összeírások a gazdálkodás, s a határhasználat korabeli viszonyairól viszonylag részletes képet adnak. A paraszti gazdálkodás XVIII. századi lehetőségeire utal az a korabeli feljegyzés is, ami szerint a szántóföldeket, amelyeket újraosztottak, a bátoriak ekkor még minden korlátozás nélkül vehették művelés alá. Az igaerő hiánya miatt a 116 szabados közül, csak heten műveltek pozsonyi mérős földet, míg a többiek használatában legföljebb 9 18 pozsonyi mérős föld volt. A század eleji összeírások a szántók és rétek gyors gyarapodását mutatják:2 1. Györffy István: Magyar falu, magyar ház. Budapest, Az adatokat lásd Acsády Ignác: Magyarország népessége a Pragmática Sanctio korában. Magyar Statisztikai Közlemények. Új folyam, XII. Budapest, N yírbátor népi építészete 4 9

45 szántó (köblös) rét (kaszás) Mivel ez idő tájt a lecsapolási munkálatok még jelentéktelenek voltak, a szántók és rétek, legelők terjeszkedését irtással és a még parlagon levő földek művelés alá vételével biztosították. Ez utóbbi megoldásra azonban a század közepe táján már egyre kevesebb lehetőség nyílt. A legelőváltós rendszer helyébe szükségszerűen a nyomásos gazdálkodás lépett. A bátoriak a három nyomásban, külön elkerített táblákban fekvő allodiális szántóföldeket a maguk részére szántották és vetették, a termésből kilencedet adtak. A városi földek után azonban dézsmaadás nem terhelte őket. Bátorban és Kispiricsén legelőben sem volt hiány, a városi erdőkben 100 sertés meghizlalására elegendő makk term ett.3 A fenti feljegyzés, s a történeti fejezetben tárgyalt, e korszakra vonatkozó úrbéri szolgáltatások ismeretében csak laza úrbéri kötelékre lehet következtetni. Ezt a tényt bizonyítja egy másik összeírás is, amely szerint a 40-es években a bátoriak csak taxát fizetnek és csupán két család ad robotot.4 A megelőző fejezetben már szóltunk a 67-es úrbérrendezési törvény bátori lecsapódásáról, s az akkörüli bonyodalmakról. Az ekkor elkészített összeírás tovább tágítja számunkra a XVIII. század második felében uralkodó gazdasági viszonyokról kialakított képünket. Bátor szántóföldjeit továbbra is három nyomásban művelik. A három járás mindegyikének egynyolcadát búzával vetik be, a többibe gabona kerül. A gazdák földjei különbözőek voltak, kié több, kié kevesebb volt. A földeket még mindig majdnem minden évben újraosztották. A szénatermő réteket évente általában egyszer kaszálták. E kaszálók 45 embervágó területen feküdtek. A bőséges legelők és itatóvizek az állattartásnak kedveztek. Saját erdeikből épület- és tűzifát mindig nyerhettek és azokban ingyen m akkoltathattak. Emellett a földesúr erdeinek makktermését évenként rendszeresen bérbevették. Kispiricse pusztát a város földesúri joggal bírta és azt, mivel a városnak 3. Jenei Károly: Nyírbátor város százéves harca a Károlyi családdal. Kézirat, a Báthori István Múzeum Adattárában Jenei Károly: i. m

46 saját határában elegendő földje volt, dézsma ellenében környékbeli gazdáknak haszonbérbe adta. Ebben az időben már dohánytermesztéssel is foglalkoztak a parasztok, amelyet helyben, készpénzért értékesíteni tudtak. Ekkor még nem kötötte őket a földesúri dohánymonopólium. A betakarított gabonát a város saját malmaiban őröltette meg, ugyanis mint jogi személynek két száraz- és egy vízimalma volt. A városban ezenkívül még négy száraz- és egy vízimalom m űködött, ezek használatáért körm öd aranyat fizettek az uraságnak. A városi szőlők borát korcsmájában szabadon mérhette Bátor, Szent Mihály napjától szilveszterig. A királyi dézsmát a Károlyi család természetben vette meg a másutt szokásos kilencedet azonban semmiféle terményből nem adták ki. Vágó- és tyúkpénzben a földesúmak a város egyetemlegesen 25 rajnai forintot fizetett. 5 A bátori atyafiak az adatszolgáltatás során Bátorligetről, mint magánbirtokukról hallgattak, ez a tettük a későbbi úrbéri perekben sok bosszúságot okozott nekik, a Károlyi családnak pedig ürügyet adott Bátorliget elfoglalására. Bátor jogi- és gazdasági helyzetének megállapítását követően a kiküldött bizottság az urbárium bevezetését csaknem egy év múlva 1773 októberében kísérelte meg. A helybéliek vallomása alapján a földeket az első osztályba sorolta, a telki járandóságot 28 holdban határozta meg, amelyhez egy pozsonyi mérős belsőség és 12 embervágó rét tartozott. Az úrbéri tabella a valóságos helyzettől eltérően a bátoriak telki járandóságát összesen 64 4/8-ad telekben rögzítette, amely a következőképpen oszlott meg: 10 egész, 13 6/8, 66 4/8, 29 3/8, s 5 2/8-os telek. A tabella a fenti telkeken kívül 41 inquilinus és 7 subinquilinus kötelezettségét is meghatározta. A 123 jobbágynak minősített városlakó 118 3/4 pozsonyi mérős belsőségért, 1822 hold szántóföldjéért és 778 1/2 embervágó rétjéért /2 igás-, vagy ehelyett 6747 gyalogrobottal tartozott, 123 forint árenda, 64 öl fa, 64 itce vaj, 129 darab kappan, 129 csirke és 778 darab tojás urbariális szolgáltatással volt adós. A 41 zsellér 738 gyalogrobottal és 41 forint árendával a 7 subinquilinus pedig 82 gyalogrobottal szolgálta az urat.6 5. Jenei Károly: i. m Jenei Károly: i. m * 51

47 » A királyi urbáriumot amint azt már tudjuk nem fogadta el Bátor, megindítva ezzel jól ismert persorozatát. E pereskedések anyagából maradt ránk számos adat a bátori füveskertekre vonatkozóan is. Amint azt már megállapítottuk, Nyírbátor szálláskertes település volt egészen az első világháborúig. A város szálláskertjeit, vagy ahogyan Bátorban hívják, füveskertjeit már a XVIII. századi összeírások feltüntetik, sőt a korabeli adatközlők szerint azokat évszázadok óta bírja a város népe. Bátor városa régente árkolással volt körülvéve, ezen kívül estek a füveskertek - olvashatjuk egy 1749-ben keltezett összeírásban.7 A füveskertek kialakulásának idejét nem ismerjük, erre vonatkozó pontos adatunk nincsen ben egy űriszéki ülésen azzal érveltek a bátori gazdák, hogy füveskertjeiket - amelyekhez való jogukat az úriszék kétségbe vonta - már évszázadok óta bírják, szorgalmukkal és állandó trágyázással tették termékennyé. A feljegyzés szerint városi tulajdont képeztek ezek a földek, s azokat szabadon adták-vették emberemlékezet óta. Ennek igazolására a város elöljárói 1682., 1701., és 1730 évi adás-vételi szerződéseket tudtak felmutatni az úriszék és a megye előtt.8 A gazdák füveskertjei mellett volt ún. csűröskertje az uraságnak, s a városnak is. Egy 1788-as feljegyzés elmondja, hogy az udvarbíró Bátorligeten - ami városi birtok volt, de az uraság is sajátjának tekintette - jogtalanul kaszáltatott és a felgyújtott szénát a bátori udvarház csűröskertjébe akarta beszállítani. A város bírája Baracsi Pál puskával és 12 bátori lakos botokkal felfegyverkezve az udvarbíró szándékát azonban meghiúsították. A szénát a város kertjébe vitették.9 Az uraság és a város kertjei rendeltetésüket tekintve nem azonosak a bátori gazdák füveskertjeivel. Míg az előbbiekben csak tárolták a szénát és a terményt, addig az utóbbi paraszti üzemhely lévén több funkciót is egyesített. Minden gazdának nem volt füveskertje, amelyiknek volt, az megbecsülte, épületeket emelt rá, kutakat ásott, gyümölcsfák telepítésével növelte értékét. Kint a kertben tartották a nagyjószág java-részét, itt folyt a szemnyerés is. A bátoriak ugyanakkor nem tekintették telki illetőségük alá tartozó résznek ezeket a füveskerteket. Ezt követelte jól felfogott érdekük. Amint azt a történeti fejezetből már tudjuk, az úrbérrendezés bevezetése jónéhány évtizedet késlekedett Bátorban. Ennek egyik okát éppen a 7. OL. Károlyi Lt. Fiscalia OL. Károlyi Lt. Fiscalia NyÁL. Nyb. Lt jún. 27. De eo utrum. 52

48 füveskertek besorolásának problematikájában kereshetjük. Az uradalom ugyanis a határ felmérése során a füveskerteket is telki illetőségűnek tekintette. A földmérő mérnökök azonban hiába fogtak a kertek felparcellázásához, a nép a levert karókat szerte-széjjel hányta. A füveskertek és az egész bátori határ végleges rendezésére csak a következő, XIX. század elején kerül majd sor. A füveskertek mellett a legtöbb vita Bátorliget hovatartozásának kérdésében alakult ki. A per során készített összeírások és feljegyzések képet adnak a XVIII. századvégi gazdasági helyzetről, a határhasználat rendjéről. Az 1783 júliusában végzett felmérés szerint a város belsősége és határa a következő megoszlást mutatta: 211 hold belsőség 798 hold fuveskert 516 hold kaszáló 1614 hold I. kalkatúrához tartozó szántó 4644 hold II. kalkatúrához tartozó szántó 1937 hold III. kalkatúrához tartozó szántó 922 hold IV. kalkatúrához tartozó szántó hold összesen A fentieken kívül legeltetésre alkalmasnak minősített 2014 hold erdőkkel környezett dinnyeföldet és Bátor erdeiből 1648 holdat. A városhoz tartozó Bátorliget területe 3789, Kispiricséé pedig 730 holdat tett ki. Ezzel szemben a Károlyiak mindössze 161 hold belterületi kertet és kaszálót, 749 hold szántót, 37 hold szőlőt és 1223 hold erdőt bírtak. A város jelentős földterülete állandóan táplálta földesurának földszerző törekvéseit.10 Az illetőségét tekintve sokat vitatott Bátorliget sok hasznot hajtott a városnak. A füveskerteken kívül csak itt voltak kaszálói a bátoriaknak, a tölgyesek makktermését pedig a város sertésállományának hizlalására használták fel. Bátorliget jelentős pénzjövedelemhez is juttatta a várost ben pl. Szoboszló városa vette bérbe jószágainak teleltetésére.11 Két évvel később a járási főszolgabíró vásárolta meg Bátorliget erdeinek makktermését.12 Mindkét eset fontos bizonyíték volt a Bátorliget hovatartozását vizsgáló bizottság előtt a város részéről, bizonyítván a terület feletti szabad rendelkezést. A bá- 10. OL. Károlyi Lt. Fiscalía 655. Repertum Geometriáim. 11. OL. Károlyi Lt. Fiscalía 657. Szoboszló város levele dec OL. Károlyi Lt. Fiscalía 657. Erős Gábor levele a városhoz okt

49 tori határ e becses darabja emberemlékezet óta minden haszonvételével, vízimalmával, fájával, szénájával és legelőjével a város birodalmához tartozott, Ligeten az uraság soha nem vágatott fát, nem legeltetett m arhát.13 Áttekintésünkben a XVIII XIX. század fordulójához érkezve megállapíthatjuk, hogy Nyírbátor paraszti pontosabban jobbágyi gazdaságát a XVIII. században a laza úrbéres függés jellemezte. Élve mezővárosi kiváltságaival, a környező falvakénál kedvezőbb körülményeket terem tett a város a gazdálkodás számára. Szántóit három nyomásban művelte, harmadonként 1/8 rész búzát vetett, a többibe gabonát. Már ekkor szívesen termesztett dohányt, dinnyét. Ligetes erdeiben legeltethetett, m akkoltathatott, de még kaszálhatott is. A füveskertekben nyom atott, a szemesterményt otthon tárolta. Ezekben a várost két oldalról övező szálláskertekben tartotta nagyjószágait, itt voltak legjobb kaszálói, itt tárolták a szénát és a szalmát. Az 1811 végén bevezetett urbárium szorosabbra fogta az úrbéres függést, azonban a város terhei még ekkor is könnyebbek voltak, mintha a 67-es, Mária Terézia-féle elvek szerint jártak volna el. A füveskertek nagy része megmaradt, az elvett kerteket irtványföldként kezelve, a paraszt befektetését megtérítették. A silány, mocsaras földeket a tagosítás során nem mérték ki, a füveskertekben lévő szőlőket a telki illetőséghez tartozónak vették. A földeket minőségük szerint négy osztályba sorolták, s 1400 D-öles holdak helyett 1600-as holdakat mértek ki telki járandóságként. A határt három fordulóra osztották: egy felsőre, egy középsőre és egy alsóra. Az első nyomás a határ északi, a térképmellékleten felső Pars Calcatura I. Superioris néven jelölt része, a második a Pars Calcatura II. Media, azaz középső, a harmadik a Pars Calcatura III. Inferioris, pedig a déli szántóterület lett. Az első forduló a gyulaji határral szomszédos terület, a második a császári és vasvári határral. E két forduló közrefogja az uraság tagját. A harmadik járás az uraság erdejével és Kispiricsével határos, közrefogja az első fordulóval a déli füveskerteket. Az urbárium bevezetése nem szüntette meg a határ használata körüli vitákat ban megyei bizottság volt kénytelen szabályozni a határhasználat bizonyos területeit. A városi vizsgálatot követően a következő határozatot hozták ez ügyben: l.a földeket a telkes gazdák és zsellérek között évenkint, egyformán 1-1 köblös tételekben 1-1 rajnai forint bérösszeg ellenében osszák ki. 2. A tövises pusztában egy pár igavonó marha legeltetése után egy váltó forintot vegyenek. 13. OL. Károlyi Lt. Fiscalía 655. De eo utrum jan

50 3. A kaszálókat az eddigi mérték szerint osszák fel a telkes gazdák és a zsellérek között. Minden nyilas után 40 krajcárt kell előre, váltócédulában kifizetni. 4. A bíró három köblös szántóföldet és hat köblös kaszálót, a nemesek hadnagya hat köblös kaszálót, az esküdtek mindegyike pedig egy köblös szántóföldet és egy köblös kaszálót kaphat díjtalanul. 5. Ha a szegényebb lakosok egész nyilas szántóföldet és kaszálót nem tudnak bérelni, mérjenek ki részükre félnyilasokat. 14 A város és földesura ezt követően sem tudott a határhasználat kérdésében dűlőre jutni. Az urasági tiszttartó mind a három járásban fekvő majorsági földeket körülárkoltatta és tilalmasokká tette a parasztok számára. Ez azt jelentette, hogy a bátoriak a majorsági földeken nem legeltethettek, viszont az uraság gulyái, nyájai az úrbéri ugar- és tarlóföldeket szabadon járhatták. A város okulva korábbi tapasztalataiból nem indított újabb pert, inkább egyezségre lépett urával. A szerződés a következőket mondta ki a kaszálók és legelők használatáról: 1. Bátorligeten a gazdáknak és zselléreknek kimért úrbéri kaszálókon kívül fennmaradt területet két részre osztották, melynek egyik fél 75 hold hozzáadásával a város tulajdonába került. 2. A földesúr lemondott az úrbéri kaszálók legeltetéséről, de ezt az uradalomnak ju to tt részen a bátoriaknak sem engedte meg. 3. A város a maga kaszálóját Bátorliget bármelyik részén kiválaszthatta, ha ebbe a vízimalom beleesett, a földesúr köteles volt a juhfürösztőt megszüntetni. 4. A legelőelkülönzést a járási főszolgabíró és esküdtje közbenjöttével hajtják végre. 15 Ennek a korszaknak állattartásáról keveset tudunk. A feljegyzések ritkán szólnak a bátori gazdák állattartásának módjáról, lehetőségéről. Az uradalom juhtenyésztése mellett jelentős paraszti juhtartással is számolhatunk legalábbis ezt sejtetik a feljegyzések. A bátorligeti juhfürösztőt közösen használták az urasággal, az erdőszéleken tarlókon, ligetekben és az utak mentén legeltettek. Arról, hogy a bátoriak elhajtották-e volna juhaikat messzi vidékekre nem tudunk, amint ez más alföldi falvak esetében oly gyakori volt de erre nem is volt szükség. Jó teleltetési lehetőséget nyújtottak a bátori határ szabdalt, mocsarakkal tarkított mezői, ligetei. Az adatközlők szerint a század 14. Jenei Károly: i. m Jenei Károly: i. m

51 forduló előtt a telkekre juhakolt csak ritkán építettek, az állatok kint háltak a juhásszal, a határban lévő juhhodályokban. Jelentősnek mondható a bátori sertéstartás, igaz a XIX. század első feléből még nincs pontos adatunk az állatok számát tekintve. A bátorligeti, Rossznyáros, Derzsicsere, s a többi erdő gazdag makktermésével még más falvak csürhéjét is felhizlalta. A tölgyesek mellett kijárt a csürhe az ugarra és gyökereket túrni a mocsarakba. Minimális anyagi ráfordítással hizlalhattak fel minden évben több csürhét is - emlékeznek a régi időkről az adatközlők. Ez idő tájt a kukorica még nem játszott szerepet a sertések hizlalásában, erre csak az erdők kiirtása, s a kukorica nyomásba ültetése után került sor. A nagyjószágok tartására nagy szükség volt. A földek rossz minősége miatt mindig is nagy jelentősége volt az állattartásnak. Egy jól megtrágyázott füveskertbeli kaszáló nagyobb értékkel bírt, mint egy darab rossz szántóföld. A lovakat kint tartották a füveskertekben épített istállóban, de gyakran a szarvasmarha állomány is itt hált. Jobbára csak a közvetlen szükségletet szolgáló fejősteheneket tartották a portán. Bátorligeten volt a város legelője, május első napjaiban kihajtották ide a tinókat, üszőket, meddőket, s a ménest. A csorda az ugart járta. A térképek tanúsága szerint a múlt század közepén érték el legnagyobb kiterjedésüket a füveskertek. A lecsapolásokat követően az újszerzeményű földet először legelőnek, esetleg kaszálónak használták. Ezeknek a területeknek a javát a füveskertekhez csatolták, s intenzív, okszerű rétgazdálkodással hasznosították. A kertekhez nem csatolt rétek magasabban fekvő, szárazabb részeit, az ún. gerengyét feltörték, árpát, búzát, vagy répát vetettek bele. A füveskertekhez kapcsolódott a szőlőművelés nagyobb része is. Már a század eleji perekben is feltüntetik, hogy a vitatott füveskertek értékét a szőlőültetvények is említik. A bort azonban minden esetben a portán tárolták, a határbeli szőlőspajtákról a következő fejezetben szólunk. A század második felétől a hagyományos gazdálkodás felbomlásáig a szántóföldek hasznosítása lényegesen nem változott. A határt továbbra is három nyomásban művelték. Az első fordulóba került az őszi búza. A második nyomásba a tavaszi. A század vége felé a gabonakonjunktúra csökkenésével a második nyomásba már kapások, így tengeri, répa és krumpli is került. A harmadik forduló jobbik részét háromszor trágyázták és szántották, hogy jól előkészített földbe kerüljön az őszi vetés. Az ugar homokosát meghagyták legelőnek. Ugyancsak a századforduló idején az ugar jobb minőségű részeibe csillagfürtöt (lupinus) vetettek. Ezt úgy tudták megoldani, hogy minden nyomásnak volt egy jobb és egy rosszabb része. A csillagfürtöt azért kedvelték, 56

52 jnert vastag szára volt. Miután kinyűtték kévébe kötötték, majd elcsépelték. jó tüzelő volt a kemencébe. Az ugarba került az édes csillagfürt is. Ezt hajnalban, harmatjával kellett kaszálni, hogy ki ne peregjen - röfögjön - a mag. A kivert szemet eladták, a zöldjével az állatokat etették. Gyakran vetették a gabona alá is, így aratás után friss takarmányként kerülhetett az állatok elé. Ez utóbbi növények termesztése az ugarban és a második nyomásba k e rü lő növényfajták különösen a kapások számának emelése már a háromnyomásos rendszer egy modernebb változatát jelentette. A háromnyomás rendje, a nyomáskényszer azonban mindvégig megmarad. A nyomásos gazdálkodás stabil eleme volt a gabonatermesztés. A megfelelően kezelt ugarföld kitűnő magágyat biztosított az őszi vetésnek. A gazdák úgy tartották, hogyha az ugart gondosan trágyázzák, legalább háromszor szántják, akkor biztosított a jövő évi bő termés. A learatott gabonát a füveskertekbe hordták be, kinek nem volt kertje, az a portájára. A füveskert szérűjét tavasszal bevetették csalamádéval, mert nyáron a száraz szénát nem szívesen eszi az állat. Aratásra ez lefogyott, s kialakították a nyomtatás helyét. Az aratást követően vagy kör- vagy téglalap alakú asztagba rakták a behordott gabonát. Az első kévesort kalászával befele igazították, a második sort kissé beljebb csúsztatva kalászával kifelé. Ha már magasabbra értek, a kévék rakását kévehányó vellával folytatták. Ez egy 2 méter hosszú, fanyélre erősített 30 cm hosszú, 15 cm ágtávolságú vasvilla volt. A felrakott asztag tetejét szalmával fedték be. A szemnyerés általános módja Bátorban a nyomtatás volt. A Felvidékről jártak le a tótok aratni, s azt követően nyomtatni is. A nyomtatás a füveskertek szérűjén folyt. Akinek nem volt füveskertje, az a portáján végezte a szemnyerést. A nyomtatáshoz megfelelő helyet kellett készíteni. Először kb. 5 méter átmérőjű körben lenyesték a füvet, majd locsolgatták a földet pár napig. Ezután száradni hagyták, majd egy ágseprűvel bekenték friss marhatrágyával, s hagyták száradni. így sima, jól felseperhető, viszonylag pormentes helyet tudtak biztosítani a nyomtatáshoz. A szem kitaposását két ló körbehajtásával végezte egy ember a kör közepén állva. A kévéket ennek megfelelően kalásszal kifelé rakták sorba. Aki zsúpnak valót akart hagyni, az kézzel csépelte ki a szemet. Ugyanígy jártak el a cséplőgép megjelenése után is, ha a cséplés előtt akartak szemhez jutni, vagy ha foltozásra szorult a tető. A kicsépelt gabona szalmáját kazalba rakva kint tartották a füveskertben. A szalmakazal tetejét, hogy védjék az időjárástól, szénával borították le. A szemesterményt behordták a portára, a kamrában lévő hombárokban vagy zsákokban tárolták. 57

53 Láthattuk a fentiekben, hogy milyen széles körű hasznosítása volt Nyírbátor füveskertjeinek. Állatokat tartottak, gabonát csépeltek a kertben, itt tárolták a kicsépelt gabona szalmáját, s a helyben kaszált szénát is. A szalmát kazalba rakták, a szénát az istálló és a trágyadomb mögé felépített szénáspajtában tárolták. Ju tott néha belőle az istálló padlására is. Csak a szolgálók maradtak kint éjszakára, s aludtak az istállóban. A gazda minden este hazajárt, éjszakára csak akkor maradt kint, ha beteg volt, vagy ellett valamelyik állat. E század eleji megszűnését a gazdálkodás jellegének átalakulása eredményezte, s nem utolsósorban a település terjeszkedése. Az első világháborúig lebontották az épületeket, szőlőt telepítettek a kertbe, vagy kaszálónak használták, esetleg belsőséget alakítottak ki a helyén. A legtöbb kutat betemették, vagy magától bedőlt. A füveskertek felszámolása csak egy jelensége volt a hagyományos paraszti gazdálkodás rendszerében a XIX. század második felében és a XX. század elején végbement változásoknak. A század közepéig ui. a földművelésben a gabonaneműek termesztése dominált. A háromfordulós, vetéskényszerrel járó paraszti gazdálkodásban a szálas- és kapás takarmánynövények térnyerésére nem volt lehetőség. A hagyományos gazdálkodási rendszerben a kapások a nyomáson kívüli földeken kaphattak csak helyet. Ezekről a területekről indult meg a kapások betörése először a harmadik nyomásba, az ugarföldekbe. Mindez a század második felében alapvetően átalakította a paraszti gazdálkodás korábbi jellegét. Az ugarlegelő összeszűkülésével az állattartás korábbi szerkezete is alapjában átalakult. A takarmánytermesztés, s vele kapcsolatosan az ugarlegelők csökkenése az istállózó állattartást vonta maga után. Az ugar és a tarló legeltetése természetesen még azután is általános maradt, de az intenzív állattartás járulékos elemévé vált.16 A legeltető állattenyésztés és a gabonatermesztő naturálgazdálkodás alapjaiban átalakult, teljessé téve a paraszti gazdálkodás egészének átalakulását. Az egész gazdálkodás, a határhasználat; növénytermesztés és állattartás szerkezetének átrendeződése, fejlődése nagy hatással volt az építkezésre, a telekberendezésre.17 A gazdasági rendszernek erre a nagyarányú átalakulására már a jobbágyié. Szabadfalvi József: Az extenzív állattenyésztés Magyarországon. Műveltség és Hagyomány, XII. Debrecen, Vö.: Dobrossy István: Strukturális változások a Nyírség gazdaságnéprajzában. Doktori értekezés. Kézirat DENIA ; Dobrossy István: Dohánytermesztés a Nyírségben. Debrecen,

54 felszabadítás után, a kialakuló kapitalista de még feudális elemeket őrző termelési viszonyok talaján került sor. Ennek a tényezőnek a figyelembevétele elengedhetetlen. A jobbágyfelszabadítás kétségtelenül nagy hatással volt a vá>ros és egész Szabolcs megye parasztságára, de ugyanakkor emlékeznünk kell azokra a negatív jelenségekre is, amelyeket a történeti fejezetben már tárgyaltunk. A jobbágyfelszabadítást követően ui. polarizálódott a paraszti népesség, s egyszersmind a földhöz ju to tt telkes parasztok és zsellérek közötti gazdasági-társadalmi különbség méginkább nőtt. A föld nélküli zsellérnépesség munkaerő-feleslegét a nehezen kapitalizálódó nagybirtok, s a lényegében változatlan színvonalon gazdálkodó nagyparaszti birtok nem volt képes felszívni. Megállapíthatjuk, hogy három növény volt az, amely a fenti módon alapvetően átalakította a gazdálkodás és határhasználat korábbi jellegét. Ezek a kapásnövények: a dohány, a burgonya és a kukorica. A 70-es, 80-as években a rozzsal, kétszeressel, repcével és kölessel, valamint a rostnövényekkel szemben ugrásszerűen megnőtt a kapások (tengeri, burgonya, dohány) és a takarmánynövények (lucerna, lóhere, bükköny) termesztésének területe. 18 A dohánytermesztésnek már a XVIII. századi feljegyzésekben nyomára bukkantunk Bátorban. Országos rangra azonban - a városban és egész Szabolcsban csak a múlt század végén emelkedett. Ma is hazánk e keleti csücskében termelik a legtöbb dohányt. Csak a század utolsó harmadában, a nagy gabonakonjunktúra elmúlása után terem tődött meg a lehetősége annak, hogy a kertekből a nyomásos gazdálkodásba kerüljön ez az ipari növény. A dohánymonopólium megalakulása (1851) után a termesztés feltételei egyre inkább csak a nagybirtok számára maradtak kedvezőek. A parasztgazdaságokat sújtotta az is, hogy 1887-ben a gazdaságokként legkisebb vetésterület nagyságát egy hold összefüggő területben határozták meg. A tagosítatlan határban szétszórt parasztbirtoknak ez a megkötés nem felelt meg, ugyanakkor a dohánytermesztés jelentős beruházást is követelt. Mindezek következményeként a kisparaszti gazdaságban a gabona, a kukorica és a burgonya termesztése lett uralkodó.19 A dohánytermesztést mindinkább az uradalmak gazdaságainak lett jelentős hasznot hozó ágazata. Ennek az ipari növénynek a termesztése csak a felszabadulást követően terjedt el ismét a kisparaszti gazdaságban, kiváltva ezzel egy jelentős telekképi változást: a dohánypajták tömeges megjelenését között rendeletek kötelezték a gazdákat, hogy dohányt 18. Vö.: Dobrossy István: Strukturális változások... i. m Vö.: Dobrossy István: Strukturális változások... i. m. 28., Uő.: Dohánytermesztés... i. m

55 termeljenek.2 0 A termesztés gyors felvirágzását az okozta, hogy a dohány kis területen is jelentős hasznot hoz a termelőnek. Az sem utolsó szempont, hogy ez a jövedelem készpénz formájában állt a házhoz. A dohány mellett a kukorica és a burgonya is a kerti jellegű művelésből került a nyomásba, s termesztésük hozzájárulva a termésszerkezet-váltáshoz a század második felében lett általános. A dohánnyal ellentétben a kukorica és a burgonya elsősorban a parasztgazdaság saját szükségletét elégítette ki, s csak kisebbik hányada került értékesítésre. A tölgyesek kiirtását követően az állattartás intenzívvé válását tette lehetővé a takarmánynövények mellett a kukorica nyomásba kerülése. Makk hiányában a tengeri vált a zárt rendszerű sertéshizlalás alapjává. A karámok mellett megjelentek a hidasólak is, jelezve a sertéstartás módjának változását. A korábban hevenyészett enyhelyek helyét és szerepét a sertéstartásban mindinkább a jól megépített disznóólak váltották fel. Jó példája ez is a gazdaság telekképet formáló hatásának.21 E három növény mindamellett, hogy nagy szerepet játszott a hagyományos paraszti gazdálkodás XIX. századi átalakításában, biztosította az egyensúlyt az állattartás és a földművelés között is. Erre azért volt szükség, mert a legelőterület és az erdők csökkenése miatt az állatállomány ellátásra csak így volt lehetőség. A bátori kisbirtokok gazdálkodásának alapjává a kukorica és a burgonya termesztésén nyugvó állattartás vált. A kapásnövények térhódítása ellenére nem szűnt meg az ugarhagyás szokása, mivel erre mind a legelőterület, mind pedig a talajerő utánpótlás szempontjából nagy szükség volt. Jól tudjuk, a városnak a füveskerteken kívül csak Bátorligeten voltak megfelelő legelői, kaszálói. Az első nyomás gabonájára szükség volt, ezért a tavaszi fordulóból szorult ki a gabona, s a takarmányozásra használt árpa, hajdina, zab és köles szerepét lassan átvették a szálas- és kapás takarmánynövények. Már a századforduló idején is, de különösen a két világháború között egyre nyomasztóbbá vált ez a felemás, nyomásos gazdálkodás. Az ugar a gyarapodó népesség szükségleteihez képest túlságosan nagy területet vont el a művelésből, a határ terjeszkedési lehetőségének lezárulásával nagy méreteket öltött a dűlők elaprózódása. Az egyetlen megoldást a tagosítás jelentette volna, erre azonban a határ különböző részeinek eltérő minősége miatt nem m utattak hajlandóságot a gazdák. A nyomáskényszeren lazító a szabadgazdálkodás felé mutató tendencia 20. Ezeknek a terményeknek a tárolási módozatairól a telekképpel foglalkozó fejezetben szólok. 60

56 volt az a megoldás, hogy a határ legmagasabb aranykorona értékkel bíró tagjait, vagyis a legjobb földeket befogott földnek nyilvánították, ahol mindenki szabadon gazdálkodott. Állandó trágyázással elérték, hogy a silány nyírségi talajon kielégítő terméshozamokat értek el, s szükségtelenné vált a pihentetés. Mielőtt a statisztikai adatok segítségével számszerűen is áttekintenénk a paraszti gazdálkodás e századi arányváltozásait, ki kell térnünk a részesművelés problémájára is. Kétségtelen, hogy ez a művelési mód döntően az uradalmak majorsági gazdálkodásához kapcsolódott, emellett azonban jelentős volt a nagy-, illetve gazdagparaszti földek részesműveléssel való hasznosítása is. A munkaszervezet eme formájának azért kell figyelmet szentelnünk, mert a más földjén végzett munkajövedelme, az onnét hazaszállított termény, a műveléshez szükséges igaerő, számos a részesműveléssel kapcsolatos tényező hatással volt a telekképre, jóllehet a portához tartozó birtok más - általában kisebb funkcionális meghatározottságot diktált volna. A bátori részesművelés különböző módjai (feles, harmados) egyik oldalról a helybéli kisbirtokosok, zsellérek, vándor aratómunkások, másik oldalról az uradalmi és gazdagparaszti üzemszervezetek termelési kapcsolataira épültek. Történetiségében ez a kapcsolat azt a fejlődési periódust képviseli, amikor a mezőgazdaság kapitalizálódása, kapitalista átalakulása hatására nem csak az aratás, betakarítás, hanem általában a növénytermesztés munkaerőigényei jelentősen megnőttek. A kapásnövények gazdálkodási rendszerbe való betörése előtt az uradalmak a gabonaneműek betakarítására rövid időre, de nagy mennyiségű munkaerőt igényeltek. 2 2 Nyírbátorban már a XIX. század első felében a majorsági gazdálkodás folytatásához már kétszer annyi napszám sem volt elegendő, mint amennyi a városban úrbérileg rendelkezésre állt. A hiányzó munkaerőt földhasználat ellenében máris a szomszédos helységekből szerezte m eg (ti. a város).2 3 A század utolsó harmadában és a századforduló idején a gazdasági év kampánymunkáinak (aratás, szemnyerés) munkaerőhiánya már általános termelési problémává nőtt. A kapitalizáció azonban ez idő tájt még kevés technikai előrelépést hozott. A piaci igények és az alacsony termelési színvonal ellentmondását a nagy mennyiségű és olcsó munkaerő alkalmazása oldotta fel.24 Ezen okok következtében vált a Nyírség, s 21. Dobrossy István: Dohánytermesztés... i. m Jenei Károly: i. m Dobrossy István: Dohánytermesztés... i. m Vő.: Dobrossy István: Strukturális változások... i. m

57 ezenbelül Nyírbátor is az ország azon területeinek egyikévé, amely a helybéli zsellérek, szegényparasztok és az idegen, többféle nemzetiségű idénymunkások korlátlan tömegeit tudta befogadni s munkával ellátni. A messziről érkezett aratók természetbeni juttatásokat kaptak munkájukért. Nyírbátorban a tó t és román aratóknak személyenként kommenciójuk 1 kg szalonna, 5 kg liszt, pálinka, holdanként egy fehér kenyér, s megegyezés szerint kereszt gabona volt. A nyomtatásnál személyenként, megegyezés szerint részesedtek a tiszta terményből. A helybéli, bátori zsellérek, kisparasztok munkájukért nem természetbeni juttatásokat kaptak, hanem feles művelésű tengeri-, burgonya- és zabföldet, s kaszálnivaló rétet. Az aratáshoz kapcsolódó feles-, vagy harmados művelés területe nem lehetett egy holdnál kevesebb, de több sem lehetett három holdnál. Felesbe vállalt földet az, kinek volt igaereje, szekere, ekéje, boronája, ekkor adta a részesmunkásnak a földet és a vetőmagot. Ha semmije sem volt a zsellérnek illetve kisparasztnak, akkor a gazda adott mindent, megszántott, elvetett, hazavitte a termést. Ez esetben a gazdáé maradt a betakarított termény kétharmada, a harmadosé pedig a munkájáért járó egyharmad rész. A gabonaneműek aratása és a részesművelés kapcsolata az ipari és takarmánynövények térhódításával egy bonyolult művelési rendszer alapjait teremtette meg. Ennek a művelési rendszernek egy olyan vetülete is kialakult időközben, amelyben a részesművelés mint önálló művelési mód is jelen van. A feles- és harmados részesművelési viszonyok az uradalmi- és paraszti gazdálkodás megszűnéséig megőrizték jelentőségüket. Ennek következtében a zsellér- és kisparaszti telekképet befolyásoló hatásuk egészen a negyvenes évek végéig érvényesült. Végezetül vizsgáljuk meg a továbbiakban, hogyan alakult az elmúlt évben Bátorban az egyes művelési ágak és az állatállomány statisztikai arány viszony a. Az alábbi táblázat az egyes művelési ágak arányváltozásait tü n teti fel: Mezőgazdasági Statisztikai Adatgyűjtemény (MSA), Földterület, III. Községsoros adatok. Budapest, 1972.

58 év/kh. szántó kert gyümölcsös, szőlő rét legelő év/kh. mg. terület erdő nádas művelés alól kiv. tér. ossz A város összterülete a felszabadulás után csökken, ennek okát a közigazgatási határok átrajzolásában kereshetjük. A mezőgazdasági összterület ennek következtében szintén zsugorodik a 62-es és a 66-os összeírások szerint. Az egyes művelési ágak közül a szántóterület a század elejéig gyarapszik, azt követően csökken, ez a jelenség azonban már nem magyarázható a határkiigazítással. A statisztikai számadatok egyértelművé teszik, hogy az elhagyott szántók legelővé váltak a 30-as évek közepére. A szántóföld területi csökkenése mellett jelentősen növekedett a kertek és a gyümölcsösök területe. Ez a jelenség a szabolcsi gyümölcskultúra főként az almatermelés lendületes fejlődésével magyarázható. A gyümölcsösök terjeszkedése mellett nőtt a vizsgált időszakban a szőlőtermesztés jelentősége is. Az elhagyott füveskerteket betelepítették szőlővel, a bortermelés egyre nagyobb területeket hódított el a szántóföldi termeléstől. A takarmánynövények és a kapások térhódításával, az állattartás belterjessé válásával arányosan csökkenő tendenciát mutat a kaszálásra alkalmas rétterület. A legelők a 30-as éveket kivéve, egyre zsugorodnak szemben az erdők terjeszkedésével. A számadatok azt mutatják, hogy a hagyományos paraszti gazdálkodás felbomlását követően összeszűkültek a mezőgazdaság keretei Nyírbátorban. Ezt a kedvezőtlen képet tükrözi az állatállomány számarányának alakulása is az alábbi táblázatban: MSA. Állatállomány, III. Budapest,

59 év/db. juh sertés ló sz. marha bivaly év/db. szamár öszvér kecske baromfi _? _ 48? 1962?? ? összegzés gyanánt megállapíthatjuk, hogy a XIX. században Nyírbátorban vetés- és fordulókényszeren alapuló, háromnyomásos rendszerű földművelés folyt. Ennek megfelelően a takarmánynövények és a kapások szántóföldi térnyerésére nem volt lehetőség. Az ugar legeltetésén alapuló hasznosításból, a takarmányozás céljait szolgáló árpa, hajdina, zab és köles nagyarányú termesztéséből, a gabonafélék szalmájának, polyvájának, törekjének takarmányozásra való felhasználásából egyértelműen következett, hogy a földművelés ritmusa alá volt rendelve az állattartás, állattenyésztés igényeinek. A termesztett növényféleségek elsősorban az ember közvetlen táplálkozási igényeit elégítették ki. Az ilyen értelemben vett hagyományos gazdálkodási rendszerben a kapások a nyomáson kívüli termelési egységben, kertekben, szálláskertekben kaphattak helyet.2 7 A kapásnövények századvégi fokozatos szántóföldi térnyerése átalakította a gazdálkodás korábbi jellegét, szerkezetét. Egyre csökkent az a földterület, amelyet pihentettek, s csökkent a legeltetéssel kapcsolatos trágyázás is. A földek silány minősége m iatt a gazdálkodás eredményességét a trágyázás 27. Dobrossy István: Dohánytermesztés... i. m

60 lényegesen befolyásolta, ezért az állatállomány létszáma nem csökkenhetett. A kiesett legeltetési lehetőséget az ugarföldön termesztett takarmányokkal kellett biztosítani. A gazdálkodás szerkezeti változásai így szükségszerűen maguk után vonták az állattartás rendjének strukturális átalakulását, belterjesebbé válását. Mindezek következményeképp fokozatosan átalakult a telekkép, az egész telekberendezés, s nem utolsósorban az építkezés is. A két világháború közötti időszakban mindinkább szétzilálódott a nyomásos gazdálkodás ezen átalakult javított formája is. Fokozatosan tért nyert a szabadgazdálkodás. A hagyományos paraszti gazdálkodás felbomlását meggyorsították, majd teljessé tették a 40-es évek végétől érvényesülő gazdaságpolitikai tényezők. A magángazdaságokban és a tsz-háztájiban napjainkban jelentős prosperitás figyelhető meg ugyan, azonban ez a gazdasági jelenség már teljesen más tőről fakad. A nagyüzemi háztáji gazdaság egyre sikeresebb szimbiózisa, az iparosodás folyamata már csak a paraszti emlékezetben élő emlékké degradálta a hagyományos paraszti gazdálkodást. 5 N yírbátor népi építészete 65

61 IV. A TELEK A HAGYOMÁNYOS GAZDÁLKODÁS IDŐSZAKÁBAN A település gazdasági szervezet, s egyben társadalmi jelenség is, hiszen a telekrendszeri viszonyok társadalmi közösséget alakítanak ki. Az alapvetően gazdasági egységet alkotó település eleme a telek,1 ennek társadalmi-jogi alapon nyugvó szervezete a telekszervezet, vagy telekrendszer. A telekrendszer keretében valósul meg a mezőgazdasági termelés, a határhasználaton nyugvó üzemszervezet. A társadalmi-gazdasági viszonyok, illetve a telekrendszer-, határhasználat által meghatározott üzemszervezet sajátos funkcionális rendszert alkot. 2 A telek típusainak, formáinak, funkcionális meghatározottságának kutatása a településnéprajz alapvető kérdései közé tartozik, hiszen egyrészt a település alaprajzát a telkek formája, elhelyezkedésük rendje alakítja ki, másrészt a parasztember életének színtere, így a gazdasági és társadalmi struktúra változása a telket érinti először, hiszen nemcsak lakóhely, hanem a paraszti üzemszervezet irányítóközpontja, s részben gazdasági tere is annak. A hagyományos paraszti gazdálkodás idején beépülése, elrendeződése mindig az adott funkcionális igényeket elégíti ki, ha a funkció változik, átalakul maga a telek is. 3 Ugyanezt fogalmazza meg Gunda Béla is, amikor rámutat: A telkek 1. A telek szó etimológiájához lásd Bárczy Géza: Magyar szófejtó' szótár, II. Budapest, ; A magyar nyelv történeti etimológiai szótára, III. Budapest, ; Jakab László: Telek fogalmunk kialakulása. Magyar Nyelvjárások, IV. Debrecen, ; Földes László: A telek földterület jelentéséhez. Magyar Nyelv, LXVII ; A telek történetét összefoglalja Szabó István: A középkori magyar falu. Budapest, ; A telek szó századunkban valakinek a tulajdonában lévő' beépített, vagy mezőgazdasági műveléssel hasznosított földterületet jelöl. Vö.: A magyar nyelv értelmező' szótára, VI. Budapest, Pintér István: Településnéprajzi folyamatok vizsgálatának és modellálásának néhány kérdéséről. In.: Néprajzi Tanulmányok Dankó Imre tiszteletére. Debrecen, Pintér István: i. m * 67

62 gazdasági funkciója, formája, beosztása, egymáshoz való viszonya befolyásolja a település formáját és életét. A telkek beosztása visszatükrözi a gazdálkodás, a földművelés és állattenyésztés kapcsolatát, jelentőségét. Az udvarok, a telkek hű kifejezői a parasztság gazdasági és társadalmi rétegeinek, s bizonyos körülmények az ethnikai viszonyoknak. A telek és beosztása a gazdálkodás megváltozásával, ezzel kapcsolatban a társadalmi viszonyok átalakulásával új formát ölt, és átalakult formájával új igények szolgálatába lép. 4 A telekképet5 alakító, befolyásoló tényezők számbavételét a megelőző fejezetekben már elvégeztük. Lássuk a továbbiakban, milyen gazdasági és üzemszervezeti központot alakított ki e tényezők együttes hatása Nyírbátorban. A fenti elméleti és gyakorlati jellegű megállapítások jegyében fogjuk elvégezni a nyírbátori telektípusok településnéprajzi vizsgálatát. A telekképek bemutatásakor a hagyományos paraszti gazdálkodás utolsó évtizedeinek meg É * - * n i é i mi m 4. kép. Zsellértelek vázlatrajza, Kisbogáti u Gunda Béla: A telekformák és az állattenyésztés kapcsolata. In.: Ethnographica Carpathica. Budapest, A telekkép értelmezéséhez lásd Pintér István: i. m

63 l m! 1 m 5. kép. Kisparaszti telek vázlatrajza, Hunyadi u. 93. felelő állapotot vettük alapul, de utalunk a napjainkig lejátszódott változásokra is. Nyírbátorban a társadalmi rétegeknek megfelelően alapvetően három telektípussal kell számolnunk. Az egyes társadalmi rétegek zsellérek és törpebirtokosok, középparasztok, nagygazdák gazdálkodása, egyéb telekképet alakító tényezőkkel együtt más és más telektípusokat formált ki. így beszélhetünk a zsellér illetve törpebirtokos gazdák telkeinek reprezentásáról, (4-5. kép) középparaszt telektípusról (6 7. kép), és a nagygazdák telkeit képviselő típusokról (8 9. kép). A különböző társadalmi rétegekhez kapcsolódó telekképek vizsgálatát együttesen, illetve párhuzamosan végezzük el, összevetve a telekképekben megnyilvánuló különbségeket és hasonlóságokat. 69

64 EE kép. Soros elrendezésű középparaszti telek vázlatrajza, Hunyadi u = lakóház, 2 = kamra, 3 = nyári konyha, 4 = kamra, 5 = istálló, 6 = disznóól, 7 = W. C., 8 = trágyadomb, 9 = csűr 7. kép. Soros elrendezésű középparaszti telek, Gyulaji u lakóház, 2 ól, 3 = szín, 4 = istálló, 5 = trágyadomb, 6 = szénáspajta, 7-8 = ól, 9 = kút, 10 = W. C. Nyírbátorban a gazdák házas telkét egyaránt nevezik belsőségnek, teleknek, belteleknek vagy éppen portának. Valamennyi elnevezés előfordul a városban. A porták nagysága eltérő, a legnagyobbak területe megközelíti az 1 kát. holdat. A Hunyadi és Bajcsy Zsilinszky utca zsellértelkei ugyanakkor csak D-ölnyi területen fekszenek. A telkek túlzott elaprózódását a hatóságok igyekeztek meggátolni tudjuk, eredménytelenül. Ennek érdekében többször meghatározták a legkisebb telekméreteket ban pl. 200 Illői a legkisebb beépíthető terület.6 A telekformák ugyancsak sokfélék. Találunk szabályos szalagtelkeket, téglalap és négyzet formájúakat, de szabálytalan telekformát csak elvétve találni. A gazdagparaszt telkek jobbára téglalap alakúak, vagy széles szalagtelkek, a középparasztok telkei csak méreteikben különböznek, elrendezésük, beosztásuk, funkcionális rendeltetésük hasonló. A zsellér- kisparaszt telkek telekképeinek mindkét összetevője eltér a másik 6. Szabolcs Vármegye Hivatalos Lapja, III

65 8. kép. Csoportos elrendezésű gazdagparaszti telek, Hunyadi u lakóház, 2 = istálló, 3 = kamra, 4 = disznóól, 5 = pajta, 6 = szénásszín, 7 = nyári konyha, 8 = góré, 9 = füstölő, 10 = hodály, 11 = trágyadomb 9. kép. Módos gazda telke, Árpád u = lakóház, 2 = kamra, 3 = szín, 4 = istálló, 5 = ól, 6 = W. C., 7 = nyári konyha, 8 = trágyadomb, = ól, 11 = csűr 71

66 két típustól. A telekformák jobbára négyzet vagy enyhén téglalap alakúak, a funkcionális egységek7 elrendeződése a típusra jellemző, vertikális megjelenésben, funkcionális rendeltetésében úgyszintén a csekély gazdasági igényeknek megfelelő. A beltelek részekre tagolódik. A gazdagparaszt és középparaszt telkek általában három részre: udvarra, szérűre, kertre oszthatók. A zsellérek telkei legfeljebb lakó- és gazdasági udvarra tagolhatok. A gazdagparaszt telkeknél gyakran de más telektípusok esetén is a földrajzi viszonyok következtében mocsaras nádas borítja a telkek hátulsó harmadát. Az udvar lakó- és gazdasági udvarra osztása új keletű, a hagyományos gazdálkodás idején külön lakóudvar ritkán volt. Udvarok Az udvar a porta első nagy egysége, az elnevezés a bel telek utca felőli részét jelöli. Mint már említettük, külön lakóudvar a hagyományos gazdálkodás utolsó évtizedeit kivéve nem volt, tiszta-udvar nem különült el. A Nyírség gazdálkodásában, s így Nyírbátorban is az állattartás és a növénytermesztés egyenlő súllyal esett latba, ellentétben az Alföld nyugatibb területeivel, hol az állattartás dominanciája általános volt.8 Ez a tény meghatározta az udvarok funkcionális elrendezését is. Az udvar az állattartást szolgálja, a telek másik két része pedig a növénytermesztést. A két gazdasági ágazat arányeltolódásai esetén az egyik vagy másik ágazat javára illetve kárára nagyobb vagy kisebb teret biztosít a gazda. Az udvar ad helyet az állattartás építményeinek, minden oldalról jól kerített, itt van az itatásra szolgáló kút az itatóvályúval. A növénytermesztés haszna soha nem kap helyet a hagyományos gazdálkodás korszakában az udvaron. Kivétel lehet a gabonásverem, amelynek az udvaron való elhelyezését biztonsági okok indokolták, hiszen gyakran az egész család kenyérgabona-szükségletét tartották ezekben a föld alatti tárolókban. A gazdálkodás belterjessé válását követően nőtt az udvarok szerepe az állattartásban. A határból és a füveskertekből beszorult állatokat állandó jellegű építményekben kellett elhelyezni, nem volt elég behajtani őket az eperfa alá. Az állattartás aránya ugyan csökkenő tendenciát m utatott Nyírbátorban, s mindinkább a növénytermesztés került előtérbe, a két ágazat harmonikus 7. Lásd ehhez Pintér István: i. m Vö.: Szabó László: Munkaszervezet és termelékenység a magyar parasztságnál a X IX -X X. században. Szolnok,

67 szimbiózisa nem bomlott meg. Ennek megfelelően a hagyományos gazdálkodás évtizedeiben a beltelek gazdálkodási ágazatoknak megfelelő funkcionális tagolódása nem változott. A hagyományos gazdálkodás felbomlását követően, az állattartás zsugorodásával csökkent az udvarok szerepe, jelentősége. Mind több lakóudvart, tiszta udvart választottak le a városban. Addig, amíg az állatokat naponta kihajtották az udvarból, nem volt értelme a lakóudvart leválasztani. Az állatok számának megcsappanását követően, a határba való napi kihajtás megszűntével az udvarnak már nem kellett szükségszerűen a telek első részén lennie, s a korábbi területet felölelnie. Elegendő volt kisebb, már nem közvetlenül utcafronton levő gazdasági udvar kialakítása is. Ez a gazdasági udvar már jobbára csak a baromfitartás igényeit elégítette ki, a nagyjószágok nem tartózkodtak, s tartózkodnak hosszabb ideig az udvaron. Az elmúlt 20 évben már nyári állásokat sem emelnek az udvarra, a jószág egész évben az istállóban illetve az ólban van. Esetenként szerződéses szarvasmarhákat tartanak nyári időszakban hevenyészett karámokban az udvaron a gazdák. A háztáji gazdaságnak eme szerződéses állattartása azonban nem általános a városban, s nem is tekinthető a hagyományos gazdálkodás elemének. Az állattartó udvarnak a fentiekben leírt funkcionális meghatározottságváltozása tette lehetővé tehát a lakóudvarok kialakítását. Elvétve korábban is voltak keskeny, a lakóházakat övező tiszta-udvarok, ezek azonban nem nevezhetők még lakóudvarnak. A lakóudvar alapvető tulajdonjegye, hogy az ember életterének része. A hagyományos gazdálkodás idején a parasztember élettere egybe esett a gazdasági egységek területével, kifejezve a parasztember és a gazdálkodás szoros, elválaszthatatlan kapcsolatát. A gazdaságok összezsugorodásával, átrendeződésével nyílt lehetőség, sőt vált racionálissá a lakóudvar kialakítása. Az udvar, illetve később a lakóudvar elülső, utca felőli részén, a telek egyik oldalán húzódik hátra a lakóház. Nyírbátorban az ún. előkertes beépítési mód az általános, vagyis a lakóház kettő-négy méterrel az utca vonalától beljebb állt a ház előtt helyet adva a virágoskertnek. Néhol az élőkért csak 1 1,5 métert foglal el. Az előkertes beépítési m ódot hatósági rendelkezések is előírták, szabályozták.9 A telek egyik oldalán végighúzódó lakóház legalább 1 méterrel beljebb áll a mezsgyétől, ezt ugyancsak hatóságilag szabályozták. Ahol nincs lakóudvar, ott kerités választja el a lakóházat az udvartól, az állatoktól. Gyakran a tornác palánkja tölti be ezt a feladatot. 9. Szabolcs Vármegye hivatalos lapja, III

68 A lakóház mellett közvetlenül az ember mindennapi szükségleteihez kapcsolódik a nyári konyha, a sütőház, a füstölő és az árnyékszék is. A nyári konyhák megjelenését a telken az első világháború utáni időre tehetjük. A lakóház tüzelőberendezésének átalakítása következtében a kemencék töm e gesen kiszorultak a házakból. Ma már alig találunk kemencét a szobában. Az udvarra szorult kemencét vagy önmagában állították helyre, keskeny, hasáb alakú tüzelőberendezést emelve a portán, vagy pedig egy új építményben helyezték el. Ez az épület lehet a sütőház, vagy a nyári konyha. Ha a kemence szabadon áll az udvaron, az esetben az időjárás viszontagságaitól saját nyeregtető védi. A zsellértelkeken nem találjuk meg egyik építményt sem, a kemence - ha van ilyen önmagában áll a lakóudvarban. A másik két telektípushoz tartozó telkeken többnyire megtaláljuk a nyári konyhát, vagy a sütőházat, esetleg külön m indkettőt is. Ezeknek az építményeknek a helye a telken változó. Építik szemben a lakóházzal az udvar másik oldalára, de megtaláljuk a hátsó szoba, vagy kamra után is. Ekkor egy fedél alatt van a lakóházzal. Alapvetően a sütőkemence védelmét látták el ezek az építmények, itt főztek, sütöttek az asszonyok nyáron. A disznóknak itt főzték a répát, a krumplit, készítették el a moslékot. Nyáron itt étkezett a család, a házba csak aludni tértek be. A füstölő a disznóvágás során elkészített füstölni való disznóságok tartósítására szolgáló, gyakran csak hevenyészve összeállított építmény. Helye a portán változó, de mindig úgy helyezték el, hogy szem előtt legyen biztonsági okokból. Falazatának anyaga deszka, vagy tégla, teteje félereszes nyeregtető. A zsellérportákon csak elvétve találjuk meg tehetősebb szomszédaiknál, rokonaiknál füstölték fel a sonkát, a kolbászt, az oldalast stb. Ha kevesebb volt a füstölnivalójuk, előfordult, hogy ideiglenes építményben került sor a tartósításra. Az árnyékszéket általában az istálló, az ólak, vagy a trágyadomb mellett találjuk - ezért helye változó, de mindig az udvar hátulsó részében van, távol a kúttól. Falazata többnyire deszka, tetőzete félereszes cseréptető. A z állattartás építményei A gazdálkodás belterjessé válását és a füveskertek felszámolását követően az udvar építményei váltak az állattartás alapvető színhelyévé. Ennek az intenzív tartásmódnak a fő építménye az istálló. ( kép). Ennek a nagyállattartó építménynek más elnevezése Nyírbátorban nem honos. 74

69 10. kép. Istálló, Bajcsy-Zsilinszky u kép. Istálló, Gyulaji u

70 12. kép. Módos gazda istállója, Árpád u kép. Módos gazda istállója külső' padlásfeljáróval, Rózsa Ferenc u

71 Az istálló helye a telken általában a lakóház vonalában azzal egy tengelyben, de nem fedél alatt van ( kép). Előfordul, hogy az istálló a telek másik oldalára kerül (12. kép), s az is, hogy egybeépül a lakóházzal (13. kép). A nagygazdák telkein a nagyobb állatlétszám miatt gyakran külön áll az istálló, közel az utcához. Az egykori zsellérek telkein nem találunk ilyen építményt, vagy csak ritkán; nagyállattartással nem foglalkoztak. Megfigyelhető, hogy a vagyon, a gazdasági erő mennyire meghatározza ezt az építményt. Minél vagyonosabb a gazda, annál nagyobb az istálló. Az építmények formai megjelenése, falazata, tetőzete összhatásában visszatükrözi a gazdasági erőt. A középparasztok istállói általában vályog, vagy paticsfalú építmények nádtetővel, esetleg cseréptetővel. A nagygazdák istállói erőteljesebb téglaépítmények cseréptetővel. A kis- és középparaszt telkeken a szarvasmarhákat és a lovakat együtt tartják az istállóban, általában ellenkező oldalon. Ha egy oldalra kerül a kétfajta nagyjószág, srágfával emeltetnek istállót e két állatfajta számára. Nyírbátorban az ökörtartás jelentősége elenyésző volt. Az istállók padlásán szénát tartottak. Ide került az első kaszálás, ezt használták fel először. Előfordult, hogy ide hordták fel télire a tengerit is, ha már nem fért a góréba, vagy ha nem volt ilyen építmény. Fülledt, meleg nyári éjszakákon nem kötötték be a hazajáró fejősjószágot és az igásállatokat az istállóba, hanem nyári állásnál éjszakáztatták őket. A nyári állás az udvar hátulsó részében, általában egy fa körül kialakított fedetlen térség, jászollal. A Dél-Nyírség falvaiban napjainkig megőrizte jelentőségét a fennálló falú istállók mellett a földbe ásott ól: földiól, földiistálló. Néhol csak a földiól állt az állattartás szolgálatában.10 Nyírbátorban a századforduló környékén felszámolták az utolsó ilyen építményeket is, nagyobb jelentőségük az állattartásban korábban sem volt. Ritkán, de néhány telken találunk juhhodályokat is. A két világháború között már kevés juhot tartottak az egyéni gazdák, jelentősége háttérbe szorult, csak az uradalmakban voltak nagyobb nyájak. Az esetleges juhhodály jobbára az építménysor végében kapott helyet, elhelyezése a portán alig változó. Falazata léc, vagy deszka esetenként napraforgószár. A jellegzetesen alacsony nyeregtetőt azonban erős gerendaváz tartotta. A juhtartással foglalkozó nagygazdák szilárdabb, tartósabb falazattal építették meg a hodályt. Napja- 10. Vö.: Viga Gyula: A telekformák és a gazdálkodás kapcsolata a Dél-Nyírség településein. Debrecen, Kézirat. DENIA

72 kép. Deszkából készült félnyeregtetős disznóól, Gyulaji u. 74.

73 inkra ezeknek az építményeknek a kihasználtsága gyakorlatilag minimálisra csökkent, a legtöbbet már lebontották. A sertéstartás máig megőrizte jelentőségét. Ezt az állattartásban elfoglalt fontos helyét annak köszönheti, hogy a sertéshús és -zsír szerepe a táplálkozásban alapvető napjainkban is. A sertések tartása kifizetődő a háztájinak is. A tölgyesek kiirtását, a gazdálkodás intenzívvé válását követően a sertéstartás színhelye a disznóól ( kép) lett. Az állatok hizlalásában a makk szerepét átvette a kukorica. Minden társadalmi réteg telkén találunk disznóólát, mindhárom telektípus sajátja. A méretek és az építőanyagok azonban különböznek. A tehetősebbek disznóóljai zsilipéit falú, vagy szegeit deszkafalú építmények, gyakran hidasólak. A szegényebbek hevenyészett ólacskái többnyire csak egy állat nevelésére készültek. Az ólak megjelenési formája nemcsak társadalmi-gazdasági tényezőkhöz kapcsolható. Adatközlőim elmondták, hogy a századforduló előtt csak karámban tartották a sertéseket. Az elkerített terület egy részét lefedték, esetleg zártabbá tették. Csak a tartás intenzívebbé válását követően építették zártabbra az ólakat. Megjelentek a hidasólak is elvétve. Ezek az építmények erdélyi famunkások termékei az Alföldre irányuló kereskedelem útján terjedtek el területünkön is. A mai zárt, kerítéssel, kifutóval ellátott disznóól tehát egy építményfejlődés eredménye. Hasonló jelenséget figyelt meg Viga Gyula is a Dél-Nyírség falvaiban.11 A disznóólak az udvaron állnak, általában az istállót követő trágyadomb után. Előfordul, hogy az istállóval szemközti telekoldalra kerülnek. Néhol tehetősebb gazdáknál - a kukoricagóré alatt helyezik el a sertéseket téglafalú ólban. A góré, illetve a disznóól elé kifutót építenek vagy karvastagságú bárdolatlan rudakból vagy deszkából. A kifutó területe nem nagyobb az ólnál. Baromfiólak (16. kép) régen nem voltak a telkeken, ma már általános az aprójószágok zárt helyen háltatása. A tyúkok néha kivételt jelentenek, ezek helye gyakran a disznóól padlása. A kacsák alacsony, hevenyészve összetákolt dobozszerű félereszes ólakban hálnak. A libák gyakran csak egy elkerített részen húzódnak meg éjszakára, enyhelyük ideiglenes jellegű. A kis kacsákat, kis libákat mindig zárt helyen nevelik. Gyakori építőanyag ezekhez az egyszerű építményekhez a napraforgószár és tengeriszár. A trágyadomb (17. kép) általában a lakóházat követő építménysor végében van. Ha az istálló után a disznóólak állnak, akkor a trágyadombot az 11. Viga Gyula: i. m

74 16. kép. Deszkából készült baromfiólak, Gyulaji u kép. Trágyadomb a disznóóllal egybeépített góré mellett, Rózsa Ferenc u

75 istállóval szemben helyezik el, a porta másik oldalán. A nyírségi föld silány volta miatt a trágyának mindig nagy értéke volt. Az alomszalmával kevert állati trágyát ezért nagy gonddal gyűjtötték össze. Ha az állatállomány nagysága lehetővé tette, akkor a gazdák szívesen érlelték a ganét egy-két évig. A jól összeérett trágya az ugarba került a szántás alá. Ha megfelelő gabonatermést kívánt a gazda, elengedhetetlen volt minden évben trágyázni a földet. Az igényesebb gazda alacsonyabb farudakból összeállított kerítéssel vette körül a trágyarakást, hogy a baromfi széjjel ne rúgja. A trágyát ritkán adták el, de ha sor került rá, jó árat kaptak érte. Többnyire a megtrágyázott föld következő évi termésének egy bizonyos hányadával fizették meg. Szorosan az állattartáshoz kapcsolódó építményként tarthatjuk számon a kutakat is. Régen nem volt kút minden portán. A város közös kútjaira azonban csak a szegényebbek jártak. A módosabbak ketten-hárman - általában szomszédok összefogtak és közösen ásattak kutat. Az ilyen kút mindig a két porta mezsgyéjén állt. Az első világháború után elszaporodtak a saját kutak is. Ezek általában az utcához közel, a kapu mellett állnak. A jó és bővizű kút nagy érték volt. Akárki nem fogott kútásáshoz, ahhoz mestert hívtak. A kutak elkészítése vidékenként változó, vizsgáljuk meg ezért részletesebben, hogyan készült Nyírbátorban a ládáskút. A megfelelő hely kiválasztásánál ügyeltek arra, hogy a közelben istálló, ól vagy trágyadomb ne legyen. A kút helyét a portán ilyen tekintetben a hatóságok is szabályozták. Miután meghatározták az ásás helyét, 6-7 méter átmérőjű körzetben szabaddá tették a terepet. Azért volt szükség ilyen nagy területre a munkálathoz, mert a mélyülő gödörből a földet nem csőrlővel emelték a felszínre. Ehelyett mintegy 6 méter átmérőjű körben kezdték meg az ásást, leástak 1, 8-2 méter mélyre, majd szűkítették a kört, s úgy folytatták. Mintegy 1 méteres padkát hagytak, s az így kialakított padra szórták a következő 2 méter mélyítésből kikerülő földet. Lefelé haladva a gyűrűk átmérője egyre csökken. A földet folyamatosan szórták egyik pádról a másikra feljebb és feljebb, míg csak a felszínre nem került. Jelentős földmennyiséget meg kellett mozgatni ezzel a csörlő nélküli módszerrel, mígnem elérték a talajvizet. A vízszint elérése után még tovább haladtak másfél métert, hogy a kút szárazságban se apadjon ki. A becsörgedező vizet folyamatosan mérték. Ha elérték a megfelelő mélységet, befejeződött a földmunka egy időre. A fordított, lépcsőzetes csonkakúp alakú mélyedés aljára tölgyfából vagy akácból ácsolt ládát eresztettek le. Ennek négy sarkára 1-1 gerendát, árbocot állítottak, majd átlósan, méterenként, felfelé haladva kötötték deszkalapokkal. Ezt követően bedeszkázták, kialakítva a földfelszín fölé nyúló részből a kút ká- 6 N yírbátor népi építészete 81

76 váját. Miután a faváz és falazat elkészült, visszahányták a földet, közben töm örítették. Ezzel a munka neheze befejeződött. A kút készítésének földfelszín alatti szakasza után a felszínen folyt tovább a munka. A gémeskút ágasa arról is árulkodik, hogy milyen módban van a gazda. A szegényebbek kettéágazó bárdolatlan szálfát állítottak, a m ó dosabbak vésett nyíláson átdugott gémet készítettek. Miután beásták a földbe az ágast, létrákról megkísérelték belehelyezni a gémet. Még a földön átfúrták, az ágasfa kettéágazó szárait, a felállítás után ebben tolják be a vastengelyt, amint a gém csuklózik. Ha már tengelyen van a gém, akkor a kút káva felőli végére ráerősítik az ostort, vagyis azt a hosszabb husángot, amin a vödör lóg. A gémhez és a vödörhöz apró szemű lánccal csatlakoztatják ezt a farudat. Ezután már csak a vödör űrtartalmának megfelelő ellensúlyt, kölöncöt kell a gém túlsó végére erősíteni, s kész a mester munkája. A leírásból kitűnik, hogy több embert igényelt a ládáskút elkészítése. Általában szomszédok, rokonok siettek a gazda segítségére. A kút tartozéka volt az itatóvályú. A határból este hazahajtott jószág betérve a telekre itt állt meg először. Csak miután eleget ivott a friss vízből, utána folytatta útját az istállóba. Ma már sok helyen virágoskert veszi körül a kút káváját, az itatóvályú azonban a kerítésen természetszerűleg kívül esik, változatlanul szolgálva az állattartást. Számos helyen csak itatásra használják már a kutat, a család a csővezetéken érkező vizet issza. A földművelés építményei Különálló kamrát ritkán találunk a telkeken. Általában a lakóház harmadik helyiségét használták az élelmiszerek, a gabona, s esetleg szerszámok, ruházat tárolására. A zsellértelken ebben a helyiségben tartják zsákban a kevéske lisztnek való életet, gabonát. Itt áll a liszt, a kenyér, a hús és a szalonna is. A zselléreknek ha földjük nem is, de szőlőjük gyakran volt. Borospince híján itt tartották, ebben a helyiségben a boroshordókat is. A télire homokba eltett zöldséget, sárgarépát is itt helyezték el valamelyik sarokban. A kis- és középparaszt telkeken is a házzal egy tengelyben találjuk a kamrát. Hasonló funkciót lát el, méretében megegyező helyiség. Kihasználtsága, zsúfoltsága már nagyobb volt. A gabonát deszkából készített hombárban és zsákokban tárolták. Majd minden család savanyított télire hordóskáposztát. Ez a szerény, de egészséges eledel szintén itt kapott helyet a kamrában. A nagygazdák telkein a kamra hasonló helyen és megegyező funkcióval 82

77 18. kép. Dohányszárító hodály és gémeskút, Árpád u kép. Léces góré és füstölő, Rózsa Ferenc u * 83

78 üzemelt, azonban a szemes terményt már gyakran külön helyiségben, vagy építményben, a magtárban tárolták. A jelentősebb terméshozamok késztették külön magtár építésére a gazdát, de emellett státusszimbólum is volt az emberek szemében. A magtár járószintje vagy tapasztott föld volt, vagy beton. Erre öntötték kúpokba a terményt. Padlásán általában szénát tartottak. Találunk a házzal egy tengelyben és különálló magtárakat is a nagygazda telkeken. Ezek szilárd jo b b á ra téglafalazatú nyeregtetős épületek. A kukorica tárolására szolgáló építményt górénak (19. kép) nevezik Nyírbátorban is. Nem találjuk meg minden telken, csak a nagygazdáknál általános, az egykori zselléreknél pedig szükségtelen volt. Elterjedése egybeesik a nyomásos földművelési rendszer felbomlásával. A nyomásba hatoló és hatalmas teret nyerő tengeri már nem fért meg a ház padlásán, szükségessé vált egy önálló tárolóépítmény emelése. A górék két típusát különböztetjük el. Az egyik típusba tartoznak azok a górék, amelyek alá disznóólát építenek. Az első típus gerendavázas, lécfalazat tartja a nyeregtetőt. A másik típus esetében téglából emelt disznóólra állítják fel az előzőhöz hasonló módon megépített górét. A disznóóllal egybeépített górékat a nagygazdák telkein talál- 20. kép. Szelemenes tetőszerkezetű, zsúppal fedett és kórófalú szín, Bajcsy-Zsilinszky u

79 juk. A górék használata mellett általános maradt a tengerinek a padláson való tárolása is. A fenti két morfológiai típuson túl fejlődési típusokat is elkülöníthetünk. A léces, magas építésű góré újabban vált általánossá, korábban az alacsony, széles, napraforgószár vagy fonott sövényfalú górék álltak a telken. Ez utóbbiak héjazata még többnyire nádból vagy sásból volt. Csak a második világháborút követő években vált végérvényesen uralkodóvá a léces típus. A góré helyét a telken az szabta meg, hogy a szekérrel mellé lehessen állni. Többnyire az udvar hátsó részén találjuk, helye nem meghatározott. Színt (20. kép), szekérszínt, fásszínt majd minden portán találunk. Mérete arányban van a család gazdasági erejével. A nagygazdáknál hatalmas, istálló nagyságú építményeket is láthatunk. Falazata ritkán van, többnyire nyitott, csak gerendaváz tartja a tetőt. Funkciója többféle lehet. Tarthatnak benne vágott fát, szekeret, ekét, boronát vagy éppen lim-lomot. Általában a főépítmény-sorban kap helyet, egyik oldalával valamelyik épülethez, ólhoz támaszkodva. A tehetősebb középparasztok és nagygazdák beltelkének második harmada a szérűnek, vagy rakodónak nevezett telekrész. Itt folyt a szemnyerés a füveskertek felszámolása után, itt tárolták megelőzően asztagba rakva a gabonát. A nyom tatást, illetve a gépi cséplést követően itt helyezték el a kazlakat. Itt állt a szénáspajta, vagy más néven a szénáscsűr. Ezen szénatartó építményre mindkét megnevezést használták. A szérű- illetve rakodó nem különül el olyan egyértelműen a bátori, s egyáltalán a nyírségi telkeken a telek más részeitől, mint pl. a nem messze fekvő svábok lakta Vállajon, vagy az Északi-Középhegység keresztcsűrös településein.12 Azokon a telkeken, ahol hely hiányában nem csépeltek, s csak az elcsépelt gabona szalmáját tartották a telek szóban forgó részén, ott nem szérű, hanem rakodó e terület neve. Az ilyen telkek gazdái 3-4 összefogtak, s közösen csépeltettek egy tágasabb portán. Egy 35 holdas nagygazdának kereszt gabonája is term ett, 32 kévés keresztekben számolva. Ezt a jelentős mennyiséget a füveskertek felszámolása után a beltelken kellett tárolni és feldolgozni, ennek ellenére a közös szérűn való cséplés - szemben a Dél- Nyírség más falvaival rövid időre sem tudott szokássá, gyakorlattá válni. Nagy szerepe volt ebben a csak a közelmúltban megszűnt, s a füveskertekhez 12. Vö.: Györffy István: Telekformáink. Földrajzi Közlemények ; Selmeczi Kovács A ttila: Csűrös építkezés és gazdálkodás Észak-Magyarországon. Műveltség és Hagyomány, XVIII. Debrecen,

80 kapcsolódó település- és üzemszervezet meghatározottságának. Az ebből adódó lehetőség más dél-nyírségi települések esetében nem volt adott. A szemnyerés módja a Nyírség más tájaihoz hasonló ütemben változott, alakult. A századfordulóig lóval nyomtattak, majd a járgányos gép kezdett tért hódítani. Az első világháború alatt és az azt követő időszakban terjedt el a tüzesgép, később már a 30-as évek végén a traktor hajtotta cséplőgép alkalmazása volt általános. A gőz- és robbanómotoros gépek alkalmazása szigorú tűzrendészeti szabályokat vont maga után. Ennek következtében a kisebb porták gazdái a fent em lített módon voltak kénytelenek csépelni, tágas tér hiányában. Kézzel csak a zsúpnak valót csépelték ki, hogy a rost össze ne törjön. Az elgépelt gabona szalmáját kazalba rakták, ott ahol a cséplésig az asztagok álltak. A szem a kamrába, a padra, vagy a magtárba került. A töreket leszalmázták, s a későbbiekben a lovakkal etették meg. A szérűn álló építmények és egyéb tárolóalkalmatosságok sorát a szénással, vagy más néven szénáspajtával kezdjük. Ha megjelenésében jelentősebb ez az építmény, csűrnek nevezzük. Szénáspajtát (21. kép), illetve csűrt csak a tehetősebb gazdák telkein találunk. A kisparaszti telkeken az állattartás igényeinek megfelelő mennyiségű széna az istálló padlására, a rakodóra esetleg a hodályba került. Ha a szabadban tárolták a szénát, akkor boglyába rakták, nagyobb mennyiség esetén pedig kazalba. A hodály (18., 23. kép), ritka építmény Nyírbátorban, - amint azt már korábban említettük jobbára felszabadulás utáni dohánykonjunktúra emelte a telekre. Rövid idejű virágzása után a dohánylevelek helyét a széna foglalta el, vagy lebontották. A szénáspajta falazatát tekintve többféle lehet: a kis- és középparasztok telkein jobbára falazat nélküli, vagy csak bizonyos magasságig zárt építmények állnak. A gazdagparasztok ténylegesen az észak-magyarországi csűrökre emlékeztető jelentősebb, szilárdabb szénásokat építettek, deszkafalazattal (22. kép). Ezekre az építményekre kapu is került. A széna mellett általában egyebet; szekeret, szerszámokat, ládákat, stb. is tartottak benne. Az épület helyét 1896-ban kiadott szabályrendelet rendezi. E szerint a mellék- és gazdasági épületektől legalább 15 méter, a szomszéd hasonló jellegű épületétől pedig legalább 10 méter távolságra szabad építeni.13 A telkek többségén a szérű, vagy a kert a helye a föld alatti termény tárolás építményeinek, a vermeknek is. A helyi talajadottságok következtében a gabona tárolására a századforduló előtt is csak elvétve használták. Többnyire 13. Mikecz Dezső: Szabolcs vármegye szabályrendeletei. Nyíregyháza,

81 21. kép. Szarufás tetőszerkezetű, náddal fedett és kórófalú pajta, Rózsa Ferenc u kép. Hosszú folyosós vályogfalú csűr, Mártírok útja

82 kép. Sírverem, Rózsa Ferenc u. 134.

83 burgonyát, zöldséget teleltettek itt a föld alatt. Kizárólag sírvermeket (24. kép) készítettek, helyét mindig egy kevésbé vizenyős, száraz helyen jelölték ki. Mélysége a talajvíztől függően 1 1,5 méter volt, hosszúsága 2 méter. Tetőzetét vagy egy szelemenágas tartotta, vagy a veremajtó kerete. Mindkét esetben a szelemengerenda a verem hátsó végén, a földön ül. Az építmény tetőzetét vékonyabb rudak alkotják, a rétegelt héjazat a szigetelést szolgálja. Ennek megfelelően először szalmával, majd földdel, e fölött pedig vadkenderrel, falevéllel fedik le. Ajtaja elé télen trágyát, vagy nádkévét raknak a fagy ellen. Ha megenyhült az idő, elveszik, hogy ne gőzösödjön be a verem. A vermekhez hasonló funkcióval bírnak a kúpok is. Marharépa, burgonya tartós téli tárolására szolgáló alkalmatosságok ezek. A földre öntött terményt szalmával majd földdel lefedik. Megbontani a fagy m iatt nem lehet, csak akkor, ha a teljes mennyiség felhasználásra kerül, vagy ha védett helyen tárolják tovább a terményt. A kúpok helye jobbára megegyező a zöldséges vermekkel. A zsellértelkek kivételével általános föld alatti terménytárolási mód maradt napjainkig mind a verem, mind pedig a kúp. Kert, kerítés, kapu A telkek harmadik nagy egysége a kert, gyümölcsöskert, veteményeskert. Kivételt ez alól csak a zsellértelkek képeznek, hiszen ezekre a telkekre nem jellemző a hármas tagolódás, többnyire maga a telek tagolódása sem figyelhető meg. E telkek esetében a kert helye változó. A kertek szerepét illetően három fázis különíthető el. A hagyományos nyomásos gazdálkodás idején a kapásoknak adott helyet. A kapásnövényeknek a nyomásba kerülésével a kertek szerepe csökkent, funkciója átalakult. Zöldséget, a konyhakerti növényeket term esztették benne. A téeszesítést követően, a paraszti gazdálkodás összezsugorodásával a beltelken levő kertek szerepe ismét megnőtt, a zöldségek mellett a kapások is újra helyet kaptak benne, kiegészítő termékként. A veteményeskertek mellett századunkban mind jobban elterjedtek a ház előtti, házmelléki virágoskertek is. A lakó- és gazdasági udvar elkülönítésének tendenciája kedvez ennek a folyamatnak. Ma már minden telken találunk kisebb-nagyobb virágoskertet, ha máshol nem az előkertes beépítési módnak köszönhetően a ház előtt. A bátoriak kedvelt virágai a pünkösdi rózsa, a petúnia, a mályva, a tátogó és a fehér liliom. A különböző formájú, anyagú és funkciójú kerítéseknek vizsgálata nagy 89

84 figyelmet érdemel. A kerítések a beltelek különböző funkciójú részeit különítik el egymástól. Arra szolgálnak, hogy a jószág el ne kóboroljon, kárt ne tegyen, az idegen ember, állat egykönnyen a portára be ne jusson. Megépítésének anyagából és technikájából következtethetünk az építményeknél is alkalm azott építési technikára, a család anyagi helyzetére. A füveskertekről írottaknál már közöltünk egy adatot, miszerint azokat árkolással vették körül. Arról is szó esett, hogy az egyes gazdák füveskertjüket elválasztották a szomszédtól. Arra vonatkozóan, hogy valaha a várost is védték volna efféle alkalmatosságok, nincs adatunk. Annál többet tudunk a beltelkek részeit és az egyes beltelkeket egymástól elválasztó kerítésekről. A porta körülkerítése nem régi gyakorlat. Még a múlt században is kerítetlen telkeken éltek a szegényebb szabolcsi zsellérek, parasztok. A módosabbak sövényből, hasított karókból vontak határt a telek körül. A kerítésként szolgáló árkok szélére líciumot ültettek. Mivel a kerítés lehetséges anyagát a természeti adottságok határozzák meg, ez pedig a Nyírség területén közel azonos alapanyagokat biztosított, ezért nem mutatnak eltérést a nyírbátori kerítések sem a vidék falvaiban szokásosaktól. Napjaink vas- és betonerődítményeit megelőzően utca felől a deszkakerítés (25. kép) volt általános. A szegényebb porták előtt csak az olcsóbb fonott, vagy léckerítést találta az arra járó. A sövénykerítés a tehetősebb gazdáknál a szomszédos telkek elválasztására szolgált. Két fajtája ismeretes: a függőleges karók közé vízszintesen font kerítés és ennek fordítottja. A múlt századból említett hasított karókerítés már a feledés homályába veszett. A fonott kerítést is felváltja a drótból készített (26. kép). Egyedül az olcsó, s minden gazdaságban kitermelődő kóró-, napraforgószár kerítés tartja magát napjainkig. Ezt a növényi hulladékot belső terek, telekrészek, bizonyos aprójószágok (liba, kacsa) elválasztására használják, illetve emelik. A hagyományos gazdálkodás idején alapvetően tehát három típussal számolhatunk: deszka, sövény és kórókerítés.14 A fennálló kerítések mellett elterjedt volt különösen a füveskertekben a rakott garágyakerítés, szőlővesszőből, ágakból, tövisekből. Az élősövény, mint kerítés csak újabban terjedt el a városban, korábban csak ritkán használták. A kerítés folyását a kapu töri meg, ezek talán még a kerítéseknél is nagyobb változatosságot mutatnak. A módosabb gazdák deszkakerítésének nagy- és kiskapuja anyagában, formai megjelenésében és szerkezetében a kerí- 14. Vö.: Erdész Sándor: Nyírség, Budapest

85 26. kép. Drótkerítés, Hunyadi u

86 téssel megegyező. Jobbára oszlopokra szegeit, vagy azok közé csúsztatott (zsilipéit) deszkákból áll, amelyek vízszintesen fekszenek egymáson. A kerítés és a kapu tetejére, enyhén lejtős fedéldeszkát kalapot szegeinek. A nagykapu minden esetben kétszámyú. A léckerítések hasonlóak a deszkakerítéshez, de nincs fedelük, kapujuk megegyező anyagú és formájú a kerítéssel. A fonott kerítések kapuja többnyire lécből, vagy drótból készül, mivel a sűrűn fonott sövény jóval nehezebben mozgatható, emelhető. Ha mégis fonott a kapu, akkor favázra erősítik. A kétosztatú nagykapuk mellett általános a kiskapu. Alig találunk példát arra, hogy gyalogos közlekedésre a nagykaput vennék igénybe. A megszerkesztett kapukon kívül egyszerű átlépőt, hágcsót, átjárót is használhatnak, ezek jobbára az aprójószágot gátolták a szabad mozgásban, az embert és a nagyjószágot nem. A napraforgószárból, kóróból készített kerítés és kapu majd mindenhol a veteményeskert védelmét szolgálja. Mivel ez a kerítéstípus 2 3 évente felújításra, cserére szorul, könnyen és olcsón alakítható a kertek területi növekedése vagy zsugorodása után. A hagyományos kerítés- és kapuanyagokon, formákon túl a két világháború közötti időszákban megjelentek a drótkentések és a favázas drótkapuk. Nem is beszélve a napjainkban - státusszimbólum gyanánt is épülő kerítéskölteményeiről. A változások azonban csak az utcai kerítést és kaput érintették. A belső térelválasztó és a telket határoló kerítések és kapuk formájukat, anyagukat és szerkezetüket tekintve csekélyebb változást mutatnak. Végezetül a parasztgazdaságok határbeli üzemhelyeiről a kiszolgáló építményekről kell szólnunk. Az Alföld más tájaitól eltérően a tanyásodási folyamat amint arra már utaltunk sohasem öltött e vidéken jelentős méreteket. A csekély számú, s csak ideiglenesen létező tanya sem vált a nyírbátori hagyományos paraszti gazdálkodás klasszikus elemévé. A határ nagybirtokhoz kapcsolódó uradalmi tanyáit, az egykori majorságokat ehelyütt nem vizsgáljuk. Feladatunk azonban a szőlőbeli építményekről, a szőlőspajtákról szólnunk. Ezek az építmények ugyan nem a beltelken állnak, mégis engedtessék meg, hogy külön fejezetet nem nyitva, e fejezet végén szóljunk e határbeli tartozékokról. A nyírségi talaj nem kedvez a szőlőtermesztésnek, mégis minden település határának szárazabb, homokos lankáin igyekszik az ember némi bornakvaló szőlőt érlelni. Nyírbátorban mintegy tehetősebb gazdának volt szőlőspajtája. Átlagosan négyszögöl szőlőt bírtak, míg a kisgazdák átlagosan 600 négyszögöl termését szüretelhették le. A borházban, szőlőspajtában préselték ki a szőlőt, a bort azonban otthon tárolták. Ritkán 92

87 használták alvásra ezt az építményt, jobbára csak munka idején tartózkodtak benne. Ide húzódtak be az eső elől, itt tárolták a szőlőművelő szerszámokat. A falazat anyaga, s technikája változó. Építkeztek vályogból, emeltek vertfalat, még paticsfalat is fontak. A tető nyeregtető, ritkábban konytyolt változatban készítik. A héjazat anyaga is változó, készítették nádból, zsúpból, néha hevenyészettebb enyhelyek esetében kóróból is. A berendezés csak a legszükségesebb, többnyire a lakóházból már kikerült használati tárgyakból állt. A prés, s a kiszolgáló kannák, kádak mellett beállítottak egy sport is. A rakott- vagy csikós spór mellett néha a régről maradt kandallót is meghagyták. Egy asztal székekkel, s egy dikó, priccs, szolgált hellyel a munkában megfáradt, megszomjazott gazdának. Napjainkban már nem divatozik a szőlőspajtában préselni. Szüretkor a sorok végén o tt áll a szekér, hogy értékes terhét a gazda házához vigye. A sok vigasságot megért épületek az enyészet martalékává váltak. 93

88 V. NYÍRBÁTOR NÉPI ÉPÍTKEZÉSE A néprajzi kutatás már régen megállapította, hogy egy táj, egy település hagyományos népi építészetének változásában, fejlődésében jellemvonásainak kiformálásában elsősorban a mindenkori földrajzi, történeti, gazdasági és társadalmi körülmények játszanak döntő szerepet, de természetesen számolni kell az etnikai tényezők befolyásoló hatásával is. Mivel a népi építészet alkotásai mindig egy-egy paraszti közösség életmódjának, életformájának szükségleteit, igényeit elégítik ki, s egyben annak ízlés és formavilága megtestesítői, az építészeti kép kialakulásában a történetileg változó társadalmi-gazdasági viszonyok játszanak döntő szerepet. Másrészről viszont a népi építészet fontos jellemvonása, hogy a nép elsősorban azokat az építőanyagokat használja föl, amelyek a közvetlen természeti környezetben rendelkezésre állnak, könnyen beszerezhetők, s így az önellátásra berendezkedett közösség számára egyben olcsók is. Ezek az építőanyagok azonban sajátosságaiknál fogva behatárolják azoknak a technikai eljárásoknak a körét, mellyel azok az építkezés során feldolgozhatok, azaz megszabják az építmények szerkezeti formáját, amely viszont mindig visszahat az építmények külső képére, megjelenésformájára.1 Annak ellenére, hogy a városi kiváltságok általában sokkal nagyobb lehetőséget biztosítanak a település társadalmi és gazdasági fejlődésének, mint a jobbágyfalvak esetében, s ez kifejezésre ju t az épitészeti kultúra fejlődésében is, Nyírbátor népi építészete a felhasznált építőanyagok, az alkalmazott építőtechnikák és szerkezeti megoldások tekintetében alig m utat eltérést a Nyírség általános építészeti jellemvonásaihoz viszonyítva. A városi jogállás 1. A kérdést részletesen kifejti Vargha László: Klasszicista jelleg a Nagykunság építészetében. Művészettörténeti Értesítő, ,;M endöl Tibor: Általános településföldrajz. Budapest, ; Dám László: Magyar Néprajz I. Építkezés. Budapest, E fejezet rövidített változatát lásd: Szalontai Barnabás: Nyírbátori parasztházak. In.: Adatok Nyírbátor történetéhez. Nyíregyháza,

89 elsősorban két vonatkozásban ju t kifejezésre. Egyrészt az épületek kivitelezése jóval igényesebb, mint a nyírségi falvak esetében, a nyírbátoriak sokkal nagyobb mértékben vették igénybe a szakképzett specialisták munkáját, s ebből fakadóan a Nyírség népi építkezésében jelentkező újabb, fejlettebb szerkezeti megoldások korábban jelennek meg, mint a falvakban. Másrészről a kedvezőbb gazdasági feltételek fokozottabb igényeket támasztanak a lakóházzal és a telek más építményeivel szemben is, s így a házak nagyobbak, tágasabbak, több helyiséggel rendelkeznek mint a szegényparasztság lakóépítményei. Ahhoz, hogy Nyírbátor népi építészetének jellemvonásait feltárhassuk, föltétlenül össze kell azt vetnünk a Nyírség általános építészeti képével. A Nyírség népi építészetének vizsgálata hosszú ideig elkerülte a kutatók figyelmét. A korábbi kutatások során elsősorban részlettanulmányok születtek, amelyek egy-egy kisebb témakör szélesebb igényű bemutatását, vagy egy-egy település népi építészetének általános jellemzését tűzték maguk elé célul. Itt elsősorban Kiss Lajos, Nyárády Mihály, Ébner Sándor, Erdész Sándor, Dankó Imre és Szabó László tanulmányait kell megemlítenünk.2 Csak a közelmúltban jelent meg az első olyan monográfikus igényű munka, amely - ha csak a lakóházra koncentrálva is de az egész Nyírség területére kiterjedő elemzést nyújt.3 Nyírbátorra vonatkozóan azonban itt is csak legfeljebb szórványos utalásokat találunk. Kutatásainkat így a megfelelő mennyiségű történeti anyag hiányában - saját anyaggyűjtésünkre kell alapoznunk. A történeti visszatekintést azonban jelentősen behatárolja az, hogy a recens építészeti, anyag döntő hányada már századunkból származik. Az 1970-es népszámlálás szerint Nyírbátor 2956 lakóházából mindössze 290 (9,9%) épült a századforduló előtt (47,1%) az előtti időből, míg 1284 (43,0%) a 2. Kiss Lajos: Földházak Szabolcs vármegyében. Népr. Ért., XXVIII ; Uő.: Két nyírségi egykori nemesház. Ethn., LXXII ; Nyárády Mihály: A Nyírség nemes házai. XVIII ; Ébner Sándor: Régi tűzhelyek Borsod, Abaúj, Zemplén, Bereg és Szatmár megyében. Népr. Ért., XXIII ; Erdész Sándor: Nyíregyháza népi építkezése. A Nyíregyházi Jósa András Múzeum Évkönyve, (JAMÉ), Budapest, ; Uő.: Nyírség. Budapest, ; Dankó Imre: Két homoki hajdúváros népi építkezése. A debreceni Déri Múzeum Évkönyve, Debrecen, ; Szabó László: Mereglyés építkezés Szabolcs megye keleti részén. Ethn. LXXIX Dám László: Lakóházak a Nyírségben. Studia folkloristica et ethnographica, 6. Debrecen,

90 felszabadulásunk utáni időszakból származik.4 Ezek a városunk dinamikus fejlődéséről tanúskodó tények arra késztetik a kutatót, hogy az építészeti kultúra fejlődését a XIX. század második felétől mutassa be. Építőanyagok és technikák Magyarország második legnagyobb kiterjedésű futóhomokkal borított területe a Nyírség. A táj szívében fekvő Nyírbátor talajviszonyait is ez a tény határozza meg. A futóhom ok mellett, elsősorban homokos lösz és löszös homoktalajok fordulnak elő, amelyek nem kedveznek a sárépítkezésnek, mivel meglehetősen laza szerkezetűek. A homokos, löszös rétegek között csak nagyon kevés az agyag, amely a tisztán sárból való építkezés előfeltétele. Igaz ugyan, hogy a táj egyben az Alföld legnagyobb erdőségekkel rendelkező területe, de az egykori nagy kiterjedésű tölgyeseket már a XVIII. század végére kiirtották, s az újratelepített akácosok nem alkalmasak a faépítkezésre.5 Nyírbátor történelme során mindvégig jelentős erdőterületeket vallhatott magáénak. A XVIII. század végén a város határában elterülő 5561 hold erdőből 4220 hold volt a város birtokában, míg a többi a Károlyi uradalomhoz tartozott. A város legjelentősebb erdei a Zónátus, Fiatalos, Apafája, Derzsi-csere és Kis-Piricse nevű erdős puszták voltak, melyek ekkor még jórészt tölgyesekből állottak.6 Az erdőterület azonban a XIX. században rohamosan csökken: 1865-ben 1871, 1895-ben 2341, 1913-ban már csak 1449 hold volt, s ez a tervszerű erdőgazdálkodás következtében máig sem csökkent jelentősen.7 A természeti környezet által nyújtott építőanyagok, tehát a föld és a fa mellett a nád itt sohasem játszott olyan jelentős szerepet, mint az Alföld más vidékein. Ez azzal magyarázható, hogy a város rendelkezésére álló nádasok kiterjedése olyan csekély volt (1895-ben 54, 1913-ban 17 hold), hogy az a évi népszámlálás, 17. Szabolcs-Szatmár megye adatai. Budapest, Vő.: Borsy Zoltán: A Nyírség természeti földrajza. Budapest, ; Károlyi László: A nagy-károlyi Károlyi család összes jószágainak birtoklási története, I. Budapest, ; Jenei Károly: Nyírbátor százéves harca a Károlyi családdal. Budapest, (kézirat), Nyírbátor, Múzeum Adattár. 7. Magyaroroszág művelési ágak szerinti terjedelme és földjövedelme. Budán, 1865, ; A magyar korona országainak mezőgazdasági statisztikája. Magyar Statisztikai Közlemények (MSK)., Új folyam XV. Budapest, ; Márton Béla: A Nyírség helységei, Debrecen, N yírbátor népi építészete 97

91 város szükségleteinek csak töredékét fedezte.8 Jóval nagyobb jelentőségű volt ezzel szemben a mezőgazdasági termelés során előállított melléktermékek, elsősorban a rozsszalma, amely főképpen a tetőfedésben játszott szerepet. A Nyírség növénytermesztésében a rozs ugyanis mindig a legelterjedtebb gabonaféle volt ben pl. csaknem kétszer annyit termeltek rozsból, mint búzából (rozs q, búza q).9 A néprajzi gyűjtés adatai szerint 10 q búzával szemben q rozsot termesztett egy-egy nagyobb gazdaság, s a vetésterület is kb. 1:5 volt a rozs javára. A rozson kívül az építkezésnél felhasznált mezőgazdasági melléktermékek közül elsősorban a töreket, a napraforgó és kukoricaszárat kell megemlítenünk. Végül a város népi építészetében a századfordulótól egyre nagyobb teret kap a tégla valamint a tetőfedéshez használt cserép és pala alkalmazása is. Az egyes építőanyagok felhasználásának arányaiban bekövetkezett változásokat jól érzékeltetik a népszámlálások lakóházstatisztikai adatai is.10 Népszámlálás ossz. % össz. % össz. % össz. % tégla 83 7, , , ,1 vályog, sár , , , ,6 favázas sár , ,5 85 3, ,3 cserép , , , ,7 zsindely 110 9, , ,9 _ nád, zsúp , , , ,3 ház összesen A statisztikai adatok jól mutatják, hogy Nyírbátor népi építkezését döntően a föld és sárépítészet jellemzi, amely még napjainkban is a legjelentősebb építőanyag. Igen figyelemreméltó a favázas és a váz nélküli sárfalak egymás 8. A magyar korona... i. m. 478.; Márton Béla: A Nyírség helységei, i. m Márton Béla: A Nyírség mezőgazdasági élete. Debrecen, Az évi népszámlálás. MSK., Új sor. 42. Budapest, ; Az évi népszámlálás. MSK., Új sor. 83. Budapest, ; Az évi népszámlálás, 5. k. Budapest, ; Az évi népszámlálás, 17. Budapest,

92 hoz való arányának alakulása. A favázas sárfalak alkalmazása az Alföld különböző tájai közül a Nyírségben a legjelentősebb. Különösen nagy szerepet játszott ez az építkezésmód a Nyírség középső területén, amely nagyjából a mai nyírbátori járást jelenti. Ezen a területen egyes falvakban részesedése eléri a 60-80% -ot is.11 Míg azonban Nyírbátorban már 1930-ra részesedése szinte minimálisra csökken, a járás falvaiban ez az arány csak az 1950-es évekre alakul ki. Nyírbátor népi építészetének fejlődése tehát egyrészről sokkal gyorsabb ütemű volt mint a falvaké, másrészről ez a változás nem elsősorban a tégla, beton és sár arányainak módosulásában ju t kifejezésre, hanem a váz nélküli sárfalak jelentőségének növekedésében a favázas falazattal szemben. Bár sem a recens, sem a történeti anyagban nincs kellő bizonyítékunk a faépítkezésre, mégis a nyírségi párhuzamok alapján feltételezhetjük, hogy a korábbi évszázadokban, kb. a XVIII. század végéig ez az építésmód sem volt ismeretlen városunk népi építészetében. Szabolcs vármegye egyik szabályrendelete ugyanis 1792-ben már tiltja a fából való építkezést, s helyette a vályogfalat szorgalmazza. Hogy azonban ez az új építési mód csak nehezen terjedt el a nyírségi lakosság körében, maga a statútum igazolja amikor megállapítja hogy a Rákosok nem akarnak szokni a vályogból való épületekhez.. 2 Az egykori magasszintű faépítkezésről tanúskodnak a szatmári és szabolcsi fatemplomok és harangtornyok, melyek közül az egyik legszebb és legmonumentálisabb a nyírbátori, amely az 1640-es években épült (27. kép). Ez a 30 m magas harangtorony nemcsak méreteiben, monumentális tömeghatásában, hanem díszítésében is felülmúlja Északkelet-Magyarország fatornyait. A széles, alacsony ereszű, magas tetejű zömök törzs felett alacsony a díszesen faragott árkád, amelyen karcsú sisak ül. A monumentális tömegű harangtornyon a sisak irreálisan karcsú. Ez a ritmikusan változó magasság okozza a feszültséget a tömegkompozícióban. A torony még erdélyi gyökerű, de a sisakot már a Partium alakította ki. A hatalmas tömegű templom tetőgerince egyenlő magas a harangtoronnyal, a tömegkompozíció uralkodó eleme mégis a monumentális harangtorony írja Tóth János13 (28. kép). A torony stabilitását hatalmas talpgerendaszerkezet biztosítja, amely két egymásra helyezett cm-es gerendából áll. Ezekre támaszkodnak az 11. Dóm László: Lakóházak... i. m Balogh István: Adatok a vályog- és faépítkezéshez 1792-ből. Ethn., LXXV1I Gilyén Nándor-M endele F erenc-tóth János: A Felső-Tiszavidék népi építészete. Budapest, * 99

93 kép. Harangtorony és szerkezete

94 eresz és toronyoszlopok, valamint az építmény mértani középpontjában álló császárfa, amely itt két darabból áll, melyek a galéria padozatánál találkoznak. A császárfát úgy merevítették ki, hogy sűrű andráskereszt és dúchálózattal kapcsolták a toronyoszlopokhoz az ereszben, a törzsben, a galériában és a sisakban egyaránt. Az eresz- és toronyoszlopokat koszorúgerendák és andráskeresztek fogják össze, az ereszben a törzsben kétszer, valamint a galéria padozatánál és tetejénél is. A négyszögletes alaprajzú sisak a törzzsel közel azonos, magasságú. A sisak vízcsendesítőjének négy sarkán négyszögletes alaprajzú és nyolcszögletes sisakkal és galériával is ellátott fiatorony áll. A galériával ellátott fiatornyok alkalmazása szintén egyedülálló az egész Nyírség és Felső-Tiszavidék toronyépítészetében. Az egész harangtornyot gondosan kivitelezett zsindelytető feditr ] A Nyírség népi építészetét azonban nemcsak a monumentális fatornyok hanem a lakóépítmények legkezdetlegesebb formái, a földházak is jellemzik. Bár Nyírbátor építészetében kevesebb szerepet játszottak, mint a táj más településein, de a parasztság legszegényebb, legkiszolgáltatottabb rétegeinek körében itt is előfordult alkalmazásuk. Felépítésük semmiben sem tért el a 28. kép. A református templom a harangtoronnyal 14. Entz Géza-Szalontai Barnabás: Nyírbátor. Budapest, képe, 39., Gilyén Nándor-M endele Ferenc-Tóth János: i. m

95 szakirodalomban már jól ism ertetett formáktól, s ezért részletes ismertetésükre nem térünk ki.15 Mint a fentiekben láttuk, a város recens népi építészetében alkalmazott faltechnikákat két nagy csoportba sorolhatjuk: favázas és váz nélküli sárfalak. Ez előzőhöz tartozik a sövény- és a mereglyésfal, az utóbbihoz a fecskerakásos vert- és vályogfal. Közülük legnagyobb jelentőséggel a mereglyés és a vályogépítkezés bírnak. Az építkezés első mozzanata az építőanyagok beszerzése és a munkafolyamat megszervezése voltak. A különböző építőanyagokat már az építés megkezdése előtt egy-két évvel fokozatosan szerezték be vagy állították elő, s felhasználásig a telken tárolták. A falazathoz és a tetőzethez szükséges faanyagot a város erdői szolgáltatták. Az ajtókat, ablakokat, a mennyezetdeszkákat viszont a helyi ácsoktól és asztalosoktól szerezték be, ill. rendelték meg. A város mindig igen fejlett kézműiparral rendelkezett, s az építkezéshez szükséges szakmunkákat többnyire szakképzett mesterek végezték. A századfordulón pl. 55 asztalos, 44 ácsmunkához is értő molnár, és 43 ács dolgozott a városban. Az erdőből kitermelt faanyagot egy-két évig hagyták száradni, s a gerendák, oszlopok faragására csak az építkezést közvetlen megelőző időszakban került sor. Gyakori volt, hogy a lebontott régi ház még használható faanyagát is felhasználták. Nyírbátorban viszonylag kevés volt az olyan terület, ahonnan az építkezéshez szükséges viszonylag jó minőségű anyagot be lehetett szerezni. A legtöbb ilyen, a homok és homokos lösz között agyagot is tartalmazó terület a város belterületén, ill. annak közvetlen környékén található. Közülük is elsősorban a Papok rétjét, a Vásárteret, a Vasúti út mentét, a Szénarétet, Mesterrétet és a Lúgosi tó környékét kell megemlítenünk. Az innen kitermelt földet a telekre szállították már az építkezést megelőző évben, ill. ezeken a területeken történt a vályogvetés is. A vályogot a szegényebb néprétegek maguk vetették, elsősorban a családi munkaerőre támaszkodva, a módosabb polgárok azonban mással vettették ki. A vályogvetés (29. kép) nemcsak cigánymunka volt, hanem szívesen foglalkoztak vele a szegényparasztok is, akik ezt a munkát szintén napszámban végezték. A tetőfedéshez használt anyagokat részben a Papok rétje (30. kép) és a Lúgosi tó nádasai szolgáltatták, részben a nádat vásárokon szerezték be. Különösen a Rétközből szállítottak tengelyen na- 15. Kiss Lajos: Földházak Szabolcs megyében. Népr. Ért., XXVII ; Dám László: Grubenwohnungen in der Grossen Ungarischen Tiefebene. Műveltség és Hagyomány, XX. Debrecen, ; Dám László: Lakóházak... i. m

96 30. kép. Nádas a Papok-rétjén 103

97 gyobb mennyiségű nádat a bátori vásárokra, ahonnan nemcsak a városi lakosok, hanem a környező falvak lakossága is a nádszükségletet beszerezhette. A másik hagyományos tetőfedő anyagot a zsúpot mindenki saját maga termelte meg és állította elő. A szemnyerés hagyományos módja Nyírbátorban is a nyomtatás volt. Így a kézi cséplést csak a zsúpkészítéshez alkalmazták, s ez fentmaradt még azután is, hogy a századforduló első évtizedeiben városunkban is elterjedt a géppel való cséplés. Mint azonban láttuk, az 1930-as évekre a nád és a zsúp is sokat vesztett jelentőségéből. Igen figyelemreméltó a zsindelytető viszonylag magas aránya. A zsindelyt tölgyből vagy fenyőből készítették. A múlt század második felében elsősorban a Tiszán leúsztatott és többnyire Mármarosból, Ungból, Beregből származó fenyőzsindelyt használták. Az I. világháború után viszont már a nyírségi tölgyesek szolgáltatták a zsindely alapanyagát, melyet fűrésztelepek állítottak elő. A zsindelyt tehát éppen úgy a hivatalos kereskedelem révén szerezhették be, mint a cserepet, ill. a téglát. Az építkezéshez szükséges egyéb anyagokat, mint a töreket és a szalmát, ill. a házépítésnél csak ritkán alkalmazott kukorica és napraforgószárat viszont a paraszti gazdaságok maguk szolgáltatták. Mind az építőanyagok kitermelése, telekre szállítása, mind maga az építkezés a legtöbb esetben kalákában történt. Az ebben résztvevőka kiterjedt rokonságból, szomszédokból verbuválódtak, akik munkájukért bért nem kaptak csak teljes ellátást. Aki azonban az ily módon való segítséget elfogadta, az valamilyen más alkalommal köteles volt azt visszaadni. Bérmunkában csak a különböző specialisták, kőművesek, ácsok, tetőfedők, tapasztok és kemencekészítők, asztalosok dolgoztak. Az építkezés társasmunkáinak rendszere azonban nem terjedt ki a város egész társadalmára. Egyrészről befolyásolta azt a vagyoni helyzet, másrészről a társadalmi rang. Ez azt jelenti, hogy a gazdag paraszt pl. sohasem ment el segítségbe a kis vagy szegényparaszthoz, de ő maga is inkább bérmunkásokkal dolgoztatott, mint segítségben. így a kaláka elsősorban a kis- és középparasztság rétegére jellemző. A szegényparasztok azonban igen gyakran nem rendelkeztek megfelelő igaerővel az építőanyagok szállításához, s ha ilyenkor segítségben nem sikerült fuvart szerezniük, akkor a gazdagabbakhoz kellett fordulniuk. A viszonzás ilyenkor különböző formájú ledolgozásban realizálódott A nyírbátorihoz hasonló munkaszervezeti formát ír le Dankó Imre: Két homoki hajdúváros... i. m ; Szabó László: i. m ; Dám László: Lakóházak... i. m

98 Az építkezés időpontjának megválasztása alapvetően három tényezőtől függött: az időjárástól, a mezőgazdasági munkák ütemétől és az építőmesterek elfoglaltságától. A sár- és földfalú házak építéséhez legkedvezőbb időpont a tavaszi hónapok (március, április) 11. a nyár közepe (aratás végétől, október elejéig) voltak. Az építtettő először a kőművessel állapodott meg az időpontban, s ehhez igazította a többi specialista munkáját is. Mivel azonban egy-egy ház felépítése három hét ill. két hónap is lehetett az alkalmazott faltechnikától függően a munkában közreműködők száma szinte naponként változott, mert mindenki csak annyi időre ment el segíteni, amennyi saját gazdaságának ellátásában nem zavarta. A legtöbb munkaerőt igénylő munkák a fundamentumkészítés, a sárverés, földverés és padlásolás voltak. Ezekben a munkafolyamatokban ember is részt vett, míg a födém és tetőszerkezet készítése, a kémény felállítása, a tető befedése, a tüzelőberendezés építése, a padlózat kiképzése, a tapasztás maximum 4 6 főt igényelt. Az építkezés első mozzanata a ház helyének kijelölése és előkészítése volt. A talajt megtisztogatták a növényzet gyökereitől, eltávolítottak minden rothadásra hajlamos szerves anyagot, a padlózat megalapozása érdekében igen gyakran le is döngölték azt. Ha a telek alacsonyan feküdt, akkor a házhelyet földdel kellett feltölteni. Ezt nemcsak a csapadék- és a talajvíz elleni védekezés követelte meg, hanem a múlt század végétől már különböző rendelkezések is előírták. Szabolcs vármegye 1897-ben kiadott szabályrendelete pl. megszabta, hogy... a földszinti padlózatnak vagy a szoba földszinti magasságának minden újonnan épülő lakóháznál az utca, ill. a járda fekvésénél 0,5 méterrel magasabbnak kell lennie. 17 Az előkészítés után kijelölték a ház helyét, ami annyit jelentett, hogy kimérték és ásóval meghúzták a falak vonalát, ill. kijelölték a fal fából készülő vázszerkezetének helyét. A ház nagyságát az anyagi helyzet mellett a funkcióbeli elvárások és a család nagysága szabták meg. Befolyásolhatta a ház nagyságát a rendelkezésre álló faanyag minősége is, különösen abban az esetben, ha az éppíttető nem volt olyan anyagi helyzetben, hogy igényeinek megfelelő épületfát vásároljon. Ilyenkor a ház hosszánál figyelembe vették a mestergerenda hosszúságát, a szélességet pedig a födémgerendák vagy a szarufák mérete szabta meg.18 A századfordulótól kezdve azonban itt is egyre inkább előtérbe kerülnek az építészeti előírások, 17. Mikecz Dezső: Szabolcs vármegye szabályrendeletei. Nyíregyháza, Vő.: Szabó László: i. m. 531.; Dám László: A lakóház és építése Nyírlúgoson. Néprajzi kutatások Nyírlúgoson. I. Népi építkezés. Nyíregyháza,

99 melyek következtében a századunk első felében épült házak méretei csaknem azonosak.19 A házak alapozása a hagyományos népi építészetben hosszú ideig nem játszott jelentős szerepet. A favázas sárfalak pl. egyáltalán nem kaptak fundam entumot, mert itt maga a fal váza biztosította az építmény kellő szilárdságát. De nem volt általános a mai értelemben vett fundamentum a föld- és a vályogfalú épületek esetében sem, annak ellenére, hogy ezt szintén szorgalmazták a hatósági előírások.20 Míg a századfordulón a földfalú lakóházak mindössze 6,38% rendelkezett szilárd kő, tégla esetleg beton fundamentummal, addig ez az arány 1930-ra 31,42%-ra, 1970-re pedig 85,8%-ra emelkedett.2 1 A szilárd fundamentumot így hosszú ideig csak a kiásott és visszadöngölt helyettesítette. Ez úgy készült, hogy a leendő fő és közfalak vonalában cm széles és a talajviszonyoktól függő cm mélységű függőleges falú árkot ástak, majd az onnan kikerült földet fokozatosan visszadobták a gödörbe és bunkóval, döngölőfával addig döngölték míg az vissza nem rúgott, azaz keménnyé nem vált. A döngölést ember is végezte, akik egymás nyomába lépve dolgoztak. A falak építését csak akkor kezdték meg, amikor a természetes talajszinttől már csak cm-re voltak. A falakat tehát már a fundamentum gödrében kezdték el építeni. A különböző faltechnikák közül először a favázra épült ún. mereglyés /añal ( kép) kell foglalkoznunk. Ez a falféleség a karóvázas sárfalak egyik lokális, elsősorban a Nyírségre jellemző változata, amely főképpen a táj középső területein volt számottevő. Készítésének módját több tanulmány is összefoglalja, az o tt bem utatottak nem különböznek lényegesen a Nyírbátorban alkalmazottól sem. Lényege, hogy a ház négy sarkára, és a mestergerenda alá vastag oszlopokat ásnak, melyek gyakran természetes formájúak, sok esetben még a fa kérgét sem hántják le, földbe nyúló részét pedig - ami lehet cm is, körben megégetik, hogy kevésbé korhadjon. A sarokgerendák felső végét a ház leendő falán körbefutó sárgerendával kötik össze, míg a ház hossztengelyére állított ágasokra a mestergerendát fektetik. Mind a mestergerendát mind a koszorúgerendát azonban közben is alá kellett támasztani a váz kellő szilárdsága érdekében. így ágasok kerültek a közfalak csatlakozására, a szoba legkisebb hosszmérete 5 méternél, szélessége 4 méternél és magassága 2,5 méternél kevesebb nem lehet. Vő.: Mikecz Dezső: i. m Dám László: Lakóházak... i. m Az évi népszámlálás. MSK., Új sor. 1. Budapest, ; Az évi népszámlálás. I. m. 194.; Az évi népszámlálás. I. m

100 32. kép. Mereglyés falú zsellérház, Árpád u

101 ill. vonalába, és beállították az ajtókat és az ablakokat hordozó vékonyabb gerendákat is. Ezután a favázra felfektették és rögzítették a födémet tartó gerendákat, folyófákat, keresztgerendákat, majd megkezdték a fal bemereglyézését. A mereglyék karvastagságnyi, a fal magasságának megfelelő hosszúságú, kihegyezett végű és rendszerint természetes formájú karók, melyek alsó végét a földbe verték, felső végét pedig a sárgerendához szögelték. Egymástól való távolságuk cm, elhelyezésükre pedig jellemző, hogy váltakozva hol a sárgerenda belső, hol a külső oldalához csatlakoztak. Mivel a mereglyék közeinek kitöltése sárral hosszú időt vett igénybe, a bemereglyézés után rendszerint felállították a szarufákat is, és azt ideiglenes héjazattál látták el, hogy a tető védje az épülő falat a csapadéktól. A sár készítésénél előbb a földet jól összevágták, hogy nagyobb rögök ne maradjanak benne, majd vízzel meglocsolták törekkel beszórták és kapával addig vágták, forgatták, mig az a sárral tökéletesen össze nem keveredett. A törek adagolása fokozatosan történt, és a sár készítése közben a szükségletnek megfelelően növelték annak víztartalmát is. A népi emlékezetben még él a sár oly módon való készítése is, amikor a nyomtatáshoz hasonlóan ökörrel vagy lóval tapostatták meg a sarat, ill. maguk a sárkészítők taposták azt meg. A jó sár nem volt sem túl híg, sem túl kemény, a törek tökéletesen elkeveredett benne, s nem tartalm azott csomókat, agyagrögöket sem. A kész sarat aztán villával rakták a mereglyék közé, ill. a földön végig görgettek egy kisebb darabot, így kb. kisebb dinnye nagyságú hosszúkás sárgöngyöleget nyertek, s azokat tették e mereglyék közé sorban egymás mellé és egymásra. A köz- és a főfalakat egyszerre emelték, de egy-egy alkalommal legfeljebb cm magas részt tudtak csak elkészíteni, utána a falat száradni hagyták, hogy a sár kiszikkadjon, s az alsó rétegek így megtarthassák a fentebbre kerülőket. A teljes falmagasságot négy-öt alkalommal tudták csak felhúzni, közben pedig az építkezésben az időjárási viszonyoktól függően 4 6 napos szüneteket kellett tartani. Sok esetben előfordult az is, hogy csak a főfalak készültek ezzel a technikával, a közfalakat már vályogból emelték.2 2 A magyar népi építészetben nagy történeti múltra tekint vissza a sövényépítkezés, amely azonban a Nyírség egyes területein, így Nyírbátorban és környékén sem játszott olyan jelentős szerepet, mint az Alföld más vidékein. A recens néprajzi anyagban csak ritkán találkozhatunk sövényfalú lakóház emlékével, inkább melléképületeket, ill. a ház oromzatát és kéményét készí 22. Vö.: Dám László: A lakóház... i. m

102 tették ezzel a technikával. A sövény, ill. ahogyan vidékünkön nevezik, a paticsfal váza úgy készül mint a mereglyés falé, csak ebben az esetben az egymástól cm-re állított mereglyéket vékonyabb gallyakkal, rendszerint fűz-, rekettye vagy kökény vesszővel fonják be, majd az így kialakított falazatot mindkét oldalról több rétegben betapasztják. A sár összetétele itt megegyezik a mereglyés falnál leírtakkal, csak az utolsó két réteg minősége tér el. Az utolsó előtti réteg tapasztásához igen finom törekkel kevert sarat használnak, míg a simítóréteg növényi anyagok nélküli homokkal és lótrágyával kevert híg sár.23 A váz nélküli sárfalak egyik legprimitívebb formája a sárgombócokból készült falazat, azaz a fecskerakás. Ez a fal technika - a sövény falhoz hasonlóan - szintén ritka a nyírbátori népi építkezésben, s inkább csak kisebb melléképületeket emeltek ily módon. A sárkészítés és a fal rakása ugyanúgy történt, mint a mereglyés fal esetében, csak itt hiányzik a faváz, s egy-egy alkalommal legfeljebb cm magas falat lehetett felépíteni, utána mindig száradni hagyták, hogy az megfelelő szilárdságú legyen. Szélesebb körű alkalmazására feltehetően azért nem került sor, mert egyrészt a rendelkezésre álló talajviszonyok faváz hiányában nem biztosítottak kellő minőségű alapanyagot, s így a fecskerakásos fal élettartama viszonylag rövid volt. A mereglyés falnál, ha a nedvesség a sárfalat tönkre is tette, s az elmállott, leomlott, a faváz megvédte a házat a pusztulástól, s a sárfalat bármikor újra lehetett pótolni. A váz nélküli fecskerakásos fal esetében azonban erre nem nyílt alkalom. Végül meg kell említsük, hogy Nyírbátor parasztpolgárságának szemében a mereglyés és a fecskerakásos fal egyaránt a szegénységet jelképezte, s így nem is tartották sokra. Ezért aztán aki csak egy kicsit is adott magára - különösen a két világháború közötti időszaktól kezdve az lehetőleg vályogból, vagy vertfal technikával építette fel a házát. E két utóbbi technika közül a vertfal rendelkezik nagyobb múlttal. A fundamentum elkészítése után a falveréshez előbb zsaluzatot készítettek. Az ehhez használt deszkák hosszúságától függően több pár vastagabb karót vagy vendégoldalt állítanak a földbe, ehhez támasztják aztán a deszkapallókat amelyek közé a föld kerül. Az építkezéshez használt földet kissé megnedvesítik, apró törekkel elkeverik, majd a deszkák közé szórják, s rétegenként döngölőfák, bunkók segítségével ledöngölik. A falverés igen munkaigényes. Általában négy ember készíti folyamatosan az alapanyagot, s ők szórják lapáttal a 23. Azonos módon épül a sövényfal a Nyírség más településein is. Vö.: Dám László: Lakóházak... i. m

103 zsaluk közé, míg a döngölést néha tízen, tizenketten is végezték úgy, hogy egymás nyomába lépve dolgoztak. A fő és a közfalakat egyszerre készítették, közben pedig kihagyták az ajtókat és az ablakok helyét. Minden sor elkészülte után feljebb emelték a deszkákat, s hogy azok le ne csússzanak vagy kötélgúzsokkal kötötték azokat a tartóoszlopokhoz, vagy vékonyabb karókat fektettek keresztben a már elkészült fal tetejére, s erre állították a deszkákat. Ha a zsalut följebb emelték a karókat kiütötték, kihúzták a falból, helyükön persze lyukak maradnak, amit majd a fal tapasztásakor tüntettek el. Mivel a vertfal készítéséhez a talaj nem elég kötött, más nyírségi területekhez hasonlóan itt is gyakori, hogy építés közben függőlegesen karókat vernek a falba, amit aztán körüldöngölnek. Nyírbátorban is ismert a vertfalnak az a változata, amikor nem nedves agyaggal, hanem törekes sárral töltik ki a zsaluk közeit. Hogy a sár jól tömörüljön azt hegyes karókkal döfködik, majd szikkadás után ugyanúgy ledöngölik mint azt a fentiekben láttuk.24 Ez a változat azonban sokkal több időt vesz igénybe, s nagyobb munkát is követel mint az előző. Alkalmazására azonban elsősorban a talajadottságok következtében gyakran rákényszerültek az építők. Nyírbátor recens építészeti gyakorlatában legjelentősebb és egyben a legfejlettebb földfaltechnika a vályogépítkezés. Az építkezéshez kétfajta vályogot használnak. Az egyik a 12 X 8 X 32 cm méretű kisvályog, amely napjainkban csaknem kizárólagosnak mondható, a másik a 15 X 10 X 32 cm-es nagyvályog, amelyet elsősorban a korábbi évtizedekben használtak. A falépítésnél kétféle elhelyezésmódot is alkalmaznak. A múlt század második felében, s századunk első harmadában a vályogot úgy rakták, hogy egyet keresztbe tettek, kettőt pedig ugyanabban a síkban hosszába állítottak. így a falvastagságot a vályog hosszának és szélességének az összege adta ki. Ennek következtében az átlagos falvastagság cm körül mozgott. Az egyes rétegeket úgy rakták egymásra, hogy a vályogok mindig kötésben legyenek. A kisméretű vályogból már viszont úgy építik a falat, mint a tégla esetében. Kötőanyagként híg, törektől mentes sarat használnak.2 5 A falak felhúzását a ház lepadlásolása és a szabadkémény elkészítése követte. A födém szerkezet (78 81., 83., 96. kép) kialakítása igen körültekintően történt, hiszen az nemcsak a tetőzet alapját alkotja, hanem egyben a ház egyik fontos tárolóhelyisége is, s ezért kellő szilárdságúnak, nagy teherbírású 24. Vő.: Dám László: Lakóházak... i. m Vő.: Dám László: Lakóházak... i. m

104 nak kell lennie. A váz nélküli faltípusoknál annak tetejére előbb koszorúgerendát, vagy sárgerendát fektettek, amelyre a mestergerenda és a födémgerendák, keresztgerendák, folyófák támaszkodtak. Elsősorban a tetőszerkezet megfelelő szilárdságú alátámasztása érdekében a folyógerendákat különböző ácsszerkezetekkel és ácskalapácsokkal rögzítik a sárgerendákhoz. A födém gerendaszerkezetének borításánál általában kétfajta eljárásmódot alkalmaznak. Az egyik s egyben régibb, de ugyanakkor ritkább változat, amikor a gerendaszerkezetre kibontott nádkévéket fektetnek, azokat elteregetik, majd felül cm vastagságú sártapasztással látják el, míg alul csak egy vékony, néhány centiméteres tapasztást kap. Ez az ún. nádpadlás. A nádat elsősorban melléképületek esetében vessző vagy napraforgókóró is helyettesítheti. A legáltalánosabb forma azonban a deszkamennyezet, ahol a vastag és egyenlő szélességű, gyakran a széleken vésett díszítéssel ellátott és gyalult pallókat úgy helyezik el, hogy azok szélei 1-2 cm-rel fedjék egymást. A folyógerendák, a mestergerenda és a mennyezetdeszkák közeit pedig kis deszkalapokkal töltik ki. Ennél az ún. boruló deszkafödémnél a deszkákat sem egymáshoz, sem a padlásgerendákhoz nem rögzítik, hanem a padlástérben arra vékony nádréteget terítenek, majd ezt is letapasztják, de ez a mennyezetfajta a lakótérben sohasem kap tapasztást. A mennyezet építésével egyidőben történt a szabadkémény kialakítása is. A kémény építőanyaga általában favázra font sövény vagy nád, amit tapasztással látnak el, de elég jelentős volt a vályogból vagy téglából készült szabadkémények alkalmazása is. A kémény alátámasztása kétféle módon történt. Egyszerűbb esetben a kémény vázát alkotó gerendákat a hátsó főfalon, és a válaszfalakon végigfutó sárgerendákba, ill. a mestergerendába csapolták. Ez a megoldás leggyakrabban a favázas faltechnikákhoz kapcsolódik. A legáltalánosabb megoldás azonban az, amikor boltozattal ellátott pillérek támasztják alá a kéményt ( kép). A kémény négy sarkára egy-egy pillért építenek vályogból vagy téglából s a pilléreket mind a négy oldalról boltozattal kötik össze. Ez utóbbiak kiképzése nagy szakértelmet kívánt, s így minden esetben szakképzett kőművesek építették. Ehhez egy deszkából készült, a boltozat nagyságának megfelelő méretű félkör alakú sablont, ún. zsalut használtak, amelynek feladata az volt, hogy a bolthajtást alkotó vályogokat vagy téglákat építés közben alátámassza. A vályogot élére állítva helyezték egymás mellé úgy, hogy azok alsó széle szorosan illeszkedett egymáshoz, felső szélük azonban a boltozat hajlásától függően kisebb-nagyobb mértékben elvált egymástól. Ezeket a hézagokat aztán fából faragott és megfelelő nagyságú ékekkel töltötték ki, amelyek a vályogokat egymáshoz feszítették. 111

105 így érték el azt, hogy az egymásnak feszülő vályogok és faékek a sablon eltávolítása után sem omlottak le. A vályogboltozat azonban soha sem volt olyan hosszú élettartamú mint a tégla, s ezért az igényesebb, s természetesen ehhez megfelelő anyagi háttérrel is rendelkező parasztpolgárok már a múlt század végén téglából építették fel a kémény alapját, még abban az esetben is, ha maga a kémény egyszerű favázzal készült. Igen általános hogy a téglából készült kéményalapra vályogból falazzák fel a kémény testét. Teljesen téglából készült szabadkéményt viszont alig találunk Bátorban. Mind a favázas, mind a vályogból készült kémények kürtője kívülről deszkaborítást kapott, a kémény belső felületét azonban vastag tapasztással látták el, ami különösen a favázas, sövény vagy nádkéményeknél volt fontos, hiszen ez óvta meg az építményt attól, hogy a tűzhelyekről esetleg felpattanó szikrák a gyúlékony vázat fel ne gyújtsák. A vályogkémények esetében a tapasztás inkább csak azt szolgálta, hogy a kémény belső felülete sima legyen, hiszen magát a vályogot csak lépcsőzetesen lehet fölrakni. A kémény külső felületét csak a favázas kémények esetében látták el tapasztással, a vályogkéményeket csak igen ritkán.2 6 A Nyírségben a legjelentősebb elteijedésű tetőszerkezet-típus, a szarufás tető, amely Nyírbátorban is kizárólagosnak mondható. Szelemenes tetőszerkezettel csak a dohány szárítására szolgáló hodályoknál találkozhatunk. A szarufás szerkezet formáinak kialakulásában igen nagy szerepet játszottak a hivatásos ácsmesterek. így a két legelterjedtebb forma amikor a szarufákat a födémgerendák végeibe csapolják, ill. az eresz növelése céljából a szarufát kis pótgerendával is megnyújtják. A szarufák kifaragása és összeállítása még a földön történt, s csak azután rögzítették őket a tetőn. A szarufák alsó és felső végeinek rögzítése a szakirodalomból már jól ismert ácsszerkezetekkel történt.2 7 Ahhoz, hogy a tetőt befedhessék előbb a tetőszerkezetet be kellett lécezni. Az alkalmazott tetőfedő anyagok sajátosságai szabták meg a belécezés módját. A tetőlécek sok esetben természetes formájú husángok voltak, de éppen az igényesebb építészeti formák alkalmazásaként igen gyakoriak a fűrészelt, négyszögletes formájú tetőlécek is, különösen a cserép és zsindely, valamint a palatető esetében. Az egyes tetőfedő anyagok felhasználási techni- 26. Szabó László: i. ra. 538.; Dankó Imre: Két homoki hajdúváros... i. m Vö.: Kücsán József: A nyírlúgosi udvar gazdasági épületei. Néprajzi kutatások Nyírlúgoson, I. Népi építkezés. Nyíregyháza, ; Dám László: A lakóház... i. m. 58., ; ; Uő.: Lakóházak... i. m

106 33. kép. Nádverő. Nyírbátor, Báthori István Múzeum. Ltsz.: kép. Zsúpfésű. Nyírbátor, Báthori István Múzeum. Ltsz.: kája megegyezik a szakirodalomban már jól ismert formákkal28 ( kép), így azok részletes ismertetésétől el kell tekintenünk. A nádból és a zsúpból mindig felvert tetőt készítettek ( kép). A teregetett szalmatető és a kévés zsúptető városunk népi építészetében nem nyert alkalmazást, annál számottevőbb volt azonban mint már a fentiekben is láttuk a zsindelytető alkalmazása. A Nyírség hagyományos népi építészetének legnagyobb múltú tetőformája a nyeregtető és a kontyolt nyeregtető. Ezeket azonban napjainkra igen erőteljesen háttérbe szorította a csonkakontyos nyeregtető (49 50., kép), amely Nyírbátor mai építészeti anyagában ma már csaknem kizárólagosnak tekinthető. Míg azonban a csonkakontyos tető a Nyírség középső és déli területein csak a két világháború között vált dominálóvá, Nyírbátor esetében elterjedése már a múlt század utolsó harmadában megindult. 28.Babus Jolán: Nádvágás és tetőfedés a Bereg megyei Lónyán. Ethn., LXV ; Szabó László: i. m ; Dám László: A lakóház... i. m ; Vő.: Lakóházak... i. m , 8 N yírbátor népi építészete 113

107 36. kép. Csonka kontyos, nádtetős ház, Gyulaji u &ÖÍ&i,'

108 A mindkét végén csonkakonttyal ellátott tető azonban igen ritka. Általános megoldás ellenben, hogy csak az utcai fronton alkalmazzák a kontyolást, a hátsó vértelek többnyire kontyolatlan nyeregtetőben ( , 45-A 8., , kép), vagy ritkábban kontyolt nyeregtetőben ( , , kép) végződik. Mindez azzal magyarázható, hogy a csonkakontyos tetőt előkelőbbnek tartják mint más tetőformákat, a konty pedig elsősorban a díszítés szerepét tölti be.2 9 A padlásteret mindkét végén vértelek zárja le. A nyitott padlású épületeknek ma már az emléke sem él, de elsősorban a nyírségi párhuzamok alapján egykori meglétére itt is következtethetünk.30 A vértelkek anyaga igen változatos. Lehet favázra font sövény vagy nád, amit kívülről tapasztással és meszeléssel látnak el, építik vályogból vagy téglából, (35., , , , kép), vagy kialakíthatják deszkából is. A vértelkek díszítésére azonban korántsem fordítanak nagy gondot. A tapasztott vagy falazott vértelkek egyszerű sima felületét legfeljebb a kis szellőzőnyílások törik meg. Vakolatdíszeket, szoborfülkéket csak nagyon ritkán alkalmaznak. Egyszerűek a deszkaoromzatok is (36., , , , kép). A deszkákat általában függőlegesen egymás mellé állítják, nem alkalmaznak szegőléceket sem, legfeljebb egyszerű fűrészelt szellőzőnyílásokat. Ez az egyszerűség azonban nemcsak Nyírbátorra jellemző, hanem általában a Nyírség népi építészetére is, mely alól legfeljebb csak a nyíregyházi tirpákok lakóházai és a táj északi területeinek községei képeznek kivételt.31 Az egyszerű építészeti formák kedvelését támasztja alá a tornácok igen késői elterjedése és az építészeti stílusok csekély mérvű elterjedése is. Ez utóbbira néhány klasszicista stílusú tornácon (72. kép) és barokk jegyeket hordozó házhomlokzaton ( kép), kívül alig találunk példát. Az egyik legszebb jellegzetesen barokk stílusú és pilléres-oszlopos tornáccal rendelkező lakóházat 1958-ban bontották le32 (67. kép). A múlt század utolsó harmadában vált számottevővé a tornácok alkalmazása is ( , , , kép), melyek általában a főhomlokzaton helyezkednek el, a rövidhomlokzati tornác ( kép), igen ritka. A tornácok alátámasztása rend- 29. Ez figyelhető meg a Nyírség más vidékein is. Vő.: Erdész Sándor: Nyíregyháza... i. m. 215.; Uö.: Nyírség i. m. 138.; Dankó Imre: Két homoki hajdúváros... i. m. 276.;Dám László: Lakóházak... i. m Dám László: Lakóházak...i.m Dám László: Lakóházak... i. m. 59. T>1.Entz G éza-szalontai Barnabás: i. m. 12., képe 7., Szalontai Barnabás: Nyírbátor barokk emlékei. Nyírbátor, , 15., képe 6. 8* 115

109 IM-» *- S «S' i 37. kép. Háromosztatú, szabad kéményesház, Bajcsy-Zs. u

110 38. kép. Lakóház és homlokzata, Bajcsy-Zs. u

111 _ n 5 J A jg <s A S i9. kép. Háromosztatú szegényparaszti lakóház, Gyulaji u

112 40. kép. Lakóház és homlokzata. Gyulaji u

113 ÜL fir U w l \.olöu*-íj --{- é kép. Háromosztatú lakóház, Hunyadi u

114 42. kép. Lakóház és vakolatdíszes homlokzata, Hunyadi u

115 122

116 44. kép. Lakóház és homlokzata, Hunyadi u

117 «~ i \ o X. -b A S' ÜA 45. kép. Háromosztatú lakóház, Hunyadi u

118 46. kép. Tornác nélküli ház és deszka oromzatú homlokzata. Hunyadi u

119 I l<ou M U»<=\ I ^ 0 2 ^ ( k_. SílHfVsfr Uaq=t»=>n. L k = H * 1 c z Ü '^ = 4 = ^ > 3 «>' im. Loí^aU'-^ 1. _ / L _ > «i «i n = i - HH f =H o A *. & -4 s r M *. 47. kép. Hozzáépítéssel kialakított háromosztatú ház, Bajcsy-Zs. u

120 48. kép. Lakóház és homlokzata, Bajcsy-Zs. u

121 o / «? -5 4 S' M 49. kép. Négyosztatú előtomácos lakóház, Hunyadi u

122 50. kép. Előtomácos lakóház és homlokzata, Hunyadi u N yírbátor népi építészete 129

123 kép. Négyosztatú lakóház. A speizat az egykori konyhából, a mai konyhát a kamrából alakították ki. Hunyadi u. 81.

124 mm 52. kép. Lakóház és homlokzata, Hunyadi u * 131

125 kép. Négyosztatú lakóház, Gyulaji u. 64.

126

127 o'vo^y Uo V\mV>a.IjárjA L ^.^ sú i sa=la=í -d ő líű -JpSWi. i t r d z j t ^ w A S Z Ü H Í - f i 1 f f l A H M h O A 2 <b 4 5* A>! f f l kép. Két család által lakott, hozzátoldással kialakított négyosztatú ház. Bajcsy-Zs. u

128 56. kép. Lakóház és homlokzata, Bajcsy-Zs. u

129 ^ H H I I I O i 2 - "í> -4 ö * 57. ep. Hozzátoldással kialakított négyosztatú ház, Hunyadi u

130 58. kép. Lakóház és deszka oromzaté homlokzata, Hunyadi u

131 '.... VT ' > <=Usn-r>.-^3Í^> UUz 1 ol-ot rl 1 - _ 1 1= 1 r - * ^ r b I T _ i n 59. kép. Párhuzamos alaprajzi elrendezésű ház. A mai alaprajz-átalakítás eredményei. Gyulaji u. 69. o A e S- JW. 138

132 60. kép. Lakóház és homlokzata, Gyulaji u

133 A 2fcL_fcd----- L 1 r JM- - M I I I I O a e. *, 4 S * yrtfl, kép. Hozzátoldással ötosztatúvá alakított ház, Gyulaji u. 17. szerint egyszerű faoszlopokkal történik, gyakran fából készült mellvédet is kapnak, amit fűrészelt díszítéssel látnak el ( kép). Általában elmondhatjuk, hogy a tornácok elterjedése a rangosság kifejezését szolgálta, amit az is alátámaszt, hogy a csonkakontyos tető és tornác elterjedési üteme közel azonosnak mondható. A lakóház építésének befejező mozzanatai az ajtók és ablakok beépítése, a tűzhelyek kiképzése, a tapasztás, majd a padló elkészítése s végül a ház meszelése, esetleg festése. A nyírbátori házak ajtói és ablakai a helyi asztalosok munkája. Általában dupla, két részből álló, kétszámyas és tokos ablakokat készítettek, melyek átlagos mérete 70 X cm. Az ablakok felső része rendszerint két ablakszemből áll és nem nyitható, az alsószámyak két vagy ennél több ablakszemből állnak, s csaknem mindig befelé nyílnak. Az ajtókat lehetőleg boritott tokkal készítik, általában egyszárnyasak, szimplák és minden esetben egyrészesek. Minden földfalat általában három rétegben tapasztanak. Az első jól megdolgozott törekes sár, a másodikba legfeljebb csak kevés töreket raknak, míg a harmadik a tulajdonképpeni végső simítás, amely híg sárral történik. Erre aztán miután kiszárad, szintén három rétegbe viszik föl a meszelést. Az első rétegnél a mészbe hom okot és kevés lótrágyát is kevernek, majd miután megszárad, a másik két rétegnél már tiszta oltott meszet használnak. A falfelületek színes festése és hengerlése csak az utóbbi időkben terjedt el, korábban csak a ház lábát húzták el szürke vagy sötétkék festékkel, hogy a ház 140

134 62. kép. Lakóház, Gyulaji u

135 eme szennyeződésnek leginkább kitett részét megvédjék. A padlózat a legutóbbi időkig döngölt és tapasztott föld volt, bár a módosabb polgárság körében már a múlt század végén alkalmazták a deszkapadlót, de csak tisztaszobákban. A lakóház tüzelőberendezése és alaprajzi beosztása A Nyírség lakóházkultúrája elsősorban a térbeosztást és a tüzelőberendezést figyelembe véve, a középmagyar vagy alföldi háztípus egyik táji változata, ahol az egész házvidékre jellemző fő ismérvek m ellett olyan sajátosságokat is találunk melyeket a helyi földrajzi, történeti, gazdasági és társadalmi tényezők alakítottak ki. A táj építészeti jellemvonásainak tekintetében több övezetre oszlik, melyek közül az északi területek már átmenetet képeznek az Alföld és a Kárpátok házkultúrája között. Nyírbátor azonban annak az építészeti övezetnek a központja, amely még az alföldi lakóház ismérveit m utatja.33 Nyírbátor lakóházaira jellemző, hogy nyílt és zárt tűzhelyek rend- 33. Dám László: Lakóházak... i. m

136 64. kép. Lakóház és homlokzata deszka oromzattal, Bajcsy-Zs. u

137 o A 2. 4> A e r M 65. kép. Két család által lakott négyosztatú ház, Hunyadi u

138 66. kép. Tornác nélküli ház és homlokzata, Hunyadi u. 104, 10 N yírbátor népi építészete 145

139 kép Lakóház barokkos homlokzattal, Árpád u. 17.

140 69. kép. Barokk homlokzatú tomácos ház, Szentvér u. 46. szerével rendelkezik, s a füstelvezetés hagyományos módon szabadkéménnyel történik, amely a ház összes tűzhelyének füstjének a szabadba vezeti. A lakóhelyiségekben zárt tüzelőt, boglyakemencét (82. kép) találunk, amelynek tü zelőnyílása a szabadkémény alá a konyhába torkollik. Itt a kemence, ill. a kemencék szája előtt keskeny tüzelőpadka áll, melyre, annak hátsó sarkára, gyakran építenek katlant is. ( kép). A Nyírségben a bihari és hajdúsági területek kivételével azonban hiányzik az alföldi lakóház konyhájának legjellegzetesebb tűzhelye a középen álló tüzelőpadka, s ez érvényes Nyírbátorra is. Helyette a konyha hátsó fala mentén végighúzódó keskeny és alacsony padkát találunk, amely azonban inkább tárolófunkcióval rendelkezik, mintsem tűzhelyként szolgál34 ( , 104. kép). Ha tehát a háznak két szobája volt, s mindkettőben állt kemence, akkor a tüzelőpadkák három oldalról vették körül a kéményalján. A tüzelőberendezéseknek ez az elrendezése a konyhát két részre tagolja. A szabadkéménv előtti rész a pitvar, ahol 34. Szalontai Barnabás: Kerámia a nyírbátori paraszti háztartásban. Közlemények a Kossuth Lajos Tudományegyetem Néprajzi Intézetéből, 23. Debrecen, , * 147

141 70. kép. Barokk homlokzat, 71. kép. Barokk stílusú homlokzat, Szentvér u. 46. Iskola u. 4. pedig a padkák vannak, a kéményalja, füstház, füstösház. Ezt a két részt a mestergerenda vonala választja el, ahol igen gyakran bolthajtással összekötött falazatot találunk3 5. A tűzhelyeket ezzel foglalkozó specialisták vagy kőművesek építették. A felhasznált építőanyagok és építőtechnikák a házépítéshez hasonlóan itt is igen változatosak. A továbbiakban vegyük sorra előbb a kemencék, majd a nyílt tűzhelyek készítésének változatait. A szobai kemencék legjellemzőbb formája a padkával, széles kucikkal rendelkező kör alaprajzú boglyakemence. Emellett vannak kisebb számban padka nélküli, ún. tojáskemencék, ill. szögletes formájú dongaboltozattal épült kemencék is. A különböző kemenceformák azonban különböző építési periódusokról tanúskodnak. Az eredeti forma a padkás- búbos kemence. A tojáskemence ennek egy újabb változata, míg a hasáb alakú kemencék csak a két is.szalontai Barnabás: i. m. 11., 107.,

142 73. kép. Fűrészelt díszítésű tomácoszlopok, Árpád u

143 kép. Nyílt tomácú lakóház, Rózsa Ferenc u. 38.

144 77. kép. Eklektikus homlokzatú tomácos ház, Bajcsy-Zs. u. 151

145 világháború között honosodtak meg, de alkalmazásuk nem tekinthető domináns jelenségnek.36 A kemenceépítés első mozzanata a padka vonalának kimérése, kijelölése. A padka nagyságát elsősorban a kemence tűzterének nagysága szabta meg. Ennek rendszerint akkorának kellett lennie, hogy abban hat kenyér elférjen. Előbb tehát kiszámitják a tűztér nagyságát, amely vagy úgy történt, hogy hat kisült kenyeret helyeztek el úgy, ahogyan azt a sütéskor szokták, s ezt jelölték körül, vagy abban az esetben, ha a mester nagy gyakorlattal rendelkezett már ismerte a kellő méreteket, s ennek megfelelően mérte ki azt. Mivel a padka tűzterén túlnyúló része cm volt, ennek megfelelően jelölték ki külső kontúrvonalának a helyét. A padka kontúrfalának kialakítása többféle módon történt. Az egyik változat az ún. paticspadka, ami úgy készül, hogy a padka vonalában vékony karókat vertek a földbe egymástól cm távolságra, majd ezt a vázat sövénnyel fonták be, éppen úgy mint ahogyan a sövényfalat készítik. Ritkábban alkalmazták a karóvázas építésm ódot is, azaz a levert karók közeit sárgombócokkal töltötték ki, melyeknek külső részét még a száradás előtt ásóval nyesték simára. A padkát azonban általában vályogból készítik. A kontúrfalat éppen úgy falazzák föl, m int azt a vályogépítkezésnél láttuk. A padka lekerekített részeit úgy alakítják ki, hogy a vályogot megfelelő alakúra faragják. Gyakran tapasztalható jelenség, hogy a padka felső átmérője nagyobb, mint a talpé. Ezt úgy érik el, hogy az egyes vályogsorokat lentről fölfelé kissé kijjebb rakják. A vályogok kiálló éleit lenyesik, de az egyenetlenségeket csak a tapasztás tünteti el. A padka kontúrjainak elkészülte után azt földdel feltöltik, amit közben ledöngölnek. Ez a munkafolyamat tulajdonképpen megegyezik a vertfal készítésének technikájával. Mikor a teljes föltöltés megtörténik előbb kimérik a kemence falának alapfalát. Ehhez egy megfelelő hosszúságú zsinórt használnak, melynek két végére szöget kötnek. Az egyiket beverik a kemence mértani középpontján a padkába, a másik végével pedig körzőszerűen kirajzolják a kemence alakját. A kemence falának építése előtt alakítják ki a tűzhely fenekét. Ennek fontos követelménye, hogy az nagy mennyiségű hő befogadására legyen alkalmas, s azt sokáig meg is tartsa. Általában kétféle eljárást alkalmaznak. A kemence fenekének földjébe tört cserepet, kerámiadarabokat építenek be, majd az egészet letapasztják jó minőségű agyagból készült sárral. Századunk elejétől azon- 36. A nyírségi kemencék különböző formáinak történeti és földrajzi elterjedését összefoglalja Dám László: Lakóházak... i. m

146 bán a kemence fenekét téglával rakják ki. A szorosan egymás mellé rakott téglákat mészből és homokból készült habarccsal töltik ki úgy, hogy a sütőfelület teljesen sima és hézagmentes legyen. Attól függően, hogy a kemence falát ill. vázát miből készítik megkülönböztetnek nád, vessző vagy patics, kóró, cserép ill. vályogkemencét. A nád, patics és kórókemence közös vonása, hogy a tűzhely vázát alkotó növényi anyagok alsó végét a padkába rögzítik, felső végét pedig összehúzzák és fából vagy vasból készült abronccsal összefogják, ill. ahhoz kötözik. Ezt a vázat aztán tapasztással látják el. Az ehhez használt sarat lehetőleg kötött agyagból készítik, s hozzá finom töreket, ill. pelyvát kevernek. A sár kidolgozása ebben az esetben a legtökéletesebb, hiszen annak teljesen csomómentesnek, szinte a kerámiakészítéshez használt agyag kidolgozásához hasonlónak kell lennie. A sárba igen gyakran kevernek sót ill. finom kőport is. A tapasztás előbb belülről majd kívülről történik. Mindkét oldalon két rétegben tapasztanak. Az egyik a tulajdonképpeni falépítés, a másik pedig a simítás. A kemence tetejét cseréppel, deszkalappal fedik le, s erre kerül a tapasztás, majd a végén a búbot vastagon újra tapasztják és különböző negatívok segítségével alakítják ki annak díszítését. Ezek az ún. szélezők fából készülnek, s nemcsak a kemencék, hanem pl. a tornácoszlopok fejrészének kialakítására is használják őket. Egy-egy mesternek 3 4 ilyen sablonja is volt, s az építtető kívánságának megfelelőt alkalmazza. Az ún. cserépkemence abban különbözik a fentiektől, hogy nem rendelkezik vázzal, hanem azt a mester a sárba helyezett tört tetőcserepekből építi föl csak úgy szemmértékre. Ez a technika igen nehéz és nagy felkészültséget igényel az építőtől, ezért drágább is, de szívesen alkalmazták, mert a kemence hőtartó képessége sokkal jobb volt mint a vázas kemencék esetében. A kemence tetejét és torkát itt csak akkor lehetett már kiképezni, amikor az teljesen megszáradt. A cserépkemence is kapott tapasztást, hiszen a cserepekkel kirakott fal egyenetlen volt, s azt csak így tudták eltüntetni. Mind a vázas, mind a cserépkemence jellemzője, hogy a tűzhely formája csak kívülről csonkakúp alakú. Belül ugyanis a kemence tetejét és környékét úgy tapasztják be, hogy az lekerekített csúcsú kúphoz hasonlít. így a tapasztás, ill. a kemence fala sokkal vastagabb, mint általában az oldalfalak. A vályogkemence külön erre a célra készített kis méretű és kifli alakú vályogból készül. Ezeket a speciális vályogokat a két világháború közötti időszakban kezdték el gyártani a hivatásos vályogvetők, elsősorban a megrendelők igényei és a hasonló formájú gyárilag előállított kiflitéglák mintájára. A kemence vályog azonban csak nevében viseli a vályog nevet, inkább kiége- 153

147 tetlen téglának tekinthető, hiszen a sárba nem kevernek növényi anyagokat. A készítéshez szükséges alapanyagot a város határában igen körülményes volt beszerezni, s ezért azt a nyírbátori fazekasokhoz hasonlóan Tunyogmatolcs környékéről szerezték be.37 Természetesen ez igen megdrágította az építést, ezért csak a gazdag parasztpolgárok körében figyelhető meg alkalmazásuk, s így elterjedésük is szűk körű. Kevésbé általános különösen házbeli tűzhelyként a téglából készült boltozatos tűzterű, de kívülről hasáb alakú kemence is. Ennek épitése igen közel áll a Nyírlűgoson és környékén használt konyhakemencéhez.3 8 Ennek alapját is vályogból készítik ugyanúgy mint más kemencefajtákét, s fenekét is téglából készítik. Falának építését a fenék szélső soránál kezdik, úgy hogy annak alsó sora a fenéktéglákra támaszkodik. A kemence dongaboltozatos alakú tűzterének kialakítása éppen úgy mint a szabadkéményt alátámasztó pillérek és boltívek esetében - deszkából ácsolt sablon segítségével történik. Az építéshez csak egész téglákat használnak mégpedig keskenyebbik végükkel lefelé. A szorosan egymás mellé állított téglák a boltozat hajlásából következően felső végükön közöket képeznek. Ezekbe a közökbe ék alakúra faragott megfelelő méretű téglákat vernek, amelyek a boltívet feszítik s ezáltal megakadályozzák annak leomlását. A dongaboltozat alakú tüzelőtér egyik vége magát a fűtőnyílást alkotja, másik végét viszont fölfalazzák. A kemence igényesebb kivitelezésénél a tüzelőnyílást úgy alakítják ki, hogy a kemence boltozata alá még egy kisebb boltozatot építenek, ezáltal kisebbítve a nyílást, de csak olyan mértékben, hogy egy kenyér kényelmesen beférjen rajta, s ne akadályozza a kemencével kapcsolatos más munkákat sem. Ennél a kemenceformánál külön problémát jelent a kellő huzat biztosítása, mivel ehhez a boltozat viszonylag alacsony. Ezért a kemence befalazott végének boltozatrészén egy kis lyukat képeznek ki, amit egy kályhacsőből kialakított kürtővel a kéménnyel kötnek össze. Mivel a kemence boltozatának belső felülete nem kap tapasztást, a téglákat összeragasztó malterréteget nagy gonddal hordják föl, hogy o tt nehogy hézagok maradjanak. A tűzhely külső formájának hasábformáját úgy érik el, hogy a padka szélét a kemence magasságig felfalazzák, s az így keletkezett üreget sárral töltik ki, ami biztosítja, hogy a kemence sokáig tartsa a meleget. A hasábkemence hőtárolóképessége sokkal jobb mint 37. Szalontai Barnabás: i. m Dám László: A lakóház... i. m

148 más kemencefajtáké, igaz ugyan, hogy megfelelő fölfűtéshez több tüzelőre és időre van szükség. Minden kemencefajta építésének kényes mozzanata a kifűtés. Ez másmás eljárást igényel a favázas-, a cserép-, a vályog és téglakemence esetében is. A vázas kemencéket előbb kis lánggal kezdik el fűteni, miután a falak már megfelelően megszikkadtak. A tüzelőanyag mennyiségét és ezzel együtt a hőt fokozatosan növelik mindaddig, amíg belső felület halvány téglaszínűvé nem válik. Ezalatt a növényi váz a falban elhamvad, de ahhoz, hogy a kemence fala véglegesen kiégjen és téglaszerűvé váljon több évre is szükség van. Egy-egy vázas kemence kiégetéséhez általában 8 10 órára van szükség. Tüzelőanyagként előbb fát, majd gallyakat, végül nádcsörmőt, szalmát és izzikkórót használnak. A cserépkemence kiégetése több ideig tart, mivel azt végig egyenletesen viszonylag kis lánggal égetik egészen az utolsó fázisig, amikor viszont nagy lánggal égő tüzelőanyagokat használnak. Egy-egy cserépkemencét óra alatt lehet tökéletesen kiégetni. Rövid időt vesz igénybe a vályog és téglakemence kifűtése, hiszen itt csak az a cél, hogy az építőanyag közeit kitöltő sár vagy malter jól kiszáradjon, a kemence hőtároló képességét már nem a kiégetés adja, hanem maga az építőanyag biztosítja. Azt, hogy a kemence hogyan sikerült az első sütés mutatja meg. Ebből az alkalomból kenyeret, kalácsot és valamiféle sült tésztát sütnek ki benne, s ha mindhárom tökéletesen megsül, akkor a kemence kifogástalan. Az első sütésből mindig megkínálják a kemenceépítő mestert, s ajándékot is adnak belőle. Utána áldomással ünnepük meg a sikeres munkát. A kemencék meszelése a teljes kiégetés után történik ugyanolyan módon, mint ahogyan a falakat meszelik, tehát általában három réteggel. A konyhabeli tüzelőpadkákat ugyanolyan technikai eljárásokkal építik mint a kemence padkáját. A padkák tartozékát alkotó katlan tulajdonképpen üstház szerepét tölti be. Alapterülete 50 X 50 cm, magassága cm. Ezt a tűzhelyet rendszerint vesszővázra építik, mert viszonylagos kis méretei miatt a vályogot itt nem lehetett alkalmazni. A kemencék és a katlanok száját sárból készült ún. elei tévéi fedik. Az előte szintén vesszővázzal rendelkezik. Valamilyen épület meszelt falára, rendszerint az istállóéra előbb feltapasztanak egy, az előte formájának megfelelő réteget, majd a sárba belenyomják a vesszőből kialakított vázat, s ezt is letapasztják. Ahogy a sár szárad, fokozatosan elválik a faltól és ha már jól megszikkadt könnyen le lehet azt onnan venni. A végleges kiszárítás már ezután történik. Egyszerre többen is készítenek belőle, mert az előte könnyen törik. Igaz, hogy erre nagyon vigyáznak, 155

149 mert a hiedelem szerint ha az előte eltörik az szerencsétlenséget hoz a ház lakóira.3 9 A nyírbátori lakóház alaprajzai elrendezésüket tekintve soros formát m utatnak. A legelterjedtebb forma három helyiségből áll: szoba (ház) + konyha (pitvar) + kamra ( kép). A kétosztatú szoba + konyha tagolódású lakóépület a recens anyagban igen ritka, s csak a legszegényebb paraszti réteg, a napszámosok, cselédek körében maradt fent néhány példány. De a háromosztatú lakóház is inkább a szegény és kisparasztság körében m ondható általánosnak. A közép- és gazdagparaszti réteg már négy vagy ennél több helyiséggel rendelkező lakóházakat épített magának. Az egyes helyiségek funkcióbeli megoszlása ebben az esetben azonban már igen változatos. Az egyik legelterjedtebb forma a szoba (nagyház, elsőház) + konyha (pitvar) + szoba (kisház, hátulsó ház) + kamra ( kép). A Nyírségben eléggé általános megoldás, hogy a különböző rendeltetésű gazdasági építményeket egy fedél alá építik a tulajdonképpeni lakóházzal.40 Ennek sokfajta változata, variációja jött létre ( kép). A közös bennük az, hogy a házhoz kapcsolódó helyiségek magtár vagy istálló szerepét töltik be. Meg kell azonban jegyeznünk, hogy ezek az építmények nem minden esetben rendelkeztek már a házépítés időszakában gazdasági rendeltetésű helyiségekkel, hanem azokat igen gyakran egy későbbi időperiódusban toldották az eredeti házhoz. Mindez általában két tényezőre vezethető vissza. Egyrészt az idők folyamán a fejlődő paraszti gazdák szükségletei megkövetelték az újabb helyiségek létrehozását, másrészt a telekelaprózódás következtében már mód nyílt a különböző melléképületeknek a lakóháztól különálló elhelyezésére, s így a gazdasági építményeket a házhoz kellett csatolni. Erre rendszerint akkor került sor, amikor az apai telket két testvér örökölte, a telket megosztották s arra még egy házat építettek. A régi házban maradó fiatalok ilyenkor saját gazdaságuk épületeit a házhoz csatolták. Az ily módon létrejött alaprajzi változatok a következők: 1. szoba + konyha + kamra + istálló, 2. szoba + konyha + szoba + kamra + istálló, 3. szoba + konyha + szoba + kamra + magtár, 4. szoba + konyha + kamra + magtár + istálló, 5. szoba + konyha + szoba + kamra + magtár + istálló. 39. Hasonló hiedelmek ismertek más vidéken is. Vő.: Dóm László: A Nagy-Sárrét népi építészete. Műveltség és Hagyomány, XVII. Debrecen, Wö.:Dám László: Lakóházak... i. m

150 Az alaprajzi változatokat tovább gazdagítják azok a fonnák, amelyek úgy jönnek létre, hogy a szülők és az egyik házas gyermek vagy két testvér egy telken közösen építik föl lakóházukat, úgy hogy az két önálló, de egy tető alatt lévő lakásból áll. Ezek a lakóépületek tulajdonképpen a modern ikerházak elődei, s rendszerint egy-egy két vagy háromosztatú ház megkettőzésével jönnek létre ( , kép). A helyiségek sorrendje itt a következő lehet: 1. szoba + konyha + szoba + konyha, 2. szoba + konyha + konyha + szoba, 3. szoba + konyha + kamra + szoba + konyha + kamra. A megket'tőzött házak építése nemcsak nyírbátori jelenség, hanem az más nyírségi községekben is elég gyakori.4 1 A lakóházak hagyományos alaprajzi elrendezésében a tüzelőberendezés rendszerében és a füsttelenítés módjában a múlt század második felétől jelentős változás ment végbe. Ez az átalakulás egy hosszú folyamat eredménye és más más ütemű az alaprajz és a tüzelőberendezés esetében éppen úgy, mint ahogyan eltérő időpontban és eltérő módon ment végbe a város paraszti társadalmának különböző rétegeinél. A térbeosztásban bekövetkezett változások nem is elsősorban az alaprajzi elrendezésben jutottak kifejezésre, hanem inkább az egyes helyiségek funkciójában és ezen keresztül a lakóház funkciórendszerben bekövetkezett változás okait pedig a gazdálkodás struktúrájának átalakulásában, a társadalmi átrétegződésben az életmód változásban kell keresnünk. Ez az építkezés és lakáskultúrában bekövetkezett átalakulási folyamat a múlt század második felében, a kapitalizmus kibontakozásának időszakában indult meg, de ekkor még csak az egyre inkább polgárosodó gazdag- és tehetősebb középparasztság rétegére korlátozódott. Ebben az időszakban jelenik meg és válik általánossá a tisztaszoba alkalmazása, amely egyrészről alaprajzi bővülést jelentett, de befolyásolta a tüzelőberendezést is azáltal, hogy az új helyiség is kemencét kapott, még akkor is ha azt csak igen ritkán használták. A századforduló táján aztán egyre nagyobb mértékben kezdik elbontani a tisztaszobabeli kemencéket és a konyhai nyílt tűzhelyeket. A tisztaszoba ettől kezdve semmiféle tüzelőberendezéssel nem rendelkezett, a konyhai nyílt tűzhelyek helyett viszont sárból, vályogból készült vasplatnival s sütővel is ellátott takarék tűzhelyt két, csikóspórokat építenek a konyha egyik sarkába. 41. Dám luiszló: Lakóházak... i. m

151 A szabadkéményt ekkor még általában megtartják, hiszen ez a hús füstölésében és tárolásában fontos szerepet játszik, másrészt az új kéményektől még idegenkednek. A szabadkémény miatt azonban télen a konyhát nem lehetett felfűteni éppen annak nyitottsága miatt s ezért takaréktűzhelyeket kezdenek el építeni a hátsó szoba kemencéje mellé is, részben annak padkáját is fölhasználva. A konyha ebben az esetben csak nyár idején nyújt színteret a házi munkáknak, télen az egész család élete a hátsó szobában folyt. Az első világháború után azonban egyre inkább háttérbe szorul a szabadkémény alkalmazása is. Ez több módon ment végbe. Előfordult, hogy a kéményalját lefalazták a pitvarból s az külön ajtót kapott, a kéményen viszont átalakítás nem történt. Más esetben a kéményt is lepadlásolják, s a szobai tűzhelyek füstjét kürtőként szolgáló zárt kémények segítségével vezetik a különben változatlan felépítésű szabadkéménybe, amelyet ekkor még továbbra is használnak füstölésre. Hogy a húst oda fel lehessen akasztani, a lebontott kéményalján felnyitható ajtót hagynak amin keresztül létra segítségével jutnak fel a kéménybe. Végül, elsősorban hatósági intézkedések és rendeletek hatására az újonnan épült házak már mind zárt kéménnyel készülnek, amelyek azonban alkalmasak a kemence füstjének elvezetésére is. Ezt a széles, a kemence száját is magába foglaló zárt kéményt kulinakéménynek nevezik. Ebbe vezeti el füstcsövek segítségével a takaréktűzhelyek égéstermékeit is. A szabadkémény leboltolásával ill. a zárt kémények alkalmazásával megszűnik a konyha pitvarra és kéményaljára való tagolódása, s mivel ez a takaréktűzhelyek mellett egyre inkább térthódító, iparilag előállított és kereskedelemben beszerezhető sparheltek segítségével jól fűthetővé válik a szoba télen is mentesül a háztartási munkák alól. Az évszakonként periodikusan ismétlődő funkciórendszer változás tehát, amely a hagyományos felépítésű lakóházat jellemezte, fokozatosan háttérbe szorul, s azok a funkciók, amiket télen a szoba átvett, most már egész évben a konyhára tevődtek át. Ebben az esetben a ház egyetlen hagyományos tűzhelye már csak a szobai kemence, amely ekkor már nem is elsősorban fűtőberendezés, hanem kenyérsütésre és főzésre szolgál, s fentmaradásukat is elsősorban a kenyérsütés szükséglete segítette elő. A boglyakemencék tömeges méretű lebontására csak az 1960-as években került sor, amikor már általánossá válik a kereskedelmi kenyérellátás és a nagyüzemi gazdálkodás térhódításával megszűnik a paraszti gazdaságokban a kenyérgabona-termesztés. Ugyanakkor a kemence egyre korszerűtlenebb fűtőberendezés lesz, a hagyományos tüzelőanyagok már nehezen szerezhetők be, hiszen a szén és más modem energiahordozók már olcsóbbak, könnyen beszerezhetők és ezáltal gazdaságosabbak is. A kemencék azonban 158

152 mégsem tűnnek el teljesen, hiszen a hagyományos ételek igazán jó elkészítése csak ezek segítségével biztosított. Az ünnepi étkezéshez, a lakodalmi ételek készítéséhez még ma is szívesen használják. Ezek a kemencék azonban már általában nem házban állnak, hanem valamelyik melléképülethez, rendszerint a nyári konyhákhoz csatlakoznak. Maguk a nyári konyhák az 1930-as évektől kezdtek elterjedni rendszerint különálló épületként, újabban azonban a rendeltetésüket vesztett gazdasági épületekben vagy helyiségekben alakítják ki azokat. Alkalmazásukkal a konyha hagyományos funkciói tovább szűkültek, de eközben újabbakkal is bővültek. Sok helyen kialakult ugyanis a lakókonyha, amely részben a szoba szerepét is átvette azáltal, hogy nemcsak a nappali tartózkodás és házbeli élet színtere, hanem gyakran hálóhelyiségül is szolgál. Városunk építkezés- és házkultúrájában a legdöntőbb változások az utóbbi húsz-huszonöt évben játszódtak le. Mindez általában két formában nyilvánul meg. Egyrészt a régi, hagyományos felépítésű lakóházakat átalakítják, másrészt szinte napról-napra nő az új lakóházak száma. Az átalakítások során a hagyományos nád- vagy zsúptetőt cserépre cserélik, sok esetben kicserélik az ajtókat, ablakokat, modernizálják a tüzelőberendezést és a kéményeket. Maga az alaprajzi beosztás azonban a legtöbb esetben változatlan marad, ehelyett inkább a funkcionális tagolódás differenciálódik tovább. A tisztaszoba továbbra is reprezentatív helyiség, míg a hátsó szoba a nappali és háló szerepét vette föl. Eléggé általános megoldás, hogy az egykori pitvart előszobának, a kéményalját kamrának alakítják át, s a konyha ilyenkor a kamra vagy hátsó szoba helyére kerül ( kép). Ebben az esetben az előszobát és a kamrát utólagosan felhúzott fal választja el. Ezzel a lakóház részben kétsoros elrendezésűvé válik. A kétsoros alaprajz az átalakítás során létrejöhet úgy is, hogy az egykori kéményalja és a kamra válaszfalát lebontják a mestergerenda vonaláig, ugyanakkor viszont új közfalat húznak az egykori kamra mestergerendájának vonalában, és fallal választják le a kéményalját a pitvartól is, amit természetesen ajtóval látnak el. Ily módon az egykori pitvar előszoba lesz, míg az előszobából nyíló ajtóval továbbra is kamraként szolgál az eredetileg is ezzel a funkcióval rendelkező helyiség leválasztott része ( kép). A kétsoros alaprajzi elrendezés - más nyírségi példáktól eltérően csak újabb jelenség Nyírbátor népi építkezésében.4 2 Az új lakóházak építőanyagaikat, technikai kivitelezésüket tekintve már 42. Nyárády Mihály: i. m ; Dám László: Lakóházak... i. m

153 a modern építészeti követelmények alapján történnek. Alaprajzi beosztásuk és külső megjelenésformájuk azonban igen sablonos. Itt is általánosan elterjedtek az ország minden falujában fellelhető négyszögletes alaprajzú sátortetős házak, amelyek amellett, hogy teljesen idegenek a tájtól és a város hagyományos építészeti képétől, beosztásukban, kommunális ellátottságukban sem felelnek meg a modem építészet követelményeinek, örvendetes azonban, hogy az utóbbi években, a város dinamikus fejlődésével párhuzamosan, egyre nő azoknak a modern családi házaknak a száma, amelyek külső megjelenésformájukban közel állnak a hagyományos építészeti formákhoz és már vonatkozásban is megfelelnek korunk követelményeinek. 160

154 VI. A LAKÓHÁZ BERENDEZÉSE ÉS ÉLETE Lakásbelső és lakáskultúra A nyírbátori parasztház életét és lakáskultúráját több tényező' is meghatározta.1 Közülük a legfontosabbak a vagyoni helyzet, a megélhetési lehetőségek, az életkörülmények, a család nagysága és összetétele, valamint a helyi építészeti hagyományok voltak. Nyírbátor egészét tekintve azonban döntőnek a társadalmi helyzet bizonyul. A város erős társadalmi rétegzettsége; a vállalkozók, gazdag és kevésbé módos kereskedők, értelmiségek, iparosok, munkások, parasztok, zsellérek együttélése a lakáskultúra területén korántsem egységes, inkább változatosnak mondható hagyományokat terem tett. Hozzájárult ehhez a környező falvakból betelepülők nagy száma is. A betelepültek magukkal hozták a hagyományos nyírségi lakáskultúrának a falvakban sokáig megőrződött archaikusabb elemeit, amelyekkel ötvöződve az amúgy is nyírségi hagyományokon nyugvó, de századunkban már erősen polgárosodó nyírbátori lakásbelső számos társadalmi rétegnél, foglalkozási csoportnál mindmáig megőrizte hagyományos jellegét. A betelepültek túlnyomó többsége a társadalom alsó rétegeihez tartozott. Az általuk Nyírbátorba hozott lakáskultúra nem annak közvetítése, átadása ill. befogadása útján keveredett a városiasabb jellegű helyi hagyományokkal, ez a keveredés inkább a beköltözött családok második, harmadik generációjának lakóházában figyelhető meg. Különösen így van ez akkor, ha egyéni felemelkedés vagy házasodás révén a fiatalok új, az addiginál magasabb rangot jelentő társadalmi, foglalkozási csoportba kerültek. A lakóház berendezésében némileg a lakosság vallási megoszlása is tükröződik. Az egy-egy vallásra jellemző elemek, azonbán sosem funkcionális berendezési tárgyak, inkább szakrális vagy díszítő célokat szolgálnak. 1. E fejezet rövidített változatát lásd: Szalontai Barnabás: Élet a nyírbátori parasztházban. In.: Néprajzi tanulmányok (szerk.: Balassa Iván-Ujváry Zoltán). Debrecen N yírbátor népi építészete 161

155 A századfordulótól a legutóbbi évtizedekig a nyírbátori kis- és középparaszti rétegek tipikusnak tekinthető lakóháza háromosztatú. A módosabbak körében gyakran előfordult, hogy a háromosztatú lakóházhoz még egy, általában kamraként használt helyiséget toldottak; ezt részben a gazdaság szükségletei, részben a társadalmi presztízs emelése indokolta. A háromosztatú lakóházakat kétvégü háznak nevezték, szemben a szegényebbek kétosztatú, egy lakószobából és pitvarból álló egyvégü házával. Ez utóbbi ház- ill. lakástípus igen gyakori volt a két világháború közötti betelepülők számára épített házak, házsorok között. A legszegényebb családok vagy bérelt lakásban, vagy egyetlen helyiségből álló, ún. égrenyiló házban laktak. Ilyen egyosztatú házat Nyírbátorban ma már csak a társadalom perifériáján élők használnak. A másik végletet a két világháború közötti időszak nyírbátori lakáskultúrájában a kétsoros elrendezésű gazdag polgárházak jelentették, azonban mind a bennük zajló élet, mind pedig berendezésük egyaránt távol esett a néphagyományokon alapuló lakáskultúrából. A lakóház legfontosabb, legtöbb funkciót betöltő és legsokoldalúbban kihasznált helyisége a szoba. A nyírbátori szobák berendezésében a múlt század vége óta a soros (78 80., 96. kép), később egyre inkább a centrális elrendezési elv érvényesül (81., , 91., kép). A szobák berendezésének vizsgálatakor különbséget kell tennünk a tisztaszoba és a lakószobaként használt helyiségek, ez utóbbiakon belül az első és hátsó ház berendezése között. Az első és hátsó ház eltérő építészeti, szerkezeti adottságai természetszerűleg nem maradtak hatástalanok a bútorok elhelyezésére, a helyiségek használatának hagyományos módjaira. A legfontosabb és legszembeötlőbb eltérés, hogy a hátsó ház kisebb alapterületű, s ablakai nem az ajtóval szemközt, hanem az udvarra néző falon vannak. Ugyancsak különbségekhez vezetett az is, amikor az első és hátsó szoba egyikében a fiatal házaspár, a másikban a szülők laktak; a generációk eltérő szemlélete a bútorok összetételében és elrendezésében is tükröződik. A szoba berendezése a századforduló óta Nyírbátorban a következőképpen alakul. Hagyományosnak és általánosnak tekinthető a lakószobának munkatérre és kultikus térre való tagolódása.2 A munkateret a szobának az ajtó felőli része alkotta kizárólag a funkciót szolgáló berendezési tárgyaival és teljes díszítetlenségével. Az ajtó felőli rövid fal mellett volt korábban a ke 2. Vö.: Gunda Béla: A társadalmi szervezet, a kultusz és a magyar parasztszoba térbeosztása. MTA I. Oszt. Közi., XVI

156 mence, amit azonban a második világháború óta már már mindenütt felváltott a csikóspór, b e ra k o tt spór (82. kép). Gyakran áll e mellett a fal mellett fogas, mosdóállvány, ritkábban szekrény, ágy is. Az ágyak rendszerint az udvarra néző hosszanti fal mellett egymás végiben voltak elhelyezve. Az utóbbi néhány évtizedben általánossá vált az ágyaknak a falra merőlegesen, egymás mellett való elhelyezése. Ilyenkor gyakran már éjjeli szekrények kerültek az ágyak mellé, míg a régebbi elrendezésnél székek álltak mellettük (83. kép). Az ágy a fiatalasszony hozományába tartozott, a szegényebb lány csak egy ágyat, a módosabb szülők lánya már páros ágyat kapott (84. kép). Szükség esetén, ha kevés volt a hálóhely, bekerült a szobába az egyébként másutt használt d ik ó is ( kép). Az ágyak elé hagyományosan általában a már említett széket, ezenkívül tulipántos ládát, korábban ácsolt ládát, lócát, tettek ( kép). A szobában a szék mindig támlás volt, a többi maguk készítette ülőalkalmatosság más helyiségekben szolgált. A tulipántos láda korábban minden házban megtalálható volt, ma viszont már kivételszámba megy. Ez a láda is a hozományhoz tartozott, a lányok benne tartották kelengyéjüket. A láda színe barna volt, csupán a teteje volt díszítve virágmotívumokkal. Fontos tároló és egyben ülésre is szolgáló bútordarab volt a karosláda, amelyet máig is számos háznál megőriztek (105. kép). Helye rendszerint az ajtóval szembeni két rövid homlokzati ablak között volt. Felnyitható ülőlapja alatti része egy rekeszekre osztott láda, amelyben vászonneműt tartottak. A karosládák más divatjamúlt bútordarabokhoz hasonlóan mára már kiszorultak a szobából. Tárolási célokat szolgáltak még a szobában álló szekrényféleségek; a sublót, a sifony, az atuzséros kredenc stb. (90., kép). A sublót a nagyobb gazdáknál a tisztaszobában a két ablak között állt. Fiókjaiban fehérneműt, esetleg könyveket tartottak. A szegényebbek szobájában egy szekrény és egy atuzsér, a gazdagabbaknál ezekből kettő-kettő is volt. Az utóbbi évtizedekben a tárolásra szolgáló bútorok helyét a szekrény és a komód vette át. A szekrények helye rendszerint a hosszanti falak valamelyike mellett van, legtöbbször az ágyakkal szemközt, de sokan állítják a szekrényt rézsútosan az utca felőli rövid fal valamelyik sarkába. Sok helyen láthatunk ezekben a sarkokban fali vagy álló tükröket, esetleg más, újabb keletű berendezési tárgyakat is. A tárolásra szolgáló bútordarabok között meg kell még említenem a falitékát, (95. kép) amely csaknem szükséges apróbb tárgyakat, borotvát, mozsarat, irományokat stb. tartottak benne. Az alsó részén kialakított fogasra hétköznapi ruhákat akasztottak. 11* 163

157 78. kép. Szobabelső. Bajcsy-Zs. u kép. Szobabelső, Gyulaji u

158 81. kép. Szobabelső, Hunyadi u

159 kép. Koronás végű ágy és székek, Gyulaji u. 64.

160 84. kép. Klasszicista stílusú ágyak, Hunyadi u. 66. A szobák berendezése, mint láthattuk, igen vegyes képet mutat. Az első házban a párhuzamos elrendezési elv (96. kép) tisztán, ma már úgyszólván sehol sem érvényesül. A párosán elhelyezett ágyak végébe, a szoba közepére állított és székekkel körülrakott asztal köré kialakult centrális elrendezés ( kép) pedig már egyre gyakrabban keveredik a mai gyári bútoroktól befolyásolt újabb lakástípusokéval. A szobabútorzat darabjainak túlnyomó többségét helyi mesteremberek készítették. A hagyományos bútorok barnák, dísztelenek voltak. A díszesebb megmunkálás ritka, csak néhány tükörre, kredencre jellemző. A korábban maguk készítette bútorok már a század elején a kamrába vagy a nyári konyhába kerültek. A bútoroknak csak egy részét vásárolták pénzért, több darab a menyasszonyi hozománnyal vagy öröklés révén került a családhoz. A második világháború óta már a hozományt képező bútorok is újonnan vásárolt bolti áruk, s a régiek mára már csaknem teljesen kiszorultak a szobából. Az első szobáétól jelentősen különbözik a hátulsó lakóhelyiség, a hátsó ház berendezése (100. kép). Mint említettem, itt gyakran a megházasodott leány-, vagy fiúgyermek kapott ideiglenes vagy állandó lakóhelyet. Sokszor viszont az öregek költöztek át ide, az első házat hagyván a fiataloknak. Ha a 167

161 f r ft. :: ft. 85. kép. Dikó. Báthori István Múzeum. Ltsz.:

162 86. kép. Dikó a szobában, Bajcsy-Zs. u kép. Talpas bölcső, Báthori István Múzeum. Ltsz.:

163 kép. Dikó. Báthori István Múzeum. Ltsz.:

164 86. kép. Dikó a szobában. Bajcsy-Zs. u kép. Talpas bölcső. Báthori István Múzeum. Ltsz.:

165 kép. Tulipános láda. Báthori István Múzeum. Ltsz.:

166 89. kép. Ácsolt láda. Báthori István Múzeum. Ltsz.: kép. Sublót, Hunyadi u. 171

167 91. kép. Sifonok, Hunyadi u. 66. fiatalok végleg a szülői háznál maradtak, csaknem mindig az utóbbi eset következett be. Ilyenkor a két, egyaránt lakószobaként használt helyiség berendezésének eltérései döntő mértékben a bennük lakó generációk eltérő ízléséből és igényeiből fakadtak. Különösen így van ez napjainkban, amikor a legfiatalabb nemzedék már tudatosan utasítja el a szülők, nagyszülők által közvetített hagyományokat. A lakóház egyetlen hagyományosan berendezett helyisége ilyenkor a hátsó szoba, az öregek lakhelye. A lakóhelyiségek elkülönülésének folyamata a berendezés szempontjából nem újkeletű, már századunk eleje óta megfigyelhető jelenség. A család vendégeinek fogadására csak másodsorban jö tt számításba a hátsó ház, amelyet gyakran a kamrából alakítottak át lakóhelyiséggé. így természetesen ide kerültek át a mindenkori lakók szemében divatjamúlt vagy elhasználódott bútordarabok, amelyek helyét az első szobában újak foglalták el. Másrészt az ide átköltöző öregek is magukkal hozták régi bútoraikat. A hátsó szobában a soros elrendezésnek még ma is számos példájával lehet találkozni. A hátsó ház elrendezése, annak ellenére, hogy az elsőnél hagyományőrzőbbnek bizonyul, az említetteken túl is több szempontból jelentősen eltér attól. E természetes eltéréseknek fő oka nem a generációs különbségekben, a 172

168 92. kép. Atuzséros kredenc. Báthori István Múzeum. Ltsz.:

169 kép. Atuzséros kredenc, Hunyadi u.

170 94. kép. Kredenc, Hunyadi u. 175

171 95. kép. Falitéka. Nyírbátor, Báthori István. Múzeum. Ltsz,: lakáshasználat törvényszerűségeiben rejlik, hanem a helyiség építészeti, szerkezeti adottságaiban. Szembetűnő, hogy ez a szoba kisebb a másiknál. Esetenként födémszerkezete is eltér a ház másik két helyiségétől, így gerendázata más lehetőségeket nyújt raktározási és egyéb célokra. Ugyancsak sajátos tárolóhely a vakablak, amely sokszor az első házban is megtalálható. Fontos eltérés az is, hogy a hátsó szoba ablaka az udvarra néző homlokzati falon van. A rövid fal ablak nélkül marad, s bútorok elhelyezésére alkalmas teljes falfelületet nyújt. Gyakran kerül ide asztal, karosláda, a falra pedig családi képek. A szobák berendezésével kapcsolatosan meg kell még említenem, hogy a h á tsó ház Nyírbátorban nem egy helyen bérlőknek volt kiadva. A bérlők - legtöbbször fiatalok vagy igen szegény családok - rendszerint nem rendelkez- 176

172 96. kép. Párhuzamos elrendezésű szoba kultikus tere fő helyen az atuzséros kredenccel, Bajcsy-Zs. u kép. Centrális elrendezésű szoba, Árpád u N yírbátor népi építészete 1 7 7

173 98. kép. Centrális elrendezésű szoba modem bútorokkal, Bajcsy-Zs. u kép. Centrális elrendezésű szoba modem bútorokkal, Hunyadi u

174 100. kép. Hátulsó ház részlete, Bajcsy-Zs. u kép. A pitvar tányérokkal díszített bolthajtása, Árpád u * 179

175 kép. Pitvar tüzelőberendezése cserépedényekkel, Árpád u. 137.

176 104 kép. Szabad kéményes konyha részlete, Árpád u

177 kép. Konyha részlete, Hunyadi u. 89.

178 107. kép. Konyha részlete stelázsival, Hunyadi u

179 108. kép. Gyalogszék. Báthori István Múzeum. Ltsz.: tek teljes szobabútorzattal, vagy ha igen, csak a legszükségesebb darabokat vitték magukkal az általában ideiglenesnek tekintett hajlékba. A szoba tárgyainak van egy sajátos csoportja, amely nem a lakók mindennapos tevékenységét, életét, de esztétikai igényeit, otthonuk barátságosabbá tételét szolgálja. Ezek napjainkban a szoba díszei, jóval korábban azonban a kultusz, a vallás tárgyai voltak. A szoba díszeinek és kultikus tárgyainak vizsgálatakor különbséget kell tennünk a katolikus és protestáns lakosság szobadiszítése között. Korábban ez utóbbiak falait történelmi tárgyú olajnyomatok díszítették. A reformátusok kedvelték a házi áldásokat, a bibliai tárgyú képeket, idézeteket is. A katolikus családokban a szobák falát szentképek, szakrális jellegű tárgyak borították. Ezek többsége Szűz Máriát, Szent Józsefet, a Szent Családot, páduai Szent Antalt, Jézus Szívét ábrázolta. A Mária-ábrázolások elég nagy hányada a máriapócsi kegykép másolata. A feszületnek és a szentek képeinek helye a legutóbbi időkig az ajtóval szemközti rövid fal két ablak közötti része volt, de ju to tt belőlük a sarkokba is. A katolikusok a képek mellé szentelt búzát, szentelt barkát (birkét, cicukát) tűztek. A búcsúkból, utazásokról hazahozott apróbb kegytárgyak, szobrocskák, képek, emlékek helye a komóton vagy az atuzséroson volt. Ez a kifejezetten vallásos célú díszítés máig is megvan, de egyre inkább keveredik a profán jellegű dísztárgyakkal, világi tárgyú képekkel, 184

180 családi fényképekkel. Mind gyakrabban találkozunk szentképekkel, feszülettel szentelményekkel az ágyak fölött a hosszanti falakon, sőt a szobán kívül is. A jelenleg fellelhető legarchaikusabb katolikus szobabelsők a nyírbátori görögkatolikusok házaiban vannak.3 Körükben még halvány nyomokon megtalálhatók a szentképek, szobrocskák korábbi kultikus jelentőségének nyomai, s elvétve mágikus célokra való alkalmazásuk emlékei is. Ezek közül mára már jóformán csak a villámcsapás elleni védekezés maradt fenn a szentelt gyertya meggyújtásával, a szentelt barka tűzbe vetésével. A polgáriasultabb szellem s a vegyes vallásúság nem kedvezett a házzal kapcsolatos mágikus szokások, varázslások továbbélésének. A szoba nem vallásos jellegű díszitményei közé tartoznak a már említett családi képek, fényképek. Ezek többsége esküvői, ill. közös családi kép. A világi tárgyú képeket, fényképeket korábban a vallásos tárgyúaktól elkülönítve, jelenleg azokkal vegyesen helyezik el. Az ágyakat, asztalokat, a kredencek polcait üzletben vásárolt ágyterítőkkel, térítőkkel terítik le. Ez utóbbiakat néha maguk is megvarrják. A kisméretű ablakokra már igen régóta firhangot ( kép) tesznek. A század első felében még asszonyszőtte pokróc került a kemencepadkára. Bolti áru volt a falióra, amellyel a két világháború közötti időszak folyamán egyre gyakrabban találkozhatunk a nyírbátori parasztcsaládok szobáinak falán. A szoba díszítményeinek sajátos csoportját alkották a kerámiatárgyak. Ezek a tárgyak a homlokzati fal két ablaka között álló komót vagy atuzséros szekrény tetején ill. polcain álltak ( , kép). A korábbi tálakból, tányérokból, néhány csuporból álló együttesbe a múlt század végétől porcelán csészék, poharak is kerültek. Napjainkban a fazekasok készítette parasztedények végképp kiszorultak a szobából, részben elhasználódásuk, részben az ízlés megváltozása miatt, s helyüket a porcelán- és üvegedények, néhol még műanyag edények töltik be. Az atuzséros kredencek polcain az edényeknek a múlt század végén és századunk elején még a hagyományok által rögzített meghatározott helye volt, de ennek már csak a maradványaival találkozhatunk. A kerámiának a lakás díszítésében betöltött szerepéről korábbi könyvemben már részletesebben írtam.4 3. A görögkatolikusok archaikus, sajátos hagyományokkal rendelkező' lakáskultúrájához lásd: Bodnár Zsuzsa: Egy kárpátukrán falu lakáskultúrája. A Hermán Ottó Múzeum Évkönyve, XIX ; Szalontai Barnabás: Viaszöntő népszokás Máriapócson. Nyírbátor, , Szalontai Barnabás: Kerámia a nyírbátori paraszti háztartásban. Debrecen,

181 A szoba mellett a lakóház másik legfontosabb, bár kevésbé széles és változatos funkciókörrel ellátott helyisége a konyha, a pitar. A konyha eredeti funkciója szerint munkatér, s ennek megfelelően mind szerkezeti adottságai, mind berendezése az itt végzett munkához igazodott. Mindemellett azonban az ember itt sem m ondott le természetadta esztétikai igényeinek kielégítéséről,5 amelynek eredményeként a nyírbátori paraszti konyha néhány helyen a lakás legdiszítettebb helyiségévé vált. A hagyományos nyírbátori konyha, pitvar két részből állt; a bejárati ajtó előtti, előszoba funkciót is betöltő tulajdonképpeni pitarból, s a ház hosszanti középvonalában bolthajtással leválasztott füstösházból vagy fütőházból. Ez utóbbi helyiség, mint az nevéből is kitűnik, döntő mértékben tüzelésre; fűtésre és főzésre szolgált, és hagyományos eszközállománya is ennek megfelelően alakult. Maga a füstösház, annak ellenére, hogy csaknem állandóan tüzeltek benne, fűtetlen volt, s a fölötte emelkedő szabadkémény télen olyan hideggé tette, hogy csak a legszükségesebb munkák elvégzésére tartózkodtak itt. Nem volt itt szükség állandó bútordarabokra, legfeljebb néhány tartóalkalmatosságra, amelyekre alkalmanként edényeket vagy egyéb háztartási eszközöket helyezhettek. Ezt a célt szolgálta néhány szerkezeti elem is, leginkább a bejárati ajtóval szemközti fal boltive alatti mélyedéssel kialakított padka, amelyen használatban lévő fazekak, szilkék, csuprok és más cserépedények álltak (101. kép). A legtöbb konyhai használati eszköz azonban a füstösház falába vert szegeken lógott. A századforduló óta a hagyományos konyhai tüzelő mellett egyre gyakrabban alkalmaztak különböző berakott spórokat is, amelyek azonban döntő mértékben nem változtatták meg a helyiség arculatát. A pitvarnak a boltív és a bejárati ajtó közé eső részét viszonylag kevéssé használták ki. Bútorokat csak alkalmanként helyeztek ide, esetleg egy régi, kiszolgált ládát vagy kredencet, állandó helyet itt a vizeslóca és néha egy fogas kapott. A hagyományos pitvar, mint említettem, amellett, hogy a ház körüli munkák egyik fő színtere volt, feltűnő díszítettségével mindjárt a házba való belépéskor magára vonzotta a figyelmet. A díszedények mellett a mindennapi használatra szánt edények is töltöttek be dekoratív funkciót.6 Ezek a füstös 5. Varga Zsuzsa: Képek és szobrok. A népművészet századai, 2. Székesfehérvár, Szalontai Barnabás: Kerámia... i. m

182 ház belső bolthajtására és belső oldalfalaira kerültek. A bejárat felőli belső falat a díszítetlen vászon vagy egyszerű mázas használati edények, lábasok, szilkék borították. A bal oldali belső falnál a tűzhely padkáján állt régebben több lábas, majd a háromláb, a bogrács. A bejárattal szemközti belső falon használati és díszedények egyaránt helyet kaptak, itt a tányérok és tálak elh elyezési módja hasonló a pitvar külső boltivének díszítéséhez7 ( kép). A századforduló óta a cseréptányérok, hagyományos edények egyre inkább kiszorultak a konyha díszítéséből. A gyakran használt edények elhasználódtak, eltöredeztek, a konyha fokozottabb bebútorozásával pedig a gyári edények kevéssé voltak szem előtt ( kép). A század második felétől a konyha több alapvető szerkezeti és funkcionális változáson ment át. A szabadkémény lepadlásolásával a füstösház állandóbb jellegű tartózkodásra is alkalmassá vált, a belső boltív lebontása után pedig kialakult a polgárias jellegű, állandó bútorokkal berendezett konyha. A konyha berendezése még sokáig a szobából kikerült, régebbi, igénytelenebb bútorokból tevődött össze, s így van ez még napjainkban is. Sokhelyütt ide került a kredenc, a régi asztal, s a hagyományos konyhában használatos gyalogszékeket (108. kép) is gyári készítésű székek váltották fel. Számos családnál a konyha állandó jellegű tartózkodási hellyé, lakókonyhává lépett elő. így felszabadult a mindennapos használat alól a szoba, amelyet ezáltal tisztaszobaként használhatnak, a konyhába pedig sezlon, heverő került. A konyha díszítése is alapvetően megváltozott. Részben a már em lített folyamat révén a korábbi fazekasok készítette kerámiák helyét gyári készítésű kőedények és porcelánáruk, üvegek vették át, másrészt egyre gyakrabban kerültek a konyha falára a szobából kikerült vagy újonnan beszerzett képek, fényképek. A ház további helyiségei, szerkezeti egységei, illetőleg még egyes a lakóházon kívül eső, de a mindennapi élet szerves tartozékaként használatos helyiségek igénybevétele már tisztán racionális, pusztán a hasznosság és célszerűség elveit követi. Ezek a helyiségek csaknem teljesen a tárolás céljait szolgálják, mint a kamra, a padlás, a verem vagy a pince. A nyári konyha szerepe némileg a konyháéval hasonlítható össze. A kamrában korábban a nagyobb gazdáknál fából összeácsolt, nagy hombárok álltak. Ebben tartották a szemesterményt, főként búzát, rozsot. Ahol a család földterülete kisebb volt, a szemestermény tárolására zsákok is "l.szalontai Barnabás: Kerámia... i. m

183 elegendőnek bizonyultak, amelyeket a kamrában a fal mellé téglákra fektetett deszkákra állítottak. A kamra egyéb berendezési tárgyai már századunkban is inkább az alkalomszerűség, mint a hagyomány követése révén kerültek össze. Ezek legtöbbje a szobából kikerült, már csaknem használhatatlanná rongálódott, esetleg újjal helyettesített divatjamúlt, régi bútordarab volt. A kamrában tárolt használati tárgyak egyébként szabadon, a földön, esetleg polcokon álltak, vagy pedig a falba vert szögeken lógtak. Ez részben még ma is így van, csak az utóbbi években kezdtek több gondot fordítani a kamra berendezésére. A kamra a használati tárgyak tárolása mellett élelmiszerek tárolására is szolgál, itt lógnak a mennyezetről lógó farudakon a disznóságok is, de erről később még bővebben lesz szó. A padlás jelenleg már egyre inkább a használatból kikerült dolgok tárolóhelyévé válik. Állandó berendezési tárgyai nincsenek, legfeljebb néhány ruhaszárító kötél, leteritett ponyva a szárítandó termények; dió, bab stb. számára. Ugyancsak ritkán találhatunk bútordarabokat a veremben, pincében is. A bortermelő gazdák sokszor szívesebben tartják a felszerelést és a hordókat a kamrában. A nyírbátori parasztház lakáskultúrájának vizsgálatakor szembeötlő jelenség volt a bútorzat darabjainak lassú funkcióváltozása, egyes bútorok helyének megváltozása az elhasználódás, elavulás mértékében. A nyírbátori kerámiáról írt könyvemben elemeztem ezt a folyamatot a paraszti kerámia szempontjából. Úgy vélem, akkori megállapításaim közül több a bútorzatra is érvényes lehet. A bútoroknak a paraszti háztartásban az elhasználódás arányában megtett útja a következő. A szobából a kopott, megrongálódott szekrény, asztal, székek a konyhába kerülnek, innen a kamrába vagy a nyári konyhába. A tárolásra szolgáló bútorok lényegében azonos funkcióban használatosak továbbra is, csak a bennük tárolt dolgok jellege változik. A kamrába helyezett szekrényben már nem ruhákat, vászonneműt, hanem zsákokat, ócskaságokat tartanak. Ugyanez vonatkozik a korábban a szoba díszeként számon tartott tulipános ládára és más bútorokra is. Az asztal ritkábban kerül a kamrába, ott nemigen tudják a továbbiakban kihasználni. A konyhából kikerülve inkább a nyári konyhába, esetleg a színbe teszik, ahol az eddigiektől eltérő, más jellegű munkatevékenységekhez veszik hasznát. Ez a funkció már igen távol van a szobában betöltött központi szerepétől. A székek végső sorsa is hasonlóképpen alakul. 188

184 É let a házban A népi építkezés, a lakáskultúra kutatása során az utóbbi évtizedekben többen is vállalkoztak a lakóház funkcionális vizsgálatára, a ház életének bemutatására, mégis nyugodtan állíthatjuk, hogy a témában rejlő lehetőségek máig sincsenek maradéktalanul kihasználva. Némi előzmények után Vajkai Aurél hívta fel a figyelmet arra, hogy a lakáskultúrán belül a lakóház berendezésének, beosztásának leírása, elemzése minden gazdasági, történeti, esztétikai szempont érvényesítése mellett is csak holt anyag a mindennapi élet rendje, a házhoz kapcsolódó tevékenységek, szokások figyelembevétele nélkül.8 Nem célom most a felszabadulás óta eltelt időszak ilyen irányú kutatásainak, eredményeinek számbavétele, pusztán néhány jelentősebb tanulmányra utalnék, amelyek nagyobb teret szentelnek a lakóház életének.9 Legújabban Bodnár Zsuzsanna dolgozta fel egy zempléni falu lakáskultúráját, amin belül megkülönböztetett figyelmet fordított a lakóház életére.10 A nyírbátori parasztház életével magam is külön tanulmányban foglalkoztam.1 1 Az alábbiakban a nyírbátori parasztház életével, a benne való lakás módjaival és hagyományaival foglalkozom a századunk első felére vonatkozó adatok alapján. Ezzel kapcsolatban csak röviden utalok arra, hogy a nyírbátori ház élete az utóbbi évszázadokban nem volt egységes. Ennek fő oka a lakáskultúrához hasonlóan a falu ma város - erős társadalmi, vagyoni rétegezettsége, vállalkozók, kereskedők, iparosok, munkások, parasztok, zsellérek együttélése volt. Paraszti életmódot már a századfordulón is a lakosságnak viszonylag kisebb része folytatott. Célom az, hogy a nyírbátori parasztság életéből azokat a mozzanatokat emeljem ki, amelyek szorosan a házhoz kötődnek; a ház körüli munkát és a pihenést, kikapcsolódást, az emberi élet hétköznapjait és ünnepeit megszületésétől haláláig. 8. Vajkai Aurél: A magyar népi építkezés és lakás kutatása. Budapest, A lakóház életével is behatóan foglalkozó fontosabb tanulmányok közül vö. Bíró Friderika: Jobbágyparaszti ház- és lakáskultúra az ó'rségi Szalafó'n. Néprajzi Értesítő', LI ; Fél E dit-h ofer Tamás: Arányok és méretek az átányi gazdálkodásban és háztartásban. Néprajzi Közlemények, XII ; Nádasi Éva: Lakásbelső és lakáskultúra Nyírlúgoson. In.: Néprajzi kutatások Nyírlúgoson, I. Népi Építkezés (szerk.: Németh Péter). Nyíregyháza, Bodnár Zsuzsa: Egy kárpátukrán falu lakáskultúrája. A Hermán Ottó Múzeum Évkönyve. XIX. Miskolc, Vö.: Szalontai Barnabás: Élet a nyírbátori... L m. 189

185 A ház a paraszti életben négy fő funkciót lát el. Biztosítja a megfelelő helyet és védettséget az alváshoz, bizonyos munkák elvégzéséhez, s az emberhez közeli, zárt tárolóteret is nyújt a mindennapok során használatos dolgoknak. Emellett a ház olykor a társadalmi, vallási élet főbb eseményeinek színtere is. A ház életében a paraszti társadalom különböző korosztályai, a nemek eltérő módon és időben veszik ki részüket. Más a tavasztól őszig a határban dolgozó parasztember viszonya házához, más a feleségé, akinek idejét a mezőgazdasági munkák mellett jórészt a ház körüli teendők és a gyermeknevelés tölti ki, s megint más az öregek és a gyermekek helyzete. Vannak ugyanakkor olyan élethelyzetek és tevékenységek, amelyek normális körülmények között kizárólag a házhoz kapcsolódnak, s olyanok, amelyeket nemre, korra való tekintet nélkül a közös háztartásban élők közül mindenki, mégpedig rendszerint együtt végez. Az első ilyen alkalom, amely egyúttal a ház egyik alapvető funkciójának betöltését is jelenti, az éjszakai alvás. A nyírbátori parasztházban általában szűkében voltak a hálóhelyeknek. Egy-egy ágyon többen is aludtak, s nem is mindig jutott ágyhely a család tagjának. A legkisebb gyermekek a szülőkkel együtt feküdtek, a nagyobbak pedig többen, sokszor hárman, négyen is egy ágyon. Ahogyan nőttek, a különböző neműeket szétválasztották, de egy ágyra így is többen jutottak. Gyakran aludt az apa a fiával, az anya leányával. Azok a gyerekek, akiknek egyebütt nem ju to tt hely, egy leterített pokrócon, kabáton a kucikban aludtak. Éjszakára az egész család, különösen télen, egy szobába zsúfolódott. Az egyvégű házakban más lehetőség nem is volt, a kétvégüekben pedig igyekeztek az első szobát megkímélni a használattól. Az első házban lehetőleg csak a vendégeknek vetettek ágyat. Mindamellett a család létszáma gyakran szükségessé tette, hogy ezt a helyiséget is igénybe vegyék alvásra. A szabadkémények lepadlásolása és a pitvar átalakítása óta helyenként az így kialakított konyhába is tettek ágyat, ha a szobában szűk volt a hely. A felcseperedett fiuk, legények a házon kívül, a szálláskertekben aludtak az istállóban vagy a szénásban. Amellett, hogy a jószágokra vigyáztak, ilyenkor nagyobb lehetőségük volt itt a közösségi életre, a kimaradásra, mivel éjszakára kikerültek a szigorúbb szülői ellenőrzés alól. A család másik jelentős együttléti alkalma a közös étkezés, ez azonban nem mindig kötődött szorosan a lakáshoz. A legtöbb családban napjában háromszor ettek; reggelire hideg, ebédre és vacsorára általában főtt étel jutott. Nyáron a határban dolgozó gazda kinn fogyasztotta el reggelijét és ebédjét, szegényebb családokban a mezőgazdasági munkát végző gazda kinn fogyasz 190

186 totta el reggelijét és ebédjét, szegényebb családokban a mezőgazdasági munkát végző asszonyok is a földeken étkeztek. A vacsorát azonban a család mindig együtt költötte el, s télen, amikor a mezőgazdasági munkák szüneteltek lehetőség nyílt a többi étkezés közössé tételére is. A közös étkezés helye a lakószobában volt, de nyáron néhol a pitvarban, vagy a szabadba kivitt asztalnál ettek. A tisztaszobát csak nagyra becsült vendég érkezésekor használták erre a célra. Az asztalra terítő került, s erre rakta ki a gazdasszony vagy a serdülő lány a cseréptányérokat, fémkanalakat, poharat. A villa használata századunk első felében még nem volt általános. Az ételt a háziasszony egy nagyobb cseréptálba kiszedve tálalta. Mindenkinek külön tányérja volt, a vizet ugyanakkor az egész család közös pohárból itta. Külön pohár csak bor fogyasztásához járt, de erre szűkebb családi körben ritkán került sor. Szegényebb háznál előfordult, hogy a gyerekek valamennyien egy nagyobb, közös tálból ettek. Közös tálból, szilkéből fogyasztották az ebédet a családnak a földeken dolgozó tagjai is. Evőeszközük ilyenkor egy kerek fakanál volt. A hagyományos étkezési ülésrend már a századforduló táján bomlásnak indult. Eredetileg a család minden dolgozó tagjának saját helye volt az asztal körül. A családfő az asztal belső oldalán, középen az ajtóval szemben ült, mellette gyermekei életkor szerint. A háziasszony a tálalással és az étel kimerítésével lévén elfoglalva, vagy egyáltalán nem, vagy csak késve ülhetett asztalhoz. A kisebb gyermekeknek nem ju to tt hely az asztalnál, kis székeken, sámlikon, hokedli mellett, szegényebb házaknál a küszöbön ülve ettek. Ritkán fordult elő, hogy a kisgyermeket is az asztalhoz engedték. Erre általában csak az iskoláskor elérésével, vagy a munkába való fokozottabb bekapcsolódásával került sor. Az említett életfunkciókon túl a lakóház számos más, nagyrészt munkajellegű tevékenység színtere is volt. A munkák egy része közvetlenül az emberi élet fenntartását, szükségleteinek kielégítését szolgálta. Ilyen állandó munka az ételek elkészítése, a tüzelés, fűtés, világítás. A sütés-főzés a háziasszony mindennapi teendőihez tartozott. Színhelye már századunk elején sem köthető kizárólagosan a ház valamelyik helyiségéhez, sőt magához a házhoz sem minden esetben. Különösen nyáron több háztartásban az ételeket a nyári konyhában készítették. Télen sok helyen, főleg a szegényebbek a szobában főztek az ilyenkor beállított fali-spóron. A főzéshez való előkészületek, a zöldség, burgonya tisztítása, az alapanyagok elkészítése a főzés helyén, a pitvarban, télen a szobában történtek az alacsony gyalogszéken. 191

187 A mindennapi használatra szánt edények, a füstház belső bolthajtásán, falain függtek, a nagyobbak a tűzhely padkáján álltak. A használati- és díszedények elhelyezése a múlt század vége óta többször is m ódosult.12 Századunk elejétől már csaknem mindenütt az edények egy részének elhelyezésére az atuzséros kredenc és a komód szolgáltak. A századfordulóig minden háztartásban használt cserépedényeket néhány évtized alatt kiszorították a más anyagból készült (fajansz, porcelán, öntöttvas, később alumínium, műanyag stb.) edények. Az ételek készítésén belül sajátos munkafolyamata volt a kenyérsütésnek. Az ötvenes évekig a család kenyerét minden háznál kéthetenként a gazdasszony maga sütötte. Az egy-egy alkalommal készített kenyerek száma a család nagyságának arányában változott, átlagosan négy-öt, népesebb háztartásokban hét-nyolc kenyeret is sütöttek. A kemence nagyságát is ezek az igények határozták meg. A kenyerek mellett általában egy vagy több lepény, a tészta maradékából vakaró is sült. A kenyér súlya 5 6 kilónyi lehetett, a lepényé ennek közel fele. A kenyérsütést megelőzte a kovász elkészítése és megszárítása, ez a mennyiség egyszerre négy-öt alkalomra volt elegendő. Az előre elkészített kovászt a mestergerendán a komlószárasztóbán szárították meg, majd a párna alá dugták. A lisztet a sütés előtti estén szitálták be a teknőbe, és ekkor kelesztették meg a kovászt a liszt közé téve. A kenyér rozslisztből készült. A dagasztóteknőt két székre vagy dagasztólábakra állították, majd a tésztát szakasztókosarakba tették keleszteni. A kelesztés rövid ideig tartott, mindössze addig, amíg felfűtötték a kemencét. A kemencét a legtöbb helyen csupán kenyérsütésre használták, különösen azokat, amelyek a házon kívül álltak. Ezek újabb keletűek. A kemencében szalmával, szőlővenyigével, napraforgószárral, kukoricacsutkával, krumpliindával tüzeltek. Egy sütéshez 3-4 kéve csutka vagy napraforgószár, venyigéből 6 8 kéve kellett. A tüzet piszkaiéval egyengették, s amikor a szivanó már szikrázott az alján, elég melegnek ítélték a kenyér bevezetéséhez. Ugyancsak a kemence kellő hőfokára következtettek a bedobott szalma lángra lobbanásából is. A parazsat a szivanó\al húzták ki, a kenyér bevetésére a sütőlapát szolgált. Ezek régebben a nyári konyha, a kamra, a pitvar falára voltak felakasztva a dagasztóteknővel együtt. A kenyér megsüléséhez kb. két órára volt szükség, állapotát időnként a kemencébe való bevilágítással ellenőrizték. A lepény és a vakaró jóval hamarabb elkészült, a gyermekek kedvenc csemegéi közé tartozott. A megsült ke 12. A kérdésről részletesen 1.: Szalontai Barnabás: Kerámia...Lm

188 nyereket még forrón egy földre terített zsákra vagy a lócára helyezték, amíg júhűl. Miután kihűltek, a kamrába egy polcra állították őket élivei, s gondosan leterítették. A felvágott kenyér helye a pitvarban egy kenyeres kosárban vagy a kredencen volt. A kemence melegét a kenyérsütés során más célokra is hasznosították. Tetején tengerit, tökmagot szárítottak. Ugyanitt szárították meg a kenyér k elesztéséhez előre összegyúrt komlós korpát, s a sajtoláshoz a napraforgóm agot. Emellett ilyenkor a kemencében tököt, burgonyát sütöttek, s néhol gyümölcsöt is aszaltak. Régebben a fűtésre is használt kemence kucikjában a gyerm ekek aludtak. Mindennapos, de évszakhoz kapcsolódó munka a lakóház fűtése. Korábban erre a célra csaknem m indenütt a konyhából fűthető búbos kemence szolgált. A búbos kemence a hátsó házat fűtötte, azt a helyiséget, ahol a család aludt, s ahol a házi munkák nagy részét végezték. A tisztaszoba rendszerint fűtetlen maradt, cserépkályhára csak a nagygazdáknak tellett. A kemencével való fűtésénél elég volt napjában kétszer begyújtani, a kemence jól tartotta a meleget. Az újabb tűzhelyek (fali spór, berakott spór, brugó stb. elnevezésekkel) már állandó tüzelést igényeltek, s fűtőanyaguk is eltért a kemencéétől. A tűzhelyekben már inkább fával tüzeltek, de a szegényebb helyeken marhatrágyát is szárítottak tüzelésre. A fűtés őszi megkezdésekor a tűzhely berakásával a szobába a főzés is áttevődött ide a pitvarból. A tüzelőanyaggal való takarékosságon túl az is hozzájárult ehhez, hogy a szabadkémény alatt télen igen hideg volt. A tüzet általában a gazdasszony rakta, de télen időnként a gazda is befűtött. A kemencébe csaknem mindig az asszony gyújtott be. A gyufa általánossá válása előtt a tüzet kövekkel és taplóval gerjesztették. A taplót az erdőt járó emberektől, mezőőröktől, pásztoroktól szerezték be, kifőzték, majd szárítva összetörték. Ha elaludt a tűz, szokás volt a szomszédtól parazsat kérni. Csak néhány háznál élt az az elképzelés, hogy a parázs kölcsönkérése később veszekedést idéz elő. A lakóház világítását a villany bevezetése előtt többféle módon oldották meg. A paraszti háztartásokban a századforduló éveiben a legáltalánosabb világítóeszköz az olajmécses volt, amelynek használata a felszabadulást követően szűnt meg. A hozzávaló olajat napraforgómagból a helyi olajütőben sajtolták, magát a mécsest a bádogostól szerezték be. Az olajmécsest a vasablak mélyedésében tartották, ínséges időkben, amikor még az olajnak is szűkében voltak, a szegényebb családok bezsírozott kanóccal világítottak. Petróleumlámpát régebben csak a vagyonosabb házaknál használtak. Fokozatos térhódításával azonban az olajmécses egyre inkább háttérbe szorult. Hozzájárult eh 13 Nyírbátor népi építészete 193

189 hez az is, hogy az olaj égése közben erősen füstölt. A szoba világításában a petróleumlámpa átvette a mécses szerepét, a mécsest azonban még sokáig használták az istálló megvilágítására, ahol helye a fal mélyedésében volt. A petróleumlámpát a mestergerendához erősítve vagy az asztalra állítva használták. A többféle forgalomban lévő lámpa közül a szoba dísze volt a szépen kikovácsolt, nagy, porcelán függönylámpa, amely azonban nem mindenütt szolgált mindennapi használatra. A lámpákat a gazdasszony vagy a nagyobbik lány tisztította, töltötte fel újra. A petróleummal sok helyütt erősen takarékoskodtak, az esti beszélgetéseknél gyakran nem is gyújtottak lámpát. Ahol viszont kisgyermek volt a háznál, o tt egész éjjel pislákolt a lángja. A gyertya Nyírbátorban sohasem vált fő világítóeszközzé. Rendszerint akkor gyújtottak gyertyát, ha a petróleum kifogyott. Ilyenkor a kétfelé vágott burgonya domború felébe fúrt lyukba vagy egy lefordított csuporra állították. A pincébe mindig gyertyát vittek magukkal. A villany bevezetése a lakóházakba hosszú időn át tartott. A város gazdagabb polgárai már századunk első harmadában villannyal világítottak, a legszegényebbeknél a villany bevezettetése a 60-as évekig váratott magára. A petróleumlámpa azonban még ma is minden háznál megtalálható. Évszaktól független, két-háromhetenként rendszeresen ismétlődő munkatevékenység volt a nagymosás, amelyet a pitvarban, télen néhol a szobában végeztek. A lúgot a mosószerek általános használata előtt, és sokáig még azzal párhuzamosan is akáchamuból nyerték. A mosóteknőt állványra, mosószékre tették, s állva dolgoztak mellette. A mosás több mozzanatát, nyáron pedig az egész munkát a szabadban végezték, s ugyanitt terítették ki a frissen mosott ruhákat, ágyneműt száradni. Télen vagy rossz időben a padláson szárítottak. A gazdasszony mindennapos munkájához tartozott a lakóház takarítása, karbantartása. Reggelenként a legelső volt az ágyak bevetése és a szellőztetés. Ez utóbbi télen csak rövid ideig tartott, nyáron azonban egész nap nyitva volt az ablak. Ugyancsak mindennapos feladat volt a ház földjének állandó seprése, locsolása. Főleg a pitvar szorult rá sűrűn a sepregetésre, naponta több alkalommal is. A lakószobát naponta, a kamrát hetente takarították. A söprést mindig locsolás előzte meg. Erre a célra külön locsolócsupor szolgált, az alján két lyukkal. A ház tapasztott földje az állandó használattól időről időre feltöredezett, s ilyenkor a háziasszony feladata volt újramázolása, licselése. A tisztaságnak, a gazdasszony rendszeretetének és szorgalmának megítélésében nagy szerepe volt annak, hogy a ház földje sima, frissen mázolt legyen. A mázolásra rendszerint hetenként került sor, ahol kisgyermekek voltak, o tt gyakrabban 194

190 A licselés után a földet sárga homokkal szórták fel. Nagytakarítást évente két alkalommal, húsvét és karácsony előtt, másutt húsvét előtt és ősszel végeztek D yenkor a bútorokat is elm ozdították helyükről, a házat kívül-belül kim eszelték. A rendszeres takarítás mellett nem kis munkát jelentett a lakóházak időnkénti karbantartása, felújítása. Az év folyamán kitöredezett falat tavasszal, még húsvét előtt tapasztották újra. Ez már sok esetben a családfő dolga volt. A kemencét viszonylag gyakran kellett meszelni, különösen a tü zelőpadkát. A kisebb javításokra a gazdasszony is vállalkozott, de többévenként esedékes nagyobb tapasztások, javítások elvégzésére már inkább szakem bert vagy hozzáértő ismerőst kértek fel, kisebb ellenszolgáltatás fejében. N em csak a kemence, de a szabadkémény (pendelykém ény) is gyakori tisztítást, meszelést igényelt. Házilag havonta többször is tisztítottak, s időnként kém ényseprőt is hívtak. A lakás karbantartásához a padlás gondozása is hozzátartozott. A csaknem kizárólag tárolásra használt padlást minden nyáron elő kellett készíteni az új termés befogadásához. Ekkorra már ugyanis rendszerint üresen állt, így minden nehézség nélkül lehetett benne dolgozni. A padlás licselésére sok helyütt felfogadtak valakit, a szegényebb családok ezt is maguk végezték. A nádtető javítását mindig szakemberre bízták. A hozzá való nád vagy saját földjükön termett, vagy a közvetlen környékről szerezték be. A jól nádazott tető évenként igényelt javítást. A mindennapi élettel és magával a házzal kapcsolatos tevékenységek mellett a lakóház egy sor egyéb, alkalomhoz vagy a gazdasági év valamely időszakához kötődő munka színtere volt. Nem egy közülük közösségi jellegű, s a munka mellett egyúttal szórakozási lehetőséget is nyújtott. Ilyen alkalom volt a kender dörzsölése, amelyet az eresz alatt, s a fonás, amelyet a szobában végeztek. A szoba berendezésén egy kevéssé változtattak ilyenkor, de bútort nem vittek ki onnan. A szövés ugyanakkor egyéni munka volt. Az asztalt félre kellett húzni, hogy a sarokban az ablak előtt helyet biztosítsanak az esztavátának a szövés idejére. Közösségi alkalomnak számított a tollfosztás és a disznóölés is. Tollfosztáskor a szobából kivitték az asztalt, a pitvarból, a tornácról vagy a kamrából lócákat vittek be a helyére. Másutt az asztalt rakták körül velük, s a tollat az asztalra rakták. Disznóöléskor az állat feldolgozása a pitvarban folyt, de a szobára is szükség volt, o tt mosták ki a beleket. A füstölésre szánt szalonnát a dagasztóteknőben lesózva a padlásra vitték, majd amikor kissé megszikkadt, a szabadkéménybe akasztották. A szabadkéményben füstölt húst ma is ízletesebbnek tartják annál, amit más módon füstölnek.

191 A disznó feldolgozása után a hátsó házban tartották a disznótort. Dyenkor több asztalt is beállítottak, s ezeket padokkal, lócákkal rakták körül. A lakóház nemcsak a létfenntartás mindennapi tevékenységének, a munkának volt fő színhelye és központja, de itt játszódtak le az emberi élet legnagyobb, örömteli és szomorú eseményei, mindaddig, amíg a társadalom igényei a születés, a halál napjait fokozatosan elszakították a háztól, s egyre gyakrabban a lakodalom mozzanatait is. A születés kivételével az ilyen alkalmakkor a ház berendezése az ilyen alkalmakkor többé-kevésbé megváltozott az esemény időtartamára. A század első felében a nyírbátori asszonyok többsége otthon hozta világra gyermekét. Az anya ugyanabban az ágyban szült, amelyben az év folyamán rendszeresen aludt. Dyenkor a férj néhány hétre hálóhelyet változtatott, az anya a csecsemővel aludt együtt. A gyermekágy ideje alatt nem hagyhatta el az udvart, s ugyanakkor a házat, benne a gyermekkel és édesanyjával a mágikus eljárások egész sorával védték az ártó hatalmak, a rontás ellen. A keresztelőt ünnepélyes keretek között valamelyik szobában tartották, de a meghívottak kevés száma miatt nem volt szükség a szoba átrendezésére. Lakodalom alkalmával a ház berendezése több célból is jelentősen megváltozott. Az előkészületek során a lakodalmas háznál a szabadkémény alá új, ideiglenes tűzhelyet állítottak, amelynél a lakodalomra főztek. Két derék magasságú baklábai állítottak föl, erre két deszkát vagy ajtókat tettek, majd mindezt egy sor vályoggal borították és letapasztották. A másik megoldás az volt, hogy három vaslábai körülraktak vályoggal, sárra betapasztották, s az üresen hagyott helyen tüzeltek. A lakodalmas fazekak ezekre a nyílt tűzhelyekre kerültek. Jelentősen átalakult ilyenkor a szoba berendezése is, még akkor is, hogyha a vacsorát és a mulatságot jó időben az udvaron felállított sátorban tartották. A nagyszobát teljesen kiürítették, a bútorokat a kamrába, az udvarra a csűrbe hordták, legfeljebb a szekrény maradt bent. Ezután a szobát telerakták asztalokkal, lócákkal, amiket a vendéglőkben vagy máshonnan kértek kölcsön, vagy a szomszédoktól hordtak össze. A vacsora befejeztével az asztalokat kipakolták a szobából és elkezdődött a tánc. Az ifjú pár a nászéjszakát a padláson töltötte, ahová a lent mulatozók nemegyszer vaskos tréfák közepette, felkopogtattak. A nászajándékokat is a padlásra vitték fel, hogy a lakodalom ideje alatt ne legyenek útban. A temetőbeli ravatalozó megépítéséig a halotti szokások és a halálesettel járó egyéb teendők a lakóház köré csoportosultak. A szokáskör egészének ismertetése helyett az eddigiekhez hasonlóan csak azokra a mozzanatokra leszünk figyelemmel, amelyek kifejezetten a lakóházzal kapcsolatosak. 196

192 A halottat megmosdatása és felöltöztetése után az első szobában ravatalozták föl- A mestergerenda alatt, azzal párhuzamosan feküdt, a feje a két ablak között, lábbal az ajtó felé. Az állványt vagy a temetkezési vállalkozótól kapták, vagy házilag rakták össze két székből és deszkákból. A kaput és az ajtót fekete drapériával terítették le. Ugyanígy a tükröt is, amelyről azt tartották, ha nincs letakarva, felszívja a halott szemét. A szobát teljesen kiürítették, legfeljebb egy szekrény és a kredenc maradt benn. A dísztárgyakat is leszedték a falról. A bútorok helyére padok, lócák, székek kerültek a halottat felkereső vendégek és a virrasztásra egybegyűltek részére. Amíg a halott a házban volt, csak gyertyával világítottak. Az udvart és a ház elejét sárga homokkal szórták fel. A temetést és a halotti tort az egész házra kiterjedő nagytakarítás követte. A házat kimeszelték, földjét felkaparták, majd újra mázolták, s a háznál lévő összes ruháját, ágyneműt kimosták. A halott szalmazsákját, ruháját elégették, esetleg a cigányoknak, szegényeknek adták. Több háznál még a halott ágyán is aludtak. A parasztház életének rendjét a munka és a tisztaság szabta elemi követelményeken túl külön illemszabályok is szabályozták. Ezek nem annyira a család tagjai között érvényesültek, mint inkább a vendégekre és azok fogadására vonatkoztak. A vendégnek a házba való belépés előtt illett megtorolni a lábát, majd belépve a férfivendégnek kalapját az ágyra tenni vagy a fogasra akasztani. A kedves vendéget azonnal a szobába invitálták és hellyel kínálták. Gyakran látott, közeli rokont, szomszédot nem mindig vezették be a szobába, s ők azt sem vették zokon, ha a háziak megkezdett munkájukat jelenlétükben is folytatták. A jóbarátot, ha étkezéskor toppant be, étellel is megkínálták. A ritka, tisztes vendéget a tisztaszobában fogadták. A hét meghatározott napjain járó koldus csak a pitvarba léphetett, az ajtóban állva megkapta az alamizsnát, majd eltávozott. A vendéget a kapuig volt szokás kikísémi, ennek elmulasztása súlyos sértést jelentett. A mindennapos vendégek viszont nem várták el a háziaktól, hogy kikísérjék őket. Akit nagyon szerettek, becsültek, még azt az utcán is elkísérték egy darabon. A lakóház egyik fő funkciója, hogy helyet ad számos olyan tárgynak, kelléknek, amely az ember mindennapi életéhez elengedhetetlenül szükséges. A paraszti gazdaság tárolótere tulajdonképpen az egész telek, sőt, a parasztember telkén kívül is tartott bizonyos javakat. A parasztgazdaság eszközletéből a lakóházba általában azok a darabok kerültek be, amelyek nem a mezőgazdasági munkával, hanem a háztartással, az otthoni élettel kapcsolatosak. A tárolási funkció jelentőségét mutatja, hogy a ház két helyisége, a kamra és a padlás csaknem kizárólag a raktározás szolgálatában áll. 197

193 A legtöbb helyet mind a kamrában, mind a padláson a család egész évre való élelmiszer- és gabonakészlete foglalta el, amely újra és újra feltöltődött a termés betakarításakor, a befőzéskor, disznóöléskor. A gabonát a középparaszti háztartásokban a kamrában hombárokban tartották. Korábban a hombár sokhelyütt a tornácon állt. Akinek kevés gabonája term ett, az zsákokba töltve a kamrában vagy a pitvarban tárolta. Viszonylag kevesen vitték a gabonát a padlásra, ott tartották viszont a csöves kukoricát, a napraforgót, babot, diót, s a többi olyan terményt, ami szárítást igényelt. A padlás egyébként a már említett funkciókon túl a használaton kívüli dolgok tárolóhelye volt. Az élelmiszerek közül a padláson megszikkadt, majd megfüstölt szalonna, kolbász erős farudakon és kampókon a kamrában lógott. Ahol nem volt verem, a kamrában tartották a téli hagymát, zöldséget, káposztát is, a bortermelők pedig a boroshordókat. Az élelmiszereken kívül a kamrába a falba vert szegekre háztartási és konyhaeszközök is kerültek, esetleg néhány ruhadarab, csizma és néhány ritkábban használt dolog is. Az élelmiszerek közül, m int már említettük, a megszegetlen kenyerek is a kamra polcain sorakoztak, felvágásuk után helyük a pitvarban vagy a szoba kredencében volt. A télire eltett befőttek a kamrában álltak, de népesebb családokban jutott belőlük a pitvarba és a szobabútorok tetejére is. A vizet vödörben, korábban cserépkorsóban, csecseskorsóbán, vizeskannában a pitvarban tartották egy darab deszkán. Néhol a kannákat vizeslócára állították. Télen a legtöbb háznál a vizesedényt bevitték a szobába, mert a pitvarban könnyen megfagyott. A víz leggyakoribb helye a szobában az asztal alatt volt. A kisebb tárgyak elhelyezése a lakásban igen változatosan, esetlegesen alakult. A ruhákat a karosládában, komódban tartották, a nagyobbakat a siforiban. A mindennap használt ruha a szobában vagy a pitvarban fogason, szegen lógott, hogy kéznél legyen, a csizmák, cipők az ágy alatt voltak. A könyveket a mestergerendán vagy a komódban tartották a családi iratokkal együtt. A református családoknál a Biblia megszokott helye az asztal sarka volt, s csak az étkezések idejére került át a komódra. A mestergerendára ezenkívül szappant, borotvát, cipőkefét és számos egyéb apróbb dolgokat is feltettek. A falitékában tartották a gyertyát, a mécsest, gyufát, olajat, esetleg néhány gyakrabban használt szerszámot is. Mindezek mellett a vakablak is tárolóhelyül szolgált, mindennapos használati tárgyak mellett a mécses vagy a tejesköcsög állt benne. A lakóházba időnként állatokat is bevittek. Állandó bejárása csak a macskának volt, de jelenlétét éjszakára nem mindenütt vették szívesen. A tyúkokat a hátsó házban vagy a pitvarban ültették költeni. Igyekeztek őket minél

194 m elegebb helyre tenni, hogy ne hűljön ki a tojás. Mivel a libák nyugtalanabb term észetűek, őket inkább a kamrában keltették. A kikelt kiscsirkék egy ideig még a házban maradtak. Más állatok ritkán kerültek be a házba, legfeljebb egyes adatok szerint néha a kisbárányt vitték be, ha beteg volt, vagy a rossz időtől féltették. A nyírbátori lakóház életének fentebb ismertetett állapota a legutóbbi évtizedek alatt sokat változott, s jelenleg is erősen átalakulóban van. A korábbi életm ó d jelentős megváltozása és az építkezés napjainkban tapasztalható gyökeres átalakulása mellett a nyírbátori ház élete még ma is számos olyan szokást, mozzanatot őriz változatlanul, amelyet a hagyományos paraszti életform a szükségletei keltettek életre és tartottak fenn évszázadokon keresztül. 199

195 ÖSSZEFOGLALÁS A nyírvizekből kiemelkedő dombokra települt téli szállásokból fejlődött ki a X I-X II. század folyamán Bátor falu, amely 1279-ben királyi adományként került a Gutkeled-nemzetség birtokába. Az Árpád-korban Bátor közelebbi és távolabbi környékén elég sok olyan nemzetség telepedett meg, melyeknek eredeti birtokai a Dunántúlon vagy a Felvidéken voltak, s itt csak a XIII- század második felében tűnnek fel. A nyugati országrészek szaporodó népességének fölöslege az akkor még gyéren benépesült Alföldre húzódott, és több évtized alatt kiirtotta az erdőt, és benépesítette a földművelésre kevésbé alkalmas homokterületeket is. Ezt a telepítő m unkát az uralkodók is elősegítették, akik híveiket ezeken a területeken földadományaikkal jutalmazták. A földesurak pedig új birtokaikra telepítették fölösleges jobbágyaikat is. Nyírbátor kialakulásában is ilyen földesúri telepítő tevékenység játszott szerepet. A XIII. század végén a Gutkeled-nemzetség kiterjedt birtokokat szerzett a Nyírség déli részén, s a későbbiek során éppen Bátor faluról nevezték el magukat Báthoriaknak. Az adományozással egyidőben Bátor vásártartási jogot is kapott, amely lerakta a városfejlődés alapjait, és amelyet csak rövid időre vetettek vissza a XIV. század elejének háborúskodásai. A Báthori család a XIV. század első feléig még nem vitt országos jelentőségű szerepet. A család és vele együtt a falu emelkedése Károly Róbert király uralkodása alatt kezdődött, amikor hűséges szolgálataik fejében 1330-ban a király a Báthoriak birtokait kivette a megyei és királyi ispán igazgatása és igazságszolgáltatása alól, pallosjogot adományozott nekik, Bátor város pedig teljes városi kiváltságokat kapott, amely együtt járt az adómentességgel is. Bátor vált a több megyére kiterjedő birtok központjává, ami azzal járt, hogy a földesúri udvar ellátására nemcsak nagyszámú szolganép, hanem számos szabad és félszabad állapotú mesterember is letelepedett. így vált a XIV. század folyamán a Tokaj felől Erdélybe és Debrecen felől a Szamoshát vidékére vezető utak ereszteződésében fekvő város a környék ipari és kereskedelmi centrumává. 201

196 Az 1332-ből származó adománylevél szerint a Tiszahátról Krasznán és Kocsordon keresztül számos marhát és az érmelléki Szalacsaról az erdélyi sót - Nyírbátor ma is létező Sóhordó utcáján át szállító kereskedők, Debrecenből, Kálióból és Nagyfaluból Szatmárra igyekvő kalmárok útjukat Bátoron keresztül venni, itt portékájukat kirakni, és a csütörtökön tarto tt hetivásárokon árulni voltak kötelesek. Az árumegállító jog a helyi kereskedelem fejlődését, a kézművesek nyersanyagellátását segítette elő, ideterelte a környék áruforgalmát és biztosította a földesúrnak a vám-, piaci helypénz és a bíráskodás jövedelméből való részesedését is. A XV. század folyamán a város önállósága földesuraival szemben is nőtt, s mint mezővárost nemcsak lakóinak fejlettebb gazdasági élete, társadalmának nagyobb fokú differenciálódása, hanem a jobbágyfalvakéhoz viszonyíto tt nagyobb szabadsága is jellemezte. Évente egy összegben fizethette adóját, a város népe saját maga által választott bírák és esküdtek elé vihette peres ügyeit, vagyonáról pedig szabadabban rendelkezhetett mint a jobbágy. Ezeket a kiváltságait Nyírbátor a török hódoltság alatt is meg tudta őrizni, sőt lakossága még növekedett is azáltal, hogy a környező falvak jobbágysága a várost védő palánkvár falai között keresett menedéket ben a város a Báthori család kihalása után az erdélyi fejedelmek birtokába került. Amikor 1648-ban I. Rákóczi György erdélyi fejedelem név szerint is összeíratta birtokainak jobbágyait, azok földjeit és várható jövedelmeit, akkor Bátorban 227 jobbágy és 15 nemesi család élt, ami főt jelentett. Ez a lakosságszám nem tűnik nagynak, de a környező jobbágyfalvak családos létszámához viszonyítva igen jelentős. Ennél azonban sokkal jellemzőbb, hogy a lakosok között 20 szabó, 16 varga, 9 szűcs, 8 ács, 6 mészáros, 5 kovács, 2 lakatos, egy-egy borbély, takács, serfőző és bognár volt, tehát 70 család, a lakosságnak majdnem egyharmada mesterséggel foglalkozott. Az összeírás azt tükrözi, hogy a lakosok aránylag jó anyagi körülmények között éltek. Lova ugyan csak kevésnek volt, de ökre, tehene, sertése mindenkinek kettő-három, földje pedig annyi, amennyit meg tudott művelni. Ezt a viszonylag kedvező helyzetét Bátor a XVII. század folyamán végig megőrizte. A Rákóczi szabadságharc után a város a Károlyi család birtokába került, akik erőszakkal jobbágysorba süllyesztették a bátoriakat. A város és a Károlyiak között közel száz éves pereskedés eredménye csupán annyi volt, hogy az úrbérrendezést csak részben hajtották végre, a város két pusztáját és erdejét meg tudta menteni. A város XVIII. századi külső képe meglehetősen szerény, sőt szegényes. 202

197 A két egym ást keresztező főútvonal a volt piac táján széles térré bővült, a vízállások k ö z ö tt húzódó két homokdomb tetején vonul a város két főutcája, m elyeket sikátorok kötnek össze. Ez a piacutcás elrendezés a magyar városi és mezővárosi fejlődés sajátos települési formája, amely összefüggésben áll a vásárok tartásával. A térré kiszélesedő főutca ugyanis alkalmas helyet adott a m ezőgazdasági és kézműves termékek piaci árusításához. Nyírbátor mezővárosijogállását 1886-ban vesztette el. A XIX. század eleje a társadalom fejlődését Bátorban alig mozdította elő. Az ipar megmaradt céhszerű keretekben, amely azonban ekkor már inkább hátráltatója, mint előmozdítója volt a fejlődésnek. A közvetlen környék számára termelő kézműipar csak helyi jelentőségű, de az 1856-ban épült Bóni G yártelep és a század végén létesült dohánybeváltó fejlődést és kereseti lehetőséget nyújtott a lakosságnak. Napjainkban Nyírbátor gazdasági és művelődési életét erős fellendülés jellemzi, s 1973-ban újból városi rangra em elkedett. Nyírbátor település és telekrendszerének történeti fejlődése nem tér el a Kárpát-medencében általános településfejlődéstől. A koraközépkorban kialakult utcássoros településrend a X V -X V I. század településpusztulási folyamatát elkerülve megőrizte eredeti jellegét. A több mint 700 éves településben nem mentek végbe olyan települési folyamatok, amelyek a koraközépkori településrend kialakítását megszakították volna. A XX. századi településrend tehát kontinuisnak mondható. A település alkalmazkodva az adott földrajzi körülményekhez a nyírvizekkel szabdalt homokhátakra ült. Az Észak-D él és Észak-N yugat Dél Kelet irányú homokgerinceken futó utcákra merőlegesen összekötő utcák jöttek létre. Emellett az egész településrend centrikus, mivel a középkori eredetű piactér napjainkban is a település magvát képezi. A piactérről kifutó utcák egy-egy szomszédos település felé vezetnek. A földrajzi viszonyokhoz alkalmazkodó településfejlődést jelentősen segítették egyéb települési tényezők. A középkori településnek városi jogai voltak, s mint mezőváros maga is szabályozó erőként lépett fel. A város és földesurainak harca számos településtörténeti emlékkel szolgál. Ezek közül számos helyen találkozunk a nyírbátori füveskertek említésével. A várost ugyanis Délen és Keleten nagy kiterjedésű szérűskertek övezték. A füveskertek a XIX. század első felében szinte az egész települést körülvették. Jó nyomon követhetjük ezt a települési folyamatot az első, a második és a harmadik katonai felmérés térképlapjain, valamint a településről készült egyéb térképeken. Tipikus kertes település azonban nem alakult ki, a fenti fejlődési folyamat csak 203

198 részleges kertességet eredményezett. A nagygazdák ugyan gyakran osztott üzemhelyen gazdálkodtak, de a közép- és kisparasztság üzemhelye általában a füveskertek elterjedése idején is a beltelek maradt. Ugyancsak az alföldi városoktól eltérő jelenség, hogy Nyírbátorban, ill. annak határában számottevő tanyásodási folyamat nem ment végbe. A külterületi lakott helyek javarészt uradalmi tanyák. A határbeli üzemhelyek - a füveskertek létesítményeit nem számítva - egyedül a szőlőspajtákra szorítkoztak. Az utcaképek soros beépülési rendet mutatnak. Megtaláljuk az utcavonalas, és az előkertes beépítési m ódot egyaránt. A telkek formájukat tekintve jobbára szalagtelkek, de találunk néhány téglalap és szabálytalan alakú portát is. A település középkori része és az azóta kialakult, de mezőgazdasággal foglalkozó népesség, településterülete morfológiailag és funkcionális szempontból is eltér a város legújabban kialakult északi területeitől, ahol a különböző ipari üzemek munkásainak telkeit találjuk. Természetesen az elmúlt húsz évben végbement városrendezési és településfejlesztési folyamat eredményeként megjelentek a már polgáriasult központi településképen is túlmutató települési formációk, a lakótelepek. A település archaikus ill. mezőgazdasági jellegű területein ezek túlsúlya ma is döntő három telektípust különíthetünk el, úgymint a zsellér, ill. szegényparaszt, a középparaszt és a módosparaszt telket. A típusok elkülönítése a harmincas évekre jellemző gazdasági meghatározottság alapján történik. A zsellértelkeket túlnyomó részt a település peremén, különösen a Kisbogáti, Hunyadi, Bajcsy Zs. és Gyulaji utcán, valamint az Árpád és Rózsa F. utca végén találjuk. A nagygazdák a Rózsa F. és az Árpád utcát ülték meg. A telkek általános beépülési rendje a következő: lakóház + kamara + istálló + ólak. Az udvaron találunk különálló építményeket is, ezek általában a következők: nyári konyha, kukoricagóré, szín, hodály. A kiegészítő létesítmények (ámyékszék, füstölő, kút, kutyaól stb.) jobbára változó helyen találhatók, a fenti építményekkel szemben nincsen megszabott helyük a telken. A mai beltelek már általában külön tisztaudvarra és gazdasági udvarra tagolható. Ez a tagolódás, ill. a tisztaudvarok kialakulása az állattartás jelentőségének csökkenésével ill. az extenzív formák átalakulásával párhuzamosan játszódott le. A telkek hátsó része általában veteményeskert vagy ún. telek s a kapások kerülnek bele. A kapások a nagyüzemi gazdálkodással párhuzamosan többnyire beszorultak a beltelekre. Az egykori szérűk helyén ma kukoricát és burgonyát termelnek. Az utcai kerítések anyaga változó, dominál a vas és a favázas drótkerí 204

199 tés. Az egyes telekrészeket elkülönítő kerítések anyaga általában léc, vagy napraforgószár. A hagyományos nyírbátori lakóépületek a századforduló építészeti kultúráját tükrözik, még akkor is, ha egyikük-másikuk jelentős átalakításon ment keresztül. Korábbi időszakból lakóházak már csak azért sem maradhattak fent, mert a rendelkezésre álló építőanyagok fizikai tulajdonságai, az ezt figyelembe vevő legcélszerűbb technika alkalmazásával sem teszik lehetővé, hogy a belőlük készülő falak évnél tovább tartsanak. Ugyanakkor figyelembe kell vennünk azt is, hogy Nyírbátor építészete sokkal dinamikusabban fejlődött, mint a környező falusi településeké, s rövidebb idő alatt kicserélődött a város épületállománya. A legáltalánosabban alkalmazott hagyományos technikai eljárás a favázas sárfal, melyet helyi terminológiával mereglyés falnak neveznek. Kellő minőségű agyag hiányában ugyanis a sűrű karóváz közé rakott, szalmával kevert sár biztosította a legszilárdabb falazatot. Gyakoriság szempontjából második helyre szorul a vályog és a harmadikra a vertfal. A hagyományos formát őrző épületek között tégla, kő vagy betonfalú egyetlen egy sem akadt. Igen ritka a szilárd fundamentum alkalmazása is, annak ellenére, hogy ennek építését már a múlt század végén előírták az építészeti szabályrendeletek. Oka elsősorban az, hogy a favázas sárfal nem igényel szilárd fundamentumot, itt ezt a szerepet maga a vázszerkezet látja el. Egységes képet m utatnak a tetőzet elemei is. A mennyezet minden esetben mestergerendás boruló deszkafödém, a tetőszerkezet szarufás, a tetőfedés anyaga nád és zsúp, uralkodó tetőform a a félig kontyolt nyeregtető. A vértelkek anyaga rendszerint favázra font sövény vagy nád, amit kívülről tapasztással látnak el, ritkábban alkalmazták a vályogot és a deszkát. Feltűnő, hogy az oromzatok alig díszítettek, a tapasztottakat legfeljebb ha színes meszeléssel látják el a deszkavértelkek pedig igen szegényen faragott vagy fűrészelt díszítményekben. Nem tekinthető általánosnak a tornác alkalmazása sem, alkalmazása csak a múlt század utolsó évtizedeiben indult meg. A tornácok általában a főhomlokzaton helyezkednek el, e rövidhomlokzati tornác igen ritka. Alátámasztásuk egyszerű faoszlopokkal történik, amelyek sok esetben deszkából készült, fűrészelt díszítésű mellvéddel is rendelkeznek. A tornác késő megjelenésére utal, hogy az építészeti stílusok néhány kivételtől eltekintve egyáltalán nem hatottak kialakításukra. A házak mind soros elrendezésűek és legtöbbször három osztásúak. Általában egyetlen lakást foglalnak magukba. Figyelmet érdemlőek viszont 205

200 azok a változatok, amelyek két, két- vagy háromosztatú lakást foglalnak magukba. Ezeket a házakat csaknem minden esetben eredetileg rokoncsaládok lakták. Meglétük a törzscsalád szervezettel hozható kapcsolatba. A hagyományos tüzelőberendezést és füstelvezetést már nehezen lehet elérni. A megvizsgált lakóházak között már egyetlen sem rendelkezik teljes, kom plett tüzelőberendezéssel, átalakításuk olyan mérvű, hogy abból legfeljebb csak egy-egy elem maradt meg. A szoba hagyományos tüzelője a külső fűtésű boglyakemence volt. Ezt sár vagy vályogpadkára építették, ami egyben ülőbútorként, ill. hálóhelyül is szolgált. A konyhában a kemence szája előtt állott a tüzelőpadka, amelynek hátsó sarkába építették a katlant. A középpadka alkalmazása Nyírbátorban nem mutatható ki. Helyette a konyha hátsó falá mellé is keskeny padkát építettek, amely főzéskor vagy sütéskor az asztal szerepét töltötte be. A füstelvezetés szabadkéménnyel történt, amely többnyire favázas, tapasztott nád vagy paticsfalú volt. A vagyonosabbak házaikat kőből készült boltozatos kéménnyel látták el. összefoglalva megállapíthatjuk, hogy a Nyírség népi építészetén belül önálló kistáji változatot alkot a tájegység középső területe, melynek központja Nyírbátor. A város népi építészete híven tükrözi a környező falvak népi építészetének minden jellemvonását, tehát a favázas sárfal alkalmazásának elsődlegességét, a csonkakontyos tető gyakori alkalmazását és a konyhabeli tüzelőpadkák középen álló változatának hiányát. Viszonylag későn jelenik meg a tornác is, amelynek formavilága meglehetősen egyszerű. A fő különbség Nyírbátor és a környező falvak népi építészetében az, hogy az építészeti kép átalakulása Bátorban korábban megindult és dinamikusabban játszódott le. Így pl. a tornácok és a csonkakontyos tető elterjedése párhuzamosan ment végbe. Ez a folyamat Bátorban már a múlt század utolsó évtizedeiben megindult, míg a környező falvakban csak az első világháború után vált számottevővé. A hagyományos lakáskultúra formáinak kialakításában fontos szerepet játszott a város lakosságának erős társadalmi differenciáltsága, melyhez hozzájárult a környező falvakból betelepültek nagy száma is, akik sokáig megőrizték a hagyományos nyírségi lakáskultúra elemeit. A szobák hagyományos berendezését a párhuzamos elrendezési elv jellemzi, a módosabbaknál azonban már a századforduló táján kialakul a centrális elrendezési forma is. A két berendezési forma gyakran egy házon belül is egymás mellett él azáltal, hogy a tisztaszoba centrális, a hátsó ház azonban párhuzamos elrendezést mutat. Ez utóbbinál mind a mai napig megfigyelhető a helyiség munkatérre és kultikus térre való tagolódása is. 206

201 A hagyományos bútorzat tárgyai az asztal, az ágyak és a dikó, melyeket a századfordulón lócák, székek, ácsolt- és tulipános ládák egészítettek ki. A tisztaszobák berendezésében fontos szerepet játszanak a sublótok, sifonok és az azsutéros kredenc, amely mindig a fő helyen, a bejárattal szemközti fal m ellett, a két ablak között helyezkedik el. A szobabútorzat darabjainak túlnyom ó többségét helyi mesteremberek készítették. A második világháború óta ezeket bolti áruk váltották fel. A szobában található kiegészítő, kultikus és dísztárgyak jellegében erősen megmutatkozik a vallási megoszlás. A reformátusok kedvelték a házi áldásokat, a bibliai tárgyú képeket, idézeteket, mig a katolikus családokban a szobát szentképek, szakrális jellegű tárgyak borították. A jelenleg fellelhető legarchaikusabb szobabelsők a görögkatolikusok házait jellemzik. A szoba nem vallásos jellegű díszítményei közé tartoznak a családi képek, fényképek, melyeket a vallási tárgyúaktól elkülönítve, újabban azokkal vegyesen helyeznek el. A hagyományos nyírbátori konyha két részből állt, a bejárati ajtó előtti előszoba funkciót is betöltő pitvarból és a ház hosszanti középvonalában bolthajtással leválasztott füstösházból, ahol a tűzhelyek helyezkedtek el, s amely a háztartási munkák állandó színtere volt. Itt nincsenek bútorok, azok szerepét a sárpadkák töltik be. A bolthajtást dísztárgyakkal, elsősorban tányérokkal, tálakkal borították, mig a háztartásban mindennap használt eszközök és kerámiák a hátsó fal mellé épített padkán, ill. a fölötte lévő falon kaptak helyet. A tüzelőberendezés és a füstelvezetés átalakulásával megváltozik a konyha berendezése is. A tüzelőpadkákat berakott spórok vagy gyári tűzhelyek váltják fel. A konyha bútorokat, asztalt, lócát, konyhaszekrényt, sok esetben ágyat is kap, s tulajdonképpen lakókonyhává válik. Az építészeti és lakáskultúra átalakulásával párhuzamosan erősen átalakult a lakóház funkcionális tagolódása is. Mig csak egy szoba van, a család élete és a házban végzett munkák színtere a szoba és a szabadkéményes pitvar között oszlott meg. A tisztaszobák kialakulásával, azt csak ünnepi alkalmakkor veszik igénybe, a családi élet színtere továbbra is a hátsó ház maradt. Amikor azonban kialakulnak a lakókonyhák, akkor a hátsó ház funkciójának jó részét ez a helyiség veszi át, amennyiben itt végzik a házban való munkák döntő többségét, a hátulsó ház inkább már csak lakásul szolgál. A nyírbátori lakóház berendezése és élete az utóbbi évtizedekben sokat változott, s jelenleg is erősen átalakulóban van, de ma még számos olyan jellemvonást őriz, amelyet a hagyományos paraszti életforma szükségletei keltettek életre és tartottak fel évszázadokon keresztül. 207

202 FÜGGELÉK Nyírbátor földrajzi nevei 1354-ben Bátornak, mint a Báthori uradalom központjának, 2 főutcája, 5 vicusa, 2 mellékutcája volt, s egy külön sora a nemesek - talán familiárisok - számára ban még egy új szolgaucca" tűnik föl. Az 1354-es, 1357-es és az 1370-es oklevelekben Bogáti, Nemes, Téglás, Tótzug, Pócsi és Vasvári utcanevek szerepelnek, (amelyekből a Pócsi, Vasvári és Bogáti út elnevezés ma is használatos). Nyírbátor község helyrajza a XIX. század elején már hasonló volt a maihoz. Akkori helyneveik legnagyobb része ma is ismert. Utcanevek: Szabolcs megyében kebelezett Nyír-Báthor mezőváros belső határa rendezett úrbéri állományának térképe, készíttetett 1859 évi auguszt hóban (A nyírbátori Báthori István Múzeum tulajdona). Ezen a térképen a következő utcanevek szerepelnek: Gyulajbajáró, Pilisi, Ligati, Károlyi, Debreceni, Kisbogát, Töviskes, Encsencsi, Piricsei, Gebei, Káliói, Pócsi, Bogáti út. Térkép 1812 évből - Mappa Exhibens ad Illustrissimam Famíliám Comitum Karolys de Nagy Karoly Spectantis Oppidi Nyir Bathor et Hortorum Foemilium ejatium situm phisicum Deli neata et Calculo Geometrico recognita Annis pe di Nyir Bathor et Hortorum foemilium ejatium situm phisicum Deli neata et Calculo Geometrico recognita Annis per infrascriptum Andreám Klutvevszky furatum Ceometram (Báthori István Múzeum tulajdona). Medvekert, Hordóskút, Bakti út, Makrahegy, Vereshegy, Borsos Vápa, Nagyhegy, Szentvér u tcú rét. Térkép évből Nyírbátor várossá el kúlönözött birtokainak térképe. Készítette az esztendőbe Szunyogh Lajos hiteles földmérő (Báthori István Múzeum tulajdona). 14 Nyírbátor népi építészete 209

203 Füzér, Kappanos, Dinnyés, Less, Ceije, Kalapos, Szederjes tó, Rossz Nyájas, Tetű völgy, Berták kútja, Kávás kút, Kiscsigás, Nagycsigás, Domoszló hegy, Hivatal földek, Árpád hegy. Térkép évből Szabolcs megyében kebelezett Nyír-Báthor mezőváros belső határa, rendezett úrbéri állományának térképe. Készíttetett 1859 évi August hóba Papp József és társai hts. mérnökök által (Báthori István Múzeum tulajdona). Füvesrét, Barátrét, Bodzás, Borbély kút, Bodon lapos, Mester rét, Szegik ú t lapos, Füveskertek, Szénarét, Nagyerdő, Nyárfamező, M indenkút, Éhvölgy, Város erdeje, Város birtoka, Homokhordó hely. Térkép évből Rossznyároserdőrész gazdasági és állattérképe (Báthori István Múzeum tulajdona). Domoszlói hegy, Mese havasa, Tetű hegy, Tetű völgy, Nagyrét, Kiscsigás rét, Nagycsigás rét, Káváskút laposa, Káváskút gerenda, Kocsisírtás, Rossznyáros hegy. Határdűlők, tagok, részek, hegyek stb. nevei: 1. Árpás-hegy Piricsei műút jobb oldala 2. Akasztó-hegy, fa Kispiricsei legelő mellett 3. Bokros-kert Debreceni vasút mentén 4. Bokros-dűlő Nyíregyházi műút bal oldala 5. Báthori tanya Gyulaji földút és Derzsicsere között 6. Bóni-szőlő Bóni gyár mögött 7. Bóni-szilvás - Gyulaji m űút jobb oldalán 8. Borbélykúti tábla Gyulaji m űút jobb oldala 9. Bornyú-kút - Nyírbogáti földút bal oldala 10. Barát-kert Rózsa Ferenc (Szentvér) utca jobb oldala 11. Bánki-hegy - Nyírbogáti földút bal oldala 12. Bodnár-tag Kispiricsei legelő jobb oldala 13. Barta-kút - Nyírbátori-Földvár és Nyírbogáti földút között 14. Bákonyi-dűlő, szőlőskert - Nyíregyházi és a Debreceni m űút között 15. Bákonyi-hegy Debreceni vasút mellett 16. Bodon-lápos Nyírcsászári és Nyírkátai földutak között 17. Borsos Pápa (Vapa) - Csepel gyár mellett 18. Böke-hegy Debreceni utca bal oldala 19. Cigánytelep - Sárvári Endre és a József Attila utcák között 20. Csemete-kert - Derzsi földút bal oldala (Vásártér mellett) 210

204 2i C s e r e - e r d ő Derzsi földút bal oldala 22. C s e r e - e r d ő - a l j a Csereerdő és a Kerekhalmi földutak között 23. C s iz m a d ia - h e g y - Hunyadi utca baloldala (belsőség mellett) 24. C s o n k a - d ű l ő Pócsi műút jobb oldala 25. D a r a g ó - k ú t Encsencsi földút és a Piricsei műút között 26. Diószegi-hegy - Kisbogáti és a Hunyadi utcák között 27. Dögtér-kert - Encsencsi utca jobb oldalának folytatása 28. Dinnyés-hegy Debreceni m űút bal oldala 29. Ereszvény-dülő - -szőlő Bogáti m űút jobb oldala 30. Éjvölgy, -kicsi, -nagy Nyíregyházi műút jobb oldala és a Pócsi földút között. 31.Földvár Debreceni műút és Encsencsi földút között (Dinnyés és a Töviskes között). 32. Füveskertek Debreceni utca bal oldala 33. Gebe-Csaholyi-folyás - Nyírkátai út és Vasvári között 34. Gebe-úti-dülő Gebei földút jobb oldala 35. Györgyliget - Nyíregyházi m űút bal oldala 36. Gyulaji-erdő Gyulaji m űút bal oldala 37. Gyékényes, szeles Pilisi földút bal oldala, hátul 38. Gyékényes-kicsi Pilisi földút bal oldala, elől 39. Gyékényes-nagy Vasvári legelő mellett 40. Gyep-dűlő Debreceni vasút bal oldala 41. Gyep-tücsök Nyíregyházi és Debreceni m űutak között 42. Gubás-hegy - Pócsi műút jobb oldala és a Gyulaji műút között 43. Hordóskút, kicsi, nagy - Gyulaji erdő mögött 44. Harcsa-tag Rózsa Ferenc (Szentvér) utca bal oldala 45. Határfa-dűlő - Rózsa Ferenc (Szentvér) utca bal oldala 46. Homokhordó hely Piricsei m űút jobb oldala 47. Juhjáró - Encsencsi földút és Piricsei műút között 48. Király völgy Nyírestanya alatt, Piricsei műúttól balra 49. Kisbogáti-útmente Kisbogáti utca bal oldala 50. Kismező - Mezőgép mögött 51. Kispiricse-külterület Piricsei erdő mögött, Piricse mellett 52. Kis-Piricse-dülő - Piricsei erdő mögött (a fentivel szembe) 53. Kis- és Nagy tizes - Derzsi csere és a kerekhalmi földút között 54. Középúti-dűlő Piricsei m űút jobb oldala és a Juhjáró között 55. Kuruc-hegy Encsencsi út jobb oldala és a Hunyadi utca között 56. Kalapos-hegy, fa Encsencsi úti dűlő és a Középúti dűlő között 14* 211

205 57. Keresztúti-dűlő Nyírvasvári m űút és a Gebei földút mellett 58. Kónyatag Kispiricsei erdő mellett 59. K iskút - Nyírbogáti földút bal oldala 60. K ettős-kút - Nyírbogáti földút és az Encsencsi műút között 61. Kisszék, nagyszék Nyírbogáti földút és a Mogyoróalja-dűlő (Hunyadi u.) között 62. Keszler-dülő Nyírbátori határ mellett 63. K otyor, dűlő, tó - debreceni m űút jobb oldala 64. Kistáncos-hegy, Nagy táncos-hegy - Nyíregyházi műút és a Pócsi földút között 65. Kappanos-hegy Hunyadi és az Encsencsi utcák között 66. Létai-nyáros - Nyíregyházi m űút és a Bogáti határ között 67. Langoshegyi-dülő Gebei földút jobb oldala 68. Less-hegy - Encsencsi és a Bogáti határ között 69. Makra-hegy - Encsencsi ú t bal oldala 70. Mester-réti-dűlő - Gebei földút és a Nyírcsászári műút között 71. Mogyorós-dűlő, -rét - Hunyadi út és a Bogáti határ között 72. M inden-kút - Gyulaji műút és a Pócsi földút között 73. M edvekert - az állomás felé, a Martinovics utca környéke 74. Nagyerdő Gyulaji műút jobb oldala 75. Nagyhegy a Mártírok útjai temető mögött 76. Négy szögű-hegy a Császári műút és a Gebei műút között 77. Nyírbátor - Vasvári-folyás a Gebei földút és Vasvári között 78. Nyíres-dűlő - Piricsei műút bal oldala és a Pilisi földút között 79. Nyíres-csatorna Piricsei m űút bal oldala és a Pilisi földút között 80. Nyires-tanya - Piricsei m űút bal oldala és a Pilisi földút mögött 81. Nyárfa-rét - Pócsi földút bal oldala 82. Nyárfa-réti-dűlő - Pócsi földút jobb oldala 83. Nagy szék - Bogáti földút bal oldala és Encsencsi út között 84. Nagytáncos - Nyíregyházi műút jobb oldala és a Pócsi földút között 85. Pálkúti-dűlő - Gyulaji műút és a Kerekhalmi földút között 86. Peres-föld Rossznyárosi erdő mögött 87. Posta-tag a Derzsi csereerdő előtt 88. Papok-rétfe, minorita-rét a nyírbátori múzeum előtt 89. Rossznyáros-alja - a Gebei földút jobb oldala, a Rossznyárosi erdő mellett 90. Rossznyáros - Gebei földút mentén 91. Rossznyáros-külterület - Gebei földút és a Rossznyárosi erdő mögött 212

206 92 R ó k a l y u k - Nyíregyházi műút bal oldala, Bogáti határ mellett 93 R ó z s a - k e r t - Rózsa Ferenc (Szentvér) utca bal oldala 94 Rózsa-hegy Császári műút és a Rózsa Ferenc (Szentvér) utca között 95 Szldma-tag - Gebei földút jobb oldala, Rossznyárosi erdő mögött 96. Szeles-alja - Vasvári legelő mellett 97. Széna-rét - Gyulaji műút bal oldala és a Nyíregyházi vasút között 98. Szentvér-utcai-rét - Gebei földút bal oldala 99. Szederjes-tó Kispiricsei legelő közepén 100. Széllyuk - Piricsei műút jobb oldala 101. Szőke-hegy - Bogáti földút és az Encsencsi földút között 102. Szabó-tag Nyíregyházi m űút jobb oldala 103. Táncos-hegy nagy, kicsi - Nyíregyházi műút bal oldala és Pócsi földút között 104. Tégla-szín, -dűlő - Vasvári m űút és a Gebei földút között 105. Tóth-hegy - Piricsei m űút jobb oldala, Encsencsi földút között 106. Töviskes - Debreceni műút és Encsencsi földút között 107. Töveskes-kút - Pócsi földút és a Gyulaji földút között 108. Tücsök-szőlőhegy - Debreceni út mentén 109. Váradi-tag - Nyíregyháza m űút jobb oldala 110. Vaskondér, Vaskondi dűlő - Vasvári műút és a Gebei földút között 111. Vasvári-kert - Vasvári műút bal oldala 112. Veres-hegy - Piricsei m űút és Encsencsi földút között 113. Város erdeje, birtoka - Kispiricsei legelő mögött 114. Zónátus - Debreceni műút jobb oldala és a Nyíregyházi m űút között A tanyák nevei (urasági): 1. Báthori-tanya, 2. Györgyliget tanya, 3.Nyires-tanya Egyéni paraszt gazdaságok: 1. Bodnár-tag-tanya, 2. Kispiricse-tanya, 3. Kónya-tag-tanya, 4. Peresföldtanya, 5. Petrutz-tag-tanya, 6. Radványi-tag-tanya, 7. Váradi-tag-tanya Tagok és dűlők nevének eredete és magyarázata a néphagyomány szerint 1.Akasztóhegy: a mai Barátkert régebbi neve. Elnevezését a hagyomány így magyarázza: Egy juhász megtámadott egy sváb embert, aki bort vitt a szekerén. Megölte és kirabolta. A juhászt elfogták és ott a hegyen felakasztot 213

207 ták. Az akasztásnak nagyon sok nézője akadt, köztük egy cigány, aki így szólt a veres ruhába bújt hóhérhoz: Vasvári felé a fél lábát. A cigányt később ezzel csúfolták. 2. Árpás-hegy: A parasztok kihasználták a bőven termő területet, és az akkori idők fontos növényét, az árpát termelték rajta. A piricsei úttól jobbra fekszik. 3. Bákonyi-hegy: A név eredetét szintén hagyomány őrzi. Bákonyi István főbíró javasolta a domb betelepítését szőlővel. Ez az 1920-as években történt. Azóta nevezik Bákonyi-hegynek. 4. Barát-hegy: vagy Barátkert: Baracsi Albertné szül.: Kovács Zsuzsanna szavait idézve: A terület kisgazdáké volt. Apám akit Kovács Sándornak hívtak, elhatározta, hogy megvásárol a területből két részt. Vita kerekedett a terület neve körül. Az emberek azt akarták, hogy a neve a Kovácskert legyen. Apám ebbe nem egyezett bele és az mondta: Mivel barátok vagyunk, nevezzük egyszerien ezt a területet Barátkertnek. így nevezték el apám szavai szerint Barátkertnek a területet. A Rózsa Ferenc (Szentvér) utca végén található. 5. Bodonlápos: Szántóterület a Gebei út mentén, mély fekvésű vizes terület. 6. Bodzás: E terület kisgazdák birtoka volt, s a rajta tenyésző bodzáról kapta a nevét. Belterület. 7. Borbélykút: A bodoni laposnál (Bodonlápos) találjuk, régi, betemetett gémeskutat. 8. Borsos Pápa: Lápos, vizenyős terület volt és e körül Szőnyi (Sztruhár) István ligeterdőt, fürdőt és csónakázó tavat akart létesíteni. Ide akarta meghívni üdülésre a római pápát, innen is lett a neve, meg azért is, mert igen borsosának, drágának ígérkezett az üdülés ára. Egyébként hozzá is kezdett a nagy munkához, de a viz állott volt és mocsaras és ezért nem volt alkalmas a fürdésre. Tervét bekövetkezett váratlan halála miatt sem sikerült megvalósítani. Ez a terület ma a Csepel Művek nyírbátori telepének kultúrparkja. 9. Csikos-tó: Kicsi, de mélyvizű tó volt, melyben apró csíkhalak éltek. Ma már ez a terület feltöltődött. Belterület. 10. Csizmadia-hegy: Szőlőskert az Encsencsi-út jobb oldalán. Tulajdonosai csizmadiák voltak. 11. Dinnyés-hegy: Az elnevezés onnan ered, hogy már régóta dinnyét termesztenek rajta

208 12. Füveskert: A Debreceni utca bal oldalán fekvő terület, melyen szállásistállók voltak a kisgazdák lovainak. 13. Gubás-hegy: Az elnevezéshez egy hagyomány fűződik: Szántott egy paraszt a határban. Az erdőből egy betyár odament hozzá és kérkedve megkérdezte: - Nem félti a gubáját? A paraszt azt felelte: Hát itt vagyok, miért félteném? - - Jó, mondta a betyár és összekötötte a paraszt gubáját, majd lábával gurítani kezdte. Mikor az árkon túljutott, visszaszólt a parasztnak: Most már jöjjön a gubáért! A paraszt nem mert odamenni. Azóta hívják Gubáshegynek. A nyíregyházi vasúttól jobbra van. 14. Gyékényes: Vizenyős, zsombékos terület, melyen sás nőtt, amit gyékényfonásra használtak. A Pilisi-út bal oldalán van. 15. Hordóskút: A kút fenekére egy hordót tettek, ami arra szolgált, hogy a földet tartsa, és hogy a kútban minél több víz legyen. 16. Kalapos fa: Három fa állt ezen a területen, és alakjuk hasonlított a kalaphoz. 17. Kappanos-hegy: A bogáti út mellett fekvő terület, amely igen sovány termést hozott, ezért nevezték kappanos hegynek. 18. Kiscsigás - Nagycsigás: Nedves, likacsos talajú földterület, melyen sok apró csigát találtak. 19. Kispiricse: Ez a földterület egy grófkisasszony birtoka volt. Piricséhez tartozott, de egy esemény során Bátor kapta meg. Az örökléshez a következő monda fűződik. Egyszer a grófkisasszony megbetegedett és azt kérte, hogy haláláig tartsák el. Sem Piricse, sem Bátor nem vállalta eltartását. Végül mégis Bátor tartotta el, ezért halála után ez a terület Bátorra szállt. 20. Kocsisirtás: Erdőrész, irtásterülete mindig újranőtt. A terület kocsisoké volt, innen kapta a nevét. 21. Kotyos: Mély, lapos terület, melyet víz borított. Régen kenderáztatásra használták. A Debrecen felé vezető országút jobb oldalán fekszik. 22. Less-hegy: Egykor jó búvóhelyet biztosított a vadászoknak, akik rókára és nyúlra lestek. A Bogáti út mellett fekszik. 23.Makra-hegy: Nevét a Makrai családról kapta, amelyik hosszú ideig birtokolta ezt a területet. Még ma is szőlőt termelnek rajta, az i betű elhagyásával röviden Makra-hegynek nevezik. (A szőlő telepítése Makrai István főbiró nevéhez fűződik, körül). Az Encsencsi-út mentén fekszik. 24.Mesterrét: A Gebei út mentén fekszik. Vizenyős, lápos terület volt, melyet később nyárfával ültettek be. A nyíregyházi út bal oldalán fekszik. 215

209 25. Nagyerdő: A Nyírgyulaji út mentén fekvő terület. Erdőrész, mely Mándi Tibor birtoka volt. (1914 után felosztották.) 26. Nagyhegy: Nevének eredetét formája határozta meg. Szőlőt termelnek rajta. 27. Négyszögü hegy: Nevét alakjáról kapta. A Császári út mellett balra fekszik. 28. Nyárfa-mező: vagy Nyárfaréti-dűlő: vizenyős terület volt, melyet később nyárfával ültettek be. A Nyíregyházi ú t bal oldalán fekszik. 29. Papok rétje: Vizenyős terület. Nevét onnan kapta, hogy a papok kolostora (a mai múzeum) előtt terült el. 30. Peresföld: Ezt a területet több dűlő határolja, s a rész határos a Gebei parasztok földjével is. Az elnevezéshez egy perrel kapcsolatos történet fűződik. Egyszer az egyik gróf lovával ment át a hídon, amely a Gebei utón volt. A híd közepén a ló megbotlott és eltört a lába. Ekkor a gróf megkérdezte az ott szántó parasztoktól - kié ez a föld? - A gebeiek tudták, hogy a föld az övék, de letagadták. Perlekedés kezdődött a gebei és a bátori parasztok között, mivel annak kellett fizetni a ló árát, akié a föld. A bátoriak kifizették, s így a terület az övék maradt. 31. Rossznyáros: Nevét onnan kapta, hogy területén gyenge, csenevész nyárfák voltak. A Gebei út mentén van. 32. Rózsahegy: A Rózsa Ferenc utca mentén fekszik. Füveskert volt, és a Vasvári család javaslatára szőlővel betelepítették, de az elnevezése körül vita támadt, a család a vasvári nevet akarta, de nem egyeztek bele és így Rózsahegy lett. 33. Szederjes-tó: Rétforma terület, melyen sok vadszedret találtak. Piricse felé vezető út mellett lelhető. 34. Szénarét: Kisgazdák kaszálója volt, vizenyős terület, amely nyárra kiszáradt és jó szénát biztosított. Belterület. 35. Szentvér utcai rét: A közismert Máthé kisasszonyok birtoka volt, amit szintén kaszálónak használtak. A Szentvér utca (ma Rózsa Ferenc) elnevezéséről a nép ajkán mondák élnek. Egy változata szerint: Az utolsó Báthorinak leányát a templom papjai, az úgynevezett vörös barátok elrabolták s a templom alatti kriptába zárták. Egy szegény koldus, éjjel a vihar elől a templomajtóhoz menekült, de az ajtó is engedett a vihar erejének, s így a koldus fedél alá jutott. Bent a templomban meghallotta a leány sóhajtásait s megtudta sorsát, amit közölt az apjával, kinél kész volt a megtorlás terve. - Lakomára hívta meg a barátokat, s vidám poharazás közben előterjesztette apai fájdalmát s kérte vendégeit, hogy mondanának ítéletet leányának el 216

210 rablója felett. Szigorú erkölcsi ráncokba vonták homlokukat a vendégek s egyhangúlag halált mondottak a bűnösre, mely ítéletmondás után szavukon fogta őket Báthori s mindnyájukat felkoncoltatta. Az utcán folyt a vérük s ezért nevezik ezt az utcát Szentvér utcának. 36. Tetűhegy: Régen egy elhagyott, sivár hely volt, ami csak bozótot és szúrókát termett, azonban ma már szántónak hasznosítják. 37. Töviskes: Az elhagyott, bozótos területet Töviskes -nek nevezték. N y í r b á t o r b a n több ilyen terület található, a Kisbogáti-Hunyadi és a Debreceni u t c á k végén, a szőlők alatt. 38. Váradi tag: A terület Váradi István földbirtokos tulajdona volt. 39. Vaskondi dűlő: Ezen a területen csürhekút volt, melyen a vedret egy vaskondér helyettesítette. Innen ered a dűlő elnevezése. 40. Veres-hegy: Melyet már nagyon régen is így nevez a nép, két részre oszlik a) Üdős Veres-hegy, b) Új Veres-hegy. Az Encsencsi út mentén terül el. 217

211 TARTALOM BEVEZETÉS I. A TELEPÜLÉS- ÉS ÉPÍTÉSZETI KULTÚRA FÖLDRAJZI FEL TÉTELEI II. A VÁROS TÖRTÉNETI MÚLTJA ÉS TELEPÜLÉSRENDSZERÉ NEK KIALAKULÁSA A kiváltságos jogállás kialakulása Nyírbátor évszázados harca a Károlyi családdal A jobbágyfelszabadítástól napjainkig III. A GAZDÁLKODÁS ÉS A TELEPÜLÉSSZERKEZET A X V III- XX. SZÁZADBAN IV. A TELEK A HAGYOMÁNYOS GAZDÁLKODÁS IDŐSZAKÁBAN 67 Udvarok Az állattartás építményei A földművelés építményei Kert, kerítés, kapu V. NYÍRBÁTOR NÉPI ÉPÍTKEZÉSE Építőanyagok és technikák A lakóház tüzelőberendezése és alaprajzi beosztása VI. A LAKÓHÁZ BERENDEZÉSE ÉS ÉLETE Lakásbelső és lakáskultúra Élet a házban ÖSSZEFOGLALÁS f ü g g e l é k